© Európa Tanács/Emberi Jogok Európai Bírósága, 2013. Ez a fordítás nem köti a Bíróságot. További információkért lásd az e dokumentum végén szereplő teljes körű szerzői jogi tájékoztatást.
© Council of Europe/European Court of Human Rights, 2013. This translation does not bind the Court. For further information see the full copyright indication at the end of this document.
© Conseil de l’Europe/Cour européenne des droits de l’homme, 2013. La présente traduction ne lie pas la Cour. Pour plus de renseignements veuillez lire l’indication de copyright/droits d’auteur à la fin du présent document.
ÖTÖDIK SZEKCIÓ
LAVRECHOV kontra CSEH KÖZTÁRSASÁG ÜGY
(57404/08. sz. kérelem)
ÍTÉLET
STRASBOURG
2013. június 20.
A jelen ítélet az Egyezmény 44. Cikkének 2. §-ában szereplő körülmények esetén válik jogerőssé. Szerkesztői ellenőrzés tárgyát képezheti.
A Lavrechov kontra Cseh Köztársaság ügyben,
az Emberi Jogok Európai Bírósága (Ötödik Szekció), a következőkből álló kamarában eljárva:
Mark Villiger, elnök,
Angelika Nußberger,
Boštjan M. Zupančič,
Ganna Yudkivska,
André Potocki,
Paul Lemmens,
Aleš Pejchal, bírák,
és Claudia Westerdiek, a Szekció titkára,
a 2013. május 21-én tartott zárt ülésén,
meghozta a fent említett napon elfogadott, alábbi ítéletet:
ELJÁRÁS
1. Az ügy alapjául a Cseh Köztársasággal szemben az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) 34. Cikke alapján egy orosz állampolgár, Jevgenyij Lavrechov (a továbbiakban: kérelmező) által 2008. november 18-án a Bírósághoz benyújtott kérelem (57404/08. sz. kérelem) szolgál.
2. A kérelmezőt R. Rozmánek, Olmützben praktizáló ügyvéd képviselte. A cseh kormányt (a továbbiakban: kormány) meghatalmazottja, az Igazságügyi Minisztériumban dolgozó Vít A. Schorm képviselte.
3. A kérelmező többek között azt állította, hogy tulajdonhoz való jogát óvadék visszaadásának megtagadása révén megsértették.
4. 2012. március 27-én a kérelmet közölték a kormánnyal. Oroszország kormányát felkérték, hogy nyilatkozzon a tekintetben, hogy az üggyel kapcsolatban kíván-e írásbeli észrevételeket benyújtani (a Bíróság Eljárási Szabályzatának 36. §-a). Ez a kormány nem élt ezzel a lehetőséggel.
A TÉNYÁLLÁS
I. AZ ÜGY KÖRÜLMÉNYEI
5. A kérelmező 1952-ben született és Udomljában (Oroszország) él.
6. A cseh S. társaságban tulajdonrészt vásárló orosz T. társaság képviselője volt. A kérelmező 1995. augusztus 8. óta volt az S. társaság igazgatótanácsának tagja, 1996. február 27. óta pedig annak elnöke. 1996. szeptember 24. és december 3. között azonban – amikor is az igazgatótanács cseh tagjai jogellenesen elbocsátották az igazgatótanácsból – nem gyakorolhatta jogköreit. Az S. társaság később fizetésképtelenné vált.
7. 2001. június 11-én a kérelmező ellen bennfentes kereskedelem és csalás – jelesül az S. társaság számára hátrányos szerződések megkötése és 88 000 000 cseh korona (CZK) (3 520 000 euró [EUR]) vagyoni kár okozása – miatt emeltek vádat. 2001. június 20-án előzetes letartóztatásba helyezték.
8. 2002. január 8-án a kérelmező kérte óvadék ellenében való szabadlábra helyezését, és 4 000 000 CZK (160 000 EUR) óvadék megfizetését ajánlotta fel. A kérelem nyilatkozatot tartalmazott arra nézve, hogy ismeri a büntetőeljárási törvénykönyv 73. cikke 3. §-ának tartalmát, amely azokat a feltételeket tartalmazza, amelyek mellett az óvadék visszaadása megtagadható. 2002. január 17-én az osztravai regionális bíróság megállapította, hogy a kérelmező 10 000 000 CZK (400 000 EUR) óvadék megfizetése ellenében szabadlábra helyezhető. Az óvadék összegét a gyanított bűncselekmények rendkívüli súlyosságával, valamint az eredeti őrizetbe vételt alátámasztó indokok jelentőségével – különösen a szökés magas kockázatával – indokolta.
9. 2002. január 31-én a kérelmező engedélyezte ügyvédje számára, hogy megfizesse a bíróság által meghatározott összegű óvadékot. Vállalta továbbá, hogy Cseh Köztársaságbeli címén fog tartózkodni, és hogy részt fog venni az ügyében tartott tárgyalásokon, nyilatkozott továbbá, hogy tisztában van azzal, hogy az óvadék visszaadását megtagadják, ha nem tesz eleget a követelményeknek. 2002. február 22-én óvadék ellenében szabadlábra helyezték. A szabadlábra helyezés feltételeként elrendelték, hogy tartózkodjon Cseh Köztársaságbeli címén, valamint hogy postáját erre a címre kézbesíttesse.
10. 2002. június 7-én a regionális bíróság megengedte a kérelmezőnek, hogy 2002. június 18-ig a Cseh Köztársaságból Oroszországba távozzon azzal a feltétellel, hogy részt vesz a 2002. június 18–21. között kitűzött első tárgyaláson. Ez volt a negyedik alkalom, hogy a kérelmező ilyen irányú kérelmének helyt adtak. A kérelmező korábban – 2002. február és június között – háromszor utazott Oroszországba, és mindig visszatért.
11. 2002. június 17-én a kérelmező tájékoztatta ügyvédjét, hogy 2002. június 14-én a Cseh Köztársaságba való beutazásra feljogosító vízumot tartalmazó útlevelét Moszkvában ellopták, és hogy intézkedik új útlevél megszerzéséről. A tárgyalást emiatt 2002. augusztus 7–9. közöttre napolták el.
12. A kérelmező Cseh Köztársaságbeli címére az új tárgyalásra vonatkozó idéző végzést küldtek, de az kézbesítés nélkül visszaérkezett. A regionális bíróság megkísérelte kézbesíteni az idézést a kérelmező számára annak ügyvédjén keresztül.
13. 2002. július 8-án az ügyvéd bizonyos dokumentumokat küldött a regionális bíróságnak, többek között annak az orosz hatóságok általi megerősítését, hogy a kérelmező hivatalosan bejegyzett oroszországi lakcíme Udomljában található.
14. 2002. július 30-án az ügyvéd tájékoztatta a regionális bíróságot, hogy nem rendelkezik a kérelmező oroszországi közvetlen elérhetőségi adataival, valamint hogy a tárgyalásra idézést a kérelmező vádlott-társa által az ügyvéd részére megadott címre küldte.
15. Mivel a kérelmező még mindig nem kapott új útlevelet, azt pedig kifogásolta, hogy távollétében tárgyalást tartsanak, a 2002. augusztus 7–9. közöttre kitűzött tárgyalást törölték.
16. 2003. március 12-én a regionális bíróság – mivel nem kapott információkat a kérelmezőtől – az Interpolnál és az Orosz Föderáció Cseh Köztársaságbeli kereskedelmi képviseleténél vizsgálódott az iránt, hogy a kérelmező valóban kért-e új útlevelet.
17. A felek nem értenek egyet a tekintetben, hogy a kérelmező mikor kapott új útlevelet az orosz hatóságoktól. A kormány azt állítja, hogy erre 2003. február 28-án került sor, a kérelmező szerint azonban ez csak 2003. április 2-án történt meg. A kérelmező nem tájékoztatta a regionális bíróságot arról, hogy megszerezte új útlevelét.
18. A regionális bíróság 2004. szeptember 6–8. közötti időszakra új tárgyalást tűzött ki, 2004. március 22-én pedig az Igazságügyi Minisztériumon keresztül – az ügy irataiban a kérelmező oroszországi tartózkodási helyeként megjelölt – podolski (Oroszország) címre kézbesítette idézését a kérelmező számára. A regionális bíróság egyúttal figyelmeztette a kérelmezőt, hogy összeegyeztethetetlen az óvadék feltételeivel, a büntetőeljárás elkerülésének minősülhet, és a letétbe helyezett óvadék visszaadásának megtagadását eredményezheti az, hogy nem kért cseh vízumot, Oroszországban maradt, és nem tartott fenn kapcsolatot a bírósággal. A kérelmezőt tájékoztatták továbbá annak a lehetőségéről, hogy a vele szembeni büntetőeljárás távollétében is lefolytatható.
19. Az orosz Igazságügyi Minisztérium tájékoztatta a cseh hatóságokat, hogy a kérelmező nem szerepel a podolszki nyilvántartásban és nem az ottani címen él, valamint hogy az akkori tartózkodási helye nem ismert. Ennélfogva nem lehet számára kézbesíteni a tárgyalásra idézést.
20. A kérelmező azonban tudomást szerzett a kitűzött tárgyalásról és rövid távú tartózkodásra jogosító vízumot szerzett, amely lehetővé tette számára, hogy 2004. szeptember 1. és 12. között a Cseh Köztársaságba látogasson.
21. 2004. szeptember 2-án azonban a kérelmező faxot küldött a regionális bíróságnak, és meg nem határozott egészségügyi problémákra hivatkozva kérte a tárgyalás elnapolását, kijelentette továbbá, hogy új ügyvédei vannak, akiknek időre van szükségük az ügy tanulmányozásához. Nem adta meg oroszországi címét. Következésképpen a regionális bíróság ismételten a tárgyalás elnapolására kényszerült.
22. 2005. február 28-án a regionális bíróság arra kérte az Igazságügyi Minisztériumot, hogy kérjék meg az orosz hatóságokat, hogy kézbesítsék a kérelmező számára annak podolski címére vagy az udomljai címre a 2005. november 21–23. közötti időszakra kitűzött tárgyalásra idézést. A tárgyalásra idézést azonban csak 2006. január 16-án kézbesítették a kérelmező számára Udomljában. 2005. november 21-én a regionális bíróság ismét törölte a tárgyalást.
23. 2005. december 6-án a regionális bíróság úgy határozott, hogy a kérelmező távollétében folytatja le a büntetőeljárást. Kijelentette, hogy a kérelmező azzal kerüli el a büntetőeljárást, hogy az országon kívül tartózkodik és hogy 2002 júniusa óta nem tért vissza a Cseh Köztársaságba, valamint hogy Oroszországbeli tartózkodásával súlyos nehézségeket okozott a tárgyalás lefolytatását illetően. A bíróság azt is megállapította, hogy egyáltalán nem elfogadható a kérelmező azon kifogása, hogy miért nem vett részt a 2004. szeptember 2-i tárgyaláson, nevezetesen, hogy egészségügyi problémái vannak. Megállapította továbbá, hogy a kérelmező nem tartotta be az óvadékkal kapcsolatos, általa vállalt feltételeket, jelesül, hogy meg fog jelenni a tárgyalásokon és hogy a Cseh Köztársaságbeli tartózkodási helyén fog tartózkodni.
24. A regionális bíróság előtt a kérelmezővel szemben indult eljárás keretében a kérelmező távollétében 2006. március 27–29. és június 5–7. között, szeptember 11-én, valamint október 23-án került sor tárgyalásra.
25. 2006. október 23-án a regionális bíróság teljes mértékben felmentette a kérelmezőt, és megállapította, hogy semmilyen bűncselekményt nem követett el, hanem rendes és átlátható üzleti tevékenységet végzett.
26. 2007. június 28-án az olmützi fellebbviteli bíróság hatályban fenntartotta ezt az ítéletet.
27. 2007. november 1-jén a regionális bíróság – a kérelmező kérelmére – megállapította, hogy az óvadékot vissza kell adni a kérelmezőnek, mivel nem tájékoztatták megfelelően az óvadékkal kapcsolatos feltételek betartása elmulasztásának következményeiről. Ezen túlmenően a büntetőeljárási törvénykönyv 73a. cikkének (4) bekezdésében a visszaadás megtagadása tekintetében előírt egyik helyzet sem alkalmazható.
28. 2007. december 5-én a fellebbviteli bíróság hatályon kívül helyezte ezt a határozatot, és megállapította, hogy az óvadékot nem szabad visszaadni. Kimondta, hogy a kérelmezőnek tudnia kellett az óvadék visszaadása megtagadásának lehetőségéről – jóllehet erről formálisan nem tájékoztatták –, mivel az óvadék visszaszolgáltatására irányuló kérelmei olyan értelmű nyilatkozatokat tartalmaztak, amelyek szerint tudomása volt arról, hogy elvesztheti az óvadékot, amennyiben megszegi az óvadékkal kapcsolatos feltételeket. A fellebbviteli bíróság azt is megállapította, hogy igaz, hogy a kérelmező bizonyos ideig nem mehetett a Cseh Köztársaságba, mert útlevelét elveszítette, a cseh hatóságoknak pedig időbe telt, mire új vízumot adtak számára. A kérelmező azonban nem gyűjtötte be a podolski címre érkező postáját, amely az egyik olyan cím volt, amelyet az eljárást lefolytató hatóságok számára megadott, ily módon pedig a bíróságtól érkező leveleket nem lehetett számára időben közvetíteni. A kérelmező magatartásából az is egyértelmű volt, hogy a büntetőeljárást kerülte azzal, hogy nem lépett az országba. A regionális bírósággal sem tartott kapcsolatot annak ellenére, hogy tudomása volt az eljárásról. Az óvadék visszaadása megtagadásának a büntetőeljárási törvénykönyv 73a. cikkének (4) bekezdésében szereplő feltételei tehát teljesültek, különösen, a kérelmező rejtőzködött, nem tájékoztatta az érintett hatóságokat tartózkodási helyéről, ekként pedig akadályozta valamely hivatalos levél kézbesítését.
29. A kérelmező e határozattal szemben alkotmányossági kifogást emelt, és azzal érvelt, hogy jogszerűtlen, hogy ilyen hatalmas összegű óvadékot foglaltak le, holott nem követett el bűncselekményt. A fellebbviteli bíróság ténymegállapításait is vitatta.
30. 2008. június 3-án az alkotmánybíróság a fellebbezést mint nyilvánvalóan megalapozatlant utasította el.
II. A RELEVÁNS BELFÖLDI JOG
31. A büntetőeljárási törvénykönyv 73a. cikkének (1) és (2) bekezdése előírja, hogy az előzetes letartóztatásba helyezett személyek minimum 10 000 CZK óvadék letétbe helyezése esetén szabadlábra helyezhetők, valamint hogy a tényleges összeget a bíróság a terhelt és az ügy egyedi körülményeitől függően határozza meg.
32. E rendelkezés (4) bekezdése (a tényállás idején (3) bekezdése) értelmében az óvadék visszaadását többek között akkor tagadják meg, ha a terhelt megszökik, elrejtőzik, vagy nem tájékoztatja az érintett hatóságokat tartózkodási helyének megváltozásáról, ekként pedig akadályozza valamely hivatalos levél kézbesítését. A (9) bekezdés (a tényállás idején (6) bekezdés) értelmében a terheltet előre kell tájékoztatni azokról a feltételekről, amelyek mellett az óvadék visszaadása megtagadható.
A JOGKÉRDÉS
I. AZ 1. SZ. JEGYZŐKÖNYV 1. CIKKÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS MEGSÉRTÉSE
33. A kérelmező kifogásolta, hogy az óvadék visszaadásának a kérelmező felmentését követően történő megtagadása sértette az 1. sz. jegyzőkönyv 1. cikkét, amelynek szövege a következő:
„Minden természetes vagy jogi személynek joga van javai tiszteletben tartásához. Senkit sem lehet tulajdonától megfosztani, kivéve, ha ez közérdekből és a törvényben meghatározott feltételek, valamint a nemzetközi jog általános elvei szerint történik.
Az előző bekezdésben foglaltak nem korlátozzák az államok jogát olyan törvények alkalmazásában, melyeket szükségesnek ítélnek ahhoz, hogy a javaknak a köz érdekében történő használatát szabályozhassák, illetőleg az adók, más közterhek vagy bírságok megfizetését biztosítsák.”
A. Elfogadhatóság
34. A Bíróság megállapítja, hogy ez a panasz az Egyezmény 35. Cikke 3. §-ának a) pontja értelmében nem nyilvánvalóan alaptalan. A Bíróság megállapítja továbbá, hogy semmilyen más alapon sem elfogadhatatlan. Ennélfogva azt elfogadhatónak kell nyilvánítani.
B. Az ügy érdeme
1. A felek előadásai
35. A kérelmező először is azt állítja, hogy az óvadék visszaadásának megtagadása jogellenes volt, mivel nem tájékoztatták megfelelően a visszaadás megtagadásának lehetőségéről. Azzal érvelt, hogy nem rejtőzködött, és hogy nem az ő hibája volt az, hogy a regionális bíróság nem az oroszországi helyes címére, Udomljába küldte a leveleket. Objektív okai voltak annak – többek között útlevelének elvesztése, az, hogy nem kapott vízumot, valamint betegség –, hogy nem jelent meg a tárgyaláson.
36. A kérelmező továbbá azt állította, hogy a fellebbviteli bíróságnak az ilyen magas összegű óvadék visszaadásának megtagadására vonatkozóan hozott határozata aránytalan. Az óvadék célja általánosságban annak megelőzése, hogy az elkövető elkerülje a büntetést, valamint annak biztosítása, hogy a büntetőeljárás eléri célját. Véleménye szerint a büntetőeljárást – távolléte ellenére – érdemben lefolytatták, az eljárás célja pedig megvalósult. Ennélfogva az óvadék visszaadásának megtagadása tulajdonjogába való nem megfelelő beavatkozásnak minősült, annak feltételezése esetére is, hogy megszegte az óvadékkal kapcsolatos feltételeket.
37. Végezetül a kérelmező kijelentette, hogy jogellenes és a józanész ellen hat az óvadék visszaadásának megtagadása abban az esetben, amikor az érintettet felmentették, ekként tehát amikor az ártatlan.
38. A kormány a maga részéről nyilvánvalóan alaptalannak tartja a panaszt. Azzal érvel, hogy a beavatkozást az 1. sz. jegyzőkönyv 1. cikke – tulajdon használatának szabályozására vonatkozó – második bekezdésének tükrében kell értékelni. Előadták továbbá, hogy az óvadék visszaadásának megtagadása jogszerű volt, ahogyan azt a belföldi bíróságok megállapították.
39. Megjegyezték, hogy a regionális bíróság csaknem négy éven keresztül intenzív erőfeszítéseket tett a kérelmező tárgyalásra idézésére. A kérelmező mindezen idő alatt számos dokumentumot nyújtott be a bíróságnak, ezek egyike sem tartalmazott semmiféle információt címváltozásról, azaz arról a címről, ahová a bírósági iratokat küldeni kellene. Noha a kérelmezőnek a 2002. június 19-i első tárgyalásról való távollétét megfelelően engedélyezték, a büntetőeljáráshoz való későbbi hozzáállása egyértelműen azt a szándékát mutatta, hogy azt azzal kívánja elkerülni, hogy nem tartózkodik az országban, ami sikerült is neki, mivel a regionális bíróság arra kényszerült, hogy a tárgyalást a kérelmező távollétében folytassa le. A kérelmezőnek jó néhány évig volt lehetősége arra, hogy közvetlenül tartson kapcsolatot a regionális bírósággal, tájékoztassa az oroszországi kézbesítési címről, és javaslatot tegyen arra vonatkozóan, hogy mikor tud majd a Cseh Köztársaságba utazni azzal a céllal, hogy tárgyaláson vegyen részt – mindezt azonban nem tette meg.
40. A kormány továbbá azzal érvelt, hogy nincs közvetlen kapcsolat az óvadék visszaadásának megtagadása és a felmentés között. Az óvadék célja az őrizet felváltása, ugyanakkor pedig a büntetőeljárás alá vont személy eltántorítása attól, hogy meghiúsítsa vagy elkerülje a büntetőeljárást. Ha a büntetőeljárás alá vont személy nem tartja be az óvadékkal kapcsolatos feltételeket, az ilyen magatartás logikus következménye az óvadék visszaadásának megtagadása, ennélfogva ez a tulajdonjogtól való jogszerű megfosztás e tekintetben. Az őrizet jogszerűségét semmilyen módon nem érinti az, hogy a büntetőeljárás alá vont személyt később felmentik. Az óvadék célja és a büntetés célja igencsak eltérő. Ha teljesülnek a törvényben előírt feltételek, az óvadékot visszaadják. Az óvadék nem egy, az elkövetett bűncselekményért kiszabott büntetés, hanem a biztosíték egy formája.
41. Az óvadék összege arányos volt a kérelmező vagyonjogi helyzetével, amint az abból is egyértelmű volt, hogy ki tudta fizetni. A valamely terheltnek a bűnügyi hatóságokkal folytatott együttműködését biztosító eszközként az óvadékot szándékosan olyan szinten határozták meg, hogy annak elvesztése jelentős mértékben beavatkozzon az óvadékot letétbe helyező személy vagyoni helyzetébe. Máskülönben nem szolgálná célját.
42. A kormány végül megjegyezte, hogy a kérelmező nem pontosította, hogy miben állt az óvadék visszaadásának megtagadásából eredő túlzott mértékű pénzügyi teher. Semmilyen formában nem jelezte, hogy az óvadék visszaadásának megtagadásának eredményeként pénzügyi nehézségbe került.
2. A Bíróság értékelése
43. A Bíróság először is megállapítja, hogy az óvadék visszaadásának megtagadása a kérelmező tulajdonjogába való állami beavatkozást képezett. A Bíróság nem tartja szükségesnek határozni arról, hogy a beavatkozást az az 1. sz. jegyzőkönyv 1. cikke második bekezdése alapján kell-e vizsgálni – ahogyan azzal a kormány érvelt –, mert az 1. sz. jegyzőkönyv 1. cikkének három szabálya mindenesetre összekapcsolódik, az alkalmazandó elvek pedig hasonlóak (lásd James and Others v. Egyesült Királyság, 1986. február 21., § 37, Series A no. 98). A Bíróság ezért az 1. sz. jegyzőkönyv 1. cikke első bekezdésének első mondatában meghatározott általános szabály tükrében fogja megvizsgálni a panaszolt helyzetet (lásd ennek megfelelően Broniowski v. Lengyelország [GC], no. 31443/96, § 136, ECHR 2004‑V and Gladysheva v. Oroszország, no. 7097/10, § 71, 2011. december 6.).
44. A Bíróság megismétli, hogy ahhoz, hogy valamely beavatkozás az említett rendelkezéssel összeegyeztethető legyen, annak jogszerűnek kell lennie, a közérdeket kell szolgálnia, és arányosnak kell lennie, azaz „méltányos egyensúlyt” kell teremtenie a közösség közérdekű igényei és az egyén alapvető jogai védelmének követelményei között (lásd többek között Beyeler v. Olaszország [GC], no. 33202/96, § 107, ECHR 2000‑I, valamint a fent hivatkozott Gladysheva v. Oroszország, § 65). A beavatkozás arányosságának értékelése során a Bíróságnak figyelembe kell vennie egyrészről az elérni kívánt cél jelentőségét, másrészről a kérelmezőre háruló terhet – ideértve a beavatkozás jellegét –, a kérelmező magatartását, valamint az állami hatóságok magatartását (lásd Yildirim v. Olaszország (dec.), no. 38602/02, 2003. április 10., és Forminster Enterprises Limited v. Cseh Köztársaság, no. 38238/04, § 75, 2008. október 9.).
45. A „jogszerűség” követelményét illetően a Bíróság először is megjegyzi, hogy az ügyben semmi nem utal arra, hogy a fellebbviteli bíróság nyilvánvalóan hibásan vagy önkényes következtetések levonására alkalmas módon alkalmazta volna a szóban forgó törvényi rendelkezéseket, azaz a büntetőeljárási törvénykönyv 73a. cikkének (3) bekezdését. Emellett nincs utalás arra, hogy a releváns rendelkezések ne lettek volna hozzáférhetők, pontosak és kiszámíthatók (lásd a fent hivatkozott Beyeler, §§ 108-109). Következésképpen az óvadék visszaadásának megtagadása megfelelt a jogszerűség követelményének.
46. A Bíróság úgy véli továbbá, hogy az óvadék visszaadásának megtagadása a büntetőeljárás megfelelő lefolytatásának, még általánosabban pedig a bűncselekmények üldözésének és bűncselekmények megelőzésének jogszerű céljára irányult, ami kétségtelenül az 1. sz. jegyzőkönyv 1. cikkében előírt közérdek hatálya alá tartozik (lásd a fent hivatkozott Yildirim, valamint a Denisova and Moiseyeva v. Oroszország, no. 16903/03, § 58, 2010. április 1.). A Bíróság ráadásul ezt az érdeket különösen fontosnak tartja.
47. Az arányossági tesztet illetően a Bíróság először is megjegyzi, hogy a megközelítőleg 400 000 EUR óvadék jelentős összeg. Az óvadék céljából alkalmazott biztosíték összegének arányosságát az óvadék meghatározásakor (lásd például Mangouras v. Spanyolország [GC], no. 12050/04, §§ 78 és 80, ECHR 2010), nem pedig az óvadék visszaadásának megtagadásakor kell vitatni. A jelen ügyben a kérelmező nem állítja, hogy az óvadék eredeti összege ésszerűtlen lett volna, a Bíróság pedig megállapítja, hogy nyilvánvalóan képes volt gyorsan és indokolatlan nehézség nélkül teljesíteni a biztosítékot.
48. Az ügyben a fő kérdést az képezi, hogy a felmentésnek szerepet kell-e játszania az óvadék visszaadásának megtagadására irányuló döntésben. A Bíróság ezzel összefüggésben megjegyzi, hogy az óvadék célja a büntetőeljárás megfelelő lefolytatásának biztosítása, és különösen annak biztosítása, hogy a vádlott megjelenik a tárgyaláson (az óvadék céljából alkalmazott biztosíték eredeti összegének meghatározásával összefüggésben lásd a fent hivatkozott Mangouras v. Spanyolország [GC], § 78).
49. A büntetőeljárás lefolytatását azonban jelentős mértékben veszélyeztette az, hogy a kérelmező nem tartotta be az óvadékkal kapcsolatos feltételeket. A kérelmező nem jelent meg egyik kitűzött tárgyaláson sem, semmilyen módon nem segítette a bíróság munkáját, annak ellenére, hogy tudnia kellett, hogy sérti az óvadékkal kapcsolatos feltételeket. A tárgyalásokat jó néhányszor törölni kellett, aminek következtében az eljárás időtartama jelentősen megnőtt, a regionális bíróság számára pedig komoly nehézségeket okozott az iratoknak a kérelmező részére történő kézbesítése.
50. Megjegyzendő továbbá, hogy az, hogy a kérelmezőt felmentették, önmagában nem jelenti azt, hogy büntetőeljárás alá vonása jogszerűtlen volt, illetve hogy másként volt szabályszerűtlen. Különböző bizonyítási szintekre van szükség ahhoz, hogy valakit elítéljenek, amit általában „minden ésszerű kétséget meghaladó bizonyítékként” írnak le, és ahhoz, hogy valamely személyt büntetőeljárás alá vonjanak, annak „alapos gyanújának” kell fennállnia, hogy a személy bűncselekményt követett el. Ennélfogva lehetnek alapos gyanú alapján indult olyan ügyek, amelyek a tárgyaláson nem eredményeznek minden ésszerű kétséget meghaladó elmarasztaló ítéletet. Mindazonáltal ezekben a helyzetekben is fennáll az állam részéről a jogszerű érdek arra, hogy az eljárást megfelelő módon folytassák le, valamint annak biztosítására, hogy az a személy, akivel szemben fennáll annak alapos gyanúja, hogy bűncselekményt követett el, nem kísérli meg elkerülni az igazságszolgáltatást vagy aláásni azon eljárás zökkenőmentes lefolytatását, amelyben értékelni kell bűnösségét.
51. Az eljárás kimenetele ezért nem bír közvetlen relevanciával az óvadék visszaadása megtagadásának kérdésére. A kérdés inkább az, hogy az óvadékkal kapcsolatos feltételeknek az eljárás során történt megsértésére figyelemmel az óvadék visszaadásának megtagadása arányos volt-e.
52. A Bíróság megjegyzi, hogy a jelen ügyben az óvadék visszaadását nem azért tagadták meg, mert egyetlen okiratot sem lehetett kézbesíteni a kérelmező számára. A fellebbviteli bíróság megállapította, hogy a kérelmező elkerülte a büntetőeljárást azzal, hogy jó néhány évig nem lépett be az országba. A Bíróság úgy véli, hogy elképzelhető ugyan, hogy a kérelmező az elején objektív okok miatt nem vett részt a tárgyalásokon, ez nem mondható el az új útlevelének megszerzését követő időszak tekintetében.
53. A kérelmező számára széles lehetőséget biztosítottak arra, hogy részt vegyen a tárgyaláson. A tárgyalásokat több alkalommal ütemezték át. A kérelmező – saját állítása szerint – 2003 áprilisában kapott útlevelet, a tárgyalásnak a távollétében történő megtartására irányuló határozatot viszont csak 2005 decemberében hozták. Ily módon legalább két éve és nyolc hónapja volt arra, hogy kapcsolatba lépjen a regionális bírósággal azzal a céllal, hogy az olyan időpontot tudjon kitűzni a tárgyalásra, amikorra a kérelmező a Cseh Köztársaságba tud utazni. E körülmények között nem tűnt ésszerűtlennek a fellebbviteli bíróság azon megállapítása, hogy a kérelmező saját magatartása azt tanúsította, hogy elkerüli a büntetőeljárást.
54. E körülmények között – azaz amikor is a kérelmezőnek tudnia kellett, hogy jelentős ideje sérti az óvadékkal kapcsolatos feltételeket – rá hárult az a kötelezettség, hogy a regionális bíróságot egyértelműen és félreérthetetlenül tájékoztassa oroszországi címéről, valamint hogy rendszeres kapcsolatot tartson a regionális bírósággal annak érdekében, hogy ellensúlyozza a hivatalos okiratok Oroszországba való kézbesítésével kapcsolatos nehézségeket, amit a kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló európai egyezmény alapján kellett mérlegelni. A kérelmező mindezt elmulasztotta. A kérelmező ügyvédjének 2002. július 8-i levele e körülmények között nem tekinthető elegendőnek. A levélben mindössze annyi szerepelt, hogy a kérelmező hivatalos, bejegyzett lakcíme Oroszországban van, a levél azonban nem jelölte meg, hogy a kérelmező hová szeretné kézbesíttetni leveleit. Ezen túlmenően 2004. szeptember 2-án a kérelmező arról tájékoztatta a bíróságot, hogy egészségügyi problémái és új ügyvédei miatt nem tud részt venni a tárgyaláson, de még mindig nem szolgált oroszországi kézbesítési címmel.
55. A Bíróság végezetül hozzáfűzi, hogy az óvadék visszaadásának megtagadása – azaz a szóban forgó beavatkozás – egy teljes mértékben kontradiktórius eljárás eredménye volt, amely eljárás keretében a kérelmező elő tudta terjeszteni érveit. A belföldi bíróságok körültekintően vizsgálták a releváns kérdéseket, határozataikat pedig átfogóan indokolták (lásd G. v. Németország (dec.), no. 10577/83, 1985. május 6.). Az 1. sz. jegyzőkönyv 1. cikkének eljárási követelményeit (lásd AGOSI v. Egyesült Királyság, 1986. október 24., § 55, Series A no. 108) tehát betartották.
56. Tekintettel a fenti megfontolásokra, a Bíróság úgy véli, hogy a kérelmező óvadéka visszaadásának megtagadására irányuló határozat „méltányos egyensúlyt” teremtett a közösség közérdekű igényei és a kérelmező jelen ügyben szóban forgó jogainak követelményei között.
57. Ennek megfelelően nem sértették meg az 1. sz. jegyzőkönyv 1. cikkét.
II. AZ EGYEZMÉNY 6. CIKKÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS MEGSÉRTÉSE
58. A kérelmező az Egyezmény 6. Cikke alapján nem értett egyet az óvadékkal kapcsolatos belföldi határozatokkal és azt panaszolta, hogy e határozatokat nem indokolták megfelelően.
59. A Bíróság – a rendelkezésére álló valamennyi információ alapján, valamint amennyiben a panaszolt kérdések a hatáskörébe tartoznak – megállapítja, hogy a határozatokkal összefüggésben nem került sor az Egyezményben vagy jegyzőkönyveiben szereplő jogok és szabadságok megsértésére. Ez a panasz ezért nyilvánvalóan alaptalan, és azt az Egyezmény 35. Cikke (3) §-ának a) pontja, valamint (4) §-a alapján el kell utasítani.
EZEN INDOKOK ALAPJÁN A BÍRÓSÁG
1. az 1. sz. jegyzőkönyv 1. cikkére vonatkozó panaszt egyhangúlag elfogadhatónak, a kérelem többi részét pedig elfogadhatatlannak nyilvánítja;
2. hat szavazattal egy ellenében megállapítja, hogy az 1. sz. jegyzőkönyv 1. cikkét nem sértették meg.
Készült angol nyelven, a Bíróság Eljárási Szabályzata 77. cikkének (2) bekezdése alapján kihirdették írásban 2013. június 20-án.
Claudia WesterdiekMark Villiger
tanácsoselnök
Az Egyezmény 45. Cikkének 2. §-ával és a Bíróság Eljárási Szabályzata 74. cikkének (2) bekezdésével összhangban Pejchal bíró különvéleményét csatolták a jelen ítélethez.
M.V.
C.W.
A különvélemények fordítását a szöveg nem tartalmazza, azok az ítélet hivatalos nyelvi változatában (változataiban) angol és/vagy francia nyelven szerepelnek, amely hivatalos nyelvi változatok a Bíróság ítélkezési gyakorlatát tartalmazó HUDOC adatbázisban tekinthetők meg.
© Európa Tanács/Emberi Jogok Európai Bírósága, 2013.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának hivatalos nyelvei az angol és a francia. Ez a fordítás nem köti a Bíróságot, és a Bíróság nem vállal semmilyen felelősséget annak minőségéért. A fordítás letölthető az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatát tartalmazó HUDOC adatbázisból () vagy bármely olyan adatbázisból, amellyel a Bíróság azt megosztotta. Nem kereskedelmi célokra azzal a feltétellel többszörözhető, ha az ügy teljes címét idézik, a fenti szerzői jogi tájékoztatóval együtt. E fordítás bármely részének kereskedelmi célokból történő felhasználására irányuló szándék esetén, kérjük, ezt a következő címen jelezze: publishing@.
© Council of Europe/European Court of Human Rights, 2013.
The official languages of the European Court of Human Rights are English and French. This translation does not bind the Court, nor does the Court take any responsibility for the quality thereof. It may be downloaded from the HUDOC case-law database of the European Court of Human Rights () or from any other database with which the Court has shared it. It may be reproduced for non-commercial purposes on condition that the full title of the case is cited, together with the above copyright indication. If it is intended to use any part of this translation for commercial purposes, please contact publishing@.
© Conseil de l’Europe/Cour européenne des droits de l’homme, 2013.
Les langues officielles de la Cour européenne des droits de l’homme sont le français et l’anglais. La présente traduction ne lie pas la Cour, et celle-ci décline toute responsabilité quant à sa qualité. Elle peut être téléchargée à partir de HUDOC, la base de jurisprudence de la Cour européenne des droits de l’homme (), ou de toute autre base de données à laquelle HUDOC l’a communiquée. Elle peut être reproduite à des fins non commerciales, sous réserve que le titre de l’affaire soit cité en entier et s’accompagne de l’indication de copyright ci-dessus. Toute personne souhaitant se servir de tout ou partie de la présente traduction à des fins commerciales est invitée à le signaler à l’adresse suivante : publishing@.
Full & Egal Universal Law Academy