EUR-Lex -  62009CC0137 - HU

YVES BOT

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2010. július 15.1(1)

C‑137/09. sz. ügy

Marc Michel Josemans

kontra

Burgemeester van Maastricht

(A Raad van State [Hollandia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség – Szolgáltatásnyújtás szabadsága – Tárgyi hatály – Kábítószerek árusítása – Helyi hatóság intézkedése, amely a coffeeshopok látogatásának lehetőségét a Hollandiában lakóhellyel rendelkezők számára tartja fenn – A kábítószer-turizmus elleni küzdelem – A tagállamokat az EUSZ 4. cikk és az EUMSZ 72. cikk alapján terhelő kötelezettségek – A Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény – 71. cikk (5) bekezdés – A nemzeti közrend és az európai közrend védelme”

I –    Bevezető

A –    Az ügy általános ismertetése

1.        Alkalmazható‑e az Európai Unió működéséről szóló szerződés által biztosított szolgáltatásnyújtás szabadságának elve a kábítószerek árusítására? Más szavakkal: valamely coffeeshop vezetője hivatkozhat‑e ezen elvre tevékenységének legitimálása érdekében, illetve valamely tagállam állampolgára hivatkozhat‑e e szabadságra annak érdekében, hogy másik tagállamba menjen kábítószert fogyasztani?

2.        Ezen egyszerű felvetések mögött érzékenyebb kérdések rajzolódnak ki. Olyan Európát kívánunk építeni, amelyben a gyártó, a forgalmazó és a címzett szabadon hivatkozhat a Szerződés által biztosított mozgásszabadságra kábítószer termesztése, szállítása, kínálása vagy akár fogyasztása érdekében? A most kiépítésre kerülő, a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség a kábítószer-kereskedelem érdekeit kívánja szolgálni?

3.        Lényegében ezeket a kérdéseket veti fel a jelen előzetes döntéshozatali kérelem.

4.        Ezen ügy a Holland Királyságnak a kannabisz coffeeshopokban történő árusítására vonatkozó toleranciapolitikája szigorításának keretébe illeszkedik. A Burgemeester van Maastricht (Maastricht polgármestere) – mivel e politika határon átnyúló következményeinek és azon számos közrendi probléma ismeretében, amelyet ezen létesítmények tömeges és egyre növekvő látogatottsága okoz – úgy határozott, hogy az említett létesítmények látogatását csak a Hollandiában lakóhellyel rendelkezők számára teszi lehetővé (a továbbiakban: a vitatott intézkedés). Az ilyen intézkedés nyilvánvalóan a Szerződés által biztosított szabad mozgás akadályozását képezné, ha olyan vendéglátó-ipari létesítményre vonatkozna, amelyben kizárólag legális fogyasztási cikkeket árusítanak. Márpedig a jelen ügyben nem ez a helyzet, hiszen azon büféktől és más gyorséttermektől igencsak eltérően, ahol elvihető üdítőitalokat és szendvicseket árusítanak, a coffeeshopok fő tevékenysége olyan kábítószer árusítása, amelynek forgalmazását valamennyi tagállam tiltja.

5.        A Raad van State (Hollandia) következésképpen azt kérdezi a Bíróságtól, hogy az ilyen tevékenység az uniós jog tárgyi hatálya alá, és különösen a Szerződés által biztosított alapvető szabadságok és elvek hatálya alá tartozik‑e. Arra vár választ a Bíróságtól, hogy adott esetben ezen intézkedést igazolhatja‑e a kábítószer-turizmus és az ezzel járó ártalmak elleni küzdelem.

6.        A jelen indítványban elsőként azt állapítottam meg, hogy valamely helyi hatóság általános rendőrségi szabályzata keretében elfogadott olyan intézkedése, amely a coffeeshopok látogatását kizárólag holland lakosok számára tartja fenn, nem tartozik a Szerződés, és különösen a szolgáltatásnyújtás szabadságának hatálya alá. E tekintetben kifejtem, hogy az EUMSZ 56. cikkben említett szabadság semmi esetre sem legitimálhatja valamely kábítószer kereskedelmét, amely – még akkor is, ha az Európai Unió valamely tagállamában megtűrik – nem részesülhet a közös piac nyújtotta előnyökben.

7.        Másodszor azt javaslom a Bíróságnak, hogy vizsgálja meg a vitatott intézkedést egy további, kiegészítő szempontból is, a nemzeti bírósággal való együttműködés szellemében. Figyelemmel ugyanis a jogvita tárgyára, valamint a nemzeti bíróság által rendelkezésre bocsátott tényállási elemek összességére, úgy vélem, hogy elengedhetetlen az uniós jog azon rendelkezéseinek értelmezése, amelyek kifejezetten a közrend védelmére és a kábítószerek iránti illegális kereslet elleni küzdelemre vonatkoznak.

8.        E vizsgálat végén arra a következtetésre jutottam, hogy az ilyen intézkedés, amely a kábítószer-turizmus és a vele járó bűncselekmények elleni küzdelemre irányul, nem csupán az EUSZ 4. cikk és EUMSZ 72. cikk szerinti, az állam számára elismert, belső közrend fenntartásához való jog megnyilvánulását jelenti, hanem a Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény 71. cikkének (5) bekezdése szerinti, az európai közrend fenntartásához való hozzájárulására vonatkozó kötelezettségét is(2).

B –    A kannabisz

9.        Jelenleg körülbelül négy millió európai fiatal fogyaszt napi rendszerességgel kannabiszt, és 19 tagállamot érint e növény termesztése. Mivel fogyasztásának módja változik, és a piacon a kannabisz új formái jelennek meg, emlékeztetni kell arra, hogy mi is ez a kábítószer, és milyen hatásai vannak a fogyasztók egészségére.

1.      A kannabisz fajtáinak sokfélesége

10.      A marihuána, másnéven fű, a kannabisz leveleinek és gyümölcsének elnevezése, amelyet aprítva és összemorzsolva, tisztán vagy dohánnyal együtt szívnak. A hasis ellenben a növény levelei és szárának érett csúcsai által kiválasztott gyanta. Négyszer-nyolcszor töményebb hatóanyagot tartalmaz, mint a marihuána. A hasisban lévő pszichotróp anyagok a kannabinoidok, amelyek közül a legjelentősebb a delta-9-tetrahidrokannabinol (a továbbiakban: THC). A kannabisz hatásai 0,05 mg/kg felszívódott THC mellett jelennek meg. Csak szemléltetésképpen: egy marihuánás cigaretta, másnéven joint 2–5 mg THC‑t tartalmaz.

11.      A THC‑tartalom igen nagy eltéréseket mutat az anyag származási helyétől, az évszakoktól és az előállítási módszertől függően. Így az Észak-Afrikából (különösen Marokkóból), Ázsiából és a Közép-Keletről származó klasszikus fajtákon kívül a drogárusok vagy dílerek ma már újfajta kannabiszkészítményeket kínálnak a fogyasztóknak, akik alig rendelkeznek információval azok megnövekedett toxicitásáról(3). Az elvégzett vizsgálatok szerint míg az importált marihuána és hasis átlagos THC‑koncentrációja 7% és 18,2%, a holland eredetű marihuána („nederwiet” vagy „hennep”) esetén a THC‑koncentráció 20,4% körül van, a holland eredetű marihuánából származó hasis („nederhasj”) esetén pedig 39,3%(4) körül.

12.      Ugyanígy a piacon is új marihuána alapú termékek jelentek meg, amelyekhez szintetikus kannabinoidokat adtak, vagy olyan veszélyes anyagokkal vágták össze, mint az ólom, a viasz, az üvegpor, gyógyszerek vagy akár a homok(5). Ez lehetővé teszi az értékesítés során a tömeg növelését, és fokozza a bódultság hatásait.

2.      Az emberi egészségre veszélyekkel járó kábítószer-fogyasztás

13.      Bár – mint azt látni fogjuk – a holland kormány által elfogadott toleranciapolitika a „könnyű drogok” és a „kemény drogok” fogyasztása és veszélyei közötti különbségtételen alapul, e különbségtétel véleményem szerint elvesztette minden jelentőségét figyelemmel a kannabisznak a piacon fellelhető új formáira és fogyasztásának az emberi egészségre gyakorolt veszélyeire.

14.      A kannabisznak a fogyasztókra, valamint a szociális hálózatra gyakorolt veszélyességét és ártalmasságát nem is kell bizonyítani. Bár a kannabisz fogyasztásához kapcsolódó pszichés hatások alkalmi fogyasztó esetén elvileg csak átmenetiek és visszafordíthatók, ugyanakkor már az első joint elfogyasztásánál megjelennek, és fokozzák az alkohol, valamint a dohány hatását, és kannabiszbódultságot eredményezhetnek, amely járművezetéssel párosulva drámai következményekhez vezethet. A kábítószer-politikáért felelős négy holland miniszter ezt kifejezetten elismerte a holland parlamentnek 2009. szeptember 11‑én írott levelében(6).

15.      Mint azt számos tudományos vizsgálat kimutatta(7), a kannabisz intenzív és hosszú időn keresztül történő használata még ennél is károsabb fizikai és pszichés hatásokkal járhat. A kannabisz – amely hétszer annyi kátrányt és szén-monoxidot tartalmaz, mint a dohány – huzamos időn keresztül történő használata tüdőkárosodás és a felső aerodigesztív traktus rákos megbetegedése jelentősebb kockázatának teszi ki a dohányzót(8). A kannabisz fogyasztása fizikai és szellemi fáradtságot okoz, amely csökkenti a koncentrációs‑, emlékező‑ és tanulási képességet, és visszaveti a szakmai vagy iskolai tevékenységet. A kannabisz rendszeres használata szociális zavarokhoz is vezethet, amely felnőtteknél a rendszeres és állandó munkavégzéssel kapcsolatos komolyabb nehézségek, a fiatalabbaknál pedig marginalizációhoz, egyeseknél depresszióhoz vezető iskolai kimaradások formájában jelentkezhet. A kannabisz használata ezenfelül pszichés tüneteket – például hallucinációt – is okozhat. Egyes skizofréniatípusok megjelenéséért is felelős lehet. Ebben az esetben a túlzott kannabiszfogyasztáshoz köthető skizofréniát hamarabb és gyakrabban jelentkező problémák, nagyobb társadalmi kirekesztődés, hangsúlyosabb depresszióra és öngyilkosságra való hajlam jellemzi. Nyilvánvaló, hogy e kockázatok a fogyasztás módjától, az időtartamtól, a használó személyes érzékenységétől és a belélegzett mennyiségtől függően növekednek.

16.      Végezetül a kannabisz fogyasztása a használókat a keményebb drogok felé vezeti. Bár az úgynevezett „kapudrogelméletet” egyesek bírálják, ugyanakkor nem vitatott, hogy aki egyszer már megtapasztalta a kannabisz hallucinogén hatásait, könnyebben próbál ki erősebb hatású kábítószereket.

17.      A kannabiszt pontosan veszélyességére és ártalmas voltára tekintettel ítélik el számos nemzetközi és európai egyezményben.

II – Jogi háttér

A –    Az uniós jog

1.      A kábítószer elleni küzdelem

a)      Az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Unió működéséről szóló szerződés

18.      Az EUSZ 3. cikk (1) bekezdése szerint „[a]z Unió célja a béke, az általa vallott értékek és népei jólétének előmozdítása”.

19.      Az EUSZ 3. cikk (2) bekezdése alapján „[a]z Unió egy belső határok nélküli, a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló olyan térséget kínál polgárai számára, ahol a személyek szabad mozgásának biztosítása a külső határok ellenőrzésére, a menekültügyre, a bevándorlásra, valamint a bűnmegelőzésre és bűnüldözésre vonatkozó megfelelő intézkedésekkel párosul”.

20.      Az EUSZ 4. cikk (2) bekezdése alapján az Unió „tiszteletben tartja az alapvető állami funkciókat, köztük [... ] a közrend fenntartását”.

21.      A személyek jóléte, társadalmi kohéziója, egészsége és biztonsága olyan célok, amelyek az Unió fellépését vezérlik a kábítószer elleni küzdelemben és az EUMSZ 67. cikkben említett szabadságon, biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség kiépítésében.

22.      Mindezek alapján az Unió tevékenysége elsősorban a kínálat és kereslet csökkentésére irányul, amelyhez egyrészről megelőző intézkedések és a tiltott kábítószer-kereskedelem és a szervezett bűnözés elleni küzdelem, másrészt a kábítószer-függőség megelőzését szolgáló intézkedések társulnak.

i)      A tiltott kábítószer-kereskedelem és a szervezett bűnözés elleni küzdelem

23.      Az EUMSZ 67. cikk (3) bekezdésének megfelelően a tiltott kábítószer-kereskedelem és a szervezett bűnözés elleni küzdelem a tagállamok rendőri és igazságügyi hatóságai közötti fokozott koordinációban és együttműködésben, továbbá azok büntető jogszabályainak közelítésében nyilvánul meg.

24.      Ugyanakkor az EUMSZ 72. cikknek megfelelően továbbra is a tagállamok felelősek a területükön a közrend fenntartásáért, illetve a belső biztonság megőrzéséért.

25.      A tiltott kábítószer-kereskedelem és a szervezett bűnözés kifejezetten az EUMSZ 83. cikk (1) bekezdésében említett „eurobűncselekmények” között jelenik meg. E rendelkezés lehetővé teszi az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak, hogy szabályozási minimumokat állapítsanak meg a bűncselekményi tényállások és a büntetési tételek meghatározására vonatkozóan az olyan különösen súlyos bűncselekmények esetében, amelyek jellegüknél vagy hatásuknál fogva több államra kiterjedő vonatkozásúak, illetve amelyek esetében különösen szükséges, hogy az ellenük folytatott küzdelem közös alapokon nyugodjék.

ii)    A kábítószer-függőség megelőzése

26.      A kábítószer-függőség megelőzése az EUMSZ 168. cikk (1) bekezdésében és az Európai Unió Alapjogi Chartájában(9) jelenik meg, amelyek előírják, hogy valamennyi uniós politika és tevékenység meghatározása és végrehajtása során biztosítani kell az emberi egészségvédelem magas szintjét.

27.      Az EUMSZ 168. cikknek megfelelően az Unió fellépésének különösen ki kell egészítenie a nemzeti politikákat a kábítószer-fogyasztással kapcsolatos egészségkárosodás csökkentése érdekében, beleértve a felvilágosítást és a megelőzést is.

b)      A schengeni vívmányok

28.      A Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény 71. cikke a következőket írja elő:

„1.      Bármilyen típusú kábítószer és pszichotróp anyag, köztük a kannabisz közvetlen vagy közvetett értékesítése, valamint az ilyen termékek és anyagok értékesítés vagy kivitel céljából történő birtoklása tekintetében a Szerződő Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy az Egyesült Nemzetek hatályos egyezményeinek [...] megfelelően meghozzák a kábítószerek és pszichotróp anyagok tiltott kereskedelmének megakadályozása és büntetése céljából szükséges intézkedéseket.

2.      A Szerződő Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy [...] közigazgatási és büntetőjogi intézkedésekkel megakadályozzák és büntetik a kábítószerek és pszichotróp anyagok, köztük a kannabisz tiltott kivitelét, valamint az ilyen termékek és anyagok értékesítését, beszerzését és átadását.

3.      A kábítószerek és pszichotróp anyagok, köztük a kannabisz tiltott behozatala elleni küzdelem érdekében a Szerződő Felek külső határaikon fokozzák a személyek, áruk és szállítóeszközök mozgásának ellenőrzését. [...]

4.      E cikk rendelkezéseinek betartása érdekében a Szerződő Felek különös figyelmet fordítanak a közismerten kábítószer-kereskedésre használt helyek célzott ellenőrzésére.

5.      A Szerződő Felek mindent megtesznek annak érdekében, hogy megakadályozzák és leküzdjék minden kábítószer és pszichotróp anyag, köztük a kannabisz iránti tiltott kereslet hátrányos következményeit. Az ennek érdekében szükséges intézkedések elfogadásáért az egyes Szerződő Felek felelősek.”

29.      A Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény 71. cikke (2) bekezdésére vonatkozóan együttes nyilatkozatot csatoltak az egyezmény záróokmányához. E nyilatkozat a következőt mondja ki:

„Amennyiben egy Szerződő Fél a kábítószerektől és pszichotróp anyagoktól való függés megelőzésére és kezelésére vonatkozó nemzeti politikája keretében eltér a 71. cikk (2) bekezdésében említett elvtől, valamennyi Szerződő Fél meghozza a szükséges büntetőjogi és közigazgatási intézkedéseket abból a célból, hogy megelőzzék és büntessék az ilyen termékek és anyagok tiltott behozatalát és kivitelét, különösen a többi Szerződő Fél területe irányába.”

c)      A másodlagos jog

30.      Az 1996. november 29‑i tanácsi állásfoglalás(10) egyértelműen meghatározta az Unión belüli kábítószer-turizmus problémáját, és előírta az első intézkedéseket az e jelenség elleni küzdelem érdekében.

31.      Ezt követően az 1996. december 17‑i együttes fellépés(11) keretében a tagállamok újból megerősítették azon közös elhatározásukat, hogy felszámolják a tiltott kábítószer-kereskedelmet, többek között a kábítószerek iránti tiltott kereslet, a kereskedelemből származó hatalmas nyereség, valamint a kábítószer-turizmus elleni küzdelem révén(12). A tagállamok azt is vállalták, hogy bűncselekménnyé nyilvánítják, ha valaki másokat bármilyen eszköz révén nyilvánosan és szándékosan arra ösztönöz vagy rávesz, hogy elkövesse a kábítószerek tiltott használatának vagy előállításának bűncselekményét, és e tekintetben különös éberséget tanúsítanak az internethasználata tekintetében(13).

32.      Ezt követően a 2004. október 25‑i 2004/757/IB tanácsi kerethatározat(14) 2. cikkének (1) bekezdése alapján minden tagállam vállalta, hogy meghozza a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a következő szándékos cselekmények – amennyiben azokat jogellenesen követték el – büntetendőek legyenek: a kábítószerek termelése, előállítása, kivonása, készítése, felajánlása, értékesítésre való felajánlása, forgalmazása, értékesítése, bármilyen feltétel mellett való szállítása, közvetítése, feladása, tranzitálása, fuvarozása, importálása vagy exportálása(15).

33.      A Tanács által 2009. december 2‑án elfogadott stockholmi program(16) az Unió belső biztonsági stratégiáját illetően előírja, hogy az európai szintű intézkedések erősítése – a regionális és a nemzeti szintű fellépések jobb összehangolásával egyidejűleg – döntő fontosságú a határokon átnyúló fenyegetésekkel szembeni védekezésben. Kimondja, hogy továbbra is kihívást jelent az Unió belső biztonsága számára a szervezett bűnözés, a kábítószer-kereskedelem, és hogy a határokon átnyúlóan elterjedt bűnözés olyan sürgős kihívás, amelyre világos és átfogó választ kell adni(17).

34.      Végül az Unió cselekvési kerete több tervből áll, amelyek az Unió 2005–2012‑es időszakra vonatkozó kábítószer-ellenes stratégiájának alkalmazására irányulnak. A jelenlegi cselekvési terv(18) öt elsődleges célt határoz meg, nevezetesen: a kábítószer-ellenes politikák koordinációja nemzeti és európai szinten(19), a kábítószerek iránti kereslet csökkentése, a kábítószerek kínálatának csökkentése és visszaszorítása, a nemzetközi együttműködés és a felderítés javítása e téren.

2.      Az uniós polgároknak biztosított alapvető szabadságok

35.      Az uniós polgárság a tagállamok valamennyi állampolgára számára alapjogokat és egyéni jogokat biztosít. Minden olyan helyzetben, amely a közösségi jog tárgyi hatálya alá tartozik, bármelyik uniós polgár hivatkozhat az EUMSZ 18. cikkre, amely tiltja az állampolgárság alapján történő megkülönböztetést(20).

36.      Ezek mindenekelőtt az EUMSZ 21. cikk hatálya alá tartozó eseteket foglalják magukban(21).

37.      E rendelkezés általános jelleggel kimondja, hogy minden uniós polgárnak joga van – a Szerződésekben és a végrehajtásukra elfogadott intézkedésekben megállapított korlátozásokkal – a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz. Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 45. cikkében kimondott alapvető szabadságról van szó, amelyet az uniós polgárok valamely gazdasági tevékenység gyakorlásától függetlenül gyakorolhatnak. Így ha egy tagállami állampolgár az Unió területén mozog vagy tartózkodik, hivatkozhat az EUMSZ 18. cikkben kimondott állampolgárságon alapuló megkülönböztetés tilalmára.

38.      Ezek az esetek magukban foglalják az EUMSZ 56. cikkben kimondott szolgáltatásnyújtási szabadság gyakorlásának hatálya alá tartozó eseteket is(22).

39.      Az állandó ítélkezési gyakorlat alapján valamely vállalkozás hivatkozhat a szolgáltatásnyújtás szabadságára(23) azon tagállammal szemben, amelyben letelepedett, amennyiben más tagállamban letelepedett igénybevevőknek nyújt szolgáltatást. E jog másrészt magában foglalja a szolgáltatások igénybevevőinek – köztük a turistáknak – más tagállam területére utazásának szabadságát szolgáltatások igénybevétele céljából, anélkül hogy őket ebben korlátozások akadályoznák(24). Az EUMSZ 62. cikk által hivatkozott EUMSZ 52. cikk (1) bekezdésének megfelelően ugyanakkor e szabadság a közrend, a közbiztonság vagy a közegészségügy védelme okából korlátozható.

40.      Végül az EUMSZ 18. cikkben említett megkülönböztetés tilalmának elvét az áruk szabad mozgása terén végrehajtották és konkretizálták. Az EUMSZ 34. cikk és az EUMSZ 35. cikk tilt a tagállamok között a behozatalra és a kivitelre vonatkozó minden mennyiségi korlátozást, valamint minden azzal azonos hatású intézkedést. Az EUMSZ 36. cikknek megfelelően ugyanakkor a közrend, a közbiztonság vagy az emberek egészségének és életének védelme igazolhat bizonyos korlátozásokat.

B –    A nemzetközi kötelezettségvállalások

41.      Az Egyesült Nemzetek Szervezete keretében a kábítószerek és pszichotróp anyagok tiltott kereskedelme elleni, Bécsben 1988. december 20‑án kötött egyezmény(25) megerősíti és kiegészíti a kábítószerekről szóló, New Yorkban 1961. március 30‑án kötött egységes ENSZ‑egyezmény(26) és a pszichotróp anyagokról szóló, Bécsben 1971. február 21‑én kötött egyezmény(27) által előírt intézkedéseket.

42.      Minden tagállam, valamint az Unió részese az 1988‑as ENSZ‑egyezménynek(28).

43.      Az Egyezmény 3. cikkének (1) bekezdése a következőket mondja ki:

„Minden Fél meghozza azokat az intézkedéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy belső joga szerint, amennyiben azokat szándékosan követik el, bűncselekményekké nyilvánítsa:

a)      i)     Bármely kábítószernek vagy pszichotróp anyagnak az 1961. évi Egyezmény, a módosított 1961. évi Egyezmény vagy az 1971. évi Egyezmény rendelkezéseivel ellentétes előállítását, gyártását, kivonását, készítését, eladásra felkínálását, terjesztését, bármilyen feltételek melletti szállítását, az ezzel való ügynökösködést, szállítmányozást, tranzit szállítmányozást, fuvarozást, behozatalt vagy kivitelt;

[…]

c)      iii) Mások bármilyen módon történő nyilvános felbujtását az e cikk által megállapított bármely bűncselekmény elkövetésére avagy kábítószer vagy pszichotróp anyagok jogellenes használatára”.

44.      Az 1988‑as ENSZ‑egyezményben említett kábítószerek jegyzékén szerepel a kannabisz.

C –    A holland szabályozás

45.      A kábítószerekről szóló 1976‑os törvény (Opiumwet 1976, a továbbiakban: kábítószerekről szóló törvény) szerint tilos a kábítószerek birtoklása, forgalmazása, termesztése, szállítása, előállítása, behozatala és kivitele. E cselekmények büntetőjogi szankciót vonnak maguk után minden kábítószer esetén, beleértve a kannabiszt és származékait is, kivéve, ha orvosi, tudományos vagy oktatási célból használják fel, és azt előzetesen engedélyezték.

46.      A Holland Királyság által a „könnyű drogok” árusításával és fogyasztásával kapcsolatban elfogadott toleranciapolitika hosszú folyamat eredménye, kidolgozásának irányait 1972‑ben határozták meg a Baan-bizottság kormányzati tervében(29) és 1995‑ben a „Kábítószerpolitika Hollandiában: folytonosság és változás”(30) című jelentésben.

47.      E politika az úgynevezett „kemény drogok” és „könnyű drogok” közötti különbségtételen alapul; előbbiek azok, amelyek elfogadhatatlan veszélyt jelentenek az egészségre, nevezetesen az ópiátok, a kokain, a kodein, a heroin, az ecstasy, a kannabiszolaj vagy az amfetaminok és az LSD (I. lista); az utóbbiak közé pedig a kannabisz és származékai tartoznak, amelyek nem eredményezik ugyanezeket a hatásokat, bár továbbra is „veszélyesnek” ítélik azokat (II. lista)(31).

48.      Mivel a „könnyű drogok” fogyasztásához kapcsolódó veszélyek „elfogadhatók”, a holland jogalkotó által elfogadott stratégia árnyaltabb, mint a „kemény drogok” esetében alkalmazott. A „könnyű drogok” személyes használat céljából történő birtoklása nem büntetendő, és értékesítésüket – szigorúan korlátozott mennyiségben és ellenőrzött körülmények között – megtűrik. A holland jogalkotó így a „könnyű drogok” fogyasztóinak megbélyegzését és marginalizálódását igyekszik elkerülni, és a „kemény drogok” piacának a „könnyű drogokétól” történő elkülönítésére is törekszik, oly módon, hogy társadalmi korlátot hoz létre gátolva az egyikből a másikba való átmenetet.

49.      A toleranciapolitikát az ügyészek kollégiuma által kiadott utasítások révén hajtották végre. Ezen – törvényerővel rendelkező – utasítások meghatározzák a holland ügyészség prioritásait a kábítószerekről szóló törvény megsértése esetén a nyomozással és a büntetőeljárással kapcsolatban(32). Az igazságszolgáltatási hatóságok így az eljárások célszerűségének elvére támaszkodtak a szelektív bűnüldözési politika folytatása céljából, oly módon, hogy nem indítanak rendszeresen büntetőeljárást az ilyen kábítószerek kiskereskedelmi értékesítése esetén, és a kábítószer-kereskedelem, valamint a súlyos bűncselekmények üldözését tekintik prioritásnak.

50.      A holland hatóságok így megtűrték az ifjúsági házakban a vadkender alapú termékek kis mennyiségben történő, felhatalmazott viszonteladók (huisdealer) általi értékesítését. Ezt követően e politikát kiterjesztették a felnőttek számára kereskedelmi alapon (op commerciële basis) értékesítő coffeeshopokra is.

51.      A holland szabályozás alapján a coffeeshopok a nyilvánosság számára hozzáférhető gyorsétkezdék (horeca) csoportjába tartozik, mint a büfék vagy a gyorsbüfék, ahol ételt lehet fogyasztani, de tilos az alkoholtartalmú italok árusítása. A helyi hatóságok, nevezetesen a polgármester, az ügyész és a rendőrfőnök a következő feltételek mellett engedélyezhetik a coffeeshopok létesítését.

52.      Először is a coffeeshop csak működési engedély birtokában üzemeltethető. E coffeeshopoknak ugyanazon igazgatási és higiéniai feltételeknek kell megfelelniük, mint amelyek a vendéglátó-ipari létesítményekre vonatkoznak. Ezen engedély ellenben – amint azt a tárgyaláson hangsúlyozták – nem vonatkozik a kannabisz árusítására, amely technikailag továbbra is bűncselekmény.

53.      Ezen túlmenően a holland ügyészség utasításai határozzák meg azokat a feltételeket, amelyek mellett a kannabisz coffeeshopokban történő árusítását megtűrik. E feltételek – amelyeket általában „AHOJ‑G”‑kritériumoknak neveznek – a következők:

–        A („affichering”): az érintett helyiségben nem lehet reklámot kitenni egy összefoglaló tájékoztatáson kívül;

–        H („harddrugs”): tilos kemény drogokat kínálni és/vagy árusítani;

–        O („overlast”): a létesítmény üzemeltetése nem járhat a közvetlen környezetben lakók nyugalmának háborításával; e háborítás alatt a coffeeshop körüli forgalom és parkolás, valamint az odalátogató vendégek, főként kábítószerfüggők jelenléte által előidézett kellemetlenségeket, zajt és közterület-szennyezést kell érteni;

–        J („jeugdigen”): a coffeeshopok látogatása és a drogok árusítása kiskorúak (18 évesnél fiatalabbak) számára tilos,

–        G („grote hoeveelheden”): az üzemeltető naponta személyenként legfeljebb 5 gramm kannabiszt adhat el, ezt a mennyiséget rendszerint személyes használatra árusítják.

54.      Végül: a coffeeshopban megtűrt „kannabiszkészlet” mennyisége semmiképpen nem haladhatja meg az 500 grammot.

55.      E politika végrehajtása a helyi hatóságok feladata. Háromoldalú megállapodás keretében a polgármester, az ügyész és a rendőrfőnök határozza meg a „könnyű drogoknak” a város területén történő értékesítésére vonatkozó prioritásait. Az AHOJ‑G‑kritériumok képezik e politika alapját és a helyi hatóságok szigorúbb szabályokat is bevezethetnek új feltételek előírásával, ahogy az az alapügyben is történt. E szabályozást a közigazgatási bíróság vizsgálja felül.

56.      A kábítószerekről szóló törvény 13b. cikke számos jogkört biztosít az önkormányzati hatóságok számára az e törvény rendelkezéseinek megsértésével okozott háborítás büntetése érdekében(33). A polgármester így ideiglenesen vagy végleg bezárathatja a coffeeshopot, ha a vezetője nem tartotta be az említett kritériumokat.

57.      A Burgemeester van Maastricht úgy határozott, hogy korlátozott számú coffeeshopot megtűr a településen, ellentétben más településekkel, amelyek nem határoznak meg korlátokat, vagy egyáltalán nem tűrik meg a coffeeshopokat.

58.      2004 óta – mint arra az illetékes miniszterek 2009 szeptemberében emlékeztettek – a Holland Királyság a coffeeshopokra vonatkozó szabályozás megerősítésére, valamint a szervezett bűnözés elleni küzdelmet célzó intézkedések szigorítására törekszik(34). A Holland Királyság – az érintett településekkel együttműködve – megoldást kíván találni a politikájának határon átnyúló következményei révén okozott problémákra is, és csökkenteni kívánja a közrend és a közegészség tekintetében okozott problémákat, amelyeket a drogturisták jelentős és egyre növekvő mértékű beáramlása okoz a területén. A közlekedés és parkolás problémáján kívül a lakosok által benyújtott számos panasz nem csupán a zajra és a kannabiszt nyilvánosan fogyasztó személyek csoportosulása által okozott kellemetlenségekre vonatkozik, hanem a coffeeshopok környékén a szervezett bűnözési hálózat okozta, valamint a drogárusok és kábítószer-függők jelenléte által előidézett nyugalomháborításra is, akik egyes esetekben otthagyják a használt fecskendőket, vagy bemennek az épületek előterébe(35). E nehézségek különösen a Belgiummal, Németországgal és Franciaországgal határos övezetekre koncentrálódnak. A tárgyaláson a Burgemeester van Maastricht által szolgáltatott információk szerint e település tizennégy coffeeshopja naponta mintegy 10 000 látogatót vonz, hetente 74 000 főt, azaz évente több mint 3,9 milliót. E látogatók 70%‑a nem Hollandiában rendelkezik lakóhellyel.

59.      A holland kormány szerint a javasolt intézkedéseknek lehetővé kell tenniük a coffeeshopok eredeti céljához történő visszatérést, amely szerint ezeknek a belföldi illetőségűek számára rendelkezésre álló elárusítóhelyeknek kellene lenniük, ahol biztos és nyugodt környezetben vásárolhatnak, és adott esetben fogyaszthatnak kannabiszt. A holland kormány ösztönzésére tehát a helyi hatóságok oly módon szigorították a szabályozásukat, hogy a területükön vagy korlátozták a coffeeshopok számát, vagy a kitiltást választották – mint ahogy az Maastricht esetében is látszik(36). Mások a létesítmény nyitva tartásának (zárva tartás a hétvégén vagy az este folyamán) vagy az árult, illetve tárolt kannabisz mennyiségének korlátozása mellett döntöttek. Végül egyesek távolsági követelményt vezettek be, amely tiltja a coffeeshopok létesítését bizonyos intézmények, például iskolák vagy pszichiátriai intézetek közelében. A Burgemeester van Maastricht szerint úgy tűnik, hogy ezen intézkedések nem tudták jelentősen csökkenteni a kábítószer-turizmust.

60.      Ezen összefüggésbe illeszkedik a vitatott intézkedés. Ez az intézkedés azáltal, hogy tiltja a nem belföldi illetőségűek számára a coffeeshopok látogatását, kísérleti intézkedésnek minősül(37), amellyel a település a kábítószer-turizmust és a helyi lakosság nyugalmának ezzel együtt járó háborítását kívánja csökkenteni.

61.      A maastrichti Gemeenteraad (képviselőtestület) a belföldi lakóhely kritériumán alapuló vitatott intézkedést 2005. december 20‑án fogadta el, amely 2006. január 13‑án lépett hatályba. Amint azt a Burgemeester van Maastricht a tárgyaláson jelezte, ennek alkalmazását a Bírósághoz benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelemre tekintettel felfüggesztették.

62.      Maastricht általános önkormányzati rendeletének (Algemene plaatselijke verordening) 2006‑os változatában (a továbbiakban: APV) a 2.3.1.3e. cikkének (1) bekezdése értelmében a 2.3.1.1. cikke (1) bekezdése a) pontjának 3. alpontja szerinti létesítmény tulajdonosának tilos a létesítménybe való belépést, illetve az ott tartózkodást nem belföldi lakóhellyel rendelkező személyek számára megengedni. A létesítmény fogalmát ez utóbbi rendelkezés akként határozza meg, hogy az a nyilvánosság számára hozzáférhető helyiség, amelyben automaták útján vagy más módon élelmiszert és/vagy alkoholmentes italokat kínálnak, amelyet a vendégek nem kötelesek helyben fogyasztani(38). A belföldi lakos fogalma az APV 2.3.1.1. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében azokat a személyeket jelenti, akik ténylegesen Hollandiában laknak.

63.      Az APV 2.3.1.3e. cikkének (1) bekezdése értelmében a polgármester meghatározhatja, hogy e cikk (1) bekezdése a létesítmények e rendeletben megjelölt bizonyos típusára vagy típusaira a település egészén vagy a település APV‑ben megjelölt bizonyos részén vagy részein nem vonatkozik.

64.      2006. július 13‑i rendeletével a polgármester mentesítette a vitatott intézkedés alól a település egészén az APV 2.3.1.1. cikke (1) bekezdése a) pontjának 3. alpontja szerinti valamennyi létesítményt, a coffeeshopok, a teázók és – elnevezésüktől függetlenül – a más hasonló létesítmények kivételével.

65.      Az APV 2.3.1.5a. cikkének f) pontja értelmében a polgármester elrendelheti a 2.3.1.1. cikk (1) bekezdése a) pontjának 3. alpontja szerinti létesítmény ideiglenes vagy végleges bezárását, ha a létesítmény tulajdonosa megsérti a vitatott intézkedést.

III – A tényállás és az alapeljárás

66.      Az 1997. április 7‑i határozatban M. Josemans számára engedélyezték az Easy Going elnevezésű coffeeshop üzemeltetését, amely létesítményben alkoholmentes italok és élelmiszerek mellett „könnyű drogokat” is árulnak és fogyasztanak. Ezen engedélyt az APV‑ben rögzített feltételek betartása mellett adták meg.

67.      A 2006. február 16‑án és május 8‑án lefolytatott ellenőrzés során a maastrichti rendőrség megállapította, hogy a létesítménybe való belépést nem Hollandiában lakó uniós állampolgárok számára is lehetővé tették, ami sérti a vitatott intézkedésben rögzített belföldi illetőségre vonatkozó követelményt.

68.      2006. szeptember 7‑i határozatával a Burgemeester van Maastricht úgy határozott, hogy az említett létesítményt – az APV‑t alkalmazva – ideiglenesen bezáratja.

IV – Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem

69.      A Raad van State úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1)      Teljesen vagy részben [az EUMSZ], különösen az áruk szabad mozgása és/vagy a szolgáltatásnyújtás szabadsága vagy az [EUMSZ 21.] cikkel összefüggésben értelmezett [EUMSZ 18.] cikk szerinti hátrányos megkülönböztetés tilalma hatálya alá tartozik‑e egy, − az alapeljárásban szóban forgóhoz hasonló − a nem belföldi illetőségű személyek coffeeshopokhoz való hozzáféréséről szóló [intézkedés]?

2)      Ha az [EUMSZ] áruk szabad mozgásáról és/vagy szolgáltatásnyújtás szabadságáról szóló rendelkezései alkalmazhatók, a nem belföldi illetőségű személyek coffeeshopokhoz való hozzáférésének tilalma alkalmas és arányos eszköz‑e a drogturizmus és az azzal együtt járó háborgatás visszaszorítására?

3)      Alkalmazható‑e a polgárok állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetésének az [EUMSZ 21.] cikkel összefüggésben értelmezett [EUMSZ 18.] cikk szerinti tilalma a nem belföldi illetőségű személyek coffeeshopokhoz való hozzáféréséről szóló szabályozásra, ha és amennyiben az [EUMSZ] áruk szabad mozgásáról és a szolgáltatásnyújtás szabadságáról szóló rendelkezései nem alkalmazhatók?

4)      Alkalmazható‑e a polgárok állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetésének az [EUMSZ 21.] cikkel összefüggésben értelmezett [EUMSZ 12.] cikk szerinti tilalma a nem belföldi illetőségű személyek coffeeshopokhoz való hozzáféréséről szóló szabályozásra, ha és amennyiben az [EUMSZ] áruk szabad mozgásáról és a szolgáltatásnyújtás szabadságáról szóló rendelkezései nem alkalmazhatók?”

V –    Elemzés

70.      Az előterjesztő bíróság előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdései két kérdést takarnak, amelyeket egymást követően vizsgálok.

71.      Az első arra irányul, hogy valamely helyi hatóság általános rendőrségi szabályzata keretében elfogadott olyan intézkedés, amely a coffeeshopok látogatását kizárólag Hollandiában lakóhellyel rendelkezők számára teszi lehetővé, az uniós jog tárgyi hatálya alá, és különösen a hátrányos megkülönböztetés tilalma, a személyek szabad mozgása, a szolgáltatásnyújtás szabadsága és az EUMSZ 35. cikk értelmében vett áruk szabad mozgása elvének hatálya alá tartozik‑e.

72.      A második arra irányul, hogy adott esetben az ilyen intézkedés ezen alapelvek valamelyike olyan korlátozásának minősül‑e, amely igazolható a kábítószer-turizmus és az ezzel együtt járó háborítás elleni küzdelemmel.

A –    Előzetes észrevételek

73.      A kérdést előterjesztő bíróság előzetes döntéshozatalra irányuló kérdéseinek vizsgálatát megelőzően egy előzetes megjegyzést kívánok tenni az uniós jog rendelkezéseire vonatkozóan, amelyek véleményem szerint értelmezést igényelnek.

74.      A kérdést előterjesztő bíróság határozatában a Szerződésnek négy olyan rendelkezését jelöli meg, amelyekkel véleménye szerint a vitatott intézkedés ellentétes lehet. E tekintetben az EUMSZ 18. cikkben kimondott hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, az EUMSZ 21. cikkben elismert, személyek szabad mozgásának elvét, az EUMSZ 35. cikk értelmében vett áruk szabad mozgásának elvét és végül az EUMSZ 56. cikkben említett szolgáltatásnyújtás szabadságának elvét említi.

75.      Úgy vélem, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott négy alapelv közül egyedül az EUMSZ 56. cikkben említett szolgáltatásnyújtás szabadsága szempontjából kell adott esetben vizsgálni a vitatott intézkedést.

76.      Ezen intézkedés ugyanis elsősorban egy szolgáltatásnyújtásra vonatkozik. Az APV alapján a coffeeshopok a nyilvánosság számára hozzáférhető vendéglátó-ipari létesítmények, amelyekben – az önkormányzat által kiadott működési engedélynek megfelelően – élelmiszert és alkoholmentes italokat árulnak. Ezen áruk helyben fogyaszthatók vagy elvihetők. Ha van is olyan eset, amikor a vendég exportálja a megvásárolt árut, e tevékenység járulékos és elválaszthatatlan marad az értékesítési tevékenységtől, tehát nem igazolja a vitatott intézkedésnek az áruk szabad mozgása elve, és különösen az EUMSZ 35. cikk szempontjából történő vizsgálatát(39).

77.      Egyébiránt, mivel a szolgáltatásnyújtás szabadságának elve a hátrányos megkülönböztetés tilalmának konkrét kifejeződése, és azon jog különös alkalmazásának is minősül, amely szerint minden uniós állampolgár szabadon mozoghat és tartózkodhat a tagállamok területén, nem szükséges, hogy a Bíróság határozzon az EUMSZ 18. és EUMSZ 21. cikkről(40).

78.      Ellenben azt javaslom, hogy a Bíróság azon szabályok egészét értelmezze, amelyeket a kérdést előterjesztő bíróság nem említett kifejezetten a kérdéseiben.

79.      Az a tény, hogy valamely nemzeti bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést bizonyos uniós rendelkezésekre hivatkozva, formálisan fogalmazta meg, nem akadálya annak, hogy a Bíróság megadja e bíróság számára a közösségi jog értelmezésének minden olyan elemét, amely szükséges az utóbbi előtt lévő ügy megítéléséhez, még abban az esetben is, ha ezekre a rendelkezésekre nem utalnak kifejezetten e bíróságok az előzetes döntéshozatal iránt a Bíróság elé terjesztett kérdésekben. E tekintetben a Bíróságnak kell a nemzeti bíróság által szolgáltatott információk összessége, és különösen az előzetes döntéshozatalra utalás indokolása alapján meghatározni az uniós jog azon rendelkezéseit, amelyeknek az értelmezése a per tárgyára figyelemmel szükséges(41).

80.      A jelen esetben rögtön megjegyzem, hogy a nemzeti bíróság kérdése nem annyira a legális fogyasztási termékek, mint inkább a kábítószerek értékesítésére vonatkozik. Az alapügy az említett tolerancia következményeire, és különösen azokra az intézkedésekre vonatkozik, amelyeket a közrendnek a kábítószer-turizmus által előidézett problémáktól való megóvása érdekében fogadhatnak el. Márpedig ezen aggodalmak kifejezetten az EUSZ 4. cikk és EUMSZ 72. cikk hatálya alá tartoznak, és véleményem szerint pontosan a Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény 71. cikke (5) bekezdésének tárgyát képezik. Következésképpen azt javaslom, hogy a Bíróság mindezen rendelkezéseket értelmezze annak érdekében, hogy a nemzeti bíróságnak olyan érdemi választ adjon, amely lehetővé teszi a vitatott intézkedés megfelelőségének értékelését és az előtte folyamatban lévő ügy eldöntését.

B –    A vitatott intézkedésnek az EUMSZ 56. cikk hatálya alóli kizárásáról

81.      A gyakorlatban – lényegesen eltérve a büféktől és más gyorséttermektől, ahol a vendégek alkoholmentes italokat és szendvicset vásárolnak elvitelre – a coffeeshopok fő tevékenysége a kannabisz árusításában és fogyasztásra való kínálásában áll. Az elsődleges szerepéről van itt szó, és megközelítésünknek hitelesnek és realistának kell lennie ebben az ügyben.

82.      A Szerződés által biztosított szolgáltatásnyújtás szabadságának elvét alkalmazni kell a kábítószerek árusítására is? Más szavakkal: valamely coffeeshop tulajdonosa hivatkozhat ezen elvre tevékenységének jogszerűként való feltüntetése érdekében, és valamely tagállam állampolgára hivatkozhat e szabadságra annak érdekében, hogy más tagállamba menjen kábítószert fogyasztani?

83.      Úgy gondolom, hogy e kérdések mindegyikére nemleges választ kell adni.

84.      Nyilvánvaló, hogy a belső piac létrehozása és az ezzel kapcsolatos szabályozás kialakítása felvet bizonyos nehézségeket a kábítószerek tekintetében. Noha a nemzetközi kötelezettségvállalások világosak, többször is szükség volt a Bíróság fellépésére azon elv rögzítése érdekében, amely szerint a kábítószer, beleértve a kannabiszt is, nem olyan, mint a többi áru, és nem tartozik a belső piacra alkalmazandó szabályozás hatálya alá, amennyiben a forgalmazása tiltott(42).

85.      A belső piac szabályai szempontjából a kábítószerek nem tartoznak mind azonos csoportba. Az áruknak nem a jellegük szerinti különbségtételről van szó, hanem végső felhasználásukról. Így az állandó ítélkezési gyakorlat alapján az orvosi vagy tudományos célból alkalmazott kábítószerek a belső piac szabályainak hatálya alá tartoznak(43).

86.      Márpedig nem ez a helyzet a jogellenesen behozott vagy tiltott célra szánt kábítószerek esetében. Ezen elvet a Bíróság azt követően mondta ki, hogy egyes tagállamok a vám‑ és adószabályozást e termékekre is alkalmazni kívánták.

87.      A Bíróság a Horvath-ügyben – amelyben kábítószer-kereskedelem (heroin) miatt súlyos vámbüntetésre ítélt német kábítószer-kereskedők fordultak a Bírósághoz – hozott ítéletben(44) kimondta azon elvet, hogy a közös vámtarifa nem alkalmazható azon termékekre, amelyek teljes behozatali és forgalomba hozatali tilalom alatt állnak minden tagállamban. A Bíróság kimondta, hogy „a közös vámtarifa létrehozásától kezdve a tagállamnak nincs többé hatásköre arra, hogy a csempészet útján behozott [...] kábítószerekre vámot vessen ki, azonban továbbra is teljes szabadságot élvez az elkövetett jogsértések büntetőjogi eszközökkel való üldözésére nézve”. A Bíróság szerint a csempészet útján behozott kábítószerek nem a vámok kivetését igazolják, hanem csupán a szigorú megtorló nemzeti intézkedéseket.

88.      Ezen ítélkezési gyakorlat később megerősítésre, illetve pontosításra került. A Wolf-ügyben(45) és az Einberger-ügyben hozott ítéletben(46) a Bíróság utal arra, hogy a kábítószerekre vonatkozó vámkivetés tilalma abból ered, hogy azokat nem lehet bevonni az Unió gazdasági forgalmába. Kimondja ugyanis, hogy „nem keletkezik vámtartozás az olyan kábítószerek behozatalakor, amelyek nem képezik részét az orvosi és tudományos célokat szolgáló felhasználásra való tekintettel az illetékes hatóságok által szigorúan felügyelt gazdasági forgalomnak”(47). A Bíróság tehát különbséget tesz az orvosi és tudományos célokból engedélyezett felhasználás érdekében behozott, és a jogellenesen behozott, csempészett kábítószerek között. Továbbá megjegyzi, hogy a kábítószereknek az Unióba irányuló behozatala a vámszabályozás által kitűzött céloktól teljesen idegen. A vámszabályozás ugyanis az EUSZ 3. cikkben említett célokat szolgálja, és így a nemzetközi kereskedelem fejlesztéséhez és a kereskedelem akadályainak csökkentéséhez kell hozzájárulnia(48). Ennélfogva a vámszabályozás csak akkor alkalmazandó a kábítószerekre, ha azok az Unió gazdasági forgalmának részét képezik, tehát ha azokat jogszerűen hozták be. Az egyéb kábítószerekre, mivel a tevékenység jogellenes, és nem tartozik a jogszerű tevékenységek hatálya alá, az áruk értékbecslésének jogi alapjául szolgáló közös vámtarifa nem alkalmazható.

89.      A Bíróság e megoldást néhány évvel később átültette a hozzáadottérték-adóra (a továbbiakban: HÉA). A Bíróság szerint, még ha a HÉA‑irányelv alapját képező adósemlegesség elve nem is teszi lehetővé a jogszerű és a jogszerűtlen ügyletek általában való megkülönböztetését, létezik egy kivétel ezen elv alól, nevezetesen az az eset, amikor a tevékenységet sújtó tilalom olyannyira feltétlen, hogy semmiféle verseny nem állhat fenn közte és valamely jogszerű tevékenység között.

90.      Mivel a kábítószerek Unión belüli tiltott forgalma idegen a közös HÉA‑rendszer céljaitól, és teljes tilalom alá esik, nem kerülhet versenybe semmilyen más jogszerű tevékenységgel, és ennél fogva nem vezethet adókivetéshez(49). E megoldást több ízben alkalmazták olyan különböző helyzetekre, mint például a morfium Unióba irányuló behozatala, majd harmadik államba történő eladása(50), vagy amfetaminnak az Unió területén történő értékesítése(51). Végül a Vereinigung Happy Family Rustenburgerstraat ügyben hozott ítéletben(52) a Bíróság rámutat arra, hogy ezen érvelés érvényes a kender alapú kábítószerek jogellenes szállítására is, „még akkor is, ha ezek egyes tagállamokban »könnyű drogoknak« minősülnek, az [Unióba irányuló] behozatala és forgalmazása teljes jogi tilalom hatálya alá tartozik”(53).

91.      Ezen ítélkezési gyakorlat, amely a kábítószerek különös jellemzőin és az Unió által követett célokon alapul, véleményem szerint tökéletesen átültethető a jelen ügyre.

92.      Ugyanis, mint ahogy az európai vám‑ vagy adószabályozás, a szolgáltatásnyújtás szabadságának elve is olyan eszköz, amely lehetővé teszi az Unió által rögzített célok elérését. Ezen elvnek többek között hozzá kell járulnia a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló olyan térség megvalósításához, amely a béke, az általa vallott értékek és népei jólétének előmozdításán alapul(54). E célból a szolgáltatásnyújtás szabadságának lehetővé kell tennie az Unió polgárai életminőségének javítását azáltal, hogy biztosítja a legjobb minőségű termék‑ és szolgáltatásválasztékhoz való hozzáférést a legjobb áron. Szintén lehetővé kell tennie, hogy az uniós polgárok olyan társadalomban éljenek, amelyben biztosított a kiegyensúlyozott és tartós gazdasági és társadalmi haladás. Továbbá, amint az az EUMSZ 168. cikkből világosan kitűnik, a szolgáltatásnyújtás szabadságának biztosítania kell az emberi egészségvédelem magas szintjét, és gyakorlásának lehetővé kell tennie az uniós polgárok kábítószer-fogyasztással kapcsolatos egészségkárosodásának csökkentését.

93.      Ezek szerint a kannabisz árusítása semmiképpen sem törvényes. A tagállamok összessége által tiltott e tevékenység, ugyanis banálissá teszi egy olyan termék fogyasztását, amely a jogszabályok szigorítása ellenére egyre változatosabb. Ha megtűrik, az említett tevékenyég a kábítószer használatának „demokratizálódására” irányul, amelynek az emberi egészségre gyakorolt káros hatása ismert. A fogyasztás hatással van az egyének olyan alapvető szociális és kognitív funkcióira, mint a koncentráció és a figyelem, súlyosbít egyes mentális problémákat, mint például a szorongás és a depresszió, és ebből következően folyamatosan növeli a fogyasztásához kapcsolódó kezelés iránti igényeket.

94.      Egyébiránt az ilyen tevékenység, amelyet szigorúan meghatározott korlátok között fenntartottak, az általam már leírt, közrenddel kapcsolatos problémákat is eredményez. A kábítószer-turizmushoz kapcsolódó háborítások ugyanúgy fenyegetik az Unió polgárainak biztonságát és jólétét, és a holland ügyészség utasításainak megfelelően igazolják a coffeeshopok puszta és egyszerű bezárását.

95.      E háborításokat más – ezen utasításokkal ugyanúgy ellentétes – jelenségek is fenntartják.

96.      Így az, mivel a reklámozás elvben tilos a coffeeshopokban, egy dinamikusabb és világméretű támogatási formát talált az internetnek köszönhetően. Ezen eszköz, bár lehetővé teszi a kommunikáció és információcsere világának javítását, reklámozza is az ilyen jellegű létesítményeket, megkönnyítve ezáltal a tiltott kábítószerek árusítását és fogyasztását. Egyes coffeeshopok rendelkeznek saját honlappal, amelyen szerepel a létesítmény által javasolt „menü”, és ahol kannabisz vagy kannabiszmagok házhoz szállítását is vállalják. A lista pontos, a fizetés biztonságos, és a szállítás diszkrét. Nyilvánvaló, hogy az ilyen reklám nemcsak a kannabisz fogyasztására ösztönöz, hanem annak jogellenes termesztésére is, amely teljesen ellentétes a tagállamok által az 1988‑as ENSZ‑egyezmény és a 96/750/IB együttes fellépés keretében vállalt kötelezettségekkel(55).

97.      Továbbá, jóllehet tilos „kemény drogokat” árulni a coffeeshopokban, ezek mégis vonzerőt jelentenek a drogárusok számára, inkább elősegítve, semmint megakadályozva a „könnyű drogokról” a „kemény drogokra” történő átmenetet. E tekintetben felmerül a kérdés, hogy az erős és ugyanolyan ártalmas anyagokkal – mint például ólommal, viasszal vagy akár lejárt gyógyszerekkel – összevágott kannabisznak az intenzív és tartós használata nem jelent‑e ugyanolyan súlyos veszélyt az egyének egészségére és jólétére, mint az LSD fogyasztása.

98.      Végül, bár a tulajdonos elvben legfeljebb 5 gramm kannabiszt árulhat naponta személyenként (a holland kormány szerint ez a személyes használatra szolgáló szokásos mennyiség), úgy tűnik számomra, hogy az egyén szabadon elmehet tizenhárom másik maastrichti coffeeshopba annak érdekében, hogy a személyes fogyasztását jóval meghaladó mennyiséget vásároljon.

99.      E tevékenység keretek közé szorítása továbbá ellentmondásokat mutat.

100. Noha a kannabisz árusítását a holland ügyészség utasításaiban rögzített korlátok szerint megtűrik, a kábítószerek termesztését, szállítását, előállítását, behozatalát és kivitelét a kábítószerekről szóló törvény továbbra is tiltja, és büntetéssel sújtja, olyannyira, hogy – mint arra a tárgyaláson a holland kormány utalt – a coffeeshop tulajdonosa saját kockázatára és veszélyére szerzi be azt. Végül a Bíróság kérdésére adott válaszában a holland kormány azt is elismerte, hogy a szóban forgó rendszer „jogilag [...] gyakorlatilag megmagyarázhatatlan”. E politika azáltal, hogy nem szabályozza e tevékenységi láncok egyikét sem, megkönnyíti a tiltott csatornák felé történő eltérítést, és növeli annak kockázatát, hogy a coffeeshopokban árult kannabisz nagyon rossz minőségű és összevágott.

101. Végül az APV‑nek megfelelően a coffeeshop vendégei nem kötelesek helyben fogyasztani a kannabiszt(56). Azt elvitelre is kérhetik. Míg egyesek személyes használatra szolgáló kis mennyiségű kannabiszt vásárolnak, mások többet, és a holland illetőségűekkel ellentétben büntetőeljárásnak teszik ki magukat kábítószer tiltott kivitele vagy behozatala miatt.

102. A tárgyaláson elmondottak szerint a Holland Királyság toleranciapolitikájának korlátait tökéletesen mutatja be a holland hatóságok által a belga határon fekvő Terneuzenben lévő CheckPoint nevű coffeeshoppal szemben 2009. november 3‑án indított eljárás. E coffeeshopot, amely több mint 200 kg kannabiszkészlettel rendelkezett, naponta több mint 3000, főleg belga és francia vendég látogatta, akiket sorszám húzása után szolgáltak ki. A tizenhét vádlottal szemben bűnszervezetben való részvétel, valamint kábítószer-kereskedelem, és különösen kannabisz tiltott kivitele miatt folyik eljárás, mivel azt külföldieknek adták el.

103. E tények – adott esetben – azt is bizonyítják, hogy a kannabisz árusítása nem járul hozzá az Unió polgárainak jólétéhez, súlyosan zavarja a közrendet, és aláássa a jogszerű gazdaság alapjait azáltal, hogy lehetővé teszi a bűnszervezetek piacra lépését. Aki – bármilyen célból – kábítószert termeszt, gyárt, előállít, szállít, behoz, kivisz, kínál vagy átad, egyértelműen kikerül a belső piac jogszerű gazdasági övezetéből, és ahelyett, hogy e közös piac előnyeit élvezné, büntető eljárásnak teszi ki magát.

104. E tevékenység, még ha valamely tagállam meg is tűri, egyáltalán nem tartozhat az EUMSZ 56. cikk által biztosított szolgáltatásnyújtás szabadságának hatálya alá.

105. Ha ennek ellenkezőjét fogadnánk el, és támogatnánk M. Josemans elméletét, az annak kimondását jelentené, hogy a Szerződés által biztosított mozgásszabadságok célja, hogy minden, a piacon elérhető élelmiszerre és valamennyi ott nyújtható szolgáltatásra kiterjedjenek, függetlenül azok jogszerűségétől és a tagállamok által vállalt kötelezettségektől. Így az alapvető szabadságok gyakorlásának oltalma alatt a kábítószer-kereskedelem jogszerűvé válna. Ezt az érvelést el kell utasítani, mivel azt ugyanígy alkalmazni lehetne az emberkereskedelemre, a kiskorúak prostitúciójára vagy a pedofil pornográfiára, és ez elfogadhatatlan rést hozna létre a szabadságon, biztonságon, a jog érvényesülésén, a jogállamiságon és az alapvető jogok tiszteletben tartásán alapuló térség létrehozatalában.

106. Következésképpen az a véleményem, hogy a coffeeshopok látogatását kizárólag a belföldi illetőségű személyek számára lehetővé tevő, vitatott intézkedés nem tartozik az EUMSZ 56. cikkben említett szolgáltatásnyújtás szabadságának hatálya alá.

107. Úgy vélem, hogy e következtetést nem kérdőjelezi meg az a körülmény, hogy a coffeeshopok jogszerű termékeket – mint például élelmiszereket és alkoholmentes italokat – is forgalmaznak.

108. A jelen ügyben az általam követett megközelítésnek hitelesnek és reálisnak kell lennie. Az előterjesztő bíróság kérdése nem annyira a járulékos termékek, hanem pontosan az – elvileg személyes fogyasztásra szolgáló – kábítószerek árusítására vonatkozik. A coffeeshopok lényege ugyanis nem az, hogy olyan helyek legyenek, mint a többi, ahova az emberek innivalóért vagy szendvicsért mennek, hanem az, hogy különleges helyet hozzanak létre, ahol kannabiszt vásárolhatnak és fogyaszthatnak. E jellemző, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni, két megállapításból is nagyon világosan kitűnik.

109. Az első a jelen ügyben felmerülő probléma jellegére vonatkozik. Ez valóban az eljárás célszerűsége elvének értékelésén alapuló büntetőpolitikához tartozik, amely a Holland Királyság igazságszolgáltatási hatóságai által meghatározott feltételek mellett nemzeti szinten igazolja az elfogadott toleranciapolitikát. Márpedig ezen értékelés kizárólag a kannabisz árusítására vonatkozik, mivel a tea árusítása még soha nem eredményezett bűnözést, és nem üldözi a büntetőjog. A jogszerű termékek forgalmazása tehát számomra irrelevánsnak, és véleményem szerint álproblémának tűnik.

110. A második megállapítás magára a coffeeshopokra vonatkozik. Ellentétben a gyorséttermi ágazat más létesítményeivel, a coffeeshopok létesítéséhez nem csupán működési engedély szükséges, hanem az összes AHOJ‑G‑kritérium teljesítése is. Kizárólag e kritériumok betartásától függ az ilyen létesítmények megnyitása és tevékenységének fenntartása. Márpedig az egyes kritériumok külön-külön véve lehetővé teszik, hogy megértsük ezen létesítmények speciális jellegét, és levonjuk azt a következtetést, hogy a coffeeshopok tevékenysége a gyakorlatban kizárólag a kannabisz árusítását és fogyasztását szolgálja. Az M. Josemans által szolgáltatott pénzügyi adatok igazolják ezt. Míg az Easy Going coffeeshop kannabisz árusítására vonatkozó forgalma 2010 első harmadában 10 millió euróra nőtt, ez a szám 552 400 euró a gyorséttermi termékek értékesítésére vonatkozóan(57). Amint azt a holland kormány a tárgyaláson megerősítette, ez utóbbi tevékenység a maastrichti coffeeshopok teljes forgalmának általában 2,5–7,1%‑át (az Easy Going coffeeshop esetében5,5%‑ot), vagyis viszonylag elhanyagolható részét teszi ki. Egyértelmű, hogy az a turista, aki több tíz‑ vagy akár száz kilométert tett meg Maastrichtig, a coffeeshopba hasis vagy marihuána vásárlása céljából fog betérni, és sokkal kevésbé azért, hogy igyon egy teát, hiszen Maastrichtban több mint ötszáz gyorsétterem található(58).

111. Következésképpen, figyelemmel a jogszerű fogyasztási termékek forgalmazásának elhanyagolható és járulékos jellegére, úgy gondolom, hogy mesterséges lenne a vitatott intézkedés megfelelőségének vizsgálatát különválasztani e kétfajta tevékenység függvényében. Ugyanis azzal az ürüggyel, hogy az ilyen intézkedés korlátozhatja valamely járulékos szolgáltatás nyújtásának szabadságát, fennállna a veszély, hogy a Szerződés szabályai végül a kábítószer-kereskedelem érdekeit szolgálnák.

112. E tényezők összességére figyelemmel azt javaslom, hogy a Bíróság akként válaszoljon, hogy valamely helyi hatóság által annak általános rendőrségi szabályzata alapján elfogadott olyan intézkedés, amely a coffeeshopok látogatását a kizárólag Hollandiában lakóhellyel rendelkezők számára teszi lehetővé, nem tartozik az EUMSZ 56. cikkben említett szolgáltatásnyújtás szabadságának hatálya alá.

C –    A vitatott intézkedés megfelelőségéről a tagállamok nemzeti és európai közrend fenntartására vonatkozó kötelezettségei szempontjából

113. Figyelemmel ezen ügy jelentőségére az Unió működése szempontjából és a kérdést előterjesztő bírósággal történő együttműködés szellemében, úgy gondolom, hogy elengedhetetlen az uniós jog azon rendelkezéseinek értelmezése, amelyek kifejezetten a közrend védelmére és a kábítószerek tiltott kereslete elleni küzdelemre irányulnak.

114. A vitatott intézkedés célja egy neuralgikus jelenség – a kábítószer-turizmus – elleni küzdelem. E turizmus a Közösségen belüli határok eltörlésének köszönhetően alakult ki, és a Holland Királyságnak a kannabisz használatával és árusításával kapcsolatban gyakorolt liberális politikáján keresztül kiszélesedett.

115. E jelenség komoly gondokat okoz Hollandiában, és különösen a határmenti övezetekben, olyannyira, hogy a lakosok „életét és lakhatását elfogadhatatlan mértékben sérti”(59). A vitatott intézkedés így a közlekedési és parkolási problémák csökkentésére irányul, és mérsékelni kívánja a dohányosok gyülekezete által keltett zajt és kellemetlenséget, valamint az épületek előterébe történő betolakodást. Reagálni kíván azon háborgatásokra és városi erőszakra, amelyet a kábítószer-terjesztők, kábítószerfüggők és a településen a szervezett bűnözői csoportok jelenléte okozhat(60).

116. E tekintetben a vitatott intézkedés az EUSZ 4. cikk és EUMSZ 72. cikk alapján kötelező. Emlékeztetek arra, hogy e rendelkezések alapján a tagállamok feladata a közrend fenntartása a területükön, és hogy az állandó ítélkezési gyakorlat alapján a tagállamok szabadon, a nemzeti szükségleteiknek megfelelően határozhatják meg a közrend fenntartásával kapcsolatos követelményeket(61). Bár megállapításra került, hogy a közrend fogalmát megszorítóan kell értelmezni, és csak a társadalom alapvető érdekét veszélyeztető, valóságos és kellően komoly veszély fennállása esetén lehet rá hivatkozni, ugyanakkor kétségtelen, hogy a kábítószer-turizmus az általa előidézett problémákat tekintve e fogalom hatálya alá tartozik(62).

117. A kábítószer-turizmus azonban az Unió közrendjét is súlyosan zavarja. E megnevezés ugyanis a valóságban nemzetközi kábítószer-kereskedelmet takar, és a szervezett bűnözést erősíti, amely – mint azt a Tanács a stockholmi programban elismeri – fenyegeti az Unió belső biztonságát(63). E következmények annál is inkább súlyosak, mivel hatással vannak a szomszédos tagállamok által elfogadott szigorúbb intézkedések hatékonyságára. E jelenség önmagában is vitathatatlanul európai és nemzetközi kiterjedésű, holott épp ez az a szint, ahol a tagállamok a küzdelmet vállalták.

118. Bár nem létezik – mint az ítélkezési gyakorlat is jelzi – „egységes értékrend a közrenddel ellentétesnek tekinthető magatartások értékelését illetően”(64), mindazonáltal az Unió egyik célja a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség létrehozása, amelyben az EUSZ 3. cikk (2) bekezdésnek megfelelően biztosított az uniós polgárok biztonságának magas szintje. E célból a tagállamok vállalták, hogy a kábítószer-turizmussal szemben minden téren és többféle intézkedéssel is fellépnek.

119. Az 1996‑os állásfoglalás által ösztönzött két‑ és többoldalú egyezmények megkötésén(65) és a 96/750/IB együttes fellépésben említett rendőrségi és vámhatósági eljárások közelítésén túl(66) a tagállamok vállalták, hogy megteszik a legmegfelelőbb intézkedéseket a tiltott kábítószer-kereskedelem megelőzése érdekében a Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény keretein belül.

120. Ezen egyezmény 71. cikke (5) bekezdése szerint a tagállamok kötelesek mindent megtenni annak érdekében, hogy megakadályozzák és leküzdjék a kábítószerek iránti tiltott keresletet és annak hátrányos következményeit, kifejezetten megemlítve a kannabiszt. E rendelkezésnek megfelelően az ennek érdekében szükséges intézkedések elfogadásáért az egyes Szerződő Felek felelősek. Márpedig meg kell állapítani, hogy a vitatott intézkedés e kötelezettségvállalás egyenes vonalába illeszkedik(67).

121. Olyan körülmények között, ahol a kábítószer-turizmus folyamatosan nő, és megrendíti azon alapokat, amelyeken a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségnek nyugodnia kell, a vitatott intézkedés az említett következmények korlátozására irányul. Így megfelel a tagállamokat az EUSZ 4. cikk és EUMSZ 72. cikk alapján terhelő, valamint a Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény 71. cikkének (5) bekezdésében foglalt kötelezettségeknek. Itt, és kizárólag itt található szükségszerű megfelelőségének jogi indoka.

122. Tagadhatatlan, hogy a kábítószer-turizmus előidézi, és mindazonáltal kedvez a kábítószerek határon túli tiltott kereskedelmének, ugyanakkor más bűncselekményekkel is jár. Ennél fogva e jelenségek elleni küzdelemnek egyszerre kell az uniós jog által követett kiemelt célnak és valamennyi tagállam közös gondjának lennie. Az uniós jogalkotó ezt megértette és az Amszterdami Szerződés(68), majd a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése végül más dimenziót adott a tiltott kábítószer-kereskedelem és a szervezett bűnözés elleni küzdelemnek. Az uniós jogalkotó – felismerve, hogy olyan különösen súlyos bűncselekményekről van szó, amelyek jellegüknél vagy hatásuknál fogva több államra kiterjedő vonatkozásúak, illetve amelyek esetében különösen szükséges, hogy az ellenük folytatott küzdelem közös alapokon nyugodjék –, elismerte, hogy szükséges a nemzeti jogszabályok minimális harmonizációja a bűncselekményi tényállások és a büntetési tételek meghatározására vonatkozóan(69). E rendelkezések a tiltott kábítószer-kereskedelmet a ma „euro-bűncselekménynek” nevezett csoportba sorolják, és a stockholmi program szerint ezen „euro-bűncselekmények”, mivel fenyegetik az Unió belső biztonságát, „olyan sürgős kihívást jelentenek, amelyre világos és átfogó választ kell adni”(70). Véleményem szerint ezért érvényes a vitatott intézkedés még a belső közrendben okozott zavarok hiányában is, az európai közrend fenntartására vonatkozó egyedüli kötelezettség folytán.

123. A jelen ügyben tekintettel arra, hogy ezen intézkedés nem csupán az állam számára elismert, belső közrend fenntartásához való jog megnyilvánulását jelenti, hanem a többi tagállammal szemben fennálló, az európai közrend fenntartásához való hozzájárulására vonatkozó kötelezettségét is a vállalt kötelezettségeknek megfelelően, ezért a fent említett rendelkezések alapján érvényesíteni kell azt.

124. Ezen elemek összessége alapján azt javaslom, hogy a Bíróság a kérdést előterjesztő bíróság számára mondja ki, hogy az EUSZ 4. cikkel, az EUMSZ 72. cikkel és a Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény 71. cikkének (5) bekezdésével nem ellentétes a valamely helyi hatóság által általános rendőrségi szabályzata keretében elfogadott olyan intézkedés, amely a coffeeshopok látogatását kizárólag Hollandiában lakóhellyel rendelkezők számára teszi lehetővé, ha ezen intézkedés az állam számára elismert, a belső közrendnek a kábítószer-turizmus által okozott zavaroktól való megóvását és/vagy az európai közrend fenntartásához való hozzájárulására vonatkozó kötelezettségének teljesítését jelenti.

VI – Végkövetkeztetések

125. A fenti megfontolások alapján azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Raad van State által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következő választ adja:

„1)      Valamely helyi hatóság által az általános rendőrségi szabályzata keretében elfogadott olyan intézkedés, amely a coffeeshopok látogatását kizárólag Hollandiában lakóhellyel rendelkezők számára teszi lehetővé, nem tartozik az EUMSZ 56. cikkben említett szolgáltatásnyújtás szabadságának hatálya alá.

2)      Nem ellentétes az EUSZ 4. cikkel, az EUMSZ 72. cikkel és a Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormánya között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló, 1985. június 14‑i Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló, Schengenben 1990. június 19‑én aláírt egyezmény 71. cikkének (5) bekezdésével az ilyen intézkedés, ha az a hatóság számára elismert, a belső közrendnek a kábítószer-turizmus által okozott zavaroktól való megóvását és/vagy az európai közrend fenntartásához való hozzájárulására vonatkozó kötelezettségének teljesítését jelenti.”

1 – Eredeti nyelv: francia.

2 A Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormánya között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló, 1985. június 14‑i Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló, Schengenben 1990. június 19‑én aláírt egyezmény (HL 2000. L 239., 19. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 2. kötet, 9. o.) (a továbbiakban a Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény).

3 – 2009. január folyamán a brit kormány úgy határozott, hogy a „skunk” – amely az alkalmazott kertészeti módszereknek köszönhetően a hagyományos készítményekhez képest négy-ötször magasabb THC‑koncentrációval rendelkezik – piacon történő megjelenése miatt megerősíti a kannabisz kínálatára és kereskedelmére addig alkalmazott visszaszorító intézkedéseket (lásd a brit Belügyminisztérium 001/2009. sz., „Controlled drugs: reclassification of cannabis” című körlevelét, amely az alábbi honlapon érhető el: ).

4 – Lásd F.T.A, Pijlman és társai „Strong increase in total delta‑THC in cannabis preparations sold in Dutch coffee shops”, Addiction Biology, 2005. június, 10. kötet, 171. o. Lásd a vizsgálóbizottság 321. sz., tiltott kábítószer elleni fellépés nemzeti politikájáról szóló jelentését, amely a szenátus által 2002. december 12‑én elfogadott állásfoglalás alapján készült, és a francia szenátus honlapján elérhető; „An overview of cannabis potency in Europe”, European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction, Lisszabon 2004, és „2006 World Drug Report”, United Nations Office on Drugs and Crime, 1. kötet: Elemzés, 27. o.

5 – Lásd a Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontja (KKEM) és az Europol 2010. április 23‑án közzétett közös jelentését, amely a megfigyelőközpont honlapján elérhető.

6 – A „Letter outlining drugs policy”, amely elismerte a kábítószer-politikával foglakozó bizottság „New emphasis in Dutch drugs policy” című jelentését, a holland Egészségügyi, Népjóléti és Sportminisztérium honlapján az alábbi hivatkozás alatt érhető el: . Lásd különösen e levél 3. pontját.

7 – Lásd különösen a vizsgálóbizottság jelen indítvány 4. lábjegyzetében említett, „Les effets du cannabis: la fin du mythe des drogues ‘douces’ című 321. jelentése első részének II. A. 2. pontját; M. Yücel és társai „Regional brain abnormalities associated with long-term heavy cannabis use” Arch Gen Psychiatry, 2008. június, 65. kötet 6. számának 694. oldalát; J. C. van Ours és J. Williams, „Cannabis use and mental health problems”, Center Discussion Paper, 2009-60. szám, 2009. július,; N. Solowij és társai „Cognitive functioning of long-term heavy cannabis users seeking treatment”, JAMA, 2002. március, 287. kötet 9. számának 1123. oldalát és L. Karila és társai „Conséquences à court et long terme d’une exposition prénatale au cannabis”, Journal de gynécologie obstétrique et biologie de la reproduction 2006. január, 35. kötet 1. számának 62. oldalát. Lásd még a kannabiszról szóló, 2004. július 7‑i állásfoglalás-javaslatban az Európai Unió Tanácsa általi kifejezett megállapítást az Unió új kábítószer-stratégiájának meghatározása érdekében, amely a tanácsi dokumentumok nyilvántartásában elérhető:

8 – Lásd a „Cannabis: quels effets sur le comportement et la santé?”, Institut National de la Santé et de la Recherche Médicale (INSERM), Párizs, 2001, 429. o. Lásd e szakvélemény frissített változatát az INSERN honlapján: .

9 – HL 2010. C 83., 389. o.

10 – Az Unión belüli kábítószer-turizmus elleni küzdelem eszközeiről szóló állásfoglalás (HL C 375., 3. o.).

11 – Az Európai Unióról szóló Szerződés K.3. cikke alapján, az Európai Unió tagállamainak a kábítószer-függőség elleni küzdelemmel, valamint a tiltott kábítószer-kereskedelem megelőzésével és az ellene folytatott küzdelemmel kapcsolatos jogszabályainak és gyakorlatainak közelítéséről szóló 96/750/IB tanácsi együttes fellépés (HL L 342., 6. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 1. kötet, 48. o.).

12 – E fellépés 3. cikke.

13 – Az említett fellépés 9. cikke.

14 – A tiltott kábítószer-kereskedelem területén a bűncselekmények tényállási elemeire és a büntetésekre vonatkozó minimumszabályok megállapításáról szóló kerethatározat (HL L 335., 8. o.).

15 – A 2004/757 kerethatározat 2. cikkének (2) bekezdése alapján az említett cselekmények nem tartoznak a kerethatározat hatálya alá, amennyiben az elkövetők azt kizárólag saját, személyes fogyasztásukra hajtják végre a nemzeti jogban meghatározottak szerint.

16 – A stockholmi program – A polgárokat szolgáló és védő, nyitott és biztonságos Európa (HL 2010. C 115., 1. o.).

17 – Lásd e program 4.1. pontját.

18 – Az EU 2008. december 20‑i kábítószer-ellenes cselekvési terve (2009–2012) (HL C 326., 7. o.).

19 – E téren az Európai Bizottság vállalta, hogy 2010 folyamán közleményt ad ki a kábítószer-ellenes politika belső és külső dimenziója közötti összhangról.

20 – Lásd a C‑184/99. sz. Grzelczyk-ügyben 2001. szeptember 20‑án hozott ítéletet (EBHT 2001., I‑6193. o.), valamint a C‑103/08. sz. Gottwald-ügyben 2009. október 1‑jén hozott ítélet (az EBHT 2009., I‑9117. o.) 24. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

21 – Lásd a C‑73/08. sz., Bressol és társai és Chaverot és társai ügyben 2010. április 13‑án hozott ítélet (EBHT 2010., I‑0000. o.) 31. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

22 – Lásd a C‑222/07. sz. UTECA-ügyben 2009. március 5‑én hozott ítélet (EBHT 2009., I‑1407. o.) 37. és 38. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a C‑91/08. sz. Wall‑ügyben 2010. április 13‑án hozott ítélet (EBHT 2010., I‑0000. o.) 32. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

23 – Az EUMSZ 57. cikknek megfelelően „szolgáltatás a rendszerint díjazás ellenében nyújtott szolgáltatás, ha nem tartozik az áruk, a tőke és a személyek szabad mozgására vonatkozó rendelkezések hatálya alá”. Ilyen szolgáltatásnak minősülnek különösen a kereskedelmi jellegű tevékenységek.

24 – Lásd különösen a C‑348/96. sz. Calfa-ügyben 1999. január 19‑én hozott ítélet (EBHT 1999., I‑11. o.) 16. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot; a C‑224/97. sz. Ciola-ügyben 1999. április 29‑én hozott ítélet (EBHT 1999., I‑2517. o.) 11. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot; a C‑203/08. sz. Sporting Exchange ügyben 2010. június 3‑án hozott ítélet (EBHT 2010., I‑0000. o.) 32. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a C‑258/08. sz., Ladbrokes Betting & Gaming és Ladbrokes International ügyben 2010. június 3‑án hozott ítélet (EBHT 2010., I‑0000. o.) 15. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot. Emlékeztetni kell arra is, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat alapján a szolgáltatásnyújtás szabadsága minden uniós polgárnak biztosított azon jog különös alkalmazásának minősül, hogy szabadon mozogjon és tartózkodjon a tagállamok területén (lásd e tekintetben a C‑56/09. sz. Zanotti-ügyben 2010. május 20‑án hozott ítélet [EBHT 2010., I‑0000. o.] 24. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

25 – Egyesült Nemzetek Szerződéseinek Gyűjteménye 1990., 1582. kötet, 1‑27627. sz., a továbbiakban: 1988‑as ENSZ-egyezmény.

26 – Az 1972‑es jegyzőkönyvvel módosított egyezmény (Egyesült Nemzetek Szerződéseinek Gyűjteménye 520. kötet, 7515. sz.). A kannabiszt azon anyagok között tartják számon, amelyekkel fokozottan vissza lehet élni, és akár végzetes hatásokat is előidézhet.

27 – Egyesült Nemzetek Szerződéseinek Gyűjteménye 1019. kötet, 14956. sz.

28 – Az Unióra vonatkozóan lásd az Egyesült Nemzetek Szervezete keretében a kábítószerek és pszichotróp anyagok tiltott kereskedelme elleni egyezménynek az Európai Gazdasági Közösség részéről történő megkötéséről szóló, 1990. október 22‑i 90/611/EGK tanácsi határozatot (HL L 326., 56. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 17. kötet, 173. o.).

29 – Werkgroep Verdovende Middelen, Achtergronden en risico’s van druggeebruik (Baan rapport), Staatssecretaris van Sociale Zaken en Volksgezondheid en van de Minister van Justicie, Hága, 1972.

30 – E jelentést a holland kormány tette közzé (Külügyminisztérium és társai, 1995.).

31 – Ugyanott.

32 – Lásd különösen a holland ügyészségnek a kábítószerekről szóló törvényben említett jogsértések felderítési és bűnüldözési politikáira vonatkozó utasítását (Nederlandse Staatscourant 1980, 137. sz.); 1994. október 21. (Nederlandse Staatscourant 1994, 203. sz.) és 1996. szeptember 10. (Nederlandse Staatscourant 1996, 187. sz.).

33 – Lásd a városokról szóló törvény (Gemeentewet) 174a. cikkét, a városi övezetekről szóló törvényt (különleges intézkedések) (Wet bijzondere maatregelen grootstedelijke problematiek) és a lakásokról szóló törvény (Woningwet) 16. cikkét is.

34 – Lásd a kannabiszról szóló levelet (cannabisbrief), amelyet a kábítószer-politkáért felelős három miniszter küldött a holland parlamentnek 2004. április 23‑án, és amelyet ez utóbbi 2004. június 30‑án jóváhagyott, valamint a jelen indítvány 6. lábjegyzetében említett 2009. szeptember 11‑i levelet.

35 – Amint a Burgemeester van Maastricht a tárgyaláson hozzátette, a kábítószer-turisták beáramlása a maastrichti lakosok 82%‑a számára okozott komoly nyugalomháborítást.

36 – A Burgemeester van Maastricht tárgyaláson tett észrevételei.

37 – Ez egyértelműen kiderül a jelen indítvány 34. lábjegyzetében említett, az illetékes miniszterek 2004. április 23‑i és 2009. szeptember 11‑i leveleiből, valamint a tárgyaláson lefolytatott vitából.

38 – Amint az kiderül a Burgemeester van Maastricht, valamint a holland kormány tárgyaláson tett szóbeli észrevételeiből.

39 – A C‑491/03. sz. Hermann-ügyben 2005. március 10‑én hozott ítélet (EBHT 2005., I‑2025. o.) 21. és 27. pontja.

40 – Lásd a jelen indítvány 22. lábjegyzetében hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

41 – A C‑420/06. sz. Jager-ügyben 2008. március 11‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑1315. o.) 46. és 47. pontja; a C‑350/07. sz. Kattner Stahlbau ügyben 2009. március 5‑én hozott ítélet (EBHT 2009., I‑1513. o.) 24–26. pontja és a C‑115/08. sz. ČEZ-ügyben 2009. október 27‑én hozott ítélet (EBHT 2009., I‑10265. o.) 81. pontja és a hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

42 – Lásd e tekintetben – a jelen indítvány 85–90. pontjában említett ítélkezési gyakorlatra vonatkozóan – V. Havy elméletét „La politique de l’Union européenne en matière de stupéfiants”, Collection droit de l’Union européenne, Bruylant, Brüsszel, 2008, 406. o.

43 – Lásd különösen a C‑324/93. sz., Evans Medical és Macfarlan Smith ügyben 1995. március 28‑án hozott ítéletet (EBHT 1995., I‑563. o.).

44 – Az 50/80. sz. ügyben 1981. február 5‑én hozott ítélet (EBHT 1981., 385. o.) Ezen ügy az amszterdami feketepiacon vásárolt és a német–holland határon felfedezett heroinmennyiségre alkalmazandó vámjog meghatározására vonatkozott.

45 – A 221/81. sz. ügyben 1982. október 26‑án hozott ítélet (EBHT 1982., 3681. o.), amely arra a heroin‑ és kokainmennyiségre alkalmazandó vám meghatározására vonatkozik, amelyet az alapügy felperese Németországban, valamint Hollandiában vásárolt a feketepiacon, majd eladta azt, megsértve ezzel a német kábítószer-törvényt.

46 – A 240/81. sz. ügyben 1982. október 26‑án hozott ítélet (EBHT 1982., 3699. o.), amely arra a morfium-mennyiségre alkalmazandó vám meghatározására vonatkozik, amelyet Németországba illegális módon vittek be, és ezt követően Svájcban eladtak, megsértve ezzel a német kábítószer-törvényt.

47 – A fent hivatkozott Horvath-ügyben hozott ítélet 16. pontja és a fent hivatkozott Einberger-ügyben hozott ítélet 16. pontja.

48 – A fent hivatkozott Horvath-ügyben hozott ítélet 13. pontja és a fent hivatkozott Einberger-ügyben hozott ítélet 13. pontja.

49 – A hamis pénz esetén is ez a helyzet. Lásd e tekintetben a C‑343/89. sz. Witzemann-ügyben 1990. december 6‑án hozott ítéletet (EBHT 1990., I‑4477. o.).

50 – A 294/82. sz. Einberger-ügyben 1984. február 28‑án hozott ítélet (EBHT 1984., 1177. o.).

51 – A 269/86. sz. Mol-ügyben 1988. július 5‑én hozott ítélet (EBHT 1988., 3627. o.).

52 – A 289/86. sz. ügyben 1988. július 5‑én hozott ítélet (EBHT 1988., 3655. o.).

53 – 25. pont.

54 – EUSZ 3. cikk.

55 – Emlékeztetek arra, hogy az 1988‑as ENSZ‑egyezmény 3. cikke (1) bekezdése c) pontjának iii) alpontja és a 96/750/IB együttes fellépés 9. cikke alapján a tagállamok vállalták, hogy bűncselekménnyé nyilvánítják többek között, ha valaki másokat nyilvánosan arra ösztönöz vagy rávesz, hogy elkövesse a kannabisz tiltott használatának vagy előállításának bűncselekményét, és megkülönböztetett éberséget tanúsítanak az internethasználat tekintetében.

56 – Lásd az APV 2.3.1.1. cikke (1) bekezdése a) pontjának 3. alpontját.

57 – M. Josemans a tárgyaláson azt is elmondta, hogy egy maastrichti teázó átlagos évi forgalma 200 000 euró körül volt 2007‑ben.

58 – Véleményem szerint Maastricht ezen az alapon tiltotta meg az létesítménybe való belépést. Nem lenne ugyanis sem logikus, sem hatékony, ha ezrek számára engednék a belépést, akiket a létesítményben már nem szolgálnának ki. Ez még veszélyes is lenne.

59 – Lásd a jelen indítvány 34. lábjegyzetében említett, 2004‑es kábítószer-politikáért felelős három miniszter levelének 5. pontját.

60 – Hivatkozás ugyanezen levélre.

61 – Az állandó ítélkezési gyakorlat alapján az uniós jog nem ír elő a tagállamok számára „egységes értékrendet” azon magatartások értékelését illetően, amelyek a közrenddel ellentétesnek tekinthetők (lásd e tekintetben a C‑268/99. sz., Jany és társai ügyben 2001. november 20‑án hozott ítélet [EBHT 2001., I‑8615. o.] 60. pontját és a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). A Bíróság szerint ugyanis kizárólag a tagállamok jogosultak felmérni a területükön a közrendet sértő veszélyeket. E körülmények, amelyek nem csupán tagállamonként és koronként változhatnak, hanem az állam társadalmi helyzetétől és attól függően is, hogy milyen jelentőséget tulajdonít valamely jogszerű célnak az uniós jog szempontjából (lásd e tekintetben a 41/74. sz. van Duyn-ügyben 1974. december 4‑én hozott ítélet [EBHT 1974., 1337. o.] 18. pontját); a C‑265/95. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 1997. december 9‑én hozott ítélet [EBHT 1997., I‑6959. o.] 33. pontját; a C‑394/97. sz. Heinonen-ügyben 1999. június 15‑én hozott ítélet [EBHT 1999., I‑3599. o.] 43. pontját és a C‑54/99. sz. Église de scientologie ügyben 2000. március 14‑én hozott ítélet [EBHT 2000., I‑1335. o.] 17. pontját és a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

62 – Lásd e tekintetben a fent hivatkozott Calfa-ügyben hozott ítéletet, valamint a C‑482/01. sz. és C‑493/01. sz., Orfanopoulos és Oliveri egyesített ügyekben 2004. április 29‑én hozott ítéletet (EBHT 2004., I‑5257. o.), amelyben a Bíróság elismerte, hogy a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem a közrend fenntartásához tartozik. Lásd a fent hivatkozott Heinonen-ügyben hozott ítéletet is, amelyben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy ,,az alkoholfogyasztáshoz kapcsolódó különböző formájú bűnözés elleni küzdelem az állam belső biztonságának megőrzését szolgálja. Ebben az ügyben a finn kormány az alkoholbehozatalt korlátozó intézkedését azzal igazolta, hogy az ilyen termék – jelentősen növekvő – fogyasztása az ittas járművezetés elterjedését, az erőszak növekedését és súlyosbodását, valamint az illegális piacok megjelenését és elszaporodását vonta maga után.

63 – Lásd a jelen indítvány 16. lábjegyzetében hivatkozott stockholmi program 4.1. pontját.

64 – Lásd a fent hivatkozott Jany és társai ügyben hozott ítélet 60. pontját és a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

65 – Lásd a jelen indítvány 10. lábjegyzetét. Ezen állásfoglalásban a Tanács felhívta a tagállamokat, hogy kössenek két‑ vagy többoldalú megállapodásokat az információk és gyakorlatok cseréje és az együttműködés javítása céljából a kábítószer-turizmus elleni küzdelem érdekében. Akár kétoldalú, akár többoldalú megállapodásról legyen szó, a Holland Királyságnak és a szomszédos tagállamoknak hatékony stratégiát kell kidolgozniuk a közrenddel és biztonsággal kapcsolatos közös problémák kezelése érdekében, és együttműködésüket meg kell szervezniük. Így a kétoldalú rendőrségi együttműködésről szóló, 1998. április 20‑án Hágában aláírt megállapodás keretében a Holland Királyság és a Francia Köztársaság vállalta fellépéseik összehangolását a kábítószer-turizmus és a mögöttes struktúrák elleni fellépés érdekében [A Francia Köztársaság kormánya és Hollandia kormánya között a rendőrségi és biztonsági területen történő együttműködésről szóló megállapodás (1999. április 29‑i 99‑350. rendelet, a megállapodás kihirdetve: JORF 1999. május 6. 6797. o.)].

66 – Lásd a jelen indítvány 11. lábjegyzetét. Emlékeztetek arra, hogy ezen együttes fellépés 1–3. cikke alapján a tagállamok vállalták, hogy közelítik jogszabályaikat és rendőrségeik, vám‑ és igazságügyi hatóságaik eljárásait annak érdekében, hogy fellépjenek a kábítószerek tiltott mozgása, és különösen a kábítószer-turizmus ellen a Közösségen belül.

67 – Az említett egyezmény 75. cikke.

68 – Lásd különösen az EU 31. cikket, valamint a 2004/757/IB kerethatározatot.

69 – EUMSZ 83. cikk (1) bekezdés.

70 – Lásd a jelen indítvány 63. lábjegyzetét.

Full & Egal Universal Law Academy