PAOLO MENGOZZI
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2011. június 28. ( 1 )
C-380/09. P. sz. ügy
Melli Bank plc
kontra
az Európai Unió Tanácsa
„Fellebbezés — Az Iráni Iszlám Köztársasággal szemben az atomfegyverek elterjedésének megakadályozása érdekében hozott korlátozó intézkedések — A korlátozó intézkedések kiterjesztése az Irán nukleáris tevékenységében részt vevő, azzal közvetlen kapcsolatban álló vagy azt támogató személyek vagy szervezetek »tulajdonában álló vagy általuk ellenőrzött« jogalanyokra — Kizárólagos tulajdonban álló leányvállalat — A Tanács mérlegelési jogköre a listákra való felvétel tekintetében — A felvétel indokai — Arányosság — Indokolási kötelezettség”
Tartalomjegyzék
I – A jogvita előzményei és a megtámadott ítélet
II – A Bíróság előtti eljárás és a felek kérelmei
III – Elemzés
A – A harmadik, az annak meghatározását célzó feltétel értelmezését érintő téves jogalkalmazásra vonatkozó jogalapról, hogy a fellebbező a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének d) pontja értelmében anyavállalata „tulajdonában vagy ellenőrzése” alatt áll-e
1. A felek érvei
2. Értékelés
B – Az első, a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdése d) pontjának értelmezése során elkövetett téves jogalkalmazásra vonatkozó jogalapról, valamint a második, az arányosság elvének megsértésére vonatkozó jogalapról
1. A felek érvei
2. Értékelés
a) Az első jogalap első részéről
b) Az első jogalap második részéről és a második jogalapról
C – A negyedik, a vitatott határozat indokolására irányuló kötelezettséggel kapcsolatos értékelési hibára vonatkozó jogalapról
1. A felek érvei
2. Értékelés
IV – A költségekről
V – Végkövetkeztetések
1.
A Bank Melli plc (a továbbiakban: Melli Bank vagy fellebbező) által benyújtott jelen fellebbezés az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága T-246/08. és T-332/08. sz., Melli Bank kontra Tanács egyesített ügyekben hozott ítéletének ( 2 ) (a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezésére irányul. Ezzel az ítélettel az Elsőfokú Bíróság a T-246/08. sz. ügyben elutasította a fellebbező által az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 423/2007/EK rendelet 7. cikke (2) bekezdésének végrehajtásáról szóló, 2008. június 23-i 2008/475/EK tanácsi határozat ( 3 ) (a továbbiakban: vitatott határozat) – amely határozattal az Európai Unió Tanácsa (a továbbiakban: Tanács) felvette a fellebbezőt azon jogalanyok listájára, amelyek vagyonát be kell fagyasztani – melléklete B. része 4. pontjának megsemmisítése iránt benyújtott keresetet, míg a T-332/08. sz. ügyben a fent hivatkozott B. rész 4. pontjának megsemmisítésére irányuló kereset elutasítása mellett elutasította az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló, 2007. április 19-i 423/2007/EK tanácsi rendelet ( 4 ) 7. cikke (2) bekezdésének d) pontja vele szembeni alkalmazhatatlanságának megállapítására irányuló keresetet.
I – A jogvita előzményei és a megtámadott ítélet
2.
A megtámadott ítélet 1. és azt követő pontjaiból kitűnik, hogy a fellebbező az Egyesült Királyságban bejegyzett és ott székhellyel rendelkező részvénytársaság. 2002-ben kezdte meg tevékenységét, a Bank Melli Iran (a továbbiakban: Bank Melli) nagy-britanniai bankfiókjának átalakulását követően. Utóbbi, amely a fellebbezőt teljes egészében tulajdonolja, az iráni állam tulajdonában álló iráni bank. A Melli Bank a Financial Services Authority (pénzügyi szolgáltatások felügyeleti hatósága, Egyesült Királyság, a továbbiakban: FSA) által engedélyezett és szabályozott bank.
3.
Az Elsőfokú Bíróság elé terjesztett ügy az Iráni Iszlám Köztársasággal szemben nyomásgyakorlás céljából elfogadott korlátozó intézkedésekhez kapcsolódik, amely intézkedések arra irányulnak, hogy Irán abbahagyja az atomfegyverek elterjedésének veszélyével járó tevékenységeket és az atomfegyverek célba juttatására szolgáló rendszerek fejlesztését (a továbbiakban: atomfegyverek elterjedése). A szóban forgó intézkedések előzménye az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa (a továbbiakban: Biztonsági Tanács) 2006. december 23-i 1737. (2006) számú határozata ( 5 ), amely határozat melléklete felsorolja azokat a személyeket és szervezeteket, akik, illetve amelyek a Biztonsági Tanács szerint közreműködtek az atomfegyverek iráni elterjedésében, és akik, illetve amelyek pénzeszközeit és gazdasági forrásait (a továbbiakban: pénzeszközök) be kell fagyasztani. A listát a Biztonsági Tanács 2007. március 24-i 1747. (2007) számú határozatával ( 6 ) tette naprakésszé. Megjegyzendő, hogy sem a Bank Melli, sem a Melli Bank nem szerepelt ezen a listán, a naprakésszé tételt követően sem.
4.
Az Európai Uniót illetően az 1737. (2006) számú határozatot az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló, 2007. február 27-i 2007/140/KKBP tanácsi közös álláspont ( 7 ) hajtotta végre. A közös álláspont 5. cikke (1) bekezdésének a) pontja előírja a határozatban felsorolt személyek és szervezetek tulajdonában lévő, vagy közvetve, vagy közvetlenül általuk ellenőrzött valamennyi pénzeszköz és gazdasági erőforrás befagyasztását. Ugyanezen aktus 5. cikke (1) bekezdésének b) pontja kiterjesztette ezt az intézkedést azokra a személyekre és szervezetekre, akiket, illetve amelyeket a Tanács úgy tekintett, hogy az atomfegyverek elterjedésében közreműködnek, azzal közvetlen kapcsolatban állnak vagy azt támogatják.
5.
Az Európai Közösség hatásköreit illetően a 2007/140 közös álláspontot az EK 60. cikk és az EK 301. cikk alapján elfogadott 423/2007 rendelet követte. A közös állásponthoz nagyon hasonló tartalmú rendelet 7. cikkének (1) bekezdése előírja az 1737. (2006) számú határozatban felsorolt személyekhez és szervekhez tartozó valamennyi pénzeszköz, valamint az ezen személyek, illetve szervezetek tulajdonában lévő vagy általuk ellenőrzött valamennyi pénzeszköz és gazdasági erőforrás befagyasztását. A 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének a) és b) pontja kiterjeszti ezt a befagyasztási lehetőséget a Tanács által megjelölt azon személyekre, szervezetekre és szervekre, amelyek megítélése szerint a 2007/140 közös álláspont 5. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján az atomfegyverek elterjedésében közreműködnek, azzal közvetlen kapcsolatban állnak vagy azt támogatják. A Tanács által a 423/2007 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése alapján megjelölt személyeket, szervezeteket és szerveket a rendelet V. melléklete sorolja fel.
6.
Az említett rendelet 7. cikke (2) bekezdésének d) pontja szerint az V. melléklet tartalmazza „azon természetes és jogi személyeket, jogalanyokat [helyesen: szervezeteket] és szerveket […] amelyeket […] úgy minősítettek, mint amelyek […] olyan jogi személyek, jogalanyok [helyesen: szervezetek] vagy szervek, amelyek az a) vagy b) pontban említett személy, jogalany [helyesen: szervezet] vagy szerv tulajdonában vagy ellenőrzése alatt állnak, akár törvénytelen módon is”, és amelyek pénzeszközeit ennek megfelelően befagyasztják.
7.
A rendelet 15. cikkének (2) bekezdése előírja továbbá, hogy „[a] Tanács minősített többséggel eljárva létrehozza, felülvizsgálja és módosítja [az V. mellékletet], teljes összhangban a Tanács által a 2007/140[…] közös álláspont [5. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján elfogadott] meghatározásokkal [helyesen: határozatokkal]”. Ugyanezen rendelkezés szerint az említett listát rendszeresen, legalább 12 havonta felül kell vizsgálni.
8.
A 423/2007 rendelet 15. cikkének (3) bekezdése kimondja, hogy „[a] Tanács a (2) bekezdésnek megfelelően hozott döntések [helyesen: határozatok] egyedi és különös indokait megállapítja, és azt az érintett személyek, jogalanyok [helyesen: szervezetek] vagy szervek tudomására hozza”.
9.
Nem sokkal a 423/2007 rendelet elfogadását követően a Biztonsági Tanács elfogadta a 2008. március 3-i 1803. (2008) számú határozatot ( 8 ), amelyben arra kéri „valamennyi államot, hogy tanúsítsanak éberséget a területükön található pénzügyi intézmények által az Iránban székhellyel rendelkező bármely bankkal – különösen a [Bank Mellivel] –, valamint azok bankfiókjaival és külföldi kirendeltségeivel folytatott tevékenységgel kapcsolatban annak elkerülése érdekében, hogy e tevékenységek az atomfegyverek elterjedésének veszélyével járó tevékenységekhez vezessenek” ( 9 ).
10.
2008. június 23-án a Tanács elfogadta 2008/479/KKBP közös álláspontot ( 10 ), amely a 2007/140 közös álláspont módosításáról szólt. Az új közös álláspont melléklete értelmében a Bank Melli, valamint bankfiókjai és leányvállalatai felkerültek azon jogalanyok listájára, akiket a 2007/140 közös álláspont 5. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján a pénzeszközök befagyasztása érint. A befagyasztást a Bank Mellivel és a fellebbezővel szemben fenntartotta a 2007/140 közös álláspontot módosító 2008/652/KKBP tanácsi közös álláspont ( 11 ) is.
11.
Ugyanezen a napon a Tanács elfogadta a vitatott határozatot. A határozat melléklete B. részének 4. pontja értelmében a Tanács felvette a Bank Mellit és leányvállalatait, köztük a Melli Bankot az említett rendelet V. mellékletében szereplő listára. ( 12 ) Ez a pénzeszközei befagyasztásának következményével járt.
12.
Ennek megfelelően a vitatott határozat melléklete B. részének 4. pontjában szerepel a fellebbező neve, londoni postacíme és a listára való felvételének időpontja (vagyis 2008. június 26.). A Tanács az alábbi egységes bekezdésben foglalta össze azokat az indokokat, amelyek alapján a Bank Mellit, valamint leányvállalatait és bankfiókjait felvette a listára: a Bank Melli „[p]énzügyi támogatást nyújt vagy próbál nyújtani az iráni nukleáris és rakétaprogramokban részt vevő vagy e programok számára termékeket beszerző vállalatok […] számára. A Bank Melli Irán érzékeny tevékenységeinek segítője. Számos esetben segítette érzékeny termékek beszerzését Irán nukleáris és rakétaprogramjaihoz. Pénzügyi szolgáltatások széles skáláját nyújtotta – például akkreditívnyitás, számlavezetés – az iráni nukleáris és rakétaprogramokhoz kapcsolódó szervezetek nevében. [Az ENSZ Biztonsági Tanácsa] 1737. és 1747. számú határozata a fenti cégek [helyesen: társaságok] közül sokat megjelölt”.
13.
Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2008. június 25-én és augusztus 15-én benyújtott keresetlevelekkel előterjesztették a kereseteket a T-246/08. és T-332/08. sz. ügyekben. A T-246/08. sz. ügyben a fellebbező azt kérte, hogy az Elsőfokú Bíróság semmisítse meg a vitatott határozat melléklete B. részének 4. pontját, és kötelezze a Tanácsot a költségek viselésére. A T-332/08. sz. ügyben a fellebbező azt kérte, hogy az Elsőfokú Bíróság semmisítse meg a vitatott határozat melléklete B. részének 4. pontját, és amennyiben az Elsőfokú Bíróság azt állapítja meg, hogy a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdése d) pontjának alkalmazása kötelező, akkor állapítsa meg annak alkalmazhatatlanságát az EK 241. cikk alapján. A fellebbező emellett kérte a Tanács kötelezését a költségek viselésére. A két ügyet a 2008. december 15-i végzéssel a szóbeli szakasz lefolytatása és az ítélethozatal céljából egyesítették.
14.
A T-246/08. sz. ügyben a fellebbező két jogalapra hivatkozott, amelyből az egyik az arányosság elvének megsértésén, a másik a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének megsértésén alapul. A fellebbező a T-332/08. sz. ügyben előadta, hogy a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének alkalmazása nem tekinthető kötelezőnek, azonban ha mégis az lenne, akkor az ellentétes lenne az arányosság elvével, és így az EK 241. cikk alapján alkalmazhatatlan lenne; emellett a fellebbező hivatkozott arra, hogy a Tanács megsértette indokolási kötelezettségét.
15.
A megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság a két ügyben hivatkozott valamennyi jogalapot elutasította, és kötelezte a fellebbezőt a Tanács költségeinek viselésére, beleértve az ideiglenes intézkedés iránti eljáráshoz kapcsolódó költségeket is. ( 13 )
II – A Bíróság előtti eljárás és a felek kérelmei
16.
A Melli Bank 2009. szeptember 25-én fellebbezést nyújtott be a megtámadott ítélet ellen.
17.
A fellebbező azt kéri, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, adjon helyt a T-246/08. és T-332/08. sz. ügyekben benyújtott kereseteknek, semmisítse meg a vitatott határozat melléklete B. részének 4. pontját, nyilvánítsa alkalmazhatatlannak a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének d) pontját, amennyiben a Bíróság azt állapítja meg, hogy az kötelező hatállyal rendelkezik, és kötelezze a Tanácsot a fellebbezési és az Elsőfokú Bíróság előtt lefolytatott eljárás költségeinek viselésére.
18.
Válaszbeadványukban a Tanács mint az elsőfokú eljárás alperese, a Francia Köztársaság, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága, valamint az Európai Bizottság mint az elsőfokú eljárás beavatkozói a Tanács támogatása érdekében, azt kérik, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezést, és kötelezze a Melli Bankot a költségek viselésére.
19.
A Bíróság előtt folyó jelen eljárásban engedélyezték válasz benyújtását. Az Egyesült Királyságot kivéve valamennyi fél benyújtott viszonválaszt.
20.
Az Egyesült Királyságot kivéve valamennyi felet meghallgatták a Bíróság előtt a 2011. március 29-én tartott tárgyaláson.
III – Elemzés
21.
A jelen fellebbezés keretében a fellebbező négy jogalapra hivatkozik. Az első jogalap a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdése d) pontjának értelmezése során elkövetett téves jogalkalmazásra vonatkozik. A második jogalap az arányosság elvének megsértésén alapul. A harmadik jogalap az annak meghatározását célzó feltétel megfogalmazását és alkalmazását érintő téves jogalkalmazásra vonatkozik, hogy a fellebbező az említett cikk értelmében valóban anyavállalata tulajdonában vagy ellenőrzése alatt áll-e. A negyedik jogalap az Elsőfokú Bíróság által elkövetett téves jogalkalmazásra vonatkozik a Tanács azon határozatát érintő indokolási kötelezettségének értékelése során, amellyel felvette a fellebbezőt az azon jogalanyokat tartalmazó listára, amelyek pénzeszközeit be kell fagyasztani. A fellebbezés általános tagolásának jobb megértése érdekében a harmadik jogalapot vizsgálom meg először.
A – A harmadik, az annak meghatározását célzó feltétel értelmezését érintő téves jogalkalmazásra vonatkozó jogalapról, hogy a fellebbező a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének d) pontja értelmében anyavállalata „tulajdonában vagy ellenőrzése” alatt áll-e
1. A felek érvei
22.
E jogalappal a fellebbező vitatja az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítélet 119. és azt követő pontjaiban a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének d) pontjában szereplő azon feltétel kapcsán kifejtett értelmezést, amely alapján a Tanács a pénzeszközök befagyasztásáról döntött. A fellebbező lényegében előadja: az Elsőfokú Bíróság megalapozottan döntött úgy, hogy a pontos kérdés az volt, vajon a fellebbező nem elhanyagolható valószínűséggel arra indítható-e, hogy megkerülje az anyavállalatával szemben meghozott intézkedéseket, azonban nem alkalmazta helyesen ezt a szempontot, mivel átgondolatlan mértékű jelentőséget tulajdonított a Bank Melli fellebbező igazgatóinak kinevezésére vonatkozó jogosultságának, ez ugyanis nem meghatározó tényező annak eldöntése szempontjából, hogy az a Bank Melli tulajdonában vagy ellenőrzése alatt áll-e. Ennek érdekében a fellebbező megismétel néhány, az elsőfokú eljárásban már előadott ténybeli érvet, amelyekkel többek között azt kívánja vitatni, hogy az Elsőfokú Bíróság elvetette a fellebbező által javasolt, többségében ex post alternatív intézkedések hatékonyságát. A fent hivatkozott szempont helytelen alkalmazásával az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, ami megakadályozza az általa a megtámadott ítélet 69. pontjában javasolt esetenkénti elemzést. Emellett a fellebbező helytelennek tekinti azt, hogy az Elsőfokú Bíróság a leányvállalat versenyellenes magatartása miatt az anyavállalat felelősségre vonására vonatkozó ítélkezési gyakorlatra hivatkozott, mivel utóbbiak helyzetével ellentétben az olyan vélelem alkalmazása a fellebbezővel szemben, amely szerint anyavállalata – azáltal, hogy 100%-ban tulajdonosa – meghatározó befolyást gyakorol felette, ellentétes a védelemhez való jogával. Ez sérti e jogot, ugyanis a Melli Banknak nem volt lehetősége észrevételeinek Tanáccsal való ismertetésére, sem a vele szemben megfogalmazott állításokra való válaszadásra. Az, ha úgy tekintik, hogy a leányvállalat megkerülheti az anyavállalattal szemben elfogadott korlátozó intézkedéseket, emellett ellentétes az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 6. cikkében, illetve az Európai Unió Alapjogi Chartájának 48. cikkében megfogalmazott ártatlanság vélelmének elvével. Mindenesetre a fellebbező megállapítja, hogy a Tanács tévesen alkalmazta a jogot, amikor helytelenül nem a megfelelő szempontot alkalmazta annak eldöntése során, hogy befagyasztja a fellebbező pénzeszközeit a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének d) pontja alapján.
23.
A Tanács és az eljárásban résztvevő egyéb felek a jelen jogalap elutasítását kérik. A Bizottság előadja, hogy a fellebbező a jogvita újabb ténybeli értékelését kéri, anélkül hogy bizonyította volna, hogy az Elsőfokú Bíróság elemzéséből a tények téves értékelése vagy elferdítése következne. A Francia Köztársaság és a Bizottság úgy vélik, hogy a fellebbező a jelen jogalap megfogalmazása során nem bizonyította az Elsőfokú Bíróságnak betudható téves jogalkalmazást. Bár a Francia Köztársaság, az Egyesült Királyság és a Bizottság lényegében osztják az Elsőfokú Bíróság megközelítését, és úgy ítélik meg, hogy átgondoltan alkalmazta a versenyjogban releváns ítélkezési gyakorlatot, ugyanakkor utalnak arra, hogy mivel a feltétel vagylagos jellegű – „ellenőrzés alatt vagy tulajdonban állás” –, valamint egyértelmű, hogy a szóban forgó jogalany a tulajdonában áll az olyan jogalanynak, amely a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének a) vagy b) pontja alapján már szerepel a listán, ezért a Tanácsnak nem kell kiegészítő vizsgálatot folytatnia, illetve azt bizonyítania, hogy az emellett ellenőrzés alatt is áll, illetve azt, hogy a leányvállalat megkerülheti az anyavállalatra vonatkozó intézkedéseket. E felek ugyanakkor ebből az érvből nem vonnak le különös jogi következtetést a jelen fellebbezésre nézve. A Tanács emlékeztet arra, hogy a közösségi bíróságok ítélkezési gyakorlata alapján a korlátozó intézkedések nem büntető jellegűek, így a fellebbezőnek az ártatlanság vélelmére vonatkozó érve hatástalan.
2. Értékelés
24.
A Bíróságot arra kérik, hogy pontosítsa azt a feltételt, amely alapján valamely jogalany felvehető a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének d) pontja ( 14 ) szerinti listára. Azonnal hangsúlyozom, ahogy azt az Elsőfokú Bíróság is megállapította ( 15 ), hogy a szövegezésből egyértelműen kitűnik, hogy e jogalanyok listán való szerepeltetésének nem az az alapja, hogy részt vesznek az Iráni Iszlám Köztársaságnak az atomfegyverek elterjedését célzó politikájában vagy támogatják azt, hanem csak az, hogy olyan jogalanyok „tulajdonában vagy ellenőrzése alatt” állnak, amelyek – és csak azok – tekintetében megállapították, hogy az említett politikában részt vesznek, azzal közvetlen kapcsolatban állnak vagy azt támogatják. Emellett a feltétel egyértelműen vagylagosan megfogalmazott. A jelen ügy keretében a tulajdonban állás feltételét kell értelmezni az említett szöveg értelmében.
25.
A megtámadott ítéletből kitűnik, hogy az Elsőfokú Bíróság szükségesnek látta a tulajdonban állás feltételének átfogó értelmezését. Miután emlékeztetett a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatára, amely szerint valamely uniós jogi rendelkezést nemcsak szövegezése, hanem szövegkörnyezete és célkitűzései alapján is kell értelmezni ( 16 ), megállapította, hogy az olyan jogalany tulajdonában állás tekintetében, amelynek pénzeszközeit a rendelet 7. cikke (2) bekezdésének a) és b) pontja alapján befagyasztották, a formális tulajdonban állás nem elegendő. Az ilyen megközelítés ésszerűnek tűnik számomra, figyelemmel arra, hogy a tulajdonban állással járó helyzetek, ahogy a jelen ügyben sem, nem korlátozódnak arra, amikor az anyavállalat 100%-os részesedéssel bír a leányvállalat tőkéjében. Ilyen esetben ugyanis vélelem áll fenn arra nézve, hogy a kizárólagos tulajdonban állása együtt jár azzal, hogy az anyavállalat képes befolyást gyakorolni leányvállalata döntési politikájára, míg a tőkében való alacsonyabb szintű részesedés esetén ez a képesség kevésbé egyértelmű.
26.
Az Elsőfokú Bíróság tehát azt mondta ki, hogy „meg kell vizsgálni, hogy a felperes – mivel a [Bank Melli] tulajdonában áll – nem elhanyagolható valószínűséggel arra indítható-e, hogy megkerülje az anyavállalatával szemben meghozott intézkedéseket”. ( 17 ) A szóban forgó rendelkezésnek szigorúan a szövegezésén alapuló értelmezése helyett, amely szerint a tulajdonban állás puszta megállapítása elegendő lehetne egy jogalany listára való felvételéhez, az Elsőfokú Bíróság teleologikus értelmezést követett figyelembe véve a rendelet célját. Az Elsőfokú Bíróság, hangsúlyozva azon terület sajátosságát, amelyen a fellebbezőt sújtó korlátozó intézkedésre sor került, éppen ebben az összefüggésben hivatkozott a Bíróság arra vonatkozó ítélkezési gyakorlatára, hogy a leányvállalat versenyellenes magatartása miatt az anyavállalatot vonják felelősségre. Ahogy arra nemrégiben más összefüggésben már volt alkalmam emlékeztetni ( 18 ), ezen ítélkezési gyakorlatból következően abban a különös esetben, ha az anyavállalat a közösségi versenyjog szabályait sértő magatartást folytató leányvállalat tőkéjéből 100%-os részesedéssel rendelkezik, egyrészről ezen anyavállalat meghatározó befolyást gyakorolhat az említett leányvállalat magatartására ( 19 ), másrészről pedig fennáll azon megdönthető vélelem, miszerint az említett anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol leányvállalata magatartására ( 20 ).
27.
Az Elsőfokú Bíróság megközelítése álláspontom szerint megfontolt, két okból is. Egyrészt az Elsőfokú Bíróság által nyújtott értelmezés lehetővé teszi a tulajdonban állás feltétele automatikus alkalmazásának meghaladását, és a leányvállalat működésére és döntéshozatali folyamatára gyakorolt hatás elemzésére törekszik. Másodszor: nem veszi át a Bíróság versenyjogra vonatkozó ítélkezési gyakorlatát, hanem ellenkezőleg – a két terület közötti alapvető különbség tudatában – pusztán támaszkodik arra. Az Elsőfokú Bíróság megállapítása szerint, amelyet sem az előtte folyó eljárásban, sem a fellebbezés során nem vitattak, a fellebbező a Bank Melli – amellyel kapcsolatban nem vitatott, hogy felvették azon jogalanyok listájára, amelyek vagyonát a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének a) és b) pontja alapján be kell fagyasztani – 100%-os tulajdonában áll, és utóbbi ezért kinevezheti annak vezető személyzetét. ( 21 ) Ilyen körülmények között megalapozottan lehet úgy tekinteni, hogy a fellebbező nem elhanyagolható veszélyt hordoz arra nézve, hogy megkerüli az anyavállalatával szemben elfogadott intézkedéseket, amely természetszerűen következik abból, hogy teljes egészében az anyavállalat tulajdonában áll, és amelyet megerősít a tulajdonos vezető személyzet kinevezésére irányuló hatáskörére vonatkozó érv.
28.
A tulajdonban állás szigorúan formai megközelítését továbbra is meghaladni kívánva, az Elsőfokú Bíróság elemzését annak vizsgálatával folytatta, hogy az ügy irataiból, illetve általánosabban a fellebbező és anyavállalata között fennálló kapcsolatokból kitűnnek-e olyan kivételes körülmények, amelyek alkalmasak lehetnek a Bank Melli által leányvállalatára a vezető személyzet kinevezése révén gyakorolt befolyás ellensúlyozására. E tekintetben, bár az Elsőfokú Bíróság a fellebbező valamennyi érvét megvizsgálta, egyik sem képviselt megfelelő szintű garanciát. Még ha feltételezzük is, hogy a Bíróság a fellebbezési szakaszban rendelkezik hatáskörrel arra, hogy ismét döntsön azon érvek kapcsán, amelyek álláspontom szerint inkább a ténybeli értékelés körébe tartoznak, mintsem a tények jogi értékelésének körébe, akkor is meg kell erősítenie az Elsőfokú Bíróság álláspontját, mivel a megtámadott ítélet 125–128. pontjából kitűnik, hogy a fellebbező vagy létező, de a megkerülés kockázatának kiküszöböléséhez nem elégséges körülményekre hivatkozott, vagy olyan intézkedéseket javasolt, amelyek tisztán jövőre vonatkozó – sőt hipotetikus – jellege nem teszi lehetővé a Bíróság számára, hogy megítélje azok megvalósíthatóságát és hatékonyságát.
29.
A fent kifejtettek fényében tehát nehezen értem a fellebbező azon érvét, amely szerint az Elsőfokú Bíróság érvelése előnyben részesítené a tulajdonban állás feltételének automatikus alkalmazását az esetenkénti elemzéssel szemben, mivel bár igaz, az a tény, hogy a fellebbező 100%-os tulajdonban áll, azt sejtetheti, hogy anyavállalata szükségképpen olyan befolyást gyakorol rá, amely meghatározónak bizonyulhat, azonban az Elsőfokú Bíróság megvizsgálta azokat az egyedi körülményeket, amelyek lehetővé tették számára e következtetés levonását – a jelen ügyben a fellebbező vezető személyzetének az anyavállalat általi kinevezése, és ehhez kapcsolódóan a Bank Mellivel szemben alkalmazott korlátozó intézkedések megkerülésének valós kockázata – egyidejűleg az egyéb olyan körülmények elemzésével, amelyek alkalmasak lehettek volna e megállapítás árnyalására, illetve az Elsőfokú Bíróság által alkalmazott kifejezéssel élve, az anyavállalat által gyakorolt döntő befolyás ellensúlyozására. Az ebből következő megoldás álláspontom szerint egyszerre alkalmazkodik ahhoz az egyedi összefüggéshez, amelyben a korlátozó intézkedésekre sor került, illetve a fellebbező – az anyavállalatához fűződő kapcsolatainak jellege, terjedelme és intenzitása tekintetében fennálló – különös helyzetéhez.
30.
Az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítéletben alkalmazott feltétel nem áll ellentmondásban a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdése d) pontjának vagylagos megfogalmazásával, mivel amit a tulajdonban állás feltételével alá kell támasztani, az az anyavállalat által a leányvállalatra gyakorolt befolyás kockázata. A befolyás e fogalma álláspontom szerint érzékelhetően különbözik az ellenőrzésétől.
31.
A fellebbező helyzetének sajátossága, amelynek vagyonát nem azért fagyasztották be, mert részt vett az atomfegyverek elterjedésében Iránban, vagy támogatta azt, hanem pusztán azért, mert az ilyen jogalany tulajdonában álló leányvállalat, azt igényli első helyen a Tanácstól, majd ezt követően a közösségi bíróságtól, hogy részletesen elemezzék helyzetét, ahogy minden olyan jogalany helyzetét is, amely a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének d) pontja alapján a listán szerepel. Ugyanakkor elképzelhető, hogy a Tanácsnak a fellebbező pénzeszközeinek befagyasztásáról szóló határozata egyfajta vélelmen alapult, amely szerint az atomfegyverek elterjedésében résztvevő vagy azt támogató, emellett pedig a banki és pénzügyi ágazatban aktív jogalany 100%-os tulajdonában álló leányvállalat esetében valós a kockázat, hogy az anyavállalat nyomást gyakorol rá, arra késztetve, hogy megkerülje az anyavállalattal szemben alkalmazott korlátozó intézkedéseket. Emlékeztetek arra, hogy ilyen vélelem csak a kizárólagos tulajdonban állás esetében alkalmazható, és ahogy az Elsőfokú Bíróság emlékeztet rá, az megdönthető. Ugyanakkor mindenesetre a fellebbező előadja, hogy ha ez a helyzet, akkor megsértették a védelemhez való jogát, mivel soha nem volt lehetősége vitatni ezt a vélelmet, különösen nem a vitatott határozat elfogadását megelőzően.
32.
E tekintetben hangsúlyozom, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó első határozat meghozatala során a Tanács akkor teljesíti indokolási kötelezettségét, ha az intézkedés elfogadásával egyidejűleg vagy a lehető leghamarabb az érintettek tudomására hozza azokat az indokokat, amelyek alapján velük szemben az említett határozatot elfogadta. ( 22 ) Általánosabban: a Bíróság elfogadta, hogy a védelemhez való jog abban a formájában, ahogy azt az előzetes eljárás során biztosítani kell, nem abszolút, és korlátozó intézkedések esetében a jogalany listára való felvételét megelőző közlés „veszélyeztetheti a pénzeszközök és gazdasági erőforrások […] befagyasztására vonatkozó intézkedések hatékonyságát”, és hogy „az ilyen intézkedéseknek jellegüknél fogva meglepetésszerűnek […] kell lenniük”. ( 23 ) Amennyiben a védelemhez való joga megsértésére való meglehetősen általános hivatkozással a fellebbező az előzetes meghallgatás elmaradását kívánja kifogásolni, akkor meg kell állapítani, hogy a Tanács nem köteles ilyen meghallgatást tartani a hasonló helyzetekben, egyrészt a korlátozó intézkedések sajátosságai, másrészt hatékonyságuk megőrzése miatt. Egyebekben elegendő megvizsgálni az Európai Unió Hivatalos Lapjában a vitatott határozat elfogadásának napját követően közzétett értesítést, annak megállapításához, hogy a fellebbező felülvizsgálatot kérhetett a Tanácstól. ( 24 ) Emellett a fellebbező az Elsőfokú Bíróság előtt több olyan érvet is kifejtett, amelyek célja azon állítás vitatása volt, amely szerint a fellebbező – az őt a Bank Mellihez kötő kapcsolatok alapján – megkerülheti a Bank Mellivel szemben elfogadott korlátozó intézkedéseket, amely érveket az Elsőfokú Bíróság egyenként megvizsgált, mivel úgy vélte, elegendő információ áll rendelkezésére ehhez. A fenti megfontolások összessége miatt a fellebbező védelemhez való jogának megsértésére vonatkozó kifogás nem fogadható el.
33.
Végül a fellebbező előadja, hogy az Elsőfokú Bíróság érvelése sérti az ártatlanság vélelmét, mivel abból az előfeltételezésből indul ki, hogy szükségszerűen a 423/2007 rendeletben foglalt előírásokkal ellentétes magatartást tanúsít majd. Ezzel kapcsolatban pusztán két körülményre emlékeztetek. Egyrészt az Elsőfokú Bíróság mindig rendkívül óvatosan fogalmazott, kimondva többek között, hogy „a felperes […] nem elhanyagolható valószínűséggel arra indítható […], hogy megkerülje az anyavállalatával szemben meghozott intézkedéseket” ( 25 ), illetve utalva arra, hogy „nem elhanyagolható veszély áll fenn arra nézve, hogy a [Bank Mellinek] lehetősége van arra, hogy a felperest […] tiltott ügyletek teljesítésére indítsa” ( 26 ). Ennélfogva a megkerülésért való felelősség inkább az anyavállalatot terhelné, mintsem a fellebbezőt, amelyet inkább úgy tekintenek, mint amelynek nincsenek eszközei a rá gyakorolt nyomással szembeni ellenállásra. Másrészt a Bíróság sosem tekintette úgy, hogy a jelen ügyben szereplőkhöz hasonló korlátozó intézkedések büntetőjogi szankciók lennének, azok csak biztosítási intézkedések ( 27 ), amelyek tekintetében az ártatlanság vélelme nem játszhat szerepet, lévén, hogy a fellebbezőt hivatalosan nem vádolták meg ( 28 ).
34.
A fenti indokok összessége miatt a harmadik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.
B – Az első, a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdése d) pontjának értelmezése során elkövetett téves jogalkalmazásra vonatkozó jogalapról, valamint a második, az arányosság elvének megsértésére vonatkozó jogalapról
1. A felek érvei
35.
Az első jogalap első részével a fellebbező az Elsőfokú Bíróság azon következtetését kívánja vitatni, amely szerint a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének d) pontja arra kötelezi a Tanácsot, hogy fagyassza be valamennyi olyan jogalany pénzeszközeit, amelyek olyan jogalanyok tulajdonában vagy ellenőrzése alatt állnak, amelyek részt vesznek az atomfegyverek iráni elterjedésében vagy támogatják azt. A fellebbező lényegében előadja, hogy az Elsőfokú Bíróság ellentmondásba keveredett, amikor elismerte az említett rendelkezés kötelező jellegét ( 29 ), ugyanakkor azonban azt állítva, hogy a Tanács az ügy körülményeire vonatkozó mérlegelési jogkörrel rendelkezik annak megállapítása céljából, hogy mely jogalanyok tekintendők olyan jogalanyoknak, amelyek az említett cikk értelmében „tulajdonban vagy ellenőrzés alatt állnak” ( 30 ). A rendelet ugyanis a listára való felvétel személyi alapú megközelítését írja elő, amely nem igényli valamennyi tulajdonban vagy ellenőrzés alatt álló jogalany pénzeszközeinek automatikus és kötelező befagyasztását, ahogy azt a 423/2007 rendelet 15. cikkének (3) bekezdése is bizonyítja, amely szerint a Tanács tájékoztatja a 7. cikk (2) bekezdésének d) pontja szerinti jogalanyt azokról az okokról, amelyek alapján felvették azon jogalanyok listájára, amelyek pénzeszközeit be kell fagyasztani. Az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy tekintette, hogy az említett cikk kötelező a Tanácsra, pedig utóbbi mérlegelési jogkörrel rendelkezik annak megállapítása tekintetében, hogy valamely leányvállalat, még ha kizárólagos tulajdonban áll is, megfelel-e az e rendelkezésben szereplő feltételeknek. A Tanács nem egységes gyakorlata, amelynek alapján többek között a Bank Melli húsz leányvállalata közül csak kettőt vett fel a listára, tökéletesen mutatja, hogy a Tanács nem szerepeltetett minden, a Bank Melli tulajdonában álló jogalanyt a listán. A Tanács tehát mérlegelési mozgástérrel rendelkezik annak eldöntése tekintetében, hogy szerepeltesse-e a jogalanyokat a listán, tehát a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének d) pontja az Elsőfokú Bíróság döntésével ellentétben nem kötelező. A fellebbező azzal zárja az e kérdéssel kapcsolatos érvelését, hogy azt állítja, a Tanács tévesen alkalmazta a jogot, amikor a fellebbezőt felvette a listára, mivel tévesen úgy vélte, hogy egy kógens rendelkezés értelmében erre köteles.
36.
Másodszor: a fellebbező előadja, hogy mivel a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének d) pontja ellentétes az arányosság elvével, ezért azt nem lehet kötelező rendelkezésként értelmezni (az első jogalap második része), másodlagosan pedig amennyiben a Bíróság megerősíti annak kötelező jellegét, az ellentétes lenne az arányosság elvével (második jogalap), ellentétben az Elsőfokú Bíróság döntésével. Mindenesetre az említett cikknek az arányosság elvének való megfeleléséről van szó, ugyanis a fellebbező a második jogalap keretében visszautal az első jogalap keretében azonos tárgyban kifejtett érvekre. Egyrészt ellentétben az Elsőfokú Bíróság döntésével, az említett cikk arányos jellegét a Biztonsági Tanács releváns határozataihoz, köztük a 1803. (2008) számú határozathoz képest kell értékelni. ( 31 ) E határozat révén a Biztonsági Tanács nem tekintette úgy, hogy a fellebbező pénzeszközeit be kell fagyasztani, hanem pusztán éberséget kért az anyavállalat pénzügyi tevékenységeivel kapcsolatban, ami azt bizonyítja, hogy a Tanács által meghatározottaknál kevésbé korlátozó intézkedéseket lehetne elfogadni, anélkül hogy az veszélyeztetné a kitűzött cél elérését. Másrészt a 423/2007 rendelet maga is tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek a pénzeszközök befagyasztásától eltérő intézkedéseket írnak elő ( 32 ), és ezek az alternatív intézkedések, bár ex post jellegűek, tökéletesen alkalmazhatóak lettek volna a fellebbezővel szemben, ugyanis a Tanács nem bizonyította, hogy ezek az intézkedések a fellebbező tekintetében kevésbé hatékonyak lennének, mint a pénzeszközök befagyasztására irányuló intézkedés. A fellebbező megjegyzi, hogy az Elsőfokú Bíróság elé terjesztett keresetben maga is javasolt alternatív intézkedéseket, amelyeket az Elsőfokú Bíróság nem fogadott el, mivel úgy vélte, hogy nem bizonyította hatékony jellegüket, figyelemmel a követett jogszerű célra, annak ellenére, hogy a Tanács feladata volt azok nem hatékony jellegének bizonyítása. ( 33 ) Az Elsőfokú Bíróság emellett nem tulajdonított kellő jelentőséget a Tanács gyakorlatának, amely szerint az atomfegyverek elterjedésében résztvevő vagy azt támogató jogalanyok pénzeszközeinek befagyasztása nem automatikus, ezzel kapcsolatban a fellebbező emlékeztet arra, hogy a Bank Mellinek nem valamennyi leányvállalatával szemben alkalmaztak ilyen korlátozó intézkedést.
37.
A Tanács, a Francia Köztársaság, az Egyesült Királyság és a Bizottság úgy vélik, hogy az Elsőfokú Bíróság által a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének d) pontja tekintetében szolgáltatott értelmezés helyes. Mind az említett rendelkezés szövegéből, mind a 7. cikk (2) bekezdésének szerkezetéből kitűnik, hogy a „tulajdonban vagy ellenőrzés alatt állónak” tekintett jogalanyok pénzeszközeit be kell fagyasztani. A Tanács mérlegelési jogkörét tehát annak ellenőrzése során gyakorolja, hogy a d) pont rendelkezéseinek alkalmazási feltételei teljesülnek-e. Az Elsőfokú Bíróság egyébként tájékoztató jelleggel utalt néhány releváns szempontra, amelyet a Tanács ezzel kapcsolatban figyelembe vehet. Utóbbi nem egységes gyakorlata nem alkalmas az ilyen értelmezés megkérdőjelezésére, ugyanis a Tanács nem feltétlenül képes azonosítani az atomfegyverek elterjedésében résztvevő vagy azt támogató jogalanyként megjelölt jogalany tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álló valamennyi jogalanyt. Mindenesetre a Bizottság hangsúlyozza, hogy a Tanácsnak a 423/2007 rendelettel esetlegesen ellentétes hozzáállása nem alkalmas arra, hogy a fellebbezőben bármilyen jogos bizalmat keltsen. A Francia Köztársaság hozzáteszi, hogy mivel a befagyasztás automatikusan vonatkozik a tulajdonban vagy ellenőrzés alatt álló jogalanyokra, azok név szerint való megjelölése a mellékletben nem szükséges. Emellett az eljárásban résztvevő említett felek azt állítják, hogy az Elsőfokú Bíróság helyesen alkalmazta az arányosság elvét, és megalapozottan döntött úgy egyrészt, hogy a 1803. (2008) számú határozat nem olyan szempont, amelyhez képest a vitatott határozat arányosságát értékelni kell, másrészt pedig, hogy az atomfegyverek elterjedésében résztvevő vagy azt támogató jogalanyoknak minősített jogalanyok tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álló jogalanyok pénzeszközeinek befagyasztása arányos a követett jogszerű célhoz képest. Egyhangúlag az első és a második jogalap elutasítását kérik, a Tanács pedig úgy véli, hogy a fellebbező a fellebbezés keretében meg nem engedett módon a tények újabb értékelését kéri.
2. Értékelés
a) Az első jogalap első részéről
38.
Előzetesen emlékeztetek arra, hogy a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének d) pontja kimondja, hogy „[a]z V. melléklet azon természetes és jogi személyeket, jogalanyokat [helyesen: szervezeteket] és szerveket tartalmazza, amelyekre a IV. melléklet nem vonatkozik, és amelyeket […] úgy minősítettek, mint amelyek […] olyan jogi személyek, jogalanyok [helyesen: szervezetek] vagy szervek, amelyek [az atomfegyverek elterjedésében résztvevő, azzal közvetlen kapcsolatban álló vagy azt támogató] személy, jogalany [helyesen: szervezet] vagy szerv tulajdonában vagy ellenőrzése alatt állnak, akár törvénytelen módon is.”
39.
Megjegyzem, hogy az Elsőfokú Bíróság által a szóban forgó rendelkezés tekintetében adott értelmezés a Bíróság ítélkezési gyakorlatán alapult, amelynek értelmében nemcsak a rendelkezés kifejezéseit, hanem szövegkörnyezetét és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi. ( 34 )
40.
Az említett cikk szövegezéséből következik, hogy különbséget kell tenni két körülmény között. A pénzeszközök befagyasztása ugyan valóban kötelező, ahogy azt eredetileg a 7. cikk (2) bekezdése a „be kell fagyasztani” kifejezés használatával előírja, de csak azt követően, hogy a Tanács megjelölte a „tulajdonban vagy ellenőrzés alatt álló” jogalanynak minősülő jogalanyokat, e minősítés pedig utat nyit a Tanács részéről az egyes, potenciálisan a 7. cikk (2) bekezdésének d) pontja alá tartozó jogalanyok egyedi helyzetének értékelése előtt. Ennélfogva csak osztani tudom az Elsőfokú Bíróság azon állítását, amely szerint az említett pont „kötelezi a Tanácsot valamely olyan jogalany »tulajdonában vagy ellenőrzése alatt« álló jogalany pénzeszközeinek befagyasztására, amelyet a rendelet 7. cikke [(2)] bekezdésének a) vagy b) pontja értelmében úgy minősítettek, mint amely részt vesz az atomfegyverek elterjedésében, és a Tanács esetenként értékeli az érintett jogalanyok »tulajdonban vagy ellenőrzés alatt« álló minőségét”. ( 35 )
41.
A fellebbező azon érvelése, amellyel a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdése d) pontjának értelmezését kívánja vitatni, kissé zavaros, és úgy vélem, hogy az lényegileg a megtámadott ítélet nem teljes vagy téves értelmezésén alapul. A fellebbező többek között úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróság, amikor a 63. pontban azt állítja, hogy „a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó intézkedéseknek a tulajdonban vagy ellenőrzés alatt álló jogalanyokra történő kiterjesztése kötelező”, akkor az említett rendelkezés kötelező jellegét állapítja meg. Márpedig, ahogy már bizonyítottam, a 63. pont csak egy lépés az Elsőfokú Bíróság érvelésében, amely az általam említett, a Tanács esetenkénti értékelését tartalmazó 67. pontban rögzíti az említett cikk végleges értelmezését.
42.
A fellebbező szerint, mivel az Elsőfokú Bíróság utalt azokra a releváns szempontokra is, amelyeket a Tanács annak értékelése során figyelembe vehet, hogy valamely jogalany „tulajdonban vagy ellenőrzés alatt” áll-e ( 36 ), ez azt jelenti, hogy nem tekintette az V. mellékletbe való automatikus felvételhez elegendőnek azt, hogy egy leányvállalat olyan jogalany tulajdonában vagy ellenőrzése alatt áll, amelyet úgy tekintenek, hogy támogatta az atomfegyverek elterjedését. Márpedig egyrészről a megtámadott ítélet vonatkozó része utal azokra a szempontokra, amelyeket a jogalany „tulajdonban vagy ellenőrzés alatt” álló minőségének értékelésénél figyelembe lehet venni, amely szélesebb értelmű fogalom, mint pusztán a leányvállalat fogalma; másrészről pedig az értékelési szempontokra való utalás semmilyen módon nem áll ellentmondásban az eredeti előfeltételezéssel, vagyis a pénzeszközök kötelező jellegű befagyasztásával, de csupán azon jogalanyokkal szemben, amelyeket „tulajdonban vagy ellenőrzés alatt” állónak minősítettek, vagyis másként fogalmazva, amelyek megfelelnek a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdése d) pontja alkalmazási feltételeinek. E szempontok, amelyekre az Elsőfokú Bíróság tájékoztató jelleggel utal, és amelyekhez hozzátenném a szóban forgó jogalany tevékenységének ágazatát ( 37 ), azok, amelyekre a Tanács támaszkodhat, amikor az említett jogalanyt a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének d) pontja értelmében „tulajdonban vagy ellenőrzés alatt” állónak minősíti, és ezek teljes mértékben összeegyeztethetők az egyedi helyzetek esetenkénti értékelésének gondolatával.
43.
A pénzeszközök befagyasztására irányuló intézkedésnek az említett cikk hatálya alá tartozó jogalanyokra történő kiterjesztése tehát csak annyiban kötelező, amennyiben a Tanács úgy véli, hogy az említett rendelkezés értelmében „tulajdonban vagy ellenőrzés alatt” álló jogalanyról van szó. Az ilyen értelmezés egyébként összhangban van a Tanács e tárgykörben hagyományosan elismert mérlegelési jogkörével is. Álláspontom szerint a fellebbező zavara abból ered, hogy pusztán szövegezése alapján értelmezi az említett cikket. Hivatkozik a Tanács nem egységes gyakorlatára, annak bizonyítása érdekében, hogy nem vették fel a listára a Bank Melli tulajdonában álló valamennyi jogalanyt, és hogy ez az jelenti, hogy a Tanács nem köteles befagyasztani valamennyi, a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdése d) pontja feltételeinek megfelelő jogalany pénzeszközeit.
44.
Ennek az érvelésnek nem lehet helyt adni.
45.
Egyrészt a Tanácsnak e rendelkezés szövege értelmében abban az esetben kell befagyasztania a „tulajdonban vagy ellenőrzés alatt” álló jogalanyok pénzeszközeit, ha azokat ilyennek minősítette. A Tanácsnak a befagyasztásra irányuló rendelkezéseknek a „tulajdonban vagy ellenőrzés alatt” álló jogalanyokra történő kiterjesztésére vonatkozó kötelezettsége lényegileg kapcsolódik az intézmény ezek azonosítására való képességéhez. A Tanács a tárgyalás során egyébként emlékeztetett arra, hogy a 2010-től kezdődően a korlátozó intézkedéseket kiterjesztették a Bank Melli „tulajdonában vagy ellenőrzése alatt” álló közel tizenöt új jogalanyra. ( 38 )
46.
Másrészt a tulajdonban állás vagy ellenőrzés szempontja, ahogy azt fent bizonyítottam, nem értelmezhető szigorúan formális feltételként. A 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének d) pontjában szereplő, minősítésre való utalás álláspontom szerint annál is inkább releváns, minthogy egy hagyományosan „okos szankcióknak” nevezett rendszerrel állunk szemben, amely főszabály szerint csak azokat a személyeket és jogalanyokat célozza, amelyek szigorúan megfelelnek annak. Másként fogalmazva: csak a Tanács által a rendelet 7. cikke (2) bekezdése d) pontja szerinti „tulajdonban vagy ellenőrzés alatt” álló jogalanynak minősített jogalanyok pénzeszközeit kell kötelezően befagyasztani. A harmadik jogalap elemzése keretében általam javasoltakkal összhangban azt, hogy egy jogalany „tulajdonban vagy ellenőrzés alatt” áll, a 423/2007 rendelet céljának fényében kell értelmezni. A tulajdonban vagy ellenőrzés alatt állást, amelyre az említett cikk utal, tehát önállóan kell felfogni e két fogalom rendes vagy általános értelmezéséhez képest. A jogalanyok akkor tekinthetők a 423/2007 rendelet értelmében „tulajdonban vagy ellenőrzés alatt” állónak, ha jellegüknél fogva az a céljuk, hogy az anyavállalat teljes (100%-os) tulajdonában állásuk révén támogatást nyújtsanak az atomfegyverek iráni állam részéről elősegített elterjedésének, de nem tekinthetők ilyennek, ha az anyavállalat részesedése a tőkében, bár többségi, de arra utal, hogy a gyakorolt befolyás jóval kisebb jelentőségű. Az ilyen érvelést követve tehát megérthetjük és elfogadhatjuk az Elsőfokú Bíróság azon állítását, amely szerint „a Tanács jogszerűen mellőzheti a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdése d) pontjának alkalmazását olyan jogalanyokra, amelyek véleménye szerint nem teljesítik e rendelkezés alkalmazásának feltételeit, annak ellenére, hogy az atomfegyverek elterjedésében részt vevőként minősített jogalanyok leányvállalatai”. ( 39 )
47.
Az Elsőfokú Bíróság által szolgáltatott értelmezés, amely szerint a Tanács köteles befagyasztani azon jogalanyok pénzeszközeit, amelyeket a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének d) pontja értelmében tulajdonban vagy ellenőrzés alatt állónak minősített, a fellebbező állításával szemben, nem ellentmondásos jellegű. Az Elsőfokú Bíróság e kérdéssel kapcsolatos elemzése nem tartalmaz téves jogalkalmazást. Következésképpen az első jogalap első részét – mint megalapozatlant – el kell utasítani.
b) Az első jogalap második részéről és a második jogalapról
48.
A fellebbező először azt kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság elutasította az 1803. (2008) számú határozat relevanciáját, amelyben a Biztonsági Tanács pusztán azt követelte az államoktól, hogy tanúsítsanak éberséget a Bank Mellivel, valamint kirendeltségeivel és bankfiókjaival szemben. ( 40 ) A Bank Melli és leányvállalatai pénzeszközeinek befagyasztására vonatkozó határozatot tehát a Biztonsági Tanács elvárásaihoz képest aránytalan rendelkezés alapján fogadták el.
49.
A vitatott határozat normatív összefüggéseit illetően utalok a mai napon a C-548/09. P. sz., Bank Melli Iran kontra Tanács ügyben ismertetett indítványom 106. és azt követő pontjaira. Pusztán két dologra emlékeztetek. Egyrészt a 7. cikke (2) bekezdése alapján a Tanácsra ruházott hatáskör a 2007/140 közös álláspontból ered, amely a 1737. (2006) számú határozatot hajtotta végre az uniós jogrendben; a végrehajtás ugyanakkor kizárólag az Unió azon szándékán alapul, hogy fellépésével hozzájáruljon az Egyesült Nemzetek Szervezete által kitűzött célok eléréséhez, és ne akadályozza meg tagállamai nemzetközi kötelezettségeinek teljesítését, nem pedig az Unió arra vonatkozó pozitív és közvetlen kötelezettségének fennállásán, hogy végrehajtsa a Biztonsági Tanács határozatait, mivel nem részese az Egyesült Nemzetek Alapokmányának. Az említett közös álláspontból egyébként egyértelműen kitűnik, hogy az Unió túl kívánt lépni azon, amit a határozat előírt, amikor önálló hatáskört biztosított a Tanács számára a meghatározás és a listára felvétel terén. ( 41 ) Másrészt: ennek következtében egyértelmű különbséget kell tenni a 423/2007 rendelet 7. cikkének (1) bekezdése – amely engedélyezi a Tanács számára, hogy befagyassza a Biztonsági Tanács által megjelölt személyek, szervezetek és szervek pénzeszközeit –, illetve a rendelet 7. cikkének (2) bekezdése között, amely önálló hatáskört biztosít a Tanács számára ahhoz, hogy határozzon a pénzeszközök befagyasztásáról azon személyek, szervezetek és szervek esetében, amelyeket saját maga olyanokként azonosított, amelyek részt vesznek, közvetlen kapcsolatban állnak azzal vagy támogatják az atomfegyverek elterjedését Iránban, továbbá a fentiek tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álló jogalanyok esetében. Ennélfogva pontos az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítélet 99. pontjában tett azon megállapítás, amely szerint annak arányosságát, hogy a Tanács a jogalanyokat a 423/2007 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése alapján felvette a listára, nem lehet a 1803. (2008) számú határozathoz képest értékelni, amelynek végrehajtása soha nem volt e rendelkezés célja, hanem éppen ellenkezőleg, ahogy az azt alábbiakban bizonyítom, az értékelést a 423/2007 rendelet céljára figyelemmel kell elvégezni.
50.
Ami azt az állítást illeti, amely szerint az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdése d) pontja arányos jellegének értékelése során, emlékeztetni kell arra, hogy az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítélet 100. pontjában hivatkozott állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jog általános elveinek részét képező arányosság elve azt igényli, hogy az intézmények aktusai ne lépjék túl a szóban forgó szabályozás által követett jogszerű célkitűzések elérésére való alkalmasság és az ahhoz való szükségesség határait, azzal, hogy amennyiben több megfelelő intézkedés kínálkozik, a kevésbé kényszerítő intézkedéshez kell folyamodni, és az okozott hátrányok a tekintetbe vett célokhoz képest nem lehetnek aránytalanul nagyok. ( 42 )
51.
Ezen ítélkezési gyakorlatot követve megjegyzem, hogy a fellebbező nem vitatta a követett cél – vagyis a nemzetközi béke és biztonság fenntartása érdekében az atomfegyverek iráni elterjedése elleni küzdelem – jogszerűségét. ( 43 ) Vitatja viszont azt az értékelést, amely szerint a pénzeszközök befagyasztása ennek elérése szempontjából szükséges és alkalmas, és alternatív intézkedésekre, illetve felügyeleti intézkedésekre hivatkozott. Többek között úgy véli, hogy az FSA-val való együttműködésre irányuló intézkedéseket, az ügyletek előzetes engedélyezésére vagy az Iránnal kötött ügyletek teljes tilalmára vonatkozó javaslatait az Elsőfokú Bíróság helytelenül utasította el. Amit azonban a fellebbező elmulaszt kifejteni, az az, hogy elsődlegesen nem az intézkedések hatékonyságát utasították el, hanem az azokra való hivatkozás elfogadhatóságát. A megtámadott ítélet 109. pontjából ugyanis kitűnik, hogy az említett intézkedésekre csak a tárgyaláson hivatkoztak, anélkül hogy a fellebbező bármilyen módon igazolta volna ezt a késedelmet. Mivel a fellebbező a fellebbezésben nem vitatta az említett intézkedésekre való hivatkozás elkésettségére vonatkozó megállapítást, a Bíróság álláspontom szerint nem dönthet az Elsőfokú Bíróság által mindezek ellenére – egyébként kiegészítő jelleggel – az említett intézkedések megvalósíthatósága, illetve hatékonysága kapcsán végzett értékelésről. Mindennek ellenére e tekintetben megjegyzem, hogy a fellebbezőtől azt igényelni, ahogy tette az Elsőfokú Bíróság is, hogy bizonyítsa az általa javasolt intézkedések megvalósíthatóságát, nem azt jelenti, hogy ésszerűtlen bizonyítási terhet ruháznak rá, hanem ellenkezőleg, az a rendes bizonyítás, illetve a jogvita felei által előterjesztett érvek megalapozottságának vizsgálata körébe tartozik. A fellebbező tehát azt sem állíthatja, hogy a Tanács feladata az általa hivatkozott hipotetikus alternatív intézkedések, különösen a valamely független közvetítő általi előzetes engedélyezési és felügyeleti rendszer megvalósíthatatlanságának bizonyítása, továbbá az Elsőfokú Bíróság egyébként maga is állást foglalt az Iránnal kötött ügyletek teljes tilalmára vonatkozó javaslat kapcsán. ( 44 )
52.
Egyebekben meg kell állapítani, hogy az Elsőfokú Bíróság értékelése helytálló az atomfegyverek elterjedésében résztvevő vagy azt támogató jogalany „tulajdonában vagy ellenőrzése alatt” álló jogalannyal szemben elfogadott, a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó intézkedés szükséges és alkalmas jellegét illetően. A 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének d) pontja ugyanis sajátosan érinti azon személyek, szervezetek, vagy szervek csoportját, amelyek azáltal, hogy a 7. cikk (2) bekezdésének a) vagy b) pontja hatálya alá tartozó jogalany tulajdonában vagy ellenőrzése alatt állnak, különösen szoros kapcsolatban vannak ez utóbbival. Az Elsőfokú Bíróság azon megállapítása, amely szerint „nem elhanyagolható mértékű veszély [áll fenn arra nézve], hogy [az atomfegyverek elterjedésében résztvevőnek minősített jogalany] nyomást gyakorol a tulajdonában álló vagy általa ellenőrzött jogalanyokra”, álláspontom szerint teljesen megfelel a 7. cikk (2) bekezdése d) pontja céljának (ratio legis). Annak a veszélye, hogy az egész rendszer hatékonysága csorbul annak megkerülésével, igazolja a megelőző intézkedésekre fektetett hangsúlyt, és ennek következtében azok az intézkedések, amelyeket az Elsőfokú Bíróság ex post minősíthetett, bár szükségképpen kevésbé kényszerítő jellegűek, nem nyújtanak olyan garanciákat, amelyek alapján ugyanolyan hatékonynak lehetne tekinteni azokat. Ez a veszély igazolja tehát azt a sajátos bánásmódot, amelyben a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének d) pontja hatálya alá tartozó jogalanyokat részesítik. A velük szemben elfogadott, a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó intézkedések tehát nem nyilvánvalóan alkalmatlanok. ( 45 )
53.
Ami az aránytalan jelleget illeti, bizonyosan helytálló az az állítás, amely szerint a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó határozat elfogadására azért került sor a fellebbezővel szemben, mivel utóbbi a Tanács szerint teljes egészében olyan jogalany tulajdonában áll, amely támogatja az atomfegyverek elterjedését, illetve hogy ez az intézkedés jelentős következményekkel járt rá nézve. ( 46 ) A Bíróság mindazonáltal már elfogadta, ahogy arra az Elsőfokú Bíróság is emlékezetett a megtámadott ítélet 111. pontjában, hogy „[a korlátozó intézkedések elfogadásáról szóló rendelethez hasonló] közösségi jogi aktus által követett célkitűzések jelentősége igazolhat hátrányos következményeket, még akkor is, ha azok bizonyos gazdasági szereplők számára jelentősek, beleértve azokat is, akik egyáltalán nem felelősek az érintett intézkedések elfogadását eredményező helyzet bekövetkezéséért, de akik különösen tulajdonhoz való joguk gyakorlásában érintettek”. ( 47 ) Figyelemmel a fent említett alapvető és jogszerű célra, illetve ennek érdekében a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének a) és b) pontja alapján elfogadott korlátozó intézkedések hatékonysága megőrzésének szükségességére, meg kell állapítani, hogy a pénzeszközök befagyasztásának a fellebbezőt érintő következményei arányosságára vonatkozó értékelés a Bíróság e tárgybeli ítélkezési gyakorlatában rögzített elvek helyes alkalmazásával történt, és hogy az Elsőfokú Bíróság megalapozottan jutott arra a következtetésre, hogy a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének d) pontja, amely lehetővé tette a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó intézkedések kiterjesztését a Bank Melli tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álló jogalanyokra, és ennélfogva a fellebbezőre, nem sérti az arányosság elvét.
54.
Az első jogalap második részét és a második jogalapot tehát mint megalapozatlant el kell utasítani.
C – A negyedik, a vitatott határozat indokolására irányuló kötelezettséggel kapcsolatos értékelési hibára vonatkozó jogalapról
1. A felek érvei
55.
A 423/2007 rendelet 15. cikkének (3) bekezdésére ( 48 ), valamint a tárgybeli ítélkezési gyakorlatra hivatkozva a fellebbező azt kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy a Tanács a vitatott határozat tekintetében teljesítette indokolási kötelezettségét, pedig annak szövegében csak a rendelet 7. cikkének (2) bekezdésére történik hivatkozás, elmulasztva annak megjelölését, hogy a fellebbezőt e bekezdés melyik pontja alapján vették fel a mellékletbe. Emellett az említett melléklet csak a Bank Mellit illetően tartalmazza a különös és egyedi indokokat, a Melli Bank tekintetében nem, továbbá a Tanács sem tüntette fel a vitatott határozatban azokat az indokokat, amelyek alapján úgy vélte, hogy nem elhanyagolható mértékű a veszélye annak, hogy a Melli Bank megkerüli az anyavállalatával szemben meghozott intézkedéseket. Az Elsőfokú Bíróság elhamarkodottan, ezért tévesen állította, hogy a Tanács hallgatólagosan úgy vélte, hogy a fellebbező a 7. cikk (2) bekezdésének d) pontja értelmében tulajdonban áll, és ennek alapján vették fel azon jogalanyok listájára, amelyek pénzeszközeit be kell fagyasztani. Mivel a Bank Mellinek nem az összes leányvállalata került fel erre a listára, ezért a fellebbező megalapozottan kételkedhetett abban, hogy kizárólag leányvállalati minősége indokolta a listára való felvételét. Az Elsőfokú Bíróság azt sem állíthatja, hogy a Tanács egy megdönthető vélelemre támaszkodott, anélkül hogy ellentmondásba ne kerülne azzal a rendeletben szereplő előírással, amely szerint közölni kell a listára való felvétel különös és egyedi okait. Az, hogy a megsemmisítés iránti kereset elsődlegesen olyan jogalapokra hivatkozik, amelyek a Bank Melli által a fellebbező felett gyakorolt ellenőrzés hiányára vonatkoztak, nincs hatással a Tanácsnak a vitatott határozat indokolására irányuló kötelezettségének értékelésére. Végül a fellebbező a fellebbezésben utal arra, hogy levelezésbe kezdett a Tanáccsal, amelytől kérte, hogy biztosítsa számára az irataiba való betekintést; a betekintést részére megtagadták, ami a fellebbező szerint annak bizonyítéka, hogy a listára való felvétele tekintetében sosem született részletes indokolás. Az Elsőfokú Bíróság következtetésével ellentétben a Tanácsot a listára való felvételre vonatkozó határozat tekintetében terhelő indokolási kötelezettséget, illetve az egyedi és különös okok közlésére vonatkozó kötelezettséget nem tartották tiszteletben.
56.
A Tanács, valamint az eljárásban résztvevő egyéb felek a jogalap elutasítását kérik, mivel a vitatott határozat szövegében kifejezetten utalt a 423/2007 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésére, valamint a Bank Melli leányvállalataira és fiókjaira utaló B. rész 4. pontjára. Márpedig mivel 100%-ban az utóbbi tulajdonában áll, a fellebbezőnek tudnia kellett, hogy a Bank Melli tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álló jogalanyként vették fel a listára. A Tanács a vitatott határozatban nem köteles valamennyi olyan körülményt ismertetni, amely határozatát indokolta. A fellebbező egyébként megértette az említett indokokat, mivel képes volt megsemmisítés iránti keresetet előterjeszteni az Elsőfokú Bíróság előtt, amelynek keretében olyan álláspontot képviselt, amely lényegileg a Bank Melli és a közte fennálló jogi és működési kapcsolatokat vitatta. Ennélfogva az indokolás elégséges, az Elsőfokú Bíróság pedig jogilag nem kifogásolható értékelést végzett, alkalmazva a közösségi ítélkezési gyakorlat által ebben a tárgykörben kialakított lényeges elveket.
57.
A Bizottság az egyetlen olyan eljárásban résztvevő fél, amely az első beadványok előterjesztésétől kezdődően úgy vélte, hogy a fellebbező kifogásolni kívánja azt is, hogy elmaradt a vitatott határozatról való egyedi értesítés a Tanács részéről. A Bizottság elsődlegesen úgy véli, hogy új jogalapról van szó, amelyet a Bíróságnak elfogadhatatlannak kell nyilvánítania. Másodlagosan a Bizottság vitatja, hogy a Tanács köteles lenne egyedileg értesíteni a fellebbezőt a vitatott határozatról. A válaszban a fellebbező előadja, hogy az értesítés kérdése az általa a határozat indokolásával kapcsolatban kifejtett érvelés egyik vetülete, és hogy ennélfogva azt a Bíróságnak – ahogy az Elsőfokú Bíróság tette a Bank Melli Iran kontra Tanács ügyben hozott ítéletben ( 49 ) – meg kell vizsgálnia, és meg kell állapítania az értesítési kötelezettség megsértését a jelen ügyben. Ezt a legutolsó állítást a Tanács és a Francia Köztársaság viszonválaszában vitatja.
2. Értékelés
58.
A fellebbező először vitatja az Elsőfokú Bíróság részéről a Tanács által a vitatott határozat alátámasztására szolgáltatott indokolás kapcsán végzett értékelést, és előadja, hogy az nem tartalmazza azokat az indokokat, amelyek alapján az említett intézmény elfogadta a szóban forgó aktust.
59.
Ahogy arra az Elsőfokú Bíróság emlékeztetett ( 50 ), az indokolási kötelezettség az elsődleges jog által előírt követelmény ( 51 ), amelyet a 423/2007 rendelet 15. cikkének (3) bekezdése megismétel ( 52 ). Annak értékelése érdekében, hogy egy uniós intézmény határozatának elfogadása során tiszteletben tartották-e az indokolási kötelezettséget, meg kell vizsgálni, hogy az indokolás lehetővé tette-e az érintett jogalany számára, hogy megismerje a meghozott intézkedés indokait, illetve a hatáskörrel rendelkező bíróság számára a felülvizsgálati jogkör gyakorlását. Az indokolásnak ugyanakkor nem kell valamennyi releváns ténybeli és jogi elemet tartalmaznia, mivel azt, hogy egy aktus indokolása elégséges-e, nem pusztán a szövegére figyelemmel kell megítélni, hanem az összefüggéseire, valamint a tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére való tekintettel is. ( 53 ) Megállapítom, hogy ezeket az alapelveket az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 143. és 145. pontjában megerősítette.
60.
Az Elsőfokú Bíróság emellett emlékeztetett arra, hogy az indokolási kötelezettség az uniós jog lényeges elve, amelytől csak magasabb rendű megfontolások miatt lehet eltérni ( 54 ), és hogy a Tanács köteles az érintett jogalany tudomására hozni a „különös és konkrét” indokokat valamely, a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó határozat meghozatala során. ( 55 ) Figyelembe véve azt a sajátos összefüggést is, amelybe a vitatott határozat elfogadása illeszkedik, az Elsőfokú Bíróság analógiával átültette a Bíróság által a terrorizmus elleni küzdelem során elfogadott korlátozó intézkedések kapcsán alkalmazott érvelést, kiemelve, hogy az indokolási kötelezettség még inkább fontos, mivel a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó intézkedéssel első alkalommal érintett jogalanyokat nem illeti meg az előzetes meghallgatáshoz való jog. ( 56 ) Ebből az ítélkezési gyakorlatból az is kitűnik, hogy a Tanács akkor tesz eleget indokolási kötelezettségének, ha az intézkedés elfogadásával egyidejűleg vagy a lehető leghamarabb az érintett jogalany tudomására hozza azokat az indokokat, amelyek alapján vele szemben a pénzeszközök befagyasztásáról szóló határozatot hozott. ( 57 )
61.
A Francia Köztársaság által a Bíróság előtt hivatkozott érvre válaszul – amely szerint nem szükséges, hogy a tulajdonban vagy ellenőrzés alatt álló jogalanyok neve szerepeljen azon személyek, szervezetek és szervek listáján, amelyek pénzeszközeit be kell fagyasztani – emlékeztetek arra, hogy a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének d) pontjából éppen ellenkezőleg, egyértelműen kitűnik, hogy „[a]z V. melléklet azon természetes és jogi személyeket, jogalanyokat [helyesen: szervezeteket] és szerveket tartalmazza […], amelyeket […] úgy minősítettek, mint amelyek […] [tulajdonban] vagy [ellenőrzés] alatt állnak”. Másként fogalmazva: a rendelet kifejezetten előírja a 7. cikk (2) bekezdése d) pontjának hatálya alá tartozó jogalanyok formális felvételét az említett mellékletbe. Az Elsőfokú Bíróság által ezzel a kérdéssel kapcsolatban nyújtott értékelés ( 58 ) tehát helytálló.
62.
Emellett az Elsőfokú Bíróság a fent hivatkozott elvek alkalmazása során jutott arra a következtetésre, amely szerint a vitatott határozat indokolása, bár „különösen tömör”, elegendő. ( 59 ) Értékelését annak vizsgálata vezette, hogy a vitatott határozatban szereplő indokolás lehetővé tette-e a fellebbező számára, hogy megértse azokat az indokokat, amelyek alapján pénzeszközeit befagyasztották. E tekintetben bizonyos körülmények az Elsőfokú Bíróság által végzett elemzés mellett szólnak.
63.
Az igaz, hogy a vitatott határozatban a Tanács egyetlen bekezdésben foglalta össze azokat az indokokat, amelyek alapján a Bank Mellit, valamint leányvállalatait és bankfiókjait felvette a listára, és hogy az „Indoklás” oszlopban hivatkozott indokok első helyen a Bank Mellit érintik, nem a fellebbezőt. Ezzel együtt, amennyiben – ahogy én gondolom – az indokolási kötelezettséget annak alapján kell értékelni, hogy az érintett személy megértette-e a listára való felvételének indokait, és lehetősége volt azok megalapozottságának értékelésére – illetve adott esetben vitatására –, akkor meg kell állapítani, hogy a határozat szövege kifejezetten utal a 423/2007 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésére. Emellett a vitatott határozat melléklete B. részének 4. pontjában a „Név” rovat alatt a következő szerepel „Bank Melli, Melli Bank Iran, valamint minden fiókjuk és leányvállalatuk” ( 60 ). Nem lehet elfogadni a fellebbező érvelését, amely abban áll, hogy „ki kellett találnia”, hogy a 7. cikke (2) bekezdésének melyik pontján alapul a pénzeszközei befagyasztására vonatkozó határozat, mivel nyilvánvalóan tisztában volt azzal, hogy 100%-ban a Bank Melli tulajdonában áll. A 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének d) pontja kimondja, hogy a „tulajdonban vagy ellenőrzés alatt” állónak minősített jogalanyok pénzeszközeit be kell fagyasztani, így a leányvállalatoknak és fiókoknak a melléklet B. részének 4. pontjában való említése a fellebbező és postacíme külön szerepeltetése mellett álláspontom szerint a listára való felvétel indokainak elegendő mértékű feltüntetését jelentik. E következtetés levonása ugyanakkor nem zárja ki a fellebbező lehetőségét arra, hogy a határozat elfogadását követően kiegészítő információkat kérjen a Tanácstól – amilyen mértékben azokat a Tanács közölheti a fellebbezővel – azon indokokkal kapcsolatban, amely alapján úgy vélte, hogy nem elhanyagolható mértékű veszély áll fenn arra, hogy az anyavállalat nyomást gyakorolt a fellebbezőre, ami arra indítja, hogy megkerülje az anyavállalattal szemben elfogadott korlátozó intézkedéseket. Ehhez végül hozzátenném: az, hogy a fellebbező az anyavállalat 100%-os tulajdonában áll, nem közömbös a Bíróság által az indokolása elegendő volta kapcsán végzett értékelés szempontjából. Másként fogalmazva: bár a jelen ügyben az említett indokolás tömörsége nem zárja ki annak elegendő voltát, a Tanácsnak bizonyára valamivel nagyobb erőfeszítést kellene tennie, amennyiben a tulajdonban vagy ellenőrzés alatt állás kevésbé nyilvánvaló.
64.
Emellett a fellebbező a fellebbezésben utal a Tanáccsal az irataiba való betekintés érdekében kezdeményezett levelezésre. E hivatkozás nincs hatással a jelen jogalap vizsgálatára. Ha ugyanis ez a kifogás elfogadható – amiről nem vagyok meggyőződve ( 61 ) –, akkor az semmiképpen nem a magában a határozatban szereplő indokolás elegendő voltát érinti, hanem egy külön, az iratbetekintésre vonatkozó kérdést, amelyre azonban nem hivatkoztak az Elsőfokú Bíróság előtt.
65.
Ilyen körülmények között az Elsőfokú Bíróság nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor úgy vélte, hogy bármennyire tömör is a fellebbező tekintetében, a vitatott határozat indokolása semmivel sem kevésbé megfelelő, tekintettel az összefüggésre, továbbá elegendő ahhoz, hogy lehetővé tegye egyrészt a fellebbező számára, hogy megértse és értékelje azokat az indokokat, amelyek alapján a Tanács az említett határozatot vele szemben elfogadta, másrészt pedig az Elsőfokú Bíróság számára, hogy gyakorolja felülvizsgálati jogkörét.
66.
Ami azt a kérdést illeti, hogy a vitatott határozatról értesíteni kellett volna-e a fellebbezőt, be kell vallanom, hogy komoly kétségeim vannak a fellebbező által válaszbeadványában a jelen jogalap kiterjesztéseként előadottakkal kapcsolatban. Az Elsőfokú Bíróság előtt hivatkozott egyik jogalap sem irányult annak vitatására, hogy a Tanács részéről a vitatott határozattal kapcsolatos egyedi értesítésre nem került sor. Következésképpen és jelentős mértékben eltérően a fellebbező által hivatkozott Bank Melli Iran kontra Tanács ügyben hozott ítélettől ( 62 ), az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítéletben semmilyen értékelést nem szolgáltatott ezzel a jogalappal kapcsolatban, éppen annak nem létezése miatt. Ennélfogva, még ha feltételezzük is, hogy a fellebbezőnek a fellebbezés szakaszában szándékában állt e kérdést tárgyalása, érvelése semmiképpen nem a megtámadott ítélet ellen irányul.
67.
Tehát nyilvánvalóan új jogalappal állunk szemben, amelyre a fellebbező a válasz szakaszában hivatkozott, reagálva a Bizottságnak a fellebbezés 116. pontjával kapcsolatos értelmezésére, amely a Bizottság szerint azon mód megkérdőjelezése, ahogy a határozatot a fellebbező tudomására hozták, és amellyel kapcsolatban válaszbeadványában hosszan kifejtette álláspontját.
68.
Én nem ugyanígy értelmezem az említett pontot. Eredeti változatában a 116. pont valóban azt mondja ki, hogy az Elsőfokú Bíróság ítélkezési gyakorlata „makes it clear that a person must be notified of the reasons for a decision against him at the time at which the decision is made” ( 63 ). Ugyanakkor a fellebbezés további részében a fellebbező nem terjesztett elő olyan érvelést, amelynek célja annak bizonyítása volt, hogy a Tanácsot egyedi értesítési kötelezettség terhelte. Nyilvánvalóan túlzás lenne úgy tekinteni, hogy pusztán a „notified” kifejezés használata az eredeti beadványban a vitatott határozattal kapcsolatos egyedi értesítési kötelezettségre vonatkozó jogalap előadása lenne. A fellebbező semmiképpen nem terjeszthetett elő ilyen jogalapot, mivel, ahogyan azt fent hangsúlyoztam, nem hivatkozott arra az Elsőfokú Bíróság előtt folyt eljárásban. Az eljárásban résztvevő felek között a válasz és a viszonválasz alkalmával, majd ezután a tárgyaláson lezajlott vitának tehát nem kell tévútra vezetnie a Bíróságot az értesítéssel kapcsolatos érvek elfogadhatóságát illetően, amely egy új, a Tanács részéről az értesítési kötelezettség megsértésére vonatkozó jogalapot alkotna, amely éppen ezért elfogadhatatlan, ugyanis a Bíróság hatásköre annak a jogi döntésnek az értékelésére korlátozódik, amelyet az első fokon előterjesztett jogalapok tárgyában hoztak ( 64 ).
69.
A negyedik jogalapot tehát – részben mint megalapozatlant, részben mint elfogadhatatlant – el kell utasítani.
IV – A költségekről
70.
Az eljárási szabályzat 122. cikkének 1. §-a alapján, ha a fellebbezés megalapozatlan, a Bíróság határoz a költségekről. Az említett eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 118. cikke értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a Tanács kérte, hogy a költségek viselésére a fellebbezőt kötelezzék, és a fellebbező álláspontom szerint a fellebbezési jogalapok tekintetében pervesztes lett, őt kell kötelezni a fellebbezési eljárás költségeinek viselésére. A Francia Köztársaság, az Egyesült Királyság és a Bizottság a Bíróság előtt folyó eljárásban az eljárási szabályzat 115. cikke alapján vesz részt, így a szabályzat 69. cikkének 4. §-a értelmében maguk viselik a költségeiket.
V – Végkövetkeztetések
71.
A fenti megfontolások fényében azt javaslom a Bíróságnak, hogy a következőképpen határozzon:
„1)
A Bíróság a fellebbezést elutasítja.
2)
A Bíróság a Melli Bank plc-t kötelezi az Európai Unió Tanácsának részéről felmerült költségek viselésére.”
( 1 ) Eredeti nyelv: francia.
( 2 ) A T-246/08. és T-332/08. sz. egyesített ügyekben 2009. július 9-én hozott ítélet (EBHT 2009., II-2629. o.).
( 3 ) HL L 163., 29. o.
( 4 ) HL L 103., 1. o.
( 5 ) S/RES/1737 (2006)*.
( 6 ) S/RES/1747 (2007).
( 7 ) HL L 61., 49. o.
( 8 ) S/RES/1803 (2008).
( 9 ) Uo., 10. pont. Rámutatok, hogy a határozat angol változata a „branches and subsidiaries” [bankfiókok és leányvállalatok] kifejezésre utal, amely franciára „succursales et filiales” [bankfiókok és leányvállalatok] formában fordítható, amely megkülönböztetés álláspontom szerint érthetőbb, mint a francia változatban szereplő.
( 10 ) HL L 163., 43. o.
( 11 ) A Tanács közös álláspontja, 2008. augusztus 7. (HL L 213., 58. o.).
( 12 ) A Bank Melli, a fellebbező anyavállalata, a vitatott határozat őt érintő részének megsemmisítése iránti keresetet nyújtott be az Elsőfokú Bírósághoz (a T-390/08. sz., Bank Melli Iran kontra Tanács ügyben 2009. október 14-én hozott ítélet [EBHT 2009., II-3967. o.]). Az Elsőfokú Bíróság ítéletével szemben a Bíróság Hivatala által C-548/09. P. számon nyilvántartásba vett fellebbezést nyújtott be, amelyet a jelen ügytől elkülönítve kezelnek. Az indítványomat szintén a mai napon ismertetem a C-548/09. P. sz., Bank Melli Iran kontra Tanács ügyben.
( 13 ) A fellebbező ugyanis két ideiglenes intézkedés iránti kérelmet nyújtott be az Elsőfokú Bírósághoz, egyet a T-246/08. sz. ügyben, a másikat pedig a T-332/08. sz. ügyben, amelyekben azt kérte, hogy a vitatott határozat melléklete B. része 4. pontjának alkalmazását függesszék fel vele szemben. E két kérelmet az elnök 2008. augusztus 27-i és szeptember 17-i végzésével elutasította, a költségekről való döntés fenntartása mellett.
( 14 ) A jelen indítvány 6. pontjában hivatkozott cikk.
( 15 ) Lásd a megtámadott ítélet 69. pontját.
( 16 ) Lásd a megtámadott ítélet 61. és 120. pontját.
( 17 ) A megtámadott ítélet 121. pontja.
( 18 ) Lásd a Bíróság előtt folyamatban lévő C-520/09. P. sz., Arkema kontra Bizottság ügyben ismertetett indítványom 10. pontját.
( 19 ) A 48/69. sz., ICI kontra Bizottság ügyben 1972. július 14-én hozott ítélet (EBHT 1972., 619. o.) 136. és 137. pontja, valamint a C-97/08. P. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben 2009. szeptember 10-én hozott ítélet (EBHT 2009., I-8237. o.) 60. pontja.
( 20 ) Lásd a fent hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 60. pontját, valamint a C-90/09. P. sz., General Química és társai kontra Bizottság ügyben 2011. január 20-án hozott ítélet (EBHT 2011., I-1. o.) 39. pontját.
( 21 ) Lásd a megtámadott ítélet 124. pontját.
( 22 ) A C-402/05. P. és C-415/05. P. sz., Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben 2008. szeptember 3-án hozott ítélet (EBHT 2008., I-6351. o.). 336. pontja. Az indokolási kötelezettség megsértése szigorúan véve egy külön, negyedik jogalap tárgya az ügyben (lásd a jelen indítvány 55. és azt követő pontjait).
( 23 ) A fent hivatkozott Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 339. és 340. pontja.
( 24 ) 2008. június 24-i értesítés azon személyek, jogalanyok [helyesen: szervezetek] vagy szervek számára, akiket, illetve amelyeket a Tanács felvett azon személyek, jogalanyok [helyesen: szervezetek] vagy szervek listájára, akikre, illetve amelyekre a 423/2007 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése alkalmazandó (V. melléklet) (HL 2008. C 159., 1. o.).
( 25 ) A megtámadott ítélet 121. pontja.
( 26 ) A megtámadott ítélet 124. pontja.
( 27 ) A fent hivatkozott Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 358. pontja.
( 28 ) Eltérően az Európai Unió Alapjogi Chartája 48. cikkének (1) bekezdésétől, amely még nem volt hatályban a megtámadott ítélet meghozatalakor, az EJEE 6. cikkének (2) bekezdése azt írja elő, hogy az ártatlanság vélelmét „minden bűncselekménnyel gyanúsított [személy]” részére biztosítani kell (kiemelés tőlem).
( 29 ) A megtámadott ítélet 63. pontja.
( 30 ) A megtámadott ítélet 64. és 65 pontja.
( 31 ) Lásd a jelen indítvány 9. pontját.
( 32 ) A fellebbező e tekintetben hivatkozik a 423/2007 rendelet 5. cikkére, 7. cikkének (3) és (4) bekezdésére, 13. cikkére és 16. cikkére.
( 33 ) A fellebbező által javasolt alternatív intézkedések a megtámadott ítélet 87. pontjában, míg azok elutasítása annak 107. pontjában szerepel.
( 34 ) Lásd a megtámadott ítélet 61. pontját.
( 35 ) A megtámadott ítélet 67. pontja.
( 36 ) Közöttük a szóban forgó jogalany működési függetlenségének foka vagy valamely hatóság által felette gyakorolt felügyelet esetleges hatása (lásd a megtámadott ítélet 69. pontját).
( 37 ) A megtámadott ítélet 69. pontjában az Elsőfokú Bíróság kizárja az érintett jogalany tevékenységének jellegét a releváns szempontok közül. Még ha nem gondolom is, hogy ezt kizárólagos szempontnak kell tekinteni, meg vagyok azonban győződve arról, hogy a jogalany tevékenysége releváns szempont, ahogy azt egyértelműen tanúsítja a fellebbező helyzete, és ahogy azt a Tanács is megerősítette a tárgyalás során.
( 38 ) Lásd az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 423/2007/EK rendelet 7. cikke (2) bekezdésének végrehajtásáról szóló, 2010. július 26-i 668/2010/EU tanácsi végrehajtási rendelet (HL L 195., 25. o.) B. részének 3. pontját, amely a Bank Melli „tulajdonában vagy ellenőrzése alatt” állónak tekintett jogalanyokat sorolja fel.
( 39 ) A megtámadott ítélet 73. pontja.
( 40 ) Lásd a jelen indítvány 9. pontjában hivatkozott 1803. (2008) számú határozat 10. pontját.
( 41 ) Lásd a 2007/140 közös álláspont (10) preambulumbekezdését, valamint 5. cikkének (1) bekezdését.
( 42 ) Lásd a bőséges ítélkezési gyakorlatból a 137/85. sz., Maizena és társai ügyben 1987. november 18-án hozott ítélet (EBHT 1987., 4587. o.) 15. pontját; a C-331/88. sz., Fedesa és társai ügyben 1990. november 13-án hozott ítélet (EBHT 1990., I-4023. o.) 13. pontját; a C-339/92. sz. ADM Ölmühlen ügyben 1993. december 7-én hozott ítélet (EBHT 1993., I-6473. o.) 15. pontját, valamint a C-558/07. sz., S.P.C.M. és társai ügyben 2009. július 7-én hozott ítélet (EBHT 2009., I-5783. o.) 41. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.
( 43 ) Lásd a fellebbezés 75. pontját.
( 44 ) Lásd a megtámadott ítélet 109. pontját.
( 45 ) Azzal kapcsolatban, hogy kizárólag az intézkedés nyilvánvalóan alkalmatlan jellege érintheti annak jogszerűségét, lásd a C-380/03. sz., Németország kontra Parlament és Tanács ügyben 2006. december 12-én hozott ítélet (EBHT 2006., I-11573. o.) 145. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a fent hivatkozott S.P.C.M. és társai ügyben hozott ítélet 42. pontját.
( 46 ) Lásd analógia alapján a fent hivatkozott Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 358. pontját.
( 47 ) Ugyanott, 361. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
( 48 ) A jelen indítvány 8. pontjában hivatkozott cikk.
( 49 ) A fent hivatkozott ítélet 86–88. pontja.
( 50 ) Lásd a megtámadott ítélet 143. pontját.
( 51 ) EK 253. cikk.
( 52 ) Lásd a jelen indítvány 8. pontját.
( 53 ) Lásd többek között a C-266/05. P. sz., Sison kontra Tanács ügyben 2007. február 1-jén hozott ítélet (EBHT 2007., I-1233. o.) 80. pontját.
( 54 ) Lásd a megtámadott ítélet 143. és 144. pontját.
( 55 ) Lásd a megtámadott ítélet 144. pontját.
( 56 ) Lásd a megtámadott ítélet 143. pontját.
( 57 ) Lásd a megtámadott ítélet 144. pontját.
( 58 ) Lásd a megtámadott ítélet 146. pontját.
( 59 ) Lásd a megtámadott ítélet 148. pontját.
( 60 ) Kiemelés tőlem.
( 61 ) Emlékeztetek ugyanis arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint „ha valamely félnek megengednék, hogy először a Bíróság előtt hozzon fel olyan jogalapot és érveket, amelyeket az Elsőfokú Bíróságnál nem terjesztett elő, az azt jelentené, hogy az Elsőfokú Bíróság által eldöntött jogvitán túlterjedő jogvitával fordulhatna a Bírósághoz, amelynek hatásköre korlátozott a fellebbezési eljárásban. A fellebbezési eljárás keretében tehát a Bíróság hatásköre az első fokon tárgyalt jogalapokról és érvekről hozott jogi döntés megítélésére korlátozódik” (a C-514/07. P., C-528/07. P. és C-532/07. P. sz., Svédország és társai kontra API és Bizottság egyesített ügyekben 2010. szeptember 21-én hozott ítélet (EBHT 2010., I-8533. o.) 126. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
( 62 ) Hivatkozás a fenti 12. lábjegyzetben.
( 63 ) Kiemelés tőlem.
( 64 ) Lásd a bőséges ítélkezési gyakorlatból a fent hivatkozott Sison kontra Tanács ügyben hozott ítélet 95. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a Svédország és társai kontra API és Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 126. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot. Amennyiben a Bíróság eltérően ítélne, akkor utalok a mai napon a C-548/09. P. sz., Bank Melli Iran kontra Tanács ügyben ismertetett indítványomra, amelyben azt javasoltam a Bíróságnak, hogy állapítsa meg, hogy a Tanácsot a vitatott határozat tekintetében egyedi értesítési kötelezettség terheli, elismerve ugyanakkor, hogy e kötelezettség megszegésének esetleges jogkövetkezménye nem az aktus jogszerűségére hat, hanem ellenkezőleg, a határozat alkalmazhatóságára.
Full & Egal Universal Law Academy