JULIANE KOKOTT
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2014. február 27. ( 1 )
C‑531/12. P. sz. ügyCommune de Millaués
Société d’économie mixte d’équipement de l’Aveyron (SEMEA)
kontra
Európai Bizottság
„Választottbírósági kikötés — A helyi fejlesztési tevékenységre vonatkozó támogatási szerződés — Jogalap nélkül fizetett összegek visszakövetelése — Elévülés — A választottbírósági kikötés érvényesíthetősége — Harmadik személy javára szóló szerződés”
I – Bevezetés
1.
A Bíróságnak a jelen fellebbezési eljárásban részben konkrét, részben azonban alapvető kérdésekben is állást kell foglalnia.
2.
A fellebbezési eljárás először is lehetőséget ad annak tisztázására, hogy a Bíróság 2012. november 1‑jén hatályba lépett új eljárási szabályzata fényében kiválthat‑e joghatásokat az először meghatalmazás nélkül benyújtott fellebbezés abban az esetben, ha a meghatalmazást az eljárás során utólag benyújtják, és ha igen, akkor milyen feltételek mellett.
3.
Másodszor az a kérdés merül fel, hogy a szerződésen kívüli harmadik felek az EUMSZ 272. cikk szerinti választottbírósági kikötés alá vonhatóak‑e, és ha igen, milyen feltételek mellett, oly módon, hogy az uniós bíróságok az e harmadik felekkel szembeni eljárások tekintetében is rendelkezzenek hatáskörrel.
4.
Harmadszor azt kell meghatározni, hogy a Bíróság a fellebbezési eljárásban felülvizsgálhatja‑e a Törvényszék által a felek megfelelő jogválasztása értelmében az elsőfokú eljárásban alkalmazott nemzeti jog alkalmazását, és ha igen, milyen feltételek mellett. ( 2 )
5.
Negyedszer az a kérdés merül fel, hogy az uniós jogból, különösen a megfelelő ügyintézéshez való alapjogból levezethető‑e olyan alapelv, amelynek értelmében kizárható lehet a kifizetések visszakövetelése abban az esetben, amikor a megfelelő jogosultságok ugyan adott esetben még nem évültek el, de az igényjogosult uniós intézmény nem érvényesítette gyorsan a meg nem fizetett követeléseit.
II – Jogi háttér
A – Az elsődleges jog
6.
Az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikkének (1) bekezdése rendelkezik „A megfelelő ügyintézéshez való jogról”, és a következőket tartalmazza:
„Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit az Unió intézményei, szervei és hivatalai részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék.”
7.
Az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdésének második albekezdése a következőképpen rendelkezik:
„A Törvényszék […] határozataival szemben az alapokmányban megállapított feltételek mellett és korlátokon belül, kizárólag jogi kérdésekben a Bírósághoz lehet fellebbezni.”
8.
Az EUMSZ 272. cikk értelmében:
„Az Európai Unió Bírósága hatáskörrel rendelkezik arra, hogy az Unió[ ( 3 )] által vagy nevében kötött közjogi vagy magánjogi szerződésekben foglalt választottbírósági kikötés alapján határozatot hozzon.”
9.
A Bíróság alapokmánya 58. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„A Bírósághoz benyújtott fellebbezés kizárólag jogkérdésre vonatkozhat. A fellebbezésben csak a Törvényszék hatáskörének hiányára, a fellebbező érdekeit hátrányosan befolyásoló eljárási szabálytalanságra, valamint az uniós jognak a Törvényszék általi megsértésére lehet hivatkozni.”
B – A Bíróság eljárási szabályzata
10.
A Bíróság eljárási szabályzatának 119. cikke szerint:
„[…]
(2) A meghatalmazottak vagy ügyvédek az általuk képviselt fél által kiállított hivatalos dokumentumot vagy meghatalmazást kötelesek benyújtani a Hivatalhoz.
[…]
(4) E dokumentumok benyújtásának elmulasztása esetén a hivatalvezető az érintett fél számára ezek benyújtására ésszerű határidőt állapít meg. Ha az érintett fél az előírt határidőn belül elmulasztja e dokumentumok benyújtását, az előadó bíró és a főtanácsnok meghallgatását követően a Bíróság határoz arról, hogy ezen alakiságok be nem tartása miatt a keresetlevél vagy a beadvány alaki okból elfogadhatatlan‑e.”
11.
A Bíróság eljárási szabályzatának 168. cikke előírja:
„[…]
(2) A fellebbezésekre a jelen eljárási szabályzat 119., 121. cikke és 122. cikkének (1) bekezdése alkalmazandó.
[…]
(4) Ha a fellebbezés nem felel meg e cikk (1)–(3) bekezdésének, a hivatalvezető a hiánypótlásra ésszerű határidőt állapít meg a fellebbező számára. Ha a fellebbező az előírt határidőn belül a hiánypótlást elmulasztja, az előadó bíró és a főtanácsnok meghallgatását követően a Bíróság határoz arról, hogy e követelmény be nem tartása miatt a keresetlevél alaki okból elfogadhatatlan‑e.”
C – A Törvényszék eljárási szabályzata
12.
A Törvényszék eljárási szabályzata 44. cikkének 5a. §‑a kimondja:
„Az EUMSZ 272. cikk alapján, az Unió által vagy javára kötött közjogi vagy magánjogi szerződésben foglalt választottbírósági kikötés alapján benyújtott keresetlevélhez csatolni kell az ezt a kikötést tartalmazó szerződés egy példányát.”
III – A jogvita háttere
13.
Az Európai Közösségek Bizottsága által képviselt Európai Gazdasági Közösség 1990 júliusában helyi fejlesztési tevékenységre vonatkozó támogatási szerződést kötött a Société d’économie mixte d’équipement de l’Aveyronnal (a továbbiakban: SEMEA), amely társaságban Millau (Franciaország) település 50%‑os tőkerészesedéssel rendelkezett. A felek megállapodása értelmében a támogatási szerződés egyrészt a francia jog hatálya alá tartozik, másrészt „megegyezés hiányában kizárólag a [Bíróság] rendelkezik hatáskörrel a szerződő felek között a szerződés kapcsán felmerülő bármely jogvitában”.
14.
A fejlesztési terv további végrehajtását azonban a Bizottsággal egyetértésben nem a SEMEA, hanem a terv végrehajtása érdekében létrehozott egyesület végezte. Ez utóbbi azonban nem vált a támogatási szerződésben részes féllé, így a Közösség szerződéses partnere továbbra is a SEMEA maradt.
15.
Miután kiderült, hogy a Közösség túlfizetést teljesített, a Bizottság 1993‑ban felszólította a SEMEA‑t arra, hogy térítsen vissza 41012 ECU‑t (a továbbiakban: vitatott követelés). Jóllehet a SEMEA nem tett eleget ennek a fizetési felszólításnak, a Bizottság először nem küldött további felszólítást.
16.
A Bizottság csupán 2005‑ben, tehát mintegy tizenkét évvel később ismételte meg a fizetési felszólítást. A SEMEA arra hívta fel a Bizottság figyelmét, hogy a társaság időközben végelszámolás alatt áll. A SEMEA azt állította ezen kívül, hogy a támogatott projekt végrehajtásával megbízott egyesület biztosította őt arról, hogy a Bizottság lemondott a vitatott követelésről, amely egyébként időközben elévült. A Bizottság vitatta, hogy a vitatott követelésről lemondott volna. A SEMEA az ezt követő több éves levelezés és felszólítások ellenére sem fizetett. A Bizottság utoljára 2008 februárjában szólította fel fizetésre a SEMEA‑t.
17.
2008. november 21‑én a SEMEA rendkívüli közgyűlése tudomásul vette a fő részvényesének, Millau településnek azon határozatát, hogy átveszi annak eszközeit és kötelezettségeit, és úgy határozott, hogy a SEMEA rendelkezésére álló pénzügyi eszközöknek megfelelő 82719,76 eurós összeget fizet Millau településnek. A végelszámoló által készített végelszámolási zárójelentésben szerepelt a vitatott követelés.
18.
2008. december 9‑én a SEMEA végelszámolója lezárta a végelszámolást, és a SEMEA‑t töröltette a cégjegyzékből. 2008. december 18‑án Millau település önkormányzata nyilvántartásba vette a SEMEA vagyonának az átvételét. A társaság passzívái között többek között szerepelt a Bizottság vitatott követelése, az arra való utalás mellett, hogy a SEMEA eddig elévülésre hivatkozott, és a hitelező nem folytatta fizetés iránti követelése érvényesítését. A Bizottságtól nem kértek hozzájárulást ezen eljárással kapcsolatban.
IV – A megtámadott ítélet
19.
Annak érdekében, hogy a SEMEA cégjegyzékből való törlése ellenére bíróság előtt érvényesíteni lehessen a vitatott követelést, a Bizottság kérte a Tribunal de commerce Rodez‑től (rodezi kereskedelmi bíróság, Franciaország), hogy a társaság képviseletére nevezzen ki ad hoc megbízottat.
20.
Ennek megtörténtét követően a Bizottság – méghozzá saját nevében – kereseteket terjesztett a Törvényszék elé, egyrészt 2010 áprilisában a SEMEA‑val szemben (T‑168/10. sz. ügy), másrészt 2010 decemberében Millau településsel szemben (T‑572/10. sz. ügy), amely a Bizottság álláspontja szerint egyetemlegesen felelős a vitatott követelésért, mivel a település átvette a SEMEA kötelezettségeit. Az ügyeket ítélethozatal céljából – a közöttük lévő összefüggés miatt – egyesítették.
21.
Az alperesek elévülési kifogást terjesztettek elő. Az alperes település ezen kívül előzetesen a Törvényszék hatáskörének hiányát kifogásolta, és indokolásként kifejtette, hogy a településsel szemben nem érvényesíthető a támogatási szerződésre érvényes kikötés, amelynek értelmében az uniós bíróságok rendelkeznek hatáskörrel. Arra az esetre, ha a Törvényszék a vitatott követelés tekintetében helyt adna a Bizottság visszatérítés iránti kérelmének, az alperesek másodlagosan viszontkeresettel éltek, és ezt az EUMSZ 340. cikkre és az Alapjogi Charta 41. cikkére alapították. Állításuk szerint a Bizottság megsértette a gondos ügyintézésre vonatkozó kötelezettségét és a jogbiztonság elvét azáltal, hogy túl sokáig várt a vitatott követelés érvényesítésével, következésképpen az alperes kártérítési igényt támaszthat a Bizottsággal szemben, amelynek összege megfelel a Bizottság által a keresettel érvényesíteni kívánt összegnek, és ezzel végső soron megszűnik az alperesek fizetési kötelezettsége.
22.
A Törvényszék 2012. szeptember 19‑én hozott ítéletében lényegében helyt adott a Bizottság kereseteinek, és elutasította az alperesek viszontkereseteit. A SEMEA‑t és Millau települést egyetemlegesen kötelezték 41012 euró és a kapcsolódó késedelmi kamatok Bizottság részére való megfizetésére.
23.
A Törvényszék hatáskörének fennállását a település tekintetében azzal az indokolással állapították meg, hogy „a SEMEA és Millau település közötti, harmadik személy javára szóló szerződés révén Millau településre [vonatkozik] választottbírósági kikötés az Unió javára” ( 4 ). Az általános szerződéses jogelvekből kitűnik, hogy „a harmadik személy javára szóló szerződés fennállása […] következhet a szerződés céljából vagy az adott körülményekből is” ( 5 ). A település „az ügy teljes ismeretében” ( 6 ) – és anélkül, hogy a támogatási szerződés választottbírósági kikötésével szemben fenntartásainak adott volna hangot – kívánta átvállalni a SEMEA kötelezettségeit, és ezzel alávetette magát a támogatási szerződés választottbírósági kikötésének.
V – A fellebbezés
24.
2012 novemberében a SEMEA‑t és Millau települést a Törvényszék előtt képviselő ügyvédi iroda fellebbezést terjesztett elő a Bíróság előtt, amelyben az első fokú eljárás alpereseinek nevében lényegében a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését kérte, másodlagosan pedig fenntartotta az első fokon előterjesztett viszontkereseteket.
25.
A 2012. november 19‑i fellebbezéshez átfogó írásos mellékletet csatoltak. Ez tartalmazza többek között a Millau település által a fellebbezéshez adott meghatalmazást, valamint az első fokú eljárás céljára a SEMEA részére kinevezett ad hoc megbízott, Maître B. által a hivatkozott ügyvédek egyikéhez címzett levelet. Ez a levél 2012. november 15‑én kelt. Ebben Maître B. ugyan támogatja az első fokú ítélettel szembeni fellebbezés előterjesztését, ugyanakkor jelzi, hogy a SEMEA ad hoc megbízottjakénti kinevezése már 2012 augusztusában lejárt.
26.
Ezen időbeli ellentmondás ismeretében a Bíróság Hivatala 2013 októberében felkérte a hivatkozott ügyvédi irodát, hogy bizonyítsa a fellebbezési eljárásban a SEMEA tekintetében fennálló meghatalmazását. Az ügyvédi iroda az előírt határidőn belül, 2013 novemberében bemutatta a Tribunal de Commerce Rodez 2013. november 5‑i határozatát, amelyből kiderül, hogy Maître B.‑t a hivatkozott ügyvédek kérelmére 2013. október 29‑étől hat hónapra a folyamatban lévő fellebbezési eljárás tekintetében kinevezték a SEMEA ad hoc megbízottjának.
27.
A fellebbező felek a Törvényszék ítéletével szemben négy fellebbezési jogalapot adtak elő.
28.
Először Millau település azzal érvel, hogy az uniós bíróságok nem rendelkeznek hatáskörrel a települést érintő keresetek tekintetében. A francia jog értelmében jogi személyek esetében lehetetlen a választottbírósági kikötésnek harmadik felek javára szóló szerződéses rendelkezéssel történő kikötése. Nincs is erre irányuló megállapodás.
29.
Másodszor a SEMEA előadja, hogy mentesült a kötelezettségei alól azáltal, hogy a végelszámolás során a fizetőképes közjogi jogi személy településre ruházta át vagyonát.
30.
Harmadszor a fellebbező felek azt kifogásolják, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a francia jog elévülési rendelkezéseit.
31.
Negyedszer a fellebbező felek azzal érvelnek, hogy a Törvényszék figyelmen kívül hagyta azt, hogy a Bizottság tizenkét éves tétlensége sérti az Európai Unió Alapjogi Chartájának 41. cikkét. A fellebbező felek ezért nem hozhattak megfelelő időben intézkedéseket annak érdekében, hogy eleget tegyenek a Bizottság követeléseinek. A követelt késedelmi kamatok mértéke azzal függ össze, hogy a Bizottság nem érvényesítette gyorsan a vitatott követelését, ezért okozati összefüggés áll fenn a feltételezett kár és a Bizottság magatartása között.
VI – A fellebbezés értékelése
32.
A fellebbezési eljárás eljárásjogi és anyagi jogi kérdéseket vet fel. A SEMEA tekintetében először az kérdéses, hogy érvényesen terjesztettek‑e elő fellebbezést a társaság nevében. Ezt a kérdést kell elsőként megvizsgálni (A. pont). Ezt követően foglalkozni kell a fellebbezés első jogalapjában szereplő azon kérdéssel, hogy különösen a Bizottság által a Millau településsel szemben előterjesztett kereset vonatkozásában egyáltalán rendelkeztek‑e hatáskörrel az uniós bíróságok (B. pont). Ezt követően kell megvizsgálni a fellebbezés anyagi jogi jogalapjait, amennyiben relevánsak (C. és D. pont). Itt először az a kérdés merül fel, hogy a fellebbezés során a Bíróság felülvizsgálhatja‑e egyáltalán a nemzeti jog Törvényszék általi alkalmazását, és ha igen, milyen mértékben.
A – Szabályos‑e a SEMEA által előterjesztett fellebbezés?
33.
Az ügyiratok szerint abból kell kiindulni, hogy a SEMEA nevében fellépő ügyvédek a fellebbezés 2012 novemberében való előterjesztésekor nem rendelkeztek erre irányuló szabályos meghatalmazással. A SEMEA ad hoc megbízottjának kinevezése ugyanis már 2012 augusztusában lejárt, így a fellebbezés benyújtásához 2012 novemberében kinyilvánított hozzájárulása nem jelent a Bíróság eljárási szabályzata 168. cikkével összefüggésben értelmezett 119. cikke szerinti „meghatalmazást”. Az ügyvédek ezért először – bár nem voltak ennek tudatában – képviseleti jogosultság nélkül jártak el meghatalmazottként. ( 7 )
34.
Miután a Bíróság Hivatala mintegy egy évvel a fellebbezés előterjesztését követően kifogásolta a meghatalmazás e hiányát, a hivatkozott ügyvédek megkeresték az illetékes kereskedelmi bíróságot annak érdekében, hogy ad hoc megbízott kirendelését kérjék a fellebbezési eljáráshoz. Maître B.‑t nevezték ki, aki – akkor mindenesetre jogosultság nélkül – már 2012 novemberében amellett foglalt állást, hogy terjesszenek elő fellebbezést a SEMEA nevében.
35.
Azt kell megvizsgálni, hogy mindezek ismeretében kiindulhatunk‑e abból, hogy a SEMEA nevében érvényesen terjesztették elő a fellebbezést.
36.
A Bíróság eljárási szabályzatának 168. cikke értelmében a fellebbezési eljárásokra is alkalmazandó 119. cikk ( 8 ) szövegét tekintve elsősorban a be nem mutatott meghatalmazásról rendelkezik. Az eljárási szabályzat 119. cikkének (4) bekezdése ugyanis azon „dokumentumokról” szól, amelyeket elmulasztottak benyújtani, anélkül hogy a meghatalmazással kapcsolatos anyagi jogi hiányosságokat említene. A rendelkezés tehát a fellebbezési eljárás keretében elsősorban azt az esetet érinti, amikor a fellebbezési kérelmet benyújtó ügyvéd rendelkezett ugyan az ügyfelétől a fellebbezés előterjesztésére irányuló meghatalmazással, azonban a fellebbezési kérelemhez nem csatolta a megfelelő bizonyítékot. Az eljárási szabályzat 168. cikkének (4) bekezdése értelmében ezt a bizonyítékot a Bíróság Hivatala által megállapított határidőn belül lehet benyújtani; ennek elmulasztása esetén a Bíróság határoz arról, hogy [a beadvány] „ezen alakiságok be nem tartása miatt […] alaki okból elfogadhatatlan‑e”.
37.
Az eljárási szabályzatból nem állapítható meg közvetlenül, hogy milyen jogkövetkezményekkel jár az, amikor nemcsak a meghatalmazást nem nyújtották be a Bírósághoz, hanem a fellebbezési kérelem előterjesztésekor valóban hiányzott is az ügyvédek meghatalmazása. A rendelkezések szövege ugyancsak nem ad felvilágosítást azon kérdéssel kapcsolatban, hogy az érintett fél engedélyezheti‑e utólag a meghatalmazás nélkül előterjesztett fellebbezést, és ily módon orvosolható‑e visszamenőlegesen a meghatalmazás anyagi jogi hiánya. A szóban forgó ügyben azonban éppen ez történt.
38.
Első pillantásra megfelelő érvek hozhatók fel amellett, hogy a meghatalmazás nélkül előterjesztett fellebbezés esetében orvosolhatatlan hiányosságról van szó. A Bíróság ugyanis többször megállapította, hogy az elfogadhatóság feltételeinek általános szabályként abban az időpontban kell fennállniuk, amikor az eljárás megindul a Bíróság előtt. ( 9 )
39.
Igaz ugyan, hogy a Bíróság több felperes esetében a teljes eljárás elfogadhatóságához elegendőnek tartotta azt, ha a kereset előterjesztésének időpontjában csupán a felperesek egyike rendelkezett kereshetőségi joggal, ( 10 ) de ezt lényegében pergazdaságossági okokkal indokolta. ( 11 ) Ezek nem vihetők át a SEMEA esetére. Egyrészt a két fellebbező fél fellebbezési jogalapjai a jelen ügyben nem fedik egymást, ezért a pergazdaságossági megfontolások inkább amellett szólnának, hogy a SEMEA fellebbezése elfogadhatatlanságának megállapítása esetében eltekintsenek annak vizsgálatától. Másrészt a meghatalmazás nélkül előterjesztett jogorvoslati kérelem összehasonlíthatatlanul nagyobb súlyú hiányosságot mutat, mint a pusztán hiányzó kereshetőségi jog. A kereshetőségi joggal nem rendelkező fél ugyanis mindazonáltal valószínűleg érvényesen utasította arra a képviselőjét, hogy a nevében terjesszen elő fellebbezést, és annak eredménytelensége esetén viseli a kapcsolódó költségeket is. Ez a jogkövetkezmény nehezen vihető át a hiányzó meghatalmazás esetére, éppen ellenkezőleg: ha a képviseleti jogosultság nélkül, önhatalmúan eljáró képviselő fellebbezést nyújt be, akkor az ennek következtében felmerülő esetleges költségek aligha terhelhetik az állítólagos fellebbezőt, legfeljebb csak a falsus procuratort. Egyebekben értelmetlen lenne annak a jogorvoslati kérelemnek a megalapozottságát vizsgálni, amelynek benyújtása meghatalmazás hiányában nem is tudható be az állítólagos félnek.
40.
A Bíróság ítélkezési gyakorlatában mindazonáltal olyan megfontolások is találhatók, amelyekből levezethető, hogy az eljárási szabályzat 119. cikkének (4) bekezdése és 168. cikkének (4) bekezdése – szövegük tág értelmezése esetén – nemcsak a hiányzó bizonyítékok bemutatására, hanem a meghatalmazás anyagi jogi hiányának orvoslására is alkalmazható lehet.
41.
Így a Bíróság egy ügyben, ahol kétséges volt a felet képviselő ügyvéd érvényes meghatalmazása, elegendőnek tartotta azt, hogy a kereset előterjesztését követően az illetékes fél megerősítette a kérdéses képviseleti jogosultságot. ( 12 ) A Bíróság nem kifogásolta azt, hogy csak a kereset előterjesztését követően állították ki a megfelelő iratot. Darmon főtanácsnok az eljárási szabályzat 119. cikke (4) bekezdésének megfelelő, akkor hatályos korábbi rendelkezéssel összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy „túlzott formalizmus [lenne] csak akkor érvényesíteni ezt a rendelkezést, ha a kereset előterjesztését követően olyan iratot nyújtanak be, amely időben megelőzi a keresetlevelet” ( 13 ).
42.
Ezzel egybehangzóan úgy kell értelmezni az eljárási szabályzat 119. cikkének (4) bekezdését és 168. cikkének (4) bekezdését, hogy ezek a rendelkezések nemcsak a fellebbezés előterjesztésekor hiányzó meghatalmazás utólagos benyújtását szabályozzák, hanem ezen túlmenően – például a fellebbezés előterjesztésének utólagos „megerősítésével” – lehetővé teszik a hiányzó meghatalmazás orvoslását is.
43.
Az ilyen tág, anyagi jogi hiányosságokat is magában foglaló értelmezés megfelelő eredményekre vezet. Egyrészt egységes szabályozási koncepció alá vonja a meghatalmazás hiányának orvoslását – legyen az eljárási jogi vagy anyagi jogi jellegű hiány –, és ezzel megelőzi például az esetleges elhatárolási problémákat, és biztosítja a kérdéskör kezelésének előzetes nemzeti értelmezésektől elszakadó, uniószerte egységes kezelését. Másrészt megfelelően biztosítható a jogbiztonsághoz és a megfelelő igazságszolgáltatáshoz fűződő érdek azáltal, hogy a Bíróság marad az ügy ura, és ésszerű határidő megállapításával hozzájárulhat a kétes esetek gyors tisztázásához.
44.
A SEMEA nevében előterjesztett fellebbezés esetében a Bíróság megfelelő felszólítására a meghatalmazás szabályosságáért végső soron felelős szerv, nevezetesen a kereskedelmi bíróság ad hoc megbízottat nevezett ki a SEMEA fellebbezésének előterjesztését követően. Ez a kinevezés, a 41. pontban bemutatott ügy szerinti „megerősítéshez” hasonlóan, azzal a céllal történt, hogy lehetővé tegye a SEMEA számára a folyamatban lévő eljárás folytatását. Ily módon a SEMEA‑nak betudhatóvá vált a fellebbezés ügyvédek általi előterjesztése, különösen, mivel a kinevezett ad hoc megbízott esetében ugyanarról a személyről volt szó, aki mintegy egy évvel azelőtt az ügyvédekkel szemben már egyetértett a SEMEA nevében való fellebbezéssel. Mivel Maître B. SEMEA ad hoc megbízottjaként való kirendelését így a fellebbezés előterjesztése utólagos megerősítésének kell tekinteni, ezért abból kell kiindulni, hogy ezzel az eljárási szabályzat 168. cikkének (4) bekezdésével összhangban értelmezett 119. cikkének megfelelően orvosolták az ahhoz eredetileg kapcsolódó meghatalmazási hiányosságot.
45.
Így nemcsak a település fellebbezését, hanem a SEMEA fellebbezését is érvényesen terjesztették elő.
46.
A következőkben azt kell megvizsgálni, hogy a Bizottság alapozhatja‑e a SEMEA‑szerződésben szereplő választottbírósági kikötésre a SEMEA‑val és a településsel szemben előterjesztett keresetét.
B – A választottbírósági kikötés jelen ügyben való relevanciája
47.
Két okból is kérdéses, hogy a Bizottság hivatkozhat‑e a támogatási szerződésben foglalt választottbírósági kikötésre. Formai szempontból tekintve ugyanis sem az alperes település, sem a felperes Bizottság nem szerződő fele a kérdéses választottbírósági kikötést tartalmazó támogatási szerződésnek.
48.
A Bizottság ugyanis, aki saját nevében terjesztett elő keresetet a SEMEA‑val és a településsel szemben, a támogatási szerződésben az Európai Gazdasági Közösség képviselőjeként lépett fel, és ezért állnak fenn kétségek a jelen jogvitában egyrészt az (eddig nem kifogásolt) aktív perbeli legitimációja tekintetében, másrészt pedig nem nyilvánvaló az, hogy levezethet‑e önálló keresetindítási jogot a támogatási szerződés választottbírósági kikötéséből. Ez utóbbit az eljárás előfeltételeként hivatalból kell vizsgálni (1. pont).
49.
A település azonban semmilyen módon nem vett részt a támogatási szerződésben, ugyanakkor el kell fogadnia, hogy vele szemben – a megtámadott ítélet szerint – a harmadik személy javára szóló szerződés elveinek alkalmazásában a támogatási szerződésben szereplő választottbírósági kikötésre hivatkozzanak. Ennek az érvelésnek a megalapozottságát a Bizottságot érintő elfogadhatóságra vonatkozó kérdést követően vizsgálom (2. pont).
1. Hivatkozhat‑e a Bizottság a saját nevében indított eljárásban a SEMEA‑szerződésben szereplő választottbírósági kikötésre?
50.
E kérdés végső soron arról szól, hogy ki lehet fél a választottbírósági kikötés alapján előterjesztett keresetek esetében: az Unió mint szerződő fél vagy a szerződéskötéskor az Uniót képviselő intézmény?
51.
Az EUMSZ 272. cikk szövege nem tartalmaz olyan utalást, amely egyértelműen tisztázza ezt a kérdést, bár van, ami amellett szól, hogy „az Unió ( 14 ) által vagy nevében kötött közjogi vagy magánjogi szerződésekben foglalt választottbírósági kikötés alapján” induló eljárásokban az Uniónak e minőségében is a fél szerepébe kell lépnie eljárási szempontból. ( 15 ) Ehelyett azonban az ellenkezője tűnik állandó gyakorlatnak, ( 16 ) mivel a keresetlevélben és a későbbi ítélet bevezető részében rendszerint nem maga az Unió, hanem a választottbírósági kikötést tartalmazó szerződésben részt vevő adott uniós intézmény jelenik meg félként. ( 17 )
52.
A megtámadott ítélet nem foglal állást ezzel kapcsolatban. Az eljárásban részt vevő felek helyes megjelölésének kérdése azonban végső soron megválaszolatlan maradhat. A jelen ügyben ugyanis csupán annak megítéléséről van szó, hogy a Bizottság hivatkozhatott‑e a kérdéses választottbírósági kikötésre a saját nevében előterjesztett kereset céljára. Ezt az uniós bíróságok előtti eljárásokban az Unió félkénti jogállására vonatkozó ítélkezési gyakorlat ( 18 ) átfogó áttekintését követően igenlően kell megválaszolni, mivel ezen ítélkezési gyakorlatban felismerhető az a tendencia, hogy főszabály szerint mindaddig nem okoz problémát az Unió oldalán szereplő fél téves megjelölése, amíg az alperes szempontjából egyértelműen körülírható a vita tárgya, és az eljárási jogok alperes általi gyakorlása nem veszélyeztetett. A jelen ügyben ezek egyikében sem lehet kételkedni.
53.
Ezért a Bizottság a saját nevében indított eljárásban legalábbis a SEMEA‑val szemben hivatkozhatott a SEMEA‑szerződésben szereplő választottbírósági kikötésre.
54.
Tisztázandó mindazonáltal, hogy érvényesíthető‑e a választottbírósági kikötés nemcsak a SEMEA‑val szemben, hanem a településsel szemben is.
2. Érvényesíthető‑e a SEMEA‑szerződésben foglalt választottbírósági kikötés a településsel szemben?
55.
Ezt a kérdést mint eljárásgátló okot hivatalból kell vizsgálni, a fellebbezés jogalapjaiban szereplő kifogásoktól függetlenül. Négy szempontot kell vizsgálni: először a SEMEA‑szerződésben szereplő kikötés szövegét, másodszor a szerződést követő eseményeket, harmadszor az EUMSZ 272. cikkből fakadó feltételeket, negyedszer pedig a választottbírósági kikötés tekintetében az eljárási szabályzatból fakadó bizonyítási kötelezettséget.
a) A SEMEA‑szerződésben szereplő kikötés szövege
56.
A SEMEA‑szerződés értelmében „kizárólag [a Bíróság] rendelkezik hatáskörrel a szerződő felek között […] felmerülő bármely jogvitában”. Ez a kikötés először is tehát csak a szerződő feleket – a SEMEA‑t és az Uniót – kötelezi, és nem lehet rá hivatkozni Millau településsel szemben.
b) A szerződést követő események
57.
Először is megállapítandó, hogy a Bizottság a szerződést követően nem vett részt olyan megállapodásban, amely érintette volna a választottbírósági kikötést. Nincs dokumentálva a SEMEA és a település közötti szerződés sem, csupán a közgyűlés, illetve a települési önkormányzat különálló határozatai léteznek. A Törvényszék ( 19 ) mindazonáltal az általános szerződéses jogelveket veszi figyelembe, és arra az eredményre jut, hogy a településnek a SEMEA kötelezettségei tekintetében a tartozásátvállalásra irányuló határozatai – azzal összefüggésben, hogy a SEMEA vagyonát a település átvette – céljukat tekintve, és az ügy valamennyi körülményére figyelemmel az Unió javára szóló szerződésnek tekintendők. A település és a SEMEA meg kívánta alapozni az Unió Millau településsel szembeni követelését, és a településnek szándékában állt az, hogy „a vitatott követelés tárgyában fennálló jogvita teljes tudatában” aláveti magát a SEMEA‑szerződés szerinti választottbírósági kikötésnek. E tekintetben lényegtelen, hogy azért nem következett be a tartozásátvállalás felek által tervezett mentesítő hatása, mert a hitelező nem járult ehhez hozzá.
c) E szerződéskötést követő események értékelése az EUMSZ 272. cikkből fakadó feltételekre tekintettel
58.
Azon kérdés tekintetében, hogy ily módon a településre kötelező választottbírósági kikötésben állapodtak‑e meg, az EUMSZ 272. cikkből fakadó feltételek ( 20 ) irányadók, amelyeket – mivel az EUMSZ 272. cikk esetében kivételt előíró rendelkezésről van szó – megszorítóan kell értelmezni. ( 21 )
59.
A Törvényszék ( 22 ) lehetségesnek tartja azt, hogy a harmadik felek javára szóló szerződés alapelvei értelmében teljes mértékben az Unió részvétele nélkül meg lehet állapodni egy választottbírósági kikötésről; ennyiben ugyan nem az Unió által, de mindenesetre az EUMSZ 272. cikk értelmében az Unió „nevében kötött […] szerződés[ről]” van szó.
60.
Ez az értelmezés kétséges. Az Unió nevében kötött szerződés az Unió anyagi érdekeit érinti. Mivel az EUMSZ 272. cikket – kivételt megállapító rendelkezésként – megszorítóan kell értelmezni, ezért csak olyan intézmények, szervek vagy hivatalok köthetnek ilyen szerződést, amelyek eljárhatnak az Unió nevében. Kívülálló harmadik személyek nincsenek ilyen helyzetben. A pusztán az Uniótól eltérő harmadik személyek részvételével, és az uniós szervek kezdeményezése nélkül kötött szerződés – mint a szóban forgó, a SEMEA és a település között a szerződést követően létrejött megállapodások – ezért nem felel meg az EUMSZ 272. cikk szerinti követelményeknek.
61.
Ettől eltekintve az sem állapítható meg, hogy a település alá akarta‑e vetni magát az EUMSZ 272. cikk szerinti választottbírósági kikötésnek. A szerződő fél ennek megfelelő szándéka – amely elengedhetetlen a választottbírósági kikötésben való megállapodáshoz – egyrészt nem mutatható ki a SEMEA és a település szerződést követő tárgyalásainak valamennyi körülménye alapján, másrészt pedig nem feltételezhető minden további nélkül. Ez annál is inkább így van, mivel a SEMEA végelszámolásának folyamatát dokumentáló iratok értelmében a választottbírósági kikötés puszta létezését a SEMEA nem említette, és a település sem vette kifejezetten tudomásul. Ellenkezőleg, sem az önkormányzat 2008. december 18‑i határozata, sem a 2008. november 21‑i végelszámolási zárójelentés nem tartalmazott ennek megfelelő adatokat; inkább mintegy félrevezető módon arra utaltak, hogy a SEMEA kérdéses támogatási szerződésére a francia jogot kell alkalmazni – ami legalábbis nem azt sugallja, hogy az uniós bíróságok hatáskörére gondoljunk a vitatott követelés tekintetében.
62.
Mindezek alapján nem lehet abból kiindulni, hogy egy harmadik személy javára szóló szerződés útján olyan választottbírósági kikötésben állapodtak meg, amelyre a Bizottság hivatkozhatna a településsel szemben.
63.
Még ha lett is volna erre irányuló egyetértés a SEMEA és a település között, akkor is felmerült az a következőkben megvizsgálandó kérdés, hogy eleget tettek‑e a Törvényszék eljárási szabályzata 44. cikkének 5a. §‑a értelmében a választottbírósági kikötéssel szemben támasztott bizonyítási kötelezettségnek.
d) A Törvényszék eljárási szabályzata 44. cikkének 5a. §‑a értelmében a választottbírósági kikötéssel szemben támasztott bizonyítási kötelezettség
64.
A hivatkozott eljárási szabályzat 44. cikkének 5a. §‑a értelmében a keresetlevélhez csatolni kell a választottbírósági kikötést tartalmazó szerződés egy példányát. Más szavakkal, a Bizottságot terheli a választottbírósági kikötés létezése okirati bizonyításának kötelezettsége is.
65.
Ami Millau települést illeti, a Bizottság adós maradt ezzel a bizonyítással, és nem is terjeszthette ezt elő, mivel – ahogyan azt a Törvényszék a megtámadott ítéletben megállapítja ( 23 ) – a Bizottság javára szóló, állítólagos választottbírósági kikötésben való megállapodásra csupán „a SEMEA és Millau település közötti megállapodás céljából és a jelen ügy körülményeiből” ( 24 ) lehet következtetni, és így ez, amennyiben fennállna, nem egy írásba foglalt megállapodás jellemzőivel rendelkezne, hanem egy tisztán hallgatólagos megállapodás jellemzőivel. Ez nem tesz eleget a Törvényszék eljárási szabályzata 44. cikkének 5a. §‑a szerinti bizonyítási kötelezettségnek, amely egy olyan példány, azaz irat benyújtását írja elő, amely tartalmazza a kérdéses választottbírósági kikötést.
66.
Igaz, hogy az ítélkezési gyakorlat tágan értelmezte ezt a rendelkezést, és elegendőnek tartotta azt, ha egy alá nem írt szerződéstervezetet mellékeltek az arra hivatkozó levelezés mellett, ( 25 ) vagy azt, ha a felek a szerződéstől eltérő iratokra hivatkoztak. ( 26 ) Ugyanakkor kiüresedne a hivatkozott eljárási szabályzat 44. cikke 5a. §‑ának tartalma, ha teljesen eltekintenénk a rendelkezés kulcselemétől: nevezetesen attól, hogy be kell nyújtani a kérdéses kikötés írásbeli példányát, amelyből közvetlenül kiderül, hogy mely felek, mely szerződés tekintetében állapodtak meg az uniós bíróságok hatásköréről. A csupán az esetleges szóbeli vagy hallgatólagos megállapodásokra való következtetést lehetővé tévő, de azok tartalmát írásban nem rögzítő dokumentumok benyújtása nem lehet ehhez elegendő, mivel az okiraton kívüli körülmények aligha tekinthetők valamely szerződés „példányának” ( 27 ). A Törvényszék eljárási szabályzata 44. cikkének 5a. §‑a szoros összefüggésben vizsgálandó az EUMSZ 272. cikk mint rendkívüli hatásköri szabály kivételes jellegével, ezért lényeges elemeit szigorúan kell értelmezni és nem értelmezhető úgy, hogy elmaradhat az olyan irat benyújtása, amely egyértelműen és kifejezetten tartalmazza a kérdéses választottbírósági kikötést.
67.
Ennyiben a 44. cikk 5a. §‑a a jogbiztonságot is szolgálja, és ahogyan ez a Törvényszék eljárási szabályzata 44. cikkének 6. §‑ából a contrario következik – a 44. cikk 3–5. §‑ában szereplő alakiságoktól eltérően –, esetében nem áll fenn a hiányzó iratok utólagos benyújtása útján való utólagos orvoslás lehetősége. Ha tehát a kereset előterjesztésekor hiányzik a választottbírósági kikötés példánya, akkor a keresetet mint elfogadhatatlant el kell utasítani.
68.
Mivel a jelen ügyben a Bizottság Millau település tekintetében nem nyújtotta be a Törvényszék eljárási szabályzata 44. cikkének 5a. §‑a értelmében a választottbírósági kikötés megfelelő példányát, ezért a Törvényszék nem rendelkezett hatáskörrel a településsel szemben előterjesztett kereset elbírálására. A Törvényszék tehát tévesen alkalmazta a jogot, amikor a településsel szemben előterjesztett keresetet ennek ellenére elfogadhatónak tekintette.
69.
Ezért helyt kell adni Millau település fellebbezésének. A megtámadott ítéletet hatályon kívül kell helyezni annyiban, amennyiben megállapítja a település egyetemleges felelősségét és a költségek viselésére kötelezi, továbbá a Bíróság alapokmánya 61. cikke első bekezdésének második mondata értelmében el kell utasítani a településsel szemben előterjesztett keresetet, mivel a jogvita állása megengedi a döntést.
70.
Ezen közbenső eredményre tekintettel a következőkben már csupán a SEMEA fellebbezésében előadott jogalapokat kell megvizsgálni. Amennyiben azokkal – a francia elévülési és végelszámolási rendelkezések tekintetében – a nemzeti jog téves alkalmazását kifogásolják, annyiban először is az a kérdés merül fel, hogy a fellebbezési eljárás keretében a Bíróság felülvizsgálhatja‑e a nemzeti jog Törvényszék általi alkalmazását, és ha igen, mennyiben. Ha ugyanis erre nem vagy csak korlátozottan jogosult, akkor vizsgálat nélkül maradhatnak az e tekintetben előadott fellebbezési jogalapok. Az alábbiakban ezeket a kérdéseket kell vizsgálnunk.
C – A SEMEA fellebbezésében előterjesztett jogalapok, amelyekkel a nemzeti jog Törvényszék általi téves alkalmazását kifogásolják
71.
Elsőként azt kell megvizsgálni, hogy a nemzeti jogot érintő fellebbezési jogalapok relevánsak‑e a fellebbezés keretében.
72.
A Bíróságot a fellebbezési eljárás keretében megillető felülvizsgálati hatáskört az alapokmány 58. cikke pontosítja, amelynek értelmében „[a] Bírósághoz benyújtott fellebbezés kizárólag jogkérdésre vonatkozhat. A fellebbezésben csak a Törvényszék hatáskörének hiányára, a fellebbező érdekeit hátrányosan befolyásoló eljárási szabálytalanságra, valamint az uniós jognak a Törvényszék általi megsértésére lehet hivatkozni”.
73.
Első látásra ezért kizártnak tűnik, hogy a fellebbezési eljárásban kifogásolhassák a Törvényszék által a nemzeti jog alkalmazása során esetlegesen elkövetett téves jogalkalmazást. Az ilyen téves jogalkalmazás ugyanis főszabály szerint ( 28 ) nem az uniós jog megsértését jelentené, hanem csupán a nemzeti jogét. A nemzeti jog felülvizsgálatára azonban a Bíróság fellebbezési eljárásban az alapokmánya 58. cikkében szereplő taxatív hatásköri felsorolás értelmében nem jogosult. ( 29 )
74.
Az EUMSZ 272. cikk szerinti választottbírósági kikötés esetében ezért a jelenlegi jogi helyzet egyrészt azt jelenti, hogy a Törvényszéknek első fokon a kereset előterjesztését követően adott esetben a jogválasztás értelmében irányadó nemzeti jog alapján kell átfogó vizsgálatot végeznie. Másrészt azonban az alapokmány 58. cikkére tekintettel a Bíróság az elsőfokú ítélethez kapcsolódó fellebbezési eljárásban főszabály szerint nem vizsgálhatja azokat a fellebbezési jogalapokat, amelyekkel csupán a nemzeti jog Törvényszék általi téves alkalmazását kifogásolják.
75.
Ugyanakkor az állandó ítélkezési gyakorlatban megtalálhatók a Bíróság olyan ítéletei, amelyekben a fellebbezési eljárás keretében – és éppen választottbírósági kikötések ( 30 ) esetében is – a Bíróság felülvizsgálja a nemzeti jog első fokon történt alkalmazását, anélkül azonban, hogy ezt a Bíróság alapokmányának 58. cikkére tekintettel részletesen indokolná.
76.
Azt javaslom a Bíróságnak, hogy gondolja át az ítélkezési gyakorlat ezen irányát. Az ugyanis egyrészt nem áll összhangban a Bíróság alapokmánya 58. cikkének egyértelmű szövegével. Másrészt bizonyos ellentmondás áll fenn a nagytanács Edwin kontra OHIM ügyben hozott ítéletével ( 31 ) szemben, amelyben a Bíróság – igaz, hogy védjegyjogi jellegű jogvitában, és az alapokmány 58. cikkére való kifejezett hivatkozás nélkül – a következőképpen foglalta össze a fellebbezési eljárás keretében a nemzeti jog tekintetében őt megillető felülvizsgálati jogosultságot: „Ami az Elsőfokú Bíróság által a nemzeti jogszabályok tekintetében tett megállapításoknak a fellebbezés keretében történő vizsgálatát illeti, a Bíróság hatásköre először is kiterjed annak vizsgálatára, hogy az Elsőfokú Bíróság az iratok és az eléje terjesztett egyéb bizonyítékok alapján nem torzította‑e el a szóban forgó nemzeti rendelkezések szövegének értelmét vagy az azokra vonatkozó jogirodalmat, illetve arra, hogy az Elsőfokú Bíróság e bizonyítékok tekintetében nem tett‑e olyan megállapításokat, amelyek nyilvánvalóan ellentétesek azok tartalmával, végül pedig arra is, hogy az Elsőfokú Bíróság a bizonyítékok egészének vizsgálata során, a szóban forgó nemzeti rendelkezés tartalmának meghatározása érdekében nem tulajdonított‑e azok közül valamelyiknek olyan jelentőséget, amivel az a többi bizonyítékhoz képest nem rendelkezik, amennyiben ez az ügyiratokból nyilvánvaló módon kiderül.” ( 32 ) A Bíróság fellebbviteli bíróságként eljárva csak elferdítés esetén tartja helyénvalónak a nemzeti jog alkalmazásának kijavítását, illetve akkor, ha a Törvényszék nyilvánvaló jogi tévedést követett el. ( 33 )
77.
Ez nem áll ellentétben az alapokmány 58. cikkével, amely szövege szerint a nemzeti jogot teljes mértékben kivonja a Bíróság felülvizsgálatának hatálya alól. A Bíróság ehelyett mutatis mutandis átviszi a nemzeti jog kezelésére azt a vizsgálati megközelítést, amelyet – szintén a fellebbezési eljárás keretében – a tények uniós jogi szempontból kifogásolható elferdítése tekintetében is alapul vesz. ( 34 )
78.
Ez a vizsgálati megközelítés lehetővé teszi a Bíróság számára, hogy a nemzeti jog Törvényszék általi nyilvánvalóan téves alkalmazása esetében – de csak ebben az esetben – megfelelő jogorvoslati kérelem esetén beavatkozzon, és hatályon kívül helyezze a téves ítéletet. ( 35 )
79.
Az Edwin kontra OHIM ügyben a védjegyjog tekintetében kifejlesztett ezen megoldás szövegét és tartalmát tekintve általánosítható, és jó okok szólnak amellett, hogy átvihető legyen a választottbírósági kikötésekkel foglalkozó fellebbezési eljárásokra is. A Bíróság alapokmányának 58. cikkével összefüggésben értelmezett EUMSZ 256. cikk (1) bekezdése szerinti egyértelmű szabályozási programra figyelemmel el kell fogadni azt, hogy így a jogvédelem korlátozódik annyiban, amennyiben a nemzeti jog Törvényszék általi megsértésének nem minden esetében kerülhet sor az első fokon meghozott ítélet hatályon kívül helyezésére. Ezen csak az uniós jogalkotó tudna változtatni. Nem kell tartani a hatékony jogvédelem tekintetében problematikus helyzettől. A hatékony jogvédelem elve egyrészt nem írja elő kötelezően a több fokú eljárást; másrészt a Bíróságnak fellebbviteli bíróságként továbbra is jogában áll a nemzeti jog nyilvánvaló téves alkalmazása esetében megfelelő fellebbezés alapján hatályon kívül helyezni az első fokon meghozott ítéletet.
80.
E megközelítésből kiindulva a jelen jogvita tekintetében egyrészt felmerül a kérdés, hogy kiindulhatunk‑e abból, hogy a nemzeti jog nyilvánvaló téves alkalmazásának a fellebbezési eljárásban kifogásolható esete áll fenn. Másrészt, az előző kérdés igenlő megválaszolása esetén felmerül az a további kérdés is, hogy a fellebbező fél SEMEA megfelelően alátámasztott és érdemben hatásos fellebbezési jogalappal kifogásolta‑e ezt a körülményt.
81.
A jelen ügyben már az első kérdést nemlegesen kell megválaszolni, így a másodikat már nem is kell vizsgálni. A Törvényszék ugyanis a szóban forgó elévülési és végelszámolási kérdéskör tekintetében alaposan megvizsgálta a francia jogi helyzetet és ítélkezési gyakorlatot, és olyan ésszerű megoldásokat vezetett elő, amelyekkel szemben nem állhatja meg a helyét az elferdítésre vagy a nyilvánvaló téves jogalkalmazásra irányuló kifogás.
82.
Következésképpen az e tekintetben a SEMEA által előterjesztett jogalapok nem állják meg a helyüket.
83.
Végül azt a jogalapot kell megvizsgálni, amelyet a SEMEA a viszontkeresete elutasítása tekintetében terjesztett elő. Ez a jogalap lényegében az Alapjogi Charta 41. cikkén alapul, tehát uniós jogi kérdés, amelyet teljes terjedelemben meg kell vizsgálni.
D – A SEMEA viszontkeresetéről
84.
Viszontkeresetében a SEMEA másodlagosan olyan kártérítés iránti kérelmet kíván érvényesíteni, amely megfelel a Bizottság által a keresettel követelt vitatott követelés és kamatai összegének, kérelmét pedig lényegében az Unió szerződésen kívüli felelősségére és a gondos ügyintézésre vonatkozó, alapvető jogként biztosított jogra alapozza. Állítása szerint a Bizottság azzal sértette meg a Charta 41. cikkét, hogy csak késedelmesen szólított fel követelése teljesítésére, és különösen az első és második felszólítása között mintegy tizenkét év telt el. Így többek között jelentős összegű késedelmi kamat gyűlt össze, amelyet egyébként el lehetett volna kerülni.
85.
A szóban forgó tényállás alapvetően azt a kérdést veti fel, hogy a gondos ügyintézéshez való jog szempontjából kifogásolható‑e a Bizottság arra vonatkozó mulasztása, hogy kintlévőségeit behajtsa, és ha igen, milyen feltételek mellett, valamint hogy – elévülésüktől függetlenül, és azt megelőzően – érvényesíthetetlenné válhatnak‑e emiatt a Bizottság fizetési igényei. Annak, hogy a SEMEA ezt a kérdést viszontkeresetbe ágyazva veti fel, az lehet az oka, hogy a francia jogban nem ismert a jogvesztés olyan jogintézménye, mint amely a német jogban a jóhiszeműségből levezethető. ( 36 ) Végső soron azonban az ügyben a felperes fő‑ és mellékköveteléseivel szemben megfogalmazott, az alapvető jogokkal összefüggő kifogásokról van szó. Ennek megfelelően kell értékelni ezt a követelést.
86.
Azt kell tehát megvizsgálni, hogy szerződéses jogi összefüggésben milyen formában lehet irányadó a gondos ügyintézéshez való alapvető jog, hogy okozhatja‑e szerződéses igények megszűnését, illetve az érintett jog keletkezését megakadályozó kifogásként lehet‑e rá hivatkozni a kamatkövetelések keletkezésével szemben.
87.
A Bizottságnak először jogában állt az, hogy vagyoni ügyeit saját belátása szerint érvényesítse a SEMEA‑val megállapodott nemzeti jog keretében – és az is, hogy kimerítse az abban előírt elévülési időket. A Charta 41. cikke aligha értelmezhető úgy, hogy általános jelleggel a szerződéses követelésekre vonatkozó egyértelmű elévülési idők helyébe egy kevéssé konkrét „ésszerű határidőt” állít. Ez nem szolgálná sem a jogbiztonságot, sem a felek érdekeit. Más szóval: a szerződésben szabályozott viszonyok kezelése tekintetében a Charta értelmében elsősorban azokat a határidőket kell „ésszerűnek” tekinteni, amelyekben a felek megegyeztek a szerződésben.
88.
Amennyiben a Bizottság megkezdi kintlévőségeinek behajtását, akkor, – mivel a Charta alkalmazandó rá – ezt a másik szerződő felet is érintő ügyet ésszerű határidőn belül kell elintéznie. Ezen az a körülmény sem változtat, hogy a másik szerződő felet vele szemben nem terheli a Chartából fakadó semmilyen kötelezettség. A „magánjogba való menekülés” révén a Bizottság ettől függetlenül nem mentesülhet az alapvető jogokhoz való kötöttsége alól.
89.
A jelen ügyben a Bizottság magatartása az ésszerűség szempontjából annyiban problematikus, amennyiben egyrészt – az 1993. április 27‑i fizetési felszólítással – időben megindította a késedelmikamat‑periódust, másrészt azonban az adóst a mintegy tizenkét éves hallgatásával hamis biztonságba ringatta, hogy azután csak 2005. november 18‑ától – azt követően azonban folyamatosan – követelje a fennálló adósság és annak jelentős mértékű kamatainak kiegyenlítését, amely kamatok összege a SEMEA által nem vitatottan előadottak értelmében időközben már meg is haladja a főkövetelés összegét.
90.
Mivel a Bizottságot a követelések megfelelő időben való érvényesítésére vonatkozó, az alapvető jogokból eredő kötelezettség terhelte, amelynek 2005. november 18‑áig nem tett eleget, ezért késlekedő követelésbehajtása olyan magatartásnak tekintendő, amely közvetlen okozati összefüggésben áll az ebben az időszakban felhalmozódott késedelmi kamattal.
91.
A jogi felülvizsgálat alapján nem tartható az, hogy a Törvényszék az okozati összefüggés hiányára hivatkozva teljes terjedelmében elutasította a kamatokra irányuló viszontkeresetet azért, mert megállapítása szerint a fizetés elmaradása kizárólag a SEMEA felelőssége, ( 37 ) valamint hogy nem vizsgálta kellő mértékben a Charta 41. cikke (1) bekezdésének megsértését. Ehelyett a viszontkereset elutasítása a fellebbezési eljárás keretében csak annyiban állja meg a helyét, amennyiben az a főkövetelést és a 2005. november 18‑ától felhalmozódott kamatokat érinti. Egyebekben a SEMEA által a viszontkereset formájában érvényesíteni kívánt igény végső soron a felperesi igény megfelelő csökkentéséhez vezet.
92.
Végül meg kell válaszolni a költségekre vonatkozó kérdést.
E – A költségekről
93.
Mivel Millau település fellebbezése megalapozott volt, a Bizottság viseli a település költségeit. Mivel a SEMEA fellebbezése részben eredménytelen, részben pedig eredményes volt, a SEMEA és a Bizottság viseli saját költségeit (a Bíróság eljárási szabályzata 138. cikke (2) és (3) bekezdésével összefüggésben értelmezett 184. cikkének (2) bekezdése).
VII – Végkövetkeztetések
94.
A fenti megfontolásokra tekintettel indítványozom, hogy a Bíróság az alábbiak szerint határozzon:
1)
A Bíróság a Törvényszék T‑168/10. és T‑572/10. sz., Bizottság kontra SEMEA és Commune de Millau egyesített ügyekben 2012. szeptember 19‑én hozott ítéletét hatályon kívül helyezi annyiban, amennyiben az Millau települést a SEMEA‑val egyetemlegesen arra kötelezi, hogy fizessen meg 41012 eurót és annak késedelmi kamatait az Európai Bizottság részére, valamint viselje saját költségeit és a Bizottság részéről a T‑572/10. sz. ügyben felmerült költségeket.
2)
A Bíróság a Törvényszék T‑168/10. és T‑572/10. sz., Bizottság kontra SEMEA és Commune de Millau egyesített ügyekben 2012. szeptember 19‑én hozott ítéletét hatályon kívül helyezi annyiban, amennyiben az a SEMEA‑t arra kötelezi, hogy fizesse meg az 1993. április 27. és 2005. november 18. közötti időszakra vonatkozó késedelmi kamatokat.
3)
A Bíróság a Bizottság által a Millau településsel szemben a T‑572/10. sz. ügyben előterjesztett keresetet mint elfogadhatatlant elutasítja.
4)
A Bíróság a SEMEA fellebbezését egyebekben elutasítja.
5)
A Bizottság viseli Millau település költségeit, valamint a saját költségeit. A SEMEA maga viseli saját költségeit.
( 1 ) Eredeti nyelv: német.
( 2 ) Ez a kérdés megválaszolatlan maradt a C-263/09. P. sz., Edwin kontra OHIM ügyre vonatkozó 2011. január 27-i indítványom (EBHT 2011., I-5853. o.) 84–86. pontjában, mert az ügy szempontjából nem bírt döntő jelentőséggel.
( 3 ) Az EK 238. cikkben található korábbi rendelkezés, valamint a szerződés megkötésekor irányadó EGK‑Szerződés 181. cikke „Közösséget” említ.
( 4 ) A megtámadott ítélet 132. pontja.
( 5 ) A megtámadott ítélet 138. pontja.
( 6 ) A megtámadott ítélet 139. pontja.
( 7 ) Az uniós bíróságok előtti eljárásban nincs jelentősége annak, hogy a francia nemzeti jog értelmében az ügyvédek a meghatalmazás konkrét igazolása hiányában is kellően felhatalmazott képviselőnek (mandat ad litem) minősülhetnek.
( 8 ) Más volt a jogi helyzet a Bíróság 2012. október végéig hatályos eljárási szabályzata alapján. Lásd ezzel kapcsolatban annak 38. cikke 5. §‑a b) pontját, amely a Bíróság C-294/98. P. sz., Metsä-Serla és társai kontra Bizottság ügyben 2000. november 16-án hozott ítéletének (EBHT 2000., I-10065. o.) 15. pontja alapján a fellebbezési eljárásokban nem alkalmazható.
( 9 ) A Bíróság C-19/93. P. sz., Rendo és társai kontra Bizottság ügyben 1995. október 19-én hozott ítélete (EBHT 1995., I-3319. o.), a C‑71/09. P., C‑73/09. P. és C-76/09. P. sz., „Venezia vuole vivere” és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2011. június 9-én hozott ítélet (EBHT 2011., I-4727. o.) 31. és 36–40. pontja, valamint a C‑77/12. P. sz., Deutsche Post kontra Bizottság ügyben 2013. október 24‑én hozott ítélet 65. pontja; az eljárási szabályzat 119. cikke (4) bekezdésének e tekintetben kivételt előíró rendelkezés jellege van.
( 10 ) A Bíróság C-313/90. sz., CIRFS és társai kontra Bizottság ügyben 1993. március 24-én hozott ítéletének (EBHT 1993., I-1125. o.) 31. pontja.
( 11 ) A 9. lábjegyzetben hivatkozott Comitato „Venezia vuole vivere” és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 38. pontja ezzel kapcsolatban megállapítja: „Ez az ítélkezési gyakorlat azon a megfontoláson alapul, hogy ilyen helyzetben mindenképp vizsgálni kell a kereset megalapozottságát, vagyis nem releváns az a kérdés, hogy valamennyi felperesnek ténylegesen fennáll‑e a kereshetőségi joga.”
( 12 ) A Bíróság 193/87. és 194/87. sz., Maurissen és Union syndicale kontra Számvevőszék egyesített ügyekben 1989. május 11-én hozott ítéletének (EBHT 1989., 1045. o.) 33. pontja.
( 13 ) Darmon főtanácsnok 12. lábjegyzetben hivatkozott ügyre vonatkozó indítványának 42. pontja.
( 14 ) A jelen ügyben az Európai Gazdasági Közösség közvetett jogutódjaként.
( 15 ) Lásd az EUMSZ 335. cikket is.
( 16 ) Lásd például a C-334/97. sz., Bizottság kontra Montorio ügyben 1999. június 10-én hozott ítéletet (EBHT 1999., I-3387. o.), a C‑436/07. P. sz., Bizottság kontra Alexiadou ügyben 2008. november 13‑án hozott ítéletet, valamint a C‑317/09. P. sz., ArchiMEDES kontra Bizottság ügyben 2010. november 18‑án hozott ítéletet.
( 17 ) Lásd e tekintetben Karpenstein in Grabitz/Hilf/Nettesheim, EUMSZ 272. cikk, 9. pontját, aki szerint ez „nem aggályos”, „amennyiben és ameddig kifejezésre jut az, hogy az adott intézmények […] képviselőként jártak el”.
( 18 ) Az Unió oldalán a fél személyének meghatározása tekintetében – az általánosságban ugyancsak az „Unióra” hivatkozó szövegre tekintettel – ugyanaz a probléma merül fel a tisztviselői kereset (EUMSZ 270. cikk) és a kártérítési keresetek (EUMSZ 340. cikk) esetében, mint az EUMSZ 272. cikknél. A tisztviselői keresetek esetében az ítélkezési gyakorlat – a választottbírósági kikötéshez hasonlóan – a rendelkezés szövegével ellentétesen következetesen a foglalkoztató szervet veszi figyelembe. Ezzel szemben az EUMSZ 340. cikkhez kapcsolódó nem egységes ítélkezési gyakorlathoz lásd a Törvényszék T-572/93. sz., Odigitria kontra Tanács és Bizottság ügyben 1995. július 6-án hozott ítéletének (EBHT 1995., II-2025. o.) 22. pontját (itt a szervet tekintették relevánsnak), valamint a T-246/93. sz., Bühring kontra Tanács és Bizottság ügyben 1998. február 4-én hozott ítéletének (EBHT 1998., II-171. o.) 26. pontját (itt a Közösséget tekintették relevánsnak).
( 19 ) Lásd különösen a megtámadott ítélet 132–143. pontját.
( 20 ) E tekintetben alapvető jelentőségű a Bíróság 23/76. sz., Pellegrini kontra Bizottság és Flexon-Italia ügyben 1976. december 7-én hozott ítélete (EBHT 1976., 1807. o.).
( 21 ) Lásd többek között a Törvényszék T-271/04. sz., Citymo kontra Bizottság ügyben 2007. május 8-án hozott ítéletének (EBHT 2007., II-1375. o.) 53. pontját, valamint a megtámadott ítélet 116. pontját.
( 22 ) Lásd különösen a megtámadott ítélet 133–136. pontját.
( 23 ) Lásd különösen a megtámadott ítélet 138–141. pontját.
( 24 ) A megtámadott ítélet 140–141. pontja.
( 25 ) A 20. lábjegyzetben hivatkozott Pellegrini kontra Bizottság és Flexon‑Italia ügyben hozott ítélet 10. pontja.
( 26 ) A Bíróság 318/81. sz., Bizottság kontra CO.DE.MI. ügyben 1985. november 26-án hozott ítéletének (EBHT 1985., 3693. o.) 9. és 10. pontja.
( 27 ) Túl nagyvonalú azonban a 21. lábjegyzetben hivatkozott Citymo kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 56. pontja, amely szerint elegendő, „ha a felperes által benyújtott okiratok lehetővé teszik, hogy az eljáró közösségi bíróság megfelelően tudomást szerezzen a jogvita feleinek azon megállapodásáról, amellyel a közöttük a szerződés tárgyában keletkező jogvitát kivonták a nemzeti bíróságok hatásköre alól, és a közösségi bíróságok hatáskörébe utalták”. Az okiratokon kívül eső körülményeket ugyanis nem lehet irányadóként figyelembe venni.
( 28 ) Az Unió valamely jogi aktusába „belefoglalt” nemzeti jog különös esete tekintetében lásd Mengozzi főtanácsnok C-401/09. P. sz., Evropaïki Dynamiki kontra EKB ügyre vonatkozó 2011. január 27-i indítványának (EBHT 2011., I-4911. o.) 71–74. pontját.
( 29 ) Ennek kifejtését lásd a 2. lábjegyzetben hivatkozott Edwin‑ügyre vonatkozó indítványom 70–78. pontjában.
( 30 ) Lásd például a Bíróság C-87/01. P. sz., Bizottság kontra CCRE ügyben 2003. július 10-én hozott ítéletének (EBHT 2003., I-7617. o.) 56–64. pontját, és a 16. lábjegyzetben hivatkozott ArchiMEDES‑ügyben hozott ítélet 51. és azt követő pontjait.
( 31 ) A Bíróság C-263/09. P. sz. ügyben 2011. július 5-én hozott ítélete (EBHT 2011., I-5853. o.).
( 32 ) A 31. lábjegyzetben hivatkozott Edwin kontra OHIM ügyben hozott ítélet 53. pontja.
( 33 ) Lásd ezzel kapcsolatban Bot főtanácsnok C‑530/12. P. sz., OHIM kontra National Lottery Commission ügyre vonatkozó indítványának 78–87. pontját.
( 34 ) Ennek kritikájához lásd Bot főtanácsnok 33. lábjegyzetben hivatkozott indítványát.
( 35 ) Megközelítése ezzel hasonlóvá válik ahhoz a korlátozott vizsgálati mércéhez, amelyet egyes nemzeti fellebbviteli bíróságok is alapul vesznek a külföldi jog alkalmazásának felülvizsgálata keretében. Lásd e tekintetben az Edwin kontra OHIM ügyre vonatkozó indítványom 40. pontját.
( 36 ) Alapvető jelleggel és jogi összehasonlítást bemutatva lásd ezzel kapcsolatban Ranieri, F., „Verwirkung et renonciation tacite”, Mélanges en l’honneur de Daniel Bastian, Librairies techniques, Párizs 1974., 427–452. o.
( 37 ) Lásd a megtámadott ítélet 108–111. pontját.
Full & Egal Universal Law Academy