VERICA TRSTENJAK
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2012. szeptember 6. ( 1 )
C-206/11. sz. ügy
Georg Köck
kontra
Schutzverband gegen unlauteren Wettbewerb
(Az Oberster Gerichtshof [Ausztria] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„2005/29/EK irányelv — Harmonizáció — Fogyasztóvédelem — Üzleti vállalkozások tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatai — A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok leküzdésére szolgáló eszközök eljárási kialakítása — Valamely tagállam olyan szabályozása, amelynek értelmében előzetes hatósági engedély szükséges a kiárusítások meghirdetéséhez”
Tartalomjegyzék
I – Bevezetés
II – Jogi háttér
1. Az uniós jog
2. A nemzeti jog
III – A tényállás, az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
IV – A Bíróság előtti eljárás
V – A felek főbb érvei
VI – Jogi értékelés
A – Bevezető megjegyzések
B – A jogkérdések elemzése
1. A 2005/29 irányelv alkalmazhatósága
a) Tárgyi hatály
b) Személyi hatály
c) A kivétel hiánya
d) Közbenső következtetés
2. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés eljárásjogi szempontjai
a) A nemzeti közigazgatási hatóságok felülvizsgálati hatásköre
b) A hatóságok előzetes ellenőrzés végzésére irányuló hatásköre
c) A büntetőjogi szankció terhe mellett, az engedélyezés lehetőségének fenntartásával párosuló törvényes tilalom irányelvvel való összeegyeztethetősége
d) A hatósági döntés bírósági felülvizsgálata
i) A probléma bemutatása
ii) A tagállamokat eljárási kérdésekben megillető mérlegelési mozgástér
iii) Az eseti vizsgálat elvégzésére irányuló kötelezettség figyelmen kívül hagyásának tilalma
e) Közbenső következtetés
3. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés anyagi jogi szempontjai
a) Általános megjegyzések
b) A két szabályozás struktúrájának vizsgálata
i) A 2005/29 irányelv szabályozási struktúrája
ii) Az UWG kiárusítások meghirdetésére vonatkozó anyagi jogi rendelkezései
c) Az anyagi jogi rendelkezések összeegyeztethetősége a 2005/29 irányelvvel
i) Általános tilalmak elrendelése
ii) A kiárusítás meghirdetésének okaira vonatkozó követelmény
– A kereskedelmi tevékenység beszüntetésének és az üzlet áttelepülésének bejelentése
– Az UWG 33b. §-ának 4. pontjában szereplő egyéb okok
d) Közbenső következtetés
4. Összefoglaló végkövetkeztetések
VII – Végkövetkeztetések
I – Bevezetés
1.
Már a görög és a római mitológia is különös figyelemmel kísérte a kereskedelmet és a szolgáltatáscserében részt vevő, ma üzleti vállalkozónak és fogyasztónak nevezett felek védelmének hozzá kapcsolódó kérdését. Még az istenek is erőfeszítéseket tettek adott esetben a kereskedők és vásárlóik védelme érdekében. Így a görög mitológiában Hermész (és a római mitológiában Merkúr) egyszerre volt a kereskedők és a forgalom, az utazók és a pásztorok védelmező istene is. Manapság a fogyasztókat és a kereskedőket elsősorban már nem istenek, hanem sokkal inkább földi törvények és bíróságok védik. Nekik kell megfelelően figyelembe venni és egymással összhangba hozni a fogyasztók és a kereskedők érdekeit.
2.
Az EUMSZ 267. cikk szerint megindított jelen előzetes döntéshozatali eljárásban az Oberster Gerichtshof (Ausztria) (a továbbiakban: kérdést előterjesztő bíróság) a belső piacon a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló 2005/29/EK irányelv ( 2 ) értelmezése céljából fordult az Európai Unió Bíróságához. Lényegében arról a kérdésről van szó, hogy ezen irányelv rendelkezéseivel ellentétes-e az a nemzeti szabályozás, amelynek értelmében a kiárusítások meghirdetéséhez közigazgatási hatóság előzetes engedélye szükséges.
3.
A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére a G. Köck egyéni vállalkozó és a Schutzverband gegen unlauteren Wettbewerb (a továbbiakban: Schutzverband), egy olyan intézmény, amelynek a nemzeti jog alapján jogos érdeke fűződik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok leküzdéséhez, között folyamatban lévő jogvita keretei között került sor. A felek abban nem értenek egyet, hogy G. Köck meghirdethetett-e kiárusítást anélkül, hogy rendelkezésére állt volna a körzeti közigazgatási hatóság nemzeti jog értelmében szükséges engedélye. Mindeközben felmerül többek között a kérdés, hogy a 2005/29 irányelv lehetővé teszi-e a tagállamoknak azt, hogy ezen irányelv átültetése során a jogrendjükben általános engedélykötelezettséget írjanak elő a kiárusítások meghirdetéséhez, miközben a törvényben előírt, kérelem benyújtására vonatkozó kötelezettség megsértését anélkül szankcionálják, hogy az ügyben vizsgálnák az ilyen kereskedelmi gyakorlat tisztességes jellegét.
4.
A Bíróság által a 2005/29 irányelv uniós joggal összhangban álló átültetése tekintetében korábban vizsgált ügyektől a jelen ügy lényeges szempontból eltér, mégpedig abban, hogy a jelen esetben nem csupán az irányelv anyagi jogi rendelkezéseinek átültetéséről van szó, hanem mindenekelőtt az egyes nemzeti jogrendek tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok leküzdésére irányuló eszközeinek eljárási kialakításáról. Így annak a kérdésnek kell utánajárni, hogy az uniós jogalkotó a főszabály szerint az irányelvek anyagi jogi rendelkezéseire vonatkozó teljes mértékű harmonizációtól eltávolodva az eljárási kialakítás során teret engedett-e a tagállamok mérlegelési mozgásterének.
II – Jogi háttér
1. Az uniós jog
5.
A 2005/29 irányelv 1. cikke értelmében:
„Ennek az irányelvnek az a célja, hogy hozzájáruljon a belső piac megfelelő működéséhez, valamint hogy a fogyasztók gazdasági érdekeit sértő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási tagállami rendelkezések közelítése révén magas szintű fogyasztóvédelmet valósítson meg.”
6.
A 2005/29 irányelv 2. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Ezen irányelv alkalmazásában:
[…]
d)
»az üzleti vállalkozásoknak a fogyasztókkal szemben folytatott kereskedelmi gyakorlata« (a továbbiakban: kereskedelmi gyakorlatok): a kereskedő által kifejtett tevékenység, mulasztás, magatartási forma vagy megjelenítési mód, illetve kereskedelmi kommunikáció – beleértve a reklámot és a marketinget is –, amely közvetlen kapcsolatban áll valamely terméknek a fogyasztó részére történő eladásösztönzésével, értékesítésével vagy szolgáltatásával;
[…]”
7.
Az irányelv 3. cikkének (1) bekezdése előírja:
„Ezt az irányelvet az üzleti vállalkozásoknak a termékhez kapcsolódó kereskedelmi ügylet lebonyolítását megelőzően és azt követően, valamint a lebonyolítás során, a fogyasztókkal szemben folytatott, az 5. cikkben meghatározott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatára kell alkalmazni.”
8.
Az irányelvnek „A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalma” címet viselő 5. cikke rögzíti:
„(1) Tilos tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat alkalmazni.
(2) A kereskedelmi gyakorlat tisztességtelen, amennyiben:
a)
ellentétes a szakmai gondosság követelményeivel;
és
b)
a termékkel kapcsolatban jelentősen torzítja vagy torzíthatja azon átlagfogyasztó gazdasági magatartását, akihez eljut vagy aki a címzettje, illetve – amennyiben a kereskedelmi gyakorlat egy bizonyos fogyasztói csoportra irányul – a csoport átlagtagjának a gazdasági magatartását.
[…]
(5) Az I. melléklet tartalmazza azoknak a kereskedelmi gyakorlatoknak a felsorolását, amelyek minden körülmény között tisztességtelennek minősülnek. Ugyanezt a felsorolást kell alkalmazni minden tagállamban, és a felsorolás csak ezen irányelv felülvizsgálata révén módosítható”.
9.
Az irányelv „Végrehajtás” címet viselő 11. cikke értelmében:
„(1) A tagállamok a fogyasztók érdekében biztosítják a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok leküzdésére, valamint az ezen irányelv rendelkezései betartásának kikényszerítésére alkalmas megfelelő és hatékony eszközöket.
Ezek az eszközök magukban foglalják azokat a jogi rendelkezéseket, amelyek lehetővé teszik azoknak a személyeknek vagy szervezeteknek – a versenytársakat is beleértve –, amelyeknek a nemzeti jog alapján jogos érdekük fűződik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok leküzdéséhez, hogy
a)
bírósághoz forduljanak az ilyen tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok miatt,
és/ vagy
b)
az ilyen tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat ügyében olyan közigazgatási hatóság előtt eljárást indítsanak, amely hatáskörrel rendelkezik a panaszok elbírálására, vagy megfelelő bírósági eljárás kezdeményezésére.
[…]
(2) Az (1) bekezdésben említett jogi rendelkezések szerint a tagállamok a bíróságokra vagy a közigazgatási hatóságokra ruházhatják azokat a hatásköröket, amelyek felhatalmazzák azokat arra, hogy olyan esetekben, amikor ezeket az intézkedéseket szükségesnek ítélik, figyelembe véve az összes felmerülő érdeket és különösen a közérdeket:
a)
elrendeljék a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok megszüntetését, vagy megindítsák az ilyen gyakorlatok megszüntetésének elrendeléséhez szükséges megfelelő bírósági eljárást,
vagy
b)
amennyiben a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat még nem valósult meg, de alkalmazása hamarosan bekövetkezhet, elrendeljék a tervezett gyakorlat megtiltását vagy megindítsák a gyakorlat megtiltásának elrendeléséhez szükséges megfelelő bírósági eljárást,
akár a tényleges veszteségre vagy kárra, illetve a kereskedő részéről felmerülő szándékra vagy gondatlanságra utaló bizonyíték hiányában is.
A tagállamok ezen felül gondoskodnak arról is, hogy az első albekezdésben említett intézkedéseket gyorsított eljárás keretében hozzák meg
—
ideiglenes
vagy
—
végleges hatállyal,
azzal, hogy a tagállamokra tartozik annak eldöntése, hogy a két lehetőség közül melyiket választják.
A tagállamok a bíróságokra vagy a közigazgatási hatóságokra olyan hatásköröket is ruházhatnak, amelyek felhatalmazzák azokat arra, hogy az olyan tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tartós hatásának kiküszöbölése céljából, amelyek megszüntetését jogerős határozat már elrendelte
a)
elrendeljék a határozat […] közzétételét, […];
b)
ezen felül elrendeljék egy helyesbítő nyilatkozat közzétételét.
[…]
Amikor a (2) bekezdésben említett hatásköröket egy közigazgatási hatóság gyakorolja kizárólagosan, a határozatokat minden esetben indokolni kell. Ebben az esetben biztosítani kell a közigazgatási hatóság hatásköre helytelen vagy indokolatlan gyakorlása, vagy a hatáskör gyakorlásának helytelen vagy indokolatlan elmulasztása bírósági felülvizsgálatának lehetőségét.”
10.
Az irányelv I. mellékletében („Minden körülmény között tisztességtelennek minősülő kereskedelmi gyakorlatok”) különösen a következő megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok szerepelnek:
„4.
Annak valótlan állítása, hogy egy kereskedőt (beleértve annak kereskedelmi gyakorlatait) vagy egy terméket valamely közjogi vagy magánszervezet elismert, jóváhagyott vagy engedélyezett, vagy pedig az ilyen állítás az elismerési, jóváhagyási és engedélyezési feltételeknek való megfelelés nélkül.
[…]
7.
A fogyasztók azonnali döntéshozatalra kényszerítésének céljából hamisan annak állítása, hogy a termék csak nagyon korlátozott ideig kapható, vagy csak különleges feltételek mellett, nagyon korlátozott ideig lesz kapható, és ezáltal a fogyasztók megfosztása a tájékozott döntéshez szükséges időtől vagy alkalomtól.
[…]
15.
Annak valótlan állítása, hogy a kereskedő felhagy a kereskedéssel, illetve üzlethelyiséget változtat.”
2. A nemzeti jog
11.
Ausztriában a 2005/29 irányelvet 2007. december 12-i hatállyal a módosított ( 3 ) osztrák Gesetz gegen den unlauteren Wettbewerb 1984 ( 4 ) (a tisztességtelen verseny elleni harcról szóló 1984. évi törvény, a továbbiakban: UWG) ültette át.
12.
A 2005/29 irányelv I. mellékletének 7. pontját az UWG mellékletének 7. pontja az UWG 2007. évi módosítása keretében szó szerint vette át.
Az UWG-be már 1992-ben beillesztett 4a. alfejezet (33a–33f. §) a következő rendelkezéseket tartalmazza a „Kiárusítások meghirdetése” tekintetében:
„33a. §
(1) E szövetségi törvény alkalmazásában a kiárusítás meghirdetése minden nyilvános közlemény vagy nagyobb személyi körhöz szóló közlés, amely arra a szándékra enged következtetni, hogy nagyobb mennyiségű terméket kívánnak kiskereskedelmi keretek között rövid időn belül értékesíteni, és amely egyúttal alkalmas arra, hogy azt a benyomást keltse, hogy a kereskedőt különleges körülmények a rövid időn belüli értékesítésre kényszerítik, és termékeit ezért rendkívül előnyös feltételek vagy árak mellett kínálja. Kiárusítás meghirdetésének minősülnek azok a közlemények és közlések is, amelyekben a következő vagy hasonló értelemben vett szavak szerepelnek: »kiárusítás«, »felszámolás alatti értékesítés«, »költözés miatt értékesítés«, »gyorsértékesítés«, »nagykeráras értékesítés«, »kiürítjük a raktárunkat«.
(2) A 33a–33e. § szerinti rendelkezések hatálya azonban nem terjed ki a szezonvégi kiárusításra és végkiárusításra, a raktárkészlet kiárusítására és az ezekkel egy tekintet alá eső, és az adott üzletágban, valamint bizonyos évszakokban általánosan szokásos kiárusításokra (például »fehér hét«, »kabáthét«) vonatkozó közleményekre és közlésekre.
(3) Ez nem érinti a melléklet 7. pontját.
33b. §
A kiárusítás csak a kiárusítás helye szerint illetékes körzeti közigazgatási hatóság engedélyével hirdethető meg. Az engedély iránti kérelmet a következő adatok megadása mellett írásban kell benyújtani:
1.
a kiárusítás tárgyát képező termékek mennyiség, minőség és eladási ár szerint;
2.
a kiárusítás pontos helye;
3.
a kiárusítás időszaka;
4.
a kiárusítás okai, mint például a tulajdonos halála, a kereskedelmi tevékenység vagy egy bizonyos árufajta árusításának beszüntetése, az üzlet áttelepülése, természeti események és ezekkel egy tekintet alá eső egyéb okok;
5.
[…]
33c. §
(1) A körzeti közigazgatási hatóságnak a kérelem tárgyában történő határozathozatalt megelőzően kéthetes határidő tűzésével szakvélemény kiállítására kell felkérnie a kiárusítás helye szerint illetékes tartományi kereskedelmi kamarát.
(2) A körzeti közigazgatási hatóságnak a kérelem tárgyában az annak benyújtását követő egy hónapon belül kell határozatot hoznia.
(3) Az engedély megadását meg kell tagadni akkor, ha nem áll fenn a 33b. § 4. pontja értelmében vett ok, vagy ha a kiárusítást nem egyetlen összefüggő időszakra kívánják meghirdetni. Az engedély megadását ezenkívül akkor is meg kell tagadni, ha a kiárusítás a húsvétot megelőző második hét elejétől pünkösdig, a november 15-étől karácsonyig tartó időszakra esik, vagy azt több mint fél évig kívánják folytatni, kivéve ha arra a kereskedő halála, természeti események vagy éppily figyelemreméltó egyéb okok miatt kerül sor. Ha a kereskedelmi tevékenység időtartama még nem éri el a három teljes évet, akkor az engedély csak a kereskedő halála, természeti események vagy éppily figyelemreméltó egyéb okok miatt adható meg.
(4) […]
33d. §
(1) A kiárusításra vonatkozó minden hirdetésnek tartalmaznia kell a rövid időn belüli értékesítés okait, a kiárusítás időszakát és az értékesítendő termékek általános leírását. Ezen adatoknak meg kell felelniük az engedélyezés tárgyában hozott határozatnak.
(2) Az engedélyezés tárgyában hozott határozatban feltüntetett értékesítési időszak lejártát követően a kiárusításra vonatkozó minden hirdetést be kell szüntetni.
(3) Az engedélyezés tárgyában hozott határozatban feltüntetett értékesítési időszak alatt a hirdetésben megjelölt termékek csak az engedélyezés tárgyában hozott határozatban feltüntetett mennyiségben értékesíthetők. Az e körbe tartozó termékek pótlása tilos.
(4) […]”
13.
Az UWG 34. §-ának (3) bekezdése többek között a 4a. alfejezet tekintetében a következő rendelkezést tartalmazza:
„Az e szakasz rendelkezéseit megsértő személyek – a büntetőeljárás megindítása lehetőségének sérelme nélkül – a tevékenység abbahagyására és vétkesség esetén kártérítésre kötelezhetők. E követelés csak rendes bírósági úton érvényesíthető. […]”
III – A tényállás, az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
14.
G. Köck kiskereskedő Innsbruckban. Egy apróhirdetésben termékeinek „végkiárusítását” hirdette meg, és ezt az üzlethelyisége előtti plakátoszlopokon és kirakatmatricákon reklámozta. A „végkiárusítás” kifejezés mellett hirdetéseiben többek között a „Mindennek mennie kell!” és az „akár 90%-os kedvezmény” megfogalmazásokat használta. G. Köck a kiárusítás meghirdetéséhez nem szerezte be a körzeti közigazgatási hatóság engedélyét.
15.
A Schutzverband úgy véli, hogy a meghirdetés sérti az UWG 33a. és azt követő §-ait. E rendelkezések értelmében a G. Köck által tartott kiárusítás csak a körzeti közigazgatási hatóság előzetes engedélye alapján hirdethető meg. E szabályozás összeegyeztethető a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvvel, és ezért az továbbra is alkalmazható.
16.
A Schutzverband ezért azt kérte a Landesgericht Innsbrucktól, hogy ideiglenes intézkedésben tiltsák meg G. Köck számára a kiárusításnak a körzeti közigazgatási hatóság szükséges engedélye nélküli meghirdetését. G. Köck vitatja a kiárusításra vonatkozó rendelkezések megsértését. Ő csupán az UWG 33a. §-ának (2) bekezdése értelmében vett nem engedélyköteles szezonális kiárusítást folytatott. A Landesgericht Innsbruck 2010. június 15-i határozatában egyetértett G. Köck jogi álláspontjával.
17.
A Schutzverband fellebbezése nyomán az Oberlandesgericht Innsbruck 2010. augusztus 6-i határozatában elrendelte a kereseti kérelemnek megfelelő ideiglenes intézkedést. A fellebbviteli bíróság álláspontja szerint az alperes az UWG 33a. §-ának (1) bekezdése értelmében vett engedélyköteles kiárusítást hirdetett meg. Mivel ehhez nem rendelkezett az UWG 33b. §-a szerinti engedéllyel, a tiltás iránti kérelemnek az UWG 34. §-ának (3) bekezdése alapján helyt kell adni.
18.
G. Köck ez ellen felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő az Oberster Gerichtshof előtt. Az Oberster Gerichtshof előzetes értékelése szerint az UWG 33a. és azt követő §-ainak alkalmazása mellett e jogorvoslati kérelmet el kellene utasítani. Az Oberster Gerichtshof mindazonáltal kételkedik abban, hogy e rendelkezések összeegyeztethetők a 2005/29 irányelvvel. Ezért felfüggesztette a felülvizsgálati kérelem tárgyában folyamatban lévő eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:
Ellentétes-e a 2005/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdésével és 5. cikkének (5) bekezdésével, illetve ezen irányelv egyéb rendelkezéseivel az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében nem megengedett, és ezért bírósági eljárás útján megtiltandó a kiárusításnak a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező közigazgatási hatóság engedélye nélküli meghirdetése, anélkül hogy a nemzeti bíróságnak ezen eljárás keretében vizsgálnia kellene e kereskedelmi gyakorlat megtévesztő, agresszív vagy egyébként tisztességtelen jellegét?
IV – A Bíróság előtti eljárás
19.
A 2011. április 12-i előzetes döntéshozatalra utaló határozat 2011. május 2-án érkezett a Bíróság Hivatalához.
20.
A Bíróság alapokmányának 23. cikkében megállapított határidőn belül az alapeljárás felei, az Osztrák Köztársaság kormánya és a Belga Királyság kormánya, valamint az Európai Bizottság terjesztett elő írásbeli észrevételeket.
21.
A 2012. május 21-én tartott tárgyaláson szóbeli észrevételeik előadása érdekében megjelentek az alapeljárás feleinek képviselői, az Osztrák Köztársaság kormányának és a Belga Királyság kormányának képviselői, valamint a Bizottság képviselője.
V – A felek főbb érvei
22.
G. Köck az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés igenlő megválaszolását javasolja a Bíróságnak. Álláspontja szerint nem összeegyeztethető a 2005/29 irányelvvel a jelen jogvita tárgyát képezőhöz hasonló olyan törvényi szabályozás, amely lehetővé teszi, hogy a közigazgatási hatóságok abban az esetben is megtagadják a kiárusítás meghirdetésének engedélyezését, ha a kérdéses kereskedelmi gyakorlat nem megtévesztő, nem agresszív és semmilyen módon nem is tisztességtelen.
23.
Az alapügyben alkalmazandónak tartja a 2005/29 irányelvet, mivel egyrészt a kiárusítás meghirdetése megfelel a kereskedelmi gyakorlat meghatározásának, másrészt a szóban forgó nemzeti rendelkezések célja nem csupán a versenytársak, hanem a fogyasztók védelme is. Óvatosságból azzal érvel, hogy az általa eszközölt meghirdetések nem az UWG 33a. §-ának (1) bekezdése szerinti engedélyköteles kiárusítás meghirdetését valósították meg, hanem sokkal inkább az UWG 33a. §-ának (2) bekezdése szerinti, nem engedélyköteles szezonális kiárusítást.
24.
Előadja továbbá, hogy a 2005/29 irányelv I. mellékletének 7. pontja nem alkalmazandó az alapügyre, mivel nem tett semmilyen kifejezett utalást a valójában szezonális kiárusításnak minősülő kiárusítás különös időtartamára vonatkozóan. Azzal érvel továbbá, hogy a nemzeti jog nem biztosítja az egyén védelmét, mivel az érintett üzleti vállalkozásoknak nincs esélyük kieszközölni az UWG 33c. §-a (3) bekezdése alkalmazásának mellőzését közigazgatási eljárás útján az uniós joggal való összeegyeztethetetlenség miatt.
25.
A Schutzverband és az osztrák kormány is azzal érvel, hogy nem tartoznak a 2005/29 irányelv hatálya alá a kiárusítások hatósági engedélyezésére vonatkozó, szóban forgó nemzeti rendelkezések. Ezt az álláspontot erősíti meg az irányelv (9) preambulumbekezdése és 3. cikkének (8) bekezdése is, amelynek értelmében ez az irányelv „nem érinti a letelepedésre vagy az engedélyezési rendszerekre vonatkozó feltételeket”. A 2005/29 irányelv alkalmazhatóságának hiánya az osztrák kormány szerint abból is következik, hogy az nem az üzleti vállalkozások és a hatóságok közötti jogviszonyt szabályozza.
26.
Előzetesen mindkét részt vevő fél megfontolásokat tett arra az esetre, ha a Bíróság mégis igenlő választ ad a 2005/29 irányelv alkalmazhatóságára. Így többek között arra utalnak, hogy Ausztriában nem tilos és nem is engedélyköteles a legtöbb kiárusítás, mint például a szezonvégi kiárusítás, raktárkészlet-kiárusítás stb. Csak meghatározott, különös kiárusítások meghirdetése engedélyköteles. Így a szóban forgó nemzeti rendelkezés nem valósítja meg a meghatározott kereskedelmi gyakorlatok főszabály szerinti általános tilalmát. Egyebekben az irányelv 11. cikke lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy biztosítsák a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok leküzdésére alkalmas megfelelő és hatékony eszközöket. Az osztrák kormány álláspontja szerint idetartozik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok pusztán utólagos vizsgálatához képest előnyökkel járó előzetes vizsgálata is. Az előbbi, legalábbis a kiárusítások meghirdetése esetében, nem elegendő az irányelv 13. cikkében meghatározott cél szempontjából, miszerint hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókat kell meghatározni a nemzeti végrehajtási rendelkezések megsértésének esetére.
27.
Mindkét fél állást foglal a közigazgatási és bírósági eljárás osztrák jogban való kialakításával kapcsolatban, és ennek során a Schutzverband az osztrák hatóságok azon kötelezettségére utal, hogy az engedély iránti kérelem vizsgálatára irányuló eljárásban a nemzeti rendelkezéseket a 2005/29 irányelv célja alapján kell értelmezni annak érdekében, hogy elérjék az irányelv által kitűzött célt. Felhívja továbbá a figyelmet arra, hogy a tiltás iránti kérelem tárgyában eljáró bíróság főszabály szerint vizsgálja azt, hogy az UWG 33a. §-a szerinti meghirdetésről van-e szó. Amennyiben a közigazgatási hatóság által kiállított megfelelő engedéllyel nem rendelkező, engedélyköteles kiárusítás meghirdetéséről van szó, ez mindenképpen ellentétes a szakmai gondosság 2005/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének a) pontja szerinti követelményével. Az osztrák kormány a maga részéről arra hívja fel a figyelmet, hogy az osztrák közigazgatási hatóságoknak engedélyezniük kell a kiárusítás meghirdetését, ha az nem megtévesztő, és nem sérti a 2005/29 irányelv 8. és 9. cikke szerinti rendelkezéseket.
28.
A Schutzverband azt javasolja a Bíróságnak, hogy nemleges választ adjon az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre. Az osztrák kormány a maga részéről azt javasolja, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést akképpen válaszolják meg, hogy nem ellentétes a 2005/29 irányelvvel az a nemzeti szabályozás, amelynek értelmében hatósági engedélyhez kötött bizonyos különös kiárusítások meghirdetése.
29.
A belga kormány azt javasolja a Bíróságnak, hogy azt a választ adja az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre, hogy annyiban nem ellentétes a 2005/29 irányelvvel az a nemzeti szabályozás, amelynek értelmében a kiárusítás meghirdetése előzetes engedélyhez kötött, amennyiben ez az engedély egyedül a versenytársak érdekeit védi. Ez utóbbi megítélése mindazonáltal a nemzeti bíróság feladata. A belga kormány egyebekben arra hívja fel a figyelmet, hogy a fent nevezett kereskedelmi gyakorlat nem szerepel az irányelv I. melléklete szerinti listán.
30.
A Bizottság azt javasolja a Bíróságnak, hogy igenlő választ adjon az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre. A 2005/29 irányelv alapügyre való alkalmazhatósága tekintetében arra utal, hogy a kiárusítások meghirdetése kereskedelmi gyakorlatnak minősül. A szóban forgó rendelkezések ezen túlmenően nem csupán a versenytársak, hanem a fogyasztók védelmét is szolgálják. Nem áll azonban összhangban a 2005/29 irányelv 5. cikkének (2), (4) és (5) bekezdésével, valamint I. mellékletének 7. és 15. pontjával a szóban forgó nemzeti szabályozásban foglalthoz hasonlóan előírt, az engedélyezés lehetőségének fenntartásával párosuló általános tilalom. E mechanizmus ezen túlmenően nem áll összhangban a teljes harmonizáció irányelv által követett elvével. Mindezeken túlmenően az irányelv 11. cikke, amelynek értelmében a tagállamoknak biztosítaniuk kell a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok leküzdésére alkalmas megfelelő és hatékony eszközöket, nem ír elő ilyenfajta, valamennyi érintett kereskedelmi gyakorlatra irányuló, nemzeti közigazgatási hatóságok általi előzetes vizsgálatot. A szóban forgó nemzeti rendelkezéseket nem igazolhatja az irányelv 3. cikkének (8) bekezdése sem, mivel az irányelv e rendelkezése csupán az alapügyre nem jellemző, szabályozott szakmákra vonatkozik. A Bizottság álláspontja szerint az irányelv I. mellékletének 4. pontjából sem vezethetők le az engedélyezés lehetőségének fenntartásával párosuló általános tilalom megengedhetősége melletti érvek.
VI – Jogi értékelés
A – Bevezető megjegyzések
31.
Az uniós jogalkotó a tagállamoknak 2007. június 12-ig adott időt a 2005/29 irányelv átültetésére, és a végleges alkalmazásra 2007. december 12-től került sor. Miután időközben az előírt határidőre valamennyi tagállam teljesítette az átültetésre és alkalmazásra vonatkozó e kötelezettségét ( 5 ), itt az idő az egyes tagállamok jogrendjében megvizsgálni a megfelelő átültetés kérdését. Csak az optimális végrehajtás biztosíthatja ugyanis azt, hogy megvalósuljon az irányelv azon célja, hogy a fogyasztók gazdasági érdekeit sértő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási tagállami rendelkezések közelítése révén hozzájáruljon a belső piac megfelelő működéséhez, és magas szintű fogyasztóvédelmet valósítson meg. ( 6 )
32.
A Bíróságnak több előzetes döntéshozatal során volt lehetősége közvetetten állást foglalni az irányelvvel összhangban álló átültetésről Belgium ( 7 ), Németország ( 8 ), Lengyelország ( 9 ), Ausztria ( 10 ) és Svédország ( 11 ) tekintetében. ( 12 ) Bár az EUMSZ 267. cikk értelmében az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek esetében feladata az uniós jog értelmezése, nem pedig a nemzeti rendelkezések uniós joggal való összeegyeztethetőségének megállapítása ( 13 ), éppen ez az értelmezési tevékenység járult hozzá az irányelv egyes rendelkezései jelentésének és hatályának jobb megértéséhez. Ez másfelől lehetővé tette a tagállamok számára azt, hogy az uniós jogi előírásoknak való megfelelés érdekében utólag kiigazítsák átültető rendelkezéseiket. ( 14 )
33.
A tagállami bíróságok megkeresései korábban kizárólag az irányelv azon rendelkezéseire irányultak, amelyek alapján megítélhető a kereskedelmi gyakorlatok tisztességtelen volta. Ennek során megállapíthatóvá vált, hogy a mindenkori nemzeti rendelkezések összeegyeztethetetlensége lényegében arra volt visszavezethető, hogy nem feleltek meg az irányelv által a versenyjog területén követett teljes harmonizáció követelményének. ( 15 ) Az egyes kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó általános tilalmak kialakításával a tagállamok meg nem engedett módon tágítani akarták a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatoknak az irányelv I. melléklete szerinti taxatív felsorolását. ( 16 ) Ez volt a C-540/08. sz. Mediaprint-ügy tárgya is, amely a bónusszal történő eladás osztrák UWG-ben megfogalmazott általános tilalmát érintette. Következésképpen a Bíróság megállapította azt is, hogy az irányelvvel ellentétes az ilyen általános tilalmat előíró nemzeti rendelkezés. ( 17 )
B – A jogkérdések elemzése
34.
Annyiban fennállnak bizonyos párhuzamosságok ez utóbbi ügy és a jelen ügy között, amennyiben ez az előzetes döntéshozatal iránti kérelem annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy ugyancsak a 2005/29 irányelvvel ellentétes, általános tilalomként alakították-e ki a kiárusítások meghirdetéséről szóló, szóban forgó nemzeti szabályozást. Nem szabad azonban eltekinteni eközben attól, hogy a felvetett probléma ezen túlmenően eljárásjogi elemmel is rendelkezik: a kérdést előterjesztő bíróság ugyanis arról vár felvilágosítást, hogy megfelel-e az irányelv előírásainak az osztrák jogban szereplőhöz hasonló, az engedélyezés lehetőségének fenntartásával párosuló általános tilalom. Ehhez kapcsolódik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok leküzdésére irányuló eszközök eljárási kialakításának kérdése, minek körében azt kell megvizsgálni, hogy az irányelv lehetővé teszi-e az ilyen kereskedelmi gyakorlatok közigazgatási hatóságok általi előzetes vizsgálatát. Ez külön elemzést érdemel arra tekintettel, hogy ez a kérdés eddig nem képezte a Bíróság ítélkezési gyakorlatának tárgyát.
35.
Ahhoz, hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára hasznos választ lehessen adni, valamint az átláthatóság érdekében az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés vizsgálatát három különböző témacsoportra bontom: először azt vizsgálom meg, hogy alkalmazandó-e az alapügyre a 2005/29 irányelv, és így viszonyítási alapként szóba jöhet-e az uniós jog nemzeti jogba való megfelelő átültetésének megítélése során. Majd a fent bemutatott eljárásjogi problémával foglalkozom. Végül azt vizsgálom meg, hogy megfelelnek-e az irányelv anyagi jogi előírásainak a kiárusítások meghirdetésének engedélyezésére vonatkozó nemzeti rendelkezések.
1. A 2005/29 irányelv alkalmazhatósága
a) Tárgyi hatály
36.
Ahhoz, hogy a szóban forgó nemzeti rendelkezés a 2005/29 irányelv tárgyi hatálya alá tartozzon, annak az üzleti vállalkozók és a fogyasztók közötti kereskedelem gyakorlatát kell szabályoznia. Ennyiben rá kell mutatni arra, hogy az irányelv 2. cikkének d) pontja a kereskedelmi gyakorlat fogalmát különösen tágan határozza meg akként, hogy az „a kereskedő által kifejtett tevékenység, mulasztás, magatartási forma vagy megjelenítési mód, illetve kereskedelmi kommunikáció – beleértve a reklámot és a marketinget is –, amely közvetlen kapcsolatban áll valamely terméknek a fogyasztó részére történő eladásösztönzésével, értékesítésével vagy szolgáltatásával” ( 18 ). Az alapügyben szóban forgóhoz hasonló olyan reklámintézkedések, amelyek a fogyasztók részére különös alkalom miatt csökkentett áron való termékeladásra irányulnak, egyértelműen részét képezik a kereskedő kereskedelmi stratégiájának, és közvetlenül kapcsolatban állnak a forgalomösztönzéssel és az eladással. Következésképpen megvalósítják a fenti meghatározás szerinti kereskedelmi gyakorlatot, így az irányelv hatálya alá tartoznak a szóban forgóhoz hasonló olyan nemzeti rendelkezések, amelyek részletesen szabályozzák ennek gyakorlását.
b) Személyi hatály
37.
Az, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás a 2005/29 irányelv személyi hatálya alá tartozik-e, attól függ, hogy az irányelvhez hasonlóan a fogyasztók védelmét célozza-e. A Mediaprint-ügyben hozott ítéletben ( 19 ) a Bíróság megállapította, hogy akkor is az irányelv hatálya alá tartozik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló nemzeti rendelkezés, ha nemcsak a fogyasztók védelmét szolgálja, hanem más célokat is követ. Az irányelv (6) preambulumbekezdéséből következően ugyanis az irányelv hatályából csak azok a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó nemzeti jogszabályok zárhatók ki, amelyek kizárólag a versenytársak gazdasági érdekeit sértik, vagy szakemberek közötti ügyleteket érintenek. Ezért még az sem zárná ki az irányelv alkalmazhatóságát, ha az UWG 33a. és azt követő §-ai szerinti kiárusítás meghirdetésére vonatkozó rendelkezések nemcsak a fogyasztókat, hanem a versenytársakat, sőt túlnyomórészt a versenytársakat részesítenék védelemben.
38.
Amint azt a Bíróság az ítélkezési gyakorlatában ( 20 ) több alkalommal kifejtette, annak vizsgálata érdekében, hogy az ilyen rendelkezés az irányelv hatálya alá tartozhat-e, a nemzeti jog értelmezésére jogkörrel rendelkező, kérdést előterjesztő bíróságnak a feladata annak a megállapítása, hogy ténylegesen a fogyasztók védelmére irányuló célokat követ-e a kérdéses nemzeti rendelkezés. Ezzel kapcsolatban meg kell állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló határozatában ( 21 ) messzemenően annak megállapítására szorítkozott, hogy „kétségtelenül a 2005/29 irányelv szerinti kereskedelmi gyakorlatról” van szó az UWG 33a. §-ának (1) bekezdése szerinti kiárusítás meghirdetése esetében, és ezzel nyilvánvaló, hogy a szóban forgó szabályozás az irányelv hatálya alá tartozik. Ezzel közvetett módon feltételezi, hogy a szóban forgó szabályozás mindenképpen a fogyasztók védelmét is szolgálja.
39.
E végkövetkeztetés mellett szól néhány szempont. Amint az az osztrák kormány ( 22 ) és a Schutzverband ( 23 ) észrevételeiből, az osztrák bíróságok ítélkezési gyakorlatából ( 24 ) és a jogtudományi szakirodalomból ( 25 ) kiderül, a kiárusítások UWG 33a. §-ának (1) bekezdése szerinti szabályozásának célja annak megakadályozása, hogy olyan nyilvános meghirdetések vonzó álcája alatt éljenek vissza a (látszólagos) kiárusításokkal, amelyek szerint az üzleti vállalkozót rendkívüli szükséghelyzet körülményei késztetik a rendkívül előnyös feltételek vagy árak melletti kiárusításra. E szabályozás hatálya csak a meghirdetett kiárusításokra terjed ki, amennyiben azokkal különös vásárlási előnyök benyomását keltik. Az ilyen meghirdetések könnyen befolyásolhatják pszichésen a vásárlóközönséget, és vissza lehet élni ezzel a versenytársak hátrányára. Ennek megakadályozása érdekében az UWG 33a. §-ának (1) bekezdése hatósági engedély beszerzéséhez köti az ilyen meghirdetés megengedhetőségét. Ily módon figyelembe veszik egyrészt a kereskedők és versenytársak tisztességtelen versennyel szembeni védelmét, másrészt a vevők pszichés befolyástól való védelmét.
40.
Következésképpen a jelen eljárás szempontjából mindenképpen abból kell kiindulni, hogy ez a szabályozás a 2005/29 irányelv személyi hatálya alá is tartozik, ezt azonban a kérdést előterjesztő bíróságnak még meg kell erősítenie.
c) A kivétel hiánya
41.
A 2005/29 irányelv alkalmazhatóságát csak abban az esetben lehet megállapítani, ha az alapügyre nem vonatkozik kivétel. A Schutzverband az észrevételeiben a 3. cikk (8) bekezdésére hivatkozva megkérdőjelezi az irányelv alkalmazhatóságát. A meghatározott tárgyakat a tárgyi hatály alól mentesítő előírás értelmében „ez az irányelv nem érinti […] az engedélyezési rendszerekre vonatkozó feltételeket, […] vagy a szabályozott szakmákra vonatkozó egyéb, […] különleges szabályokat”. A Schutzverband ebből arra következtet, hogy nem tartoznak a hatály alá az olyan engedélyezési szabályozások, mint a hatósági vizsgálat fenntartása, beleértve az UWG 33b. és azt követő §-ai szerinti, a hatóságok által lefolytatandó engedélyezési eljárást, valamint a határozat szükséges tartalmát. Ezzel az állítással annyiban vitatkozni kell, amennyiben az alapügyben nem az e rendelkezés szerinti „szabályozott szakma” különös nemzeti szabályozásáról van szó. Így ez a kivétel nem irányadó.
d) Közbenső következtetés
42.
Mindezek alapján megállapítható, hogy az alapügyben semmi sem utal arra, hogy az alapügyre nem kell alkalmazni a 2005/29 irányelvet. Ennek vizsgálata mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság feladata.
2. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés eljárásjogi szempontjai
43.
Miután alapvetően igenlő választ adtunk a 2005/29 irányelv alkalmazhatóságára, a továbbiakban azt kell megvizsgálni, hogy az osztrák jogalkotó az irányelv nemzeti szintű átültetésére szolgáló eljárásjogi eszköz kialakításakor tiszteletben tartotta-e az abban foglalt uniós jogi előírásokat is. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem által felvetett jogkérdések sokszínűsége ismeretében az átláthatóság érdekében sorban egymás után foglalkozom e jogkérdésekkel.
a) A nemzeti közigazgatási hatóságok felülvizsgálati hatásköre
44.
Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben felvetett első eljárásjogi jellegű kérdés az, hogy a 2005/29 irányelv lehetővé teszi-e a kereskedelmi gyakorlatok hatósági felülvizsgálatát azok tisztességtelen volta tekintetében. Álláspontom szerint erre az irányelv 11. és 12. cikkében található rendelkezések adnak választ, amelyekből következően a tagállamok felhatalmazást kapnak arra, hogy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok leküzdésére alkalmas bírósági, illetve közigazgatási eljárásokat vezessenek be az irányelv rendelkezéseinek betartása érdekében. Az egyes rendelkezések szövegében egyértelműen kifejezésre jutó kétfajta eljárás („bíróságok vagy közigazgatási hatóságok”) vagylagos jellege azt mutatja, hogy főszabály szerint a tagállamok mérlegelési jogkörébe tartozik az alkalmas eljárások közötti választás. ( 26 ) Mindezek alapján megállapítható, hogy a 2005/29 irányelv mindenképpen lehetővé teszi, hogy a közigazgatási hatóságokra átruházzák a kereskedelmi gyakorlatok tisztességességére irányuló felülvizsgálat feladatát.
b) A hatóságok előzetes ellenőrzés végzésére irányuló hatásköre
45.
További felmerülő eljárásjogi természetű kérdés az, amint már említettem, hogy a 2005/29 irányelv lehetővé teszi-e a közigazgatási hatóságok ilyen kereskedelmi gyakorlatokra irányuló előzetes ellenőrzését. Amint azt a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló határozatában ( 27 ) helyesen kifejtette, ezzel kapcsolatban azt kell megállapítani, hogy az irányelv ezt legalábbis nem tiltja meg kifejezetten. Az irányelvből nem kifejezetten derül ki, hogy az csak utólagos ellenőrzéseket tenne lehetővé, és ezért kizárná, hogy bizonyos kereskedelmi gyakorlatok tekintetében valamely közigazgatási hatóság általi előzetes engedélyezést írjanak elő. Miként azt a következőkben bemutatom, a releváns rendelkezések szövegének és rendszerének figyelembevétele melletti értelmezés útján még érvelni is lehet az ilyen előzetes ellenőrzés irányelvvel való összeegyeztethetősége mellett.
46.
Először is a 2005/29 irányelv 11. cikke (1) bekezdésének első albekezdése szerinti központi rendelkezésből kiderül a tagállamok azon uniós jogi kötelezettsége, hogy „a fogyasztók érdekében biztosít[s]ák a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok leküzdésére, valamint az ezen irányelv rendelkezései betartásának kikényszerítésére alkalmas megfelelő és hatékony eszközöket”. Ez azt jelenti, hogy a tagállami intézkedés irányelvvel való összeegyeztethetősége attól a feltételtől függ, hogy ez „alkalmas” és „hatékony” eszköze-e a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok megszüntetésének. Amint ezt a Banco Español de Crédito ügyben ismertetett indítványomban ( 28 ) korábban kifejtettem, ez széleskörű mérlegelési mozgásteret biztosít a tagállamoknak a kialakítás tekintetében ( 29 ), mivel elméletileg különböző, mindkét feltételt teljesítő intézkedések jöhetnek szóba. Végső soron kizárólag a nyilvánvalóan alkalmatlan és hatástalan intézkedéseket lehetne csak kizárni. Ez a rendelkezés a tagállamok különböző jogi hagyományaira van tekintettel, ahogyan ez a fogyasztóvédelem területének egyéb jogi eszközei esetében is megállapítható. ( 30 )
47.
Azt, hogy ennek során mely konkrét intézkedésekről lehet szó, az irányelv meghatározza a 11. cikk (1) és (2) bekezdésében, amikor előírja például azoknak a személyeknek vagy szervezeteknek, amelyeknek a nemzeti jog alapján jogos érdekük fűződik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok leküzdéséhez, hogy bírósághoz forduljanak az ilyen tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok miatt ( 31 ), és/vagy eljárást indítsanak valamely közigazgatási hatóság előtt. A 11. cikk (2) bekezdése ezen túlmenően rendelkezik a nemzeti bíróságok, illetve közigazgatási hatóságok számos olyan hatásköréről, amelyek lehetővé teszik számukra a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok megtiltását. Ehhez hozzájárul az ideiglenes jogvédelem, valamint olyan intézkedések elrendelése, amelyek kiküszöbölik az ilyen típusú kereskedelmi gyakorlatok utóhatását. Az, hogy ez a lista semmiképpen sem taxatív ( 32 ), hanem a valamennyi tagállam által betartandó minimális szintet jeleníti meg ( 33 ), egyrészt az egyes eszközök részletezése nélkül, általában véve „eszközökről” szóló, a 11. cikk (1) bekezdésének első albekezdése szerinti központi előírásból fakad. Csupán a második albekezdésben található rendelkezés pontosít, amelynek értelmében a kérdéses eszközök a későbbiekben pontosabban is megnevezett intézkedéseket „foglalják [magukban]”. E rendelkezés szövege arra utal, hogy a tagállamoknak mindenképpen be kell illeszteniük jogrendjükbe a kifejezetten megnevezett intézkedéseket. Nem lehet azonban arra következtetni belőle, hogy jogi szempontból tilos számukra más, adott esetben ugyanannyira alkalmas és hatékony eljárás vagy jogorvoslati eszköz bevezetése.
48.
A 11. cikk (2) bekezdésének b) pontja ezen túlmenően kifejezetten előírja a közigazgatási hatóságok tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat megtiltására irányuló hatáskörét abban az esetben, amikor az „még nem valósult meg, de alkalmazása hamarosan bekövetkezhet”. Ezzel megelőző jellegű hatósági tilalomra gondoltak. Mind a megelőző tiltás mechanizmusával való hasonlóság, mind a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok leküzdésére irányuló intézkedések példálózó felsorolása az előzetes ellenőrzésre irányuló mechanizmus 2005/29 irányelvvel való összeegyeztethetőségét sugallja. Ugyanez érvényes az irányelv 11. cikke (1) bekezdése első albekezdésének alkalmasságra és hatékonyságra irányuló feltétele teljesülése tekintetében is, mivel nem lehet kétséges az, hogy a kereskedelemben a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok lehető legkorábbi felismerése még a versenyt torzító hatás kialakulása előtt hozzájárul azok megakadályozásához.
49.
Az osztrák kormány kiárusítások meghirdetéséről szóló szabályozások jogalkotói célja tekintetében tett észrevételei ( 34 ) számomra relevánsnak tűnnek ebben az összefüggésben. Ez arra utal, hogy az UWG 33a. és azt követő §-ai szerinti engedélyezési kötelezettség hatálya alá tartozó kiárusítások esetében nem lenne hatékony a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok utólagos megítélése, mivel az üzleti vállalkozás a kiárusítás befejezését követően a legtöbb esetben már nem létezik. Ezalatt nyilván az UWG 33a. §-a szerint a következőt értik: „a kiárusítás meghirdetése minden nyilvános közlemény vagy nagyobb személyi körhöz szóló közlés, amely arra a szándékra enged következtetni, hogy nagyobb mennyiségű terméket kívánnak kiskereskedelmi keretek között rövid időn belül értékesíteni, és amely egyúttal alkalmas arra, hogy azt a benyomást keltse, hogy a kereskedőt különleges körülmények a rövid időn belüli értékesítésre kényszerítik, és termékeit ezért rendkívül előnyös feltételek vagy árak mellett kínálja. Kiárusítás meghirdetésének minősülnek azok a közlemények és közlések is, amelyekben a következő, vagy hasonló értelemben vett szavak szerepelnek: »kiárusítás«, »felszámolás alatti értékesítés«, »költözés miatt értékesítés«, »gyorsértékesítés«, »nagykeráras értékesítés«, »kiürítjük a raktárunkat«”.
50.
A kiárusítások különös gyorsaságot megalapozó, bemutatott körülményei esetében attól a kérdéstől függetlenül igazoltnak tűnik a hatóságok korai beavatkozása, hogy a hasonló nyilvános közlemények a 2005/29 irányelv szerinti „kereskedelmi gyakorlatnak” minősülnek-e vagy sem. Ezzel a közigazgatási hatóságokat a kereskedelmi gyakorlatok előzetes ellenőrzésére irányuló hatáskörrel felruházó szabályozás teljesíti a 2005/29 irányelv 11. cikke (1) bekezdésének első albekezdése szerinti alkalmasság és hatékonyság feltételét.
51.
Következésképpen a 2005/29 irányelv főszabály szerint lehetővé teszi azt, hogy a tagállamok a kereskedelmi gyakorlatok előzetes ellenőrzésére irányuló hatáskört biztosítsanak közigazgatási hatóságaik számára.
c) A büntetőjogi szankció terhe mellett, az engedélyezés lehetőségének fenntartásával párosuló törvényes tilalom irányelvvel való összeegyeztethetősége
52.
Amennyiben a tagállamoknak biztosítják a megfelelő hatáskört, úgy egyúttal biztosítani kell számukra nemzeti eljárásjoguk kialakítása során azt az alapvető hatáskört is, hogy engedélyezés lehetőségének fenntartásával párosuló törvényes tilalom alá vessék meghatározott, bizonyos körülmények között tisztességtelennek minősülő kereskedelmi gyakorlatok alkalmazását. Főszabály szerint nem ellentétes a 2005/29 irányelvvel az, ha a kereskedőket törvény kötelezi arra, hogy a nyilvános kiárusítás lebonyolítása előtt hatósági engedélyt szerezzenek be, feltéve hogy ez a törvényes követelmény csupán egy arra szolgáló eljárási módszert valósít meg, hogy egyáltalán lehetővé tegye a hatóságok előzetes ellenőrzését. A kereskedő kiárusítás meghirdetésére irányuló szándékának ismerete nélkül ugyanis, amint azt korábban már említettem ( 35 ), minden valószínűség szerint céltalan lenne egy ilyen vizsgálat lefolytatása. Ennyiben a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok leküzdéséhez elegendő az irányelv 11. cikke (1) bekezdésének első albekezdésében lefektetett, alkalmasságra és hatékonyságra vonatkozó feltételek nemzeti eljárási szabályokban való törvényes kialakítása.
53.
A 2005/29 irányelvben továbbá semmi sem szól az ellen, hogy a hasonló, engedélyezés lehetőségének fenntartásával párosuló törvényes tilalom eljárásjogi kialakítása során a tagállamok a jogszabályaikban előírhassák azt, hogy az érintett tilalom megsértése esetén a közigazgatási hatóságoknak arra kell szorítkozniuk, hogy megállapítsák az engedély hiányát, és ebben az eljárási szakaszban ők még nem hozhatnak döntést az ügyben. Mindez azonban csak azon feltétel mellett érvényesülhet, hogy a kereskedőnek lehetőséget biztosítanak arra, hogy később lefolytassa a szabályszerű közigazgatási eljárást, és engedély megszerzésére irányuló kérelmet nyújtson be annak érdekében, hogy döntést hozzanak az ügyben; a következőkben pedig ebből kell kiindulni.
54.
Ugyanis az engedélyezés lehetőségének fenntartásával párosuló tilalom törvényes kialakítása csak hasonló esetben képezheti részét az előzetes ellenőrzés biztosítására szolgáló eljárásjogi mechanizmusnak. Amennyiben megvonnák a kereskedőtől a megfelelő lehetőséget – amelyre az alapügyben azonban semmi sem utal –, úgy ez a konstrukció végleges tilalomként hatna, amely azonos lenne a kereskedelmi gyakorlatok megvalósításának általános tilalmával, erre pedig a 2005/29 irányelv nem ad alapot. Az ilyen végleges, utólagos tilalom nem csupán az irányelv vállalkozási szabadságot szolgáló liberális kialakításával ( 36 ) lenne ellentétes, hanem az irányelv szabályozási struktúrájával is, amelynek értelmében főszabály szerint megengedettek a kereskedelmi gyakorlatok, feltéve hogy nem teljesítik a tisztességtelenségre vonatkozó kritériumokat. Ahogyan ugyanis a Mediaprint-ügyben hozott ítéletben a Bíróság megállapította, ha az irányelv hatálya alá tartozó valamely kereskedelmi gyakorlat nem szerepel az irányelv I. mellékletében, e gyakorlat csak a különösen az irányelv 5–9. cikkében felsorolt kritériumok alapján végzett külön elemzés alapján tekinthető tisztességtelennek, és ezzel együtt tilosnak. ( 37 ) Ez továbbá olyan szankció lenne, amely nem állna arányban az irányelv végrehajtásának biztosítására irányuló céllal. Ezzel részletesebben foglalkozom az anyagi jogi jogkérdések vizsgálata keretében.
55.
Nem szól a 2005/29 irányelvvel való összeegyeztethetetlenség mellett önmagában az a körülmény, hogy az UWG 33f. §-a értelmében pénzbírsággal büntetik a visszaéléseket, hiszen az irányelv 13. cikke kifejezetten felhatalmazza a tagállamokat arra, hogy „szankciókat állapít[s]anak meg az ezen irányelv végrehajtásaként elfogadott nemzeti rendelkezések megsértésének esetére”. Az irányelv e rendelkezése továbbá előírja, hogy a tagállamok „meghoznak minden szükséges intézkedést” az irányelv végrehajtásának biztosítására. Az előírt szankcióknak „hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek” kell lenniük. ( 38 ) Azon tény ismeretében, hogy a pénzbírság kilátásba helyezése alapvetően azt a célt szolgálja, hogy törvényes magatartásra bírja a kereskedőket, valamint hogy jelentsék a hatóságoknak valamennyi – adott esetben az irányelv szerinti tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat feltételeinek megfelelő – kiárusítás meghirdetését, a hasonló szankció kétségtelenül hatékony és ugyanakkor elrettentő is. Nem mutat semmi sem arra, hogy a hasonló pénzbírság ne állna arányban a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok leküzdésére irányuló, megvalósítandó célkitűzéssel.
d) A hatósági döntés bírósági felülvizsgálata
i) A probléma bemutatása
56.
A kérdést előterjesztő bíróság által az előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel felvetett további eljárásjogi szempont a nemzeti bíróságoknak a versenytársaknak az UWG 34. §-ának (3) bekezdése szerinti tiltás iránti keresete keretében való értékelési jogkörét érinti. A kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt szeretné tudni, hogy kötelezheti-e törvény a nemzeti bíróságot arra, hogy csupán azért megtiltsa a kiárusítás meghirdetését, mert a kereskedő nem rendelkezett engedéllyel, anélkül hogy ebben az eljárásban vizsgálnia kellene a kereskedelmi gyakorlat megtévesztő, agresszív vagy más módon tisztességtelen jellegét.
57.
E kérdés megválaszolása során álláspontom szerint elsősorban az ilyen bírósági tiltáshoz a nemzeti jogrendben kapcsolódó joghatásokat kell figyelembe venni. A szóban forgóhoz hasonló eljárásjogi szabályozás mindazonáltal abban az esetben nem felel meg az irányelv szerinti feltételeknek, ha olyan meghatározott kereskedelmi gyakorlat végleges megtiltásához vezet, amelynek tisztességtelen jellegét előzetesen nem állapították meg eseti vizsgálat során. Már utaltam ( 39 ) az eseti vizsgálat ahhoz szükséges követelményére, hogy egyáltalán kiszabhassák a megfelelő tilalmat.
58.
Amint arra fejtegetéseim keretében rávilágítok, van néhány elgondolkodtató eset, amelyek során nem biztosított korlátlanul a hasonló értékelés végrehajtása. Ennyiben a 2005/29 irányelv megtiltaná a tagállamoknak, hogy törvényben írják elő bíróságaik számára azt, hogy ilyen esetekben munkájukat az engedély megszerzésére irányuló kötelezettség betartásának vizsgálatára kell korlátozniuk.
ii) A tagállamokat eljárási kérdésekben megillető mérlegelési mozgástér
59.
E különös esetek kifejtése előtt célszerű mindazonáltal tisztázni a tagállamok tiltás iránti kereset mérlegeléséhez kapcsolódó hatásköreinek néhány szempontját. Mindenekelőtt azt a kérdést kell eközben megvizsgálni, hogy milyen jellegű jogi felülvizsgálatot kell elvégezniük az ilyen keresetekre hatáskörrel és illetékességgel rendelkező nemzeti bíróságoknak. Más szóval: a tiltás iránti kérelemmel foglalkozó bíróságok korlátozhatják-e a munkájukat az engedély megadásához hasonló alakiságok betartásának vizsgálatára, vagy az uniós jog értelmében sokkal inkább kötelesek vizsgálni azt, hogy a kérdéses kereskedelmi gyakorlat valóban tisztességtelen-e a 2005/29 irányelv szerint?
60.
Amint azt már kifejtettem, a tagállamok főszabály szerint széles körű mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek a kereskedelemben előforduló tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok leküzdésére szolgáló eszközök eljárási kialakítása során. ( 40 ) Amennyiben a tagállamoknak – a jelen ügyhöz hasonlóan – biztosítják azt az uniós jogi hatáskört, hogy a nemzeti hatóságok előzetes vizsgálati hatáskörével felügyeljék a kereskedelem tisztességét, úgy következetes biztosítani számukra azt a hatáskört is, hogy jogrendjükben előírhassák azt, hogy a bíróságok a tiltás iránti kérelmek keretében ugyanazon jogi mércét alkalmazzák, mint a hatóságok. Ez utóbbi annál is inkább helytálló, mivel a kiárusítás meghirdetésének a versenytársnak az UWG 34. §-ának (3) bekezdése szerinti keresetére alapozott bírósági megtiltása lényegében arra szolgál, hogy rendes bírósági eszközökkel ( 41 ) biztosítsa a jelen ügyben szóban forgóhoz hasonló törvényes konstrukció hatékonyságát. A tiltás iránti keresetek nem valósítanak meg mást, mint a 2005/29 irányelv 11. cikke szerinti azon „eszközöket”, amelyekkel a versenytársak élhetnek az engedélyhez kötöttség megsértésének kifogásolása érdekében. Ahogyan a Schutzverband szóbeli észrevételeiben meggyőzően előadta, a törvényben kilátásba helyezett bírósági tiltás végső soron azt a célt szolgálja, hogy a kereskedőt rákényszerítse az UWG 33b. §-a szerinti engedélyezési eljárás betartására.
61.
A nemzeti szintű jogvédelem koherens kialakítása érdekében szükség van arra, hogy a hatóságok és a bíróságok ugyanazon jogi mércét alkalmazzák a kereskedő tevékenysége jogszerűségének megítélése során. Amennyiben a kereskedő megsértette az UWG 33b. §-ában rögzített engedélykötelezettséget, úgy a nemzeti jog főszabály szerint jogszerűen írja elő azt, hogy az UWG 34. §-ának (3) bekezdése szerinti eljárás keretében a bírósági vizsgálat arra a kérdésre korlátozódik, hogy a nemzeti jog szerint engedélyköteles volt-e a tervezett meghirdetés, és megszerezték-e a megfelelő engedélyt, anélkül hogy a bíróságnak eközben kötelessége lenne döntést hozni a kérdéses kereskedelmi gyakorlat tisztességtelen jellegéről.
62.
Így megállapítható, hogy a 2005/29 irányelv főszabály szerint lehetővé teszi a tagállamoknak annak törvényben való előírását, hogy a tiltás iránti kereset elbírálása keretében a nemzeti bíróságok a felülvizsgálati jogkört az engedélykötelezettség betartásának vizsgálatára korlátozzák.
iii) Az eseti vizsgálat elvégzésére irányuló kötelezettség figyelmen kívül hagyásának tilalma
63.
A tagállamok részére az ilyen „eszközök” kialakításához biztosított mozgástér mindazonáltal nem korlátok nélkül való. Azzal csak a 2005/29 irányelvben rögzített határokon belül lehet élni. A jelen ügyben kezelendő probléma szempontjából ez azt jelenti, hogy a tiltás iránti keresetek semmiképpen sem vezethetnek odáig, hogy meghiúsítsák az eseti vizsgálat – akár a bírósági eljárás során való, akár azt követő – elvégzésének uniós jogi kötelezettségét.
64.
A közigazgatási eljárás tekintetében korábban ( 42 ) kifejtetteknek megfelelően a bírósági tiltás nem vezethet oda, hogy a kereskedőtől megtagadják például azt a jogot, hogy utólag lefolytassa a szabályszerű közigazgatási eljárást, és engedély iránti kérelmet nyújtson be. Ebben az esetben ugyanis a bírósági tiltás már nem rendelkezhetne azzal a funkcióval, hogy eljárásjogi szempontból biztosíthassa a hatóságok előzetes vizsgálati hatáskörét. Sokkal inkább olyan végleges bírósági tiltásról lenne szó, amely azonosnak minősül a kereskedelmi gyakorlatok gyakorlásának általános tilalmával.
65.
E megfontolások ismeretében a szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás semmiképpen sem egyeztethető össze a kérdéses irányelvvel abban az esetben, ha az a körülmény, hogy nem szerezték be előzetesen az engedélyt, mindenképpen a szóban forgó gyakorlat tilalmához vezet anélkül, hogy annak tisztességes volta – bírósági vagy hatósági szinten – vizsgálat alá esne. Más szóval az üzleti vállalkozás számára meg kell hagyni annak lehetőségét, hogy bírósági vagy hatósági eljárás keretében akkor is egyedi vizsgálat alá tartozzon ügye, ha előtte magatartásával eljárást sértett, és nem szerezte be az előzetes engedélyt. Ebből nem következhet szükségszerűen az önmagában tisztességesnek minősülő kereskedelmi gyakorlat tartós tilalma. Ettől meg kell különböztetni azt a kérdést, hogy lehet-e az üzleti vállalkozást szankcionálni már azért is, mert megszegte a nemzeti eljárási rendelkezéseket. Ez utóbbi főszabály szerint nem kifogásolható a 2005/29 irányelv által a tagállamoknak biztosított eljárási autonómia keretében. ( 43 ) Az azonban kifogásolható lenne, ha a nemzeti eljárási rendelkezésekből következően jogilag vagy gyakorlatilag meghiúsulhatna az önmagában tisztességes volta miatt aggálymentes kereskedelmi gyakorlat. ( 44 )
66.
A meghiúsulás megnövekedett kockázata állna fenn például azokban az esetekben, amikor a kereskedők számára különös jelentőséggel bír az időtényező. Ez például a szezonális cikkek ( 45 ) kiárusításánál fordulhat elő, amelyeket természetüknél fogva csak az év meghatározott időszakaiban forgalmaznak. Az érintett időszak vonatkozásában a kiárusítás meghirdetésének bíróság általi, pusztán az engedély hiányára alapozott tilalma gyakorlatilag egy abszolút tilalom hatásával járna. Igaz ugyan, hogy a kereskedőnek alapvetően lehetősége lenne az engedély utólagos beszerzésére. De az ő szempontjából már ésszerűtlen lenne a releváns időszakon kívüli kiárusítás. Következésképpen végső soron az önmagában aggálymentes intézkedés tartós tilalmához vezetne a kizárólag az engedélyezési kötelezettség megsértését megállapító bírósági döntés. Ennyiben meggondolandó az, hogy a pusztán eljárási jellegű szabálytalanság alapján kimondott tartós tilalom ellentétes a 2005/29 irányelv azon céljával, hogy csak a valóban megtévesztő, agresszív vagy egyéb módon tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat kell megtiltani.
67.
Úgy tűnik, hogy az osztrák kormány e különös tényállást vette figyelembe akkor, amikor az UWG 33a. §-ának (2) bekezdésében eleve mentesítette az engedély beszerzésének kötelezettsége alól az úgynevezett „szezonvégi kiárusításokat”. A kereskedői gyakorlatból kialakult szezonvégi kiárusítások célja az, hogy lehetővé tegye a kereskedőknek a maradékáru, különösen a tipikusan szezonális cikkek és divatcikkek kiárusítását. Ezek ily módon az áruraktár kiürítését szolgálják, megelőzik az áru elértéktelenedését, és növelik a likviditást. ( 46 ) Amint az az osztrák kormány szóbeli észrevételeiből és az osztrák bíróságok ítélkezési gyakorlatából ( 47 ) is kiderül, az ilyen szezonvégi kiárusítások a fent hivatkozott szezonális cikkeket, de a nem szükségszerűen e kategóriába tartozó árukat ( 48 ) is érintik, így e kivétel osztrák jogrenden belüli tág értelmezéséből kell kiindulni. E megállapítás helyességét feltételezve az UWG 33a. §-ának (2) bekezdése végső soron segítene csökkenteni annak a kockázatát, hogy gyakorlatilag meghiúsítsanak egy tisztességes kereskedelmi gyakorlatot. A kereskedő kereskedelmi tevékenysége ugyanis már eleve nem lenne engedélyköteles, amelynek következtében nem állna eljárásjogi követelmények és ezzel korlátozások hatálya alatt mindaddig, amíg kereskedelmi gyakorlatai nem minősülnek jogi értelemben véve tisztességtelennek. Ennyiben, legalábbis az itt bemutatott tényállás tekintetében, alapvetően elegendő lenne a szóban forgó nemzeti szabályozás a 2005/29 irányelv szerinti előírások teljesítéséhez.
68.
Végeredményben megállapítható, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás nem vezethet odáig, hogy a kereskedőnek határozottan és hosszútávon megtiltsák az önmagában tisztességes kereskedelmi gyakorlat folytatását. A kereskedőnek sokkal inkább lehetőséget kell adni arra, hogy beszerezze az illetékes szerveknek a 2005/29 irányelv I. melléklete, valamint 5–9. cikkében rögzített kritériumok alapján hozott érdemi döntését. A helyi adottságokról információval rendelkező, valamint a nemzeti jog értelmezésére kizárólagos illetékességgel rendelkező kérdést előterjesztő bíróság feladata annak megállapítása, hogy a nemzeti eljárásjog elegendő garanciát biztosít-e ehhez.
e) Közbenső következtetés
69.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések eljárásjogi szempontjainak fenti vizsgálata azt eredményezte, hogy főszabály szerint nem ellentétes a 2005/29 irányelvvel az alapeljárásban kérdéseshez hasonló olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében nem megengedett és ezért bírósági eljárás útján megtiltandó a kiárusításnak a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező közigazgatási hatóság engedélye nélküli meghirdetése, anélkül hogy a nemzeti bíróságnak ezen eljárás keretében vizsgálnia kellene e kereskedelmi gyakorlat megtévesztő, agresszív vagy egyébként tisztességtelen jellegét, amennyiben biztosított az, hogy nem tiltják meg véglegesen az önmagában nem tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot. A kereskedőnek lehetőséget kell biztosítani arra, hogy egyedi vizsgálat keretében bírósági vagy hatósági eljárásban vizsgáltathassa a kereskedelmi gyakorlat tisztességes voltát. ( 49 )
3. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés anyagi jogi szempontjai
a) Általános megjegyzések
70.
A 2005/29 irányelv anyagi jogi rendelkezéseinek osztrák jogba való megfelelő átültetése – legalábbis a kiárusítások meghirdetésének különös területét illetően – jelenti a jelen jogvita központi kérdéseinek egyikét. Azért merül fel az UWG 33a. és azt követő §-aiban található rendelkezések irányelvvel való összeegyeztethetőségének kérdése, mert ezek azok a jogalapok, amelyek alapján a közigazgatási hatóságok végső soron dönthetnek arról, hogy megadják-e a kereskedőnek az engedélyt, vagy sem. Az engedély irányelvvel ellentétes jogalap alapján való megtagadása olyan közigazgatási döntést jelentene, amely ugyancsak ellentétes lenne az irányelvvel. A kérdést előterjesztő bíróság nem szeretné kizárni azt, hogy e jogalapok némelyike nem áll összhangban az irányelvvel. ( 50 )
71.
A kérdéses nemzeti rendelkezések össze nem egyeztethetősége abból fakadhat, hogy olyan döntéshozatali programot írnak elő a közigazgatási hatóságoknak, amely nem felel meg a 2005/29 irányelvben szereplőnek. Ehhez a döntéshozatali programhoz tartozhatnak azok a feltételek is, amelyek alapján a közigazgatási hatóságoknak értékelnie kell a kereskedelmi gyakorlat tisztességtelen jellegét. Ha meggondoljuk, hogy az irányelv célja a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó anyagi jogi rendelkezések teljes harmonizációja, akkor az uniós jog megsértésének minősülne az uniós jogi előírásoktól való bármely eltérés. Az uniós jog alkalmazásának elsőbbsége alapján ilyen esetben, amint ezt a kérdést előterjesztő bíróság a Bíróság irányadó ítélkezési gyakorlatára hivatkozva helyesen kifejti ( 51 ), az ellentétes nemzeti előírások nem alkalmazhatók a közigazgatási hatóságok és a polgárok közötti viszonyban.
b) A két szabályozás struktúrájának vizsgálata
72.
Annak megállapításához, hogy ellentétes-e a 2005/29 irányelvvel az UWG 33a. és azt követő §-aiban szereplő, a kiárusítások meghirdetésével kapcsolatos rendelkezés, meg kell vizsgálni és végül össze kell hasonlítani a két szabályozás lényeges előírásainak struktúráját.
i) A 2005/29 irányelv szabályozási struktúrája
73.
A 2005/29 irányelv központi része az 5. cikk (1) bekezdésének generálklauzulája, amely előírja a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalmát. Az 5. cikk (2) bekezdése meghatározza, hogy az egyes esetekben mi értendő „tisztességtelen” alatt. Ennek értelmében a kereskedelmi gyakorlat tisztességtelen, amennyiben egyrészt ellentétes a „szakmai gondosság” követelményeivel, és másrészt „jelentősen torzíthatja” a fogyasztó gazdasági magatartását. A (4) bekezdés szerint különösen tisztességtelen az a kereskedelmi gyakorlat, amely megtévesztő (6. és 7. cikk) vagy agresszív (8. és 9. cikk). Az (5) bekezdés utal az I. mellékletre, és az ott említett kereskedelmi gyakorlatokra, „amelyek minden körülmény között tisztességtelennek minősülnek”. Ugyanezt a felsorolást kell alkalmazni minden tagállamban, és a felsorolás csak ezen irányelv felülvizsgálata révén módosítható.
74.
A nemzeti bíróságok és hatóságok jogalkalmazása számára ebből az következik, hogy először is a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok 31 esetét felsoroló I. mellékletbeli listával kell kezdeni. Ha a kereskedelmi gyakorlat az egyik tényállás alá sorolható, meg kell tiltani; további vizsgálatra – például a hatások tekintetében – nem kerül sor. Ha a konkrét tényállás nem tartozik a lista által tiltott gyakorlatok közé, azt kell megvizsgálni, hogy a generálklauzula által szabályozott esetek egyike – megtévesztő vagy agresszív – áll-e fenn. Csak ha nem ez a helyzet, akkor alkalmazandó közvetlenül az irányelv 5. cikke (1) bekezdésének generálklauzulája.
ii) Az UWG kiárusítások meghirdetésére vonatkozó anyagi jogi rendelkezései
75.
Az UWG 33b. §-a értelmében a kiárusítás csak a kiárusítás helye szerint illetékes körzeti közigazgatási hatóság engedélyével hirdethető meg. Az UWG 33a. §-ának (1) bekezdése határozza meg, hogy mit kell a „kiárusítás meghirdetése” alatt érteni. Ez a rendelkezés ezenkívül felsorol egy sor hívószót is, amelyeket általában ilyenfajta közlemények esetében használnak. Amint az azonban az osztrák kormány ( 52 ) és a Schutzverband ( 53 ) észrevételeiből kiderül, nem minden meghirdetés engedélyköteles. Mentesülnek alóla az UWG 33a. §-ának (2) bekezdésében szereplő, a szezonvégi kiárusításra és végkiárusításra, a raktárkészlet kiárusítására és az ezekkel egy tekintet alá eső és az adott üzletágban, valamint bizonyos évszakokban általánosan szokásos kiárusításokra vonatkozó közlemények és közlések.
76.
A 33b. § 4. pontja értelmében az érintett engedély iránti kérelemnek tartalmaznia kell a kiárusítás okait, mint például a tulajdonos halála, a kereskedelmi tevékenység vagy egy bizonyos árufajta árusításának beszüntetése, az üzlet áttelepülése, természeti események és ezekkel egy tekintet alá eső egyéb okok.
77.
A 33c. § (3) bekezdése értelmében az engedély megadását meg kell tagadni akkor, ha nem áll fenn a fenti ok, vagy ha a kiárusítást nem egyetlen összefüggő időszakra kívánják meghirdetni. Az engedély megadását ezenkívül akkor is meg kell tagadni, ha a kiárusítás a húsvétot megelőző második hét elejétől pünkösdig, a november 15-től karácsonyig tartó időszakra esik, vagy azt több mint fél évig kívánják folytatni, kivéve ha arra a kereskedő halála, természeti események vagy éppily figyelemreméltó egyéb okok miatt kerül sor. Ha a kereskedelmi tevékenység időtartama még nem éri el a három teljes évet, akkor az engedély csak a kereskedő halála, természeti események vagy éppily figyelemreméltó egyéb okok miatt adható meg.
c) Az anyagi jogi rendelkezések összeegyeztethetősége a 2005/29 irányelvvel
i) Általános tilalmak elrendelése
78.
Ha összehasonlítjuk a két szabályozás struktúráját, először az tűnik fel, hogy az UWG számos olyan általános tilalmat sorol fel, amelynek nincs megfelelője a 2005/29 irányelvben.
79.
Ez először akkor válik nyilvánvalóvá, amikor egymással összefüggésben vizsgáljuk az érintett nemzeti rendelkezéseket. Ennek során az UWG-nek a kiárusítások meghirdetéséhez szükséges engedély feltételét rögzítő 33b. §-át az UWG 33c. §-ának (3) bekezdésével összefüggésben kell értelmezni. A tiltó jelleg ott jut kifejezésre, amikor az UWG 33c. §-ának (3) bekezdése törvényben utasítja a közigazgatási hatóságokat az engedély megtagadására abban az esetben, ha a kiárusítás az e rendelkezésben részletesebben meghatározott jellemzőkkel bír. Ennek értelmében meg kell tagadni az engedélyt akkor, ha a kiárusításra az év meghatározott időszakában kerül sor (olyan vallási ünnepek alkalmából, mint húsvét, pünkösd vagy karácsony), vagy a kereskedő tevékenységének időtartama nem éri el a három évet. ( 54 ) Az e törvényi rendelkezésben szereplő feltételek nem szerepelnek a 2005/29 irányelv I. mellékletében található, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat felsoroló listában, és nem is kapcsolódnak e kereskedelmi gyakorlat ténylegesen megtévesztő, agresszív vagy más módon tisztességtelen jellegéhez, amint ez a kérdést előterjesztő bíróság megállapításaiból ( 55 ) kiderül.
80.
Ha életszerűen tekintünk erre a szabályozásra, akkor az meghatározott kereskedelmi gyakorlatok általános tilalmának minősül, hiszen a kereskedő csak különös körülmények fennállása esetén számíthat az engedélyre. E körülmények egyrészt igen korlátozó módon („a kereskedő halála”), másrészt generálklauzulaszerűen („természeti események”, „éppily figyelemreméltó egyéb okok”) vannak meghatározva, és így a polgárok számára aligha nyilvánvaló az, hogy melyek azok a tényállások, amikor kivételesen megadható az engedély. E tekintetben a Bíróság által többször kifejtettek értelmében a tagállamoknak az uniós jog teljes alkalmazásának garantálása érdekében nemcsak jogukat kell az uniós joggal összhangba hozni, hanem ezen túl olyan határozott, egyértelmű és átlátható helyzetet kell teremteniük, hogy az egyes személyek jogaikat teljes terjedelmükben megismerjék, és azokra a nemzeti bíróságok előtt hivatkozhassanak. ( 56 ) Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell továbbá arra, hogy a (12) preambulumbekezdésből fakadóan a jogbiztonságnak mind a fogyasztók, mind az üzleti vállalkozások tekintetében való növelése azon célok egyike volt, amelyek miatt megalkották az irányelvet. Mind a fogyasztók, mind az üzleti vállalkozások világosan meghatározott jogi koncepción alapuló, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat az Európai Unió egész területén szabályozó egységes szabályozási keretre támaszkodhatnak. Ennek hatása az lesz, hogy megszűnnek a fogyasztók gazdasági érdekeit sértő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó szabályok sokféleségéből származó korlátok. A vita tárgyát képező szabályozás mindazonáltal – amint azt a Bizottság helyesen kifejti ( 57 ) – elégtelen mértékben veszi ezt figyelembe.
81.
A jogbiztonság hiányosságai hátrányosan érintik a fogyasztókat, de mindenekelőtt a kereskedőt. Ha ugyanis a közigazgatási hatóság e főszabály-kivétel elvvel összhangban megtagadja a kért engedélyt, a kereskedő nem hirdetheti meg a kiárusítást anélkül, hogy jogsértést követne el és megkockáztatná a pénzbírságot. Az ő szempontjából ez a szabályozás ezért az UWG 33a. §-ának (1) bekezdésében meghatározott fajtájú kiárusítások meghirdetésének általános tilalmát jelenti.
82.
A fenti megfontolásokból következően az UWG 33c. §-ának (3) bekezdése szerinti szabályozás olyan tényállásokat tartalmaz, amelyek túlmutatnak a 2005/29 irányelv I. mellékletének a minden körülmények között tisztességtelennek minősülő kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó meghatározásán. Önmagában az UWG törvényes rendszerét figyelembe véve ez például abból ismerhető fel, hogy az osztrák jogalkotó ugyan szinte szó szerint átültette az UWG-be az I. melléklet szerinti listát, ugyanakkor mégis megtartotta az időben korábban keletkezett 33c. § (3) bekezdése szerinti szabályozást. Így jelenleg mindkét szabályozás párhuzamosan létezik anélkül, hogy szabályozástechnikailag egységesítették volna azokat. Mivel ez végeredményben a 2005/29 irányelv I. mellékletében található taxatív lista egyoldalú kiterjesztéséhez vezet, a nemzeti szabályozást az irányelv rendelkezéseivel ellentétesnek kell tekinteni.
ii) A kiárusítás meghirdetésének okaira vonatkozó követelmény
83.
Megállapítható továbbá, hogy az UWG meghatározott feltételek teljesülésétől teszi függővé az engedély megadását. Az illetékes hatóságok döntésének egyik lényeges alaki feltétele az UWG 33b. §-ának 4. pontja értelmében azon „okok” megjelölése, amelyek miatt sor kerülne a kiárusításra. Ez a rendelkezés megnevez az engedély megadását igazoló néhány okot. Szövegéből („ezekkel egy tekintet alá eső”) arra lehet következtetni, hogy az abban szereplő felsorolás nem taxatív, tehát a közigazgatási hatóságoknak nyilvánvalóan van mérlegelési mozgástere az egyéb, figyelembe vehető okok tekintetében. ( 58 )
84.
Az okok megjelölésére vonatkozó kötelezettség alaki követelményként önmagában nem vet fel kétségeket a 2005/29 irányelvvel való összeegyeztethetőség tekintetében, hiszen csupán arra szolgál, hogy előre tájékoztassa a közigazgatási hatóságokat a kiárusítás tervezett meghirdetéséről. Ennyiben eljárási szempontból szükséges annak érdekében, hogy a hatóságok előre tudomást szerezzenek a kiindulási helyzetről, és döntést hozhassanak az ügyben. Más szóval, arra szolgál, hogy egyáltalán lehetővé tegye az érintett kereskedelmi gyakorlat hatóságok általi előzetes vizsgálatát.
85.
Anyagi jogi tekintetben a példálózó jelleggel felsorolt törvényes „okok” annyiban mégis relevánsak, amennyiben azokat a feltételeket tartalmazzák, amelyek alapján a hatóságok következtethetnek a meghirdetés esetleges tisztességtelen jellegére. Amennyiben azok az adott esetben fennállnak, meg kell adni az engedélyt. E feltételeknek nincs ugyan pontos megfelelője az irányelv I. mellékletében szereplő kereskedelmi gyakorlatok között, ugyanakkor nem zárható ki az, hogy besorolhatók e melléklet 7. és 15. pontja szerinti feltételek közé, ezt pedig egyenként kell megvizsgálni.
– A kereskedelmi tevékenység beszüntetésének és az üzlet áttelepülésének bejelentése
86.
Az irányelv I. mellékletének 15. pontja értelmében minden körülmény között tisztességtelennek minősülő kereskedelmi gyakorlatot jelent „annak valótlan állítása, hogy a kereskedő felhagy a kereskedéssel, illetve üzlethelyiséget változtat”. Az UWG 33b. §-ának 4. pontja ezt a szabályt úgy ülteti át a nemzeti jogba, hogy a kérelmező többek között azzal is indokolhatja a tervezett meghirdetést, hogy kereskedelmi tevékenysége beszüntetését és üzlete áttelepülését tervezi. A közigazgatási hatóság a kérelem vizsgálatakor köteles lenne e kijelentés valóságtartalmát vizsgálni, és adott esetben megtagadni az engedélyt, ha az nem felel meg a tényeknek. A hatóság anyagi jogi vizsgálati hatáskörének fennállása annál inkább szükségszerűnek tűnik, mivel az osztrák jogalkotó a melléklet 15. pontja szerinti esetet szinte szó szerint vette át az UWG-be. Ilyen körülmények között biztosítottnak tűnik az irányelv megfelelő átültetése. Ennyiben tehát nem merülnek fel kétségek e szabályozás 2005/29 irányelvvel való összhangja tekintetében.
– Az UWG 33b. §-ának 4. pontjában szereplő egyéb okok
87.
Az UWG 33b. §-ának 4. pontjában felsorolt egyéb feltételek („a tulajdonos halála”, „egy bizonyos árufajta árusításának beszüntetése”, „természeti események”, „ezekkel egy tekintet alá eső egyéb okok”) tekintetében megállapítható, hogy szabályozástechnikai szempontból olyan kivételes tényállásokról van szó, amelyek fennállása kivételesen megengedi a kiárusítás meghirdetését. A jelen ügyben szóban forgó nemzeti szabályozás esetében tehát nem csupán az előzetes ellenőrzés keretében megvalósuló hatósági vizsgálati hatáskör eljárási megalkotásáról van szó, hanem egy valódi, anyagi jogi általános tilalomról, amelytől csak pontosan meghatározott esetekben lehet eltérni. Ennyiben a 2005/29 irányelv szabályozási struktúrájával és liberális kialakításával is ellentétes az a törvényi megoldás, amelynél valamely meghatározott kereskedelmi gyakorlatot főszabály szerint megtiltanak, és csak kivételes esetekben engedélyezik azt, amint azt részletesen bemutattam a C-261/07. sz. VTB-VAB ügyben és a C-299/07. sz. Galatea-ügyben ( 59 ), valamint a C-540/08. sz. Mediaprint-ügyben ( 60 ) ismertetett indítványaimban. A Bíróság az ezen ügyekben hozott ítéletekben ( 61 ) meg is erősítette ezt.
88.
A jelen ügyben szóban forgó nemzeti szabályozással ellentétben az irányelv ugyanis a kereskedelmi gyakorlatok tisztességességéből indul ki, amíg a tilalom közelebbről körülírt jogi feltételei nem adottak. A szabályozási struktúra ezen alapvető különbségét ( 62 ) az sem egyenlíti ki például, hogy az UWG 33b. §-ának 4. pontja egy sor tipizált, bizonyos körülmények között akár a közigazgatási gyakorlat útján is kiterjeszthető kivételes tényállást ír elő, hiszen a szóban forgó, alapvető tilalmakhoz rendelt kivételes tényállások nem alkalmasak valamennyi olyan tényállás lefedésére, amelyeknél a 2005/29 irányelv rendelkezései szerint megengedett kereskedelmi gyakorlatról van szó, hiszen nem teszik lehetővé azt, hogy az illetékes nemzeti bíróságok és hatóságok eseti vizsgálatot végezzenek.
89.
Az irányelvben kifejezésre jutó liberális szempont konkrét szabályozáspolitikai háttérrel bír, amely annak biztosításában áll, hogy megvalósuljon az uniós jogalkotó (4) és (5) preambulumbekezdésben, valamint 1. cikkben rögzített azon célja, hogy egységes, közösségi szintű szabályok révén – a belső piac megfelelő működéséhez és a fogyasztóvédelem magasabb szintjének létrehozásához szükséges mértékben – megszűnjenek a szolgáltatások és termékek határon átnyúló szabad mozgása vagy a letelepedés szabadsága útjában álló, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó nemzeti szabályok nagy számából fakadó akadályok.
90.
Mindezek alapján megállapítható, hogy az UWG 33b. §-ának 4. pontjában szereplő szabályozás annyiban túlmutat a 2005/29 irányelv előírásain, amennyiben olyan feltételeket határoz meg, amelyek hatálya többek között olyan kiárusítások meghirdetésére is kiterjedhet, amelyek adott esetben nem tekinthetőek tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak.
d) Közbenső következtetés
91.
Lényegét tekintve korlátozóbb és szigorúbb a 2005/29 irányelv szerinti szabályozásnál a szóban forgóhoz hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely a kiárusítások meghirdetésének főszabály szerinti tilalmát írja elő, és kizárólag meghatározott kivételes tényállások teljesítésétől teszi azokat függővé, annak lehetősége nélkül, hogy megfelelően figyelembe vegyék az adott egyedi eset valamennyi körülményét.
92.
Ezzel összefüggésben megállapítható, hogy az UWG 33a. és azt követő §-aiban található szabályozás olyan területet érint, amely teljes harmonizáció alá tartozik, és amelyre nem vonatkoznak az irányelv 3. cikke (5) bekezdésének átmeneti rendelkezései.
93.
A 2005/29 irányelvben kifejezetten szabályozott kivételek sem relevánsak. Így például sem az osztrák kormány, sem a Schutzverband nem mutatta be meggyőzően azt, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás az irányelv (9) preambulumbekezdése által felsorolt területek („a letelepedés feltételei” és „az engedélyezési rendszerek”) egyikébe tartozik. Ennek a preambulumbekezdésnek mindazonáltal jogmódszertani szempontból nem lehet a 3. cikk (8) bekezdésétől eltérő jogi jelentést tulajdonítani, hiszen ez utóbbi veszi fel az irányelv rendelkező részébe e preambulumbekezdés mondatait, és ezzel egyértelművé teszi az irányelvalkotó tulajdonképpeni szabályozási szándékát. Már korábban megállapítottuk ( 63 ), hogy ez a kivétel nem alkalmazható az alapügyre. Az osztrák kormány által a tárgyaláson előadottaktól eltérően a tagállamok általában sem hivatkozhatnak az irányelv I. melléklete 4. pontjában szereplő tiltott tényállásra annak érdekében, hogy az alapügyhöz hasonlóan általánosan hatósági engedélytől tegyék függővé a kereskedelmi gyakorlatokat. A nemzeti szabályozásoknak sokkal inkább folyamatosan és teljes mértékben az irányelvnek kell megfelelniük. Ettől eltekintve fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a hivatkozott tiltott tényállás az osztrák kormány által feltételezettektől eltérő tényállásokat foglal magában, nevezetesen azokat az eljárásokat, amelyekkel valamely közjogi vagy magánjogi szervezet elismeri a kereskedő minőségét (például a szakma gyakorlásának komolyságát vagy az arra való képességét), illetve termékének minőségét (például minőséget igazoló címkék, igazolások). Ez a tiltott tényállás szabályozási célját tekintve arra irányul, hogy megvédje a fogyasztót a kereskedő arra vonatkozó hamis és ezzel megtévesztő kijelentéseitől, hogy neki vagy az általa kínált terméknek ilyen elismerést biztosítottak. ( 64 ) Az osztrák kormány szóbeli észrevételeivel nem igazolta azt, hogy az UWG előírása szerinti engedélyezési eljárás ezt a célt szolgálja.
94.
Az UWG 33a. és azt követő §-ai szerinti kiárusítás meghirdetésének az engedélyezés lehetőségének fenntartásával párosuló általános tilalom formájában való konkrét kialakítása tekintetében az osztrák szabályozás végeredményben tehát arra irányul, hogy kibővítse az irányelv I. mellékletében taxatíve felsorolt tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok listáját, ez azonban a 2005/29 irányelv által kitűzött teljes és maximális harmonizáció ismeretében éppen nem megengedett a tagállamok számára. E lista tagállamok általi egyoldalú kibővítése azért tilos, mert az az 5. cikk (5) bekezdése értelmében csak az irányelv felülvizsgálata révén módosítható.
95.
A fenti megfontolások ismeretében arra a következtetésre jutottam, hogy nem felel meg a 2005/29 irányelv anyagi jogi előírásainak a szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás. ( 65 )
4. Összefoglaló végkövetkeztetések
96.
A fenti vizsgálat eredményeképpen nem ellentétes a 2005/29 irányelvvel a szóban forgóhoz hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely a közigazgatási hatóságok számára biztosítja a kereskedelmi gyakorlatok – konkrét esetben a kiárusítások meghirdetése – tisztességtelen voltára irányuló vizsgálati hatáskört. ( 66 )
97.
Hasonlóképpen nem ellentétes az irányelvvel az a szabályozás sem, amely a kereskedőtől a meghatározott, tisztességtelenség gyanújával érintett kereskedelmi gyakorlat alkalmazása előtt megköveteli a hatósági engedély megszerzését. Ezt az eljárásjogi konstrukciót mindazonáltal különös körülményekkel kell igazolni. Arra a célra kell irányulnia, hogy olyan helyzetekben tegye lehetővé a hatóság előzetes ellenőrzését, amikor a tisztességes verseny utólag aligha megakadályozható zavarai várhatók. ( 67 )
98.
Az irányelvvel főszabály szerint nem ellentétesek a törvényes engedélykötelezettség megsértését szankcionáló tagállami jogszabályok. ( 68 )
99.
Az irányelv értelmében a tagállamoknak alapvetően lehetőségük van előírni azt is, hogy az illetékes bíróságok és hatóságok kizárólag az engedélykötelezettség betartását vizsgálják anélkül, hogy maguk értékelnék az érintett kereskedelmi gyakorlat tisztességes voltának kérdését. ( 69 ) Ez mindazonáltal nem vezethet odáig, hogy véglegesen megtiltják a kereskedőnek az önmagában tisztességes kereskedelmi gyakorlat alkalmazását. A kereskedőnek sokkal inkább lehetőséget kell adni arra, hogy beszerezze az illetékes hatóságoknak és bíróságoknak a 2005/29 irányelv I. melléklete, valamint 5–9. cikkében rögzített kritériumok alapján hozott érdemi döntését. ( 70 ) A helyi adottságokról információval rendelkező, valamint a nemzeti jog értelmezésére kizárólagos illetékességgel rendelkező kérdést előterjesztő bíróság feladata annak megállapítása, hogy a nemzeti eljárásjog elegendő garanciát biztosít-e ehhez. ( 71 ) Az irányelv előírásainak figyelembevételéhez biztosítani kell, hogy az eljárás keretében vagy utólag megítélhessék az érintett kereskedelmi gyakorlat tisztességes voltát.
100.
Ellenben ellentétes a 2005/29 irányelvvel a szóban forgóhoz hasonló olyan nemzeti anyagi jogi rendelkezés, amely általában megtiltja, és csak meghatározott kivételek esetében engedélyezi a kiárusítások meghirdetését. ( 72 )
VII – Végkövetkeztetések
101.
A fenti megfontolások alapján azt javasolom a Bíróságnak, hogy az Oberster Gerichtshof kérdésére a következő választ adja:
A belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, valamint a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2005. május 11-i 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv („Irányelv a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról”) 3. cikkének (1) bekezdésével és 5. cikkének (5) bekezdésével főszabály szerint nem ellentétes az alapügyben szereplőhöz hasonló olyan nemzeti eljárásjogi szabályozás, amelynek értelmében nem megengedett, és ezért bírósági eljárás útján megtiltandó a kiárusításnak a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező közigazgatási hatóság engedélye nélküli meghirdetése, anélkül hogy a nemzeti bíróságnak ezen eljárás keretében vizsgálnia kellene e kereskedelmi gyakorlat megtévesztő, agresszív vagy egyébként tisztességtelen jellegét, amennyiben biztosított az, hogy nem tiltanak meg véglegesen valamely önmagában tisztességes kereskedelmi gyakorlatot. A kereskedőnek lehetőséget kell biztosítani arra, hogy egyedi vizsgálat keretében bírósági vagy hatósági eljárásban vizsgáltathassa a kereskedelmi gyakorlat tisztességes voltát.
A 2005/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdésével és 5. cikkének (5) bekezdésével ellentétes az alapügyben szereplőhöz hasonló, olyan nemzeti anyagi jogi szabályozás, amely alapvetően megtiltja a kiárusítások meghirdetését, és kizárólag meghatározott kivételes tényállások fennállásától teszi függővé anélkül, hogy lehetőséget biztosítana az adott egyedi eset valamennyi körülményének megfelelő figyelembevételére.
( 1 ) Eredeti nyelv: német.
Az eljárás nyelve: német.
( 2 ) A belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2005. május 11-i 2005/29/EK európai parlament és tanácsi irányelv („Irányelv a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról”) (HL L 149., 22. o.).
( 3 ) BGBl. I, 79/2007. sz.
( 4 ) BGBl. I, 448/1984. sz.
( 5 ) Lásd az átültetés egyes tagállamokra jellemző állapotáról Henning-Bodewig, F., „Die Bekämpfung unlauteren Wettbewerbs in den EU-Mitgliedstaaten: eine Bestandsaufnahme”, Gewerblicher Rechtsschutz und Urheberrecht – Internationaler Teil, 2010., 273. és azt követő oldal.
( 6 ) A versenyjog irányelvekkel történő közelítése hozzájárul a fogyasztók magas szintű védelme mellett létrehozandó belső piac kialakításához. Ennek az eljárásnak az az egyik előnye, hogy ezáltal alig merül fel további konfliktus az érintett alapszabadságok és a nemzeti fogyasztóvédelmi intézkedések között, mivel az uniós jogalkotó már mindkét érdeket összhangba hozta (lásd a termékkereskedelem jogának területén kizárólag az eladási módszerekről Picod, F., „La jurisprudence Keck et Mithouard, a-t-elle un avenir”, L’entrave dans le droit du marché intérieur, Brüsszel 2011., 47. o.).
( 7 ) A C-261/07. és C-299/07. sz., VTB-VAB és Galatea egyesített ügyekben 2009. április 23-án hozott ítélet (EBHT 2009., I-2949. o.).
( 8 ) A C-304/08. sz. Plus Warenhandelsgesellschaft ügyben 2010. január 14-én hozott ítélet (EBHT 2010, I-217. o.).
( 9 ) A C-522/08. sz. Telekomunikacja Polska ügyben 2010. március 11-én hozott ítélet (EBHT 2010., I-2079. o.).
( 10 ) A C-540/08. sz. Mediaprint Zeitungs- und Zeitschriftenverlag ügyben 2010. november 9-én hozott ítélet (EBHT 2010., I-10909. o.); (a továbbiakban: Mediaprint-ügyben hozott ítélet). A tagállamok megfelelő átültetésre vonatkozó kötelességével összefüggésben lásd Griller, S., „Direktwirkung und richtlinienkonforme Auslegung”, 10 Jahre Anwendung des Gemeinschaftsrechts in Österreich, Bécs/Graz 2006., 91. o., aki részletesen foglalkozott az irányelvek osztrák jogrenden belüli hatásával.
( 11 ) A C-122/10. sz. Ving Sverige ügyben 2011. május 12-én hozott ítélet (EBHT 2011., I-3903. o.).
( 12 ) Az ítélkezési gyakorlat áttekintéséhez lásd Namysłowska, M., „Trifft die Schwarze Liste der unlauteren Geschäftspraktiken ins Schwarze? Bewertung im Lichte der EuGH-Rechtsprechung”, Gewerblicher Rechtsschutz und Urheberrecht – Internationaler Teil, 2010., 1033. o.
( 13 ) Lásd többek között a 6/64. sz. Costa-ügyben 1964. július 15-én hozott ítéletet (EBHT 1964., 1251., 1268. o.), a C-17/00. sz. De Coster-ügyben 2001. november 29-én hozott ítélet (EBHT 2001., I-9445. o.) 23. pontját, valamint a C-265/01. sz., Pansard és társai ügyben 2003. január 16-án hozott ítélet (EBHT 2003., I-683. o.) 18. pontját.
( 14 ) Bernitz, U., „The unfair commercial practices directive: its scope, ambitions and relation to the law of unfair competition”, The regulation of unfair commercial practices under EC Directive 2005/29 – New rules and techniques (szerk. Stephen Weatherill / Ulf Bernitz), abból indul ki, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérelmek jelentős száma annak biztosításához lesz szükséges, hogy a tagállamokban helyesen ültették át a 2005/29 irányelvet. A szerző álláspontja szerint ez a folyamat a Bizottságnak a Szerződés megsértése miatt azon tagállamokkal szemben indított kereseteit is magában foglalhatja, amelyek az irányelvvel ellentétes különös nemzeti rendelkezések fenntartásával próbálkoznak.
( 15 ) Zimmermann, R., „The present state of European private law”, American Journal of comparative law, 2009., 479. o., álláspontja szerint az uniós jog egyes területein a minimális harmonizációról a teljes harmonizációra való átállás nehézségeket okoz a tagállamoknak. Basedow, J., „Der Europäische Gerichtshof und das Privatrecht”, Archiv für die civilistische Praxis, 2010., 190. o., azzal számol, hogy ez az átmenet számos előzetes döntéshozatal iránti kérelem Bíróság elé terjesztésével jár. Ez az előrejelzés fokozatosan megvalósulni látszik a 2005/29 irányelvvel összefüggésben.
( 16 ) Ahogyan Micklitz, H.-W., „Full Harmonisation of Unfair Commercial Practices under Directive 2005/29”, International review of intellectual property and competition law, 40. kötet (2009.), 4. sz., 371. o., helyesen kifejti, a tagállamok a 2005/29 irányelv elfogadásakor nem lehettek teljesen tisztában azzal, hogy a teljes harmonizáció követelménye milyen jelentős befolyást gyakorol a nemzeti jogukra.
( 17 ) A 10. lábjegyzetben hivatkozott Mediaprint-ügyben hozott ítélet 38. pontja.
( 18 ) Lásd a 7. lábjegyzetben hivatkozott VTB-VAB és Galatea egyesített ügyekben hozott ítélet 50. pontját; a 8. lábjegyzetben hivatkozott Plus Warenhandelsgesellschaft ügyben hozott ítélet 36. pontját; a 10. lábjegyzetben hivatkozott Mediaprint-ügyben hozott ítélet 17. pontját; valamint a C-288/10. sz. Wamo-ügyben 2011. június 30-án hozott végzés (EBHT 2011., I-5835. o.) 30. pontját.
( 19 ) A 10. lábjegyzetben hivatkozott Mediaprint-ügyben hozott ítélet 21–24. pontja.
( 20 ) Lásd a 18. lábjegyzetben hivatkozott Wamo-ügyben hozott végzés 28. pontját.
( 21 ) Lásd az előzetes döntéshozatalra utaló határozat 7. oldalát.
( 22 ) Lásd az osztrák kormány írásbeli észrevételeinek 7. és 8. pontját.
( 23 ) Lásd a Schutzverband írásbeli észrevételeinek 6. pontját.
( 24 ) Lásd a Verwaltungsgerichtshof 1993. február 25-i 93/04/0011. sz. ítéletét, valamint 1999. április 14-i 98/04/0159. sz. ítéletét (15123 A/1999); az Oberster Gerichtshof 2003. március 25-i 4Ob48/03t. sz. ítéletét.
( 25 ) Lásd Duursma, D., in: UWG – Kommentar (szerk. Maximilian Gumpoldsberger / Peter Baumann), Bécs 2006., 33a. §, 1. pont, 1185. o.; Wiltschek, L., UWG – Kommentar, 2. kiadás., Bécs 2007., 33a–f. §, 1. pont, 1034. o.; Feik, R., Öffentliches Wirtschaftsrecht (szerk. Michael Holoubek / Michael Potacs), Bécs 2002., 177. o.
( 26 ) Lásd Holzmayr-Schrenk, T., Die Richtlinie über unlautere Geschäftspraktiken, München, 2010., 68. o., aki szerint igaz ugyan, hogy a 2005/29 irányelv célja a teljes harmonizáció, de a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok leküzdése területén mégsem ír elő meghatározott rendszert. Stolze, C., Harmonisierung des Lauterkeitsrechts in der EU – Unter besonderer Berücksichtigung der Sanktionssysteme, Hamburg 2010., 159. o., a 2005/29 irányelv 11. és 12. cikkére hivatkozik, amelyekből következően a tagállamok szabadon választhatnak, hogy közigazgatási jogi vagy polgári jogi jelleggel alakítják-e ki a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szembeni védelmet. Alexander, C., „Die Sanktions- und Verfahrensvorschriften der Richtlinie 2005/29/EG über unlautere Geschäftspraktiken im Binnenmarkt – Umsetzungsbedarf in Deutschland?”, Gewerblicher Rechtsschutz und Urheberrecht – Internationaler Teil, 2005., 810. o., arra hívja fel a figyelmet, hogy az uniós jog a tagállamok szankcionálási és eljárási rendelkezéseit eddig csupán pontonként egységesítette, és nem írt elő a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok leküzdésére irányuló egységes rendszert. A 2005/29 irányelv semmit nem változtat a különböző jogalkotási rendszerek ilyen uniós jogi elfogadásán. Továbbra is a nemzeti jogalkotó dolga az, hogy közigazgatási jogi, büntetőjogi vagy polgári jogi úton valósítja-e meg a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok elleni küzdelmet. Ciatti, A., „La tutela amministrativa e giurisdizionale”, La pratiche commerciali sleali tra imprese e consumatori (szerk. Giovanni De Cristofaro), Torino 2007., 267. o., kifejti, hogy míg a 2005/29 irányelv a nemzeti átültetési jog anyagi jogi követelményei tekintetében magas szintű pontosságot és részletességet ír elő, ez nem valósul meg a végrehajtási és szankcionálási mechanizmusok tekintetében, mivel tág mérlegelési mozgásteret biztosít a nemzeti jogalkotónak.
( 27 ) Lásd az előzetes döntéshozatalra utaló határozat 3. pontját.
( 28 ) Lásd a C-618/10. sz. Banco Español de Crédito ügyben 2012. június 14-én hozott ítéletre vonatkozó, 2012. február 14-én ismertetett főtanácsnoki indítvány 105. pontját.
( 29 ) Lásd Stolze, C., hivatkozás a 26. lábjegyzetben, 158. o., aki úgy véli, hogy a 2005/29 irányelv rugalmas szövege széleskörű mérlegelési jogkört biztosít a tagállamoknak a 11. és azt követő cikk szerinti jogérvényesítési szabályok átültetése során. Hasonlóan látja Koch, E., Die Richtlinie gegen unlautere Geschäftspraktiken – Aggressives Geschäftsgebaren in Deutschland und England und die Auswirkungen der Richtlinie, Hamburg 2006., 55. o., is. Lásd Henning-Bodewig, F., „Die Richtlinie 2005/29/EG über unlautere Geschäftspraktiken”, Gewerblicher Rechtsschutz und Urheberrecht – Internationaler Teil, 2005., 633. o., aki arra mutat rá, hogy a 2005/29 irányelv lényegében megismétli a 84/450/EGK irányelv rendelkezéseit. Ezek tudvalevően tág mozgásteret engednek mindenfajta polgári jogi, büntetőjogi és közigazgatási jogi rendszernek, ameddig azok megfelelően és hatékonyan küzdenek a tisztességtelen versennyel szemben. Nem célja az irányelvnek az éppen a jogi végrehajtás területén igen különböző rendszerek további harmonizációja. De Cristofaro, G., „Die zivilrechtlichen Folgen des Verstoßes gegen das Verbot unlauterer Geschäftspraktiken: eine vergleichende Analyse der Lösungen der EU-Mitgliedstaaten”, Gewerblicher Rechtsschutz und Urheberrecht – Internationaler Teil, 2010., 1023. o., a 2005/29 irányelv 11. cikke alapján elfogadott különböző szabályozásokat vizsgálja, és arra következtet, hogy nem sikerült az a nagyszabású terv, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tekintetében teljes mértékben harmonizálják a tagállami jogrendeket.
( 30 ) A 2005/29 irányelv 11. és 12. cikke szó szerint megegyezik a megtévesztő és összehasonlító reklámról szóló, 1984. szeptember 10-i 84/450/EGK tanácsi irányelv (HL L 250., 17. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 1. kötet, 227. o.) 4–6. cikkével. A 2005/29 irányelv 11. cikkének (1) bekezdése másfelől bizonyos hasonlóságot mutat a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5-i 93/13/EGK tanácsi irányelv (HL L 95., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 288. o.) 7. cikkének (1) bekezdésével, amelynek értelmében „[a] tagállamok a fogyasztók és a szakmai versenytársak érdekében gondoskodnak arról, hogy megfelelő és hatékony eszközök álljanak rendelkezésre ahhoz, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását”. Lásd ezzel kapcsolatban a C-472/10. sz. Invitel-ügyben 2012. április 26-án hozott ítéletre vonatkozó, 2011. december 6-án ismertetett indítványom 38. pontját.
( 31 ) A szervezetek által indítható keresetek fogyasztóvédelmi jog területén betöltött jelentőségéről lásd a 30. lábjegyzetben hivatkozott Invitel-ügyben ismertetett indítványom 36. és azt követő pontját.
( 32 ) Lásd Massaguer, J., El nuevo derecho contra la competencia desleal – La Directiva 2005/29/CE sobre las Prácticas Comerciales Desleales, Madrid 2006., 144. o.
( 33 ) Lásd a 28. lábjegyzetben hivatkozott Banco Español de Crédito ügyben ismertetett indítványom 105. pontját. Lásd Stuyck, J., „Enforcement of consumer rights and legal redress for consumers in the EU: An institutional model”, New frontiers of consumer protection (szerk. Fabrizio Cafaggi / H-W. Micklitz), Oxford 2009., 72. és azt követő oldal, aki egyrészt a tagállamokat a jogérvényesítési lehetőségek nemzeti szabályozása terén megillető hatáskörre, másrészt pedig arra a körülményre hívja fel a figyelmet, hogy a 2005/29 irányelv bizonyos, a tagállamok által kötelezően tiszteletben tartandó uniós jogi minimumkövetelményeket támaszt.
( 34 ) Lásd az osztrák kormány írásbeli észrevételeinek 18. pontját.
( 35 ) Lásd a jelen indítvány 49. pontját.
( 36 ) Lásd a VTB-VAB és Galatea egyesített ügyekben ismertetett indítványom (hivatkozás az ítéletre a 7. lábjegyzetben) 81. pontját és a fenti 10. lábjegyzetben hivatkozott Mediaprint-ügyben ismertetett indítványom 74. pontját.
( 37 ) A 10. lábjegyzetben hivatkozott Mediaprint-ügyben hozott ítélet 43. pontja.
( 38 ) Amennyiben nem feltételezzük, hogy az uniós jogalkotó feleslegesen szabályozott két helyen, úgy a 2005/29 irányelv 13. cikkét a versenyjog megsértésének a nemzeti jogban előírt jogkövetkezményeire (szankcióira) vonatkozó különös előírásnak kell tekinteni, míg az irányelv 11. cikke (1) bekezdésének első albekezdését inkább végrehajtási és eljárásjogi kérdésekre kell vonatkoztatni. A két terület éles elkülönítése mindazonáltal nem jelenik meg az irányelv szövegében, de ez úgyis csak másodlagos jelentőséggel bír a nemzeti jogba történő átültetés szempontjából. Ebben az értelemben lásd Alexander, C., hivatkozás a 26. lábjegyzetben, 811. o.
( 39 ) Lásd a jelen indítvány 53. pontját.
( 40 ) Lásd a jelen indítvány 46. pontját.
( 41 ) Amint az az UWG 34. §-ának (3) bekezdéséből kiderül, a tiltás iránti kérelem csak rendes jogi úton, azaz a polgári jogi bíróságok előtt érvényesíthető. Az e jogszabály szerinti tiltás iránti kérelem esetében ugyanolyan kevéssé döntő a felróhatóság, mint az a szándék, hogy a jogsértéssel előnyt szerezzenek a törvényesen eljáró versenytársakkal szemben. Ugyanez érvényes az UWG 15. §-a szerinti megszüntetésre irányuló kérelemre is. Ezen túlmenően a vita tárgyát képező rendelkezéseket is magában foglaló, a II. fejezetben szabályozott közigazgatási rendelkezések megsértése esetén is szóba jön az UWG 24. §-a szerinti ideiglenes intézkedés (lásd Duursma, D., in UWG – Kommentar, hivatkozás a 25. lábjegyzetben, 34. §., 4. pont, 1203. o.).
( 42 ) Lásd a jelen indítvány 53. pontját.
( 43 ) Lásd a jelen indítvány 55. pontját.
( 44 ) A tagállamok polgári eljárásjoga semmiképpen sem függ az uniós jog előírásaitól. Mindenekelőtt nem tehető gyakorlatilag lehetetlenné vagy nem hiúsítható meg az uniós jogból fakadó jogállások gyakorlása. Léteznie kell az uniós jog hatékony végrehajtását lehetővé tevő jogorvoslatoknak (lásd Hess, B., Europäisches Zivilprozessrecht, Heidelberg 2010., 11. §, 621. o., 7. pont). A jelen probléma tekintetében meghiúsulna a 2005/29 irányelv célja, ha engedélyeznék az önmagában tisztességes kereskedelmi gyakorlat kizárólag azon okból történő végleges megtiltását, hogy nem tartottak tiszteletben valamely eljárási követelményt (a jelen esetben az engedélykötelezettséget). Az eljárás kialakítása során összhangba kell hozni egymással a nemzeti jogalkotó érdekeit (a jelen esetben a hatóságok időben való értesítését az esetlegesen tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról) és az uniós jogalkotó azon érdekét, hogy kizárólag a valóban tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat tiltsák meg. A jogállás (a jelen esetben a tisztességes kereskedelmi gyakorlat gyakorlása) visszafordíthatatlan korlátozása megakadályozásának biztosítása érdekében a nemzeti jogalkotónak gondoskodnia kell a szükséges jogorvoslatokról.
( 45 ) Idetartoznak többek között azok a cikkek, amelyek tipikusan a karácsonyhoz, szilveszterhez, farsanghoz és húsvéthoz hasonló hagyományos eseményekhez kötődnek (például dekoráció, jelmezek, meghatározott élelmiszerek és élvezeti cikkek, tűzijátékok).
( 46 ) Lásd Duursma, D., in UWG – Kommentar, hivatkozás a 25. lábjegyzetben, 33a. §, 11. pont, 1189. o. és Wiltschek, L., UWG – Kommentar, hivatkozás a 25. lábjegyzetben, 33a–f. §, 59. pont, 1039. o.
( 47 ) Lásd az Oberster Gerichtshof 1987. június 16-i 4 Ob 342/87. sz. ítéletét és 1993. június 29-i 4 Ob 54/93. sz. ítéletét; a Verwaltungsgerichtshof 1998. december 16-i 97/04/0090. sz. ítéletét.
( 48 ) Lásd az Oberster Gerichtshof 1993. június 29-i 4 Ob 54/93. sz. ítéletét, amelyben egy szezonális végkiárusítás során megengedhetőnek minősült a keleti szőnyegek eladása, bár ez a fajta termék nem tipikusan szezonális termék.
( 49 ) A 2005/29 irányelvben szereplő, a végrehajtása céljából a tagállamoknak címzett eljárásjogi előírások példájából egyértelműen kiderül a szupranacionális és a nemzeti szabályozási szint között fennálló szoros kapcsolat. Az irányelvalkotó arra szorítkozik, hogy általános szabályokat és minimális előírásokat határozzon meg, és egyebekben a nemzeti jogalkotóra bízza a végrehajtási eszközök pontosabb kialakítását. Mindkét szabályozási szint része az egymással összefüggő „kétszintű rendszernek”, amint azt Grundmann, S., „Systemdenken und Systembildung”, in: Europäische Methodenlehre (szerk. Karl Riesenhuber), 2. kiadás, Berlin 2010., 10. §, 2. pont, 287. o., jellemezné.
( 50 ) Lásd az előzetes döntéshozatalra utaló határozat 5. pontját.
( 51 ) Lásd az előzetes döntéshozatalra utaló határozat 6. pontját.
( 52 ) Lásd az osztrák kormány írásbeli észrevételeinek 2. pontját.
( 53 ) Lásd a Schutzverband írásbeli észrevételeinek 4. és azt követő pontját.
( 54 ) Lásd Seidelberg, H., „Überblick über das aktuelle Ausverkaufsrecht”, Recht und Wettbewerb, 162. sz., 2003., 2. o., aki ezzel összefüggésben már a 2005/29 irányelv osztrák jogba való átültetése előtt a kiárusítások meghirdetése vonatkozásában létező „törvényes határidőkről” beszél. E jellemzésnek nyilvánvalóan az az elképzelés az alapja, hogy a kérdéses szabályozás alapvető tilalmat jelent.
( 55 ) Lásd az előzetes döntéshozatalra utaló határozat 5. pontját.
( 56 ) Lásd az irányelvek tekintetében ebben az értelemben a C-360/87. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 1991. február 28-án hozott ítélet (EBHT 1991., I-791. o.) 12. pontját és a C-220/94. sz., Bizottság kontra Luxemburg ügyben 1995. június 15-én hozott ítélet (EBHT 1995., I-1589. o.) 10. pontját. Lásd továbbá a C-162/99. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2001. január 18-án hozott ítélet (EBHT 2001., I-541. o.) 22–25. pontját és a C-478/01. sz., Bizottság kontra Luxemburg ügyben 2003. március 6-án hozott ítélet (EBHT 2003., I-2351. o.) 20. pontját. Lásd az irányelvek nemzeti jogba történő szabályszerű átültetésére irányuló követelmények tekintetében részletesen Schweitzer, M. / Hummer, W. / Obwexer, W., Europarecht, Bécs 2007, 73. o., 268. pont.
( 57 ) Lásd a Bizottság írásbeli észrevételeinek 45. pontját.
( 58 ) Lásd Duursma, D., in UWG – Kommentar, hivatkozás a 25. lábjegyzetben, 33b. §, 3. pont, 1191. o. A szerző rámutat arra, hogy az engedély megadásának kifejezetten felsorolt okai mellett az engedély megadásának okaként csak olyan körülmények jöhetnek szóba, amelyek összehasonlíthatóak az UWG 33b. §-ának 4. pontjában szereplő tényállásokkal, azaz amelyek a kérelmező szempontjából a versenytársai versenyhelyzetétől eltérő különleges helyzetet teremtenek. A kérelmező valamennyi munkatársát ugyanúgy érintő körülmények azonban nem igazolhatják az adott kérelmező kiárusítás meghirdetésére vonatkozó engedélyét akkor sem, ha olyan eseményekről van szó, amelyek magukon viselik a vis maior jelleget.
( 59 ) Lásd a fenti 7. lábjegyzetben hivatkozott VTB-VAB és Galatea egyesített ügyekben 2008. október 21-én ismertetett indítványom 84–89. pontját.
( 60 ) Lásd a fenti 10. lábjegyzetben hivatkozott Mediaprint-ügyben ismertetett indítványom 76. pontját.
( 61 ) A 7. lábjegyzetben hivatkozott VTB-VAB egyesített ügyekben hozott ítélet 64. és 65. pontja, valamint a fenti 10. lábjegyzetben hivatkozott Mediaprint-ügyben hozott ítélet 39. és 40. pontja.
( 62 ) Lásd Wiebe, A., „Umsetzung der Geschäftspraktikenrichtlinie und Perspektiven für eine UWG-Reform”, Juristische Blätter, 2/2007., 79. o., aki arra a végkövetkeztetésre jut, hogy a 2005/29 irányelv más rendszerszerű struktúrát mutat, mint az abban az időszakban hatályos UWG. Álláspontja szerint az osztrák jogalkotó ezt nem hagyhatja figyelmen kívül az átültetés során. Az átültetés során foglalkozni kell azzal a sokféle problémával, amelyet az irányelv a jogalkotó elé állít a korlátozott hatály, a tartalom és a struktúra tekintetében. A szerző szerint ezt nem egyes kiegészítésekkel kell megvalósítani, hanem nagyobb strukturális reform segítségével. Az Oberster Gerichtshofot is elért, európai szintről kiinduló liberalizációs nyomásból a jogalkotó átfogó reform formájában hasznot húzhatna, amelynek eredményei nem csupán a jogviszonyok egyértelműsége és az átláthatósága követelményének tennének eleget, hanem tartósan fennmaradhatnának.
( 63 ) Lásd a jelen indítvány 41. pontját.
( 64 ) Lásd Büllesbach, E., Auslegung der irreführenden Geschäftspraktiken des Anhangs I der Richtlinie 2005/29/EG über unlautere Geschäftspraktiken, München 2008., 53. és azt követő oldal.
( 65 ) Lásd Schuhmacher, W., „Das Ende der österreichischen per-se-Verbote von Geschäftspraktiken gegenüber Verbrauchern”, Wirtschaftsrechtliche Blätter, 2010., 12. sz., 615. és azt követő oldal, aki szerint az UWG 33a. és azt követő §-ai az általuk szabályozott meghirdetések igen széleskörű per se tilalmát tartalmazzák. Mivel az UWG 33b. §-a előzetes engedély nélkül megtiltja a valódi kiárusítások igazságnak megfelelő nyilvános meghirdetését is, az előírás túlmegy az UWG mellékletének irányadó rendelkezésein, így nem alkalmazható. A szerző arra az eredményre jut, hogy ezzel összességében felesleges az engedélyezési kötelezettség is.
( 66 ) Lásd a jelen indítvány 44. pontját.
( 67 ) Uo., 51. pont.
( 68 ) Uo., 55. pont.
( 69 ) Uo., 53. és 61. pont.
( 70 ) Uo., 53. és azt követő pont, valamint 63. és azt követő pont.
( 71 ) Uo., 68. pont.
( 72 ) Uo., 95. pont.
Full & Egal Universal Law Academy