EUR-Lex -  62006CC0279 - HU

PAOLO MENGOZZI

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2008. március 13.1(1)

C‑279/06. sz. ügy

CEPSA, Estaciones de Servicio SA

kontra

LV Tobar e Hijos SL

(Az Audiencia Provincial de Madrid [Spanyolország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Verseny – Kartellek – Vállalkozások közötti megállapodások – A Szerződés 85. cikke – Az 1984/83/EGK rendelet 10–13. cikke – 2790/1999/EK rendelet – Üzemanyagtöltőállomás-üzemeltető és olajipari vállalkozás között létrejött kizárólagos beszerzési szerződés – Valódi és álügynökök közötti különbségtétel– Mentesség”

I –    Bevezetés

1.        Az Audiencia Provincial de Madrid (Spanyolország) a 2006. június 16‑i határozatával a Szerződés 85.cikke (3) bekezdésének (jelenleg EK 81. cikk (1) bekezdése) kizárólagos beszerzési megállapodások csoportjaira való alkalmazásáról szóló, 1983. június 22‑i 1984/83/EGK bizottsági rendelet(2) 10–13. cikkének értelmezésére vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztett a Bíróság elé.

2.        E kérelmet a CEPSA, Estaciones de Servicio SA (a továbbiakban: CEPSA), azaz az alapügy felperese, valamint az LV Tobar e Hijos SL (a továbbiakban: Tobar), azaz az alapügy alperese között folyamatban lévő jogvita keretében nyújtották be, melynek tárgya az említett két társaság között létrejött kizárólagos beszerzési szerződés teljesítésének a Tobar általi elmulasztása.

II – Jogi háttér

3.        Az 1984/83 rendelet az EK‑Szerződés 85. cikke (1) bekezdése alkalmazásának hatálya alól kivonja a kizárólagos beszerzési megállapodások és összehangolt magatartások egyes csoportjait, amelyek főszabály szerint ugyanezen cikk (3) bekezdésében felsorolt feltételeknek eleget tesznek, azon indokkal, hogy e megállapodások vagy magatartások általában hozzájárulnak az áruk forgalmazásának javításához.

4.        A szóban forgó rendelet 3. cikkének d) pontja értelmében ez a mentesség nem alkalmazandó akkor, ha a megállapodást határozatlan időre vagy öt évet meghaladó időre kötötték.

5.        Az 1984/83 rendelet a 10–13. cikkében különleges rendelkezéseket tartalmaz a töltőállomásokra vonatkozó megállapodásokra.

6.        A szóban forgó rendelet 10. cikke értelmében:

„A Szerződés 85. cikkének (3) bekezdése alapján és e rendelet 11–13. cikkének rendelkezéseire is figyelemmel a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése nem alkalmazható olyan megállapodásokra, amelyekben csupán két vállalkozás vesz részt, és amelyekben az egyik fél, a viszonteladó arra vállal kötelezettséget a másik fél, a szállító felé, hogy különleges gazdasági vagy pénzügyi előnyök juttatása ellenében a megállapodásban megjelölt töltőállomáson történő viszonteladás céljából csupán az utóbbitól, annak kapcsolt vállalkozásától, vagy termékeinek forgalmazásával megbízott harmadik vállalkozástól vásárolja a megállapodásban meghatározott, kőolajalapú és más gépjármű‑üzemanyagokat, valamint a kőolaj alapú tüzelőanyagokat.”

7.        A rendelet 11. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A 10. cikkben meghatározott kötelezettségen felül a viszonteladó részére nem írható elő más versenykorlátozás, mint

a)      a megállapodásban megjelölt töltőállomáson harmadik vállalkozások által szállított gépjármű‑üzemanyag vagy tüzelőanyag viszonteladásának tilalma;

b)      a megállapodásban megjelölt töltőállomáson harmadik vállalkozások által kínált kenőanyagok, illetve kapcsolódó kőolajtermékek használatának tilalma, amennyiben a szállító vagy annak kapcsolt vállalkozása olajcserélő felszerelést vagy egyéb gépjárműkenő berendezést bocsátott a viszonteladó rendelkezésére vagy finanszírozott részére;

c)      a harmadik vállalkozások által szállított termékeket a töltőállomáson belül és kívül csupán olyan arányban lehet reklámozni, amilyen arányt e termékek a töltőállomás forgalmában képeznek;

d)      az a kötelezettség, hogy a tulajdonában álló vagy a szállító, illetve annak kapcsolt vállalkozása által finanszírozott, a kőolajtermékek tárolására, illetve forgalmazására szolgáló berendezések ellenőrzését a szállító vagy a szállító által megjelölt vállalkozás részére kell fenntartania.”

8.        Az 1984/83 rendelet 12. cikke azon kikötéseket és szerződéses kötelezettségvállalásokat sorolja fel, amelyek a rendelet 10. cikkének alkalmazását kizárják, ezek között azt a kikötést, hogy a szerződést nem lehet határozatlan időre vagy tíz évet meghaladó időtartamra megkötni.

9.        Ugyanezen rendelet 13. cikke a 2. cikk (1) és (3) bekezdésének, továbbá a 3. cikk a) és b) pontjának, valamint 4. és 5. cikkének analógia útján való alkalmazását írja elő a töltőállomás‑megállapodások tekintetében.

10.      Ezen rendelet (13) preambulumbekezdése kimondja, hogy:

„mivel a [...] megállapodásoknak általában az a jellemzőjük, hogy egyrészt a szállító a viszonteladó számára jelentős gazdasági és pénzügyi előnyöket biztosít, azáltal hogy a részére „a-fonds-perdu” [visszafizetési kötelezettség nélküli] hozzájárulást nyújt, előnyös feltételekkel kölcsönt nyújt vagy közvetít, telket vagy helyiségeket biztosít [...] az üzemanyagtöltő állomás üzemeltetéséhez, rendelkezésre bocsátja a technikai berendezést vagy más felszereléseket, és egyéb befektetéseket eszközöl a viszonteladó javára, illetve másrészt az a jellemzőjük, hogy a viszonteladó a szállítóval szemben hosszú távú kizárólagos vásárlásra irányuló kötelezettséget vállal, általában versenytilalmi kikötés mellett.”

11.      Az 1984/83 rendeletet a Szerződés 81. cikke (3) bekezdésének a vertikális megállapodások és összehangolt magatartások csoportjaira történő alkalmazásáról szóló, 1999. december 22‑i 2790/1999/EK bizottsági rendelet helyezte hatályon kívül (3), amely 2000. január 1‑jén lépett hatályba.

12.      A 2790/1999 rendelet 4. cikkének a) pontja kimondja, hogy az EK 81. cikk (1) bekezdésében megállapított tilalmat nem lehet alkalmazni azokra a vertikális megállapodásokra, amelyeknek célja, közvetlenül vagy közvetve, önmagukban vagy más, a felek irányítása alatt álló tényezőkkel együtt, „a vevő azon képességének korlátozása, hogy saját eladási árát megállapítsa, nem sértve azt a lehetőséget, hogy a szállító legnagyobb eladási árat állapítson meg vagy eladási árat javasoljon, feltéve hogy azok a felek bármelyike részéről történő nyomásgyakorlás vagy ösztönzés eredményeként nem vezetnek rögzített vagy minimális eladási árhoz”.

13.      A szóban forgó rendelet 5. cikke értelmében a 2. cikkben előírt mentességet nem lehet alkalmazni olyan közvetlen vagy közvetett versenytilalmi kötelezettségre, amely határozatlan időre vagy öt évet meghaladó időtartamra szól. Az a versenytilalmi kötelezettség, amely öt év után hallgatólagosan megújítható, határozatlan időtartamra kötöttnek tekintendő.

14.      A 2790/1999 rendelet 12. cikke értelmében az EK‑Szerződés 81. cikkének (1) bekezdésében megállapított tilalmat nem lehet alkalmazni a 2000. június 1‑je és 2001. december 31‑e közötti időszakban azokra a 2000. május 31‑én már hatályban lévő megállapodásokra, amelyek nem elégítik ki az e rendeletben előírt mentességi feltételeket, de kielégítik az 1984/83 rendeletben előírt mentességi feltételeket.

III – Az alapjogvita és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

15.      Az alapeljárás felei 1996. február 7‑én „a vállalkozás brandjének használatára, műszaki és kereskedelmi segítségnyújtásra, valamint egy üzemanyagtöltő állomás beszerzéseinek megbízott üzemeltetői rendszer keretében történő ellátására vonatkozó jogot biztosító szerződést” kötöttek.

16.      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kiderül, hogy a CEPSA és a Tobar közötti szerződéses jogviszony lényegében három fajta záradékkal jellemezhető, mégpedig elsőként egy kizárólagos beszerzési záradékkal, amelyet a kérdést előterjesztő bíróság „versenytilalmi záradékként” is nevezett(4), másodsorban a költségek és kárveszélyek viselésének megosztására vonatkozó záradékkal, illetve harmadsorban az üzemanyag és a motorolaj kifizetésére vonatkozó záradékkal.

17.      Ami a kizárólagos beszerzési vagy versenytilalmi záradékot illeti, a Tobar vállalta, hogy tüzelőanyagokat és más üzemanyagokat, valamint kenőanyagokat és más kapcsolódó olajtermékeket kizárólag a CEPSA-tól vásárol abból a célból, hogy e termékeket viszonteladás keretében az üzemanyagtöltő állomásán értékesítse, betartva a szállító által meghatározott fogyasztói árakat, valamint az értékesítés és üzemeltetés általa megszabott feltételeit és módszereit. A szerződést tíz évre kötötték, és az legalább hat hónappal a lejárta előtt kifejezett és írásbeli megállapodással minden alkalommal további öt évre meghosszabbítható. Továbbá a Tobar számára tilos versenyző termékek értékesítése vagy reklámozása, vagy az abban való közreműködés a töltőállomáson, illetve annak közvetlen közelében.

18.      A költségek és kárveszélyek viselésének megosztására vonatkozó záradékot illetően a Tobar elsősorban viseli a kárveszélyt az olajtermékek tekintetében attól a pillanattól kezdve, hogy azt a tartályokban átveszi a szállítótól, beleértve a mennyiségváltozásra vonatkozó kárveszélyt is, és köteles e termékeket olyan körülmények között őrizni, hogy megóvja azokat a megsemmisüléstől vagy állagromlástól. Másodsorban a Tobar felel mind a szállító, mind harmadik felek felé a fenti termékek elvesztéséért, szennyeződéséért vagy az e termékek állagromlását okozó összekeveredéséért, valamint minden ilyen okból eredő kárért(5). Harmadsorban, jóllehet a Tobar nem viseli a CEPSA CARD hitelkártya használatával összefüggésben keletkezett tartozások ki nem elégítésének kárveszélyét, kezességet vállal és felel azon ügyfelekért, akik a közvetítésével csatlakoztak a CEPSA CARD hitelkártya használathoz, valamint akik számára közvetlen hitelt nyújtott. A Tobar finanszírozza a CEPSA hűségkártya-használat költségének kis részét is. Ezzel szemben a CEPSA fedezi az olajtermékek szállításának, valamint a logó töltőállomáson való felszerelésének és karbantartásának költségeit. A CEPSA ugyanakkor a Tobar számára használatba adja az üzemanyagtartályokat és -kutakat, amelyeket a Tobar csak a CEPSA által szállított termékek értékesítésére használhat, és amelyeket a szerződés megszűntekor vissza kell szolgáltatnia a CEPSA részére. A Tobar ugyanakkor köteles a CEPSA számára a technikai felszerelések értékének megfelelő összegre szóló, első felszólításra fizetendő bankgaranciát kiállítani.

19.      Az üzemanyag és a motorolaj kifizetésére vonatkozó záradékot illetően a Tobar az olajtermékek árát az említett termékeknek a töltőállomásra való szállítását követő kilenc napon belül kell megfizetnie, valamint az első szállítás időpontjában köteles bankgaranciát kiállítani és bemutatni tizenöt napi szállításnak megfelelő összegről. A fizetés elmaradása esetén a CEPSA lehívhatja a bankgaranciát, amely azzal a következménnyel jár, hogy a töltőállomás üzemeltetője köteles a szállítmányokat előre kifizetni. Díjazásként a Tobar az egyes töltőállomásokra adott időpontban irányadó jutalékra jogosult. Az eredeti összeget a szerződés határozza meg, amely kimondja, hogy a kifizetendő jutalékok összege nem lehet alacsonyabb, mint a jelentős piaci részesedéssel rendelkező más gazdasági szereplők által ugyanezen termékekkel összefüggésben, ugyanazon földrajzi területen a töltőállomások számára kifizetett átlagjutalék. A CEPSA részére fizetendő, az üzemanyagtöltő állomásra szállított litermennyiség szerinti összeg számítása úgy történik, hogy le kell vonni a CEPSA által meghatározott, hozzáadottérték-adóval (a továbbiakban: HÉA) növelt fogyasztói árból a jutalék HÉA-val növelt összegét.

20.      2001 novemberében a CEPSA levelet küldött a Tobarnak, amelyben felhatalmazta arra, hogy „a továbbiakban” az olajtermékek eladási árát a CEPSA bevételének csökkentése nélkül csökkentse.

21.      A 2003-as év során a töltőállomás üzemeltetője, miután több levelet küldött a CEPSA-nak, megszüntette a tőle való beszerzést, és elfedte a töltőállomás berendezésein a vállalat logóját.

22.      2004-ben a Tobar keresetet nyújtott be a CEPSA ellen, amelyben kérte a szerződés semmisségének megállapítását tekintettel arra, hogy az sérti a Szerződés 85. cikkét, és jogellenes célra irányul, mivel az abban foglaltak értelmében az olajtermékek eladási árát kizárólag a CEPSA rögzíti. A Tobar ezenfelül kártérítést követelt.

23.      A CEPSA vitatta a kereset megalapozottságát, és ellenkérelmet nyújtott be, amelyben kérte a szerződés teljesítését vagy annak felbontását, amennyiben a teljesítés lehetetlennek bizonyulna, emellett a felmerült kárai megtérítését is kérelmezte mindkét esetre nézve.

24.      2005. július 29‑én a Juzgado de Primera Instancia de Madrid megállapította a vitatott szerződés semmisségét, tekintettel arra, hogy az összeegyeztethetetlen a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdésével, továbbá az 1984/83 rendelettel és a 2790/1999 rendelettel. Az ítélet ellen a CEPSA a kérdést előterjesztő bírósághoz fellebbezést nyújtott be.

25.      Az Audiencia Provincial de Madrid – mivel úgy értékelte, hogy a szerződés megsemmisítése iránti kereset ügyében való határozathozatal érdekében a Szerződés 85. cikke és az 1984/83 rendelet értelmezésére van szükség – úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1)      Elsősorban

a)      A [Szerződés] [85.] cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy annak hatálya alá tartozik egy 1996-ban egy olajtermék-forgalmazó és egy töltőállomás üzemeltetője között létrejött, a szállító brandjének használatára jogot biztosító beszerzési szerződés, amely alapján ez utóbbi köteles kizárólag a szállító által forgalmazott üzemanyagot és motorolajat árusítani a meghatározott időtartam alatt, és nem értékesíthet más forgalmazók által szállított ilyen terméket, amennyiben ez a kötelezettség versenytilalmi kötelezettséget is tartalmaz, habár az ilyen szerződést gazdasági tartalma szerint ügynöki szerződésnek lehet tekinteni?

b)      Amennyiben annak hatálya alá tartozik, részesülhet‑e tilalom alóli mentességben, feltéve hogy teljesíti az 1984/83 rendeletben meghatározott feltételeket, különösen az időtartam tekintetében?

c)      Ebben az esetben a hivatkozott rendelet 10. és 12. cikkében előírt rendelkezések, amelyek lehetővé teszik, hogy a versenytilalmi kötelezettség időtartama az öt évet meghaladja, tekintettel a szállító által a töltőállomás üzemeltetőjének átengedett pénzügyi és gazdasági előnyökre, megkövetelik‑e feltételként azt, hogy a pénzügyi és gazdasági előnyök lényegesek legyenek, vagy elegendő‑e az, hogy azok nem jelentéktelenek? A fenti rendelkezéseket úgy kell‑e értelmezni, hogy a szállító brandjének használatára jogot biztosító beszerzési szerződésben a pénzügyi és gazdasági előnyök átengedése megtörtént azzal, hogy az olajtermékek szállítója fedezi a logónak a töltőállomáson való felszerelése és karbantartása költségeit, illetve üzemanyagtartályokat és -kutakat ad használatba, amelyeket a töltőállomás üzemeltetője nem használhat más szállítók termékeinek értékesítésére a szállító írásbeli engedélye nélkül, és amelyeket az engedélyezett használat megszűntével vissza kell szolgáltatni, továbbá amelyeknek értéke megegyezik a töltőállomás üzemeltetője által nyújtandó első felszólításra fizetendő bankgarancia összegével?

d)      Amennyiben a mentesség nem alkalmazandó, a [Szerződés] [85.] cikkének (2) bekezdésében szabályozott semmisség a szerződés teljes egészére kihat‑e?

2)      Másodsorban

a)      A [Szerződés] [85.] cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az ilyen, a szállító brandjének használatára jogot biztosító beszerzési szerződés, amennyiben előírja, hogy a töltőállomás üzemeltetője köteles a kizárólagos szállító által forgalmazott motorolajokat és üzemanyagokat a szállító által rögzített fogyasztói áron értékesíteni, főszabály szerint ütközik‑e az árrögzítés útján történő versenykorlátozás tilalmával, figyelemmel a szerződés gazdasági tartalmára és különösen a töltőállomás üzemeltetője által viselt kockázatokra, valamint a szerződés tárgyát képező termékek szállításával és eladásának ösztönzésével összefüggésben viselt kiadásokra, figyelembe véve az alábbi vonatkozó rendelkezéseket:

–        A töltőállomás üzemeltetője kötelezettséget vállal arra, hogy kizárólag a szállító által szállított kenőolajokat, más gépjármű-felszerelési termékeket, motorolajokat és üzemanyagokat árusít – betartva a szállító által meghatározott fogyasztói árakat és az értékesítés és üzemeltetés feltételeit és módszereit – 10 évig, amely legalább hat hónappal a lejárta előtt kifejezett és írásbeli megállapodással minden alkalommal további öt évre meghosszabbítható.

–        A töltőállomás üzemeltetője viseli a kárveszélyt – beleértve a mennyiségi változásra vonatkozó kárveszélyt – a motorolajok és üzemanyagok tekintetében attól a pillanattól kezdve, hogy azokat a szállító leszállította a töltőállomáson található tárolótartályokba. Az üzemeltető kötelezettséget vállal arra, hogy a termék átvételét követően azt megfelelő körülmények között tárolja, hogy ne keletkezzen benne veszteség vagy minőségromlás, és adott esetben felelős mind a szállító, mind harmadik fél felé a termékekben keletkező bármely veszteségért, szennyezésért vagy a termékek állagromlását okozó keveredésért, illetve az e termékek által okozott károkért.

–        A töltőállomás üzemeltetője köteles a motorolaj és az üzemanyag árát a szállítónak a töltőállomásra való szállítást követő kilenc napon belül megfizetni, az első szállítás időpontjában köteles bankgaranciát kiállítani tizenöt napi szállításnak megfelelő összegről. Nemfizetés esetén a szállító lehívhatja a bankgaranciát, és a töltőállomás üzemeltetője köteles lesz a szállítmányokat előre kifizetni. A töltőállomás üzemeltetője által a szállító részére fizetendő összeg kiszámítása úgy történik, hogy a szállító által meghatározott, HÉA-val növelt fogyasztói árból le kell vonni a töltőállomás üzemeltetője részére járó „jutalék” HÉA-val növelt összegét. A szállított üzemanyagot a szállítás időpontjától számítva a vételár megfizetésére előírt kilenc napnál átlagosan jóval rövidebb idő alatt értékesíti az alapügy alperese. A szállító havonta a szállított üzemanyag tekintetében a töltőállomáson meghatározott árak változása – emelkedése vagy csökkenése – miatt hol fizetési hátralékot, hol előleget könyvelhet el. A szállítás költségeit a szállító viseli.

–        A töltőállomás üzemeltetője kezességet vállal, és felel azon ügyfelekért, akik a közvetítésével csatlakoztak a szállító vállalkozáscsoportja által létrehozott és működtetett hitelkártya-használathoz, továbbá az üzemeltető a fenti kártyával történő vásárlásokat egy hónappal később számolja fel, finanszírozza e hűségkártya-használat költségének egy kis részét, továbbá viseli azon ügyfelek általi nemfizetés kockázatát, akik az ő révén közvetlen hitelben részesültek.

–        Az olajtermékek szállítója fedezi a logójának a töltőállomáson való felszerelése és karbantartása költségeit, illetve üzemanyagtartályokat és -kutakat ad használatba, amelyeket a töltőállomás üzemeltetője nem használhat más szállítók termékeinek értékesítésére a szállító írásbeli engedélye nélkül, továbbá amelyeknek értéke megegyezik a töltőállomás üzemeltetője által nyújtandó bankgarancia összegével.

b)      Ha ez az eset áll fenn, az 1984/83 rendeletet és különösen annak 10–13. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy annak hatálya alá tartozik egy ilyen jellegű szerződés, és így az EK‑Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése szerinti tilalom nem alkalmazandó, amennyiben a szerződés a rendelet hivatkozott rendelkezéseiben meghatározott feltételeknek megfelel?

c)      Ebben az esetben úgy kell‑e értelmezni a rendelet 11. cikkét, hogy a szerződésben egynél több versenykorlátozás található, mivel a szállítótól való kizárólagos beszerzést előíró versenytilalmi kötelezettségen kívül egy másik szerződéses rendelkezés szerint a szállító határozza meg a fogyasztói árat? A [töltőállomás-üzemeltetőnek] a szállító általi felhatalmazása arra, hogy [az előbbi] 2001 novemberétől a fogyasztói árat a[z említett] szállító bevételének csökkentése nélkül csökkentse, lehetővé teszi‑e azt, hogy a szerződést érvényesnek lehessen tekinteni?”

IV – A Bíróság előtti eljárás

26.      A CEPSA, a Tobar, valamint az Európai Közösségek Bizottsága a Bíróság alapokmányának 23. cikke alapján írásbeli észrevételeket terjesztettek elő. A felek meghallgatására a 2007. június 7‑i tárgyaláson került sor.

V –    Elemzés

27.      A nemzeti bíróság két kérdést tesz fel, amelyek látszólag ellentétes tényállásokból indulnak ki. Az első kérdés, amely négy részre tagolódik (a)–d) pontok), arra az esetre vonatkozik, amikor az alapügyben érintett szerződéses jogviszony a megbízó és a közvetítő között létrejött ügynöki szerződésnek minősíthető(6). A második kérdés, amely három részre tagolódik (a)–c) pontok) arra az esetre vonatkozik, amikor e szerződéses jogviszony két független gazdasági szereplő között kialakult jogviszonynak tekinthető, és lényegében az alapügy tényállás szempontjából a Szerződés 85. cikke és az 1984/83 rendelet értelmezésére irányul(7).

28.      Bár a két kérdést és az egyes pontjaikat egymást követően is meg lehetne válaszolni, mégis egy másik eljárásmódot javasolok, amely ezen kérdéseket az általuk felvetett téma szerint vizsgálja meg. Ily módon elsősorban azt a kérdést kell megvizsgálni, hogy az alapügyben érintetthez hasonló szerződés „vállalkozások közötti megállapodásnak” minősíthető‑e a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése értelmében (az első kérdés a) pontja és a második kérdés a) pontja), másodsorban azt kell mérlegelni, hogy a kérdéseket előterjesztő bíróság által felhozott két esetben alkalmazható-e az 1984/83 rendelet (később a 2790/1999 rendelet) által meghatározott csoportmentesség (az első kérdés b) és c) pontja, valamint a második kérdés b) és c) pontja), illetve harmadsorban arra az esetre nézve, hogy a fent említett csoportmentesség nem alkalmazandó, a szerződés esetleges semmisségének következményeit kell megvizsgálni (az első kérdés d) pontja).

A –    Az alapügyben érintetthez hasonló szerződésnek a Szerződés 85. cikke (1) bekezdése értelmében vett „vállalkozások közötti megállapodásként” való minősítéséről [az első kérdés a) pontja és a második kérdés a) pontja)

29.      Első kérdésének a) pontjával a kérdéseket előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy abban az esetben, ha a vitatott szerződést valódi ügynöki szerződésnek kell tekinteni, egy ilyen szerződés a rá jellemző kizárólagos beszerzési vagy versenytilalmi záradékra tekintettel a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozik‑e. Második kérdésének a) pontjával azt kérdezi, hogy valamely, az alapügyben érintetthez hasonló szerződés, a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozik‑e, különös tekintettel arra, hogy az eladási árat a szállító rögzíti.

30.      Amint azt a Bíróság a Confederación Española de Empresarios de Estaciones de Servicio ügyben már kimondta, az olyan vertikális megállapodások, mint a CEPSA és a töltőállomás‑üzemeltetők között létrejött megállapodások, kizárólag akkor tartoznak a Szerződés 85. cikkének hatálya alá, ha az üzemeltető független gazdasági szereplőnek minősül, és következésképpen a két vállalkozás között megállapodás áll fenn(8). Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a közösségi versenyjogban a vállalkozás fogalma minden gazdasági tevékenységet folytató jogalanyra kiterjed, függetlenül azok jogállásától és finanszírozási módjuktól. Továbbá, gazdasági tevékenységnek minősül minden olyan tevékenység, amely áruk vagy szolgáltatások adott piacon történő kínálatából áll(9).

31.      Ebben a vonatkozásban pontosítani kell, amint arra a kérdéseket előterjesztő bíróság és a Bizottság felhívja a figyelmet, hogy ott, ahol kereskedelmi ügynökök működnek, kétféle piacot kell megkülönböztetni: egyrészt azt, ahol a kereskedelmi ügynökök saját közvetítői szolgáltatásaikat nyújtják lehetséges megbízóik számára, másrészt azt, ahol a megbízó áruját és szolgáltatásait kínálják a lehetséges ügyfeleknek(10).

32.      Az első piacon a kereskedelmi ügynökök főszabály szerint független gazdasági szereplők, és ennek következtében a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése szerint vállalkozásnak minősülnek. A Szerződés 85. cikk alapján kell tehát megítélni az ügynöki szerződés azon kikötéseit, amelyek tiltják, hogy az ügynök a versenytársak megbízásából járjon el (versenytilalmi kikötés)(11).

33.      Ezzel szemben a második piacon, azaz ahol a megbízó áruját és szolgáltatásait kínálják a lehetséges ügyfeleknek, a kereskedelmi ügynök a megbízójától elkülönülő jogi személyisége ellenére elveszíti független gazdasági szereplő minőségét, mivel a kérdéses gazdasági tevékenység pénzügyi és üzleti kockázatait egyáltalán nem viseli, ami megakadályozza a piaci magatartásának önálló meghatározását, hiszen az teljes mértékben a megbízójától függ. Ebben az esetben a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdésében meghatározott tilalom főszabály szerint nem alkalmazható a közvetítő és a megbízó között fennálló jogviszonyokra(12). Ez az ügynök tehát a megbízó vállalkozásába integrált segédszervnek tekintendő.

34.      Úgy tűnik, hogy a Bíróság a fent hivatkozott Confederación Española de Empresarios de Estaciones de Servicio ügyben hozott ítéletben elismerte ezt az ügynök különböző piacokon való működésén alapuló kettős felosztást, a CEPSA és a töltőállomás üzemeltetője között létrejött megállapodások kapcsán, amely a jelen ügyben bizonyos jelentőséget kap(13).

35.      A Bíróság, miután meghatározta azokat a kritériumokat, amelyek alapján értékelhető a pénzügyi és üzleti kockázatoknak a töltőállomások üzemeltetői, valamint az üzemanyag‑szállító között létrejött, az alapeljárás tárgyát képező megállapodásokban alkalmazott tényleges megosztása, szükségesnek tartotta a Szerződés 85. cikke alkalmazhatóságának a meghatározása végett – amelynek kérdését a jelen főtanácsnoki indítványban később vizsgálom meg részletesen – azt hangsúlyozni, hogy a Szerződés 85. cikke nem csupán akkor nem alkalmazandó, ha az üzemeltető semmiféle pénzügyi és üzleti kockázatot nem visel, hanem akkor sem, ha csupán a kockázatok elenyésző részét viseli(14).

36.      Mindazonáltal hozzátette, hogy ilyen esetben „kizárólag a[z üzemeltetővel] szemben a megbízó nevében harmadik személyek részére történő eladás keretében előírt kötelezettségek azok, amelyek nem tartoznak e cikk hatálya alá. Amint azt a Bizottság kiemeli, az ügynöki szerződés rendelkezéseket tartalmazhat az ügynök és megbízója közötti olyan viszonyokra, amelyekre a hivatkozott 85. cikk alkalmazandó, mint például a kizárólagossági és versenytilalmi kikötések. Ezzel kapcsolatban meg kell állapítani, hogy az ilyen viszonyok összefüggéseiben az ügynökök főszabály szerint független gazdasági szereplők, és a hivatkozott kikötések akkor sértik a versenyjog szabályait, ha e rendelkezések az érintett piacon fennálló verseny korlátozásához vezetnek”(15).

37.      Ez a meghatározás azzal a következménnyel jár, hogy amennyiben az ügynök az áruk harmadik személyek számára történő eladásának piacán a pénzügyi és üzleti kockázatok csupán elenyésző részét viseli, akkor nem az ezen ügynök és a megbízó közötti szerződéses jogviszony egésze kerül ki a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének hatálya alól, hanem ezen jogviszonynak kizárólag az ezen piacra vonatkozó szerződési kikötéseken alapuló része.

38.      Az ilyen kikötések csakis akkor tartozhatnak a Szerződés 85. cikkének hatálya alá, ha a kereskedelmi ügynök az áruknak (illetve szolgáltatásoknak) a megbízó nevében harmadik személyek számára történő eladásával kapcsolatban a pénzügyi és üzleti kockázatok legalább egy el nem hanyagolható részét vállalja.

39.      Ezzel szemben a kereskedelmi ügynök és a megbízója között megállapodott versenytilalmi kikötés, amely a közvetítői szolgáltatások piacára vonatkozik, a Szerződés 85. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozik, függetlenül azon pénzügyi és üzleti kockázatoktól, amelyeket a kereskedelmi ügynök esetlegesen az áruknak a megbízó nevében harmadik személyek számára történő értékesítése piacán visel. Ezt a megközelítést látszólag az igazolja, hogy az ilyen kikötés, amely a védjegyek közötti versenyt érinti, az ügynöki szerződésnek nem velejárója.

40.      Az ügynöki szerződés egésze akkor tartozik a Szerződés 85. cikkének hatálya alá, ha az olyan versenytilalmi kikötésen kívül, mint a jelen főtanácsnoki indítvány 17. pontjában említett, olyan kikötéseket is tartalmaz, amelyek által az ügynök az áruknak a megbízó nevében harmadik személyek részére történő eladásával kapcsolatos pénzügyi és üzleti kockázatoknak legalább egy el nem hanyagolható részét viseli. Ezen feltételek mellett a szerződéses jogviszony már nem valódi ügynöki jogviszony.

41.      Ebben a vonatkozásban a kérdéseket előterjesztő bíróság a második kérdésének a) pontjával arra keresi a választ, hogy a CEPSA és a Tobar közötti szerződéses jogviszonynak az ezen kérdésben felsorolt jellemzőire tekintettel a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy azt egy ilyen szerződés sérti, különösen amiatt, hogy az eladási árat a szállító rögzíti.

42.      Bár a CEPSA hevesen vitatja a Tobarral fennálló szerződéses jogviszonyának a kérdéseket előterjesztő bíróság által a második kérdése a) pontjában kifejtett bemutatását és megítélését, az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében azonban az EK 234. cikkben említett eljárás keretében, amely a nemzeti bíróságok és a Bíróság feladatainak világos szétválasztásán alapul, az ügy konkrét tényállásának megítélése az ügyben eljáró és határozathozatalra hivatott nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik(16). Ugyanígy, a Bíróság által értelmezett közösségi szabályoknak adott helyzetekre való alkalmazása is a nemzeti bíróság kizárólagos hatáskörébe, és nem a Bíróság hatáskörébe tartozik(17).

43.      A közösségi és nemzeti bíróságok hatáskörmegosztásának keretén belül azonban a Bíróság feladata, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban meghatározott ténybeli és szabályozási hátteret figyelembe véve, amelybe az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések illeszkednek(18), és ahhoz, hogy hatékony választ tudjon adni a kérdést előterjesztő bíróság kérdésére, meghatározza a pénzügyi és üzleti kockázatoknak az alapeljárás tárgyát képező, a töltőállomások üzemeltetői, valamint az üzemanyag‑szállító között létrejött megállapodásokban meghatározott tényleges megoszlása értékelését lehetővé tevő kritériumokat(19).

44.      Mivel a Bíróság ilyen kritériumokat dolgozott ki a fent hivatkozott Confederación Española de Empresarios de Estaciones de Servicio ügyben hozott ítéletben, és tekintettel arra, hogy ezek a jelen ügyben relevánsak, a következőkben meg kell vizsgálni ezeket.

45.      Ezen ítélet értelmében a nemzeti bíróságnak figyelembe kell vennie egyrészt az áruk forgalmazásával járó kockázatokat, mint például az üzemanyag‑tárolás finanszírozását, másrészt pedig a piacra sajátosan jellemző beruházásokkal járó, vagyis azon kockázatokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a töltőállomás‑üzemeltető harmadik személyekkel tárgyalhasson, illetve megállapodást köthessen(20).

46.      A kockázatok első csoportját illetően a fent hivatkozott Confederación Española de Empresarios de Estaciones de Servicio ügyben hozott ítéletből az is következik, hogy azokat a töltőállomás üzemeltetője valószínűleg akkor viseli – részben vagy egészben –, amikor a szállítótól átvett áruk tulajdonosává válik, de azelőtt, hogy az árut harmadik személyeknek a későbbiekben eladná; amikor közvetetten vagy közvetlenül az áruk forgalmazásával kapcsolatos költségeket – többek között a szállítás költségeit – maga viseli; amikor a saját költségén tartja fenn az árukészletet, illetve amikor viseli az árukban okozott esetleges károkért – mint például veszteségért, minőségi romlásért –, valamint a harmadik személyek részére eladott áruk által okozott károkért való felelősséget, az ügynök mulasztásért való felelősségétől függetlenül(21). Az áruk pénzügyi kockázatának megoszlását, vagyis az üzemanyag árának megfizetését az üzemanyag árának megfizetésére vonatkozó szabályok vagy gyakorlat függvényében kell értékelni abban az esetben, ha az üzemeltető nem tudja az árut eladni, vagy hitelkártyával történt halasztott fizetés esetén(22).

47.      A piacra sajátosan jellemző beruházásokkal járó kockázatokat illetően a Bíróság véleménye szerint ezek a töltőállomás üzemeltetőjére szállnak át, amennyiben az üzemeltető valósítja meg az áruk eladására sajátosan jellemző – többek között a helyiségekkel, vagy a berendezésekkel, például az üzemanyagtartályokkal kapcsolatos – beruházásokat, illetve kötelezettséget vállal arra, hogy a reklámtevékenységekbe befektet(23).

48.      Amint arra már utaltam, ahhoz, hogy a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése alkalmazandó legyen, nem szükséges, hogy az üzemeltető viselje a fent – végeredményben nem kimerítő jelleggel – felsorolt kockázatok összességét, mindaddig, amíg ezeknek egy el nem hanyagolható részét viseli. Ezen ügynök és a megbízó közötti, az áruknak harmadik személyek számára való eladásának piacát érintő szerződéses jogviszony csakis akkor kerül ki a vállalkozások közötti megállapodásoknak a Szerződés 85. cikke (1) bekezdése értelmében vett fogalma alól, ha az üzemeltető egyrészt egyáltalán nem viseli a szállító nevében kialkudott vagy megkötött szerződésekből eredő kockázatokat, illetve másrészt – amint azt a fent hivatkozott Confederación Española de Empresarios de Estaciones de Servicio ügyben hozott ítélet kifejezetten kimondta – ezen kockázatoknak csupán elenyésző részét viseli(24). Ugyanakkor gazdasági szempontból nincs különbség aközött, hogy a kereskedelmi ügynök egyáltalán nem, vagy csak elhanyagolható mértékben viseli a közvetítésével megvalósult ügyletek kockázatát(25).

49.      Az alapügyben az áruk forgalmazásával összefüggő kockázatokat illetően a kérdéseket előterjesztő bíróság először is megállapította, hogy a töltőállomás üzemeltetője viseli a termékekkel kapcsolatos „kárveszélyt” attól a pillanattól kezdve, hogy a szállítótól a töltőállomáson lévő tartályokban átveszi az árut, másodsorban, hogy felel a termékekben bekövetkezett, illetve e termékek által okozott esetleges károkért, harmadsorban, hogy az üzemeltető köteles az üzemanyagok árát a CEPSA részére az említett termékeknek a töltőállomásra való szállítását követő kilenc napon belül megfizetni, függetlenül attól, hogy azokat harmadik személyeknek értékesítették‑e, melynek elmulasztása esetén az üzemeltető köteles az árat a termékek szállítását megelőzően megfizetni, és a szállító jogosult az üzemeltető által előzetesen, tizenöt napi szállításnak megfelelő összegről kiállított bankgaranciát lehívni, negyedsorban pedig, hogy viseli az üzemanyagok hőmérsékletingadozására visszavezethető mennyiségi változások (vagy mennyiségi különbségek) kockázatát, oly módon, hogy a CEPSA által leszállított litermennyiséget köteles megfizetni akkor is, ha kisebb mennyiséget adott el, illetve ötödsorban, hogy az üzemanyagok átadása azzal a következménnyel jár, hogy a CEPSA és az üzemeltető egymásnak HÉA-t számítanak fel.

50.      Ezek a megjelölések azt sugallják, hogy az üzemanyag feletti tulajdonjog a CEPSA-ról az üzemeltetőre száll át, amint ez utóbbi átveszi azokat, és hogy az üzemeltető viseli ezen átruházással összefüggő kockázatokat, beleértve adott esetben a termékfelelősséget is.

51.      Továbbá, amint azt a Bizottság helyesen állítja, az üzemeltető által viselt mennyiségváltozásra vonatkozó kárveszély felérhet a raktárkészlet veszteségével(26).

52.      Ugyanakkor az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban szolgáltatott magyarázatok értelmében úgy tűnik, hogy az üzemeltető vállal garanciát és felel a CEPSA által létrehozott és működtetett hitelkártyarendszerhez a közvetítésével csatlakozott ügyfelek által ki nem elégített tartozásokért – e tartozások jelentős összeget tehetnek ki, az előzetes döntéshozatalra utaló határozat egy 30 000 eurót meghaladó összegű tartozást hoz fel példaként.

53.      Jóllehet a kérdéseket előterjesztő bíróság kifejti, hogy a CEPSA viseli az áruszállítással összefüggő kárveszélyeket, a felsorolt tényezők véleményem szerint azt sugallják – még ha azokat a kérdéseket előterjesztő bíróságnak konkrétan kell is megítélnie –, hogy a Tobar viseli a vitatott szerződés tárgyát képező kőolajtermékek értékesítésével összefüggő kockázatok el nem hanyagolható részét.

54.      A piacra sajátosan jellemző beruházásokkal járó kockázatok megosztását illetően meg kell jegyezni, hogy a kérdéseket előterjesztő bíróság ezen kérdéssel kapcsolatban nem szolgáltat elegendő magyarázatot. Igaz, hogy az említett bíróság kifejti, hogy a CEPSA fedezi a logónak a töltőállomáson való felszerelése és karbantartása költségeit, és üzemanyagtartályokat és -kutakat ad az üzemeltető használatába. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból az is kitűnik, hogy a Tobar a töltőállomás tulajdonosa, és hogy ezen üzemeltető a CEPSA által használatba adott technikai felszerelések értékének megfelelő összegre szóló bankgaranciát köteles kiállítani, ami arra enged következtetni, amint azt a Bizottság állította, hogy az üzemeltető a költségek el nem hanyagolható részét fedezi, és a pénzpiacot oly mértékben kényszerül igénybe venni, mintha a felszerelését magának kellene kiépítenie. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból azonban még megközelítőleg sem derül ki, hogy a szerződéses felek mely költségeket viselik, és mely bevételekre tesznek szert, éppoly kevés információt tartalmaz a berendezés esetleges használatával, illetve a szerződés lejártakor való elhasználódásával kapcsolatban. A kérdéseket előterjesztő bíróság feladata, hogy ezen tényezők összességére tekintettel a felek által az érintett áruk értékesítésével összefüggően végrehajtott beruházások természetét értékelje.

55.      Amennyiben a nemzeti bíróság által elvégzendő vizsgálat arra az eredményre vezetne, hogy a töltőállomás üzemeltetője a megbízója nevében végrehajtott ügyletekkel összefüggő üzleti és pénzügyi kockázatok el nem hanyagolható részét viseli, akkor ez az ügynök független gazdasági szereplőnek tekintendő. A szállítóval fennálló kizárólagos szerződéses jogviszonya tehát a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „vállalkozások közötti megállapodás” fogalmába tartozik. Ebből következik, hogy az üzemeltető azon kötelezettségére vonatkozó, a kérdéseket előterjesztő bíróság által feltett második kérdés a) pontjának végén szereplő kikötés is, miszerint az üzemanyagokat a szállító által meghatározott áron köteles értékesíteni, ezen rendelkezés hatálya alá tartozik, amennyiben a Szerződés 85. cikke (1) bekezdése alkalmazhatóságának valamennyi feltétele teljesül(27). Amennyiben erről az esetről van szó, akkor egy ilyen kikötés a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott tilalom hatálya alá tartozik. Felmerülhet az a további kérdés, hogy az üzemeltetővel szemben előírt kötelezettség, miszerint az üzemanyagokat meghatározott áron kell értékesítenie, vajon az 1984/83 rendelet 10–13. cikkében szabályozott csoportmentesítés hatálya alá tartozik‑e(28), amely kérdést a jelen főtanácsnoki indítvány későbbi részében vizsgálom meg.

56.      Ezzel szemben abban az esetben, ha a kérdéseket előterjesztő bíróság arra a következtetésre jut, hogy a töltőállomás üzemeltetője a megbízó nevében végrehajtott műveletekhez fűződő kockázatok csupán elhanyagolható töredékét viseli, akkor a harmadik személyek számára értékesített termékek piacára vonatkozó szerződéses jogviszonyból eredő közvetítői kötelezettségek nem tartoznak a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének hatálya alá. Ennélfogva, amint azt a Bíróság már kimondta, az üzemeltetővel szemben előírt azon kötelezettség, miszerint az üzemanyagot a szállító által rögzített áron kell értékesíteni, a CEPSA azon jogosultságának elidegeníthetetlen részét képezi, hogy ügynökei tevékenységeinek körét szabadon szabhatja meg, és így nem is tartozik a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének hatálya alá(29).

57.      A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javasolom, hogy a Bíróság az első kérdés a) pontjára és a második kérdés a) pontjára akként válaszoljon, hogy a harmadik személyek részére történő termékértékesítés piacát illetően egy üzemanyag-szállító és egy töltőállomás üzemeltetője között megkötött szerződés olyan záradékai – beleértve a fogyasztói ár rögzítésére vonatkozó kikötést – amelyek értelmében az üzemeltető az ezen áruk értékesítéséhez fűződő pénzügyi és üzleti kockázatok legfeljebb elenyésző részét viseli, a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése értelmében nem minősülnek vállalkozások közötti megállapodásoknak, még akkor sem, ha ez a szerződés olyan versenytilalmi vagy kizárólagossági kikötést tartalmaz, amelynek értelmében az üzemeltető kötelezettséget vállal arra, hogy a beszerzéseit kizárólag a szállítónál végzi. Az ilyen szerződésben szereplő, a közvetítői szolgáltatások piacára vonatkozó versenytilalmi vagy kizárólagossági kikötés, amelynek értelmében az üzemeltető kötelezettséget vállal arra, hogy a beszerzéseit kizárólag a szállítónál végzi, a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése értelmében vállalkozások közötti megállapodásnak minősül. Ugyanígy a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése értelmében vállalkozások közötti megállapodásnak minősül az üzemanyag-szállító és egy töltőállomás-üzemeltető között megkötött értékesítési szerződés, amennyiben ez az üzemeltető nem elhanyagolható részben vállal a szóban forgó termékek harmadik személyeknek történő eladásához kapcsolódó pénzügyi és üzleti kockázatot vagy kockázatokat. A nemzeti bíróság feladata, hogy a Szerződés 85. cikke (1) bekezdése jelen ügyre való alkalmazhatóságának a megállapítása végett a vitatott szerződésbe foglalt záradékokra tekintettel értékelje a pénzügyi és üzleti kockázatoknak az üzemanyagtöltő állomás üzemeltetője és a szállító közötti tényleges megosztását, figyelembe véve az áruk forgalmazásához fűződő, illetve a piacra sajátosan jellemző beruházásokkal járó kockázatokat. Ebben az összefüggésben, feltéve, hogy a Szerződés 85. cikke (1) bekezdése alkalmazásának a feltételei teljesülnek, az üzemeltetőre háruló azon kötelezettség, hogy az üzemanyagokat a szállító által rögzített fogyasztói áron köteles eladni, a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdésével összeegyeztethetetlennek tűnik.

B –    Az 1984/83 rendeletben (később, módosítást követően a 2790/1999 rendeletben) előírt csoportmentesség alkalmazhatóságáról (az első kérdés b) és c) pontja, illetve a második kérdés b) és c) pontja)

58.      A kérdéseket előterjesztő bíróság az első kérdésének b) pontjával, illetve a második kérdésének b) pontjával lényegében azt kérdezi, hogy az alapügyben érintett szerződésre alkalmazható‑e az 1984/83 rendelettel létrehozott csoportmentesség azon rendszere, amely a viszonteladás céljából létrejött kizárólagos beszerzési megállapodásokra vonatkozik, ha a szóban forgó szerződés az e rendelet által meghatározott feltételeket kielégíti. A nemzeti bíróság különösen a kizárólagossági (vagy versenytilalmi) kikötés maximális időtartamára vonatkozó feltételeket és a szállító által nyújtandó gazdasági és pénzügyi előnyök terjedelmének kérdését emeli ki ahhoz, hogy az ilyen záradékra vonatkozó megállapodás öt évet meghaladó időtartamra legyen köthető (az első kérdés b) pontjának vége és c) pontja). Továbbá azt szeretné tudni, hogy a fogyasztói ár szállító általi rögzítésére vonatkozó szerződéses kikötés hogyan hat a csoportmentesség rendszerének alkalmazhatóságára (a második kérdés c) pontja).

59.      Felidézendő, hogy az 1984/83 rendelet többek között előírja a Szerződés 85. cikke (3) bekezdésének a kőolajszármazékok töltőállomásokon való viszonteladása céljából megkötött kizárólagos beszerzési megállapodásokra való alkalmazását. Ezek a kizárólagos beszerzési megállapodásokra alkalmazandó általános rendelkezésektől eltérő szabályok az 1984/83 rendelet 10–13. cikkében találhatók. A szóban forgó rendelet 10. cikke a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdésében meghatározott tilalom hatálya alól kiveszi a „különleges gazdasági vagy pénzügyi előnyök juttatása ellenében” a viszonteladóra a szállító által hárított, a kőolaj alapú üzemanyagok és motorolajak kizárólagos beszerzésének kötelezettségét. AZ 1984/83 rendelet 11. cikke felsorolja azokat a versenykorlátozásokat, amelyek a 10. cikkben meghatározottakon felül a viszonteladóval szemben előírhatók, köztük „a megállapodásban megjelölt töltőállomáson harmadik vállalkozások által szállított gépjármű-üzemanyag vagy tüzelőanyag viszonteladásának tilalm[át]”. Az 1984/83 rendelet 12. cikke (1) bekezdésének c) pontja kimondja, hogy a 10. cikk nem alkalmazható, ha a megállapodást határozatlan vagy tíz évet meghaladó időtartamra kötötték.

60.      Véleményem szerint a fenti 58. pontban kifejtett kérdésre adandó válasz az alapügyben vitatott szerződés minősítésétől függ, azaz attól, hogy az alapügy felei közötti valódi ügynöki jogviszony vagy két független vállalkozás közötti szerződéses jogviszony (értékesítési szerződés) áll‑e fenn. Ezt a két lehetséges minősítést egymást követően meg kell vizsgálni.

1.      A valódi ügynöki jogviszony lehetősége

61.      Bár az 1984/83 rendelet formálisan a vertikális értékesítési szerződésekre és a független vállalkozások között viszonteladás céljából megkötött megállapodásokra alkalmazandó, a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az 1984/83 rendelet 10–13. cikkében szabályozott csoportmentesítés egy üzemanyag-szállító és egy töltőállomás-üzemeltető közötti ügynöki jogviszony keretében is alkalmazható lehet(30).

62.      Nyilvánvaló azonban, hogy ezen rendelet rendelkezései nem alkalmazandók a kereskedelmi ügynököt az áruk harmadik személyek számára való értékesítése piacán terhelő szerződéses kötelezettségekre, ha ezen a piacon az ügynök a megbízójával kötött szerződéses kikötések értelmében semmiféle pénzügyi és üzleti kockázatot nem visel, vagy az ezen tevékenységhez fűződő kockázatoknak csupán elhanyagolható részét viseli, mivel ilyen esetben ezek a kötelezettségek a Szerződés 85. cikke értelmében nem tartoznak a „vállalkozások közötti megállapodás” fogalma alá(31).

63.      Ilyen esetben, amint azt a CEPSA és a Tobar kifejtette, csak az ügynököt a megbízójához kötő, és önmagában a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése értelmében vállalkozások közötti megállapodásnak minősülő kizárólagossági vagy versenytilalmi kikötés alkalmas arra, hogy az 1984/83 rendelet 10–13. cikke rendelkezéseinek a hatálya alá tartozzon. Az ilyen kikötésnek teljesíteni kell a rendelet fent hivatkozott rendelkezéseiben meghatározott feltételeket, különösen a 12. cikk (1) bekezdésének c) pontjában a megállapodás elfogadható időtartamára vonatkozó feltételt.

64.      Ebben a vonatkozásban a kérdéseket előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ (az első kérdés c) pontja), hogy – az 1984/83 rendelet 12. cikk (1) bekezdésének c) pontjában előírt módon – a tíz évet meg nem haladó időtartamra kötött kizárólagosság azt feltételezi‑e, hogy az üzemanyag-szállító jelentős gazdasági vagy pénzügyi előnyöket nyújtson, vagy az ilyen előnyöknek, mivel ezek terjedelmét a rendelet 10. cikke kifejezetten nem rögzíti, egyszerűen „nem jelentéktelennek” kell lenniük(32).

65.      Ezen cikk spanyol nyelvi változatát figyelmen kívül hagyva, amely a szóban forgó előnyökkel kapcsolatban semmiféle jelzőt nem használ, el kell ismerni, hogy az 1984/83 rendelet 10. cikke, mivel a többi nyelvi változatban megelégszik annak megjelölésével, hogy a szállító által a hosszú távú kizárólagosság ellenében nyújtott gazdasági és pénzügyi előnyöknek „különlegesnek” kell lenniük, ezen a ponton meglehetősen pontatlan, mivel, amint ezen rendelkezés egyes, a „sajátos” kifejezést alkalmazó nyelvi változatai sugallják(33), vonatkozhat olyan előnyökre, amelyeket magának a töltőállomás üzemeltetőjének nyújt, azaz az érintett szerződéses jogviszonyra jellemző előnyökre, vagy pedig nem szokásos előnyökre, mint a „különleges” jelző értelméhez közel álló előnyök.

66.      A „különleges” kifejezés e két értelme vitathatatlanul ahhoz vezethet, hogy az 1984/83 rendelet 10. cikke értelmében vett előnyök nem lehetnek csupán jelentéktelenek. Következésképpen, bár a szó szerinti értelmezés azt támasztja alá, hogy a szállító által biztosított előnyöknek legalább „nem jelentéktelennek” kell lenniük, azt azonban nem feltételezi, hogy ezen előnyöknek jelentősnek kell lenni.

67.      Következésképpen számomra úgy tűnik, hogy a szóban forgó szabályozás céljából az következik, hogy az 1984/83 rendelet 10. cikkébe foglalt gazdasági és pénzügyi előnyök kellően jelentős terjedelemmel kell, hogy bírjanak ahhoz, hogy a legfeljebb tíz éves időtartamra szóló, hosszú távú kizárólagos beszerzést indokolják.

68.      Amint azt az 1984/83 rendelet (15) preambulumbekezdése sugallja, a szóban forgó előnyöknek a szállító által történő nyújtása mögött húzódó gondolat az, hogy ezek „érzékelhetően megkönnyítik [...] az üzemanyagtöltő állomások létesítését és modernizációját, valamint karbantartását és üzemeltetését”(34). Más szavakkal, amint azt a Bizottság állítja, a kiskereskedelem piacára való lépésnek és a kereskedelmi hálózat gyors kiterjesztésének azáltal való megkönnyítéséről van szó, hogy a szállító költségeinek és kapcsolatfüggő beruházásainak nagy része kiszabásra kerül(35). A Szerződés 85. cikkének (3) bekezdése értelmében, amelynek az 1984/83 rendelet csupán egy konkrét alkalmazása, a hosszú távú kizárólagos beszerzésben rejlő versenykorlátozás elengedhetetlen jellege csakis akkor tűnik megmagyarázhatónak, ha igen valószínűtlen, hogy az üzemeltető a szállító által biztosított gazdasági és pénzügyi előnyök nélkül piacra juthat – a jelen ügyben, egy kereskedelmi ügynökből kiindulva, az üzemanyagok forgalmazásával megbízott közvetítő szolgáltatásainak piacára. Másképpen fogalmazva mivel az üzemeltető által elfogadott kizárólagos beszerzés hosszú időtartama a versenyt kizáró hatás meghatározó tényezője(36), ez a korlátozás csak akkor ellensúlyozható hatékonyan, ha a szállító által biztosított előnyök legalább jelentősek(37).

69.      Ez az alapja annak, hogy – amint azt lényegében az 1984/83 rendelet (12) és (13) preambulumbekezdése kifejti – a sajátos mentesítési szabályoknak a töltőállomás megállapodásai javára történő elfogadása indokolt, mivel ezeket a megállapodásokat általában az jellemzi, hogy a szállító a viszonteladó számára „különösen jelentős” gazdasági és pénzügyi előnyöket nyújt annak ellenében, hogy a viszonteladó többek között egy hosszú távú kizárólagos beszerzésre vállal kötelezettséget.

70.      Bár az 1984/83 rendelet (13) preambulumbekezdésében található azon pontosítás, miszerint a nyújtott előnyöknek különösen jelentősnek kell lenni, ezen jogszabály egyes nyelvi változataiban nem szerepel(38), míg a többi nyelvi változat átveszi a rendelet 10. cikkében alkalmazott jelzőt(39). Ez a körülmény azonban nem tűnik döntő jelentőségűnek, tekintettel egyrészt a szóban forgó rendelet fent ismertetett célkitűzésére, másrészt pedig arra, hogy az 1984/83 rendelet (13) preambulumbekezdésében felsorolt beruházási példák ezen jogszabály valamennyi nyelvi változatában bizonyos gazdasági vagy pénzügyi jelentőséggel bírnak. Ezek a példák egyébként lényegében azt láttatják, hogy a szóban forgó előnyöket egyrészt teljes egészében a szállító „engedményezi”, vagyis azokat asszimetrikus módon nyújtják, mivel a szállító több beruházást végez, mint az üzemeltető, másrészt pedig, hogy ezeket hosszú távon nyújtják, anélkül hogy a beruházások költsége hamar megtérülne(40).

71.      Ebből következik, hogy az alapügyben a kérdéseket előterjesztő bíróságnak azt kell mérlegelnie, hogy a CEPSA által nyújtott gazdasági vagy pénzügyi előnyök olyan jelentőséggel bírnak‑e, amely indokolja a Tobar által elfogadott kizárólagos beszerzés legfeljebb tíz évre történő megkötését.

72.      Ebben a vonatkozásban, eltekintve attól, hogy nem a Bíróság feladata az alapeljárás tényállásának mérlegelése, a kérdéseket előterjesztő bíróság által másodlagosan feltett azon kérdés, hogy a CEPSA a vitatott szerződés keretében hajtott‑e végre különösen jelentős beruházásokat, csak nehezen válaszolható meg, különösen a szállító által elvégzett beruházások végösszegére, azok asszimetrikus jellegére és az értékcsökkenésük időtartamára vonatkozó információ hiányában.

73.      Amennyiben a fenti megfontolásokra tekintettel a kérdéseket előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a CEPSA által nyújtott előnyök indokolhatják a legfeljebb tízéves időtartamú kizárólagos beszerzési kikötésben való megállapodást, úgy gondolom, hogy a vizsgálata során egy további, a közösségi szabályozás módosításával összefüggő tényezőt is figyelembe kellene vennie.

74.      Mivel ugyanis az alapügyben a kizárólagossági kikötést 1996 februárjában tízéves (kezdeti) időtartamra kötötték meg (azaz 2006 februárjáig), felidézendő, hogy az 1984/83 rendeletet a 2790/1999 rendelet 2000. június 1‑jével hatályon kívül helyezte. Ezen rendelet 12. cikkének (1) bekezdése azonban a 2000. május 31‑én már hatályban lévő megállapodásokra nézve, amelyek nem elégítik ki az e rendeletben előírt mentességi feltételeket, de kielégítik az 1984/83 rendeletekben előírt mentességi feltételeket, egy 2001. december 31‑ig terjedő átmeneti szabályozást állapít meg. Következésképpen 2002. január 1‑jétől számítva a 2000. május 31‑e előtt megkötött megállapodásoknak, amelyek az 1984/83 rendelet feltételeit teljesítik, annak érdekében, hogy a 2790/1999 rendelet által meghatározott csoportmentességben részesülhessenek, ezen utóbbi rendelet által megállapított feltételeket teljesíteniük kell.

75.      Ezzel szemben, ha ezek a megállapodások az 1984/83 rendeletben megállapított csoportmentesség feltételeit nem teljesítik, akkor az ilyen megállapodásoknak, ahhoz, hogy a 2790/1999 rendeletben megállapított csoportmentességben részesülhessenek, 2000. június 1‑jétől kezdve az ezen rendeletben meghatározott feltételeknek kell megfelelniük.

76.      Azon irányadó időponttól függetlenül, amelytől kezdve a megállapodások a 2790/1999 rendelet értelmében engedélyezhetők, e rendelet kimondja különösen, hogy az 5. cikke értelmében a csoportmentesség nem alkalmazandó olyan közvetlen vagy közvetett versenytilalmi kötelezettségre, amely határozatlan időre vagy öt évet meghaladó időtartamra szól (az a versenytilalmi kötelezettség, amely öt év után hallgatólagosan megújítható, határozatlan időtartamra kötöttnek tekintendő), illetve a 3. cikke értelmében nem alkalmazandó, ha a szállító piaci részesedése azon az érintett piacon, amelyen a szerződés szerinti árukat vagy szolgáltatásokat értékesíti, nem haladja meg a 30%‑ot.

77.      Jóllehet a kizárólagossági kikötés időtartamával összefüggő kérdés fel sem merülne, ha az alapügyben a CEPSA piaci részesedése meghaladta volna a 30%‑ot, mivel ezáltal a 2790/1999 rendeletben megállapított csoportmentességi szabályozás alkalmazása azonnal kizárt lenne, a kérdéseket előterjesztő bíróság ezzel kapcsolatos tájékoztatása hiányában abból az – egyébként nem valószínűtlen – feltevésből kell kiindulni, hogy a CEPSA nem rendelkezik ilyen nagy piaci részesedéssel(41).

78.      A jelen ügyben, bár a kizárólagossági kikötés az 1984/83 rendelet értelmében vett csoportmentességben nem részesülhet, a 2790/1999 rendelet alapján csakis 2005. június 1‑jéig engedélyezhető e rendelet 5. cikke értelmében, hacsak a szerződés, amint a jelen főtanácsnoki indítvány 80. pontjában kifejtem, nem tekintendő határozatlan időre megkötöttnek, amely esetben a 2790/1999 rendeletben megállapított csoportmentesség rendszere nem alkalmazandó.

79.      Amennyiben azonban a kikötés az 1984/83 rendelet alapján csoportmentességben részesülhet, anélkül hogy megfelelne a 2790/1999 rendelet feltételeinek, akkor, mivel ez utóbbi által meghatározott feltételek ily módon legkésőbb 2002. január 1‑jétől kezdve alkalmazandók, ez a szerződési kikötés az eredeti szerződés lejártáig a 2790/1999 rendeletben meghatározott csoportmentességben részesülhet, kivéve ha a szerződés a szóban forgó rendelet 5. cikke értelmében határozatlan időre megkötöttnek minősül.

80.      Ebben a vonatkozásban érdemes megjegyezni, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből kitűnik, hogy a tízéves időtartamra megkötött eredeti szerződés legalább hat hónappal a lejárta előtt kifejezett és írásbeli megállapodással minden alkalommal öt évre meghosszabbítható. Bár bizonyosan a kérdéseket előterjesztő bíróság feladata, hogy az irányadó nemzeti jog alapján megállapítsa ezen szabályozás jelentőségét, az előzetes bejelentés alkalmazása azonban igen szokatlannak tűnik, különösen azért, mert az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból és a Bíróság előtti fejtegetésekből nem derül ki egyértelműen, hogy ez az előzetes bejelentés a szerződés meg nem hosszabbítására irányuló szándékra vonatkozik‑e (ami szükségszerűen azt jelenti, hogy a szerződés egy ilyen előzetes bejelentés hiányában kötelező jelleggel és ily módon hallgatólagosan meghosszabbodik) vagy a szerződés meghosszabbítására irányuló szándékra (ami azt jelenti, hogy amennyiben az előzetes bejelentést rendszeresen megteszik, akkor a másik fél a szerződés meghosszabbítását nem utasíthatja vissza). Mindenesetre a kizárólagossági kikötés sem az 1984/83 rendeletben megállapított csoportmentesség, sem pedig a 2790/1999 rendeletben megállapított csoportmentesség körébe nem tartozna, amennyiben a kérdéseket előterjesztő bíróság ezen kikötés vizsgálata következtében arra az eredményre jut, hogy a hallgatólagos meghosszabbítás egy formájáról van szó, mivel akkor a kikötést az 1984/83 rendelet 12. cikke (1) bekezdésének c) pontja(42) és a 2790/1999 rendelet 5. cikke(43) értelmében határozatlan időre megkötöttnek kell tekinteni.

81.      A fenti megfontolásokra tekintettel azt javasolom, hogy a Bíróság a kérdéseket előterjesztő bíróság első kérdésének b) és c) pontját ebben a vonatkozásban akként válaszolja meg, hogy amennyiben az üzemanyag-szállító és a töltőállomás üzemeltetője között megkötött valódi ügynöki szerződésről van szó, a kizárólagos beszerzési kikötés az 1984/83 rendeletben megállapított csoportmentességben akkor részesülhet, ha kielégíti az ezen rendeletben meghatározott feltételeket, különösen az ilyen kikötés időtartamára vonatkozó feltételeket. Ebben az összefüggésben a szóban forgó kikötésnek az 1984/83 rendelet 12. cikke c) pontjában meghatározott legfeljebb tízéves időtartama akkor indokolt, ha a szállító által nyújtott pénzügyi és üzleti előnyök olyan jelentőséggel bírnak, hogy nagy valószínűséggel az üzemeltető a hiányukban nem léphetett volna az üzemanyag-kiskereskedelem piacára. A kérdéseket előterjesztő bíróság feladata annak mérlegelése, hogy az alapügyben erről az esetről van‑e szó, különös tekintettel a vitatott szerződést aláíró felek által megállapodott kizárólagos beszerzési záradék tényleges időtartamára, a szállító, illetve az üzemeltető által elvégzett beruházások összegére, és ezek értékcsökkenésére.

2.      Két független vállalkozás közötti szerződéses jogviszony lehetősége (értékesítési szerződés)

82.      A „két, gazdaságilag független vállalkozás közötti értékesítési szerződés” formájában megjelenő szerződéses jogviszony esetén, amely főszabály szerint az 1984/83 rendelettel szabályozott csoportmentességben részesülhet, a Bizottság állításának mintájára számomra úgy tűnik, hogy ennek, de különösen a megállapodás időtartamára vonatkozó feltétel alkalmazhatósága attól függ, hogy a töltőállomás üzemeltetőjének azon kötelezettségére vonatkozó kikötés, hogy az üzemanyagokat a szállító által rögzített áron értékesítse, összeegyeztethető‑e a Szerződés 85. cikkével.

83.      Ebben az esetben ugyanis az üzemanyagok fogyasztói árának a szállító által történő rögzítésére vonatkozó kikötés a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozó olyan versenykorlátozásnak minősül, amely nem tartozik azon kötelezettségek közé, amelyek az 1984/83 rendelet 10. cikkében meghatározott kizárólagossági kikötésen túlmenően e rendelet 11. cikke értelmében az üzemeltetővel szemben megállapíthatók, ily módon az üzemeltetővel szemben előírt, a szállító által rögzített fogyasztói ár tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettség nem tartozik ezen rendelet 10–13. cikkének hatálya alá(44). Ebből következően egy ilyen esetben egyáltalán nem szükséges az 1984/83 rendelet értelmében a kizárólagossági kikötés elfogadható időtartamával kapcsolatban állást foglalni.

84.      Ezen túlmenően úgy tűnik, hogy a kérdéseket előterjesztő bíróság a második kérdése c) pontjának végén azt az eshetőséget veszi figyelembe, hogy a megállapodás, annak ellenére, hogy nem részesülhet az 1984/83 rendeletben megállapított csoportmentességben az üzemeltető azon kötelezettségére tekintettel, hogy a szállító által rögzített fogyasztói árat köteles tiszteletben tartani, újra „érvényessé” válhat annak okán, hogy a szállító 2001 novemberében engedélyezte az üzemeltető számára, hogy csökkentse az értékesítési árat a szállító bevételeinek megrövidítése nélkül.

85.      Ebben a vonatkozásban mindenekelőtt felidézendő, hogy nem a Bíróság feladata annak megállapítása, hogy a szállítónak azon határozata, amely az üzemanyagok fogyasztói árának az általa történő rögzítésére vonatkozó szerződési kikötést érinti, milyen jelentőséggel bír. Az előzetes döntéshozatali eljárás keretében ez a kérdés nem tartozik a Bíróság hatáskörébe, hanem számomra úgy tűnik – a Bizottság által az írásbeli észrevételeiben kimondottak alapján –, hogy ez a nemzeti jog feladata.

86.      Feltéve tehát, hogy az üzemanyag-szállító ezen döntése az árra vonatkozó szerződési kikötés „egyoldalú módosítás[ának]” minősül(45), és hogy az ilyen módosítás a spanyol jog értelmében lehetséges, meg kell határozni egyrészt azt, hogy ez a módosítás valóban az üzemanyagok fogyasztói árának a szállító által történő rögzítésében álló versenykorlátozás megszűnéséhez vezet‑e, illetve másrészt azt, hogy amennyiben az előző kérdésre igenlő választ kell adni, a szóban forgó módosításnak ex tunc vagy ex nunc hatálya van‑e.

87.      Mindazonáltal, még ha abból indulnánk is ki, hogy azon kikötésnek a Szerződés 85. cikkének való egyoldalú megfeleltetése, amely valamely kereskedőt az árunak a szállító által rögzített áron történő viszonteladására kötelezi, az ilyen kikötést visszaható módon érvényessé teheti – amit ugyanakkor kétlek(46) –, ezen következmény a kizárólagos beszerzési kikötésnek a Szerződés 85. cikkével való összeegyeztethetősége vizsgálatát, különösen egy ilyen kizárólagosság időtartamát illetően, mégsem tenné szükségtelenné. Azon kérdéstől függetlenül ugyanis, hogy az alapeljárás tárgyát képező szerződéses jogviszony valódi ügynöki jogviszony‑e, vagy sem, a kizárólagos beszerzési záradéknak a Szerződés 85. cikkével való összeegyeztethetőségére vonatkozó kérdés mindenképpen felmerülne, mégpedig a jelen főtanácsnoki indítvány 65–80. pontjában kifejtettekhez legalábbis hasonló módon, azaz anélkül, hogy a fogyasztói árnak a szállító által történő rögzítésével összefüggő kiegészítő korlátozás egyoldalú módosítása ipso facto az eredeti szerződés érvényességét vonná maga után.

88.      Amennyiben az alapügyben a kizárólagos beszerzési kikötés tíz évet meg nem haladó időtartama indokoltnak tekintendő, úgy a kérdéseket előterjesztő bíróságnak az alapeljárás tényállási és szabályozási elemeit figyelembe véve kell válaszolnia a fenti 86. pontban feltett kérdésre.

89.      Számomra hasznosnak tűnik ezzel kapcsolatban néhány érdemi megjegyzést hozzáfűzni.

90.      Azon kérdést illetően, hogy az árra vonatkozó szerződéses kikötésnek a CEPSA általi állítólagos egyoldalú módosítása ahhoz vezet‑e, hogy e kikötés a Szerződés 85. cikkével összeegyeztethető lesz, a CEPSA-nak a 2001 novemberében meghozott határozatának tartalma úgy tűnik, amint azt a kérdéseket előterjesztő bíróság ismerteti, hogy az üzemeltető számára nagyobb szabadságot ismer el, mivel ez utóbbi már nem tűnik arra kötelezettnek, hogy a szállító által rögzített fogyasztói árat alkalmazza, éppen ezért a vásárlói számára árengedményt tehetne, ezáltal előmozdítva a forgalmazók közötti piacközi versenyt.

91.      Mindazonáltal a CEPSA állításával ellentétben a szállító által az üzemeltető számára meghatározott legnagyobb eladási ár vagy ajánlott ár – már amennyiben erről az esetről van szó az alapügyben érintett helyzetben a CEPSA fent hivatkozott határozata következtében – nem tartozik automatikusan a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdésében meghatározott tilalom alóli kivétel alá. Amint ugyanis a 2790/1999 rendelet 4. cikke a) pontjának szövegéből következik, az általa szabályozott vertikális megállapodásokra alkalmazandó csoportmentesség alkalmazható lehet arra az esetre, ha a szállító legnagyobb eladási árat állapít meg, vagy eladási árat javasol, feltéve azonban hogy ez utóbbiak „a felek bármelyike részéről történő nyomásgyakorlás vagy ösztönzés eredményeként nem vezetnek rögzített vagy minimális eladási árhoz”. Az ilyen feltétel azonban nem tűnik kielégítettnek, amennyiben a legnagyobb eladási ár vagy ajánlott ár meghatározása ellenére az üzemeltető kereskedelmi árrését a szállító határozza meg(47), ily módon az üzemeltető gyakorlatilag nem adhat árengedményt a vevőinek ezen árrés segítségével, különösen ha ezen forgalmazónak egyidejűleg a szállító állandó bevételét biztosítania kell. Ebben az esetben a forgalmazó számára egy rögzített összegű vagy legalacsonyabb viszonteladási ár közvetett módon való rögzítéséről van szó. Sőt, az sem zárható ki, hogy a szállító által meghatározott legnagyobb vagy ajánlott ár ez utóbbinak a piaci helyzetére, illetve azon ösztönző vagy büntető intézkedésekre tekintettel, amelyekkel a szállító egy adott árszint figyelmen kívül hagyásának esetén rendelkezik, arra ösztönzi az üzemeltetőt, hogy ezt az árat olyannyira egységesen alkalmazza, hogy az attól való eltérés nehézkessé vagy akár lehetetlenné válik(48).

92.      Következésképpen, amennyiben a kérdéseket előterjesztő bíróság azt állapítja meg, hogy az alapügyben érintett szerződéses jogviszony két független vállalkozás közötti értékesítési jogviszonynak minősül, akkor az alapügy körülményeinek összességét meg kell vizsgálnia annak megállapításához, hogy a CEPSA 2001 novemberében elfogadott határozata alapján ez a vállalkozás a Tobárral szemben – legalábbis közvetett módon – egy rögzített összegű vagy legalacsonyabb ár betartását írja‑e elő.

93.      Amennyiben erről az esetről van szó – és itt érkezünk el a jelen főtanácsnoki indítvány 86. pontjában nevesített kérdéshez –, az árra vonatkozó kikötés módosított változata, valamint a megállapodás egésze nem részesülhet a 2790/1999 rendeletben megállapított csoportmentességben. Egyedi mentesítés vagy más olyan okok hiányában, amelyek a Szerződés 85. cikkének (3) bekezdése értelmében vett mentesítés feltételeinek alkalmazását lehetővé teszik(49), a jelen ügyben azonban kevéssé relevánsak(50), ez a megállapodás a Szerződés 85. cikkének (2) bekezdése értelmében semmis.

94.      Ezzel szemben, amennyiben az egyoldalú módosítás azzal a következménnyel jár, hogy az árral kapcsolatos szerződési kikötést a Szerződés 85. cikkével összhangba hozza, és a kérdéseket előterjesztő bíróság is abból indul ki, hogy a kizárólagos beszerzés időtartama a 2790/1999 rendeletben megállapított csoportmentességben részesülhet, ez a módosítás véleményem szerint nem vezethet ahhoz, hogy a megállapodás az 1984/83 rendeletben megállapított csoportmentességre tekintettel visszaható hatállyal érvényessé váljon. Az ettől eltérő értelmezés ugyanis ahhoz vezetne, hogy a Szerződés 85. cikke által tiltott megállapodásoknak a Szerződés 85. cikkének (2) bekezdésében meghatározott semmisségének abszolút jellege sérül(51). Ugyanakkor, amint azt a jelen főtanácsnoki indítvány 83. pontjában már kifejtettem, a szállító és az üzemeltető között kötött kizárólagossági megállapodás nem tartozhat az 1984/83 rendelet vonatkozó rendelkezéseinek hatálya alá, ha az üzemanyagok fogyasztói árát a szállító rögzíti, ily módon ezt a megállapodást, amennyiben nem állnak fenn olyan egyéb okok, amelyek a Szerződés 85. cikkének (3) bekezdése értelmében vett mentességre vonatkozó feltételek alkalmazását lehetővé teszik, semmisnek kell tekinteni, és a szóban forgó ár rögzítését szabályozó kikötés esetleges egyoldalú módosítása által nem válhat egyszeriben „érvényessé”.

95.      Ezen megfontolások fényében azt javasolom, hogy a Bíróság a második kérdés b) és c) pontjára akként válaszoljon, hogy az üzemanyag-szállító és a töltőállomás üzemeltetője között megkötött olyan értékesítési szerződésben szereplő megállapodások, amelyben ez utóbbi arra vállal kötelezettséget, hogy a szóban forgó szerződés tárgyát képező üzemanyagokat kizárólag e szállítótól szerzi be, alkalmasak arra, hogy az 1984/83 rendeletben megállapított csoportmentességben részesüljenek. Az 1984/83 rendelet 10–13. cikkét akként kell értelmezni, hogy az ilyen szerződés nem tartozik e rendelet hatálya alá, amennyiben a szóban forgó üzemeltetővel szemben azt a kötelezettséget írja elő, hogy a szállító által rögzített fogyasztói árat tiszteletben tartsa. A fogyasztói árnak a szállító által való rögzítésére vonatkozó szerződési kikötésnek a Szerződés 85. cikkével való összhangba hozatala nem jár azzal a következménnyel, hogy visszaható hatállyal feloldja a szerződés azon rendelkezéseinek a semmisségét, amelyek az összhangba hozatal előtt összeegyeztethetetlen voltak ezen cikkel. Ezen összhangba hozatal továbbá nem mentesíti ezt a szerződést, az ezen rendeletekben meghatározott feltételek, különösen a kizárólagos beszerzés elfogadható időtartamára vonatkozó feltétel betartása alól annak érdekében, hogy az az 1984/83 rendelettel, illetve később a 2790/1999 rendelettel szabályozott csoportmentességben részesüljön.

C –    A szerződés esetleges semmisségének következményeiről (az első kérdés d) pontja)

96.      Arra az esetre nézve, ha valódi kereskedelmi ügynöki jogviszonyról van szó, és ha a kizárólagos beszerzési kikötés nem részesülhet az 1984/83 rendeletben megállapított csoportmentességben, a kérdéseket előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy a Szerződés 85. cikkének (2) bekezdésében meghatározott semmisség kizárólag ezt a kikötést érinti‑e, vagy pedig a szerződés egészét.

97.      Mellékesen meg kell jegyezni, hogy az EK 85. cikk (2) bekezdésében meghatározott semmisségre bárki hivatkozhat, és az kötelező a bíróságra nézve, amennyiben a 81. cikk (1) bekezdésének alkalmazási feltételei fennállnak, és az érintett megállapodás nem igazolható a Szerződés 81. cikkének (3) bekezdése alapján adott mentességgel. Mivel e semmisség abszolút jellegű, az e rendelkezés alapján semmis megállapodás nem hat ki a szerződő felek jogviszonyaira, és nem érvényesíthető harmadik személyekkel szemben. Azonkívül ez a semmisség az érintett megállapodás, illetve döntés minden – múltbeli és jövőbeni – joghatását érintheti(52).

98.      Ugyanakkor a Szerződés 85. cikkének (2) bekezdésében előírt semmisség nem érinti automatikusan a szóban forgó szerződés egészét. Ez a semmisség ugyanis kizárólag a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdésével összeegyeztethetetlen szerződéses rendelkezésekre vonatkozik, vagy a megállapodás egészére akkor, ha ezek a rendelkezések magától a megállapodástól elkülöníthetetlenek(53).

99.      Amennyiben a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdésével összeegyeztethetetlen szerződéses kikötések magától a szerződéstől elkülöníthetők, akkor ezen kikötések semmisségének a szerződés többi elemére vagy az abból származó kötelezettségekre kifejtett hatásait nem a közösségi jog, hanem a nemzeti jog alapján kell mérlegelni(54). A kérdéseket előterjesztő bíróság feladata tehát, hogy a nemzeti jog alapján megvizsgálja azt, hogy egyes kikötéseknek a Szerződés 85. cikkből folyó esetleges tilalma milyen hatással és következménnyel jár az alapügyben érintett szerződéses kapcsolatok összességére(55).

100. Következésképpen azt javasolom, hogy a Bíróság az első kérdés d) pontjára akként válaszoljon, hogy a Szerződés 85. cikkének (2) bekezdésében meghatározott semmisség azon szerződési kikötésekre vonatkozik, amelyek sértik a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdésében megállapított tilalmat, anélkül hogy a Szerződés 85. cikkének (3) bekezdésében megállapított mentesség alkalmazandó lenne, kivéve ha a tiltott rendelkezések a megállapodás többi részétől elkülöníthetetlenek, amely esetben a semmisség kihat a megállapodás egészére. Amennyiben a tiltott rendelkezések a megállapodás többi részétől elkülöníthetők, a tiltott kikötések semmisségének az adott megállapodás többi részére kifejtett hatása nem a közösségi jog alapján ítélendő meg.

VI – Végkövetkeztetések

101. A fenti megfontolásokra tekintettel azt javasolom a Bíróságnak, hogy az Audiencia Provincial de Madrid által előzetes döntéshozatal céljából feltett kérdésekre a következőképpen válaszoljon:

„1)      A harmadik személyek részére történő termékértékesítés piacát illetően egy üzemanyag-szállító és egy töltőállomás üzemeltetője között megkötött ügynöki szerződés olyan záradékai – beleértve a fogyasztói ár rögzítésére vonatkozó kikötést – amelyek értelmében az üzemeltető az ezen áruk értékesítéséhez fűződő pénzügyi és üzleti kockázatok legfeljebb elenyésző részét viseli, a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése értelmében nem minősülnek vállalkozások közötti megállapodásoknak, még akkor sem, ha ez a szerződés olyan versenytilalmi vagy kizárólagossági kikötést tartalmaz, amelynek értelmében az üzemeltető kötelezettséget vállal arra, hogy a beszerzéseit kizárólag a szállítónál végzi.

Az ilyen szerződésben szereplő, a közvetítői szolgáltatások piacára vonatkozó versenytilalmi vagy kizárólagossági kikötés, amelynek értelmében az üzemeltető kötelezettséget vállal arra, hogy a beszerzéseit kizárólag a szállítónál végzi, a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése értelmében vállalkozások közötti megállapodásnak minősül.

A Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése értelmében vállalkozások közötti megállapodásnak minősül az üzemanyag-szállító és egy töltőállomás-üzemeltető között megkötött értékesítési szerződés, amennyiben ez az üzemeltető nem elhanyagolható részben vállal a szóban forgó termékek harmadik személyeknek történő eladásához kapcsolódó pénzügyi és üzleti kockázatot vagy kockázatokat.

A nemzeti bíróság feladata, hogy a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése a jelen ügyre való alkalmazhatóságának a megállapítása végett a vitatott szerződésbe foglalt záradékokra tekintettel értékelje a pénzügyi és üzleti kockázatoknak az üzemanyagtöltő állomás üzemeltetője és a szállító közötti tényleges megosztását, figyelembe véve az áruk forgalmazásához fűződő, illetve a piacra sajátosan jellemző beruházásokkal járó kockázatokat. Ebben az összefüggésben, feltéve hogy a Szerződés 85. cikke (1) bekezdése alkalmazásának a feltételei teljesülnek, az üzemeltetőre háruló azon kötelezettség, hogy az üzemanyagokat a szállító által rögzített fogyasztói áron köteles eladni, a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdésével összeegyeztethetetlennek tűnik.

2)      Amennyiben az üzemanyag-szállító és a töltőállomás üzemeltetője között megkötött valódi ügynöki szerződésről van szó, a kizárólagos beszerzési kikötés a Szerződés 85. cikke (3) bekezdésének a kizárólagos beszerzési megállapodások csoportjaira való alkalmazásáról szóló, 1983. június 22‑i 1984/83/EGK bizottsági rendeletben megállapított csoportmentességben akkor részesülhet, ha kielégíti az ezen rendeletben meghatározott feltételeket, különösen az ilyen kikötés időtartamára vonatkozó feltételeket.

Ebben az összefüggésben a szóban forgó kikötésnek az 1984/83 rendelet 12. cikkének c) pontjában meghatározott legfeljebb tízéves időtartama akkor indokolt, ha a szállító által nyújtott pénzügyi és üzleti előnyök olyan jelentőséggel bírnak, hogy nagy valószínűséggel az üzemeltető a hiányukban nem léphetett volna az üzemanyag-kiskereskedelem piacára. A kérdéseket előterjesztő bíróság feladata annak mérlegelése, hogy az alapügyben erről az esetről van‑e szó, különös tekintettel a vitatott szerződést aláíró felek által megállapodott kizárólagos beszerzési záradék tényleges időtartamára, a szállító, illetve az üzemeltető által elvégzett beruházások összegére és ezek értékcsökkenésére.

3)      Az üzemanyag-szállító és a töltőállomás üzemeltetője között megkötött olyan értékesítési szerződésben szereplő megállapodások, amelyben ez utóbbi arra vállal kötelezettséget, hogy a szóban forgó szerződés tárgyát képező üzemanyagokat kizárólag e szállítótól szerzi be, alkalmasak arra, hogy az 1984/83 rendeletben megállapított csoportmentességben részesüljenek. Az 1984/83 rendelet 10–13. cikkét akként kell értelmezni, hogy az ilyen szerződés nem tartozik e rendelet hatálya alá, amennyiben a szóban forgó üzemeltetővel szemben azt a kötelezettséget írja elő, hogy a szállító által rögzített fogyasztói árat tiszteletben tartsa. A fogyasztói árnak a szállító által való rögzítésére vonatkozó szerződési kikötésnek a Szerződés 85. cikkével való összhangba hozatala nem jár azzal a következménnyel, hogy visszaható hatállyal feloldja a szerződés azon rendelkezéseinek semmisségét, amelyek az összhangba hozatal előtt összeegyeztethetetlen voltak ezen cikkel. Ezen összhangba hozatal továbbá nem mentesíti ezt a szerződést, az ezen rendeletekben meghatározott feltételek, különösen a kizárólagos beszerzés elfogadható időtartamára vonatkozó feltétel betartása alól annak érdekében, hogy az az 1984/83 rendelettel, illetve később a Szerződés 81. cikke (3) bekezdésének a vertikális megállapodások és összehangolt magatartások csoportjaira történő alkalmazásáról szóló, 1999. december 22‑i 2790/1999 bizottsági rendelettel szabályozott csoportmentességben részesüljön.

4)      A Szerződés 85. cikkének (2) bekezdésében meghatározott semmisség azon szerződési kikötésekre vonatkozik, amelyek sértik a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdésében megállapított tilalmat, anélkül hogy a Szerződés 85. cikkének (3) bekezdésében megállapított mentesség alkalmazandó lenne, kivéve ha a tiltott rendelkezések a megállapodás többi részétől elkülöníthetetlenek, amely esetben a semmisség kihat a megállapodás egészére. Amennyiben a tiltott rendelkezések a megállapodás többi részétől elkülöníthetők, akkor a tiltott kikötések semmisségének az adott megállapodás többi részére kifejtett hatása nem a közösségi jog alapján ítélendő meg.”

1 – Eredeti nyelv: francia.

2 – HL L 173., 5. o., helyesbítés: HL 1984. L 79., 38. o..

3 – HL L 336., 21. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 364. o.

4 – E két kifejezésnek az előzetes döntéshozatali kérdéseket előterjesztő bíróság által történő megkülönböztetés nélküli alkalmazása érthetővé válik arra tekintettel, hogy más termékekre, mint például a sörre vonatkozó kizárólagos beszerzési szerződésekkel ellentétben az üzemanyagokra és motorolajakra vonatkozó kizárólagos beszerzési szerződés pusztán ténybeli szempontból egyetlen márkának egy bizonyos töltőállomás számára való eladásával jellemezhető (márkakényszer): lásd ebben a vonatkozásban a C‑214/99. sz. Neste-ügyben 2000. december 7‑én hozott ítélet (EBHT 2000., I‑11121. o.) 31. pontját.

5 – Beleértve úgy a vis maiorra vagy az üzemanyagok hőmérsékletingadozásából eredően a szállítási és az eladási mennyiségek közötti különbségekre, mint más okokra visszavezethető veszteségeket is.

6 – Lásd az első kérdés a) pontján kívül az előzetes döntéshozatalra utaló határozat „hetedsorban” cím alatti pontjának első mondatát (az eredeti változat 13. oldala).

7 – Ebben a vonatkozásban utalnék arra, hogy bár a kérdéseket előterjesztő bíróság kérdései kizárólag az 1984/83 rendelet rendelkezéseire hivatkoznak, az előzetes döntéshozatalra utaló határozat indokolása a 2790/1999 rendelet rendelkezéseit is említi, amely az alapügy tényállása szempontjából szintén relevánsnak bizonyul.

8 – A C‑217/05. sz. Confederación Española de Empresarios de Estaciones de Servicio ügyben 2006. december 14‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑11987. o.) 39. pontja.

9 – Lásd különösen a C‑205/03. P. sz., FENIN kontra Bizottság ügyben 2006. július 11‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑6295. o.) 25. pontját.

10 – Lásd még ebben a vonatkozásban Kokott főtanácsnoknak a fent hivatkozott Confederación Española de Empresarios de Estaciones de Servicio ügyben benyújtott főtanácsnoki indítványának 43. pontját.

11 – Uo., 44. pont. Lásd még a Bizottságnak „A vertikális korlátozásokról szóló iránymutatás” című közleménye (HL 2000. C 291., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 390. o.; a továbbiakban: iránymutatás) 19. pontját.

12 – Lásd ebben a vonatkozásban a fent hivatkozott Confederación Española de Empresarios de Estaciones de Servicio ügyben hozott ítélet 43. és 44. pontját.

13 – Ténybeli szempontból megjegyzem, hogy a kérdéseket előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a vitatott szerződésbe foglalt záradékok a fent hivatkozott Confederación Española de Empresarios de Estaciones de Servicio ügyben történt előzetes döntéshozatalra utalás tárgyát képező azon megállapodásokkal azonosnak tűnnek, amelyek az ezen ügyben hozott ítélet 9. pontja szerint a CEPSA hálózatához tartozó töltőállomások 95%‑át érintették.

14 – A fent hivatkozott Confederación Española de Empresarios de Estaciones de Servicio ügyben hozott ítélet 61. pontja.

15 – Uo., 62. pont (kiemelés tőlem).

16 – Lásd ebben a vonatkozásban különösen a C‑341/05. sz. Laval un Partneri ügyben 2007. december 18‑án hozott ítélet (az EBHT-ban még nem tették közzé) 45. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

17 – Lásd ebben a vonatkozásban a fent hivatkozott Confederación Española de Empresarios de Estaciones de Servicio ügyben hozott ítélet 49. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

18 – A fent hivatkozott Laval un Partneri ügyben hozott ítélet 47. pontja, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

19 – Lásd ebben a vonatkozásban a fent hivatkozott Confederación Española de Empresarios de Estaciones de Servicio ügyben hozott ítélet 50. pontját.

20 – Uo., 51. pont.

21 – Uo., 52–55. pont.

22 – Uo., 56. pont.

23 – Uo., 59. pont.

24 – Uo., 43. és 61. pont.

25 – Lásd ebben a vonatkozásban Kokott főtanácsnok fent hivatkozott főtanácsnoki indítványának 64. pontját.

26 – Lásd még ebben a vonatkozásban a fent hivatkozott iránymutatás (16) pontját.

27 – Ebben a vonatkozásban felidézendő, hogy annak megítélése érdekében, hogy valamely kizárólagos beszerzési megállapodás célja a belső piaci verseny jelentős mértékben való korlátozásában áll‑e, vagy ilyen hatással járhat‑e, és alkalmas‑e arra, hogy a tagállamok közötti kereskedelemre hatást fejtsen ki, figyelembe kell venni azt a gazdasági és jogi hátteret, amelyben a megállapodást megkötötték, és amelyben az más megállapodásokkal együtt kumulatív hatást fejthet ki a versenyre. Éppen ezért meg kell vizsgálni, hogy egy ilyen szerződés ugyanilyen típusú más szerződésekkel együtt befolyásolja‑e azt a lehetőséget, hogy az adott államból vagy más tagállamokból származó versenytársak a sörfogyasztás piacára beléphessenek, vagy a piaci részesedésüket ott növelhessék (lásd különösen a C‑234/89. sz. Delimitis-ügyben 1991. február 28‑án hozott ítélet [EBHT 1991., I‑935. o.] 13–15. pontját, és a fent hivatkozott Neste-ügyben hozott ítélet 25. pontját).

28 – Lásd ebben a vonatkozásban a fent hivatkozott Confederación Española de Empresarios de Estaciones de Servicio ügyben hozott ítélet 63. pontját.

29 – Uo.

30 – A fent hivatkozott Confederación Española de Empresarios de Estaciones de Servicio ügyben hozott ítélet 63. pontja. Lásd még Kokott főtanácsnok fent hivatkozott főtanácsnoki indítványának 45. és 74. pontját.

31 – Lásd a jelen főtanácsnoki indítvány fenti 33–37. pontját.

32 – Megjegyzendő, hogy az 1984/83 rendelet 12. cikkének (2) bekezdése értelmében, ha a szerződés olyan üzemanyagtöltő állomásra vonatkozik, amelyet a szállító a viszonteladónak bérbe adott, vagy amelynek használatát ténylegesen vagy jogilag átengedte, a viszonteladó kizárólagos beszerzésre kötelezhető, és a rendelet III. címében előírt (a töltőállomások szerződéseire vonatkozó) versenytilalmak alá eshet a töltőállomás üzemeltetésének teljes időszaka folyamán. Ez a kérdés nem képezi a kérdéseket előterjesztő bíróság által kért értelmezés tárgyát, mivel ez utóbbi egyébként kifejti, hogy az alapügyben a töltőállomás üzemeltetője a töltőállomás tulajdonosa.

33 – Mint a német, az angol, a finn, a holland és a svéd nyelvi változatok.

34 – Kiemelés tőlem.

35 – Lásd még ebben a vonatkozásban a fent hivatkozott iránymutatás (116) pontjának 4. alpontját és (155) pontját.

36 – Lásd ebben a vonatkozásban a fent hivatkozott Neste-ügyben hozott ítélet 32. és 33. pontját.

37 – Megjegyzem, hogy a fent hivatkozott Neste-ügyben hozott ítélet 34. pontja hangsúlyozza a szállító által elvégzett beruházások jelentőségét.

38 – Így például a spanyol, a francia és a portugál nyelvi változatban. Az olasz nyelvi változat a „cospicui” kifejezést használja, amely azt sugallja, hogy a szóban forgó előnyök legalábbis jelentősek, vagy figyelemreméltóak, ezáltal ezen nyelvi változat is az imént említettekhez sorolható.

39 – Lásd így a német, az angol, a finn, a holland és a svéd nyelvi vátozatokat.

40 – Lásd még ebben a vonatkozásban a fent hivatkozott iránymutatás (116) pontjának 4. alpontját.

41 – Felidézendő, hogy a Bizottság az írásbeli észrevételeiben megjegyzi, hogy a CEPSA piaci részesedése a 2790/1999 rendelet 3. cikkében meghatározott küszöbérték alatt marad. Természetesen azonban a kérdéseket előterjesztő bíróság feladata ezen állítás igazolása és végeredményben a CEPSA piaci részesedésének meghatározása.

42 – Lásd analógia útján az 1984/83 rendelet 3. cikke d) pontjának értelmezésére vonatkozóan az Elsőfokú Bíróság T‑7/93. sz., Langnese-Iglo kontra Bizottság ügyben 1995. június 8‑án hozott ítéletének (EBHT 1995., II‑1533. o.) 138. pontját.

43 – Amennyiben az alapügyben a nemzeti bíróság a nemzeti jogra tekintettel arra a következtetésre jut, hogy a kizárólagossági kikötést tíz évet meghaladó időtartamra kötötték, akkor a CEPSA által nyújtott gazdasági vagy pénzügyi előnyök terjedelmének vizsgálata végeredményben szükségtelennek bizonyulhat.

44 – A fent hivatkozott Confederación Española de Empresarios de Estaciones de Servicio ügyben hozott ítélet 64. pontja és a rendelkező rész 2. pontja.

45 – Megjegyzendő, hogy az alapeljárás felei között az képezi vita tárgyát, hogy a CEPSA által adott engedély ekként minősül‑e.

46 – A Szerződés 85. cikkének (2) bekezdésében foglalt azon elvre tekintettel, miszerint a Szerződés 81. cikke által tiltott megállapodások semmisek. Lásd ezen kérdéssel kapcsolatban a jelen főtanácsnoki indítvány 94–98. pontjait.

47 – Lásd ebben a vonatkozásban a fent hivatkozott iránymutatás (47) pontját. Megjegyzendő, hogy a Tobar az írásbeli észrevételeiben megjegyzi, hogy a CEPSA határozza meg a töltőállomások üzemeltetőinek kereskedelmi árrését.

48 – Lásd ebben a vonatkozásban a fent hivatkozott iránymutatás (47) és (227) pontját.

49 – Egy ilyen megállapodást aláíró feleknek ugyanis lehetőségük lenne arra (a jelen ügyben csak elméletileg), hogy a Bizottságtól a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének alkalmazása alól mentesítő egyedi határozatot kérelmezzenek, vagy azzal érveljenek, hogy egy más megállapodáscsoportra vonatkozó másik mentesítési rendelet feltételei teljesülnek, vagy bizonyíthatják, hogy a megállapodás más okokból a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdésével nem összeegyeztethetetlen: lásd ebben a vonatkozásban a 10/86. sz. VAG France ügyben 1986. december 18‑án hozott ítélet (EBHT 1986., 4071. o.) 12. és 13. pontját, valamint a fent hivatkozott Delimitis-ügyben hozott ítélet 41. pontját.

50 – Az előző lábjegyzetben kifejtett eseteket sem a kérdéseket előterjesztő bíróság nem hozta fel, sem pedig az alapügy felei nem hivatkoztak azokra.

51 – Lásd ebben a vonatkozásban a C‑295/04–C‑298/04. sz., Manfredi és társai egyesített ügyekben 2006. július 13‑án hozott ítélet (EBHT 2006., I‑6619. o.) 57. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

52 – Uo.

53 – Az 56/65. sz. Société technique minière ügyben 1966. június 30‑án hozott ítélet (EBHT 1966., 337. o.), és a fent hivatkozott Delimitis-ügyben hozott ítélet 40. pontja.

54 – Lásd különösen a fent hivatkozott VAG France ügyben hozott ítélet 14. pontját, a C‑230/96. sz. Cabour-ügyben 1998. április 30‑án hozott ítélet (EBHT 1998., I‑2055. o.) 51. pontját és a C‑376/05. és C-377/05. sz., Brünsteiner és Hilgert egyesített ügyekben 2006. november 30‑án hozott ítélet (EBHT 2006., I‑11383. o.) 48. pontját.

55 – Uo.

Full & Egal Universal Law Academy