© Council of Europe/European Court of Human Rights, 2013. Ez a fordítás semmire sem kötelezi a Bíróságot. További információk a teljes jognnyilatkozatban, jelen dokumentum végén találhatók.
© Council of Europe/European Court of Human Rights, 2013. This translation does not bind the Court. For further information see the full copyright indication at the end of this document.
© Conseil de I’Europe/Cour européenne des droits de l’homme, 2013. La présente traduction ne lie pas la Cour. Pour plus de renseignements veuillez lire l’indication de copyright/droits d’auteur à la fin du présent document.
EMBERI JOGOK EURÓPAI BÍRÓSÁGA
NAGYKAMARA
DE SOUZA RIBEIRO kontra FRANCIAORSZÁG ügy
(22689/07 sz. kérelem)
ÍTÉLET
STRASBOURG
Ez az ítélet az Egyezmény 44. Cikkének 2. bekezdése alapján jogerőre emelkedett. Szövege a szerkesztés során még változhat.
2012. december 13.
Ez az ítélet végleges, de szerkesztői változtatás alá eshet.
A de Souza Ribeiro kontra Franciaország ügyben,
Az Emberi Jogok Európai Bírósága Nagykamaraként tartott ülésén, melynek tagjai voltak:
Nicolas Bratza, Elnök,
Françoise Tulkens,
Nina Vajić,
Lech Garlicki,
Corneliu Bîrsan,
Boštjan M. Zupančič,
Alvina Gyulumyan,
Egbert Myjer,
David Thór Björgvinsson,
Ineta Ziemele,
Päivi Hirvelä,
Zdravka Kalaydjieva,
Nebojša Vučinić,
Angelika Nußberger,
Paulo Pinto de Albuquerque,
Erik Møse,
Andre Potocki, Bírák,
és Michael O’Boyle, Hivatalvezető-helyettes,
2012. március 21-i és szeptember 19-i zárt ülésén lefolytatott tanácskozását követően az azon időpontban elfogadott alábbi ítéletet hozza:
AZ ELJÁRÁS
1. Az ügy alapja egy, a Francia Köztársaság ellen benyújtott kérelem (22689/07 sz.) amelyet az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény („az Egyezmény”) 34. cikke alapján egy brazil állampolgár, Luan de Souza Ribeiro úr („a kérelmező”) terjesztett a Bíróság elé 2007. május 22-én.
2. A kérelmezőt D. Monget Sarrail asszony, Créteilben és Francia-Guyanában praktizáló ügyvéd képviselte. Franciaország Kormányát („a Kormány”) E. Belliard képviselő asszony, a Bevándorlásügyi Minisztérium törvényszéki igazgatója képviselte.
3. A kérelmező az Egyezmény önállóan illetve a 13. cikkel együtt olvasott 8. cikkének megszegését panaszolta, elsősorban arra hivatkozva, hogy nem volt lehetősége az ellene foganatosított kiutasítási határozat ellen fellebbezni, hanem azt rögtön végrehajtották.
4. A kérelmet a Bíróság Ötödik Szekciójába sorolták (Bírósági Szabályzat 52. szabálya, 1. bekezdés). 2009. február 9-én a Szekció Elnöke úgy döntött, hogy a kérelemről értesíti a Kormányt. A Bíróság úgy döntött, hogy a kérelem érdeme és elfogadhatósága együttesen kerül elbírálásra (29. cikk 1. bekezdés).
5. 2011. június 30-án az ötödik Szekció Kamaraként tartott gyűlésén, melynek tagjai voltak Dean Spielmann Elnök, Elisabet Fura, Jean-Paul Costa, Karel Jungwiert, Mark Villiger, Isabelle Berro-Lefèvre és Ann Power, Bírák, valamint Claudia Westerdiek, Hivatalvezető, ítéletet hozott, melyben megállapították, hogy a kérelem részben elfogadható, és négy szavazattal három ellenében úgy határoztak, hogy a 13. cikkel együtt olvasott 8. cikk tekintetében nem történt jogsértés. Az ítélethez csatolásra került Spielmann, Berro-Lefèvre és Power bírák együttes különvéleménye.
6. 2011. szeptember 27-én a kérelmező kérte az ügy Nagykamara elé terjesztését (az Egyezmény 43. cikke alapján). E kérés alapján az ügy 2011. november 28-án a Nagykamara elé került.
7. A Nagykamara összetétele a 26. cikk 4. és 5. bekezdéseiben, valamint a 24. szabályban foglalt előírások szerint került meghatározásra.
8. A kérelmező és a Kormány egyaránt írott beadványt nyújtottak be a Nagykamarához. Az Elnök továbbá a következő egyéneket és szervezeteket hívta fel írásos vélemény benyújtására (Az Egyezmény 36. cikkének 2. bekezdése és a Szabályzat 44. cikkének 2. bekezdése alapján): a Groupe d’information et de soutien des immigrés (GISTI – „Bevándorlók Információs és Segítő csoportja”), a Ligue française des Droits de l’Homme (LDH – „Emberi Jogi Liga”) és a Comité inter-mouvements auprès des évacués (CIMADE), akik közös írásos véleményt nyújtottak be.
9. 2012. március 21-én nyilvános meghallgatásra került sor (Strasbourg, Human Rights Building, az 59. szabály 3. bekezdése alapján).
A Bíróság előtt megjelentek:
(a) a Kormány képviseletében
A.-F. Tissier asszony, Franciaország Kormányának munkatársa,
az Emberi Jogi Részleg Igazgatója,
a Jogügyi Osztály vezetője,
Külügy- és Európai Ügyek Minisztériuma,Képviselő,
B. Jadot úr, előterjesztő titkár, Jogügyi Osztály,
Külügy- és Európai Ügyek Minisztériuma,
S. Humbert úr, a bevándorlási és integrációs ügyekért felelős miniszter
jogtanácsosa,
C. Salmon asszony, a Jogi és Intézményi ügyek
osztályvezető helyettese,
A Tengerentúli Területek Általános Delegációja,Tanácsadók;
(b) a kérelmező képviseletében
D. Monget Sarrail asszony, Francia-Guyanában
praktizáló ügyvéd,Jogtanácsos,
L. Navennec Normand asszony, Val de Marne-ban
praktizáló ügyvéd, Tanácsadó.
A Bíróság meghallgatta Monget Sarrail asszony és Tissier asszony beszédeit, valamint a Bírák kérdéseire adott válaszaikat.
A TÉNYEK
I. AZ ÜGY KÖRÜLMÉNYEI
10. A kérelmező 1988. június 14-én született, és Remire Montjolyban él Francia-Guyanában, amely egy francia tengerentúli „département és terület” Dél-Amerikában.
11. 1992-ben, négy éves korában Brazíliából Francia-Guyanába érkezett, egy évig ott járt iskolába, majd 1994-ben visszatért Brazíliába.
12. 1995-ben a kérelmező turistavízummal visszatért Francia-Guyanába, ahol csatlakozott a szüleihez, akik mind a ketten rendelkeztek állandó tartózkodási engedéllyel, valamint két lánytestvéréhez és két fiútestvéréhez, akiknek egyike francia állampolgársággal rendelkezett, a másik háromnak pedig, mivel francia földön születtek, jogukban állt azt igényelni. Anyai nagyszülei Brazíliában maradtak.
13. A kérelmező 1996 és 2004 között általános, majd középiskolába járt Francia-Guyanában. Mivel nem rendelkezett megfelelő tartózkodási engedéllyel, és a nagykorúságáig nem is kérvényezhette azokat (lásd az alábbi 26. bekezdést), 2004-ben, 16 éves korában ott kellett hagynia az iskolát.
14. 2005. május 25-én a kérelmezőt kábítószerfogyasztás bűncselekményének gyanújával letartóztatták. Egy 2006. május 17-i rendelet alapján a Cayenne-i Fiatalkorúak Bírósága bírósági felügyelet alá helyezte, és megtiltotta, hogy elhagyja Francia-Guyanát.
15. 2006. október 25.-én a kérelmezőt kokain engedélyt nélküli birtoklásáért a Cayenne-i Fiatalkorúak Bírósága két hónap börtönbüntetésre ítélte, és az ítéletet két év próbaidőre felfüggesztette, azon feltételekkel, hogy a kérelmezőnek jelentést kell tennie a hatóságoknál, és szakképzésen kell részt vennie. Ezen utóbbi feltétel teljesítéseként, a francia-guyanai szociális-munkaügyi tanácsadói és integrációs rendszer keretében, a kérelmező beiratkozott egy szakképzésre, amelynek meghirdetett időtartama 2006. október 13. és 2007. március 30. közé esett.
16. 2007. január 25-én a kérelmezőt az édesanyjával együtt megállították egy közúti ellenőrzésen. Mivel a kérelmező nem tudott olyan dokumentumot felmutatni, amivel igazolta volna, hogy legálisan tartózkodik francia földön, letartóztatták.
17. Ugyanezen a napon délelőtt 10 órakor hivatalos kiutasítási határozatot és hivatalos elzárási rendeletet adtak ki ellene. A kiutasítási határozat így szólt:
„- Tekintettel az 1950. november 4.-én életbe lépett Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Védelmének Európai Egyezményére, különösen annak 3. és 8. cikkére,
...
- Mivel, Francia-Guyana Határrendészeti Osztályának (DDPAF, Départment Border Police) 56. sz., 2007. január 25-i jelentése szerint a fent nevezett személy:
- nem tudja bizonyítani, hogy törvényesen lépett francia területre;
- illegálisan tartózkodott francia területen;
- Mivel, a jelen ügy körülményei között hivatalos kiutasítási határozatot kell kiadni a szóban forgó külföldi állampolgárra,
- Mivel a nevezett személy tájékoztatást kapott, hogy észrevételeit írásban benyújthatja,
- Mivel a jelen ügy körülményei között nem történik aránytalan beavatkozás a személy családi élethez való jogába,
- Mivel a külföldi állampolgár nem állítja azt, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményével ellentétes büntetésnek vagy bánásmódnak lenne kitéve, ha visszatérne a hazájába (vagy abba az országba, ahol életvitelszerűen tartózkodik, és ahová jogában áll visszatérni),
...
[A kérelmező] kiutasítását ezennel elrendeljük.”
18. 2007. január 26-án délután 3 óra 11 perckor a kérelmező két faxot küldött a Cayenne-i Közigazgatási Bíróságnak.
Az egyikben kérte a kiutasítási határozat felülvizsgálatát, annak törlését, és számára tartózkodási engedély kiadását. A kérelmező a kérelmében arra hivatkozott, hogy a rendelet ellenkezik a külföldi állampolgárok és menedékkérők belépéséről szóló Szabályzat (Code de l’entrée et du séjour des étrangers et demandeurs d’asile – „CESEDA”) L. 511-4 (2) cikkével (lásd alább a 26. bekezdést). Hivatkozott egyúttal az Egyezmény 8. cikkére, és arra, hogy a hatóságok tévesen ítélték meg a kiutasítása következményeit a magán- és családi életére nézve. Kifejtette, hogy tizenhárom éves kora előtt lépett francia területre, azóta is életvitelszerűen ott tartózkodik, mindkét szülője rendelkezik állandó tartózkodási engedéllyel, egyik fiútestvére francia állampolgárságot szerzett, a többi három testvére pedig francia földön született. Azt is elmondta, hogy a próbaidejére szabott feltételek szerint két évig nem hagyhatja el az országot, ellenkező esetben börtönbe kerül, és a kapott utasítás szerint már elkezdett egy műszerész szakképzést.
A másik fax sürgős kérelmet intézett a bírósághoz, hogy függesszék fel a kiutasítási határozat érvénybe léptetését, mert komoly kétségek merültek fel a jogossága tekintetében. Ennek alátámasztására a kérelmező ismét az Egyezmény 8. cikkére hivatkozott, és megismételte a felülvizsgálatra vonatkozó kérelemnél felhozott érveket, hangsúlyozva, hogy magán- és családi élete nagy részét Francia-Guyanában éli.
19. Január 26-án délután 4 órakor a kérelmezőt a brazíliai Belembe szállították.
20. Ugyanezen a napon a Cayenne-i Közigazgatási Bíróság sürgős kérelmek ügyében döntő bírája a kiutasítás felfüggesztésének kérelmét okafogyottnak minősítette azzal az indokkal, hogy a kiutasítás már megtörtént.
A kérelmező azonnali jogsegélyt kért a rendelet elleni fellebbezéshez a Conseil d’Etat-nál. 2007. december 6-án a Conseil d’Etat jogsegélyhivatalának vezetője a kérelmet „komoly érvek hiányában, amelyekkel valószínűsíthető lenne a bíróság meggyőzése”, visszautasította.
21. 2007. február 6-án a kérelmező sürgős kérelmet nyújtott be egy alapvető szabadságának védelmére (requête en référé liberté) a Cayenne-i Közigazgatási Bíróságra. Hivatkozva az Egyezményre és a Bíróság esetjogára, panaszt tett, hogy a hatóságok súlyosan és jogtalanul megsértették a normális családi élethez való jogát, valamint a hatékony jogorvoslathoz való jogát. Kérte, hogy utasítsák Francia-Guyana prefektusát annak megszervezésére, hogy huszonnégy órán belül visszatérhessen Francia-Guyanába, továbbá, hogy kapjon hatékony védelmet az őt ért állítólagos jogsértéssel szemben, és addig, míg a prefekúra megvizsgálja a Francia-Guyanában való tartózkodásának jogosságát, a családjával élhessen.
2007. február 7-én a Cayenne-i Közigazgatási Bíróság sürgős kérelmek ügyében döntő bírája visszautasította a kérelmet, lényegében azzal az indokkal, hogy a kérelmező által kívánt intézkedés összességében inkább állandó jellegű, a sürgős kérelmek ügyében döntő bíró viszont csak ideiglenes intézkedéseket rendelhet el.
22. 2007 augusztusában a kérelmező illegálisan visszatért Francia-Guyanába.
23. 2007. október 4-én a Cayenne-i Közigazgatási Bíróság tárgyalást tartott, melynek során megvizsgálta a kérelmező korábbi kérelmét a kiutasítási határozat felülvizsgálatára vonatkozóan (lásd fentebb a 18. bekezdést). 2007. október 18-án a bíróság visszavonta a kiutasítási határozatot. Ezt főként azzal indokolta, hogy a kérelmező azt állította: 1995-ben, hét éves korában visszatért Francia-Guyanába, és onnantól kezdve életvitelszerűen ott tartózkodott, és az állításai alátámasztása céljából iskolai bizonyítványokat mutatott be, amelyek hitelességét a prefektus nem vitatta. Azt is megalapozottnak találták, hogy a kérelmező anyja állandó tartózkodási engedéllyel rendelkezik, és az apja szintén Francia-Guyanában él. A bíróság továbbá azt is megállította, hogy egy, a kérelmező által bemutatott bírósági felügyeleti rendelet értelmében, a kérelmezőt 2005-ben Francia-Guyanában letartóztatták, és megtiltották, hogy a területet elhagyja. Úgy találták, hogy a kérelmező megfelel a CESEDA L. 511-4 (2) cikkében rögzített feltételeknek, így nem lett volna szabad ellene kiutasítási határozatot kiadni.
A kérelmezőnek azzal a kérésével kapcsolatban, hogy utasítsák Francia-Guyana prefektusát, hogy az ítélet kihirdetésértől számított egy hónapon belül adjon a kérelmező számára tartózkodási engedélyt, a bíróság megállította, hogy a fenti döntése nem vonja szükségszerűen maga után az ideiglenes tartózkodási engedélyt, mivel az csak a kiutasítási határozat semmissé tételére vonatkozott. A bíróság ugyanakkor három hónapos időhatárt állapított meg, mely alatt a prefektusnak kötelessége tisztáznia a kérelmező tartózkodási státuszát.
24. 2009. június 16-án Francia-Guyana prefektúrája „látogatói” tartózkodási engedélyt adott ki a kérelmező számára, amelynek érvényessége egy évre szólt, munkavállalásra viszont nem jogosította fel. Egy vizsgálat feltárta, hogy a hatóságok hibát követtek el azzal, hogy „látogatói” tartózkodási engedélyt adtak ki számára. 2009. szeptember 23-án a kérelmező új tartózkodási engedélyt kapott „magán- és családi élet” címén. Az érvényességét visszamenőleg 2009 júniusától datálták, egy év érvényességi időre, munkavállalási joggal.
Ezt a tartózkodási engedélyt 2010. június 15-i lejárta után nem hosszabbították meg, a hosszabbításhoz szükséges dokumentumokkal kapcsolatos probléma miatt. 2010. október 14-én a kérelmező új tartózkodási engedélyt kapott, 2010. június 15-től 2011. június 15-ig tartó érvényességi idővel, amit azután 2012. június 15-ig meghosszabbítottak. A kérelmező most meghosszabbítható tartózkodási engedéllyel rendelkezik „magán- és családi élet” címén.
II. RELEVÁNS HAZAI JOG ÉS GYAKORLAT
25. Francia-Guyana egy francia tengerentúli département és terület. Az Alkotmány 73. cikke kimondja, hogy a tengerentúli département-okra és területekre automatikusan vonatkoznak a francia törvények és előírások, noha a területek sajátosságai és korlátozó tényezői alapján kisebb változtatások eszközölhetők. Amennyiben szükséges a bevándorlás szabályozása, a külföldi állampolgárok és menedékkérők belépéséről szóló Szabályzat (CESEDA) van érvényben.
A. A külföldi állampolgárok tartózkodását szabályozó rendelkezések
26. A vonatkozó időszakban a CESEDA előírásai a következők:
L. 313-11. cikk
„Amennyiben a jelenlétük nem jelent fenyegetést a közbiztonságra, az ideiglenes tartózkodási engedély „magán- és családi élet” címén automatikusan kiadásra kerül:
(1) a külföldi állampolgárnak, tizennyolcadik születésnapját követő évben... ha legalább az egyik szülője rendelkezik ideiglenes vagy állandó tartózkodási engedéllyel ...;
(2) ) a külföldi állampolgárnak, tizennyolcadik születésnapját követő évben ... ha minden kétséget kizáróan bizonyítani tudja, hogy életvitelszerűen tartózkodik Franciaországban, legalább egy, törvényes (biológiai vagy örökbefogadó) szülőjével, tizenhárom éves kora óta, és a szülő-gyermek viszonyt tudja igazolni az L. 314-11. cikkben rögzített feltételek szerint, az L. 311-7. cikkben rögzítettek nem képeznek követelményt; ...”
L. 511-4. cikk
„A következő személyek nem utasíthatók ki francia területről, és ellenük a jelen fejezet intézkedései értelmében kiutasítási határozat nem adható ki:
(1) ...;
(2) Külföldi állampolgárok, akik minden kétséget kizáróan bizonyítani tudják, hogy életvitelszerűen tartózkodnak Franciaországban legalább tizenhárom éves koruk óta; ...”
27. Ezen rendelkezések vonatkoznak minden francia területre, beleértve a tengerentúli területeket is.
B. Kiutasítási intézkedések és fellebbezések a közigazgatási bírósághoz
1. Az általánosságban alkalmazható jog
28. A vonatkozó időben a kiutasítási intézkedésekben a CESEDA 5. könyve szerint jártak el, amely a 2006-911 sz. törvénnyel lépett életbe 2006. július 24-én. Ezen intézkedések rendelkeztek a francia terület elhagyásának kötelezettségéről (lásd L. 511-1-I. cikk) és a hivatalos kiutasításról (lásd L. 511-1-II. cikk).
29. Az külföldi állampolgár, aki nem tudja bizonyítani, hogy legálisan lépett francia területre, vagy illegálisan tartózkodik ott, és semmilyen alapon nem igazolható a jelenléte, felszólítható a távozásra, illetve kiutasítási határozat adható ki ellene (lásd CESEDA 511-1.-től L. 511-3-ig terjedő cikkei).
30. Ha a külföldi állampolgár hivatalos elzárás alá került, tájékoztatást kapott a jogairól, és jogában állt jogsegélyt kérni egy, az elzárási központban működő szervezettől. E szervezetek jogi személyek voltak, akik megállapodásokat kötöttek a menedékjogokért felelős minisztériummal, és akiknek a célja az volt, hogy tájékoztassák a külföldi állampolgárokat a jogaikról, és segítséget nyújtsanak nekik azok érvényesítésében. 2007-ben csak a CIMADE volt jelen a francia hivatalos elzárási központokban. 2010 óta négy másik szervezet is jelen van: a Máltai Szeretetszolgálat, a Migránsokat Segítő Szociális Szolgálat (Association Service Social Familial Migrants, ASSFAM), a France Terre d’Asile és a Forum des Réfugiés.
31. A hivatalos kiutasítási határozatok ellen a kiadatásuk után negyvennyolc órán belül lehetett fellebbezni a közigazgatási bíróságon (lásd a CESEDA L. 512-2. cikke). A fellebbezés felfüggesztette a kiutasítási határozat végrehajtását, de nem védte meg a külföldi állampolgárt attól, hogy hivatalos elzárás alá helyezzék. A külföldi állampolgárt nem lehetett elszállítani a fellebbezési idő lejárta előtt, vagy, amennyiben az ügyet bíróság elé terjesztették, a bíróság ítélete előtt (lásd a CESEDA L. 512-3. cikke). A célországra vonatkozó ítélet különvált a kiutasítási határozattól. Ha azon ítéletet ellen a kiutasítási határozattal egy időben fellebbeztek, a fellebbezés szintén felfüggesztő hatállyal bírt (lásd a CESEDA L. 513-3. cikke).
32. A fellebbezés egy jogi felülbírálatra irányuló kérelem beadását jelentette, melynek keretében a kártérítés kérdése nem került vizsgálatra. A közigazgatási bíróság határozata így kizárólag a kiutasítási határozat jogosságára fókuszált. A bíróság összevetette a közérdekű okokat a külföldi állampolgár által hivatkozott alapvető szabadsággal vagy szabadságokkal. Amikor olyan fellebbezést vizsgáltak, amely a külföldi állampolgár egy meghatározott célországba való deportálására vonatkozott, a bíróság megvizsgálta, hogy ez összeegyeztethető-e az Egyezmény 3. cikkével. A bíróság megvizsgálta továbbá a kiutasítási határozat méltányosságát a külföldi állampolgár magán- és családi élete viszonylatában, amely az Egyezmény 8. cikkének védelme alatt áll.
33. A közigazgatási bíróság köteles volt hetvenkét órán belül ítéletet hozni.
34. A közigazgatási bíróság ítélete ellen fellebbezést lehetett benyújtani a területileg illetékes közigazgatási fellebbviteli bíróság elnökéhez, vagy egy általa delegált személyhez. E fellebbezés nem bírt felfüggesztő hatállyal (lásd a Közigazgatási Bíróság Szabályzatának R. 776-19. cikke).
35. A hivatalos kiutasítási határozat felfüggesztésének következményeit a CESEDA L. 512-4. cikke rögzítette. Először is, a felfüggesztés véget vetett bármiféle hivatalos elzárásnak vagy házi őrizetnek. A külföldi állampolgár ezután ideiglenes tartózkodási engedélyt kapott arra az időre, amíg a közigazgatási hatóság az ügyét felülvizsgálja. Az utóbbi időben a kiutasítási ügyekért felelős bíró nem csupán visszaküldte a külföldi állampolgárt a közigazgatási hatóságokhoz; hanem a Közigazgatási Bírósági Szabályzat L. 911-2. cikkének értelmében elrendelte, hogy a prefektus döntse el, hogy a személy jogosult-e tartózkodási engedélyre, „függetlenül attól, hogy kért-e”, és határidőt állapított meg, amelyen belül az érintett külföldi állampolgár ügyét felül kell vizsgálni (lásd például Conseil d’Etat, 2006. október 13., 275262 sz. kérelem, M. Abid A.).
36. A közigazgatási bíróság kiutasítási határozatot felfüggesztő ítélete azonban nem kötelezte a prefektust, hogy tartózkodási engedélyt adjon ki, ahogyan nem érintette a tartózkodási engedély kiadásának visszautasítását sem (lásd a Conseil d’Etat első vonatkozó ítéletét, 2002. február 22., 224496 sz. kérelem, Dieng, és később mások). Ez az olyan esetekre is vonatkozott, amikor a kiutasítási határozat felfüggesztésére nyomós indokok miatt került sor, mint például az Egyezmény 8. cikkének megszegése. Az esetjog alapján egy személy helyzetének felülbírálata elegendő volt a kiutasítási határozat nyomós indokok alapján való felfüggesztésének végrehajtásához. Mindazonáltal a res judicata elve megakadályozza, hogy a közigazgatási hatóság ugyanezen az alapon új kiutasítási határozatot adjon ki a körülmények bizonyított változása nélkül.
37. Ezek a rendelkezések (lásd fentebb a 28-36. bekezdéseket) részben módosultak a 2011. június 16-i 2011-672 sz. bevándorlási, integrációs és nemzetiségi törvény által, amely az illegálisan az országban tartózkodó külföldi állampolgárokkal szembeni eljárás harmonizációjára irányult. Az esetjogban a hivatalos kiutasítási intézkedésekkel kapcsolatos korábbi megoldások nagy része a jelen helyzetre áttehető.
2. A Francia-Guyanában alkalmazható törvények
38. A CESEDA releváns, a vonatkozó időre hatályos előírásai a következők:
L. 514-1. cikk
„E rész céljai tekintetében Francia-Guyana és Saint Martin viszonylatában a következő szabályok érvényesek:
(1) Ha a konzuli hatóság úgy kéri, a kiutasítási határozat a kibocsátása utáni egy teljes napon át nem kerül érvényesítésre;
(2) Tekintet nélkül a megelőző bekezdésben foglalt előírásokra, a külföldi állampolgár, aki utasítást kapott a francia terület elhagyására, vagy aki ellen hivatalos kiutasítási határozatot adtak ki, és aki az ügyben a közigazgatási bírósághoz fordul, egyidejűleg kérheti a rendelet felfüggesztését.
Ebből következően az L. 512-1 és L. 512-2-től L. 512-4-ig terjedő cikkek rendelkezései [mivel a prefektus által kibocsátott kiutasítási határozat a közigazgatási bíróság negyvennyolc órán belül felülbírálhatja, így a kiutasítási határozatot felfüggesztheti] nem vonatkoznak Francia-Guyanára vagy Saint Martinra.”
39. Ezért, a szokványos francia joggal ellentétben (lásd fentebb a 31. bekezdést), a közigazgatási bírósághoz benyújtott fellebbezés nem függeszti fel a kiutasítási határozat végrehajtását. Ez a kivétel, amelyet eredetileg korlátozott időtartamra vezettek be, végül állandóvá vált Francia-Guyanában az Anyaország Biztonsági Törvénye révén (2003‑239 sz. törvény, 2003. március 18.).
40. Amikor az Alkotmánybíróságot felkérték, hogy vizsgálja felül, hogy ez az intézkedés összhangban van-e Franciaország Alkotmányával, annak is a 61. cikkével, az Alkotmánybíróság helybenhagyta az intézkedést. A 2003-467 sz. ítéletében, 2003. március 13-án, amikor felülvizsgálta az intézkedés összeegyeztethetőségét az Alkotmány 73. pontjával, az Alkotmánybíróság így fogalmazott:
„az Anyaország Biztonsági Törvényének 141. és 142. szakaszai speciális intézkedéseket írnak elő, amelyek ... állandó jelleggel Francia-Guyana és a Guadeloupe-i Saint Martin törvényhatóságára vonatkoznak; e rendelkezések szerint nem kell véleményezésre benyújtani a tartózkodási engedélyekben illetékes bizottsághoz a tartózkodási engedély megtagadását bizonyos külföldi állampolgárok számára – ahogyan az rögzítésre került az 1945. november 2-i rendelet 12. quater szakaszában, és a kiutasítási határozat ellen beadott fellebbezés nem bír felfüggesztő hatállyal.
A kérelmező parlamenti képviselők állítása szerint a speciális rendelkezés állandósítása által a 141. és 142. szekciók összeütközésbe kerülnek az ‘alkotmányosan biztosított jogokkal és garanciákkal, mint például a védekezés joga,’ és túllépnek az Alkotmány 3. cikke által hitelesített, tengerentúli département-okra vonatkozó szabályozáson.
Figyelembe véve a különleges helyzetet és az emberek országok közti vándorlásából fakadó elhúzódó nehézségeket Francia-Guyana département-jában, valamint Guadeloupe département-ján belül Saint Martin törvényhatósági területén, a Parlament speciális rendelkezést vezetett be a fent említett 1945. november 2-i rendelet 12. quater illetve 40. szakaszában, anélkül, hogy ezzel felborította volna az Alkotmány által megkövetelt egyensúlyt a közérdekű szükségletek és az Alkotmány által garantált jogok és szabadságok védelme közt. Az érintett személyek továbbra is élvezik a fellebbezés jogát a közigazgatási intézkedések ellen, ahogyan benyújthatnak sürgős elbírálást igénylő kérelmeket is a közigazgatási bíróságon. Észben tartva a speciális körülményeket, amelyek közvetlenül kapcsolódnak az illegális bevándorlás elleni küzdelem megerősítésének céljához, a rendelet nem sértette meg az egyenlőség alkotmányos elvét. A szóban forgó változtatások nem ellenkeznek az Alkotmány 73. cikkével. ...”
41. A külföldi állampolgárok kiutasítását illetően a francia jogszabályok hat további tengerentúli „département-ra és területre” és közösségre (Guadeloupe, Mayotte, Wallis és Futuna, Saint-Barthelemy, Saint-Martin, Francia Polinézia és Új-Kaledónia) hasonló kivételt vonatkoztatnak.
C. Sürgős kérelmek
42. Azon törvényi előírások, amelyek szerint a végrehajtás felfüggesztését, vagy egy alapvető szabadság védelmét (référé suspension vagy référé liberté) célzó sürgős kérelmek esetében el kell járni, automatikusan alkalmazhatók Francia-Guyanában, ahogyan bárhol másutt Franciaországban. A Közigazgatási Bíróság Szabályzatának vonatkozó rendelkezései a következők:
L. 521-1. cikk
„Amikor kérelem érkezik egy közigazgatási határozat (beleértve a visszautasítást is) felfüggesztésére vagy módosítására, a sürgős kérelmek ügyében döntő bíró elrendelheti a rendelet vagy annak egy részének érvényesítésének elhalasztását, olyan mértékben, amennyiben a kérelem sürgőssége azt indokolja, és abban a vonatkozásban, amelynek kapcsán, bizonyítékok alapján, súlyos kétségek merülhetnek fel a határozat jogosságát illetően.
Amikor egy határozat érvényesítése elhalasztásra kerül, a lehető leghamarabb egy rendeletet kell kiadni, amely rögzíti, hogy a vonatkozó döntést megváltoztatták, vagy az érvényesítését elhalasztották. Az érvényesítés felfüggesztése legkésőbb akkor ér véget, amikor döntés születik a döntés megváltoztatására vagy felfüggesztésére irányuló kérelemről.”
L. 521-2. cikk
„Amikor ilyen kérelem merül fel, a sürgős kérelmek ügyében döntő bíró elrendelheti mindazon intézkedéseket, amelyek szükségesek az alapvető szabadság megvédéséhez, amelyet a hatalma révén foganatosított eljárás során komolyan és nyilvánvalóan törvényellenes módon megsértett egy közhivatalt ellátó közjogi entitás vagy szervezet. A sürgős kérelmek ügyében döntő bírónak negyvennyolc órán belül kell ítéletet hoznia.”
43. Egy Francia-Guyanára vonatkozó ügy vizsgálatakor, Közigazgatási Bíróság Szabályzatának L. 521-1 cikke szerint, Conseil d’Etat rámutatott:
„Egy ügy sürgőssége akkor igazolja egy közigazgatási intézkedés elhalasztását, ha annak végrehajtása, kellőképpen komoly és közvetlen módon, veszélyt jelentene a közérdekre, a kérelmező helyzetére vagy az általa védeni igyekezett érdekeire. A a sürgős kérelmek ügyében döntő bíró az a személy, akihez a tartózkodási engedélyt megvonó határozat felfüggesztésére irányuló kérelmeket továbbítják a sürgősség felmérése céljából, és a döntését az érintett egyén helyzetének, és a tartózkodási engedély megvonásának valószínű következményeinek figyelembevételével meg kell indokolnia.
Mivel a Szabályzat a külföldi állampolgárok és menedékkérők belépését és tartózkodását szabályozó L. 514-1 kiköti, hogy ugyanazon Szabályzat L. 512-1 cikke Francia-Guyanára nem vonatkozik, egy külföldi állampolgár fellebbezése a tartózkodási engedély megtagadása ellen – amely a francia terület elhagyásának kötelezettségével jár, megnevezve a célországot – nem jár a francia terület elhagyásának kötelezettségének felfüggesztésével.”
44. A Conseil d’Etat továbbiakban a következőt állította:
„az a lehetőség, hogy egy kiutasítási határozatot bármikor érvényesíthetnek ... tekinthető egy sürgős helyzetnek, amely lehetvé teszi, hogy a sürgős kérelmek ügyében döntő bíró a tartózkodási engedély kiadásának megtagadásáról szóló intézkedést, amely a francia terület elhagyásának kötelezettségével jár, Közigazgatási Bíróság Szabályzatának L. 521-1 cikkben foglalt rendelkezései szerint felfüggessze.” (Conseil d’Etat, 2011. november 9., M. Takaram A., 346700 sz., Lebon gyűjtemény)
D. A Nemzeti Rendészetetikai Bizottság 2008-9 sz. véleménye
45. Egy 2008. január 23-án benyújtott panasz alapján a Nemzeti Rendészetetikai Bizottság (Commission nationale de déontologie de la sécurité) megvizsgálta mindazon körülményeket, amelyek közt C. D. úr, brazil állampolgár cayenne-i kórházba kerülését követően hat órával meghalt, miután 2007. november 12-én Francia-Guyana départementjának határrendészetének egy járőröző ellenőrző osztaga megállította, őrizetbe vette, és a kiutasítása felőli döntésig elzárta.
46. 2008. december 1. keltezésű véleményben a Nemzeti Rendészetetikai Bizottság a következőt állapítja meg:
„Francia-Guyana határrendészetében 2006 és 2008. januér 30. között – amikor feloszlatták a két közutakon járőröző ellenőrző osztagot – olyan munkamódszerek és adatfeldolgozó gyakorlatok működtek, amelyek, formálisan jogos eljárások leple alatt, szisztematikusan megsértették a bűnügyi eljárás elveit, és a letartóztatott személyek legalapvetőbb emberi jogait., ... azzal, szándékosan meghamisították a jelentésekben közölt időpontokat, vagy előre elkészített formanyomtatványokat használtak, amelyekkel az őrizetbe vett vagy elzárt embereket lemondatták a jogaikról, mielőtt nekik maguknak lett volna lehetőségük a kívánságaikat elmondani az ügyben.
E jogsértések szisztematikus és hosszasan elhúzódó mivolta miatt ... a Bizottság határozottan ajánlja, hogy ...
fegyelmi eljárás induljon mindazok ellen, ... akik másokat e jogsértésekre ösztönöztek, akik elkövették azokat, és akik hagyták, hogy ilyen sokáig folytatódjanak ...
Általánosabban szólva, a Bizottság kéri mindazokat, akik a tengerentúlon teljesítenek szolgálatot, hogy ne feledkezzenek meg arról, hogy
...
az illegális bevándorlás ellen folytatott harcban a központi hatóságok által megkövetelt számú sikeres kiutasítás teljesítése semmiféleképpen nem lehet hatással az eljárások módjára és jogszerűségére;
és bármilyen jogi lépés is követi a letartóztatást – őrizetben tartás, személyazonosság ellenőrzése, közigazgatási elzárás – az érintett személyeknek vannak bizonyos jogaik, amelyekről a rendőrség köteles valós tájékoztatást nyújtani számukra, olyan nyelven, amelyet megértenek, nem csak a látszat kedvéért, hanem hogy képessé tegyék őket a jogaik hatékony érvényesítésére.”
III. RELEVÁNS NEMZETKÖZI ESZKÖZÖK ÉS GYAKORLAT
A. Az Európa Tanács eszközei
1. A Miniszterek Bizottsága
47. 2005. május 4-én a Miniszterek Bizottsága elfogadta a “A kiutasítás húsz irányelve” című dokumentumot. A vonatkozó irányelvek a következők:
„2. Irányelv: kiutasítási határozat kiadása
Kiutasítási határozat csak törvényes ítélet végrehajtása céljából adható ki.
1. Kiutasítási határozat nem adható ki addig, amíg a befogadó állam nem vizsgált meg a lehető legésszerűbben minden rendelkezésre álló kapcsolódó információt, és nem jutott kellőképpen meggyőző eredményre a tekintetben, hogy a rendelet miatt, vagy annak végrehajtásakor nem teszi ki a hazájába (vagy állandó lakhelyére) visszautasított személyt:
a. kivégzés, kínzás, embertelen vagy megalázó bánásmód valós kockázatának;
b. kivégzés, kínzás, embertelen vagy megalázó bánásmód valós kockázatának nem állami elkövető révén, amennyiben a célállam hatóságai, az országot vagy az ország jelentős részét vezető pártok vagy szervezetek, beleértve a nemzetközi szervezeteket is, nem tudnak vagy nem hajlandók hatékony védelmet biztosítani;
vagy
c. egyéb szituációnak, amely, a nemzetközi jog vagy a helyi jogszabályok viszonylatában, indokolja a nemzetközi védelmet.
2. A kiutasítási határozat csak akkor adható ki, miután a befogadó állam hatóságai megvizsgáltak a lehető legésszerűbben minden rendelkezésre álló kapcsolódó információt, és kellőképpen meggyőző eredményre jutottak a tekintetben, hogy a kiutasított személy magán- és/vagy családi élethez való jogába való beavatkozás arányos és méltányos eszköz egy jogos cél érdekében.
...
5. irányelv: jogorvoslat a kiutasítási határozat ellen
1. A kiutasítási határozat, vagy a kiutasítási határozathoz vezető eljárás tekintetében annak érintettje hatékony jogorvoslatban kell, hogy részesüljön, kompetens hatóság, vagy részrehajlástól mentes, grantáltan független tagokból álló testület révén. A kompetens hatóságnak vagy testületnek jogában áll felülvizsgálni a kiutasítási határozatot, és, többek közt, a végrehajtását ideiglenesen fel is függesztheti.
2. A jogorvoslat meg kell, hogy feleljen a megkövetelt eljárási garanciáknak, és meg kell felelnie a következő feltételeknek:
– a jogorvoslattal való élés lehetőségének ideje nem ésszerűtlenül rövid;
– a jogorvoslat könnyen elérhető, beleértve különösen azt, hogy ha a kiutasítási határozatot kapott személy nem tudja kifizetni a szükséges jogi segítséget, akkor azt díjmentesen biztosítják számára, a jogsegély nemzeti szabályozásának megfelelően;
– amennyiben a kiutasítási határozatot kapott személy azt állítja, hogy a visszatérése a 2.1 bekezdésben rögzített emberi jogai megsértését fogja maga után vonni, az állítása alapos kivizsgálásra kerül.
3. A jogorvoslatnak kell rendelkeznie felfüggesztési hatállyal, arra az esetre, ha a kiutasítási határozatot kapott személy megalapozottan állítja, hogy visszatérése esetén a 2.1 bekezdésben rögzített emberi jogai sérülnének.”
2. Az Emberi Jogok Megbízottja
48. Az Emberi Jogok Megbízottja ajánlást adott ki az Európa Tanács tagállamai területére belépni szándékozó külföldi állampolgárok jogait, valamint a kiutasítási végzések (CommDH(2001)19) érvényesítését illetően. Ez a 2001. szeptember 19. keltezésű ajánlás a következő bekezdést tartalmazza:
„11. Alapvető fontosságú, hogy az Egyezmény 13. cikkében rögzített jogorvoslathoz való jogot ne csak a törvény garantálja, hanem a gyakorlatban is biztosítsák, ha egy személy azt állítja, hogy az illetékes hatóságok megsértették, vagy valószínűsíthetően meg fogják sérteni valamely, az Egyezményben foglalt jogát. A hatékony jogorvoslathoz való hozzáférés jogát bárki számára biztosítani kell, aki fellebbezni kíván egy refoulement vagy kiutasítási határozat ellen. A jogorvoslatnak képesnek kell lennie a kiutasítási határozat érvényesítésének felfüggesztési jogával, legalább ott, ahol az Egyezmény 2. vagy 3. cikkére vonatkozik a panaszolt jogsértés.”
Az Európai Parlament és a Tanács 2008/115/EK irányelve (2008. december 16.) a harmadik országok illegálisan tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról („a Visszaküldési Irányelv”)
49. Az Irányelv 5., 12. és 13. cikkének releváns részei a következőt mondják ki:
„I. FEJEZET
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
5. cikk
A visszaküldés tilalma, a gyermek mindenek felett álló érdeke, családi élet és egészségi állapot
Az irányelv végrehajtása során a tagállamok megfelelő figyelmet fordítanak
a) a gyermek mindenek felett álló érdekeire,
b) a családi életre,
c) az érintett harmadik országbeli állampolgár egészségi állapotára,
és tiszteletben tartják a visszaküldés tilalmának elvét (non-refoulement).
III. FEJEZET
ELJÁRÁSI BIZTOSÍTÉKOK
12. cikk
Formanyomtatvány
(1) A kiutasítási határozatok, és – amennyiben elrendelik – a beutazási tilalomról és a kitoloncolásról szóló határozatok meghozatalára írásban, a tényállás ismertetésével és jogi indokolással, valamint a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségek feltüntetésével kerül sor.
...”
13. cikk
Jogorvoslatok
(1) Az érintett harmadik országbeli állampolgár számára biztosítani kell a hatékony jogorvoslathoz való jogot, hogy illetékes bíróság vagy közigazgatósági hatóság, vagy pártatlan és a függetlenség biztosítékával rendelkező tagokból álló illetékes szerv előtt fellebbezéssel élhessen a kiutasításhoz kapcsolódó, a 12. cikk (1) bekezdésében említett határozatok ellen, vagy kérhesse azok felülvizsgálatát.
(2) Az (1) bekezdésben említett hatóságnak vagy szervnek hatáskörében áll felülvizsgálni a kiutasításhoz kapcsolódó, a 12. cikk (1) bekezdésében említett határozatokat, beleértve a határozatok végrehajtásának ideiglenes felfüggesztését, kivéve, ha a nemzeti jog értelmében az ideiglenes felfüggesztés már érvényben van.
...”
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának összegző észrevételei a Franciaországról szóló negyedik időszakos jelentésben
50. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányával összhangban 2008. július 9.-én és 10.-én az Emberi Jogi Tanács megvizsgálta a Franciaországról szóló negyedik időszakos jelentést (CCPR/C/FRA/4). 2008. július 22-én kiadta az összegző észrevételeit, többek között az alábbiakkal:
„... azok a személyek, akiket elszállítanak Mayotte tengerentúli területeiről évente mintegy 16.000 felnőtt és 3.000 gyerek, nem folyamodhatnak a bírósághoz.
Az Államnak biztosítania a kell, hogy a külföldi állampolgárok, beleértve a menedékkérőket is, visszaküldése tisztességes eljárás keretében történjen, amely hatékonyan kizárja annak kockázatát, hogy az érintett személy visszatérve súlyos jogsértést fog elszenvedni.
A dokumentumokkal nem rendelkező külföldi állampolgárok és menedékkérők kellő tájékoztatást kell, hogy kapjanak, ismertetni kell őket a jogaikról, biztosítani őket azokról, beleértve a menedékjogot is, és biztosítani kell számukra ingyenes jogsegélyhez való hozzáférést. Az Államnak arról is gondoskodnia kell, hogy minden, kitoloncolásra ítélt személynek kellő ideje legyen menedékjogot kérni, garantáltan álljanak rendelkezésükre fordítók, és fellebbezési jog, felfüggesztési hatállyal.” (az eredeti szövegben az utolsó két bekezdés vastagon szedett)
A JOG
I. AZ ÜGY A NAGYKAMARA ELŐTT
51. A Nagykamarához nyújtott beadványokban, a Kormány emlékeztetett a korábbi ellenvetésére az Egyezmény 8. cikkére hivatkozó panasszal szemben. A Kamara azonban 2011. június 30-i ítéletében elfogadhatónak ítélte a hatékony jogorvoslat hiányára vonatkozó panaszt (az Egyezmény 13. és 8. cikke együtt olvasva), valamint elfogadhatatlannak a jogtalan beavatkozásra irányuló panaszt a kérelmező magán- és családi életébe (az Egyezmény 8. cikke önmagában olvasva). A Kamara az utóbbi panaszt azért utasította el, mert ratione personae inkompatibilis az Egyezménnyel, ugyanis a kérelmezőt a 34. cikkben foglaltak értelmében nem lehet áldozatnak tekinteni. A Nagykamara ezért csak a Kamara által elfogadhatónak ítélt kérelmet vizsgálja meg, mivel a Nagykamarához benyújtott „ügy” minden esetben az, amit a Kamara elfogadhatónak ítélt (lásd, egyebek mellett, K. és T. kontra Finnország [GC], 25702/94 sz., 140-141. bekezdések, ECHR 2001-VII, és Taxquet kontra Belgium [GC], 926/05 sz., 61. bekezdés, ECHR 2010).
II. AZ EGYEZMÉNY 13. CIKKNEK ÁLLÍTÓLAGOS MEGSÉRTÉSE A 8. CIKKEL EGYÜTT OLVASVA
52. A kérelmező azt panaszolta, hogy a francia jogszabályok keretein belül nem kapott hatékony jogorvoslatot a panaszára, miszerint a Brazíliába való kiutasítása eredményeképpen jogtalanul megsértették a magán- és családi élethez való jogát. Az Egyezmény 8. cikkel együtt olvasott 1. cikkére hivatkozott, mely a következőt mondja ki:
8. cikk
„1. Mindenkinek joga van arra, hogy magán- és családi életét, lakását és levelezését tiszteletben tartsák.
2. E jog gyakorlásába hatóság csak a törvényben meghatározott, olyan esetekben avatkozhat be, amikor az egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a közbiztonság vagy az ország gazdasági jóléte érdekében, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, avagy mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükséges.”
13. cikk
„Bárkinek, akinek a jelen Egyezményben meghatározott jogait és szabadságait megsértették, joga van ahhoz, hogy a hazai hatóság előtt a jogsérelem hatékony orvoslását kérje az esetben is, ha e jogokat hivatalos minőségben eljáró személyek sértették meg.”
A. A Kamara ítélete
53. 2011. június 30-i ítéletében a Kamara megállapította, hogy a Cayenne-i Közigazgatási Bíróság 2007. október 18-án, csaknem kilenc hónappal a kérelmező Brazíliába szállítása után helyezte hatályon kívül az ellene hozott kiutasítási határozat. A Kamara megjegyezte továbbá, hogy a kérelmező nem kapott tartózkodási engedélyt, így nem élhetett legálisan Francia-Guyanában 2009. június 16-ig. Mindezek alapján a Kamara megállapította, hogy abban az időben, amikor a kérelmezőt Brazíliába szállították, súlyos kérdések merültek fel az elszállításnak az Egyezmény 8. cikkével való összeegyeztethetőségét illetően. A Kamara figyelembe vette, hogy a kérelmezőnek jogos a panasza az Egyezmény 13. cikkével kapcsolatban, a Bíróság esetjoga szerint is. Ennek okán a Kamara a továbbiakban megvizsgálta a panasz érdemeit, valamint a kérelmező számára Francia-Guyanában hozzáférhető jogorvoslatok hatékonyságát. Úgy találta, hogy a jogorvoslat, amiben a kérelmező a Cayenne-i Közigazgatási Bíróság révén részesült, lehetővé tette számára, hogy a kiutasítási határozatot illegálisnak minősíttesse és, ebből kifolyólag tartózkodási engedélyt szerezzen, még ha, mivel a fellebbezésnek nem volt felfüggesztő hatálya, a kérelmezőt Brazíliába szállították már az előtt, hogy a Közigazgatási Bíróság megvizsgálta volna az ügyét. A Kamara megjegyezte továbbá, hogy a kérelmező kényszerű távolléte nem szakította el véglegesen a családi kötelékeit, mivel, noha először illegálisan, de a deportálás után némi idő elteltével vissza tudott térni Francia-Guyanába, és kapott tartózkodási engedélyt. Észben tartva, egyebek mellett, az Államok önálló mérlegelési jogát ilyen esetekben, a Kamara úgy találta, hogy nem került sor az Egyezmény 8. cikkel együtt olvasott 13. cikkének megszegésére.
B. A Felek beadványai a Nagykamara előtt
1. A Kormány
(a) A kérelmező áldozati státusza
54. A Kormány álláspontja szerint a kérelmezőt már nem lehet az Egyezmény 34. cikke vagy a Bíróság esetjoga alapján „áldozatnak” nevezni. A Kormány kijelentette, hogy a helyi hatóságok azzal, hogy tartózkodási engedélyt adtak a kérelmezőnek, elismerték és helyrehozták az Egyezmény 8. cikkel együtt olvasott 13. cikkében foglalt jogok állítólagos megsértését. Ezen felül, a kiutasítási határozat érvényesítésének ellenére a Közigazgatási Bíróság úgy rendelkezett, hogy az ítéletet fel kell függeszteni, ahelyett, hogy egyszerűen megszüntette volna az eljárást. Ez azt mutatja, hogy a jogorvoslat hatékony volt.
55. A tárgyaláson a Kormány arra is rámutatott, hogy az, hogy a kérelmező a letartóztatása idején illegálisan tartózkodott Francia-Guyanában, az ő mulasztásának eredménye, mert nem kérelmezte a tartózkodási engedélye hivatalos rendezését, holott kellett volna még abban az esetben is, ha automatikusan jogosult rá. A Kormány szerint ez egyértelműen megkülönbözteti az ügyet a Gebremedhin [Gaberamadhien] kontra Franciaország (25389/05 sz., ECHR 2007‑II) ügytől, ahol a kérelmező, egy eritreai állampolgár, menedékjogot kért Franciaországban. Abban az esetben azonban, ha nem lett volna a Bíróság által elrendelt ideiglenes intézkedés, miszerint a személyt az országba be nem engedő ítélet elleni fellebbezésnek nincs felfüggesztő hatálya, lehetetlenné tette volna a helyi hatóságok számára, hogy orvosolják az Egyezmény 3. cikkének állítólagos megsértését. A kérelmező abban az ügyben jogos panaszt nyújtott be, ellentétben a jelen üggyel.
(b) Az Egyezmény 8. cikkel együtt olvasott 13. cikkével való összeegyeztethetőség
56. Hivatkozva a Bíróság esetjogára, a Kormány úgy érvelt, hogy a jogorvoslat hatékonysága a 13. cikkben foglaltaknak megfelelően elvben nem függ a felfüggesztő hatálytól, csak abban az esetben, amikor, az Egyezmény 3. cikkével és a 4. Kiegészítő Jegyzőkönyv 4. cikkével ellentétben, potenciálisan visszafordíthatatlan következményekről van szó. A jelen esetben a kérelmező kiutasítására vonatkozó határozat ellen fellebbezés történt a közigazgatósági bíróságnál, amely azt felfüggesztette, és így engedélyezte a kérelmezőnek, hogy visszatérjen Francia-Guyanába. Ez azt jelenti, hogy a kérelmező hatékony jogorvoslatban részesült. A Kormány hangsúlyozta, hogy a kérelmező családi kapcsolatai nem szakadtak meg tartósan, így a kiutasítása nem járt visszafordíthatatlan következményekkel. A kiutasítás idején a kérelmező tizennyolc éves volt, egészséges, egyedülálló és gyermektelen. Abba az országba szállították, ahol a nagyszülei éltek, és néhány hónappal később visszatérhetett Francia-Guyanába, ahol gond nélkül folytathatta a korábbi életét. Ebből a Kormány szerint az következik, hogy a kérelmező hatékony jogorvoslatban részesült.
A Kormány továbbá figyelembe vette, hogy a Kamara a priori megközelítést alkalmazott, és úgy vélte, hogy a 8. cikk megsértése a hatóságok részéről nem jár visszavonhatatlan következményekkel, kivéve, ha az érintett egyén meghal vagy megsebesül. A Kormány ugyanakkor úgy vélte, hogy az ilyen speciális esetek a 3. cikk hatáskörébe tartoznak, és a jogorvoslat automatikusan felfüggesztő hatállyal járna. A kérelmező esete kétségkívül a 8. cikk hatálya alá esik, és nem járt potenciálisan visszafordíthatatlan következményekkel.
57. A Kormány szerint a kérelmező ügye nem sorolható azok közé, amelyek esetében a magán- és családi élethez aló jog megsértése visszafordíthatatlan következményekkel jár. Lehetséges, hogy azzal, hogy illegálisan tért vissza Francia-Guyanába, kockázatnak tette ki magát, ugyanakkor az a tény, hogy megszegte a törvényt anélkül, hogy legalább megvárta volna a közigazgatósági bíróság határozatát, csakis a saját felelősségére történt. Végül a Kormány rámutatott, hogy a hazai bíróság ítéletét követően a kérelmező ideiglenes tartózkodási engedélyt kapott. A tény, hogy a hatóságok csak 2009. június 16-án tudták kiadni az első tartózkodási engedélyt, egyedül a kérelmező hibája, aki nem nyújtotta be a megfelelő dokumentumokat, és akkor sem tett erőfeszítést a helyzete szabályozására, amikor megkérték erre.
58. A Kormány úgy vélte, hogy a Francia-Guyanában alkalmazott kivétel beleesik az Államok számára a 13. cikkben rögzített kötelességek betartása függvényében engedélyezett önálló mérlegelési jogkörbe. A felfüggesztő hatállyal kapcsolatos kivételt igazolta az a tény, hogy Francia-Guyanát különösen nyomósan érinti az illegális bevándorlás problémája. Az illegális bevándorlást és az azzal összefüggő bűnügyi hálózatok működését megkönnyíti a hely sajátos topográfiája, amely a határokat könnyen átjárhatóvá és nehezen őrizhetővé teszi. Ezen felül, tekintettel arra, hogy Francia-Guyana prefektúrája rendszeresen igen nagyszámú kiutasítási határozatot ad ki, a fellebbezés felfüggesztő hatályának bevezetése nagy valószínűséggel túlterhelné a közigazgatósági bíróságokat, és hátrányosan befolyásolná a megfelelő igazságszolgáltatást. A kivételt továbbá az is igazolja, hogy szükséges bizonyos egyensúlyt fenntartani Francia-Guyana és a szomszédos országok között, tekintettel azok szoros, kölcsönös kapcsolatára Franciaországgal.
59. Akárhogy is, még ha nem is állt rendelkezésre automatikusan felfüggesztő hatállyal bíró jogorvoslat, lehetőség van sürgősen elbírálandó kérelmek az érvényesítés elhalasztására, és ezzel élt a kérelmező is. A meghallgatáson a Kormány rámutatott, hogy mivel a Conseil d’Etat nem sokkal előtte ítéletet hozott az ügyben, meg kellett vizsgálni, hogy az pontosan mely hatály alá esik. Az ítélet úgy tűnt, hogy megadja a sürgős kérelmek ügyében döntő bírónak a jogot, hogy egy kiutasítási határozat végrehajtását felfüggessze, amikor fennáll a kockázat, hogy azt bármikor foganatosítják, és súlyos okok alapján meg lehet kérdőjelezni a jogszerűségét (lásd fentebb a 43. és 44. bekezdéseket).
60. Ami azt a kérdést illeti, hogy következetes-e a Bíróság esetjoga, a Kormány úgy állapította meg, hogy igen. Nincs szükség felfüggesztési hatállyal bíró jogorvoslatra, ha az Egyezmény 13. cikkét együtt olvassuk a 8. cikkel. Az ilyen esetekben a Bíróság megfelelően felmérte a kiutasítási intézkedés megfelelően aránylik-e az elérni kívánt célhoz. E vizsgálat közben a Bíróság az esetjogában lefektetett kritériumokat alkalmazta (például, Boultif kontra Svájc, 54273/00. sz., ECHR 2001‑IX). Így a jogorvoslat hatékonysága nem annak felfüggesztési hatályán múlt. A meghallgatás alkalmával a Kormány hozzátette, hogy az ettől az elvtől való eltérés aláásná a Bíróság esetjogának következetességét és egyértelműségét.
61. A Kormány a fentiek okán arra kérte a Bíróságot, hogy hagyja helyben a Kamara ítéletét.
2. A kérelmező
(a) Áldozati státusz
62. A kérelmező úgy érvelt, hogy hasonlóan a fentebb hivatkozott Gebremedhin-ügyhöz, az Egyezmény 34. cikke értelmében továbbra is áldozatnak minősül. A kérelmező szerint az Egyezmény 8. cikkel együtt olvasott 13. cikkének állítólagos megsértése már azelőtt megtörtént, hogy a közigazgatási bíróság ítéletet hozott volna. A tárgyaláson a kérelmező kifejtette, hogy a letartóztatása és kiutasítása idején éppen betöltötte a tizennyolcadik életévét, és ennek, a francia jogszabályok szerint, 2007 júniusáig rendeznie kellett volna a helyzetét (lásd fentebb a 26. és 27. bekezdéseket). Ennek ellenére kiutasították, és kénytelen volt egy embercsempész lefizetése által kockázatot vállalni, hogy illegálisan visszatérhessen Francia-Guyanába. Hivatkozva a Kamara döntésére az ügyében, a kérelmező úgy vélte, hogy a panasza jogos volt, és az elszállítása idején komoly problémát okozott.
(b) Az Egyezmény 8. cikkel együtt olvasott 13. cikkével való összeegyeztethetőség
63. A kérelmező kritizálta a Francia-Guyanában érvényben levő kivételt, amely megfosztotta őt attól, hogy érdemi jogorvoslatot kapjon az Egyezmény 8. cikke alapján az elszenvedett jogsértésre.
64. A kérelmező kifejtette, hogy Kamara döntésével ellentétben, a külföldiek deportálásakor a magán- és családi élethez való jog megsértése járhat visszafordíthatatlan következményekkel. Az ő esetében is lehettek volna visszafordíthatatlanok a következmények és pszichológiai értelemben azok is. Visszamenőlegesen nem mérhetők fel, köszönhetően a szerencséjének, hogy a jogtalan kitoloncolást követően sikerült visszatérnie Francia-Guyanába. Az sem volt elfogadható, hogy nagy kockázatot vállalva egy embercsempésznek kellett fizetnie, hogy az visszavigye őt Francia-Guyanába, mert a hatóságoknak az előírt három hónap helyett két évbe telt tenni valamit a bírósági ítélet ellen. A kérelmező szerint az, hogy két évébe telt tartózkodási engedélyt szereznie, a közigazgatási hatóságokkal való „feszült” viszonynak köszönhető, akik számos dokumentum felmutatását követelték tőle, amelyek közül nem is volt mind releváns.
65. A kérelmező hivatkozott a Francia-Guyanában tapasztalható helyzetre, ahol évente a negyvenezer illegális bevándorló közül tízezret szállítanak el. A kérelmező beadványa szerint ilyen számadatok mellett lehetetlen minden egyén helyzetét vizsgálat tárgyává tenni a kiutasítás előtt. A kiutasítási rendeleteket többnyire a kibocsátást követő negyvennyolc órában érvényesítik, csak nagyon felületes hivatalos vizsgálat után, ahogyan azt a Nemzeti Rendészetetikai Bizottság vizsgálata is feltárta (lásd fentebb a 45. és 46. bekezdéseket). E rendeletek számos típusú esetet érintenek, beleértve a gyermekeik hátrahagyására kényszerített szülőkét, akiknek a gyermekeit aztán állami gondozásba veszik, és helyrehozhatatlan károkat okoznak a családi élethez való jogukban. A helyrehozhatatlan károk veszélyét növeli, hogy a hatóságok és a bíróságok elmulasztják az előzetes vizsgálatot.
66. A kérelmező aztán a Bíróság esetjogára hivatkozott a gyermekek szülőktől való elszakítása ügyében, amely szerint az idő múlása helyrehozhatatlan károkat okoz a szülő és a gyermek kapcsolatában, akik nem élhetnek együtt. A kérelmező úgy vélte, hogy ez a megközelítés a külföldi állampolgárok kiutasítására is vonatkoztatható.
67. A kérelmező továbbá úgy érvelt, hogy az az igény, hogy a 87. cikkre hivatkozva benyújtott felülvizsgálati kérelemnek legyen felfüggesztő hatálya, összhangban lenne az általános trenddel, amelyet a Čonka kontra Belgium ítélettel alapoztak meg (51564/99 sz., ECHR 2002‑I), és, ebből logikusan következően, előmozdítaná a Bíróság szerepének szubszidiaritását.
68. A kérelmező továbbá úgy vélte, hogy az Államoknak engedélyezett önálló mérlegelési jog nem igazolja a Francia-Guyanában alkalmazott jogi kivételezést, annak fényében, hogy Franciaország elkötelezte magát az Egyezményben foglalt jogok védelmére.
69. A kérelmező végül azzal érvelt, hogy a Kamara ítélete ellentmondott az Európai Unió követelményeinek, különösen az Európa Parlament és Tanács 2008/115/EC irányelvének.
3. Groupe d’information et de soutien des immigrés (GISTI), Ligue française des droits de l’homme et du citoyen (LDH) és a Comité inter‑mouvements auprès des évacués (CIMADE), külső beavatkozók
70. A külső beavatkozók közös peranyagukban kifejtették, hogy a kérdéses időben Franciaországnak azon tengerentúli területein, amelyek a bevándorlók jogaiban érintettek, kivételek voltak érvényben a kontinentális francia törvényekhez képest. Ezek a területek gyakorlatilag a bevándorlási politika és rendőri eljárások próbaterepei voltak. Francia-Guyanában például, a kontinentális Franciaországgal ellentétben, a rendőrség előzetes ügyészi engedély nélkül hajthatott végre általános igazoltatásokat. A fogva tartás körülményei nem voltak kielégítők, és az emberek elszállítását Francia-Guyanából gyors tempóban és tömegesen bonyolították le. 2010-ben például összesen 6073 embert helyeztek el a közigazgatási fogdában, ahol 38 férőhely volt, és közülük 4057-et átlagosan 1,4 nap múlva kiutasítottak az országból. Ugyanabban az évben a 6073 emberből mindössze 717 (11, 8%) került tárgyalásra, bíró elé. A külső beavatkozók beadványa szerint ezek az eredmények, melyek ellentmondanak az Egyezményben rögzített alapvető jogoknak és szabadságoknak, teljes mértékben a felfüggesztő hatályú jogorvoslat hiányának tudhatók be. A felfüggesztő hatályú jogorvoslat hiánya, tekintet nélkül a Bíróság esetjogára, még azokra a külföldi állampolgárokra is vonatkozik, akik az Egyezmény 2. és 3 cikkének, vagy a 4. Kiegészítő Jegyzőkönyv 4. cikkének megszegését sérelmezik.
71. Mind a felfüggesztő hatállyal szemben tett kivétel, mind a rendőrségi módszerek célja az illegális bevándorlók kitoloncolásának megkönnyítése volt. A rendőrség által alkalmazott módszereket a Nemzeti Rendészetetikai Bizottság kritizálta, mivel 2008-ban számos súlyos ügyet vizsgált (többek közt annak a személynek az esetét, aki rendőrségi őrizetben illetve közigazgatási elzárás alatt volt, és eközben életét vesztette). A Cayenne-i fogdában fogva tartottaknak a 80%-át kiutasítják az országból (míg a kontinentális Franciaországban 20 és 30% között van ez az arány). Az elszállítás gyakran csupán annyiból állt, hogy komppal átszállították az illegálisan bevándorló külföldi állampolgárokat a folyón, amely kevesebb mint négy órát vett igénybe. Brazília volt az egyetlen ország, amellyel Franciaország egyezményt kötött a Francia-Guyanából történő visszaszállítást illetően, lehetővé téve a brazil állampolgárok bármiféle formaságok nélküli kitoloncolását. Naponta szerveztek átszállításokat Brazíliába, és az érintett egyének fogva tartása olyan rövid időtartamú volt, hogy a CIMADE nehezen tudott számukra jogi segítséget nyújtani.
72. A gyakorlatban a kiutasítások nagy része bírói felügyelet nélkül történt, az érintett személyek ki voltak szolgáltatva a kiutasítási határozatnak, és azt bármiféle biztonsági intézkedés nélkül hajtottak végre, amelynek segítségével felül lehetett volna vizsgálni a jogosságukat. A CIMADE megfigyelte például, hogy néhány személyt – miután sürgős elbírálási kérelemmel fellebbeztek a kiutasítás fefüggesztéséért – elszállítottak, mielőtt (sőt, egyes esetekben, miután) a fogva tartó központ értesítést kapott a tárgyalásról. És, mivel az érintett személyt már elszállították, a sürgős elbírálást igénylő kérelem okafogyottá vált, és a bíróság nem folytatta az eljárást.
73. A fogva tartott személyek gyakran adtak be kérelmet a prefektúrához, hogy az változtassa meg a határozatát. Noha a prefektúra teljes diszkrécióval kezelte ezeket az ügyeket, a CIMADE egyik fő elérhető cselekvési lehetősége ez volt, és, tekintve az elzártak súlyos körülményeit, gyakorta járt jó eredménnyel.
74. Ezzel összefüggésben a CIMADE a fogva tartottak magán- és családi életével kapcsolatban többszörös jogsértések eseteit tárta fel: gyerekeket szakítottak el a szüleiktől, és elhamarkodottan idegenek gondjaira bízták őket, iskolai tanulmányaikat megszakíttatták velük, háztartásokat szüntettek meg, a kisgyerekeket kitépték a szüleik kezéből, az anyákat megakadályozták a csecsemőik szoptatásában, és így tovább. A jelentések gyerekek ezreiről szólnak, akiket, szüleikkel vagy szüleik nélkül, számukra nem megfelelő körülmények közt tartottak fogva illetve szállítottak el.
75. Összefoglalva, a külső beavatkozók szerint, égetően szükséges lenne bevezetni a felfüggesztő hatályú fellebbezést a kiutasítási határozatok ellen. Az ilyen fajta jogorvoslat hiánya az érintett személyeket alapvető jogaik és szabadságaik súlyos, esetenként visszafordíthatatlan következményekkel járó megsértésének teszi ki, és olyan törvényi kivételezéseket tesz lehetővé francia területeken, amelyekkel szemben a Bíróság eljárása válik szükségessé.
C. A Bíróság értékelése
1. A kérelmező áldozati státusza
76. A Bíróság úgy ítéli meg, hogy a Kormány által emelt előzetes ellenvetés, miszerint a kérelmező már nem tekinthető áldozatnak, olyan szorosan kapcsolódik a kérelmező panaszához, hogy azt a kérelem érdemeihez kell csatolni.
2. Az Egyezmény 8. cikkel együtt olvasott 13. cikkével való összeegyeztethetőség
(a) Alkalmazható általános elvek
77. A bevándorlásügyi törvények tekintetében a Bíróság következetesen állítja, hogy a jól megalapozott nemzetközi jog és a szerződésben foglalt kötelezettségeik keretein belül, az Államoknak jogukban áll szabályozni a külföldi állampolgárok belépését, tartózkodását és kiutasítását. Az Egyezmény nem garantálja egy külföldi állampolgár jogát arra, hogy egy bizonyos ország területére belépjen vagy ott tartózkodjon, és, a közrend fenntartása érdekében a Szerződő Államoknak jogukban áll a bűncselekményt elkövető külföldi állampolgárokat kiutasítani. Mindazonáltal az ennek kapcsán hozott határozataiknak, amennyiben fennáll a jogsértés lehetősége a 8. cikk 1. bekezdése értelmében, összhangban kell lenniük a törvényekkel, jogos célt kell szolgálniuk, és egyben szükségesek is egy demokratikus társadalomban (lásd Boultif, fentebb hivatkozva, 46. bekezdés, és Üner kontra Hollandia [GC], 46410/99 sz., 54. bekezdés, ECHR 2006‑XII).
Az Egyezmény 1. cikke értelmében a jogok és szabadságok biztosítása elsődlegesen az nemzeti hatóságok felelőssége. A Bíróság eljárás-mechanizmusa így az emberi jogokat védő nemzeti rendszereknek csupán kiegészítője. Ezt a kiegészítő jelleget az Egyezmény 13. cikke és 15. cikkének 1. bekezdése tárgyalja (lásd Kudła kontra Lengyelország [GC], 30210/96 sz., 152. bekezdés, ECHR 2000‑XI).
78. A Bíróság számtalan alkalommal megerősítette, hogy az Egyezmény 13. cikke garantálja a jogorvoslat nemzeti szintű elérhetőségét, amely biztosítja az Egyezményben rögzített jogok és szabadságok védelmét a hazai jogrendszerben megjelenő formában. E cikk funkciója, hogy gondoskodjon a hazai jogorvoslati lehetőségről, amely lehetővé teszi az illetékes nemzeti hatóság számára, hogy megvizsgálja az Egyezményben foglaltak szerinti jogos panaszt, és megfelelő kárpótlást biztosítson a sértett számára. Az, hogy meddig terjed a Szerződő Államok 13. cikkben foglalt kötelezettsége, a kérelmező panaszának jellegétől függ. Az Államok rendelkeznek egy bizonyos szabad döntési joggal a tekintetben, hogy milyen módszerrel felelnek meg e követelménynek (lásd Jabari kontra Törökország, 40035/98 sz., 48. bekezdés, ECHR 2000‑VIII). Mindazonáltal, a 13. cikk szerint megkövetelt jogorvoslatnak mind elvben, mind a gyakorlatban „hatékonynak” kell lennie (lásd Kudła, hivatkozva fentebb, 157. bekezdés).
79. A jogorvoslat 13. cikk értelmében vett hatékonysága nem azonos a kérelmező számára kedvező végkifejlettel. A nevezett „hatóságnak” sem kell feltétlenül bíróságnak lennie. Mindazonáltal a jogköre és az általa biztosítható eljárások meghatározók abban a kérdésben, hogy az általa nyújtott jogorvoslat hatékonynak számít-e (lásd Klass és mások kontra Németország, 1978. szeptember 6., 67. bekezdés, A Sorozat 28. sz.). Amennyiben a szóban forgó „hatóság” nem bíróság, a Bíróság előtt bizonyítani kell a függetlenségét (lásd, például, Leander kontra Svédország, 1987. március 26., 77. és 81-83. bekezdések, A Sorozat 116. sz., és Khan kontra Egyesült Királyság, 35394/97 sz., 44-47. bekezdések, ECHR 2000‑V), valamint az általa kínált eljárások biztonságát (lásd, a szükséges változtatásokkal, Chahal kontra Egyesült Királyság, 1996. november 15., 152-154. bekezdések, Jelentés az ítéletekről és határozatokról, 1996‑V.). Továbbá, amennyiben egyetlen jogorvoslat önmagában nem felel meg a 13. cikkben foglalt követelményeknek, a hazai jogrendszeren belül elérhető jogorvoslatok összessége lehetséges, hogy megfelel (lásd Rotaru kontra Románia [GC], 28341/95 sz., 69. bekezdés, ECHR 2000‑V).
80. Ahhoz, hogy a jogorvoslat a 13. cikk értelmében véve hatékonynak minősüljön, mind gyakorlati, mind jogi szempontból elérhetőnek kell lennie, főképpen olyan értelemben, hogy az elérhetősége elé a Felelős Állam hatóságainak tettei vagy mulasztásai nem gördíthetnek jogtalan akadályokat (lásd Çakıcı kontra Törökország [GC], 23657/94 sz., 112. bekezdés, ECHR 1999‑IV).
81. Ezen felül külön figyelmet kell fordítani a jogorvoslati eljárás gyorsaságára, mivel a jogorvoslat túlzott elhúzódása alááshatja annak hatékonyságát (lásd Doran kontra Írország, 50389/99 sz., 57. bekezdés, ECHR 2003‑X).
82. Amikor egy panasz magában foglalja a lehetőséget, hogy az érintett személy kiutasítása esetén az Egyezmény 3. cikkével ellentétes bánásmódot szenvedhet el – tekintettel arra, hogy a Bíróság mekkora fontosságot tulajdonít ennek az intézkedésnek, továbbá arra, hogy amennyiben a kínzás vagy megalázó bánásmód kockázata valósággá válik, a következmények visszafordíthatatlanok lehetnek –, a jogorvoslatnak a 13. cikk értelmében vett hatékonysága megköveteli, hogy a nemzeti hatóság a panaszt kiemelt alapossággal vizsgálja meg (lásd Shamayev és mások kontra Grúzia és Oroszország, 36378/02 sz., 448. bekezdés, ECHR 2005‑III). Tegye ezt pártatlanul, különös körültekintéssel arra, amennyiben felmerül a 3. cikkben foglaltakkal ellentétes bánásmód valós kockázata (lásd Jabari, hivatkozva fentebb, 50. bekezdés), és tegye kellő gyorsasággal (lásd Batı és mások kontra Törökország, 33097/96 és 57834/00 sz., § 136, ECHR 2004‑IV). Egy ilyen esetben a jogorvoslat hatékonyságának elengedhetetlen feltétele, hogy az érintett személy automatikus felfüggesztő hatállyal bíró jogorvoslathoz jusson (lásd Gebremedhin [Gaberamadhien], hivatkozva fentebb, 66. bekezdés, és Hirsi Jamaa és mások kontra Olaszország [GC], 27765/09 sz., 200. bekezdés, 2012. február 23.). Ugyanezeket az elveket kell követni, amennyiben a kiutasítás valós kockázattal fenyegeti a kérelmezőnek a 2. cikkben rögzített, élethez való jogát. Végezetül pedig azt a követelményt, hogy a jogorvoslat automatikus felfüggesztő hatállyal kell, hogy rendelkezzen, megerősítik a 4. Kiegészítő Jegyzőkönyv 4. cikke alapján benyújtott panaszok (lásd Čonka, hivatkozva fentebb, 81-83. bekezdések, és Hirsi Jamaa és mások, hivatkozva fentebb, 206. bekezdés).
83. Ezzel ellentétben, amikor a kiutasítás ellen azzal fellebbeznek, hogy az sérti az egyén magán- és családi élethez való jogát, a jogorvoslat hatékonyságának nem feltétele az azonnali felfüggesztő hatály. Mindazonáltal a bevándorlási ügyekben, ahol megalapozottan állítható, hogy a kiutasítás a külföldi állampolgár magán- és családi élethez való jogának megsértésével járhat, a 8. cikkel együtt olvasott 13. cikk megköveteli, hogy az Állam tegye lehetővé az érintett személy számára a kitoloncolási határozat vagy a tartózkodási engedély megtagadása elleni azonnali fellebbezést, valamint azt, hogy a vonatkozó problémákat megfelelő eljárási biztosítékok mellett, kellő alapossággal vizsgálja ki egy kompetens hazai testület, amely garantáltan független és pártatlan (lásd M. és mások kontra Bulgária, 41416/08 sz., 122-132. bekezdés, 2011. július 26., és, a szükséges változtatásokkal, Al-Nashif kontra Bulgária, 50963/99 sz., 133. bekezdés, 2002. június 20.).
(b) A fenti elvek alkalmazása a jelen ügyre
84. A Bíróság megállapítja, hogy a jelenlegi ügyben az a kérdés, hogy a kérelmező által Francia-Guyanában felhasznált jogorvoslati lehetőségek hatékonyak voltak-e az Egyezmény 8. pontjában foglalt jogok megsértésének ellensúlyozásához. E tekintetben a Bíróság szükségesnek tartja megismételni, hogy azokon a területeken, ahol a bevándorlás aktuális jelenség – és ilyen a kérelemben hivatkozott terület is – a Bíróság figyelme, tekintetbe véve azt az elvet, hogy kiegészítő funkciót lát el, egyedül arra terjed ki, hogy megvizsgálja a hazai eljárásokat, és ellenőrizze, hogy azok az emberi jogok tiszteletben tartásával folynak-e (lásd, a szükséges változtatásokkal, M.S.S. kontra Belgium és Görögország [GC], 30696/09 sz., 286‑287. bekezdések, ECHR 2011, és I.M. kontra Franciaország, 9152/09 sz., 136. bekezdés, 2012. február 2.).
85. A Bíróság továbbá emlékeztet arra, az Egyezmény 13. cikkében foglaltak nem terjednek odáig, hogy megköveteljék a jogorvoslat egy meghatározott formáját, mivel a Szerződő Államok e tekintetben önállósággal rendelkeznek (lásd Vilvarajah és mások kontra Egyesült Királyság, 1991. október 30., 122. bekezdés, A sorozat 215. sz., és, egyebek mellett, G.H.H. és mások kontra Törökország, 43258/98 sz., 36. bekezdés, ECHR 2000‑VIII).
86. A jelen ügyben a kérelmező kimerítette mindazon jogorvoslati lehetőségeket, amelyek elérhetők voltak számára Francia-Guyanában, mielőtt a hatóságok kitoloncolták: kérelmet nyújtott be a közigazgatósági bírósághoz, hogy az vizsgálja felül a kiutasítási határozatot, emellett sürgős kérelmet nyújtott be a végrehajtás elhalasztása érdekében, és ugyanennél a bíróságnál egy sürgős elbírálásra szánt kérelmet is beadott egy alapvető szabadsága megvédésére.
87. Ennek alapján a Bíróságnak azt kell megállapítania, hogy a kérelmezőnek rendelkezésre álltak-e hatékony biztosítékok, hogy megvédjék őt a 8. cikket állítólagosan megszegő kiutasítási határozat végrehajtásától.
88. A Bíróság elsődlegesen a jelen ügy kronológiáját kívánja figyelembe venni: miután a kérelmezőt 2007. január 25.-én reggel tartóztatták le, kiutasítási határozatot adtak ki ellene, és ugyanazon a napon délelőtt 10 órakor elzárás alá helyezték, majd másnap délután 4 órakor elszállították. Azaz, a letartóztatása után kevesebb, mint harminchat órával kitoloncolták Francia-Guyanából.
A Bíróság, a kérelmezőhöz hasonlóan, megállapítja, hogy a kiutasítási rendeletben Francia-Guyana prefektusának indoklása szűkszavú és pontatlan (lásd fentebb a 17. bekezdést). A Bíróság azt is megállapítja, hogy a kérelmező a letartóztatása után közvetlenül megkapta ezt a határozatot. Ezek az elemek arra engednek következtetni, hogy a hatóságok csak felületes vizsgálatot végeztek a kérelmező helyzetét illetően.
89. A Bíróság továbbá megállapítja, hogy a felek nem értenek egyet abban a kérdésben, hogy a kérelmező kiutasítását miért rendelték el. A Kormány magyarázata szerint a kérelmező illegális helyzete Francia-Guyanában a saját hanyagságának tudható be, mert nem tette meg a szükséges lépéseket a helyzete törvényesítése érdekében. A kérelmező viszont azt állította, hogy mivel a tizennyolcadik születésnapját követő évben volt, még jogában állt a helyzete törvényesítését kérelmezni, és mindenképpen védettséget élvezett azzal szemben, hogy a francia területről kiutasítsák.
90. A Bíróság megállapítja, hogy, a kérelmező, amikor állítása szerint először folyamodott a hazai bírósághoz (lásd fentebb a 18. bekezdést), függetlenül az illegális helyzetének okától a letartóztatása idején, a francia törvények védelme alatt állt a kiutasítás minden formájával szemben (lásd a CESEDA L. 511-4 cikkét). Ezt az ítéletet hozta meg a Cayenne-i Közigazgatósági Bíróság is, amely, miután megvizsgálta a kérelmező által felhozott bizonyítékokat, a kiutasítási határozatot jogtalannak nyilvánította (lásd fentebb a 23. bekezdést).
91. Ez alapján nyilvánvaló, hogy 2007. január 26.-ra a francia hatóságok bizonyítékkal rendelkeztek, hogy a kérelmező kiutasítása nem felelt meg a törvényeknek, így jogsértést eredményezhet az Egyezmény 8. cikkének 2. bekezdése vonatkozásában (lásd fentebb a 18. bekezdést). Így, a Kamarához hasonlóan, a Nagykamara megállapítja, hogy a kérelmező Brazíliába szállítása által komoly kétségek merültek fel azzal kapcsolatosan, hogy a kiutasítása összeegyeztethető-e az Egyezmény 8. cikkével, továbbá, hogy az Egyezmény 13. cikkét figyelembe véve a kérelmező jogos panasszal lépett fel (lásd fentebb az 53. bekezdést).
92. Rátérve arra, hogy a kérelmező előtt milyen lehetőségek nyíltak a kiutasítási határozat elleni fellebbezésre, a Bíróság megállapítja, hogy a kérelmező a CIMADE segítségével a Cayenne-i Közigazgatósági Bírósághoz fordulhatott. A Bíróság álláspontja szerint az intézmény, amelyhez a kérelmező a panaszt benyújtotta, megfelelt a 8. cikk szerinti állítólagos jogsértés vizsgálatához szükséges függetlenség, pártatlanság és kompetencia követelményeinek.
93. A Bíróság mindazonáltal megállapítja, hogy, tekintet nélkül a felfüggesztő hatályra, ahhoz, hogy egy jogorvoslat hatékonynak minősüljön, és elkerülje az önkényes határozat kockázatát, egy bíróság vagy más „nemzeti hatóság” hiteles beavatkozása szükséges.
94. A jelen esetben a kompetens „nemzeti hatósághoz” benyújtott aktáról nem lehet elmondani, hogy különösebben bonyolult lett volna. A Bíróság megállapítja, hogy a kérelmező által benyújtott folyamodvány világosan alátámasztott jogi érvelést tartalmazott. A kiutasítási határozat ellen a kérelmező arra hivatkozott, hogy az ellentétes az Egyezménnyel és a francia törvényekkel egyaránt. Hivatkozott, egyebek mellett, a CESEDA L. 511-4. cikkére, és részletes bizonyítékkal támasztotta alá, hogy magán- és családi életét legnagyobb részt Francia-Guyanában éli (lásd fentebb a 18. bekezdést), így demonstrálva, hogy az ügye kellőképpen méltó a felülvizsgálatra (lásd, a szükséges változtatásokkal, I.M. kontra Franciaország, hivatkozva fentebb, 155. bekezdés).
Továbbá, legfontosabbként, a Bíróság kénytelen megállapítani, hogy miután a kérelmező 2007. január 26-án[1] délután 3 óra 15 perckor a közigazgatósági bírósághoz fordult, még ugyanazon a napon délután 4 órakor Brazíliába szállították. A Bíróság álláspontja szerint az eltelt idő rövidsége kizárja, hogy a bíróság érdemben megvizsgálta volna a körülményeket és a jogi érveket azzal kapcsolatban, hogy a kérelmező ellen kiadott kiutasítási határozat összhangban van-e az Egyezmény 8. cikkével, vagy megsérti azt.
Az eredmény az, hogy a kiutasítás idején a kérelmező által benyújtott fellebbezést és a magán- és családi életére vonatkozó körülményeket egyetlen nemzeti hatóság sem vetette alá kellő vizsgálatnak. Észben tartva a jelen ügy tényeinek kronológiáját, a Bíróság kénytelen arra a megállapításra jutni, hogy a kérelmező beadványának érdemei, valamint az átmeneti intézkedésre vonatkozó sürgős kérelme nem került jogszerűen vizsgálatra.
95. Míg a sürgős eljárás elvben magában foglalja a lehetőséget, hogy a bíróság megvizsgálja a kérelmező érveit és, amennyiben indokolt, a kiutasítási határozat érvényesítését felfüggessze, a valóságban ez a lehetőség, a kérelem beadása és a kiutasítási határozat érvényesítése közt eltelt meglehetősen rövid idő miatt, nem állt fenn. A sürgős ügyekben eljáró bíró valójában nem tehetett semmit azon kívül, hogy a kérelmet okafogyottnak minősíti. Így megállapítható, hogy a kérelmezőt kizárólagosan a közigazgatósági bíróság döntése alapján toloncolták ki.
Ebből következően a Bíróság megállapítja, hogy a sietség, amivel az elrendelt kiutasítást végrehajtották, a gyakorlatban hatástalanná, és így elérhetetlenné tette az elvben hozzáférhető jogorvoslati lehetőségeket. Míg a Bíróság tudatában van a gyors eljárások fontosságának, hangsúlyozza, hogy a gyorsaság nem terjedhet odáig, hogy akadályt, jogtalan hozzáférhetetlenséget képezzen, továbbá az eljárás gyorsasága nem élvezhet előnyt annak gyakorlati hatékonyságával szemben.
96. A fentiek fényében a Bíróság megállapítja, hogy az a mód, ahogyan a kérelmezőt kiutasították, szélsőségesen elsietett és hanyag volt. Ilyen körülmények között a kérelmezőnek, az elszállítása előtt, nem volt lehetősége az ellene kiadott kiutasítási határozatot kellő alapossággal megvizsgáltatni egy olyan nemzeti hatósággal, amely a megkövetelt eljárási biztosítékokat nyújtani tudta volna (lásd fentebb a 79. bekezdést).
97. Ami Francia-Guyana földrajzi jellegzetességeit és az ott erősen jelentkező bevándorlásügyi problémákat illeti, a Kormány állítása szerint ezek a tényezők igazolják a szokványos törvényes eljárásokban tett kivételeket, és azoknak a helyi alkalmazási módjait. Tekintve a jelen eset körülményeit, a Bíróság ennek nem tud helyt adni. A Bíróság tisztában van azzal, hogy az Államoknak szükséges küzdeniük az illegális bevándorlás ellen, így ahhoz, hogy rendelkezzenek az ahhoz szükséges eszközökkel, a vonatkozó szabályozást és a helyi jogorvoslati lehetőségeket jogukban áll a nemzetre jellemző kötöttségek és körülmények figyelembe vételével kialakítani.
Mindazonáltal, míg az Államok rendelkeznek bizonyos szintű önálló döntési jogkörrel az Egyezmény 13. cikkében foglalt kötelezettségeknek való megfelelést illetően, az önálló mozgásterük nem terjedhet odáig, mint a jelen esetben, hogy egy kérelmező a gyakorlatban nem tud hozzáférni a minimális eljárási biztosítékokhoz, amelyek szükségesek ahhoz, hogy megvédjék őt az önkényes kitoloncolástól.
98. Végezetül, ami a bíróságok túlterhelését és így az igazságszolgáltatás hátrányos befolyásolását illeti Francia-Guyanában, a Bíróság emlékeztet, hogy az Egyezmény 6. cikkével összhangban, a 13. cikk olyan kötelezettséget ró a Szerződő Államokra, hogy az igazságszolgáltatási rendszerüket olyan formán szervezzék meg, hogy a bíróságok megfeleljenek ezeknek a követelményeknek. Ezzel összefüggésben szükséges hangsúlyozni a 13. cikk fontosságát és az Egyezményre épülő igazságszolgáltatási rendszer kiegészítő jellegét (lásd, a szükséges változtatásokkal, Kudła, hivatkozva fentebb, 152. bekezdés, és Čonka, hivatkozva fentebb, 84. bekezdés).
99. Az eddigi megfontolások fényében a Bíróság megállapítja, hogy a kérelmező a gyakorlatban nem rendelkezett hozzáféréssel a hatékony jogorvoslatoz a kiutasítási rendelettel és az Egyezmény 8. cikke vonatkozásában tett panaszával szemben. Ez a tényt nem orvosolja az utólagosan kiadott tartózkodási engedély.
100. A Bíróság így a Kormány előzetes ellenvetését, miszerint a kérelmező az Egyezmény 34. cikkének értelmében elveszítette volna az „áldozati” státuszt, elutasítja; egyúttal megállapítja, hogy az Egyezmény 8. cikkel együtt olvasott 13. cikkében foglalt jogok megsértése történt.
III. AZ EGYEZMÉNY 41. CIKKÉNEK ALKALMAZÁSA
10101. Az Egyezmény 41. cikke kimondja:
“Ha a Bíróság az Egyezmény vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek megsértését állapítja meg, és az érdekelt Magas Szerződő Fél belső joga csak részleges jóvátételt tesz lehetővé, a Bíróság – szükség esetén – igazságos elégtételt ítél meg a sértett félnek.”
A. Károk
102. A kérelmező vagyoni kár tekintetében 32.000 eurót (EUR) követelt, azon a címen, hogy ennyibe került a hét hónapos brazíliai tartózkodása, valamint a Francia-Guyanába való illegális visszajutása. A kérelmező ebbe az összegbe foglalta az abból származó károkat is, hogy nem tudta befejezni a szakképzést, amelyet végig kellett volna járnia a bírósági felügyeleti utasítás szerint, továbbá, nem vállalhatott munkát, amíg nem kapott tartózkodási engedélyt „magán- és családi élet” címén.
103. A kérelmező nem vagyoni kár tekintetében 10.000 eurót követelt.
104. A Kormány ezeket az összegeket aránytalanul magasnak tartotta. A vagyoni kár tekintetében a Kormány rámutatott, hogy az állítólagos jogsértés az, hogy a kérelmezőt Brazíliába szállították, és nem az, hogy milyen tartózkodási engedélyt adtak neki. Ez alapján a Kormány úgy látta, hogy az Egyezményben foglaltak állítólagos megsértésének nincs köze ahhoz, hogy a kérelmező nem vállalhatott munkát. A Kormány hozzátette, hogy a vonatkozó időben a kérelmező nem állt alkalmazásban és nem is keresett munkát.
105. Ami a nem vagyoni kárt illeti, a Kormány úgy vélekedett, hogy a jogsértés megállapítása már önmagában elegendő, igazságos elégtétel.
106. A Bíróság nem lát ok-okozati összefüggést a talált jogsértés és a panaszolt vagyoni kár között, így a vonatkozó kérelmet elutasítja.
107. A Bíróság ugyanakkor figyelembe veszi, hogy az ügy körülményei közt a kérelmező minden bizonnyal jelentős lelki szenvedést és bizonytalanságot tapasztalt meg, amelyet nem lehet pusztán a jogsértés megállapításával kompenzálni. Következésképpen, a 41. cikkben foglalt követelmények alapján, nem vagyoni kár tekintetében méltányossági alapon 3.000 eurót ítél meg számára ilyen címen.
B. Kiadások és költségek
108. A kérelmező a hazai bírósági eljárások miatt felmerült költségek és kiadások megtéríttetésére 2.500 eurót követelt. Ezen igény alátámasztására nem mellékelt semmilyen dokumentumot. Ami a jelen Bíróságot megelőző eljárásokat illeti, a kérelmező jogtanácsosa rámutatott, hogy az ügyfele 2009-ig nem rendelkezett jövedelemmel, és nem vállalhatott munkát. A jogtanácsosa ezért megelőlegezte a kérelmező számára költségeket és kiadásokat, és összesítette ezek számláit, egyet a Kamara előtti tárgyalás, egyet pedig a Nagykamara előtti tárgyalás vonatkozásában. A jogtanácsos mind a két számlát, bennük a részletesen kifejtett tételekkel, benyújtotta a Bíróságnak. Az első számla végösszege 14.960 euró volt, a másodiké pedig 7.120, azaz a szóban forgó pénzösszeg összesen 22.080 euró. A kérelmező hozzátette, hogy a Bíróság előtti eljárásokhoz jogsegélyben részesült.
109. A Kormány ezeket az összegeket aránytalannak vélelmezte. Ami a hazai bíróságokon lefolytatott eljárásokat illeti, a Kormány rámutatott, hogy ezek az összegek nem felelnek meg a Bíróság esetjogában lefektetett kritériumoknak. Ami a Bíróság előtt felmerült költségeket és kiadásokat illeti, a Kormány úgy ítélte meg, hogy 3.000 euró lenne az azokat fedező ésszerű összeg, levonva ebből a már megkapott jogsegélyt.
110. A Bíróság esetjoga szerint a kérelmező csak annyiban jogosult költségei és kiadásai megtéríttetésére, amennyiben bizonyítja, hogy e költségek ténylegesen és szükségszerűen felmerültek, s összegüket tekintve ésszerűek. A jelen ügyben a Bíróság a hazai bíróságok előtt felmerült költségekre és kiadásokra hivatkozó kártérítési igényt felmutatott számlák hiányában elutasítja.
111. Figyelembe véve a kérelmező helyzetét, először, amikor Brazíliába deportálták, majd amikor 2009-ig nem rendelkezett tartózkodási engedéllyel, amely munkavállalásra jogosította volna, a Bíróság nem vonja kétségbe, hogy anyagi gondokkal küszködött. Figyelembe véve e körülményeket, a Bíróság úgy látja, hogy a kérelmezőnek meg kell ítélni a jogtanácsosa által megelőlegezett költségeket. Ugyanakkor abból az összegből levonást kell végrehajtani, mivel a Bíróság a kérelmezőnek csak az egyik panaszát illetően talált az Egyezményre vonatkozó jogsértést, nevezetesen az Egyezmény 8. cikkével együtt olvasott 13. cikkének vonatkozásában. Az Egyezmény 41. pontja szerint a kérelmező csak annyiban jogosult költségei és kiadásai megtéríttetésére, amennyiben bizonyítja, hogy e költségek összegüket tekintve ésszerűek, és ténylegesen és szükségszerűen felmerültek ahhoz, hogy a kérelmező elérje, hogy az Egyezményben foglalt joga megsértését a Bíróság kimondja. A Bíróság ennél fogva a költségek és kiadások megtérítésére vonatkozó többi igényt elutasítja (lásd, a szükséges változtatásokkal, I.M. kontra Franciaország, hivatkozva fentebb, 171. bekezdés).
112. A jelen ügyben a birtokában levőn dokumentumokra, a fenti kritériumokra, a Bíróság 12.000 euró megítélést megítélését tartja jogszerűnek a Bírósággal kapcsolatosan felmerülő kiadások és költségek címén. Ami a perköltségek fedezését illeti, a Bíróság megállapítja, hogy noha a kérelmező kezdetben ezt igényelte, nem teljesítette hozzá a megfelelő formaságokat. Ebből következően a kifizetendő összeg ilyen okból nem kerül módosításra.
C. Késedelmi kamat
113. A bíróság úgy ítéli meg, hogy a késedelmi kamatnak az Európai Központi Bank marginális kölcsönkamatán kell alapulnia, amelyhez további három százalékpontot kell hozzáadni.
EZEN INDOKOK ALAPJÁN A BÍRÓSÁG EGYHANGÚLAG
1. Úgy dönt, hogy az érdemekhez kapcsolja a Kormány előzetes ellenvetését az Egyezmény 8. cikkel együtt olvasott 13. cikkére vonatkozó panaszt illetően, és azt elutasítja;
2. Megállapítja, hogy az Egyezmény 8. cikkel együtt olvasott 13. cikkére vonatkozóan jogsértés történt;
3. Megállapítja, hogy
(a) a Felelős Államnak három hónapon belül a következő összegeket kell megfizetnie a kérelmező számára:
(i) 3.000 (háromezer) eurót, továbbá az ezen összeget terhelő adók összegét, nem vagyoni kár címen;
(ii) 12.000 (tizenkétezer) eurót, továbbá az ezen összeget terhelő adók összegét, költségek és kiadások címen;
(b) a fent említett három hónap lejártát követően teljesítés időpontjáig a késedelmes időszakra az Európai Központi Bank marginális kamatlábát három százalékponttal meghaladó értékű kamatot kell fizetni a fenti összeg után;
4. A kérelmező igazságos elégtétellel kapcsolatos további igényeit elutasítja.
Készült angol és francia nyelven, kihirdetésre került nyilvános meghallgatás által 2012. december 13-án Strasbourgban, az Emberi Jogi Bíróság Épületében.
Michael O’BoyleNicolas Bratza
Hivatalvezető-helyettesElnök
Az Egyezmény 45. cikke 2. bekezdésének, valamint a Bíróság Eljárási szabályzata 74. szabálya 2. bekezdésének megfelelően az alábbi különvélemények kerültek csatolásra az ítélethez:
– Kalaydjieva bíró különvéleménye;
– Pinto de Albuquerque bíró és Vučinić bíró együttes különvéleménye.
N.B.
M.O’B.
A különvélemények nem kerültek fordításra, de megtalálhatók angolul és/vagy franciául az ítélet hivatalos szövegváltozatában, mely a Bíróság esetjogi HUDOC adatbázisában található.
© Council of Europe/European Court of Human Rights, 2013.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának hivatalos nyelvei az angol és a francia. Ez a fordítás semmire nem kötelezi a Bíróságot, mely annak minőségéért sem vállal jótállást. Letölthető az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogi HUDOC adatbázisából () vagy bármely más adatbázisból, mellyel a Bíróság megosztotta. Nem kereskedelmi céllal sokszorosítható abban az esetben, ha a teljes ügycím feltüntetésre kerül a fenti jogfenntartással együtt. Ha e fordítás bármely részét kereskedelmi célra kívánja felhasználni, kérjük lépjen kapcsolatba velünk az alábbi e-mail címen: publishing@.
© Council of Europe/European Court of Human Rights, 2013.
The official languages of the European Court of Human Rights are English and French. This translation does not bind the Court, nor does the Court take any responsibility for the quality thereof. It may be downloaded from the HUDOC case-law database of the European Court of Human Rights ( ) or from any other database with which the Court has shared it. It may be reproduced for non-commercial purposes on condition that the full title of the case is cited, together with the above copyright indication. If it is intended to use any part of this translation for commercial purposes, please contact publishing@.
© Conseil de I’Europe/Cour européenne des droits de l’homme, 2013.
Les langues officielles de la Cour européenne des droits de l’homme sont le français et l’anglais. La présente traduction ne lie pas la Cour, et celle-ci décline toute responsabilité quant à sa qualité. Elle peut être téléchargée à partir de HUDOC, la base de jurisprudence de la Cour européenne des droits de l’homme ( ), ou de toute autre base de données à laquelle HUDOC l’a communiquée. Elle peut être reproduite à des fins non commerciales, sous réserve que le titre de l’affaire soit cité en entier et s’accompagne de l’indication de copyright ci-dessus. Toute personne souhaitant se servir de tout ou partie de la présente traduction à des fins commerciales est invitée à le signaler à l’adresse suivante : publishing@
[1]. Helyesbítve 2012. december 18-án: a szövegben ez állt: „2011. január 26-án.”
Full & Egal Universal Law Academy