AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács)
2004. december 13.
T‑251/02. sz. ügy
E
kontra
az Európai Közösségek Bizottsága
„Tisztviselők – Díjazás – Külföldi munkavégzési támogatás – Napidíj – Beilleszkedési támogatás – A szolgálatba lépés alkalmával felmerült utazási költségek és a költözési költségek megtérítése – A felvétel helye – A személyzeti szabályzat VII. mellékletének 4., 5., 7., 9. és 10. cikke – Megsemmisítés iránti kereset – Kártérítési kereset”
Teljes szöveg francia nyelven II – 0000
Tárgy: Egyrészt a kinevezésre jogosult hatóságnak a felperes származási helyeként és felvétele helyeként Brüsszelt megállapító, továbbá a külföldi munkavégzési támogatást, a beilleszkedési támogatást és a napidíjat, valamint a szolgálatba lépéssel kapcsolatos utazási költségek és költözési költségek kedvezményét a felperestől megtagadó, 2001. augusztus 29‑i határozatának a megsemmisítése iránti kérelem, másrészt késedelmi kamat fizetésére és kártérítésre irányuló kérelem tárgyában előterjesztett kereset.
Határozat: Az Elsőfokú Bíróság a keresetet elutasítja. Mindegyik fél maga viseli saját költségeit.
Összefoglaló
1. Tisztviselők – Díjazás – Külföldi munkavégzési támogatás – A biztosítás feltételei – A referencia-időszakban az alkalmazási hely szerinti tagállambeli szokásos lakóhely, valamint az ottani főfoglalkozás hiánya – Fogalom
(Személyzeti szabályzat, VII. melléklet, 4. cikk, (1) bekezdés)
2. Tisztviselők – Díjazás – A személyzeti szabályzat VII. mellékletében meghatározott támogatások és ellátások biztosítása – Az illetékes hatóság mérlegelést nem engedő hatásköre – A bírósági felülvizsgálat terjedelme
(Személyzeti szabályzat, VII. melléklet, 4., 5., 7., 9. és 10. cikk)
3. Tisztviselők – Díjazás – Külföldi munkavégzési támogatás – A biztosítás feltételei – A másik állam vagy nemzetközi szervezet részére végzett tevékenységből, illetve a magánintézmény általi kiküldetés keretében teljesített szolgálatból származó körülmények közötti különbségtétel – Az egyenlő bánásmód elvének megsértése – Hiány
1. A személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy e rendelkezés a külföldi munkavégzési támogatás biztosításának döntő feltételeként a tisztviselőnek a szolgálatba lépést megelőzően elfoglalt szokásos lakóhelyét határozza meg.
A szokásos lakóhely az a hely, ahol az érintett érdekeinek állandó vagy szokásos központját kijelölte azzal a szándékkal, hogy annak tartós jelleget biztosítson; természetesen a szokásos lakóhely meghatározásakor az e fogalmat alkotó valamennyi tényállási elemre figyelemmel kell lenni.
Minden olyan értelmezés, amely a külföldi munkavégzési támogatás kedvezményéből kizárja azt a tisztviselőt, aki csak a referencia-időszak egy részében rendelkezett szokásos lakóhellyel vagy folytatott főfoglalkozást az eljövendő alkalmazási helye szerinti országban, ellentétes ezen támogatás céljával, amely szerint ellentételezni kell azon különös költségeket és hátrányokat, amelyek abból származnak, hogy a tisztviselő olyan országban lát el állandó jelleggel feladatokat, amellyel szolgálatba lépése előtt nem alakított ki tartós kötelékeket.
(lásd az 53., 54. és 70. pontot)
Hivatkozás: a Bíróság C‑452/93. P. sz., Magdalena Fernández kontra Bizottság ügyben 1994. szeptember 15‑én hozott ítéletének (EBHT 1994., I‑4295. o.) 22. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑18/91. sz., Costacurta Gelabert kontra Bizottság ügyben 1992. április 8‑án hozott ítéletének (EBHT 1992., II‑1655. o.) 42. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; az Elsőfokú Bíróság T‑72/94. sz., Diamantaras kontra Bizottság ügyben 1995. december 14‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1995., I‑A‑285. és II‑865. o.) 48. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑28/98. sz., J kontra Bizottság ügyben 1999. szeptember 28‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1999., I‑A‑185. és II‑973. o.) 32. pontja.
2. A személyzeti szabályzat VII. mellékletének rendelkezései nem biztosítanak semmilyen diszkrecionális jogkört az illetékes hatóságnak a rendelkezésekben meghatározott támogatások és ellátások biztosítása vagy megtagadása vonatkozásában, azonban mérlegelést nem engedő hatáskörrel ruházzák fel abban az értelemben, hogy – miként a fent említett rendelkezések eltérést nem engedő szövegezéséből kitűnik – a hatóság köteles biztosítani a szóban forgó támogatást vagy ellátást akkor, ha a vonatkozó rendelkezésben meghatározott feltételek teljesülését megállapítja. Ebből következik, hogy a közösségi bíróság teljes körű bírósági felülvizsgálatot gyakorol, amikor az illetékes hatóság által figyelembe vett tényeket és e tények hatóság általi minősítését azon kérdés eldöntése érdekében vizsgálja, hogy teljesülnek‑e a támogatások és az ellátások biztosításához meghatározott feltételek.
(lásd a 118. pontot)
Hivatkozás: az Elsőfokú Bíróság T‑302/01. sz., Birkhoff kontra Bizottság ügyben 2003. október 21‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2003., I‑A‑245. és II‑1185. o.) 38. pontja.
3. Amennyiben a külföldi munkavégzési támogatásra való jogosultság feltételeinek meghatározása a közösségi intézmények diszkrecionális jogkörébe tartozik, az csak abban az esetben lenne ellentétes a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, illetve az egyenlő bánásmód elvével, ha a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja önkényes vagy a rendelkezés céljával nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen különbségtételt tartalmazna; ez a cél pedig azon különös költségek és hátrányok ellentételezése, amelyek abból származnak, hogy a tisztviselő olyan országban lát el állandó jelleggel feladatokat, amellyel szolgálatba lépése előtt nem alakított ki tartós kötelékeket.
E célhoz képest nem lehet önkényesnek vagy nyilvánvalóan összeegyeztethetetlennek tekinteni a valamely másik állam vagy valamely nemzetközi szervezet részére végzett tevékenységből, illetve a kiküldött alkalmazottként magánintézmény részére teljesített szolgálatból származó körülmények közötti különbségtételt. A személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdésének a) pontjában az azon tisztviselő számára meghatározott eltérés létét ugyanis, aki valamely másik állam vagy valamely nemzetközi szervezet részére végzett tevékenység során a referencia-időszak alatt az alkalmazási helye szerinti államban lakott, pontosan az indokolja, hogy ilyen körülmények között a tisztviselőt nem lehet olyannak tekinteni, mint aki tartós kötelékeket alakított ki az alkalmazási helyének országával. Az a körülmény, hogy a VII. melléklet 4. cikkében foglalt kategóriák alkalmazása bizonyosan előidézhet olyan egyedi eseteket, amelyekben az e cikkben meghatározott helyzethez hasonló helyzetben lévő tisztviselőkkel szemben megtagadják a külföldi munkavégzési támogatást, még nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy e cikk rendelkezései önkényes különbségtételt valósítanak meg. Így nem minősíthető ilyen különbségtételnek a jogalkotó azon választása, hogy a tartós kötelékek hiányának vélelmét csak a valamely más állam vagy valamely nemzetközi szervezet részére végzett tevékenységből származó helyzetekre korlátozta.
(lásd a 124–126. pontot)
Hivatkozás: a Bíróság 1322/79. sz., Vutera kontra Bizottság ügyben 1981. január 15‑én hozott ítéletének (EBHT 1981., 127. o.) 8. és 9. pontja; a Diamantaras kontra Bizottság ügyben hozott, fent hivatkozott ítélet 48. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑164/97. sz., Busacca és társai kontra Számvevőszék ügyben 1998. szeptember 30‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1998., I‑A‑565. és II‑1699. o.) 48. és 49. pontja; a J kontra Bizottság ügyben hozott, fent hivatkozott ítélet 32. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑94/01., T‑152/01. és T‑286/01. sz., Hirsch és társai kontra EKB egyesített ügyekben 2003. január 8‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2003., I‑A‑1. és II‑27. o.) 51. pontja.
Top