EUR-Lex -  62008CC0414 - HU

VERICA TRSTENJAK

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2009. október 29.1(1)

C‑414/08. P. sz. ügy

Sviluppo Italia Basilicata SpA

kontra

az Európai Közösségek Bizottsága

„Fellebbezés – Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) – A Basilicata tartományban működő kis- és középvállalkozásokat (KKV) előmozdító intézkedések végrehajtását célzó globális támogatás – 4253/88/EK rendelet – 24. cikk – Az ERFA által kezdetben nyújtott pénzügyi hozzájárulás csökkentése – A Bizottság mérlegelési jogköre – 25. és 26. cikk – Ellenőrzési és értékelési kötelezettség”

Tartalomjegyzék

I –   Jogi háttér

A –   A közösségi alaprendeletek

B –   A Bizottságnak az érintett közösségi támogatásokra vonatkozó szabályokat tartalmazó határozatai

II – A jogvita előzményei

A –   A Basilicata részére nyújtott globális szubvenciókra vonatkozó jogi aktusok

B –   A KTA létrehozása és végrehajtása

III – A megtámadott ítélet

IV – A Bíróság előtti eljárás és a felek kérelmei

V –   A Bizottság érvei a kereset Elsőfokú Bíróság előtti elfogadhatatlanságáról

VI – A fellebbező fél fellebbezése

A –   A megsemmisítés iránti kérelem elutasítására vonatkozó nyolc jogalapról

1.     Az első jogalapról, amely a vitatott határozat helytelen megítélésén és a fellebbező által előterjesztett kereset módosításán alapul

a)     A felek érvei

b)     Jogi értékelés

i)     A vitatott határozat helytelen megítélésén alapuló kifogásról

ii)   Az első fokon előterjesztett kereseti kérelem értelmének és tartalmának módosításán alapuló kifogásról

iii) Közbenső következtetés

2.     A második jogalapról, amely a 19. sz. feljegyzés rendelkezéseinek téves értelmezésén alapul

a)     Az első rész (a megtámadott ítélet 52. pontjára vonatkozó kifogások)

i)     A felek érvei

ii)   Jogi értékelés

–       Az indokolás helyettesítésére vonatkozó kifogásról

–       Az erőltetett értelmezésre vonatkozó kifogásról

–       Az 1685/2000 rendelet visszaható hatályú alkalmazására vonatkozó kifogásról

–       Az Elsőfokú Bíróság értelmezése és a Bizottság gyakorlata közötti ellentmondásra vonatkozó kifogásról

–       Közbenső következtetés

b)     A második rész (a megtámadott ítélet 53. pontjára vonatkozó kifogás)

c)     A harmadik rész (a megtámadott ítélet 55. pontjára vonatkozó kifogások)

i)     A felek érvei

ii)   Jogi értékelés

d)     A negyedik rész (a megtámadott ítélet 57. és 58. pontjára vonatkozó kifogások)

i)     A felek érvei

ii)   Jogi értékelés

–       A negyedik rész hatástalan

–       A legalább tíz társaság finanszírozását megkövetelő rendelkezés figyelmen kívül hagyására vonatkozó kifogásról

–       Az ellentmondó érvelésre vonatkozó kifogásról

e)     Az ötödik rész (a megtámadott ítélet 48. pontjára vonatkozó kifogások)

i)     A felek érvei

ii)   Jogi értékelés

f)     Közbenső következtetés

3.     A harmadik jogalapról, amely a hasznossági feltétel téves értelmezésén alapul

a)     A felek érvei

b)     Jogi értékelés

4.     A negyedik és ötödik jogalapról

a)     A negyedik jogalapról, amely a Bíróság Mediocurso kontra Bizottság ügyben hozott ítéletében meghatározott elvek téves értelmezésére és alkalmazásuk ebből következő elmulasztására alapul

i)     A felek érvei

ii)   Jogi értékelés

–       A csökkentési eljárás és az ellenőrzési és értékelési kötelezettség közötti kapcsolat megsértésére vonatkozó kifogásról

–       A közösségi jogalkotó által nem kifejezetten előírt eljárási szabályok alkalmazásáról

–       Az arra a kötelezettségre vonatkozó kifogásról, hogy a védelemhez való jog tiszteletben tartásának szükségességére hivatkozni kell

–       A védelemhez való jog elvének megsértésére vonatkozó kifogásról

–       Közbenső következtetés

b)     Az ötödik jogalapról, amely a 4253/88 rendelet – a Bizottság felügyeleti és ellenőrzési kötelezettségére vonatkozó – 25. és 26. cikkének megsértésére vonatkozik

i)     A felek érvei

ii)   Jogi értékelés

5.     A hatodik és hetedik jogalapról

a)     A bizalomvédelem és a jogbiztonság elvének megsértésére vonatkozó hatodik jogalapról

b)     A bizonyítékok elferdítésére és a bizonyítási teherrel kapcsolatos általános jogelvek megsértésére vonatkozó hetedik jogalapról

i)     A felek érvei

ii)   Jogi értékelés

–       A hetedik jogalap hatástalan.

–       A támogatásfelügyeleti bizottság határozataira vonatkozó dokumentumok fellebbező általi benyújtásának tényére vonatkozó első kifogásról

–       Az igazolt tények Elsőfokú Bíróság általi figyelmen kívül hagyására vonatkozó második kifogásról

–       A bizonyítási eszközök hiányára vonatkozó harmadik kifogásról

–       A fellebbező által benyújtott dokumentumokra vonatkozó negyedik kifogásról

—       A Bizottság általi kifizetések figyelembe vételének hiányára vonatkozó ötödik kifogásról

–       Az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozó hatodik kifogásról

–       Közbenső következtetés

6.     A közösségi hozzájárulások csökkentése esetén alkalmazandó arányosság elvével kapcsolatos közösségi ítélkezési gyakorlat megsértésére vonatkozó nyolcadik jogalapról

a)     A felek érvei

b)     Jogi értékelés

i)     A Bizottságnak a 4253/88 rendelet 24. cikke szerinti mérlegelési mozgásteréről

ii)   A csalás hiányára vonatkozó kifogásról

iii) A Bizottság felügyeleti és értékelési kötelezettsége esetleges be nem tartásának figyelembevételéről

iv)   Közbenső következtetés

7.     Eredmény

B –   A kártérítési kérelemre vonatkozó két jogalapról

1.     A kilencedik jogalapról

a)     A felek érvei

b)     Jogi értékelés

2.     A tizedik jogalapról

a)     A felek érvei

b)     Jogi értékelés

i)     A jogszerű aktusért fennálló felelősség létezéséről

ii)   A kár rendkívüli jellegére vonatkozó kifogásról

iii) A kár különleges jellegére vonatkozó kifogásról

C –   A jogi elemzés egyenlege

VII – A költségekről

VIII – Végkövetkeztetések

1.        Fellebbezésében a Sviluppo Italia Basilicata SpA (a továbbiakban: fellebbező) az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága által a Sviluppo Italia Basilicata kontra Bizottság ügyben 2008. július 8‑án hozott ítélet(2) (a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri. Ítéletében az Elsőfokú Bíróság elutasította a fellebbező keresetét, amely egyfelől a Bizottság 2006. április 20‑i C (2006) 1706., az Európai Regionális Fejlesztési Alap által az Olaszország Basilicata tartományában működő kis‑ és középvállalkozásokat előmozdító intézkedések megvalósítását célzó globális szubvenció érdekében nyújtott pénzügyi támogatást csökkentő határozatának (a továbbiakban: vitatott határozat) megsemmisítésére, másfelől az általa az e határozat elfogadása miatt elszenvedett kár megtérítésére irányult.

I –    Jogi háttér

2.        Az EK 158. cikk rendelkezése szerint az Európai Közösség a különböző régiók fejlettségi szintje közötti egyenlőtlenségeknek és a legkedvezőtlenebb helyzetű régiók lemaradásának csökkentésére törekszik a Közösség átfogó, harmonikus fejlődésének előmozdítása érdekében. Az EK 159. cikkel és az EK 160. cikkel összhangban a Közösség e célok elérését a strukturális alapok, nevezetesen az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) révén is támogatja, amelynek rendeltetése, hogy elősegítse a legjelentősebb regionális egyenlőtlenségek orvoslását.

A –    A közösségi alaprendeletek

3.        Az 1993. július 20‑i 2081/93/EGK tanácsi rendelettel(3) módosított, a strukturális alapok feladatairól és eredményességéről, továbbá tevékenységüknek egymás között, valamint az Európai Beruházási Bank és az egyéb meglévő pénzügyi eszközök műveleteivel történő összehangolásáról szóló, 1988. június 24‑i 2052/88/EGK tanácsi rendelet(4) 1. cikke előírja, hogy az EK 158. és az EK 160. cikkben kifejezett általános célkitűzések megvalósítása érdekében a strukturális alapok öt elsődleges célkitűzés megvalósítását célozzák meg. Ezek közül az 1. célkitűzés „a fejlődésben lemaradt régiók fejlesztésének és strukturális alkalmazkodásának elősegítésére irányul”. Basilicata – az említett rendelet mellékletének megfelelően – az e célkitűzés által érintett régiók közé tartozik.

4.        A 2052/88 rendelet 5. cikke felsorolja a strukturális alapok lehetséges pénzügyi támogatási formáit. A rendelkezés (2) bekezdésének c) pontja ezek között említi, hogy a támogatás „globális szubvenció” formájában is megjelenhet, amit főszabály szerint egy az Európai Közösségek Bizottsága jóváhagyásával a tagállam által kijelölt közvetítő kezel, aki biztosítja a globális szubvenciónak a végső kedvezményezettek részére nyújtott egyedi szubvenciókká történő szétosztását.

5.        A támogatásokra vonatkozó eljárási szabályokat az 1993. július 20‑i 2082/93/EGK tanácsi rendelettel(5) módosított, a 2052/88 rendeletnek a különböző strukturális alapok tevékenységeinek egymás között, valamint az Európai Beruházási Bank és az egyéb meglévő pénzügyi eszközök műveleteivel történő összehangolása tekintetében történő végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1988. december 19‑i 4253/88/EGK tanácsi rendelet,(6) valamint az 1993. július 20‑i 2083/93/EGK tanácsi rendelettel(7) módosított, a 2052/88 rendeletnek az Európai Regionális Fejlesztési Alap tekintetében történő végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1988. december 19‑i 4254/88/EGK tanácsi rendelet(8) határozza meg.

6.        A 4254/88 rendelet 6. cikke előírja, hogy a globális szubvenciók felhasználási módjai az érintett tagállam jóváhagyásával a Bizottság és a közvetítő között kötött egyezmény tárgyát képezik, amely egyezmény meghatározza különösen a végrehajtandó intézkedéseket, a kedvezményezettek közötti választási kritériumokat, az ERFA támogatások nyújtásának feltételeit és mértékét, valamint a globális szubvenciók felhasználásának ellenőrzési módjait.

7.        A 4253/88 rendelet 24. cikke „A támogatás csökkentése, felfüggesztése és megszüntetése” cím alatt előírja, hogy:

„(1)      Amennyiben a projekt vagy intézkedés megvalósítása a számára elkülönített pénzügyi támogatást sem részben, sem egészben nem igazolja, a Bizottság a partnerség keretében kivizsgálja az esetet, és a tagállamot vagy a tagállam által kijelölt, a projekt végrehajtásáért felelős hatóságokat felhívja észrevételeik meghatározott határidőn belüli megtételére.

(2)      E vizsgálat eredményeképpen a Bizottság csökkentheti vagy felfüggesztheti az adott projekt vagy intézkedés számára elkülönített támogatást, amennyiben a vizsgálat során bizonyossá válik, hogy szabálytalanság történt, illetve hogy a projekt vagy intézkedés jellegét vagy végrehajtásának feltételeit a Bizottság előzetes jóváhagyása nélkül jelentősen módosították.

[…]”

8.        A 4253/88 rendelet 25. és 26. cikke meghatározza a pénzügyi támogatások végrehajtása tekintetében az ellenőrzés és az értékelés szabályait. A 25. cikk (1) és (3) bekezdése úgy fogalmaz, hogy:

„(1)      A Bizottság és a tagállamok a partnerség keretében biztosítják az Alapokból származó támogatások közösségi támogatási keretrendszerek és egyedi intézkedések (programok stb.) szintjén történő végrehajtásának hatékony ellenőrzését. […]

[…]

(3)      Az ellenőrző bizottságokat a partnerség keretében az érintett tagállam és a Bizottság közötti megállapodás szerint hozzák létre.

E bizottságokban a Bizottság, adott esetben pedig az Európai Beruházási Bank küldöttje is részt vehet.” [Nem hivatalos fordítás.]

B –    A Bizottságnak az érintett közösségi támogatásokra vonatkozó szabályokat tartalmazó határozatai

9.        A Bizottság 1994. július 29‑én elfogadta az 1. célkitűzésben érintett olasz tartományok, azaz Abruzzo, Basilicata, Calabria, Campania, Molise, Puglia, Szardínia és Szicília esetén a közösségi strukturális tevékenységek érdekében a közösségi támogatási keret felállításáról szóló 94/629/EK határozatot(9) az 1994. január 1‑je és 1999. december 31‑e közötti időszakra.

10.      Az 1997. április 23‑i 97/322/EK határozatával(10) a Bizottság meghatározta az Olasz Köztársaság számára elfogadott különböző közösségi támogatások esetén támogatható kiadásokról szóló szabályokat. A határozat mellékletét képezi a strukturális alapok keretében a kockázatitőke‑alapokból álló pénzügyi tervezési műveletek kiadásainak támogathatóságáról szóló 19. sz. feljegyzés (a továbbiakban: 19. sz. feljegyzés).

11.      A feljegyzés által említett pénzügyi tervezési műveletekre vonatkozó általános elvek az alábbiak szerint rendelkeznek:

„[…]

vii)      az ilyen alapok működési módjait hozzá kell igazítani a segítségnyújtások pénzügyi végrehajtási rendelkezéseihez, többek között a kötelezettségvállalás és a felmerült költségek fogalmát, valamint a segítségnyújtás lezárását illetően;

viii) a kockázatitőke‑alapok a pénzügyileg és gazdaságilag életképes vállalkozásoknak nyújtanak segítséget;

[…]”

12.      Kifejezetten a kockázatitőke‑alapokat illetően a 19. sz. feljegyzés „A kockázatitőke‑alapok működési módjai” című B. pontjában előírja, hogy:

„[…]

(2)       A kockázatitőke‑alap segítségnyújtásai részesedésszerzés formájában, vagyis többek között a következőképpen történnek: a támogatott vállalkozás részvénytőkéjének (részvényeinek vagy társasági részesedéseinek) jegyzése, kölcsönök (adott esetben tulajdonosi kölcsönök), kötvények (adott esetben átváltható kötvények) stb.

[…]

(8)      A közösségi segítségnyújtás időszakában a kockázatitőke‑alap bevételeit (így többek között az esetleges osztalékokat, a tőkenyereséget és a befektetések kamataiból származó hasznot) az alapokba vissza kell forgatni, és a megállapított korlátokon belül a részesedésszerzések, valamint a kezelési költségek finanszírozására kell fordítani.

[…]

(10)      A kockázatitőke‑alap tevékenységét jelentésben kell bemutatni, amelyet naptári évenként az ellenőrző bizottság véleményének beszerzése után a Bizottsághoz kell benyújtani. E jelentésnek tartalmaznia kell a KTA bevételeinek és veszteségeinek egyenlegét és elemzését, a felmerült kezelési költségek részletezését, az alapoknak történő átutalások elemzését, a részesedésszerzések részletes jegyzékét (eszközölt beruházások, szerződött kölcsönök stb., vállalkozásonkénti és ágazatonkénti bontásban, tiszteletben tartva az adatok bizalmas kezelésének elvét), valamint a felmerült problémákat és az esetleg javasolt vagy elfogadott megoldásokat.

(11)      A Bizottság és a Számvevőszék jogosult ellenőrizni a kockázatitőke‑alap tevékenységeit, ideértve az olyan vállalkozásoknál történő könyvvizsgálat elvégzéséhez vagy elvégeztetéséhez való jogot is, amelyekben a kockázatitőke‑alap részt vesz vagy részt vett.

[…]”

13.      A 19. sz. feljegyzés C pontja a „jogi és pénzügyi kötelezettségvállalásokat” „a kockázatitőke‑alap indulótőkéjének képzésére vagy növelésére irányuló jogi aktusként” határozza meg. A „ténylegesen kifizetett kiadásokat” ugyanezen pont úgy határozza meg, mint „a kockázatitőke‑alapban részesedéssel rendelkezők által készpénzben befizetett tőkerész (befizetett tőke), szoros kapcsolatban a teljesített részesedésszerzéseket tartalmazó végrehajtási jelentésekkel, amelyek az intézkedés megfelelő előrehaladásának igazolásaként szolgálnak.” [Nem hivatalos fordítás.]

14.      A 19. sz. feljegyzés D pontja „A segítségnyújtás lezárása” cím alatt előírja, hogy:

„1.      A kockázatitőke‑alapot az elérni kívánt célokkal összhangban álló, megfelelő időtartamra kell létrehozni. A kockázatitőke‑alap minimális időtartama a segítségnyújtási forma időtartamának felel meg.

2.      A közösségi segítségnyújtás lezárásakor (a fizetések határideje után) meg kell állapítani a kockázatitőke‑alap nettó pénzügyi helyzetét, összehasonlítva a folyósított összes tőke felhasználását a vállalkozásoknak a tárgyidőszakban nyújtott segítség teljes összegével.

–      Ha az állapítható meg, hogy a vállalkozásoknak a tárgyidőszakban nyújtott segítség összesítéséből származó összeg a folyósított tőkének legalább 100%‑át lefedi (annál magasabb vagy azzal egyenlő), az intézkedést teljes egészében végrehajtottnak kell tekinteni.

[…]

–      Ha az ellenőrző bizottság által gyakorolt felügyelet ellenére a vállalkozásoknak a tárgyidőszakban nyújtott segítség teljes összege a lezárás időpontjában alacsonyabb a folyósított összes tőkénél, a többletnek megfelelő összeget le kell vonni a Közösség által az érintett segítségnyújtási forma keretében a tagállamnak fizetendő végső egyenlegből.

3.      A Bizottság a segítségnyújtási forma szerinti végső egyenleg megfizetését követően a továbbiakban nem vesz részt a cselekvés végrehajtásában vagy ellenőrzésében. [...]

[…]” [Nem hivatalos fordítás]

15.      Végül, a 19. sz. feljegyzés rögzíti, hogy az ERFA által társfinanszírozott kockázatitőke‑alapok támogatásait kizárólag kis‑ és középvállalkozások (a továbbiakban: KKV) vehetik igénybe.

II – A jogvita előzményei

A –    A Basilicata részére nyújtott globális szubvenciókra vonatkozó jogi aktusok

16.      A strukturális alapok alaprendelete, azaz a 2052/88 rendelet végrehajtása érdekében a Bizottság a 94/629 határozatával jóváhagyta az 1. célkitűzésben érintett olasz régiók, így különösen a Basilicata javára nyújtott támogatások közösségi jogi kereteit az 1994. január 1‑je és 1999. december 31‑e közötti időszakra.

17.      A Basilicata tartományban letelepedett KKV‑k fejlesztésének előmozdítása érdekében az olasz kormány 1998. február 24‑én globális szubvencióra vonatkozó közösségi támogatási kérelmet nyújtott be a Bizottságnak.(11) A kérelemben megjelölt 2. intézkedés az ERFA és a magánszektor által finanszírozott kockázatitőke‑alap (a továbbiakban: KTA) létrehozását irányozta elő az ebben a régióban letelepedett vagy itt letelepedni szándékozó vállalkozások részére történő pénzügyi támogatások (saját tőkében való részesedés, részesedési kölcsön és átváltoztatható kötvénytartozás) nyújtása céljára (a továbbiakban: a globális szubvenciók 2. intézkedése).

18.      Az Olaszországban az 1. célkitűzésbe tartozó strukturális támogatások közösségi keretébe tartozó Basilicata tartományban működő kis‑ és középvállalkozásokat támogató intézkedések megvalósítására szánt globális szubvencióhoz az Európai Regionális Fejlesztési Alapból történő hozzájárulás odaítéléséről szóló, 1999. március 2‑i C (1999) 314 határozatával a Bizottság jóváhagyta az olasz hatóságok által kért hozzájárulás odaítélését (a továbbiakban: hozzájárulás odaítéléséről szóló határozat). A határozat 5. cikke értelmében „a közösségi támogatás a globális szubvenció által előirányzott műveletekhez kapcsolódó kiadásokra vonatkozik, amely műveletek a tagállam számára jogilag kötelező kötelezettségvállalásként jelennek meg, és amelyekhez a szükséges pénzügyi forrásokat jellemzően legkésőbb 1999. december 31‑éig kell biztosítani” és „ezen tevékenységekre vonatkozó költségelszámolás határideje 2001. december 31”. [Nem hivatalos fordítás.]

19.      A nemzeti hatóságok által a támogatás megítélése érdekében a Bizottságnak benyújtott globális szubvenció projektjét csatolták a hozzájárulás odaítéléséről szóló határozathoz (a továbbiakban: a globális szubvenció projektje), és az ennek elválaszthatatlan részét képezi. A projekt előírta, hogy az intézkedés végrehajtását három fázisban kell teljesíteni, amely fázisok a KTA „előmozdítása”, „létrehozása” és „kezelése” (5.2.2. pont). Az 5.2.5. pontjában megjelölte továbbá, hogy az alap összege 9,7 millió euró, amelyből 4,7 millió euró az ERFA‑ból származik, és hogy a 97/322 határozathoz mellékelt 19. sz. feljegyzésnek megfelelően „kötelezettség” alatt „a kockázatitőke‑alap létrehozásának jogi aktusát”, míg „költségek” alatt „a részesedéssel rendelkezők által készpénzben befizetett KTA‑tőkerészt” kell érteni. Végezetül, a projekt úgy rendelkezett, hogy a kötelezettségeket „1999. december 31‑ig” kell teljesíteni (5.2.6. pont), és hogy az alap a létrehozásától számított tíz évre jön létre.

20.      A globális szubvenció nyújtásának módjait a Bizottság és a globális szubvenció eredeti közvetítője, akit a fellebbező követett, a Centro europeo di impresa e innovazione Systema BIC Basilicata között 1999. július 22‑én kötött Egyezmény határozta meg (a továbbiakban: Egyezmény). Ez az Egyezmény a 9. cikkében előírja, hogy támogatásellenőrzési bizottságot kell felállítani a Bizottság, az illetékes nemzeti hatóságok és a közvetítő képviselőiből.

21.      Az Egyezmény 13. cikke úgy rendelkezik, hogy:

„[...]

(2)      […] a végső egyenleg kifizetéséhez az alábbi együttes feltételeknek kell teljesülniük:

–        Basilicata tartomány a szóban forgó intézkedés tényleges megvalósítását követő hat hónapon belül [a Gazdasági és Pénzügyi Minisztérium által] megfelelően hitelesített, fizetés iránti kérelmet nyújtson be;

[…]

4.       A globális szubvenció keretében nyújtott támogatásokban részesülő kezdeményezések javát szolgáló kiadási kötelezettségvállalásokat (az odaítélésről szóló határozat, a külső tevékenységekre vonatkozó szerződések megkötése) legkésőbb 1999. december 31‑ig kell megtenni. A globális szubvenció végrehajtásaképpen a közvetítő által teljesített fizetéseket legkésőbb 2001. december 31‑ig kell megtenni, az e szubvenció végrehajtása során a közvetítőnél felmerült kiadásokat pedig legkésőbb 2002. június 30‑ig kell a Bizottsággal elszámolni.” [Nem hivatalos fordítás.]

22.      Az Egyezmény 16. cikkének (5) bekezdése előírja, hogy:

„Ha a közvetítő megszegi a megállapodásban előírt valamely kötelezettségét, vagy nem megfelelően teljesíti azt, a Bizottság – Basilicata tartománnyal egyetértésben – ajánlott levélben felhívhatja a közvetítőt a szóban forgó kötelezettség teljesítésére. Ha a közvetítő abban a hónapban, amikor e felhívás megtörtént, nem teljesíti a kötelezettségét, a Bizottság Basilicata tartománnyal egyetértésben minden további alakszerűség nélkül felmondhatja a megállapodást, bármik is legyenek a megállapodásra irányadó jog szerinti következmények.” [Nem hivatalos fordítás.]

23.      Az Egyezmény 18. cikke rögzíti, hogy a hatálya 2002. június 30‑án jár le.

B –    A KTA létrehozása és végrehajtása

24.      A KTA‑t 1999. december 16‑án létesítették 9,7 millió euró pénzügyi hozzájárulással, amiből 4,7 millió eurót az ERFA finanszírozott, és 5 millió euró magánbefektetőktől származott. A társasági részesedések teljes egészében 2000. február hónapjától 2001. december hónapjáig kerültek befizetésre.

25.      2003. március 18‑i levelével Basilicata tartomány benyújtotta az olasz gazdasági és pénzügyi minisztériumnak a végleges költségkimutatást és a fellebbező által bemutatott fizetési kérelmet. 2003. március 20‑án a minisztérium benyújtotta az említett dokumentumokat a Bizottságnak.

26.      2004. február 10‑i levelével a Bizottság tájékoztatta az olasz hatóságokat és a fellebbezőt, hogy megítélése szerint – a 19. sz. feljegyzés D pontjára figyelemmel – a nyújtott támogatás egy részét nem igazolták, mivel azt nem fizették ki a KKV‑knak 2001. december 31. előtt.

27.      2006. április 20‑án – a fellebbezővel történt levélváltást követően – a Bizottság elfogadta a megtámadott határozatot. Tekintettel arra, hogy az ERFA támogatás egy részét nem fordították a hozzájárulás odaítéléséről szóló határozatban rögzített határidőn belül, azaz 2001. december 31. előtt a vállalkozásokban történő részesedésszerzésre, a Bizottság a Basilicata tartomány globális szubvenciója érdekében nyújtott pénzügyi támogatást 4 554 108,91 euróval csökkentette, és előírta a kifizetett támogatás visszafizetését 3 434 108,91 euró összegben.

III – A megtámadott ítélet

28.      Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2006. június 30‑án benyújtott keresetlevelével a fellebbező a vitatott határozat megsemmisítése iránti kérelmet, valamint kártérítési kérelmet terjesztett elő.

29.      A fellebbező a megsemmisítés iránti kérelmének alátámasztása érdekében hat jogalapra hivatkozott, amelyeket a következőkre alapított:

–        a vitatott határozat alapjául szolgáló logikai hibára, a nem megfelelő jellegre, valamint a jogi és ténybeli feltételek hiányára;

–        a 19. sz. feljegyzés megsértésére;

–        az Egyezmény 16. cikkében és a 4253/88 rendelet 25. és 26. cikkében előírt eljárási szabályok megsértésére;

–        a bizalomvédelem és a jogbiztonság elvének megsértésére;

–        az arányosság elvének megsértésére, és

–        az indokolási kötelezettségre.

30.      A fellebbező a kártérítési kérelmet a vitatott határozat jogellenességéből eredő vétkességi felelősségre, valamint vétkesség nélküli felelősségre alapította.

31.      Az Elsőfokú Bíróság a pergazdaságosság elvére figyelemmel úgy ítélte meg, hogy a fellebbező által a megsemmisítés iránti keresetében hivatkozott jogalapokat egyszerre meg kell vizsgálni, anélkül hogy előzetesen a kereset elfogadhatóságáról döntene. Ezt követően megállapította, hogy a megsemmisítés iránti kereset megalapozatlan volt. Végezetül a kártérítési kérelmet, mint megalapozatlant, elutasította.

IV – A Bíróság előtti eljárás és a felek kérelmei

32.      A Bíróság Hivatalához 2008. szeptember 19‑én benyújtott beadványával a fellebbező a megtámadott ítélet ellen fellebbezést terjesztett elő. Fellebbezésében kéri a Bíróságot, hogy:

–        helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, és az ügyet utalja vissza az Elsőfokú Bírósághoz annak érdekében, hogy az a Bíróság által meghatározott iránymutatások alapján új ítéletet hozzon; és

–        a Bizottságot kötelezze a jelen eljárás és a T‑176/06. sz. ügy költségeinek viselésére.

33.      A Bizottság kéri a Bíróságot, hogy:

–        utasítsa el a fellebbezést;

–        a fellebbezőt kötelezze a jelen eljárás és az elsőfokú eljárás költségeinek viselésére.

34.      Az írásbeli szakasz befejezését követően, 2009. szeptember 3‑án a Bíróság tárgyalást tartott, amelyen részt vettek a fellebbező és a Bizottság képviselői. A tárgyaláson a fellebbező és a Bizottság képviselői kiegészítették írásbeli észrevételeiket.

V –    A Bizottság érvei a kereset Elsőfokú Bíróság előtti elfogadhatatlanságáról

35.      A Bizottság válaszbeadványában az Elsőfokú Bíróság előtti megsemmisítés iránti kereset elfogadhatatlanságára vonatkozó érveit fogalmazta meg. Úgy véli, hogy a vitatott határozat – az EK 230. cikk (4) bekezdése értelmében – a felperest nem érinti közvetlenül.

36.      Úgy gondolom, hogy jelen ügyben ezen érvek megalapozottságát nem szükséges vizsgálni. Először is meg kell állapítani, hogy az Elsőfokú Bíróság előtti megsemmisítés iránti kereset elfogadhatatlanságára vonatkozó érveket csak a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezésére irányuló fellebbezés keretében lehet figyelembe venni. Annak a félnek, aki az Elsőfokú Bíróságnak a megsemmisítés iránti kereset megalapozatlanságát megállapító ítéletét a kereset elfogadhatatlanságát megállapító ítéletre szeretné módosíttatni, a Bíróságtól az Elsőfokú Bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az Elsőfokú Bíróság előtti eljárásban előterjesztett keresetről szóló végleges határozat meghozatalát kell kérnie.(12) Márpedig meg kell állapítani, hogy válaszbeadványában a Bizottság nem fogalmazott meg a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezésére irányuló csatlakozó fellebbezést.(13) Ezzel ellenkezőleg, kifejezetten azt kérte, hogy a Bíróság teljes egészében hagyja helyben a megtámadott ítéletet. Ebből arra következtetek, hogy a Bizottság bizonyos megjegyzéseket akar fűzni ahhoz, ahogyan az Elsőfokú Bíróság a kereset elfogadhatatlanságának kérdését vizsgálta, anélkül azonban, hogy a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését kérné. Mivel a Bizottság a tárgyaláson megerősítette ezt az értelmezést, nem szükséges vizsgálni a Bizottság ezen érveinek megalapozottságát.

VI – A fellebbező fél fellebbezése

37.      Fellebbezésének alátámasztása érdekében a fellebbező tíz jogalapra hivatkozik. Nyolc jogalap a megtámadott ítéletnek azt a részét vitatja, amelyben az Elsőfokú Bíróság elutasította a vitatott határozat megsemmisítésére vonatkozó kérelmét (lásd az A alcímben). Két jogalap a megtámadott ítéletnek arra a részére vonatkozik, amelyben a Bíróság elutasította a kártérítés iránti kérelmét (lásd a B alcímben).

A –    A megsemmisítés iránti kérelem elutasítására vonatkozó nyolc jogalapról

1.      Az első jogalapról, amely a vitatott határozat helytelen megítélésén és a fellebbező által előterjesztett kereset módosításán alapul

38.      A fellebbező első jogalapja a megtámadott ítélet 36. és 68. pontjára vonatkozik.

39.      A megtámadott ítélet 36. pontjában az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a fellebbező elsőfokú eljárásban előterjesztett keresete lényegében a Bizottságnak arra a véleményére irányul, amely szerint a kockázatitőke‑alapnak a KKV‑kban történő részesedésszerzését legkésőbb 2001. december 31‑éig kellett teljesítenie. Véleménye szerint ennek a kérdésnek különösen a 19. sz. feljegyzés megsértésén alapuló jogalaphoz van köze, és ezért először a 19. sz. feljegyzés megsértésén alapuló jogalapot kell megvizsgálni. Az Elsőfokú Bíróság ezt a jogalapot a megtámadott ítélet 37–59. pontjában vizsgálta meg.

40.      Ezt követően a megtámadott ítélet 60–75. pontjában az Elsőfokú Bíróság megvizsgálta azt a jogalapot, amit a fellebbező arra a tényre alapított, hogy a Bizottság a vitatott határozat meghozatalát „hasznossági feltételre” alapozta, amit a közösségi támogatásra vonatkozó rendelkezések nem írnak elő. A megtámadott ítélet 68. pontjában az Elsőfokú Bíróság elutasította ezt a jogalapot. Megállapította, hogy a Bizottság a vitatott határozatot elsősorban a 19. sz. feljegyzés rendelkezéseire alapozta, és hogy a többi indok csak ezen rendelkezések értelmezésének alátámasztására szolgált. Hivatkozva a 19. sz. feljegyzés megsértésén alapuló jogalap korábbi – a megtámadott ítélet 37–59. pontjában történt – vizsgálatára, az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a Bizottság a 19. sz. feljegyzés rendelkezései alapján jogosult volt lecsökkenteni a közösségi támogatást. E megállapításból kiindulva az Elsőfokú Bíróság fenntartotta, hogy, még ha a „hasznossági feltétel” nemlétezésén alapuló kifogás megalapozott is volna, az nem vonná maga után a vitatott határozat megsemmisítését. A megtámadott ítélet 69. pontjában az Elsőfokú Bíróság úgy vélekedett, hogy a fellebbező által hivatkozott jogalap semmiképpen sem megalapozott.

a)      A felek érvei

41.      A fellebbező először is azt rója fel az Elsőfokú Bíróságnak, hogy a megtámadott ítélet 68. pontjában helytelenül ítélte meg a vitatott határozatot azzal a megállapítással, hogy a Bizottság a vitatott határozatot elsősorban a 19. sz. feljegyzés rendelkezéseire alapozta, és a többi indok csak ezen rendelkezések értelmezésének alátámasztására szolgált. Azt állítja, hogy a Bizottság a vitatott határozatot elsősorban a vitatott határozat indokolásának 22. pontjában említett „hasznossági feltételre” alapozta, és hogy az indokolás további, a 19. sz. feljegyzésre vonatkozó pontjai alá vannak rendelve a „hasznossági feltétel” vizsgálatának.

42.      Másodsorban a fellebbező azt rója fel az Elsőfokú Bíróságnak, hogy az módosította az első fokon előterjesztett keresete értelmét, és következésképpen a tartalmát is. Az első fokon előterjesztett keresetében alapvetően azt vitatta, hogy a vitatott határozat alapulhatott‑e a nemlétezőnek ítélt „hasznossági feltételen”. Azzal a megállapítással, hogy a kereseti kérelme lényegében a Bizottságnak arra a véleményére irányul, amely szerint a kockázatitőke‑alapnak a KKV‑kban történő részesedésszerzését legkésőbb 2001. december 31‑éig kellett teljesítenie, az Elsőfokú Bíróság módosította az első fokon előterjesztett keresete értelmét. A fellebbező kifogásolja, hogy a jogalapok vizsgálati sorrendjének megfordítása – ahogyan az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 36. pontjában eljárt – az első fokon előterjesztett keresete téves megítélésen alapszik. Véleménye szerint a jogalapok megfordítása nélkül az Elsőfokú Bíróság nem állapíthatta volna meg, hogy a „hasznossági feltétel” nemlétezésén alapuló kifogás hatástalan. Az Elsőfokú Bíróság tehát módosította a kereseti kérelme tartalmát.

43.      A Bizottság először is úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróság nem ítélte meg helytelenül a vitatott határozatot. A Bizottság a vitatott határozatot a 19. sz. feljegyzésre alapozta. A vitatott határozatban említett „hasznossági feltétel” nem a vitatott határozat elfogadásának alapjául szolgált, hanem olyan fogalomként jelent meg, amely a KTA működési szabályainak létjogosultságát igazolta és azok értelmezését biztosította.

44.      Másodsorban azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 36. pontjában foglalt állításai csupán az Elsőfokú Bíróság logikai és szervezésbeli megjegyzését jelentik, és semmilyen hatással nincsenek a megtámadott ítéletre. Az Elsőfokú Bíróság a „hasznossági feltétel” nemlétezésén alapuló kifogástól független vizsgálatot folytatott le.

b)      Jogi értékelés

45.      A fellebbező az első jogalapot két kifogásra alapozza, az egyik a vitatott határozat helytelen megítélésén, a másik pedig az első fokon előterjesztett kereset értelmének és tartalmának módosításán alapul.

i)      A vitatott határozat helytelen megítélésén alapuló kifogásról

46.      Ez a kifogás elfogadható, mivel a fellebbezés keretében lehet hivatkozni egy bizottsági határozat helytelen megítélésére.(14) Ugyanakkor nem megalapozott. Az Elsőfokú Bíróság nem ítélte meg helytelenül a vitatott határozatot annak megállapításával, hogy a Bizottság azt elsősorban a 19. sz. feljegyzés rendelkezéseire alapozta.

47.      Az indokok, amelyekre a Bizottság a vitatott határozatot alapította, nem határozhatók meg kizárólag a határozat indokolásának 22. és azt követő pontjai figyelembe vételével. Amint arra a Bizottság helyesen emlékeztet, az indokolás egészét kell vizsgálni. Márpedig a vitatott határozat indokolása egészének vizsgálata megmutatja, hogy a vitatott határozat elsősorban a 19. sz. feljegyzés feltételein alapszik. Így a vitatott határozat indokolása 8. pontjának utolsó mondatából és 10. pontjából az következik, hogy a Bizottság a 19. sz. feljegyzés feltételeire támaszkodott a vitatott határozat meghozatalához vezető záró eljárás során. Továbbá, a vitatott határozat indokolásának 14. és 15. pontjában, „A megállapított szabálytalanságok természete” című szakaszban a Bizottság kifejezetten megemlítette a 19. sz. feljegyzés feltételeinek be nem tartását. A Bizottság tehát több alkalommal hivatkozott a 19. sz. feljegyzésre, és nem csak a vitatott határozat indokolásának 22. pontjára.

48.      Továbbá, a Bizottság jogosan gondolta, hogy a vitatott határozat indokolásának 22. pontjában a „hasznossági feltétel” egy általános fogalomra utal, amely alapelve az alkalmazandó rendelkezéseknek. Nem a szó szoros értelmében vett „feltételről” van tehát szó, hanem sokkal inkább a közösségi beavatkozás esetén alkalmazandó szabályok értelmezéséhez nyújtott segítségről.

49.      Az Elsőfokú Bíróság tehát nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor úgy találta, hogy a Bizottság a vitatott határozatot elsősorban a 19. sz. feljegyzés be nem tartására alapozta. Az első kifogást tehát el kell utasítani.

ii)    Az első fokon előterjesztett kereseti kérelem értelmének és tartalmának módosításán alapuló kifogásról

50.      A fellebbező azt rója fel az Elsőfokú Bíróságnak, hogy az módosította az első fokon előterjesztett keresete értelmét és tartalmát. Azt állítja, hogy az első fokon előterjesztett keresetét megalapozó jogalapok vizsgálati sorrendjének megfordítása keresetének módosítását eredményezte.

51.      Ez a kifogás nem megalapozott. Az EK 225. cikkből és a Bíróság alapokmánya 58. cikke első bekezdéséből következik, hogy a fellebbezésben csak az Elsőfokú Bíróság hatáskörének hiányára, a fellebbező érdekeit hátrányosan befolyásoló eljárási szabálytalanságra, valamint az uniós jognak az Elsőfokú Bíróság általi megsértésére lehet hivatkozni. Ezért a jogalapok vizsgálati sorrendjének egyszerű megfordítása, ami az eljárás kimenetelét nem befolyásolja, csupán olyan szervezésbeli intézkedésként jelentkezik, amely a fellebbező érdekeit nem befolyásolja hátrányosan.(15) A keresetet megalapozó jogalapok sorrendjének megfordítása, amit az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 36. pontjában megtett, önmagában nem jelent olyan téves jogalkalmazást, amelyre fellebbezésben hivatkozni lehetne.

52.      A fellebbező szerint a sorrend megfordítása az eljárás kimenetelét befolyásolta. A megfordítás nélkül ugyanis az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 68. pontjában nem állapította volna meg azt, hogy a fellebbezőnek a „hasznossági feltétel” nemlétezésén alapuló kifogása nem eredményezheti a vitatott határozat megsemmisítését, még akkor sem, ha a kifogás megalapozott.

53.      Ez a kifogás nem megalapozott. Az igaz, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 68. pontjában utalt a vitatott határozat értelmezésére, amit korábban ugyanezen ítélet 52–59. pontjában is vizsgált. Formális szempontból a korábbi értelmezésre vonatkozó utalás a jogalapok vizsgálati sorrendjének az Elsőfokú Bíróság által végrehajtott megfordításának következménye. Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy a fellebbező semmilyen meggyőző érvet nem mutatott be, amellyel alátámasztotta volna, hogy a jogalapok vizsgálati sorrendjének megfordítása az eljárás kimenetelére alapvető kihatással volt, különösen a vitatott határozat értelmezése vonatkozásában. A jogalapok vizsgálati sorrendjének egyszerű megfordításáról van tehát szó, amely az Elsőfokú Bíróság vizsgálatának eredményét nem befolyásolja, és amely a fellebbezés keretében nem támadható meg.(16)

54.      Az első fokon előterjesztett kereseti kérelem értelmének és tartalmának módosításán alapuló kifogást tehát el kell utasítani.

55.      Mindenestre azt meg kell állapítani, hogy az Elsőfokú Bíróság megvizsgálta a „hasznossági feltétel” nemlétezésén alapuló kifogást a megtámadott ítélet 69. pontjában, és azt elutasította.

iii) Közbenső következtetés

56.      Az első jogalapot tehát el kell utasítani.

2.      A második jogalapról, amely a 19. sz. feljegyzés rendelkezéseinek téves értelmezésén alapul

57.      A fellebbező második jogalapja a megtámadott ítélet 42–59. pontjára vonatkozik. Az ítéletnek ebben a részében az Elsőfokú Bíróság elutasította a fellebbezőnek a 19. sz. feljegyzés rendelkezéseinek megsértésén alapuló jogalapját.

58.      A 19. sz. feljegyzés D pontja „a közösségi segítségnyújtás lezárására” mint a kifizetések végső határidejére utal. A Bizottság a vitatott határozatban először is azt állapította meg, hogy a D pont szerinti kifizetések nem csak a KTA létrehozása érdekében szükséges kifizetéseket, hanem a kockázatitőke‑alapnak a KKV‑kban történő részesedésszerzését is jelentik, másodsorban pedig, hogy a D pont szerinti kifizetések végső határideje 2001. december 31‑e.

59.      A fellebbező megítélése szerint ez az értelmezés téves. Ez a globális szubvenció 2. intézkedésének helytelen értelmezésén alapul. A 2. intézkedés kizárólag a KTA létrehozásából és dotációjából áll. A KTA dotációjához szükséges pénzösszegek befizetését kellett tehát 2001. december 31‑éig teljesíteni. Ezzel szemben a KTA‑nak a KKV‑kban történő részesedésszerzésére 2001. december 31‑e után is sor kerülhetett. A KTA‑nak a KKV‑kban történő részesedésszerzésére irányadó végső határidő tehát a KTA lejárati határideje, azaz 2009. december 16‑a.

60.      A megtámadott ítélet 47–59. pontjában az Elsőfokú Bíróság megerősítette a Bizottság értelmezését. A megtámadott ítélet 47–50. pontjában az Elsőfokú Bíróság elutasította a fellebbező arra vonatkozó érvelését, miszerint a támogatás időtartama egybeesik a KTA időtartamával. A megtámadott ítélet 51–55. pontjában fenntartotta, hogy a KKV‑kban történő részesedésszerzést 2001. december 31‑e előtt kellett teljesíteni. Az Elsőfokú Bíróság ezen értelmezését a 19. sz. feljegyzés rendelkezéseire, a támogatási projekt 5.2.5. pontjára, a hozzájárulás odaítéléséről szóló határozat 5. cikkére és az Egyezmény 13. cikke (4) bekezdésére alapította. A megtámadott ítélet 56–58. pontjában az Elsőfokú Bíróság elutasította a fellebbező arra vonatkozó érvét, miszerint gazdasági szempontból kizárólag az ő értelmezése ésszerű a 19. sz. feljegyzés vonatkozásában.

61.      Abban a vonatkozásban, hogy a fellebbező az Elsőfokú Bíróság értelmezését anélkül kifogásolja, hogy világosan meghatározná, hogy a kifogása a megtámadott ítélet melyik részére irányul, a kifogásokat mint elfogadhatatlanokat el kell utasítani az EK 225. cikk, a Bíróság alapokmánya 58. cikkének első bekezdése és az eljárási szabályzata 112. cikke 1. §‑ának c) pontja alapján.(17)

62.      Abban a vonatkozásban, hogy a fellebbező a megtámadott ítélet 52., 53., 55., 57. és 58., valamint 48. pontját vitatja, a jogalapot öt részre lehet felosztani.

a)      Az első rész (a megtámadott ítélet 52. pontjára vonatkozó kifogások)

63.      A megtámadott ítélet 51. és 52. pontjában az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy – ellentétben azzal, amit a fellebbező állított – a 19. sz. feljegyzés C pontjában megjelenő „nemzeti szintű kötelezettség” és „ténylegesen kifizetett kiadások” fogalmai nem hagynak kétséget afelől, hogy a KKV‑kban történő részesedésszerzést 2001. december 31‑e előtt kellett teljesíteni. Habár a 19. sz. feljegyzés C pontjában megjelenő „kötelezettség” meghatározását lehet úgy értelmezni, hogy ez a meghatározás kizárólag a KTA létrehozásának jogi aktusára vonatkozik, a „ténylegesen kifizetett kiadások” fogalma – amelyeket 2001. december 31‑e előtt kellett teljesíteni – nem irányulhat kizárólag a KTA kezdeti létrehozásának költségeire, hanem a KTA hozzájárulási költségeit éppúgy takarja, mint a KKV‑kban történő részesedésszerzés költségeit.

i)      A felek érvei

64.      A fellebbező úgy véli, hogy az, ahogyan az Elsőfokú Bíróság a 19. sz. feljegyzés C pontjában szereplő „ténylegesen kifizetett kiadások” fogalmat meghatározza, téves jogalkalmazáson alapul.

65.      Először is azt kifogásolja, hogy a megtámadott ítélet 52. pontjában az Elsőfokú Bíróság a Bizottság indokolását a saját indokaival helyettesítette. A vitatott határozat indokolásának 23. pontjából az következne, hogy a Bizottság figyelmen kívül hagyta a fellebbező érvelését, ami a „kötelezettség” és a „ténylegesen kifizetett kiadások” fogalmainak megkülönböztetésén alapul. Azzal, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 52. pontjában e két fogalmat megkülönböztette egymástól, a saját indokaival helyettesítette a Bizottság indokolását.

66.      Másrészt, az Elsőfokú Bíróság értelmezése ellentmond az alkalmazandó rendelkezéseknek. A 19. sz. feljegyzés rendelkezéseinek megfogalmazása nem utal közvetlenül a részesedésszerzésre. Továbbá, a „ténylegesen kifizetett kiadások” fogalmának Elsőfokú Bíróság által elfogadott értelmezése egybeesik a strukturális alapok által társfinanszírozott tevékenységek kiadásainak támogathatósága tekintetében az 1260/1999/EK tanácsi rendelet alkalmazása részletes szabályainak megállapításáról szóló, 2000. július 28‑i 1685/2000/EK bizottsági rendelet(18) szerinti értelmezéssel. Mivel ez a rendelet a jelen ügyre még nem volt alkalmazható, az Elsőfokú Bíróság értelmezése az említett rendelet visszaható hatályú alkalmazását jelenti, ami ellentétes a közösségi jogalkotó szándékával.

67.      Harmadrészt, az Elsőfokú Bíróság meghatározása eltér a Bizottság gyakorlatától. Egy 2004. június 4‑i levelében a Bizottság azt jelezte, hogy az elszámolható kiadásokat a KTA saját tőkéje részeinek készpénzben történő kifizetései képezik.

68.      A Bizottság erre először is azzal válaszol, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 52. pontjában nem dolgozott ki a „ténylegesen kifizetett kiadások” fogalmára vonatkozóan olyan új meghatározást, amely ellentmondásban áll a vitatott határozatban szereplő meghatározással. Az Elsőfokú Bíróság arra az alapelvre alapította az értelmezését, hogy a KTA működési módja és a strukturális alapok hozzájárulására vonatkozó szabályok között megfelelőségnek kell lennie. A vitatott határozat indokolásának 12. és 13. pontjából következik, hogy a Bizottság ugyanezt a megközelítést alkalmazta.

69.      Másrészt, a Bizottság azt állítja, hogy a 19. sz. feljegyzés megerősíti azt az alapelvet, miszerint a ténylegesen kifizetett kiadások kifejezetten a KKV‑k részére ténylegesen megvalósított pénzügyi műveletekhez kapcsolódnak. Nem lehet tehát szó az 1685/2000 rendelettel bevezetett új megközelítésről.

70.      Harmadrészt, a Bizottság a 2004. június 4‑i levelében pontosította, hogy kizárólag a KKV‑kban történő pénzügyi műveletek teljesítése igazolja a nyújtott pénzügyi hozzájárulást, és hogy ennek feltételeit a közösségi jogalkotó kifejtette a 19. sz. feljegyzésben.

ii)    Jogi értékelés

–       Az indokolás helyettesítésére vonatkozó kifogásról

71.      Az indokolás helyettesítésére vonatkozó kifogás nem megalapozott.

72.      Az igaz, hogy az Elsőfokú Bíróság nem jogosult arra, hogy valamely bizottsági határozat indokolását a saját indokolásával helyettesítse.(19) Ugyanakkor az Elsőfokú Bíróságnak az egyik fél által a keresetében előadott érvekre történő állásfoglalása önmagában nem jelenti az indoklás helyettesítését, amennyiben az Elsőfokú Bíróság nem helyettesíti a vitatott határozat alátámasztását a saját maga által kifejtett alátámasztással.

73.      Márpedig a megtámadott ítélet 37., 38., 51. és 52. pontjából következik, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 52. pontjában a fellebbező azon érvei elutasítására szorítkozott, amelyek szerint a Bizottság rosszul értelmezte a 19. sz. feljegyzés C pontjában foglalt „ténylegesen kifizetett kiadások” fogalmat, anélkül azonban, hogy a vitatott határozat alátámasztását a saját maga által kifejtett alátámasztással helyettesítette volna. Meg kell állapítani, hogy a „ténylegesen kifizetett kiadások” fogalmának az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítélet 52. pontjában elfogadott meghatározása egybeesik a Bizottság által a vitatott határozat indokolásának 12., 13., 15., 18. és 19. pontjában elfogadott meghatározással. Az Elsőfokú Bíróság – akárcsak a Bizottság – azt állapította meg, hogy ez a fogalom magában foglalja a KKV‑kban történő részesedésszerzést is.

74.      Az indokolások helyettesítésére vonatkozó kifogást tehát el kell utasítani.

–       Az erőltetett értelmezésre vonatkozó kifogásról

75.      A ténylegesen kifizetett kiadások fogalmának erőltetett értelmezésére vonatkozó kifogás nem megalapozott. Az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 52. pontjában foglalt értelmezése a 19. sz. feljegyzés rendelkezésein alapul. Az Elsőfokú Bíróság jogosan állapította meg, hogy a 19. sz. feljegyzés C pontjában szereplő meghatározás szerint a ténylegesen kifizetett kiadásokat a kockázatitőke‑alapban részesedéssel rendelkezők által készpénzben befizetett tőkerész képezi, szoros kapcsolatban a teljesített részesedésszerzéseket tartalmazó végrehajtási jelentésekkel, amelyek az intézkedés megfelelő előrehaladásának igazolásaként szolgálnak. Továbbá, a 19. sz. feljegyzés általános elveinek vii. pontja alapján joggal következtetett arra, hogy a KTA működési módjának a támogatások pénzügyi rendelkezéseihez kell igazodnia, különösen a kötelezettség és a ténylegesen kifizetett kiadások fogalmai tekintetében, és hogy ezért a ténylegesen kifizetett kiadások fogalmának a KKV‑kban történő részesedésszerzést is magában kell foglalnia.

–       Az 1685/2000 rendelet visszaható hatályú alkalmazására vonatkozó kifogásról

76.      Az 1685/2000 rendelet visszaható hatályú alkalmazására vonatkozó kifogást mint megalapozatlant szintén el kell utasítani. Amint azt a Bizottság jogosan megállapította, a 19. sz. feljegyzés rendelkezései ugyanazt az alapelvet emelik ki, amit az 1685/2000 rendelet 8. szabálya, bár ezt különböző formában teszik. Az 1685/2000 rendelet 8. szabálya tehát nem jelent új megközelítést. Továbbá azt is meg kell állapítani, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítéletben semmilyen formában nem hivatkozott az 1685/2000 rendeletre. Következtetése kizárólag a szabályok ratione temporis alkalmazásán alapul.

–       Az Elsőfokú Bíróság értelmezése és a Bizottság gyakorlata közötti ellentmondásra vonatkozó kifogásról

77.      Végezetül, az Elsőfokú Bíróság értelmezése és a Bizottság gyakorlata közötti ellentmondásra vonatkozó kifogást el kell utasítani. Még ha fel is tételezzük ugyanis, hogy a Bizottság 2004. június 4‑i levele tartalmazott olyan elemet, amely arra utalt, hogy a Bizottság osztotta a fellebbező értelmezését (ezt a Bizottság vitatja), ez a tény önmagában nem elegendő annak igazolásához, hogy az Elsőfokú Bíróság értelmezése téves jogalkalmazáson alapul. A releváns kérdés nem az, hogy az Elsőfokú Bíróság értelmezése megfelel‑e a Bizottság értelmezésének, hanem sokkal inkább az, hogy megfelel‑e az alkalmazandó szabályoknak.

–       Közbenső következtetés

78.      A második jogalap első részét tehát el kell utasítani.

b)      A második rész (a megtámadott ítélet 53. pontjára vonatkozó kifogás)

79.      A fellebbező jogalapjának második része a megtámadott ítélet 53. pontjára vonatkozik. Ebben az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a globális szubvenció projekt 5.2.5. pontjában foglalt meghatározások megismétlik a 19. sz. feljegyzés C pontjában foglalt meghatározásokat.

80.      A fellebbező fenntartja, hogy a 19. sz. feljegyzés C pontjában szereplő „ténylegesen kifizetett kiadások” fogalmának Elsőfokú Bíróság általi meghatározása ellentmond a globális szubvenció projekt 5.2.5. pontjában szereplő „költségek” meghatározásának. Az Elsőfokú Bíróság megállapításával ellentétben, az említett 5.2.5. pont nem korlátozódik a 19. sz. feljegyzés C pontja szerinti meghatározás megismétlésére, hanem kifejezetten kizárja tartalmából és alkalmazási köréből a KKV‑kban történő részesedésszerzést.

81.      Ez a kifogás nem megalapozott. A globális szubvenció projekt 5.2.5. pontjában foglalt meghatározás szerint „költségek” alatt a KTA‑ba készpénzben befizetett tőkerészt kell érteni a 19. sz. feljegyzés C pontja rendelkezéseinek megfelelően. Az 5.2.5. pontban említett „költségek” fogalom tehát utal a 19. sz. feljegyzés C pontjában szereplő „ténylegesen kifizetett kiadások” fogalomra.

82.      A második jogalap második részét tehát el kell utasítani.

c)      A harmadik rész (a megtámadott ítélet 55. pontjára vonatkozó kifogások)

83.      A fellebbező a harmadik résszel a megtámadott ítélet 55. pontját vitatja. Ebben a pontban az Elsőfokú Bíróság arra hívja fel a figyelmet, hogy az Egyezmény 13. cikkének (4) bekezdése nyilvánvalóan ellentétes a fellebbező értelmezésével. Megállapította, hogy ez a rendelkezés előírja, hogy a globális szubvencióhoz történő hozzájárulással támogatott kezdeményezések érdekében felmerült költségekre vonatkozó kötelezettségvállalásokat (odaítélésről szóló határozat, külső tevékenységekre vonatkozó szerződések megkötése) legkésőbb 1999. december 31‑éig kell teljesíteni, és hogy a globális szubvenció végrehajtása érdekében felmerült kifizetéseket a közvetítőnek legkésőbb 2001. december 31‑ig kell teljesítenie. Továbbá, az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy egyfelől a „támogatáshoz történő hozzájárulással támogatott kezdeményezések” – amint az a megtámadott ítélet 54. pontjából következik – a KKV‑k által előterjesztett részesedésszerzési kérelmek, és másfelől „a közvetítő által teljesített kifizetések” csak az említett részesedésszerzések lehetnek.

i)      A felek érvei

84.      A fellebbező először is úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen értelmezte a globális szubvenció 2. intézkedésének tartalmát és céljait. Szerinte a 2. intézkedés célja a KTA létrehozása és dotációja, az Egyezmény 13. cikkének (4) bekezdésében szereplő „kötelezettségek” és „kifizetések” fogalmait ezért úgy kell értelmezni, mint amelyek a KTA létrehozására és dotációjára vonatkoznak. Ebben a vonatkozásban utal a globális szubvenció projekt 5.2.1. és 5.2.3. pontjára.

85.      Másodsorban a fellebbező kiemeli, hogy az Elsőfokú Bíróság hibásan következtetett arra, hogy a támogatáshoz történő hozzájárulással támogatott kezdeményezések a KKV‑k által előterjesztett részesedésszerzési kérelmek. Ennek ellentmond az a tény, hogy a globális szubvenció 2. intézkedésének kedvezményezettje a közvetítő szervezet, nem pedig a KKV‑k. Ebben a vonatkozásban a fellebbező utal a globális szubvenció projekt 5.2.7. pontjára.

86.      A Bizottság erre azzal válaszol, hogy az Egyezmény 13. cikke (4) bekezdésének megfogalmazása világos, és hogy a fellebbező a globális szubvenció 2. intézkedésének „megvalósítási szakasza” és „operatív szakasza” közötti mesterséges különbségtételre alapozza álláspontját. A globális szubvenció 2. intézkedésének célja nem korlátozható a megvalósítási szakaszra, hanem az operatív szakaszt is magában kell foglalnia. Az alapelv – ami minden, a strukturális alapokból származó támogatás alapjául szolgál – az, hogy a közösségi társfinanszírozásnak meghatározott cél érdekében, meghatározott határidőn belül meg kell történnie. A globális szubvenció 2. intézkedésének célja a Basilicata tartományban működő KKV‑k tőkefedezetének megerősítése.

ii)    Jogi értékelés

87.      A fellebbező kifogásai nem megalapozottak.

88.      Először is az Egyezmény 13. cikke (4) bekezdésének megfogalmazásából következik, hogy a globális szubvenció végrehajtása érdekében felmerült kifizetéseket a közvetítőnek (tehát a fellebbezőnek) legkésőbb 2001. december 31‑éig kellett teljesítenie, és ennek végrehajtása kapcsán a közvetítő által teljesített kiadások Bizottsággal történő elszámolásának legkésőbb 2002. június 30‑áig kellett megtörténnie.

89.      Másodszor, a globális szubvenció projektnek sem az 5.2.1. pontja, sem az 5.2.3. pontja nem tartalmaz olyan tényt, amely kétségbe vonná az Elsőfokú Bíróságnak a 19. sz. feljegyzésen alapuló értelmezését, illetve az Egyezmény 13. cikke (4) bekezdésének világos megfogalmazását. A globális szubvenció projekt 5.2.1. pontja szerint a Basilicata tartományban letelepedett vagy itt letelepedni szándékozó vállalkozások részére pénzügyi támogatásokat nyújtó KTA létrehozásának a 19. sz. feljegyzés szerint kell megtörténnie. Továbbá, a globális szubvenció 2. intézkedésének ez utóbbi rendelkezésben említett rendeltetése és célja egyértelműen utal a Basilicata tartományban lévő KKV‑k előmozdítására. Ami a globális szubvenció projekt 5.2.3. pontját illeti, ez úgy rendelkezik, hogy az intézkedés megvalósítása a KTA‑nak a fent említett jogi keret szerinti létrehozását jelenti. Márpedig a jogi keret, amire ez a pont hivatkozik, nem más, mint a 19. sz. feljegyzés.

90.      Harmadszor, az Egyezmény 13. cikke (4) bekezdésének olyan értelmezése, amely szerint kizárólag a fellebbezőre vonatkozik az „intézkedés kedvezményezettje” kifejezés, nem összeegyeztethető ennek a rendelkezésnek a megfogalmazásával, amely előírja, hogy a globális szubvenció végrehajtása érdekében felmerült kifizetéseket a közvetítőnek az intézkedés kedvezményezettjei részére legkésőbb 2001. december 31‑éig kell teljesítenie.

91.      A második jogalap harmadik részét tehát el kell utasítani.

d)      A negyedik rész (a megtámadott ítélet 57. és 58. pontjára vonatkozó kifogások)

92.      A fellebbező jogalapjának negyedik része a megtámadott ítélet 57. és 58. pontjára vonatkozik. Az ítélet 56–58. pontjában az Elsőfokú Bíróság megvizsgálta a fellebbező arra vonatkozó érveit, miszerint gazdasági szempontból kizárólag az ő értelmezése ésszerű, mivel nehéz, sőt lehetetlen a pénzügyi támogatásokat 2001. december 31‑éig teljesíteni, mivel ez nagyon közel van a KTA létrehozásának 1999. december 31‑i dátumához. Az Elsőfokú Bíróság elutasította ezeket az érveket.

93.      A megtámadott ítélet 57. pontjában az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a szubvencióprojekt az 5.2.2. pontjában előirányzott egy első fázist a közösségi támogatás lebonyolítása folyamatában, amit az „alap előmozdításának” nevezett. Megjegyezte, hogy e fázis során – amely megelőzi az alap létesítésének fázisát – már szükséges lenne előkészítő munkákat végezni a KTA szempontjából potenciálisan felmerülő vállalkozások azonosítása és ezek előzetes értékelése érdekében. Ebből arra következtetett, hogy az a tény, hogy a részesedésszerzések végső határidejeként 2001. december 31‑e került meghatározásra, nem jelentette szükségszerűen, hogy a pénzügyi támogatásokat lehetetlen teljesíteni. Továbbá megjegyezte, hogy arra tekintettel, hogy a KKV‑kba befektetett összeg maximum 1 millió euró lehetett, nem volt szükséges nagyszámú műveletet teljesíteni ahhoz, hogy a közösségi hozzájárulás körülbelül 5 millió euró nagyságú teljes összegét kimerítsék.

94.      A megtámadott ítélet 58. pontjában az Elsőfokú Bíróság a fellebbező azon érve tárgyában foglalt állást, amely azon a tényen alapult, hogy a KTA részesedések befizetését 2001. december 31‑éig lehetett teljesíteni. Úgy vélte, hogy bár az említett befizetések teljesítésére a 2001. december 31‑i határidőn kívül nem volt más határidő előírva, az alkalmazandó szabályokból az következik, hogy a KTA‑ba történő befizetéseket megfelelő idővel korábban kell teljesíteni ahhoz, hogy a közösségi alapokat teljes körűen fel lehessen használni a KKV‑kba történő beruházásra, a kifizetésekre meghatározott határidő előtt.

i)      A felek érvei

95.      A fellebbező szerint az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 57. pontjában azt sugallta, hogy öt művelet elegendő volt a közösségi hozzájárulás összegének kimerítéséhez, mivel a beruházások egymillió euró összeget érhettek el. A fellebbező úgy véli, hogy ez az értelmezés nem összeegyeztethető sem a projekt megfogalmazásával, amely legalább tíz társaság finanszírozását írta elő, sem azzal a céllal, hogy a lehető legnagyobb számú vállalkozást kell finanszírozni.

96.      Továbbá kiemelte, hogy az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 58. pontja szerinti indokolása ellentmondó. Egyfelől az Elsőfokú Bíróság elismerte, hogy nem volt jogilag kötelező a KTA dotálása 2001. december 31. előtt. Másfelől viszont úgy vélte, hogy jogilag kötelező volt a fellebbezőt 2001. december 31‑e előtt dotálni. Ebben a vonatkozásban a fellebbező arra hivatkozott, hogy a globális szubvenciói projekt 5.2.6. pontja úgy rendelkezik, hogy a „költséget” – azaz kizárólag a KTA‑ba történő befizetést – a kötelezettségekre előírt határidőt követő két éven belül, azaz 2001. december 31‑e előtt kellett teljesíteni.

97.      A Bizottság szerint a fellebbező negyedik kifogása hatástalan. Fenntartja, hogy az Elsőfokú Bíróság főleg a megtámadott ítélet 56. pontja szerinti azon indokra támaszkodott, amely szerint az alkalmazandó rendelkezések egyértelműek. A megtámadott ítélet 57. pontja szerinti indokok csak másodlagos jellegűek.

98.      Mindenesetre az Elsőfokú Bíróságnak a társfinanszírozás kimerítéséhez szükséges pénzügyi műveletek korlátozott számára vonatkozó állítása csak egy elemét jelenti egy sokkal strukturáltabb érvelésnek. Az Elsőfokú Bíróság elsősorban megállapította, hogy a globális szubvenció projekt előirányozta az alap előmozdításának első fázisát, és hogy ez a fázis lehetővé tette az alap létesítésének fázisát megelőzően az előkészítő munka elvégzését.

99.      Továbbá a Bizottság úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 58. pontjában lévő érvelése nem ellentmondó. Mivel a költségek fogalma a KKV‑kban történő részesedésszerzést magában foglalja, egyértelmű, hogy a befizetéseket megfelelő idővel korábban kell teljesíteni ahhoz, hogy a közösségi alapokat teljes körűen fel lehessen használni a KKV‑kba történő beruházásra, a kifizetésekre meghatározott határidő előtt.

ii)    Jogi értékelés

–       A negyedik rész hatástalan

100. Amint azt a Bizottság jogosan állítja, a negyedik rész hatástalan. Különösen a megtámadott ítélet 56. pontjából következik, hogy az Elsőfokú Bíróság a fellebbező jogalapjának elutasítását elsősorban az érintett rendelkezések egyértelmű és egybehangzó jellegére alapozta. A megtámadott ítélet 57. és 58. pontjai tehát csak másodlagos jellegű indokokat jelentenek. Az e pontokra vonatkozó kifogásokat ezért mint hatástalanokat el kell utasítani, mivel – még ha megalapozottak is – nem vezethetnek a megtámadott ítélet megsemmisítéséhez.(20)

101. A negyedik rész különböző kifogásai semmiképpen sem vezetnek eredményre.

–       A legalább tíz társaság finanszírozását megkövetelő rendelkezés figyelmen kívül hagyására vonatkozó kifogásról

102. A legalább tíz társaság finanszírozását megkövetelő rendelkezés figyelmen kívül hagyására vonatkozó kifogást, mint hatástalant el kell utasítani, nemcsak a jelen indítvány 100. pontjában említett okból, hanem az alábbiakban kifejtett okból is. Amint azt a Bizottság jogosan megállapítja, az Elsőfokú Bíróság elutasította a fellebbezőnek a részesedésszerzések 2001. december 31‑e előtti teljesítése lehetetlenségére vonatkozó érvét, először is azzal az indokkal, hogy az alap előmozdításának fázisa alatt a fellebbező el tudta volna végezni az előkészítő munkát. Ez az indokolás már önmagában is igazolja az Elsőfokú Bíróság érvelését. Mivel ezt a fellebbező nem vitatta, a legalább tíz társaság finanszírozását megkövetelő rendelkezés figyelmen kívül hagyására vonatkozó kifogást mint hatástalant el kell utasítani.

103. A fellebbező kifogása mindenképpen megalapozatlan.

104. A fellebbező állításával ellentétben az Elsőfokú Bíróság nem állapította meg, hogy a fellebbező csak öt társaságot finanszírozott volna. A megtámadott ítélet 57. pontjában az Elsőfokú Bíróság csupán az ERFA‑nak a KTA‑hoz történő pénzügyi hozzájárulására tett utalást, amely hozzájárulás 4,7 millió euró összeg volt. Emlékeztetni kell arra, hogy a KTA teljes dotációja elérte a 9,7 millió eurót. Még ha a fellebbező teljesítette volna is a részesedésszerzéseket legfeljebb 1 millió euró összegben,(21) legalább tíz pénzügyi beavatkozásra lett volna szükség a KTA teljes pénzügyi dotációjának beruházásához. Az Elsőfokú Bíróság tehát nem adott olyan értelmezést, amely ellentétes lenne a globális szubvenció projekttel, mely szerint legalább tíz társaságot kellett finanszírozni.

105. Ráadásul az Elsőfokú Bíróság nem javasolta azt a megtámadott ítélet 57. pontjában, hogy a lehető legkisebb számú KKV‑t kell finanszírozni. Csupán azt mutatta be, hogy a fellebbezőnek a KKV‑kban történő részesedésszerzések lehetetlenségére vonatkozó érve nem megalapozott.

106. A kifogást tehát el kell utasítani.

–       Az ellentmondó érvelésre vonatkozó kifogásról

107. A megtámadott ítélet 58. pontja szerinti ellentmondó érvelésre vonatkozó kifogás nem megalapozott. Az Elsőfokú Bíróság érvelése nem ellentmondó. Az igaz, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 58. pontjában azt állapította meg, hogy az alkalmazandó rendelkezések nem írták elő a KTA dotációjának explicite meghatározott végső határidejét. Mindazonáltal az Elsőfokú Bíróság joggal állapította meg, hogy 2001. december 31‑e volt a KTA‑nak a KKV‑kban történő részesedésszerzésére irányadó végső határideje,(22) és hogy a KTA dotációja ezen részesedésszerzések előfeltétele volt. Az a következtetése, miszerint a KTA dotációját megfelelő idővel korábban kell teljesíteni ahhoz, hogy a részesedésszerzéseket a 2001. december 31‑i végső határidő előtt teljesíteni lehessen, számomra teljesen logikusnak tűnik. Az ellentmondó érvelésre vonatkozó kifogást tehát el kell utasítani.

108. Annyiban, amennyiben a fellebbező a kifogását a globális szubvenció projekt 5.2.5. pontjában szereplő „költségek” fogalmának téves értelmezésére alapozza, a kifogást el kell utasítani a jelen indítvány 81. pontjára tekintettel.

e)      Az ötödik rész (a megtámadott ítélet 48. pontjára vonatkozó kifogások)

109. A fellebbező jogalapjának ötödik része a megtámadott ítélet 48. pontjára vonatkozik. Ebben az Elsőfokú Bíróság elutasította a fellebbező arra vonatkozó érvét, hogy a támogatási forma időtartama megegyezik a KTA minimális időtartamával oly módon, hogy a KKV‑kban történő részesedésszerzéseket 2009. december 16‑áig lehetett teljesíteni. Az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a 19. sz. feljegyzés D.1. és B.8. pontjából az következik, hogy a KTA időtartama és a támogatási forma időtartama nem szükségszerűen egyezik meg, és hogy a támogatási forma időtartama rövidebb lehet, mint a KTA időtartama.

i)      A felek érvei

110. A fellebbező úgy véli, hogy az említett 48. pontot meg kell semmisíteni az indokolás hiánya miatt. Az Elsőfokú Bíróság a fellebbező szerint arra szorítkozott, hogy alternatív megoldást javasoljon a fellebbező által javasolt megoldás helyett. Az Elsőfokú Bíróság indokolása nem teszi lehetővé, hogy a Bíróság megértse, hogy az Elsőfokú Bíróság miért a saját megoldását részesítette előnyben a fellebbező által javasolttal szemben. A fellebbező megoldása nem téves, és logikusabbnak látszik a globális szubvenció 2. intézkedésének természete szempontjából. Ebben a vonatkozásban a fellebbező megismétli a KTA dotációjának és a részesedésszerzéseknek a végső határidejére vonatkozó kifogásait.

111. A Bizottság kiemelte, hogy az Elsőfokú Bíróság egyértelműen megállapította, hogy az alkalmazandó rendelkezésekből világosan következik, hogy a KTA időtartama nem szükségszerűen egyezik meg a támogatás időtartamával.

ii)    Jogi értékelés

112. A fellebbező kifogásai nem megalapozottak. A megtámadott ítélet 48. pontjában az Elsőfokú Bíróság egyértelműen elutasította a fellebbező arra vonatkozó érvét, hogy a támogatás időtartama és a KTA időtartama meg kell, hogy egyezzen. Ebben a tekintetben az Elsőfokú Bíróság a 19. sz. feljegyzés D.1. és B.8. pontjának meggyőző értelmezésére támaszkodott, amelyet a fellebbező nem vitatott.

113. Továbbá fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a megtámadott ítélet 47–50. pontjában az Elsőfokú Bíróság arra szorítkozott, hogy elutasítsa a fellebbező arra vonatkozó érvét, hogy a támogatás időtartama és a KTA időtartama meg kell, hogy egyezzen. Mindazonáltal az Elsőfokú Bíróság nem szorítkozott arra, hogy alternatív megoldást javasoljon. A megtámadott ítélet 51–55. pontjában az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a KKV‑kban történő részesedésszerzés végső határideje 2001. december 31‑e és nem 2009. december 16‑a. Egyértelműen megállapította tehát, hogy a fellebbező által javasolt értelmezés nem összeegyeztethető az alkalmazandó rendelkezésekkel.

114. Annyiban, amennyiben a fellebbező megismételte az Elsőfokú Bíróságnak a KTA dotációja végső határidejére és a részesedésszerzések végső határidejére vonatkozó következtetésével kapcsolatos kifogásait, ezeket el kell utasítani, különös tekintettel a jelen indítvány 75., 81. és 87–90. pontjára való hivatkozással.

115. A második jogalap ötödik részét tehát el kell utasítani.

f)      Közbenső következtetés

116. A második jogalap egészét el kell tehát utasítani.

3.      A harmadik jogalapról, amely a hasznossági feltétel téves értelmezésén alapul

117. A fellebbező harmadik jogalapja a megtámadott ítélet 69. és 70. pontjára vonatkozik. A megtámadott ítélet 66–72. pontjában az Elsőfokú Bíróság elutasította a fellebbező azon jogalapját, amelyben azt a tényt kifogásolta, hogy a Bizottság a határozatát a hasznossági feltételre alapozta. Először is azt állapította meg a megtámadott ítélet 68. pontjában, hogy a Bizottság elsősorban nem a hasznossági feltételre támaszkodott, hanem a 19. sz. feljegyzés D pontjára. A megtámadott ítélet 69. pontjában megállapította, hogy még ha a „hasznossági feltétel” kifejezés nem is szerepelt a szóban forgó globális szubvenciót meghatározó rendelkezések között, az a feltétel, hogy az ERFA támogatásoknak az adott terület konkrét műveleteit kell finanszírozniuk, és nem pedig beragadniuk egy KTA‑ba a támogatás végéig, világosan következik az alkalmazandó rendelkezések összességéből, és nem is új keletű.

a)      A felek érvei

118. A fellebbező először is úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot a megtámadott ítélet 70. pontjában. Kifogásolja azt a tényt, hogy a hasznossági feltétel létezését az Elsőfokú Bíróság olyan rendelkezésekből vezette le, amelyek a KTA különböző kifizetései teljesítési határidejének meghatározására korlátozódtak. Egyetlen rendelkezés sem, valamint az Elsőfokú Bíróság által hivatkozott egyetlen dokumentum sem igazolta ilyen feltétel létezését. Továbbá, az Elsőfokú Bíróság nem említett olyan precedenst sem, amely alátámasztotta volna a hasznossági feltétel létezését. A fellebbező azt állítja, hogy ez a hiba szükségszerű következménye a globális szubvenció 2. intézkedése helytelen értelmezésének.

119. Másodszor, a fellebbező utal a Németország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet(23) 75. pontjára, amely szerint az a széles mérlegelési mozgástér, amit a Bizottság élvez a támogatások csökkentése tekintetében, nem jelentheti olyan határozatok elfogadását, amelyek eltérnek a jogi aktusaitól, továbbá arra, hogy a Bizottság magatartása az eljáró személyek számára az eljárásuk helyessége és érvényessége megítélése tekintetében alapvető körülményt jelent.

120. A Bizottság szerint az Elsőfokú Bíróság azt állapította meg, hogy a „hasznossági feltétel” kifejezés nem szerepelt az alkalmazandó rendelkezések között, azonban e rendelkezésekből arra a következtetésre jutott, hogy az ERFA támogatásoknak az adott terület konkrét műveleteit kell finanszírozniuk, nem pedig beragadniuk egy KTA‑ba a támogatás végéig. Az Elsőfokú Bíróság a Regione Marche kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének(24) 92. és 93. pontját idézte mint irányadó ítélkezési gyakorlatot.

b)      Jogi értékelés

121. A hasznossági feltétel nemlétezésére vonatkozó kifogást el kell utasítani.

122. Először is, e jogalap hatástalan. Amint azt az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 68. pontjában helyesen megállapította, a Bizottság elsősorban a 19. sz. feljegyzés D pontjára támaszkodott.(25) Ez a jogalap önmagában is a jogilag megkövetelt módon alátámasztja az Elsőfokú Bíróság következtetését. Az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 69. és 70. pontjában foglalt másodlagos jogalapok vizsgálatát illető esetleges tévedése nem vezethet a megtámadott ítélet vitatásához.

123. Másodszor, a szóban forgó jogalap nem megalapozott.

124. Amint azt az Elsőfokú Bíróság helyesen megállapította, a hasznossági feltétel nem jelentett olyan új feltételt, amelyről a fellebbező ne tudott volna. Még ha a „hasznossági feltétel” kifejezés nem is szerepelt az alkalmazandó rendelkezések között, a 4254/88 rendelet 1. cikkéből következik, hogy az ERFA támogatások célja a KKV‑k tevékenységének segítése, különösen a vállalkozások tőkepiachoz való hozzáférésének javításán keresztül. A KTA számára ezeket a célokat a 19. sz. feljegyzés pontosította, amelynek a C és D pontja úgy rendelkezik, hogy a KKV‑kban történő részesedésszerzéseknek 2001. december 31‑e előtt meg kell történniük.(26)

125. Annyiban, amennyiben a fellebbező azt kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság a globális szubvenció 2. intézkedését helytelenül értelmezte, ezt a kifogást el kell utasítani, a jelen indítvány 75., 81. és 87–90. pontjára való hivatkozással.

126. A fellebbezőnek arra vonatkozó kifogása, hogy a Bizottság eltért a saját jogi aktusaitól, nem megalapozott. A vitatott határozat elfogadásához vezető eljárás során a Bizottság megvizsgálta, hogy a támogatás a közösségi támogatásokra alkalmazandó szabályok alapján igazolt volt‑e. A Bizottság nem alkalmazott új feltételt a posteriori.

127. Végezetül, az a tény, hogy az Elsőfokú Bíróság nem utal irányadó ítélkezési gyakorlatra, önmagában nem jelent olyan téves jogalkalmazást, amelyre a fellebbezés keretében hivatkozni lehet. Kizárólag kiegészítő jelleggel lehet megállapítani, hogy ellentétben azzal, amit a fellebbező állít, az Elsőfokú Bíróság utalt egy irányadó ítélkezési gyakorlatra a Regione Marche kontra Bizottság ügyben hozott ítélet(27) 92. és 93. pontjának említésével, amely szerint a KKV‑k és nem a KTA a végső címzettjei és így a kedvezményezettjei a közösségi támogatásnak, és hogy a kiadások támogathatósága ezért összefüggésben van a KKV‑k részére ténylegesen teljesített beruházásokkal.

128. A harmadik jogalapot tehát el kell utasítani.

4.      A negyedik és ötödik jogalapról

129. A fellebbező negyedik és ötödik jogalapja a megtámadott ítélet 79. és 80. pontjára vonatkozik. Ezekben a pontokban az Elsőfokú Bíróság elutasította a fellebbező arra vonatkozó érvét, hogy a Bizottság nem kezdeményezhette volna a 4253/88 rendelet 24. cikke szerint a közösségi támogatás csökkentését anélkül, hogy a globális szubvenció végrehajtási fázisában – és különösen az ellenőrző bizottság megbeszélései során – kifogásokat ne emelt volna a végrehajtással kapcsolatban.

130. A megtámadott ítélet 79. pontjában az Elsőfokú Bíróság először is azt állapította meg, hogy a 4253/88 rendelet rendelkezései nem írnak elő semmilyen eljárási szabályt, amely a Bizottságnak a közösségi támogatás csökkentésére vagy visszavonására vonatkozó jogának feltételéül szabta volna a projekt megfelelő végrehajtására vonatkozó kétségeknek a támogatás lezárása előtti felvetését. Az Elsőfokú Bíróság ezután megállapította, hogy a közösségi jogalkotó által nem kifejezetten előírt eljárási szabályokat a közösségi bíróság csak akkor vezethet le, ha ezek nélkülözhetetlenek az olyan alapelvek kielégítése érdekében, mint a védelemhez való jog, és ekkor is csak az említett alapelvek tiszteletben tartásához szükséges mértékben.

131. A megtámadott ítélet 80. pontjában az Elsőfokú Bíróság másodlagos érvre támaszkodott a fellebbező érvének elutasítása érdekében. Megállapította, hogy az olyan eljárási szabály, amit a fellebbező javasolt, azt eredményezheti, hogy számos esetben megakadályozza a Bizottságot abban, hogy a közösségi támogatás csökkentésére vagy visszavonására vonatkozó határozatot fogadjon el. Úgy vélekedett, hogy – tekintettel a Bizottság által finanszírozott projektek nagy számára – nehéz, sőt lehetetlen lenne feltárni a projektek végrehajtása során felmerülő szabálytalanságok többségét, különösen azokat, amelyek a támogatható kiadások igazolását vagy besorolását érintik.

a)      A negyedik jogalapról, amely a Bíróság Mediocurso kontra Bizottság ügyben hozott ítéletében meghatározott elvek téves értelmezésére és alkalmazásuk ebből következő elmulasztására alapul

i)      A felek érvei

132. A fellebbező negyedik jogalapja a megtámadott ítélet 79. pontjára vonatkozik.

133. A fellebbező először is azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a jogalkotó által nem kifejezetten előírt eljárási szabályok levezetésének lehetőségét arra az esetre korlátozta, ha ezek nélkülözhetetlenek és szükségesek a védelemhez való jog biztosítása érdekében.

134. Másodszor, az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot annak megállapításával, hogy a fellebbezőnek az eljárási szabály szükségességére kellett volna hivatkoznia a védelemhez való joga biztosítása érdekében, valamint annak megállapításával, hogy a fellebbező véleménye szerint a 4253/88 rendelet 25. és 26. cikkében előírt eljárási szabályok tiszteletben tartása nem volt szükséges a védelemhez való jog biztosítása érdekében.

135. A Bizottság ezzel szemben előadja, hogy a fellebbező védelemhez való joga nem sérült, mivel nem volt olyan eljárás folyamatban, amely a fellebbezőre nézve hátrányos intézkedéshez vezethetett. Továbbá, a 4253/88 rendelet 24. cikke, illetve ugyanezen rendelet 25. és 26. cikke nem ugyanazon cím alatt szerepel. A 25. és 26. cikk célja kizárólag a strukturális alapok végrehajtása felügyeletének és hatékony értékelésének biztosítása. Az Elsőfokú Bíróság tehát helyesen állapította meg, hogy a 4253/88 rendelet 25. és 26. cikke nem ír elő olyan eljárási szabályt, amely a Bizottságot arra kötelezné, hogy valamely program helyes végrehajtását a támogatás lezárása előtt kellene megkérdőjeleznie. Végezetül, nem állapítható meg olyan joghézag, amely veszélyeztetné a védelemhez való jogot.

ii)    Jogi értékelés

136. A 4253/88 rendelet 25. és 26. cikke túlzottan szűk körű használatára és a védelemhez való jogra vonatkozó kifogásokat mint megalapozatlanokat el kell utasítani.

–       A csökkentési eljárás és az ellenőrzési és értékelési kötelezettség közötti kapcsolat megsértésére vonatkozó kifogásról

137. A 4253/88 rendelet 24. cikke szerinti támogatáscsökkentési eljárás és a 4253/88 rendelet 25. és 26. cikke szerinti ellenőrzési és értékelési kötelezettség közötti kapcsolat megsértésére vonatkozó kifogást el kell utasítani. Az Elsőfokú Bíróság jogosan állapította meg, hogy a 24. cikkben előírt támogatáscsökkentési eljárás megindítása nincs alárendelve az említett 25. és 26. cikkben rögzített ellenőrzési és értékelési kötelezettség tiszteletben tartásának.(28)

138. Először is, a 4253/88 rendelet 24. cikkének megfogalmazása nem írja elő, hogy az említett 24. cikk szerinti eljárás megindítása alá lenne rendelve ezen rendelet 25. és 26. cikke szerinti ellenőrzési és értékelési kötelezettség tiszteletben tartásának.

139. Továbbá, rendszertani szempontból meg kell állapítani, hogy a 4253/88 rendelet 24. cikke a 4253/88 rendelet VI., „Pénzügyi rendelkezések” címe alatt szerepel, míg a 4253/88 rendelet 25. és 26. cikke a VII., „Felügyelet és értékelés” cím alatt szerepel.

140. Végezetül, egy olyan értelmezés, amely alapján a 25. és 26. cikk szerinti ellenőrzési és értékelési kötelezettség tiszteletben tartása elengedhetetlen feltétele a módosított 4253/88 rendelet 24. cikke szerinti támogatáscsökkentési eljárás megindításának, véleményem szerint túlságosan korlátozná a 4253/88 rendelet 24. cikkének hatékony érvényesülését. Ez utóbbi rendelkezésnek a közösségi támogatások odaítélési feltételei tiszteletben tartását kell biztosítania. Az a lehetőség, hogy szabálytalanság felmerülése esetén a közösségi támogatás csökkenthető, fontos eszköz az ERFA támogatások decentralizált igazgatása keretében. Biztosítja ugyanis a közösségi támogatások közvetítő általi felhasználásának utólagos kontrollját. Márpedig a fellebbező által javasolt értelmezésnek az lenne a következménye, hogy a közvetítőt mentesítené minden olyan szabálytalanság miatti felelősség alól, amit a Bizottság nem tárt fel az intézkedés végrehajtása során. Nem gondolom, hogy a közvetítő ilyen értelmű felelősség alóli mentesítése összeegyeztethető lenne a közösségi támogatás odaítélési feltételei hatékony tiszteletben tartásának célkitűzésével.

141. Véleményem szerint tehát a Bizottság kezdeményezhette a módosított 4253/88 rendelet 24. cikke szerint a támogatás csökkentését, még akkor is, ha a módosított 4253/88 rendelet 25. és 26. cikke szerinti ellenőrzési és értékelési kötelezettségeit nem tartotta tiszteletben. A fellebbező által a negyedik jogalapban hivatkozott kifogást tehát mint megalapozatlant el kell utasítani.

142. Mindazonáltal különbséget kell tenni aközött, hogy az ellenőrzési és értékelési kötelezettség megsértése a módosított 4253/88 rendelet 24. cikkében előírt támogatáscsökkentési eljárás megindítását megakadályozza, és aközött, hogy a Bizottság ilyen eljárás során köteles lehet figyelembe venni a felügyeleti és értékelési kötelezettsége megsértését. Ez utóbbi kérdés nem releváns a negyedik jogalap vizsgálata során. Ezt a nyolcadik jogalap keretében – a jelen indítvány 213–217. pontjában – fogom értékelni.

–       A közösségi jogalkotó által nem kifejezetten előírt eljárási szabályok alkalmazásáról

143. A közösségi jogalkotó által nem előírt eljárási szabályok alkalmazásának elmulasztására vonatkozó kifogást szintén el kell utasítani. Az Elsőfokú Bíróság nem alkalmazta tévesen a jogot annak elfogadásával, hogy a közösségi jogalkotó által nem előírt eljárási szabályokat a közösségi bíróság csak akkor vezetheti le, ha ezek nélkülözhetetlenek az olyan alapelvek, mint a védelemhez való jog kielégítése érdekében, és ekkor is csak az említett alapelvek tiszteletben tartásához szükséges mértékben.

144. Először is emlékeztetni kell arra, hogy az Elsőfokú Bíróság szerepe a normák értelmezésére és alkalmazására korlátozódik. Amikor az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 79. pontjában a védelemhez való jogot említette, akkor egy általános jogelvre, tehát az elsődleges jog egyik szabályára(29) utalt, amely akkor is alkalmazandó, ha a közösségi jogalkotó a vonatkozó másodlagos jogban ezt nem említette meg kifejezetten.

145. A fellebbező azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróságnak egy eljárási szabályt akkor is alkalmaznia kell, ha azt a közösségi jogalkotó nem írja elő, és az nem is nélkülözhetetlen, illetve nem szükséges az elsődleges jog szabályainak biztosítása érdekében. Ez a megközelítés téves. Azzal a következménnyel járna, hogy az Elsőfokú Bíróság maga alkotna új jogszabályt, és ezzel túllépné a hatáskörét. A fellebbező állításaival ellentétben sem a Mediocurso kontra Bizottság ügyben hozott ítélet,(30) sem a fellebbező által hivatkozott más ítéletek(31) nem kérdőjelezik meg ezt az elvet, amely számomra is világos és alapvető.

146. Az Elsőfokú Bíróság tehát helyesen állapította meg, hogy a fellebbező által javasolt eljárási szabály – amit a közösségi jogalkotó nem írt elő – csak abban az esetben alkalmazható, ha az nélkülözhetetlen, illetve szükséges az elsődleges jog – így a védelemhez való jog – tiszteletben tartásának biztosítása érdekében.

–       Az arra a kötelezettségre vonatkozó kifogásról, hogy a védelemhez való jog tiszteletben tartásának szükségességére hivatkozni kell

147. A fellebbező kifogásolja az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 79. pontjában foglalt megállapítását, amely szerint a fellebbezőnek hivatkoznia kellett volna arra, hogy az általa javasolt eljárási szabály szükséges a védelemhez való jog tiszteletben tartásához. Ez a kifogás nem megalapozott. A megtámadott ítélet 79. pontjának téves olvasatából következik. Az Elsőfokú Bíróság ugyanis nem azt állapította meg, hogy a fellebbezőnek hivatkoznia kellett volna az általa javasolt eljárási szabály alkalmazásának szükségességére a védelemhez való jog tiszteletben tartása biztosítása érdekében. Inkább úgy tűnik, hogy az Elsőfokú Bíróság azt akarta kifejezni a megtámadott ítélet 79. pontjában, hogy még a fellebbező sem állította, hogy ez az eljárási szabály szükséges a védelemhez való jog biztosítása érdekében.

–       A védelemhez való jog elvének megsértésére vonatkozó kifogásról

148. Végezetül, a fellebbező kifogásolja az Elsőfokú Bíróság azon megállapítását, hogy a fellebbező nem hivatkozott a védelemhez való jog elvére az elsőfokú eljárásban előterjesztett keresetében.

149. Ez a kifogás nem megalapozott.

150. Először is meg kell állapítani, hogy az elsőfokú eljárásban előterjesztett keresetében a fellebbező a 4253/88 rendelet 25. és 26. cikke téves értelmezése alapján megállapított eljárási szabályra támaszkodott. Nem hivatkozott tehát a védelemhez való jog tiszteletben tartására. Az Elsőfokú Bíróság volt az, aki megvizsgálta, hogy az említett 25. és 26. cikkekben kifejezetten nem előírt eljárási szabály következhet‑e esetleg az elsődleges jogból.

151. Másodszor meg kell állapítani, hogy a fellebbező által javasolt eljárási szabály nem szükséges a védelemhez való jog tiszteletben tartásának biztosítása érdekében. A védelemhez való jog tiszteletben tartása megköveteli, hogy valamennyi eljárásban, amelyet valamely személlyel szemben megindítanak, és amely rá nézve hátrányos intézkedéshez vezethet, az érintett személyt olyan helyzetbe kell hozni, hogy ténylegesen kifejthesse álláspontját.(32) Amint az a megtámadott ítélet 24–29. pontjából következik, a fellebbező olyan helyzetben volt, hogy írásban és szóban is kifejthette álláspontját abban az eljárásban, amely a vitatott határozathoz vezetett. A megtámadott ítélet ezen pontjaiból, valamint a vitatott határozatból következik, hogy a fellebbező előterjesztette érveit, amelyek alapján – a vitatott határozat elfogadása előtt – tárgyalás indult a felek között. Ilyen körülmények között az Elsőfokú Bíróság jogosan gondolhatta, hogy a védelemhez való jogot tiszteletben tartották, és hogy a fellebbező által javasolt szabály túlmutatott azon, ami ezen jogok érvényesülésének biztosításához szükséges.

–       Közbenső következtetés

152. A negyedik jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

b)      Az ötödik jogalapról, amely a 4253/88 rendeletnek a Bizottság felügyeleti és ellenőrzési kötelezettségére vonatkozó 25. és 26. cikkének megsértésére vonatkozik

153. A fellebbező ötödik jogalapja a megtámadott ítélet 80. pontjára vonatkozik.(33)

i)      A felek érvei

154. A fellebbező kiemeli, hogy a megtámadott ítélet 80. pontjában foglalt érvelés a 25. és 26. cikkben előírt felügyeleti és ellenőrzési rendszer alkalmazásának és betartásának elmulasztásához vezethet, mivel a Bizottság gyakorlatilag nincs abban a helyzetben, hogy eleget tudjon tenni ennek a feladatnak. Ez az érvelés ellentétes a jogalkotó szándékával, amely a tagállamokkal partnerségben gyakorolt ellenőrzési rendszer megalkotására irányult.

155. A Bizottság úgy gondolja, hogy a fellebbező jogalapja a megtámadott ítélet nyilvánvaló és megtévesztő eltorzításán alapszik. Az Elsőfokú Bíróság nem ösztönözte a Bizottságot arra, hogy ne tartsa be a 4253/88 rendelet 25. és 26. cikkét. Arra szorítkozott, hogy a fellebbező javaslatát – amely szerint a 4253/88 rendelet 25. és 26. cikke olyan eljárási szabályt tartalmaz, amely a Bizottságnak a támogatás csökkentésére vagy visszavonására vonatkozó jogát a felügyeleti és értékelési kötelezettség betartásának rendeli alá – túlzónak tekintse.

156. A Bizottság szerint a fellebbező javaslata nem felel meg a Bizottság és a tagállamok közötti, a strukturális alapok igazgatása során érvényesülő feladatmegosztásnak. A strukturális alapok támogatásai decentralizált igazgatás tárgyát képezik, amely első helyre a tagállamok hatóságait helyezi. Elsősorban tehát a tagállamokra – és jelen esetben a fellebbezőre mint a tagállam által kijelölt közvetítő szervezetre – hárul a közösségi támogatások, és különösen a költségek támogathatósága helyes alkalmazásának ellenőrzése.

ii)    Jogi értékelés

157. Az ötödik jogalap hatástalan. Az Elsőfokú Bíróság alapvetően a megtámadott ítélet 79. pontjában megfogalmazott érvre támaszkodott, amely szerint a 4253/88 rendelet 25. és 26. cikke nem ír elő olyan eljárási szabályt, amely a Bizottságnak a támogatás csökkentésére vagy visszavonására vonatkozó jogát annak a feltételnek rendelné alá, hogy valamely program helyes végrehajtását a támogatás lezárása előtt meg kell kérdőjeleznie. Az ötödik jogalap tehát még megalapozottsága esetén sem lehet eredményes.(34)

158. Ez a jogalap mindazonáltal nem megalapozott.

159. Először is, a jogalap a megtámadott ítélet helytelen olvasatából következik. Az említett ítélet 80. pontjában az Elsőfokú Bíróság nem azt állapította meg, hogy a Bizottság azért nem tartotta tiszteletben a 4253/88 rendelet 25. és 26. cikkét, mert nem volt képes ezen rendelkezések betartására. Mindössze azt állapította meg, hogy egy olyan eljárási szabály, amelyre a fellebbező ezekből a rendelkezésekből következtet, azt eredményezheti, hogy számos esetben megakadályozza a Bizottságot abban, hogy a közösségi alapokból származó támogatások csökkentésére vagy visszavonására vonatkozó határozatot fogadjon el. Az Elsőfokú Bíróság tehát csupán felvázolta egy olyan eljárási szabály következményeit, amit a fellebbező javasolt (amely egyébként a 4253/88 rendelet 25. és 26. cikkéből nem vezethető le(35)). A fellebbező állításaival ellentétben az Elsőfokú Bíróság nem korlátozta egy létező eljárási szabály alkalmazását, és nem is ösztönözte a Bizottságot az említett 25. és 26. cikk megsértésére.

160. Másodszor, fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a fellebbező által javasolt eljárási szabály – amely szerint a 4253/88 rendelet 25. és 26. cikkéből származó ellenőrzési és értékelési kötelezettség megsértése megakadályozza az ugyanezen rendelet 24. cikkében előírt támogatáscsökkentési eljárás megindítását –, nem az egyetlen lehetőség az ellenőrzési és értékelési kötelezettség esetleges megsértésének szankcionálására. Ebben a tekintetben utalok a jelen indítvány 213–217. pontjaira, ahol ezt a kérdést fogom elemezni.

161. Az ötödik jogalapot tehát el kell utasítani.

5.      A hatodik és hetedik jogalapról

162. A fellebbező hatodik és hetedik jogalapja a megtámadott ítélet 88–92. pontjára vonatkozik. Ezekben az Elsőfokú Bíróság elutasította a fellebbezőnek a bizalomvédelem és a jogbiztonság elvének megsértésére vonatkozó jogalapját. Először is megállapította, hogy a bizalomvédelemre vonatkozó jog három együttes feltétel teljesülését feltételezi: az első feltétel az engedélyezett és megbízható forrásokból származó pontos, feltétel nélküli és egyező biztosítékok, a második, hogy ezek a biztosítékok jogos elvárást jelentsenek annak, akinek címezték őket, és a harmadik, hogy a biztosítékok megfeleljenek az alkalmazandó normáknak.

a)      A bizalomvédelem és a jogbiztonság elvének megsértésére vonatkozó hatodik jogalapról

163. A fellebbező hatodik jogalapja a megtámadott ítélet 90. pontjára vonatkozik. Ebben az Elsőfokú Bíróság úgy vélekedett, hogy a jogos bizalom megalapozásához szükséges harmadik feltétel (az alkalmazandó normáknak megfelelő biztosítékok) nem teljesült, mivel a Bizottság esetleges biztosítékai az alkalmazandó rendelkezésekkel ellentétesek voltak. Ebben a vonatkozásban kifejtette, hogy az alkalmazandó szabályok szerint a KKV‑kban történő részesedésszerzéseket 2001. december 31‑éig kellett teljesíteni.

164. A fellebbező arra hivatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság megállapítása a globális szubvenció 2. intézkedése tartalmának és megvalósításának helytelen mérlegelésén alapszik. A globális szubvenció 2. intézkedésének kedvezményezettje a KTA és nem a KKV‑k. A KKV‑kban történő részesedésszerzés végső határideje 2009. december 16‑a, nem pedig 2001. december 31‑e.

165. A Bizottság úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróságnak a globális szubvenció 2. intézkedésére és a támogatás lezárásának határidejére vonatkozó értelmezése helyes. Hozzáteszi, hogy soha nem nyújtott a fellebbezőnek pontos, feltétel nélküli és egyező biztosítékokat, amelyekre az hivatkozik.

166. Ez a jogalap nem megalapozott. Utalva a jelen indítvány 75., 81. és 87–90. pontjára, szükséges emlékeztetni arra, hogy az Elsőfokú Bíróságnak a globális szubvenció 2. intézkedése tartalmára és megvalósítására vonatkozó mérlegelése nem téves, különösen a globális szubvenció 2. intézkedése kedvezményezettjének meghatározása és a KKV‑kban történő részesedésszerzés végső határideje tekintetében.

b)      A bizonyítékok elferdítésére és a bizonyítási teherrel kapcsolatos általános jogelvek megsértésére vonatkozó hetedik jogalapról

167. A fellebbező hetedik jogalapja a megtámadott ítélet 91. pontjára vonatkozik. Ebben az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a Bizottság állítása szerint a támogatásfelügyeleti bizottságnak átadott információk alapján azt lehetett gondolni, hogy a támogatás teljes összegét 2001. december 31‑e előtt kellett a KKV‑kba befektetni. Továbbá, az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a fellebbező nem nyújtotta be sem a támogatásfelügyeleti bizottságnak átadott féléves jelentéseket – amelyek a fellebbező szerint világosan mutatják, hogy semmilyen pénzügyi műveletet nem teljesítettek –, sem a 2001. december 10‑i támogatásfelügyeleti bizottsági ülés jegyzőkönyvében említett november 21‑i aktualizálásra vonatkozó jelentést. Ebből az Elsőfokú Bíróság arra következtetett, hogy ilyen körülmények között nincs abban a helyzetben, hogy megvizsgálhassa, vajon a támogatásfelügyeleti bizottságot tájékoztatták‑e arról a tényről, hogy a tőke teljes összege lesz befizetve a KKV‑kba 2001. december 31‑e előtt.

i)      A felek érvei

168. A fellebbező a bizonyítékok mérlegelésére vonatkozó általános jogelvek nyilvánvaló megsértésére, a bizonyítékok elferdítésére és a fellebbező által előterjesztett bizonyítékok Elsőfokú Bíróság általi figyelmen kívül hagyására alapozta a jogalapját.

169. Először is azt állítja, hogy az elsőfokú eljárásban benyújtott a támogatásfelügyeleti bizottság határozataira vonatkozó dokumentumokat, amelyek igazolják, hogy e bizottság 2001. december hónapban kifejezte, hogy jóváhagyja a globális szubvenció projekt előrehaladásának állapotát.

170. Másodszor kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság nem vette figyelembe az igazolt tényeket. Nem volt vitatott a felek között, hogy a féléves jelentések igazolták, hogy a Bizottság teljes mértékben ismerte a projekt előrehaladásának állapotát, jóváhagyta a közvetítő szervezet tevékenységét, és egyetértett a fellebbezőnek az alkalmazandó rendelkezésekre vonatkozó értelmezésével.

171. Harmadszor, a fellebbező úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróságnak az elsőfokú eljárás során be kellett volna kérnie a támogatásfelügyeleti bizottságnak átadott féléves jelentéseket, és a 2001. december 10‑i támogatásfelügyeleti bizottsági ülés jegyzőkönyvében említett november 21‑i aktualizálásra vonatkozó jelentést, ha azokat tényleg nélkülözhetetlennek ítélte. Ennek elmulasztásával megfosztotta a fellebbezőt a kontradiktórius eljárás előnyétől.

172. Negyedszer, a fellebbező hivatkozik a fellebbezésének 4–7. mellékleteként csatolt dokumentumokra, amelyek igazolják, hogy a Bizottság jóváhagyta a kifizetett kiadások támogathatóságát és szabályosságát, valamint a fellebbező értelmezését.

173. Ötödször, a fellebbező kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság nem vette figyelembe azt a tényt, hogy a Bizottság elkezdte a támogatás egyes részeinek kifizetését. Ebből azt a következtetést kellett volna levonnia, hogy a Bizottság jóváhagyta a fellebbező kiadásainak támogathatóságát.

174. Hatodszor, a fellebbező az indokolási kötelezettség megsértésére hivatkozik. Az Elsőfokú Bíróság nem vette figyelembe a fellebbező által előterjesztett valamennyi bizonyítékot.

175. A Bizottság úgy véli, hogy a fellebbező hetedik jogalapja hatástalan. Az Elsőfokú Bíróság a bizalomvédelem megsértésére vonatkozó érvelését elsősorban a megtámadott ítélet 90. pontjában megfogalmazott érvre alapozta, amely szerint a Bizottság esetleges biztosítékai az alkalmazandó rendelkezésekkel ellentétesek voltak, és ezért nem keletkeztethettek a fellebbezőben jogos elvárást.

176. Ami az érdemi részt illeti, úgy véli, hogy ez a jogalap a megtámadott ítélet téves olvasatán alapszik. Kifejti, hogy az Elsőfokú Bíróság nem jelezte, hogy képtelen lett volna megállapítani, hogy 2001. június 30‑áig egyetlen műveletet sem teljesítettek, és hogy az elsőre 2001. november 19‑én került sor. Az Elsőfokú Bíróság mindössze azt állapította meg, hogy nem lehetett tudni, hogy a támogatásfelügyeleti bizottságot tájékoztatták‑e arról a tényről, hogy a KKV‑kban történő részesedésszerzéseket nem fogják teljesíteni 2001. december 31‑e előtt. A Bizottság fenntartja, hogy a fellebbező által az elsőfokú eljárásban beterjesztett dokumentumok nem tartalmaztak e tekintetben világos bizonyítékokat. Az Elsőfokú Bíróság tehát nem követett el mérlegelési hibát, és nem ferdítette el a bizonyítékokat.

177. A fellebbezés 4–7. mellékleteként csatolt dokumentumokat illetően a Bizottság úgy véli, hogy ezeket mint elfogadhatatlant el kell utasítani, mivel késve nyújtották be ezeket, és a tartalmuk a tényekre vonatkozik.

178. Végül, a fellebbezőnek kell alátámasztania a Bizottság által felhozott kifogásokkal szembeni jogalapokat, és neki kell bizonyítékokat szolgáltatnia rájuk.

ii)    Jogi értékelés

–       A hetedik jogalap hatástalan.

179. Először is meg kell állapítani, hogy a megtámadott ítélet 91. pontjára vonatkozó hetedik jogalap hatástalan.(36) Amint azt a Bizottság jogosan kiemeli, az Elsőfokú Bíróság elvetette a fellebbezőnek a bizalomvédelem elvének feltételezett megsértésére vonatkozó jogalapját, elsősorban a megtámadott ítélet 90. pontjában kifejtett érvre alapozva, amely szerint a nyújtott biztosítékoknak az alkalmazandó rendelkezésekkel összeegyeztethetőknek kell lenniük. Tekintve, hogy a megtámadott ítélet 90. pontjára vonatkozó hatodik jogalapot el kell utasítani,(37) a 90. pontra vonatkozó megállapítás maga igazolja a bizalomvédelem elvének megsértésére vonatkozó jogalap elutasítását. A fellebbezőnek a megtámadott ítélet 91. pontjára vonatkozó kifogásait tehát mint hatástalanokat el lehet utasítani anélkül, hogy szükséges lenne a megalapozottságukat megvizsgálni.

180. Az említett kifogások mindazonáltal nem megalapozottak.

–       A támogatásfelügyeleti bizottság határozataira vonatkozó dokumentumok fellebbező általi benyújtásának tényére vonatkozó első kifogásról

181.  A fellebbező azt állítja, hogy benyújtott a támogatásfelügyeleti bizottság határozataira vonatkozó dokumentumokat, amelyek igazolják a Bizottságnak a globális szubvenció projekt előrehaladásának állapotára vonatkozó, 2001. december havi jóváhagyását.

182. Mivel a fellebbező nem határozta meg pontosan azt a téves jogalkalmazást, amelyre ezt a kifogást alapozza, először is emlékeztetni kell arra, hogy az EK 225. cikkének első bekezdése és a Bíróság alapokmányának 51. cikke értelmében a fellebbezés során a Bíróság feladata a téves jogalkalmazás vizsgálatára korlátozódik. A fellebbezést tehát csak a jogszabály megsértésére vonatkozó érvekre lehet alapozni, a tényállásra vonatkozó értékelés teljes kizárásával.(38) Amennyiben tehát a fellebbező kifogását úgy kell értelmezni, mint a tényállásnak az Elsőfokú Bíróság általi értékelésére vonatkozó kritikát, az elfogadhatatlan. A bizonyítékok nyilvánvaló elferdítése esetétől eltekintve, kizárólag az Elsőfokú Bíróság jogosult a bizonyítékok értékelésére.(39) Azonban a fellebbező nem igazolt az elsőfokú eljárásban bemutatott dokumentumok helytelen megítélését alátámasztó bizonyítékokat.

183. Amennyiben azonban a fellebbező azt a tényt kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság nem vette figyelembe a támogatásfelügyeleti bizottság határozataira vonatkozóan benyújtott dokumentumokat, a kifogás elfogadható, mivel ebben az esetben eljárási hibáról van szó. Mindazonáltal ez a kifogás nem megalapozott. A megtámadott ítélet 91. pontjából következik, hogy az Elsőfokú Bíróság figyelembe vette a támogatásfelügyeleti bizottság határozataira vonatkozó dokumentumokat. Mindazonáltal úgy vélekedett, hogy a féléves jelentések és a 2001. november 21‑i aktualizálásra vonatkozó jelentés hiányában nem ítélhette meg, hogy a támogatásfelügyeleti bizottságot tájékoztatták‑e arról a tényről, hogy a tőke teljes összege nem lesz befizetve a KKV‑kba 2001. december 31‑e előtt.

184. Az első kifogást tehát el kell utasítani.

–       Az igazolt tények Elsőfokú Bíróság általi figyelmen kívül hagyására vonatkozó második kifogásról

185. A fellebbező szerint egyértelmű a felek számára, hogy a féléves jelentések igazolják egyrészt, hogy a Bizottság teljes mértékben ismerte a projekt előrehaladásának állapotát, másrészt, hogy jóváhagyta a fellebbező tevékenységét és harmadrészt, hogy egyetértett a fellebbezőnek az alkalmazandó rendelkezésekre vonatkozó értelmezésével. A fellebbező azt rója fel az Elsőfokú Bíróságnak, hogy nem ezekre az igazolt tényekre támaszkodott.

186. Ez a kifogás nem megalapozott. A fellebbező állításaival ellentétben, ezek a tények nem voltak igazoltak a felek számára. A megtámadott ítélet 90. pontjából és a Bizottság első fokon előterjesztett válaszbeadványának 83–91. pontjából következik, hogy a Bizottság vitatta a fellebbező erre vonatkozó állításait.

–       A bizonyítási eszközök hiányára vonatkozó harmadik kifogásról

187. Harmadik kifogásával a fellebbező az Elsőfokú Bíróság általi bizonyításfelvétel hiányát sérelmezi. Az Elsőfokú Bíróság elmulasztotta ugyanis a fellebbezőt felhívni az eljárás során arra, hogy mutassa be a féléves jelentéseket. A fellebbező úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróságnak be kellett volna kérnie ezeket a dokumentumokat az eljárás során, ahelyett hogy az ítéletben kifogásolja a hiányukat. Az Elsőfokú Bíróság köteles saját hatáskörben a bizonyításra felhívni azzal a céllal, hogy minden, az ügy eldöntése szempontjából fontos információ naprakészen a rendelkezésére álljon.

188. Ez a kifogás nem megalapozott.

189. Először is fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a bizonyítási teher a fellebbezőre hárult. Az első fokon előterjesztett keresetében ő hivatkozott a bizalomvédelem elvére. Következésképpen az ő feladata volt, hogy alátámassza az állításait és bebizonyítsa, hogy a bizalomvédelmet igazoló feltételek rendelkezésre állnak.

190. Ami az Elsőfokú Bíróságnak arra vonatkozó lehetőségét illeti, hogy az eljárási szabályzata 66. cikke 1. §‑a szerint a bizonyítási eszközök meghatározásával hozzájáruljon a tények megállapításához, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy ez a lehetőség alapvetően választható és járulékos jellegű, tekintve hogy egyedül az Elsőfokú Bíróság dönthet az előtte folyamatban lévő üggyel kapcsolatban a rendelkezésére álló információk kiegészítésének esetleges szükségességéről.(40) A Bíróság kivételes esetekben úgy ítélte meg, hogy az Elsőfokú Bíróság köteles volt a bizonyítási eszközöket meghatározni.(41) Mindazonáltal, úgy vélem, hogy a jelen ügy körülményei nem alkalmasak arra, hogy ilyen kötelezettséget keletkeztessenek. A fellebbező, akire a bizonyítási teher hárult, nem hivatkozott olyan kivételes körülményekre – mint amilyen például a szóban forgó jelentések benyújtására való képtelenség –, amelyek ezt a kötelezettséget alátámasztották volna.

–       A fellebbező által benyújtott dokumentumokra vonatkozó negyedik kifogásról

191. A tekintetben, hogy a fellebbező a fellebbezésének 4–7. mellékleteiként csatolt dokumentumokra támaszkodik, meg kell állapítani, hogy azokat az elsőfokú eljárásban nem nyújtotta be. Ráadásul, a fellebbező a tényállás újabb értékelését kérelmezi. Az e dokumentumokon alapuló kifogásokat tehát, mint elfogadhatatlanokat, el kell utasítani.

–       A Bizottság általi kifizetések figyelembevételének hiányára vonatkozó ötödik kifogásról

192. A fellebbezőnek arra vonatkozó kifogása, hogy az Elsőfokú Bíróság nem vette figyelembe azt a tényt, hogy a Bizottság megkezdte a közösségi támogatás különböző kifizetéseit, és hogy a Bizottság tehát megerősítette a fellebbező értelmezésének, valamint a teljesített kiadások szabályosságának és támogathatóságának helyességét, elfogadható, de nem megalapozott.

193. Szerintem ez a kifogás nem kizárólag a tényállás Elsőfokú Bíróság általi értékelésére vonatkozik, hanem inkább a tényállás jogi minősítésére a bizalomvédelem feltételei szempontjából. Ezért tehát olyan jogkérdésről van szó, amely elfogadható egy fellebbezés során.

194. Mindazonáltal ez a kifogás nem megalapozott. Az a tény ugyanis, hogy a Bizottság elkezdte a közösségi támogatás egyes részeinek kifizetését, nem volt olyan jellegű, hogy pontos és feltétel nélküli, a fellebbezőben jogos elvárást keltő biztosítékot jelentene. Először is, a 4253/88 rendelet 24. cikkéből következik, hogy a kifizetéseket azzal a feltétellel teljesítik, hogy nem történik szabálytalanság, vagy a projekt jellegét vagy végrehajtásának feltételeit jelentősen nem módosítják.(42) Másodszor pedig, a fellebbező – annak ellenére, hogy a bizonyítási teher rajta volt – nem igazolta, hogy a Bizottság tudott arról a tényről, hogy a részesedésszerzéseket nem tudják 2001. december 31‑e előtt teljesíteni.

195. Az ötödik kifogást ezért el kell utasítani.

–       Az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozó hatodik kifogásról

196. Végezetül, az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozó kifogás nem megalapozott. Az Elsőfokú Bíróság végkövetkeztetésében nem sérült az indokolási kötelezettség. A bizonyítási teher a fellebbezőre hárult. A megtámadott ítélet 91. pontjában az Elsőfokú Bíróság egyértelműen arra a megfontolásra támaszkodott, hogy a fellebbező által beterjesztett bizonyítékok nem tették számára lehetővé annak megállapítását, hogy a Bizottság tudott arról a tényről, hogy a KKV‑kban való részesedésszerzéseket nem tudják 2001. december 31‑e előtt teljesíteni.

–       Közbenső következtetés

197. A hetedik jogalapot tehát teljes egészében el kell utasítani.

6.      A közösségi hozzájárulások csökkentése esetén alkalmazandó arányosság elvével kapcsolatos közösségi ítélkezési gyakorlat megsértésére vonatkozó nyolcadik jogalapról

198. A fellebbező nyolcadik jogalapja a megtámadott ítélet 93. pontjára vonatkozik. Ebben az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a Bizottság nem rendelkezik mérlegelési mozgástérrel azon következmények tekintetében, amelyek abból a tényből vonhatók le, hogy 2001. december 31‑éig a KTA alaptőkéjének egy részét nem fektették be a KKV‑kba. E tekinteben az Elsőfokú Bíróság utal a Bíróság Hollandia kontra Bizottság ügyben hozott ítélete 22., 23. és 47. pontjára.(43)

199. Az Elsőfokú Bíróság továbbá megállapította, hogy a fellebbező által hivatkozott körülmények figyelembevétele a 19. sz. feljegyzés megsértéséhez vezetne, és nem lenne elfogadható, hogy a fellebbező előnyét élvezze a téves értelmezésének, olyan előnyt, amit más közvetítő szervezetek nem élveznek, akik – hasonló szituációban – lemondtak a hozzájárulás azon részének igényléséről, amit a határidőn belül nem tudtak befektetni.

a)      A felek érvei

200. A fellebbező úgy véli, hogy a 4253/88 rendelet 24. cikke nem tartalmaz utalást a pénzbefizetés olyan automatikus rendszerére, amely nem biztosít a Bizottság számára mérlegelési mozgásteret. Felrója az Elsőfokú Bíróságnak, hogy a Hollandia kontra Bizottság ügyben hozott ítéletre(44) támaszkodik, amely a 4253/88 rendelet 12. cikkére vonatkozik, és nem pedig a rendelet 24. cikkére.

201. A fellebbező szerint a Bizottságnak figyelemmel kell lennie a fellebbező viselkedésére, és különösen arra a tényre, hogy nem viselkedett csalárd módon. Úgy véli, hogy a hozzájárulás csökkentésének arányban kell állnia a fellebbező által elkövetett jogsértés súlyosságával és összegével. E tekintetben utal a Conserve Italia kontra Bizottság ügyben hozott ítélet(45) 135–153. pontjára.

202. A Bizottság úgy véli, hogy a 4253/88 rendelet 24. cikke értelmében be kell avatkoznia, ha szabálytalanságot vagy jelentős módosítást állapít meg. Pontos kötelezettségek vonatkoznak rá a közösségi költségvetés helyes igazgatása tekintetében.

203. Úgy véli, hogy a Conserve Italia kontra Bizottság ügyben hozott ítélet(46) 130. és azt követő pontjai megerősítik, hogy a Bizottságnak egyszerű pénzügyi kiigazítást kell eszközölnie, függetlenül bármilyen, a fellebbező bűnösségére vagy az esetleges csalási kísérletére vonatkozó mérlegeléstől. Az ítélet 135–138. pontja nem érvényteleníti ezt az alapelvet. Ezek a pontok a Bizottság által a jelen ügyben alkalmazott számítási módszertől eltérő módszerre vonatkoznak. Az Elsőfokú Bíróság tehát nem sértette meg arányosság elvével kapcsolatos ítélkezési gyakorlatot azzal az állítással, hogy a Bizottság nem rendelkezett mérlegelési mozgástérrel a társfinanszírozás csökkentése tekintetében.

204. A Bizottság mindemellett nem köteles képviseltetni magát a támogatásfelügyeleti bizottságban.

b)      Jogi értékelés

205. A fellebbező nyolcadik jogalapja nem lehet eredményes. Bár a fellebbező jogosan állítja, hogy a Bizottság a 4253/88 rendelet 24. cikke szerinti csökkentési eljárás során mérlegelési mozgástérrel rendelkezik, a fellebbező nem mutatott be olyan körülményeket, amelyek alkalmasak lennének a mérlegelési jogkörrel való visszaélés alátámasztására.

i)      A Bizottságnak a 4253/88 rendelet 24. cikke szerinti mérlegelési mozgásteréről

206. Először is emlékeztetni kell arra, hogy a 4253/88 rendelet rendszerének alapja többek között az, hogy egy sor olyan feltételt kell teljesíteni, amelyek feljogosítanak a tervezett támogatás elnyerésére. Amennyiben ezek a feltételek nem teljesülnek maradéktalanul, a 4253/88 rendelet 24. cikke feljogosítja a Bizottságot az említett hozzájárulás odaítélésről szóló határozat alapján fennálló kötelezettségei mértékének felülvizsgálatára.(47)

207. Az, hogy egy támogatási projekt milyen mértékben valósul meg, a Bizottság számára fontos szempontot jelent a csökkentési eljárás keretében. A közösségi költségvetés helyes igazgatásának elve nagyban igazolja a közösségi hozzájárulás csökkentését, ha a közösségi alapokat nem az alkalmazandó szabályokban előírtak szerint használták fel.

208. Mindazonáltal a fellebbező jogosan figyelmeztet arra, hogy a módosított 4253/88 rendelet 24. cikke alapján valamely csökkentésről szóló határozat meghozatala nem mechanikus gyakorlat. A 24. cikk megfogalmazása – különösen a „lehet” szó – jelzi, hogy a Bizottság mérlegelési mozgástérrel rendelkezik. Ezt az értelmezést a Bíróság ítélkezési gyakorlata megerősítette.(48) Az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 93. pontjában foglalt indokolása, miszerint a Bizottság nem rendelkezik semmilyen mérlegelési mozgástérrel, téves jogalkalmazásnak minősül.

209. Mindazonáltal, bár az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 93. pontjában foglalt indokolása téves jogalkalmazásnak minősül, az Elsőfokú Bíróság végkövetkeztetése – amely szerint a Bizottság nem alkalmazta tévesen a jogot az ERFA támogatások lecsökkentésére vonatkozó határozat elfogadásával, mivel a fellebbező nem teljesítette 2001. december 31‑e előtt a részesedésszerzéseket – megfelelőnek tűnik. Valójában a fellebbező nem igazolt olyan körülményeket, amelyek a Bizottságot arra kényszeríthették volna, hogy ne kövesse a közösségi költségvetés helyes igazgatásának elve által indokolt megoldást, azaz a közösségi hozzájárulás annyiban való csökkentését, amennyiben a KTA nem teljesíti 2001. december 31‑e előtt a részesedésszerzéseket.

ii)    A csalás hiányára vonatkozó kifogásról

210. A fellebbező azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor nem szankcionálta a Bizottságot amiatt, hogy nem vette figyelembe, hogy a fellebbező részéről nem merült fel csalás.

211. Ez a kifogás nem megalapozott. Ahogyan azt fentebb említettem, a 4253/88 rendelet 24. cikkének célja a közösségi hozzájárulások azon részének visszaszerzése, amely nem igazolt a közösségi támogatások odaítélési feltételei szempontjából. A Bizottság tehát nem köteles figyelembe venni a csalás hiányát mint enyhítő körülményt. Épp ellenkezőleg, a megalapozott ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy valamely szabálytalanság nemcsak a közösségi támogatásnak a szabálytalanság által érintett részével történő csökkentésével szankcionálható, hanem a szóban forgó támogatás teljes visszavonásával. Ez az ítélkezési gyakorlat – amely annak szükségességén alapul, hogy a közösségi források helyes igazgatása érdekében visszatartó hatást kell kelteni – azokban az esetekben is alkalmazandó, amikor csalás fennállása nem állapítható meg.(49)

212. A Bizottság tehát nem élt vissza a mérlegelési jogkörével azáltal, hogy nem vette figyelembe, hogy a fellebbező részéről nem merült fel csalás.

iii) A Bizottság felügyeleti és értékelési kötelezettsége esetleges be nem tartásának figyelembevételéről

213. Amint az fentebb említettem, a 4253/88 rendelet 25. és 26. cikke szerinti felügyeleti és értékelési kötelezettség Bizottság általi esetleges megsértése nem akadálya az említett rendelet 24. cikke szerinti eljárás megindításának. Mindazonáltal el kell különíteni ezt a kérdést attól, hogy a Bizottságnak figyelembe kell‑e vennie ezen kötelezettségek megsértését a 4253/88 rendelet 24. cikkén alapuló csökkentésről szóló határozat keretében.

214. Úgy tűnik, hogy a Bizottság teljesen el akarja választani egymástól a 4253/88 rendelet 24. cikkének és ugyanezen rendelet 25. és 26. cikkének alkalmazását. Szerinte tehát a 4253/88 rendelet 25. és 26. cikkének esetleges be nem tartása semmilyen kihatással nem járhat az említett rendelet 24. cikke szerinti csökkentésről szóló határozatra nézve. Úgy tűnik, hogy az Elsőfokú Bíróság ezeket a rendelkezéseket ugyanígy értelmezi, mivel megállapítja, hogy az említett 25. és 26. cikkekben előírt felügyeleti és értékelési kötelezettség Bizottság általi be nem tartása semmilyen következménnyel nem járhat valamely csökkentésről szóló határozat jogszerűségének értékelésére nézve.(50)

215. Ez a megközelítés számomra aligha tűnik meggyőzőnek. A 4253/88 rendelet 25. és 26. cikkéből következik, hogy a KTA‑hozzájárulások felügyelete és értékelése a Bizottság és a tagállamok közötti együttműködés keretében történik. Azt gondolom, hogy a Bizottság és a tagállamok közötti együttműködés gondolata ellentmond a 4253/88 rendelet 24. cikke és ugyanezen rendelet 25. és 26. cikke teljes elválasztásának. Véleményem szerint tehát nem lehetséges kizárni a priori, hogy a 4253/88 rendelet 25. és 26. cikke szerinti ellenőrzési és értékelési kötelezettség be nem tartását a Bizottság figyelembe vegye a rendelet 24. cikkén alapuló, a támogatás csökkentéséről szóló határozat keretében.

216. Mindazonáltal, azon esetek száma, amelyekben a Bizottság köteles figyelembe venni a 4253/88 rendelet 25. és 26. cikke szerinti felügyeleti és értékelési kötelezettsége be nem tartását, korlátozott kell, hogy legyen. Az ilyen eset előfeltétele először is, hogy fennálljon a Bizottság ellenőrzési és értékelési kötelezettségének megsértése. Annak érdekében, hogy a 4253/88 rendelet 24. cikke hatékony érvényesülése ne legyen túlzottan korlátozva, úgy vélem továbbá, hogy a közösségi támogatás igazgatásában jelentkező szabálytalanság alapvető oka a felügyeleti és értékelési kötelezettség be nem tartása kell, hogy legyen, és hogy ez a szabálytalanság tehát elsősorban a Bizottságnak legyen felróható. Ebben a vonatkozásban emlékeztetni kell arra, hogy a strukturális alapok támogatásai decentralizált igazgatás tárgyát képezik, amely első helyre a tagállamok hatóságait és az általuk kinevezett közvetítőket helyezi. A tagállamok vagy az általuk kinevezett közvetítők információ szolgáltatására, valamint nyílt együttműködésre vállalnak kötelezettséget, amely annak biztosítására kötelezi őket, hogy a Bizottsággal megbízható és nem félrevezető jellegű adatokat közöljenek, amely kötelezettség betartása nélkül nem működhetne megfelelően az a rendszer, amelyet a támogatás odaítélése feltételeinek ellenőrzésére és igazolására állítottak fel.(51)

217. A jelen esetben a megtámadott ítélet 91. pontjából következik, hogy az Elsőfokú Bíróság nem volt abban a helyzetben, hogy megvizsgálhassa, hogy a támogatásfelügyeleti bizottságot tájékoztatták‑e arról a tényről, hogy a tőke teljes összege nem kerül a KKV‑kba befizetésre 2001. december 31‑e előtt. Meg kell tehát állapítani, hogy a felügyeleti és értékelési kötelezettség megsértése nem áll fenn.

iv)    Közbenső következtetés

218. Ellentétben az Elsőfokú Bíróság megállapításaival, a Bizottság a 4253/88 rendelet 24. cikkén alapuló csökkentésről szóló határozat keretében rendelkezik mérlegelési mozgástérrel. Mindazonáltal a közösségi költségvetés helyes igazgatásának elve nagyban igazolja a közösségi hozzájárulás csökkentését, ha a hozzájárulás nem indokolt. A fellebbező nem bizonyította olyan körülmények fennállását, amelyeket a Bizottság köteles volt figyelembe venni. A Bizottság tehát nem élt vissza a mérlegelési jogkörével. Végeredményben az Elsőfokú Bíróság jogosan állapította meg, hogy a vitatott határozat nem volt téves.

219. A nyolcadik jogalapot tehát el kell utasítani.

7.      Eredmény

220. A fellebbezőnek a megsemmisítési kérelem elutasítására vonatkozó nyolc jogalapját tehát el kell utasítani.

B –    A kártérítési kérelemre vonatkozó két jogalapról

221. A megtámadott ítélet 111–118. pontjában az Elsőfokú Bíróság elutasította a fellebbező kártérítési kérelmét, amelyet az a Bizottság szerződésen kívüli felelősségére alapított, mind a jogellenes aktusért fennálló felelősség, mind a jogellenes magatartás hiánya rendszerének alkalmazásával.

1.      A kilencedik jogalapról

222. A megtámadott ítélet 112–115. pontjában az Elsőfokú Bíróság elutasította a fellebbezőnek a jogellenesség miatt fennálló felelősségére alapított kérelmét. Először is emlékeztetett arra, hogy a Közösség szerződésen kívüli felelősségének beállásához három feltétel együttes fennállása szükséges, azaz az intézményeknek felróható jogellenes magatartás, a kár tényleges felmerülése és az állítólagos magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés. Továbbá megállapította, hogy a fellebbező által előterjesztett jogalapok megvizsgálása során nem tárt fel olyan jogellenességet, amely a vitatott határozatot kétségbe vonná, és ezért a felelősség beállásához szükséges feltételek egyike nem teljesült.

a)      A felek érvei

223. A fellebbező kiemeli, hogy a megtámadott ítélet indokolása téves, és nyilvánvalóan nem elegendő. A fellebbező először is azt gondolja, bemutatta, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és úgy véli, hogy bizonyította a vitatott határozat jogellenességét. Másodszor kifogásolja azt a tényt, hogy az Elsőfokú Bíróság nem vette figyelembe a kárra és az okozati összefüggésre vonatkozó érveit.

224. A Bizottság úgy véli, hogy mivel megállapította az intézmények szerződésen kívüli felelősségének beállásához szükséges három feltétel egyikének hiányát, az Elsőfokú Bíróság helyesen járt el, amikor a további két feltétel vizsgálatát nem folytatta.

b)      Jogi értékelés

225. A fellebbező kifogásai nem megalapozottak.

226. Az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a megtámadott ítélet 112. pontjában említett három feltételnek együttesen kell fennállnia a Közösség jogellenes aktusért fennálló felelősségének megállapításához.(52) A megtámadott ítélet 114. pontjában az Elsőfokú Bíróság joggal állapította meg, hogy a fellebbező nem tárt fel jogellenességet a vitatott határozat tekintetében. Mivel a szerződésen kívüli felelősség beállásához szükséges első feltétel nem teljesült, az Elsőfokú Bíróságnak nem kellett a további feltételeket vizsgálnia.

2.      A tizedik jogalapról

227. A fellebbező a tizedik jogalappal a megtámadott ítélet 116. és 117. pontját vitatja. Ezekben a pontokban az Elsőfokú Bíróság elutasította a fellebbezőnek a Bizottság nem jogellenes magatartására alapított kérelmét.

228. A megtámadott ítélet 116. pontjában az Elsőfokú Bíróság először kifejtette, hogy valamely nem jogellenes aktus miatti felelősség akkor lehet megalapozott, ha együttesen teljesül három feltétel, nevezetesen először a kár tényleges bekövetkezése, másodszor a kár és a közösségi intézmények magatartása közötti okozati összefüggés, és harmadszor a kérdéses kár rendkívüli és különleges jellege. Továbbá kifejtette, hogy valamely kár rendkívüli, ha meghaladja az érintett szektorban a tevékenységhez fűződő kockázatok határát, és különleges, ha a gazdasági szereplők meghatározott csoportját aránytalanul érinti más gazdasági szereplőhöz képest. Az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a fellebbező által elszenvedett kár nem rendkívüli, és nem is különleges. A megtámadott ítélet 117. pontjában megállapította, hogy a fellebbező az őt ért kár különleges jellegét illetően semmilyen érvet nem terjesztett elő. Továbbá kifejtette, hogy a Bizottság a 19. sz. feljegyzés rendelkezéseinek alkalmazására szorítkozott, és hogy a fellebbező nem állíthatja, hogy a Bizottság módosította volna a hozzájárulás felhasználásának feltételeit, amivel az őt ért kárt rendkívülivé tette volna azon okból, hogy azt nem ő láthatta előre, és nem kerülhette el annak bekövetkezését. Hasonlóképpen a fellebbező azt sem állíthatja, hogy az a tény, hogy a Bizottság semmilyen ellenőrzést vagy vizsgálatot nem folytatott le, és soha a legcsekélyebb kifogását sem jelezte a globális szubvenció igazgatását illetően, megakadályozta volna őt a hivatkozott kár elkerülésében.

a)      A felek érvei

229. A fellebbező azt rója fel az Elsőfokú Bíróságnak, hogy a megtámadott ítélet indokolása téves, és nyilvánvalóan nem elegendő.

230. Először is azt kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság kizárta a kár rendkívüli és előre nem látható jellegét, mivel a Bizottság a 19. sz. feljegyzés rendelkezéseinek alkalmazására szorítkozott. A Bizottság tévesen alkalmazta a jogot a 19. sz. feljegyzés rendelkezéseinek értelmezése és alkalmazása tekintetében.

231. Másodszor, a fellebbező kifogásolja az Elsőfokú Bíróság megállapítását, amely szerint a fellebbező nem állíthatja, hogy az a tény, hogy a Bizottság semmilyen ellenőrzést vagy vizsgálatot nem folytatott le, és soha a legcsekélyebb kifogását sem jelezte a globális szubvenció igazgatását illetően, megakadályozta volna őt a hivatkozott kár elkerülésében. Ebben a vonatkozásban a fellebbező azt állítja, hogy a vita hiánya, de még inkább a Bizottság jóváhagyása kiszámíthatatlanná tette a hozzájárulás csökkentéséről szóló határozatot.

232. Harmadszor, a fellebbező azt állítja, hogy a kár különleges jellege miatt diszkrimináció áldozatává vált a Bizottságnak az ellenőrzési kötelezettségét és a 19. sz. feljegyzésre vonatkozó téves értelmezését illető gondatlansága miatt.

233. A Bizottság elöljáróban megállapította, hogy a jogszerű aktusért fennálló felelősség elve a közösségi jogban korántsem szilárdan megalapozott. Továbbá úgy véli, hogy a fellebbező elsődlegesen a Bizottság jogellenes magatartására támaszkodik.

234. Egyébként a fellebbező nem volt kitéve olyan rendkívüli kockázatnak, amely meghaladta a globális szubvenciók keretében a KTA‑k tevékenységéhez szokásosan fűződő kockázatot. A fellebbezőnek a bizalomvédelemre vonatkozó érvei nincsenek összefüggésben a Közösség felelősségével.

235. Végezetül, mivel a fellebbező a kifogását az Elsőfokú Bíróság megállapítására vonatkozóan – amely szerint a kár nem különleges – más gazdasági szereplőkkel történő összehasonlításra alapozta, ez a kifogás új, és így nem elfogadható.

b)      Jogi értékelés

i)      A jogszerű aktusért fennálló felelősség létezéséről

236. A FIAMM és társai kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítéletben(53) a Bíróság kizárta – a közösségi jog aktuális állapotában – a Közösség jogszerű aktusért fennálló felelőssége létezését a jogi normák tekintetében. Általánosabban, a Bíróság kimondta, hogy nem ismeri el a jogszerű aktusért fennálló felelősség létezését, még ha pontosított is bizonyos feltételeket, amelyek alapján az ilyen felelősség megállapítására sor kerülhetne, ha a közösségi jog elismerné a Közösség jogszerű aktusokért fennálló felelősségét.(54) Ezek a feltételek az elszenvedett kár rendkívüli és különleges jellege.

237. Jelen esetben nem tűnik szükségesnek nem normatív aktusok kapcsán a jogszerű aktusért fennálló felelősség létezésének részletes vizsgálata. Még ha ugyanis az ilyen felelősség fennállása el is lenne ismerve, az Elsőfokú Bíróság jogosan állapíthatná meg, hogy az ilyen felelősség feltételei nem teljesültek, mivel a fellebbező által hivatkozott kár nem rendkívüli és nem is különleges.

ii)    A kár rendkívüli jellegére vonatkozó kifogásról

238. A fellebbezőnek a kár rendkívüli jellegére vonatkozó kifogásait el kell utasítani.

239. Abban a vonatkozásban, hogy a fellebbező az őt ért kár rendkívüli jellegét a 19. sz. feljegyzés rendelkezéseinek téves értelmezésére alapozta, ez a kifogás nem megalapozott. Először is, a Bizottság nem alkalmazta tévesen a jogot a 19. sz. feljegyzés rendelkezéseinek értelmezése és alkalmazása során.(55) Másodszor, a Bizottság jogosan figyelmeztetett arra, hogy egy magatartás jogellenessége nem lehet önmagában meghatározó valamely kár rendkívüli jellegének a jogszerű aktusért fennálló felelősség keretében történő megállapításához.

240. Továbbá, mivel a fellebbező kiemeli, hogy az Elsőfokú Bíróság a vitatott határozat előre nem látható jellegének értékelésekor nem vette figyelembe a bizottsági ellenőrzés vagy vizsgálat hiányát, valamint a vita hiányát, illetve a Bizottság jóváhagyását, ezt a kifogást szintén el kell utasítani. Nem megalapozott, hogy a fellebbezőnek olyan kockázatot kell elviselnie, amely meghaladja az érintett szektorban a tevékenységhez fűződő kockázatok határát. Először is, az alkalmazandó rendelkezések, különösen a 19. sz. feljegyzés rendelkezéseinek vizsgálata során megállapítást nyert, hogy azok kellően egyértelműek voltak ahhoz, hogy az értelmezésüket illető bármilyen ésszerű kétséget kizárjanak.(56) Másodszor, az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 91. pontjában megállapította, hogy a fellebbező nem igazolta, hogy a Bizottság tudott arról a tényről, hogy a KKV‑kban történő részesedésszerzéseket már nem tudják 2001. december 31‑e előtt teljesíteni. Ebben a vonatkozásban emlékeztetni kell arra, hogy a közvetítők információ szolgáltatására, valamint nyílt együttműködésre vállalnak kötelezettséget, amely annak biztosítására kötelezi őket, hogy a Bizottsággal megbízható és nem félrevezető jellegű adatokat közöljenek, amely kötelezettség betartása nélkül nem működhetne megfelelően az a rendszer, amelyet a támogatás odaítélése feltételeinek ellenőrzésére és igazolására felállítottak.(57) Mivel a fellebbező nem tudta bizonyítani, hogy teljesítette ezt a kötelezettséget, az a tény, hogy a Bizottság nem emelt kifogást, nem tekinthető rendkívüli kockázatnak.

241. A kár rendkívüli jellegére vonatkozó kifogást tehát el kell utasítani.

iii) A kár különleges jellegére vonatkozó kifogásról

242. Abban a vonatkozásban, hogy a fellebbező felrója az Elsőfokú Bíróságnak, hogy tévesen alkalmazta a jogot, amikor nem ismerte el a 19. sz. feljegyzés rendelkezései téves bizottsági értelmezése és a bizottságnak az ellenőrzési kötelezettségét és a gondos igazgatást illető gondatlansága miatt őt ért kár különleges jellegét, ezeket a kifogásokat el kell utasítani. Egy magatartás jogellenessége önmagában nem releváns valamely kár rendkívüli jellegének a jogszerű aktusért fennálló felelősség keretében történő megállapításához. A fellebbező által hivatkozott jogalapok vizsgálata mindenesetre nem igazolta sem a 19. sz. feljegyzés téves értelmezését, sem a Bizottság gondatlanságát. A tizedik jogalapot tehát el kell utasítani.

C –    A jogi elemzés egyenlege

243. A fenti megfontolásokból következően a fellebbezés nem megalapozott. Ezért tehát teljes egészében el kell utasítani.

VII – A költségekről

244. Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §‑a alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 118. cikke alapján a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a fellebbező véleményem szerint pervesztes lett ezen jogalapok tekintetében, kötelezni kell a költségek viselésére.

VIII – Végkövetkeztetések

245. A fenti megfontolások alapján javaslom, hogy a Bíróság:

–        utasítsa el a Sviluppo Italia Basilicata fellebbezését;

–        a Sviluppo Italia Basilicatát kötelezze a költségek viselésére.

1 – Eredeti nyelv: francia.

2 – A T‑176/06. sz. ügy.

3 – HL L 193., 5. o.

4 – HL L 185., 9. o., a továbbiakban: 2052/88 rendelet.

5 – HL L 193., 20. o.

6 – HL L 374., 1. o., a továbbiakban: 4253/88 rendelet.

7 – HL L 193., 34. o.

8 – HL L 374., 15. o, a továbbiakban: 4254/88 rendelet.

9 – HL L 250., 21. o.

10 – Az Olaszország vonatkozásában elfogadott közösségi támogatási keretek, az egységes programozási dokumentumok és a közösségi kezdeményezési programok jóváhagyásáról szóló határozatok módosításáról szóló határozat (HL L 146., 11. o.).

11 – „Globális szubvenciónak” tekintendő a közösségi strukturális alapok támogatása, amit főszabály szerint a Bizottság jóváhagyásával a tagállam által kijelölt közvetítő kezel, akinek feladata, hogy biztosítsa a globális szubvenciónak a végső kedvezményezettek részére nyújtott egyedi szubvenciókká történő szétosztását (lásd a 2052/88 rendelet 5. cikke (2) bekezdésének c) pontját).

12 – Lásd a C‑141/02. P. sz., Bizottság kontra max.mobil ügyben 2005. február 22‑én hozott ítélet (EBHT 2005., I‑1283. o.), 74. és 75. pontját. Nincs tehát szó az indokolás megváltoztatása iránt előterjesztett kérelemről.

13 – Lásd a jelen indítvány 34. pontját.

14 – A C‑164/98. P. sz., DIR International Film és társai kontra Bizottság ügyben 2000. január 27‑én hozott ítélet (EBHT 2000., I‑447. o.) 43–49. pontja.

15 – Lásd a C‑19/95. P. sz., San Marco kontra Bizottság ügyben 1996. szeptember 17‑én hozott végzés (EBHT 1996., I‑4435. o.), 36. pontját, a C‑345/00. P. sz., FNAB és társai kontra Tanács ügyben 2001. május 10‑én hozott végzés (EBHT 2001., I‑3811. o.) 28. pontját, valamint a C‑495/06. P. sz., Nijs kontra Számvevőszék ügyben 2007. október 25‑én hozott végzés 64. pontját.

16 – Nem szükséges tehát megvizsgálni, hogy az Elsőfokú Bíróság rosszul mérlegelte‑e a felperes által a kereseti kérelem központi elemének vélt elemet.

17 – Lásd a C‑173/95. P. sz., Hogan kontra Bíróság ügyben 1995. december 14‑én hozott végzés (EBHT 1995., I‑4905. o.) 20. pontját.

18 – HL L 193., 39. o.; magyar nyelvű különkiadás 14. fejezet, 1. kötet, 122. o.

19 – A C‑164/98. P. sz., DIR International Film és társai kontra Bizottság ügyben 2000. január 27‑én hozott ítélet (EBHT 2000., I‑447. o.) 49. pontja.

20 – A C‑302/99. P. sz. és a C‑308/99. P. sz., Bizottság és Franciaország kontra TF1 ügyben 2001. július 12‑én hozott ítélet (EBHT 2001., I‑5603. o.) 26. és 27. pontja.

21 – Pontosabban kilenc részesedésszerzés 1 millió euró összegben és egy 700 000 euró összegben.

22 – Lásd a jelen indítvány 88–90. pontját.

23 – Az Elsőfokú Bíróság T‑349/06. sz. ügyben 2008. szeptember 9‑én hozott ítélete (EBHT 2008., 2181. o.).

24 – A T‑107/03. sz. ügyben 2006. január 18‑án hozott ítélet.

25 – Lásd a jelen indítvány 46–49. pontját.

26 – Lásd a jelen indítvány 75. pontját is.

27 – Hivatkozás fent.

28 – Lásd továbbá ebben az értelemben a T‑180/01. sz., Euroagri kontra Bizottság ügyben 2004. január 28‑án hozott ítélet (EBHT 2004., II‑369. o.) 72. pontját.

29 – Az általános jogelvek fogalmának részletesebb elemzéséhez lásd a C‑101/08. sz., Audiolux és társai ügyben 2009. október 15‑én hozott ítélethez (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 2009. június 30‑án ismertetett indítványom 66–73. pontját. A közösségi jogrend szabályainak hierarchiájában az elsődleges jogelvek helyéről lásd ezen indítvány 70. pontját.

30 – A C‑462/98. P. sz. ügyben 2000. szeptember 21‑én hozott ítélet (EBHT 2000., I‑7183. o.).

31 – A C‑287/02. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben 2005. június 9‑én hozott ítélet (EBHT 2005., I‑5093. o.) 37. pontja, a C‑44/06. sz. Gerlach‑ügyben 2007. március 8‑án hozott ítélet (EBHT 2007., I‑2071. o.) 37. és 38. pontja), valamint az Elsőfokú Bíróság T‑65/04 sz., Nuova Gela Sviluppo kontra Bizottság ügyben 2007. június 27‑én hozott ítéletének 53–55. pontja.

32 – A fent hivatkozott Mediocurso kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 36. pontja, és a C‑240/03. P. sz., Comunità montana della Valnerina kontra Bizottság ügyben 2006. január 19‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑731. o.) 129. pontja.

33 – Lásd a jelen indítvány 131. pontját.

34 – Lásd a 20. oldal lábjegyzetében hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

35 – Lásd a jelen indítvány 137–142. pontját.

36 – Lásd a 20. oldal alján levő lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

37 – Lásd a jelen indítvány 163–166. pontját.

38 – A C‑204/00. P., C‑205/00. P., C‑211/00. P., C‑213/00. P., C‑217/00. P. és a C‑219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. január 7‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑123. o.) 47. és 48. pontja).

39 – A C‑488/01. P. sz., Martinez kontra Parlament ügyben 2003. november 11‑én hozott végzés (EBHT 2003., I‑13355. o.) 53. pontja és a C‑153/04. P. sz., Euroagri kontra Bizottság ügyben 2005. január 26‑án hozott végzés 62. pontja.

40 – A fent hivatkozott Euroagri kontra Bizottság végzés 61. pontja.

41 – Lásd elsősorban a C‑119/97. P. sz., Ufex és társai kontra Bizottság ügyben 1999. március 4‑én hozott ítélet (EBHT 1999., I‑1341. o.) 107–111. pontját.

42 – Lásd az Elsőfokú Bíróság T‑461/93. sz., An Taisce és WWF UK kontra Bizottság ügyben 1994. szeptember 23‑án hozott ítéletének (EBHT 1994., II‑733. o.) 36. pontját. Amint azt az Elsőfokú Bíróság helyesen megállapította, a 4253/88 rendelet 24. cikkének minden más értelmezése veszélyeztetné a Bizottságot és a tagállamokat terhelő – a közösségi pénzügyi támogatások szabályos felhasználásának ellenőrzésére vonatkozó – kötelezettség hatékony érvényesülését.

43 – C‑84/96. sz., 1999. október 5‑i ítélet (EBHT 1999., I‑6547. o.)

44 – Hivatkozás fent.

45 – Az Elsőfokú Bíróság T‑306/00. sz., 2003. december 11‑i ítélete (EBHT 2003., II‑5705. o.)

46 – Hivatkozás fent.

47 – Az Elsőfokú Bíróság elnöke T‑141/01. R. sz., Entorn kontra Bizottság ügyben 2001. október 22‑én hozott végzésének (EBHT 2001., II‑3123. o.) 41. és 42. pontja.

48 – Lásd a Comunità montana della Valnerina kontra Bizottság ügyben hozott, fent hivatkozott ítélet 140. pontját.

49 – A C‑500/99. P. sz., Conserve Italia kontra Bizottság ügyben 2002. január 24‑én hozott ítélet (EBHT 2002., I‑867. o.) 100. és 101. pontja, valamint a már hivatkozott Comunità montana della Valnerina kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 144. pontja.

50 – Lásd ebben az értelemben a már hivatkozott Euroagri kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 72. pontját.

51 – Az Elsőfokú Bíróság T‑180/00. sz., Astipesca kontra Bizottság ügyben 2002. október 17‑én hozott ítéletének (EBHT 2002., II‑3985. o.) 93. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, valamint a T‑290/02. sz., Ascontex kontra Bizottság ügyben 2004. szeptember 14‑én hozott ítéletének (EBHT 2004., II‑3085. o.) 65. pontja.

52 – Lásd a 153/73. sz., Holtz & Willemsen kontra Tanács és Bizottság ügyben 1974. július 2‑án hozott ítélet (EBHT 1974., 675. o.) 7. pontját.

53 – A C‑120/06. P. és C‑121/06. P. sz., 2008. szeptember 9‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑6513. o.) 169. pontja.

54 – Lásd az említett ítélet 168. pontját.

55 – Lásd a jelen indítvány 75., 81. és 87–90. pontját.

56 – Lásd a jelen indítvány 75., 81. és 87–90. pontját.

57 – A már hivatkozott Astipesca kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 93. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, valamint az Ascontex kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 65. pontja.

Full & Egal Universal Law Academy