EUR-Lex -  62006CC0487 - HU

P. MENGOZZI

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2008. július 17.1(1)

C‑487/06. P. sz. ügy

British Aggregates Association

kontra

az Európai Közösségek Bizottsága

„Fellebbezés – Állami támogatás – Sóderre vonatkozó környezetvédelmi adó az Egyesült Királyságban”

1.        A British Aggregates Association (a továbbiakban: BAA) a jelen fellebbezési eljárásban azt kérelmezi, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül az Elsőfokú Bíróság 2006. szeptember 13‑án hozott ítéletét (a továbbiakban: megtámadott ítélet),(2) amely elutasítja a BAA által a Bizottság 2002. április 24‑i azon határozata ellen benyújtott keresetet, amelyben a Bizottság nem emelt kifogást az Egyesült Királyság által elfogadott sóderre vonatkozó adóval szemben(3) (a továbbiakban: vitatott határozat).

2.        Az ítéletnek a kereset első fokon történő elfogadhatóságáról rendelkező része ellen a Bizottság csatlakozó fellebbezést nyújtott be.

I –    A fellebbezés alapjául szolgáló tényállás

3.        A jelen eljárás alapjául szolgáló tényállást a megtámadott ítélet a következőképpen foglalja össze.

4.        A sóder olyan kémiailag semleges, szemcsés anyag, amelyet az építőiparban, illetve építkezéseknél alkalmaznak. Önmagában használható például feltöltéshez vagy zúzalékként, illetve összekeverhető olyan kötőanyagokkal is, mint a cement vagy a bitumen.

5.        A 2002. április 1‑jén hatályba lépett 2001‑es Finance Act (a 2001‑es évre szóló adótörvény, a továbbiakban: törvény) meghatározott rendelkezései az Egyesült Királyságban bevezették az aggregates levy elnevezésű adót (a továbbiakban: AGL vagy adó) a sóderre vonatkozóan.

6.        Az adót a 2002‑es Finance Act (a 2002‑es évre vonatkozó adótörvény) több ponton is módosította. Az egyik így módosult rendelkezés mentességről rendelkezik bizonyos ércek – különösen a pala, az agyagpala, az agyag és a kaolin – kitermeléséből származó meddőkőzet (spoils) tekintetében. Ezenfelül átmeneti időszakot határoznak meg az adó Észak‑Írországban történő bevezetésére.

7.        Az AGL az Egyesült Királyságban történő kereskedelmi kitermelés tárgyát képező sóder tonnájaként 1,60 font sterling (GBP) összegben kerül kivetésre. Mentes az adó alól a további feldolgozás nélkül az Egyesült Királyságon kívülre exportált vagy szállított sóder.

8.        A módosított törvény úgy rendelkezik, hogy a sóder négy esetben nem adóköteles: i. amennyiben az kifejezetten mentességet élvez; ii. amennyiben azt előzőleg építési célra használták; iii. amennyiben már korábban kivetették rá a sóderre vonatkozó adót, vagy iv. amennyiben a törvény hatálybalépésekor nem a lelőhelyén található.

9.        A BAA az Egyesült Királyságban lévő kőbányák kiaknázásával foglalkozó, független kisvállalkozások társulása.

10.      Egy 2001. szeptember 24‑i levélben a Bizottsághoz panasz érkezett két, a felperessel semmilyen kapcsolatban nem álló vállalkozástól az AGL bizonyos szempontjait – különösen egyes anyagoknak az AGL alkalmazásának hatálya alóli kizárását, az Észak‑Írországra vonatkozó exportmentességet és az eltéréseket – illetően, amelyek álláspontjuk szerint nem egyeztethetők össze a Szerződés állami támogatásra vonatkozó rendelkezéseivel.

11.      2001. december 20‑án az Egyesült Királyság tájékoztatta a Bizottságot az állami támogatások rendszeréről, amely „A sóderre vonatkozó adó szakaszos bevezetése Észak‑Írországban” elnevezést viseli.

12.      2002. február 6‑i levelében a Bizottság felhívta az Egyesült Királyságot egyrészt az e panaszra vonatkozó észrevételeinek előterjesztésére, másrészt pedig arra, hogy szolgáltasson további információkat az AGL‑re vonatkozóan. Az Egyesült Királyság ennek 2002. február 19‑i levelével eleget is tett.

13.      2002. február 11‑én a BAA keresetet indított az AGL bírósági felülvizsgálata érdekében a High Court of Justice (England & Wales), Queen’s Bench Division ([Anglia és Wales] Legfelsőbb Bírósága, Queen’s Bench Division, Egyesült Királyság) előtt.

14.      2002. április 15‑i levelével a BAA panaszt nyújtott be a Bizottsághoz, amelyben azt állította, hogy egyes anyagok kizárása az AGL alkalmazásának hatálya alól, akárcsak az exportmentesítések, állami támogatást képeznek, valamint hogy az Észak‑Írországra vonatkozó eltérések, amelyekről az Egyesült Királyság hatóságai értesítést küldtek, összeegyeztethetetlenek a közös piaccal.

15.      2002. április 19‑i ítéletével a Hight Court of Justice elutasította a BAA keresetét.

16.      2002. április 24‑én a Bizottság elfogadta a vitatott határozatot. Úgy vélte, hogy az AGL nem tartalmaz állami támogatásnak minősülő elemet az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében, és az Észak‑Írországnak biztosított mentesség összeegyeztethető a közös piaccal.

17.      A BAA fellebbezést nyújtott be a High Court of Justice ítélete ellen a Court of Appealhez (England & Wales) ([Anglia és Wales] fellebbviteli bírósága), amely elrendelte az eljárás felfüggesztését az Elsőfokú Bíróság döntésének meghozataláig az időközben a BAA által a vitatott határozat ellen benyújtott kereset tárgyában.

II – Az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás és a megtámadott ítélet

18.      Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2002. július 12‑én érkezett kérelmével a BAA a vitatott határozat megsemmisítését kérte, kivéve annak az Észak‑Írországra vonatkozó mentességet érintő részét. A Bíróság elnöke engedélyezte az Egyesült Királyság beavatkozását a Bizottság kérelmeinek támogatása végett.

19.      A keresetet négy jogalapra alapították. Első jogalapjában a BAA azt állította, hogy a Bizottság megsértette az EK 87. cikk (1) bekezdését. Második jogalapjában a vitatott határozat megfelelő indokolásának hiányára hivatkozott. Harmadik és negyedik jogalapjában a BAA arra hivatkozott, hogy a Bizottság megsértette a hivatalos vizsgálati eljárás megindítására irányuló kötelezettségét, illetve nem teljesítette kötelezettségeit az eljárás előzetes vizsgálati szakaszát illetően sem.

20.      A Bizottság elsősorban a kereset elfogadhatóságát kifogásolta azon az alapon, hogy a BAA az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében nem rendelkezik kereshetőségi joggal. Arra hivatkozott, hogy a BAA nem igazolta, hogy a megtámadott határozat őt személyében érinti, mivel nem bizonyította, hogy az AGL legalább egy tagjának a versenyhelyzetét érzékelhetően érinti. A kereset érdemét illetően a Bizottság úgy vélte, hogy a BAA jogalapjai nem megalapozottak.

21.      A megtámadott ítélettel az Elsőfokú Bíróság a keresetet elfogadhatatlannak minősítette, és teljes egészében elutasította, és a BAA‑t kötelezte a költségek viselésére.

III – A Bíróság előtti eljárás és a felek kérelmei

22.      A Bíróság Hivatalához 2006. november 27‑én érkezett kérelmével a BAA fellebbezést nyújtott be az Elsőfokú Bíróság ítélete ellen.

23.      A BAA kéri, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet. Kéri továbbá, hogy a Bíróság semmisítse meg a vitatott határozatot, annak Észak‑Írország mentességét érintő része kivételével. Végül a BAA kéri, hogy a Bizottságot kötelezzék a fellebbezési eljárás és az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás költségeinek viselésére.

24.      A Bizottság fellebbezésében azt kéri, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, és az Elsőfokú Bíróság előtti keresetet nyilvánítsa elfogadhatatlannak. Vagylagosan kéri, hogy a Bíróság a fellebbezést mint elfogadhatatlant és/vagy megalapozatlant utasítsa el. Végül kéri, hogy a Bíróság a BAA‑t kötelezze a költségek viselésére.

25.      Az Elsőfokú Bíróság előtti eljárásban beavatkozóként részt vevő Egyesült Királyság a fellebbezés elutasítását kéri.

IV – Jogi elemzés

26.      Csatlakozó fellebbezésében a Bizottság az Elsőfokú Bíróság ítéletének a kereset elfogadhatóságáról szóló részét kifogásolja. A Bizottság előadja, hogy a kereset elfogadhatatlan, és ennek következtében maga a fellebbezés is elfogadhatatlan. Ezért először a csatlakozó fellebbezést kell megvizsgálni.

A –    A csatlakozó fellebbezésről

27.      A Bizottság először előadja, hogy a BAA keresetének elfogadhatóvá nyilvánítása által az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot. A Bizottság szerint az AGL általános hatályú intézkedés, amely potenciálisan nem meghatározható számú gazdasági szereplőt érint az Egyesült Királyságban, következésképpen nem lehet úgy tekinteni, mint amely a BAA tagjait személyükben érinti. Fentiek alapján a Bizottságnak az AGL‑t jóváhagyó határozata szintén általános hatállyal rendelkezik.

28.      Másodszor, a Bizottság előadja, hogy az Elsőfokú Bíróság nem vizsgálta meg megfelelő módon azt a feltételt, hogy az AGL‑nek érzékelhetően érintenie kell a BAA tagjainak versenyhelyzetét.

29.      Először röviden összefoglalom az állami támogatások ellenőrzésére szolgáló eljárásokkal összefüggésben benyújtott keresetek elfogadhatóságának feltételeire vonatkozó ítélkezési gyakorlatot, majd megvizsgálom azt a két fő érvet, amelyre a Bizottság az Elsőfokú Bíróság előtti kereset elfogadhatatlanságára vonatkozó jogalapot alapítja.

1.      Az állami támogatások ellenőrzésére szolgáló eljárásokkal összefüggésben benyújtott keresetek elfogadhatóságának feltételeire vonatkozó ítélkezési gyakorlat

30.      Az állami támogatások ellenőrzésére szolgáló eljárás során a Bizottság által hozott határozat címzettjei kizárólag az érintett tagállamok.

31.      A Plaumann kontra Bizottság ügyben hozott ítélet(4) óta állandó ítélkezési gyakorlat, hogy azon alanyok, akik nem címzettjei egy határozatnak, csak akkor állíthatják, hogy az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében személyükben érintettek, ha ez a határozat sajátos jellemzőik vagy egy őket minden más személytől megkülönböztető ténybeli helyzet folytán vonatkozik rájuk, és ezáltal a címzetthez hasonló módon egyéníti őket.

32.      Az állami támogatások területén ezt a szabályt első ízben a Cofaz‑ügyben hozott ítélet(5) tisztázta. A 17. rendelet alapján hozott bizottsági határozatok ellen benyújtott keresetekre vonatkozó ítélkezési gyakorlatot felhasználva(6) a Bíróság a Cofaz‑ügyben hozott ítéletben elismerte, hogy amennyiben az állami támogatásban részesült vállalkozások versenytársai tevékenyen részt vettek a hivatalos vizsgálati eljárásban, kereshetőségi joggal rendelkeznek a hivatalos vizsgálati eljárás lezárásaként hozott határozattal szemben, feltéve hogy piaci helyzetüket érzékelhetően érinti a megtámadott határozat tárgyát képező támogatás.(7) A későbbi ítéletekben fokozatosan elvesztette jelentőségét az eljárásban való részvétel ténye, és a közösségi bíróságok inkább az intézkedések piacra gyakorolt gazdasági hatásainak felmérésére összpontosítottak, akként vélekedve, hogy a kereset elfogadhatóságának megítélése során a felperes versenyhelyzetének érintettsége az elsődleges szempont.

33.      Az 1990‑es évek elején, a jól ismert Matra‑ügyben(8) és Cook‑ügyben(9) hozott ítéleteiben a Bíróság – miután kiemelte az állami támogatások ellenőrzésére szolgáló eljárásban az EK 88. cikk (3) bekezdése szerinti előzetes vizsgálatot és az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárást jellemző célok sokszínűségét – olyan megközelítés alapjait fektette le, amelyben az elfogadhatóság feltételei a vitatott határozat meghozatalához vezető eljárási szakaszok szerint változnak. A Cofaz‑ügyben hozott ítéletre való hivatkozás nélkül, de lényegében ugyanazt az érvelést követve, a Bíróság a Matra‑ügyben és a Cook‑ügyben hozott ítéleteiben kiemelte, hogy abban az esetben, ha a Bizottság úgy dönt, nem indítja meg az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti eljárást, az említett rendelkezésben lefektetett eljárási garanciákkal élni kívánó személyek csak úgy szerezhetnek azoknak érvényt, ha elismerik a jogukat a Bizottság határozatának a közösségi bíróságok előtti megtámadására. A Bíróság így mindkét említett ítéletben arra a következtetésre jutott, hogy a keresetek elfogadhatók, mivel azokat olyan személyek nyújtották be, akik az EK 88. cikk (2) bekezdése értelmében „érintett félnek” minősülnek.

34.      Amint az általánosan ismert, az olyan újabb keletű fellebbezési eljárásokban, amelyekben a Bizottság a Cook‑ügyben és a Matra‑ügyben hozott ítéletekben lefektetett elveknek, és azok Elsőfokú Bíróság általi alkalmazásának felülvizsgálatát szorgalmazta, a Bíróság megerősítette és finomította az ítélkezési gyakorlatot. A Bizottság kontra Aktionsgemeinschaft Recht und Eigentum ügyben hozott ítéletének(10) (a továbbiakban: ARE‑ügyben hozott ítélet) 34–37. pontjában a Bíróság összefoglalta az elfogadhatóság azon feltételeit, amelyek az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti eljárás megindítása nélkül elfogadott határozat elleni kereset benyújtását jelenleg szabályozzák. A feltételek a keresetet benyújtó személy által elérni kívánt cél szerint változnak. Ha a felperes az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti eljárási jogait kívánja védelmezni, és lényegében annak biztosítására törekszik, hogy a Bizottság megindítsa a hivatalos vizsgálati eljárást, a kereset elfogadhatónak minősül, feltéve ha a felperes bizonyítani tudja, hogy a rendelkezés értelmében őt érintett félnek kell tekinteni. Ezzel szemben azonban, ha a keresetet benyújtó felperes „a támogatást értékelő határozatnak mint ilyennek a megalapozottságát” vonja kétségbe, akkor nem elegendő pusztán az a körülmény, hogy érintett félnek tekinthető, a felperesnek ezért azt is bizonyítania kell, hogy megfelel a Plaumann‑ügyben hozott ítéletben lefektetett szigorúbb elfogadhatósági feltételeknek: például annak bizonyításával, hogy a vitatott határozatban előírt intézkedés alkalmazása a piaci helyzetét jelentős mértékben hátrányosan érintené.

35.      Összefoglalva, a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján, a Bizottság állami támogatásokra vonatkozó határozatai ellen benyújtott keresetek elfogadhatóságának feltételei a határozat elfogadásának eljárási szakasza, illetve a keresetet benyújtó személy által elérni kívánt cél szerint változnak, és ennek mozgástere lényegében az érdekein esett sérelem adott személy által bizonyítandó mértékében előforduló különbségeket tükrözi.

36.      A csatlakozó fellebbezés alátámasztására a Bizottság által előterjesztett jogalapokat a fent kifejtett ítélkezési gyakorlat fényében kell megvizsgálni.

2.      Az Elsőfokú Bíróság állítólagos mulasztása a tekintetben, hogy nem vette figyelembe az AGL általános hatályú intézkedés jellegét

37.      A Bizottság előadja, hogy az Elsőfokú Bíróság a hozzá benyújtott kereset elfogadhatóságáról való döntés során helyesen vetette el a Cook‑ügyben és a Matra‑ügyben hozott ítéletekben lefektetett ítélkezési gyakorlat alkalmazását, miután rámutatott, hogy a BAA nem elégedett meg annak „megtámadásával, hogy a Bizottság elutasította a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását”, hanem „a [vitatott] határozat megalapozottságát is vitatja”.(11) A Bizottság szerint azonban az Elsőfokú Bíróság tévesen állapította meg, hogy a határozat személyében érintette a BAA‑t. A Bizottság kiemeli, hogy az AGL egy adót bevezető, általános hatállyal rendelkező jogszabály, amely adó kiszabásának feltételei objektív és elvonatkoztatott módon kerültek megállapításra. Erre tekintettel az AGL nem kizárólag a BAA tagjait, hanem potenciálisan meghatározhatatlan számú vállalkozást érinthet hátrányosan. A Bizottság szerint az Elsőfokú Bíróság nem vette figyelembe a szóban forgó jogi aktus jellegét, illetve annak hatásait csupán három BAA tag tekintetében vizsgálta, anélkül hogy e vállalkozások kiválasztását kizárólag rájuk jellemző, és őket minden más adófizetésre kötelezett jogalanytól megkülönböztető körülmények indokolnák. A Bizottság szerint amennyiben az Elsőfokú Bíróság megközelítését a Bíróság megerősítené, ennek eredménye az lenne, hogy az általános hatályú állami támogatási intézkedésekre vonatkozó határozatok bárki által megtámadhatóvá válnának, amelynek következtében az EK 230. cikkben lefektetett személyes érintettség feltétele értelmét veszítené.

38.      Amennyiben a jelen vizsgálat tárgyát képező jogalap elkülönül attól a jogalaptól, amely szerint az Elsőfokú Bíróság tévedett az AGL által a BAA tagjainak versenyhelyzetére gyakorolt hatás megítélésében, logikusan úgy tűnik, ezt a Bizottság arra vonatkozó állításaként kell értelmezni, hogy minden olyan esetben, ahol a vitatott jogi aktus általános hatállyal rendelkezik, a Cofaz‑ügyben lefektetett kritérium – miszerint a támogatási intézkedésnek érzékelhetően érintenie kell a felperes piaci helyzetét – önmagában nem elegendő a kereset elfogadhatóságának megállapításához.

39.      Rögtön leszögezem, hogy álláspontom szerint sem a Bíróság, sem az Elsőfokú Bíróság ítélkezési gyakorlata nem támasztja alá ezt az érvelést.

40.      Elsősorban, úgy tűnik számomra, hogy a Bizottság által hivatkozott precedensek nem döntő fontosságúak. Ezek egyrészt olyan keresetekkel kapcsolatosak, amelyeket a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánított intézkedések potenciális kedvezményezettjei nyújtottak be, másrészt olyan keresettel, amelyet egy jóváhagyott támogatási rendszer potenciális kedvezményezettjeinek versenytársaként eljáró vállalkozás nyújtott be. Így a felhozott precedensek a jelen ügytől jogilag és tényállásában is eltérő helyzetekre vonatkoznak.

41.      Úgy tűnik továbbá, hogy a fenti precedenseket nem lehet a Bizottság által javasolt módon értelmezni.

42.      A Kwekerij van der Kooy és mások kontra Bizottság ügyben(12) és az Arbeitsgemeinschaft Deutscher Luftfahrt‑Unternehmen és Hapag‑Lloyd kontra Bizottság ügyben hozott ítéleteiben(13) a Bíróság, illetve az Elsőfokú Bíróság elutasították a hozzájuk benyújtott kereseteket, és kimondták, hogy a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánított nemzeti rendelkezések potenciális kedvezményezettjei vonatkozásában a vitatott határozat „általános hatályú intézkedésnek minősül, amelyet objektíven meghatározott helyzetekre kell alkalmazni, továbbá általánosan és elvont módon meghatározott személyek csoportjára vonatkozóan tartalmaz jogkövetkezményeket”, és következésképpen a határozat a felpereseket kizárólag az említett rendelkezések potenciális kedvezményezetti minőségében érintette.(14) A Kahn Scheepvaart kontra Bizottság ügyben hozott ítéletében(15) az Elsőfokú Bíróság elfogadhatatlannak nyilvánította az olyan vállalkozás által benyújtott keresetet, amely a Bizottság által jóváhagyott általános támogatási rendszer keretében elfogadott intézkedések potenciális kedvezményezettjeinek versenytársa volt. Az ítélet indokolásában az Elsőfokú Bíróság többek közt rámutatott, hogy „a megtámadott határozat elfogadása csak potenciális és közvetett hatással lehet” a felperes versenyhelyzetére, mivel a határozat „általános támogatási rendszerre vonatkozik, amelynek lehetséges kedvezményezettjei csak általános és absztrakt módon kerültek meghatározásra, egy tényleges kedvezményezett megléte, és így ez utóbbi tényleges versenytársának megléte feltételezi az általános támogatási rendszer egyéni támogatások révén történő végrehajtását”(16).

43.      A Bizottság állításával ellentétben úgy vélem, a fenti ítéletekből nem vonható le az a következtetés, hogy – főszabály szerint – valamely általános hatályú nemzeti rendelkezésnek az EK 87. cikkel való összeegyeztethetőségéről szóló határozat nem támadható meg az adott jogi aktus kedvezményezettjei vagy a versenyhelyzetben lévő vállalkozások által. Álláspontom szerint a fenti ítéletekből csupán az következik, hogy – ilyen körülmények között – a kedvezményezetti vagy a versenytársi jogállás önmagában nem feltétlenül alapozza meg a felperes vállalkozás kereshetőségi jogát, amely esetben a kereshetőségi jog megalapozása érdekében a vállalkozásnak bizonyítania kell, hogy helyzete a jogi aktus által érintett gazdasági szereplők általános csoportjától megkülönbözteti és egyéníti a Plaumann‑ügyben hozott ítélet értelmében.

44.      Rá kell mutatnom arra, hogy a Codorníu‑ügyben hozott ítélettől(17) kezdve a Bíróság kifejezetten kimondta, hogy az a tény, hogy valamely közösségi jogi aktus általános hatállyal bír, nem zárja ki azt, hogy néhány kereskedőt közvetlenül és egyénileg is érintsen. Kifejezetten a Codorníu‑ügyben hozott ítéletre hivatkozással a Bíróság nemrégiben helyben hagyott egy olyan ítéletet, amelyben az Elsőfokú Bíróság elfogadhatónak nyilvánította a néhány belga koordinációs központ által a Bizottság határozata ellen benyújtott keresetet, amelyben a Bizottság a központokra alkalmazandó adórendszer közösségi joggal való összeegyeztethetetlenségét állapította meg.(18)

45.      Ezek szerint az a tény, hogy – mint a jelen ügyben is – valamely bizottsági határozat bizonyos személyek vonatkozásában általános hatályú jogi aktusnak tűnik – mivel olyan adórendszert hagy jóvá, amely a gazdasági szereplők általános és elvonatkoztatott módon meghatározott csoportjára vonatkozik –, nem zárja ki, hogy e gazdasági szereplők egy részét sajátos jellemzőik folytán közvetlenül és személyükben érintse.

46.      A fentiekben kifejtettek szerint a Cofaz‑ügyben hozott ítélettől kezdődően a Bíróság az állami támogatásokkal kapcsolatos határozatok ellen benyújtott keresetek vonatkozásában kimondta, hogy a Plaumann‑ügyben hozott ítéletben lefektetett feltételeket akkor kell teljesítettnek tekinteni, ha a versenytárs vállalkozás bizonyítja, hogy a vitatott határozat alapját képező jogi aktus érzékelhetően (hátrányosan) érinti a piaci helyzetét. A fenti megfontolások fényében úgy vélem, a szabály alkalmazandó akkor is, ha a vitatott határozat egyedi támogatásra vonatkozik, és abban az esetben is, ha általános támogatási rendszerrel kapcsolatos döntést, vagy más általános hatályú intézkedést tartalmaz.(19) Továbbá, kifejezetten ezt a megközelítést erősíti meg a fent hivatkozott ARE‑ügyben hozott ítélet(20) 70. pontja is.

47.      Arra is rá kell mutatni, hogy a BAA által kifogásolt sérelem nem abból a tényből származik, hogy a tagjai kötelesek megfizetni az AGL‑t, hanem az annak következtében állítólagosan elszenvedett versenyhátrányból, hogy néhány, velük versenyben álló kitermelő adómentességgel rendelkezik. Ennek megfelelően a BAA nem a tagjai érdekein az AGL‑adófizetői minőségükben, hanem az AGL megfizetése alól mentesített kitermelőkkel kapcsolatos versenykényszer nyomása alatt lévő vállalkozási minőségükben esett sérelemre hivatkozik. Más szóval, a BAA nem magát az adó alkalmazását, hanem a támogatás azon elemét kifogásolja, amely – állítása szerint – benne rejlik az adó alkalmazási köre meghatározásának módjában.

48.      Ilyen körülmények között úgy vélem, el kell vetni azt a kockázatot, amellyel kapcsolatosan a Bizottság aggodalmát fejezi ki, miszerint amennyiben a BAA keresetét elfogadhatónak nyilvánítanák, ennek eredménye az lenne, hogy az általános adójogi intézkedésekre vonatkozó határozatokat potenciálisan korlátlan számú személy vitathatná, „így megfosztaná minden értelmétől az [EK] 230. cikk [negyedik bekezdése] értelmében vett »személyében érinti« kifejezést.”(21)

49.      A Bizottság végül előadja, hogy azon három BAA tag kiválasztása, amelynek versenyhelyzetét az Elsőfokú Bíróság figyelembe vette, önkényesnek és indokolatlannak tűnik. Én úgy vélem azonban, hogy egyrészt, ez az érvelés megismétli a Bizottság azon – fent már bírált – állítását, miszerint ha a vitatott intézkedés általános hatállyal bír, a kereset elfogadhatóságának megalapozása érdekében nem elegendő a felperes piaci helyzete érzékelhető érintettségének bizonyítása, másrészt előrevetíti a Bizottságnak a megtámadott ítélettel kapcsolatos második jogalapját, amely szerint az Elsőfokú Bíróság értékelése az AGL által a BAA tagjainak versenyhelyzetére gyakorolt hatás tekintetében pontatlan és nem teljes körű. Mindenesetre e vonatkozásban elegendő rámutatni arra, hogy – amint azt a megtámadott ítélet 47. pontja helyesen tartalmazza – az állandó ítélkezési gyakorlat szerint elfogadható a valamely szervezet azon tagja vagy tagjai nevében a szervezet által benyújtott kereset, akik vagy amelyek saját maguk is benyújthattak volna elfogadható keresetet.(22) Ennek megfelelően a BAA feladata az egy vagy több tagja szükséges egyéni kereshetőségi jogának igazolása, és az Elsőfokú Bíróságnak kell arról meggyőződnie, hogy az erre vonatkozó bizonyítékot benyújtották. Ilyen körülmények között az a kérdés, hogy igazolható volt‑e a BAA által az Elsőfokú Bírósághoz értékelés céljából benyújtott információk kiválasztása, végső soron kizárólag ezen értékelés eredményétől függ.

50.      A fent kifejtettek alapján úgy vélem, a Bizottság által a csatlakozó fellebbezés alátámasztására előterjesztett első jogalapot el kell utasítani.

51.      Következésképpen rátérek a Bizottság megtámadott ítélettel kapcsolatos második jogalapjának értékelésére.

3.      Az Elsőfokú Bíróság állítólagos tévedése annak értékelése során, hogy megvalósult‑e a BBA tagjai versenyhelyzetének jelentős érintettsége

52.      A Bizottság elsősorban azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság annak megítélése során, hogy a BAA tagjainak versenyhelyzete érzékelhetően érintett‑e, az ítélkezési gyakorlattal és különösen a Cofaz‑ügyben hozott ítélettel ellentétben egyfelől az AGL hatálya alá tartozó három vállalkozás, másfelől a mentességben részesülő vállalkozások közötti versenyhelyzet meghatározására szorítkozott.

53.      A fent kifejtettek szerint az ítélkezési gyakorlat alapján a jelenlegi helyzet a következő: amennyiben az EK 88. cikk (3) bekezdés alapján elfogadott határozat ellen a versenytárs – a Cook‑ügyben és a Matra‑ügyben hozott ítéletekben lefektetett ítélkezési gyakorlat alkalmazási körébe nem tartozó körülmények között – nyújt be keresetet, ezt akkor nyilvánítják elfogadhatónak, ha a felperes bizonyítja, hogy a vitatott határozat alapját képező intézkedés alkalmas arra, hogy piaci helyzetét érzékelhetően (hátrányosan) érintse. Ilyen körülmények között egy vállalkozás tehát nem hivatkozhat pusztán arra, hogy a kedvezményezett vállalkozás a versenytársa, hanem ezen túlmenően azt is bizonyítania kell, hogy olyan ténybeli helyzetben van, ami a határozat címzettjéhez hasonló módon egyéníti őt.(23)

54.      Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 55–63. pontjában, a Bizottság elfogadhatatlansági kifogásának értékelése során megvizsgálta, hogy a BAA „releváns módon tüntette‑e fel azokat az okokat, amelyek miatt az AGL alkalmas arra, hogy tagjai közül legalább az egyiknek a versenyhelyzetét lényegesen befolyásolja a sóder piacán.”(24) Az Elsőfokú Bíróság elsősorban rámutatott, hogy az AGL‑nek az a célja, hogy elmozdítsa a tiszta sóder iránti kereslet egy részét más (adómentes) termékek irányába, és hogy a brit hatóságok ettől azt várták, hogy ez az adó lehetővé teszi majd a tiszta sóder iránti kereslet évi átlag 8‑9%‑os csökkentését. Az Elsőfokú Bíróság másodsorban megjegyezte, hogy a BAA egyes tagjai, nevezetesen a Torrington Stone, a Sherburn Stone Co. Ltd és a Cloburn Quarry közvetlen versenyhelyzetben vannak az AGL bevezetésének köszönhetően versenytársakká vált adómentes anyagokat előállító vállalkozásokkal. Harmadsorban, a megtámadott ítélet 59–61. pontjában és a 65. pontban az exportra vonatkozó adómentességgel kapcsolatban az Elsőfokú Bíróság áttekintette a fent említett három vállalkozás mindegyikének egyéni helyzetét. A megvizsgált bizonyítékok alapján az Elsőfokú Bíróság elutasította a Bizottság elfogadhatatlansági kifogását.

55.      Az ítélet indokolásából ezzel kapcsolatban egyértelműen kiderül, hogy az Elsőfokú Bíróság nem csupán általános módon határozta meg az AGL hatálya alá tartozó termékek és az adómentes termékek közötti versenyviszony fennállását, hanem a BAA tagok piaci helyzetét érintő hátrányos hatásra vonatkozó megállapítást egy sor bizonyítékra alapozta, részben az AGL természetére és céljára, részben a BAA által előadott információkra alapozva. Ez utóbbi bizonyíték különösen megmutatja mind a BAA tagjaira – amelyek korlátozott méretű vállalkozások – az AGL alkalmazása következtében nehezedő megnövekedett versenynyomást, mind az ebből eredő raktárkészlet kezelési problémákat, valamint az export adó alóli mentesítésének az exportpiacon tevékeny vállalkozások nemzeti piacon alkalmazott áraira gyakorolt hatását.

56.      Így, a Bizottság állításával ellentétben, az Elsőfokú Bíróság nem egyszerűen csak megállapította a megadóztatott és az adómentes termékek közötti versenyviszony fennállását. A Bizottság által hivatkozott ügyekben nincs elegendő olyan rokon vonás a jelen üggyel, amely lehetővé tenné a megtámadott ítélettel való összehasonlítást.(25)

57.      A Bizottság azon az alapon szintén vitatja az Elsőfokú Bíróság Torrington Stone helyzetére vonatkozó elemzésének megfelelőségét, hogy nem szolgáltattak részleteket az AGL alkalmazásának eredményeképpen a Torrington Stone‑ra nehezedő megnövekedett versenynyomás által „az árakat, a piaci részesedést, vagy a vállalkozások nyereségességét” illető következményekről. Hasonló természetű kritikát fogalmazott meg az Elsőfokú Bíróság Sherburn Stone helyzetére vonatkozó értékelése tekintetében.

58.      E tekintetben elegendő felidézni, hogy a Bíróság nemrégiben kifejtette, hogy a felperes vállalkozás versenyhelyzetét ért olyan sérelem, amely alkalmas arra, hogy őt a Plaumann‑ügyben és a Cofaz‑ügyben hozott ítéletekben lefektetett ítélkezési gyakorlat szerint egyénítse, nem vonható le szükségszerűen az „olyan körülményekből, mint a forgalom jelentős csökkenése, nem elhanyagolható pénzügyi veszteségek vagy akár a piaci részesedések jelentős csökkenése a szóban forgó támogatásnyújtás következtében,”(26) viszont „elmaradt hasznot vagy olyan változást eredményezhet, amely kevésbé kedvező, mint az, amely a támogatás hiányában megfigyelhető lett volna.”(27)

59.      Végül, a Bizottság azt állítja, hogy mind az állítólagos támogatásban részesülő vállalkozások, mind a versenytársaik potenciálisan korlátlan számúak, és az AGL versenyre gyakorolt hatásai ágazati jellegűek. Ilyen körülmények között az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítéletben levont következtetés azt sugallja, hogy a vállalkozás bizonyíthatja, hogy valamely támogatási intézkedés őt érzékelhetően érinti – és ezért úgy kell tekinteni, hogy a támogatást jóváhagyó határozat őt egyénileg érinti az EK 230. cikk értelmében – még akkor is, ha a helyzete egyáltalán nem tér el sok más vállalkozásétól.

60.      Ezek az érvek megegyeznek az első jogalap alátámasztására előadott érvekkel, és a második jogalap összefüggésében véleményem szerint úgy értelmezendők, hogy a Bíróságtól szigorúbb kritériumok alkalmazását kérik a felperes vállalkozás versenyhelyzetét ért sérelem értékelése során arra az esetre nézve, ha a szóban forgó intézkedés általános hatállyal bír.

61.      Az ítélkezési gyakorlat valamelyest alátámasztani látszik ezt a megközelítést. Amint arra Jacobs főtanácsnok rámutatott az ARE‑ügyre vonatkozó indítványában, „az ítélkezési gyakorlat – bár nem következetesen – látszólag szigorúbb kritériumot alkalmaz a felperes versenyhelyzetére gyakorolt hatásra, ha a támogatási program általános érvényű.”(28) Jacobs főtanácsnok példaként, többek közt, a Kahn Scheepvaart ügyben hozott ítéletre hivatkozott. Az ARE-ügyben hozott ítélet 72. pontja szintén így értelmezhető.(29)

62.      A fentiek ellenére úgy vélem, hogy a Bizottság által javasolt megközelítés, különösen a jelen üggyel kapcsolatban, nem fogadható el.

63.      Általánosságban, először ki kell emelni, hogy azon feltételek meghatározását illetően, amelyeket a vállalkozásnak teljesítenie kell ahhoz, hogy a versenytárs vállalkozásoknak nyújtott támogatást jóváhagyó határozattal szembeni kereshetőségi jog megillesse, a Cofaz‑ügyben hozott ítélet könnyített a Plaumann‑ügyben hozott ítéletben a vitatott jogi aktus címzettjének nem minősülő felperes tekintetében megállapított bizonyítási terhen. A Cofaz‑ügyben hozott ítélet óta az arra vonatkozó bizonyíték, hogy a támogatási intézkedés érzékelhetően érinti a felperes vállalkozás versenyhelyzetét, elegendő az említett vállalkozásnak az intézkedést jóváhagyó határozat elleni kereset benyújtására vonatkozó kereshetőségi joggal való felruházásához, tekintet nélkül arra, hogy meghatározhatatlan számú más versenytárs is hivatkozhat hasonló sérelemre.(30)

64.      Konkrétabban a jelen ügyet illetően, azt meg kell különböztetni a Kahn Scheepvaart ügytől és az ARE‑ügytől. A Kahn Scheepvaart ügyben a vitatott határozat olyan támogatási rendszert hagyott jóvá, amelyet a holland kormány egyedi támogatási formák biztosításával kívánt bevezetni. Amint arra a Bíróság rámutatott, ilyen körülmények között nem volt lehetséges sem a Bizottság által jóváhagyott intézkedések kedvezményezettjeinek, sem versenytársainak megállapítása. A Bíróság így azt a következtetést vonta le, hogy az alperes vállalkozások által kifogásolt sérelem csupán potenciális volt. Hasonlóképpen, az ARE‑ügyben hozott ítélet alapját képező ügyben a szóban forgó termőföldszerzési program csak a potenciális kedvezményezettek csoportjait határozta meg. Következésképpen lehetetlen volt meghatározni a jövőbeli vásárlók személyét és számát, illetve ebből kifolyólag a versenytársaik személyét és számát. A jelen ügyben azonban a szóban forgó nemzeti jogszabály általános hatállyal rendelkezik ugyan, viszont alkalmazási körét tekintve olyan módon került megfogalmazásra, amely lehetővé teszi az adófizetésre köteles vállalkozások és az adó megfizetése alól mentesített, így a BAA szerint ennek eredményeképpen előnyben részesülő vállalkozások megkülönböztetését.

65.      Továbbá, álláspontom szerint nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy a szóban forgó nemzeti jogszabály kifejezetten arra irányul, hogy a tiszta sóder iránti kereslet egy részét a helyettesítő termékek irányába mozdítsa el. Így olyan intézkedésnek minősül, amely célja, hogy hatást gyakoroljon a kérdéses piac szerkezetére, következésképpen a piacon működő vállalkozások versenyhelyzetére.(31) A már több alkalommal hivatkozott Lenzing‑ügyben hozott ítéletben a Bíróság – többek között – megállapította, hogy „[a felperes piaci helyzetére gyakorolt hátrányos hatás] intenzitása is változhat számos tényezőtől függően, mint például az érintett piac szerkezete vagy a kérdéses támogatás jellege.” Úgy tűnik számomra, hogy a támogatás természetében rejlő tényezők közül figyelembe kell venni azokat a hatásokat is, amelyeket a nemzeti hatóságok az intézkedés elfogadásával elérni kívánnak, függetlenül az ilyen hatások ágazati jellegétől.

66.      A fentiek alapján úgy vélem, el kell utasítani a Bizottságnak a megtámadott ítélet ellen benyújtott csatlakozó fellebbezése alátámasztására előadott második jogalapját.

67.      Következésképpen javaslom, hogy a Bíróság teljes egészében utasítsa el a csatlakozó fellebbezést.

4.      A csatlakozó fellebbezésre vonatkozó záró észrevételek

68.      Még hátra van a BAA által a csatlakozó fellebbezésre vonatkozó válaszbeadványban előadott érvek áttekintése. Ebben az összefüggésben a BAA arra hivatkozik, hogy az a tény, miszerint az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott keresete alátámasztásaképpen azt állította, hogy a Bizottság megsértette az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárás megindítására vonatkozó kötelezettségét, a Cook‑ügyben és a Matra‑ügyben hozott ítéletekben lefektetett ítélkezési gyakorlat alapján már önmagában elegendő volt az egész kereset elfogadhatóságának megállapítására, beleértve a vitatott határozat megalapozatlanságának vitatására irányuló jogalapot is.(32) Ez az érv csak akkor kap jelentőséget, ha a Bíróság – javaslatommal ellentétben – azt állapítaná meg, hogy a BAA nem teljesíti a Plaumann‑ügyben és a Cofaz‑ügyben hozott ítéletekben meghatározott elfogadhatósági feltételeket. Ebben az esetben a Bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy a keresetet a Cook‑ügyben és a Matra‑ügyben hozott ítéletekben lefektetett ítélkezési gyakorlat alapján elfogadhatónak lehet‑e tekinteni, és ha igen, milyen mértékben.

69.      A fenti érv elemzése alkalmat ad arra, hogy néhány szélesebb körű rövid megjegyzést tegyek. Először világossá szeretném tenni, hogy nem áll szándékomban vitába szállni az állami támogatások ellenőrzésére szolgáló eljárások összefüggésében a Bizottság által elfogadott határozatok ellen benyújtott keresetek elfogadhatóságának feltételeire vonatkozó jelenlegi ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatának megfelelőségéről.(33) Így néhány rövid megjegyzésre szorítkozom.

70.      Amint az fent említésre került, az ítélkezési gyakorlat alapján azon elfogadhatósági feltételek, amelyeknek az EK 88. cikk (3) bekezdés alapján elfogadott határozat ellen keresetet benyújtó személynek meg kell felelnie, amennyiben az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti eljárás megindítására nem került sor, attól függően térnek el, hogy a kereset a felperest ez utóbbi rendelkezés alapján megillető eljárási jogok védelmére, vagy „a támogatást vizsgáló határozat megalapozottságá[nak]” vitatására irányul. Az előbbi esetben elegendő az EK 88. cikk (2) bekezdése értelmében vett „érintett fél” jogállásának bizonyítása; az utóbbi esetben azonban annak bizonyítására van szükség, hogy a felperest a vitatott határozat a Plaumann‑ügyben hozott ítélet értelmében személyében érinti. Továbbá, amikor a felperes kizárólag az EK 88. cikk (2) bekezdés értelmében vett érintett fél minőségében jár el, a keresetben kifejezetten fel kell hoznia az e rendelkezésben elismert eljárásjogi garanciák megsértésére vagy a Bizottság hivatalos vizsgálati eljárás megindítási kötelezettségének megsértésére vonatkozó jogalapot. Ezenkívül a Bíróság gyakorlatilag kizárja annak a lehetőségét, hogy a fent említett jogalapok felhozásának elmulasztása a ténylegesen felhozott jogalapok átfogalmazása útján kerüljön orvoslásra.

71.      Felfogásom szerint a fenti különösen összetett és meglehetősen formalista ítélkezési gyakorlat indokai annak a szükségességére vezethetők vissza, hogy abban az esetben, ha a keresetet az EK 88. cikk (2) bekezdése értelmében vett érintett fél minőségében eljáró személy nyújtja be, a vitatott határozat közösségi bíróságok általi felülvizsgálata nem terjed túl azon, ami annak biztosításához szükséges, hogy az említett rendelkezésben garantált eljárási jogok teljesüljenek. Ez áll elő akkor, ha a közösségi bíróságok annak puszta megállapítása helyett, hogy fennállnak‑e a hivatalos vizsgálati eljárás megindítása elmaradásának feltételei – nevezetesen a komoly nehézség hiánya az intézkedés támogatáskénti minősítése és/vagy a közös piaccal való összeegyeztethetőségének értékelése során(34) – az állami támogatás (vagy az állami támogatás egyes, a Bizottság által hiányzónak ítélt elemei) fennállásáról döntenének, vagy azt állapítanák meg, hogy nem teljesültek azok a feltételek, amelyek alapján a Bizottság kimondta a támogatás Szerződéssel való összeegyeztethetőségét. Ilyen körülmények között a felperes, adott esetben, nemcsak a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását biztosítaná ténylegesen, hanem azt a további következményt is, hogy a Bizottságot kötnék a közösségi bíróságok ilyen döntései,(35) és az ilyen eljárás lezárásaként hozott döntés érdemi része, legalábbis részben, előre meghatározott lenne; azaz a felperes elérné az olyan döntés előzetes meghatározását, amely ellen nem lett volna jogosult kifogást emelni csupán az EK 88. cikk (2) bekezdése értelmében vett érintett fél minőségében eljárva.

72.      Számomra úgy tűnik azonban, hogy annak érdekében, hogy a vitatott jogi aktus bírósági felülvizsgálatának terjedelme a felperes által hivatkozott kereshetőségi jog szempontjából megfelelő legyen, nincs arra szükség, hogy a felperest a kereset jogalapjainak megfogalmazása során különleges formai követelményeknek való megfelelésre kelljen kötelezni, amelynek hiánya esetén a keresetet elfogadhatatlannak kellene nyilvánítani. E célból elegendő, hogy a formailag az állami támogatás létezésének vagy a támogatás közös piaccal való összeegyeztethetetlenségének megállapítására irányuló jogalapokat úgy kezeljük, hogy azok lényegében arra az állításra korlátozódnak, miszerint komoly nehézség áll fenn az intézkedés minősítését vagy az összeegyeztethetőség értékelését, illetve legalább – a vitatott határozat indokolása megfelelőségének kifogásolását illetően – az ilyen nehézségek kizárása céljából.

73.      Mindenesetre végső soron úgy hiszem, hogy a fent elemzett ítélkezési gyakorlat összetettsége és a tényleges alkalmazásával járó nehézségek az EK 88. cikk (3) bekezdése alapján elfogadott határozatok különös természetéből fakadnak.

74.      Azok a határozatok, amelyeket a Bizottság a hivatalos vizsgálati eljárás megindítása nélkül fogad el, rövid áttekintést követően hozott jogi aktusok, amely áttekintésre rövid határidőn belül, sőt, kizárólag a Bizottság és az érintett tagállam közötti párbeszéd alapján kerül sor. A jogalkotó szándéka az volt, hogy ilyen jogi aktusok útján lehetővé tegye a Bizottság számára, hogy elkerülje a teljes vizsgálattal járó jelentős időveszteséget azokban az esetekben, amikor már első ránézésre nyilvánvalóan nem áll fenn támogatás, vagy a támogatás összeegyeztethető a közös piaccal.

75.      A fent említett határozatok természetét adottnak tekintve azon tűnődöm, nem lenne‑e megfelelőbb, ha az ilyen jogi aktusok közösségi bíróságok általi felülvizsgálata minden egyes esetben – tekintet nélkül a felperes kereshetőségi jogának alapjára – arra korlátozódna, hogy meggyőződjenek arról, teljesültek‑e a hivatalos vizsgálati eljárás megindítása elmaradásának feltételei, vagy megállapítsák, nem áll‑e fenn komoly kétely a tekintetben, hogy az intézkedés nem minősül támogatásnak, vagy mindenesetre az összeegyeztethető a közös piaccal. Az anyagi jogi kérdésekre vonatkozó döntés – azaz annak megállapítása, hogy fennáll‑e a támogatás, illetve a támogatás összeegyeztethető‑e a közös piaccal – így, a határozat megsemmisítése esetén, elhalasztódna a Bizottság által a hivatalos vizsgálati eljárása lezárásaképpen később hozott végleges határozat ellen benyújtott kereset megvizsgálásáig. Ez lehetővé tenné azon lehetőség kizárását, hogy az olyan kérdésekre vonatkozó végleges döntés meghozatala során, amelyek tekintetében a Bizottság az előzetes vizsgálat lezárásaképpen ténylegesen csak előzetes megállapításokat tett, a közösségi bíróságok a megsemmisítés iránti kereset összefüggésében túllépik a jogszerűség felülvizsgálatának rendes körülmények között alkalmazott kereteit.

76.      Rátérve a BAA fenti 68. pontban hivatkozott érvére, a fent kifejtett megjegyzésekből következik, hogy mivel a BAA csupán az EK 88. cikk (2) bekezdés értelmében vett érintett fél minőségére hivatkozhat, pusztán az a tény, hogy az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott keresete alátámasztására előterjesztett jogalapok magukban foglalják azt az állítást is, miszerint a Bizottság megsértette a hivatalos vizsgálati eljárás megindítására irányuló kötelezettségét, a BAA állításával ellentétben nem jogosítja fel őt arra, hogy az Elsőfokú Bíróságtól az EK 87. cikk (1) bekezdése alapján az AGL minősítésére vonatkozó döntést kérjen.

B –    A fellebbezésről

77.      A vitatott határozat szerint az AGL nem minősül állami támogatásnak, mivel nem foglal magában szelektív előnyöket. A fellebbezés alátámasztására felhozott első, harmadik és negyedik jogalap a megtámadott ítéletet azon az alapon vitatja, hogy az megerősítette a Bizottság fenti kérdésre vonatkozó értékelését. Az említett jogalapokat az alábbiakban vizsgálom meg (lásd a 2., 3. és 4. részt). Elemzésem megkezdése előtt azonban áttekintem a szelektivitásra vonatkozó ítélkezési gyakorlatot (lásd az alábbi 1. részt).

78.      A fellebbezést alátámasztó második jogalap a vitatott határozat Elsőfokú Bíróság általi felülvizsgálatának terjedelmére vonatkozik, és az alábbi 5. részben kerül elemzésre.

79.      Végül, az alábbi 6. részben megvizsgálom az ötödik és hatodik jogalapot, amely értékelésbeli jogi hibát ró fel az Elsőfokú Bíróságnak, a Bizottság hivatalos vizsgálati eljárás megindítására vonatkozó kötelezettsége, illetve annak megítélésében, hogy a vitatott határozat megfelelő indokolást tartalmaz‑e.

1.      A támogatás szelektív jellegére vonatkozó ítélkezési gyakorlat áttekintése

80.      Az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében valamely intézkedés akkor minősül támogatásnak, ha bizonyos vállalkozásokat vagy bizonyos áruk termelését előnyben részesíti, azaz szelektív jellegű.

81.      A szelektivitás feltételeivel összhangban az „általános” intézkedések – amelyek nem különös tevékenységek vagy vállalkozások, hanem az adott tagállam területén tevékeny valamennyi gazdasági szereplő támogatására irányulnak – kizártak az állami támogatásra vonatkozó rendelkezések alkalmazása alól. Ezzel kapcsolatban az ítélkezési gyakorlat világossá tette, hogy az objektív kritériumok alapján meghatározott, korlátlan számú kedvezményezettet előnyben részesítő állami jogi aktust akkor kell szelektív jellegű intézkedésnek minősülő támogatási rendszernek tekinteni, ha – az alkalmazási kritériumainak tulajdoníthatóan – bizonyos vállalkozásokat vagy bizonyos áruk termelését mások kizárásával részesít előnyben.(36) Az ítélkezési gyakorlat azonban másrészről azt is világossá tette, hogy még az általánosnak tűnő olyan intézkedések is, amelyek nem korlátozódnak valamely különös ágazatra vagy meghatározott területre, illetve nem a vállalkozások korlátozott csoportjára alkalmazandók, az EK 87. cikk (1) bekezdésében lefektetett tilalom alá tartozhatnak, ha végrehajtásuk a nemzeti hatóságok mérlegelési jogkörén alapszik, különösen a kedvezményezettek kiválasztását, és a pénzügyi támogatás összegét és feltételeit illetően. A Bíróság kimondta azt is, hogy valamely állami támogatás szelektív lehet akkor is, ha az összes gazdasági ágazatot érinti.(37)

82.      Általánosabban, az ítélkezési gyakorlatból egyértelműen kiderül, hogy a szelektivitásra vonatkozó feltételek teljesülését egyedileg kell elbírálni annak megállapítása érdekében, hogy a szóban forgó intézkedés természete, alkalmazási köre, végrehajtási módja és hatásai fényében magában foglal‑e bizonyos vállalkozásokra vagy tevékenységi ágazatokra vonatkozó kizárólagos előnyöket.(38) Ha megállapítást nyer, hogy fennáll ilyen természetű előny, még az a jogi aktus is támogatásnak minősülhet az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében, amely bizonyos gazdasági szereplőket illetően tartózkodik az új adó kirovásától.(39)

83.      Az adójogi természetű állami támogatások vonatkozásában az ítélkezési gyakorlat azt mutatja azonban, hogy még azok az intézkedések is, amelyek szelektív jellegűek annyiban, hogy különbséget tesznek a vállalkozások között, nem feltétlenül minősülnek támogatásnak, ha a különbségtételt az adórendszer jellege vagy felépítése indokolja.(40) A Bíróság szerint ebből következik, hogy annak értékelése érdekében, hogy valamely intézkedés az EK 87. cikk (1) bekezdés alkalmazása szempontjából szelektív jellegűnek minősül‑e, „meg kell vizsgálni azt, hogy az adott jogrendszer keretében az intézkedés bizonyos vállalkozások számára előnyt jelent‑e más, hasonló jogi és ténybeli helyzetben lévő vállalkozásokkal összevetve.”(41)

84.      A fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat fényében különösen szükség van annak megvizsgálására, hogy az Elsőfokú Bíróság valóban elkövette‑e azokat a különböző jogi hibákat, amelyeket a BAA az első, harmadik és negyedik jogalap összefüggésében neki tulajdonított.

2.      Az EK 87. cikk (1) bekezdés megsértésére alapított első jogalapról

85.      Első jogalapjában a BAA azt kifogásolja, hogy a megtámadott ítélet az EK 87. cikk (1) bekezdés alkalmazása tekintetében több jogi hibát tartalmaz. A BAA e vonatkozásban három fő állítást ad elő.

86.      Elsősorban, az Elsőfokú Bíróság által állítólagosan alkalmazott támogatás fogalma nem volt objektív. A BAA azzal érvel, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az a tény, hogy valamely adójogi intézkedés általános politikai célokat kíván elérni, nem zárja ki az állami támogatásként való minősítését. Ez a tény inkább csak annak meghatározásában kap jelentőséget, hogy az intézkedés jellege és általános felépítése igazolja‑e az alkalmazási körében a jogalkotó által tett megkülönböztetést. A megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság azonban állítólagosan ettől eltérő megközelítést követett, mivel a tagállamokat széles mérlegelési jogkörrel ruházta fel a környezetvédelemmel kapcsolatos célok elérésére szolgáló adójogi intézkedések alkalmazási körének meghatározását illetően, és mivel kizárta azt a lehetőséget, hogy az ilyen intézkedés lehet szelektív jellegű a környezetvédelmi célok által nem igazolható módon, még abban az esetben is, ha egymással összehasonlítható helyzetben lévő vállalkozások között tesz különbséget.

87.      Másodsorban, az Elsőfokú Bíróság szelektivitásra vonatkozó értékelése állítólagosan ellentétes az Adria‑Wien Pipeline ügyben hozott ítéletben elvégzett értékeléssel.(42)

88.      Végül, az Elsőfokú Bíróság állítólagosan – az AGL hatálya alá tartozó ágazat pontos meghatározása nélkül – kizárta az AGL szelektív jellegének lehetőségét. Ezen harmadik fő állítást álláspontom szerint elfogadhatatlannak kell nyilvánítani, mivel lényegében az Elsőfokú Bíróság ténybeli megállapításainak vitatására irányul.

89.      Ezért csak az első és második állítás érdemi részének megfontolására térek rá, amelyeket véleményem szerint együttesen kell vizsgálni.

90.      Ebből a szempontból a megtámadott ítélet 114–118., 120. és 121. pontja bír különös jelentőséggel. Az Elsőfokú Bíróság által az érvelés során követett lépések a következők szerint foglalhatók össze.

91.      Először, az Elsőfokú Bíróság a környezetvédelmi adókat olyan „önálló adójogi intézkedésekként”(43) határozta meg, amelyek nem képezik az általános adórendszer részét, és amelyeket „azok környezetvédelmi célja és sajátos adóalapja jellemez”.(44) A fenti fogalommeghatározásból következően azt a tényt, miszerint a környezetvédelmi adó nem vonatkozik az adóval sújtott olyan hasonló tevékenységekre, amelyek a környezetet hasonló mértékben terhelik, nem lehet az adómentességgel azonos módon kezelni, amelyek eltérnek az általában a vállalkozásokat sújtó terhek rendszerétől.(45)

92.      Az Elsőfokú Bíróság ezt követően rámutatott arra, hogy a környezetvédelmi politikával kapcsolatos hatáskörök gyakorlása során „megengedett a tagállamok számára [...] hogy ágazati ökoadókat hozzanak létre az [...] egyes környezetvédelmi célkitűzésekre figyelemmel”. Különösen, a tagállamok „a különféle aktuális érdekek kiegyensúlyozásakor a környezetvédelem terén fennálló prioritásaik, és ebből következően az ökoadóval terhelni szándékozott termékek és szolgáltatások meghatározása terén rendelkeznek különösen nagy szabadsággal.”(46)

93.      A megtámadott ítélet 117. pontjában az Elsőfokú Bíróság arra a következtetésre jut, hogy e jogi háttérre tekintettel „a Bizottság feladata figyelembe venni az EK 6. cikkben foglalt környezetvédelemmel kapcsolatos elvárásokat valamely környezetvédelmi adónak az állami támogatásokra vonatkozó közösségi szabályok szempontjából történő értékelésekor. Az Elsőfokú Bíróság szerint ez a következtetés az EK 6. cikk fényében igazolt, amely „cikk azt írja elő, hogy ezen elvárásokat integrálni kell annak a rendszernek a meghatározásába és működtetésébe, amely a torzulásmentes versenyt biztosítja a belső piacon.”

94.      A megtámadott ítélet 120. és 121. pontjában az Elsőfokú Bíróság elutasítja a BAA Adria‑Wien Pipeline ügyben hozott ítélet alapján előadott érvelését. Kiemeli, hogy ebben az ítéletben „a Bíróságnak nem valamely ökoadó tárgyi hatályának körülhatárolását kellett megvizsgálnia, mint a jelen ügyben, hanem egy ilyen adó megfizetése alól kizárólag az anyagi javakat előállító vállalkozásoknak adott részleges mentességet”(47) Az Elsőfokú Bíróság annak hangsúlyozásával folytatja, hogy „a vitatott különbségtétel tehát nem a szóban forgó ökoadóval terhelt termék típusára vonatkozott, hanem az ipar azon felhasználóira, akik a nemzeti gazdaság elsődleges és másodlagos ágazataiban működnek.”

95.      Az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet fent összefoglalt pontjaiból leszűrhető megközelítése nagymértékben újító jellegű, összehasonlítva a szelektivitási feltétel alkalmazására, illetve – általánosabban – az EK 87. cikk (1) bekezdés értelmében vett támogatás fogalmára vonatkozó közösségi ítélkezési gyakorlattal.

96.      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint sem a szóban forgó állami támogatásra vonatkozó intézkedés által esetlegesen megvalósítani szándékozott adójelleg, sem a gazdasági vagy társadalmi cél(48) nem elegendő az EK 87. cikkben lefektetett tilalom alkalmazási köréből való kizáráshoz. Ahogyan azt a közösségi bíróságok számos alkalommal hangsúlyozták, az EK 87. cikk az ilyen állami intézkedések között nem bevezetésük okai és céljai alapján tesz különbséget, hanem hatásaik alapján határozza meg azokat.(49)

97.      A valamely intézkedés által elérni kívánt célok következésképpen csak az állami támogatásnak való minősítésüket követően kerülnek megfontolásra, azaz annak értékelése során, hogy az intézkedés összeegyeztethető‑e a közös piaccal. A közösségi bíróságok ugyan néhány esetben a minősítési szakaszban figyelembe vették a nemzeti jogalkotó szándékait és az elfogadott intézkedés által elérni kívánt célokat, ezt csupán annak meghatározása érdekében tették, hogy fennállnak‑e a támogatás létezésének feltételei,(50) nem pedig annak érdekében, hogy már kezdetben kizárják azt a lehetőséget, hogy az intézkedés az EK 87. cikk (1) bekezdés alá tartozik.

98.      Az Elsőfokú Bíróság egyértelműen túllép az ítélkezési gyakorlaton, amikor további vizsgálat nélkül arra a következtetésre jut, hogy – az AGL környezetvédelmi céljaira tekintettel – igazolható az eltérő bánásmód alkalmazása a célokat illetően összehasonlítható helyzetben lévő gazdasági szereplők (vagy kitermelési források) tekintetében. Ez a megközelítés valójában a priori kizárja azt a lehetőséget, hogy a környezetvédelmi adó bizonyos gazdasági szereplőkre való kivetésének mellőzése az EK 87. cikk értelmében vett szelektív előnynek minősüljön, tekintet nélkül az említett gazdasági szereplők és az adó fizetésére köteles gazdasági szereplők között esetlegesen fennálló versenyhelyzet figyelembevételére, ezáltal függetlenül a szóban forgó intézkedés hatásainak értékelésétől.(51)

99.      Ezenkívül, a megtámadott ítélet azon részében, amely a BAA‑nak az AGL alkalmazási köre meghatározásában tapasztalható ellentmondásokra vonatkozó állításokat vizsgálja,(52) olyan következtetések levonására került sor, amelyek nem lettek volna megengedhetők akkor, ha a vizsgálatot a szóban forgó adórendszer jellegének és általános felépítésének kritériumaira alapították volna, a fenti 83. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint.(53) Végeredményben, abból kiindulva, hogy a tagállamok a környezetvédelmi adó alkalmazási körének meghatározása során nagy szabadsággal rendelkeznek a különféle aktuális érdekek kiegyensúlyozására,(54) az Elsőfokú Bíróság végső soron elfogadja, hogy az esetleges bánásmódbeli ellentmondások és különbözőségek létezése még akörnyezetvédelemhez nem kapcsolódó – következésképpen a szóban forgó intézkedés belső logikájától független – célok alapján is igazolható.(55)

100. Végül, ami a megtámadott ítélet indokolásának a BAA Adria‑Wien Pipeline ügyben hozott ítéletre alapított érvelését elutasító pontját illeti, az Elsőfokú Bíróság elemzése a szóban forgó intézkedések formai szempontjaira, azaz a nemzeti hatóságok által használt jogalkotási technikára összepontosít. A versenyre gyakorolt hatás vonatkozásában azonban nincs nagy különbség a következők között: egyrészt valamely általános jellegű adó bizonyos kedvezményezettek mentesítésével történő kivetése, és másrészt valamely adó bizonyos adóalanyokra történő kivetése más, összehasonlítható helyzetben lévő adóalanyok kizárása mellett. Ebben az esetben szintén úgy tűnik számomra, hogy a megtámadott ítélet eltér az intézkedés hatásainak elemzésére összpontosító megközelítéstől.

101. Álláspontom szerint a Bíróság ne hagyja helyben az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítéletben levont következtetéseket, jóllehet azok egy meghatározott ágazat által környezetvédelmi célokra tekintettel fizetendő terhek kivetését megállapító állami intézkedésekre korlátozódnak.

102. Sem a tagállamok adózási és környezetvédelmi kérdésekkel kapcsolatos hatásköre, sem az EK 6. cikkben lefektetett elv, miszerint a környezetvédelmi követelményeket be kell illeszteni a közösségi politikák és tevékenységek meghatározásába és végrehajtásába, nem igazolja a verseny torzítására alkalmas közjogi intézkedések teljes eltávolítását a Szerződés által a Bizottságra ruházott állami támogatással kapcsolatos felügyeleti hatáskör hatálya alól. Különösen úgy tűnik számomra, hogy az EK 6. cikknek való megfelelés nem követeli meg valamely intézkedés környezetvédelmi céljainak figyelembevételét az EK 87. cikk (1) bekezdés szerinti minősítése során, mivel az a követelmény, hogy az említett célokat be kell illeszteni az állami támogatás közösségi ellenőrzésébe, könnyen teljesíthető azáltal, hogy az EK 87. cikk (3) bekezdés szerint a közös piaccal való összeegyeztethetőség értékelése során megfelelően figyelembe veszik azokat.

103. A fent kifejtett indokok alapján úgy vélem, hogy a fellebbezés alátámasztására előadott, az EK 87. cikk (1) bekezdés megsértésére hivatkozó első jogalap megalapozott, így a megtámadott ítéletet hatályon kívül kell helyezni, amennyiben az megállapítja, hogy az AGL hatályát kizárólag az ezen adó által elérni kívánt környezetvédelmi célok indokolják.

3.      Az AGL jellegének és általános felépítésének értékelése során vétett jogi hibákra alapított harmadik jogalapról

104. A BAA a harmadik jogalap alátámasztása érdekében három fő állítást ad elő.

105. Először, a BAA kifogásolja az Elsőfokú Bíróság azon megállapítását, mely szerint azt a tényt, hogy az AGL‑t több olyan nyersanyagra vetették ki, amelyek nem pótolhatók helyettesítő anyaggal, a „szennyező fizet” elv igazolja, a vitatott határozat azon megállapítása ellenére, hogy a pótolhatatlanság megfelelő indok volt a nyersanyagok olyan egyes felhasználásainak adó hatálya alóli kizárására, amelyek egyébként az adó hatálya alá tartoztak volna. A BAA ebből arra következtet, hogy a megtámadott ítélet 135. és 136. pontjában az Elsőfokú Bíróság saját indokolásával helyettesítette a Bizottság indokolását. A BAA szerint továbbá az Elsőfokú Bíróság a „szennyező fizet” elvet „szelektív módon” alkalmazta, és saját következtetéseit sem indokolta megfelelően. Ez az állítás teljes mértékben elfogadhatónak tűnik számomra, mivel – a Bizottság és az Egyesült Királyság állításaival ellentétben – jogi kérdéseket vet fel.

106. Álláspontom szerint a BAA helyesen véli úgy, hogy a „szennyező fizet” elv nem játszott szerepet az AGL céljainak meghatározása során – ahogyan azt a vitatott határozat megállapítja –, amely célok csak az újrahasznosított sóder és más helyettesítő anyagok használatának maximalizálására és a tiszta sóder ésszerű használatának ösztönzésére tesz kifejezett utalást.

107. A DIR International Film ügyben hozott ítéletben (amelyre a BAA hivatkozik) a Bíróság, miután rámutatott arra, hogy a jogi aktusok jogszerűségének EK 230. cikk szerinti felülvizsgálata során a közösségi bíróságok semmi esetre sem helyettesíthetik saját indokolásukkal a megtámadott jogi aktus indokolását, kijelentette, hogy „jóllehet valamely megsemmisítés iránti kereset alapján az Elsőfokú Bíróság a megtámadott jogi aktus indokolását annak kibocsátójától eltérően értelmezheti, vagyis bizonyos körülmények esetén az annak kibocsátója által kifejtett hivatalos indokolást elutasíthatja, ezt azonban nem teheti meg olyan esetben, ha ezt semmilyen tárgyi körülmény nem indokolja”.(56) A jelen ügyben az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 124. pontjában kifejtett nézetével ellentétben úgy tűnik számomra, hogy a vitatott határozat 31. pontját, amelyben a Bizottság azt állítja, hogy „the environmental costs of aggregate extraction that the United Kingdom seeks to address through the AGL include noise, dust, damage to biodiversity and visual amenity” (az adó által célba vett, a sóderkitermelés által képviselt környezeti károk magukban foglalják a zajártalmakat, a port, a biológiai sokféleség veszélyeztetését és a vizuális környezetszennyezést), nem lehet – még implicit módon sem – a „szennyező fizet” elvre hivatkozással értelmezni.

108. Mindannak ellenére, hogy a fenti megfontolások azt sugallják, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a saját érvelésével helyettesítette a vitatott határozat érvelését, úgy vélem, hogy a megtámadott ítélet ezen pontját nem kell hatályon kívül helyezni, mivel a Bíróság helyettesítheti az Elsőfokú Bíróság ítéletének alapjául szolgáló indokolást. Ahogyan arra a Bizottság – szerintem helyesen – rámutatott, a BAA AGL hatálya meghatározásának következetlenségére vonatkozó állításai, amelyeket első fokon adott elő, és amelyeket az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 135. és 136. pontjában elutasított, téves kiindulási ponton alapultak: azaz a BAA arra a nézetre alapozta állításait, hogy a Bizottság a vitatott határozatban a helyettesítő anyagok hiányára alapította azt a megállapítást, miszerint igazolt volt a sódertől eltérően felhasznált nyersanyagok kizárása az AGL hatálya alól. A vitatott határozat indokolásából ezzel szemben kiderül,(57) hogy az említett nyersanyagok kizárását összeegyeztethetőnek tekintették az AGL ágazati hatályával, és az Egyesült Királyság jogalkotójának azon szándékával, miszerint csak a sóderágazatra kívánta a szóban forgó adót kivetni.

109. A BAA által az első állítás összefüggésében előadott többi érvet álláspontom szerint el kell utasítani. A megtámadott ítélet a BAA által felvetett többi kérdésben megfelelően indokoltnak tűnik. Továbbá a fenti 108. pontban felsorolt indokok alapján és a BAA nézeteivel ellentétben úgy vélem, nem tulajdonítható az Elsőfokú Bíróságnak a „szennyező fizet” elv „szelektív alkalmazása”.

110. Másodszor, a BAA a megtámadott ítélet több pontját is kifogásolja, amelyben az Elsőfokú Bíróság elutasítja azt az állítást, hogy az adómentes nyersanyagok kitermeléséből származó egyes termékek megadóztatása összeegyeztethetetlen az AGL céljaival. Ez a kifogás kifejezetten a megtámadott ítélet 112–137. pontjára vonatkozik.

111. A megtámadott ítélet 112. pontjában az Elsőfokú Bíróság a vitatott határozatban – konkrétan annak 29. pontjában – használt bizonyos fogalmakat értelmez, és arra a következtetésre jut, hogy mind a 29. pontot, mind a vitatott határozat egészét tekintve a Bizottság „az elsődleges sóder fogalmat alapvetően az AGL hatálya alá tartozó sóder jelölésére, míg a másodlagos sóder fogalmat alapvetően a törvényben felsorolt, adómentes sóderre való hivatkozásra használta”. A BAA szerint téves a vitatott határozat ilyen módon történő értelmezése.

112. A Bizottság a vitatott határozat 29. pontjában – többek közt – azt állítja, hogy: „the AGL will be levied only on virgin aggregate. It will not be levied on aggregates extracted as a by‑product or waste from other processes (secondary aggregates), nor will it be levied on recycled aggregates” (Az AGL csak a tiszta sóderre kerül kivetésre. Nem terheli adó a melléktermékként vagy más eljárások hulladékaként kitermelt sódert [másodlagos sóder], sem az újrahasznosított sódert).

113. Be kell vallanom, nem egyszerű a vitatott határozat 29. pontjában használt secondary aggregates (másodlagos sóder) fogalmának más jelentést tulajdonítani, mint ami az azt megelőző fogalommeghatározásból – „melléktermékként vagy más eljárások hulladékaként kitermelt sóder” – következik. Következésképpen nem tudok egyetérteni az Elsőfokú Bírósággal abban, hogy a vitatott határozat 29. pontjában a Bizottság csupán azt állítja, „hogy az AGL nem kerül kivetésre a származékos termékekre és az elsődleges kitermelés törmelékeire, amennyiben azok a módosított törvény értelmében adómentesek”.

114. Ezenkívül, ahogyan arra a BAA – szerintem helyesen – rámutat, az Elsőfokú Bíróság „másodlagos sóder” fogalmára vonatkozó értelmezésének ellentmond a vitatott határozat 32. pontja – amely a határozat rendszerében kulcsszerepet játszik, mivel ez határozza meg az AGL felépítését és hatályát –, amelyben a Bizottság kijelenti, hogy „the structure and scope of the tax reflect the clear distinction between the extraction of virgin aggregates, bearing with it undesirable environmental consequences, and the production of secondary or recycled aggregates, which makes an important contribution to the treatment of rock, gravel and sand incidentally arising from excavations or from other works or treatments lawfully carried out for different purposes” (az adó felépítése és hatálya egyértelmű különbségtételt tükröz a tiszta sóder kitermelése – amely nem kívánatos következményekkel jár a környezetre nézve –, illetve a másodlagos vagy újrahasznosított sóder előállítása között, amely jelentősen hozzájárul a vájászatból, egyéb munkálatokból vagy a más célból szabályosan végzett eljárásokból származó kőzetdarabok, kavics és homok feldolgozásához).

115. Következésképpen úgy vélem, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 112. pontjában tévesen értelmezte a vitatott határozatot, amit jogi hibának kell tekinteni.

116. A BAA szintén kifogásolja a megtámadott ítélet 137. pontját, amelyben az Elsőfokú Bíróság igazoltnak minősítette azt a tényt, hogy számos adómentes nyersanyagból származó termék tartozik az AGL hatálya alá. A BAA fenntartja, hogy e vonatkozásban az Elsőfokú Bíróság a saját indokolásával helyettesítette a vitatott határozat indokolását, hogy értékelési hibákkal terhelt indokolást fogadott el, és elferdítette a bizonyítékok egy részét.

117. E tekintetben rá kell mutatni, hogy a szóban forgó melléktermék megadóztatásának igazolása során az Elsőfokú Bíróság nem csupán a „szennyező fizet” elvre hivatkozott; de hivatkozott a sóder ésszerűbb kitermelésének és feldolgozásának céljára is, amelyet a vitatott határozat az AGL egyik céljaként említ. Következésképpen nem fogadom el, hogy az Elsőfokú Bíróság azzal vádolható, hogy a saját indokolásával helyettesítette a vitatott határozat indokolását. Ami a többi állítást illeti, csupán arra kell rámutatnom, hogy amennyiben a BAA vitatja az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 137. pontjában meghatározott szempontjait (a melléktermékek mennyisége csökkentésének lehetetlenségét, az árbeli különbséget és az Egyesült Királyság 2002. február 19‑i levelét), lényegében a megtámadott ítélet ténymegállapításainak újraértékelését kéri a Bíróságtól; másrészről a BAA nem bizonyította, hogy az Elsőfokú Bíróság elferdítette a hozzá benyújtott bizonyítékokat.

118. A fentiek alapján úgy vélem, hogy helyt kell adni a harmadik jogalap alátámasztására előadott második fő állításnak, amennyiben az az Elsőfokú Bíróságnak a vitatott határozatra vonatkozó értelmezésbeli hibát tulajdonít. Ami a többit illeti, úgy vélem, azokat részben megalapozatlanként, részben elfogadhatatlanként el kell utasítani.

119. Harmadszor, a BAA előadja, hogy az Elsőfokú Bíróság tévedett, amikor úgy ítélte meg, hogy igazolt volt a tiszta sóder több fajtájának – mint a pala, anyagpala és agyag–  adózás alóli mentesítése. A BAA szerint e vonatkozásban az Elsőfokú Bíróság a saját indokolásával helyettesítette a vitatott határozat indokolását, mivel a megtámadott ítélet 130., 131., 133. és 134. pontjában azt állította, hogy az adómentesítés célja az AGL hatálya alá eső tiszta sóder ilyen sóderrel való helyettesítésének ösztönzése. A BAA fenntartja, hogy az Elsőfokú Bíróság által elfogadott indoklás azon túl, hogy téves, az eljárás során benyújtott bizonyítékok (különösen az Egyesült Királyság 2002. február 19‑i levele) elferdítéséből származik; az igazolás tekintetében előadott indoklás nem megfelelő, és azt a védelemhez való jog megsértésével fogadták el, mivel a BAA nem kapott lehetőséget arra, hogy az erre a kérdésre vonatkozó észrevételeit az elsőfokú eljárás során előterjessze.

120. Ezzel kapcsolatban először emlékeztetni kell arra, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 130. pontjában kihangsúlyozta, hogy egyes anyagok – mint az agyagpala, a rossz minőségű pala, az agyag, és a kaolin és fazekasagyag hulladékai – AGL hatálya alóli kizárása „lehetővé teszi azok tiszta sódert helyettesítő célra történő felhasználását, ami az ökoadó célja, és bizonyos módon hozzájárulhat ez utóbbiak kitermelésének és felhasználásának racionalizálásához”. Amint azt a Bizottság helyesen kiemelte, az Elsőfokú Bíróság ezt a következtetést arra a ténymegállapításra alapította – amelyet a Bíróság nem tud ellenőrizni –, hogy ezeket az anyagokat „magas szállítási költségeik miatt mostanáig nemigen használtak sóderként”.

121. Emlékeztetni kell továbbá arra is, hogy a kitermelés és a tiszta sóder felhasználásának ésszerűbbé tétele az AGL egyik, a vitatott határozat által is hivatkozott célja.(58) Így, a BAA állításával ellentétben, az Elsőfokú Bíróság e vonatkozásban nem helyettesítette saját indoklásával a vitatott határozat indoklását.

122. Nem tekintem megalapozottnak a BAA azon állítását sem, hogy az AGL jellegének és általános felépítésének a vitatott határozatban körülírt módja összeegyeztethetetlen azzal a mentességgel, amelynek célja a mostanáig sóderként nemigen használt elsődleges nyersanyagok felhasználásának ösztönzése az ez idáig hagyományosan sóderként felhasznált nyersanyagok helyett. Ahogyan arra az Elsőfokú Bíróság – szerintem helyesen – következtetett, ez a mentesség ténylegesen hozzájárulhat a vitatott határozatban említett cél eléréséhez, azaz a sóder felhasználásának ésszerűbbé tételéhez.

123. Végül, ami a megtámadott ítélet 131. pontját illeti, úgy tűnik számomra, hogy az Egyesült Királyság 2002. február 19‑i levelének tartalmára történő utalás nem támasztja alá a BAA erre vonatkozó értelmezését, és a hivatkozott pont egyáltalán nem ferdíti el a levél tartalmát.

124. Következésképpen úgy vélem, hogy a harmadik jogalap alátámasztására előadott harmadik állítást elfogadhatatlanként el kell utasítani.

125. A fent kifejtett megfontolások alapján úgy vélem, hogy a fellebbezés alátámasztására előadott harmadik jogalap a fenti 108. és 118. pontban hivatkozott állításokat illetően megalapozott, de egyebekben elfogadhatatlan és megalapozatlan.

4.      Az exportmentességek értékelése során történt téves jogalkalmazásra alapított negyedik jogalapról

126. A BAA azt állítja, hogy annak értékelése során, hogy az export AGL hatálya alóli mentessége támogatásnak minősül‑e, az Elsőfokú Bíróság lehetővé tette, hogy a Bizottság és az érintett tagállam a vitatott határozat indokolását visszamenőleges hatállyal kijavítsák; az AGL közvetett adónak minősítésével megsértette az EK 91. cikket és az EK 92. cikket, és minősítését nem indokolta megfelelő módon.

127. A megtámadott ítélet 148. pontjában az Elsőfokú Bíróság rámutatott, hogy a vitatott határozatban (33. pont) a Bizottság azzal a ténnyel indokolta az export adómentességét, hogy „az Egyesült Királyság hatóságai nem tudják ellenőrzési jogukat a területükön kívül sóderként felhasznált anyagok alkalmazásánál gyakorolni”. A 149. pontban az Elsőfokú Bíróság megjegyezte, hogy az előtte folyamatban lévő eljárás során „a Bizottság és a beavatkozó pontosította ezen indokolást”, mivel a Bizottság kiemelte, hogy az AGL közvetett fogyasztási adó, amelyre a felhasználás szerinti tagállam adózásának elvei vonatkoznak, az Egyesült Királyság pedig azt állította, hogy az EK 91. cikk megengedi az adó alóli mentesítést. Az Elsőfokú Bíróság szerint az AGL közvetettadó‑jellegén alapuló indokolást figyelembe kell venni, „mivel [...] az a Bizottság által a megtámadott határozatban kifejtett indokokhoz kapcsolódik, és ezért nem tekinthető olyan kiegészítő indokolásnak, amelyet e határozat meghozatala után terjesztettek elő.”

128. A megtámadott ítélet 151. pontjában az Elsőfokú Bíróság megjegyezte, hogy az AGL olyan adó, amelyet „a sóder forgalmazására vetnek ki, és amely nem az előállítók jövedelmét, hanem a termékeket sújtja”, következésképpen közvetett adónak minősül. Az Elsőfokú Bíróság a 153. pontban arra a következtetésre jutott, hogy az előtte folyamatban lévő ügyben „az adómentesség export esetén nem tekinthető úgy, mint amely szelektív előnyben részesíti az exportőröket, mivel azt az AGL közvetettadó‑jellege indokolja.” Az Elsőfokú Bíróság szerint ugyanis az érintett tagállam „a kitűzött környezetvédelmi célokhoz képest előnyben részesítheti a szóban forgó adórendszer felépítésével kapcsolatos megfontolásokat.”

129. Először, úgy tűnik, el kell utasítani a BAA azon érvét, miszerint az AGL‑t közvetlen adónak kell tekinteni – és így ki kell zárni az EK 91. cikk hatálya alól –, mivel az a kitermelési eljárásra vonatkozik, nem pedig magára a termékre. Valójában, ahogyan azt a megtámadott ítélet másutt kifejti (lásd a 136. pontot), az AGL összege a tagállamon belül kereskedelmi célra kitermelt adóköteles termékre tonnánként kerül meghatározásra.

130. Az EK 92. cikkben lefektetett, a közvetlen adók esetén az exporttal összefüggésben adható mentességek és visszatérítések általános tilalma annyiban igazolt, amennyiben e közvetlen adók nem jelennek meg az előállítási költségekben, és következésképpen nem gyakorolnak azonnali hatást a termék árára; ezen okból kifolyólag nehéz lenne megítélni, hogy az exporttal összefüggésben adott mentességek és visszatérítések megfelelnek‑e az adott termékre alkalmazandó nemzeti adónak, vagy az export tekintetében pénzügyi támogatásnak minősülnek. Ez a nehézség azonban nem merül fel az olyan adó esetében, amelyet – mint az AGL‑t is – a termék kereskedelmi célú kitermelésére vetnek ki. Az a tény – amelyre az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 136. pontjában rámutatott –, amely szerint az adó összege nagyjából megfelel az adóköteles termék kitermelése környezetvédelmi költségének, nem tűnik lényegesnek, és nem változtat azon a tényen sem – mivel a termék kereskedelmi célú kitermelésekor annak meghatározott mennyiségére alkalmazandó –, hogy ez az összeg minden bizonnyal közvetlenül megjelenik a termék árában.

131. Következésképpen úgy vélem, hogy a jelen, az EK 91. cikk és EK 92. cikk megsértésére hivatkozó jogalap alátámasztására előadott állítást mint megalapozatlant el kell utasítani.

132. Álláspontom szerint hasonlóképpen megalapozatlan az az állítás is, mely szerint nem megfelelő a megtámadott ítélet indokolása. Az ítélet 151. pontjában az Elsőfokú Bíróság – röviden, de egyértelműen – ténylegesen kifejti azon indokokat, miért véli úgy, hogy az AGL‑t közvetett adónak kell minősíteni, vagyis azért, mert azt „a sóder forgalmazására vet[ik] ki, és amely nem az előállítók jövedelmét, hanem a termékeket sújtja”.

133. Meg kell még fontolnom a vitatott határozat indokolásának visszamenőleges hatályú kijavításával kapcsolatos állítást. Ez az állítás megalapozottnak tűnik.

134. A vitatott határozat 33. pontjában a Bizottság azt állítja, hogy az export mentességét „is justified by the fact that aggregate in the United Kingdom may be exempted if it is used for exempt processes […]. Since the United Kingdom authorities have no control over the use of aggregate outside their jurisdiction, the exemption for exports is necessary in order to provide legal certainty to aggregates exporters and to avoid imposing an unequal treatment on exports of aggregate that would otherwise qualify for an exemption within the United Kingdom” (az a tény indokolja, hogy a sóder mentességet élvezhet az adó alól az Egyesült Királyságban, amennyiben azt mentességet élvező gyártási eljárás során használják fel. Mivel a brit hatóságok nem tudnak ellenőrzést gyakorolni a területükön kívül történő sóderfelhasználás felett, a kivitel mentesítése a sódert exportálók jogbiztonsága érdekében, valamint azért szükséges, hogy elkerülhető legyen az egyenlőtlen bánásmód azon sódermennyiségek exportja esetén, amelyek az Egyesült Királyságon belül egyébként mentességet élvezhetnének).

135. Ez az érvelés a következő sóderek között esetlegesen felmerülő bánásmódbeli különbségre vonatkozik, ha az export nem lenne adómentes: a nemzeti piacon forgalmazott sóder, amely bizonyos célra történő felhasználása esetén nem adóköteles, és az exportált sóder, amely viszont még abban az esetben is adóköteles lenne, ha adómentes gyártási folyamatokban kerülne felhasználásra. Nincsen azonban utalás arra, hogy el kell kerülni az exportált nemzeti sóderre hátrányos helyzet létrehozását a célország szerinti tagállamban forgalmazott sóderhez képest, illetve nincs utalás a kettős adóztatás elkerülésének céljára sem. Ilyen körülmények között, őszintén szólva, nehéznek találom, hogy a vitatott határozat 33. pontjában az EK 91. pontjában lefektetett szabályokra történő – akár burkolt – utalást azonosítsak (ahogyan azt az Elsőfokú Bíróság megtette a megtámadott ítélet 151. pontjában). Álláspontom szerint az Elsőfokú Bíróság ahelyett, hogy a vitatott határozat indokolásának visszamenőleges hatályú kibővítését és kijavítását engedte volna meg, valójában azt tette lehetővé, hogy a Bizottság ebben a kérdésben olyan indokolást adjon elő, amely lényegileg különbözik a vitatott határozatban előadott indokoktól.

136. A fent kifejtett indokok alapján úgy vélem, hogy a fellebbezés alátámasztására előadott negyedik jogalapnak helyt kell adni, amennyiben az azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot annak megállapításával, hogy a Bizottság által az export adómentességével kapcsolatosan az első fokú eljárás során előadott indokolás a vitatott határozatban kifejtett indokolást tükrözi, így ennek megfelelően nem minősül a határozat elfogadását követően felhozott további indoknak.

5.      Az Elsőfokú Bíróság által gyakorolt felülvizsgálat terjedelmére vonatkozó második jogalapról

137. A BAA szerint az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor csupán a vitatott határozatban foglalt értékelés felülvizsgálatát végezte el a teljes felülvizsgálat helyett, amelyet az ítélkezési gyakorlat alapján az olyan esetekben kell elvégezni, amikor arról kell meggyőződni, hogy a Bizottság megfelelően alkalmazta‑e az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett támogatás fogalmát.

138. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az állami támogatás felülvizsgálatára irányuló eljárás során a Bizottság által elfogadott határozat megsemmisítése iránti eljárásban a közösségi bíróságoknak főszabály szerint teljes körű felülvizsgálatot kell gyakorolniuk a tekintetben, hogy valamely tagállami intézkedés az EK 87. cikk (1) bekezdése alá tartozik‑e.(59) A közösségi bíróságok azonban korlátozott felülvizsgálatot gyakorolnak – amely az arról való meggyőződésre korlátozódik, hogy az eljárási szabályokat és az indokolási kötelezettséget megtartották‑e, a tények pontosak‑e, valamint hogy nem történt‑e nyilvánvaló mérlegelési hiba vagy hatáskörrel való visszaélés – az intézkedés közös piaccal való összeegyeztethetőségének az EK 87. cikk (3) bekezdése fényében történő értékelése során, amely rendelkezés a Bizottságnak széles mérlegelési jogkört enged.(60)

139. Amint arra azonban a Bizottság helyesen rámutatott, még akkor is, amikor a közösségi bíróságoknak a támogatás fogalmának megfelelő alkalmazásáról kell meggyőződniük, felülvizsgálatuk a vitatott jogi aktus ténybeli értékelésének szakmai, illetve összetett jellegére tekintettel is korlátozott lehet.(61) Így az ítélkezési gyakorlat elismeri például, hogy a közösségi bíróságok a Bizottság által elvégzett összetett gazdasági értékelés korlátozott felülvizsgálatát gyakorolják csupán, amikor a magánbefektetői szempontot alkalmazzák.(62)

140. Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 118. pontjában a vitatott határozat felülvizsgálati szempontjainak meghatározása során kijelenti, hogy „figyelemmel arra a széles körű mérlegelési jogkörre, amellyel a Bizottság az EK 88. cikk (3) bekezdése alkalmazásakor rendelkezik”, csupán korlátozott felülvizsgálatot kell végrehajtania. Az ítélet több ezt követő pontja is megerősíti, hogy az Elsőfokú Bíróság ezt a megközelítést követte (különösen a 134., 139. és 171. pont).

141. A Bizottság és az Egyesült Királyság előadja, hogy a megtámadott ítélet 118. pontjában az Elsőfokú Bíróság valójában az EK 88. cikk (3) bekezdése szerinti határozatok közösségi bíróságok általi felülvizsgálatának terjedelmére utalt, nem pedig arra a felülvizsgálatra, amelyet annak értékelése során gyakorol, hogy a Bizottság megfelelően alkalmazta‑e a támogatás fogalmát az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében.

142. Nem tűnik meggyőzőnek a Bizottság és az Egyesült Királyság által előadott érvelés.

143. Először, az ítélkezési gyakorlatból egyértelmű, hogy ha az előzetes vizsgálati eljárás lefolytatása után a Bizottságnak még mindig komoly kétsége van a tekintetben, hogy az intézkedés támogatásnak minősül‑e, illetve összeegyeztethető‑e a Szerződéssel, úgy köteles megindítani a hivatalos vizsgálati eljárást.(63)

144. Másodszor, az EK 88. cikk (3) bekezdése szerinti határozatok, az eljárási elem mellett, tartalmazzák a szóban forgó intézkedés megvizsgálását az EK 87. cikk (1) bekezdés fényében, és ha az intézkedést támogatásnak minősítik, az EK 87. cikk (3) bekezdés fényében is. Nem látom indokát, hogy az ilyen vizsgálat során elvégzett értékelés közösségi bíróságok általi felülvizsgálata miért ne követné a fent már több alkalommal hivatkozott szabályt, mely szerint amikor arról kell meggyőződni, hogy a Bizottság megfelelően alkalmazta‑e a támogatás fogalmát, a felülvizsgálat általában a teljes felülvizsgálat formáját ölti, míg az intézkedés Szerződéssel való összeegyeztethetőségének értékelésekor a vizsgálatnak korlátozottnak kell lennie, tekintettel a Bizottság széles mérlegelési jogkörére az EK 87. cikk (3) bekezdésének alkalmazása során.(64) Továbbá, a BAA‑val ellentétben úgy vélem, a korlátozott felülvizsgálat nem összeegyeztethetetlen az EK 88. cikk (3) bekezdése szerinti határozatok természetével, mivel az ilyen jellegű korlátozott felülvizsgálatot a Bizottságnak az általa elvégzett értékelésekkel kapcsolatosan gyakorolt mérlegelési mozgástere igazolja, teljes mértékben eltekintve az ilyen értékelések eljárásjogi összefüggéseitől.

145. Úgy tűnik számomra, hogy a jelen ügy nem olyan helyzetre vonatkozik, amelyben a Bizottság értékelésének rendkívüli szakmai jellege vagy különös összetettsége(65) igazolná a Bizottság mérlegelési jogkörrel történő felruházását és ebből következően a bírósági felülvizsgálati jogkör terjedelmének korlátozását. Mivel ez a felülvizsgálat magában foglalja a támogatás fogalma megfelelő alkalmazásának ellenőrzését, „főszabályként a lehető legnagyobb mértékben” átfogónak kell lennie.(66) Úgy vélem ezért, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 118. pontjában tévesen határozta meg a vitatott határozattal kapcsolatosan lefolytatandó felülvizsgálat terjedelmét, így ebben a kérdésben tévesen alkalmazta a jogot.

146. Az Egyesült Királyság és a Bizottság azt állítja továbbá, hogy a BAA Elsőfokú Bíróság előtt hivatkozott jogalapjai annak bizonyítására irányulnak, hogy a vitatott határozat több nyilvánvaló értékelési hibát tartalmaz. Az Elsőfokú Bíróság annak megállapítása során, hogy ilyen hibák nem állnak fenn, mindazonáltal ragaszkodott a BAA által a felülvizsgálat megfelelő terjedelmére vonatkozóan előadott álláspontjához. Ezzel kapcsolatban rá kell mutatni, hogy az a tény, hogy a BAA a vitatott határozatban – álláspontja szerint – vétett hibákat nyilvánvalóként jellemezte, nem jelenti azt, hogy tartózkodni szándékozott volna az olyan hibákra való hivatkozástól, amelyek ugyan léteznek, de nem jellemezhetők nyilvánvalóként, vagy hogy az Elsőfokú Bíróságtól azt kérte volna, hogy a határozatot a rendes körülmények között alkalmazotthoz képest kevésbé alaposan vizsgálja felül. Továbbá, ha a vitatott határozat felülvizsgálata egyszerűen azért korlátozódott a nyilvánvaló értékelési hibák vizsgálatára, hogy ne menjen túl a BAA által kérelmezetteken, az Elsőfokú Bíróságnak nem kellett volna a megtámadott ítélet 118. pontjában kifejtett általános jellegű kijelentéseket tennie.

147. A fent kifejtett megfontolásokból következik, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot a megtámadott ítélet 118. pontjában, mivel tévesen határozta meg a vitatott határozattal kapcsolatosan elvégzendő felülvizsgálat természetét.

148. Az ilyen, a vitatott határozat érdemi részének teljes értékelését aláásó hiba azt vonja maga után, hogy a megtámadott ítéletet hatályon kívül kell helyezni, az Egyesült Királyság által hangsúlyozott azon tény ellenére, hogy úgy tűnik, az Elsőfokú Bíróság az ítélet egyes pontjaiban ténylegesen túlment a szigorúan korlátozott felülvizsgálat keretein.

149. A fent kifejtett indokok alapján úgy vélem, hogy az Elsőfokú Bíróság által gyakorolt felülvizsgálat terjedelmére vonatkozó második jogalapnak helyt kell adni.

6.      A Bizottság hivatalos vizsgálati eljárás megindításával kapcsolatos kötelezettségének értékelésében és a vitatott határozat megfelelő indokolásában vétett jogi hibákra alapított ötödik, illetve hatodik jogalapról

150. A BAA által az ötödik és hatodik jogalap alátámasztására előadott érvek álláspontom szerint nyilvánvalóan nem elegendők az állítólagos hibák fennállásának bizonyítására. Másrészről az a tény, hogy a megtámadott ítélet indokolása részletesebb a vitatott határozat indokolásánál, valamint az Elsőfokú Bíróság a Bizottságtól eltérő módon értékelt (ugyanazon következtetés levonása mellett), még ha jelentőséggel is bír, nem elegendő annak bizonyítására, hogy az Elsőfokú Bíróság tévedett annak megállapításában, hogy a Bizottságot nem terhelte a hivatalos vizsgálati eljárás megindításának kötelezettsége. Továbbá az a tény, hogy az Elsőfokú Bíróság a vitatott határozat által érintett különböző kérdésekkel kapcsolatosan részletesebb – és bizonyos kérdéseket illetően a határozattól gyökeresen eltérő – indokolást adott, nyilvánvalóan lényegtelen annak bizonyításához, hogy az Elsőfokú Bíróság – a vitatott határozatban előadott indokolás fényében – tévedett, amikor megállapította, hogy a vitatott határozat megfelelő indokolást tartalmazott.

151. Az ötödik és hatodik jogalapot ezért el kell utasítani.

V –    Végkövetkeztetések

152. A fent kifejtettekre tekintettel ezért javaslom, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet.

153. Továbbá, a megtámadott ítélet javasoltak szerinti hatályon kívül helyezésének következményeire tekintettel úgy vélem, a Bíróság az ügyet a Bíróság alapokmánya 61. cikkének első pontja alapján, az ügy elsőfokú újbóli megvizsgálása céljából utalja vissza az Elsőfokú Bírósághoz, és ne határozzon a fellebbezési eljárás költségeinek viseléséről.

1 – Eredeti nyelv: olasz.

2 – Az Elsőfokú Bíróság T‑210/02. sz., British Aggregates Association kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 13‑án hozott ítélete (EBHT 2006., II‑2789. o.).

3 – A Bizottság 2002. április 24‑i C (2002) 1478. sz. végleges határozata (N 863/01. sz. állami támogatás – Egyesült Királyság / „sóderre vonatkozó adó”‑ügy).

4 – A Bíróság 25/62. sz., Plaumann kontra Bizottság ügyben 1963. július 15‑én hozott ítélete (EBHT 1963., 95. o.).

5 – A Bíróság 169/84. sz., Cofaz és társai kontra Bizottság ügyben 1986. január 28‑án hozott ítélete (EBHT 1986., 391. o.).

6 – Az [EK 81.] és [EK 82.] cikk végrehajtásáról szóló, 1962. február 6‑i 17. (első) tanácsi rendelet (HL 1962. 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.). Az erre vonatkozó ítélkezési gyakorlatban a Bíróság lefektette azt az elvet, amely szerint ha valamely rendelet a felperes vállalkozások számára eljárási garanciákat nyújt, amelyek lehetővé teszi számukra, hogy a Bizottságtól a közösségi jog megsértésének megállapítását kérjék, az említett vállalkozásoknak, jogos érdekeik védelme érdekében, keresetindítási joggal kell rendelkezniük. A Bíróság ugyan hallgatólagosan elismerte, hogy a Szerződés állami támogatásra vonatkozó rendelkezései nem nyújtanak a 17. rendelethez hasonló eljárási garanciákat, azt azonban megállapította, hogy „az [EK 88. cikk (2) bekezdés] általánosságban elismeri, hogy az érintett vállalkozások észrevételeiket benyújthatják a Bizottsághoz”. [nem hivatalos fordítás]

7 – A 25. pont.

8 – A Bíróság C‑225/91. sz., Matra kontra Bizottság ügyben 1993. június 15‑én hozott ítélete (EBHT 1993., I‑3203. o.).

9 – A Bíróság C‑198/91. sz., Cook kontra Bizottság ügyben 1993. május 19‑én hozott ítélete (EBHT 1993., I‑2487. o.).

10 – A Bíróság C‑78/03. P. sz., Bizottság kontra Aktionsgemeinschaft Recht und Eigentum ügyben 2005. december 13‑án hozott ítélete (EBHT 2005., I‑10737. o.).

11 – A megtámadott ítélet 54. pontja.

12 – A Bíróság 67/85., 68/85. és 70/85. sz., Kwekerij van der Kooy és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1988. február 2‑án hozott ítélete (EBHT 1988., 219. o.).

13 – Az Elsőfokú Bíróság T‑86/96. sz., Arbeitsgemeinschaft Deutscher Luftfahrt–Unternehmen és Hapag‑Lloyd kontra Bizottság ügyben 1999. február 11‑én hozott ítélete (EBHT 1999., II‑179. o.).

14 – Lásd a Kwekerij van der Kooy és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 15. pontját és az Arbeitsgemeinschaft Deutscher Luftfahrt‑Unternehmen és Hapag‑Lloyd kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 45. és 46. pontját. A fenti ítéletek közül az elsőben a Bíróság elutasította a holland kertészeti ágazat több szereplője által a Bizottság határozata ellen benyújtott keresetet, amely a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánította a fűtött üvegházak növények termesztésére szolgáló földgázellátása tekintetében Hollandiában alkalmazott díjkedvezményt. A második ítéletben az Elsőfokú Bíróság a kereshetőségi jog hiányára alapítva elfogadhatatlannak nyilvánította a Bizottság határozata ellen benyújtott keresetet, amely nem hagyta jóvá a kereskedelmi hajók, halászhajók és légi járművek egyes csoportjainak beszerzési költségeire vonatkozó különös amortizációs eljárás bevezetésére vonatkozó adójogi rendelkezések meghosszabbítását.

15 – Az Elsőfokú Bíróság T‑398/94. sz. Kahn Scheepvaart ügyben 1996. június 5‑én hozott ítélete (EBHT 1996., II‑477. o.).

16 – Lásd a 41. pontot.

17 – A Bíróság C‑309/89. sz., Cordorníu kontra Tanács ügyben 1994. május 18‑án hozott ítéletének (EBHT 1994., I‑1853. o.) 19. pontja.

18 – A Bíróság C‑182/03. és C‑217/03. sz., Belgium és Forum 187 kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. június 22‑én hozott ítéletének (EBHT 2006., I‑5479. o.) 58. és azt követő pontjai.

19 – A Cofaz‑ügyben ténylegesen vitatott határozat, amely Hollandiában a földgáz díjszabására vonatkozott, általános hatályú intézkedéssel volt kapcsolatos még úgy is, hogy az intézkedés alkalmazásával kapcsolatos előny – az érintett piac sajátosságai folytán – csupán négy piaci szereplőt érintett.

20 – A Bíróság ebben a pontban kijelenti, hogy: „az ARE, mint jogalanyok valamely csoportja közös érdekeinek az előmozdítására létrehozott egyesület, csak akkor tekinthető a Plaumann kontra Bizottság ügyben hozott ítélet értelmében véve személyében érintettnek, ha a megtámadott határozat tárgyát képező támogatás tagjainak piaci helyzetét érzékelhetően érinti.”

21 – Az Elsőfokú Bíróság a T‑188/95. sz., Waterleiding Maatschappij kontra Bizottság ügyben 1998. szeptember 16‑án hozott ítéletében (EBHT 1998., II‑3713. o.) erre a kockázatra utal, amikor elveti azt az érvet, amellyel a felperes a saját érdekeiben keletkezett sérelmet egyszerűen összekapcsolja a Bizottság által jóváhagyott adórendszer összefüggésében a kivetett adó megfizetésére köteles adójogi státuszával.

22 – Lásd az Elsőfokú Bíróság T‑447/93–T‑449/93. sz., AITEC és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1995. július 6‑án hozott ítéletének (EBHT 1995., II‑1971. o.) 60. pontját, és a T‑266/94. sz, Skibsværftsforeningen és társai kontra Bizottság ügyben 1996. október 22‑én hozott ítéletének (EBHT 1996., II‑1399. o.) 50. pontját.

23 – Lásd többek között a Bíróság C‑367/04. P. sz., Deutsche Post és DHL Express kontra Bizottság ügyre vonatkozó 2006. február 26‑i végzésének (az EBHT‑ban nem tették közzé) 41. pontját, a C‑106/98. P. sz., Comité d'entreprise de la Société française de production és társai kontra Bizottság ügyben 2000. május 23‑án hozott ítéletének (EBHT 2000., I‑3659. o.) 41. pontját, és a C‑525/04. P. sz., Spanyolország kontra Lenzing ügyben 2007. november 22‑én hozott ítéletének (EBHT 2007., I‑9947. o.) 33. pontját.

24 – Az 54. pont.

25 – A fent említett Comité d'entreprise de la Société française de production és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben – amely helyben hagyta az Elsőfokú Bíróság által hozott, elfogadhatatlanságot megállapító végzést – a keresetet több szakszervezet, nem pedig a támogatás kedvezményezettjének versenytársai nyújtották be az Elsőfokú Bírósághoz. A T‑358/02. sz., Deutsche Post és DHL kontra Bizottság ügyben 2004. május 27‑én hozott végzésben (EBHT 2004., II‑1565. o.), amelyben az Elsőfokú Bíróság elutasította a támogatás kedvezményezettjének több versenytársa által benyújtott keresetet, a felperesek nem szolgáltattak bizonyítékot a támogatás piaci helyzetükre gyakorolt hatásáról, és egyszerűen versenytársi minőségükre hivatkoztak. Végül, az Elsőfokú Bíróság T‑117/04. sz., Werkgroep Commerciële Jachthavens Zuidelijke Randmeren és társai kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27‑én hozott ítéletében, amelyben a kereset szintén elutasításra került, a felperesek több általános jellegű állítást tettek a támogatási intézkedés nyereségességükre gyakorolt hatásáról, azonban a Bizottság és az érintett tagállamok által benyújtott bizonyítékok bebizonyították ezen állítások pontatlanságát.

26 – Lásd a Spanyolország kontra Lenzing ügyben hozott ítélet 34. pontját.

27 – Lásd a fenti 35. pontot.

28 – Az indítvány 111. pontja.

29 – Annak értékelése során, hogy a felperes tagjainak versenyhelyzetét jelentős mértékben érintette‑e a vitatott határozat tárgyát képező támogatási rendszer, a Bíróság a 72. pontban megjegyezte, hogy: „[u]gyanis, még ha feltételezzük is, hogy [...] az ARE egyes tagjai olyan gazdasági szereplők, akik a kárpótlásról szóló törvény által bevezetett támogatások kedvezményezettjeinek közvetlen versenytársai, és ezért a megtámadott határozat szükségképpen érinti versenyhelyzetüket, ebből nem következik, hogy a támogatások nyújtása jelentős mértékben befolyásolná piaci helyzetüket, belátható ugyanis, hogy [...] az Európai Unió összes mezőgazdasági termelője a termőföldszerzési program kedvezményezettjei versenytársának tekinthető.”

30 – E vonatkozásban lásd, legújabban, a fent említett Lenzing‑ügyben hozott ítéletet, amelyben a Bíróság elegendőnek ítélte a felperes piaci helyzete jelentős befolyásolásának bizonyítását, a piac szerkezetére és a támogatásban részesülő vállalkozás által alkalmazott árpolitikára vonatkozó, a felperes egyéni körülményeihez nem kapcsolódó bizonyítékokkal.

31 – E vonatkozásban lásd például a Waterleiding Maatschappij kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 80. pontját. Lásd még az Elsőfokú Bíróság újabb keletű, T‑146/03. sz., Asociación de Estaciones de Servicio de Madrid és Federación Catalana de Estaciones de Servicio kontra Bizottság ügyben 2006. december 12‑én hozott ítéletének (EBHT 2006., II‑98. o.) 52. pontját.

32 – Közbevetőleg rá kell mutatnom arra, hogy a csatlakozó fellebbezésre vonatkozó válaszbeadványban a BAA azt állítja, hogy a Bizottság félreértelmezte a megtámadott ítélet 54. pontját, amely a következőképpen szól: „[j]elen keresettel a felperes nem elégszik meg annak megtámadásával, hogy a Bizottság elutasította a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását, hanem a megtámadott határozat megalapozottságát is vitatja. Ennélfogva meg kell vizsgálni, hogy releváns módon tüntette‑e fel azokat az okokat, amelyek miatt az AGL alkalmas arra, hogy tagjai közül legalább az egyiknek a versenyhelyzetét lényegesen befolyásolja a sóder piacán.” A Bizottságtól eltérően a BAA úgy véli, az Elsőfokú Bíróság ebben a pontban nem a Cook‑ügyben és a Matra‑ügyben hozott ítéletekben lefektetett ítélkezési gyakorlat jelen ügyre való alkalmazhatóságát kívánta kizárni. A BAA‑tól eltérően azonban én úgy vélem, helyes a megtámadott ítélet 54. pontjának Bizottság által javasolt olvasata, és az Elsőfokú Bíróság ténylegesen kizárta annak lehetőségét, hogy a BAA a Cook‑ügyben és a Matra‑ügyben hozott ítéletekben felvázolt elfogadhatósági feltételekre hivatkozzon, különösen a kereset jogalapját illetően, amely a vitatott határozat megalapozottságát is vitatja.

33 – Ezzel kapcsolatosan – habár eltérő megközelítést követve – lásd Jacobs főtanácsnok ARE‑ügyre vonatkozó indítványát és Bot főtanácsnoknak a C‑75/05. P. sz., Németország kontra Kronofrance ügyre (2008. szeptember 11‑én hozott ítélet, az EBHT‑ban még nem tették közzé) vonatkozó 2008. március 6‑i indítványát.

34 – A Cook‑ügyben és a Matra‑ügyben hozott ítéletek alapján az EK 88. cikk (3) bekezdése szerinti, a támogatás fennállását kizáró határozat ellen benyújtott olyan kereset elfogadhatósága, amelyet az Elsőfokú Bíróság kifejezetten elismert (lásd az Elsőfokú Bíróság T‑11/95. sz., BP Chemicals kontra Bizottság ügyben 1998. szeptember 15‑én hozott ítéletének (EBHT 1998., II‑3235. o.) 165. és 166. pontját, és a T‑346/99–348/99. sz., Diputación Foral de Álava kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. október 23‑án hozott ítéletének (EBHT 2002., II‑4259. o.) 41. és 75–79. pontját), álláspontom szerint nem vitatható, ha elfogadjuk, hogy a Bizottság olyan esetben is köteles az EK 88. cikk (2) bekezdés szerinti eljárás megindítására, ha az előzetes vizsgálat során komoly nehézségbe ütközik a szóban forgó intézkedés támogatásként történő minősítését illetően.

35 – Analógia útján lásd a Bíróság C‑442/03. P. és C‑471/03. P. sz., P & O European Ferries (Vizcaya) és Diputación Foral de Vizcaya kontra Bizottság ügyben 2006. június 1‑jén hozott ítéletének (EBHT 2006., I‑4845. o.) 41. és azt követő pontjait.

36 – Lásd az Elsőfokú Bíróság T‑55/99. sz., CETM kontra Bizottság ügyben 2000. szeptember 29‑én hozott ítéletének (EBHT 2000., II‑3207. o.) 40. pontját.

37 – Lásd különösen a Bíróság C‑75/97. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben 1999. június 17‑én hozott ítéletének (EBHT 1999., I‑3671. o.) 32. pontját és a C‑148/04. sz. Unicredito Italiano ügyben 2005. december 15‑én hozott ítéletének (EBHT 2005., I‑11137. o.) 45. pontját.

38 – Lásd a Bíróság C‑241/94. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 1996. szeptember 26‑án hozott ítéletének (EBHT 1996., I‑4551. o.) 24. pontját, a C‑200/97. sz. Ecotrade‑ügyben 1998. december 1‑jén hozott ítéletének (EBHT 1998., I‑7907. o.) 40. és 41. pontját, és a C‑75/97. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 26. pontját.

39 – Lásd a Bíróság C‑53/00. sz. Ferring‑ügyben 2001. november 22‑én hozott ítéletének (EBHT 2001., I‑9067. o.) 18–20. és 22. pontját.

40 – E vonatkozásban lásd a Bíróság 173/73. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 1974. július 2‑án hozott ítéletének (EBHT 1974., 709. o.) 33. pontját, az Unicredito Italiano ügyben hozott ítélet 51. pontját és a C‑88/03. sz., Portugália kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 6‑án hozott ítéletének (EBHT 2006., I‑7115. o.) 52. pontját. Ezzel kapcsolatban érdemes kiemelni, hogy ezt a megközelítést fogadták el a Bíróság C‑308/01. sz., GIL Insurance és társai ügyben 2004. április 29‑én hozott ítéletének (EBHT 2004., I‑4777. o.) 65–78. pontjában, amelyben a Bíróság azt értékelte, hogy az Egyesült Királyságban a magasabb biztosítási díjra kivetett adó bevezetése a biztosítási szerződések bizonyos csoportjaira nézve igazolható volt‑e a biztosítási díj megadóztatására vonatkozó nemzeti rendszer jellegével és felépítésével, tekintet nélkül arra, hogy a normál díjak alá tartozók tekintetében fennállt‑e szelektív előny.

41 – Lásd a Portugália kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 56. pontját.

42 – A Bíróság C‑143/99. sz., Adria‑Wien Pipeline és Wietersdorfer & Peggauer Zementwerke ügyben 2001. november 8‑án hozott ítélete (EBHT 2001., I‑8365. o.).

43 – A megtámadott ítélet 114. pontja. Kiemelés tőlem.

44 – A 114. pont.

45 – A 116. pont.

46 – A 115. pont.

47 – A mentességet az 1996. évi Strukturanpassungsgesetz (a strukturális kiigazításról szóló osztrák törvény) összefüggésében adták meg, a vállalkozások földgáz és áramfogyasztásával kapcsolatosan. A Bíróság megállapította, hogy az előnyök biztosítása az olyan vállalkozások tekintetében, amelyek fő tevékenysége áruk előállítása, nem igazolható a Strukturanpassungsgesetz által bevezetett adórendszer jellegével és általános felépítésével.

48 – Lásd, többek között, a Bíróság C‑409/00. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben 2003. február 13‑án hozott ítéletének (EBHT 2003., I‑1487. o.) 53. és 54. pontját.

49 – Lásd a Bíróság 173/73. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott ítéletét, a C‑56/93. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben 1996. február 29‑én hozott ítéletének (EBHT 1996., I‑723. o.) 79. pontját és a C‑241/94. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 1996. szeptember 26‑án hozott ítéletének (EBHT 1996., I‑4551. o.) 20. pontját.

50 – Lásd például a Bíróság C‑189/91. sz. Kirsammer‑Hack‑ügyben 1993. november 30‑án hozott ítéletének (EBHT 1993., I‑6185. o.) 17. és 18. pontját az állami források felhasználásának feltételeit illetően, vagy az általános gazdasági érdekű feladat kompenzálására vonatkozó Ferring‑ügyben hozott ítéletet valamely előny fennállását illetően, vagy különösen az Adria‑Wien Pipeline ügyben hozott ítélet 52. pontját, és általánosabban a fenti 83. pontban hivatkozott, a szelektivitás feltételeire vonatkozó ítélkezési gyakorlatot.

51 – Lásd például a megtámadott ítélet 128. és 130. pontját.

52 – A megtámadott ítélet 123. és azt követő pontja.

53 – Úgy tűnik azonban számomra, hogy ezzel az ítélkezési gyakorlattal összhangban van a környezetvédelmi adó önálló adójogi intézkedésként való meghatározásából fakadó következmény, vagyis annak a lehetősége, hogy a vállalkozásokkal vagy termelőtevékenységekkel kapcsolatos bánásmódban lévő bármilyen különbséget a rendszerként értelmezett intézkedés természetére és struktúrájára tett hivatkozás igazoljon.

54 – Lásd a megtámadott ítélet 114. pontját.

55 – Ezt a következtetést a megtámadott ítélet 128. pontja tartalmazza, amelyben az Elsőfokú Bíróság kijelentette, hogy „[a]z ökoadót egyedül a sóder ágazatában [...] bevezető [...] választás, amelyet az egyes ágazatok nemzetközi versenyképességének megőrzésére való törekvés motivál, nem teszi lehetővé az AGL környezetvédelmi célkitűzéseivel való következetesség megkérdőjelezését.”

56 – A Bíróság C‑164/98. P. sz., DIR International Film és társai kontra Bizottság ügyben 2000. január 27‑én hozott ítéletének (EBHT 2000., I‑447. o.) 38. és 42. pontja.

57 – A BAA a fellebbezésben a vitatott határozat 10. és 16. pontját említi, amely a tényállás részét képezi.

58 – A vitatott határozat 31. pontja.

59 – Lásd például a Bíróság C‑83/98. P. sz., Franciaország kontra Ladbroke Racing és Bizottság ügyben 2000. május 16‑án hozott ítéletének (EBHT 2000., I‑3271. o.) 25. pontját.

60 – Lásd, többek között, a Bíróság C‑301/87. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 1990. február 14‑én hozott ítéletének (EBHT 1990., I‑307. o.) 49. pontját.

61 – Lásd a Bíróság Franciaország kontra Ladbroke Racing és Bizottság ügyben hozott ítéletének 25. pontját. Jacobs főtanácsnok a C‑222/04. sz. Cassa di Risparmio di Firenze és társai ügyre vonatkozó indítványának (2006. január 10‑én hozott ítélet, EBHT 2006., I‑289. o.) 109–112. pontjában ellentétes álláspontot foglalt el a tekintetben, hogy a Bizottság széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik a szóban forgó nemzeti jogi aktus EK 87. cikk (1) bekezdése szerinti minősítése szempontjából szükséges összetett gazdasági értékeléssel kapcsolatosan.

62 – Lásd a Bíróság C‑56/93. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 11. pontját, és az Elsőfokú Bíróság T‑126/96. és T‑127/96. sz., BFM és EFIM kontra Bizottság egyesített ügyekben 1996. szeptember 15‑én hozott ítéletének (EBHT 1998., II‑3437. o.) 81. pontját.

63 – Lásd, többek között, a Matra kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 33. pontját.

64 – A megtámadott ítélet 118. pontjában a Matra‑ügyben hozott ítéletből származó idézettel kapcsolatosan csupán azt kívánom megjegyezni, hogy az említett ítélet idézett pontja, azaz: „figyelemmel arra a széles körű mérlegelési jogkörre, amellyel a Bizottság az EK 88. cikk (3) bekezdése alkalmazásakor rendelkezik”, (24. pont) kifejezetten egy precedensen alapul, a Bíróság C‑303/88. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 1991. március 21‑én hozott ítéletének (EBHT 1991., I‑1433. o.) 34. pontján, amelyben e mérlegelési mozgásteret az EK 87. cikk (3) bekezdés, nem pedig az EK 88. cikk (3) bekezdése tekintetében ismerték el. Ugyanezt a precedenst idézi továbbá, hasonló összefüggésben, Van Gerven főtanácsnok indítványának 12. pontja, amelyben a hivatkozás helyesen az EK 87. cikk (3) bekezdésére utal. Ilyen körülmények között szerintem nem zárható ki az a lehetőség, hogy a Matra kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 24. pontja anyagi jogi hibát tartalmaz.

65 – Lásd Cosmas főtanácsnok Franciaország kontra Ladbroke Racing és Bizottság ügyre vonatkozó indítványának 15. pontját.

66 – Lásd a Franciaország kontra Ladbroke Racing és Bizottság ügyben hozott ítélet 25. pontját.

Full & Egal Universal Law Academy