CASE OF OLEKSANDR VOLKOV v. UKRAINE - [Hungarian Translation] by the COE/ECHR

KORÁBBI ÖTÖDIK SZEKCIÓ

OLEKSANDR VOLKOV kontra UKRAJNA

(21722/11. sz. kérelem)

ÍTÉLET

(Az ügy érdeme)

Ezt az ítéletet 2013. április 9-én a Bíróság Eljárási Szabályzatának

81. cikke alapján kijavították.

STRASBOURG

2013. január 9.

VÉGLEGES

2013. május 27.

A jelen ítélet az Egyezmény 44. cikkének 2. bekezdése értelmében jogerőssé vált. Szerkesztői ellenőrzés tárgyát képezheti.

© Európa Tanács/Emberi Jogok Európai Bírósága, 2013. Ez a fordítás nem köti a Bíróságot. További információkért lásd az e dokumentum végén szereplő teljes körű szerzői jogi tájékoztatást.

© Európa Tanács/European Court of Human Rights, 2013. This translation does not bind the Court. For further information lásd the full copyright indication at the end of this document.

© Conseil de l’Europe/Cour européenne des droits de l’homme, 2013. La présente traduction ne lie pas la Cour. Pour plus de renseignements veuillez lire l’indication de copyright/droits d’auteur à la fin du présent document.

Az Oleksandr Volkov kontra Ukrajna,

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (korábbi ötödik Szekció), a következőkből álló kamarában eljárva:

Dean Spielmann, elnök,
Mark Villiger,
Boštjan M. Zupančič,
Ann Power-Forde,
Ganna Yudkivska,
Angelika Nußberger,
André Potocki, bírák,
és Claudia Westerdiek, a szekció titkára,

2012. december 11-én tartott zárt ülésén,

meghozta a fent említett napon elfogadott, alábbi ítéletet:

ELJÁRÁS

1. Az ügy alapjául az Ukrajnával szemben az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) 34. Cikke alapján egy ukrán állampolgár, Oleksandr Fedorovych Volkov (a továbbiakban: kérelmező) által 2011. március 30-án a Bírósághoz benyújtott kérelem (21722/11. sz. kérelem) szolgál.

2. A kérelmezőt a londoni European Human Rights Advocacy Centre (a továbbiakban: EHRAC) ügyvédei, P. Leach és J. Gordon képviselte. Az ukrán kormányt (a továbbiakban: kormány) meghatalmazottja, V. Lutkovska, később pedig az Igazságügyi Minisztériumból N. Kulchytskyy képviselte.

3. A kérelmező az Egyezmény szerinti jogainak a Legfelsőbb Bíróság bírói tisztségéből való felmentése során történt megsértését panaszolja. Különösen azt állítja, hogy az Egyezmény 6. Cikke értelmében: i. ügyét nem „független és pártatlan bíróság” tárgyalta; ii. az Igazságszolgáltatási Főtanács (a továbbiakban: IFT) előtti eljárás tisztességtelen volt, mivel az nem a fontos eljárási biztosítékokat – köztük a fegyelmi szankciók tekintetében elévülési időket – előíró belföldi jog szerinti eljárásnak megfelelően zajlott; iii. a Parlament a felmentéséről szóló határozatot plenáris ülésen, az ügy megfelelő vizsgálata nélkül és az elektronikus szavazórendszerrel való visszaélés mellett fogadta el; iv. ügyét nem „törvény által létrehozott bíróság” tárgyalta; v. az ügyére vonatkozó határozatokat a bizonyítékok megfelelő értékelése nélkül hozták meg, a védelem által előterjesztett fontos érvekkel pedig nem foglalkoztak megfelelően; vi. a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság (a továbbiakban: LKB) IFT által elfogadott aktusok felülvizsgálatára irányuló megfelelő hatáskörének hiánya a „bírósághoz forduláshoz való jogába” ütközött; továbbá vii. nem tartották tiszteletben a fegyveregyenlőség elvét. A kérelmező azt is panaszolja, hogy felmentése nem volt összeegyeztethető az Egyezmény 8. Cikkével, és hogy – az Egyezmény 13. Cikkének megsértésével – e tekintetben nem állt rendelkezésére hatékony jogorvoslat.

4. 2011. október 18-án a keresetet részben elfogadhatatlannak nyilvánították, a fenti panaszokat pedig közölték a kormánnyal. Arról is döntöttek, hogy a keresetet elsőbbséggel kezelik (41. szakasz).

5. A kérelmező és a kormány írásbeli észrevételeket terjesztettek elő (54. §, (2) bekezdés, b) pont).

6. 2012. június 12-én tárgyalásra került sor a strasbourgi Human Rights Buildingben (59. §, (3) bekezdés).

A Bíróság előtti tárgyaláson jelen voltak:

a) a kormány nevében
N. Kulchytskyy meghatalmazott,
V. Nasad,
M. Bem,
V. Demchenko
N. Sukhovatanácsadók;

b) a kérelmező nevében
P. Leachügyvéd,
J. Gordon,
O. Popovatanácsadók.

A tárgyaláson a kérelmező is jelen volt.

A Bíróság meghallgatta N. Kulchytskyy, P. Leach és J. Gordon felszólalását, valamint N. Kulchytskyynak és P. Leach-nek a felekhez intézett kérdésekre adott válaszait.

A TÉNYÁLLÁS

I. AZ ÜGY KÖRÜLMÉNYEI

7. A kérelmező 1957-ben született, és Kyikontrában él.

A. Az ügy háttere

8. 1983-ban a kérelmezőt a kerületi bíróság bírói álláshelyébe nevezték ki. A tényállás idején a belföldi jog nem írta elő eskü letételét a bíró hivatalba lépésekor.

9. 2003. június 5-én a kérelmezőt megválasztották a Legfelsőbb Bíróság bírói álláshelyébe.

10. 2005. december 2-án Ukrajna Bírói Tanácsának (amely önkormányzó igazságszolgáltatási szerv) elnökhelyettesévé is megválasztották.

11. 2007. március 30-án a kérelmezőt a Legfelsőbb Bíróság katonai tanácsának elnökévé választották.

12. 2007. június 26-án Ukrajna Bírói Közgyűlése megállapította, hogy egy másik bíró, V.P. már nem járhat el az IFT tagjaként, és hogy hivatalát meg kell szüntetni. V.P. ezt a határozatot a bíróságok előtt megtagadta. Az üggyel kapcsolatban továbbá az igazságszolgáltatással foglalkozó parlamenti bizottsághoz (Комітет Верховної Ради України з питань правосуддя)[1] (a továbbiakban: parlamenti bizottság) is panaszt nyújtott be.

13. 2007. december 7-én Ukrajna Bírói Közgyűlése a kérelmezőt választotta az IFT tagjává választotta, és kérte a Parlamentet, hogy szervezze meg a kérelmező IFT tagjaként történő eskütételét, hogy lehetővé váljon számára az IFT-beli hivatalba lépése, ahogyan azt az IFT-ről szóló 1998. évi törvény 17. §-a megköveteli. Ukrajna Bírói Tanácsának elnöke is hasonló javaslatot terjesztett elő.

14. S.K., a parlamenti bizottság elnöke – aki egyúttal az IFT tagja – válaszul arról tájékoztatta Ukrajna Bírói Tanácsát, hogy a kérdést V.P.-nek – V.P. IFT tagjaként meglévő hivatalának megszüntetése tárgyában Ukrajna Bírói Közgyűlése által hozott határozat jogellenességére vonatkozó állításaival együtt, körültekintően kell megvizsgálni.

15. A kérelmező nem lépett hivatalba az IFT tagjaként.

B. A kérelmezővel szembeni eljárás

16. Mindeközben S.K. és a parlamenti bizottság két tagja kérelmeket nyújtott be az IFT-hez, amelyekben – többek között V.P. panaszaira hivatkozva – azt kérték, hogy végezzen előzetes vizsgálatokat a kérelmező által elkövetett esetleges szakmai kötelességszegésre vonatkozóan.

17. 2008. december 16-án az IFT egyik tagja, R.K. – előzetes vizsgálatok lefolytatását követően – kérelmet nyújtott be az IFT-hez annak meghatározása iránt, hogy a kérelmező felmenthető-e bírói álláshelyéből „esküszegés” miatt, és azt állította, hogy a kérelmező a Legfelsőbb Bíróság bírájaként számos alkalommal vizsgálta felül hozzátartozójának, jelesül felesége fivérének, B. bírónak az ítéleteit. Ezen túlmenően a V.P. által (Ukrajna Bírói Közgyűlése által hivatalának megszüntetésére vonatkozóan hozott fent említett határozatával kapcsolatban) indított eljárásokban részt vevő harmadik félként a kérelmező nem indítványozta ugyanezen B. bíró lemondását, aki az ügyet tárgyaló fellebbviteli bíróság tanácsának tagja volt. 2008. december 24-én R.K. kiegészítette kérelmét azzal, hogy további olyan ügyekkel szolgált példaként, amelyekben B. bíró hozott határozatot, és amelyeket azután a kérelmező vizsgált felül. A kérelmezőnek a kérelem alapjául szolgáló intézkedése 2003 novemberére nyúlt vissza.

18. 2009. március 20-án V.K., az IFT tagja – előzetes vizsgálatok lefolytatását követően – újabb kérelmet nyújtott be az IFT-hez „esküszegés” miatt a kérelmező bírói álláshelyből való felmentése iránt, és azt állította, hogy a kérelmező számos alkalommal vétett súlyos eljárási hibát, amikor egy korlátolt felelősségű társaságot érintő társasági jogi jogvitákkal kapcsolatos ügyekkel foglalkozott. A kérelmezőnek a kérelem alapjául szolgáló intézkedése 2006 júliusára nyúlt vissza.

19. 2008. december 19-én és 2009. április 3-án ezeket a kérelmeket közölték a kérelmezővel.

20. 2010. március 22-én V.K.-t az IFT elnökévé választották.

21. 2010. május 9-én[2] az IFT a kérelmezőt egy, a felmentésére vonatkozóan 2010. május 25-én megtartott tárgyalásra hívta. 2010. május 20-i[3] válaszában a kérelmező tájékoztatta az IFT-t, hogy nem tud részt venni a tárgyaláson, mivel a Legfelsőbb Bíróság elnökének utasítására 2010. május 24. és 28. között Szevasztopolba utazik, hogy ott a helyi bíróságnak tanácsot adjon a helyes gyakorlatról. A kérelmező a tárgyalás elhalasztására kérte az IFT-t.

22. 2010. május 21-én az IFT értesítést küldött a kérelmezőnek, amelyben arról tájékoztatta, hogy a felmentésére vonatkozó tárgyalást 2010. május 26-ig elhalasztották. A kérelmező szerint az értesítést 2010. május 28-án kapta meg.

23. 2010. május 26-án az IFT megvizsgálta az R.K. és a V.K. által előterjesztett kérelmeket és két határozatot fogadott el arra vonatkozóan, hogy indítványokat nyújt be a Parlamenthez, hogy „esküszegés” miatt mentse fel a kérelmezőt bírói álláshelyéből. A tárgyaláson V.K. elnökölt. R.K. és S.K. az IFT tagjaiként szintén részt vettek. A kérelmező nem volt jelen.

24. A határozatokról az IFT jelen lévő tizenhat tagja szavazott, akik közül három volt bíró.

25. 2010. május 31-én V.K. – az IFT elnökeként – két indítványt terjesztett a Parlament elé a kérelmező bírói álláshelyből való felmentése tárgyában.

26. 2010. június 16-án az S.K. elnökölésével lefolytatott meghallgatáson a parlamenti bizottság megvizsgálta az IFT-nek a kérelmezőre vonatkozó indítványait, és ajánlást fogadott el a kérelmező felmentésére vonatkozóan. Az ajánlásról a bizottság azon tagjai is szavaztak, akik azt kérték, hogy az IFT folytasson előzetes vizsgálatokat a kérelmezőre vonatkozóan. S.K. mellett a bizottság egy másik tagja is foglalkozott a kérelmező ügyével korábban az IFT tagjaként, később pedig a bizottság tagjaként szavazott az ajánlásról. A Bíróság tanácskozásainak időpontjában fennálló állapotukban[4] az ügy iratai szerint a kérelmező a bizottsági meghallgatáson nem volt jelen.

27. 2010. június 17-én az IFT indítványait és a parlamenti bizottság ajánlását a Parlament plenáris ülése tárgyalta. Felszólalt S.K. és V.K., akik a kérelmező ügyéről számoltak be. A kérelmező az ülésen jelen volt. A tanácskozást követően a Parlament „esküszegés” miatt a kérelmező bírói álláshelyből való felmentéséről szavazott, és ebből a célból határozatot fogadott el.

28. A kérelmező szerint az elektronikus szavazás során a parlamenti képviselők többsége nem volt jelen. A jelen lévő parlamenti képviselők a jelen nem lévő társaik szavazólapjait használták. A parlamenti képviselőknek a szavazólapok visszaélésszerű használatára vonatkozó beszámolóit és a plenáris ülés vonatkozó részéről készült videofelvételt benyújtották a Bíróságnak.

29. A kérelmező korábban az LKB előtt kifogásolta felmentését. A kérelmező a következőket állította: az IFT nem függetlenül és pártatlanul járt el; nem tájékoztatta megfelelően az ügyével kapcsolatban tartott meghallgatásokról; nem a Legfelsőbb Bíróság valamely bírájának felmentésére vonatkozóan az IFT-ről szóló 1998. évi törvény 4. fejezetében előírt eljárást alkalmazta, amely az érintett bírónak a fegyelmi eljárásról történő tájékoztatásához, valamint az abban való aktív részvételéhez, az eljárási határidőkhöz, a titkos szavazáshoz, továbbá a fegyelmi szankciók elévülési idejéhez hasonló eljárási biztosítékokat kínált; az IFT megállapításai alaptalanok és jogszerűtlenek voltak; a parlamenti bizottság nem hallgatta meg, valamint jogszerűtlenül és előítélettel járt el; a Parlament a kérelmező felmentésére vonatkozó határozatot a parlamenti képviselők többségének hiányában fogadta el, ami sérti az Alkotmány 84. cikkét, a parlamenti képviselők jogállásáról szóló, 1992. évi törvény 24. szakaszát és a Parlament Eljárási Szabályzatának 47. cikkét.

30. A kérelmező ezért kérte, hogy nyilvánítsák jogellenesnek és semmisítsék meg az IFT által hozott megtámadott határozatokat és indítványokat, valamint a parlamenti határozatot.

31. A közigazgatási igazságszolgáltatásról szóló törvénykönyv (a továbbiakban: törvénykönyv) 171-1. cikkével összhangban az ügyet az LKB különtanácsa elé utalták.

32. A kérelmező a tanács lemondását kérte arra hivatkozva, hogy azt jogszerűtlenül hozták létre és hogy elfogult. A kérelmező indítványát alaptalanként elutasították. A kérelmező szerint a bizonyításfelvételre és bizonyítékok elfogadására, valamint tanúk beidézésre irányuló számos kérését elutasították.

33. 2010. szeptember 6-án a kérelmező a parlamenti képviselőknek a felmentésére vonatkozó szavazás során a szavazólapok visszaélésszerű felhasználásával kapcsolatos nyilatkozataival, valamint a plenáris ülés vonatkozó részéről készült videofelvétellel egészítette ki kérelmét.

34. Számos tárgyalást követően az LKB 2010. október 19-én megvizsgálta a kérelmező kérelmét és ítéletet hozott. Megállapította, hogy a kérelmező 1983-ban lépett bírói hivatalba, amikor a belföldi jog még nem írta elő a bírák hivatali eskütételét. A kérelmezőt azonban a bírói szakma alapvető normáinak megsértése miatt mentették fel, amelyet a bírák jogállásáról szóló, 1992. évi törvény 6. és 10. szakasza rögzít és amely a kérelmező által elkövetett cselekmények idején jogilag kötelező erejű volt.

35. A bíróság továbbá megállapította, hogy az IFT-nek az R.K. kérelme tekintetében hozott határozata és indítványa jogszerűtlen volt, mivel a kérelmező és B. bíró a tényállás idején hatályos jogszabály értelmében nem minősültek hozzátartozóknak. Ezen túlmenően – azt az eljárást illetően, amelyben a kérelmező harmadik félként vett részt – a kérelmező nem volt köteles B. bíró lemondását kérni. Az LKB azonban megtagadta az IFT aktusainak R.K. kérelme tekintetében történő megsemmisítését, és megállapította, hogy a törvénykönyv 171-1. cikkével összhangban nem jogosult ilyen intézkedés megtételére.

36. Az IFT által V.K. kérelme tekintetében hozott határozatot és benyújtott indítványt illetően azonban megállapították, hogy azok jogszerűek és megalapozottak.

37. A kérelmező azon állításait illetően, hogy az IFT-nek az IFT-ről szóló 1998. évi törvény 4. fejezetében előírt eljárást kellett volna alkalmaznia, a bíróság megállapította, hogy az említett törvény 37. szakaszának (2) bekezdése szerint az említett eljárás csak a megrováshoz vagy lefokozáshoz hasonló szankciókkal kapcsolatos ügyekre alkalmazandó. Az „esküszegésért” felmentés formájában fennálló felelősséget az Alkotmány 126. §-a (5) bekezdésének 5. pontja írta elő, a követendő eljárás pedig különböző volt, jelesül az IFT-ről szóló 1998. évi törvény 2. fejezetében szereplő 32. szakaszban előírt eljárás. A bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a kérelmező által hivatkozott eljárás nem vonatkozott valamely bíró „esküszegés” miatti felmentésére. Ennélfogva nem volt jogalap a bírák jogállásáról szóló, 1992. évi törvény 36. szakaszában és az IFT-ről szóló 1998. évi törvény 43. szakaszában említett elévülési idők alkalmazására.

38. A bíróság ezután megállapította, hogy a kérelmező érvényes indok nélkül volt távol az IFT meghallgatásáról. Megállapította továbbá, hogy a parlamenti bizottság előtti eljárások során nem került sor eljárási szabálytalanságokra. Ami a plenáris ülésen állítólagosan vétett eljárási szabálytalanságokat illeti, a kérelmező felmentésére vonatkozó parlamenti határozatot a Parlament többsége megszavazta és ezt a név szerinti szavazási eredmények megerősítették. A bíróság továbbá megállapította, hogy nem jogosult a parlamenti határozatok alkotmányosságának felülvizsgálatára, mivel ez az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik.

39. Az LKB előtti tárgyalásokra a kérelmező és a jogvitában részt vevő harmadik felek jelenlétében került sor.

C. A belföldi bíróságok elnökeinek és elnökhelyetteseinek, és különösen az LKB elnökének kinevezésével kapcsolatos események

40. 2004. december 22-én Ukrajna elnöke az igazságszolgáltatási rendszerről szóló, 2002. évi törvény 20. szakaszával összhangban P. bírót nevezte ki az LKB elnökének hivatalába.

41. 2007. május 16-án az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az igazságszolgáltatási rendszerről szóló, 2002. évi törvény 20. szakaszának a bíróságok elnökei és elnökhelyetteseinek Ukrajna elnöke általi kinevezésére és felmentésére irányuló eljárásra vonatkozó (5) bekezdése alkotmányellenes. Azt ajánlotta, hogy e kérdés megfelelő szabályozása céljából a Parlament fogadja el a releváns jogszabályi módosításokat.

42. 2007. május 30-án a Parlament a bíróságok elnökeinek és elnökhelyetteseinek kinevezésére irányuló ideiglenes eljárást bevezető határozatot fogadott el. A határozat az IFT-t ruházta fel a bíróságok elnökeinek és elnökhelyetteseinek kinevezésére vonatkozó jogkörrel.

43. A kérelmező ugyanaznap megtámadta a határozatot a bíróság előtt, és többek között azzal érvelt, hogy az összeegyeztethetetlen az IFT-ről szóló 1998. évi törvénnyel és Ukrajna egyéb jogszabályaival. A bíróság haladéktalanul a határozatot hatályában felfüggesztő ideiglenes végzést hozott.

44. 2007. május 31-én Ukrajna Bírói Tanácsa – tekintettel az Alkotmánybíróság 2007. május 16-i határozatából eredő joghézagra – határozatot fogadott el, amelyben kinyilvánította ideiglenes jogkörét a bíróságok elnökeinek és elnökhelyetteseinek kinevezésére.

45. 2007. június 14-én a parlamenti közlönyben megjelent a parlamenti bizottság elnökének, S.K.-nak a véleménye, amely szerint a helyi bíróságok nem rendelkeznek jogkörrel a Parlament fent említett határozatának felülvizsgálatára, az említett határozatot felülvizsgáló bírókat pedig „esküszegés” miatt fel fogják menteni.

46. 2007. június 26-án Ukrajna Bírói Közgyűlése jóváhagyta Ukrajna Bírói Tanácsának 2007. május 31-i határozatát.

47. 2008. február 21-én a parlamenti határozatot felülvizsgáló bíróság azt mint jogszerűtlent megsemmisítette.

48. 2009. december 21-én az LKB elnöksége úgy határozott, hogy az igazságszolgáltatási rendszerről szóló, 2002. évi törvény 20. szakaszában előírt ötéves időszak lejártát követően továbbra is P. bírónak kell az LKB elnöki feladatait ellátnia.

49. 2009. december 22-én az Alkotmánybíróság az igazságszolgáltatási rendszerről szóló, 2002. évi törvény 116. szakasza (5) bekezdésének negyedik albekezdésében és 20. szakaszának (5) bekezdésében szereplő rendelkezéseket értelmező határozatot fogadott el. Megállapította, hogy azok a rendelkezések mindössze akként értelmezhetők, hogy Ukrajna Bírói Tanácsát arra jogosítják fel, hogy ajánlást tegyen közigazgatási bíráknak a törvényben meghatározott valamely másik szerv (vagy köztisztviselő) kinevezésére. A bíróság továbbá kötelezte a Parlamentet, hogy haladéktalanul tartsa be a 2007. május 16-i határozatot és vezesse be a releváns jogszabályi módosításokat.

50. 2009. december 24-én a Közigazgatási Bíróságok Bíráinak Értekezlete úgy határozott, hogy P. bírónak továbbra is az LKB elnökeként kell eljárnia.

51. 2009. december 25-én Ukrajna Bírói Tanácsa mint jogellenest megsemmisítette a 2009. december 24-i határozatot, és megállapította, hogy az igazságszolgáltatási rendszerről szóló, 2002. évi törvény 41. szakaszának (5) bekezdése alapján az LKB első elnökhelyettesének, S. bírónak kell ellátnia a bíróság elnökének feladatait.

52. 2010. január 10-én a főügyész hivatala sajtóközleményt adott ki, amelyben megjegyezték, hogy Ukrajna jogszabályai még nem határozták meg a bíróságok elnökeinek kinevezésére és felmentésére feljogosított szervet vagy köztisztviselőt, Ukrajna Bírói Tanácsa pedig csupán arra jogosult, hogy ajánlásokkal szolgáljon ezekben a kérdésekben. P. bírót nem mentették fel az LKB elnöki hivatalából, ekként azt továbbra is jogszerűen tölti be.

53. P. bíró továbbra is az LKB elnökeként járt el.

54. 2010. március 25-én az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a 2007. március 30-i parlamenti határozat alkotmányellenes.

55. Az LKB-nak a törvénykönyv 171-1. cikkében említett ügyekkel foglalkozó tanácsát 2010. május-június során hozták létre az igazságszolgáltatási rendszerről szóló, 2002. évi törvény 41. szakaszában előírt eljárás alkalmazásával.

II. A RELEVÁNS BELFÖLDI JOG

A. Az 1996. június 28-i Alkotmány

56. Az Alkotmány 6. cikke kimondja, hogy Ukrajnában az államhatalmat a jogalkotási, végrehajtási és igazságszolgáltatási ágak szétválasztása alapján kell gyakorolni.

57. Az Alkotmány 76. cikke értelmében a parlamenti képviselőket a 21. életévüket betöltő, szavazati joggal rendelkező olyan ukrán állampolgárok közül kell választani, akik az utolsó öt évben Ukrajnában éltek.

58. Az Alkotmány 84. cikke előírja, hogy a parlamenti képviselők a Parlament ülésein személyesen szavaznak.

59. Az Alkotmány 126. cikke (5) bekezdésének szövege a következő:

„A bírót az őt megválasztó vagy kijelölő szerv felmenti hivatalából:

(1) ha lejárt az az időszak, amelyre megválasztották vagy kijelölték;

(2) ha betölti a 65. életévét;

(3) ha egészségügyi okok miatt nem tudja ellátni feladatait;

(4) ha megsérti a bírák összeférhetetlenségével kapcsolatos követelményeket;

(5) a bíró általi esküszegés esetén;

(6) ha vele szemben elmarasztaló ítélet lép jogerősen hatályba;

(7) ha állampolgársága megszűnik;

(8) eltűntté vagy halottá nyilvánítása esetén;

(9) ha a bíró a lemondására vagy hivatalból való önkéntes felmentésére vonatkozó nyilatkozatot nyújt be.”

60. Az Alkotmány 128. és 131. cikke a következőt mondja ki:

128. Cikk

„A hivatásos bírákat első alkalommal Ukrajna elnöke nevezi ki hivatalukba ötéves időszakra. Az Alkotmánybíróság bíráinak kivételével minden más bírót a törvényben megállapított eljárással összhangban a Parlament választ meg határozatlan időszakra. [...]”

131. cikk

„Az Igazságszolgáltatási Főtanács Ukrajnában működik. Feladatai a következőkből állnak:

(1) indítványt terjeszt elő a bírák kinevezésére vagy felmentésére;

(2) határozatokat fogad el a bírák összeférhetetlenségével kapcsolatos követelményeknek a bírák és ügyészek általi megsértése tekintetében;

(3) fegyelmi eljárásokat folytat le a Legfelsőbb Bíróság bíráival és a magasabb fokú szakosított bíróságok bíráival kapcsolatban, és elbírálja a fellebbviteli bíróságok és helyi bíróságok bíráinak és az ügyészeknek a fegyelmi felelősségét megállapító határozatokkal kapcsolatos panaszokat.

Az Igazságszolgáltatási Főtanács húsz tagból áll. Ukrajna Parlamentje, Ukrajna elnöke, Ukrajna Bírói Közgyűlése, Ukrajna ügyvédi közgyűlése, és a felsőfokú jogi oktatási intézmények és tudományos intézmények képviselőinek közgyűlése, mindegyike három tagot jelöl ki az Igazságszolgáltatási Főtanácsba, az Ügyészségek Munkavállalóinak Összukrán Értekezlete pedig két tagot jelöl ki az Igazságszolgáltatási Főtanácsba.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke, az igazságügyi miniszter és a főügyész hivatalból az Igazságszolgáltatási Főtanács tagjai.”

B. A 2001. április 5-i büntető törvénykönyv

61. A törvénykönyv 375. cikke a következőt írja elő:

„(1) Jogellenes marasztaló ítélet, más ítélet, határozat vagy végzés valamely bíró (vagy bírák) általi szándékos elfogadása–

öt évig terjedő szabadságkorlátozással vagy kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Amennyiben ugyanezen cselekmények súlyos következményekkel jártak vagy amennyiben azokat jogtalan haszonszerzésre vagy más személyes érdekből követték el, –

ez öttől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

C. A közigazgatási igazságszolgáltatásról szóló, 2005. július 6-i törvénykönyv

62. A törvénykönyv releváns rendelkezéseinek szövege a következő:

161. cikk – A bíróság által valamely ügyről való határozathozatal során meghatározandó kérdések

„(1) Az ügyről való határozathozatal során a bíróság meghatározza, hogy:

1. a kérelemben és a kifogásokban hivatkozott körülményekre sor került-e és hogy milyen bizonyíték támasztja alá ezeket a körülményeket;

2. van-e az ügy szempontjából lényeges más tényszerű információ, és azt alátámasztó bizonyíték;

3. mely jogi rendelkezést kell alkalmazni a jogvita tárgyát képező jogviszonyokra; [...]”

171-1. cikk Ukrajna Parlamentje, Ukrajna elnöke, az Igazságszolgáltatási Főtanács, és a Bírói Minősítésekkel Foglalkozó Főbizottság aktusai, intézkedései vagy mulasztásai esetén alkalmazandó eljárás
[2010. május 15-től hatályos rendelkezés]

„(1) Az e cikkben meghatározott szabályokat az alábbiakra vonatkozó közigazgatási ügyekben folytatott eljárásokra kell alkalmazni:

1. a Parlament határozatainak, valamint Ukrajna elnöke határozatainak és rendeleteinek jogszerűsége (alkotmányosságuk azonban nem);

2. az Igazságszolgáltatási Főtanács aktusai; [...]

(2) Ukrajna Parlamentje, Ukrajna elnöke, az Igazságszolgáltatási Főtanács, és a Bírói Minősítésekkel Foglalkozó Főbizottság aktusai, intézkedései vagy mulasztásai a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság előtt megtámadhatók. Ebből a célból különtanácsot hoznak létre a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróságnál.

[...]

(4) Az Ukrajna Parlamentje, Ukrajna elnöke, az Igazságszolgáltatási Főtanács, és a Bírói Minősítésekkel Foglalkozó Főbizottság aktusaira, intézkedéseire vagy mulasztásaira vonatkozó közigazgatási ügyekről legalább öt bíróból álló Bírói Tanács határoz [...]

(5) Az ügy vizsgálatát követően a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság:

1. Ukrajna Parlamentjének, Ukrajna elnökének, az Igazságszolgáltatási Főtanácsnak, vagy a Bírói Minősítésekkel Foglalkozó Főbizottságnak az aktusát egészében vagy részben jogellenesnek nyilvánítja;

2. Ukrajna Parlamentjének, Ukrajna elnökének, az Igazságszolgáltatási Főtanácsnak, vagy a Bírói Minősítésekkel Foglalkozó Főbizottság aktusait vagy mulasztásait jogellenesnek nyilvánítja és bizonyos intézkedések megtételére kötelezi [azt vagy azokat]. [...]”

D. Az „igazságszolgáltatási rendszerről” szóló, 2002. február 7-i törvény (a továbbiakban: az igazságszolgáltatási rendszerről szóló, 2002. évi törvény) a további módosításokkal együtt (2010. július 30-ig hatályos szöveg)

63. A törvény releváns rendelkezései a következőt írják elő:

20. szakasz – A bíróságok létrehozására irányuló eljárás

„[...] (5) Valamely bíróság elnökét és elnökhelyettesét az adott tisztségre Ukrajna elnöke nevezi ki ötéves időszakra, illetve menti fel Ukrajna Bírói Tanácsának ajánlása alapján (szakosított bíróságok esetében a bírák megfelelő tanácsának ajánlása alapján) a Legfelsőbb Bíróság elnökének indítványára (a szakosított bíróságok esetében a vonatkozó magasabb szintű szakosított bíróság elnökének indítványára). [...]”

Az Alkotmánybíróság 2007. május 16-i határozatában a törvény 20. szakaszának a bíróságok elnökeinek és elnökhelyetteseinek Ukrajna elnöke általi kinevezésére vonatkozó (5) bekezdését alkotmányellenesnek nyilvánította.

41. szakasz – A magasabb szintű szakosított bíróság elnöke

„(1) A magasabb szintű szakosított bíróság elnöke:

[...]

3. [...] létrehozza a bíróságok tanácsait; javaslatokat tesz az egyes tanácsok összetételére, amelyet a bíróság elnökségének kell jóváhagynia; [...]

(5) A magasabb szintű szakosított bíróság elnökének távollétében, feladatait az első elnökhelyettes, ez utóbbi távollétében pedig a bíróság valamely elnökhelyettesének látja el a közigazgatási hatáskörök megosztásának megfelelően.”

116. szakasz – Ukrajna Bírói Tanácsa

„(1) Ukrajna Bírói Tanácsa magas szintű önkormányzó igazságszolgáltatási szervként működik az Ukrajna Bírói Közgyűlésének ülési közötti időszakban.

[...]

(5) Ukrajna Bírói Tanácsa:

[...] 4. határoz a bírák közigazgatási tisztségekbe történő kijelöléséről és e tisztségekből való felmentésükről az e törvényben meghatározott esetekben és eljárásokkal összhangban;[...]

(6) Ukrajna Bírói Tanácsának határozatai valamennyi önkormányzó igazságszolgáltatási szervre nézve kötelezőek. Ukrajna Bírói Tanácsának valamely határozatát Ukrajna Bírói Közgyűlése helyezheti hatályon kívül.”

E. A „bírák jogállásáról” szóló, 1992. december 15-i törvény (a továbbiakban: a bírák jogállásáról szóló, 1992. évi törvény) a további módosításokkal együtt (2010. július 30-ig hatályos szöveg)

64. A törvény releváns rendelkezései a következőket írják elő:

5. szakasz – Összeférhetetlenségi követelmények

„Bíró nem lehet politikai párt vagy szakszervezet tagja, nem vehet részt semmilyen politikai tevékenységben, nem lehet képviselő, továbbá a tudományos, oktatási vagy művészeti foglalkozások kivételével kereső tevékenységet nem végezhet.”

6. szakasz – A bírák feladatai

„A bírák kötelesek:

– igazságszolgáltatási tevékenységeik során betartani Ukrajna alkotmányát és jogszabályait, valamint biztosítani az ügyeknek a meghatározott határidőkön belüli teljes körű, átfogó és objektív vizsgálatát;

– betartani az e törvény 5. szakaszában és a belső szabályzatokban szereplő követelményeket;

– tartózkodni az állam-, katonai, kereskedelmi és banktitoknak minősített információk közzétételétől [...]

– tartózkodni minden olyan aktustól vagy cselekménytől, amellyel szégyent hoz a bíró hivatalára és amely tárgyilagossága, pártatlansága és függetlensége tekintetében kételyt ébreszthet.”

10. szakasz – Bírói eskü

„Az első kinevezés alkalmával a bíró ünnepélyesen a következő esküt teszi:

»Ünnepélyesen kijelentem, hogy a bírói feladatokat tisztességgel és szigorúan végzem, az igazságszolgáltatás során csak a törvényhez tartom magam, és tárgyilagos és tisztességes leszek«.

Az esküt Ukrajna elnöke előtt kell letenni.”

31. szakasz – A bírák fegyelmi felelőssége megállapítására szolgáló jogalapok

„(1) A bírák a fegyelmi vétségekért, azaz az alábbiak megsértéséért fegyelmi felelősségért tartoznak:

– valamely ügy vizsgálata során a jogszabályok;

– az e törvény 5. szakaszában szereplő követelmények;

– az e törvény 6. szakaszában meghatározott feladatok.

(2) Valamely bírósági határozat visszavonása vagy módosítása nem vonja maga után az azon határozat meghozatalában részt vevő bíró fegyelmi felelősségét, feltéve hogy nem állt a bíró szándékában a jogot vagy a szigorúság követelményeit megsérteni, valamint hogy az említett határozat nem váltott ki súlyos következményeket.”

32. szakasz – A fegyelmi szankciók típusai

„(1) A bírákkal szemben a következő fegyelmi szankciók alkalmazhatók:

– megrovás;

– lefokozás.

(2) Az e törvény 31. szakaszában szereplő valamennyi jogsértés esetében csak egy fegyelmi szankció szabható ki. [...]”

36. szakasz – A fegyelmi szankciók kiszabásának és a fegyelmi nyilvántartási lap törlésnek határideje

„(1) A bíróval szemben a fegyelmi szankciót a vétségről való tudomásszerzést követő hat hónapon belül kiszabják, amelybe nem számítanak bele az átmeneti munkaképtelenség vagy szabadság időszakai.

(2) Ha a fegyelmi intézkedés elfogadásától számított egy éven belül a bíróval szemben nem szabnak ki újabb fegyelmi szankciót, úgy kell tekinteni, hogy a bíró nem rendelkezik fegyelmi nyilvántartási lappal. [...]”

F. Az „Igazságszolgáltatási Főtanácsról” szóló, 1998. január 15-i törvénynek (a továbbiakban: az IFT-ről szóló 1998. évi törvény) a tényállás időpontjában hatályos szövege

65. A törvény 6. szakaszának szövege a 2010. július 7-i módosítások előtt a következő volt:

„Valamely 35–60 év közötti életkorú ukrán állampolgár ajánlható [az IFT] tagjának álláshelyére, ha a nemzeti nyelvet megfelelően ismeri és a jog területén legalább tízéves munkatapasztalattal rendelkezik, és legalább az utóbbi tíz évben Ukrajnában élt.

E szakasz első bekezdésének követelményei nem terjeszthetők ki olyan személyekre, akik hivatalból [az IFT] tagjai.

[Az IFT] bármely tagjának befolyásolására irányuló kísérlet tilos.”

66. A 2010. július 7-i módosításokkal a törvény 6. szakasza a következő bekezdéssel egészült ki:

„Amennyiben ez a törvény megköveteli, hogy [az IFT] valamely tagja bíró legyen, úgy azt a tagot a határozatlan időre megválasztott bírák közül nevezik ki.”

67. A 8–13. szakasz az IFT tagjainak az Alkotmány 131. cikkében kijelölt szervek általi jelölésére irányuló eljárásokkal foglalkozik.

68. A 2010. július 7-i módosításokkal e szakaszok arra irányuló további követelményekkel egészültek ki, hogy az IFT tíz tagját az Alkotmány 131. cikkében megjelölt szervek a bírói karból jelöljék ki.

69. A törvény 17. szakasza előírja, hogy az IFT tagjai – hivatalba lépésüket megelőzően – a Parlament ülésén esküt tesznek.

70. A törvény 19. szakasza előírja, hogy az IFT két szekcióból áll. Az IFT munkájának összehangolásáról az elnök, vagy – távollétében – az alelnök gondoskodik. Az IFT elnöke, az IFT alelnöke, valamint az IFT szekcióinak vezetői teljes munkaidőben dolgoznak.

71. A törvény többi releváns rendelkezése a következőt írja elő:

24. szakasz – Az Igazságszolgáltatási Főtanács előtti tárgyalások

„[...] Az Igazságszolgáltatási Főtanács tárgyalásai nyilvánosak. Az Igazságszolgáltatási Főtanács Alkotmány szerinti összetétele többségének határozata alapján zártkörű tárgyalás tartható [...]”

26. szakasz – Az Igazságszolgáltatási Főtanács tagjának visszalépése

„Az Igazságszolgáltatási Főtanács tagja nem vehet részt az ügy elbírálásában és le kell mondania, ha bebizonyosodik, hogy személyesen, közvetlenül vagy közvetve érdekelt az ügy kimenetelében. [...] E körülmények esetén az Igazságszolgáltatási Főtanács tagja saját kezdeményezésére visszalép. E körülmények esetén jogosult kérni az Igazságszolgáltatási Főtanács tagjának visszalépését az a személy [...], akinek ügyében [...] határozatot kell hozni. [...]”

27. szakasz – Az Igazságszolgáltatási Főtanács aktusai

„[...] Az Igazságszolgáltatási Főtanács aktusai kizárólag a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság előtt a közigazgatási igazságszolgáltatásról szóló törvénykönyvben előírt eljárással összhangban támadhatók meg.”

72. A törvény „A bírák felmentésével kapcsolatos ügyek elbírálása” címet viselő 2. fejezetének releváns része a következőt írja elő:

32. szakasz – A bíró különleges körülmények közötti felmentésére irányuló indítvány
[a cikk 2010. május 15-ig hatályos szövege]

„Az Igazságszolgáltatási Főtanács mérlegeli valamely bíró Alkotmány 126. cikke (5) bekezdésének 4–6. pontjában előírt alapon történő felmentésének kérdését a minősítésekkel foglalkozó bizottság releváns véleményének vagy a saját indítványának kézhezvételét követően. Az érintett bírót írásban hívják meg az Igazságszolgáltatási Főtanács előtti tárgyaláson való részvételre.

Az Igazságszolgáltatási Főtanácsnak valamely bíró Alkotmány 126. cikke (5) bekezdésének 4. és 5. pontja alapján történő felmentésére irányuló kérelemre vonatkozó határozatát az Igazságszolgáltatási Főtanács a tárgyaláson részt vevő tagjainak kétharmadával, az Alkotmány 126. cikke (5) bekezdésének 6. pontjában előírt esetben pedig az Igazságszolgáltatási Főtanács Alkotmány szerinti összetételének többségével fogadja el.”

32. szakasz – A bíró különleges körülmények közötti felmentésére irányuló indítvány
[a cikk 2010. május 15-től hatályos szövege]

„Az Igazságszolgáltatási Főtanács mérlegeli valamely bíró Alkotmány 126. cikke (5) bekezdésének 4–6. pontjában előírt alapon (a bírák összeférhetetlenségével kapcsolatos követelmények megsértése, esküszegés, a bíróval szembeni marasztaló ítélet jogerőre emelkedése) történő felmentésének kérdését a minősítésekkel foglalkozó bizottság releváns véleményének vagy a saját indítványának kézhezvételét követően. Az érintett bíró részére írásbeli meghívót küldenek az Igazságszolgáltatási Főtanács előtti tárgyaláson való részvétele céljából.

A bíró általi esküszegés az alábbiakat foglalja magában:

i. olyan cselekmények elkövetése, amelyek sértik a bíró hivatal tekintélyét és amelyek a bírói kar tárgyilagossága, pártatlansága és függetlensége, valamint tisztességessége és megvesztegethetetlensége tekintetében kételyt ébreszthetnek;

ii. a bíró jövedelemét és családja jövedelmét meghaladó mértékű vagyon jogellenes megszerzése vagy kiadás eszközlése;

iii. valamely ügy elbírálásának a meghatározott eljárási határidőkön túli, szándékos késleltetése; [vagy]

iv. az igazságszolgáltatási magatartási kódex erkölcsi és etikai elveinek megsértése.

Az érintett bírót írásban hívják meg az Igazságszolgáltatási Főtanács előtti tárgyaláson való részvételre. Ha a bíró érvényes indok miatt nem tud részt venni a tárgyaláson, jogosult írásbeli beadványokat benyújtani, amelyek az ügy iratainak részét képezik. A bíró által benyújtott írásbeli beadványokat az Igazságszolgáltatási Főtanács előtti tárgyaláson felolvassák. Amennyiben a bíró másodszor sem jelenik meg a tárgyaláson, az ügyről távollétében is hozható határozat.

Az Igazságszolgáltatási Főtanácsnak valamely bíró Alkotmány 126. cikke (5) bekezdésének 4–6. pontja alapján történő felmentésére irányuló kérelemre vonatkozó határozatát az Igazságszolgáltatási Főtanács Alkotmány szerinti összetételének többségével fogadja el.”

73. A törvény „A Legfelsőbb Bíróság és a magasabb szintű szakosított bíróságok bíráival szembeni fegyelmi eljárások” címet viselő 4. fejezetének releváns része a következőt írja elő:

37. szakasz – Az Igazságszolgáltatási Főtanács által kiszabható szankciók típusai
[a cikk 2010. július 30-ig hatályos szövege]

„Az Igazságszolgáltatási Főtanács [...]az Alkotmány 126. cikke (5) bekezdésének 5. pontjában és a bírák jogállásáról szóló törvényben előírt alapokon megállapítja a Legfelsőbb Bíróság [...] bíráinak fegyelmi felelősségét.

Az Igazságszolgáltatási Főtanács a következő fegyelmi szankciókat szabhatja ki:

1. megrovás;

2. lefokozás.

Az Igazságszolgáltatási Főtanács dönthet úgy, hogy valamely bíró nem alkalmas az általa betöltött tisztségre és az őt kijelölő szervhez a bíró felmentésére irányuló indítványt nyújt be.”

39. szakasz – A fegyelmi eljárások szakaszai

„A fegyelmi eljárások a következő szakaszokból állnak:

(1) a fegyelmi vétséggel kapcsolatos információk ellenőrzése;

(2) a fegyelmi eljárás megindítása;

(3) a fegyelmi ügy elbírálása;

(4) határozat meghozatala. [...]”

40. szakasz – A fegyelmi vétséggel kapcsolatos információk ellenőrzése

„A fegyelmi vétséggel kapcsolatos információkat az Igazságszolgáltatási Főtanács egyik tagja [...] akként ellenőrzi, hogy a bírótól és más személyektől írásbeli magyarázatot kér, az ügy iratait bekéri és megvizsgálja, más állami szervektől, szervezetektől, intézményektől, szövetségektől és polgároktól egyéb információkat kér.

Az információk ellenőrzését követően elkészíti a megállapításokat és indítványokat tartalmazó tényállást. [...]”

41. szakasz – A fegyelmi eljárás megindítása

„Ha a [...] Legfelsőbb Bíróság [...] valamely tagjával szemben fegyelmi eljárás megindítása indokolt, azt az Igazságszolgáltatási Főtanács által a fegyelmi vétségre vonatkozó információk kézhezvételétől számított tíz napon belül, vagy – ha az információt ellenőrizni kell – az ellenőrzés befejezésétől számított tíz napon belül meghozott határozattal kell megindítani.”

42. szakasz – A fegyelmi ügy elbírálása
[a cikk 2010. július 30-ig hatályos szövege]

„Az Igazságszolgáltatási Főtanács a ténymegállapítás és az ellenőrzési anyagok kézhezvétele utáni első tárgyaláson bírálja el a fegyelmi ügyet.

Fegyelmi ügyekben a határozatot titkos szavazással, az érintett bíró távollétében hozzák [...]

Az Igazságszolgáltatási Főtanács a bíró fegyelmi felelősségéről való határozathozatal során meghallgatja a bírót. Ha a bíró érvényes indok miatt nem tud részt venni a tárgyaláson, jogosult írásbeli beadványokat benyújtani, amelyek az ügy iratainak részét képezik. A bíró által benyújtott írásbeli beadványokat az Igazságszolgáltatási Főtanács előtti tárgyaláson felolvassák. Amennyiben a bíró másodszor sem jelenik meg a tárgyaláson, az ügyről távollétében is hozható határozat.”

43. szakasz – A fegyelmi szankció kiszabására vonatkozó határidők

„A bíróval szemben a fegyelmi szankciót a vétségről való tudomásszerzést követő hat hónapon belül kiszabják – amely időszakba nem számítanak bele az átmeneti munkaképtelenség vagy szabadság időszakai –, de minden esetben a vétség elkövetésének időpontjától számított legfeljebb egy éven belül kiszabják.”

44. szakasz – A fegyelmi nyilvántartási lap megszüntetése

„Ha a fegyelmi szankció kiszabásának időpontjától számított egy éven belül a bíróval szemben nem szabnak ki újabb fegyelmi szankciót, úgy kell tekinteni, hogy a bírót nem rendelkezik fegyelmi nyilvántartási lappal. [...]”

G. „A bírák Parlament általi megválasztására és felmentésére irányuló eljárásról szóló” 2004. március 18-i törvény (A bírák [megválasztásáról és felmentéséről] szóló, 2004. évi törvény) (2010. július 30-ig hatályos törvény)

74. A törvény releváns rendelkezései a következőket írták elő:

19. szakasz – A határozatlan időre megválasztott bíró felmentésére irányuló indítvány elbírálására irányuló, a parlamenti bizottság előtti eljárás

„[Az Igazságszolgáltatási Főtanácsnak] a határozatlan időre megválasztott bíró felmentésére irányuló indítványát a parlamenti bizottság az indítvány kézhezvételétől számított egy hónapon belül bírálja el. [...]

A parlamenti bizottság vizsgálatokat folytat a polgárok általi keresetek és a bíró tevékenységeire vonatkozó egyéb értesítések vonatkozásában.

A parlamenti bizottság kérheti, hogy a Legfelsőbb Bíróság, az Igazságszolgáltatási Főtanács, a megfelelő magasabb szintű szakosított bíróság, az állami igazságszolgáltatási hatóságok, Ukrajna Bírói Tanácsa vagy a bírák minősítésével foglalkozó megfelelő bizottság további vizsgálatokat végezzen.

A további vizsgálatok eredményeit a megfelelő hatóságok írásban és a parlamenti bizottság által rögzített határidőig, de minden esetben legkésőbb a vizsgálat iránti kérelem időpontjától számított tizenöt napon belül nyújtják be a parlamenti bizottságnak.

Az érintett bírót tájékoztatják a parlamenti bizottság előtti meghallgatás idejéről és helyéről.”

20. szakasz – A határozatlan időre megválasztott bíró felmentésével kapcsolatos kérdés elbírálására irányuló, a parlamenti bizottság előtti eljárás

„A határozatlan időre megválasztott bíró felmentésére vonatkozó, a parlamenti bizottság előtti meghallgatáson parlamenti képviselők, valamint a Legfelsőbb Bíróság, a magasabb szintű szakosított bíróságok, az Igazságszolgáltatási Főtanács, az állami igazságszolgáltatási hatóságok, más állami hatóságok, helyi önkormányzati testületek és közintézmények képviselői vehetnek részt.

Az érintett bíró – az Alkotmány 126. cikke (5) bekezdésének 2., 3., 6., 7., 8. és 9. pontja szerinti esetek kivételével – jelen van meghallgatáson.

Amennyiben az érintett bíró érvényes indok nélkül másodszor sem jelenik meg a meghallgatáson, az ügyről a távollétében határozat hozható azt követően, hogy a parlamenti bizottság megbizonyosodott arról, hogy a bírót értesítették a meghallgatás idejéről és helyéről. A parlamenti bizottság értékeli a távolmaradással kapcsolatos bármely indok érvényességét. [...]

A valamely bíró felmentésére vonatkozó, a parlamenti bizottság előtti meghallgatás az elnök általi jelentéstétellel kezdődik.

A parlamenti bizottság tagjai és más parlamenti képviselők kérdéseket intézhetnek a bíróhoz [bármely] vizsgálati anyag, valamint a polgárok által benyújtott [bármely] kérelemben szereplő tények tekintetében.

A bíró jogosult tanulmányozni az anyagokat, tényállást és a parlamenti bizottságnak a felmentésére vonatkozó megállapítását.”

21. szakasz – A [...] bírák felmentésére irányuló indítványnak a Parlament plenáris ülése elé terjesztése

„A parlamenti bizottság a Parlament plenáris ülése elé terjeszti a határozatlan időre megválasztott bíró felmentését ajánló vagy nem ajánló indítványt. A parlamenti bizottság képviselőjének fel kell szólalnia.”

22. szakasz – Meghívás a határozatlan időre megválasztott bíró felmentésével foglalkozó plenáris ülésen való részvételre

„[...] Az érintett bíró jelen van a Parlament plenáris ülésén, amennyiben felmentésére az Alkotmány 126. cikke (5) bekezdésének 1., 4. és 5. pontja alapján kerül sor. Távolmaradása nem akadályozza az ügy érdeméről való határozathozatalt.”

23. szakasz – A Parlamentnek a határozatlan időre megválasztott bíró felmentése kérdésének elbírálásával foglalkozó plenáris ülésén követendő eljárás

„A Parlament plenáris ülésén a parlamenti bizottság képviselője jelentést tesz a felmentésre javasolt valamennyi személyről.

Ha valamely bíró nem ért egyet felmentésével, észrevételeit meghallgatják.

A parlamenti képviselők jogosultak kérdéseket intézni a bíróhoz.

Ha a Parlament plenáris ülésén folytatott tanácskozások során a polgárok kérelmei tekintetében további vizsgálatok lefolytatása válik szükségessé, vagy további információkat kell kérni, a Parlament megadja a releváns utasításokat a parlamenti bizottság számára.”

24. szakasz – A Parlamentnek a határozatlan időre megválasztott bíró felmentésére vonatkozó határozata

„A Parlament a bíró felmentéséről az Alkotmány 126. cikkének (5) bekezdésében meghatározott okok alapján határoz.

A határozatot a Parlament Alkotmány szerinti összetétele többségének nyílt szavazatával kell meghozni.

A bíró felmentéséről szóló határozatot parlamenti határozat formájában fogadják el.”

H. A „parlamenti bizottságokról szóló”, 1995. április 4-i törvény (a továbbiakban: a parlamenti bizottságokról szóló, 1995. évi törvény)

75. A törvény 1. szakasza előírja, hogy a parlamenti bizottság a Parlamentnek a parlamenti képviselőkből álló testülete, amelynek feladata, hogy meghatározott területeken jogszabálytervezeteket dolgozzon ki, a Parlament hatáskörébe tartozó ügyekben előzetes felülvizsgálatokat folytasson, és egyéb felügyeleti funkciókat ellásson.

I. A „parlamenti képviselők jogállásáról szóló”, 1992. november 17-i törvény (a továbbiakban: a parlamenti képviselők jogállásáról szóló, 1992. évi törvény)

76. A törvény 24. szakasza értelmében a parlamenti képviselő köteles a Parlament ülésein jelen lenni és azokon személyesen kell részt vennie. A parlamenti képviselő köteles személyesen szavazni a Parlament és testületei által megvizsgált kérdésekről.

J. A „Parlament Eljárási Szabályzatáról szóló,” 2010. február 10-i törvény (a továbbiakban: a Parlament Eljárási Szabályzata)

77. A Parlament Eljárási Szabályzatának 47. cikke előírja, hogy határozatoknak a Parlamentben történő meghozatalakor a parlamenti képviselők személyesen, elektronikus szavazórendszer alkalmazásával a tárgyalóteremben vagy – titkos szavazás esetén – a tárgyalóteremhez közeli szavazóteremben szavaznak.

III. AZ EURÓPA TANÁCS ANYAGAI

A. A bírák alapokmányáról szóló, 1998. július 8–10-i európai charta (az Európa Tanács Jogi Osztályának (98)23. sz. dokumentuma)

78. A charta „Felelősség” címet viselő 5. fejezete releváns kivonatainak szövege a következő:

„5.1. Az alapokmányban kifejezetten meghatározott valamely feladat bíró általi elhanyagolása kizárólag akkor eredményezhet szankciót, ha a határozatot bíróság vagy a legalább felében megválasztott bírákból álló hatóság indítványára, ajánlására vagy egyetértésével, a felek maradéktalan meghallgatásával is jellemzett eljárás keretében hozzák, amely eljárás keretében jogosultnak kell lennie a képviselethez annak a bírónak, akivel szemben az eljárást indították. A kiszabható szankciók skálását az alapokmány tartalmazza, azok kiszabására pedig az arányosság elvére is figyelemmel kerül sor. Valamely végrehajtó hatóság, bíróság vagy hatóság e chartában előírt szankciót megállapító határozatával szemben magasabb szintű igazságszolgáltatási hatósághoz fellebbezést nyújtható be.”

B. A Velencei Bizottság véleménye

79. A Velencei Bizottság és az Európa Tanács Emberi Jogi és Jogi Főigazgatóságán belül működő Együttműködési Igazgatóság a fellebbezéshez való joggal való visszaélés megelőzésével kapcsolatban bizonyos ukrajnai jogalkotási aktusok módosításáról szóló törvényre vonatkozó, a Velencei Bizottság által annak 84. plenáris ülésén (Velence, 2010. október 15–16.) elfogadott közös véleménye (CDL-AD(2010)029) releváns kivonatainak szövege a következő (az eredeti szövegben a kiemelés tőlünk):

„28. Nyilvánvalóan az Igazságszolgáltatási Főtanácsban a bírák alacsony létszámával kapcsolatos probléma leküzdésére irányuló üdvözlendő erőfeszítés keretében a bírói karról és a bírák jogállásáról szóló törvény XII.3. szakasza (Ukrajna jogi aktusainak módosításai) szerinti végleges rendelkezések, az „Igazságszolgáltatási Főtanácsról szóló” ukrán törvényhez fűzött 3.11. sz. módosítások jelenleg azt írják elő, hogy a bírák közül jelölik ki az Igazságszolgáltatási Főtanács három tagja közül kettőt, akiket a Verkhovna Rada (8. cikk, (1) bekezdés) és Ukrajna elnöke (9. cikk, (1) bekezdés) jelöl ki, a három tag közül egyet a bírák értekezlete (11. cikk, (1) bekezdés), egyet pedig a jogi felsőoktatási intézmények és kutatóintézetek képviselőinek értekezlete (12. cikk, (1) bekezdés) jelöl ki. Az Ügyészek Összukrán Értekezlete két tagot jelöl az IFT-be, akik közül az egyiket a bírák közül jelölik (13. cikk, (1) bekezdés).

29. Mindazonáltal, Ukrajna Igazságszolgáltatási Főtanácsának összetétele még mindig nem felel meg az európai normáknak, mivel a 20 tag közül csak három bírát választanak meg társaik. A hatályban lévő végleges rendelkezések elismerik, hogy az Igazságszolgáltatási Főtanácsban a bírói tényezőnek magasabbnak kellene lennie, a választott megoldás azonban arra irányul, hogy a Parlamentet, az elnököt, az oktatási intézményeket és az ügyészeket arra kötelezzék, hogy bírákat válasszanak vagy jelöljenek ki. [...] A jelenlegi összetételben az egyik bíró hivatalból tag (a Legfelsőbb Bíróság elnöke), az elnök és a Parlament által kijelölt néhány tag ténylegesen bíró vagy egykori bíró, de nincs jogi kötelezettség arra nézve, hogy a jelenlegi tagok megbízatásának lejártáig ez legyen a helyzet. Az igazságügyi miniszterrel és a főügyésszel együtt a tagok 50%-a a végrehajtó vagy a jogalkotó ághoz tartozik, illetve azok jelölik ki őket. Ennélfogva nem állítható, hogy az Igazságszolgáltatási Főtanács jelentős részben bírákból állna. Régebbi demokráciák esetén olykor előfordulhat, hogy a végrehajtó hatalom döntő befolyással rendelkezik, és némely országban ez esetleg elfogadhatóan is működhet a gyakorlatban. Maguk az ukrán hatóságok a Kijevben folytatott találkozók során Ukrajnára átmeneti demokráciaként hivatkoztak, amely boldogan hasznosítja más országok tapasztalatait. A korábbi véleményekben megállapítottaknak megfelelően »Az új demokráciáknak azonban még volt lehetőségük a visszaélés megelőzősére képes e hagyományok kialakítására, ennélfogva – legalábbis ezekben az országokban – a bírák kinevezésével összefüggésben a politikai visszaélés megelőzésére szolgáló biztosítékként kifejezett alkotmányos és jogi rendelkezésekre van szükség«.

30. Az IFT jelenlegi összetétele a parlamenti többségek összjátékával szemben akár engedményeket, a végrehajtó hatalmi ágtól pedig nyomásgyakorlást is lehetővé tehet, ez azonban nem képes felülkerekedni összetételének strukturális hiányosságán. Elképzelhető, hogy ez a testület esetleg a politikai pártok megfontolásaitól függ. Nincs elegendő olyan garancia, amely azt biztosítja, hogy az IFT óvja az igazságszolgáltatás értékeit és alapvető elveit. Az összetételt az Alkotmány szabályozza, és alkotmánymódosításra lenne szükség. A főügyész hivatalbóli tagsága különös aggályokat vet fel, mivel a bírákban elrettentést válthat ki és potenciális fenyegetésnek fogható fel. A főügyész számos olyan ügyben vesz részt félként, amelyekben a bíráknak határozatot kell hozniuk, a bírák kinevezésével, fegyelmi szankcionálásával és felmentésével foglalkozó testületben való jelenléte pedig megteremti annak kockázatát, hogy a bírák ilyen esetekben nem pártatlanul fognak eljárni, vagy hogy a főügyész nem fog pártatlanul eljárni azokkal a bírákkal szemben, akiknek határozataival nem ért egyet. Következésképpen Ukrajnában az IFT összetétele nem felel meg az európai normáknak. Mivel a módosított összetétel alkotmánymódosítást igényelne, ez pedig nehéz lehet, a törvénynek – az IFT hibás összetételének ellensúlyozására – erőteljesebb szabályozást kellene tartalmaznia az összeférhetetlenséget illetően. Figyelemmel az IFT-nek biztosított jogkörökre, annak teljes idejű testületként kellene működnie, megválasztott tagjainak pedig – a hivatalbóli tagoktól eltérően – nem szabadna semmiféle köz- vagy magántevékenységet folytatniuk az IFT-beli tagság idején. [...]

42. [...] Figyelembe véve azt, hogy Ukrajna igazságügyi minisztere és főügyésze hivatalból tagjai az IFT-nek (az Alkotmány 131. cikke), valamint hogy az ukrán Alkotmány nem garantálja, hogy az IFT többségében vagy jelentős részében a társaik által megválasztott bírákból fog állni, a felmentésre irányuló indítványoknak a végrehajtó hatalom tagjai általi előterjesztése sértheti a bírák függetlenségét [...]. Mindenesetre az IFT-nek az indítványt előterjesztő tagja számára nem szabadna lehetővé tenni az érintett bíró hivatalból való felmentésére irányuló határozatban való részvételt: ez érintené a pártatlanság garanciáját. [...]

45. [...] A fegyelmi felelősség megállapítása jogalapjainak pontos meghatározása és kiszámíthatósága kívánatos a jogbiztonsághoz és – különösen – a bírák függetlenségének garantálásához; ennélfogva erőfeszítéseket kell tenni a homályos jogalapok vagy tág fogalommeghatározások elkerülésére. Az új fogalommeghatározás azonban igencsak általános fogalmakat tartalmaz, mint például többek között »olyan cselekmények [elkövetése], amelyek sérthetik a bíró hivatal tekintélyét és amelyek a bírói kar pártatlansága, tárgyilagossága és függetlensége, [vagy] tisztességessége és megvesztegethetetlensége tekintetében kételyt ébreszthetnek« és »a magatartási kódex erkölcsi és etikai elveinek megsértése«. Ez különösen veszélyesnek tűnik az alkalmazott homályos kifejezések és annak lehetősége miatt, hogy azt politikai fegyverként használják a bírákkal szemben. [...] Ily módon a fegyelmi felelősség megállapításának jogalapjait még mindig túl tágan fogják fel, és pontosabb szabályozásra van szükség a bírói függetlenség garantálásához.

46. Végül a 32. cikk utolsó bekezdése megköveteli, hogy az IFT-nek a valamely bíró felmentésével kapcsolatos indítványára vonatkozó indítványról szóló határozatokat kétharmados többség helyett egyszerű többséggel hozzák meg. Az IFT hibás összetételének tükrében ez olyan sajnálatos lépés, amely ellentétes a bírák függetlenségével. [...]

51. Végezetül, a korábban a törvényben már megállapított, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés alapvető jogával kapcsolatos követelmények betartása érdekében törvényben kellene pontosan meghatározni a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság [...] ugyancsak befolyásos ún. »ötödik tanácsának« összetételét. [...]”

C. Az Európa Tanács Emberi Jogi Biztosának, Thomas Hammarbergnek az ukrajnai látogatását (2011. november 19–26.) követő jelentése, CommDH(2012)10, 2012. február 23.

80. A jelentés releváns kivonatainak szövege a következő:

„II. A bírák függetlenségével és pártatlanságával kapcsolatos kérdések

A bírói kar függetlenségét – amely az egyes bírák függetlenségét is magában foglalja – mind a jogban, mind pedig a gyakorlatban védeni kellene. A Biztos aggodalommal állapította meg, hogy az ukrajnai közfelfogás szerint a bírák nem élveznek védelmet a külső – többek között politikai – nyomástól. Határozott fellépésre van szükség számos területen, hogy felszámolják azokat a tényezőket, amelyek a bírákat sérülékennyé teszik és amelyek gyengítik függetlenségüket. A hatóságoknak körültekintően ki kellene vizsgálniuk a helytelen politikai vagy egyéb befolyásra vagy az igazságszolgáltatási intézmények munkájába való beavatkozásra vonatkozó állításokat, és hatékony jogorvoslatokat kellene biztosítaniuk.

A Biztos felhívja az ukrán hatóságokat, hogy maradéktalanul hajtsák végre a Velencei Bizottságnak a bírák kinevezésével és felmentésével, valamint a fegyelmi intézkedések alkalmazásával kapcsolatos eljárások és kritériumok egyszerűsítésének és egyértelművé tételének szükségességére vonatkozó ajánlásait. A fegyelmi eljárásokban a tisztességesség biztosítása, valamint a »politizálódás« kockázatának elkerülése érdekében létfontosságú megfelelő biztosítékokat létesíteni. Ami a bírák kinevezésének folyamatát illeti, az egyes jelöltek képesítésének és érdemeinek kell döntő szerepet játszania.

Az Igazságszolgáltatási Főtanács jelenlegi összetétele nem felel meg a nemzetközi normáknak, és azt módosítani kellene; ehhez alkotmánymódosításra van szükség. [...]

20. 2011 novemberében a helyettes főügyész, Myhailo Havryliuk – aki az Igazságszolgáltatási Főtanács tagja – bejelentette, hogy a Legfelsőbb Bíróság büntetőkollégiumának több tagjával szemben indítottak fegyelmi eljárást esküszegés miatt. A Biztoshoz olyan állítások érkeztek, amelyek szerint e fejlemények eredményeként a végrehajtó hatalmi ág a Legfelsőbb Bíróság következő elnökválasztása eredményének befolyásolását célzó nyomást gyakorolt erre az igazságszolgáltatási intézményre. [...]

35. Az Alkotmány, valamint a bírói karról és a bírák jogállásáról szóló törvény a bírónak az őt megválasztó vagy kijelölő testület általi, az Igazságszolgáltatási Főtanács indítványa alapján történő felmentését írja elő. A Biztossal párbeszédet folytatók közül sokan hangsúlyozták, hogy – az Igazságszolgáltatási Főtanács (IFT) jelenlegi összetételére tekintettel – ugyancsak magas annak a kockázata, hogy politikai vagy hasonló megfontolások alapján kezdeményeznek ilyen határozatot. Az ilyen megfontolások a Parlamentnek az élethosszig megválasztott bíró felmentésére irányuló határozatával összefüggésben is szerephez juthatnak. Ennélfogva a bírák függetlenségének védelme céljából további jogi és gyakorlati biztosítékokat kellene bevezetni.

36. Az Alkotmány, valamint a bírói karról és a bírák jogállásáról szóló törvény rendelkezéseket tartalmaz a jogtalan nyomásgyakorlással szemben; ezek a rendelkezések azonban mind a jogban, mind pedig a gyakorlatban további megerősítésre szorulnak. [...]

42. A Biztost különösen aggasztják az ügyész és végrehajtói hatóságok által az Igazságszolgáltatási Főtanácsbeli képviselőiken keresztül a bírákra gyakorolt erőteljes befolyásról szóló jelentések. A Biztost többek között arról tájékoztatták, hogy előfordult, hogy az IFT-nek az ügyészséget képviselő tagjai az olyan ügyekben hozott bírósági határozat tartalma alapján indítottak esküszegés miatt fegyelmi eljárásokat bírákkal szemben, amely ügyekben a bírák állítólag nem támogatták a vád által képviselt álláspontot (vö. a fenti 20. ponttal is). Ezzel összefüggésben a Biztos emlékeztetni kíván arra, hogy a bíráknak nem szabadna, hogy az általuk hozott határozatok miatt okuk legyen a felmentésüktől vagy fegyelmi eljárásoktól tartani. [...]

Következtetések és ajánlások

46. A Biztos hangsúlyozza, hogy a bírák kinevezési rendszerét teljes mértékben meg kell óvni a helytelen politikai vagy más részrehajló befolyástól. A bírák határozatainak nem szabad a rendes fellebbviteli eljáráson kívüli felülvizsgálat tárgyát képezniük. A bírákkal szembeni fegyelmi intézkedéseket a bírósági rendszeren belül irányított, politikai vagy bármely más jogtalan befolyással nem érintett pontos szabályoknak és eljárásoknak kell szabályozniuk.

47. A Biztos ugyan nincs abban a helyzetben, hogy észrevételt tegyen a Legfelsőbb Bíróság bíráira gyakorolt nyomással kapcsolatos, fent említett állítások (vö. 20. pont) igazságtartalmára vonatkozóan, úgy véli azonban, hogy a helyzet komoly aggályra ad okot. Az ukrán hatóságoknak ki kellene vizsgálniuk és kezelniük kellene az igazságszolgáltatási intézmények munkájába való beavatkozással kapcsolatos minden állítást. A kormány más ágazataiban dolgozó köztisztviselőknek tartózkodniuk kellene minden olyan cselekménytől vagy kijelentéstől, amelyeket az igazságszolgáltatási intézmények munkájára gyakorolt nyomás eszközének lehet tekinteni vagy amelyek kételyeket ébreszthetnek feladataik hatékony elvégzésére vonatkozó képességüket illetően. A bíráknak nem szabadna, hogy az általuk hozott határozatok miatt okuk legyen a felmentésüktől vagy a velük szemben indított fegyelmi eljárásoktól tartani. Emellett a mostani reform nyújtotta alkalmat ki kellene használni a bírói kar végrehajtó hatalomtól való függetlenségének még alaposabb megszilárdítására. [...]”

IV. ÖSSZEHASONLÍTÓ JOGI KUTATÁS

81. Az „Átmenetben lévő bírói függetlenség” címet viselő összehasonlító jogi jelentést[5] 2012-ben állította össze a németországi Összehasonlító Köz- és Nemzetközi Jogi Max Planck Intézet (Max-Planck-Institut für ausländisches öffentliches Recht und Völkerrecht).

82. A kutatási jelentés – számos más kérdés között – a különböző országokban a bírákkal szembeni fegyelmi eljárásokat dolgozza fel. Azt állítja, hogy az európai országokban nincs a bírák fegyelmi rendszerének megszervezése tekintetében egységes megközelítés. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy sok európai országban a bírák fegyelmi felelőssége megállapításának jogalapjait felettébb általánosan határozzák meg (például a hivatali feladatok súlyos vagy ismételt elhanyagolása, amely azt a benyomást váltja ki, hogy a bíró nyilvánvalóan alkalmatlan a hivatal betöltésére [Svédország]). Kivételt jelent, hogy a jog Olaszországban a bírák hivatalukon belüli és azon kívüli magatartása tekintetében harminchét különböző fegyelmi vétséget tartalmazó kimerítő listát ír elő. A bírák fegyelmi vétsége tekintetében alkalmazott szankciók a következőket foglalhatják magukban: figyelmeztetés, megrovás, áthelyezés, lefokozás, előmenetel felfüggesztése, pénzbírság, illetménycsökkentés, hivatalból való ideiglenes felfüggesztés, felmentés nyugdíjjogosultságokkal vagy azok nélkül. A legsúlyosabb szankcióként a bíró felmentését általában kizárólag bíróság rendelheti el; néhány jogrendszerben a szankciókat más intézmény – például a bírói kar legfelsőbb tanácsának szakosított fegyelmi testülete – is kiszabhatja, főszabály szerint azonban ezzel szemben bírósághoz lehet fellebbezést benyújtani. Svájc kivételével a Parlament nem vesz részt a folyamatban; a svájci rendszer viszont alapvetően eltérő azon korlátozott időszak miatt, amelyre a bírákat megválasztják.

A JOGKÉRDÉS

I.AZ EGYEZMÉNY 6. CIKKE 1. BEKEZDÉSÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS MEGSÉRTÉSE

83. A kérelmező az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdése alapján a következőket panaszolta: i. ügyét nem „független és pártatlan bíróság” bírálta el; ii. az IFT előtti eljárás tisztességtelen volt, mivel az nem a fontos eljárási biztosítékokat – köztük a fegyelmi szankciók tekintetében elévülési időket – kínáló, az IFT-ről szóló 1998. évi törvény 4. fejezetében előírt eljárásnak megfelelően zajlott; iii. a felmentéséről szóló határozatot plenáris ülésen, az elektronikus szavazórendszerrel való visszaélés mellett fogadta el; iv. ügyét nem „törvény által létrehozott bíróság” tárgyalta; v. az ügyére vonatkozó határozatokat a bizonyítékok megfelelő értékelése nélkül hozták meg, a védelem által előterjesztett fontos érvekkel pedig nem foglalkoztak megfelelően; vi. az LKB – IFT által elfogadott aktusok felülvizsgálatára irányuló – megfelelő hatáskörének hiánya a „bírósághoz forduláshoz való jogába” ütközött; vii. nem tartották tiszteletben a fegyveregyenlőség elvét.

84. Az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdésének releváns része a következőt írja elő:

„1. Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően. [...]”

A. Elfogadhatóság

85. A felek nem vitatták a fenti panaszok elfogadhatóságát.

86. A kormány ugyan elismerte, hogy az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdését alkalmazni kell a jelen ügyre, a Bíróság helyénvalónak tartja e kérdés részletes vizsgálatát.

1. Arról, hogy alkalmazni kell-e a 6. Cikk 1. bekezdésének polgári jogi részét

87. A Bíróság megállapítja, hogy két kumulatív feltétel teljesülése esetén a köztisztviselők és az állam közötti jogviták nem tartoznak a 6. Cikk hatálya alá. Először is, az államnak a nemzeti jogban kifejezetten ki kellett zárnia a bíróságokhoz fordulást a szóban forgó tisztség vagy személyzeti kategória tekintetében. Másodszor, a kizárást az állam érdekét szolgáló, objektív indoknak kell igazolnia (lásd Vilho Eskelinen and Others v. Finnország [GC], no. 63235/00, § 62, ECHR, 2007‑IV).

88. Az első feltétellel összefüggésben a Bíróság a belföldi bírói karon kívüli, meghatározott belföldi szervet „bíróságnak” minősíthet az Eskelinen-teszt alapján. Valamely közigazgatási vagy parlamenti szerv a szó anyagi értelmében „bíróságnak” tekinthető, ezzel pedig a 6. Cikk alkalmazandóvá válik a köztisztviselők jogvitáira (Argyrou and Others v. Görögország, no. 10468/04, § 24, 2009. január 15., és Savino and Others v. Olaszország, nos. 17214/05, 20329/05 és 42113/04, §§ 72‑75, 2009. április 28.). A 6. Cikk alkalmazhatóságára vonatkozó megállapítás azonban nem érinti azt a kérdést, hogy az eljárási garanciákat miként tartották be az említett eljárásokban (lásd a fent hivatkozott Savino and Others ítéletet, § 72).

89. Ami a jelen kérelmet illeti, a kérelmező ügyét az IFT bírálta el, és az IFT határozta meg az összes tény- és jogkérdést azután, hogy tárgyalást tartott és értékelte a bizonyítékokat. Az ügy IFT általi vizsgálata azzal zárult, hogy a kérelmező felmentésére irányuló két indítványt küldtek a Parlamentnek. Az indítványok Parlament általi kézhezvételekor azokat az igazságszolgáltatással foglalkozó parlamenti bizottság vizsgálta, amely – a tényállás időpontjában – bizonyos mozgástérrel rendelkezett az IFT megállapításainak értékelése tekintetében, mivel jogosult volt saját tanácskozásokat tartani és szükség esetén további vizsgálatokat lefolytatni, ami a bíró felmentésére vagy hivatalban tartására irányuló ajánlással zárulhatott (lásd a bírák [megválasztásáról és felmentéséről] szóló, 2004. évi törvény 19–21. szakaszát). A Parlament plenáris ülése ezt követően az IFT indítványai és a parlamenti bizottság ajánlása alapján (lásd ugyanezen törvény 23. szakaszát) fogadta el a kérelmező felmentésére vonatkozó határozatot. Végül, az IFT és a Parlament határozatait az LKB vizsgálta felül.

90. Ennélfogva úgy tűnik, hogy a kérelmező ügyének elbírálása és a kötelező erejű határozat meghozatala során az IFT, a parlamenti bizottság, és a Parlament plenáris ülése igazságszolgáltatási funkciót végzett (lásd a Savino and Others ítélet, § 74). A kérelmező felmentésére vonatkozó kötelező erejű határozatot később a belföldi bírói karon belül elhelyezkedő klasszikus bíróság, az LKB felülvizsgálta.

91. A fentiekre tekintettel nem lehet azt a következtetést levonni, hogy a kérelmező kérelme tekintetében a nemzeti jog „kifejezetten kizárta a bíróságokhoz fordulást”. Az Eskelinen-teszt első feltétele ennélfogva nem teljesült, és a 6. Cikk polgári jogi részét kell alkalmazni (vö. Olujić v. Horvátország, no. 22330/05, § 31‑45, 2009. február 5.).

2. Arról, hogy alkalmazni kell-e a 6. Cikk 1. bekezdésének büntetőjogi részét

92. A 6. Cikk két – polgári jogi és büntetőjogi – aspektusa nem szükségszerűen zárja ki egymást (Albert and Le Compte v. Belgium, 1983. február 10., § 30, Series A no. 58). A kérdés tehát az, hogy az Egyezmény 6. Cikkének büntetőjogi részét is alkalmazni kell-e.

93. Az Engel-kritériumok (lásd Engel and Others v. Hollandia, 1976. június 8., §§ 82-83, Series A no. 22) tükrében bizonyos megfontolások merülnek fel a kérelmező tekintetében kiszabott szankciók súlyosságát illetően. Bár az érintett személyek felmentését eredményező lengyelországi átvilágítási eljárás bizonyos mértékben analóg lehet, a Bíróság abban az esetben megállapította, hogy a lengyel jogszabály releváns rendelkezései nem „egy adott jogállással rendelkező magánszemélyek valamely csoportjára irányult, például fegyelmi jogi módon [nem hivatalos fordítás]”, hanem állampolgárok tág körére vonatkozott; az eljárások számos közigazgatási munkakör esetében foglalkoztatási tilalmat eredményeztek anélkül, hogy a belföldi jog kimerítő listát írt volna elő (lásd a Matyjek v. Lengyelország (dec.), no. 38184/03, §§ 53 és 54, ECHR 2006‑VII). Az említett ügy tehát eltérő, mivel a jelen ügyben a különös jogállással rendelkező kérelmezőt a szakmai kötelességei betartásának elmulasztása, azaz egyértelműen a fegyelmi jog hatálya alá tartozó vétség miatt büntették meg. A kérelmező tekintetében kiszabott szankció a szakmai kötelességszegés esetében alkalmazott klasszikus fegyelmi intézkedés volt, a belföldi jog értelmében pedig valamely határozatnak a bíró általi szándékosan rosszhiszemű meghozatalára vonatkozó büntetőjogi szankciókkal vetették össze (lásd a büntető törvénykönyv fent hivatkozott 375. cikkét). Azt is meg kell itt jegyezni, hogy a kérelmezőnek a bírói álláshelyből való felmentése formailag nem akadályozta meg, hogy a jogi szakmán belül más minőségben joggal foglalkozzon.

94. Ezen túlmenően a Bíróság megállapította, hogy a fegyveres erőtől való elbocsátás nem tekinthető büntetőjogi szankciónak az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdése alkalmazásában (lásd Tepeli and Others v. Törökország (dec.), no. 31876/96, 2001. szeptember 11., és Suküt v. Törökország ítéletet (dec.), no. 59773/00, 2007. szeptember 11.). A Bíróság azt is kifejezetten megállapította, hogy a bírósági végrehajtónak a számos jogellenes cselekmény miatti felmentésére irányuló eljárások „nem jártak büntetőjogi vádemeléssel [nem hivatalos fordítás]” (lásd Bayer v. Németország, no. 8453/04, § 37, 2009. július 16.).

95. A fentiekre tekintettel, a Bíróság úgy véli, hogy a jelen ügy tényállása alapján nem lehet azt a következtetést levonni, hogy a kérelmező felmentésének ügye az Egyezmény 6. Cikke értelmében vett büntetőjogi vád meghatározásához kapcsolódott. Ennek megfelelően e cikk büntetőjogi részét nem kell alkalmazni.

3. Egyébként az elfogadhatóságról

96. A Bíróság továbbá megállapítja, hogy az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdése szerinti fenti panaszok nem nyilvánvalóan alaptalanok az Egyezmény 35. Cikke 3. bekezdésének a) pontja értelmében. Ezért más alapon nem elfogadhatatlanok. Azokat ennélfogva elfogadhatónak kell nyilvánítani.

B. Az ügy érdeme

1. A „független és pártatlan bíróság” elveiről

a) A kérelmező előadása

97. A kérelmező azt panaszolta, hogy ügyét nem „független és pártatlan bíróság” bírálta el. Különösen az IFT esetében nem teljesültek ezek a követelmények annak összetétele, tagjainak más állami testületektől való alárendelése, valamint néhány tagjának a kérelmező ügyével kapcsolatos személyes előítélete miatt. A kérelmező kifejezetten arra hivatkozik, hogy S.K., V.K. és R.K. nem lehetett pártatlan ügyének elbírálásakor. A függetlenség és pártatlanság követelményei nem teljesültek az eljárás későbbi szakaszaiban sem, többek között az LKB előtt, amely nem biztosította sem a szükséges garanciákat, sem pedig a kérdések megfelelő újbóli megtárgyalását.

98. Ezen túlmenően – a kérelmező szerint – ügyének az LKB általi felülvizsgálata nem tekinthető elegendőnek az eljárás korábbi szakaszaiban tapasztalt eljárási hibák ellensúlyozására. Különösen, az LKB nem tudta formailag megsemmisíteni a felmentésére vonatkozó határozatokat, szabályozás hiányában pedig továbbra sem volt egyértelmű, hogy e határozatok jogellenessé nyilvánítása milyen eljárási következményekkel jár. Ezen túlmenően az, ahogyan az LKB a kérelmező ügyét felülvizsgálta, arra utalt, hogy nem reagáltak megfelelően felmentése tényszerű alapjának hiányára, az IFT tagjainak személyes előítéletére, valamint a Parlamentben alkalmazott szavazási eljárás során tapasztalt szabálytalanságokra vonatkozó releváns és lényeges érveire és előadásaira.

b) A kormány előadásai

99. A kormány azzal érvelt, hogy a belföldi jog elegendő garanciákat kínál az IFT függetlensége és pártatlansága tekintetében. Ugyanakkor nem utalt semmi az IFT kérelmező ügyéről döntő bármely tagjának személyes előítéletére. Különösen, a kérelmező által hivatkozott, az S.K. által a sajtónak tett nyilatkozatra valójában a jelen üggyel összefüggésben vizsgált események előtt több mint hat hónappal került sor. Ennélfogva nem volt okozati összefüggés e nyilatkozatok és a kérelmező felmentése között. Nem terjesztettek elő fenntartható érveket azon állítás alátámasztására, hogy R.K és V.K. elfogult lett volna. Az IFT határozatát mindenesetre többségi szavazással hozta, az IFT bizonyos tagjainak állítólagos elfogultsága pedig nem érinthette súlyosan e testület pártatlanságát.

100. A kormány továbbá elismerte, hogy az IFT összetétele és az ügy Parlamenthez való továbbítását követően a kérelmező ügyét vizsgáló parlamenti bizottság összetétele között volt némi átfedés. A bizottság mindazonáltal testületi jelleggel működik, és a határozatokat többségi szavazással hozza, amely határozat azonban nem köti a Parlament plenáris ülését.

101. A kormány állítása szerint nincs ok kételkedni az LKB függetlenségében és pártatlanságában.

102. A kormány szerint továbbá, az LKB által végzett felülvizsgálat elegendő volt az eljárás tisztességességével kapcsolatban a belföldi eljárás korábbi szakaszaiban esetlegesen felmerült állítólagos hibák orvoslására. A kormány e tekintetben pontosította, hogy az LKB-nak a valamely bíró felmentésére vonatkozóan az IFT és a Parlament által hozott határozatok jogellenessé nyilvánítására irányuló hatásköre megfelelő volt, mivel ez azt vonta maga után, hogy a bírákat később úgy kezelik, mint akiket nem mentettek fel. Állításának alátámasztására a kormány belföldi igazságszolgáltatási gyakorlatból vett példákat terjesztett elő, amelyekben a bírák sikeresen támadták meg a felmentésükre vonatkozóan hozott határozatokat, és indítottak később bírósági eljárásokat hivatalba való visszahelyezésük iránt. Ezzel összefüggésben fenntartják, hogy az LKB megfelelően bírálta el a kérelmező ügyét, valamint hogy megfelelően foglalkozott a kérelmező által előterjesztett valamennyi vonatkozó és releváns érvvel. Az LKB többek között megfelelően reagált a kérelmezőnek a Parlamentben alkalmazott szavazási eljárás megsértésére vonatkozó állítására. Ehhez hasonlóan az LKB megfelelően foglalkozott a kérelmezőnek az eljárás korábbi szakaszaiban a függetlenség és pártatlanság követelményeinek megsértésére vonatkozó állításával.

c) A Bíróság értékelése

103. Annak megállapítása érdekében, hogy valamely bíróság a 6. Cikk 1. bekezdése értelmében „függetlennek” tekinthető-e, figyelembe kell venni többek között tagjai kinevezésének módját és hivatali idejüket, a külső nyomásgyakorlással szembeni biztosítékok meglétét, valamint azt a kérdést, hogy a testület a függetlenség látszatát kelti-e (lásd Findlay v. Egyesült Királyság, 1997. február 25., § 73, Reports of Judgments and Decisions 1997-I, és Brudnicka and Others v. Lengyelország, no. 54723/00, § 38, ECHR 2005-II). A Bíróság hangsúlyozza, hogy a kormány politikai szervei és a bírói kar között a hatáskörök szétválasztásának fogalma egyre jelentősebbé vált a Bíróság ítélkezési gyakorlatában (lásd Stafford v. az Egyesült Királyság [GC], no. 46295/99, § 78, ECHR 2002-IV). Ugyanakkor sem a 6. Cikk, sem az Egyezmény más rendelkezése nem kötelezi a tagállamokat a hatáskörök kölcsönhatásának megengedett korlátaira vonatkozó elméleti alkotmányos fogalmaknak való megfelelésre (lásd Kleyn and Others v. Hollandia [GC], nos. 39343/98, 39651/98, 43147/98 és 46664/99, § 193, ECHR, 2003‑VI).

104. Főszabály szerint a pártatlanság az elfogultság vagy előítélet hiányát jelenti. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében a pártatlanság 6. Cikk 1. bekezdés alkalmazásában való meglétét a következőknek megfelelően kell meghatározni: i. szubjektív teszt, amelynek keretében figyelembe kell venni egy meghatározott bíró személyes meggyőződését és magatartását, azaz azt, hogy a bíró viseltetett-e bármilyen személyes elfogultsággal vagy előítélettel az adott ügyben; és ii. objektív teszt, azaz az arról való megbizonyosodás, hogy maga a bíróság és – egyéb szempontok között – annak összetétele elegendő garanciákat kínált-e ahhoz, hogy kizárt legyen a bíróság pártatlansága tekintetben felmerülő bármilyen jogos kétely (lásd többek között Fey v. Ausztria, 1993. február 24., Series A no. 255, §§ 28 és 30, és Wettstein v. Svájc, no. 33958/96, § 42, ECHR 2000-XII).

105. A szubjektív és az objektív pártatlanság azonban nem választható szét kifogástalanul, mivel valamely bíró magatartása a külső megfigyelő szempontjából nemcsak hogy objektív gyanakvást válthat ki a bíró pártatlanságát illetően (objektív teszt), hanem személyes meggyőződésének kérdéséig is elmehet (szubjektív teszt) (lásd Kyprianou v. Ciprus [GC], no. 73797/01, § 119, ECHR 2005‑XIII). Ily módon néhány olyan esetben, amikor nehéz lehet valamely bíró szubjektív pártatlansága vélelmének megdöntésére szolgáló bizonyítékot beszerezni, az objektív pártatlanság követelménye további fontos garanciával szolgál (lásd Pullar v. Egyesült Királyság, 1996. június 10., § 32, Reports 1996‑III).

106. E tekintetben még a látszat is bírhat némi jelentőséggel, más szóval az „igazságot nem csupán szolgáltatni kell, az igazság szolgáltatásának láthatónak is kell lennie”. Itt az a bizalom forog kockán, amelynek egy demokratikus társadalomban a nyilvánosságot ösztönöznie kell (lásd De Cubber v. Belgium, 1984. október 26., § 26, Series A no. 86).

107. Végül, a függetlenség és objektív pártatlanság fogalmai egymással szorosan kapcsolódnak, és előfordulhat, hogy azokat – a körülményektől függően – együttesen kell vizsgálni (lásd Sacilor-Lormines v. Franciaország, no. 65411/01, § 62, ECHR 2006‑XIII). Tekintettel a jelen ügy körülményeire a Bíróság helyénvalónak tartja a függetlenség és pártatlanság kérdéseinek együttes vizsgálatát.

108. A Bíróság megállapította (lásd a fenti 89. és 90. pontot), hogy az IFT és a Parlament végezte el a kérelmezőre vonatkozó ügy elbírálásának feladatát és hozott kötelező erejű határozatot. Az LKB emellett elvégezte az e szervek által tett ténymegállapítások és hozott határozatok felülvizsgálatát. A Bíróságnak ennélfogva azt kell először megvizsgálnia, hogy a független és pártatlan bíróság elveit betartották-e a kérelmező ügye elbírálásának és a kötelező erejű határozat meghozatalának szakaszában.

i. A kérelmező ügyét elbíráló szervek függetlensége és pártatlansága

α) Az IFT

109. A Bíróság megállapította, hogy amennyiben valamely bírói szék tagjainak legalább a fele bírákból áll – beleértve a szavazati joggal rendelkező elnököt is –, az a pártatlanság erőteljes jelzője (lásd Le Compte, Van Leuven and De Meyere v. Belgium, 1981. június 23, § 58, Series A no. 43). Helyénvaló megjegyezni, hogy a bírákkal szembeni fegyelmi eljárások tekintetében a bíráknak a megfelelő fegyelmi testületben való lényeges részvételét a bírák alapokmányáról szóló európai charta elismerte (lásd a fenti 78. pontot).

110. A Bíróság megállapítja, hogy az Alkotmány 131. cikke és az IFT-ről szóló 1998. évi törvény értelmében az IFT húsz, különböző testületek által kijelölt tagból áll. Amit azonban itt hangsúlyozni kell, az az, hogy három tagot közvetlenül Ukrajna elnöke, másik három tagot Ukrajna Parlamentje, másik két tagot pedig az Ügyészek Összukrán Értekezlete jelöl ki. Az igazságügyi miniszter és a főügyész hivatalból tagjai az IFT-nek. Következésképpen az IFT összetétele – alkotmányban megállapított és az IFT-ről szóló 1998. évi törvényben továbbfejlesztett – elveinek hatása az volt, hogy a végrehajtó és a jogalkotó hatóságok által közvetlenül kijelölt, nem igazságszolgáltatással foglalkozó személyzet tette ki az IFT tagjainak jelentős többségét.

111. Ennek következtében a kérelmező ügyét az IFT-nek a meghallgatáson részt vevő tizenhat olyan tagja döntötte el, akik közül csak három volt bíró. Ily módon a bírák az IFT kérelmező ügyét tárgyaló tagjainak csak elenyésző kisebbségét adták (lásd a fenti 24. pontot).

112. Csupán a 2010. július 7-i módosítások révén egészült ki az IFT-ről szóló 1998. évi törvény olyan követelményekkel, hogy az IFT tagjait a bírói karból jelöljék. E módosítások azonban nem érintették a kérelmező ügyét. Mindenesetre nem voltak megfelelőek, mivel az IFT tagjait kijelölő szervek nem változtak, és csak három bírát választanak bírótársaik. A kormány politikai szervei által az IFT összetételére gyakorolt hatás mérséklésének fontosságára, valamint a bírói függetlenség megkövetelt szintje biztosításának szükségességére tekintettel, az önkormányzó igazságszolgáltatás tekintetében az is releváns, hogy a fegyelmi testületbe milyen módon jelölik ki a bírákat. Amint azt a Velencei Bizottság megjegyezte, a módosított eljárások nem oldották meg a kérdést, mivel magát a kinevezést még mindig ugyanazok a hatóságok és nem a bírói kar végzi (lásd a Velencei Bizottság fenti 79. pontban hivatkozott véleményének 28. és 29. pontját).

113. A Bíróság továbbá megállapítja, hogy az IFT-ről szóló 1998. évi törvény 19. szakasza értelmében az IFT-nek kizárólag négy tagja dolgozik teljes munkaidőben. A többi tag továbbra is az IFT-n kívül dolgozik és kap fizetést, ami elkerülhetetlenül az elsődleges munkáltatóiktól való anyagi, hierarchikus és adminisztratív függésükkel jár, és veszélyezteti mind függetlenségüket, mind pedig pártatlanságukat. Különösen az igazságügyi miniszter és a főügyész esetében – akik az IFT-nek hivatalból tagjai – vonja maga után elsődleges munkahelyük megszűnése az IFT-beli tagságból való lemondásukat.

114. A Bíróság a Velencei Bizottság azon véleményére hivatkozik, amely szerint a főügyésznek az IFT hivatalbóli tagjává tétele további aggályokat vethet fel, mivel a bírákban elrettentést válthat ki és potenciális fenyegetésként fogható fel. A főügyész különösen az ügyészi rendszer hierarchiájának csúcsán áll és valamennyi ügyész felügyeletét ellátja. Funkcionális szerepükre tekintettel az ügyészek sok olyan ügyben vesznek részt, amelyekben a bíráknak határozatot kell hozniuk. A főügyésznek a bírák kinevezésével, fegyelmi jellegű szankcionálásával és felmentésével foglalkozó testületben való jelenléte pedig megteremti annak kockázatát, hogy a bírák ilyen esetekben nem pártatlanul fognak eljárni, vagy hogy a főügyész nem fog pártatlanul eljárni azokkal a bírákkal szemben, akiknek határozataival nem ért egyet (lásd a Velencei Bizottság fenti 79. pontban hivatkozott véleményének 30. pontját). Ugyanez igaz az IFT-nek az Ügyészek Összukrán Értekezlete által kvóta szerint kijelölt többi tagja esetében is. Az Európa Tanács Emberi Jogi Biztosa által kifejtett aggályok e tekintetben illusztratívak (lásd a fenti 80. pontban hivatkozott releváns jelentés 42. pontját).

115. A Bíróság továbbá megjegyzi, hogy az IFT-nek a kérelmező ügyében előzetes vizsgálatokat végző és a felmentésére irányuló kérelmeket előterjesztő tagjai (R.K. és V.K.) később részt vettek a kérelmezőnek a hivatalból való felmentésére irányuló határozatokban is. Ezen túlmenően, közülük az egyiket (V.K.) jelölték ki az IFT elnökének és ő elnökölt a kérelmező ügyében folytatott meghallgatáson. E tagoknak a kérelmezővel szembeni – a saját előzetes vizsgálataik alapján történő – fegyelmi vádemelésben játszott szerepe objektív kétséget kelt pártatlanságuk tekintetében a kérelmező ügyének érdemben történő elbírálása során (vö. Werner v. Lengyelország, no. 26760/95, §§ 43 és 44, 2001. november 15.).

116. A kérelmezőnek az IFT bizonyos tagjai személyes előítéletével kapcsolatos állításait szintén az igazságszolgáltatással foglalkozó parlamenti bizottság elnökének (S.K.) tevékenységei tekintetében kell vizsgálni, aki egyúttal az IFT tagja volt. Először is nem szabad figyelmen kívül hagyni az annak megtagadásában[6] játszott szerepét, hogy a kérelmező az IFT tagjaként esküt tehessen. Másodszor, a hivatalos parlamenti közlönyben 2007. június 14-én közzétett véleménye azt sugalmazta, hogy határozottan nem ért egyet a helyi bíróságok elnökeinek és elnökhelyetteseinek kijelölésére irányuló ideiglenes eljárásról szóló parlamenti határozat jogszerűtlenségével kapcsolatos ügyben hozott ideiglenes bírósági határozattal. Noha S.K. nem közvetlenül a kérelmezőt bírálta, nyilvánvaló, hogy helytelenítette a kérelmező cselekményeit, aki az említett ügyben felperes volt. A Bíróságot nem győzte meg a kormány azon állítása, hogy nyilvános nyilatkozatát sokkal korábban, még a fegyelmi eljárások megindítását megelőzően tette. Mivel a két esemény között eltelt időszak – a kormány állítása szerint – nagyjából hat hónap volt, ez az időszak nem tekinthető elegendően hosszúnak ahhoz, hogy e tekintetben megszüntessen minden okozati összefüggést.

117. Ennek megfelelően a jelen kérelem tényállása számos olyan súlyos kérdést tár fel, amelyek az IFT előtti eljárásbeli strukturális hiányosságainak, egyúttal pedig az IFT – kérelmező ügyének elbírálásában részt vevő – bizonyos tagjai személyes előítéletének látszata irányába mutatnak. A Bíróság ennélfogva megállapítja, hogy az IFT előtti eljárás nem összeegyeztethető a függetlenségnek és pártatlanságnak az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdésében megkövetelt elveivel.

β) „Függetlenség és pártatlanság” a parlamenti szakaszban

118. Az ügyben a jogalkotó szerv, a Parlament általi további döntéshozatal nem zárta ki a „függetlenséggel és pártatlansággal” kapcsolatos hibákat, hanem inkább az eljárás „politizálódásához” járult hozzá és súlyosbította az eljárás hatalmi ágak szétválasztásának elvébe ütközését.

– A parlamenti bizottság

119. Ami a parlamenti bizottság eljárását illeti, a bizottság elnöke (S.K.) és egyik tagja egyúttal az IFT tagjai, és részt vettek a kérelmező ügyének mindkét szinten való elbírálásában. Ennek megfelelően elképzelhető, hogy nem pártatlanul jártak el az IFT által benyújtott indítványok vizsgálata során (lásd ennek megfelelően Oberschlick v. Ausztria (no. 1), 1991. május 23., §§ 50-52, Series A no. 204). Mindemellett a Bíróságnak a személyes pártatlanság hiányára vonatkozó, a fenti 116. pontban meghatározott megfontolásai ugyanilyen relevánsak az eljárásnak ebben a szakaszában. Ráadásul megfelelően figyelembe kell venni azt, hogy S.K. – a parlamenti bizottság másik két tagjával – kérelemmel fordult az IFT-hez, hogy a kérelmező által elkövetett esetleges kihágás tárgyában előzetes vizsgálatokat kezdeményezzen.

120. Ugyanakkor az IFT tagjai nem tudtak lemondani, mivel a bírák [megválasztásáról és felmentéséről] szóló, 2004. évi törvény nem írt elő lemondási eljárást. Ez utal az eljárások objektív pártatlanság tesztjének való megfelelésére szolgáló megfelelő garanciák hiányára (lásd ennek megfelelően Micallef v. Málta [GC], no. 17056/06, §§ 99 és 100, ECHR 2009).

– A Parlament plenáris ülése

121. Ami a Parlament plenáris ülését illeti, az ügyet S.K. és V.K. ismertette a parlamenti képviselőkkel (lásd a fenti 27. pontot). Az eljárás azonban alapvetően pusztán az IFT és a parlamenti bizottság következtetésein alapuló általános vélemények cseréjét jelentette. Ebben a szakaszban az ügy elbírálása a korábban az IFT és a parlamenti bizottság által tett ténymegállapításokon alapuló kötelező erejű határozat elfogadására korlátozódott.

122. Egészében nézve: a jelen ügy tényállása azt sugallja, hogy a plenáris ülésen alkalmazott eljárás nem volt megfelelő fórum a ténybeli és jogkérdések vizsgálatára, a bizonyítékok értékelésére, és a tényállás jogi minősítésére. A kormány nem tette eléggé egyértelművé a Parlamentben helyet foglaló politikusok szerepét – amely politikusoknak nem kell jogi és igazságszolgáltatási tapasztalattal rendelkezniük az egyedi fegyelmi ügyekkel kapcsolatos bonyolult ténybeli és jogkérdések elbírálása során –, és nem igazolt, hogy az összeegyeztethető a bíróság Egyezmény 6. Cikke szerinti függetlenségének és pártatlanságának a követelményeivel.

ii. Arról, hogy a „függetlenség és pártatlanság” kérdéseit orvosolta-e az LKB?

123. A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint nem állapítható meg az Egyezmény megsértése, ha a „polgári jogi jogokkal és kötelezettségekkel” kapcsolatos jogvitákat elbíráló testület előtti eljárásokat „a teljes körű joghatósággal rendelkező és a 6. Cikk 1. bekezdésében szereplő garanciákat biztosító igazságszolgáltatási szerv későbbi felülvizsgálatának tárgyát képezhetik [nem hivatalos fordítás]”, még akkor sem, ha az említett testület némely szempontokból nem tartja be a 6. Cikk 1. bekezdését. (lásd a fent hivatkozott Albert and Le Compte v. Belgium, § 29, és Tsfayo v. Egyesült Királyság, no. 60860/00, § 42, 2006. november 14.). Annak meghatározása érdekében, hogy a 6. Cikket betartó, másodfokú bíróság „teljes körű joghatósággal” rendelkezett-e, illetve hogy „megfelelő felülvizsgálatot” biztosított-e az első fokon tapasztalt függetlenség hiányának orvoslására, olyan tényezőket kell figyelembe venni, mint a megtámadott határozat tárgya, a határozat meghozatalának módja és a jogvita tartalma, köztük a fellebbezés kívánt és tényleges jogalapjai (lásd Bryan v. Egyesült Királyság, 1995. november 22., §§ 44-47, Series A no. 335‑A, és a fent hivatkozott Tsfayo, § 43).

α) A felügyelet megfelelőségéről

124. A Bíróság a következő okok miatt nincs meggyőződve arról, hogy az LKB megfelelő felülvizsgálatot kínált a kérelmező ügyében.

125. Először, felmerül az a kérdés, hogy az LKB ténylegesen felülvizsgálhatta-e az IFT és a Parlament határozatait, mivel az LKB-t anélkül ruházták fel az ilyen határozatok jogellenessé nyilvánítására irányuló hatáskörrel, hogy azokat meg tudta volna semmisíteni és bármely további lépéseket tudott volna tenni, amennyiben azokat szükségesnek tartja. Noha általánosságban nem keletkeznek jogkövetkezmények egy jogellenesnek minősített határozatból, a Bíróság úgy véli, hogy az, hogy az LKB nem tudta formálisan megsemmisíteni a megtámadott határozatokat, valamint a fegyelmi eljárások további alakulására vonatkozó szabályok hiánya jelentős mértékű bizonytalanságot teremt a tekintetben, hogy a bíróság általi jogellenesnek nyilvánításnak milyen tényleges jogkövetkezményei vannak.

126. Az ezen a területen kialakult bírói gyakorlat jelzéssel szolgálhat e tekintetben. A kormány két ügyben hozott bírósági határozatok másolatait nyújtotta be. Ezek a példák azonban azt mutatják meg, hogy miután az LKB a bírák felmentését jogellenesnek nyilvánította, a felpereseknek külön eljárást kellett indítaniuk tisztségük visszaállításáért. Ezek az anyagok nem teszik világossá, hogy a fegyelmi eljárásoknak hogyan kellene lezajlaniuk (különösen, hogy a hatóságoknak milyen lépéseket kellene tenniük a megtámadott határozatok jogellenessé nyilvánítását követően és hogy e lépések estében milyen határidők vannak), hanem pusztán azt sugallják, hogy a bírói álláshely nem áll automatikusan vissza kizárólag az LKB jogellenesnek nyilvánító határozata alapján. Ennélfogva a benyújtott anyagok az ilyen ügyek LKB általi felülvizsgálatából eredő korlátozott jogkövetkezményekre utalnak, és megerősítik a Bíróságnak az LKB-nak ügy hatékony kezelésével és az ügy megfelelő felülvizsgálatának biztosításával kapcsolatos képessége körüli aggályait.

127. Másodszor, azt vizsgálva, hogy az LKB hogyan jutott döntésre a kérelmező ügyében, valamint a jogvita hatókörét szemlélve, a Bíróság megállapítja, hogy a kérelmező által előterjesztett fontos érvekkel az LKB nem foglalkozott megfelelően. A Bíróság különösen nem úgy véli, hogy a szükséges körültekintéssel vizsgálták volna meg a kérelmező IFT és a parlamenti bizottság tagjai pártatlanságának hiányára vonatkozó állításait. A kormány e tekintetben előadott állításai nem meggyőzőek.

128. Az LKB emellett annak ellenére nem tett valódi kísérletet a kérelmező azon állításának vizsgálatára, hogy a felmentésére vonatkozó parlamenti határozat összeegyeztethetetlen volt a parlamenti képviselők jogállásáról szóló, 1992. évi törvénnyel és a Parlament Eljárási Szabályzatával, hogy az LKB erre hatáskörrel rendelkezett (lásd a fent hivatkozott, közigazgatási igazságszolgáltatásról szóló törvénykönyv 171-1. cikkének (1) és (5) bekezdését) és hogy a kérelmező ezeket a kérdéseket egyértelműen felvetette keresetében és releváns bizonyítékokat nyújtott be (lásd a fenti 29. és 33. pontot). Az LKB nem értékelte a kérelmező által benyújtott bizonyítékokat. Mindeközben a vonatkozó parlamenti határozat alkotmányellenességére vonatkozó állításként értelmezték át a kérelmezőnek a Parlamentben alkalmazott szavazási eljárás jogszerűtlenségére vonatkozó állítását. Az LKB azzal, hogy így járt el, az Alkotmánybíróság javára mulasztott el foglalkozni az üggyel, amely utóbbihoz a kérelmező közvetlenül nem fordulhatott (lásd Bogatova v. Ukrajna, no. 5231/04, § 13, 2010. október 7., és az ott szereplő hivatkozások).

129. A Bíróság ennélfogva úgy véli, hogy a kérelmező ügyének LKB általi felülvizsgálata nem volt megfelelő, ekként pedig nem tudta semlegesíteni az eljárás tisztességességének a belföldi eljárás korábbi szakaszaiban tapasztalható hibáit.

β) Az LKB általi felülvizsgálat szakaszában a függetlenség és pártatlanság követelményeiről

130. A Bíróság megjegyzi, hogy a bírósági felülvizsgálatot az LKB azon bírái folytatták le, akik szintén az IFT fegyelmi joghatósága alá tartoztak. Ez azt jelenti, hogy ezekkel a bírákkal szemben is sor kerülhetett az IFT előtti fegyelmi eljárásokra. Tekintettel az IFT-nek a bírák szakmai előmenetele tekintetében meglévő kiterjedt hatásköreire (kinevezés, fegyelmi szankciók kiszabása és felmentés) és az IFT (fentebb vizsgált) függetlenségére és pártatlanságára vonatkozó biztosítékok hiányára, a Bíróság nincs meggyőződve arról, hogy az LKB-nak a kérelmező ügyét – amelynek egyik fele az IFT volt – elbíráló bírái bizonyítani tudták az Egyezmény 6. Cikkében megkövetelt „függetlenséget és pártatlanságot”.

iii. Következtetés

131. A Bíróság ennek megfelelően megállapítja, hogy a belföldi hatóságok nem biztosították a kérelmező ügyének független és pártatlan elbírálását, ügyének későbbi felülvizsgálata pedig nem orvosolta ezeket a problémákat. Ennélfogva e tekintetben megsértették az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdését.

2. A kérelmezővel szemben folytatott eljárásra vonatkozó elévülési idő hiányát illetően a jogbiztonság elvének betartása

a) A felek előadásai

132. A kérelmező azt panaszolta, hogy az IFT előtti eljárás tisztességtelen volt, amennyiben az nem az IFT-ről szóló 1998. évi törvény 4. fejezetében előirányzott, a fegyelmi szankciók tekintetében az elévülési időkhöz hasonló fontos eljárási garanciák sorát kínáló eljárás szerint zajlott. Ugyanakkor nem voltak megfelelőek az LKB által egy ettől eltérő eljárás alkalmazására vonatkozóan felhozott indokok.

133. A kérelmező fenntartotta, hogy ügyében az elévülési idő alkalmazása fontos volt a jogbiztonság elvének biztosításához. Mivel ügyében semmiféle elévülési időt nem alkalmaztak, az állami hatóságok megsértették a tisztességes tárgyaláshoz való jogát.

134. A kormány kifogásolta ezt a panaszt, és előadta, hogy a bírák jogállása maga után vonja mind az igazságszolgáltatás során a bírák függetlenségét, mind pedig annak lehetőségét, hogy feladatainak elmulasztásáért felelősségre lehessen őket vonni. Mivel az „esküszegés” súlyos vétség, nem lehetett alkalmazni a kérelmező felelősségre vonásra vonatkozó határidőket.

b) A Bíróság értékelése

135. A Bíróság megállapítja, hogy a belföldi jog értelmezésével kapcsolatos kérdés az, hogy a kérelmező nem ért egyet a kiválasztott eljárással, amely kérdés elsődlegesen a nemzeti hatóságokra tartozik. A Bíróság azonban köteles ellenőrizni, hogy a belföldi jog értelmezésének és alkalmazásának módja olyan következményekkel jár-e, amelyek összeegyeztethetők az Egyezménynek a Bíróság ítélkezési gyakorlatának tükrében értelmezett elveivel (lásd Scordino v. Olaszország (no. 1) [GC], no. 36813/97, §§ 190 és 191, ECHR 2006-V).

136. A Bíróság úgy véli, hogy az LKB megfelelő indokkal szolgált arra, hogy a folyamatot miért a kérelmező által hivatkozottól eltérő eljárással folytatták le (lásd a fenti 37. pontot). Az eltérő eljárás alkalmazása nem tekinthető kiszámíthatatlannak, önkényesnek vagy nyilvánvalóan ésszerűtlennek. Továbbra is fennmarad azonban az a kérdés, hogy a kérelmező által hivatkozott különös biztosíték állítólagos hiánya – jelesül a valamely bíró általi „esküszegés” miatt a fegyelmi szankció kiszabása tekintetében az elévülési idő hiánya – érintette-e az eljárás tisztességességét.

137. A Bíróság megállapította, hogy az elévülési idők jó néhány fontos célt szolgálnak, nevezetesen a jogbiztonság és a jogerő biztosítását, a potenciális vádlottaknak az olyan elavult állításokkal szembeni védelmét, amelyeket esetlegesen nehéz lehet megcáfolni, valamint az olyan igazságtalanságokkal szembeni védelmet, amelyek akkor merülhetnek fel, ha a bíróságoknak a régmúltban bekövetkezett eseményekről kellene döntést hozniuk olyan bizonyítékok alapján, amelyek az idő múlása miatt esetleg megbízhatatlanná és hiányossá váltak (lásd Stubbings and Others v. Egyesült Királyság, 1996. október 22., § 51, Reports 1996‑IV). Az elévülési idők a szerződő államok belföldi jogrendszereinek – a bűntettek, fegyelmi vétségek és más bűncselekmények tekintetében – közös jellemzői.

138. Ami a kérelmező ügyét illeti, az IFT által 2010-ben megvizsgált tények 2003-ra és 2006-ra nyúltak vissza (lásd a fenti 17. és 18. pontot). A kérelmezőt ennélfogva nehéz helyzetbe hozták, védelmét pedig olyan események tekintetében kellett felépítenie, amelyek némelyike a régmúltban történt.

139. Az LKB-nek a kérelmező ügyében hozott határozatából és a kormány előadásaiból kitűnik, hogy a belföldi jog nem biztosít semmilyen időkorlátot a bírák „esküszegés” miatti felmentésére irányuló eljárások esetében. Jóllehet a Bíróság nem tartja helyénvalónak megjelölni, hogy az elévülési időnek milyen hosszúnak kellene lennie, úgy véli, hogy a bírói kart érintő fegyelmi ügyeknek az ehhez hasonló nyílt végű megközelítése súlyos fenyegetést vet fel a jogbiztonság elvére nézve.

140. E körülmények között a Bíróság megállapítja, hogy e tekintetben megsértették az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdését.

3. A jogbiztonság elvének betartása a Parlament plenáris ülése során

a) A felek előadásai

141. A kérelmező azt panaszolta, hogy a Parlament a felmentésére vonatkozó határozatot az elektronikus szavazórendszerrel való visszaélés révén nyilvánvalóan jogsértő módon fogadta el. Állítása szerint a felmentésére vonatkozó plenáris szavazáson bizonyos parlamenti képviselők jogellenesen adtak le más, nem jelen lévő parlamenti képviselők nevében szavazatokat. E panaszának alátámasztására a kérelmező a Parlament plenáris ülésének eljárásáról készült videofelvételre, valamint négy parlamenti képviselő közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozataira hivatkozott.

142. A kormány fenntartotta, hogy a kérelmező felmentésére vonatkozó parlamenti határozat jogszerű volt és hogy a kérelmező által az ellenkező igazolására felhozott bizonyíték nem tekinthető megbízhatónak, mivel azok valóságtartalmát a belföldi hatóságok nem vizsgálták.

b) A Bíróság értékelése

143. A Bíróság korábban már megállapította, hogy az eljárási szabályok célja a megfelelő igazságszolgáltatás és a jogbiztonság elve betartásának biztosítása, valamint hogy a peres feleknek jogosultnak kell lenniük arra, hogy elvárják e szabályok alkalmazását. A jogbiztonság elvét nemcsak a peres felekre, hanem a nemzeti bíróságok tekintetében is alkalmazni kell (lásd Diya 97 v. Ukrajna, no. 19164/04, § 47, 2010. október 21., és az ott szereplő hivatkozások). Az elv a kérelmező felmentése tekintetében igénybe vett eljárásokra – köztük a Parlament plenáris ülésén alkalmazott döntéshozatali eljárásra – is alkalmazandó.

144. A Bíróság megállapítja, hogy az e panaszt alátámasztó tényeket megerősítik a kérelmező állításai is, aki négy parlamenti képviselő hiteles nyilatkozataival és az eljárásról készült videofelvétellel tett észrevételt a plenáris szavazással kapcsolatban. A kormány nem terjesztett elő az e bizonyítékok igazságtartalmát megkérdőjelező, elfogadható érvet. A maga részéről a Bíróság nem lát olyan indokot, amely miatt ezt a bizonyítékot megbízhatatlannak kellene tekinteni.

145. A fenti anyagok vizsgálatát követően a Bíróság megállapítja, hogy a kérelmező felmentéséről szóló határozatról a parlamenti képviselők többségének távollétében szavaztak. A jelen lévő parlamenti képviselők szándékosan és jogellenesen adtak le többször a jelen nem lévő társaik nevében szavazatokat. A határozatot ennélfogva az Alkotmány 84. cikkének, a parlamenti képviselők jogállásáról szóló, 1992. évi törvény 24. szakaszának, valamint a Parlament Eljárási Szabályzata 84. cikkének megsértésével hozták, amelyek megkövetelik, hogy a parlamenti képviselőknek személyesen kell részt venniük az üléseken és a szavazásokban. E körülmények között a Bíróság úgy véli, hogy a kérelmező felmentésével kapcsolatos szavazás az Egyezmény 6. Cikke 1. bekezdésének megsértésével aláásta a jogbiztonság elvét.

146. A fentiekben megállapítottaknak megfelelően az eljárás tisztességességének ezt a hibáját nem orvosolták az eljárási későbbi szakaszában, mivel az LKB a kérdéssel nem megfelelően foglalkozott.

147. E tekintetben tehát megsértették az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdését.

4. A „törvény által létrehozott bíróság” elvének betartása

a) A felek előadásai

148. A kérelmező panaszolta, hogy ügyét nem „törvény által létrehozott bíróság” tárgyalta. Az LKB-nak a kérelmező ügyét tárgyaló kamaráját illetően a kérelmező eladta, hogy amikorra az LKB elnöke létrehozta a kamarát és indítványokat tett annak személyes összetételére vonatkozóan, az elnök megbízatása lejárt, ennélfogva pedig jogalap nélkül foglalta el közigazgatási beosztását.

149. A kormány előadta, hogy az LKB elnökét – megbízatásának lejártát követően – fel kellett menteni. A bíráknak a közigazgatási beosztásból való felmentésére irányuló eljárások hiányában azonban a felmentésére irányuló intézkedések nem lettek volna jogszerűek. Azzal érveltek továbbá, hogy a közigazgatási bíróságok bírái értekezletének határozata is alátámasztotta, hogy az LKB elnöki méltóságának továbbra is be kellett töltenie azt a beosztást.

b) A Bíróság értékelése

150. A Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében az Egyezmény 6. Cikkében szereplő „törvény által létrehozott” kifejezés célja annak biztosítása, „hogy a demokratikus társadalomban a bíróság szervezete ne a végrehajtó hatalom mérlegelésétől függjön, hanem hogy azt a Parlament által hozott törvény szabályozza [nem hivatalos fordítás]”. Az igazságszolgáltatási rendszer szervezete azokban az országokban sem hagyható az igazságszolgáltatási hatóságok mérlegelésére, ahol a törvény kodifikált, bár ez nem jelenti azt, hogy a bíróságok nem fognak bizonyos mozgástérrel rendelkezni a nemzeti jogszabályok értelmezésekor (lásd Fruni v. Szlovákia, no. 8014/07, §134, 2011. június 21., és az ott szereplő hivatkozások).

151. A „törvény által létrehozott” mondatrész nemcsak magára a „bíróság” meglétére vonatkozó jogalapra, hanem az egyes ügyeket tárgyaló tanácsok összetételére is vonatkozik (lásd Buscarini v. San Marino (dec.), no. 31657/96, 2000. május 4., és Posokhov v. Oroszország, no. 63486/00, § 39, ECHR 2003-IV). A bírák megbízatásának – törvényes megbízatásuk lejártát követően ismételt kinevezésükig – határozatlan időszakra történő, hallgatólagos meghosszabbításának gyakorlatáról a Bíróság megállapította, hogy az sérti a „törvény által létrehozott bíróság” elvét (lásd Gurov v. Moldova, no. 36455/02, § 37-39, 2006. július 11.).

152. A jelen ügyet illetően meg kell állapítani, hogy a közigazgatási igazságszolgáltatásról szóló törvénykönyv 171-1. cikke alapján a kérelmező ügyét kizárólag az LKB különös kamarája tárgyalhatta. Az igazságszolgáltatási rendszerről szóló, 2002. évi törvény 41. szakasza alapján ezt a különös kamarát az LKB elnökének határozatával kell létrehozni; e kamara személyes összetételéről az elnök dönt, a bíróság elnöksége pedig azt jóváhagyja. Az elnök ötéves megbízatása azonban lejárt addigra, amikorra ezt a jelen ügyben elvégezték.

153. Akkoriban a belföldi jog nem szabályozta a bíróságok elnökeinek kijelölésére irányuló eljárást: az igazságszolgáltatási rendszerről szóló, 2002. évi törvény 20. szakaszának releváns rendelkezéseit alkotmányellenesnek nyilvánították, az új rendelkezéseket pedig még nem vezette be a Parlament (lásd a fenti 41. és 49. pontot). A különböző nemzeti hatóságok kifejtették az e jogi helyzetre vonatkozó véleményüket. Egy magasabb önkormányzó igazságszolgáltatási szerv, Ukrajna Bírói Tanácsa például úgy vélte, hogy a kérdést az igazságszolgáltatási rendszerről szóló, 2002. évi törvény 41. szakaszának (5) bekezdése alapján kell megoldani, valamint hogy az LKB első elnökhelyettesének, S. bírónak kell ellátnia a bíróság elnökének feladatait (lásd a fenti 51. pontot), míg a főügyészség ettől eltérő állásponton volt (lásd a fenti 52. pontot).

154. Ennek megfelelően, a bíróságok elnökeinek kinevezéséhez hasonló ilyen fontos kérdést csupán a hazai gyakorlat szabályozta, ami a hatóságok körében súlyos vitás kérdésnek bizonyult. Úgy tűnik, hogy P. bíró a törvényes határidő után lényegében arra hivatkozva látta el továbbra is az LKB elnökének feladatait, hogy Ukrajna jogszabályai nem írtak elő az (újbóli) kinevezésre irányuló eljárásokat, ugyanakkor az LKB elnökeként való eljárási jogosultságának jogszabályi alapja nem volt megfelelően megállapítva.

155. Mindeközben ekkor P. bíró – az LKB elnökeként eljárva – létrehozta a kérelmező ügyét elbíráló kamarát és indítványokat tett e kamara személyes összetételére.

156. E körülmények között a Bíróság nem tudja megállapítani, hogy a kérelmező ügyével foglalkozó kamarát olyan jogszerű módon hozták létre és hogy annak összetétele oly módon volt jogszerű, hogy az megfeleljen a „törvény által létrehozott bíróság” követelményének. Ennélfogva e tekintetben megsértették az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdését.

5. Az Egyezmény 6. Cikke 1. bekezdésének egyéb megsértései

157. A kérelmező a következőket is panaszolta: ügyében a határozatokat a bizonyítékok megfelelő értékelése nélkül hozták, a védelem által felhozott fontos érveket pedig nem kezelték megfelelően; az LKB – IFT által elfogadott aktusok felülvizsgálatára irányuló – megfelelő hatáskörének hiánya ellentétes volt a „bírósághoz forduláshoz való jogával”; és nem tartották tiszteletben a fegyveregyenlőség elvét.

158. A kormány vitatta ezeket az állításokat.

159. A fenti megfontolásokra és az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdése szerinti megállapításokra figyelemmel, a Bíróság e panaszok tekintetében nem látja önálló kérdés fennállását. Ennélfogva ezeket a panaszokat nem szükséges vizsgálni.

II. AZ EGYEZMÉNY 8. CIKKÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS MEGSÉRTÉSE

160. A kérelmező azt panaszolta, hogy a bírói álláshelyből való felmentése a magán- és szakmai életébe való beavatkozást eredményezett, ami összeegyeztethetetlen az Egyezmény 8. Cikkével.

161. Az Egyezmény 8. Cikke a következőt írja elő:

„1. Mindenkinek joga van arra, hogy magán- és családi életét, lakását és levelezését tiszteletben tartsák.

2. E jog gyakorlásába hatóság csak a törvényben meghatározott, olyan esetekben avatkozhat be, amikor az egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a közbiztonság vagy az ország gazdasági jóléte érdekében, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, avagy mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükséges.”

A. Elfogadhatóság

162. A Bíróság megállapítja, hogy ez a panasz nem nyilvánvalóan alaptalan az Egyezmény 35. Cikke (3) bekezdésének a) pontja értelmében. Semmilyen más alapon nem elfogadhatatlan. Ezért elfogadhatónak kell nyilvánítani.

B. Az ügy érdeme

1. A felek előadásai

163. A kérelmező azt állította, hogy a Legfelsőbb Bíróság bírói álláshelyéből való felmentésének eredményeként beavatkoztak magánéletébe. Ez a beavatkozás nem volt jogszerű, mivel az „esküszegés” miatti felelősség indokait túl homályosan fogalmazták meg; a belföldi jog nem írt elő a felmentés eljárásra alkalmazandó elévülési időt, ekként pedig nem biztosított megfelelő biztosítékokat a visszaéléssel és az önkényességgel szemben; ezen túlmenően nem határozta meg a fegyelmi felelősség esetében kiszabható szankciók megfelelő – azok arányos alapon történő alkalmazását biztosító – skáláját. Emiatt az nem volt összeegyeztethető a „jog minőségének” követelményeivel. A kérelmező azt állította továbbá, hogy a szóban forgó beavatkozásra nem volt szükség az ügy körülményei között.

164. A kormány elismerte, hogy a kérelmező hivatalból történő elmozdítása magánéletének az Egyezmény 8. Cikkének értelmében vett tiszteletben tartásához való jogába történő beavatkozást képezett. Az intézkedést azonban az Egyezmény 8. Cikkének 2. bekezdése igazolta. Felmentésére különösen a belföldi jog alapján került sor, amely elegendően kiszámítható és hozzáférhető volt. Az intézkedésre ráadásul szükség volt az ügy körülményei között.

2. A Bíróság értékelése

a) A beavatkozás megtörténtéről

165. A felek egyetértettek abban, hogy beavatkoztak a kérelmező magánéletének tiszteletben tartásához való jogba. A Bíróság nem lát okot arra, hogy mást állapítson meg. Megállapítja, hogy a magánélet „magában foglalja a magánszemélynek azt a jogát, hogy más emberekkel kapcsolatokat – többek között szakmai vagy üzleti jellegű kapcsolatokat – létesítsen és alakítson ki [nem hivatalos fordítás]” (lásd C. v. Belgium, 1996. augusztus 7., § 25, Reports 1996‑III). Az Egyezmény 8. Cikke „védi a személyes fejlődéshez való jogot, valamint a más emberekkel és a külvilággal való kapcsolatok létesítéséhez és kialakításához való jogot [nem hivatalos fordítás]” (lásd Pretty v. Egyesült Királyság, no. 2346/02, § 61, ECHR 2002‑III). A „magánélet” fogalma – főszabály szerint – nem zárja ki a szakmai vagy üzleti jellegű tevékenységeket. Végül is az emberek többségének a munkában töltött idejük során van jelentős lehetősége arra, hogy a külvilággal kapcsolatokat alakítson ki (lásd Niemietz v. Németország, 1992. december 16., § 29, Series A no. 251‑B). Ennélfogva a foglalkozáshoz való hozzáférésre vonatkozó korlátozások esetében megállapították, hogy azok érintik a „magánéletet” (lásd Sidabras és Džiautas v. Litvánia, nos. 55480/00 és 59330/00, § 47, ECHR 2004‑VIII és Bigaeva v. Görögország, no. 26713/05, §§ 22-25, 2009. május 28.). Ugyanígy a hivatalból való felmentés esetében is megállapították, hogy az beavatkozik a magánélet tiszteletben tartásához való joghoz (lásd Özpınar v. Törökország, no. 20999/04, §§ 43-48, 2010. október 19.). Végezetül, a 8. Cikk a magánélet tiszteletben tartásához való jog részeként foglakozik a tisztesség és a jóhírnév védelmének kérdéseivel (lásd Pfeifer v. Ausztria, no. 12556/03, § 35, 2007. november 15., és A. v. Norvégia, no. 28070/06, §§ 63 és 64, 2009. április 9.).

166. A kérelmező bírói álláshelyből való felmentése más személyekkel fennálló kapcsolatainak – többek között szakmai kapcsolatainak – széles körét érintette. Ehhez hasonlóan hatással volt „belső körére” is, mivel munkájának elvesztése minden bizonnyal kézzelfogható következményekkel járt a kérelmező és családja anyagi jólétére nézve. Ezen túlmenően a kérelmező felmentésének indoka – nevezetesen a bíró eskü megszegése – azt sugallja, hogy szakmai jóhírneve is sérült.

167. Következésképpen a kérelmező felmentése a magánéletének tiszteletben tartásához való jogba való, az Egyezmény 8. Cikke értelmében vett beavatkozást képez.

b) A beavatkozás igazoltságáról

168. A Bíróságnak ezután azt kell megvizsgálnia, hogy a beavatkozás esetében teljesültek-e a 8. Cikk 2. bekezdésében szereplő feltételek.

i. A beavatkozás jogszerűségével kapcsolatos általános elvek

169. „A törvényben meghatározott” kifejezés először is azt követeli meg, hogy a megtámadott intézkedésnek legyen némi jogalapja a belföldi jogban. Másodszor a szóban forgó törvény minőségére utal, és megköveteli, hogy az az érintett személy számára hozzáférhető legyen – akinek ráadásul ki kell tudnia számítani annak a rá nézve bekövetkező következményeit –, megköveteli továbbá, hogy a törvény összeegyeztethető legyen a jogállamisággal (lásd többek között Kopp v. Svájc, 1998. március 25., § 55, Reports of Judgments and Decisions 1998-II).

170. Ez a mondatrész ily módon többek között azt jelenti, hogy a belföldi jognak elegendően kiszámíthatóan kell fogalmaznia ahhoz, hogy a magánszemélyek számára megfelelő jelzéssel szolgáljon a tekintetben, hogy melyek azon a körülmények és melyek azok a feltételek, amelyek mellett a hatóságok az Egyezmény szerinti jogaikat érintő intézkedésekhez folyamodhatnak (lásd C.G. and Others v. Bulgária, no. 1365/07, § 39, 2008. április 24.). A jognak emellett a hatóságok általi önkényes beavatkozással szemben bizonyos mértékű jogi védelmet kell lehetővé tennie. Ezzel összefüggésben lényeges a meghatározott eljárási biztosítékok megléte. Hogy biztosítékok címén mire van szükség, az – legalábbis némileg – a szóban forgó beavatkozás jellegétől és mértékétől fog függni (lásd P.G. és J.H. v. az Egyesült Királyság, no. 44787/98, § 46, ECHR 2001-IX).

ii. A belföldi jog betartása

171. A Bíróság megállapította (lásd a fenti 145. pontot), hogy a kérelmező hivatalból való elmozdítására vonatkozó határozattal kapcsolatos parlamenti szavazás nem volt jogszerű a belföldi jog értelmében. Ennek megállapítása már önmagában is elegendő volna ahhoz, hogy a Bíróság megállapíthassa azt, hogy a kérelmező magánéletének tiszteletben tartásához való jogba való beavatkozás nem az Egyezmény 8. Cikke értelmében vett törvényben meghatározott módon történt.

172. A Bíróság mindazonáltal helyénvalónak tartja a panasz további vizsgálatát, és annak megállapítását, hogy teljesültek-e a „jog minőségének” követelményei.

iii. A „jog minősége” követelményeinek betartása

173. Erre vonatkozó előadásaikban a felek az alkalmazandó jog kiszámíthatóságának kérdését vitatták. A Bíróság e tekintetben megjegyzi, hogy 2010. május 15-ig az anyagi jog nem tartalmazta az „esküszegés” vétségének semmiféle leírását. E vétség hatálya értelmezésének alapjául a bírák jogállásáról szóló, 1992. évi törvény[7] 10. szakaszában előírt bírói eskü szövege szolgált, amely a következőképpen szól: „Ünnepélyesen kijelentem, hogy a bírói feladatokat tisztességgel és szigorúan végzem, az igazságszolgáltatás során csak a törvényhez tartom magam, és tárgyilagos és tisztességes leszek”.

174. A Bíróság megállapítja, hogy a bírói eskü szövege tág mérlegelési mozgásteret kínált az „esküszegés” vétségének értelmezését illetően. Jelenleg az új jogszabály kifejezetten foglalkozik e vétség külső elemeivel (lásd a fenti 72. pontban az IFT-ről szóló 1998. évi törvény módosított, 32. szakaszát). Noha az új jogszabályt nem kellett a kérelmező ügyében alkalmazni, fontos megjegyezni, hogy az „esküszegés” abban a szakaszban való pontos meghatározása még mindig tág mérlegelési mozgásteret biztosít a fegyelmi hatóság számára ebben a kérdésben (lásd még a Velencei Bizottság fenti 79. pontban hivatkozott véleményének releváns kivonatát).

175. A Bíróság azonban elismeri, hogy bizonyos területeken nehéznek bizonyulhat a rendkívül precíz jogszabályok megalkotása, valamint hogy bizonyos szintű rugalmasság még kívánatos is lehet, hogy a nemzeti bíróságok a jogot annak tükrében alakíthassák, hogy – értékelésük szerint – mely intézkedések szükségesek az egyes ügyek sajátos körülményei között (lásd Goodwin v. Egyesült Királyság, 1996. március 27., § 33, Reports 1996‑II). A jogszabályok általános alkalmazandóságának elvéből eredő logikus következmény az, hogy a törvénykönyvek szövege nem mindig pontos. A túlzott szigor elkerülésének, valamint a változó körülményekkel való lépéstartásnak a szükségessége azt jelenti, hogy számos törvényt elkerülhetetlenül – nagyobb vagy kisebb mértékben – homályos módon fogalmaznak meg. Az ilyen törvények értelmezése és alkalmazása a gyakorlaton múlik (lásd Gorzelik and Others v. Lengyelország [GC], no. 44158/98, § 64, ECHR 2004‑I).

176. A törvénykönyvek precízségére vonatkozó követelmény tekintetében korlátokat előíró e minősítések különösen relevánsak a fegyelmi jog területén. A katonai fegyelmet illetően ugyanis a Bíróság megállapította, hogy aligha lehetséges a különféle magatartástípusokat részletesen leíró szabályokat megalkotni. Ennélfogva szükséges lehet, hogy a hatóságok e szabályokat tágabban fogalmazzák meg (lásd Vereinigung demokratischer Soldaten Österreichs and Gubi v. Ausztria, 1994. december 19., § 31, Series A no. 302).

177. Más államok tapasztalata arra enged következtetni, hogy a bírák fegyelmi felelősségének jogalapjait rendszerint általánosságban fogalmazzák meg, míg a kérdés részletes törvényi szabályozásával kapcsolatos példák nem szükségszerűen bizonyítják az alkalmazott jogalkotási technika megfelelőségét és a jog e területén a kiszámíthatóságot (lásd a fenti 82. pontot).

178. Ennélfogva a fegyelmi joggal összefüggésben ésszerű megközelítést kell alkalmazni a törvénybeli pontos megfogalmazás értékelését illetően, mivel ez azon objektív szükségszerűségtől függ, hogy az ilyen bűncselekmények tényállását általánosságban kell megfogalmazni. Máskülönben előfordulhat, hogy a törvények nem átfogóan foglalkoznak a kérdéssel, ami a gyakorlatban felmerülő számos új körülménynek megfelelően állandó felülvizsgálatot és naprakésszé tételt fog igényelni. Következésképpen valamely bűncselekménynek egy törvényben történő, különös magatartások listáján alapuló, de általános és meghatározatlan alkalmazásra irányuló leírása nem biztosít garanciát arra, hogy a törvény kiszámíthatóságának kérdését megfelelően fogják kezelni. A jogi szabályozás minőségét és az önkényességgel szembeni jogi védelem megfelelőségét érintő egyéb tényezőket meg kell határozni és meg kell vizsgálni.

179. A Bíróság e tekintetben emlékeztet ara, hogy a releváns jogi rendelkezésre vonatkozó meghatározott és következetes értelmezési gyakorlat megléte olyan tényező volt, amelynek eredményeként azt állapították meg, hogy a rendelkezés kiszámítható volt (lásd a fent hivatkozott Goodwin-ítélet, § 33). Noha ennek megállapítására a „common law” rendszerrel összefüggésben került sor, a kontinentális jogrendszerekben sem becsülhető alá az ítélkező testületeknek a jogi rendelkezések kiszámíthatóságának biztosításában betöltött értelmező szerepe. Éppen e testületek feladata az általános jogi rendelkezések pontos jelentésének következetesen történő értelmezése és a mindennemű értelmezési kétség eloszlatása (lásd ennek megfelelően a fent hivatkozott Gorzelik and Others ítélet, § 65).

180. Ami a jelen ügyet illeti, nincs arra utaló jelzés, hogy a kérelmező ügyének elbírálásakor léteztek volna az „esküszegés” fogalmának következetes és megszorító értelmezését megállapító iránymutatások és gyakorlat.

181. A Bíróság úgy véli továbbá, hogy nem léptették életbe a releváns anyagi jog önkényes alkalmazásának megakadályozását szolgáló, megkövetelt eljárási biztosítékokat. Különösen, a belföldi jog nem határozott meg semmiféle határidőt a bírákkal szemben „esküszegés” miatt megindítható eljárások megindítására és lefolytatására vonatkozóan. Az elévülési idők hiánya – a fentiekben az Egyezmény 6. Cikke alapján megtárgyaltaknak megfelelően – nyílt végűvé tette a fegyelmi hatóságok mérlegelési mozgásterét és aláásta a jogbiztonság elvét.

182. Ezen túlmenően a belföldi jog nem határozta meg a fegyelmi vétségek tekintetében kiszabható szankciók megfelelő skáláját és nem alakított ki az azoknak az arányosság elvével összhangban történő alkalmazását biztosító szabályokat. A kérelmező ügyének elbírálásakor a fegyelmi vétségek tekintetében csupán háromféle szankció létezett: a megrovás, a lefokozás, és a felmentés. E három szankciótípus kevés teret engedett a bírák esetében a fegyelmi szankciók arányos módon történő kiszabásának. Ily módon a hatóságok korlátozott lehetőségekkel rendelkeztek az ütköző köz- és magánérdekek egyes egyedi ügyek tükrében történő kiegyensúlyozására.

183. Érdemes megjegyezni, hogy a fegyelmi szankciók bírákra történő arányos alkalmazásának elvét a bírák jogállásáról szóló európai charta 5. cikkének (1) bekezdése közvetlenül említi (lásd a fenti 78. pontot), bizonyos államok pedig az ezen elvnek való megfelelés érdekében kialakították a szankciók részletesebb hierarchiáját (lásd a fenti 82. pontot).

184. Végezetül, ezen a területen a fegyelmi testületek elkerülhetetlen mérlegelési lehetőségével szembeni legfontosabb ellensúly a független és pártatlan felülvizsgálat rendelkezésre állása lenne. Mindeközben a belföldi jog nem állapította meg egy ilyen felülvizsgálat megfelelő keretét, és – a fentiekben megvitatottaknak megfelelően – az nem bizonyult elérhetőnek a kérelmező számára.

185. Ennek megfelelően, az „esküszegés” vétségének következetes és megszorító értelmezését megállapító iránymutatások és gyakorlat hiánya, valamint a megfelelő jogi biztosítékok hiánya miatt a belföldi jog releváns rendelkezései hatásaikat tekintve kiszámíthatatlanná váltak. Ennek ismeretében alaposan vélelmezhető, hogy egy bíró által a karrierje során bármikor tanúsított csaknem bármely nem megfelelő magatartás – ha a fegyelmi testület így kívánta – fegyelmi szempontból az „esküszegés” vádját megalapozó elegendő tényállásként volt értelmezhető és a bíró hivatalból való elmozdítását eredményezhette.

iv. Következtetés

186. A fenti megfontolásokra tekintettel a Bíróság megállapítja, hogy a kérelmező magánéletének tiszteletben tartásához való jogába való beavatkozás nem volt jogszerű: a beavatkozás nem volt összeegyeztethető a belföldi joggal, ezen túlmenően pedig az alkalmazandó belföldi jog nem felelt meg az előreláthatóság és az önkényességgel szemben a megfelelő védelem biztosítása követelményeinek.

187. Ennélfogva megsértették az Egyezmény 8. Cikkét.

III. AZ EGYEZMÉNY 13. CIKKÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS MEGSÉRTÉSE

188. A kérelmező panaszolta továbbá, hogy nem rendelkezett hatékony jogorvoslatokkal jogszerűtlen felmentése tekintetében. Az Egyezmény 13. Cikkére hivatkozott, amely a következőket írja elő:

„Bárkinek, akinek a jelen Egyezményben meghatározott jogait és szabadságait megsértették, joga van ahhoz, hogy a hazai hatóság előtt a jogsérelem hatékony orvoslását kérje az esetben is, ha e jogokat hivatalos minőségben eljáró személyek sértették meg.”

189. A felek erre vonatkozó előadásainak vizsgálatát követően a Bíróság úgy véli, hogy a panasz elfogadható. A Bíróságnak az Egyezmény 6. Cikke szerinti megállapításaira tekintettel azonban a jelen panasz nem eredményez önálló kérdést (lásd Brualla Gómez de la Torre v. Spanyolország, 1997. december 19., § 41, Reports 1997-VIII).

190. Következésképpen a Bíróság megállapítja, hogy az Egyezmény 13. Cikkén alapuló panaszt nem kell önállóan vizsgálni.

IV. AZ EGYEZMÉNY 41. ÉS 46. CIKKÉNEK ALKALMAZÁSA

191. Az Egyezmény 41. Cikke a következőt írja elő:

„Ha a Bíróság az Egyezmény vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek megsértését állapítja meg és az érdekelt Magas Szerződő Fél belső joga csak részleges jóvátételt tesz lehetővé, a Bíróság – szükség esetén – igazságos elégtételt ítél meg a sértett félnek.”

192. Az Egyezmény 46. Cikke a következőt írja elő:

„1. A Magas Szerződő Felek vállalják, hogy magukra nézve kötelezőnek tekintik a Bíróság végleges ítéletét minden ügyben, amelyben félként szerepelnek.

2. A Bíróság végleges ítéletét el kell juttatni a Miniszteri Bizottsághoz, amely ellenőrzi annak végrehajtását. [...]”

A. Általános és egyedi intézkedések feltüntetése

1. Általános elvek

193. Az ítéleteknek az Egyezmény 46. Cikkével összhangban történő végrehajtásával összefüggésben, a Bíróságnak az Egyezmény megsértését megállapító ítélete az említett rendelkezésen alapuló jogi kötelezettséget ró az államra, hogy vessen véget a jogsértésnek és oly módon orvosolja annak következményeit, hogy a lehető legteljesebb mértékben állítsa helyre a jogsértést megelőzően fennálló helyzetet. Másfelől azonban, ha a nemzeti jog nem teszi lehetővé a jogsértés következményeinek orvoslását – vagy csak részleges jóvátételt tesz lehetővé –, a 41. Cikk feljogosítja a Bíróságot, hogy a sértett félnek a megfelelőnek tűnő igazságos elégtételt megítélje. Ebből – többek között – az következik, hogy a Bíróságnak az Egyezmény vagy jegyzőkönyveinek megsértését megállapító ítélete nemcsak az igazságos elégtétel alapján megítélt összegek az érintettek számára történő megfizetésére irányuló jogi kötelezettséget ró az államra, hanem azt is, hogy a Miniszteri Bizottság felügyelete mellett belföldi jogrendjében általános és/vagy – adott esetben – egyedi intézkedések elfogadásáról döntsön azzal a céllal, hogy véget vessen a Bíróság által megállapított jogsértésnek, és oly módon orvosolja minden szempontból annak következményeit, hogy a jogsértést megelőzően fennálló helyzet a lehető legteljesebb mértékben helyreálljon (lásd Maestri v. Olaszország [GC], no. 39748/98, § 47, ECHR 2004‑I; Assanidze v. Grúzia [GC], no. 71503/01, § 198, ECHR 2004‑II; és Ilaşcu and Others v. Moldova és Oroszország [GC], no. 48787/99, § 487, ECHR a 2004-VII).

194. A Bíróság megismétli, hogy ítéletei – jellegüket tekintve – alapvetően deklaratívak, és hogy általánosságban az érintett állam feladata a Miniszteri Bizottság felügyelete mellett megválasztani a belföldi jogrendjében az Egyezmény 46. Cikke szerinti kötelezettségének teljesítése érdekében alkalmazandó eszközöket, feltéve hogy az eszközök összeegyeztethetőek a Bíróság ítéletében megállapítottakkal (lásd többek között az Öcalan v. Törökország [GC], no. 46221/99, § 210, ECHR 2005-IV; Scozzari és Giunta v. Olaszország [GC], nos. 39221/98 és 41963/98, § 249, ECHR 2000-VIII; és Brumărescu v. Románia (igazságos elégtétel) [GC], no. 28342/95, § 20, ECHR 2001-I). Az ítéletek végrehajtásának módjával kapcsolatos e mérlegelés a Szerződő Feleknek az Egyezmény alapján garantált jogok és szabadságok (1. Cikk) biztosítására irányuló elsődleges kötelezettségéhez fűződő döntési szabadságát tükrözi (lásd Papamichalopoulos and Others v. Görögország (50. Cikk), 1995. október 31., § 34, Series A no. 330‑B).

195. Kivételesen azonban a Bíróság – azzal a céllal, hogy segítsen a Szerződő Félnek a 43. Cikk szerinti kötelezettségeinek teljesítésében – törekszik jelezni, hogy mely intézkedéstípust lehet megtenni az általa megállapított jogsértés megszüntetése érdekében. Ilyen körülmények között különféle lehetőségeket javasolhat és az érintett állam mérlegelésére hagyhatja az intézkedés és végrehajtásának megválasztását (lásd például a Broniowski v. Lengyelország [GC], no. 31443/96, § 194, ECHR 2004-V). Bizonyos esetekben előfordulhat, hogy a megállapított jogsértés jellege nem enged tényleges választási lehetőséget a jogsértés orvoslásához szükséges intézkedéseket illetően, a Bíróság pedig egyedi intézkedések kijelöléséről dönthet (lásd például a fent hivatkozott Assanidze-ítélet, §§ 202 és 203; Aleksanyan v. Oroszország, no. 46468/06, § 240, 2008. december 22.; és Fatullayev v. Azerbajdzsán, no. 40984/07, §§ 176 és 177, 2010. április 22.).

2. A jelen ügyet illetően

a) Általános intézkedések

i. A felek előadásai

196. A kérelmező szerint ügye az ukrán jogrendben meglévő, abból eredő rendszerszintű problémákról tanúskodott, hogy az állam nem tartotta tiszteletben a hatáskörök szétválasztását, ami az Egyezmény 46. Cikkének alkalmazását tette szükségessé. Azzal érvelt, hogy a jelen ügyben feltárt problémák a belföldi jogszabályok releváns területe módosításának szükségessége mellett szóltak. Különösen módosításokat kell bevezetni az Alkotmányban és az IFT-ről szóló 1998. évi törvényben az IFT összetételének elveire és a bírák kinevezésével és felmentésével kapcsolatos eljárásokra vonatkozóan, valamint a közigazgatási igazságszolgáltatásról szóló törvénykönyvben az LKB joghatósága és hatáskörei tekintetében.

197. A kormány nem értett egyet és előadta, hogy az alkalmazandó belföldi jog jelentős mértékben megváltozott a kérelmező ügye belföldi hatóságok általi elbírálásának ideje óta. Különösen, az IFT-ről szóló 1998. évi törvényben eszközölt 2010. július 7-i módosítások előírták, hogy az IFT-ben részt vevő bírák száma növekedni fog, valamint hogy végső soron a bírák fogják alkotni e testület többségét (lásd a fenti 68. pontot). 2012 júniusában az IFT-ről szóló 1998. évi törvényt még tovább módosították azzal a céllal, hogy előírja azt, hogy az ügyészség által kezdeményezett előzetes vizsgálatokat nem végezheti az IFT-nek az a tagja, aki ügyész vagy ügyész volt.

198. A kormány továbbá rámutatott, hogy a Parlament által a bírák felmentésére irányuló eljárásban betöltött szerepet mérsékelték, és az ügyeket már nem kell felülvizsgálnia a parlamenti bizottságnak, és már nem is kell azokat egyéb parlamenti vizsgálatnak alávetni.

ii. A Bíróság értékelése

199. A Bíróság megállapítja, hogy a jelen ügy súlyos rendszerszintű problémákat vet fel az ukrán bírói kar működését illetően. Különösen, az ügyben megállapított jogsértések arra utalnak, hogy Ukrajnában az igazságügyi fegyelmi rendszert nem megfelelően szervezték, mivel nem biztosítja elégséges módon a bírói karnak az államhatalom egyéb ágaitól való szétválasztását. Ezen túlmenően – az igazságszolgáltatási függetlenség kárára – nem biztosít megfelelő garanciákat a fegyelmi intézkedésekkel való visszaéléssel és visszaélésszerű alkalmazásával szemben, holott az igazságszolgáltatási függetlenség képezi a demokráciák hatékony működését alátámasztó egyik legfontosabb értéket.

200. A Bíróság úgy véli, hogy a megállapított jogsértések jellege arra utal, hogy a jelen ítélet megfelelő végrehajtásához a Szerződő Államnak az igazságügyi fegyelmi rendszer reformjára irányuló számos általános intézkedést kellene megtennie. Ezeknek az intézkedéseknek a rendszer intézményi alapjának szerkezeti átalakítással járó jogalkotási reformot is magában kell foglalnia. Emellett ezeknek az intézkedéseknek ezen a területen a belföldi jog koherens alkalmazása megfelelő formáinak és elveinek kidolgozásával kell járniuk.

201. A kormány azon állításait illetően, hogy ezen a területen már életbe léptettek bizonyos biztosítékokat, a Bíróság megállapítja, hogy a 2010. július 7-i jogszabályi módosítások nem rendelkeztek közvetlen hatállyal, az IFT összetételének megváltozása pedig fokozatosan fog bekövetkezni a jövőben. A Bíróság mindenesetre megállapította, hogy ezek a módosítások ténylegesen nem oldják meg az IFT összetételének konkrét kérdését (lásd a fenti 112. pontot). A kormány által körvonalazott egyéb jogszabályi módosításokat illetően a Bíróság nem véli úgy, hogy azok lényegileg kezelnék a Bíróság által az ezen üggyel összefüggésben azonosított problémák teljes körét. Ezen ítélet indokolásának megfelelően számos olyan kérdés van, amely ezen a területen a belföldi jogszabályok és gyakorlat hibáira utal. Összegezve: a kormány által említett jogalkotási lépések nem oldják meg a jogi rendszerben tapasztalható, a jelen ügyben feltárt rendszerszintű működési zavarokat.

202. A Bíróság ennélfogva szükségesnek tartja hangsúlyozni, hogy Ukrajnának sürgősen be kell vezetnie jogrendjébe a fent körvonalazott általános reformokat. Ennek során az ukrán hatóságoknak megfelelően figyelembe kell venniük ezt az ítéletet, a Bíróság releváns ítélkezési gyakorlatát, valamint a Miniszteri Bizottság vonatkozó ajánlásait, állásfoglalásait és határozatait.

b) Egyedi intézkedések

i. A felek előadásai

203. A kérelmező azzal érvelt, hogy az egyedi jogorvoslat legmegfelelőbb formája hivatalba történő visszahelyezése vagy foglalkoztatásának helyreállítása lenne. Vagylagosan kérte, hogy a Bíróság kötelezze a Szerződő Államot a belföldi eljárások újbóli megnyitására.

204. A kormány előadta, hogy nincs szükség az egyedi jogorvoslatra vonatkozó konkrét utasításokra, mivel ezeket a kérdéseket a kormány a Miniszteri Bizottsággal együttműködve megfelelően fogja kezelni.

ii. A Bíróság értékelése

205. A Bíróság megállapította, hogy a kérelmezőt az Egyezmény 6. Cikkében foglalt, az eljárás tisztességességével kapcsolatos alapvető elvek – például a független és pártatlan bíróság elve, a jogbiztonság elve, valamint a törvény által létrehozott bíróság általi meghallgatáshoz való jog – megsértésével mentették fel. A Bíróság megállapította, hogy a kérelmező felmentése összeegyeztethetetlen a jogszerűségnek az Egyezmény 8. Cikke szerinti követelményeivel. A kérelmező – azaz a Legfelsőbb Bíróság egyik bírájának – az Egyezmény fenti elveinek nyilvánvaló figyelmen kívül hagyása melletti felmentése a bírói kar egészének függetlenségével szembeni fenyegetésnek tekinthető.

206. Ennélfogva felmerül az a kérdés, hogy milyen egyedi intézkedések lennének a legmegfelelőbbek a jelen ügyben megállapított jogsértések megszüntetésére. Sok esetben, amikor a Bíróság azt állapította meg, hogy a belföldi eljárások sértik az Egyezményt, a Bíróság kimondta, hogy a megállapított jogsértések orvoslásának legmegfelelőbb formája a belföldi eljárások újbóli megnyitása lehetne (lásd például Huseyn and Others v. Azerbajdzsán, nos. 35485/05, 45553/05, 35680/05 és 36085/05, § 262, 2011. július 26., és az ott szereplő hivatkozások). A Bíróság ennek során ezt az intézkedést konkrétan meghatározta az ítélet rendelkező részében (lásd például Lungoci v. Románia, no. 62710/00, 2006. január 26., és Ajdarić v. Horvátország, no. 20883/09, 2011. december 13.).

207. Az igazságügyi fegyelmi rendszer reformjára vonatkozó általános intézkedések bevezetésének szükségességével kapcsolatos fenti megfontolásokra tekintettel a Bíróság nem véli úgy, hogy a belföldi eljárások újbóli megnyitása a kérelmező jogai megsértése orvoslásának megfelelő formáját képezné. Nincs ok azt vélelmezni, hogy a kérelmező ügyét az Egyezmény elveivel összhangban tárgyalnák újra a közeljövőben. E körülmények között a Bíróság nem tartja ésszerűnek ilyen intézkedés javasolását.

208. Mindezek után a Bíróság nem tartja elfogadhatónak, hogy a kérelmező továbbra is bizonytalan legyen a tekintetben, hogy jogait miként kellene helyreállítani. A Bíróság úgy véli, hogy a jelen ügyben megállapított helyzet – jellegénél fogva – nem hagy semmiféle tényleges döntési lehetőséget a kérelmező Egyezmény szerinti jogai megsértésének orvoslásához szükséges egyedi intézkedéseket illetően. Tekintettel az ügy igencsak rendkívüli körülményeire, valamint az Egyezmény 6. és 8. Cikke megsértése megszüntetésének sürgős szükségességére, a Bíróság megállapítja, hogy a Szerződő Államnak a lehető leghamarabbi időpontban biztosítania kell a kérelmezőnek a Legfelsőbb Bíróság bírói álláshelyébe való visszahelyezését.

B. Kártérítés

1. Vagyoni kár

209. A kérelmező állítása szerint a vele szemben indított tisztességtelen eljárás miatt – amelynek eredményeként a Legfelsőbb Bíróság bírájaként felmentették –, megtagadták tőle a Legfelsőbb Bíróság bíráinak járó illetményhez való jogosultságot, az illetménytámogatást, és a bírósági nyugdíjat. A kérelmező részletes számítással szolgált a vagyoni kártérítés iránti igénye tekintetében, amelynek összege 11 720 639,86 ukrán hrivnya (UAH) azaz 1 107 255,87 euró (EUR).

210. A kormány vitatta ezt az igényt és előadta, hogy az spekulatív, túlzó és alaptalan.

211. A jelen ügy körülményei között a Bíróság úgy véli, hogy a vagyoni kártérítés kérdésében még nem lehet határozatot hozni. Ennek megfelelően a kérdésben a döntéshozatalt el kell halasztani, a későbbi eljárást pedig rögzíteni kell, tekintettel a kormány és a kérelmező között esetlegesen létrejövő megállapodásra (a Bíróság Eljárási Szabályzata 75. cikkének (1) és (4) bekezdése).

2. Nem vagyoni kár

212. A kérelmező azt állította, hogy tisztességtelen felmentése következtében jelentős kimerültséget és frusztrációt szenvedett el, amit a jogsértések megállapítása nem orvosolhatott elegendő mértékben. 20 000 euró összegben nem vagyoni kártérítés címén igazságos elégtétel megítélését kérte.

213. A kormány úgy vélte, hogy a nem vagyoni kártérítés iránti igény alaptalan.

214. A Bíróság úgy véli, hogy a kérelmező minden bizonnyal kimerültséget és szorongást szenvedett el a megállapított jogsértések miatt. Méltányos alapon – az Egyezmény 41. Cikkében előírtaknak megfelelően –6 000 eurót ítél meg a kérelmező számára nem vagyoni kártérítés címén.

C. Költségek és kiadások

215. A kérelmező továbbá 14 945,81 fontot (GBP) kért a Bíróság előtt 2012. március 23. és április 20. között felmerült költségekre és kiadásokra. Az igény a következőkből áll: a kérelmező londoni képviselőinek (Philip Leach és Jane Gordon) jogi díjai, amely képviselők 82 órát és 40 percet dolgoztak az ügyön ebben az időszakban; az EHRAC támogatási felelősének díja; adminisztratív kiadások; és fordítási költségek.

216. Az e kérdésre vonatkozó további előadásaiban a kérelmező 11 154,95 GBP-t követelt a 2012. június 12-i tárgyalással kapcsolatban felmerült költségek és kiadások címén. A követelés a következőkből állt: a kérelmező képviselőinek jogi díjai, amely képviselők 69 órát és 30 percet dolgoztak az ügyön; az EHRAC támogatási felelősének díja; adminisztratív kiadások; és fordítási költségek.

217. A kérelmező kérte, hogy az e címen odaítélt valamennyi összeget közvetlenül az EHRAC bankszámlájára fizessenek meg.

218. A kormány azzal érvelt, hogy a kérelmező nem bizonyította, hogy a költségek és kiadások szükségszerűen merültek fel. Ezen túlmenően azokat nem is támasztották alá megfelelően.

219. A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a kérelmező csak annyiban jogosult költségeinek és kiadásainak megtérítésére, amennyiben bebizonyosodott, hogy azok ténylegesen és szükségszerűen merültek fel, összegszerűségüket illetően pedig ésszerűek voltak. A jelen ügyben a Bíróság – tekintettel a rendelkezésére álló dokumentumokra és a fenti szempontokra – ésszerűnek tartja a valamennyi cím alatti költségeket fedező 12 000 EUR összeget. Az összeget közvetlenül a kérelmező képviselőinek bankszámlájára kell megfizetni.

D. Késedelmi kamat

220. A Bíróság helyénvalónak tartja, hogy a késedelmi kamat az Európai Központi Banknak a három százalékponttal növelt aktív oldali rendelkezésre állási kamatlábán alapuljon.

EZEN INDOKOK ALAPJÁN A BÍRÓSÁG EGYHANGÚLAG

1. elfogadhatónak nyilvánítja a kérelem fennmaradó részét;

2. megállapítja, hogy a független és pártatlan bíróság elvei tekintetében megsértették az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdését;

3. megállapítja, hogy megsértették az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdését a jogbiztonság elvét és a kérelmezővel szembeni eljárás tekintetében az elévülési idő hiányát illetően;

4. megállapítja, hogy megsértették az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdését a jogbiztonság elvét és a kérelmezőnek a Parlament plenáris ülésén történő felmentését illetően;

5. megállapítja, hogy megsértették az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdését a „törvény által létrehozott bíróság” elvét illetően;

6. megállapítja, hogy az Egyezmény 6. Cikkének 1. bekezdése szerinti többi panaszt nem szükséges megvizsgálni;

7. megállapítja, hogy megsértették az Egyezmény 8. Cikkét;

8. megállapítja, hogy az Egyezmény 13. Cikke szerinti panaszt nem szükséges megvizsgálni;

9. megállapítja, hogy Ukrajnának a lehető leghamarabbi időpontban biztosítania kell a kérelmezőnek a Legfelsőbb Bíróság bírói álláshelyébe való visszahelyezését;

10. megállapítja, hogy a megállapított jogsértésekből eredő vagyoni károk tekintetében az igazságos elégtétel kérdésében még nem lehet határozatot hozni, ennek megfelelően pedig

a) a kérdésben a döntéshozatalt elhalasztja;

b) felszólítja a kormányt és a kérelmezőt, hogy az ezen ítélet kihirdetésétől számított három hónapon belül nyújtsák be az erre a kérdésre vonatkozó írásbeli észrevételeiket, továbbá hogy különösen értesítsék a Bíróságot az általuk esetlegesen megkötött bármiféle megállapodásról;

c) az eljárás további részét elhalasztja, és a Kamara elnökét hatáskörrel ruházza fel ennek szükség esetén történő meghatározására;

11. megállapítja, hogy

a) a Szerződő Államnak az ítélet Egyezmény 44. Cikkének 2. bekezdése szerinti véglegessé válásának időpontjától számított három hónapon belül a kérelmező részére az alábbi összegeket kell megfizetnie:

i. 6 000 EUR (hatezer euró) az esetlegesen megfizetendő bármely adóval növelve, a teljesítés időpontjában alkalmazandó átváltási arányban meghatározott ukrán hrivnyában, nem vagyoni kártérítésként;

ii. 12 000 EUR (tizenkétezer euró) az esetlegesen megfizetendő bármely adóval növelve, a költségek és kiadások tekintetében, amelyet közvetlenül a kérelmező képviselőinek bankszámlájára kell megfizetni;

b) a fent említett három hónap lejártát követően a teljesítés időpontjáig a késedelmes időszakra az Európai Központi Bank aktív oldali rendelkezésre állási kamatlábát három százalékponttal meghaladó mértékű kamatot kell fizetni a fenti összeg után;

12. A kérelmezőnek a nem vagyoni károk, valamint költségek és kiadások tekintetében az igazságos elégtételre vonatkozó követelésének fennmaradó részét elutasítja.

Készült angol nyelven, kihirdették a Strasbourgban a Human Rights Buildingben 2013. január 9-én megtartott nyilvános tárgyaláson a Bíróság Eljárási Szabályzata 77. cikke (2) és (3) bekezdésének megfelelően.

              Claudia WesterdiekDean Spielmann
hivatalvezetőelnök

Az egyezmény 45. Cikkének 2. bekezdésével és Bíróság eljárási szabályzata 74. cikkének (2) bekezdésével összhangban Yudkivska bíró különvéleményét csatolták a jelen ítélethez.

D.S.
C.W.

A különvélemények fordítását a szöveg nem tartalmazza, azok az ítélet hivatalos nyelvi változatában (változataiban) angol és/vagy francia nyelven szerepelnek, amely hivatalos nyelvi változatok a Bíróság ítélkezési gyakorlatát tartalmazó HUDOC adatbázisban tekinthetők meg.

© Európa Tanács/Emberi Jogok Európai Bírósága, 2013.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának hivatalos nyelvei az angol és a francia. Ez a fordítás nem köti a Bíróságot, és a Bíróság nem vállal semmilyen felelősséget annak minőségéért. A fordítás letölthető az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatát tartalmazó HUDOC adatbázisból () vagy bármely olyan adatbázisból, amellyel a Bíróság azt megosztotta. Nem kereskedelmi célokra azzal a feltétellel többszörözhető, ha az ügy teljes címét idézik, a fenti szerzői jogi tájékoztatóval együtt. E fordítás bármely részének kereskedelmi célokból történő felhasználására irányuló szándék esetén, kérjük, ezt a következő címen jelezze: publishing@.

© Council of Europe/European Court of Human Rights, 2013.

The official languages of the European Court of Human Rights are English and French. This translation does not bind the Court, nor does the Court take any responsibility for the quality thereof. It may be downloaded from the HUDOC case-law database of the European Court of Human Rights () or from any other database with which the Court has shared it. It may be reproduced for non-commercial purposes on condition that the full title of the case is cited, together with the above copyright indication. If it is intended to use any part of this translation for commercial purposes, please contact publishing@.

© Conseil de l’Europe/Cour européenne des droits de l’homme, 2013.

Les langues officielles de la Cour européenne des droits de l’homme sont le français et l’anglais. La présente traduction ne lie pas la Cour, et celle-ci décline toute responsabilité quant à sa qualité. Elle peut être téléchargée à partir de HUDOC, la base de jurisprudence de la Cour européenne des droits de l’homme (). ou de toute autre base de données à laquelle HUDOC l’a communiquée. Elle peut être reproduite à des fins non commerciales, sous réserve que le titre de l’affaire soit cité en entier et s’accompagne de l’indication de copyright ci-dessus. Toute personne souhaitant se servir de tout ou partie de la présente traduction à des fins commerciales est invitée à le signaler à l’adresse suivante : publishing@.

[1] Kijavítva 2013. április 9-én, az ítélet a következő szöveggel egészült ki: „(Комітет Верховної Ради України з питань правосуддя)”.

[2] Kijavítva 2013. április 9-én: a szöveg korábban „2010. május 20-án” volt.

[3] Kijavítva 2013. április 9-én: a szöveg korábban „ugyanaznap” volt.

[4] Kijavítva 2013. április 9-én: az ítélet „A Bíróság tanácskozásainak időpontjában fennálló állapotukban” szövegrésszel egészült ki.

[5]5. Judicial Independence in Transition. Seibert-Fohr, Anja (szerk.), 2012., XIII, 1378. o.

[6] Kijavítva 2013. április 9-én: a szöveg korábban „megtagadásában” volt [a magyar nyelvi változatot nem érinti. A ford. megj.]

[7] Kijavítva 2013. április 9-én: a szöveg korábban „az igazságszolgáltatási rendszerről szóló, 2002. évi törvény” volt.

Full & Egal Universal Law Academy