EUR-Lex -  62007CC0275 - HU

VERICA TRSTENJAK

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2008. június 11.1(1)

C‑275/07. sz. ügy

Az Európai Közösségek Bizottsága

kontra

Olasz Köztársaság

„EK 226. cikk – Tagállami kötelezettségszegés – Közösségi Vámkódex – TIR‑egyezmény – Vámtartozás– A Közösség saját forrásai – A saját források könyvelésbe vételének késedelme – Késedelmi kamat – Árutovábbítási eljárás szabályszerűsége”

I –    Bevezetés

1.        A jelen ügyben az Európai Közösségek Bizottsága annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy az Olasz Köztársaság nem teljesítette a Közösség saját forrásainak rendszerére vonatkozó közösségi rendelkezésekből eredő kötelezettségeit, mivel megtagadta, hogy késedelmi kamatot fizessen a saját források azon vámügyletek tekintetében történő késedelmes könyvelésbe vétele okán, amelyek során az áru az előírt időpontra megérkezett a rendeltetési vámhivatalba, de ezt késedelmesen bizonyították az indító vámhivatalnál.

II – Jogi háttér

A –    A TIR‑egyezmény

2.        Az áruk TIR‑igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozására vonatkozó vámegyezmény (a továbbiakban: TIR‑egyezmény)(2) 2. cikke kimondja:

„A jelen Egyezmény azoknak a küldeményeknek közbeeső átrakása nélküli, egy vagy több országhatáron áthaladó árufuvarozására vonatkozik, amelyeket az egyik Szerződő Fél indulási vámhivatalától a másik Szerződő Fél vagy ugyanazon Szerződő Fél rendeltetési vámhivataláig közúti járművel, járműszerelvénnyel vagy szállítótartállyal bonyolítanak le, feltéve, hogy a TIR‑fuvarozás kezdete és befejezése között a fuvarozás egy szakasza közúton történik.”

3.        A TIR‑egyezmény 4. cikke szerint:

„A TIR‑eljárás szerint fuvarozott áruk az átmenő vámhivataloknál mentesülnek a behozatali vagy kiviteli vámok és illetékek megfizetésének vagy letétbe helyezésének kötelezettsége alól.”

4.        A TIR‑egyezmény 8. cikke értelmében:

„(1) A garanciavállaló egyesület kötelezettséget vállal, hogy megfizeti azokat a követelhető, esetlegesen késedelmi kamatokkal növelt behozatali vagy kiviteli vámokat és illetékeket, amelyeket azon ország törvényei és vámelőírásai szerint, ahol a TIR‑eljárással kapcsolatos szabálytalanságot megállapították, ki kellett volna fizetni. Az egyesület a fent említett összegekért az azok kifizetésére kötelezett személyekkel együttesen és egyetemlegesen felelős.

(2)   Ha az egyik Szerződő Fél törvényei és rendeletei nem írják elő behozatali vagy kiviteli vámok és illetékek megfizetését a fenti (1) bekezdésben foglaltak szerint, a garanciavállaló egyesület azonos feltételek mellett köteles a behozatali vagy kiviteli vámoknak és illetékeknek megfelelő összeget az esetleges késedelmi kamatokkal együtt megfizetni.

[...]

(7)   Ha a jelen cikk (1) és (2) bekezdésében említett összegek esedékessé válnak, az illetékes hatóságoknak azok megfizetését – a lehetőségekhez mérten – a közvetlenül felelős személytől (vagy személyektől) kell követelniük, mielőtt a garanciavállaló egyesülethez fordulnának követelésükkel.”

5.        A TIR‑egyezmény 11. cikke kimondja:

„(1)      Amennyiben nem került sor egy TIR‑eljárás mentesítésére, az illetékes hatóságok nem követelhetik a garanciavállaló egyesülettől a 8. cikk (1) és (2) bekezdésében említett összegek megfizetését, ha attól az időponttól számított egy éven belül, amikor e hatóságok a TIR‑igazolványt elfogadták, nem értesítették írásban az egyesületet a mentesítés elmaradásáról. Ugyancsak ez a rendelkezés alkalmazandó, ha a TIR‑eljárás befejezésének igazolását szabálytalanul vagy csalárd módon szerezték meg, de ekkor a határidő két év.

(2)      A 8. cikk (1) és (2) bekezdésében hivatkozott összegek megfizetésére irányuló követelést legkorábban attól az időponttól számított három hónap elteltével kell a garanciavállaló egyesülethez benyújtani, amikor az egyesületet értesítették arról, hogy a TIR‑eljárást nem mentesítették, vagy a TIR‑eljárás befejezésének igazolását szabálytalanul vagy csalárd módon szerezték meg, illetve legkésőbb az ettől az időponttól számított két éven belül. Azokban az esetekben, amikor a fent említett kétéves határidőn belül bírósági eljárásra kerül sor, a fizetési felszólításnak a bírói ítélet jogerőre emelkedését és végrehajthatóvá válását követő egy éven belül kell megtörténnie.

(3)      A követelt összegek kiegyenlítésére a garanciavállaló egyesület a hozzá intézett fizetési felszólítás keltétől számított három hónapos határidővel rendelkezik. A kifizetett összegeket az egyesület részére visszatérítik, ha a fizetési felszólítás keltétől számított két éven belül a vámhatóságok részére kielégítő módon igazolást nyert, hogy a szóban forgó fuvarozással kapcsolatosan semmiféle szabálytalanság nem történt.”

B –    A közösségi jog

1.      A Közösségi Vámkódex

6.        A Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK rendelet(3) (a továbbiakban: KVK) 91. cikke ekképp rendelkezik:

„(1)      A külső árutovábbítási eljárás lehetővé teszi az alábbiakban meghatározott áru elszállítását a Közösség vámterületén belül egy adott pontról egy másikra:

a)      nem közösségi áru anélkül, hogy arra behozatali vámok és más terhek, vagy kereskedelempolitikai intézkedések vonatkoznának;

b)      közösségi áru, amelyre harmadik országokba irányuló kivitelt is magában foglaló közösségi intézkedés vonatkozik, és amely tekintetében a kivitel megfelelő vámalakiságait már elvégezték.

(2)      Az (1) bekezdésben említett szállításra a következők alapján kerülhet sor:

a)      közösségi külső árutovábbítási eljárás keretében; illetve

b)      TIR‑igazolvánnyal (TIR‑egyezmény), amennyiben az ilyen szállítás:

1.      a Közösségen kívül kezdődött vagy fejeződik be; vagy

2.      olyan áruszállítmánnyal kapcsolatos, amelyet a Közösség vámterületén kell kirakni, és amelyeket valamely harmadik országban kirakandó áruval együtt szállítanak; vagy

3.      a Közösség területének két pontja között, valamely harmadik ország területén keresztül történik;

[…]”

7.        A KVK 92. cikke értelmében:

„A külső árutovábbítási eljárás befejeződik, ha az árut és a szükséges okmányokat a rendeltetési vámhivatalnál a szóban forgó eljárásra vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően bemutatják.”

8.        A KVK 204. cikke szerint:

„(1)      A behozatalkor vámtartozás keletkezik:

a)      behozatalivám‑köteles áru vonatkozásában, annak átmeneti megőrzéséből vagy az adott vámeljárás alkalmazásából származó kötelezettségek valamelyikének nem teljesítése miatt; vagy

b)      az árunak az ez alá az eljárás alá vonására vagy az áru meghatározott célra történő felhasználása alapján csökkentett vagy nulla behozatali vámtétel megadására vonatkozó feltétel nem teljesítése alapján,

a 203. cikkben említett eseteken kívül, kivéve, ha megállapítják, hogy e mulasztások nincsenek jelentős hatással a szóban forgó átmeneti megőrzés vagy vámeljárás helyes lefolytatására.

(2)      A vámtartozás akkor keletkezik, amikor azt a kötelezettséget, amelynek nem teljesítése a vámtartozást keletkezteti, már nem teljesítik, vagy amikor az árut a vonatkozó vámeljárás alá vonják, amennyiben utólag megállapítják, hogy az árunak az említett eljárás alá vonására vagy az áru meghatározott célra történő felhasználása alapján csökkentett vagy nulla behozatali vámtétel megadására vonatkozó feltétel ténylegesen nem került teljesítésre.

(3)      Az adós az a személy, akit, a körülményektől függően, vagy a behozatalivám‑köteles áru vonatkozásában annak átmeneti megőrzéséből vagy az adott vámeljárás alkalmazásából származó kötelezettségek teljesítésére köteleztek, vagy akinek meg kell felelnie azoknak a feltételeknek, amelyek az árunak ez alá az eljárás alá vonására vonatkoznak.”

9.        A KVK 217. cikkének (1) bekezdése kimondja:

„A vámhatóságnak, amint rendelkezésére állnak a szükséges adatok, ki kell számítania minden egyes, vámtartozásból származó behozatali vagy kiviteli vám összegét [...] és be kell jegyeznie a könyvelési nyilvántartásba vagy más ezzel egyenértékű adathordozóba (könyvelésbe vétel).”

10.      A 236. cikk (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A behozatali vagy kiviteli vámokat vissza kell fizetni, amennyiben megállapításra kerül, hogy megfizetésükkor e vámösszegek nem jogszabály szerintiek voltak, vagy az összeget a 220. cikk (2) bekezdése ellenére vették könyvelésbe.

[…]”

2.      A Közösségi Vámkódex végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló 2454/93/EGK rendelet

11.      A 2913/92 rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló 2454/93/EGK rendelet(4) 378. cikke kimondja:

„(1)      A Vámkódex 215. cikkének sérelme nélkül, amennyiben a szállítmányt nem mutatták be a rendeltetési vámhivatalnál, és a jogsértés vagy szabálytalanság helye nem állapítható meg, ez a jogsértés vagy szabálytalanság úgy minősül, mint amelyet:

‑       abban a tagállamban követtek el, amelyhez az indító vámhivatal tartozik,

vagy

‑       abban a tagállamban követtek el, amelyhez az a Közösségbe való belépés pontján lévő átléptető vámhivatal tartozik, amelyhez a határátlépési igazolást benyújtották,

kivéve, ha a 379. cikk (2) bekezdése szerint meghatározandó határidőn belül az árutovábbítási eljárás szabályszerűségét vagy a jogsértés, illetve szabálytalanság tényleges elkövetési helyét a vámhatóság számára hitelt érdemlően bizonyítják.

(2)      Amennyiben ilyen bizonyítékot nem nyújtanak be, és így a jogsértés vagy szabálytalanság úgy minősül, mint amelyet az indító tagállamban vagy az első bekezdés második francia bekezdésében említettek szerinti beléptető tagállamban követtek el, az érintett árukkal kapcsolatos vámokat és egyéb díjakat ez a tagállam veti ki a közösségi vagy nemzeti rendelkezések szerint.”

12.      A 2454/93 rendelet 379. cikke értelmében:

„(1)      Amennyiben a szállítmányt nem mutatták be a rendeltetési vámhivatalnál, és az elkövetett jogsértés vagy szabálytalanság helye nem állapítható meg, az indító vámhivatal erről a lehető leghamarabb, de minden esetben a közösségi árutovábbítási nyilatkozat nyilvántartásba vételének időpontjától számított 11. hónap végéig tájékoztatja a főkötelezettet.

(2)      Az (1) bekezdésben említett értesítésben meg kell jelölni azt a határidőt, amelyen belül az eljárás szabályszerűségét vagy a jogsértés vagy szabálytalanság tényleges elkövetési helyét a vámhatóság számára hitelt érdemlően igazoló bizonyítékokat az indító vámhivatalhoz be kell nyújtani. Ez a határidő az (1) bekezdésben említett értesítés időpontjától számított három hónap. Ha az említett bizonyítékot e határidő végéig nem nyújtják be, az illetékes tagállam megteszi a szükséges lépéseket a vámok és egyéb díjak beszedése érdekében. Azokban az esetekben, amikor ez a tagállam nem azonos azzal, amelyben az indító vámhivatal található, ez utóbbi tagállamot haladéktalanul értesíteni kell.”

13.      A 2454/93 rendelet 380. cikke ekképp rendelkezik:

„A vámhatóság számára az árutovábbítási eljárás szabályos végrehajtását többek között az alábbiak szerint lehet a 378. cikk (1) bekezdésével összhangban hitelt érdemlően bizonyítani:

a)      a vámhatóság által igazolt okmány bemutatásával, amelyből kitűnik, hogy a szóban forgó árukat a rendeltetési vámhivatalnak […] bemutatták […]”

14.      A 2454/93 rendelet 454. cikke értelmében:

„(1)      Ezt a cikket a garanciavállaló egyesületek felelőssége tekintetében a TIR‑egyezmény […] különös rendelkezéseinek sérelme nélkül kell alkalmazni.”

(2)      Amennyiben megállapítást nyer, hogy egy TIR‑igazolvány fedezete mellett végrehajtott fuvarozási művelet […] során vagy azzal kapcsolatban egy meghatározott tagállamban jogsértést vagy szabálytalanságot követtek el, az esetleg fizetendő vámok és egyéb díjak beszedését – a büntetőjogi rendelkezések esetleges alkalmazásának sérelme nélkül – a közösségi vagy nemzeti rendelkezések szerint az érintett tagállam végzi.

(3)      Amennyiben nem állapítható meg, hogy a jogsértést vagy szabálytalanságot mely területen követték el, az ilyen jogsértést vagy szabálytalanságot abban a tagállamban elkövetettnek kell tekinteni, amelyikben azt felfedezték, kivéve, ha a 455. cikk (1) bekezdésében meghatározott határidőn belül az eljárás szabályszerűségére, illetve a jogsértés vagy szabálytalanság tényleges elkövetésének helyére vonatkozó, hitelt érdemlő bizonyítékot a vámhatóság előtt bemutatták.

Amennyiben ilyen bizonyítékot nem mutatnak be, és az említett jogsértést vagy szabálytalanságot így abban a tagállamban elkövetettnek tekintik, amelyikben azt felfedezték, az érintett árukra vonatkozó vámokat és egyéb díjakat a közösségi vagy nemzeti rendelkezéseknek megfelelően az érintett tagállam szedi be.

[…]

A tagállamok vámigazgatásai megteszik a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy minden jogsértés és szabálytalanság ügyében eljárjanak, és hatékony szankciókat alkalmazzanak.”

15.      A 2454/93 rendelet 455. cikke szerint:

„(1)      Amennyiben megállapítást nyer, hogy egy TIR‑igazolvány fedezete mellett végrehajtott fuvarozási művelet […] során vagy azzal kapcsolatban jogsértést vagy szabálytalanságot követtek el, a vámhatóság a TIR‑egyezmény 11. cikkének (1) bekezdésében […] előírt határidőn belül értesíti a TIR‑igazolvány […] jogosultját és a garanciavállaló egyesületet.

(2)      A TIR‑igazolvány […] fedezete mellett végrehajtott művelet szabályszerűségének a 454. cikk (3) bekezdésének első albekezdése szerinti bizonyítékát az adott esettől függően a TIR‑egyezmény 11. cikkének (2) bekezdésében […] előírt határidőn belül kell benyújtani.

(3)      A vámhatóságok előtt különösen a következők minősülnek ilyen hitelt érdemlő bizonyítéknak:

a)      a vámhatóság által igazolt okmány, amelyből kitűnik, hogy a szóban forgó árukat a rendeltetési vámhivatalnak bemutatták. Ennek az okmánynak elegendő adatot kell tartalmaznia az áruk azonosításához; vagy

b)      valamely harmadik országban kiállított, az ottani szabad forgalomba bocsátást igazoló vámokmánynak vagy másolatának, illetve fénymásolatának bemutatása; ezt a másolati vagy fénymásolati példányt hitelesíttetni kell azzal a szervezettel, amely az eredeti okmányt záradékkal látta el, az érintett harmadik ország hatóságával vagy pedig a tagállamok valamelyikének hatóságával. Ennek az okmánynak elegendő adatot kell tartalmaznia az áruk azonosításához;

[…]”

3.      A Közösség saját forrásainak rendszere

16.      A Közösségek saját forrásainak rendszeréről szóló 88/376/EGK, Euratom határozat végrehajtására vonatkozó 1552/89/EGK, Euratom rendelet(5) 2. cikkének (1) bekezdése kimondja:

„(1)      A jelen rendelet alkalmazása során, a Közösségeknek a 88/376/EGK, Euratom tanácsi határozat 2. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontjában említett saját forrásaihoz való jogosultságát akkor állapítják meg, amikor a tagállam illetékes hatósága a fizetendő összeget közli a kötelezettel. Az erre vonatkozó valamennyi közösségi rendelkezés tiszteletben tartása mellett a közlésre akkor kerül sor, ha a kötelezett személye ismert, és a vámösszeg az illetékes államigazgatási szervek által kiszámítható.”

17.      Az 1552/89 rendeletet hatályon kívül helyező, a Közösségek saját forrásainak rendszeréről szóló 94/728/EK, Euratom határozat végrehajtására vonatkozó 1150/2000/EK, Euratom rendelet(6) (a továbbiakban: 1150/2000 rendelet) 2. cikke is hasonló rendelkezést tartalmaz:

„(1)      E rendelet alkalmazása érdekében, a Közösség [helyesen: a Közösségeknek] a 94/728/EK, Euratom határozat 2. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontjában említett saját forrásokra való jogosultságát meg kell állapítani, amint a vámjogszabályok által előírt feltételeknek eleget tesz [helyesen: amint a vámjogszabályok által előírt feltételek teljesülnek] a jogosultság számlákon történő lekönyvelését és az adós értesítését illetően.

(2)      Az (1) bekezdésben említett jogosultság időpontja a vámjogszabályok által előírt nyilvántartásba vétel időpontja. [...]”

18.      Az 1552/89 rendelet 6. cikke ekképp rendelkezik:

„(1)      A saját források számláit az egyes tagállamok államkincstára vagy az általuk kijelölt testület vezeti a források típusa szerinti bontásban.

(3) a) A 2. cikkben megállapított jogosultságokat, az e bekezdés b) pontjától függően, legkésőbb a megállapításukat követő második hónap 19. napja utáni első munkanapon könyvelik le a számlákon.

b)      Az a) pontban említett számlákra a beszedés vagy a biztosíték hiánya miatt be nem jegyzett jogosultságokat külön számlákon mutatják be az a) pontban megállapított időtartamon belül. A tagállamok akkor alkalmazhatják ezen eljárást, amikor a megállapított jogosultságok tekintetében, amelyekre nézve biztosítékot adtak, kifogással éltek, és amelyek esetleg változhatnak a felmerült vita rendezésétől függően. [...]”

19.      Az 1150/2000 rendelet 6. cikke szerint:

„(1)      A saját források számláit az egyes tagállamok államkincstára vagy az általuk kijelölt testület vezeti a források típusa szerinti bontásban.

(2)      A saját forrás könyvelésében a hónapnak nem lehet korábban vége, mint a megállapítás hónapjának utolsó munkanapján 13 óra.

(3) a) A 2. cikkben megállapított jogosultságokat, az e bekezdés b) pontjától függően, legkésőbb a megállapításukat követő második hónap 19. napja utáni első munkanapon könyvelik le a számlákon.

b)      Az a) pontban említett számlákra a beszedés vagy a biztosíték hiánya miatt be nem jegyzett jogosultságokat külön számlákon mutatják be az a) pontban megállapított időtartamon belül. A tagállamok akkor alkalmazhatják ezen eljárást, amikor a megállapított jogosultságok tekintetében, amelyekre nézve biztosítékot adtak, kifogással éltek, és amelyek esetleg változhatnak a felmerült vita rendezésétől függően.

[…]”

20.      Az 1552/89 rendelet 8. cikke értelmében:

„A 2. cikk (2) bekezdése alapján elvégzett helyesbítéseket hozzáadják vagy levonják a megállapított jogosultságok teljes összegéből. Ezeket, a helyesbítések időpontja szerint, rávezetik a 6. cikk (2) bekezdésének a) és b) pontjában meghatározott számlákra és a 6. cikk (3) bekezdésében meghatározott kimutatásokra.

A Bizottsággal már közölt csalás és szabálytalanság esetei tekintetében a helyesbítéseket különválasztják.”

21.      Az 1150/2000 rendelet 8. cikke majdnem teljesen azonos rendelkezést tartalmaz:

„A 2. cikk (4) bekezdése alapján elvégzett helyesbítéseket hozzáadják vagy levonják a megállapított jogosultságok teljes összegéből. Ezeket, a helyesbítések időpontja szerint, rávezetik a 6. cikk (3) bekezdésének a) és b) pontjában meghatározott számlákra és a 6. cikk (4) bekezdésében meghatározott kimutatásokra.

A Bizottsággal már közölt csalás és szabálytalanság esetei tekintetében a helyesbítéseket különválasztják.”

22.      Az 1552/89 rendelet 11. cikke és az 1150/2000 rendelet 11. cikke ugyanazt a rendelkezést tartalmazza:

„A 9. cikk (1) bekezdésében említett számlára történő elszámolás késedelme esetén az érintett tagállamnak kamatot kell fizetnie, amelynek mértéke a tagállam pénzpiacán az esedékességi időpontban a rövid távú közfinanszírozási műveletekre alkalmazandó olyan kamatláb, amelyet két századponttal megemelnek. E százalékot 0,25 századponttal emelik a késedelem minden egyes hónapjára nézve. A megemelt százalékot a késedelem teljes időtartamára alkalmazzák.”

23.      Az 1552/89 rendelet és az 1150/2000 rendelet 17. cikkének (1) és (2) bekezdése, amely a „Felügyeleti intézkedésekkel kapcsolatos rendelkezések” című, VII. címben található, kimondja:

„(1)      A tagállamok megteszik az összes szükséges intézkedést annak biztosítására, hogy a 2. cikk alapján megállapított jogosultságoknak megfelelő összeget az e rendeletben meghatározottak szerint a Bizottság rendelkezésére bocsássák.

(2)      A tagállamok kizárólag akkor mentesülnek az alól a kötelezettség alól, hogy a Bizottság rendelkezésére bocsássák a megállapított jogosultságoknak megfelelő összeget, ha ezen összegeket vis maior miatt nem szedték be. A tagállamok emellett meghatározott esetekben figyelmen kívül hagyhatják azon kötelezettséget, hogy ezen összegeket a Bizottság rendelkezésére bocsássák, ha a konkrét eset valamennyi vonatkozó körülményének mélyreható értékelése után úgy látszik, hogy a behajtás hosszú távon rajtuk kívül álló okok miatt lehetetlen. […]”

24.      Az 1150/2000 rendelet 22. cikke értelmében:

„Az 1552/89/EGK, Euratom rendelet hatályát veszti.

Az említett rendeletre történő hivatkozásokat az e rendeletre történő hivatkozásokként kell értelmezni, és a melléklet A. részében megállapított megfelelési táblázatnak megfelelően kell olvasni.”

25.      Az 1150/2000 rendelet 23. cikke ekképp rendelkezik:

„Ez a rendelet az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában való kihirdetése napján lép hatályba.”

26.      Az 1150/2000 rendeletet 2005. május 31‑én tették közzé az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában.

III – Jogsértési eljárások és a Bizottság keresete

27.      A Bizottság keresete két jogsértési eljárásra vonatkozik: a 2003/2241. és 2006/2266. sz. eljárásra.

A –    A 2003/2241. sz. jogsértési eljárás

28.      A saját források 1994 áprilisában lefolytatott ellenőrzése keretében a Bizottság megállapította, hogy bizonyos közösségi árutovábbítási eljárások esetében az olasz hatóságok nem szedték be a 2454/93 rendelet 379. cikke alapján a vámügylet szabályszerűségére vonatkozó bizonyítékok bemutatásának elmaradása miatt fizetendő vámokat és egyéb díjakat ez erre előírt határidőn belül.

29.      A 2001. június 15‑i levelében a Bizottság ezért azt követelte az Olasz Köztársaságtól, hogy az 1150/2000 rendelet 11. cikkével összhangban fizessen 31 564 893 ITL (16 301,90 euró) összegű késedelmi kamatot azon saját források késedelmes könyvelésbe vétele okán, amelyekre a Közösség a közösségi árutovábbítás során felmerült szabálytalanságok miatt keletkezett vámtartozás alapján jogosult volt.

30.      Az olasz hatóságok által lefolytatott vizsgálatok alapján megállapítást nyert, hogy 201 okmány közül 11 esetében nem merült fel szabálytalanság. Ezekben a meghatározott esetekben a vámeljárásokat megfelelően lezárták, habár a rendeltetési vámhivatal csak késedelmesen küldte meg az indító vámhivatal számára az erre vonatkozó bizonyítékot. E körülmények között az olasz hatóságok 2001. július 31‑i levelükben tájékoztatták a Bizottságot arról, hogy csak azon vámügyletek tekintetében fizetnek késedelmi kamatot, amelyek során szabálytalanságok történtek. Azon okmányok esetén, amelyekkel kapcsolatban csak a vizsgálat során derült ki, hogy nem történt szabálytalanság, az olasz hatóságok megtagadták a késedelmi kamat megfizetését. E tekintetben azt állították továbbá, hogy ‑ tekintettel arra a tényre, hogy az árutovábbításra vonatkozó okmányokat bemutatták a rendeltetési vámhivatalnak – semmilyen vámtartozás nem keletkezett a KVK 204. cikke értelmében. Az olasz hatóságok álláspontja szerint tehát nem jár késedelmi kamat.

31.      Mivel az olasz hatóságok nem rendelték el a késedelmi kamat megfizetését, a Bizottság 2004. február 3‑án felszólító levelet küldött az Olasz Köztársaságnak, amelyben 847,06 euró összegű késedelmi kamat megfizetését követelte azon vámügyletek okán, amelyeket ugyan megfelelően lezártak, azonban amelyek tekintetében a saját forrásokat késedelmesen vették könyvelésbe. Miután az Olasz Köztársaság 2004. június 8‑i levelében ismét arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy a szóban forgó késedelmi kamatot nem fizeti meg, 2005. július 5‑én a Bizottság indokolással ellátott véleményt fogadott el, amelyben újra felszólította a késedelmi kamatnak e vélemény kézhezvételétől számított két hónapos határidőn belül történő megfizetésére.

32.      Az indokolással ellátott véleményre válaszul az olasz hatóságok fenntartották azon álláspontjukat, hogy nem fizetik meg a késedelmi kamatot.

B –    A 2006/2266. sz. jogsértési eljárás

33.      A 2006/2266. sz. jogsértési eljárás keretében a Bizottság négy, a TIR‑egyezmény szerinti árutovábbítást nevezett meg, amelyek tekintetében megállapította, hogy az eljárást nem zárták le a TIR‑egyezmény 11. cikkében szereplő határidőn belül. Amennyiben a TIR‑eljárás mentesítésére határidőn belül nem kerül sor, az illetékes hatóságok kötelesek a vámok megfizetését követelni. Mivel ezt nem tették meg, az árutovábbítási eljárás szabálytalan volt, és ezért a Bizottság szerint vámtartozás keletkezett. A Bizottság késedelmi kamat megfizetését követelte az olasz hatóságoktól azon saját források késedelmes könyvelésbe vétele miatt, amelyre a Közösség ezen vámtartozás alapján jogosult volt.

34.      Csakúgy, mint a 2003/2241. sz. eljárásban, az olasz hatóságok ebben az eljárásban is megtagadták a késedelmi kamat megfizetését. Álláspontjuk szerint vámtartozás hiányában késedelmi kamat fizetése módosítja e kamat jellegét. A késedelmi kamat ezáltal szankciójelleget öltene, amelyet az 1559/89 rendeletben szereplő eljárások lezárására előírt határidők formális megsértése miatt szabnak ki.

35.      2006. július 4‑én a Bizottság felszólító levelet küldött az Olasz Köztársaságnak, amelyben 3322 euró összegű késedelmi kamat megfizetését követelte az ország hatóságaitól. Miután nem kapott választ a felszólító levélre, a Bizottság 2006. október 12‑én indokolással ellátott véleményt címzett az olasz hatóságokhoz.

36.      Az indokolással ellátott véleményre adott válaszukban az olasz hatóságok 2006. december 12‑én megtagadták a fent említett kamat megfizetését.

C –    A Bizottság keresete

37.      Mivel az olasz hatóságok a 2003/2241. és 2006/2266. sz. jogsértési eljárásokban megtagadták a késedelmi kamat megfizetését, a Bizottság úgy határozott, hogy kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetet indít az Olasz Köztársasággal szemben.

38.      Keresetében a Bizottság annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy az Olasz Köztársaság:

–        mivel megtagadta, hogy a Bizottságnak a vámok késedelmes könyvelése okán keletkezett 847,06 euró összegű késedelmi kamatot fizessen, és mivel nemzeti rendelkezéseit a közösségi árutovábbítási eljárásokból eredő, teljes garancia által fedezett és nem vitatott vámügyletek könyvelésére vonatkozóan nem igazította a közösségi jogszabályokhoz; és

–        mivel megtagadta, hogy a Bizottságnak 3322 euró összegű, azon okból keletkezett késedelmi kamatot fizessen, hogy nem került betartásra a közösségi szabályozás által a TIR‑egyezmény értelmében vett árutovábbítási eljárások területén a vámoknak az „A” számlán történő lekönyvelésére előírt határidő,

nem teljesítette az 1552/89 rendeletből és különösen annak 6. cikke (2) bekezdésének a) pontjából eredő, illetve az e rendeletnek 2000. május 31‑i hatállyal helyébe lépő 1150/2000 rendeletből és különösen annak 6. cikke (3) bekezdésének a) pontjából eredő kötelezettségeit;

–        kötelezze az Olasz Köztársaságot a költségek viselésére.

39.      Az Olasz Köztársaság azt kéri, hogy a Bíróság:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

IV – A Bíróság előtti eljárás

40.      A Bizottság keresetlevele 2007. június 8‑án érkezett a Bíróság Hivatalába, a válaszbeadvány pedig 2007. július 19‑én. A 2008. április 17‑én tartott tárgyaláson a Bizottság és az Olasz Köztársaság képviselői ismertették szóbeli észrevételeiket, valamint válaszoltak a Bíróság kérdéseire.

V –    A felek érvei

41.      A Bizottság a 2003/2241. sz. eljárást illetően azt állítja, hogy amennyiben az indító vámhivatal az erre előírt határidőn belül nem kapta meg a vámügylet lezárására vonatkozó bizonyítékot, ezt a vámügyletet szabálytalannak kell tekinteni, és emiatt vámtartozás keletkezik az ügyben. A Bizottság az érvelését az ítélkezési gyakorlatból merített megállapítások segítségével támasztja alá, amelyekből következik, hogy amennyiben „a közösségi külső árutovábbítási eljárás alatt lévő szállítmányt az indító vámhivatal által megszabott határidőn belül a rendeltetési vámhivatalnál nem mutatták be, a vámtartozás létrejöttét vélelmezni kell, és a főkötelezettet kell annak adósának tekinteni”(7).

42.      A Bizottság azt állítja, hogy az illetékes tagállamnak ilyen esetben a főkötelezettől kell követelnie az árutovábbítási eljárás szabályszerűségére vonatkozó bizonyítékot, és ha ezt nem szolgáltatták határidőn belül, a tagállam köteles a megfelelő vámokat beszedni. A Bizottság hangsúlyozza, hogy azok a határidők, amelyeket a közösségi jog e tekintetben meghatároz, jogvesztő határidők, ami lehetővé teszi a vámok megfizetésére vonatkozó rendelkezések egységes alkalmazását. Ha a 2454/93 rendelet 379. cikkében szereplő határidők lejárnak, a tagállam az 1552/89 rendelet 6. cikke alapján köteles a megfelelő összegeket haladéktalanul bevezetni a saját források számlájára, és azokat a Bizottság rendelkezésére bocsátani a fenti rendelet 10. cikkével összhangban.

43.      A Bizottság továbbá az 1552/89 rendelet 11. cikkére hivatkozik, amelynek értelmében a tagállam késedelmi kamatot köteles fizetni a könyvelésbe vételben történt minden késedelem miatt. A Bizottság szerint már e cikk szövegéből is következik, hogy a kamatfizetési kötelezettség a könyvelésbe vétel elmaradásából következik, minden további feltételtől függetlenül. A Bizottság megállapítja e tárgyban, hogy az a kamat, amelynek a megfizetését a jelen esetben követeli, nem késedelmes fizetés okán keletkezett, hanem éppen ellenkezőleg, olyan kamatról van szó, amelyeket közvetlenül azért kell fizetni, mert a vámtartozást nem vezették be, vagy késedelmesen vezették be a saját források számlájára. Ez a kötelezettség még akkor is fennáll, ha eredetileg nem jött létre fizetési kötelezettség, mivel utólag kiderült, hogy a vámügylet megfelelően folyt le.

44.      A Bizottság elutasítja továbbá az olasz kormány azon érvét, miszerint jelen esetben a kamatfizetés szankciónak minősülne. Kiemeli e tárgyban azt, hogy a polgári jog egyik egyértelműen kimondott elve szerint a késedelmi kamat célja egyrészt a hitelező által amiatt elszenvedett kár megtérítése, hogy a szóban forgó pénzeszközök egy meghatározott ideig nem álltak a rendelkezésére, másrészt az adós ösztönzése arra, hogy határidőn belül teljesítse kötelezettségeit. A Bizottság kiemeli továbbá, hogy a kamatfizetés a közösségi jog által előírt kötelezettségek megsértéséből ered, függetlenül attól a ténytől, hogy a Közösség elszenvedett‑e valamilyen kárt, vagy sem.

45.      A 2006/2266. sz. eljárást illetően a Bizottság azt állítja, hogy az indító vámhivatalnak a TIR egyezmény 11. cikkében megállapított határidő lejártakor be kellett volna szednie a vámokat. Mivel az indító vámhivatal nem kapta meg az árutovábbítási eljárás lezárására vonatkozó bizonyítékot attól az időponttól számított tizenöt hónapon belül, hogy a hivatal megkapta a TIR‑igazolványt, úgy kell tekinteni, hogy ez az eljárás szabálytalan volt, és ezért vámtartozás keletkezett. Ebben az esetben az 1552/89 rendelet 2. cikke értelmében a tagállamnak könyvelésbe kell vennie a Közösségnek a saját forrásokhoz való jogosultságát, amint az illetékes államigazgatási szervek ki tudják számítani a vámok összegét. Az olasz hatóságoknak tehát az 1552/89 rendelet 6. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében legkésőbb a megállapításukat követő második hónap 19. napja utáni első munkanapon könyvelésbe kellett volna venniük a Közösségnek a saját forrásokhoz való jogosultságát. A Bizottság hozzáteszi, hogy ezeknek a hatóságoknak a szóban forgó összegek megfizetésére irányuló követelést kellett volna benyújtaniuk a TIR egyezmény 11. cikkének (2) bekezdése alapján legkorábban attól az időponttól számított három hónap elteltével, amikor a garanciavállaló egyesületet értesítették arról, hogy a TIR‑eljárást nem mentesítették.

46.      Az Olasz Köztársaság legelőször megállapítja, hogy szerinte az 1150/2000 rendelet 11. cikke alapján nem teljesülnek a késedelmi kamat folyósítására vonatkozó kötelezettség feltételei. E rendelkezés értelmében kamatfizetés a könyvelésbe vétel késedelme esetén követelhető, jelen esetben azonban álláspontja szerint semmilyen kötelezettséget nem állapítottak meg.

47.      Az Olasz Köztársaság hangsúlyozza, hogy a konkrét esetben a Közösség semmilyen vagyoni kárt nem szenvedett el a vámügyletek késedelmes lezárása miatt, és emiatt nem áll fenn kötelezettsége késedelmi kamat fizetésére. Ha a jelen ügyben késedelmi kamatot követelnének, az szankciójelleget öltene, amellyel az ilyen kamat nem bírhat. A késedelmi kamat a fizetendő összeg késedelmes megfizetéséhez kapcsolódik, és célja a hitelező azon anyagi veszteségének helyreállítása, amelyet amiatt szenvedett el, hogy ez a pénzösszeg nem állt a rendelkezésére. A szankció pedig önmagában egy kötelezettség formális megsértéséhez fűződik, és nem valamely meghatározott anyagi veszteségre vonatkozik.

48.      Az Olasz Köztársaság úgy ítéli meg, hogy a Bizottság kontra Németország(8) és a Bizottság kontra Hollandia ügy(9), amelyekre a Bizottság a keresetlevelében hivatkozott, nem alkalmazható a jelen ügyben, mivel a fent említett ügyekben az összegek ténylegesen megillették a jogosultat. Ebben a két ügyben ténylegesen létrejött a vámtartozás az árutovábbítási eljárások szabálytalansága miatt, és az alperes tagállamok nem vitatták ezt a tényt. A jelen ügyben azonban a Bizottság járulékos kötelezettség ‑ azaz késedelmi kamat – megfizetését követeli főkötelezettség ‑ azaz vámtartozás ‑ hiányában.

49.      Az Olasz Köztársaság azt állítja továbbá, hogy a vitatott árutovábbítási eljárásokat olyan időszakban, 1996‑ban és 1997‑ben teljesítették, amikor a közösségi árutovábbítás nem működött jól. Az olasz hatóságok ezért az olyan esetekben, amikor a vámügyletek során nem merültek fel szabálytalanságra utaló körülmények, nem szedték be azonnal a vámokat, hogy elkerüljék az olyan helyzeteket, amikor vissza kellene fizetni a tévesen megfizetett összegeket. Ezen időszakban az Európai Parlament különbizottságot hozott létre, amelynek két feladata az árutovábbítási okmányok koherensebb továbbítási rendszerének és a vámeljárások számítógépesítésének megvalósítása volt.

VI – A főtanácsnok álláspontja

A –    Bevezetés

50.      A jelen ügyben a Bizottság annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy az Olasz Köztársaság megsértette kötelezettségeit, mivel megtagadta, hogy késedelmi kamatot fizessen a saját forrásoknak a Közösség számláján azon vámügyletek tekintetében történő késedelmes könyvelésbe vétele okán, amelyek során az áru az előírt időpontra megérkezett a rendeltetési vámhivatalba, de ezt késedelmesen bizonyították az indító vámhivatalnak.

51.      A jelen indítványban legelőször a Bizottság keresetében szereplő időszak kérdésével foglalkozom, mielőtt röviden a külső árutovábbítási eljárásra hivatkoznék, és a Bizottság keresetének megalapozottságát érintő vizsgálatra térnék át. A Bizottság keresetének megalapozottságát érintő vizsgálat keretében három elvi kérdéssel foglalkozom: először is, keletkezett‑e vámtartozás a konkrét esetben. Másodszor, az olasz hatóságok kötelesek voltak‑e a konkrét esetben a Közösségnek a saját forrásokhoz való jogosultságát könyvelésbe venni. Harmadszor pedig az ügy körülményeire tekintettel az Olasz Köztársaság köteles volt‑e a késedelmi kamat megfizetésére.

B –    A Bizottság keresetében szereplő időszak

52.      A felek által a Bíróság elé terjesztett észrevételekből nem derül ki egyértelműen, hogy a szabálytalanságok mely időszak alatt következtek be, és a Bizottság melyik időszakra hivatkozik a keresetében. A Bizottság mindössze azt állapítja meg a keresetében, hogy a saját források ellenőrzésére 1994 áprilisában került sor. Az Olasz Köztársaság írásbeli észrevételeiben ezzel szemben megállapítja, hogy az ellenőrzést 1993‑ban, 1994‑ben, 1995‑ben és 1996‑ban végezték, azonban az írásbeli észrevételeinek ezt követő részében hangsúlyozza, hogy a vitatott árutovábbítási eljárásokat 1996‑ban és 1997‑ben hajtották végre.

53.      A tárgyaláson a Bizottság pontosította, hogy keresete az 1994‑ben megállapított szabálytalanságokra vonatkozik.

C –    A külső árutovábbítási eljárás

54.      A KVK 91. cikkének (1) bekezdése értelmében a külső árutovábbítási eljárás lehetővé teszi az áru vám megfizetése nélkül történő elszállítását a Közösség vámterületén belül egy adott pontról egy másikra.(10) A külső árutovábbítási eljárásra a 91. cikk (2) bekezdésének a) és b) pontja értelmében sor kerülhet közösségi külső árutovábbítási eljárás keretében, illetve TIR‑igazolvánnyal. A KVK 92. cikke úgy rendelkezik, hogy a külső árutovábbítási eljárás befejeződik, ha az árut és a szükséges okmányokat a rendeltetési vámhivatalnál a szóban forgó eljárásra vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően bemutatják.

55.      Ki szeretném továbbá emelni, hogy különbséget kell tenni a vámeljárás „befejezése” (la fin) és „lezárása” (l’apurement) között. Amint az előbbiekben megjegyeztem, a vámeljárás befejeződik, ha az árut és a szükséges okmányokat a rendeltetési vámhivatalnál bemutatják. A vámeljárás azonban akkor zárul le, ha az indító vámhivatal megkapja a rendeletetési vámhivataltól a vámeljárás befejezésére vonatkozó bizonyítékot, és ha az indító vámhivatal mentesíti a vámokmányokat.(11) A jelen ügyben a vámeljárás tehát idejében befejeződött, azonban nem megfelelően zárták le. Jelzem továbbá, hogy a KVK eredeti változata a 92. cikkben mindössze a vámeljárás befejezésének meghatározását tartalmazta; a 92. cikk eredeti változatát később egészítették ki egy második bekezdéssel, amely meghatározza az eljárás lezárását.(12)

1.      A közösségi külső árutovábbítás

56.      A közösségi külső árutovábbítást a 2454/93 rendelet II. része II. címének 4. fejezete szabályozza. Ez a cím szabályozza a közösségi külső árutovábbítás különös eljárásának különböző szakaszait. Ha a közösségi külső árutovábbításban részt vevő szállítmányt nem mutatták be a rendeletetési vámhivatalnál, a 2454/93 rendelet 378. cikkével összhangban úgy minősül, hogy a szabálytalanságot abban a tagállamban követték el, amelyhez az indító vámhivatal tartozik, vagy abban a tagállamban, amelyhez az a Közösségbe való belépés pontján lévő átléptető vámhivatal tartozik, amelyikhez a határátlépési igazolást benyújtották.

57.      A 2454/93 rendelet 379. cikke értelmében ebben az esetben az indító vámhivatal köteles erről a közösségi árutovábbítási nyilatkozat nyilvántartásba vételének időpontjától számított 11. hónap végéig tájékoztatni a főkötelezettet, és követelni tőle azt, hogy három hónapon belül bizonyítsa az árutovábbítási eljárás szabályszerűségét. A három hónapos határidő leteltét követően az indító vámhivatalnak be kell szednie a megfelelő vámokat, amelyeket az 1552/89 rendelet 6. cikkével összhangban legkésőbb a megállapításukat követő második hónap 19. napja utáni első munkanapon könyvelésbe kell venni a számlákon.

2.      A TIR‑igazolvány szerinti eljárás

58.      A TIR‑egyezményt 1975. november 14‑én írták alá Genfben (Svájc); az Olasz Köztársaság az egyezmény részese.(13) Az Európai Gazdasági Közösség az 1978. július 25‑i 2112/78/EGK tanácsi rendelettel fogadta el az egyezményt.(14) Az egyezmény 1983. június 20‑a óta alkalmazandó a Közösség tekintetében.(15)

59.      A TIR‑egyezmény 4. cikke úgy rendelkezik, hogy az ezen egyezmény által bevezetett TIR‑eljárás szerint fuvarozott áruk az átmenő vámhivataloknál mentesülnek a behozatali vagy kiviteli vámok és illetékek megfizetésének vagy letétbe helyezésének kötelezettsége alól. E kedvezmény alkalmazása érdekében az árut szállításának teljes időtartama alatt egységes okmánnyal, a TIR‑igazolvánnyal kell ellátni, amely lehetővé teszi az ügylet szabályszerűségének ellenőrzését.

60.      Amennyiben nem került sor a TIR‑eljárás mentesítésére, a vámügyletet nem szabályszerűen folytatták le. Ebben az esetben a TIR‑egyezmény 11. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az illetékes hatóságok kötelesek attól az időponttól számított egy éven belül, amikor a TIR‑igazolványt elfogadták, írásban hivatalosan értesíteni a garanciavállaló egyesületet a mentesítés elmaradásáról. A vámok megfizetésére irányuló követelést a TIR‑egyezmény 11. cikkének (2) bekezdése értelmében a garanciavállaló egyesülethez attól az időponttól számított három hónap elteltével kell benyújtani, amikor az egyesületet értesítették arról, hogy a TIR‑eljárást nem mentesítették, és legkésőbb az ettől az időponttól számított két éven belül nyújtható be. (16)

61.      Amennyiben megállapítást nyer, hogy TIR‑igazolvány fedezete mellett végrehajtott fuvarozási művelettel kapcsolatban valamely meghatározott tagállamban jogsértést vagy szabálytalanságot követtek el, ez a tagállam köteles ‑ amint a 2454/93 rendelet 454. cikke előírja ‑ az esetleg fizetendő vámokat és egyéb díjakat a közösségi vagy nemzeti rendelkezések szerint követelni. Abban az időpontban, amikor az illetékes hatóságok jogosulttá válnak a vámok megfizetését követelni a garanciavállaló egyesülettől, az 1552/89 rendelet 6. cikke alapján kötelesek könyvelésbe venni e jogosultságokat. Ez azt jelenti, hogy a közösségi jog alkalmazhatóvá válik a tagállam és a Közösség viszonylatában a saját források és e forrásoknak a Közösség számlájára történő könyvelésbe vétele tekintetében. Ez az oka annak, hogy a jelen ügyben a közösségi jognak a saját forrásokra vonatkozó rendelkezései is alkalmazandók olyan saját források könyvelésbe vételére vonatkozóan, amelyek a TIR‑egyezmény megsértéséből keletkeztek.

D –    Vámtartozás

62.      Az első kérdés, amelyre az olasz hatóságok késedelmi kamat fizetésére vonatkozó kötelezettségével kapcsolatban válaszolni kell, az, hogy keletkezett‑e vámtartozás a jelen ügyben.

63.      Megjegyzem e tekintetben, hogy meg kell különböztetni a vámtartozás keletkezésének jogalapját, azaz azokat a körülményeket, amelyek között ez a vámtartozás keletkezett, attól a jogalaptól, illetve azoktól a körülményektől, amelyek között a Közösség saját forrásainak könyvelésbe vételére vonatkozó tagállami kötelezettség keletkezett.(17) A tagállamok és a vállalkozások közötti, a vámnyilatkozatok megtételére, a behozatali és a kiviteli vámok kivetésére és beszedésére vonatkozó kapcsolatokat a vámjogszabályok szabályozzák.(18) A Közösség és a tagállamok közötti, a saját források könyvelésbe vételére és rendelkezésre bocsátására vonatkozó kapcsolatokat a saját forrásokra vonatkozó rendelkezések szabályozzák.

64.      A Bizottság keresetében azt állítja, hogy mivel az indító vámhivatal nem kapta meg az előírt határidőn belül a vámeljárás lezárásra vonatkozó bizonyítékot, úgy kellett tekintenie, hogy a vámügylet szabálytalan, és ezáltal létrejött a vámtartozás. Az Olasz Köztársaság ezzel szemben fenntartja, hogy soha nem keletkezett vámtartozás, mivel a szállítmányt határidőn belül bemutatták a rendeletetési vámhivatalnál; álláspontja szerint az a tény, hogy a rendeltetési vámhivatal késedelmesen küldte meg a vámügylet szabályszerűségére vonatkozó igazolást, nincs hatással a vámtartozás keletkezésére.

65.      A fenti megállapításokra tekintettel először is tisztázni kell a jelen ügyben a tényállást. Az indító vámhivatal határidőt állapított meg az áru rendeltetési vámhivatalnál történő bemutatására.(19) Az árut határidőn belül bemutatták a rendeletetési vámhivatalnál, azonban ez utóbbi nem küldte meg haladéktalanul az indító vámhivatalnak azokat az okmányokat, amelyek ezt bizonyították.(20)

66.      A 2454/93 rendelet 379. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy az indító vámhivatal köteles tájékoztatni a főkötelezettet, ha „a szállítmányt nem mutatták be a rendeltetési vámhivatalnál”. Ha a szigorú, szó szerinti értelmezésre támaszkodunk, e rendelkezés kétségkívül nem vonatkozik a jelen helyzetre, amikor is az árut a rendeltetési vámhivatalnál határidőn belül bemutatták, azonban az indító vámhivatalt nem tájékoztatták erről. Úgy ítélem meg azonban, hogy ezt a rendelkezést az indító vámhivatal nézőpontjából kell érteni, és úgy, hogy amennyiben nem tájékoztatták az áru előírt határidőn belüli bemutatásáról, ennek a vámhivatalnak úgy kell tekintenie, hogy az árut nem mutatták be a rendetetési vámhivatalnál.(21) Ha másképp értelmeznénk a 2454/93 rendelet 379. cikkének (1) bekezdését, az árutovábbítási eljárások szabályszerűségének igazolására irányuló (2) bekezdés szerinti eljárás elveszítené az értelmét. Ha ennek a cikknek az (1) bekezdése kizárólag arra a helyzetre vonatkozna, amikor az árut ténylegesen nem mutatták be a rendeltetési vámhivatalnál, nem lenne lehetséges ezt követően azt bizonyítani, hogy az árut mégis bemutatták a rendeltetési vámhivatalnál. Ezt az érvelést megerősíti a 2454/93 rendelet 380. cikkének a) pontja, amelynek értelmében az árutovábbítási eljárás szabályos végrehajtását hitelt érdemlően bizonyítani lehet „a vámhatóság által igazolt okmány bemutatásával, amelyből kitűnik, hogy a szóban forgó árukat a rendeltetési vámhivatalnak bemutatták”.

67.      Mivel tehát az indító vámhivatal nézőpontjából tekintve a szállítmányt nem mutatták be a rendeltetési vámhivatalnak, az indító vámhivatalnak kell követelnie a főkötelezettől az árutovábbítási eljárás szabályszerűségének igazolását. Ha nem követeli ennek igazolását a főkötelezettől, e mulasztásnak véleményem szerint az indító vámhivatal (de nem a főkötelezett) számára ugyanaz a következménye, mintha nem kapta volna meg a főkötelezettől az árutovábbítási eljárás szabályszerűségére vonatkozó igazolást ‑ az 1552/89 rendelet 2. cikke értelmében ez annyit tesz, hogy a Közösségnek jogosultsága keletkezik saját forrásokra, és következésképpen az indító vámhivatal köteles ezeket a Közösség számláján könyvelésbe venni.

68.      A Bizottság által hivatkozott Bizottság kontra Németország(22) és a Bizottság kontra Hollandia ügyből(23) kiderül, hogy ha „a közösségi külső árutovábbítási eljárás alatt lévő szállítmányt az indító vámhivatal által megszabott határidőn belül a rendeltetési vámhivatalnál nem mutatták be, a vámtartozás létrejöttét vélelmezni kell, és a főkötelezettet kell annak adósának tekinteni”(24). Stix‑Hackl főtanácsnok erre a két ügyre vonatkozó indítványában ugyanezt az álláspontot képviselte, miszerint a 2454/93 rendelet 378. cikkének (1) és (2) bekezdése – abban az esetben, amikor a szállítmányt nem mutatták be a rendeltetési vámhivatalnál – „törvényi vélelmet” keletkeztet a vámtartozás létrejöttét és a főkötelezett adósi minőségét illetően.(25) Ez az ítélkezési gyakorlat analógia útján alkalmazható arra az esetre, amikor az indító vámhivatal nem rendelkezik arra vonatkozóan bizonyítékkal, hogy a szállítmányt a rendeltetési vámhivatalnál bemutatták.

69.      Szemben azzal, amit a Bizottság a jelen ügyben állít, nem mondható követezésképpen az, hogy ténylegesen létrejött a vámtartozás. Annak a határidőnek a lejártakor, amit az indító vámhivatal az árunak a rendeltetési vámhivatalnál történő bemutatására meghatározott, kizárólag a vámtartozás vélelme jött létre.(26) Ez a vélelem megdönthető (praesumptio iuris tantum), tehát megcáfolható, ha az érdekelt személy bizonyítja, hogy a vámügylet megfelelően lezárult. A bizonyítási teher ebben az esetben azt terheli, aki vitatja a vélelmet.(27) Azt a kérdést illetően, hogy ki vitathatja a vélelmet, két lehetőség között kell különbséget tenni.

70.      Az első lehetőség az, hogy az indító vámhivatal kötelezi a főkötelezettet az árutovábbítási eljárás szabályszerűségének bizonyítására a 2454/93 rendelet 379. cikkének (2) bekezdésével összhangban. Amint Stix‑Hackl főtanácsnok a Bizottság kontra Hollandia és a Bizottság kontra Németország ügyre(28) vonatkozó indítványának 49. pontjában kifejtette, ebben az esetben a főkötelezett az árutovábbítási eljárás szabálytalanságának közlését követő naptól számított három hónapon belül vitathatja a vámtartozás fennálltára vonatkozó vélelmet, bizonyítva azt, hogy a szabálytalanság nem neki tudható be. E határidő lejártát követően a főkötelezett többé nem vitathatja a vámtartozás vélelmét, amelyet már csak a vámhatóságok dönthetnek meg, bizonyítva azt, hogy az árut határidőn belül bemutatták a rendeltetési vámhivatalnál. A második lehetőség az, hogy az indító vámhivatal nem követeli meg ennek bizonyítását a főkötelezettől. Ebben az esetben véleményem szerint a főkötelezett ‑ csakúgy, mint a vámhatóságok ‑ vitathatja a vámtartozás fennálltának vélelmét, az áru tranzitba bocsátását követő naptól számított 14 hónap elteltét követően is.

71.      A jelen ügyben úgy kell tehát tekinteni, hogy a vámtartozás vélelme létrejött, amelyet megdöntöttek, amikor a rendeltetési vámhivatal bizonyította az indító vámhivatalnak azt, hogy az áru határidőn belül megérkezett a rendeltetési vámhivatalba.

E –    A Közösség saját forrásokhoz való jogosultságának könyvelésbe vételére vonatkozó kötelezettség

72.      A második megválaszolandó kérdés az, hogy az olasz hatóságok kötelesek voltak‑e a Közösség számláján a saját forrásokat könyvelésbe venni. Az 1552/89 rendelet 2. cikke és az 1150/2000 rendelet 2. cikke bír jelentőséggel a Közösség saját forrásokra vonatkozó jogosultságának megállapítása szempontjából.

73.      A Bizottság keresetében egyaránt hivatkozik az 1552/89 rendeletre és az azt 2000. május 31‑től hatályon kívül helyező 1150/2000 rendeletre. Először is tisztázni kell, hogy a két rendelet közül melyiket kell a jelen ügyben alkalmazni.(29) A két rendelet rendelkezéseinek alkalmazását illetően megjegyzem, hogy amennyiben a közösségi jogot a pert megelőző eljárás során módosították, a Bizottság kérheti a kötelezettségszegésnek az eredetileg hatályban lévő, később módosított rendelkezések alapján történő megállapítását, ha a rendelkezéseket megőrizték az új rendelkezésben is.(30) A jogvita tárgya ezzel szemben nem terjeszthető ki olyan új rendelkezésekből eredő kötelezettségekre, amelyekkel nem szerepeltek azonos rendelkezések a szóban forgó aktus eredeti változatában, ez ugyanis a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás szabályszerűségére vonatkozó lényeges eljárási szabályok megsértését jelentené.(31)

74.      Az 1552/89 rendelet 2. cikkét az 1150/2000 rendelet 2. cikke váltotta fel. Az 1552/89 rendelet 2. cikke úgy rendelkezett, hogy a Közösségnek a saját forrásaihoz való jogosultságát akkor állapítják meg, amikor a tagállam illetékes hatósága a fizetendő összeget közli a kötelezettel; az erre vonatkozó valamennyi közösségi rendelkezés tiszteletben tartása mellett a közlésre akkor kerül sor, ha a kötelezett személye ismert és a vámösszeg az illetékes államigazgatási szervek által kiszámítható. Az 1150/2000 rendelet 2. cikke úgy rendelkezik, hogy a Közösség saját forrásokra való jogosultságát meg kell állapítani, amint a vámjogszabályok által előírt feltételek teljesülnek a jogosultság számlákon történő lekönyvelését és az adós értesítését illetően. A 2. cikk szövege tehát az új rendelet hatálybalépésével módosult, ezért a jelen ügyben az eredeti rendelet rendelkezéseit kell figyelembe venni.

75.      Az olasz kormány a tárgyaláson kifejtette, hogy az olasz hatóságok nem tájékoztatták a főkötelezettet a fizetendő összegről. Ettől a körülménytől függetlenül, a Közösségnek minden kétséget kizáróan jogosultsága keletkezett a saját forrásokhoz, amikor a 2454/93 rendelet 379. cikkében megjelölt határidő lejárt, tehát az árunak a rendeltetési vámhivatalnál történő bemutatását követő tizennégy hónapos határidő lejártát követően. A TIR‑egyezmény esetében a Közösségnek akkor keletkezett ilyen jogosultsága, amikor az egyezmény 11. cikkében meghatározott határidő, tehát egy év és három hónap – összesen tizenöt hónap ‑ lejárt, legkésőbb a TIR‑igazolvány elfogadását követő három évig.

76.      Az olasz hatóságoknak le kellett volna könyvelniük a Közösségnek a saját forrásokhoz való jogosultságát az 1552/89 rendelet 6. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján, amely úgy rendelkezik, hogy a 2. cikkben megállapított jogosultságokat legkésőbb a megállapításukat követő második hónap 19. napja utáni első munkanapon könyvelik le a számlákon. Az 1150/200 rendelet 3. cikkének a) pontja az 1552/89 rendelet 2. cikkének a) pontjával azonos rendelkezést tartalmaz; a fent említett elvek miatt tehát ez utóbbi is alkalmazható. Az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a tagállamok akkor sem tekinthetnek el a követelések megállapításától, ha azokat vitatják, mivel ellenkező esetben a tagállam e magatartása a Közösség pénzügyi egyensúlyának felborulásához vezetne.(32) A tagállamok kizárólag akkor mentesülnek az alól a kötelezettség alól, hogy a Bizottság rendelkezésére bocsássák a megállapított vámoknak megfelelő összeget, ha ezen összegeket vis maior miatt nem szedték be, vagy ha úgy látszik, hogy a behajtás hosszú távon rajtuk kívül álló okok miatt lehetetlen.(33)

77.      A fent említett határidők lejártát követően a vámtartozás vélelme elegendő ahhoz, hogy fennálljon a Közösség saját forrásokhoz való jogosultságának könyvelésbe vételére vonatkozó kötelezettség. Ebből a szempontból nem bír jelentőséggel, hogy az indító vámhivatal biztosan tudja‑e, hogy ilyen vámtartozás keletkezett a főkötelezett terhére. A vámhivatal szempontjából ezt a vámtartozást létezőnek kell tekinteni, és e vélelem miatt könyvelésbe kell venni a Közösség saját forrásokhoz való jogosultságát. Nem meghatározó tehát a jelen ügyben a főkötelezett nézőpontjának vizsgálata, amelyre az olasz kormány az észrevételeiben hivatkozik – az a tény, hogy de facto semmilyen vámtartozás nem keletkezett tekintetében a KVK 204. cikke alapján, csak akkor játszik jelentős szerepet az indító vámhivatal számára, ha a vámokmányok összehasonlítása során megállapítja, hogy nem történtek szabálytalanságok a vámügylet során, és lezárja a vámeljárást. Fenntartható tehát, hogy a főkötelezett teljesítette kötelezettségeit a külső árutovábbítási eljárásban, amikor a rendeltetési vámhivatalnak bemutatta az árut és a megfelelő okmányokat, míg az indító vámhivatal teljesítette a kötelezettségeit, amikor a vámokmányokat összehasonlította és megállapította, hogy az árutovábbítási eljárás során nem történtek szabálytalanságok.

78.      Az olasz hatóságok tehát kötelesek voltak a Közösség számláján könyvelésbe venni a saját forrásokat.

F –    Késedelmi kamat

79.      A harmadik meghatározó kérdés a jelen ügyben arra vonatkozik, hogy a vámhivatal szerinti tagállam, amely köteles volt a Közösség saját forrásokhoz való jogosultságát könyvelésbe venni, köteles‑e késedelmi kamatot fizetni attól a naptól kezdődően, amikor ezeknek a forrásoknak a Közösség számláján történő könyvelésbe vételére vonatkozó kötelezettsége keletkezett, addig a napig, amíg megdöntötték a vámtartozás fennálltára vonatkozó vélelmet. A Közösség számláján való könyvelésbe vétel kötelezettsége, amely a tagállamot a Közösséggel fennálló kapcsolatai keretében terheli, a vámhatóságok azon könyvelési kötelezettségének felel meg, amely a vámeljárások során a saját források könyvelésbe vételével függ össze. A tagállam tehát köteles késedelmi kamatot fizetni azon időszakokra vonatkozóan, amelyek során a saját forrásokat fel kellett volna tüntetniük a Közösség számláján, ha a tagállam vámhatóságai határidőn belül könyvelésbe vették volna azokat.

80.      Az 1552/89 rendelet 11. cikke a késedelmi kamatot illetően úgy rendelkezik, hogy a Közösség saját forrásai „számlára történő elszámolás[ának] késedelme(34) esetén az érintett tagállamnak kamatot kell fizetnie.” Az 1150/2000 rendelet 11. cikke ezzel azonos rendelkezést tartalmaz. Az ítélkezési gyakorlatból következik továbbá, hogy elválaszthatatlan kapcsolat áll fenn egyfelől a Közösségnek a megállapított határidőn belül a Bizottság részére jóváírandó saját forrásai megállapításának kötelezettsége másfelől a késedelmi kamat fizetése között.(35) A késedelmi kamat követelhető, függetlenül attól, hogy mi volt a saját források Bizottság részére történő jóváírásában bekövetkezett késedelem oka.(36) Az ítélkezési gyakorlat értelmében tehát nem szükséges különbséget tenni azon esetek között, amikor a tagállam megállapította a saját forrásokat, azonban nem vette könyvelésbe, illetve amikor a tagállam egyszerűen elmulasztotta megállapítani a saját forrásokat.(37)

81.      Ezek az elvek azonban véleményem szerint csak abban az esetben alkalmazhatók, ha a vámtartozás ténylegesen fennáll, vagy legalábbis amennyiben vélelem áll fenn a tartozás létrejöttére vonatkozóan, és a saját források tehát ténylegesen megfizetendők. Ezeknek az elveknek az alkalmazása azonban lehetetlenné válik, ha bizonyítják, hogy nem áll fenn ténylegesen a vámtartozás és ezáltal megszűnik a Közösség jogosultsága a saját források könyvelésbe vételére, illetve ha a saját forrásokhoz való jogosultságot már könyvelésbe vették.

82.      Részletesebben be kell e helyütt mutatni a tagállam és a vállalkozások közötti kapcsolatok jogi szabályozása (vámkapcsolat), valamint a tagállam és a Közösség közötti jogi szabályozás (a Közösség saját forrásaira vonatkozó kapcsolatok) közötti összefüggést. A Közösség pénzügyi érdekeinek általános védelme szempontjából e védelem nem a vámunió létrehozatalából fakad, hanem éppen ellenkezőleg, egy önálló célkitűzés, amely az EK‑Szerződés ötödik részének II. címe (Pénzügyi rendelkezések) alatt található, és nem a harmadik részben, amely a Közösség politikáit, így többek között az I. cím 1. fejezetében a vámuniót szabályozza.(38) Amint azonban Geelhoed főtanácsnoknak a Bizottság kontra Dánia ügyre vonatkozó indítványából következik, kapcsolat áll fenn a vámjogszabályok és a Közösség saját forrásaira vonatkozó rendelkezések között, mivel az illetékes nemzeti vámhatóságok a vámrendelkezések alapján kötelesek saját forrásként kiszámítani, megállapítani és beszedni a vámokat.(39) A tagállamok ezt követően kötelesek minden ahhoz szükséges intézkedést elfogadni, hogy a Közösség rendelkezésére bocsáthassák azokat a saját forrásokat, amelyekre az jogosult, és csak akkor mentesülnek ez alól, ha a beszedés vis maior miatt nem volt teljesíthető, vagy ha úgy látszik, hogy a behajtás hosszú távon rajtuk kívül álló okok miatt lehetetlen.(40)

83.      Bizonyos esetekben teljesen elkülöníthető a vámjogi kapcsolat és a Közösség saját forrásaira vonatkozó kapcsolat. A Bíróság egy ilyen kérdéssel foglalkozott a De Haan‑ügyben.(41) Ebben az ügyben a Bíróság elismerte a Közösség saját forrásokhoz való jogosultságának megállapítására vonatkozó kötelezettség és a tagállamoknak a vámtartozás főkötelezettől történő követelését érintő hatásköre közötti különbség fennálltát. Az ítélet 34. pontjában a Bíróság kimondta, hogy az érintett tagállamnak a Közösségek részére késedelmi kamat megfizetésének kötelezettségét alapozhatja meg, ha a saját források rendelkezésre bocsátása során a vámhatóságok nem tartják tiszteletben a közösségi vámjogszabályokban előírt határidőket, azonban ez nem érinti sem a vámtartozás követelhetőségét, sem a vámhatóságok azon jogát, hogy intézkedjenek a vám utólagos beszedése iránt. A későbbi ítélkezési gyakorlatában a Bíróság fenntartotta, hogy amennyiben egy tagállam vámhatóságai által elkövetett hibának az a hatása, hogy a kötelezettnek nem kell lerónia a szóban forgó vám összegét, ez nem befolyásolja a szóban forgó tagállam azon kötelezettségét, hogy megfizesse a saját források és a saját források számlájára történő késedelmes könyvelés miatti késedelmi kamat összegét.(42)

84.      Alapvető különbség áll fenn azonban azon eset között, amikor a vámtartozás fennáll, és a vámhatóságok által elkövetett hiba folytán a tagállam nem tudja azt beszedni, és azon eset között, amikor utólagosan kiderül, hogy a vámtartozás nem létezik, mint a jelen esetben. A Bíróság által a De Haan‑ügyben(43) kifejtett elvek tehát nem ültethetők át tehát a jelen ügyre.

85.      A jelen ügyben tehát nem jelenthető ki, hogy miután a tagállamnak a Közösség saját forrásainak könyvelésbe vételére vonatkozó kötelezettsége keletkezett, a tagállam és a Közösség közötti viszony teljesen függetlenné vált volna a tagállam és a főkötelezett közötti viszonytól. A Bizottság hallgatólagosan maga is elismerte, hogy az eljárások továbbra is összefüggnek egymással, még a Közösség saját forrásainak könyvelésbe vételére vonatkozó kötelezettség keletkezése után is. Ha a Bizottság úgy ítélte volna meg, hogy a saját források könyvelésbe vételének kötelezettsége azt követően is fennáll, hogy bebizonyosodik, hogy nem keletkezett vámtartozás, kérnie kellett volna keresetében a kötelezettségszegés ezen forrásoknak a Közösség számláján való könyvelésbe vételének elmaradása okán történő megállapítását. A Bizottság azonban érvelésében éppen ellenkezőleg azt állítja, hogy ha megállapításra kerül, hogy nem jött létre vámtartozás, nem áll fenn a saját források könyvelésbe vételének kötelezettsége sem.

86.      Egy további érv is létezik, amely miatt a saját források rendszere nem lehet teljesen független a vámok rendszerétől. A KVK 236. cikke ugyanis úgy rendelkezik, hogy a behozatali vagy kiviteli vámokat vissza kell fizetni, „amennyiben megállapításra kerül, hogy megfizetésükkor e vámösszegek nem jogszabály szerintiek voltak”(44). A Bíróság is megerősítette ítélkezési gyakorlatában, hogy a főkötelezett követelheti a folyósított összegek visszafizetését, ha bebizonyosodik, hogy a vámeljárás megfelelően lezárult.(45) Ha tehát a főkötelezett követelhetné az államtól a tévesen megfizetett összegek visszafizetését, azonban az államnak továbbra is kötelessége lenne – ettől függetlenül – könyvelésbe venni ezeket a pénzeszközöket a Közösség számláján, a tagállamnak kétszer kellene ugyanazt az összeget kifizetnie: egyszer a Közösségnek és egyszer a főkötelezettnek. Véleményem szerint ez sem a közösségi vámjogszabályoknak, sem a Közösség saját forrásaira vonatkozó szabályozásnak nem célja.

87.      Meg kell tehát állapítani, hogy azon a napon, amikor megdöntötték a vámtartozás fennálltára vonatkozó vélelmet, egyúttal azt is bizonyították, hogy a saját forrásokat tévesen vették könyvelésbe a Közösség számláján. Az a tény, hogy a nemzeti vámhatóságok kötelesek voltak a saját forrásokat könyvelésbe venni, amikor a vámtartozás létrejöttére vonatkozó vélelem még fennállt, nem módosítja ezt a megállapítást.

88.      A Közösség saját forrásokhoz való jogosultságának megszűnése azonban jelentős következményekkel jár azon kamatra, amelyet a tagállamnak esetlegesen fizetnie kellene az e saját források könyvelésbe vételekor felmerült késedelem okán. Úgy vélem, meg kell állapítani e tekintetben, hogy a Közösség saját forrásokhoz való jogosultságának megszűnésével a saját források esetleges késedelmes könyvelésbe vétele miatti késedelmi kamathoz való joga is megszűnik. Ennek a megállapításnak az alátámasztására több érv is felhozható.

89.      A saját források könyvelésbe vételének kötelezettsége és a késedelmes könyvelésbe vétel miatti kamatfizetési kötelezettség egymásnak fő‑ és járulékos kötelezettségei. Mivel már nem áll fenn a könyvelésbe vételi kötelezettség – tehát a főkötelezettség ‑, az accessorium sequitur principale elvével összhangban a késedelmes könyvelésbevétel miatti, járulékos kamatfizetési kötelezettség is megszűnik. A késedelmi kamat tipikusan polgári jogi eszköz, azonban az ezen eszközhöz kapcsolódó alapelvek per analogiam átültethetők a közjog körébe tartozó vámjog területére, valamint a Közösség saját forrásainak szabályozására is. Ha analógia útján a polgári jogra támaszkodunk, megállapítható, hogy a késedelmi kamat megfizetése mindig a főkötelezettség megfizetéséhez kapcsolódik.

90.      A késedelmi kamat területét érintő másodlagos közösségi jog a kamat járulékos jellegének elvéből indul ki.(46) Ez az elv több uniós tagállam jogában is ismert.(47) A kamat járulékos jellege a közösségi jog és a nemzetközi jogi eszközök egységesítésével foglalkozó különböző szakértői csoportok dokumentumaiból is következik. Így például a Közös Hivatkozási Keret Tervezetének (Draft Common Frame of Reference) III.‑3:708. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy az adósnak késedelmi kamatot kell fizetnie, ha egy meghatározott pénzösszeg visszafizetésekor késedelembe esik.(48) Az Európai Szerződési Jog Alapelvei (Principles of European Contract Law)(49) 4.507. cikkének (1) bekezdése hasonló rendelkezést tartalmaz. Az áruk nemzetközi adásvételi szerződéseiről szóló egyezmény 78. cikke szintén kimondja, hogy a fél akkor jogosult késedelmi kamatra, ha a másik fél késedelembe esik az ár vagy más összeg megfizetésekor.(50) Ezen eszközök egyike sem szabályoz olyan esetet, amikor a hitelező akkor is jogosult lenne késedelmi kamatra, ha már nem áll fenn az összeg megfizetésének kötelezettsége.

91.      A polgári jogi jogviszony valójában kétszintű kapcsolatot jelent a főkötelezettség és a járulékos kötelezettség között, mivel az adós, aki fizetési késedelemben van, közvetlenül a fő fizetési kötelezettség alapján köteles késedelmi kamatot fizetni. A jelen ügyben a viszony ezzel szemben háromszintű: először is vámtartozás keletkezik, majd a saját források meghatározott összegének könyvelésbe vételére vonatkozó kötelezettség, és végül késedelmi kamat, amelyet ezen összegek könyvelésbe vételének késedelmére tekintettel kell fizetni. Ennek a háromszintű viszonynak a fennállta azonban véleményem szerint nem befolyásolja azt a megállapítást, hogy a Közösség a jelen ügyben nem jogosult a késedelmi kamatra. A Közösségnek a saját forrásokhoz való jogosultsága megszűnt, amint megdőlt a vámtartozás létrejöttére vonatkozó vélelem, mivel a Közösség saját forrásait szabályozó jogi rendszer nem lehet annyira független a vámokkal fennálló kapcsolattól, hogy az ennek keretében létrejött kötelezettség teljesen önállóan fennmaradjon.

92.      A késedelmi kamat járulékos jellegére vonatkozó érveléssel való összhangot megerősíti az a tény, hogy ennek az érvelésnek a logikája a jelen ügyre is alkalmazható, tehát ha – a konkrét esettel éppen ellenkezően – a saját forrásokat, bár késedelmesen, de könyvelésbe veszik, és a tagállam megfizeti a késedelmes könyvelésbe vétel miatt a késedelmi kamatot, azonban a könyvelésbe vételt követően megállapították, hogy nem állt fenn vámtartozás. Amint korábban már megállapítottam a Bizottság kontra Dánia ügyre vonatkozó indítványomban, ha a Bizottság saját források címén olyan bevételekhez jut, amelyekre nem jogosult, a Közösség pénzügyi egyensúlya a tagállam hátrányára sérül.(51) Ilyen esetben bizonyos vagyon jogalap nélküli átruházása történne a Közösség javára, és a Közösség jogalap nélkül gazdagodna.(52) Ha a Közösség saját forrásait ebben az esetben késedelmesen vennék könyvelésbe, és a tagállam e késedelmes könyvelés miatt kamatot fizetne, véleményem szerint követelhető lenne a Közösségtől a tagállam által megfizetett saját forrás, valamint a késedelmi kamat összegének visszafizetése.

93.      Amint az olasz kormány helyesen megállapította, a jelen ügyben a késedelmi kamat megfizetésének kötelezettsége e kamatot szankciójelleggel ruházná fel. A késedelmi kamat célja természetesen lehet büntető jellegű, mivel ez a kamat a késedelem minden egyes napjának „büntetése” útján arra irányul, hogy az adóst határidőben történő fizetésre kényszerítse. A kamat büntető jellege azonban a főkötelezettség fennálltához kapcsolódik.(53) A Bizottság keresetével ugyanis azt a joghézagot szeretné kitölteni, amely nyilvánvalóan létezik a tagállamok saját források könyvelésbe vételével kapcsolatos kötelezettségei megsértésének szankcióit illetően. Természetesen érthető a Bizottság ezen erőfeszítése a visszaélés és a saját források könyvelésbe vétele elkerülésének lehetőségére tekintettel,(54) azonban a késedelmi kamat jellegével ellentétes lenne, ha ez utóbbiak ténylegesen helyettesíthetnék a közösségi jogszabályok megsértésének szankcióját.

94.      Úgy ítélem meg, hogy a közösségi jog e hézaga többféle módon küszöbölhető ki. A Bizottság jogszabály-módosítást kezdeményezhet, a szóban forgó jogsértésre hatékony – és pénzbeli – szankciót biztosítva, amely független lenne a késedelmi kamat megfizetésétől. Az összehasonlítás kedvéért jelzem, hogy elvileg a polgári jogban sem kizárt az, hogy a hitelező késedelem esetén az adóstól további kártérítés megfizetését követelhesse, amely független a késedelmi kamat megfizetésétől.(55) A polgári jogban is van tehát a határidőn belül történő fizetés kötelezettségének megsértésére vonatkozóan kiegészítő szankciókra lehetőség. A Bizottság ezen felül kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárást is kezdeményezhet a tagállammal szemben az EK 226. cikk alapján, a Közösség saját forrásainak késedelmes könyvelésbe vétele miatt. Az a tény, hogy a tagállam nem vette könyvelésbe ezeket a saját forrásokat abban az időpontban, amikor a vámtartozás létrejöttére vonatkozóan már vélelem állt fenn, véleményem szerint kötelezettségszegésnek minősülhet. A már a vámtartozás fennálltára vonatkozó vélelem létrejöttekor történő könyvelésbe vétel kötelezettségének megsértésével kapcsolatos kérdés tehát különbözik attól a kérdéstől, hogy kell‑e késedelmi kamatot fizetni, amennyiben e vélelmet megdöntötték.

95.      A fenti érvekre tekintettel úgy ítélem meg, hogy a vámhivatal szerinti tagállam, amely köteles lett volna a Közösség saját forrásaihoz való jogosultságát könyvelésbe venni, nem köteles késedelmi kamatot fizetni attól az időponttól kezdődően, amikor e források könyvelésbe vételére vonatkozó tagállami kötelezettség keletkezett, addig az időpontig, amíg a vámtartozás fennálltára vonatkozó vélelem megdőlt.

VII – Végkövetkeztetések

96.      A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy:

–        utasítsa el a keresetet, és

–        az Európai Közösségek Bizottságát kötelezze a költségek viselésére.

1 – Eredeti nyelv: szlovén.

2 – HL L 252., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 1. kötet, 209. o.

3 – A Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12‑i 2913/92/EGK tanácsi rendelet (HL L 302., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 4. kötet, 307. o.).

4 – A Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1993. július 2‑i 2454/93/EGK bizottsági rendelet (HL L 253., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 6. kötet, 3. o.).

5 – A Közösségek saját forrásainak rendszeréről szóló 88/376/EGK, Euratom határozat végrehajtására vonatkozó, 1989. május 29‑i 1552/89/EGK, Euratom tanácsi rendelet (HL L 155., 1. o.).

6 – A Közösségek saját forrásainak rendszeréről szóló 94/728/EK, Euratom határozat végrehajtásáról szóló, 2000. május 22‑i 1150/2000/EK, Euratom tanácsi rendelet (HL L 130., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 169. o.).

7 – A C‑460/01. sz., Bizottság kontra Hollandia ügyben 2005. április 14‑én hozott ítélet (EBHT 2005., I‑2613. o.) 72. pontja és a C‑104/02. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2005. április 14‑én hozott ítélet (EBHT 2005., I‑2689. o.) 81. pontja.

8 – A 7. lábjegyzetben hivatkozott ítélet 81. pontja.

9 – A 7. lábjegyzetben hivatkozott ítélet 72. pontja.

10 – Az árutovábbítási eljárásra vonatkozóan lásd például: Olbrich, V., Der Zollkodex im Überblick. Eine Einführung in die Systematik, Jehle, München, 1994, 31. és az azt követő oldalak; Lyons, T., EC Customs Law, Oxford University Press, Oxford, 2001, 306. és az azt követő oldalak; Witte, P., Wolffgang, H.‑M. (szerk.), Lehrbuch des Europäischen Zollrechts, 4. kiadás, Verlag Neue Wirtschafts‑Briefe, Herne/Berlin, 2003, 145. és az azt követő oldalak; Berr, C. J., Trémeau, H., Le droit douanier, communautaire et national, 7. kiadás, Economica, Paris, 2006, 370. és az azt követő oldalak.

11 – Lásd ebben az értelemben Witte, P. (szerk.), Zollkodex, C. H. Beck’sche Verlagsbuchhandlung, München, 1994, kommentár a 92. cikkhez, 583. o., amely kifejezetten különbséget tesz a vámeljárás befejezte és lezárása között. A vámeljárás befejezte és lezárása közötti különbséget illetően lásd továbbá Lyons, T., EC Customs Law, Oxford University Press, Oxford, 2001, 318. o.

12 – A 92. cikket a külső árutovábbítási eljárás tekintetében a 2913/92/EGK tanácsi rendelet módosításáról szóló, 1999. április 13‑i 955/1999/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 119., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 9. kötet, 221. o.) 1. cikkének (2) bekezdése módosította. Az (1) bekezdés, amely nem módosult jelentős mértékben, kiegészült egy (2) bekezdéssel: „A vámhatóságok akkor zárják le az eljárást, ha meg tudják állapítani – az indító hivatal rendelkezésére álló adatokat összehasonlítva a rendeltetési vámhivatalnál rendelkezésére álló adatokkal –, hogy az eljárás szabályszerűen befejeződött.” A kommentárt illetően lásd Witte, P. (szerk.), Zollkodex, 4. kiadás, C. H. Beck’sche Verlagsbuchhandlung, München, 2006, kommentár a 92. cikkhez, 1008. o.

13 – Az Olasz Köztársaság 1976. december 28‑án írta alá az egyezményt, de csak 1982. december 20‑án ratifikálta. Az egyezmény szerződő feleire vonatkozó információk a következő honlapon érhetők el: .

14 – Az áruk TIR‑igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozására vonatkozó, Genfben, 1975. november 14‑én aláírt vámegyezmény (TIR‑egyezmény) megkötéséről szóló, 1978. július 25‑i 2112/78/EGK tanácsi rendelet (HL L 252., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 1. kötet 208. o.).

15 – Az áruk TIR‑igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozására vonatkozó vámegyezmény hatálybalépése (TIR‑egyezmény) (HL L 31., 13. o.).

16 – A TIR‑igazolvánnyal történő külső árutovábbítási eljárást illetően lásd pontosabban például Kampf, H.‑J., Das Versandverfahren mit Carnet TIR, Zeitschrift für Zölle und Verbrauchsteuern, 2002/6. sz., 182. o.; Berr, C. J. és Trémeau, H., Le droit douanier, communautaire et national, 7. kiadás, Economica, Párizs, 2006, 385. o.

17 – Hozzáteszem e tárgyban, hogy a vámok nem kizárólagos saját forrásai a Közösségnek. Saját források származnak a tagállamok GNP alapú hozzájárulásából, illetve a HÉA‑ból. A Közösség saját forrásairól lásd részletesebben: Messal, R., Klein, A., Finanzlasten und Eigenmittelstruktur der Europäischen Gemeinschaft, Europäisches Wirtschafts‑ und Steuerrecht, 1993/11. sz. melléklete, 1. és az azt követő oldalak; Aubert, M.‑H., Rapport: Système des ressources propres des Communautés européennes, Assemblée nationale (az Assemblée nationale tájékoztató kiadványa. Tizenegyedik törvényhozási ciklus, 3436. o.), Párizs, 2001. A vámokra mint saját forrásokra vonatkozóan lásd például: Meermagen, B., Beitrags‑ und Eigenmittelsystem. Die Finanzierung inter‑ und supranationaler Organisationen, insbesondere der Europäischen Gemeischaften, Beck, München, 2002, 152. o. A lehetséges új saját forrásokra vonatkozóan lásd: Plasschaert, S., Towards an Own Tax Resource for the European Union? Why? How? And when?, European Taxation, 2004/11. sz., 470. és az azt követő oldalak.

18 – Lásd Geelhoed főtanácsnoknak a C‑392/02. sz., Bizottság kontra Dánia ügyre vonatkozó indítványának (2005. november 15‑én hozott ítélet, EBHT 2005., I‑9811. o.) 62. pontját; lásd továbbá a C‑19/05. sz., Bizottság kontra Dánia ügyre vonatkozó indítványom (2007. október 18‑án hozott ítélet, EBHT 2007., I‑8597. o.) 65. pontját.

19 – A 2454/93 rendelet 348. cikkének (1) bekezdése többek között kimondja, hogy az indító vámhivatal „előírja azt a határidőt, amelyen belül az árukat a rendeltetési vámhivatalnál be kell mutatni”.

20 – A 2454/93 rendelet 356. cikkének (2) bekezdése értelmében a rendeltetési vámhivatal „feljegyzi a T1 okmány példányain az elvégzett ellenőrzések eredményét, és késedelem nélkül eljuttat egy másodpéldányt az indító vámhivatalnak, a másik példányt pedig megőrzi” (kiemelés tőlem).

21 – Witte, P. (szerk.), Zollkodex, C. H. Beck’sche Verlagsbuchhandlung, München, 1994., kommentár a 2454/93 rendelet 378–380. cikkéhez, 570. o., megjegyzi, hogy ezek a cikkek akkor alkalmazandók, ha az áru nem érkezett meg a rendeltetési vámhivatalhoz, vagy nem bizonyították, hogy a vámeljárás befejeződött, és ebben az esetben el kell térni attól az elvtől, hogy az árut a Közösség gazdasági területén szabad forgalomba bocsátották.

22 – A 7. lábjegyzetben hivatkozott ítélet.

23 – A 7. lábjegyzetben hivatkozott ítélet.

24 – A fent hivatkozott Bizottság kontra Németország ügyben hozott ítélet 81. pontja és a fent hivatkozott Bizottság kontra Hollandia ügyben hozott ítélet 72. pontja.

25 – Stix‑Hackl főtanácsnoknak a fent hivatkozott Bizottság kontra Hollandia ügyben 2004. július 13‑án ismertetett indítványának 53. pontja.

26 – A szakirodalomban Dulmet, A., Dette douanière et ressources propres des Communautés, Europe, 206/2005. sz., 22. o., is azt az álláspontot védi, hogy a vámtartozás vélelméről van szó.

27 – Lásd például: Henninger,  M., Die Frage der Beweislast im Rahmen des UN – Kaufrechts. Zugleich eine rechtsvergleichende Grundlagenstudie zur Beweislast, VVF, München, 1995, 53. o.

28 – Stix‑Hackl főtanácsnok 25. lábjegyzetben hivatkozott indítványának 21. pontja.

29 – A Bizottság mindkét ügyben az új rendelet hatálybalépését követően bocsátotta ki indokolással ellátott véleményét, a 2003/2241. sz. jogsértési eljárásban 2005. július 5‑én, a 2006/2266. sz. jogsértési eljárásban pedig 2006. október 12‑én.

30 – Lásd például a C‑363/00. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2003. június 12‑én hozott ítélet (EBHT 2003., I‑5767. o.) 22. pontját.

31 – A fent hivatkozott Bizottság kontra Olaszország ügyben hozott ítélet 22. pontja és a C‑275/04. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben 2006. október 5‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑9883. o.) 35. pontja.

32 – A C‑96/89. sz., Bizottság kontra Hollandia ügyben 1991. május 16‑án hozott ítélet (EBHT 1991., I‑2461. o.) 37. pontja, a C‑348/97. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2000. június 15‑én hozott ítélet (EBHT 2000., I‑4429. o.) 64. pontja és a 18. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Dánia ügyben 2005. november 15‑én hozott ítélet 60. pontja.

33 – A 18. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Dánia ügyben 2005. november 15‑én hozott ítélet 66. pontja; lásd továbbá a 18. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Dánia ügyben 2007. július 10‑én ismertetett indítványom (2007. október 18‑én hozott ítélet) 74. pontját.

34 – Kiemelés tőlem.

35 – Lásd a 32. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Hollandia ügyben 1991. május 16‑án hozott ítélet 38. pontját, a 7. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Németország ügyben 2005. április 14‑én hozott ítélet 45. pontját és a 18. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Dánia ügyben 2005. november 15‑én hozott ítélet 67. pontját.

36 – Lásd a 35. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Hollandia ügyben 1991. május 16‑án hozott ítélet 38. pontját; a 18. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Dánia ügyben 2005. november 15‑én hozott ítélet 67. pontját; a 31. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Belgium ügyben hozott ítélet 74. pontját és a C‑378/03. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben 2006. október 5‑én hozott ítélet (EBHT 2005., I‑9805. o.) 53. pontját.

37 – Lásd a 32. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Hollandia ügyben 1991. május 16‑án hozott ítélet 38. pontját és a 18. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Dánia ügyben 2005. november 15‑én hozott ítélet 67. pontját.

38 – Lásd ebben az értelemben a C‑209/97. sz., Bizottság kontra Tanács ügyben 1999. november 18‑án hozott ítélet (EBHT 1999., I‑8067. o.) 29. pontját. A szakirodalomban lásd Lyons, T., EC Customs Law, Oxford University Press, Oxford, 2001, 52–53. o.

39 – Lásd Geelhoed főtanácsnoknak a 18. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Dánia ügyre vonatkozó indítványának (2005. november 15‑én hozott ítélet) 62. pontját. A szakirodalomban Berr, C. J. és Natarel, E. álláspontja szerint a vámok beszedése során először a vámjogszabályok alkalmazandók, míg a saját forrásokra vonatkozó rendelkezések csak a vámok beszedését követő szakaszban alkalmazhatók. Lásd Berr, C. J., Natarel, E., Chronique de jurisprudence du Tribunal et de la Cour de justice des Communautés européennes. Échanges commerciaux, Journal du droit international, 2007/2. sz., 633. o.

40 – Lásd az 1552/89 rendelet és az 1150/2000 rendelet 17. cikkének (1) és (2) bekezdését. Az ítélkezési gyakorlatban lásd például a 18. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Dánia ügyben 2005. november 15‑én hozott ítélet 66. pontját. A szakirodalomban lásd Meisse, É., Application du système des ressources propres des Communautés, Europe, 2006/346. sz., 9. o.

41 – A C‑61/98. sz. De Haan‑ügyben 1999. szeptember 7‑én hozott ítélet (EBHT 1999., I‑5003. o.).

42 – Lásd ebben az értelemben a 18. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Dánia ügyben 2005. november 18‑án hozott ítélet 63. pontját. Lásd továbbá a 18. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Dánia ügyben 2007. július 10‑én ismertetett indítványom (2007. október 18‑án hozott ítélet) 61. pontját.

43 – A 41. lábjegyzetben hivatkozott ítélet.

44 – A 236. cikk (2) bekezdése értelmében a főkötelezett a vámok visszafizetését a vámösszegnek a vele való közlésétől számított három éven belül kérheti. A főkötelezett ezen jogát illetően lásd Lyons, T., EC Customs Law, Oxford University Press, Oxford, 2001, 411. o.; Lux, M., Guide to Community Customs Legislation, Bruylant, Bruxelles, 2002, 494. o.; Berr, C. J., Trémeau, H., Le droit douanier, communautaire et national, 7. kiadás, Economica, Paris, 2006, 237. és az azt követő oldalak

45 – Lásd ebben az értelemben a 7. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Németország ügyben 2005. április 14‑én hozott ítélet 88. pontját.

46 – Lásd a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló, 2000. június 29‑i 2000/35/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (HL L 200., 35. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 226. o.), amelynek 3. cikke (1) bekezdése c) pontjának ii. alpontja úgy rendelkezik, hogy „a hitelező késedelmi kamatra jogosult, amennyiben […] nem kapta kézhez időben az esedékes összeget”. Az összegnek tehát ténylegesen meg kell illetnie őt ahhoz, hogy a hitelező késedelmi kamatot követelhessen.

47 – Egyszerűen néhány olyan jogrendszerre hivatkozom, amelyekben ez az elv érvényes, mivel csak meghatározott összeg megfizetésének tényleges késedelme esetén fizetendő kamat: a belga jog (a Code civil 1153. §‑a); a cseh jog (az Občanský zakonik 121. §‑ának (3) bekezdése és 517. §‑ának (2) bekezdése); az észt jog (a vôlaôigusseadus 113. §‑ának (1) bekezdése); a francia jog (a Code civil 1153. §‑a); az olasz jog (a Codice civile 1224. §‑a); a német jog (a Bürgerliches Gesetzbuch 288. §‑ának (1) bekezdése); a portugál jog (a Código civil 561. §‑a); a román jog (a Cod civil 1082‑1089. §‑a); a szlovén jog (az Obligacijskega zakonika 378. §‑a); a spanyol jog (a Código civil 1108. §‑a).

48 – A Draft Common Frame of Reference III.‑3:708. cikkének (1) bekezdése így rendelkezik: „If payment of a sum of money is delayed, whether or not the non‑performance is excused, the creditor is entitled to interest on that sum […].” Lásd von Bar és mások (szerk.), Principles, Definitions and Model Rules of European Private Law. Draft Common Frame of Reference (DCFR). Interim Outline Edition, sellier, München, 2008, 170. o. A Közös Hivatkozási Keret jelenleg nem része a hatályos közösségi jognak.

49 – A Principles of European Contract Law 4.507. cikkének (1) bekezdése így rendelkezik: „If payment of a sum of money is delayed, the aggrieved party is entitled to interest on that sum […].” Lásd Lando, O. és Beale, H. (szerk.), Principles of European Contract Law. Part I: Performance, Non‑performance and Remedies, Kluwer Law International, The Hague, London, Boston, 1995., 212. o. Az európai szerződési jog alapelvei jelenleg nem része a hatályos közösségi jognak.

50 – Az Egyesült Nemzetek Szervezetének az áruk nemzetközi adásvételére vonatkozó egyezményét 1980. április 11‑én fogadták el, és 1988. január 1‑jén lépett hatályba.

51 ‑ Lásd a C‑19/05. sz., Bizottság kontra Dánia ügyben 2007. július 10‑én ismertetett indítványom (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 89. pontját.

52 – I.m..

53 – E tekintetben megjegyzem, hogy a szakirodalomban találkozhatunk olyan állásponttal, amely szerint már a lényeges eljárási szabályok megsértése miatt létrejött vámtartozás is egy bizonyos formájú szankció. Lásd Müller‑Eiselt, K. P., Die Entstehung der Zollschuld bei Verstoβ gegen Verfahrensvorschriften nach dem Zollkodex – Das Zollschuldrecht auf dem Irrweg zu einem Sanktionszollrecht?, Zeitschrift für Zölle und Verbrauchsteuern, 2001/12. sz., 398. o. és Fuchs, K., Zollschuld – Probleme der Rechtsfolgen und der Abgrenzung, Zeitschrift für Zölle und Verbrauchsteuern, 2004/2. sz., 38. o.

54 – Vervaele, J. A. E., La fraude communautaire et le droit pénal européen des affaires, Presses universitaires de France, Paris, 1994., 45. o., a csalások egyik formájaként említi az áruk behozatalát és/vagy kivitelét érintő csalásokat.

55 – Lásd ebben az értelemben a Principles of European Contract Law 4.507(2) cikkét, amely lehetővé teszi a károsultnak, hogy a késedelmi kamaton kívüli egyéb formában, bármilyen további kár helyreállítását követelje. Lásd Lando, O. és Beale, H. (szerk.), Principles of European Contract Law. Part I: Performance, Non-performance and Remedies, Kluwer Law International, The Hague, London, Boston, 1995., 212. o. A Draft Common Frame of Reference III.‑3:708(2) cikke hasonló rendelkezést tartalmaz. Lásd von Bar. és mások (szerk.), Principles, Definitions and Model Rules of European Private Law. Draft Common Frame of Reference (DCFR). Interim Outline Edition, sellier, München, 2008, 170. o.

Full & Egal Universal Law Academy