15.8.2008
HU
Az Európai Unió Hivatalos Lapja
C 209/22
Az Elsőfokú Bíróság (ötödik tanács) által a T-215/06. sz., American Clothing Associates kontra OHIM ügyben 2008. február 28-án hozott ítélet ellen a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) által 2008. május 20-án benyújtott fellebbezés
(C-208/08. P. sz. ügy)
(2008/C 209/32)
Az eljárás nyelve: francia
Felek
Fellebbező: Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (képviselő: A. Folliard-Monguiral meghatalmazott)
A másik fél az eljárásban: American Clothing Associates SA
A fellebbező kérelmei
A fellebbező azt kéri a Bíróságtól, hogy:
—
helyezze hatályon kívül az Elsőfokú Bíróság T-215/06. sz. ügyben 2008. február 28-án hozott ítéletét, mivel az úgy ítélte meg, hogy a közösségi védjegyről szóló rendelet (1) 7. cikke (1) bekezdésének h) pontja nem alkalmazható a szolgáltatásokat megjelölő védjegyekre;
—
az American Clothing Associates SA-t kötelezze a költségek viselésére.
Jogalapok és fontosabb érvek
A fellebbező fellebbezésének alátámasztására a közösségi védjegyről szóló rendeletnek – az ipari tulajdon védelméről szóló, felülvizsgált és módosított, 1883. március 20-i Párizsi Uniós Egyezmény (2) 6ter cikkével együttesen értelmezett – 7. cikke (1) bekezdése h) pontjának megsértésére alapított egyetlen jogalapra hivatkozik. Az Elsőfokú Bíróság megállapításával ellentétben az előbbi cikk ugyanis, amelyre a közösségi védjegyről szóló rendelet 7. cikke (1) bekezdésének h) pontja utal, a termékeket megjelölő védjegyekre és a szolgáltatásokat megjelölő védjegyekre egyaránt alkalmazandó.
E tekintetben a fellebbező először is kiemeli, hogy az Elsőfokú Bíróság téves jogalkalmazást követett el, amikor a Párizsi Uniós Egyezmény 6ter cikkét szó szerint és szövegösszefüggésén kívül értelmezte, figyelmen kívül hagyva e rendelkezés és általában az egyezmény célját, amely az 1958. október 31-i lisszaboni okmány általi felülvizsgálata óta előírja, hogy a gyári vagy kereskedelmi védjegyekre vonatkozó valamennyi rendelkezést – a jelen ügyben nem alkalmazandó néhány rendelkezéstől eltekintve – ki kell terjeszteni a szolgáltatási védjegyekre.
A fellebbező másodszor úgy érvel, hogy maga a közösségi jogalkotó is vitatja, hogy meg kellene különböztetni az áruvédjegyeket és a szolgáltatási védjegyeket, mivel a közösségi védjegyről szóló rendeletnek a Párizsi Uniós Egyezmény elsőbbségi jogra vonatkozó 4A. cikkét átültető 29. cikke kifejezetten említi a védjegybejelentés tárgyát képező szolgáltatásokat.
Harmadszor kiemeli, hogy az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítéletben megállapítottal ellentétben az 1994. október 27-én Genfben elfogadott védjegyjogi szerződés 16. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az tisztázza a Párizsi Uniós Egyezmény hatályát, anélkül azonban, hogy kiterjesztené annak hatályát olyan helyzetekre, amelyeket ez utóbbi egyezmény a jelenlegi változatában kizár.
Végül a fellebbező hangsúlyozza, hogy egy nemrég hozott ítéletben a Bíróság –legalábbis hallgatólagosan – maga is elismerte, hogy a Párizsi Uniós Egyezmény előírja az áruvédjegyek és a szolgáltatási védjegyek közötti egyenlő bánásmódot.
(1) A közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20-i 40/94/EK tanácsi rendelet (HL 1994. L 11. o., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.).
(2) Recueil des traités des Nations unies, 828. kötet, 11847. sz., 108. o.
Full & Egal Universal Law Academy