26.9.2009
HU
Az Európai Unió Hivatalos Lapja
C 233/8
Az Elsőfokú Bíróság (harmadik tanács) T-405/07. és T-406/07. sz., CFCMCEE kontra OHIM egyesített ügyekben 2009. május 20-án hozott ítélete ellen a Caisse fédérale du Crédit mutuel Centre Est Europe (CFCMCEE) által 2009. július 22-én benyújtott fellebbezés
(C-282/09. P. sz. ügy)
2009/C 233/13
Az eljárás nyelve: francia
Felek
Fellebbező: Caisse fédérale du Crédit mutuel Centre Est Europe (CFCMCEE) (képviselők: P. Greffe és L. Paudrat ügyvédek)
A másik fél az eljárásban: Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM)
A fellebbező kérelmei
A Bíróság helyezze hatályon kívül az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága (harmadik tanács) által 2009. május 20-án hozott ítéletet, amennyiben abban az Elsőfokú Bíróság részben elutasította a felperes kereseteit, és helyt adott a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal 2007. július 10-i (R 119/2007-1. sz. ügy), illetve 2007. szeptember 12-i (R 120/2007-1. sz. ügy) határozatainak annyiban, amennyiben azokban az OHIM elutasította a PAYWEB CARD, illetve a P@YWEB CARD szómegjelölések közösségi védjegyként történő lajstromozására irányuló 003861051., illetve 003861044. sz. kérelmeket a következő áruk és szolgáltatások vonatkozásában:
—
a 9. osztályba tartozó memóriakártyák és intelligens mikrokártyák, mágneskártyák, mágneses és mikroprocesszoros személyazonosító kártyák, mágneses és mikroprocesszoros fizetési, hitel- vagy betéti kártyák, érmebedobással működő szerkezetek televíziós készülékekhez;
—
a 36. osztályba tartozó ingatlanügyletek, balesetbiztosítás, követelésbehajtási ügynökségek, pénzügyi elemzések, ingatlanok értékbecslése, értékbonok kibocsátása, takarékpénztárak, pénzváltás, csekkek hitelességének ellenőrzése, utazási csekkek kibocsátása, pénzügyi tanácsadás, biztosítási ügynöki tevékenység, lakásügynökségek, tőzsdeügynöki tevékenység, értékek letétbe helyezése, széfletét szolgáltatások, pénzügyi értékbecslés és szakértés (biztosítás, bankügyletek, ingatlan), pénzügyi információk nyújtása (biztosítás, bankügyletek, ingatlan), vagyonkezelés, pénzügyi információk nyújtása, lakbérbehajtás, betegségbiztosítás, hajókár-biztosítás, életbiztosítás, online pénzügyi információnyújtási szolgáltatások, interaktív elektronikus pénzügyi információnyújtási szolgáltatások;
—
a 38. osztályba tartozó számítógép terminálok közötti összeköttetések, táviratok továbbítása, táviratok küldése, információszolgáltatás távközlési ügyekben, elektronikus levelezés, üzenetek küldése, üzenetek és képek továbbítása számítógépek segítségével, műholdas átvitel.
Jogalapok és fontosabb érvek
A felperes fellebbezése alátámasztására lényegében két jogalapra hivatkozik.
Az első jogalap keretében azt hozza fel, hogy az Elsőfokú Bíróság nem tett eleget indokolási kötelezettségének — és ezzel megsértette az EK 253. cikket és a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20-i 40/94/EK tanácsi rendelet (1) 73. cikkét —, amikor az indokolási kötelezettség megsértése okán nem helyezte hatályon kívül az OHIM megtámadott határozatait. E határozatokban ugyanis az OHIM fellebbezési tanácsa a PAYWEB CARD és a P@YWEB CARD szómegjelölések megkülönböztető képességét átfogóan vizsgálta az említett áruk és szolgáltatások vonatkozásában anélkül, hogy döntését azok mindegyike tekintetében egyenként indokolta volna. Márpedig általános indokolásra csak akkor van lehetőség, ha az áruk és szolgáltatások között kellően közvetlen és konkrét kapcsolat áll fenn ahhoz, hogy kellően homogén csoportot alkossanak, ami a jelen ügyben nyilvánvalóan nem valósul meg, mivel a lajstromozásra irányuló bejelentésben megjelölt áruk és szolgáltatások funkciója eltér.
A fellebbező a második jogalap keretében vitatja az Elsőfokú Bíróság azon megállapítását, amely szerint átfedés tapasztalható a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b)–d) pontjában szereplő feltétlen kizáró okok hatálya között. A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az e rendelet 7. cikkének (1) bekezdésében felsorolt kizáró okok mindegyike független a többitől és önálló vizsgálatot igényel. Az Elsőfokú Bíróság tehát a 9. osztályba tartozó áruk tekintetében tévesen alkalmazta a 7. cikk (1) bekezdésének b) pontját, amikor ténylegesen nem egyenként vizsgálta az e rendelkezésben szereplő kizáró ok fennállását.
(1) HL 1994., L 11., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146 o.
Full & Egal Universal Law Academy