WAHL
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2014. június 19. ( 1 )
C‑179/13. sz. ügy
Raad van bestuur van de Sociale verzekeringsbank
kontra
L. F. Evans
(A Centrale Raad van Beroep [Hollandia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„1408/71/EGK rendelet — A szociális biztonság területén a munkavállalóra alkalmazandó jog meghatározása — Alkalmazhatóság — Harmadik állam konzulátusán való foglalkoztatás — A konzuli kapcsolatokról szóló, 1963. április 24‑i bécsi egyezmény — A munkavállaló azon választásáról szóló nyilatkozata, hogy nem vesz részt a tagállam társadalombiztosítási rendszerében — A »hátrányos megkülönböztetés« fogalma”
1.
Valamely tagállam illetékes hatósága a munkavállalónak járó öregségi ellátás kiszámítása során kizárhatja‑e azon az alapon a harmadik ország konzulátusán való foglalkoztatás időszakait, hogy ezen időszakokban a munkavállaló nem tartozott a tagállam társadalombiztosítási rendszeréhez? Lényegében ez az a kérdés, amelynek tekintetében a kérdést előterjesztő bíróság a Bíróság iránymutatását kéri.
I – Jogi háttér
A – A nemzetközi jog
2.
A konzuli kapcsolatokról szóló bécsi egyezmény (a továbbiakban: bécsi konzuli egyezmény) ( 2 ) 1. cikke a következő meghatározást tartalmazza:
„1. Az Egyezmény alkalmazása körében a következő kifejezéseken az alábbiakat kell érteni:
[…]
e)
»konzuli alkalmazott« a konzuli képviseleten igazgatási vagy műszaki munkakörben alkalmazott minden személy;
[…]
3. A konzuli képviseletek azon tagjainak jogállását, akik a fogadó állam honosai vagy állandó lakosai, az Egyezmény 71. cikke határozza meg.”
3.
A bécsi konzuli egyezmény („Mentesség a társadalombiztosítási szabályok alól” című) 48. cikke a következőket írja elő:
„1. A jelen Cikk 3. bekezdése rendelkezésének fenntartásával a konzuli képviselet tagjai – a küldő államnak[ ( 3 ) ] teljesített szolgálataik tekintetében –, valamint a háztartásukban élő családtagjaik mentesek a fogadó államban[ ( 4 ) ] esetleg érvényben levő társadalombiztosítási szabályok alól.
2. A jelen Cikk 1. bekezdésében említett mentesség a magánszemélyzet azon tagjaira is vonatkozik, akik kizárólag a konzuli képviselet tagjainak alkalmazásában állnak, feltéve, hogy:
a)
nem állampolgárai vagy nem állandó lakosai a fogadó államnak, és
b)
kiterjednek rájuk a küldő államban vagy harmadik államban hatályban levő társadalombiztosítási szabályok.
3. A konzuli képviselet azon tagjainak, akik a jelen Cikk 2. bekezdésében említett mentességben nem részesülő személyeket alkalmaznak, teljesíteniük kell azokat a kötelezettségeket, amelyeket a fogadó állam társadalombiztosítási szabályai a munkáltatóra rónak.
4. A jelen Cikk 1. és 2. bekezdésében említett mentesség nem zárja ki a fogadó állam társadalombiztosítási rendszerében való önkéntes részvételt, feltéve hogy ezt a fogadó állam lehetővé teszi.”
4.
A bécsi konzuli egyezmény („A fogadó állam honosai vagy állandó lakosai” című) 71. cikke értelmében:
„1. Azok a konzuli tisztviselők, akik a fogadó állam honosai vagy a fogadó állam állandó lakosai – feladataik ellátása során kifejtett, hivatalos ténykedéseik tekintetében – csak joghatóság alóli mentesség [helyesen: mentességben] és személyes sérthetetlenségben, továbbá a 44. Cikk 3. bekezdésében említett kiváltságokban részesülnek, hacsak a fogadó állam nem biztosít számukra az említetteken túlmenő könnyítéseket, kiváltságokat és mentességeket. A fogadó államnak a 42. Cikkben előírt kötelezettsége az említett konzuli tisztviselők tekintetében is fennáll. Ha ilyen konzuli tisztviselő ellen büntető eljárást indítottak, az eljárást – hacsak az illető személy nincs letartóztatásban vagy őrizetben – oly módon kell lefolytatni, hogy az a konzuli feladatok végzését minél kisebb mértékben akadályozza.
2. A konzuli képviselet egyéb olyan tagjai, akik a fogadó állam honosai vagy a fogadó állam állandó lakosai és családtagjaik, valamint a jelen Cikk 1. bekezdésében említett konzuli tisztviselők családtagjai könnyítésekben, kiváltságokban és mentességekben csak a fogadó állam által engedett mértékben részesülnek. A konzuli képviselet tagjának családtagjai és a magánszemélyzet tagjai, akik a fogadó állam honosai vagy a fogadó állam állandó lakosai, könnyítésekben, kiváltságokban és mentességekben szintén csak a fogadó állam által megengedett mértékben részesülnek. A fogadó államnak e személyek feletti joghatóságát mindazonáltal oly módon kell gyakorolnia, hogy méltánytalanul ne akadályozza a konzuli képviselet munkáját.”
5.
A Holland Királyság a bécsi konzuli egyezményhez való csatlakozási okiratát 1985. december 17‑én helyezte letétbe az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkáránál, a csatlakozás 1986. január 16‑án lépett hatályba. ( 5 )
B – Az uniós jog
1. Az 1612/68/EGK rendelet ( 6 )
6.
A 1612/68 rendelet 7. cikke értelmében:
„(1) Valamely tagállamnak egy másik tagállam területén foglalkoztatott állampolgárát a foglalkoztatási és munkafeltételek tekintetében nem kezelhetik állampolgársága miatt a hazai állampolgároktól eltérő módon, különösen ami a javadalmazást, a munkaviszony megszüntetését és munkanélkülivé válás esetén az újraelhelyezést vagy újrafoglalkoztatást illeti.
(2) A hazai munkavállalókkal azonos szociális és adókedvezményeket élvez.
[…]”
2. Az 1408/71/EGK rendelet ( 7 )
7.
Az 1408/71 rendelet („A rendelet személyi hatálya” című) 2. cikkének (1) bekezdése értelmében a hivatkozott rendelet vonatkozik többek között azokra a munkavállalókra, akik egy vagy több tagállam jogszabályainak a hatálya alá tartoznak vagy tartoztak, és akik a tagállamok egyikének állampolgárai.
8.
Az 1408/71 rendelet („Az egyenlő bánásmód elve” című) 3. cikkének (1) bekezdése értelmében a rendelet különös rendelkezéseire is figyelemmel az e rendelet hatálya alá tartozó személyeket bármely tagállam jogszabályai szerint ugyanolyan kötelezettségek terhelik és ugyanolyan előnyök illetik [helyesen: kedvezmények illetik meg], mint az adott tagállam állampolgárait.
9.
Az 1408/71 rendelet („A rendelet alkalmazási köre” című) 4. cikkének (1) bekezdése értelmében a rendelet alkalmazandó az öregségi ellátásokat érintő valamennyi jogszabályra.
10.
Az 1408/71 rendelet II. címe tartalmazza az alkalmazandó jogszabályok meghatározásának szabályait. Az („Általános szabályok” című) 13. cikk értelmében:
„(1) A 14c. és 14f. cikkre is figyelemmel, a rendelet hatálya alá tartozó személyekre csak egy tagállam jogszabályai alkalmazandóak. E jogszabályokat e cím rendelkezései szerint kell meghatározni.
(2) A 14–17. cikk rendelkezéseire is figyelemmel:
a)
egy tagállam területén alkalmazott személy e tagállam jogszabályainak hatálya alá tartozik, még abban az esetben is, ha egy másik tagállam területén rendelkezik lakóhellyel, vagy ha az őt alkalmazó vállalkozás vagy magánszemély székhelye vagy lakóhelye egy másik tagállam területén található;
[…]”
11.
Az 1408/71 rendelet („Diplomáciai és konzuli képviseletek személyzetére, valamint az Európai [Unió] segédszemélyzetére vonatkozó különös szabályok” című) 16. cikke értelmében:
„(1) A 13. cikk (2) bekezdése a) pontjának rendelkezései alkalmazandók a diplomáciai és konzuli képviseletek személyzetére, valamint e személyek háztartásában alkalmazott személyekre.
(2) Ugyanakkor azok az (1) bekezdés hatálya alá tartozó munkavállalók, akik az akkreditáló vagy küldő állam állampolgárai, választhatják, hogy e tagállam jogszabályainak hatálya alá tartozzanak‑e. E választási jogosultság minden naptári év végén megújítható és annak nincs visszaható hatálya.”
C – A holland jog
12.
Az öregségi nyugdíj általános rendszeréről szóló törvény (Algemene Ouderdomswet, a továbbiakban: AOW) 6. cikkének (1) bekezdése többek között előírja, hogy a Hollandiában lakóhellyel rendelkező és bizonyos életkor alatti személyeket az AOW alapján biztosítottnak kell tekinteni.
13.
E szabályt azonban enyhítette az AOW 6. cikkének különböző bekezdései által a végrehajtásra ruházott mérlegelési jogkör, amelynek keretében az előző pontban említett szabály bizonyos meghatározott csoportokba tartozó személyekre való alkalmazásának a mellőzéséről törvényen alapuló jogi aktust lehet elfogadni. ( 8 )
14.
Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat értelmében a releváns időszakban három ilyen törvényen alapuló jogi aktust fogadtak el, különös szabályokat meghatározva ezáltal a külföldi államok konzuli tisztviselőinek és személyzete tagjainak tekintetében; a szóban forgó ügyben releváns rendelkezések a következők:
—
a társadalombiztosítás alá tartozó biztosítottak körének kiterjesztéséről és korlátozásáról szóló, 1976. október 19‑i rendelet (a továbbiakban: 1976. évi rendelet) 2. cikke, ( 9 )
—
a társadalombiztosítás alá tartozó biztosítottak körének kiterjesztéséről és korlátozásáról szóló, 1989. május 3‑i rendelet (a továbbiakban: 1989. évi rendelet) 11. és 12. cikke ( 10 ), valamint
—
a társadalombiztosítás alá tartozó biztosítottak körének kiterjesztéséről és korlátozásáról szóló, 1998. december 24‑i rendelet (a továbbiakban: 1998. évi rendelet) 13. cikke. ( 11 )
15.
1976. október 1‑je és 1989. július 1‑je között az 1976. évi rendelet előírta, hogy a konzuli tisztviselők és a segédszemélyzet tagjai nem biztosítottak a társadalombiztosítás rendszerében, kivéve ha rendelkeznek holland állampolgársággal.
16.
Az 1976. évi rendelet elfogadásának időpontjában Hollandia külügyminisztériuma azt az álláspontot képviselte, hogy a külföldi állampolgársággal rendelkező, Hollandiában élő konzuli alkalmazottak a bécsi konzuli egyezmény 71. cikke értelmében nem tekinthetők állandó lakosnak. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat azonban kifejti, hogy 1987. augusztus 1‑jétől új gyakorlatot fogadtak el (a továbbiakban: új gyakorlat). Az új gyakorlat értelmében állandó lakosnak tekintik a helyi személyzet azon tagjait, akik az alkalmazás időpontjában már több mint egy éve Hollandiában laknak. Az új gyakorlatot csak az 1987. augusztus 1‑jétől alkalmazott személyzetre alkalmazták, és az ebben az időpontban már valamely konzuli képviseleten dolgozó személyek tekintetében e gyakorlat nem járt korábban szerzett jogaik és kötelezettségeik megváltozásával.
17.
Ugyanezen okokból 1989. július 1‑je és 1999. január 1‑je között az 1989. évi rendelet 12. cikke értelmében a konzuli képviselet holland állampolgársággal rendelkező vagy állandó jelleggel Hollandiában lakó tagjai biztosítottak voltak a társadalombiztosítás rendszerében.
18.
A kérdést előterjesztő bíróság mindemellett megállapítja, hogy az új gyakorlat nem biztosított kellő egyértelműséget, és ezért módosították azt. 1999. január 1‑jétől az 1998. évi rendelet 13. cikkének (3) bekezdése értelmében:
„Nem biztosítottak a társadalombiztosítás rendszerében valamely állam diplomáciai és konzuli képviselete adminisztratív, műszaki vagy kiszolgáló személyzetének tagjai, ha már 1987. augusztus 1‑je előtt ilyen minőségben dolgoztak, és 1987. augusztus 1‑je óta megszakítás nélkül ilyen minőségben dolgoznak, kivéve ha:
a)
Hollandiában a bevezető bekezdés értelmében vett tevékenységektől eltérő munkát végeznek, vagy
b)
holland társadalombiztosítási ellátásokat vesznek igénybe.
Az első mondattól eltérően az ott említett és a magánháztartásban alkalmazott személyek biztosítottak a társadalombiztosítás rendszerében, ha 1987. július 31‑én már biztosítottak voltak.”
19.
Ezzel összefüggésben az 1987. augusztus 1‑je előtt már valamely külföldi konzulátus szolgálatában álló személyzetnek Hollandia külügyminisztériuma lehetővé tette, hogy 1999. december 15. előtt azt a lehetőséget válasszák, hogy továbbra sem kívánnak részt venni a holland társadalombiztosítási rendszerben.
II – A tényállás, az eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
20.
L. F. Evans 1955‑ben született brit állampolgár. 1972‑ben és 1973‑ban az Egyesült Királyságban dolgozott, ahol akkoriban lakóhellyel is rendelkezett.
21.
1973‑ban L. F. Evans Hollandiába költözött. 1973. november 7‑től 1977. március 31‑ig egymást követően két hollandiai székhelyű vállalkozásnál állt alkalmazásban. 1977. április 18‑tól 1980 májusának végéig a rotterdami brit főkonzulátuson dolgozott, és távozásakor munkanélküli‑ellátásban részesült Hollandiában.
22.
1980. november 17. óta L. F. Evans az Amerikai Egyesült Államok amszterdami főkonzulátusán (a továbbiakban: az Egyesült Államok konzulátusa) dolgozik az adminisztratív személyzet tagjaként. Felvételét követően egy holland magán‑biztosítótársaságnál szerzett egészségbiztosítást munkáltatójának, az Egyesült Államok konzulátusának kollektív szabályozása révén.
23.
Az Egyesült Államok konzulátusához való csatlakozáskor Hollandia külügyminisztériuma kiváltságos jogállást (geprivilegieerdenpas, a továbbiakban: kiváltságos jogállás) adott L. F. Evansnek. E jogállás folytán többek között mentesült a legtöbb adó és járulék megfizetése alól. Az Egyesült Államok konzulátusa által a kérdést előterjesztő bíróság rendelkezésére bocsátott információk szerint az Egyesült Államok konzulátusán való munkába állás óta L. F. Evans fizetéséből nem vontak le társadalombiztosítási járulékokat.
24.
A fenti 19. pontban hivatkozott választással élve L. F. Evans – 1999. december 5‑én tett nyilatkozatával (a továbbiakban: 1999. december 5‑i nyilatkozat) – a „posted” jogállás mellett döntött, amely azt jelenti, hogy L. F. Evans „nem biztosított a [holland] társadalombiztosítási rendszer értelmében, következésképpen nem jogosult annak ellátásaira”.
25.
2008. március 27‑én L. F. Evans erre irányuló kérelmére válaszolva a Raad van bestuur van de Sociale verzekeringsbank (a társadalombiztosítási intézet igazgatósága, a továbbiakban: Svb) tájékoztatta őt az AOW alapján az öregségi nyugdíja tekintetében megszerzett biztosítási időről. Az Svb megállapította, hogy az 1973. november 7. és 1980. november 18. közötti időszakot veszik figyelembe, de álláspontja szerint nem volt biztosított azóta, amióta dolgozni kezdett az Egyesült Államok konzulátusán.
26.
L. F. Evans megtámadta ezt a határozatott a Rechtbank Amsterdam (amszterdami elsőfokú bíróság) előtt. 2011. március 15‑i ítéletében a Rechtbank Amsterdam megállapította, hogy az 1408/71 rendelet 3. cikke és a Bíróság Boukhalfa‑ügyben hozott ítélete ( 12 ) értelmében L. F. Evans úgy kezelendő, mint aki az AOW értelmében biztosított volt 1980. november 18‑tól 2008. március 12‑ig. A Rechtbank Amsterdam megállapította továbbá, hogy L. F. Evans állandó jelleggel Hollandiában tartózkodik, és kiváltságos jogállása e tekintetben lényegtelen.
27.
Az Svb fellebbezéssel élt a Centrale Raad van Beroep (társadalombiztosítási fellebbviteli bíróság) előtt ezen ítélettel szemben. A Centrale Raad van Beroepnek kétségei vannak az 1612/68 rendelet és az 1408/71 rendelet helyes értelmezését illetően, ezért úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1.
Úgy kell‑e értelmezni az 1408/71 rendelet 2. és/vagy 16. cikkét, hogy az L. F. Evanshez hasonló olyan személy, aki valamely tagállam állampolgára, a munkavállalók szabad mozgáshoz való jogát gyakorolta, a szociális biztonságra vonatkozó holland jogszabályok hatálya alatt áll, és az Amerikai Egyesült Államok hollandiai főkonzulátusán a személyzet tagjaként létesített munkaviszonyt, e tevékenység kezdetétől már nem tartozik az említett rendelet személyi hatálya alá?
Amennyiben nem:
2.a)
Úgy kell‑e értelmezni az 1408/71 rendelet 3. cikkét és/vagy az 1612/68 rendelet 7. cikkének (2) bekezdését, hogy a jelen esetben többek között a társadalombiztosítási kötelezettségek teljesítése és a társadalombiztosítási járulékok megfizetése alóli mentességet magában foglaló kiváltságos jogállás L. F. Evansre történő alkalmazása megfelelően igazolja az állampolgárság alapján történő különbségtételt?
2. b)
Milyen jelentőség tulajdonítandó ezzel összefüggésben azon ténynek, hogy L. F. Evans 1999 decemberében kérdésre a kiváltságos jogállás fenntartása mellett döntött?”
28.
Írásbeli észrevételeket terjesztett elő L. F. Evans, az Svb, a holland kormány és a portugál kormány, valamint a Bizottság. A portugál kormány kivételével e felek szóbeli észrevételeket is előterjesztettek a 2014. április 9‑i tárgyaláson.
III – Értékelés
A – Bevezető megjegyzések
29.
Bevezető megjegyzésként, látván, hogy a szóban forgó ügy egy olyan foglalkoztatási jogviszonyhoz kapcsolódó kötelező biztosítást érint, amely 2010. május 1‑jét megelőzően megszűnt, megállapítható, hogy azt az 1408/71 rendelet alapján kell vizsgálni.
30.
Az első kérdés arra irányul, hogy az 1408/71 rendelet személyi hatálya alá tartozik‑e az annak 2. cikkében meghatározottak szerint az L. F. Evans helyzetében lévő személy azon időszak tekintetében, amelynek során az Egyesült Államok konzulátusán foglalkoztatták. ( 13 ) Az Svb – jogosan – nem vitatja azt a tényt, hogy azok az időszakok, amelyeket L. F. Evans az Egyesült Államok konzulátusán való munkavállalását megelőzően Hollandiában töltött, beszámítandók az öregségi nyugdíja kiszámítása során. A Bizottsághoz hasonlóan nehezen tudom elképzelni azt, hogy L. F. Evans ezen időszakok tekintetében ne tartozhatna az 1408/71 rendelet személyi hatálya alá.
31.
A második kérdés, amelyet arra az esetre tesznek fel, ha a Bíróság megállapítaná, hogy az 1408/71 rendeletet alkalmazni kell azon időszak tekintetében, amelyben L. F. Evanst az Egyesült Államok konzulátusán foglalkoztatták, azzal foglalkozik, hogy állampolgárság alapján történő, nem igazolható hátrányos megkülönböztetést jelent‑e az, hogy kiváltságos jogállása, és az 1999. december 5‑i nyilatkozat miatt ezt az időszakot nem számították be az öregségi nyugdíjának kiszámítása során figyelembe vett időszakokba.
32.
Mindkét kérdés szempontjából figyelembe kell venni a bécsi konzuli egyezmény kiváltságokra és mentességekre vonatkozó rendelkezéseit. E rendelkezések azonban csak 1986. január 16‑án léptek hatályba Hollandiában, azaz több mint öt évvel azt követően, hogy L. F. Evans dolgozni kezdett az Egyesült Államok konzulátusán. Előzetesen ezért meg kell vizsgálni, hogy a releváns időszakban a nemzetközi szokásjog részének tekinthetjük‑e a bécsi konzuli egyezményt.
B – Előzetes kérdés: a bécsi konzuli egyezmény ratione temporis alkalmazása
33.
A holland kormány a bécsi konzuli egyezmény bizonyos, konzuli kiváltságokra és mentességekre vonatkozó rendelkezéseire hivatkozik, főként azon álláspontjának alátámasztására, hogy L. F. Evans az Egyesült Államok konzulátusán való foglalkoztatásának időszakában nem tartozott az 1408/71 rendelet személyi hatálya alá. Hivatalosan mindazonáltal ez az egyezmény L. F. Evans felvételének időpontjában nem volt hatályban Hollandiában, és nem is lépett hatályba 1986. január 16‑ig. E rendelkezések ennek ellenére továbbra is relevánsak lehetnek annyiban, amennyiben csupán kodifikálják az e tekintetben kialakult nemzetközi szokásjogot. Ha valóban ez a helyzet, akkor figyelembe kell venni azokat az uniós jog rendelkezéseinek értelmezése során (lásd a lenti 52. pontot).
34.
Amennyire tudom, a Bíróságnak még nem volt lehetősége a bécsi konzuli egyezményhez kapcsolódó kérdésekkel foglalkozni. Tekintélyes ítélkezési gyakorlat áll rendelkezésre azonban a bécsi konzuli egyezmény „testvéregyezménye”, nevezetesen a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezmény (a továbbiakban: bécsi diplomáciai egyezmény) ( 14 ) tekintetében.
35.
A Bíróság megállapította, hogy a bécsi diplomáciai egyezmény a tagállamok és harmadik államok által a diplomáciai kapcsolatok terén fennálló hatáskörük gyakorlása körében kötött nemzetközi jogi megállapodás. A bécsi diplomáciai egyezmény elsősorban az államok közötti kétoldalú kapcsolatokra, és nem az államok és az Európai Unió – amely egyébként nem részese ezen szerződésnek – közötti kapcsolatokra vonatkozik. ( 15 ) A Bíróság megállapította továbbá, hogy a tisztviselő alkalmazási helye szerinti országban a többi államot a nemzetközi szokásjogi szabályokkal összhangban nagykövetségek vagy diplomáciai képviseletek, illetve a nemzetközi szervezetek mellé akkreditált állandó képviseletek képviselik. Az ilyen szabályokat többek között a bécsi diplomáciai egyezmény „kodifikálja”. ( 16 )
36.
A bécsi konzuli egyezmény konzuli tisztviselőknek és konzuli alkalmazottaknak biztosított kiváltságokról és mentességekről szóló rendelkezései vonatkozásában a Nemzetközi Bíróság kimondta, hogy ezek olyan alapelvek, amelyek mély gyökerekkel rendelkeznek a nemzetközi jogban. ( 17 ) Konkrétan nem mondta ki azt, hogy a bécsi konzuli egyezmény célja a nemzetközi szokásjogi szabályok kodifikálása, a Nemzetközi Bíróság mégis azt az álláspontot képviselte, hogy „a diplomáciai és konzuli kapcsolatok jogát kodifikáló bécsi egyezmények olyan alapelveket és szabályokat határoznak meg, amelyek alapvető fontosságúak az államok közötti békés kapcsolatok fenntartásához, és amelyeket minden vallási, kulturális és politikai színezetű nemzet elfogad az egész világon” ( 18 ).
37.
Ennek megfelelően a Bíróság bécsi diplomáciai egyezményre vonatkozó, valamint a Nemzetközi Bíróság mindkét egyezményre vonatkozó ítélkezési gyakorlata fényében azon az állásponton vagyok, hogy a (jelenleg valamennyi tagállam által aláírt) bécsi konzuli egyezmény 48. és 71. cikke kiváltságokat és mentességeket tartalmazó rendelkezésként nemzetközi szokásjogot kodifikál, amint arra a holland kormány is rámutat.
38.
Mivel a szóban forgó ügy részben a bécsi konzuli egyezmény hollandiai hatálybalépését megelőző (1980. november 17‑től 1986. január 16‑ig terjedő), de a Nemzetközi Bíróságnak a teheráni túszok ügyében hozott, fent hivatkozott ítéletét követő időszakra vonatkozik, a bécsi konzuli egyezmény kiváltságokról és mentességekről szóló szabályai a szokásjog értelmében alkalmazandók ezen időszakra is.
C – Az első kérdés: az 1408/71 rendelet személyi hatálya
39.
Először a Bíróságnak azt a kérdést kell megválaszolnia, hogy az 1408/71 rendelet 2. cikke értelmében vonatkozik‑e a tagállami jog L. F. Evansre. ( 19 )
40.
Ismereteim szerint a Bíróság még nem foglalkozott a valamely munkavállaló és valamely külföldi hatalom ( 20 ) között, annak olyan tagállamban található nagykövetségével vagy konzulátusával fennálló foglalkoztatási jogviszony különös helyzetével, amely tagállamnak e munkavállaló nem állampolgára. ( 21 ) Különböző megközelítések elképzelhetők.
41.
Azon álláspont kialakításához például, hogy L. F. Evans az 1408/71 rendelet hatálya alá tartozott, a Rechtbank Amsterdam többek között a Boukhalfa‑ítéletre ( 22 ) hivatkozott. Azon ítélkezési gyakorlat ( 23 ) azonban, amelynek része a Boukhalfa‑ítélet, olyan ügyekkel foglalkozik, amelyekben az Európai Unió konkrét területén kívül végeztek munkát, vagy amelyekben legalábbis nem volt világos, hogy az Európai Unió területének tekintendő‑e a teljesítés helye.
42.
A szóban forgó ügy ellenben olyan helyzetet érint, amelyben a munkavállaló kétségtelenül uniós területen dolgozott. ( 24 ) Ennek megfelelően a Bíróságnak nem kell választania a területiség elve és az Európai Unióhoz fűződő „kellően szoros kapcsolat” Boukhalfa‑ítéletben ( 25 ) kialakított elve között: meglehetősen egyszerűen az előző elv alkalmazandó.
43.
Következésképpen nem tűnik túlságosan messzemenőnek azzal érvelni, hogy pusztán a területiség elve alapján L. F. Evans a tagállami jog hatálya alá tartozik, és következésképpen helyzetére alkalmazandó az 1408/71 rendelet. Az ilyen álláspont alátámasztásaként csábítónak tűnik azon ítélkezési gyakorlatra hivatkozni, amely szerint a származási államától eltérő tagállamban dolgozó uniós polgár nem veszíti el az EUMSZ 45. cikk szerinti munkavállalói jogállását azáltal, hogy valamely nemzetközi szervezetnél (például az Európai Űrügynökségnél, az Eurocontrolnál vagy az Európai Szabványügyi Hivatalnál) vállal munkát. Ez még akkor is így van, ha a foglalkoztatása szerinti országba való belépésére és tartózkodására vonatkozó szabályokat kifejezetten a nemzetközi szervezet és az annak székhelyéül szolgáló állam által megkötött nemzetközi megállapodás szabályozza. ( 26 )
44.
A következő okokból azonban nem tartom kielégítőnek ezt az álláspontot.
45.
A szóban forgó ügy olyan különös helyzetet érint, amelyben a nemzetközi jog lehetőséget kínál a lakóhely szerinti államnak arra, hogy alkalmazza – vagy mellőzze – társadalombiztosítási szabályait azon konzuli alkalmazottak tekintetében, akik ezen államban rendelkeznek lakóhellyel. A bécsi konzuli egyezmény 48. cikkének (1) bekezdése értelmében a fogadó állam ugyanis főszabály szerint nem írhatja elő a külföldi hatalom konzuli alkalmazottainak a társadalombiztosítási járulékok fizetését. ( 27 ) A bécsi konzuli egyezmény 71. cikkének (2) bekezdése ettől eltérve előírja, hogy a fogadó államban állandó lakóhellyel rendelkező konzuli alkalmazottak csak annyiban élveznek könnyítéseket, kiváltságokat és mentességeket, amennyiben a hivatkozott állam biztosítja ezeket számukra.
46.
Más szóval a nemzetközi jog nem írja elő azt, hogy az egyes államok a területükön állandó lakóhellyel rendelkező konzuli alkalmazottakat mentesítsék, és meg sem tiltja azt, hanem nemzeti jogi kérdésként ennek eldöntését az egyes államok mérlegelési jogkörére bízza.
47.
A szóban forgó ügyben az 1976. évi rendelet értelmében Hollandia eredetileg mentesített valamennyi Hollandiában állandó lakóhellyel rendelkező, nem holland állampolgár konzuli alkalmazottat a társadalombiztosítási járulékok megfizetése alól. Az új gyakorlat elfogadásával azonban Hollandia 1987. augusztus 1‑jétől azonos helyzetbe hozta a holland konzuli alkalmazottakat és a Hollandiában állandó lakóhellyel rendelkező külföldi konzuli alkalmazottakat, előírva, hogy valamennyien járuljanak hozzá Hollandia társadalombiztosítási rendszeréhez.
48.
Mivel az Egyesült Államok konzulátusa már ezen időpont előtt foglalkoztatta őt, L. F. Evans nem volt kötelezően biztosított a holland társadalombiztosítási rendszerben.
49.
L. F. Evans‑nek azonban – a hasonló helyzetben lévő más személyekhez hasonlóan – 1999‑ben lehetőséget biztosítottak arra, hogy a holland társadalombiztosítási rendszert válassza, amit ő elutasított. Következésképpen azt választotta, hogy nem vesz részt a holland társadalombiztosítási rendszerben; nem is járult hozzá ehhez a rendszerhez. Ezen túlmenően kiváltságos jogállására tekintettel L. F. Evans Hollandiában mentesült az adófizetés alól.
50.
Következésképpen az Egyesült Államok konzulátusán való foglalkoztatása idején L. F. Evans nem tartozott valamely tagállam jogának hatálya alá. Más szóval ezen időszak alatt nem volt rá alkalmazandó az 1408/71 rendelet ( 28 ), hiszen nem teljesült az annak 2. cikke szerinti valamennyi feltétel.
51.
Ezen állásponttal szemben a kérdéses tagállamnak nem róható fel, hogy a nemzetközi jog alapján rendelkezésére álló mérlegelési jogkörét jogszerűen gyakorolva 1987. augusztus 1‑jétől előírta a területén állandó lakóhellyel rendelkező konzuli alkalmazottaknak, hogy járuljanak hozzá társadalombiztosítási rendszeréhez.
52.
Először is emlékeztetek arra, hogy az Európai Unióra nézve kötelezők a nemzetközi szokásjog szabályai ( 29 ), és az uniós jogot – beleértve az 1408/71 rendeletet – e szabályokkal – például a bécsi konzuli egyezmény 71. cikkének (2) bekezdésével – összhangban kell értelmezni. ( 30 ) A Bíróság tökéletesen tisztában van ezzel, hiszen eleve a nemzetközi jog alapelveire figyelemmel értelmezte az 1408/71 rendeletet. ( 31 ) Bár a bécsi konzuli egyezménynek a kérdést előterjesztő bíróság által említett 73. cikke ( 32 ) elsőbbséget biztosít más hatályban lévő nemzetközi megállapodásoknak – mint például az Európai Uniót létrehozó szerződéseknek ( 33 ) –, e hierarchia csak akkor bír jelentőséggel, ha konfliktus merül fel, és nem zárja ki annak kötelezettségét, hogy az uniós jogot a bécsi konzuli egyezmény kiváltságokról és mentességekről szóló szabályaival összhangban kell értelmezni. ( 34 ) Mindezek alapján a tagállami jog személyi hatályát, melyet az 1408/71 rendelet 2. cikke említ, a bécsi konzuli egyezmény 71. cikke (2) bekezdésének fényében kell értelmezni.
53.
Másodszor minden reform – mint az új gyakorlat elfogadása is – eleve magában foglalja a fennálló helyzet megváltoztatását, mire tekintettel átmeneti rendelkezéseket kell bevezetni. Ezeket el kell fogadni, feltéve hogy e szabályok nem korlátozzák indokolatlanul a szerzett jogokat.
54.
Végül annak mérlegelése, hogy alkalmazandó‑e a nemzeti jog, végső soron az L. F. Evans helyzetében lévő személyek feladata volt, hiszen választhattak kiváltságos jogállásuk fenntartása és a holland társadalombiztosítási rendszerhez való csatlakozás között. Hangsúlyozandó azonban, hogy e választás nem érintheti annak a mérlegelési mozgástérnek a nemzetközi jog értelmében vett jogszerűségét, amellyel az államok e tekintetben rendelkeznek.
55.
Azt kell még meghatározni, hogy mindezt érinti‑e valamilyen módon az 1408/71 rendelet 16. cikke, a kérdést előterjesztő bíróság által kifejezetten hivatkozott rendelkezés. E rendelkezés a diplomáciai és konzuli képviseletek személyzetére vonatkozó különös szabályt tartalmaz. E szabály helyes értelmezése esetén az 1408/71 rendelet hatálya alá tartozik‑e a diplomáciai és konzuli képviseleteken – beleértve a külföldi hatalmakét is – dolgozó valamennyi uniós polgár?
56.
Véleményem szerint nem ez a helyzet.
57.
Az 1408/71 rendelet 13. cikke (2) bekezdésének a) pontjában szereplő főszabály (amely a lex loci laboris elv értelmében a foglalkoztatás helye szerinti tagállamot részesíti előnyben a lakóhely szerinti tagállammal vagy a munkáltató székhelye vagy lakóhelye szerinti tagállammal szemben) alóli kivételként – amely szabály a 16. cikk (1) bekezdése értelmében alkalmazandó „a diplomáciai és konzuli képviseletek személyzetére, valamint e személyek háztartásában alkalmazott személyekre” is – a 16. cikk (2) bekezdése azon biztosított személyeknek, akik az akkreditáló vagy a küldő tagállam, jogot biztosít arra, hogy „e tagállam” jogszabályainak hatálya alá tartozzanak. ( 35 ) Álláspontom szerint a 16. cikk (1) és (2) bekezdését egymással összefüggésben kell értelmezni annyiban, amennyiben a 16. cikk (1) bekezdése önmagában nem tűnik szabályozni azt a helyzetet, amelyet nem teljesen fed le a 13. cikk (2) bekezdésének a) pontja szerinti lex loci laboris elv. ( 36 ) A 16. cikk hatása tehát az, hogy a kihelyezett diplomáciai és konzuli személyzetnek választási jogot biztosít arra vonatkozóan, hogy a munkavégzés helye szerinti jogot vagy a származási ország szerinti jogot kívánja‑e alkalmazni.
58.
Mindemellett az 1408/71 rendelet 16. cikke (2) bekezdése angol nyelvi változatának szövege nem pontosítja azt, hogy e rendelkezés csak az Unión belüli diplomáciai és konzuli képviseletek személyzetére vonatkozik‑e, vagy alkalmazandó azon munkavállalókra is, akik az Európai Unióban külföldi hatalmak diplomáciai és konzuli képviseletein dolgoznak. ( 37 ) A nyelvi összehasonlítás azonban rávilágít, hogy az 1408/71 rendelet 16. cikke (2) bekezdésének a dán, holland és német nyelvű változata több más nyelvi változathoz képest valamelyest eltérő és pontosabb struktúrát alkalmaz, mivel csak azokra a munkavállalókra utal, akik a küldő tagállam állampolgárai. ( 38 ) Ennek megfelelően e nyelvi változatok különösen világossá teszik, hogy a 16. cikk (2) bekezdése nem alkalmazandó a szóban forgóhoz hasonló olyan helyzetekre, amelyekben a küldő állam külföldi hatalom.
59.
E nyelvi kérdéstől eltekintve azonban úgy tűnik, hogy az 1408/71 rendelet szerkezete és célja kizárja mind a harmadik országokban található tagállami nagykövetségeken és konzulátusokon fennálló foglalkoztatási jogviszonyokat, mind a külföldi hatalom uniós területen található nagykövetségein és konzulátusain fennálló foglalkoztatási jogviszonyokat.
60.
Amennyiben ugyanis az 1408/71 rendelet szerkezetét tekintjük, a 2. cikk, ahogyan fent említettem, „egy vagy több tagállam jogszabályaira” hivatkozik, nem pedig valamely harmadik ország jogára.
61.
Ezen túlmenően értelmetlen lenne az 1408/71 rendeletnek a rendelet és bizonyos nemzetközi egyezmények viszonyát meghatározó 6–9. cikke akkor, ha a rendeletet (vagy annak különös rendelkezéseit) alkalmazni kellene ilyen helyzetekre. ( 39 )
62.
Ami az 1408/71 rendelet elsődleges célkitűzését illeti, az arra irányul, hogy unión belüli összefüggésben összehangolja a tagállamok szociális biztonságra vonatkozó jogát. Ez a rendelet preambulumának számos preambulumbekezdéséből ( 40 ) kiderül. Hozzá kell tennem, hogy a Bíróság következetesen megállapította, hogy „az 1408/71 rendelet azon rendelkezései, amelyek meghatározzák az alkalmazandó jogot, zárt kollíziós szabályrendszert alkotnak, amelynek hatása az, hogy elvonja a nemzeti jogalkotótól azt a lehetőséget, hogy e tárgyban a nemzeti jogszabályok hatályát és alkalmazási feltételeit az azok hatálya alá eső személyi kör és terület vonatkozásában maga határozza meg. (kiemelés tőlem). ( 41 ) Értelmetlen lenne ezt a megállapítást úgy értelmezni, hogy beleértendő azon harmadik országok joga, amelyek tekintetében az Európai Uniónak nincs hatásköre. Ezt mutatja továbbá az a tény is, hogy a harmadik államok csak abban az esetben tartoznak a szociális biztonsági rendszerek összehangolásának 1408/71 rendelet szerinti rendszerébe, ha ezt kifejezetten lehetővé teszi az uniós jog. ( 42 )
63.
Az Aldewereld‑ügyben hozott ítélet azt az álláspontot tűnik megerősíteni, hogy az 1408/71 rendelet 16. cikke az Európai Unión belüli probléma megoldását célozza. A 16. cikk értelmében elérhető választási lehetőség nélkül ugyanis bonyolult lenne a tagállamoknak elkerülni a saját állampolgáraik foglalkoztatásában rejlő azon nehézséget, amely az alkalmazás helye szerinti tagállam jogának alkalmazása miatt merülhet fel abban az esetben, ha a származási tagállam szerinti jog kedvezőbb rájuk nézve. ( 43 ) Ez ellenben nem tűnik ugyanazon célnak, mint amelyet a bécsi konzuli egyezmény 48. cikke követ. ( 44 )
64.
Ebből a szemszögből a külföldi hatalmak nagykövetségein és konzulátusain dolgozó személyek automatikus beillesztése a szociális biztonsági rendszerek 1408/71 rendelet által előírt összehangolásába (vagy akár az ilyen irányú puszta feltételezés) nehezen lenne összeegyeztethető a bécsi diplomáciai egyezmény 33. cikkének (1) bekezdésével és a bécsi konzuli egyezmény 48. cikkének (1) bekezdésével.
65.
Ennek megfelelően az 1408/71 rendelet 16. cikke nem változtat azon alapvető álláspontomon, hogy az Egyesült Államok konzulátusán való foglalkoztatásának ideje alatt L. F. Evans nem tartozott egyik tagállam jogának hatálya alá sem, és a rendeletet következésképpen nem kellett alkalmazni. Önmagában az a tény, hogy L. F. Evans állampolgárság alapján történő, nem igazolható hátrányos megkülönböztetés áldozatának tartja magát, még nem vonja e rendelet hatálya alá ezt az ügyet.
66.
Végül, ahogyan a Bizottság helyesen rámutat, nem bír jelentőséggel az a tény, hogy L. F. Evans egészségügyi biztosítással rendelkezett az Egyesült Államok konzulátusa és egy holland biztosítótársaság között létrehozott kollektív egészségbiztosítási rendszerben, mivel a szerződéses rendelkezések semmi esetben sem tartoznak az 1408/71 rendelet hatálya alá (lásd a hivatkozott rendelet 1. cikkének j) pontját). ( 45 )
67.
Mindezek alapján azt javaslom, hogy a Bíróság úgy válaszolja meg az első kérdést, hogy az 1408/71 rendelet 2. és 16. cikkének helyes értelmezése esetén ez a rendelet a foglalkoztatási jogviszony semmilyen időpontjában nem alkalmazandó arra a tagállami állampolgárra, aki valamely másik tagállamban egy harmadik állam konzuli képviselete adminisztratív vagy technikai ügyintéző személyzetének tagjaként dolgozik, ha a fogadó tagállamnak a bécsi konzuli egyezmény 71. cikkének (2) bekezdése alapján elfogadott joga értelmében ez a személy ki van zárva annak társadalombiztosítási rendszeréből.
D – A második kérdés: a hátrányos megkülönböztetés kérdése
68.
A második kérdést másodlagosan terjesztették elő. Röviden válaszolok rá arra az esetre, ha a Bíróság nem osztaná azt az álláspontomat, miszerint az 1408/71 rendelet nem alkalmazandó a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő ügyre.
69.
Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy kiváltságos jogállásánál és az 1999. december 5‑i nyilatkozatnál fogva L. F. Evans a szóban forgó ügyben nem tekinthető‑e ésszerűen állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetés áldozatának. ( 46 )
70.
Ha arra a következtetésre jutnánk, hogy L. F. Evans az Egyesült Államok konzulátusán való foglalkoztatásának ideje alatt a tagállam jogának hatálya alatt állt, akkor ugyanezen az alapon alkalmazni kell az EUMSZ 45. cikkben, az 1612/68 rendelet 7. cikkében és az 1408/71 rendelet 3. cikkében szereplő, a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó elvet.
71.
A hátrányos megkülönböztetés ezen rendelkezésekben megjelenő tilalma azonban nem csak azt követeli meg, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérően, hanem azt is, hogy az eltérő helyzeteket ne kezeljék ugyanúgy. Az ilyen eltérő bánásmód csak akkor igazolható, ha objektív, az érintett személyek állampolgárságától független, a jogosan megvalósítani kívánt céllal arányos megfontolásokon nyugszik. ( 47 )
72.
A szóban forgó ügyben a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azzal kapcsolatban vár iránymutatást, hogy L. F. Evans különös jogállása kellően eltérő‑e ahhoz, hogy megkülönböztesse őt attól a személytől, aki valamely külföldi hatalom konzulátusán dolgozik, és aki vagy i. egy 1987. augusztus 1‑jét követően Hollandiában állandó lakóhellyel rendelkező uniós polgár, vagy ii. holland állampolgár (a továbbiakban: a konzuli alkalmazottak másik két típusa).
73.
E tekintetben az Svb és a holland kormány úgy véli, hogy L. F. Evans helyzetét nem lehet összehasonlítani a konzuli alkalmazottak másik két típusával. Másodlagosan e felek azzal érvelnek, hogy az 1976. évi rendeletben, az 1989. évi rendeletben és az 1998. évi rendeletben szereplő szabályok nem tesznek különbséget az emberek között állampolgárság alapján, valamint hogy mindenesetre e különbségtétel a nemzetközi közjog alapján igazolható.
74.
Álláspontom szerint a szóban forgó ügyben nem áll fenn a hátrányos megkülönböztetés esete, mivel L. F. Evans helyzete nem hasonlítható össze a konzuli alkalmazottak másik két típusával.
75.
A bécsi konzuli egyezmény 71. cikkének (2) bekezdése alapján a nemzeti jog szabályozta L. F. Evans holland társadalombiztosítási rendszerhez való tartozását. Amennyiben a Bíróság megállapítja, hogy ez a tényező önmagában nem helyezi L. F. Evans helyzetét az 1408/71 rendelet hatályán kívül, úgy rámutatok arra, hogy L. F. Evans helyzete ténybeli és jogi tekintetben is objektíve eltér a konzuli alkalmazottak másik két típusának helyzetétől.
76.
L. F. Evans helyzete ugyanis jogi szempontból eltérő annyiban, hogy a konzuli alkalmazottak másik két típusától eltérően, akik kötelezően biztosítottak, és akiknek kötelezően hozzá kell járulniuk a holland társadalombiztosítási rendszerhez, L. F. Evans eredetileg mentesült e rendszer alól, és később olyan helyzetbe került, hogy saját döntése lett volna a rendszerhez való csatlakozás. ( 48 ) L. F. Evans helyzete ténybeli szempontból annyiban eltérő, hogy e jogi eltérés folytán, valamint az általa meghozott választás következtében 1980. november 17‑et követően továbbra sem fizetett hozzájárulást a holland társadalombiztosítási rendszerben. Következésképpen az L. F. Evans helyzetében lévő munkavállaló ésszerűen nem táplálhat ugyanolyan elvárásokat a szociális biztonság tekintetében, mint a konzuli alkalmazottak másik két típusa.
77.
Mindezek alapján, amennyiben a Bíróság megállapítja, hogy az 1408/71 rendelet a jelen ügyben alkalmazandó, álláspontom szerint nem állapítható meg, hogy a jelen ügy körülményei nem igazolt hátrányos megkülönböztetést valósítanának meg.
78.
Az általam a fenti 76. pontban képviselt álláspontból következik, hogy amennyiben arra irányulóként értelmezzük a 2. b) kérdést, hogy az 1999. december 5‑i nyilatkozat fényében L. F. Evans jogellenes hátrányos megkülönböztetés áldozatává vált‑e, a válaszom „nem”. Ha azonban a 2. b) kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság annak tisztázását kéri a Bíróságtól, hogy – amennyiben a Bíróság megállapítja, hogy L. F. Evans helyzete összehasonlítható a konzuli alkalmazottak másik két típusának helyzetével, és megállapítja, hogy L. F. Evans‑t állampolgársága miatt eltérő bánásmódban részesítették – az 1999. december 5‑i nyilatkozat orvosolhatja‑e az ilyen jogellenes helyzetet, akkor ebben az esetben a következő az álláspontom.
79.
A szabad mozgáshoz való jognak az Európai Unió működéséről szóló szerződésben szereplő alapvető szabályai – beleértve az EUMSZ 45. cikket is – elsődleges jogi szabályok, amelyek olyan jogokat biztosítanak az egyéneknek, amelyeket a nemzeti bíróságoknak védelemben kell részesíteniük. ( 49 ) E szabályok valóban a belső piac sarokköveit képezik. E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a tagállamokat felelősségre vonták, ha nem tettek eleget a szabad mozgás biztosításáért. ( 50 ) Bizonyos körülmények között még a magánszemélyek sem mentesülnek az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetés EUMSZ 45. cikkben rögzített tilalma alól. ( 51 )
80.
Az EUMSZ 45. cikkben szereplő „megkülönböztetés” fogalma ezen túlmenően objektív fogalom. A Bíróság szerint a munkavállalók Európai Unión belüli szabad mozgása magában foglalja az állampolgárság alapján történő minden megkülönböztetés megszüntetését a tagállamok munkavállalói között a foglalkoztatás, a javadalmazás, valamint az egyéb munka és foglalkoztatási feltételek tekintetében. ( 52 )
81.
Következésképpen szerintem a jelen ügyben csekély jelentőséggel bírnak a szubjektív körülmények. Más szóval az, hogy valamely személy elfogadja‑e a hátrányos megkülönböztetését, nem teremthet vagy szüntethet meg hátrányos megkülönböztetést. Ennek megfelelően nem vagyok felkészülve annak elfogadására, hogy az 1999. december 5‑i nyilatkozat miatt L. F. Evans a venire contra factum proprium elve alapján megfosztható annak kifogásolásától, hogy hátrányosan megkülönböztették.
82.
Az ellentétes álláspont védelme arra ösztönözné a tagállamokat, hogy nyomást gyakoroljanak a magánszemélyekre rossz helyzetek elfogadása érdekében, és ahogyan L. F. Evans a tárgyaláson előadta, eltántorítanák őket azon jogaik gyakorlásától, amelyekkel felruházzák őket a Szerződés szabad mozgásra vonatkozó rendelkezései. ( 53 ) Következésképpen, amennyiben a Bíróság megállapítja, hogy az 1408/71 rendelet alkalmazandó, és megállapítja, hogy a szóban forgó holland szabályok sértik az állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, kételkedem abban, hogy az 1999. december 5‑i nyilatkozat megfosztja L. F. Evanst a közvetlenül az EUMSZ 45. cikk által rá ruházott azon jogának érvényesítésétől, hogy ne részesüljön hátrányos megkülönböztetésben.
IV – Végkövetkeztetések
83.
Az előző megállapításokra tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Centrale Raad van Beroep (Hollandia) által előterjesztett kérdésekre a következő módon válaszoljon:
A szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1971. június 14‑i 1408/71/EGK tanácsi rendelet 2. és 16. cikkének helyes értelmezése esetén ez a rendelet a foglalkoztatási jogviszony semmilyen időpontjában sem alkalmazandó arra a tagállami állampolgárra, aki valamely másik tagállamban egy harmadik állam konzuli képviselete adminisztratív vagy technikai ügyintéző személyzetének tagjaként dolgozik, ha a fogadó tagállamnak a konzuli kapcsolatokról Bécsben, 1963. április 24‑én elfogadott egyezmény 71. cikkének (2) bekezdése alapján elfogadott joga értelmében ez a személy ki van zárva annak társadalombiztosítási rendszeréből.
( 1 ) Eredeti nyelv: angol.
( 2 ) A konzuli kapcsolatokról szóló, 1963. április 24‑én Bécsben kötött bécsi egyezmény, az Egyesült Nemzetek Szerződéseinek Tára, 596. kötet, 261. o. Kihirdette: az 1987. évi 13. tvr.
( 3 ) A jelen indítványban a „küldő állam” fogalmára „származási államként” is hivatkozom.
( 4 ) A jelen indítványban a „fogadó állam” fogalmára „fogadó államként” és „lakóhely szerinti államként” is hivatkozom.
( 5 ) Az Egyesült Nemzetek Szerződéseinek Tára, 1413. kötet, A‑8638. o.
( 6 ) A módosított, a munkavállalók közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15‑i tanácsi rendelet (HL L 257., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 15. o.).
( 7 ) A módosított, aszociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1971. június 14‑i tanácsi rendelet (HL L 149., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 35. o.).
( 8 ) 1975. november 25‑től 1985. április 1‑jéig e lehetőséget az AOW 6. cikkének (3) bekezdése tartalmazta, 1985. április 1‑jétől 1998. július 1‑jéig pedig a 6. cikk (2) bekezdése. 1998. július 1‑jétől a lehetőséget ismét az AOW 6. cikkének (3) bekezdése biztosította.
( 9 ) Besluit uitbreiding en beperking kring verzekerden volksverzekeringen van 19 oktober 1976, Staatsblad 1976., 557. o.; módosította az 1982. július 7‑i királyi rendelet, Staatsblad 1982., 457. o., és az 1984. augusztus 20‑i királyi rendelet, Staatsblad 1984, 398. o.
( 10 ) Besluit uitbreiding en beperking kring verzekerden volksverzekeringen van 3 mei 1989, Staatsblad 1989., 164. o.
( 11 ) Besluit uitbreiding en beperking kring verzekerden volksverzekeringen van 24 december 1998, Staatsblad 1998., 746. o.
( 12 ) C‑214/94, EU:C:1996:174.
( 13 ) Amiből a holland kormányhoz hasonlóan arra következtetek, hogy a bécsi konzuli egyezmény 1. cikkének e) pontja szerinti „konzuli alkalmazott” volt.
( 14 ) A diplomáciai kapcsolatokról Bécsben, 1961. április 18‑án aláírt egyezmény, Az Egyesült Nemzetek Szerződéseinek Tára, 500. kötet, 95. o. A nagykövetségek külföldi hatalom joghatósága alóli mentessége tekintetében lásd: Mahamdia‑ítélet, C‑154/11, EU:C:2012:491.
( 15 ) Bizottság kontra Belgium ítélet, C‑437/04, EU:C:2007:178, 33. pont.
( 16 ) Bizottság kontra Hosman‑Chevalier ítélet, C‑424/05 P, EU:C:2007:367, 39. pont (kiemelés tőlem). Lásd még: Salvador García kontra Bizottság ítélet, C‑7/06 P, EU:C:2007:724, 51. pont; Herrero Romeu kontra Bizottság ítélet, C‑8/06 P, EU:C:2007:725, 45. pont; Salazar Brier kontra Bizottság ítélet, C‑9/06 P, EU:C:2007:726, 49. pont, valamint De Bustamante Tello kontra Tanács ítélet, C‑10/06 P, EU:C:2007:727, 41. pont.
( 17 ) Lásd: Egyesült Államok diplomáciai és konzuli személyzete Teheránban (Egyesült Államok kontra Irán), Ideiglenes intézkedések, 1979. december 15‑én hozott határozat, I. C. J. Reports 1979., 7. o., 40. pont.
( 18 ) Lásd: Egyesült Államok diplomáciai és konzuli személyzete Teheránban, ítélet, I. C. J. Reports 1980., 3. o., 45. pont.
( 19 ) A teljesség kedvéért kiemelendő, hogy a holland kormány nemcsak azt tagadja, hogy a holland jog alkalmazandó L. F. Evansre, hanem azt is, hogy L. F. Evans „munkavállalónak” minősül az 1408/71 rendelet 2. cikke értelmében, mivel e kormány szerint nem felel meg a hivatkozott rendelet 1. cikkének a) pontja szerinti meghatározásnak azon tény miatt, hogy e meghatározás értelmében sem kötelezően, sem szabadon választottan nem biztosított. Ez a második pont azonban közvetlenül kapcsolódik az elsőhöz, ezért azokat a továbbiakban nem kezelem külön.
( 20 ) A jelen indítványban „külföldi hatalom” alatt a harmadik országokat értem.
( 21 ) A Gómez Rivero ítélet (C‑211/97, EU:C:1999:275) egy spanyol állampolgárnak a hannoveri (Németország) spanyol főkonzulátuson, nem pedig egy harmadik állam konzulátusán dolgozó házastársával foglalkozott.
( 22 ) EU:C:1996:174.
( 23 ) Lásd többek között: Aldewereld‑ítélet, C‑60/93, EU:C:1994:271, és Salemink‑ítélet, C‑347/10, EU:C:2012:17.
( 24 ) A nemzetközi jog értelmében a külföldi képviselet épületei nem tekinthetők a képviselt állam nemzeti területéhez tartozónak; lásd: Léger főtanácsnok Boukhalfa‑ügyre vonatkozó indítványa, EU:C:1995:381, 26. pont, valamint lásd az ott hivatkozott hatóságokat. Lásd még: Denza, E., Diplomatic Law. Commentary on the Vienna Convention on Diplomatic Relations, Oxford University Press, New York: 2008. (3. kiadás), 136–137. o., és Crawford, J., Brownlie’s Principles of Public International Law, Oxford University Press, Oxford: 2012. (8. kiadás), 397. o.
( 25 ) Lásd: Cruz Villalón főtanácsnok Salemink‑ügyre vonatkozó indítványa (EU:C:2011:562), 39. pont, valamint uo., 2. és 38–42. pont.
( 26 ) Lásd: Echternach és Moritz ítélet, 389/87 és 390/87, EU:C:1989:130, 11. és 12. pont, valamint Schmid‑ítélet, C‑310/91, EU:C:1993:221, 20. pont. Lásd még: Gardella‑ítélet, C‑233/12, EU:C:2013:449, 25. és 26. pont.
( 27 ) Ez nem ugyanaz, mint biztosítani a konzuli alkalmazottaknak annak a lehetőségét, hogy a fogadó állam társadalombiztosítási rendszeréhez való csatlakozás mellett döntsenek, ami akkor lehetséges, ha a hivatkozott állam lehetővé teszi ezt; lásd a bécsi konzuli egyezmény 48. cikkének (4) bekezdését.
( 28 ) Ellenben lásd a Boukhalfa‑ítélet (EU:C:1996:174) 16. pontját, ahol a Bíróság hangsúlyozta, hogy I. Boukhalfa részt vett a német társadalombiztosítási rendszerben, és korlátozott mértékben vonatkozott rá a német jövedelemadó. Léger főtanácsnok az ügyben ismertetett indítványának (EU:C:1995:381) 5. pontjában kiemelte továbbá, hogy I. Boukhalfa fizetett járulékot a hivatkozott rendszerben.
( 29 ) Lásd: Racke‑ítélet, C‑162/96, EU:C:1998:293, 45. pont, és Air Transport Association of America és társai ítélet, C‑366/10, EU:C:2011:864, 101. pont.
( 30 ) Lásd: Poulsen és Diva Navigation ítélet, C‑286/90, EU:C:1992:453, 9. pont.
( 31 ) Lásd a Salemink‑ítélet (EU:C:2012:17) 31. pontját a kontinentális talapzatra alkalmazandó jogrendszer tekintetében.
( 32 ) E rendelkezés szövege a következő: „(1) A [bécsi konzuli e]gyezmény rendelkezései nem érintik más érvényben levő nemzetközi szerződések hatályát az azokban részes államok viszonylatában. (2) A [bécsi konzuli e]gyezmény egyetlen rendelkezése sem akadályozhatja meg az államokat abban, hogy olyan nemzetközi szerződéseket kössenek, amelyek az Egyezmény rendelkezéseit megerősítik, kiegészítik, továbbfejlesztik, vagy alkalmazási területüket kiszélesítik.”
( 33 ) A konzuli kapcsolatokról szóló egyezmény tervezete értelmében azonban a 73. cikk célja „annak pontosítása, hogy a bécsi konzuli egyezmény a konzuli kapcsolatok és mentességek tekintetében nem érinti a szerződő felek között fennálló egyéb nemzetközi egyezményeket vagy más megállapodásokat”. (kiemelés tőlem) (ILC évkönyv, 1961., II. kötet, 128. o. a 71. cikk tervezetére vonatkozóan).
( 34 ) E tekintetben felhívom a figyelmet arra a tényre, hogy az Európai Unió előtt sem ismeretlen a mentességek és kiváltságok fogalma, hiszen ilyen szabályok szerepelnek az elsődleges uniós jogban és különösen az Európai Unió kiváltságairól és mentességeiről szóló 7. Jegyzőkönyv 16. és 17. cikkében.
( 35 ) E rendelkezés tekintetében lásd: Gómez Rivero‑ítélet, EU:C:1999:275, 22–23. pont.
( 36 ) Nagyobb hangsúly van azon a kérdésen – amely a különböző nyelvi változatokban szereplő különbségek miatt merül fel –, hogy L. F. Evans az 1408/71 rendelet 16. cikkének személyi hatálya alá tartozik‑e a bécsi konzuli egyezmény 1. cikkének e) pontja szerinti „konzuli alkalmazottként”. Azonban a Bizottsághoz hasonlóan hangsúlyozom, hogy az 1408/71 rendeletben nincs nyilvánvaló jogalap arra, hogy a bécsi konzuli egyezmény meghatározásait alkalmazzák a hivatkozott rendelet 16. cikkére. Még fontosabb azonban az, hogy álláspontom szerint nem döntő fontosságú az a kérdés, hogy L. F. Evans a 16. cikk személyi hatálya alá tartozik‑e. Következésképpen szükségtelen tovább vizsgálni ezt a kérdést.
( 37 ) Az angolban az „akkreditáló állam” fogalma értelmezhető úgy, hogy a küldő államról van szó (még ha ez az értelmezés azt is jelentené, hogy az 1408/71 rendelet 16. cikkének (2) bekezdése tautológiát foglalna magában). Ez az értelmezés megfelelne a többi nyelvi változatnak, ideértve például a francia változatot, amely az „État membre accréditant” kifejezést használja, nem pedig az „État membre accréditaire”‑t (lásd továbbá a következő lábjegyzetet és az azzal kapcsolatban tett észrevételeket).
( 38 ) A dán nyelvi változat: „De i stk. 1 nævnte arbejdstagere, der er statsborgere i den medlemsstat, som den pågældende mission eller det pågældende konsulat repræsenterer […]”; a német nyelvi változat: „Die in Absatz 1 bezeichneten Arbeitnehmer, die Staatsangehörige des entsendenden Mitgliedstaats sind […]”; a holland nyelvi változat: „Niettemin mogen de in lid 1 bedoelde werknemers die onderdaan zijn van de Lid‑Staat welke zendstaat is […]”. Ezenfelül, amint az előző lábjegyzet rámutat, a rendelet 16. cikke (2) bekezdésének francia változata az „État membre accréditant”‑ra utal, és nem az „État membre d’envoi”‑ra, de sehol nem szerepel az, hogy külföldi hatalomhoz.
( 39 ) Különösen az 1408/71 rendelet 6. cikkének b) pontja értelmében: „A 7. és 8. cikk, valamint a 46. cikk (4) bekezdésének rendelkezéseire is figyelemmel e rendelet személyi hatálya és alkalmazási köre vonatkozásában felváltja azokat a szociális biztonsági egyezményeket, amelyek […] legalább két tagállamot és egy vagy több másik államot köteleznek, ha a felmerülő esetek rendezésében az utóbbi államok intézményei nem vesznek részt” (kiemelés tőlem). Ez a rendelkezés következésképpen kifejezetten megkülönbözteti a tagállamokat és a külföldi hatalmat.
( 40 ) Lásd különösen az 1408/71 rendelet (2) és (5)–(8) preambulumbekezdését.
( 41 ) Lásd többek között: van Delft és társai ítélet, C‑345/09, EU:C:2010:610, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
( 42 ) Lásd e tekintetben: Xhymshiti‑ítélet, C‑247/09, EU:C:2010:698, 31–36. pont, Egyesült Királyság kontra Tanács ítélet, C‑431/11, EU:C:2013:589, 47. pont, valamint Egyesült Királyság kontra Tanács ítélet, C‑656/11, EU:C:2014:97, 57–59. és 63. pont.
( 43 ) Lásd: Aldewereld‑ítélet, EU:C:1994:271, 19. pont.
( 44 ) A konzuli kapcsolatokról szóló egyezmény tervezete értelmében „[a] társadalombiztosítási szabályok alóli, [a bécsi konzuli egyezmény 48. cikke szerinti] mentesség gyakorlati okokból igazolt. Ha karrierje során a konzulátus valamely tagját bármikor áthelyezik más országok konzulátusaira, akkor nem vonatkozik rá többé a küldő állam társadalombiztosítási joga (egészségbiztosítás, nyugdíjbiztosítás, rokkantsági biztosítás stb.), és ha valamennyi ilyen esetben meg kellene felelnie a küldő államétól eltérő jogi rendelkezéseknek, akkor az érintett tisztviselő vagy alkalmazott számára ez jelentős nehézséggel járna. Következésképpen valamennyi államnak érdekében áll az e cikkben meghatározott mentesség biztosítása annak érdekében, hogy a konzulátus tagjai a folytonosság megszakítása nélkül továbbra is a nemzeti társadalombiztosítási joguk hatálya alá tartozhassanak.” (kiemelés tőlem) (ILC évkönyv, 1961., II. kötet, 119–120. o.).
( 45 ) E tekintetben lásd még: Salemink‑ítélet, EU:C:2012:17, 44. pont.
( 46 ) Hozzátehetném, hogy az a hátrányos megkülönböztetés, amely áldozatának L. F. Evans magát tekinti, azon nemzeti szabály paradox eredménye, amely – legalábbis az 1976. évi rendelet értelmében – eredetileg úgy tűnik, hogy sokkal inkább azon holland állampolgárok fordított hátrányos megkülönböztetéses helyzetébe való beavatkozásként jött létre, akik főszabály szerint el voltak (és vannak) zárva a kiváltságos jogállástól.
( 47 ) Lásd többek között: Garcia Avello‑ítélet, C‑148/02, EU:C:2003:539, 31. pont, és Huber‑ítélet, C‑524/06, EU:C:2008:724, 75. pont.
( 48 ) A biztosított személyek rájuk alkalmazandó jog megválasztására irányuló lehetősége tekintetében lásd összehasonlítás útján az Aldewereld‑ítélet, EU:C:1994:271, 18. pontját, amelyben a Bíróság megállapította, hogy a munkavállaló által gyakorolható választást csak az 1408/71 rendelet II. címének 16. cikke biztosítja. E kérdésről lásd újabban az I‑ügyre vonatkozó indítványom (C‑255/13, EU:C:2014:178) 59–61. pontját.
( 49 ) Lásd e tekintetben: Brasserie du pêcheur and Factortame ítélet, C‑46/93 és C‑48/93, EU:C:1996:79, 54. pont.
( 50 ) Lásd többek között: Bizottság kontra Franciaország ítélet, C‑265/95, EU:C:1997:595, 30–32. pont, és Schmidberger‑ítélet, C‑112/00, EU:C:2003:333, 58. pont.
( 51 ) Lásd: Angonese‑ítélet, C‑281/98, EU:C:2000:296, 36. pont, és Raccanelli‑ítélet, C‑94/07, EU:C:2008:425, 45. és 46. pont
( 52 ) Lásd: Angonese ítélet, EU:C:2000:296, 29. pont, és Raccanelli‑ítélet, EU:C:2008:425, 41. pont.
( 53 ) Lásd hasonlóképpen, bár nagyon eltérő kérdésben Bot főtanácsnoknak a folyamatban lévő C‑473/13. és C‑514/13. sz., Bero és Bouzalmate egyesített ügyekben, valamint a C‑474/13. sz. Pham‑ügyre vonatkozó közös indítványának 190. és 201. pontját.
Full & Egal Universal Law Academy