EUR-Lex -  62008CC0484 - HU

VERICA TRSTENJAK

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2009. október 29.1(1)

C‑484/08. sz. ügy

Caja de Ahorros y Monte de Piedad de Madrid

kontra

Asociación de Usuarios de Servicios Bancarios (Ausbanc)

(A Tribunal Supremo [Spanyolország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Fogyasztóvédelem – 93/13/EGK irányelv – A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételek – A 4. cikk (2) bekezdése – Olyan feltételek tisztességtelen jellegének a vizsgálata, amelyek a szerződés fő tárgyát érintik – 8. cikk – Minimumharmonizáció – A fogyasztók magasabb szintű védelmének biztosítását szolgáló szigorúbb nemzeti rendelkezések – Különbségek egy teljes harmonizációra vonatkozó megközelítéshez képest”

Tartalomjegyzék

I –   Bevezetés

II – Jogi háttér

A –   A közösségi jog

B –   A nemzeti jog

III – A tényállás, az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

IV – A Bíróság előtti eljárás

V –   A felek fontosabb érvei

VI – Jogi értékelés

A –   Bevezető megjegyzések

B –   Az előterjesztés elfogadhatósága

C –   Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések vizsgálata

1.     Az első és a második kérdés

a)     A 93/13 irányelv 8. cikkének alkalmazhatósága

i.     Szigorúbb nemzeti rendelkezés fennállása

ii.   A 93/13 irányelv hatályának megnyitása

–       Személyi és tárgyi hatály

–       A 93/13 irányelv 4. cikke (2) bekezdésének értelmezése

b)     A 93/13 irányelv 8. cikkében szereplő felhatalmazás terjedelme

i.     A 4. cikk (2) bekezdésének nem kötelező jellege

ii.   Minimumharmonizáció

c)     Eredmény

2.     A harmadik kérdés

a)     Jogi értékelés a Közösség célkitűzéseinek fényében

b)     Jogi értékelés a konkretizáló szabályok alapján

i.     Versenyszabályok

ii.   Az alapszabadságok

c)     Eredmény

VII – Végkövetkeztetések

I –    Bevezetés

1.        A jelen előzetes döntéshozatali eljárásban a spanyol Tribunal Supremo (a továbbiakban: kérdést előterjesztő bíróság) három kérdést terjesztett a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra, amelyek a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv(2) 8. cikkének az irányelv 4. cikkének (2) bekezdésével és az EK 2. cikkel, az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontjával és az EK 4. cikk (1) bekezdésével összefüggésben történő értelmezésére irányulnak.

2.        Jogi szempontból az a kérdés merült fel, hogy a Közösség tagállamai hivatkozhatnak‑e az irányelv 8. cikkére annak érdekében, hogy az irányelv 4. cikkének (2) bekezdésétől eltérve a szerződési feltételek tisztességtelenség szempontjából történő tartalmi vizsgálatát kiterjesszék olyan szerződési feltételekre is, amelyek a „szerződés elsődleges tárgyára”, illetve az „árnak vagy a díjazásnak az ellenértékként nyújtott szolgáltatással vagy szállított áruval való megfelelésére” vonatkoznak.

3.        Az előterjesztés hátterében az Asociación de Usuarios de Servicios Bancarios (a felülvizsgálati eljárás alperese, a továbbiakban: az alapeljárás alperese) – jogi személy, amelynek célja alapító okirata szerint „a hitelintézetek és pénzügyi intézmények által nyújtott szolgáltatások felhasználói jogi érdekeinek védelme” – által a Caja de Ahorros y Monte de Piedad de Madrid pénzügyi intézmény (a felülvizsgálati eljárás felperese, a továbbiakban: az alapeljárás felperese) ellen indított peres eljárás áll. Az alapeljárásban a kereset az úgynevezett „kerekítési feltétel” semmisségének megállapítására, és az ilyen feltétel alkalmazásától való eltiltásra irányult, amelyet az alapeljárás felperese előzetesen meghatározott szerződési feltétel formájában szerepeltet valamennyi lakóingatlan megszerzésére irányuló hitelszerződésében.

II – Jogi háttér

A –    A közösségi jog

4.        A 93/13 irányelv tizenkettedik, tizenhetedik és tizenkilencedik preambulumbekezdése a következőképpen rendelkezik:

„mivel ugyanakkor a tagállamok nemzeti jogszabályainak jelenlegi állapotában csak egy részleges harmonizáció tervezhető; mivel ez az irányelv csak a kifejezetten nem egyedi szerződési feltételekkel foglalkozik; mivel a tagállamok számára meg kell hagyni azt a lehetőséget, hogy a Szerződés rendelkezéseinek tiszteletben tartásával saját nemzeti jogszabályaikban az ebben az irányelvben előírtaknál szigorúbb rendelkezésekkel biztosítsanak magasabb szintű védelmet a fogyasztóknak;

[…]

mivel ennek az irányelvnek az alkalmazásában a csatolt mellékletben felsorolt feltételek csak jelzés értékűnek tekinthetők, és az irányelv minimális jellege miatt ezeknek a feltételeknek a körét a tagállamok bővíthetik vagy szűkíthetik saját nemzeti jogalkotásukban;

[…]

mivel ennek az irányelvnek az alkalmazásában a tisztességtelen jelleg megítélésének nem kell kiterjednie a szerződés elsődleges tárgyát képező, sem pedig a szállított áruk vagy nyújtott szolgáltatások ár/minőség viszonyát meghatározó feltételekre; mivel a szerződés elsődleges tárgyát képező és a szállított áruk vagy nyújtott szolgáltatások ár/minőség viszonyát meghatározó feltételeket mindezek ellenére figyelembe lehet venni egyéb feltételek tisztességes jellegének megítélésénél; mivel ebből következik többek között, hogy a biztosítási szerződésekben a biztosított kockázatot és a biztosító felelősségét egyértelműen meghatározó vagy körülíró feltételek nem vethetők alá ilyen megítélésnek, ha ezeket a korlátozásokat figyelembe veszik a fogyasztó által fizetendő biztosítási díj kiszámításánál;”

5.        A 93/13 irányelv 3. cikke értelmében:

„(1)      Egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel abban az esetben tekintendő tisztességtelen feltételnek, ha a jóhiszeműség követelményével ellentétben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó kárára.

(2)      Egy szerződési feltétel minden olyan esetben egyedileg meg nem tárgyalt feltételnek tekintendő, ha azt már előzetesen megfogalmazták, és ezért a fogyasztó nem tudta annak tartalmát befolyásolni, különösen az előzetesen kidolgozott szabványszerződések esetében.

Az a tény, hogy egy feltétel bizonyos elemeit vagy egy kiragadott feltételt egyedileg megtárgyaltak, nem zárja ki ennek a cikknek az alkalmazhatóságát a szerződés többi részére, ha a szerződés átfogó megítélése arra enged következtetni, hogy a szerződés mégiscsak egy előre kidolgozott szabványszerződés.

Olyan esetekben, amikor egy eladó vagy szolgáltató arra hivatkozik, hogy egy szabványfeltételt egyedileg megtárgyaltak, ennek bizonyítása az eladót vagy szolgáltatót terheli.

(3)      A melléklet tartalmazza azoknak a feltételeknek a jelzésszerű és nem teljes felsorolását, amelyek tisztességtelennek tekinthetők.”

6.        A 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése a következőképpen szól:

„A feltételek tisztességtelen jellegének megítélése nem vonatkozik sem a szerződés elsődleges tárgyának a meghatározására, sem pedig az ár vagy díjazás megfelelésére az ellenértékként szállított áruval vagy nyújtott szolgáltatással [helyesen: az árnak vagy a díjazásnak az ellenértékként nyújtott szolgáltatással vagy szállított áruval való megfelelésére], amennyiben ezek a feltételek világosak és érthetőek.”

7.        A 93/13 irányelv 8. cikke értelmében:

„A tagállamok az ezen irányelv által szabályozott területen elfogadhatnak vagy hatályban tarthatnak a Szerződéssel összhangban lévő szigorúbb rendelkezéseket annak érdekében, hogy a fogyasztóknak magasabb szintű védelmet biztosítsanak.”

B –    A nemzeti jog

8.        A fogyasztók és felhasználók védelméről szóló, 1984. július 10‑i 26/1984. sz. törvénynek (Ley 26/1984 general para la defensa de consumidores y usuarios) az általános szerződési feltételekről szóló, 1998. április 13‑i 7/1998. sz. törvénnyel megállapított 10. cikkének (1) bekezdése a tisztességtelen feltételekkel kapcsolatban a következőképpen rendelkezik:

„Minden olyan egyedileg meg nem tárgyalt rendelkezés tisztességtelen feltételnek tekintendő, amely a jóhiszeműség követelményével ellentétben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó kárára. A jelen törvény első kiegészítő rendelkezésében felsorolt valamennyi rendelkezés tisztességtelen feltételnek tekintendő.”

9.        Az általános szerződési feltételekről szóló, 1998. április 13‑i 7/1998. sz. törvény 8. cikkének (2) bekezdése rendelkezik a tisztességtelen feltételek semmisségéről:

„Semmisek különösen a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott olyan tisztességtelen általános feltételek, amelyeket az 1984. július 10‑i 26. sz. Ley general para la defensa de consumidores y usuarios 10a. cikke és első kiegészítő rendelkezése határoz meg.”

10.      A 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése nem került átültetésre a spanyol jogrendszerbe.

III – A tényállás, az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

11.      Az alapeljárás felperese ügyfeleivel lakóingatlanok megszerzésére irányuló hitelszerződéseket köt ezen ingatlanokra terhelt jelzálog-biztosítékkal. E hitelszerződések változó, a szerződésben szereplő referencia-kamatlábnak megfelelően időszakosan módosuló alapkamatról rendelkeztek. A szerződések emellett tartalmaztak egy előre meghatározott kikötést, amely értelmében a hitelfelvevő által fizetendő kamat változás esetén már az első felülvizsgálattól kezdve oly módon kerül meghatározásra, hogy amennyiben a változás meghaladja a 0,25%‑os törtrészt, a kamatot a következő, magasabb törtrészre kell kerekíteni.

12.      Az alapeljárás alperese szerint ez a banki gyakorlatban „kerekítési feltétel” néven ismert feltétel nem került egyedileg megtárgyalásra az adósokkal, ezért semmisnek kell minősíteni az 1984. július 10‑i 26. sz. Ley general para la defensa de consumidores y usuarios (a fogyasztók és felhasználók védelméről szóló általános törvény) 1. cikke, 2. cikke és 10a. cikkének (1) bekezdése értelmében. Ezen indokból keresetében a semmisség megállapítását és a vitatott feltételt tartalmazó hitelszerződések kötésétől való tartózkodásra kötelezést kérte.

13.      Az alapeljárás felperese a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a kamatláb kerekítése a hitelszerződés egyik lényegi eleme meghatározásának szabálya. A kamat az az ellenérték, amellyel az adós tartozik a hitelezőnek a kapott tőke fejében. Ezért a tisztességtelen jelleg spanyol jog alapján történő vizsgálata ellentétes volna a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdésével, mivel nem kerülhet sor a tisztességtelen jelleg vizsgálatára, amennyiben e feltételek világosak és érthetőek.

14.      Az elsőfokú spanyol bíróság 2001. szeptember 11‑i ítéletében arra jutott, hogy a „kerekítési feltétel” ellentétes az általános szerződési feltételekről szóló spanyol törvénnyel. Ezt az ítéletet az Audiencia Provincial Madrid 2002. október 10‑én a fellebbezési eljárásban hozott ítéletével helybenhagyta. Az alapeljárás felperese ez utóbbi ellen nyújtott be felülvizsgálat iránti kérelmet az előterjesztő bírósághoz.

15.      A Tribunal Supremo szükségesnek tartja a 93/19 irányelv 4. cikke (2) bekezdésének és 8. cikkének az EK 2. cikkel, az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontjával és az EK 4. cikk (1) bekezdésével összefüggésben történő értelmezését annak érdekében, hogy meg tudja ítélni ezek jogilag releváns értelmét és annak következményeit, hogy a spanyol jogrendnek a fellebbezés szempontjából irányadó változatába az elsőként megjelölt rendelkezés átültetésére nem került sor. Ezért az eljárást felfüggesztette, és a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé előzetes döntéshozatal céljából:

1)         A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv 8. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy a tagállam jogrendjében előírhatja a fogyasztók javára azon szerződéses feltételek tisztességtelen jellegének vizsgálatát, amelyeket az irányelv 4. cikkének (2) bekezdése kizár az említett vizsgálat alól?

2)         Következésképpen az 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv 8. cikkével összefüggésben értelmezett 4. cikkének (2) bekezdése tiltja‑e, hogy a tagállam jogrendjében előírja a fogyasztók javára „a szerződés elsődleges tárgyának a meghatározására”, illetve „az árnak vagy a díjazásnak az ellenértékként nyújtott szolgáltatással vagy szállított áruval való megfelelésére” vonatkozó szerződéses feltételek tisztességtelen jellegének a vizsgálatát, még akkor is, ha ezek a feltételek világosak és érthetőek?

3)         Összeegyeztethető‑e az Európai Közösség létrehozásáról szóló szerződés 2. cikkével, 3. cikke (1) bekezdésének g) pontjával és 4. cikkének (1) bekezdésével a hivatkozott irányelv 8. cikkének és 4. cikke (2) bekezdésének az az értelmezése, amely a tagállam számára lehetővé teszi a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott, világos és érthető, a szerződés fő tárgyának a meghatározására, illetve az árnak vagy a díjazásnak az ellenértékként nyújtott szolgáltatással vagy szállított áruval való megfelelésére vonatkozó szerződési feltételek tisztességtelen jellegének a bírósági felülvizsgálatát?

IV – A Bíróság előtti eljárás

16.      A 2008. október 20‑én kelt előzetes döntéshozatali kérelem 2008. november 11‑én érkezett a Bíróság Hivatalába.

17.      Az alapeljárás felei, a portugál kormány, az osztrák kormány, a német kormány, a spanyol kormány és a Bizottság nyújtott be a Bíróság Alapokmányának 23. cikkében szereplő határidőn belül írásbeli észrevételeket.

18.      A 2009. szeptember 10‑i tárgyaláson az alapeljárás felei, a spanyol kormány és a Bizottság képviselői jelentek meg annak érdekében, hogy észrevételeiket kifejtsék.

V –    A felek fontosabb érvei

19.      Az alapeljárás alperese, a német és a spanyol kormány, valamint a Bizottság felhívja a figyelmet arra, hogy az irányelv minimumharmonizációt céloz.

20.      Az alapeljárás alperese és a Bizottság szerint a 93/13 irányelv 4. cikke (2) bekezdése átültetésének elmaradása a nemzeti jogalkotó azon szándékát tükrözi, hogy az irányelv 8. cikke alapján kiterjessze a fogyasztók védelmét, amennyiben a tartalmi vizsgálat kiterjedhet olyan feltételekre is, amelyek a szerződések fő tárgyát érintik.

21.      Ezt az értelmezést alátámasztja a Bizottságnak a 93/13 irányelv alkalmazásáról szóló, 2000. április 27‑i jelentése (COM (2000) 248), amelyben nem fogalmazódik meg kifogás a 93/13 irányelv 4. cikke (2) bekezdése átültetésének elmaradása miatt, sőt, szerepel benne annak lehetősége, hogy az irányelv e rendelkezését nem alkalmazzák.

22.      A német kormány a maga részéről az elérni kívánt harmonizáció minimumjellegéből azt a következtetést vonja le, hogy amennyiben a szerződés lényeges elemeire vonatkozó szerződési feltételek világos és érthető módon kerülnek meghatározásra, e feltételek nem tartoznak az irányelv hatálya alá, a tagállamok ugyanakkor megtehetik, hogy a tisztességtelen jelleg vizsgálatát kiterjesztik ezekre is.

23.      A német kormány szerint az irányelv rendszertani és teleologikus értelmezése megerősíti ezt a jogi álláspontot. Mivel a 93/13 irányelv 8. cikkében szereplő általános elv alkalmazandó valamennyi azt megelőző rendelkezésre, a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése nem tekinthető ilyen általános elv alóli kivételt meghatározó rendelkezésnek.

24.      Az osztrák kormány álláspontja szerint az irányelv bármilyen ettől eltérő értelmezése aránytalan beavatkozást jelentene a tagállamok szerződési jogába. Azzal járna, hogy a polgári jog jogintézményei nem volnának alkalmazhatóak a tisztességtelen feltételekre, amennyiben azok a szerződés fő tárgyát érintik. Ezért a tagállamoknak biztosítani kell a lehetőséget annak eldöntésére, hogy az ilyen feltételek ellen fel kívánnak‑e lépni, és ha igen, milyen eszközökkel.

25.      A portugál kormány magából a 93/13 irányelv 8. cikkének a létéből vezeti le azt, hogy amennyiben azok összeegyeztethetőek az EK‑Szerződéssel, a tagállamok elfogadhatnak az irányelvben szereplőnél szigorúbb intézkedéseket a fogyasztók magasabb szintű védelmének a biztosítása érdekében. A spanyol kormány e tekintetben utal arra, hogy a spanyol jogrendszerben található szigorúbb rendelkezések semmiképpen sem arra irányulnak, hogy más tagállamok szolgáltatóinak hozzáférését megnehezítő jogi korlátok révén lezárják a spanyol piacot. Ezzel szemben a fogyasztók védelmét szolgálják az irányelv célkitűzéseivel összhangban.

26.      Az alapeljárás alperese szerint az úgynevezett kerekítési feltétel nem érinti a szerződés fő tárgyát. Ugyan e szerződési feltétel végül is érinti az ár kiszámítását, arra is figyelemmel kell lenni, hogy a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdését mint kivételt jelentő rendelkezést megszorítóan kell értelmezni. Emellett a kerekítési feltétel annyiban feltételes jellegű, hogy alkalmazása egy jövőbeli, bizonytalan eseménytől, nevezetesen a kamatláb 0,25%‑os módosításának a szükségességétől függ. Kifejti azt is, hogy arra tekintettel, hogy a kerekítési feltétel a szerződés egyetlen lényeges aspektusát sem érinti, nincs relevanciája annak a kérdésnek, hogy egy tagállam eltérhet‑e a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdésétől az EK 2. cikk, az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontja és az EK 4. cikk (1) bekezdése alapján.

27.      Az alapeljárás alperese, valamint a német és az osztrák kormány a biztonság kedvéért kifejti, hogy az EK 2. cikkben szereplő célkitűzésekkel, valamint az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontjában és az EK 4. cikk (1) bekezdésében meghatározott szabad verseny alapelvével összhangban a szabad vállalkozáson és a szabad ármeghatározáson alapuló gazdasági modell korlátait egy szociális jogállamban bizonyos általános érdekek védelme jelenti, ezek közé tartozik a fogyasztók jogainak és gazdasági érdekeinek a védelme is.

28.      A Bizottság osztja az alapeljárás alperesének kétségeit azt illetően, hogy a kerekítési feltétel a szerződés fő tárgyát érinti‑e, ezért azt a kérdést veti fel, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések megválaszolása szükséges‑e a jogvita megoldásához, így elfogadhatóak‑e. Az EK 4. cikkel összefüggésben utal arra, hogy e rendelkezés csak programjellegű, és amint azt a Bíróság az Échirolles Distribution ügyben(3) megállapította, az nem határoz meg a tagállamok számára olyan világos és feltétlen kötelezettséget, amelyekre magánszemélyek a nemzeti bíróságok előtt hivatkozhatnának.

29.      Az alapeljárás felperese az eljárásban részt vevő többi féltől eltérő jogi álláspontot képvisel. Szerinte a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése kötelező jelleggel bír, és a tagállamok attól nem térhetnek el.

30.      Álláspontja alátámasztása érdekében először is a Bizottság kontra Hollandia ügyben hozott ítéletre(4) hivatkozik, amelyben a Bíróság elmarasztalta Hollandiát, mivel a kérdéses feltételek világos és érthető megfogalmazásának a követelményére tekintettel nem teljesen ültette át a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdését. Az alapeljárás felperese ezen ítéletből azt a következtetést vonja le, hogy az irányelv e rendelkezése teljes körűen kötelező.

31.      Emellett az alapeljárás felperese szerint abból, hogy a 93/13 irányelv egy minimális védelmi szintet kíván biztosítani a fogyasztók számára, és ennek megfelelően kötelezést kifejező fordulatokkal került megfogalmazásra, az következik, hogy e rendelkezés kötelező. Ezen túlmenően az irányelv tizenkettedik és tizenkilencedik preambulumbekezdéséből az következik, hogy a közösségi jogalkotó megpróbálta meghatározni a fogyasztók számára biztosítandó védelem hatályát, mégpedig azon feltételek kizárásával, amelyek a szerződés fő tárgyát vagy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás arányosságát érintik, amennyiben egyedi megállapodás tárgyát képezik. Az alapeljárás felperesének álláspontja szerint a minimumharmonizáció nem zárja ki, hogy egyes irányelvi rendelkezések kötelező jellegűek legyenek. A Bíróság ezt megállapította a Bizottság kontra Spanyolország ügyben hozott ítéletben(5) a 93/13 irányelv 5. cikke harmadik mondatának vonatkozásában, amely kivételt fogalmaz meg a fogyasztóra kedvező értelmezés alapelve alól.

32.      Álláspontja szerint a 93/13 irányelv keletkezésének története is megerősíti azt, hogy a 4. cikk (2) bekezdése kötelező jelleggel bír. Az eredeti bizottsági javaslat ugyanis nem tartalmazott ilyen rendelkezést. Azzal utólag egészítették ki, ami azt bizonyítja, hogy a jogalkotó összeegyeztethetetlennek ítélte a magánautonómia alapelvén alapuló szerződési joggal, valamint a piacgazdaság és a szabad verseny alapelveivel a szerződés elsődleges elemeinek bírósági felülvizsgálatát.

33.      Az alapeljárás felperese emellett a Bizottságnak a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos közösségi joganyag átvilágítására vonatkozó legutóbbi kezdeményezésére hivatkozik, amely alátámasztja annak fontosságát, hogy a bírósági felülvizsgálat alól mentesüljenek az alapvető szerződési feltételek. Utal különösen a fogyasztóvédelmi joganyag átvilágításáról szóló zöld könyvre(6), valamint a fogyasztók jogairól szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre vonatkozó javaslatra,(7) amelyekből ugyancsak a 4. cikk (2) bekezdése szerinti tartalmi vizsgálat kizárása következik, és amelyek megerősítik, hogy az irányelv célja a teljes harmonizáció.

34.      Az alapeljárás felperese minden eshetőségre tekintettel hivatkozik arra, hogy még ha a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése nem is kötelező, a tagállamok nem írhatják elő az alapvető szerződési feltételek bírósági felülvizsgálatát, anélkül hogy ezzel ne sértenék meg az EK‑Szerződés alapjait képező szabad verseny és szabad piacgazdaság alapelveit. Ez ugyanis azt eredményezné, hogy lehetséges volna a kínálat és a kereslet közötti egyensúly bírósági felülvizsgálat hatálya alá vonása az ilyen feltételek tisztességtelen jellegének megállapítása érdekében. Ezenkívül a szerződés fő tárgyának megítélésére vonatkozó bírósági hatáskör elismerése azzal járna, hogy különböző kereskedelmi feltételek állnának fenn az európai belső piacon.

35.      Végül az alapeljárás felperese kételkedik abban, hogy a szerződés tartalmára vonatkozó bírósági felülvizsgálat kiterjesztése valóban a fogyasztók védelmének a 93/13 irányelv 8. cikke értelmében vett magasabb szintjéhez vezetne, annál is inkább, mivel egy feltétel tisztességtelen jellegének a szankciója annak semmissége, és fennáll a kockázat, hogy a semmisség a teljes szerződésre kiterjed, amennyiben a tisztességtelennek minősülő feltétel a szerződés fő tárgyát érinti, amely nélkül nem volna lehetséges a szerződés teljesítése. A 93/13 irányelv által létrehozott védelmi rendszer azon az alapvető megfontoláson alapul, hogy a fogyasztó egyenlőtlen helyzetben van, amelyet korrigálni szükséges, anélkül azonban, hogy ezzel a szerződés stabilitása megkérdőjeleződne.

36.      A spanyol kormány a tárgyaláson elsősorban az alapeljárás felperese által képviselt, a 93/13 irányelv 4. cikke (2) bekezdésének állítólagos kötelező jellegére és a vitatott kerekítési feltételnek a fő tárgyaként történő minősítésre vonatkozó jogi állásponttal szemben fogalmazott meg érveket. Emellett a döntésre vonatkozóan eredetileg írásbeli észrevételeiben megfogalmazott javaslatától eltérve azt javasolta, hogy a Bíróság állapítsa meg, hogy egy a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése által főszabály szerint kizárt, a szerződés fő tárgyára kiterjedő, a tisztességtelen jellegre vonatkozó vizsgálat összeegyeztethető mind az irányelvvel, mind az EK‑Szerződésben szereplő alapelvekkel.

37.      Arra az esetre, ha a fenti álláspont nem kerülne elfogadásra, a spanyol kormány az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések oly módon történő megválaszolását javasolja, hogy a vitatott kerekítési feltételhez hasonló szerződési feltételek nem minősülnek olyan feltételnek, amelyeket a 4. cikk (2) bekezdése kivesz a 93/13 irányelv hatálya alól.

VI – Jogi értékelés

A –    Bevezető megjegyzések

38.      A 93/13 irányelv célja a fogyasztók védelme azon hátrányokkal szemben, amelyek a szerződési viszonyokban a vállalkozókkal szemben tipikusan fennálló alávetett helyzetükből adódnak. A múltban a vállalkozók gazdasági erejüket kihasználva szabványszerződések alkalmazásával a fogyasztókat hátrányos helyzetbe hozták, és a szerződési szabadságra hivatkozással a kockázatokat szerződéses partnereikre hárították. Az irányelv az ilyen erőfölénnyel való visszaélésekkel szemben kíván fellépni.(8)

39.      A 93/13 irányelv a magánjog egyik központi kérdését érinti: a magánautonómia(9) és a gyengébb szerződési partner, a fogyasztó védelme közötti konfliktust. A 93/13 irányelv a szerződési szabadság alapelvét a fogyasztó érdekében jelentősen korlátozza, amennyiben lehetővé teszi a tisztességtelen feltételek bírósági felülvizsgálatát.(10) A magánautonómiába történő állami beavatkozást az a feltételezés igazolja, mely szerint a szabványszerződések területét a gazdasági erő aszimmetriája jellemzi. A szerződéseket a vállalkozás szövegezi meg előre, és azt egyoldalúan a fogyasztóra kényszeríti, anélkül hogy ez utóbbinak lehetősége volna egyedileg megtárgyalni a szerződés rendelkezéseit. A magánautonómia elve a gyakorlatban nem érvényesül, mivel a fogyasztónak semmilyen befolyása nincs a szerződések tartalmára.(11) Ez igazolja a felek szerződési szabadságába történő állami beavatkozást a szerződések méltányos voltának lehető legteljesebb biztosítása érdekében.(12)

40.      Mindenesetre a 93/13 irányelv nem megy odáig, hogy a magánautonómiát teljes mértékben kizárja, mivel az irányelv 4. cikkének (2) bekezdése kiveszi a tisztességtelen jelleg vizsgálata alól azokat a feltételeket, amelyek a „szerződés elsődleges tárgyára”, illetve az „az árnak vagy a díjazásnak az ellenértékként nyújtott szolgáltatással vagy szállított áruval való megfelelésére” vonatkoznak. A fogyasztót nem kell általános jelleggel megvédeni attól, hogy előnytelen szerződést kössön, mivel az elsődleges szolgáltatások szempontjából a verseny kellő védelmet nyújt.

41.      Amint már volt róla szó,(13) a jelen előzetes döntéshozatali kérelem tárgya elsősorban az a kérdés, hogy a 93/13 irányelv megengedi‑e a tagállamoknak, hogy megfelelő nemzeti jogszabályok elfogadása révén vagy – mint a Spanyol Királyság esetében – az irányelv 4. cikke (2) bekezdésének a nemzeti jogba történő át nem ültetése révén a szerződési feltételeknek az irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében meghatározott, tisztességtelen jellegére vonatkozó jogi vizsgálatot kiterjesszék a 4. cikk (2) bekezdésében szereplő feltételekre is. Ez elsősorban az azon kérdésre adott választól függ, hogy a 4. cikk (2) bekezdése pontosan milyen szerepet tölt be a 93/13 irányelvben, és hogy milyen viszonyban áll e rendelkezés az irányelv 8. cikkével. Minthogy az első két előzetes döntéshozatali kérdés számos átfedést mutat, az átláthatóság érdekében ezeket érdemes együtt kezelni.

42.      Végül foglalkozni kell a harmadik kérdéssel, amelyben arról van szó, hogy összeegyeztethető‑e a szerződési feltételek fentiek szerinti átfogó tartalmi vizsgálata a nyitott piacgazdaság és a szabad verseny elsődleges jogban megjelenő alapelveivel.

B –    Az előterjesztés elfogadhatósága

43.      Először azonban ki kell térni az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságára, mivel mind a Bizottság, mind az alapeljárás alperese kétségeit fejezte ki azt illetően, hogy az előterjesztett kérdések megválaszolása szükséges‑e az alapjogvita megoldásához.

44.      Mindkét fél kétségesnek tartja ugyanis, hogy a jogvita tárgyát képező kerekítési feltétel egyáltalán a szerződés fő tárgyát vagy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás közötti arányosságot érinti. Hivatkoznak spanyol bíróságok ítélkezési gyakorlatára, valamint a Bizottságnak a 93/13 irányelv alkalmazásáról szóló 1993. április 5‑i jelentésében(14) megjelenő jogértelmezésre, melyek szerint azon feltételek, amelyek az árak kiszámítására vagy módosítására vonatkoznak, teljes egészében a 93/13 irányelv szerinti felülvizsgálat hatálya alá esnek.

45.      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti, az EK 234. cikk szerinti együttműködés keretében egyedül az alapügyben eljáró és a meghozandó bírósági döntésért felelős nemzeti bíróság jogosult az előtte folyamatban lévő ügy sajátosságaira figyelemmel megítélni azt, hogy egyrészt az ítélethozatala szempontjából szükséges‑e az előzetes döntéshozatal, másrészt a Bíróság számára feltett kérdések relevánsak‑e.(15)

46.      Ha a nemzeti bíróságok által feltett kérdés egy közösségi jogi rendelkezés értelmezésére vonatkozik, a Bíróság főszabály szerint köteles a kérelemről határozni,(16) kivéve ha nyilvánvaló, hogy a kérelem valójában arra irányul, hogy fiktív jogvita kapcsán döntsön, illetve általános vagy hipotetikus természetű kérdésben nyilvánítson véleményt, és így a közösségi jog értelmezése, amelyet a nemzeti bíróság kért, nem függ össze az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, illetve ha a Bíróság nem rendelkezik azon ténybeli és jogi elemek ismeretével, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a feltett kérdéseket hatékonyan megválaszolja.(17)

47.      A kérdést előterjesztő bíróság kifejezetten döntőnek ítéli a 93/13 irányelv 4. és 8. cikkének rendelkezéseit az előtte folyamatban lévő jogorvoslati eljárásban.(18) Ettől függetlenül sem támasztja alá semmi azt az elképzelést, hogy az előterjesztett kérdések nyilvánvalóan nem függenek össze a jogvita tényállásával vagy tárgyával.

48.      Emellett a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló végzésében utal arra, hogy a 93/13 irányelvvel kapcsolatban felmerült kétségeinek alapja az, hogy a Spanyol Királyság, hasonlóan más tagállamokhoz, az irányelv 8. cikkének felhatalmazására alapozva nem ültette át az irányelv 4. cikkének (2) bekezdését, amely egyes szerződési feltételeket kizár a tartalmi vizsgálat hatálya alól.(19) Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem ésszerű értelmezéséből kiderül, hogy az előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni a Bíróságtól, hogy hol húzódnak a szerződési feltételek közösségi jog által előírt tartalmi vizsgálatának határai, és hogy a tagállamok adott esetben kiterjeszthetik‑e e tartalmi vizsgálatot, anélkül hogy a közösségi jogot sértenék.(20)

49.      A Bizottság és az alapeljárás alperesének az előterjesztés elfogadhatatlanságával kapcsolatos felvetését azzal lehet elutasítani, hogy az a kérdés, hogy a kerekítési feltétel konkrétan a 93/13 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „szerződés elsődleges tárgya” fogalmának hatálya alá tartozik‑e, nem az elfogadhatósággal kapcsolatos kérdés, hanem a minősítéssel, és így a közösségi jognak a kérdést előterjesztő bíróság által az alapeljárásra történő alkalmazásával kapcsolatos.

50.      A fentiek alapján nem állítható az, hogy az előterjesztett kérdések ne volnának szükségesek a jogvita megoldásához. Következésképpen az előterjesztést elfogadhatónak kell tekintetni.

C –    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések vizsgálata

1.      Az első és a második kérdés

a)      A 93/13 irányelv 8. cikkének alkalmazhatósága

 i.     Szigorúbb nemzeti rendelkezés fennállása

51.      A 93/13 irányelv 8. cikkéből eredő eltérési lehetőség megadja a lehetőséget a tagállamoknak, hogy az irányelvben szereplő rendelkezéseknél szigorúbb rendelkezéseket fogadjanak el. A 8. cikk megfogalmazása a különböző nyelvi változatokban annyiban nem világos, hogy nem derül ki egyértelműen, hogy a tagállami jog milyen tekintetben írhat elő „szigorúbb” rendelkezéseket. Az ugyanakkor világosan kiderül, hogy olyan rendelkezésekről van szó, amelyek a fogyasztók magasabb szintű védelmét szolgálják.

52.      E rendelkezés az irányelv tizenkettedik preambulumbekezdésének felel meg, amelyből kitűnik, hogy a tagállamoknak lehetőséget kell biztosítani, hogy nemzeti jogszabályaikban az irányelvben előírtaknál szigorúbb rendelkezésekkel biztosítsanak „magasabb szintű védelmet” a fogyasztóknak. Csak azok tehát az irányelv 8. cikke értelmében vett „szigorúbb” előírások, amelyek a fogyasztók számára „kedvezőbb” eredménnyel járnak, mint ami az irányelv közvetlen alkalmazásából, azaz az általa előírt minimális szintből következne.(21)

53.      E rendelkezés alkalmazhatósága az alapeljárásban ezért először is azt feltételezi, hogy a szerződési feltételek tisztességtelen jellege szempontjából történő tartalmi vizsgálatának kiterjesztése – amint azt a spanyol jog az irányelv 4. cikkének (2) bekezdésében megfogalmazott felülvizsgálati korlátok át nem ültetésével teszi – ténylegesen magasabb szintű védelmet biztosít a fogyasztók számára. Alapvetően abból kell kiindulni, hogy az irányelv által bevezetett védelmi rendszer alkalmazása oly módon, hogy a tartalmi vizsgálat hatálya a szerződés olyan más elemeire is kiterjed, mint annak fő tárgya vagy a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás arányossága, a fogyasztók előnyére szolgálhat, amennyiben elkerülhető ezáltal, hogy a fogyasztót tisztességtelen feltételek kössék.(22) E tekintetben utalni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében a bíróság azon lehetősége, hogy hivatalból vizsgálja a feltételek tisztességtelen voltát, éppúgy megfelelő eszköz az irányelv 6. cikkében foglalt eredmény elérésére, vagyis annak megakadályozására, hogy az egyéni fogyasztót a tisztességtelen feltételek kössék, mint annak elősegítésére, hogy az irányelv 7. cikkében szereplő cél elérhetővé váljon, mivel az említett vizsgálat esetleges visszatartó erejének köszönhetően megszűnhet a tisztességtelen feltételek alkalmazása a fogyasztók és az eladók vagy szolgáltatók között létrejött szerződésekben.(23)

54.      Egy ilyen tagállami intézkedés magasabb szintű védelmet biztosít a 93/13 irányelv védelmi szintjénél, amely eleve kivesz egyes feltételeket a tartalmi vizsgálat hatálya alól. Ugyanakkor ez csak egyikét jelenti azon különböző lehetőségeknek, amelyeket a tagállamok a fogyasztóvédelem messzemenő biztosítására vonatkozó mérlegelési jogkörük alapján elfogadhatnak.

55.      Mindezek alapján azon nemzeti rendelkezések, amelyeket a spanyol jogalkotó a 93/13 irányelv átültetése során eddig elfogadott, és amelyek nem tartalmaznak a 4. cikk (2) bekezdésében szereplőhöz hasonló kizárást a tartalmi vizsgálat tekintetében, az irányelv 8. cikke értelmében vett „szigorúbb rendelkezéseknek” tekinthetők.

 ii.   A 93/13 irányelv hatályának megnyitása

56.      A 93/13 irányelv 8. cikkéből kiderül, hogy a tagállamok „az ezen irányelv által szabályozott területen” szigorúbb rendelkezéseket fogadhatnak el, ami azt jelenti, hogy az ezen irányelvi rendelkezésre történő hivatkozás csak akkor releváns, ha az irányelv hatálya alá tartozó tagállami rendelkezésekről van szó. Annak megítélése érdekében, hogy a vitatott kerekítési feltétel az irányelv hatálya alá tartozik‑e, először is azt kell megvizsgálni, hogy az irányelv miként határozza meg általánosságban személyi és tárgyi hatályát.

–       Személyi és tárgyi hatály

57.      A 93/13 irányelv személy hatályát annak 1. cikke határozza meg. A személyi hatály korlátozott volta adódik abból, hogy az irányelv 1. cikkének (1) bekezdése értelmében az irányelv csak az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó között kötött szerződésekben alkalmazott feltételekre vonatkozik. Ebből az következik, hogy mind a fogyasztók közötti, mind az eladók vagy szolgáltatók közötti szerződések ki vannak zárva a hatálya alól. Ami a tárgyi hatályt illeti, az oly módon került meghatározásra a 2. cikk a) pontjával és a 3. cikk (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 1. cikk (1) bekezdésében, hogy csak a „fogyasztói szerződésekben szereplő egyedileg meg nem tárgyalt feltételek” képezik az irányelv által előírt tartalmi vizsgálat tárgyát.

58.      Az alapeljárásban nem vitatott, hogy a lakóingatlanok megszerzésére irányuló hitelszerződések, amelyeket az alapeljárás felperese ügyfeleivel kötött, és amely a szóban forgó kerekítési feltételt tartalmazta, eladó vagy szolgáltató és fogyasztó közötti szerződésnek minősülnek. Az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből az is kiderül, hogy a kérdés feltevése során nem volt kérdéses, hogy az alapeljárás tárgyát képező feltétel nem került egyedileg megtárgyalásra a fogyasztóval.(24) Ebből az következik, hogy e szerződések mind személyi, mind tárgyi vonatkozásban az irányelv hatálya alá tartoznak.

–       A 93/13 irányelv 4. cikke (2) bekezdésének értelmezése

59.      Kérdéses azonban, hogy az irányelv 4. cikkének (2) bekezdése ugyancsak olyan normának tekinthető‑e, amely a tárgyi hatályt határozza meg. Amennyiben igen a válasz, nem tartoznak az irányelv hatálya alá az olyan szigorúbb tagállami rendelkezések, amelyek a tartalmi vizsgálatot kiterjesztik azon feltételekre is, amelyek a szerződés fő tárgyát vagy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás arányosságát érintik.

60.      E kérdés megválaszolásához a rendelkezés értelmezése során igénybe kell venni a Bíróság rendelkezésére álló valamennyi értelmezési módszert, különösen a történeti és a teleologikus értelmezést.

A 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése mint a magánautonómia lényegi kifejeződése

61.      A 93/13 irányelv keletkezésének története arról tanúskodik, hogy a Bizottság eredeti javaslata(25) nem tartalmazott hasonló rendelkezést. Annak megjelenése a Tanács által a jogalkotási eljárás során javasolt módosításra(26) vezethető vissza.

62.      A szakirodalom szerint az irányelvjavaslatba történő utólagos beillesztése a közösségi jogalkotó azon kodifikációs értékítéletét tükrözi, amely a magánautonómia védelmére irányult.(27) A jogtudomány egységesen úgy ítéli meg, hogy a jogalkotói szándék e rendelkezés kapcsán abban állt, hogy korlátozza a fogyasztói szerződésekben szereplő feltételek tisztességtelen jellegének bírósági felülvizsgálatára vonatkozó lehetőséget a felek magánautonómiája alapján fennálló rendelkezési szabadság, illetve a szolgáltatás és ellenszolgáltatás versenyén alapuló hatékony piac biztosítása érdekében.(28)

63.      A szakirodalmi álláspontok szerint a felülvizsgálatnak a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdésében megjelenő korlátozása a piacgazdasággal összefüggő megfontolásokon alapul. A liberális piaci rendszer alapvető elvei értelmében a szerződés felei önállóan határozzák meg a szolgáltatást és az ellenszolgáltatást, amelynek kölcsönös teljesítésére vonatkozóan a szerződést megkötik. Ez felel meg a piac és a verseny törvényeinek, amelyeket részben kiiktatna a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás megfelelésének vagy arányosságának felülvizsgálata, ami kizárná, hogy az eladó vagy a szolgáltató ezekre alapozva előre meghatározott piaci magatartást alakíthasson ki.(29)

64.      E rendelkezésből azt a következtetést lehet levonni, hogy a közösségi jogalkotó akarata az volt, hogy az elsődleges szolgáltatásra vonatkozó kötelezettséget, valamint a szolgáltatás és ellenszolgáltatás arányosságát alapvetően a felek megállapodása és a mindenkori piaci kínálat határozza meg.(30) Ez bizonyos értelemben azt a konfliktust tükrözi, amely a magánautonómia és a fogyasztóvédelem érdekében történő bírói beavatkozás szükségessége között áll fenn. A jogirodalom a 4. cikk (2) bekezdésére vonatkozó értelmezést arra a körülményre alapozza, hogy e rendelkezés normatív tartalmát tekintve alapvetően megfelel azon jogszabályi rendelkezéseknek, amelyek a 93/13 irányelv kibocsátását megelőzően egyes tagállamok jogrendjében már jelen voltak, és e rendelkezés előképéül szolgálhattak.(31)

65.      Jogtechnikailag a magánautonómia magja megőrzésének a biztosítására vonatkozó célkitűzés oly módon valósul meg, hogy korlátok közé szorul az elsődleges szolgáltatásra vonatkozó kötelezettség tisztességtelen jellegének vizsgálata, ugyanakkor emlékeztetni kell arra, hogy csak a tartalmi vizsgálat korlátozott, annál is inkább, mivel a 93/13 irányelv 4. cikke (2) bekezdésének értelmezése a tizenkilencedik preambulumbekezdés fényében arra utal, hogy a közösségi jogalkotó nyilvánvalóan abból a megfontolásból indult ki, hogy a szerződés fő tárgyát vagy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás arányosságát érintő szerződési feltételek bizonyos körülmények között nagyon is lehetnek tisztességtelenek.(32)

66.      E rendelkezésből azt az alapvető szabályt lehet levezetni, hogy a világos és érthető módon meghatározott feltételek, amelyek az árra vagy az elsődleges szolgáltatási kötelezettség terjedelmére vonatkoznak, mentesülnek a 93/13 irányelv 3. cikke szerinti tisztességtelenségre vonatkozó vizsgálat alól. Ezáltal nem esik a tisztességtelen jellegre vonatkozó vizsgálat hatálya alá például a szolgáltatás meghatározása, illetve az értékarányosság, melyet a felek a szerződésben határoznak meg.(33) Az alábbiakban azt kell megvizsgálni, hogy a vitatott kerekítési feltétel, amelyre a spanyol jog kiterjeszti a felülvizsgálatot, megfelel‑e e feltételeknek.

A 93/13 irányelv 4. cikke (2) bekezdése tényállásának megvalósulása

67.      Ahhoz, hogy a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése alkalmazható legyen, először is az szükséges, hogy a kérdéses feltételek „világosak és érthetőek” legyenek. Ami az alapügyet illeti, a kérdést előterjesztő bíróság által az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben közölt információk értelmében az alapeljárás alperese nem hivatkozott az átláthatóság megsértésére, így az alapeljárásban szereplő feltételt úgy kell tekinteni, mint ami a fogyasztó számára világos és érthető.(34) A jelen előzetes döntéshozatali eljárás szempontjából a Bíróságot köti a kérdést előterjesztő bíróság e ténymegállapítása.(35)

68.      Az a további kérdés, hogy a vitatott kerekítési feltétel mentesül‑e a spanyol bíróságok tisztességtelen jellegre vonatkozó felülvizsgálata alól azon az alapon, hogy a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdésében kifejezett magánautonómia körébe tartozik, amint az már említésre került,(36) ugyancsak ezen irányelvi rendelkezésnek az alapügyre történő alkalmazását érinti, más szóval a kérdéses feltételnek a „szerződés elsődleges tárgya”, illetve a „szolgáltatás és az ellenszolgáltatás megfelelése” közösségi jogi és ezért autonóm módon értelmezendő fogalmak alá történő besorolását veti fel.

69.      Ugyanakkor az állandó ítélkezési gyakorlat(37) értelmében az EK 234. cikk szerinti eljárásban a Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti hatáskörmegosztás alapján ez előbbi értelmezi, az utóbbi pedig alkalmazza a közösségi jogot. Ennek következtében a Bíróság a közösségi jog normáit nem alkalmazhatja egyedi esetekre, és így arra sem rendelkezik hatáskörrel, hogy a tagállami jog rendelkezéseit egy ilyen norma alá besorolja. Ugyanakkor a tagállami bíróság számára tájékoztatást adhat a közösségi jog értelmezésére vonatkozó minden olyan szempontról, amely az utóbbi számára hasznos lehet e rendelkezések joghatásainak megítélése szempontjából. A Bíróság ezért közvetlenül nem foglalhat állást arról, hogy egy feltétel a 93/13 irányelv alapján felülvizsgálható‑e,(38) arról pedig különösen nem, hogy összeegyeztethető‑e(39) az irányelvvel, csak arról dönthet, hogy a 93/13 irányelvet egy adott feltétellel összefüggésben hogyan kell értelmezni.

70.      Következésképpen a nemzeti bíróság feladata, hogy adott esetben megvizsgálja, hogy a vitatott kerekítési feltétel a szerződés összefüggéseire és az arra vonatkozó nemzeti jogi rendelkezésekre tekintettel a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdésében szereplő két tényállás valamelyike alá tartozik‑e.(40) Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések megfogalmazásából arra lehet következtetni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság kifejezetten számol e tényállások közül az egyik alá történő besorolással, és hogy ezért úgy véli, hogy az irányelv e rendelkezése alkalmazandó az alapügyben. Álláspontom szerint nem szükséges megválaszolni azt a kérdést, hogy ez az értékelés helytálló‑e.(41) Igaz, az ítélkezési gyakorlat értelmében a Bíróságnak kötelessége a nemzeti bíróság részére a közösségi jognak az előtte folyamatban lévő ügy elbírálásához esetleg szükséges összes értelmezési szempontját megadni függetlenül attól, hogy a nemzeti bíróság – kérdései megfogalmazásában – utalt‑e azokra, vagy sem.(42) Alapvetően ilyen szempontok volnának az egyes tényállások elhatárolására szolgáló kritériumok. A jelen ügyben ugyanakkor álláspontom szerint nincs szükség ezek meghatározására.(43)

A 93/13 irányelv 4. cikke (2) bekezdésének jogi természete

–        A tartalmi vizsgálat korlátozása

71.      Felmerül a kérdés, hogy milyen közösségi jogi következménnyel jár az, ha szigorúbb tagállami rendelkezések elfogadásával átlépik a felülvizsgálatnak az irányelvben meghatározott korlátait. Ez e rendelkezés jogi természetétől függ.

72.      Amint arra az osztrák és a német kormány helyesen hívta fel a figyelmet, a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése mozgásteret ad az értelmezésnek. E rendelkezést lehet úgy értelmezni, hogy az e korlátozás hatálya alá eső feltételek nem tartoznak a 93/13 irányelv hatálya alá, de lehet úgy is értelmezni, hogy az e korlátozás hatálya alá eső feltételek ugyan az irányelv hatálya alá tartoznak, de nem alkalmazandóak rájuk az ilyen tisztességtelen feltételekre az irányelv 6. cikkében meghatározott jogkövetkezmények, nevezetesen hogy azok nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve.

73.      Első ránézésre e két értelmezés egyike sem tűnik a másiknál előbbre valónak. A 93/13 irányelv keletkezésének története sem ad támpontot valamelyik értelmezés mellett, mivel hiányzik a Tanács kifejezett indokolása az eredeti irányelvjavaslathoz benyújtott módosításra vonatkozóan. A nyelvtani és a rendszertani értelmezés ezzel szemben segíthet.

74.      A 4. cikk (2) bekezdésének az irányelv tárgyi hatályát meghatározó rendelkezésként történő minősítése ellen szól először is a rendelkezés megfogalmazása, amely a „tisztességtelen jelleg megítéléséről” és nem magának az irányelvnek az alkalmazhatóságáról rendelkezik, ami kizárólag a tartalmi vizsgálat terjedelmének tárgyi korlátozására utal. Ugyancsak ellene szól az, hogy nincs eleve minden olyan feltétel kivéve a felülvizsgálat hatálya alól, amely a szerződés fő tárgyával vagy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás megfelelésével kapcsolatos, csak amennyiben az „világos és érthető”. A tizenkilencedik preambulumbekezdés értelmében e feltételekre „a tisztességtelen jelleg megítélésének nem kell kiterjednie”. Amennyiben azonban az átláthatóságra vonatkozó követelménynek nem tettek eleget egy konkrét ügyben, a tisztességtelen jellegre vonatokozó vizsgálat korlátozás nélkül kiterjed ezekre a szerződési feltételekre is.(44) Ugyanakkor kétségesnek tűnik számomra az a feltételezés, hogy a közösségi jogalkotó szándéka az lett volna, hogy a 93/13 irányelv alkalmazhatóságát egy ilyen határozatlan feltételtől tegye függővé, amely végső soron attól függ, hogy a nemzeti bíróság miként ítéli meg az egyedi ügyet.

75.      E rendelkezésnek az irányelvben elfoglalt rendszerbeli elhelyezkedése alapján történő értelmezése ugyanezen eredményre vezet. Az irányelv hatályát ugyanis az 1. és a 2. cikk határozza meg, míg a 4. cikk szabályozási tárgya a tartalmi vizsgálat módja és terjedelme. A jogalkalmazó számára az elvégzendő, tisztességtelen jellegre vonatkozó vizsgálathoz szükséges kritériumokat és szempontokat határozza meg. E tekintetben e két aspektust szigorúan meg kell különböztetni egymástól.

76.      Mindebből az következik, hogy az olyan feltételek, amelyek a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése értelmében a szerződés fő tárgyával vagy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás megfelelésével kapcsolatosak, főszabály szerint az irányelv hatálya alá tartoznak. Így a 8. cikk értelmében vett „irányelv által szabályozott területre” esnek. Egyúttal ki vannak véve a tisztességtelen jellegre vonatkozó vizsgálat hatálya alól.(45)

b)      A 93/13 irányelv 8. cikkében szereplő felhatalmazás terjedelme

77.      Minthogy a 93/13 irányelv 8. cikke felhatalmazza a tagállamokat, hogy szigorúbb rendelkezéseket fogadjanak el, meg kell vizsgálni, hogy ez magában foglalja‑e annak lehetőségét, hogy a felülvizsgálat kiterjesztésre kerüljön a szerződések azon elemeire, amelyeket a 4. cikk (2) bekezdése megjelöl.

 i.     A 4. cikk (2) bekezdésének nem kötelező jellege

78.      Amennyiben a 4. cikk (2) bekezdése kötelező jellegű rendelkezés, amint azt az alapeljárás felperese állítja, a tagállamok nem terjeszthetik ki a felülvizsgálatot. Amint azonban írásbeli észrevételeiben maga is elismeri, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából ez közvetlenül nem vezethető le.(46)

79.      Az alapeljárás felperese által hivatkozott Bizottság kontra Hollandia ügyben hozott ítélet(47) sem tűnik alátámasztani ezt a feltételezést. Ebben az ítéletben a Bíróság megállapította, hogy a Holland Királyság megsértette az irányelvből eredő kötelezettségeit, mivel nem fogadta el az irányelv 4. cikke (2) bekezdésének és 5. cikkének a holland jogba történő átültetéséhez szükséges jogszabályi és végrehajtási rendelkezéseket.(48) A Bíróság egészen pontosan azt állapította meg, hogy a holland polgári törvénykönyv vonatkozó polgári jogi rendelkezései nem kellően egyértelműek ahhoz, hogy elérhetőek legyenek az irányelv által kitűzött célok.(49) A Bíróság e tekintetben követte Tizzano főtanácsnok álláspontját, aki indítványában többek között azt kifogásolta, hogy akkori állása szerint a holland polgári jog továbbra is lehetővé tette annak kizárását, hogy a fogyasztó megtámadja az olyan nem világos vagy többértelmű feltételeket, amelyek a főszolgáltatást határozták meg.(50) A főtanácsnok arra hívta fel a figyelmet, hogy a főszolgáltatást meghatározó feltételek kizárása az általános szerződési feltételek holland szabályozása alól az irányelv hatályának jelentős korlátozását jelentette.(51)

80.      Álláspontom szerint ez az ítélet nem releváns azon kérdés megítélése szempontjából, hogy a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése kötelező jellegű‑e, mivel az csak az irányelv 4. cikkének (2) bekezdésében és 5. cikkében megjelenő átláthatóságra vonatkozó követelménynek a nemzeti szinten történő átültetését, következésképpen a 4. cikk (2) bekezdésében szereplő szabályozásnak csak egy aspektusát érintette. Az alapeljárás felperese maga is elismerte, hogy a Bíróság nem foglalt állást e rendelkezés egyéb aspektusait illetően.(52) Ezen ítéletből ezért nem lehet következtetést levonni a rendelkezés kötelező jellegére vonatkozóan. Emellett jelezni kell, hogy az ítélet alapjául szolgáló jogvita, amint azt Tizzano főtanácsnok helyesen állapította meg, a 93/13 irányelv hatályának a fogyasztók hátrányára szolgáló, az irányelvvel ellentétes korlátozására vonatkozott, míg a jelen jogvitában a tartalmi vizsgálat terjedelmének a fogyasztók javára történő kiterjesztéséről van szó. Ez utóbbi egyértelműen összhangban van a 93/13 irányelv célkitűzésével és a minimumharmonizációs megközelítéssel, mely a fogyasztók lehető legmagasabb szintű védelmének biztosítására irányul.(53) Ezzel szemben az irányelv hatályának a nem megfelelő átültetéssel történő korlátozása a közösségi jog által meghatározott minimális védelmi szint csökkenésével jár. Minthogy mind a kiinduló helyzet, mind a problematika alapvetően különbözik, a két ügy összehasonlítása aligha lehetséges.

81.      Az alapeljárás felperesének azon próbálkozása sem kecsegtet több sikerrel, amellyel a Bizottság kontra Spanyolország ügyben hozott ítélettel(54) kívánja alátámasztani álláspontját. Az ezen ítélet alapjául szolgáló jogvita tárgya a 93/13 irányelv 5. cikkének és 6. cikke (2) bekezdésének a nemzeti jogba történő nem megfelelő átültetésében megnyilvánuló kötelezettségszegés volt a Spanyol Királyság részéről. Ugyan igaz, hogy a Bíróság az irányelv 5. cikkének harmadik mondatában szereplő értelmezési szabályt kötelező normatív szabálynak minősítette, amely a fogyasztók részére jogokat állapít meg, és hozzájárul az irányelv által elérni kívánt eredmény meghatározásához,(55) ugyanakkor e megállapításból nem lehet következtetéseket levonni a 4. cikk (2) bekezdésének kötelező jellegére nézve, amely rendelkezésnek más a tartalma.

82.      Az alapeljárás felperese emellett a 93/13 irányelv elfogadásának történetére is hivatkozik, amely álláspontja szerint azt támasztja alá, hogy a közösségi jogalkotó a szerződési feltételek tisztességtelen jellegének bírósági felülvizsgálatát a Közösség szintjén kívánta korlátozni. Ugyan ez igaz, amint az már bemutatásra került a 4. cikk (2) bekezdésének történeti értelmezése keretében,(56) önmagában azonban nem támasztja alá azt az álláspontot, mely szerint a közösségi jogalkotó feltétlenül ki akarta volna zárni, hogy a tagállamok a 8. cikk alapján olyan szigorúbb rendelkezéseket fogadjanak el, amelyek kiterjesztik a bíróság általi tartalmi vizsgálat terjedelmét. A történeti értelmezés nem adott egyértelmű választ a 4. cikk (2) bekezdése és a 8. cikk közötti viszonyra vonatkozó kérdésre.

83.      Ami a Bizottságnak a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos közösségi joganyag átvilágítására vonatkozó eddigi kezdeményezéseit illeti,(57) meg kell állapítani, hogy ezek már csak jogi módszertani szempontból sem alkalmasak arra, hogy támpontot adjanak a 93/13 irányelv értelmezésére vonatkozóan, minthogy ezek tárgya kizárólag egy olyan másik közösségi jogi normára vonatkozó javaslat, amely végül még nem is lépett hatályba. Függetlenül attól, hogy a hivatkozott dokumentumok nem a 93/13 irányelvre vonatkozó anyagok, emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság mindössze javaslattételi joggal rendelkezik, és így lehetősége van arra, hogy javaslatát visszavonja. Emellett e javaslatokhoz a jogalkotási eljárás során a Tanács és a Parlament számos módosítást fűzhet, így ezek mint értelmezési eszközök csupán korlátozottan vehetők igénybe.(58) Ennek megfelelően a jelen ügyben a 93/13 irányelv 4. cikke (2) bekezdésének sem történeti, sem rendszertani értelmezése szempontjából nem jöhetnek szóba. Amint azt a Bizottság a tárgyaláson – a Bíróság által a később e területen elfogadott rendelkezések értelmezésével és az új, teljes harmonizációra vonatkozó megközelítéssel(59) összefüggésben feltett kérdésre adott válaszában – kifejtette, ez egyaránt igaz a fogyasztók jogairól szóló tanácsi és európai parlamenti irányelvre vonatkozó javaslatára, amely jelenleg a Közösség jogalkotó szervei előtt fekszik.

84.      Mindezek alapján a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése nem tekinthető olyan kötelező jellegű előírásnak, amely megakadályozza a tagállamokat abban, hogy az irányelv 8. cikkére hivatkozva olyan rendelkezéseket fogadjanak el, amelyek a tartalmi vizsgálatot kiterjesztik más szerződési elemekre, mint amilyen a szerződés fő tárgya vagy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás megfelelése.

 ii.   Minimumharmonizáció

85.      E téren nem szabad megfeledkezni arról, hogy felülvizsgálat alá vont terület korlátlan kiterjesztése a 93/13 irányelv 8. cikke alapján végeredményben a 4. cikk (2) bekezdésében védett magánautonómia kiüresedéséhez vezethet. Másrészről e szabály tiszteletben tartása nem tekinthető öncélnak. Ellenkezőleg, e rendelkezést az irányelv célkitűzéseinek fényében, a fogyasztóvédelem területén eddig megvalósított harmonizáció állására figyelemmel kell értékelni.

86.      A 93/13 irányelv célja a fogyasztókkal kötött szerződésekben szereplő tisztességtelen feltételekkel szembeni egységes minimumvédelem biztosítása a Közösség tagállamaiban. Ezt a célt a tizenkettedik preambulumbekezdés értelmében a tagállamok fogyasztóvédelmi jogszabályainak részleges harmonizációja révén kell elérni.(60) A 8. cikkben szereplő felhatalmazás, amely a tagállamoknak lehetőséget biztosít arra, hogy nemzeti jogrendjükben fenntartsanak vagy elfogadjanak olyan rendelkezéseket, amelyek az irányelvben szereplő minimális szintet meghaladó védelmet jelentenek, alapvető normatív kifejeződése a minimumharminizáció elvének, amely a 93/13 irányelv alapjául szolgál.(61) Amint az a tizenkettedik preambulumbekezdésből kiderül, a tagállamok számára meg kell hagyni azt a lehetőséget, hogy saját nemzeti jogszabályaikban az ebben az irányelvben előírtaknál szigorúbb rendelkezésekkel biztosítsanak magasabb szintű védelmet a fogyasztóknak. E minimumharmonizációs megközelítés széles mérlegelési jogkört biztosít a tagállamok számára. Ugyanakkor e rendelkezésből az is kiolvasható, hogy az irányelv követelményeivel ellentétes volna egy attól lefelé történő eltérés, vagyis a fogyasztók védelmének az irányelv célkitűzéseitől elmaradó szintje.

c)      Eredmény

87.      Annak fényében, hogy a 93/13 irányelv mindössze minimumharmonizációt kíván megvalósítani, elvben nem zárja ki a tartalmi vizsgálat tagállami kiterjesztését olyan más szerződési elemekre, mint a szerződés fő tárgya vagy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás megfelelése, amennyiben ezen intézkedés a fogyasztók védelmének magasabb szintjét eredményezi.(62)

2.      A harmadik kérdés

88.      A közösségi jog ugyanakkor korlátokat állít a tagállamok azon lehetősége elé, hogy magasabb védelmi szintet határozzanak meg. Függetlenül attól, hogy a nemzeti szabályozás olyan helyzetekre vonatkozik‑e, amelyek az irányelv hatálya alá tartoznak, a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk a közösségi jog általános korlátait. Nemzeti szabályozásuk nem lehet ellentétes az EK‑Szerződéssel és az alapszabadságokkal, illetve a másodlagos közösségi joggal.(63) A 93/13 irányelv 8. cikke kifejezetten utal erre, amikor azt a követelményt állítja, hogy az elfogadott nemzeti rendelkezéseknek a „Szerződéssel összhangban” kell állniuk. Ez képezi a harmadik kérdés tárgyát.

a)      Jogi értékelés a Közösség célkitűzéseinek fényében

89.      Harmadik kérdésével ugyanis az előterjesztő bíróság arra keres választ, hogy a fogyasztói szerződésekben szereplő világos és érthető, a szerződés fő tárgyának a meghatározására, illetve az árnak vagy a díjazásnak az ellenértékként nyújtott szolgáltatással vagy szállított áruval való megfelelésére vonatkozó feltételek tisztességtelen jellegére vonatkozó, az irányelv rendelkezéseinek megfelelően lefolytatott bírósági felülvizsgálat összeegyeztethető‑e az EK 2. cikkel, az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontjával és az EK 4. cikk (1) bekezdésével. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés tehát arra irányul, hogy a Bíróság állapítsa meg, hogy az elsődleges jogból következnek‑e további korlátok egy a spanyol jogrendszerben szereplőhöz hasonló magasabb nemzeti védelmi szint tekintetében. A kérdést előterjesztő bíróság által megjelölt rendelkezések a közös piac, a szabad verseny és a szabad piacgazdaság alapelveit érintik.

90.      Az Echirolles Distribution ügyben hozott ítéletből(64) hasznos támpontok nyerhetőek azt illetően, hogy ezek a rendelkezések mércéül szolgálhatnak‑e a tagállami intézkedések közösségi joggal való összeegyeztethetősége tekintetében.

91.      Amint a Bíróság ott megállapította, az EK 4. cikk, az EK 98. cikk és az EK 99. cikk – amennyiben olyan gazdaságpolitikára utalnak, amelynek összhangban kell állnia a szabad versenyen alapuló nyitott piacgazdaság elvével – csak általános célokat fogalmaznak meg, amelyeket csak az Szerződés más, ezek tartalmát konkretizáló rendelkezéseivel együtt lehet értelmezni.(65) Ebből az következik, hogy alapvetően gazdaságpolitikai programjellegű rendelkezéseket jelentenek.(66) A Bíróság álláspontja szerint ezért ezek nem olyan rendelkezések, amelyek a tagállamok számára olyan világos és feltétlen kötelezettségeket állapítanának meg, amelyekre a magánszemélyek a nemzeti bíróságok előtt hivatkozhatnak. A fent megjelölt alapelv esetében sokkal inkább egy olyan általános elvről van szó, amelynek megvalósítása a jogalkotó vagy a nemzeti közigazgatás hatáskörébe tartozó összetett gazdasági értékelést kíván meg.(67)

92.      A Bíróság e megállapítása nem utolsósorban azon a megfontoláson alapult, hogy közös gazdaságpolitika hiányában, amely a monetáris és gazdasági unió keretében működő közös kereskedelempolitika vagy közös agrárpolitika mintájára állna fenn, a tagállamok továbbra is maguk rendelkeznek hatáskörrel, és maguk felelnek általános gazdaságpolitikájukért, amelyet azonban koordináció útján oly módon kell irányítaniuk, hogy a hozzájáruljanak az EK 2. cikkben meghatározott közösségi célkitűzésekhez.(68)

93.      A programjellegű rendelkezések jogi meghatározatlanságára és a tagállamoknak a gazdaságpolitika terén továbbra is fennálló autonóm hatáskörére tekintettel alapvetően kizárt, hogy a tagállami átültető jogszabályok közösségi joggal való összeegyeztethetőségének vizsgálata során az említett elsődleges jogi rendelkezések szolgáljanak mércéül. A fent idézett ítélkezési gyakorlat alapján ugyanakkor elméletileg felmerülhet a jogi felülvizsgálat a Szerződés azon rendelkezéseivel összefüggésben, amelyek az EK 2. cikkben, az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontjában és az EK 4. cikk (1) bekezdésében foglaltakat konkretizálják. Ugyan az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésben nem fogalmazódik meg kifejezett kérés a Szerződés e rendelkezéseinek értelmezésére vonatkozóan, a kérdést előterjesztő bíróság végzésében általában is hivatkozik a nyitott piacgazdaság és szabad verseny elvére. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróságnak kötelessége a nemzeti bíróság részére a közösségi jognak az előtte folyamatban lévő ügy elbírálásához esetleg szükséges összes értelmezési szempontját megadni függetlenül attól, hogy a nemzeti bíróság – kérdései megfogalmazásában – utalt‑e azokra, vagy sem.(69)

b)      Jogi értékelés a konkretizáló szabályok alapján

 i.     Versenyszabályok

94.      Amint azt a Bíróság elismerte, a közösségi jogi versenyszabályok az EK 2. cikkben és az EK 3. cikkben szereplő alapelvek érvényesítésére és az ott meghatározott célkitűzések elérésére szolgálnak.(70) Az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontjában meghatározott célkitűzés, egy olyan rendszer létrehozása, amely megakadályozza a belső piaci verseny torzulását, az EK 81. cikk és az EK 82. cikk alkalmazása révén valósul meg. A Szerződés e rendelkezései az EK 2. cikkben és az EK 3. cikkben szereplő célkitűzések konkretizálását jelentik,(71) és ezért a tagállami átültető jogszabályok felülvizsgálatának mércéjéül szolgálhatnak.

95.      A tagállamokra vonatkozó, az EK 87. és azt követő cikkekben szereplő állami támogatásokkal kapcsolatos versenyszabályok alkalmazhatósága az alapügyben eleve kizárt, mivel azok nem képezik az előterjesztés tárgyát. Az EK 81. cikk és az EK 82. cikk alkalmazása ugyancsak nem merülhet fel, mivel azok nem a tagállamokra, hanem a vállalkozásokra vonatkoznak. Mindkét rendelkezés kizárólag a vállalkozások magatartására irányul, és nem a tagállamok által törvényi vagy rendeleti úton bevezetett intézkedésekre. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatában kifejtette, hogy az EK 10. cikkel összefüggésben értelmezett EK 81. cikk és EK 82. cikk alapján a tagállamok nem fogadhatnak el és nem tarthatnak fenn olyan intézkedéseket, törvényi vagy rendeleti formában sem, amelyek a vállalkozásokra vonatokozó versenyszabályok tényleges érvényesülését megakadályozhatná.(72) Az ítélkezési gyakorlat értelmében ez az eset áll fenn akkor, ha egy tagállam előírja vagy támogatja az EK 81. cikkel ellentétes megállapodásokat, illetve megerősíti ezek hatásait, illetve megfosztja saját szabályozását annak állami jellegétől azáltal, hogy magánszereplőkre ruházza a gazdasági szférát érintő döntések meghozatalának felelősségét.(73)

96.      Ugyanakkor semmi nem utal arra, hogy e feltételek az alapeljárásban fennállnának. A vitatott tagállami előírások nem tűnnek ellentétesnek az EK 10. cikkel összefüggésben értelmezett EK 81. cikkel.

97.      Ugyanez érvényes az EK 10. cikkel összefüggésben értelmezett EK 82. cikk esetleges alkalmazásával összefüggésben. Egyrészt az EK 82. cikk a) pontja tiltja a tisztességtelen beszerzési vagy eladási árak, illetve egyéb üzleti feltételek kikötése által történő erőfölénnyel való visszaélést. Másrészt az 1/2003 rendelet(74) 3. cikke (2) bekezdésének utolsó mondata úgy rendelkezik, hogy e rendelet alapján a tagállamok nem akadályozhatók meg abban, hogy a saját területükön szigorúbb nemzeti jogszabályokat alkalmazzanak a vállalkozások által folytatott egyoldalú magatartás tilalmára vagy szankcionálására. A versenyjog rendelkezései között tehát nem lehet olyat fellelni, amely kategorikusan kizárná a magánautonómiába történő közhatalmi beavatkozást fogyasztóvédelmi indokok alapján, illetve a szolgáltatás és ellenszolgáltatás gazdasági egyensúlyának biztosítása érdekében.

98.      A fentiek alapján semmi nem utal arra, hogy a vitatott nemzeti rendelkezések összeegyeztethetetlenek volnának a versenyszabályokkal.

 ii.   Az alapszabadságok

99.      Az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontjában meghatározott célkitűzés, a torzulásmentes verseny biztosítása a belső piacon emellett fogalmilag feltételezi az alapszabadságok legmesszebbmenő megvalósulását.(75) Az alábbiakban ezért meg kell vizsgálni a vitatott rendelkezéseknek az alapszabadságokkal való összeegyeztethetőségét. Ez utóbbiak minimumharmonizáció esetén csak akkor alkalmazandóak, ha a nemzeti szabályozás a minimális védelmen túlmenően korlátozza a belső piacon a szabad mozgást.(76)

100. A jelen ügyben a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó elsődleges jogi rendelkezések alkalmazása merül fel. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 49. cikk értelmében vett „korlátozás” fogalma kiterjed minden olyan intézkedésre, amely a szabad szolgáltatásnyújtás gyakorlását tiltja, zavarja vagy kevésbé vonzóvá teszi.(77)

101. Annak megítélésekor, hogy e fogalom hatálya alá esik‑e egy olyan megkülönböztetéstől mentesen alkalmazandó intézkedés, mint a tartalmi vizsgálatnak a szerződés fő tárgyára vagy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás megfelelésére történő kiterjesztése, meg kell azt vizsgálni egy Spanyolországban és egy másik, kevésbé szigorú rendelkezéseket alkalmazó tagállamban letelepedett szolgáltatásnyújtó szemszögéből, mivel a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében az egyes helyzetek sajátosságaitól függően eltérő jogkövetkezmények adódhatnak.

102. Az ítélkezési gyakorlat értelmében ugyanis valamely tagállami szabályozás nem minősül az EK‑Szerződés szerinti korlátozásnak kizárólag azon ténynél fogva, hogy más tagállamok kevésbé szigorú vagy gazdaságilag előnyösebb szabályokat alkalmaznak.(78) Következésképpen a spanyol szolgáltatásnyújtók nem hivatkozhatnak az EK 49. cikkben foglalt alapszabadság megsértésére kizárólag amiatt, hogy szigorúbb szabályozás hatálya alatt állnak, mint a más tagállamokban letelepedett szolgáltatásnyújtók.

103. Ettől függetlenül ez a körülmény – amint arra a Bizottság helyesen mutatott rá –, a minimumharmonizáció logikus következménye. Emellett a közösségi jogalkotó – a 93/13 irányelv tizenkettedik preambulumbekezdése szerint, amely utal a harmonizáció akkor lehetséges szintjére, és egyúttal megerősíti a tagállamok arra vonatkozó jogát, hogy szigorúbb rendelkezéseket fogadjanak el – nyilvánvalóan abból indult ki, hogy továbbra is fennmaradnak különböző tagállami szabályozások.

104. Ezzel szemben a korlátozás fogalma kiterjed a tagállamok által elfogadott olyan intézkedésekre, amelyek, bár megkülönböztetés nélkül alkalmazandóak, befolyásolják a más tagállamok vállalkozásaink piacra jutását, és így korlátozzák a Közösségen belüli kereskedelmet.(79) Ezen ítélkezési gyakorlat értelmében az a kérdés, hogy a kérdéses nemzeti szabályozás milyen hatással van a más tagállamokbeli szolgáltatásnyújtókra.

105. Nem zárható ki eleve, hogy a szerződési feltételek átfogó bírósági felülvizsgálata, amely túlmegy a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdésében meghatározott kereteken, visszatartó hatással lehet az olyan más tagállamokbeli szolgáltatásnyújtókra, ahol nincs ilyen tartalmi vizsgálat. Amennyiben ezáltal a szabad szolgáltatásnyújtást számukra kevésbé vonzóvá válna, megállapítható volna a szolgáltatásnyújtás szabadságának az említett meghatározás szerinti korlátozása. Ugyanakkor egy ilyen korlátozás igazolható közérdeken alapuló kényszerítő okok alapján, mint amilyen a fogyasztóvédelem is,(80) amennyiben az megfelel az arányosság elvének.

106. Azonban az, hogy más tagállamokbeli szolgáltatásnyújtók szerződéseket kötnek spanyolországi lakóhellyel rendelkező fogyasztókkal, és a vonatkozó kollíziós szabályok(81) alapján esetleg szigorúbb rendelkezések hatálya alá kerülnek, mint a székhelyük szerinti államban, semmiképpen sem tekinthető ellentétesnek a közösségi joggal. Amint a Bíróság többször hangsúlyozta, az a tény, hogy egy tagállam egy másik tagállaménál kevésbé szigorú szabályokat állít fel, nem jelenti azt, hogy ez utóbbi szabályok aránytalanok lennének.(82)

107. Végül semmi sem utal arra, hogy a szóban forgó spanyol szabályozás a más tagállambeli szolgáltatásnyújtók számára nagyobb teherrel járna, mint a belföldi szolgáltatásnyújtók számára, és hogy ezáltal diszkriminatív jellege volna.

108. Következésképpen nem állapítható meg az alapszabadságok megsértése.

c)      Eredmény

109. Mindezek alapján arra az eredményre jutottam, hogy nem állapítható meg olyan körülmény, amely a vitatott tagállami rendelkezéseknek a versenyszabályokkal, illetve az alapszabadságokkal való összeegyeztethetetlenségére utalna.

110. Ennek megfelelően az EK 2. cikkel, az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontjával és az EK 4. cikk (1) bekezdésével összeegyeztethető az irányelv 8. cikkének és 4. cikke (2) bekezdésének olyan értelmezése, amely a tagállam számára lehetővé teszi a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott, világos és érthető, a szerződés fő tárgyának a meghatározására, illetve az árnak vagy a díjazásnak az ellenértékként nyújtott szolgáltatással vagy szállított áruval való megfelelésére vonatkozó feltételek tisztességtelen jellegének bírósági felülvizsgálatát.

VII – Végkövetkeztetések

111. A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy a következőképpen válaszoljon a Tribunal Supremo által előterjesztett kérdésekre:

1)         A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv 4. cikkének (2) bekezdésével a 8. cikkel összefüggésben akkor sem ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely előírja „a szerződés elsődleges tárgyának a meghatározására”, illetve „az árnak vagy a díjazásnak az ellenértékként nyújtott szolgáltatással vagy szállított áruval való megfelelésére” vonatkozó feltételek tisztességtelen jellegének a vizsgálatát, ha ezek a feltételek világosak és érthetőek.

2)         Az EK 2. cikkel, az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontjával és az EK 4. cikk (1) bekezdésével összeegyeztethető az irányelv 8. cikkének és 4. cikke (2) bekezdésének olyan értelmezése, amely a tagállam számára lehetővé teszi a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott, világos és érthető, a szerződés fő tárgyának a meghatározására, illetve az árnak vagy a díjazásnak az ellenértékként nyújtott szolgáltatással vagy szállított áruval való megfelelésére vonatkozó feltételek tisztességtelen jellegének a bírósági felülvizsgálatát.

1 – Eredeti nyelv: német.

2 – HL L 95., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 288. o.

3 – A C‑9/99. sz. Echirolles Distribution ügyben 2000. október 3‑án hozott ítélet (EBHT 2000., I‑8207. o.) 22–26. pontja.

4 – A C‑144/99. sz., Bizottság kontra Hollandia ügyben 2001. május 10‑én hozott ítélet (EBHT 2001., I‑3541. o.).

5 – A C‑70/03. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügyben 2004. szeptember 9‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑7999. o.) 17. pontja.

6 – Zöld könyv a fogyasztóvédelmi joganyag átvilágításáról (COM (2006) 744 végleges).

7 – Javaslat egy európai parlamenti és tanácsi irányelvre a fogyasztók jogairól (COM (2008) 614 végleges).

8 – Lásd az irányelv kilencedik preambulumbekezdését.

9 – A jogtudomány úgy tekint a szerződési szabadságra, mint a felek autonómiájának legfontosabb kifejeződésére, és ebből következően, mint az egyéni jogok biztosítékára. A felek autonómiáját illetően lásd: a német összehasonlító jogtudományban Larenz, K., Wolf, M., Allgemeiner Teil des bürgerlichen Rechts, 9. kiadás, München 2004., 2. pont; az osztrák jogban Koziol, H., Welser, R., „Grundriss des bürgerlichen Rechts”. Band I: Allgemeiner Teil – Sachenrecht – Familienrecht, 11. kiadás, Bécs 2000., 84. o.; a francia jogban Aubert, J.‑L., Savaux, É., Les obligations. 1. Acte juridique, 12. kiadás, Párizs 2006., 72. o., 99. pont; valamint a spanyol jogban Díez‑Picazo, L./Gullón, A., Sistema de derecho civil, I. kötet, 10. kiadás, Madrid 2002., 369. o. Basedow, J. véleménye szerint – „Die Europäische Union zwischen Marktfreiheit und Überregulierung – Das Schicksal der Vertragsfreiheit”, Sonderdruck aus Bitburger Gespräche Jahrbuch 2008/I, München 2009. 103. o. – a szerződési szabadság már elismerésre került, mint az európai közösségi jog alapvető elve. A C‑499/04. sz. Werhof‑‑ügyben 2006. március 9‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑2397. o.) 23. pontjában a Bíróság megállapította, hogy a „szerződéseket az önálló akaratnyilvánítás elve jellemzi, amely szerint a felek szabadon kötelezhetik el magukat egymással szemben”.

10 – Lásd a C‑40/08. sz. Asturcom‑ügyben 2009. május 14‑én előterjesztett indítványom 47. pontját.

11 – Lásd a C‑240/98–C‑244/98. sz., Océano Grupo Editorial és Salvat Editores egyesített ügyekben 2000. június 27‑én hozott ítélet (EBHT 2000., I‑4941. o.) 25. pontját és a C‑168/05. sz. Mostaza Claro‑ügyben 2006. október 26‑án hozott ítélet (EBHT 2006., I‑10421. o.) 25. pontját. A Bíróság ott megállapította, hogy „az irányelv által létrehozott védelmi rendszer azon az elven alapszik, hogy a fogyasztó az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest hátrányos helyzetben van, mind tárgyalási lehetőségei, mind pedig információs szintje tekintetében, amely helyzet az eladó vagy szolgáltató által előzetesen meghatározott feltételek elfogadásához vezet, anélkül hogy a fogyasztó befolyásolni tudná ezek tartalmát”.

12 – Hasonló értelemben: Tilmann, I., Die Klauselrichtlinie 93/13/EWG auf der Schnittstelle zwischen Privatrecht und öffentlichem Recht – Eine rechtsvergleichende Untersuchung zum Europarecht, München, 2003, 8.o.; Basedow, J. – i. m. (9. lábjegyzet), 102. o. – megjegyzi, hogy a közösségi szabályozás a szerződési jog terén azon jogpolitikai szándékra vezethető vissza, hogy a jogalkotás révén lépjenek fel a gazdasági élet egyes visszásságai ellen. A szerző e körülményből arra a következtetésre jut, hogy a szerződési szabadság közösségi fogalma nem az egyéni jogokon alapul, hanem közpolitikai megfontolásokon: amennyiben a verseny korlátozza a gazdasági hatalom túlzott kihasználását, a magánautonómia és a szerződési szabadság közérdeknek tekinthető. A szerződési szabadságba történő állami beavatkozás legitim, amennyiben a piaci tökéletlenségek nem teszik lehetővé a versenyfeltételek kialakulását.

13 – Lásd ezen indítvány 2. pontját.

14 – A Bizottság 2000. április 27‑i jelentése a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv alkalmazásáról (COM (2000) 248 végleges) 17. o.

15 – Lásd többek között a C‑297/88. és C‑197/89. sz., Dzodzi egyesített ügyekben 1990. október 18‑án hozott ítélet (EBHT 1990., I‑3763. o.) 33. és 34. pontját; a C‑231/89. sz. Gmurzynska-Bscher‑ügyben 1990. november 8‑án hozott ítélet (EBHT 1990., I‑4003. o.) 18. és 19. pontját, a C‑28/95. sz. Leur-Bloem‑ügyben 1997. július 17‑én hozott ítélet (EBHT 1997., I‑4161. o.) 24. pontját; a C‑275/06. sz. Promusicae‑ügyben 2008. január 29‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑271. o.) 36. pontját és a C‑2/06. sz. Kempter‑ügyben 2008. február 12‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑411. o.) 42. pontját.

16 – Lásd többek között a C‑379/98. sz. PreussenElektra‑ügyben 2001. március 13‑án hozott ítélet (EBHT 2001., I‑2099. o.) 38. pontját; a C‑18/01. sz., Korhonen és társai ügyben 2003. május 22‑én hozott ítélet (EBHT 2003., I‑5321. o.) 19. pontját; a C‑380/01. sz. Schneider‑ügyben 2004. február 5‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑1389. o.) 21. pontját; a C‑295/05. sz. Asemfo‑ügyben 2007. április 19‑én hozott ítélet (EBHT 2007., I‑2999. o.) 30. pontját, valamint a C‑261/07. és C‑299/07. sz., VTB‑VAB egyesített ügyekben 2009. április 23‑án hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 32. pontját.

17 – Lásd többek között a 244/80. sz., Foglia kontra Novello ügyben 1981. december 16‑án hozott ítélet (EBHT 1981., 3045. o.) 18. pontját; a C‑422/93–C‑424/93. sz., Zabala Erasun és társai egyesített ügyekben 1995. június 15‑én hozott ítélet (EBHT 1995., I‑1567. o.) 29. pontját; a C‑415/93. sz. Bosman‑ügyben 1995. december 15‑én hozott ítélet (EBHT 1995., I‑4921. o.) 61. pontját; a C‑314/96. sz. Djabali‑ügyben 1998. március 12‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑1149. o.) 19. pontját; a 16. lábjegyzetben hivatkozott PreussenElektra‑ügyben hozott ítélet 39. pontját; a 16. lábjegyzetben hivatkozott Schneider‑ügyben hozott ítélet 22. pontját; a C‑212/06. sz., Gouvernement de la Communauté française és Gouvernement wallon ügyben 2008. április 1‑jén hozott ítélet (EBHT 2008., I‑1683. o.) 29. pontját és a 16. lábjegyzetben hivatkozott VTB‑VAB egyesített ügyekben hozott ítélet 33. pontját.

18 – Lásd az előzetes döntéshozatalra utaló végzés 11. oldalát.

19 – Lásd az előzetes döntéshozatalra utaló végzés 12. oldalát.

20 – Lásd Brandner, H. E., „Maßstab und Schranken der Inhaltskontrolle bei Verbraucherverträgen”, Monatsschrift für Deutsches Recht, 4/1997, 314. o.; hasonlóképpen „Auslegungszuständigkeit des EuGH bei der Inhaltskontrolle von Entgeltklauseln der Banken bei Verbraucherverträgen”, Monatsschrift für Deutsches Recht, 1/1999, 8. o., amelyben kifejtésre kerül, hogy a Bíróság értelmezési hatásköre fennáll, amennyiben a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése adott esetben másként határozza meg a tartalmi vizsgálat korlátait, mint az átültető nemzeti szabályozás.

21 – Lásd ilyen értelemben Pfeiffer, T., in: Das Recht der Europäischen Union (szerk. E. Grabitz/M. Hilf), Band IV, A5, 8. cikk, 9. pont, 3. o.

22 – Pfeiffer, T. – i. m. (21. lábjegyzet), 12. pont, 3. o. – nyilvánvalóan hasonlóképpen vélekedik, szerinte akkor is szigorúbb rendelkezésről van szó, ha a tartalmi vizsgálat keretében szigorúbb szabályozás érvényesül.

23 – A 11. lábjegyzetben hivatkozott Océano Grupo Editorial és Salvat Editores egyesített ügyekben hozott ítélet 28. pontja, a C‑473/00. sz. Cofidis‑ügyben 2002. november 21‑én hozott ítélet (EBHT 2002., I‑10875. o.) 32. pontja és a 11. lábjegyzetben hivatkozott Mostaza Claro‑ügyben hozott ítélet 27. pontja.

24 – Lásd az előzetes döntéshozatalra utaló végzés 9. oldalát.

25 – A Bizottság 1990. szeptember 3‑i javaslata egy tanácsi irányelvre a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről (COM (90) 322 végleges).

26 – A Tanács 1992. szeptember 22‑i közös álláspontja a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló irányelv elfogadásáról, 8406/1/92. sz. dokumentum, HL C 283, 1. o., 1992. október 31., 2. szám.

27 – Hasonlóképpen Schmidt-Salzer, J., „Leistungsbeschreibungen insbesondere in Versicherungsverträgen und Schranken der Inhaltskontrolle (AGB‑Gesetz und EG-Richtlinie über missbräuchliche Klauseln in Verbraucherverträgen)”, in: Festschrift für Hans Erich Brandner zum 70. Geburtstag, Köln, 1996, 268. o.

28 – Lásd ilyen értelemben Pfeiffer, T., i. m. (21. lábjegyzet), 4. cikk, 23. pont, 7. o.; Schmidt-Salzer, J., i. m. (27. lábjegyzet), 265. o.

29 – Lásd ilyen értelemben Kohtes, S., Das Recht der vorformulierten Vertragsbedingungen in Spanien, Frankfurt am Main, 2004, 52. o.

30 – Hasonlóképpen Tilmann, I., i. m. (12. lábjegyzet), 12. o., 64. lábjegyzet.

31 – Lásd ilyen értelemben többek között Brandner, H. E., „Neufassung des EG‑Richtlinienvorschlags über missbräuchliche Klauseln in Verbraucherverträgen“, Zeitschrift für Wirtschaftsrecht, 21/92., 1591. o.; hasonlóképpen i. m. (20. lábjegyzet), 314. o.; Damm, R., „Europäisches Verbrauchervertragsrecht und AGB-Recht”, Juristenzeitung, 4/1994., 162. o. a Jogirodalomban az az álláspont jelenik meg, hogy esetleg a német kormány által a Tanácsban megfogalmazott fenntartások vezettek ahhoz, hogy a fogyasztói szerződésekben is kizárásra kerültek a szolgáltatást, illetve az árat meghatározó feltételek a tartalmi vizsgálat alól a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése alapján, hasonlóan a német Gesetz über Allgemeine Geschäftsbedingungen (AGBG) 8. cikkéhez. A német jogalkotónak ezért nem kellett az AGBG 8. cikkét módosítania, és ezért állította, hogy szükségtelen e rendelkezésnek a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdéséhez igazítása.

32 – Kapnopoulou, E. – Das Recht der missbräuchlichen Klauseln in der Europäischen Union, Tübingen, 1997, 105. o. – álláspontja szerint az irányelv tizenkilencedik preambulumbekezdése világosan utal arra, hogy az elsődleges tárgyat meghatározó szerződési feltételek nagyon is lehetnek tisztességtelenek.

33 – Coester, M. – in: J. von Staudingers Kommentar zum Bürgerlichen Gesetzbuch, 13. kiadás, Berlin, 1998, AGBG 8. §., 17. pont, 179. o. – arra hívja fel a figyelmet, hogy a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése a fogyasztói szerződések terén mentesíti a főszolgáltatást és az értékarányosságot a tisztességtelenségre vonatkozó vizsgálat hatálya alól.

34 – Lásd az előzetes döntéshozatali végzés 9. oldalát.

35 – Az előzetes döntéshozatali eljárásban a tényállás megállapítása kizárólag a nemzeti bíróság feladata. Lásd a C‑367/96. sz., Kefalas és társai ügyben 1998. május 12‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑2843. o.) 22. pontját.

36 – Lásd ezen indítvány 49. pontját.

37 – Lásd a 28/62–30/62. sz., Da Costa egyesített ügyekben 1963. március 27‑én hozott ítéletet (EBHT 1963., 60. o.) és a C‑366/96. sz. Cordelle‑ügyben 1998. február 12‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑583. o.) 9. pontját. Lásd ilyen értelemben még Craig, P./De Búrca, G. – EU Law, 4. kiadás, Oxford, 2008, 492. o. – akik szerint az EK 234. cikk ugyan hatáskört biztosít a Bíróság számára a Szerződés értelmezésére, de nem állapít meg kifejezetten hatáskört annak a konkrét ügyre történő alkalmazására. Az értelmezés és az alkalmazás közötti elhatárolás jelöli ki a Bíróság és a nemzeti bíróság közötti hatáskörmegosztást. Eszerint a Bíróság értelmezi a Szerződést, az utóbbi pedig ezt az értelmezést a konkrét ügyben felhasználja. Schima, B. – Kommentar zu EU- und EG-Vertrag (szerk. H. Mayer), 12. kiadás, Bécs, 2003, EGK 234. cikk, 40. pont, 12. o. – szerint a nemzeti bíróság kötelessége a közösségi norma alkalmazása a konkrét jogvitában. A szerző ugyanakkor elismeri, hogy nem mindig egyszerű elhatárolni egy norma értelmezését, illetve alkalmazását.

38 – Hasonlóképpen Nassall, W., „Die Anwendung der EU-Richtlinie über missbräuchliche Klauseln in Verbraucherverträgen”, Juristenzeitung, 14/1995., 690. o.

39 – Lásd ilyen értelemben Schlosser, P., in: J. von Staudingers Kommentar zum Bürgerlichen Gesetzbuch, 13. kiadás, Berlin, 1998, Einleitung zum AGBG, 33. pont, 18. o., aki szerint kizárt a Bíróság megkeresése arra vonatkozóan, hogy bizonyos feltétek pontosan meghatározott szerződéstípusokban tisztességtelenek‑e. Hasonlóképpen Whittaker, S., „Clauses abusives et garanties des consommateurs: la proposition de directive relative aux droits des consommateurs et la portée de l’harmonisation complète”, Recueil Dalloz, 17/2009., 1153. o., hivatkozással a Bíróság ítélkezési gyakorlatára.

Lásd e tekintetben a C‑237/02. sz. Freiburger Kommunalbauten ügyben 2004. április 1‑jén hozott ítélet (EBHT 2004., I‑3403. o.) 22. pontját és a C‑243/08. sz. Pannon‑ügyben 2009. június 4‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 43. pontját. A Bíróság e helyeken megállapította, hogy az EK 234. cikkben ráruházott, a közösségi jog értelmezésére vonatkozó hatáskör gyakorlása során a közösségi jogalkotó által a tisztességtelen feltétel fogalmának meghatározásakor használt általános szempontokat értelmezheti. Ezzel szemben nem dönthet ezen általános szempontoknak valamely egyedi feltételre való alkalmazásáról, amelyet az adott ügy körülményeire tekintettel kell vizsgálni.

A Freiburger Kommunalbauten ügyben 2003. szeptember 25‑én előterjesztett indítványának 27–30. pontjában Geelhoed főtanácsnok helyesen utalt arra, hogy a fentiekkel ellentétes volna, ha, ugyan a közösségi jogalkotó abból indul ki, hogy a feltételek tisztességtelen jellegének megítélése a nemzeti hatóságok feladata, a közösségi bírónak mégis el kellene végeznie e feltételek értékelését. A nemzteti bíróságok hatásköre mellett szóló érvként a főtanácsnok a Közösség és a tagállamok közötti hatáskörmegosztást, a jogorvoslatok kapcsán felmerülő pergazdaságossági szempontokat, valamint a tagállami jogrendszerek közötti különbözőségeket vetette fel.

40 – Pfeiffer, T. szerint – i. m. (21. lábjegyzet), 4. cikk, 40. pont, 11. o. – egy feltételnek a szerződés elsődleges tárgyát érintő feltételként történő minősítése csak a szerződés összefüggései és az arra vonatkozó nemzeti jogi rendelkezések alapján történhet, ezek értelmezésére pedig ugyancsak a nemzeti bíróság rendelkezik hatáskörrel. Másrészt viszont a Bíróság egy előzetes döntéshozatali eljárás keretében legalább a szerződés fő tárgyának absztrakt jellemzőit illetően állást foglalhat.

41 – Álláspontom szerint a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése alapján nem mentesül a tisztességtelen jellegre vonatkozó felülvizsgálat alól egy ár meghatározására vonatkozó feltétel minden aspektusa. A mentesülés ezért nem terjed ki az ár meghatározására vonatkozó feltételben foglalt szabály egészére, csak a szolgáltatás és ellenszolgáltatás közötti megfelelésére. Ezzel szemben az ár meghatározására vonatkozó feltételek egyéb aspektusai nem mentesülnek a felülvizsgálat alól. Így például az irányelv melléklete bizonyos feltételek mellett tisztességtelennek – és így a felülvizsgálat hatálya alá tartozónak – minősíti az árak utólagos egyoldalú megállapítását vagy megemelését (lásd az l) pontot). Lásd e tekintetben Pfeiffer, T., i. m. (21. lábjegyzet) 4. cikk, 31. pont, 9. o.; Kapnopoulou, E., i. m. (32. lábjegyzet), 109. o.

42 – Lásd a C‑241/89. sz. SARPP‑ügyben 1990. december 12‑én hozott ítélet (EBHT 1990., I‑4695. o.) 8. pontját; a C‑315/92. sz. Verband Sozialer Wettbewerb „Clinique” ügyben 1994. február 2‑án hozott ítélet (EBHT 1994., I‑317. o.) 7. pontját; a C‑87/97. sz., Consorzio per la tutela del formaggio Gorgonzola ügyben 1999. március 4‑én hozott ítélet (EBHT 1999., I‑1301. o.) 16. pontját; a C‑456/02. sz. Trojani‑ügyben 2004. szeptember 7‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑7573. o.) 38. pontját és a C‑215/03. sz. Oulane‑ügyben 2005. február 17‑én hozott ítélet (EBHT 2005., I‑1215. o.) 47. pontját.

43 – Az egyes tényállások pontos elhatárolása nem tűnik szükségesnek a jelen ügyben, mivel végeredményben abból kell kiindulni, hogy az irányelv 8. cikke alkalmazandó, következésképpen a tagállamok e felhatalmazás alapján kiterjeszthetik a tartalmi vizsgálat hatályát.

44 – Lásd hasonló értelemben Kapnopoulou, E., i. m. (32. lábjegyzet), 103., 113. o.; Baier, K., „Europäische Verbraucherverträge und missbräuchliche Klauseln”, Hamburg, 2004, 32. o.; Kohtes, S., i. m. (29. lábjegyzet), 52. o.; Nassall, W., i. m. (38. lábjegyzet), 690. o.; Damm, R., i. m. (31. lábjegyzet) ,170. o. Hasonlóképpen vélekedik Tizzano főtanácsnok a C‑144/09. sz., Bizottság kontra Hollandia ügyben 2001. január 23‑án előterjesztett indítványának (EBHT 2001., I‑3541. o.) 27. pontjában.

45 – A jogirodalomban nem kerül egyértelműen megválaszolásra az a kérdés, hogy a 4. cikk (2) bekezdése a 93/13 irányelv tárgyi hatályát határozza‑e meg, vagy csak a tartalmi vizsgálat terjedelmét. Ugyanakkor az utóbbi értelmezést alátámasztó tendencia tűnik kirajzolódni. Kapnopoulou, E. – i. m. (32. lábjegyzet) – egyrészt azt jegyzi meg, hogy a Tanács szándéka a bizottsági javaslat módosítása során az lehetett, hogy kivegyen az irányelv hatálya alól minden olyan feltételt, amely a szerződés fő tárgyával vagy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás megfelelésével kapcsolatos (79. o.). Másrészt a szerző e rendelkezést a tisztességtelen jellegre vonatkozó vizsgálat korlátjaként kezeli (103. o.). Tilmann, I. – i. m. (30. lábjegyzet), 12. o. – világosan megkülönbözteti az irányelv hatályát szabályozó és a tartalmi vizsgálatot korlátozó rendelkezéseket. Coester, M. – i. m. (33. lábjegyzet), 16. pont, 179. o. – a 4. cikk (2) bekezdését egyértelműen csak a tisztességtelen jellegre vonatkozó tartalmi vizsgálat alóli mentességként kezeli. Hasonlóképpen Kohtes, S., i. m. (29. lábjegyzet), 52. o.; Schulte‑Nölke, H., „Verbraucherrecht”, in: Europarecht (szerk. Reiner Schulze/Manfred Zuleeg), Baden-Baden, 2006, 965. o.; és Huet, J., „Propos amers sur la directive du 5 avril 1993 relative aux clauses abusives”, La Semaine Juridique, 1/1994., études et chroniques 309. szám, 2. o., amely szerzők e rendelkezést a tartalmi vizsgálat terjedelmével összefüggésben tárgyalják.

46 – Lásd az alapeljárás felperese által benyújtott írásbeli észrevételek 91. pontját.

47 – A 4. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Hollandia ügyben hozott ítélet.

48 – Uo., 22. pont.

49 – A 4. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Hollandia ügyben hozott ítélet 19. és 20. pontja.

50 – A 4. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Hollandia ügyben Tizzano főtanácsnok által előterjesztett indítvány 27. és 28. pontja.

51 – Uo., 29. pont.

52 – Lásd az alapeljárás felperese által benyújtott írásbeli észrevételek 96. pontját.

53 – Lásd ezen indítvány 86. pontját.

54 – Az 5. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Spanyolország ügy.

55 – Uo., 17. pont.

56 – Lásd ezen indítvány 61–63. pontját.

57 – Ez elsősorban a fogyasztóvédelmi joganyag átvilágításáról szóló zöld könyvet (COM (2006) 744 végleges), valamint a fogyasztók jogairól szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre vonatkozó javaslatot (COM (2008) 614 végleges) jelenti. Emellett a Bizottság már a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv alkalmazásáról szóló, 2000. április 27‑i jelentésében (COM (2000) 248 végleges, 17. o.) is megfontolás tárgyává tette a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdésében a tartalmi vizsgálat tekintetében szereplő korlátozás megszüntetését.

58 – Lásd ilyen értelemben Riesenhuber, K., „Die Auslegung”, in: Europäische Methodenlehre, Berlin, 2006, 257. o., 31. pont. A szerző kifejti, hogy az európai magánjogban központi szerepet játszik a történeti értelmezés, amely az előzményekre és a keletkezés történetére terjed ki. Amennyiben az értelmezés célja a jogalkotó szándékának kiderítése, először is azt kell meghatározni, hogy kinek a szándéka az irányadó. Demokratikus legitimációval rendelkező jogalkotónak csak azon jogalkotó szervek tekinthetőek, akiknek egyetértését bírja a konkrét esetben szereplő jogi aktus. Ezzel szemben különböző szervek csak konzultációra jogosultak, és a Bizottságnak is csak kezdeményezési jogköre van, valamint arra vonatkozó lehetősége, hogy visszavonja javaslatait, amelyek a jogalkotási eljárás során tetszőlegesen módosíthatóak. Amennyiben a Bizottság javaslatait, illetve kívánságait nem fogadják el, ezekből adott esetben (de nem feltétlenül) a contrario érvek adódhatnak.

59 – A 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdését az irányelvre vonatkozó javaslat 32. cikkének (3) bekezdése (általános elvek) váltaná fel. Az új, teljes harmonizációra vonatkozó megközelítés az irányelvre vonatkozó javaslat 4. cikkében jelenik meg.

60 – Az üzlethelyiségen kívül kötött szerződésekre vonatkozó 85/577/EGK irányelvhez, a távollevők között kötött szerződésekre vonatkozó 97/7/EK irányelvhez és a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól szóló 1999/44/EK irányelvhez hasonlóan a 93/13 irányelv is minimumharmonizációs koncepción alapul. Ezt a koncepciót kifejezetten elveti a fogyasztók jogairól szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre vonatkozó, 2008. október 8‑i bizottsági javaslat (COM (2008) 614 végleges), amely e négy irányelvet egyetlen horizontális instrumentumban kodifikálná. Az irányelvtervezet jelenleg a teljes harmonizáció koncepcióján alapul, ami azzal a következménnyel jár, hogy a tagállamok nem vezethetnének be vagy tarthatnának fenn olyan rendelkezéseket, amelyek eltérnek az irányelvtől. A javaslat célja az, hogy a fogyasztókkal kötött szerződések jogának a belső piac szempontjából lényeges elemeit teljes harmonizáció alá vonva hozzájáruljon a belső piac megfelelő működéséhez a vállalkozások és a fogyasztók közötti ügyletek terén és a fogyasztóvédelem magas, egységes szintjét biztosítsa.

61 – Hasonlóképpen Pfeiffer, T., i. m. (21. lábjegyzet), 8. cikk, 1. pont, 1. o.; Kapnopoulou, E., i. m. (32. lábjegyzet), 162. o. Long, A. – Unfair Contract Terms – New Directive, Implementation and Recent Developments, Community Law in Practice, Trier, 1997, 148. o. – arra hívja fel a figyelmet, hogy a tagállamok eltérő véleményére figyelemmel a 93/13 irányelv minimumharmonizációt kíván megvalósítani, és ennek során a tagállamoknak széles mérlegelési jogkört biztosít, ami megfelel a szubszidiaritás elvének. 2000. április 27‑i jelentésében (14. lábjegyzet, 5. o.) a Bizottság utal a 93/13 irányelv „minimalista” jellegére, amely a 8. cikkben található felhatalmazásban fejeződik ki.

62 – Lásd ezen indítvány 53. és 54. pontját.

63 – Hasonlóképpen Kapnopoulou, E., i. m. (32. lábjegyzet), 163. o.

64 – A 3. lábjegyzetben hivatkozott Echirolles Distribution ügyben hozott ítélet.

65 – Uo., 24. pont. Lásd még a C‑341/95. sz. Bettati‑ügyben 1998. július 14‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑4355. o.) 75. pontját.

66 – Lásd még ilyen értelemben Bandilla, R., in: Das Recht der Europäischen Union (szerk. E. Grabitz/M. Hilf), I. kötet, EGK 4. cikk, 7. pont, 3. o. A szerző álláspontja szerint az EK 4. cikk (1) bekezdésének kiegészítésével, mely szerint a gazdaságpolitikának összhangban kell állnia a „nyitott piacgazdaság elvével” egy gazdaságpolitikai programjellegű rendelkezés került a Szerződésbe.

67 – A 3. lábjegyzetben hivatkozott Echirolles Distribution ügyben hozott ítélet 25. pontja.

68 – Hasonlóképpen Bandilla, R., i. m. (66. lábjegyzet), II. kötet, EGK 98. cikk, 2. pont, 2. o. Amikor az EK 4. cikk (1) bekezdése egy a Szerződésben előírtak és az abban meghatározott ütemezés szerint bevezetendő gazdaságpolitikáról szól, a Szerződés harmadik része VII. címének 1. fejezetére utal, amelynek 98–104. cikke a gazdaságpolitikára vonatkozó részletesebb szabályokat tartalmaz. Amint Häde, U. – Kommentar zu EUV/EGV (szerk. C. Calliess/M. Ruffert), 3. kiadás, München, 2007, 4. cikk, 4. pont – helyesen állapítja meg, e rendelkezések nem olyan gazdaságpolitikáról rendelkeznek, amelynek előképe a közös kereskedelempolitika vagy agrárpolitika. Ehelyett alapvetően a tagállamok továbbra is autonóm gazdaságpolitikájának koordinációjáról és felügyeletéről van szó, különösen ami az időközben tizenöt tagállam által megvalósított valutauniót illeti.

69 – Lásd a 42. lábjegyzetben hivatkozott SARPP‑ügyben hozott ítélet 8. pontját; a Verband Sozialer Wettbewerb, „Clinique” ügyben hozott ítélet 7. pontját; a Consorzio per la tutela del formaggio Gorgonzola ügyben hozott ítélet 16. pontját; a Trojani‑ügyben hozott ítélet 38. pontját és az Oulane‑ügyben hozott ítélet 47. pontját.

70 – Lásd az EK 81. cikkel összefüggésben a 6/72., Continental Can kontra Bizottság ügyben 1973. február 21‑én hozott ítélet (EBHT 1973., 215. o.) 25. pontját, a C‑126/97. sz. Eco Swiss ügyben 1999. június 1‑jén hozott ítélet (EBHT 1999., I‑3055. o.) 36. pontját és a C‑453/99. sz., Courage és Crehan ügyben 2001. szeptember 20‑án hozott ítélet (EBHT 2001., I‑6297. o.) 20. pontját.

71 – Lásd a 102/77. sz. Hoffmann-La Roche ügyben 1978. május 23‑án hozott ítéletet (EBHT 1978., 461. o.), a 322/81. sz., Michelin kontra Bizottság ügyben 1983. november 9‑én hozott ítélet (EBHT 1983., 3461. o.) 29. pontját és a C‑339/89. sz. Alsthom Atlantique ügyben 1991. január 24‑én hozott ítélet (EBHT 1991., I‑107. o.) 10. pontját.

72 – A C‑332/89. sz. Marchandise‑ügyben 1991. február 28‑án hozott ítélet (EBHT 1991., I‑1027. o.) 22. pontja.

73 – A 267/86. sz., Van Eycke kontra NV ASPA ügyben 1988. szeptember 21‑én hozott ítélet (EBHT 1988., 4769. o.) 16. pontja, a 72. lábjegyzetben hivatkozott Marchandise‑ügyben hozott ítélet 22. pontja és a C‑2/91. sz. Meng‑ügyben 1993. november 17‑én hozott ítélet (EBHT 1993., I‑5751. o.) 14. pontja.

74 – A Szerződés 81. és 82. cikkében meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet, HL L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.

75 – Tietje, C. – in: Das Recht der Europäischen Union (szerk. E. Grabitz/M. Hilf), II. kötet, 95. cikk, 18. pont, 6. o. – álláspontja szerint a belső piac fogalma az áruk, a személye és a tőke szabad mozgására vonatkozó vélelmet alapoz meg.

76 – Lásd ilyen értelemben Tassikas, A., Dispositives Recht und Rechtswahlfreiheit als Ausnahmebereiche der EG-Grundfreiheiten: ein Beitrag zur Privatautonomie, Vertragsgestaltung und Rechtsfindung im Vertragsverkehr des Binnenmarkts, Frankfurt am Main, 2002, 189. o.; Pfeiffer, T., i. m. (21. lábjegyzet), 8. cikk, 1., 20., 21. pont; Kapnopoulou, E., i. m. (32. lábjegyzet), 163. o.

77 – A C‑442/02. sz. CaixaBank France ügyben 2004. október 5‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑8961. o.) 11. pontja; a C‑452/04. sz. Fidium Finanz ügyben 2006. október 3‑án hozott ítélet (EBHT 2006., I‑9521. o.) 46. pontja; a C‑393/05. sz., Bizottság kontra Ausztria ügyben 2007. november 29‑én hozott ítélet (EBHT 2007., I‑11095. o.) 31. pontja; a C‑465/15. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2007. december 13‑án hozott ítélet (EBHT 2007., I‑11091. o.) 17. pontja; a C‑389/05. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 2008. július 17‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑5337. o.) 52. pontja és a C‑518/06. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2009. április 28‑án hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 63. pontja.

78 – Lásd ilyen értelemben a C‑384/93. sz., Alpine Investments ügyben 1995. május 10‑én hozott ítélet (EBHT 1995., I‑1141. o.) 2. pontját, a C‑403/03. sz. Schempp‑ügyben 2005. július 12‑én hozott ítélet (EBHT 2005., I‑6421. o.) 45. pontját és a 77. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Olaszország ügyben hozott ítélet 63. pontját.

79 – A 78. lábjegyzetben hivatkozott Alpine Investments ügyben hozott ítélet 35. és 38. pontja és a 77. lábjegyzetben hivatkozott CaixaBank France ügyben hozott ítélet 12. pontja.

80 – Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a fogyasztóvédelem igazolhatja a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozását. Lásd ilyen értelemben a C‑34/95–C36/95. sz., De Agostini és TV‑Shop egyesített ügyekben 1997. július 9‑én hozott ítélet (EBHT 1997., I‑3843. o.) 53. pontját; a C‑243/01. sz. Gambelli‑ügyben 2003. november 6‑án hozott ítélet (EBHT 2003., I‑12971. o.) 67. pontját; a C‑338/04., C‑359/04. és C‑360/04. sz., Placanica és társai egyesített ügyekben 2007. március 6‑án hozott ítélet (EBHT 2007., I‑1891. o.) 46. pontját; a C‑404/05. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2007. november 29‑én hozott ítélet (EBHT 2007., I‑10239. o.) 50. pontját és a 77. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Ausztria ügyben hozott ítélet 52. pontját.

81 – Lásd a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, Rómában 1980. június 19‑én aláírásra megnyitott egyezmény 5. cikkét (HL C 169., 2005.7.8., 10. o.). A 2009. december 17‑e után kötött szerződésekre vonatkozóan lásd a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 2008. június 17‑i 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (Róma I.) (HL L 177., 2008.7.4., 6. o.) 6. cikkét.

82 – Lásd a 78. lábjegyzetben hivatkozott Alpine Investments ügyben hozott ítélet 51. pontját és a C‑262/02. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 2004. július 13‑án hozott ítélet (EBHT 2004., I‑6569. o.) 37. pontját.

Full & Egal Universal Law Academy