T‑34/02. DEP. sz. ügy
Le Levant 015 EURL és társai
kontra
Európai Bizottság
„Eljárás – Költségek megállapítása”
A végzés összefoglalása
1. Eljárás – Költségek – Megállapítás – Megtérítendő költségek – Fogalom – A jogvita tekintetében kívülálló harmadik személy által megfizetett költségek – Bennfoglaltság – Feltételek
(A Törvényszék eljárási szabályzata, 91. cikk)
2. Eljárás – Költségek – Megállapítás – Megtérítendő költségek – Fogalom – A kereset indítását megelőző szakaszban a feleknél felmerült költségek – Kizártság
(A Törvényszék eljárási szabályzata, 90. és 91. cikk)
3. Eljárás – Költségek – Megállapítás – Figyelembe veendő elemek
(A Törvényszék eljárási szabályzata, 91. cikk, b) pont)
4. Eljárás – Költségek – Megállapítás – Figyelembe veendő elemek
(A Törvényszék eljárási szabályzata, 91. cikk, b) pont)
1. A Törvényszék eljárási szabályzatának 91. cikkéből az következik, hogy a megtérítendő költségek egyrészt a Törvényszék előtt az eljárással kapcsolatban felmerült, másrészt a szükségszerű költségekre korlátozódnak.
Egyébiránt „a feleknél felmerült költségek” ama eljárás során keletkezett költségeket jelölik, amelyben a felek részt vettek. Ez a kifejezés tehát nem csupán a felek által ténylegesen viselt költségeket jelöli. Azok a költségek térítendők meg tehát, amelyek a Törvényszék előtt az eljárással kapcsolatban felmerültek, és amelyek szükségszerűek még akkor is, ha a jogvita tekintetében kívülálló harmadik személy ténylegesen megfizette. Ahhoz, hogy e költségeket ne kelljen megtéríteni, a költségek megfizetésére kötelezett személynek a jogilag megkövetelt módon bizonyítania kell, hogy a harmadik személy érdekei elkülönülnek az alapeljárásban részt vevő másik fél érdekeitől.
(vö. 25–27. pont)
2. Még ha a bírósági szakaszt megelőző eljárás során általában jelentős jogi munkát végeznek is, az eljárási szabályzat 91. cikke „eljárás” alatt csak a Törvényszék előtti eljárást érti, az azt megelőző szakasz kizárásával. Ez többek között ugyanennek a szabályzatnak a 90. cikkéből következik, amely a „Törvényszék előtti eljárásról” tesz említést.
El kell tehát utasítani azt a kérelmet, amely a bírósági szakaszt megelőző eljárásra – különösen az ügyvédek Bizottság előtti eljárásban történő részvételére – vonatkozó költségek megtérítésére irányul, illetve amely a költségek Bizottság általi megtérítésére irányul egy olyan időszakra vonatkozóan, amelyben semmilyen eljárási cselekményre nem került sor. Egy ilyen időszakban ugyanis nem merülhettek fel ilyen költségek közvetlenül az ügyvéd Törvényszék előtti fellépéséhez kapcsolódóan, és következésképpen nem tekinthetők az eljárási szabályzat 91. cikke értelmében az eljárással kapcsolatban szükségszerűen felmerült költségeknek. Hasonlóan el kell utasítani azt a kérelmet, amely a nemzeti bíróság előtt indított kereset előkészítésével kapcsolatos költségek Bizottság általi megtérítésére irányul.
(vö. 31–33., 35. pont)
3. Az uniós bíróságnak nincs jogosultsága arra, hogy megszabja a felek ügyvédeinek esedékes munkadíját, de meghatározhatja azt az összeget, amelynek erejéig e díjakat a költségek viselésére kötelezett félnek meg kell térítenie. A költségek megállapítása iránti kérelemről határozva a Törvényszéknek nem kell figyelembe vennie az ügyvédek munkadíjait meghatározó nemzeti díjszabást, sem az érintett fél és a meghatalmazottai vagy tanácsadói között e tekintetben esetleg megkötött megállapodást.
A díjszabási jellegű alkalmazandó uniós rendelkezések hiányában a Törvényszéknek szabadon kell értékelnie az eset tényeit, figyelembe véve a jogvita tárgyát és természetét, az uniós jog szemszögéből való jelentőségét, az ügy nehézségeit, a peres eljárás miatt az eljáró meghatalmazottaknak vagy tanácsadóknak okozott munka mennyiségét, valamint azokat a gazdasági érdekeket, amelyeket a per a feleknek jelentett.
(vö. 37–38. pont)
4. Ami annak a munkamennyiségnek az értékelését illeti, amely egy peres eljárás következtében keletkezhetett, az uniós bíróságnak azt a munkát kell figyelembe kell vennie, amely a teljes bírósági eljáráshoz objektíve szükségszerű.
Ha viszont az ügyvédek már a jogvitát megelőző eljárások vagy intézkedések során a kérelmező rendelkezésére álltak, akkor azt is figyelembe kell venni, hogy ezek az ügyvédek ismerik a jogvitában releváns elemeket, ami megkönnyíthette a munkájukat, és csökkenthette a peres eljáráshoz szükséges felkészülés idejét. Ez a megállapítás főszabály szerint akkor is helytálló, ha a felperesek száma jelentős, mivel az ügyben elvégzendő valamennyi cselekmény formális és standardizált, továbbá nem érinti az ügy jogi tartalmát.
Egyébiránt, ha a felek védelmével egyszerre több jogi képviselőt meg lehet bízni annak érdekében, hogy a tapasztaltabb ügyvédek szolgáltatásait vehessék igénybe, különösen a peres eljáráshoz objektíve szükségszerű munkaórák számát kell figyelembe venni, függetlenül ama ügyvédek számától, akik között a nyújtott szolgáltatások fel lehettek osztva.
(vö. 42–44., 46. pont)
A TÖRVÉNYSZÉK VÉGZÉSE (harmadik tanács)
2010. december 21.(*)
„Eljárás – Költségek megállapítása”
A T‑34/02. DEP. sz. ügyben,
a Le Levant 015 EURL (székhelye: Párizs [Franciaország]),
a Le Levant 271 EURL (székhelye: Párizs),
A (székhelye: Párizs),
B (lakóhelye: Versailles [Franciaország]), valamint a mellékletben megnevezett 255 további felperes,
képviseli őket: P. Kirch ügyvéd,
felpereseknek,
az Európai Bizottság (képviseli: B. Stromsky, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
a Törvényszék (kibővített első tanács) T‑34/02. sz., Le Levant 001 és társai kontra Bizottság ügyben 2006. február 22‑én hozott ítéletét (EBHT 2006., II‑267. o.) követően benyújtott, a költségek megállapítása iránti kérelem tárgyában
A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács),
tagjai: M. Jaeger elnök, Czúcz O. és I. Labucka (előadó) bírák,
hivatalvezető: E. Coulon,
meghozta a következő
Végzést
A tényállás, az eljárás és a felek kérelmei
1 1996. december 9‑én A létrehozta a Le Levant személyszállító hajó közös tulajdonát 740 tulajdonhányaddal, vagy más szóval „hajó‑tulajdonrésszel”. 1997 folyamán természetes személyek személyenként egy‑egy egyszemélyes kft‑t (entreprise unipersonnelle à responsabilité limitée, EURL) alapítottak, amelyeknek A nyilvános ajánlattétel útján eladta a hajó‑tulajdonrészeket.
2 A befektetőknek azért állt érdekében részt venni ebben az ügyletben, mert adóköteles jövedelmükből levonhatták a befektetés önköltségi árát, a tulajdonszerzéshez kapcsolódó (kamat)költségeket és az eszköztartási veszteséget (amortizáció), valamint a működtetésből eredő esetleges veszteségeket.
3 2001. július 25‑én az Európai Közösségek Bizottsága elfogadta az Alstom Leroux Naval által épített és a Saint‑Pierre és Miquelon szigeteken működtetni kívánt Le Levant személyszállító hajóra fejlesztési támogatás formájában Franciaország által nyújtott állami támogatásra vonatkozó 2001/882/EK bizottsági határozatot (a továbbiakban: megtámadott határozat). A határozatot 2001. december 12‑én közzétették az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában (HL L 327., 37. o.).
4 A megtámadott határozatban a Bizottság előadta, hogy a hajógyártás támogatásáról szóló, 1990. december 21‑i 90/684/EGK tanácsi irányelv (HL L 380., 27. o.) 4. cikkének (7) bekezdésében foglalt rendelkezésekre tekintettel vizsgálta a szóban forgó támogatást, „mivel olyan, hajógyártáshoz kapcsolódó támogatásról [volt] szó, amelyet az 1992‑ben jóváhagyott támogatási rendszer (a »Pons«‑törvénynek nevezett 1986. július 11‑i francia törvény [az 1986. évi adóügyi módosításról szóló 86‑824. sz. törvény, JORF, 1986. július 12., 8688. o.]) keretében fejlesztési támogatásként 1996‑ban nyújtottak” (16. preambulumbekezdés).
5 A Bizottság a megtámadott határozatban továbbá hozzáfűzte, hogy e vizsgálat során figyelembe vette, hogy a szóban forgó ügyletben nincsen igazán jelen a Bíróság C‑400/92. sz., Németország kontra Bizottság ügyben 1994. október 5‑én hozott ítélete (EBHT 1994., I‑4701. o.) értelmében vett „fejlesztési” elem a Saint‑Pierre és Miquelon szigetekre (Franciaország) nézve megállapítható gazdasági és társadalmi következmények hiányára figyelemmel ((20) és (22–33) preambulumbekezdés).
6 Végül a megtámadott határozat 1. cikkében a Bizottság a Le Levant személyszállító hajóra nyújtott fejlesztési támogatást a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánította.
7 2002. február 20‑án az EURL Le Levant 001, valamint más EURL‑ek és természetes személyek a megtámadott határozat megsemmisítése iránti keresettel fordultak a Törvényszékhez.
8 A Bizottság kérelmére a Törvényszék az alapeljárást a Bíróságnak a C‑394/01. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben folytatott eljárást befejező határozatáig felfüggesztette. Az említett ítélet 2002. október 3‑án született. A 2005. szeptember 27‑i tárgyalást követően a Törvényszék a T‑34/02. sz., Le Levant 001 és társai kontra Bizottság ügyben 2006. február 22‑én hozott ítéletével (EBHT 2006., II‑267. o.) megsemmisítette a megtámadott határozatot. Ebben az ítéletben a Törvényszék továbbá a Bizottságot kötelezte a saját költségeinek és a felperesek alapeljárásban felmerült költségeinek viselésére, ideértve az ideiglenes intézkedés iránti eljárás költségeit is.
9 Egyrészt a Bizottság és A, másrészt a Bizottság és a felperesek jogi képviselője közötti levélváltást követően a Bizottság 2007. november 29‑i levelében arról tájékoztatta a felperesek jogi képviselőjét, hogy – abból adódóan, hogy a valamennyi költséget viselő A nem vett részt az alapeljárásban – megtagadja ama költségek és munkadíj címén kért 509 561,71 euró összeg kiegyenlítését, amelyek a felperesek érdekeinek alapeljárásban történő védelme miatt merültek fel.
10 A Törvényszék Hivatalához 2008. július 31‑én benyújtott levelükkel a felperesek a Törvényszék eljárási szabályzata 92. cikkének 1. §‑a szerint benyújtották a jelen költségmegállapítás iránti kérelmet. A felperesek azt kérik a Törvényszéktől, hogy e rendelkezés alkalmazásával a megtérítendő költségek összegét 509 561,71 euróban állapítsa meg, és növelje ezt az összeget a kamatokkal.
11 Törvényszék Hivatalához 2008. november 11‑én benyújtott beadványával a Bizottság előadta az észrevételeit e kérelmet illetően. A Bizottság azt kéri a Törvényszéktől, hogy a jelen költségmegállapítás iránti kérelmet elfogadhatatlanként utasítsa el A vonatkozásában, és az alapeljárás felperesei számára megtérítendő költségek teljes összegét 0 euróban állapítsa meg.
A jogkérdésről
A felek érvei
12 A felperesek úgy vélik, hogy a Bizottság által felhozott elfogadhatatlansági kifogást, amely szerint, mivel A nem vett részt félként az alapeljárásban, nem követelheti a költségek megfizetését, el kell utasítani.
13 A felperesek továbbá azt állítják, hogy az 509 561,71 euró kamatokkal növelt összege, amelynek a megfizetését kérik, megfelel annak az időszaknak, amely 2001. augusztus 1‑je – azaz a megtámadott határozat felperesekkel való közlésének és a megsemmisítési kereset elkészítése megkezdésének időpontja – és 2005. szeptember 27. – azaz a Törvényszék előtti utolsó tárgyalás időpontja – közé esik. Ez az összeg magában foglalja az ideiglenes intézkedés iránti eljárás költségeit és a vissza nem igényelhető hozzáadottérték‑adót is.
14 A felperesek hangsúlyozzák, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően „a munkadíj és költségek a felpereseknek a Törvényszék előtti eljárásban történő képviseletével megbízott M. iroda költségeire és munkadíjára korlátozódnak minden egyéb jogi képviselő – beleértve az AO iroda részéről N. C.‑N.‑t – kizárásával”.
15 A Bizottság elsődlegesen úgy ítéli meg, hogy az A által előterjeszett költségmegállapítás iránti kérelem elfogadhatatlan. A költségek kérdése az alapeljáráshoz képest járulékos jellegű, és az eljárási szabályzat 91. cikke b) pontjának a szövegéből is az következik, hogy csak az alapeljárásban részt vevő felek követelhetik a költségek megfizetését, és a felek felmerült költségei csak az alapeljárásban részt vevő felek javára egyenlíthetők ki.
16 A ama érvét illetően, amely szerint az EURL Le Levant 132 egyedüli tagjakénti minősége folytán felperes volt az alapeljárásban, a Bizottság emlékeztet arra, hogy az EURL az 1985. július 11‑i 85‑697. sz. törvény által létrehozott „sajátos formájú” korlátolt felelősségű társaság, amelynek célja az egyedül eljáró személyt érintő kockázatok csökkentése. Az EURL ezenkívül teljes jogi önállósággal felruházott jogi személy.
17 A Bizottság felhívja a figyelmet arra, hogy noha az alapeljárásban 259 magánszemély szerepelt felperesként, ezt saját nevükben tették. A Bizottság azt állítja, hogy e felperesi minőség nem abból következik, hogy e személyek a Le Levant személyszállító hajóban hajó‑tulajdonrészt szerzett és az eljárásban szintén részt vevő EURL‑ek egyedüli tagjai voltak, hanem e személyek mindegyikének külön‑külön kifejezett akaratnyilvánításából. Ezzel szemben A a költségek kérdésének tárgyalása előtt egyáltalán nem nyilvánította ki az arra irányuló akaratát, hogy saját nevében vállalja a felperesi minőséget a jelen ügyben. Az érintett jogi személyek önállósága nem teszi lehetővé az alapeljárásban való felperesi minőség A‑ra történő kiterjesztését pusztán az EURL Le Levant 132 egyedüli tagjakénti minősége miatt.
18 A felperesek ama érvét illetően, miszerint A volt a megtámadott határozattal szembenálló „érdekelt személyek közösségének” egyetlen olyan tagja, akinek módjában állt sikerrel végigvinni az eljárást, a Bizottság azt válaszolja, hogy bár a csoportkereset és egyazon védő választása valóban jelentősen megkönnyíti a felperesek számára a feladatot, a felperesek által hivatkozott valamennyi nehézséget maga A megoldhatta volna. A megelégedhetett volna a magánbefektetők szövetségbe tömörítésével, anonimitásuk megőrzésével. Közölhette volna velük a szóban forgó ügyletre vonatkozó szükséges adatokat, és megelőlegezhette volna a befektetőknek a védelmükhöz szükséges pénzeszközöket.
19 Ezenkívül a Bizottság azzal érvel, hogy a Le Levant személyszállító hajóban hajó‑tulajdonrészt szerzett EURL‑ek jogi személyek, és ilyen minőségükben félként szerepelhettek, amit egyébként meg is tettek. Hasonlóan, természetes személy tagjaik indíthattak keresetet a megtámadott határozattal szemben, amit egyébként egy részük meg is tett.
20 A Bizottság azt állítja, hogy A kezdettől fogva tökéletesen tudatában volt az állami támogatásokra vonatkozó szabályok alapján a szóban forgó ügylettel járó kockázatoknak, de A mégis felhívta a „magánbefektetőket” arra, hogy legyenek a hajó működtető társtulajdonosai. Az alapeljárásban tehát A‑nak különös, a felperes befektetőkétől elkülönült, e „magánbefektetőktől” átvállalt kötelezettségekhez kapcsolódó érdekei voltak (nevezetesen a Le Levant személyszállító hajóban hajó‑tulajdonrészt szerzett EURL‑eknek a szóban forgó ügylet végén fix áron történő felvásárlására vonatkozó kötelezettség).
21 A Bizottság továbbá azt állítja, hogy A, amely a szóban forgó ügylet szerkezetére alapozva kíván érvet felhozni, maga alakította ki az említett ügylet jogi és pénzügyi hátterét, és hozta meg a taktikai döntést azt a módot illetően, hogy hogyan kíván részt venni az alapeljárásban.
22 Végül a Bizottság szerint az alapeljárás felpereseinél nem merült fel olyan költség, amelyet A ne fedezett volna. Az alapeljárás irataiból kitűnik, hogy a Bizottságnak és a jelen kérelem keretében a Törvényszéknek benyújtott valamennyi munkadíj‑kimutatás címzettje A. A költségeket és munkadíjakat végleges hatállyal A viselte, és az alapeljárás felperesei nem tartoztak A‑nak a védelmük biztosítása miatt. A felperesek semmilyen módon nem lettek az említett költségek és munkadíjak adósai. Következésképpen az alapeljárás felperesei nem követelhetik azok megtérítését a Bizottságtól.
23 Másodlagosan a Bizottság előadja, hogy az 509 561,71 euró összeg nyilvánvalóan túllépi a felperesek alapeljárásban történő védelméhez indokolt mértéket, figyelembe véve a Törvényszék ítélkezési gyakorlatával összhangban a jogvita tárgyát és természetét, az uniós jog szemszögéből való jelentőségét és az ügy nehézségeit. Az említett összeg különösen az eljárási szabályzat 91. cikke értelmében vett meg nem térítendő költségeket tartalmazott.
A Törvényszék álláspontja
24 Az eljárási szabályzat 92. cikkének 1. §‑a értelmében a megtérítendő költségek vitatása esetén a Törvényszék – az érintett fél kérelmére, az ellenérdekű fél észrevételeinek meghallgatását követően – végzéssel határoz, amely ellen fellebbezésnek helye nincs.
Az elfogadhatóságról
25 Az eljárási szabályzat 91. cikke szerint megtérítendő költségeknek kell tekinteni különösen „a feleknél az eljárással kapcsolatban szükségszerűen felmerült költségeket, különösen az utazási és tartózkodási költségek, valamint a meghatalmazottak, tanácsadók vagy ügyvédek díjazását”. Ebből a rendelkezésből következik, hogy a megtérítendő költségek egyrészt a Törvényszék előtt az eljárással kapcsolatban felmerült, másrészt a szükségszerű költségekre korlátozódnak (lásd a Törvényszék T‑342/99. DEP. sz., Airtours kontra Bizottság ügyben 2004. június 28‑án hozott végzésének [EBHT 2004., II‑1785. o.] 13. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
26 A Törvényszék egyébiránt már korábban kimondta, hogy „a feleknél felmerült költségek” ama eljárás során keletkezett költségeket jelölik, amelyben a felek részt vettek. Ez a kifejezés tehát nem csupán a felek által ténylegesen viselt költségeket jelöli. Azok a költségek térítendők meg tehát, amelyek a Törvényszék előtt az eljárással kapcsolatban felmerültek, és amelyek szükségszerűek még akkor is, ha a jogvita tekintetében kívülálló harmadik személy – mint amilyen a jelen esetben A – ténylegesen megfizette (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑373/04. DEP. sz., Fries Guggenheim kontra Cedefop ügyben 2009. március 2‑án hozott végzésének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 24. pontját).
27 Márpedig a jelen esetben a Bizottság nem bizonyította a jogilag megkövetelt módon, hogy A érdekei olyannyira elkülönültek az alapeljárásban félként részt vevő természetes és jogi személyek érdekeitől, hogy következésképpen a jelen helyzet különbözik attól, amely a fent hivatkozott Fries Guggenheim kontra Cedefop ügyben hozott végzés alapjául szolgált.
28 Következésképpen el kell utasítani a Bizottságnak a költségmegállapítás iránti kérelem elfogadhatóságára vonatkozó érveit annyiban, amennyiben e kérelem az alapeljárásban is félként szereplő felperesektől ered.
29 Meg kell állapítani azonban, hogy az A által annak bizonyítására felhozott érveket, hogy az alapeljárásban félként vett részt, el kell utasítani. Egyrészt az alapeljárásban felperesként részt vevő valamely EURL egyedüli tagjakénti minőséget az e jogi személyre irányadó társasági jog sajátosságaira tekintettel kell megítélni. Márpedig ezen EURL jogi önállósága akadályát képezi annak, hogy az egyedüli tagot azzal a jogi személlyel azonosítsuk, amely a jelen esetben az alapeljárásban a keresetet benyújtotta. Másrészt az a tény, hogy A szerint ő maga volt a megtámadott határozattal szembenálló „érdekelt személyek közösségének” egyetlen olyan tagja, aki „szövetségbe tömöríthette a magánbefektetőket a[z említett] határozattal szemben”, nem fosztja meg e jogi személyt attól a lehetőségtől, hogy saját nevében részt vegyen az alapeljárásban, és a per finanszírozása gyakorlati módozatainak körébe tartozik, amelynek a jelen ügyben semmilyen kihatása nincs az alapeljárásban félként történő részvételre.
Az ügy érdeméről
30 Emlékeztetni kell arra, hogy csak az eljárással kapcsolatban szükségszerűen felmerült költségek téríthetők meg (lásd a fenti 25. pontot).
31 Ezenkívül az ítélkezési gyakorlat szerint – még ha a bírósági szakaszt megelőző eljárás során általában jelentős jogi munkát végeznek is – emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzat 91. cikke „eljárás” alatt csak a Törvényszék előtti eljárást érti, az azt megelőző szakasz kizárásával. Ez többek között ugyanennek a szabályzatnak a 90. cikkéből következik, amely a „Törvényszék előtti eljárásról” tesz említést (a Törvényszék T‑38/95. DEP. sz., Groupe Origny kontra Bizottság ügyben 2002. január 24‑én hozott végzésének [EBHT 2002., II‑217. o.] 29. pontja).
32 A felperesek kérelmét tehát el kell utasítani annyiban, amennyiben az a bírósági szakaszt megelőző eljárásra – nevezetesen az ügyvédek Bizottság előtti eljárásban történő részvételére – vonatkozó költségek megtérítésére irányul.
33 Hasonlóan el kell utasítani a felperesek kérelmét annyiban, amennyiben az a költségek Bizottság általi megtérítésére irányul arra az időszakra vonatkozóan, amelyben semmilyen eljárási aktusra nem került sor. Ebben az időszakban ugyanis nem merülhettek fel ilyen költségek közvetlenül a felperesek ügyvédjének Törvényszék előtti fellépéséhez kapcsolódóan, és következésképpen nem tekinthetők az eljárási szabályzat 91. cikke értelmében az eljárással kapcsolatban szükségszerűen felmerült költségeknek (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑78/99. DEP. sz., Elder kontra Bizottság ügyben 2000. november 27‑én hozott végzésének [EBHT 1999., II‑3717. o.] 17. pontját és a fent hivatkozott Groupe Origny kontra Bizottság ügyben hozott végzésének 31. pontját).
34 E tekintetben meg kell állapítani, hogy semmilyen eljárási aktusra nem került sor egyrészt 2002. április 30. – az ötödik tanács elnökének az eljárást a Bíróság C‑394/01. sz. ügyben hozandó ügydöntő határozatának meghozataláig felfüggesztő végzése – és 2002. október 3. – a Bíróság C‑394/01. sz. ügyben meghozott ítéletének időpontja – között, és másrészt az alapeljárásban 2005. szeptember 27‑én lefolytatott tárgyalást követően. A megtérítendő költségekbe bele kell azonban venni az ideiglenes intézkedés iránti eljárás költségeit is, amelyek a Törvényszék előtt 2002. április 23. és június 13. között merültek fel, amikor az alapeljárás fel volt függesztve.
35 Másfelől a felperesek kérelmét el kell utasítani annyiban, amennyiben az nemzeti bíróság előtt indított kereset előkészítésével kapcsolatos költségek Bizottság általi megtérítésére irányul.
36 Ezenkívül a felperesek kérelmét el kell utasítani annyiban, amennyiben az a keresetlevél 8. számú mellékletében szereplő költséglistában említett költségeket illeti, amelyek az alapeljárás egyetlen eljárási cselekményéhez sem kapcsolhatók. Ezek ugyanis nem tekinthetők az eljárással kapcsolatban szükségszerűen felmerült költségeknek.
37 Végül azokat az egyéb költségeket illetően, amelyek megtérítését a felperes kéri, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az uniós bíróságnak nincs jogosultsága arra, hogy megszabja a felek ügyvédeinek esedékes munkadíját, de meghatározhatja azt az összeget, amelynek erejéig e díjakat a költségek viselésére kötelezett félnek meg kell térítenie. A költségek megállapítása iránti kérelemről határozva a Törvényszéknek nem kell figyelembe vennie az ügyvédek munkadíjait meghatározó nemzeti díjszabást, sem az érintett fél és a meghatalmazottai vagy tanácsadói között e tekintetben esetleg megkötött megállapodást (lásd a fent hivatkozott Airtours kontra Bizottság ügyben hozott végzés 17. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
38 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint továbbá díjszabási jellegű alkalmazandó uniós rendelkezések hiányában a Törvényszéknek szabadon kell értékelnie az eset tényeit, figyelembe véve a jogvita tárgyát és természetét, az uniós jog szemszögéből való jelentőségét, az ügy nehézségeit, a peres eljárás miatt az eljáró meghatalmazottaknak vagy tanácsadóknak okozott munka mennyiségét, valamint azokat a gazdasági érdekeket, amelyeket a per a feleknek jelentett (lásd a fent hivatkozott Airtours kontra Bizottság ügyben hozott végzés 18. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
39 E szempontok függvényében kell jelen esetben megállapítani a megtérítendő költségek összegét. E tekintetben a következő értékelési szempontokat kell figyelembe venni.
A jogvita tárgyáról és természetéről, az uniós jog szemszögéből való jelentőségéről és az ügy nehézségeiről
40 Meg kell jegyezni, hogy az alapeljárás tárgya állami támogatásra vonatkozó bizottsági határozat megsemmisítése iránti kereset. A kereset nem vetett fel új jogkérdést, és a felvetett kérdések nem annyira összetettek sem a jogi, sem a tényállási elemek vonatkozásában, hogy a jogszabályok részletes vizsgálatát vagy különleges kutatásokat igazolnának. Következésképpen e szempontokra figyelemmel meg kell állapítani, hogy az alapeljárás nem indokolta, hogy a felperesek jogi képviselői arra jelentős időt fordítsanak.
A feleknek a jogvitához fűződő gazdasági érdekéről
41 Meg kell állapítani, hogy még ha úgy is tűnik, hogy az alapeljárás a szóban forgó pénzügyi előnyből részesülő felperesek számára egyértelműen gazdasági érdeket jelentett, e gazdasági érdeket nem lehet úgy tekinteni, mint amely nagy jelentőséggel bír. E 11,9 millió euró összegű támogatást ugyanis nagyszámú befektető között osztották szét, így ez csökkenti a felperesek gazdasági érdekeit. A szóban forgó ügy tehát semmilyen kiemelkedő gazdasági érdeket nem jelentett a felek számára.
Az elvégzett munkamennyiségről
42 Ami annak a munkamennyiségnek az értékelését illeti, amely a peres eljárás következtében keletkezhetett, az uniós bíróságnak azt a munkát kell figyelembe kell vennie, amely a teljes bírósági eljáráshoz objektíve szükségszerű (a fent hivatkozott Airtours kontra Bizottság ügyben hozott végzés 30. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
43 Ha viszont az ügyvédek már a jogvitát megelőző eljárások vagy intézkedések során a kérelmező rendelkezésére álltak, akkor azt is figyelembe kell venni, hogy ezek az ügyvédek ismerik a jogvitában releváns elemeket, ami megkönnyíthette a munkájukat, és csökkenthette a peres eljáráshoz szükséges felkészülés idejét (a Törvényszék T‑331/94. sz., IPK‑München kontra Bizottság ügyben 2006. január 13‑án hozott végzésének [EBHT 2006., II‑51. o.] 59. pontja).
44 Ez a megállapítás főszabály szerint akkor is helytálló, ha a felperesek száma jelentős, mivel az ügyben elvégzendő valamennyi cselekmény formális és standardizált, továbbá nem érinti az ügy jogi tartalmát.
45 Ezenkívül, tekintettel arra, hogy A, amely a szóban forgó ügylet mögött állt, minden releváns információt át tudott adni az alapeljárásban részt vevő ügyvédeknek, ezek az ügyvédek ezért szolgáltatásaikat fokozott hatékonysággal és gyorsasággal tudták nyújtani. Ez a tényező mindenesetre megkönnyíthette a munkájukat, és csökkenthette az ellentmondásra tett észrevételeik elkészítéséhez szükséges időt (a T‑226/00. DEP. és T‑227/00. DEP. sz., Nan Ya Plastics és Far Eastern Textiles kontra Tanács egyesített ügyekben 2003. március 6‑án hozott végzés [EBHT 2003., II‑685. o.] 42. pontja és a fent hivatkozott Airtours kontra Bizottság ügyben hozott végzés 29. pontja).
46 Emlékeztetni kell továbbá arra, hogy noha jelen esetben a felperesek védelmével egyszerre több jogi képviselőt meg lehetett bízni annak érdekében, hogy a tapasztaltabb ügyvédek szolgáltatásait vehessék igénybe, különösen a peres eljáráshoz objektíve szükségszerű munkaórák számát kell figyelembe venni, függetlenül ama ügyvédek számától, akik között a nyújtott szolgáltatások fel lehettek osztva (a Törvényszék T‑290/94. DEP. sz., Kaysersberg kontra Bizottság ügyben 1998. október 30‑án hozott végzésének [EBHT 1998., II‑4105. o.] 20. pontja).
47 Márpedig a jelen költségmegállapítás iránti kérelemhez mellékelt költséglistából kitűnik, hogy a megtéríteni kért munkaórák száma 240 eurós súlyozott átlagos óradíjjal körülbelül 1889 óra.
48 Bár e munkaóraszám számviteli szempontból megfelelően indokoltnak tűnik, a Törvényszéknek figyelembe kell vennie a fenti 25. pontban említett szempontot, nevezetesen e munkaórák objektíve szükségszerű jellegét.
49 Először is, amint az a fenti 34. pontban megállapítást nyert, ki kell zárni ama költségek megtérítését, amelyek nem felelnek meg a Törvényszék előtti eljárás valamely szakaszának, azaz a 2002. június 13‑tól október 4‑ig tartó időszakot. Ki kell zárni a 2003. március 20. és 2004. október 22. közötti időszakra vonatkozó költségeket is, amelyek – amint az ügy irataiból kiderül – nem felelnek meg a Törvényszék előtti eljárás egyetlen szakaszának sem.
50 Másodszor, meg kell állapítani, hogy a munkaórák részletezéséből kitűnik, hogy bizonyos feladatok nem kapcsolódnak közvetlenül a Törvényszék előtt indított kereset előkészítéséhez, különösen ami a nemzeti bíróság előtt indított kereset előkészítésére fordított órákat illeti (lásd a fenti 35. pontot).
51 Harmadszor, a beadványok elkészítésének több ügyvéd közötti felosztása szükségszerűen a ráfordítások részbeni megkettőződését vonja maga után (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑324/00. DEP. sz., CDA Datenträger Albrechts kontra Bizottság ügyben 2008. október 8‑án hozott végzésének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 91. pontját), így a Törvényszék nem ismerheti el az igényelt teljes munkaóraszámot.
52 Egyébként, amint a munkadíj-kimutatásokból kitűnik, a keresetlevél és a válaszbeadvány négy egymást követő tervezetét az alapeljárásban dolgozták ki. Az ezt követő több tervezet elkészítésével kapcsolatos munkadíjak azonban nem tekinthetők feltétlenül szükségszerűeknek a Törvényszék előtti eljárásban, ezért megtérítésük nem indokolt.
53 Hasonlóan, egyrészt a megsemmisítés iránti keresetlevél és az ideiglenes intézkedés iránti kérelem elkészítésére fordított – 1000 órát meghaladó – idő és másrészt a válasz elkészítésére fordított – 450 órát meghaladó – idő jelentősen meghaladja az indokoltnak tekinthető mértéket.
54 Negyedszer, a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy a partner ügyvéd, K. szolgáltatásaiért kért 380–400 eurós óradíj jóval meghaladja azt, ami megfelelőnek tekinthető egy nagyon hatékonyan és gyorsan dolgozó, különösen tapasztalt szakember szolgáltatásainak ellentételezéseként (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑310/00. DEP. sz., Verizon Business Global kontra Bizottság ügyben 2008. február 13‑án hozott végzésének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 44. pontját). Továbbá, egy ilyen szintű javadalmazás figyelembevételének másik oldala a peres eljáráshoz szükségszerű teljes munkaóraszám feltétlenül szigorú értékelése (lásd a Törvényszék T‑33/01. DEP. sz., Infront WM kontra Bizottság ügyben 2008. október 17‑én hozott végzésének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 31. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
55 A fenti megállapítások fényében a teljes munkaidőt, amely az alapeljárás felpereseinek ügyvédei számára a felperesek bírósági szakaszban történő képviselete érdekében objektíve szükségszerű volt, 600 órában kell megállapítani.
56 A fentiek alapján az 509 561,71 euró, amelyről a jelen költségmegállapítás iránti kérelem említést tesz, nem tekinthető objektíve szükségszerűnek az alapeljárással kapcsolatban.
57 Ilyen körülmények között a felpereseknél az alapeljárással kapcsolatban szükségszerűen felmerült költségekként megtérítendő munkadíjak összegét 144 000 euróban indokolt megállapítani.
58 A Törvényszék előtt az eljárással kapcsolatban felmerült különböző költségek – mint például az utazási és fénymásolási költségek – összegét ezenfelül 2000 euróban kell megállapítani.
59 Mindezen körülmények figyelembevételével a Törvényszék úgy véli, hogy az alapeljárás felperesei számára – a T‑34/02. sz. ügyben történő védelmükkel kapcsolatban felmerült költségek A részére való visszatérítése céljából – megtérítendő költségek 146 000 euróban történő megállapítása helyes értékelést jelent.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács)
a következőképpen határozott:
A Törvényszék az Európai Bizottság által a felpereseknek – amennyiben részt vettek az alapeljárásban – megtérítendő költségek teljes összegét 146 000 euróban állapítja meg.
Kelt Luxembourgban, 2010. december 21‑én.
E. Coulon
M. Jaeger
hivatalvezető
elnök
* Az eljárás nyelve: francia.
Top