VERICA TRSTENJAK
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2009. szeptember 8.1(1)
C‑215/08. sz. ügy
E. Friz GmbH
kontra
Carsten von der Heyden
(A Bundesgerichtshof [Németország] által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„85/577/EGK irányelv – A fogyasztók védelme az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén – Hatály – Polgári jogi társaság (societas) formájában működő zártvégű ingatlanalaphoz történő csatlakozás – Elállás – Ex nunc hatály”
Tartalomjegyzék
I – Bevezetés
II – Jogi háttér
A – Közösségi jog
B – Belső jog
III – A tényállás, az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
IV – A Bíróság előtti eljárás
V – A felek érvei
A – Elfogadhatóság
B – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés
C – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés
VI – A főtanácsnok álláspontja
A – Bevezetés
B – Elfogadhatóság
C – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés
1. Két alapfogalom
a) Zártvégű ingatlanalap
b) Polgári jogi társaság
2. A 85/577 irányelv hatálya alá tartozik‑e a belépés egy polgári jogi társaság formájában működő zártvégű ingatlanalapba?
a) Egy szerződés létrejöttének feltételei a 85/577 irányelv szerint
b) A 85/577 irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében felsorolt kivételek
i. Ingatlanszerződések
ii. Értékpapír-szerződések
3. A HWiG hatálya
4. Az első kérdésre javasolt válasz
D – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés
1. Tájékoztatás az elállási jogról?
2. Részletes elemzés
3. A második kérdésre javasolt válasz
E – A levont következtetés
VII – Végkövetkeztetések
I – Bevezetés
1. A jelen ügy, amely az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló, 1985. december 20-i 85/577/EGK tanácsi irányelv(2) értelmezéséről szól, két jogkérdést vet fel. Egyrészről azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy alkalmazható‑e a 85/577 irányelv polgári jogi társaság formájában működő zártvégű ingatlanalaphoz történő csatlakozás esetén, másrészről azzal, hogy az ilyen alaphoz történő csatlakozás visszavonásának jogkövetkezményei ex tunc vagy ex nunc hatállyal járnak‑e.
2. A jelen ügy abban különleges, hogy két jogterület, a fogyasztóvédelmi és a társasági jog problematikáját is érinti. Ebben a kérdéskörben a Bíróságnak a döntéshozatal során figyelembe kell vennie a polgári jogi társaságot létrehozó társasági szerződés egyedi jellegzetességeit, és azt kell megítélnie, hogy a visszterhes szerződésekre kidolgozott 85/577 irányelv alkalmazható‑e akkor is, amikor egy társaságba új tag lép be, aki ezáltal a társasági szerződésben szerződő féllé válik. Ezzel párhuzamosan a tagok egyenlőségén alapuló polgári jogi társaság jellegzetességei is jelentőséget kapnak a társaságból való kilépés megítélése során, mivel abban az esetben, ha nem csak a kilépő, hanem a többi tag is a 85/577 irányelv értelmében vett fogyasztó, nem csupán a kilépőt, hanem valamennyi fogyasztót is védeni kell. Ennélfogva a jelen ügyben nem lehet az említett irányelv rendelkezéseinek szó szerinti értelmezését vakon követni, figyelembe kell venni többek között a céljait, bár ezzel eltávolodunk a rendelkezések szigorú, szó szerinti értelmezésétől.
3. Tartalmilag a jelen ügy a „Schrottimmobilien” (selejtes ingatlanok)(3) néven ismert németországi régi ingatlanokban történő részesedésszerzésre vonatkozó tágabb kérdéskörbe tartozik. Az ilyen ingatlanokba történő befektetések, amelyeket a németek elsősorban adókedvezmény reményében választottak, gyakran nem hozták a várt eredményeket, ami miatt a befektetők, többek között a fogyasztóvédelmi tárgyú közösségi irányelvekre is hivatkozással, igyekeztek megszüntetni ezeket a befektetéseket. Így a Schulte(4) és a Crailsheimer Volksbank(5) ügyben, hasonló összefüggésben, de eltérő jogi probléma vonatkozásában a Bíróság már határozott e kérdésben. A Schulte‑ügyben kifejezetten megállapította, hogy az eredeti állapot visszaállításához kell vezetnie a fogyasztó által a kereskedő üzlethelyiségén kívül kötött szerződéstől való elállásnak.(6) A jelen ügyben tehát azt kell megvizsgálni, hogy ez korlátozás nélkül alkalmazható‑e a polgári jogi társaság formájában működő zártvégű ingatlanalapból való kilépés esetén is.
II – Jogi háttér
A – Közösségi jog
4. A 85/577 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése szerint:
„(1) Az irányelv hatálya azokra a szerződésekre terjed ki, amelyek alapján a kereskedő árut szállít vagy szolgáltatást nyújt egy fogyasztó számára, és e szerződés megkötése:
[…]
– a kereskedő általi felkeresés alkalmával történik
i) a fogyasztó otthonában vagy egy másik fogyasztó otthonában;
[…]
ha a felkeresés nem a fogyasztó kifejezett kívánságára történik.”
5. A 85/599 irányelv 2. cikke szerint:
„Ennek az irányelvnek az alkalmazásában,
– »fogyasztó« az a természetes személy, aki gazdasági vagy szakmai tevékenységi körén kívül köt az ezen irányelv hatálya alá tartozó üzletet;
– »kereskedő« az a természetes vagy jogi személy, aki vagy amely a szóban forgó üzletkötés során kereskedelmi vagy szakmai minőségében jár el, valamint minden egyéb olyan személy, aki a kereskedő helyett és nevében jár el.”
6. A 85/577 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése értelmében:
„Ez az irányelv nem alkalmazható az alábbiakra:
a) építési szerződésekre, ingatlan eladására és bérletére vonatkozó szerződésekre, valamint ingatlanra vonatkozó egyéb joggal kapcsolatos szerződésekre. Azok a szerződések, amelyeknek tárgya áruk ingatlanba történő beépítésére szolgáló beszerzése vagy ingatlan javítása, ennek az irányelvnek a hatálya alá tartoznak;
[…]”.
7. A 85/577 irányelv 4. cikke szerint:
„Az 1. cikk rendelkezéseinek hatálya alá tartozó ügyletek esetében a kereskedőnek az 5. cikkben meghatározott időszakon belüli elállási jogról írásbeli tájékoztatót kell a fogyasztó rendelkezésére bocsátania, azon személy neve és címe megjelölésével együtt, akivel szemben ez a jog gyakorolható.
Ezt a tájékoztatót dátummal és a szerződés azonosításához szükséges adatokkal kell ellátni. A tájékoztatót a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani:
a) az 1. cikk (1) bekezdése esetén a szerződés megkötésének időpontjában;
[…]
A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy saját nemzeti jogszabályaik megfelelő fogyasztóvédelmi intézkedéseket tartalmazzanak, ha az ebben a cikkben említett tájékoztató nem áll rendelkezésre.”
8. A 85/577 irányelv 5. cikke szerint:
„(1) A fogyasztó számára biztosítani kell a jogot, hogy a nemzeti jogban előírt eljárás szerint egy értesítés elküldésével visszavonja kötelezettségvállalásának következményeit a 4. cikk rendelkezéseiben említett tájékoztató kézhezvételének napjától számított hét napnál nem rövidebb(7) időszakon belül. E határidő betartásához elegendő, ha az értesítést az időszak lejárta előtt kézbesítik.
(2) Az értesítés elküldése a fogyasztót a felmondott szerződés hatálya alatt vállalt minden kötelezettség alól mentesíti.”
9. A 85/577 irányelv 7. cikke értelmében:
„Ha a fogyasztó az elállási jogával él, az elállási jog gyakorlásának jogi következményeit a saját nemzeti jog rendelkezései szerint kell értelmezni, különösen a már leszállított áruk vagy nyújtott szolgáltatások ellenértékének visszafizetése, valamint a kézhez vett áruk visszaszolgáltatása vonatkozásában.”
10. A 85/577 irányelv 8. cikke értelmében:
„Ez az irányelv nem akadályozza meg a tagállamokat abban, hogy az irányelv által érintett területeken a fogyasztók védelme szempontjából kedvezőbb rendelkezéseket fogadjanak el vagy tartsanak fenn.”
B – Belső jog
11. A 85/577 irányelvet a házaló kereskedelem során és hasonló módon kötött szerződésektől való elállásról szóló, 1986. január 16‑i törvény(8) (Gesetz über den Widerruf von Haustürgeschäften und ähnlichen Geschäften, a továbbiakban: HWiG) ültette át a német jogba. Ez a törvény a tényállás idején már hatályban volt, azonban a kötelmi jog modernizációjáról szóló 2001. november 25‑i törvény(9) (Gesetz zur Modernisierung des Schuldrechts) 2002. január 1‑jei hatállyal hatályon kívül helyezte.
12. A HWiG 1. §‑ának (1) bekezdése előírja:
„Egy visszterhes szolgáltatásra irányuló szerződés megkötésére vonatkozó jognyilatkozat, melyre a nyilatkozattevő (vevő):
1. munkahelyén vagy egy magánlakás területén folytatott szóbeli tárgyalások révén
[…]
kerül sor, akkor lép hatályba, ha a vevő egy héten belül írásban nem áll el tőle.”
13. A HWiG 3. §‑ának (1) bekezdése értelmében:
„(1) Elállás esetén mindkét fél köteles a másik fél részére a kapott szolgáltatást visszatéríteni. Az elállás az állagromlás, a megsemmisülés vagy a kapott tárgy visszaszolgáltatásának egyéb lehetetlensége miatt nem kizárt. Ha az állagromlás, a megsemmisülés vagy a visszaszolgáltatás a vevőnek felróható, akkor köteles a másik szerződő félnek az értékcsökkenést vagy az ellenértéket megtéríteni.”
III – A tényállás, az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
14. 1991. július 23‑án Carsten von der Heyden a magánlakásában tartott tárgyalások alapján csatlakozott egy polgári jogi társaság formájában működő zártvégű ingatlanalaphoz. E 46 tagból álló ingatlanalap célja a Bergstraße 9. szám alatti berlini ingatlan felújítása, korszerűsítése és kezelése volt. Ezen ingatlanalap kezelője az E. Friz GmbH. Az nem derül ki az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben kifejtett körülményekből, hogy az E. Friz GmbH maga is tagja‑e ennek az ingatlanalapnak.
15. 2002. augusztus 6‑án C. von der Heyden a HWiG(10) alapján visszavonta kötelezettségvállalásának következményeit, egészen pontosan kilépett a zártvégű ingatlanalapból. Ügyvezetői jogkörében az E. Friz GmbH kötelezte C. von der Heydent 16 319 euró megfizetésére, amely negatív vagyonrész az alaphoz való csatlakozása időpontjában befizetett összeg és a kötelezettségvállalásának megszüntetése miatt az ingatlanalapot érő veszteségből való részesedése különbözetének felel meg.
16. Noha az elsőfokú bíróság helyt adott ennek a kérelemnek, azt a fellebbviteli bíróság a C. von der Heyden által benyújtott fellebbezés alapján elutasította. A fellebbviteli bíróság álláspontja szerint, ha egy tag elállási jogát gyakorolja, az nem keletkeztethet ezen taggal szemben a társaság felé fizetési kötelezettséget, mivel ez sérti a 85/577 irányelv azon rendelkezéseit, amelyek szerint a fogyasztó ilyen esetben mentesül a felbontott szerződés hatálya alatt vállalt valamennyi kötelezettség alól.
17. Az E. Friz GmbH társaság a másodfokú bíróság ezen ítéletével szemben felülvizsgálat iránti kérelmet terjesztett elő a Bundesgerichtshofhoz (a továbbiakban: kérdést előterjesztő bíróság). Előzetes döntéshozatalra utaló végzésében ez utóbbi bíróság megállapítja, hogy a nemzeti ítélkezési gyakorlat alapján az a tag, aki üzlethelyiségen kívül tett belépési nyilatkozattal csatlakozott egy társasághoz, és aki később visszavonta kötelezettségvállalásának következményeit, nem ex tunc hatállyal mentesül valamennyi szerződéses kötelezettsége alól, hanem épp ellenkezőleg, egy ilyen visszavonás ex nunc hatályt eredményez. Mindebből következik, hogy a tagot nem illeti meg automatikusan a társaságba bevitt hozzájárulásának megtérítése, ezzel szemben kilépésének napján ki kell számítani a társaság nyereségéből őt megillető részesedést, illetve a veszteség általa viselendő részét.
18. Ennek az úgynevezett „hibás társaságokra” („fehlerhafte Gesellschaft”) vonatkozó ítélkezési gyakorlat alapelveiből tehát az következik, hogy az elállás jogának gyakorlása nem eredményezi az eredeti állapot helyreállítását. Következésképp, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy ez az ítélkezési gyakorlat megfelel‑e a 85/577 irányelv azon értelmezésének, amelyet a Schulte‑ügyben fogadott el, amelyben a Bíróság megállapítja, hogy az irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében foglalt elállási jog gyakorlásának következményeként ugyanezen cikk (2) bekezdésének alkalmazásával a fogyasztó mentesül a felmondott szerződés hatálya alatt vállalt minden kötelezettség alól, amelyek következtében az eredeti állapotot kell visszaállítani.(11)
19. E körülményekre tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság 2008. május 5‑én kelt végzésével az eljárást felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából a következő két kérdést terjesztette a Bíróság elé:(12)
„1) Úgy kell‑e értelmezni az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló, 1985. december 20‑i 85/577/EGK tanácsi irányelv 1. cikke (1) bekezdésének első mondatában foglalt rendelkezést, hogy az a fogyasztónak a személyegyesítő társaságba, egyesületbe vagy szövetkezetbe való belépésére is vonatkozik, ha a belépés célja elsősorban nem az, hogy a fogyasztó a társaság, az egyesület vagy a szövetkezet tagja legyen, hanem – amint az mindenekelőtt a zártvégű ingatlanalaphoz történő csatlakozásra gyakran jellemző – a tagsági jogviszony létesítése a tőkebefektetésnek vagy a csereszerződések jellemző tárgyát képező szolgáltatásokhoz való hozzájutásnak csak egy másik módja?
2) Úgy kell‑e értelmezni az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló, 1985. december 20‑i 85/577/EGK tanácsi irányelv 5. cikkének (2) bekezdésében foglalt rendelkezést, hogy azzal ellentétes az olyan, az irányelv 7. cikke szerinti értelemben vett (az ítélkezési gyakorlatban kimunkált) nemzeti jogkövetkezmény, miszerint a fogyasztó által az ilyen, üzlethelyiségen kívül tett belépési nyilatkozat annak visszavonása esetén azt eredményezi, hogy a kilépő fogyasztót a visszavonás hatályosulásának időpontja szerinti értéken a társasággal, az egyesülettel vagy a szövetkezettel szemben vagyoni igény, vagyis a tagsági jogviszony megszűnése időpontjában a társaságban, az egyesületben vagy a szövetkezetben meglévő részesedése értékének megfelelő összeg illeti meg, azzal a (lehetséges) következménnyel, hogy a fogyasztó a társaság, az egyesület vagy a szövetkezet gazdasági fejlődése okán vagy a vagyoni betétje értékénél kisebb összeget kap vissza, vagy akár vagyoni betétjének elvesztésén túl fizetési kötelezettsége keletkezik, mivel a kilépés esetére őt megillető vagyonrész értéke negatív?”
IV – A Bíróság előtti eljárás
20. A 2008. május 5‑i előzetes döntéshozatalra utaló határozat 2008. május 22‑én érkezett a Bírósághoz. A Bíróság 2009. március 10‑i levelében felvilágosítást kért a kérdést előterjesztő bíróságtól arra vonatkozóan, hogy C. von der Heydent az ingatlanalaphoz való csatlakozásáról szóló szerződés aláírásakor a 85/577 irányelv 4. cikke értelmében írásban tájékoztatták‑e az elállási jogáról. 2009. március 19‑i levelében a kérdést előterjesztő bíróság azt válaszolta, hogy a nemzeti eljárásban a fellebbviteli bíróság megállapította, hogy C. von der Heyden érvényesen vonta vissza kötelezettségvállalását,(13) és ezt a felek nem vitatták, ahogy azt sem, hogy C. von der Heyden házaló kereskedelem körében tett belépési nyilatkozattal lépett be az ingatlanalapba. Válaszában a kérdést előterjesztő bíróság azt is kifejti, hogy a nemzeti eljárásjogi szabályok szerint kötve volt ehhez a megállapításhoz, és nem volt jogosult valóságtartalmának ellenőrzésére.
21. Az írásbeli szakaszban C. von der Heyden, a német kormány és az Európai Közösségek Bizottsága terjesztett elő észrevételeket. A 2009. június 18‑án megtartott tárgyaláson ezek a felek előadták szóbeli észrevételeiket, és válaszoltak a Bíróság kérdéseire.
V – A felek érvei
A – Elfogadhatóság
22. Az elfogadhatóságot illetően C. von der Heyden és a német kormány úgy véli, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések – amennyiben személyegyesítő társaságra, egyesületre vagy szövetkezetre vonatkoznak – elfogadhatatlanok, mivel a jelen ügy körülményeit tekintve hipotetikusak. C. von der Heyden és a német kormány rámutat, hogy ezek a kérdések csak akkor elfogadhatóak, ha az alapügyben szereplőhöz hasonló körülményekre, azaz egy polgári jogi társaság formájában működő zártvégű ingatlanalaphoz történő csatlakozására vonatkoznak.
B – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés
23. Az ügy érdemével kapcsolatban C. von der Heyden úgy véli, hogy egy fogyasztó polgári jogi társaság formájában működő zártvégű ingatlanalapba történő belépése a 85/577 irányelv hatálya alá tartozik, tekintve, hogy egy ilyen csatlakozás elsősorban nem a tagság megszerzésére, hanem egy ingatlanalapba történő tőkebefektetésre irányul. Ebben az esetben a belépési megállapodást visszterhes szolgáltatásról szóló szerződésnek kell tekinteni, mivel célja tőkebefektetés, pontosabban egy zártvégű ingatlanalap részesedésének „megvásárlása”. Ennélfogva e tekintetben a belépési megállapodás kétoldalú szerződésnek tekinthető.
24. C. von der Heyden továbbá arra hivatkozik, hogy azért is kell a 85/577 irányelvet alkalmazni a jelen ügyben, mivel a szóban forgó polgári jogi társaság célja egy ingatlan helyreállítása, korszerűsítése és kezelése, amely tevékenységek az említett irányelv szerinti szolgáltatások közé tartoznak. Emellett C. von der Heyden rámutat, hogy – még ha a Bíróság meg is állapítaná, hogy a jelen ügyben sem áru szállításáról, sem szolgáltatás nyújtásáról nincs szó – az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés akkor is indokolt, mivel az irányelvet a német jogba átültető német jogszabályok rendelkezései kiterjesztik ezen irányelv hatályát, amikor azt minden visszterhes szolgáltatásról szóló szerződésre alkalmazzák. A 85/577 irányelv 8. cikke ugyanis felhatalmazza a tagállamokat, hogy a fogyasztók védelme szempontjából kedvezőbb rendelkezéseket fogadjanak el vagy tartsanak fenn, és a hatály kiterjesztése esetén éppen ilyen kedvezőbb rendelkezésekről van szó.
25. Ezzel szemben a német kormány úgy véli, hogy a 85/577 irányelv nem alkalmazható a jelen ügyben. Arra hivatkozik, hogy az említett irányelv 1. cikke (1) bekezdésének megfelelően ez az irányelv azokra a szerződésekre alkalmazandó, amelyek a kereskedő és a fogyasztó között jönnek létre, így kizárólag a kétoldalú, visszterhes vagy klasszikus szerződésekre vonatkozik, nem pedig az olyan többoldalú megállapodásokra, mint amilyen a jelen ügyben szerepel. Emellett rámutat, hogy a polgári jogi társaság formájában működő zártvégű ingatlanalap tagjai gyakran fogyasztók, ugyanakkor a 85/577 irányelv nem alkalmazható a fogyasztók között létrejött megállapodásokra. A német kormány szerint a meglévő tagok sem árut nem szállítanak, sem szolgáltatást nem nyújtanak az alapba belépő fogyasztó számára, hiszen a társasági szerződés a társaság céljának megvalósítására irányul. A német kormány szerint ráadásul az ingatlanalapba történő belépéshez szükséges megállapodásra a 85/577 irányelv 3. cikke (2) bekezdése a) pontjának első francia bekezdésében foglalt kivétel vonatkozik, mivel az „ingatlanra vonatkozó egyéb joggal kapcsolatos szerződések” közé tartozik, amelyekre a szóban forgó irányelv nem alkalmazható. Ezen ingatlanalap célja ugyanis egy ingatlan helyreállítása, korszerűsítése és kezelése.
26. A Bizottság úgy véli, hogy a fogyasztónak az ingatlanalapba történő belépéséről szóló megállapodással a 85/577 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének értelmében vett szerződés megkötésére kerül sor, amennyiben ez a megállapodás szerződéses jogviszonyt hoz létre egyrészről az alaphaz csatlakozó fogyasztó befektető és a polgári jogi társaság formájában működő ingatlanalap kezdeményezője között, vagy másrészről a társasági szerződés, akár bármely más, polgári jogi társaság formájában működő ingatlanalap és kezdeményezője között létrejött megállapodás valamilyen, az üzleti vagy szakmai tevékenységi körébe kerülő szolgáltatásra kötelezi ez utóbbit a fogyasztó befektető felé.
27. E tekintetben a Bizottság rámutat, hogy szerződéses jogviszonynak kell fennállnia a fogyasztó befektető és az alap kezdeményezője között. Ez a kapcsolat lehet közvetlen, ha a kezdeményező maga is tagja az alapnak, vagy közvetett, amennyiben szerződéses jogviszonyban áll a kezdeményező és az az alap, amelynek tagja a fogyasztó befektető. A Bizottság szerint az alap kezdeményezőjének ezen túl kötelezettséget kell vállalnia valamilyen szolgáltatás nyújtására – például az alap vagyonát képező ingatlan kezelésére – a fogyasztó felé.
28. A Bizottság úgy véli továbbá, hogy egy zártvégű ingatlanalaphoz történő csatlakozásra vonatkozó megállapodás nem tartozik a 85/57 irányelv 3. cikke (2) bekezdése a) pontjának első albekezdésében foglalt kivételek közé, amely rendelkezés kizárja az említett irányelv hatálya alól az „építési szerződések[et], ingatlan eladására és bérletére vonatkozó szerződések[et], valamint ingatlanra vonatkozó egyéb joggal kapcsolatos szerződések[et]”. A Bizottság rámutat, hogy ez a kivétel a kereskedő által nyújtandó szolgáltatás jellegét érinti, és hogy ez a szolgáltatás a jelen ügyben nem ingatlan építése, eladása vagy bérlete, hanem a társaság bevételét biztosító ingatlan kezelését jelenti.
C – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés
29. C. von der Heyden és a Bizottság szerint a második kérdésre a Bíróságnak igenlő választ kell adnia. Azt állítják, hogy a Schulte‑ügyben(14) a Bíróság úgy határozott, hogy a 85/577 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének megfelelően az elállás közlésének az a joghatása, hogy a fogyasztót a felbontott szerződés hatálya alatt vállalt minden kötelezettség alól mentesíti, ami magában foglalja az eredeti állapot visszaállításának kötelezettségét mind a fogyasztó, mind a kereskedő számára. C. von der Heyden és a Bizottság szerint az elállás jogi következményeit a 85/577 irányelv 7. cikke értelmében valóban a saját nemzeti jog rendelkezései szerint kell értelmezni, azonban a tagállamok ezen hatáskörüket kizárólag a közösségi jog, és különösen a 85/577 irányelv rendelkezéseinek tiszteletben tartásával gyakorolhatják, melynek során ez utóbbi rendelkezéseket az irányelv célkitűzéseinek fényében kell értelmezniük, és biztosítaniuk kell e rendelkezések hatékony érvényesülését. Úgy vélik tehát, hogy a fogyasztó számára biztosítani kell a kötelezettségvállalásának ex tunc hatályú visszavonását, miáltal jogosult az eredeti hozzájárulásának visszatérítésére, és az ingatlanalapba történő belépéséből származó minden kötelezettsége alóli mentesítésre.
30. A Bizottság hozzáteszi még, hogy e tekintetben a nemzeti jogalkotónak a közösségi joggal összeegyeztethető megoldást kell találnia, ha a fogyasztó ilyen elállása az érintett polgári jogi társaság megmaradó tagjai vagy hitelezői számára kedvezőtlen következményekkel jár. A Bizottság szerint a nemzeti jogalkotó úgy is dönthet, hogy a társaság kezdeményezőjének kell megszereznie a kötelezettségvállalásának következményeiről lemondó tag részesedését.
31. A német kormány véleménye szerint az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre csupán másodlagosan, az első kérdésre adott válasz figyelembevételével lehet választ adni. Megjegyzi, hogy az elállás jogi következményeit a 85/577 irányelv 7. cikke alapján a saját nemzeti jog rendelkezései szerint kell értelmezni. A német kormány emellett rámutat, hogy a 85/577 irányelv célja valóban a fogyasztók védelme a meggondolatlanul megkötött szerződésekkel szemben, nem pedig a későbbiekben kedvezőtlennek bizonyuló befektetésektől való általános védelem. A tagállamok szabadon határozhatják meg, hogy a kötelezettségvállalásának jogi következményeitől elálló fogyasztónak viselnie kell‑e ezen elállása esetleges negatív következményeit, és milyen mértékben. A német kormány szerint a német jog tehát helyesen írja elő, hogy az elállásnak nincsen az ingatlanalapba történő belépés időpontjára visszaható hatálya (ex tunc), hanem kizárólag ex nunc hatályú lehet.
VI – A főtanácsnok álláspontja
A – Bevezetés
32. A jelen ügyet a németországi régi ingatlanokba történő sikertelen befektetések problémakörének keretében kell kezelni, amely problémakört érintette a Schulte‑ügy(15) és a Crailsheimer Volksbank ügy(16), amelyek üzlethelyiségen kívül kötött kölcsönszerződésektől való elállás joghatásának kérdésével foglalkoznak. A jelen ügyben a fent hivatkozott Schulte és Crailsheimer ügyektől eltérően a Bíróságnak a társasági szerződéstől való elállás, egészen pontosan olyan ingatlanalapból történő kilépés jogkövetkezményeinek kérdéseit kell érintenie, amely polgári jogi társaság formájában működik, és amelyhez a fogyasztó házaló kereskedelem közreműködésével csatlakozott.
33. A nyolcvanas évek elején az ingatlanbefektetés formájában működő ingatlanalapok rendkívül népszerűek voltak Németországban; a kilencvenes évek elején, a német újraegyesülést követően tovább terjedtek.(17) 1998 után hanyatlás volt tapasztalható, számos befektető ebben az időszakban elvesztette a befektetett pénzét.(18) Az ingatlanalapok hanyatlásának időszakában sok befektető kilépett ezekből az alapokból, melyből következően megugrott a bíróságok előtt folytatott azon perek száma, amelyekben az alapok kezelői követelték, hogy a befektetők teljesítsék kötelezettségeiket. Azokban az esetekben, ahol a fogyasztók házaló vagy bármely más üzlethelyiségen kívül folytatott kereskedelem hatására csatlakoztak egy alaphoz, a német bíróság engedélyezte az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló jogszabály alkalmazását, azonban kizárólag ex nunc hatállyal tette lehetővé a fogyasztó kilépését, ami azt jelenti, hogy a fogyasztó nem kapta vissza szükségszerűen az általa az alapba befektetett teljes összeget.
34. A kérdést előterjesztő bíróság két kérdést terjesztett előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé. Egyrészt arra keresi a választ, hogy a 85/577 irányelv rendelkezéseit a fogyasztónak a polgári jogi társaság formájában működő zártvégű ingatlanalapba való belépésére is alkalmazni kell‑e. Másrészt felteszi a kérdést, hogy ezen irányelv rendelkezésivel ellentétes‑e az a német ítélkezési gyakorlat, mely szerint az ilyen fogyasztó csak ex nunc hatállyal léphet ki zártvégű ingatlanalapból.
B – Elfogadhatóság
35. Mindenekelőtt azt kell megállapítani, hogy – amint azt C. von der Heyden és a német kormány állítja – a két előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadhatatlan‑e, amennyiben személyegyesítő társaságba, egyesületbe vagy szövetkezetbe történő belépésre vonatkozik. Ezzel a véleménnyel egyet kell értenem.
36. Emlékeztetni kell arra, hogy az EK 234. cikkben említett eljárás keretében, amely a nemzeti bíróságok és a Bíróság feladatainak világos szétválasztásán alapul, kizárólag az ügyben eljáró és határozathozatalra hivatott nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik annak megítélése is, hogy – tekintettel az ügy különleges jellemzőire – ítélete meghozatalához szükségesnek tartja‑e az előzetes döntéshozatalt, és ha igen, a Bíróságnak feltett kérdései relevánsak‑e. Következésképpen, amennyiben mindkét feltett kérdés a közösségi jog értelmezésére vonatkozik, a Bíróság – főszabály szerint – köteles határozatot hozni.(19)
37. Az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően csak akkor utasítható el a nemzeti bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről való határozathozatal, ha a közösségi jog kért értelmezése nyilvánvalóan nem áll semmilyen kapcsolatban az alapjogvita valóságával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus természetű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azon ténybeli és jogi elemek, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a feltett kérdésekre hasznos módon válaszolhasson.(20)
38. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban ismertetett körülményekből kitűnik, hogy a jelen ügyben a fogyasztó polgári jogi társaság formájában működő zártvégű ingatlanalaphoz csatlakozott. Véleményem szerint tehát a két előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadhatatlan, amennyiben személyegyesítő társaságba, egyesületbe vagy szövetkezetbe történő belépésre vonatkozik.
39. Másrészről meg kell említeni, hogy az első kérdés – általános módon – egy személyegyesítő társasághoz való csatlakozásra is vonatkozik. A polgári jogi társaság valóban a legfontosabb személyegyesítő társaság, azonban a személyegyesítő társaság kifejezés ennél tágabb értelemmel bír, mivel a polgári jogi társaság mellett a kereskedelmi személyegyesítő társaságokat is magában foglalja.(21) Tekintve, hogy a tényállás egyedül a polgári jogi társaságba való belépésről szól, a két előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést kizárólag ezen társasági formára kell korlátozni.
40. A fenti okfejtés alapján indítványozom, hogy a Bíróság állapítsa meg, hogy a két előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadható, amennyiben a fogyasztónak a polgári jogi társaság formájában működő zártvégű ingatlanalaphoz való csatlakozására vonatkozik.
C – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés
41. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 85/577/EGK irányelv 1. cikkének (1) bekezdése alkalmazható‑e a fogyasztónak a magánjogi társaság formájában működő zártvégű ingatlanalaphoz való csatlakozására. A továbbiakban először is értelmezni fogom a zártvégű ingatlanalap és a polgári jogi társaság fogalmát, majd megvizsgálom, hogy egy polgári jogi társaság formájában működő zártvégű ingatlanalapba való belépés a 85/577 irányelv hatálya alá tartozik‑e.
1. Két alapfogalom
a) Zártvégű ingatlanalap
42. A zártvégű ingatlanalap („geschlossener Immobilienfonds”, „closed‑end real estate fund”) egy ingatlanba irányuló tőkebefektetési forma.(22) A zártvégű ingatlanalap esetén általában egy vagy több ingatlan felépítéséről illetve megszerzéséről, majd, főszabály szerint, bérbeadásáról van szó.(23) Ugyanakkor nem az ingatlan érdekében nyújtott befektetés, hanem a befektetők ingatlanalapban való részvétele áll az előtérben.(24) A befektetők ugyanis ezzel a tőkebefektetési típussal vagy bevételt kívánnak realizálni, vagy adókedvezményhez akarnak jutni.(25) A nyíltvégű alaptól eltérően a zártvégű ingatlanalapot a korlátozott számú befektető és az előre meghatározott befektethető összeg jellemzi; amikor a megfelelő tőke rendelkezésre áll, a befektetés megvalósult, ettől kezdve új befektetők nem csatlakozhatnak az alaphoz.(26)
43. A német jog szerint a zártvégű ingatlanalap általában vagy polgári jogi társaság vagy betéti társaság formában működik(27). Mivel a jelen ügyben a zártvégű ingatlanalap polgári jogi társaság formában működik, a továbbiakban ez utóbbi alapvető, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés megválaszolása szempontjából lényeges sajátosságait fogom bemutatni.
b) Polgári jogi társaság
44. A polgári jogi társaság (societas) a római jogra vezethető vissza, napjainkban is számos tagállam jogrendszere ismeri(28). A polgári jogi társaságban a tagok a társasági szerződésben arra vállalnak kötelezettséget, hogy egyesítik erőfeszítéseiket a közös cél elérése érdekében. A polgári jogi társaság alapvető elemei tehát a következőek: a legalább két tag között létrejött társasági szerződés, a közös cél és a tagok hozzájárulása. A továbbiakban mindegyik elemet külön tárgyalom majd.
45. A társaság alapításához és fennállásához kettő vagy több tag között társasági szerződésnek kell létrejönnie(29). A társasági szerződést intuitu personae kell aláírni, ami azt jelenti, hogy a tagok saját nevükben csatlakoznak, és főszabály szerint a tag nem ruházhatja át a társaságban fennálló részesedését más személyre, hacsak a társasági szerződés másként nem rendelkezik.(30) Ha egy tag kilép a társaságból, vagy meghal, főszabályként a társaság megszűnik, hacsak a társasági szerződés másként nem rendelkezik,(31) azonban ebben a kérdésben a szabályozás tagállamonként változik.(32) A társaság megszűntetésének indokait különböző módokon határozzák meg a tagállamok jogrendszerei; a két legjellemzőbb ok a cél megvalósulása vagy annak a határozott időszaknak a letelte, amelyre a társaságot létrehozták; néhány jogrendszerben ilyen ok lehet – amint arról korábban szóltam – egy tag kilépése vagy halála, illetve egyéb okok.(33)
46. A tagok a társasági szerződésben arra vállalnak kötelezettséget, hogy egyesítik erőfeszítéseiket egy közös cél elérése érdekében. Ennélfogva fenn kell állnia az affectio societatisnak, a tagok szándékának a közös cél eléréséhez szükséges társaság létrehozására.(34) A célnak jogszerűnek kell lennie.(35) Különböző célok lehetnek, de a gazdasági tevékenység gyakorlására vonatkozó korlátozásokat alkalmazni kell.(36)
47. A közös cél megvalósítása érdekében a tagoknak szolgáltatniuk kell a társasági szerződésben meghatározott apportot, ami különböző formában – például készpénz, áru vagy szolgáltatás formájában – történhet, a lényeg, hogy az apport vagyoni értékkel bírjon.(37) Ha egy tag nem szolgáltatja az apportját, többi tag jogi úton követelheti azt tőle (action pro socio).(38)
48. A jelen ügyben szintén fontos a társaság vagyonával kapcsolatos tagi jogosultságok meghatározása. Megjegyzem, hogy ezt a kérdést különbözőképpen rendezik a tagállamok.(39) A német jogelmélet szerint a német jogalkotásban a vagyonnal kapcsolatban létezik egy úgynevezett „Gesamthandsvermögen”, szerződéses közösségben kezelt vagyon, amelynek két alapvető jellegzetessége van: egyrészt ez a vagyon elkülönül a tagok saját vagyonától, másrészt e vagyon fölötti rendelkezésre kizárólag a társaság szervei jogosultak.(40) Ezen a szerződéses közösségben kezelt vagyonon egy sajátos tulajdoni forma, a „Gesamthandseigentum” (közös tulajdon) áll fenn. Azóta, hogy a német bíróság elismerte a polgári jogi társaság jogképességét,(41) vitás a német jogtudományban és ítélkezési gyakorlatban az a kérdés, hogy a tagok „Gesamthandseigentum”‑ja továbbra is fennáll‑e a társaság vagyona felett, vagy annak egyedül a társaság a tulajdonosa.(42) Ez természetesen olyan kérdés, amelyre a német jogtudománynak és ítélkezési gyakorlatnak választ kell adnia, és amelyet a 85/577 irányelv 3. cikke (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott kivétel esetleges alkalmazása során figyelembe kell venni.
2. A 85/577 irányelv hatálya alá tartozik‑e a belépés egy polgári jogi társaság formájában működő zártvégű ingatlanalapba?
49. A jelen ügyben kérdéses, a 85/577 irányelv hatálya alá tartozik‑e egy tag belépése egy polgári jogi társaság formájában működő zártvégű ingatlanalapba. Azt kell tehát megvizsgálni, hogy ha a 85/577 irányelv, amelyet kétoldalú szerződésekre (contractus bilaterales aequales) dolgoztak ki, olyan többoldalú szerződések vonatkozásában is alkalmazható‑e, mint amilyen a jelen ügyben szerepel.
50. Először is rá kell mutatni, hogy a 85/577 irányelv szerint a fogyasztó védelmének a célja a fogyasztó megóvása a kereskedő üzlethelységén kívül hozott elhamarkodott döntésektől. Külön védelmet kell biztosítani azon fogyasztók számára, akik kereskedő kezdeményezésére kötnek szerződést, mivel az ilyen helyzetet a meglepetés jellemzi, mely esetben a fogyasztó nem tudja összehasonlítani a szóban forgó ajánlatban szereplő minőséget és árat más ajánlatokkal.(43) Mivel a fogyasztó azt kockáztatja, hogy elhamarkodott döntést hoz a szerződés megkötéséről, a megállapodás aláírását követően gondolkodási időt kell számára biztosítani, mialatt mérlegelheti a szerződésből eredő kötelezettségeket, és eldöntheti, hogy a 85/577 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése alapján hét napon belül eláll‑e a szerződéstől.(44) A zártvégű ingatlanalaphoz való csatlakozás sem kivétel ez alól, a fogyasztó ebben a tekintetben szintén hozhat olyan elhamarkodott döntést, amit később megbán.(45)
51. A Bíróságnak azonban a jelen ügyben nem csak azt kell figyelembe vennie, hogy a fogyasztót megilleti‑e ez a védelem, hanem elsősorban azt, hogy egy tag polgári jogi társaság formájában működő zártvégű ingatlanalapba történő belépésével olyan szerződés megkötésére kerül‑e sor, amely a 85/577 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozik. Mielőtt az ügy lényegének elemzésébe bocsátkoznék, el kell magyaráznom, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés milyen szerződésre vonatkozik.
52. A jelen ügyben C. von der Heyden elsőként egy polgári jogi társaság formájában működő zártvégű ingatlanalaphoz történő csatlakozásra vonatkozó nyilatkozatot írt alá („Beitrittserklärung”). Ezzel a belépési nyilatkozattal kizárólag az alaphoz való csatlakozásra, pontosabban a tagság megszerzésére irányuló szándékát nyilvánította ki. Amint az a belépési nyilatkozatból kiderül, a csatlakozása csak akkor vált érvényessé, amikor e társaság ügyvezetője azt írásban jóváhagyta. Ezután C. von der Heyden a többi taggal aláírta a társasági szerződést, konkétan ezután vált a zártvégű ingatlanalap tagjává. A jelen ügyben a társasági szerződés tehát a tagok között létrejött többoldalú megállapodás jellegével bír. Amikor C. von der Heyden elállt a társasági szerződéstől, megszűnt az ingatlanalap tagjának lenni. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés tehát arra vonatkozik, hogy a 85/577 irányelv alkalmazandó‑e a C. von der Heyden és a többi tag között létrejött társasági szerződésre.
53. Ahhoz, hogy a 85/577 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése értelmében vett szerződés létrejöjjön, a szerződő felek, a szerződés célja és létrejöttének helye vonatkozásában több feltételnek teljesülnie kell. Először is, az egyik szerződő félnek fogyasztónak, másodsorban a másik félnek kereskedőnek kell lennie,(46) harmadsorban a szerződés tárgyának a fogyasztó részére történő áruszállításra vagy szolgáltatás nyújtására kell irányulnia, negyedsorban a szerződést vagy a kereskedő üzleti körútja alkalmával az üzlethelyiségén kívül, a fogyasztó otthonában, egy másik fogyasztó otthonában vagy a fogyasztó munkahelyén kell megkötni, ha a felkeresés nem a fogyasztó kifejezett kívánságára történik.
54. A jelen ügyben azt is meg kell vizsgálni, hogy a megkötött szerződés nem tartozik‑e a 85/577 irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében, különösen a 3. cikk (2) bekezdésének a) pontjában foglalt kivételek körébe, amely kizárja ezen irányelv hatálya alól az építési szerződéseket, az ingatlan eladására és bérletére vonatkozó szerződéseket, valamint ingatlanra vonatkozó egyéb joggal kapcsolatos szerződéseket, továbbá, hogy nem tartozik‑e az említet irányelv 3. cikke (2) bekezdésének e) pontjában foglalt kivételbe, amely kizárja az irányelv hatálya alól az értékpapír-szerződéseket.
a) Egy szerződés létrejöttének feltételei a 85/577 irányelv szerint
55. A szerződés létrejöttének a 85/577 irányelv 1. cikk (1) bekezdése szerinti első feltétele (az egyik szerződő fél a fogyasztó), harmadik feltétele (áru szállítása vagy szolgáltatás nyújtása) és utolsó feltétele (a kereskedő üzlethelyiségén kívüli szerződéskötés) véleményem szerint a jelen ügyben teljesül, míg a második feltétel (a másik szerződő fél egy kereskedő) nem valósul meg.
56. A 85/577 irányelv 2. cikkének megfelelően „kereskedő” „az a természetes […] személy, aki […] a szóban forgó üzletkötés során […] szakmai minőségében jár el”. A jelen ügyben tény, hogy C. von der Heyden nem szakmai minőségében járt el, tehát a 85/577 irányelv értelmében fogyasztónak kell tekinteni.(47)
57. Az is tény, hogy az ingatlanalapba való belépésről szóló megállapodást a kereskedő üzlethelyiségén kívül kötötték meg, mivel erre a fogyasztó otthonában került sor.
58. Emellett, álláspontom szerint, a zártvégű ingatlanalapba történő belépést áru szállításának lehet tekinteni. A jelen ügyben valóban nincs szó olyan klasszikus fogyasztói szerződés alapján történő áruszállításról, mint amilyen például egy adásvételi szerződés. Azonban figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a szerződés célja részesedés szerzése ebből az alapból, amely véleményem szerint az áru szállításának szélesebb értelmében vett fogalmába tartozik. E fogalom ilyen tág értelmezése megfelel a Bíróság mai napig folytatott ítélkezési gyakorlatának, amelyben az áru szállításának, illetve a szolgáltatás nyújtásának fogalmát tágan értelmezte, és ezáltal a 85/577 irányelvnek kiterjesztő hatályt tulajdonított.
59. A Bíróság például a Dietzinger‑ügyben(48) így minősített egy garanciavállalási szerződést a 85/577 irányelv hatálya alá tartozónak. A Bíróság érvelésében megjegyezte, hogy nem hagyható figyelmen kívül, a 3. cikk (2) bekezdésében felsorolt kivételeken túl az irányelv nem korlátozza hatályát a szerződés tárgyát képező áruk vagy szolgáltatások jellege alapján, feltéve hogy ezek az áruk vagy szolgáltatások magánfogyasztásra szolgálnak.(49) A Travel Vac ügyben(50), a Bíróság engedélyezte a 85/577 irányelv alkalmazását egy több tulajdonos közötti szerződésre („time‑share”), ha a szerződés nem csak egy ingatlan időben megosztott használatának jogát foglalja magában, hanem az ingatlan használatánál magasabb értéket képviselő különböző szolgáltatásokat is.(51) A Heininger‑ügyben(52) a Bíróság engedélyezte a 85/577 irányelv alkalmazását hitelszerződésekre. Végezetül ezt az irányelvet alkalmazta a Bíróság a Schulte(53), a Crailsheimer Volksbank(54) és a Hamilton(55) ügyekben szereplő hitelszerződésekre is.
60. Ugyanakkor a jelen ügyben vita tárgyát képezi a szerződés létrejöttének a 85/577 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése szerinti második feltétele, azaz, hogy a második szerződő félnek ezen irányelv értelmében vett kereskedőnek kell lennie.
61. A 85/577 irányelv 2. cikke értelmében „kereskedő” „az a természetes vagy jogi személy, aki vagy amely a szóban forgó üzletkötés során kereskedelmi vagy szakmai minőségében jár el, valamint minden egyéb olyan személy, aki a kereskedő helyett és nevében jár el”(56). E definíció figyelembevételével elsősorban azt kell meghatározni, hogy a jelen ügyben szerepel‑e a 85/577 irányelv értelmében vett kereskedő.
62. C. von der Heyden nyilatkozatából, amellyel csatlakozott a zártvégű ingatlanalaphoz, egyértelműen kiderül, hogy azt C. von der Heyden és a Roland GmbH írta alá.(57) C. von der Heyden aláírása alatt a „tag aláírása” („Unterschrift Gesellschaftler”) megjelölés szerepel; a Roland GmbH társaság aláírása alatt a „közreműködő aláírása” („Unterschrift Vertriebspartner”) megjelölés szerepel. Ebből a belépési nyilatkozatból következik, hogy ezáltal C. von der Heyden a „Grundstücksgesellschaft Bergstr. 9” társaságba lépett be, miután ez utóbbi ügyvezetője a belépést írásban engedélyezi. Ezáltal tehát C. von der Heyden a társasági szerződésben szerződő féllé, és a polgári jogi társaságban taggá vált.
63. Azt kell tehát megvizsgálni, hogy a társaságba belépő fogyasztó és e társaság többi tagjai közötti szerződéses jogviszonyban (társasági szerződés) azonosítani lehet‑e egy, a 85/577 irányelv értelmében vett „kereskedőt”.
64. Ezen szerződéses jogviszony keretében elméletileg három lehetséges alternatívát különböztethetünk meg.
65. Az első lehetőség: a polgári jogi társaságban valamennyi tag fogyasztó. Ebben az esetben a 85/577 irányelv biztosan nem alkalmazható az ilyen szerződéses jogviszonyban, mivel a „kereskedő” fogalmának a 85/577 irányelv 2. cikkében foglalt meghatározása szerint a kereskedőnek kereskedelmi vagy szakmai minőségében kell eljárnia, amit olyan tagok esetén, akik fogyasztók, nem állíthatunk. Emellett abban az esetben, ahol a többi tag is fogyasztó, nem csak egyikük, hanem e társasághoz csatlakozott valamennyi fogyasztó részesül ebből a védelemből. A fogyasztóvédelmi közösségi jogi szabályozás ugyanis nem a fogyasztók közötti, azaz a C2C („consumer to consumer”) közötti jogviszonyokra, hanem a kereskedő és a fogyasztó, tehát a B2C („business to consumer”) jogviszonyokra alkalmazandó.(58)
66. A második lehetőség: a polgári jogi társaság minden tagja, a 85/577 irányelv alapján a kötelezettségvállalását visszavonó tag kivételével, az említett irányelv értelmében vett kereskedő. Ha például a jelen ügyben a polgári jogi társaság valamennyi tagja olyan természetes vagy jogi személy lenne, akinek, vagy amelynek szakmai tevékenysége abból áll, hogy zártvégű ingatlanalapot hoz létre, és a részesedéseket eladja új tagoknak, támaszkodhatnánk erre az érvelésre, és ez esetben a 85/577 irányelv alkalmazható az ilyen szerződéses jogviszonyra. Ugyanakkor ez az érvelés nem terjeszthető ki a jelen esetre, mivel, amint azt a kérdést előterjesztő bíróság határozatában kifejti, a polgári jogi társaság formájában működő zártvégű ingatlanalap esetén a többi tag főszabály szerint szintén fogyasztó.(59)
67. A harmadik lehetőség: a polgári jogi társaság néhány tagja fogyasztó, mások nem azok. Ilyen esetben minden egyes, ez utóbbi kategóriába tartozó tagnál külön-külön vizsgálni kell, hogy a 85/577 irányelv értelmében vett kereskedőnek minősül‑e. Ez a nemzeti bíróság feladata, azonban elméleti alapon a Bíróság is megvizsgálhatja, hogy alkalmazható‑e a 85/577 irányelv olyan esetben, ahol a nemzeti bíróság megállapította, hogy csak néhány tag tekinthető az említett irányelv szerinti kereskedőnek. Ennek keretében véleményem szerint hivatkozhatunk arra az érvre, mely szerint, ha néhány tag a 85/577 irányelv értelmében vett kereskedő, a többi tag is az említett irányelv szerinti kereskedőnek minősíthető. Az ilyen megoldás ellentétes a társaság fogyasztó tagjainak védelmére irányuló követelménnyel. Ugyanígy a társasági jog szempontjából nehezen elfogadható az a megoldás, mely szerint egy fogyasztó társaságból való kilépése esetén csak a 85/577 irányelv alapján kereskedőnek minősülő tagok tartoznak anyagi felelősséggel. A társasági szerződés ugyanis a tagok egyenlőségének elvén alapul, és a jelen ügyben a fogyasztó állt el a szerződéstől, amelyet valamennyi taggal, nem csak a 85/577 irányelv szerint kereskedőnek minősülő tagokkal kötött. Ráadásul meg kell említeni, hogy noha végső soron a nemzeti bíróság jogosult ennek megállapítására, a jelen ügyben az előzetes döntéshozatali kérelemben előadott tényállásból nem derül ki, hogy a nem fogyasztó tagok a 85/577 irányelv szerinti kereskedők‑e. Következésképp úgy vélem, hogy a jelen ügyben nem alkalmazható a 85/577 irányelv.
68. Ezt követően azt kell vizsgálni, hogy a zártvégű ingatlanalap kezdeményezője és alapítója tekinthető‑e a 85/577 irányelv értelmében vett „kereskedőnek”.(60) A kezdeményező és az alapító szerepe döntő jelentőséggel bír az alapok szempontjából, mivel ők hozzák létre azokat, majd ő igyekeznek tőkét befektető tagokat toborozni. A kezdeményező és az alapító esetében biztonsággal hivatkozhatunk arra az érvre, mely szerint teljesül a kereskedelmi vagy szakmai minőségben történő cselekvés feltétele, azonban ugyanakkor fel kell tenni a kérdést, hogy tekinthetőek‑e a 85/577 irányelv szerinti kereskedőknek. A kezdeményező valóban az alapban lévő „részesedést ad el”, viszont nem kapja meg egyidejűleg a fogyasztó által befektetésre kerülő teljes összeget. Egy új tag belépésekor a kezdeményező csupán jutalékot kap,(61) miközben a tag által befektetett hozzáárulást a tagok közös céljának megvalósítására kell fordítani. Igaz, hogy e jutalék miatt a kezdeményezőnek érdekében áll, hogy a fogyasztó belépjen az alapba, de a befektetett összeget nem kapja meg.
69. El kell ismerni, a 85/577 irányelv tényleg nem írja elő kifejezetten, hogy a fogyasztói szerződésnek visszterhesnek kell lennie. Ugyanakkor véleményem szerint ezen irányelv rendszeréből levezethető, hogy visszterhes szerződés esetén a kereskedőnek fizetséget kell kapnia a fogyasztótól. A 85/577 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének megfelelően a szerződéstől való elálláskor a fogyasztó mentesül a felmondott szerződés hatálya alatt vállalt minden kötelezettség alól. Ez azt jelenti, hogy a kereskedőnek vissza kell fizetnie a fogyasztó által részére megfizetett összeget.(62) Tekintve, hogy a jelen ügyben a kezdeményező csak jutalékot kapott a fogyasztótól, a fogyasztó legfeljebb csak ezen összeg megtérítését követelheti.
70. Véleményem szerint emiatt az alap kezdeményezője és alapítója nem tekinthető a 85/577 irányelv értelmében vett kereskedőnek.
71. A jelen ügyben a közreműködőt sem lehet a 85/577 értelmében vett „kereskedőként” meghatározni. A tagok között fennálló szerződéses jogviszonyon túl ugyanis a jelen ügyben a társaságba belépő fogyasztó a közvetítővel is kapcsolatban áll. Az alapba házaló kereskedelem következtében belépő fogyasztó általában olyan helyzetbe kerül, amelyben a társaságot képviselő közvetítővel találkozik, aki a társaságba való belépésre próbálja rávenni. A közvetítőnek kétség kívül érdekében áll, hogy rávegye a fogyasztót az alaphoz való csatlakozásra, mivel a zártvégű ingatlanalaphoz való csatlakozásért minden tag után jutalékot kap.(63) Emellett a közvetítő az, aki közvetlen kapcsolatban áll a fogyasztóval, és aki a társaság felhatalmazása alapján tájékoztatni köteles a fogyasztót elállási jogáról.
72. A jelen ügyben a közvetítőt csak akkor lehet a 85/577 irányelv 2. cikkének értelmében vett „kereskedőnek” tekinteni, ha „a kereskedő helyett és nevében jár el”, tehát kizárólag akkor, ha azt is „kereskedőnek” lehet minősíteni, aki helyett és nevében a közvetítő eljár. Márpedig, amint az a jelen indítvány 60–70. pontjából kiderül, ez a feltétel a jelen ügyben nem teljesül. Következésképp, véleményem szerint a közvetítő nem tekinthető a 85/577 irányelv értelmében vett „kereskedőnek”.
b) A 85/577 irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében felsorolt kivételek
73. Ha a Bíróság meg is állapítaná, hogy a jelen ügyben a 85/577 irányelv 1. cikke szerinti szerződésről van szó, végül arra a kérdésre is választ kell adnia, hogy a szóban forgó szerződés nem tartozik‑e a 85/577 irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében foglalt kivételek közé. E kérdésben figyelembe kell venni azt az általános alapelvet, mely szerint a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően a kivételeket szigorúan kell értelmezni.(64)
i. Ingatlanszerződések
74. Elsőként meg kell vizsgálni, hogy a szóban forgó szerződés nem tartozik‑e a 85/577 irányelv 3. cikke (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott kivételek körébe, amely rendelkezés többek között azt tartalmazza, hogy ez az irányelv nem alkalmazható az ingatlanra vonatkozó egyéb joggal kapcsolatos szerződésekre.(65)
75. Zártvégű ingatlanalapba történő belépés során alapvető fontosságú, hogy a személyek részesedést szerezzenek az alapból.(66) A társasági szerződés célja tehát nem közvetlenül egy ingatlanon fennálló dologi vagy személyesen gyakorolható jogok megszerzése, hanem a társaságban vagy az alapban való részesedés megszerzése. Ennélfogva megállapítható, hogy zártvégű ingatlanalaphoz történő csatlakozással a fogyasztó nem szerez közvetlen jogokat az ingatlanon.
76. Ugyanakkor meg kell vizsgálni, hogy a társaságban való részesedés megszerzésével a fogyasztó közvetetten szerez‑e jogokat a társaság tulajdonában álló ingatlanon, és a jogok ilyen közvetett megszerzése elegendő‑e a 85/577 irányelv 3. cikke (2) bekezdésének a) pontjában foglalt kivétel alkalmazásához.
77. A német jogelmélet szerint polgári jogi társasághoz való csatlakozással a fogyasztó úgynevezett „Gesamthandseigentum”‑ot szerez e társaság vagyonán.(67) E tulajdoni forma jellegzetessége, hogy eltérően a társasháztól, a tag vagyoni részesedése nem meghatározott, és a vagyon közös kezelésben áll.(68) Azóta, hogy a polgári jogi társaság jogképességét elismerte a német bíróság, vitás a német jogirodalomban, hogy a társaság vagyonán a „Gesamthandseigentum” áll‑e fenn, vagy annak társaság az egyedüli tulajdonosa.(69)
78. Álláspontom szerint ahhoz, hogy válaszolni lehessen arra a kérdésre, miszerint a 85/577 irányelv 3. cikke (2) bekezdésének a) pontjában foglalt kivétel alkalmazható‑e a fogyasztó zártvégű ingatlanalapba történő belépésére, alapvető fontosságú választ találni arra a kérdésre, hogy a polgári jogi társaság jogképességének elismerése után is a tagok (a „Gesamthandseigentum” formájában) vagy kizárólag a társaság‑e a társasági vagyon tulajdonosa.(70) A közösségi jog alkalmazására vonatkozó kérdés megválaszolása tehát ebben az esetben nemzeti szintű, így kizárólag nemzeti bíróság hatáskörébe tartozó jogi problémák megoldásától függ. Azonban a Bíróság az előzetes döntéshozatali eljárásban a nemzeti bíróságok számára megadhatja mindazokat az iránymutatásokat, amelyeknek az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megválaszolásához szükségesnek ítél.(71)
79. Ezzel kapcsolatban véleményem szerint a nemzeti bíróságnak a következő tényezőket kell figyelembe vennie.
80. Elsőként, ha megállapítja, hogy a társaság jogképessége ellenére a tagok fenntartják a „Gesamthandseigentum”‑ot e társaság ingatlantulajdonán, ez az érv a 85/577 irányelv 3. cikke (2) bekezdése a) pontjának a jelen ügyben való alkalmazhatósága mellett szól, függetlenül attól, hogy a társaságban való részesedés megszerzésével a fogyasztó csak közvetlenül szerez jogokat az ingatlanon. A „Gesamthandseigentum” valóban rendelkezik egyedi jellegzetességekkel, de akkor is csak egy tulajdoni forma marad. Ezért nem látom okát a jelen ügyben eltérő következtetésnek csak azon az alapon, hogy különleges jellemzőkkel bíró egyedi tulajdoni formáról van szó. Ezzel kapcsolatban véleményem szerint nem meggyőző az az érv, mely szerint a fogyasztó célja egy alapba való belépéskor a tőkebefektetés. Tény, hogy a fogyasztó célja tőke befektetése és/vagy adókedvezmény megszerzése, azonban ez egyáltalán nem változtat az ingatlan közös kézben lévő tulajdoni viszonyain.
81. Másodsorban, a nemzeti bíróságnak a vizsgálata során figyelembe kell vennie, hogy a fogyasztó szerez‑e bármilyen dologi vagy kötelmi jellegű jogot az ingatlanon. Szerintem ugyanis két okból nem szabad a 85/577 irányelv 3. cikke (2) bekezdésének a) pontjában szereplő „ingatlanra vonatkozó egyéb jog” kifejezés értelmét a dologi jogokra korlátozni. Egyrészt, a megszövegezésében semmi sem utal arra, hogy ez a kivétel csak a dologi jogokat zárja ki, épp ellenkezőleg, a bérlet sem tartozik a dologi jogok közé, mégis kizárt ezen irányelv hatálya alól.(72) Másrészről, ha e kivétel körét kizárólag a dologi jogokra korlátozzuk, akkor az ingatlanon fennálló olyan kötelmi jellegű jogokat, mint a haszonbérlet vagy az elővásárlási jog, indokolatlanul hagyjuk meg az alkalmazási körben. Igaz, hogy az irányelvre irányuló javaslat ezen cikkre vonatkozó indokolásában a Bizottság az irányelv jelenleg hatályos változatában az ingatlan adásvételi szerződés fogalmában már megjelenő telekingatlan eladása és a lakástulajdon átruházása mellett, dologi jelegű jogként csak a jelzálog és a szolgalmi jog szerepelt,(73) de ezek csupán példák. Az is igaz, hogy a gyakorlatban az „ingatlanra vonatkozó egyéb jogok” általában dologi jogok, ugyanakkor nem látom semmilyen indokát annak, hogy ez a kivétel, értelmezése alapján, ezekre a jogokra korlátozódjon. A nemzeti bíróságnak kell tehát a jelen ügyben megvizsgálnia, hogy a polgári jogi társaság formájában működő zártvégű ingatlanalapba történő belépéssel a fogyasztó milyen kötelmi és dologi jellegű jogokat szerez az ingatlanon.(74)
ii. Értékpapír-szerződések
82. Bár egyik fél sem hivatkozott rá, foglalkoznom kell azzal a kérdéssel is, a fogyasztó zártvégű ingatlanalapba való belépését a 3. cikk (2) bekezdésének e) pontjában foglalt kivétel – amely kizárja az irányelv hatálya alól az „értékpapír-szerződéseket” – analóg alkalmazásával mentesíteni lehet‑e.
83. Véleményem szerint a jelen ügyben ez a kivétel nem alkalmazható.
84. A 85/577 irányelv valóban nem tartalmazza az „értékpapír” kifejezés meghatározását, ugyanakkor e fogalom értelmezésére iránymutatásokat találhatunk olyan egyéb közösségi rendelkezésekben, mint az értékpapír befektetési szolgáltatásokról szóló 93/22/EGK tanácsi irányelv (HL L 141., 27. o.)(75), amely az átruházható értékpapírokat három kategóriába sorolja: 1) vállalati részvények és a vállalati részvényekkel egyenértékű egyéb értékpapírok 2) kötvények és az értékpapírosított követelések egyéb formái, amelyek a tőkepiacra vihetők, és 3) bármilyen egyéb értékpapír, amelyekkel általában úgy kereskednek, hogy jogot biztosítanak az ilyen átruházható értékpapírok beszerzésére előjegyzés vagy csere alapján, vagy készpénzzel történő teljesítésre lehetőséget adva, kivéve a fizetési eszközöket.(76) Láthatjuk tehát, hogy csak azok lehetnek átruházható értékpapírok, amelyekkel a piacon kereskednek.(77) Márpedig, mivel a zártvégű ingatlanalapban szerzett részesedést nem lehet a piacon értékesíteni, ezeket nem számíthatjuk az átruházható értékpapírok közé.
3. A HWiG hatálya
85. Végül foglalkozni kell a C. von der Heyden által kifejtett érvvel, mely szerint a HWiG hatálya szélesebb körű, mint a 85/577 irányelvé, ezáltal a Német Szövetségi Köztársaság a 85/577 irányelv 8. cikke értelmében a fogyasztók védelme szempontjából kedvezőbb rendelkezéseket fogadott el.
86. E tekintetben meg kell említenem, hogy a HWiG alkalmazandó minden olyan szerződéskötés esetén, amelynek tárgya visszterhes szolgáltatás. E törvény hatálya tehát két szempontból szélesebb körű, mint a 85/577 irányelvé. Egyrészt, ez a törvény nem írja elő, hogy a szerződés tárgya áru szállítása vagy szolgáltatás nyújtása legyen, másrészt, nem követeli meg, hogy a szerződő felek egyike kereskedő legyen. Ezen a két ponton e törvény hatálya tehát szélesebb, mint a 85/577 irányelvé, következésképp érthető, hogy a német bíróság a HWiG‑t alkalmazza egy fogyasztó polgári jogi társaság formájában működő zártvégű ingatlanalaphoz való csatlakozása esetén.(78)
87. A C. von der Heyden képviselője által védett állásponttól eltérően véleményem szerint e tekintetben nincs szó arról, hogy a 85/577 irányelv 8. cikkében a tagállamok számára nyújtott lehetőséghez kellene folyamodni. Ez a cikk ugyanis a tagállamok részére azt teszi lehetővé, hogy a fogyasztók védelme szempontjából kedvezőbb rendelkezéseket fogadjanak el vagy tartsanak fenn az irányelv által érintett területeken.(79) Ha a nemzeti jogszabályt a 85/577 irányelv hatályán kívül kell alkalmazni, véleményem szerint nem lehet a 85/577 irányelv 8. cikkére hivatkozni.
88. Ugyanakkor, rámutatnék, hogy a Moteurs Leroy Somer ügyben nemrég hozott ítélet(80), amelyben a hibás termékekért való felelősségre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló, 1985. július 25‑i 85/374/EGK tanácsi irányelv(81) kapcsán a Bíróság megállapította, hogy ez utóbbi irányelvvel nem ellentétes, ha valamely nemzeti jogszabály szélesebb körben kerül alkalmazásra, mint az irányelv hatálya. A 85/374 irányelv szabályozza ugyanis azokat az eseteket, amikor a személyes használatra szolgáló dologban okozott kárt kell megtéríteni, azonban a Bíróság által a Moteurs Leroy ügyben hozott határozatnak megfelelően ezzel az irányelvvel nem ellentétes az a nemzeti jog, amely szerint a károsult kártérítést igényelhet a szakmai használatra szánt dologban okozott kárért. Álláspontom szerint a jelen ügyben is hasonló következtetése juthatunk, mint a Moteurs Leroy Somer ügyben. Ez azt jelenti, hogy a német jogalkotó előírhatja, hogy a 85/577 irányelvet a belső jogba átültető HWiG‑t azokra a tényekre is alkalmazzák, amelyeket ez az irányelv nem szabályoz, tehát ezt a törvényt alkalmazzák egy fogyasztó polgári jogi társaság formájában működő zártvégű ingatlanalaphoz történő csatlakozása esetén is.
4. Az első kérdésre javasolt válasz
89. Azt javasolom a Bíróságnak, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre azt a választ adja, hogy a 85/577 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése nem alkalmazható egy fogyasztó polgári jogi társaság formájában működő zártvégű ingatlanalapba való csatlakozása esetére.
D – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés
90. Részben át kell fogalmazni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdést, mivel részben elfogadhatatlan,(82) és mivel a válasz nem alapulhat a kérdést előterjesztő bíróság által a kérdésében(83) megjelölt a 85/577 irányelv 7. cikkén.(84)
91. Ennélfogva a második kérdés értelmezése szerint ezzel a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a 85/577 irányelv 5. cikkének (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az az ítélkezési gyakorlatban kimunkált nemzeti szabály, mely szerint a polgári jogi társaság formájában működő zártvégű ingatlanalapból való kilépés következtében a fogyasztót a társasággal szemben a visszavonás időpontja szerinti értéken (ex nunc) a társaságban meglévő részesedése értékének megfelelő összeg illeti meg, azzal a lehetséges következménnyel, hogy a fogyasztó a kilépésekor az alapba befektetettnél kisebb összeget kap vissza, vagy akár részesedést kell vállalnia az alapot ért veszteségből. Azt kell tehát megállapítani, hogy ellentétes‑e a 85/577 irányelvvel a német joggyakorlatból eredő, úgynevezett „hibás társaság” elveinek alkalmazása a polgári jogi társaság formájában működő zártvégű ingatlanalapból való kilépés esetén.(85)
92. Figyelembe véve az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre javasolt választ, mely szerint a 85/577 irányelv nem alkalmazható a jelen ügyben, főszabály szerint nem szükséges az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre választ adni.(86) Ugyanakkor a második kérdésre vonatkozóan rövid elemzést kell adni, amelyre a Bíróság támaszkodhat, ha az első kérdésre a jelen indítványban javasolttól eltérően válaszol.
1. Tájékoztatás az elállási jogról?
93. Elsőként jeleznem kell, hogy a jelen ügyben nem tudjuk, hogy a fogyasztót tájékoztatták‑e elállási jogáról. A fogyasztó elállási joga időben korlátozott(87) , és a 85/577 irányelv és különösen azt a belső jogba átültető rendelkezések értelmében a fogyasztó e határidő lejártát követően nem vonhatja vissza kötelezettségvállalását, kivéve azt az esetet, ha nem kapott tájékoztatást erről a jogáról.(88) Amint arra a jelen indítvány 20. pontjában már rámutattam, ezt a kérdést már feltették a kérdést előterjesztő bíróságnak, azonban ez utóbbi nem tudott rá válaszolni, mivel kötve volt az alsóbb fokú bíróság által megállapított tényálláshoz. Emellett a kérdést előterjesztő bíróság megállapította, hogy a felek egyetértettek abban, hogy a fogyasztó a 85/577 irányelvet a belső jogba átültető HWiG‑nek megfelelően érvényesen állt el a szerződéstől. A Bíróság ezt a kérdést a tárgyaláson is feltette a feleknek, de azok nem adtak egységes választ; C. von der Heyden képviselője előadta, hogy e téren C. von der Heyden semmilyen tájékoztatást nem kapott, de a Bizottság szerint erre lehet következtetni egyszerűen abból, hogy a fogyasztó a jelen ügyben vissza tudta vonni kötelezettségvállalásának következményeit.
94. Emlékeztetni kell arra, hogy az EK 234. cikkben említett eljárás keretében, amely a nemzeti bíróságok és a Bíróság feladatainak világos szétválasztásán alapul, az ügy konkrét tényállásának megítélése a nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik. Ugyanakkor a célból, hogy hasznos választ adhasson ez utóbbi kérdésére, a Bíróság a nemzeti bíróságokkal való együttműködés szellemében megadhat számára minden, általa szükségesnek ítélt iránymutatást.(89) Következésképpen a Bíróságnak a jelen ügyben abból a feltételezésből kell kiindulnia, hogy a fogyasztó nem kapott tájékoztatást elállási jogáról, és a nemzeti bíróságnak kell majd hatásköre keretében ellenőriznie ezen feltételezés helyességét.
2. Részletes elemzés
95. Ha a jelen ügyben a Bíróság az előzetese döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre azt válaszolná, hogy a 85/577 irányelv alkalmazható a jelen ügyben, a fogyasztónak ezen irányelv 5. cikkének (2) bekezdése szerint „a felmondott szerződés hatálya alatt vállalt minden kötelezettség alól” mentesülnie kell. Eszerint a fogyasztónak meg kellene kapnia az általa az alapba befektetett teljes összeget. Ebből az következne, hogy a jelen ügyben, ahol az alap veszteséges, az alap többi tagjának kellene viselnie az alapból kilépő fogyasztó részére ezen összegig történő visszafizetés anyagi terhét.
96. Elsősorban értelmezni kell a jelen ügyben a 85/577 irányelv 7. cikkének jelentését, mely szerint „[h]a fogyasztó az elállási jogával él, az elállási jog gyakorlásának jogi következményeit a saját nemzeti jog rendelkezései szerint kell értelmezni, különösen a már leszállított áruk vagy nyújtott szolgáltatások ellenértékének visszafizetése, valamint a kézhez vett áruk visszaszolgáltatása vonatkozásában”. Ez a cikk nem biztosít a tagállamok számára általános felhatalmazást arra, hogy kedvük szerint módosítsák az említett irányelv 5. cikkének (2) bekezdésében meghatározott jogkövetkezményt, csupán annak meghatározására jogosít, hogy mikor és hogyan kell a teljesített kötelezettségeket visszatéríteni.(90) Követezésképpen ez a cikk önmagában nem támasztja alá azt, hogy a fogyasztó kilépése az alapból ex tunc hatályú.
97. A jelen ügyben a 85/577 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének értelmezése tehát döntő fontosságú. Ezen cikk megszövegezése nem hagy kétséget: a fogyasztó a felmondott szerződés hatálya alatt vállalt minden kötelezettség alól mentesül. Az ezen cikkre vonatkozó ítélkezési gyakorlat szintén világos: a Schulte‑ügyben a Bíróság megállapította, hogy a fogyasztó által a kereskedő üzlethelyiségén kívül kötött szerződéstől való elállás következményeként az eredeti állapotot kell visszaállítani.(91)
98. Ugyanakkor ezen irányelv célkitűzésével ellentétes az a megoldás, mely szerint a fogyasztó kilépése az alapból ex tunc hatályhoz vezethet. Következésképpen az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés megválaszolásához a 85/577 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének teleologikus értelmű szűkítéséből kell kiindulni, és azt a választ kell adni erre a kérdésre, hogy ezzel a cikkel nem ellentétes az az ítélkezési gyakorlatban kimunkált nemzeti szabály, mely szerint a polgári jogi társaság formájában működő zártvégű ingatlanalapból való kilépés következtében a fogyasztót a társasággal szemben a visszavonás időpontja szerinti értéken (ex nunc) a társaságban meglévő részesedése értékének megfelelő összeg illeti meg, azzal a lehetséges következménnyel, hogy a fogyasztó a kilépésekor az alapba befektetettnél kisebb összeget kap vissza, vagy akár részesedést kell vállalnia az alapot érő veszteségből. E megoldás alátámasztására több érv is felsorolható.
99. Ezen állítás alátámasztására az első és döntő érv az, hogy a polgári jogi társaság formájában működő zártvégű ingatlanalap valamennyi tagja főszabály szerint fogyasztó.(92) A 85/577 irányelv az eladóval szemben, nem pedig a többi fogyasztóval szemben nyújt védelmet a fogyasztó részére. Ha a jelen ügyben elfogadjuk, hogy egy fogyasztó ex tunc hatállyal léphet ki a zártvégű ingatlanalapból, akkor kifejezetten ezt a fogyasztót részesítjük védelemben, teljes mértékben megfosztva a védelemtől az alapban maradó többi fogyasztót. Így csak az a fogyasztó kap védelmet, aki elsőként dönt a kilépés mellett, míg a többi fogyasztónak amellett, hogy nem részesül ebből a védelemből, még ráadásul romlik a helyzete a kilépő tagnak nyújtott védelem következtében.(93) Következésképp véleményem szerint nem fogadható el, hogy egy fogyasztó ex tunc hatállyal lépjen ki a zártkörű ingatlanalapból.
100. Másodsorban, figyelembe kell venni, hogy a 85/577 irányelv a fogyasztót a kereskedő üzlethelyiségén kívüli, elhamarkodott szerződéskötéstől védi, nem pedig a befektetéssel járó kockázatoktól. Az egyéb tőkebefektetési formákhoz hasonlóan a zártvégű ingatlanalapba történő befektetések kockázatokat hordoznak, ez a kockázat a befektetőnek nyereséget vagy veszteséget hozhat. Ha a fogyasztó pontosan akkor lép ki az alapból, amikor az nyereséget realizál, akkor ez a fogyasztó jogosult a nyereségből őt megillető részesedésre, és ezzel szemben, ha az alap veszteséges, a fogyasztónak, az alapból való kilépésekor részt kell vállalnia az alapot érő veszteségből. A fogyasztónak önállóan kell viselnie az ilyen tőkebefektetés kockázatát éppúgy, mint ahogy az is ő, aki e társaság esetleges nyereségéből hasznot húz. Ha elfogadjuk, hogy az a fogyasztó, aki nem kapott tájékoztatást az elállási jogáról, ex tunc hatállyal léphet ki az alapból, ezzel abszurd helyzetet teremtünk, mivel így e fogyasztó számára pénzügyileg kedvezőbb helyzetet biztosítunk a többi fogyasztóhoz képest, akik az elállási jogról szabályos tájékoztatást kaptak, és akiknek elállási joga ezért időben korlátozott.
101. Harmadsorban, a jelen ügy vizsgálata szempontjából nem lényegtelen az a tény, hogy a fogyasztó tizenegy év után lépett ki a zártvégű ingatlanalapból. Amint arra a jelen indítvány 94. pontjában rámutattam, ebben a kérdésben abból a feltételezésből indulok ki, hogy a fogyasztónak erre azért volt lehetősége, mert nem kapott tájékoztatást elállási jogáról. Ugyanakkor e tekintetben figyelembe kell venni, hogy a fogyasztó védelmének indoka részben eltérő akkor, amikor a fogyasztó rögtön a szerződéskötés után, legalább hét napos határidőn belül vonhatja vissza kötelezettségvállalásának következményeit, illetve amikor erre akár a szerződéskötés után hosszabb idő elteltével is lehetősége van amiatt, hogy nem kapott tájékoztatást elállási jogáról.
102. A fogyasztó számára rögtön a szerződéskötés után kötelezettségvállalásainak visszavonására biztosított lehetőség célja az elhamarkodott döntéshozataltól való védelme.(94) Lehetővé kell tehát tenni a fogyasztó számára, hogy a szerződéskötést követően, viszonylag rövid idő alatt felmérje az ezen szerződésben vállalt kötelezettségeit, és eldöntse, hogy eláll‑e a szerződéstől vagy sem. A fogyasztó részére a kötelezettségvállalásainak az elállási jogról szóló tájékoztatás hiánya miatti visszavonására biztosított utólagos lehetőségnek két különböző indoka van. Egyrészt célja, hogy biztosítsa a fogyasztó számára jogai hatékony gyakorlását, másrészt azáltal, hogy lehetővé teszi a fogyasztónak, hogy az elállási jogáról szóló tájékoztatás elmaradása esetén időbeli korlátozás nélkül visszavonhassa kötelezettségvállalásainak következményeit, így kényszeríteni lehet a kereskedőket, hogy a jövőben tájékoztassák a fogyasztókat az elállási jogukról.(95) Elmondható, hogy a határidő ilyen meghosszabbítása egyfajta, a fogyasztót az elállási jogról nem tájékoztató kereskedővel szemben alkalmazott szankciót jelent. Ez a szankciótípus, amely a kötelezettségvállalás következményeinek visszavonására előírt határidő meghosszabbításának formájában jelenik meg, a jelen ügyben igazságtalanul sújtja a szóban forgó ingatlanalap többi fogyasztó tagját.
3. A második kérdésre javasolt válasz
103. Következésképp azt javasolom a Bíróságnak, hogy ha az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés kapcsán megállapítja, hogy a 85/577 irányelvet kell alkalmazni egy fogyasztó polgári jogi társaság formájában működő zártvégű ingatlanalapba történő belépése esetén, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre azt a választ adja, hogy a 85/577 irányelv 5. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az az ítélkezési gyakorlatban kimunkált nemzeti szabály, mely szerint a polgári jogi társaság formájában működő zártvégű ingatlanalapból való kilépés következtében a fogyasztót a társasággal szemben a visszavonás időpontja szerinti értéken (ex nunc) a társaságban meglévő részesedése értékének megfelelő összeg illeti meg, azzal a lehetséges következménnyel, hogy a fogyasztó a kilépésekor az alapba befektetettnél kisebb összeget kap vissza, vagy akár részesedést kell vállalnia az alapot érő veszteségből.
E – A levont következtetés
104. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre adott, az előző pontban megfogalmazott válasz kivételt képez a 85/577 irányelv 5. cikkének (2) bekezdése alól. Követezésképp vissza kell térni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdéshez, és ki kell emelni, hogy az a vélemény a legmegfelelőbb, mely szerint a 85/577 irányelv nem alkalmazható a fogyasztó polgári jogi társaság formájában működő zártvégű ingatlanalaphoz történő csatlakozása estére.
VII – Végkövetkeztetések
105. Mindezek alapján azt javasolom a Bíróságnak, hogy a Bundesgerichtshof által előzetes döntéshozatalra előterjesztett két kérdésre a követező választ adja:
„Az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló, 1985. december 20‑i 85/577/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, mely szerint nem alkalmazható a fogyasztó polgári jogi társaság formájában működő zártvégű ingatlanalaphoz történő csatlakozása esetére.”
1 – Eredeti nyelv: szlovén.
2 – HL L 372., 31. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 1. kötet, 262. o.
3 – Ezt a kifejezést használja például Rösler, H.: „Die europarechtlichen Vorgaben bei der Bewältigung der »Schrottimmobilien«-Problematik: Entscheidungen des Europäischen Gerichtshofs vom 25. Oktober 2005”, Zeitschrift für europäisches Privatrecht, 4/2006. sz., 869. o.; Käseberg, T. és Richter, K.: „Haustürwiderrufsrichtlinie und »Schrottimmobilien«: die Urteile in Sachen Schulte und Crailsheimer Volksbank”, Europäische Zeitschrift für Wirtschaftsrecht, 2/2006. sz., 46. o., és von Weschpfennig, A.: „Der Widerruf der Beteiligung an einem Immobilienfonds – Anwendbarkeit der Grundsätze des fehlerhaften Gesellschaftsbeitritts?”, Zeitschrift für Bank- und Kapitalmarktrecht, 3/2009. sz., 99. o.
4 – A C‑350/03. sz. 2005. október 25‑én hozott ítélet (EBHT 2005., I‑9215. o.).
5 – A C‑229/04. sz. 2005. október 25‑én hozott ítélet (EBHT 2005., I‑9273. o.).
6 – A fenti 4. lábjegyzetben hivatkozott ítélet 88. és 92. pontja.
7 – Ez a lábjegyzet csak a jelen indítvány szlovén nyelvű változatát érinti.
8 – BGBl. 1986., I., 122. o.
9 – BGBl. 2001., I. 3138. o.
10 – Valóban ésszerűbb lenne C. von der Heyden belépési nyilatkozatának visszavonásáról („Widerruf der Beitrittserklärung”) beszélni, mivel a HWiG abból a gondolatból indul ki, hogy a fogyasztó visszavonhatja a szerződés megkötésének szándékáról tett nyilatkozatát Ennek megfelelően a HWiG 1. §‑a (1) bekezdésének rendelkezése szerint egy szándéknyilatkozat akkor lép hatályba, ha a vevő egy héten belül írásban vonja vissza („Willenserklärung […] wird erst wirksam, wenn der Kunde sie nicht binnen einer Frist von einer Woche schriftlich widerruft”). Azonban vállalva az indítvány szövegében tapasztalható szóhasználati és fogalmi eltérések veszélyét, „a szerződéstől való elállás” („Widerruf des Vertrags”) kifejezést fogom használni, mivel a 85/577 irányelv azon az elven alapul, mely szerint a fogyasztó jogosult elállni kötelezettségvállalásától. Tekintve, hogy a Bíróságnak a közösségi jogot kell értelmeznie, ez a fogalom számomra megfelelőbbnek tűnik. Általánosságban a fogyasztó elállási jogáról („Widerrufsrecht”) lásd például Larenz, K. és Wolf, M.: Allgemeiner Teil des Bürgerlichen Gesetzbuchs, 9. kiadás, Beck, München, 2004., 714. o., 2. és 3. pont.
11 – A fenti 4. lábjegyzetben hivatkozott ítélet 88. és 92. pontja.
12 – E lábjegyzet csak a szlovén nyelvű változatot érinti.
13 – Ebben az esetben is helyesebb lenne azt mondani, hogy C. von der Heyden érvényesen állt el az ingatlanalapba történő belépéstől, e tekintetben lásd a jelen indítványom 10. pontját.
14 – A fenti 4. lábjegyzetben hivatkozott ítélet 88. és 92. pontja.
15 – A fenti 4. lábjegyzetben hivatkozott ítélet.
16 – A fenti 5. lábjegyzetben hivatkozott ítélet
17 – Holmer, A.: Die Gesellschaft bürgerlichen Rechts als Grundlage geschlossener Immobilienfonds, Lexxion, Berlin, 2006, 6. o., és Heckschen, H.: Beck’sches Notarhandbuch, 4. kiadás, Beck, München, 2006, „X. Sonderformen des Immobilienerwerbs” című fejezet, 1. pont.
18 – Lásd e tekintetben, Holmer, A., (17. lábjegyzet) 6. o. Lásd még Mootz, C.: Risikoanalyse geschlossener Immobilienfonds –Grundlagen, Anforderungen, Praxisbeispiele, VDM Verlag Dr. Müller, Sarrebruck, 2007, 1. és 2. o. Az ingatlanalapok válságának okaival kapcsolatban lásd Wagner, K.‑R.: „Ausstieg aus fremdfinanzierten geschlossenen Immobilienfonds per HWiG, VerbrKrG, Anlageberatungshaftung und Prospekthaftung”, Neue Zeitschrift für Gesellschaftsrecht, 4/2000. sz., 169. és az azt követő o.
19 – Lásd e tekintetben a C‑379/98. sz. PreussenElektra‑ügyben 2001. március 13‑án hozott ítélet (EBHT 2001., I‑2099. o.) 38. pontját; a C‑419/04. sz. Conseil général de la Vienne ügyben 2006. június 22‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑5645. o.) 19. pontját; a C‑119/05. sz. Lucchini‑ügyben 2007. július 18‑án hozott ítélet (EBHT 2007., I‑6199. o.) 43. pontját; a C‑221/07. sz. Zablocka‑Weyhermüller‑ügyben 2009. december 4‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 20. pontját és a C‑544/07. sz. Rüffler‑ügyben 2009. április 23‑án hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 36. pontját.
20 – Lásd e tekintetben a fenti 19. lábjegyzetben hivatkozott PreussenElektra‑ügyben hozott ítélet 39. pontját; a fenti 19. lábjegyzetben hivatkozott Conseil général de la Vienne ügyben hozott ítélet 20. pontját; a fenti 19. lábjegyzetben hivatkozott Lucchini‑ügyben hozott ítélet 44. pontját; a fenti 19. lábjegyzetben hivatkozott Zablocka-Weyhermüller‑ügyben hozott ítélet 20. pontját és a fenti 19. lábjegyzetben hivatkozott Rüffler‑ügyben hozott ítélet 38. pontját.
21 – Lásd például Schmidt, K.: Gesellschaftsrecht, 4. kiadás, Carl Heymanns Verlag, Köln, Berlin, Bonn, München, 2002, 46. o., amely a polgári jogi társaság mellett a személyegyesítő társaságok közé sorolja többek között a közkereseti társaságot, a betéti társaságot és a közös vállalatot. Lásd még Ulmer, P. és Schäfer, C., in Münchener Kommentar zum Bürgerlichen Gesetzbuch, 5. kiadás, Beck, München, 2009, bevezető kommentár a 705–853. cikkhez, 1. és 2. pont.
22 – Hozzá kell tennem, hogy a zártvégű ingatlanalapok mellett nyíltvégű ingatlanlapok is működnek. Ez utóbbiak általában részvénytársaság vagy korlátolt felelősségű társaságok formájában működnek és befektetőik száma nem korlátozott. Lásd például Holmer, A., (17. lábjegyzet), 5. o.
23 – Holmer, A. (17. lábjegyzet), 3. o., Kniffka, R. és Koeble, W.: Kompendium des Baurechts, 3. kiadás, Beck, München, 2008, 11. rész, 43. pontban megjegyzik, hogy egy zártvégű ingatlanalap tárgya lehet többek között szállodákba, hangversenytermekbe, kereskedelmi központokba, nyugdíjasotthonokba és más hasonló ingatlanokba való befektetés.
24 – Holmer, A. (17. lábjegyzet), 4. o.
25 – Ugyanott, 3. és 5. o.
26 – A zártvégű ingatlanalap ebben különbözik a nyíltvégű ingatlanalaptól, amelybe bármikor beléphetnek új befektetők. Lásd Bartlsperger, S., Boutonnet, B., Loipfinger, S., Nickl, H., Nickl, L. és Richter, U.: Geschlossene Immobilienfonds, Schäffer‑Poeschel Verlag, Stuttgart, 2007, 56. és 57. o.
27 – Ugyanott, 96–98. o. Lásd még Holmer, A. (17. lábjegyzet), 4. o., aki megerősíti, hogy a polgári jogi vagy betéti társaság mellett például a közkereseti társasági formában történő alapítás is lehetséges, bár ez utóbbi meglehetősen ritka.
28 – Lásd például az osztrák jogban az általános polgári törvénykönyvben (Allgemeines bürgerliches Gesetzbuch) a „Von dem Vertrage über eine Gemeinschaft der Güter” címet viselő 1175–1216. cikkeket; a francia jogban a polgári törvénykönyvben (Code Civil) általánosságban a társaságok (société) vonatkozásában a 1832–1844. cikkeket, a polgári jogi társaságokkal (société civile) kapcsolatban a 1845–1870. cikkeket; az olasz jogban a polgári törvénykönyvben (Codice Civile) általánosságban a társaságok (societá) vonatkozásában a 2247–2250. cikkeket, az úgynevezett közkereseti társaság (società semplice) vonatkozásában a 2251–2290. cikkeket; a német jogban a polgári törvénykönyvben (Bürgerliches Gesetzbuch) a „Gesellschaft” címet viselő 705–740. cikkeket; a holland jogban a polgári törvénykönyvben (Burgerlijk Wetboek) a „Van maatschap en droit néerlandais” címet viselő 1655–1688. cikkeket; a lengyel jogban a polgári törvénykönyvről szóló 1964. április 23‑i törvényben (Ustawa z dnia 23 kwietnia 1964 r. Kodeks cywilny) a „Spolka” címet viselő 860–875. cikkeket; a szlovén jogban a kötelmi törvénykönyvben (Obligacijski zakonik) „Družbena pogodba” címet viselő 990–1002. cikkeket; a spanyol jogban a polgári törvénykönyvben (Código civil) a „Sociedad” címet viselő 1665–1708. cikkeket.
29 – A tagok számára vonatkozóan lásd például az osztrák jogban az általános polgári törvénykönyv (Allgemeines bürgerliches Gesetzbuch) 1175. cikkét („zwei oder mehrere Personen”); a francia jogban a polgári törvénykönyv (Code Civil) 1832. cikkét („deux ou plusieurs personnes”); az olasz jogban a polgári törvénykönyv (Codice Civile) 2247. cikkét („due o più persone”); a német jogban Ulmer, P. és Schäfer, C., (l21. lábjegyzet): a 705. cikk 60. pontjának kommentárját; a szlovén jogban a kötelmi törvénykönyv (Obligacijski zakonik) 990. cikkét; a spanyol jogban a polgári törvénykönyv (Código civil) 1665. cikkét („dos o más personas”).
30 – A német joggal kapcsolatban lásd például Ulmer, P. és Schäfer, C., (21. lábjegyzet), a 705–853. cikkek bevezető kommentárjainak 7. pontját; a szlovén joggal kapcsolatban lásd Zabel, B., in Juhart, M. és Plavšak, N. (szerk.): Obligacijski zakonik s komentarjem (posebni del), 4. könyv, GV založba, Ljubljana, 2004, a társasági szerződésről szóló fejezet bevezető kommentárját, 932. o.; a spanyol joggal kapcsolatban lásd Moreno Gil, Ó.: Código civil y jurisprudencia concordada, Boletín Oficial del Estado, Madrid, 2006, az 1700. cikk, 5.791. pontjának kommentárját. A francia joggal kapcsolatban lásd Cozian, M., Viandier, A. és Deboissy, F.: Droit des sociétés, 21. kiadás, LexisNexis Litec, Párizs, 2008, 530. és az azt követő o., 1192. és az azt követő pontokat. A jogirodalomban lásd még Trstenjak, V.: Pravne osebe, GV založba, Ljubljana, 2003, 200. o.
31 – A német joggal kapcsolatban lásd Ulmer, P. és Schäfer, C., (21. lábjegyzet) a 736. cikk kommentárjának 8. pontját; a szlovén joggal kapcsolatban lásd Zabel, B., in Juhart, M. és Plavšak, N. (szerk.), (30. lábjegyzet) az 1000. cikk kommentárját, 984. és az azt követő o., a spanyol joggal kapcsolatban Moreno Gil, Ó., (30. lábjegyzet) az 1.700. cikk 5.791. pontjának kommentárját. Lásd még Trstenjak, V., (30. lábjegyzet) 204. o.
32 – Az osztrák joggal kapcsolatban lásd például Grillberger, K., in Rummel, P.: Kommentar zum Allgemeinen bürgerlichen Gesetzbuch, Manz, Bécs, 2002, az 1211. cikk kommentárja, 70. és 71. o, 2. pont, amely megerősíti, hogy az osztrák jogirodalom nagyobb része szerint egy tag kilépése a társaság megszűnéséhez vezet, ellentétben a tag halálával – hacsak a társaság nem két tagból áll – (a 1207. cikk kommentárja, 62. és 63. o., 3. és 5. pont); a francia jogban átruházható a társasági részesedés, és a tag halála sem vezet a társaság megszűnéséhez, kivéve ha a tagok ebben állapodnak meg; lásd Cozian, M. e.a. (30. lábjegyzet) 530. o., 1192. pont és 536. o., 1208. pont.
33 – A társaság megszűnésének okai vonatkozásában lásd az osztrák jogban az általános polgári törvénykönyv (Allgemeines bürgerliches Gesetzbuch) 1205. cikkét (például a társaság céljának megvalósulása, vagy az időtartam lejárta); a francia jogban például a polgári törvénykönyv (Code Civil) 1846‑1. cikkét (ügyvezető hiánya több mint egy éven keresztül) vagy az 1870. cikkének második bekezdését (tag halála, ha a megállapodás így rendelkezik); az olasz jogban a polgári törvénykönyv (Codice Civile) 2272. cikkét (például az időtartam lejárta, a társaság céljának megvalósulása, vagy a cél jogellenes jellege, valamennyi tag közös döntése); a német jogban például a polgári törvénykönyv (Bürgerliches Gesetzbuch) 726. cikkét (a társaság céljának megvalósulása, vagy lehetetlenné válása), 727. cikkét (tag halála) vagy 728. cikkét (a társasággal vagy a taggal szemben csődeljárás megindítása); a szlovén jogban a kötelmi törvénykönyv (Obligacijski zakonik) 1000. cikkét (például az időtartam lejárta, cél megvalósulása, a tagok döntése, tag halála vagy kilépése); a spanyol jogban a polgári törvénykönyv (Código civil) 1700. cikkét (például az időtartam lejárta, cél megvalósulása, tag halála).
34 – A francia joggal kapcsolatban lásd Cozian, M. e.a. (30. lábjegyzet), 66. o., 134. és 135. pontját, a német joggal kapcsolatban Schmidt, K. (21. lábjegyzet), 1733. és az azt követő o.; a spanyol joggal kapcsolatban Moreno Gil, Ó. (30. lábjegyzet) 5.720. pontját.
35 – Az osztrák joggal kapcsolatban lásd például Grillberger, K., in Rummel, P. (32. lábjegyzet) a 1175. cikk kommentárját, 11. o., 19. pont; a francia joggal kapcsolatban a polgári törvénykönyv (Code Civil) 1833. cikkét; a német joggal kapcsolatban Ulmer, P. és Schäfer, C., (21. lábjegyzet), a 705–853. cikkek bevezető kommentárjának 6. pontját; a szlovén joggal kapcsolatban a kötelmi törvénykönyv (Obligacijski zakonik) 990. cikkét; a spanyol joggal kapcsolatban a polgári törvénykönyv (Código civil) 1666. cikkét.
36 – A német joggal kapcsolatban lásd például Ulmer, P. és Schäfer, C., (21. lábjegyzet), a 705. cikk kommentárjának 144. pontját; a francia joggal kapcsolatban Cozian, M. e.a., Droit des sociétés, (30. lábjegyzet), 521. o., 1174. pontját; a szlovén joggal kapcsolatban Zabel, B., in Juhart, M. és Plavšak, N. (szerk.), (30. lábjegyzet), a 990. cikk kommentárját, 944. o.
37 – Lásd ebben az értelemben az osztrák jogban az általános polgári törvénykönyv (Allgemeines bürgerliches Gesetzbuch) a 1175. cikkét; a francia jogban a polgári törvénykönyv (Code Civil) 1832. cikkét; az olasz jogban a polgári törvénykönyv (Codice Civile) 2247. cikkét; a német jogban a polgári törvénykönyv (Bürgerliches Gesetzbuch) 706. cikkét; a szlovén jogban a kötelmi törvénykönyv (Obligacijski zakonik) 991. cikkét; a spanyol jogban a polgári törvénykönyv (Código civil) 1665. cikkét.
38 – Az osztrák joggal kapcsolatban lásd például Grillberger, K., in Rummel, P., (lásd fent a 32. lábjegyzetben), a 1175. cikk kommentárját, 17. o., 28. pont; a német joggal kapcsolatban Schmidt, K., (21. lábjegyzet), 1749. o.; a szlovén joggal kapcsolatban Zabel, B., in Juhart, M. és Plavšak, N. (szerk.), (30. lábjegyzet), a 993. cikk kommentárját, 961. o.
39 – Az osztrák jogelméletben például nincs egységes vélemény annak kérdésében, hogy társasházi tulajdonról („Miteigentum”) vagy közös tulajdonról („Gesamthandseigentum”) van‑e szó; Grillberger, K., (lásd fent a 32. lábjegyzetben) megemlíti ezt a kettősséget a 1183. cikk kommentárjában, 33. o., 4. pont: véleménye szerint társasházi tulajdonban van a társaság vagyona. A szlovén jogban a tagok a társaság vagyonának társtulajdonosai; lásd Zabel, B., in Juhart, M. és Plavšak, N. (szerk.), (30. lábjegyzet) a társasági szerződésről szóló fejezet bevezető kommentárját, 926. o. A spanyol jogban tulajdonközösségről van szó („comunidad de bienes”), amelyben a tagok osztatlan közös tulajdonában állnak az ingatlanok. Moreno Gil, Ó., (30. lábjegyzet), a 392. és a 1669. cikk kommentárja, 1.245. és 5.732. o. A francia jogban a nyilvántartásba vett polgári jogi társaság jogi személy, és így egyedüli tulajdonosa a társasági vagyonnak; lásd például Cozian, M. e.a. (30. lábjegyzet), 120. o., 244. pont.
40 – Ulmer, P. és Schäfer, C., (21. lábjegyzet), a 718. cikk kommentárja, 5. pont.
41 – A II ZR 331/00. sz. ügyben a Bundesgerichtshof által 2001. január 29‑én hozott ítélet. Az említett ítéletben a Bundesgerichtshof megállapította, hogy a polgári jogi társaság akkor ruházható fel jogképességgel, ha jogviszonyaiban saját jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezik, és ennek keretében a polgári eljárásban saját nevében perelhet és perelhető. Schmidt, K. (21. lábjegyzet), 205. és 206. o., ezt a döntést a jogi személyekre vonatkozó jog kidolgozásának sarokköveként minősíti. Az említett ítélet részletes kommentárjára lásd Schmidt, K.: „Die BGB‑Außengesellschaft: rechts- und parteifähig – Besprechung des Grundlagenurteils II ZR 331/00 vom 29.1.2001”, Neue Juristische Wochenschrift, 14/2001. sz., 993.és az azt követő o.
42 – Ezzel a kérdéssel foglalkozik Ulmer, P. és Schäfer, C. (21. lábjegyzet), a 718. cikk kommentárjának 2. pontjában, amelyben úgy látják, hogy a jogképesség elismerése ellenére a tagok megőrzik a vagyonon fennálló „Gesamthandseigentum”‑ot. Ettől eltérő véleményt képvisel például Kießling, E.: „Das Gesamthandsprinzip bei Personalgesellschaften”, in Häuser, F., Festschrift für Walther Hadding zum 70. Geburtstag am 8. Mai 2004, de Gruyter Recht, Berlin, 2004, 484. és az azt követő o., valamint Schmidt, K. (21. lábjegyzet), 1772. o.
43 – Lásd e tekintetben a 85/577 irányelv negyedik preambulumbekezdését. A jogelméletben lásd például Habersack, M.: „The Doorstep Selling Directive and Mortgage Loan Contracts”, European Business Law Review, 6/2000. sz., 394. o.; Martín Briceño, M. del R.: La Directiva 85/577, de 20 de diciembre, referente a la protección de los consumidores en el caso de contratos negociados fuera de los establecimientos comerciales, La armonización legislativa de la Unión Europea, Dykinson, Madrid, 1999, 162. o.. Lásd továbbá a fenti 5. lábjegyzetben hivatkozott Crailsheimer Volksbank ügyben hozott ítélet 43. pontját, amelyben a Bíróság kifejti, hogy a 85/577 irányelv célja, hogy megvédje a fogyasztót a házaló kereskedelemmel együtt járó meglepetéselemtől.
44 – Lásd például Habersack, M., (43. lábjegyzet) 394. o.; Manes, P.: „Il diritto di pentimento nei contratti dei consumatori dalla legislazione francese alla normativa italiana in attuazione della direttiva 85/577”, Contratto e impresa. Europa, 2/1996. sz., 696. o., és Mankowski, P.: „Die gemeinschaftsrechtliche Kontrolle von Erlöschenstatbeständen für verbraucherschützende Widerrufsrechte”, Juristenzeitung, 23/2008. sz., 1143. o.
45 – E tekintetben hasonlóképp Armbrüster, C.: Gesellschaftsrecht und Verbraucherschutz – zum Widerruf von Fondsbeteiligungen: Vortrag, gehalten vor der Juristischen Gesellschaft zu Berlin am 29. September 2004, de Gruyter Recht, Berlin, 2005, 13. és 15. o.
46 – Ez a lábjegyzet csak a jelen indítvány szlovén nyelvű változatát érinti.
47 – Hozzá kell tenni, hogy a jogelméletben minden bizonnyal lehet olyan véleményt találni, mely szerint egy tőkebefektető nem fogyasztó, mivel nem „fogyaszt” semmit. A német jogban hasonló véleményt támogat például Wagner, K.‑R., (18. lábjegyzet), 171. o.. A francia jogot illetően ebben az értelemben lásd például Calais‑Auloy, J. és Steinmetz, F.: Droit de la consommation, Dalloz, Párizs, 2000, 13. o., 14. pont, lásd még Sievers, J., Verbraucherschutz gegen unlautere Vertragsbedingungen im französischen Recht. Vom Code civil zum ‘Code de la consommation’ – die Entstehung eines Sonderprivatrechts für Verbraucher, Lang, Frankfurt, 1993, 82. o. Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy ez nem érvényes a 85/577 irányelv esetén, mivel ez utóbbi kizárólag csak azt írja elő, hogy a fogyasztó ne szakmai tevékenysége körén kívül eső okból cselekedjen; ez az irányelv azt sem írja elő kifejezetten, hogy fogyasztási cikk legyen a szerződés tárgya.
48 – A C‑45/96. sz. ügyben 1998. március 17‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑1199. o.). Az ítélet jogelméleti kommentárjára példaként lásd Bydlinski, P. és Klauninger, J.: „Zur Anwendbarkeit der Richtlinie 85/577/EWG vom 20. Dezember 1985 betreffend den Verbraucherschutz im Falle von außerhalb von Geschäftsräumen geschlossenen Verträgen auf Bürgschaftsverpflichtungen von Verbrauchern”, Zeitschrift für europäisches Privatrecht, 4/1998. sz., 994. o.; Bamforth, N.: „The Limits of European Union Consumer Contract Law”, European Law Review, 4/1999. sz., 410. o., és Lorenz, S.: „Richtlinienkonforme Auslegung, Mindestharmonisierung und der ‘Krieg der Senate’” Neue juristische Wochenschrift, 40/1998. sz., 2937. o..
49 – A Dietzinger‑ítéletben a Bíróság arra is rámutatott, hogy a hitelnyújtás ezen irányelv értelmében szolgáltatásnak minősül, és hogy a garanciavállalási szerződés kizárólag hitelszerződéshez kapcsolódó járulékos szerződésként létezhet oly módon, hogy a gyakorlatban leggyakrabban ezen hitelszerződés előfeltétele (a fenti 48. lábjegyzetben hivatkozott ítélet 18. pontja).
50 – A C‑423/97. sz. ügyben 1999. április 22‑én hozott ítélet (EBHT 1999., I‑2195. o.). Az ítélet jogelméleti kommentárjára példaként lásd Hofstötter, M.: „Time‑sharing als Haustürgeschäft”, European Law Reporter, 5/1999. sz., 221. o.; Bourgoignie, T.: „Multipropriété et vente en dehors des établissements commerciaux: un arrêt important de la Cour de justice des Communautés européennes du 22 avril 1999”, Revue européenne de droit de la consommation, 1999, 147. o. valamint Munar Bernat, P. A.: „Sobre la aplicabilidad de la directiva 85/577/CE, de contratos negociados fuera de los establecimientos comerciales, a un contrato de multipropiedad (Comentario a la sentencia del Tribunal de Justicia de las Comunidades Europeas, de 22 de abril de 1999)”, Derecho privado y Constitución, 13/1999. sz., 235. o.
51 – Hozzá kell tennem, hogy a Travel Vac ügyben arra a kérdésre is választ kerestek, hogy a több tulajdonos közötti szerződés nem tartozik‑e az említett irányelv 3. cikke (2) bekezdésének a) pontjában foglalt kivételek körébe. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy az említett ügyben érintett szerződés nem tartozik ezen kivételek körébe, mivel olyan kiegészítő szolgáltatásokat is tartalmaz, mint az épület karbantartása vagy az időben megosztott használat irányítása, amelyek az ingatlanhasználat jogánál magasabb értéket képviselnek. Lásd a fenti 50. lábjegyzetben hivatkozott Travel Vac ügyben hozott ítélet 10. pontját.
52 – A C‑481/99. sz. ügyben 2001. december 13‑án hozott ítélet (EBHT 2001., I‑9945. o.). Az ítélet jogelméleti kommentárjára példaként lásd Bernardeau, L.: „Le droit de rétractation du consommateur: un pas de plus vers une doctrine d’ensemble”, La Semaine juridique - édition générale, 40/2002. sz., 1719. o.
53 – Lásd fent a 4. lábjegyzetben.
54 – Lásd fent az 5. lábjegyzetben.
55 – A C‑412/06. sz. ügyben 2008. április 10‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑2383. o.).
56 – Meg kell jegyeznem, hogy „A fogyasztóvédelmi joganyag átvilágításáról” szóló Zöld Könyvében (COM (2006) 744 végleges, 16. o.) az „eladó/kereskedő/ajánló” fogalmaknak a fogyasztók védelmét szabályozó hatályos közösségi irányelvek által alkalmazott meghatározásaiban megjelenő különbségek miatt a Bizottság e definíció harmonizációját támogatja. Így a fogyasztók jogairól szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre vonatkozó, 2008. október 8–i bizottsági javaslat (COM (2008) 614 végleges) 2. cikke szerint „kereskedő”: „az a természetes vagy jogi személy, aki illetve amely az ezen irányelv hatálya alá tartozó szerződések során kereskedelmi, ipari, kézműipari vagy szakmai tevékenységével összefüggő célok érdekében jár el, valamint aki a kereskedő nevében vagy javára jár el”.
57 – Az eljárás iratai szerint abban az időben, amikor C. von der Heyden csatlakozott a zártvégű ingatlanalaphoz, a Roland GmbH társaság volt ezen alap kezelője. Az E. Friz GmbH társaság később váltotta fel ezt a társaságot az alapkezelői feladatkörben.
58 – Amint a Bizottság a fogyasztóvédelmi joganyag átvilágításáról szóló Zöld Könyvében kifejezetten megállapítja, a fogyasztó nem részesülhet a közösségi jogon alapuló védelemből, ha a vele szerződő másik fél magánszemély. A belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól szóló, 2005. május 11‑i 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL L 149., 22. o.) összefüggésben lásd a C‑304/08. sz. Plus Warenhandelsgesellschaft ügyben 2009. szeptember 3‑án ismertetett indítványom (a Bíróság előtt folyamatban lévő ügy) 64. pontját.
59 – Lásd az előzetes döntéshozatalra utaló végzés 20. pontját. A jogelméletben lásd például Armbrüster, C.: „Kapitalanleger als Verbraucher? Zur Reichweite des europäischen Verbraucherschutzrechts”, Zeitschrift für Wirtschaftsrecht, 9/2006. sz., 408. o. E tekintetben lásd még von Weschpfennig, A.: „Der Widerruf der Beteiligung an einem Immobilienfonds – Anwendbarkeit der Grundsätze des fehlerhaften Gesellschaftsbeitritts?”, Zeitschrift für Bank- und Kapitalmarktrecht, 3/2009. sz., 100. o.
60 – A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből nem derül ki, ki volt az alap kezdeményezője és alapítója, és hogy ez a személy az alap tagjává vált‑e; a tárgyaláson a tagok erről pontos tájékoztatást nem adtak.
61 – Az úgynevezett agióról van szó; lásd Bartlsperger, S. e.a. (26. lábjegyzet) 282. o.
62 – Hozzá kell tennem, hogy a fogyasztók jogairól szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslat, amely a jövőben felválthat néhány fogyasztóvédelmi irányelvet, köztük a 85/577 irányelvet, és amely teljes egészében összehangolja majd a fogyasztóvédelem bizonyos területeit, a következőképpen rendelkezik: „[a]z elállásra vonatkozó nyilatkozat kézhez vételétől számított harminc napon belül a kereskedő visszatéríti a fogyasztó bármilyen befizetését”. Hasonló rendszer található a Draft Common Frame of Reference (DCFR) által készített anyagban (közös hivatkozási keret tervezete) is, melynek II.‑5;105. cikkének rendelkezése szerint a kilépő tag részéről teljesített minden korábbi befizetést a lehető legkorábban, de legfeljebb a kilépés hatálybalépését követő 30 napon belül vissza kell fizetni („Any payment made by the withdrawing party must be returned without undue delay, and in any case not later than thirty days after the withdrawal becomes effective”). A DCFR szövegére vonatkozóan lásd Von Bahr, C. e.a. (szerk.), Principles, Definitions and Model Rules of European Private Law, Draft Common Frame of Reference (DCFR). Interim Outline Edition; prepared by the Study Group on a European Civil Code and the Research Group on EC Private Law (Acquis Group), Sellier, European Law Publishers, München, 2008.
63 – Lásd Bartlsperger, S. e.a. (lásd fent a 26. lábjegyzetben) 125. o., akik szerint a jutalék egyike a közvetítő számára nyújtott előnyöknek.
64 – Lásd például a C‑203/99. sz. Veedfald‑ügyben 2001. május 10‑én hozott ítélet (EBHT 2001., I‑3569. o.) 15. pontját és a fenti 52. lábjegyzetben hivatkozott Heininger‑ügyben hozott ítélet 31. pontját.
65 – E kivétel indoka abban keresendő, hogy az ingatlanszerződések esetén a fogyasztó részéről a meglepetés‑elem minimális, mivel ezeket a szerződéseket általában olyan alaki előírások kísérik, mint a közjegyző általi ellenjegyzés, lásd e tekintetben a fenti 4. lábjegyzetben hivatkozott Schulte‑ügyben Léger főtanácsnok által 2004. szeptember 28‑án ismertetett indítvány 55. és 56. pontját. Hozzáteszem, hogy a DCFR által készített anyag (közös hivatkozási keret tervezete) szintén hasonló kivételt tartalmaz, amely az üzlethelyiségen kívül kötött szerződésektől való elállás jogáról szóló fejezetben a II.‑5 :201. cikk (2) bekezdésének c) pontjában úgy rendelkezik, hogy az elállási jog nem alkalmazható az ingatlanépítési és adásvételi, vagy – a bérlet kivételével – az ingatlanra vonatkozó egyéb joggal kapcsolatos szerződésekre („a contract for the construction and sale of immovable property or relating to other immovable property rights, except for rental”). Lásd Von Bahr, C. e.a. (62. lábjegyzet).
66 – Lásd e tekintetben Holmer, A., (17. lábjegyzet) 4. o., aki szerint a tag sem jogi, sem gazdasági értelemben nem tekinthető befektetőnek („Bauherr”).
67 – Lásd a jelen indítványom 48. pontját. Ugyanígy, a befektetők zártvégű ingatlanalapban szerzett „Gesamthandseigentum”‑ja vonatkozásában lásd Schöner, H. és Stöber, K.: Grundbuchrecht, 14. kiadás, Beck, München, 2008, 4. rész, 3235b. pont.; Kniffka, R. és Koeble, W., Kompendium des Baurechts, 3. kiadás, Beck, München, 2008, 11. rész, 42. pont, akik rámutatnak, hogy közvetlenebb a kapcsolat az ingatlannal a zártvégű ingatlanalapban fennálló ilyen tulajdoni formánál, mint a nyíltvégű ingatlanalapnál.
68 – Lásd például Schmidt, K., (21. lábjegyzet) 1754. o.; Ulmer, P. és Schäfer, C., (21. lábjegyzet) a 718. cikk kommentárjának 5. pontját.
69 – Ulmer, P. és Schäfer, C., (21. lábjegyzet) a 718. cikk kommentárjának 2. pontjában úgy vélik, hogy a vagyon a társaság jogképességének megszerzése ellenére közös marad. Eltérő véleményt képvisel például Kießling, E., (21. lábjegyzet), 1772. o. Ugyanígy Habermeier, S., in J. von Staudingers Kommentar zum Bürgerlichen Gesetzbuch mit Einführungsgesetz und Nebengesetzen, második könyv, a 718. cikk kommentárjának 1. pontja.
70 – Összehasonlításként meg kell jegyeznem, hogy Franciaországban, ahol a polgári jogi társaság jogképességgel rendelkezik, a cour d’appel de Pau (pau‑i fellebbviteli bíróság) az SA Union des banques suisses (UBS) ügyben 2002. május 13‑i ítéletében megállapította, hogy ez a kivétel nem alkalmazható olyan társaságban való tulajdonszerzésre, amelynek vagyona ingatlanokból áll.
71 – Lásd e tekintetben például a C‑49/07. sz. MOTOE‑ügyben 2008. július 1‑jén hozott ítélet (EBHT 2008., I‑4863. o.) 30. pontját; a C‑414/07. sz. Magoora‑ügyben 2008. december 22‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑10981. o.) 33. pontját és a C‑545/. Apis-Hristovich‑ügyben 2009. március 5‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 32. pontját.
72 – Lásd még Micklitz, H.‑W.: „Haustürgeschäfte”, in Reich, N. és Micklitz, H.‑W., Europäisches Verbraucherrecht, 4. kiadás, Nomos, Baden-Baden, 2003, 553. o. Hozzá kell tennem, hogy a fogyasztók jogairól szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslat, amely a jövőben felválthat néhány fogyasztóvédelmi irányelvet, köztük a 85/577 irányelvet, 20. cikke (1) bekezdésének a) pontjában nem zárja ki a bérbeadást ezen irányelv hatálya alól. Ezen cikk szerint ugyanis a fogyasztók tájékoztatására és elállási jogára vonatkozó cikkek nem alkalmazhatóak „az ingatlanépítési és adásvételi, vagy – a bérleti szerződések kivételével – az ingatlanra vonatkozó egyéb joggal kapcsolatos szerződésekre” (kiemelés tőlem). A DCFR által készített anyag szintén hasonló kivételt tartalmaz, e tekintetben lásd a jelen indítványom 65. pontját.
73 – Lásd az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló irányelvre irányuló javaslat (COM (76) 544 végleges) indokolásában az említett irányelv 2. cikkéhez fűzött magyarázatot. A jogelméletben szintén ezeket a példákat említi Dunn, E.: „EEC Developments – Directive Protecting The Consumer on the Conclusion of contracts and Unilateral Engagements Made away from a Trader’s Business Premises”, Irish Law Times, 2/1989. sz., 311. o. Hozzá kell tennem, hogy az erre a kivételre (2. cikk, d) pont) vonatkozó eredeti javaslat az „ingatlanokkal valamint ingatlanra vonatkozó egyéb joggal kapcsolatos szerződések[et]” zárta ki ezen irányelv hatálya alól.
74 – A dologi jogok esetén a nemzeti bíróságnak például azt kell figyelembe vennie, hogy minden tag szerepel‑e az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésben, vagy csak a polgári jogi társaság van bejegyezve. Ha a tagok szerepelnek az ingatlan-nyilvántartásban, nehéz amellett érvelni, hogy nem szereztek semmilyen jogot az ingatlanon; ezzel szemben nehéz bizonyítani az ingatlanon a 85/577 irányelv értelmében vett dologi jogok fennállását, ha a társaság került bejegyzésre az ingatlan-nyilvántartásba. E tekintetben meg kell említenem, hogy a V ZB 74/08 ügyben 2008. december 4‑én hozott végzésében a Bundesgerichtshof megállapította, hogy egy polgári jogi társaság bejegyezhető az ingatlan-nyilvántartásba, azonban, ha a társasági szerződés nem rendelkezik a polgári jogi társaság elnevezéséről, a társaságot a „[…] tagokból álló polgári jogi társaság” néven kell bejegyezni, amely névben a tagok nevét kell feltüntetni. Hozzá kell tennem, hogy a tárgyaláson a Bíróság megkérdezte C. von der Heyden képviselőjétől, hogy a jelen ügyben ki szerepel az ingatlan nyilvántartási bejegyzésben, de a megkérdezett jelezte, hogy erről semmilyen információval nem rendelkezik.
75 – Az 1993. május 10‑i, tanácsi irányelv (HL L 141., 27. o, magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 2. kötet, 43. o.). A jogelméletben Micklitz, H.‑W.: „Richtlinie 85/577/EWG des Rates vom 20. Dezember 1985 betreffend den Verbraucherschutz im Falle von außerhalb von Geschäftsräumen geschlossenen Verträgen (Haustürwiderrufsrichtlinie)”, in Grabitz, E. és Hilf, M.: Das Recht der Europäischen Union, 4. könyv, Beck, München, 2008, az irányelv 1–3. cikke kommentárjának 50. pontja.
76 – Lásd még az átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozásokra (ÁÉKBV) vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló, 1985. december 20‑i 85/611/EGK tanácsi irányelvben (HL L 375., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 139. o.) szereplő definíciókat; az irányelv 1. cikkének (8) bekezdése szerint az átruházható értékpapírok „részvények és a részvényekkel egyenértékű egyéb értékpapírok („részvények”), kötvények és egyéb értékpapírrá alakított követelések („hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok”), és bármely más átruházható értékpapír, amely jegyzés vagy csere útján ezen átruházható értékpapírok megszerzésére jogosít”.
77 – E tekintetben lásd még Fero, B.: „La Directive 93/22 concernant les services d’investissement dans le domaine des valeurs mobilières et son impact sur la loi du 4 décembre 1990”, Revue pratique des sociétés, 3/1994. sz., 215. o.
78 – Hozzá kell tennem továbbá, hogy a HwiG hatálya szűkebb, mint a 85/577 irányelvé, mivel megköveteli a szerződés visszterhes jellegét, amelyet az irányelv nem ír elő kifejezetten. Ugyanakkor, mivel a jelen ügyben egy visszterhes szerződésről van szó, érvelésemben nem foglalkozom ezzel a problémával. E kérdés vonatkozásában lásd még Armbrüster, C., (59. lábjegyzet) 409. o.
79 – Ez azt jelenti például, hogy a nemzeti jogszabály a kereskedőt nem csak arra kötelezi, hogy írásban tájékoztassa a fogyasztót elállási jogáról, hanem arra is, hogy a fogyasztó rendelkezésére bocsássa a kötelezettségvállalásának visszavonásakor kitöltendő nyomtatványt, de a nemzeti jogszabály az írásos elállástól el is tekinthet, megelégedve a fogyasztó elállásáról szóló szóbeli tájékoztatással.
80 – A C‑285/08. sz. ügyben 2009. június 4‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé).
81 – HL L 210., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 1. kötet, 257. o.
82 – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés részleges elfogadhatatlanságával kapcsolatban lásd a jelen indítványom 35. és az azt követő pontjait.
83 – Az EK 234. cikk által bevezetett, a nemzeti bíróságok és a Bíróság közötti együttműködés keretében ez utóbbinak a nemzeti bíróság részére olyan hasznos választ kell adnia, amely megkönnyíti az előtte folyamatban lévő jogvita eldöntését. Az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a Bíróságnak tehát az előzetes döntéshozatal iránti eljárásban lehetősége van az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések átfogalmazására. Lásd e tekintetben például a C‑88/99. sz. Roquette Frères ügyben 2000. november 28‑án hozott ítélet (EBHT 2000., I‑10465. o.) 18. pontját; a C‑286/05. sz. Haug‑ügyben 2006. május 4‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑4121. o.,) 17. pontját; a C‑45/06. sz. Campina‑ügyben 2007. március 8‑án hozott ítélet (EBHT 2007., I‑2089. o.) 30. pontját; a C‑420/06. sz. Jager‑ügyben 2008.március 11‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑1315. o.) 46. pontját és a C‑350/07. sz. Kattner Stahlbau ügyben 2009. március 5‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 24. pontját.
84 – A 7. cikknek az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés megválaszolásához szükséges definíciójával kapcsolatban lásd a jelen indítványom 96. pontját.
85 – Általánosságban a „hibás társaság” elveiről a német jogirodalomban lásd például Schmidt, K., (21. lábjegyzet) 137. és az azt követő o., valamint Ulmer, P. és Schäfer, C., (21. lábjegyzet) a 705. cikk kommentárjának 323. és az azt követő pontjait. Ezen elveknek a fogyasztó zártvégű ingatlanalaphoz való csatlakozására vonatozó alkalmazására lásd például Ulmer, P. és Schäfer, C., (21. lábjegyzet) a 705. cikk kommentárjának 329. pontját; von Weschpfennig, A., „Der Widerruf der Beteiligung an einem Immobilienfonds – Anwendbarkeit der Grundsätze des fehlerhaften Gesellschaftsbeitritts?”, Zeitschrift für Bank- und Kapitalmarktrecht, 3/2009. sz., 102. o.
86 – Megjegyzem, hogy a Bíróság még akkor is válaszolhat az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre, ha az első kérdéssel kapcsolatban megállapítja, hogy a 85/577 irányelv nem alkalmazható a jelen ügyben; a Dzodzi, a Gmurzynska-Bscher, a Leur‑Bloem és a későbbi ügyekkel foglalkozó ítélkezési gyakorlat ugyanis ezt lehetővé teszi. Ezekben az ítéletekben a Bíróság megállapította, hogy a nemzeti rendelkezések végrehajtása során ezeket a rendelkezéseket a közösségi jog hatálya alá tartozó esetekkel azonos módon kell alkalmazni. Lásd a C‑297/88. és C‑197/89. sz., Dzodzi egyesített ügyekben 1990. október 18‑án hozott ítéletet (EBHT 1990., I‑3763. o.); a C‑231/89. sz. Gmurzynska-Bscher‑ügyben 1990. november 8‑án hozott ítéletet (EBHT 1990., I‑4003. o.); a C‑28/95. sz. Leur‑Bloem‑ügyben 1997. július 17‑én hozott ítéletet (EBHT 1997., I‑4161. o.); a C‑53/96. sz. Hermès‑ügyben 1998. június 16‑án hozott ítéletet (EBHT 1998., I‑3603. o.) és a C‑306/99. sz. BIAO‑ügyben 2003. január 7‑én hozott ítéletet (EBHT 2003., I‑1. o.).
87 – A 85/577 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében legalább hét napban határozza meg a határidőt, amelyhez képest a tagállamok hosszabb elállási határidőt állapíthatnak meg. A német jogban az alapeljárás tényállásának bekövetkezése idején hatályos HWiG szerint ez a határidő egy hét volt, a polgári törvénykönyv (Bürgerliches Gesetzbuch), 355. cikkével összefüggésben értelmezett, jelenleg hatályos 312. cikke alapján ez a határidő két hét.
88 – A fenti 52. lábjegyzetben hivatkozott Heininger‑ügyben a Bíróság megállapította, hogy a 85/577 irányelvvel ellentétes, amikor a nemzeti jog egyéves elállási határidőt határoz meg arra esetre, ha a fogyasztót nem tájékoztatták az elállási jogáról. Így tehát, ha a fogyasztót nem tájékoztatták az elállási jogáról, korlátozás nélkül vonhatja vissza kötelezettségvállalásának következményeit.
89 – Lásd e tekintetben a fenti 71. lábjegyzetben hivatkozott Apis-Hristovich‑ügyben hozott ítélet 32. pontját; a fenti 71. lábjegyzetben hivatkozott Magoora‑ügyben hozott ítélet 33. pontját és a fenti 71. lábjegyzetben hivatkozott MOTOE‑ügyben hozott ítélet 30. pontját.
90 – Ebben az értelemben lásd még Micklitz, H.‑W.: „Richtlinie 85/577/EWG des Rates vom 20. Dezember 1985 betreffend den Verbraucherschutz im Falle von außerhalb von Geschäftsräumen geschlossenen Verträgen (Haustürwiderrufsrichtlinie)” (75. lábjegyzet) 80. pontját. Lásd még Martín Briceño, M. del R., (45. lábjegyzet) 165. o., továbbá Gabrielli, G.: „Die Umsetzung der Richtlinie 85/577/EWG über Haustürgeschäfte in Deutschland und Italien”, in Canaris, C.‑W. és Zaccaria, A., Die Umsetzung von zivilrechtlichen Richtlinien der Europäischen Gemeinschaften in Italien und Deutschland, Duncker & Humblot, Berlin, 2002, 62. és az azt követő o. Lásd még Ehricke, U.: „L’extension au contrat d’acquisition du bien immobilier des effets juridiques de la révocation d’un contrat de crédit immobilier en application de la directive 85/577/CEE sur le démarchage à domicile. Réflexions sur les limites des principes d’interprétation conforme et d’effet utile des directives”, Revue européenne de droit bancaire et financier (EUREDIA), 1/2004. sz., 163. o., aki kifejti, hogy a tagállamok szabadon szabályozhatják a fogyasztó elállási jogát, ha tiszteletben tartják az 5. cikk (2) bekezdését, amely szerint a fogyasztó a felmondott szerződés hatálya alatt vállalt minden kötelezettség alól mentesül.
91 – A fenti 4. lábjegyzetben hivatkozott ítélet 88. és 92. pontja.
92 – Lásd az előzetes döntéshozatalra utaló végzés 20. pontját. Armbrüster is kifejti, hogy a többi tag főszabály szerint szintén fogyasztó, és ha egy fogyasztó kilép a polgári jogi társaság formájában működő zártvégű ingatlanalapból, a fogyasztók egymással szembenálló érdekei összeütköznek. Lásd Armbrüster, C., Gesellschaftsrecht und Verbraucherschutz – Zum Widerruf von Fondsbeteiligungen, De Gruyter Recht, Berlin, 2005, 25. o. Lásd még Weschpfennig, A., (85. lábjegyzet) 100. o.
93 – Lásd még e tekintetben Assmann, H.‑D. és Schütze, R. A., Handbuch des Kapitalanlagerechts, 3. kiadás, Beck, München, 2007, 16. §, 73. pontját; von Weschpfennig, A., (85. lábjegyzet), 105. o.; a két szerző többek között kiemeli, hogy egy tag kilépése a többi, „lassabb” tag kárára történik. Lásd még Armbrüster, C., Gesellchaftsrecht und Verbraucherschutz – Zum Widerruf von Fondsbeteiligungen, (92. lábjegyzet), 31. o.
94 – Lásd a jelen indítványom 50. pontját.
95 – Hozzáteszem, hogy e kérdésben a jogelmélet szerint a fogyasztó jogbiztonsága elsőbbséget élvez a kereskedőéhez képest, e tekintetben lásd Van Huffel, M.: „Cour de justice des Communautés européennes, 13 décembre 2001”, Droit de la consommation, 58/2003. sz., 47. o.
Full & Egal Universal Law Academy