Az Európai Unió
Hivatalos Lapja
HU
L sorozat
2025/2509
2025.12.12.
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2025/2509 RENDELETE
(2025. november 26.)
a játékok biztonságosságáról és a 2009/48/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről
(EGT-vonatkozású szöveg)
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 114. cikkére,
tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,
a jogalkotási aktus tervezete nemzeti parlamenteknek való megküldését követően,
tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményére (1),
rendes jogalkotási eljárás keretében (2),
mivel:
(1)
A 2009/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (3) a játékok magas szintű biztonságosságának és belső piaci szabad mozgásának biztosítása érdekében került elfogadásra.
(2)
A gyermekek különösen veszélyeztetett csoportot alkotnak. Alapvető fontosságú biztosítani a gyermekek számára a magas szintű biztonságot a játékokkal való játék során. A gyermekeket – ideértve a fogyatékossággal élő gyermekeket is – megfelelően védeni kell a játékokból eredő lehetséges kockázatoktól, többek között az azon vegyi anyagok jelentette kockázatoktól, amelyeket a játékok tartalmazhatnak. Ugyanakkor az előírásoknak megfelelő játékoknak további követelmények teljesítése nélkül szabadon kell tudniuk mozogni az Unióban. Ennek a rendeletnek ezért – a fogyasztók magas szintű védelmének biztosítása mellett – hozzá kell járulnia a belső piac megerősítéséhez és működésének javításához. Emellett az adaptív játékok – azaz a játékok olyan módosított változatai, amelyek hozzáférhetővé teszik a játékot a fizikai vagy kognitív korlátokkal rendelkezők számára – kialakulóban lévő és gyorsan fejlődő ágazatot jelentenek, amely esetében szintén biztosítani kell a gyermekek számára a magas szintű biztonságot az ilyen játékokkal való játék során. Ezért ezt a rendeletet az adaptív játékokra is alkalmazni kell.
(3)
A Bizottság a 2009/48/EK irányelv értékelése során arra a következtetésre jutott, hogy az irányelv releváns és általában véve hatékony a gyermekek védelme szempontjából. Ugyanakkor számos hiányosságot is feltárt, amelyek az említett irányelv 2009-es elfogadása óta annak gyakorlati alkalmazása során merültek fel. Az értékelés különösen a játékokban található káros vegyi anyagokból eredő lehetséges kockázatok tekintetében állapított meg bizonyos hiányosságokat. Az értékelés továbbá arra a következtetésre jutott, hogy az uniós piacon továbbra is számos olyan játék van forgalomban, amely nem felel meg az előírásoknak és nem biztonságos.
(4)
A vegyi anyagokra vonatkozó fenntarthatósági stratégia című, 2020. október 14-i közleményében a Bizottság felszólított a fogyasztók legkárosabb vegyi anyagokkal szembeni védelmének megerősítésére, valamint a káros vegyi anyagokkal szembeni, általános megelőző tilalmakon alapuló általános megközelítés kiterjesztésére annak érdekében, hogy a fogyasztók, a veszélyeztetett csoportok és a környezet következetesebb védelemben részesüljenek. A stratégia elköteleződik különösen amellett, hogy a 2009/48/EK irányelvet meg kell erősíteni a legkárosabb vegyi anyagokból eredő kockázatokkal és a vegyi anyagok lehetséges kombinált hatásaival szembeni védelem tekintetében.
(5)
Mivel a játékokra vonatkozó követelményeket meghatározó szabályokat, különösen az alapvető biztonságossági követelményeket és a megfelelőségértékelési eljárásokat Unió-szerte egységesen kell alkalmazni, és az eltérő tagállami végrehajtás nem megengedhető, a 2009/48/EK irányelvet rendelettel kell felváltani.
(6)
A játékok az (EU) 2023/988 európai parlamenti és tanácsi rendelet (4) hatálya alá is tartoznak, amelyet kiegészítő jelleggel alkalmazni kell a fogyasztási cikkekre vonatkozó egyedi ágazati jogszabályok által nem szabályozott kérdésekben. Különösen az említett rendelet III. fejezetének 2. szakasza és IV. fejezete, amelyek az online értékesítésre vonatkoznak, a Safety Gate biztonsági riasztórendszerről és a Safety Business Gateway-ről szóló VI. fejezete, valamint a tájékoztatáshoz és a jogorvoslathoz való jogról szóló VIII. fejezete alkalmazandó a játékokra is. E rendelet ezért nem tartalmaz külön rendelkezéseket a baleseteknek a gazdasági szereplők által bejelentésére, valamint a tájékoztatáshoz és a jogorvoslathoz való jogra vonatkozóan, előírja azonban a játékokkal kapcsolatos biztonsági kérdésekről tájékoztatást nyújtó gazdasági szereplők számára, hogy az (EU) 2023/988 rendeletben meghatározott eljárásokkal összhangban tájékoztassák a hatóságokat és a fogyasztókat vagy más végfelhasználókat.
(7)
A 765/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (5) megállapítja a megfelelőségértékelő szervezetek akkreditálására vonatkozó szabályokat, valamint a CE-jelölés általános elveit. Az említett rendeletnek alkalmazandónak kell lennie a játékokra annak biztosítása érdekében, hogy azon játékok esetében, amelyek élvezik az áruk Unión belüli szabad mozgásának előnyeit, teljesüljenek a személyek és különösen a gyermekek egészségének és biztonságának magas szintű védelmét biztosító követelmények.
(8)
A 768/2008/EK európai parlamenti és tanácsi határozat (6) közös elveket és referenciarendelkezéseket ír elő, amelyek arra irányulnak, hogy a termékekre vonatkozó valamennyi ágazati jogszabályban alkalmazzák azokat annak érdekében, hogy egységes alapot biztosítsanak e jogszabályokhoz. Ennek a rendeletnek ezért a lehető legnagyobb mértékben követnie kell ezeket a közös elveket és referenciarendelkezéseket.
(9)
E rendeletnek alapvető biztonságossági követelményeket kell megállapítania a játékokra vonatkozóan, hogy biztosítsa a gyermekek egészségének és biztonságának magas szintű védelmét a játékokkal való játék során, valamint a játékok szabad mozgását az Unióban. E rendeletet az elővigyázatosság elvének kellő figyelembevételével kell alkalmazni.
(10)
E rendelet alkalmazásának elősegítése érdekében egyértelműen meg kell határozni annak hatályát. A rendeletet minden olyan termékre alkalmazni kell, amelyet 14 év alatti gyermekek számára, játékra terveztek vagy szántak. Egy termék akkor is játéknak tekinthető, ha nem kizárólag játékra szánták, és egyéb kiegészítő funkciókkal is rendelkezik. Egy adott termék játékértékének a megléte a gyártó által tervezett felhasználástól, illetve a terméknek a szülő vagy a felügyelő által észszerűen előrelátható felhasználásától függ. Ugyanakkor ki kell zárni a rendelet hatálya alól bizonyos, nem háztartási használatra szánt játékokat, például a nyilvános játszótéri eszközöket vagy a nyilvános használatra szánt automata gépeket, illetve a belső égésű vagy gőzgéppel felszerelt egyéb játékokat, mivel ezek a játékok olyan kockázatokat jelenthetnek a gyermekek egészségére és biztonságára nézve, amelyeket e rendelet nem érint. Meg kell adni emellett azon termékek jegyzékét, amelyek összetéveszthetők a játékokkal, de e rendelet értelmében nem tekinthetők játéknak.
(11)
Ezen rendeletet alkalmazni kell az Unióban letelepedett gyártók által készített új játékokra, valamint a valamely harmadik országból behozott és az uniós piacon forgalomba hozott új vagy használt játékokra. Az uniós piacon már forgalomban lévő egyéb használt játékok biztonságossága az (EU) 2023/988 rendelet hatálya alá tartozik.
(12)
A gyermekek és más személyek megfelelő védelmének biztosítása érdekében e rendeletet alkalmazni kell a játékok értékesítésének minden formájára, beleértve az (EU) 2019/1020 európai parlamenti és tanácsi rendelet (7) 6. cikkében említett távértékesítést is.
(13)
A játékokra vonatkozó alapvető biztonságossági követelményeknek védelmet kell biztosítaniuk a felhasználók és más személyek számára a játékok által jelentett valamennyi releváns egészségügyi és biztonsági kockázattal szemben. A különös biztonságossági követelményeknek ki kell terjedniük a játékok fizikai és mechanikai tulajdonságaira, gyúlékonyságára, kémiai tulajdonságaira, elektromos tulajdonságaira, higiéniájára és radioaktivitására annak érdekében, hogy a gyermekek biztonsága megfelelő védelmet élvezzen ezen konkrét veszélyekkel szemben. Mivel létezhetnek olyan játékok, vagy kifejleszthetnek olyan játékokat, amelyek nem tartoznak a különös biztonságossági követelmények hatálya alá, fenn kell tartani egy általános biztonságossági követelményt a gyermekek ilyen játékok tekintetében történő védelmének biztosítása érdekében. A játékok biztonságosságát a rendeltetéssel összefüggésben kell meghatározni, figyelembe véve egyúttal az előrelátható felhasználást, és szem előtt tartva a gyermekek viselkedését is, akik általában véve nem olyan körültekintők, mint az átlagos felnőtt felhasználó. Az általános biztonságossági követelménynek és a különös biztonságossági követelményeknek együttesen kell alkotniuk a játékokra vonatkozó alapvető biztonságossági követelményeket. A gazdasági szereplőknek az említett alapvető biztonságossági követelményeknek való megfelelési kötelezettsége nem érinti a játékokra alkalmazandó azon egyéb uniós jogszabályoknak való megfelelésre vonatkozó kötelezettségeiket, amelyek más szempontokkal – például a kiberbiztonsággal, a környezetvédelemmel, a veszélyes anyagok és keverékek forgalmazásával vagy a mesterséges intelligenciával – foglalkoznak.
(14)
A digitális technológiák igénybevétele a játékokhoz kapcsolódó új veszélyforrások megjelenéséhez vezetett. A rádiós játékoknak meg kell felelniük a magánélet védelmére vonatkozó alapvető követelményeknek, az internetre csatlakoztatott játékoknak pedig a 2014/53/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (8) összhangban a kiberbiztonságra és a csalás elleni védelemre vonatkozó biztosítékokat kell tartalmazniuk. A digitális elemeket tartalmazó játékoknak meg kell felelniük az (EU) 2024/2847 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (9). A mesterséges intelligenciát tartalmazó játékoknak meg kell felelniük az (EU) 2024/1689 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (10). E rendeletben ezért nem kell meghatározni a kiberbiztonságra, a személyes adatok és a magánélet védelmére vagy a mesterséges intelligencia játékokba történő beépítéséből eredő egyéb veszélyekre vonatkozó különös biztonságossági követelményeket.
(15)
Az (EU) 2024/1689 rendelettel összhangban nagy kockázatú MI-rendszerként kerülnek besorolásra azok a játékok, amelyeknek biztonsági alkotórésze az MI-rendszer és amelyeket harmadik fél által végzett megfelelőségértékelésnek kell alávetni. Amennyiben harmonizált szabványok alkalmazása esetén lehetőség van a harmadik fél által végzett megfelelőségértékelés alóli mentesülésre, a gyártónak a megfelelőségértékelési eljárás e játékok esetében történő alkalmazására vonatkozó döntése nem befolyásolja e játékoknak az említett rendelet 6. cikkének (1) bekezdése szerinti, nagy kockázatú MI-rendszerként történő besorolását. Emellett, az (EU) 2024/2847 rendelettel összhangban azok az internetre csatlakoztatott játékok, amelyek szociális interaktív funkciókkal, például beszéd vagy videofelvétel funkcióval, vagy helymeghatározó funkciókkal rendelkeznek, digitális elemeket tartalmazó fontos terméknek (I. osztály) minősülnek és harmadik fél által végzett megfelelőségértékelést tesznek szükségessé, kivéve ha a gyártó releváns harmonizált szabványokat, egységes előírásokat vagy legalább „jelentős” megbízhatósági szintű európai kiberbiztonsági tanúsítási rendszereket alkalmazott.
(16)
A biztonsági értékelés során adott esetben figyelembe kell venni a digitálisan összekapcsolt játékok egészségi kockázatait, beleértve a mentális egészségre jelentett kockázatokat is. A gyártóknak ezért a gyermekekre valószínűsíthetően hatást gyakorló, internetre csatlakoztatott játékok biztonságosságának értékelése során biztosítaniuk kell, hogy az általuk forgalmazott játékok – a gyermekek legfőbb érdekeit szem előtt tartva – megfeleljenek a beépített biztonságra, védelemre és adatvédelemre vonatkozó, legmagasabb szintű előírásoknak.
(17)
A játékoknak meg kell felelniük azoknak a fizikai és mechanikai követelményeknek, amelyek megakadályozzák, hogy a gyermekek a játékokkal való játék során fizikailag megsérüljenek, és nem jelenthetnek fulladásveszélyt a gyermekek számára. Az 1935/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (11) hatálya alá tartoznak azon játékok vagy játékok azon részei, illetve csomagolása, amelyek esetében észszerűen feltételezhető, hogy normál vagy előrelátható használati körülmények között érintkezésbe kerülhetnek élelmiszerrel, vagy összetevőik átkerülhetnek élelmiszerbe. Helyénvaló továbbá az élelmiszerekben található játékok jelentette potenciális konkrét veszélyekre vonatkozó egyedi biztonságossági követelményeket meghatározni, mivel a játék és az élelmiszer összekapcsolása olyan fulladásveszélyt okozhat, amely eltér a játék által önmagában jelentett kockázatoktól, és amely így semmilyen uniós szintű egyedi intézkedés hatálya alá nem tartozik. Egyedi biztonságossági követelményeket kell megállapítani az olyan erős mágnesek vagy kitáguló játékanyagok lenyelésével kapcsolatos potenciális veszélyekre vonatkozóan, amelyek bélperforációt vagy elzáródást okozhatnak. Biztosítani kell a megfelelő védelmet a játékok gyúlékonysága vagy elektromos tulajdonságai tekintetében is, különösen az égési sérülések vagy áramütések elkerülése érdekében. A játékoknak emellett meg kell felelniük bizonyos higiéniai előírásoknak a mikrobiológiai kockázatok, illetve a fertőzés vagy a szennyeződés egyéb kockázatainak elkerülése érdekében.
(18)
Egyes játékokat úgy terveztek, hogy hangot bocsássanak ki: ilyenek például az ütős játékhangszerek, a durranópatronos játékok, a csörgők, valamint a zenélő vagy hangot adó játékok. Annak érdekében, hogy a gyermekek védve legyenek a halláskárosodás kockázatától, a hangok kibocsátására tervezett játékok által kibocsátott impulzusos és folyamatos zajra egyaránt maximális értékeket kell megállapítani. Azokat a játékokat azonban, amelyeket nem egyértelműen hangkibocsátásra terveztek, de reprodukálható hangot adnak ki, amikor a gyermek aktivál egy mechanizmust, például az elsütőbillentyűt egy játékfegyveren, úgy kell megtervezni, hogy a gyermekek védve legyenek a halláskárosodás kockázatától. A jelenlegi tudományos ismeretek nem elég pontosak a játékok által kibocsátott hangnak a gyermekek egészségére és biztonságára gyakorolt hatásaira vonatkozóan, de az Egészségügyi Világszervezetben végzett kutatások kimutatták, hogy a gyermekek általában véve sérülékenyek a zaj okozta hallásvesztéssel szemben, továbbá hogy a hallásvesztés kialakulása káros hatással van a gyermekek fejlődésére. A foglalkoztatási összefüggésben alkalmazandó zajhatárértékek ugyan a játékok által kibocsátott hangtól eltérő expozícióra vonatkoznak, biztosítani kell azonban, hogy a játékok ne okozzanak a gyermekeknél magasabb hangszinteknek való expozíciót, mint amelyek esetében a munkáltatóknak a 2003/10/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (12) összhangban intézkedéseket kell hozniuk a munkavállalók érdekében. A játékok esetében a folyamatos zajra és az impulzusos zajra vonatkozó maximális értékeknek figyelembe kell venniük a játék típusát és a játék által keltett hangot, tekintettel a rendeltetésszerű és észszerűen előrelátható használatra.
(19)
A rákkeltőnek, mutagénnek vagy a reprodukciót károsítónak minősített vegyi anyagok (CMR-anyagok), az endokrin rendszerre vagy a légzőrendszerre ható vegyi anyagok vagy egy adott szervre mérgező vegyi anyagok különösen károsak a gyermekek számára, ezért a játékok vonatkozásában külön foglalkozni kell velük. Tekintettel arra, hogy az endokrin rendszer alapvető szerepet tölt be a humán fejlődés során, a kritikus időszakokban, például a korai gyermekkorban az endokrin károsító anyagoknak való korai kitettség már nagyon alacsony dózisok esetén is káros hatásokhoz vezethet, és a későbbi életszakaszban is befolyásolhatja az egészséget. A légzőszervi szenzibilizáló anyagok a gyermekkori asztma növekedéséhez vezethetnek, a neurotoxikus anyagok pedig különösen károsak a gyermekek fejlődő agyára nézve, amely természeténél fogva érzékenyebb a toxikus károsodásokra, mint a felnőtt agy. A gyermekeket megfelelően védeni kell az allergén anyagoktól és bizonyos fémektől is. E rendeletnek a 2009/48/EK irányelvben meghatározottak helyébe lépő, naprakésszé tett és megerősített követelményeket kell tartalmaznia a vegyi anyagokra vonatkozóan. A játékoknak meg kell felelniük a vegyi anyagokra vonatkozó általános jogszabályoknak, különösen az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (13). A veszélyeztetett fogyasztói csoportot alkotó gyermekek és más személyek további védelme érdekében az említett jogi keretet ki kell egészíteni az 1272/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (14) megfelelően osztályozott egyes veszélyes vegyi anyagok játékokban való használatára vonatkozó általános tilalmakkal. Ezeket az általános tilalmakat alkalmazni kell a CMR-anyagokra, az endokrin károsító anyagokra, a légzőszervi szenzibilizáló anyagokra, a meghatározott szervekre ható anyagokra és a bőrszenzibilizáló anyagokra, amint ezeket az anyagokat az 1272/2008/EK rendelet szerint veszélyesnek minősítik.
(20)
A játékok biztonságosságának biztosítása érdekében a tiltott anyagok – beleértve az újrafeldolgozott anyagokat – nyomokban való jelenléte elfogadható, amennyiben ilyen szintű jelenlétük a helyes gyártási gyakorlatok mellett technikailag elkerülhetetlen, és a játék biztonságos. A nem szándékolt jelenlét szintjének összhangban kell lennie az „észszerűen elérhető legalacsonyabb szint” elvével. Az 1272/2008/EK rendelet a keverékek besorolását eredményező általános koncentráció-határértéket az 1A. vagy 1B. kategóriájú rákkeltő vagy mutagén anyagok esetében 1 000 mg/kg-ban, a reprodukciót károsító 1A. vagy 1B. kategóriájú anyagok esetében 3 000 mg/kg-ban, az 1. kategóriájú célszervi mérgek esetében pedig 100 000 mg/kg-ban határozza meg. Ezek a határértékek nem nyújtanak kellő védelmet a gyermekek esetében, és nem használhatók az általános tilalmak érvényesítésének alapjául.
(21)
Annak érdekében, hogy biztosítani lehessen a gyermekek biztonságát nem veszélyeztető szintű rugalmasságot, lehetővé kell tenni a tiltott anyagok jelenlétének teljes vagy részleges mentesítését az anyagok játékokban való általános tilalma alól. Az általános tilalmak alóli, tiltott anyagok jelenlétét lehetővé tevő mentességeknek általános érvényűnek kell lenniük, és csak abban az esetben lehetnek engedélyezhetők, ha a releváns anyag jelenléte a gyermekek számára biztonságosnak tekinthető. Feltételül kell szabni azt is emellett, hogy az anyag játékokban való jelenlétének nincs megfelelő alternatívája. Az alternatívák megfelelőségének értékelése során figyelembe kell venni, hogy lehetséges-e az ilyen tiltott anyag eltávolítása vagy helyettesítése, beleértve az alternatívák rendelkezésre állását és annak műszaki megvalósíthatóságát, hogy helyettesítsék vagy betöltsék az anyagnak a játékban betöltött funkcióját, továbbá bármely azonosított alternatíva biztonságosságát. Végezetül a mentességek csak akkor engedélyezhetők, ha az anyag fogyasztói árucikkekben való felhasználása az 1907/2006/EK rendelet értelmében nem tiltott.
(22)
Az anyag biztonságosságának és a megfelelő alternatívák rendelkezésre állásának értékelését az Európai Vegyianyag-ügynökség (ECHA) releváns tudományos bizottságainak kell elvégezniük annak érdekében, hogy az Unióban az anyagok értékelése során biztosított legyen a következetesség és az erőforrások hatékony felhasználása. Annak biztosítása érdekében, hogy az általános tilalmak alóli mentességek figyelembe vegyék az új műszaki vagy tudományos ismereteket, az ECHA-nak rendszeres időközönként felül kell vizsgálnia a kiadott véleményeit. Az említett időszakos felülvizsgálatot a játékban használt konkrét anyaghoz és a biztosított mentességhez kell igazítani. Az ECHA-nak fel kell kérnie az eredeti kérelmet benyújtó személyt vagy bármely más harmadik felet az időszakos felülvizsgálathoz általa szükségesnek ítélt információk benyújtására.
(23)
A gazdasági szereplőknek, ipari szövetségeknek és más érdekelt feleknek lehetőséget kell biztosítani arra, hogy az általános tilalom hatálya alá tartozó bizonyos anyag engedélyezett felhasználásának értékelésére vonatkozó kérelmet nyújtsanak be az ECHA-hoz. Az ECHA-nak ki kell dolgoznia és elérhetővé kell tennie az értékelési kérelmek benyújtásának formátumát. Ezenkívül az ECHA-nak az átláthatóság és az előreláthatóság érdekében technikai és tudományos iránymutatást kell kiadnia az ilyen értékelési kérelmekre vonatkozóan.
(24)
Az elmúlt években az ECHA-t több jogszabályban és eseti megállapodásban meghatározott új feladatokkal bízták meg. Tekintettel az ECHA e rendeletben előirányzott fontos és központi szerepére, az ECHA-nak megfelelő erőforrásokkal kell rendelkeznie annak biztosításához, hogy időszerű és megbízható adatokat és tudományos értékeléseket tudjon készíteni a játékok kémiai biztonságosságára vonatkozó döntéshozatali folyamat támogatása érdekében.
(25)
A nikkel és a kobalt rozsdamentes acélban és a villamos áramot továbbító alkatrészekben való jelenlétét az (EU) 2024/1514 bizottsági határozattal (15) létrehozott Egészségügyi, Környezeti és Újonnan Felmerülő Kockázatok Tudományos Bizottsága biztonságosnak ítélte a játékokban, ezért azt engedélyezni kell. Más olyan anyagokat is engedélyezni kell a játékokban, amelyek a villamos áram továbbításához szükségesek, lehetővé téve az elektromos játékok forgalmazását, ha ezek az anyagok a játékkal játszó gyermek számára teljes mértékben hozzáférhetetlenek, és ezért nem jelentenek kockázatot.
(26)
Mivel az elemeket, illetve akkumulátorokat az (EU) 2023/1542 európai parlamenti és tanácsi rendelet (16) szabályozza, a játékokban lévő vegyi anyagokra vonatkozó követelmények nem alkalmazandók a játékokban lévő elemekre, illetve akkumulátorokra. Az elemeket, illetve akkumulátorokat tartalmazó játékokat azonban úgy kell kialakítani, hogy az elemekhez, illetve akkumulátorokhoz a gyermekek nehezen férjenek hozzá. Azokban az esetekben, amikor a játék vagy a benne lévő kis elektronika jellege, mérete vagy alakja miatt nem lehet a játékot úgy kialakítani, hogy a belső elem, illetve akkumulátor a végfelhasználó által eltávolítható és cserélhető legyen, ugyanakkor a gyermek biztonsága és a játék biztonságos további használata is biztosított legyen, a játékot úgy is ki lehet alakítani, hogy az elemet, illetve akkumulátort független szereplők el tudják távolítani és ki tudják cserélni.
(27)
Egyes vegyi anyagokra vonatkozó meglévő határértékek és a hozzájuk tartozó vizsgálati módszerek megfelelőnek bizonyultak a gyermekek ezen anyagokat illető védelmére, és azokat fenn kell tartani. Az új tudományos ismeretekhez való alkalmazkodás érdekében a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy szükség esetén felülvizsgálja ezeket a határértékeket. A különösen mérgező és ezért játékokban szándékosan nem használható arzén, kadmium, króm (VI), ólom, higany és szerves ón határértékeit a releváns tudományos testület által biztonságosnak ítélt értékek felében kell megállapítani annak biztosítása érdekében, hogy ezek az anyagok a játékban a helyes gyártási gyakorlattal összeegyeztethetően csak nyomokban legyenek jelen.
(28)
A 2009/48/EK irányelv határértékeket tartalmaz bizonyos anyagoknak a 36 hónaposnál fiatalabb gyermekek számára készült vagy szájba vételre szánt játékokban való jelenlétére vonatkozóan. Ezek az anyagok bizonyítottan kockázatot jelentenek az idősebb gyermekek számára is, mivel bőrrel érintkezve vagy belélegezve ők ugyanúgy ki lehetnek téve ezeknek a vegyi anyagoknak. Ezeket a határértékeket ezért minden játékra alkalmazni kell. A 2009/48/EK irányelvben szereplő, a biszfenol-A-ra vonatkozó határértékek elfogadása óta új tudományos adatok jelentek meg. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) 2023 áprilisában újraértékelte a biszfenol-A-nak való étrendi expozícióból eredő népegészségügyi kockázatokat, és arra a következtetésre jutott, hogy a biszfenol-A-nak való expozíció egészségügyi szempontból minden korcsoportban aggályos a fogyasztók számára. Az EFSA új tolerálható napi beviteli értéket állapított meg a biszfenol-A-ra vonatkozóan, amely jelentősen alacsonyabb a korábbi értéknél. Az említett tudományos bizonyítékok fényében a biszfenol-A-nak a játékokban lévő CMR-anyagokra vonatkozó általános tilalom hatálya alá kell tartoznia. Az említett tilalomnak való megfelelés ellenőrzése, valamint a játékokban nem szándékoltan jelen levő biszfenol-A-nak való expozíció megelőzése érdekében kioldódási határértéket kell előírni. A kioldódási határértéket a meglévő vizsgálati módszerekkel kapott meghatározási határ alapján kell megállapítani. Hasonló okokból kioldódási határértékeket kell bevezetni egyes, a műanyagok előállítása során leggyakrabban használt monomerekre is.
(29)
Annak elkerülése érdekében, hogy az egyik veszélyes biszfenolt egy másikkal helyettesítsék, amely ugyanolyan káros lehet, az ECHA a biszfenolok csoportjára vonatkozóan értékelte a rendelkezésre álló bizonyítékokat. Az emberek és a környezet védelme érdekében az ECHA arra a következtetésre jutott, hogy a vegyi anyagokra vonatkozó uniós jogszabályok részeként 34 biszfenol esetében lenne szükség további szabályozási kockázatkezelésre, mivel ezek zavart okozhatnak az endokrin rendszerben és hatással lehetnek a reprodukcióra. Ez a szám változhat, ahogy több információ keletkezik az említett biszfenolokról és más biszfenolokról, amelyekre vonatkozóan a jelenleg rendelkezésre álló bizonyítékok nem meggyőzőek. Mivel a játékoknak egy rendkívül veszélyeztetett csoport a célközönségük, amelyet védeni kell a káros biszfenoloknak való expozíciótól, az ECHA által azonosított 34 biszfenol nem lehet jelen a játékokban. E biszfenolok némelyike az 1272/2008/EK rendelettel összhangban reprodukciót károsító anyagként vagy endokrin károsító anyagként harmonizált osztályozás alá tartozik. Ezért rájuk már kiterjed a káros vegyi anyagok játékokban való jelenlétére vonatkozó, e rendeletben meghatározott általános tilalom. Szükséges az ECHA által azonosított azon további biszfenolok jelenlétének a megtiltása, amelyeket e rendelet egyéb, használatukat tiltó rendelkezései még nem szabályoznak. Amint új információ áll rendelkezésre, e rendeletnek a biszfenolokra vonatkozó rendelkezéseit naprakésszé kell tenni.
(30)
A per- és polifluorozott alkil anyagok (PFA-k) több mint 10 000 mesterséges vegyi anyagból álló nagy családot alkotnak. A PFA-kat a termékek egyre szélesebb körében használják, beleértve a fogyasztási cikkeket is. A fő probléma minden PFA esetében a perzisztencia, ami növekvő környezeti koncentrációhoz vezet. A leginkább vizsgált PFA-knak való expozíciót számos egészségkárosító hatással hozták összefüggésbe. Meg kell tiltani a PFA-k játékokban, játékok alkotóelemeiben vagy a játékok mikroszerkezetileg elkülönülő részeiben való szándékos használatát.
(31)
Annak érdekében, hogy új tudományos ismeretek esetén biztosított legyen az egyes vegyi anyagokkal szembeni megfelelő védelem, a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el a játékokban használt bármely vegyi anyagra vonatkozó egyedi határértékek megállapítása céljából. Amennyiben a magasabb fokú expozícióval járó játékok esetében indokolt, az említett felhatalmazáson alapuló jogi aktusokban külön határértékeket kell megállapítani a 36 hónaposnál fiatalabb gyermekek általi használtra szánt játékok és a szájba vételre szánt egyéb játékok tekintetében, figyelembe véve az 1935/2004/EK rendeletben meghatározott követelményeket, valamint a játékok és az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagok vagy olyan tárgyak közötti különbségeket, amelyek az élelmiszerrel érintkezésbe kerülő anyagként való használatuk révén a szájjal való érintkezés miatt kockázatot jelenthetnek. A játékokban lévő illatanyagok különleges kockázatot jelentenek az emberi egészségre nézve. Ezért egyedi szabályokat kell megállapítani az illatanyagok játékokban való használatára vonatkozóan – ideértve bizonyos allergén illatanyagok játékokban, különösen a 36 hónaposnál fiatalabb gyermekek általi használatra szánt vagy egyéb, szájba vételre szánt játékokban való szándékos használatának tilalmát – valamint bizonyos allergén illatanyagok címkézésére vonatkozóan. A Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el e szabályok módosítása céljából, lehetővé téve a műszaki és tudományos fejlődéshez való alkalmazkodást.
(32)
Ha az esetlegesen a játék által jelentett veszélyeket a tervezéssel nem lehet teljes mértékben kezelni, a fennmaradó kockázatot a gyermekeket felügyelő személyeknek szóló, a termékkel kapcsolatos tájékoztatással kell kezelni, figyelmeztetések formájában, tekintetbe véve e felügyelő személyek képességét a szükséges óvintézkedések megtételére. A figyelmeztetéseket minden esetben a felhelyezett címkén vagy a csomagoláson, és adott esetben a játékhoz mellékelt használati utasításban kell elhelyezni. A csomagolás nélkül értékesített játékok esetében a megfelelő figyelmeztetéseket a játékokon kell elhelyezni, ha a játék felülete ezt lehetővé teszi. Ha ez nem lehetséges, a figyelmeztetéseket a címkén kell elhelyezni. A gyártók számára lehetővé kell tenni azt is, hogy digitális formátumban adják meg a figyelmeztetéseket a digitális termékútlevélen keresztül.
(33)
Annak megelőzése érdekében, hogy az alkalmazandó biztonságossági követelmények megkerülése céljából a figyelmeztetéseket rendellenesen használják, a játékok bizonyos kategóriáira vonatkozó figyelmeztetések nem engedélyezhetők, ha azok ellentétesek a játék rendeltetésszerű vagy észszerűen előrelátható használatával. Annak érdekében, hogy a felügyelők tisztában legyenek a játékkal kapcsolatos kockázatokkal, biztosítani kell, hogy a figyelmeztetések világosan érthetők, jól olvashatók és jól láthatók legyenek.
(34)
A játékkal kapcsolatos esetleges kockázatok tudatosítása érdekében, különösen azokban az esetekben, amikor a vásárlás távértékesítésen és online értékesítésen keresztül történik, biztosítani kell, hogy a figyelmeztetések az interneten jól olvashatók és láthatók legyenek.
(35)
A gazdasági szereplőknek a játékok forgalomba hozatalakor vagy forgalmazásakor felelősen és az alkalmazandó jogi követelményekkel teljes mértékben összhangban kell eljárniuk.
(36)
A gyermekek egészségének és biztonságának magas szintű védelme, valamint a belső piacon a tisztességes verseny garantálása érdekében a gazdasági szereplőknek az ellátási láncban betöltött szerepüktől függően felelősséggel kell tartozniuk a játékok e rendeletnek való megfeleléséért.
(37)
Mivel egyes feladatokat csak a gyártó tud elvégezni, egyértelmű különbséget kell tenni a gyártónak és az értékesítési lánc további szereplőinek a kötelezettségei között. Ezenkívül világosan meg kell különböztetni az importőr és a forgalmazó kötelezettségeit, mivel az importőr harmadik országokból származó játékokat vezet be az uniós piacra. Az importőrnek kell biztosítania, hogy az adott játékok megfeleljenek az alkalmazandó uniós követelményeknek.
(38)
A gazdasági szereplők, a piacfelügyeleti hatóságok és a fogyasztók vagy más végfelhasználók közötti kommunikáció megkönnyítése érdekében a gyártóknak és az importőröknek a postai címen kívül honlapot, e-mail-címet vagy más digitális elérhetőséget is meg kell adniuk.
(39)
Mivel a gyártó részletes ismerettel rendelkezik a tervezési és gyártási folyamatról, felelősséggel tartozik azért, hogy a játék megfeleljen az e rendeletben foglalt követelményeknek, továbbá a legmegfelelőbb helyzetben van ahhoz, hogy elvégezze a játékokkal kapcsolatos teljes megfelelőségértékelési eljárást. A megfelelőségértékelés ezért kizárólagos gyártói kötelezettségnek kell maradnia.
(40)
Annak érdekében, hogy a gyártók könnyebben eleget tudjanak tenni az e rendeletben meghatározott kötelezettségeiknek, lehetővé kell tenni számukra, hogy meghatalmazott képviselőt jelöljenek ki, aki a nevükben meghatározott feladatokat lát el. Ezen túlmenően a gyártó és a meghatalmazott képviselő közötti egyértelmű és arányos feladatmegosztás biztosítása érdekében meg kell határozni azon feladatok jegyzékét, amelyekkel a gyártók megbízhatják a meghatalmazott képviselőt. Emellett e rendelet végrehajthatóságának és betartásának biztosítása érdekében, amennyiben az Unión kívül letelepedett gyártó meghatalmazott képviselőt jelöl ki, a megbízásnak ki kell terjednie az (EU) 2019/1020 rendelet 4. cikkében meghatározott feladatokra.
(41)
Az ellátási és értékesítési láncban részt vevő gazdasági szereplőknek megfelelő intézkedéseket kell hozniuk annak biztosítására, hogy az általuk forgalomba hozott játékok a rendeltetésszerű és észszerűen előrelátható használati feltételek mellett ne jelentsenek kockázatot a gyermekek egészségére és biztonságára, továbbá hogy csak olyan játékokat forgalmazzanak, amelyek megfelelnek az alkalmazandó uniós jognak.
(42)
Biztosítani szükséges, hogy a harmadik országokból származó, uniós piacra lépő játékok megfeleljenek az összes alkalmazandó uniós követelménynek, és különösen arról, hogy a gyártók e játékokra vonatkozóan elvégezzék a megfelelő megfelelőségértékelési eljárásokat. Az importőröknek ezért biztosítaniuk kell, hogy az általuk forgalomba hozott játékok megfeleljenek az alkalmazandó követelményeknek, hogy a megfelelőségértékelési eljárásokat elvégezzék, és hogy a gyártók által készített termékjelölés és dokumentáció az illetékes piacfelügyeleti hatóságok számára ellenőrzés céljából rendelkezésre álljon.
(43)
Az adott játék forgalomba hozatalakor az importőröknek fel kell tüntetniük a játékon a nevüket és azt a címét, amelyen kapcsolatba lehet lépni velük. Kivételt kell biztosítani azokban az esetekben, amikor a játék mérete vagy jellege nem teszi lehetővé az ilyen jelölést, beleértve azokat az eseteket, amikor az importőröknek fel kellene nyitniuk a csomagolást, hogy nevüket és címüket a játékon feltüntethessék. Ilyen esetekben a nevet és a címet a csomagoláson vagy egy kísérő dokumentumon kell feltüntetni.
(44)
Mivel a forgalmazó a játékot azután forgalmazza, hogy a gyártó vagy az importőr a játékot forgalomba hozta, kellő gondossággal kell eljárnia annak biztosítása érdekében, hogy a játék kezelése ne befolyásolja hátrányosan a játék e rendeletnek való megfelelését.
(45)
A forgalmazók és az importőrök közel vannak a piachoz, ezért be kell vonni őket az illetékes nemzeti hatóságok által ellátott piacfelügyeleti feladatokba, és elő kell írni számukra az ilyen feladatokban való aktív részvételt, valamint azt, hogy a hatóságok rendelkezésére bocsássák az összes szükséges információt az adott játékkal kapcsolatban.
(46)
Az e rendeletben meghatározott kötelezettségeknek való megfelelés fokozása és a piacfelügyelet javítása érdekében, amennyiben a logisztikai szolgáltatók a hatóságok vagy a gazdasági szereplők által szolgáltatott információk alapján okkal feltételezik, hogy a játék nem felel meg e rendeletnek, nem támogathatják a játék forgalmazását mindaddig, amíg a játék megfelelőségének biztosítására sor nem került. E rendelet értelmében a logisztikai szolgáltatók nem felelősek a játék megfelelőségértékeléséért. Kellő gondossággal kell azonban eljárniuk, és biztosítaniuk kell, hogy a raktározás, a csomagolás, a címzés vagy a feladás során fennálló körülmények ne veszélyeztessék a játék alapvető biztonságossági követelményeknek való megfelelését. A Bizottság iránymutatásokat adhat ki annak érdekében, hogy segítse a logisztikai szolgáltatókat az e rendelet értelmében rájuk vonatkozó kötelezettségek alkalmazásában.
(47)
Bármely olyan természetes vagy jogi személyt, aki vagy amely saját neve vagy védjegye alatt hoz forgalomba egy játékot, vagy aki vagy amely egy már forgalomba hozott játékon jelentős módosítást hajt végre oly módon, hogy az érintheti az e rendeletben előírt alkalmazandó követelményeknek való megfelelést, e rendelet alkalmazásában gyártónak kell tekinteni, és az ilyen természetes vagy jogi személynek felelősséggel kell tartoznia a gyártót terhelő kötelezettségekért. Azt a fogyasztót vagy más végfelhasználót, aki a játékán jelentős módosítást hajt végre, e rendelet alkalmazásában nem kell gyártónak tekinteni, és nem vonatkoznak rá a gyártó kötelezettségei.
(48)
Az e rendeletnek meg nem felelő, forgalomba hozott vagy forgalmazott játékokra irányuló ajánlatra vonatkozó információkat az (EU) 2022/2065 európai parlamenti és tanácsi rendelet (17) értelmében jogellenes tartalomnak kell tekinteni, és ezen információk magukkal vonják az online közvetítő szolgáltatók tekintetében az említett rendeletben a kellő gondosságra vonatkozóan meghatározott konkrét átvilágítási kötelezettségeket. Az online piactereket üzemeltető szolgáltatóknak a termékek gazdasági szereplők és fogyasztók közötti értékesítésének közvetítésében játszott fontos szerepe nyújtott indokot az online piacterek számára új kellő gondossági kötelezettségeket előíró szabálycsomagok közelmúltbeli létrehozásához. Először is, az (EU) 2022/2065 rendelet szabályozza az online közvetítő szolgáltatók felelősségét és elszámoltathatóságát a jogellenes tartalom, többek között a veszélyes termékek tekintetében. Másodszor, az (EU) 2023/988 rendelet konkrét felelősségi köröket állapít meg a veszélyes termékek online értékesítésének kezelését illetően. Az említett rendeletek által biztosított horizontális jogi keretre építve, e rendeletnek a játékok biztonságosságával összefüggésben meg kell határoznia azokat a követelményeket, amelyet az online piactereket üzemeltető szolgáltatóknak teljesíteniük kell az (EU) 2022/2065 rendelet bizonyos rendelkezéseinek való megfelelés biztosítása érdekében. Az említett követelményeknek összhangban kell lenniük az online piacterekre vonatkozó, az (EU) 2022/2065 és az (EU) 2023/988 rendelet szerinti horizontális kerettel. Az említett követelmények emellett nem érinthetik az (EU) 2022/2065 rendelet alkalmazását, amely továbbra is alkalmazandó az online piactereket üzemeltető szolgáltatókra.
(49)
A játék teljes ellátási láncon belüli nyomonkövethetőségének biztosítása segít egyszerűbbé és hatékonyabbá tenni a piacfelügyeletet. A hatékony nyomonkövetési rendszer megkönnyíti a piacfelügyeleti hatóságok feladatait a meg nem felelő játékokat forgalmazó gazdasági szereplők azonosítása tekintetében.
(50)
A forgalmazott játékok hatékony piacfelügyeletének biztosítása érdekében a gazdasági szereplők számára elő kell írni, hogy a játék forgalomba hozatalát követően 10 évig őrizzék meg a játék megfelelőségi információit és dokumentációját. Ez úgy értendő, hogy a teljes időtartam az adott játékmodell utolsó darabjának forgalomba hozatalát követő 10 évig tart.
(51)
Az e rendelet követelményeinek való megfelelés értékelését megkönnyítendő, rendelkezni kell arról, hogy vélelmezhető azon játékok megfelelősége, amelyek megfelelnek az 1025/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel (18) összhangban elfogadott és az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett, alkalmazandó harmonizált szabványoknak.
(52)
Releváns harmonizált szabványok hiányában a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy végrehajtási jogi aktusokat fogadjon el az e rendeletben foglalt alapvető biztonságossági követelményekre vonatkozó egységes előírások meghatározására – feltéve, hogy ennek során tiszteletben tartja a szabványügyi szervezetek szerepét és feladatait –, kivételes tartalékmegoldásként, amely megkönnyíti a gyártó alapvető biztonságossági követelményeknek való megfelelési kötelezettségét, ha a szabványosítási folyamat elakad, vagy ha késik a megfelelő harmonizált szabványok kidolgozása. Amennyiben ez a késedelem a szóban forgó szabvány műszaki összetettségének tudható be, a Bizottságnak ezt figyelembe kell vennie, mielőtt fontolóra venné egységes előírások kidolgozását. Annak érdekében, hogy a Bizottság a leghatékonyabb módon tudjon egységes előírásokat megállapítani e rendelet alapvető biztonságossági követelményeire vonatkozóan, a folyamat során konzultálnia kell az érintett érdekelt felekkel.
(53)
A játék megfelelőségét igazoló CE-jelölés a szélesebb értelemben vett megfelelőségértékelésből álló eljárás egészének látható eredménye. A CE-jelölésre irányadó általános elveket a 765/2008/EK rendelet határozza meg. A CE-jelölés játékokon történő elhelyezésére vonatkozó egyedi szabályokat ebben a rendeletben célszerű megállapítani. Ezeknek a szabályoknak biztosítaniuk kell a CE-jelölés megfelelő láthatóságát a játékok piacfelügyeletének megkönnyítése érdekében.
(54)
A gyártóknak digitális termékútlevelet kell készíteniük, amely tájékoztatást nyújt a játékok e rendeletnek és a játékokra alkalmazandó egyéb uniós jogszabályoknak való megfeleléséről. A gyártóknak a digitális termékútlevelet naprakészen kell tartaniuk, és szükség esetén végre kell hajtaniuk a szükséges változtatásokat. A digitális termékútlevélnek a 2009/48/EK irányelv szerinti EU-megfelelőségi nyilatkozat helyébe kell lépnie, és tartalmaznia kell azokat az elemeket, amelyek szükségesek a játéknak az alkalmazandó követelményeknek és harmonizált szabványoknak vagy egyéb előírásoknak való megfelelősége értékeléséhez. Emellett az adminisztratív terhek csökkentése érdekében lehetővé kell tenni, hogy az e rendelet szerinti digitális termékútlevél felhasználható legyen az EU-megfelelőségi nyilatkozatot előíró egyéb uniós jogszabályok hatálya alá tartozó játékokra vonatkozó, EU-megfelelőségi nyilatkozat kiállítására irányuló kötelezettségnek való megfelelés céljából. Amennyiben a digitális termékútlevelet a játékra alkalmazandó egyéb uniós jogszabályok értelmében EU-megfelelőségi nyilatkozatként használják, úgy kell tekinteni, hogy a gyártók és az egyéb gazdasági szereplők teljesítik az említett egyéb uniós jogszabály szerinti, EU-megfelelőségi nyilatkozattal kapcsolatos kötelezettségeiket.
(55)
Annak érdekében, hogy a piacfelügyeleti hatóságok számára könnyebb legyen a játékok ellenőrzése, és hogy az ellátási lánc szereplői és a fogyasztók hozzáférhessenek a játékra és a kommunikációs csatornákra vonatkozó információkhoz, a digitális termékútlevélben szereplő információkat digitálisan és közvetlenül hozzáférhető módon, a játékra, annak csomagolására vagy a kísérő dokumentációra rögzített adathordozón keresztül kell megadni. A piacfelügyeleti hatóságok, a vámhatóságok, a gazdasági szereplők és a fogyasztók részére – a hozzáférési jogok függvényében – az adathordozón keresztül azonnali hozzáférést kell biztosítani a játékra vonatkozó releváns információkhoz.
(56)
Amennyiben más uniós jogszabályok adott játékokra vonatkozóan digitális termékútlevél meglétét írják elő, az e rendelet és a többi uniós jogszabály által előírt információkat tartalmazó egyetlen digitális termékútlevélnek kell rendelkezésre állnia annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a digitalizálásra irányuló beruházások valamennyi érintett szereplő – beleértve a gyártókat, a piacfelügyeleti hatóságokat és a vámhatóságokat – általi kétszeres elvégzése. A digitális termékútlevélnek emellett teljes mértékben interoperábilisnak kell lennie a más uniós jogszabályok által előírt digitális termékútlevelekkel.
(57)
Így különösen az (EU) 2024/1781 európai parlamenti és tanácsi rendelet (19) követelményeket és műszaki előírásokat határoz meg a digitális termékútlevélre, valamint előírja a digitális termékútlevelekkel kapcsolatos információk tárolására szolgáló digitális nyilvántartás (a továbbiakban: a nyilvántartás) Bizottság általi létrehozását, valamint az említett nyilvántartásnak az (EU) 2022/2399 európai parlamenti és tanácsi rendelettel (20) létrehozott európai uniós egyablakos vámügyi tanúsítványcsere-rendszerrel (EU CSW-CERTEX) való összekapcsolását. Az (EU) 2024/1781 rendelet hatálya középtávon a játékokra is kiterjedhet, előírva a játékok esetében a digitális termékútlevél rendelkezésre állását. Lehetővé kell tenni ezért, hogy a digitális termékútlevélbe a jövőben pontosabb információkat, különösen a környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos információkat töltsenek fel. Az e rendelet alapján létrehozott, játékokra vonatkozó digitális termékútlevélnek ezért ugyanazoknak a követelményeknek és technikai elemeknek kell megfelelniük, mint amelyeket az (EU) 2024/1781 rendelet határoz meg, beleértve a végponttól végpontig történő kommunikáció és adatcsere technikai, szemantikai és szervezési szempontjait.
(58)
Mivel a digitális termékútlevél az EU-megfelelőségi nyilatkozat helyébe lép, alapvető fontosságú egyértelművé tenni, hogy a játékra vonatkozó digitális termékútlevél elkészítésére és a CE-jelölés elhelyezésére úgy kell tekinteni, hogy azzal a gyártó nyilatkozik a játék e rendelet követelményeinek való megfelelőségéről, és teljes felelősséget vállal ezért a megfelelésért.
(59)
Amennyiben a digitális termékútlevélhez szükséges elemeken kívüli egyéb információkat digitálisan adják meg, tisztázni kell, hogy különböző típusú információkat egyetlen adathordozón, de külön kell megadni, egyértelműen megkülönböztetve azokat egymástól. Ez megkönnyíti a piacfelügyeleti hatóságok munkáját, egyben egyértelművé teszi a fogyasztók, illetve más végfelhasználók számára, hogy milyen típusú információk állnak a rendelkezésükre a digitális formátumban.
(60)
Az e rendelet követelményeinek hatálya alá tartozó játékgyártók többsége mikro-, kis- és középvállalkozás (a továbbiakban: kkv). A Bizottságnak további támogatást kell nyújtania a kkv-k számára annak érdekében, hogy segítse őket az e rendeletben meghatározott új követelményeknek való megfelelés terén. E célból a Bizottságnak gyakorlati iránymutatásokat kell közzétennie arra vonatkozóan, hogy miként kell elvégezni a biztonsági értékeléseket és digitális termékútlevelet létrehozni az általuk gyártott játékokra vonatkozóan.
(61)
Az (EU) 2019/1020 rendeletnek az uniós piacra belépő termékek ellenőrzésére vonatkozóan szabályokat megállapító VII. fejezetét alkalmazni kell a játékokra. Az ellenőrzésekért felelős hatóságoknak – amelyek szinte minden tagállamban a vámhatóságok – az ellenőrzéseket a 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (21) 46. és 47. cikke, a rendelet végrehajtási jogszabálya és a vonatkozó iránymutatás szerinti kockázatelemzés alapján kell elvégezniük. Ez a rendelet ezért semmilyen módon nem módosítja az (EU) 2019/1020 rendelet VII. fejezetét, valamint az uniós piacra belépő termékek ellenőrzéséért felelős hatóságok szervezeti rendjét és működésük módját.
(62)
Az (EU) 2019/1020 rendelet VII. fejezetével létrehozott ellenőrzési kereten túlmenően a vámhatóságok számára lehetővé kell tenni, hogy automatikusan ellenőrizzék az e rendelet hatálya alá tartozó importált játékokra vonatkozó digitális termékútlevél meglétét az Unió külső határain végzett ellenőrzések megerősítése, valamint a meg nem felelő játékok uniós piacra való belépésének megakadályozása érdekében.
(63)
Amikor a harmadik országokból származó játékokat szabad forgalomba bocsátás céljából vámeljárás alá vonják, a gazdasági szereplőnek a vámhatóságok rendelkezésére kell bocsátania az említett játékokra vonatkozó digitális termékútlevélre való hivatkozást. A digitális termékútlevélre való hivatkozásnak meg kell felelnie egy egyedi nyilvántartási azonosítónak, amelyet a nyilvántartás közöl a gazdasági szereplővel. A vámhatóságoknak legalább azt ellenőrizniük kell, hogy a játékot illetően a számukra szolgáltatott vagy rendelkezésre bocsátott egyedi nyilvántartási azonosítóra való érvényes hivatkozás és a vonatkozó vámtarifaszám megfeleljen a nyilvántartásban tárolt adatoknak. Ez lehetővé tenné a vámhatóságok számára annak ellenőrzését, hogy létezik-e digitális termékútlevél az importált játékokhoz. Az automatikus ellenőrzés elvégzéséhez az (EU) 2024/1781 rendelet 15. cikkének (3) bekezdésében előírtaknak megfelelően a nyilvántartás és az EU CSW-CERTEX közötti összekapcsolást kell használni.
(64)
A digitális termékútlevélben szereplő adatok azt a célt szolgálják, hogy a vámhatóságok a kockázatkezelést megerősíthessék és megkönnyíthessék, valamint a határokon történő ellenőrzések célzottabbá válhassanak. Ezért a vámhatóságok számára lehetővé kell tenni a digitális termékútlevélben és a nyilvántartásban szereplő adatok lekérését és felhasználását feladataiknak az uniós joggal összhangban történő elvégzéséhez, ideértve a 952/2013/EU rendelet szerinti kockázatkezelést is.
(65)
Az uniós piacra belépő játékokra vonatkozó digitális termékútlevélre való hivatkozásnak a vámhatóságok általi automatikus ellenőrzése nem helyettesítheti vagy módosíthatja a piacfelügyeleti hatóságok felelősségi körét, hanem csak kiegészíti az uniós piacra belépő termékek ellenőrzésének általános keretét. Az (EU) 2019/1020 rendeletet továbbra is alkalmazni kell a játékokra annak biztosítása érdekében, hogy a piacfelügyeleti hatóságok ellenőrizzék a digitális termékútlevelekben szereplő információkat, az említett rendelettel összhangban ellenőrizzék a piacon lévő játékokat, és amennyiben az Unió külső határain történő ellenőrzésre kijelölt hatóságok felfüggesztik a szabad forgalomba bocsátást, megállapítsák a játékok megfelelőségét és a játékok kockázatait az (EU) 2019/1020 rendelet VII. fejezete szerint.
(66)
A gyermekek naponta számos, különböző forrásból származó vegyi anyagnak vannak kitéve, melyek egyedi anyagokként vagy keverékekként, de kombinált expozíció révén is negatív hatást gyakorolnak. Jelentős előrelépés történt az e vegyi anyagok kombinált hatásával kapcsolatos egyes tudásbeli hiányosságok megszüntetése terén. A vegyi anyagok biztonságosságát azonban jelenleg általában a meghatározott felhasználási célokra szándékosan hozzáadott egyes anyagok, illetve egyes esetekben keverékek értékelésén keresztül vizsgálják. További erőfeszítésekre van szükség a vegyi anyagok kombinált hatásának jobb megértéséhez. A gyermekek legmagasabb szintű védelmének biztosítása érdekében a legkárosabb anyagokat általánosan be kell tiltani a játékokban, hogy a gyermekek a játékok útján ne legyenek kitéve ezeknek. A játékokban lévő vegyi anyagokra vonatkozó egyedi határértékeknek figyelembe kell venniük az ugyanazon vegyi anyagnak való, különböző forrásokból származó kombinált expozíciót. A gyártókat kötelezni kell emellett arra, hogy végezzék el a játék által esetlegesen jelentett különböző veszélyek elemzését és az ilyen veszélyeknek való potenciális expozíció értékelését, valamint a kémiai veszélyek értékelésének részeként mérlegeljék a játékban lévő vegyi anyagok ismert kumulatív vagy szinergikus hatásait annak biztosítása érdekében, hogy figyelembe vegyék a több vegyi anyagnak való egyidejű expozícióból eredő kockázatokat. A játékoknak emellett meg kell felelniük a vegyi anyagokra vonatkozó általános jogszabályoknak, különösen az 1907/2006/EK rendeletnek, e rendelet pedig nem módosítja a vegyi anyagok vagy keverékek biztonságosságának értékelésére vonatkozó, az említett rendelettel összhangban alkalmazandó kötelezettségeket.
(67)
A gyártóknak el kell készíteniük a műszaki dokumentációt, amely leírja a játékok minden lényeges aspektusát, beleértve a játék által esetlegesen jelentett valamennyi veszély biztonsági értékelését és azok kezelésének módját annak érdekében, hogy a piacfelügyeleti hatóságok hatékonyan végezhessék feladataikat. A gyártó számára elő kell írni, hogy ezt a műszaki dokumentációt kérésre a nemzeti hatóságok vagy a bejelentett szervezetek rendelkezésére bocsássa a vonatkozó megfelelőségértékelési eljárás keretében.
(68)
A biztonsági értékelés során a gyártóknak értékelniük kell a játékban jelen lévő vegyi anyagokat és az általános tilalmak vagy egyéb korlátozások hatálya alá tartozó anyagok esetleges nem szándékolt jelenlétét, valamint meg kell határozniuk, hogy a helyes gyártási gyakorlatok mellett technikailag elkerülhetetlen-e az, hogy ilyen szinten jelen legyenek, valamint hogy a játék biztonságos-e. Az értékelésben meg kell határozni a lehetséges vizsgálatok hatókörét, különösen azon anyagok esetében, amelyekről a helyes gyártási gyakorlatok mellett észszerűen feltételezhető, hogy megjelennek a játékban, többek között akár nyomokban is.
(69)
A játékok alapvető biztonságossági követelményeknek való megfelelésének biztosítása érdekében szükséges meghatározni a gyártók által követendő megfelelő megfelelőségértékelési eljárásokat. Amennyiben a gyártó követte azokat a harmonizált szabványokat, amelyek hivatkozását közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában, vagy követte a játékra vonatkozó összes különös biztonságossági követelményt lefedő egységes előírásokat, elegendő a gyártó megfelelőségértékelésre vonatkozó saját felelősségén alapuló belső gyártásellenőrzés elvégzése. Azokban az esetekben, amikor nem léteznek ilyen harmonizált szabványok vagy egységes előírások, a játékot harmadik fél általi ellenőrzésnek, ez esetben EU-típusvizsgálatnak kell alávetni. Ugyanez érvényes akkor is, ha e szabványok közül egyet vagy többet korlátozással tettek közzé az Európai Unió Hivatalos Lapjában, vagy ha a gyártó nem vagy csak részben követte e szabványokat vagy előírásokat. Amennyiben a gyártó úgy véli, hogy a játék természete, tervezése, kivitelezése vagy célja szükségessé teszi a harmadik fél általi ellenőrzést, kérnie kell a játék EU-típusvizsgálatát.
(70)
Mivel szükséges, hogy az Unió egész területén azonosan magas színvonalú munkát végezzenek a játékok megfelelőségértékelését végző szervek, és mivel az összes ilyen szervnek a tisztességes verseny feltételei mellett, azonos szinten kell végeznie a feladatait, a bejelentett szervezetté válni kívánó megfelelőségértékelő szervezetek számára követelményeket kell meghatározni annak érdekében, hogy e rendelettel összhangban megfelelőségértékelési szolgáltatásokat nyújthassanak.
(71)
Amennyiben egy megfelelőségértékelő szervezet igazolja a harmonizált szabványokban rögzített kritériumok teljesítését, vélelmezni kell, hogy ez a megfelelőségértékelő szervezet megfelel e rendelet vonatkozó követelményeinek.
(72)
Az e rendeletben megállapított rendszert a 765/2008/EK rendeletben meghatározott akkreditálási rendszerrel kell kiegészíteni. Mivel az akkreditálás a megfelelőségértékelő szervezetek alkalmassága ellenőrzésének alapvető eszköze, azt bejelentés céljából is alkalmazni kell. Konkrétan a 765/2008/EK rendeletben előírt átlátható akkreditálásnak kell lennie a megfelelőségértékelő szervezetek műszaki alkalmassága igazolásának egyetlen eszközének, biztosítandó a megfelelőségi tanúsítványokba vetett bizalom szükséges szintjét.
(73)
A megfelelőségértékelő szervezetek gyakran alvállalkozásba adják a megfelelőségértékeléshez kapcsolódó tevékenységeik bizonyos részeit, vagy e célból leányvállalatot vesznek igénybe. A forgalomba hozni tervezett játékok esetében előírt védelem szintjének megóvása érdekében alapvető fontosságú, hogy a megfelelőségértékelési feladatokat ellátó alvállalkozók és leányvállalatok a megfelelőségértékelési feladatok végzése tekintetében ugyanazokat a követelményeket teljesítsék, mint a bejelentett szervezetek. Fontos ezért, hogy a bejelentendő szervezetek alkalmasságának és teljesítményének értékelése, valamint a már bejelentett szervezetek ellenőrzése az alvállalkozók és leányvállalatok által végzett tevékenységekre is kiterjedjen. Különösen el kell kerülni a leányvállalatok és alvállalkozók olyan túlzott igénybevételét, amely megkérdőjelezné a bejelentett szervezet alkalmasságát vagy a bejelentő hatóság általi felügyeletét.
(74)
Annak érdekében, hogy a játékokra vonatkozó megfelelőségértékelés végzésére következetes minőségi színvonalon kerüljön sor, nemcsak azokat a követelményeket kell egységesíteni, amelyeket a bejelentett szervezetté válni kívánó megfelelőségértékelő szervezeteknek teljesíteniük kell, hanem ezzel párhuzamosan olyan követelményeket is rögzíteni kell, amelyeket a bejelentő hatóságoknak és a bejelentett szervezet értékelésében, bejelentésében és figyelemmel kísérésében érintett más szervezeteknek kell teljesíteniük.
(75)
Mivel a bejelentett szervezetek az Unió egészében kínálhatják szolgáltatásaikat, helyénvaló lehetőséget biztosítani a többi tagállamnak és a Bizottságnak arra, hogy egy adott bejelentett szervezettel szemben kifogást emelhessenek. Ezért fontos rendelkezni egy olyan időtartamról, amely alatt tisztázhatók a megfelelőségértékelő szervezetek alkalmasságával kapcsolatos kétségek vagy aggályok, még mielőtt megkezdik bejelentett szervezetként való működésüket. A Bizottságnak végrehajtási jogi aktusok útján fel kell kérnie a bejelentő hatóságot, hogy hozza meg a szükséges korrekciós intézkedéseket azon bejelentett szervezet tekintetében, amely nem felel meg a bejelentésre vonatkozó követelményeknek.
(76)
A versenyképesség érdekében döntő fontosságú, hogy a bejelentett szervezetek úgy alkalmazzák a megfelelőségértékelési eljárásokat, hogy az ne rójon szükségtelen terheket a gazdasági szereplőkre. Ugyanezen okból és a gazdasági szereplőkkel szembeni egyenlő bánásmód biztosítása érdekében a megfelelőségértékelési eljárások technikai alkalmazásában biztosítani kell a következetességet. Ez a következetesség leginkább a bejelentett szervezetek közötti megfelelő koordinációval és együttműködéssel érhető el. Az ilyen koordinációnak és együttműködésnek tiszteletben kell tartania az uniós versenyszabályokat.
(77)
A piacfelügyelet alapvető eszköz, mivel biztosítja az uniós jog megfelelő és egységes alkalmazását. Az (EU) 2019/1020 rendelet meghatározza az uniós harmonizációs jogszabályok hatálya alá tartozó termékek, így a játékok piacfelügyeletének keretét. Mivel ez a rendelet a 2009/48/EK irányelv helyébe lép, a játékokra továbbra is alkalmazandók az (EU) 2019/1020 rendeletben meghatározott, az uniós piacra belépő termékek piacfelügyeletére és ellenőrzésére vonatkozó szabályok, beleértve az említett rendelet 4. cikkében meghatározott azon különös követelményt, hogy játékok csak akkor hozhatók forgalomba, ha van az Unióban letelepedett, az említett cikkben meghatározott feladatokért felelős gazdasági szereplő. Ennélfogva a tagállamoknak az említett rendelettel összhangban kell megszervezniük és végrehajtaniuk a játékok piacfelügyeletét.
(78)
A 2009/48/EK irányelv tartalmaz egy olyan védintézkedési eljárást, amely lehetővé teszi a Bizottság és más tagállamok számára, hogy megvizsgálják azoknak a tagállami intézkedéseknek az indokoltságát, amelyeket egy adott tagállam az általa meg nem felelőnek ítélt játékokkal szemben hoz. Az említett eljárás biztosítja, hogy az érdekelt felek tájékoztatást kapjanak a személyek egészsége vagy biztonsága szempontjából kockázatot jelentő játékokkal kapcsolatosan tervezett intézkedésekről, és hogy az ilyen játékokra vonatkozóan az uniós piac valamennyi piacfelügyeleti hatósága következetesen járjon el. Ezért ezt az eljárást fenn kell tartani.
(79)
Amennyiben a tagállamok és a Bizottság egyetértenek egy adott tagállam által hozott intézkedés indokoltságát illetően, nincs szükség a Bizottság további közreműködésére. Amennyiben kifogás merül fel az említett intézkedéssel szemben, a Bizottságnak végrehajtási jogi aktusok útján kell megállapítania, hogy valamely adott játékra vonatkozóan indokolt-e ilyen nemzeti intézkedés.
(80)
A 2009/48/EK irányelvvel kapcsolatos tapasztalatok azt mutatják, hogy a piacon elérhető új játékok, amelyek a forgalomba hozatalkor megfeleltek az alkalmazandó különös biztonságossági követelményeknek, egyes meghatározott esetekben kockázatot jelentettek a gyermekekre nézve, és ezért nem felelnek meg az általános biztonságossági követelménynek. E rendeletnek ezért biztosítania kell, hogy a piacfelügyeleti hatóságok felléphessenek a gyermekekre kockázatot jelentő játékokkal szemben, még akkor is, ha azok megfelelnek a különös biztonságossági követelményeknek.
(81)
Az (EU) 2019/1020 rendelettel összhangban a piacfelügyeleti hatóságoknak a piacfelügyeleti információs és kommunikációs rendszeren keresztül információt kell közölniük azokról a játékokról, amelyekre vonatkozóan mélyreható ellenőrzést végeztek, beleértve a meghozott intézkedéseket vagy korrekciós intézkedéseket, valamint az ilyen játékok által okozott sérülésekről rendelkezésre álló információkat. Ezen túlmenően az (EU) 2023/988 rendelet értelmében a gyártóknak a Safety Business Gateway-en keresztül jelenteniük kell az egyes termékek használatából eredően bekövetkezett bármely sérülést. E rendelet hatékonyságának értékelése céljából ezen információkat figyelembe kell venni az értékelési folyamat részeként.
(82)
A műszaki és tudományos fejlődés vagy az új tudományos bizonyítékok figyelembevétele érdekében a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 290. cikkének megfelelően jogi aktusokat fogadjon el e rendeletnek a következők révén történő módosítása tekintetében: a játékokon elhelyezendő konkrét figyelmeztetések kiigazítása, a játékokban lévő vegyi anyagokra vonatkozó különös követelmények elfogadása és eltérések engedélyezése az általános tilalom alá tartozó anyagok játékokban megengedett konkrét felhasználási módjainak lehetővé tétele céljából.
(83)
A műszaki és tudományos fejlődés, valamint a piacfelügyeleti hatóságok, a gyermekek és felügyelőik digitális felkészültsége szintjének figyelembevétele érdekében a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy az EUMSZ 290. cikkének megfelelően jogi aktusokat fogadjon el e rendeletnek a digitális termékútlevélre vonatkozó műszaki követelmények meghatározása révén történő kiegészítése, továbbá e rendeletnek a digitális termékútlevélben feltüntetendő információk és a nyilvántartásban szerepeltetendő információk vonatkozásában történő módosítása tekintetében.
(84)
A vámhatóságok játékokkal kapcsolatos munkájának és az e rendeletben meghatározott követelményeknek való megfelelésük megkönnyítése érdekében a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy az EUMSZ 290. cikkével összhangban jogi aktusokat fogadjon el a 2658/87/EGK tanácsi rendelet (22) I. melléklete alapján az e rendeletnek megfelelően a vámellenőrzésekhez használandó vámtarifaszámok és termékleírások jegyzékének módosítása tekintetében.
(85)
A felhatalmazáson alapuló jogi aktusok e rendelet szerinti elfogadásakor különösen fontos, hogy a Bizottság az előkészítő munkája során megfelelő konzultációkat folytasson, többek között szakértői szinten és az érdekelt felek szintjén is, továbbá hogy e konzultációkra a jogalkotás minőségének javításáról szóló 2016. április 13-i intézményközi megállapodásnak (23) megfelelően kerüljön sor. Így különösen a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésében való egyenlő részvétel biztosítása érdekében az Európai Parlament és a Tanács a tagállamok szakértőivel egyidejűleg kézhez kap minden dokumentumot, és szakértőik rendszeresen részt vehetnek a Bizottság felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésével foglalkozó szakértői csoportjainak ülésein.
(86)
E rendelet végrehajtása egységes feltételeinek biztosítása érdekében a Bizottságot végrehajtási hatáskörökkel kell felruházni annak meghatározása céljából, hogy egy adott termék vagy termékcsoport e rendelet alkalmazásában játéknak tekintendő-e. Kivételes esetekben, amikor olyan újonnan felmerülő kockázatok kezelése érdekében szükséges, amelyekkel a különös biztonságossági követelmények nem foglalkoznak megfelelően, a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy végrehajtási jogi aktusokat fogadjon el, amelyek a gyermekek számára kockázatot jelentő, forgalmazott játékokkal vagy játékkategóriákkal szemben egyedi intézkedéseket állapítanak meg. A Bizottságnak azonnal alkalmazandó végrehajtási jogi aktusokat kell elfogadnia, amennyiben a személyek egészsége és biztonsága védelmével kapcsolatos, kellően indokolt esetekben ez rendkívül sürgős okból szükséges.
(87)
Az e rendelettel a Bizottságra ruházott végrehajtási hatásköröket a 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (24) megfelelően kell gyakorolni.
(88)
A tagállamoknak meg kell állapítaniuk az e rendelet megsértése esetén alkalmazandó szankciókat. Ezeknek a szankcióknak hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük.
(89)
Annak érdekében, hogy a gyártóknak és az egyéb gazdasági szereplőknek elegendő idejük legyen alkalmazkodni az e rendeletben meghatározott követelményekhez, átmeneti időszakot kell megállapítani, amely során a 2009/48/EK irányelvnek megfelelő játékok forgalomba hozhatók.
(90)
Mivel e rendelet célját, nevezetesen azt, hogy a belső piac működésének garantálásával egyidejűleg – a gyermekek egészségének és biztonságának magas szintű védelmét szavatolandó – biztosítani kell a játékok biztonságosságát, a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban az intézkedés terjedelme és hatása miatt e cél jobban megvalósítható, az Unió intézkedéseket hozhat a szubszidiaritásnak az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt elvével összhangban. Az arányosságnak az említett cikkben foglalt elvével összhangban ez a rendelet nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket,
ELFOGADTA EZT A RENDELETET:
I. FEJEZET
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1. cikk
Tárgy
Ez a rendelet a játékok biztonságosságára vonatkozó szabályokat állapít meg annak biztosítása érdekében, hogy – az elővigyázatosság elvének a figyelembevétele mellett – a gyermekek és más személyek egészsége és biztonsága magas szintű védelemben részesüljön, valamint szabályokat állapít meg a játékok Unión belüli szabad mozgására vonatkozóan.
2. cikk
Hatály
(1) Ez a rendelet a 14 év alatti gyermekek részére – kizárólag vagy nem kizárólag – játék céljára tervezett vagy szánt termékekre (a továbbiakban: játékok) alkalmazandó.
E rendelet alkalmazásában egy termék akkor tekinthető 14 év alatti gyermekek általi játékra szánt terméknek, ha a szülő vagy a gyermek felügyeletét ellátó személy a termék funkciói, méretei és jellemzői alapján észszerűen feltételezheti, hogy azt az adott korcsoportba tartozó gyermekek általi játékra szánták.
(2) Ez a rendelet nem alkalmazandó az I. mellékletben felsorolt termékekre.
(3) A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy végrehajtási jogi aktusokat fogadjon el annak meghatározására, hogy egyes termékek vagy termékkategóriák megfelelnek-e az e cikk (1) bekezdésében meghatározott kritériumoknak, és ennek megfelelően e rendelet értelmében játékoknak tekinthetők-e vagy sem. Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat az 53. cikk (3) bekezdésében említett eljárásnak megfelelően kell elfogadni. E végrehajtási jogi aktusok alkalmazásának kezdőnapja nem lehet korábbi a hatálybalépésüktől számított 18 hónapnál, kivéve a kellően indokolt eseteket, vagy azokat az eseteket, amikor megállapítást nyer, hogy bizonyos termékkategóriák esetében nem teljesülnek az e cikk (1) bekezdésében meghatározott kritériumok, amely esetekben korábbi alkalmazási kezdőnap is megállapítható.
3. cikk
Fogalommeghatározások
E rendelet alkalmazásában:
1.
„forgalmazás”: valamely játék kereskedelmi tevékenység keretében az uniós piacon történő rendelkezésre bocsátása értékesítés, fogyasztás vagy használat céljára, akár ingyenesen, akár ellenérték fejében;
2.
„forgalomba hozatal”: a játéknak az uniós piacon első alkalommal történő forgalmazása;
3.
„gyártó”: az a természetes vagy jogi személy, aki vagy amely a játékot gyártja, illetve aki vagy amely a játékot tervezteti, gyártatja és saját nevében vagy védjegye alatt piacra bocsátja;
4.
„meghatalmazott képviselő”: az Unióban letelepedett azon természetes vagy jogi személy, aki vagy amely a gyártótól írásbeli meghatalmazást kapott arra, hogy a gyártó nevében a gyártó e rendelet szerinti kötelezettségei tekintetében meghatározott feladatokkal kapcsolatban eljárjon;
5.
„importőr”: az Unióban letelepedett azon természetes vagy jogi személy, aki vagy amely egy harmadik országból származó játékot az uniós piacon forgalomba hoz;
6.
„forgalmazó”: a gyártótól vagy importőrtől eltérő azon természetes vagy jogi személy az ellátási láncban, aki forgalmazza a játékot;
7.
„logisztikai szolgáltató”: az (EU) 2019/1020 rendelet 3. cikkének 11. pontjában meghatározott logisztikai szolgáltató;
8.
„gazdasági szereplő”: a gyártó, a meghatalmazott képviselő, az importőr, a forgalmazó és a logisztikai szolgáltató;
9.
„online piacteret üzemeltető szolgáltató”: online piacteret üzemeltető, az (EU) 2023/988 rendelet 3. cikkének 14. pontjában meghatározott szolgáltató;
10.
„harmonizált szabvány”: az 1025/2012/EU rendelet 2. cikke 1. pontjának c) alpontjában foglalt fogalommeghatározás szerinti harmonizált szabvány;
11.
„uniós harmonizációs jogszabály”: az (EU) 2019/1020 rendelet I. mellékletében foglalt jegyzékben szereplő jogalkotási aktus, és minden egyéb olyan uniós jogszabály, amely harmonizálja az említett rendelet hatálya alá tartozó termékek piaci értékesítésének feltételeit;
12.
„használatára szánt”: a játék funkciói, mérete és jellemzői alapján a szülő vagy felügyelő észszerűen feltételezheti, hogy a játékot a megjelölt korcsoportba tartozó gyermekek általi használatra szánták;
13.
„CE-jelölés”: olyan jelölés, amellyel a gyártó azt jelzi, hogy a játék megfelel a jelölés elhelyezéséről rendelkező uniós harmonizációs jogszabályban rögzített követelményeknek;
14.
„alapvető biztonságossági követelmények”: az 5. cikk (2) bekezdésében meghatározott „általános biztonságossági követelmény” a II. mellékletben meghatározott különös biztonságossági követelményekkel együtt;
15.
„játékmodell”: olyan játékok csoportja, amelyek megfelelnek az alábbi feltételeknek:
a)
ugyanazon gyártó felelőssége alá tartoznak;
b)
egységes kialakítással és műszaki jellemzőkkel rendelkeznek;
c)
egységes anyagok felhasználásával és egységes gyártási folyamat során készülnek; és
d)
típusszám vagy más, a csoportként való azonosításukat lehetővé tevő elem jellemzi őket;
16.
„adathordozó”: az (EU) 2024/1781 rendelet 2. cikke első bekezdésének 29. pontjában meghatározott adathordozó;
17.
„digitális termékútlevél”: valamely játékra jellemző adatkészlet, amely tartalmazza a VI. mellékletben meghatározott információkat, és amely e rendelet V. fejezetével összhangban adathordozón keresztül elektronikus úton hozzáférhető;
18.
„egyedi termékazonosító”: az (EU) 2024/1781 rendelet 2. cikke első bekezdésének 30. pontjában meghatározott egyedi termékazonosító;
19.
„egyedi üzemeltetői azonosító”: az (EU) 2024/1781 rendelet 2. cikke első bekezdésének 31. pontjában meghatározott egyedi üzemeltetői azonosító;
20.
„digitálistermékútlevél-szolgáltató”: az a természetes vagy jogi személy, aki vagy amely független harmadik fél, és aki vagy amely a játékra vonatkozó termékútlevél létrehozására kötelezett gazdasági szereplő felhatalmazásával az adott játékra vonatkozó digitális termékútlevél adatait abból a célból kezeli, hogy azokat a gazdasági szereplők és más olyan releváns szereplők rendelkezésére bocsássa, akik e rendelet vagy más uniós jogszabályok alapján jogosultak hozzáférni ezen adatokhoz;
21.
„szabad forgalomba bocsátás”: a 952/2013/EU rendelet 201. cikkében meghatározott vámeljárás;
22.
„vámhatóságok”: a 952/2013/EU rendelet 5. cikkének 1. pontjában szereplő fogalommeghatározás szerinti vámhatóságok;
23.
„európai uniós egyablakos vámügyi tanúsítványcsere-rendszer (EU CSW-CERTEX)”: az (EU) 2022/2399 rendelet 4. cikke által létrehozott rendszer;
24.
„Safety Business Gateway”: az (EU) 2023/988 rendelet 27. cikkében említett internetes portál;
25.
„megfelelőségértékelés”: az az eljárás, amelynek során megállapítást nyer, hogy egy adott játék vonatkozásában teljesülnek-e az alapvető biztonságossági követelmények;
26.
„megfelelőségértékelő szervezet”: megfelelőségértékelési tevékenységeket – például kalibrálást, vizsgálatot, tanúsítást és ellenőrzést – végző szervezet;
27.
„akkreditálás”: a 765/2008/EK rendelet 2. cikkének 10. pontjában meghatározott akkreditálás;
28.
„nemzeti akkreditáló testület”: a 765/2008/EK rendelet 2. cikkének 11. pontjában meghatározott nemzeti akkreditáló testület;
29.
„veszély”: potenciális sérülésforrás;
30.
„kockázat”: a veszély bekövetkezése valószínűségének és a veszély által okozott sérülés súlyosságának kombinációja;
31.
„visszahívás”: minden olyan intézkedés, amelynek célja egy végfelhasználók számára már forgalmazott játék visszajuttatása;
32.
„forgalomból való kivonás”: minden olyan intézkedés, amelynek célja egy játék forgalmazásának megakadályozása az értékesítési láncban;
33.
„piacfelügyeleti hatóság”: az (EU) 2019/1020 rendelet 3. cikkének 4. pontjában szereplő fogalommeghatározás szerinti piacfelügyeleti hatóság;
34.
„bejelentő hatóság”: valamely tagállam által e rendelet szerint az adott tagállam területén a megfelelőségértékelő szervezetek értékelésére és bejelentésére kijelölt hatóság;
35.
„funkcionális játék”: a felnőttek általi használatra tervezett termékekkel, készülékekkel vagy felépítményekkel megegyező módon használatos játék, amely az említettek kicsinyített mása is lehet;
36.
„vízi játék”: sekély vízben való használatra tervezett játék, amely képes egy gyermeket hordozni vagy a vízben fenntartani;
37.
„tevékenységet igénylő játék”: olyan, otthoni használatra szánt játék, melynek tartószerkezete a tevékenység alatt mozdulatlan marad, amelyre a gyermek felmászhat, illetve amelyen a gyermek ugrálhat, hintázhat, lecsúszhat, himbálózhat, foroghat, négykézláb mászhat vagy kúszhat, illetve ezek kombinációját végezheti;
38.
„kémiai játék”: kémiai anyagok és keverékek közvetlen kezelését célzó játék;
39.
„szagláson alapuló társasjáték”: olyan játék, amely segít a gyermeknek a különböző szagok és illatok felismerésének megtanulásában;
40.
„kozmetikai készlet”: olyan játék, amelynek célja, hogy segítse a gyermeket kozmetikai termékek, például illatszerek, szappanok, krémek, samponok, kondicionálók, fürdőhabok és fogkrémek, valamint szájfények, rúzsok, körömlakkok és egyéb sminkanyagok elkészítésének elsajátításában;
41.
„kóstolójáték”: olyan játék, melynek célja lehetővé tenni a gyermekek számára édességek vagy más ételek készítését különböző élelmiszer-összetevők – például folyadékok, porok és aromák – segítségével;
42.
„PFA-anyagok”: minden olyan anyag, amely legalább egy teljesen fluorozott metil- (CF3–) vagy metilén- (–CF2–) szénatomot tartalmaz (amelyhez nem kapcsolódik H/Cl/Br/I atom).
4. cikk
Szabad mozgás
(1) A tagállamok egészségügyi és biztonsági okokból vagy az e rendelet hatálya alá tartozó egyéb szempontok miatt nem tilthatják meg, és nem korlátozhatják vagy akadályozhatják az e rendeletnek megfelelő játékok forgalmazását.
(2) A tagállamok nem tilthatják meg az e rendeletnek meg nem felelő játékok vásárokon, kiállításokon és bemutatókon vagy hasonló rendezvényeken történő bemutatását, feltéve, hogy azokon olyan jól látható jelzést helyeznek el, amely tájékoztat a játék meg nem feleléséről, továbbá arról, hogy azt addig nem forgalmazzák, amíg a megfelelőségének biztosítása meg nem történik.
Vásárok, kiállítások és bemutatók során a gazdasági szereplőknek megfelelő intézkedéseket kell tenniük a személyek védelmének biztosítása érdekében.
5. cikk
Alapvető biztonságossági követelmények
(1) A játékok csak akkor hozhatók forgalomba, ha megfelelnek az alapvető biztonságossági követelményeknek, amelyek a (2) bekezdésben meghatározott biztonságossági követelményből (a továbbiakban: általános biztonságossági követelmény), valamint a II. mellékletben meghatározott biztonságossági követelményekből (a továbbiakban: különös biztonságossági követelmények) állnak.
(2) A játékok nem jelenthetnek kockázatot a felhasználók vagy más személyek biztonságára vagy egészségére nézve, ha rendeltetésszerűen vagy előrelátható módon használják őket, figyelembe véve a gyermekek viselkedését.
Az első albekezdésben említett kockázat értékelésénél figyelembe kell venni a felhasználók és adott esetben a felügyelőik képességeit. Ha egy játékot 36 hónaposnál fiatalabb gyermekek vagy más meghatározott korcsoport általi használatra szánnak, az említett korcsoportba tartozó felhasználók képességeit kell figyelembe venni.
(3) A forgalomba hozott játékoknak az előre látható használati idejük alatt meg kell felelniük az alapvető biztonságossági követelményeknek.
6. cikk
Figyelmeztetések
(1) Amennyiben az a biztonságos használathoz szükséges, a játékokat olyan figyelmeztetéssel kell ellátni, amely megfelelő használati korlátozásokat határoz meg. A felhasználókra vonatkozó korlátozásoknak legalább az alábbiakat kell tartalmazniuk: a felhasználó minimális életkora, illetve – adott esetben – a játék használatához szükséges képességek, a felhasználók minimális tömege vagy maximális tömege, valamint az, hogy biztosítani kell, hogy a játékot kizárólag felnőtt felügyelete mellett használják.
(2) A III. mellékletben felsorolt játékkategóriák esetében a játékokat az említett mellékletben az adott kategóriára vonatkozóan meghatározott szabályoknak megfelelő figyelmeztetésekkel kell ellátni.
A III. mellékletben szereplő figyelmeztetések közül a játékokon nem szerepelhet egy vagy több, ha az adott figyelmeztetések ellentétesek a játék funkciója, mérete és jellemzői alapján meghatározott rendeltetésszerű vagy észszerűen előrelátható használatával.
(3) A gyártónak a játékkal kapcsolatos figyelmeztetéseket a játékon, az azon elhelyezett címkén, a csomagoláson vagy, adott esetben a játékhoz mellékelt használati utasításban jól láthatóan, könnyen olvashatóan és érthetően, valamint pontosan kell feltüntetnie. A csomagolás nélkül értékesített játékok esetében a megfelelő figyelmeztetéseket a játékokon kell elhelyezni, ha a játék felülete ezt lehetővé teszi. Ha ez nem lehetséges, a figyelmeztetéseket a címkén kell elhelyezni.
A figyelmeztetéseknek meg kell felelniük a III. mellékletben meghatározott láthatósági és olvashatósági követelményeknek.
Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott figyelmeztetéseknek jól láthatónak kell lenniük a fogyasztó számára a vásárlás előtt, abban az esetben is, ha a vásárlásra távértékesítés útján kerül sor.
(4) A címkéknek és a használati utasításoknak fel kell hívniuk a gyermekek vagy a felügyeletüket ellátó személyek figyelmét a gyermekek egészségét és biztonságát érintő, a játékból inherens módon fakadó veszélyekre és kockázatokra – figyelembe véve azon gyermekek korcsoportját, akiknek a játékokat szánják –, valamint a szóban forgó veszélyek és kockázatok elkerülésének módjaira.
II. FEJEZET
A GAZDASÁGI SZEREPLŐK KÖTELEZETTSÉGEI
7. cikk
A gyártók kötelezettségei
(1) A játékok forgalomba hozatalakor a gyártóknak biztosítaniuk kell, hogy azok tervezésére és gyártására az alapvető biztonságossági követelményekkel összhangban került sor.
(2) A játékok forgalomba hozatala előtt a gyártóknak a 27. cikkel összhangban el kell készíteniük a szükséges műszaki dokumentációt, és a 26. cikkel összhangban el kell végezniük vagy el kell végeztetniük az alkalmazandó megfelelőségértékelési eljárást.
Amennyiben az első albekezdésben említett eljárással igazolták, hogy a játék megfelel az e rendeletben megállapított alkalmazandó követelményeknek, a gyártók a játék forgalomba hozatala előtt kötelesek a következőket megtenni:
a)
a játék digitális termékútlevelének kiállítása a 19. cikkel összhangban;
b)
az adathordozó elhelyezése a 19. cikk (7) bekezdésével összhangban;
c)
a CE-jelölés elhelyezése a 18. cikk (1) bekezdése szerint; és
d)
a játék egyedi termékazonosítójának és a játékhoz tartozó egyedi üzemeltetői azonosítónak, valamint minden egyéb, a 49. cikk (3) bekezdése alapján elfogadott felhatalmazáson alapuló jogi aktusban meghatározott kiegészítő információnak a 22. cikk (1) bekezdésében említett digitálistermékútlevél-nyilvántartásba történő feltöltése.
(3) A gyártóknak biztosítaniuk kell, hogy a (2) bekezdésben említett műszaki dokumentáció naprakész legyen. A gyártóknak továbbá a műszaki dokumentációt és a digitális termékútlevelet az adott dokumentáció vagy digitális termékútlevél tárgyát képező játék forgalomba hozatalát követően 10 évig meg kell őrizniük.
(4) A gyártóknak biztosítaniuk kell olyan eljárások alkalmazását, amelyek a sorozatgyártás tárgyát képező játékok e rendeletnek való megfelelőségének fenntartását szolgálják. A játékok kialakításában vagy jellemzőiben bekövetkezett változásokat, valamint a 15. cikkben említett harmonizált szabványokban vagy a 16. cikkben említett egységes előírásokban – amelyek alapján a játék megfelelőségéről nyilatkozik vagy amelyek alapján a játék megfelelőségét ellenőrzik – bekövetkezett változásokat megfelelően figyelembe kell venni.
Ha a játék által jelentett kockázatokra tekintettel a fogyasztók vagy más végfelhasználók egészségének és biztonságának védelme érdekében helyénvalónak ítélik, a gyártóknak mintavételes vizsgálatot kell végezniük a piacon értékesítésre kínált játékokon.
(5) A gyártóknak biztosítaniuk kell, hogy a játékokon az azonosításukat lehetővé tevő típus-, tétel-, sorozat- vagy modellszámot vagy más ilyen elemet tüntessenek fel, illetve – ha a játék mérete vagy jellege ezt nem teszi lehetővé – a szükséges információt a játék csomagolásán vagy a játék kísérő dokumentációján szerepeltessék.
(6) A gyártóknak a játékon, vagy ha ez nem kivitelezhető, annak csomagolásán, a játékot kísérő dokumentumban vagy a digitális termékútlevélben fel kell tüntetniük a nevüket, bejegyzett kereskedelmi nevüket vagy bejegyzett védjegyüket, valamint azt a postai és elektronikus levelezési címet, amelyen velük kapcsolatba lehet lépni. A gyártóknak meg kell jelölniük egyetlen olyan pontot, ahol kapcsolatba lehet lépni velük.
(7) A gyártóknak biztosítaniuk kell, hogy a játékhoz használati utasítást és a játék biztonságosságára vonatkozó tájékoztatót mellékeljenek a fogyasztók és egyéb végfelhasználók által könnyen érthető nyelven vagy nyelveken, az érintett tagállam által meghatározottaknak megfelelően. Ezen utasításoknak és információknak egyértelműnek, érthetőnek és olvashatónak kell lenniük, lehetőség szerint a fogyatékossággal élő személyek számára is.
(8) A gyártók kötelesek biztosítani, hogy a játékot a 6. cikkel összhangban figyelmeztetésekkel lássák el, a fogyasztók és egyéb végfelhasználók által könnyen érthető nyelven vagy nyelveken, az érintett tagállam által meghatározottaknak megfelelően.
(9) Amennyiben a gyártók úgy ítélik meg, illetve okuk van feltételezni, hogy valamely, általuk forgalomba hozott játék nem felel meg e rendeletnek, haladéktalanul meg kell tenniük a szükséges korrekciós intézkedéseket a játék megfelelőségének biztosítására, illetve adott esetben a forgalomból történő kivonására vagy visszahívására.
Ezenfelül, amennyiben a gyártók úgy ítélik meg, vagy okuk van feltételezni, hogy egy játék kockázatot jelent, erről haladéktalanul tájékoztatniuk kell a következőket:
a)
azon tagállamok piacfelügyeleti hatóságai, amelyekben a játékot forgalmazzák a Safety Business Gateway útján, részletes tájékoztatást nyújtva különösen a meg nem felelésről és a meghozott korrekciós intézkedésekről; és
b)
a fogyasztók vagy egyéb végfelhasználók, az (EU) 2023/988 rendelet 35. vagy 36. cikkével, vagy mindkét cikkel összhangban.
(10) A gyártók valamely illetékes nemzeti hatóság indokolt kérésére kötelesek e hatóság rendelkezésére bocsátani minden olyan információt és dokumentációt, amely a játék megfelelőségének igazolásához szükséges, mégpedig olyan nyelven, amelyet az adott hatóság könnyen megért. Az adott hatóság felhívására a gyártóknak együtt kell működniük a szóban forgó hatósággal az általuk forgalomba hozott játékokkal járó kockázatok kiküszöbölése érdekében tett intézkedések tekintetében.
(11) A gyártóknak biztosítaniuk kell, hogy az érintett ellátási láncban részt vevő más gazdasági szereplőket, az érintett ellátási láncban részt vevő, az (EU) 2019/1020 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése szerinti gazdasági szereplőt és az érintett ellátási láncban részt vevő, online piactereket üzemeltető szolgáltatókat időben tájékoztassák a gyártók által azonosított meg nem felelésről.
A gyártóknak biztosítaniuk kell, hogy a logisztikai szolgáltatók rendelkezésére álljon minden olyan részletes információ, amely a játékok biztonságos tárolásához, csomagolásához, címzéséhez vagy feladásához szükséges.
(12) A gyártóknak nyilvánosan elérhetővé kell tenniük kommunikációs csatornákat, például egy telefonszámot, egy elektronikus címet vagy honlapjuk egy erre a célra szolgáló részét, annak érdekében, hogy a fogyasztók vagy más végfelhasználók panaszt tehessenek a játékok biztonságosságával kapcsolatban, és tájékoztathassák a gyártókat a szóban forgó játékokkal kapcsolatban tapasztalt balesetekről vagy biztonsági problémákról. Ennek során a gyártóknak figyelembe kell venniük a fogyatékossággal élő személyek akadálymentesség iránti igényeit.
(13) A gyártóknak meg kell vizsgálniuk a (12) bekezdésben említett panaszokat és információkat, és belső nyilvántartást kell vezetniük ezekről a panaszokról és információkról, valamint a visszahívásokról és minden egyéb, a játékok e rendeletnek való megfelelése érdekében hozott korrekciós intézkedésről.
(14) A (13) bekezdésben említett belső nyilvántartás csak olyan személyes adatokat tartalmazhat, amelyek a gyártó számára a (12) bekezdésben említett panasz vagy információ megvizsgálásához szükségesek. Ezen adatokat csak a vizsgálat céljaihoz szükséges ideig, de legfeljebb az adatok belső nyilvántartásban történő rögzítésétől számított 5 évig lehet megőrizni.
8. cikk
Meghatalmazott képviselők
(1) A gyártók írásbeli megbízással meghatalmazott képviselőt nevezhetnek ki.
(2) A 7. cikk (1) bekezdésében meghatározott kötelezettségek és a 7. cikk (2) bekezdésében említett műszaki dokumentáció elkészítésére vonatkozó kötelezettség nem képezhetik a meghatalmazott képviselő megbízásának részét.
(3) A meghatalmazott képviselőnek el kell végeznie a gyártótól kapott megbízásban meghatározott feladatokat, és a piacfelügyeleti hatóságok felhívására át kell adnia a megbízás egy példányát. A meghatalmazott képviselő megbízásának legalább a következőkre ki kell terjednie:
a)
a műszaki dokumentációt az illetékes nemzeti hatóságok rendelkezésére bocsátja, és biztosítja, hogy a digitális termékútlevél a 19. cikk (2) bekezdésével összhangban az adott dokumentáció és az adott digitális termékútlevél tárgyát képező játékmodell forgalomba hozatalát követő 10 évig rendelkezésre álljon;
b)
az illetékes nemzeti hatóság indokolt felhívására átadja neki a játék megfelelőségének igazolásához szükséges összes információt és dokumentációt az adott hatóság számára könnyen érthető nyelven;
c)
az illetékes nemzeti hatóságok felhívására együttműködik azokkal a megbízása körébe tartozó játék által jelentett kockázatok megszüntetése érdekében tett intézkedések terén; és
d)
a Safety Business Gateway útján tájékoztatja az illetékes nemzeti hatóságokat a megbízása körébe tartozó játékok jelentette kockázatok megszüntetése érdekében tett valamennyi intézkedésekről, amennyiben a gyártó még nem tette meg ezt a tájékoztatást.
(4) Amennyiben az Unióban nem letelepedett gyártó az e cikk (1) bekezdésében említett meghatalmazott képviselőt jelöl ki, az írásbeli megbízásnak tartalmaznia kell az (EU) 2019/1020 rendelet 4. cikkének (3) bekezdésében meghatározott feladatokat.
(5) Amennyiben okkal feltételezhető, hogy a játék nem felel meg a követelményeknek vagy kockázatot jelent, a meghatalmazott képviselőknek haladéktalanul tájékoztatniuk kell erről a piacfelügyeleti hatóságokat.
9. cikk
Az importőrök kötelezettségei
(1) Az importőrök csak e rendeletnek megfelelő játékokat hozhatnak forgalomba.
(2) A játék forgalomba hozatala előtt az importőröknek meg kell bizonyosodniuk a következőkről:
a)
a gyártó lefolytatta a szükséges megfelelőségértékelési eljárást, és elkészítette a 7. cikk (2) bekezdésében említett műszaki dokumentációt;
b)
a játékhoz a 7. cikk (7) bekezdésével összhangban használati utasítást és biztonsági tájékoztatót mellékeltek, valamint a 6. cikkel összhangban azt figyelmeztetésekkel látták el, az érintett tagállam által meghatározott, a fogyasztók vagy más végfelhasználók számára könnyen érthető nyelven vagy nyelveken;
c)
a gyártó a 7. cikk (2) bekezdése második albekezdésének a) pontjával összhangban kiállította a játék digitális termékútlevelét;
d)
a játékon a 19 cikk (7) bekezdésének megfelelően adathordozót helyeztek el;
e)
a digitális termékútlevélben szereplő releváns információkat feltöltötték a 22. cikk (1) bekezdésében említett digitális termékútlevél-nyilvántartásba;
f)
a 18. cikk (1) bekezdésének megfelelően CE-jelölés került elhelyezésre; és
g)
a gyártó teljesítette a 7. cikk (5) és (6) bekezdésében meghatározott követelményeket.
(3) Amennyiben az importőrök úgy ítélik meg, vagy okuk van feltételezni, hogy valamely játék nem felel meg e rendeletnek, erről tájékoztatniuk kell a gyártót, és tartózkodniuk kell a játék forgalomba hozatalától, amíg a játék megfelelőségének biztosítására sor nem került.
Ezenfelül, amennyiben az importőrök úgy ítélik meg, vagy okuk van feltételezni, hogy valamely játék kockázatot jelent:
a)
haladéktalanul tájékoztatniuk kell erről a gyártót; és
b)
biztosítaniuk kell, hogy a piacfelügyeleti hatóságok a Safety Business Gateway útján haladéktalanul tájékoztatást kapjanak.
(4) Az importőröknek a játékon, vagy ha ez nem kivitelezhető, annak csomagolásán, a játékot kísérő dokumentumban vagy a digitális termékútlevélben fel kell tüntetniük a nevüket, bejegyzett kereskedelmi nevüket vagy bejegyzett védjegyüket, valamint azt a postai és elektronikus levelezési címet, amelyen kapcsolatba lehet lépni velük.
(5) Az importőröknek biztosítaniuk kell, hogy mindaddig, amíg a játékért felelnek, a raktározás és a szállítás során fennálló körülmények ne veszélyeztessék a játék alapvető biztonságossági követelményeknek való megfelelését.
(6) Ha a játék által jelentett kockázatokra tekintettel a fogyasztók vagy más végfelhasználók egészségének és biztonságának védelme érdekében helyénvalónak ítélik, az importőröknek mintavételes vizsgálatot kell végezniük a piacon értékesítésre kínált játékokon.
(7) Amennyiben az importőrök úgy ítélik meg, illetve okuk van feltételezni, hogy valamely, általuk forgalomba hozott játék nem felel meg e rendeletnek, haladéktalanul meg kell tenniük a szükséges korrekciós intézkedéseket a játék megfelelőségének biztosítására, illetve adott esetben a forgalomból történő kivonására vagy visszahívására.
Ezenfelül, amennyiben az importőrök úgy ítélik meg, vagy okuk van feltételezni, hogy valamely, általuk forgalomba hozott játék kockázatot jelent:
a)
erről haladéktalanul tájékoztatniuk kell a gyártót;
b)
biztosítaniuk kell, hogy a fogyasztók vagy más végfelhasználók haladéktalanul tájékoztatást kapjanak erről az (EU) 2023/988 rendelet 35. vagy 36. cikkével, vagy mindkét cikkel összhangban; és
c)
a Safety Business Gateway útján haladéktalanul tájékoztatniuk kell erről a piacfelügyeleti hatóságokat, részletes tájékoztatást nyújtva különösen a meg nem felelésről és minden meghozott korrekciós intézkedésről.
(8) Az importőröknek a játék forgalomba hozatalát követően 10 évig elérhetővé kell tenniük a piacfelügyeleti hatóságok számára a játék egyedi termékazonosítóját, és biztosítaniuk kell, hogy a 27. cikkben említett műszaki dokumentáció kérésre e hatóságok rendelkezésére bocsátható legyen.
(9) Az importőrnek az illetékes nemzeti hatóság indokolt felhívására át kell adnia e hatóság részére a játék megfelelőségének igazolásához szükséges valamennyi információt és dokumentációt, mégpedig valamely, a hatóság számára könnyen érthető nyelven. A hatóság felhívására az importőröknek együtt kell működniük a szóban forgó hatósággal az általuk forgalomba hozott játékokkal járó kockázatok kiküszöbölése érdekében tett intézkedéseket illetően.
(10) Az importőröknek ellenőrizniük kell, hogy a 7. cikk (12) bekezdésében említett kommunikációs csatornákat a gyártó nyilvánosan a fogyasztók vagy egyéb végfelhasználók számára elérhetővé tette-e, hogy ezáltal lehetővé tegye számukra a játékok biztonságosságára vonatkozó panasztételt, valamint azt, hogy információt szolgáltassanak az általuk a játékkal kapcsolatban tapasztalt balesetekre vagy biztonsági kérdésekre vonatkozóan. Ha ilyen csatornák nem állnak rendelkezésre, az importőrnek kell biztosítania ezeket, figyelembe véve a fogyatékossággal élő személyek akadálymentesítés iránti igényeit.
(11) Az importőröknek meg kell vizsgálniuk az e cikk (10) bekezdésében említett, az általuk forgalmazott játékokra vonatkozó panaszokat és információkat, amelyeket a gyártó által rendelkezésre bocsátott kommunikációs csatornán vagy a saját maguk által rendelkezésre bocsátott kommunikációs csatornán keresztül kaptak. Az importőröknek az ilyen panaszokat, valamint a visszahívásokat és a játékok e rendeletnek való megfelelésének érdekében megtett bármely egyéb korrekciós intézkedést rögzíteniük kell a 7. cikk (13) bekezdésében említett nyilvántartásban vagy a saját belső nyilvántartásukban.
Az importőröknek folyamatosan és időben tájékoztatniuk kell a gyártót, a forgalmazókat és adott esetben az online piactereket üzemeltető szolgáltatókat az elvégzett vizsgálatról és annak eredményeiről.
(12) A (11) bekezdés első albekezdésében említett belső nyilvántartásban csak olyan személyes adatok szerepelhetnek, amelyek az importőr számára a (10) bekezdésben említett panasz vagy információ kivizsgálásához szükségesek. Ezen adatokat csak a vizsgálat céljaihoz szükséges ideig, de legfeljebb az adatok belső nyilvántartásban történő rögzítésétől számított 5 évig lehet megőrizni.
10. cikk
A forgalmazók kötelezettségei
(1) A játék forgalmazása során a forgalmazóknak kellő gondossággal kell eljárniuk az e rendeletben foglalt követelményekkel kapcsolatban.
(2) A játék forgalmazását megelőzően a forgalmazóknak ellenőrizniük kell a következő feltételek teljesülését:
a)
a játékhoz a 7. cikk (7) bekezdésével összhangban használati utasítást és biztonsági tájékoztatót mellékeltek, valamint a 6. cikkel összhangban azt figyelmeztetésekkel látták el, a fogyasztók vagy egyéb végfelhasználók számára könnyen érthető, a termék forgalmazásának helye szerinti tagállam által meghatározott nyelven vagy nyelveken;
b)
az adathordozó a 19. cikk (7) bekezdésének megfelelően elhelyezésre került;
c)
a CE-jelölés a 18. cikk (1) bekezdésének megfelelően elhelyezésre került; és
d)
a gyártó és az importőr teljesítette a 7. cikk (2) bekezdésének második albekezdésében, a 7. cikk (5), (6) és (12) bekezdésében, valamint a 9. cikk (4) bekezdésében foglalt követelményeket.
(3) Amennyiben a forgalmazók úgy ítélik meg, vagy okuk van feltételezni, hogy egy játék nem felel meg e rendeletnek, erről tájékoztatniuk kell a gyártót vagy az importőrt, és mindaddig tartózkodniuk kell a játék forgalmazásától, amíg a játék megfelelőségének biztosítására sor nem került.
Ezenfelül, amennyiben a forgalmazók úgy ítélik meg, vagy okuk van feltételezni, hogy valamely játék kockázatot jelent:
a)
haladéktalanul tájékoztatniuk kell erről a gyártót vagy adott esetben az importőrt; és
b)
biztosítaniuk kell, hogy a piacfelügyeleti hatóságok a Safety Business Gateway útján haladéktalanul tájékoztatást kapjanak.
(4) A forgalmazóknak biztosítaniuk kell, hogy mindaddig, amíg a játékért felelnek, a raktározás és a szállítás során fennálló körülmények ne veszélyeztessék a játék alapvető biztonságossági követelményeknek való megfelelését.
(5) Amennyiben a forgalmazók úgy ítélik meg, illetve okuk van feltételezni, hogy valamely, általuk forgalmazott játék nem felel meg e rendeletnek, biztosítaniuk kell, hogy haladéktalanul sor kerüljön azokra a szükséges korrekciós intézkedésekre, amelyek az adott játék megfelelőségének biztosítására, illetve adott esetben a játék forgalomból történő kivonására vagy visszahívására irányulnak.
Ezenfelül, amennyiben a forgalmazók úgy vélik, vagy alapos okuk van feltételezni, hogy valamely, általuk forgalmazott játék kockázatot jelent, erről haladéktalanul tájékoztatniuk kell a következőket:
a)
azon tagállamok piacfelügyeleti hatóságai, amelyekben a játékot forgalmazzák, a Safety Business Gateway útján, részletes információt nyújtva különösen a meg nem felelésről és a meghozott korrekciós intézkedésekről; és
b)
a fogyasztók vagy más végfelhasználók a 2023/988/EU rendelet 35. vagy 36. cikkével, vagy mindkét cikkel összhangban.
(6) A forgalmazóknak az illetékes nemzeti hatóság indokolt felhívására át kell adniuk e hatóság részére a termék megfelelőségének igazolásához szükséges valamennyi információt és dokumentációt, mégpedig egy, a hatóság számára könnyen érthető nyelven. A hatóság felhívására együtt kell működniük a szóban forgó hatósággal az általuk forgalmazott játékokkal járó kockázatok kiküszöbölése érdekében tett intézkedéseket illetően.
11. cikk
A logisztikai szolgáltatók kötelezettségei
(1) A játék forgalmazásához való hozzájárulásuk során a logisztikai szolgáltatók kellő gondossággal kötelesek eljárni az e rendelet szerinti követelményekkel kapcsolatban.
(2) A logisztikai szolgáltatóknak biztosítaniuk kell, hogy a raktározás, a csomagolás, a címzés vagy a feladás során fennálló körülmények ne veszélyeztessék a játék alapvető biztonságossági követelményeknek való megfelelését.
(3) A logisztikai szolgáltatóknak a termékek forgalomból történő kivonása vagy visszahívása tekintetében együttműködést kell tanúsítaniuk, függetlenül attól, hogy azt a hatóságok, a gyártó, a meghatalmazott képviselő vagy az importőr kezdeményezte-e.
(4) Amennyiben a logisztikai szolgáltatók úgy ítélik meg, vagy okuk van feltételezni – a hatóságoktól vagy gazdasági szereplőktől kapott információk alapján – hogy a játék nem felel meg e rendeletnek, nem támogathatják a játék forgalmazását mindaddig, amíg a játék megfelelőségének biztosítására sor nem került.
12. cikk
A gyártói kötelezettségek más személyekre való alkalmazandóvá válásának esetei
(1) Amennyiben valamely természetes vagy jogi személy a saját neve vagy védjegye alatt hoz forgalomba valamely játékot, vagy valamely, már forgalomba hozott játékon olyan jelentős módosítást hajt végre, amely befolyásolhatja a játék e rendelet alapján alkalmazandó követelményeknek való megfelelőségét, és ilyen formában forgalmazza a játékot, az adott természetes vagy jogi személy e rendelet alkalmazásában gyártónak tekintendő, és rá a 7. cikkben meghatározott gyártói kötelezettségek vonatkoznak.
(2) Valamely játék fizikai vagy digitális eszközökkel, annak forgalomba hozatalát követően végrehajtott módosítása akkor minősül jelentősnek, ha azt a gyártó nem látta előre vagy nem tervezte, és az a játék biztonságosságát befolyásolja új veszély létrehozása vagy valamely meglévő kockázat növelése révén.
(3) Az a fogyasztó vagy más végfelhasználó, aki a játékán jelentős módosítást végez, e rendelet alkalmazásában nem tekintendő gyártónak, és nem vonatkoznak rá a 7. cikkben meghatározott gyártói kötelezettségek.
13. cikk
A gazdasági szereplők azonosítása
(1) Az erre való felhívás esetén a gazdasági szereplőknek a piacfelügyeleti hatóságok számára azonosítaniuk kell a következőket:
a)
minden olyan gazdasági szereplő, amely nekik játékot szállított;
b)
minden olyan gazdasági szereplő, amelynek játékot szállítottak.
(2) A gazdasági szereplőknek az (1) bekezdésben említett információkat a játék forgalomba hozatalától számított 10 évig be kell tudniuk mutatni a gyártók esetében, egyéb gazdasági szereplők esetében pedig az attól számított 10 évig, hogy megkapták a játékot.
III. FEJEZET
AZ ONLINE PIACTEREKET ÜZEMELTETŐ SZOLGÁLTATÓK KÖTELEZETTSÉGEI
14. cikk
Az online piactereket üzemeltető szolgáltatóknak a játékok biztonságosságával kapcsolatos speciális kötelezettségei
(1) A gazdasági szereplők és a fogyasztók között közvetítő online piactereken értékesített vagy népszerűsített, e rendeletnek meg nem felelő játékokra vonatkozó ajánlatokkal kapcsolatos információ az (EU) 2022/2065 rendelet alkalmazásában jogellenes tartalomnak minősül, és az említett rendeletben meghatározott intézkedések hatálya alá tartozik.
(2) E rendelet alkalmazásában az online piactereket üzemeltető szolgáltatóknak meg kell felelniük az (EU) 2022/2065 rendelet 30–32. cikkében és az (EU) 2023/988 rendelet 22. cikkében meghatározott követelményeknek. Az e követelményeknek való megfelelést az említett rendeletekben meghatározott jogérvényesítési struktúrákon belül kell érvényesíteni.
(3) Az (EU) 2022/2065 rendelet 31. cikke (2) bekezdése c) pontjának való megfelelés céljából, és az (EU) 2023/988 rendelet 22. cikke (9) bekezdésében előírt információkon felül az online piactereket üzemeltető szolgáltatóknak biztosítaniuk kell, hogy online interfészük a kialakítása és szerkezeti felépítése révén lehetővé tegye a gazdasági szereplők számára az alábbi információk feltüntetését:
a)
a 18. cikk (1) bekezdésében említett CE-jelölés;
b)
bármely olyan figyelmeztetés, amelynek a fogyasztó számára a vásárlás előtt, a 6. cikk (3) bekezdésével összhangban jól láthatónak kell lennie; és
c)
azon adathordozó vagy internetes hivatkozás, amelyen keresztül a digitális termékútlevél hozzáférhető.
(4) Minden olyan játék, amely nem felel meg a különös biztonságossági követelményeknek, vagy amely megfelel ugyan a különös biztonságossági követelményeknek, de kockázatot jelent a gyermekek vagy más személyek egészségére és biztonságára nézve, a 2023/988/EU rendelet 22. cikkének való megfelelés szempontjából veszélyes terméknek minősül.
(5) A Bizottság iránymutatásokat adhat ki annak érdekében, hogy a gazdasági szereplők és az online piactereket üzemeltető szolgáltatók számára segítséget nyújtson az (1) és a (2) bekezdés alkalmazását illetően.
IV. FEJEZET
A JÁTÉKOK MEGFELELŐSÉGE
15. cikk
A játékok megfelelőségének vélelmezése
Azokról a játékokról, amelyek megfelelnek olyan harmonizált szabványoknak, illetve azok egyes részeinek, amelyek hivatkozásait közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában, vélelmezni kell, hogy megfelelnek az alapvető biztonságossági követelményeknek annyiban, amennyiben e követelményeket lefedik az említett szabványok vagy azok részei.
16. cikk
Egységes előírások
(1) Azokról a játékokról, amelyek megfelelnek a (2) bekezdésben említett egységes előírásoknak vagy azok egyes részeinek, vélelmezni kell, hogy megfelelnek az alapvető biztonságossági követelményeknek annyiban, amennyiben e követelményeket lefedik az említett egységes előírások vagy azok részei.
(2) Kivételes esetekben a Bizottság végrehajtási jogi aktusokat fogadhat el olyan egységes előírások megállapítása céljából, amelyek az alkalmazandó alapvető biztonságossági követelményeknek való megfelelést biztosító követelményeket fedik le.
Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat kizárólag a következő feltételek teljesülése esetén lehet elfogadni:
a)
nincs olyan harmonizált szabvány, amely lefedi az alkalmazandó alapvető biztonságossági követelményeket, és amelynek hivatkozását közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában, továbbá észszerű időn belül nem is várható ilyen hivatkozás közzététele; és
b)
a Bizottság az 1025/2012/EU rendelet 10. cikkének (1) bekezdése alapján felkért egy vagy több európai szabványügyi szervezetet arra, hogy dolgozzon ki vagy vizsgáljon felül harmonizált európai szabványokat az alkalmazandó alapvető biztonságossági követelmények tekintetében, és:
i.
a kérelmet egyetlen olyan európai szabványügyi szervezet sem fogadta el, amelyhez a kérelmet intézték; vagy
ii.
a kérelmet legalább egy olyan európai szabványügyi szervezet elfogadta, amelyhez a kérelmet intézték, de a kért harmonizált európai szabványok:
—
nem kerülnek benyújtásra a kérelemben meghatározott határidőn belül,
—
nem felelnek meg a kérelemnek, vagy
—
nem felelnek meg az általuk lefedni hivatott követelményeknek.
Az első albekezdésben említett végrehajtási jogi aktusokat az 53. cikk (3) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni.
(3) Az e cikk (2) bekezdésében említett végrehajtási jogi aktus tervezetének elkészítése előtt a Bizottság tájékoztatja az 1025/2012/EU rendelet 22. cikkében említett bizottságot arról, hogy megítélése szerint teljesültek az említett bekezdésben foglalt feltételek.
Az e cikk (2) bekezdésében említett végrehajtási jogi aktus tervezetének elkészítése során a Bizottság figyelembe veszi a játékok biztonságosságával foglalkozó szakértői csoport véleményét, és konzultációt folytat valamennyi érdekelt féllel.
(4) Amennyiben egy európai szabványügyi szervezet harmonizált szabványt fogad el, és javasolja a Bizottságnak, hogy arra vonatkozóan tegyen közzé hivatkozást az Európai Unió Hivatalos Lapjában, a Bizottság az 1025/2012/EU rendelettel összhangban értékeli a harmonizált szabványt. Valamely harmonizált szabvány hivatkozásának a közzételekor az Európai Unió Hivatalos Lapjában, a Bizottság hatályon kívül helyezi vagy módosítja az e cikk (2) bekezdésében említett azon végrehajtási jogi aktusokat vagy azok azon részeit, amelyek a szóban forgó harmonizált szabvány által lefedett alapvető biztonságossági követelményekre vonatkoznak.
(5) Ha egy tagállam úgy ítéli meg, hogy valamely egységes előírás nem felel meg teljes mértékben az alapvető biztonságossági követelményeknek, erről részletes magyarázat benyújtásával tájékoztatja a Bizottságot. A Bizottság értékeli az említett részletes magyarázatot, és adott esetben módosíthatja a szóban forgó egységes előírást megállapító végrehajtási jogi aktust.
17. cikk
A CE-jelölésre vonatkozó általános elvek
A forgalmazott játékokat CE-jelöléssel kell ellátni.
A CE-jelölésre a 765/2008/EK rendelet 30. cikkében meghatározott általános elvek vonatkoznak.
18. cikk
A CE-jelölés elhelyezésére vonatkozó szabályok és feltételek
(1) A CE-jelölést jól láthatóan, olvashatóan és eltávolíthatatlan módon kell elhelyezni a játékon vagy a játékhoz rögzített címkén. Amennyiben ezt a játék mérete vagy jellege nem teszi lehetővé, a CE-jelölést a csomagoláson – ha van ilyen –, vagy a játékot kísérő dokumentáción kell elhelyezni.
Amennyiben a CE-jelölés a csomagoláson kívülről nem látható, azt a csomagoláson is el kell helyezni.
(2) A CE-jelölést a termék forgalomba hozatala előtt kell elhelyezni.
(3) A CE-jelölést, adott esetben a 6. cikkel összhangban, piktogram vagy bármilyen egyéb, különleges kockázatokat vagy felhasználást jelölő figyelmeztetés követheti.
(4) A tagállamok a meglévő mechanizmusokra támaszkodnak a CE-jelölést szabályozó rendszer megfelelő alkalmazása céljából, és a CE-jelölés nem megfelelő használata esetén meghozzák a szükséges intézkedéseket.
V. FEJEZET
DIGITÁLIS TERMÉKÚTLEVÉL
19. cikk
Digitális termékútlevél
(1) Játék forgalomba hozatala előtt a gyártónak digitális termékútlevelet kell kiállítania a játékhoz. A digitális termékútlevélnek meg kell felelnie az e cikkben és a 20. cikkben meghatározott követelményeknek.
(2) A digitális termékútlevélnek:
a)
egy adott játékmodellre kell vonatkoznia;
b)
nyilatkozatot kell tartalmaznia arról, hogy a játék az e rendeletben meghatározott követelményeknek és különösen az alapvető biztonságossági követelményeknek való megfelelése igazolást nyert;
c)
tartalmaznia kell legalább a VI. melléklet I. részében meghatározott adatokat;
d)
pontosnak, hiánytalannak és naprakésznek kell lennie;
e)
rendelkezésre kell állnia az azon tagállam által megkövetelt nyelven vagy nyelveken, amelyben a játékot forgalmazzák;
f)
a 49. cikk (1) bekezdésének d) pontja alapján meghatározott hozzáférési jogokkal összhangban hozzáférhetőnek kell lennie a fogyasztók vagy más végfelhasználók, a piacfelügyeleti hatóságok, a vámhatóságok, a bejelentett szervezetek, a Bizottság és más gazdasági szereplők számára;
g)
a játék forgalomba hozatalától számított 10 évig elérhetőnek kell maradnia, beleértve a digitális termékútlevelet kiállító gazdasági szereplő fizetésképtelenségének, felszámolásának vagy az Unión belüli tevékenysége megszűnésének esetét is;
h)
adathordozón keresztül tartós egyedi termékazonosítóhoz kell kapcsolódnia; és
i)
meg kell felelnie a 49. cikk (1) bekezdése alapján megállapított egyedi és műszaki követelményeknek.
(3) A (2) bekezdésben említett adatokon kívül a digitális termékútlevél a VI. melléklet II. részében meghatározott adatokat is tartalmazhatja.
(4) A digitális termékútlevél kiállításával a gyártó vállalja a felelősséget a játék e rendeletnek való megfeleléséért.
(5) Amennyiben a játékhoz e rendelettel összhangban kiállított digitális termékútlevél magában foglalja a megfelelőségi nyilatkozat tekintetében az (EU) 2024/1689 vagy az (EU) 2024/2847 rendelettel, a 2011/65/EU (25), a 2014/30/EU (26), a 2014/35/EU (27) vagy a 2014/53/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvvel, illetve az (EU) 2019/945 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelettel (28) összhangban előírt valamennyi információt, a következő rendelkezéseket kell alkalmazni:
a)
úgy kell tekinteni, hogy a nagy kockázatú MI-rendszerek gyártói és adott esetben szolgáltatói megfelelnek az (EU) 2024/1689 rendelet 16. cikkének g) pontja, az (EU) 2024/2847 rendelet 13. cikkének (12) bekezdése, a 2011/65/EU irányelv 7. cikkének c) pontja, a 2014/30/EU irányelv 7. cikkének (2) bekezdése, a 2014/35/EU irányelv 6. cikkének (2) bekezdése, a 2014/53/EU irányelv 10. cikkének (3) bekezdése vagy az (EU) 2019/945 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikkének (2) bekezdése szerinti EU-megfelelőségi nyilatkozat elkészítésére vonatkozó kötelezettségnek;
b)
úgy kell tekinteni, hogy – adott esetben – a gyártók megfelelnek az (EU) 2024/2847 rendelet 13. cikkének (20) bekezdésében, a 2014/53/EU irányelv 10. cikkének (9) bekezdésében vagy az (EU) 2019/945 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikkének (8) bekezdésében meghatározott kötelezettségnek is;
c)
a digitális termékútlevél kidolgozásával a gyártók felelősséget vállalnak azért, hogy a játék megfelel az alkalmazandó rendeletekben vagy irányelvekben meghatározott követelményeknek;
d)
a gazdasági szereplőknek és – adott esetben – a nagy kockázatú MI-rendszerek szolgáltatóinak a digitális termékútlevelet kell használniuk a megfelelőségi nyilatkozat vonatkozásában a következőkkel összhangban előírt kötelezettségeik teljesítésére: az (EU) 2024/1689 rendelet 18. cikke (1) bekezdésének e) pontja, 22. cikke (3) bekezdésének a) és b) pontja, 23. cikke (1) bekezdésének c) pontja, 23. cikkének (5) bekezdése és 24. cikkének (1) bekezdése, az (EU) 2024/2847 rendelet 13. cikkének (13) bekezdése, 18. cikke (3) bekezdésének a) pontja, valamint 19. cikkének (2) és (6) bekezdése, a 2011/65/EU irányelv 7. cikkének c) és d) pontja, 8. cikkének b) pontja és 9. cikkének g) pontja, a 2014/30/EU irányelv 7. cikkének (2) és (3) bekezdése, 8. cikke (2) bekezdésének a) pontja és 9. cikkének (7) bekezdése, a 2014/35/EU irányelv 6. cikkének (2) és (3) bekezdése, 7. cikke (2) bekezdésének a) pontja és 8. cikkének (8) bekezdése, a 2014/53/EU irányelv 10. cikkének (3) és (4) bekezdése, 11. cikke (2) bekezdésének a) pontja és 12. cikkének (8) bekezdése, valamint az (EU) 2019/945 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikkének (3) és (4) bekezdése, 7. cikke (2) bekezdésének a) pontja és 8. cikkének (8) bekezdése.
(6) Amennyiben a gyártók a megfelelőségi nyilatkozattal kapcsolatos kötelezettségeik teljesítése céljából az (5) bekezdésben meghatározott rendelkezésekre támaszkodnak, a digitális termékútlevélnek tartalmaznia kell a VI. melléklet h) pontjában meghatározott információkat.
(7) Az adathordozónak fizikailag meg kell jelennie a játékon vagy a játékhoz rögzített címkén. Amennyiben ezt a játék mérete vagy jellege nem teszi lehetővé, azt adott esetben a csomagoláson vagy a játékhoz mellékelt dokumentáción kell elhelyezni, összhangban a 49. cikk (1) bekezdése alapján elfogadott, felhatalmazáson alapuló jogi aktussal. Ezt a fogyasztó vagy más végfelhasználók számára már a vásárlást megelőzően, továbbá a piacfelügyeleti hatóságok számára egyértelműen láthatóvá kell tenni, ideértve azokat az eseteket is, amikor a játékot távértékesítés útján forgalmazzák.
(8) Amennyiben más uniós jog úgy rendelkezik, hogy a játékra vonatkozó információknak adathordozón keresztül elérhetőnek kell lenniük, az e rendelet és az egyéb uniós jog alapján előírt információkat egyetlen adathordozón keresztül kell rendelkezésre bocsátani.
(9) Amennyiben a játékokra alkalmazandó más uniós jog digitális termékútlevelet ír elő, a játékokra vonatkozóan egyetlen digitális termékútlevelet kell kiállítani, amelynek tartalmaznia kell mind az e rendelet szerint előírt adatokat, mind az említett egyéb uniós jog alapján a digitális termékútlevél tekintetében előírt bármely egyéb adatot. A (2) bekezdés a) pontjától eltérve, amennyiben más uniós jog úgy rendelkezik, hogy a digitális termékútlevél tételszintre vonatkozzon, e rendelet tekintetében a digitális termékútlevél erre a szintre is kiállítható.
(10) A gazdasági szereplők a (8) és a (9) bekezdésben említett adatokon kívül más információkat is hozzáférhetővé tehetnek az (7) bekezdésben említett adathordozón keresztül. Ebben az esetben ezeket az információkat egyértelműen el kell különíteni az e rendelet alapján, valamint adott esetben más uniós jog alapján előírt információktól.
(11) A gyártónak vagy a digitálistermékútlevél-szolgáltatónak biztosítania kell, hogy a digitális termékútlevél elérésekor megjelenjen egy olyan link, amely a Safety Gate portálnak a fogyasztók egészségét és biztonságát esetlegesen veszélyeztető játékokra vonatkozó információk továbbítására szolgáló, az (EU) 2023/988 rendelet 34. cikkének (3) bekezdésében említett részére mutat.
(12) A játékot forgalomba hozó gazdasági szereplő:
a)
köteles a forgalmazók és az online piactereket üzemeltető szolgáltatók rendelkezésére bocsátani az adathordozó digitális másolatát vagy adott esetben az egyedi termékazonosítót, hogy e forgalmazók és szolgáltatók az adathordozót vagy az egyedi termékazonosítót hozzáférhetővé tegyék a potenciális vevők számára, ha azok a játékhoz fizikailag nem férnek hozzá; és
b)
köteles az a) pontban említett digitális másolatot vagy a honlapra mutató linket ingyenesen, gyorsan, de legkésőbb az erre irányuló kérelem kézhezvételétől számított 5 munkanapon belül rendelkezésre bocsátani.
(13) A gazdasági szereplőnek a játék forgalomba hozatalakor egy digitálistermékútlevél-szolgáltatón keresztül rendelkezésre kell bocsátania a digitális termékútlevél biztonsági másolati példányát.
20. cikk
A digitális termékútlevél műszaki kialakítása és működése
(1) A digitális termékútlevélnek a végponttól végpontig történő kommunikáció és adattovábbítás műszaki, szemantikai és szervezési szempontjai tekintetében teljes mértékben interoperábilisnak kell lennie az egyéb uniós jog által előírt digitális termékútlevelekkel.
(2) A digitális termékútlevélben szereplő valamennyi adatnak interoperábilis formátumban kidolgozott, nyílt szabványokon kell alapulnia, és adott esetben géppel olvashatónak, strukturáltnak, lekérdezhetőnek, valamint egy nyitott interoperábilis adatcsere-hálózaton keresztül, vevőfogvatartás nélkül átadhatónak kell lenniük.
(3) A digitális termékútlevélnek – az uniós joggal összhangban meghatározott vonatkozó hozzáférési jogok alapján – ingyenesen hozzáférhetőnek kell lennie a fogyasztók, az egyéb végfelhasználók, a gazdasági szereplők, az illetékes nemzeti hatóságok és a vámhatóságok, a Bizottság és az egyéb érintett szereplők számára.
(4) A fogyasztók nem kérhetők arra, hogy a digitális termékútlevélhez való hozzáféréshez regisztráljanak vagy jelszót adjanak meg.
(5) A digitális termékútlevelet az annak létrehozásáért felelős gazdasági szereplőnek vagy a digitálistermékútlevél-szolgáltatóknak kell tárolniuk.
(6) Amennyiben egy már digitális termékútlevéllel rendelkező játékhoz új digitális termékútlevelet hoznak létre, az új digitális termékútlevelet az eredeti digitális termékútlevélhez vagy termékútlevelekhez kell kapcsolni.
(7) Ha a digitális termékútlevelet e cikk (5) bekezdésével összhangban tárolják, illetve digitálistermékútlevél-szolgáltatók a 19. cikk (13) bekezdésével összhangban egyéb módon kezelik, ezek a digitálistermékútlevél-szolgáltatók az ilyen adatokat sem részben, sem egészben nem értékesíthetik, használhatják újra vagy kezelhetik a vonatkozó tárolási vagy adatkezelési szolgáltatások nyújtásához szükséges mértéken túlmenően, kivéve, ha erről a játékot forgalomba hozó gazdasági szereplővel kifejezetten megállapodtak.
(8) Biztosítani kell az adatok hitelesítését, megbízhatóságát és integritását.
(9) A digitális termékútleveleket úgy kell kialakítani és működtetni, hogy biztosított legyen a biztonságnak és a magánélet védelmének magas szintje, és meg lehessen előzni a csalást.
(10) A gazdasági szereplők nem követhetik nyomon, nem elemezhetik és nem használhatják fel a használattal kapcsolatos információkat a digitális termékútlevélben szereplő információk online rendelkezésre bocsátásához feltétlenül és szigorúan szükséges céloktól eltérő célokra. Így például a vevővel kapcsolatos személyes adatok nem tárolhatók a digitális termékútlevélben a fogyasztónak vagy egyéb végfelhasználónak az (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (29) 6. cikke szerinti kifejezett hozzájárulása nélkül.
21. cikk
Adathordozók és egyedi azonosítók
(1) Az e rendeletben előírt adathordozóknak, egyedi termékazonosítóknak és egyedi üzemeltetői azonosítóknak meg kell felelniük az (EU) 2024/1781 rendelet értelmében az adathordozókra, az egyedi termékazonosítókra és az egyedi üzemeltetői azonosítókra alkalmazandó szabványoknak.
(2) Amennyiben egyedi üzemeltetői azonosító még nem áll rendelkezésre, az e rendelet alapján digitális termékútlevelet létrehozó vagy naprakésszé tevő gazdasági szereplőkre az (EU) 2024/1781 rendelet 12. cikkének (2) bekezdése alkalmazandó.
Az egyedi azonosítók és az adathordozók életciklus-kezelésére vonatkozó azon szabályokat és eljárásokat, amelyek az (EU) 2024/1781 rendelet 12. cikkének (4) bekezdése alapján elfogadott, felhatalmazáson alapuló jogi aktusokban kerülnek meghatározásra, az e rendelet szerinti egyedi azonosítókra és adathordozókra is alkalmazni kell.
(3) Amennyiben egy játékhoz az (EU) 2024/1781 rendelet 4. cikke alapján elfogadott, felhatalmazáson alapuló jogi aktus vagy más uniós jog értelmében digitális termékútlevelet kell biztosítani, az egyedi termékazonosítónak, az egyedi üzemeltetői azonosítónak és az egyedi nyilvántartási azonosítónak azonosnak kell lennie.
(4) A digitális termékútlevélben szereplő adatokhoz való hozzáférési joggal rendelkező gazdasági szereplők és más releváns szereplők digitális tanúsítványainak kiállítására és ellenőrzésére vonatkozó, az (EU) 2024/1781 rendelet 11. cikkének negyedik bekezdése alapján elfogadott végrehajtási jogi aktusokban meghatározott eljárások e rendelet tekintetében is alkalmazandók.
(5) Az (EU) 2024/1781 rendelet 11. cikkének harmadik bekezdése alapján elfogadott, felhatalmazáson alapuló jogi aktusokban meghatározott azon követelmények, amelyeknek a digitálistermékútlevél-szolgáltatóknak meg kell felelniük ahhoz, hogy ilyen szolgáltatók lehessenek, valamint – adott esetben – az (EU) 2024/1781 rendelet 11. cikkének harmadik bekezdése alapján elfogadott, felhatalmazáson alapuló jogi aktusokban meghatározott, a szolgáltatásnyújtásra vonatkozó követelmények e rendelet tekintetében is alkalmazandók.
22. cikk
Digitális termékútlevél-nyilvántartás
(1) A játék forgalomba hozatala előtt a játékot forgalomba hozó gazdasági szereplőnek fel kell töltenie az adott játék egyedi termékazonosítóját és egyedi üzemeltetői azonosítóját az (EU) 2024/1781 rendelet 13. cikkének (1) bekezdése alapján létrehozott digitális nyilvántartásba (a továbbiakban: a nyilvántartás). A „szabad forgalomba bocsátás” vámeljárás alá vonni kívánt játékok esetében a nyilvántartásnak tárolnia kell a vámtarifaszámot.
(2) Miután a gazdasági szereplő feltöltötte az (1) bekezdésben említett adatokat a nyilvántartásba, a nyilvántartásnak automatikusan közölnie kell a gazdasági szereplővel az adott játékra vonatkozóan a nyilvántartásba feltöltött egyedi azonosítókhoz kapcsolódó egyedi nyilvántartási azonosítót. A nyilvántartás általi közlés nem tekinthető az e rendeletnek vagy más uniós jognak való megfelelés igazolásának.
A Bizottság végrehajtási jogi aktust fogadhat el, amelyben meghatározza a nyilvántartással kapcsolatos végrehajtási szabályokat, többek között az e bekezdésben említett egyedi nyilvántartási azonosító közlése tekintetében. Ezt a végrehajtási jogi aktust az 53. cikk (3) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni.
(3) A Bizottság, az illetékes nemzeti hatóságok és a vámhatóságok számára az e rendelet szerinti feladataik ellátása céljából hozzáférést kell biztosítani a nyilvántartáshoz.
23. cikk
A digitális termékútlevéllel kapcsolatos vámellenőrzések
(1) Az uniós piacra beléptetett játékok tekintetében végre kell hajtani az e cikkben meghatározott ellenőrzéseket és egyéb intézkedéseket. Ez a cikk nem érinti az egyéb uniós jogot, különösen a 952/2013/EU rendeletet és az (EU) 2019/1020 rendelet VII. fejezetét.
(2) Minden olyan személynek, aki egy játékot „szabad forgalomba bocsátás” vámeljárás alá kíván vonni, meg kell adnia a vámhatóságok részére, illetve a vámhatóságok rendelkezésére kell bocsátania a 22. cikk (2) bekezdésében említett egyedi nyilvántartási azonosítót.
(3) A vámhatóságok csak akkor bocsáthatnak szabad forgalomba egy játékot, ha legalább azt ellenőrizték, hogy a megadott vagy rendelkezésükre bocsátott egyedi nyilvántartási azonosító és vámtarifaszám megfelel-e a nyilvántartásban tárolt adatoknak. A szabad forgalomba bocsátás nem tekinthető az e rendeletnek vagy más uniós jognak való megfelelés igazolásának.
(4) Az e cikk (3) bekezdésében említett ellenőrzésnek elektronikus úton és automatikusan kell megtörténnie a nyilvántartásnak az (EU) 2024/1781 rendelet 15. cikkének (3) bekezdésében említett EU CSW-CERTEX-szel való összekapcsolása révén. Ezen ellenőrzésnek az összekapcsolás működőképessé válásának időpontja és e rendelet alkalmazásának kezdőnapja közül a későbbi időpontban kell megtörténnie.
(5) A Bizottság és a vámhatóságok lekérhetik és felhasználhatják a digitális termékútlevélben és a nyilvántartásban szereplő, játékokra vonatkozó adatokat az uniós jog szerinti feladataik elvégzéséhez, beleértve a 952/2013/EU rendelettel összhangban történő kockázatkezelést, vámellenőrzéseket és szabad forgalomba bocsátást is.
(6) Az e cikkben meghatározott ellenőrzéseket és egyéb intézkedéseket a vámtarifaszámoknak és a termékleírásoknak a VII. mellékletben szereplő jegyzéke alapján kell elvégezni.
24. cikk
Támogatás nyújtása a mikro-, kis- és középvállalkozások részére
A Bizottság legkésőbb 2029. augusztus 1-ig az illetékes nemzeti hatóságokkal konzultálva támogatást nyújt a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak (a továbbiakban: kkv-k) azáltal, hogy iránymutatást ad számukra a játékok digitális termékútlevelének e rendelettel összhangban történő létrehozására és működtetésére vonatkozóan.
VI. FEJEZET
MEGFELELŐSÉGÉRTÉKELÉS
25. cikk
Biztonsági értékelés
(1) Annak igazolása érdekében, hogy egy adott játék megfelel az alapvető biztonságossági követelményeknek, a gyártóknak a játék forgalomba hozatala előtt olyan biztonsági értékelést kell végezniük, amely magában foglalja a játékkal kapcsolatos esetleges veszélyek elemzését, valamint az e veszélyeknek való lehetséges kitettség értékelését.
(2) A biztonsági értékelésnek különösen:
a)
ki kell terjednie valamennyi kémiai, fizikai, mechanikai, elektromos, gyúlékonysági, higiéniai és radioaktivitási veszélyre, valamint az e veszélyeknek való lehetséges kitettségre;
b)
a kémiai veszélyek tekintetében figyelembe kell vennie az egyes vegyi anyagoknak való lehetséges kitettséget, valamint a játékban jelen lévő különböző vegyi anyagoknak való kombinált kitettségből eredő ismert további veszélyeket, figyelembe véve az 1907/2006/EK rendelet szerinti kötelezettségeket és az abban meghatározott feltételeket;
c)
az (EU) 2024/1689 rendelet, az (EU) 2024/2847 rendelet vagy a 2014/53/EU irányelv hatálya alá tartozó játékok esetében a játékkal kapcsolatos esetleges veszélyek értékelése és kezelése során figyelembe kell vennie a gyermekeknek a szóban forgó játék rendeltetésszerű használatával kapcsolatos különös sérülékenységeit; és
d)
további releváns információk elérhetővé válásakor a biztonsági értékelést naprakésszé kell tenni.
Az első albekezdés b) pontja tekintetében a biztonsági értékelésnek figyelembe kell vennie a II. melléklet III. része 4. pontjának hatálya alá tartozó anyagok esetleges nem szándékolt jelenlétét, valamint a II. melléklet III. részének 4. pontjában meghatározott kategóriák besorolási kritériumainak megfelelő anyagok vagy keverékek jelenlétére vonatkozóan a gyártó részére szolgáltatott esetleges információkat.
(3) A biztonsági értékelést bele kell foglalni a 27. cikkben említett műszaki dokumentációba.
26. cikk
Megfelelőségértékelési eljárások
(1) A gyártóknak a (2) és (3) bekezdésben említett megfelelőségértékelési eljárásokat kell alkalmazniuk.
(2) Ha a gyártó olyan harmonizált szabványokat alkalmazott, amelyek hivatkozásait közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában, vagy olyan egységes előírásokat alkalmazott, amelyek a 25. cikk szerinti biztonsági értékelésben azonosított játékkal kapcsolatos összes releváns biztonságossági követelményre kiterjednek, a gyártónak a IV. melléklet I. részében meghatározott belső gyártásellenőrzési eljárást kell alkalmaznia.
(3) A következő esetekben a gyártónak a IV. melléklet II. részében meghatározott EU-típusvizsgálati eljárást kell alkalmaznia az említett melléklet III. részében meghatározott típusmegfelelőségi eljárással együtt, amennyiben:
a)
nem léteznek sem olyan harmonizált szabványok, amelyek hivatkozásait közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában, sem pedig a játékkal kapcsolatos összes releváns biztonságossági követelményre kiterjedő egységes előírások;
b)
léteznek az a) pont szerinti harmonizált szabványok vagy egységes előírások, de a gyártó nem, vagy csak részben alkalmazta azokat;
c)
az a) pontban említett harmonizált szabványok közül egyet vagy többet korlátozással tettek közzé, feltéve, hogy az adott korlátozás alkalmazandó az adott játékra;
d)
a gyártó úgy véli, hogy a játék jellege, kialakítása, felépítése vagy célja harmadik fél általi ellenőrzést tesz szükségessé.
(4) A IV. melléklet II. részének 6. pontja szerint kiadott EU-típusvizsgálati tanúsítványt szükség esetén, különösen a gyártási folyamat, a nyersanyagok vagy a játék alkotóelemeinek megváltozása esetén, de legalább ötévente felül kell vizsgálni.
27. cikk
Műszaki dokumentáció
(1) A műszaki dokumentációnak az összes olyan eszközre vonatkozó valamennyi releváns adatot vagy részletet tartalmaznia kell, amelyet a gyártó a termék alapvető biztonságossági követelményeknek való megfelelésének a biztosítása érdekében használt. A műszaki dokumentációnak különösen az V. mellékletben felsorolt dokumentumokat kell tartalmaznia.
(2) A műszaki dokumentációt az Unió valamely hivatalos nyelvén kell kiállítani.
(3) Bármely tagállam piacfelügyeleti hatóságának megalapozott felhívását követően a gyártónak a műszaki dokumentáció releváns részeiről fordítást kell készíttetnie a kérést benyújtó tagállam nyelvére.
Ha a piacfelügyeleti hatóság a műszaki dokumentáció vagy annak egyes részei fordítására hívja fel a gyártót, a dokumentáció vagy fordítás kézhezvételére 30 napos határidőt szabhat, kivéve, ha egy, az egészséget és a biztonságot fenyegető súlyos és közvetlen kockázat rövidebb határidőt indokol.
(4) Ha a gyártó nem tesz eleget az (1), (2) és (3) bekezdésben előírt követelményeknek, a piacfelügyeleti hatóság arra kötelezheti a gyártót, hogy meghatározott időn belül az alapvető biztonságossági követelményeknek való megfelelés ellenőrzése érdekében saját költségen vizsgálatot végeztessen egy bejelentett szervezettel.
VII. FEJEZET
A MEGFELELŐSÉGÉRTÉKELŐ SZERVEZETEK BEJELENTÉSE
28. cikk
Bejelentés
A tagállamok a Bizottságnak és a többi tagállamnak bejelentik a harmadik fél által végzendő megfelelőségértékelési feladatok e rendelettel összhangban történő ellátására felhatalmazott szervezeteket.
29. cikk
Bejelentő hatóságok
(1) A tagállamok kijelölnek egy olyan bejelentő hatóságot, amely e rendelet tekintetében felelős a megfelelőségértékelő szervezetek értékeléséhez és bejelentéséhez szükséges eljárások kialakításáért és végrehajtásáért, valamint a bejelentett szervezetek figyelemmel kíséréséért, többek között a 34. cikknek való megfelelést illetően is.
(2) A tagállamok dönthetnek úgy, hogy az (1) bekezdésben említett értékelést és figyelemmel kísérést a 765/2008/EK rendelet szerinti nemzeti akkreditáló testületnek kell végeznie az említett rendelettel összhangban.
(3) Ha a bejelentő hatóság az e cikk (1) bekezdése szerinti értékelést, bejelentést vagy felügyeletet átruházza vagy egyéb módon rábízza egy olyan szervezetre, amely nem kormányzati szervezet, akkor e szervezetnek jogi személynek kell lennie, és értelemszerűen meg kell felelnie a 30. cikkben foglalt követelményeknek. Emellett ennek a szervezetnek gondoskodnia kell a tevékenységeivel kapcsolatos felelősség keretében történő helytállásról.
(4) A bejelentő hatóság teljeskörű felelősséggel tartozik a (3) bekezdésben említett szervezet által elvégzett feladatokért.
30. cikk
A bejelentő hatóságokra vonatkozó követelmények
(1) A bejelentő hatóságot úgy kell létrehozni, hogy ne merülhessen fel összeférhetetlenség a megfelelőségértékelő szervezetekkel.
(2) A bejelentő hatóságot úgy kell megszervezni és működtetni, hogy biztosíthassa tevékenységeinek objektivitását és pártatlanságát.
(3) A bejelentő hatóságot úgy kell megszervezni, hogy a megfelelőségértékelő szervezetek bejelentésével kapcsolatos döntéseket minden esetben egy, az értékelést végző személyektől eltérő illetékes személy hozza meg.
(4) A bejelentő hatóság nem kínálhat és nem végezhet semmilyen olyan tevékenységet, amelyet megfelelőségértékelő szervezetek végeznek, továbbá nem kínálhat és nem végezhet tanácsadói szolgáltatást kereskedelmi vagy piaci alapon.
(5) A bejelentő hatóságnak az uniós és a nemzeti joggal összhangban biztosítania kell az általa megszerzett információk bizalmas jellegét.
(6) A bejelentő hatóságnak a feladatai megfelelő ellátásához kellő létszámú felkészült személyzettel és elegendő erőforrással kell rendelkeznie.
(7) A bejelentő hatóságnak figyelemmel kell kísérnie a bejelentett szervezetek leányvállalatai vagy alvállalkozói által a 34. cikkel összhangban végzett feladatok jellegét és mennyiségét.
31. cikk
A bejelentő hatóságok tájékoztatási kötelezettsége
A tagállamok tájékoztatják a Bizottságot a megfelelőségértékelő szervezetek értékelésére és bejelentésére, valamint a bejelentett szervezetek figyelemmel kísérésére vonatkozó eljárásaikról, továbbá ezek bármely változásáról.
A Bizottság ezt az információt nyilvánosan hozzáférhetővé teszi.
32. cikk
A bejelentett szervezetekre vonatkozó követelmények
(1) Az e rendelet szerinti bejelentés céljából a megfelelőségértékelő szervezetnek teljesítenie kell a (2)–(11) bekezdésben meghatározott követelményeket. A megfelelőségértékelő szervezetnek a 765/2008/EK rendelettel összhangban akkreditált szervezetnek kell lennie.
(2) A megfelelőségértékelő szervezetet valamely tagállam nemzeti joga szerint kell létrehozni, és jogi személyiséggel kell rendelkeznie.
(3) A megfelelőségértékelő szervezetnek olyan harmadik félnek kell lennie, amely független az általa értékelt szervezettől vagy játéktól.
Az első albekezdés alkalmazásában ilyen szervezetnek tekinthető az olyan szervezet is, amely az általa értékelt játék tervezésében, gyártásában, szállításában, összeszerelésében, használatában vagy karbantartásában részt vevő vállalkozásokat képviselő üzleti szerveződéshez vagy szakmai szövetséghez tartozik, feltéve, hogy igazoltan független és mentes az összeférhetetlenségtől.
(4) A megfelelőségértékelő szervezet, annak felső szintű vezetése, valamint a megfelelőségértékelési feladatok ellátásáért felelős személyzete nem lehet az általa értékelt játék tervezője, gyártója, szállítója, üzembe helyezője, vásárlója, tulajdonosa, használója vagy karbantartója, továbbá nem lehet az említett felek meghatalmazott képviselője sem. Ez nem zárja ki sem az értékelt játékoknak a megfelelőségértékelő szervezet működéséhez szükséges használatát, sem pedig az értékelt játékok személyes célra történő használatát.
A megfelelőségértékelő szervezet, annak felső szintű vezetése, valamint a megfelelőségértékelési feladatok ellátásáért felelős személyzete nem vehet részt közvetlenül az érintett játékok tervezésében, gyártásában, piaci értékesítésében, üzembe helyezésében, használatában vagy karbantartásában, és nem képviselhetik az ilyen tevékenységet végző feleket sem. Nem végezhet továbbá olyan tevékenységet, amely veszélyeztetné a bejelentett megfelelőségértékelési tevékenységekkel kapcsolatos döntéshozói függetlenségét vagy feddhetetlenségét. Ez különösen érvényes a tanácsadói szolgáltatásokra.
A megfelelőségértékelő szervezeteknek biztosítaniuk kell, hogy leányvállalataik és alvállalkozóik tevékenysége ne befolyásolja megfelelőségértékelési tevékenységeik bizalmas jellegét, objektivitását és pártatlanságát.
(5) A megfelelőségértékelő szervezeteknek és a személyzetüknek a megfelelőségértékelési tevékenységeket az adott területen szükséges legmagasabb szintű szakmai feddhetetlenséggel és a szükséges műszaki szaktudással kell elvégezniük, és függetlennek kell lenniük minden olyan, különösen a szóban forgó tevékenységek eredményeiben érdekelt személyektől vagy személyek csoportjaitól eredő – főként pénzügyi – nyomásgyakorlástól és ösztönzéstől, amely befolyásolhatná döntésüket vagy megfelelőségértékelési tevékenységeik eredményeit.
(6) A megfelelőségértékelő szervezetnek alkalmasnak kell lennie a számára a IV. mellékletben előírt olyan megfelelőségértékelési feladatok elvégzésére, amelyek elvégzésére bejelentették, függetlenül attól, hogy ezeket a feladatokat a megfelelőségértékelő szervezet maga végzi el, vagy a nevében és felelősségi körében végzik el.
A megfelelőségértékelő szervezetnek – minden alkalommal, valamint mindegyik megfelelőségértékelési eljárás és minden olyan játékfajta vagy -kategória tekintetében, amelyre vonatkozóan bejelentették – szükség szerint rendelkeznie kell a következőkkel, vagy hozzáféréssel kell rendelkeznie ezekhez:
a)
olyan, műszaki ismeretekkel rendelkező személyzet, amely elegendő és megfelelő tapasztalattal rendelkezik a megfelelőségértékelési feladatok elvégzéséhez;
b)
azon eljárások leírása, amelyekkel összhangban a megfelelőség értékelése zajlik, biztosítva ezen eljárások átláthatóságát és reprodukálhatóságát;
c)
szabályok és eljárások a bejelentett szervezetként végrehajtott feladatainak és egyéb tevékenységeinek elkülönítésére; és
d)
olyan eljárások, amelyek révén a tevékenysége során megfelelően figyelembe tudja venni a vállalkozás méretét, azon ágazatot, amelyben a vállalkozás tevékenykedik, a vállalkozás szerkezetét, az adott játék technológiai összetettségének mértékét, valamint a gyártási folyamat tömegtermelési vagy sorozatgyártási jellegét.
A megfelelőségértékelő szervezetnek rendelkeznie kell a megfelelőségértékelési tevékenységekkel kapcsolatos műszaki és adminisztrációs feladatok megfelelő ellátásához szükséges erőforrásokkal, továbbá valamennyi szükséges felszereléssel vagy létesítménnyel.
(7) A megfelelőségértékelési tevékenységek végzéséért felelős személyzetnek (a továbbiakban: az értékelő személyzet) rendelkeznie kell a következőkkel:
a)
alapos műszaki és szakmai képzettség, amely kiterjed az összes olyan megfelelőségértékelési tevékenységre, amelynek tekintetében a megfelelőségértékelő szervezetet bejelentették;
b)
mélyreható ismeretek az általuk végzett értékelések követelményeiről, és megfelelő hatáskör a szóban forgó értékelések elvégzésére;
c)
az e rendeletben meghatározott követelmények, a 15. cikkben említett alkalmazandó harmonizált szabványok, valamint a 16. cikkben említett egységes előírások mélyreható ismerete és megértése; és
d)
képesség az értékelés elvégzését igazoló tanúsítványok, nyilvántartások és jelentések elkészítésére.
(8) Biztosítani kell a megfelelőségértékelő szervezetnek, valamint felső szintű vezetésének és értékelő személyzetének a pártatlanságát.
A megfelelőségértékelő szervezet felső szintű vezetésének és értékelő személyzetének javadalmazása nem függhet sem az elvégzett értékelések számától, sem pedig az értékelések eredményétől.
(9) A megfelelőségértékelő szervezeteknek felelősségbiztosítást kell kötniük, kivéve, ha a felelősséget a nemzeti jogával összhangban a tagállam vállalja át, vagy ha a tagállam közvetlenül maga felel a megfelelőség értékeléséért.
(10) A megfelelőségértékelő szervezet személyzetének alkalmaznia kell a szakmai titoktartásnak az alkalmazandó uniós és nemzeti jogban meghatározott szabályait minden olyan információra, amelyet a IV. melléklet szerinti feladatkörében szerzett, kivéve azon tagállam illetékes hatóságai irányában, ahol a tevékenységét gyakorolja. A tulajdonjogoknak, a szellemitulajdon-jogoknak és az üzleti titkoknak védelmet kell élvezniük.
(11) A megfelelőségértékelő szervezeteknek részt kell venniük a vonatkozó szabványosítási tevékenységekben, valamint a bejelentett szervezeteknek a 44. cikk alapján létrehozott koordinációs csoportja tevékenységeiben vagy gondoskodniuk kell arról, hogy értékelő személyzetük tájékozódjon ezekről, továbbá általános iránymutatásként alkalmazniuk kell az említett csoport munkájának eredményeként létrejött adminisztratív határozatokat és dokumentumokat.
33. cikk
A bejelentett szervezetek megfelelőségének vélelmezése
Ha a megfelelőségértékelő szervezet igazolja, hogy teljesíti az olyan harmonizált szabványokban vagy azok részeiben rögzített kritériumokat, amelyek hivatkozásait közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában, vélelmezni kell, hogy a megfelelőségértékelő szervezet teljesíti a 32. cikkben meghatározott követelményeket annyiban, amennyiben az alkalmazandó harmonizált szabványok kiterjednek az említett követelményekre.
34. cikk
A bejelentett szervezetek leányvállalatai és alvállalkozói
(1) Amennyiben a bejelentett szervezet valamely megfelelőségértékeléssel kapcsolatban bizonyos feladatokat alvállalkozásba ad, vagy e célból egy leányvállalatot vesz igénybe, biztosítania kell, hogy az alvállalkozó vagy a leányvállalat megfeleljen a 32. cikkben meghatározott követelményeknek, továbbá ennek megfelelően tájékoztatnia kell a bejelentő hatóságot.
(2) A bejelentett szervezeteknek teljes körű felelősséget kell vállalniuk az alvállalkozók vagy leányvállalatok által elvégzett feladatokért, függetlenül attól, hogy azok hol vannak letelepedve.
(3) A bejelentett szervezeteknek képesnek kell lenniük arra, hogy felülvizsgálják az alvállalkozók vagy leányvállalatok által végzett feladatokat azok minden elemében.
(4) A tevékenységeket csak az ügyfél beleegyezésével lehet alvállalkozásba adni vagy leányvállalattal elvégeztetni.
(5) A bejelentett szervezetnek a bejelentő hatóság részére folyamatos hozzáférést kell biztosítania az alvállalkozó vagy leányvállalat szakmai felkészültségének felmérésére, valamint az alvállalkozó vagy leányvállalat által a IV. melléklet szerint elvégzett munkára vonatkozó releváns dokumentumokhoz.
35. cikk
Bejelentés iránti kérelem
(1) A megfelelőségértékelő szervezetnek e rendelettel összhangban bejelentés iránti kérelmet kell benyújtania a letelepedési helye szerinti tagállam bejelentő hatóságához.
(2) Az e cikk (1) bekezdése szerinti kérelemhez mellékelni kell a megfelelőségértékelési tevékenység, valamint azon játékok leírását, amelyek tekintetében a szervezet szakmailag alkalmasnak tekinti magát, továbbá a nemzeti akkreditáló testület által kiállított akkreditálási tanúsítványt arról, hogy a megfelelőségértékelő szervezet teljesíti a 32. cikkben rögzített követelményeket.
36. cikk
Bejelentési eljárás
(1) A bejelentő hatóságok csak olyan megfelelőségértékelő szervezeteket jelenthetnek be, amelyek teljesítették a 32. cikkben rögzített követelményeket.
(2) A bejelentő hatóságoknak a megfelelőségértékelő szervezeteket a Bizottság által kifejlesztett és kezelt elektronikus bejelentési eszközzel kell bejelenteniük a Bizottság és a többi tagállam részére.
(3) A bejelentésnek tartalmaznia kell a megfelelőségértékelési tevékenységekkel kapcsolatos adatok összességét és a vonatkozó akkreditálási tanúsítványt. A bejelentésnek tartalmaznia kell a leányvállalatok és alvállalkozók által elvégzendő feladatokra vonatkozó információkat is.
(4) Az érintett szervezet csak akkor láthatja el a bejelentett szervezetek hatáskörébe tartozó tevékenységeket, ha a bejelentést követő 2 hónapon belül sem a Bizottság, sem a többi tagállam nem emelt kifogást.
E rendelet alkalmazásában kizárólag az ilyen szervezet tekinthető bejelentett szervezetnek.
(5) A bejelentő hatóságnak tájékoztatnia kell a Bizottságot és a többi tagállamot a bejelentés minden későbbi releváns módosításáról.
37. cikk
A bejelentett szervezetek azonosító száma és jegyzéke
(1) A Bizottság a bejelentett szervezetet azonosító számmal látja el.
A Bizottság egyetlen azonosító számot ad ki, még akkor is, ha a szervezetet több uniós jogi aktus szerint is bejelentik.
(2) A Bizottság nyilvánosan hozzáférhetővé teszi az e rendelet szerint bejelentett szervezetek jegyzékét, beleértve a számukra kiadott azonosító számokat és azokat a tevékenységeket is, amelyekre vonatkozóan a szervezeteket bejelentették.
A Bizottság biztosítja, hogy a jegyzék mindenkor naprakész legyen.
38. cikk
A bejelentés változásai
(1) Amennyiben a bejelentő hatóság azt állapítja meg vagy arról kap tájékoztatást, hogy a bejelentett szervezet már nem tesz eleget a 32. cikkben meghatározott követelményeknek, vagy elmulasztja teljesíteni a kötelezettségeit, a bejelentő hatóság adott esetben korlátozhatja, felfüggesztheti vagy visszavonhatja a bejelentést, attól függően, hogy milyen súlyos mértékű a követelményeknek való meg nem felelés vagy mennyire súlyos mértékben mulasztották el teljesíteni a kötelezettségeket. A bejelentő hatóságnak erről haladéktalanul tájékoztatnia kell a Bizottságot és a többi tagállamot.
(2) Amennyiben a bejelentést korlátozzák, felfüggesztik vagy visszavonják, illetve ha a bejelentett szervezet megszüntette a tevékenységét, a bejelentő tagállam megteszi a szükséges lépéseket annak biztosítása érdekében, hogy az említett szervezet dokumentációját vagy egy másik bejelentett szervezet dolgozza fel, vagy pedig az kérésre elérhető legyen az illetékes bejelentő hatóságok és piacfelügyeleti hatóságok számára.
39. cikk
A bejelentett szervezetek alkalmasságának vitatása
(1) A Bizottság megvizsgál minden olyan esetet, amikor kétsége merül fel vagy kétségek jutnak tudomására azzal kapcsolatban, hogy egy bejelentett szerv szakmailag alkalmas-e, illetve továbbra is eleget tesz-e a rá vonatkozó követelményeknek és kötelezettségeknek.
(2) A bejelentő hatóságnak kérésre a Bizottság rendelkezésére kell bocsátania az érintett szervezet bejelentésének vagy szakmai alkalmassága további fennállásának alapjával kapcsolatos összes információt.
(3) A Bizottság gondoskodik arról, hogy az általa lefolytatott vizsgálatok során a birtokába jutott valamennyi érzékeny információt bizalmasan kezelje.
(4) Amennyiben a Bizottság megbizonyosodik arról, hogy egy bejelentett szervezet nem tesz eleget a bejelentése alapjául szolgáló követelményeknek, végrehajtási jogi aktus útján felszólítja a bejelentő hatóságot a szükséges korrekciós intézkedések megtételére, ideértve szükség esetén a bejelentés visszavonását is.
40. cikk
A bejelentett szervezetek működési kötelezettségei
(1) A bejelentett szervezetnek a IV. mellékletben előírt megfelelőségértékelési eljárással összhangban kell elvégeznie a megfelelőségértékelést.
(2) A bejelentett szervezeteknek az e rendeletben meghatározott megfelelőségértékelési tevékenységet arányos módon kell végezniük, elkerülve, hogy ez a gazdasági szereplők számára szükségtelen terheket jelentsen. Tevékenységüket e rendelettel összhangban kell végezniük, megfelelően figyelembe véve a vállalkozások méretét, az ágazatot, amelyben működnek, a felépítésüket, az adott játék technológiájának összetettségét, valamint a termelési folyamat tömegtermelési vagy sorozatgyártási jellegét.
Tevékenységük végzése során a bejelentett szervezeteknek tiszteletben kell tartaniuk azt a szigorúsági mértéket és védelmi szintet, amely a játék e rendeletnek való megfeleléséhez szükséges.
(3) Ha a bejelentett szervezet megállapítja, hogy a játék nem felel meg az alapvető biztonságossági követelményeknek, a vonatkozó harmonizált szabványok követelményeinek – amennyiben ilyen szabványokat alkalmaznak –, vagy a 16. cikkben említett, vonatkozó egységes előírások követelményeinek – amennyiben ilyen előírásokat alkalmaznak –, fel kell szólítania a gyártót megfelelő korrekciós intézkedések megtételére, és nem állíthat ki a IV. melléklet II. részének 6. pontjában említett EU-típusvizsgálati tanúsítványt.
(4) Ha az EU-típusvizsgálati tanúsítvány kiadása után a megfelelőség figyelemmel kísérése során a bejelentett szervezet megállapítja, hogy egy játék már nem megfelelő, fel kell szólítania a gyártót a megfelelő korrekciós intézkedések megtételére, és szükség esetén fel kell függesztenie vagy vissza kell vonnia az EU-típusvizsgálati tanúsítványt.
(5) Ha nem hoznak korrekciós intézkedéseket, vagy ha a meghozott intézkedések nem érik el a kívánt hatást, a bejelentett szervezetnek adott esetben korlátoznia kell, fel kell függesztenie vagy vissza kell vonnia az EU-típusvizsgálati tanúsítványt.
(6) Ha egy piacfelügyeleti hatóság arról tájékoztatja a bejelentett szervezetet, hogy egy olyan játék, amelyre vonatkozóan a bejelentett szervezet EU-típusvizsgálati tanúsítványt adott ki, nem felel meg az alapvető biztonságossági követelményeknek, a bejelentett szervezetnek vissza kell vonnia az adott játékra vonatkozó EU-típusvizsgálati tanúsítványt.
41. cikk
Fellebbezés a bejelentett szervezetek döntésével szemben
A bejelentett szervezeteknek biztosítaniuk kell, hogy a döntéseikkel szemben átlátható és hozzáférhető jogorvoslati eljárást lehessen kezdeményezni.
42. cikk
A bejelentett szervezetek tájékoztatási kötelezettsége
(1) A bejelentett szervezeteknek tájékoztatniuk kell a bejelentő hatóságot a következőkről:
a)
az EU-típusvizsgálati tanúsítvány megtagadása, korlátozása, felfüggesztése vagy visszavonása;
b)
mindazon körülmények, amelyek a bejelentésük hatályát vagy feltételeit érintik;
c)
a piacfelügyeleti hatóságoktól a megfelelőségértékelési tevékenységek kapcsán hozzájuk beérkezett valamennyi tájékoztatási kérelem;
d)
kérésre a bejelentésük hatálya alá tartozó megfelelőségértékelési tevékenységek, valamint minden más végzett tevékenység, többek között a határokon átnyúló tevékenységek és a tevékenységek alvállalkozásba adása.
(2) A bejelentett szervezeteknek megfelelően tájékoztatniuk kell az e rendelet szerint bejelentett, hasonló megfelelőségértékelési tevékenységeket végző és ugyanazokkal a játékokkal foglakozó más szervezeteket a negatív és – kérésre – a pozitív megfelelőségértékelési eredményekről.
(3) A bejelentett szervezeteknek a piacfelügyeleti hatóság indokolt felhívására annak rendelkezésére kell bocsátaniuk az összes olyan információt és dokumentációt, amely az általuk kiadott vagy visszavont EU-típusvizsgálati tanúsítványra vagy a tanúsítvány kiadásának megtagadására vonatkozik, beleértve a vizsgálati jelentéseket és a 27. cikkben említett műszaki dokumentációt is.
43. cikk
Tapasztalatcsere
A Bizottság biztosítja, hogy tapasztalatcserét szervezzenek a tagállamoknak a bejelentési politikáért felelős nemzeti hatóságai között.
44. cikk
A bejelentett szervezetek koordinálása
A Bizottság biztosítja, hogy az e rendelet alapján bejelentett szervezetek között megfelelő koordináció és együttműködés jöjjön létre és működjön megfelelően egy vagy több, a bejelentett szervezeteket tömörítő ágazati csoport formájában.
A bejelentett szervezetek kötelesek – közvetlenül vagy kijelölt képviselőiken keresztül – részt venni e csoport vagy csoportok munkájában.
VIII. FEJEZET
PIACFELÜGYELET
45. cikk
A kockázatot jelentő játékok kezelésére szolgáló nemzeti szintű eljárás
(1) Ha egy tagállam piacfelügyeleti hatóságainak alapos okuk van azt feltételezni, hogy valamely, e rendelet hatálya alá tartozó játék kockázatot jelent személyek egészségére vagy biztonságára nézve, el kell végezniük az érintett játék értékelését, amelynek ki kell terjednie az e rendeletben meghatározott valamennyi követelményre. Az érintett gazdasági szereplőknek e célból szükség szerint együtt kell működniük a piacfelügyeleti hatóságokkal.
Ha az említett értékelés során a piacfelügyeleti hatóság megállapítja, hogy egy adott játék nem felel meg az e rendeletben meghatározott követelményeknek, haladéktalanul fel kell szólítania az érintett gazdasági szereplőt, hogy az (EU) 2019/1020 rendelet 16. cikkének (3) bekezdésével összhangban, a piacfelügyeleti hatóság által előírt észszerű határidőn belül és a kockázat jellegét figyelembe véve tegye meg a megfelelő korrekciós intézkedéseket.
A piacfelügyeleti hatóságnak ennek megfelelően tájékoztatnia kell az érintett bejelentett szervezetet.
(2) Amennyiben a piacfelügyeleti hatóságok úgy ítélik meg, hogy a meg nem felelés nem korlátozódik az országuk területére, tájékoztatniuk kell a Bizottságot és a többi tagállamot az értékelés eredményeiről és azokról az intézkedésekről, amelyek meghozatalára a gazdasági szereplőt felszólították.
(3) A gazdasági szereplőnek biztosítania kell, hogy az általa az Unió egész területén piaci forgalomba hozott összes érintett játék tekintetében megfelelő korrekciós intézkedésre kerüljön sor.
(4) Ha az érintett gazdasági szereplő nem teszi meg a megfelelő korrekciós intézkedéseket az (1) bekezdés második albekezdésében említett időszakon belül, a piacfelügyeleti hatóságoknak meg kell hozniuk az összes megfelelő átmeneti intézkedést a játék nemzeti piacon történő forgalmazásának megtiltása vagy korlátozása, illetve a forgalomból való kivonása vagy visszahívása érdekében.
A piacfelügyeleti hatóságoknak ezekről az intézkedésekről haladéktalanul tájékoztatniuk kell a Bizottságot és a többi tagállamot.
(5) A (4) bekezdés második albekezdésében említett tájékoztatásban meg kell adni az összes rendelkezésre álló adatot, különösen a meg nem felelő játék azonosításához szükséges adatokat – ideértve az egyedi termékazonosítót is –, az adott játék származási helyét, a feltételezett meg nem felelés és a felmerülő kockázatok jellegét, a meghozott nemzeti intézkedések jellegét és időtartamát, valamint az érintett gazdasági szereplő által felhozott érveket. A piacfelügyeleti hatóságoknak mindenekelőtt jelezniük kell, amennyiben a meg nem felelés oka a következők valamelyike:
a)
a játék nem felel meg az alapvető biztonságossági követelményeknek;
b)
a 15. cikkben említett harmonizált szabványok hiányosságai; vagy
c)
a 16. cikkben említett egységes előírások hiányosságai.
(6) Az e cikk szerinti eljárást kezdeményező tagállamtól eltérő tagállamok piacfelügyeleti hatóságainak haladéktalanul tájékoztatniuk kell a Bizottságot és a többi tagállamot az esetlegesen elfogadott intézkedésekről, azokról a további információkról, amelyek az érintett játék meg nem felelése tekintetében a rendelkezésükre állnak, valamint – amennyiben nem értenek egyet a bejelentett nemzeti intézkedéssel – a kifogásaikról.
(7) Ha a (4) bekezdés második albekezdésében említett tájékoztatás kézhezvételétől számított 3 hónapon belül egyetlen tagállam piacfelügyeleti hatósága és a Bizottság sem emelt kifogást egy adott tagállam által hozott átmeneti intézkedéssel szemben, az intézkedést indokoltnak kell tekinteni.
(8) A többi tagállam piacfelügyeleti hatóságainak biztosítaniuk kell, hogy az érintett játékkal kapcsolatban haladéktalanul meghozatalra kerüljenek a megfelelő korlátozó intézkedések – például a játéknak az adott tagállam piacáról való kivonása –, továbbá tájékoztatniuk kell a Bizottságot és a többi tagállamot ezekről az intézkedésekről.
(9) Az e cikk (2), (4), (6) és (8) bekezdésében említett információkat az (EU) 2019/1020 rendelet 34. cikkében említett információs és kommunikációs rendszeren keresztül kell közölni. Ez a közlés nem érinti a piacfelügyeleti hatóságok azon kötelezettségét, hogy az (EU) 2019/1020 rendelet 20. cikkével összhangban bejelentsék a súlyos kockázatot jelentő termékekkel szemben hozott intézkedéseket.
46. cikk
Uniós védintézkedési eljárás
(1) Amennyiben a 45. cikk (3) és (4) bekezdésében meghatározott eljárás befejezését követően kifogást emelnek egy adott tagállam valamely intézkedésével szemben, vagy ha a Bizottság okkal feltételezi, hogy a nemzeti intézkedés ellentétes lehet az uniós joggal, a Bizottság haladéktalanul konzultációt kezd a tagállamokkal és az érintett gazdasági szereplővel vagy szereplőkkel, és értékeli a nemzeti intézkedést.
Ezen értékelés eredményei alapján a Bizottság végrehajtási jogi aktust fogad el, amelyben megállapítja, hogy a nemzeti intézkedés indokolt-e.
A Bizottság a határozatát – amelynek az összes tagállam a címzettje – haladéktalanul közli a tagállamokkal és az érintett gazdasági szereplővel vagy szereplőkkel.
(2) Amennyiben a nemzeti intézkedést indokoltnak minősítik, valamennyi tagállam köteles megtenni a szükséges intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy a meg nem felelő játékot kivonják a piacukról vagy azt visszahívják, és erről tájékoztatja a Bizottságot.
Amennyiben a nemzeti intézkedést indokolatlannak minősítik, az érintett tagállam köteles visszavonni azt.
(3) Amennyiben a nemzeti intézkedést indokoltnak minősítik, és a játék meg nem felelése az e rendelet 15. cikkében említett harmonizált szabványok vagy az e rendelet 16. cikkében említett egységes előírások hiányosságainak tulajdonítható, a Bizottság az 1025/2012/EU rendelet 11. cikkében előírt eljárást alkalmazza, vagy adott esetben módosítja az egységes előírásokat.
47. cikk
Alaki meg nem felelés
(1) A 45. cikk sérelme nélkül, a piacfelügyeleti hatóságnak fel kell szólítania az érintett gazdasági szereplőt, hogy szüntesse meg a szóban forgó meg nem felelést, amennyiben egy adott játékkal kapcsolatban valamelyik következő megállapítást teszi:
a)
a CE-jelölést a 17. vagy 18. cikket megsértve helyezték el;
b)
a CE-jelölést nem helyezték el;
c)
a digitális termékútlevelet nem a 19. cikknek megfelelően készítették el;
d)
az adathordozót, amelyen keresztül a digitális termékútlevél hozzáférhető, nem a 19. cikk (7) bekezdésének megfelelően helyezték el;
e)
a 27. cikkben említett műszaki dokumentáció nem áll rendelkezésre, vagy hiányos.
(2) Amennyiben az (1) bekezdésben említett meg nem felelés továbbra is fennáll, az érintett piacfelügyeleti hatóságnak megfelelő intézkedéseket kell hoznia a játék forgalmazásának korlátozására vagy betiltására, vagy gondoskodnia kell a játék visszahívásáról vagy piaci forgalomból történő kivonásáról.
48. cikk
A Bizottság fellépése a kockázatot jelentő játékokkal kapcsolatban
(1) Amennyiben a Bizottság tudomására jut, hogy egy olyan játék vagy konkrét játékkategória kerül forgalomba, amely kockázatot jelent személyek egészségére és biztonságára, de ennek ellenére megfelel a különös biztonságossági követelményeknek, vagy amely ilyen kockázatot jelent és amelynek a különös biztonságossági követelményeknek való megfelelésével kapcsolatban kétségek merülnek fel, a Bizottság végrehajtási jogi aktusokat fogadhat el, amelyekben intézkedéseket állapít meg annak biztosítására, hogy a játék vagy játékkategória a piacon történő forgalmazáskor már ne jelentsen ilyen kockázatot, vagy hogy kivonja a forgalomból vagy visszahívja azt, feltéve, hogy az alábbi feltételek mindegyike teljesül:
a)
a piacfelügyeleti hatóságokkal folytatott előzetes konzultációkból az derült ki, hogy a kockázat kezelésére vonatkozó megközelítések piacfelügyeleti hatóságonként eltérőek; és
b)
a kockázat a jellege miatt nem kezelhető az e rendeletben meghatározott egyéb eljárások keretében.
(2) Az e cikk (1) bekezdésében említett végrehajtási jogi aktusokat az 53. cikk (3) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni. A személyek egészségének és biztonságának védelmével kapcsolatos, kellően indokolt, rendkívül sürgős esetben a Bizottság azonnal alkalmazandó végrehajtási jogi aktust fogadhat el az 53. cikk (4) bekezdésében említett eljárás keretében.
IX. FEJEZET
FELHATALMAZÁS ÉS BIZOTTSÁGI ELJÁRÁS
49. cikk
Felhatalmazás
(1) A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy az 50. cikknek megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el e rendeletnek a játékok digitális termékútlevelével kapcsolatos műszaki követelmények meghatározása révén történő kiegészítése céljából. E követelményeknek különösen a következőkre kell vonatkozniuk:
a)
a használandó egy vagy több adathordozó;
b)
az adathordozó megjelenítésének formátuma és az adathordozó elhelyezése;
c)
a digitális termékútlevél azon technikai elemei, amelyekre meghatározott európai vagy nemzetközi szabványok alkalmazandók;
d)
azon szereplők, akiknek hozzáféréssel kell rendelkezniük a digitális termékútlevélben szereplő adatokhoz, valamint az e hozzáférés által érintett adatok köre;
e)
azon szereplők, akiknek digitális termékútlevelet kell létrehozniuk vagy naprakésszé kell tenniük a digitális termékútlevélben szereplő adatokat, valamint az, hogy milyen adatokat vihetnek be vagy tehetnek naprakésszé; és
f)
az adatoknak az e) pont szerinti bevitelére vagy naprakésszé tételére vonatkozó részletes szabályok.
Az első albekezdés d) pontjában említett hozzáférési jogok meghatározásakor a Bizottság figyelembe veszi annak szükségességét, hogy a bizalmas üzleti információk és üzleti titkok az (EU) 2016/943 európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (30) összhangban védelemben részesüljenek, valamint annak biztosítása szükségességét, hogy a fogyasztók könnyen hozzáférjenek a számukra releváns információkhoz.
Azon szereplőknek, akik az első albekezdés e) pontjával összhangban naprakésszé teszik a digitális termékútlevélben szereplő adatokat, felelősséggel kell tartozniuk az általuk szolgáltatott adatok pontosságáért, kivéve, ha a gyártó nevében járnak el.
Az első albekezdésben említett, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok alkalmazásának kezdőnapja nem lehet korábbi a hatálybalépésüktől számított 18 hónapnál, kivéve a kellően indokolt eseteket – az egész jogi aktus vagy egyes különös követelmények esetében –, továbbá kivéve a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok részleges hatályon kívül helyezésének vagy módosításának esetét, amikor korábbi alkalmazási kezdőnap is meghatározható.
(2) A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy az 50. cikknek megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el a VI. mellékletnek a digitális termékútlevélben feltüntetendő adatok tekintetében történő módosítása céljából, hogy hozzáigazítsa azt a műszaki és tudományos fejlődéshez, valamint a piacfelügyeleti hatóságok, a felhasználók és felügyelőik digitális felkészültségének szintjéhez.
(3) A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy az 50. cikknek megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el a 22. cikk (1) bekezdésének annak megállapítása révén történő módosítása céljából, hogy a VI. mellékletben felsorolt információk közül a kiegészítő információkat, illetve a 45. cikk (2) vagy (4) bekezdésével összhangban hozott intézkedések esetén a játék meg nem felelésére vonatkozó információkat a nyilvántartásban kell tárolni.
Az első albekezdésben említett, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadásakor a Bizottság figyelembe veszi a következő kritériumokat:
a)
adott esetben az egyéb alkalmazandó uniós jogi aktusokkal való összhang;
b)
annak szükségessége, hogy a digitális termékútlevél hitelessége ellenőrizhető legyen;
c)
az információk relevanciája a játékokra vonatkozó piacfelügyeleti ellenőrzések és vámellenőrzések hatékonyságának és eredményességének javítása szempontjából; és
d)
a gazdasági szereplőket és a nemzeti hatóságokat – többek között a vámhatóságokat – érintő aránytalan adminisztratív terhek elkerülésének szükségessége.
(4) A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy e rendelet 50. cikkének megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el e rendelet VII. mellékletének annak érdekében történő módosítása céljából, hogy kiigazítsa a rendelet 23. cikke (6) bekezdésének alkalmazása céljából használandó vámtarifaszámok és termékleírások jegyzékét. Ezeknek a kiigazításoknak a 2658/87/EGK rendelet I. mellékletében szereplő jegyzéken kell alapulniuk.
(5) A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy az 50. cikknek megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el a III. melléklet módosítása céljából, hogy hozzáigazítsa azt a műszaki és tudományos fejlődéshez.
(6) A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy az 50. cikknek megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el a II. melléklet függeléke C. részének – a II. melléklet III. részének 10. pontjában foglalt feltételek figyelembevételével történő – módosítása céljából, hogy engedélyezze valamely, a II. melléklet III. részének 4., 5. vagy 6. pontja értelmében tiltott anyagnak vagy keveréknek a játékokban való bizonyos szintű jelenlétét, illetve módosítsa vagy visszavonja a valamely anyag vagy keverék jelenlétére vonatkozó engedélyt. A Bizottság megindokol minden engedélyezett mentességet, és ezt könnyen hozzáférhető és felhasználóbarát formában nyilvánosan elérhetővé teszi.
(7) A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy az 50. cikknek megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el a II. melléklet függeléke A., B. és D. részének módosítása céljából, hogy azokat az alábbiak révén hozzáigazítsa a műszaki és tudományos fejlődéshez:
a)
a játékokban lévő anyagok vagy keverékek jelenlétére vonatkozó feltételeknek, és különösen a játékokban lévő bizonyos anyagokra vagy keverékekre vonatkozó határértékeknek a bevezetése, beleértve a II. melléklet III. részének 7. pontjában említett tiltott anyagok vagy keverékek nem szándékolt jelenlétére vonatkozó határértékeket is; vagy
b)
az anyagok és keverékek játékokban való jelenlétére vonatkozó feltételek vagy határértékek módosítása.
(8) A Bizottság az 52. cikk (7) bekezdésével összhangban kikéri az Európai Vegyianyag-ügynökség (ECHA) véleményét a játékokban található nitrózaminoknak és nitrozálható anyagoknak az általános kitettség fényében való biztonságosságáról. A Bizottság értékeli a véleményt, és szükség esetén az 50. cikknek megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogad el, hogy kiigazítsa az említett anyagoknak a játékokban való jelenlétére vonatkozó, a II. melléklet függelékének A. részében felsorolt határértékeket.
(9) A Bizottság az 52. cikk (7) bekezdésével összhangban kikéri az ECHA véleményét a játékokban található ólomnak, kadmiumnak, higanynak és króm(VI)-nak az általános kitettség fényében való biztonságosságáról. A Bizottság értékeli a véleményt, és szükség esetén az 50. cikknek megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogad el, hogy kiigazítsa az említett anyagoknak a játékokban való jelenlétére vonatkozó, a II. melléklet függelékének A. részében felsorolt határértékeket.
(10) A (6) és (7) bekezdés alkalmazása tekintetében a Bizottság szisztematikusan és rendszeresen értékeli a veszélyes vegyi anyagoknak vagy keverékeknek a játékokban való jelenlétét. Ezen értékelések során a Bizottság figyelembe veszi a piacfelügyeleti szervek jelentéseit, valamint a tagállamok és az érdekelt felek által benyújtott tudományos bizonyítékokat.
50. cikk
A felhatalmazás gyakorlása
(1) A felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadására vonatkozóan a Bizottság részére adott felhatalmazás feltételeit ez a cikk határozza meg.
(2) A Bizottságnak a 49. cikkben említett, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadására vonatkozó felhatalmazása ötéves időtartamra szól 2026. január 1-től kezdődő hatállyal. A Bizottság legkésőbb kilenc hónappal az ötéves időtartam letelte előtt jelentést készít a felhatalmazásról. A felhatalmazás hallgatólagosan meghosszabbodik a korábbival megegyező időtartamra, amennyiben az Európai Parlament vagy a Tanács nem ellenzi a meghosszabbítást legkésőbb három hónappal minden egyes időtartam letelte előtt.
(3) Az Európai Parlament vagy a Tanács bármikor visszavonhatja a 49. cikkben említett felhatalmazást. A visszavonásról szóló határozat megszünteti az abban meghatározott felhatalmazást. A határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő napon, vagy a benne megjelölt későbbi időpontban lép hatályba. A határozat nem érinti a már hatályban lévő, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok érvényességét.
(4) A felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadása előtt a Bizottság a jogalkotás minőségének javításáról szóló, 2016. április 13-i intézményközi megállapodásban megállapított elvekkel összhangban konzultál az egyes tagállamok által kijelölt szakértőkkel.
(5) A Bizottság a felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadását követően haladéktalanul és egyidejűleg értesíti arról az Európai Parlamentet és a Tanácsot.
(6) A 49. cikk értelmében elfogadott, felhatalmazáson alapuló jogi aktus csak akkor lép hatályba, ha az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a jogi aktusról való értesítését követő három hónapon belül sem az Európai Parlament, sem a Tanács nem emelt ellene kifogást, illetve ha az említett időtartam lejártát megelőzően mind az Európai Parlament, mind a Tanács arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy nem fog kifogást emelni. Az Európai Parlament vagy a Tanács kezdeményezésére ez az időtartam három hónappal meghosszabbodik.
51. cikk
A 49. cikk (6) bekezdése szerinti értékelés iránti kérelmek
(1) A II. melléklet III. részének 4., 5. vagy 6. pontja értelmében tiltott anyag vagy keverék 49. cikk (6) bekezdése szerinti értékelésére irányuló kérelmeket az ECHA-hoz kell benyújtani az e cikk (3) bekezdésében említett formátum használatával. A kérelmeket könnyen hozzáférhető és felhasználóbarát módon elérhetővé kell tenni a nyilvánosság számára.
(2) E bekezdés második albekezdésének sérelme nélkül, bármely, az (1) bekezdés szerinti értékelési kérelmet benyújtó személy kérheti, hogy bizonyos bizalmas információkat az alkalmazandó uniós jognak megfelelően ne lehessen elérhetővé tenni a nyilvánosság számára. A bizalmas kezelés iránti kérelemhez csatolni kell annak kifejtését, hogy az információ nyilvánosságra hozatala miért sérthetné az értékelési kérelmet benyújtó személy vagy bármely más érintett fél kereskedelmi érdekeit.
Az ECHA birtokában lévő alábbi információkat díjmentesen és felhasználóbarát módon elérhetővé kell tenni a nyilvánosság számára:
a)
a kérelmező jogi személy neve;
b)
azon anyag vagy keverék neve, amelyre vonatkozóan mentesség iránti kérelmet nyújtanak be, valamint adott esetben a II. melléklet III. részének 4. pontjában említett veszélyességi osztály; és
c)
a játék vagy játékösszetevő típusa.
(3) Az ECHA 2027. február 2-ig kidolgozza és nyilvánosan hozzáférhetővé teszi az (1) bekezdésben említett értékelési kérelmek benyújtására szolgáló formátumot. Ezen időpont előtt az ECHA technikai és tudományos iránymutatásokat is kidolgoz és nyilvánosan hozzáférhetővé tesz arra vonatkozóan, hogy miként kell benyújtani az ilyen kérelmeket, valamint hogyan kell elvégezni az ilyen kérelmeket alátámasztó elemzést, többek között az anyagok vagy keverékek alternatíváinak rendelkezésre állása, továbbá a játékban jelen lévő különböző anyagoknak és keverékeknek való együttes kitettségből eredő ismert további veszélyek e rendelet szerinti kezelésének módja tekintetében.
52. cikk
Az ECHA véleményei
(1) A 49. cikk (6) bekezdésének alkalmazása tekintetében az ECHA véleményt nyilvánít a Bizottság számára a II. melléklet III. részének 4., 5. vagy 6. pontja értelmében tiltott anyagok vagy keverékek játékokban való jelenlétéről, amennyiben az 51. cikk (1) bekezdésével összhangban értékelési kérelmet nyújtanak be hozzá. Az ECHA a véleményeiben értékeli, hogy a II. melléklet III. része 10. pontjának a) és b) alpontjában meghatározott kritériumok teljesülnek-e egy adott felhasználás esetében.
(2) Az ECHA felkérheti az értékelési kérelmet benyújtó személyt vagy bármely harmadik felet, hogy meghatározott határidőn belül nyújtson be további információkat. Az ECHA figyelembe veszi a harmadik felek által benyújtott információkat.
(3) Az (1) bekezdésben említett véleményeket az értékelési kérelem kézhezvételétől számított 12 hónapon belül meg kell küldeni a Bizottságnak, valamint könnyen hozzáférhető és felhasználóbarát módon nyilvánosan hozzáférhetővé kell tenni.
(4) Az e cikk (3) bekezdésében említett időszak egy alkalommal, legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható, ha az ECHA-nak információt kell kérnie egy harmadik féltől, vagy ha nagyszámú, az 51. cikk (1) bekezdése szerinti értékelési kérelmet nyújtottak be az ECHA-hoz.
(5) Az ECHA a 49. cikk (6) bekezdésével összhangban elfogadott, felhatalmazáson alapuló jogi aktus hatálybalépését követően legalább ötévente újraértékeli a II. melléklet függelékének C. részében felsorolt anyagok vagy keverékek játékokban való jelenlétéről szóló véleményeit. Ezen újraértékelés elvégzése céljából az ECHA felhívja az eredeti kérelmet benyújtó személyt, hogy adott határidőn belül nyújtsa be azokat az információkat és dokumentációt, amelyek igazolják, hogy az anyagnak a játékokban való jelenlétét indokoló, a II. melléklet III. részének 10. pontjában meghatározott feltételek továbbra is teljesülnek. Az ECHA bármely harmadik felet is felhívhatja arra, hogy adott határidőn belül további információkat nyújtson be.
(6) A Bizottság véleményt kér az ECHA-tól a II. melléklet függelékének C. részében felsorolt anyagok vagy keverékek játékokban való jelenlétéről, amint olyan új tudományos információ vagy technológiai vívmány jut a Bizottság tudomására, amely befolyásolhatja egy adott anyag vagy keverék játékokban való engedélyezett felhasználását.
(7) A 49. cikk (7) bekezdésének alkalmazása tekintetében a Bizottság véleményt kérhet az ECHA-tól egy adott anyag vagy keverék játékokban való felhasználásának biztonságosságáról, amely véleménynek figyelembe kell vennie az anyagnak vagy keveréknek történő, más forrásokból eredő általános kitettséget, a játékban jelen lévő különböző anyagoknak és keverékeknek való együttes kitettségből eredő további ismert veszélyeket, valamint a gyermekek sérülékenységét.
(8) Az e cikk szerinti vélemény elkészítésekor az ECHA nyilvánosan hozzáférhetővé teszi az értékelés megkezdésére, a vélemény elfogadására, valamint az értékelési eljárás közbenső lépéseire vonatkozó információkat. Az ECHA különösen a véleménytervezeteket teszi nyilvánosan hozzáférhetővé, és lehetőséget biztosít bármely érdekelt fél számára, hogy egy legalább 4 hetet kitevő időszakban észrevételeket tegyen a véleményekkel kapcsolatban.
53. cikk
Bizottsági eljárás
(1) A Bizottság munkáját egy, a játékok biztonságosságával foglalkozó bizottság segíti. Ez a bizottság a 182/2011/EU rendelet értelmében vett bizottságnak minősül.
(2) Az e bekezdésre történő hivatkozáskor a 182/2011/EU rendelet 4. cikkét kell alkalmazni.
(3) Az e bekezdésre történő hivatkozáskor a 182/2011/EU rendelet 5. cikkét kell alkalmazni. Ha a bizottság nem nyilvánít véleményt, a Bizottság nem fogadhatja el a végrehajtási jogi aktus tervezetét, és a 182/2011/EU rendelet 5. cikke (4) bekezdésének harmadik albekezdése alkalmazandó.
(4) Az e bekezdésre történő hivatkozáskor a 182/2011/EU rendelet 8. cikkét kell alkalmazni, összefüggésben annak 5. cikkével.
X. FEJEZET
TITOKTARTÁS ÉS SZANKCIÓK
54. cikk
Titoktartás
(1) Az illetékes nemzeti hatóságok, a bejelentett szervezetek, az ECHA és a Bizottság az alkalmazandó uniós és nemzeti joggal összhangban tiszteletben tartják az e rendelet szerinti feladataik ellátása során szerzett, következő információk és adatok bizalmas jellegét:
a)
személyes adatok; és
b)
természetes vagy jogi személy bizalmas üzleti információi és üzleti titkai, ideértve a szellemi tulajdonhoz fűződő jogokat is, kivéve, ha ezek nyilvánosságához közérdek fűződik.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltak sérelme nélkül, az illetékes nemzeti hatóságok között, valamint az illetékes nemzeti hatóságok és a Bizottság között bizalmi alapon megosztott információk nem szolgáltathatók ki a kibocsátó illetékes nemzeti hatósággal folytatott előzetes konzultáció nélkül.
(3) Az (1) és a (2) bekezdés nem érinti a Bizottságnak, a tagállamoknak és a bejelentett szervezeteknek az információcserére és a figyelmeztetések terjesztésére vonatkozó jogait és kötelezettségeit, sem pedig az érintett személyeknek a büntetőjog alapján fennálló információszolgáltatási kötelezettségét.
(4) A tagállamok és a Bizottság megoszthatnak bizalmas információkat azon harmadik országok szabályozó hatóságaival, amelyekkel a bizalmas kezelésre vonatkozó kétoldalú vagy többoldalú megállapodást kötöttek, feltéve, hogy e megállapodások biztosítják, hogy az információk megosztása összhangban legyen az alkalmazandó uniós és nemzeti joggal.
55. cikk
Szankciók
A tagállamok megállapítják az e rendelet megsértése esetén alkalmazandó szankciókra vonatkozó szabályokat, és meghoznak minden szükséges intézkedést ezek végrehajtására. Az előírt szankcióknak hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük. A tagállamok 2028. augusztus 1-ig tájékoztatják a Bizottságot az említett szabályokról és intézkedésekről, továbbá haladéktalanul tájékoztatják a Bizottságot az azokat érintő minden későbbi módosításról.
XI. FEJEZET
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
56. cikk
Hatályon kívül helyezés
A 2009/48/EK irányelv 2030. augusztus 1-től hatályát veszti.
A hatályon kívül helyezett 2009/48/EK irányelvre történő hivatkozásokat ezen rendeletre való hivatkozásnak kell tekinteni és a VIII. mellékletben szereplő megfelelési táblázattal összhangban kell értelmezni.
57. cikk
Átmeneti rendelkezések
(1) A tagállamok nem akadályozhatják azon termékek forgalmazását, amelyeket 2030. augusztus 1. előtt, a 2009/48/EK irányelvnek megfelelően hoztak forgalomba.
(2) E rendelet VIII. fejezetét a 2009/48/EK irányelv 42., 43. és 45. cikke helyett értelemszerűen kell alkalmazni azokra a játékokra, amelyeket az említett irányelvnek megfelelően 2030. augusztus 1. előtt hoztak forgalomba, beleértve azokat a játékokat is, amelyekkel kapcsolatban a 2009/48/EK irányelv 42. vagy 43. cikkével összhangban 2030. augusztus 1. előtt eljárást indítottak.
(3) A 2009/48/EK irányelv 20. cikkével összhangban kiadott EK-típusvizsgálati tanúsítványok 2031. február 1-ig maradnak érvényben, kivéve, ha ezen időpont előtt lejárnak.
58. cikk
Értékelés és felülvizsgálat
(1) A Bizottság 2033. november 1-ig, majd azt követően ötévente értékeli e rendelet végrehajtását. A Bizottság a fő megállapításairól jelentést nyújt be az Európai Parlament és a Tanács részére.
Az első albekezdésben említett jelentésben értékelni kell különösen a következőket:
a)
e rendelet eredményessége a gyermekek egészsége és biztonsága magas szintű védelmének biztosítása tekintetében;
b)
e rendelet eredményessége a belső piac működésének – többek között az online értékesítés tekintetében történő – javítása terén; és
c)
e rendelet hatékonysága és a versenyképességre gyakorolt – többek között a kkv-kat érintő – hatások.
(2) Amennyiben a Bizottság helyénvalónak tartja, a jelentéshez mellékel egy olyan jogalkotási javaslatot, amely e rendelet vonatkozó rendelkezéseinek módosítására irányul.
59. cikk
Hatálybalépés és alkalmazás
Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.
Ezt a rendeletet 2030. augusztus 1-től kell alkalmazni.
A 28–44. cikket és a 49–55. cikket azonban 2026. január 1-től kell alkalmazni.
Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.
Kelt Strasbourgban, 2025. november 26-án.
az Európai Parlament részéről
az elnök
R. METSOLA
a Tanács részéről
az elnök
M. BJERRE
(1) HL C, C/2024/1577, 2024.3.5., ELI: http://data.europa.eu/eli/C/2024/1577/oj.
(2) Az Európai Parlament 2024. március 13-i álláspontja (HL C, C/2025/1032, 2025.2.27., ELI: http://data.europa.eu/eli/C/2025/1032/oj) és a Tanács 2025. október 13-i álláspontja első olvasatban (HL C, C/2025/6468, 2025.12.3., ELI: http://data.europa.eu/eli/C/2025/6468/oj). Az Európai Parlament 2025. november 25-i álláspontja (a Hivatalos Lapban még nem tették közzé).
(3) Az Európai Parlament és a Tanács 2009/48/EK irányelve (2009. június 18.) a játékok biztonságáról (HL L 170., 2009.6.30., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/dir/2009/48/oj).
(4) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2023/988 rendelete (2023. május 10.) az általános termékbiztonságról, az 1025/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet és az (EU) 2020/1828 európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 2001/95/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a 87/357/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 135., 2023.5.23., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2023/988/oj).
(5) Az Európai Parlament és a Tanács 765/2008/EK rendelete (2008. július 9.) a termékek forgalmazása tekintetében az akkreditálás előírásainak megállapításáról és a 339/93/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 218., 2008.8.13., 30. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2008/765/oj).
(6) Az Európai Parlament és a Tanács 768/2008/EK határozata (2008. július 9.) a termékek forgalomba hozatalának közös keretrendszeréről, valamint a 93/465/EGK tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 218., 2008.8.13., 82. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/dec/2008/768(1)/oj).
(7) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/1020 rendelete (2019. június 20.) a piacfelügyeletről és a termékek megfelelőségéről, valamint a 2004/42/EK irányelv, továbbá a 765/2008/EK és a 305/2011/EU rendelet módosításáról (HL L 169., 2019.6.25., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2019/1020/oj).
(8) Az Európai Parlament és a Tanács 2014/53/EU irányelve (2014. április 16.) a rádióberendezések forgalmazására vonatkozó tagállami jogszabályok harmonizációjáról és az 1999/5/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 153., 2014.5.22., 62. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/dir/2014/53/oj).
(9) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2024/2847 rendelete (2024. október 23.) a digitális elemeket tartalmazó termékekre vonatkozó horizontális kiberbiztonsági követelményekről, valamint a 168/2013/EU és az (EU) 2019/1020 rendelet, és az (EU) 2020/1828 irányelv módosításáról (a kiberrezilienciáról szóló rendelet) (HL L, 2024/2847, 2024.11.20., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2024/2847/oj).
(10) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2024/1689 rendelete (2024. június 13.) a mesterséges intelligenciára vonatkozó harmonizált szabályok megállapításáról, valamint a 300/2008/EK, a 167/2013/EU, a 168/2013/EU, az (EU) 2018/858, az (EU) 2018/1139 és az (EU) 2019/2144 rendelet, továbbá a 2014/90/EU, az (EU) 2016/797 és az (EU) 2020/1828 irányelv módosításáról (a mesterséges intelligenciáról szóló rendelet) (HL L, 2024/1689, 2024.7.12., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2024/1689/oj).
(11) Az Európai Parlament és a Tanács 1935/2004/EK rendelete (2004. október 27.) az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagokról és tárgyakról, valamint a 80/590/EGK és a 89/109/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 338., 2004.11.13., 4. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2004/1935/oj).
(12) Az Európai Parlament és a Tanács 2003/10/EK irányelve (2003. február 6.) a munkavállalók fizikai tényezők (zaj) hatásának való expozíciójára vonatkozó egészségügyi és biztonsági minimumkövetelményekről (HL L 42., 2003.2.15., 38. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/dir/2003/10/oj).
(13) Az Európai Parlament és a Tanács 1907/2006/EK rendelete (2006. december 18.) a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról (REACH), az Európai Vegyianyag-ügynökség létrehozásáról, az 1999/45/EK irányelv módosításáról, valamint a 793/93/EGK tanácsi rendelet, az 1488/94/EK bizottsági rendelet, a 76/769/EGK tanácsi irányelv, a 91/155/EGK, a 93/67/EGK, a 93/105/EK és a 2000/21/EK bizottsági irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 396., 2006.12.30., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2006/1907/oj).
(14) Az Európai Parlament és a Tanács 1272/2008/EK rendelete (2008. december 16.) az anyagok és keverékek osztályozásáról, címkézéséről és csomagolásáról, a 67/548/EGK és az 1999/45/EK irányelv módosításáról és hatályon kívül helyezéséről, valamint az 1907/2006/EK rendelet módosításáról (HL L 353., 2008.12.31., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2008/1272/oj).
(15) A Bizottság (EU) 2024/1514 határozata (2015. augusztus 7.) a népegészségügy, a fogyasztói biztonság és a környezet területén tudományos bizottságok létrehozásáról (HL L, 2024/1514, 2024.5.31., ELI: http://data.europa.eu/eli/dec/2024/1514/oj).
(16) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2023/1542 rendelete (2023. július 12.) az elemekről, illetve akkumulátorokról és a hulladékelemekről, illetve -akkumulátorokról, a 2008/98/EK irányelv és az (EU) 2019/1020 rendelet módosításáról, valamint a 2006/66/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 191., 2023.7.28., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2023/1542/oj).
(17) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2022/2065 rendelete (2022. október 19.) a digitális szolgáltatások egységes piacáról és a 2000/31/EK irányelv módosításáról (digitális szolgáltatásokról szóló rendelet) (HL L 277., 2022.10.27., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2022/2065/oj).
(18) Az Európai Parlament és a Tanács 1025/2012/EU rendelete (2012. október 25.) az európai szabványosításról, a 89/686/EGK és a 93/15/EGK tanácsi irányelv, a 94/9/EK, a 94/25/EK, a 95/16/EK, a 97/23/EK, a 98/34/EK, a 2004/22/EK, a 2007/23/EK, a 2009/23/EK és a 2009/105/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 87/95/EGK tanácsi határozat és az 1673/2006/EK európai parlamenti és tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 316., 2012.11.14., 12. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2012/1025/oj).
(19) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2024/1781 rendelete (2024. június 13.) a fenntartható termékek környezettudatos tervezésére vonatkozó követelmények megállapítási keretének létrehozásáról, az (EU) 2020/1828 irányelv és az (EU) 2023/1542 rendelet módosításáról, valamint a 2009/125/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L, 2024/1781, 2024.6.28., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2024/1781/oj).
(20) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2022/2399 rendelete (2022. november 23.) az európai uniós egyablakos vámügyintézési környezet létrehozásáról és a 952/2013/EU rendelet módosításáról (HL L 317., 2022.12.9., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2022/2399/oj).
(21) Az Európai Parlament és a Tanács 952/2013/EU rendelete (2013. október 9.) az Uniós Vámkódex létrehozásáról (HL L 269., 2013.10.10., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2013/952/oj).
(22) A Tanács 2658/87/EGK rendelete (1987. július 23.) a vám- és a statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról (HL L 256., 1987.9.7., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/1987/2658/oj).
(23) HL L 123., 2016.5.12., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/agree_interinstit/2016/512/oj.
(24) Az Európai Parlament és a Tanács 182/2011/EU rendelete (2011. február 16.) a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról (HL L 55., 2011.2.28., 13. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2011/182/oj).
(25) Az Európai Parlament és a Tanács 2011/65/EU irányelve (2011. június 8.) egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikus berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról (HL L 174., 2011.7.1., 88. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/dir/2011/65/oj).
(26) Az Európai Parlament és a Tanács 2014/30/EU irányelve (2014. február 26.) az elektromágneses összeférhetőségre vonatkozó tagállami jogszabályok harmonizálásáról (HL L 96., 2014.3.29., 79. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/dir/2014/30/oj).
(27) Az Európai Parlament és a Tanács 2014/35/EU irányelve (2014. február 26.) a meghatározott feszültséghatáron belüli használatra tervezett elektromos berendezések forgalmazására vonatkozó tagállami jogszabályok harmonizációjáról (HL L 96., 2014.3.29., 357. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/dir/2014/35/oj).
(28) A Bizottság (EU) 2019/945 felhatalmazáson alapuló rendelete (2019. március 12.) a pilóta nélküli légijármű-rendszerekről és a pilóta nélküli légijármű-rendszerek harmadik országbeli üzembentartóiról (HL L 152., 2019.6.11., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg_del/2019/945/oj).
(29) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) (HL L 119., 2016.5.4., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2016/679/oj).
(30) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/943 irányelve (2016. június 8.) a nem nyilvános know-how és üzleti információk (üzleti titkok) jogosulatlan megszerzésével, hasznosításával és felfedésével szembeni védelemről (HL L 157., 2016.6.15., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/dir/2016/943/oj).
I. MELLÉKLET
A RENDELET HATÁLYÁN KÍVÜL ESŐ TERMÉKEK
I. rész
E rendelet hatálya nem terjed ki a következő játékokra:
1.
nyilvános használatra szánt játszótéri felszerelés;
2.
nyilvános használatra szánt, pénzérmékkel vagy azok nélkül működő automata játékgépek;
3.
belső égésű motorral működő játékjárművek;
4.
játék gőzgépek.
II. rész
E rendelet alkalmazásában a következő termékek nem minősülnek játéknak:
1.
ünnepi dísztárgyak, amelyeknek nincs játékértékük;
2.
gyűjtők számára készült termékek, feltéve, hogy a terméken vagy a csomagolásán látható és olvasható jelzés található arra vonatkozóan, hogy a termék legalább 14 éves korú gyűjtőknek készült. Ebbe a játékkategóriába tartoznak például a következők:
a)
részletes méretarányos modellek,
b)
a méretarányos modellek összeszereléséhez szükséges eszközök,
c)
népművészeti babák, díszbabák és egyéb hasonló árucikkek,
d)
játékok történelmi másolatai, és
e)
valódi lőfegyverek másolatai;
3.
sportfelszerelés, beleértve a 20 kg-nál nagyobb testtömegű gyermekek számára tervezett görkorcsolyákat, egysoros görkorcsolyákat és gördeszkákat;
4.
435 mm-nél nagyobb maximális nyeregmagasságú kerékpárok, ahol a magasság a talajtól a nyereg felső felületéig mért függőleges távolság úgy, hogy a nyereg vízszintes helyzetben van és a nyeregrúd a legalacsonyabb beillesztési jelhez van igazítva;
5.
olyan rollerek és egyéb közlekedési eszközök, amelyeket sportolásra terveztek, illetve közúton vagy egyéb közhasználatú úton való használatra szántak;
6.
közúton, egyéb közhasználatú úton vagy járdán való használatra tervezett, elektromosan hajtott járművek;
7.
mélyvízi használatra szánt vízi felszerelések, valamint gyermekeknek szánt úszástanulási eszközök, például úszóülés és úszási segédeszközök;
8.
több mint 500 darabból álló kirakós játékok (puzzle);
9.
sűrített gázzal működő puskák és pisztolyok – kivéve a vízipuskákat és vízipisztolyokat –, valamint 120 cm-nél hosszabb íjak;
10.
tűzijátékok, beleértve a nem kifejezetten játékokhoz tervezett gyújtókupakokat is;
11.
hegyes végű repülő alkotóelemeket tartalmazó eszközök és játékok, például a fémhegyű nyilakat tartalmazó dartskészletek;
12.
funkcionális oktatóeszközök, például elektromos sütők, vasalók vagy egyéb olyan, 24 V-ot meghaladó névleges feszültségen üzemelő, funkcionális eszközök, amelyeket kizárólag felnőtt felügyelete melletti oktatás céljára árusítanak;
13.
az iskolákban, illetve egyéb oktatási környezetben, felnőtt oktató felügyelete mellett történő oktatás céljára használt eszközök, például tudományos felszerelések;
14.
elektronikus berendezések, például interaktív szoftverek eléréséhez használt személyi számítógépek és játékkonzolok, valamint a hozzájuk kapcsolódó perifériák vagy komponensek, kivéve, ha az elektronikus berendezést, illetve a hozzá kapcsolódó perifériákat vagy komponenseket kifejezetten és célirányosan gyermekeknek tervezték, és azok önmagukban is játékértékkel rendelkeznek, ideértve például a speciálisan kialakított személyi számítógépeket, billentyűzeteket, joystickokat vagy kormánykerekeket;
15.
szabadidős és szórakozási célra szánt interaktív szoftverek – például számítógépes játékok –, valamint ezek adathordozói;
16.
csecsemőcumik;
17.
folyamatos áramkörrel működő, a gyermekek számára vonzó lámpatestek;
18.
játékok elektromos transzformátorai;
19.
nem játékra használandó divatkiegészítők gyermekek részére;
20.
paintball-felszerelések;
21.
36 hónaposnál idősebb gyermekeknek szánt olvasó- és oktatókönyvek, amelyek nem rendelkeznek játékértékkel.
II. MELLÉKLET
KÜLÖNÖS BIZTONSÁGOSSÁGI KÖVETELMÉNYEK
I. rész
Fizikai és mechanikai tulajdonságok
1.
A játékoknak és részeiknek, illetve – helyhez kötött játékok esetében – a rögzítésüknek megfelelő mechanikai szilárdságúnak és amennyiben szükséges, kellően stabilnak kell lenniük, hogy kiállják a használatukkal járó megterhelést anélkül, hogy oly módon törnének el vagy válnának deformálhatóvá, amely fizikai sérülés kockázatával jár.2.
A játékok hozzáférhető éleit, kiálló részeit, zsinórjait, vezetékeit és rögzítőszerkezeteit úgy kell megtervezni és kivitelezni, hogy a velük való érintkezésből származó fizikai sérülés kockázata a lehető legkisebb legyen.3.
A játékokat úgy kell megtervezni és kivitelezni, hogy az egészséget és a biztonságot fenyegető kockázatok teljesen elkerülhető legyenek, illetve csupán a játék részeinek mozgatásából potenciálisan eredő minimális kockázatra korlátozódjanak.4.
a)
A játékok és részeik nem hordozhatják a fojtás okozta fulladás kockázatát.
b)
A játékok és részeik nem járhatnak annak kockázatával, hogy a légáramlásnak a szájon és az orron kívüli megszakadásából fakadóan fulladást okozzanak.
c)
A játékoknak és részeiknek olyan méretűnek kell lenniük, hogy ne jelentsenek semmilyen fulladási kockázatot a szájüregben, a garatban vagy az alsó légutak bemeneti nyílásánál megakadt tárgyak okozta belső légúti elzáródás miatt.
d)
Az egyértelműen 36 hónaposnál fiatalabb gyermekeknek szánt játékoknak, valamint azoknak a játékoknak, amelyek ugyan nem élelmiszerek, de olyan mértékben hasonlítanak az élelmiszerekre, hogy a gyermekek összetéveszthetik őket az élelmiszerekkel, továbbá mindezek alkotórészeinek és leválasztható részeinek olyan méretűnek kell lenniük, hogy a gyermek ne tudja őket sem lenyelni, sem pedig belélegezni. Ez vonatkozik az olyan egyéb játékokra is, amelyeket arra szántak, hogy szájba vegyenek, valamint azok alkotórészeikre és leválasztható részeikre is.
e)
A játékok kiskereskedelmi értékesítése során használt csomagolás nem járhat sem a fojtás okozta fulladás, sem a légáramlásnak a szájon és az orron kívüli megszakadásából fakadó fulladás kockázatával.
f)
Az élelmiszerekben vagy az élelmiszerek között található játékokat külön csomagolásban kell elhelyezni. Ennek a csomagolásnak a forgalomba kerüléskor olyan méretűnek kell lennie, hogy ne lehessen sem lenyelni, sem pedig belélegezni.
g)
Az e) és f) pont szerinti gömbölyű, tojás formájú vagy ellipszoid alakú játékcsomagolásnak és leválasztható részeinek, illetve a henger alakú, lekerekített végű csomagolásnak és leválasztható részeinek olyan méretűnek kell lenniük, hogy a szájüregben, a garatban vagy az alsó légutak bemeneti nyílásánál megakadva ne idézhesse elő a légutak elzáródását.
h)
Tilos az olyan játékok forgalmazása, amelyek úgy kapcsolódnak valamely élelmiszerhez, hogy a játékhoz való közvetlen hozzáféréshez először el kell fogyasztani az élelmiszert. A játékok azon részeinek, amelyek más módon kapcsolódnak közvetlenül valamely élelmiszerhez, maradéktalanul eleget kell tenniük a c) és d) alpontban előírt követelményeknek.
i)
A játékok nem jelenthetnek olyan kockázatot, hogy esetleges lenyelésük utáni kitágulásuk bélelzáródást okoz.
5.
A vízi játékokat úgy kell megtervezni és kivitelezni, hogy a lehető legkisebb legyen annak kockázata, hogy a játék a javasolt használata esetén elveszítse lebegési képességét, illetve ne tudja fenntartani a gyermeket a vízen.6.
Azoknak a játékoknak, amelyeknek a belsejébe be lehet jutni, és amelyek így a bent lévő személy számára zárt teret képeznek, olyan kijárattal kell rendelkezniük, amely belülről könnyen nyitható.7.
A közlekedésre használt játékoknak, amennyire lehetséges, olyan fékrendszerrel kell rendelkezniük, amely a játék típusának megfelelő, és arányban áll a játék által keltett mozgási energiával. Ennek a rendszernek a használó számára könnyen kezelhetőnek kell lennie, anélkül, hogy fennállna a használó vagy egyéb személyek kiesésének vagy fizikai sérülésének a kockázata.Az elektronikusan hajtott játékjárművek esetében a sérülési kockázat minimalizálása érdekében korlátozni kell a játék kialakítása által meghatározott legnagyobb reprezentatív lehetséges működési sebességet.
8.
A lövedékek alakjának és összetételének, valamint az e célra tervezett játékból való kilövésük során keletkező mozgási energiának olyannak kell lennie, hogy – a játék jellegét figyelembe véve – ne álljon fenn a használó vagy egyéb személyek fizikai sérülésének kockázata.9.
A játékokat úgy kell kivitelezni, hogy:a)
a hozzáférhető felületek maximális és minimális hőmérséklete olyan legyen, hogy e felületek a megérintésük esetén ne okozzanak sérülést;
b)
a játékban található folyadékok vagy gázok ne érjenek el olyan hőmérsékletet vagy nyomást, hogy ezek az anyagok a játékból kijutva – kivéve, ha az anyag játékból történő kijutása a játék megfelelő működéséhez elengedhetetlenül szükséges – égést, forrázást vagy egyéb fizikai sérülést okozzanak.
10.
A hangok kiadására tervezett játékokat, valamint a játékok reprodukálható hangot kibocsátó, a gyermek által működésbe hozható mechanizmusait az impulzusos zajra és a folyamatos zajra vonatkozó maximális értékek tekintetében úgy kell megtervezni és gyártani, hogy az általuk kibocsátott hang ne okozhasson halláskárosodást a gyermekeknek. A maximális értékeket úgy kell megállapítani, hogy azok nyomán a gyermekek ne lehessenek kitéve olyan folyamatos hangnyomásnak, illetve hangnyomás-csúcsértéknek, amely meghaladja a 2003/10/EK irányelvben meghatározott alacsonyabb expozíciós beavatkozási határértékeket. A játékok által kibocsátott impulzusos zajra és folyamatos zajra vonatkozó maximális értékeknek figyelembe kell venniük a játékoknak az e rendelet 5. cikkének (2) bekezdése szerinti rendeltetésszerű és észszerűen előrelátható használatát.11.
A játékokat úgy kell gyártani, hogy amennyire csak lehet, csökkenjen a testrészek összepréselésének és becsípődésének kockázata, valamint a ruházat beakadásának, továbbá az eséseknek, a külső behatásoknak és a vízbe fulladásnak a kockázata. Különös figyelmet kell fordítani az egy vagy több gyermek által hozzáférhető játszófelülettel rendelkező, tevékenységet igénylő játékokra, amelyeket úgy kell megtervezni, hogy elbírják a terhelést.12.
A mágnest vagy mágneses részeket tartalmazó játékokat úgy kell megtervezni és gyártani, hogy a mágnesek mérete és erőssége ne járjon bélperforáció vagy elzáródás kockázatával.II. rész
Gyúlékonyság
1.
A játékok nem lehetnek veszélyes gyúlékony tárgyak a gyermek környezetében. Ezért olyan anyagokból kell őket elkészíteni, amelyek az alábbiak közül megfelelnek egy vagy több feltételnek:a)
nem égnek, ha lánggal, szikrával vagy egyéb potenciális tűzforrással közvetlen kapcsolatba kerülnek;
b)
nehezen gyulladnak meg (a láng kialszik, amint a tűzforrás megszűnik);
c)
ha mégis meggyulladnak, lassan égnek, és a tűz lassan terjed rajtuk;
d)
a játék kémiai összetételétől függetlenül úgy tervezik őket, hogy az égési folyamatot mechanikusan késleltessék.
A játékban található éghető anyagok nem jelenthetnek gyulladásveszélyt a játékban található egyéb anyagokra nézve.
2.
A játékok – különös tekintettel a kémiai kísérletekhez, modellépítéshez, műanyag- vagy kerámiaöntéshez, zománcozáshoz, fényképezéshez, formázható habszappanhoz vagy hasonló tevékenységekhez szükséges anyagokat és felszereléseket tartalmazó játékokra – nem tartalmazhatnak olyan anyagokat vagy keverékeket, amelyek a nem gyúlékony illékony összetevőik elpárolgása után gyúlékonnyá válhatnak.3.
A játék gyújtókupakok kivételével a játékok nem lehetnek robbanékonyak, illetve nem tartalmazhatnak olyan részeket vagy anyagokat, amelyek az 5. cikk (2) bekezdésének első albekezdésében meghatározott módon történő használatkor felrobbanhatnak.4.
A játékok és különösen a kémiai jellegű játékok nem tartalmazhatnak olyan anyagokat és keverékeket, amelyek:a)
egymással keveredve kémiai reakció vagy melegítés hatására felrobbanhatnak;
b)
oxidáló anyagokkal keveredve felrobbanhatnak; vagy
c)
a levegőben gyúlékonnyá váló illékony összetevőket tartalmaznak, amelyek gyúlékony vagy robbanékony gőzt/levegőkeveréket alkothatnak.
III. rész
Kémiai tulajdonságok
1.
A játékokat úgy kell megtervezni és gyártani, hogy ha a játékot az 5. cikk (2) bekezdésének első albekezdésében meghatározott módon használják, az azokat alkotó vagy azokban megtalálható vegyi anyagoknak vagy keverékeknek való expozíció ne járjon az emberi egészségre gyakorolt káros hatás kockázatával.A játékoknak meg kell felelniük a bizonyos termékkategóriákkal, valamint a bizonyos anyagok és keverékek korlátozásával kapcsolatos alkalmazandó uniós jognak. Azon játékoknak vagy részeiknek és csomagolásuknak, amelyekről észszerűen feltételezhető, hogy a szokásos vagy előrelátható használati feltételek mellett érintkezésbe kerülnek élelmiszerrel, vagy összetevőik átkerülnek élelmiszerbe, meg kell felelniük az 1935/2004/EK rendeletnek is.
2.
Az önmagukban anyagnak vagy keveréknek tekinthető játékoknak meg kell felelniük az 1272/2008/EK rendeletnek is.3.
A játékoknak meg kell felelniük a függelék A. részében meghatározott, a vegyi anyagokra vonatkozó különös követelményeknek és feltételeknek, valamint a függelék B. részében meghatározott címkézési követelményeknek.4.
Tilos a játékokban, a játékok összetevőiben vagy a mikroszerkezetileg elkülönülő részeiben az 1272/2008/EK rendelet VI. mellékletének 3. részében lévő formában felsorolt, következő kategóriák bármelyikébe sorolt anyagok jelenléte:a)
1A., 1B. vagy 2. kategóriájú rákkeltő hatás, csírasejt-mutagenitás vagy reprodukciós toxicitás (CMR);
b)
az emberi egészséget veszélyeztető 1. vagy 2. kategóriájú endokrin károsodás;
c)
1. kategóriájú specifikus célszervi toxicitás, akár egyszeri, akár ismételt expozíció esetén;
d)
1. kategóriájú légzőszervi szenzibilizáció;
e)
1A. kategóriájú bőrszenzibilizáció.
5.
Tilos a per- és polifluoralkil-anyagok (PFA-k) játékokban, játékösszetevőkben vagy játékok mikroszerkezetileg elkülönülő részeiben való szándékos használata.6.
Tilos a függelék D. részében foglalt biszfenolok játékokban, játékösszetevőkben vagy játékok mikroszerkezetileg elkülönülő részeiben való jelenléte.7.
Megengedett a 4., az 5., illetve a 6. pontban említett, a természetes vagy szintetikus összetevők szennyeződéséből vagy a gyártási folyamatból származó, a helyes gyártási gyakorlat szerint technikailag elkerülhetetlen anyag vagy keverék nem szándékolt jelenléte, feltéve, hogy a játékok e jelenlét ellenére továbbra is megfelelnek az általános biztonságossági követelménynek.8.
A 4., az 5. és a 6. ponttól eltérve, az említett pontok szerint tiltott anyagok vagy keverékek, ha szerepelnek a függelék C. részében, az ott meghatározott feltételekkel összhangban felhasználhatók játékokban.9.
A 4–8. pontot nem kell alkalmazni a következőkre:a)
olyan anyagok, amelyek megfelelnek a függelék A. részében az egyes anyagokra vonatkozóan meghatározott feltételeknek;
b)
a játékokban lévő elemek, illetve akkumulátorok;
c)
a játék elektronikus vagy elektromos funkcióihoz szükséges játékösszetevők, ahol az anyag vagy keverék a gyermekek számára teljesen hozzáférhetetlen, beleértve a belélegzést is, amennyiben a játékot az 5. cikk (2) bekezdésének első albekezdésében meghatározottak szerint használják; vagy
d)
olyan anyagok, amelyek megfelelnek az 1907/2006/EK rendelet XVII. mellékletében szereplő, játékokra vonatkozó anyagspecifikus korlátozásnak, az ott meghatározott feltételekkel összhangban, az említett anyagok tekintetében, kivéve, ha a függelék a játékok tekintetében az adott anyagra vonatkozóan szigorúbb védelmi korlátozást ír elő.
10.
A 4., az 5. és a 6. ponttól eltérve engedélyezhető tiltott anyag vagy keverék jelenléte a játékokban, de csak abban az esetben, ha a következő feltételek mindegyike teljesül:a)
az Európai Vegyianyag-ügynökség (ECHA) biztonságosnak találta, különös tekintettel az expozícióra, beleértve az egyéb forrásokból származó általános expozíciót, valamint a játékban jelen lévő különböző vegyi anyagoknak való együttes expozícióból eredő további ismert veszélyeket is, és különös tekintettel a gyermekek sérülékenységére;
b)
nem állnak rendelkezésre megfelelő alternatívák – többek között technikai alternatívák révén – a kérdéses anyagok vagy keverékek játékban való jelenlétére, amint azt az ECHA az alternatívák elemzése alapján megállapította;
c)
az anyag vagy keverék fogyasztói árucikkekben való használatát az 1907/2006/EK rendelet nem tiltja.
E pont b) alpontjának alkalmazása céljából az értékelés során prioritásként kell figyelembe venni az azonosított alternatívák biztonságosságát, továbbá tekintetbe kell venni az ilyen alternatíva műszaki megvalósíthatóságát és rendelkezésre állását is.
11.
A PFA-k használatára vonatkozóan az 1907/2006/EK rendelettel, illetve az (EU) 2019/1021 európai parlamenti és tanácsi rendelettel (1) összhangban megállapított korlátozások, illetve tilalmak elsőbbséget élveznek az 5. ponttal szemben.12.
A kozmetikai játékoknak, például a babákhoz való játékkozmetikumoknak meg kell felelniük az 1223/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben (2) meghatározott összetételi és címkézési követelményeknek.13.
A játékok:a)
nem rendelkezhetnek biocid funkcióval, amennyiben a játék ezáltal az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (3) 3. cikke (1) bekezdésének a) pontjában szereplő fogalommeghatározás szerinti biocid terméknek minősülne; illetve
b)
nem kezelhetők az 528/2012/EU rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott egy vagy több biocid termékkel, illetve szándékosan nem lehet ilyen termékeket azok alkotóelemévé tenni.
Az első albekezdés b) alpontjától eltérve, a tartósan szabadban való elhelyezésre szánt játékok kezelhetők egy vagy több biocid termékkel, vagy tartalmazhatnak szándékosan ilyen termékeket, feltéve, hogy azon biocid termékek összes hatóanyaga, amelyekkel a játékot kezelték vagy amelyeket az tartalmaz, szerepel az 528/2012/EU rendelet 9. cikkének (2) bekezdésével összhangban összeállított jegyzékben, amennyiben az említett rendelet V. mellékletének 2. főcsoportjába tartozó vagy az I. mellékletében említett tartósítószerek releváns terméktípusáról van szó, és teljesülnek az ott előírt vonatkozó feltételek és korlátozások, vagy az összes ilyen hatóanyag értékelés alatt áll az 528/2012/EU rendelet 89. cikkével összhangban létrehozott, valamennyi létező hatóanyag szisztematikus vizsgálatára irányuló munkaprogram keretében, amennyiben az említett rendelet V. mellékletének 2. főcsoportjába tartozó releváns terméktípusról van szó.
14.
A 4. és a 13. ponttól eltérve, az 1223/2009/EK rendelet V. mellékletében felsorolt, nem leöblítendő kozmetikumokban engedélyezett tartósítószerek az említett mellékletben meghatározott feltételekkel összhangban felhasználhatók játékokban, kivéve azokat, amelyek 3 vagy 10 év alatti gyermekek számára nem használhatók, illetve azokat, amelyek használata nyálkahártyán alkalmazott termékekben nem engedélyezett, vagy amelyek esetében kerülni kell a szemmel való érintkezést.IV. rész
Elektromos tulajdonságok
1.
A játékokat nem működtetheti 24 V névleges feszültségnél nagyobb feszültségű egyenáram vagy azzal egyenértékű váltakozó áram, és a játékok hozzáférhető részeiben sem lehet 24 V-nál magasabb feszültségű egyenáram vagy azzal egyenértékű váltakozó áram.A belső feszültség nem haladhatja meg a 24 V-os egyenáramú vagy azzal egyenértékű váltakozó áramú feszültséget, hacsak nincs biztosítva, hogy a feszültség és a generált áram nem jár egészségi és biztonsági kockázattal vagy ártalmas áramütés kockázatával, még akkor sem, ha a játék törött.
2.
A játékok olyan részeit, amelyek áramütést előidézni képes áramforráshoz csatlakoznak vagy csatlakozhatnak, valamint bármilyen kábelt vagy egyéb vezetéket, amelyeken keresztül az áram ezekbe a részegységekbe eljut, megfelelően szigetelni és mechanikusan védeni kell, hogy az áramütés kockázata megelőzhető legyen.3.
Az elektromos játékokat úgy kell megtervezni és gyártani, hogy minden közvetlenül hozzáférhető felület érintése a legmagasabb hőmérséklet elérése esetén se okozzon égési sérüléseket.4.
Előre látható meghibásodás esetén a játékoknak védelmet kell nyújtaniuk az áramforrásból fakadó elektromos veszélyekkel szemben.5.
Az elektromos játékoknak megfelelő védelmet kell nyújtaniuk a tűzveszély ellen.6.
Az elektromos játékokat úgy kell megtervezni és gyártani, hogy a játék által generált elektromos, mágneses és elektromágneses mezők és egyéb sugárzások a játék működéséhez szükséges mértékűre korlátozódjanak, és biztonságosan működjenek a technika általánosan elfogadott mindenkori állásának megfelelően, és figyelembe vegyék a speciális uniós intézkedéseket.7.
Az elektromos irányítórendszerrel rendelkező játékokat úgy kell megtervezni és gyártani, hogy a játék akkor is biztonságosan működjön, ha az elektromos rendszer rendszerhiba vagy valamilyen külső tényező miatt rosszul működik vagy elromlik.8.
A játékokat úgy kell megtervezni és gyártani, hogy a lézerek és a fénykibocsátó diódák (LED) vagy egyéb más típusú sugárzás a szemre vagy bőrre semmilyen egészségi veszélyt vagy sérülési kockázatot ne jelentsen.9.
A játékokhoz készült elektromos transzformátor nem lehet a játék szerves része.10.
Az apró alkatrészeket tartalmazó elemekkel, illetve akkumulátorokkal ellátott elektromos játékokat úgy kell megtervezni és gyártani, hogy biztosított legyen, hogy az elemhez, illetve akkumulátorhoz csak valamilyen eszköz használatával lehessen hozzáférni. Amennyiben a játék mérete vagy jellege megkívánja, ehelyett egy újratölthető elem, illetve akkumulátor alkalmazható, hozzáférhetetlenné téve azt annak érdekében, hogy csak független szakember tudja eltávolítani vagy kicserélni.V. rész
Higiénia
1.
A játékokat úgy kell megtervezni és gyártani, hogy megfeleljenek a higiéniai és tisztasági követelményeknek, hogy elkerülhető legyen a fertőzés, a betegség és a szennyeződés kockázata.2.
A 36 hónaposnál fiatalabb gyermekek általi használatra szánt vagy szájba vételre szánt játékokat úgy kell megtervezni és gyártani, hogy tisztíthatók legyenek. E célból, a textiljátéknak moshatónak kell lennie, kivéve, ha olyan szerkezetet tartalmaz, amely áztatásos mosás során károsodhat. A játékoknak az e pont rendelkezéseinek és a gyártó utasításainak megfelelő tisztítás után is meg kell felelniük a biztonságossági követelményeknek.3.
A hozzáférhető vizes anyagokat tartalmazó játékokat úgy kell megtervezni és gyártani, hogy ne jelentsenek mikrobiológiai kockázatot.VI. rész
Radioaktivitás
A játékoknak meg kell felelniük az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződés III. fejezete értelmében elfogadott összes vonatkozó intézkedésnek.
(1) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/1021 rendelete (2019. június 20.) a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyagokról (HL L 169., 2019.6.25., 45. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2019/1021/oj).
(2) Az Európai Parlament és a Tanács 1223/2009/EK rendelete (2009. november 30.) a kozmetikai termékekről (HL L 342., 2009.12.22., 59. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2009/1223/oj).
(3) Az Európai Parlament és a Tanács 528/2012/EU rendelete (2012. május 22.) a biocid termékek forgalmazásáról és felhasználásáról (HL L 167., 2012.6.27., 1. o., ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2012/528/oj).
Függelék
Egyes vegyi anyagok vagy keverékek játékokban való jelenlétének különös feltételei
A. rész
Különös határértékek alá tartozó anyagok
1.
Tilos túllépni a játékokból, a játékösszetevőkből vagy a játékok mikroszerkezetileg elkülönülő részeiből történő kioldódás tekintetében a következő határértékeket:Elem
Száraz, törékeny, porszerű vagy hajlékony játékanyagokban (mg/kg)
Folyékony vagy ragadós játékanyagokban (mg/kg)
Lekapart játékanyagokban (mg/kg)
Alumínium
2 250
560
28 130
Antimon
45
11,3
560
Arzén
3,8
0,9
47
Bárium
1 500
375
18 750
Bór
1 200
300
15 000
Kadmium
1,3
0,3
17
Króm (III)
37,5
9,4
460
Króm (VI)
0,02
0,005
0,053
Kobalt
10,5
2,6
130
Réz
622,5
156
7 700
Ólom
2,0
0,5
23
Mangán
1 200
300
15 000
Higany
7,5
1,9
94
Nikkel
75
18,8
930
Szelén
37,5
9,4
460
Stroncium
4 500
1 125
56 000
Ón
15 000
3 750
180 000
Szerves ón
0,9
0,2
12
Cink
3 750
938
46 000
Ezek a határértékek nem vonatkoznak azokra a játékokra, játékösszetevőkre vagy a játékok mikroszerkezetileg elkülönülő azon részeire, amelyek hozzáférhetőségük, funkciójuk, térfogatuk vagy tömegük miatt egyértelműen kizárnak minden olyan kockázatot, amely a játék szopogatásából, nyalogatásából, lenyeléséből vagy a bőrrel való hosszabb érintkezéséből eredhet, ha az 5. cikk (2) bekezdésének első albekezdésében meghatározottak szerint használják őket.
2.
Tilos N-nitrózaminokat és N-nitrozálható anyagokat a következő játékokban alkalmazni, ha ezen anyagok kioldódása meghaladja az alábbi értékeket:
N-nitrózaminok
(mg/kg)
N-nitrozálható
anyagok (mg/kg)
a)
36 hónaposnál fiatalabb gyermekek általi használatra szánt és szájba vételre szánt vagy valószínűsíthetően szájba kerülő játékok
0,01
0,1
b)
36 hónaposnál fiatalabb gyermekek általi használatra szánt, az a) pont hatálya alá nem tartozó játékok
0,05
1
c)
36 hónapos vagy annál idősebb gyermekek általi használatra szánt és szájba vételre szánt játékok
0,05
1
d)
léggömbök
0,05
1
e)
ujjfestékek, slime-ok és intelligens gyurmák
0,02
1
3.
Tilos túllépni a játékok, a játékok összetevői vagy a játékok mikroszerkezetileg elkülönülő részei tekintetében a következő határértékeket:Anyag
CAS-szám
Határérték és alkalmazási feltételek
TCEP
115-96-8
5 mg/kg (tartalomra vonatkozó határérték)
TCPP
13674-84-5
5 mg/kg (tartalomra vonatkozó határérték)
TDCP
13674-87-8
5 mg/kg (tartalomra vonatkozó határérték)
formamid
75-12-7
20 μg/m3 (kibocsátási határérték) a habosított műanyagból készült játékok több mint 200 mg/kg formamidot (tartalmon alapuló küszöbérték) tartalmazó alapanyaga tekintetében végzett kibocsátásvizsgálat kezdete után legfeljebb 28 nappal
1,2-benzizotiazol-3(2H)-on
2634-33-5
5 mg/kg (tartalomra vonatkozó határérték) vízalapú játékanyagokban
5-klór-2-metil-izotiazolin-3(2H)-on
26172-55-4
0,75 mg/kg (tartalomra vonatkozó határérték) vízalapú játékanyagokban
fenol
108-95-2
5 mg/l (kioldódási határérték) polimer játékanyagokban
10 mg/kg (tartalomra vonatkozó határérték) tartósítószerként
formaldehid
50-00-0
1,5 mg/l (kioldódási határérték) polimer játékanyagokban
0,062 mg/m3 (kibocsátási határérték) fa játékanyagokban
30 mg/kg (tartalomra vonatkozó határérték) textil játékanyagokban
30 mg/kg (tartalomra vonatkozó határérték) bőr játékanyagokban
30 mg/kg (tartalomra vonatkozó határérték) papír játékanyagokban
10 mg/kg (tartalomra vonatkozó határérték) vízalapú játékanyagokban
anilin
62-53-3
30 mg/kg (tartalomra vonatkozó határérték) reduktív hasítást követően, textil és bőr játékanyagokban
10 mg/kg (tartalomra vonatkozó határérték) szabad anilinként ujjfestékekben
30 mg/kg (tartalomra vonatkozó határérték) reduktív hasítást követően, ujjfestékekben
sztirol
100-42-5
0,77 mg/l (kioldódási határérték) polimer játékanyagokban
biszfenol-A
80-05-7
0,005 mg/l (kioldódási határérték)
akrilnitril
107-13-1
0,01 mg/l (kioldódási határérték) polimer játékanyagokban
butadién
106-99-0
0,07 mg/l (kioldódási határérték) polimer játékanyagokban
vinil-klorid
75-01-4
0,01 mg/l (kioldódási határérték) polimer játékanyagokban
4.
A játékok nem tartalmazhatják a következő illatanyag-allergéneket, kivéve, ha jelenlétük a játékban a helyes gyártási gyakorlat szerint technikailag elkerülhetetlen, és nem haladja meg a 10 mg/kg-ot:Szám
Kémiai név
Közönséges név
CAS-szám
1.
örvénygyökérolaj (Inula helenium L.)
97676-35-2
2.
allil-izotiocianát
57-06-7
3.
benzil-cianid
140-29-4
4.
4-terc-butilfenol
98-54-4
5.
Chenopodium ambrosioides L. (illóolaj)
mirhafűolaj
8006-99-3
6.
ciklámen-alkohol
4756-19-8
7.
dietil-maleát
141-05-9
8.
3,4-dihidrokumarin
119-84-6
9.
2,4-dihidroxi-3-metilbenzaldehid
6248-20-0
10.
3,7-dimetil-2-okten-1-ol (6,7-dihidro-geraniol)
40607-48-5
11.
4,6-dimetil-8-terc-butilkumarin
17874-34-9
12.
dimetil-citrakonát
617-54-9
13.
7,11-dimetil-4,6,10-dodekatrien-3-on
pseudometil-ionon
26651-96-7
14.
6,10-dimetil-3,5,9-undekatrien-2-on
pseudoionon
141-10-6
15.
difenil-amin
122-39-4
16.
etil-akrilát
140-88-5
17.
fügefalevél (Ficus carica L.) abszolútum
68916-52-9
18.
transz-2-heptenal
18829-55-5
19.
transz-2-hexenal dietil-acetál
67746-30-9
20.
transz-2-hexenal dimetil-acetál
18318-83-7
21.
hidroabietil-alkohol
13393-93-6
22.
4-benziloxifenol és 4-etoxi-fenol
103-16-2; 622-62-8
23.
6-izopropil-2-dekahidronaftalenol
34131-99-2
24.
7-metoxi-kumarin
531-59-9
25.
hidrokinon-metiléter; mekvinol
p-hidroxianizol
150-76-5
26.
4-(4-metoxifenil)-3-butén-2-on
ánizsilidén aceton
943-88-4
27.
1-(4-metoxifenil)-1-pentén-3-on
alfa-metil-ánizsilidén aceton
104-27-8
28.
metil-transz-2-butenoát
623-43-8
29.
6-metilkumarin
92-48-8
30.
7-metilkumarin
2445-83-2
31.
5-metil-2,3-hexán-dion
acetil-izovaleril
13706-86-0
32.
Costus-gyökérből (Saussurea lappa Clarke) nyert olaj
8023-88-9
33.
7-etoxi-4-metil-kumarin
87-05-8
34.
hexahidrokumarin
700-82-3
35.
Myroxylon pereirae (Royle) Klotzsch (perui balzsam, nyers) exudátuma
8007-00-9
36.
2-pentilidén-ciklohexanon
25677-40-1
37.
3,6,10-trimetil-3,5,9-undekatrien-2-on
pseudo-izometil-ionon
1117-41-5
38.
verbéna illóolajok (Lippia citriodora Kunth) és azok származékai, az abszolútum kivételével
8024-12-2
39.
4-terc-butil-3-metoxi-2,6-dinitro-toluol
pézsmaámbra (Musk ambrette)
83-66-9
40.
4-fenilbut-3-en-2-on
benzilidén aceton
122-57-6
41.
2-benzilidénheptanal
amil cinnamal
122-40-7
42.
2-pentil-3-fenilprop-2-en-1-ol
amilcinnamil-alkohol
101-85-9
43.
benzil-alkohol
100-51-6
44.
benzil-szalicilát
118-58-1
45.
cinnamil-alkohol
104-54-1
46.
2-propénál, 3-fenil-
cinnamal
104-55-2
47.
3,7-dimetil-2,6-oktadienal
citral
5392-40-5
48.
2H-1-benzopiran-2-on
kumarin
91-64-5
49.
fenol, 2-metoxi-4-(2-propenil)
eugenol
97-53-0
50.
2,6–oktadien-1-ol, 3,7-dimetil-, (2E)-
geraniol
106-24-1
51.
7-hidroxi-citronellal
hidroxicitronellal
107-75-5
52.
3 és 4-(4-hidroxi-4-metilpentil)ciklohex-3-én-1-karbaldehid
HICC
51414-25-6; 31906-04-4
53.
fenol, 2-metoxi-4-(1-propenil)
izoeugenol
97-54-1
54.
tölgyfamoha kivonat
Evernia prunastri kivonat
90028-68-5
55.
famoha kivonat
Evernia furfuracea kivonat
90028-67-4
56.
2,6-dihidroxi-4-metil-benzaldehid
atranol
526-37-4
57.
3-klór-2,6-dihidroxi-4-metil-benzaldehid
klóratranol
57074-21-2
58.
metil-okt-2-inoát (metil-heptin-karbonát)
metil-2-oktinoát
111-12-6
59.
2-(4-terc-butilbenzil)-propionaldehid
butilfenil-metilpropional
80-54-6
5.
A 36 hónaposnál fiatalabb gyermekek általi használatra szánt vagy az egyéb, szájba vételre szánt játékok nem tartalmazhatják a II. melléklet függeléke B. részének 1. pontjában felsorolt illatanyag-allergéneket, kivéve, ha jelenlétük a játékban a helyes gyártási gyakorlat szerint technikailag elkerülhetetlen, és nem haladja meg a 10 mg/kg-ot.B. rész
Különös címkézési követelmények alá tartozó anyagok
1.
Fel kell tüntetni a játékon, az azon elhelyezett címkén, a csomagoláson vagy a játékhoz tartozó tájékoztató lapon, valamint a digitális termékútlevélben a következő illatanyag-allergének nevét, ha ezek az allergének a játékban vagy annak bármely összetevőjében 10 mg/kg-ot meghaladó koncentrációban vannak jelen.Az említett információt az összetevő közönséges nevének vagy egy általánosan elismert nevezéktanban szereplő kifejezésnek a használatával kell megadni.
Szám
Kémiai név
Közönséges név
CAS-szám
1.
4-metoxibenzil-alkohol
anizil-alkohol
105-13-5
2.
benzil-benzoát
benzil-benzoát
120-51-4
3.
2-propenolsav, 3-fenil-, fenilmetilészter
benzil-cinnamát
103-41-3
4.
3,7-dimetil-6-okten-1-ol; (3R)-3,7-dimetilokt-6-én-1-ol (D-citronellol); (3S)-3,7-dimetilokt-6-én-1-ol (L-citronellol)
citronellaolaj
106-22-9; 26489-01-0; 1117-61-9; 7540-51-4
5.
2,6,10-dodekatrien-1-ol, 3,7,11-trimetil
farnezol
4602-84-0
6.
2-benzilid-neoktanal
hexil-cinnamaldehid
101-86-0
7.
1-metil-4-prop-1-én-2-il-ciklohexén; dl-limonén (racém); dipentén
(R)-p-menta-1,8-dién; (d-limonén)
(S)-p-menta-1,8-dién; (l-limonén)
limonén
138-86-3; 7705-14-8; 5989-27-5; 5989-54-8
8.
1,6–oktadien-3-ol,3,7-dimetil
linalool
78-70-6
9.
3-metil-4-(2,6,6-trimetil-2-ciklohexén-1-il)-3-butén-2-on
alfa-izometil-ionon
127-51-5
10.
[3R-(3α,3aβ,7β,8aα)]-1-(2,3,4,7,8,8a-hexahidro-3,6,8,8-tetrametil-1H-3a,7-metánazulén-5-il)-etán-1-on
acetil-cedrén
32388-55-9
11.
pentil-2-hidroxi-benzoát
amil-szalicilát
2050-08-0
12.
1-metoxi-4-(1E)-1-propén-1-il-benzol (transz-anetol)
anetol
104-46-1; 4180-23-8
13.
benzaldehid
benzaldehid
100-52-7
14.
bornán-2-on; 1,7,7-trimetilbi-ciklo[2.2.1]-2-heptanon
kámfor
76-22-2; 21368-68-3; 464-49-3; 464-48-2
15.
2-metil-5-(prop-1-én-2-il)ciklohex-2-én-1-on; (5R)-2-metil-5-prop-1-én-2-ilciklohex-2-én-1-on; (5S)-2-metil-5-prop-1-én-2-ilciklohex-2-én-1-on
karvon
99-49-0; 6485-40-1; 2244-16-8
16.
(1R,4E,9S)-4,11,11-trimetil-8-metilénbiciklo[7.2.0]undek-4-én
béta-kariofillén
87-44-5
17.
1-(2,6,6-trimetilciklohexa-1,3-dién-1-il)-2-butén-1-on
rózsa-keton-4 (damaszkon)
23696-85-7
18.
1-(2,6,6-trimetil-2-ciklohexén-1-il)-2-butén-1-on
alfa-damaszkon; cisz-rózsa-keton-1; transz-rózsa-keton-1
43052-87-5; 23726-94-5; 24720-09-0
19.
(Z)-1-(2,6,6-trimetil-1-ciklohexén-1-il)-2-butén-1-on
cisz-rózsa-keton-2 (cisz-béta-damaszkon)
23726-92-3
20.
(E)-1-(2,6,6-trimetil-3-ciklohexén-1-il)-2-butén-1-on
transz-rózsa-keton-2 (transz-béta-damaszkon)
23726-91-2
21.
1-(2,6,6-trimetil-3-ciklohexén-1-il)-2-butén-1-on
rózsa-keton-3 (delta-damaszkon)
57378-68-4
22.
1-(2,6,6-trimetil-3-ciklohexén-1-il)2-butén-1-on
transz-rózsa-keton-3
71048-82-3
23.
2-metil-1-fenil-2-propil-acetát; dimetilbenzil-karbinil-acetát
dimetil-fenetil-acetát (DMBCA)
151-05-3
24.
oxaciklo-heptadekán-2-on
hexadekán-lakton
109-29-5
25.
1,3,4,6,7,8-hexahidro-4,6,6,7,8,8-hexametilciklopenta-γ-2-benzopiran
hexametil-indán-pirán
1222-05-5
26.
3,7-dimetilokta-1,6-dién-3-il-acetát
linalil-acetát
115-95-7
27.
dl-mentol (mentol, racém) mentol; mentol-l (levomentol) d-mentol
mentol
1490-04-6; 89-78-1; 2216-51-5; 15356-60-2
28.
metil-2-hidroxibenzoát
metil-szalicilát
119-36-8
29.
3-metil-5-(2,2,3-trimetil-3-ciklopentenil)pent-4-én-2-ol
trimetil-ciklopentenil metil-izopentenol
67801-20-1
30.
2,6,6-trimetilbiciklo[3.1.1]hept-2-én (alfa-pinén);
6,6-dimetil-2-metilénbiciklo[3.1.1]heptán (béta-pinén)
pinén
80-56-8; 7785-70-8; 127-91-3; 18172-67-3
31.
3-propilidén-1(3H)-izobenzofuranon
3-propilidén-ftalid
17369-59-4
32.
o-hidroxi-benzaldehid
szalicilaldehid
90-02-8
33.
5-(2,3-dimetil-triciklo[2.2.1.02,6]hept-3-il)-2-metil-pent-2-én-1-ol; alfa-szantalol;
(1S-(1a,2a(Z),4a))-2-metil-5-(2-metil-3-metilénbiciklo[2.2.1]hept-2-il)-2-pentén-1-ol (béta-szantalol)
szantalol
11031-45-1; 115-71-9; 77-42-9
34.
[1R-(1α)]-α-etenildekahidro-2-hidroxi-α,2,5,5,8a-pentametil-1-naftalinpropanol
szklareol
515-03-7
35.
2-(4-metilciklohex-3-én-1-il)propán-2-ol;
p-ment-1-én-8-ol (alfa-terpineol);
1-metil-4-(1-metilvinil)ciklohexán-1-ol (béta-terpineol);
1-metil-4-(1-metiletilidén)ciklohexán-1-ol (gamma-terpineol)
terpineol
8000-41-7 98-55-5; 138-87-4; 586-81-2;
36.
p-menta-1,4(8)-dién
terpinolén
586-62-9
37.
1-(1,2,3,4,5,6,7,8-oktahidro-2,3,8,8-tetrametil-2-naftil)etán-1-on; 1-(1,2,3,4,5,6,7,8-oktahidro-2,3,5,5-tetrametil-2-naftil)etán-1-on; 1-(1,2,3,5,6,7,8,8a-oktahidro-2,3,8,8-tetrametil-2-naftil)etán-1-on; 1-(1,2,3,4,6,7,8,8a-oktahidro-2,3,8,8-tetrametil-2-naftil)etán-1-on
tetrametil-acetil-oktahidro-naftalinok
54464-57-2; 54464-59-4; 68155-66-8; 68155-67-9
38.
3-(2,2-dimetil-3-hidroxipropil)toluol
trimetil-benzol-propanol
103694-68-4
39.
4-hidroxi-3-metoxibenzaldehid
vanillin
121-33-5
40.
Cananga odorata virágolaj és -kivonat;
ilang-ilang virágolaj és -kivonat
Cananga odorata virágkivonat; Cananga odorata virágolaj
83863-30-3; 8006-81-3; 68606-83-7; 93686-30-7
41.
Cedrus atlantica olaj és kivonat
a Cedrus atlantica kérgének kivonata; a Cedrus atlantica kérgéből nyert olaj; a Cedrus atlantica kérgéből nyert folyadék; a Cedrus atlantica levelének kivonata; a Cedrus atlantica fájának kivonata; a Cedrus atlantica fájából nyert olaj
92201-55-3; 8023-85-6
42.
a Cinnamomum cassia leveléből nyert olaj
8007-80-5; 84961-46-6
43.
a Cinnamomum zeylanicum kérgéből nyert olaj
84649-98-9; 8015-91-6
44.
a Citrus aurantium dulcis virágából nyert olaj
a Citrus aurantium dulcis virágából nyert olaj
8016-38-4; 8028-48-6
45.
a Citrus aurantium amara és dulcis gyümölcsének héjából nyert olaj
a Citrus aurantium amara gyümölcsének héjából nyert olaj
a Citrus aurantium dulcis gyümölcsének héjából nyert olaj
a Citrus sinensis gyümölcsének héjából nyert olaj
68916-04-1; 72968-50-4
97766-30-8; 8028-48-6
8008-57-9
46.
a Citrus aurantium amara virágából nyert olaj
a Citrus aurantium amara virágából nyert olaj
72968-50-4
47.
a Citrus aurantium bergamia gyümölcséből nyert olaj
a Citrus aurantium bergamia gyümölcsének héjából nyert olaj
89957-91-5; 8007-75-8; 68648-33-9; 8007-75-8; 85049-52-1
48.
Citrus limon olaj
a Citrus limonum gyümölcsének héjából nyert olaj
84929-31-7; 8008-56-8
49.
Cymbopogon schoenanthus olaj; Cymbopogon flexuosus olaj; Cymbopogon citratus olaj
Cymbopogon schoenanthus olaj; Cymbopogon flexuosus olaj; a Cymbopogon citratus leveléből nyert olaj
8007-02-1; 89998-16-3; 91844-92-7
50.
Eucalyptus globulus olaj
az Eucalyptus globulus leveléből nyert olaj; az Eucalyptus globulus leveléből/ágából nyert olaj
97926-40-4; 8000-48-4
51.
Eugenia caryophyllus olaj
az Eugenia caryophyllus leveléből nyert olaj; az Eugenia caryophyllus virágából nyert olaj; az Eugenia caryophyllus szárából nyert olaj; az Eugenia caryophyllus rügyéből nyert olaj
8000-34-8; 8015-97-2; 84961-50-2; 84961-50-2; 84961-50-2; 84961-50-2
52.
Jasminum grandiflorum/officinale olaj és kivonat
Jasminum grandiflorum virágkivonat; Jasminum officinale olaj; Jasminum officinale virágkivonat
84776-64-7; 90045-94-6; 8022-96-6; 8024-43-9; 90045-94-6
53.
Juniperus virginiana olaj
Juniperus virginiana olaj; a Juniperus virginiana fájából nyert olaj
8000-27-9; 85085-41-2
54.
Laurus nobilis olaj
a Laurus nobilis leveléből nyert olaj
8007-48-5; 8002-41-3; 84603-73-6
55.
Lavandula hybrida olaj/kivonat;
Lavandula hybrida olaj/Lavandula hybrida kivonat; a Lavandula hybrida virágából nyert kivonat;
91722-69-9; 8022-15-9; 93455-96-0; 93455-97-1; 92623-76-2;
Lavandula intermedia olaj/kivonat;
a Lavandula intermedia virágából/leveléből/szárából nyert kivonat; a Lavandula intermedia virágából/leveléből/szárából nyert olaj;
84776-65-8; 8000-28-0; 90063-37-9
Lavandula angustifolia olaj/kivonat
Lavandula intermedia olaj; Lavandula angustifolia olaj; a Lavandula angustifolia virágából/leveléből/szárából nyert kivonat
84776-65-8; 8000-28-0; 90063-37-9
56.
Mentha piperita olaj
8006-90-4; 84082-70-2
57.
Mentha spicata olaj (fodormentaolaj)
a Mentha viridis leveléből nyert olaj
84696-51-5; 8008-79-5
58.
Narcissus poeticus/pseudonarcissus/jonquilla/tazetta kivonat
Narcissus poeticus kivonat; Narcissus pseudonarcissus virágkivonat; Narcissus jonquilla kivonat; Narcissus tazetta kivonat
90064-26-9; 68917-12-4; 90064-27-0; 90064-25-8
59.
Pelargonium graveolens olaj
a Pelargonium graveolens virágából nyert olaj
90082-51-2; 8000-46-2
60.
a Pinus mugo leveléből nyert olaj; a Pinus mugo ágából/leveléből nyert kivonat; a Pinus mugo ágából nyert olaj
90082-72-7
61.
a Pinus pumila tűleveléből nyert kivonat; a Pinus pumila ágából/leveléből nyert kivonat; a Pinus pumila ágából/leveléből nyert olaj
97676-05-6
62.
Pogostemon cablin olaj
8014-09-03; 84238-39-1
63.
a Rosa damascena virágából nyert olaj; a Rosa damascena virágából nyert kivonat; a Rosa alba virágából nyert olaj; a Rosa alba virágából nyert kivonat; a Rosa canina virágából nyert olaj; a Rosa centifolia virágából nyert olaj; a Rosa centifolia virágából nyert kivonat; a Rosa gallica virágából nyert olaj; a Rosa moschata virágából nyert olaj; a Rosa rugosa virágából nyert olaj
8007-01-0; 90106-38-0; 93334-48-6; 84696-47-9; 84604-12-6; 84604-13-7; 92347-25-6
64.
Santalum album olaj
84787-70-2; 8006-87-9
65.
terpentingumi (Pinus spp.) terpentinolaj és finomított olaj; terpentin, fenyőfélékből vízgőz desztillációjával (Pinus spp.)
terpentin
8006-64-2; 9005-90-7; 8052-14-0
2.
Az A. rész 4. pontjában található táblázat 41–51. és 53–55. bejegyzésében említett illatanyagok, valamint az e rész 1. pontjában található táblázat 1–9. pontjában említett illatanyagok használata a szagláson alapuló társasjátékokban, kozmetikai készletekben és kóstolójátékokban a következő feltételekkel összhangban engedélyezett:a)
az illatanyagok a játék csomagolásán egyértelműen fel vannak tüntetve, és a csomagolás tartalmazza a III. melléklet 11. pontjában említett figyelmeztetést;
b)
adott esetben a gyermek által a gyártó utasításainak megfelelően előállított termékek megfelelnek az 1223/2009/EK rendeletnek; és
c)
adott esetben az illatanyagok megfelelnek az élelmiszerekre vonatkozó uniós jognak.
Az ilyen szagláson alapuló társasjátékok, kozmetikai készletek és kóstolójátékok 36 hónaposnál fiatalabb gyermekek általi használata nem engedélyezhető, és e játékoknak meg kell felelniük a III. melléklet 2. pontjában foglalt rendelkezéseknek.
C. rész
A II. melléklet III. részének 4. pontja szerinti általános tilalom alá tartozó anyagok engedélyezett jelenléte
Anyag
Besorolás
Engedélyezett jelenlét
Nikkel
Carc 2
Rozsdamentes acélból készült játékokban és játékösszetevőkben. Elektromos áram vezetésére tervezett játékösszetevőkben.
Kobalt
Carc 1B, Muta 2, Repr 1B
Rozsdamentes acélból készült játékokban és játékösszetevőkben, a rozsdamentes acélban lévő nikkel szennyeződéseként.
Elektromos áram vezetésére tervezett j játékösszetevőkben.
A játékokban használt neodímium-alapú mágnesekben, ha ezeket a mágneseket nem lehet lenyelni vagy belélegezni.]
D. rész
Játékokban tiltott biszfenolok
Szám
Az anyag neve
CAS-szám
EK-szám
1.
4,4’-(1-metil-propilidén)biszfenol; biszfenol-B
77-40-7
201-025-1
2.
4,4’-izopropilidén-di-o-krezol
79-97-0
201-240-0
3.
6,6’-di-terc-butil-4,4’- butilidén-di-m-krezol
85-60-9
201-618-5
4.
2,2’,6,6’-tetra-terc-butil-4,4’-metilén-difenol; TBMD
118-82-1
204-279-1
5.
4,4’-izopropilidén-bisz[2-allilfenol]
1745-89-7
217-121-1
6.
4,4’-izopropilidén-di-2,6-xilol
5613-46-7
227-033-5
7.
2,2’-[(1-metil-etilidén)bisz(4,1-fenilénoxi)]biszetil-diacetát
19224-29-4
242-895-2
8.
(1-metil-etilidén)bisz(4,1-fenilénoxi-3,1-propándiil) biszmetakrilát
27689-12-9
248-607-1
9.
4-(4-izopropoxifenilszulfonil)fenol
95235-30-6
405-520-5
10.
2,2’-diallil-4,4’-szulfonildifenol; TG-SA
41481-66-7
411-570-9
III. MELLÉKLET
FIGYELMEZTETÉSEK ÉS MEGTENNI SZÜKSÉGES ÓVINTÉZKEDÉSEK MEGHATÁROZOTT KATEGÓRIÁJÚ JÁTÉKOK HASZNÁLATA ESETÉBEN
1. Általános szabályok – bemutatás
Minden figyelmeztetés előtt a „Figyelmeztetés” szót vagy a következő általános piktogramot kell feltüntetni, amelyet feltűnő módon kell szerepeltetni, de nem kötelező minden egyes figyelmeztetés előtt megismételni:
A piktogramnak legalább 10 mm-esnek kell lennie, az alakjának pedig fekete háromszögnek kell lennie, sárga háttérrel és benne egy fekete felkiáltójellel.
A figyelmeztetéseket olyan betűmérettel kell nyomtatni, hogy az x-magasság legalább 1,2 mm legyen, a nyomtatott szöveg és a háttér között pedig elegendő legyen a kontraszt, hogy biztosítani lehessen a figyelmeztetések láthatóságát és olvashatóságát, a piktogramok legalább 10 mm-es minimális magasságának a sérelme nélkül. Azon csomagolások, illetve tárolók esetében, amelyek legnagyobb kiterjedésű felülete 80 cm2-nél kisebb, a betűméretet úgy meg kell megválasztani, hogy az x-magasság legalább 0,9 mm legyen.
2. A 36 hónaposnál idősebb gyermekek általi használatra szánt játékok
Az olyan játékokat, amelyek 36 hónaposnál fiatalabb gyermekek számára veszélyt jelenthetnek, a következő figyelmeztetéssel kell ellátni: „36 hónaposnál fiatalabb gyermekeknek nem adható.”; vagy „3 évesnél fiatalabb gyermekeknek nem adható.”, vagy az alábbi figyelmeztető piktogrammal:
A piktogramnak legalább 10 mm átmérőjűnek kell lennie, fehér alapon vörös körrel, valamint fekete szöveggel és feketével rajzolt arccal. Ezeket a figyelmeztetéseket az elővigyázatosságot szükségessé tevő speciális veszélyről szóló rövid magyarázattal kell ellátni, amelyet a használati útmutatóban lehet elhelyezni.
Ez a pont nem vonatkozik azokra a játékokra, amelyek funkciójukból, méretükből, jellemzőikből vagy tulajdonságaikból vagy egyéb okból kifolyólag nyilvánvalóan nem alkalmasak a 36 hónaposnál fiatalabb gyermekek számára.
3. Tevékenységet igénylő játékok
A tevékenységet igénylő játékokat a következő figyelmeztetéssel kell ellátni:
„Kizárólag otthoni használatra!”
A keresztgerendára rögzített, tevékenységet igénylő játékokhoz, valamint adott esetben más tevékenységet igénylő játékokhoz használati utasítást kell mellékelni, amely felhívja a figyelmet arra, hogy a fő elemeket (felfüggesztés, kötőelemek, talajhoz történő rögzítések stb.) bizonyos időközönként ellenőrizni kell és karban kell tartani, figyelmeztetve arra, hogy ezeknek az ellenőrzéseknek az elmulasztása következtében a játék esést vagy felborulást okozhat.
A játék helyes összeszerelésére vonatkozóan szintén utasításokat kell adni, megjelölve azokat a részeket, amelyek nem megfelelő összeszerelés esetén veszélyt jelenthetnek. Külön információt kell közölni arról, hogy a játékot milyen felületen kell elhelyezni.
4. Funkcionális játékok
A funkcionális játékokat a következő figyelmeztetéssel kell ellátni:
„Kizárólag felnőtt közvetlen felügyelete mellett használható!”
Ezekhez a funkcionális játékokhoz emellett használati utasítást kell mellékelni, amely tartalmazza a működésre vonatkozó útmutatást, valamint a használó által betartandó óvintézkedéseket, azzal a figyelmeztetéssel, hogy ezen működésre vonatkozó útmutatások figyelembevételének mellőzése vagy az ilyen óvintézkedések elmulasztása a felhasználót olyan veszélyeknek teszi ki, mint általában az a készülék vagy termék, amelynek a játék a méretarányos modellje vagy utánzata. Ezeket a veszélyeket a figyelmeztetésben meg kell határozni. Arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy a játékot bizonyos, a gyártó által meghatározott korhatár alatti gyermekek számára nem hozzáférhető helyen kell tartani.
5. Kémiai játékok
Az egyes anyagok vagy keverékek osztályozásáról, csomagolásáról és címkézéséről szóló vonatkozó uniós jogban leírt rendelkezések alkalmazásának sérelme nélkül, az eredendően veszélyes anyagokat vagy keverékeket tartalmazó játékok használati utasításában figyelmeztetni kell ezeknek az anyagoknak vagy keverékeknek a veszélyes jellegére és a megtenni szükséges óvintézkedésekre, amelyek segítségével a felhasználó elkerülheti a kapcsolódó veszélyeket. Ezeket az óvintézkedéseket tömören kell meghatározni, és a játék típusára kell vonatkoztatni. Meg kell említeni továbbá, hogy az adott típusú játék használatakor bekövetkező súlyos baleset esetén milyen elsősegélyt kell nyújtani. Arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy a játékot bizonyos, a gyártó által meghatározott korhatár alatti gyermekek számára nem hozzáférhető helyen kell tartani.
Az első albekezdésben említetteken túl a kémiai játékok csomagolásán a következő figyelmeztetést kell feltüntetni:
„… (1) évesnél fiatalabb gyermekeknek nem adható. Felnőtt felügyelete mellett használható!”
6. Korcsolya, görkorcsolya, egysoros görkorcsolya, gördeszka, roller és játékkerékpár
Amennyiben a korcsolyákat, görkorcsolyákat, egysoros görkorcsolyákat, gördeszkákat, rollereket és játékkerékpárokat játékként kínálják eladásra, azokat a következő figyelmeztetéssel kell ellátni:
„Védőfelszereléssel használandó! Közúti forgalomban nem szabad használni.”
Annak érdekében, hogy elkerülhetők legyenek a felhasználónak vagy más személyeknek sérülés okozására képes esések és ütközések, a használati utasításnak emlékeztetnie kell arra, hogy a játékot odafigyelés mellett kell használni, mivel az nagy ügyességet igényel,. Az ajánlott védőfelszerelésre (sisak, kesztyű, térd- és könyökvédő stb.) vonatkozóan is útmutatást kell adni.
7. Vízi játékok
A vízi játékokon a következő figyelmeztetést kell feltüntetni:
„Kizárólag a gyermek magasságához képest biztonságos mélységű vízben és felnőtt felügyelete mellett szabad használni!”
8. Élelmiszerekben található játékok
A játékokat tartalmazó élelmiszerek csomagolását vagy a játékokkal összekevert élelmiszerek csomagolását a következő figyelmeztetéssel kell ellátni, amelynek a vásárlást megelőzően láthatónak kell lennie:
„Játékot tartalmaz. Felnőtt felügyelete mellett ajánlott.”
9. Védőmaszkok és sisakok játékutánzatai
Amennyiben a védőmaszkok és sisakok utánzatait játékként kínálják eladásra, azokat a következő figyelmeztetéssel kell ellátni:
„Ez a játék nem nyújt védelmet.”
10. A rendeltetésük szerint bölcső, kiságy vagy gyermekkocsi felett zsinórokkal, kötelekkel, gumiszalagokkal vagy hevederekkel kifeszítendő játékok
A rendeltetésük szerint bölcső, kiságy vagy gyermekkocsi felett zsinórokkal, kötelekkel, gumiszalagokkal vagy hevederekkel kifeszítendő játékokat az alábbi, a játék csomagolásán és a játékon maradandóan feltüntetett figyelmeztetéssel kell ellátni:
„Amikor a gyermek megpróbál a kezeire és a térdeire támaszkodni, a belegabalyodásból eredő lehetséges sérülés megelőzése érdekében távolítsa el a játékot!”
11. Az illatanyagok csomagolása szagláson alapuló társasjátékokban, kozmetikai készletekben és kóstolójátékokban
A szagláson alapuló társasjátékokban, kozmetikai készletekben és kóstolójátékokban használt, a II. melléklet függeléke A. részének 4. pontjában található táblázat 41–51. és 53–55. bejegyzésében említett illatanyagokat, valamint az említett függelék B. részének 1. pontjában található táblázat 1–9. bejegyzésében említett illatanyagokat tartalmazó illatanyagok csomagolásán a következő figyelmeztetést kell feltüntetni:
„Allergia okozására képes illatanyagokat tartalmaz!”.
(1) Az életkort a gyártó határozza meg.
IV. MELLÉKLET
MEGFELELŐSÉGÉRTÉKELÉSI ELJÁRÁSOK
I. rész
A modul: Belső gyártásellenőrzés
1.
A belső gyártásellenőrzés az a megfelelőségértékelési eljárás, amellyel a gyártó eleget tesz az e rész 2., 3. és 4. pontjában megállapított kötelezettségeknek, továbbá biztosítja azt, és a gyártó kizárólagos felelősségére nyilatkozik arról, hogy a játék megfelel e rendelet követelményeinek.2. Műszaki dokumentáció
A műszaki dokumentációt a gyártónak kell összeállítania. A dokumentáció lehetővé kell, hogy tegye annak értékelését, hogy a termék megfelel-e a vonatkozó követelményeknek, továbbá tartalmaznia kell a kockázatok megfelelő elemzését és értékelését. A műszaki dokumentációnak meg kell határoznia az alkalmazandó követelményeket, és az értékelés szempontjából releváns mértékben ki kell térnie a játék tervezésére, gyártására és működtetésére. A műszaki dokumentációnak tartalmaznia kell legalább az V. mellékletben meghatározott elemeket.
3. Gyártás
A gyártónak minden szükséges intézkedést meg kell tennie annak érdekében, hogy a gyártási eljárás és annak ellenőrzése biztosítsa, hogy a gyártott termékek megfeleljenek a 2. pontban említett műszaki dokumentációnak és e rendelet követelményeinek.
4. CE-jelölés és digitális termékútlevél
4.1.
A gyártónak az e rendelet vonatkozó követelményeinek megfelelő valamennyi játékon el kell helyeznie a CE-jelölést.4.2.
A gyártónak létre kell hoznia a játékmodell digitális termékútlevelét, és biztosítania kell, hogy az a műszaki dokumentációval együtt a termék forgalomba hozatalát követő 10 évig rendelkezésre álljon. A digitális termékútlevélben meg kell nevezni azt a játékot, amelyre vonatkozóan azt létrehozták.5. Meghatalmazott képviselő
A gyártónak a 4. pontban meghatározott kötelezettségei – a gyártó nevében és felelősségére – a gyártó meghatalmazott képviselője által is teljesíthetők, amennyiben szerepelnek a meghatalmazásban.
II. rész
B modul: EU-típusvizsgálat
1.
Az EU-típusvizsgálat a megfelelőségértékelési eljárásnak azon része, amelynek keretében a bejelentett szervezet megvizsgálja a játék műszaki tervezését, valamint ellenőrzi és tanúsítja, hogy a termék műszaki tervezése megfelel az e rendeletben meghatározott követelményeknek.2.
Az EU-típusvizsgálatot a következő módok egyike szerint lehet elvégezni:a)
a játék egészének (gyártási típus) tervezett gyártását képviselő mintadarab vizsgálata;
b)
a játék műszaki tervezésének megfelelőségére vonatkozó értékelés a 3. pontban említett műszaki dokumentáció és alátámasztó bizonyíték vizsgálata révén, továbbá a játék egy vagy több kritikus részének a tervezett gyártás szempontjából reprezentatív mintadarabjain végzett vizsgálat (a gyártási típus és a tervezési típus kombinációja);
c)
a játékra vonatkozó műszaki tervezés megfelelőségének értékelése a 3. pontban említett műszaki dokumentáció és alátámasztó bizonyítékok vizsgálatával, mintadarab vizsgálata nélkül (tervezési típus).
3.
A gyártónak az EU-típusvizsgálatra vonatkozó kérelmet egyetlen, a gyártó által választott bejelentett szervezethez kell benyújtania.A kérelemnek az alábbiakat kell tartalmaznia:
a)
a gyártó neve és címe, és amennyiben a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtja be, a képviselő neve és címe is;
b)
írásos nyilatkozat arról, hogy ugyanazon kérelmet más bejelentett szervezethez nem nyújtották be;
c)
a műszaki dokumentáció, amelynek lehetővé kell tennie annak értékelését, hogy a termék megfelel-e e rendelet alkalmazandó követelményeinek, és amelynek tartalmaznia kell a kockázatok megfelelő elemzését és értékelését, beleértve a 25. cikkben említett biztonsági értékelést is; valamint meg kell határoznia az alkalmazandó követelményeket, és az értékelés szempontjából releváns mértékben ki kell térnie a játék tervezésére, gyártására és működésére; továbbá tartalmaznia kell legalább az V. mellékletben meghatározott elemeket;
d)
a tervezett gyártás szempontjából reprezentatív mintadarabok; a bejelentett szervezet további mintákat kérhet, ha ezt a vizsgálati program elvégzéséhez szükségesnek tartja;
e)
a műszaki tervezésnél alkalmazott megoldás megfelelőségét alátámasztó bizonyíték; ennek minden olyan dokumentumot fel kell sorolnia, amelyet használtak, különösen, ha a vonatkozó harmonizált szabványokat és/vagy műszaki előírásokat nem alkalmazták teljes mértékben; és amennyiben szükséges, tartalmaznia kell a gyártó megfelelő laboratóriumában vagy a gyártó nevében és a gyártó felelősségére egy másik vizsgálati laboratóriumban elvégzett vizsgálatok eredményeit.
4.
A bejelentett szervezeta játék esetében:
4.1.
megvizsgálja a műszaki dokumentációt és az alátámasztó bizonyítékot, hogy értékelje a játék műszaki tervezésének megfelelőségét;
a mintadarab esetében:
4.2.
ellenőrzi, hogy a mintadarab gyártása a műszaki dokumentációban leírtak szerint történt-e, valamint azonosítja a vonatkozó harmonizált szabványok és/vagy egységes előírások alkalmazandó rendelkezéseinek megfelelően tervezett elemeket, továbbá azokat az elemeket, amelyeket az említett szabványok és/vagy egységes előírások vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazása nélkül terveztek;
4.3.
elvégzi vagy elvégezteti azokat a megfelelő vizsgálatokat és teszteket, amelyekkel ellenőrizheti, hogy a gyártó, ahol úgy döntött, hogy alkalmazza a vonatkozó harmonizált szabványok és/vagy egységes előírások szerinti megoldásokat, azokat megfelelően alkalmazta-e;
4.4.
elvégzi vagy elvégezteti azokat a megfelelő vizsgálatokat és teszteket, amelyekkel ellenőrzi, hogy ahol nem a vonatkozó harmonizált szabványok és/vagy egységes előírások szerinti megoldásokat alkalmazták, a gyártó által alkalmazott megoldások teljesítik-e e rendelet megfelelő alapvető biztonságossági követelményeit;
4.5.
megállapodik a gyártóval a vizsgálatok és tesztek elvégzésének helyszínéről.
5.
A bejelentett szervezetnek el kell készítenie a 4. ponttal összhangban elvégzett tevékenységeket, valamint az azok eredményeit rögzítő értékelő jelentést. A bejelentő hatóságokkal szembeni kötelezettségeinek sérelme nélkül a bejelentett szervezet e jelentés – részleges vagy teljes – tartalmát kizárólag a gyártó hozzájárulásával teszi közzé.6.
Amennyiben a típus megfelel e rendelet követelményeinek, a bejelentett szervezet EU-típusvizsgálati tanúsítványt állít ki a gyártónak. Az EU-típusvizsgálati tanúsítványnak utalnia kell erre a rendeletre, ezenkívül tartalmaznia kell a játékról készült színes fényképet, a játék egyértelmű leírását, annak méreteit is beleértve, továbbá fel kell sorolnia az elvégzett vizsgálatokat a releváns vizsgálati jelentésekre való hivatkozással. A tanúsítványnak tartalmaznia kell a gyártó nevét és címét, a gyártás helyének megjelölését, a vizsgálat következtetéseit, az érvényesség feltételeit (ha vannak ilyenek) és a jóváhagyott típus azonosításához szükséges adatokat. A tanúsítványnak mellékletei is lehetnek.A tanúsítványnak és a mellékleteinek tartalmazniuk kell az összes olyan lényeges információt, amelyek lehetővé teszik annak értékelését, hogy a gyártott termékek megfelelnek-e a vizsgált típusnak, továbbá amelyek lehetővé teszik az üzemelés közbeni ellenőrzést.
Amennyiben a típus nem felel meg e rendelet alkalmazandó követelményeinek, a bejelentett szervezetnek vissza kell utasítania az EU-típusvizsgálati tanúsítvány kiállítását, és a visszautasítás részletes indokolása mellett tájékoztatnia kell erről a kérelmezőt.
7.
A bejelentett szervezetnek tájékozódnia kell a technika általánosan elfogadott állásának olyan változásairól, amelyek arra engednek következtetni, hogy a jóváhagyott típus a továbbiakban esetleg nem felel meg e rendeletnek, és meg kell állapítania, hogy ezek a változások szükségessé tesznek-e további vizsgálatot. Amennyiben igen, a bejelentett szervezetnek tájékoztatnia kell erről a gyártót.A gyártónak értesítenie kell az EU-típusvizsgálati tanúsítvánnyal kapcsolatos műszaki dokumentációt őrző bejelentett szervezetet a jóváhagyott típus minden olyan módosításáról, amely befolyásolhatja a játék e rendeletben szereplő alapvető biztonságossági követelményeknek való megfelelőségét vagy a tanúsítvány érvényességének feltételeit. Az ilyen módosítások az eredeti EU-típusvizsgálati tanúsítvány kiegészítésének formájában további jóváhagyást igényelnek.
8.
Mindegyik bejelentett szervezetnek tájékoztatnia kell bejelentő hatóságait az általa kibocsátott vagy visszavont EU-típusvizsgálati tanúsítványokról és/vagy ezek kiegészítéseiről, továbbá – rendszeres időközönként vagy kérésre – bejelentő hatóságai rendelkezésére kell bocsátania a visszautasított, felfüggesztett vagy más módon korlátozott tanúsítványok és/vagy kiegészítések jegyzékét.Minden bejelentett szervezetnek tájékoztatnia kell a többi bejelentett szervezetet az általa elutasított, visszavont, felfüggesztett vagy más módon korlátozott EU-típusvizsgálati tanúsítványokról és/vagy ezek kiegészítéseiről, továbbá – kérés esetén – az általa kiadott tanúsítványokról és/vagy kiegészítésekről.
A tagállamok, a Bizottság és a többi bejelentett szervezet – kérésre – megkaphatják az EU-típusvizsgálati tanúsítványok és/vagy kiegészítéseik egy példányát. Kérésre a tagállamok és a Bizottság megkaphatják a műszaki dokumentáció és a bejelentett szervezet által elvégzett vizsgálatok eredményeinek másolatát. A bejelentett szervezet a tanúsítvány érvényességének végéig köteles megőrizni az EU-típusvizsgálati tanúsítvány, illetve annak mellékletei és kiegészítései másolatát, valamint a gyártó által benyújtott dokumentációt tartalmazó műszaki dokumentációt.
9.
A gyártó köteles az EU-típusvizsgálati tanúsítványnak, valamint a tanúsítvány mellékleteinek és kiegészítéseinek egy példányát a nemzeti hatóságok számára elérhetővé tenni a műszaki dokumentációval együtt a játék forgalomba hozatala után 10 évig.10.
A gyártó meghatalmazott képviselője is benyújthatja a 3. pontban említett kérelmet, és teljesítheti a 7. és a 9. pontban meghatározott kötelezettségeket, amennyiben ez szerepel a meghatalmazásban.III. rész
C. modul: Típusmegfelelőség a belső gyártásellenőrzés alapján
1.
A belső gyártásellenőrzésen alapuló típusmegfelelőség a megfelelőségértékelési eljárás azon része, amellyel a gyártó eleget tesz az e rész 2. és 3. pontjában megállapított kötelezettségeknek, továbbá biztosítja azt, és nyilatkozik arról, hogy az érintett termékek megfelelnek az EU-típusvizsgálati tanúsítványban leírt típusnak, és eleget tesznek e rendelet rájuk vonatkozó követelményeinek.2. Gyártás
A gyártónak minden szükséges intézkedést meg kell tennie annak érdekében, hogy a gyártási eljárás és ennek figyelemmel kísérése biztosítsa azt, hogy az előállított termékek megfeleljenek az EU-típusvizsgálati tanúsítványban leírt jóváhagyott típusnak, továbbá e rendelet rájuk vonatkozó követelményeinek.
3. CE-jelölés és digitális termékútlevél
3.1.
A gyártónak minden olyan terméken el kell helyeznie a CE-jelölést, amely megfelel az EU-típusvizsgálati tanúsítványban leírt típusnak, és amely eleget tesz e rendelet alkalmazandó követelményeinek.3.2.
A gyártónak digitális termékútlevelet kell létrehoznia a játékmodellhez, és biztosítania kell, hogy az a játék forgalomba hozatalát követő 10 évig elérhető maradjon. A digitális termékútlevélben meg kell nevezni azt a játékot, amelyre vonatkozóan azt létrehozták.4. Meghatalmazott képviselő
A gyártónak a 3. pontban meghatározott kötelezettségei – a gyártó nevében és felelősségére – a gyártó meghatalmazott képviselője által is teljesíthetők, amennyiben szerepelnek a meghatalmazásban.
V. MELLÉKLET
A MŰSZAKI DOKUMENTÁCIÓ ÁLTAL TARTALMAZOTT ELEMEK
(a 27. cikkben említettek szerint)
A 27. cikkben említett műszaki dokumentációnak a következő elemeket kell tartalmaznia:
1.
a tervezés és a gyártás részletes leírása, beleértve a játékokban használt összetevőket és anyagokat, valamint a felhasznált anyagok és keverékek jegyzékét, ideértve a vegyi anyagok szállítóitól beszerzendő biztonsági adatlapokat is;
2.
a 25. cikk szerint elvégzett biztonsági értékelés(ek);
3.
a követett megfelelőségértékelési eljárás leírása;
4.
a gyártás és a raktározás helyének címe;
5.
adott esetben a gyártó által a bejelentett szervezetnek benyújtott dokumentumok másolatai;
6.
a vizsgálatokról készült jelentések, valamint azoknak az eszközöknek a leírása, amelyekkel a gyártó biztosította a gyártás harmonizált szabványoknak, illetve egységes előírásoknak való megfelelését, amennyiben a gyártó a 26. cikk (2) bekezdésében említett belső gyártásellenőrzési eljárást követte; és
7.
az EU-típusvizsgálati tanúsítvány másolata, azoknak az eszközöknek a leírása, amelyekkel a gyártó biztosította, hogy a gyártás megfelel az EU-típusvizsgálati tanúsítványban leírtak szerinti terméktípusnak, valamint azoknak a dokumentumoknak a másolatai, amelyet a gyártó benyújtott a bejelentett szervezetnek, amennyiben a gyártó benyújtotta a játékot EU-típusvizsgálatra, és a 26. cikk (3) bekezdésében említett típusmegfelelési eljárást követte.
VI. MELLÉKLET
DIGITÁLIS TERMÉKÚTLEVÉL
I. rész
A digitális termékútlevélnek a következő információkat kell tartalmaznia:
a)
a játék egyedi termékazonosítója;
b)
a gyártónak és adott esetben a gyártó meghatalmazott képviselőjének a neve és címe, valamint az egyedi üzemeltetői azonosító;
c)
az (EU) 2019/1020 rendelet 4. cikkében meghatározott feladatok ellátásáért felelős gazdasági szereplő neve és címe, valamint az egyedi üzemeltetői azonosító;
d)
nyilatkozat arról, hogy a digitális termékútlevél kiállítása a gyártó kizárólagos felelősségére történik;
e)
a digitális termékútlevél tárgya (a játéknak a nyomonkövethetőséget lehetővé tevő azonosítása, beleértve a játék azonosítását lehetővé tevő, kellően tiszta és világos színes képet);
f)
adott esetben a 2658/87/EGK rendeletben meghatározott azon vámtarifaszám, amely alá a játékot a digitális termékútlevél létrehozásakor besorolták;
g)
hivatkozások minden olyan uniós jogszabályra, amelynek a játék megfelel;
h)
adott esetben annak megemlítése, hogy a digitális termékútlevél felváltja az (EU) 2024/1689 rendelet vagy az (EU) 2024/2847 rendelet, a 2011/65/EU, a 2014/30/EU, a 2014/35/EU vagy a 2014/53/EU irányelv, vagy az (EU) 2019/945 felhatalmazáson alapuló rendelet szerinti EU-megfelelőségi nyilatkozatot;
i)
hivatkozás az alkalmazott vonatkozó harmonizált szabványokra vagy hivatkozás azon egységes előírásokra, amelyeken a megfelelőségi nyilatkozat alapul;
j)
adott esetben azon bejelentett szervezet neve és száma, amely részt vett a megfelelőségértékelési eljárásban és tanúsítványt adott ki, valamint a tanúsítványra való hivatkozás;
k)
a CE-jelölés;
l)
a játékban található azon allergén illatanyagok listája, amelyek a II. melléklet függeléke B. részének 1. pontjában meghatározottak szerint különös címkézési követelmények hatálya alá tartoznak;
m)
a 7. cikk (12) bekezdésében előírt kommunikációs csatorna;
n)
a digitális termékútlevél biztonsági másolatának tárhelyet biztosító digitálistermékútlevél-szolgáltatóra vonatkozó hivatkozás.
II. rész
A digitális termékútlevél tartalmazhatja a következő információkat:
a)
biztonsági információk és figyelmeztetések;
b)
használati utasítás.
VII. MELLÉKLET
A VÁMTARIFASZÁMOK ÉS TERMÉKLEÍRÁSOK JEGYZÉKE A 23. CIKK (6) BEKEZDÉSÉNEK ALKALMAZÁSÁBAN
1.
ex 3213: Művészfesték, oktatásra szánt festék vagy cégtáblafesték, árnyalatok festésére szolgáló festék, hobbifesték és hasonló, tabletta, tubus, edény, üvegcse, tégely vagy hasonló formában vagy csomagolásban kiszerelve, gyermekek általi használatra
2.
ex 3407: Mintázópaszták gyermekjátéknak összeállítva
3.
ex 4903: Gyermekképeskönyv, rajzoló- vagy kifestőkönyv, a 36 hónaposnál idősebb gyermekeknek szánt könyvek kivételével
4.
ex 61, ex 62: 14 év alatti gyermekeknek készült jelmezruhák, a 6111, 6112, 6115, 6116, 6209, 6211, 6212, 6213, 6216 vámtarifaszám alá tartozó áruk kivételével
5.
ex 8711 60: Nem közúti közlekedésre szánt gyermekkerékpár (legfeljebb 435 mm maximális nyeregmagassággal), segédmotorral felszerelve, elektromos hajtómotorral
ex 8712, ex 8714: Gyermekkerékpár (legfeljebb 435 mm maximális nyeregmagassággal), motor nélkül, valamint ezek alkatrészei
6.
ex 9503: Triciklik, rollerek, pedálos autók és hasonló kerekes játékok; játék babakocsik; babák; más játékok; csökkentett méretű („méretarányos”) modellek és szórakozásra szánt hasonló modellek, működő is; legfeljebb 500 darabos kirakós játékok (puzzle)
7.
ex 9504 40 00: Kártya
ex 9504 90 10: Elektromos autóverseny-készlet, verseny jellegű
ex 9504 90 80: Más, asztali vagy társasjáték
8.
ex 9505 90 00: Farsangi és más szórakoztató tárgy, beleértve a bűvésztárgyat és a beugratós tréfakelléket is, gyermekek általi használatra
9.
ex 9506 70 30: Görkorcsolya és egysoros görkorcsolya legfeljebb 20 kg testtömegű gyermekek számára
10.
ex 9506 99 90: Gördeszka, legfeljebb 20 kg testtömegű gyermekek számára
11.
ex 9506 99 90: Felfújható pancsolómedence gyermekek számára
12.
ex 9506 69 90: Más, gyermekjátéknak való labda, mint például a gyermekek számára készült zsonglőrlabda és stresszoldó labda
13.
ex 9506 99 90: Frizbi
14.
ex 9603 30: Művészecset gyermekek általi használatra
15.
ex 9609: Ceruza (a 9608 vtsz. alá tartozó kivételével), rajzkréta, ceruzabél, pasztellkréta, rajzszén, író- és rajzkréta, szabókréta gyermekek számára
16.
ex 9610 00 00: Palatábla és tábla, író- vagy rajztábla, kerettel is, gyermekek általi, játék céljából való használatra
VIII. MELLÉKLET
MEGFELELÉSI TÁBLÁZAT
2009/48/EK irányelv
Ez a rendelet
1. cikk
1. cikk
2. cikk (1) bekezdés
2. cikk (1) bekezdés
2. cikk (2) bekezdés
2. cikk (2) bekezdés
3. cikk 1. pont
3. cikk 1. pont
3. cikk 2. pont
3. cikk 2. pont
3. cikk 3. pont
3. cikk 3. pont
3. cikk 4. pont
3. cikk 4. pont
3. cikk 5. pont
3. cikk 5. pont
3. cikk 6. pont
3. cikk 6. pont
3. cikk 7. pont
3. cikk 8. pont
3. cikk 8. pont
3. cikk 10. pont
3. cikk 9. pont
—
3. cikk 10. pont
3. cikk 27. pont
3. cikk 11. pont
3. cikk 25. pont
3. cikk 12. pont
3. cikk 26. pont
3. cikk 13. pont
3. cikk 31. pont
3. cikk 14. pont
3. cikk 32. pont
3. cikk 15. pont
—
3. cikk 16. pont
3. cikk 13. pont
3. cikk 17. pont
—
3. cikk 18. pont
3. cikk 35. pont
3. cikk 19. pont
3. cikk 36. pont
3. cikk 20. pont
—
3. cikk 21. pont
3. cikk 37. pont
3. cikk 22. pont
3. cikk 38. pont
3. cikk 23. pont
3. cikk 39. pont
3. cikk 24. pont
3. cikk 40. pont
3. cikk 25. pont
3. cikk 41. pont
3. cikk 26. pont
—
3. cikk 27. pont
3. cikk 29. pont
3. cikk 28. pont
3. cikk 30. pont
3. cikk 29. pont
—
4. cikk (1) bekezdés
7. cikk (1) bekezdés
4. cikk (2) bekezdés
7. cikk (2) bekezdés
4. cikk (3) bekezdés
7. cikk (3) bekezdés
4. cikk (4) bekezdés
7. cikk (4) bekezdés
4. cikk (5) bekezdés
7. cikk (5) bekezdés
4. cikk (6) bekezdés
7. cikk (6) bekezdés
4. cikk (7) bekezdés
7. cikk (7) bekezdés
4. cikk (8) bekezdés
7. cikk (9) bekezdés
4. cikk (9) bekezdés
7. cikk (10) bekezdés
5. cikk (1) bekezdés
8. cikk (1) bekezdés
5. cikk (2) bekezdés
8. cikk (2) bekezdés
5. cikk (3) bekezdés
8. cikk (3) bekezdés
6. cikk (1) bekezdés
9. cikk (1) bekezdés
6. cikk (2) bekezdés első és második albekezdés
9. cikk (2) bekezdés
6. cikk (2) bekezdés harmadik albekezdés
9. cikk (3) bekezdés
6. cikk (3) bekezdés
9. cikk (4) bekezdés
6. cikk (4) bekezdés
9. cikk (2) bekezdés b) pont
6. cikk (5) bekezdés
9. cikk (5) bekezdés
6. cikk (6) bekezdés
9. cikk (6) bekezdés
6. cikk (7) bekezdés
9. cikk (7) bekezdés
6. cikk (8) bekezdés
9. cikk (8) bekezdés
6. cikk (9) bekezdés
9. cikk (9) bekezdés
7. cikk (1) bekezdés
10. cikk (1) bekezdés
7. cikk (2) bekezdés első albekezdés
10. cikk (2) bekezdés
7. cikk (2) bekezdés második albekezdés
10. cikk (2) bekezdés
7. cikk (3) bekezdés
10. cikk (4) bekezdés
7. cikk (4) bekezdés
10. cikk (5) bekezdés
7. cikk (5) bekezdés
10. cikk (6) bekezdés
8. cikk
12. cikk
9. cikk
13. cikk
10. cikk (1) bekezdés
5. cikk (1) bekezdés
10. cikk (2) bekezdés
5. cikk (2) bekezdés
10. cikk (3) bekezdés
5. cikk (3) bekezdés
11. cikk (1) bekezdés első albekezdés
6. cikk (1) bekezdés
11. cikk (1) bekezdés második albekezdés
6. cikk (2) bekezdés
11. cikk (2) bekezdés
6. cikk (3) bekezdés
11. cikk (3) bekezdés
—
12. cikk
4. cikk (1) bekezdés
13. cikk
15. cikk
14. cikk
—
15. cikk
—
16. cikk (1) bekezdés
17. cikk első bekezdés
16. cikk (2) bekezdés
17. cikk második bekezdés
16. cikk (3) bekezdés
—
16. cikk (4) bekezdés
4. cikk (2) bekezdés
17. cikk (1) bekezdés
18. cikk (1) bekezdés
17. cikk (2) bekezdés
18. cikk (2) és (3) bekezdés
18. cikk
25. cikk
19. cikk (1) bekezdés
26. cikk (1) bekezdés
19. cikk (2) bekezdés
26. cikk (2) bekezdés
19. cikk (3) bekezdés
26. cikk (3) bekezdés
20. cikk
—
21. cikk (1) bekezdés
27. cikk (1) bekezdés
21. cikk (2) bekezdés
27. cikk (2) bekezdés
21. cikk (3) bekezdés
27. cikk (3) bekezdés
21. cikk (4) bekezdés
27. cikk (4) bekezdés
22. cikk
28. cikk
23. cikk (1) bekezdés
29. cikk (1) bekezdés
23. cikk (2) bekezdés
29. cikk (2) bekezdés
23. cikk (3) bekezdés
29. cikk (3) bekezdés
23. cikk (4) bekezdés
29. cikk (4) bekezdés
24. cikk (1) bekezdés
30. cikk (1) bekezdés
24. cikk (2) bekezdés
30. cikk (2) bekezdés
24. cikk (3) bekezdés
30. cikk (3) bekezdés
24. cikk (4) bekezdés
30. cikk (4) bekezdés
24. cikk (5) bekezdés
30. cikk (5) bekezdés
24. cikk (6) bekezdés
30. cikk (6) bekezdés
25. cikk
31. cikk
26. cikk (1) bekezdés
32. cikk (1) bekezdés
26. cikk (2) bekezdés
32. cikk (2) bekezdés
26. cikk (3) bekezdés
32. cikk (3) bekezdés
26. cikk (4) bekezdés
32. cikk (4) bekezdés
26. cikk (5) bekezdés
32. cikk (5) bekezdés
26. cikk (6) bekezdés
32. cikk (6) bekezdés
26. cikk (7) bekezdés
32. cikk (7) bekezdés
26. cikk (8) bekezdés
32. cikk (8) bekezdés
26. cikk (9) bekezdés
32. cikk (9) bekezdés
26. cikk (10) bekezdés
32. cikk (10) bekezdés
26. cikk (11) bekezdés
32. cikk (11) bekezdés
27. cikk
33. cikk
28. cikk
—
29. cikk (1) bekezdés
34. cikk (1) bekezdés
29. cikk (2) bekezdés
34. cikk (2) bekezdés
29. cikk (3) bekezdés
34. cikk (4) bekezdés
29. cikk (4) bekezdés
34. cikk (5) bekezdés
30. cikk (1) bekezdés
35. cikk (1) bekezdés
30. cikk (2) bekezdés
35. cikk (2) bekezdés
30. cikk (3) bekezdés
—
31. cikk (1) bekezdés
36. cikk (1) bekezdés
31. cikk (2) bekezdés
36. cikk (2) bekezdés
31. cikk (3) bekezdés
36. cikk (3) bekezdés
31. cikk (4) bekezdés
—
31. cikk (5) bekezdés
36. cikk (4) bekezdés
31. cikk (6) bekezdés
36. cikk (5) bekezdés
32. cikk (1) bekezdés
37. cikk (1) bekezdés
32. cikk (2) bekezdés
37. cikk (2) bekezdés
33. cikk (1) bekezdés
38. cikk (1) bekezdés
33. cikk (2) bekezdés
38. cikk (2) bekezdés
34. cikk (1) bekezdés
39. cikk (1) bekezdés
34. cikk (2) bekezdés
39. cikk (2) bekezdés
34. cikk (3) bekezdés
39. cikk (3) bekezdés
34. cikk (4) bekezdés
39. cikk (4) bekezdés
35. cikk (1) bekezdés
40. cikk (1) bekezdés
35. cikk (2) bekezdés
40. cikk (2) bekezdés
35. cikk (3) bekezdés
40. cikk (3) bekezdés
35. cikk (4) bekezdés
40. cikk (4) bekezdés
35. cikk (5) bekezdés
40. cikk (5) bekezdés
36. cikk (1) bekezdés
42. cikk (1) bekezdés
36. cikk (2) bekezdés
42. cikk (2) bekezdés
37. cikk
43. cikk
38. cikk
44. cikk
39. cikk
—
40. cikk
—
41. cikk (1) bekezdés
42. cikk (1) bekezdés
41. cikk (2) és (3) bekezdés
—
42. cikk (1) bekezdés
45. cikk (1) bekezdés
42. cikk (2) bekezdés
45. cikk (2) bekezdés
42. cikk (3) bekezdés
45. cikk (3) bekezdés
42. cikk (4) bekezdés
45. cikk (4) bekezdés
42. cikk (5) bekezdés
45. cikk (5) bekezdés
42. cikk (6) bekezdés
45. cikk (6) bekezdés
42. cikk (7) bekezdés
45. cikk (7) bekezdés
42. cikk (8) bekezdés
45. cikk (8) bekezdés
43. cikk (1) bekezdés
46. cikk (1) bekezdés
43. cikk (2) bekezdés
46. cikk (2) bekezdés
43. cikk (3) bekezdés
46. cikk (3) bekezdés
44. cikk
—
45. cikk (1) bekezdés
47. cikk (1) bekezdés
45. cikk (2) bekezdés
47. cikk (2) bekezdés
46. cikk
—
47. cikk (1) bekezdés
53. cikk (1) bekezdés
47. cikk (2) bekezdés
—
48. cikk
—
49. cikk
54. cikk
50. cikk
—
51. cikk
55. cikk
I. melléklet
I. melléklet
II. melléklet I. rész
II. melléklet I. rész
II. melléklet II. rész
II. melléklet II. rész
II. melléklet III. rész 1. és 2. pont
II. melléklet III. rész 1. és 2. pont
II. melléklet III. rész 3. pont
II. melléklet III. rész 4. pont
II. melléklet III. rész 4. pont
—
II. melléklet III. rész 5. pont
—
II. melléklet III. rész 6. pont
II. melléklet függeléke C. rész
II. melléklet III. rész 7. pont
—
II. melléklet III. rész 8. pont
II. melléklet függeléke A. rész 2. pont
II. melléklet III. rész 9. pont
49. cikk (10) bekezdés
II. melléklet III. rész 10. pont
II. melléklet III. rész 12. pont
II. melléklet III. rész 11. pont
II. melléklet függeléke A. rész 4. pont és B. rész 1. pont
II. melléklet III. rész 12. pont
II. melléklet függeléke B. rész 2. pont
II. melléklet III. rész 13. pont
II. melléklet függeléke A. rész 1. pont
II. melléklet IV. rész
II. melléklet IV. rész
II. melléklet V. rész
II. melléklet V. rész
II. melléklet VI. rész
II. melléklet VI. rész
A. függelék
II. melléklet függeléke C. rész
B. függelék
—
C. függelék
II. melléklet függeléke A. rész 3. pont
III. melléklet
—
IV. melléklet
V. melléklet
V. melléklet
III. melléklet
ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2025/2509/oj
ISSN 1977-0731 (electronic edition)
Top