EUR-Lex -  62005CC0284 - HU

DÁMASO RUIZ-JARABO COLOMER

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2009. február 10.1(1)

C‑284/05. sz. ügy

Az Európai Közösségek Bizottsága

kontra

Finn Köztársaság

C‑294/05. sz. ügy

az Európai Közösségek Bizottsága

kontra

Svéd Királyság

C‑372/05. sz. ügy

az Európai Közösségek Bizottsága

kontra

Németországi Szövetségi Köztársaság

C‑387/05. sz. ügy

az Európai Közösségek Bizottsága

kontra

Olasz Köztársaság

C‑409/05. sz. ügy

az Európai Közösségek Bizottsága

kontra

Görög Köztársaság

C‑461/05. sz. ügy

az Európai Közösségek Bizottsága

kontra

Dán Királyság

C‑239/06. sz. ügy

az Európai Közösségek Bizottsága

kontra

Olasz Köztársaság

„Kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset – Hadianyag és kettős felhasználású termékek behozatala – Vámfelfüggesztés – Saját források – EK 296. cikk – Nemzetbiztonság – Titoktartási kötelezettség – A bizalomvédelem elve – 150/2003/EK rendelet”

Tartalomjegyzék

I –   Bevezetés

II – A közösségi jogi háttér

A –   Elsődleges jog

1.     A vámunió

2.     A Közösségek saját forrásai

3.     Az eseti mentességek a Római Szerződésben

4.     A tagállamok által a csatlakozásuk előtt kötött egyezmények

B –   Másodlagos jog

1.     A Közösségi Vámkódex

2.     A 94/728/EK, Euratom tanácsi határozat

3.     Az 1552/1989 rendelet és az 1150/2000 rendelet

4.     A 150/2003/EK rendelet

III – A Bizottság álláspontja, a pert megelőző eljárás és a Bíróság előtti eljárás

IV – Az elfogadhatatlansági kifogások vizsgálata

A –   A C‑372/05. sz., Bizottság kontra Németország ügyben benyújtott kereset

1.     Az EK 226. cikk relevanciájának hiánya

2.     Az állam alapvető biztonsági érdekei és a kötelezettségszegés bizonyítottságának hiánya

3.     Németország joga az információszolgáltatás megtagadásához

B –   A C‑387/05. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben benyújtott kereset

C –   A C‑409/05. sz., Bizottság kontra Görögország ügyben benyújtott kereset

V –   A kötelezettségszegés vizsgálata

A –   A Közösségek saját forrásai

B –   Különösen a vámok

C –   A kötelezettségszegés objektív ismérvei

VI – A tagállamok további érvei

A –   Az EK 296. cikkről és a nemzetbiztonságról

1.     A hatály

2.     Az EK 296. cikk szerinti feltételek és azok Bíróság általi vizsgálata

3.     A bizonyítási teher

4.     Helytelen érvelés

a)     A gazdasági érv

b)     A titoktartás és a vámeljárás

c)     Következtetés

5.     Egy fennmaradó rendelkezés

B –   Az EK 307. cikkről

C –   A bizalomvédelemről

VII – A költségekről

VIII – Végkövetkeztetések

I –    Bevezetés

1.        A jelen kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárásokban a Bizottság azt kívánja elérni, hogy a Bíróság állapítsa meg azt, hogy a Finn Köztársaság (C‑284/05. sz. ügy), a Svéd Királyság (C‑294/05. sz. ügy), a Németországi Szövetségi Köztársaság (C‑372/05. sz. ügy), az Olasz Köztársaság (C‑387/05. és C‑239/06. sz. ügy), a Görög Köztársaság (C‑409/05. sz. ügy) és a Dán Királyság (C‑461/05. sz. ügy) nem teljesítették az EK 26. cikkből, a Közösségi Vámkódex(2) 20. cikkéből, valamint az 1552/89/EGK, Euratom rendelet(3) és az 1150/2000/EK, Euratom rendelet(4) 2., 9., 10. és 11. cikkéből eredő kötelezettségeiket azzal, hogy nem fizették be a hadianyag és kettős felhasználású termék(5) behozatalával kapcsolatos vámoknak megfelelő – a főkövetelést és a kamatot magukban foglaló – összegeket a Közösség saját forrásaiként.

2.        A polgárok és alapelvek pénzügyi akadályok, belső határok és a kölcsönös elismerés akadályai nélkül működő közösségében meglepőek az olyan vélemények, amelyek szerint a fegyverek behozatalával kapcsolatos vámeljárás hátrányosan érinti valamely tagállam nemzetbiztonságának alapjait, és amelyekkel a hivatali titokra való hivatkozással megtagadják a releváns tájékoztatást, figyelmen kívül hagyva az Európai Unió bizonytalan jövőjének ezzel összefüggő veszélyét.

3.        A vámunió gépezetének kétségbevonása nem csak annak vizsgálatára kényszerít, hogy biztosított‑e bizonyos tranzakciók bizalmassága, vagy a Közösségek finanszírozására szolgáló saját források szerkezetében vannak‑e aszimmetriák; az európai jogrend elsőbbsége és autonómiája fogalmát is érinti, és a Bíróságot azon összetett feladat elé állítja, hogy állapítsa meg az EK 296. cikk körvonalait, amely a nem mindig helyesen értelmezett állami szuverenitás kifejeződése.

4.        Az olyan harmonikus világról(6) szőtt álmokat, amelyben nincs szükség fegyverekre, a történelem folyamán utilitarista megfontolásokból(7), gazdasági érdekekből és sok más okból szertefoszlatták.

5.        A lelkiismeretre való hivatkozás gondolata távol áll tőlem, azt azonban üdvözölném, ha a jelen indítvány(8) olyan gondolkodásra késztetné a Bíróságot az átláthatósággal szembeni fenntartások értelméről az integráció, az együttműködés és a béke Európájában, amely – amint azt egy 18. századi szerző kifejezte – irtózik a bizalmatlanság zsarnokságától(9).

II – A közösségi jogi háttér

A –    Elsődleges jog

1.      A vámunió

6.        Az áruk szabad mozgásának határozott dinamizálása a vámunión keresztül valósul meg, amely az EK 23. cikk szerint „a teljes árukereskedelemre” kiterjed, és magában foglalja „a behozatali és kiviteli vámok, valamint az azokkal azonos hatású díjak tilalmát a tagállamok között, továbbá közös vámtarifa bevezetését harmadik országokkal fenntartott kapcsolataikban”, amelyet a Tanács az EK 26. cikk értelmében „a Bizottság javaslata alapján minősített többséggel” állapít meg.

2.      A Közösségek saját forrásai

7.        Az EK 269. cikk előírja, hogy a költségvetést, az egyéb bevételek sérelme nélkül, teljes egészében saját forrásokból kell finanszírozni; a második bekezdés szerint a Tanács a Bizottság javaslata alapján, és az Európai Parlamenttel folytatott konzultációt követően egyhangúlag megállapítja a Közösség saját forrásainak rendszerére vonatkozó rendelkezéseket, „amelyeket a tagállamoknak alkotmányos követelményeiknek megfelelő elfogadásra ajánl”.

3.      Az eseti mentességek a Római Szerződésben

8.        Az EK 296. cikk a következőképpen rendelkezik:

„(1) E szerződés rendelkezései nem zárják ki a következő szabályok alkalmazását:

a) egyik tagállam sem köteles olyan információt szolgáltatni, amelynek közlését ellentétesnek tartja alapvető biztonsági érdekeivel;

b) a tagállamok megtehetik az alapvető biztonsági érdekeik védelme érdekében általuk szükségesnek tartott, fegyverek, lőszerek és hadianyagok előállításával vagy kereskedelmével kapcsolatos intézkedéseket; ezek az intézkedések nem befolyásolhatják hátrányosan a közös piacon belüli versenyfeltételeket a nem kifejezetten katonai célokra szánt termékek tekintetében.

(2) A Tanács az általa 1958. április 15‑én megállapított, az (1) bekezdés b) pontjának hatálya alá tartozó termékekre vonatkozó listát a Bizottság javaslata alapján egyhangú határozattal megváltoztathatja.”

9.        Az EK 298. cikk a következőket rögzíti:

„Ha a 296. és 297. cikkben említett esetekben tett intézkedések a közös piacon belüli versenyfeltételekre torzító hatást gyakorolnak, a Bizottság az érintett állammal együtt megvizsgálja, hogyan lehet ezeket az intézkedéseket az e szerződésben megállapított rendelkezésekhez igazítani.

A 226. és 227. cikkben megállapított eljárástól eltérve, a Bizottság vagy bármely tagállam közvetlenül a Bírósághoz fordulhat, ha megítélése szerint egy másik tagállam visszaél a 296. és 297. cikkben megállapított hatáskörével. A Bíróság határozatát zárt ülésen hozza meg.”

4.      A tagállamok által a csatlakozásuk előtt kötött egyezmények

10.      Az EK 307. cikk szerint:

„Az egyrészről egy vagy több tagállam, másrészről egy vagy több harmadik állam által egymás között 1958. január 1‑je előtt, illetve a csatlakozó államok esetében a csatlakozásukat megelőzően kötött megállapodásokból eredő jogokat és kötelezettségeket e szerződés rendelkezései nem érintik.

Annyiban, amennyiben ezek a megállapodások nem egyeztethetőek össze e szerződéssel, az érintett tagállam vagy tagállamok megteszik a megfelelő lépéseket a megállapított összeegyeztethetetlenség kiküszöbölésére. A tagállamok e cél érdekében szükség esetén segítséget nyújtanak egymásnak, és amennyiben indokolt, egységes magatartást tanúsítanak.

Az első bekezdésben említett megállapodások alkalmazása során a tagállamok figyelembe veszik azt, hogy az e szerződés szerint az egyes tagállamok által nyújtott előnyök a Közösség létrehozásának szerves részét képezik, és ezáltal elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a közös intézmények létrehozásával, ez utóbbiak hatáskörrel történő felruházásával, valamint ugyanilyen előnyöknek az összes többi tagállam részéről történő biztosításával.”

B –    Másodlagos jog

1.      A Közösségi Vámkódex

11.      A 2913/92 rendelet 20. cikke mindenekelőtt azt az elvet fogalmazza meg, hogy „vámtartozás keletkezésekor a jog szerint fizetendő vám az Európai Közösségek Vámtarifáján alapul”; a (3) bekezdésében, amelyet – amennyiben releváns – idézek, felsorolják, hogy az mely elemeket foglalja magában:

„[...]

a) a Kombinált Nómenklatúrát;

b) minden más nómenklatúrát, amely teljes egészében vagy részben a Kombinált Nómenklatúrán alapul, vagy amely azt valamilyen albontással egészíti ki, és amelyet a különleges tárgykörökre vonatkozó közösségi rendelkezések állapítanak meg az áruforgalommal kapcsolatos tarifális intézkedések alkalmazására tekintettel;

c) a Kombinált Nómenklatúra által felölelt, az árura általában alkalmazható vámtételeket és egyéb teherelemeket, azaz:

– a vámokat

[...]

d) az azokban a megállapodásokban szereplő preferenciális tarifális intézkedéseket, amelyeket a Közösség kötött bizonyos országokkal vagy országcsoportokkal, és amelyek preferenciális elbánás nyújtásáról rendelkeznek;

e) egyes országokra, országcsoportokra vagy területekre vonatkozóan a Közösség által egyoldalúan elfogadott preferenciális tarifális intézkedéseket;

f) egyes árukra felszámítható behozatali vámok alóli mentességről vagy kedvezményről rendelkező autonóm vámfelfüggesztő intézkedéseket;

g) egyéb közösségi jogszabályok által megállapított egyéb tarifális intézkedéseket.”

12.      A tartozás összegének nyilvántartását a Kódex 217. cikke szabályozza, amely úgy rendelkezik, hogy „[a] vámhatóságnak, amint rendelkezésére állnak a szükséges adatok, ki kell számítania minden egyes, vámtartozásból származó behozatali vagy kiviteli vám összegét […], és be kell jegyeznie a könyvelési nyilvántartásba vagy más ezzel egyenértékű adathordozóba […]”.

2.      A 94/728/EK, Euratom tanácsi határozat(10)

13.      E határozat – amely 1995. január 1‑jei hatállyal hatályon kívül helyezte a 88/376/EGK, Euratom határozatot(11) ‑ 2. cikke (1) bekezdésének b) pontjában úgy rendelkezik, hogy a Közösségek költségvetésében saját forrásnak számít a következőkből származó bevétel: „a közös vámtarifa szerinti vámok és egyéb vámok, amelyeket a harmadik országok tekintetében a közösségek intézményei már megállapítottak vagy meg fognak állapítani, illetve az Európai Szén‑ és Acélközösséget létrehozó szerződés hatálya alá tartozó termékekre kiszabott vámok.”

3.      Az 1552/1989 rendelet és az 1150/2000 rendelet

14.      E két rendelet közül a második hatályon kívül helyezte az elsőt, és 2000. május 31‑i kihirdetésével annak helyébe lépett(12).

15.      Az 1150/2000 rendelet 2. cikke „e rendelet alkalmazása érdekében” elismeri a Közösségnek a 94/728/EK, Euratom határozat 2. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontjában említett saját forrásokra való jogosultságát, amelyet megállapítottnak kell tekinteni, „amint a vámjogszabályok által előírt feltételeknek eleget tesz [helyesen: amint a vámjogszabályok által előírt feltételek teljesülnek] a jogosultság számlákon történő lekönyvelését és az adós értesítését illetően”.

16.      A 9. cikk szerint „minden tagállam a saját forrásokat a Bizottság nevében az államkincstárnál vagy az általuk [helyesen: általa] kijelölt testületnél megnyitott számlán írja jóvá”.

17.      A 10. cikk (1) bekezdése az elszámolás időpontját szabályozza, és úgy rendelkezik, hogy azt legkésőbb „azon hónapot követő második hónap 19. napját követő első munkanapon kell elvégezni, amelyben a jogosultságot megállapították”.

18.      A késedelmes elszámolásokkal kapcsolatban a 11. cikk a következőképpen rendelkezik: „A 9. cikk (1) bekezdés[é]ben említett számlára történő elszámolás késedelme esetén az érintett tagállamnak kamatot kell fizetnie, amelynek mértéke a tagállam pénzpiacán az esedékességi időpontban a rövid távú közfinanszírozási műveletekre alkalmazandó olyan kamatláb, amelyet két századponttal megemelnek. E százalékot 0,25 századponttal emelik a késedelem minden egyes hónapjára nézve. A megemelt százalékot a késedelem teljes időtartamára alkalmazzák.”

4.      A 150/2003/EK rendelet(13)

19.      A tagállamok hadititkainak védelme érdekében e rendelettel egyedi közigazgatási eljárásokat állapítanak meg a vámok felfüggesztéséhez fűződő előny megadásához egyes, a tagállamok katonai védelmét ellátó hatóságok vagy azok nevében, más által harmadik országból behozott fegyverek és katonai felszerelések tekintetében(14).

20.      E cél eléréséhez megfelelő biztosítékként „azon tagállam illetékes hatóságának a Vámkódex szerint vámnyilatkozatként is felhasználható nyilatkozat[áról rendelkezik], amelynek hadereje a fegyvereket vagy katonai felszereléseket kapja”, jóllehet megkövetelik, hogy e nyilatkozatot „tanúsítvány formájában” adják meg, és lehetővé kell tenni „a nyilatkozatokra vonatkozóan adatfeldolgozási technikák alkalmazását”(15).

21.      A 2. cikk értelmében:

„(1) Az I. mellékletben felsorolt áruk behozatalára vonatkozó, a Közös Vámtarifa szerinti vámokat teljesen fel kell függeszteni, amennyiben a behozott árukat önállóan vagy más tagállammal együttműködve a tagállam hadereje vagy annak nevében más használja a tagállam területi integritásának védelme céljából, illetve nemzetközi békefenntartásban vagy támogató műveletben való részvétel során vagy egyéb katonai célokra, mint például az Európai Unióbeli állampolgárok védelme társadalmi feszültséggel vagy katonai zavargással szemben.

(2) Az ilyen vámokat az alábbiak tekintetében is teljesen fel kell függeszteni:

a) az I. és II. mellékletben szereplő áruk alkatrészeként, tartozékaként vagy szerelvényeként, illetve az azok javításához, felújításához, karbantartásához szükséges áruk behozatalánál;

b) az I. és II. mellékletben szereplő áruk teszteléséhez és a velük való gyakorlatozáshoz szükséges termékek behozatalánál.

(3) Az I. mellékletben és e cikk (2) bekezdésében meghatározott, behozott árukra alkalmazni kell a meghatározott célú felhasználására vonatkozóan a 2913/92/EGK rendelet 21. és 82. cikkében, valamint a rendelet végrehajtási rendelkezéseiben foglalt feltételeket. A meghatározott célú felhasználás vámfelügyelete a szabad forgalomba bocsátás időpontjától számított három év múlva ér véget.

(4) Az I. mellékletben felsorolt áruk gyakorlatozásra szolgáló, vagy a Közösség vámterületén belüli – előre nem látott vagy természeti katasztrófák esetén a fegyveres vagy egyéb erők által polgári célú – átmeneti alkalmazása nem tekinthető az (1) bekezdés szerinti meghatározott célú felhasználásra vonatkozó követelmények megsértésének.”

22.      A 3. cikk a következőképpen rendelkezik:

„(1) A 2. cikk szerint vámfelfüggesztési kedvezmény iránti igénybejelentés által érintett áruk szabad forgalomba bocsátására vonatkozó kérelemhez csatolni kell egy azon tagállam illetékes hatósága által kiállított tanúsítványt, amelynek a hadereje az árukat kapja. A III. melléklet szerinti tanúsítványt az annak alapjául szolgáló termékkel együtt kell az importáló tagország vámhatóságához benyújtani. Ez helyettesítheti a 2913/92/EGK rendelet 59–76. cikkében előírt vámáru-nyilatkozatot.

(2) Az (1) bekezdés[...] ellenére hadititokra való tekintettel a tanúsítványt és a behozott árukat a tagállam által erre a célra kijelölt más hatóságokhoz is be lehet nyújtani. Ilyen esetekben a tanúsítványt kiállító illetékes hatóságnak az ilyen behozatalokról minden év január 31‑ig, és július 31‑ig összesítést kell küldenie a tagállama vámhatóságainak. A jelentésnek a benyújtás hónapját közvetlenül megelőző 6 hónapra kell vonatkoznia. Tartalmaznia kell a tanúsítványok számát, kiállításuk időpontját, a behozatal időpontját és a tanúsítványokkal behozott termékek összértékét valamint bruttó tömegét.

(3) A tanúsítványok kiállítására és a vámhatóság vagy más, vámkezeléssel megbízott hatóságnak történő benyújtására a 2913/92/EGK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1993. július 2‑i 2454/93/EGK bizottsági rendelet 292. cikke (3) bekezdésével összhangban adatfeldolgozási technikák is alkalmazhatók.

(4) E cikk értelemszerűen alkalmazandó a II. mellékletben felsorolt behozott termékekre is.”

23.      A 150/2003 rendelet az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő napon, 2003. január 30‑án lépett hatályba, azonban 2003. január 1‑jétől alkalmazni kell(16).

III – A Bizottság álláspontja, a pert megelőző eljárás és a Bíróság előtti eljárás

24.      A Bizottság azt rója fel Finnországnak, Svédországnak, Németországnak, Olaszországnak, Görögországnak és Dániának, hogy nem írták jóvá részére a fegyvereknek és kettős felhasználású termékeknek a 150/2003 rendelet hatálybalépése előtti behozatalával kapcsolatos vámokat.

25.      A jelen keresetek alapjául szolgáló vita a 70‑es évekre nyúlik vissza. A Bizottság ezt Olaszország esetében(17) (C‑239/06. sz. ügy) ismeri el; az 1984. szeptember 10‑i, Németországnak szóló és az 1985. július 25‑i, Olaszországnak szóló (C‑387/05. sz. ügy), valamint az 1990. évi, Görögországnak szóló indokolással ellátott vélemények azt mutatják, hogy a viták folytatódtak; az előzményekhez tartozik az első felszólító levelek 2001. december 20‑i megküldése az alperes államok részére(18), amelyek azonban nem vezettek bírósági eljárásokhoz; Olaszországgal szemben a Bizottság a C‑387/05. sz. ügyben a 2002. január 31‑i levelében emelt kifogást.

26.      A Bizottság ismételten kétségét fejezte ki a tagállamokkal szemben az elszámolás megtagadásának megengedhetősége tekintetében(19): 2002. október 31‑én az Olasz Köztársasághoz (C‑387/05. sz. ügy), 2003. október 15‑én a Finn Köztársasághoz (C‑284/05. sz. ügy), végül pedig 2003. október 17‑én a Svéd Királysághoz (C‑294/05. sz. ügy), a Németországi Szövetségi Köztársasághoz (C‑372/05. sz. ügy), a Dán Királysághoz (C‑461/05. sz. ügy), a Görög Köztársasághoz (C‑409/05. sz. ügy) és egy további alkalommal az Olasz Köztársasághoz (C‑239/06. sz. ügy) fordult.

27.      Mivel a Bizottság az észrevételeket nem találta kielégítőnek, indokolással ellátott véleményt bocsátott ki 2003. július 11‑én Olaszországgal (C‑387/05. sz. ügy), 2004. július 7‑én Finnországgal, 2004. július 9‑én Svédországgal (C‑294/05. sz. ügy) és Olaszországgal (C‑239/06. sz. ügy), majd 2004. október 18‑án Németországgal (C‑372/05. sz. ügy), Dániával (C‑461/05. sz. ügy) és Görögországgal (C‑409/05. sz. ügy) szemben.

28.      2005. július 15‑én, július 20‑án, október 7‑én, október 24‑én, november 21‑én és december 23‑án, valamint 2006. május 29‑én a Bizottság az EK 226. cikk második bekezdésének megfelelően keresetet nyújtott be a Finn Köztársaság (C‑284/05. sz. ügy), a Svéd Királyság (C‑294/05. sz. ügy), a Németországi Szövetségi Köztársaság (C‑372/05. sz. ügy), az Olasz Köztársaság (C‑387/05. sz. ügy), a Görög Köztársaság (C‑409/05. sz. ügy), a Dán Királyság (C‑461/05. sz. ügy) és ismételten az Olasz Köztársaság (C‑239/06. sz. ügy) ellen. Ezen eljárásokban a felek megerősítették eredeti álláspontjukat.

29.      Valamennyi eljárásban engedélyezték beavatkozó részvételét(20).

30.      A 2008. október 7‑i általános értekezletet követően 2008. november 25‑én(21) tartották a tárgyalásokat, amelyeket követően ki lehetett dolgozni a jelen ügyekre vonatkozó indítványt.

IV – Az elfogadhatatlansági kifogások vizsgálata

31.      E kifogások jobb megértése érdekében külön fogom ezeket megvizsgálni azon három eljárás szerint, amelyekben e kifogásokra hivatkoznak, az egyes keresetek benyújtásának időbeli sorrendjében.

A –    A C‑372/05. sz., Bizottság kontra Németország ügyben benyújtott kereset

32.      A német kormány háromszoros akadályát látja a kereset elfogadhatóságának.

1.      Az EK 226. cikk relevanciájának hiánya

33.      A Németországi Szövetségi Köztársaság szerint a Bizottság téves keresettípust választott, ugyanis mivel indokolását lényegében az EK 296. cikk (1) bekezdésének alkalmazására alapozza, az EK 298. cikk második bekezdésében szabályozott különleges eljárás alkalmazandó(22).

34.      Ez a kifogás nem jogos. Az EK 298. cikk nyelvi változataiból nem állapítható meg, hogy a Bizottságnak e különleges keresettípust kellett volna választania. A spanyol („la Comisión o cualquier Estado miembro podrá recurrir directamente”), a francia („la Commission ou tout État membre peut saisir directement la Cour de Justice”), az angol („the Commission or any Member State may bring the matter directly before the Court of Justice”) vagy a német („kann die Kommission oder ein Mitgliedstaat den Gerichtshof unmittelbar anrufen”) változatból nem lehet arra következtetni, hogy kötelező rendelkezésről van szó, e közvetlen megtámadás ugyanis csupán lehetőségként jelenik meg(23).

35.      A Németországi Szövetségi Köztársaság figyelmen kívül hagyja azt, hogy – az eljárási szabályok kötelező jellegének sérelme nélkül(24) – minden jogvita tárgyát a felperes határozza meg, nem pedig az alperes érvei; ha ez másképpen lenne, az elfogadhatatlansági kifogással meg lehetne változtatni a vita jellegét.

36.      Még ha a keresetindítás előtt zajlott levelezésből világosan kivehetők is az EK 296. cikkre vonatkozó ellentmondásos fejtegetések, nem szabad elfelejteni, hogy a Bizottság csupán kötelezettségszegés megállapítását kéri az EK 26. cikk megsértése, néhány rendelet(25) és az EK 296. cikk hatályán kívül eső néhány közösségi határozat miatt, amely rendelkezés mindazonáltal a tagállam számára stratégiájának egyik érvelési pilléreként szolgál.

37.      Végeredményben az alperes védekezésében felhozott érveknek nincs elsőbbsége a kereset típusának a felperes általi megválasztásával szemben.

38.      Az EK 298. cikk teleologikus eleme és két bekezdésének rendszertani értelmezése is világossá teszi, mennyire megalapozatlan a kifogás, mivel a Bizottság az EK 296. cikkel való esetleges visszaélés esetén „közvetlenül a Bírósághoz fordulhat”, ha „a közös piacon belüli versenyfeltételek[...]” torzulnak.

39.      Az EK 298. cikk második bekezdése által nyújtott lehetőség korlátozását javasolom(26) az EK 296. és 297. cikknek a versenyre és a gazdaságra gyakorolt lehetséges mellékhatásai megelőzése érdekében(27).

40.      Itt nyilvánvalóan nem a szabad verseny torzulásáról van szó, ezért ez az eljárástípus a jelen esetben nem releváns.

41.      Ezenfelül a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás alkalmazása semmiképpen sem hátrányos a tagállam számára(28), mivel a védelemhez való joga ténylegesen erősödik a pert megelőző eljárás kezdetével, amit az EK 298. cikk, amely véleményem szerint inkább egyszerűsített eljárásról rendelkezik, mivel a Bíróság cognitióját annak puszta megállapítására korlátozza, hogy a kereskedelmi ügyletek piacán törvényes viszonyok uralkodnak, és ezáltal csökkenti az érintett ország válaszlehetőségeit, nem ír elő.

42.      Végül a Bizottság kontra Spanyolország ügyben(29), amelyben a Spanyolország által az EK 296. cikk alapján elhatározott, katonai eszköz behozatalával kapcsolatos hozzáadottérték-adó alóli mentesség volt a vita tárgya, senki sem hivatkozott az EK 298. cikkre az ügyben való határozathozatal megakadályozása érdekében, még a Bíróság sem hivatalból(30).

2.      Az állam alapvető biztonsági érdekei és a kötelezettségszegés bizonyítottságának hiánya

43.      A Németországi Szövetségi Köztársaság előadja, hogy a Bizottság nem ellenőrizheti az alapvető védelmi érdekeinek meghatározását.

44.      Megállapítom, hogy a Német Szövetségi Köztársaság óvatosan nem vonja kétségbe a Bíróság hatáskörét az ilyen kényes témában való döntés tekintetében, jóllehet utal a hatáskör hiányára.

45.      A kifogás, amelyet el kell utasítani, a jogvita egyik anyagi vonatkozását helytelen módon eljárási kifogássá alacsonyítja.

46.      Az elmélet, amely szerint ezen alapvető érdekek korlátozhatják a Bizottság hatáskörét és átszivárgás útján a közösségi jog alkalmazhatóságát, áthatja a főügyet, és olyan kérdésekben tör elő, mint a bizonyítási teher kérdése vagy a közhatalom mentességeinek rendkívül kényes kérdése(31).

47.      A tagállamok alapvető védelmi érdekeinek ellenőrzése nem szerepel a Bizottság által javasolt étlapon, amely főfogásként a vámoknak mint a Közösség finanszírozási eszközeinek a tiszteletben tartását tartalmazza, bár a tagállamok azt az EK 296. cikk hozzávalóival is fűszerezni akarnák.

48.      Más szóval nem a tagállamok nemzetbiztonságába való beavatkozásról van szó(32), hanem az EK 296. cikk és a szerződések összessége közötti összhangról, egy olyan feladatról, amelyet a Bizottságra és a Bíróságra osztottak.

49.      Németország felrója a felperesnek, hogy levelében nem konkretizálta kellően a kötelezettségszegéseket, ám a keresetlevél puszta olvasása és a fent ismertetett jogi háttérre pillantás megmutatja, hogy az elsődleges és a másodlagos jog mely rendelkezéseiről van szó, és hogy ezek a vámuniót és az Európai Közösségek saját forrásait érintik.

50.      Egyébként a kötelezettségszegés bizonyítottságának hiánya esetén a keresetet nem elfogadhatatlanként, hanem megalapozatlanként kellene elutasítani, miután a tényállást és a jogalapot átfogóan, nyugodtan értékelték.

3.      Németország joga az információszolgáltatás megtagadásához

51.      Ezen harmadik elfogadhatatlansági kifogás nyilvánvalóan összefügg az előzővel, mivel ha az alperes állam azt az álláspontot képviseli, hogy a Bizottság beavatkozik a biztonságának érzékeny vonatkozásaiba, kormányának nem lenne szükséges igazolnia magát ebben az eljárásban és ahhoz észrevételeket tennie, aminek megakadályozására az EK 296. cikk (1) bekezdése szolgál.

52.      Ez a koncepcionálisan merész érv összeomlik, ha figyelembe vesszük, hogy Németország érvelésével arra törekszik, hogy a keresetet elfogadhatatlannak nyilváníttassa.

53.      A tagállam viseli a felelősséget azon döntéséért, hogy bizonyos információkat nyilvánosságra hoz‑e vagy sem, ezért eljárásának sikeréről vagy sikertelenségéről az ügy érdemi vizsgálata keretében kell dönteni; az elutasítás ad limine nem lenne indokolt.

54.      Ezenfelül a Bizottságnak az államokat az EK 296. cikk alkalmazási feltételeinek bizonyítása tekintetében terhelő bizonyítási teherre vonatkozó megfontolásai nem foglalják magukban azt, hogy részére katonai eszköz behozatalával kapcsolatos részletes információkat kell átadni.

55.      Nem áll fenn ilyen kötelezettség, és Németország előadásával ellentétben a Bizottság sem követel magának olyan jogot, amely nem illeti meg.

B –    A C‑387/05. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben benyújtott kereset

56.      Olaszország előadja, hogy a Bizottság az indokolással ellátott véleményében eltekintett attól, hogy kérje a versenytorzulás hiányának bizonyítását, miközben a keresetlevelében ezt megköveteli.

57.      A Bizottság korábbi fejtegetéseivel teljes összhangban azt kéri a Bíróságtól, hogy marasztalja el Olaszországot a közösségi vám‑ és pénzügyi rendelkezések megsértése miatt, és a bírósági eljárásban tartja magát a pert megelőző eljárásban már megalapozott gondolatmenethez.

58.      E jogvita eldöntéséhez a saját forrásokra vonatkozó rendelkezések megsértésének megállapítását követően azt a kérdést kell vizsgálni, hogy e jogsértés igazolható‑e esetleg a nemzetbiztonság integritásának védelmét szolgáló eszközként.

59.      Ez az indokolással ellátott véleményből következik, amint azt Olaszország eljárási iratának 18. pontjában elismeri, ezért az efféle szétválasztásnak nincs alapja, mivel a piac megzavarásának hiánya csak az egyik feltétele az ilyen rendkívüli elutasításnak.

60.      Következésképpen sem új érvek, sem a tárgy kiterjesztése vagy más alap nem állnak rendelkezése a kereset elfogadhatatlanná nyilvánításához(33).

C –    A C‑409/05. sz., Bizottság kontra Görögország ügyben benyújtott kereset

61.      A Görög Köztársaság a viszonválaszában ugyanarra az elfogadhatatlansági kifogásra hivatkozik, amelyre a német kormány hivatkozott a C‑372/05. sz. ügyben az EK 298. cikk alapján.

62.      Görögország erre az elfogadhatatlansági kifogásra ellenkérelmének 4. és 37. pontjában hivatkozik, a megfelelő kérelmet azonban csak a viszonválaszban terjeszti elő, ezért azt az Európai Közösségek Bírósága eljárási szabályzatának(34) 42. cikke alapján elfogadhatatlannak kell nyilvánítani, mert a felperesnek már nem volt lehetősége arra, hogy e kifogást vitassa.

63.      Késedelmétől eltekintve e kifogás a Bizottság kontra Németország ügyben előterjesztett, általam hivatkozott azonos kifogás sorsát osztja, tehát azt a Bíróságnak szintén el kellene utasítania.

64.      A tárgyaláson a görög kormány meghatalmazottja elsőként és mindenekelőtt azt kifogásolta, hogy elfogadhatatlan az, hogy egy kötelezettségszegés megállapítása iránti keresettel a Bíróság olyan határozatát kívánják elérni, amellyel a tagállamot bizonyos intézkedések megtételére kötelezik(35).

65.      Az ítélkezési gyakorlat már eldöntötte e vitát az EK 226. cikk szerinti kereset tárgyának világos megkülönböztetésével, amely annak megállapítása, hogy „valamely tagállam megszegte közösségi kötelezettségét” és „nem tette meg az ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket”, és amelynek első megítélése az EK 228. cikk szerint az érintett tagállam feladata, anélkül hogy a Bíróság más intézkedéseket írhatna elő számára.

66.       Ezen ítélkezési gyakorlat a Bíróság Bizottság kontra Németország ügyben 2005. április 14‑én hozott ítéletének(36) 40–52. pontjából ered, amellyel azt a kérelmet utasították el, „amely arra irányul, hogy a Bíróság valamely tagállamot késedelmi kamat megfizetésére kötelezzen”.

67.      A jelen ügyben azonban más helyzet áll fenn, mivel a Bizottság csak a kötelezettségszegést kívánja megállapíttatni, nem terjeszt azonban elő olyan pénz megfizetése iránti keresetet, amely arra irányul, hogy kötelezzék az államokat az 1552/89 rendelet és az 1150/2000 rendelet 11. cikke szerint a be nem fizetett saját forrásoknak és késedelmi kamatoknak a számláján történő jóváírására.

68.      Nyilvánvaló, hogy az államnak a keresetnek helyt adó ítéletet követően az ebből eredő intézkedések megtétele során meg kell ítélnie, hogy a kötelezettségszegés megszüntetéséhez szükséges‑e a Közösség saját forrásaival való elszámolás és ezeknek a késedelmi kamatokkal együtt a Bizottság számláján történő jóváírása.

69.      Végül: jóllehet az itt vizsgált behozatalokkal kapcsolatos vámok megfizetésének elmulasztása jelenleg már nem minősül a vámrendelkezések megsértésének, mivel e vámokat a 150/2003 rendelet bizonyos fegyverek és katonai felszerelések tekintetében felfüggesztette, nem zárhatók ki azon lehetséges kötelezettségszegések következményei, amelyeket e rendelet hatálybalépése előtt követtek el, és esetlegesen az indokolással ellátott véleményben megállapított határidő lejártakor fennmaradtak, ezért továbbra is indokolt azok megállapítása.

V –    A kötelezettségszegés vizsgálata

A –    A Közösségek saját forrásai

70.      A Szerződés 201. cikke a következőképpen rendelkezett: „[a]z egyéb bevételek sérelme nélkül, a költségvetést teljes egészében saját forrásokból kell finanszírozni.” Azonban az államokkal szemben autonóm finanszírozási rendszer bevezetése során felmerülő technikai és politikai nehézségek több mint tizenkét éven(37) keresztül fennálltak, és az átmeneti időszakban az Európai Gazdasági Közösség finanszírozását a tagállamok hozzájárulásából biztosították.

71.      A tagállamok pénzügyi hozzájárulásainak a Közösségek saját forrásai által történő pótlásáról szóló, 1970. április 21‑i 70/243/ESZAK, EGK, Euratom határozat(38) (a saját forrásokról szóló első határozat) véget vetett a nemzeti kormányok tényleges ellenőrzésének, és a gazdasági emancipáció új korszakát vezette be, amelynek hatásai máig érzékelhetők.

72.      Az e helyzethez vezető átmenet a mezőgazdasági lefölözésekre, a vámokra(39) és a hozzáadottérték-adóra támaszkodott.

73.      A 70‑es évek közepén kezdett az Egyesült Királyság a pénzügyi hozzájárulására panaszkodni, ami mélyreható költségvetési vitákat eredményezett, amelyeknek az Európai Tanács 1984‑es fontainebleau‑i ülése(40) vetett véget, amelynek iránymutatásait a Közösségek saját forrásainak rendszeréről szóló, 1985. május 7‑i 85/257/EGK, Euratom tanácsi határozat(41) (a saját forrásokról szóló második határozat) rögzítette.

74.      Más intézkedések mellett egy olyan mechanizmust vezettek be a költségvetési egyensúlytalanságok korrekciójára, amelyet kizárólag az Egyesült Királyságra alkalmaztak („az Egyesült Királyságnak fizetett visszatérítés”)(42), és amelynek lényege azon hozzájárulások visszatérítése, amely az Egyesült Királyság százalékos hozzáadottértékadó-részesedése és az összes felosztott teherből való részesedése közötti különbözetből adódik(43), és amelyet a többi állam finanszíroz a hozzáadottértékadó-befizetések ezen államokra jutó hányada szerint, egy Németországra, Hollandiára, Ausztriára és Svédországra vonatkozó különleges szabályozással(44).

75.      A 88/376 határozat (a saját forrásokról szóló harmadik határozat) szerint a három említett bevételt kiegészítették egy negyedikkel, amelynek alapja a tagállamok bruttó nemzeti terméke (GNP)(45) volt, és amellyel a hozzájárulások jobban a hozzájárulási képességhez igazíthatók(46).

76.      Mivel a nemzeti költségvetéseknek a Közösség számára történő beszedés folytán költségeik keletkeztek, a 94/728 határozat (a saját forrásokról szóló negyedik határozat) levonást vezetett be az e beszedés alapján keletkező kiadások tekintetében, és elrendelte, hogy a tagállamok a beszedési költségekre korrekcióként megtarthatják a hagyományos bevételek százalékos hányadát, amelyet 10%‑ban állapítottak meg (a 94/728 határozat 2. cikkének (3) bekezdése), és amely jelenleg 25%(47).

77.      Az Európai Tanács berlini ülésének kezdeményezésére és annak nyomására, hogy olyan rendszert hozzanak létre, amely „igazságos, átlátható, költséghatékony, egyszerű, és alapuljon olyan követelményeken, amelyek az egyes tagállamok hozzájárulási képességét legjobban figyelembe veszik”, kidolgozták az Európai Közösségek saját forrásainak rendszeréről szóló, 2000. szeptember 29‑i 2000/597/EK, Euratom tanácsi határozatot(48) (a saját forrásokról szóló ötödik határozat), amelyet a már idézett 2007/436 határozat (a saját forrásokról szóló hatodik határozat) váltott fel.

B –    Különösen a vámok

78.      Noha e vámok beszedése kezdetben tisztán fiskális érdeket elégített ki, később megállapították, hogy e behozatali vámok elsőrangú védőeszköznek minősülnek, amely korán gyanakvást keltett a szabad kereskedelem támogatóiban.

79.      A második világháborút követően bizonyos liberális ihletésű elvek a vámok progresszív leépítésére, sőt megszüntetésére buzdítottak(49), ezen elgondolás azonban a vámokkal járó más előnyök miatt ‑ mint a termékmozgások ellenőrzésére szolgáló mechanizmusként, a kereskedelmi politika indikátoraként vagy a kereskedelem őreként történő alkalmazásuk ‑ nem vezetett sikerre.

80.      Közösségi szinten 1968. július 1‑jén e vámok és korlátozások megszüntetésére létrehozták a vámuniót, amely közös vámtarifát(50) is szükségessé tett, amelyet a Közösség egész területén alkalmaznak harmadik országokkal szemben, és amelynek bevételei saját forrásként a közösségi költségvetésbe folynak.

C –    A kötelezettségszegés objektív ismérvei

81.      A Bizottság a kötelezettségszegést az 1998. január 1. és 2002. december 31. közötti időszakra korlátozza; jóllehet a tárgyaláson az 1150/2000 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésével(51) összhangban úgy nyilatkozott, hogy az érvényesítés egyes államokkal szemben nem 2001‑ben, hanem csak 2002‑ben(52) történt, ebben az esetben a dies a quo 1999 első napjára esik.

82.      Ezen időszakra korlátozódik a befizetés elmulasztása miatti lehetséges kötelezettségszegés, még ha a 2003. évben a 150/2003 rendelet alapján e műveletek miatt nem is keletkezett vámtartozás(53), mivel a felfüggesztés nem foglalja magában az ex ante keletkezett vámtartozás megszüntetését, és nem küszöböli ki a továbbra is fennálló lehetséges kötelezettségszegést sem.

83.      Szoros összefüggésük okán a saját forrásokra vonatkozó rendelkezések és a vámtartozás keletkezésére, számítására és beszedésére vonatkozó szabályok közötti diffúz határok(54) gondosan vizsgálandók.

84.      A vámjog figyelmen kívül hagyása azonban hátrányosan érintheti a finanszírozási rendszert, amint az a Bíróság 2000. szeptember 12‑én hozott ítéletéből(55) következik. Így bizonyos „átfedés”(56) válik felismerhetővé, következésképpen azon kettős értékelési rendszer követelménye, hogy először azt vizsgálják, hogy az árukat be kell‑e mutatni valamely vámhivatalnak, és későbbi igenlő válasz esetén állapítsák meg azt, hogy a Közösségek javára való elszámolás nem történt meg.

85.      E módszer annak korlátozások nélküli helyeslésére késztet, hogy az alperes tagállamok magatartásában objektív kötelezettségszegési elemek(57) ismerhetők fel.

86.      A közösségi vámrendelkezések szemszögéből az EK 23. és EK 26. cikk, valamint a Vámkódex 20. cikkének (1) bekezdése elegendő ahhoz, hogy megállapítsák a hadianyagok vagy kettős felhasználású termékek behozatalával kapcsolatos vámok megállapítása elmulasztásának jogellenességét.

87.      E vámkötelezettség a vám‑ és statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról szóló, 1987. július 23‑i 2658/87/EGK tanácsi rendeletben(58) foglalt különböző kategóriákból is következik, anélkül hogy azt mondhatnánk, hogy az – ahogy Németország és Finnország utal rá – a Közösség alapjaiba ütközik.

88.      Anélkül hogy megfeledkeznénk a hagyományos saját források jelentőségének fokozódó csökkenéséről(59), a mindenféle korlátozástól mentes kereskedelmi politikára való törekvésről és a változás iránti vágyról, a közösségi jogban mégiscsak az államok gazdasági érdekei egyenlősége elvének lelkiismeretes figyelembevétele uralkodik, amely elv kizárja az adókötelezettség általános elvének a mentesség vagy a felfüggesztés elvébe történő átfordítását(60).

89.      Minden állam elismeri, hogy nem fizetett, jóllehet szórványosan átutaltak különböző összegeket(61), amelyek nem tekinthetők a tartozás alól mentesítő befizetéseknek(62), mivel ezeket a tartozás fennállásától függően teljesítették, és nem a különböző behozatalok, illetve a különböző időszakok alapján számították.

90.      E behozatalokat nem vonták ki a Közös Vámtarifa alól, és annak „nulla kulcs” jellegű hozzáigazítását lehetővé tevő különleges szabályozás hatálya alá sem estek.

91.      Ezenfelül a 150/2003 rendelet hatálybalépése, amely messze van attól, hogy a mérleget a tagállamok javára billentő hermeneutikus kritériumot jelentsen az azelőtt fennálló helyzet megítéléséhez, megerősíti azt a meggyőződésemet, hogy szükséges a vám megállapítása.

92.      A jogszerűség alapvető elvének figyelembevétele, amely a hatását a pénzügyi területen vagy más, szűkebb területeken, mint az adók vagy vámok területén fejti ki, valamint az a körülmény, hogy a 150/2003 rendelet nem alkalmazható visszamenőleges hatállyal, kizárják a vámfelfüggesztést az 1999. január 1. és 2002. december 31. közötti időszak vonatkozásában.

93.      A tagállamok kötelesek megállapítani a Közösségek saját forrásait, amint a tagállami vámhatóságok számára rendelkezésre állnak a szükséges adatok, és így ki tudják számítani a vámtartozásnak megfelelő összeget, és meg tudják állapítani az adós személyét(63). A Közösségek pénzügyi egyensúlyának felborulásához elegendő, ha egy állam ezt nem teszi meg(64).

94.      A Közösség finanszírozási rendszerének törékeny egyensúlya megköveteli a saját források megállapításának, beszedésének és elosztásának pontos meghatározását, valamint ezeknek a tagállamok általi figyelembevételét, mivel ha valamelyikük e szabályokat figyelmen kívül hagyja, az egyensúlyt korrekció útján ismét helyre kell állítani, amely a GNP‑bevételeken keresztül kihat a többi tagállamra(65), ez pedig olyan körülmény, amely ellentmond a jóhiszemű együttműködés elvének(66).

95.      Szofizmusnak tűnik számomra Finnország kísérlete, hogy e megbízható alapokat a visszájukra fordítsa(67), és azzal érveljen, hogy a közösségi költségvetés fenntartása tekintetében érvényesülő egyenlőség elvét sértené, ha a fegyvereket harmadik országokból behozó tagállamoknak – eltérően azoktól, amelyek a Közösségen belüli beszerzés mellett döntöttek – az ár „mellett” vámot is kellene fizetniük.

96.      Ez az érv nem veszi figyelembe azt, hogy a beszerzés helye kereskedelempolitikai és stratégiai érdekeket érint, amelyekre nem lehet mentességi okként hivatkozni.

97.      A dán kormány meghatalmazottja a tárgyaláson megerősítette, hogy a vámok célja nem a Közösség finanszírozása, hanem az, hogy a lehetséges vásárlókat visszatartsa attól, hogy harmadik országokhoz forduljanak, és előmozdítsák az áruk tagállamok közötti kereskedelmét.

98.      Ez az álláspont nem pontosan tükrözi a valóságot, mivel e protekcionista cél csak akkor érhető el, ha a harmadik országokban történő beszerzések, mint ahogy itt történt, nem érintik hátrányosan az európai érdekeket, ehhez azonban éppen a Közösség pénzügyi teljesítőképességét kell a vám révén erősíteni, és ilyen módon enyhíteni a határain kívül történő beszerzés okán előálló gazdasági veszteségeket.

99.      Németország a tárgyaláson ismételten kifejtette, hogy az Unió védelméhez a legtöbbel hozzájáruló államokat megbüntetik, mivel több vámot kell fizetniük.

100. E gondolat különböző koncepciókat vegyít, mint a belső piacot és a honvédelmet, amelyek céljait külön kell választani; bizonyos vámrendelkezések alkalmazásának egyoldalú mellőzése nem lehet a katonai kötelezettségekből eredő gazdasági erőfeszítések kiegyenlítésének megfelelő módja(68).

101. A bevételek és kiadások egyensúlya (EK 268. cikk), a közösségi költségvetés tekintetében érvényesülő szolidaritás (EK 2. cikk), valamint a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elve (EK 274. cikk) az ilyen, kizárólag az egyes állam javát szolgáló, tisztán gazdasági megközelítések korlátlan elutasítását eredményezi.

102. Az a megfontolás(69) is kudarcra van ítélve, amely szerint a Bizottságnak a hátrányok kiküszöbölése érdekében vissza kellene térítenie az államoknak az általuk befizetett vámokat, mivel ez a jogsértés következményeinek általánosítását jelentené, ahelyett hogy megbüntetnék azok jogellenes magatartását, akik kivonták magukat a befizetés alól.

VI – A tagállamok további érvei

103. Az alperesek mindegyike az EK 296. cikk alapján igazolja a befizetés elmulasztását, mivel úgy vélik, hogy e harmadik országokból származó termékekre kivetett vámok súlyos veszélyt jelentenek alapvető biztonsági érdekeikre nézve.

104. Álláspontjuk szerint ezeknek a saját forrásoknak a befizetése esetükben olyan pénzügyi egyensúlytalansághoz vezetne, amely veszélyeztetné a fegyverrel való ellátottságukat; ráadásul a vámeljárás átláthatósága nem biztosítja azon adatok bizalmasságát, amelyeket a mindenkori összegek kiszámítása céljából továbbítaniuk kell; ezen túlmenően hivatkoznak az EK 307. cikkre, valamint az exportáló országokkal szemben fennálló kötelezettségeikre, illetve a Bizottság késedelmes reakciója okán a bizalomvédelem elvére.

A –    Az EK 296. cikkről és a nemzetbiztonságról

105. Ez az egymást fedő érvekkel teli helyzet megfontolt vizsgálatot igényel az EK 296. cikk (1) bekezdésének a) és b) pontjában szabályozott esetek világos elhatárolása érdekében.

1.      A hatály

106.  Az a) pont hatálya, amelynek értelmében „egyik tagállam sem köteles olyan információt szolgáltatni, amelynek közlését ellentétesnek tartja alapvető biztonsági érdekeivel”, a tisztán hadifelszerelések mellett a kettős felhasználású termékekre is kiterjed, hiszen maga a nyilvánosságra hozatal káros, a tranzakció tárgyától függetlenül.

107. A rendelkezés b) pontját nem lehet ugyanígy értelmezni, mert lehetővé teszi ugyan, hogy a tagállamok megtegyék „az alapvető biztonsági érdekeik védelme érdekében általuk szükségesnek tartott intézkedéseket”, ezt azonban „a fegyverek, lőszerek és hadianyagok előállításával vagy kereskedelmével kapcsolatos intézkedésekre” korlátozza.

108. A Tanács által 1958. április 15‑én megállapított lista(70) ezt az értelmezést támasztja alá, hiszen „az (1) bekezdés b) pontjának hatálya alá tartozó termékekre vonatkozik” (EK 296. cikk (2) bekezdése).

109. Az 1958. évi listába felvett termékek jellege és az EK 296. cikk (1) bekezdésének b) pontja szerinti hivatkozás a hadianyagok piacára megakadályozza azt, hogy a b) pontra való puszta hivatkozás elegendő legyen a Közösségek pénzügyi rendszerének, és különösen a vámszabályozásnak a figyelmen kívül hagyásához olyan termékek beszerzése esetén, amelyek tervezése, előállítása vagy fejlesztése nem kizárólag katonai célokat szolgál.

110. Következésképpen a kettős felhasználású termékek nem vámmentesek az EK 296. cikk (1) bekezdésének b) pontja alapján, amennyiben nem bizonyított a kizárólag katonai célú felhasználás; sem Olaszország, sem Svédország nem hivatkozott ilyen felhasználásra, és nem is bizonyította azt.

111. Ezért elfogadható védekezés hiányában(71) helyt kell adni a Svédország ellen (C‑294/05. sz. ügy)(72), valamint az Olaszország ellen benyújtott keresetnek (C‑387/05. sz. ügy), mivel kizárólag a rendelkezés a) pontjára hivatkozhatnak annak érdekében, hogy ezt a Szerződésben foglalt kivételt in abstracto(73) alkalmazhassák(74).

2.      Az EK 296. cikk szerinti feltételek és azok Bíróság általi vizsgálata

112. Meg kell vizsgálni az EK 296. cikk alkalmazását, amely számos, a közösségi finanszírozási rendszer sarokkövét jelentő rendelkezés(75) alól enged kivételt, tekintet nélkül a vámuniót mint a belső piac egyértelmű központi elemét érintő közvetlen hatásokra(76).

113. Ilyen körülmények között nem rejthetem el afeletti csodálkozásomat, hogy a tagállamok miként foglaltak állást az egész eljárás alatt az EK 296. cikk „önálló alkalmazása” mellett(77).

114. Véleményem szerint nagy zavarodottság jellemzi azt az álláspontot, amelyet az alperesek képviselnek e fogalommal, e vitás kérdés feloldásának egyik alapvető szempontjával kapcsolatban.

115. Az a tény, hogy a tagállamok az EK 296. cikk alkalmazásáról való döntés során „önállóak”, nem áll ellentétben azon mércék azonosságával, amelyekhez annak helyes értelmezését az egész Közösségben igazítani kell.

116. Minden ország meghatározza az integritása szempontjából elsődleges szempontokat, megállapítja és rendelkezik arról, hogy ezeket mi sérti, végül mérlegeli azt, hogy érdemes‑e élni az EK 296. cikk szerinti korlátozásokkal, olyan értékek mérlegelése mellett, amelyek, mivel szuverenitásának középpontjában állnak, ki vannak vonva a közösségi jog hatálya alól.

117. Egyébként a közösségi szféra nem alkalmas arra, hogy befogadjon egy olyan típusú önálló fogalmat, mint az „alapvető honvédelmi érdekek”. A közösségi jog fejlődésének jelenlegi állása mellett ez a fogalom jellegéből adódóan kizárólag nemzeti jellegű.

118. Következésképpen az államokban a titkos adatközlések felülvizsgálatára jogosult testületekkel kapcsolatos viták meghatározott minták alapján zajlanak, amelyek pontosan kimért ellensúlyokat írnak elő a vizsgálathoz(78), és amelyeknek nincs megfelelőjük a közösségi jogban, így a Bíróság nem végezhet tisztán nemzeti dimenzióra korlátozódó felülvizsgálatot.

119. A hatalmi ágak szétválasztásának elve(79) szükségszerűen együtt jár a bírói vizsgálat számos korlátozásának bevezetésével, és a kormányok által a védelmi politikájuk kialakítása céljából mérlegelés útján elfogadott jogi aktusok esetében úgy kell kialakítani a jogszerűség vizsgálatának technikáit, hogy elkerüljék annak a veszélyét, hogy a végrehajtási tevékenységet alkalomszerűen meghatározott feltételek alkalmazása váltsa fel.

120. Ez a helyzet azt jelenti, hogy valamely dokumentum titkossá minősítéséről szóló döntés anyagi vizsgálata automatikusan a titoktartás feloldását eredményezi, így a megismerési folyamat során a bíró élhet a titokkal, közelebb kerülhet hozzá és a szabályait igen, a tartalmát azonban nem ítélheti meg(80).

121. Ennélfogva a minden országban elvégzett vizsgálat mellett(81) a közösségi jognak, és különösen a Bíróságnak a feladata azon hermeneutikai szabályok alkalmazása, amelyek szerint ezek a rendkívüli intézkedések megengedhetőek az EK 296. cikk nézőpontjából anélkül, hogy hátrányosan befolyásolnák annak egységes alkalmazását és – az általam bemutatott óvatos eljárásnak megfelelően – a mérlegelési jogot.

122. Ezt a nemzeti és a közösségi szféra közötti választóvonalat a legnagyobb óvatossággal, mégis nyomatékosan kell meghúzni az Unión belüli harmónia fennmaradása érdekében.

123. A feladat a tagállamok biztonság terén fennálló érdekei és a Közösség alapvető céljai közötti kényes egyensúly vizsgálata, anélkül hogy közben túllépnénk az objektivitás határain.

124. A közösségi szabályoktól való eltéréseknek tiszteletben kell tartaniuk az arányosság elvét(82), és a kitűzött cél elérésére alkalmasnak és ahhoz szükségesnek kell lenniük.

125. Bármennyire is megpróbálják az EK 296. cikket a Szerződés által tett engedménynek tekinteni, a Közösségi jog többi része és normáinak hatékony érvényesülése mégis az e rendelkezéseken alapuló nemzeti előírások korlátozása mellett szól.

126. A Szerződés ugyan közbiztonsági okokból előír kivételeket(83), nem ismer azonban olyan általános fenntartást, amely a veszélyeztetés mértékére tekintet nélkül minden intézkedést kizár a hatálya alól(84).

127. Ellentételezésként a tagállamok megszabadulnak az elsődleges jog béklyóitól, ha a veszélyeztetett érdekeket „alapvetőnek” minősítik, így a közbiztonságra csak akkor lehet hivatkozni, ha tényleges és kellően súlyos veszély áll fenn ezen érdekek vonatkozásában.

128. A Közösség építményét tartó alapok egy részének lebontása csak akkor igazolható, ha a tagállamoknak nem áll rendelkezésére más eszköz létfontosságú érdekeik védelmére.

129. Ráadásul az Európa által megkövetelt lojális integrációval nehezen lenne összeegyeztethető az a gondolat, hogy az EK 296. cikk mérlegelési jogkört biztosít a kormányoknak.

130. A tagállamok nem élhetnek automatikusan ezzel a lehetőséggel, mivel a Bíróság(85) állást foglalt az 1958. évi listával kapcsolatban, és világossá tette, hogy bár az EK 296. cikk jogalapot teremt a mentesülésre, azonban a listán szereplő termékeknek meg kell felelniük az alkalmazhatósága további feltételeinek is.

131. Álláspontom szerint az EK 296. cikk szükségszerűen hozzáköti a megkerülhetetlen indokolási kötelezettséghez az „alapvető biztonsági érdekek” és az „általuk szükségesnek tartott” kifejezések meghatározatlan jogi fogalmát.

132. E fogalmak helyes alkalmazása nagy szigort igényel, amely nem egyeztethető össze a nemzeti érdekek általános és hipotetikus szemléletével, ideértve a katonai érdekeket is(86).

133. Az ilyen mozgástér egy sor olyan politikai intézkedést(87) tenne lehetővé, amelyek az immunitás olyan zónáit hoznák létre, amelyek a Közösség és – véleményem szerint – a tagállamok annak keretében betöltött szerepe tekintetében is végzetesnek bizonyulnának.

134. Ebben a hét eljárásban a vita bizonyosan a közösségi ratio és a nemzeti politikai hatalom közötti határok megállapítására irányul, azonban nem korlátozódik csupán arra, hanem eszközként használja fel a Szerződést az EK 296. cikk szerepének túlhangsúlyozása révén, ami egzisztenciális félelmeket vet fel(88).

3.      A bizonyítási teher

135. Az alperesek megtagadják az EK 296. cikk szerinti feltételek fennállásának bizonyítását és arra hivatkoznak a 150/2003 rendeletre támaszkodva, hogy a vitatott vámok sértik az érdekeiket, és a rendelet (5) preambulumbekezdését a jogalkotó szándéknyilatkozatának rangjára emelik(89).

136. Ezzel ismét csak torzabbá válik a norma képe, hiszen e rendelet (5) preambulumbekezdése „egyedi közigazgatási eljárások megállapítás[át] ˙[látja] szükséges[nek] a vámok felfüggesztéséhez fűződő előny megadásához” „a tagországok hadititkainak védelme érdekében”(90).

137. Következésképpen a titoktartás ezen értékeire való hivatkozás nem azt jelenti, hogy a titoktartást korábban ne biztosították volna már, vagy hogy akár ezen hivatkozás hiányában is súlyosan sérülnének az államok alapvető biztonsági érdekei, hiszen nem minden információközlés okoz súlyos védelmi hátrányt.

138. Számomra nem meggyőző a tagállamok álláspontja, mivel az nem egyeztethető össze a Bíróság ítélkezési gyakorlatával, amely kerüli a kiterjesztő értelmezéseket, és azoktól, akik e mentesüléssel élni kívánnak, megköveteli annak bizonyítását, hogy a kivételek nem lépik túl az adott esetre előírt határokat(91).

139. Ezen intézkedések szokatlan összefüggéseinek erősíteniük kell azt az elgondolást, hogy mindig a Szerződésben előírt eltérésre hivatkozó felet terheli a bizonyítási kötelezettség annak érdekében, hogy biztosított legyen a koherencia és a rendelkezéseinek figyelembevétele.

140. A Bíróság a Bizottság kontra Spanyolország ügyben 1999. szeptember 16‑án hozott ítéletében(92) megállapította a kötelezettségszegést, mivel a spanyol kormány nem bizonyította azt, hogy „a spanyol törvényben előírt, a fegyverek, lőszerek és kizárólag katonai célokra szánt eszközök behozatala és megszerzése hozzáadottértékadó-mentességének megszüntetése olyan intézkedés, amely hátrányosan befolyásolhatta volna a Spanyol Királyság alapvető biztonsági érdekeinek védelmét, így az ilyen mentességek a Szerződés 223. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján igazolhatóak.”

4.      Helytelen érvelés

141. Már korábban utaltam arra, hogy a Bíróság nem vizsgálhatja közvetlenül az államtitkok területén végzett mérlegelést(93), bár a közösségi jog érintettsége esetén megállapíthatja annak korlátait az arányosság elve és az általános elvek segítségével.

142. Amennyiben – mint a jelen esetben – kivételek érvényesülnek az alapvető szabadságok(94) alól, vagy működési zavarok lépnek fel a Közösségek finanszírozási rendszerében, a nemzeti hatóságoknak legalább részben meg kell magyarázniuk ezeket a rendellenességeket oly módon, hogy megadják az elérni kívánt célt és az azt alátámasztó logikai kapcsot.

143. Máskülönben maga az indokolás ítéli önmagát cserépszavazásra, és a jogi homály a mérlegelési jogkörrel való visszaélés gyanúját támasztja.

a)      A gazdasági érv

144. Az alperes államok azzal érvelnek, hogy a vámfizetés miatt növekvő gazdasági terhek veszélyeztetik katonai stratégiájukat; mindazonáltal az ilyen indok torzítja az EK 296. cikk funkcióját, és valójában tisztán ipari és gazdasági célok szolgálatába állítja azt(95), amelyek semmilyen körülmények között nem igazolják a Szerződéstől való eltérést(96).

145. Bár Görögország helyesen elutasítja a Bizottság kritikáját, és hangsúlyozza a „szolgálati titok” és a „katonai titok” közötti különbséget(97), ezek a gazdasági okok a legszélsőségesebb esetben igazolnák az adókijátszást a reorganizáció és a nyereségorientáltság érdekében.

146. Hasonlóan kevéssé helytálló a hozzáadottérték-adó költségvetésekre gyakorolt rövid távú hatásainak és a vámbeszedésnek az összehasonlítása, amelyet Dánia(98) és Olaszország(99) vet fel, amikor azzal érvelnek, hogy a vámokkal ellentétben a hozzáadottérték-adó a tagállamokat illeti.

147. A hivatkozást a Bíróság Bizottság kontra Spanyolország ügyben 1999. szeptember 16‑án hozott ítélete adja, amelyben a Bíróság a fegyverbehozatallal kapcsolatban megállapította, hogy „a hozzáadottérték-adó alóli mentességek nem szükségesek ahhoz, hogy megvalósuljon a Spanyol Királyság alapvető biztonsági érdekei védelmének a célja”(100), és ezzel kizár minden veszélyt, mivel „az ezen ügyleteket terhelő hozzáadottérték-adó megfizetéséből származó bevételek visszafolynak az államháztartásba azon csekély hányad kivételével, amelyet a Közösség költségvetésébe irányítanak saját forrásként”(101).

148. Mindazonáltal téves és meggondolatlan volna ezen értelmezés a contrario használata, miszerint a hozzáadottérték-adóval ellentétben a vámok a nemzetbiztonság gyengüléséhez vezetnek.

149. Ez a következtetés ráadásul afelé hajlik, hogy a finanszírozási rendszer olyan elszigetelt szempontjait helyezze előtérbe, mint a jövedelmekből származó közvetlen bevételek összege, és ezzel figyelmen kívül hagyja annak egységként való kezelését, valamint a hozzájárulások megfizetése terén megnyilvánuló szolidaritás előnyeit és a tagállamok közötti egyenletes tehermegosztást.

b)      A titoktartás és a vámeljárás

150. Meglepő, ha azzal kezdődik a vámeljárás jellemzése, hogy a bizalom hiánya megzavarja a tagállamok nyugalmát.

151. Az alperesek előadják, hogy az anonimitás jobban biztosított a hozzáadottérték-adó, mint a vámok esetében(102), valamint kiegészítésképpen azzal érvelnek, hogy a bizalmasság néhány nemzeti jogrendszerben érvényesülő fokának(103) nincs közösségi szintű megfelelője.

152. A titoktartásbeli hiányosságok puszta gyanúja nem igazolhatja a Bizottság által kifogásolt kötelezettségszegést, mert az adatok teljességét és biztonságát védi az EK 287. cikk, amely kötelezi a Közösség intézményeinek tagjait, a bizottságok tagjait, valamint a Közösség tisztviselőit és egyéb alkalmazottait arra, hogy szolgálati jogviszonyuk megszűnését követően sem fedhetik fel „a szolgálati titoktartási kötelezettség alá eső információkat”, így különösen „a vállalkozásokra, az ezek üzleti kapcsolataira vagy költségösszetevőire vonatkozó információkat”, amely kötelezettséget megismétli a Közösségi Vámkódex 15. cikke(104).

153. A tagállamoknak az ilyen védelmi szabályozással szembeni elégedetlenségüknek annak megtámadásával kellett volna hangot adniuk. Ezen túlmenően nem szabad megfeledkezni annak lehetőségéről, hogy az adatátviteli körforgás bizonyos hiányosságai esetén kártérítés követelhető a közösségi jog megsértése miatt.

154. A rendszer egyoldalú felfüggesztése mindazonáltal nem egyeztethető össze az arányosság elvével(105), amely vonatkozik minden, a Szerződés rendelkezéseit figyelmen kívül hagyó tevékenységre, így „annak hatása az általa biztosítandó érdekek védelméhez szükséges mértékre korlátozód[ik]”(106).

155. A közösségi pénzügyi szabályozás lényeges részének mellőzése nem áll összhangban sem annak kötelező jellegével, sem a kitűzött célokkal.

156. A tagállamok a forgatókönyvükben – a rájuk osztott kiemelkedő szerep ellenére – nem számoltak a bizonyítási szabályok fellépésével, pedig bizonyítaniuk kellett volna azt, hogy 1999. január 1‑jétől 2002. december 31‑éig a titoktartás nem volt biztosított(107).

157. Bár a 150/2003 rendelet a vámok felfüggesztésével megváltoztatta a Közösség finanszírozási rendjét, annak 7. cikke(108) mégis tartalmazza a szerzéssel kapcsolatos bizonyos információk átadását, így fennmaradtak a titoktartás tekintetében a tagállamok által feltételezett nehézségek.

158. Németország a C‑372/05. sz. ügyben benyújtott viszonválaszában hangsúlyozza, hogy a tényeknek a 7. cikk által előírt nyilvánosságra hozatala nem alkalmas a vámbevételek kiszámítására, amit nem vonok kétségbe, hiszen ennek az előírásnak a jelentősége a többé már nem beszedett vámok összegének meghatározására irányuló célja mellett abban áll, hogy az abban említett tanúsítványok(109) kompromittálhatják azokat az érdekeket, amelyek titokban tartásához a tagállamok ragaszkodnak(110).

159. Nem a Bizottság feladata javaslatot tenni az információk nyilvánosságra hozatalának elkerülését szolgáló alternatív eljárásokra, ahogyan azt Görögország beavatkozóként a Finnország ellen indított eljárásban (C‑284/05. sz. ügy) helytelenül kifejti(111).

160. Ez az elgondolás megfordítja a bizonyítási terhet, és megváltoztatja a bizonyítás tárgyát, hiszen a tagállamok feladata annak bizonyítása, hogy az eljárás alkalmatlan a titok megőrzésére.

161. Ezért nem valószínű, hogy a Bizottságnak benyújtandó havi(112) vagy éves kimutatás olyan részletes, hogy káros lehet a nemzetvédelmi stratégiákra, hiszen az erre meghatározott nyomtatványokkal(113) az adott időszak összes behozatalának egészét ismertetik.

162. A Dánia ellen indított eljárásból kiderül, milyen bizonytalanság van abban a tekintetben, hogy pontosan milyen információkat kell továbbítani, mert az importált áruk mellett azok mennyiségére, értékére és a származási országra vonatkozó adatok szolgáltatásának kötelezettségét feltételező dán kormány álláspontja ellentétes a Bizottságéval, amely megelégszik az ügyletek összértékével.

163. Még ha a legrosszabb esetben(114) nyilvánosságra is kerülnek a Dánia által említett részletek, akkor sem ismerek fel a külső biztonságára gyakorolt negatív hatást, különösen, ha azok a különböző alkatrészeknek sem a műszaki tulajdonságaira, sem a rendeltetésére nem vonatkoznak(115).

164. A Bizottság kifejti, hogy semmit nem tud felhozni azzal szemben(116), hogy 2003 előtt egyszerűsített vámeljárást vettek igénybe, hiszen az eljárások kialakítása a tagállam feladata, amely – a felperes előadása szerint(117) – a Vámkódex 60. cikke(118) alapján eseti ügygazdát jelölhet ki(119).

165. Ebben a kezdeti szakaszban részt vesznek a nemzeti hivatalnokok és intézmények, így az már túlzás, ha valamely ország biztonságát érintő veszélyt a saját vámhatóságával szembeni bizalmatlanságban látja.

166. A vámeljárás következő szakasza az elvégzett megállapítás vizsgálatához vezet, amelyet a Bizottság felülvizsgálhat; ebben a szakaszban szükség lehet olyan kiegészítő információk beszerzésére, amelyek védelme ugyancsak biztosított az 1026/1999/EK rendelet 5. cikke által(120).

167. Ez a vita egyik kulcsfontosságú pontja, hiszen a tárgyaláson kiderült, hogy a kezdeti szakasz sohasem érint érzékeny adatokat, mivel kizárólag átalányösszegeket dolgoznak fel, amelyek nem tartalmaznak olyan részleteket, amelyek alkalmasak lennének a nemzetbiztonság károsítására, ezért nem igazolható az EK 296. cikk alkalmazása azelőtt, hogy a Bizottság felszólítaná valamely tagállamot az elvégzett megállapítás magyarázatára.

168. Ha a tagállamok az EK 10. cikk alapján kötelesek elősegíteni a Bizottság azon feladatát, hogy gondoskodjon a Szerződés alkalmazásáról(121), akkor kötelesek a saját források megfelelő megfizetésének megállapításához szükséges információkat is rendelkezésre bocsátani(122), ami véleményem szerint nem hátráltatja őket abban, hogy egyedi esetben kivételesen úgy határozzanak, hogy az információkat valamely dokumentum meghatározott részeire korlátozzák, vagy az EK 296. cikk a) pontját alkalmazva teljesen megtagadják azok továbbítását; mindezen lehetőségek jobban összhangban lennének az arányosság elvével, mint a rendszer szabályaitól való eltérés.

169. Ugyancsak túlzás lenne az, ha valamely tagállam a Bizottság vizsgálatának valamely, nem minden esetben lefolytatandó esetleges szakaszában az EK 296. cikk b) pontjára hivatkozhatna, mert a fegyverkereskedelemben csak az „alapvető biztonsági érdekek” védelme érdekében tett intézkedések megengedettek, amelyeket a vámjog jellegéből adódóan nem az első szakaszban, és főképpen nem a vám megállapítása előtt veszélyeztet.

170. A tagállamok az EK 296. cikk alkalmazását egy hipotetikus elvont helyzetre alapították, mivel annak alkalmazása feltételezi, hogy az érdekeiket veszély fenyegeti, ami az elmondottak alapján csak akkor fordulhat elő, ha a Bizottság konkrét információkat követel, erre azonban nem került sor, mert a görög kormány képviselőjének tárgyaláson elhangzott előadásával ellentétben a tagállamok elővigyázatosságból teljesített befizetéseinek elutasítása nem arra vezetendő vissza, hogy az információk nem voltak elegendőek, hanem arra, hogy egyáltalán nem álltak rendelkezésre, ami még egy csupán megközelítőleg szakszerű vizsgálatot is megakadályoz.

171. Bár a közösségi rendelkezések útján biztosítani kell az információvédelmet, a kormányok(123) inkább azokban a vállalkozásokban bíznak, amelyek ilyen típusú tevékenységeket végeznek(124), és nem a vámigazgatásban, ez pedig méltánytalan és megengedhetetlen mellőzést valósít meg(125).

c)      Következtetés

172. Mindezek után nyilvánvaló, hogy hatástalanok az ország földrajzi fekvésével, a népesség megoszlásával, a határoknak az esetleges támadásokkal szembeni védelmével vagy – gazdasági szinten – a katonai programok költségeivel kapcsolatban előadottak. Így például ami a repülőgépeket illeti, néhány országban nőtt a felderítő repülések száma(126).

173. Az eszközök jogilag nem egyeztethetőek össze az elérendő célokkal, mert az ilyen típusú ingadozások előreláthatók voltak azon tagállamok számára, amelyek a 150/2003 rendelet hatálybalépése előtt kivetették a vámokat és befizették azokat a Közösségnek, anélkül hogy mindez a védelmi rendszerük összeomlásához vezetett volna.

174. Ezért az a véleményem, hogy az alperes tagországok olyan kibúvókat kerestek, amelyek nem felelnek meg a közösségi jognak és az általam bemutatott elveknek, és az Unió számára igen káros bizonytalanság területén belül mozognak.

175. Finnország esete nagyon szemléletes, mert ellenkérelmében előadja, hogy veszélyeztetné a biztonságát a Bizottsággal való megállapodás nélküli egyszerű feltételes kifizetés, hogy később a tárgyaláson elismerje 10 000 000 euró egyoldalú kifizetését, ami nem veszélyeztette az érdekeit.

5.      Egy fennmaradó rendelkezés

176. Nem jelenthető ki az EK 296. cikk (a korábbi 223. cikk) túlhaladottsága, hiszen 1957 óta ellenáll az idő vasfogának, és a Lisszaboni Szerződésben is tovább él(127). Ettől függetlenül felvet néhány kérdést, amelyeket történelmi értelmezés útján körültekintően kell megválaszolni.

177. Egyértelmű feszültség áll fenn az EK 296. cikk két koncepciója között: a tagállamok elgondolása a védelem területén mindenütt jelen lévő szuverenitáson alapul, a másik, aközösségi szellemiséghez közelebb álló elgondolás pedig szűkebb határok közé szorítja a rendelkezés hatályát(128).

178. Az országok hidegháború által ösztönzött kezdeti bizalmatlansága igazolta ezt a biztonsági szelepet, de ez manapság már nem ad alapot az államra vonatkozó szemléletnek, mert a fenyegetettség fogalma elvesztette egyedi jellegét(129).

179. A hallgatás néha az igazság letagadását jelenti, és a mondanivaló teljesen szabad megválasztása zavaró lehet az Európai Unió integrációjával összefüggésben.

180. Mindenki számára hozzáférhetővé teszi a haderő által beszerzett fegyverek némelyikének részleteit az internetes oldalak konzultációja(130), amelyre a Bizottság eljárási irataiban hivatkozik.

181. A modern társadalmakra jellemző e körülmény viszonylagossá teszi a titkos jelleget(131), és – véleményem szerint – hatványozottan növeli a tagállamok azon törekvéseit, hogy az EK 296. cikk segítségével megkerüljék a közösségi jogot.

182. A rendelkezés kiigazítása, a hatályon kívül helyezése(132) és az 1958. évi lista módosítása(133) között, nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a jogszabályok bizonyos közelítésére került sor a biztonság területén(134), valamint hogy időközben létrejött az Európai Védelmi Ügynökség(135).

183. E rendelkezéseknek az Unió közös védelempolitikája fokozatos kialakítására vonatkozó hatáskörével való összehasonlítása során felismerhető bizonyos anakronizmus(136), mint ahogyan a szolidaritási klauzulával való összehasonlítás során is, amely katonai erőforrások mozgósítását írja elő, ha egy tagállamot terrortámadás ér, illetve ha természeti vagy ember okozta katasztrófa áldozatává válik(137).

184. A fegyverkereskedelem területén nincs hiány rendelkezésekben(138) és ismertetőkampányokban(139), így értelmetlen elválasztani a behozatal területét attól a már önmagában közvetett és korlátozott védelemtől, amelyet a közösségi jog a vámunión keresztül biztosít(140).

185. Az európai klubban való tagsággal együtt járó szuverenitásátruházás nem engedi meg azon mechanizmusok önkényes vagy részrehajló olvasatát, amelyeket a Római Szerződés a céljai eléréséhez előír.

186. Az EK 296. cikk a tagállamok és a későbbi bővítések főszereplői körében téves elvárásokat kelthet, ezért a Bíróságnak, ameddig lehetősége van rá, nem szabad kivonnia magát a felelősség alól, és korlátoznia kell e rendelkezés hatályát, mert a közösségi jog egysége forog kockán.

187.  Amennyiben az e rendelkezés által lehetővé tett intézkedéseket az Európai Unión belüli elszigetelt és ellenőrizhetetlen diszkrecionális döntések gyümölcsének tekintjük, akkor ez az európai normák kötelező ereje tekintetében többsebességes Európához, valamint ahhoz vezet, hogy szabadon válogatnak majd az európai elvek közül.

188. Az EK 296. cikk által nyújtott védelem terén nincs helye sem a tagállamok fegyverekre fordított tényleges kiadásaik nyilvánosságra hozatalával szembeni félelmének, sem a csatlakozási szerződések hiányosságai megszüntetésének, sem annak, hogy sötét indokok alapján megkerüljék a bizalom európai normáit, vagy olyan tényállásokat szabályozzanak, amelyek a védelem különös jelentőségét nem érintik.

B –    Az EK 307. cikkről

189. Az alperes tagállamok néhány észrevétele szerint a vámok megfizetését akadályozza a titoktartási rendelkezéseknek a fegyverszállítókkal, illetve harmadik államokkal kötött szerződésekbe való felvétele.

190. Bár az ilyen feltételek az adásvételi szerződések hatályáról vagy érvényességéről rendelkeznek, a felek szabad akaratától függnek, ezért ha valamely tagállam egyetértését fejezi ki néhány információ titokban tartásával kapcsolatban, és ezzel megnehezíti a közösségi kötelezettségeinek teljesítését, akkor előnyben részesíti ezeket a „megállapodásokat” az európai kötelezettségeivel szemben.

191. Amennyiben az ilyen magánjogi megállapodás az Unióhoz való csatlakozást megelőzően keletkezik, akkor a közösségi jog átvételével a jogellenesség kényes helyzetébe kerül.

192. A nemzetközi szerződések tekintetében az EK 307. cikk elsősorban a vitatott szerződés azonosítását követeli meg annak érdekében, hogy megállapítható legyen a megkötés időpontja, a tartalma és a rendelkezéseinek az Unió jogrendjével való összeegyeztethetősége.

193. Nem fordulhatnak elő annyira titkos szerződések, amelyek emiatt akadályozzák a vámkötelezettségek teljesítését, és lehetetlenné teszik az EK 307. cikk alkalmazhatóságát(141).

194. Bár a Bíróság elfogadta valamely bilaterális szerződés ideiglenes elsőbbségét(142), korán rámutatott azonban arra(143), hogy a rendelkezés „jogokat” kölcsönöz harmadik államoknak, egyúttal azonban „kötelezettséget” is ró a tagállamokra, ezért abból kell kiindulni, hogy ha az új szerződés megköveteli, akkor lemondanak a korábbi szerződés által biztosított előjogok gyakorlásáról.

195. Az ezen rendelkezés alapjául szolgáló pacta sunt servanda elve nem tűr közömbösséget, mert arra kötelezi a tagállamokat, hogy „[...] megtegyék a megfelelő lépéseket a megállapított összeegyeztethetetlenség kiküszöbölésére [...]”. A jelen eljárás alpereseinek észrevételeiben nem állapítható meg semmilyen, a lehetséges ellentmondások feloldására irányuló törekvés, ami a kereset e jogalapjának elutasítása mellett szól.

196. A Svéd Királyság a tárgyaláson különösen tevékeny volt, mert nyomatékosította, hogy néhány bilaterális együttműködési szerződésben(144) megtiltják a vevőnek azt, hogy az eladó vagy a szállító hozzájárulása nélkül az ügyletre vonatkozó információkat közöljön. Álláspontom szerint ez a gondolat harmadik felek kezébe helyezi a közösségi jog végrehajtását, legyenek azok államok, magánintézmények vagy vállalkozások.

C –    A bizalomvédelemről

197. Finnország és Svédország kivételével az összes alperes tagállam arra hivatkozott eljárási iratában, hogy a Bizottság jelen eljárásban képviselt álláspontja sérti a bizalomvédelem elvét.

198. Ahogyan a pert megelőző eljárás vonatkozásában már kifejtettem, a Bizottság már hosszú ideje egyeztet Németországgal, Olaszországgal és Görögországgal; erre ezen országok kormányai is emlékeztetnek amellett érvelve, hogy emiatt biztonságban érezték magukat, mivel a Szerződés őrének passzivitására tekintettel arra a feltevésre jutottak, hogy nem történt kötelezettségszegés.

199. Dánia ugyanígy mutatja be ezeket a viszonyokat és az 1984. és 1985. évi jogsértési iratanyagokat, valamint mindezt kiegészíti azzal, hogy mivel nem nyújtottak be keresetet a Bírósághoz, a tagállamokban az a vélekedés alakult ki, hogy a Bizottság hallgatólagosan megengedte a katonai eszközök behozatalának a vám alóli mentesítését.

200. A bizalomvédelem elve a közigazgatási aktusok visszavonását az egyének javára korlátozza(145) a hatóságokkal szemben.

201. A bizalomvédelem elve azáltal, hogy elősegíti a jog stabilitásához szükséges jogbiztonság légkörének kialakulását, lehetővé teszi, hogy a körülmények ismeretében és magatartásunk következményeinek teljes tudatában cselekedjünk; ily módon biztonságos légkört teremt(146), amely különösen jótékonyan hat a gazdasági kapcsolatokra(147).

202. A Bíróság ítélkezési gyakorlata(148) a „Közösség alapelvének” minősítette(149), visszaható, illetve azonnali hatályú normákkal szemben biztosította érvényesülését(150), valamint megengedte a norma címzettjének, hogy változás esetén fenntartsa a korábbi státuszát, ha az igazgatás aktusa alapján azt hitte, hogy nem változik meg a status quo(151).

203. A bizalomvédelem érvényesüléséhez a polgárnak(152) külső jelekre, és nem tisztán szubjektív feltételezésekre vagy meggyőződésekre(153) kell támaszkodnia; a szóban forgó érdekek mérlegelését követően ennek a védelemnek igazolásra kell találnia annak a helyzetében, aki jogosan bízott az igazgatás aktusában(154).

204. Amint az könnyen felismerhető, ez a jelen eljárásokban nem alkalmazható.

205. A Bíróság több alkalommal teljes szabadságot biztosított a Bizottságnak azon döntéssel kapcsolatban, hogy kívánatos‑e valamely tagállammal szemben keresetet indítani; ez magában foglalja a keresetindítás időpontjának megválasztását is(155), amely nincs határidőhöz kötve.

206. A bizalomvédelem elve ezenfelül akadályként működik azon rendkívüli lehetőség szempontjából, hogy valamely közösségi aktus hatályát az aktus megjelenése előtti időpontban állapítsák meg(156), mindazonáltal az alperesek azzal a szándékkal fordítják meg ezt az érvet, hogy megkerüljék a 150/2003 rendelet előtt irányadó jogi háttér hatályát.

207. Következésképpen talán megfelelőbb lenne a Bizottság önálló jogi aktusairól beszélni(157) azon feltevés alátámasztására, hogy veszni hagyta kifogásait.

208. Azonban ez a megközelítés sem biztat eredménnyel, mert a Bizottság a 150/2003 rendelet előkészítő munkálatai során kiadott magyarázatában(158) kifejezésre juttatta azon szilárd szándékát, hogy nem mond le a keletkezett vámokról, és fenntartja magának a megfelelő intézkedéseket.

209. Az ezt megelőző idő vonatkozásában sem lehet a Bizottság ilyen értelmű beleegyezésére következtetni, mert már 1988‑ban kidolgozott egy tervet a vámok felfüggesztésére, amely részben a tagállamok egyezségre jutásának nehézségein bukott el.

210. Mindenesetre a 150/2003 rendelet nem tartalmaz visszaható hatályú rendelkezéseket, és maguk a tagállamok is jóváhagyták ezt a hiányosságot azzal, hogy nem támadták meg azt.

211. Néhány tagállam a bizalomvédelem elvére hivatkozva az ítélet időbeli hatályának korlátozását kéri(159), azonban az általam korábban kifejtettek szerint a Bíróság nem foglalhat állást az általa megállapított kötelezettségszegés gazdasági következményeivel kapcsolatban.

212. Egy időbeli korlátozás nem kívánatos, mert kivételes jellegű(160); ha megállapítanák a kötelezettségszegést, az nem járna a tagállamokra nézve súlyos pénzügyi következményekkel, ráadásul nem szabad megfeledkezni arról a járulékos sajátosságról, hogy a jelen ügyekben az 1150/2000 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése korlátozást ír elő, amennyiben az érvényesítést követő harmadik év után nem enged helyesbítést.

213. A kifogások és a tagállamok ténybeli indokainak elutasítása, valamint a kötelezettségszegés objektív feltételeinek fennállása folytán helyt kell adni a hét keresetnek.

VII – A költségekről

214. Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §‑a alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a Bizottság kereseteinek helyt kell adni, az alpereseket kötelezni kell az egyes eljárások költségeinek viselésére.

215. Ugyanezen cikk 4. §‑a alapján az eljárásba beavatkozó tagállamok maguk viselik saját költségeiket.

VIII – Végkövetkeztetések

216.  A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy az alábbi ítéletet hozza:

„1.      A Finn Köztársaság (C‑284/05. sz. ügy), a Svéd Királyság (C‑294/05. sz. ügy), a Németországi Szövetségi Köztársaság (C‑372/05. sz. ügy), az Olasz Köztársaság (C‑239/06. sz. ügy), a Görög Köztársaság (C‑409/05. sz. ügy) és a Dán Királyság (C‑461/05. sz. ügy) – mivel nem állapította meg, és a Bizottság részére határidőn belül nem írta jóvá a Közösségek katonai eszközök behozatalával összefüggő saját forrásait, és nem fizette meg az erre eső késedelmi kamatot – nem teljesítette az EK 26. cikkből, a Közösségi Vámkódex 20. cikkéből, valamint az 1552/89 rendelet és az 1150/2000 rendelet 2., 9., 10. és 11. cikkéből eredő kötelezettségeit.

2.      A Svéd Királyság (C‑294/05. sz. ügy) és az Olasz Köztársaság (C–387/05. sz. ügy) – mivel nem állapította meg, és Bizottság részére határidőn belül nem írta jóvá a Közösségek kettős felhasználású termékek behozatalával összefüggő saját forrásait, és nem fizette meg az erre eső késedelmi kamatot – nem teljesítette az EK 26. cikkből, a Közösségi Vámkódex 20. cikkéből, valamint az 1552/89 rendelet és az 1150/2000 rendelet 2., 9., 10. és 11. cikkéből eredő kötelezettségeit.

3.      A Bíróság a C‑284/05. sz. ügyben folytatott eljárás költségeinek viselésére a Finn Köztársaságot, a C‑294/05. sz. ügyben folytatott eljárás költségeinek viselésére a Svéd Királyságot, a C‑372/05. sz. ügyben folytatott eljárás költségeinek viselésére a Németországi Szövetségi Köztársaságot, a C‑387/05. sz. ügyben és a C‑239/06. sz. ügyben folytatott eljárások költségeinek viselésére az Olasz Köztársaságot, a C‑409/05. sz. ügyben folytatott eljárás költségeinek viselésére a Görög Köztársaságot és a C‑461/05. sz. ügyben folytatott eljárás költségeinek viselésére a Dán Királyságot kötelezi.

4.      Az eljárásba beavatkozó tagállamok maguk viselik saját költségeiket.”

1 – Eredeti nyelv: spanyol.

2 – Ratione tempore a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12‑i 2913/92/EGK tanácsi rendelet (HL L 302., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 4. kötet, 307. o.) alkalmazandó, amelyet nemrég a 2008. április 23‑i 450/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 145., 1. o.) váltott fel, amellyel elfogadták a „Modernizált Vámkódexet”.

3 – A Közösségek saját forrásainak rendszeréről szóló 88/376/EGK, Euratom határozat végrehajtásáról szóló, 1989. május 29‑i tanácsi rendelet (HL L 155., 1. o.).

4 – A Közösségek saját forrásainak rendszeréről szóló 94/728/EK, Euratom határozat végrehajtásáról szóló, 2000. május 22‑i tanácsi rendelet (HL L 130., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 169. o.).

5 – Valamennyi kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárásban hadianyagok behozataláról van szó, kivéve az Olaszország elleni két eljárás egyikét, a C‑387/08. sz. ügyet, amelyben a beszerzett áruk polgári és katonai célúak, valamint a Svédország elleni eljárást (C‑294/05. sz. ügy), amelyben a Bizottság a kifogásait mind hadianyagok, mind pedig kettős felhasználású anyagok behozatalára alapozza.

6 – Ezen álomszerű látomás két kiemelkedő példája: Friedrich Schiller Örömódája, amelyet Beethoven a IX. (d‑moll) szimfóniájában, op. 125., zenésített meg és John Lennon „Imagine” című legendás dala, amely olyan emberiséget idéz meg, amely testvériesen kitart e törekvés mellett.

7 – A si vis pacem para bellum alapelvvel nem értek egyet, még ha az általam nagyra becsült Cervantes az ennek megmentésére irányuló komikus próbálkozásként a következőket mondatja is Don Quijotéval: „Hordják el magukat, akik azt állítják, hogy a tudományok előbbre valók a fegyverviselésnél! Szemükbe merem vágni, akárki fiai legyenek, nem tudják, mit mondanak. [...] Mert [a fegyverek] cél[ja] és végső törekvés[e] a békesség, ez pedig a legfőbb jó, amit az emberek óhajtanak e világon életükben.” Don Quijote de La Mancha, I. rész, 37. fejezet.

8 – Egyetlen iratban foglalom össze e hét indítványt, amelyek ismertetésére különböző időpontokban került volna sor, ha e hét, a Bizottság által kezdeményezett kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárásban a tárgyalást nem ugyanazon a napon tartották volna.

9 – Beccaria, C., Dei delitti e delle penne című műve (Alianza Editorial, 1998., Madrid, XV. fejezet, 82. o.) szerint a titok a zsarnokság legerősebb védőpajzsa.

10 – Az Európai Közösségek saját forrásainak rendszeréről szóló, 1994. október 31‑i 94/728/EK tanácsi határozat (HL L 293., 9. o.).

11 – A Közösségek saját forrásainak rendszeréről szóló, 1988. június 24‑i 88/376/EGK, Euratom tanácsi határozat (HL L 185., 24. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 1. kötet, 176. o.).

12 – E szakasz rendelkezései a 22. cikke szerint csak az 1150/2000 rendeletre vonatkoznak.

13 – Az egyes fegyverekre és katonai felszerelésekre alkalmazandó behozatali vámok felfüggesztéséről szóló, 2003. január 21‑i 150/2003/EK tanácsi rendelet (HL L 25., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 13. kötet, 15. o.).

14 – A 150/2003 rendelet (5) preambulumbekezdése és 1. cikke.

15 – A 150/2003 rendelet (5) preambulumbekezdése.

16 – 8. cikk.

17 – A kereset 14. pontjában.

18 – A Finnország elleni ügyben a 2001/2219. sz. kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás is megindult, amelyet később megszüntettek.

19 – A késedelemre tekintettel a főkövetelés mellett késedelmi kamatot is érvényesít.

20 – Így a Finn Köztársaság elleni eljárásba (C‑284/05. sz. ügy) Svédország, Németország, Olaszország, Görögország, Dánia és Portugália a Svéd Királyság elleni eljárásba (C‑294/05. sz. ügy) Németország, Finnország és Dánia, a Németországi Szövetségi Köztársaság elleni eljárásba (C‑372/05. sz. ügy) Görögország, Finnország és Dánia, az Olasz Köztársaság elleni eljárásba (C‑387/05. sz. ügy) Görögország, Dánia, Finnország és Portugália, a Görög Köztársaság elleni eljárásba (C‑409/05. sz. ügy) Olaszország, Finnország, Dánia és Portugália, a Dán Királyság elleni eljárásba (C‑461/05. sz. ügy) Görögország, Portugália és Finnország, végül pedig az Olasz Köztársaság elleni második eljárásba (C‑239/06. sz. ügy) Görögország és Finnország avatkozott be.

21 – Közös tárgyalás a C‑372/05., a C‑387/05., a C‑409/05., a C‑461/05. és a C‑239/06. sz. ügyben, valamint két további tárgyalás a nyilvánosság kizárásával a C‑284/05. és a C‑294/05. sz. ügyben.

22 – Az e kivételre való hivatkozást a német kormány az ellenkérelmében terjedelmes érvelésre alapozza, amellyel ellentétben áll a tárgyaláson való hallgatása, ami arra utalhat, hogy érvelése helytállóságáról kevéssé van meggyőződve.

23 – Lenaerts, K., Arts, D. és Maselis, I. Procedural Law of the European Union című művében (Robert Bray Kiadó, Sweet & Maxwell, London, 2006., 141. és a következő oldal) ezt a tételt képviseli az EK 95. cikk (9) bekezdése szerinti különleges eljárás tekintetében; véleményem szerint semmi sem szól e tételnek az EK 298. cikk második bekezdése szerinti különleges eljárásra való kiterjesztése ellen, amelyre egyébként a szerzők a „Relationship between Arts. 226 and 227 of the EC Treaty. And special procedures relating to the improper use of derogating provisions” cím alatt hivatkoznak. A következőket fejtik ki: „the opportunity afforded to the Commission by Art. 95 of the EC Treaty in order to bring a matter directly before the Court of Justice without incurring the delay of a pre-litigation procedure is intended to serve the Community interest of protecting in full the establishment of internal market. However, this does not preclude the Commission from opting to bring procedings under Art. 226 of the EC Treaty in the interest of the defendant Member State”.

24 – A közrend kizár minden mérlegelést.

25 – Például a Közösségi Vámkódex.

26 – Ez a megközelítés felismerhető Jacobs főtanácsnok C‑120/94. sz., Bizottság kontra Görögország ügyre vonatkozó 1995. április 6‑i indítványának 63–67. pontjában, amely ügyet a Bíróság elnökének 1996. március 19‑én hozott végzésével töröltek (EBHT 1996., I‑1513. o.). Az egyetlen kereset, amelyet eddig az EK 298. cikk (korábban EK 225. cikk) szerinti rendkívüli eljárás útján nyújtottak be, a Görög Köztársaság azon egyoldalú intézkedéseivel kapcsolatos, amelyek a Bizottság szerint arra irányultak, hogy igazolják a Szaloniki kikötőjén keresztül olyan termékekkel folytatott kereskedelem tilalmát, amelyek az egykori jugoszláv köztársaságból, Macedóniából származnak, érkeznek, vagy amelyeknek az a rendeltetési helyük, valamint az olyan termékek Görögországba való behozatalának tilalmát, amelyek e köztársaságból származnak vagy érkeznek.

27 – Díez-Hochleitner, J. és Martínez Capdevila, C., Derecho de la Unión Europea, McGraw-Hill, Madrid, 2001., 419. o.

28 – E pontban osztom a Bizottság által a válaszban ismertetett megfontolásokat.

29 – A C‑414/97. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügyben 1999. szeptember 16‑án hozott ítélet (EBHT 1999., I‑5585. o.).

30 – Amikor ezen egyértelműen másodlagos jelentőséggel bíró határozatra hivatkozom, nem a stare decisis et non quieta movere rendszerét szeretném túlértékelni, hanem a Bíróság figyelmét szeretném felhívni e körülményre.

31 – García de Enterría, E., „La lucha contra las inmudidades del poder en el derecho administrativo (poderes discrecionales, poderes de gobernio, poderes normativos)”, Revista de Administración Pública, 38. sz., 1962., 159–208. o.

32 – A House of Lords a Zamora-ügyben ([The Zamora (1916), 2 Appeal Cases, 77]) határozottan foglalt állást: „Azoknak, akik a nemzetbiztonságért felelősek, az egyetleneknek kell lenniük, akik jogosultak dönteni arról, hogy mi szükséges a biztonsághoz. Nagyon elővigyázatlan lenne az ilyen fajta ügyeket bírósági bizonyítási eljárás tárgyává vagy nyilvános beszédtémává tenni.”

33 – A Bíróság 124/81. sz., Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyben 1983. február 8‑án hozott ítélete (EBHT 1983., 203. o.), az 50/87. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 1988. szeptember 21‑én hozott ítélete (EBHT 1988., 4797. o.) és a C‑61/94. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 1996. szeptember 10‑én hozott ítélete (EBHT 1996., I‑3989. o.).

34 – HL 1991. L 176., 7. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 6. kötet, 3. o. (a következő helyesbítéssel: HL 1992. L 383., 117. o.), az 1995. február 21‑i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt, a kereset benyújtásakor hatályos változat (HL 1995. L 44., 61. o.).

35 – E tekintetben idézem a Bíróság C‑36/08. sz., Bizottság kontra Görögország ügyben 2008. október 2‑án hozott ítéletét (EBHT 2008., I‑135. o.).

36 – A C‑104/02. sz. ügy (EBHT 2005., I‑2689. o.).

37 – 1958‑tól 1970‑ig.

38 – HL L 94., 19. o.

39 – E forrásokat „hagyományos”, illetve „tulajdonképpeni” saját forrásként jelölik meg, mivel keletkezésük kizárólag a közösségi politikáktól függ, és nem az államok szándékától.

40 – Amelyet 1984. június 25‑én és 26‑án tartottak.

41 – HL L 128., 15. o.

42 – A Tanács fontainebleau‑i ülésén használt általános megfogalmazás ellenére, amely ezen intézkedés címzettjeként az összes szorult költségvetési helyzetű tagállamot jelölte meg.

43 – E korrekcióról szintén rendelkezik az Európai Közösségek saját forrásainak rendszeréről szóló, 2007. június 7‑i 2007/436/EK, Euratom tanácsi határozat (HL L 163., 179. o.) – a saját forrásokról szóló hatodik határozat – 4. cikke.

44 – E szabályozás a 43. lábjegyzetben hivatkozott 2007/436 határozat 5. cikkében található.

45 – 2002 óta bruttó nemzeti jövedelemként (GNI) jelölik meg.

46 – A GNI‑n alapuló saját forrásokat a piaci árakon számított bruttó nemzeti jövedelmek összegére évente megállapított kulcs alkalmazásával számítják; ezeknek nagy jelentőségük van, mivel megállapítják a felső határt a hozzáadottértékadó-alapon, az Egyesült Királyságnak fizetett visszatérítéssel kapcsolatos költségek megosztását és az összes bevétel felső határát a pénzügyi terv szerint. A hatályos határozat a saját források felső határát a tagállamok piaci árakon számított teljes GNI‑jének 1,24%‑ában, a kötelezettségvállalási előirányzatok felső határát pedig a tagállamok teljes GNI‑jének 1,31%‑ában határozza meg.

47 – A 2007/436 határozat 2. cikkének (3) bekezdése.

48 – HL L 253., 42. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 200. o.

49 – Így érthetővé válik a vámok legitim védelmi eszközként való elismerése egy állítólagos mélyen liberális nemzetközi ihlettel szemben, amint Berr, J. és Trémeau, H. a Le Droit Douanier: Communautaire et national című művében (7. kiadás, Economica, 2006., 3. o.) kifejti.

50 – A C‑376/03. sz. D-ügyre vonatkozó 2004. október 26‑i indítványomban (2005. július 5‑én hozott ítélet [EBHT 2005., I‑5821. o.]) emlékeztetek arra, hogy a Közösségen belüli vámunió létrehozása közös külső vám kialakítását, az áruk szabad mozgása pedig a közvetett adók harmonizációját tette szükségessé. Ezen felül a személyek és a tőke szabad mozgásának megkönnyítése érdekében a közvetlen adók közelítése mellett állok ki.

51 – A 7. cikk (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik: „Egy adott évet követő harmadik év december 31. után semmilyen további helyesbítést nem lehet tenni az (1) bekezdésben említett éves összesítőn, kivéve azon pontokat, amelyeket vagy a Bizottság, vagy az érintett tagállam ezen időpont előtt bejelentett.”

52 – Ahogy az a C‑387/05. sz. ügyben Olaszország esetében történt.

53 – A görög kormány ellenkérelmének 10. és 11. pontjában szereplő megfontolások meggondolandók a „vámjogi jogsértés” és a „pénzügyi vétség” fogalmak használata ellenére, ami szakszerűtlen, mivel itt nem valamely szankció megítéléséről van szó, hanem csak egy kötelezettségszegés megállapításáról.

54 – A megkülönböztetés láthatóvá válik Stix-Hackl főtanácsnok C‑377/03. sz., Bizottság kontra Belgium ügyre vonatkozó 2006. január 26‑i indítványában, amely ügyben a Bíróság a 2006. október 5‑én hozott ítéletével (EBHT 2006., I‑9733. o.) határozott, mivel e megkülönböztetésből kiindulva tisztázza, hogy „a Bizottság kifogásai a kereseti kérelem szerint a saját forrásokról szóló rendelet megsértésére korlátozódnak”, így a Bíróságnak itt nem kell külön állást foglalnia a vámjogszabályok megsértéséről.

55 – A C‑276/97. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben hozott ítélet (EBHT 2000., I‑6251. o.).

56 – Stix-Hackl főtanácsnok szavaival a már hivatkozott indítványban.

57 – Később állást foglalok az EK 296. cikk szempontjából az alperes államok által előadott igazolásokkal kapcsolatban.

58 – HL L 256., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 2. kötet, 382. o.

59 – E határozott csökkenő tendenciát Lamassoure, A., az Európai Parlament költségvetési bizottságának 1. sz. munkadokumentuma az Európai Közösségek saját forrásairól – a Közösségek saját forrásainak történetéről (2005., 6. o.) című jelentése mutatja be.

60 – De lege ferenda Jordán, J. M., „Por una reforma del sistema de financiación de la Unión europea” című művében (Quaderns de Políticia Económica, Revista electrónica, 2ª época, 2. kötet, 2003. január–március, 13. o.) a GNI‑alapú forrásoknak a nemzeti adókból, különösen a jövedelemadóból való részesedéssel történő pótlása mellett emel szót, hogy így tegyék szabaddá az utat az Európai Unió és a polgárok közötti közvetlen kapcsolat számára, amelyet az adójogi föderalizmus egy eleme dinamizálna, amelynek alapján minden európai a saját, és nem az országának a jövedelme szerint teljesítené a hozzájárulását.

61 – Németország esetében egy 10 803 000 eurós befizetést már az írásbeli eljárásban megállapítottak, más államok, mint Finnország és Svédország ilyen befizetéseket a tárgyaláson jeleztek.

62 – A főkövetelés tekintetében, a késedelmi kamatra kifejtett hatásuk sérelme nélkül.

63 – A Bíróság C‑19/05. sz., Bizottság kontra Dánia ügyben 2007. október 18‑án hozott ítélete (EBHT 2007., I‑8597. o.).

64 – A Bíróság C‑96/89. sz., Bizottság kontra Hollandia ügyben 1991. május 16‑án hozott ítéletének (EBHT 1991., I‑2461. o.) 37. pontja; C‑348/97. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2000. június 15‑én hozott ítéletének (EBHT 2000., I‑4429. o.) 64. pontja; C‑392/02. sz., Bizottság kontra Dánia ügyben 2005. november 15‑én hozott ítéletének (EBHT 2005., I‑9811. o.) 60. pontja és C‑546/03. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügyben 2006. február 23‑án hozott ítéletének (az EBHT‑ban nem tették közzé) 28. pontja.

65 – Ez az érv világosan kifejezésre jut Geelhoed főtanácsnok C‑392/02. sz., Bizottság kontra Dánia ügyre vonatkozó 2005. március 10‑i indítványában, amely ügyben a Bíróság 2005. november 15‑én hozott ítéletet.

66 – Az előző lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Dánia ügyben hozott ítélet ellenben – jóllehet helyt ad a kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetnek – nem az EK 10. cikk megsértéséből indul ki, ami mellett Geelhoed főtanácsnok szót emelt.

67 – A gondolatmenet a viszonválaszában ismerhető fel.

68 – Amely nem minden alperes államot érint, amire a dán meghatalmazott utalt a tárgyaláson, kijelentve, hogy Dánia ebben nem érintett.

69 – A dán kormány javasolta a pert megelőző eljárásban, és a tárgyaláson Portugália kormányának képviselője fejtette ki az Európai Közösségek jogalap nélküli gazdagodása alapján.

70 – A Tanács 255/58 határozatában történő rögzítést követően nem módosították, és nem is hirdették ki, bár Staes európai parlamenti képviselő (Verts/ALE) 2001. május 3‑i E‑1323/2001 sz. írásbeli kérdése (HL C 364 E, 85. o.) alapján a Bizottság közreadta azt.

71 – A Svédország által előadottak azon fegyverekre összpontosítanak, amelyekre a Bizottság a válaszában utal, anélkül hogy a svéd képviselő ennek ellentmondott volna, ugyanis elutasítás helyett a viszonválaszban még csak nem is érinti a kérdést, és csak a hadianyagokra hivatkozik. A C‑387/05. sz. ügyben Olaszország az érveit hasonlóan csekély mértékben alapozza az EK 296. cikk (1) bekezdésének a) pontjára, bár idézi azt.

72 – Csupán a kettős felhasználású termékekre vonatkozó rész tekintetében, a fegyverek tekintetében azonban nem.

73 – Specifikus alkalmazása attól függ, hogy az összes olyan feltétel teljesül‑e, amelyet a továbbiakban vizsgálok.

74 – Ez a gondolat jut kifejeződésre Mazák főtanácsnok C‑337/05. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyre vonatkozó 2007. július 10‑i indítványának 58–68. pontjában és a Bíróság ugyanezen ügyben 2008. április 8‑án hozott ítéletének (EBHT 2008., I‑2173. o.) 47–49. pontjában is, amelyek az EK 296. cikk (1) bekezdése b) pontjának alkalmazását elutasítják a helikopterek vásárlásáról szóló meghatározott szerződéseknek a közbeszerzési eljárás megkerülésével történő közvetlen odaítélése esetében. Lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑157/06. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2008. október 2‑án hozott ítéletének (EBHT 2008., I‑7313. o.) 24–28. pontját.

75 – A saját forrásokról szóló rendelkezések.

76 – Minden demagógia nélkül felteszem a kérdést, hogy abban az esetben, ha egyetértenénk a tagállamok érvelésével, ugyanilyen lendülettel ásnánk‑e alá az alapvető közösségi szabadságokat, sőt az alapjogokat is.

77 – Gyakorlatilag egyhangúlag.

78 – Csatlakozom Garrido Cuenca, N., in „El episodio judicial de la desclasificación de los papeles del CESID. Las sentencias del Tribunal Supremo de 4 de abril de 1997 – Paradojas y paralogismos de un conflicto entre la función de gobierno y el derecho a la tutela judicial efectiva”, Revista de Administración Pública, 143. sz., 1997. május-augusztus, megállapításához, amely szerint „[...] nem lehet egyszerűen kimondani azt, hogy egy bizonyos anyag kormány általi titkossá minősítése azt jelenti, hogy teljes mértékben mentesül minden felülvizsgálat alól. Éppen ellenkezőleg, a jogalkotó úgy vélte, hogy egy másik, közhatalmat gyakorló, az alkotmányban e felülvizsgálati jogkörrel kifejezetten felruházott szerv hozzáférését szükségszerűen biztosítani kell [...]”; jogrendenként eltérően ez lehet a parlament és a bíróságok, de esetenként nem is szabályozzák e feladatok elosztását.

79 – Ezt a jogi valóság tisztán nemzeti nézőpontjára értem, hiszen közösségi szinten a hatáskör és a szubszidiaritás elvét kell mérlegre tenni.

80 – De Lucas, J., „Secretos de Estado”, Derechos y libertades, Revista del Instituto Bartolomé de las Casas, 57. o.

81 – Amint az a keresetekből kitűnik, egyes államok a vám beszedésében a legérzékenyebb érdekeiket hátrányosan befolyásoló kihívást látnak, míg mások ártalmatlan formalitásnak tekintik azt.

82 – A 222/84. sz. Johnston-ügyben 1986. május 15‑én hozott ítélet (EBHT 1986., 1651. o.).

83 – Az EK 30., az EK 39., az EK 46., az EK 58., az EK 64., az EK 296. és az EK 297. cikkben.

84 – A C‑186/01. sz. Dory-ügyben 2003. március 11‑én hozott ítélet (EBHT 2003., I‑2479. o.) 31. pontja; a fent hivatkozott Johnston-ügyben 1986. május 15‑én hozott ítélet 26. pontja; a C‑273/97. sz. Sirdar-ügyben 1999. október 26‑án hozott ítélet (EBHT 1999., I‑7403. o.) 16. pontja és a C‑285/98. sz. Kreil-ügyben 2000. január 11‑én hozott ítélet (EBHT 2000.‑ I‑69. o.) 16. pontja.

85 – A fent hivatkozott Sirdar-ügyben, a Kreil-ügyben és a Dory-ügyben hozott ítéletek; részletesen kidolgozva az EK‑Szerződés 296. cikkének a védelmi beszerzések területén történő alkalmazásáról szóló értelmező közleményben (SEC[2006] 1554) (SEC[2006] 1555).

86 – Cosmas főtanácsnok a C‑423/98. sz. Albore-ügyre vonatkozó 2000. március 23‑i indítványában, amelyet a Bíróság 2000. július 13‑án hozott ítélete (EBHT 2000., I‑5965. o.) követett, utal arra a kockázatra, hogy az ezen érdekekre való rendszeres hivatkozás súlyos károkat okoz a Szerződésnek, valamint zavart okoz azon eszközök működésében, amelyek az EK 296. cikken alapuló nemzeti intézkedések közösségi joggal való összeegyeztethetőségének vizsgálatát szolgálják.

87 – Az „acte de gouvernement” elmélete mélyen gyökerező változáson ment keresztül, amikor a Conseil d'État (Franciaország) az 1875. február 19‑i Prince Napoléon ügyben hozott ítéletének 155. pontjában politikai indíttatásból szakított azzal a gondolkodásmóddal, amelyet korábbi határozataiban képviselt (CE, 1822. május 1., Laffitte, valamint CE, 1867. május 9., Duc d’Aumale) annak érdekében, hogy megalapozza a hatóságok bizonyos tevékenységeivel kapcsolatos döntések meghozatalára vonatkozó hiányzó hatáskörét.

88 – Miguel de Unamuno Niebla című művében a főszereplő, Agustín kihívja maga ellen a sorsot, és még az író ellen is fellázad, akivel a regényben híres párbeszédet folytat, amelyben arra kéri, hogy ne ölje meg az alakját. Az államokat nyilvánvalóan nem fenyegeti ez a veszély, még akkor sem, ha nem elégednek meg a jelen jogviták kimenetelével, mert éppen a Közösségek több mint 50 éves történetét író államok azok, akik ma elutasítóan állnak szemben a jogegység céljával, vélhetően azért, mert úgy érzik, áldozatot kell hozniuk.

89 – Olaszország a C‑239/06. sz. ügyben kifejezetten ezt a kirívó álláspontot foglalja el, és úgy véli, hogy semmiképpen sem terheli bizonyítási kötelezettség.

90 – A magyar nyelvi változat szerint.

91 – A 199/85. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 1987. március 10‑én hozott ítélet (EBHT 1987., 1039. o.); a C‑367/89. sz., Richardt és „Les Accessoires Scientifiques” ügyben 1991. október 4‑én hozott ítélet (EBHT 1991., I‑4621. o.); a fent hivatkozott Bizottság kontra Spanyolország ügyben 1999. szeptember 16‑án hozott ítélet és a C‑394/02. sz., Bizottság kontra Görögország ügyben 2005. június 2‑án hozott ítélet (EBHT 2005., I‑4713. o.).

92 – Lásd fent.

93 – Erre nem rendelkezik hatáskörrel, és a jogvita lényegét sem e kérdés képezi; ettől függetlenül terjedelmes jogi szakirodalom létezik ezzel kapcsolatban: Wiggings, J. R., in Freedom of Secrecy, New York, Oxford University Press, 1964.; Revenga Sanchez, M., „Razonamiento Judicial, Seguridad Nacional y Secreto de Estado”, Revista española de Derecho Constitucional, 18. évfolyam, 53. sz., 1998. május-augusztus és a fent hivatkozott De Lucas, J., 35–62. o.

94 – Amelyek természetes kifejeződése a belső piac és a vámrendszer.

95 – A C‑54/99. sz. Église de scientologie ügyben 2000. március 14‑én hozott ítélet (EBHT 2000., I‑1335. o.) 17. pontja.

96 – A C‑322/01. sz. Deutscher Apothekerverband ügyben 2003. december 11‑én hozott ítéletben (EBHT 2003., I‑14887. o.) a Bíróság kategorikusan elutasította, hogy tisztán gazdasági okok igazolhatják az áruk szabad mozgása alapvető elvének korlátozását.

97 – A C‑409/05. sz. ügyben benyújtott keresetlevél 31. pontja.

98 – A C‑461/05. sz. ügy.

99 – A C‑239/06. sz. ügy.

100 – A 22. pont vége.

101 – 23. pont.

102 – Például Dánia a C‑461/05. sz. ügyben vagy Finnország a C‑239/06. sz., Olaszország elleni ügyben benyújtott beavatkozási beadványában.

103 – Például Németország öndicsérete a saját eljárásában (C‑372/05. sz. ügy).

104 – A Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2005. április 13‑i 648/2005/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 117., 13. o.) 1. cikkének (4) bekezdésével módosított szöveg.

105 – Az ezen ügyeken végighúzódó katonai nyelven az alperes tagállamok „ágyúval akarnak verebekre lőni”.

106 – A Bíróság 352/85. sz. Bond van Adverteerders ügyben 1988. április 26‑án hozott ítélete (EBHT 1988., 2085. o.), amelyet Cosmas főtanácsnok a fent hivatkozott Albore ügyre vonatkozó 2000. március 23‑i indítványában idéz.

107 – A fent hivatkozott C‑337/05. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyre vonatkozó indítvány 62. pontja és az ugyanezen ügyben hozott ítélet 53. pontja ebben az értelemben utasítja el mint aránytalant Olaszország azon döntését, hogy a bizalmas információk kikerülésének megelőzése érdekében a közbeszerzési szabályokat figyelmen kívül hagyva közvetlenül ítélt oda számos szerződést.

108 – A 7. cikk (1) bekezdése értelmében „[m]inden tagállam köteles tájékoztatni a Bizottságot e rendelet igazgatási végrehajtásáról, annak hatálybalépését követő hat hónapon belül”. A tagállamoknak ezen kívül minden naptári évet követő három hónapon belül információt kell szolgáltatniuk az e rendelet előírásai alapján kiállított tanúsítványok teljes számáról, valamint a behozott termékek összértékéről és bruttó tömegéről.

109 – Ezekkel a tanúsítványokkal a jogi háttér bemutatásánál foglalkoztam.

110 – A tagállamok hallgatnak ezzel kapcsolatban, bár a rendeletben kifejezésre jut egyfajta aggodalom, hiszen a (6) preambulumbekezdés arról szól, hogy „szabályokat szükséges megállapítani, amelyek szerint a tagállamok információt nyújtanak a kiállított tanúsítványok mennyiségéről, értékéről és számáról, valamint az e rendelet végrehajtására vonatkozó eljárásokról”.

111 – Egyébként ezeket az adatokat nem tartom veszélyeztetettnek.

112 – Az 1150/2000 rendelet 6. cikke (4) bekezdésének a) pontja.

113 – A Közösségek saját forrásainak rendszere keretében a tagállamok által a Bizottsághoz eljuttatandó egyes információk továbbítására vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 1997. március 20‑i 97/245/EK, Euratom bizottsági határozat (HL L 97., 12. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 1. kötet, 399. o.).

114 – Például a Bizottság utólagos vizsgálata esetén.

115 – Finnország a C‑284/05. sz. ügyben kifejti, hogy néhány esetben olyan alkatrészekről van szó, amelyeket később kell összeszerelni.

116 – A C‑372/05. sz., Bizottság kontra Németország ügyben benyújtott válaszának 58. pontja.

117 – A Finnország ellen indított eljárásban (C‑284/05. sz. ügy) benyújtott válasz 26. pontjában.

118 – A rendelkezés további mérlegelést biztosít a nemzeti hatóságoknak: „Ha a Közösség vámjogszabályai semmilyen szabályt nem állapítanak meg erre vonatkozóan, a tagállamok határozzák meg a területükön elhelyezkedő különböző vámhivatalok illetékességét, figyelembe véve, adott esetben, az áru természetét és a vámeljárás jellegét”.

119 – Természetesen a bizalmát élvező személyt, például egy katonai bírót.

120 – A Közösségek saját forrásainak ellenőrzését és vizsgálatát a Bizottság felhatalmazásával ellátó megbízottak jogkörének és kötelezettségeinek meghatározásáról szóló, 1999. május 10‑i tanácsi rendelet (HL L 126., 9. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 88. o.).

121 – A Bíróság C–408/97. sz., Bizottság kontra Hollandia ügyben 2000. szeptember 12‑én hozott ítélete (EBHT 2000., I‑6417. o.).

122 – Ez következik többek között a Bíróság C–10/00. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2002. március 7‑én hozott ítéletéből (EBHT 2002., I‑2357. o.).

123 – Például a finn kormány.

124 – Eladók, vevők vagy egyszerű közvetítők.

125 – Finnország C‑284/05. sz. ügyben benyújtott viszonválaszának 30–32. pontja szerint a vállalkozásokra vonatkozó titoktartási kötelezettséget körültekintően alkalmazzák, mindenekelőtt az üzlethelyiségeik és az alkalmazottaik megbízhatósága tekintetében.

126 – A tárgyaláson nem kaptam megnyugtató magyarázatot Görögországtól arra vonatkozóan, hogy a vámfizetés hogyan befolyásolja hátrányosan a csupán a repülőgépek karbantartására irányuló programot, tekintettel arra, hogy az ellenőrzéseket (nem a pótalkatrészekre utalok) mint tiszta szolgáltatásokat e vámok nem terhelik.

127 – EK 346. cikként ismét felbukkan az Európai Unió működéséről szóló szerződés egységes szerkezetbe foglalt változatában (HL 2008. C 115., 1. o.) a Lisszabonban 2007. december 13‑án aláírt szerződés szerinti formájában.

128 – Trombetta, S., „La protection des intérêts nationaux de la défense quand la défense devient européenne”, Revue du Marché commun et de l´Union européenne, 490. sz., 2005. július‑augusztus, 442–443. o. Az EK 296. cikkhez további monografikus tanulmányok találhatóak Bratanova, E., Legal Limits of National Defense Privilege in the European Union, Overview of the recent European Court of Justice judgement on Art. 296 European Community Treaty and the new role of the Commission in armaments: A step towards a single market in armaments?, Bonn International center for conversion, BICC paper 34, 2004.; Eikenberg, K., „Article 296 (ex‑223) EC and external trade in strategic goods”, European Law Review, 25. kötet, 2. sz., 2005. április; valamint Barbe, I., „L’article 223 du traité de Rome: un article controversé”, Droit et défense, Revue générale du droit de la sécurité et de la défénse, 98/1. sz.

129 – Moreiro González, C. J., Las cláusulas de seguridad nacional, Iustel, Madrid, 2007., 39–48. o., néhány érdekes megfontolást vezet be, amikor leírja, mit ért „a kortárs nemzetközi jog nemzetbiztonságának poliszém jellegén”; a fegyverek elterjedésével ugyanis háttérbe szorul a nemzetbiztonság mint az állam megszületésének létfontosságú eleme, és olyan átmenetet jelöl, amely – ezen eredeti jellemző feladása nélkül – lehetővé teszi, hogy más olyan összefüggésekben is meghatározzák, amelyekben erős globalizáció uralkodik.

130 – Információt szolgáltatnak többek között az ENSZ hagyományos fegyverek nyilvántartási rendszere részére , amely ráadásul bemutatja az államok fegyverarzenálját, vagy a védelmi ipar részére .

131 – Garrido Cuenca, N., az idézett helyen, 231. o., utal arra, hogy attól még, hogy valaki a titoktartásra vonatkozó rendelkezések megsértésével nyilvánosságra hozza, az államtitok nem szűnik meg államtitoknak lenni; arra a feltételezésre hajlok, hogy az alperes tagállamok az interneten megtűrik a nyilvánosságot, ugyanis nem bizonyított ennek az ellenkezője. Hivatkozott könyvében ez ellen hozza fel Moreiro González, C. J. (202–203. o.) az Emberi Jogok Európai Bírósága Verening Weekblad Bluf! ügyben 1995. február 9‑én hozott ítéletének 45. pontját, amelyben megerősítik, hogy valamely bizalmas jelentés a későbbi közzététel következtében elveszíti bizalmas jellegét, így „[...] la protection de l’information en tant que secret d’État ne se justifiait plus et la retrait de la circulation [...] n’apparaissait plus nécessaire pour atteindre le but légitime poursuivi [...]”.

132 – Trombetta S, az idézett helyen, 447‑450. o.

133 – Ez, az EK 296. cikk hatályon kívül helyezésénél kevésbé radikális lehetőség szintén akadályokba ütközik, mert bár a Bizottság rendelkezik a kezdeményezés jogával, a végleges döntést a Tanács hozza meg, miközben nem szabad megfeledkezni a tagállamok esetleges vétójogáról sem.

134 – Különösen az európai biztonsági és védelmi politika (EBVP).

135 – A 2004. július 12‑i 2004/551/KKBP tanácsi együttes fellépésből (HL L 245., 17. o.) kiindulva, az Unió minden tagállama részt vesz benne Dánia kivételével, és feladatai közé tartozik mindenekelőtt az európai fegyverkezési együttműködés fejlesztése és támogatása, a Tanács és a tagállamok támogatása az Unió védelmi képességének javításában a válságkezelés területén, valamint az európai biztonsági és védelmi politika támogatása.

136 – Az Európai Unió működéséről szóló szerződés egységes szerkezetbe foglalt változata 2. cikkének (4) bekezdése.

137 – Az Európai Unió működéséről szóló szerződés egységes szerkezetbe foglalt változatának 222. cikke.

138 – Az Európai Unió területén a kettős felhasználású termékek és technológia kivitelére vonatkozó közösségi ellenőrzési rendszer kialakításáról szóló, 2000. június 22‑i 1334/2000/EK tanácsi rendelet (HL L 159., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 10. kötet, 3. o.); a fegyverkereskedelem ellenőrzéséről szóló, 2003. június 23‑i 2003/468/KKBP tanácsi együttes fellépés (HL L 156., 79. o.; magyar nyelvű különkiadás 18. fejezet, 2. kötet, 133. o.) és az egyes, a halálbüntetés, a kínzás vagy más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés során alkalmazható áruk kereskedelméről szóló, 2005. június 27‑i 1236/2005/EK tanácsi rendelet (HL L 200. 1. o.); valamint nem kötelező érvényű jogi eszközként, soft law‑ként az 1998. június 8‑án elfogadott, az Európai Unió fegyverkereskedelemről szóló magatartási kódexe.

139 – A Spanyolországban a kilencvenes évek közepén különböző szervezetek, mint az Amnesty International, az Intermón Oxfam vagy a Greenpeace által folytatott kampány hatásos jelszava a „Hay secretos que matan” („Vannak titkok, amelyek ölnek”) volt.

140 – A saját források megfelelő beszedésének felügyelete.

141 – A hatályára vonatkozó néhány részletes kommentár Stoffel Vallotton N., „Las relaciones entre el derecho internacional y el derecho comunitario en el marco del artículo 307 CE: convenios de Estados miembros con terceros Estados anteriores a su adhesión a la UE: nuevas consideraciones sobre su limitada primacía”, in Revista de Derecho Comunitario Europeo, 22. sz., Madrid, 2005. szeptember-december, 843–890. o.

142 – A C‑216/01. sz. Budĕjovický Budvar ügyben 2003. november 18‑án hozott ítélet (EBHT 2003., I‑13617. o.).

143 – A 10/61. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 1962. február 27‑én hozott ítéletben (EBHT 1962., 1. o.).

144 – Olyan megállapodások, amelyek kelte nem ismert, ami megakadályozza az EK 307. cikk alkalmazását, amely az alkalmazás feltételeként előírja, hogy azokat az államnak a Közösséghez való csatlakozását megelőzően kellett megkötni.

145 – A Bíróság 74/74. sz. CNTA‑ügyben 1975. május 14‑én hozott ítélete (EBHT 1975., 533. o.).

146 – Zielinski, A., „La stabilité du droit, élément essentiel de l’État de droit”, in VV.AA., L’État de droit et la securité juridique, Institut de Sciences Juridiques, CNRS, Párizs-Varsó, 1996., 83. és azt követő oldalak.

147 – Sharpston, E., „Legitimate Expectations and Economic Reality”, in European Law Review, 1990., 103. o.

148 – Ezen ítélkezési gyakorlat szisztematikus elemzéséhez Papadopoulou, R. E., Principes généraux du droit et droit communautaire (origines et concrétisation), Brüsszel, 1996.

149 – A Bíróság 84/78. sz. Tomadini-ügyben 1979. május 16‑án hozott ítélete (EBHT 1979., 1801. o.) és a 112/80 sz. Dürbeck-ügyben 1981. május 5‑én hozott ítélete (EBHT 1981., 1095. o.).

150 – Puissochet J. P., „Vous avez dit confiance légitime?”, in L’État de Droit (Mélanges en l’honneur de Guy Braibant), Dalloz, Párizs, 1996., 585. o.

151 – Ezen ítélkezési gyakorlat kezdetei a 111/63. sz. Lemmerz-Werke-ügyben 1965. július 13‑án hozott ítéletre (EBHT 1965., 835. o.) és a 81/72. sz., Bizottság kontra Tanács ügyben 1973. június 5‑én hozott ítéletre (EBHT 1973. 575. o.) nyúlnak vissza.

152 – García de Enterría E., „El principio de protección de la confianza legítima como supuesto título justificativo”, in Revista de Administración Pública, 159. sz., 2002. szeptember-december, 178. o., kommentálja a spanyol alkotmánybíróság ezen elvhez kapcsolódó ítélkezési gyakorlatát, amely elvet a polgárok azon ésszerűen indokolt elvárására alapozza, hogy az államhatalom a jogot meghatározott módon alkalmazza.

153 – A Bíróság C‑13/92–C‑16/92. sz., Driessen és társai egyesített ügyekben 1993. október 5‑én hozott ítélete (EBHT 1993., 4751. o.).

154 – Az egyéb érdekek figyelembevétele elmaradhat, ahogyan ez a C‑183/95. sz. Affish-ügyben 1997. július 17‑én hozott ítéletből (EBHT 1997., I‑4315. o.) következik.

155 – A Bíróság C‑317/92. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 1994. június 1‑jén hozott ítélete (EBHT 1994., I‑2039. o.); C‑35/96. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 1998. június 18‑án hozott ítélete (EBHT 1998., I‑3851. o.) és C‑333/99. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 2001. február 1‑jén hozott ítélete (EBHT 2001., I‑1025. o.).

156 – A Bíróság C‑368/89. sz. Crispoltoni-ügyben 1991. július 11‑én hozott ítélete (EBHT 1991., I‑3695. o.) és C‑487/01. és C‑7/02. sz., Gemeente Leusden és Holin Groep egyesített ügyekben 2004. április 29‑én hozott ítélete (EBHT 2004., I‑5337. o.).

157 – Ahogyan ezt Németország az ellenkérelem 83. pontjában teszi, amikor a venire contra factum proprium elvének megsértését kifogásolja.

158 – Az állandó képviselők 2002. december 20‑i üléséről a Bizottság főtitkára által kiadott 2002. december 21‑i SI 2002, 1548. sz. dokumentum X. pontja.

159 – Olaszország az időbeli korlátozást arra az időpontra nézve kéri, amikor megkapta a Bizottság levelét, másodlagosan a fent hivatkozott Bizottság kontra Spanyolország ügyben 1999. szeptember 16‑án hozott ítéletet kihirdették; Svédország a tárgyaláson azt kérte, hogy a kötelezettségszegésről szóló keresetről döntő ítéletet a késedelmi kamatok tekintetében ex nunc hatállyal hozzák meg, amihez ellenkérelmében Finnország is csatlakozott.

160 – A C‑204/03. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügyben 2005. október 6‑án hozott ítélet (EBHT 2005., I‑8389. o.) 29. pontja.

Full & Egal Universal Law Academy