CASE OF VONA v. HUNGARY - [Hungarian Translation] by the European Roma Rights Centre and Linkhalters LLP

EUROPEAN COURT OF HUMAN RIGHTS

COUR EUROPEENNE DES DROITS DE L’HOMME

EMBERI JOGOK EURÓPAI BÍRÓSÁGA

© The document was made available with the support of the European Roma Rights Centre () and Linkhalters LLP. Permission to re-publish this translation has been granted for the sole purpose of its inclusion in the Court’s database HUDOC.

MÁSODIK SZEKCIÓ

VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGY

(35943/10. sz. kérelem)

ÍTÉLET

STRASBOURG

2013. július 9.

VÉGLEGES

2013.12.09.

E határozat az Egyezmény 44. cikkének 2. bekezdésében foglalt körülmények beálltával vált véglegessé. Szerkesztői változtatás alá eshet.

                       ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN1

Vona kontra Magyarország ügy tárgyában

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (második Szekció) az alábbi tagokból álló Kamarája:

Guido Raimondi, Elnök,

Peer Lorenzen,

Dragoljub Popović,

András Sajó,

Nebojša Vučinić,

Paulo Pinto de Albuquerque,

Helen Keller, bírák, valamint Stanley Naismith, Szekció Hivatalvezető,

2013. június 11-i zárt ülésén lefolytatott tanácskozását követően

az azon időpontban elfogadott alábbi ítéletet hozza:

ELJÁRÁS

1. Az ügy alapja egy, a Magyar Köztársaság ellen benyújtott kérelem (35943/10. sz.), melyet az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény („az Egyezmény”) 34. cikke alapján egy magyar állampolgár, Vona Gábor („a kérelmező”) 2010. június 24-én terjesztett a Bíróság elé.

2. A kérelmezőt Gaudi-Nagy T. Budapesten praktizáló ügyvéd képviselte. A Magyar Kormányt („a Kormány”) Tallódi Z. képviselő képviselte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumból.

3. A kérelmező az Egyezmény 11. cikke alapján azt állítja, hogy a Magyar Gárda Egyesület – mely egy, az ő elnöklete alatt működő szervezet – feloszlatása megsértette az egyesüléshez való jogát.

4. 2012. március 14-én a kérelem közlésre került a Kormány felé. Arról is döntés született, hogy a kérelem elfogadhatóságáról és érdeméről a Bíróság egyidejűleg határoz (29. cikk 1. bekezdés).

5. 2012. június 12-én a Szekció Elnöke az Egyezmény 36. cikkének 2. bekezdése és a Bíróság Eljárási Szabályzata 44. szabályának 3. bekezdése szerint engedélyezte az Európai Roma Jogok Központja számára, hogy harmadik félként az eljárásba bekapcsolódjon.

2                      ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN

A TÉNYEK

I. AZ ÜGY KÖRÜLMÉNYEI

6. A kérelmező 1978-ban született és Budapesten él.

7. 2007. május 8-án a Magyar Gárda Egyesületet (az „Egyesület”) a Jobbik Magyarországért Mozgalom politikai párt tíz tagja alapította többek között azzal a kifejezett céllal, hogy megőrizzék a magyar hagyományokat és kultúrát.

8. Ezt követően, 2007. július 18-án az Egyesület megalapította a Magyar Gárda Mozgalmat (a „Mozgalom”). Az Egyesülethez rendelt hivatal bejelentése szerint az Egyesület úgy határozott, hogy „megalapítja a Magyar Gárdát, eleinte mozgalom formájában történő működés céljából, majd a későbbiekben azzal a szándékkal, hogy az Egyesület részévé váljon.” A továbbiakban arról is döntést hoztak, hogy „annak érdekében, hogy a Magyar Gárda az Egyesület részévé váljon, [az utóbbi mindenkori] alapokmányát módosítani szükséges ... 2007. október 10-ével.”

A Mozgalom célját a következőképp határozták meg: „a magyarság fizikai, lelki és szellemi önvédelme”. A Mozgalom által – az alapító nyilatkozatában szereplő felsorolás szerint – vállalt feladatok közé tartozott tagjainak fizikai és pszichológiai képzése, katasztrófavédelemben való részvétel és a közbiztonság fenntartása, valamint e kérdésekben társadalmi párbeszéd kezdeményezése nyilvános rendezvények keretében.

9. 2007. október 4-én a budapesti államügyészség törvénytelen tevékenységeinek beszüntetésére szólította fel az Egyesületet. A felszólításban az ügyészség megállapította, hogy az Egyesület olyan tevékenységeket folytat, amelyek nincsenek összhangban az alapokmányában meghatározott célkitűzésekkel. Megállapítást nyert, hogy az Egyesület 2007. augusztus 25-én megszervezte ötvenhat „gárdatag” felavatását a Budai Várban. Ezt követően az Egyesület országos kampányt tartott a Mozgalom céljai közé tartozó feladatok népszerűsítésére, melyek azonban nem voltak összhangban az Egyesület célkitűzéseivel. Megállapítást nyert továbbá, hogy a Mozgalom egyes céljai nem szerepeltek az Egyesület saját célkitűzései között, és nem is feleltek meg az Egyesület hagyományőrző és kulturális jellegének.

2007. november 9-én a kérelmező az Egyesület elnökeként arról tájékoztatta az ügyészséget, hogy a törvénytelen tevékenységeket a vitatott résznek a Mozgalom alapító nyilatkozatából történő eltávolításával beszüntették, valamint kezdeményezte az Egyesület alapokmányának módosítását. Ennek megfelelően, 2007. December 7-én, az Egyesület közgyűlése arról határozott, hogy az alábbi rendelkezéssel egészíti ki alapítóokmánya 2. bekezdését: „(f) Nevének megfelelően a Magyar Gárda Egyesület célja társadalmi párbeszédet kezdeményezni és polgári rendezvényeket és gyűléseket szervezni a polgárok biztonságát érintő kérdésekben, például katasztrófavédelem, nemzetvédelem és életmentő technikák kérdésében.”

                       ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN3

10. Állításuk szerint e célkitűzések elérése érdekében a Mozgalom tagjai ezt követően egyenruhába öltözve felvonulásokat és tüntetéseket tartottak Magyarország-szerte, köztük roma népességgel rendelkező falvakban, valamint a magyarság védelmére kelt az úgynevezett „cigánybűnözéssel” szemben. Ezeket a tüntetéseket és felvonulásokat a hatóságok nem tiltották be.

E tüntetések egyikére Tatárszentgyörgyön – egy 1800 lakosú faluban – került sor hozzávetőleg 200 aktivista részvételével 2007. december 9-én. A rendőrség a helyszínre vonult, és nem engedte, hogy a felvonulás a roma családok által lakott utcát érintse.

11. Erre az eseményre válaszul 2007. december 17-én a Fővárosi Főügyészség az Egyesület feloszlatására kezdeményezett bírósági eljárást. Az eljárás alapjául az Egyesületnek a szerveződési joggal való állítólagos visszaélése szolgált, valamint annak ténye, hogy az Egyesület beszédekben és megjelenés útján – vagyis egyenruhába öltözött aktivistákkal, alakzatban történő vonulással és katonai jellegű parancsok kiosztásával – történő félelemkeltéssel a roma népesség jogainak megsértéséhez vezető tevékenységeket folytatott.

A Főügyészség álláspontja szerint a Mozgalom az Egyesület egy szervezeti egységét alkotta, és tevékenysége valójában az a Mozgalom tevékenységeinek jelentős részét lefedte.

A Főügyészség azzal érvelt, hogy a Mozgalom nem egy „spontán szerveződő közösség”, tekintettel arra, hogy tagjai nyilvántartásba vett és egyenruhát viselő személyek, illetve a közösséget az Egyesület elnöksége hozta létre, a tagság iránti kérelmeket az Egyesület bírálta el és az egyenruhát az Egyesülettől lehetett megvásárolni.

12. A későbbi eljárásban az Egyesület ugyanakkor azt állította, hogy az Egyesület és a Mozgalom között nem állt fenn olyan szervezeti kapcsolat, amelyet kettejük egyesüléseként lehetne értelmezni. Ennek megfelelően az Egyesület kijelentette, hogy nem vállal felelősséget a Mozgalom tevékenységeiért. Az Egyesület azt is kijelentette, hogy a Mozgalom tevékenységei senkire nézve sem jelentenek valóságos veszélyt. Az Egyesület szerint a félelem szubjektív érzése nem szolgálhat az alapvető jogok – köztük a gyülekezési szabadság – bárminemű korlátozásának alapjául, a Mozgalom működése továbbá tárgyilagosan szemlélve nem tekinthető megfélemlítésre alkalmasnak.

13. Négy meghallgatást követően – 2008. december 16-án – a Fővárosi Bíróság a Főügyészség javára hozott ítéletet, és az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 16. cikke (2) bekezdésének (d) pontja értelmében feloszlatta az Egyesületet (lásd a 18. bekezdést alább).

A bíróság nem adott helyt a két szervezet különbözősége mellett felsorakoztatott érveknek, ugyanis álláspontja szerint közöttük „kölcsönösségen alapuló kapcsolat” állt fenn. Figyelemmel arra többek között, hogy a Mozgalom az Egyesület bankszámláján keresztül részesült támogatásban, a bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az Egyesület alapította, működtette, irányította és finanszírozta a Mozgalmat. Az ítélet joghatályát mindazonáltal a bíróság az Egyesület feloszlatására korlátozta, mivel – a bíróság meglátása szerint – a Mozgalom nem rendelkezett jogi személyiséggel, ezért az ítélet közvetlenül nem terjedhetett ki rá.

   4                    ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN

A tatárszentgyörgyi felvonulás tekintetében a Fővárosi Bíróság az alábbiakat állapította meg:

„Az esemény tulajdonképpeni célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a »cigánybűnözésre«. Ezen általánosítás alapját nyilvánvalósan faji és etnikai előítélet szolgáltatta, amely megsértette az emberi méltóság és egyenlő bánásmód elvét ... Mindemellett a fenti nem volt elszigetelt eset ... A Mozgalom a programját az emberek megkülönböztetésére alapozta és ezt több alkalommal is felvonulások útján nyilvánította ki, mindezek pedig kimerítették az erődemonstráció és másoknak [a felvonulások résztvevői általi] felvonulással történő megfélemlítésének fogalmát. ... A bíróság véleménye, hogy – alkotmányos szempontból – a gyakorlatilag küldetésszerű félelemkeltés nem elfogadható cél vagy szerep.”

14. A bíróság nyugtázta, hogy a felvonulások résztvevői egyenruhát és a nyilaskeresztes tisztekéhez (az 1944–45-ös magyarországi terroruralomért felelős szervezet) kísértetiesen hasonlító karszalagot viseltek. A bíróság véleménye szerint az ekképpen öltözött résztvevők objektív értelemben alkalmasak voltak „történelmi sebek” felszakítására.

A bíróság kijelentette, hogy az Egyesület deklarált célja ellenére, cselekedeteivel megsértette az egyesülésről szóló magyar törvényeket és romaellenes hangulatot keltett. A bíróság szerint a verbális és vizuális erődemonstráció önmagában – a korábbi tapasztalatok fényében – törvénysértő volt, ennek megfelelően az Egyesület feloszlatására tényleges bűncselekmény elkövetése nélkül is lehetséges volt, mivel az Egyesület programja magában foglalta a diszkriminációt, amely más emberek jogainak sérelmével járt az 1989. évi II. törvény 2. cikkének (2) bekezdése szerint (lásd a 18. bekezdést alább).

15. 2009. július 2-án a Budapesti Fellebbviteli Bíróság megtartotta a Fővárosi Bíróság ítéletét. A bíróság vizsgálta továbbá a Mozgalom által szervezett két hasonló demonstráció körülményeit is – az egyikre 2008. június 21-én Faddon, míg a másikra ismeretlen időpontban Sárbogárdon került sor. A Fellebbviteli Bíróság megjegyezte, hogy a Mozgalom tagjai által, a faddi felvonulás során tartott beszédek számos, a romák kirekesztésére irányuló kijelentést tartalmaztak. A sárbogárdi esemény vonatkozásában a Fellebbviteli Bíróság meglátása szerint számos antiszemita kijelentés hangzott el.

Ugyanez a bíróság megállapította, hogy a két szervezet között szoros kapcsolat áll fenn, és ennek megfelelően ítéletét kiterjesztette a Mozgalomra is. A bíróság álláspontja szerint az Egyesület tulajdonképpen egy „szervezeti egységként” magában foglalta a Mozgalmat, ennélfogva az ítélet mindkettejüket érinti. Az Egyesület feloszlatása továbbá felbontotta a feloszlatott egyesülethez kapcsolódó mozgalmakban tevékenykedő személyek szervezeti keretét is.

A bíróság ítélete szerint e demonstrációk, azok helyszíneinek – vagyis, nagyszámú roma közösséggel rendelkező falvak – megválasztása miatt nem tekinthetők a társadalmi párbeszéd megnyilvánulásának, hanem a kifejezés szélsőséges formájának – gyakorlatilag katonai erődemonstrációjának –, amely katonai jellegű egyenruhák, alakzatok, parancsok és tisztelgések együttes hatáskeltésével élt. A Fellebbviteli Bíróság miközben lényegében megtartotta a Fővárosi Bíróság érveit, arra is kitért,

                       ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN5

hogy e falvak lakossága „foglyul ejtett közönségként” vált e szélsőséges és kirekesztő nézetek címzettjeivé anélkül, hogy számukra elkerülhető lett volna ezek megtapasztalása. A bíróság véleménye szerint a Mozgalom által szervezett rendezvények erőszakos események kockázatát rejtették magukban, konfliktust szítottak, megbontották a közrendet és veszélyeztették a falvak lakosainak biztonságát annak ellenére is, hogy valamennyi demonstráció – a rendőrség gondos felügyelete alatt – tényleges erőszak nélkül fejeződtek be.

A bíróság a kérelmező véleménynyilvánítási szabadságát is mérlegelte. A bíróság az elsőfokú ítéletet megtartva és a bíróság ítélkezési gyakorlatát idézve kijelentette, hogy ez a szabadság nem foglalja magában a gyűlöletbeszédet vagy az erőszakra való felbujtást.

16. 2009. december 15-én a Legfelsőbb Bíróság megtartotta a Budapesti Fellebbviteli Bíróság ítéletét. Ez a bíróság helyben hagyta a Fellebbviteli Bíróság azon megállapítását is, hogy a Mozgalom voltaképp az Egyesület részét képező szervezet. A bíróság abban is egyetértett az alacsonyabb fokú bíróságokkal, hogy szükséges az Egyesület feloszlatása, miután rámutatott arra, hogy a Mozgalom felvonulásai olyan konfliktushelyzetet teremtettek, amelyekben a szereplők könnyen erőszakhoz folyamodhattak volna.

Ez az ítélet 2010. január 28-án került elfogadásra.

II. RELEVÁNS HAZAI JOG

17. Az Alkotmánynak a tényállás időpontjában hatályos változata az alábbi rendelkezéseket tartalmazta:

2. cikk:

„(3) Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.”

63. cikk:

„(1) A Magyar Köztársaságban az egyesülési jog alapján mindenkinek joga van a törvény által nem tiltott célra szervezeteket létrehozni, illetőleg azokhoz csatlakozni.

(2) Politikai célt szolgáló fegyveres szervezet az egyesülési jog alapján nem hozható létre.

(3) Az egyesülési jogról szóló, valamint a pártok gazdálkodásáról és működéséről szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.”

18. Az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény az alábbiakról rendelkezik:

  6                     ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN

2. cikk:

„(1) Az egyesülési jog alapján a magánszemélyek, a jogi személyek, valamint ezek jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetei – tevékenységük célja és alapítóik szándéka szerint – társadalmi szervezetet hozhatnak létre és működtethetnek.

(2) Az egyesülési jog gyakorlása nem sértheti az Alkotmány 2. §-ának (3) bekezdését, nem valósíthat meg bűncselekményt és bűncselekmény elkövetésére való felhívást, valamint nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével.”

3. cikk:

„(1) A társadalmi szervezet olyan önkéntesen létrehozott, önkormányzattal rendelkező szervezet, amely az alapszabályban meghatározott célra alakul, nyilvántartott tagsággal rendelkezik, és céljának elérésére szervezi tagjai tevékenységét.

(2) A tömegmozgalom tevékenységében nem nyilvántartott tagok is részt vehetnek.”

4. cikk:

(1) ... A társadalmi szervezet a nyilvántartásba vétellel jön létre.”

5. cikk:

„Nem minősül társadalmi szervezetnek a magánszemélyeknek az egyesülési jog alapján létrehozott olyan közössége, amelynek működése nem rendszeres, vagy nincs nyilvántartott tagsága vagy e törvényben meghatározott szervezete.”

16. cikk:

„(2) A bíróság az ügyész keresete alapján:

(d) feloszlatja a társadalmi szervezetet, ha annak működése a 2. § (2) bekezdésébe ütközik;

Az egyesületek jogi státusza röviden az alábbiak szerint jellemezhető. Azon egyesületeket, amelyek tevékenységei nem szolgálnak közérdeket, nem támogathatók jövedelmi adóból levont adományokkal és nem jogosultak egyéb adományok elfogadására vagy állami támogatás kérelmezésére, mivel ezek a jogok kizárólag az 1996. évi CXXVI. törvény és a 2011. évi CLXXV. törvény rendelkezései szerinti közhasznú szervezeteket illetik meg. Mindazonáltal, az 1996. évi LXXXI. törvény kimondja, hogy bármely egyesület nem haszoncélú tevékenységeiből származó bevétele társaságiadó-mentes, valamint, hogy az egyesületek gazdasági tevékenységei társasági adó hatálya alá tartoznak. Mindemellett, az 1995. évi CXVII. törvény szerint kedvezményes jövedelmiadó-szabályok vonatkoznak az egyesületek által nyújtott egyes szolgáltatásokra és az ezekért járó egyes ellenszolgáltatásokra és társadalmi juttatásokra. Az 1959. évi IV. törvény (a Polgári Törvénykönyv) továbbá arról rendelkezik, hogy az egyesületek tagjai nem tartoznak felelősséggel az egyesület tartozásaiért.

19. A tényállás időpontjában hatályos, a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény az alábbiakról rendelkezik:

                       ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN7

4. cikk:

„(1) A Magyar Köztársaság tilalmaz minden olyan politikát, amely:

(a) a kisebbségnek a többségi nemzetbe való beolvasztását célozza, vagy ezt eredményezi;

(b) a kisebbségek által lakott területek nemzeti vagy etnikai viszonyainak a kisebbség szempontjából hátrányos megváltoztatására irányul;

(c) a nemzeti vagy etnikai kisebbséget vagy kisebbséghez tartozó személyt hovatartozása miatt üldöz, életkörülményeit nehezíti, jogai gyakorlásában akadályozza; ...”

20. Az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya kihirdetéséről szóló 1976. évi 8. törvényerejű rendelet az alábbiak szerint rendelkezik:

20. cikk:

„2. Törvényben kell megtiltani a nemzeti, faji vagy vallási gyűlölet bármilyen hirdetését, amely megkülönböztetésre, ellenségeskedésre vagy erőszakra izgat.”

21. A faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről New Yorkban 1965. december 21-én elfogadott nemzetközi egyezmény kihirdetéséről szóló 1969. évi 8. törvényerejű rendelet az alábbiak szerint rendelkezik:

1. cikk:

„1. Ezen egyezmény szövegében a „faji megkülönböztetés” kifejezés minden olyan különbségtételt, kizárást, megszorítást vagy előnyben részesítést jelent, amelynek alapja a faj, a szín, a leszármazás, a nemzetiségi vagy etnikai származás, és amelynek célja vagy eredménye politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális téren vagy a közélet bármely más terén az emberi jogok és alapvető szabadságjogok elismerésének, egyenrangú élvezetének vagy gyakorlásának megsemmisítése vagy csorbítása.”

2. cikk:

„1. A részes államok elítélik a faji megkülönböztetést és vállalják, hogy a faji megkülönböztetés minden formája kiküszöbölésének és az összes fajok közötti megértés előmozdításának politikáját minden alkalmas eszközzel haladéktalanul folytatják és ebből a célból: ...

(d) Minden részes állam vállalja, hogy személyek csoportjai vagy intézmények ellen irányuló faji megkülönböztetés céljából semmilyen cselekményt vagy gyakorlatot nem kezdeményez és biztosítja, hogy valamennyi országos és helyi hatósága és közintézménye ezzel a kötelezettséggel összhangban jár el; ...”

4. cikk:

A részes államok elítélnek minden olyan propagandát és minden olyan szervezetet, amely ... elméleteken alapszik vagy a faji gyűlöletet és megkülönböztetést valamilyen formában igazolni vagy előmozdítani igyekszik, és vállalják, hogy ...

(a) törvény által büntetendő cselekménnyé nyilvánítják a ... a faji megkülönböztetésre való izgatást, ... továbbá fajgyűlölő tevékenység mindenféle támogatását, annak pénzelését is beleértve;

(b) törvényellenessé nyilvánítanak és betiltanak minden olyan szervezetet, valamint szervezett és minden egyéb propagandatevékenységet,

  8                     ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN

amely a faji megkülönböztetést előmozdítja, vagy arra izgat, az ilyen szervezetekben vagy tevékenységben való részvételt pedig törvény által büntetendő cselekménynek tekintik; ...”

22. Az Alkotmánybíróság 30/1992. (VI. 26.) AB határozata az alábbi bekezdéseket tartalmazza:

„II. 3. Valamennyi kontinentális jogrendszerű európai demokratikus ország, továbbá az angolszász jogterületen Anglia és Wales, Kanada, valamint Új-Zéland büntető törvényben tiltja meg a „faji” izgatást. Az izgatás, a gyűlöletkeltés és a véleménynyilvánítás szabadsága között a megfelelő határ megvonása azonban nemzetközileg is jelentős viták forrása.

IV. 1. A gyűlöletkeltésnek, az emberek egyes csoportjait megvető, megalázó megnyilvánulásoknak potenciálisan kártékony voltáról az emberiség bőséges történelmi tapasztalatokkal rendelkezik. ...

Századunk súlyos történelmi tapasztalatai bizonyítják, hogy a faji, etnikai, nemzetiségi, vallási szempontú alsóbb vagy felsőbbrendűséget hirdető nézetek, a gyűlölködés, megvetés, kirekesztés eszméinek terjesztése az emberi civilizáció értékeit veszélyeztetik.

Történelmileg és napjaink eseményei által is igazolt, hogy az emberek meghatározott csoportja elleni gyűlöletkeltési szándékot kifejező bármely megnyilvánulás alkalmas a társadalmi feszültségek kiélezésére, a társadalmi harmónia és béke megzavarására, legsúlyosabb kifejletében a társadalom egyes csoportjai közötti erőszakos összeütközésekre.

A gyűlöletkeltés legszélsőségesebb, már ténylegesen bekövetkezett kártékony hatását bizonyító történelmi és jelenkori tapasztalatok mellett figyelembe kell venni azokat a mindennapi veszélyeket is, amelyek a gyűlölet felkeltésére alkalmas nézetek, eszmék korlátok nélküli kinyilvánításával járnak. E megnyilvánulások akadályozzák, hogy az emberek bizonyos közösségei harmonikus kapcsolatban éljenek más csoportokkal. Ez, növelve egy adott, kisebb vagy nagyobb közösségen belüli érzelmi, szociális feszültségeket, szétszakítja a társadalmat, erősíti a szélsőségeket, az előítéletességet és intoleranciát. Mindez csökkenti a plurális értékrendet, a különbözőséghez való jogot elismerő, toleráns, multikulturális, az emberek egyenlő méltóságának elismerésén alapuló, a diszkriminációt értékként el nem ismerő társadalom kialakulásának esélyét.

2. A véleménynyilvánítás és sajtószabadság körében az emberek meghatározott csoportjai elleni gyűlöletkeltés alkotmányos védelemben részesítése feloldhatatlan ellentmondásban lenne az Alkotmányban kifejezésre jutó politikai berendezkedéssel és értékrenddel, a demokratikus jogállamiságra, az emberek egyenlőségére, egyenlő méltóságára, valamint a diszkrimináció tilalmára, a lelkiismereti és vallásszabadságra, a nemzeti, etnikai kisebbségek védelmére, elismerésére vonatkozó alkotmányos tételekkel. ...

A gyűlöletkeltés a fenti tartalmi jegyek tagadása, az erőszak érzelmi előkészítése. Visszaélés a véleménynyilvánítás szabadságával, az emberek meghatározott csoportjának, egy kollektivitásnak olyan intoleráns minősítése, amely nem a demokrácia, hanem a diktatúra jellemzője. A véleménynyilvánítási és sajtószabadság gyakorlása olyan formáinak eltűrése, amelyet a Btk. 269. § (1) bekezdése tilalmaz, ellentmondana a demokratikus jogállamiságból fakadó követelményeknek. ...

Állásfoglalása összegzéseként az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának és a sajtószabadság korlátozását szükségessé és indokolttá teszi annak a ténye, hogy az egyes népcsoportokkal szembeni gyűlöletkeltésről negatív történelmi tapasztalattokkal rendelkezünk, továbbá tekintettel az alkotmányos értékek védelmére, valamint a Magyar Köztársaság azon kötelezettségére, hogy megfeleljen a nemzetközi jog szerinti kötelezettségvállalásainak. ...”

                       ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN9

23. Az alkotmánybíróság 14/2000. (V. 12.) AB határozata az alábbi bekezdéseket tartalmazza:

„3. A véleménynyilvánítási jog nem csupán alanyi jog, hanem a nyilvánosságot alakító különböző vélemények szabad kifejezésének garanciája is. ...

Nem korlátozhatatlan jog, de kiemelt szerepe folytán olyan védelmet élvez, hogy csak igen kevés más joggal szemben lehetséges korlátozása. Ezért az olyan mögöttes, elvont értékek, mint például a köznyugalom, kevesebb védelmet kaphatnak e joggal szemben. ...

Az Alkotmány az élethez való jog mellett, azzal azonosan, az emberi méltósághoz való jogot kiemelten védi ... Az Alkotmány nem értéksemleges, az Alkotmánynak van értékrendje. Az alkotmányos értékekkel összeegyeztethetetlen véleménynyilvánítást az Alkotmány 61. §-a nem védi. ...

Rámutat az Alkotmánybíróság arra, hogy a szabad véleménynyilvánítás az Egyezmény értelmében is „kötelezettségekkel és felelősséggel” jár együtt. A demokratikus jogállami értékek védelme az állam minden szervének kötelessége, kötelesség az emberi személy méltóságának tisztelete is. Az erőszak, a gyűlölet, a szembenállás megnyilvánulásaival szemben fel kell lépni. A demokrácia rendkívül összetett fogalmához hozzátartozik az erőszakról, az erőszakkal való fenyegetésről, mint a konfliktusmegoldás eszközeiről való lemondás. ”

24. Az alkotmánybíróság 18/2004. (V. 25.) AB határozata az alábbi bekezdéseket tartalmazza:

„III. 2.1. ... A szélsőséges nézetek esetében sem a vélemény tartalma, hanem a közlés közvetlen, belátható következménye alapozza meg a szólásszabadság korlátozását, a polgári jogi, avagy bizonyos esetekben a büntetőjogi felelősségre vonást. ”

25. Az alkotmánybíróság 95/2008. (VII. 3.) AB határozata az alábbi bekezdéseket tartalmazza:

„III. 3.4. ... A [Büntetőtörvénykönyvet érintő] törvénymódosítás azt próbálja biztosítani, hogy a gyalázkodó kijelentések és testmozdulatok abban az esetben is szankcionálhatók legyenek, ha a sértettek személye nem állapítható meg. A Btk. ezáltal azonban nemcsak a konkrét személyek becsületét, méltóságát sértő magatartásokat büntetné, hanem a gyűlöletbeszéd minden formáját, az általánosításokat tartalmazó rasszista kijelentéseket is, amelyek esetében az „érintettek” vagy a magukat „érintettnek” vallók nincsenek rákényszerítve arra, hogy bekapcsolódjanak a gyűlölködők közötti kommunikációba, hogy azt végigkövessék, s hogy az egyes sajtótermékekben szembesüljenek a gyűlölködő nézetekkel. ... Az alkotmányos demokrácia azonban nem fojtja el a szélsőséges hangokat pusztán azok tartalma miatt. Demokratikus társadalomban ugyanis az ilyen általánosító rasszista beszéd nem tud változtatni azon a tényen, hogy az állam szempontjából minden polgár egyenlően értékes és az alapjogokkal egyenlően rendelkező személy.

A Btk. jelen formájában az ilyen, általánosításokat tartalmazó beszédet is büntetné. Nem tényállási elem ugyanis, hogy a támadott csoporthoz tartozó személyek bármely módon részesei legyenek e kommunikációnak: a rasszista kijelentéseket meghallgassák, figyelemmel kövessék, azzal más módon kapcsolatba kerüljenek.

Pedig ezek azok az esetek, amikor a véleménynyilvánítás nemcsak egyes személyek érzékenységét, méltóságérzetét, hanem alkotmányos jogát is sérti. Például, ha az elkövető oly módon nyilvánítja ki szélsőséges politikai meggyőződését, hogy a sértett csoporthoz tartozó személy kénytelen azt megfélemlítve végighallgatni,

10                      ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN

és nincs módja kitérni a közlés elől [„foglyul ejtett közönség”] ... Ebben az esetben a konkrét személy arra vonatkozó joga érdemes a védelemre, hogy a neki nem tetsző, adott esetben az őt sértő véleményt meghallgassa, vagy más módon vegyen róla tudomást. ...

A személyek nemcsak az állampolgárok közösségéhez, hanem e körnél szűkebb csoporthoz, közösséghez is tartoznak. Az egyént e csoporthoz tartozására tekintettel is érheti olyan súlyú és intenzitású jogsérelem, amelynek orvoslására indokolt lehet akár a büntetőjog eszközeit is igénybe venni.”

III. NEMZETKÖZI EMBERJOGI FELÜGYELŐ SZERVEK MEGÁLLAPÍTÁSAI

26. Az Egyesült Nemzetek Emberi Jogi Bizottságának Magyarországról szóló záró következtetései (Genf, 2010. október 11–29.) az alábbi bekezdést tartalmazzák:

„18. A Bizottság aggodalmát fejezi ki a feloszlatott Magyar Gárda tagjai által ... tett ártalmas és széles körben elterjedt romaellenes kijelentések miatt. ... A Bizottság aggályosnak tartja továbbá a kormányzó párton belül egyre fokozódó antiszemita szemléletre utaló jeleket is. A Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az Alkotmánybíróság korlátozott mértékben alkalmazza a Büntető Törvénykönyvnek az erőszakra való felbujtásról szóló 269. cikkét, amely összeegyeztethetetlen a kormányzó párt 20. cikkben vállalt kötelezettségeivel.”

27. A Rasszizmus és Intolerancia elleni Európai Bizottság (ECRI) 2008. június 20-án elfogadott, Magyarországról szóló jelentése (negyedik monitoring ciklus) az alábbi bekezdéseket tartalmazza:

„61. ... Aggasztó mértékben harapódzott el a rasszizmus és intolerancia a magyar közbeszédben. A radikális jobboldali Magyar Gárda megalapítása és térnyerése ... sokak számára komoly aggodalomra adott okot. A 2007. augusztusi megalakulása és a 2007. októberi több száz új tag nyilvános felavatása óta a Magyar Gárda számos nyilvános felvonulást szervezett meg országszerte, köztük nagyszámú roma lakossággal rendelkező falvakban is. Az egyesület látszólag ártalmatlan céljai mellett azonban a csoport gyakran hangoztatott üzenete a magyarság védelme az úgynevezett „cigánybűnözéssel[1]” szemben. A Magyar Gárda tagjai félkatonai stílusú fekete bakancsban és egyenruhában masíroztak a Nyilaskeresztes Párt (a II. Világháború során Magyarországon rövid időig hatalmat gyakorló nyíltan hitlerista szervezet, amelynek parancsára többtízezer zsidó és roma származású embert gyilkoltak meg és telepítettek ki) zászlajára emlékeztető jelzésekkel és zászlókkal.

73. ... A Magyar Gárdához hasonló csoportok nyíltan antiszemita nézeteket vallanak, ... Magyarországon pedig egyre jobban fokozódik az antiszemita hangulat.”

28. A nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményének tanácsadó bizottságának Magyarországról szóló harmadik állásfoglalását – amelyet 2010. március 18-án fogadtak el – az alábbi bekezdést tartalmazza:

„75. 2007-es megalapítása óta a Magyar Gárda számos nyilvános felvonulást szervezett meg országszerte, köztük nagyszámú roma lakossággal rendelkező falvakban is, melyek során a Magyar Gárda tagjai félkatonai stílusú fekete bakancsban és egyenruhában,

                       ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN11

valamint hitlerista jelképekkel és zászlókkal masíroztak. ... a tanácsadó bizottság ezt fenyegető viselkedésnek értékelte.”

IV. ÖSSZEHASONLÍTÓ JOG

29. A Német Szövetségi Alkotmánybíróság a “Stoppt den Synagogenbau!” című ítéletében (BVerfGE, 111, 147 - Inhaltsbezogenes Versammlungsverbot) (2004.06.23) kimondta, hogy az egyesülési jog korlátozása a közrend veszélyeztetésének elkerülése érdekében indokolt lehet, amennyiben az Art und Weise, vagyis az egyesület tevékenységeinek formája vagy módja, nem pedig annak tartalma ad okot aggodalomra. Ennek megfelelően megengedhető volt a „felvonulás résztvevőinek agresszív és provokatív viselkedésének korlátozása, mivel az a polgárokat megfélemlítette, valamint mert e felvonulások során a demonstrátorok erőszakos hangulatot teremtettek, amely könnyen tettlegességhez vezethetett volna.” A holokauszt emlékezet napján tartott szélsőséges jobboldali felvonulás kapcsán a bíróság úgy vélekedett, hogy „a [gyülekezés lefolyásának] körülményei és módja [akár] provokációhoz is vezethetett volna, amely különösen alkalmas az erkölcsi normák (sittliches Empfinden) elhagyásának elérésére.” A gyülekezés szervezése a Szövetségi Alkotmánybíróság szerint jelentőséget tulajdonított a tüntetők provokatív viselkedésének. A bíróság hozzátette azt is, hogy ugyanez vonatkozik arra is, „amikor a gyülekezés a jellegénél fogva (durch sein Gesamtgeprage) az a nemzetiszocialista zsarnokság rítusaival és szimbólumaival azonosul, és a múlt totalitárius és embertelen diktatúrája okozta szenvedések felelevenítésével polgárokat félemlít meg.”

30. Az egyesületek feloszlatása tekintetében a Német Szövetségi Közigazgatási Bíróság a BVerwG 6 A 3.08 (2009.08.05) ítéletében ítélkezési gyakorlatát az egyesületek alábbiak szerinti kitiltásával összegezte:

16. Annak eldöntése, hogy egy egyesület célja és tevékenysége a büntetőjogilag büntethető-e az egyesület tagjainak szándékától és eljárásmódjától függ. Egy egyesület mint olyan nem tehető büntetőjogilag felelőssé. A büntetőjog értelmében csak természetes személyek büntethetők, mivel a bűnösség büntetőjogi felelősséget feltételez [Schuldzurechnungsfahigkeit], amellyel azonban csak természetes személyek rendelkeznek. Amint az az egyesületekről szóló törvény [VereinsG] 3. cikkének (5) bekezdéséből kiderül, egy egyesület büntetőjogilag felelősségre vonható [Strafgesetzwidrigkeit einer Vereinigung], mivel az egyesület a tagjai és képviseleti szervein keresztül olyan közösséget alkothat, amely különválik annak egyes tagjaitól, önálló célt követ [Zweckrichtung] és önállóan cselekedhet. Amennyiben a büntetőjog megsértése egy egyesület saját céljaiból vagy önálló cselekedeteiből fakad, akkor a betiltás alkalmazásának [Verbotstatbestand] valamennyi feltétele teljesül. E tekintetben meghatározó tényező, hogy a tagok viselkedése az egyesület viselkedésének tulajdonítható. Az egyesület arculatát aszerint lehet megítélni [pragen], hogy milyen törvénysértéseket [Strafgesetzwidrigkeit] követtek annak tagjai. Egy egyesület egyidejűleg több különböző cél elérésére is törekedhet; a szabályzatában lefektetett jog szerinti cél mellett tagjain keresztül törvénytelen célok elérésére is törekedhet. ...

17. Valamely egyesületnek az egyesületekről szóló törvény 3. cikk (1) bekezdésének első mondata szerinti betiltása az Alaptörvény 9. cikke (2) bekezdésében foglalt alternatívával egybeolvasva de iure független az

   12                    ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN

egyesület valamely tagjának vagy tisztviselőjének bűncselekmény miatti elítélésétől. A tiltó végzést kibocsátó hatóság és a közigazgatási bíróság jogkörébe tartozik kivizsgálni, hogy bekövetkezett-e a büntetőjog [Gesetzeswidrigkeit] valamilyen megsértése. A betiltás [Verbotstatbestand] célja ugyanakkor nem az, hogy további szankciókkal sújtson olyan egyéneket, akik már megsértették a büntetőjogi rendelkezéseket. A cél sokkal inkább az, hogy a bűncselekményeket tervező és elkövető szervezet megalapítása vagy folytonos működése jelentette, a közbiztonságot és közrendet érintő konkrét fenyegetést kezeljék és elhárítsák. Az ilyen szervezetek fokozott fenyegetést jelentenek a büntetőjog által védett érdekekre [Rechtsguter]. A szervezettel járó lendület és szervezett emberi és anyagi erőforrásai büntetendő cselekményeket segítenek elő. Ezzel egyidejűleg az egyes tagok felelősségérzete gyakran csökken, a bűncselekmények elkövetésével szembeni egyéni ellenállás kisebb lesz, valamint további bűncselekmények elkövetéséhez vezető lendület jön létre (az 1988. október 18-i ítélet, op. cit., 307. old. és 23-24. old.; Lower, in: v. Munch/Kunig, GG, Vol. 1, 5th ed. 2000, note 39 ad Article 9).”

A Német Szövetségi Közigazgatási Bíróság ismételten fenntartotta azokat a feloszlatásra vonatkozó ítéleteket, amelyek a (új-)náci ideológiát támogató egyesületekre irányulnak. A Heimattreue Deutsche Jugend című ítéletében (BVerwG 6 A 4.09 [2010.09.01]) – amelyben az egyesület tagjai náci rasszista értekezéseket és gondolatokat propagáltak – a bíróság megerősítette az idevágó ítélkezési gyakorlatot, amely kimondja, hogy a betiltás feltételeinek teljesítéséhez az egyesületnek alkotmányellenes célok elérésére kell milicista vagy agresszív módon törekednie, amely kitétel azonban nem követeli meg az erőszak alkalmazását vagy törvény konkrét megszegését. Az betiltást igazoló alkotmányellenes cél igazolásához elegendő, hogy az egyesület programja, képvilága vagy stílusa a nácizmussal lényegi kapcsolatot mutasson.

Annak a ténye, hogy egy egyesület a nemzetiszocialista párttal (amelyet Németországban betiltottak) közösséget vállal, illetve a diszkrimináció alkotmányos tiltásával szembehelyezkedő fajelméletet hirdetett, elegendők voltak ahhoz, hogy teljesüljenek az egyesület betiltásának követelményei. Ha egy egyesület megkísérelte elfedni alkotmányellenes szándékait, akkor a betiltás feltételei az egyes nyilatkozatokból és eljárásmódból válhat egyértelművé. Annak a ténye, hogy ezeket az elemeket többségében ártalmatlan körülmények övezik, önmagában semmit sem árul el azok jelentőségéről.

31. Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága a megfélemlítés problémakörét a Virginia kontra Black (538 U.S. 343 [2003]) ügy kapcsán vizsgálta. A virginiai rendelet bűncselekménynek minősíti, ha „bárki ... egy másik személy vagy csoport megfélemlítése érdekében ... keresztet éget a másik személy telkén, az autópályán vagy bármely más közterületen,” valamint kitér arra, hogy „az ilyen égetést ... primafacie, [vagyis elfogadható – a ford.] bizonyítéknak kell tekinteni egy másik személy vagy csoport megfélemlítése szándékának vizsgálatakor.”

A Legfelsőbb Bíróság úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államokban a keresztégetés megkerülhetetlenül összefonódott a Ku Klux Klán történetével. A Klán gyakran alkalmazta a keresztégetést a megfélemlítés eszközeként,

                       ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN13

valamint az erőszakot megelőző fenyegetésként. A mai napig függetlenül attól, hogy az üzenet politikai jellegű volt-e vagy a megfélemlítést szolgálta, a keresztégetés a „gyűlölet szimbóluma” volt. Miközben a keresztégetés nem hordoz feltétlenül megfélemlítésre alkalmas üzenetet, a keresztet égető személy azonban gyakran azzal a szándékkal vitte véghez tettét, hogy az üzenet címzettjei az életüket féltsék. Az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának első módosítása megengedte az Államnak, hogy betiltsa a „valós fenyegetést” jelentő elemeket, amelyek magukban foglalták azokat a kijelentéseket, amikor a közlő fél valamely egyénnel vagy egyénekből álló csoporttal szembeni törvénybe ütköző erőszak elkövetésének eltökélt szándékát fejezi ki.

A közlő félnek nem kell feltétlenül beváltania a fenyegetést. A valós fenyegetések betiltása ekképpen megvédte az egyéneket az erőszaktól való félelemtől és a félelem által előidézett zaklatottságtól, valamint attól is, hogy a fenyegetésben foglalt erőszak valóban bekövetkezzen. Az alkotmányban előírt értelemben vett megfélemlítés a valós fenyegetés egyik fajtája, ahol a közlő fél megfenyeget egy személyt vagy személyekből álló csoportot azzal a szándékkal, hogy az áldozatban testi sérelemtől vagy haláltól való félelmet ébresszen. Az alkotmány első módosítása megengedte Virginia számára, hogy a megfélemlítés céljával végzett keresztégetéseket törvénytelenné nyilvánítsa, mivel a keresztégetés a megfélemlítés rendkívül heves formája.

A JOG

I. AZ EGYEZMÉNY 11. CIKKÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS MEGSÉRTÉSE

32. A kérelmező panasza szerint az általa elnökölt Egyesület feloszlatása kimerítette az Egyezmény 11. cikke által biztosított egyesülési jogának megsértését, mely cikk az alábbi rendelkezéseket tartalmazza:

„1. Mindenkinek joga van a békés célú gyülekezés szabadságához és a másokkal való egyesülés szabadságához, beleértve érdekei védelmében a szakszervezetek alapítását és az azokhoz való csatlakozásnak a jogát.

2. E jogok gyakorlását csak a törvényben meghatározott, olyan korlátozásoknak lehet alávetni, amelyek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság vagy közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés megakadályozása, a közegészség, az erkölcsök, illetőleg mások jogai és szabadságai védelme érdekében szükségesek. Ez a Cikk nem tiltja, hogy e jogoknak a fegyveres erők, a rendőrség vagy az államigazgatás tagjai által történő gyakorlását a törvény korlátozza.”

A Kormány vitatta ezt az érvet.

A. Elfogadhatóság

33. A Kormány meglátása szerint a kérelmet elfogadhatatlannak kell nyilvánítani, miután ratione materiae alapon összeegyeztethetetlen az Egyezmény rendelkezéseivel

14                    ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN

a 17. cikk fényében, mivel az Egyesület intézményi keretet biztosít a zsidó és roma polgárokkal szembeni gyűlölet megnyilvánulásának. A Kormány felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy a nemzetközi emberi jogi ellenőrző szervek (például a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményének tanácsadó bizottsága és a Rasszizmus és Intolerancia elleni Európai Bizottság – lásd a fenti 26–28. bekezdéseket) ugyancsak aggodalmukat fejezték ki a Mozgalom demonstrációin használt egyenruha, jelképek és zászlók fenyegető hatása miatt.

34. A Kormány az Egyezmény intézményeinek ítélkezési gyakorlatára is hivatkozott, köztük a Garaudy kontra Franciaország ügyben hozott bírósági ítélet (2003. június 24, 65831/01. sz., ECHR 2003-IX [kivonatok]). A Kormány rámutatott olyan korábbi ügyekre, amikor a kérelmezők az Egyezmény szellemiségét és a demokrácia alapértékeit sértő szövegek közzétételének igazolása érdekében a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkoztak, és az Európai Bizottság az Egyezmény 17. cikkéhez folyamodott közvetlenül vagy közvetetten annak érdekében, hogy érvelésüket elutasítsa és kérelmüket elfogadhatatlanná nyilvánítsa (a példák közé tartozik a Glimmerveen és Hagenbeek kontra Hollandia, 8348/78. és 8406/78. sz. [együttes], a Bizottság 1979. október 11-i határozata, döntések és jelentések (DR) 18, 187. o., valamint Pierre Marais kontra Franciaország, 31159/96. sz., a Bizottság 1996. június 24-i határozata, DR 86, 184. o.). A Kormány álláspontja szerint a bíróság a későbbiekben is megerősítette e megközelítését (Lehideux és Isorni kontra Franciaország, 1998. szeptember 23., §§ 47 és 53, Ítéletek és határozatok jelentései 1998-VII). A Kormány rámutatott továbbá arra is, hogy egy, a 11. cikket érintő ügyben (W.P. és mások kontra Lengyelország (dec.), 42264/98. sz., 2003. szeptember 2., Jelentések 2004-VII) a bíróság a következőket állapította meg: „a 17. cikk általános célja megakadályozni, hogy a totalitárius csoportok az Egyezmény által kimondott elveket a saját hasznukra használják fel.” A Norwood kontra Egyesült Királyság ((dec.), 23131/03. sz., 2004. november 16., Jelentés 2004-XI), és Witzsch kontra Németország ((dec.), 7485/03. sz., 2005. december 13. ügyekben hasonló következtetéseket vontak le; a Kormány ezzel szemben hivatkozott a Vajnai kontra Magyarország ügyre (33629/06. sz., § 25, ECHR 2008)).

35. A kérelmező válaszában azzal érvelt, hogy az Egyesület tevékenysége nem minősült a véleménynyilvánítás és egyesülés szabadsága megsértésének, mivel céljuk az alkotmányos rend helyreállítása volt azáltal, hogy a polgárokat megvédik a bűnözőktől. Az Egyesület nem vett részt az Egyezményben meghatározott jogok és szabadságok lerombolására irányuló tevékenységben.

36. A bíróság rámutat arra, hogy míg a Kormány által hivatkozott ügyekben a véleménynyilvánítás szabadságát tárgyalták, addig a jelen kérelem a kérelmező egyesülési jogára, illetve annak meglehetősen súlyos korlátozására irányul, amely az Egyesület jogi státuszának megszüntetésével végződött. Ennek megfelelően

                       ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN15

a jelen kérelmet a Kormány által hivatkozott esetektől külön kell választani. Az utóbbi tekintetében a bíróság úgy látja, hogy különösen a Garaudy és a Lehideux és Isorni (fentebb hivatkozott) ügyekben a náci jellegű politizálás elfogadásáról volt szó. Következésképp a 17. cikk szerinti visszaélés beigazolása abban áll, hogy a 10. cikket totalitárius célokkal rendelkező csoportok igyekeztek kihasználni.

37. A jelen ügyben azonban a Kormány nem érvelt azzal, hogy a kérelmező megvetését fejezte volna ki a totalitárius hatalom áldozataival szemben (a fentebb hivatkozott Witzsch üggyel ellentétben) vagy totalitárius ambíciókkal rendelkező csoporthoz tartozott volna. Az ügyiratban fellelhető információk sem támasztanak alá bármilyen hasonló következtetést. A kérelmező a tényállás időpontjában egy bejegyzett egyesület elnöke volt. A kérelmező panasza ennek az egyesületnek, valamint egy olyan mozgalomnak a feloszlatására vonatkozik, amelyet a magyar bíróságok az egyesületen belüli szervezetnek véltek, mindenekelőtt egy olyan demonstráció kapcsán, amelyet a magyar bíróságok nem nyilvánítottak törvénytelennek, és amely nem is vezetett erőszakos cselekményhez. E körülmények mellett a Bíróság nem tudta megállapítani, hogy az Egyesület tevékenységei a „totalitárius csoportokat” szolgáló elnyomás ideológiájának igazolására vagy elfogadtatására irányultak-e.

38. Ezek a tevékenységek – amelyeknek az Egyezmény 11. cikkével való összeegyeztethetősége az érdem-megállapítás tárgya lesz (vesd össze Feret kontra Belgium, 15615/07. sz., § 52, 2009. július 16.) – prima facie nem fednek fel egyetlen olyan cselekményt sem, amely az Egyezményben meghatározott jogok és szabadságok megsemmisítésére irányulna (lásd Sidiropoulos és mások kontra Görögország, 1998. július 10., § 29, Jelentések 1998-IV) vagy a kérelmező részéről bármely prima facie szándékot mutatna arra, hogy a totalitárius nézeteket támogató propagandát nyilvánosan védje vagy népszerűsítse (lásd Vajnai, fentebb hivatkozott, §§ 24–26). Csak a fent említett megállapítás lezárultával kerül a Bíróság olyan helyzetbe, hogy – az ügy körülményeinek teljes ismeretében – elbírálja, hogy az Egyezmény 17. cikke alkalmazható-e (lásd Refah Partisi (a Jólét Párt) és mások kontra Törökország [GC], 41340/98., 41342/98., 41343/98. és 41344/98. sz., § 96, ECHR 2003-II).

39. Ebből az következik, hogy a Bíróság megítélése szerint a kérelem nem minősül a petíciós joggal való visszaélésnek az Egyezmény 17. cikke értelmében. Ennek megfelelően az ratione materiae alapon nem összeegyeztethetetlen az Egyezmény rendelkezéseivel az Egyezmény 35. cikkének 3. bekezdése értelmében. A Bíróság megjegyzi továbbá, hogy a kérelem semmilyen más alapon sem minősíthető elfogadhatatlannak. Ennek megfelelően azt elfogadhatónak kell nyilvánítani.

16                       ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN

B. Érdem

1. A felek előterjesztései

(a) A Kormány

40. A Kormány azt állította, hogy a Mozgalom nem rendelkezett külön jogi státusszal, hanem az Egyesület szervezeti egysége volt, amelyet az Egyesület alapított, szervezett és finanszírozott. A Mozgalom tagjai az Egyesület érdekei szerint és annak iránymutatásai szerint cselekedtek, valamint annak is fizettek tagdíjat. Arra a tényre alapozva, hogy az Egyesület alapokmánya nem egyértelműsítette a belső felépítést, nem vonható le olyan következtetés, hogy a Mozgalom nem volt az Egyesület de iure része. Ugyanakkor feltételezve, hogy a Mozgalom de iure különálló szervezet volt, annak az Egyesülethez vezető de facto szálai alátámasztják azt a megállapítást, miszerint az Egyesület a Mozgalom műveletei tekintetében túllépett véleménynyilvánítási szabadságán. Ennek megfelelően a kérelmező által elnökölt Egyesületet nem egy különálló szervezet cselekményei miatt, hanem saját tevékenységei miatt oszlatták fel.

41. Mindemellett a Kormány véleménye szerint a kérelmező egyesülési szabadságát nem akadályozták, mivel ez a szabadság nem foglalja magában a rasszista propaganda terjesztése céljából történő egyesülést. Még ha történt is ilyen akadályozás, akkor azt a törvény írta elő és törvényes célokat szolgált – például a közrend megőrzését, a rendbontás és bűnözés megelőzését, valamint mások jogainak és szabadságának védelmét.

42. Az akadályozást ezenfelül a demokratikus társadalmi rend tette szükségessé, tekintettel a Mozgalom által szervezett demonstrációk rasszista és antiszemita tartalmára, valamint a Mozgalom félkatonai szertartásaira, amelyek megfélemlítésre alkalmasak voltak, lelki sérüléseket okozhattak, a szegregációt mozdították elő, növelték a társadalmi feszültséget és erőszakot szítottak. Az arányosság tekintetében a feloszlatás arányos szankcionálása volt a rasszista diszkrimináció és szegregáció propagálásának. Ez még nem is a legsúlyosabb szankció volt, mivel a fajgyűlölet kifejezésre juttatásának legsúlyosabb formáiért felelős és erőszakra felbujtó egyénekkel szemben ultima ratio alapon büntetőjogi szankciók is alkalmazhatók lettek volna.

(b) A kérelmező

43. A kérelmező már eleinte hangsúlyozta, hogy a magyar bíróságok megállapításával ellentétben a Mozgalom vitatott cselekedetei nem róhatók fel a feloszlatott Egyesületnek. A kérelmező vitatta, hogy a Mozgalom az Egyesület szerves részét képezte volna, mivel a két szervezet külön és egymástól függetlenül – ugyanakkor együttműködve – működött. A kérelmező nyomatékosította, hogy az Egyesület egyetlen tagja sem volt a Mozgalom résztvevője.

                       ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN17

44. A kérelmező vitatta a Kormány azon érvelését, hogy az Egyesület feloszlatása törvényes céllal, a nemzetbiztonság és a közbiztonság érdekeit szolgálta volna, vagyis a rendbontás és bűnözés megelőzésére, valamint mások jogainak és szabadságának az Egyezmény 11. cikke 2. bekezdése értelmében vett védelmére irányult volna. A kérelmező meglátása szerint a bíróságok nem tudtak példát felmutatni tényleges rendbontásra vagy jogsértésre. A kérelmező hangsúlyozta, hogy a magyar bíróságok határozataikban mindössze feltételezett veszélyre hivatkoztak, amelynek megelőzése az Egyezmény szerint nem tekinthető törvényes célnak.

45. A kérelmező továbbá – feltételezve, hogy az Egyezmény 11. cikke által oltalmazott jogok gyakorlásának akadályozása törvényes volt – azt állította, hogy az egyesület feloszlatása a meghatározott célok tekintetében nem volt sem szükséges, sem pedig arányos. A kérelmező megjegyezte, hogy az egyesülési jog gyakorlásának a hatóságok általi akadályozásának a vitatott cselekmény súlyosságával arányosnak kellett lennie, emiatt pedig a magyar bíróságok által kihirdetett szankció túlzottan szigorú volt. A Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján a feloszlatás alkalmazását azon helyzetekre kell fenntartani, amikor egy egyesület tevékenységei súlyosan veszélyeztetik a demokratikus rendszer fennállását. Ugyanakkor sem az Egyesület, sem pedig a Mozgalom tevékenységei nem irányultak ilyenre vagy idéztek elő ilyen hatást. A vonatkozó hazai jog ugyanakkor nem biztosít egyéb szankciót a feloszlatáson kívül arra az esetre, ha egy egyesület állítólagosan törvénytelen tevékenységeket folytat, mely tény önmagában kizár mindennemű arányosságot.

46. A kérelmező rámutatott arra is, hogy a 11. cikk 2. bekezdésében meghatározott kivételek szűken értelmezendők; az egyesülési szabadság korlátozását csak meggyőző és vitathatatlan okok igazolhatják. A jelen ügyben ugyanakkor a magyar bíróságok nem adtak elő elégséges és döntő erejű okokat a korlátozás igazolására, mivel nem tudták bemutatni, hogy az Egyesület tevékenységei miként alkalmasak konfliktusok kieszközlésére, az erőszakra való felbujtásra vagy a demokrácia megdöntésére. Az Egyesület tevékenységei a valóságban a megoldatlan társadalmi problémák – például a védtelen emberek biztonsága és a kimagasló bűnözési ráta – megvitatására irányultak.

47. A kérelmező felhívta továbbá a figyelmet a Bíróság ítélkezési gyakorlatára a 11. cikknek a 10. cikk fényében történő vizsgálata tekintetében. Ebben az értelemben a kérelmező elismerte, hogy a Mozgalom által kifejezésre juttatott gondolatok sértőek vagy sokkolóak lehetnek. Ennek ellenére azok nem merítették ki a gyűlöletre és intoleranciára való felbujtást, és emiatt összhangban voltak a demokratikus társadalmon belüli pluralizmus és tolerancia elveivel.

(c) A harmadik fél

48. Az Európai Roma Jogok Központja kérelmezte, hogy az Egyezmény 11. cikkében biztosított jogokat korlátozzák a kisebbségi közösségek jogainak és szabadságának védelme érdekében.

18                       ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN

A Központ többek között a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről nemzetközi egyezményre hivatkozva azzal érvelt, hogy a fajgyűlölet és diszkrimináció bármely formáját igazolni vagy előmozdítani igyekvő szervezetek nem esnek a 11. cikk által meghatározott védett szervezetek körébe. A harmadik fél felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy a kisebbségek, de különösen a romák, különleges védelmet élveznek az Egyezmény 14. cikke értelmében, valamint hivatkozott az Európai Tanács szerződő államainak azon nemzetközi konszenzusára, amely a biztonságuk garantálásának kötelezettségét ismeri el.

2. A Bíróság értékelése

(a) Történt-e beavatkozás

49. A Bíróság nyugtázza, hogy a kérelmező által elnökölt Egyesületet feloszlatták, és ennek a hatásai kiterjedtek a Mozgalomra is (lásd a fenti 15. bekezdést). Ennek megfelelően a Bíróság úgy vélekedik, hogy a kérelmezőnek az Egyezmény 11. cikkében biztosított jogainak gyakorlását akadályozták.

(b) A beavatkozás jogszerűsége

50. Ez a beavatkozás a 11. cikk megsértésének minősül kivéve, ha azt törvény írta elő, a 11. cikk 2. bekezdésének megfelelő, egy vagy több törvényes célt szolgált, illetve, ha arra a demokratikus társadalomban e célok elérése érdekében volt szükség.

(i) „Törvény írta elő”

51. A Bíróság álláspontja szerint az Egyesület – illetve a Mozgalom – feloszlatására az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 16. cikke (2) bekezdésének (d) pontja szerint került sor (lásd a fenti 18. bekezdést), ideértve a 2. cikk (2) bekezdésére való hivatkozást is („mások jogainak és szabadságának sérelme”).

A Bíróság tudomásul veszi továbbá, hogy a felek eltérő véleménnyel rendelkeznek arról, hogy a magyar bíróság jogszerűen vonta be a Mozgalom feloszlatását az Egyesület feloszlatásának elrendelésébe.

E tekintetben a Bíróság tudomásul veszi, hogy a vádhatóságok ténymegállapításaira (lásd a fenti 11. bekezdést) válaszul a Budapesti Fellebbviteli Bíróság és a Legfelsőbb Bíróság arra az álláspontra helyezkedett (lásd a fenti 15. és 16. bekezdéseket), hogy a Mozgalmat az egyesületekre vonatkozó hazai törvény értelmezése szerint nem független szervezetnek, hanem az Egyesületen belül működő szervezeti egységnek kell tekinteni. Ezek a bíróságok megállapították, hogy az Egyesület által folytatott elsődleges tevékenység a Mozgalom megalapítása, működtetése, irányítása és finanszírozása volt.

A Bíróság nem talál olyan konkrét elemet az ügyiratban vagy a felek által benyújtott dokumentumok között, amely alapján a törvény ezen értelmezését önkényesnek lenne tekinthető, mivel a nemzeti hatóságok helyzete alkalmasabb a nemzeti törvények értelmezéséhez és a bizonyítékok elemzéséhez. Annak a ténynek a fényében, hogy a Mozgalom létrehozása az

                       ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN19

Egyesület egy projektje volt, a Mozgalom és az Egyesület közös bankszámlával rendelkeztek, a Mozgalom tagjelöltjeit az Egyesület bírálta el, valamint a Mozgalom egyenruháját az Egyesülettől lehetett megvásárolni, a Bíróság e bíróságok álláspontját nem találja alaptalannak.

Következésképp a Bíróság elégedett az Egyesület feloszlatásával, tekintettel a magyar bíróságok által feltárt kapcsolatukra, és a Mozgalom által elkövetett, „törvényben szabályozott” cselekmények miatt.

(ii) Törvényes cél

52. A Bíróság véleménye szerint a vitatott intézkedés a közbiztonság megőrzésének, a rendbontás megelőzésének és mások jogai védelmének minősül – melyek mindegyike törvényes cél az Egyezmény 11. cikkének 2. bekezdése értelmében –, annak ellenére, hogy a kérelmező azt állította, hogy a magyar bíróságok nem mutattak be példát tényleges rendbontásra vagy mások jogainak megsértésére (lásd a fenti 44. bekezdést).

Megállapítást igényel továbbra is, hogy a vitatott intézkedés szükséges volt-e a demokratikus társadalom érdekében.

(iii) Szükséges a demokratikus társadalom érdekében

(a) Általános elvek

53. A Bíróság ítélkezési gyakorlatában kifejezett általános elveket az Egyesült Török Kommunista Párt és mások kontra Törökország (1998. január 30., Jelentések 1998-I) ügyben az alábbiak szerint összegezték:

„42. A Bíróság megismétli, hogy elkülönült szerepe és egyéni alkalmazási területe ellenére a 11. cikket a 10. cikk fényében kell értelmezni. A vélemény- és véleménynyilvánítás szabadságának védelme a 11. cikkben kimondott gyülekezési és egyesülési szabadsággal (lásd többek között a Young, James és Webster kontra Egyesült Királyság 1981. augusztus 13-i ítéletet, „A” sorozat, 44. sz., 23. o., § 57, valamint a Vogt kontra Németország 1995. szeptember 26-i ítéletet, „A” sorozat, 323. sz., 30. o., § 64).

43. Ez még inkább érvényes a politikai pártokra, tekintettel a pluralizmus és a demokrácia megfelelő működésének garantálásában betöltött szerepüket (lásd a fenti 25. bekezdést).

Amint azt a Bíróság már több alkalommal is kijelentette, nem létezhet demokrácia pluralizmus nélkül. Ennek okáért a 10. cikkben kimondott véleménynyilvánítás szabadsága – a 2. bekezdésre figyelemmel – nem csak a szívesen fogadott vagy ártalmatlannak vagy közömbösnek tartott „információkra” vagy „gondolatokra” vonatkozik, hanem a sértő, sokkoló vagy felkavaró „információkra” vagy „gondolatokra” is (lásd többek között a fent említett Vogt ítéletet, 25. o., § 52). Annak a ténye, hogy tevékenységeik a véleménynyilvánítás szabadságának kollektív gyakorlásához tartoznak, önmagában feljogosítja a politikai pártokat, hogy az Egyezmény 10. és 11. cikkében foglalt védelmet alkalmazzák. ...

20                       ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN

45. A demokrácia kétségkívül az európai közrend egyik alapvető eleme (lásd a fent hivatkozott Loizidou ügyben hozott ítéletet, 27. o., § 75,). ...             

Ezenkívül az Egyezmény 8., 9., 10. és 11. cikke előírja, hogy az e cikkekben rögzített jogok gyakorlásába való beavatkozást annak alapján kell értékelni, hogy mi az, ami „egy demokratikus társadalomban szükséges”. Ennek megfelelően a szükségességnek kizárólag az a típusa lehet a fenti jogok bármelyikébe való beavatkozás indokolására alkalmas, amelyikről kijelenthető, hogy a „demokratikus társadalomból” ered. A demokrácia tehát az Egyezményben említett egyetlen politikai modell és – ennek megfelelően – az egyetlen olyan, amely az abban foglaltakkal összeegyeztethető. ...             

46. Következésképpen, a 11. cikkben felsorolt kivételek – politikai pártok érintettsége esetén – szigorúan értelmezendők; kizárólag meggyőző és kényszerítő erejű okok szolgálhatnak az ilyen jellegű pártok egyesülési szabadsága korlátozásának indokolásaként. A 11. cikk 2. §-a szerinti szükségesség fennállásának meghatározása során a Szerződő Államok csak korlátozott mérlegelési jogkörrel rendelkeznek, amihez a jogot és az azt alkalmazó határozatokat – köztük a független bíróságok határozatait – egyaránt felölelő szigorú európai felülvizsgálat párosul. A Bíróság ilyen felülvizsgálat szükségességét korábban már megállapította az egyik parlamenti tagot érintő ügyben, akit becsületsértés vádjával ítéltek el (lásd a fent hivatkozott Castells ügyben hozott ítéletet, 22–23. o., § 42); még inkább szükség van az ilyen felülvizsgálatra az olyan esetekben, ahol egy egész politikai párt feloszlatására kerül sor, vezetői számára pedig megtiltják bármely hasonló tevékenység folytatását a jövőben.

47. Amikor a Bíróság felülvizsgálatot hajt végre, feladata nem abban áll, hogy az illetékes nemzeti hatóság véleményét a sajátjával váltsa fel, hanem abban, hogy a 11. cikk szerint felülvizsgálja azokat a határozatokat, amelyeket e hatóságok mérlegelési jogkörük gyakorlása során hoztak. Ez nem azt jelenti, hogy pusztán annak megerősítésére kell szorítkoznia, hogy az alperes állam mérlegelési jogkörének gyakorlása során ésszerűen, körültekintően és jóhiszeműen járt-e el; a vitatott beavatkozást az ügy egészének fényében kell megvizsgálnia és azt meghatároznia, hogy az „elérni kívánt jogszerű célkitűzéssel arányos” volt-e vagy sem, valamint hogy a nemzeti hatóságok által felhozott indokok „relevánsak és megfelelőek” voltak-e vagy sem. A Bíróságnak e tevékenysége végzése során meg kell győződnie arról, hogy a nemzeti hatóságok a 11. cikkben foglalt elvekkel összhangban lévő normákat alkalmaztak, továbbá arról, hogy a vonatkozó tények elfogadható értékelése szolgált e hatóságok határozatai alapjául (lásd, mutatis
mutandis, a Jersild kontra Dánia ügyben 1994. szeptember 23-án hozott ítéletet, A. sorozat, 298. szám, 26. o.,  § 31).”

54. További vonatkozó elvek olvashatók a (fent hivatkozott) Refah Partisi (a Jólét Párt) és mások ügyben hozott ítéletben, a következők szerint:

„(γ) Lehetséges korlátozások és szigorú európai felülvizsgálat

96. Az Egyezmény 11. cikkében, valamint a 9. és 10. cikkében biztosított szabadságok nem foszthatják meg azon állam hatóságait, ahol valamely egyesület – az általa folytatott tevékenységek révén – veszélyezteti az adott állam intézményeit, ezen intézményeknek a védelmére irányuló jogától. A Bíróság ezzel összefüggésben kiemeli, hogy egy korábbi megállapítása szerint az Egyezmény rendszerének szerves része a demokratikus társadalom védelmére és az egyéni érdekek védelmére irányuló követelmény közötti bizonyos mértékű kiegyezés. Az ilyen jellegű kiegyezés megvalósulásának az érdekében a hatóságok valamennyi beavatkozást a 11. cikk (2) bekezdésével összhangban kell végezniük, amit a Bíróság az alábbiakban vizsgál. ...

98. [Egy] politikai párt két feltétel mellett mozdíthatja elő az állam jogrendszerének vagy jogi és alkotmányos szerkezeteinek a megváltoztatását: először

                       ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN21

is, az e cél eléréséhez alkalmazott eszközöknek jogszerűnek és demokratikusnak kell lenniük; másodszor pedig magának a javasolt változásnak összeegyeztethetőnek kell lennie az alapvető demokratikus elvekkel. Szükségszerűen következik ebből, hogy az olyan politikai párt, amelynek vezetői erőszakhoz folyamodnak vagy olyan politikát terjesztenek elő, amely nem tartja tiszteletben a demokráciát, vagy amelynek célja a demokrácia lerombolása és a demokráciában elismert jogok és szabadságok figyelmen kívül hagyása, nem támaszthat igényt az Egyezmény ilyen jogalapon kiszabott szankciókkal szembeni védelmére (lásd a 22723/93., a 22724/93. és 22725/93. sz. Yazar és mások kontra Törökország ügyekben hozott ítéletet, § 49, Ítéletek és Határozatok Tára 2002-II,, valamint, mutatis mutandis, a következő ítéleteket: a 29221/95. és 29225/95. sz. Stankov és Ilinden Egyesült Macedón Szervezet kontra Bulgária ügyekben hozott ítéletet, § 97,, Ítéletek és Határozatok Tára 2001-IX, valamint a Szocialista Párt és mások kontra Törökország ügyben 1998. május 25-én hozott ítéletet, §§ 46–47,, Ítéletek és Határozatok Tára 1998-III, 1256–57. o.).

99. Nem zárható ki annak lehetősége, hogy valamely politikai párt az Egyezmény 11. cikkében, valamint a 9. és 10. cikkében biztosított jogokra hivatkozva ezekből olyan tevékenységek folytatására irányuló jogokat próbál meg eredeztetni, amelyek valódi célja a demokrácia lerombolása (lásd a 250/57. sz. Kommunista Párt (KPD) kontra Németország ügyben hozott ítéletet, illetve az 1957. július 20-i bizottsági határozatot, ILC évkönyv 1., 222. o.). Az Egyezmény és a demokrácia közötti nagyon egyértelmű összefüggés tekintetében (lásd a fenti 86–89. bekezdéseket) senki nem lehet jogosult arra, hogy a demokratikus társadalom eszméinek és értékeinek a gyengítése vagy lerombolása érdekében az Egyezmény rendelkezéseire támaszkodjon. A pluralizmus és a demokrácia azon a kiegyezésen alapszik, amely az egyénektől vagy egyének csoportjaitól különböző engedményeket tesz szükségessé, akiknek az ország egészének fokozottabb stabilitása érdekében időnként vállalniuk kell a számukra biztosított egyes szabadságok korlátozását (lásd, mutatis mutandis, a 39793/98. sz. Petersen kontra Németország ügyben hozott (hat.), ítéletet (Ítéletek és Határozatok Tára 2001-XII).

Ebben az összefüggésben a Bíróság véleménye szerint a legkevésbé sem zárható ki annak valószínűsége, hogy a politikai pártok formájában szervezett totalitárius mozgalmak – a demokratikus rendszer alatti megerősödésüket követően – lerombolhatják a demokráciát, amire vannak is példák a modern európai történelemben. ...

(δ) A politikai pártok tagjai cselekedeteinek és beszédeinek a pártra való ráterhelhetősége

101. A Bíróság úgy véli továbbá, hogy a politikai pártok alapszabálya és politikai programja nem vehető a párt célkitűzései és szándékai meghatározásának kizárólagos kritériumaként figyelembe. A Szerződő Államok politikai tapasztalatai azt mutatják, hogy a demokrácia alapelveivel ellentétes célokkal bíró politikai pártok korábban hatalomra kerülésükig nem fedték fel ilyen jellegű politikai céljaikat hivatalos kiadványaikban. Éppen ezért hangsúlyozta mindig is a Bíróság, hogy a politikai pártok programja a kihirdetettől eltérő célkitűzéseket és szándékokat fedhet el. Annak megerősítése céljából, hogy ez nem így van, a program tartalmát össze kell vetni a pártvezetők tevékenységeivel és az általuk védett álláspontokkal. E tevékenységek és álláspontok együttvéve relevánsnak bizonyulhatnak a politikai párt feloszlatására irányuló eljárás tekintetében, feltéve, hogy azok – egészében véve – felfedik a párt céljait és szándékait ...

(ε) A feloszlatás megfelelő időzítése

102. Ezenkívül a Bíróság szerint nem várható el egy államtól, hogy az a beavatkozás előtt addig várjon, amíg valamely politikai párt magához nem ragadja a hatalmat és konkrét lépéseket nem kezd el tenni az Egyezmény és a demokrácia előírásaival összeegyeztethetetlen politika végrehajtására, annak ellenére, hogy kellőképpen megalapozott és közvetlen az a veszély, amelyet az ilyen politika a demokráciára nézve jelent. A Bíróság elfogadja, hogy ahol a nemzeti hatóságok az ilyen jellegű veszély fennállását megállapították, az állam – a szigorú európai felülvizsgálatnak megfelelően végzett részletes felülvizsgálatot követően – „ésszerű módón megelőzheti az Egyezmény rendelkezéseivel összeegyeztethetetlen ilyen politika végrehajtását azt megelőzően, hogy annak végrehajtására konkrét lépéseken keresztül olyan kísérlet nem történik, amely a polgári béke és az ország demokratikus rendszerének sérelmét okozhatja” (lásd a bírói tanács ítéletét, § 81).

103. A Bíróság álláspontja szerint az ilyen megelőző célú beavatkozásra irányuló jogkör az állam részéről a Szerződő Államnak az Egyezmény 1. cikke szerinti pozitív kötelezettségvállalásaival

22                       ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN

is összeegyeztethető a joghatósági területén belül élő személyek jogainak és szabadságának a védelme érdekében. E kötelezettségek nem pusztán valamennyi olyan beavatkozásra vonatkoznak, amelyre az államot képviselő személyekre terhelhető tettek vagy mulasztások következményeként vagy állami létesítményekben kerül sor, hanem a nem állami jogi személyekben érintett magánszemélyekre ráterhelhető beavatkozásokra is ... Pozitív kötelezettségvállalásai alapján indokoltnak tekinthető, hogy valamely Szerződő Állam az Egyezmény által biztosított jogoknak és szabadságoknak, valamint a demokrácia alapelveivel ellentétes politikai program közzétételét megtiltó kötelezettségnek a tiszteletben tartására és védelmére kötelezi azokat a politikai pártokat, amelyek létrehozásának alapját az államapparátus jelentős részének hatalomra jutása és annak munkájának az irányítása jelenti.

(ȗ) Átfogó vizsgálat

104. A fenti megfontolások fényében annak a kérdésnek a Bíróság által végzett átfogó vizsgálatát, hogy valamely politikai pártnak a meggyengített demokratikus elvek veszélyeztetése okán történő feloszlatása „kényszerítő társadalmi igény” alapján történt-e (lásd például a fent hivatkozott Szocialista Párt és mások ügyben hozott ítéletet, 1258. o., § 49,), a következő pontokra kell fókuszálni: (i) megfelelő bizonyíték állt-e rendelkezésre arra nézve, hogy a demokráciát fenyegető veszély – feltételezve, hogy annak fennállása bizonyított volt – kellőképpen közvetlen volt; (ii) az érintett politikai párt vezetőinek és tagjainak a tettei és beszédei ráterhelhetőek voltak-e az egész pártra; valamint (iii) a politikai pártra ráterhelhető tettek és beszédek olyan egészet alkottak-e, amely a politikai párt által elképzelt és támogatott, a „demokratikus társadalom” fogalmával összeegyeztethetetlen társadalmi modell világos képét vázolták fel.

105. A fenti pontoknak a Bíróság által elvégzendő átfogó vizsgálata során azt a történelmi hátteret is figyelembe kell venni, amelyben a feloszlatásra ... az adott országban ... a „demokratikus társadalom” megfelelő működésének a biztosítása érdekében sor került (lásd, mutatis mutandis, a fent hivatkozott Petersen ügyben hozott ítéletet).”

55. A Bíróság által a 25803/04. és 25817/04. sz. Herri Batasuna és Batasuna kontra Spanyolország ügyekben hozott ítélet (Ítéletek              és Határozatok Tára 2009) további vonatkozó bekezdéseket tartalmaz:

„79 ...Szükségszerű következmény, hogy az olyan politikai párt, amelynek vezetői erőszakhoz folyamodnak vagy olyan politikát terjesztenek elő, amely nem tartja tiszteletben a demokráciát, vagy amelynek célja a demokrácia lerombolása és a demokráciában elismert jogok és szabadságok figyelmen kívül hagyása, nem támaszthat igényt az Egyezmény ilyen jogalapon kiszabott szankciókkal szembeni védelmére ...

81 ...[Az] állam ésszerű módón megelőzheti az Egyezmény rendelkezéseivel összeegyeztethetetlen ilyen politika végrehajtását azt megelőzően, hogy annak végrehajtására konkrét lépéseken keresztül olyan kísérlet nem történik, amely a polgári béke és az ország demokratikus rendszerének sérelmét okozhatja” (lásd a fent hivatkozott Refah Partisi ügyben hozott ítéletet, § 102) ...

83. [A] fenti megfontolások fényében annak a kérdésnek a Bíróság által végzett átfogó vizsgálatát, hogy valamely politikai pártnak a meggyengített demokratikus elvek veszélyeztetése okán történő feloszlatása „kényszerítő társadalmi igény” alapján történt-e (lásd például a fent hivatkozott Szocialista Párt és mások ügyben hozott ítéletet, § 49), a következő pontokra kell fókuszálni: (i) megfelelő bizonyíték állt-e rendelkezésre arra nézve, hogy a demokráciát fenyegető veszély – feltételezve, hogy annak fennállása bizonyított volt – kellőképpen és ésszerűen közvetlen volt; (ii) a politikai pártra ráterhelhető tettek és beszédek olyan egészet alkottak-e, amely a politikai párt által elképzelt és támogatott, a „demokratikus társadalom” fogalmával összeegyeztethetetlen társadalmi modell világos képét vázolták fel ...”

                       ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN23

(β) Ezen elvek alkalmazása a jelen ügyre

56. A Bíróság először is kiemeli, hogy bár a politikai párt létrehozására és működtetésére irányuló jog, ahogyan a társadalmi szervezetek létrehozására és működtetésére irányuló jog is az Egyezmény 11. cikkének védelme alá esik, a jogi személy e két típusa – többek között – a demokratikus társadalomban betöltött szerepük tekintetében különbözik egymástól, mivel számos társadalmi szervezet pusztán közvetlen módon járul hozzá e működéshez.

Az Európa Tanács számos tagállamában a politikai pártok olyan különös jogállást élveznek, amely általában véve és különösen a választásokon megkönnyíti a politikában való részvételüket; ezenkívül jogszabályba foglalt különös funkciókkal is rendelkeznek a választási eljárások, valamint az állami politikák és a közvélemény alakítása terén.

A társadalmi szervezetek általában nem bírnak ehhez hasonló jogi privilégiumokkal és – elviekben – kevesebb lehetőségük van a politikai döntéshozatal befolyásolására. Sokan közülük nem vesznek részt a politikai közéletben, habár e tekintetben nem különülnek el szigorúan egymástól a különböző egyesülési formák, tényleges politikai jelentőségük pedig kizárólag eseti alapon határozható meg.

Bár a társadalmi mozgalmak jelentős szerepet tölthetnek be a politikai élet és a szakpolitikák alakításában, a politikai pártokhoz képest az ilyen szervezetek a politikai rendszer befolyásolására általában kevesebb jogi privilégiummal rendelkeznek.
A társadalmi szervezetek és mozgalmak által jelenleg gyakorolt politikai befolyást tekintve azonban, a demokráciát érintő bármely veszély értékelésekor figyelembe kell venni ezek hatását is.

57. A Bíróság szerint az államnak joga van megelőző intézkedéseket tenni a demokráciának az ilyen párton kívüli jogi személyekkel szembeni védelme érdekében, amennyiben fennáll annak veszélye, hogy mások jogainak kellőképpen közvetlen sérelme azokat az alapvető értékeket ássa alá, amelyek a demokratikus társadalom létezésének és működésének az alapját jelentik. Az egyik ilyen érték a társadalom tagjainak a faji alapú elkülönítéstől mentes együttélése, amely nélkül egy demokratikus társadalom elképzelhetetlen. Nem várható el, hogy az állam a beavatkozás előtt addig várjon, amíg valamely politikai mozgalom a demokráciát veszélyeztető lépést nem tesz, vagy amíg erőszakhoz nem folyamodik. Ha a szóban forgó mozgalom nem is tett még kísérletet a hatalom magához ragadására, és még ha nem is közvetlen az a veszély, amelyet az általa képviselt politika a demokráciára nézve jelent, az államnak joga van a megelőző célú fellépésre, amennyiben megállapításra kerül az, hogy az ilyen mozgalom már konkrét közéleti lépéseket tesz az Egyezmény és a demokrácia előírásaival összeegyeztethetetlen politika végrehajtására (lásd a fent hivatkozott Refah Partisi (a Jólét Párt) és mások ügyben hozott ítéletet, §102).

58. A vitatott intézkedés szükségességének és arányosságának az értékelése során a Bíróság megjegyzi, hogy jelen ügy sokkal inkább egy egyesület és egy mozgalom, nem pedig valamely politikai párt feloszlatásáról szól. Az adott alkotmányos szerepből és jogi privilégiumokból eredő kötelezettségek, amelyek számos tagállamban alkalmazandók az Európa Tanács tagállamainak

   24                    ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN

a politikai pártjaira, a társadalmi szervezetek esetében kizárólag addig a mértékig lehetnek alkalmazandók, amennyire e szervezetek ténylegesen összehasonlítható mértékű politikai befolyással bírnak. Másrészt a Bíróság tisztában van azzal, hogy az Egyesület és a Mozgalom jogi létének megszüntetése komoly súllyal bíró szankció volt, mivel ez e csoportoknak a legtöbb joghatóság területén a nyilvántartásba vett egyesületek számára biztosított jogi, pénzügyi és gyakorlati előnyöktől való megfosztását jelentette (lásd a fenti 18. bekezdést). Ennek megfelelően valamennyi ilyen intézkedést – így politikai párt feloszlatása esetén is – releváns és megfelelő indokokkal kell alátámasztani, habár egyesület esetében a nemzeti szintű befolyás gyakorlására való korlátozottabb lehetőségek miatt, a megelőző célú korlátozó intézkedések indokolása joggal lehet kevésbé kényszerítő erejű, mint a politikai pártok esetén. A demokrácia jelentősége szempontjából a politikai pártok és a nem politikai célú egyesületek közötti különbség tekintetében az egyesülési jog korlátozásának szükségességére irányuló legszigorúbb felülvizsgálat csak az előbbi esetében indokolt (összehasonlítva, per analogiam, a politikai beszéd és a közérdekű ügyeket nem érintő beszéd tekintetében biztosított védelem szintjét a Lingenskontra Ausztria ügyben 1986. július 8-án hozott ítélet 42. §-ában, A. sorozat, 103. szám, valamint a 41205/98. sz. Tammer kontra Észtország ügyben hozott ítélet 62. §-ában, Ítéletek és Határozatok Tára 2001-I). Az ilyen különbségtételt megfelelő szintű rugalmassággal kell alkalmazni. A politikai célú és hatású egyesületek tekintetében a felülvizsgálat mélysége az adott ügy körülményei alapján az egyesület tényleges természetétől és funkcióitól függ.

59. A Bíróság megfigyelése szerint a Mozgalmat, amelynek feloszlatására a felperes hivatkozik, az Egyesület hozta létre „a fizikai, spirituális és intellektuális értelemben védtelen Magyarország megvédésének” kinyilvánított céljával (lásd a fenti 8. bekezdést). A mozgalom későbbi tevékenységei között felvonulások és demonstrációk következtek, tagjai egyenruhában és katonai jellegű alakzatban vonultak. Ezekre az eseményekre az ország különböző pontjain került sor, és különösen a nagy létszámú roma lakossággal rendelkező Tatárszentgyörgyön; felhívások történtek továbbá a „magyar etnikumú személyeknek” az úgynevezett „cigánybűnözéssel” szembeni védelmére (lásd a fenti 10. bekezdést). Erre az eseménysorozatra való reakcióként az ügyész keresetet indított a Mozgalommal és az Egyesülettel szemben, amelynek lényege abban állt, hogy az alperesek tevékenységei a roma származású polgárok rasszista megfélemlítésének minősültek (lásd a fenti 11. bekezdést).

60. Az ezt követő bírósági eljárások során a bíróságok értékelték a két alperes közötti kapcsolódásokat, és meggyőző bizonyítékot találtak arra, hogy nem két különálló jogi személyről van szó. Az ezzel összefüggésben megvizsgált érvek alapján a Bíróság nem tartja e következtetést ésszerűtlennek vagy önkényesnek (lásd a fenti 11., 13., 15., 16. és 51. bekezdéseket).

61. Az ügy mind az Egyesület, mind a Mozgalom feloszlatásához vezetett. A nemzeti bíróságok lényegében arra jutottak, hogy bár az alperesek tevékenységei következményeként tényleges erőszakos cselekmény nem fordult elő, a hatalom szóbeli és vizuális demonstrálása révén

                       ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN25

felelősek voltak a romaellenes hangulat kialakulásáért. Ez az egyesülésről szóló, vonatkozó jogszabály megsértésének, az emberi méltósággal szembeni tevékenységnek, továbbá mások, pontosabban a roma polgárok jogai megsértésének minősült. Az utóbbival kapcsolatban a bíróságok megállapították, hogy a tatárszentgyörgyi felvonulás központi témája a „cigánybűnözés”, azaz egy rasszista elgondolás volt. A bíróságok különös figyelmet szenteltek annak a ténynek, hogy a jogvita tárgyát képező felvonulásokon katonai jellegű egyenruhákat viseltek, parancsok hangzottak el, tisztelegtek és katonai alakzatba sorakoztak, valamint a nyilaskeresztre emlékeztető szimbólumot tartalmazó karszalagot viseltek. Másodfokon ezen indokolás kiterjedt olyan megfontolások figyelembevételére is, amelyek szerint a mozgalom által megcélzott falvak lakossága „fogékony közönségnek” bizonyult, mivel az ott élő polgárok nem voltak olyan helyzetben, hogy a Mozgalom tevékenységei által képviselt szélsőséges és kirekesztő nézeteket figyelmen kívül tudták volna hagyni. A bíróságok szerint ez utóbbi – társadalmi feszültség keltése és a bármikor bekövetkező erőszak hangulatának létrehozása révén – lakossági fenyegetettség hangulatának a kialakulásához vezetett (lásd a fenti 15. és 16. bekezdéseket).

62. A Bíróság emlékeztet arra, hogy elsősorban a nemzeti hatóságok – pontosabban a bíróságok – feladata a nemzeti jog értelmezése és alkalmazása (lásd – több hatóság között – a fent hivatkozott Lehideux és Isorni ügyben hozott ítélet 50. §-át).
A Bíróság feladata pusztán a hatóságok által hozott határozatok felülvizsgálata annak mérlegelési mozgásterén belül. E tevékenysége során meg kell győződnie arról, hogy a hatóságok a vonatkozó tények elfogadható értékelésére alapozva hoztak határozatot (lásd az Incal kontra Törökország ügyben 1998. június 9-én hozott ítéletet, § 48, Ítéletek és Határozatok Tára 1998-IV). Jelen ügy körülményei alapján a Bíróság nem találja a magyarországi bíróságok következtetéseit ésszerűtlennek vagy önkényesnek, és egyetért e bíróságokkal abban, hogy a mozgalom tevékenységei és a mozgalom által kifejezett elgondolások a roma kisebbség és a magyar etnikumú többség közötti rasszista alapú összehasonlításon alapultak (lásd a fenti 13. bekezdést).

63. A Bíróság a 10. cikk alapján korábban megállapította, hogy az Egyezmény által biztosított védelem alól nem zárhatók ki valamely elgondolások vagy magatartás pusztán azért, mert azon polgárok csoportjainál nyugtalanság érzetét képesek előidézni,vagy mert néhányan esetleg tiszteletlennek tartják azokat (lásd a fent hivatkozott Vajnai ügyben hozott ítéletet, § 57). Álláspontja szerint hasonló megfontolásokat kell alkalmazni az egyesülés szabadsága tekintetében, amennyiben az magánszemélyeknek az olyan elgondolások továbbadását célzó egyesülését jelenti, amelyek nem éppen széles körökben elfogadottak vagy amelyek akár felháborítóak vagy nyugtalanítóak is. Valójában, hacsak a szóban forgó egyesület nem tekinthető ésszerűen az erőszak táptalajának vagy a demokratikus elvek tagadása képviseletének, az egyesülés szabadságához hasonló ilyen alapvető jogok korlátozására irányuló radikális intézkedéseket – a demokrácia védelmének nevében – nem könnyű az Egyezmény szellemiségével összeegyeztetni, amelynek célja a politikai nézetek– valamennyi békés és törvényes eszköz révén, köztük egyesüléseken és gyülekezéseken keresztül történő – kifejezésének a biztosítása (ideértve azon politikai nézeteket is, amelyek hatóságok vagy polgárok nagyobb csoportjai számára nehezen elfogadhatók és amelyek megkérdőjelezik a létrehozott társadalmi rendet) (lásd, mutatis mutandis, a 42853/98., a 43609/98. és 44291/98. sz. Güneri és mások kontra Törökország ügyben 2005. július 12-én hozott ítéletet, § 76).

     26                    ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN

64. Ilyen körülmények között meg kell győződni arról, hogy jelen esetben az Egyesület és a Mozgalom tevékenységei a jogszerű és békés tevékenységek határain belül mozogtak-e. Ebben az összefüggésben a Bíróság nem tekinthet el attól a ténytől, hogy az Egyesület és a Mozgalom aktivistái számos felvonulást kezdeményeztek, amely például Tatárszentgyörgyön ez mintegy 200 személyt jelentett a körülbelül 1800 lakossal rendelkező faluban. Bár igaz, hogy tényleges erőszakra nem került sor, utólagosan nem határozható meg, hogy ez vajon a rendőrség jelenlétének volt-e tulajdonítható vagy sem. Az aktivisták katonai kinézetű egyenruhát és fenyegető hatású karszalagot viselve masíroztak a faluban, katonai jellegű alakzatban, miközben tisztelegtek és hasonló természetű parancsokat adtak ki.

65. A Bíróság szerint az ilyen felvonulás könnyen közvetíthette a jelenlévők számra azt az üzenetet, hogy a szervezőknek szándékában állt – és a képességük is megvolt arra –, hogy félkatonai szervezetet vegyenek igénybe céljaik elérése érdekében, bármik is legyenek azok. A félkatonai alakzat a magyarországi náci (nyilaskeresztes) mozgalomra emlékeztetett, amely a – többek között – roma származású emberek tömeges kivégzéséért felelős rendszer gerincét jelentette Magyarországon. Tekintettel arra a tényre, hogy a Mozgalom jelenlévő aktivistái és az Egyesület között szervezeti alapú kapcsolatok voltak, a Bíróság úgy véli továbbá, hogy a Tatárszentgyörgyön és máshol történt felvonulások megfélemlítő hatása azon tény révén vett lendületet – és sokszorozódott is meg –, hogy a felvonulás mögött egy nyilvántartásba vett, a jogi elismertség előnyeit élvező egyesület állt.

66. A Bíróság szerint az, hogy a politikai élet fontos szereplői félkatonai erő szervezésének képességét és hajlandóságát tanúsítják, túllép a politikai nézetek kiélesítésére szolgáló békés és törvényes eszközök használatán. A történelmi tapasztalatok – így például a nyilaskeresztes hatalom hajnalán Magyarországon tapasztaltak – tekintetében az, hogy valamely egyesület olyan félkatonai demonstrációkra támaszkodik, amelyek faji alapon történő megkülönböztetésnek adnak hangot és faji alapú fellépésekre hívnak fel, biztos, hogy megfélemlítő hatást gyakorolnak az etnikai kisebbségek tagjaira, különösen akkor, amikor az ilyen kisebbség tagjai otthonukban tartózkodnak és így fogékony közönséget képeznek. A Bíróság szerint ez meghaladja az Egyezmény által biztosított védelem hatáskörének a korlátait a véleménykifejezéssel (lásd a hiv. Vajnai ügyben hozott ítéletet) vagy a gyülekezéssel kapcsolatban, és megfélemlítésnek minősül, amely – az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága által a Virginia kontra Black ügyben hozott ítélet szavait idézve (lásd a fenti 31. bekezdést) – „valódi fenyegetés”. Az államnak ily módon joga van megvédeni a célcsoport tagjainak a megfélemlítés nélküli életre való jogát. Ez azért is különösen igaz, mert faji alapon választották ki és bizonyos etnikai csoporthoz való tartozásuk okán félemlítették meg őket. A Bíróság szerint a félkatonai masírozás több, mint valamilyen nyugtalanító vagy sértő elgondolás puszta kifejezése, hiszen az üzenet mellé szervezett aktivisták fenyegető csoportjának a fizikai jelenléte is társul. Amikor a véleménynyilvánításhoz valamilyen magatartásforma is társul,

                      ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN27

a Bíróság szerint a véleménynyilvánítás szabadságához általában biztosított védelem szintje csökkenthető az e magatartáshoz kapcsolódó lényeges közrendi érdek alapján. Amennyiben a véleménynyilvánításhoz kapcsolódó magatartás megfélemlítést kelt vagy fenyegető, illetve az Egyezmény által biztosított bármely egyéb jog vagy előjog szabad gyakorlásával vagy élvezésével összeegyeztethetetlen az adott személy faji hovatartozása alapján, az ilyen megfontolások nem hagyhatók figyelmen kívül még a 10. és 11. cikk értelmében sem.

67. A jelen ügyben a vitatott tevékenységek elég egyértelműen – az állítólag a „cigánybűnözésért” felelős – roma kisebbséget célozták, és a Bíróságot a felperes azon érvei, amelyek szerint feloszlatott jogi személyek célja nem ezen kiszolgáltatott csoport kiemelése és megfélemlítése volt (lásd a 11146/11. sz. Horváth és Kiss kontra Magyarország ügyben 2013. január 29-én hozott ítéletet, § 102). Ennek tekintetében a Bíróság elfogadja a különböző nemzetközi szervek aggodalmait (lásd a fenti 26–28. bekezdéseket).

68. Amint azt a Bíróság már kiemelte (lásd a fenti 57. bekezdést), nem várható el a hatóságoktól, hogy a további fejleményekre várjanak, mielőtt mások jogai védelmének biztosítása érdekében beavatkoznak, hiszen a Mozgalom már konkrét lépéseket tett a közéletben az Egyezmény és a demokrácia előírásaival összeegyeztethetetlen politika végrehajtására.

69. A Bíróság úgy véli, hogy a szóban forgó felvonulások megfélemlítő jellege annak ellenére is elsőrendű fontosságú szempont, hogy a tényleges gyűléseket nem tiltották be a hatóságok és erőszakos cselekményre vagy bűncselekményre nem került sor. Ami számít, az az, hogy a felvonulások sorozatos szervezése (lásd a fenti 15. bekezdést) megfélemlíthetett másokat és így sérthette az ő jogaikat, különös tekintettel a felvonulások helyszínére. Tekintettel az egyesület feloszlatására, lényegtelen, hogy – külön vizsgálva – a demonstrációk nem voltak jogszerűtlenek, és a Bíróságnak jelen ügyben nem kell meghatároznia, hogy a demonstrációk milyen mértékben minősültek az Egyezmény szerinti gyülekezési jog gyakorlásának. Egy egyesület valódi jellege és célja csak az ilyen demonstrációk tényleges megvalósulásának a fényében válhat láthatóvá. A Bíróság szerint sorozatos felvonulások szervezése a „cigánybűnözés” félkatonai felvonulások révén történő távol tartásának állítólagos céljával a faji alapú elkülönítés politikájának végrehajtásaként tekinthető. A megfélemlítő masírozások tulajdonképpen a közrend egyfajta elképzelésének megvalósítására irányuló első lépésként értelmezhető, ami pedig lényegében rasszista céllal bír.

A Bíróság kiemelné ezzel összefüggésben azt, hogy amennyiben a gyülekezés szabadságának jogát sorozatosan nagy csoportokkal megvalósuló megfélemlítő masírozások révén gyakorolják, az államnak joga van az egyesülés szabadságára irányuló jogot korlátozó megelőző intézkedéseket tenni, amennyiben arra a demokrácia működése tekintetében nagyarányú megfélemlítést képviselő veszély elhárítása érdekében szükség van (lásd a fenti 54. paragrafust). A faji hovatartozást alapul vevő politikák támogatásához kapcsolódó nagyarányú, összehangolt megfélemlítés,

         28              ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN

amely politikák a demokrácia alapvető értékeivel összeegyeztethetetlenek, indokolásként szolgálhat az államnak az egyesülés szabadságába történő beavatkozása tekintetében, még a jelen ügyben alkalmazandó mérlegelési mozgástér szűk határain belül is. Ennek oka azokhoz a negatív következményekhez kapcsolódik, amelyekkel az ilyen megfélemlítés jár az emberek politikai akarata szempontjából. Míg az antidemokratikus elvek véletlenszerű képviselete önmagában nem elegendő valamely politikai párt kényszerítő erejű szükségesség alapján történő betiltásának az indokolására (lásd a fenti 53. bekezdést), és még kevésbé van ez így az olyan egyesület esetében, amely nem képes hasznosítani a politikai pártok számára biztosított különös jogállást, a körülmények összessége – és különösen bármely összehangolt és eltervezett lépés – megfelelő és releváns indoka lehet az ilyen intézkedésnek, különösen akkor, amikor az egyébként felháborító elgondolások egyéb lehetséges kifejezés formái nem közvetlenül érintettek (lásd alább a 71. bekezdés végét).

70. A fenti megfontolások alapján a Bíróság meggyőződött arról, hogy a nemzeti hatóságok által felhozott érvek relevánsak és megfelelőek voltak annak demonstrálására, hogy a vitatott intézkedés valamilyen kényszerítő társadalmi igénynek megfelelő volt.

71. A Bíróság tisztában van azzal, hogy a Mozgalom és az Egyesület feloszlatása meglehetősen drasztikus intézkedés volt. Elfogadhatónak tartja azonban azt, hogy a hatóságok mindazonáltal a legkevésbé beavatkozó jellegű –és tulajdonképpen az egyetlen ésszerű – intézkedéshez folyamodtak e kérdés kezeléséhez. Megjegyzendő továbbá, hogy a nemzeti hatóságok korábban már felhívták az Egyesület figyelmét a Mozgalom tevékenységeinek jogellenes természetére, amely lépés mindössze formális megfelelőséget eredményezett (lásd a fenti 9. bekezdést), mivel a folyamatban lévő eljárások ideje alatt további felvonulásokra került sor (lásd a fenti 15. bekezdést) (vesd össze az 57813/00. sz. S.H. és mások kontra Ausztria ügyben hozott ítélet [nagytanács] 84. §-ával, Ítéletek és Határozatok Tára 2011). A Bíróság szerint mások jogainak a Mozgalom felvonulásai általi veszélyeztetése kizárólag a Mozgalom Egyesület által biztosított szervezeti hátterének az eltávolítása révén lehet hatékonyan kiküszöbölhető. Amennyiben a hatóságok a Mozgalom és az Egyesület folyamatos tevékenységeihez hozzájárultak volna azáltal, hogy az egyesülésről szóló jogszabály szerinti jogi személy kiváltságos formájának jogi létét fenntartják, a lakosság azt úgy is értelmezhette volna, hogy az állam törvényessé teszi ezt a fenyegetettséget. Ez a jogszerűen nyilvántartásba vett jogi személyeket megillető előjogokat élvező Egyesület számára lehetővé tette volna a Mozgalom további támogatását, az állam pedig ezzel közvetve előmozdította volna a felvonulások sorozatának a megszervezését. A Bíróság ezenkívül megjegyzi, hogy további szankciót nem szabtak ki sem az Egyesületre, sem a Mozgalomra vagy annak tagjaira, akik számára semmilyen formában nem akadályozták meg politikai tevékenységek más formában történő folytatását (lásd a fortiori a fent hivatkozott Refah Partisi (a Jólét Párt) és mások ügyben hozott ítéletet, 133–34. §). E körülmények között a Bíróság úgy találja, hogy a vitatott intézkedés nem volt aránytalan az elérni kívánt jogszerű céllal.

                        ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN29

72. A fenti megfontolások megfelelőek a Bíróság azon következtetéséhez, hogy az Egyezmény 11. cikkét nem sértették meg.

EZEN INDOKOK ALAPJÁN A BÍRÓSÁG EGYHANGÚLAGElfogadhatónak nyilvánítja a keresetet;

 Megállapítja, hogy az Egyezmény 11. cikkét nem sértették meg.

Készült angol nyelven, írásbeli kihirdetésre került 2013. július 9-én, a Bíróság Eljárási Szabályzata 77. szabályának 2. és 3. §-a értelmében.

Stanley NaismithGuido Raimondi

         HivatalvezetőElnök

Az Egyezmény 45. cikke 2. §-ának és a Bíróság Eljárási Szabályzata 74. szabályának 2. § értelmében Pinto de Albuquerque bíró által megfogalmazott különvélemény ezen ítélet mellékletét képezi.

G.R.A.

S.H.N.

       30         ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN - KÜLÖNVÉLEMÉNY

PINTO DE ALBUQUERQUE BÍRÓ PÁRHUZAMOS VÉLEMÉNYE

A cigányellenesség és az antiszemitizmus jogi személyek által történő terjesztése, valamint az erre az emberi jogok európai egyezménye (az Egyezmény) szerinti reakció eszközei képezik a Vona ügy legfőbb kérdéseit. Bár egyetértek a tanáccsal, meg vagyok arról győződve, hogy az ügy olyan kritikus fontosságú kérdéseket vet fel, amelyekkel foglalkozni kell. Ez ennek a véleménynek a célja.

A rasszizmus terjesztésének büntetésére irányuló nemzetközi kötelezettség

A faji megkülönböztetés valamennyi formájának a kiküszöböléséről szóló nemzetközi egyezségokmány (a továbbiakban: ICERD)1 4. cikke alapján a részes államok a rasszista kötelességszegés következő hat kategóriáját kötelesek törvény által büntetni: (i) faji felsőbbrendűségre vagy gyűlöletre alapozott eszmék terjesztése; (ii) a faji megkülönböztetésre való izgatás; (iii) bármely faj, illetve más bőrszínű vagy más etnikai származású személyek csoportja ellen irányuló minden erőszakos cselekedet; (iv) az ilyen cselekedetekre való izgatás,               (v) rasszista cselekedetek pénzügyi támogatása, valamint

(vi) részvétel olyan szervezetekben, szervezett és minden egyéb propagandatevékenységben, amely a faji megkülönböztetést előmozdítja vagy arra izgat.2 Az ICERD ezenkívül előírja a részes államok számára, hogy jogellenessé nyilvánítsanak és tiltsanak be valamennyi olyan szervezetet, amely a faji megkülönböztetést előmozdítja vagy arra izgat, valamint hogy igyekezzenek az ilyen szervezetekkel szemben a lehető legrövidebb időn belül törvényes eljárás útján fellépni.3 Mivel e kötelezettségek vállalása kötelező,4 nem elegendő – az Egyezmény 4. cikke szerinti célból – pusztán papíron büntetendőnek nyilvánítani a faji alapon történő megkülönböztetés szerinti cselekedeteket. E helyett a büntetőjogi törvényeknek és a faji alapon történő megkülönböztetés tilalmáról szóló egyéb jogszabályi rendelkezéseknek az illetékes nemzeti bíróságok és egyéb állami intézmények általi hatékony végrehajtására is szükség van.5

1 Az ICERD-et 1965. december 21-én fogadta el 176 részes állam, köztük Magyarország is.

2 Az ICERD szövegében a „faji megkülönböztetés” kifejezés minden olyan különbségtételt, kizárást, megszorítást vagy előnyben részesítést jelent, amelynek alapja a faj, a bőrszín, a leszármazás, a nemzetiségi vagy etnikai származás, és amelynek célja vagy eredménye politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális téren vagy a közélet bármely más terén az emberi jogok és alapvető szabadságjogok elismerésének, egyenrangú élvezetének vagy gyakorlásának a megsemmisítése vagy csorbítása. Az univerzális fogalom meghatározás tehát nem tesz semmilyen különbséget az etnikai származás és a faji alapon történő megkülönböztetés között.

3Lásd a faji megkülönböztetést vizsgáló bizottságnak (CERD) az etnikai származáson alapuló szervezett erőszakról szóló, 15. sz. általános ajánlását (1993), 3–6. pont; 27. sz. általános ajánlás (2000): A romák hátrányos megkülönböztetése, 12. pont; 30. sz. általános ajánlás (2004): A lakóhellyel nem rendelkezők hátrányos megkülönböztetése, 11–12. pont; A közigazgatás és az igazságszolgáltatási rendszer működése terén a faji alapon történő megkülönböztetés megakadályozásáról szóló 31. sz. általános ajánlás (2005), 4. pont.

4 Lásd a CERD 7. sz. általános ajánlását (1985): A faji alapon történő megkülönböztetés eltörlésére irányuló jogalkotás (4. cikk), valamint a fent hivatkozott 15. sz. általános ajánlás (1993), 2. pont.

5 Lásd a CERD 34/2004. sz. közleményét, Gelle kontra Dánia ügy, 2006. március 6., 7.3. pont, valamint a 48/2010. sz. közleményét, TBB-Berlini Török Unió/Brandenburg kontra Németország ügy, 2013. április 4., 12.3. pont.

ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN - KÜLÖNVÉLEMÉNY 31

Az apartheid bűntettének leküzdéséről és megbüntetéséről szóló nemzetközi egyezmény 1. cikke (2) bekezdésének értelmében a részes államok kötelesek büntetendővé tenni az apartheidet, amelybe a szervezetek, intézmények és magánszemélyek által személyek egy bizonyos etnikai csoportja dominanciájának bármely más személyek etnikai csoportjával szembeni megalapozása és fenntartása, valamint e csoport szisztematikus elnyomása céljából elkövetett cselekmények is beleértendők, mint amilyen a faji elkülönítés és megkülönböztetés Dél-Afrika korábbi politikai rendszere által gyakorolt politikái és gyakorlatai voltak.1

Az NBB 1998. évi alapokmánya2 7. cikkének (1) (h) bekezdése szerint bármely beazonosítható csoport vagy közösség politikai, faji, nemzetiségi, etnikai, kulturális, vallási, nemi vagy egyéb alapon történő üldözése az NBB joghatósága alatt az emberiség ellen elkövetett bűncselekménynek minősül, amennyiben erre a polgári lakosság bármely csoportja ellen irányulóan elkövetett kiterjedt vagy szisztematikus támadás részeként kerül sor a támadás bekövetkezésének ismerete mellett. Valamely faji, nemzetiségi vagy etnikai csoport tagjainak zaklatása, megszégyenítése és lelki bántalmazása üldözésnek minősülhet.3

Miután az Európai Unió 2000. évi Alapjogi Chartája megtiltott bármely alapon, így faj, bőrszín, nemzetiség, etnikai vagy társadalmi származás, genetikai tulajdonságok, nyelv, vallás vagy hit, politikai vagy bármely egyéb vélemény, nemzetiségi kisebbséghez való tartozás, tulajdon, fogyatékosság, életkor vagy szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetést, az Európai Unió tovább folytatta a rasszizmus terjesztésének visszaszorítását, mégpedig a rasszizmus és az idegengyűlölet egyes formái és megnyilvánulásai elleni, büntetőjogi eszközökkel történő küzdelemről szóló, 2008. évi kerethatározat elfogadása révén.4 A kerethatározat szerint a rasszizmus vagy idegengyűlölet céljából elkövetett egyes magatartásformák, köztük – többek között – valamely személyek csoportja ellen vagy egy ilyen csoport valamely tagja ellen irányuló, erőszakra vagy gyűlöletre történő izgatás faj, bőrszín, leszármazás, vallás vagy hit, valamint nemzetiségi vagy etnikai származás alapján, bűncselekményként büntetendők. A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy e bűncselekményeket hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókkal büntethetők, beleértve a legalább egytől három évig terjedő felső határral bíró szabadságvesztést természetes személyek esetében, illetve büntetőjogi vagy nem büntetőjogi bírság kiszabását jogi személyek esetében. Ezenkívül a jogi személyek az állami kedvezményekből és támogatásokból való kizárással, kereskedelmi tevékenység folytatásától való átmeneti vagy végleges eltiltással,

1Az Egyezményt 1973. november 30-án fogadta el 108 részes állam, köztük Magyarország is.

2 A Római Statútumnak 122 részes állama van, köztük Magyarország is.

3 Lásd az Einsatzgruppen-ügyben folytatott eljárást, a háborús bűnösökkel szemben a nürnbergi katonai bíróság előtt folytatott perek a 10. sz. tanácsi ellenőrzési törvény (Control Council Law no. 10) alapján, IV. évf., 435. o.: „a lakosság arra való izgatásának, hogy társaikat bántalmazzák, rosszul bánjanak velük vagy meggyilkolják őket... az emberek közötti indulatok, gyűlölet, erőszak és pusztítás előidézése érdekében, az a célja, hogy lerombolják a morális vázat”, valamint nemrégiben Kvocka és társai ügy, IT-98-30/1-A, a nemzetközi törvényszék (ICTY) 2005. február 28-i ítéletének 324–325. pontja.

4 A kerethatározat – a rasszizmussal és idegengyűlölettel szembeni küzdelem tekintetében – a Tanács által 1996. július 15-én az Európai Unióról szóló Szerződés K.3. cikke alapján elfogadott együttes fellépés folytatásaként jött létre.

32        ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN - KÜLÖNVÉLEMÉNY

bírósági felügyelet alá helyezéssel vagy a bíróság által elrendelt felszámolással is büntethetők.

Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményhez mellékelt 12. sz. Jegyzőkönyv, azaz egy a megkülönböztetés elleni küzdelemről szóló általános eszköz elfogadását követően1 az Európa Tanács egyedi eszközt hozott létre a rasszista és idegengyűlölő véleménynyilvánítás szankcionálására: a számítástechnikai bűnözésről szóló, az informatikai rendszerek révén elkövetett rasszista és idegengyűlölő cselekmények büntetendővé nyilvánításával kapcsolatos Kiegészítő Jegyzőkönyvet, mint amilyen cselekmény a rasszista és idegengyűlölő anyagok terjesztése, a rasszista és idegengyűlölő célú fenyegetés vagy sértés, valamint a népirtás vagy az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények tagadása, jelentős lekicsinylése, jóváhagyása vagy indokoltnak tartása.2 A Miniszteri Bizottság R(97)20. számú ajánlása korábban már előírta a kormányok számára a gyűlöletbeszédről szóló polgári jogi, büntetőjogi és közigazgatási jogi rendelkezéseket tartalmazó szilárd jogi keret létrehozását, amely a véleménynyilvánítás valamennyi olyan formáját lefedi, amely faji gyűlöletet, idegengyűlöletet, antiszemitizmust vagy a gyűlölet egyéb formáit terjeszti, azok használatára izgat vagy azok használatát előmozdítja vagy indokolja intolerancia alapján, ideértve a kisebbségek, bevándorlók és bevándorló származású emberek elleni agresszív nacionalizmus, etnocentrizmus, megkülönböztetés és ellenségeskedés útján kifejezett intoleranciát is. Ezenkívül az Európa Tanács rasszizmus és intolerancia elleni európai bizottsága (ECRI) megalakulása óta foglalkozik egyes olyan csoportok tevékenységeivel, amelyek nyílt romaellenes és antiszemita diskurzust folytatnak. Az ECRI egyik legelső általános szakpolitikai ajánlásában már javaslatot tett a faji, etnikai, nemzetiségi vagy vallási csoportok vagy e csoportok tagjai elleni gyűlöletre, megkülönböztetésre vagy erőszakra e személyek ilyen csoportokhoz való tartozása alapján izgató szóbeli, írásbeli, audiovizuális vagy egyéb – köztük az elektronikus médián keresztüli – megnyilvánulási formáknak, valamint a szóban forgó anyagok gyártásának, terjesztésének és terjesztési célból történő tárolásának a büntetendővé tételére. A rasszista vagy idegengyűlölő természetű bűncselekmények büntetőeljárás alá vonását magas prioritással kellene kezelni, illetve aktívan és következetes módon felvállalni. Az ECRI ezenkívül az olyan rasszista szervezetek betiltására is javaslatot tett, amelyek esetében e betiltás feltehetőleg hozzájárulna a rasszizmus elleni küzdelemhez.3 Figyelembe véve, hogy a romáknak Európa-szerte folyamatosan

1177. sz. Kiegészítő Jegyzőkönyv 18 részes állammal.

2189. sz. Kiegészítő Jegyzőkönyv 20 részes állammal. E Jegyzőkönyv céljából rasszista és idegengyűlölő anyag minden olyan elgondolást vagy elméletet tartalmazó írott anyag, kép vagy bármely egyéb megnyilvánulás, amely bármely egyénnel vagy egyének csoportjával szemben faj, bőrszín, leszármazás, nemzetiségi vagy etnikai származás, illetve vallás alapján gyűlöletet, megkülönböztetést vagy erőszakot támogat, mozdít elő vagy arra izgat e tényezők közül bármelyik ürügyén.

3 Az ECRI-nek a rasszizmussal, idegengyűlölettel, antiszemitizmussal és intoleranciával szembeni küzdelemről szóló, 1996. október 4-i 1. sz. általános szakpolitikai ajánlása. A rasszizmussal és a faji alapú megkülönböztetéssel szembeni küzdelem érdekében történő nemzeti jogszabályalkotásról szóló, 2002. december 13-i 7. sz. általános ajánlás számos cselekményre kiterjesztette a büntetőjog szerinti tilalmat, többek között valamely személy vagy személyek csoportja ellen faj, bőrszín, nyelv, vallás, nemzetiség, illetve nemzetiségi vagy etnikai származás alapján nyilvánosan elkövetett becsületsértésre, rágalmazásra vagy fenyegetésre, továbbá rendelkezéseket fogalmazott meg

ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN - KÜLÖNVÉLEMÉNY 33

előítéletekkel kell szembenézniük, az ECRI kifejezetten javasolta az államoknak, hogy tegyék meg a megfelelő intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy a romák alapvető jogait érintő jogsértésekkel kapcsolatos ügyekben az igazságszolgáltatás hiánytalanul és haladéktalanul megvalósul.1 A Miniszteri Bizottság nemrégiben, azaz 2012. február 1-jén fogadta el „Az európai cigányellenesség és a romákkal szembeni rasszista indíttatású erőszak fokozódásáról szóló nyilatkozatot”2, amelyben mély aggodalmának ad hangot a cigányellenesség, a romaellenes beszédmód és a romákkal szembeni erőszakos támadások fokozódásával kapcsolatban, és az állami hatóságokat valamennyi szinten a romákkal szemben elkövetett valamennyi bűncselekmény szükséges kivizsgálásának gyors és hatékony módon történő lefolytatására, valamint az ilyen cselekmények bármilyen rasszista indítékának az azonosítására hívja fel. A Miniszteri Bizottság a szélsőséges szervezetek által bűncselekmények elkövetésére való izgatásnak vagy azok elkövetésének a megakadályozására és elmarasztalására irányuló erőfeszítéseket is üdvözölte.

Ezen előírásokkal teljes mértékben összhangban az Európai Emberi Jogi Bíróság (a Bíróság) a faji alapon történő megkülönböztetés valamennyi formájával és megnyilvánulásával szembeni küzdelem alapvető fontosságát hangsúlyozta, ideértve a gyűlöletbeszédet vagy a valamely etnikai csoport megkülönböztetésére irányuló beszédet.3 A Bíróság ezenkívül hozzátette, hogy a rasszista indíttatású erőszak különösen sérti az emberi méltóságot és különleges figyelmet, valamint aktív hatósági fellépést igényel.4 A megkülönböztetés és az erőszak tárgyát képező csoport kiszolgáltatottsága a bírósági elemzés egyik tényezője volt: a Bíróság megállapította például, hogy a roma származású emberek az Egyezmény 14. cikke alapján különleges védelmet élveznek.5

Ennélfogva az Egyezmény részes államai előtt ott áll az a feladat, hogy a rasszizmus, idegengyűlölet vagy etnikai intolerancia alapú beszédet, illetve a rasszizmus, idegengyűlölet vagy etnikai intolerancia terjesztésének bármely formáját büntetendővé

tegyék, továbbá tilossá tegyenek minden olyan gyülekezést és feloszlassanak minden olyan csoportot, szervezetet, egyesületet vagy pártot, amely ezek előmozdítását szolgálja. Az államok kötelesek

jogi személyek büntetőjogi felelősségére vonatkozóan, ami az olyan esetben játszik majd szerepet, amikor a bűncselekményt bármely személy a jogi személy nevében követte el, kifejezetten a jogi személy szerveként vagy képviselőjeként járva el. A jogi személyek büntetőjogi felelőssége nem zárhatja ki a természetes személyek büntetőjogi felelősségét. A rasszizmust terjesztő jogi személyeket vagy csoportokat be kell tiltani vagy – szükség esetén – fel kell oszlatni.

1 Az ECRI 3. sz. általános szakpolitikai ajánlása: A romákkal/cigányokkal szembeni rasszizmus és intolerancia elleni küzdelem, 1998. március 6., valamint a 13. sz. általános szakpolitikai ajánlás: A cigányellenesség és a romákkal szembeni megkülönböztetés elleni küzdelem, 2011. június 24.

2 Az Európa Tanácsban használt „roma” kifejezés a romákat, a szintiket, a kálókat és a hasonló európai csoportokat jelenti, ideértve az utazókat és a keleti csoportokat is (dom és lom), és lefedi az érintett csoportok sokféleségét, köztük a magukat cigányként azonosító személyeket is.

3a Jersild kontra Dánia ügyben 1994. szeptember 23-án hozott ítélet, A. sorozat, 298. szám, § 30; a 15948/. Soulas és mások kontra Franciaország ügyben 2008. július 8-án hozott ítélet, §§ 43–44; valamint az 5615/07. sz. Féret kontra Belgium ügyben 2009. július 16-án hozott ítélet §§ 69–71.

4a 43577/98. és 43579/98. sz.Nachova és mások kontra Bulgária ügyekben hozott ítélet [nagytanács] § 145,

Ítéletek és Határozatok Tára 2005-VII, valamint az 55762/00. és 55974/00. sz.Timishev kontra Oroszország ügyben hozott ítélet 56. pontja, Ítéletek és Határozatok Tára 2005-XII.

5 Az 57325/00. sz. D.H. és mások kontra Cseh Köztársaság ügyben 2007. november 13-án hozott ítélet [nagytanács] § 181; a 49151/07. sz. Muhoz Diaz kontra Spanyolország ügyben 2009. december 8-án hozott ítélet § 60; valamint a 4149/04. és 41029/04. sz. Aksu kontra Törökország ügyben 2012. március 15-én hozott ítélet [nagytanács] § 44.

34        ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN - KÜLÖNVÉLEMÉNY

nem pusztán az igazságszolgáltatás elé állítani az állítólagos jogsértőket és aktív szereppel felruházni a rasszista cselekmény áldozatait a büntetőeljárás során, hanem megakadályozni azt is, hogy magánszereplők elkövessék vagy megismételjék az adott bűncselekményt.

Az ilyen nemzetközi pozitív kötelezettséget – a fent említett széles körű és hosszan tartó konszenzus tekintetében – valamennyi államra vonatkozóan kötelező erejű nemzetközi szokásjogi elvként és olyan feltétlen alkalmazást igénylő szabályként kell elismerni, amelynek hatályától nemzetközi vagy nemzeti jogszabályban előírt semmilyen más szabály nem térhet el. Ennek megfelelően bármely természetes személy, gyűlés, csoport, szervezet, egyesülés vagy politikai párt rasszizmus, idegengyűlölet vagy etnikai intolerancia terjesztését célzó beszédének, megnyilvánulásának vagy tevékenységének az állami szintű tolerálása a részes állam általi kötelezettségszegésnek minősül.

Egyesület feloszlatása

Az egyesületek feloszlatása az Egyezmény 11. cikkében meghatározott szigorú feltételek függvényében történik, azaz a nemzetbiztonság vagy közbiztonság érdekeinek, a közrend megőrzésének vagy a bűnözés megelőzésének, illetve mások jogai és szabadsága védelmének a szem előtt tartása mellett. Ezen túlmenően az egyesülés szabadságába csak akkor indokolt a beavatkozás, ha az megfelel a következő két szintet tartalmazó teszten: a szükségesség tesztjén és az arányossági teszten.1 A kormányoknak, az állami hatóságoknak és a köztisztviselőknek az egyesülés szabadságába való beavatkozásuk során különösen szigorúan kell betartaniuk a tartalomsemlegesség elvét, és tartózkodniuk kell az olyan egyesületek betiltásától, illetve az olyan egyesületek eltérő bánásmódban való részesítésétől, amelyek tevékenységeivel vagy véleményével nem értenek egyet.2

Az egyesületek általában több alapító okirat szerinti céllal rendelkeznek, amelyek közül néhány fontosabb, mint a többi. Ennek megfelelően elsődleges fontosságú, hogy elkülönítsék az elsődleges célokat, vagyis azokat, amelyek nélkül az egyesület megalapítására nem került volna sor; a feloszlatás pedig kizárólag abban az esetben helytálló, ha az egyesület elsődleges célja a jogszerűtlen. Ha az alapító okirat szerinti jogszerűtlen cél kitörölhető, a feloszlatás – elviekben – nem megfelelő, a nemzeti hatóságoknak pedig előnyben kell részesíteniük a jogszerűtlen cél alapító okiratból való eltávolítását.

1 E két teszt leírásához lásd a 16354/06. sz. Mouvement Raelien Suisse kontra Svájc ügyben 2012. július 13-án hozott

ítéletet (nagytanács), mivel az ebben foglalt megfontolások mutatis mutandis alkalmazhatók az egyesülés szabadsága

tekintetében.

2 A tartalom alapú előzetes ellenőrzés nélküli egyesületalapítás szabadságának elvére nyújtott példát a francia Alkotmánytanács 1971. július 16-i 71-44. sz. határozata, amely alkotmányellenesnek nyilvánított egy olyan eljárást, ahol az egyik egyesület jogképességének elismerése az egyesület jognak való megfelelőségének valamely igazságügyi hatóság általi előzetes ellenőrzésétől függött.

3 Lásd az általam a 48848/07. sz. Association Rhino és mások kontra Svájc ügyben 2011. október 11-én hozott

ítélethez adott különvéleményt.

 ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN - KÜLÖNVÉLEMÉNY 35

Mindazonáltal az egyesületek céljait nem pusztán az alapító okirat szerint, hanem a gyakorlatban végzett tevékenysége mentén is értékelni kell. Előfordul, hogy az alapító okirat jogszerűtlen gyakorlatot fed el. Az egyesület alapító okirata szerinti céljaitól való eltérése létrejöhetett ab initio vagy későbbi tevékenysége során is. Bármikor is került erre sor, az egyesület alapító okirata nem használható az ilyen eltérő célok megvalósításának elfedéseként.1 Ezenkívül az egyesület gyakorlatban megvalósuló tevékenységének értékelése során a „teljes stílust” (Gesamtstil) is figyelembe kell venni, azaz az egyesület által használt szimbólumokat, egyenruhákat, alakzatokat, tisztelgéseket, énekeket és egyéb kifejezési módokat, hiszen az összkép az egyesület életéről „szükségszerűen családi jelleget” (Wesensverwandschaft) mutathat más betiltott egyesületek felé.2

Az egyesületek felelősséggel tartoznak vezetőik és tagjaik cselekedeteiért, amikor azok az egyesületi célok büntetőeljárás alá vonásához kapcsolódnak.3 Felelősség eredhet a tagok vagy az egyesület nevében eljáró harmadik személyek jogellenes tevékenységeinek irányából, szervezéséből, pénzbeli támogatásából vagy puszta tolerálásából. Valamely cselekedetekért való felelősség megállapításának végső kritériuma az a társadalmi észlelés, ahogyan maga az egyesület bármilyen módon jogellenes cselekményben részt vesz vagy azt tolerálja.4

Az egyesületek olyan szervezett társadalmi intézmények, amelyekhez különböző csoportok, tevékenységi ágak és mozgalmak tartoznak. Az egyesület feloszlatása valamennyi tevékenységének a megszüntetését jelenti, beleértve az egyesület csoportjait, tevékenységi ágait és mozgalmait is. Ezzel szemben leányszervezet feloszlatása indokolhatja az anyaszervezet feloszlatását, mégpedig akkor, ha az előbbit az utóbbi hozta létre vagy támogatta bármilyen módon. Ez értelemszerűen a politikai pártokra is vonatkozik. Különböző jogi személyiségek nem működhetnek a megegyező politikai célokkal és ugyanazon stratégia mentén működő egyesületek és politikai pártok között meglévő lényegi kötelékek elfedésére.

1A 41340/98. sz.Refah Partisi (a Jólét Párt) és mások kontra Törökország ügyben hozott ítélet [nagytanács] § 101, Ítéletek és Határozatok Tára 2003-II,a 74651/01. sz.Association of Citizens Radko & Paunkovski kontra Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság ügyben 2009. január 15-én hozott ítélet § 71, a német szövetségi közigazgatási bíróság 2010. szeptember 1-jén hozott (a Heimattreue Deutsche Jugend
ítélet), valamint a 2012. december 19-én hozott ítélete (aHilfsorganisationfürnationalepolitischeGefangene ítélet).

2 A német szövetségi közigazgatási bíróság 2010. szeptember 1-jén és 2012. december 19-én hozott, fent hivatkozott ítéletei, valamint az ausztriai alkotmányos bíróság 2007. március 16-án hozott ítélete.

3 Lásd az általam a fent hivatkozott Mouvement Raelien Suisse ügyben hozott ítélethez adott különvéleményt. Az egyesület tagjai által magánéletükben, azaz az egyesületi tevékenységek keretein kívül elkövetett cselekedetek nem tekinthetők a szóban forgó egyesület feloszlatása szempontjából releváns és megfelelő indokoknak.

4A terrorizmus hallgatólagos támogatásáról szóló 25803/04. és 25817/04. sz. Herri Batasuna és Batasuna kontra Spanyolország ügyben 2009. június 30-án hozott ítélet § 88.

5 Például a járőrözés, megfigyelés, követés vagy valamely fajhoz vagy etnikai kisebbséghez tartozó személyek mozgásának bármely más módon történő nyomon követése a közrend fenntartására irányuló állítólagos céllal (azaz az úgynevezett polgárőri tevékenység) egyértelműen elfogadhatatlan rasszista tevékenység, amely épp maga jelent veszélyt a közrendre és harmadik személyek biztonságára és jogaira nézve, és

36         ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN - KÜLÖNVÉLEMÉNY

Végül pedig, egyrészt az alapvető szabadságok gyakorlását sértő siettetett eljárás, másrészt egy komoly veszélyt jelentő magatartásra való megkésett reakció elkerülése érdekében a feloszlatás időzítésének kényes kérdését különös körültekintéssel kell kezelni. Kizárólag akkor oszlatható fel az egyesület, ha a 11. cikk (2) bekezdésében védett érdekekre nézve a veszély egyértelmű és közvetlen.1

Rasszizmus a magyar társadalomban

Különböző nyomon követéssel foglalkozó nemzetközi intézmények által megállapított tény, hogy a romaellenes és antiszemita nyilvános véleménynyilvánítás nem ritka a magyar közéletben. Az ECRI a Magyarországról készített negyedik jelentésében megjegyezte, hogy „nyugtalanító módon fokozódik Magyarországon a rasszizmus és az intolerancia előfordulása a közbeszédben. ... a lényeg az, hogy az antiszemita nézetek kifejezése ma egyre gyakoribb Magyarországon.”2 A nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény tanácsadó bizottsága a Magyarországról szóló harmadik véleményében úgy találta, hogy „Magyarország napjainkban az elsősorban a romák ellen irányuló intolerancia és rasszizmus aggasztó fokozódásával néz szembe.3 A Miniszteri Bizottság nemrégiben olyan állásfoglalást hagyott jóvá, amely szerint „az elmúlt években a romák egyre fokozódó mértékben váltak az intolerancia, az ellenségeskedés és a faji indíttatású erőszak megnyilvánulásainak áldozatává. A nyilvános fellépések során – és egyes médiumokban – előforduló gyűlöletbeszéd és rasszizmus is egyre gyakoribb, ami komoly aggodalomra ad okot.”4 AZ ENSZ Emberi Jogi Bizottsága és az ENSZ Kínzás elleni Bizottsága egyaránt aggodalmának adott hangot a közszereplők által és a médiában tett harsány és széles körben elterjedt romaellenes kijelentések, valamint az egyre terjedő magyarországi antiszemitizmus jelei,5 illetve az arról szóló jelentések miatt, hogy a bebörtönzött és a büntetés-végrehajtás által rossz bánásmódban részesített és megkülönböztetett romák száma aránytalanul magas.6 E Magyarországról szóló jelentésben Githu Muigai, a rasszizmus, az idegengyűlölet és az ezekhez kapcsolódó intolerancia jelenlegi formáival foglalkozó különleges ENSZ-előadó

ezzel indokolja az ekként eljáró egyesületnek és az egyesület tevékenységét támogató politikai pártnak a feloszlatását.

1 A fent hivatkozott Refah Partisi (a Jólét Párt) és mások ügyben hozott ítélet, § 104, valamint a fent hivatkozott Association of Citizens Radko & Paunkovski ügyben hozott ítélet 75. §-a. Véleményem szerint jelen ítélet 57. pontja nem követi a Refah Partisi üggyel kapcsolatos előírást, mivel elismeri, hogy a 11. cikk (2) bekezdésében védett érdekek közvetlen veszélyeztetése előtti feloszlatás bizonyított.

2 Magyarországról szóló negyedik jelentés, 2009. február 24., CRI(2009)3, 60–74. pont. Már a Magyarországról szóló harmadik jelentésben is ugyanezen aggályoknak adott hangot, 2004. június 8., CRI(2004)25, 58. és 79. pont.

3 ACFC/OP/III(2010)001.

4 CM/ResCMN(2011)13 állásfoglalás a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménynek a Magyarország általi végrehajtásáról, 2011. július 6.

5 CCPR/C/HUN/CO/5, 2010. november 16., 18. pont.

6 CAT/C/HUN/CO/4, 2007 február 6., 19. pont.

ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN - KÜLÖNVÉLEMÉNY 37

mély aggodalmát fejezte ki a romák ellen irányuló, rasszista programmal rendelkező félkatonai szervezetek számának a növekedése miatt.1 Összefoglalva, a rasszizmus napjainkban megpróbáltatás Magyarország számára, amit a legélénkebben az a tény példáz, hogy továbbra is őrjáratozó csoportok masíroznak számos faluban, dobálnak tárgyakat a romák házaira, félemlítenek meg roma lakosokat, kántálnak romaellenes jelmondatokat és fenyegetnek meg embereket halálosan.2

Az ügy tényállásának az európai norma szerinti értékelése

Jelen ügy elemzésére az Egyezmény 11. cikkéből negatív kötelezettségek mentén kerül sor, mivel a vitatott feloszlatás az egyesület hivatalos elismeréshez fűződő jogába való beavatkozás pozitív állami eljárásnak minősül. Mi több, az egyesületnek a magyar etnikumú személyek és – az általános érdekű – hagyományaik védelmére irányuló üzenettel szándékában állt beavatkozni és be is avatkozott a politikai életbe. A felvonulásokat nem olyan helyeken vagy olyan időkben tartották, amelyekhez az alperes állam történelmében traumatikus időszakok kapcsolódnának.3 Figyelembe véve e tényezőket, az állam mérlegelési jogköre szűk, a beavatkozás bírósági felülvizsgálata pedig különösen akkor szükséges, amikor az egyesülés és gyülekezés szabadsága az emberi méltóságot és a célba vett személyek csoportjának biztonságát kérdőjelezi meg.

Az arányosság tesztje

Most, hogy sor került az alkalmazandó értékelési kritériumok tisztázására, a vitatott beavatkozást az ügy egészének fényében kell megvizsgálni annak meghatározása érdekében, hogy a beavatkozás „arányos volt-e az elérni kívánt jogszerű céllal” és valamely „kényszerítő társadalmi igénynek” megfelelő mértékű volt-e, azaz a nemzeti hatóságok által megadott egyedi indokok „relevánsnak és megfelelőnek” bizonyulnak-e vagy sem.

A szóban forgó ügyben a Magyar Gárda Mozgalom tagjai Magyarország-szerte felvonulásokat tartottak és a magyar etnikumú személyek „cigánybűnözéssel” szembeni védelmére hívtak fel. Az 1989. évi II. törvény 2. szakasza, valamint az alperes állam nemzetközi kötelezettségei alapján a nemzeti bíróságok úgy vélték, hogy e cselekedetek lényegüket tekintve megkülönböztető természetűek voltak, megsértették a falvak lakosainak szabadsághoz és biztonsághoz fűződő jogát, továbbá

1 Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának a rasszizmus, az idegengyűlölet és az ezekhez kapcsolódó intolerancia jelenlegi formáival foglalkozó különleges előadója, Githu Muigai által készített jelentés, 2012. április 23.

2 Lásd a helyzetről a közelmúltban független intézmények és nem kormányzati szervezetek által készített, valamint a következő leírásokat: az Európa Tanács emberi jogi biztosa által 2012-ben készített „A romák és utazók emberi jogai Európában” című jelentést, az Amnesty International 2011. és 2012. évi jelentéseit, valamint a Human RightsWatch 2013. évi „Az intolerancia figyelemfelkeltő légköre Magyarországon” című jelentését.

3 Lásd az általam a 40721/08. sz. Faber kontra Magyarország ügyben 2012. július 24-én hozott ítélethez adott különvéleményt.

38          ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN - KÜLÖNVÉLEMÉNY

veszélyt jelentettek a közrendre. A nemzeti bíróságok által nyújtott indokok relevánsak és megfelelőek.

Fő szabály szerint minden olyan beszéd, amely a lakosságot „mi”-re és „ők”-re választja el, ahol az „ők”olyan faji vagy etnikai csoportot jelent, amelyhez negatív tulajdonságokat és magatartást rendelnek hozzá, az Egyezménnyel összeegyeztethetetlen. A „cigánybűnözés” kifejezés használata, ami azt sugalmazza, hogy összefüggés van a bűnözés és egy bizonyos etnikai csoport között, a rasszista beszéd egy formája, amelynek célja gyűlöletérzések keltése a megcélzott etnikai csoport felé. E kifejezés a társadalom egyértelműen olyan megosztó nézetét tükrözi, amely szerint vannak „ők”, a romák, a bűncselekmények elkövetői, és vagyunk „mi” a magyar „etnikumúak”, az ő bűncselekményeik áldozatai. A másokhoz negatív magatartást és tulajdonságokat rendelő ilyen nagyívű általánosításra kizárólag a célcsoport származása és etnikai hovatartozása alapján került sor. A romákkal szembeni intolerancia és előítéletesség objektív alátámasztására ilyen természetű kijelentésekkel kerül sor. Ugyanez mondható el a felvonulások során tett antiszemita megnyilvánulásokról.

Ezenkívül a nemzeti bíróságok szerint a Magyar Gárda Mozgalom a felperes egyesület álcázó felülete volt, hiszen utóbbi hozta létre, irányította és támogatta pénzügyileg az előbbit. A nemzeti bíróságok tehát arra jutottak, hogy a Mozgalom cselekedeteit a felperes egyesületnek kell tulajdonítani. E tekintetben is relevánsak és megfelelőek voltak a nemzeti bíróságok által nyújtott indokok.

A rasszista beszéd és véleménynyilvánítás büntetendővé tétele, a rasszizmust terjesztő gyűlések betiltása és az ilyen egyesületek feloszlatása a véleménynyilvánítás, a gyülekezés és az egyesülés szabadságával összeegyeztethető lépések. Az Egyezmény 10. és 11. cikke a fent említett szokásjog szerinti és feltétlen alkalmazást igénylő nemzetközi kötelezettséggel összeegyeztethető módon értelmezendő. E szabadságoknak a nemzetközi emberi jogi jogszabályok szerinti holisztikus megközelítésére van szükség, különös tekintettel az alkalmazandó korlátozásokra.1 A véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlása az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának (EJENY) 29. cikke (2) bekezdésében meghatározott egyedi kötelezettségeket von maga után, amelyek közül a rasszista eszmék terjesztésének tilalmára irányuló kötelezettség különös jelentőséggel bír, csakúgy, mint a Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának (ICCPR) 20. cikke (2) bekezdésében meghatározott egyedi kötelezettségek. Az ICCPR 20. cikke (2) bekezdése szerint nemzetiségi, faji vagy vallási indíttatású gyűlölet bármilyen előmozdítását,

amely megkülönböztetésre, ellenségességre vagy erőszakra izgat, jogszabályban kell

1A 19392/92. sz. Török Egyesült Kommunista Párt kontra Törökország ügyben 1998. január 30-án hozott ítélet § 42; a 11800/85. sz. Ezelin kontra Franciaország ügyben 1991. április 26-án hozott ítélet § 37; a Young, James és Webster ügyben 1981. augusztus 13-án hozott ítélet § 57, A. sorozat, 44. szám, 23. o.

2A CERD fent hivatkozott 15. sz. általános ajánlása (1993) 4. pontja és a CERD 43/2008. sz. közleménye, a SaadaMohamadAdan kontra Dánia ügyben 2010. augusztus 13-án hozott ítélet 7.6. pontja és a fent hivatkozott 48/2010. sz. közlemény 12.7. pontja; az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) 550/1993. sz. közleménye, a Faurisson kontra Franciaország ügyben 1996. november 8-án hozott ítélet 9.6. pontja és a 736/1997. sz. közlemény, a Ross kontra Kanada ügyben hozott ítélet 11.5–11.8. pontja.

ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN - KÜLÖNVÉLEMÉNY 39

megtiltani.2 E tilalom nem pusztán a rasszista véleménynyilvánítás tekintetében érvényes,1 hanem a rasszizmust hirdető gyülekezések és egyesülések tekintetében is.2 Egyes esetekben a rasszizmus beszéd, gyülekezés vagy egyesülés révén történő terjesztése „jogok megsemmisítéséhez” is hozzájárulhat, ami az EJENY 30. cikkében, az ICCPR 5. cikkében és az Egyezmény 17. cikkében3 foglalt rendelkezések alkalmazását indokolja.

A politikai vita háttere egyértelműen nem releváns a beszédek, gyülekezések és egyesülések rasszista természete szempontjából.4 Még jelen ügy esetében is a véleménynyilvánítás, a gyülekezés és az egyesülés szabadságával szemben elsőbbséget kell, hogy élvezzen az emberi méltóság és azon személyek jogai, akiket faji, nemzetiségi vagy etnikai származás alapján támadás ért. Az idő múlásával nyilvánvalóvá vált, hogy az egyesület tevékenységei egyértelmű és közvetlen veszélyt jelentettek a közrendre és harmadik személyek jogaira nézve.5 A feloszlatás ily módon arányos intézkedés volt az egyesület által folytatott beszédmód és tevékenységek tükrében, amely megtagadta az érintett személyeket, illetve az ahhoz fűződő jogukat, hogy emberi lényként tartsák őket tiszteletben, továbbá veszélyt jelentett biztonságukra és a közrendre nézve.

A szükségesség tesztje

Valamely egyesület feloszlatása a jogi személlyel szemben végrehajtott végső intézkedés (ultimumremedium). Az államnak, mielőtt ehhez a drasztikus intézkedéshez folyamodik, meg kell vizsgálnia egyéb, kevésbé beavatkozó jellegű intézkedéseket is, mint amilyen a gyülekezések megtiltása, az állami kedvezmények megvonása vagy a bírósági felügyelet alá helyezés. Az előttünk lévő ügyben a nemzeti hatóságok megadták az egyesületnek a lehetőséget arra, hogy módosítsanak működésük módjain és tevékenységeiket hozzák alapító okiratukkal és a joggal összhangba. Bár az egyesület nem élt ezzel a lehetőséggel,

1Amikor például a megnyilatkozások a külföldieket vagy roma embereket kisebbrendűként festik le oly módon, hogy általánosító jelleggel e személyeknek társadalmi szempontból elfogadhatatlan magatartást és tulajdonságokat tulajdonítanak, a véleménynyilvánítás szabadsága nem élvezhet elsőbbséget az emberi méltósággal szemben (a német szövetségi alkotmányos bíróság 2010. február 4-i határozata).

2 A lakossági gyűlések résztvevői például, akik, ha a nemzetiségi, faji vagy vallási alapon történő ellenségeskedést támogatják, az megkülönböztetés, gyűlölet vagy erőszak keltésére izgat, elveszítik az Egyezmény szerinti véleménynyilvánításhoz fűződő joguk védelmét (EBESZ/ODIHR-Velence, a békés gyülekezés szabadságáról szóló bizottsági iránymutatások, 2010. június 4., 96. pont).

3 Az Egyezmény 10. cikke és az első Jegyzőkönyv 3. cikke tekintetében lásd: a 8348/78. sz. és 8406/78. sz. Glimmerveen és J. Hagenbeek kontra Hollandia ügyekben hozott ítélet, az 1979. október 11-i bizottsági határozat, Határozatok és Jelentések, 18. sz., 187. o.; a 23131/03. sz. Norwood kontra Egyesült Királyság (hat.) ügyben 2004. november 16-án hozott ítélet; a 7485/03. sz. Witzschkontra Németország (hat.) ügyben 2005. december 13-án hozott ítélet; valamint a Lehideux és Isorni kontra Franciaország ügyben 1998. szeptember 23-án hozott ítélet § 47 és § 53, Ítéletek és Határozatok Tára 1998-VII; valamint a 11. cikk tekintetében a 42264/98. sz. W.P. és társai mások Lengyelország (hat.) ügyben 2004. szeptember 2-án hozott ítélet, Ítéletek és Határozatok Tára 2004-VII, valamint a 26261/05. és 26377/06. sz. Kasymakhunov és Saybatalov kontra Oroszország ügyben 2013. március 14-én hozott ítélet § 113.

4A 15615/07. sz. Féret kontra Belgium ügyben 2009. július 16-án hozott ítélet §§ 75–76. Lásd továbbá a CERD fent hivatkozott 34/2004. sz. közleményének 7.5. pontját és a fent hivatkozott 43/2008. sz. közleményének 7.6. pontját és a fent hivatkozott 48/2010. sz. közleményének 8.4. pontját.

5 Magyarország Legfelsőbb Bírósága – ilyen veszélyre hivatkozva – a 2009. december 15-én hozott ítéletében többek között a 2008. június 21-i faddi események, valamint az egyesületi tagok és néhány roma személy közötti kijelentések elmérgesedése.

   40       ÍTÉLET A VONA kontra MAGYARORSZÁG ÜGYBEN - KÜLÖNVÉLEMÉNY

ellenben többször megismételte jogellenes tevékenységeit, ezzel pedig a nemzeti hatóságok szigorúbb fellépése felé kövezte ki az utat. Ennélfogva az egyesület feloszlatása és az általa folytatott felvonulásoknak egy bizonyos időn keresztül történő hivatalos tolerálása között nincs ellentmondás. Amint az eljárási időszak véget ért, az egyesület feloszlatása azon veszélyre adható reakció egyetlen megfelelő eszközének bizonyult, amelyet az egyesület a harmadik személyek jogaira és a közrendre nézve jelentett.

Következtetés

„A romák azok, amik mi is lenni próbálunk: igazi európaiak” – nyilatkozta egyszer Günter Grass. Az egyesület rasszista céljai és tevékenységei nem vettek tudomást erről a tanulságról.
Tekintettel az államnak a rasszizmus, az idegengyűlölet vagy etnikai intolerancia terjesztésének a büntetendővé tételére és valamennyi ezeket előmozdító gyülekezés betiltására, valamint ilyen csoport, szervezet, egyesület vagy párt feloszlatására irányuló kötelezettségére, az egyesület alapító okirat szerinti céljai és a gyakorlatban megvalósuló tevékenységei közötti különbségre, valamint az egyesület beszédeiből és tevékenységeiből eredő egyértelmű és közvetlen veszély fennállására, az illetékes hatóságok által hozott határozatoknak az ügyben alkalmazandó szűk mérlegelési jogkör tekintetében történő megvizsgálását követően, arra a következtetésre jutottam, hogy a vitatott feloszlatás alapjaként nyújtott indokok relevánsak és megfelelőek voltak, a beavatkozás pedig kényszerítő társadalmi igénynek felelt meg.

[1] Ezt másként bűncselekményként is nevezhetjük.

Full & Egal Universal Law Academy