ELEANOR SHARPSTON
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2014. január 23. ( 1 )
C‑184/11. sz. ügy
Európai Bizottság
kontra
Spanyol Királyság
„Az állami támogatás közös piaccal való összeegyeztethetetlenségét megállapító bizottsági határozatok — A határozatoknak való megfeleléshez szükséges intézkedések — A Bíróság tagállami kötelezettségszegést megállapító ítélete — Az ítéletben foglaltak kellő időben való teljesítésének elmulasztása — Pénzügyi szankció”
1.
A Bizottság 2001‑ben hat határozatot hozott, amelyekben megállapította, hogy a Comunidad Autónoma del País Vasco (a továbbiakban: Baszkföld) területén alkalmazott bizonyos adókedvezmények a közös piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatásnak minősülnek, és e támogatás visszatéríttetésére kötelezte a Spanyol Királyságot. A Bíróság 2006‑ban a Bizottság keresete nyomán olyan ítéletet hozott, amelynek értelmében Spanyolország nem tett eleget az e határozatokban foglaltaknak. Most annak megállapítását kéri a Bizottság, hogy Spanyolország elmulasztotta kellő időben teljesíteni az utóbbi ítéletben foglaltakat, valamint a végrehajtás elmulasztásának időszaka tekintetében kéri átalányösszeg kiszabását.
2.
Spanyolország azzal érvel, hogy a Bizottság túlbecsüli azokat az összegeket, amelyeket vissza kellett volna téríttetni, valamint hogy bármely kiszabandó szankciónak mindenesetre alacsonyabbnak kell lennie a Bizottság által kértnél.
Háttér
A támogatás és a 2001. évi határozatok
3.
1994 és 1997 között Baszkföld mindhárom tartománya – Álava, Vizcaya és Guipúzcoa ( 2 ) – bevezetett két adópolitikai intézkedést, amelyek 1999‑ig vagy 2000‑ig hatályban maradtak: a beruházási összeg 45%‑át kitevő adójóváírást a vállalkozások részére, valamint az új vállalkozások adóalapjának négyéves degresszív csökkentését, mindkét formát feltételekhez kötötték.
4.
Ezen intézkedésekről nem tájékoztatták a Bizottságot. Amikor tudomást szerzett róluk, a Bizottság az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti eljárás megindítása mellett határozott. ( 3 ) 2001. július 11‑én a Bizottság hat határozatot ( 4 ) hozott.
5.
A Bizottság valamennyi ügyben megállapította, hogy az intézkedés támogatási programot valósít meg. Az aktuális kedvezményezettekhez kapcsolódó részletek ismerete nélkül elegendő volt az, hogy potenciális alanyok olyan támogatásban részesülhetnek, amely nem összeegyeztethető az alkalmazandó irányelvekkel, iránymutatásokkal és keretszabályokkal. ( 5 ) Mielőtt a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy jogellenesen vezették be a programokat, és összeegyeztethetetlenek a közös piaccal, kiemelte, hogy a határozatok „nem zárják ki azt, hogy az egyedi támogatásokat teljes egészében vagy részben sajátos jellemzőik alapján összeegyeztethetőnek lehessen tekinteni a közös piaccal, akár egy későbbi bizottsági határozat keretében vagy mentesítési rendeletek alapján” ( 6 ). Következésképpen a határozatok egyike sem tekintett a közös piaccal összeegyeztethetetlennek valamely konkrét támogatást, és egyik sem zárta ki annak lehetőségét, hogy valamely támogatás összeegyeztethetőnek minősülhet. Mindazonáltal összeegyeztethetetlennek tartotta valamennyi támogatási programot.
Az összeegyeztethetőség értékelése
– A 45%‑os adójóváírási programok
6.
Az értékelések nagyjából megegyeznek mindhárom határozatban. ( 7 ) A támogatás a regionális állami támogatásokról szóló 1998. évi iránymutatás ( 8 ) szerinti beruházáshoz kapcsolódó támogatásnak minősülhet, ha a régióba beruházott összegen alapul, és az összeg százalékos arányában kifejezett felső határ vonatkozik rá. A régió egy főre eső GDP‑je mindazonáltal túl magas volt ahhoz, hogy alkalmazni lehetett volna az EK 87. cikk (3) bekezdésének a) pontjában foglalt regionális eltérést, és a 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja tekintetében nem vették figyelembe a releváns nettó támogatási egyenérték felső határát. Ezen túlmenően az iránymutatás keretein belül csak induló beruházások lehetnek jogosultak, miközben e programokat egyéb kiadásokra is alkalmazni lehetett. További követelményeknek is eleget kellett tenni. ( 9 ) Az alkalmazandó feltételeknek meg nem felelő támogatást működési támogatásnak kell tekinteni, nem beruházási támogatásnak. A működési támogatásnak azonban meg kell felelnie a regionális támogatásokról szóló 1998. évi iránymutatás 4.15–4.17. pontjában szereplő feltételeknek, és a jelen esetben ez nem állapítható meg, mivel Baszkföld tartományai nem legkülső régiók vagy alacsony népsűrűségű régiók. Következésképpen a támogatási programok nem voltak összeegyeztethetőek a regionális támogatásra vonatkozó szabályokkal. A régión kívüli beruházások támogatása nem tekinthető továbbá regionálisnak, és nem volt alkalmazható a kis‑ és közepes vállalkozások (a továbbiakban: kkv) esetében alkalmazható támogatási eltérés lehetősége sem, mivel a támogatást nem korlátozták megfelelően a bruttó támogatási egyenérték 7,5%‑ára vagy 15%‑ára. Bizonyos ágazatokat mindenesetre kizártak a regionális támogatásokról szóló 1998. évi iránymutatásból, de a szóban forgó támogatási programokból nem.
– Az adóalap‑csökkentési programok
7.
Az értékelések ismét nagyjából megegyeznek mindhárom határozatban, ( 10 ) és hasonlóak a 45%‑os adójóváírási programokhoz kapcsolódókhoz. Az egy főre eső GDP túl magas volt ahhoz, hogy alkalmazni lehetett volna az EK 87. cikk (3) bekezdésének a) pontjában foglalt eltérést. Bár a regionális fejlesztési támogatás összeegyeztethető lehet az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja értelmében, a programokat nem beruházási vagy foglalkoztatásra nyújtott támogatásnak, hanem működési támogatásnak kell tekinteni. Mindazonáltal e programok a 45%‑os adójóváírási programokhoz hasonlóan és ugyanazon okokból nem voltak összeegyeztethetőek a regionális támogatásra vonatkozó szabályokkal. A támogatás annyiban sem tekinthető összeegyeztethetőnek, amennyiben különös ágazati szabályok hatálya alá tartozó alanyok számára volt elérhető, különösen azért, mert nem felelt meg annak a feltételnek, hogy nem támogat új termelési kapacitást. Végül nem volt alkalmazható az EK 87. cikk (2) és (3) bekezdésében foglalt más eltérés sem.
8.
Így a Bizottság mindkét fajta adóprogram tekintetében a maguk egészében ítélte meg a programokat, nem azon körülményekre tekintettel, amelyek között alkalmazták azokat, hanem amelyek között alkalmazhatóak voltak.
A 2001. évi határozatok rendelkező része
9.
Valamennyi határozat 1. cikke megállapította, hogy a releváns támogatási program jogellenes és összeegyeztethetetlen a közös piaccal. A 2. cikk felszólította Spanyolországot a program megszüntetésére. A 3. cikk (1) bekezdése felszólította Spanyolországot, hogy „tegye meg az 1. cikkben említett és már jogellenesen a kedvezményezett rendelkezésére bocsátott támogatások visszatéríttetéséhez szükséges valamennyi intézkedést”, és függessze fel a még ki nem fizetett támogatások kifizetését. A 3. cikk (2) bekezdése értelmében a támogatást haladéktalanul vissza kellett téríttetni, azonnali és hatékony nemzeti eljárás keretében, és az összegek része volt a kamat is.
A megsemmisítés iránti eljárás, a fellebbezés és a kötelezettségszegési eljárás
10.
A baszk tartományok hatóságai eljárást indítottak a Törvényszék előtt a hat határozat megsemmisítése iránt.
11.
Mivel ez az eljárás nem rendelkezik felfüggesztő hatállyal, a Bizottság emlékeztette a spanyol hatóságokat a 2001. évi határozatokban jogellenesnek minősített támogatás visszatéríttetésére irányuló kötelezettségükre. Mintegy kétéves eredménytelen levélváltást követően a Bizottság 2003 novemberében hat kötelezettségszegési eljárást indított a Spanyol Királysággal szemben.
12.
A Bíróság 2006. december 14‑én hozott ítéletében ( 11 ) megállapította, hogy a Spanyol Királyság, mivel nem fogadta el határidőre a hat határozat mindegyike 2. és 3. cikkének való megfeleléshez szükséges intézkedéseket, nem teljesítette e határozatokból eredő kötelezettségeit. Spanyolország különösen nem fogadta el a már rendelkezésre bocsátott támogatások visszatéríttetéséhez szükséges intézkedéseket. ( 12 ) A kérdéses támogatást mindazonáltal nem azonosították a 2006. évi ítéletben, és a bírósági eljárás során nem is merült fel azonosításának a kérdése.
13.
A 2006 decembere és 2010 novembere között folytatott további levélváltás különbségekre derített fényt a visszatérítendő összegre vonatkozó álláspontok között. Spanyolország ebben az időszakban visszatéríttette a támogatás egy részét. A Bizottság azzal is érvelt, hogy Spanyolország nem bocsátott rendelkezésre elegendő információt. A Bizottság az EK 228. cikk (2) bekezdése értelmében 2007. július 11‑én felszólító levelet küldött, amelyet 2008. június 26‑án indokolással ellátott vélemény követett, amelyben két hónapon belül, azaz 2008. augusztus 26‑áig kérték a 2006. évi ítéletben foglaltaknak való teljes megfelelést.
14.
2009. szeptember 9‑én az Elsőfokú Bíróság elutasította a fent hivatkozott megsemmisítés iránti kereseteket. ( 13 ) A baszk tartományi hatóságok által előterjesztett fellebbezéseket 2011. július 28‑án ( 14 ) elutasították.
15.
A 45%‑os adójóváírási programokhoz kapcsolódó ítéletében a Bíróság emlékeztetett arra, hogy amikor a Bizottság általánosan és elvontan foglal állást valamely támogatási program tárgyában, nem köteles minden egyes esetet megvizsgálni. A tagállamnak csak a visszatéríttetési szakaszban kell értékelnie minden egyes vállalkozás egyedi helyzetét, különösen azt, hogy a biztosított előny a kedvezményezettje vonatkozásában torzíthatja‑e a versenyt és érintheti‑e a tagállamok közötti kereskedelmet. ( 15 )
A kérelem
16.
Időközben a Bizottság 2011. április 18‑án benyújtotta a szóban forgó keresetet. 2013. október 30‑án módosította a kérelmet. Jelenleg lényegében azt kéri, hogy a Bíróság
—
állapítsa meg, hogy a Spanyol Királyság, mivel nem teljesítette a 2006. évi ítéletben foglaltakat, nem teljesítette a 2001. évi határozatokból és az EUMSZ 260. cikkből eredő kötelezettségeit;
—
kötelezze Spanyolországot 64543000 euró átalányösszeg (25817,40 euró napi összeg, megszorozva a 2006. évi ítélethozatal és a 2001. évi határozatokban jogellenesnek minősített támogatás teljes visszatéríttetésének időpontja, azaz 2013. október 15. közötti időszakban eltelt 2500 nappal) megfizetésére; valamint
—
kötelezze a Spanyol Királyságot a költségek viselésére.
Az eljárás
17.
Még az írásbeli eljárást követően is jelentősen eltért egymástól a felek álláspontja a nyújtott, a visszatéríttetendőnek minősített, a visszatéríttetett és a továbbra is visszatéríttetendő támogatás összege tekintetében. A Bíróság ezért azt kérte a felektől, hogy a 2001. évi határozatok, az egyes érintett jogkérdések és az érintett vállalkozások mindegyike vonatkozásában készítsenek táblázatot adataikról. A feleknek a Bíróság rendelkezésére álló iratokból meg kellett adni az adataikat alátámasztó pontos oldalakat is, és felhívták a figyelmüket, hogy a nem egyértelműen meghatározott bizonyítékok figyelmen kívül maradhatnak. A válaszok (a továbbiakban: a 2013. évi táblázatok) 2013 márciusában érkeztek meg. Mivel továbbra is fennálltak ellentmondások és félreérthetőségek, ezért további kérdésfeltevésre és válaszadásra került sor írásban, viszont ezek nem oszlattak el minden bizonytalanságot.
18.
A 2013. szeptember 10‑i tárgyaláson a feleket arra kérték, hogy a Spanyol Királyság viszonválaszában felvetett azon kérdésekre összpontosítsanak, amelyekre a Bizottságnak nem volt kellő alkalma válaszolni.
19.
2013. október 30‑án a Bizottság arról tájékoztatta a Bíróságot, hogy meggyőződött arról, mostanra teljes mértékben, kamatokkal együtt visszatérítették a támogatást, az utolsó fizetésre 2013. október 15‑én került sor.
A kérdések összefoglaló bemutatása
20.
A Bizottság azt kifogásolja, hogy a spanyol hatóságok elmulasztották kellő időben visszatéríttetni az érintett támogatás teljes összegét. Azzal érvel, hogy eredetileg
i.
e hatóságok olyan támogatást minősítettek összeegyeztethetőnek, amely nem tett eleget a regionális támogatásokról szóló 1998. évi iránymutatásban foglalt követelményeknek (Spanyolország azzal érvel, hogy a támogatásra korábbi regionális iránymutatás vagy más ágazati szabály volt érvényes, valamint, hogy a Bizottság tévesen értelmezi az 1998. évi iránymutatást);
ii.
e hatóságok kedvezményezettként 100000 euró összeget elérő levonást alkalmaztak annak ellenére, hogy a de minimis szabályokat csak akkor lehet alkalmazni, amikor a teljes összeg a felső határérték alatt marad (Spanyolország azzal érvel, hogy figyelmen kívül kell hagyni a felső határértéket el nem érő valamennyi támogatási összeget);
iii.
e hatóságok visszamenőlegesen alkalmaztak adólevonást annak megállapítása nélkül, hogy teljesülnek‑e az alkalmazás feltételei (Spanyolország azzal érvel, hogy helyesen alkalmazták a levonásokat – a korábban a támogatásban való részesülés miatt nem jogosult kedvezményezettek jogosulttá válnak, amint a támogatást visszavonják); valamint
iv.
nem került sor fizetésre valamennyi fizetési felszólítás esetében (Spanyolország azzal érvel, hogy ahol lehetséges volt, ott megtörtént a végrehajtás, és hogy a hatóságok fizetésképtelenség esetében hitelezőként kereseteket terjesztettek elő).
21.
A felek a 2006. évi ítélet és a jelen eljárás megindításának időpontjában még mindig visszatérítendő támogatási összegek tekintetében határozottan nem értenek egyet, bár jelenleg már egyetértenek abban, hogy 2013. október 15‑ével a teljes összeg visszatérítésre került. A 2006. évi ítélet időpontjában a Bizottság szerint 358 millió euró és 270 millió euró kamat még mindig visszatérítésre várt; Spanyolország szerint ezek az összegek megfelelően 120,7 millió eurót és 48,4 millió eurót tettek ki. A jelen eljárásban előterjesztett kérelem időpontjában a Bizottság szerint 321 millió euró és 248 millió euró kamat hiányzott; Spanyolország szerint ezek az összegek megfelelően 60 millió eurót és 31 millió eurót tettek ki.
22.
Spanyolország elismeri, hogy a visszatérítés nagy részére a jelen eljárás megindítását követően került sor. Hangsúlyozza, hogy a vitatott támogatást arra tekintettel térítették vissza, hogy csökkentsék a Bíróság által kiszabásra kerülő szankciót, de annak elismerése nélkül, hogy a kérdéses támogatást jogszerűen vissza kell téríteni.
23.
A felek nem értenek egyet továbbá a kiszabandó szankció összegében sem. A Bizottság számítása az EK‑Szerződés 228. cikkének végrehajtásáról szóló közleményhez ( 16 ) igazodik. Spanyolország az egyes 2001. évi határozatok szerinti egyedi szankciók mellett érvel, arra a tényre figyelemmel, hogy Baszkföld csak Spanyolország GDP‑jének 6,24%‑át teszi ki, és alacsonyabb együtthatókat alkalmaz a súlyosság és az időtartam tekintetében.
Általános és előzetes észrevételek
24.
Először, a szóban forgó ügyben felmerült kérdések jelentős mértékben abból a tényből fakadnak, hogy sem a 2001. évi határozatok, sem a 2006. évi ítélet nem azonosította az összeegyeztethetetlen támogatást. Ezen túlmenően 2011‑ben a vitatott támogatáshoz kapcsolódó fellebbezések tekintetében a Bíróság megállapította, hogy a Bizottság nem köteles megvizsgálni az egyes esetekben nyújtott támogatást; a nemzeti hatóságok feladata a visszatéríttetési szakaszban minden egyes kedvezményezett egyedi helyzetének, valamint annak az értékelése, hogy a biztosított előny torzíthatja‑e a versenyt és érintheti‑e a tagállamok közötti kereskedelmet. ( 17 ) A Spanyol Királyság által tett, és a Bizottság által meg nem kérdőjelezett nyilatkozat értelmében a Bizottság ezt az álláspontot már 2007. október 3‑án ismertette a spanyol hatóságokkal.
25.
Másrészt alkalmazása előtt egyik támogatásról sem tájékoztatták a Bizottságot. Következésképpen a 659/1999 rendelet ( 18 ) értelmében „jogellenes támogatásnak” minősül. Erre figyelemmel, ha elmulasztják bármely részének a 2001. évi határozatokkal és a 2006. évi ítélettel összhangban álló visszatéríttetését, az további jogsértést valósít meg, kivéve, ha Spanyolország bizonyítani tudja, hogy helyesen járt el akkor, amikor összeegyeztethetőnek minősítette a támogatást.
26.
Következésképpen – arra a tényre tekintet nélkül, hogy mostanra valamennyi támogatást visszatérítették – a Bíróságnak kell meghatároznia azt, hogy Spanyolországnak mekkora részt kellett visszatéríttetnie, és ezt az összeget kell alapul vennie annak meghatározása során, hogy milyen pénzügyi szankciót kell kiszabni a visszatéríttetés késedelme tekintetében.
27.
Másodszor, a Bizottság azt kifogásolja, hogy a pert megelőző eljárás során a spanyol hatóságok egyrészt nem vagy késve bocsátottak rendelkezésre releváns információkat, másrészt lényegtelen dokumentumokkal árasztották el a Bizottságot. Igaz, hogy (mindkét fél részéről) oldalak tízezreit nyújtották be a Bírósághoz, valamint, hogy ezek közül sok hasznossága a legjobb esetben is kétséges. Ellenben a Bíróságnak ismételten kérdéseket kellett feltennie azon egymásnak ellentmondó adatok megértése érdekében, amelyekre a felek érveiket alapozzák. Álláspontom szerint egyik fél sem járult hozzá megfelelően a Bíróság feladatának ellátásához, amely a szóban forgóhoz hasonló eljárásokban a tényállás meghatározására és jogi kérdések eldöntésére egyaránt kiterjed. Így szinte elkerülhetetlennek tűnik, hogy becslés lesz minden összeg, amely tekintetében a Bíróság megállapítja, hogy Spanyolország tévesen mulasztotta el visszatéríttetni, és amelyre alapoznia kell a kiszabandó pénzügyi szankció megállapítását.
28.
Harmadszor, a Spanyol Királyság élt azzal a jogával, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmányának 16. cikke értelmében nagytanács tárgyalja az ügyet. Számomra mindazonáltal úgy tűnik, hogy ilyen nagy összetételű Bíróság – 15 bíró – nem megfelelő egy olyan ügyben, amely a jelenlegihez hasonló nagy mennyiségű ténybeli részletet foglal magában, kivéve, ha a felek valamelyike a korábbi ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát kéri. Következésképpen úgy hiszem, hogy annak eldöntése során, hogy élnek‑e ezzel a jogukkal, vagy sem, a Bíróság eljárási hatékonysága érdekében a tagállamoknak tekintettel kell lenniük e megfontolásokra.
29.
Most rátérek a jogkérdésekre. A következőkkel foglalkozom: először a támogatás visszatéríttetésére irányuló kötelezettségre vonatkozó általános kérdésekkel (a regionális támogatásokról szóló 1998. évi iránymutatás, az ösztönzési követelmény, a de minimis szabályok, az ágazati és multiszektorális szabályok, a visszamenőleges adólevonások); másodszor valamennyi határozat tekintetében az elvárt visszatéríttetés részleteivel, beleértve a keresetek előterjesztésének elmulasztását; végül pedig a kiszabandó szankció összegével.
A támogatás visszatéríttetésére irányuló kötelezettségre vonatkozó általános kérdések
A regionális támogatásokról szóló 1998. évi iránymutatásnak való megfelelés
30.
A Bizottság azzal érvel, hogy a 45%‑os adójóváírási programok tekintetében a spanyol hatóságok nem vették figyelembe a regionális támogatásokról szóló 1998. évi iránymutatásban szereplő „ösztönzési követelményt” (azaz azt, hogy a támogatás iránti kérelmet a projekttel összefüggő munkák megkezdése előtt kell benyújtani). Spanyolország azzal érvel, hogy nem kellett alkalmazni az iránymutatást, valamint másodlagosan azzal, hogy a Bizottság túl szűken értelmezi az ösztönzési követelményt.
A regionális támogatásokról szóló 1998. évi iránymutatás alkalmazandósága
– Érvelés
31.
Spanyolország azzal érvel, hogy mivel a kérdéses támogatást 1998 előtt indították el, ezért a regionális támogatási programokról szóló 1979. évi közleményben ( 19 ) szereplő iránymutatást kell alkalmazni. Idézi a jogellenes állami támogatás értékelésére alkalmazandó szabályok megállapításáról szóló, 2002. évi bizottsági közleményt, ( 20 ) amelynek értelmében „a Bizottság minden esetben a támogatás nyújtásának időpontjában hatályos eszközök összességében meghatározott alapkritériumok szerint értékeli a jogellenes állami támogatás közös piaccal való összeegyeztethetőségét”. A regionális támogatásokról szóló 1998. évi iránymutatás 2000. évi módosítása ezen túlmenően megerősítette, hogy a Bizottságnak való bejelentés nélkül bevezetett valamennyi új támogatást „a támogatás nyújtásának időpontjában érvényes szabályokkal és iránymutatásokkal összhangban kell értékelni”. A Bizottság pedig mind a hivatalos vizsgálati eljárást megindító határozataiban, mind a 2001. évi határozataiban jelezte, hogy a regionális támogatásokról szóló 1998. évi iránymutatás csak az 1999. január 1‑jétől kezdődő időszakok tekintetében alkalmazandó.
32.
A Bizottság erre azt válaszolja, hogy maga az 1998. évi iránymutatás (6.1. pontja) kimondja, hogy „a Bizottság a regionális támogatások közös piaccal való összeegyeztethetőségét ennek az iránymutatásnak az alapján állapítja meg, amint az hatályba lép. Azokat a támogatási javaslatokat azonban, amelyeket még azelőtt bejelentenek a Bizottságnak, hogy ezt az iránymutatást közölnék a tagállamokkal, és amelyekre nézve a Bizottság még nem hozott végső határozatot, a bejelentés időpontjában hatályban lévő követelmények alapján bírálják el”. Mivel a kérdéses támogatást nem jelentették be, a regionális támogatásokról szóló 1998. évi iránymutatást kellett alkalmazni. A Bíróság ezen túlmenően 2011‑ben egy kapcsolódó eljárásban ( 21 ) megállapította, hogy a kérdéses, be nem jelentett támogatást a regionális támogatásokról szóló 1998. évi iránymutatás fényében kell értékelni.
– Értékelés
33.
Nem tudom elfogadni Spanyolország érvelését.
34.
Igaz, hogy a Bizottság sajnálatos módon pontatlanul fogalmazott 2001. évi határozataiban, amennyiben időnként a regionális támogatásokról szóló 1998. évi iránymutatás rendelkezéseire hivatkozott, időnként pedig a korábbi közleményében szereplőkre. ( 22 ) Nem volt egyértelmű az általánosabb közleményeiben ( 23 ) sem. A Spanyolország által felhozottakkal ellentétben azonban a Bizottság a hivatalos vizsgálati eljárás megindítása során, és a 2001. évi határozataiban kifejezetten hivatkozott a regionális támogatásokról szóló 1998. évi iránymutatás szerinti ösztönzési követelményre. ( 24 )
35.
A Bíróság azt is megállapította továbbá, hogy a kérdéses, be nem jelentett támogatást a regionális támogatásokról szóló 1998. évi iránymutatás fényében kell értékelni. ( 25 ) Ezen iránymutatás alkalmazandóságát nem is kérdőjelezték meg a 2006. évi ítélet meghozatalához vezető eljárásban. Ellenkezőleg, Spanyolország annak megerősítését kérte, hogy alkalmazandó a regionális támogatásokról szóló 1998. évi iránymutatás. ( 26 ) Nem hozhatja fel ezt a kérdést először akkor, amikor a 2006. évi ítéletben foglaltak nem teljesítését kifogásolják vele szemben. Mivel a regionális támogatásokról szóló 1998. évi iránymutatással való összeegyeztethetőség eleve kifejezett feltétel volt, Spanyolország azt sem állíthatja, hogy a jelen eljárásban kiadott indokolással ellátott vélemény nem említette kifejezetten ezt az iránymutatást.
A regionális támogatásokról szóló 1998. évi iránymutatás értelmezése
– Érvelés
36.
A regionális támogatásokról szóló 1998. évi iránymutatás 4.2. pontjának harmadik bekezdése értelmében a támogatást még a projekt megkezdése előtt kell kérelmezni. ( 27 ) A Bizottság szerint ez a követelmény nem teljesült a 45%‑os adójóváírás több kedvezményezettje esetében, bár a spanyol hatóságok az érintett támogatást összeegyeztethetőnek tartották.
37.
Spanyolország megjegyzi, hogy a 2001. évi határozatokban ( 28 ) a Bizottság megállapította, ( 29 ) hogy a 45%‑os adójóváírás a regionális támogatásokról szóló 1979. évi közlemény szerinti „beruházástól függő támogatás” volt, amiből következik az ösztönző hatás. Formalista a Bizottság azon álláspontja, hogy a támogatást még a munka megkezdése előtt kell kérelmezni. Az adópolitikai eljárások ettől eltérőek: az 1628/2006 rendelet ( 30 ) 5. cikkének (2) bekezdése és a 800/2008 rendelet ( 31 ) 8. cikke (4) bekezdésének b) pontja pusztán azt írja elő, hogy az adópolitikai intézkedéseket azelőtt kell elfogadni, hogy a munka megkezdődött volna. A szigorúbb feltétel hiányzott az 1628/2006 rendelet előtt. A Bizottság emellett egy külön határozatban ( 32 ) összeegyeztethetőnek tartotta Álava tartományban a 45%‑os adójóváírás‑program szerinti támogatást, feltéve hogy nem haladja meg a Baszkföldön a regionális támogatásra vonatkozó 25%‑os nettó támogatási egyenértéknek megfelelő felső határt. Az egyenlő bánásmód elve azonos megközelítést követel meg valamennyi kedvezményezett esetében.
38.
A Bizottság tagadja a túlzott formalizmust; elfogadta, hogy összeegyeztethető egy olyan vállalkozás támogatása, amely a kérelme előterjesztése előtt megkezdte a kutatómunkát. Ezen túlmenően itt nem alkalmazandó az 1628/2006 és a 800/2008 rendelet. Maga a 800/2008 rendelet zárja ki a 8. cikk (4) bekezdésének b) pontja szerinti szabály analógia útján való alkalmazását, ( 33 ) amelyet nem az olyan esetekre való alkalmazásra szántak, amikor részletes értékelésre van szükség. Ez a szabály ezen túlmenően feltételezi a támogatásra való automatikus jogosultságot, miközben a szóban forgó ügyben adminisztratív engedélyezésre volt szükség. A HGA‑ügyben hozott ítéletében ( 34 ) a Bíróság megállapította, hogy bizonyítani kell, hogy a tervezett támogatás hiányában a beruházást nem hajtanák végre; máskülönben e támogatás egyedüli hatása a kedvezményezett helyzetének javítása. Az egyenlő bánásmód tekintetében a Szerződés valamely rendelkezésének Bizottság általi, múltbeli értelmezése nem lehet hatással a rendelkezés kérdéses határozatban szereplő értelmezésének helyességére. ( 35 )
39.
Spanyolország azt válaszolja, hogy a 45%‑os adójóváírás nem esett adminisztratív mérlegelési hatáskörbe; a jogszabályok szerinti feltételeknek megfelelő vállalkozások esetében nem lehetett elutasítani, következésképpen egyértelmű ösztönző hatással járt. Ezen túlmenően a Freistaat Sachsen és társai ügyben ( 36 ) kialakított ítélkezési gyakorlatra nem lehet hivatkozni annak érdekében, hogy megkerüljék az uniós jog általános elvét képező egyenlő bánásmód elvét.
– Értékelés
40.
Három kérdés merül itt fel. Először, a Bizottság elismerte‑e a 2001. évi határozataiban azt, hogy fennállt az ösztönző hatás, és ha igen, ez azt jelenti‑e, hogy nem kell visszatéríteni a 45%‑os adójóváírás‑program szerinti támogatást? Másodszor, a programok adópolitikai jellege miatt eltérően kell‑e alkalmazni az ösztönzési követelményt, és ha igen, akkor teljesül‑e az automatikus jogosultság követelménye? Harmadszor, érinti‑e az értékelést az egyenlő bánásmód elve?
41.
Az első pontot illetően 2001. évi határozataiban a Bizottság kifejezetten úgy hivatkozott az ösztönzési követelményre, mint azon feltételek egyikére, amelyeket teljesíteni kell ahhoz, hogy a 45%‑os adójóváírás‑programok összeegyeztethetők legyenek a közös piaccal. ( 37 ) Nem mondta azonban ki azt, hogy ez a feltétel nem teljesült. Ellenkezőleg, nem csak úgy hivatkozott a programokra mint „beruházástól függő támogatásra”, hanem úgy is mint „adóösztönzőre” ( 38 ). A 2006. évi ítélet meghozatalához vezető eljárásban sem merült fel az ösztönzési követelménynek való megfelelés kérdése. Ezzel szemben a Bizottság jelezte a 2001. évi határozataiban, hogy a regionális támogatásokról szóló 1998. évi iránymutatás egyéb feltételei nem teljesültek, ( 39 ) és ezen az alapon állapította meg azt, hogy a 45%‑os adójóváírás‑programok nem tekinthetőek a közös piaccal összeegyeztethetőnek a Szerződés szerinti regionális eltérések értelmében, mivel nem felelnek meg a regionális támogatásokra vonatkozó szabályoknak. ( 40 )
42.
Ilyen szemszögből nézve bizonyos mértékben elfogadható Spanyolország érvelése. Sem a 2001. évi határozatokban, sem a 2006. évi ítéletben nem mondták ki azt, hogy a 45%‑os adójóváírás‑programok nem tesznek eleget az ösztönzési követelménynek, és a 2001. évi határozatokban használt megfogalmazásba beleérthető az, hogy eleget tettek e követelménynek.
43.
Mégis úgy vélem, hogy a Bizottság helyesen érvel, amikor azt mondja, hogy mivel a támogatási programok egészében véve jogellenesek voltak, és a közös piaccal összeegyeztethetetlennek minősültek, ezért a tagállamok az egyedi esetek értékelése során nem tekinthetnek el annak vizsgálatától, hogy teljesül‑e az ösztönzési követelmény.
44.
A második pont tekintetében, későbbi rendeleteiben a Bizottság az adópolitikai intézkedésekkel kapcsolatban kevésbé szigorúan jelenítette meg az ösztönzési követelményt. ( 41 ) Megközelítésében egyértelmű logika működik. Amennyiben valamely vállalkozás elhatározza, hogy beruház valamely projektbe, és azt követően kérelmez mérlegelési jogkörbe tartozó támogatást és részesül abban (amelynek odaítélésében nem lehet biztos), hogy már megkezdte a projekthez kapcsolódó munkát, akkor a támogatás aligha befolyásolta a beruházási döntését. Ha azonban ezzel ellentétben döntésével megvárja azt, amíg biztos lehet a kért támogatás elnyerésében, akkor úgy tekinthető, hogy döntése a támogatás odaítélésétől függött. Ha valamely adórendszer automatikusan támogatja a meghatározott feltételeknek eleget tevő beruházásokat, akkor ez a megkülönböztetés lényegtelen, és a rendszer maga tekinthető a beruházás ösztönzőjének.
45.
Álláspontom szerint ez a logika alkalmazható minden esetben, amikor eleget kell tenni az ösztönzési követelménynek. E célból nem kell analógia útján teljes egészében alkalmazni az 1628/2006 rendeletet vagy a 800/2008 rendeletet, mentesülve azon követelmény alól, hogy abban az esetben, amelyekre nem vonatkozik e két rendelet, a támogatást be kell jelenteni a Bizottságnak, és a Bizottságnak meg kell vizsgálnia a támogatásokat. Egyszerűen fel kell ismerni, hogy bizonyos feltételek mellett a beruházásra való elegendő ösztönzést jelent az a tény, hogy létezik az adóprogram, így a munkakezdés időpontja és a támogatás odaítélésének időpontja közötti kapcsolat elveszti jelentőségét. Itt olyan helyzettel nézünk szembe, amelyben teljesíteni kell az ösztönzési követelményt, és egyetértek Spanyolországgal abban, hogy a követelmény teljesülésének értékelése során figyelemmel kell lenni az adópolitikai intézkedések e tekintetben való különös jellegére.
46.
Mindazonáltal egyetértek a Bizottsággal abban, hogy az adópolitikai intézkedés automatikus működése lényeges része az ösztönző hatásának, és a szóban forgó körülményekhez hasonló esetben a tagállamnak kell megállapítania e feltétel teljesülését.
47.
A felek nem értenek egyet abban, hogy automatikusak voltak‑e a kedvezmények, és mindketten a tartományok releváns törvényeire hivatkoznak, amelyek fogalmai lényegében azonosak:
„Az új állóeszközökbe való befektetések, amelyek […] meghaladják a 2500 millió ESP összeget, a [...] Tartományi Tanács határozata értelmében jogosultak a beruházás 45%‑áig terjedő adójóváírásra, a […] Tartományi Tanács által meghatározottaknak megfelelően, amely adójóváírást a [személyes] adókötelezettség összegébe kell beszámítani.
[…]
[A hivatkozott határozatban] meg kell határozni az egyes egyedi esetekre alkalmazandó határidőket és korlátozásokat.” ( 42 )
48.
A Bizottság hangsúlyozza a Tartományi Tanács határozatának szükségességét, és megjegyzi, hogy a Bíróság a 2006. évi ítéletben arra a következtetésre jutott a 2001. évi határozatok alapján, hogy a támogatás elnyerése adminisztratív döntéstől függött. ( 43 ) Spanyolország azt hangsúlyozza, hogy a „gozarán” igealak („jogosultak”) használata e tekintetben minden mérlegeléstől megfosztja a Tartományi Tanácsot.
49.
Ez utóbbi érv meggyőzőnek tűnik (bár természetesen a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel a nemzeti jog értelmezésére). Mindenesetre azonban megkérdőjelezi az a tény, miszerint a Tartományi Tanácsnak, még ha jogszabály kötelezi is a támogatást odaítélő határozat meghozatalára, meg is kell határoznia a jogosult beruházás összegét, és határidőket és korlátozásokat kell megállapítania. Prima facie ezek a tényezők jelentős mérlegelési mozgásteret jelentenek a határozatban, és Spanyolország ezzel nem foglalkozott érvelésében. Álláspontom szerint az ösztönző hatás adópolitikai intézkedésekkel összefüggésben való értékelése során alkalmazott különös megközelítés alapjául szolgáló megfontolásoknak ki kell zárniuk ezt a megközelítést abban az esetben, amikor a támogatás összege és felhasználásának feltételei ilyen adminisztratív mérlegeléstől függnek.
50.
Ennek megfelelően úgy vélem, hogy a Bizottság helyesen ragaszkodik ahhoz, hogy a releváns projekttel összefüggő munka megkezdését követően biztosított támogatás nem felelhet meg a regionális támogatásokról szóló 1998. évi iránymutatás 4.2. pontjának harmadik bekezdése szerinti ösztönzési követelménynek. Megjegyzem továbbá, hogy Spanyolország csak négy, Guipúzcoában működő vállalkozás tekintetében érvelt azzal, hogy a támogatást valójában a munkakezdés előtt biztosították, és hogy a Bizottság ezek közül három esetben elfogadta ezt. ( 44 )
51.
Ezzel összefüggésben végül áttérek az egyenlő bánásmód elvére. 1999‑ben az ösztönzési követelményre való hivatkozás nélkül a Bizottság az Álavában a 45%‑os adójóváírási program keretében nyújtott támogatást „összeegyeztethetőnek tartotta a közös piaccal a támogatás azon része tekintetében, amely […] nem haladja meg Baszkföldön a regionális támogatásra vonatkozó, 25%‑os nettó támogatási egyenértéknek megfelelő felső határt” ( 45 ). Spanyolország azzal érvel, hogy az egyenlő bánásmód elve általános uniós jogi alapelv, amelynek értelmében a 45%‑os adójóváírási programok keretében nyújtott támogatásokhoz kapcsolódó valamennyi esetben ugyanazt a megközelítést kell alkalmazni, valamint hogy a 659/1999 rendelet 14. cikkének (1) bekezdése értelmében: „A Bizottság nem követeli meg a támogatás visszatérítését, amennyiben az ellentétes a közösségi jog valamelyik általános elvével”.
52.
Nem értek egyet ezzel az érveléssel. Az általam fent kifejtett álláspont magában foglalja azt, hogy azáltal, hogy 1999‑ben az ösztönzési követelmény tekintetében nem vizsgálta meg a kérdéses támogatást, a Bizottság tévesen alkalmazta a regionális támogatásokról szóló 1998. évi iránymutatást. Spanyolország megközelítése azt jelentené, hogy a Bizottság az ezen iránymutatás szerinti ösztönzési követelményt már nem alkalmazhatja semmilyen, a 45%‑os adójóváírási programok egyike értelmében biztosított támogatás esetében, sőt, elképzelhető, hogy semmilyen más, későbbi programnál sem.
53.
Álláspontom szerint ez összeegyeztethetetlen lenne a Bíróság arra irányuló ítélkezési gyakorlatával, hogy az egyenlő bánásmód elvének betartását összhangba kell hozni a jogszerűség elvének betartásával, miszerint senki sem hivatkozhat valamely harmadik személy javára elkövetett jogellenes magatartásra előnyök szerzése végett. ( 46 ) Igaz, hogy a regionális támogatásokról szóló 1998. évi iránymutatás más, későbbi intézkedésektől eltérően nem rendelkezik normatív erővel, de ahogyan Spanyolország kifejtette, magára a Bizottságra nézve kötelező erővel bír. A helyes alkalmazás valamely egyedi, meg nem támadott esetben való elmulasztása nem zárhatja ki az egyenlő bánásmód elvére való hivatkozással azt, hogy a Bizottság a későbbi ügyekben azt helyesen alkalmazza.
54.
Így arra az álláspontra jutottam, hogy el kell utasítani Spanyolország azon érvét, hogy a regionális támogatásokról szóló 1998. évi iránymutatás nem alkalmazandó a 45%‑os adójóváírási programok értelmében biztosított támogatásokra, vagy, hogy a támogatások megfeleltek ezen iránymutatásnak. A kérelemben szereplő összegeket következésképpen nem lehet kizárni a támogatás visszatéríttetésének kötelezettsége alól.
A különös ágazati vagy multiszektorális szabályoknak való megfelelés
55.
Kérelmében a Bizottság azzal érvel, hogy a három 45%‑os adójóváírás‑program meghatározott kedvezményezettjeinek juttatott támogatás ki volt zárva a regionális támogatásokról szóló 1998. évi iránymutatásból. ( 47 ) Ehelyett különös ágazati vagy multiszektorális szabályoknak kellett megfelelniük. Spanyolország mindazonáltal nem téríttette vissza a kérdéses támogatást, és nem is bizonyította be e szabályok figyelembevételét.
A borászati ágazat
56.
A felek egyetértenek abban, hogy Álavában a 45%‑os adójóváírási program értelmében támogatott 12 kedvezményezett a mezőgazdasági (borászati) ágazatban tevékenykedik. A Bizottság megemlíti különösen a Comercializadora de la Rioja Alta SLU‑t (a továbbiakban: Rioja Alta), mint amely kizárt a regionális támogatásokról szóló 1998. évi iránymutatásból. Beadványaikban a felek eltérő álláspontot képviselnek a borászati ágazatban folytatott különböző tevékenységekre alkalmazandó szabályok és az azoknak való megfelelés tekintetében.
57.
A 2013. évi táblázatokból mindazonáltal arra következtettem, hogy összességében kisebb, néhány ezer eurós eltéréssel a felek az érintett 12 esetből kettőt kivéve valamennyi esetben egyetértenek a visszatérítendő összegekben, és azokban az összegekben, amelyeket 2013 márciusáig már visszatérítettek, és amelyek továbbra is visszatérítendőek voltak. Ez a két eset a Rioja Altára, illetve a Familia Martínez Bujanda SL‑re (a továbbiakban: Martínez Bujanda) vonatkozik.
58.
A Rioja Alta esetében úgy tűnik, egyetértés van a visszatérítés teljes összege tekintetében. Az egyetlen (mintegy 4 millió euró összegű) eltérés a 2013 márciusáig már visszatérített összeggel kapcsolatos.
59.
A Martínez Bujanda esetében a felek által hivatkozott dokumentumok egyikében sem találtam az alkalmazandó szabályok vagy iránymutatás kérdése vonatkozásában releváns, meggyőző bizonyítékot. Ezen túlmenően a Bizottság 2013. évi táblázatában szereplő adatok következetlenek. Azt javaslom ezért, hogy a Bíróság egyszerűen fogadja el Spanyolország következetesebb adatait.
60.
Arra a következtetésre jutottam, hogy a felek között nem áll fenn olyan kérdés, amely miatt döntést kellene hozni arról, hogy a vitatott támogatást a regionális támogatásokról szóló 1998. évi iránymutatás fényében kell‑e értékelni, vagy a borászati ágazatra alkalmazandó, különös szabályok vagy iránymutatások fényében.
Az acélipari ágazat
61.
Kérelmében a Bizottság azzal érvelt, hogy Álavában a 45%‑os adójóváírási program számos kedvezményezettje az acélipari ágazatban tevékenykedett, amely kizárt a regionális támogatásokról szóló 1998. évi iránymutatásból. Spanyolország tagadta, hogy bármelyik a releváns alágazatokban ( 48 ) tevékenykedett volna. A Bizottság válaszul felsorolt hat, általa érintettnek tartott céget. Spanyolország azt válaszolta, hogy a kérdéses támogatás odaítélésekor hatályos szabályok csak bizonyos alágazatokban írták elő a támogatás bejelentését és évi két jelentés elkészítését. ( 49 ) Mindenesetre a megnevezett cégek közül öt vagy nem az 1988. évi acélipari keretszabály hatálya alá tartozó acélipari termékeket gyárt, vagy nem vonatkozik rá a bejelentési kötelezettség.
62.
A Bizottság a 2013. évi táblázataiban az acélipari ágazatban tevékenykedő hét céget sorol fel, míg Spanyolország a kérdéssel érintett hat céget említ. A Spanyolország listáján nem szereplő céget a Bizottság korábban nem tekintette különösen az acélipari ágazatban aktívnak, és az általa hivatkozott bizonyítékok egyike sem érinti a cég tevékenységét. A fennmaradóak közül három esetben teljes az egyetértés a tekintetben, hogy milyen összegek és időpontok érintettek, két esetben kisebb eltérések vannak a visszatérítés időpontja tekintetében, és egy esetben ( 50 ) mintegy 4 millió euró összeget érintő véleménykülönbség áll fenn a visszatérítésből kizárandó összeg tekintetében. A felek által hivatkozott iratokban azonban semmi nem utal arra, hogy az eltérés azon ágazat jellegéhez kapcsolódik, amelyben a kedvezményezett tevékenységét folytatja.
63.
Kérelmében a Bizottság felsorolta továbbá a 45%‑os adójóváírás három Guipúzcoában működő kedvezményezettjét, amelyeket az acélipari ágazatban tevékenységet végzőnek minősített. Védekezésképpen Spanyolország bizonyítékokat mutatott be e kedvezményezettek tevékenysége tekintetében, amelyek a Bizottság által elfogadottnak tekinthetők, mivel a 2013. évi táblázatában e három közül egyet sem tüntetett fel az acélipari ágazati tevékenységgel kapcsolatos jogkérdéssel összefüggésben.
64.
Arra a következtetésre jutottam, hogy nem kell foglalkozni semmilyen fennálló kérdéssel a tekintetben, hogy nyújtottak‑e támogatást az acélipari ágazatban tevékenykedő vállalkozásoknak.
Nagyberuházási projektek
65.
A vizcayai 45%‑os adójóváírás egyik kedvezményezettje ( 51 ) tekintetében a Bizottság azzal érvelt kérelmében, hogy a spanyol hatóságok az 1998. évi multiszektorális keretszabályban ( 52 ) engedélyezettnél nagyobb mértékű összeget vontak le a visszatérítendő összegből. A beadványokban fennálló jelentős ellentét ellenére a 2013. évi táblázatokból egyértelműnek tűnik az, hogy a felek jelenleg egyetértenek a visszatérítendőnek minősített összeg tekintetében, bármi is legyen az értékelés alapja, és a Bizottság elfogadja, hogy az összeget valóban visszatérítették 2011. július 20‑án.
66.
A Bizottság válaszában azt kifogásolta továbbá, hogy Álavában a 45%‑os adójóváírás két kedvezményezettje anélkül hajtott végre nagyberuházási projekteket, hogy a spanyol hatóságok igazolták volna az 1998. évi multiszektorális keretszabály szerinti feltételek teljesülését. Ez a kifogás nem jelenik meg a Bizottság 2013. évi táblázatában, és úgy tekintem, hogy a Bizottság nem tartotta fenn a Bíróság előtt.
67.
Következésképpen nincs olyan fennálló kérdés, amely az 1998. évi multiszektorális keretszabály alkalmazására vonatkozna.
A de minimis felső határát el nem érő támogatás levonhatósága
68.
A 69/2001 rendelet ( 53 ) 2. cikke értelmében a támogatási intézkedések nem teljesítik az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének valamennyi szempontját, és ezért nem tartoznak az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésében foglalt bejelentési kötelezettség alá különösen akkor, ha bármely hároméves időszakban bármely vállalkozás részére folyósított teljes támogatás összege nem haladja meg a bruttó (vagy bruttó támogatási egyenérték szerinti) 100000 eurót. A rendelet 3. cikke előírta a tagállamoknak annak vizsgálatát, hogy az ilyen de minimis támogatás biztosítása megfelel e feltételeknek, valamint azt, hogy a releváns nyilvántartásokat tíz évig őrizzék meg, és kérelemre bocsássák rendelkezésre. Hasonló szabályokat a Bizottság korábban a de minimis támogatásokról szóló 1996. évi közleményében ( 54 ) fogalmazott meg, bár abban nem szerepelt nyilvántartásra irányuló követelmény.
69.
A spanyol hatóságok az új vállalkozások adóalap‑csökkentés formájában való támogatásának visszatéríttetése során eredetileg hároméves időszakonként 100000 eurót vontak le az egyes kedvezményezettektől visszatéríttetendő összegből, e kedvezményezettek legtöbbje esetében a támogatás meghaladta ezt az összeget.
Érvelés
70.
A Bizottság azzal érvel, hogy csak az a támogatás minősülhet de minimis támogatásnak, amelynek a teljes összege a hároméves időszakban 100000 euró alatt marad, és ezen túlmenően a spanyol hatóságok nem nyújtottak be iratokat annak bizonyítására, hogy a támogatás de minimis támogatás volt. A támogatást nem lehet felosztani a de minimis felső határ alatti és fölötti részre. Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése alóli eltérésként a de minimis engedményt szigorúan kell értelmezni, mind az 1996. évi közlemény, mind a 69/2001 rendelet értelmében. Az eljárások egyszerűsítésére irányuló célja nem valósulna meg, ha a mindenképpen vizsgálatot igénylő nagyobb összegekre alkalmazandó lenne. Ha a kedvezményezettek biztosak lennének a támogatás felső határt el nem érő részének megtartásában, akkor semmi nem ösztönözné az összegek korlátozását, vagy az attól való tartózkodást, hogy engedélyezés előtt nyújtsanak támogatást. ( 55 ) A Spanyolország által hivatkozott, WAM‑ügyben hozott határozat ( 56 ) nem az egyetlen rendelkezésre álló gyakorlat. ( 57 )
71.
Spanyolország azzal érvel, hogy az alkalmazandó szöveg az 1996. évi közlemény, amelynek értelmében a hároméves időszak tekintetében a de minimis jogosultság megtartásához nem volt előírás a nyilvántartás vezetése. Mindenesetre új vállalkozások esetében nem kerülhet sor a korábbi támogatások felhalmozására. Ezen túlmenően a visszatéríttetés célja annak az állapotnak a visszaállítása, amelyben nem torzul a verseny, és a de minimis eltérés indoka az, hogy a felső határt el nem érő támogatás nem érinti a tagállamok közötti kereskedelmet. ( 58 ) Mivel a hároméves időszakon belül 100000 eurót el nem érő támogatás nem minősül versenytorzítónak, elegendő az ezen összeg feletti összeg visszatérítése. Aránytalan lenne az, hogy nem kell bejelenteni a 100000 eurós támogatást, de a be nem jelentett 100000,01 eurós támogatás teljes összege visszatérítendő lenne. A WAM‑ügyben hozott határozatában a Bizottság csak a felső határt meghaladó összeg visszatérítését írta elő. Ezt a határozatot megsemmisítették, de nem a de minimis szabályhoz kapcsolódó okból. Spanyolország végül az egyenlő bánásmód elvének megsértését kifogásolja. Egy korábbi ügyben ( 59 ) Spanyolország minden hároméves időszak tekintetében csak a 100000 eurót meghaladó összegeket téríttette vissza, és ez az eljárás megfelelt a Bizottságnak.
Értékelés
72.
Először is úgy vélem, hogy ezt a kérdést az 1996. évi közlemény fényében kell vizsgálni. Az adóalap‑csökkentésekhez kapcsolódó mindhárom határozatban a Bizottság kifejezetten e közleményre hivatkozva állapította meg azt, hogy a releváns programok szerinti támogatás nem tett eleget a de minimis szabálynak. ( 60 ) Azt is megállapította, hogy ugyanez lenne az eredmény a 69/2001 rendelet esetében is, ( 61 ) de ez a rendelet csak a 2001. február 2‑i hatálybalépését követően nyújtott támogatásokra alkalmazandó. ( 62 ) A Bizottság nem kifogásolta kifejezetten az ezen időpont és a vitatott támogatási programok befejezése ( 63 ) közötti támogatásokat.
73.
A nyilvántartások vezetésére és rendelkezésre bocsátására vonatkozó kötelezettség nem szerepelt az 1996. évi közleményben. Mégsem tudom elfogadni azt, hogy Spanyolországnak ne kellett volna megállapítania azt, hogy az összevont hároméves időszakra vonatkozó felső határt tiszteletben tartották azoknál a támogatásoknál, amelyeket a de minimis szabályra hivatkozva nem térítettek vissza. Be kellett tehát mutatnia a releváns dokumentumokat. Hiába érvelnek azzal, hogy a programokat csak új vállalkozásokra alkalmazták, mivel valamennyit „négy egymást követő adóidőszakban alkalmazták, amelynek kezdő időszaka az, amelyben a tevékenység megkezdésétől számított négy éven belül [a vállalkozás] pozitív adóalapot realizál […]” ( 64 ), tehát három évnél hosszabb időszakot fogtak át. A Bizottság azt kifogásolja, hogy nem nyújtottak be dokumentumokat. Spanyolország ezzel szemben egyedül azt hozza fel, hogy megküldte a Bizottságnak az érintett vállalkozások adóbevallását, amelyek nem derítettek fényt további támogatásra. Úgy vélem, hogy a támogatás létét nem mutató dokumentumok benyújtása nem elegendő annak bizonyításához, hogy nem került sor támogatásra, vagy annak megállapításához, hogy bármely hároméves időszakban az összevont támogatások nem lépték át a de minimis felső határt.
74.
A támogatás de minimis és nem de minimis részre való felosztása tekintetében az 1998/2006 rendelet ( 65 ) 2. cikke (2) bekezdésének második albekezdése így rendelkezett: „Amennyiben egy támogatási program keretében nyújtott támogatás teljes összege túllépi [a] felső határt, az esetben a támogatás összege nem mentesíthető e rendelet alapján még az említett felső határt meg nem haladó rész esetében sem. […]”. A jogi helyzet a Bíróság előtti eljárás folyamán, legalábbis a teljes vitatott támogatás visszatérítésének időpontjáig ( 66 ) így a Bizottság érvelésének felelt meg, de a kifejezett szabály új volt 2006‑ban.
75.
A Bizottság sem vallotta mindig magáénak az általa most képviselt megközelítést, és nem a WAM‑ügyben hozott határozat volt az egyetlen alkalom. 2005‑ben például megállapította, hogy: „A visszatérítési kötelezettség […] nem zárja ki annak lehetőségét, hogy mindegyik vagy néhány, egyes kedvezményezettnek nyújtott támogatás [helyesen: az egyes kedvezményezetteknek nyújtott támogatás egésze vagy része] összeegyeztethető, [a] […] 69/2001/EK bizottsági rendelet 2. cikke szerint” ( 67 ). Egy támogatás visszatéríttetéséről szóló olyan ügyben pedig, ahol a támogatást a közös piaccal összeegyeztethetetlennek minősítették, kivéve annyiban, amennyiben megfelelt a de minimis feltételeknek, a Bizottság feltette a kérdést, hogy miért ne lehetne kérni a támogatás teljes összegének visszatérítését, a kedvezményezettre hagyva annak megállapítását, hogy annak egy része valóban a de minimis támogatásokra vonatkozó kivétel alá tartozik. ( 68 )
76.
Így, míg helyénvaló, hogy az 1998/2006 rendeletben egyértelmű szabály szerepelt, nem feltételezhető e szabály tartalmának alkalmazandósága annak hivatalos elfogadását megelőzően. De akkor milyen szabályt kellett alkalmazni?
77.
A de minimis szabályok kettős célja – a tagállamok közötti versenyre vagy kereskedelemre érzékelhető hatást nem gyakorló támogatás azonosítása, és a Bizottság számára a felső határt meghaladó támogatásokra való összpontosítás lehetővé tétele – a felek által előadott ellentétes érveléshez vezetett, és bizonyos fokig mindkettő indokolható.
78.
Mindazonáltal úgy vélem, hogy a Bizottságnak van igaza. Érvelését egyértelműen és részletesen elfogadta a Törvényszék a Regione autonoma della Sardegna kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben ( 69 ), amely az 1998/2006 rendelet előtt érvényesülő jogi helyzet helyes megállapításának tekintendő. Ez a megállapítás a 69/2001 rendeletet érintette, amely a jelen ügyben nem alkalmazandó, de az indokolást a de minimis eltérés alapjául szolgáló általános elvekre alapozták. Az a tény, miszerint a kérdéses ítéletet még nem hozták meg akkor, amikor Spanyolországnak vissza kellett téríttetnie a kérdéses támogatást, nem érvényteleníti azt, hogy a korábban fennálló jogi helyzet helyes megállapítását tartalmazza. Spanyolország nem hivatkozhat annak egyértelmű megállapítására sem, hogy az 1998/2006 rendelet előtti jogi helyzet nem volt azonos a jelenlegivel, csupán a helyzet tisztázatlanságára. Ilyen körülmények között az összes bizonytalanság eloszlatása érdekében csak együttműködhetett a Bizottsággal, a jelenleg az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében szereplő lojális együttműködés elve értelmében.
79.
Az egyenlő bánásmód elvének állítólagos megsértése tekintetében végül Spanyolország csak viszonválaszában vetette fel e kérdést, annak bizonyítása nélkül, hogy az említett korábbi ügyben valóban csak a hároméves időszakok tekintetében 100000 eurót meghaladó összegeket téríttette vissza. Érvelése éppen ezért elfogadhatatlan.
80.
Figyelemmel arra is, hogy a támogatási programok összességében jogellenesek voltak, azt az álláspontot képviselem, hogy a spanyol hatóságok nem zárhatták ki a visszatérítendő támogatási összegekből azokat, amelyek nem érték el az alkalmazandó 100000 eurós de minimis felső határt abban az esetben, amikor a kedvezményezett teljes támogatása meghaladta ezt a felső határt.
Az adócsökkentések visszamenőleges alkalmazása
Érvelés
81.
A Bizottság megállapítja, hogy Álavában és Guipúzcoában a 45%‑os adójóváírási program szerinti támogatással, és Álavában az új vállalkozások adóalapjának csökkentésével Spanyolország olyan körülmények között csökkentette azt az összeget, amelynek visszatéríttetését meghatározott adókedvezmények visszamenőleges alkalmazásával kívánta végrehajtani, amelyek keretében nem, vagy nem bizonyítottan helyesen alkalmazták azokat a hatályos jogszabályok, azaz Álavában a 24/1996 tartományi törvény 37. és 45. cikke, valamint Guipúzcoában a „gyakorlatilag azonos” 7/1996 tartományi törvény 37. cikke értelmében.
82.
E törvények 37. cikke meghatározott feltételek mellett a gazdasági tevékenységük fejlesztése érdekében (termőföld kivételével) új vagyontárgyakba való beruházás esetén a beruházás összegének 15%‑áig terjedő adólevonást biztosít a vállalkozásoknak. Az Álavában hatályos törvény 45. cikkének (1) bekezdése valamennyi létrehozott munkahely esetében 600000 ESP (3606 euró) levonást enged, amennyiben két éven keresztül fenntartják azt. Amennyiben az alkalmazotti kör 10%‑os bővítése 10%‑os munkaidő‑csökkentéssel jár együtt, a 45. cikk (2) bekezdése mentesít a 37. cikk szerinti bizonyos feltételek alól, és növeli a mindkét cikk szerinti levonást, feltéve hogy a részletes terveket bemutatják az adóhatóságnak.
83.
A Bizottság nem tagadja e levonások visszamenőleges alkalmazásának lehetőségét. A jogellenesnek minősített támogatás néhány kedvezményezettje esetében azonban a Bizottság azt állítja, hogy Spanyolország nem bizonyította azt, hogy az irányadó feltételekkel összhangban alkalmazták a levonásokat. Spanyolország azt válaszolja, hogy a pert megelőző eljárás során rendelkezésre bocsátotta a releváns bizonyítékot, és további bizonyítékokat is benyújtott a jelen eljárás során. A Bizottság Álava vonatkozásában nem tekinti elegendőnek ezt a bizonyítékot, de elismeri, hogy a védelem iratainak beterjesztésekor Guipúzcoa tekintetében megszűnt a jogsértés.
Értékelés
84.
Úgy tűnik számomra, hogy el kell utasítani a Bizottság érvelésének ezt a részét. A kérdéses levonásokról nem állították, hogy a jogellenes állami támogatásnak minősülő adójóváírási program részei lennének. Sem a 2001. évi határozatokban, sem a 2006. évi ítéletben nem kerültek említésre, és a jelen eljárásban állított kötelezettségszegés az ez utóbbiban foglaltak végrehajtásának elmulasztásában áll. Következésképpen a jelen eljárás keretein kívül esik az, hogy a nemzeti joggal összhangban helyesen alkalmazták‑e a levonásokat (vagy bizonyították‑e helyes alkalmazásukat).
85.
Igaz, hogy a Bizottság e tekintetben felhozott kifogása kapcsolódik a 2001. évi határozatokban jogellenesnek minősített, adójóváírás formájában megvalósuló támogatás visszatéríttetéséhez. A vissza nem térített támogatás összegéhez kapcsolódik azon az alapon, hogy a kedvezményezettek ugyanekkora összeget igényelhettek volna akkor, ha nem létezik a jogellenes támogatás, de e támogatás igénybevétele megakadályozta az igénylést. A Bizottság nem állítja azonban azt, hogy ezeket az összegeket tévesen értékelték összeegyeztethető, következésképpen vissza nem térítendő támogatásként.
86.
Ezen túlmenően a Bizottság elismeri, hogy a Spanyolország által alkalmazott megközelítés alapvetően érvényes. Nem érvel például azzal, hogy először vissza kell téríttetni a teljes jogellenes támogatást, és később külön kell alkalmazni a kérdéses levonásokat (ez is érvényes megközelítés lehetne). Ha ezt a megközelítést követték volna, vagy a Bizottság ehhez ragaszkodott volna, kétségtelen lenne, hogy a levonások alkalmazásának feltételei egyáltalán nem kapcsolódnak a 2006. évi ítéletnek való megfeleléshez (még akkor sem, ha külön értékelve e levonások önmagukban jogellenes támogatásnak bizonyultak volna). Nem látom be, hogy pusztán azért lehetne eltérő az elemzés, mert e helyett az adókedvezmények egyik fajtáját (a levonásokat) beszámították a másik fajta (a jóváírás) tekintetében, amennyiben a beszámítás érvényes eljárásnak minősül.
Az egyes határozatok értelmében visszatéríttetendő összegek
87.
A következőkre jutottam: 1. a vitatott támogatás visszatéríttetésének szükségességét a regionális támogatásokról szóló 1998. évi iránymutatással összhangban kell értékelni; 2. az ezen iránymutatásban szereplő ösztönzési követelmény csak azon támogatás visszatérítésének mellőzését teszi lehetővé, amely esetében megállapítható, hogy odaítélésére a beruházási projekttel összefüggő munkák megkezdése előtt került sor; 3. a felek között nincs vitás jogi kérdés a különös ágazati vagy multiszektorális szabályok alkalmazása tekintetében; 4. a spanyol hatóságok nem zárhatták ki a kérdéses támogatás azon összegeit a visszatérítési kötelezettség alól, amelyek nem érik el a hároméves időszakra vonatkozó 100000 eurós de minimis felső határt; de 5. a Bizottság tévesen érvel azzal, hogy vissza kell téríteni az azon visszamenőlegesen biztosított adólevonásoknak megfelelő összegeket, amelyek tekintetében a kedvezményezettek mindaddig nem minősültek jogosultnak, amíg részesültek a vitatott támogatásban.
88.
E végkövetkeztetések fényében az vár még eldöntésre, hogy a 2001. évi egyes határozatok tekintetében milyen összegű támogatásra irányul a visszatéríttetés jogkövetkezménye. Ez magában foglalja a felek által a 2013. évi táblázatokban feltüntetett adatok vizsgálatát, valamint – amennyiben megfelelő és lehetséges – az ellentmondások feloldását.
89.
A felek nem minden esetben így adták meg az általam a következőkben hivatkozott adatokat, ezek néhány esetben az általuk megadott adatok összehasonlításából fakadnak.
A 2002/820 határozat (45%‑os adójóváírás Álavában)
90.
A 2013. évi táblázatokból először úgy tűnik, hogy az eredetileg nyújtott támogatás összege tekintetében az egyetlen vita a Martínez Bujanda támogatásával kapcsolatos 2048,87 eurós eltérés. Ezt az eltérést Spanyolország javára javaslom megítélni. ( 70 ) Másodszor, a Bizottság azzal érvel, hogy 10683553,22 eurót kellett volna visszatéríttetni a visszamenőleges adólevonások tekintetében. Az összeg figyelmen kívül hagyását javaslom. ( 71 ) A továbbiak (a regionális támogatásokról szóló 1998. évi iránymutatásnak való megfelelés) tekintetében a Bizottság azzal érvel, hogy 207461498,01 eurót kellett visszatéríttetni. Azt az álláspontot képviselem, hogy csak azokat az összegeket kell figyelmen kívül hagyni, amelyek tekintetében Spanyolország bizonyította, hogy a kérelmet a beruházási projekttel összefüggő munka megkezdése előtt terjesztették elő. ( 72 ) Spanyolország nem állította, hogy ilyen esetek történtek Álavában.
91.
Következésképpen a Martínez Bujanda tekintetében fennálló eltérést megengedve úgy vélem, hogy 207459449,14 euró összeget kellett visszatéríttetni.
92.
Nem vitatott, hogy ezt az összeget (kamatokkal együtt) teljes mértékben visszafizették 2013. október 15‑éig. A felek által megadott időpontokból az tűnik ki, hogy a visszatérítés legnagyobb részére 2012 márciusától kezdődően került sor, és 2013 márciusáig annak mintegy 90%‑a megvalósult.
A 2002/892 határozat (adóalap‑csökkentés Álavában)
93.
A Spanyolország által eredetileg a de minimis szabályok értelmében biztosított levonások tekintetében a 2013. évi táblázatok azt mutatják, hogy a felek egyetértenek a 2011 szeptembere és 2012 decembere között teljes mértékben visszatérített 2316461,49 euró összegben. Fennáll némi ellentmondás a visszamenőlegesen alkalmazott adólevonások tekintetében, én azonban mindenesetre ezen összegek figyelmen kívül hagyását javaslom. ( 73 )
94.
Egy felszámolási eljárás alatt álló társaság ( 74 ) által visszatérítendő, 2586312,37 euró és kamatai tekintetében áll még fenn vita. A Bizottság azzal érvel, hogy 2013. január 21‑éig nem tájékoztatták arról, hogy a hatóságok megfelelően előterjesztették a kérelmet, Spanyolország pedig azt állítja, hogy 2010. június 28‑án sor került a tájékoztatásra. Ennek alapjául mindkét esetben a spanyol hatóságok által állítólagosan a Bizottságnak küldött levél szolgál, de ezt egyik esetben sem azonosították a Bíróságnak benyújtott több tízezer oldalnyi bizonyíték között. Ilyen körülmények között azt javaslom, hogy a Bíróság a korábbi időpontot vegye figyelembe.
A 2003/27 határozat (45%‑os adójóváírás Vizcayában)
95.
E határozat tekintetében az egyetlen kérdéses pont azt az időpontot érinti, amikor a spanyol hatóságok megállapították, hogy a Norbegától visszatérített összegből helyesen vontak le 6194944,87 eurót. ( 75 ) A kérelmekből és a 2013. évi táblázatokból arra következtetek, hogy a valójában visszatérítendő összeget ( 76 ) ténylegesen visszatérítették 2007 novemberében, de a levonás helyességének bizonyítására csak 2012 júliusában került sor, a jelen eljárásban előterjesztett védekezésben. Az ösztönzési követelményre tekintettel vitatott támogatást (amely a felek egybehangzó érvelése szerint 59247555,26 euró) visszatérítendőnek kell tekinteni. ( 77 )
96.
Következésképpen az ügy iratai fényében azt javaslom, hogy a Bíróság tekintse úgy, hogy 66664908,29 eurót kellett visszatéríteni a 2003/27 határozat értelmében, amelyből kamatokkal együtt 2011 szeptembere és novembere között visszatérítettek 54261801,88 eurót, 2012 júliusában 7417353,03 eurót, 2013 februárjában pedig 4985753,38 eurót. ( 78 )
A 2002/806 határozat (adóalap‑csökkentés Vizcayában)
97.
E határozattal összefüggésben az egyetlen kérdés a Spanyolország által eredetileg a de minimis szabályok értelmében biztosított levonásokat érinti. Az érintett teljes összeg a felek egybehangzó állítása szerint 2004658,60 euró, amelyet (kamatokkal együtt) teljes mértékben visszatérítettek 2011. szeptember 30. és 2011. november 14. között. ( 79 )
A 2002/894 határozat (45%‑os adójóváírás Guipúzcoában)
98.
Az e határozattal összefüggő kérdések: először, az acélipari ágazatban tevékenykedő három vállalkozás kizárása, amitől véleményem szerint a Bizottság már elállt; ( 80 ) másodszor, egyéb adók visszamenőlegesen alkalmazott levonása 4110495,50 euró összegben, amelynek figyelmen kívül hagyását javaslom; ( 81 ) harmadszor, az ösztönzési követelménynek való megfelelés a GKN ( 82 ) cégnek nyújtott 5909830,30 euró támogatás tekintetében; negyedszer, a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentéséhez és szerkezetátalakításához nyújtott állami támogatásokról szóló közösségi iránymutatás ( 83 ) alkalmazása a Papresa ( 84 ) cégnek nyújtott mintegy 20 millió eurós támogatás tekintetében.
99.
A 2013. évi táblázatok több ellentmondást mutatnak a felek által benyújtott adatok között; a Spanyolország által rendelkezésre bocsátott adatok bizonyos esetekben nehezen összeegyeztethetők egymással, míg a Bizottság által rendelkezésre bocsátottak esetenként kedvezőbbek Spanyolországra nézve. Ilyen körülmények között a Bizottság adatait javaslom alapul venni. Álláspontja szerint 39900773,41 eurót kellett visszatéríttetni. Ezt fogadom el, a GKN esetében fennálló 5909830,30 eurós és a Papresa esetében fennálló 20 millió eurós véleménykülönbség mellett.
100.
A GKN tekintetében Spanyolország azzal érvel, hogy a támogatási kérelmet megelőző egyetlen kiadás elhanyagolható volt, és megvalósíthatósági tanulmányokhoz kapcsolódott; a Bizottság nem fogadja el a benyújtott bizonyítékot. Spanyolország a Bizottság kérelmének mellékleteiben szereplő iratokra hivatkozik, amelyeket útmutatásai alapján képtelen voltam megtalálni. ( 85 ) Következésképpen nem fogadom el azt, hogy Spanyolország bizonyította az ösztönzési követelménynek való megfelelést.
101.
A Papresa tekintetében Spanyolország azzal érvel, hogy a cég a La Papelera Española SA jogutódja, amelynek nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak minősülését a Bizottság elismerte 1993‑ban. ( 86 ) A 2002/894 határozat 99. pontjára hivatkozik, amelyben a Bizottság az 1999. évi megmentési és szerkezetátalakítási iránymutatásban szereplő álláspontjára hivatkozott, amely szerint „úgy véli, hogy az iránymutatásban foglalt feltételek betartása esetén a megmentésre és szerkezetátalakításra nyújtott támogatások hozzájárulhatnak a gazdasági tevékenységek fejlődéséhez, anélkül hogy hátrányosan befolyásolnák a kereskedelmet a Közösség érdekeivel ellentétes mértékben”.
102.
Ezt az érvet mindazonáltal csak a viszonválaszban hozták fel, és a Bizottságnak nem volt lehetősége válaszadásra. Spanyolország ezen túlmenően elmulasztotta jelezni, hogy a 2002/894 határozat 99. pontja így folytatódik: „A feltételek nem teljesülése esetén a támogatás összeegyeztethetetlen a közös piaccal, ha nehéz helyzetben lévő cégek kapják. Következésképpen a Bizottság megállapítja, hogy a kérdéses adótámogatás, ha nehéz helyzetben lévő cégek kapják, nem egyeztethető össze a közös piaccal a Szerződés 87. cikke (3) bekezdésének c) pontja szerinti, bizonyos tevékenységek előmozdítására vonatkozó eltérés értelmében.” Az 1994. évi megmentési és szerkezetátalakítási iránymutatásban szereplő feltételeknek való megfelelés bizonyítására Spanyolország benyújtott egy szakértői jelentést, amely állítólag az iránymutatás 3.2.2. pontja szerinti általános feltételeknek való megfelelést tanúsítja. A jelentés áttekintése azonban feltárja, hogy csak kivonatosan idézik a feltételeket, és nem vizsgáltak bizonyos szempontokat.
103.
Ilyen körülmények között nem gondolom, hogy Spanyolország bizonyította azt, hogy a Papresának nyújtott támogatás megfelel a megmentési és szerkezetátalakítási iránymutatás szerinti feltételeknek.
104.
Arra a következtetésre jutottam, hogy 39900773,41 eurót kellett visszatéríttetni a 2002/894 határozat értelmében. A felek a Papresának nyújtott támogatás kivételével egyetértenek abban, hogy 2011 novembere és 2012 októbere között kamatokkal együtt visszatérítették a kérdéses összegeket. A Papresának nyújtott további támogatást (19448623,59 euró kamatokkal) 2013 márciusa és szeptembere között térítették vissza.
A 2002/540 határozat (adóalap‑csökkentés Guipúzcoában)
105.
A Bizottság 2013. évi táblázataiban azt állítja, hogy tévesen zártak ki a visszamenőleges adólevonás útján való visszatérítésből 211159,23 eurót. Ezen összeg figyelmen kívül hagyását javaslom. ( 87 )
106.
A felek egyetértenek abban, hogy a de minimis levonásokkal érintett összeg 1344192,60 euró, amely összeg – megítélésem szerint – visszatérítendő volt. A Bizottság szerint a teljes összeget és kamatait visszatérítették 2012 során. Spanyolország a visszatérítés teljesítésének korábbi időpontjára hivatkozik, de úgy tűnik, hogy ez a de minimisként levonttól eltérő összegekre vonatkozik. Következésképpen a Bizottság időpontjainak elfogadását javaslom.
107.
Van végül egy érdekes, 8,74 eurós összeg, amelynek tekintetében a Bizottság azzal érvel, hogy nem tettek eleget a fizetési felszólításnak. Mivel a Bizottság egy másik táblázatban azt is megállapítja, hogy ugyanezt az összeget ki kellett zárni a visszatérítésből, ezért ennek figyelmen kívül hagyását javaslom.
A visszatérítendő összegekre vonatkozó következtetés
108.
Következésképpen úgy vélem, hogy kerekítve 322 millió euró teljes alapösszeget kellett visszatéríteni a 2006. évi ítélet értelmében, mintegy 10%‑kal kevesebbet, mint a Bizottság által javasolt 358 millió euró. Pontosan nem tudom kiszámítani a kapcsolódó kamat összegét, de azt javaslom, hogy a Bíróság tekintse azt is 10%‑kal alacsonyabbnak a Bizottság által megadott adatokban szereplőnél.
109.
A Bizottság szerint a teljes összeg mintegy 13%‑át visszatérítették a jelen eljárás megindításának időpontjáig. Annak fényében, hogy a Bizottság nem tudta egyértelműen meghatározni a Gasteiz Desarrollo tekintetében fennálló kérelmét, ( 88 ) annak megállapítását javaslom, hogy a valós adat 14%. A fennmaradó 86%‑ot visszatérítették a jelen eljárás megindítását követően, 2011 szeptembere és 2013 októbere között.
Pénzügyi szankció (átalányösszeg)
Érvelés
110.
A Bizottság hivatkozik az EUMSZ 260. cikk alkalmazásáról szóló hatályos közleményére ( 89 ), amelyben megállapítja, hogy a jogsértési állapot meghosszabbítását büntetően fizetendő átalányösszeget kér a kötelezettség elmulasztását megállapító első ítélet és második ítélet meghozatala közötti időszakra, valamint a második ítélet meghozatalának napjától számított minden egyes késedelmes napra vonatkozó kényszerítő bírságot. A jelen ügyben ez utóbbi bírság tekintetében visszavonta kérelmét. A Bizottság az átalányösszeget vagy az „n” együtthatón ( 90 ) alapuló, az egyes tagállamok tekintetében megállapított minimumként számítja ki, vagy az egy napra megállapított összeget ( 91 ) megszorozza az első ítélet meghozatalának időpontja és a jogsértés megszüntetésének időpontja közötti időszakban eltelt napok számával, amennyiben ez a szorzat nagyobb végösszeget eredményez.
111.
A jelen ügyben a Bizottság azt állítja, hogy a súlyossági együttható értékét 9‑ben kell megállapítani az 1–20‑ig terjedő skálán. Hangsúlyozza az állami támogatásokra vonatkozó előírások alapvető jellegét, valamint annak szükségességét, hogy meg kell szüntetni a támogatás által okozott versenytorzulást, azt a tényt, hogy több mint 100 kedvezményezettet támogattak, a jelen kereset előterjesztésekor még nem visszatérített összeget (számítása szerint 569 millió euró), valamint azt a tényt, hogy Spanyolország tekintetében már két alkalommal ( 92 ) megállapították azt, hogy nem téríttetett vissza baszkföldi jogellenes támogatásokat.
112.
Következésképpen napi 25817,40 euró átalányösszeg ( 93 ) megállapítását kéri a 2006. évi ítélet meghozatalától a jogsértés befejezéséig, azaz 2013. október 15‑éig. Az érintett napok számát 2500‑ban állapítja meg, így a teljes összeg 64543500 euró.
113.
Spanyolország azzal érvel, hogy három különböző, tagállamon belüli hatóság fogadott el hat különböző programot, és e hatóságok mindegyikére át kell majd hárítania a szankciók vonatkozó hányadát. Mivel a támogatás csak Baszkföldet érintette, amely Spanyolország GDP‑jének 6,24%‑át adja, a jelenlegi 210 euró napi összeget meg kell szorozni 6,24%‑kal, amelynek eredménye így napi 13 euró.
114.
A súlyosság tekintetében Spanyolország azzal érvel, hogy a minimális együtthatót kell alkalmazni, mivel a Bizottság az elmúlt 40 évben soha nem gyakorolta jogkörét az adópolitikai intézkedések formájában megvalósuló állami támogatások tekintetében. Ezen túlmenően valamennyi kérdéses intézkedést az állami támogatási szabályoknak a vállalkozások közvetlen adóztatásával kapcsolatos intézkedésekre történő alkalmazásáról szóló bizottsági közlemény ( 94 ) előtt fogadták el, és a baszk hatóságok visszavonták a programokat, amikor tudomásukra jutott, hogy a Bizottság állami támogatásnak minősíti azokat.
115.
Mindezek alapján Spanyolország napi 177,58 euró ( 95 ) szankciót javasol.
116.
A Bizottság elutasítja azt az érvelést, miszerint az alapösszeget meg kell szorozni 6,24%‑kal. A kérdéses összeg valamennyi tagállam esetén azonos (és elég magasnak kell lennie ahhoz, hogy nyomást gyakoroljon rájuk), ( 96 ) és a Bíróság korábban soha nem igazította ki a szankciók mértékét azon korlátozott terület figyelembevétele érdekében, ahol a jogsértésre sor került.
117.
A súlyosság tekintetében a Bizottság tagadja, hogy korábban ne gyakorolta volna jogkörét az adópolitikai intézkedések formájában megvalósuló állami támogatások tekintetében, ( 97 ) vagy azt, hogy az 1998. évi közlemény megváltoztatta a helyzetet. ( 98 )
118.
Spanyolország viszonválaszában a Bizottság kontra Olasz Köztársaság ügyben hozott ítéletre ( 99 ) hivatkozik, hangsúlyozva, hogy kizárólag a Bíróság határozhatja meg bármely szankció összegét. Ha nagyon sok kedvezményezettől kell visszatéríttetni a támogatást, akkor az olyan szankció, amely figyelembe veszi a tagállam által a kötelezettségei végrehajtásában elért eredményeket, megfelelőnek, és így a megállapított kötelezettségszegéssel arányosnak tűnik. ( 100 ) A súlyossági, és a tagállamok fizetési képességére vonatkozó szempontok alkalmazásához a Bíróságnak figyelembe kell vennie az ítéletben foglaltak teljesítése elmaradásának a magán‑ és közérdekeket érintő következményeit, továbbá azt, hogy milyen sürgősen kell teljesítésre szorítani a tagállamot. ( 101 ) Bármely átalányösszeg a kötelezettségszegés jellemzőivel, valamint az érintett tagállam által tanúsított magatartással összefüggő tényezők összességétől függ, és a Bíróság széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik. ( 102 ) A szóban forgó ügyben a hatóságok lelkiismeretesen jártak el. Baszkföld hatóságainak autonómiája ( 103 ) és az arányosság elve alapján az érintett földrajzi területre tekintettel a Bíróságnak mérsékelnie kell a szankciót.
119.
A súlyosság tekintetében Spanyolország különösen azzal érvel, hogy a Bizottság által az 1998. évi közleménnyel összefüggésben hivatkozott ítélet ( 104 ) meghozatalára teljes mértékben eltérő körülmények között került sor, és a hasonló ügyekből fakadó ítélkezési gyakorlat hiánya egyaránt megnehezíti a visszatéríttetendő összegek és a felszámítandó kamatok kiszámítását, és ezzel még nehezebb eleget tenni a 2006. évi ítéletben foglaltaknak. Ezen túlmenően a tagállami hatóságok jóhiszeműen törekedtek az általuk helyesnek tartott feltételek alkalmazására annak megállapítása során, hogy vissza kell‑e téríttetni az adott támogatást.
Értékelés
120.
Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a Bíróság feladata, hogy a körülmények szerint, és a visszatartás szükségesnek tűnő mértéke alapján meghatározza a hasonló jogsértés megismétlődésének megelőzéséhez szükséges megfelelő pénzügyi szankciókat. A Bizottság közleményei és javaslatai nem kötik a Bíróságot, hanem hasznos hivatkozási alapként szolgálhatnak, és hozzájárulnak az átláthatóság, az előreláthatóság és a jogbiztonság biztosításához a Bizottság saját tevékenységével kapcsolatban. A Bíróság feladata, hogy úgy határozza meg a szankciót, hogy az megfeleljen a körülményeknek, és arányos legyen a megállapított kötelezettségszegéssel, valamint az érintett tagállam fizetési képességével. Az e tekintetben releváns szempontok között szerepel többek között a jogsértés súlyossága, és fennállásának időtartama az azt megállapító ítélet kihirdetése óta. ( 105 )
121.
A szóban forgó ügyben egyértelműnek tűnik számomra az, hogy az átalányösszegű szankció kiszabása megfelelő visszatartó intézkedés. Az érintett jogellenes támogatás összege és a visszatérítés késedelmessége egyaránt jelentős, és az ügy számtalan iratából úgy tűnik, hogy a spanyol hatóságok jelentős időt és energiát szántak a visszatéríttetendő összeg minimalizálására, gyakran azáltal, hogy túlzott mértékben bocsátkoztak részletekbe, amely további késedelmet okozott.
122.
A Bizottság 64543500 euró átalányösszeget kér, amelyet a 210 eurós alapösszeg 9 értékű (súlyossági) együtthatóval, 13,66 értékű „n” együtthatóval és 2500 nappal való szorzata eredményez.
123.
A Bizottság saját közzétett feltételeinek keretein belül nem lehet eltérni a napi 210 eurós alapösszegtől. Ez az összeg nem változott a jelen eljárással érintett releváns időszakban közzétett feltételekben. A Bíróság a C‑610/10. sz. ügyben hozott ítéletében ( 106 ) elutasította Spanyolország arra irányuló javaslatát, hogy végezzék el a 6,24%‑kal való szorzást.
124.
A súlyossági együtthatót azonban a 20‑as skálán arányosan 9‑ről 8‑ra lehetne csökkenteni, ha a Bíróság elfogadja a ténylegesen visszatéríttetendő összegekre vonatkozó értékelésemet. ( 107 ) Az „n” együttható is 13,28‑ra csökkenthető, a Bizottság frissített adatai fényében. ( 108 ) Mindez napi 22310,40 euró átalányösszeget eredményez, ellentétben a Bizottság által eredetileg kért 25817,40 euróval.
125.
A Bizottság úgy számol, hogy 2500 nap telt el a 2006. évi ítélet 2006. december 14‑i meghozatala és a kérdéses támogatás végső és teljes visszatérítése között. Számomra ez a számítás helyesnek tűnik, ha figyelembe vesszük a 2013. október 18‑ig tartó teljes időszakot, amikor a Bizottság maga állapította meg, hogy visszatéríttették a teljes támogatást és kapcsolódó kamatot. Ez napi 22310,40 eurót eredményez, a teljes átalányösszeg pedig 55776000 eurót tesz ki.
126.
Az ítélkezési gyakorlatból azonban egyértelmű, hogy a Bíróság gyakorlata soha nem abban állt, hogy követte volna a Bizottság részletes számításait az átalányösszeg meghatározása során, hanem kerekített összegben, valamennyi körülményre tekintettel állapította meg a megfelelő összeget. Eközben főszabály szerint nem pontos, részletes indokolást adott meg, hanem pusztán kiemelte a figyelembe vett számos súlyosbító és enyhítő tényezőt (megfelelően például a nemzeti hatóságok késlekedő magatartását vagy jóhiszeműségét). Ezen túlmenően azon ügyek vizsgálata, amelyekben a Bizottság kiszabni kért, a Bíróság pedig kiszabott ilyen szankciót, azt mutatja, hogy a Bíróság által megállapított összeg valamennyi ügyben jelentős mértékben alacsonyabb volt a Bizottság által kértnél – ez utóbbi összeg 8%‑a és 62%‑a között mozgott, és átlagosan annak 40%‑át tette ki. ( 109 ) Annak sugalmazása nélkül, hogy a Bíróságot e tekintetben bármilyen módon kötné a múltbeli gyakorlata, ( 110 ) úgy vélem, hogy ezek az adatok hasznos alapot jelentenek, különösen akkor, ha összevetjük a Bíróság által a jogsértés tekintetében figyelembe vett, például a súlyosságra és az időtartamra vonatkozó tényezőkkel.
127.
Ez a negyedik olyan ügy, amelyben a Bizottság átalányösszegű szankció tagállammal szembeni kiszabását kéri a jogellenes állami támogatás visszatéríttetésének elmulasztása tekintetében (a többi ügy, amelyben ilyen szankció kiszabását kérte, lényegében irányelvek átültetésének hiányát vagy a nemzeti jog uniós joggal való összeegyeztethetőségének hiányát érintette, ezért kevéssé összehasonlíthatóak). Értékelésem szerint a jelen ügyben érintett összeg 322 millió euró, a jogsértés időtartama pedig 6 év és 10 hónap.
128.
Összehasonlításképpen a C‑369/07. sz., Bizottság kontra Görög Köztársaság ügyben hozott ítéletben ( 111 ) mintegy 23 millió euró négyéves időtartam alatti visszatéríttetésének elmulasztása adott okot 2 millió euró átalányösszeg kiszabására (a Bizottság által kért összeg mintegy 13%‑a); a C‑496/09. sz., Bizottság kontra Olasz Köztársaság ügyben hozott ítéletben ( 112 ) mintegy 188 millió euró hét és fél éves időtartam alatti visszatéríttetésének elmulasztása adott okot 30 millió euró összegű szankció kiszabására (a Bizottság által kért összeg mintegy 43%‑a); a C‑610/10. sz., Bizottság kontra Spanyol Királyság ügyben hozott ítéletben ( 113 ) pedig mintegy 23 millió euró több mint tízéves időtartam alatti visszatéríttetésének elmulasztása adott okot 20 millió euró szankció kiszabására (a Bizottság által kért összeg mintegy 38%‑a).
129.
Más szemszögből nézve, a késedelemmel érintett hónapok szerinti, millió eurónkénti visszatérítendő (1730 euró és 1740 euró közötti) összeg feltűnően hasonló az első két ügyben, miközben az utóbbi ügyben szereplő összeg jelentősen magasabb (körülbelül 8333 euró). Az első adat alapul vételével az összeg mintegy 50 millió euró, az utóbbi adat figyelembevételével mintegy 220 millió euró lenne.
130.
Úgy tűnik, hogy a Bíróság jelentős súlyosbító tényezőként vette figyelembe a C‑610/10. sz., Bizottság kontra Spanyol Királyság ügyben azt, hogy az első ítélet végrehajtása „nem ütközhetett különösebb nehézségekbe, hiszen a kérdéses jogellenes támogatásoknak kevés kedvezményezettje volt, őket név szerint azonosították, és a visszatérítendő összegeket e határozatban pontosan meghatározták” ( 114 ).
131.
A szóban forgó ügyben ez utóbbi észrevétel nem igaz. Számos kedvezményezett volt, és nem határozták meg a megfelelően visszatéríttetendő vagy visszatérítés alól mentesülő összegeket, és azok nem is voltak azonnal nyilvánvalóak. Következésképpen azt javaslom, hogy a Bíróság a C‑369/07. sz., Bizottság kontra Görög Köztársaság ügyben hozott ítéletében, és a C‑496/09. sz., Bizottság kontra Olasz Köztársaság ügyben hozott ítéletében szereplőhöz hasonló megközelítést alkalmazzon, és tekintse kiindulópontnak az 50 millió eurót.
132.
Nem látom ezen összeg növelésének vagy csökkentésének kényszerítő indokát sem. Ez jelentős összeg – magasabb a Bíróság által korábban megállapított bármely átalányösszegnél –, és vélhetően erős visszatartó hatással bír valamennyi tagállam számára, anélkül hogy szükség lenne megemelni. Ugyanakkor a kötelezettségszegés súlyos, olyan – a bármely hasonló ügyben korábban kérdésesnél nagyobb összegű – állami támogatásokat érint, amelyek súlyosan érintik a tagállamok közötti kereskedelmet, jelentős időszakon keresztül (a visszatéríttetés nem kezdődött meg jelentős mértékben a 2006. évi ítéletet követő több mint négy évig).
Végkövetkeztetések
133.
A fenti megfontolásokra figyelemmel azt javasolom, hogy a Bíróság:
—
állapítsa meg, hogy a Spanyol Királyság – mivel elmulasztotta kellő időben teljesíteni a C‑485/03–C‑490/03. sz., Bizottság kontra Spanyolország egyesített ügyekben 2006. december 14‑én hozott ítéletben foglaltakat – nem teljesítette az ítélettel érintett határozatokból és az EUMSZ 260. cikk (1) bekezdésből eredő kötelezettségeit;
—
kötelezze a Spanyol Királyságot, hogy fizessen az Európai Bizottságnak az „Európai Unió saját forrásai” számlára 50 millió euró átalányösszeget;
—
a Spanyol Királyságot kötelezze a költségek viselésére.
( 1 ) Eredeti nyelv: angol.
( 2 ) A következetesség érdekében az eljárás korábbi szakaszaiban használt spanyol írásmódot használom, bár a baszk írásmód ettől eltér, és a hivatalos spanyol írásmód jelenleg figyelembe veszi a baszk írásmódot.
( 3 ) Lásd HL 1999. C 351., 29. o.; HL 2000. C 55., 2. o., valamint HL 2000. C 71., 8. o.
( 4 ) Az Álava tartomány vállalkozásai részére Spanyolország által a beruházási összeg 45%‑át kitevő adójóváírás formájában nyújtott állami támogatásról szóló, 2001. július 11‑i 2002/820/EK bizottsági határozat (HL L 296., 1. o.); az Álava tartományban egyes újonnan alapított vállalkozások részére Spanyolország által nyújtott állami támogatásról szóló, 2001. július 11‑i 2002/892/EK bizottsági határozat (HL L 314., 1. o.); a Vizcaya tartomány vállalkozásai részére Spanyolország által a beruházási összeg 45%‑át kitevő adójóváírás formájában nyújtott állami támogatásról szóló, 2001. július 11‑i 2003/27/EK bizottsági határozat (HL L 17., 1. o.); a Vizcaya tartományban egyes újonnan alapított vállalkozások részére Spanyolország által nyújtott állami támogatásról szóló, 2001. július 11‑i 2002/806/EK bizottsági határozat (HL L 279., 35. o.); a Guipúzcoa tartomány vállalkozásai részére Spanyolország által a beruházási összeg 45%‑át kitevő adójóváírás formájában nyújtott állami támogatásról szóló, 2001. július 11‑i 2002/894/EK bizottsági határozat (HL L 314., 26. o.), valamint a Guipúzcoa tartományban egyes újonnan alapított vállalkozások részére Spanyolország által nyújtott állami támogatásról szóló, 2001. július 11‑i 2002/540/EK bizottsági határozat (HL L 174., 31. o.) (a továbbiakban: a 2001. évi határozatok).
( 5 ) A 2002/820 határozat 76. pontja, a 2002/892, a 2002/806 és a 2002/540 határozatok 78. pontja, a 2003/27 és a 2002/894 határozatok 83. pontja.
( 6 ) A 2002/820 határozat 98. pontja a 2002/892, 2002/806 és 2002/540 határozatok 90. pontja; a 2003/27 határozat 105. pontja, a 2002/894 határozat 107. pontja.
( 7 ) A 2002/820 határozat 76–94. pontja, a 2002/894 és a 203/27 határozatok 83–100. pontja.
( 8 ) HL C 74., 9. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 226. o., módosította a HL 2000. C 258., 5. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 377. o. (a továbbiakban: a regionális támogatásokról szóló 1998. évi iránymutatások).
( 9 ) A 2002/820 határozat 83. pontja, a 2002/894 és a 2003/27 határozatok 89. pontja.
( 10 ) Valamennyi határozat (2002/540, 2002/806 és 2002/892) 78–90. pontja.
( 11 ) A C-485/03-C-490/03. sz., Bizottság kontra Spanyolország egyesített ügyekben 2006. december 14-én hozott ítélet (EBHT 2006., I-11887. o.; a továbbiakban: 2006. évi ítélet).
( 12 ) A 2006. évi ítélet 81. pontja.
( 13 ) A 45%‑os adójóváírási programok tekintetében a T-227/01-T-229/01., T-265/01., T-266/01. és T-270/01. sz., Diputación Foral de Álava és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2009. szeptember 9-én hozott ítélet (EBHT 2009., II-3029. o.); az adóalap‑csökkentési programok tekintetében a T‑230/01–T‑232/01. és T‑267/01–T‑269/01. sz., Diputación Foral de Álava és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2009. szeptember 9‑én hozott ítélet.
( 14 ) A 45%‑os adójóváírási programok tekintetében a C‑471/09. P–C‑473/09. P. sz., Diputación Foral de Vizcaya kontra Bizottság egyesített ügyekben 2011. július 28‑án hozott ítélet; az adóalap‑csökkentési programok tekintetében a C‑474/09. P–C‑476/09. P. sz., Diputación Foral de Vizcaya kontra Bizottság egyesített ügyekben 2011. július 28‑án hozott ítélet.
( 15 ) A fenti 14. lábjegyzetben hivatkozott C‑471/09. P–C‑473/09. P. sz. egyesített ügyekben hozott ítélet 98., 99. és 102. pontja, amely hivatkozik a C‑71/09. P., C‑73/09. P. és C-76/09. P. sz., Comitato „Venezia vuole vivere” és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2011. június 9-én hozott ítélet (EBHT 2011., I-4727. o.) 63., 64., 115. és 130. pontjára és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatra.
( 16 ) A 2010. július 20‑i SEC(2010) 923 bizottsági közleménnyel módosított, 2005. december 13‑i SEC(2005) 1658 bizottsági közlemény.
( 17 ) A fenti 15. pont.
( 18 ) Az EK‑Szerződés 93. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1999. március 22‑i 659/1999/EK tanácsi rendelet (HL L 83., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 339. o.).
( 19 ) HL C 31., 9. o.
( 20 ) HL C 119., 22. o.
( 21 ) A C‑465/09. P–C‑470/09. P. sz., Diputación Foral de Vizcaya kontra Bizottság egyesített ügyekben 2011. június 9‑én hozott ítélet 121. és 122. pontja.
( 22 ) Lásd különösen a 2002/820 határozat 37. lábjegyzetét, a 2002/894 határozat 33. lábjegyzetét és a 2003/27 határozat 34. lábjegyzetét.
( 23 ) A fenti 31. és 32. pont.
( 24 ) HL 1999. C 351., 33. o., utolsó bekezdés; HL 2000. C 71., 13. o., harmadik bekezdés; a 2002/820 határozat 83. pontja; a 2002/894 és a 2003/27 határozat 89. pontja.
( 25 ) A fenti 32. pont és 21. lábjegyzet.
( 26 ) A 2006. évi ítélet 12. és 50. pontja.
( 27 ) Lásd továbbá a C-390/06. sz. Nuova Agricast ügyben 2008. április 15-én hozott ítélet (EBHT 2008., I-2577. o.) 69. pontját.
( 28 ) A 2002/820 határozat 27. pontja, a 2002/894 és a 2003/27 határozatok 23. pontja.
( 29 ) A fenti 31. pont és a 19. lábjegyzet.
( 30 ) A Szerződés 87. és 88. cikkének a nemzeti regionális beruházási támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2006. október 24‑i 1628/2006/EK bizottsági rendelet (HL L 302., 29. o.).
( 31 ) A Szerződés 87. és 88. cikke alkalmazásában a támogatások bizonyos fajtáinak a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló, 2008. augusztus 6‑i 800/2008/EK bizottsági rendelet (HL L 214., 3. o.).
( 32 ) A Ramondín SA és a Ramondín Cápsulas SA részére nyújtott spanyol támogatásokról szóló, 1999. december 22‑i 2000/795/EK bizottsági határozat (HL L 318., 36. o.) 134. pontja és 1. cikke.
( 33 ) Az 1. cikk és a (7) preambulumbekezdés.
( 34 ) A C‑630/11. P., C‑631/11. P., C‑632/11. P. és C‑633/11. P. sz., HGA és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2013. június 13‑án hozott ítélet 105. pontja.
( 35 ) A C‑57/00. P. és C-61/00. P. sz., Freistaat Sachsen és társai kontra Bizottság ügyben 2003. szeptember 30-án hozott ítélet (EBHT 2003., I-9975. o.) 52. pontja.
( 36 ) Hivatkozás a 35. lábjegyzetben.
( 37 ) A 2002/820 határozat 83. pontja; a 2002/894 és a 2003/27 határozatok 89. pontja.
( 38 ) A 2002/820 határozat 25., 27., 33., 87., 90. és 91. pontja; a 2002/894 és a 2003/27 határozatok 1., 7., 21., 23., 43., 49., 93., 96. és 97. pontja.
( 39 ) A fenti 6. pont.
( 40 ) A 2002/820 határozat 84–87. pontja; a 2002/894 és a 2003/27 határozatok 90–93. pontja.
( 41 ) A fenti 37. pont, valamint a 30. és 31. lábjegyzet.
( 42 ) A 45%‑os adójóváírás‑programokhoz kapcsolódó határozatok 8. pontja.
( 43 ) A 2006. évi ítélet 63. pontja.
( 44 ) A lenti 98. és azt követő pont.
( 45 ) A fenti 37. pont és 32. lábjegyzet.
( 46 ) Például a C-259/10. és C-260/10. sz., The Rank Group egyesített ügyekben 2011. november 10-én hozott ítélet (EBHT 2011., I-10947. o.) 62. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
( 47 ) A regionális támogatásokról szóló 1998. évi iránymutatás 2. pontja és 5. lábjegyzete.
( 48 ) Nevezetesen az ESZAK‑Szerződés hatálya alá nem tartozó, meghatározott acélipari ágazatokról szóló keretszabályban (HL 1988. C 320., 3. o.; a továbbiakban: 1988. évi acélipari keretszabály) meghatározott alágazatok.
( 49 ) Az 1988. évi acélipari keretszabály 4. pontja.
( 50 ) Condesa Fabril SA.
( 51 ) Compañía Norteña de Bebidas Gaseosas Norbega SA (a továbbiakban: Norbega).
( 52 ) A nagyberuházási projektekhez nyújtott regionális célú támogatások multiszektorális keretszabálya (HL 1998. C 107., 7. o.).
( 53 ) Az EK‑Szerződés 87. és 88. cikkének a csekély összegű (de minimis) támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2001. január 12‑i 69/2001/EK bizottsági rendelet (HL L 10., 30. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 138. o.). E rendeletet felváltotta a Szerződés 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2006. december 15‑i 1998/2006/EK bizottsági rendelet (HL L 379., 5. o.), magát ez utóbbi rendeletet pedig felváltotta az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18‑i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL 2013. L 352., 1. o.).
( 54 ) HL 1996. C 68., 9. o. (a továbbiakban: 1996. évi közlemény).
( 55 ) A T-394/08., T-408/08., T-453/08. és T-454/08. sz., Regione autonoma della Sardegna kontra Bizottság egyesített ügyekben 2011. szeptember 20-án hozott ítélet (EBHT 2011., II-6255. o.) 299–311. pontja. Az ezen ítélettel szemben előterjesztett fellebbezések (a 34. lábjegyzetben hivatkozott HGA és társai kontra Bizottság ügy) nem érintették a de minimis kérdést.
( 56 ) Az Olaszország által a WAM SpA‑nak nyújtott C 4/2003 (ex NN 102/2002) számú állami támogatásról szóló, 2004. május 19‑i 2006/177/EK bizottsági határozat (HL L 63., 11. o.). Megsemmisítette a T‑304/04. és T‑316/04. sz., Olasz Köztársaság és WAM kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. szeptember 6‑án hozott ítélet (amelyet helybenhagyott a C-494/06. P. sz., Bizottság kontra Olasz Köztársaság és WAM ügyben 2009. április 30-án hozott ítélet [EBHT 2009., I-3639. o.]), azonban a de minimis szabályra való hivatkozás nélkül.
( 57 ) A Bizottság a 2000/46/EK határozatra (HL L 18., 18. o.), a 2002/142/EK határozatra (HL L 48., 20. o.), a 2003/643/EK határozatra (HL L 227., 12. o.) és a 2006/937/EK határozatra (HL L 366., 1. o.) hivatkozik. Álláspontja szerint e határozatok egyike sem tartalmaz a WAM‑ügyben hozott határozattal azonos megközelítést.
( 58 ) Lásd az Európai Közösséget létrehozó szerződés 92. és 93. cikkének a horizontális állami támogatások bizonyos fajtáira történő alkalmazásáról szóló, 1998. május 7‑i 994/98/EK tanácsi rendeletet (HL L 142., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 312. o.), amely jogalapot képezett a 69/2001 rendelethez, lásd különösen a (9) preambulumbekezdést és a 2. cikket.
( 59 ) A C-177/06. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügyben 2007. szeptember 20-án hozott ítélet (EBHT 2007., I-7689. o.).
( 60 ) Mindhárom határozat 20. és 75. pontja és a kapcsolódó lábjegyzetek.
( 61 ) Mindhárom határozat 75. pontjához kapcsolódó lábjegyzetek.
( 62 ) A rendelet fenti 53. lábjegyzetben hivatkozott 1998/2006 rendelet 4. cikkével összhangban értelmezett 4. cikke.
( 63 ) Lásd továbbá a 2006. évi ítélet meghozatalához vezető eljárásban előterjesztett kérelmének 23. és 24. pontját, amelyben elismerte, hogy legkésőbb 2001. október 23‑át követően nem lehetett további támogatást nyújtani.
( 64 ) Mindhárom határozat 7. pontja.
( 65 ) Hivatkozás az 53. lábjegyzetben.
( 66 ) Az 53. lábjegyzetben hivatkozott 1407/2013 rendeletben úgy tűnik, nem szerepel ugyanilyen kifejezett szabály, jóllehet ez utóbbi rendelet 3. cikkének (7) bekezdése így rendelkezik: „Amennyiben új csekély összegű támogatás nyújtása a […] vonatkozó felső határ túllépését eredményezné, e rendelet nem alkalmazható az új támogatásra”.
( 67 ) Az Olaszország által a szabályozott értékpapírpiacokon jegyzett kis vagy közepes kapitalizációjú társaságokra specializálódott átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozások részére nyújtott állami támogatásról szóló, 2005. szeptember 6‑i 2006/638/EK bizottsági határozat (HL L 268., 1. o.) 60. pontja, kiemelés tőlem.
( 68 ) A C-214/07. sz., Bizottság kontra Francia Köztársaság ügyben 2008. november 13-án hozott ítélet (EBHT 2008., I-8357. o.); lásd a Bizottság válaszát a 25. pontban.
( 69 ) Hivatkozás az 55. lábjegyzetben.
( 70 ) A fenti 59. pont.
( 71 ) A fenti 81–86. pont.
( 72 ) A fenti 38. és azt követő pontok.
( 73 ) A fenti 81–86. pont.
( 74 ) Gasteiz Desarrollo Industrial e Ingeniería SA (a továbbiakban: Gasteiz Desarrollo).
( 75 ) A fenti 63. pont.
( 76 ) Nem vitatottan 7417353,03 euró.
( 77 ) A fenti 38. és azt követő pontok.
( 78 ) Az Industrias de Maderas Aglomeradas részére nyújtott támogatás.
( 79 ) Egy 200000 eurós összeg tekintetében (Ingenería y Construcción de Matrices) a Bizottság azzal érvel, hogy a visszatérítésre (vagy annak bizonyítására) nem került sor 2012. július 11‑éig, de nem mutatta be a Bíróságnak az általa hivatkozott bizonyítékot.
( 80 ) A fenti 63. pont.
( 81 ) A fenti 81–86. pont.
( 82 ) GKN Driveline Zumaia SA. Három másik ügyben a Bizottság elfogadta, hogy teljesült az ösztönzési követelmény, és nyolc további ügyben Spanyolország nem érvelt azzal, hogy a támogatási kérelmet a projekttel összefüggő munka megkezdése előtt terjesztették elő (a fenti 38. és azt követő pontok).
( 83 ) HL 1994. C 368., 12. o., felváltotta a HL 1999. C 288., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 322. o. (a továbbiakban: [1994. vagy 1999. évi] megmentési és szerkezetátalakítási iránymutatás).
( 84 ) Papresa SA. A támogatás összege tekintetében a Spanyolország és a Bizottság által megadott adatok között mintegy 500000 euró eltérés áll fenn.
( 85 ) Elismerem, hogy e mellékletek – nem kereshető PDF oldalakból álló tömörített mappákat tartalmazó DVD‑ken való – rendelkezésre bocsátása nehezebbé teszi bármely adott irat azonosítását, de Spanyolországot tájékoztatták arról, hogy egyértelműen azonosítania kell az általa hivatkozott bizonyítékokat (a fenti 17. pont).
( 86 ) A Bizottság C 29/92 (NN 12/92) közleménye, HL 1993. C 123., 7. o.
( 87 ) A fenti 81–86. pont.
( 88 ) A fenti 94. pont.
( 89 ) SEC(2005) 1658 (HL 2007. C 126., 15. o.), aktualizálta a SEC(2010) 923/3.
( 90 ) Két tényező mértani átlaga határozza meg: egyrészt a tagállam bruttó hazai termékéé (GDP), másrészt a szavazatok súlyozásáé a Tanácsban. Spanyolország tekintetében a szóban forgó kereset előterjesztésének időpontjában az „n” együttható értéke 13,66 volt, a minimális átalányösszeg pedig 7215000 euró. Az adatok jelenleg megfelelően 13,28 és 7036000 euró (C(2012) 6106 végleges, 2012. augusztus 31.).
( 91 ) Jelenleg minimum 210 euró, szorozva a súlyossági együtthatóval.
( 92 ) A C-499/99. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügyben 2002. július 2-án hozott ítélet (EBHT 2002., I-6031. o.) és az 59. lábjegyzetben hivatkozott C‑177/06. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügyben hozott ítélet.
( 93 ) Azaz 210 euró szorozva a 9 értékű súlyossági együtthatóval, Spanyolország esetében pedig 13,66 értékű „n” együtthatóval.
( 94 ) HL C 384., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 277. o. (a továbbiakban: 1998. évi közlemény).
( 95 ) 13 euró szorozva az 1 értékű súlyossági együtthatóval, és Spanyolország esetében 13,66 értékű „n” együtthatóval.
( 96 ) SEC(2005) 1658., 15. pont.
( 97 ) A baszkföldi beruházások adókedvezményi programjáról szóló, 1993. május 10‑i határozatra (HL L 134., 25. o.) hivatkozik.
( 98 ) A T-30/01-T-32/01. és T-86/02-T-88/02. sz., Diputación Foral de Álava és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2009. szeptember 9-én hozott ítélet (EBHT 2009., II-2919. o.) 314. és 315. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
( 99 ) A C-496/09. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2011. november 17-én hozott ítélet (EBHT 2011., I-11483. o.).
( 100 ) Uo., 49. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
( 101 ) Uo., 56. és 57. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
( 102 ) Uo., 83. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
( 103 ) Spanyolország hivatkozik a C-88/03. sz., Portugália kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 6-án hozott ítéletre (EBHT 2006., I-7115. o.) és a C-428/06-C-434/06. sz., UGT-Rioja és társai egyesített ügyekben 2008. szeptember 11-én hozott ítéletre (EBHT 2008., I-6747. o.).
( 104 ) Hivatkozás a 98. lábjegyzetben.
( 105 ) Például a 99. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Olaszország ügyben hozott ítélet 35–37. pontja, és a C‑610/10. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügyben 2011. december 11‑én hozott ítélet 115. és azt követő pontjai.
( 106 ) Hivatkozás a 105. lábjegyzetben, 132. pont.
( 107 ) A fenti 18. és 19. pont.
( 108 ) A fenti 90. lábjegyzet; a C‑533/11. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben 2013. október 17‑én hozott ítélet 35. pontjában a Bizottság maga hivatkozik a keresete benyújtása óta frissített adatokra.
( 109 ) A C-121/07. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 2008. december 9-én hozott ítélet (EBHT 2008., I-9159. o.); a C-109/08. sz., Bizottság kontra Görög Köztársaság ügyben 2009. június 4-én hozott ítélet (EBHT 2009., I-4657. o.); a C-369/07. sz., Bizottság kontra Görög Köztársaság ügyben 2009. július 7-én hozott ítélet (EBHT 2009., I-5703. o.); a C-568/07. sz., Bizottság kontra Görög Köztársaság ügyben 2009. június 4-én hozott ítélet (EBHT 2009., I-4505. o.); a C-407/09. sz., Bizottság kontra Görög Köztársaság ügyben 2011. március 31-én hozott ítélet (EBHT 2011., I-2467. o.); a 99. lábjegyzetben hivatkozott C‑496/09. sz., Bizottság kontra Olasz Köztársaság ügyben hozott ítélet; a 105. lábjegyzetben hivatkozott C‑610/10. sz., Bizottság kontra Spanyol Királyság ügyben hozott ítélet; a C‑279/11. sz., Bizottság kontra Írország ügyben 2012. december 19‑én hozott ítélet; a C‑374/11. sz., Bizottság kontra Írország ügyben 2012. december 19‑én hozott ítélet; a C‑270/11. sz., Bizottság kontra Svéd Királyság ügyben 2013. május 30‑án hozott ítélet; a C‑241/11. sz., Bizottság kontra Cseh Köztársaság ügyben 2013. június 25‑én hozott ítélet; a 108. lábjegyzetben hivatkozott C‑533/11. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben hozott ítélet és a C‑576/11. sz., Bizottság kontra Luxemburg ügyben 2013. november 28‑án hozott ítélet.
( 110 ) Vagy, hogy – az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése szerinti helyzettel ellentétben – a Bíróság nem állapíthat meg a Bizottság által kértnél magasabb összeget.
( 111 ) Hivatkozás a 109. lábjegyzetben.
( 112 ) Hivatkozás a 99. lábjegyzetben.
( 113 ) Hivatkozás a 105. lábjegyzetben.
( 114 ) Uo., 145. pont.
Full & Egal Universal Law Academy