JULIANE KOKOTT
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2011. január 27.(1)
C‑263/09. P. sz. ügy
Edwin Co. Ltd
„Fellebbezés – Közösségi védjegy – Az »ELIO FIORUCCI« közösségi szóvédjegy – Névhez fűződő jog – A védjegyben szereplő tulajdonnév viselőjének a védjegy törlése iránt benyújtott kérelme – A 40/94/EK rendelet 52. cikke (2) bekezdésének a) pontja – E kérelem elutasítása a fellebbezési tanács részéről – A nemzeti jog alkalmazásának felülvizsgálata a Törvényszék és a Bíróság részéről”
I – Bevezetés
1. A fellebbező Edwin Co. Ltd és Elio Fiorucci jogvitája arról szól, hogy ki lehet az ELIO FIORUCCI közösségi szóvédjegy jogosultja. Elio Fiorucci olasz jogszabályokra hivatkozik, amelyek véleménye szerint kizárólag neki biztosítják a szóban forgó védjegy lajstromoztatásához való jogot.
2. Kezdetben Elio Fiorucci és a fellebbező a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (a továbbiakban: OHIM) előtti törlési és fellebbezési eljárásban álltak egymással szemben. Ott Elio Fiorucci a tulajdonnevéhez fűződő jogát érvényesítette, amely az olasz jog alapján különös oltalmat élvez. Ezzel kapcsolatban főképp arról szólt a jogvita, hogy ez az oltalom fennáll‑e, és hogy Elio Fiorucci – az olasz joggal összefüggésben értelmezett, a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i 40/94/EK tanácsi rendelet(2) alapján – megakadályozhatja‑e, hogy egy harmadik személy legyen az ELIO FIORUCCI közösségi szóvédjegy jogosultja. A fellebbezési tanács előtti eljárásban Elio Fiorucci nem tudta érvényesíteni jogi álláspontját.
3. A Fiorucci kontra OHIM ügyben 2009. május 14‑én hozott ítéletében(3) (a továbbiakban: megtámadott ítélet) az Elsőfokú Bíróság hatályon kívül helyezte az OHIM első fellebbezési tanácsa ezen ügyben vitatott határozatát „annyiban, amennyiben tévesen értelmezi a Codice della Proprietà Industriale (az ipari tulajdon olasz törvénykönyve) [a továbbiakban: CPI] 8. cikkének (3) bekezdését” (a rendelkező rész 1. pontja). Ezen olasz rendelkezést az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítéletben a módosított 40/94/EK rendelet (a továbbiakban: 40/94 rendelet) 52. cikke (2) bekezdésének a) pontjával összefüggésben vizsgálja és értelmezi.
4. A fellebbező ezen ítéletet vitatja, és elsősorban azt kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen értelmezte a hivatkozott olasz rendelkezést.
5. Feladata‑e azonban a Bíróságnak, hogy a fellebbezési eljárásban a nemzeti jog értelmezésének kérdéseiben foglaljon állást?
II – Jogi háttér
A – Az uniós jog
1. Az Európai Unióról szóló szerződés (a továbbiakban: EUSZ)
6. Az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése szerint:
„Az Európai Unió Bírósága a Bíróságból, a Törvényszékből [korábbi nevén: Elsőfokú Bíróság] és különös hatáskörű törvényszékekből áll. Az Európai Unió Bírósága biztosítja a jog tiszteletben tartását a Szerződések értelmezése és alkalmazása során.
A tagállamok megteremtik azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a hatékony jogvédelem biztosításához szükségesek.”
2. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ)
7. Az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdésének második albekezdése szerint:
„A Törvényszék [korábbi nevén: Elsőfokú Bíróság] […] határozataival szemben az alapokmányban megállapított feltételek mellett és korlátokon belül, kizárólag jogi kérdésekben a Bírósághoz lehet fellebbezni.”
8. Az EUMSZ 263. cikk szerint:
„Az Európai Unió Bírósága megvizsgálja a jogalkotási aktusok jogszerűségét, valamint a Tanács, a Bizottság és az Európai Központi Bank jogi aktusait, kivéve az ajánlásokat és a véleményeket, továbbá az Európai Parlament és az Európai Tanács harmadik személyekre joghatással járó aktusait. Az Európai Unió Bírósága megvizsgálja továbbá az Unió szervei vagy hivatalai által elfogadott, harmadik személyekre joghatással járó jogi aktusok jogszerűségét.
E célból az Európai Unió Bírósága hatáskörrel rendelkezik az olyan keresetek tekintetében, amelyeket valamely tagállam, az Európai Parlament, a Tanács vagy a Bizottság nyújt be hatáskör hiánya, lényeges eljárási szabályok megsértése, a Szerződések vagy az alkalmazásukra vonatkozó bármely jogi rendelkezés megsértése vagy hatáskörrel való visszaélés miatt.
[…]”
3. A Bíróság alapokmánya
9. A Bíróság alapokmánya(4) 58. cikkének első bekezdése szerint:
„A Bírósághoz benyújtott fellebbezés kizárólag jogkérdésre vonatkozhat. A fellebbezésben csak a Törvényszék [korábbi nevén: Elsőfokú Bíróság] hatáskörének hiányára, a fellebbező érdekeit hátrányosan befolyásoló eljárási szabálytalanságra, valamint az uniós jognak a Törvényszék [korábbi nevén: Elsőfokú Bíróság] általi megsértésére lehet hivatkozni.”
4. A 40/94 rendelet
a) A 40/94 rendelet alkalmazandó változata
10. Anyagi jogi szempontból a jelen ügyben a 40/94 rendeletnek a fellebbezés tárgyában történő határozathozatal időpontjában hatályos változata irányadó.
11. Az OHIM fellebbezési tanácsának a saját határozathozatalának időpontja szerinti jogi és ténybeli helyzetre kellett hagyatkoznia(5). Az Elsőfokú Bíróság előtti kereset a 40/94 rendelet 63. cikkének(6) (1) bekezdése alapján a fellebbezési tanács határozata ellen irányult. Csak a megtámadott határozat meghozatalának időpontjában fennálló jogi helyzet nyomán lehet megítélni, hogy e határozat meghozatala során téves jogalkalmazás történt‑e(7). Ennek megfelelően az Elsőfokú Bíróság az eljárása során a 40/94 rendeletnek a fellebbezés tárgyában történő határozathozatal időpontjában hatályos változatát vette alapul(8). Ez a változat a jelen fellebbezési eljárásban is irányadó.
b) Vonatkozó rendelkezések
12. A 40/94 rendelet 50. cikkének(9) (1) bekezdése ekként rendelkezik:
„A Hivatalhoz benyújtott kérelem vagy a védjegybitorlási perben előterjesztett viszontkereset alapján a közösségi védjegyoltalom megszűnését kell megállapítani, ha
[…]
c) a védjegy – a jogosult vagy az ő engedélyével más által folytatott védjegyhasználat következtében – az árujegyzékben szereplő árukkal, illetve szolgáltatásokkal kapcsolatban megtévesztővé vált, különösen az áruk vagy a szolgáltatások jellegét, minőségét vagy földrajzi származását illetően.”
13. A 40/94 rendelet 52. cikkének(10) (2) bekezdése előírja:
„A közösségi védjegyet a Hivatalhoz benyújtott kérelem vagy a védjegybitorlási perben előterjesztett viszontkereset alapján törölni kell továbbá akkor is, ha a megjelölés használata különösen a következő korábbi jogok alapján megtiltható:
a) névhez fűződő jog;
b) képmáshoz fűződő jog;
c) szerzői jog;
d) iparjogvédelmi jog;
a közösségi jog vagy az oltalomra irányadó nemzeti jog alapján.”
14. A 40/94 rendelet 63. cikke(11) értelmében:
„(1) A fellebbezési tanácsok fellebbezés tárgyában hozott határozatai a Bíróság előtt keresettel támadhatók meg.
(2) A kereset hatáskör hiányára, lényeges eljárási szabálysértésre, a Szerződés vagy e rendelet, illetve ezek alkalmazásával kapcsolatos bármely jogszabály[(12)] megsértésére vagy hatáskörrel való visszaélésre alapítva indítható.
(3) A Bíróság a jogvita tárgyát képező határozatot hatályon kívül helyezheti vagy megváltoztathatja.
[…]
(6) A Hivatal megteszi a Bíróság ítéletének végrehajtásához szükséges intézkedéseket.”
5. A 40/94 rendelet végrehajtásáról szóló, 1995. december 13‑i 2868/95/EK bizottsági rendelet(13) (a továbbiakban: végrehajtási rendelet)
15. E helyütt a végrehajtási rendeletnek a törlési osztály(14) általi határozathozatal időpontjában, illetve a fellebbezés tárgyában történő határozathozatal(15) időpontjában irányadó változatának rendelkezéseit idézem.
16. „A megszűnés megállapítására vagy a védjegy törlésére irányuló kérelem” című 37. szabály értelmében:
„A […] Hivatalhoz benyújtott, a megszűnés megállapítására vagy a védjegy törlésére irányuló kérelemnek tartalmaznia kell
[…]
b) a kérelem alapjául szolgáló okokkal kapcsolatban
[…]
iii. a rendelet 52. cikkének (2) bekezdése alapján benyújtott kérelem esetén a törlési kérelem alapjául szolgáló jogra vonatkozó adatokat, valamint azokat az adatokat, amelyek igazolják[(16)], hogy a kérelmező a rendelet 52. cikkének (2) bekezdésében említett korábbi jog jogosultja, vagy az irányadó nemzeti jogszabályok értelmében e jog alapján igényt támaszthat;
[…]”
B – A nemzeti jog
17. A CPI(17) 8. cikke (3) bekezdésének jelen ügy szempontjából releváns változata(18) úgy rendelkezik, hogy amennyiben közismertek, kizárólag a jogosult kérelmére, vagy az utóbbi, illetve az (1) bekezdésben említett jogalanyok(19) engedélyével védjegyként lajstromozhatók: a személynevek, a művészet, az irodalom, a tudomány, a politika és a sport területén használt megjelölések, rendezvények, nonprofit szervezetek és egyesületek elnevezései és betűszavai, valamint az utóbbiak jellegzetes emblémái.
III – A jogvita előzményei
18. Az Elsőfokú Bíróság az alábbiak szerint írja le a jogvita előzményeit:
„1. A felperesként eljáró Elio Fiorucci divattervező az 1970‑es években Olaszországban bizonyos fokú ismertségre tett szert. Az 1980‑as években felmerült pénzügyi nehézségek következtében a Fiorucci SpA társaság ellen fizetőképesség helyreállítása iránti eljárás volt folyamatban.
2. 1990. december 21‑én a Fiorucci SpA szerződéses úton átruházta teljes »alkotói vagyonát« a beavatkozóként eljáró Edwin Co. Ltd japán multinacionális társaság részére. A szerződés 1. cikke az alábbiak szerint rendelkezett:
»A Fiorucci társaság engedményezi, eladja és átruházza az Edwin társaság részére […], aki megszerzi:
– i. a Fiorucci társaságot megillető, bárhol lajstromozott vagy a világ bármely pontján lajstromozás iránti kérelem tárgyát képező védjegyeket, valamennyi szabadalmat, formatervezési és használati mintát, valamint egyéb megkülönböztető megjelölést, amelyek a jelen szerződés mellékletében […] kerülnek felsorolásra […]
– iv. a ’FIORUCCI’ elnevezés kizárólagos használatára, a ’FIORUCCI’ névvel ellátott ruházati cikkek és egyéb termékek kizárólagos előállítására és értékesítésére vonatkozó valamennyi jogot.«
[…]
4. 1997. december 23‑án a beavatkozó [az OHIM] előtt az ELIO FIORUCCI közösségi szóvédjegy lajstromozását kérte […]
5. 1999. április 6‑án az OHIM lajstromozta az ELIO FIORUCCI szóvédjegyet […]
6. 2003. február 3‑án a felperes a fenti védjegy vonatkozásában a védjegyoltalom megszűnésének megállapítására és a védjegy törlésére irányuló kérelmet nyújtott be a […] módosított 40/94[…] […] rendelet […] 50. cikke (1) bekezdésének c) pontja és 52. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján.
7. A 2004. december 23‑i határozatával az OHIM törlési osztálya a 40/94 rendelet 52. cikke (2) bekezdésének megsértése alapján helyt adott az ELIO FIORUCCI védjegyre vonatkozó törlési kérelemnek […]
8. A törlési osztály úgy ítélte, hogy a Legge Marchi (az olasz védjegytörvény) 21. cikkének (3) bekezdése (később a [CPI] 8. cikkének (3) bekezdése) alkalmazandó volt, és törölte a szóban forgó védjegyet, mivel bizonyítást nyert, hogy az Elio Fiorucci név közismert, és hiányzott a […] hozzájárulás e név közösségi védjegyként történő lajstromozásához. […]
9. A beavatkozó ekkor fellebbezést nyújtott be az OHIM fellebbezési tanácsához annak érdekében, hogy a megtámadott határozat megváltoztatásával utasítsa el a szóban forgó védjegy törlésére vonatkozó kérelmet, és tartsa fenn annak lajstromozását.
10. Az OHIM első fellebbezési tanácsa 2006. április 6‑i határozatával […] helyt adott a beavatkozó fellebbezésének, és hatályon kívül helyzete a törlési osztály határozatát azon az alapon, hogy a 40/94 rendelet 52. cikkének (2) bekezdésében szereplő törlési ok nem alkalmazható a jelen ügyben, amely nem tartozik a nemzeti szabályozásban (a [CPI] 8. cikkének (3) bekezdése) leírt esetek körébe. A fellebbezési tanács szintén elutasította a 40/94 rendelet 50. cikke (1) bekezdése c) pontjának megsértésén alapuló, a felperes által a szóban forgó védjegy oltalma megszűnésének megállapítása iránt benyújtott kérelmet.
11. A fellebbezési tanács különösen arra tért ki, hogy a [CPI] 8. cikke (3) bekezdésének célja annak megakadályozása, hogy harmadik személyek híres személyek nevét kereskedelmi célokra hasznosítsák. […] A fellebbezési tanács említést tett arról, hogy tudomása szerint e kérdésben nem áll rendelkezésre ítélkezési gyakorlat, viszont az uralkodó olasz jogirodalmi álláspont megerősíteni látszik, hogy az idézett rendelkezés nem érheti el célját, amennyiben az említett kereskedelmi potenciált már teljes körűen kihasználják. A fellebbezési tanács rámutatott, hogy a jelen esetben az Elio Fiorucci név ismertsége az olasz vásárlóközönség körében bizonyosan nem határozható meg oly módon, hogy az elsődlegesen kereskedelmen kívüli használat eredménye. […]
12. A 40/94 rendelet 50. cikke (1) bekezdésének c) pontja alapján előterjesztett, a védjegyoltalom megszűnésének megállapítására irányuló kérelmet illetően a fellebbezési tanács rámutatott, […]
13. […] hogy a vásárlóközönség tudatában van annak, hogy a személyneveket gyakran használják kereskedelmi védjegyként anélkül, hogy mindez azt jelentené, hogy az említett személynevek valós személyeknek felelnek meg. Ezenkívül a fellebbezési tanács említést tett arról, hogy a felperes az 1990‑es átruházással lemondott mind a FIORUCCI, mind az ELIO FIORUCCI védjegyekkel kapcsolatos minden használati jogról. […]
14. […] A jelen ügyben […] az ELIO FIORUCCI védjegy csupán valamely személy nevéből áll, és semmilyen módon nem utal meghatározott minőségi tulajdonságokra, így a vásárlóközönség irányában nem lehet megtévesztő.”
IV – A megtámadott ítélet
19. Elio Fiorucci a keresetében a fellebbezési tanács határozatának hatályon kívül helyezését, valamint a szóban forgó közösségi védjegy oltalma megszűnésének megállapítását és törlését kérte az Elsőfokú Bíróságtól. E tekintetben a 40/94 rendelet 50. cikke (1) bekezdése c) pontjának és 52. cikke (2) bekezdése a) pontjának megsértését kifogásolta.
20. Keresete részben járt sikerrel.
21. Az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a védjegyoltalom megszűnésének a 40/94 rendelet 50. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerinti oka nem áll fenn. A tervezőnevek(20) esetében a megtévesztés mint tényállási elem különös követelménye nem teljesül. Ezenkívül a védjegy semmiféle megtévesztő használata nem nyert bizonyítást(21).
22. A 40/94 rendelet 52. cikke (2) bekezdése a) pontjának vizsgálata keretében az Elsőfokú Bíróság behatóan foglalkozott(22) a CPI 8. cikke (3) bekezdésének értelmezésével, és ennek kapcsán többek között az alábbiakat fejtette ki:
„50. Először is meg kell állapítani, hogy a [CPI] 8. cikke (3) bekezdésének a fellebbezési tanács által elfogadott értelmezését e rendelkezés szövege nem támasztja alá, amely közismert személynevekre utal anélkül, hogy különbséget tenne köztük aszerint, hogy ezen közismertségre milyen területen tettek szert.
[…]
53. Másodszor, ellentétben azzal, amit a fellebbezési tanács […] sugall, még ha a közismert személynevet korábban már védjegyként lajstromozták, vagy ténylegesen használt védjegyként használták is, a [CPI] 8. cikkének (3) bekezdése által biztosított védelem akkor sem fölösleges vagy értelmetlen.
[…]
55. [Ugyanis] nem zárható ki, hogy valamely személy közismert – bizonyos áruk vagy szolgáltatások vonatkozásában védjegyként lajstromozott vagy használt – neve a korábban lajstromozott védjeggyel ellátottaktól eltérő, azokkal semmilyen hasonlóságot nem mutató áruk vagy szolgáltatások vonatkozásában újabb lajstromozás tárgya legyen. […]
56. Ezenkívül meg kell állapítani, hogy a [CPI] 8. cikke (3) bekezdésének alkalmazása tekintetében nem támaszt egyéb feltételt, mint hogy az érintett személy neve közismert legyen. […]
57. Harmadszor az olasz jogirodalom egyes nézeteire vonatkozó iratoknak a megtámadott határozat[ban] […] idézett kivonatai sem engednek arra következtetni, hogy helyes a [CPI] 8. cikke (3) bekezdésének a fellebbezési tanács által a megtámadott határozatban elfogadott értelmezése.
58. Vanzetti – aki V. di Cataldo mellett a megtámadott határozat[ban] […] idézett mű szerzője – a felperes ügyvédjeként jelen volt a tárgyaláson, ahol kijelentette, hogy a fellebbezési tanács által elfogadott elmélet az általa az említett műben leírtakból semmilyen módon nem következik […]
59. […] M. Ricolfit illetően a fellebbezési tanács szerint az utóbbi szerző »a nagyon gyakran nem vállalkozási jellegű elsődleges használatból következő[,] [személynevet érintő] közismertségre« utal, ami semmiképpen nem zárja ki, hogy a »vállalkozási jellegű« használatból közismertség származzon […]
60. Kizárólag […] M. Ammendola említi a »piacon kívüli« használatot, anélkül azonban, hogy kifejezetten levonná azt a következtetést, hogy a [CPI] 8. cikkének (3) bekezdésére nem lehet hivatkozni olyan személynév védelme céljából, amelynek közismertségét nem a fenti területen szerezték meg. Mindenesetre a fenti megállapítások összességére figyelemmel az Elsőfokú Bíróság ezen egyetlen szerző álláspontja alapján a szóban forgó rendelkezés alkalmazását nem teheti olyan feltételtől függővé, amely annak szövegéből nem következik.
61. A fentiekből következik, hogy a fellebbezési tanács a [CPI] 8. cikke (3) bekezdésének értelmezése során jogi hibát követett el. E hiba azzal a következménnyel járt, hogy tévesen kizárta e rendelkezésnek a felperes neve esetében történő alkalmazását, holott nyilvánvaló, hogy közismert személynévről van szó.
[…]”
23. E megfontolások alapján ugyan az Elsőfokú Bíróság a rendelkező rész 1. pontjában a fellebbezési tanács határozatának hatályon kívül helyezéséről döntött annyiban, amennyiben tévesen értelmezi a [CPI] 8. cikkének (3) bekezdését, azonban nem döntött a szóban forgó védjegy törléséről. Azt az érvet ugyanis, amely szerint az ELIO FIORUCCI védjegy is a valamennyi védjegyre és egyéb megkülönböztető megjelölésre vonatkozó átruházás körébe tartozott, a fellebbezési tanács nem vizsgálta. A felperesnek a fellebbezési tanács határozatának megváltoztatása és a kérdéses védjegy törlése iránti kérelmét nem lehetett teljesíteni, mivel ez lényegében az OHIM saját adminisztratív és vizsgálati hatásköreinek gyakorlásával jár, és ezért ellentétes az intézményi egyensúllyal(23).
V – A fellebbezés és a felek kérelmei
24. A fellebbező a fellebbezésével a megtámadott ítéletet vitatja, és a rendelkező rész 1. pontjának hatályon kívül helyezését kéri. Másodlagosan a hiányos indokolást hozza fel a hatályon kívül helyezés iránti kérelme alátámasztására. Harmadlagosan azt kéri, hogy a Bíróság kötelezze az OHIM‑ot ezen érv vizsgálatára. Negyedlegesen a 40/94 rendelet 63. cikke (3) bekezdésének megsértésével az igazságszolgáltatás állítólagos megtagadását hozza fel a hatályon kívül helyezés iránti kérelme alátámasztására. Ötödsorban azt kéri, hogy a Bíróság kötelezze az OHIM‑ot ezen érv vizsgálatára. A fellebbező kéri továbbá, hogy a Bíróság kötelezze Elio Fioruccit az első‑ és másodfokú eljárásban felmerült összes költség megtérítésére, illetve amennyiben a Bíróság a fellebbezésnek nem ad helyt, úgy mindegyik fél maga viselje saját költségeit.
25. Az OHIM arra kéri a Bíróságot, hogy helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, és Elio Fioruccit kötelezze a felmerült költségek viselésére.
26. Elio Fiorucci arra kéri a Bíróságot, hogy a megtámadott ítélet rendelkező részének 1., 3. és 4. pontját hagyja helyben, ezen ítélet 33–35. pontját változtassa meg, és számára a fellebbezési eljárás költségeit téríttesse meg.
27. A fellebbező arra kéri a Bíróságot, hogy Elio Fiorucci megváltoztatás iránti kérelmét utasítsa el.
VI – A jogalapok értékelése
A – Az első és a második jogalap: a 40/94 rendelet 52. cikke (2) bekezdése a) pontjának és a CPI 8. cikke (3) bekezdésének megsértése
28. Mivel a hivatkozott rendelkezések a 40/94 rendelet 52. cikke (2) bekezdésének normaszerkezete alapján egymásba fonódnak, és a felek érvei e tekintetben átfedik egymást, ésszerűnek tartom az első két jogalap együttes vizsgálatát. Tartalmilag a felek érveit az alapján lehet felosztani, hogy részben általánosságban vitatják a 40/94 rendelet 52. cikke (2) bekezdése a) pontjának a jelen ügyben való alkalmazhatóságát, részben pedig a CPI 8. cikkének a 40/94 rendelettel összefüggésben történő értelmezését hozzák fel.
1. A 40/94 rendelet 52. cikke (2) bekezdése a) pontjának alkalmazhatatlansága?
29. Először a 40/94 rendelet 52. cikke (2) bekezdése a) pontjának tárgyi hatályát kell megvizsgálni. A fellebbező kifogásolja ugyanis, hogy a CPI 8. cikke által biztosított lajstromozási előjog csupán az üzleti tevékenységen kívül ismertté vált jelekhez fűződő vagyoni jogi érdekeket óvja. Ezzel szemben a 40/94 rendelet 52. cikke (2) bekezdésének a) pontja a személyiségi jognak a névhez fűződő joggal kapcsolatos vonatkozását kívánja oltalomban részesíteni. Ennek megsértését azonban Elio Fiorucci nem bizonyította.
a) A 40/94 rendelet 52. cikke (2) bekezdése a) pontjának tárgyi hatálya
30. A 40/94 rendelet 52. cikkének (2) bekezdése értelmében a törlés iránti kérelem „különösen” valamely névhez fűződő jogra (a) pont), de akár a képmáshoz fűződő jogra (b) pont), valamely szerzői jogra (c) pont), valamely iparvédelmi jogra (d) pont) vagy valamely korábbi jogra is alapítható, ha az annak oltalmára irányadó jogszabályok alapján a kifogásolt megjelölés használata megtiltható.
31. E rendelkezés hatályát ily módon rendkívül tágan és bizonytalanul fogalmazták meg. Az abban kifejezetten, de nem kimerítően felsorolt jogok egyike sem védjegyjogi természetű. Ettől eltekintve csak az közös bennük, hogy a jogosultnak, mindegy milyen alapon, lehetővé teszik a védjegy használatának megtiltását.
32. Ezért a rendelkezés szövege alapján aligha lehet a jogosult személyiségi jogi vagy alkotói–nemvagyoni érdekeinek veszélyeztetésére történő szűkítésből kiindulni, kivált hogy mind a szerzői jog, mind az iparvédelmi jog esetében a súlypont általában alighanem a vagyoni területre esik. A 40/94 rendelet 52. cikke (2) bekezdése a) pontjának nyelvtani és rendszertani értelmezése tehát e rendelkezés megszorító értelmezése ellen szól.
33. Az OHIM fellebbezési tanácsainak gyakorlata megerősíti ezt az értelmezést. Azok helyt adtak törlés iránti kérelmeknek például egy szőlőlevél ábrázolásához(24) és szerzői jogilag védett bemutatásához(25) fűződő jogok alapján, és fontolóra vették a 40/94 rendelet 52. cikke (2) bekezdésének filmcímekre(26) való alkalmazását a fellebbező által javasolt célelvű szűkítés megvitatása nélkül.
b) Közbenső következtetés
34. A 40/94 rendelet 52. cikkének (2) bekezdését tehát a jelen ügyben alkalmazni kell, ha az Elio Fiorucci által érvényesített, a CPI 8. cikke szerinti jog ténylegesen fennáll.
2. A 40/94 rendelet 52. cikke (2) bekezdése a) pontjának megsértése a CPI 8. cikkének téves értékelése útján?
a) A felek érvei
35. A fellebbező és az OHIM álláspontja szerint az Elsőfokú Bíróság tévesen értelmezte a CPI 8. cikkét, és ebből szükségszerűen következik a 40/94 rendelet 52. cikke (2) bekezdése a) pontjának megsértése.
36. A fellebbező véleménye szerint a CPI 8. cikkének (3) bekezdése a 40/94 rendelet 52. cikkének (2) bekezdésében foglalt utalás révén „az Európai Unió jogrendjének szerves részévé” vált. A CPI 8. cikkének (3) bekezdése alapján azonban Elio Fiorucci mint névviselő nem tilthatja meg a védjegy használatát, hanem csupán elsőként lajstromoztathatja védjegyként a nevet. Elio Fiorucci már lajstromoztatott a FIORUCCI elemet tartalmazó védjegyeket, például az olasz FIORUCCI védjegy mellett az új‑zélandi ELIO FIORUCCI védjegyet is. Később ezeket a védjegyeket a Fiorucci SpA‑n keresztül a fellebbezőre ruházta át. Elio Fiorucci immár nem lajstromoztathat a FIORUCCI elemet tartalmazó további védjegyeket a védjegyjogosult akarata ellenére a már oltalomban részesített védjegyekkel való összetévesztés veszélye miatt(27).
37. Ezenkívül a CPI 8. cikkének (3) bekezdése csak az eredetileg az üzleti életen kívül ismertté vált nevekre vonatkozik. Ez következik mind az olasz szakirodalomból, mind a CPI 8. cikkének (3) bekezdéséhez fűződő eddigi határozatokból, amelyek tárgyát csupán az „üzleti tevékenységen kívüli jelek” képezték. Érthetetlen, hogy az Elsőfokú Bíróság miért nem foglalkozott ezzel a már az elsőfokú eljárásban is hivatkozott ítélkezési gyakorlattal.
38. Az OHIM lényegében azt kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság nem vizsgálta meg azt, hogy a FIORUCCI elemet tartalmazó védjegyek értékesítése milyen hatással van a CPI 8. cikke (3) bekezdésének értelmezésére. Ezeket a védjegyeket Elio Fiorucci engedélyével lajstromozták. Ezzel kimerítette a CPI 8. cikke (3) bekezdése szerinti jogát. A 40/94 rendelet 52. cikke (2) bekezdésének a) pontja utal a CPI 8. cikkének (3) bekezdésére. Ezért a 40/94 rendelet 52. cikke (2) bekezdése a) pontjának megsértését jelentheti az olasz rendelkezés téves értékelése.
39. Elio Fiorucci vitatja ezt az érvet, amelyet részben megalapozatlannak, részben pedig elfogadhatatlannak tart, mert azt az elsőfokú eljárásban nem adták elő.
b) A tisztázandó kérdések
40. Mivel a CPI 8. cikke nem uniós jogi norma, hanem az olasz jogból ered, elsőként azt vizsgálom meg, hogy azt a 40/94 rendelet 52. cikke (2) bekezdésének alkalmazásakor milyen módon kell figyelembe venni.
41. Majd a második lépésben azzal a kérdéssel kell foglalkozni, hogy lehet‑e a CPI 8. cikkének jogilag téves értelmezésével kapcsolatos kifogásra az Unió bíróságai előtt hivatkozni, és ha igen, mennyiben.
i) A 40/94 rendelet nemzeti joggal összefüggésben értelmezett 52. cikke (2) bekezdése a) pontjának normaszerkezete: a nemzeti jog uniós jog általi asszimilációjának hiánya
– A rendelkezés nyelvtani és rendszertani értelmezése
42. A 40/94 rendelet 52. cikke (2) bekezdésének szövegét vizsgálva feltűnik, hogy e rendelkezés a védjegyhasználattal ellentétes névhez fűződő jog levezetése szempontjából különbséget tesz az „irányadó közösségi jogi vagy nemzeti jogszabályok” között(28). Ebből a jogalkotó által előírt kétirányú megközelítésből az következik, hogy a 40/94 rendelet 52. cikke (2) bekezdésének alkalmazásakor a nemzeti jogot alkalmasint előkérdésként kell vizsgálni, ha arról van szó, hogy a névhez fűződő jognak egy későbbi védjeggyel szembeni relevanciáját kell vizsgálni.
43. Ez a körülmény azonban még nem kölcsönöz a nemzeti jognak uniós jogi jelleget. Különösen mivel az az ítélkezési gyakorlat, amely szerint a nemzetközi jog az uniós jog szerves részét képezheti, a jelen ügyben nem releváns(29). Ezzel ellenkezőleg, már a rendelkezés szövege a nemzeti jog uniós jog általi bekebelezése ellen és a két joganyag egymástól történő elválasztása mellett szól. Így a CPI 8. cikke a „névhez fűződő jog” követelményének vizsgálata keretében is megtartja nemzeti jogi rendelkezés minőségét.
– A nemzeti jog különleges helyzete a végrehajtási rendelet fényében
44. A végrehajtási rendeletre vetett pillantás alátámasztja, hogy a nemzeti jogot, amelyre a 40/94 rendelet 52. cikkének (2) bekezdése utal, az uniós jog nem foglalja magában, hanem azt egy önálló, az uniós jogtól eltérő szabályozási összefüggésbe kell besorolni.
45. A kérelmezőnek ugyanis a 37. szabály alapján „adatokat [kell benyújtania], amelyek igazolják, hogy […] a rendelet 52. cikkének (2) bekezdésében említett korábbi jog jogosultja, vagy az irányadó nemzeti jogszabályok értelmében e jog alapján igényt támaszthat.”(30)
46. Tehát a kérelmezőt terheli az OHIM előtt az arra vonatkozó indokolási és bizonyítási kötelezettség, hogy a kérdéses jog, amelyre hivatkozik, lehetővé teszi egy későbbi védjegy használatának megtiltását(31).
47. Elsőre az indokolási és bizonyítási kötelezettség e felosztása különösnek hat, mivel a nemzeti jogi helyzetet a tényelőadás felé mozdítja el(32). Közelebbről szemügyre véve azonban ez helyesnek és a nemzeti jog funkciójának megfelelőnek bizonyul, ha arra uniós jogi rendelkezések keretében történik utalás.
48. Az uniós jogi eljárásban ugyanis a nemzeti jog és az uniós jog nem azonos természetű, és alkalmazásuk során jelentős gyakorlati különbségeket mutatnak. Ezek az ítélkezési gyakorlatban is világossá válnak.
ii) A nemzeti jog különleges helyzete az uniós bíróságok ítélkezési gyakorlatában
– Általános jellegű bevezető észrevétel
49. Az uniós bíróságok „biztosítják a jog tiszteletben tartását a Szerződések értelmezése és alkalmazása során”(33) (EUSZ 19. cikk). A nemzeti jog értelmezése nem tartozik az uniós bíróságok hatáskörébe. Ez a tagállami bíróságok feladata. Mindazonáltal – mint a jelen ügyben – az uniós jogi rendelkezések alkalmazása során kérdések merülhetnek fel a nemzeti jog tartalmával és értelmezésével kapcsolatban,
50. Az uniós bíróságoknak nem áll rendelkezésükre semmiféle különleges eszköztár ahhoz, hogy egy meghatározott tényállással kapcsolatban a nemzeti jogi helyzetet vizsgálják. Az uniós jog nem teszi lehetővé a nemzeti fellebbviteli bíróságok vagy más nemzeti szervek megkeresését valamely konkrét nemzeti jogi helyzet kötelező érvényű tisztázáshoz mintegy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem ellenpárjaként.
51. Éppily kevésbé teszi lehetővé az Unió eljárásjoga ilyen esetben az eljárás kötelező felfüggesztését, és a felek arra való kötelezését, hogy forduljanak a tagállami bíróságokhoz, és megállapítási kereset útján tisztázzák a jogi helyzetet. Az uniós bíróságok és különösen az uniós jog alkalmazásával megbízott egyéb szervek(34) számára kézenfekvő gyakorlati okokból kifolyólag főszabály szerint alighanem összehasonlíthatatlanul nehezebb lenne a meghatározott tényállásra alkalmazandó nemzeti jogot megfelelően felderíteni, mint az ügyet annak uniós jogi szempontjaiból értékelni.
52. A Bíróság alapokmánya 24. cikkének második bekezdése(35) ugyan általában lehetőséget biztosít a Bíróságnak arra, hogy a tagállamokat „felkér[je], hogy adjanak meg minden olyan tájékoztatást, amelyet a Bíróság [egy] eljáráshoz szükségesnek tart”, ez a rendelkezés azonban mégsem segít egyrészről akkor, ha a Bíróság egy nem a tagállamok körébe tartozó állam nemzeti jogával találja magát szemben, és másrészről például egy nemzeti adójogi rendelkezés tartalmáról nyújtott tájékoztatás még nem egyenrangú a jogi helyzet egy meghatározott tényállás tekintetében történő kötelező erejű bírói tisztázásával.
– A nemzeti jog a 40/94 rendelet 52. cikke (2) bekezdésének összefüggésében
53. Mindazonáltal a 40/94 rendelet 52. cikke (2) bekezdésének jelen ügyben vizsgált esetében az Unió bíróságai mentesülnek e probléma alól. A végrehajtási rendelet alapján ugyanis az általa érvényesített jogra vonatkozó bizonyítékokat magának a kérelmezőnek kell előadnia. Az OHIM‑nak, illetve az eljárás előrehaladtával az Unió megkeresett bíróságának a feladata tehát egyedül(36) az, hogy a kérelmező által előadott bizonyítékokat értékelje.
54. Jóllehet a bírósági eljárásra vonatkozóan hiányzik egy különös rendelkezés, amely a végrehajtási rendelet 37. szabályának felelne meg. Azonban mégsem szól semmi amellett, hogy annak elvétől a bírósági eljárásban eltérjünk. Ha ugyanis a jogvita tárgya a fellebbezési tanács és a Törvényszék előtt azonos(37), akkor ennek logikusan a felek indokolási és bizonyítási kötelezettségének megosztására és terjedelmére is vonatkoznia kell.
55. Ezzel az előzetes kérdésként vizsgálandó nemzeti jog az uniós jogalkalmazó nézőpontjából kikerül a jogkérdések köréből, és a bizonyítás számára hozzáférhető ténykérdések köréhez közelít(38).
56. Azáltal, hogy az előzetes kérdésként vizsgálandó nemzeti jogot a tényelőadás indokolási és bizonyítási kötelezettségének szintjére telepíti(39), az uniós jog egyrészt összhangban van a nemzetközi magánjog klasszikus elveivel(40). E megközelítés, amely, úgy tűnik, az Unió védjegyjogának területén a végrehajtási rendeletben – hallgatólagosan eseti alapon – pozitív jogilag rögzítve van, másrészt a nemzetközi bíróságok és választottbíróságok hivatkozott gyakorlatának is megfelel(41): a iura novit curia elve, ha egyáltalán, akkor a mindenkori nemzetközi joganyagra alkalmazandó, nem pedig a nemzeti jogra(42), amelynek tartalmát adott esetben bizonyítás útján kell igazolni, és a felek érvei nyomán kell értékelni, anélkül hogy az adott bíróságot szélesebb körű vizsgálati kötelezettség terhelné.
– Közbenső következtetés
57. Tehát a 40/94 rendeletben a puszta utalás a nemzeti jogra még nem változtatja azt uniós joggá, a nemzeti jog téves értékelése mégis – ha mint előzetes kérdés a 40/94 rendelet 52. cikke (2) bekezdésének a) pontja szerinti tényállási elemek szintjén relevánssá válik – arra vezethet, hogy valamely követelményről, mint például a védjegyhasználattal ellentétes névhez fűződő jogról tévesen fognak igenlően vagy nemlegesen dönteni.
58. A következőkben fejtem ki, hogy az erre vonatkozó kifogást mindazonáltal a Törvényszék vagy a fellebbezési eljárásban a Bíróság vizsgálhatja‑e.
iii) A CPI 8. cikke (3) bekezdésének megsértése miatti kifogás az uniós bíróságok előtt
59. A fellebbező és az Elio Fiorucci által előterjesztett beadványok részint részletesen kifejtik a hivatkozott rendelkezésről szóló olasz szakirodalom különböző értelmezési megközelítéseit, amelyekkel a saját álláspontjukat kívánják alátámasztani. E tekintetben nem érintik azt a kérdést, hogy a Bíróság a jogorvoslati eljárásban jogosult‑e egyáltalán felülvizsgálni a nemzeti jognak a Törvényszék által az elsőfokú eljárásban elvégzett értékelését. A tárgyaláson a fellebbező amellett érvelt, hogy a nemzeti jog a jogorvoslati eljárásban teljes körűen felülvizsgálható, amennyiben arra uniós jogi rendelkezések hivatkoznak. Az OHIM ezzel szemben köztudomású hiba esetén a korlátozott felülvizsgálatot tartja megfontolandónak, mégpedig a Törvényszék elé terjesztett bizonyítékok alapján. Elio Fiorucci úgy látja, hogy a jogorvoslati eljárásban szigorúan csak az uniós jogot lehet felülvizsgálni.
60. A védjegy‑ és eljárásjogi rendelkezések elemzése azt mutatja, hogy az uniós bíróságok értékelési kritériumainak nem kell szükségszerűen ugyanazoknak lenniük, ha arról a kérdésről van szó, hogy a nemzeti jog alkalmazását lehet‑e vizsgálni jogi hiba szempontjából. A Törvényszék előtti elsőfokú eljárásra és a Bíróság előtti jogorvoslati eljárásra eltérő elvek vonatkoznak. Ennek az az oka, hogy a nemzeti jog az uniós bíróságok előtt levetkőzi normatív jellegét, mintegy a felek tényelőadásához rendelődik hozzá. Ezért kezelésének megfelelően a ténybeli előadáshoz hasonlóan csak korlátozottan vizsgálható felől a jogorvoslati eljárásban.
– A nemzeti jog Törvényszék általi vizsgálata a 40/94 rendelet 63. cikkének (jelenleg a 207/2009 rendelet 65. cikke) fényében
61. A 40/94 rendelet 63. cikkének (2) bekezdése értelmében a Bíróság előtt a fellebbezési tanács határozata elleni kereset „hatáskör hiányára, lényeges eljárási szabálysértésre, a Szerződés vagy e rendelet, illetve ezek alkalmazásával kapcsolatos bármely jogszabály megsértésére vagy hatáskörrel való visszaélésre alapítva indítható”.
62. A „Bíróság” fogalma alatt ebben a rendelkezésben a Bíróságot egy szerv egészeként, pedig nem egy adott bírósági fórumként kell érteni(43). Ennélfogva a 40/94 rendelet 63. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a Törvényszék előtt kereset többek között „a Szerződés vagy e rendelet, illetve ezek alkalmazásával kapcsolatos bármely jogszabály megsértésére”(44) alapítva indítható.
63. Elsőként azt kell megvizsgálni, hogy mit kell a „[40/94 rendelet] alkalmazásával kapcsolatos bármely jogszabály” alatt érteni.
64. A „jogszabály” általánosságban vett fogalma szó szerinti értelmezés esetén nem csupán az uniós jogi rendelkezéseket foglalja magában, hanem a tagállamok joga szerinti rendelkezéseket is. A 40/94 rendelet valójában számos hivatkozást tartalmaz a nemzeti jogra, különösen arra a helyzetre, ha mint a jelen ügyben, egy korábbi jog a közösségi védjegybe ütközik(45).
65. Az „ezek alkalmazásával kapcsolatos” jogszabályok továbbá nem csupán a végrehajtási rendeletre utalnak. Ha egy szűk, csak a végrehajtási rendeletre kiterjedő értelmezést veszünk alapul, akkor a 40/94 rendelet nemzeti jogra történő utalásai nem esnek e jogszabályok körébe, és kikerülnek a Törvényszék ellenőrzése alól. Ez a hatékony jogvédelem elvére tekintettel aggályos lenne.
66. Más nyelvi változatok(46) alátámasztják a 40/94 rendelet jogvédelembarát értelmezését. Feltűnik ugyanis, hogy például a 40/94 rendelet 63. cikke (2) bekezdésének francia változata úgy szól, hogy „violation du traité, du présent règlement ou de toute règle de droit relative à leur application(47)”. A többes számú „leur” birtokos névmás ugyan tájékoztatást ad – mégpedig a német változatnál egyértelműbben – arról, hogy mind a Szerződés, mind pedig a 40/94 rendelet alkalmazásáról szó van. E körülmények között nincs értelme a „jogszabály” fogalmának a végrehajtási rendelet rendelkezéseire történő korlátozásának, amely csakis a 40/94 rendeletre vonatkozik, de a Szerződésre mint olyanra nem(48). Tehát a jogszabály fogalma alá tartozik a 40/94 rendelet és a Szerződés értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatban figyelembe veendő valamennyi rendelkezés.
67. Közbenső következtetésként tehát az állapítható meg, hogy a Törvényszék előtt a nemzeti jog jogilag téves értelmezését mindenképpen kifogásolni lehet, amennyiben a 40/94 rendelet alkalmazása során alkalmazandó(49).
68. Az, hogy a megtámadott ítélet(50) a CPI 8. cikkének (3) bekezdését a fellebbezési tanács elé tárt bizonyítékok fényében részletesen megvizsgálta(51), erre tekintettel a 40/94rendelet 63. cikke alapján alapvetően nem kifogásolható.
69. Ezzel azonban még nem válaszoltuk meg a jelen jogorvoslati eljárás szempontjából releváns azon kérdést, hogy a nemzeti jog értékelését, miként azt az Elsőfokú Bíróság a 40/94 rendelet 63. cikkének (2) bekezdése szerint elvégezte és elvégezhette, a Bíróság felülvizsgálhatja‑e.
iv) A Bíróság alapokmánya 58. cikkére tekintettel nem lehetséges a nemzeti jog vizsgálata a jogorvoslati eljárásban
70. A Bíróság alapokmánya 58. cikke értelmében a fellebbezés kizárólag jogkérdésre vonatkozhat. A fellebbezésben csak a Törvényszék hatáskörének hiányára, a fellebbező érdekeit hátrányosan befolyásoló eljárási szabálytalanságra, valamint az uniós jognak a Törvényszék általi megsértésére lehet hivatkozni.
– Nyelvtani értelmezés
71. A Bíróság alapokmánya 58. cikkének szó szerinti értelmezése esetén a Bíróság nem vizsgálhat egy olyan jogalapot, amely a nemzeti jog megsértésére hivatkozik. Egy efféle jogalap ugyanis éppenséggel nem „az uniós jognak a Törvényszék általi megsértésé[t]”, hanem éppen a nemzeti jog alkalmazásának állítólagos hibáját kifogásolná.
72. Azzal, hogy a 40/94 rendelet 52. cikkének (2) bekezdése a nemzeti jog alkalmazását követelheti meg annak érdekében, hogy a névhez fűződő korábbi jogoknak a későbbi védjegyekkel szembeni esetleges relevanciáját megítéljék, az így alkalmazott nemzeti jog még nem válik jogorvoslattal megtámadható uniós joggá(52).
73. Egyébként nem csak az anyagi jogi rendelkezés szerkezete és szövege, hanem a keresetet és a jogorvoslatot érintő eljárási rendelkezések együttes vizsgálata is erre az eredményre vezet.
– Rendszertani értelmezés
74. Egyrészt a Bíróság alapokmánya 58. cikkének, másrészt a 40/94 rendelet 63. cikke (2) bekezdésének összevetése alapján kiderül, hogy az utóbbi rendelkezés kereset útján kifejezetten a 40/94 rendelet alkalmazásával kapcsolatos minden egyes jogszabály felülvizsgálatát lehetővé teszi, míg az alapokmány a jogorvoslattal kapcsolatban kifejezetten az uniós jog szűkebb fogalmára utal. A jogalkotó a 40/94 rendelet 63. cikkének (2) bekezdésében foglalt apró különbségtételt minden további nélkül az alapokmány 58. cikkébe is átültethette volna, és a jogorvoslati eljárást nemcsak az uniós jogra, hanem, párhuzamosan megfogalmazva, az „annak alkalmazásával kapcsolatos bármely [egyéb] jogszabályra” is kiterjeszthette volna.
75. Ez azonban nem történt meg, eltérően attól, miként azt egyébként az EUMSZ 263. cikk második bekezdése az elsőfokú keresetre általánosan előírja. Az EUMSZ 263. cikk második bekezdését egyrészt a 40/94 rendelet 63. cikkének (2) bekezdésével, másrészt az alapokmány 58. cikkével összehasonlítva egyértelművé válik, hogy a jogorvoslati eljárásban, az elsőfokú eljárástól esetleg eltérően, az eredetileg nem uniós jogi rendelkezések vizsgálatát alapvetően mellőzni kell.
76. Az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdésének második albekezdése sem igazol más eredményt. Ugyan általánosságban megnyitja annak lehetőségét, hogy „kizárólag jogi kérdésekben […] lehet fellebbezni”, ami alapján első pillantásra a nemzeti jogot érintő jogi kérdésekben is lehet fellebbezni. A fellebbezésnek mégis „az alapokmányban megállapított […] korlátokon belül” kell maradnia, ami a jogorvoslati eljárásban ismét a nemzeti jog megsértése miatti kifogás kizárásához vezet.
77. A keresetre és a fellebbezésre vonatkozó rendelkezések rendszertani szemlélete tehát főszabály szerint szintén a nemzeti jogszabályok jogorvoslati eljárásban történő vizsgálatának kizárása mellett szól. Ez azért is helyes, mert a nemzeti jogi norma az Unió jogalkalmazóinak szempontjából a ténykérdések körébe tartozik, amelynek értékelése nem tárgya a jogorvoslati eljárásnak, legalábbis akkor, ha nem azt kifogásolják, hogy a Törvényszék az elsőfokú beadványok vagy bizonyítékok tartalmát nyilvánvalóan elferdítette(53).
78. Így a 40/94 rendelet 52. cikke (2) bekezdésének alkalmazásakor a „korábbi jog” oltalmának körével kapcsolatban elkövetett állítólagos jogi hibákat a jogorvoslati eljárásban is korlátlanul lehet vizsgálni, ha e korábbi jog az uniós jogban gyökerezik, azonban ha a korábbi jog védelme tárgyában a nemzeti jog irányadó, akkor az csak az elsőfokú eljárásban vizsgálható.
– Közbenső következtetés
79. Ha ebből a szigorú értelmezésből indulunk ki, akkor a CPI 8. cikke (3) bekezdésének megsértésére alapított jogalapot érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani mint elfogadhatatlant. Az uniós eljárási jog mindenesetre a jelen ügyben releváns védjegyrendelet összefüggésében a vizsgálat terjedelmét illetően a jogorvoslati lehetőségek egyértelműen pontos, kétszintű rendszerét írja elő: eszerint a nemzeti jogot érintő kereseti jogalap a 40/94 rendelet 63. cikkének (2) bekezdése alapján elfogadható, azonban az erre alapított fellebbezési jogalap főszabály szerint elfogadhatatlan.
– Az elferdítés hiánya
80. Az, hogy a 40/94 rendelet 52. cikke (2) bekezdésének alkalmazása során a belföldi jog értékelése a tényekhez közelít, mindazonáltal a jogorvoslat keretében történő felülvizsgálat rendkívül korlátozott lehetőségét teremti meg. A Törvényszék hatásköre főszabály szerint kizárólag a releváns tények megállapítására és tényleges értékelésére, valamint a bizonyítékok értékelésére terjed ki(54). A jogorvoslati eljárás keretei között megvitatható jogkérdés merül fel azonban akkor, ha a kifogás arra vonatkozik, hogy az elsőfokú beadványokból nyilvánvalóan az derül ki, hogy az elsőfokú ténymegállapítások tévesek(55), vagy a Törvényszék az előterjesztett bizonyítékokat elferdítette. Ez utóbbira már igenlő válasz született arra az esetre, ha a meglévő bizonyítékok értékelése nyilvánvalóan téves volt(56), de mindenképpen fennáll akkor, ha az ilyen téves értelmezés nyilvánvalóan kitűnik az akta irataiból, anélkül hogy szükséges lenne a tényállás és a bizonyítékok újbóli értékelése(57).
81. A megtámadott ítélettel szemben az elferdítéssel kapcsolatos ilyen vádakra nem lehet sikeresen hivatkozni. Ellenkezőleg, az Elsőfokú Bíróság behatóan foglalkozott a szóban forgó olasz rendelkezés szövegével, és az olasz szakirodalomnak a fellebbezési tanács és az elé terjesztett bizonyítékait logikai szempontból elfogadhatóan értékelte. A felek előterjesztésének vagy a bizonyítékoknak az elferdítésével kapcsolatos vádakat semmi sem alapozza meg.
82. Az Elsőfokú Bíróságnak a nemzeti jogi helyzetet nem kellett tovább önállóan vizsgálnia. Ellenkezőleg, mivel a Törvényszék előtti eljárásban a jogvita tárgyát a fellebbezési tanács előtti jogvita tárgya határozza meg(58), az Elsőfokú Bíróságnak a nemzeti jogi helyzet tekintetében is a fellebbezési tanács rendelkezésére álló adatokkal kellett megelégednie. Ez egyrészt a nemzeti jognak az indokolási kötelezettség alá tartozó ténykérdésként történő besorolásából, másrészt abból következik, hogy a fellebbezési tanács határozatát csak azon bizonyítékok alapján lehet felülvizsgálni, amelyek már a fellebbezési tanácsnak is rendelkezésére álltak(59).
83. Az Elsőfokú Bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy a nemzeti jognak e tekintetben a fellebbezési tanács részéről történt vizsgálata elfogadható‑e, vagy hogy ellenkező esetben a 40/94 rendelet alkalmazásával kapcsolatos valamely jogszabály(60) megsértése valósult‑e meg. Nincs jelentősége annak, hogy a fellebbező immár arra hivatkozik, hogy az elsőfokú eljárásban ezenfelül az olasz bíróságok különféle releváns határozataira is utalt, amelyeket az Elsőfokú Bíróság nem vett figyelembe. A Törvényszék a fellebbezési tanácsi határozata jogszerűségének felülvizsgálatára is hatáskörrel rendelkezik, nincs lehetősége azonban olyan bizonyítékok értékelésére, amelyeket elsőként a keresetlevél mellékleteként nyújtottak be(61).
v) A választottbírósági kikötéssel szembeni elhatárolás (EUMSZ 272. cikk)
84. A választottbírósági kikötés esetében nem létezik a védjegy‑ és eljárásjogi rendelkezések összjátéka által felállított kifinomult és szerteágazó szabályozási rendszer.
85. A választottbírósági kikötés sajátossága, hogy az Unió bíróságai „hatáskörrel rendelkez[nek] arra, hogy az Unió által vagy nevében kötött közjogi vagy magánjogi [és általában valamely tagállam jogát mint anyagi jogot alkalmazandóként kikötő] szerződésekben foglalt választottbírósági kikötés alapján határozatot hozz[anak]” (EUMSZ 272. cikk).
86. A jelen ügyben nem kell eldönteni, hogy a nemzeti jog jogorvoslati eljárásban való felülvizsgálhatóságával kapcsolatos jogi helyzet máshogy alakulna‑e akkor, ha választottbírósági kikötés alapján a nemzeti jog megsértését kifogásolják az Unió bíróságai előtt.
3. Az első és a második jogalappal kapcsolatos végkövetkeztetés
87. Miután sem a 40/94 rendelet 52. cikke (2) bekezdése a) pontjának, sem a CPI 8. cikkének megsértése nem kifogásolható a jogorvoslati eljárásban, az első és a második jogalapot el kell utasítani.
B – A harmadik és a negyedik jogalap: hiányos indokolás és az igazságszolgáltatás megtagadása, illetve a 40/94 rendelet 63. cikke (3) bekezdésének megsértése
88. Ez a két jogalap is kifejthető együttesen, mivel lényegében a Törvényszék és a fellebbezési tanács közötti hatáskörmegosztást és különösen a Törvényszék felülvizsgálati jogkörének terjedelmét érintik.
1. Hiányos indokolás
89. A fellebbező másodlagosan az állítólagos hiányos indokolásra alapozza a kérelmét, mivel az Elsőfokú Bíróság azon érvét és bizonyítási indítványát, miszerint Elio Fiorucci engedélyt adott a védjegybejelentéshez, figyelmen kívül hagyta. Ezen engedély egyrészt „vélelmezhető”, mivel a törlés iránti kérelmet csak évekkel a kérdéses védjegy bejelentése és lajstromozása után nyújtották be, másrészt a fellebbezési tanácsnak rendelkezésére állt a Fiorucci SpA egyik vezető munkatársának nyilatkozata, akivel szemben Elio Fiorucci tanúsította hozzájárulását.
90. Először is emlékeztetni kell arra, hogy jogi kérdés az, hogy az Törvényszék ítéletének indokolása ellentmondásos vagy hiányos‑e, amelyre ily módon, a fellebbezés keretében lehet hivatkozni(62).
91. A Bíróság alapokmányának 36. cikke értelmében, amely az alapokmány 53. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszékre megfelelően alkalmazandó, a Törvényszék ítéleteit indokolni kell. A rendelkezés az ezen indokolási kötelezettséggel szemben támasztott részletes követelményeket nem határozza meg.
92. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Törvényszék indokolási kötelezettsége nem jelenti azt, hogy a Törvényszék köteles olyan magyarázatot adni, amely egyenként és kimerítően követi a felek által előadott összes érvet, az indokolás tehát lehet közvetett is, amennyiben lehetővé teszi az érdekelt felek számára, hogy megismerjék érvelésük Törvényszék általi elutasításának okait, és hogy elegendő elem álljon a Bíróság rendelkezésére felülvizsgálata gyakorlásához(63).
93. Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 64. és 65. pontjában érdemben nem vizsgálta a fellebbezőnek az Elio Fiorucci által adott engedély relevanciájával kapcsolatos érvét, mivel a fellebbezési tanács a törlés iránti kérelmet nem ezen okból utasította el, és a Törvényszék az adott indokolást nem helyettesítheti a sajátjával.
94. Ezzel az Elsőfokú Bíróság eleget tett indokolási kötelezettségének. E tekintetben nem bír jelentőséggel a kérdés, hogy értékelései helytállók voltak‑e. Hiányos indokolás így nem állapítható meg.
2. Az igazságszolgáltatás megtagadása, illetve a 40/94 rendelet 63. cikke (3) bekezdésének megsértése
95. Negyedlegesen a fellebbező az igazságszolgáltatás állítólagos megtagadását hozza fel kérelme alátámasztására. Az Elsőfokú Bíróság az ELIO FIORUCCI védjegy megszerzésének kérdését a fellebbezési tanács előtti jogvita tárgyára való hivatkozással helytelenül nem vizsgálta meg, és jogilag tévesen tekintett el a fellebbezési tanács határozatának lehetséges, az ő javára történő megváltoztatásától. Így megsértette a 40/94 rendelet 63. cikkének (3) bekezdését.
96. Ötödsorban azt kéri, hogy a Bíróság kötelezze az OHIM‑et ezen érv vizsgálatára.
97. Nem kifogásolható azonban, hogy a megtámadott ítélet a CPI 8. cikkére tekintettel a védjegy szerződés útján történő megszerzésének – az OHIM által is vitatott – állítólagos relevanciáját nem vizsgálta, és eltekintett a fellebbezési tanács határozatának megváltozatásától.
98. A 40/94 rendelet 63. cikkének (3) bekezdése ugyan főszabály szerint lehetővé teszi a Törvényszék számára, hogy a fellebbezési tanács határozatát a hatályon kívül helyezés mellett meg is változtassa.
99. A jelen ügyben azonban erre nem volt ok. A jogvita tárgyára tekintettel az Elsőfokú Bíróság kezei a megváltoztatásról szóló határozat tárgyában meg voltak kötve. A védjegyjogi jogvédelem háromszintű, és az úgy épül fel, hogy a tényállással kapcsolatban a fellebbezési tanács kapja a jogvita tárgya megállapítójának központi szerepét. A megtámadott ítélet 64. cikke ezért helyesen hivatkozik arra, hogy a fellebbezési tanács döntően nem a védjegyszerzés szempontját vette alapul, és a törlési kérelmet (tehát a CPI 8. cikkét) más jogalapon utasította el. Nem az Unió bíróságainak a feladata azonban, hogy a ténykérdésként értékelendő, és ezáltal a jogvita tárgyának elemét képező nemzeti jogot újra, átfogóbban, erre a kérdésre kiterjedően vizsgálják.
100. Ebben éppoly kevésbé fedezhető fel a 40/94 rendelet 63. cikke (3) bekezdésének megsértése, mint a fellebbező által kifogásolt igazságszolgáltatás megtagadása.
101. Mindazonáltal a 40/94 rendelet 63. cikkének (6) bekezdése értelmében az OHIM köteles megtenni az Unió bíróságai ítéleteinek végrehajtásához szükséges intézkedéseket. A fellebbezési tanács határozatának teljes vagy részleges hatályon kívül helyezése esetén ez azt jelentheti, hogy a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal fellebbezési tanácsainak eljárási szabályzatáról szóló, 1996. február 5‑i 216/96/EK bizottsági rendelet(64) 1d. cikke értelmében a „határozat tárgyát képező ügynek a fellebbezési tanácsok által történő újbóli megvizsgálását” kell elvégezni. Ez az adott ítélet fényében történő átfogó vizsgálatot jelenti, amelyet az OHIM‑nak hivatalból és bírói utasításoktól függetlenül kell végrehajtania(65).
102. A jelen ügyben az újból vizsgálódó fellebbezési tanácsnak ezért először azzal kellene foglalkoznia, hogy Elio Fiorucci ténylegesen engedélyezte‑e a védjegybejelentést. Ez a ténykérdés ugyanis, jóllehet az indokolási kifogásra tekintettel nem bír jelentőséggel, előreláthatólag a CPI 8. cikkének az Elsőfokú Bíróság által kifogásolt értelmezése szempontjából lesz releváns, és akkor már nem maradhat megválaszolatlan. Ugyanez vonatkozik arra a kérdésre, hogy az átruházási szerződés a védjegyek és megjelölések mely körét ruházta át a fellebbezőre.
103. Habár a fellebbező ötödsorban előterjesztett kérelme arra vonatkozik, hogy az OHIM‑ot a Bíróság kötelezze ennek a vizsgálatnak a lefolytatására, annak nem lehet helyt adni, mivel az OHIM vizsgálatra vonatkozó kötelezettségei közvetlenül az alkalmazandó rendelkezésekből erednek. Az uniós bíróságok az OHIM‑ot ezért nem utasíthatják.
3. Közbenső következtetés
104. Ezért a harmadik és a negyedik jogalapot is el kell utasítani.
C – A fellebbezéssel kapcsolatos végkövetkeztetés
105. Mivel a fellebbező egyetlen jogalapjának sem lehet helyt adni, a fellebbezést teljes egészében el kell utasítani.
VII – Elio Fioruccinak a megtámadott ítélet 33. és 35. pontjának a megváltoztatása iránti kérelme
106. Elio Fiorucci a fent hivatkozott pontokban kifejtetteket nem tartja helytállónak. Ezért ebben a tekintetben egyfajta „ítélethelyesbítést” kér annak előadása nélkül, hogy ebből a határozat rendelkező része vonatkozásában milyen következményeket vezet le.
107. Ez nem minősül a fellebbezésre vonatkozó válaszbeadványban elfogadható kérelemnek, mivel az sem az Elsőfokú Bíróság határozatának legalább részleges hatályon kívül helyezését, sem a már első fokon előterjesztett kérelemnek történő helyt adást nem kéri(66).
108. Ezen kérelmet csatlakozó fellebbezésként sem lehet elbírálni ugyanezen okok miatt(67).
109. Ennélfogva Elio Fiorucci kérelmét mint elfogadhatatlant el kell utasítani.
VIII – Költségek
110. A Bíróság eljárási szabályzata 69. cikkének 3. §‑ával összefüggésben értelmezett 118. cikke alapján, a jogorvoslati eljárásban részleges pernyertesség esetén vagy kivételes okból a Bíróság elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását, vagy határozhat úgy, hogy mindegyik fél maga viselje saját költségeit.
111. A jelen ügyben megállapítható, hogy Elio Fiorucci a kérelmeivel, eltekintve az ítélet helyesbítésére vonatkozó kérelmétől, pernyertes. A fellebbező vele szemben teljesen pervesztes, eltekintve az Elio Fiorucci megváltoztatási kérelmével szembeni elutasítás iránti kérelmét. Az OHIM teljesen pervesztes.
112. Következésképpen megfelelőnek tűnik, hogy az OHIM és a fellebbező Elio Fiorucci költségeit háromnegyed részben, illetve a saját költségeiket viseljék. Elio Fioruccinak ez alapján a saját költségeinek negyedét kell viselnie.
IX – Végkövetkeztetések
113. A fenti tényezőkre tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy a következőképpen határozzon:
1) A Bíróság a fellebbezést elutasítja.
2) A Bíróság Elio Fioruccinak az ítélet megváltoztatása iránti kérelmét elutasítja.
3) A fellebbező és az OHIM viseljék a saját költségeiket, és egyetemlegesen viseljék Elio Fiorucci költségeinek háromnegyed részét.
4) Elio Fiorucci negyedrészben viselje saját költségeit.
1 – Eredeti nyelv: német.
2 – HL 1994. L 11., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.
3 – A T‑165/06. sz. ügyben hozott ítélet (EBHT 2009., II‑1375. o.).
4 – Az Európai Unió Bíróságának alapokmányáról szóló (3.) jegyzőkönyv (HL 2008. C 115., 210. o.).
5 – Az Elsőfokú Bíróság T‑191/04. sz., MIP Metro kontra OHIM – Tesco Stores (METRO) ügyben 2006. szeptember 13‑án hozott ítéletének (EBHT 2006., II–2855. o.) 36. pontja, amely szerint a fellebbezési tanács nem „hozhat[…] olyan határozatot, amely jogszerűtlen az előtt[e] folyó eljárás keretén belül a felek által benyújtott bizonyítékok alapján történő határozathozatal időpontjában”.
6 – Jelenleg a közösségi védjegyről szóló, 2009. február 26–i 207/2009/EK tanácsi rendelet (kodifikált változat) (HL L 78., 1. o.) 65. cikke.
7 – Az Elsőfokú Bíróság T‑247/01. sz., ECopy kontra OHIM (ECOPY) ügyben 2002. december 12–én hozott ítéletének (EBHT 2002., II–5301. o.) 46. pontja, amely szerint „a fellebbezési tanács határozatának akár hatályon kívül helyezése, akár megváltoztatása csak akkor lehetséges, ha a határozat érdemi vagy alaki jogellenességben szenved. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint továbbá a közösségi jogi aktus jogszerűségét az aktus elfogadásának időpontjában fennálló ténybeli körülmények alapján kell értékelni[.]”
8 – A megtámadott ítélet 40. pontja.
9 – Jelenleg a 207/2009 rendelet 51. cikke.
10 – Jelenleg a 207/2009 rendelet 53. cikke.
11 – Jelenleg a 207/2009 rendelet 65. cikke.
12 – Lásd ehhez az OHIM hivatalos nyelvei szerinti változatokat is, tehát [a német („Verletzung des Vertrages, dieser Verordnung oder einer bei ihrer Durchführung anzuwendenden Rechtsnorm”),] a francia („violation du traité, du présent règlement ou de toute règle de droit relative à leur application”), az olasz („violazione del trattato, del presente regolamento o di qualsiasi regola di diritto relativa alla loro applicazione”), a spanyol („violación de Tratado, del presente Reglamento o de cualquier norma jurídica relativa a su aplicación”) és az angol („infringement of the Treaty, of this Regulation or of any rule of law relating to their application”) változatot.
13 – HL L 303., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 189. o.
14 – A megtámadott ítélet 6–8. pontja.
15 – A megtámadott ítélet 10. pontja.
16 – Lásd ehhez az OHIM hivatalos nyelvei szerinti változatokat is, tehát a végrehajtási rendelet német („Angaben, die beweisen, dass der Antragsteller Inhaber eines in Artikel 52 Absatz 2 der Verordnung genannten älteren Rechts ist oder dass er nach einschlägigem nationalen Recht berechtigt ist, dieses Recht geltend zu machen”), francia („des éléments démontrant que le demandeur est titulaire de l'un des droits antérieurs énoncés à l'article 52 paragraphe 2 du règlement ou qu'il est habilité, en vertu de la législation nationale applicable, à faire valoir ce droit”), olasz („indicazioni da cui risulti che il richiedente è titolare di uno dei diritti anteriori di cui all'articolo 52, paragrafo 2 del regolamento oppure che, a norma della legislazione nazionale applicabile, è legittimato a far valere tale diritto”), spanyol („los datos que acrediten que el solicitante es el titular de un derecho anterior a que se refiere el apartado 2 del artículo 52 del Reglamento o que, en virtud de la legislación nacional vigente, está legitimado para reivindicar tal derecho”) és angol („particulars showing that the applicant is the proprietor of an earlier right as referred to in Article 52 (2) of the Regulation or that he is entitled under the national law applicable to lay claim to that right”) változatát (kiemelések tőlem).
17 – 2005. február 10‑i 30. sz. Decreto Legislativo (kihirdetve: Gazzetta Ufficiale, 52. sz., 2005. március 4.‑i Supplemento Ordinario, 28. sz.).
18 – Lásd a megtámadott ítélet 42. pontját. A rendelkezés ott idézett változatát nemrég módosította a 2010. szeptember 2‑án hatályba lépett 2010. augusztus 13‑i 131. sz. Decreto Legislativo, és az jelenleg nemcsak a lajstromozás, hanem a védjegykénti használat („registrati o usati come marchio”) engedélyezésének kötelezettségét is előírja. A jelen indítvány 10. pontjában ismertetett okokból ezeket a legutóbbi módosításokat a jelen eljárásban mindazonáltal nem kell figyelembe venni.
19 – Itt meghatározott hozzátartozókról van szó, akik az érintett halálát követően megadhatják az említett engedélyt.
20 – A Bíróság C‑259/04. sz. Emanuel‑ügyben 2006. március 30‑án hozott ítéletének (EBHT 2006., I‑3089. o.) 53. pontja.
21 – A megtámadott ítélet 31–37. pontja.
22 – A megtámadott ítélet 43–63. pontja.
23 – A megtámadott ítélet 67. pontja.
24 – Az OHIM második fellebbezési tanácsának R 635/2003‑2. sz. ügyben hozott 2005. április 14‑i határozatának 21. pontja.
25 – Az OHIM első fellebbezési tanácsának R 869/2004‑1. sz. ügyben hozott 2005. július 6‑i határozatának 43. pontja.
26 – Az OHIM második fellebbezési tanácsának R 607/2001‑2. sz. ügyben hozott 2002. augusztus 7‑i határozatának 43. pontja.
27 – A fellebbező ezzel összefüggésben utal az Elsőfokú Bíróság T‑185/03. sz., Fusco kontra OHIM – Fusco International (ENZO FUSCO) ügyben 2005. március 1‑jén hozott ítéletére (EBHT 2005., II‑715. o.).
28 – Kiemelés tőlem.
29 – A fellebbező az uniós jog és a nemzetközi egyezmények kapcsolatára vonatkozó, a jelen ügyben éppen nem releváns ítélkezési gyakorlatra hivatkozik, például a C‑202/08. P. és C‑208/08. P. sz., American Clothing Associates kontra OHIM egyesített ügyekben 2009. július 16‑án hozott ítéletre (EBHT 2009., I‑6933. o.) és a C‑533/08. sz. TNT Express Nederland ügyben 2010. május 4‑én hozott ítéletre (az EBHT‑ban még nem tették közzé).
30 – Kiemelés tőlem.
31 – Így a 40/94 rendelet 52. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerinti megjelölésekhez kapcsolódó korábbi jogok tekintetében lásd a T‑114/07. és T‑115/07. sz., Last Minute Network kontra OHIM – Last Minute Tour (LAST MINUTE TOUR) egyesített ügyekben 2009. június 11‑én hozott ítélet (EBHT 2009., II‑1919. o.) 47. pontját, valamint a T‑53/04–T‑56/04., T‑58/04. és T‑59/04. sz., Budějovický Budvar kontra OHIM – Anheuser‑Busch (BUDWEISER) egyesített ügyekben 2007. június 12‑én hozott ítélet (EBHT 2007., II‑57. o.) 74. pontját.
32 – Lásd a 31. lábjegyzetet. Említésre méltóan világos továbbá az OHIM negyedik fellebbezési tanácsának R 790/2001‑4. sz. ügyben hozott 2004. október 25‑i határozatának 17. pontja, amely így szól: „[…]It is for the applicant for a declaration of invalidity to furnish proof […] especially as to the national law referred to by the provision which, because the Office is a Community body, amounts to a factual element […]”.
33 – Kiemelés tőlem.
34 – Az OHIM a hasonló alapokon nyugvó felszólalási eljárás összefüggésében őszintén bevallja: „The Office is not in a position to determine with sufficient accuracy on [its] own motion what the law relating to Article 8 (4) rights is in all the Member States. […]. Thus, as regards questions of law, i.e. the rules and norms of the respective national law applicable to the specific case, the Office will generally require the opponent to provide the necessary elements for the Office to take a decision. It is only when such elements have already been previously established by the Office[…] that such proof will not be necessary. […].” (ugyanígy az OHIM védjegygyakorlatról szóló kézikönyve, amelybe az Interneten a cím alatt lehet betekinteni [a „Non-registered rights” cím 5.4. pontja, 2009. szeptember 16‑i állapot]).
35 – Ehhez lásd Rodriguez Iglesias, G. C., „Le droit interne devant le juge international et communautaire”, Du droit international au droit de l’intégration, Liber amicorum Pierre Pescatote, Nomos, Baden‑Baden 1987., 583. és 597. o., különösen a 43. lábjegyzet.
36 – Lásd a 31. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlatot. A bizonyítékként „előterjesztett iratanyag” értékelét veszi alapul a T‑435/05. sz., Danjaq kontra OHIM – Mission Productions (Dr. No) ügyben hozott ítélet (EBHT 2009., II‑2097. o.) 43. pontja is. Úgy tűnik, hogy az Elsőfokú Bíróság a felszólalalási eljárással kapcsolatban ezen túlmutató álláspontot képviselt a T‑318/03. sz., Atomic Austria kontra OHIM – Fabricas Agrupadas de Muñecas de Onil (ATOMIC BLITZ) ügyben 2005. április 20‑án hozott ítéletének (EBHT 2005., II‑1319. o.) 33–38. pontjában: ugyan az OHIM‑nak kell értékelnie a „benyújtott bizonyítási eszközöket”, azonban hivatalból kell tájékozódnia [például a felek tájékoztatás iránti megkeresésével] – az erre megfelelőnek tartott módon – az illető tagállam nemzeti jogáról”. E megközelítés nem hozható összhangba a végrehajtási rendelet 37. szabályával. A hivatalbóli eljárás elve ugyanis eszerint az indokolási és bizonyítási kötelezettség megosztásának megfelelően korlátozott, különben az tartalmilag kiüresedne.
37 – Lásd ehhez a 40/94 rendelet 63. cikkének (1) bekezdését és a Törvényszék eljárási szabályzata 135. cikkének 4. §‑át.
38 – Chanteloup, H., „La prise en considération du droit national par le juge communautaire”, Revue critique de droit international privé 2007., 539. o., a bevezetőben érzékletesen beszél arról, hogy a nemzeti jog ebben az összefüggésben levetkőzi normatív jellegét, és „egy tény köntösét ölti.” Az 559. oldalon szűkszavúbban hangsúlyozza: „Le droit national pris en considération est un fait[.]”
39 – Így kifejezetten (és a tagállamok állítólagosan egységes nemzetközi magánjogára való utalásban túl messzemenően) az OHIM védjegygyakorlatról szóló kézikönyve (32. lábjegyzet), amely szerint a tagállamok jogát úgy kell kezelni, mint „an issue of fact, subject to proof by the party alleging such right”.
40 – Lásd ehhez a francia Cour de Cassation egykor irányadó, ma már részben meghaladott 1948. május 25‑i ítéletét, tartalmazza és kommentálja Ancel, B. és Lequette, Y., Les grands arrêts de la jurisprudence francaise de droit international privé, Párizs Dalloz, 5. kiadás 2006., 165. és 171. o.: ez alapján az a fél, aki az igényét bírósági úton érvényesíti, köteles az igény szempontjából irányadó másik állam jogának bizonyítására. Az Amerford és az Itraco‑ügyben kialakított új francia ítélkezési gyakorlat, tartalmazza és kommentálja Ancel, B. und Lequette, Y., i. m., 718., 723. és azt követő oldalak szerint is elsősorban, ha nem is kizárólag, továbbra is a felek kötelesek a loi étrangère vizsgálatára, amelyet a Cour de Cassation, úgy tűnik, lényegében csak a külföldi jog tartalmának meghamisítására (dénaturation), illetve a nyilvánvaló tévedésekre (erreur manifeste de compréhension) szorítkozva ellenőriz. Ez a megközelítés azonban nemzetközi viszonylatban nem általánosítható. A német jog szerint például a német nemzetközi magánjog szerint alkalmazandó külföldi jog hivatalbóli megállapítása és alkalmazása a bíró feladata, mégpedig a külföldi jognak a törvény és az ítélkezési gyakorlat szerinti teljes tartalmának megfelelően. Ennélfogva eljárásjogilag a külföldi jogot jogként, és nem tényként kezelik, habár az a bizonyítási eljárás tárgya lehet (a ZPO 293. §‑a). Jóllehet a szakirodalomban továbbra is vitatják, hogy az mindazonáltal a ZPO 545. §‑ának átdolgozását követően felül is vizsgálhatóvá vált‑e (a vita állásához lásd Schack, H., Internationales Zivilverfahrensrecht, 5. kiadás, Verlag C. H. Beck, München 2010., 723–727. pont).
41 – Lásd ehhez Santulli, C., Le statut international de l’ordre juridique étatique, Editions A. Pedone, Párizs 2001., 271–277. o. Az 561. és azt követő lábjegyzet az Állandó Nemzetközi Bíróság különösen markáns 1929. július 12‑i határozatát (Affaire relative au paiement, en or, des emprunts fédéraux brésiliens émis en France, C.P.J.I., A sorozat, 20/21. sz., 93–126. o., különösen a 124. o.) idézi. Lásd továbbá Rivier, R., „La preuve devant les juridictions interétatiques à vocation universelle (CIJ et TIDM)” in Ruiz Fabri, H., és Sorel, J.‑M., La preuve devant les juridictions internationales, Editions A. Pedone, Párizs 2007., 49–51. o.
42 – Chanteloup (38. lábjegyzet) az 559. oldalon hivatkozik az Állandó Nemzetközi Bíróság 1932. június 7‑i határozatára (Affaire relative à certains intérêts allemands en Haute Silésie, C.P.J.I., A sorozat, 7. sz., 19. o.), amely leszögezi, hogy a nemzetközi jog és az Állandó Nemzetközi Bíróság szemszögéből a nemzeti jogok az államok akaratának és tevékenységének kifejeződéseiként nem mások, mint tények.
43 – Eisenführ, G., és Schennen, D., Gemeinschaftsmarkenverordnung, 3. kiadás, Carl Heymanns Verlag, Köln 2010., 65. cikk, 1. pont.
44 – Kiemelés tőlem.
45 – Lásd például a felszólalási eljárás tekintetében a 40/94 rendelet 8. cikkének (4) bekezdését.
46 – Lásd a 12. lábjegyzetet.
47 – Kiemelés tőlem.
48 – Ugyanilyen eredménnyel jár a további nyelvi változatok összehasonlítása a 12. lábjegyzetben.
49 – Eisenführ/Schennen (43. lábjegyzet), 65. cikk, 16. pont, utalnak arra, hogy még nem került megvitatásra az „alapul szolgáló nemzeti jogszabályok vagy akár íratlan jogelvek alkalmazása” bírói felülvizsgálatának kérdése.
50 – A megtámadott ítélet 43–63. pontja.
51 – Azzal a korlátozással kapcsolatban, amelyet e tekintetben figyelembe kell venni, és amely a Törvényszéket a fellebbezési tanács jogvitájának tárgyára korlátozza, lásd a jelen indítvány 54. pontját.
52 – Kifejtése a fenti 42. és azt követő pontokban.
53 – A Bíróság C‑53/92. P. sz., Hilti kontra Bizottság ügyben 1994. március 2‑án hozott ítéletének (EBHT 1994., I‑667. o.) 42. pontja és C‑136/92. P. sz., Bizottság kontra Brazzelli Lualdi és társai ügyben 1994. június 1‑jén hozott ítéletének (EBHT 1994., I‑1981. o.) 49. pontja. Lásd részletesen a jelen indítvány 80–83. pontját.
54 – A Bíróság C–286/04. P. sz., Eurocermex kontra OHIM ügyben 2005. június 30‑án hozott ítéletének (EBHT 2005., I‑5797. o.) 43. pontja.
55 – Az 53. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Brazzelli Lualdi ügyben hozott ítélet.
56 – A Bíróság C‑229/05. P. sz., PKK és KNK kontra Tanács ügyben 2007. január 18‑án hozott ítéletének (EBHT 2007., I‑439. o.) 37. pontja.
57 – A Bíróság C‑551/03. P. sz., General Motors kontra Bizottság ügyben 2006. április 6‑án hozott ítéletének (EBHT 2006., I‑3173. o.) 54. pontja. A problémakörhöz lásd Wägenbaur, B., EuGH VerfO, Satzung und Verfahrensordnungen EuGH/EuG, Verlag C. H. Beck, München 2008., a Bíróság alapokmányának 58. cikke, 8–12. pont.
58 – Lásd a Törvényszék eljárási szabályzata 135. cikkének 4. §‑át.
59 – Az Elsőfokú Bíróság T‑399/02. sz., Eurocermex kontra OHIM (egy sörösüveg formája) ügyben 2004. április 29‑én hozott ítéletének (EBHT 2004., II‑1391. o.) 52. pontja és a Bíróság C‑214/05. P. sz., Rossi kontra OHIM ügyben 2006. július 18‑án hozott ítéletének (EBHT 2006., I‑7057. o.) 50–53. pontja.
60 – A 40/94 rendelet 63. cikkének (2) bekezdése.
61 – Lásd az 59. lábjegyzetet.
62 – A Bíróság C‑47/07. P. sz., Masdar (UK) kontra Bizottság ügyben 2008. december 16‑án hozott ítéletének (EBHT 2008., I‑9761. o.) 76. pontja.
63 – A Bíróság C‑583/08. P. sz., Gogos kontra Bizottság ügyben 2010. május 20‑án hozott ítéletének (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 30. pontja.
64 – HL L 28., 11. o., magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 221. o..
65 – A T‑163/98. sz., Procter & Gamble kontra OHIM (BABY-DRY) ügyben 1999. július 8‑án hozott ítélet (EBHT 1999., II‑2383. o.) 53. pontja.
66 – A Bíróság eljárási szabályzatának 116. cikke.
67 – A Bíróság eljárási szabályzatának 113. cikke.
Full & Egal Universal Law Academy