C‑396/03. P. sz. ügy
Magnus Killinger
kontra
Németországi Szövetségi Köztársaság és társai
„Fellebbezés – Jogi felsőoktatási intézményben diplomát szerzett német jogászok – Hátrányos megkülönböztetés”
A Bíróság végzése (negyedik tanács), 2005. június 3.
A végzés összefoglalása
1. Fellebbezés — Jogalapok — Az ítélet közösségi jogot sértő indokolása — Egyéb jogi indokok alapján megalapozott rendelkező rész — Elutasítás
2. Intézményi mulasztás megállapítása iránti kereset — Az intézmény felszólítása — Eljárásra való felkérés — A kereset ennek minősülése — Kizártság
(EK 232. cikk, második bekezdés)
3. Közösségi jog — Elvek — Hatékony jogorvoslathoz való jog — A közösségi jog valamely tagállam nemzeti hatóságai általi megsértése — Másik tagállam vagy a Bizottság keresetindítása a közösségi bíróságok előtt, illetve bármely természetes vagy jogi személy keresetindítása a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságok előtt — A bírói jogvédelem hatékony jellege sérelmének hiánya
1. A közösségi jognak az Elsőfokú Bíróság által történő megsértése nem vonja maga után a megtámadott végzés hatályon kívül helyezését, ha a rendelkező rész egyéb jogi indokok alapján megalapozottnak tűnik.
(vö. 12. pont)
2. Az EK 232. cikk második bekezdése valamely intézményi mulasztás megállapítása iránti kereset elfogadhatóságára vonatkozóan azt a feltételt írja elő, hogy az érintett alperes intézményt előzetesen fel kell kérni, hogy járjon el. Mivel a kereset elfogadhatóságának feltételéről van szó, az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott keresetet nem lehet az említett rendelkezés szerinti felkérésnek tekinteni.
(vö. 16. pont)
3. A jogorvoslatoknak a Szerződés által előírt rendszerében a közösségi jognak a nemzeti hatóságok általi megsértése esetén – beleértve az EK 234. cikk harmadik bekezdésének sérelmét – a Bizottság vagy egy más tagállam fordulhat a közösségi bíróságokhoz, bármely természetes vagy jogi személy pedig a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságokhoz. Ez utóbbi esetben a nemzeti bíróságok feladata biztosítani a közösségi jogi szabályok védelmét, és így azt, hogy a bírói jogvédelem hatékony jellege semmilyen módon ne sérüljön.
(vö. 28. pont)
A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (negyedik tanács)
2005. június 3.(*)
„Fellebbezés – Jogi felsőoktatási intézményben diplomát szerzett német jogászok – Hátrányos megkülönböztetés”
A C‑396/03. P. sz. ügyben,
Magnus Killinger (lakóhelye: Meiningen [Németország], képviseli: T. Scheuernstuhl Rechtsanwalt)
fellebbezőnek
a Bíróság alapokmányának 56. cikke alapján 2003. szeptember 22‑én benyújtott fellebbezése tárgyában,
a többi fél az eljárásban:
a Németországi Szövetségi Köztársaság,
az Európai Unió Tanácsa,
az Európai Közösségek Bizottsága
alperesek az elsőfokú eljárásban,
A BÍRÓSÁG (negyedik tanács),
tagjai: K. Lenaerts tanácselnök, K. Schiemann (előadó) és Juhász E. bírák,
főtanácsnok: A. Tizzano,
hivatalvezető: R. Grass,
a főtanácsnok meghallgatását követően,
meghozta a következő
Végzést
1 M. Killinger fellebbezésével az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága T‑186/03. sz., Killinger kontra Németország és társai ügyben 2003. július 8‑án hozott végzésének (az EBHT‑ban nem tették közzé; a továbbiakban: megtámadott végzés) hatályon kívül helyezését kéri, mely végzéssel az Elsőfokú Bíróság, mint elfogadhatatlant, elutasította a keresetét, melyben azt kérte, hogy az Elsőfokú Bíróság:
– semmisítse meg Türingia tartomány európai ügyekkel foglalkozó és igazságügyi miniszterének egy határozatát, és a német bíróságok egy sor más határozatát, melyek az M. Killinger által először a Verwaltungsgericht Weimar (weimari közigazgatási bíróság) előtt indított keresetet érintik;
– kötelezze a Németországi Szövetségi Köztársaságot, hogy tegye lehetővé számára a jogászi szakmai és gazdasági tevékenység közösségi szinten történő gyakorlásának szabadságát ugyanazokkal a feltételekkel, mint amelyek a más tagállamban képzett jogászokra vonatkoznak;
másodlagosan, az előző francia bekezdésben említett határozatok elfogadását eredményező ügyet utalja a Verwaltunggericht Weimar más ítélkező testületéhez, és állapítsa meg, hogy a német bíróságok nem teljesítették az EK 234. cikk második és harmadik bekezdéséből eredő kötelezettségeiket;
– kötelezze a Németországi Szövetségi Köztársaságot, hogy fizessen számára kártérítést azokért a vagyoni és nem vagyoni károkért, amelyek az e tagállam által alkalmazott hátrányosan megkülönböztető gyakorlat eredményeképpen érték;
– állapítsa meg a Németországi Szövetségi Köztársaság, az Európai Unió Tanácsa és az Európai Közösségek Bizottsága mulasztását, mivel nem fogadták el azokat a jogalkotási aktusokat és végrehajtási intézkedéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a képzett német jogászok szakmájukat közösségi szinten hátrányos megkülönböztetés nélkül gyakorolhassák; és
– kötelezze a Németországi Szövetségi Köztársaságot, a Tanácsot és a Bizottságot a jogszabályok és végrehajtási intézkedések módosítására vagy kiegészítésére annak érdekében, hogy a Németországban képzett jogászok szakmájának közösségi szinten történő szabad gyakorlására ne vonatkozzanak a más tagállamban képzett jogászok tekintetében előírtaktól minőségileg eltérő feltételek.
2 M. Killinger ezenfelül kéri a Bíróságot, hogy hozzon jogerős határozatot a jogvitában, és adjon helyt az általa az Elsőfokú Bíróság elé terjesztett kereseti kérelmeknek.
3 M. Killinger az elsőfokú eljárásban lényegében azt állította, hogy a jogászok németországi képzésében egy második államvizsga előírása hátrányosan megkülönbözteti a német állampolgárokat a más tagállamban képzett jogászokkal szemben. Ez az előírás aránytalanul szigorú. Először is a német jogászok számára hátrányt jelent az ügyvédi szakmai tevékenység Németországban történő megkezdése tekintetében, mivel a más tagállamban képzett jogászok könnyebben szerzett képzettségüket egyenértékűnek ismertethetik el. Másrészt számos nemzetközi intézmény, beleértve az Európai Közösségek Bíróságát, hátrányosan megkülönböztető gyakorlatot alkalmaz, mivel egyes szakmai tevékenységek megkezdésére vonatkozóan a Németországban képzett jogászok tekintetében feltételül szab egy második államvizsgát, míg más tagállam jogászainak csak azoknak a minőségileg kevésbé szigorú kritériumoknak kell megfelelniük, amelyek a származási államukban az ügyvédi szakmai tevékenység megkezdésére vonatkoznak.
A megtámadott végzés
4 A megtámadott végzéssel az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzatának 111. cikke értelmében M. Killinger keresetét nyilvánvalóan elfogadhatatlannak nyilvánította.
5 E tekintetben az Elsőfokú Bíróság először is megállapította, hogy nincs hatásköre a természetes személyek tagállamok elleni kereseteinek elbírálására. Másodszor, a megtámadott végzés 4. pontjában a következőket állapította meg:
„A jelen keresettel a felperes a nemzeti közigazgatás egy határozatának és a nemzeti bíróságok több határozatának megsemmisítését kéri. A kereset így nem az Európai Közösségek valamely intézményének vagy szervének jogi aktusa ellen irányul, következésképpen nyilvánvalóan elfogadhatatlan. Mivel ezenfelül a kereset egy tagállam ellen irányul, nyilvánvalóan elfogadhatatlanként anélkül kell elutasítani, hogy az alpereseket a keresetről értesíteni kellene.”
A fellebbezés
6 Ha a fellebbezés nyilvánvalóan megalapozatlan, a Bíróság azt eljárási szabályzatának 119. cikke értelmében indokolt végzéssel bármikor elutasíthatja.
7 A fellebbezés négy különböző jogalapot jelöl meg. M. Killinger azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság:
– eljárási szabályzatának 111. cikkét indokolatlanul alkalmazta;
– nem ismerte fel, hogy a kereset nemcsak a Németországi Szövetségi Köztársaság intézményei mint alperesek ellen irányul, hanem a Tanács és a Bizottság ellen is, illetve a felperes megtámadott pozitív jogi aktusokat, de mulasztásokat is, amely kereseti elemek vizsgálatára az Elsőfokú Bíróság – tévesen – nem tért ki;
– nem ismerte fel, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság intézményeit funkcionális szempontból az Európai Unió intézményeinek kell tekinteni, és az Elsőfokú Bíróság ezért rendelkezik hatáskörrel az ezen intézmények ellen irányuló kereset tekintetében; és
– nem ismerte fel, hogy a közösségi jog védelme érdekében alapvető fontosságú, hogy a polgárok jogai a közösségi bíróságokhoz benyújtott keresetek tárgyát képezhessék.
Az első jogalapról
8 Az első fellebbezési jogalappal M. Killinger azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzatának 111. cikkét indokolatlanul alkalmazta, és ezzel megsértette az EU 6. cikkel összefüggésben értelmezett, az Emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 6. és 13. cikkében, valamint az Európai Unió 2000. december 7‑én Nizzában kihirdetett alapjogi chartájának (HL 2000. C 364., 1. o.) 47. cikkében foglalt hatékony és megfelelő jogorvoslathoz való jogát.
9 E tekintetben elegendő megállapítani, hogy az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzatának 111. cikkében meghatározott eljárás alkalmazása önmagában nem sérti a tisztességes és hatékony bírósági eljáráshoz fűződő jogot, mivel e rendelkezés csak abban az esetben alkalmazandó, ha az Elsőfokú Bíróságnak nyilvánvalóan nincs hatásköre a kereset elbírálására, illetve ha a kereset nyilvánvalóan elfogadhatatlan, vagy jogilag nyilvánvalóan megalapozatlan. Ha az Elsőfokú Bíróság tévesen állapította meg e cikk alkalmazási feltételeinek fennállását, akkor e megállapítást kellett volna vitatni, ahogy azt M. Killinger a második, harmadik, és negyedik fellebbezési jogalap esetében tette, és nem magát a hivatkozott cikk alkalmazását. Következésképpen az első fellebbezési jogalapot mint nyilvánvalóan megalapozatlant el kell utasítani.
A második jogalapról
10 A második fellebbezési jogalappal M. Killinger azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság nem ismerte fel, hogy a kereset nemcsak a Németországi Szövetségi Köztársaság intézményei mint alperesek ellen irányul, hanem a Tanács és a Bizottság ellen is, illetve a felperes megtámadott pozitív jogi aktusokat, de mulasztásokat is, amely kereseti elemek vizsgálatára az Elsőfokú Bíróság – tévesen – nem tért ki.
11 A megtámadott végzésből kitűnik, hogy az Elsőfokú Bíróság az M. Killinger által az elsőfokú eljárás során előterjesztett negyedik és ötödik kereseti kérelmet valóban nem bírálta el. Ez a mulasztás nyilvánvalóan ellentétes a közösségi joggal.
12 A közösségi jognak az Elsőfokú Bíróság által történő megsértése azonban nem vonja maga után a megtámadott végzés hatályon kívül helyezését, ha a rendelkező rész egyéb jogi indokok alapján megalapozottnak tűnik (lásd ezzel kapcsolatban a C‑30/91. P. sz., Lestelle kontra Bizottság ügyben 1992. június 9‑én hozott ítélet [EBHT 1992., I‑3755. o.] 28. pontját; a C‑93/02. P. sz., Biret International kontra Tanács ügyben 2003. szeptember 30‑án hozott ítélet [EBHT 2003., I‑10497. o.) 60. pontját és a C‑226/03. P. sz., José Martí Peix kontra Bizottság ügyben 2004. december 2‑án hozott ítélet [az EBHT‑ban nem tették közzé] 29. pontját).
13 Ezért szükséges megvizsgálni, hogy a vitatott végzés rendelkező részét érinti‑e, hogy az Elsőfokú Bíróság nem bírálta el az M. Killinger által az elsőfokú eljárás során előterjesztett negyedik és ötödik kereseti kérelmet.
Az elsőfokú eljárás során előterjesztett negyedik kereseti kérelemről
14 Az elsőfokú eljárás során előterjesztett negyedik kereseti kérelmével M. Killinger arra kéri az Elsőfokú Bíróságot, hogy állapítsa meg a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Tanács és a Bizottság mulasztását, mivel nem fogadták el azokat a jogszabályokat és végrehajtási intézkedéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a képzett német jogászok szakmájukat közösségi szinten hátrányos megkülönböztetés nélkül gyakorolhassák.
15 A Németországi Szövetségi Köztársaságot illetően e kereseti kérelem nyilvánvalóan elfogadhatatlan volt, mivel a közösségi bíróságok nem rendelkeznek hatáskörrel természetes személyek és tagállamok közötti jogviták elbírálására, amint az e végzés alábbi 26. pontjában kifejtésre kerül.
16 A Tanácsot és a Bizottságot illetően az Elsőfokú Bíróság elvben rendelkezik hatáskörrel a természetes személyek által az EK 232. cikk harmadik bekezdése értelmében benyújtott intézményi mulasztás megállapítása iránti keresetek elbírálására. E cikk második bekezdése azonban e keresetek elfogadhatóságára vonatkozóan azt a feltételt írja elő, hogy az érintett alperes intézményt előzetesen fel kell kérni, hogy járjon el. M. Killinger az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott keresetének 11. oldalán kifejezetten elismerte, hogy sem a Tanácsot, sem a Bizottságot nem kérte fel előzetesen arra, hogy járjanak el. Hozzá kell fűzni, hogy mivel a kereset elfogadhatóságának feltételéről van szó, M. Killinger érvelésével ellenkezőleg a keresetét nem lehet az EK 232. cikk második bekezdése szerinti felkérésnek tekinteni.
17 Ennek megfelelően az M. Killinger által az elsőfokú eljárás során előterjesztett negyedik kereseti kérelem nyilvánvalóan elfogadhatatlan volt, és a megtámadott végzés rendelkező részét nem érinti, hogy az Elsőfokú Bíróság e kereseti kérelmet nem bírálta el.
Az elsőfokú eljárás során előterjesztett ötödik kereseti kérelemről
18 Az elsőfokú eljárás során előterjesztett ötödik kereseti kérelmével M. Killinger arra kéri az Elsőfokú Bíróságot, hogy kötelezze a Németországi Szövetségi Köztársaságot, a Tanácsot és a Bizottságot a jogszabályok és végrehajtási intézkedések módosítására vagy kiegészítésére annak érdekében, hogy a Németországban képzett jogászok szakmájának közösségi szinten történő szabad gyakorlására ne vonatkozzanak a más tagállamban képzett jogászok tekintetében előírtaktól minőségileg és mennyiségileg eltérő feltételek, nevezetesen egy második államvizsga követelménye. M. Killinger különösen azt kifogásolja, hogy a Bizottság előírja e második vizsga követelményét az ezen intézménynél történő alkalmazásra irányuló versenyvizsgákon részt vevő képzett német jogászok számára, ami hátrányos megkülönböztetést jelent más tagállam jogászaihoz viszonyítva, akikre kevésbé szigorú feltételek vonatkoznak. M. Killinger az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott keresetéhez csatolt melléklet 62. oldalán közli a Bíróság személyzeti szolgálatának 1991. március 11‑én kelt levelét, melynek értelmében az 1990. október 17‑én közzétett CJ 5/90 versenyvizsga-kiírás (HL C 262., 11. o.) keretében a német fordítóosztálynál jogász-nyelvészi állásra történő jelentkezését kizárólag azzal az indokkal utasították el, hogy nem tette le az előzőekben említett második államvizsgát, amelyet e versenyvizsga részvételi feltételeként a versenyvizsga-kiírás III. címe 2. pontjának a) alpontjában előírnak.
19 A Németországi Szövetségi Köztársaságot illetően az M. Killinger által az elsőfokú eljárás során előterjesztett ötödik kereseti kérelem nyilvánvalóan elfogadhatatlan volt az e végzés 15. pontjában kifejtettek miatt, mivel a közösségi bíróságok nem rendelkeznek hatáskörrel a természetes személyek és tagállamok közötti jogviták elbírálására.
20 A Tanács és a Bizottság vonatkozásában az e végzés 16. pontjában kifejtett megfontolások alkalmazhatók, és ezen ötödik kereseti kérelem szintén nyilvánvalóan elfogadhatatlan, mivel az EK 232. cikk második bekezdésében meghatározott feltétel nem teljesült.
21 Rá kell mutatni továbbá, hogy az említett cikk szövege szerint keresettel lehet fordulni a Bírósághoz az intézményi mulasztás megállapítása iránt, de nyilvánvaló, hogy a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel az intézmények utasítására.
22 A közösségi intézmények állítólagos hátrányosan megkülönböztető alkalmazási kritériumait illetően, melyekre M. Killinger hivatkozik, elégséges megállapítani, hogy M. Killinger nem indított keresetet egy konkrét versenyvizsga-kiírás vagy a jelentkezés elutasítása ellen az EK 236. cikk szerint, az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzata 90. és 91. cikkével összefüggésben értelmezve. Ami M. Killinger jelentkezésének a Bíróság szolgálatai által 1991. március 11‑én történő elutasítását illeti, rá kell mutatni mindenesetre, hogy a Bíróság ellen kellett volna keresetet indítani, és nem a Bizottság ellen, valamint hogy az említett személyzeti szabályzat 91. cikkének (3) bekezdésében erre vonatkozóan meghatározott három hónapos határidő már rég lejárt. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának 2003. április 30‑i álláskiírása tekintetében, amelynek másolata az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott keresetlevél mellékletének 310. és 311. oldalán található, meg kell állapítani, hogy az említett Bíróság nem része az Európai Unió intézményrendszerének, és hogy a közösségi bíróságok ezért semmiképp nem rendelkeznek hatáskörrel az ezen intézmény ellen benyújtott keresetek elbírálására.
23 Ennek megfelelően az M. Killinger által az elsőfokú eljárás során előterjesztett ötödik kereseti kérelem nyilvánvalóan elfogadhatatlan volt, és a megtámadott végzés rendelkező részét nem érinti, hogy az Elsőfokú Bíróság e kereseti kérelmet nem bírálta el.
24 Az M. Killinger által előterjesztett második fellebbezési jogalap következésképpen nyilvánvalóan irreleváns, és ennek megfelelően mint nyilvánvalóan megalapozatlant el kell utasítani.
A harmadik jogalapról
25 A harmadik fellebbezési jogalappal M. Killinger azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság a keresetének elfogadhatatlanságát annyiban állapította meg, amennyiben az a Németországi Szövetségi Köztársaság ellen irányult. M. Killinger álláspontja szerint az Elsőfokú Bíróságnak e tagállam intézményeit funkcionális szempontból az Európai Unió intézményeinek kellett volna tekintenie, és ezért azt kellett volna megállapítania, hogy rendelkezik hatáskörrel.
26 Az EK 5. cikk első bekezdésében foglalt elvet alkalmazva a közösségi bíróságok csak az EK‑Szerződésben vagy a másodlagos jog alapján rájuk ruházott hatáskörök keretén belül járnak el. A Szerződés egyértelműen megkülönbözteti a tagállamokat és a közösségi intézményeket, és nem teszi lehetővé az M. Killinger által javasolt „funkcionális” elemzést. Az Elsőfokú Bíróság ezért helyesen állapította meg, hogy nem rendelkezik hatáskörrel a természetes személyek és tagállamok közötti jogviták elbírálására. A harmadik fellebbezési jogalapot következésképpen mint nyilvánvalóan megalapozatlant el kell utasítani.
A negyedik fellebbezési jogalapról
27 A negyedik fellebbezési jogalappal M. Killinger lényegében azt állítja, hogy az EJEE 13. cikkében előírt hatékony jogorvoslathoz való jog védelme érdekében alapvető fontosságú, hogy az Elsőfokú Bíróság elismerje hatáskörét olyan, akár valamely tagállam ellen irányuló jogviták elbírálására, melyek tárgya az EK 234. cikk második és harmadik bekezdésének sérelme, függetlenül attól, hogy a Szerződés e tekintetben nem rendelkezik semmilyen külön hatáskörről. Ellenkező esetben a nemzeti hatóságok tévesen értelmezhetnék a közösségi jogot mindenfajta szankció nélkül.
28 E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a közösségi bíróságok csak az EK‑Szerződésben kifejezetten rájuk ruházott hatáskörök keretén belül járnak el, ahogy e végzés 26. pontjában már kifejtésre került. A jogorvoslatoknak a Szerződés által előírt rendszerében a közösségi jognak a nemzeti hatóságok általi megsértése esetén – beleértve az EK 234. cikk harmadik bekezdésének sérelmét – a Bizottság vagy egy más tagállam fordulhat a közösségi bíróságokhoz, bármely természetes vagy jogi személy pedig a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságokhoz. Ez utóbbi esetben a nemzeti bíróságok feladata biztosítani a közösségi jogi szabályok védelmét, és így azt, hogy a bírói jogvédelem hatékony jellege semmilyen módon ne sérüljön. A negyedik fellebbezési jogalapot ezért mint nyilvánvalóan megalapozatlant el kell utasítani.
29 Ezek alapján a Bíróság eljárási szabályzatának 119. cikke értelmében a fellebbezést mint nyilvánvalóan megalapozatlant el kell utasítani.
A költségekről
30 Az eljárási szabályzat 69. cikkének 1. §‑a alapján, amely rendelkezés e szabályzat 118. cikke értelmében a fellebbezési eljárásra is alkalmazandó, a költségekről az eljárást befejező végzésben kell határozni. Mivel fellebbezését elutasították, M. Killinger maga viseli saját költségeit.
A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott:
1) A fellebbezést elutasítja.
2) M. Killinger maga viseli saját költségeit.
Aláírások
* Az eljárás nyelve: német.
Top