© Council of Europe/European Court of Human Rights, 2013. Ez a fordítás semmire sem kötelezi a Bíróságot. További információk a teljes jognyilatkozatban, jelen dokumentum végén találhatók.
© Council of Europe/European Court of Human Rights, 2013. This translation does not bind the Court. For further information see the full copyright indication at the end of this document.
© Conseil de I’Europe/Cour européenne des droits de l’homme, 2013. La présente traduction ne lie pas la Cour. Pour plus de renseignements veuillez lire l’indication de copyright/droits d’auteur à la fin du présent document.
EMBERI JOGOK EURÓPAI BÍRÓSÁGA
A KORÁBBI Ötödik Szekció
MICHAUD kontra FRANCIAORSZÁG
(12323/11sz. kérelem)
ÍTÉLET
STRASBOURG
2012. december 6.
VÉGLEGES
2013. június 03.
Ezen határozat az Egyezmény 44. Cikkének 2. szakasza alapján vált véglegessé. Szerkesztői változtatás alá eshet.
Patrick Michaud kontra Franciaország ügyben,
az Emberi Jogok Európai Bírósága (a korábbi Ötödik Szekció), Kamaraként tartott ülésén, melynek tagjai voltak:
Dean Spielmann, Elnök,
Mark Villiger,
Boštjan M. Zupančič,
Ann Power-Forde,
Angelika Nußberger,
Helen Keller,
André Potocki, bírák,
és Claudia Westerdiek, Szekciótitkár,
2012. október 2-i (más összetételben, lásd 7. cikk) és 2012. november 20-i zárt ülésén lefolytatott tanácskozását követően az utóbbi időpontban elfogadott alábbi ítéletet hozza:
AZ ELJÁRÁS
1. Az ügy alapja egy, a Francia Köztársaság ellen benyújtott kérelem (12323/11/08 sz.), amelyet az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezmény („az Egyezmény”) 34. cikke alapján a francia állampolgárságú Patrick Michaud úr („a kérelmező”) terjesztett a Bíróság elé 2011. január 19-én.
2. A kérelmezőt a Bíróság előtt Bertrand Favreau, Bordeaux-ban praktizáló ügyvéd képviselte. A Francia Köztársaság Kormányát („a Kormány”) Edwige Belliard asszony, képviselő, a Francia Külügyminisztérium jogi igazgatója képviselte.
3. 2011. december 8-án a kérelmet beterjesztették a Kormányhoz.
4. A kérelmező és a Kormány egyaránt írott beadványt nyújtottak be az elfogadhatóságról és az érdemekről a Nagykamarához.
5. Az Európai Uniós Ügyvédi Kamarák Tanácsa („CCBE”) valamint Brüsszel Francianyelvű Ügyvédi Kamarája és az Európai Kamara Emberi Jogok Intézete („EBHRI”) az (az Egyezmény 36. Cikkének 2. szakasza valamint a Bírósági Szabályzat 44. szabálya 3. szakasza) alapján engedélyt kaptak az írásos vélemény benyújtására.
6. 2012. október 2-án nyilvános meghallgatásra került sor (Strasbourg, Human Rights Building, az 59. szabály 3. szakasza alapján).
A Bíróság előtt megjelentek:
(a) – a Kormány képviseletében
A.F. TISSIER, a Külügyminisztérium Jogi Osztályának emberijogi titkárságvezetője, Képviselő,
K. MANACH, Szerkesztő titkár, a Külügyminisztérium Jogi Osztályának emberijogi titkársága, Jogtanácsos,
P. Roublot, az Igazságügyminisztérium Jogi Osztályánk Európai Bírósági Ügyekért felelős vezetője Jogtanácsos,
L. Jariel, az Igazságügyminisztérium Polgári és Igazságügyi Osztálya Szakmai Szabályzatok Ügyosztályának vezetője Jogtanácsos,
F. Lifchitz, Szerkesztő titkár, az Igazságügyminisztérium Polgári és Igazságügyi Osztályának Szakmai Szabályzatok Ügyosztálya Jogtanácsos,
R. Uguen-Laithier, Szerkesztő titkár, az Igazságügyminisztérium Bűnügyi Osztályának Szervezet Bűnözés, Terrorizmus és Pénzmosás Elleni Hivatala, Jogtanácsos,
X. Domino, az Államtanács Jogi Kutató és Információs Központjának vezetője Jogtanácsos,
S. Leroquais, kutató, Államtanács,Jogtanácsos,
A. Cuisiniez, tanácsadó, Gazdasági és Pénzügyminisztérium Európai és Nemzetközi Jogi Irodája, Jogtanácsos;
(b) – a kérelmező képviseletében
B. Favreau, a Bordeaux-i Ügyvédi Kamara tagja,
M. Chauvet,Jogtanácsos.
A kérelmező is megjelent. A Bíróság meghallgatta Ms Tissier és Mr Favreau beszédét, és a bíróság kérdéseire adott válaszait. Ezen felül meghallgatta a kérelmezőt is.
7. A Kamara a következő bírókból állt: Dean Spielmann, elnök, Mark Villiger, Karel Jungwiert, Boštjan Zupančič, Ann Power-Forde, Angelika Nußberger és André Potocki, bírók, valamint Claudia Westerdiek, jegyző. Ezt követően Helen Keller helyettesítő bíró lépett Jungwiert bíró helyére, mivel Jungwiert hivatali megbizatása 2012. október 31-én lejárt.
A TÉNYEK
I. AZ ÜGY KÖRÜLMÉNYEI
8. A kérelmező 1947-ben született, és Párizsban él. Tagja a Párizsi Ügyvédi Kamarának és a Nemzeti Ügyvédi Kamarai Tanácsnak.
9. A kérelmező beadványában jelezte, hogy az Európai Unió három Irányelvet fogadott el a pénzügyi rendszerek pénzmosás céljára való felhasználásának megelőzése érdekében. Az (91/308/EEC; 1991. június 10.) a pénzügyi intézményeket és szervezeteket érinti. 2001. december 4-én módosították a (2001/97/EC) Irányelvvel, amelyik többek között kibővítette az érintett szakmák körét. A pénzügyi szektoron kívüli szakmákat is a szabályzás alá vont, közöttük „a független jogi szakmák képviselőit”. A harmadik Irányelv (2005/60/EC; 2005. október 26.) hatálytalanította az 1991. június 10-i módosított Irányelvet, újrafogalmazta és kibővítette a tartalmát. Az Irányelvek megváltoztatása miatti törvények – a módosított 1991. június 10-i Irányelv esetén a 2004. február 11-i 2004-130 sz. – és a szabályzatok végrehajtásáról intézkedő 2006. június 26-i 2006-736 sz. rendelet – belekerültek a Monetáris és Pénzügyi Törvénykönyvbe (további részletekért lásd lejjebb a Vonatkozó közösségi és hazai jog III. és IV. szekcióit).
10. Ezek a szövegek az ügyvédek kötelességévé teszik, hogy „jelentsék a gyanús ügyleteket”, amit a jogi szakma – mivel ezt a szakmai kiváltságaik és az ügyvédek, valamint az ügyfeleik közötti bizalmi kapcsolatra veszélyes tényezőnek tartanak – folyamatosan bírált, főleg a Nemzeti Ügyvédi Kamarai Tanácson keresztül.
11. Mindazonáltal, 2007. július 12-én a Nemzeti Ügyvédi Kamarai Tanács döntésében elrendelte „olyan belső szabályzatok elfogadását, amelyek kötelezővé teszik a pénzmosás és a terrorizmus pénzügyi támogatása elleni fellépést”. Ezen felül belső ellenőrzési mechanizmusok létrehozását, amelyek garantálják, hogy a tagság eleget tesz a fenti eljárásoknak. (Ahogy 2007. augusztus 9-én az megjelent a Hivatalos Értesítőben). A döntést meghozatalával gyakorlatilag a bizonyos jogi és igazságügyi szakmákat megreformáló 1971. december 31-i törvény 21-1 szakaszát alkalmazták, ami lehetővé tette, hogy az érvényben lévő törvények és szabályzatok tiszteletben tartásával lépéseket tegyenek a jogi szakma szabályainak és gyakorlatának egységesítésére.
12. A fent említett döntés első cikke kimondja, hogy „mindazok az ügyvédek, akik tagjai a Francia Ügyvédi Kamarának”, kötelesek e szakmai előírásoknak megfelelően eljárni, ha szakmai tevékenységük keretében, ügyfeleik érdekében és részére pénzügyi vagy ingatlan átruházási műveletekben vesznek részt, vagy ügyfeleik segítségére vannak a következő tranzakciók előkészítése vagy lebonyolítása során: (1) ingatlan vagy vevőkör vásárlása és eladása; (2) pénzügyi alapok vagy az ügyfél tulajdonában lévő értékpapírok vagy más kintlevőségek kezelése; (3) folyószámlák, takarékszámlák vagy értékpapírszámlák megnyitása; (4) cégek létrehozásához szükséges tevékenységek lebonyolítása; (5) cégek megalapítása, irányítása és vezetése; (6) külföldi jogi rendszere által szabályozott vagy ahhoz hasonló struktúrájú trösztök megalapítása, irányítása és vezetése. A fenti szabályok azonban nem vonatkoznak rájuk „ha jogi tanácsadóként vagy igazságügyi eljárásokkal kapcsolatban tevékenykednek” a fent felsorolt tevékenységek valamelyikével összefüggésben (2. cikk).
13. A létrejövő szabályzatok kihangsúlyozzák, hogy az ügyvédeknek mindig „megfelelő gondosságot kell tanúsítaniuk” ebben a helyzetben, és „olyan belső szabályzatokat kell megalkotniuk”, amelyek megfelelőek az inter alia a gyanú bejelentését szabályzó törvényeknek és szabályzatoknak (3. cikk), különös tekintettel arra, hogy milyen eljárásoknak kell eleget tenni abban az esetben, ha egy tevékenység szükségessé teszi az ilyenfajta jelentést (7. cikk). A szükséges elvégzendő lépéseket írásban kell rögzíteniük (5. cikk). Ezen felül gondoskodniuk kell arról, hogy a szabályzatok a szervezeti felépítésüknek megfelelően működjenek, és hogy az ügyvédek valamint az alkalmazottaik megkapják a maguk sajátos tevékenységeiknek megfelelő felvilágosítást, felkészítést (9. cikk), és ki kell építeniük belső ellenőrző rendszerüket (10. cikk). Ezzel egyidejűleg a szabályzatok azt is kifejtették, hogy „az ügyvédeknek minden körülmények között gondoskodniuk kell arról, hogy az ügyvédi titoktartás ne sérüljön” (4. cikk).
14. A fenti szabályok be nem tartása fegyelmi eljárást von maga után, és adott esetben kizáráshoz is vezethet. (Jogi szakma gyakorlásáról szóló 1991. november 27-i 91-1197 számú rendelet 183. és 184.).
15. 2007. október 10-én a kérelmező az Államtanácshoz fordult, hogy az semmisítse meg a fenti döntést, mivel az veszélyezteti az ügyvédek munkavégzési szabadságát, és ellentétes szakmájuk alapvető normáival. Keresetében előadta, hogy nincs olyan törvény vagy szabályozás, amely hatáskört biztosítana a Nemzeti Ügyvédi Kamarai Tanácsnak a pénzmosás és a hasonló ügyek megítlésére. Ezen felül felhívta a figyelmet arra, hogy a döntés által érintett ügyvédeket a fegyelmi szankció kilátásba helyezésével arra kényszerítik, hogy belső eljárásokat foganatosítsanak, melyek kikényszerítik, hogy eleget tegyenek a gyanú bejelentését célzó szabályoknak. Kiemelte, hogy a „gyanú” kifejezés nem volt kellően világos. Panasszal élt, mivel mindezek ellent mondanak az az Emberi Jogok Európai Egyezménye 7. cikkében előírt pontos meghatározás követelményének. A továbbiakban a 2008. július 24-i (18603/03 számú) André és mások kontra Franciaország ügyben született ítéletre hivatkozva vitatta a Nemzeti Ügyvédi Kamarai Tanács által elfogadott szabályzat összeegyeztethetőségét az Egyezmény 8. Cikkével, mivel „a gyanú jelentésének kötelessége” nem teljesíthető a szakmai gyakorlat és az ügyvéd-ügyfél kapcsolat alapját képező titoktartás sérelme nélkül. Végezetül pedig az Európai Uniós Szerződés 267. cikkére hivatkozva arra kérte az Államtanácsot, hogy előzetes döntéshozatali eljárás keretében forduljon az Európai Unió Bíróságához annak megállapítása érdekében, hogy a „bűncselekmény gyanújának bejelentésé”-re vonatkozó kötelezettség összhangban van-e az Európai Unióról szóló Szerződés 6. Cikkével és az Egyezmény 8. Cikkével.
16. Az Államtanács 2010. július 23-i ítéletében elutasította a beadványban szereplő panaszok többségét.
17. Az Egyezmény 7. Cikkére alapozott kifogás vonatkozásában az ítélet kimondta, hogy a vitatott rendelkezésben használt „gyanú bejelentése” kitétel nem bizonytalan abból a szempontból, hogy a Monetáris és Pénzügyi Törvénykönyv L. 562-2 cikkének előírásaira vonatkozik (ami az ezt követő módosítás után a fenti törvény L. 561-15 cikke). A beadvány 8. Cikkre alapozott kifogását az ítélet a következő alapon utasította el:
„...a kérelmező állítsa szerint a [a módosított 91/308/EEC Irányelv] előírásai összeegyeztethetetlenek az Egyezmény 8. Cikkének előírásaival... melyek, egyebek mellett, védik a szakmai titoktartás alapjogát. A Cikk ugyanekkor lehetővé teszi a hatósági beavatkozást is, ha azt a közbiztonság fenntartása, illetve a zavargások és bűncselekmények megelőzése szükségessé teszi...; ...figyelembe kell venni, hogy a pénzmosás elleni küzdelem a köz javát szolgálja, valamint azt, hogy az intézkedés hatálya alól mentesek mindazok az információk, melyeket az ügyvédek, igazságügyi eljárásban vagy jogi tanácsadóként végzett tevékenységük során kaptak vagy szereztek. Ez utóbbi esetben, ha az ügyvéd maga is részt vesz a pénzmosási tevékenységben, vagy jogi tanáccsal szolgál a vélelmezett pénzmosás kivutelezéséhez, vagy tisztában van vele, hogy ügyfele pénzmosáshoz kér jogi segítéséget, a gyanú bejelentésének Irányelvben rögzített kötelezettsége nem minősül az ügyvédi titoktartás túlzott sérelmének; ...mindezek miatt nincs szükség arra, hogy az ügyet az Európai Közösségek Bírósága elé utalják előzetes döntés meghozatala céljából. Az Egyezmény rendelkezéseinek megszegésére vonatkozó beadványt elutasítandó.”
II. A PÉNZÜGYI AKCIÓCSOPORT („FATF”) AJÁNLÁSAI A PÉNZMOSÁS ÉS AZ EURÓPA TANÁCS PÉNZMOSÁSBÓL, BŰNCSELEKMÉNYEKBŐL ÉS TERRORSZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁBÓL SZÁRMAZÓ JÖVEDELMEK FELKUTATÁSÁVAL, ZÁROLÁSÁVAL ÉS ELKOBZÁSÁVAL KAPCSOLATOS EGYEZMÉNYE VONATKOZÁSÁBAN
18. A FATF által elfogadott javaslatok inter alia, intézkednek a pénzügyi létesítményekre vonatkozó kötelességekről és elvárják tőlük, hogy jelentsék a gyanús ügyleteket.
A 12. számú ajánlás azt javasolja, hogy szélesítsék ki a megfelelő gondosság elvárása alá eső szakmák körét, hogy belekerüljenek az „ügyvédek, jegyzők, más független jogi szakemberek és a könyvelők”, ha azok a következő tevékenységekhez kapcsolódó tranzakciókat készítenek elő vagy hajtanak végre az ügyfeleik számára: ingatlanok vásárlása és eladása; az ügyfél pénzének, értékpapírjainak vagy más értékeinek kezelése; bankszámlák, takarékszámlák vagy értékpapírszámlák kezelése; közreműködés cégek létrehozásában, működtetésében vagy vezetésében; jogi személyek vagy egyesületek létrehozásában, működtetésében vagy vezetésében, valamint gazdasági entitások megvásárlásában és eladásában. A 16. ajánlás kibővítette a gyanús tranzakciók jelentési kötelezettségének körét. Belevette a fenti szakmákat, ha azok tagjai a fenti tevékenységeket folytatják, ám kivételt tett abban az esetben, ha a vonatkozó információ olyan körülmények között jutott az érintett tudomására, melyeket a szakmai titoktartás vagy a jogi szakma előjogai szabályoznak.
19. Az Európa Tanács 2005. május 16-i Egyezménye a pénzmosásból, bűncselekményekből és terrorszervezetek támogatásából származó jövedelmek felkutatásával, zárolásával és elkobzásával kapcsolatos eljárásokat szabályozza (2008. május 1-jén lépett hatályba, Franciaország nem ratifikálta). A pénzmosás megelőzésével összefüggésben a következő előírásokat tartalmazza (13. cikk, 1. és 2. szakasz):
„1. A felek olyan törvényhozási és más intézkedéseket foganatosítanak, melyek szükségesek a pénzmosást megakadályozó, átfogó, hazai szabályzó és ellenőrző rendszer kialakításához, és figyelembe veszik az alkalmazható nemzetközi alapkövetelményeket, közöttük elsősorban a Pénzügyi Akciócsoport (FATF) pénzmosással kapcsolatos ajánlásait.
2. Ezzel összefüggésben a felek olyan jogi és más intézkedéseket foganatosítanak, melyek szükségesek lehetnek ahhoz, hogy:
a. arra kötelezzék az olyan tevékenységeket folytató jogi és természetes személyeket, melyek valószínűsíthetően alkalmasak a pénzmosás céljából történő felhasználásra, hogy:
i. azonosítsák és igazolják az ügyfelük személyazonosságát, és ahol alkalmazható, a tranzakció haszonélvezőjét, miközben kellő gondosságot tanúsítanak az üzleti kapcsolatok terén, és figyelembe veszik a kockázat alapú megközelítést;
ii. a körülményeket gondosan figyelembe véve jelentsék a pénzmosás gyanúját;
iii. tegyék meg a megfelelő lépéseket, mint amilyen az ügyfelek azonosításához szükséges feljegyzések vezetése, a tranzakciók azonosítása, a munkatársaik megfelelő kiképzése, valamint intézmények esetén a belső irányelvek és eljárási rendek kialakítása. Mindezeket a tevékenységük volumenének és jellegének megfelelő módon;
b. ahol helyénvaló, tiltsák meg a bekezdésben említett személyeknek a gyanús tranzakciók tényének eltitkolását, valamint az ilyen tranzakciókra vonatkozó információk továbbadását. Azt az értesülést sem adhatják tovább, hogy a pénzmosással kapcsolatban vizsgálat folyik, vagy lehet folyamatban;
c. gondoskodjanak arról, hogy a bekezdésben felsorolt személyek egy hatékony ellenőrző rendszer hatálya alá essenek és az ellenőrző rendszer legyen összhangban a pénzmosás elleni fellépés követelményeivel. Abban az esetben, ha ez alkalmazható, használják a kockázat alapú megközelítést.”
A magyarázó jelentés szerint az Egyezmény megfogalmazóit az a cél vezette, hogy az kiterjedjen a FATF 12. ajánlásában szereplő „nem pénzügyi területen tevékenykedő szakemberekre” is. Ezenfelül a 2.a.ii bekezdésben szereplő „a körülményeket gondosan mérlegelve” kitétel elsősorban azt jelenti, hogy az „ügyvédi titoktartás vagy kialakult szakmai gyakorlat” korlátozásainak kapcsán a független jogszakmák gyakorlói esetében a FATF 16. ajánlása (és az ajánlás magyarázó jegyzete) az irányadó.
III. A VONATKOZÓ EURÓPAI UNIÓS JOG
A. A 91/308/EEC, 2001/97/EC és 2005/60/EEC Irányelvek
1. 91/308/EEC és 2001/97/EC Irányelvek
20. 1991. június 20-án az Európai Közösségek Tanácsa elfogadta a 91/308/EEC Irányelvet „a pénzügyi rendszerek pénzmosás céljából történő felhasználásának megelőzéséről”. Az intézkedés célja a hitel és pénzügyi intézmények kötelezése volt arra, hogy azonosítsák a 15.000 eurót meghaladó valamennyi tranzakciót és az ezekhez kapcsolódó ügyfeleket, hogy „különleges odafigyeléssel vizsgáljanak meg” bármilyen gyanús tranzakciót, amelyekről indokoltan azt feltételezhetik, hogy pénzmosással állnak összefüggésben és, hogy jelentsék a megfelelő hatóságoknak a pénzmosásra utaló bármilyen jelet. Az Irányelvet 2001. december 4-én módosították a 2001/97/EC Irányelvvel, amelyik kibővítette a pénzmosás meghatározását és az ügyfelek azonosításának, valamint a gyanús tranzakciók bejelentésének kötelességét kiterjesztette a pénzügyi szektoron kívül tevékenykedő, számos szakemberre, főleg a „független jogi szakemberekre”.
2. 2005/60/EC Irányelv
21. A módosított 91/308/EEC Irányelvet a 2005. október 26-i „a pénzügyi rendszerek pénzmosás és a terrorizmus pénzügyi támogatása céljából történő felhasználásának megelőzéséről” szóló 2005/60/EC Irányelv hatálytalanította, amelyik átvette és kibővítette a korábbi Irányelv szövegét. A 19. Bevezető pontosította, hogy „a tagállamok által meghatározott... független jogi szakemberek” az Irányelv előírásai alá esnek, „ha olyan pénzügyi vagy vállalati tranzakciókban vesznek részt, beleértve az adótanácsadást is, melyekben fennállhat annak a veszélye, hogy az említett jogi szakemberek szolgáltatásait pénzmosás céljából történő bűnügyi tevékenység vagy a terrorizmus pénzügyi támogatására szolgáló tevékenység céljából használják fel”. A 2. cikk 1. szakaszának (3) (b) meghatározza, hogy az Irányelv akkor vonatkozik rájuk, „ha szakmai tevékenységük gyakorlása során ügyfeleik érdekében és részére pénzügyi vagy ingatlan átruházási műveletekben vesznek részt, vagy ügyfeleik segítségére vannak a következő tranzakciók előkészítése vagy lebonyolítása során. (i) ingatlan vagy vevőkör vásárlása és eladása; (ii) pénzügyi alapok vagy az ügyfél tulajdonában lévő értékpapírok vagy más kintlevőségek kezelése; (iii) folyószámlák, takarékszámlák vagy értékpapírszámlák megnyitása; (iv) cégek létrehozásához szükséges tevékenységek lebonyolítása; (v) trösztök, cégek vagy ahhoz hasonló struktúrájú trösztök megalapítása, irányítása és vezetése”.
22. Az Irányelv bizonyos esetekben előírja azt, hogy a megfelelő gondossággal kezeljék az ügyfeleket, amibe beletartozik az ügyfél és a végső haszonélvező személyazonosságának rögzítése, meghatározása valamint az üzleti kapcsolat céljával és feltehető természetével kapcsolatos információ meghatározása. (8. cikk 1. szakasz (a), (b) és (c)). A tagállamok elvileg kötelezettek arra, hogy abban az esetben, amikor az érintett szervezet vagy személy nem képes eleget tenni a kötelezettségeinek, akkor kikényszerítsék, hogy az érintett „ne vihesse végbe egy bankszámlán keresztül a tranzakciót, ne vihessen véghez gazdasági tranzakciót, vagy számolja fel az üzleti kapcsolatot és fontolja meg, hogy a 22. Cikknek megfelelően jelentse a „Pénzügyi Ellenőrző Hatóságnak” (FIU). Mindazonáltal ez a kötelesség nem vonatkozik azon helyzetekre, amikor „a független jogi szakemberek... ügyfelük jogi helyzetének megállapításával foglalkoznak, vagy az ügyfelük nevében vagy megbízásából védőként járnak el, vagy képviselik igazságügyi eljárások során, amelybe beletartozik az eljárások beindítására vagy annak az elkerülésére vonatkozó tanácsadás is” (9. cikk 5. szakasz).
23. Ezenfelül tartalmazza annak a kötelezettségét is, hogy jelentsék a gyanút, úgy pontosítva hogy „a tagállamoknak el kell várniuk a [az érintett intézményektől és személyektől] a teljes körű együttműködést”, hogy saját kezdeményezésükben, gyorsan tájékoztassák az FIU-t abban az esetben, amikor [ők] tudják, gyanítják vagy elfogadható okuk van annak gyanítására, hogy pénzmosás vagy a pénzmosás anyagi támogatása van vagy volt folyamatban vagy ezekre kísérlet történt”, és „az FIU kérésére azonnal a rendelkezésére bocsátják valamennyi szükséges információt, mégpedig az alkalmazható törvényhozás által meghatározott eljárási rendnek megfelelően” (22. cikk 1. szakasz).
24. Mindazonáltal abban az esetben, amikor „független jogi szakemberek” érintettek, „a tagállamok ... kijelölhetik az érintett szakma illetékes önszabályzó testületét”, hogy az FIU helyett az legyen az a hatóság, amit elsődlegesen informálni kell. Ebben az esetben a kijelölt önszabályzó testületnek azonnal és maradéktalanul továbbítania kell az információt az FIU részére (23. cikk 1. szakasz).
25. A tagállamok nem kötelezhetők arra, hogy a 22. cikkben meghatározott kötelezettséget érvényesítsék, ha az (inter alia) „a független jogi szakemberek a vonatkozó információkra... ügyfelük jogi helyzeténekfelmérése során, illetve ügyfelük nevében vagy megbízásából védőként eljárva, őt igazságügyi eljárásban képviselve tesznek szert; e körbe beletartozik az eljárás indítására vagy annak elkerülésére vonatkozó tanácsadás is, függetlenül attól, hogy a vomatozó információt az eljárások előtt, közben vagy után kapták vagy szerezték” (23. cikk 2. szakasz).
26. Végül pedig a 48. Bevezető szerint „az Irányelv egyetlen pontját sem lehet az Emberi Jogok Európai Egyezményével összeegyeztethetetlen módon értelmezni vagy alkalmazni”.
B. Az Európai Közösségek Bíróságának (Nagykamara) ítélete az Ordre des barreaux francophones et germanophone és mások kontra Conseil des ministres ügyben, (2007. június 26; C‑305/05)
27. Egy 2005-ös kérelemben a Belga Ügyvédi Kamara több egyesülete kérelmezte, hogy semmisítsenek meg egyes, a 2001/97/EC Irányelv által megváltoztatott jogi előírásokat. A belga Alkotmánybíróság a következő kérdést terjesztette az Európai Unió Bírósága elé előzetes mérlegelés céljából:
„A 2001/97 Irányelv 1. cikke, [2. pont]... sérti-e a [Egyezmény] 6. cikkében garantált tisztességes bírósági eljáráshoz való jogot... amennyiben az új, a 91/308/EEC Irányelvet kiegészítő 2. cikk bis, [5. pont] elrendeli a független jogi szakemberek bevonását is a fent említett Irányelv hatálya alá – anélkül, hogy kivételt tenne az ügyvédekkel –, ami a lényegét tekintve elvárja bizonyos emberektől és intézményektől, hogy a pénzmosás ellen küzdő hatóságokat tájékoztassák, ha bármilyen jel utalhat a pénzmosásra (a 91/308/EEC Irányelv 6. cikkét helyettesítő 2001/97/EC Irányelv 1. cikkének [5. pontja])?”
A Kamarai Egyesületek beadványai szerint azzal, hogy az Irányelvet kiterjesztették az ügyvédekre, akiknek kötelességük az illetékes hatóságokat tájékoztatni, ha bármilyen értesülést szereztek, vagy úgy vélik egy tranzakcióról, hogy az pénzmosással állhat kapcsolatban, az érintett törvényhozás vétett az ügyvédi titoktartás és az ügyvédi függetlenség elvei ellen, melyek a tisztességes bírósági tárgyaláshoz való alapvető jog, valamint a védelemhez való jog elengedhetetlen elemei.
28. 2007. június 26-i ítéletében a Bíróság elutasította a beadványt.
29. Először is rámutatott arra, hogy tiszteletben tartották a törvényesség alapelveinek számító alapvető jogokat. Figyelembe vették a tagállamok közös alkotmányos hagyományait és mindazoknak a nemzetközi emberi jogvédelmi szerződéseknek az útmutatásait, melyek érvényesek a tagállamokra, vagy amelyeket a jogrendszerük részévé tettek. Ezek között az Emberi Jogok Európai Egyezménye „különösen jelentős”. A Bíróság hangsúlyozta, hogy a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog, inter alia, benne van az Egyezmény 6. cikkében és ezt az alapvető jogot az Európai Unió általános elvként tiszteli, ahogy azt mutatja az Európai Unió alapokmánya 6. cikkének 2. szakasza.
Ezt követően a Bíróság felhívta a figyelmet arra, hogy a szóban forgó Irányelv csupán abban az esetben ró jelentési és együttműködési kötelezettséget az ügyvédekre, ha azok meghatározott tranzakciók előkészítése vagy lebonyolítása során segítenek az ügyfeleiknek, mindenekelőtt pénzügyi vagy ingatlanforgalmi tevékenység során, vagy azokban az esetekben, amikor az ügyfeleik érdekében és részére ilyenfajta pénzügyi tranzakciókban vagy ingatlanforgalmi tevékenységben vesznek részt. Általános szabályként a Bíróság figyelmeztetett arra, hogy természetünkből adódóan az ilyenfajta aktivitások olyan kontextusban kerülnek lebonyolításra, melyek semmilyen kapcsolatban sem állnak bármilyen igazságügyi eljárással, és így nem veszélyeztetik a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogot.
A Bíróság ezen felül megjegyezte, hogy az Irányelv felmenti az ügyvédet a fenti kötelességek alól abban az esetben, ha az ügyvéd közreműködésére egy tranzakcióval kapcsolatban egy igazságügyi eljárás során az ügyfél védelmével vagy képviseletével vagy egy eljárás beindításával vagy elkerülésével kapcsolatos tanácsadással összefüggésben került sor. Indoklásában rámutatott arra, hogy ez a kivétel megvédi az ügyfél jogát a tisztességes bírósági eljárásra. Ezenfelül leszögezte, hogy a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogra vonatkozó követelmények nem zárják ki eleve azt, hogy az ügyvédekre információnyújtási és együttműködési kötelezettség háruljon, amennyiben azok az előző szakaszben felsorolt helyzetekben tevékenykednek, abban az esetben, ha az ilyenfajta kötelezettségeket „megindokolja a pénzmosás elleni hatékony küzdelem szükségessége, figyelembe véve, hogy ez milyen nyilvánvaló módon befolyásolja a szervezett bűnözés megerősödését, amely önmagában [is] komoly veszélyt jelent a tagállamok társadalmára”.
IV. A VONATKOZÓ HAZAI JOG
A. A Monetáris és Pénzügyi Törvénykönyv
30. A fent említett Irányelvek belekerültek a francia jogrendbe és (többszörösen módosítva) a Monetáris és Pénzügyi Törvénykönyvbe.
31. Az ügyfél iránti gondosság kötelezettségét rögzíti a L. 561-5 cikk - L. 561-14-2 cikk, és a bejelentési kötelezettséget illetően a L. 561-15 - L. 561-22 cikkek (a Törvénykönyv jelenlegi változatában).
32. Ezek az előírások a Törvénykönyv L. 561-2 cikkében felsorolt különféle szervezetekre és szakemberekre vonatkoznak, közöttük az az Államtanácshoz és a Semmítőszékhez rendelt ügyvédekre valamint az Ítélőtáblában tevékenykedő ügyvédekre és avoués-re [1], ha „a szakmai tevékenységük összefüggésében... 1. Ügyfeleik megbízásából vagy nevében pénzügyi vagy ingatlan-átruházási műveletekben vesznek részt, vagy meghatalmazottként tevékenykednek; 2. Ha ügyfeleiket a következő esetekre vonatkozó tranzakciók előkészítése vagy lebonyolítása során támogatják: (a) ingatlan vagy vevőkör vásárlása és eladása; (b) pénzügyi alapok vagy az ügyfél tulajdonában lévő értékpapírok vagy más kintlevőségek kezelése; (c) folyószámlák, takarékszámlák vagy értékpapírszámlák megnyitása vagy biztosítási szerződések megkötése; (d) cégek létrehozásához szükséges tevékenységek lebonyolítása; (e) cégek megalapítása, irányítása és vezetése; (f) a Polgári Törvénykönyv 2011-2031 cikke vagy a külföldi jogi rendszerek által szabályozott vagy ahhoz hasonló struktúrájú trösztök megalapítása, irányítása és vezetése; (g) pénzügyi alapok alapítványainak létrehozása vagy irányítása (L. 561-3 cikke I). Mindazonáltal ez a kötelesség nem vonatkozik azon helyzetekre, amikor bírósági eljárásokhoz kapcsolódóan tevékenykednek, függetlenül attól, hogy a rendelkezésükre álló információt az előbb említett eljárások előtt, közben vagy után kapták vagy szerezték, és ebbe beletartozik az eljárások beindítására vagy annak az elkerülésére vonatkozó tanácsadás is. Valamint abban az esetben sem, amikor jogi tanácsadást nyújtanak kivéve, ha feltételezhető, hogy az előbb említett információ a pénzmosást vagy a terrorizmus pénzügyi támogatását szolgálja, vagy, hogy tudatában vannak annak, hogy az ügyfél a jogi tanácsot pénzmosás vagy a terrorizmus pénzügyi támogatása céljából kérte (L. 561-3 cikke II).
33. Az R. 563-3 cikke előírja az olyan belső szabályzatok kialakítását, amelyek végrehajtatják a jogi kötelezettségeket, ahol megfelelő ott miniszteri rendeletek vagy a Miniszter által jóváhagyott szakmai szabályzatok révén.
1. A megfelelő gondosság
34. A megfelelő gondosság azt jelenti, hogy mielőtt egy személy vagy egy intézmény üzleti kapcsolatba lép az ügyvéd ügyfelével, azonosítani kell az ügyfelet és ahol alkalmazható, az üzleti kapcsolat hatékony haszonélvezőjét is. Szükséges a személyazonosság dokumentummal történő igazolása (L. 561-5 I. cikk). Kivételnek tekinthető az az eset, amikor csekélynek tűnik a pénzmosás vagy a terrorizmus pénzügyi támogatásának a veszélye, mert ilyenkor elegendő az ügyfél, vagy ahol az alkalmazható, a hatékony haszonélvező személyének azonosítása, amikor az üzleti kapcsolat már a létrehozás állapotába került (L. 561‑5 II. cikk). Az üzlet lebonyolítása előtt össze kell gyűjteni az üzleti kapcsolat természetére és tárgyára vonatkozó információt, valamint az ügyfélre vonatkozó más információkat is. A tranzakció egésze alatt az érintett személyektől vagy intézményektől elvárás, hogy „folyamatosan megfelelő gondossággal” felügyeljék az üzleti kapcsolatot és végezzék el a „az elvégzett tranzakciók átfogó ellenőrzését, odafigyelve arra, hogy azok összecsengjenek az ügyfelükről a rendelkezésükre álló legfrissebb információkkal” (L. 561-6 cikk).
35. Abban az esetben, amikor az érintett fél nem képes azonosítani az ügyfelét, vagy információt szerezni a szóban forgó üzleti kapcsolat tárgyáról és lényegéről, akkor nem hajthatja végbe a tranzakciót, függetlenül annak részleteitől és nem hozhat létre és nem is folytathat bármilyen üzleti kapcsolatot sem. Abban az esetben, amikor nem képes azonosítani az ügyfelet, vagy információt szerezni az üzleti kapcsolat tárgyáról és természetéről, ám ennek ellenére létrejött a kapcsolat a L. 561-5 cikk vonatkozásában, akkor a kapcsolatot fel kell számolni (L. 561-8 cikk).
2. A bejelentési kötelesség
36. Az érintett személyeknek vagy entitásoknak közölniük kell hazájuk Pénzügyi Ellenőrző Hatóságával (FIU) a főkönyveikbe bekerült összegeket vagy pedig az olyan tranzakciókra vonatkozó összegeket, melyekről tudják, sejtik, vagy jó okuk van feltételezni, hogy olyan kihágás elkövetésével állnak kapcsolatban, mely több mint egy év szabadságmegvonással büntethető vagy alkalmas a terrorizmus pénzügyi támogatására (L. 561-15 I cikk).
Ezenfelül be kell jelenteniük azokat az összegeket vagy tranzakciókat, melyekről tudják, sejtik, vagy jó okuk van feltételezni azt, hogy adócsalással állnak kapcsolatban, mégpedig úgy, hogy a D. 561-32-1 II cikk hatálya alá esnek (L. 561-15 II cikk):
„1. Olyan fedőcég használata esetén, amelyik tevékenysége nem áll összhangban a deklarált célkitűzéseivel vagy amelyiknek a bejegyzett irodája olyan államban vagy territóriumon található, amelyik nem írt alá adózási megállapodást Franciaországgal, és hozzáférése nyílik banki információhoz. Ha a cég azonosítható az Adóhatóság által kiadott listáról, vagy ha az ilyen cég a gyanús művelet egyik haszonélvezőjének magáncímén működik vagy olyan ingatlanon, amelyen a Gazdasági Törvénykönyv a L. 123-11 cikkének hatása alá eső több üzleti vállalkozás is működik;
2. Olyan pénzügyi műveletek esetén, amelyeket foganatosító cég társasági szerződése az érintett cég gazdasági helyzetével nem igazolható módon, túlságosan is sokszor megváltozott;
3. Olyan közvetítők igénybevétele esetén, akik csak a pénzügyi tevékenységgel kapcsolatos cégek vagy magánszemélyek számára fejtenek ki tevékenységek;
4. Olyan pénzügyi tevékenységek végrehajtása esetén, melyek nem állnak összhangba a cég megszokott tevékenységével, vagy körhinta jellegűen működnek, vagy olyan ágazatokban hajtanak végre gyanús tevékenységet, melyek érzékenyek az áfacsalásra, mint amilyen az információtechnológia, a telefonok, az elektronikus eszközök, a háztartási berendezések, a hi-fi és a videó;
5. Újonnan nyitott vagy mindeddig aktivitást nem mutató számlákon rövid idő alatt történő, váratlan, magyarázat nélküli, nagyfokú, hitelnövekedés esetén, melyek esetleg kapcsolatban állnak a tranzakciók számának és volumenének növekedésével vagy korábban inaktív számlákkal vagy olyan nem működő cégekkel, melyek társasági szerződésének részletei a nemrégiben megváltoztak;
6. Ha a pénzügyi műveletek igazolása során szabálytalanságok találhatóak a bemutatott számlákon vagy rendelési formanyomtatványokon, mint amilyen a cég bejegyzési számának hiánya, vagy a SIREN- vagy az áfaszám, a számlaszám, a cím vagy a dátum hiánya;
7. Olyan folyószámlák magyarázatot nélkülöző használata esetén, melyeken jelentős mennyiségű felvétel és befizetés jelentkezik, miközben az egyenlegük nulla körül marad;
8. Ha egy üzleti számláról úgy vesznek fel gyakran, vagy oda úgy fizetnek be gyakran készpénzt, hogy az nem indokolható az üzleti aktivitás nagyságrendjével vagy természetével;
9. Ha nehézség jelentkezik a végső haszonélvezők, és a pénzügyi alapok eredete és felhasználása közötti kapcsolat azonosításában, mivel olyan köztes számlákat vagy nem pénzügyi, üzleti számlákat alkalmaztak, mint amilyenek a folyószámlák, vagy ha olyan összetett, jogi és pénzügyi üzleti struktúrákat alkalmaznak, melyek elrejthetik az irányító és az adminisztratív rendszereket;
10. Nyilvánvaló jogi vagy gazdasági indok nélküli, nemzetközi pénzügyi műveletek esetén, melyek gyakran pénzügyi alapok más országokból vagy más országokba való egyszerű átutalására korlátozódnak, ha az érintett államok vagy territóriumok szerepelnek a fenti 1. szakasz alatt;
11. Ha az ügyfél megtagadja vagy nem képes bizonyítékkal szolgálni a kapott pénzügyi alapok eredetéről, vagy megindokolni a végrehajtott kifizetéseket;
12. Pénzügyi alapok idegen államba történő átvitel esetén, melyet az előbbiek visszahozatala követ, mégpedig kölcsönök formájában;
13. Fizetésképtelenség fennállása esetén, amikor a kintlévőségeket olyan feltételekkel értékesítenek személyek vagy jogi személyek számára, mely feltételek jól mutatják, hogy az eladási ár világosan és ok nélkül aránytalan;
14. Ha a Franciaországban élő és tevékenykedő egyének rendszeresen külföldi vállalatok tulajdonában lévő számlákat használnak;
15. Ha egy magánszemély úgy fizet be pénzügyi alapokhoz, hogy az a befizetés nem áll kapcsolatban a jellemző tevékenységével, vagy a kintlevőségekkel;
16. Ingatlanok durván alábecsült áron történő eladása esetén.”
Ezenfelül szükséges bejelentést tenni a FIU-nak minden olyan tranzakció esetén, ahol kétséges marad a vezető, vagy a végső haszonélvező vagy a kibocsátó iránti bizalmon alapuló forrás adományozójának azonossága, vagy pedig e különleges okokból létrehozott tröszt bármilyen vezető testületének kiléte annak ellenére, hogy megtették L. 561‑5 cikkben előírt lépéseket (L. 561-15 IV cikk).
Az Államtanács rendelete meghatározza, hogy milyen formában kell elvégezni a bejelentést.
37. Az érintett személyeknek és entitásoknak tartózkodniuk kell bármilyen olyan tranzakció végrehajtásáról, melyekről azt vélelmezik, hogy kapcsolatban állhatnak a pénzmosással vagy a terrorizmus pénzügyi támogatásával mindaddig, amíg erről jelentést nem tettek a fentiek alapján (L. 561-16 cikk). Abban az esetben, ha az L. 561-15 cikkben foglalt jelentési kötelezettség alá eső tranzakció már lezajlott, mivel lehetetlen volt megakadályozni a végrehajtását, vagy mivel annak megakadályozása nehézségeket gördített volna a pénzmosás vagy a terrorizmus pénzügyi támogatását szolgáló tranzakciók kivizsgálása elé, vagy mivel a tranzakcióról nem volt nyilvánvaló, hogy a jelentési kötelezettség alá esik mindaddig, amíg végrehajtásra nem került, egy személynek vagy egy entitársnak haladék nélkül informálnia kell a FIU-t.
38. Kivételt jelentenek az Államtanácshoz és a Semmítőszékhez rendelt ügyvédek, valamint az ítélőtábláknál tanácsadóként működő ügyvédek, akik a jelentésüket nem az FIU-nak, hanem, ahol alkalmazható, a Nemzeti Ügyvédi Kamarai Tanács elnökének, az Államtanácshoz és a Semmítőszékhez rendelt ügyvédeket tömörítő kamara elnökének, illetőleg a tagságukkal működő kamara elnökének, vagy annak a szakmai testület vezetőjének, amelyiknek a tanácsadó a tagja. Mihelyt az L. 561-3 cikkben foglalt feltételek fent állnak, az előbb megnevezett hatóságok a jelentést elküldik a FIU-nak, összhangban az Államtanács által rendeletben meghatározott feltételekkel (L. 561-17 cikk).
39. A jelentés bizalmas jellegű. Tilos nyilvánosságra hozni annak létezését és tartalmát, valamint a következményeivel kapcsolatos információt. A tiltás semmibevétele 22.500 eurós büntetést von maga után (2009. január 30-án a 2009-104 számú rendelettel a Törvénykönyvbe iktatott L. 574‑1 cikk); a tény, hogy az ügyvéd megkísérli ügyfelét lebeszélni arról, hogy részt vegyen az illegális tevékenységben, nem számít a titoktartási kötelezettség megsértésének (L. 561-19 cikk).
3. Nemzeti pénzügyi ellenőrzési hivatal (FIU)
40. A „Nemzeti pénzügyi ellenőrzési hivatal” (FIU – Franciaországban a „Tracfin” elnevezés használatos) a Pénzügyminisztérium egyik adminisztratív vizsgáló részlege, melyben különlegesen kiválasztott tisztviselők működnek. Fő célja, hogy összegyűjtse, elemezze, továbbfejlessze és felhasználja mindazt az információt, amelyek segítségével meghatározhatóvá válik a gyanús pénzek vagy az olyan tranzakciók eredete, melyek egy bejelentés következtében jutottak a tudomásukra. Abban az esetben, amikor a szervezet vizsgálata olyan tényeket tár fel, amelyek valószínűleg egy év szabadságvesztésnél súlyosabban büntethető pénzmosással vagy a terrorizmus pénzügyi támogatásával állnak kapcsolatban, egy átiratban az ügyet az ügyész elé tárják (L. 561‑23 cikk).
41. Az FIU közvetlenül felszólíthatja az érintett személyeket a megfelelő gondosság kötelesség elvének megfelelően kezelt dokumentumok bemutatására. A fentiek alól kivételt jelent, az olyan dokumentumok bemutatására történő felszólítás, melyeket az Államtanács és a Semmitőszék számára tevékenykedő ügyvédek valamint az ítélőtábla megbízásából tevékenykedő ügyvédek és tanácsadók készítettek. A FIU erre irányuló kérelmének az érintettek úgy tesznek eleget, hogy az információt, ahol az alkalmazható, a Nemzeti Ügyvédi Kamarai Tanács elnökének, az Államtanács elnökének és a Semmitőszék elnökének vagy annak a Kamarának vagy szakmai testületnek a vezetőjének nyújtják be, melynek az érintett ügyvéd vagy tanácsadó tagja. Miután meggyőződtek arról, hogy eleget tettek az előírások L. 561-3 cikkének, a felsorolt személyek az e módon kapott dokumentumokat továbbítják a FIU-nak (L. 561-26 cikk).
4. Belső szabályzatok és auditálás
42. Az érintett személyek és szervezetek olyan rendszert hoznak létre, amelyek felmérik és kezelik a pénzmosás és a terrorizmus pénzügyi támogatásával járó veszélyeket. Intézkednek arról, hogy az alkalmazottaik rendszeres kiképzésben részesüljenek és megkapják az ahhoz szükséges információt, hogy eleget tegyenek a megfelelő gondosság és a bejelentési kötelezettség elvárásainak (L. 561-32 és L. 561-33 cikkek).
R. 563-3 cikk (melyet 2009. szeptember 2-án a 2009-1087 sz. rendelet hatálytalanított) rendelkezett arról, hogy a belső szabályzatokat az illetékes Minisztérium, az illetékes Minisztérium által jóváhagyott szakmai előírások és szabályzatok vagy a pénzügyi szektort ellenőrző hatóságok általános szabályzatai határozzák meg.
5. Fegyelmi eljárás
43. Abban az esetben, ha az elvárható gondosság súlyos hiányának vagy a belső ellenőrzési eljárások lebonyolításának elmulasztása miatt az az Államtanácshoz és a Semmítőszékhez rendelt ügyvéd, vagy az ítélőtáblánál alkalmazott ügyvéd vagy tanácsadó nem tett eleget a fenti kötelezettségeknek, akkor az illetékes ellenőrző hatóság a szakmai vagy az adminisztratív szabályokon alapuló fegyelmező eljárást indít, és erről értesíti a Semmítőszéknél működő ügyészt vagy az ítélőtáblát erről (L. 561-36 III cikk).
B. Az Államtanács 2008. április 10-i ítélete
44. Az Államtanács 2008. április 10-i (296845 sz.) megállapította, hogy a 2001. december 4-i 2001/97/EC Irányelv és az azt 2004. február 11-i felülíró törvény összhangban áll az Egyezmény 6. és 8. cikkével.
45. Az Irányelv vonatkozásában az Államtanács először megállapította, hogy az Európai Unió Bírósága az Ordre des barreaux francophones et germanophone és mások ügyben született ítéletében leszögezte, hogy nem sérült az Egyezmény 6. cikkében garantált tisztességes bírósági eljáráshoz való jog. Mivel az ügyvédeknek nem kell eleget tenni az együttműködési kötelezettségnek, és nem kell továbbadni az olyan információt, melyeket az igazságügyi eljárásokkal kapcsolatos tevékenységük folyamán szereztek. Ugyanez az ítélet rámutatott arra, hogy az ügyvéd által az ügyfél jogi helyzete értékelése során szerzett információ sem tartozik a fenti kötelezettségek hatálya alá. Az egyedüli kivételt az az eset jelenti, amikor az ügyvéd részt vett pénzmosásra irányuló aktivitásban, vagy a jogi tanácsát feltételezhető pénzmosás céljából vették igénybe, vagy ha az ügyvéd tudta, hogy az ügyfél pénzmosás céljából kéri a jogi tanácsot. Ebben az esetben és figyelembe véve, hogy az intézkedés a köz javát szolgálja, amikor fellép a pénzmosással szemben, az Irányelv „nem sérti meg az Egyezmény 8. cikke által védelmezett alapvető jogot az ügyvédi titoktartás védelméhez..., amikor az Egyezmény lehetővé teszi a hatóságok számára, hogy a magán és családi élet tiszteletben tartásával, ahol szükséges, a közbiztonság, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése érdekében beavatkozzanak”.
46. A törvényhozás vonatkozásában az Államtanács megállapította, hogy az Irányelvet megfelelő módon vették át és az, mint ilyen nem összeegyeztethetetlen az Egyezmény alapvető jogokat garantáló 6. és 8. cikkével.
A JOG
I. AZ EGYEZMÉNY 8. CIKKÉNEK állítólagos megsértése
47. A kérelmező panasszal élt, hogy mivel az ügyvédek kötelességévé tették a gyanús ügyek jelentését, így ő ügyvédként fegyelmi eljárások terhe mellett arra kényszerült, hogy bejelentse azokat az embereket, akik tanácsért keresték fel. Indoklása szerint ez összeegyeztethetetlen az ügyvédi tevékenység szabad gyakorlásának és a szakmai titoktartás elvével. Az Egyezmény 8. cikkére hivatkozott, mely a következőket szögezi le:
„1. Mindenkinek joga van arra, hogy a magánéletét, az otthonát és a magánlevelezését tiszteletben tartsák.
2. E jog gyakorlásába hatóság csak a törvényben meghatározott, olyan esetekben avatkozhat be, amikor az egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, közbiztonság vagy az ország gazdagsági jóléte érdekében, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, avagy mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében történik.”
48. A Kormány nem értett egyet.
A. Elfogadhatóság
1. A kérelmező áldozati státusza
49. A fő beadvánnyal kapcsolatban a Kormány kifejezésre juttatta azt az álláspontját, mely szerint a kérelmezőt nem lehet az Egyezmény 34. cikkének vonatkozásában „áldozatnak” tekinteni. Azzal érvelt, hogy a kérelmező jogait a gyakorlatban nem érte sérelem, és felhívták a figyelmet arra, hogy a kérelmező nem állította, hogy a kérdéses rendszabályokat a kárára alkalmazták volna, csupán azt állította, hogy az ügyvédi praxisát az előírásoknak megfelelően kellett átszerveznie és különleges belső szabályzatok bevezetésére kényszerült. A kérelmező így tehát arra kérte a Bíróságot, hogy in abstracto vizsgálja meg azt, hogy a hazai törvény összhangban van-e az Egyezménnyel. Ami pedig a „potenciális áldozati” státuszát illeti, a Bíróság esetjogának vonatkozásában a Kormány állást foglalt az elképzelés ilyen tágan értelmezett benyújtása ellen, mivel ez megnyitná a kapukat az actio popularis közérdekű igényérvényesítés előtt, szembe menne az Egyezmény megalkotóinak szándékával, jelentős mértékben megnövelné a lehetséges kérelmezők létszámát, és megnehezítené, hogy összhangba hozzák a hazai jogorvoslati formákkal. A Kormány beadványa szerint a Bíróság csak a legkivételesebb körülmények esetén vehet figyelembe eseteket az áldozati státusz fogalmának kiterjesztése során. A jelen ügyben azonban ezek a körülmények nem álltak fent.
50. A kérelmező annak megállapítására kérte fel a Bíróságot, hogy a panaszának megfelelően az Egyezmény megszegésének áldozatának tekintheti magát. Felhívta a figyelmet arra, hogy a bírósági esetjogban egy személynek joga van panasszal élni azért, hogy egy törvény sérti a jogait még akkor is, ha a törvény végrehajtására nem történt intézkedés, amennyiben ez a törvény arra kényszeríti, hogy megváltoztassa a viselkedését, ha pedig nem tesz így, akkor üldöztetés vár rá, vagy ha olyan embercsoportba tartozik, amelyik valószínűleg közvetlenül érintve lesz a törvény által. Ügyvédként ő olyan embercsoportba tartozik, amelyik valószínűleg közvetlenül érintve lesz a törvény által: a megfelelő gondosság és a jelentési kényszer kötelezettsége miatt fegyelmi eljárás fenyegeti, ha nem változtatja meg a viselkedését és nem szervezi át a tevékenységét a különleges, belső szabályzatok alkalmazásával. A pénzügyi és az adójogra szakosodott ügyvédként különösen érintve van, hiszen a fenti kötelezettségek következményekkel fenyegetik arra az esetre nézve, ha nem hajlandó eleget tenni nekik.
51. A Bíróság megállapította, hogy ahhoz, hogy egy személy kérelmet nyújtson be az Egyezmény 34. Cikkének végrehajtásával kapcsolatban, az illetőnek képesnek kell lennie arra, hogy „az Egyezménybe foglalt jogait érintő korlátozások áldozatának tekintsék. Egy személyt akkor lehet az ilyen jogkorlátozás áldozatának tekinteni, ha a vitatott intézkedés közvetlen hatással van rá. Az Egyezmény nem számolt egy közérdekű igényérvényesítés megvalósításával a benne foglalt jogok értelmezése céljából, és azt sem engedi meg egyéneknek, hogy azért éljenek panasszal a nemzeti jog egy rendelkezése ellen, mert úgy vélik, anélkül, hogy az közvetlenül hatással volna rájuk, az intézkedés ellent mond az Egyezménynek (lásd Norris kontra Írország ügy, 1988. október 26, A sorozat 142. sz, 31. szakasz, és számos más jogforrás mellett, Burden kontra Egyesült Királyság ügy [GC], 13378/05 sz, 33. szakasz, ECHR 2008).
Mindazonáltal egy személy előtt nyitva áll annak a lehetősége, hogy azt állítsa, egy törvény sérti a jogait, még pedig akkor is, ha a törvény végrehajtására az ő esetében még nem került sor. És így az Egyezmény 34. cikkének megfelelően állíthatja magáról azt, hogy áldozat, ha kénytelen megváltoztatni a viselkedését vagy üldözés veszélye fenyegeti, vagy ha egy olyan embercsoportnak a tagja, akiket az intézkedés közvetlen hatásának veszélye fenyeget. (lásd, több jogforrás közül, Marckx kontra Belgium ügy, 1979. június 13., A sorozat 31 sz, 27. szakasz; Johnston és mások kontra Írország ügy, 1986. December 18., A sorozat 112 sz, 42. szakasz; Norris, mint fent, 31. szakasz; és Burden, lásd fent, 34. szakasz).
52. Az adott ügyben a kérelmezőre semmilyen egyéni hatással sem volt a Nemzeti Ügyvédi Kamarai Tanács 2007. július 12-i döntése, amelyik elrendelte „a pénzmosás és a terrorizmus pénzügyi támogatása elleni fellépés iránti kötelezettség végrehajtása céljából történő belső szabályzatok elfogadását és olyan belső ellenőrző mechanizmusok létrehozását, amelyek garantálják a fenti szabályzatok végrehajtását”.
Mindazonáltal a Bíróság megállapította, hogy a szóban forgó döntés esetén, melyet az 1971. december 31-i törvény 21-1 cikkének alkalmazása során léptettek hatályba, azzal a céllal, hogy olyan általános rendelkezéseket hozzanak, melyek összhangba hozzák a jogi szakmák gyakorlatát és a szabályait. A döntés törvényerejű. Továbbiakban megállapította, hogy valamennyi francia ügyvédet érinti a megfelelő gondosság tanúsításának és a gyanú jelentésének kötelessége, így a kérelmező valóban egy olyan embercsoportba tartozik, melyet közvetlenül érint az, hogy a döntés hatása alá kerül. Különös tekintettel igaz ez például arra, ha nem jelenti az elvárt módon a gyanús aktivitásokat, mert akkor a határozat szövegének megfelelően fegyelmi eljárásnak teszi ki magát, és a szankció akár a kizárása is lehet. A Bíróság ezenfelül hitelt érdemlőnek tartja a kérelmező azon észrevételét, hogy pénzügyi és adójogra szakosodott ügyvédként még jobban érintett a fenti kötelezettségek által, mint számos kollégája és komoly következményekkel jár, ha nem tesz eleget az együttműködési kötelezettségének. Olyan helyzetbe került, ami a mutatis mutandis összehasonlítható azzal, amit a Bíróság a Dudgeon kontra Egyesült Királyság ügy (1981. október 22., A Sorozat , 28 sz, 41. szakasz) és a Norris ügy (lásd fent, 30-34 szakasz) során azonosított: vagy eleget tesz a szabályoknak és feladja az ügyvéd-ügyfél kapcsolatát szabályzó előjogokról alkotott elvi elképzelését, vagy úgy dönt, hogy nem alkalmazza a szabályokat és ezzel kiteszi magát a fegyelmi eljárások, sőt a kizárás lehetőségének.
53. A fentiekre való tekintettel a Bíróság elfogadja, hogy a kérelmező is közvetlenül érintett a vitatott előírások által és így magát a 8. cikk vélt megsértésének „áldozatának” tekintheti.
2. A hathónapos szabály
54. A Kormány szerint, még ha fel is tételezzük, hogy a kérelmező valóban „áldozatnak” tekintheti magát, le kell szögezni, hogy a kérelmet az Egyezmény 35. cikkének 1. szakaszában rögzített hathónapos időkorláton túl terjesztették be. Beadványuk szerint a határidő 2008. április 10-én, az ítélet meghozatalának napján vette kezdetét, amelyet az Államtanács az Egyezmény 8. cikkével, a 2001. december 4-i 2001/97/EC Irányelvvel és a 2004. február 11-i törvénnyel összhangban hozott meg.
55. A kérelmező azt válaszolta, hogy tiszteletben tartotta az Egyezmény 35. cikkének 1. szakaszában szabályozott határidőt, mivel kérelmét az Államtanács által 2010. július 23-án meghozott ítéletet követő 6 hónapon belül terjesztette be a Bíróság elé abból a célból, hogy az előbb említett szabályzó döntést semmisítsék meg.
56. A Bíróság leszögezte, hogy az érintett Egyezmény 35. cikkének 1. szakasza vonatkozásában a kérelmező lehetőséget nyújtott az alperes államnak arra, hogy a megfelelő hazai jogorvoslati lehetőségek kimerítésével megakadályozza vagy kijavítsa a vélt jogsértést, és a kérelmét az utolsó döntés meghozatalának dátumától számított 6 hónapos időszakon belül terjesztette a Bíróság elé.
57. A Bíróság megállapítja, hogy a gyanú bejelentésének kötelességét szabályzó gyakorlati részleteket a Nemzeti Ügyvédi Kamarai Tanács 2007. július 12-i döntésében rögzítették, amely döntés alapjául szolgált az együttműködést elmulasztó ügyvédek elleni rendszabályzó intézkedések bevezetésére. A kérelmező a 8. cikkre hivatkozva panaszt benyújtva, arra kérte az Államtanácsot, hogy semmisítsék meg az érintett döntést. Lehetővé tette ezzel a Bíróságnak, hogy első fokon hozzon ítéletet a panaszával kapcsolatban, amit az valóban meg is tett (lásd a fenti 44-46 szakaszokat). A kérelmező ezek szerint kimerítette az ügy körülményeinek megfelelő hazai jogorvoslati lehetőségeket. Az Államtanács 2010. július 23-án meghozott ítélete ennek megfelelően a hathónapos időkorlát szempontjából az eljárásokat lezáró utolsó hazai döntésnek tekinthető. Mivel a kérelmet 2011. január 19-én terjesztették be, annak beterjesztésére nem a határidőn túl került sor.
3. Végkövetkeztetés
58. A Bíróság megállapítja, hogy a panasz az Egyezmény 35. cikkének 3-as paragrafusa alapján nem megalapozatlan és semmilyen más okból nem elfogadhatatlan. A Bíróság így azt elfogadhatónak nyilvánította.
B. Érdem
1. A felek érvei
a) A kérelmező
59. A kérelmező felhívta a figyelmet arra, hogy a Kormány nem vitatta azt, hogy az Egyezmény 8. Cikke a jogi szakma előjogait védi. A kérelmező előadta, hogy a panasza tárgyául szolgáló beavatkozás „nem felelt meg a törvénynek” a szabályzás adta kereteken belül. Rámutatott arra, hogy a kérdéses szabályzatok nem egyértelműek: elvárják az ügyvédektől azt, hogy jelentsék a „gyanús” ügyleteket anélkül, hogy pontosan meghatározták volna ezt a fogalmat. Bizonytalanul határozták meg, hogy milyen „tevékenységek” tartoznak a hatókörükbe, így egy ügyvéd számára rendkívüli nagy nehézségeket okozott, hogy a tevékenységi köreit elkülönítse a szerint, hogy melyek érintettek, és melyek nem. Hozzátette a továbbiakban, hogy a bizalomra alapuló ügyvéd-ügyfél kapcsolata oszthatatlan: a jogi szakmákat szabályzó törvény világosan megfogalmazza, hogy egyformán vonatkozik a védelemre és a tanácsadással kapcsolatos aktivitásokra is, és az ügyvédek valamennyi tevékenységére és az általuk kezelt ügyiratokra is.
60. A kérelmező nem vitatta a 8. Cikk 2. Szakaszában rögzített célkitűzések legitim elérésének érdekében történő beavatkozás jogos voltát. Mindazonáltal kihangsúlyozta azt, hogy mindez nem „szükséges egy demokratikus társadalomban” ahhoz, hogy elérjék a cikk célkitűzéseit.
61. A kérelmező érvelése szerint a Bosphorus Hava Yolları Turizm ve Ticaret Anonim Şirketi kontra Írország ügy [GC] ítéletében (45036/98 sz, ECHR 2005‑VI) megállapított egyenértékű védelem vélelme itt nem alkalmazható.
Megjegyezte ugyanakkor azt is, hogy az ügye eltér a Bosphorus Hava Yolları Turizm ve Ticaret Anonim Şirketi ügytől és más olyan esetektől, amikor a Bíróság elfogadta, hogy az Európai Unió tagsága biztosítja az egyenértékű védelmet feltéve, hogy az érintett ügyekben a szabályzás végrehajtásáért egy tagállam volt a felelős, nem pedig egy Irányelv. A kérelmező szerint a szabályzatok esetén a tagállamoknak nem marad lehetőségük a helyzet megítélésére, míg az Irányelvek végrehajtása során erre lehetőségük nyílik. Hangsúlyozta a továbbiakban, hogy az Egyezmény az emberi jogokat védelmező rendszerétől eltérően az Európai Unió pozitív joga nem rendelkezett arról, hogy az egyének közvetlenül a Luxemburgi Bírósághoz forduljanak.
62. Egészen pontosan a közösségi törvényhozás gépezete nem engedte meg, hogy az Egyezmény 8. cikke alapján benyújtott panasz megvizsgálásra kerüljön, melyet a kérelmező a Bíróság elé terjesztett. Először is, mivel az Államtanács elutasította a kérelmező előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése iránti indítványát abban a kérdésben, hogy a gyanú észlelése esetére előírt tájékoztatási kötelezettség összeegyeztethető-e az Egyezmény 8. cikkével. Másodsorban pedig, mivel az Ordre des barreaux francophones et germanophone és mások kontra Államtanács ügyben a Bíróság a kérdést csak a tisztességes bírósági tárgyaláshoz való jog szempontjából vizsgálta meg. A kérelmező érvelése szerint ez azt mutatta, hogy az Európai Unió rendszere nem biztosítja az Egyezmény által kínált alapos megvizsgálást és védelmet.
63. A kérelmező indokolása szerint, ha megvizsgálják a „szükségesség” kérdését, akkor elengedhetetlen az ügyvédek szerepének figyelembe vétele – az a sajátosság, amire a Bíróság az Egyezmény 10. cikkének kapcsán felhívta a figyelmet – valamint azt, hogy milyen rendkívül fontos a bizalmasság a szakmai tevékenységük során. A bizalmasság elve védi az ügyvédek és az ügyfelük közötti őszinteséget, valamint az egyéni szabadságot és az igazságszolgáltatás gördülékeny működését. A kérelmező véleménye szerint a gyanú bejelentésére kötelezett ügyvédeknek a szakmájuk társadalmi céljával ellentétes tevékenységet kellett volna végrehajtaniuk, és ezzel kételyt ébresztenének a hagyományosan magukra vállalt szerep iránt.
A továbbiakban felhívta a figyelmet arra, hogy amíg a Bíróság az Egyezmény 8. cikke alapján az ügyvédek ügyvédi titoktartását védelmezve építette az esetjogát, ugyanakkor úgy tekintette, hogy az a 6. cikk 1. paragrafusa alá tartozik. Rendkívül fontosnak tartotta a bizalmasság és a megvádolt személy azon joga közötti kapcsolatot, hogy nem kell gyanúba keverni magát. Ezt a Bíróság maga is kiemelte a fent idézett André ítéletben. Hozzátette továbbá, hogy az elvárás, mely szerint az ügyvédeknek jelenteniük kell a gyanújukat, azt jelenti, hogy tovább kell adniuk az ügyfeleikről szóló személyes információt – ami a 8. cikk hatása alá tartozik –, és amikor megtiltják számukra, hogy tájékoztassák a bejelentés tényéről a bejelentett személyt, azzal az érintett személyt nem csupán az információ megszerzésének jogától fosztják meg, de attól is, hogy alaptalan gyanú esetén kijavítsa a gyanúra okot adó alapot, vagy hogy a jelentést töröltesse. Ez a kötelesség tehát sérti mások alapvető jogait.
64. A kérelmező nem vonta kétségbe a pénzmosás elleni harc szükségességét, ám úgy vélte, hogy e cél elérése érdekében aránytalan megelőző módon arra kötelezni az ügyvédeket, hogy ügyfelük bármilyen gyanús tevékenységét jelentsék a Pénzügyi Ellenőrző Testületnek (Tracfin), amivel mintha csak az ügyfelük „közvetítő útján gyanúba keverte volna magát”, miközben az ügyvéd megszegte a titoktartási kötelességét.
65. A kérelmező véleménye szerint az ügyvédeket arra kötelezni, hogy hozzájáruljanak egy pénzügyi és fiskális adatgyűjtő szervezet működéséhez, eltérést jelent a jogos célkitűzéstől. Erre a megállapításra azután jutott, hogy kijelentette, az ügyvédektől begyűjtött információ 98 százalékát ebből a célból használták fel, nem pedig azért, hogy megakadályozzák a bűntényeket. Ezzel összefüggésben a FIU (Tracfin) által nyilvánosságra hozott statisztikákra utalt, melyekből kiderült, hogy például 2010-ben a Tracfin 20.252 bejelentést kapott, közöttük 19.208 olyant, melyekben a jogi szakmák képviselői jelezték a gyanújukat, és mindezek közül csupán 5132-t - vagyis 25 százalékukat – vizsgáltak meg részletesen, és végül csupán 404-et (ezeknek nem több, mint egynegyed részük állt kapcsolatban a pénzmosás gyanújával) továbbítottak további eljárásra az igazságügyi rendszernek; a többiekkel csupán annyiban foglalkoztak, hogy feljegyzést küldtek róluk az elhárító szolgálatoknak, az Adóhatóságnak és a Rendőrségnek. Az így összegyűjtött információt átadták a Pénzügyminisztérium irányítása alá tartozó egyik adminisztratív részlegnek, amelyik feljegyezte és megőrizte. Nem lehet tudni, hogy milyen célra használták fel az összegyűjtött információt. A fenti adatokból kiderül továbbá az is, hogy milyen csekély a rendszer hatékonysága, hiszen a 19.208 bejelentésből csupán 404 került be az Igazságszolgáltatás gépezetébe. Az ügyvédek és az ügyfelek különleges kapcsolatát ezért úgy áldozták fel, hogy az csupán rendkívül csekély mértékben segítette elő a pénzmosás megelőzését.
66. A kérelmező szerint a beavatkozás azért volt különösen aránytalan, mivel sokkal hatékonyabb alternatív módokon is lehetett volna fellépni a terrorizmus és a pénzmosás ellen. Ezek a módszerek csekélyebb mértékben sértették volna az emberek alapvető jogait. Amikor felkérték a tagállamokat arra, hogy a 2001/97/EC Irányelv 2. Cikkének vonatkozásában „gondoskodjanak” a pénzmosás betiltásáról, ezzel arányos és minden érintett szakma helyzetének megfelelő módszerek széles választékát bocsátották a rendelkezésükre. Egyértelműen felesleges volt az ügyvédeket a gyanú bejelentésére kötelezni, hiszen rájuk már amúgy is vonatkozott a pénzmosást megtiltó bűnügyi jogszabályzás. Tevékenységüket szigorú jogi felügyelet és szigorú pénzügyi ellenőrzés alatt végzik. A francia Büntető Törvénykönyv szigorúan bünteti a pénzmosást, és egy ügyvédet a pénzmosás támogatásával és bűnpártolással lehet megvádolni, ha elmulasztotta lebeszélni ügyfelét egy kétséges pénzügyi tranzakció végrehajtásáról és a szakma számára tilos a készpénzben történő pénzügyi műveletek alkalmazása.
67. A kérelmező indoklása szerint a gyanú jelentésének kötelezettsége összeegyeztethetetlen azzal, hogy az ügyvéd köteles hűségesen képviselni ügyfele érdekeit, ahogy azt rögzítik „Az ügyvédek jogainak alapvető elveiben”, amit az Egyesült Nemzetek a bűnmegelőzésről és a bűnelkövetőkkel való bánásmódról szóló 1990. augusztus 27-e és szeptember 7-e között, a kubai Havannában megtartott 8. kongresszusán fogadtak el, valamint az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának 2000. október 25-i Rec(2000)21, az ügyvédi szakma gyakorlásának szabadságáról szóló ajánlásában fogadtak el. A kötelezettség idegen az ügyvédek alapvető szerepétől és céljától és aláássa az ügyvéd és az ügyfél közötti bizalmi kapcsolatot.
68. Végezetül pedig a kérelmező felhívta a figyelmet arra, hogy bizonyos Európai Uniós országok (Olaszország, Észtország, Belgium, Hollandia és Írország) valamint Svájc pozitív joga a francia jogrendszernél jobban védelmezi az ügyvédi titoktartást. Kanadában és az Egyesült Államokban az ügyvédeket nem kötelezik a gyanú jelentésére.
b) A Kormány
69. A Kormány elfogadta, hogy az Egyezmény 8. Cikke megvédi a jogi szakma előjogait. Mindazonáltal jelezték, hogy a hatóságok „nem sértették meg” a kérelmező jogát a magánélet, az otthon és a magánlevelezés tiszteletben tartásához, ahogy azt a kitétel 2. szakasza rögzíti, mivel a kérelmező nem panaszkodott egyetlen olyan konkrét eseményre sem, amely őt személy szerint érintette volna.
70. Még, ha fel is tételeznék, hogy sor került a fenti jogok bármilyen korlátozására is, a Kormány jelezte, hogy erre csakis „a törvényeknek megfelelően” kerülhetett volna sor, mégpedig a Nemzeti Ügyvédi Kamarai Tanács döntése alapján, amelyik maga az után született meg, hogy életbe lépett a 2006. június 26-i rendeletben szereplő, a Monetáris és Pénzügyi Törvénykönyv szabályzó előírásával kapcsolatos 2004. február 11-i törvény, amelyik felülírta a 2001/97/EC Irányelvet kiegészítő, a pénzügyi rendszerek pénzmosás céljából történő felhasználásának megelőzéséről szóló 91/308/EEC Irányelvet.
A továbbiakban beterjesztették azt, hogy a francia jog kellőképpen világos, ennek következtében nem sérült a jogbiztonság elve. A „gyanú” bejelentésének fogalma teljesen egyértelmű: a gyanú vonatkozhat az ügyfél vagy a tranzakció haszonélvezőjének személyazonosságára, a pénzügyi alapok eredetére, vagy a tranzakció szokatlan voltára vagy összetett jellegére, illetve ennek a célkitűzéseire. A Monetáris és Pénzügyi Törvénykönyv L. 561-15 cikke szerint a gyanút akkor kell jelenteni, ha világos, objektív információ alapján tudható, hogy a pénzügyi alapokat bűnös célokra használják fel, vagy, hogy az ügyvéd nem képes megismerni a pénzügyi alap működtetésének jellemzőit, vagy hiányzik az ehhez szükséges információ vagy részlet. Így felmerül a pénzmosás gyanúja és jogosan kételkedni kezd a pénzügyi alapok törvényes származásáról. Ezen felül a Monetáris és Pénzügyi Törvénykönyv D. 561-32-1 cikke leszögezi, hogy milyen kritériumok teljesülése esetén kell jelentést tenni az adócsalás gyanújáról – ilyen például a fedőcégek használata -, mivel ezek gyanús tevékenységre utalnak. Ami pedig a "jogi tanácsadás” fogalmát illeti, a Kormány felhívta a figyelmet arra, hogy egyetlen ügyvéd sem állíthatja azt, hogy nincsen tisztában a fogalom jelentésével, főleg mivel ezt egyértelműen pontosították az elméleti jogban és az esetjogban, valamint ugyanezt tette a Nemzeti Ügyvédi Kamarai Tanács Közgyűlése (amely a 2011. június 18-án elfogadott határozatában a fogalmat úgy határozta meg, mint „olyan személyre szabott intellektuális szolgáltatás, amelyik egy adott kérdés esetén vélemény nyilvánításból vagy egy törvény hatályával kapcsolatos kérelemre vonatkozó tanácsból állt, mely alapján például megszülethetett egy döntés”). A Kormány több hatóságra is hivatkozott, közöttük a Cantoni kontra Franciaország ügyben hozott ítéletre (az 1996. november 15-i Ítéletekről és döntésekről szóló jelentés 1996‑V), majd felhívta a figyelmet arra, hogy a kérdéses jogi előírások előreláthatóságának értékelése során figyelembe kell venni, hogy az érintett szabályzatok a jogi szakmára vonatkoztak.
71. A Kormány hozzátette, hogy a pénzmosás és a hozzá kapcsolodó bűnelkövetés elleni fellépést szolgáló beavatkozás a 8. Cikk második szakaszában meghatározott törvényes célt követ, nevezetesen a zavargás vagy bűncselekmény megelőzését.
72. Rámutatott, hogy érvényesül az egyenértékű védelem vélelme is.
73. Először is, mivel az elvárható gondosság és a gyanú bejelentésének kötelezettsége alá eső ügyvédek a tevékenységük vonatkozásában a Tanács 91/108/EEC Irányelve és az Európai Parlament 2001/97/EC, valamint a Francia Törvényhozó Tanács alá tartozva egyszerűen csupán engedelmeskedtek az Európai Unió törvényeiből fakadó kötelezettségeiknek; a Kormány mozgástere az ügyben csupán bizonyos gyakorlati intézkedésekre korlátozódott, mint amilyen az adott szakmák önszabályozó testületeinek megbízása a „szűrő” szereppel.
Másodsorban a jelen ügyben semmi olyan sem volt, ami cáfolná ezt a feltételezést. A Kormány rámutatott arra, hogy a Bosphorus Hava Yolları Turizm a Ticaret Anonim Şirketi ügyben hozott ítélet az alapvető jogok a közösségi törvény által történő tiszteletben tartásával kapcsolatban még mindig érvényben vannak, és a Európai Unió Szerződésének 6. cikkének 3. szakasza külön utalt az Egyezmény Európai Unió jogrendszerén belüli helyzetére. A Kormány érvelése szerint ebben az ítéletben a Bíróság in abstracto, mint a lényegét és az eljárási garanciáit illetően egy „megbízhatósági tanúsítványt” adott a közösség emberi jogokat védő rendszerének. Ezen felül az ügyvédi titoktartásnak különleges védelmet nyújt az Európai Unió törvényhozása. Ezzel összefüggésben hivatkozott a AM & S Europe Limited kontra Bizottság ügyben meghozott 1982. május 18-i ítéletre, amelyben a Bíróság megállapította, hogy „az egyes tagállamok nemzeti törvényeiben közös kritériumok találhatóak, amennyiben ezek a törvények hasonló körülmények között megvédik az ügyvéd és az ügyfél közötti írott kommunikáció bizalmasságát, feltéve, ha egyrészt az ilyen kommunikációra az ügyfél védelemhez való jogának céljából és érdekéből kerül sor, és másrészt, ha ezek független ügyvédektől, vagyis olyan ügyvédektől származnak, akik nem állnak az ügyféllel megbízási viszonyban”. A Kormány hozzátette, hogy a Ordre des barreaux francophones et germanophone és mások kontra Minisztertanács ügy lezárásakor Miguel Poiares Maduro főügyész kifejtette, hogy a módosított 91/108/EEC Irányelv 17. bevezetője fényében tiszteletben tartja az ügyvédi titoktartást, mégpedig nem csupán az Egyezmény 6. cikkének, de a 8. cikknek is megfelelő módon.
74. A Kormány rámutatott arra, hogy még abban az esetben is, ha a Bíróság mindezek ellenére úgy döntene, szükséges kivizsgálni azt, hogy a beavatkozás szükséges-e, a pénzmosás elleni küzdelem vonatkozásában az érintett ügyvédek kötelezésének elve a FATF ajánlásainak megfelelő Európai Uniós törvények pontos átvétele miatt került a francia jogba, akárcsak az intézkedés hatálya alá eső tevékenysége listája, valamint a kivételek. Hozzátette, hogy kifejezetten a pénzmosásra utalva a Bíróság maga is megállapította a fentiekben idézett André ítéletben, hogy az Egyezmény az ügyvédek és az ügyfeleik kapcsolatát érintően nem zárta ki bizonyos kötelezettségek bevezetését, feltéve, hogy ezek az intézkedések szigorú ellenőrzés hatálya alá esnek.
Ezen túl megerősítette, hogy az elvárható gondosság és az együttműködés kötelezettsége csak azon felsorolt tevékenységek esetén érintett, amelyeket, ahogy azt a Bíróság 2007. június 26-i ítéletében megállapította, általában természetükből eredően az igazságügyi eljárásokhoz semmilyen módon nem kapcsolódva végeztek el. Az igazságügyi eljárásokhoz kapcsolodó tevékenységet végző ügyvédeket nem érinti, és akkor sem, ha „jogi tanácsért” veszik igénybe őket. A fenti esetek alól egyedül az jelent kivételt, amikor is a jogi tanácsadó részt vesz pénzmosással kapcsolatos tevékenységben, feltételezhető, hogy a jogi tanácsot pénzmosás céljából kérték ki, vagy ha az ügyvéd tudta, hogy az ügyfele pénzmosás céljából kért jogi tanácsadást.
A Kormány felhívta a figyelmet a „maximális eljárási garanciák” bevezetésére, és kihangsúlyozta, hogy a francia jogrend élt a 91/308/EEC módosított Irányelv 6. cikk 3. szakasza által nyújtott lehetőséggel, amikor is a jogi szakma önszabályzó testületeire bízta, hogy „szűrőként” működjenek a bejelentő ügyvéd és a hatóságok között, e szerepet a Kamara vezetőjére bízva: ha a vezető indokoltan úgy véli, hogy nem áll fent a pénzmosás gyanúja, akkor nem adja tovább a kapott információt; ugyanez igaz akkor is, ha úgy tűnik, hogy a kapott információ olyan tevékenységekkel összefüggésben érkezett, melyek nem tartoznak az elvárható gondosság és az együttműködés kötelezettségének hatálya alá. Ezzel a lehetőséggel az Európai Unió tagállamai közül csupán néhány élt (a Cseh Köztársaság, Spanyolország, Dánia és Portugália), így az Európai Unióban a francia jogrendszer a jogászok szakmai kiváltságait leginkább védelmező jogrendszerek közé tartozik.
Ezen felül pedig az adatok tárolását időben korlátozták (amennyiben az információ nem került továbbításra az igazságügyi rendszer felé, akkor legfeljebb 10 évig lehet megőrizni), a Tracfin bizalmasan kezeli az általa összegyűjtött információt, melynek nyilvánosságra hozatalát szigorúan szabályozza a törvény. Ez utóbbi vonatkozó szabályok megsértése a Büntető Törvénykönyv 226-13 cikke alapján büntetést vonna maga után.
Végül a Kormány rámutatott arra, hogy a jogi szakmát irányító hazai szabályok és szabályzatok 1.5 cikkének vonatkozásában az ügyvédekre amúgy is vonatkozik az óvatosság kötelessége. A pénzmosás elleni szabályzásnál korábban megalkotott cikk szabályozza az ügyvédi szakmát.
2. Harmadik felek észrevételei
a) Európai Uniós Ügyvédi Kamarák Tanácsa („CCBE”)
75. A CCBE felhívta a figyelmet arra, hogy a pénzmosás elleni Irányelv és a tagállamok az Irányelv megvalósítását szolgáló törvényei komolyan veszélyeztetik a jogi szakma alapvető értékeit. Aláássák az ügyvédek függetlenségét, a szakmai titoktartást és az emberek jogát a magánéletük tiszteletben tartására.
Rámutatott, hogy az ügyvédek tevékenysége megoszthatatlan, és hogy a szakértői véleményadásra vonatkozó tevékenységek – melyeket nem soroltak a gyanú jelentésének kötelezettsége hatálya alá – elválasztása más tevékenységektől jogi bizonytalanság forrása, mivel az emberek azt hihetik, hogy a bizalmasság kötelessége által kötött ügyvédek nem szándékosan is terhelő dolgokat tárhatnak fel róluk. Ez a bizonytalanság kiegészítve a ténnyel, hogy az ügyvédeknek nem a konkrét bűntényeket, hanem a „gyanút” kell jelenteniük, összeegyeztethetetlen az ügyfél és az ügyvéd kapcsolatának bizalmas voltával, és az ügyvéd jogával ahhoz, hogy az Egyezmény 8. cikke által védett módon tiszteletben tartsák a magánéletét. Az ügyvéd de facto „az Állam képviselője lesz”, és így az ügyfele érdekeivel ütköző érdeket kell képviselnie. Az ilyenfajta hozzáállás azonban nem elengedhetetlen a pénzmosás elleni fellépések során, amit jól mutat a tény, hogy Kanadában és az Egyesült Államokban az ügyvédeket nem kötelezik a gyanús ügyletek bejelentésére.
76. A CCBE szerint a kérdéses szabályzatok összeegyeztethetetlenek a magánszférát védelmező európai általános elvekkel, mivel „ködös és bizonytalan megfogalmazásukkal” korlátozzák a bizalom elvét. Szövegük nem határozta meg azon „jogi tanácsadói” tevékenységek körét, melyek nem estek a bejelentési kötelezettség alá. A jogi szakma függetlenségét is aláásta az, hogy az ügyvédeket ilyen bizonytalan helyzetbe hozták, amelyben fegyelmi eljárások, de még kizárás is fenyegeti őket.
77. A CCBE utalt a saját hatáskörében megszerkesztett „az Európai Unióban Működő Ügyvédek Viselkedési Törvénykönyvére” és az „az Európai Jogi Szakma Alapvető Elveinek Kartájára”. Utalt továbbiakban arra, hogy milyen rendkívül fontos a jogi szakma függetlenségének megóvása, és a jogi szakmai titoktartás, valamint az ügyvédek és az ügyfeleik közötti kapcsolattartás bizalmi voltának védelme.
Rámutatott, hogy a Bíróság esetjoga elismerte az ügyvédekre vonatkozó ügyvédi titoktartás alapvető természetét. Ezen felül az Európai Unió Bírósága az AM & S Europe Limited konta Bizottság ügy 1982. május 18-i ítéletében (155/79) rögzített az ügyvéd-ügyfél közötti kapcsolat bizalmasságának elvét, és közvetett módon a jogi szakmai előjogok elvét. A Akzo Nobel Chemicals Ltd és Akcros Chemicals Ltd kontra Európai Bizottság ügyekben 2010. szeptember 14-én meghozott ítéletet (C-550/07 P.) részletezve megállapította, hogy a jogászi szakmai kiváltságai az ügyvédi függetlenség elvére alapulnak. A CCBE szerint a Luxemburgi Bíróság hozzáállása a jogi szakma függetlenségéhez, melyet mindenekelőtt a szakmával járó szakmai fegyelemre való hivatkozással indokolt, nehézzé tette elfogadni azt, hogy miért kell az ügyvédeket törvényben kötelezni a gyanú jelentésére.
78. Végezetül a CCBE rámutatott, hogy a Bosphorus feltételezés abban az esetben visszautasítható, mivel az Európai Unió törvényhozása némi mozgásteret hagyott az államoknak a törvény végrehajtásával kapcsolatban, ahogy azt a M.S.S.. kontra Belgium és Görögország [GC] ügy ítélete (30696/09 sz., ECHR 2011) mutatja, és ami a jelen ügy kapcsán is igaz az Irányelv vonatkozásában.
b) Brüsszel Francianyelvű Ügyvédi Kamarája
79. Brüsszel Francianyelvű Ügyvédi Kamarája szerint tagadhatatlan, hogy az Egyezmény 6. és 8. cikke garantálja a szakmai kiváltságokat.
80. A 8. cikk védi az ügyvéd irodáját, otthonát, levelezését, számítástechnikai berendezését és telefonvonalait, valamint az ügyfelével való kapcsolat bizalmasságát és a szakmai előjogait. Előírja a magánélet tiszteletben tartását, amire az ügyvédnek is joga van – ez a magánélet kiterjed az ügyvéd szakmai tevékenységére is -, amire pedig az ügyfelének is joga van, és ezen felül az ügyvéd számíthat a tisztességes bírósági eljárás joga alapján, hogy kettőjük kommunikációját is bizalmasan kezelik. Ez utóbbi ponttal kapcsolatban kiemelve az ügyvédek szerepét, egy olyan demokratikus társadalomban, melyet a törvény irányít, a Nemzeti Ügyvédi Kamarai Tanács rámutatott arra, hogy az ügyvédi munka bizalmassága az ügyvéd ügyfelének azon szükségletén is alapul, hogy az ügyfél megbízhasson abban, hogy az ügyvédje nem fogja harmadik fél tudomására hozni a rábízott titkokat.
Az egészségügyi titoktartást érintő M.S. kontra Svédország ügyben (1997. augusztus 27, a Jelentés 1997‑IV), a Bíróság megállapította, hogy az Egyezményt aláíró felek jogi rendszerének alapvető fontosságú elve az egészségügyi adatok bizalmas voltának tiszteletben tartása. Ez elengedhetetlen nem csupán ahhoz, hogy tiszteletben tartsák a páciens magánéletét, de ahhoz is, hogy megőrizzék a beteg az egészségügyi szakmába és általában az egészségügyi rendszerbe vetett bizalmát. A Francianyelvű Ügyvédi Kamara rámutatott, hogy mutatis mutandis, ugyanez a hozzáállás érvényesül az ügyvédek és az ügyfeleik közötti kapcsolatok esetén is.
81. Ezenfelül rámutatott, hogy a jogászi szakmai kiváltságait elismeri az Európai Unió pozitív joga is; ezen összefüggésben utalt a fentiekben idézett AM & S Europe Limited ítéletre és főleg a főügyész fent idézett döntéseire az Ordre des barreaux francophones et germanophone és Mások ügyben.
82. Azonfelül, a francia Államtanács fentiekben idézett 2008. április 10-i és 2010. július 23-i ítéleteihez hasonló módon a belga Alkotmánybíróság 2008. január 23-án azt az ítéletet (10/2008. sz.) hozta, hogy a jogászi szakma kiváltságai általános alapelvként hozzájárulnak az alapvető jogok tiszteletben tartásához, és rögzítik őket a belga Alkotmány 10., 11., és 22. cikkében, valamint az Egyezmény 6. és 8. cikkében.
83. A Nemzeti Ügyvédi Kamarai Tanács anélkül, hogy állást kívánt volna foglalni arról, hogy a jelen ügyben jelentkezik-e „beavatkozás” a 8. cikk jogaiba vagy a kérelmező áldozati státuszával kapcsolatban, kifejtette, hogy egy személy jogosan állíthatja azt, hogy egy törvény megsértette a jogait, még akkor is, ha a törvény végrehajtása egyénileg nem érintette őt, ha kénytelen volt megváltoztatni a viselkedését, elkerülendő az esetleges üldöztetést, vagy ha emberek olyan csoportjába tartozik, amelyeket a törvény valószínűleg közvetlenül érint.
84. Ami pedig az egyenértékű védelem vélelmét illeti, ez nem alkalmazható ebben az ügyben, mely egy európai Irányelv átültetésével foglalkozik. Ezt erősítette meg a fent idézett Bosphorus Hava Yolları Turizm kontra Ticaret Anonim Şirketi ítélet 157. szakasza. A Francianyelvű Ügyvédi Kamara emellett utalt a fent idézett Cantoni ügyre, amelyikben a Bíróság teljes alapossággal megvizsgálta a vitatott intézkedéseket, még akkor is, ha azok csupán egy Irányelv átültetését jelentették a francia jogba, és a fent idézett M.S.S. ítéletre.
85. Végezetül a Nemzeti Ügyvédi Kamarai Tanács felhívta a Bíróság figyelmét a fentiekben említett 2008. január 23-i ítéletre, amelyben Belgium Alkotmánybírósága megállapította, hogy a pénzmosás és a terrorizmus pénzügyi támogatása elleni küzdelem a köz javát szolgáló jogos célkitűzés, ám az nem igazolhatja a jogi szakma előjogainak feltételek nélküli vagy korlátlan hatályon kívül helyezését, mivel az ügyvédeket nem lehet összetéveszteni a bűnesetek kiderítéséért felelős hatóságokkal. Ezzel összhangban megállapította, hogy mindazok az információk, melyek a szakmájához kapcsolódó alapvető tevékenységek elvégzése során jutottak az ügyvéd tudomására, közöttük a 2005/60/EC Irányelv 2. cikke, 1. szakaszában (3)(b) felsorolt tevékenységek, vagyis az igazságszolgáltatással kapcsolatos ügyekben az ügyfelek segítése és védelme, valamint az igazságügyi eljárásokkal összefüggésben álló tevékenységek körén kívülálló jogi tanácsadás is a jogászi szakma szakmai kiváltságai közé tartozik, és így a hatóságok nem korlátozhatják.
Mindazonáltal az Alkotmánybíróság nem jelentette ki, hogy az ügyvédi titoktartás korlátlan volna. Az Irányelv 20. cikke vonatkozásában az ítéletében rögzítette, hogy az az ügyvéd, akinek nem sikerült lebeszélnie ügyfelét pénzmosás, vagy a terrorizmus pénzügyi támogatásával kapcsolatos tevékenységről, vagy az ezekben való részvételről, abban az esetben, ha tudta, hogy ezek illegális tevékenységek, a bejelentési kötelezettség hatálya alá esik, és a rendelkezésére álló információt köteles a Kamara vezetője irányába továbbítani, hogy azt a hatóságok rendelkezésére bocsássa. Ilyen esetben az ügyvéd köteles megszakítani a nevezett ügyfélhez való viszonyát, aminek következtében nem merül fel az ügyvéd-ügyfél kapcsolat bizalmi voltának kérdése.
c) Az Európai Kamara Emberi Jogok Intézete („EBHRI”)
86. Az EBHRI azt az álláspontot képviselte, hogy az ügyvédi titoktartás Franciaországban olyan jogi kötelezettség, amelyik megtiltja olyan bizalmas információk nyilvánosságra hozatalát, amely egy személynek a személyi státusza vagy szakmája, vagy egy időszaki megbízatása, vagy kötelessége révén került a birtokába. Ennek célja az, hogy támogassa a bizonyos hivatások, vagy funkciók elvégzéséhez szükséges bizalmat.
Az EBHRI meggyőződése szerint az ügyvédi titoktartás az ügyvédek valamennyi tevékenysége és az összes irata tekintetében alapvető kötelezettség. A fentiekben idézett Irányelv átültetésével kapcsolatban a Nemzeti Ügyvédi Kamarai Tanács megállapította: „bár a bűnözés és a terrorizmus elleni küzdelem legitim célkitűzés, az ügyvédek nem hajlandóak arra, hogy információt szolgáltassanak vagy irányítsák a rendszert, és megtagadják az esküjük leglényegesebb részét és az alapvető értékeiket; a pénzmosás elleni irányelvek és ennek következtében a saját hazai törvényhozásunk fenyegeti polgáraink alapvető jogait, az ügyvédeink függetlenségét, az ügyvéd-ügyfél kapcsolat bizalmi voltát, a jogászi szakma kiváltságait, és az ártatlanság vélelmét; semmissé teszi az ügyfél és az ügyvédje közötti elengedhetetlen bizalmat; mivel a bejelentéstől való félelem miatt az ügyfél kényszerítve érzi magát arra, hogy visszatartson bizonyos információt; az ügyvéd így rosszul informált marad, és nem lesz képes arra, hogy megfelelő tanácsadással lássa el ügyfelét, és megvédje az érdekeit”.
87. Az EBHRI a továbbiakban rámutatott arra, hogy a Bíróság esetjoga szerint az Egyezmény 8. cikke megvédi az ügyvédek és az ügyfeleik közötti kapcsolat bizalmasságát, és a jogi szakma előjogait, és hogy az Európai Unió Bíróságának esetjoga is hasonló álláspontot képvisel.
88. Az EBHRI felhívta a figyelmet arra, hogy a 8. cikk által garantált jogokra vonatkozó beavatkozás „szükséges voltának” felmérésekor először figyelembe kell venni „a beavatkozás mértékét és annak következményeit”. Ezzel összefüggésben négy pontot emelt ki. Először is veszélybe került az ügyfelek hallgatási joga. A gyanú bejelentésének kötelezettsége arra kényszeríti az ügyvédeket, hogy az ügyfeleiket olyan helyzetbe hozzák, amikor is azok saját magukat keverték gyanúba. Másodsorban az érvényben lévő jogi előírások a „gyanú” fogalmán alapulnak, ám nem határozzák meg pontosan ezt a kifejezést. A „törvénynek” nincsen meg sem az elvárt minősége, sem az előreláthatósága. Harmadsorban a bizalmasság különösen fontos a Bíróság esetjogában – ez védi meg az újságírók forrásainak és az egészségügyi adatok bizalmasságát -, Kanadában és az Egyesült Államokban megerősítették a jogászi szakma kiváltságainak védelmét az ilyenfajta kötelezettségekkel szemben, és az Európai Unió bizonyos tagállamainak (Olaszország, Észtország, Belgium, Hollandia és Írország), valamint Svájcnak a pozitív jog még nagyobb védelmet nyújt. Negyedszerre pedig, ahogy arra a Bíróság is rámutatott, a Casado Coca kontra Spanyolország ügy ítéletében (1994. február 24, A Sorozat 285-A sz.), az ügyvéd kulcsfontosságú szerepet játszott abban, hogy megőrizzék a közvélemény bizalmát a Bíróságok tevékenységével kapcsolatban; éppen ezért alapvető fontosságú, hogy az emberek megbízhassanak az ügyvédjeikben, ami pedig azzal jár, hogy az ügyvédek függetlenségét meg kell oltalmazni a hatóságok elől – ezt támasztották alá az ügyben szereplő jogi előírások, amikor meghatározták, hogyan kell kapcsolatot tartani a Tracfinnel – és ugyanez igaz az ügyvédek által kezelt információ bizalmi voltára is.
A beavatkozásnak arányban kell állnia a megvalósítani kívánt célokkal: a pénzmosás és a terrorizmus elleni küzdelemmel. Mindazonáltal a Bíróság ugyan azt állapította meg a Xavier Da Silveira kontra Franciaország ügyben (43757/05 sz., 2010. január 21.), hogy abban az adott esetben különleges eljárási garanciákra van szükség az ügyvédek irodáinak átkutatásával vagy azok meglátogatásával kapcsolatban, addig a jelen ügyet érintő, érvényben lévő előírások nem feltételeznek ilyenfajta garanciákat (a Kamara vezetőjének szerepe csupán tanácsadói szerepre korlátozódik abban az esetben, amikor biztosra veszi, hogy nincsen olyan gyanú, amit jelenteni kell). Ezenfelül pedig a pénzmosást érintő büntetőtörvények hatálya alá esik valamennyi francia ügyvéd, és ezen törvények rendkívül szigorúak. Az ügyvédekre ezenfelül jelentős etikai kötelezettség is hárul, melynek, ha nem tesznek eleget, az büntetéseket von maga után, és az ügyvédeket pénzügyileg is ellenőrzik. Nem bonyolíthatnak le készpénz ügyeket, eltekintve egészen kis összegektől, és a bank átutalásokat kizárólag az ügyvédek különleges fizetési alapján keresztül lehet lebonyolítani
89. Végül pedig az egyenértékű védelem vélelme témában az EBHRI rámutatott arra, hogy a Bosphorus Hava Yolları Turizm a Ticaret Anonim Şirketi ügy érintette az alperes állam azon kötelességét, hogy a közösségi szabályzatok alkalmazása során végrehajtsa az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának kötelező erejű határozatából származó kötelezettségeit. Eddig azokban az esetekben, amelyek során a Bíróság az Európai Unió döntéseinek megfelelően lehetővé tette az egyenértékű védelmet, nem egy Irányelv végrehajtásával álltak kapcsolatban, így ez eltérően a szabályzatoktól bizonyos mozgástereket hagyott az államok számára. Ezenfelül pedig a tény, hogy az Egyezményben említett bizonyos pénzmosásra vonatkozó Irányelvek esetleg a szabályok egyenlőségének és a lényegi védelem elismeréséhez vezethetnek, az Európai Unió rendszerében egyértelműen nincsen egyenlőség az egyéni kérelmek benyújtási jogának hiánya miatt az eljárások védelme területén. Az EBHRI arra is felhívta a figyelmet, hogy a bíróság elismerte a tagállamok nemzetközi vitáit érintő ügyek esetén a védelem egyenlőségét, pontosan mivel nekik joguk van közvetlen egyéni kérelemmel fordulni egy valamennyi szükséges garanciát megadni képes igazságügyi testülethez. (Utalt a Boivin kontra az Európa Tanács 34 a tagállama (dec.), 73250/01 sz. ügyre, ECHR 2008; Gasparini kontra Olaszország és Belgium (dec.), 10750/03 sz. ügyre, 2009. május 12.; és a Beygo kontra az Európa Tanács 46 a tagállama, 36099/06 sz. ügyre, 2009. június 16.).
3. A Bíróság értékelése
a) Abban a kérdésben, hogy történt-e beavatkozás az Egyezmény 8. cikke által védett jogok gyakorlásába
90. Az Egyezmény 8. cikke leszögezi azt, hogy „mindenkinek” joga van arra, hogy tiszteletben tartsák a „magánlevelezését”, és az Egyezmény megvédi a „magánjellegű kommunikáció” bizalmasságát (lásd Frerot kontra Franciaország ügy, 70204/01 sz., 53. szakasz, 2007. június 12.), függetlenül az érintett magánlevelezés tartalmától (az idem., 54. szakasz), és attól, hogy a magánlevelezés milyen formában jelenik meg. Ez azt jelenti, hogy a 8. cikk minden olyan tevékenység bizalmasságát védelmezi, amelyeket az egyének kommunikáció céljából hajtanak végre.
91. Tehát, amikor az ügyvédektől elvárják, hogy az ellenőrző hatóságok irányába jelentsék az olyan más személyre vonatkozó információkat, melyek az adott személlyel történő, kapcsolattartás révén jutottak a birtokukba, a gyanú bejelentésének kötelezettsége sérti az ügyvédek jogát a magánlevelezésük tiszteletben tartására. Ezen kívül beavatkozást jelent a „magánéletük” tiszteletben tartásának jogába is, mely fogalom magában foglalja a szakmai vagy az üzleti jellegű tevékenységeket is (lásd Niemietz kontra Németország ügy, 1991. december 16., 29. szakasz, A Sorozat 251‑B sz.).
92. A jelen ügyben igaz, hogy a kérelmező nem állította azt, hogy olyan helyzetben találta magát, amikor konkrétan egy ilyen gyanú bejelentésének kényszere hárult volna rá, vagy, hogy megfenyítették volna az érintett szabályzatok alapján, mivel elmulasztott eleget tenni a bejelentési kötelezettségének. Mindazonáltal, ahogy arra az előbbiekben is rámutattak, a kérelmező a következő dilemmával szembesült: vagy megteszi azt, amire kötelezték és ebben az esetben feladja az ügyvéd-ügyfél közötti kapcsolatok bizalmasságának elvét, és lemond a jogi szakma előjogairól; vagy megtagadja az együttműködést, és ezzel kiteszi magát a fegyelmi szankciók, adott esetben pedig a kizárás lehetőségének. A Bíróság szerint ezért a gyanú bejelentésének kötelessége „folyamatos beavatkozást” eredményez (lásd a fent említett mutatis mutandis, Dudgeon, 41. szakasz, és a fent említett Norris 38. szakasz) a kérelmező jogába, hogy ügyvédként élvezhesse a 8. cikk által garantált jogokat, még akkor is, ha nem a magánéletének legintimebb területe érintett, hanem az ügyfeleivel folytatott szakmai kapcsolattartás tiszteletbetartásának joga.
93. Az ilyen beavatkozás sérti a 8. Cikket, kivéve ha „a törvénynek megfelelően”, a 2. szakaszben rögzített egy vagy több legitim cél elérése a célja, és „egy demokratikus társadalomban” szükség van rá az érintett cél vagy célok elérése érdekében.
b) A beavatkozás jogosságának kérdése
i. A beavatkozás megfelelt-e a törvénynek?
94. A Bíróság ismételten leszögezte, hogy a „a törvénynek megfelelőn” kifejezés először és mindenek felett azt igényli, hogy a beavatkozás a hazai jogon alapuljon (lásd Silver kontra Egyesült Királyság ügy, 1983. március 25, 56-88 szakaszai, A Sorozat 61 sz.). A helyzet kétségtelenül a következő: az ügyvédek kötelezése a gyanú jelentésére azon európai Irányelveken alapul, melyeket átvettek a francia jogba ( az 1991 június 10-ei módosított irányelv esetén mindenekelőtt a 2004 február 11-ei 130 sz törvény) és rögzítésre került a Monetáris és Pénzügyi Törvénykönyvben; a gyakorlati formaságokat a végrehajtási szabályzatok határozzák meg (az előírásokat magukat is rögzítették) és a Nemzeti Ügyvédi Kamarai Tanács fent idézett 2007. július 12-ei döntésében.
95. A továbbiakban szükséges az is, hogy a „jog” kellő módon elérhető – amit a kérelmező nem vitat a jelen ügyben – és pontos (ugyanott) legyen. A kérelmező állítása szerint a szóban forgó „jog” nem világos, amennyiben arra kötelezi az ügyvédeket, hogy azok a „gyanú” fogalmának meghatározása nélkül tegyenek eleget a bejelentési kötelezettségüknek és csak általánosságban adja meg a hatálya alá eső tevékenységi köröket.
96. A Bíróságot nem győzte meg ez az érvelés. Megismételi, hogy egy normát nem lehet „jognak” tekinteni, mindaddig, míg az nincsen kellő pontossággal megfogalmazva ahhoz, hogy a polgár megfelelően szabályozhassa a viselkedését: a polgárnak képesnek kell lennie arra, - szükség esetén a megfelelő tanácsot megkapva – hogy megértse a körülményeknek megfelelő elfogadható szinten, milyen következményekkel járhat az adott cselekedete (ugyanott). Mindazonáltal, a Bíróság már felismerte, hogy a törvény kereteinek megszabása során nem lehetséges a teljes bizonyosság elérése és a bizonyosság iránti törekvés azzal a kockázattal jár, hogy a törvény túlságosan is rugalmatlan lesz. Elkerülhetetlen módon számos törvény is olyan kifejezéseket használ, melyek jelentése kisebb, vagy nagyobb mértékben bizonytalan és értelmezésük és alkalmazásuk a gyakorlattól függ (ugyanott).
97. A Bíróság úgy látja, hogy a „gyanú” fogalma a józan belátásra bízható és így egy olyan jól tájékozott csoport, mint amilyen az ügyvédeké nem állíthatja azt, hogy nem érti abban a formában, ahogy azt a Kormány elmagyarázta, és ahogy Monetáris és Pénzügyi Törvénykönyv bizonyos lényeges magyarázatokkal ellátta. Ezen felül, mivel a gyanút a Kamara vezetőjének, vagy a Nemzeti Ügyvédi Kamarai Tanács elnökének, vagy az Államtanács és a Semmitőszék elnökének kell jelenteni, így bármelyik ügyvéd, aki bizonytalan abban, hogy egy adott ügyben jogos-e a „gyanú”, az kikérheti egy jól tájékozott és tapasztalt kollegája tanácsát.
Ami pedig a bejelentési kötelezettség által érintett tevékenységek fajtájának vélt bizonytalan természetét illeti, a Bíróság megállapítja, hogy a szóban forgó szövegek (például a Nemzeti Ügyvédi Kamarai Tanács 2007. július 12-ei döntése első cikke; lásd a fenti 12. szakaszt) szerint a kötelezettség akkor vonatkozik az ügyvédekre, ha szakmai tevékenységük keretében ügyfeleik érdekében és részére eljárva pénzügyi vagy ingatlan-átruházási műveletekben vesznek részt, illetve vagyonkezelői minőségükben járnak el; és abban az esetben, amikor másrészt amikor ügyfeleik meghatározott üzleti tranzakcióinak előkészítésében vagy lebonyolításában működnek közre (ingatlan vagy vevőkör vásárlása és eladása; pénzügyi alapok vagy az ügyfél tulajdonában lévő értékpapírok vagy más kintlevőségek kezelése; folyószámlák, takarékszámlák vagy értékpapírszámlák megnyitása vagy biztosítási szerződések megkötése; cégek létrehozásához szükséges tevékenységek lebonyolítása; cégek megalapítása, irányítása és vezetése a külföldi jogi rendszerek által szabályozott vagy ahhoz hasonló struktúrájú trösztök megalapítása, irányítása és vezetése; pénzügyi alapok alapítványainak létrehozása vagy irányítása). A szövegek részletezik, hogy ez a kötelesség nem vonatkozik azon helyzetekre, amikor jogi tanácsadóként, vagy bírósági eljárásokhoz kapcsolódóan tevékenykednek a fenti tevékenységek egyikével vagy másikával összefüggésben. A Bíróság úgy véli, hogy ezek az útmutatások kellőképpen világosak, különös tekintettel arra, hogy az érintett szövegek az ügyvédeknek szólnak és, ahogy azt a Kormány is kiemelte, a „jogi tanácsadó” fogalmát meghatározta a Nemzeti Ügyvédi Kamarai Tanács, inter alia.
98. Következtetésképpen a beavatkozás az Egyezmény 8. Cikke 2. szakasz vonatkozásában „megfelel a törvénynek”.
ii. Van-e legitim célkitűzése a beavatkozásnak?
99. A Bíróság nem kételkedik abban, hogy a pénzmosás és a hozzá kapcsolódó bűnügyek leküzdése célja miatti beavatkozás a 8. Cikk 2. szakaszában felsorolt legitim célkitűzéseket kívánta elérni, vagyis a zavargás vagy bűncselekmény megelőzését. Ezt a felek egyike sem vonta kétségbe.
100. Ezenfelül a Bíróság ismételten leszögezte, hogy a közösségi joggal összhangban az aláíró fél törvényes, a köz érdeket szolgáló célkitűzés végrehajtására törekszik. (lásd a fent idézett Bosphorus Hava Yolları Turizm kontra Ticaret Anonim Şirketi ügy, 150-151 szakasz).
iii. Szükséges volt-e a beavatkozás?
α) Kérelem az egyenértékű védelem vélelmére
101. A Kormány előadta, hogy az ügyvédeket terhelő tájékoztatási kötelezettség a francia jogba kötelezően átültetendő európai uniós irányelvekből eredt. A Bosphorus Hava Yolları Turizm ve Ticaret Anonim Şirketi ítéletre való hivatkozással a francia kormány kifejtette továbbá, hogy vélelmezni kell, hogy Franciaország tiszteletben tartja az Egyezmény követelményrendszerét, hiszen éppen az Egyezmény által biztosított alapjogi védelemmel egyenértékű védelmet nyújtó Európai Unió volt az a szervezet, amely Franciaország mint uniós tagállam számára előírta a tájékoztatási kötelezettség bevezetését.
Általános elvek
102. A Bíróság ismételten leszögezte, hogy az Egyezmény részes államai a nemzetközi jogi kötelezettségeik teljesítése érdekében hozott intézkedéseik tekintetében is felelősek maradnak az Egyezmény rendelkezéseinek betartásáért, többek között abban az esetben is, amikor e nemzetközi jogi kötelezettségek olyan nemzetközi szervezetben vállalt tagságból erednek, amely szervezetre a tagállamok szuverenitásuk egy részét átruházták. Összeegyeztethetetlen volna az Egyezmény céljával és célkitűzésével az Egyezmény garanciáit önhatalmúlag korlátozni, vagy kibővíteni, megfosztva ezáltal végérvényes jellegétől és aláásnák a biztosítékai gyakorlati és hatékony természetét. Más szóval az Egyezmény részes államai a nemzetközi jogi kötelezettségeik teljesítése érdekében hozott intézkedéseik tekintetében is felelősek maradnak az Egyezmény rendelkezéseinek betartásáért, többek között abban az esetben is, amikor e nemzetközi jogi kötelezettségek olyan nemzetközi szervezetben vállalt tagságból erednek, amely szervezetre a tagállamok szuverenitásuk egy részét átruházták (lásd: a fent idézett Bosphorus Hava Yolları Turizm kontra Ticaret Anonim Şirketi ügy, 154 szakasz).
103. Mindazonáltal igaz, hogy a nemzetközi jogi kötelezettségek teljesítése érdekében hozott intézkedéseket indokoltnak kell tekinteni mindaddig, amíg az ilyen kötelezettségeket előíró szervezet legalább az Egyezmény által biztosított alapjogi védelemmel egyenértékű emberi jogi védelmet nyújt, olyan módon, amelyik indokolt, de legalábbis egyenrangú lehet – vagyis nem megegyező, de „összehasonlítható” vele – azzal, amiről az Egyezmény intézkedik (leszögezve azt, hogy bármilyen ilyen fajta „egyenrangúság” nem lehet végleges és az alapvető jogok védelme során bekövetkező bármilyen rá vonatkozó változás fényében átértékelés tárgyává válhat). Amennyiben az adott nemzetközi szervezet egyenértékű védelmet biztosít, akkor vélelmezni kell, hogy a részes állam nem tért el az Egyezmény rendelkezéseitől a más nemzetközi szervezetben betöltött tagságából eredő jogi kötelezettségeinek teljesítése során.
Mindazonáltal, az Egyezmény értelmében egy állam teljes felelősséget visel valamennyi olyan, a szigorú értelemben vett nemzetközi jogi kötelezettség vállalásán kívül eső történésért, mindenek előtt abban az esetben, amikor az államnak mérlegelnie kellett az esetet (lásd M.S.S. fent idézett, 338. szakasz). Ezenfelül bármilyen ilyen feltételezést meg lehet cáfolni, ha az adott ügy esetében nyilvánvaló, hogy az Egyezmény jogainak védelme elégtelennek bizonyult. Ilyen esetekben a nemzetközi együttműködés érdeke lényegesebb az Egyezmény „az Európai közrend alkotmányos eszközeként” betöltött szerepénél az emberi jogok területén (lásd Bosphorus Hava Yolları Turizm a Ticaret Anonim Şirketi, fent idézett, 152-158 szakasz, és több más jogforrás között, M.S.S., fent idézett, 338-340 szakasz).
104. Ez a vélelem kiváltképpen annak biztosítását célozta, hogy az Egyezmény részes államai ne kerüljenek konfliktushelyzetbe, amikor az Egyezményhez nem csatlakozott valamely nemzetközi szervezetben betöltött, a szuverenitásuk részbeni átruházásával járó tagságukból eredő jogi kötelezettségeik eredményeként az Egyezmény alapján igazolni lennének kötelesek a nemzetközi szervezetbeli tagságuk alapján tett intézkedéseiket vagy mulasztásaikat.
A vélelem emellett azon esetek meghatározására szolgált, amelyekben a Bíróság a nemzetközi együttműködés érdekében csökkenthette az Egyezmény 19. cikke által megkívánt, az Egyezmény rendelkezéseinek a részes államok általi betartását ellenőrző szerepét. Az említett célkitűzések alapján a Bíróság olyan mértékben volt hajlandó lemondani ellenőrző szerepéről, ameddig biztosítva látta, hogy a védeni kívánt alapvető jogok tiszteletben tartását a Bíróság felülvizsgálati mechanizmusához hasonló rendszer keretében az adott nemzetközi szervezet ellenőrizte. Ilyen ellenőrző mechanizmus hiányában ugyanis a részes állam Egyezményben vállalt kötelezettségei és más nemzetközi kötelezettségvállalásból eredő cselekedetei összeegyeztethetőségének nemzetközi felülvizsgálata elmaradna.
Az alapvető jogok védelme az Európai Unió jogrendszerében
105. A Bíróság megjegyezte továbbá, hogy a Bosphorus Hava Yolları Turizm kontra Ticaret Anonim Şirketi ítélet (fent idézett, 160-165 szakasz) ügyben hozott ítéletével megállapította, hogy az Európai Unió emberi jogi védelmi rendszere főszabályként egyenértékű az Egyezmény alapjogvédelmi rendszerével.
106. A megállapítás figyelembe vette, hogy az Európai Unió a lényeges garanciákkal egyenértékű védelmet biztosít, kiemelve, hogy a vonatkozó időszakban az alapvető jogok tiszteletben tartása a közösség döntéseinek törvényességét illető alapvető feltétellé vált, a Bíróság a munkája során nagyban támaszkodott az Egyezmény előírásaira és ezen Bíróság jogi tudására (lásd: a fent idézett Bosphorus Hava Yolları Turizm kontra Ticaret Anonim Şirketi 159 szakasz). A fortiori 2009. december 1. óta, amikor is érvénybe lépett az Európai Unió Szerződésének 6. (módosított) cikke, ami törvényerőre emelte az Európai Unió Alapvető Jogainak Kartáját és az alapvető jogokat, ahogy azokat az Egyezmény garantálja, és amiként a tagállamokra jellemző alkotmányos hagyományokból erednek, a közösségi törvényhozás alapelveivé tette.
107. A Bíróság utána megfontolás tárgyává tette, hogy elmondható-e ugyanaz az alapvető jogokat ellenőrző gépezetről.
108. A Bíróság felhívta a figyelmet arra, hogy magánszemélyek csak korlátozott mértékben járulhatnak az Európai Bíróság elé. Nincs lehetőségük arra, hogy a Szerződésben rögzített kötelességek teljesítésének elmulasztása esetén fellépjenek (ahogy azt kezdetben az Európai közösséget létrehozó szerződés 169 és 170. cikke feltételezte) csupán korlátozott mértékben léphettek fel jogszabályok megsemmisítése érdekében és a szerződésben foglalt kötelezettségek végrehajtásának elmaradása esetén (ahogy azt kezdetben az előbb említett szerződés 173 és 175. Cikke feltételezte), mint ahogy ezek következménye képen az illegalitással kapcsolatos panaszok lehetősége is (ahogy azt kezdetben a szerződés 184. Cikke feltételezte), magánszemélyeknek nem volt joguk ahhoz, hogy eljárást kezdeményezzenek egy másik magánszemély ellen. (lásd Bosphorus Hava Yolları Turizm kontra Ticaret Anonim Şirketi, fent idézett, 161-162 szakasz).
109. A Bíróság ennek ellenére megállapította, hogy ezen a szinten is meg volt az egyenértékű védelem és legszögezte, hogy a magánszemélyek közvetett javára vált az, hogy az Európai Bíróság előtt a közösség intézményei vagy egy tagállam által kezdeményezett eljárások révén a közösség normáival történő fontos megfelelési ellenőrzést vezettek be, valamint azt, hogy magánszemélyek maguk is eljárást kezdhetnek az Európai Bíróság előtt az intézmények szerződés tárgya alá nem eső felelősségével kapcsolatban. (ahogy azt kezdetben a szerződés 184. Cikke feltételezte) (lásd Bosphorus Hava Yolları Turizm kontra Ticaret Anonim Şirketi, fent idézett 163 szakasz).
110. A továbbiakban megállapította, hogy a hazai Bíróságok számára alapvető fontosságú az, hogy a közösség rendszere jogorvoslatot jelentsen egy tagállam, vagy egy másik magánszemély ellen a közösségi törvény megszegése esetén.
Az Európai Közösséget létrehozó Szerződés bizonyos előírásai kezdettől fogva kiegészítő szerepet szántak a közösség ellenőrző mechnazimusában a honi Bíróságoknak, mindenekelőtt a (a számok az eredeti számozásra vonatkoznak) 189. Cikk (a közvetlen alkalmazhatóság fogalma) és a 177. (az előzetes döntéshozatali procedúra) vonatkozásában, és a hazai Bíróságok szerepe jelentős mértékben megnőtt a közösségi jog végrehajtatása és az alapvető jogok garantálása területén, mivel az Európai Bíróság olyan fontos fogalmakat pontosított, mint a közösségi jog magasabb rendű volta, a közvetlen hatálya, a közvetett hatálya és az Állam felelőssége.
A Bíróság ez után megállapította, hogy az Európai Bíróság ellenőrzése alatt tartotta a honi bíróságok közösségi joggal kapcsolatos kérelmeit, közöttük az alapvető jogok garanciáit, mégpedig az eredetileg a szerződés 177. Cikkében rögzített előzetes döntéshozatal eljárásának meghatározásával, ami elé a hazai eljárásban résztvevő felek benyújthatták az ügyüket. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy bár az Európai Bíróság szerepe arra korlátozódik, hogy válaszoljon a hazai Bíróságok által beterjesztett interpretációval, vagy érvényességgel kapcsolatos kérdésekre, ám az így adott válasz gyakran meghatározó erejű a hazai eljárások során. (ahogy az valóban igaz volt a Bosphorus Hava Yolları Turizm kontra Ticaret Anonim Şirketi ügyben (idem. 164)).
111. Tehát, bár a magánszemélyek jóval korlátozottabb mértékben járulhatnak az Európai Bíróság elé, mint ahogy az Egyezmény 34. Cikkének vonatkozásában magányszemélyek egy Bíróság elé járulhatnak, a Bíróság elfogadta, hogy mindent összevetve az Európai Unió jogrendszere az Egyezmény által megkövetelt védelemmel összehasonlítható ellenőrző mechanizmusokat nyújt. Először is, mivel a közösség törvénye megvédi a magánszemélyeket a tagállamok és az Európai Unió intézményei által az Európai Bíróság elébe terjesztett ügyekkel kapcsolatban. Másodsorban mivel a magánszemélyeknek lehetőségük van a hazai Bíróságokhoz fordulva meghatározni, hogy egy tagállam megszegte-e a közösség törvényét, aminek esetében az Európai Bíróság ellenőrzése a hazai Bíróságok előtt nyitva álló előzetes döntéshozatali eljárás formájában valósul meg.
Kérelem a jelen ügyben az egyenértékű védelem vélelméről
112. A jelen ügy két lényeges vonatkozásban is eltér a Bosphorus Hava Yolları Turizm kontra Ticaret Anonim Şirketi ügytől.
113. Először is mivel a későbbi ügy közvetlenül érintett a tagállamokban közvetlenül és teljes mértékben alkalmazható Szabályzat által, ezért Írországnak a legcsekélyebb mozgástere sem maradt az Európai Unió beli tagságából eredő kötelezettségei megvalósítása során.
A jelen esetben Franciaország végrehajtotta az irányelveket, melyek a megkívánt eredmények tekintetében kötelező erejűek a tagállamok számára, azonban meghagyják nekik annak a lehetőségét, hogy kiválasszák a célkitűzések elérésének útját és módját. Ezek alapján a kérdés tehát az, hogy Franciaországnak van-e mozgástere az egyenértékű védelem vélelme iránti kérelem elutasítására az Európai Unióbeli tagságából eredő kötelezettségeinek történő engedelmeskedése során. A kérdésnek meg van a maga jelentősége.
114. Másodsorban és mindenek előtt a Bosphorus Hava Yolları Turizm kontra Ticaret Anonim Şirketi ügyben az Európai Unió jogrendszerének ellenőrzési mechanizmusait teljes mértékben alkalmazták. Az Ír Legfelsőbb Bíróság a magántulajdonhoz való jog vélt megsértésével kapcsolatban előzetes döntésért folyamodott az Európai Bírósághoz. A kérelmező ezt követően tett panaszt a Bíróságnál.
Az adott ügyben az Államtanács elutasította a kérelmező előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése iránti indítványát abban a kérdésben, hogy a gyanú észlelése esetére előírt tájékoztatási kötelezettség, vagyis hogy az ügyvédek jelentsék a gyanút, összeegyeztethető-e az Egyezmény 8. Cikkével. Bár az Európai Bíróságnak nem volt lehetősége a kérdés kivizsgálására sem egy más üggyel összefüggésben meghozott előzetes döntés kapcsán, sem pedig az Európai Unió tagállamai és intézményei számára nyitva álló, fent említett számos lehetőség egyike kapcsán sem. A Bíróság megállapította, hogy az Ordre des barreaux francophones et germanophone és Mások, fent idézett ügyében meghozott döntése során (lásd a fenti 27-29 szakaszt), az Európai Bíróság csak a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog követelményeivel, ahogy azt az Egyezmény 6. Cikke rögzíti, összefüggésben vizsgálta meg azt, hogy mennyire összeegyeztethető ezzel az ügyvédek azon kötelessége, hogy jelentsék a gyanújukat. Ekképpen ítéletét kizárólag az ügyvéd ügyfelének jogaival kapcsolatban hozta meg. A kérdés azonban eltérő, hogy ha az Egyezmény 8. Cikkének szemszögéből vizsgálják meg. Akkor ugyanis nem csupán az ügyvéd ügyfelének érintett jogairól van szó, hanem magának az ügyvédnek a jogairól is, ahogy az a Kopp kontra Svájc (1998. március 25 Jelentés 1998‑II), André, fent idézett, és a Wieser és Bicos Beteiligungen GmbH kontra Ausztria (74336/01 sz., ECHR 2007-IV) ügyekben hozott ítéletekből kiviláglik, melyek külön kitértek a telefonok lehallgatására, az ügyvéd irodájának átkutatására az ügyfél cége elleni eljárás lefoglalása kapcsán, valamint a számítógépes adatok lefoglalására.
115. A Bíróságnak ezért meg kellett jegyeznie, hogy az Államtanács az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezéséről való lemondással – tudva, hogy az Egyezményben biztosított e jogok kérdését érintően az Európai Unió Bírósága még nem fejtette ki álláspontját – azelőtt hozott döntést, még mielőtt az Egyezmény védelmi rendszeréve főszabályként egyenértékű uniós alapjogvédelmi mechanizmus teljes mértékben működésbe léphetett volna. E választás fényében és a kérdés fontosságára tekintettel a Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az egyenértékű védelem vélelme nem alkalmazható.
116. A Bíróságnak ezt követően a beavatkozás szükségessége tárgyában kellett állást foglalnia, az Egyezmény 8. Cikkének megfelelően.
ẞ) A Bíróság értékelés
117. A Bíróság ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy számos alkalommal vizsgált meg az Egyezmény 8. Cikke miatt ügyvédek által beterjesztett, a szakmájuk gyakorlásával kapcsolatos beadványokat, például ítéletet mondott az Egyezmény ezen rendelkezésének összeférhetőségéről az ügyvédek irodáiban vagy otthon elvégzett házkutatások és lefoglalásokkal kapcsolatban. (lásd Niemietz, fent idézett; Roemen és Schmit kontra Luxemburg ügy, 51772/99, ECHR 2003‑IV; Sallinen és Mások kontra Finnország ügy, 50882/99 sz., 2005. szeptember 27; André, fent idézett; és Xavier Da Silveira, fent idézett), az ügyvéd és ügyfele közötti levelezés elfogásáról (lásd Schönenberger és Durmaz Svájc ellen, 1988. június 20, A Sorozat 137 sz.), egy ügyvéd telefonjának a lehallgatásáról (lásd Kopp, fent idézve) valamint egy jogi cég átkutatásáról és az elektronikus adatok lefoglalásáról. (lásd Sallinen és Mások valamint a Wieser és Bicos Beteiligungen GmbHmint a kettő idézve fent).
A Bíróság ezekkel összefüggésben rámutatott arra, hogy a 8. Cikk vonatkozásában az ügyvéd és az ügyfele közötti levelezés, bármilyen célból is került rá sor (szigorú értelembe vett szakmai levelezésről: lásd Niemietz, fent idézett, 32 szakasz), előjogokat élvez, abban az esetben, amikor a bizalmasság is érintett. (lásd Campbell kontra Egyesült királyság ügy, 1992. március 25, 46-48 szakasz, A Sorozat 233. sz.; ezenfelül pedig számos más jogforrás között, Ekinci és Akalın kontra Törökország ügy, 77097/01 sz., 2007. január 30, 47. szakasz; ez, ahogy az előbb is szerepelt az ügyvédek és az ügyfeleik közötti mindennemű kapcsolattartásra vonatkozik). A Bíróság a továbbiakban kimondta, hogy „ nagy súlyt helyez” az ügyvédek szakmai titoktartásának korlátozásával járó ütközésekre, „hiszen azt kihatással járhat az igazságszolgáltatás megfelelő menetére nézve” (lásd Wieser és Bicos, fent idézett, 65 és 66. szakasz; lásd még Niemietz, fent idézett, 37. szakasz, és André, fent idézett, 41. szakasz) és hogy a szakmai titoktartás az ügyvéd és az ügyfél közötti bizalmas viszony alapja (lásd André, fent idézett, 41. szakasz, és Xavier Da Silveira, fent idézett, 36. szakasz).
118. A Bíróság leszögezte, hogy amíg a 8. Cikk megvédi a magánszemélyek közötti valamennyi fajta „magánlevelezés” bizalmasságát, a cikk még erősebb védelemben réeszíti az ügyvédek és az ügyfeleik közötti levelezést. A kiemelt szabályozás indoka, hogy az ügyvédek egy demokratikus társadalomban alapvető fontosságú szerepet töltenek be, többek között ellátják a hivatalos eljárásokban részt vevő ügyfeleik képviseletét és védelmét. Az ügyvédek ezen alapvető szerepüket nem tudnák ellátni, amennyiben nem biztosíthatnák ügyfeleik számára a köztük zajló kommunikáció bizalmi jellegét. A kettőjük közötti bizalomra alapuló kapcsolat alapvető fontosságú az érintett feladat végrehajtása szempontjából. Nem közvetlenül, de kényszerű módon mégis függ ettől a tisztességes bírósági eljárás mindenkit megillető joga, amelynek része az is, hogy a megvádolt személynek joga van arra, hogy ne keverje önmagát gyanúba.
119. Az Egyezmény 8. cikke által az ügyvéd-ügyfél kapcsolatok tekintetében biztosított kiemelt védelem és annak indokai arra a megállapításra vezették a Bíróságot, hogy az említett rendelkezés a jogászi szakmai kiváltságokat különös védelemben részesíti.
120. A Bíróság mindezek alapján arra a kérdésre keresi a választ, hogy mindezek fényében figyelembe véve azt, hogy a Franciaországban bevezetett intézkedések törvényes célokat szolgálnak jelenti-e a jogi szakma előjogaiba való aránytalan beavatkozást az, hogy az ügyvédeket a gyanújuk bejelentésére kötelezték.
A Bíróság ismételten leszögezte továbbá, hogy a 8. Cikk célkitűzései vonatkozásában a beavatkozásnak meg kell felelnie valamilyen sürgető társadalmi szükségletnek, továbbá az elérni kívánt célhoz képest az arányosság követelményének. (lásd, több más jogforrás között, Campbell, fent idézett, 44. szakasz).
121. A Bíróság megjegyezte, hogy 2010 július 23-ai ítéletében (a fenti 17. Szakasz) az Államtanács, miután elismerte azt, hogy az Egyezmény 8. Cikke megvédi „a szakmai titoktartás alapvető jogát”, megállapította, hogy amikor a gyanú bejelentésre kötelezik az ügyvédeket, az nem jelent túlzott beavatkozást az előbbi jogba. Arra a következtetésre jutott, hogy a pénzmosás elleni küzdelem a közjó érdekét szolgálja és kellő garanciát nyújt az ügyvédek számára az, hogy a kötelezettség hatása alól kivették mindazt az információt, melyeket igazságügyi eljárással kapcsolatos tevékenységük folyamán, vagy jogi tanácsadóként jutottak (kivéve ez utóbbi esetben azt, amikor az ügyvéd maga is részt vesz a pénzmosás tevékenységében vagy jogi tanáccsal szolgál feltételezett pénzmosás céljából, vagy ha az ügyvéd tudja, hogy az ügyfele pénzmosás céljából kér jogi tanácsadást).
122. A Bíróság nem talált semmi kivetni valót a fenti érvelésben.
123. A korábbiakban kifejtettekkel egyezően megállapítható, hogy a jogászi szakmai kiváltságok kiemelt fontosságúak, nemcsak az ügyvédek és ügyfeleik számára, hanem az igazságszolgáltatás megfelelő működése szempontjából is. Ezen kiváltságok biztosítása egy demokratikus társadalomban az igazságszolgáltatás működésének egyik alapvető záloga. Mindazonáltal ezek a kiváltságok nem sérthetetlenek, és a Bíróság már megállapította, hogy a kiváltságokból adott esetben engedni kell például az ügyvédnek a szabad véleménynyilvánításhoz való joga esetén (Mor kontra Franciaország ügy, 28198/09 sz., 2011. december 15). A jelen ügyben ugyanis mérlegelni kellett a törvénytelen cselekményekből származó pénzeszközök átforgatása és legális eredetűként történő feltüntetése, azaz a pénzmosás elleni küzdelem – és e törvénytelenül szerzett jövedelmek további bűncselekmények elkövetéséhez való valószínű felhasználása megelőzésének jelentőségét, főleg a kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos bűnügyi tevékenység vagy például a nemzetközi terrorizmus esetén (lásd Grifhorst kontra Franciaország ügy, 28336/02 sz., 93. szakasz, 2009. február 26). A Bíróság ezzel összefüggésben megállapította, hogy a gyanú bejelentését előíró kötelezettség alapjául szolgáló Európai Irányelvek, amelyek kapcsán a panaszos panaszt nyújtott be, olyan nemzetközi intézkedések sorozatának részét jelentik, melyek célja a demokráciát komolyan veszélyeztető cselekmények megakadályozása. (lásd, például, az FATF ajánlásait és az Európa Tanácsnak 2005. május 16-ai a fenti 18. és 19. szakaszokban idézett a pénzmosásról és a bűnügyek elkövetéséből és a terrorizmus pénzeléséből származó javak felkutatásáról, lefoglalásáról és elkobzásáról egyezményét).
124. A kérelmező érvelését illetően, miszerint nincs szükség a bejelentési kötelezettségre, hiszen a pénzmosással kapcsolatos tevékenységbe keveredő bármilyen ügyvédet bűnügyi eljárás alá vonják, a Bíróság nem közömbös, ugyanakkor kihangsúlyozza, hogy ez az érv nem akadályoz meg egy Államot, vagy Államok csoportját abban, hogy az elfogadott korlátozó előírásokat egy különleges megelőző mechanizmussal kombinálja.
125. A Bíróság figyelembe vette a kérelmező hivatkozása során felhasznált statisztikákat, melyeket a Tracfin hozott nyilvánosságra, mindenek előtt pedig azt a tényt, hogy a 2010-ben a Tracfinhoz benyújtott 20.252 jelentést közül, melyekbe beletartozott a szakemberek által gyanú miatt benyújtott 19.208 jelentés is, csupán 5.132 esetben került sor részletes vizsgálatra és mindösszesen 404 esetet adtak tovább a bűnüldöző hatóságoknak. Ez utóbbiak közül is csupán mint egy 100 érintette a pénzmosás, vagy a terrorizmus pénzügyi támogatását. A kérelmező szerint ezek az arányok azt mutatták, hogy a rendszer nem hatékony és a beavatkozás ezek szerint felesleges. A Bíróság erről nincs meggyőződve. Nem látja be, hogy milyen következtetést lehet levonni ezekből a számadatokból a jelen üggyel kapcsolatban, amikor a Tracfin 2010-es tevékenységét áttekintő jelentésből kiderül, hogy a gyanú miatt benyújtott 19.208 jelentés közül egy sem származott ügyvédtől. A Bíróság véleménye szerint éppen ellenkezőleg, a statisztika pozitív képet fest az elért eredményekről; tény, hogy az FATF megállapítása szerint a Franciaország által alkalmazott módszerek a pénzmosás és a terrorizmus pénzelése ellen a világ leghatékonyabban működő módszerei közé tartoznak. A Bíróság ezen felül megállapította, hogy a kérelmező érve nem vette figyelembe a rendszer elrettentő hatását.
126. Végül és mindenek felett a Bíróság szemében két tényező döntő fontosságú a beavatkozás arányosságának megállapítása során.
127. Elsőként az Államtanács által is megállapított azon tény, hogy a francia ügyvédek pusztán két esetben kötelesek eleget tenni a pénzmosás gyanújának észleléséhez kapcsolódó tájékoztatási kötelezettségüknek: egyrészt amikor ügyfeleik érdekében és részére eljárva pénzügyi vagy ingatlan-átruházási műveletekben vesznek részt, illetve vagyonkezelői minőségükben járnak el; és abban az esetben, amikor másrészt amikor ügyfeleik meghatározott üzleti tranzakcióinak előkészítésében vagy lebonyolításában működnek közre (ingatlan vagy vevőkör vásárlása és eladása; pénzügyi alapok vagy az ügyfél tulajdonában lévő értékpapírok vagy más kintlevőségek kezelése; folyószámlák, takarékszámlák vagy értékpapírszámlák megnyitása vagy biztosítási szerződések megkötése; cégek létrehozásához szükséges tevékenységek lebonyolítása; cégek megalapítása, irányítása és vezetése a külföldi jogi rendszerek által szabályozott vagy ahhoz hasonló struktúrájú trösztök megalapítása, irányítása és vezetése; pénzügyi alapok alapítványainak létrehozása vagy irányítása). Ez a tájékoztatási kötelezettség az ügyvédek képviseleti és védői tevékenységét csupán távolról érinti, és inkább olyan szakmai tevékenységekhez kapcsolódik, amelyeket más szakmák művelői is folytatnak, és esetükben is előírás e tájékoztatási kötelezettség teljesítése, és nem akkor érvényesül, amikor az ügyfelük védelme érdekében tevékenykednek.
Emellett a vonatkozó Monetáris és Pénzügyi Törvénykönyv értelmében az
ügyvédeket nem terheli ez a tájékoztatási kötelezettség bírósági eljárásokhoz kapcsolódó pénzügyi tranzakciók előkészítése és lebonyolítása esetén, függetlenül attól, hogy a rendelkezésükre álló információt az előbb említett eljárások előtt, közben vagy után kapták vagy szerezték, és ebbe beletartozik az eljárások beindítására vagy annak az elkerülésére vonatkozó tanácsadás is. Valamint abban az esetben sem, amikor jogi tanácsadást nyújtanak, kivéve, ha feltételezhető, hogy az előbb említett információ a pénzmosást vagy a terrorizmus pénzügyi támogatását szolgálja, vagy hogy tudatában vannak annak, hogy az ügyfél a jogi tanácsot pénzmosás vagy a terrorizmus pénzügyi támogatása céljából kérte (a Monetáris és Pénzügyi Törvénykönyv L.561-3 Cikke; lásd a fenti 32. szakaszt).
128. A pénzmosás gyanújának észlelése esetére előírt tájékoztatási kötelezettség a jogászi szakmai kiváltságok alapját adó képviseleti és védői szerep lényegi részét nem érinti.
129. Másodsorban az a tény, hogy a jogszabályi rendelkezések a szakmai kiváltságokat védő szűrőmechanizmust iktattak be a tájékoztatási kötelezettség rendszerébe: az ügyvédek nem közvetlenül az illetékes hivatal (Tracfin) számára, hanem az Államtanácshoz és a Semmítőszékhez rendelt ügyvédeket tömörítő Kamara elnökének, illetőleg a tagságukkal működő Kamara elnökének közbeiktatásával kötelesek tájékoztatást nyújtani. Az illetékes kamarai elnöknek történő információátadás szakasza úgy tekinthető, hogy az nem sérti a szakmai kiváltságokat, hiszen ekkor az információ a szaktársai által megválasztott és ugyanazon szakmai előírásoknak alávetett személy birtokába kerül. Az illetékes kamarai elnök pedig csak azután továbbítja a Tracfin részére a megszerzett információt, miután meggyőződött arról, hogy eleget tettek a törvény előírásainak (a Monetáris és Pénzügyi Törvénykönyv L. 561-3 Cikke, valamint ugyanennek a törvénykönyvnek L. 561-17 cikkei lásd a fenti 38. szakasz). A Kormány rámutatott arra, hogy ebben az összefüggésben az információt nem továbbítják, ha a Kamara vezetője szerint nem merült fel a pénzmosás gyanúja, vagy úgy tűnik, hogy a jelentett információt a gyanú bejelentésének kötelezettsége alá nem tartozó tevékenység során szerezték.
130. A Bíróság már rámutatott arra, hogy a Kamara vezetőjének szerepe garantálja a jogi szakma előjogainak védelmét. Az André ítéletben kifejtette, hogy az Egyezmény nem akadályozza meg a hazai jogot abban, hogy megengedje egy ügyvéd irodájának átkutatását, feltéve, ha az intézkedésre a megfelelő biztosítékok megléte esetén kerül sor; ennél átfogóbb értelemben kihangsúlyozta azt, hogy szigorú ellenőrzés esetén lehetőség nyílott bizonyos kötelezettségeket kiróni az ügyvédekre az ügyfeleikhez fűződő kapcsolatukkal összefüggésben. Például abban az esetben, ha hitelt érdemlő bizonyítékkal rendelkeztek arról, hogy az ügyvéd belebonyolódott egy bűnügybe és a pénzmosás elleni küzdelem összefüggésében is. a Bíróság figyelembe vette a tényt, hogy a házkutatásra a Kamara vezetőjének jelenlétében kerül sor, amit „különleges eljárási garanciának” tekintett. ( 42 és 43. szakasz). Hasonló módon a fent idézett (69. szakasz) Roemen és Schmit ítéletben a Bíróság kifejtette, hogy az ügyvéd ingatlanának átkutatására „különleges eljárási biztosítékok” alkalmazásával került sor, többek között jelen volt a Nemzeti Ügyvédi Kamarai Tanács elnöke. Végül pedig a Xavier Da Silveira, fent idézett (lásd mindenek előtt 37 és 43. szakaszak), ügyben a Bíróság megállapította a 8. Cikk megsértését, részben mivel abban az esetben nem alkalmaztak hasonló biztosítékokat akkor, amikor átkutatták az ügyvéd ingatlanát.
131. A fenti megfontolások figyelembe vételével a Bíróság megállapítja, hogy figyelembe véve az eljárás törvényes célkitűzéseit és azt, hogy ez milyen különösen fontos egy demokratikus társadalomban az ügyvédek kötelezése a gyanú bejelentésére, ahogy az Franciaországban történt, nem jelent aránytalanul nagy beavatkozást az ügyvédek szakmai kiváltságaiba.
132. Az Egyezmény 8. Cikkének sérelme tehát nem valósult meg.
II. A TÖBBI VÉLELMEZETT SÉRELEM
133. A kérelmező panaszt nyújtott be az ügyben, hogy a 2007. július 6-ai szakmai szabályzatok nem határozták meg az elvárható tisztasággal az ügyvédekre kiszabott kötelezettségeket és fegyelmi eljárást helyeztek kilátásba, miközben olyan bizonytalan és általános kifejezéseket használtak, mint a „gyanú jelentése” és a „megfelelő gondosság”. Azt állította, hogy ez az Egyezmény 7. Cikkének megsértését jelenti és vét a jogbizonyosság elve ellen.
A Bíróság megismételte, hogy a 7. Cikk megtiltja a bűntető törvény visszamenőleges alkalmazását a vádlott kedvezőtlenebb helyzetbe hozása céljából és általánosabban rögzíti annak az elvét, hogy a törvény a bűnt határozza meg és előírja annak a büntetését. Továbbá hogy nem lehet bűntetőjogi jogszabályokat létre hozni egy vádlott hátrányára; amiből az következik, hogy „a törvénynek világosan meg kell határoznia a bűncselekményt” (lásd Kokkinakis kontra Görögország ügy, 1993. május 25, A Sorozat 260-A sz., 52. szakasz). Csak egy „bűnügyi” eljárás keretében használható, az Egyezménynek megfelelően. Ez „elítéléshez” vezet, vagy „büntetés” kiszabásához. Ha még feltételeznék is azt, hogy a 2007. július 12-ei szakmai szabályzatoknak való engedelmeskedés elmulasztása esetén alkalmazható fegyelmi eljárásokat esetleg az Egyezmény szándékának megfelelően „bűnügyi” eljárásoknak lehetne tekinteni, a Bíróság megjegyezte, hogy a kérelmező ellen nem indult ilyen eljárás. Ez azt jelenti, hogy nem tekintheti magát a 7. Cikk vélt megsértésének áldozatának. A kérelem ezen része tehát összeegyeztethetetlen ratione personae az Egyezmény előírásaival, így a Bíróság elutasította a 35. Cikk 3 (a) és 4. szakasza alapján.
134. A kérelmező az Egyezmény 6. Cikkére hivatkozva panaszt nyújtott be amiatt, hogy az ügyvédekre ügyfeleik lehetséges törvénytelen tevékenységére vonatkozó bejelentési kötelezettségük összeegyeztethetetlen az ügyfelek azon jogával, hogy ne keverjék magukat gyanúba és azzal a joggal, hogy részesüljenek az ártatlanság vélelmében.
A Bíróság rámutatott arra, hogy a kérelmező panasza mások jogainak megsértésével foglalkozik. Ezért nem tekintheti magát az Egyezmény 34. Cikkének megfelelően áldozatnak. A kérelem ezen része ennek következtében összeegyeztethetetlen ratione personae az Egyezmény előírásaival és el kell utasítani a 35. Cikk 3 (a) és 4. szakasza alapján.
EZEN INDOKOK ALAPJÁN A BÍRÓSÁG EGYHANGÚLAG
1. Úgy határoz, hogy az Egyezmény 8. Cikke vonatkozásában benyújtott panasz elfogadható, a kérelem többi része viszont nem elfogadható;
2. Megállapítja, hogy az Egyezmény 8. Cikke vonatkozásában jogsértés nem történt.
Készült francia nyelven, kihirdetésre került 2012. december 6-án, nyilvános ülés során Strasbourgban, a Human Rights Buildingben.
Claudia WesterdiekDean Spielmann
SzekciótitkárElnök
Az avoué hivatást 2012. január 1-én megszüntették. (A 2011. január 25-i törvény megreformálta a fellebbviteli bíróságok előtt képviseletet.)
© Council of Europe/European Court of Human Rights, 2013.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának hivatalos nyelvei az angol és a francia. Ez a fordítás semmire nem kötelezi a Bíróságot, mely annak minőségéért sem vállal jótállást. Letölthető az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogi HUDOC adatbázisából () vagy bármely más adatbázisból, mellyel a Bíróság megosztotta. Nem kereskedelmi céllal sokszorosítható abban az esetben, ha a teljes ügycím feltüntetésre kerül a fenti jogfenntartással együtt. Ha e fordítás bármely részét kereskedelmi célra kívánja felhasználni, kérjük lépjen kapcsolatba velünk az alábbi e-mail címen: publishing@.
© Council of Europe/European Court of Human Rights, 2013.
The official languages of the European Court of Human Rights are English and French. This translation does not bind the Court, nor does the Court take any responsibility for the quality thereof. It may be downloaded from the HUDOC case-law database of the European Court of Human Rights () or from any other database with which the Court has shared it. It may be reproduced for non-commercial purposes on condition that the full title of the case is cited, together with the above copyright indication. If it is intended to use any part of this translation for commercial purposes, please contact publishing@.
© Conseil de I’Europe/Cour européenne des droits de l’homme, 2013.
Les langues officielles de la Cour européenne des droits de l’homme sont le français et l’anglais. La présente traduction ne lie pas la Cour, et celle-ci décline toute responsabilité quant à sa qualité. Elle peut être téléchargée à partir de HUDOC, la base de jurisprudence de la Cour européenne des droits de l’homme (), ou de toute autre base de données à laquelle HUDOC l’a communiquée. Elle peut être reproduite à des fins non commerciales, sous réserve que le titre de l’affaire soit cité en entier et s’accompagne de l’indication de copyright ci-dessus. Toute personne souhaitant se servir de tout ou partie de la présente traduction à des fins commerciales est invitée à le signaler à l’adresse suivante : publishing@
Full & Egal Universal Law Academy