30.8.2008
HU
Az Európai Unió Hivatalos Lapja
C 223/19
A T-301/05. sz., Guigard kontra Bizottság ügyben 2008. március 11-én hozott ítélet ellen Philippe Guigard által 2008. május 22-én benyújtott fellebbezés
(C-214/08. P. sz. ügy)
(2008/C 223/31)
Az eljárás nyelve: francia
Felek
Fellebbező: Philippe Guigard (képviselők: S. Rodrigues és C. Bernard-Glanz ügyvédek)
A másik fél az eljárásban: az Európai Közösségek Bizottsága
A fellebbező kérelmei
—
A Bíróság állapítsa meg, hogy a kereset elfogadható;
—
a Bíróság helyezze hatályon kívül az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságának a T-301/05. sz. ügyben 2008. március 11-én hozott ítéletét;
—
a Bíróság adjon helyt a fellebbező által első fokon előterjesztett, megsemmisítés és kártérítés iránti kérelmeknek;
—
a Bíróság kötelezze az első fokú eljárás alperesét a megsemmisítés iránti kereset elbírálása és a fellebbezési eljárás során felmerült összes költség viselésére.
Jogalapok és fontosabb érvek
Fellebbezésének alátámasztására a fellebbező lényegében három jogalapra hivatkozik.
Első, két részből álló jogalapjának alátámasztására a felperes először is előadja, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen értelmezte a negyedik loméi egyezményt (1).
A téves jogalkalmazás egyrészt abban áll, hogy az Elsőfokú Bíróság a fellebbező előadása szerint kimondta, hogy a loméi egyezmény 313. cikke (2) bekezdése k) pontjának értelmében a nemzeti programengedélyező jogosult a technikai segítségnyújtással megbízott tanácsadók és szakértők felvételéről dönteni anélkül, hogy figyelembe venné a Bizottságot az említett egyezmény szerint illető költségvetési hatósági és pénzgazdálkodási hatáskört és azt – a Bizottságot terhelő – kötelezettséget, hogy ez utóbbi intézménynek a nemzeti programengedélyező részére a szerződésekre vonatkozó tárgyalások során technikai segítséget kell nyújtania.
A fellebbező álláspontja szerint a téves jogalkalmazás másrészt abban áll, hogy az Elsőfokú Bíróság kimondta: a nemzeti programengedélyező által a felperes munkaszerződése megújításának jóváhagyása iránt a Bizottsághoz előterjesztett kérelemnek kifejezett hivatkozást kell tartalmaznia a loméi egyezmény 314. cikkére ahhoz, hogy az ebben a rendelkezésben írt 30 napos határidő folyása elkezdődjék, noha egy ilyen követelmény egyáltalán nem következik e cikkből. A felperes azt állítja, hogy ezért az Elsőfokú Bíróságnak, amennyiben az előbb hivatkozott határidőt helyesen értelmezte volna, meg kellett volna állapítania, hogy a Bizottság nem tartotta be az említett határidőt.
Második jogalapjával a felperes azt állítja, hogy a megtámadott ítélet az indokolásában nyilvánvaló ellentmondást tartalmaz, mert az Elsőfokú Bíróság a loméi egyezmény 317. cikke a) pontjának megsértésére alapított jogalap vonatkozásában kimondta egyrészt, hogy e jogalap elkésett, másrészt pedig, hogy lényegében megegyezik az ugyanezen egyezmény 313. cikke (2) bekezdése k) pontjának megsértésére alapított jogalappal. A felperes szerint ugyanazon jogalap nem utasítható el egyszerre elfogadhatatlanként és alaptalanként.
Harmadik jogalapjával a felperes végül előadja, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette a védelemhez való jogát azzal, hogy egyrészt nem vette figyelembe a tárgyaláson előterjesztett összes érvelését, másrészt pedig eltorzította a gondoskodási kötelezettség, a gondos ügyintézés és a bizalomvédelem elveinek megsértésére alapított jogalapjának terjedelmét.
(1) A Mauritiuson, 1995. november 4-én aláírt megállapodással (HL 1998. L 156., 3. o.) felülvizsgált, az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok (AKCS) és az Európai Gazdasági Közösség között kötött, Loméban, 1989. december 15-én aláírt negyedik egyezmény (amelyet a negyedik AKCS–EGK egyezmény megkötéséről szóló, 1991. február 25-i 91/400/ESZAK, EGK tanácsi és bizottsági határozat [HL L 229., 1. o.] hagyott jóvá).
Full & Egal Universal Law Academy