CASE OF SABANCHIYEVA AND OTHERS v. RUSSIA - [Hungarian Translation] by the COE/ECHR

ELSŐ SZEKCIÓ

SABANCHIYEVA ÉS TÁRSAI kontra OROSZORSZÁG ÜGY

(38450/05. sz. kérelem)

ÍTÉLET

STRASBOURG

2013. június 6.

VÉGLEGES

2013. szeptember 6.

A jelen ítélet az Egyezmény 44. Cikkének 2. §-a értelmében jogerőssé vált. Szerkesztői ellenőrzés tárgyát képezheti.

© Európa Tanács/Emberi Jogok Európai Bírósága, 2013. Ez a fordítás nem köti a Bíróságot. További információkért lásd az e dokumentum végén szereplő teljes körű szerzői jogi tájékoztatást.

© Council of Europe/European Court of Human Rights, 2013. This translation does not bind the Court. For further information see the full copyright indication at the end of this document.

© Conseil de l’Europe/Cour européenne des droits de l’homme, 2013. La présente traduction ne lie pas la Cour. Pour plus de renseignements veuillez lire l’indication de copyright/droits d’auteur à la fin du présent document.

A Sabanchiyeva és társai kontra Oroszország ügyben

az Emberi Jogok Európai Bírósága (Kamara), a következőkből álló kamarában eljárva:

Isabelle Berro-Lefèvre, elnök,
Elisabeth Steiner,
Khanlar Hajiyev,
Linos-Alexandre Sicilianos,
Erik Møse,
Ksenija Turković,
Dmitry Dedov, bírák,
és André Wampach, titkárhelyettes,

a 2013. május 14-én tartott zárt ülésén,

meghozta a fent említett napon elfogadott, alábbi ítéletet:

ELJÁRÁS

1. Az ügy alapjául az Orosz Föderációval szemben az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) 34. Cikke alapján (a csatolt mellékletben felsorolt) ötven orosz állampolgár által 2005. október 26-án és 2005. november 15-én a Bírósághoz benyújtott kérelem (38450/05. sz. kérelem) szolgál.

2. A kérelmezőket a Bíróság előtt D. I. Straisteanu, N. Maltseva, E. Yezhova és A. Nikolayev, a moszkvai Stichting Russian Justice Initiative (Stichting Orosz Igazságszolgáltatási Kezdeményezés), valamint L. Dorogova, Nalcsik városban praktizáló ügyvéd képviselte. Az orosz kormányt (a továbbiakban: kormány) kezdetben P. Laptev és V. Milinchuk, az Orosz Föderációnak az Emberi Jogok Európai Bíróságához küldött egykori képviselői, később képviselője, G. Matyushkin képviselte.

3. A kérelmezők többek között azt állították, hogy elhunyt családtagjaik személyazonossága megállapításának körülményei embertelenek és megalázóak voltak, valamint hogy e személyek testének a családjuk számára való visszaadásának megtagadására vonatkozó döntés – az Egyezmény 13. és 14. Cikkével összefüggésben értelmezett 3., 8. és 9. Cikkének, további külön-külön e cikkek megsértésével – jogellenes és aránytalan volt.

4. 2008. november 6-i határozatával a Bíróság a kérelmet részben elfogadhatónak nyilvánította.

5. A kérelmezők és a kormány további írásbeli észrevételeket nyújtottak be (az Eljárási Szabályzat 59. cikkének (1) bekezdése) az ügy érdemére vonatkozóan. A felekkel folytatott konzultációt követően a Kamara úgy határozott, hogy az ügy érdemére vonatkozóan nem kell tárgyalást tartani (az Eljárási Szabályzat 59. cikke (3) bekezdésének vége), mivel a felek egymás észrevételeire írásban válaszoltak.

A TÉNYÁLLÁS

I. AZ ÜGY KÖRÜLMÉNYEI

A. A 2005. október 13-i támadás

6. 2005. október 13-án kora reggel Nalcsik városában (Kabard-Balkár Köztársaság) a bűnüldöző szerveket erősen felfegyverkezett, helyi lázadóknak tűnő személyek támadták meg. A bűnüldöző szervek között szerepeltek a következők: a Belügyminisztérium Köztársasági Osztálya, a Belügyminisztérium Központi Osztálya Főcsoportfőnökségének T. Központja, a Belügyminisztérium különböző kerületi osztályai, a Köztársasági Belügyminisztérium Különleges Célú Rendőrségi Egysége, a közlekedésrendészet különböző ellenőrzési pontjai, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat Köztársasági Osztálya, a Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat Köztársasági Osztálya, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat Határőrszolgálatának hivatala, valamint egypár, magánszemély tulajdonában álló fegyverbolt. A kormány szerint a támadásban több mint kétszázötvenen vettek részt.

7. Az ennek következtében a kormányzati erők és a lázadók közötti összecsapás legalább 2005. október 14-ig elhúzódott.

B. A kérelmezők és az elhunyt közötti családi kapcsolat

8. A kérelmezők előadták, hogy a támadásban részt vevő, és 2005. október 13-án és 14-én, vagy röviddel az után elhunyt személyek hozzátartozói (lásd a kérelmezőket az elhunytakhoz fűző családi kapcsolatokat tartalmazó mellékletet).

9. A kormány ezt az állítást nem vitatta, a 19. kérelmező, Zhanna Fyodorovna Ifraimova kivételével, aki – a kormány meglátása szerint – semmilyen rokoni kapcsolatban nem állt az elhunyt Ruslan Borisovich Tamazovval.

10. A 19. kérelmező eredeti nyilatkozata szerint az elhunyt Ruslan Borisovich Tamazov a férje volt. Később módosította ezt az állítását, és előadta, hogy hivatalosan nem voltak házasok, de 2005 februárja óta együtt éltek. A 2005. októberi események idején nyolchónapos terhes volt. A 19. kérelmező benyújtotta a 2005. december 8-án született S.T. nevére 2008. július 9-én kiállított születési anyakönyvi kivonatot. A születési anyakönyvi kivonat Ruslan Borisovich Tamazovot nevezi meg a leány apjaként és a 19. kérelmezőt annak anyjaként.

11. A kormány által eredetileg nyújtott információ szerint 2005. október 13-án és 14-én a kormányerők sikeresen leverték a támadást és nyolcvanhét helyi lázadót öltek meg. A kormány nem határozta meg pontosan a megölt személyek nevét.

12. A kormány kijelentette továbbá, hogy 2005. október 14-én letartóztatták Aslan Yuriyevich Bagovot (a 15. kérelmező két unokaöccse közül az egyiket), akinek lőtt fej- és mellkas-sérülése volt. A börtönben halt meg 2005. október 23-án.

13. 2005. október 18-án Kazbulat Betalovich Kerefov (a 17. kérelmező egyik fia és a 2005. október 13–14-i támadás egyik résztvevője) lőni kezdett az egyik helyi ellenőrzőponton dolgozó rendőrökre, és meghalt, amikor azok visszatüzeltek.

14. Az ügy elfogadhatóságára vonatkozó észrevételeiben a kormány kijelentette, hogy a hatóságok összesen kilencvenöt lázadót öltek meg a 2005. október 13-i támadásra adott reakcióként indított terroristaellenes műveletekben.

15. Alapjában véve elismerték, hogy a hatóságok által megölt személyek között szerepelt a kérelmezők által említett valamennyi elhunyt személy.

C. A 25/78-05. sz. büntetőügy

1. Az eljárás megindításáról szóló, 2005. október 13-i határozat

16. Úgy tűnik, hogy 2005. október 13-án a hatóságok 25/78-05. számon büntetőeljárást indítottak a nalcsiki támadással kapcsolatban.

17. A nyomozás során megállapították, hogy 1999 és 2005. február között magánszemélyekből – többek között A. Maskhadovból, Sh. Basayevből, I. Gorchkhanovból, A. Astemirovból, Abu-Valid Khattabból és Abu‑Dzeitből – álló csoport terroristacsoportot hozott létre. Ez a csoport szervezte a támadást. Harmincöt rendőr és tizenöt polgári személy halt meg, és százharmincegy rendőr és kilencvenkét polgári személy sebesült meg. Jelentős vagyoni kár keletkezett.

18. A kérelmezők nem vettek részt félként a 25/78-05. sz. büntetőeljárásban.

2. A kérelmezők által a nyomozás kezdeti szakaszaiban a hatóságokhoz írt levelek

19. Mindjárt a támadás után – 2005. október 13-án, 20-án, 21-én és 25-én meghatározatlan számú személy (köztük a kérelmezők közül néhányan) közös petíciókat írt alá, amelyekben azt kérték, hogy különböző tisztviselők – köztük ügyészek – adják vissza a holttesteket temetés céljából.

20. 2005. október vége és legalább 2006 áprilisa között a kérelmezők az ügyészségtől és más hatóságoktól választ kaptak, amelyekben arról tájékoztatták őket, hogy akkor kapnak végleges választ, ha befejeződik az események kivizsgálása.

21. A kérelmezők által a hazai bíróságok előtt az e válaszok kifogásolására tett kísérletek sikertelenek voltak, mivel mind az elsőfokú, mind pedig a fellebbviteli szakaszban időelőttiként elutasították ezeket.

3. A támadásban megölt lázadókkal szemben vizsgálat lefolytatásának mellőzésére vonatkozó, 2006. április 13–14-i határozatok

22. 2006. április 13–14-én a nyomozó hatóság kilencvenöt elhunyt lázadó tekintetében szüntette meg a büntetőeljárást haláluk miatt. Mindegyikőjük esetében egyedi határozatot hoztak, amelyben leírták egyéni részvételük mértékét és jellegét, valamint megállapították, hogy ezek a személyek részt vettek a támadásban, és hogy az ebből eredő ütközet miatt haltak meg. Úgy tűnik, hogy a kérelmezők által említett elhunytak az e határozattal érintett személyek között vannak.

23. A Főállamügyészi Hivatal 2006. április 14-én értesítette a kérelmezőket a fenti határozatokról, a szóban forgó határozatok másolatát azonban nem csatolták az értesítésekhez.

24. Néhány kérelmező a belföldi bíróságokhoz fordult azzal kapcsolatban, hogy a hatóságok elmulasztották számukra biztosítani a 2006. április 13–14-i határozatok másolatát. Az eljárás eredményeként a kérelmezők többsége számára átadták a releváns határozat másolatát. Megtagadták tőlük azonban azt, hogy az elhunytak törvényes képviselőiként részt vehessenek az elhunyttal szemben indult büntetőeljárásban, illetve hogy megkapják az elhunytak személyes tárgyait.

25. A strasbourgi eljárásban a kormány benyújtotta a kérelmezők minden egyes hozzátartozója tekintetében hozott 2006. április 13–14-i határozatok másolatát.

4. Az elhunytak holtteste családjaik számára való átadásának megtagadására vonatkozó, 2006. május 15-i határozat

26. A kormány szerint kilencvenöt feltételezett terrorista holttestét hamvasztották el 2006. június 22-én. A kérelmezők beadványai alapján úgy tűnik, hogy a kormány jelen ügyben előadott észrevételeiből értesültek első alkalommal a hamvasztásokról.

27. A kormány szerint a hamvasztásokra az elhunytak holtteste családjaik számára való átadásának megtagadására vonatkozó, 2006. május 15-i határozatnak megfelelően került sor. A 2006. április 13–14-i egyéni határozatokkal ellentétben, a 2006. május 15-i határozat az elhunytakra együttesen vonatkozott. A határozat többek között a következőket mondta ki:

„[...] Miután a nyomozási csoport vezetője [...] [S. köztisztviselő] megvizsgálta a 25/78-05. sz. aktában szereplő anyagokat, megállapította: [...] [hogy] a támadás feltartóztatására irányuló terroristaelhárító különleges műveletben 95 terrorista halt meg:

[A határozat az elhunytak között megnevezi a kérelmezők által említett valamennyi személyt, lásd a mellékletben szereplő listát.]

Jelenleg valamennyi igazságügyi szakértői vizsgálatot – köztük az elhunyt terroristák holttestén [...] végzett molekuláris genetikai vizsgálatokat – lezárták, személyazonosságukat pedig a megfelelő eljárás alkalmazásával megállapították.

A 2006. április 13–14-i határozatokkal a [...] Nalcsik városában különböző helyszíneken a bűnüldöző szervek munkatársai elleni támadást elkövető 95 személy tekintetében [...] a büntetőeljárási törvénykönyv 27. cikke 1. részének 2. alrésze, és 24. cikke 1. részének 2. alrésze alapján haláluk miatt lezárták a büntetőeljárást.

A temetésről szóló szövetségi törvény (8-FZ. sz. törvény) 14. szakaszának (1) bekezdése értelmében: »az Orosz Föderáció kormánya által megállapított eljárással összhangban kerül sor az olyan személy temetésére, akivel szemben a terrorcselekményeivel összefüggésben végzett nyomozást a személynek az állítólagos terrorcselekmény megakadályozása után bekövetkező halála miatt zárták le. Holtteste nem adható át temetés céljából, sírjának helyével kapcsolatban információ nem tárható fel.«

A 164. sz. rendeletnek az Orosz Föderáció kormánya által 2003. március 20-án jóváhagyott »Azon személyek temetéséről, akiknek halálára az általuk elkövetett terrorcselekmények megakadályozása miatt került sor« címet viselő 3. része értelmében »[e] személyek temetésére a haláluk bekövetkeztének helyén kerül sor és azt az Orosz Föderáció alá tartozó végrehajtási egység szervei vagy a helyi önkormányzati szervek által létrehozott, temetéssel foglalkozó ügynökségek végzik [...]«

[A fentiekre tekintettel S. hivatalnok a következőkről döntött:]a 95 terrorista eltemetése [...];végrehajtás céljából a határozatnak a Kabard-Balkár Köztársaság elnöke részére történő továbbítása;erről a határozatról [feletteseinek] tájékoztatása”.

28. A kormány azt állította, hogy a hatóságok értesítették a kérelmezőket a 2006. május 15-i határozatról, elismerték ugyanakkor, hogy a határozat másolatát nem adták át számukra.

29. Úgy tűnik, hogy a Főállamügyészi Hivatal többször tájékoztatta a kérelmezőket lényegében a holttestek átadásának megtagadásáról. Nem tűnik úgy, hogy a kérelmezők számára biztosították volna a 2006. május 15-i határozat másolatát.

30. A kérelmezők előadták, hogy a 2006. május 15-i határozat másolatát első alkalommal 2007 májusában szerezték meg a kormánynak az ügy elfogadhatóságára vonatkozó észrevételeivel együtt. Jelezték továbbá, hogy elhunyt hozzátartozóik holttesteinek elhamvasztásáról 2007 szeptemberében szereztek tudomást (lásd a fenti 26. pontot).

5. A kérelmezőknek az e két határozat tekintetében bírósági eljárások megindítására irányuló kísérletei

31. A kérelmezőknek a 2006. április 13–14-i és május 15-i határozatok bírósági felülvizsgálatára irányuló kezdeti kísérletei sikertelenek voltak, mivel a bíróságok megtagadták érveik vizsgálatát.

a) Az Alkotmánybíróság előtti eljárás

32. A kérelmezők közül néhányan a terroristák temetésére irányadó jogszabályt kifogásolták az Alkotmánybíróság előtt. Kezdeti panaszaikat időelőttiként utasították el. Végül a 13. és 14. kérelmező panaszait fogadták be vizsgálatra.

33. 2007. június 28-án az Alkotmánybíróság meghozta ítéletét (8-P. sz. ítélet), amelyben lényegében elutasította az azt állító panaszaikat, hogy alkotmányellenes a temetésről szóló törvény 14. szakaszának (1) bekezdése és az Orosz Föderáció kormányának 2003. március 20-i 164. sz. rendelete. Az ítélet többek között kimondta, hogy a megtámadott jogi rendelkezések az adott körülmények között szükségesek és igazoltak voltak. Az Alkotmánybíróság a szóban forgó jogszabály jogszerű céljaira és szükségességére vonatkozóan az alábbi következtetésekre jutott:

„[...] Ugyanakkor a zavargások kockázatával, a különböző etnikai csoportok közötti összecsapásokban és a terroristatevékenységben részt vevők rokonai által a széleskörű lakossággal és a bűnüldözési szervek tagjaival szemben alkalmazott agresszió kockázatával, végezetül pedig az emberi élettel és fajjal szembeni fenyegetéssel együtt a terrorizmus elleni küzdelemhez, valamint általánosságban és konkrétan a terrorizmus megelőzéséhez, továbbá a terrorcselekmények hatásainak helyrehozatalához fűződő érdek valamely adott történelmi háttérben igazolhatja olyan különös jogi szabályozás létrehozását, mint az azon személyek temetésére irányadó szövetségi törvény 14. szakaszának (1) bekezdése, akik terrorcselekmény megakadályozása miatt bekövetkező haláluk miatt menekülnek meg a terroristatevékenységgel kapcsolatban folytatott büntetőeljárás elől [...] E rendelkezések logikailag kapcsolódnak az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének a terrorizmussal szembeni, a kultúra eszközével történő küzdelemről szóló, 2005. november 23-i 1687 (2004) sz. ajánlásának 4. bekezdésében szereplő rendelkezésekhez, amely ajánlásban hangsúlyozták, hogy valamely meghatározott kultúra vagy vallás elemeinek – például a hősi halálnak, az önfeláldozásnak, az apokalipszisnek vagy szent háborúnak – a szélsőséges értelmezése, valamint a világi (nacionalista vagy forradalmi) ideológiák is felhasználhatók terrorcselekmények igazolására.

3.2. A terrorcselekmények által a lakosságra gyakorolt informális és pszichológiai hatás minimalizálására irányuló intézkedés – többek között propagandahatásának gyengítése – képezi a közbiztonság, valamint a polgárok erkölcsének, egészségének, jogainak és jogos érdekeinek megvédéséhez szükséges egyik eszközt. Ennélfogva épp azon célok elérésére törekszik, amelyek tekintetében az Orosz Föderáció alkotmánya és a nemzetközi jogi eszközök megengedik a releváns jogok és szabadságok korlátozását.

A terrorcselekményben esetlegesen részt vevő személyeknek a tevékenységeik áldozatává vált személyek sírjainak közelében történő eltemetése, valamint temetési szertartások megtartása és tisztelet lerovása céljából végzett megemlékezés – az imádság szimbolikus aktusaként – a terroristaeszmék propagandájának eszközéül szolgál, egyúttal pedig sértő a szóban forgó cselekmények áldozatainak hozzátartozói számára, ezzel pedig megteremtik az etnikumok közötti és vallási feszültség fokozódásának előfeltételeit.

A számos emberi áldozattal járó, széleskörű negatív társadalmi reakciót okozó, a kollektív tudatra pedig óriási hatással járó terrorcselekmény-sorozat elkövetése okán az Orosz Föderációban kialakult feltételek között a holttest [...] hozzátartozók számára történő átadása fenyegetést jelenthet a társadalmi rendre és a békére, valamint más személyek jogaira és törvényes érdekeire, továbbá biztonságukra, ideértve a gyűlöletre felbujtást és a rongálásban, erőszakban, zavargásban és összecsapásokban való részvételre felbujtást, ami további áldozatokat követelhet. Mindeközben a terrorcselekményekben részt vevő személyek temetkezési helyei néhány szélsőséges személy számára kegyhellyé válhatnak és e temetkezési helyeket propagandaeszközként használhatják a terrorizmus ideológiája és a terroristatevékenységben való részvétel céljából.

Ilyen körülmények között a szövetségi jogalkotó bevezethet az olyan személyek eltemetésére irányadó különös rendelkezéseket, akik a részvételükkel zajló terrorcselekmény megakadályozása miatt haltak meg. [...]”

34. Az ítélet továbbá megállapította, hogy a jogszabályban előírt intézkedések alkalmazása akkor tekinthető indokoltnak, ha megfelelő eljárási biztosítékok – például hatékony bírósági felülvizsgálat – voltak életben a magánszemélyek önkényességgel szembeni védelmére. A bíróság megjegyezte, hogy a büntetőeljárási törvénykönyv 123–127. cikke előírta ezt a felülvizsgálatot (lásd a lenti 87. pontot).

35. Összegezve: a bíróság a megtámadott rendelkezéseket az alkotmánynak megfelelőként hatályukban fenntartotta, ugyanakkor azokat akként értelmezte, mint amelyek megkövetelik, hogy a hatóságok csak akkor temessék el a holttesteket, ha a bíróság megerősítette az illetékes hatóság határozatát. Indokolásában a következőképpen érvelt:

„[...] A hatályos normák alkotmányos és jogi jelentése feltételezi azt a lehetőséget, hogy bírósági eljárást lehessen indítani a valamely terrorcselekményben részt vevő személyekkel szembeni büntetőügynek vagy büntetőeljárásnak a gyanúsítottak halála miatti megszüntetésére irányuló határozat kifogásolása céljából. Ennek megfelelően e rendelkezések a bíróságok azon kötelezettségét is feltételezik, hogy a panaszt érdemben vizsgálják, azaz hogy ellenőrizzék a határozat és a valamely terrorcselekményben érintett személyek részvétele tekintetében az e határozatban szereplő megállapítások jogszerűségét és megalapozottságát, valamint hogy megállapítsák [a gyanúsítottak] rehabilitálására és a büntetőügy megszüntetésére vonatkozó jogalapok hiányát. Ily módon ezek a fent említett korlátozó intézkedések alkalmazása jogszerűségének vizsgálatát vonják maguk után. A bírósági ítélet jogerőssé válásáig nem temethetők el az elhunyt földi maradványai; a megfelelő állami hatóságoknak és köztisztviselőknek minden szükséges intézkedést meg kell tenniük annak biztosítására, hogy a holttestek eltemetésére a szokással és a hagyománnyal összhangban kerül sor, különösen a földi maradványok – amennyiben lehetséges egyénileg történő – földbe való elhelyezése [...] vagy [hamvasztása] révén, valamint annak biztosítására, hogy a temetést megelőzően betartják az elhunyt személyazonosságának [...], halála időpontjának, helyének és okának megállapítására vonatkozó követelményeket. [...]”

36. G.A. Gadzhiyev bíró különvéleményt adott ki, amelyben azzal ugyan egyetértett, hogy a megtámadott rendelkezések megfelelnek az alkotmánynak, azonban eltérően vélekedett arról, hogy azokat hogyan kell értelmezni. A vélemény a következőket mondta ki:

„[...] ha a releváns bűnüldöző szervek előzetes vizsgálat alkalmával azt állapítják meg, hogy terrorcselekményt követtek el és hogy abban egy adott személy részt vett, az e személlyel szembeni büntetőeljárást viszont [...] a terrorcselekmény meghiúsítása következtében bekövetkező halála miatt szüntetik meg, és ha ezután a bűnüldöző szervek azt állapítják meg, hogy a holttest család részére temetés céljából történő átadására irányuló döntés fenyegetést jelenthet a közrendre és a békére, valamint mások egészségére, erkölcsére, jogaira, törvényes érdekeire és biztonságára nézve, akkor jogosultak a holttest átadását megtagadó és a temetés tekintetében különös rendelkezések alkalmazására vonatkozó határozatot hozni.

Ugyanakkor abban az esetben, ha valamely olyan személy holttestének átadását tagadják meg, aki az általa elkövetett terrorcselekmény megakadályozásának eredményeként halt meg, a temetésre vonatkozó határozat meghozatalára hatáskörrel rendelkező hatóságoknak biztosítaniuk kell, hogy az elhunyt személyazonosságának, halála időpontjának, helyének és okának, a temetés helyének, valamint a sírhely megfelelő azonosításához szükséges valamennyi adatnak (adott hely és szám) a megállapítására vonatkozó valamennyi követelményt betartanak. A temetésnek a hozzátartozók részvételével, a szokásnak és hagyománynak megfelelően, valamint az elhunyttal szembeni emberi tisztelet jegyében kell lezajlania. A jogállamiság vezérelte állam közigazgatási hatóságainak tiszteletben kell tartaniuk a többetnikumú társadalomnak a nemzedékről nemzedékre átszálló kulturális értékeit. [...]”

37. A.L. Kononov bíró eltérő különvéleményt adott ki, amelyben a szóban forgó jogszabályt az alkotmánnyal összeegyeztethetetlenként írta le. Különösen a következőt jegyezte meg:

„[...] Az elhunytak holttestének hozzátartozóik részére történő átadását megtiltó és anonim temetésüket előíró megtámadott normák – meglátásunk szerint – teljes mértékben erkölcstelenek és a korábbi nemzedékek legcivilizálatlanabb, legbarbárabb és legalapvetőbb nézeteit tükrözik. [...]

Aligha követel különös indokolást vagy a jog által írásban történő biztosítást a minden személyt megillető azon jog, hogy méltóságban, családjának hagyományaival és szokásaival összhangban temessék el. Ez a jog egyértelműen magától értetődik, és talán nincs is más olyan természetes jog, amely ennyire az emberi természetből eredne. Ugyanilyen természetes és vitathatatlan minden személy azon joga, hogy a számára kedves hozzátartozóját eltemethesse, hogy alkalma legyen erkölcsi kötelességének eleget tenni és emberi mivoltját bemutatni, elbúcsúzni az elhunyttól, meggyászolni őt, vagy megemlékezni róla – függetlenül az elhunyt társadalmi és állami megítélésétől –, hogy joga legyen sírhelyhez, ami minden civilizációban szent értéket és az emlékezés szimbólumát képviseli. [...]”

b) Későbbi eljárások

38. Az alkotmánybíróság 2007. június 28-i ítéletét követően a belföldi bíróságok nyilvánvalóan módosítottak megközelítésükön, és vállalták a 2006. április 13–14-i és május 15-i határozatok alaki jogszerűségének felülvizsgálatát.

39. Három (12., 21. és 33. sz.) kérelmező meg tudta szerezni az elhunyt hozzátartozóikra vonatkozó 2006. április 13–14-i határozatok másolatát, de ezzel kapcsolatban, és a 2006. május 15-i határozattal kapcsolatban sem indítottak eljárást.

40. Tizenöt (1., 2., 4., 8., 18., 25., 26., 32., 34., 35., 37., 39., 42., 43. és 44. sz.) kérelmező nem kért vagy nem kapott másolatot a 2006. április 13–14-i határozatokról, és nem indított eljárást az ebben az ügyben hozott egyik határozattal összefüggésben sem.

41. A többi kérelmező – három (39., 42. és 43. sz.) kérelmező kivételével – megszerezte a hozzátartozóikra vonatkozó 2006. április 13–14-i határozatok másolatát és bírósági eljárást indított azok kifogásolása céljából.

42. Hét kérelmező (3., 15., 17., 30., 38., 41. és 49. sz. kérelmező; lásd a mellékletben szereplő 1. táblázatot) – néhány eljárást követően – a Kabard-Balkár Köztársaság Legfelsőbb Bírósága által végső fokon meghozott kedvező ítéletet kapott, amely mind a 2006. április 13–14-i határozatokat, mind pedig a 2006. május 15-i határozatot mint jogellenest semmisítette meg. A 2006. április 13–14-i határozatokat illetően a bíróságok megállapították, hogy ezek a határozatok nem veszik figyelembe a büntető törvénykönyv 205. cikkének legutóbbi módosításait (lásd a lenti 76. pontot) és újabb vizsgálat céljából visszautalták az ügyet a nyomozó hatósághoz. A 2006. május 15-i határozatot abban a részében megsemmisítették, amelyben az a 2006. április 13–14-i határozatokon alapult, továbbá amiatt is, mert azt nem az erre hatáskörrel rendelkező köztisztviselő hozta. A kérelmezők szerint ezeket az ítéleteket nem hajtották végre.

43. Úgy tűnik, hogy a belföldi bíróságok ezt követően módosítottak a büntető törvénykönyv 205. cikke módosításainak figyelembevételére irányuló követelménnyel kapcsolatos álláspontjukon, és felügyeleti felülvizsgálat keretében elkezdték megsemmisíteni a határozatokat (lásd a lenti 45. pontot).

44. Tizenkilenc kérelmező (5., 6., 9., 10., 11., 13., 14., 16., 19., 20., 22., 24., 27., 28., 31., 40., 45., 46., 50. sz. kérelmező; lásd a mellékletben szereplő 2. táblázatot) – jó néhány eljárást követően – a Kabard-Balkár Köztársaság Legfelsőbb Bírósága által végső fokon meghozott kedvező ítéletet kapott. Ezen ítéletek kizárólag a 2006. április 13–14-i határozatokra vonatkoztak, és azokat mint jogellenest semmisítették meg. A bíróság megállapította, hogy a határozatok nem vették figyelembe a büntető törvénykönyv 205. cikkének legutóbbi módosításait, és újabb vizsgálat céljából visszautalták az ügyet a nyomozó hatósághoz. Úgy tűnik, hogy e kérelmezők nem indítottak önálló eljárást a 2006. május 15-i határozat tekintetében. A kérelmezők szerint az ítéleteket nem hajtották végre.

45. A 13. kérelmező által indított eljárással kapcsolatban a kormány által benyújtott információk szerint az ügynek az alacsonyabb fokú bíróságok általi újabb vizsgálata a 2006. április 13–14-i határozatot hatályában teljes egészében fenntartó 2007. november 3-i végleges határozatot eredményezte.

46. A hazai eljárásokban három kérelmezőtől (7., 23. és 47. sz. kérelmező; lásd a mellékletben szereplő 3. táblázatot) kifejezetten megtagadták az elhunyt hozzátartozóikra vonatkozó 2006. április 13–14-i határozatok másolatát, ennek eredményeként pedig az illetékes bíróságok nem tudták felülvizsgálni a 2006. április 13–14-i és május 15-i határozatok jogszerűségét. A Kabard-Balkár Köztársaság Legfelsőbb Bírósága ítéleteiben konkrétan megállapította, hogy a nyomozó hatóság jogellenesen tagadta meg a 2006. április 13–14-i határozatok másolatának a kérelmezők és a bíróságok számára történő átadását és hozzáférés biztosítását az e kérelmezők elhunyt családtagjai tekintetében keletkezett releváns ügyiratokhoz. Beadványaiban a Szerződő Fél kormánya kifejtette, hogy a szóban forgó kérelmezők elhunyt családtagjai tekintetében a nyomozás során gyűjtött bizonyítékot is felhasználták a támadásban részt vevő, életben maradt személyekkel szembeni büntetőeljárásban, valamint hogy az említett megtagadást e büntetőeljárások integritása megőrzésének szükségessége indokolta.

47. Két kérelmező (29. és 36. sz. kérelmező; lásd a mellékletben szereplő 4. táblázatot) megkapta a 2006. április 13–14-i határozatok elhunyt hozzátartozóikra vonatkozó részének másolatát, és azokat sikertelenül kifogásolta a bíróság előtt. A Kabard-Balkár Köztársaság Legfelsőbb Bírósága elutasította fellebbezéseiket, és a határozatok hatályát mint jogszerűt fenntartotta. E kérelmezők esetében ugyanez a bíróság később a 2006. május 15-i határozatot amiatt jogellenesnek nyilvánító kedvező ítéletet hozott, hogy azt nem hatáskörrel rendelkező köztisztviselő hozta.

48. A 48. kérelmező, Oksana Nikolayevna Daova megszerezte a bátyja, Valeriy Nikolayevich Tleuzhev és fére, Zurab Nazranovich Daov tekintetében hozott 2006. április 13–14-i határozatok másolatát, de azokat sikertelenül kifogásolta a bíróság előtt. 2008. február 6-i és július 8-i jogerős ítéleteiben a Kabard-Balkár Köztársaság Legfelsőbb Bírósága elutasította a bátyja és férje tekintetében benyújtott fellebbezéseit. Nem tűnik úgy, hogy a 2006. május 15-i határozattal kapcsolatban bármiféle bírósági eljárást indított volna.

49. A kormány azzal érvelt, hogy a kérelmezők a 2006. április 13–14-i határozatok másolatait és a vonatkozó ügyiratokat bármikor megkaphatták volna.

50. A 48. kérelmező jelezte, hogy csak néhány kérelmező számára biztosítottak ilyen hozzáférést.

D. Az elhunytak holtteste tárolásának és személyazonosságuk megállapításának körülményei a 2005. október 13-i támadás után

1. A kérelmezők eredeti előadása

51. A holttestek személyazonosságának megállapításában részt vevő kérelmezők szerint a holttesteket a 2005. október 13-i és 14-i események után jó néhány napig a városi hullaházban és más helyiségekben egyáltalán nem megfelelő feltételek mellett tárolták. Különösen, a holttestek erőteljes szagot árasztottak a megfelelő hűtés hiánya miatt, továbbá a holttesteket össze-vissza egymáson helyezték el.

52. Egy nem meghatározott időpontban G.G. Kushkhova – a 30. kérelmező egyik hozzátartozója – írásban panaszolta, hogy a holttesteket egymásra rakták és hogy azokat környezeti hőmérsékleten tárolják, és megjegyezte, hogy a holttestek némelyike bomlásnak indult és erőteljes, rothadó szagot áraszt. Egy nem meghatározott időpontban a 42. kérelmező, F.N. Arkhagova kijelentette, hogy a szóban forgó események utáni 9. napon látta a holttesteket, és hogy akkorra már némelyikük bomlásnak indult és férges volt. Kereshev úr, a 16. kérelmező férje azt mondta, hogy amikor 2005. október 15-én részt vett a személyazonosság megállapítására irányuló eljárásban, a holttestek meztelenek voltak és azokat egymáson helyezték el. Alakayev úr, az 5. kérelmező férje és Sabanchiyeva asszony, az 1. kérelmező is hasonló írásbeli észrevételeket tett.

53. A kérelmezők – nyilvánvalóan a hűtőkamionokban készült – videofelvételt adtak át állításaik alátámasztásra, amely megerősítette, hogy a holttestek meztelenek voltak és hogy némelyiküket egymásra helyezték.

2. A kormány 2005. december 6-i válasza

54. A Bíróság 2005. november 4-i kérésére válaszul a kormány előadta, hogy a várost megtámadó személyek holttestét „kifejezetten holttestek hosszú távú tárolására tervezett és valamennyi szükséges eszközzel rendelkező helyiségekben” tárolták.

3. Az államügyész 2006. április 14-i levele

55. A kérelmezőknek a – döbbenetes tárolási körülményekre magyarázatot kérő – levelére válaszul a Főállamügyészi Hivatal 2006. április 14-i levelében kijelentette, hogy a holttestekre vonatkozó eljárási határozat meghozataláig azokat különleges felszereléssel rendelkező helyiségekben tárolták a megfelelő hőmérsékletre beállított hűtőkamrákban. A hatóságok nem közölték, hogy hol tárolták a holttesteket.

4. A kormány észrevételei a holttestek tárolásáról

56. A megengedhetőségre vonatkozó 2007. május 22-i észrevételeiben a kormány kifejtette, hogy az események után a holttesteket először a nalcsiki hullaházba küldték. Ott levetkőztették őket, ruháikat pedig igazságügyi szakértői vizsgálatra küldték. Ezt követően valamennyi holttestet az összes tárolási berendezéssel felszerelt két hűtőkamionban helyeztek el, és azokat genetikai vizsgálatra küldték Rosztovba. A kormány azt is elismerte, hogy a támadás után azonnal nem állt rendelkezésre a holttestek tárolására szolgáló létesítmény, és a kérelmezők által benyújtott felvétel valószínűleg éppen ezt rögzítette.

5. A kérelmezőknek a holttestek személyazonosságának megállapítására vonatkozó észrevételei

57. A kérelmezők beadványaiban nem szerepel olyan információ, amely megerősítené azt, hogy négy – a 2., 8., 26. és 32. – kérelmező részt vett volna a személyazonosság megállapítására irányuló releváns eljárásban.

58. Tizenhárom (4., 5., 6., 11., 14., 16., 30., 33., 36., 41., 44., 46. és 50.) kérelmező személyesen nem vett részt a személyazonosság megállapítására irányuló eljárásban, mert a holttesteket más azonosította.

59. A többi 33 (1., 3., 7., 9., 10., 12., 13., 15., 17., 18., 19., 20., 21., 22., 23., 24., 25., 27., 28., 29., 31., 34., 35., 37., 38., 39., 40., 42., 43., 45., 47., 48. és 49.) kérelmező kézzel írt nyilatkozatot nyújtott be, amelyek megerősítették a személyazonosság megállapítására irányuló eljárásban való személyes részvételüket (lásd a mellékletben szereplő 5. táblázatot).

60. A kérelmezők szerint mind a nalcsiki városi hullaházban, mind pedig a Belügyminisztériumhoz tartozó földterületen parkoló két hűtőkamionban hozzáfértek a holttestekhez. A holttestekhez való hozzáférés biztosítása véletlenszerű volt, mivel nem mindenkit engedtek be, aki pedig részt akart venni a személyazonosság megállapítására irányuló eljárásban. Néhány esetben a hozzáférés biztosítását nem megfelelően dokumentálták.

61. Mivel a hozzáférés biztosítása korlátozott volt, a megfelelő létesítményeket rendszerint az elhunytak hozzátartozóiból álló tömegek vették körül.

6. A kormány további észrevételei a holttestek személyazonosságának megállapításáról

62. A kormány részben vitatta a kérelmezők érveit. A személyazonosság megállapításáról készült jegyzőkönyvekre hivatkoztak, megerősítve, hogy az 57. pontban felsorolt mind a négy kérelmező, valamint a 44. kérelmező, Lyubov Mikhaylovna Gonibova, is részt vett a személyazonosság megállapításában. Vitatták, hogy a 9. (Anzhelika Yuryevna Arkhestova), a 17–20. (Betal Muradinovich Kerefov, Magomed Khassimovich Attoyev, Zhanna Fyodorovna Ifraimova), valamint a 39. kérelmező (Karalbi Masadovich Amshokov) személyesen vett részt a személyazonosság megállapítására irányuló eljárásban. Megerősítették a fenti 59. pontban felsorolt többi kérelmező részvételét.

63. A kormány beadványai szerint valamennyi holttestet először a nalcsiki hullaházban tároltak. 2005. október 14. és 18. között a kérelmezők megvizsgálták a holttesteket és a ruházatot. 2005. október 19-től a holttesteket két hűtőkamionban helyezték el. 2005. november 1-jén a kamionokat molekuláris genetikai vizsgálatok céljából Rosztovba vitték, 2006. június 22-én pedig minden holttestet elhamvasztottak. 2005. október 13. és 22. között a személyazonosság megállapítására irányuló eljárásért felelős személy a nyomozási csoport vezetője, P. nyomozó volt. 2005. október 22-től őt S. nyomozó váltotta fel

64. A kormány legfrissebb beadványai szerint a 2005. október 13-i események következtében elhunyt személyek száma a következően alakult: 12 polgári személy, rendőrség és a bűnüldöző szervek 35 tagja, valamint a támadásban részt vevő 87 személy.

II. A RELEVÁNS BELFÖLDI JOG ÉS GYAKORLAT

A. A temetésről szóló törvény releváns rendelkezései

65. A (8-FZ. sz., 1996. január 12-i) temetésről szóló törvény a következő rendelkezéseket tartalmazza:

3. szakasz: A temetés

„E szövetségi törvény értelmében elhantolás valamely személy halálát követően teste (vagy maradványai) temetésének a higiéniai vagy egyéb követelményekkel nem ellentétes, és a szokásoknak és hagyományoknak megfelelő szertartásos cselekedetei. Az elhantolásra sor kerülhet oly módon, hogy a testet (vagy maradványait) a földbe (sírba vagy kriptába temetés), tűzbe (hamvasztás a hamvakat tartalmazó urnának az ezt követő eltemetésével), vízbe (tengeri temetés) helyezik. [...]”

4. szakasz: Temetési helyszínek

„1. Az elhantolás helyszínei [a vonatkozó szabályokkal összhangban] az elhunyt holttestének (maradványainak) eltemetésére szolgáló temetőkkel, az elhunyt hamvait tartalmazó urnák tárolására szolgáló urnasírhellyel [...], halotthamvasztóval [...], valamint az elhunyt temetésére szolgáló más [...] épületekkel rendelkező, különösen erre kijelölt területek. [...]”

5. szakasz: A személynek a halálát követően holttestének méltó kezelésével kapcsolatos kívánságaira vonatkozó nyilatkozata

„1. Valamely személynek a halálát követően testének méltó kezelésével kapcsolatos kívánságaira vonatkozó nyilatkozata (az elhunyt végakarata) szóban, tanúk jelenlétében vagy írásban kifejezett kívánsága az alábbiakra vonatkozóan:

- a boncoláshoz való hozzájárulása vagy hozzájárulásának hiánya;

- az ahhoz való hozzájárulása vagy hozzájárulásának hiánya, hogy testének részeit vagy szöveteit eltávolítsák;

- az, hogy meghatározott szokások és hagyományok összességének megfelelően egy meghatározott helyen, korábban elhunyt konkrét személyek mellett temessék el;

- elhamvasszák;

- az, hogy ezen óhajok teljesítését egy konkrét személyre bízza.

2. Az elhunyt személy testének méltó kezelése tekintetében végzett tevékenységeket az elhunyt óhajaival összhangban kell lefolytatni, kivéve ha olyan körülmények állnak fenn, amelyek ezek teljesítését lehetetlenné teszik, illetve ha [nemzeti] jogszabály ettől eltérő szabályokat ír elő.

3. Amennyiben az elhunyt nem nyilvánította ki óhaját, az e szakasz 1. részében meghatározott tevékenységek engedélyezésének joga az elhunyt házastársát, közeli családtagjait (gyermekek, szülők, örökbefogadott gyermekek és örökbefogadó szülők, testvérek, unokák, nagyszülők), más hozzátartozóit vagy jogi képviselőjét, ilyen személyek hiányában pedig az elhunyt temetéséért felelősséget vállaló személyeket illeti meg.”

6. szakasz: Az elhunyt óhajainak végrehajtói

„Az elhunyt óhajaival kapcsolatos nyilatkozatának végrehajtói a végrendeletben ekként megjelölt személyek, ha ezt vállalják. Amennyiben semmi nem utal kifejezetten az elhunyt óhajaival kapcsolatos nyilatkozat végrehajtóira vagy ha a kijelölt személyek nem vállalják, hogy ilyen minőségben eljárnak, a nyilatkozatban szereplő irányvonalakat az elhunyt túlélő házastársa, közeli családtagjai vagy más hozzátartozói, illetve jogi képviselői hajtják végre. Az elhunyt óhajaival kapcsolatos nyilatkozatában szereplő irányvonalak végrehajtásának a kijelölt személy általi indokolt megtagadása esetén az elhunytat az e kötelezettség elvégzését vállaló más személy vagy szakosodott temetkezési szolgáltató is eltemetheti.”

7. szakasz: Az elhunyt elhantolással kapcsolatos óhajainak végrehajtása

„1. Az Orosz Föderáció területén minden ember számára garantált az, hogy halálát követően elhantolását óhajainak figyelembevételével, testének (maradványainak) vagy hamvainak eltemetése céljából ingyenes földterület biztosítása mellett az e szövetségi törvénnyel összhangban kerül sor [...]”

8. szakasz: Biztosítékok az elhunyt temetése során

„Az elhunyt házastársát, közeli családtagjait, más hozzátartozóit vagy jogi képviselőjét, illetve az elhunyt eltemetésének kötelezettségét vállaló személyeket a következő garancia illeti meg:

(1) az elhunyt elhantolásához szükséges dokumentumoknak a halál oka megállapításának időpontjától számított egy napon belüli kiadása; azokban az esetekben, amikor indokolt volt az elhunytat boncolás céljából halottasházban tárolni, az elhunyt testének a házastárs, közeli családtagok, más hozzátartozók vagy jogi képviselő, illetve az elhunyt eltemetésének kötelezettségét vállaló személy kérésére történő átadása nem vehet a halál oka megállapításának időpontjától számított kettőnél több napot igénybe; [...]”

B. A terroristatevékenység és a terrorizmus jogi fogalommeghatározásai

66. Az Orosz Föderáció 130-FZ. sz. törvényének (a terrorizmus felszámolásáról szóló törvény) 3. szakasza a terrorizmus fogalmát a következőképpen határozza meg:

„[...] természetes személyekkel vagy szervezetekkel szemben alkalmazott erőszak vagy annak alkalmazásával való fenyegetés, továbbá tulajdon és más fizikai tárgyak elpusztítása (vagy megkárosítása) vagy elpusztításukkal (vagy megkárosításukkal) való fenyegetés, ami veszélyt jelent az emberek életére nézve, a tulajdonban jelentős veszteséget okoz, társadalmi szempontból veszélyes következményeket von maga után, amelyet azzal a céllal követnek el, hogy aláássák a közbiztonságot, megfélemlítsék a lakosságot, vagy nyomást gyakoroljanak az állami szervekre azzal a céllal, hogy a terroristák számára kedvező döntéseket hozzanak vagy hogy eleget tegyenek a tulajdonra irányuló és/vagy más jellegű jogellenes érdekeiknek; valamely állami vagy közszereplő életére azzal a céllal gyakorolt merénylet, hogy megakadályozzák állami vagy más politikai tevékenységét vagy hogy ilyen tevékenységét megbosszulja; illetve külföldi állam képviselőjének vagy nemzetközi szervezet nemzetközi védelemben részesülő tisztviselőjének, illetve nemzetközi védelem alatt álló személyek hivatalos helyiségeinek vagy közlekedési eszközeinek megtámadása, ha ezt a cselekményt háború kiváltása vagy nemzetközi kapcsolatok megsértésének céljából követik el.”

67. A törvény értelmében vett terroristatevékenység a következőket foglalja magában:

„(1) terrorcselekmény szervezése, tervezése, előkészítése és elkövetése;

(2) természetes személyekkel vagy szervezetekkel szemben terrorcselekmény vagy erőszak elkövetésére, illetve terrorista célokból fizikai tárgyak elpusztítására való felbujtás;

(3) jogellenes fegyveres alakulat, bűnszövetség (bűnszervezet), illetve terrorcselekmény elkövetésével foglalkozó szervezett csoport megszervezése, illetve az ezekben való részvétel;

(4) terroristák toborzása, felfegyverzése, képzése és alkalmazása;

(5) terrorista szervezet vagy terroristacsoport szándékos finanszírozása, illetve az annak nyújtott egyéb segítség.”

68. A 3. szakasz a terrorcselekmény fogalmát a következőképpen határozza meg:

„[...] robbantás, gyújtogatás, nukleáris robbanóeszközök, illetve radioaktív, vegyi, biológiai, robbanó-, mérgező, vagy könnyen kölcsönhatásba lépő mérgező anyagok alkalmazása vagy azzal való fenyegetés formájában terrorista jellegű bűncselekmény közvetlen elkövetése; közlekedési eszközök vagy más tárgyak elpusztítása, megkárosítása vagy elfoglalása; állami vagy közszereplő, illetve nemzeti, etnikai, vallásos vagy más lakossági csoport képviselőinek életére gyakorolt merénylet; túszejtés vagy emberrablás; határozatlan számú személy életének, egészségének vagy tulajdonának veszélyeztetése, baleseti körülmények vagy ember okozta katasztrófák előidézése, illetve az ilyen veszélykeltésre szolgáló valódi fenyegetések révén; fenyegetés terjesztése bármilyen formában vagy bármilyen eszközzel; bármely más cselekmény, amely veszélyezteti az emberi életet, jelentős vagyoni veszteséget okoz, illetve társadalmi szempontból más veszélyes következményekkel jár.”

69. Ugyanez a szakasz a terrorista fogalmát a következőképpen határozza meg:

„[...] az a személy, aki terroristatevékenység elvégzésében bármilyen formában részt vesz.”

C. A terroristák temetésére irányadó jogszabály

70. 2002. október 26-án terroristatámadás történ a moszkvai északkeleti színházban, aminek következtében jelentős számú áldozattal – köztük több tucat túsz halálával – járó túszhelyzet alakult ki (lásd Finogenov and Others v. Oroszország, nos. 18299/03 és 27311/03, §§ 8-14, ECHR 2011 (kivonatok)).

71. Nem sokkal a támadás után, 2002. december 11-én Oroszország a 16. szakasz (1) bekezdésével való kiegészítéssel módosította a terrorizmus felszámolásáról szóló törvényt, amely bekezdés szövege a következő:

„[A] terrorcselekmény megakadályozásának következében meghalt terroristák temetésére az Orosz Föderáció kormánya által megállapított eljárással összhangban kerül sor. Holttestük nem adható át temetés céljából, sírjuk helyével kapcsolatban információ nem tárható fel.”

72. Ugyanaznap Oroszország a 14. szakasz (1) bekezdésével való kiegészítéssel szintén módosította az (FZ – 170. sz.) temetésről szóló törvényt, amely bekezdés szövege a következő:

„[A]z Orosz Föderáció kormánya által megállapított eljárással összhangban kerül sor az olyan személy temetésére, akivel szemben a terrorcselekményeivel összefüggésben végzett nyomozást az állítólagos terrorcselekmény megakadályozása után bekövetkező halála miatt zárták le. Holttestük nem adható át temetés céljából, sírjuk helyével kapcsolatban információ nem tárható fel.”

73. Az Orosz Föderáció kormányának 2003. március 20-i – a terrorizmus felszámolásáról szóló törvény 16. szakaszának (1) bekezdésével összhangban elfogadott – 164. sz. rendelete meghatározza az olyan személyek temetésére irányuló eljárást, akiknek halálát az általuk okozott terrorcselekmények megakadályozása okozta:

„[...] 3. [E] személyek temetésére a haláluk bekövetkeztének helyén kerül sor és azt az Orosz Föderáció alá tartozó végrehajtási egység szervei vagy a helyi önkormányzati szervek által létrehozott temetkezési ügynökségek végzik [...]

4. A temetkezési ügynökség által az [e] személyek temetésével kapcsolatban nyújtott szolgáltatások közé tartoznak a következők: a temetéshez szükséges dokumentumok feldolgozása; a holttest felöltöztetése; sírhely biztosítása; a holttestnek (maradványoknak) a temetés (hamvasztás) helyére szállítása; temetés.

A holttestnek (maradványoknak) a temetés (hamvasztás) helyére vasúton vagy légi közlekedéssel történő szállítását meghatározott eljárás szerint kiadott szállítási engedély alapján végzik.

A temetés helyszínét a temetésről szóló törvényben megállapított korlátozásokra is figyelemmel határozzák meg.

5. A temetés céljából az előzetes nyomozást végző köztisztviselő megküldi az összes szükséges dokumentumot – köztük az [e] személyek ellen folyamatban lévő büntetőügy és a nyomozás lezárására vonatkozó határozat másolatát – a temetkezési vállalkozás számára; megküldi továbbá a halál tényét megerősítő nyilatkozatot a személy utolsó állandó tartózkodási helye szerinti okmányirodának.

6. Az [érintett] személy hozzátartozóit az előzetes nyomozást végző köztisztviselő tájékoztatja azon okmányiroda helyéről, ahonnan beszerezhetik a halotti anyakönyvi kivonatot.

7. Az előzetes nyomozást végző köztisztviselő mérlegelése alapján [e] személyek hozzátartozói számára átadhatók a valamely orvosi szervezet által a halállal kapcsolatban kiállított orvosi dokumentumok másolatai, valamint a boncolásról készült jegyzőkönyv (amennyiben sor került boncolásra); a személyes tárgyakat is vissza kell adni, amennyiben azok nem képezték elkobzás tárgyát.

8. A temetkezési vállalkozás jelentést készít az elvégzett temetésről, amelyet megküldenek az előzetes nyomozást végző köztisztviselőnek; a dokumentum a büntetőügy iratainak részét képezi.”

D. Az Alkotmánybíróság 2011. július 14-i 16-P. sz. ítélete

74. Az Orosz Föderáció Alkotmánybírósága 2011. július 14-én vizsgált egy, a büntetőeljárási törvénykönyv 24. cikke 1. része 4. alrésze (A büntetőeljárás indításának vagy lezárásának megtagadására irányuló határozat indokai) és 254. cikke 1. része (Büntetőeljárásnak bírósági tárgyalás során történő lezárása) alkotmányosságának kifogásolására vonatkozóan két magánszemély által benyújtott panaszt. A bíróság megállapította, hogy a fent említett törvényi rendelkezések alkotmányellenesek, mivel előírták azt a lehetőséget, hogy valamely büntetőügyet a gyanúsított (vagy vádlott) halála miatt az érintett személy közeli hozzátartozói hozzájárulásának beszerzése nélkül zárjanak le. A bíróság többek között a következőket állapította meg:

„[...] az egyéni jogokhoz fűződő alapvető eljárási garanciák – köztük az ártatlanság vélelmének – tiszteletben tartását a büntetőügynek a felmentést nem biztosító körülményekre hivatkozással történő megszüntetésére vonatkozó kérdés eldöntése során is biztosítani kell. A hatáskörrel rendelkező szerveknek a büntetőügy megindításának vagy a büntetőügy büntetőeljárás tárgyalást megelőző szakaszaiban történő lezárásának megtagadására irányuló határozat meghozatala során azt kell kiindulópontnak tekinteniük, hogy nem tekinthetők bűnösöknek azok a személyek, akikkel szemben a büntetőeljárást megszüntették [nem nyilvánították őket bűnösnek valamely bűncselekményben] – alkotmányos értelemben ezek a személyek mindössze akként tekinthetők, hogy a releváns gyanúk vagy vádak miatt büntetőeljárás részes felei voltak az említett szakaszban [...]

Ugyanakkor a büntetőügynek a gyanúsított (vagy vádlott) halála miatti megszüntetésével [a hatóság] a gyanúsított (vagy vádlott) bűnösségének bizonyítására irányuló folyamatot is leállítja, ezzel azonban nem szüntetik meg a vádat vagy gyanút, épp ellenkezőleg: [a hatóság] valójában a bűncselekmény [...] meghatározott személy általi elkövetését és az említett személy halála miatt a büntetőeljárás lefolytatásának ellehetetlenülését állapítja meg. Ezzel a logikával a szóban forgó személyt – ítélet elfogadása vagy jogerőssé válása nélkül – nyilvánítják bűnösnek, ez pedig az államnak az említett személy alkotmány [...] [különféle rendelkezései] által védett becsülete, méltósága és jóhírneve bírói védelmének biztosítására irányuló feladatának megsértését jelenti, és bírósághoz fordulásuk jogának megsértését képezi azon személyek esetében, akiknek érdekeit ez a határozat esetlegesen érinti [...]

[...] [más szóval] a büntetőügynek a felmentést nem biztosító körülményekre hivatkozással történő megszüntetésére általánosságban akkor van lehetőség, ha a büntetőeljárásban részt vevő személyek jogait betartották, ami többek között azt jelenti, hogy biztosítani kell a gyanúsított (vagy a vádlott) hozzájárulását az ilyen döntés meghozatalához] [...]

[...] Ha azonban a szóban forgó személy kifogásolja [az ilyen döntést], jogosultnak kell lennie arra, hogy a vele szemben indult eljárás a bíróság előtti vizsgálat szakaszába érjen. [...]

[A bíróság – az alkalmazandó belföldi rendelkezések elemzését követően – megállapítja, hogy] a büntetőeljárási törvénykönyv nem írta elő, hogy [azon elhunyt személy hozzátartozói, akivel szemben a büntetőügyet megszüntették] bármiféle olyan joggal rendelkeztek volna, amely lehetővé tette volna számukra a korábban vádolt, elhunyt hozzátartozójuk jogainak védelmét. Mivel az érintett személyek – és legelsősorban az elhunyt valamennyi közeli hozzátartozója – nem vehetnek részt az eljárásban, a nyomozó, illetve a bíróság a [vonatkozó] eljárási határozatokat [...] a védelem részvétele nélkül hozza. [...]

Az ilyen korlátozásokat objektíve vagy ésszerűen nem igazolja semmi, és azok [a szóban forgó személyek alkotmányos jogainak] megsértését vonják maguk után. [...]

[A bíróság továbbá megállapítja, hogy] az elhunyt személy közeli hozzátartozóinak az elhunyt személy felmentéséhez fűződő jogai és törvényes érdekei védelmének [...] akként kell sorra kerülnie, hogy a büntetőeljárás keretében biztosítják számukra a szükséges jogállást és az abból eredő törvényes jogokat. [...]

[A bíróság megállapítja, hogy a büntetőeljárási törvénykönyv 125. cikkében előírt jogok nem voltak elégségesek az érdekelt személyek megfelelő szintű bírói védelmének garantálásához.] [...]

[Ily módon azokban az esetekben, amikor] a közeli hozzátartozók az eljárásnak a korábban gyanúsított vagy vádlott személy halála miatti megszüntetését kifogásolják, a hatáskörrel rendelkező nyomozó szervnek vagy a bíróságnak el kell végeznie az ügy vizsgálatát. Az érdekelt személyeknek ugyanakkor ugyanazon jogokat kell élvezniük, mint amelyeket [maga] az elhunyt élvezett volna. [...]”

E. A büntető törvénykönyv vonatkozó rendelkezései

75. A büntető törvénykönyv 105. cikkének („Emberölés”) a releváns időpontban hatályos szövege a következőt írja elő:

„1. Az emberölés – azaz más személy halálának szándékos okozása – hattól tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

76. A büntető törvénykönyv 205. cikkének („Terrorizmus”) a 2006. július 27-i 153-FZ. sz. szövetségi törvény 2007. január 1-jei hatálybalépését megelőző változata a következőt írja elő:

„1. A terrorizmus – azaz a robbantás, a gyújtogatás vagy az emberi életet veszélyeztető vagy jelentős vagyoni kárt okozó vagy társadalmi szempontból más súlyos következményekkel járó más tett elkövetése –, ha ezt a közbiztonság aláásásának, a lakosság megfenyegetésének, illetve a hatóságok általi döntéshozatal befolyásolásának céljából hajtották végre, továbbá az ilyen tettek ezekkel azonos célokból történő elkövetésével való fenyegetés nyolctól tizenkét évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. [...]”

77. Ugyanezen 2006. július 27-i szövetségi törvény átnevezte és módosította a büntető törvénykönyv 205. cikkét, amely jelenleg a „Terrorcselekmény” címet viseli, és a következőt írja elő:

„1. Robbantás, gyújtogatás vagy más olyan tett elkövetése, amely a nyilvánosság körében félelmet kelt és veszélyezteti az emberi életet, jelentős vagyoni kárt okoz vagy más súlyos következményekkel jár, és amelyet azzal a céllal követnek el, hogy a hatóságok vagy nemzetközi szervezetek általi döntéshozatalra befolyást gyakoroljanak, továbbá az ilyen tettek ezekkel azonos célokból történő elkövetésével való fenyegetés nyolctól tizenkét évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

F. A büntetőeljárási törvénykönyv vonatkozó rendelkezései

78. A büntetőeljárási törvénykönyv 5. cikkének meghatározása szerint közeli hozzátartozók: a házastársak, a szülők, a gyermekek, az örökbefogadó szülők, az örökbefogadott gyermekek, a testvérek, a nagyszülők és az unokák.

79. A törvénykönyv 11. cikkének 1. része a következőt írja elő:

„[...] a bíróság, az ügyész, és a nyomozó köteles tájékoztatni a gyanúsítottat, a vádlottat, a sértettet, a polgári jogi felet, valamint a büntetőeljárásban részt vevő más feleket jogaikról, feladataikról és felelősségükről, valamint lehetőséget biztosítani számukra, hogy e jogokat érvényesíthessék.”

80. A büntetőeljárási törvénykönyv 20. és 21. cikke, valamint Oroszország büntető törvénykönyvének 16. fejezete előírja, hogy a valamely személy halálát eredményező ügyek akkor közvádas ügyek, ha esetükben a bűncselekmény sértettjének akaratától függetlenül folytatnak nyomozást és vizsgálatot. Minden olyan esetben, amikor bűncselekmény elkövetésére utaló jelek vannak, a megfelelő köztisztviselőknek meg kell tenniük az esemény kivizsgálására és a szóban forgó bűncselekmény elkövetéséért felelős személy vagy személyek személyazonosságának megállapítására irányuló, a büntetőeljárási törvénykönyvben meghatározott intézkedéseket.

81. A törvénykönyv 22. cikke leírja a büntetőeljárásban a sértetti jogállást:

„A sértett, jogi képviselője és (vagy) ügyvédje jogosult a vádlottal szembeni büntetőeljárásban részt venni [...]”

82. A törvénykönyv 24. cikke felsorolja a büntetőügy megindításának megtagadására vagy az eljárás megszüntetésére vonatkozó határozat lehetséges indokait:

„(1). A következő indokok valamelyikének fennállása esetén nem indítható büntetőügy, a már megindult büntetőügyet pedig meg kell szüntetni:

[...]

(4) a vádlott vagy gyanúsított halála, kivéve azokat az ügyeket, amelyekben az eljárás folytatása az elhunyt személy vád alóli felmentéséhez szükséges. [...]”

83. A törvénykönyv 27. cikke kimondja a következőt is:

„1. A gyanúsítottal vagy vádlottal szembeni büntetőeljárást a következő indokok valamelyikére hivatkozva meg kell szüntetni:

(2) a büntetőügy megszüntetése [a 24. cikk 1. részében – többek között 4. alrészében – említett valamely indokra] hivatkozva [...]”

84. A 27. cikk 2. része felsorolja azokat a helyzeteket, amelyekben a megfelelő köztisztviselőnek be kell szereznie a gyanúsított vagy a vádlott hozzájárulását a büntetőeljárás megszüntetéséhez. Nem kell senki hozzájárulását megszerezni az érintett személy halála esetén.

85. A törvénykönyv 42. cikke a sértettet bűncselekmény következtében „fizikai, vagyoni vagy nem vagyoni kárt elszenvedő természetes személyként” határozza meg, azzal, hogy a valamely személyt sértettként elismerő határozatot nyomozónak vagy bíróságnak kell meghoznia. A cikk kimondja emellett a következőket:

„[...] (2) A sértett jogosult:

(4) bizonyíték benyújtására;

(5) kifogások és indítványok előterjesztésére;

[...]

(8) képviseletre;

(9) a [nyomozó] engedélyével a sértett kérésére lefolytatott nyomozati cselekményekben való részvételre [...];

[...]

(12) az előzetes nyomozás befejezésekor a büntetőügy anyagainak tanulmányozására [...];

(13) arra, hogy megkapja a büntetőügy megindítására vonatkozó azon határozatok másolatait, amelyek elismerik sértetti minőségét, illetve ezt megtagadják, illetve amelyek a büntetőügy megszüntetésére vonatkoznak [...];

(22) arra, hogy az e törvénykönyvben meghatározott egyéb jogokkal éljen.”

E rendelkezés 8. része a következőt mondja ki:

„Halált okozó bűncselekményekre vonatkozó büntetőügyekben a sértettnek az e rendelkezésben meghatározott jogai valamely közeli hozzátartozójára szállnak át.”

86. A törvénykönyv 45. cikk kimondja:

„1. A sértettet [...] ügyvéd képviselheti [...]

4. A büntetőügyben a sértett személyes részvétele [...] nem zárja ki azt a jogát, hogy [az említett büntetőügyben ügyvéd] képviselje.”

87. A törvénykönyv 19. cikke a törvénykönyvben – és különösen annak 123–127. cikkében – meghatározott eljárással összhangban biztosítja a fellebbezést a különféle hatóságok határozataival szemben:

123. cikk: Fellebbezési jog

„A nyomozást folytató szerv, a vizsgálatot folytató tisztviselő, a nyomozó, az ügyész vagy a bíróság intézkedéseivel (mulasztásaival) és határozataival szemben az e törvénykönyvben megállapított eljárással összhangban fellebbezést nyújthatnak be a büntetőeljárás bírósági szakaszában részt vevő személyek és bármely más olyan személy, akinek érdekeit a szóban forgó eljárási cselekmények és az elfogadott eljárási határozatok érintik.”

124. cikk: Valamely panasznak az ügyész általi megvizsgálására irányuló eljárás

„1. Az ügyész a panaszt annak kézhezvételétől számított három napon belül megvizsgálja. Rendkívüli esetekben, amikor további anyagok benyújtását kell kérni, illetve amikor egyéb intézkedéseket kell megtenni a panasz vizsgálatához, megengedett a panasz tíz napon belüli vizsgálata; erről a kérelmezőt megfelelően tájékoztatni kell.

2. A panasz vizsgálatát követően az ügyész a panasz teljes egészben vagy részben történő megengedhetőségére vagy annak elutasítására vonatkozó határozatot hoz.

3. A kérelmezőt haladéktalanul tájékoztatják a panaszra vonatkozóan hozott határozatról, és a panasszal szembeni fellebbezés benyújtására irányuló eljárásról.

4. Az e törvénykönyvben előírt esetekben a vizsgálatot folytató tisztviselő, a nyomozó vagy az ügyész jogosult fellebbezést benyújtani magasabb besorolású ügyészhez az ügyész intézkedéseivel (mulasztásaival) és határozataival szemben.”

125. cikk: A panaszok vizsgálatára irányuló bírósági eljárás

„1. A vizsgálatot folytató tisztviselőnek, a nyomozónak és az ügyésznek a büntetőügy megindításának megtagadására vagy a büntetőügy megszüntetésére vonatkozó határozataival, valamint a részükről hozott és tett, a bíróság előtti büntetőeljárásban részt vevő személyek alkotmányos jogait és szabadságait esetlegesen sértő vagy a polgárok igazságszolgáltatáshoz való hozzáférését megakadályozó határozatokkal és intézkedésekkel (vagy az intézkedés hiányával) szemben fellebbezést lehet benyújtani az előzetes vizsgálat lefolytatásának helye szerinti kerületi bíróságnál.

2. A panaszt a kérelmező vagy ügyvédje, jogi képviselője vagy képviselője akár közvetlenül, akár a vizsgálatot folytató tisztviselőn, a nyomozón vagy az ügyészen nyújthatja be a bírósághoz.

3. A bíró legkésőbb a panasz benyújtásának időpontjától számított 5 napon belül – a kérelmezőnek és ügyvédjének, jogi képviselőjének vagy képviselőjének jelenlétében, büntetőügy esetén más olyan személyek és az ügyész jelenlétében tartott tárgyaláson, amely személyek érdekeit a fellebbezés tárgyát képező intézkedés (intézkedés hiánya) vagy határozat érinti – ellenőrzi a vizsgálatot folytató tisztviselő, a nyomozó és az ügyész által tett intézkedések (vagy intézkedés hiánya), és az általuk hozott határozatok jogszerűségét és megalapozottságát. A panasz vizsgálatának időpontjáról megfelelően tájékoztatott és a jelenlétükhöz nem ragaszkodó személyek általi részvétel elmulasztása nem tekinthető a panasz bíróság általi vizsgálata akadályának. A panaszokat a bíróság – ellenkező előírás hiányában – nyilvános tárgyaláson vizsgálja. [...]

4. A bírósági tárgyalás elején a bíró bejelenti, hogy mely panaszt vizsgálja, bemutatkozik a tárgyaláson részt vevő személyeknek, és elmagyarázza jogaikat és feladataikat. A kérelmező – ha részt vesz a tárgyaláson – kifejti panaszának indokait, ezután pedig a részt vevő többi személy adja elő bizonyítékait. A kérelmező jogosult válaszolni.

5. A panasz vizsgálatát követően a bíró a következő határozatok valamelyikét fogadja el:

(1) az adott tisztviselő intézkedésének (vagy intézkedése hiányának), illetve határozatának jogszerűtlenségét vagy megalapozatlanságát megállapító, és a köztisztviselőnek a jogsértés orvoslásának biztosítása tekintetében fennálló felelősségét megállapító határozat;

(2) a panaszt elutasító határozat.

6. A bíró határozatának másolatai megküldik a kérelmező és az ügyész számára.

7. A panasz benyújtása csak akkor van felfüggesztő hatállyal a fellebbezés tárgyát képező intézkedés és határozat végrehajtására, ha a vizsgáló szerv, a vizsgálatot folytató tisztviselő, a nyomozó, az ügyész vagy a bíró ezt szükségesnek tartja.”

127. cikk: Ítéletekkel, bírósági határozatokkal vagy végzésekkel szemben benyújtott panaszok és ügyészi fellebbezések

„1. A [...] [törvénykönyv egyéb rendelkezésiben] megállapított szabályokkal összhangban kell benyújtani az elsőfokú és a fellebbviteli bíróságok ítéleteivel, határozataival vagy végzéseivel szemben benyújtott panaszokat és ügyészi fellebbezéseket, valamint a tárgyalást megelőző szakaszban a büntetőügyekben hozott bírósági határozatokkal szembeni panaszokat és ügyészi fellebbezéseket.

2. A jogerőre emelkedett bírósági határozatokkal szembeni panaszokat és ügyészi fellebbezéseket a [törvénykönyv egyéb rendelkezésiben] megállapított szabályokkal összhangban kell benyújtani.”

88. A törvénykönyv 148. cikke a büntetőeljárás indításának mellőzésére irányuló határozatokkal szembeni fellebbezésekre irányadó rendelkezéseket állapítja meg:

„1. Ha nincs jogalap büntetőeljárás megindítására, az ügyész, a nyomozó, a vizsgáló szerv vagy a vizsgálatot folytató tisztviselő határozatot hoz a büntetőeljárás megindításának mellőzéséről. A büntetőeljárás megindításának az e törvénykönyv 24. cikke első bekezdésének 2. pontja alapján történő mellőzéséről szóló határozat kizárólag az érintett személy tekintetében elfogadható.

2. Az érintett személy(ek) általi elkövetésének gyanúja alapján a bűncselekményre vonatkozóan rendelkezésre álló információk ellenőrzését követően a büntetőeljárás megindításának mellőzéséről szóló határozat meghozatalakor az ügyész, a nyomozó vagy a vizsgáló szerv köteles mérlegelni a büntetőeljárás az azon személlyel szemben szándékos hamis vád miatti megindításának lehetőségét, aki a bűncselekménnyel kapcsolatos hamis információt bejelentette vagy terjesztette.

3. A bűncselekményre vonatkozó, a tömegmédiában nyilvánosságra hozott információ ellenőrzését követően a bűncselekményre vonatkozó büntetőeljárás megindításának mellőzéséről szóló határozatot nyilvánosságra kell hozni.

4. A büntetőeljárás megindításának mellőzéséről szóló határozat másolatát a határozat meghozatalától számított 24 órán belül meg kell küldeni a kérelmezőnek és az ügyésznek. Ebben az esetben a kérelmezőt tájékoztatják a határozattal szembeni fellebbezési jogáról és a fellebbezés benyújtására vonatkozó eljárásról.

5. A büntetőeljárás megindításának mellőzéséről szóló határozattal szemben az ügyésznél vagy a bíróságnál az e törvénykönyv 124. és 125. cikkében megállapított eljárással összhangban lehet fellebbezést benyújtani.

6. Ha az ügyész megállapítja, hogy a büntetőeljárás megindításának mellőzéséről szóló valamely határozat jogellenes vagy megalapozatlan, visszavonja a büntetőeljárás megindításának mellőzéséről szóló határozatot és az e cikkben megállapított módon megindítja a büntetőeljárást vagy további ellenőrzés céljából visszaküldi az iratokat.

7. Ha a bíró megállapítja, hogy a büntetőeljárás megindításának mellőzéséről szóló valamely határozat jogellenes vagy megalapozatlan, elfogadja az ennek megfelelő határozatot, végrehajtás céljából továbbítja azt az ügyésznek és értesíti a kérelmezőt.”

G. Oroszország Legfelsőbb Bírósága teljes ülésének vonatkozó állásfoglalásai

89. „A büntetőeljárásban a sértett részvételére irányadó jogszabályok bíróságok általi alkalmazásának gyakorlatáról” szóló, 1985. november 1-jei 16. sz. állásfoglalásával a Legfelsőbb Bírósága teljes ülése összefoglalta és kifejtette a büntetőeljárásban a sértett – régi 1960. évi büntetőeljárási törvénykönyv szerinti – jogállásával kapcsolatban fennálló gyakorlatot:

„[...] 2. [...] sértett az a magánszemély, aki nem vagyoni, fizikai vagy vagyoni kárt szenved el közvetlenül. Ilyen magánszemély sértettként való elismerése nem függ a személy életkorától, fizikai vagy pszichés állapotától. [...]

4. Mivel [...] a sértett halálával járó bűncselekményekkel kapcsolatos ügyekben, a [vonatkozó] jogok [átszállnak] a [sértett] közeli hozzátartozóira, akik közül az egyiket – a hozzátartozók közötti megállapodásra tekintettel – sértettként kell elismerni. Ha az elhunyt közeli hozzátartozóin kívül más is ragaszkodik ahhoz, hogy sértettként ismerjék el, őt is el lehet ismerni sértettként [...]”

90. A teljes egészében az 1985. november 1-jei 16. sz. állásfoglalás helyébe lépő „A büntetőeljárásban a sértett részvételére irányadó normák bíróságok általi alkalmazásának gyakorlatáról” szóló, 2010. június 29-i 17. sz. állásfoglalással a Legfelsőbb Bírósága teljes ülése összefoglalta és kifejtette a büntetőeljárásban a sértett – új 2001. évi büntetőeljárási törvénykönyv szerinti – jogállásával kapcsolatban fennálló gyakorlatot:

„[...] 2. A törvénnyel összhangban a sértettnek – azaz annak a természetes személynek, aki nem vagyoni, fizikai vagy vagyoni kárt szenvedett el – [...] érdeke fűződik a büntetőeljáráshoz, amelynek védelme érdekében a vád oldalán a büntetőeljárásban részt vevő személyként, a fél jogait élvezi.

Sértettként kell elismerni azt a személyt, aki bűncselekmény következtében kárt szenvedett el, állampolgárságától, életkorától, fizikai vagy pszichés állapotától, illetve személyiségének más aspektusaitól függetlenül, továbbá attól függetlenül, hogy az említett bűncselekmény elkövetésében részt vevőként azonosítottak-e bárkit.

A bíróságoknak figyelembe kell venniük továbbá a sértettnek a bűncselekmény vagy a büntetőjogilag tiltott cselekmény beszámíthatatlanság állapotában való elkövetésével okozott bármely kárt. [...]

3. A büntetőeljárási törvénykönyv 42. cikkének 1. részével összhangban az a személy, aki [bűncselekmény] következtében kárt szenvedett el, az őt sértettként elismerő határozatnak a [hatáskörrel rendelkező] nyomozó [...] vagy bíróság általi elfogadásától kezdve megszerzi a büntetőeljárásra irányadó jogszabályban meghatározott jogokat és kötelezettséget. Ugyanakkor szem előtt kell tartani, hogy e személy sértettként meglévő jogállását tényszerű helyzete alapján határozzák meg [...] [ekként ez az eljárási jellegű döntés pusztán a fennálló tényszerű helyzetet tükrözi, de nem határozza azt meg].

A szóban forgó személy a megfelelő kérelem benyújtásával ismertetheti el magát sértettként. [...] Valakinek a sértettként való elismerésének megtagadása, valamint az [érintett köztisztviselőnek] az említett személy sértettként való elismerését eredményező mulasztása ellen bíróság előtt fellebbezést lehet benyújtani a büntetőeljárási törvénykönyv 124. és 125. cikkében meghatározott büntetőügyben tárgyalást megelőző eljárás keretében. [...]

5. A halált okozó bűncselekményekkel kapcsolatos büntetőügyekben a sértett jogai átszállnak a sértett valamely közeli hozzátartozójára (a büntetőeljárási törvénykönyv 42. cikkének 8. része). A büntetőeljárási törvénykönyv 5. cikkének 4. része értelmében a közeli hozzátartozók a következők: házastársak, szülők, gyermekek, örökbefogadó szülők, örökbefogadott gyermekek, testvérek, nagyszülők és unokák.

Ha a bűncselekmény egyidejűleg több közeli hozzátartozó jogait és jogos érdekeit érintette, és mindegyikük ragaszkodik a sértett jogainak megszerzéséhez, ezek a személyek is elismerhetők sértettként. [...]

7. A büntetőeljárási törvénykönyv 45. cikkének 1. része szerint a sértettet [...] nemcsak ügyvéd, hanem a megfelelő jogi tanácsadásra képes más [...] személy is képviselheti. [...]

9. A bíróságoknak be kell tartaniuk a jogi követelményeket a tekintetben, hogy a büntetőeljárásról szóló jogszabályban meghatározott jogköreinek [...] alkalmazása céljából eljáró sértett [...] jogosult megkapni a büntetőügy megindítására, sértetti jogállásának elismerésére [...], és a büntetőügy megszüntetésére vonatkozó határozatok másolatát [...], valamint az érdekeit érintő más eljárási dokumentumok másolatát (a büntetőeljárási törvénykönyv 42. cikke). [...]

11. A felek jogai egyenlőségének elve (a büntetőeljárási törvénykönyv 244. cikke) alapján a sértett a védelemmel azonos jogokkal rendelkezik kifogások, kérelmek előterjesztésére, bizonyítékok benyújtására, arra, hogy vizsgálatokban részt vegyen, valamint hogy bíróság előtt felszólaljon [...]

A sértett, képviselője vagy jogi képviselője számára a büntetőeljárás bármely szakaszában lehetőséget kell biztosítani arra, hogy tájékoztassa a bíróságot az ügy érdemére vonatkozó álláspontjáról, valamint hogy előadja az ezen álláspont igazolására általa szükségesnek tartott érveket. A bíróságnak ugyanakkor figyelembe kell vennie a sértett által a jogait vagy jogi érdekeit érintő kérdések tekintetében felhozott érveket, és ezekre vonatkozóan a bírósági határozatban indokolással ellátott értékeléssel kell szolgálnia. [...]

A bíróságok – azzal a céllal, hogy megteremtsék az ahhoz szükséges feltételeket, hogy a sértett eljárási feladatait el tudja végezni, jogait pedig érvényesíteni tudja [...] – indokolt esetben intézkedéseket tesznek azzal a céllal, hogy segítséget nyújtsanak a sértett számára a bizonyítékok beszerzésében (dokumentumok átvétele, bizonyítványokra vonatkozó kérelmek benyújtása stb.).

12. Saját jogainak, valamint jogi érdekeinek védelme érdekében a sértett, jogi képviselője, illetve képviselője [...] a vizsgált ügyben jogosult valamennyi bírósági eljárásban részt venni. E jog biztosítása céljából az elnöklő bírónak tájékoztatnia kell őket a bírósági eljárás határnapjáról, időpontjáról és helyéről. [...]”

III. MÁS RELEVÁNS FORRÁSOK

91. A kérelmezők előadták, hogy semelyik más európai ország joga nem rendelkezik a temetésről szóló törvény 14. szakaszának (1) bekezdéséhez hasonló rendelkezéssel.

92. Azt is előadták, hogy ténylegesen hasonló gyakorlat létezik Izraelben és hogy azt anélkül alkalmazzák közigazgatási szinten, hogy törvényben kodifikálták volna. Hivatkoztak a Barake and Others v. Minister of Defence & Others ügyben 2002. április 14-én hozott HCJ 3114/02. sz. ítéletre, amelyben az izraeli legfelsőbb bíróság elítélte a gyakorlatot. A kérelmezők szerint 2004-ben az izraeli hatóságok bejelentették, hogy – „rendkívüli körülményektől eltérő helyzeteken kívül” – véget vetnek a palesztinok holtteste visszaadásának megtagadásával kapcsolatos gyakorlatnak.

93. A kérelmezők hivatkoztak továbbá az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának a Fehéroroszországgal, Tádzsikisztánnal és Üzbegisztánnal szemben indított ügyekben a polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya alapján kiadott hét véleményére, amely ügyekben a hatóságok megtagadták egy halálraítélt hozzátartozóinak tájékoztatását a kivégzés időpontjáról, a holttest temetés céljából történő átadását, illetve a sírhely elhelyezkedésével kapcsolatos információ feltárását (886/1999. sz. ügy, Bondarenko v. Fehéroroszország, 2003. április 3., 10.2. pont; 887/1999. sz. ügy, Lyashkevich v. Fehéroroszország, 2003. április 3., 9.2. pont; 915/2000. sz. ügy, Sultanova v. Üzbegisztán, 2006. március 30., 7.10. pont; 959/2000. sz. ügy, Bazarova v. Üzbegisztán, 2006. július 14., 8.5. pont; 973/2001. sz. ügy, Khalilova v. Tádzsikisztán, 2005. március 30., 7.7. pont; 985/2001. sz. ügy, Aliboeva v. Tádzsikisztán, 2005. október 18., 6.7. pont; 1044/2002. sz. ügy, Shukurova v. Tádzsikisztán, 2006. március 17., 8.7. pont). Különösen, az Aliboeva v. Tádzsikisztán ügyben ( 985/2001. sz. ügy) az Emberi Jogi Bizottság a következőt állapította meg:

„6.7. A Bizottság tudomásul vette a kérelmező azon állítását, amely szerint a hatóságok nem tájékoztatták őt férje kivégzéséről, hanem a kivégzés után továbbra is engedték, hogy férje nevében közbenjárjon. A Bizottság megállapítja, hogy az akkoriban hatályos jog nem tette lehetővé, hogy a halálraítélt családját akár a kivégzés időpontjáról, akár a kivégzett elítélt sírjának helyéről tájékoztassák. A Bizottság megérti, hogy a kérelmezőnek – mint az elítélt feleségének – folyamatos gyötrelmet és mentális stresszt okozott a kivégzéshez vezető körülmények, valamint a sír elhelyezkedése körüli tartós bizonytalanság. A Bizottság emlékeztet arra, hogy a kivégzés időpontját és a sír elhelyezkedését övező titkolózás, valamint a holttest temetés céljából történő átadásának megtagadása a családok megfélemlítésének, illetve megbüntetésének hatásával jár azáltal, hogy szándékosan bizonytalanságban és aggodalomban tartották őket. A Bizottság úgy véli, hogy – az egyezségokmány 7. cikkét megsértve – kimeríti a kérelmezővel szembeni embertelen bánásmódot az, hogy a hatóságok először nem tájékoztatták a kérelmezőt férjének kivégzéséről, valamint hogy nem tájékoztatták sírjának elhelyezkedéséről”.

94. A kérelmezők az Emberi Jogok Amerikaközi Bíróságának a Moiwana Village v. Suriname (Inter-Am Ct. H.R., (Ser. C) No. 145 (2005) ügyben 2005. június 5-én hozott ítéletére is hivatkoznak. Ebben az ügyben állami hivatalnokok támadták meg Moiwana faluját 1986-ban, és a n’djuka törzs 39 tagját megölték (86(15) pont). A hatóságok azt is megakadályozták, hogy a túlélők megkeressék a holttesteket. Jelentették továbbá, hogy egypár holttestet elhamvasztottak. A Bíróság részletesen leírta a n’djuka törzs sajátos temetési szertartásait, és megjegyezte a következőket:

„86(7). A n’djukáknak olyan sajátos szertartásaik vannak, amelyeket a közösség valamely tagjának halálakor pontosan követni kell. Számos vallásos szertartást kell elvégezni, amelyek elvégzéséhez hat hónaptól egy évig tartó időre van szükség; ezek a szertartások a közösség több tagjának részvételét, és a n’djuka közösség bármely más szertartásánál több forrás alkalmazását teszik szükségessé.

86(8). Rendkívül fontos, hogy az elhunyt földi maradványai a birtokukban legyenek, mivel a holttestet meghatározott módon kell kezelni a n’djuka halotti szertartások során, és azokat a megfelelő leszármazói rendben kell a sírba helyezni. Kizárólag azok nem részesülnek megtisztelő temetésben, akiket gonosznak minősítettek. Ezenfelül igencsak sértőnek tekintik a hamvasztás gondolatát valamennyi maroon társadalomban.

86(9). Ha a különféle temetési szertartásokat nem a n’djuka hagyománynak megfelelően végzik, az erkölcsi sértésnek minősül, ami nemcsak az elhunyt személy szellemét bőszíti fel, hanem a közösség más elődjeit is sértheti. Ez számos »szellem okozta megbetegedést« okozhat, amelyek tényleges fizikai betegségként manifesztálódnak és amelyek potenciálisan a természetes leszármazók teljes körére kihatással lehetnek. A n’djukák szerint az ilyen betegségek nem gyógyulnak maguktól, hanem azokat kulturális és szertartásos eszközökön keresztül kell megoldani; ellenkező esetben a betegségek generációkon keresztül fenn fognak állni.”

95. Az Amerikaközi Bíróság ítéletének 100. pontjában megállapította, hogy a kérelmezőkkel szemben az emberi jogok amerikai nyilatkozata 5. cikkébe ütköző embertelen bánásmódot alkalmaztak, mert:

„[...] a moiwana közösség tagjai szenvedésének egyik legfőbb forrása, hogy nem tudják, mi történt szeretteik földi maradványaival, emiatt pedig nem tiszteleghetnek előttük és nem temethetik el őket a n’djuka kultúra alapvető normáinak megfelelően. A Bíróság megjegyzi, hogy ezután érthető az, ha a közösség tagjainak feszültséget okoztak azok a beszámolók, amelyek szerint néhány holttestet elégettek [...]”.

96. Az igazságos elégtétel részeként (az ítélet 208. pontja) Suriname kormányát a következőkre kötelezték:

„[...] haladéktalanul szerezze vissza a moiwana közösség 1986-os támadás során megölt tagjainak földi maradványait. Ha az állam talál ilyen maradványokat, azokat a lehető leghamarabb visszajuttatja a közösség életben maradt tagjainak, hogy az elhunytak a n’djuka kultúra szertartásainak megfelelően részesülhessenek végtisztességben”.

A JOGKÉRDÉS

I. A KORMÁNY ELŐZETES KIFOGÁSA

97. A kormány előadta, hogy a 19. kérelmezőnek, Zhanna Fyodorovna Ifraimovának nincs jogosultsága az elhunyt Ruslan Borisovich Tamazov tekintetében az ebben az ügyben szereplő események kifogásolására. Állításuk alátámasztására a hatóságok általi meghallgatás során a hölgy által tett azon állítólagos nyilatkozatra hivatkoznak, amely szerint Tamazov úrral mindössze egy hónapig élt együtt 2005 februárjában. A kormány álláspontja szerint ez nem elegendő ahhoz, hogy Tamazov úr hozzátartozójának lehessen tekinteni. Kitartottak amellett, hogy a kérelmezőnek és Tamazov úrnak hivatalosan házastársaknak kellett volna lenniük.

98. Válaszában a 19. kérelmező előadta, hogy Tamazov úr az élettársa volt, és hogy egy 2005. februári vallásos esküvői szertartást követően éltek együtt, valamint hogy titokban az után is találkozgattak, hogy Tamazov úr a körözött személyek listájára került. A kérelmező azt is előadta, hogy nyolc hónapos terhes volt akkor, amikor 2005 októberében azonosította Tamazov holttestét.

99. A Bíróság először is megjegyzi, hogy a belföldi bíróságokban még az Ifraimova asszony és Tamazov úr közötti, hivatalosan bejegyzett házasság hiánya ellenére sem merült fel semmilyen kétség azt illetően, hogy a 2006. április 13–14-i határozatok tekintetében jogosult az eljárásban részt venni (lásd a fenti 44. pontot). A kérelmező ezen túlmenően benyújtotta születési anyakönyvi kivonatának másolatát, amely lényegében megerősíti azon korábbi állításait, hogy a 2005. októberi események során valóban nyolchónapos terhes volt, és hogy lányának apja az elhunyt Tamazov úr (lásd a fenti 10. pontot). Ilyen körülmények között a Bíróság megbizonyosodott arról, hogy megfelelő kapcsolat állt fenn közöttük az Egyezmény 35. Cikkének alkalmazásában, és hogy nem indokolt kétségbe vonni azt, hogy jogosult ezt az ügyet a Bíróság elé terjeszteni.

100. A fentiek tükrében a Bíróság elutasítja az előzetes kifogást. A Bíróság ugyanakkor a 2006. május 15-i határozattal összefüggésben az Egyezmény 8. Cikke alkalmazhatóságának értékelése során (lásd a lenti 119. pontot) szükségesnek tartja figyelembe venni a 19. kérelmező és Tamazov úr közötti kapcsolat jellegére vonatkozóan a kormány által előterjesztett érveket.

II. AZ EGYEZMÉNY 3. CIKKÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS MEGSÉRTÉSE

101. A kérelmezők azokat a körülményeket kifogásolják, amelyek között a személyazonosság megállapítására irányuló eljárás során elhunyt hozzátartozóik holttestét tárolták. Elégedetlenek voltak továbbá a személyazonosság megállapítására irányuló eljárásban a személyes részvételüket övező körülményekkel is. A kérelmezők szerint a hatóságok által velük szemben alkalmazott bánásmód miatt az Egyezmény 3. Cikkének megsértését eredményező lelki szenvedést szenvedtek el, amely cikk a következőt írja elő:

„Senkit sem lehet kínzásnak, vagy embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni.”

A. A felek előadásai

102. A kérelmezők fenntartották panaszaikat. Azzal érveltek, hogy nem teljes a kormánynak a személyazonosság megállapítására irányuló eljárásban részt vevő személyeket tartalmazó listája.

103. A kormány nem értett egyet. Előadták, hogy az eseményeket követően a holttesteket először a nalcsiki hullaházba küldték, ahol azokat levetkőztették, ruháikat pedig igazságügyi szakértői vizsgálatra küldték. Ezután minden holttestet valamennyi szükséges tárolási berendezéssel felszerelt két hűtött kamionba tettek. Később a holttesteket Rosztovba küldték genetikai vizsgálat céljából. A kormány elismerte, hogy a támadás után közvetlenül nem álltak rendelkezésre létesítmények a holttestek tárolására és hogy a kérelmezők által benyújtott videofelvételek valószínűleg erre utalnak. A kormány azt is megemlítette, hogy a személyazonosság megállapítására irányuló eljárás önkéntes volt.

B. A Bíróság értékelése

1. Általános elvek

104. A Bíróság számos alkalommal megjegyezte már, hogy a 3. Cikk a demokratikus társadalom egyik alapvető értékét mondja ki. Az Egyezmény még a legnehezebb körülmények között – például a terrorizmus vagy szervezett bűnözés elleni küzdelem során – is teljes mértékben tiltja a kínzást, vagy embertelen vagy megalázó bánásmódot vagy büntetést. A 3. Cikk – az Egyezmény és jegyzőkönyvei legtöbb anyagi jogi rendelkezésével ellentétben – nem ír elő kivételeket, az alól pedig a 15. Cikk alapján még a nemzet létét fenyegető más rendkívüli állapot esetén sem engedhető eltérés (lásd többek között Aksoy v. Törökország, 1996. december 18., § 62, Reports of Judgments and Decisions 1996-VI). Ahhoz, hogy a nem megfelelő bánásmód a 3. Cikk hatálya alá tartozzon, annak minimális szintű súlyosságot kell elérnie. E minimum értékelése relatív: függ az ügy valamennyi körülményétől – például a bánásmód időtartamától, annak fizikai vagy mentális hatásaitól, némely esetben pedig az áldozat nemétől, életkorától és egészségügyi állapotától (lásd többek között Írország v. Egyesült Királyság, 1978. január 18., § 162, Series A no. 25).

105. Ami a hatóságok által végrehajtott biztonsági műveletek állítólagos áldozatai hozzátartozóinak az Egyezmény 3. Cikke értelmében vett erkölcsi szenvedésre vonatkozó panaszokat illeti, a Bíróság megszorító megközelítést fogadott el, amely szerint ugyan valamely „eltűnt személy” családtagja hivatkozhat arra, hogy a 3. Cikkbe ütköző bánásmód áldozata (lásd Kurt v. Törökország, 1998. május 25., §§ 130-34, Reports 1998‑III), ugyanez az elv rendszerint nem alkalmazható azokra a helyzetekre, amikor az őrizetbe vett személyt később holtan találták (lásd például Tanlı v. Törökország, no. 26129/95, § 159, ECHR 2001‑III; Yasin Ateş v. Törökország, no. 30949/96, § 135, 2005. május 31.; és Bitiyeva and Others v. Oroszország, no. 36156/04, § 106, 2009. április 23.). Ilyen esetekben a Bíróság főszabály szerint ténymegállapításait a 2. Cikkre korlátozta. A Bíróság másfelől megállapította a 3. Cikknek a kérelmezők által az otthonaikat és tulajdonukat a szemük láttára felgyújtó biztonsági erők cselekményeinek eredményeként elszenvedett lelki szenvedés okán történt megsértését (lásd Selçuk and Asker v. Törökország, 1998. április 24., §§ 77-80, Reports 1998‑II; Yöyler v. Törökország, no. 26973/95, §§ 74-76, 2003. július 24., és Ayder and Others v. Törökország, no. 23656/94, §§ 109-11, 2004. január 8.).

106. Végezetül a Bíróság megismétli megszilárdult ítélkezési gyakorlatát, amelynek értelmében a nem megfelelő bánásmódra vonatkozó állításokat megfelelő bizonyítékokkal kell alátámasztani (lásd megfelelően Klaas v. Germany, 1993. szeptember 22., § 30, Series A no. 269). E bizonyítékok értékelése tekintetében a Bíróság a „minden ésszerű kétséget meghaladó” bizonyítottsági szintet alkalmazza, de hozzáfűzi, hogy ilyen bizonyítottság kellően erős, egyértelmű és egybevágó következtetések vagy a tényekre vonatkozó, hasonló megdönthetetlen vélelmek együttes fennállásából is eredhet (lásd a fent hivatkozott Írország v. Egyesült Királyság, § 161).

2. Ezen elvek alkalmazása

107. A felek egyetértenek abban, hogy a 2005. október 13–14-i eseményekben elhunyt személyek holttestét 2005. október 14. és 18. között a nalcsiki városi hullaházban tárolták, valamint hogy azokat 2005. október 19. és 31. között két hűtőkamionba helyezték Nalcsik külvárosában (lásd a fenti 51–53. és 63. pontot). A felek körében az sem vitatott, hogy a támadásban elhunytak teljes létszáma nagy mértékben meghaladta a megfelelő helyi létesítmények tárolási kapacitását, valamint hogy az első négy napban néhány holttestet kint kellett tárolni.

108. A Bíróságban aligha merül fel kétely a tekintetben, hogy elképzelhető, hogy a holttestek tárolási körülményeinek ismeretében a kérelmezőket – az elhunyt hozzátartozóiként – ezzel kapcsolatban lelki szenvedés érte. Ez annál inkább igaz, ha vállalták, hogy személyesen vesznek részt a személyazonosság megállapítására irányuló eljárásban. A Bíróság rendelkezésére álló információk szerint legalább 38 kérelmező – az 1., 2., 3., 7., 8., 9., 10., 12., 13., 15., 17., 18., 19., 20., 21., 22., 23., 24., 25., 26, 27., 28., 29., 31., 32., 34., 35., 37., 38., 39., 40., 42., 43., 44., 45., 47., 48. és 49. sz. kérelmező – vett részt személyesen a személyazonosság megállapítására irányuló eljárásban (lásd az 57–59. és 62. pontot).

109. A Bíróság feladata megbizonyosodni arról, hogy az ügy sajátos körülményei között ez a szenvedés – mértéke okán – a 3. Cikk hatálya alá kerülhet-e.

110. A Bíróság először is megjegyezné, hogy a jelen ügy eltér a biztonsági erők által okozott „eltűntetések” vagy igazságszolgáltatáson kívüli emberölések áldozatainak családtagjai által a Bíróság elé terjesztett ügyektől (lásd például Luluyev and Others v. Oroszország, no. 69480/01, §§ 116-118, ECHR 2006‑XIII (kivonatok)). A jelen ügyben a kérelmezők hozzátartozóinak halála nem az Egyezmény 2. Cikkét sértő hatóságok cselekményei miatt következett be (lásd a kérelmezők hozzátartozóinak halálához vezető körülményeket a fenti 6. és 7. pontban, és vö. például a következő üggyel: Esmukhambetov and Others v. Oroszország, no. 23445/03, §§ 138‑151 és 190, 2011. március 29.). Nem állítható, hogy a kérelmezők hozzátartozóik sorsa felől hosszas bizonytalanságnak lettek volna kitéve, mivel a röviddel a támadást követően sorra kerülő, a személyazonosság megállapítására irányuló eljárásban való önkéntes részvételük célja éppen az volt, hogy meghatározzák hozzátartozóik holttestének helyét (lásd a fenti 63 pontot, és vö. a következő üggyel: a fent hivatkozott Luluyev and Others, §§ 116-118).

111. A Bíróság megállapítja továbbá, hogy a jelen ügy abban is különbözik a tulajdon szándékos rongálásával kapcsolatos török ügyektől, hogy a kérelmezőknek azt végig kellett nézniük. Különösen a Selçuk and Asker ügyben a Bíróság tekintetbe vette azt, ahogyan a kérelmezők otthonát elpusztították, jelesül azt, hogy a cselekményt előre kitervelték és azt szemtelenül és a kérelmezők érzelmeinek semmibevétele mellett vitték véghez, akiknek tiltakozását figyelmen kívül hagyták (lásd a fent hivatkozott Selçuk and Asker, § 77), a Bíróság továbbá – ezt szem előtt tartva – megállapította, hogy a biztonsági erők cselekményei megfelelnek az Egyezmény 3. Cikkének értelmében vett „embertelen bánásmódnak”. Úgy tűnik, hogy a Bíróság hasonló érvmenetet alkalmazott hallgatólagosan a (fent hivatkozott) Yöyler, valamint az Ayder and Others ügyekben. A fent említett ügyekben a biztonsági erők azzal a céllal gyújtották fel a kérelmezők otthonait és tulajdonát, hogy nekik lelki szenvedést okozzanak, ami lehetővé tette a Bíróság számára az Egyezmény 3. Cikkének emiatt bekövetkezett megsértését.

112. A jelen ügyben azonban a Bíróság nem rendelkezik olyan bizonyítékkal, amely lehetővé tenné számára ugyanezen következtetés levonását. Igaz, hogy – amint azt a kormány elismerte – elképzelhető, hogy az első négy napban a holttestek hűtött tárolására szolgáló helyi létesítmények nem voltak elégségesek valamennyi holttest tárolására (lásd a fenti 56. pontot), és hogy ráadásul még az után is egymásra kellett helyezni a holttesteket a hűtőkamionban való tárolás céljából (lásd a fenti 53. pontot). Ezek a hibák a 2005. október 13–14-i események jellege és az elhunytak számából eredő objektív logisztikai nehézségek miatt következtek be, és aligha állítható, hogy céljuk az lett volna, hogy a kérelmezőket embertelen bánásmódnak tegyék ki, és különösen hogy számukra pszichés szenvedést okozzanak.

113. Összegezve: a Bíróság nem találja úgy, hogy a körülmények szenvedést okozhattak volna a fenti 108. pontban felsorolt kérelmezők számára vagy a többi kérelmező számára, akik mindössze tudomással bírtak hozzátartozóik holttestének nehézkes tárolási körülményeiről, mindennek léptéke és jellege pedig eltér attól az érzelmi stressztől, amely valamely elhunyt személy hasonló helyzetben lévő bármely családtagjának elkerülhetetlenül okozott érzelmi stressznek lehetne tekinteni. A Bíróság ennélfogva a jelen ügy körülményei között nem tudja megállapítani az Egyezmény 3. Cikkének megsértését.

III. AZ EGYEZMÉNY 8. CIKKÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS MEGSÉRTÉSE

114. Az Egyezmény 8. Cikkére hivatkozva a kérelmezők azt is panaszolták, hogy a hatóságok megtagadták elhunyt hozzátartozóik holttestének visszaadását. Az Egyezmény e rendelkezésének szövege a következő:

Az Egyezmény 8. Cikke

„1. Mindenkinek joga van arra, hogy magán- és családi életét, lakását és levelezését tiszteletben tartsák.

2. E jog gyakorlásába hatóság csak a törvényben meghatározott, olyan esetekben avatkozhat be, amikor az egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a közbiztonság vagy az ország gazdasági jóléte érdekében, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, avagy mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükséges.”

A. A felek előadásai

1. A kérelmezők

115. A kérelmezők kijelentették, hogy jogellenes és aránytalan az, hogy a hatóságok 2006. május 15-én megtagadták a holttestek visszaadását. Először is azzal érveltek, hogy a megtagadás annyiban jogellenes volt, amennyiben az Alkotmánybíróság ítélete kötelezte a hatóságokat, hogy várják meg a nyomozás eredményét, mielőtt eldöntik, hogy a holttesteket visszaadják-e, és hogy a hatóságok nyilvánvalóan elmulasztották e kötelezettség betartását. Másodszor, a jog olyan homályos kifejezéseket tartalmazott, mint „terrorista cselekmény”, „terroristatevékenység” és „terrorcselekmény”, és nem volt egyértelmű a hamvasztás gyakorlatát (a kérelmezőket bántotta, hogy hozzátartozóikat elhamvasztották, ahelyett hogy eltemették volna); a határozat meghozatalára hatáskörrel rendelkező meghatározott tisztviselőt; a fellebbviteli eljárás indításának lehetőségét; a temetések időpontjának felfedésére vonatkozó gyakorlatot; valamint a temetések során a szertartások betartásának szükségességét illetően. Harmadszor, előadták, hogy az intézkedés aránytalan volt annyiban, amennyiben egyetlen európai ország sem rendelkezik hasonló jogszabállyal; hogy az izraeli hatóságok ugyan rendelkeztek hasonló közigazgatási gyakorlattal, ezt azóta elítélték az izraeli bíróságok; hogy a nemzetközi humanitárius jog tiltja az ilyen bánásmódot, valamint hogy a hatóságok számára rendelkezésre álltak más, kevésbé szigorú intézkedések a terrorizmussal kapcsolatos aggályok kezelésére.

2. A kormány

116. A kormány előadta, hogy a kérelmezők hozzátartozói holtteste visszaadásának megtagadásáról szóló határozatokat a terrorizmus felszámolásáról szóló törvény, a temetésről szóló törvény és a terrorizmus elleni küzdelemről szóló rendelet alapján hozták, valamint hogy azok az Alkotmánybíróság 2007. június 28-i ítéletében meghatározott indokok fényében igazoltak voltak (lásd a 33–35. pontot). Valamennyi kérelmezőt hivatalosan tájékoztatták, a hatóságoktól válaszokat kaptak, a szóban forgó határozatokkal kapcsolatban pedig nem korlátozták bírósághoz való hozzáférésüket.

B. A Bíróság értékelése

1. Arról, hogy a jelen ügyben alkalmazható-e a 8. Cikk?

117. A Bíróság megismétli, hogy a 8. Cikkre vonatkozó ítélkezési gyakorlata értelmében a „magánélet” és a „családi élet” fogalmak a kimerítő jellegű meghatározásra alkalmatlan, tág kifejezések (lásd például Pretty v. Egyesült Királyság, no. 2346/02, § 61, ECHR 2002‑III). A Pannullo and Forte v. France (no. 37794/97, §§ 35-36, ECHR 2001‑X) és a Girard v. Franciaország (no. 22590/04, § 107, 2011. június 30.) ügyekben a Bíróság elismerte, hogy a túlélő családtagoknak a „magánéletébe” és „családi életébe” való beavatkozást is képezhet a boncolás után a holttest vagy a megfelelő büntetőeljárás befejeztével a testből vett minták visszaszolgáltatásában bekövetkező túlzott késedelem. Az Elli Poluhas Dödsbo v. Svédország ügyben (no. 61564/00, § 24, ECHR 2006‑I) a Bíróság megállapította, hogy a kérelmező férjének hamvait tartalmazó urna átadásának megtagadása is tekinthető akként, hogy az a 8. Cikk hatálya alá tartozik. Végezetül a Hadri‑Vionnet v. Svájc ügyben (no. 55525/00, § 52, 2008. február 14.) a Bíróság úgy határozott, hogy a kérelmező azon lehetősége, hogy részt vegyen halvaszületett gyermekének temetésén, valamint az ezzel kapcsolatos szállítási és szertartási intézkedésekben, alkalmas arra, hogy a 8. Cikk értelmében vett mind a „magán-”, mind pedig a „családi élet” körébe tartozzon.

118. A Bíróság először megjegyzi, hogy a 19. kérelmező – Zhanna Fyodorovna Ifraimova – kivételével (lásd a fenti 97–100. pontot), a kormány nem vitatta, hogy a holttestek visszaadásának megtagadásáról szóló, 2006. május 15-i határozat beavatkozást képez a kérelmezőknek az Egyezmény 8. Cikkével védett magán- és családi élethez való jogába.

119. A 19. kérelmezőt illetően a Bíróság a birtokában lévő dokumentumok alapján megállapítja, hogy elképzelhető ugyan, hogy az Ifraimova asszony és Tamazov úr közötti, pusztán egyetlen hónapos együttélésben és a következő nyolc hónap során esetenkénti titkos találkozgatásokban (lásd a fenti 10. és 98. pontot) kimerülő kapcsolat nem elegendően tartós és stabil ahhoz, hogy az Egyezmény 8. Cikkének értelmében vett „családi élet” hatálya alá tartozzon, kevéssé kétséges, hogy közöttük az Egyezmény e rendelkezésének értelmében vett „magánélet” állt fenn.

120. A Bíróság megjegyzi továbbá, hogy a nyomozó 2006. május 15-én – miután véglegesítette a nyomozati cselekményeket az elhunyt személyek holtteste tekintetében – úgy határozott, hogy nem adja vissza a holttesteket a kérelmezőknek, és elrendelte a holttestek pontosan meg nem jelölt helyen történő eltemetését (lásd a fenti 27. pontot). Ezt a határozatot a 2003. március 20-i 164. sz. rendelet 3. cikkével, valamint a temetésről szóló törvény 14. szakaszának (1) bekezdésével összhangban hozták, amely kizárta, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóságok visszaadják olyan terroristák holttestét, akik terrorcselekmény megakadályozása miatt haltak meg.

121. A Bíróság az alkalmazandó belföldi jogszabályok vizsgálatát követően megállapítja, hogy Oroszországban az elhunyt személyek hozzátartozói, akik a temetést hajlandóan megszervezni, általánosságban törvényi garanciát élveznek arra, hogy a halál okának megállapítását követően haladéktalanul átadják számukra temetés céljából a személy holttestét. Olyan jogi szabályozás is vonatkozik rájuk, amely akár az elhunyt temetéssel kapcsolatos végakaratának végrehajtóivá teszi őket, akár lehetővé teszi számukra, hogy eldöntsék, hogyan fog sor kerülni a temetésre, azzal, hogy mindkét választási lehetőségre csupán általános biztonsági és egészségügyi szabályok vonatkoznak (lásd a 65. pontban a temetésről szóló törvény 3–8. szakaszát).

122. Ilyen előzmények mellett a Bíróság megjegyzi, hogy a holttestek kérelmezők mint hozzátartozók számára való visszaadásának a hatóságok általi, a temetésről szóló törvény 14. szakaszának (1) bekezdésére és a 2003. március 20-i 164. sz. rendelet 3. cikkére való hivatkozással történő megtagadása kivételt képezett az általános szabály alól, és egyértelműen megfosztotta a kérelmezőket attól a lehetőségtől, hogy megszervezzék hozzátartozóik holttestének eltemetését és részt vegyenek a temetésben, valamint hogy információt kapjanak a sírhely elhelyezkedéséről, és később meglátogathassák azt.

123. A Bíróság – tekintettel ítélkezési gyakorlatára és az ügy fent említett körülményeire – megállapítja, hogy a 19. kérelmező esete kivételével a szóban forgó intézkedés a kérelmezőknek az Egyezmény 8. Cikkének értelmében vett „magánéletébe” és „családi életébe” való beavatkozást képezett. A 19. kérelmező tekintetében a 2006. május 15-i határozat az említett rendelkezés értelmében vett, a kérelmező „magánéletébe” való beavatkozást képezett. Hátravan még annak vizsgálata, hogy ez a beavatkozás igazolt volt-e a rendelkezés 2. §-a alapján.

2. Arról, hogy a beavatkozás igazolt volt-e?

a) „Törvényben meghatározott”

124. A Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében a 8. Cikk 2. §-ában szereplő „törvényben meghatározott” kifejezés – többek között – azt követeli meg, hogy a szóban forgó intézkedés vagy intézkedések némileg a belföldi jogon alapuljon, illetve alapuljanak (lásd például Aleksandra Dmitriyeva v. Oroszország, no. 9390/05, §§ 104-07, 2011. november 3.), utal ugyanakkor a szóban forgó törvény minőségére, és megköveteli, hogy az az érintett személy számára hozzáférhető, hatásait tekintve pedig kiszámítható legyen (lásd Rotaru v. Románia [GC], no. 28341/95, § 52, ECHR 2000-V). Ahhoz, hogy a törvény megfeleljen a kiszámíthatóság kritériumának, elegendő pontossággal kell meghatároznia azokat a feltételeket, amelyek között valamely intézkedést alkalmazni lehet, ahhoz, hogy az érintett személyek számára lehetővé tegye, hogy – szükség esetén megfelelő tanács mellett – szabályozzák magatartásukat.

125. A Bíróság megjegyzi, hogy a szóban forgó intézkedést a terrorizmus felszámolásáról szóló törvény, a temetésről szóló törvény és a 2003. március 20-i 164. sz. rendelet releváns rendelkezéseivel összhangban hozták, amelyek előírták, hogy „a terrorcselekmény megakadályozása miatt elhunyt terrorista [holtteste]” nem adható át temetésre, valamint hogy sírjának elhelyezkedéséről információ nem adható.

126. A Bíróság megállapítja – és ezt a kérelmezők nem is vitatják –, hogy a 2006. április 13–14-i határozatok egyértelműen bizonyították, hogy a kérelmezők elhunyt hozzátartozói részt vettek a 2005. október 13-i támadásban. A Bíróság a rendelkezésére álló anyagok alapján (lásd a 22., 25. és 26. pontot) meggyőződött arról, hogy az orosz jogban volt jogalapja annak, hogy a hatóságok megtagadják a kérelmezők hozzátartozói holttestének temetés céljából történő visszaadását.

127. A Bíróság álláspontja szerint az intézkedés jogszerűségével kapcsolatos többi kérdés – például a jogi aktusok előreláthatósága és egyértelműsége, valamint különösen a szabály automatikus jellege, bizonyos fogalmainak állítólagos homályossága és a bírósági felülvizsgálat hiánya – szorosan kapcsolódnak az arányosság problémájához, és azokat az arányosság aspektusaként, a 8. cikk 2. §-a alapján kell megvizsgálni (lásd megfelelően T.P. and K.M. v. Egyesült Királyság, [GC], no. 28945/95, § 72, ECHR 2001-V, és Chapman v. Egyesült Királyság [GC], no. 27238/95, § 92, ECHR 2001-I).

b) Jogszerű cél

128. A Bíróság megjegyzi, hogy a kormány az intézkedést az Alkotmánybíróság 8-P. sz., 2007. június 28-i ítéletére hivatkozással igazolta, amely a temetésről szóló törvény 14. szakaszának (1) bekezdésével és a 2003. március 20-i 164. sz. rendelettel kapcsolatban megállapította, hogy a szabály elfogadását „a zavargások kockázatával, a különböző etnikai csoportok közötti összecsapásokban és a terroristatevékenységben részt vevők rokonai által a széleskörű lakossággal és a bűnüldözési szervek tagjaival szemben alkalmazott agresszió kockázatával, végezetül pedig az emberi élettel és fajjal szembeni fenyegetéssel együtt a terrorizmus elleni küzdelemhez, valamint általánosságban és konkrétan a terrorizmus megelőzéséhez, továbbá a terrorcselekmények hatásainak helyrehozatalához fűződő érdek” igazolja. Megemlítik továbbá a „terrorcselekmények által a lakosságra gyakorolt informális és pszichológiai hatás minimalizálásá[nak] [...] többek között propagandahatás[a gyengítésének]” szükségességét. Az Alkotmánybíróság továbbá kijelentette, hogy a „terrorcselekményben esetlegesen részt vevő személyeknek a tevékenységeik áldozatává vált személyek sírjainak közelében történő eltemetése, valamint temetési szertartások megtartása és tisztelet lerovása céljából végzett megemlékezés – az imádság szimbolikus aktusaként – a terroristaeszmék propagandájának eszközéül szolgál, egyúttal pedig sértő a szóban forgó cselekmények áldozatainak hozzátartozói számára, ezzel pedig megteremtik az etnikumok közötti és vallási feszültség fokozódásának előfeltételeit”.

129. A fenti magyarázatokra tekintettel a Bíróság meggyőződött arról, hogy tekinthető úgy, hogy a szóban forgó intézkedést a közbiztonság érdekében, a zavargások megelőzése, valamint másol jogainak és szabadságainak védelme céljából hozták.

130. Meg kell még vizsgálni, hogy az elfogadott intézkedés „szükséges” volt-e „egy demokratikus társadalomban” a kimondott célok eléréséhez.

c) Demokratikus társadalomban szükséges

α) Általános elvek

131. Valamely beavatkozást akkor fognak „egy demokratikus társadalomban” valamely jogszerű célhoz „szükségesnek” tekinteni, ha az „kényszerítő társadalmi igényre” reagál, és különösen ha arányos az elérni kívánt jogszerű céllal, és ha a nemzeti hatóságok által annak igazolására felhozott okok „relevánsak és elégségesek” (lásd például Coster v. Egyesült Királyság [GC], no. 24876/94, § 104, 2001. január 18. és S. and Marper v. Egyesült Királyság [GC], nos. 30562/04 és 30566/04, § 101, ECHR 2008).

132. Az Egyezmény tárgya és célja – lévén hogy az Egyezmény a magánszemélyeket objektív alapon védő emberi jogi szerződés – (lásd Neulinger and Shuruk v. Svájc [GC], no. 41615/07, § 145, ECHR 2010) felszólít arra, hogy rendelkezéseit a benne szereplő garanciákat gyakorlativá és hatékonnyá tevő módon értelmezzék és alkalmazzák (lásd többek között Artico v. Olaszország, 1980. május 13., § 33, Series A no. 37). Ily módon a magán- és családi élet 8. Cikk értelmében vett „tiszteletben tartásának” biztosítása érdekében az egyes ügyek körülményeit figyelembe kell venni a belföldi jog egy meghatározott helyzetre történő mechanikus alkalmazásának elkerülése érdekében (lásd újabban: Nada v. Svájc [GC], no. 10593/08, §§ 181-185, 2012. szeptember 12.).

133. A Bíróság korábban már megállapította, hogy ahhoz, hogy valamely intézkedést egy demokratikus társadalomban arányosnak és szükségesnek lehessen tekinteni, ki kell zárni olyan alternatív intézkedés alkalmazásának lehetőségét, amely kevesebb kárt okozna a szóban forgó alapvető jogban, ugyanakkor azonos célt töltene be (lásd a fent hivatkozott Nada, § 183).

134. Az Egyezmény követelményeinek való megfelelésről való megbizonyosodás érdekében továbbra is a Bíróság felülvizsgálatának tárgyát kell képeznie annak végső értékelésének, hogy a beavatkozás szükséges-e. A hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok számára ezzel kapcsolatban bizonyos mérlegelési mozgásteret kell hagyni. E mérlegelési mozgástér terjedelme változó és számos tényezőtől – köztük az Egyezmény szerinti, szóban forgó jogtól, annak a magánszemély számára meglévő jelentőségétől, valamint a beavatkozással elérni kívánt céltól – függ (lásd S. and Marper, a fent hivatkozott, § 102). A Bíróság számos alkalommal hangsúlyozta, hogy tudomása van arról, hogy az államok a terrorizmus és a terrorista erőszak kiváltotta különös kihívásokkal szembesülnek (lásd megfelelően Brogan and Others v. Egyesült Királyság, 1988. november 29., § 61, Series A no. 145‑B; Öcalan v. Törökország [GC], no. 46221/99, §§ 104, 192-196, ECHR 2005‑IV; Ramirez Sanchez v. Franciaország [GC], no. 59450/00, §§ 115-116, ECHR 2006‑IX; és Finogenov and Others v. Oroszország, nos. 18299/03 és 27311/03, § 212, ECHR 2011 (kivonatok)). A mérlegelési mozgástér szűkül akkor, ha a szóban forgó jog elengedhetetlen ahhoz, hogy a magánszemély ténylegesen élvezze az intimszférájához kapcsolódó vagy kulcsfontosságú jogait (lásd Connors v. Egyesült Királyság, no. 66746/01, § 82, 2004. május 27, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Korlátozott az állam számára biztosított mérlegelési mozgástér akkor, ha a magánszemély létének vagy személyazonosságának egy különösen fontos aspektusáról van szó (lásd Evans v. Egyesült Királyság [GC], no. 6339/05, § 77, ECHR 2007‑I).

β) Ezen elvek alkalmazása

135. Azon kérdés megválaszolása érdekében, hogy a kérelmezők tekintetében az elhunyt hozzátartozóik holttestével kapcsolatban tett intézkedések arányosak voltak-e az általuk elérni kívánt jogszerű célokhoz képest, valamint hogy a nemzeti hatóságok által adott indokok „relevánsak és elégségesek” voltak-e, a Bíróságnak azt kell megvizsgálnia, hogy az orosz hatóságok megfelelően figyelembe vették-e az ügy különös jellegét, és hogy a mérlegelési mozgásterük kontextusában elfogadott intézkedés igazolt volt-e az ügy releváns körülményeire tekintettel.

136. A Bíróság ennek során kész figyelembe venni a 2006. május 15-i határozatot megelőző eseményeket és azt, hogy a további támadások vagy a Nalcsikban élő különböző etnikai és vallási csoportok közötti összecsapások kockázata ugyancsak komoly volt. A szóban forgó intézkedés alkalmazását azonban minden egyes esetben ki kell fejteni és meggyőzően kell igazolni (lásd megfelelően a fent hivatkozott Nada, § 186).

137. Az alkalmazandó jogszabályokban szereplő néhány – állítólagosan túl tág – fogalom, valamint e jogszabályok egyéb állítólagos hibáira vonatkozóan a kérelmezők által előadott bírálat tekintetében a Bíróság az elején megjegyezné, hogy az egyéni beadványok alapján indult ügyekben a Bíróság feladata rendszerint nem az, hogy elvont értelemben felülvizsgálja a releváns jogszabályt vagy valamely meghatározott gyakorlatot. A Bíróságnak ehelyett a lehető legteljesebb mértékben az elé terjesztett ügyben felmerülő kérdések vizsgálatára kell szorítkoznia anélkül, hogy szem elől tévesztené az általános kontextust. Ennélfogva itt a Bíróság feladata nem az, hogy – in abstracto – felülvizsgálja a fenti szabály Egyezménnyel való összeegyeztethetőségét, hanem hogy in concreto meghatározza a kérelmezők magán- és családi élethez való jogába való beavatkozás hatását (lásd újabban: Nejdet Şahin and Perihan Şahin v. Törökország [GC], no. 13279/05, §§ 68-70, 2011. október 20.).

138. Ami a jelen ügy körülményeit illeti, a Bíróság megjegyzi, hogy a 2006. május 15-i határozat eredményeként a kérelmezőket megfosztották attól – az Oroszországban bármely elhunyt személy közeli hozzátartozói számára egyébként biztosított – lehetőségtől, hogy elhunyt családtagjaik számára temetést szervezzenek és abban részt vegyenek, valamint hogy megismerjék a sírhely elhelyezkedését és azt később látogassák (lásd a fenti 65. pontot). A Bíróság megállapítja, hogy a kérelmezők 8. Cikk szerinti jogaiba való, az említett intézkedésből eredő beavatkozás különösen súlyos volt annyiban, hogy az teljes mértékben kizárta őket a megfelelő temetési szertartásokban való bármiféle részvételtől, és megtiltotta a sír elhelyezkedésének feltárását, ekként pedig állandó jelleggel számolta fel a kapcsolatot a kérelmezők és az elhunyt földi maradványainak elhelyezkedése között. A Bíróság ezzel kapcsolatban utalna a különféle nemzetközi intézmények gyakorlatára is, amelyek a hasonló intézkedések alkalmazásával érintett ügyekben a kérelmezők jogaiba való ilyen jellegű beavatkozást különösen súlyosnak minősítették (lásd a 91–96. pontot).

139. A Bíróság megjegyzi továbbá, hogy a vizsgálat megállapította, hogy a kérelmezők által hivatkozott elhunyt személyek részt vettek a fegyveres felkelésben és terrortámadást hajtottak végre Nalcsik városában 2005. október 13-án (lásd a fenti 22. pontot). Az ügy iratainak vizsgálatát követően a Bíróság a további elemzés során alkalmazni fogja ezeket a tényszerű megállapításokat.

140. Tekintettel az elhunytak tevékenységeinek jellegére, haláluk körülményeire, valamint Oroszország e régiójában a rendkívül érzékeny etnikai és vallási kontextusra, a Bíróság nem tudja kizárni, hogy a kérelmezők jogainak az elhunyt személyek temetésével kapcsolatos intézkedések tekintetében történő korlátozása igazolható lehet az Egyezmény 8. Cikke alapján a kormány által említett célok elérése során.

141. A Bíróság – főszabály szerint – elfogadhatja, hogy a szertartások és a temetés várható, pontos helyétől függően, az elhunyt személyek tevékenységeinek jellegére és következményeire, valamint más kontextuális tényezőkre tekintettel, a hatóságoktól ésszerűen elvárható volt, hogy beavatkozzanak az elhunytak indítékait vagy tevékenységeit támogató vagy ellenző emberek által a releváns szertartások alatt vagy azt követően esetlegesen okozható zavargások vagy jogellenes tevékenységek megelőzése, továbbá más olyan problémák kezelése céljából, amelyek ezzel kapcsolatban felmerülhetnek.

142. A Bíróság azt is el tudja fogadni, hogy a releváns beavatkozás megszervezésekor a hatóságok jogosultak voltak a terrorcselekmény által a lakosságra gyakorolt informatív és pszichológiai hatás minimalizálása, valamint a terrorcselekmények áldozatai hozzátartozói érzelmeinek védelme céljából eljárni. Az ilyen beavatkozás minden bizonnyal korlátozhatja a kérelmezők azon képességét, hogy megválasszák azt az időt, helyet és módon, amikor, ahol, és ahogyan a megfelelő temetési szertartásoknak és temetéseknek sorra kellett volna kerülnie, vagy akár közvetlenül is szabályozhatta ezeket a tevékenységeket.

143. A Bíróság ugyanakkor aligha tud egyetérteni azzal, hogy a kijelentett célok közül bármelyik is igazolhatta volna a szóban forgó intézkedés valamennyi aspektusát. Még pontosabban: a Bíróság nem lát ezekben a célokban életképes igazolást arra, hogy megtagadják a kérelmezők temetési szertartásokban való részvételét vagy az elhunyt személy előtt a végtisztelet lerovása valamiféle lehetőségét.

144. A Bíróság megállapítja, hogy a hatóságok a jelen ügyben elmulasztották ezen értékelést elvégezni. A köztisztviselő ugyanis nem eseti alapon hozta meg a határozatot, és abban nem szerepelt olyan elemzés sem, amely figyelembe vett volna az egyes elhunyt személyek és családtagjaik egyedi körülményeit (lásd a 27. pontot). Ez azért volt így, mert az alkalmazandó jog mindezeket a kérdéseket irrelevánsként kezelte, a 2006. május 15-i határozat pedig tisztán automatikus intézkedés volt. Tekintettel arra, hogy miről volt szó a kérelmezők számára, a Bíróság úgy véli, hogy ez az „automatikus” jelleg ellentétes a hatóságoknak a 8. Cikk szerinti azon feladatával, hogy megfelelően gondoskodjanak arról, hogy a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogba való bármely beavatkozásnak igazolt és arányos legyen az ügy egyedi körülményei között (lásd megfelelően Płoski v. Lengyelország, no. 26761/95, §§ 35-39, 2002. november 12.; és a fent hivatkozott Nada, § 182).

145. A Bíróság megismétli, hogy ahhoz, hogy a hatóságok a 8. Cikk arányossági követelményeit betartva járjanak el, előbb ki kell zárniuk az olyan alternatív intézkedés alkalmazásának lehetőségét, amely kevesebb kárt okozna a szóban forgó alapvető jogban, ugyanakkor azonos célt töltene be (lásd a fent hivatkozott Nada, § 183 és a fent hivatkozott Płoski, § 37). Ilyen személyre szabott megközelítés hiányában főként úgy tűnik, hogy az elfogadott intézkedés szankcionáló jelleggel bír a kérelmezőkkel szemben azzal, hogy az elhunyt személy tevékenységei tekintetében a hátrányos következmények terhét e személyekről hozzátartozóikra vagy családtagjaikra helyezi át.

146. Összegezve: tekintettel az intézkedés automatikus jellegére, és arra, hogy a hatóságok nem vették megfelelően figyelembe az arányosság elvét, a Bíróság megállapítja, hogy a szóban forgó intézkedés nem teremtett tisztességes egyensúlyt egyrészről a kérelmezőknek a magán- és családi élet védelméhez fűződő joga, másrészről pedig a közbiztonság, a zavargás megelőzése, valamint mások jogainak és szabadságainak védelmére irányuló jogszerű célok között, továbbá hogy a Szerződő Fél túllépte az e tekintetben elfogadható mérlegelési mozgásteret.

147. Ebből az következik, hogy – a 19. kérelmező esete kivételével – a 2006. május 15-i határozat miatt megsértették a kérelmezőknek a magán- és családi élet tiszteletben tartásához fűződő, az Egyezmény 8. Cikkében garantált jogát. A Bíróság a magánélethez való jog tiszteletben tartása tekintetében a 19. kérelmező esetében ugyanerre a következtetésre jut.

IV. AZ EGYEZMÉNY 8. CIKKEL ÖSSZEFÜGGÉSBEN ÉRTELMEZETT 13. CIKKÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS MEGSÉRTÉSE

148. Az Egyezmény 8. Cikkével összefüggésben annak 13. Cikkére hivatkozva – elhunyt hozzátartozóik holtteste visszaadásának a hatóságok általi megtagadása tekintetében – a kérelmezők panaszolták továbbá a hatékony orvoslás hiányát.

Az Egyezmény 13. Cikke

„Bárkinek, akinek a [jelen] Egyezményben meghatározott jogait és szabadságait megsértették, joga van ahhoz, hogy a hazai hatóság előtt a jogsérelem hatékony orvoslását kérje az esetben is, ha e jogokat hivatalos minőségben eljáró személyek sértették meg.”

A. A felek előadásai

149. A kérelmezők fenntartják panaszaikat.

150. A kormány kijelentette, hogy valamennyi kérelmezőt hivatalosan tájékoztatták, a hatóságoktól válaszokat kaptak, a szóban forgó határozatokkal kapcsolatban pedig nem korlátozták bírósághoz való hozzáférésüket.

B. A Bíróság értékelése

1. Az alkalmazandó elvek

151. A Bíróság megjegyzi, hogy a 13. Cikk garantálja olyan jogorvoslat nemzeti szinten való rendelkezésre állását, amelynek keretében panaszolni lehet az Egyezményben szereplő jogok és szabadságok megsértését. Ennélfogva – noha a Szerződő Felek rendelkeznek némi mérlegelési mozgástérrel a tekintetben, hogy miként felelnek meg az e rendelkezés szerinti kötelezettségeiknek – léteznie kell olyan belföldi jogorvoslatnak, amely lehetővé teszi a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság számára azt, hogy érdemben kezelje az Egyezmény szerinti panaszt, egyúttal pedig megfelelő jogorvoslatot biztosítson. A 13. Cikk szerinti kötelezettség hatálya a kérelmező Egyezmény szerinti panaszának jellegétől függően változik, a jogorvoslatnak azonban mindenesetre „hatékonynak” kell lennie gyakorlatilag és jogilag is, különösen abban az értelemben, hogy a jogorvoslat gyakorlását nem veszélyeztethetik indokolatlanul az állami hatóságok cselekményei vagy mulasztásai (lásd Büyükdağ v. Törökország, no. 28340/95, § 64, 2000. december 21., és az ott hivatkozott ügyek, főként a fent hivatkozott Aksoy, § 95). Bizonyos feltételek mellett a belföldi jogban előírt jogorvoslatok összessége is kielégítheti a 13. Cikk szerinti követelményeket (lásd különösen Leander v. Svédország, 1987. március 26., § 77, Series A no. 116).

152. A 13. Cikk azonban azt követeli meg, hogy a belföldi jogban kizárólag az Egyezmény értelmében „vitathatónak” tekinthető sérelmek tekintetében álljon rendelkezésre jogorvoslat (lásd például Boyle and Rice v. Egyesült Királyság, 1988. április 27., § 54, Series A no. 131). Nem megy olyan messzire, hogy olyan jogorvoslatot garantáljon, amely lehetővé teszi valamely Szerződő Fél jogszabályának nemzeti hatóság előtt azon az alapon történő megtámadását, hogy a jogszabály az Egyezménybe ütközik (lásd Costello-Roberts v. Egyesült Királyság, 1993. március 25., § 40, Series A no. 247‑C), hanem csupán annak biztosítására törekszik, hogy bárki, aki az Egyezményen alapuló jogának megsértését kifogásolja, hatékony jogorvoslattal rendelkezzen a belföldi jogrendben (uo., § 39).

2. Ezen elvek alkalmazása a jelen ügyre

153. A Bíróság azon a véleményen van, hogy – tekintettel arra a ténymegállapításra, hogy a 8. Cikk szerinti sérelem elfogadható (lásd Sabanchiyeva and Others v. Oroszország (dec.), no. 38450/05, 2008. november 6.) – a kifogás vitatható. Ennélfogva meg kell bizonyosodni arról, hogy a kérelmezők az orosz jog alapján rendelkeztek-e olyan hatékony jogorvoslattal, amelynek révén kifogásolhatták Egyezménybeli jogaik megsértését.

154. Az ügy körülményeire tekintettel a Bíróság megállapítja a hatékony bírósági felügyeletnek a 2006. május 15-i határozat tekintetében fennálló hiányát. A kérelmezők helyzete kétségkívül javult némileg az Alkotmánybíróság 8-P. sz. 2007. június 28-i és 16-P. sz. 2011. július 14-i ítéleteinek elfogadásával. Mindazonáltal a hazai eljárások során a kérelmezőktől megtagadták a 2006. május 15-i határozat másolatát, és még a fent említett változásokat követően is továbbra is csupán az intézkedés alaki jogszerűségének, nem pedig az ilyen intézkedés szükségességének felülvizsgálata tartozott a bíróságok hatáskörébe (lásd a fenti 33–35. és 38–50. pontot). E tekintetben a Bíróság megállapítja, hogy a releváns jogszabályok nem biztosítottak a kérelmezők számára elegendő eljárási biztosítékot az önkényességgel szemben (lásd megfelelően Al-Nashif v. Bulgaria, no. 50963/99, § 123, 2002. június 20.).

155. E körülmények között a Bíróság megállapítja, hogy a kérelmezők számos tényező miatt – többek között azért, mert a hatóságok megtagadták tőlük a 2006. május 15-i határozat másolatát, valamint a bíróságoknak az ilyen határozatok felülvizsgálatára irányuló korlátozott hatásköre miatt – nem rendelkeztek tényleges lehetőséggel a határozat megfellebbezésére. A fentiekre tekintettel a Bíróság megállapítja, hogy a kérelmezők az Egyezmény általuk hivatkozott megsértései tekintetében semmilyen jogorvoslattal nem rendelkeztek.

156. A Bíróság ennek megfelelően megállapítja, hogy megsértették a 8. Cikkel összefüggésben értelmezett 13. Cikket.

V. AZ EGYEZMÉNY 3. ÉS 9. CIKKÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS MEGSÉRTÉSE

157. A kérelmezők az Egyezmény 8. Cikkével kapcsolatos állításaik mellett azt is panaszolták, hogy ellentétes az Egyezmény 3. és 9. Cikkével az, hogy a hatóságok megtagadták hozzátartozóik holttestének visszaadását.

158. Tekintettel a jelen ügy különös körülményeire és arra az érvelésre, amelynek eredményeként a Bíróság megállapította a 8. Cikk és a 8. Cikkel összefüggésben értelmezett 13. Cikk megsértését, a Bíróság megállapítja, hogy semmi nem indokolja ugyanezen tényeknek a 3. és 9. Cikk szempontjából történő külön vizsgálatát.

VI. AZ EGYEZMÉNY 8. CIKKÉVEL ÖSSZEFÜGGÉSBEN ÉRTELMEZETT 14. CIKKÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS MEGSÉRTÉSE

159. A kérelmezők azon a véleményen vannak, hogy hozzátartozóik holtteste visszaadásának a hatóságok általi megtagadása megkülönböztető jellegű, mivel a szóban forgó jogszabály kizárólag az iszlám vallásúakra vonatkozott. Az Egyezmény 14. Cikkére hivatkoztak, amely a következőt írja elő:

„A jelen Egyezményben meghatározott jogok és szabadságok élvezetét minden megkülönböztetés, például nem, faj, szín, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés szerinti vagy egyéb helyzet alapján történő megkülönböztetés nélkül kell biztosítani.”

160. A kérelmezők fenntartják panaszaikat.

161. A kormány tagadta ezt az állítást, és előadta, hogy a szóban forgó határozat nem volt megkülönböztető jellegű.

162. A Bíróság a felek által benyújtott anyagok vizsgálatát követően nem talált arra utaló jelzést, amely alapján azt tudná megállapítani, hogy a szóban forgó jogszabály kizárólag az iszlám vallásúakra irányult, illetve azt, hogy a kérelmezőkkel szemben kizárólag vallási vagy etnikai hovatartozásuk alapján alkalmaztak volna eltérő bánásmódot a viszonylag hasonló helyzetben lévő emberekhez képest (lásd ezzel szemben Timishev v. Oroszország, nos. 55762/00 és 55974/00, §§ 53‑59, ECHR 2005‑XII).

163. Ennélfogva ebben az ügyben nem sértették meg az Egyezmény 8. Cikkével összefüggésben értelmezett 14. Cikkét.

VII. AZ EGYEZMÉNY 38. CIKKE 1. §-A a) PONTJÁNAK BETARTÁSA

164. Az ügy érdemével kapcsolatos észrevételeikben a kérelmezők azzal érvelnek, hogy az állam megsértette az Egyezmény 38. Cikkének 1. §-a szerinti kötelezettségeit, mivel állítólagosan visszatartott néhány releváns iratot. E Cikk releváns része a következőt írja elő:

„1. Ha a Bíróság a kérelmet elfogadhatónak nyilvánítja

a) a felek képviselőivel együtt folytatja a kérelem vizsgálatát, illetve szükség esetén tényfeltárást végez, amelynek hatékony lefolytatása érdekében az érintett államok minden szükséges segítséget megadnak.”

165. A Bíróság megismétli, hogy az egyéni kérelmek Egyezmény 34. Cikke alapján létrehozott rendszerének hatékony működéséhez rendkívül fontos, hogy az államok biztosítsák a kérelmek megfelelő és hatékony vizsgálatát lehetővé tevő valamennyi szükséges eszközt (lásd Tanrıkulu v. Törökország [GC], no. 23763/94, § 70, ECHR 1999‑IV). Ez a kötelezettség azt kívánja meg a Szerződő Felektől, hogy biztosítsák a Bíróság számára az összes szükséges eszközt, függetlenül attól, hogy a Bíróság tényfeltáró vizsgálatot végez vagy a kérelmek vizsgálata tekintetében általános feladatait látja el. A kormány részéről a birtokában lévő ilyen információk benyújtásának – megfelelő indokolás nélküli – elmulasztása nemcsak a kérelmező állításainak megalapozottságára vonatkozó következtetések levonását eredményezheti, hanem egyúttal kedvezőtlenül tükrözheti az Egyezmény 38. Cikke 1. §-ának a) pontja szerinti kötelezettségek Szerződő Fél általi betartásának szintjét (lásd Timurtaş v. Törökország, no. 23531/94, § 66, ECHR 2000-VI).

166. A Bíróság megjegyzi, hogy az elfogadhatóságra vonatkozó határozatát követően felszólította a kormányt, hogy nyújtsa be a kérelmezők elfogadhatónak nyilvánított panaszai tekintetében releváns dokumentumok másolatait. A kormány válaszul a kérelmezők által indított hazai eljárásokra vonatkozó, különféle szervek által hozott több száz belföldi határozatot nyújtott be, köztük a 2006. május 15-i határozat másolatát és a holttestek tárolásának körülményeire vonatkozó részletes információkat, valamint a holttestek azonosításában részt vevő kérelmezők pontos listáját. A szóban forgó dokumentumok benyújtása jelentős mértékben megkönnyítette a jelen ügy vizsgálatát. A kérelmezők állításai tehát megalapozatlanok.

167. A Bíróság ekként megállapítja, hogy a Szerződő Fél kormánya nem mulasztotta el betartani az Egyezmény 38. Cikke 1. §-ának a) pontját.

VIII. AZ EGYEZMÉNY 41. CIKKÉNEK ALKALMAZÁSA

168. Az Egyezmény 41. cikke a következőt írja elő:

„Ha a Bíróság az Egyezmény vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek megsértését állapítja meg és az érdekelt Magas Szerződő Fél belső joga csak részleges jóvátételt tesz lehetővé, a Bíróság – szükség esetén – igazságos elégtételt ítél meg a sértett félnek.”

A. Kár

169. A kérelmezők azt állították, hogy igen súlyos nem vagyoni kárt szenvedtek el és 20 000 euró (EUR) kártérítést kértek. Azt is kérték, hogy a Bíróság kötelezze a Szerződő Fél kormányát hozzátartozóik földi maradványainak családtagjaik részére történő átadására vagy a temetésük körülményeire vonatkozó információk – köztük a sírok helyének – feltárására, valamint a szóban forgó belföldi jogszabály hatályon kívül helyezésére.

170. A kormány szerint e követelések megalapozatlanok és általánosságban túlzóak.

171. A Bíróság úgy véli, hogy a jelen ügy körülményei között az Egyezmény 8. Cikke – önmagában, valamint a 13. Cikkel összefüggésben történő – megsértésének megállapítása elegendő igazságos elégtételt jelent a kérelmezők számára.

B. Költségek és kiadások

172. A kérelmezők 24 371 EUR-t is igényeltek a strasbourgi eljárással kapcsolatban felmerült jogi és egyéb költségeikre, valamint 4 862 EUR-t a hazai eljárásokban felmerült jogi kiadásaikra.

173. A kormány szerint az igényelt összegek túlzóak és nem igazoltak.

174. A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a kérelmező csak annyiban jogosult költségeinek és kiadásainak megtérítésére, amennyiben bebizonyosodott, hogy azok ténylegesen és szükségszerűen merültek fel, összegszerűségüket illetően pedig ésszerűek voltak. A Bíróság – tekintettel a rendelkezésére álló dokumentumokra – a kérelmezők igényének csak a strasbourgi eljárással összefüggésben felmerült jogi és egyéb költségeikkel kapcsolatos részében ad helyt, és ésszerűnek tartja az esetlegesen fizetendő illetékekkel növelt 15 000 EUR összegnek a kérelmezők számára történő megítélését. Az odaítélt összegeket – a kérelmezők kérésének megfelelően – közvetlenül a Stichting Russian Justice Initiative számára kell megfizetni.

C. Késedelmi kamat

175. A Bíróság helyénvalónak tartja, hogy a késedelmi kamat az Európai Központi Banknak a három százalékponttal növelt aktív oldali rendelkezésre állási kamatlábán alapuljon.

EZEN INDOKOK ALAPJÁN A BÍRÓSÁG

1. egyhangúlag elutasítja a kormány előzetes kifogásait;

2. egyhangúlag megállapítja, hogy megsértették az Egyezmény 3. Cikkét az elhunytak holttestének tárolási körülményei miatt, és amiatt, ahogyan azokat a személyazonosság megállapítása céljából bemutatták;

3. öt szavazattal kettő ellenében megállapítja, hogy a 2006. május 15-i határozat okán mind az ötven kérelmező tekintetében megsértették az Egyezmény 8. Cikkét;

4. öt szavazattal kettő ellenében megállapítja, hogy a 2006. május 15-i határozat tekintetében a hatékony orvoslás hiánya okán megsértették a 8. Cikkel összefüggésben értelmezett 13. Cikkét;

5. egyhangúlag megállapítja, hogy az Egyezmény 8. és 13. Cikke szerinti korábbi megállapításokra tekintettel az ügyet nem kell külön vizsgálni az Egyezmény 3. és 9. Cikke alapján;

6. egyhangúlag megállapítja, hogy nem sértették meg az Egyezménynek a 8. Cikkel összefüggésben értelmezett 14. Cikkét;

7. egyhangúlag megállapítja, hogy a Szerződő Fél kormánya részéről nem történt mulasztás az Egyezmény 38. Cikke 1. §-a a) pontjának megsértését illetően;

8. egyhangúlag megállapítja, hogy a jogsértés megállapítása elegendő igazságos elégtételt képez a kérelmezőknél felmerült nem vagyoni kár tekintetében;

9. egyhangúlag megállapítja, hogy

a) a Szerződő Félnek az ítélet Egyezmény 44. Cikkének 2. §-a szerinti véglegessé válásának időpontjától számított három hónapon belül 15 000 EUR (tizenötezer euró) összegeket kell a kérelmezők képviselője által meghatározott hollandiai bankszámlára megfizetnie a kérelmezők részére együttesen, a kérelmezők által ezzel az összeggel kapcsolatban esetlegesen megfizetendő illetékekkel növelve, euróban megfizetve;

b) a fent említett három hónap lejártát követően a teljesítés időpontjáig a késedelmes időszakra az Európai Központi Bank aktív oldali rendelkezésre állási kamatlábát három százalékponttal meghaladó mértékű kamatot kell fizetni a fenti összeg után;

10. A kérelmezők igazságos elégtételre vonatkozó követelésének fennmaradó részét egyhangúlag elutasítja.

Készült angol nyelven, írásban közölték 2013. június 6-án a Bíróság Eljárási Szabályzata 77. cikke (2) és (3) bekezdésének megfelelően.

              André WampachIsabelle Berro-Lefèvre
              hivatalvezető-helyetteselnök

Az Egyezmény 45. Cikkének 2. §-ával és Bíróság Eljárási Szabályzata 74. cikkének (2) bekezdésével összhangban Hajiyev és Dedov bírák közös eltérő különvéleményét csatolták a jelen ítélethez.

I.B.L.
A.M.W.

A különvélemények fordítását a szöveg nem tartalmazza, azok az ítélet hivatalos nyelvi változatában (változataiban) angol és/vagy francia nyelven szerepelnek, amely hivatalos nyelvi változatok a Bíróság ítélkezési gyakorlatát tartalmazó HUDOC adatbázisban tekinthetők meg.

Melléklet

A kérelmezők és elhunyt hozzátartozóik listája

A kérelmező a Kabardino-Balkaria Köztársaságban élő ötven orosz állampolgár és – ellenkező feltüntetésének hiányában – Nalcsik városban élnek. A kérelmezők a következők:

1. Kelimat Akhmatovna Sabanchiyeva, született 1961-ben, panaszai 1984. (1982[1]) október 25-én fiának, Khadjimurat Kurbanovich Kurbanovnak a halálára vonatkoznak;

2. Khusen Leonidovich Shibzukhov, született 1949-ben, 1984. június 23-án született fia, Anzor Khuseynovich Shibzukhov halálára vonatkozóan;

3. Anatoliy Narychevich Bitokov, született 1947-ben, 1980. szeptember 22-én született fia, Murat Anatolyevich Bitokov halálára vonatkozóan;

4. Raya Bilyalevna Chechenova, született 1952-ben, 1973. december 1-jén született fia, Stanislav Borisovich Chechenov halálára vonatkozóan;

5. Larisa Saradinovna Alakayeva, született 1957-ben, 1980. szeptember 13-án született fia, Saradin Khautiyevich Alakayev halálára vonatkozóan;

6. Barasbi Khudovich Boziyev, született 1947-ben, lakik Ardugan községben, 1977. február 17-én született fia, Sosruko Barasbiyevich Boziyev halálára vonatkozóan;

7. Yuriy Natribovich Khagov, született 1937-ben, lakik Terek községben, 1968. augusztus (szeptember) 11-én született fia, Zalim Yuryevich Khagov halálára vonatkozóan;

8. Raisa Albiyanovna Mamresheva, született 1951-ben, lakik Terek községben, 1975. szeptember 20-án született fia, Vyacheslav Borisovich Shoghemov (Shogemov) halálára vonatkozóan;

9. Anzhelika Yuryevna Arkhestova, született 1970-ben, 1974. április 13-án született bátyja, Anzor Yuryevich Kertbiyev halálára vonatkozóan;

10. Fatimat Khazritovna Tkhagalegova, született 1963-ban, lakik Nartan községben, 1972. augusztus 18-án született bátyja, Anzor Khazritovich Bichoyev halálára vonatkozóan;

11. Rita Ramazanovna Dzantuyeva, született 1959-ben, 1980. (1975.) december 29-én született fia, Aleksandr Lenovich Bashloyev halálára vonatkozóan;

12. Fatima Amerkhanovna Mamayeva, született 1973-ban, 1972. szeptember 22-én született férje, Timur Makhtyevich Mamayev halálára vonatkozóan;

13. Yelena Khabidovna Karmova, született 1952-ben, 1972. (1978.) február 19-én született fia, Martyn Nikolayevich Karmov halálára vonatkozóan;

14. Alesya Khazritovna Shidakova, született 1955-ben, lakik Inarkoy községben, 1978. november 6-án született fia, Dzhambulat Khamishevich Shidakov halálára vonatkozóan;

15. Timofey Alesovich Nabitov, született 1942-ben, 1979. december 20-én (29-én) született fia, Azamat Timofeyevich Nabitov, valamint 1982. január 9-én született fia, Djambulat Timofeyevich Nabitov halálára vonatkozóan;

16. Raisa Shamgunovna Keresheva, született 1956-ban, 1979. december 4-én született fia, Rustam Ruslanovich Kereshev, valamint 1984. március 16-án született fia, Anzor Ruslanovich Kereshev halálára vonatkozóan;

17. Betal Muradinovich Kerefov, született 1946-ban, 1980. május 15-én született fia, Kazbulat Betalovich Kerefov halálára vonatkozóan; ez a kérelmező 2009. december 4-én meghalt, az elhunyt özvegye, Fatimat Mukhabovna Kerefova (született 1949. november 3-án) úgy határozott, hogy maga folytatja a kérelemmel kapcsolatos eljárást;

18. Magomed Khasymovich Attoyev, született 1941-ben, 1978. április 24-én (július 24-én) született fia, Murat Magomedovich Attoyev halálára vonatkozóan;

(19. Zhanna Fyodorovna Ifraimova, született 1968-ban, 1980. március (május) 31-én született fia, Ruslan Borisovich Tamazov halálára vonatkozóan;

20. Aysha Ismailovna Chagiran, született 1952-ben, 1985. április 1-jén született fia, Djambulat Mukhamedovich Bittirov halálára vonatkozóan;

21. Aserbi Lanovich Makoyev, született 1956-ban, 1981. június (július) 1-jén született fia, Murat Aserbiyevich (Askerbiyevich) Makoyev halálára vonatkozóan;

22. Sait Mukhamedovich Bashora, született 1949-ben, 1980. augusztus 1-jén született fia, Ruslan Saitovich Tishkov halálára vonatkozóan;

23. Taya Alekseyevna Khavzhokova, született 1958-ban, lakik Nartan községben, 1979. szeptember 8-án született fia, Alim Khataliyevich Khavzhokov halálára vonatkozóan;

24. Kunak Ismailovich Guziyev, született 1944-ben, 1975. szeptember 26-án született fia, Ramazan Konakovich Guziyev halálára vonatkozóan;

25. Amerbi Yakhiyaevich Afov, született 1937-ben, 1975. (1976.) április 3-án született fia, Zaur Amerbiyevich Afov halálára vonatkozóan;

26. Yulia Anurdinovna Khagabanova, született 1982-ben, 1973. március 23-án (20-án) született testvére, Edik Rasimovich Abidokov halálára vonatkozóan;

27. Lidiya Zhambulatovna Zhelikhazheva, született 1942-ben, 1976. március 23-án született fia, Alim Sultanovich Zhelikhazhev halálára vonatkozóan;

28. Tengiz Valeryevich Mokayev, született 1987-ben, 1978. július 17-én (19-én) született testvére, Aleksandr Valeriyevich Mokayev halálára vonatkozóan;

29. Emma Auzinovna Sherdiyeva, született 1963-ban, 1981. január 13-án született fia, Rustam Ruslanovich Nafedzov halálára vonatkozóan; ez a kérelmező 2006. augusztus 26-án meghalt, az elhunyt özvegye, Zhanneta Khamidbiyevna Khazhbiyeva (született 1982. december 3-án) úgy határozott, hogy maga folytatja a kérelemmel kapcsolatos eljárást;

30. Zhanetta Martinovna Kushkhova, született 1944-ben, 1977. november 25-én született fia, Zaurbek Huseynovich Kushkhov halálára vonatkozóan;

31. Khazret-Ali Islamovich Khalilov, született 1950-ben, 1981. január 9-én született fia, Murat Khazret-Aliyevich Khalilov halálára vonatkozóan; ez a kérelmező 2006. december 25-én meghalt, az elhunyt özvegye, Zyuzanna Khazretovna Khalilova (született 1983. április 29-én) úgy határozott, hogy maga folytatja a kérelemmel kapcsolatos eljárást;

32. Ladin Khazhisetovich Gendukov, született 1955-ben, lakik Altud községben, 1981. október 3-án született fia, Roman Ladinovich Gendukov (Gendugov) halálára vonatkozóan;

33. Vladimir Khazeshevich Vorokov, született 1946-ban, 1978. április 22-én született fia, Azamat Vladimirovich Vorokov halálára vonatkozóan;

34. Murat Yuryevich Pshikhachev, született 1974-ben, 1976. február 16-án született testvére, Muslim Yuryevich Pshikhachev halálára vonatkozóan;

35. Fyodor Aliyevich Abidov, született 1957-ben, 1983. június 9-én született fia, Zaurbek Fyodorovich Abidov halálára vonatkozóan;

36. Liuan Mukhazhirovich Kardanov, született 1952-ben, lakik Urvani községben, 1979. december 11-én született fia, Mukharbi Liuyanovich Kardanov halálára vonatkozóan;

37. Atabi Sakhatgeriyevich Kardanov, született 1948-ban, 1981. november 16-án született fia, Oleg Atabiyevich Kardanov halálára vonatkozóan;

38. Rita Aslamurzovna Anzorova, született 1960-ban, lakik Nartkala városban, 1979. szeptember 14-én született fia, Artur Khasanovich Ezdekov halálára vonatkozóan;

39. Karalbi Masadovich Amshokov, született 1933-ban, 1977. május 13-án született fia, Akhmed Karalbiyevich Amshokov halálára vonatkozóan;

40. Boris Betalovich Kuchmenov, született 1942-ben, 1973. november 19-én született fia, Anzor Borisovich Kuchmenov halálára vonatkozóan;

41. Aminat Umarovna Psanukova, született 1949-ben, 1977. szeptember 10-én született fia, Zaur Isufovich Psanukov halálára vonatkozóan;

42. Fatima Nakhupshovna Arkhagova, született 1951-ben, 1979. január 30-án (31-én) született fia, Aslan Karalbiyevich Arkhagov halálára vonatkozóan;

43. Khuseyn Hazhmuratovich Atalikov, született 1952-ben, 1982. október 15-én (13-án) született fia, Islam Khuseynovich Atalikov halálára vonatkozóan;

44. Lyubov Mikhaylovna Gonibova, született 1952-ben, 1985. szeptember 3-án született fia, Akhmed Khasanbiyevich Gonibov halálára vonatkozóan;

45. Zoya Ibragimovna Afaunova, született 1955-ben, 1975. január 1-jén született fia, Gisa Musovich Afaunov halálára vonatkozóan;

46. Fatimat Abubachirovna Erzhibova, született 1956-ban, 1983. július 17-én született fia, Beslan Leonidovich Erzhibov halálára vonatkozóan;

47. Fatima Khursanovna Gudova, született 1959-ben, 1980. január 7-én született fia, Ruslan Aslanbiyevich Gudov halálára vonatkozóan;

48. Oksana Nikolayevna Daova, született 1977-ben, 1975. július 22-én (21-én) született testvére, Valeriy Nikolayevich Tleuzhev, és 1972. március 18-án született férje, Zurab Nazranovich (Narzanovich) Daov halálára vonatkozóan;

49. Zaur Mukhamedovich Terkulov, született 1981-ben, 1983. május 1-jén született testvére, Eldar Mukhamedovich Terkulov halálára vonatkozóan;

50. Boris Zaudinovich Bagov, születési ideje ismeretlen, 1977. szeptember 12-én, 1979. június 8-án, illetve 1987. július 23-án született unokaöccsei, Anzor Yuriyevich Bagov, Zaur Yuriyevich Bagov és Aslan Yuriyevich Bagov halálára vonatkozóan.

1. táblázat (lásd a 42. pontot)

Sz.

A kérelmezők

Jogerős ítélet dátuma

3

Anatoliy Narychevich Bitokov

2008. november 28.

15

Timofey Alesovich Nabitov, fiai, Azamat Timofeyevich Nabitov és Djambulat Timofeyevich Nabitov tekintetében

2008. június 17.

17

Betal Muradinovich Kerefov

2008. november 28.

30

Zhanetta Martinovna Kushkhova

2008. július 22.

38

Rita Aslamurzovna Anzorova

2008. november 28.

41

Aminat Umarovna Psanukova

2008. november 28.

49

Zaur Mukhamedovich Terkulov

2008. szeptember 5.

2. táblázat (lásd a 44. pontot)

No.

A kérelmezők

Jogerős ítélet dátuma

5

Larisa Saradinovna Alakayeva

2007. november 9.

6

Barasbi Khudovich Boziyev; egészségi állapota miatt a bírósági eljárást felesége, Ksenya Aripsheva indította

2007. november 20.

9

Anzhelika Yuryevna Arkhestova

2008. május 23.

10

Fatimat Khazritovna Tkhagalegova

2007. december 14.

11

Rita Ramazanovna Dzantuyeva

2008. március 14.

13

Yelena Khabidovna Karmova

2007. november 3.; nyilvánvaló, hogy ezt az ítéletet az Oroszországi Legfelsőbb Bíróság a 2009. január 14-i felülvizsgálat keretében hatályon kívül helyezte.

14

Alesya Khazritovna Shidakova

2008. augusztus 22.

16

Raisa Shamgunovna Keresheva, fia, Rustam tekintetében

2008. március 14.

16

Raisa Shamgunovna Keresheva, fia, Anzor tekintetében

2007. november 9.

19

Zhanna Fyodorovna Ifraimova

2008. november 25.

20

Aysha Ismailovna Chagiran

2008. április 11.

22

Sait Mukhamedovich Bashora

2008. április 25.

24

Kunak Ismailovich Guziyev

2007. november 9.

27

Lidiya Zhambulatovna Zhelikhazheva

2008. július 4.

28

Tengiz Valeryevich Mokayev

2008. augusztus 22

31

Khazret-Ali Islamovich Khalilov

2007. november 9.

40

Boris Betalovich Kuchmenov

2008. március 14.

45

Zoya Ibragimovna Afaunova

2008. augusztus 22.

46

Fatimat Abubachirovna Erzhibova

2008. március 14.

50

Boris Zaudinovich Bagov, unokaöccsei, Anzor Yuriyevich Bagov, Zaur Yuriyevich Bagov és Aslan Yuriyevich Bagov vonatkozásában; a bírósági eljárást a három elhunyt apja, Yuri Zaudinovich Bagov indította

2008. július 22.

3. táblázat (lásd a 46. pontot)

No.

A kérelmezők

Jogerős ítélet dátuma

7

Yuriy Natribovich Khagov

2008. május 6.

23

Taya Alekseyevna Khavzhokova

2008. augusztus 26.

47

Fatima Khursanovna Gudova

2008. augusztus 26.

4. táblázat (lásd a 47. pontot)

No.

A kérelmezők

Jogerős ítélet dátuma

29

Emma Auzinovna Sherdiyeva

2008. június 4.

36

Liuan Mukhazhirovich Kardanov

2007. február 6.

5. táblázat (lásd az 59. pontot)

No.

A kérelmezők

Azonosításban való részvétel időpontja

1

Kelimat Akhmatovna Sabanchiyeva

2005. október 20–25-én

3

Anatoliy Narychevich Bitokov

2005. október 17-én, 20-án vagy 21-én

7

Yuriy Natribovich Khagov

2005. október 18-án

9

Anzhelika Yuryevna Arkhestova

2005 októberében meghatározatlan időpontban

10

Fatimat Khazritovna Tkhagalegova

2005. október 19-én

12

Fatima Amerkhanovna Mamayeva

2005 októberében meghatározatlan időpontban

13

Yelena Khabidovna Karmova

2005. október 16-án

15

Timofey Alesovich Nabitov

2005. október 18-án

17

Betal Muradinovich Kerefov

2005. október 21-én

18

Magomed Khasymovich Attoyev

2005. október 13-án

19

Zhanna Fyodorovna Ifraimova

2005. október 19-én és 20-án

20

Aysha Ismailovna Chagiran

2005. október 16–18-án

21

Aserbi Lanovich Makoyev

2005. október 19-én

22

Sait Mukhamedovich Bashora

2005. október 18–20-án

23

Taya Alekseyevna Khavzhokova

2005. október 16-án, 17-én és 18-án

24

Kunak Ismailovich Guziyev

2005. október 16-án

25

Amerbi Yakhiyaevich Afov

2005. október 20-án

27

Lidiya Zhambulatovna Zhelikhazheva

2005. október 20-án

28

Tengiz Valeryevich Mokayev

2005. október 19-én

29

Emma Auzinovna Sherdiyeva

2005. október 19-én

31

Khazret-Ali Islamovich Khalilov

2005. október 19-én

34

Murat Yuryevich Pshikhachev

2005 októberében meghatározatlan időpontban

35

Fyodor Aliyevich Abidov

2005 októberében meghatározatlan időpontban

37

Atabi Sakhatgeriyevich Kardanov

2005. október 20-án

38

Rita Aslamurzovna Anzorova

2005. október 24-én

39

Karalbi Masadovich Amshokov

2005. október 26-án

40

Boris Betalovich Kuchmenov

2005. október 21-én

42

Fatima Nakhupshovna Arkhagova

2005. október 21-én vagy 22-én

43

Khuseyn Hazhmuratovich Atalikov

2005 októberében meghatározatlan időpontban

45

Zoya Ibragimovna Afaunova

2005. október 21-én

47

Fatima Khursanovna Gudova

2005. október 27-én és 28-án

48

Oksana Nikolayevna Daova

2005. október 21-én

49

Zaur Mukhamedovich Terkulov

2005.október 17-én

© Európa Tanács/Emberi Jogok Európai Bírósága, 2013.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának hivatalos nyelvei az angol és a francia. Ez a fordítás nem köti a Bíróságot, és a Bíróság nem vállal semmilyen felelősséget annak minőségéért. A fordítás letölthető az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatát tartalmazó HUDOC adatbázisból () vagy bármely olyan adatbázisból, amellyel a Bíróság azt megosztotta. Nem kereskedelmi célokra azzal a feltétellel többszörözhető, ha az ügy teljes címét idézik, a fenti szerzői jogi tájékoztatóval együtt. E fordítás bármely részének kereskedelmi célokból történő felhasználására irányuló szándék esetén, kérjük, ezt a következő címen jelezze: publishinii@

© Council of Europe/European Court of Human Rights, 2013.

The official languages of the European Court of Human Rights are English and French. This translation does not bind the Court, nor does the Court take any responsibility for the quality thereof. It may be downloaded from the HUDOC case-law database of the European Court of Human Rights () or from any other database with which the Court has shared it. It may be reproduced for non-commercial purposes on condition that the full title of the case is cited, together with the above copyright indication. If it is intended to use any part of this translation for commercial purposes, please contact publishing@.

© Conseil de l’Europe/Cour européenne des droits de l’homme, 2013.

Les langues officielles de la Cour européenne des droits de l’homme sont le français et l’anglais. La présente traduction ne lie pas la Cour, et celle-ci décline toute responsabilité quant à sa qualité. Elle peut être téléchargée à partir de HUDOC, la base de jurisprudence de la Cour européenne des droits de l’homme (), ou de toute autre base de données à laquelle HUDOC l’a communiquée. Elle peut être reproduite à des fins non commerciales, sous réserve que le titre de l’affaire soit cité en entier et s’accompagne de l’indication de copyright ci-dessus. Toute personne souhaitant se servir de tout ou partie de la présente traduction à des fins commerciales est invitée à le signaler à l’adresse suivante : publishing@.

[1] Ha az ügy iratai az elhunyt nevének pontos írásmódjára és az elhunyt születési időpontjára vonatkozóan ellentmondásos adatokat tartalmaztak, az alternatív adat itt zárójelben szerepel.

Full & Egal Universal Law Academy