A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE
2002. november 26.(*)
„Személyek szabad mozgása – Korlátozások – Közrend – Rendőrségi intézkedések, amelyek egy másik tagállam állampolgárának tartózkodási jogát a nemzeti terület egy részére korlátozzák”
A C‑100/01. sz. ügyben,
a Bírósághoz a Conseil d'État (Franciaország) által az EK 234. cikk értelmében benyújtott, az e bíróság előtt
a Ministre de l'Intérieur
és
Aitor Oteiza Olazabal
között folyamatban lévő eljárásban az EK‑Szerződés 6., 8a. és 48. cikkének (jelenleg, módosítást követően EK 12., EK 18. és EK 39. cikk), valamint a külföldiek mozgására és tartózkodására vonatkozó, a közérdek, közbiztonság vagy közegészség által indokolt különleges intézkedések összehangolásáról szóló, 1964. február 25‑i 64/221/EGK tanácsi irányelv (HL 1964. 56., 850. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 11. o.) értelmezésére vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában,
A BÍRÓSÁG,
tagjai: G. C. Rodríguez Iglesias elnök, J.‑P. Puissochet, M. Wathelet és R. Schintgen tanácselnökök, C. Gulmann, D. A. O. Edward, A. La Pergola, P. Jann (előadó), V. Skouris, F. Macken, N. Colneric, S. von Bahr és J. N. Cunha Rodrigues bírák,
főtanácsnok: A. Tizzano,
hivatalvezető: M.‑F. Contet tanácsos,
figyelembe véve a következők által előterjesztett írásbeli észrevételeket:
– A. Oteiza Olazabal képviseletében D. Rouget avocat,
– a francia kormány képviseletében R. Abraham, G. de Bergues és C. Chevallier, meghatalmazotti minőségben,
– a spanyol kormány képviseletében az Abogacía del Estado,
– az olasz kormány képviseletében U. Leanza, meghatalmazotti minőségben, segítője: F. Quadri avvocato dello Stato,
– az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében D. Martin és C. O'Reilly, meghatalmazotti minőségben,
tekintettel a tárgyalásra készített jelentésre,
A. Oteiza Olazabal (képviseli: D. Rouget), a francia kormány (képviselik: R. Abraham és C. Bergeot, meghatalmazotti minőségben), a belga kormány (képviseli: A. Snoecx, meghatalmazotti minőségben), a spanyol kormány (képviseli: az Abogacía del Estado) és a Bizottság (képviselik: D. Martin és C. O'Reilly) szóbeli észrevételeinek a 2002. január 15‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
a főtanácsnok indítványának a 2002. április 25‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 A Conseil d’État (francia államtanács) 2000. december 29‑i, a Bíróságra 2001. február 28‑án érkezett határozatával az EK 234. cikk alapján előzetes döntéshozatalra terjesztett kérdést a Bíróság elé az EK‑Szerződés 6., 8a. és 48. cikkének (jelenleg, módosítást követően EK 12., EK 18. és EK 39. cikk), illetve a külföldiek mozgására és tartózkodására vonatkozó, a közérdek, közbiztonság vagy közegészség által indokolt különleges intézkedések összehangolásáról szóló, 1964. február 25‑i 64/221/EGK tanácsi irányelv (HL 1964. 56., 850. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 11. o.) értelmezésével kapcsolatban.
2 Ez a kérdés a francia belügyminiszter és Oteiza Olazabal spanyol állampolgár közötti jogvita során merült fel ez utóbbi tartózkodási jogának a francia államterület egy részére való korlátozásának jogszerűsége kapcsán.
Jogi háttér
Közösségi jog
3 A Szerződés 6. cikkének első bekezdése kimondja:
„E szerződés alkalmazási körében és az abban foglalt különös rendelkezések sérelme nélkül, tilos az állampolgárság alapján történő bármely megkülönböztetés.”
4 A Szerződés 8a. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„(1) Az e szerződésben és a végrehajtására hozott intézkedésekben megállapított korlátozásokkal és feltételekkel minden uniós polgárnak joga van a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz.”
5 A Szerződés 48. cikkének megfelelően:
„(1) A Közösségen belül, legkésőbb az átmeneti időszak végén, biztosítani kell a munkavállalók szabad mozgását.
(2) A munkavállalók szabad mozgása magában foglalja az állampolgárság alapján történő minden megkülönböztetés megszüntetését a tagállamok munkavállalói között a foglalkoztatás, a javadalmazás, valamint az egyéb munka‑ és foglalkoztatási feltételek tekintetében.
(3) A közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okok alapján indokolt korlátozásokra is figyelemmel, a munkavállalók szabad mozgása jogot biztosít a munkavállalónak arra, hogy:
a) tényleges állásajánlatokra jelentkezzen;
b) e célból a tagállamok területén szabadon mozogjon;
c) munkavállalás céljából valamely tagállamban tartózkodjon az adott tagállam állampolgárainak foglalkoztatására vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseknek megfelelően;
[...]”
6 A 64/221 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése kimondja:
„Az irányelv vonatkozik azokra a belépéssel, a tartózkodási engedély kiadásával, illetve meghosszabbításával, illetve az államterületről történő kiutasítással kapcsolatos intézkedésekre, amelyeket a tagállamok közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi indokok alapján hoznak meg.”
7 A 64/221 irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképp rendelkezik:
„(1) A közrendi, illetve közbiztonsági indokok alapján hozott intézkedések kizárólag az érintett személy viselkedésén alapulhatnak.
(2) Az érintett személlyel szemben korábban hozott büntetőítéletek önmagukban nem szolgálhatnak alapul ilyen intézkedésekhez.”
8 A tagállami munkavállalók és családtagjaik Közösségen belüli mozgására és tartózkodására vonatkozó korlátozások eltörléséről szóló, 1968. október 15‑i 68/360/EGK tanácsi irányelv (HL L 257., 13. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 27. o. ) 6. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében a migráns munkavállaló tartózkodási engedélye „a kibocsátó tagállam egész területén érvényes”.
9 A 68/360 irányelv 10. cikke szerint:
„A tagállamok nem térnek el ezen irányelv rendelkezéseitől, kivéve ha azt a közrend, a közbiztonság vagy a közegészségügy szempontjai indokolják.”
Nemzeti jog
10 A Franciaországba való belépés és tartózkodás feltételeiről szóló, 1945. november 2‑i rendelet végrehajtására kiadott, az 1993. december 6‑i 93‑1285. sz. rendelettel módosított (JOFR [francia hivatalos közlöny], 1993. december 8., 17045. o.), 1946. március 18‑i 46‑448. sz. rendelet (a továbbiakban: 46‑448 rendelet) 2. cikke a következőképp rendelkezik:
„Az 1. cikk előírásaira is figyelemmel a külföldiek szabadon tartózkodhatnak és mozoghatnak az ország területén.
A belügyminiszter azonban rendelettel meghatározhatja azokat a megyéket, amelyekben a rendelet kihirdetése után a külföldiek csak az általuk választott letelepedési hely szerinti prefektus előzetes engedélyével szerezhetnek állandó lakhelyet.
Az ezekben a megyékben állandó lakóhellyel rendelkező külföldiek tartózkodási engedélyein az adott megyére vonatkozó érvényesség külön fel van tüntetve.
Amennyiben szükséges, hogy egy letelepedési engedéllyel nem rendelkező külföldi a magatartása vagy előélete miatt különleges felügyelet alatt álljon, a belügyminiszter egy vagy több megye vonatkozásában megtilthatja számára az ott‑tartózkodást. A köztársasági megbízott ugyanezen okból az érintett személy tartózkodási, illetve ezzel egyenértékű más engedélyének területi érvényességét egy megyére vagy azon belül az általa választott körzetre vagy körzetekre korlátozhatja. A belügyminiszteri, illetve a köztársasági megbízotti határozatra utaló bejegyzés az érdekelt személy tartózkodási engedélyére rávezetésre kerül.
Az előző albekezdésben említett külföldiek csak a lakóhelyük szerinti rendőrkapitány vagy – ennek hiányában – a csendőrség által kiállított menlevél birtokában hagyhatják el a tartózkodási engedélyük érvényességi területét.
Az a külföldi, aki a jelen cikk rendelkezéseit megsértve választ lakóhelyet, illetve tartózkodik egy körzetben, az ötödik osztályba sorolt kihágásokra megállapított büntetésekkel sújtható.”
Az alapeljárás
11 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés és az ügy iratai szerint Oteiza Olazabal baszk származású spanyol állampolgár, aki 1986 júliusában hagyta el Spanyolországot, és Franciaországban kért – eredménytelenül – menekültstátuszt.
12 Oteiza Olazabalt 1988. április 23‑án francia területen fogták el és hallgatták ki az ETA által vállalt, egy gyáros sérelmére Bilbaóban (Spanyolország) elkövetett emberrablás nyomán indult eljárás keretében. A tribunal de grande instance de Paris (párizsi megyei szintű bíróság) büntetőbíróságként eljárva 1991. július 8‑án a közrendet félelem‑ és riadalomkeltéssel megzavarni szándékozó bűnszervezethez való tartozása miatt tizennyolc hónap szabadságvesztésre ítélte – amelyből nyolc hónap szabadságvesztés végrehajtását felfüggesztette –, és négy évre kiutasította.
13 Közösségi polgárságára hivatkozva Oteiza Olazabal tartózkodási engedély kiadását kérte. A francia közigazgatási hatóságok elutasították kérelmét, ideiglenes tartózkodási engedélyeket azonban adtak számára. Oteiza Olazabal egyébként a 46‑448. sz. rendelet 2. cikke szerinti különleges felügyelet alatt állt, amelynek értelmében kilenc megyében volt számára tilos a tartózkodás. Ez az intézkedés 1995 júliusáig volt érvényben.
14 Oteiza Olazabal, aki addig Hauts‑de‑Seine megyében (Ile‑de‑France régió, Franciaország) élt, 1996‑ban úgy határozott, hogy Pyrénées‑Atlantiques megyében (Aquitaine régió, Franciaország) telepedik le, amely Spanyolországgal, pontosabban a Baszkföldi Autonóm Közösséggel határos.
15 A rendőrségtől származó felvilágosítás fényében, amely hangsúlyozta, hogy Oteiza Olazabal kapcsolatban maradt az ETA‑val, a belügyminiszter 1996. március 21‑én a 46‑448 sz. rendelet 2. cikkén alapuló határozatával 31 megyéből kitiltotta annak érdekében, hogy a spanyol határtól távol tartsa. Hauts‑de‑Seine prefektusa 1996. június 25‑én hozott határozatával megtiltotta számára, hogy a megyét engedély nélkül elhagyja.
16 Oteiza Olazabal e két határozat megsemmisítésére irányuló keresetet terjesztett a tribunal administratif de Paris (párizsi közigazgatási bíróság, Franciaország) elé, amelynek a bíróság 1997. július 7‑én hozott ítéletével helyt adott. Ezt az ítéletet a cour administrative d’appel de Paris (párizsi fellebbviteli közigazgatási bíróság, Franciaország) 1999. február 18‑án hozott ítéletével helybenhagyta.
17 E bíróságok úgy ítélték meg, hogy a Szerződés 6., 8a. és 48. cikke, továbbá a 64/221 irányelv – ahogyan azt a Bíróság a 36/75. sz. Rutili‑ügyben 1975. október 28‑án hozott ítéletében (EBHT 1975., 1219. o.) értelmezte – nem teszi lehetővé, hogy Oteiza Olazaballal szemben ilyen intézkedéseket hozzanak.
18 A belügyminiszter a cour administrative d’appel ítélete ellen fellebbezést terjesztett a Conseil d’État elé.
19 A Conseil d’État először is rámutatott, hogy bár a Szerződés 8a. cikke elismeri az Unió minden polgára számára a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz fűződő jogot, ezt a Szerződés, illetve a végrehajtását szolgáló egyes rendelkezések által felállított korlátok és feltételek fenntartásával teszi. Ugyanígy, az állampolgárság alapján történő bármely hátrányos megkülönböztetés tilalmát a Szerződés 6. cikke csupán a Szerződés alkalmazási körében és az abban foglalt különös rendelkezések sérelme nélkül mondja ki. Továbbá a Szerződés 48. cikke – noha (1) bekezdésében kimondja, hogy a Közösségen belül biztosítani kell a munkavállalók szabad mozgását, és a (3) bekezdésében pontosítja, hogy ez a szabadság magában foglalja a tényleges állásajánlatokra jelentkezés és az e célból a tagállamok területén való szabad mozgás jogát – kifejezetten fenntartja a közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okokkal indokolt korlátozások lehetőségét.
20 A Conseil d’État ezután rámutatott, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján a Szerződés 48. cikkének (3) bekezdésében szereplő fenntartás lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a többi tagállam állampolgáraival szemben közrendi okokból a saját állampolgárokkal szemben nem alkalmazható beutazási tilalmat vagy kiutasítást rendeljenek el.
21 Végezetül megállapította, hogy az arányosság elve megköveteli, hogy a közrend fenntartása érdekében hozott intézkedések alkalmasak legyenek a kitűzött cél elérésére, továbbá ne haladják meg az ehhez szükséges mértéket. Ebből a szempontból hangsúlyozta, hogy a tartózkodási engedély területi érvényességének korlátozása a kiutasításnál kevésbé szigorú.
22 Mivel e megállapítások fényében a Conseil d’État számára kérdésessé vált azon intézkedésnek a közösségi jog szempontjából való érvényessége, amely a másik tagállam állampolgára tartózkodását az ország meghatározott részére korlátozza, felfüggesztette eljárását, és a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé előzetes döntéshozatal céljából:
„[A] Római Szerződés 6., 8a. és 48. cikkével (jelenleg [EK] 12., [EK] 18. és [EK] 39. cikk), a közösségi jogban alkalmazandó arányosság elvével, továbbá a Szerződés végrehajtása érdekében hozott másodlagos jogi rendelkezésekkel, így különösen az 1964. február 25‑i 64/221/EGK irányelvvel ellentétes‑e, hogy egy tagállam egy másik tagállamnak a Szerződés hatálya alá tartozó állampolgárával szemben olyan rendészeti intézkedést hozzon, amely – bírósági felülvizsgálat mellett – ezen személy tartózkodását az ország területének egy részére korlátozza, amennyiben a közrendhez fűződő érdek az ország fennmaradó részén tartózkodását kizárja, vagy pedig ilyen esetben az adott állampolgárral szemben jogszerűen csupán olyan – a nemzeti joggal összhangban meghozott – tartózkodást korlátozó intézkedés alkalmazható, amely az egész ország területéről kiutasítja?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
23 Mindenekelőtt meg kell határozni, hogy a Szerződés mely rendelkezései alkalmazandók az alapügyhöz hasonló esetekben. E vonatkozásban a Bírósághoz benyújtott észrevételekből kitűnik, hogy Oteiza Olazabal az alapügy szempontjából releváns időszakban mindvégig munkavállalóként dolgozott Franciaországban.
24 E körülmények között úgy tűnik, hogy az ügy a Szerződés 48. cikkének hatálya alá tartozik.
25 Ennélfogva nem szükséges értelmezni a Szerződés 6. cikkét. Az állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetés tilalmának általános elvét rögzítő ezen rendelkezés ugyanis csak a közösségi jog által szabályozott azon esetekben alkalmazható önállóan, amelyekre a Szerződés nem tartalmaz a hátrányos megkülönböztetést tiltó különös szabályt (lásd, többek között, a C‑131/96 sz. Mora Romero ügyben 1997. június 25‑én hozott ítélet [EBHT 1997., I‑3659. o.] 10. pontját).
26 Ugyanígy kiemelendő, hogy a Szerződés 48. cikke a munkavállalók szabad mozgása tekintetében különös rendelkezést tartalmaz a Szerződés 8a. cikkéhez képest, amely általános jelleggel rögzíti a tagállamok területén való szabad mozgás és tartózkodás valamennyi uniós polgárt megillető jogát. Amennyiben tehát az alapügy a Szerződés 48. cikkének hatálya alá tartozik, a Szerződés 8a. cikkének értelmezése kapcsán nem szükséges döntést hozni (lásd, ami a letelepedés szabadságát illeti, a C‑193/94 sz., Skanavi és Chryssanthakopoulos ügyben 1996. február 29‑én hozott ítélet [EBHT 1996., I‑929. o.] 22. pontját).
27 A Szerződés 48. cikke többek között biztosítja a tagállamok állampolgárainak azt a jogot, hogy egy másik tagállam területén tartózkodjanak munkavállalás céljából. Mindazonáltal a (3) bekezdés értelmében ez a jog, amennyiben közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okok indokolják, korlátozható.
28 A fent hivatkozott Rutili‑ügyben, amelyet a kérdést előterjesztő bíróság említ, a Bíróságnak a „közrendi okok alapján indokolt korlátozások” fogalmát kellett értelmeznie, és számos iránymutatást adott.
29 A Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre először is azt válaszolta, hogy a Szerződés 48. cikkében foglalt „közrendi okok alapján indokolt korlátozásokra is figyelemmel” kifejezés nemcsak az egyes tagállamok által a többi tagállam állampolgárainak a területén történő szabad mozgás, illetve tartózkodás korlátozása érdekében elfogadott törvényi és rendeleti rendelkezésekre vonatkozik, hanem az ilyen törvényi és rendeleti rendelkezések alkalmazása során hozott egyedi határozatokra is.
30 A Bíróság másodsorban úgy döntött, hogy a közrend fenntartása érdekében hozott intézkedések indokoltsága valamennyi olyan közösségi jogi szabály tekintetében vizsgálandó, amelyek célja egyrészt a tagállamok diszkrecionális jogkörének korlátozása az adott területen, másrészt az e korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyek jogai védelmének biztosítása.
31 A Bíróság hozzáfűzte, hogy ezek a korlátozások és biztosítékok különösen a tagállamokra rótt azon kötelezettségekből fakadnak, miszerint a meghozott intézkedéseket kizárólag az érintett személy egyéni magatartására kell alapítaniuk, tartózkodniuk kell minden olyan intézkedés meghozatalától ezen a téren, amely a közrend védelmétől eltérő célra irányul vagy sérti a szakszervezeti jogok gyakorlását, továbbá a korlátozó intézkedések által érintett személyeket – kivéve ha az ellentétes az állam biztonsági érdekeivel – haladéktalanul értesíteniük kell a meghozott határozat alapjául szolgáló indokokról, és végezetül biztosítaniuk kell a jogorvoslati lehetőségek hatékony érvényesítését.
32 A Bíróság kimondta különösen, hogy egy tagállam a többi tagállamnak a Szerződés hatálya alá tartozó állampolgárával szemben csak azokban az esetekben és azon feltételek mellett alkalmazhat a tartózkodási jogot az állam egy részére korlátozó intézkedést, amelyekben és amelyek mellett a kérdéses tagállam saját polgáraira ilyen intézkedés alkalmazható.
33 Ez utóbbi választ, amely az alapügy lényegét jelenti, a saját összefüggésrendszerébe kell helyezni ahhoz, hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára hasznos választ lehessen adni.
34 Ebből a szempontból emlékeztetni kell arra, hogy a fent hivatkozott Rutili‑ügyben egy születésétől fogva Franciaországban tartózkodó olasz állampolgár volt érintett, akinek tartózkodási engedélyét politikai és szakszervezeti tevékenysége miatt korlátozták Franciaországban. Az 1967. márciusi törvényhatósági választások során és az 1968. május‑júniusi események idején alapvetően politikai jellegű megmozdulásokban kifejtett bizonyos tevékenységeit, továbbá az 1968. július 14‑i megemlékezés alatt szervezett tüntetésen való részvételét rótták fel neki.
35 Az alapügy terheltjét azonban Franciaországban tizennyolc hónap szabadságvesztésre ítéleték és 4 évre kiutasították a közrendet félelem‑ és riadalomkeltéssel megzavarni szándékozó bűnszervezethez való tartozása miatt. Az iratokból kitűnik, hogy a vele szemben alkalmazott, a rendészeti igazgatás terén hozott intézkedést – amelynek jogszerűsége az alapügy tárgya – azzal indokolták, hogy olyan fegyveres és szervezett csoporthoz tartozott, amelynek tevékenysége francia területen a közrendet veszélyezteti. Az ilyen tevékenység megelőzése egyébként értékelhető a közbiztonság fenntartásaként.
36 Ezen túlmenően meg kell jegyezni, hogy a fent hivatkozott Rutili‑ügyben a kérdést előterjesztő bíróság számára kétséges volt, hogy a szakszervezeti jogait gyakorló Rutiliéhoz hasonló egyedi helyzet lehetővé teszi‑e közrend fenntartását célzó intézkedés meghozatalát. A jelen ügyben azonban a kérdést előterjesztő bíróság abból az előfeltevésből indul ki, hogy a közrend fenntartásához fűződő érdekek kizárják az alapügyben szereplő migráns munkavállalónak az államterület egy részén való tartózkodását, és amennyiben nem hozható az adott területen való tartózkodást megtiltó intézkedés, ezen érdekek az államterület egészéről történő kiutasítást indokolhatnák.
37 E körülmények között azt szükséges megvizsgálni, hogy a Szerződés 48. cikkével ellentétes‑e, hogy egy tagállam egy másik tagállam állampolgárságával rendelkező migráns munkavállalóval szemben olyan rendészeti intézkedést hozzon, amely korlátozza e migráns munkavállalónak az államterület egy részén való tartózkodását.
38 Miként azt a főtanácsnok joggal hangsúlyozza indítványának 29. pontjában, a Szerződés 48. cikkének (3) bekezdéséből nem következik az, hogy a munkavállalók szabad mozgása közrendi okok alapján történő korlátozásai területi hatályának meg kellene egyeznie az e rendelkezés által biztosított jog területi hatályával. Egyébiránt a másodlagos jog sem zárja ki ezt az értelmezést. Ugyanis bár a 68/360 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének a) pontja megköveteli, hogy a tartózkodási engedély a kibocsátó tagállam területének egészére érvényes legyen, ugyanezen irányelv 10. cikke e rendelkezéstől közrendi okokból eltérést enged.
39 Emlékeztetni kell arra, hogy a Szerződés 48. cikkének (3) bekezdésében említett fenntartás lehetőséget ad a tagállamoknak arra, hogy a társadalom alapvető érdekét érintő valós és kellően súlyos fenyegetettség esetén a munkavállalók szabad mozgását korlátozzák (lásd, ebben az értelemben, a 30/77. sz. Bouchereau‑ügyben 1977. október 27‑én hozott ítélet [EBHT 1977., 1999. o.] 35. pontját és a C‑363/89. sz. Roux‑ügyben 1991. február 5‑én hozott ítélet [EBHT 1991., I‑273. o.] 30. pontját).
40 A Bíróság több ízben is kimondta, hogy a Szerződés 48. cikkében és 56. cikkében (jelenleg, módosítást követően EK 46. cikk) szereplő fenntartások lehetővé teszik a tagállamok számára – különösen a közrendre való hivatkozással – a többi tagállam polgáraival szemben olyan intézkedések meghozatalát, amelyeket saját állampolgáraikkal szemben nem alkalmazhatnának, mivel ez utóbbiakat nem utasíthatják ki, és nem tagadhatják meg tőlük a területükre való belépés és az ott‑tartózkodás jogát (lásd a 41/74. sz. Van Duyn‑ügyben 1974. december 4‑én hozott ítélet [EBHT 1974., 1337. o.] 22. és 23. pontját; a 115/81. és 116/81. sz., Adoui és Cornuaille egyesített ügyekben 1982. május 18‑án hozott ítélet [EBHT 1982., 1665. o.] 7. pontját; a C‑65/95. és C‑111/95. sz., Shingara és Radiom egyesített ügyekben 1997. június 17‑én hozott ítélet [EBHT 1997., I‑3343. o.] 28. pontját és a C‑348/96. sz. Calfa‑ügyben 1999. január 19‑én hozott ítélet [EBHT 1999., I‑11. o.] 20. pontját).
41 Azokban az esetekben, amelyekben a többi tagállam állampolgárai vonatkozásában kiutasítás vagy beutazási tilalom alkalmazható, velük szemben enyhébb intézkedések is elrendelhetőek, úgymint a tartózkodási joguknak a közrendi érdekek által indokolt részleges korlátozásai, és ehhez nem szükséges, hogy az adott tagállam ezzel azonos intézkedéseket tegyen alkalmazhatóvá saját állampolgáraira.
42 Azonban emlékeztetni kell arra, hogy a Szerződés 48. és 56. cikkében szereplő közrendre vonatkozó fenntartás értelmében egy tagállam nem alkalmazhat intézkedéseket egy másik tagállam állampolgárával szemben olyan magatartás miatt, amely az első tagállam állampolgárai esetében nem eredményez joghátrányt kiszabó, illetve az adott magatartás leküzdésére irányuló tényleges és hatékony intézkedést (lásd, ebben az értelemben, a fent hivatkozott Adoui és Cornuaille egyesített ügyekben hozott ítélet 9. pontját).
43 Emlékeztetni kell arra is, hogy a Szerződés által biztosított alapvető szabadságok valamelyikét korlátozó intézkedés csupán akkor igazolható, ha megfelel az arányosság elvének. Ebből a szempontból elengedhetetlen, hogy egy ilyen intézkedés alkalmas legyen az általa elérni kívánt cél megvalósításának biztosítására, és ne lépjen túl e cél eléréséhez szükséges mértéken (lásd a C‑55/94. sz. Gebhard‑ügyben 1995. november 30‑án hozott ítélet [EBHT 1995., I‑4165. o.] 37. pontját).
44 Végül hangsúlyozni kell, hogy a nemzeti bíróságok hatáskörébe tartozik annak vizsgálata, hogy az adott ügyben hozott intézkedések a közrendet, illetve a közbiztonságot valós és kellően súlyos módon fenyegető egyéni magatartáshoz kapcsolódnak‑e, továbbá hogy az arányosság elvének megfelelnek‑e.
45 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre következésképpen azt a választ kell adni, hogy sem a Szerződés 48. cikkével, sem a munkavállalók szabad mozgását megvalósító másodlagos jogi rendelkezésekkel nem ellentétes, hogy egy tagállam a másik tagállam állampolgárságával rendelkező migráns munkavállalóval szemben olyan rendészeti intézkedést hozzon, amely e munkavállaló tartózkodási jogát az ország területének egy részére korlátozza, feltéve hogy
– ezt az érintett személy egyéni magatartásán alapuló közrendi vagy közbiztonsági indokok igazolják,
– ilyen lehetőség hiányában a fenti indokok, súlyosságuk miatt, az ország területének egészére vonatkozó tartózkodási tilalmat, illetve az ország területének egészéről való kiutasítást eredményeznének, és hogy
– az érintett tagállam által megelőzni kívánt magatartás, amennyiben saját állampolgárok tanúsítják, joghátrányt kiszabó, illetve az adott magatartás leküzdésére irányuló egyéb tényleges és hatékony intézkedésekre ad okot.
A költségekről
46 A Bíróságnál észrevételt előterjesztő francia, belga, spanyol és olasz kormány, valamint a Bizottság részéről felmerült költségek nem téríthetők meg. Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a nemzeti bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről.
A fenti indokok alapján
A BÍRÓSÁG
a Conseil d’État 2000. december 29‑i határozatával hozzá intézett kérdésre válaszolva a következőképpen határozott:
Sem az EK‑Szerződés 48. cikkével (jelenleg, módosítást követően EK 39. cikk), sem a munkavállalók szabad mozgását megvalósító másodlagos jogi rendelkezésekkel nem ellentétes, hogy egy tagállam a másik tagállam állampolgárságával rendelkező migráns munkavállalóval szemben olyan rendészeti intézkedést hozzon, amely e munkavállaló tartózkodási jogát az ország területének egy részére korlátozza, feltéve hogy
– ezt az érintett személy egyéni magatartásán alapuló közrendi vagy közbiztonsági indokok igazolják,
– ilyen lehetőség hiányában a fenti indokok, súlyosságuk miatt, az ország területének egészére vonatkozó tartózkodási tilalmat, illetve az ország területének egészéről való kiutasítást eredményeznének, és hogy
– az érintett tagállam által megelőzni kívánt magatartás, amennyiben saját állampolgárok tanúsítják, joghátrányt kiszabó, illetve az adott magatartás leküzdésére irányuló egyéb tényleges és hatékony intézkedésekre ad okot.
Rodríguez Iglesias
Puissochet
Wathelet
Schintgen
Gulmann
Edward
La Pergola
Jann
Skouris
Macken
Colneric
von Bahr
Cunha Rodrigues
Kihirdetve Luxembourgban, a 2002. november 26‑i nyilvános ülésen.
R. Grass
G. C. Rodríguez Iglesias
hivatalvezető
elnök
* Az eljárás nyelve: francia.
Top