AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (egyesbíró)
2004. május 25.
T-69/03. sz. ügy
W.
kontra
Európai Parlament
„Tisztviselők – Újrabeilleszkedési támogatás – A lakóhely fogalma – Bizonyítékok”
Teljes szöveg francia nyelven II - 0000
Tárgy: Az Európai Parlamentnek a felperes részére történő újrabeilleszkedési támogatás fizetését megtagadó 2002. június 3-i határozatának megsemmisítése iránti kereset.
Határozat: Az Elsőfokú Bíróság a keresetet elutasítja. A felek maguk viselik saját költségeiket.
Összefoglaló
1. Tisztviselők ─ Kereset ─ Tárgy ─ Az adminisztrációval szembeni meghagyás ─ Elfogadhatatlanság
(Személyzeti szabályzat, 91. cikk)
2. Tisztviselők ─ Kereset ─ A megtámadott aktus jogszerűségének az elfogadás idején fennálló ténybeli és jogi elemek alapján történő értékelése
(Személyzeti szabályzat, 91. cikk)
3. Tisztviselők ─ Költségtérítés ─ Újrabeilleszkedési támogatás ─ A biztosítás feltételei ─ Szokásos lakóhely tényleges áthelyezése ─ Szokásos lakóhely fogalma ─ A tisztviselőre háruló, az újrabeilleszkedés tényleges voltára vonatkozó bizonyítási teher ─ Az áthelyezésre és nem annak bizonyítására vonatkozó hároméves határidő
(Személyzeti szabályzat, VII. melléklet, 6. cikk)
1. Az Elsőfokú Bíróság nem bocsáthat ki meghagyást a közösségi intézményekkel szemben, és nem vonhatja el hatáskörüket. Ezért elfogadhatatlannak kell minősíteni a volt tisztviselő azt célzó kérését, hogy egy intézményt újrabeilleszkedési támogatás nyújtására utasítsanak.
(lásd a 20. és a 22. pontot)
Hivatkozás: a Bíróság C-5/93. P. sz., DSM kontra Bizottság ügyben 1999. július 8-án hozott ítéletének (EBHT 1999., I-4695. o.) 36. pontja; az Elsőfokú Bíróság T-145/98. sz., ADT Projekt kontra Bizottság ügyben 2000. február 24-én hozott ítéletének (EBHT 2000., II-387. o.) 83. pontja.
2. A közösségi bíró előtt megtámadott egyedi aktus jogszerűségét az elfogadás idején fennálló ténybeli és jogi elemek alapján kell értékelni. Az Elsőfokú Bíróság ugyanis elvonná a szóban forgó aktust kibocsátó intézmény hatáskörét, ha az elfogadáskor fenn nem álló elemek fényében kellene vizsgálnia a jogszerűséget. Az Elsőfokú Bíróság azonban nem vonhatja el az intézmények hatáskörét.
(lásd a 28. pontot)
Hivatkozás: a Bíróság C-449/98. P. sz., IECC kontra Bizottság ügyben 2001. május 17-én hozott ítéletének (EBHT 2001., I-3875. o.) 87. pontja; az Elsőfokú Bíróság T-19/90. sz., Von Hoessle kontra Számvevőszék ügyben 1991. február 24-én hozott ítéletének (EBHT 1991., II-615. o.) 30. pontja.
3. Jóllehet a személyzeti szabályzat VII. mellékletének 6. cikke csak azt szabja az újrabeilleszkedési támogatás nyújtásának feltételéül, hogy az érintett tisztviselő lakóhelyét alkalmazásának helyétől legalább 70 km-re található helyre helyezze át, a rendelkezésben szereplő lakóhely-áthelyezés magában foglalja a tisztviselő szokásos lakóhelyének az újrabeilleszkedés helyéül megjelölt új helyre történő tényleges áthelyezését.
A szokásos lakóhely fogalma úgy értelmezendő, mint az a hely, ahol az érintett érdekeinek állandó vagy szokásos központját kijelölte azzal a szándékkal, hogy annak tartós jelleget biztosítson. Ezen túlmenően, a lakóhely fogalma – amely nem a személy által egyik vagy másik országban töltött idő pusztán mennyiségi összehasonlításán alapul – mindazonáltal az egy helyen történő fizikai tartózkodáson kívül magában foglalja az életvitelből és a rendes társadalmi kapcsolatok kialakításából következő, a tartózkodás folyamatosságára irányuló szándékot; ily módon a szokásos lakóhely áthelyezése valóságának megállapításához a lakásbérlet nem elégséges.
A tisztviselőt terheli annak bármilyen jogi úton történő bizonyítása, hogy a szolgálati jogviszony megszűnésének időpontjától számított három éven belül ténylegesen megváltoztatta lakóhelyét; azzal kiegészítve, hogy annak bizonyítéka, hogy az újrabeilleszkedés határidőben megtörtént, a határidő elteltét követően is előterjeszthető. Mindazonáltal ezek a bizonyítékok csak annyiban helytállóak, amennyiben bizonyítják, hogy a tisztviselő a szolgálati jogviszony megszűnésétől számított három éven belül ténylegesen megváltoztatta lakóhelyét.
(lásd a 41–43. és a 48. pontot)
Hivatkozás: az Elsőfokú Bíróság T-57/92. és T-75/92. sz., Yorck von Wartenburg kontra Parlament ügyekben 1993. szeptember 28-án hozott ítéletének (EBHT 1993., II-925. o.) 65. és 66. pontja; az Elsőfokú Bíróság T-37/99. sz., Miranda kontra Bizottság ügyben 2001. április 24-én hozott ítéletének (EBHT-KSZ 2001., I-A-87 és II-413. o.) 30., 31. és 32. pontja.
Top