YVES BOT
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2011. november 16.(1)
C‑72/11. sz. ügy
Generalbundesanwalt beim Bundesgerichtshof
kontra
Mohsen Afrasiabi,
Behzad Sahabi,
Heinz Ulrich Kessel
(Az Oberlandesgericht Düsseldorf [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Közös kül- és biztonságpolitika – Az Iráni Iszlám Köztársasággal szemben az atomfegyverek elterjedésének megakadályozása érdekében hozott korlátozó intézkedések – 423/2007/EK rendelet – A 7. cikk (3) és (4) bekezdése – Olyan olvasztókemence harmadik személy részére történő szállítása, amely az említett rendelet IV. és V. mellékletében felsorolt jogalanyok részére nukleáris rakétaalkatrészek bevonására használható – Pénzeszközök és gazdasági források befagyasztása – »Gazdasági forrás« »közvetett rendelkezésre bocsátásának« tilalma – Olyan tevékenységben történő »tudatos« és »szándékos« részvétel tilalma, amelynek célja vagy eredménye az említett tilalom »kijátszása«”
1. A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel az Oberlandesgericht Düsseldorf (Németország) a Bíróságot arra kérte, hogy értelmezze az Európai Unió által a 423/2007/EK rendelet(2) 7. cikkének (3) és (4) bekezdésében az Iráni Iszlám Köztársasággal szemben elfogadott korlátozó intézkedések terjedelmét.
2. Ezek az intézkedések beleilleszkednek az iráni ballisztikus és nukleáris program fejlesztését támogató, és ezzel a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződést(3) megsértő jogalanyok gazdasági és pénzügyi javainak befagyasztására irányuló intézkedések keretébe. Ezen intézkedések alapján tilos az Unió valamennyi állampolgára és valamennyi, az Unió területén tartózkodó személy számára, hogy az említett jogalanyok részére pénzeszközöket vagy gazdasági forrásokat bocsássanak rendelkezésre.
3. E kérelmet a Generalbundesanwalt beim Bundesgerichtshof (Németország) (a továbbiakban: Generalbundesanwalt) és az M. Afrasiabi, B. Sahabi és H. U. Kessel között folyamatban lévő, egy rakétaalkatrészek bevonására használható kerámia olvasztókemencének nukleáris fegyverek elterjesztésében részt vevő jogalany részére történt szállításával kapcsolatos eljárás keretében terjesztették elő. A kérdést előterjesztő bíróság azt szeretné megtudni, hogy az alapügy tényállását miként kell minősíteni.
I – A nemzetközi környezet és a jogi háttér
4. Annak érdekében, hogy a jelen ügyet és azt a jogi hátteret, amelybe illeszkedik, megértsük, szükséges felidézni egy minden szempontból megrázó tényt.
5. 2004. január 31‑én Abdul Qadeer Khan pakisztáni nukleáris tudóst letartóztatták egy nukleáris berendezések kereskedelmével foglalkozó nemzetközi hálózat 1987 óta tartó fenntartásában való szerepvállalásáért, amely hálózat célja az volt, hogy a nukleáris fegyverzetet óhajtó államokat – mint a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot, az Iráni Iszlám Köztársaságot vagy a Népi Szocialista Líbiai Arab Dzsamahiríját – ez irányú törekvésükben támogassa. Először történt, hogy egy nukleáris fegyver gyártásához szükséges valamennyi lépés – nevezetesen az az ellátási lánc, amelyet mintegy harminc, Európában, Ázsiában és Afrikában letelepült közvetítő irányított, a nyugati cégektől darabonként megszerzett berendezések és technológiák, az alapanyagok, mint a dúsított urán, illetve a technológiai szaktudás és a technikai szakértelem – elkerülte a nemzetközi közösség ellenőrzését.
6. A kutatások szerint ez az ügy felfedte a tagállamok gyöngeségét és tehetetlenségét, mivel 16 éven keresztül képtelenek voltak azonosítani a nukleáris anyagok és technológiák titkos kereskedelmét, és nem tudtak véget vetni annak. Továbbá az ügy megkongatta a vészharangot a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozása elleni harc megerősítésének szükségessége és sürgőssége, valamint különösen a napjaink újabb biztonsági kihívásaihoz való alkalmazkodás érdekében.(4)
7. 2004. április 28‑án az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa (a továbbiakban: Biztonsági Tanács) elfogadta az 1540. (2004) számú határozatot, amely lefekteti a nukleáris fegyvereket terjesztő hálózatok elleni nemzetközi harc alapjait. Később, 2006. július 31‑én az 1696. (2006) számú határozat keretében a Biztonsági Tanács kötelezte az Iráni Iszlám Köztársaságot, hogy függessze fel valamennyi, az urán dúsításához és újrafeldolgozásához kapcsolódó tevékenységét. Nemzetközi kötelezettségei folyamatos megszegése miatt 2006. december 23‑án a Biztonsági Tanács korlátozó intézkedéseket fogadott el az Iráni Iszlám Köztársasággal szemben az 1737. (2006) számú határozat keretében.
A – A Biztonsági Tanács 1737. (2006) számú határozata
8. A Biztonsági Tanács 1737. (2006) számú határozatának célkitűzése egyértelmű. Ez nem más, mint megakadályozni, hogy az Iráni Iszlám Köztársaság olyan technológiákat fejlesszen ki, amelyek a nukleáris programját támogatják.
9. E cél elérése érdekében a nemzetközi közösség elkötelezte magát, hogy fellép az ellátási lánccal és a technikai szakértelemmel szemben a nukleáris fegyverek elterjedését elősegítő áruk és technológiák elleni embargó meghirdetésével, és minden olyan technikai támogatás megtiltásával, amely összefüggésbe hozható az említett áruk és technológiák telepítésével.
10. Továbbá, a nemzetközi közösség elkötelezte magát, hogy fellép a nukleáris fegyverek elterjedését elősegítő tevékenységek finanszírozásával szemben azon jogalanyok gazdasági potenciáljának gyengítésével, amelyek az iráni nukleáris programban részt vesznek. Az 1737. (2006) számú határozat 12. pontjának megfelelően a tagállamok kötelesek e jogalanyok valamennyi pénzeszközét, más pénzügyi eszközét és gazdasági forrását befagyasztani. Továbbá, kötelesek megakadályozni, hogy állampolgáraik és a területükön tartózkodó egyéb személyek ezen jogalanyok számára pénzeszközt, más pénzügyi eszközt és gazdasági forrást rendelkezésre bocsássanak, vagy hogy lehetővé tegyék ezeknek az említett jogalanyok javára való felhasználását.
11. A Biztonsági Tanács és a szankcióbizottság által megnevezett jogalanyok között, a határozat mellékletében szerepel az iráni Shahid Hemmat ipari csoport (SHIG).
B – Az uniós szabályozás
12. Az 1737. (2006) számú határozatot a 2007/140/KKBP közös álláspont(5) hajtotta végre. Ezen közös álláspont alapján fogadta el az Európai Unió Tanácsa a rendeletet, amely 2007. április 20‑án lépett hatályba.
13. A rendelet 1. cikkének d) pontja értelmében a „»technológia« kifejezés a szoftvert foglalja magában”.
14. A rendelet 1. cikkének i) pontja értelmében a „»gazdasági források« kifejezés bármilyen materiális vagy immateriális, ingó vagy ingatlan eszközöket jelenti, amelyek nem minősülnek pénzeszköznek, de felhasználhatóak pénzeszközök, áruk vagy szolgáltatások megszerzésére”.
15. A rendelet 2. cikkének a) pontja alapján tilos a rendelet I. mellékletében felsorolt áruk és technológia közvetlenül vagy közvetve történő értékesítése, szállítása, átadása vagy kivitele. „Kettős felhasználású” (azaz civil és katonai) árukról és technológiáról van szó, amelyek között megtalálhatók az olyan indukciós kemencék, amelyek alkalmasak 850 °C feletti üzemelésre.(6)
16. A rendelet 3. cikkének (1) és (2) bekezdése alapján előzetesen engedélyeztetni kell a rendelet II. mellékletében felsorolt további, a nukleáris fegyverek elterjedését elősegítő áruk és technológia közvetlenül vagy közvetve történő, Iránba irányuló értékesítését, szállítását, átadását vagy kivitelét. Ezen áruk között szerepelnek a II.A2.005 referenciaszám alatt a „[s]zabályozott atmoszférájú hőkezelő kemencék, az alábbiak szerint: 400 °C feletti üzemelésre alkalmas kemencék”.
17. A rendelet 7. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében be kell fagyasztani különösen azon jogalanyok pénzeszközeit és gazdasági forrásait, amelyek a nukleáris tevékenységekben részt vesznek, azzal közvetlen kapcsolatban állnak vagy azt támogatják. Ezeket a jogalanyokat a rendelet IV. és V. mellékletei tartalmazzák.
18. A 7. cikk (3) bekezdése a következőképpen szól:
„A IV. és V. mellékletben felsorolt természetes vagy jogi személyek, jogalanyok [helyesen: szervezetek] vagy szervek számára vagy javára semmilyen pénzeszközt vagy gazdasági forrást sem közvetve, sem közvetlenül nem szabad rendelkezésre bocsátani.”
19. A rendelet 7. cikkének (4) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Tilos olyan tevékenységben tudatosan és szándékosan részt venni, amelynek közvetlen vagy közvetett célja, illetve hatása az (1), (2) és (3) bekezdésben említett intézkedések megkerülése.”
20. Végül, a rendelet 12. cikkének (2) bekezdése értelmében „[a]z 5. cikk (1) bekezdés c) pontjában és a 7. cikk (3) bekezdésében meghatározott tilalmak nem vonják maguk után az érintett természetes vagy jogi személyek vagy jogalanyok [helyesen: szervezetek] felelősségét [helyesen: bármilyen jellegű felelősségét], amennyiben nem volt tudomásuk arról, és nem volt alapos okuk arra gyanakodni, hogy eljárásuk megsérti ezeket a tilalmakat.
21. A rendelet IV.A. mellékletében meghatározott jogalanyok között szerepel az SHIG, a következő megjegyzéssel: „Egyéb információ: a) az [Aerospace Industries Organisation, (repülőgép‑ipari szervezet)] ellenőrzése alatt álló szervezet; b) részt vesz Irán ballisztikusrakéta‑programjában”.
22. Az 1929. (2010) számú határozatával a Biztonsági Tanács kiterjesztette az Iráni Iszlám Köztársasággal szemben az 1737. (2006) számú határozattal bevezetett korlátozó intézkedések terjedelmét. Annak érdekében, hogy nemzetközi kötelezettségvállalásainak megfeleljen, a Tanács 2010. július 26‑án hatályon kívül helyezte a 2007/140 közös álláspontot. Úgyszintén hatályon kívül helyezte a rendeletet, és annak helyébe a 961/2010/EU rendelet lépett(7).
C – A nemzeti szabályozás
23. Az Unió jogi aktusainak, mint például a rendeleteknek, a megsértése büntetőjogi szankciókkal, nevezetesen szabadságvesztés büntetéssel büntethető a külkereskedelemről szóló törvény (Außenwirtschaftsgesetz) 34. §‑a értelmében.
II – Az alapeljárás
24. M. Afrasiabi, egy iráni vállalat, az Emen Survey Engineering Co. Teheran (a továbbiakban: Emen Survey) igazgatójaként 2004‑ben arra kapott megbízást egy rakétagyártással foglalkozó titkos kutatási központ igazgatójától, hogy egy kerámia olvasztókemencét szerezzen be az SHIG részére. M. Afrasiabi – B. Sahabi közvetítésével – kapcsolatba lépett egy német gyártó vállalattal, az FCT Systeme GmbH‑val (a továbbiakban: FCT), nevezetesen H. U. Kessellel, akivel szállítási szerződést kötött.
25. Ez utóbbi 2006. július 20‑án kiviteli engedélyt kért a Bundesamt für Wirtschaft und Ausfuhrkontrolle‑től (német szövetségi gazdasági és export‑ellenőrzési hivatal, a továbbiakban: BAFA) az olvasztókemencének az Emen Survey részére történő szállítására, elhallgatva azt a tényt, hogy ez a vállalat az iráni rakétaprogramban való végfelhasználási célból nukleáris rakétaalkatrészek szinterezését végzi. 2007. január 16‑án a BAFA kibocsátotta határozatát, amely szerint a kemence kivitele nem engedélyköteles.
26. A rendelet 2007. április 20‑i hatálybalépését követően az SHIG felkerült a rendelet IV. és V. mellékletében szereplő jogalanyok közé. Ugyanígy az olvasztókemence is bekerült a rendelet II. mellékletében felsorolt áruk és technológiák közé, amelyek kivitelét előzetesen engedélyeztetni kell. Következésképpen a BAFA hatályon kívül helyezte korábbi határozatát.
27. 2007. július 20‑án H. U. Kessel leszállította az olvasztókemencét az Emen Survay részére, és 2008 márciusában két technikust küldött Teheránba (Irán) annak érdekében, hogy a kemencét üzembe helyezzék. Ugyanakkor a kemence működéséhez szükséges szoftvert nem telepítették, mivel az Iránban is szabadon rendelkezésre áll. Az Emen Survey az olvasztókemencét saját magának vette abból a célból, hogy rakétaalkatrészeknek bevonatot készítsen az SHIG részére.
28. A BAFA 2008. március 13‑án arról értesítette H. U. Kesselt, hogy az Emen Survey‑t az iráni rakétaprogram részére történő beszerzésekkel gyanúsítják. Ezt követően H. U. Kessel elállt a kemence üzembe helyezésétől. A termelés elindítása így meghiúsult.
III – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
29. A kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei merültek fel a rendelet 7. cikke (3) és (4) bekezdésének értelmezését illetően.
30. Először is, ha a kérdést előterjesztő bíróság szerint semmi nem zárja ki, hogy az olvasztókemence által megtestesített technológiát a rendelet 1. cikke i) pontja alapján gazdasági forrásnak tekintse, akkor az a kérdés, hogy a „rendelkezésre bocsátás” fogalmának Bíróság általi tág értelmezése ellenére elfogadható‑e, hogy ez a forrás egy, a rendelet IV. mellékletében említett jogalany részére került rendelkezésre bocsátásra a rendelet 7. cikkének (3) bekezdése szerinti értelemben, habár egyfelől, egyetlen okmány nem biztosított jogosultságot e jogalany számára, hogy az említett forrással – akár csak elvi értelemben – ténylegesen rendelkezzen, és másfelől, ez a forrás egy harmadik személy, jelen esetben az Emen Survey tulajdonában maradt, aki ezzel a forrással más árukat gyárthatott, amelyeket az említett jogalany részére átadhatott.
31. Másodszor a kérdést előterjesztő bíróság azt szeretné megtudni, hogy a szóban forgó cselekmény nem képezi‑e a rendelet 7. cikkének (3) bekezdésében foglalt tilalom megkerülését, ami viszont a rendelet 7. cikkének (4) bekezdése értelmében tiltott. E tekintetben a kijátszás fogalmának terjedelmére kíváncsi, és különösen az azt alkotó elemek értelmezésére.
32. Kétségei eloszlatása végett az Oberlandesgericht Düsseldorf felfüggesztette az eljárást, és az alábbi kérdéseket terjesztette előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:
„1) Szükséges‑e a […] rendelet 7. cikke (3) bekezdésének értelmében vett rendelkezésre bocsátáshoz, hogy a gazdasági forrás a listán szereplő személyek/szervezetek által időben közvetlenül pénzeszközök vagy szolgáltatások megszerzésére fordítható legyen? Avagy úgy kell‑e értelmezni a […] rendelet 7. cikkének (3) bekezdését, hogy a közvetett rendelkezésre bocsátás tilalma magában foglalja egy olyan működőképes, azonban használatra még nem kész gazdasági forrásnak (a jelen esetben: vákuumos olvasztókemence) harmadik személy részére Iránba történő szállítását és ott történő telepítését, amellyel a harmadik személy a rendelet IV. és V. mellékletében hivatkozott valamely jogi személy, szervezet vagy szerv részére kíván egy későbbi időpontban termékeket előállítani?
2) a) Úgy kell értelmezni a […] rendelet 7. cikkének (4) bekezdését, hogy kijátszásról csak akkor lehet szó, ha magatartását a jogsértés elkövetője formálisan – ugyanakkor csak látszólagosan – úgy igazítja hozzá a […] rendelet 7. cikkének (1)–(3) bekezdéséből eredő tilalmakhoz, hogy arra a tilalmi szabályok még a legtágabb értelmezés mellett sem terjednek ki? Kizárják‑e egymást ennélfogva a kijátszás és a rendelkezésre bocsátás tilalmának tényállási elemei? Igenlő válasz esetén: egy olyan magatartás, amelyre a (közvetett) rendelkezésre bocsátás tilalma (még) nem terjedne ki, a […] rendelet 7. cikkének (4) bekezdése értelmében mégis kijátszásnak minősülhet‑e?
b) Avagy a […] rendelet 7. cikkének (4) bekezdése olyan általános szabálynak tekintendő, amely alá minden olyan tevékenység besorolható, amely végeredményben a gazdasági forrásnak a listán szereplő személy vagy szervezet részére történő rendelkezésre bocsátását eredményezi?
3) a) Megkívánja‑e a […] rendelet 7. cikkének (4) bekezdésében szereplő »tudatosan és szándékosan« szubjektív tényállási elem egyrészről a rendelkezésre bocsátási tilalom – megvalósult vagy célzott – kijátszásáról történő tényleges tudomásulvételt, és ezen felül még egy további, a szándékra vonatkozó elemet, legalábbis abban az értelemben, hogy a jogsértés elkövetője mindenesetre a tilalom kijátszásába belenyugszik? Vagy egyáltalán szükséges‑e, hogy az elkövető akarja a tilalom megkerülését, tehát hogy szándékosan cselekedjék?
b) Avagy nem szükséges, hogy a megkerülés tudatosan történjen, hanem elegendő, hogy a jogsértés elkövetője csak lehetségesnek tartja a tilalom megkerülését, és abba belenyugszik?”
33. Az alapeljárás felei, továbbá a Francia Köztársaság, az Olasz Köztársaság és az Európai Bizottság terjesztettek elő észrevételeket.
IV – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések vizsgálata
34. Szükségesnek tűnik számomra, hogy a feltett kérdéseket újrafogalmazzam, mivel a rendelet 7. cikkének értelmezése az én olvasatomban jelentősen eltér a kérdést előterjesztő bíróság és az észrevételt előterjesztő felek értelmezésétől.
35. Valójában, ahogyan én olvasom ezt a rendelkezést, az két különálló részre osztható.
36. A 7. cikk első részében – amely az (1)–(3) bekezdést foglalja magában – a rendelet meghatározza a tiltott tevékenységeket. A jelen esetben a rendelet alapján a IV. és V. mellékletében felsorolt jogalanyoknak tilos rendelkezniük pénzeszközökkel vagy gazdasági forrásokkal. Emiatt egyfelől az említett (1) és a (2) bekezdés előírja a már létező vagyon befagyasztását, másfelől az említett (3) bekezdés valamennyi egyén számára megtiltja, hogy a jövőben pénzeszközöket vagy gazdasági forrásokat bocsásson e jogalanyok rendelkezésére.
37. Az említett 7. cikk második részében – amely a (4) bekezdésből áll – a rendelet megtiltja az olyan magatartást, amelynek következményeként az előző bekezdésekben megfogalmazott tilalmak hatástalanná válnak. Ez a (4) bekezdés nélkülözhetetlen, mivel mindaz, ami tiltott, nem automatikusan büntetendő büntetőjogilag. Ez tehát az a rendelkezés, ami a büntetőjogilag elítélendő jogsértés elvét megfogalmazza. Az (1)–(3) bekezdésre történő utalással az említett (4) bekezdés nagyon világosan meghatározza e jogsértés objektív tényállási elemeit. Továbbá, a „tudatos” és „szándékos” kifejezések használatával meghatározza a jogsértés gyakran intellektuálisnak vagy pszichológiainak minősített elemét. Egyébként jogsértésről nem beszélhetünk ezen elem nélkül.
38. Véleményem szerint a rendelet 7. cikke (4) bekezdésének a 12. cikk (2) bekezdésével történő közös olvasatából következik a tiltott cselekedet objektív és szubjektív feltételeinek meghatározása, amelyekre a nemzeti büntetőjogi szabályozásnak tekintettel kell lennie.
39. Következésképpen, a rendelet 7. cikkének (3) és (4) bekezdése nemhogy nem ellentétes egymással, vagy egymást kizáró, hanem éppen kiegészítik és erősítik egymást, mivel a (4) bekezdés rendeltetése az, hogy az említett (1)‑(3) bekezdés hatékony érvényesülését biztosítsa, amint azt a szó szerinti értelmezése is kifejezi. Az említett (4) bekezdés valójában a megelőző bekezdéseket erősíti, és véleményem szerint a 7. cikk (3) bekezdése nem jelent önálló jogsértést, amint ugyanezen cikk (1) és (2) bekezdése sem.
40. Szerintem tehát a rendelet 7. cikkének rendelkezései szempontjából jogsértésnek minősül minden olyan magatartás, ami e cikk (4) bekezdésében megfogalmazásra került.
41. Mindent egybevetve, az a meglátásom, hogy ez a szerkesztési struktúra része a rendelet rendszerének, ugyanis ugyanezzel a megoldással találkozunk a rendelet 2. cikkének b) pontjában és 5. cikke (1) bekezdésének d) pontjában. Az uniós jogalkotó tehát pontosan megjelöli a tagállamok részére, hogy a szabályozási háttér megerősítését várja el büntetőjogi szankciók formájában, amely szabályokat a rendelet 16. cikke értelmében a tagállamoknak kell megállapítaniuk. Ez a technika, amely abban áll, hogy a viselkedési normákat elválasztja a szankciókat tartalmazó rendelkezésektől, klasszikus az utaló jogalkotás körében.
42. Észrevételei 45. pontjában a Generalbundesanwalt jelzi, hogy a rendelet normatív tartalma a nemzeti szankciós rendelkezések szerves részét képezi, így ezek megsértése szabadságvesztés‑büntetéssel büntethető. Következésképpen olyan esetben, amikor az uniós jog belső jogba való beillesztése hivatkozás útján történik, valójában a kérdést előterjesztő bíróság azzal a kéréssel fordul a Bírósághoz, hogy értelmezze azokat a feltételeket, amelyek a Generalbundesanwalt által üldözött bűncselekmény objektív és szubjektív tényállási elemeit képezik.
43. A kért meghatározások véleményem szerint a következő elemekre irányulnak. Az olvasztókemence szállítása a megadott körülmények között a „gazdasági forrás közvetett rendelkezésre bocsátásának” minősül‑e? Mi valósítja meg a rendelet 7. cikke (1)–(3) bekezdésében foglalt intézkedések „kijátszásának” tényét? A „tudatos” és „szándékos” kifejezések a jogsértés mely „szubjektív” feltételeinek felelnek meg?
44. Ezeknek a kért meghatározásoknak az egész Unióban önálló és egységes értelmezéssel kell bírniuk. Valójában a rendelet egy harmonizált jogterületet érint, és a tagállamok nemzeti jogába csak a rendelet által előírt intézkedések megsértése esetére alkalmazandó szankciórendszer meghatározása tartozik.(8)
45. Továbbá, a meghatározandó fogalmak értelmét és terjedelmét mindenekelőtt azon szankciós keretrendszer figyelembevételével kell keresni, amelybe illeszkednek. A büntetőjogot illetően, azoknak a rendelkezéseknek, amelyek között e fogalmak szerepelnek, kellően világosaknak és pontosaknak kell lenniük, annak érdekében, hogy biztosítsák az uniós jog általános elveinek, és különösen a jogbiztonság elvének, valamint a bűncselekmények és a büntetések jogszerűsége elvének tiszteletben tartását.(9)
46. Végül a szükséges értelmezésnek teleologikusnak is kell lennie, hogy kifejezze azon szöveg célját (ratio legis), amelynek hatékonyságát a rendelet 7. cikkének (4) bekezdése kívánja biztosítani. Ez az értelmezési módszer általánosan elfogadott, ezzel szemben az analógia útján történő értelmezés itt szigorúan tiltott, mivel a pontatlansága miatt megsértené a bűncselekmények és a büntetések jogszerűsége elvét.
47. A jelen esetben a törvény – azaz itt a rendelet mint valójában harmonizációs eszköz – által elérni kívánt cél tökéletesen világos. Ez pedig nem más, mint hogy véget kell vetni azoknak a tevékenységeknek, amelyeket az Iráni Iszlám Köztársaság folytat annak érdekében, hogy olyan nukleáris fegyverzetet hozzon létre, amely alkalmas a katonai vagy terjeszkedési célú használatra is. A rendelet 7. cikkének tehát meg kell akadályozni azokat a cselekedeteket vagy viselkedési formákat, amelyek ténylegesen vagy esetlegesen veszélyeztetik a világ egy részének vagy egészének békéjét, és az emberiség tömeges megsemmisítését okozhatják, ami akár a népirtás minősítését is elérheti, ha ezt az eredményt az okozója egyébként elvárja vagy felelőtlenül megengedi. Továbbá, az elkövetők viselkedése változik, ezért elengedhetetlen, hogy ez a rendelkezés rugalmasan igazodjon azokhoz az elképzelésekhez, amelyekkel – különböző, különösen jogi kiskapuk révén – megpróbálják leplezni vállalkozásuk tényleges célját.
48. A kitűzött célok elérése érdekében tehát nemcsak jogszerű, hanem egyúttal elengedhetetlen, hogy a fogalmak kért értelmezése széles körű legyen, mivel nemcsak arról van szó, hogy az elkövetett cselekményeket szankcionálni kell, hanem arról is, hogy tiltani kell mindazt, ami elképzelhető a jog kijátszása és a rendszer gyenge pontjainak kihasználása érdekében.
1. A – A rendelet 7. cikkének (3) bekezdése szerinti „közvetett rendelkezésre bocsátás” fogalmának értelmezéséről
49. A „közvetett rendelkezésre bocsátás” fogalmát a rendelet 7. cikkének (3) bekezdésében, valamint a 2007/140 közös álláspont 5. cikkének (2) bekezdésében használják. Ugyanakkor nem szerepel a 1737. (2006) számú határozat 12. pontjának szövegében.
50. A rendelkezésre bocsátás fogalmát a Bíróság a Möllendorf és Möllendorf‑Niehuus(10), valamint az E és F(11) ügyben hozott ítéletben értelmezte. Két előzetes döntéshozatal iránti kérelemről van szó, amelyek a terrorizmus elleni küzdelem keretében elfogadott – a rendelet 7. cikkének (3) bekezdéséhez hasonlóan megfogalmazott – intézkedések értelmezésére irányultak.
51. Ezekben az ítéletekben a Bíróság tágan értelmezte a rendelkezésre bocsátás fogalmát, beleértve minden olyan cselekedetet, amelynek megvalósulása szükséges ahhoz, hogy az érintett személy, csoport vagy szervezet tényleges rendelkezési jogot szerezhessen a pénzeszközök, az egyéb pénzügyi eszközök vagy a gazdasági források fölött.(12)
52. Más szóval, a rendelkezésre bocsátás fogalmába a tulajdonjog‑átruházás minden formája beletartozik.
53. A fent hivatkozott Möllendorf és Möllendorf‑Niehuus ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügyben a Bíróság elfogadta, hogy valamely ingatlan tulajdonjoga átruházásának az ingatlan‑nyilvántartásba történő végleges bejegyzése egy meghatározott jogalany részére az ebben az ügyben releváns rendeleti előírások szerinti tiltott rendelkezésre bocsátásnak minősül. A már hivatkozott E és F ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügyben a Bíróság ugyanígy minősítette az adománygyűjtéssel és kiadványok értékesítésével kapcsolatos tevékenységekből származó pénzeszközöknek a listán szereplő szervezet valamely tagja által a szervezet részére történő továbbítását.
54. Viszont a Bíróságnak még nem volt alkalma arra, hogy valamely pénzeszköz vagy gazdasági forrás közvetett rendelkezésre bocsátása fogalmáról nyilatkozzon.
55. Véleményem szerint e fogalom révén mindenekelőtt lehetővé válik, hogy az elkövetőnek a helyzethez alkalmazkodó viselkedésére és különösen mindenféle színlelt magatartásra [a jog] reagáljon. Ugyanis attól a pillanattól kezdve, hogy tilos valamely, a listán szereplő jogalany részére pénzeszközöket vagy gazdasági forrásokat rendelkezésre bocsátani, ez a jogalany – a nukleáris fegyverek terjesztési hálózatában egyre kifinomultabb eszközök alkalmazásával – fiktív természetes személyek vagy fedőtársaságok mögé bújik, annak érdekében, hogy hozzáférjen a pénzügyi forrásokhoz. Márpedig a pénzeszközök és gazdasági források minden olyan jutattása – bárki legyen is az a személy, akinek ezek ténylegesen átadásra kerülnek –, amely hasznára van, vagy lehet egy ilyen jogalanynak, nyilvánvalóan csalárd folyamatnak minősül, amelyet általános jelleggel tiltani kell.
56. A nemzeti bíróságnak – a tényeket illető önálló mérlegelési joga keretében – meg kell vizsgálnia minden olyan elemet, amely azon jogalany, amely részére a pénzeszközöket vagy gazdasági forrásokat átadták, és a rendelet IV. és V. mellékletében felsorolt jogalany közötti szoros kapcsolat fennállására utalhat. Ezt a mérlegelést esetről esetre el kell végezni, mivel a jelek teljesen különböző jellegűek lehetnek, kapcsolódhatnak például a tőketulajdonláshoz, az igazgatási szerv összetételéhez, a kereskedelmi tevékenységhez vagy szerződéses jellegű kapcsolat fennállásához.
57. Így, a jelen ügyben lefolytatott ügylet keretében nem kizárt, hogy az Emen Survey az SHIG érdekében vagy irányítása alatt tevékenykedett úgy, hogy ezáltal megkerülte az SHIG‑vel szemben elfogadott korlátozó intézkedéseket. A vádirat és a Generalbundesanwalt által előterjesztett észrevételek értelmezésekor ugyanis az tűnik ki, hogy Afrasiabi 1996 és 2003 között – mielőtt az Emen Survey‑t vezetni kezdte – igazgatósági pozíciót töltött be az SHIG‑nél.(13) Kiderült továbbá, hogy egy rakétagyártással foglalkozó titkos kutatási központ igazgatójától kapott arra megbízást, hogy olvasztókemencét szerezzen be az SHIG részére, amely már az FCT‑től szándékozott berendezéseket vásárolni. Megjegyzem továbbá, hogy Afrasiabi az olvasztókemencét abból a célból szerezte be, hogy maga gyártson az SHIG és az iráni rakétaipar részére rakétaalkatrészeket.(14)
58. A kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy e bizonyítékok bizonyító erejét egyenként is, és az alapügy iratai alapján rendelkezésére álló bizonyítékokkal egybevetve is mérlegelje.
59. E körülményekből tehát én arra következtetek, hogy a rendelet 7. cikkének (3) bekezdése szerinti „közvetett rendelkezésre bocsátás” fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az lefedi egy olvasztókemencének valamely iráni vállalkozás részére történő szállítását és telepítését, amennyiben ez a vállalkozás csalárd keretek között működik, amelynek az a célja, hogy elleplezze a gazdasági forrás tényleges, a rendelet IV. és V. bekezdésében említett kedvezményezettjét.
60. A nemzeti bíróság feladata, hogy esetről esetre és a tényeket illető önálló mérlegelési joga keretében megvizsgáljon minden olyan elemet, amely azon jogalany, amelyik részére a pénzeszközöket vagy gazdasági forrásokat átadták, és a rendelet IV. és V. mellékletében felsorolt jogalany közötti szoros kapcsolat fennállására utalhat.
2. B – A rendelet 7. cikkének (3) bekezdése szerinti „gazdasági forrás” fogalmának értelmezéséről
61. A jelen ügyben ismert, hogy az olvasztókemence nem volt használatra kész, mivel az üzembe helyezéséhez szükséges szoftver nem került telepítésre, és így egyetlen rakétaalkatrész-bevonat nem készült. A kérdés tehát az, hogy ebben az esetben az SHIG konkrétan rendelkezhetett‑e a rendelet 7. cikkének (3) bekezdése szerinti „gazdasági forrással”.
62. Először is a gazdasági forrás fogalma nagyon tág értelemmel bír, amit megmutat az uniós jogalkotó által használt kifejezések választéka.
63. Ugyanis a rendelet 1. cikke i) pontjának megfelelően a gazdasági forrás „bármilyen[(15)] materiális vagy immateriális, ingó vagy ingatlan eszközt jelent, amely nem minősül pénzeszköznek, de felhasználható pénzeszközök, áruk vagy szolgáltatások megszerzésére”(16).
64. A gazdasági forrás fogalma nemcsak bármilyen jellegű eszközt jelent, hanem ezek különböző felhasználási módjait is. Az uniós jogalkotó tehát minden olyan eszközre gondolt, amely ilyen vagy olyan módon lehetővé teszi a kedvezményezettnek, hogy pénzeszközöket vagy szolgáltatásokat szerezzen meg, vagy amely nukleáris fegyverzet létrehozásának keretében alkalmazható; ami tehát magában foglalja a materiális és immateriális eszközök, valamint a rendelkezésre álló technológia összességét.
65. Ez a fogalom egyébként megfelel annak a rendkívül tág megközelítésnek, amelyet az ENSZ elfogadott.(17)
66. Nyilvánvaló, hogy az olvasztókemence – önmagában és függetlenül az üzembe helyezésétől – a rendelet 1. cikkének i) pontja szerinti „gazdasági forrásnak” minősül. Olyan termelőeszközről van szó, amellyel olyan alkatrészek gyárthatók, amelyek nukleáris fegyver létrehozása és célba juttatása keretében alkalmazhatók. Az üzembe helyezéséhez szükséges szoftver telepítésétől függetlenül olyan csúcstechnológiát jelent, amelynek megszerzéséért – az FCT‑vel kötött szállítási szerződés értelmében(18) – az Emen Survey 850 000 eurót fizetett. Egy ilyen kifinomult technika megszerzése nyilvánvalóan kutatási és fejlesztési tevékenységet von maga után, és nemcsak pénzeszközök megszerzését teszi lehetővé, hanem azt is, hogy ezt a technológiát polgári céloktól eltérő célokra is használják.
67. Másodszor az uniós jogalkotó által elérni kívánt célok szempontjából ez az értelmezés elkerülhetetlen. Szükségszerű ugyanis, hogy a gazdasági forrás fogalma a lehető legszélesebb értelmezéssel bírjon, amennyiben figyelembe akarjuk venni az atomfegyverek elterjedésének újabb formáit is. Fel kell hagyni azzal az elképzeléssel, hogy az atomfegyverrel rendelkezni szándékozó államok csak a klasszikus beszerzési eljárásokra támaszkodnak. Figyelemmel mind a materiális, mind az immateriális kereskedelem globalizációjára, a nemzetközi kereskedelem fokozatos liberalizációjára, valamint a technikai és ipari fejlődésre, az érzékeny anyagok és technológiák megszerzése dematerializálódik, és egyre kifinomultabb formákat ölt. Ami a berendezéseket illeti, a gazdasági forrás fogalmába nem csak azok tartozhatnak bele, amelyek működnek. A fogalomnak azokat az alkatrészeket és tartozékokat is magában kell foglalnia, amelyek egymáshoz illesztése révén az érintett jogalany valamilyen felszerelési tárgyhoz vagy pénzügyi forráshoz jut. E fogalomnak le kell továbbá fednie minden olyan technológiát is, amely révén valamely eljáráshoz hozzá lehet férni, és azt ellenőrzés alatt lehet tartani, ilyenek például a szoftverek, rajzok, tervek, modellek, vagy akár a technológiai know‑how, mint például a szerelési útmutatók és a leírások. Valójában ezen technológiák bármelyike önmagában is elegendő a listán szereplő valamely jogalany számára ahhoz, hogy azt stratégiai vagy kereskedelmi céllal felhasználhassa.
68. Véleményem szerint tehát nincs annak jelentősége, hogy a jelen ügyben szóban forgó olvasztókemence működőképes állapotban volt‑e, vagy sem. A kemence az üzembe helyezéséhez szükséges szoftver telepítésétől függetlenül olyan technológiát jelent, amely elegendő ahhoz, hogy az SHIG számára hasznot jelentsen, és lehetővé tegye számára, hogy azt nukleáris tevékenysége céljából felhasználja.
69. Harmadszor az említett értelmezést nem kérdőjelezi meg az a különbségtétel sem, amelyet az uniós jogalkotó a rendelet 1. cikkében alkalmaz a „technológia” és a „gazdasági forrás” fogalma között, és amelyre H. U. Kessel az észrevételeit alapozza. A rendelet 1. cikkének d) pontja kimondja, hogy a „»technológia« kifejezés a szoftvert foglalja magában”. A rendelet II.B mellékletében foglaltak szerint „[a rendelet II.A részében felsorolt áruk] fejlesztéséhez, előállításához vagy felhasználásához szükséges technológiáról” van szó. A hivatkozott áruk között az olvasztókemence is szerepel.
70. H. U. Kessel értelmezése szerint ez a különbségtétel azt feltételezi, hogy a technológiák nem értendők bele a rendelet 7. cikkének (3) bekezdése szerinti „gazdasági forrás” fogalmába.
71. Nem értek egyet ezzel a véleménnyel. Az említett különbségtétel kizárólag a rendelet keretében elfogadott korlátozó intézkedések terjedelmével és sokféleségével magyarázható.
72. Valójában a technológia fogalma a rendelet 2–6. cikkében bevezetett embargó keretében kerül alkalmazásra. Olyan kereskedelmi szankcióról van szó, amelynek értelmében tilos vagy korlátozott az olyan áruk és technológiák Iránba történő értékesítése, szállítása, átadása vagy kivitele, amelyek alkalmasak arra, hogy Irán nukleáris potenciálját erősítsék. Az uniós jogalkotónak tehát pontosan meg kell jelölnie, hogy melyek az érintett termékek, mivel korlátozza azok szabad mozgását és kereskedelmét egy állam felé. A jelen esetben a jogalkotó kifejezetten azokra a „kettős felhasználású” árukra és technológiákra céloz, amelyeket a 394/2006 rendelettel módosított 1334/2000 rendelet tartalmaz.
73. Ami a gazadasági forrás fogalmát illeti, ezt a rendelet IV. és V. mellékletében felsorolt jogalanyok javainak befagyasztására irányuló intézkedések keretében használják. Emlékeztetek arra, hogy egy olyan pénzügyi szankcióról van szó, amelynek az a célja, hogy gyengítse a felsorolt jogalanyok gazdasági potenciálját azzal, hogy megakadályozza, hogy e személyek bármilyen pénzügyi és gazdasági forráshoz jussanak.(19)
74. A rendelet 7. cikkének (3) bekezdésében előírt tilalom tehát valamennyi olyan erőforrásra vonatkozik, amelyet abban az esetben, ha azt közvetlenül vagy közvetve a rendelet IV. és V. mellékletében említett valamely jogalany részére rendelkezésre bocsátják, az önmagában is annak kockázatával jár, hogy az iráni atomfegyverkezési program finanszírozására fordítják, továbbá amely nukleáris fegyver létrehozása, célba juttatása, gyártása vagy alkalmazása keretében bármilyen formában felhasználható. A szankciórendszer koherenciájának biztosítása érdekében ennek a tilalomnak természetesen nemcsak az áruk összességére kell kiterjednie, hanem az embargóval sújtott technológiák összességére is.
75. A fentiekre tekintettel az a véleményem, hogy a rendelet 7. cikkének (3) bekezdése szerinti „gazdasági forrás” fogalmát tehát úgy kell értelmezni, hogy az az olvasztókemencére is kiterjed, függetlenül az annak üzembe helyezéséhez szükséges szoftver telepítésétől.
3. C – A rendelet 7. cikkének (4) bekezdése szerinti „kijátszás” fogalmának értelmezéséről
76. A rendelet 7. cikkének (4) bekezdése kimondja, hogy „[az ugyanezen cikk] (1), (2) és (3) [bekezdésében] említett intézkedések közvetlen vagy közvetett kijátszását célzó vagy eredményező tevékenységekben tudatosan és szándékosan részt venni tilos”(20).
77. Valamely jogszabály kijátszása annak minden eszközzel – akár színlelt módon – történő megsértését jelenti, annak érdekében, hogy az általa előírt tilalmakat megkerüljék, kibújjanak alóluk, vagy azokat megszegjék. A rendelet 7. cikkének (4) bekezdése keretében ez nem más, mint olyan magatartás alkalmazása, amelynek eredménye tökéletes ellentéte a cikk célkitűzésének. Más szóval az uniós jogalkotó minden olyan magatartásra céloz, amely a felsorolt jogalany számára lehetővé teszi, hogy pénzeszközökkel vagy gazdasági forrásokkal rendelkezzen, megsértve ezzel a rendelet 7. cikkének (1)–(3) bekezdésében foglalt tilalmakat. Az egyén által gyakorolt tevékenység természete vagy az az intézkedés, amellyel hozzájárult a jogsértés megvalósításához, nem releváns.
4. D – A rendelet 7. cikkének (4) bekezdése szerinti „tudatosan” és „szándékosan” kifejezések értelmezéséről
78. A rendelet 7. cikkének (4) bekezdéséban az uniós jogalkotó azt írja elő, hogy a személy „tudatosan” („sciemment”; „wissentlich”) és „szándékosan” („volontairement”; „vorsätzlich”) cselekedjen. Ezzel definiálja a jogsértés pszichológiai elemét. Ezek a kifejezések a német nyelvű változatból, mint a jelen alapügy eljárási nyelvéből, valamint a francia nyelvű változatból kerültek átvételre.
79. A jogsértés megvalósítása szempontjából a szöveg alapján megkövetelt pszichológiai (vagy a kérdést előterjesztő bíróság szóhasználatában: szubjektív) tényállási elem jellegét kell meghatározni.
80. Amint arra a kérdést előterjesztő bíróság emlékeztet, felfedezhető bizonyos terminológiai különbség. A spanyol nyelvű változat a „consciente” és „deliberada” kifejezéseket használja, ez az angol nyelvű változatban „knowingly” és „intentionally”, az olasz nyelvű változatban „consapevolmente” és „deliberatamente”, a portugál nyelvű változatban „consciente” és „intencional”, a román nyelvű változatban „voluntară” és „deliberată”, a szlovák nyelvű változatban pedig „vedomá” és „úmyselná”. A rendelet 7. cikke (4) bekezdésének különböző nyelvi változataiban a „szándékosan” kifejezést egyaránt fordítják az „akarattal” illetve a „előre megfontoltan” kifejezésekkel.(21)
81. A „szándékosan” és „tudatosan” kifejezéseknek önálló és az egész Unióban egységes értelmezéssel kell bírniuk, és az értelmezésük során mindenekelőtt a büntetőjog függetlensége elvének és az általános jogelveknek a figyelembevételére kell törekedni.
82. Ezek az általános jogelvek feltételezik egyfelől bizonyos olyan feltételek összességét, amelyeknek jelen kell lenniük, bármilyen jellegű legyen is az elkövetett jogsértés, és másfelől – a szankciós előírások megszövegezése szerint – azokat a feltételeket, amelyek egy büntetendő viselkedés jellemző megnyilvánulási formájának sajátosságai.
83. Az általános feltételek szerint bármely büntetőjogilag üldözendő magatartás végrehajtása megkívánja az elkövető részéről a tudatosságot és a szabad akaratot, vagyis hogy ne legyen mentális problémája és/vagy ne legyen kényszer áldozata.
84. Definició szerint úgy vélem, hogy ez az előzetes és nélkülözhetetlen feltétel hallgatólagosan, de szükségszerűen beleértendő. Ugyanis, bár a szöveg szó szerint ezt nem tartalmazza, a meghatározás összességében ellentétes lenne az alapvető emberi jogokkal, a nemzetközi egyezményekkel, és az Európai Unió Alapjogi Chartájával, ha az említett feltételt nem kellene figyelembe venni.
85. A „szándékosan” és „tudatosan” kifejezések tehát a megtorlandó jogsértés jellemző pszichológiai elemét írják le, amely a megtorlást megalapozó jogszabályhely szövegében kerül kifejtésre, eleget téve a büntetőjog jogszerűségének elve által megkívánt pontosság követelményének.
86. A klasszikus büntetőjog‑elmélet a bűncselekmények elkövetésének két nagy csoportját különbözteti meg, nevezetesen a szándékos elkövetést, amely szorosan értelmezve azt jelenti, hogy az elkövető kívánja a jog által kifejezetten tiltott cél elérését, valamint a gondatlanságból vagy hanyagságból történő elkövetést. Következésképpen a jogszabályhely betűjére figyelemmel kell megállapítani, hogy az elkövetés mely formáját vagy formáit kell érteni a „szándékosan” és „tudatosan” kifejezések alatt.
87. Bármilyen pontatlanság is figyelhető meg e kifejezések különböző nyelvi változatai között, a rendelet 7. cikke (4) bekezdésének betűje alapján nekem az a megállapításom, hogy az uniós jogalkotó az elkövetés mindkét formáját szankcionálni kívánta.
88. Először is a szándékos elkövetést, amelynek fogalmát az imént definiáltam. Ez az értelme annak a kifejezésnek, amelyet az uniós jogalkotó használ, amikor a [kijátszást] „célzó” tevékenységeket említi.
89. Továbbá a gondatlan vagy hanyag elkövetést is. Ugyanis, amint azt a [kijátszást] „eredményező” kifejezés használata is mutatja, az uniós jogalkotó bűntetni rendeli az olyan tevékenységet is, amely a megvalósult eredményhez vezet, még ha annak elérése nem is volt szándékos. Itt a büntető jogszabály olyan magatartásra irányul, amely szociális fegyelmezetlenséget fejez ki, amely a tiltott eredményhez vezető gondatlanságként vagy hanyagságként fordítható le.
90. Következésképpen, a rendelet 7. cikke (4) bekezdésének elemzése alapján az a véleményem, hogy a „szándékosan” és „tudatosan” kifejezések felölelik mind a szándékos elkövetést, mind a gondatlan vagy hanyag elkövetést.
91. Ezt az értelmezést alátámasztja a rendelet 12. cikke (2) bekezdésének szövege, amely úgy rendelkezik, hogy „[…] a 7. cikk (3) bekezdésében meghatározott tilalmak nem vonják maguk után az érintett természetes vagy jogi személyek vagy jogalanyok [helyesen: szervezetek] felelősségét [helyesen: bármilyen jellegű felelősségét], amennyiben nem volt tudomásuk arról, és nem volt alapos[(22)] okuk arra gyanakodni, hogy eljárásuk megsérti ezeket a tilalmakat”.
92. Ez a megfogalmazás tehát szükségszerűen azt a jelentést foglalja magában, hogy ha ezeknek a személyeknek vagy szervezeteknek alapos okuk volt gyanakodni a fentiekre, akkor nem mentesülhetnek a felelősségre vonás alól. Vagyis elvárás a minimális szociális fegyelmezettség, ami alapján e személyek vagy szervezetek kötelesek megvizsgálni, hogy a tevékenységük jogszerű‑e, és ha nem az, akkor kötelesek tartózkodni tőle. Az alapos ok származhat az elkövető sajátos körülményeiből, eredhet például a szakmai tevékenysége jellegéből, képzettségéből, abból a nemzetközi környezetből, amelyben tevékenykedik, vagy az átadott technológia érzékeny jellegéből.
93. A szociális fegyelmezetlenséget tehát vagy az elővigyázatosság követelményének megsértése jellemzi, amely követelményhez a személyek és szervezetek kötelesek alkalmazkodni, vagy az általában elvárható körültekintésnek az elmulasztása. Ekként tehát az is büntetendő, aki objektíve a tiltott helyzetet okozhatja, feltéve, hogy az ténylegesen megvalósul.
94. Így a szöveg szerinti gondatlan vagy hanyag elkövetés intenzitása a rendelet 7. cikke (4) bekezdésének a 12. cikke (2) bekezdésével való kölcsönhatásából adódik, a szükséges pontosításokkal.
95. A jelen ügyben H. U. Kessel tökéletesen tudatában volt annak, hogy a rendelettel ellentétes cselekedetet követ el. Nyilvánvalóan alapos okkal feltételezhette, hogy az olvasztókemence szállításával egy a listán említett jogalany gazdasági forráshoz jut. Az iratokból ugyanis kitűnik, hogy H. U. Kesselt tájékoztatták arról, hogy az Emen Survey egy a listán említett jogalany és az iráni rakétaipar számára nukleáris rakétaalkatrészek szinterezését akarta végezni. Ennek ellenére úgy döntött, hogy részt vesz ebben a tevékenységben, mivel 2007. július 20‑án leszállította az olvasztókemencét, és 2008 tavaszán technikai támogatást biztosított a kemence üzembe helyezése céljából, és ez már a rendelet hatálybalépését követően történt. Vagyis teljesen tudatos és szándékos volt H. U. Kessel részéről az, hogy a rendelet 7. cikkében előírt korlátozó intézkedésekkel ellentétes magatartást tanúsított.
96. E tényezők fényében úgy vélem, hogy a rendelet 7. cikkének (4) bekezdésében szereplő „szándékosan” és „tudatosan” kifejezéseket úgy kell értelmezni, hogy az minden olyan egyénre vonatkozik, aki szellemi képességei és szabad akarata birtokában – amely bármely büntetőjogi felelősség lényegi feltétele – egyfelől szándékosan a rendelet 7. cikke (1)–(3) bekezdésében előírt tilalmakat megsértve cselekszik, másfelől gondatlanul vagy hanyagul jár el, habár alapos okkal feltételezhette volna, hogy cselekedetével megsérti az említett tilalmakat.
V – Végkövetkeztetések
97. A fenti megfontolásokra tekintettel azt javasolom a Bíróságnak, hogy az Oberlandesgericht Düsseldorf által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket a következőképpen válaszolja meg:
„1) a) Az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló, 2007. április 19‑i 423/2007/EK tanácsi rendelet 7. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy tilos valamely iráni vállalkozás számára olvasztókemence szállítása és telepítése, amennyiben ez a vállalkozás csalárd keretek között működik, amelynek az a célja, hogy elleplezze a gazdasági forrás tényleges, a 423/2007 rendelet IV. és V. bekezdésében említett kedvezményezettjét, megvalósítva ezzel az e rendelet 7. cikke (4) bekezdése szerinti tiltott kijátszást. A nemzeti bíróság feladata, hogy esetről esetre és a tényeket illető önálló mérlegelési joga keretében megvizsgáljon minden olyan elemet, amely azon jogalany, amelyik részére a pénzeszközöket vagy gazdasági forrásokat átadták, és a rendelet IV. és V. mellékletében felsorolt jogalany közötti szoros kapcsolat fennállására utalhat.
b) A 423/2007 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése szerinti »gazdasági forrás« fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az az olvasztókemencére is kiterjed, függetlenül az annak üzembe helyezéséhez szükséges szoftver telepítésétől.
2) a) Az e rendelet 7. cikkének (4) bekezdésében használt »kijátszás« fogalmát úgy kell értelmezni, hogy abba bármely olyan tevékenységben részt vevő egyén magatartása beleértendő, amelynek célja vagy eredménye az ugyanezen cikk (1)–(3) bekezdésében foglalt tilalmak megsértse.
b) A 423/2007 rendelet 7. cikkének (4) bekezdésében szereplő »szándékosan« és »tudatosan« kifejezéseket úgy kell értelmezni, hogy az minden olyan egyénre vonatkozik, aki szellemi képességei és szabad akarata birtokában – amely bármely büntetőjogi felelősség lényegi feltétele – egyfelől szándékosan e rendelet 7. cikke (1)–(3) bekezdésében előírt tilalmakat megsértve cselekszik, másfelől gondatlanul vagy hanyagul jár el, habár alapos okkal feltételezhette volna, hogy cselekedetével megsérti az említett tilalmakat.”
1 – Eredeti nyelv: francia.
2 – Az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló, 2007. április 19-i tanácsi rendelet (HL L 103., 1. o., a továbbiakban: rendelet).
3 – 1968. július 1‑jén Londonban, Moszkvában és Washingtonban aláírásra megnyitott szerződés (az Egyesült Nemzetek Szerződéseinek Tára, 729. kötet, 161. o.).
4 – Lásd Étude Raoul‑Dandurand n° 21, I. Lewis, „Prolifération nucléaire par et au profit des acteurs non étatiques – Prévenir la menace“. Lásd továbbá az alábbi jegyzeteket: Fondation pour la Recherche Stratégique, G. Schlumberger és B. Gruselle, „Pour une politique cohérente de lutte contre les réseaux de prolifération“, 2007. január 4.; Fondation pour la Recherche Stratégique, Recherches & Documents, B. Gruselle, „Réseaux et financement de la prolifération”, 2007. március 3., és Fondation pour la Recherche Stratégique, B. Gruselle, „Quelle politique de sanctions face à la prolifération?”, 2007. június 28.
5 – Az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló, 2007. február 27‑i tanácsi közös álláspont (HL L 61., 49. o.).
6 – Lásd a 2006. február 24‑i 394/2006/EK tanácsi rendelettel (HL L 74., 1. o.) módosított, a kettős felhasználású termékek és technológia kivitelére vonatkozó közösségi ellenőrzési rendszer kialakításáról szóló, 2000. június 22‑i 1334/2000/EK tanácsi rendeletet (HL L 159., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 10. kötet, 3. o.).
7 – Az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 423/2007/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2010. október 25‑i tanácsi rendelet (HL L 281., 1. o.).
8 – A rendelet 16. cikkének (1) bekezdése.
9 – A C‑340/08. sz., M és társai ügyben 2010. április 29‑én hozott ítélet (EBHT 2010., I‑3913. o.) 64. és 65. pontja, valamint a hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
10 – A C‑117/06. sz. ügyben 2007. október 11‑én hozott ítélet (EBHT 2007., I‑8361. o.). Ez az ítélet a 2003. március 27‑i 561/2003/EK rendelettel (HL L 82., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 18. fejezet, 2. kötet, 91. o.) módosított, az Oszáma bin Ládennel, az Al‑Qaida [helyesen: al‑Kaida] hálózattal és a Tálibánnal összeköttetésben álló egyes személyekkel és szervezetekkel szemben meghatározott szigorító intézkedések bevezetéséről, valamint az egyes termékek és szolgáltatások Afganisztánba történő kivitelének tilalmáról, a repülési tilalom megerősítéséről és az afganisztáni Tálibánt illető pénzkészletek és egyéb pénzügyi források befagyasztásáról szóló, 467/2001/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2002. május 27‑i 881/2002/EK tanácsi rendelet (HL L 139., 9. o.; magyar nyelvű különkiadás 18. fejezet, 1. kötet, 294. o.) 2. cikke (3) bekezdésének értelmezésére irányul.
11 – A C‑550/09. sz. ügyben 2010. június 29‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé). Ez az ítélet a terrorizmus leküzdése érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló, 2001. december 27‑i 2580/2001/EK tanácsi rendelet (HL L 344., 70. o.; magyar nyelvű különkiadás 18. fejezet, 1. kötet, 207. o.) 2. cikke (1) bekezdése b) pontjának értelmezésére irányul.
12 – A fent hivatkozott Möllendorf és Möllendorf‑Niehuus ügyben hozott ítélet 50. és 51. pontja, valamint az E és F ügyben hozott ítélet 66. és 67. pontja.
13 – Azonban, a Kessel által benyújtott észrevételek olvasása kapcsán megjegyzem, hogy az Emen Survey nem áll az SHIG irányítása alatt, mivel ez utóbbi nem rendelkezik sem az Emen Survey tőkéjének többségi tulajdonával, sem speciális jogokkal.
14 – Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat 1., 9., 11., 12. és 17. pontja.
15 – Kiemelés tőlem.
16 – Lásd analógia útján a fent hivatkozott E és F ügyben hozott ítélet 69. pontját.
17 – Ugyanis egy 2009. szeptember 11‑i információs dokumentumban, amelynek címe „Explication des termes concernant le gel des avoirs” (A javak befagyasztására vonatkozó kifejezések magyarázata) (elérhető az ENSZ internetes honlapján az alábbi címen: ), a Biztonsági Tanács szankciós bizottsága úgy határozta meg a „gazdasági forrás” fogalmát, mint amely magában foglal „minden ingó vagy ingatlan, materiális vagy immateriális, tényleges vagy lehetséges eszközt, amely nem minősül pénzeszköznek, de felhasználható pénzeszközök, áruk vagy szolgáltatások megszerzésére”, mint például a termőföld, épületek, berendezések, beleértve a számítógépeket, szoftvereket, szerszámokat és gépeket, ingóságokat, műalkotásokat, drágaköveket, ékszereket és aranyat, nyersanyagokat, fegyvereket, szellemi tulajdonjogokat, vagy akár webes oldalakat, és minden egyéb tényleges vagy lehetséges javakat.
18 – Úgy értelmezem a Generalbundesanwalt által előtejesztett észrevételeket, hogy a Kessel és Afrasiabi által kötött szerződés egy az FCT által tervezett olvasztókemence szállítására és telepítésére irányult, azonban nem foglalta magában az ezen vállalkozás által biztosított szoftver telepítését, mivel a szoftver Iránban is szabadon hozzáférhető.
19 – Lásd analógia útján a fent hivatkozott M és társai ügyben hozott ítélet 52. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.
20 – A 2007/140 közös álláspont és az 1737. (2006) számú határozat nem tartalmaz hasonló rendelkezést (eltekintve a közös álláspont 1. cikke (2) bekezdésének c) pontjától, ami az embargóra vonatkozik), ily módon a rendelet 7. cikke (4) bekezdésének terjedelme csak a rendelet elemzésével határozható meg.
21 – Tudom, hogy az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően az uniós szövegek különböző nyelvi változatait egységesen kell értelmezni. Következésképpen, ha ezek a változatok különböznek, akkor a rendelet 7. cikkének (4) bekezdését nem csak a rendelet általános rendszerére és céljára tekintettel kell értelmezni, hanem az 1737. (2006) számú határozat szövegét és célkitűzését is figyelembe kell venni (a fent hivatkozott M és társai ügyben hozott ítélet 44. pontja, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
22 – Kiemelés tőlem.
Full & Egal Universal Law Academy