JULIANE KOKOTT
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2014. november 6. ( 1 )
C‑564/13. P. sz. ügy
Planet AE Anonymi Etaireia Parochis Symvouleftikon Ypiresion
kontra
Európai Bizottság
„Fellebbezés — EUMSZ 272. cikk — Választottbírósági kikötés — Megállapítási kereset — Az eljáráshoz fűződő érdek”
I – Bevezetés
1.
A Törvényszék végzése ( 2 ) (a továbbiakban: megtámadott végzés) elleni jelen fellebbezés elsősorban nagy gyakorlati jelentőséggel bíró eljárásjogi kérdéseket vet fel.
2.
Lényegében arról van szó, hogy előterjeszthető‑e megállapítási kereset az uniós bíróságok előtt, ha e bíróságok az EUMSZ 272. cikk szerinti választottbírósági kikötés alapján az Európai Bizottság és valamely magánvállalkozás közötti jogvitákra hatáskörrel rendelkeznek, és ha előterjeszthető ilyen kereset, milyen feltételekkel.
II – A jogvita előzményei és a megtámadott határozat
3.
A fellebbező, egy görög vállalkozás, három projekt (Ontology enabled E‑Gov Service Configuration [ONTOGOV], Fostering self‑adaptive e‑government service improvement unsing semantic technologies [FIT] és Risk Assessment for Customs in Western Balkans [RACWeb]) végrehajtása keretében különböző összegeket kapott az Európai Bizottságtól.
4.
A projekt végrehajtásának és az összegek kifizetésének alapjául a fellebbező és a Bizottság között létrejött szerződések szolgáltak. A szerződésekre a felek akarata szerint a belga jog irányadó. A szerződések alapján a Bizottságnak megfelelő igazolás ellenében viselnie kellett a fellebbező bizonyos támogatható kiadásait. A szerződésben kifejezetten kikötötték annak Bizottság általi utólagos felülvizsgálatát, hogy a bizottsági kifizetések ténylegesen is támogatható kiadásokra történtek.
5.
E szerződések érvényességére, végrehajtására és értelmezésére megfelelő választottbírósági kikötések értelmében az uniós bíróságok rendelkeztek hatáskörrel.
6.
A projekt befejezését követően a Bizottság – a szerződésben előírtaknak megfelelően – a 2008. évben külső könyvvizsgáló céggel felülvizsgáltatta, hogy a fellebbező által kimutatott kiadások esetében ténylegesen támogatható kiadásokról, következésképpen – a Bizottság szempontjából – jogalappal teljesített kifizetésekről volt‑e szó. E felülvizsgálat során az ellenőrzést végző számára kétségesnek bizonyult, hogy valamennyi kifizetés jogalappal történt‑e. Különösen azt kifogásolták, hogy a fellebbező (jelentős költségeket kitevő) vezetői állítólag számottevő mértékben tevékenykedtek a projektek számára. Egy több éven át – 2012 májusáig – tartó, a fellebbező és a Bizottság külső ellenőrzésekért felelős szerve közötti véleménycsere sem vezetett megegyezésre egy 547653,42 eurós összeg (a továbbiakban: vitatott kiadások) elfogadhatóságát illetően. ( 3 )
7.
Jóllehet a Bizottság peren kívül továbbra is tárgyalási hajlandóságot jelzett, ( 4 ) és még nem fordult a fellebbezőhöz fizetés iránti kérelemmel, a fellebbező 2012 novemberében keresetet nyújtott be a Törvényszékhez annak megállapítása iránti kérelemmel, hogy a Bizottság a vitatott kiadások el nem ismerésével szerződést szegett, továbbá annak megállapítását kérte, hogy a vitatott kiadások elfogadhatók, és azokat nem kell a Bizottság részére visszafizetni. ( 5 ) A fellebbező a keresetét az EUMSZ 272. cikkre és az EUMSZ 340. cikkre alapította.
8.
A Bizottság a keresettel szemben elfogadhatatlansági kifogást emelt.
9.
A megtámadott végzés lényegében a Bizottság érveit követte, és a fellebbező keresetét elfogadhatatlanként elutasította. Mindaddig, amíg a Bizottság nem fordul a fellebbezőhöz visszafizetés iránti kérelemmel, hipotetikus az a kérdés, hogy keletkezett‑e egyáltalán kára a fellebbezőnek. Ennélfogva a fellebbező keresete nélkülözi az eljáráshoz fűződő kellően konkrét és jelenleg fennálló érdeket. ( 6 )
III – A fellebbezés
10.
A fellebbező vitatja a megtámadott végzést, és lényegében azt adja elő, hogy a megállapításhoz fűződő érdek már a Bizottság fizetésre vonatkozó konkrét kérelme előtt fennáll. A Bizottság ismételten elzárkózott a fellebbezőnek a vitatott kiadásokkal kapcsolatos érveitől. Még nem tisztázott, hogy a fellebbező megtarthatja‑e a vitatott összegeket. Az ezzel járó bizonytalanság konkrétan és jelenleg is befolyásolja a fellebbező vagyoni helyzetét. Következésképpen a szerződéses igény megállapítása iránti keresete elfogadható. ( 7 )
11.
Ezzel szemben a Bizottság a megtámadott határozatot jogszerűnek tartja, és a fellebbezés elutasítását kéri.
IV – A jogkérdésről
12.
A jelen ügy egy felfedezetlen jogi területet jelent a Bíróság számára. Két kérdést kell tisztázni: először, hogy az EUMSZ 272. cikk összefüggésében megengedhető lehet‑e egyáltalán egy megállapítási kereset, másodszor pedig, hogy – az első kérdésre adandó igenlő válasz esetén – a jelen ügyben adott körülmények között ki lehet‑e indulni a fellebbezőnek az eljáráshoz fűződő elégséges érdekéből. Mindkét kérdés vizsgálata során jelentőséggel fog bírni, hogy melyik jog szerint kell megítélni egy megállapítási kereset megengedhetőségét és elfogadhatóságának feltételeit.
A – Az elsőfokú kérelem megállapítási keresetkénti minősítése
13.
Először azonban azt kell tisztázni, hogy a fellebbező jogvédelem iránti kérelme minősíthető‑e egyáltalán megállapítási keresetnek.
14.
Ezt a kérdést többek között az indokolja, hogy a fellebbező az annak megállapítására irányuló kereseti kérelmét, „hogy a legmagasabb szintű vezető[..]k [...] személyzeti költségei elfogadhatók, és azokat nem kell visszatéríteni[...] [...] a Bizottság számára”, első fokon nemcsak az EUMSZ 272. cikkre, hanem az EUMSZ 340. cikk első bekezdésére is alapozta, ( 8 ) ami első ránézésre azt sugallta, hogy a fellebbező kérelmét kártérítés iránti kérelemnek kell minősíteni, és ennélfogva marasztalási keresetből kell kiindulni.
15.
Ezzel kapcsolatban a Bizottság azt az álláspontot képviselte, hogy a felperesi kérelem végső soron arra irányul, hogy a teljesített kifizetéseket megtarthassák, és következésképpen egy olyan eredményre, amelyet szokásosan marasztalási kereset útján érnek el. Ennélfogva a felperesi kérelmet marasztalási keresetnek kell minősíteni.
16.
Ez az érv azonban már azért nem meggyőző, mivel a felperesi kérelem a kérelmek ésszerű értelmezése mellett – amelyre az uniós bíróságok kötelesek ( 9 ) – éppen hogy nem a Bizottság valamely szolgáltatására, hanem annak bírósági megállapítására irányul, hogy már megtörtént kifizetéseket jogalappal teljesítettek. A fellebbező nem tevőleges magatartást és nem is valamely magatartástól való tartózkodást kér a Bizottságtól, hanem – ahogy a Bizottság maga is elismeri – végső soron annak bírósági megállapítását, hogy a Bizottság által kifizetett összegeket megtarthatják. Ennélfogva a vita tárgyát a felek között fennálló jogviszonyok bírósági értékelése képezi annak a kérdésnek a fényében, hogy levezethető‑e ezekből a Bizottság visszafizetés iránti igénye, vagy sem. A fellebbező e tekintetben annak megállapítását kéri, hogy a visszafizetés iránti igény nem áll fenn.
17.
Az ilyen keresetet nem marasztalási keresetnek, hanem (negatív) megállapítási keresetnek kell tekinteni, amelynek az EUMSZ 272. cikk keretében való megengedhetőségét és elfogadhatóságának feltételeit a következőkben vizsgálni kell.
B – A megállapítási kereset megengedhetősége az EUMSZ 272. cikk keretében
18.
A fellebbezés csak akkor lehet eredményes, ha az EUMSZ 272. cikk keretében a megállapítási kérelem tekintetében egyáltalán fennáll az uniós bíróságokhoz fordulás joga. Ennélfogva először ezt a kérdést kell tisztázni.
1. Az EUMSZ 272. cikk mint sajátos jellegű hatásköri szabály
19.
Sem az EUMSZ 272. cikk, sem az uniós bíróságok eljárási rendelkezései nem tartalmazzák a választottbírósági kikötés alapján szóba jövő jogorvoslatok tekintetében a lehetséges keresettípusok kimerítő jellegű felsorolását. Ennélfogva az, hogy a megállapítási kereset megengedhetősége pozitív jogilag nem szabályozott, még nem jelentheti azt, hogy az ilyen kereset általános jelleggel kizárt lenne.
20.
Az ellenkező a helyzet: amennyiben az EUMSZ 272. cikk alapján a feleknek lehetőségük van arra, hogy jogvitáikat az uniós bíróságok elé terjesszék döntéshozatal céljából, ezeknek a bíróságoknak főszabály szerint az összes olyan kérelemre is hatáskörrel kell rendelkezniük, amelyet e jogvitákkal összefüggésben előterjeszthetnek. Ez az esetleges megállapítási kérelmekre is vonatkozik. ( 10 ) Ez az Alapjogi Charta 47. cikkében rögzített hatékony jogorvoslat követelményéből következik.
21.
Ennek megfelelően az ítélkezési gyakorlatban (különösen a Törvényszékében) – anélkül, hogy a megállapítási kereset megengedhetőségének problémájával kifejezetten foglalkoznának – olyan döntések találhatók, amelyekben választottbírósági kikötések alapján benyújtott megállapítási kérelmeket nem utasítottak el elfogadhatatlanként, hanem azokról érdemben döntöttek. ( 11 )
22.
Ezzel nem ellentétes, hogy az uniós bíróságok az EUMSZ 272. cikk alkalmazási körén kívül elzárkóztak a megállapítási kérelmektől annyiban, amennyiben ezek „egyik olyan keresettípusnak sem [felelnek meg], amelyekre a Bíróság hatáskörrel rendelkezik”. ( 12 ) Ugyanis, miközben az EUMSZ az intézmények és a tagállamok közötti viszonylatban szóba jövő keresettípusokat kimerítő jelleggel szabályozza, ( 13 ) ez nem mondható el a választottbírósági kikötések területére. Az EUMSZ 272. cikk sokkal inkább egy nyitott tényállás, amely a magánautonómia keretében megállapodott választottbírósági kikötések alapján megnyitja az uniós bíróságokhoz fordulás jogát közelebbről meg nem határozott „közjogi vagy magánjogi” szerződésekre vonatkozóan. Erre tekintettel – az intézményi uniós jog területétől eltérően – ex ante egyáltalán nem előrelátható, hogy milyen keresetek terjeszthetők az uniós bíróságok elé az EUMSZ 272. cikk keretében. Csak az egyértelmű, hogy e bíróságoknak – mivel az EUMSZ 272. cikk szerint „hatáskörrel rendelkez[nek] arra, hogy [...] választottbírósági kikötés alapján határozatot hozz[anak]” – átfogó, hatékony jogvédelmet kell biztosítaniuk a felek számára. Amennyiben tehát a konkrét ügyben ez megállapítási kérelmet is magában foglal, az uniós bíróságok minden bizonnyal kötelesek erről is dönteni, és az EUMSZ 272. cikkel összefüggésben nem állapíthatják meg hatáskörük hiányát a megállapítási kereset pozitív jogi szabályozásának hiányára (vagy azoknak az uniós jog más területein való megengedhetetlenségére) hivatkozással.
23.
Mindazonáltal még tisztázatlan az a kérdés, hogy az e tekintetben főszabály szerint megengedhető megállapítási kereset elfogadhatóságának feltételeit autonóm módon az uniós jog szerint kell‑e megítélni, vagy a szerződési pozíció (rendszerint a nemzeti jog) az irányadó.
2. A megállapítási kereset elfogadhatóságának feltételeire vonatkozó vizsgálat alapja az EUMSZ 272. cikk keretében
24.
Az autonóm uniós jogi megoldás mellett három indok szól.
a) A lex fori relevanciája valamely jogorvoslati típus elfogadhatósága szempontjából ( 14 )
25.
Először, a megengedhető keresettípusra és elfogadhatóságának feltételeire vonatkozó kérdés természete szerint az eljárásjog szerves része – és ezzel nem a szerződési pozíciótól függ, hanem azt az eljáró bíróságra irányadó (a jelen ügyben: uniós jogi) szabályok szerint kell megítélni. Ezzel az EUMSZ 272. cikk esetében a megállapítási kereset megengedhetőségére és elfogadhatóságának feltételeire vonatkozó kérdés tekintetében – mintegy lex foriként – az uniós jogot kellene figyelembe venni.
26.
Úgy tűnik, hogy ez a megközelítés – kevéssé meggyőző kivételektől eltekintve ( 15 ) – megfelel a jogirodalomban folytatott vita jelenlegi állásának és a nemzeti bíróságok gyakorlatának. A jogvédelemi igényt túlnyomórészt az igazságszolgáltatás iránti igény részének tekintik, amely nem függhet az alkalmazandó jogtól. A megállapítási keresethez hasonló jogorvoslati típus elfogadhatósága tekintetében tehát a lex fori ( 16 ) az irányadó.
27.
Ettől eltérően kezelendő kérdés lenne azonban, hogy a konkrét esetben a magánautonómia keretében megállapodott pactum de non petendo alapján megtagadható‑e valamely féltől, hogy tulajdonképpen megengedhető jogorvoslatot nyújtson be, és hogy az ilyen megállapodás érvényességét melyik jog szerint kell megítélni. A jelen ügyben nyomós okok szólnának amellett, hogy ne a lex forit, hanem az érintett igényre vonatkozó lex causae‑t vegyék figyelembe. Mindazonáltal ez a kérdés nem képezi a jelen jogvita tárgyát, ennélfogva ezt nem kell megválaszolni.
b) Az uniós jog autonómiája és egységes alkalmazása
28.
Másodszor az autonómia elve és az uniós jog egységes alkalmazásának elve szól az autonóm uniós jogi megoldás mellett.
29.
A konkrét jogvita alapjául szolgáló megállapodás szerződési pozíciójának figyelembevétele egy összetoldozott helyzetet eredményezne az uniós bíróságok jogalkalmazása során: a felek jogválasztásától függően – amely esetleg valamely harmadik ország jogának alkalmazását is eredményezhetné – a megállapítási kereset hol elfogadható, hol elfogadhatatlan lenne, és az uniós bíróságok előtti eljárás ebben a fontos kérdésben folyamatosan változó nemzeti jogi megfontolások függvénye lenne. Az ilyen (végső soron éppen a felek rendelkezésére álló jogválasztáshoz kapcsolódó) megoldás egyébként nehezen lenne összeegyeztethető azzal az elvvel, hogy a felek rendelkezése nem terjed ki az uniós bíróságok eljárására. ( 17 )
30.
Ezenkívül az elfogadhatóságra vonatkozó kérdés – amennyiben azt a nemzeti jog szerint kellene megítélni – gyakorlati szempontból problémákat eredményezne a releváns jogi helyzet megállapítása és értékelése során, ( 18 ) egyébként pedig – amennyiben annak Törvényszék általi megítélését jogorvoslattal támadják meg – a Bíróság alapokmánya 58. cikkének zátonyaira vezetne.
31.
E rendelkezés értelmében a Bíróság általi teljes jogorvoslati felülvizsgálat főszabály szerint csak az uniós jogra terjed ki. Ennélfogva, amennyiben a Bíróságtól megvonnák annak a kérdésnek az átfogó felülvizsgálatát, hogy a Törvényszék első fokon helytelenül alkalmazta‑e – a megállapítási kereset elfogadhatóságának feltételeire vonatkozó – nemzeti jogot, ( 19 ) egy jogvédelmi hézag keletkezne, amely a gondos igazságszolgáltatás szempontjából nem lenne elfogadható. Amennyiben a Bíróság fontolóra venné, hogy a jelen ügyben a megállapítási kereset elfogadhatóságának feltételei tekintetében a lex causae szerinti nemzeti jogot veszi figyelembe, számításba kell vennie ezt a problémát.
32.
Jóllehet a Bíróság – éppen választottbírósági eljárásokkal összefüggésben, anélkül azonban, hogy a nemzeti jog alaposságát érintő témával kifejezetten foglalkozna, és az e tekintetben az Edwin kontra HABM üggyel ( 20 ) kapcsolatban fennálló feszültséget feloldaná – az alapokmány 58. cikkének szövegével ellentétben már hajlandó volt a szerződésre alkalmazandó – eredetileg nemzeti – anyagi jogi rendelkezések jogorvoslati felülvizsgálatára. ( 21 ) Emellett szólhat az EUMSZ 272. cikknek az EUMSZ hatáskörre vonatkozó szabályozási rendszerén belüli különleges elhelyezése és a hatékony jogorvoslat követelménye. Mindazonáltal ez a nyitás nem mehet olyan messzire, hogy a felek a szerződésre alkalmazandó jog megválasztásán felül az uniós bíróságok eljárásjogát is meghatározhassák. Annak autonóm és az Unióban egységes szerkezete ugyanis teljes mértékben ki van vonva a magánautonómián alapuló hozzáférés alól.
33.
Amennyiben a választottbírósági kikötés keretében a felek jogválasztási autonómiájának az uniós bíróságok előtti eljárás tekintetében is szabad utat engednénk, kinyitnánk Pandóra szelencéjét. Ha ugyanis elismernénk, hogy a kereset elfogadhatósága a felek által választott jogtól, és következésképpen a felek akaratától függ, logikus lenne, hogy az EUMSZ 272. cikk szerinti eljárásban ezenfelül irányadónak ismerjük el a felek akaratát az összes eljárási kérdés tekintetében is, például az eljáró bírósági tanács összetételére vagy az eljárás konkrét menetére vonatkozóan. Ez nem állna összhangban az uniós bíróságok eljárási szabályzatának előírásaival.
34.
Végül a nemzeti jog figyelembevétele ellen szól, hogy az EUMSZ 272. cikk keretében megengedett a felek számára, hogy érdemi jogvitájukat ne egy bizonyos nemzeti jognak vessék alá, hanem más típusú szabályozási rendszerekhez folyamodjanak. Ezek azonban adott körülmények között egyáltalán nem adnak választ a megállapítási kereset elfogadhatóságának feltételeire vonatkozó kérdésre, ha – mint például az Egyesült Nemzeteknek az áruk nemzetközi adásvételi szerződéseiről szóló egyezménye vagy a nemzetközi kereskedelmi szerződések Unidroit‑elvei – lényegében csak anyagi jogi vonatkozásokat érintenek. A Bíróságnak azonban ilyen esetekben is meg kell tudnia ítélni egy előtte indított megállapítási kereset elfogadhatóságát. Amennyiben az olyan eseteket, amelyekben a felek valamely nemzeti jogot választották lex causae‑nak, és azokat az eseteket, amelyekben a felek nem így jártak el, az elfogadhatóságra vonatkozó kérdés tekintetében egységes mérce szerint kell megítélni, következésképpen nem marad más lehetőség, mint hogy ezeket a mércéket az uniós jog alapján állapítsák meg.
c) Az eljáráshoz fűződő érdek uniós jogi fogalmának alkalmassága a megállapítási kereset elfogadhatóságára vonatkozó feltételek meghatározására
35.
Harmadszor az adott lex causae‑t figyelembe vevő megoldásra egyáltalán nincs is szükség.
36.
Az Unió eljárásjoga ugyanis az állandó ítélkezési gyakorlat által konkretizált általános érvényű alapelvek hiánytalan eszköztárát tartja fenn, amelyek mutatis mutandis alkalmazhatók a megállapítási keresetre. E tekintetben az elfogadhatósággal kapcsolatos probléma középpontjában az eljáráshoz fűződő érdekre vonatkozó kérdés áll, amely érdek hiánya – a kereset típusától függetlenül – a kereset elfogadhatatlanságát vonja maga után. Ez különösen vonatkozik a megállapítási keresetre is.
37.
A következőkben vizsgálni kell, hogy a fellebbező által benyújtott megállapítási kereset tekintetében igenlő választ lehet‑e adni a megállapításhoz fűződő elégséges érdekre.
38.
Mindazonáltal közbenső következtetésként már rögzíthető, hogy a megállapítási kereset az EUMSZ 272. cikk keretében először is főszabály szerint megengedhető, másodszor pedig elfogadhatóságának feltételeit autonóm uniós jogi elvek szerint kell megítélni.
C – A fellebbező eljáráshoz fűződő érdeke?
39.
A fellebbező eljáráshoz fűződő érdekére a 2012 novemberében benyújtott kereset tekintetében – ahogy a Törvényszék helytállóan kifejti – nemleges választ kellene adni, ha a kereset – eredményessége esetén – nem ígérne említésre méltó előnyt, és következésképpen a felperesi oldalon hiányozna a bírósági eljáráshoz fűződő létrejött és fennálló érdek. ( 22 ) E tekintetben az indokolási és bizonyítási kötelezettség a fellebbezőt terheli. ( 23 )
40.
A fellebbező eljáráshoz fűződő vélt érdekére vonatkozó konkrét előadás hiányzik a keresetből. A fellebbezés is megelégszik kevéssé pontos fejtegetésekkel, amelyek lényegében a fellebbező vagyonjogi helyzetének „bizonytalansága” körül forognak, mindaddig, amíg nem szerez bizonyosságot arról, hogy a részére folyósított pénzeszközöket megtarthatja‑e. ( 24 ) A fellebbező azonban nem fejti ki, hogy konkrétan mennyiben válna előnyére, ha már a kereset benyújtásának időpontjában tisztán látná a jogi helyzetet, azt pedig főképp nem adja elő, hogy máskülönben súlyos jogi vagy gazdasági hátrányok fenyegetnék, és hogy ezek pontosan miben nyilvánulnak meg. A fellebbező a tárgyaláson feltett kérdésre sem tett ezzel kapcsolatban részletes előadást, így nem merül fel az a kérdés, hogy az erre vonatkozóan a fellebbezési szakaszban előadott érveket elkésettnek kellett volna‑e minősíteni, és ennélfogva figyelmen kívül kellett volna‑e hagyni.
41.
Ebben rejlik a fellebbező megállapítási kérelmének gyenge pontja. Ugyanis, jóllehet az EUMSZ 272. cikk keretében főszabály szerint megengedett a megállapítási kereset, az uniós jog éppen a fellebbezőéhez hasonló esetben követel meg részletes előadást arra vonatkozóan, hogy miért szükséges már a bizottsági igényérvényesítést megelőzően bírósági eljárás. Miközben ugyanis a marasztalási keresetek esetében, amelyek konkrét igények teljesítésére irányulnak, az eljáráshoz fűződő érdek rendszerint minden további nélkül magából a felperesi kérelem összefüggéséből levezethető, a felperesnek valamely jogviszony fennállására vagy fenn nem állására – illetve egy bizonyos igény létezésére vagy nem létezésére – vonatkozó absztrakt bírósági megállapításhoz fűződő védendő érdeke általában különös indokolást igényel. Az uniós bíróságoknak ugyanis nem feladatuk, hogy absztrakt jogi szakvéleményeket készítsenek.
42.
Jóllehet mindenképpen elképzelhetők olyan helyzetek, amelyekben a fellebbező számára a hatékony jogorvoslat szempontjából biztosítani kell, hogy a szerződéses fél általi igényérvényesítést megelőzően is kezdeményezhesse megállapítási kereset útján a jogi helyzet bíróság általi tisztázását.
43.
Arra kellene például gondolni, hogy a fellebbező ügyvezetése – visszafizetés iránti igény fennállása esetén – már a hitelező általi igényérvényesítés előtt kénytelen lenne fizetésképtelenség megállapítása iránti kérelmet benyújtani vagy az éves beszámolókban jelentős tartalékokat képezni, ami a vállalkozás fizetőképességét, gazdasági értékét és a közbeszerzési szerződésekkel kapcsolatos sikerkilátásait tartósan és hátrányosan befolyásolhatná.
44.
A fellebbező azonban effélét nem adott elő, hanem általános fejtegetésekbe bocsátkozott. Az ilyen általános fejtegetések azonban nem felelnek meg az annak indokolására vonatkozó követelménynek, hogy a bírósági eljárás igénybevétele a fellebbező számára konkrét és jelenlegi előnyt ígér.
45.
Ez annál inkább érvényes, mivel a fellebbező esetében a bírósági eljárást nemcsak hogy egy konkrét fizetési felszólítást megelőzően, hanem ráadásul a bizottsági eljárás végleges befejezése előtt kezdeményezték, amely eljárás lefolytatását a szerződésben kikötötték, és amelynek során a Bizottság részéről nyilvánvalóan továbbra is fennállt a tárgyalási hajlandóság. Nem állapítható meg, hogy a fellebbezőt ilyen körülmények között jogilag már a megállapítás szempontjából releváns méltánytalanság fenyegette, még akkor sem, ha adott körülmények között – például alaptalan és határozatlan hosszúságú bizottsági eljárás esetén – a gondos ügyintézéshez való alapvető jog már a Bizottság vizsgálati eljárásának befejezése előtt is igazolhatja a megállapítási keresetet. ( 25 ) A fellebbező azonban ezzel kapcsolatban semmiféle konkrétumot nem adott elő. Önmagában az a szubjektív benyomása, hogy az érvei peren kívül süket fülekre fognak találni a Bizottságnál, még nem indokolhat egy megállapítási keresetet.
46.
A fenti megfontolások alapján a Törvényszék jogosan állapította meg, hogy a fellebbező eljáráshoz fűződő érdekére nemleges választ kell adni, és a keresetét el kell utasítani.
47.
Következésképpen a fellebbezést el kell utasítani.
D – Költségek
48.
Jóllehet a fellebbező ennélfogva teljes mértékben pervesztes, és megfelelő kérelem alapján a Bíróság eljárási szabályzata 138. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 184. cikkének (1) és (2) bekezdése szerint a költségek viselésére kellene kötelezni. Mivel azonban a Bizottság a költségekre vonatkozó ilyen kérelmet nem terjesztett elő, és a korábban a Törvényszék előtt a költségekre vonatkozóan előterjesztett kérelem hatálya a fellebbezési eljárásra nem terjed ki, mindegyik fél viseli a saját költségeit.
V – Végkövetkeztetések
49.
Ennélfogva azt javasolom, hogy a Bíróság a következőképpen határozzon.
1)
A Bíróság a fellebbezést elutasítja.
2)
A fellebbező és az Európai Bizottság maguk viselik saját költségeiket.
( 1 ) Eredeti nyelv: német.
( 2 ) Planet kontra Bizottság végzés, T‑489/12, EU:T:2013:496.
( 3 ) A megtámadott végzés (7–22. pont).
( 4 ) A megtámadott végzés (39. és 40. pont).
( 5 ) A megtámadott végzés 23–27. pontja; első fokon a fellebbező szó szerint azt kéri, hogy a Törvényszék „állapítsa meg, hogy az Európai Bizottság a felperes legmagasabb szintű vezetői tekintetében a személyzeti költségek elutasításával megsértette az ONTOGOV, FIT és RACWeb szerződéseket, továbbá állapítsa meg, hogy a felperes legmagasabb szintű vezetőinek, a hivatkozott szerződések tekintetében a Bizottsághoz benyújtott, összesen 547653,42 euró összeget kitevő személyzeti költségei elfogadhatók, és azokat nem kell visszatérítenie a felperesnek a Bizottság számára”.
( 6 ) A megtámadott végzés (44–50. pont).
( 7 ) A fellebbezés (14–16. pont).
( 8 ) Lásd a keresetlevél 1. pontját.
( 9 ) Lásd erről: Verein Deutsche Sprache kontra Tanács végzés, C‑93/11 P, EU:C:2011:429, 18. pont.
( 10 ) Így a jelen kérelemre is, amely a vitatott szerződések végrehajtását érinti, és ennélfogva arra kiterjed az 5. pontban említett választottbírósági kikötés.
( 11 ) Lásd például: ELE.SI.A kontra Bizottság ítélet, T‑312/10, EU:T:2012:512, 58. pont és EMA kontra Bizottság ítélet, T‑116/11, EU:T:2013:634, 64. pont.
( 12 ) Olaszország kontra Bizottság végzés, C‑224/03, EU:C:2003:658, 21. pont, amely az Olasz Köztársaság azon megállapítási kérelmét érintette, hogy a Bizottság nem rendelkezik hatáskörrel bizonyos intézkedésekre; lásd továbbá a közszolgálati jogon alapuló megállapítási kérelmekkel kapcsolatban: Jaenicke Cendoya kontra Bizottság ítélet, 108/88, EU:C:1989:325, 8. és 9. pont.
( 13 ) Olaszország kontra Bizottság végzés, C‑224/03, EU:C:2003:658, 21. pont.
( 14 ) Lásd erről: Dasser, F., „Feststellungsinteresse in internationalen Verhältnissen”, a 2003. szeptember 29‑i Jusletter, 16–18. pont; interneten ez a cikk a cím alatt tekinthető meg.
( 15 ) Svájci bíróságok eltérő, a lex causae‑t figyelembe vevő álláspontjáról, mindazonáltal az uniós jogra való hivatkozások nélkül, lásd Dasser 14. lábjegyzetben hivatkozott kritikai észrevételét.
( 16 ) Lásd: Schack, H., Internationales Zivilverfahrensrecht, 6. kiadás, Verlag C. H. Beck, München 2014., 591. pont, további hivatkozásokkal.
( 17 ) A keresetindítási határidők elengedhetetlenségéről lásd például: Micşa‑végzés, C‑573/10, EU:C:2011:479, 47. pont.
( 18 ) A Törvényszék általi hivatalból történő vizsgálatról a nemzeti jog tekintetében is lásd: HABM kontra National Lottery Commission ítélet, C‑530/12 P, EU:C:2014:186, 44. pont.
( 19 ) Ez a vonatkozás a természeténél fogva nem értelmezhető az alapokmány 58. cikke szerint jogorvoslattal korlátlanul megtámadható, a hatáskör hiányára vonatkozó és eljárási kifogások körében, mivel a hatáskörre vonatkozó kérdés kimerítő jelleggel a választottbírósági kikötéssel összefüggésben értelmezett EUMSZ 272. cikkből következik, és a megállapítási kereset elfogadhatóságának feltételeire vonatkozó kérdés nem érinti magát az eljárás menetét.
( 20 ) Edwin kontra HABM ítélet, C‑263/09 P, EU:C:2011:452, 48–53. pont.
( 21 ) Ezzel a kérdéssel a Commune de Millau és SEMEA kontra Bizottság ítélet, C‑531/12 P, EU:C:2014:2008, nem foglalkozott részletesebben; lásd: az erre az ügyre vonatkozó indítványom, C‑531/12 P, EU:C:2014:1946.
( 22 ) Az állandó ítélkezési gyakorlatról lásd különösen: Cañas kontra Bizottság ítélet, C‑269/12 P, EU:C:2013:415, 15. pont, Abdulrahim kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑239/12 P, EU:C:2013:331, 61. pont és Wunenburger kontra Bizottság ítélet, C‑362/05 P, EU:C:2007:322, 42. pont.
( 23 ) Lásd erről: Bot főtanácsnok Abdulrahim kontra Tanács és Bizottság ügyre vonatkozó indítványa, C‑239/12 P, EU:C:2013:30, 51. és 55. pont.
( 24 ) A fellebbező fejtegetései e tekintetben homályosan a francia jogirodalomban kifejlesztett „intérêt de sécurité juridique” fogalomra emlékeztetnek, amely mindazonáltal nem talált egyértelmű visszhangra az ítélkezési gyakorlatban (az ítélkezési gyakorlatról lásd: Grayot‑Dirx, S., „Une action en justice peut‑elle naître indépendamment d’un litige?”, Recueil Dalloz 2011., 2311.), még kevésbé a nemrég újra kodifikált Code de procédure civile‑ben. A fogalomról lásd: Guinchard, S., Chainais, C. és Fernand, F., Procédure civile, 31. kiadás, Dalloz, Párizs 2012., 134. pont. Az ezzel kapcsolatos további fejtegetések szükségtelenek, tekintettel arra, hogy a fent kifejtettek szerint nem a nemzeti jog, hanem az uniós jog irányadó a megállapításhoz fűződő érdek szempontjából.
( 25 ) Lásd erről: Commune de Millau és SEMEA kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványom, C‑531/12 P, EU:C:2014:1946.
Full & Egal Universal Law Academy