YVES BOT
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2015. január 15. ( 1 )
C‑3/14. sz. ügy
T‑Mobile Polska SA, korábban Polska Telefonia Cyfrowa SA w Warszawie,
kontra
Prezes Urzędu Komunikacji Elektronicznej
(a Sąd Najwyższy [Lengyelország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal iránti kérelem — Elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások — 2002/19/EK irányelv — 5. cikk — A nemzeti szabályozó hatóságok hatásköre és feladatköre a hozzáférés és az összekapcsolás tekintetében — 2002/21/EK irányelv — A 7. cikk (3) bekezdése — A nemzeti szabályozó hatóságok által kilátásba helyezett intézkedések tervezetének bejelentése — Az eljárás hatálya — A határozat tárgyára vonatkozó feltétel hatálya — Az ezen intézkedésnek a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt befolyására vonatkozó feltétel hatályáról — Valamely nemzeti szabályozó hatóság által két nemzeti üzemeltető közötti jogvita rendezése során a 2002/21/EK irányelv 20. cikke szerint hozott intézkedés — A 2002/22/EK irányelvnek a nem földrajzi számokhoz való hozzáférésre vonatkozó 28. cikkében megállapított kötelezettségeket az üzemeltetők egyike számára előíró határozat”
1.
A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemben arra kérik a Bíróságot, hogy tisztázza az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló, 2002. március 7‑i 2002/21/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv („Keretirányelv”) 7. cikkében az uniós jogalkotó által megállapított bejelentési eljárás hatályát. ( 2 )
2.
E rendelkezés értelmében a nemzeti szabályozó hatóság köteles a Bizottságnak, valamint a többi tagállam nemzeti szabályozó hatóságainak bejelenteni egyrészt azokat az intézkedéstervezeteket, amelyeket az uniós jogalkotó által a keretirányelv 7. cikke (3) bekezdésének a) pontjában kifejezetten említett rendelkezések alapján hoztak, másrészt pedig azokat, amelyek ezen irányelv 7. cikke (3) bekezdésének b) pontja értelmében „befolyásolják a tagállamok közötti kereskedelmet”.
3.
A Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság, Lengyelország) lényegében arra kéri a Bíróságot, hogy tisztázza mindkét említett feltétel hatályát.
4.
E kérelmet a T‑Mobile Polska SA, korábban Polska Telefonia Cyfrowa SA w Warszawie (a továbbiakban: T‑Mobile Polska) – a távközlési piac egyik legjelentősebb szereplője Lengyelországban – és a Prezes Urzędu Komunikacji Elektronicznej (az elektronikus kommunikációs hivatal elnöke, a továbbiakban: UKE elnöke), a lengyel nemzeti szabályozó hatóság között folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő. A Telefonia Dialog SA (a továbbiakban: Telefonia Dialog) kérelmére a T‑Mobile Polska és a közte fennálló jogvita rendezése érdekében az UKE elnöke ugyanis kötelezte a T‑Mobile Polskát, hogy a végfelhasználók számára biztosítsa a 2002/22/EK irányelv 28. cikkében garantált, nem földrajzi számokhoz való hozzáférési jogot. ( 3 ) Az egyetemes szolgáltatási irányelv 2. cikke d) és f) pontja értelmében „nem földrajzi szám” a nemzeti számozási tervben szereplő olyan szám, amelynek számjegyszerkezete a hálózati végpont fizikai helyére történő hívásirányításra használt földrajzi jelentőséggel egyáltalán nem bír. Idetartoznak többek között a mobiltelefonszámok, a díjmentes és az emelt díjas hívások hívószámai. Az iratokból kiderül, hogy az UKE elnöke ezen intézkedést – meghozatalát megelőzően – sem a Bizottságnak, sem a többi tagállam nemzeti szabályozó hatóságainak nem jelentette be.
5.
A kérdést előterjesztő bíróság kérdéseivel lényegében arra kíván választ kapni a Bíróságtól, hogy a nemzeti szabályozó hatóság köteles‑e a keretirányelv 7. cikkének (3) bekezdésében említett bejelentési eljárás szerint bejelenteni az alapügyben szóban forgóhoz hasonló intézkedést. Különösen arra vár választ, hogy az eljárás hatálya alá tartozik‑e, illetve pontosabban teljesíti‑e a keretirányelv 7. cikke (3) bekezdésének a) és b) pontjában említett két feltételt azon intézkedés, amellyel a nemzeti szabályozó hatóság jogvita rendezése érdekében valamely üzemeltető számára nem földrajzi számokhoz való hozzáférés biztosítására vonatkozóan kötelezettségeket ír elő.
6.
A jelen indítványban kifejtem azokat az okokat, amelyek miatt úgy gondolom, hogy az ilyen intézkedés a keretirányelv 7. cikke (3) bekezdésének hatálya alá tartozik, és ennek következtében azt be kell jelenteni a Bizottságnak és a többi tagállam nemzeti szabályozó hatóságainak, ha az befolyásolja a tagállamok közötti kereskedelmet.
7.
E tekintetben azt javaslom a Bíróságnak, hogy olyan döntést hozzon, amely szerint a keretirányelv 7. cikke (3) bekezdésének b) pontjában említett, az intézkedés tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt befolyására vonatkozó feltétel annak bizonyítását teszi szükségessé, hogy a szóban forgó intézkedés a tagállamok közötti kereskedelmet érezhetően befolyásolhatja az ez utóbbiak közötti kereskedelmi forgalomra közvetlenül vagy közvetve, ténylegesen vagy potenciálisan hatást gyakorolva. Mivel ezen értékelés ténykérdésnek minősül, azt az álláspontot fogom képviselni, hogy a konkrét vizsgálatot az intézkedés és az érintett szolgáltatások jellegének, valamint az érintett üzemeltetők piaci helyzetének és jelentőségének figyelembevételével az egyes illetékes nemzeti hatóságoknak kell lefolytatniuk.
I – Jogi háttér
A – Az uniós szabályozás
1. A hozzáférési irányelv
8.
A 2002/19/EK irányelv ( 4 ) 1. cikkének (1) bekezdése a következőképpen szól:
„A [keret]irányelv szerinti keretben ez az irányelv harmonizálja azt, hogy milyen módon szabályozzák a tagállamok az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és a kapcsolódó eszközökhöz való hozzáférést, valamint ezek összekapcsolását. A cél az, hogy a belső piaci elvekkel összhangban a hálózatok és szolgáltatások szolgáltatói közötti kapcsolatok olyan keretszabályozása jöjjön létre, amely fenntartható versenyhez, az elektronikus hírközlési szolgáltatások közötti együttműködési képességhez és a fogyasztók számára előnyökhöz vezet.”
9.
A hozzáférési irányelvnek „A nemzeti szabályozó hatóságok hatásköre és feladatköre a hozzáférés és az összekapcsolás tekintetében” című 5. cikke így rendelkezik:
„(1) A nemzeti szabályozó hatóságok – a [keret]irányelv 8. cikkében foglalt célok érdekében eljárva – ösztönzik és adott esetben biztosítják, ezen irányelv rendelkezéseivel összhangban, a megfelelő hozzáférést és összekapcsolást, valamint a szolgáltatások együttműködési képességét, feladatkörüket oly módon gyakorolva, hogy az a hatékonyságot és a fenntartható versenyt előmozdítsa, és a végfelhasználók számára a lehető legelőnyösebb legyen.
Különösen, a jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozások vonatkozásában a 8. cikknek megfelelően tehető intézkedések sérelme nélkül, a nemzeti szabályozó hatóságok megállapíthatnak:
a)
a végpontok közötti összeköttetés biztosításához szükséges mértékben kötelezettségeket a végfelhasználók hozzáférését ellenőrző vállalkozások számára, beleértve indokolt esetben a kötelezettséget arra vonatkozóan, hogy kapcsolják össze hálózataikat, ha azok még nincsenek összekapcsolva;
[…]
(3) Az (1) és (2) bekezdés szerint előírt kötelezettségeket és feltételeket [...] a [keret]irányelv 6. és 7. cikkében említett eljárással összhangban kell végrehajtani.
(4) A hozzáférés és az összekapcsolás tekintetében a tagállamok gondoskodnak arról, hogy a nemzeti szabályozó hatóságnak legyen hatásköre arra, hogy – ezen irányelv rendelkezéseivel összhangban és a [keret]irányelv 6., 7., 20. és 21. cikkében említett eljárások szerint – indokolt esetben a saját kezdeményezésére vagy a vállalkozások közötti megállapodás hiányában az érintett felek valamelyikének kérelmére, beavatkozzon a [keret]irányelv 8. cikkében foglalt ágazatpolitikai célok védelme érdekében.”
10.
A hozzáférési irányelvnek a „Kötelezettségek előírása, módosítása, illetve visszavonása” című 8. cikke a következőképpen szól:
„(1) A tagállamok biztosítják, hogy a nemzeti szabályozó hatóságoknak legyen hatásköre arra, hogy a 9–13. cikkben meghatározott kötelezettségeket írjanak elő.
[…]
(4) Az e cikk szerint előírt kötelezettségeknek az azonosított probléma jellegén kell alapulniuk, és a [keret]irányelv 8. cikkében megállapított célokhoz képest arányosaknak és indokoltaknak kell lenniük. Ilyen kötelezettségek csak az ugyanazon irányelv 6. és 7. cikkének megfelelő konzultációt követően írhatók elő.
[…]”
2. A keretirányelv
11.
Az irányelv (15) és (38) preambulumbekezdése a következőképpen rendelkezik:
„(15)
Fontos, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok a javasolt határozatokról minden érdekelt féllel konzultáljanak, és a végső határozat elfogadása előtt vegyék figyelembe azok észrevételeit. Annak biztosítása érdekében, hogy a nemzeti szintű határozatok ne legyenek hátrányosak az egységes piacra vagy a Szerződés egyéb céljaira, a nemzeti szabályozó hatóságoknak bizonyos határozattervezeteket véleményezésre a Bizottság és más nemzeti szabályozó hatóságok részére is meg kell küldeniük. Helyénvaló, ha a nemzeti szabályozó hatóságok az érdekelt felekkel minden olyan intézkedéstervezetről konzultálnak, amely befolyásolja a tagállamok közötti kereskedelmet. A 6. és 7. cikkben említett eljárások alkalmazásának eseteit ez az irányelv és a különös irányelvek határozzák meg […].
[…]
(38)
Azok az intézkedések, amelyek a tagállamok közötti kereskedelmet érinthetik, olyan intézkedések, amelyek közvetlen vagy közvetett, tényleges vagy potenciális hatást gyakorolhatnak a tagállamok közötti kereskedelem szerkezetére oly módon, amely az egységes piac akadályát képezheti. Ezek közé olyan intézkedések tartoznak, amelyek jelentős hatást gyakorolnak a más tagállambeli üzemeltetőkre vagy felhasználókra, ezek között szerepelnek többek között: olyan intézkedések, amelyek a más tagállamok felhasználói által fizetendő árakat érintik; olyan intézkedések, amelyek egy másik tagállamban letelepedett vállalkozás elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtására való képességét érintik, és különösen olyan intézkedések, amelyek a tagországok közötti szolgáltatásnyújtás képességét érintik; valamint olyan intézkedések, amelyek a piaci szerkezetet vagy a piacra jutást érintik, és más tagállamok vállalkozásaira nézve következményekkel járnak.”
12.
A keretirányelvnek „A konzultáció és az átláthatóság mechanizmusa” című 6. cikke a következőképpen rendelkezik:
„A 7. cikk (6) bekezdése, illetve a 20. vagy a 21. cikk alá tartozó eseteket kivéve a tagállamok biztosítják, hogy amennyiben a nemzeti szabályozó hatóságok ezzel az irányelvvel vagy a különös irányelvekkel összhangban olyan intézkedéseket kívánnak tenni, amelyek jelentősen befolyásolják az érintett piacot, e hatóságok lehetőséget adjanak az érdekelt feleknek az intézkedéstervezettel kapcsolatos észrevételeik ésszerű időn belül történő megtételére […]”
13.
A keretirányelvnek „Az elektronikus hírközlés belső piacának konszolidációja” című 7. cikke szerint:
„(1) Az ezen irányelv és a különös irányelvek szerinti feladataik elvégzése során a nemzeti szabályozó hatóságok a lehető legnagyobb mértékben figyelembe veszik a 8. cikkben meghatározott célokat, beleértve azokat, amelyek a belső piac működéséhez kapcsolódnak.
(2) A nemzeti szabályozó hatóságok azáltal, hogy egymással és a Bizottsággal átlátható együttműködést folytatnak annak érdekében, hogy ezen irányelv és a különös irányelvek rendelkezéseinek következetes alkalmazása minden tagállamban biztosított legyen, hozzájárulnak a belső piac fejlődéséhez […].
(3) A 6. cikkben említett konzultáció mellett, amennyiben valamely nemzeti szabályozó hatóság olyan intézkedést kíván tenni, amely:
a)
ezen irányelv 15. vagy 16. cikkének, vagy a [hozzáférési] irányelv 5. vagy 8. cikkének, vagy az [egyetemes szolgáltatási] irányelv 16. cikkének a hatálya alá tartozik, és
b)
befolyásolná a tagállamok közötti kereskedelmet,
e hatóság egyidejűleg a Bizottság és más tagállambeli nemzeti szabályozó hatóságok rendelkezésére bocsátja az intézkedéstervezetet az azt megalapozó indokolással együtt, az 5. cikk (3) bekezdésével összhangban, és erről tájékoztatja a Bizottságot, valamint a többi nemzeti szabályozó hatóságot. A nemzeti szabályozó hatóságok és a Bizottság az érintett nemzeti szabályozó hatóságnak csak egy hónapon belül vagy a 6. cikkben említett időn belül – ha ez utóbbi egy hónapnál hosszabb – küldhetnek észrevételeket. Az egy hónapos időtartam nem hosszabbítható meg.
[…]”
14.
A keretirányelvnek a „Vállalkozások közötti jogviták rendezése” című 20. cikke kimondja:
„(1) Ha az ezen irányelv vagy a különös irányelvek alapján fennálló kötelezettségekkel kapcsolatban jogvita keletkezik olyan vállalkozások között, amelyek ugyanazon tagállamban elektronikus hírközlő hálózatokat szolgáltatnak vagy elektronikus hírközlési szolgáltatásokat nyújtanak, az érintett nemzeti szabályozó hatóság – bármelyik fél kérésére és a (2) bekezdés rendelkezéseinek sérelme nélkül – a jogvita lehető legrövidebb időn belül történő megoldása végett kötelező erejű határozatot bocsát ki [...]
[…]
(3) A jogvita rendezése érdekében a nemzeti szabályozó hatóság a 8. cikkben meghatározott célok elérésére irányuló határozatokat hoz. A nemzeti szabályozó hatóság által a jogvita rendezése során valamely vállalkozás számára megállapított kötelezettségnek meg kell felelnie ezen irányelv vagy a különös irányelvek rendelkezéseinek.
[…]”
3. Az „egyetemes szolgáltatási” irányelv
15.
Az egyetemes szolgáltatási irányelv 28. cikke a „Végfelhasználói érdekek és jogok” című IV. fejezetében található. E cikk a nem földrajzi számokhoz való hozzáférésre vonatkozik és a következőket írja elő:
„A tagállamok biztosítják, hogy területükön más tagállamok végfelhasználói hozzáférhessenek nem földrajzi számokhoz [...]”
B – A lengyel jog
16.
A 2004. július 16‑i távközlési törvénynek ( 5 ) (Ustawa z dnia Prawo telekomunikacyjne) a jogvita tényállására alkalmazandó változata az uniós jogalkotó által a „távközlési csomag” keretében elfogadott rendelkezéseket ülteti át a nemzeti jogrendszerbe.
17.
E törvény 15. cikke, amely a „Konzultációs eljárás” című 3. fejezetben szerepel, a keretirányelv 6. cikkének átültetésére irányul. E 15. cikk a következőket írja elő:
„Mielőtt az UKE elnöke
1)
határozatot hoz a piacelemzésre és a jelentős piaci erővel rendelkező távközlési vállalkozások kijelölésére vagy az e tárgyú határozat megsemmisítésére vonatkozóan,
2)
határozatot hoz szabályozási kötelezettségek megállapítására, megszüntetésére, megerősítésére vagy módosítására vonatkozóan egy jelentős piaci erővel rendelkező vagy ilyen erővel nem rendelkező távközlési vállalkozással szemben,
3)
határozatot hoz a 28–30. cikk szerinti távközlési eszközökhöz való hozzáféréssel kapcsolatban,
4)
határozatot hoz a törvényben említett egyéb ügyekre vonatkozóan,
konzultációs eljárást folytat le, és lehetőséget ad az érintett jogalanyoknak a határozattervezettel kapcsolatos álláspontjaik meghatározott időn belül történő írásbeli megtételére.”
18.
Az említett törvény 18. cikke a „Konzultációs eljárás” című 4. fejezetében található. Ez a cikk a keretirányelv 7. cikkének átültetésére irányul és a következőképpen rendelkezik:
„Ha a 15. cikkben említett határozat befolyásolhatja a tagállamok közötti kereskedelmi kapcsolatokat, akkor az UKE elnöke a konzultációs eljárással egyidejűleg konszolidációs eljárást indít, és a [...] Bizottságnak, valamint a más tagállambeli szabályozó hatóságoknak megküldi a határozattervezeteket az azokat megalapozó indokolással együtt.”
19.
A távközlési törvény 27. és 28. cikke a hozzáférési irányelv 5. cikkének átültetésére irányul. A 27. és 28. cikk a következőképpen szól:
„27. cikk
(1) Az UKE elnöke hivatalból vagy a hozzáférési szerződés megkötésére irányuló tárgyalásokon részt vevő bármely fél írásbeli kérelmére, végzésben dönthet a tárgyalások lezárásának határidejéről, amely nem haladhatja meg a hivatkozott szerződés megkötésére irányuló kérelem benyújtásától számított 90 napot.
(2) Ha a tárgyalások nem kezdődtek meg, ha az engedélyt kiadó szervezet megtagadta a hozzáférést, vagy ha nem jött létre szerződés az (1) bekezdésben előírt határidőn belül, bármely fél kérheti az UKE elnökétől, hogy hozzon a vitás kérdéseket megoldó vagy az együttműködés feltételeit előíró határozatot.
[…]
28. cikk
1. Az UKE elnöke a 27. cikk (2) bekezdése szerinti kérelem benyújtásától számított 90 napon belül hozza meg a hozzáférés engedélyezésére vonatkozó határozatát, az alábbi kritériumokra figyelemmel:
1)
a távközlési hálózatok felhasználóinak érdekei;
2)
a távközlési vállalkozások számára előírt kötelezettségek;
3)
a korszerű távközlési szolgáltatások előmozdítása;
4)
a fennálló vitás kérdések jellege és a hozzáférés technikai és gazdasági szempontjai tekintetében annak gyakorlati lehetősége, hogy megvalósíthatók‑e a tárgyalásokban részt vevő távközlési vállalkozások által javasolt megoldások, illetve helye lehet‑e alternatív megoldásoknak;
5)
a következőkkel kapcsolatos biztosítékok:
a)
hálózat teljessége és a szolgáltatások együttműködési képessége,
b)
a hozzáférés hátrányosan meg nem különböztető feltételei,
c)
a verseny fejlesztése a távközlési szolgáltatások piacán;
[…]
4. A hozzáférést engedélyező határozat a szerződésnek az e határozat tartalmával megegyező része helyébe lép.
[…]
6. A hozzáférési határozatot az UKE elnöke bármely érintett fél kérelmére vagy hivatalból módosíthatja, ha ezt a végfelhasználók érdekeinek, a hatékony versenynek vagy a szolgáltatások együttműködési képességének védelme indokolja.
[…]”
20.
A távközlési törvény 79. cikkének (1) bekezdése az egyetemes szolgáltatási irányelv 28. cikkének átültetésére irányul. A következőképpen szól:
„A nyilvános távközlési hálózat üzemeltetője biztosítja, hogy hálózatának végfelhasználói, valamint más tagállamok végfelhasználói a lengyel területen hozzáférhessenek nem földrajzi számokhoz, amennyiben ez műszakilag és gazdaságilag megvalósítható, kivéve azt az esetet, ha valamely hívott előfizető úgy döntött, hogy meghatározott földrajzi területeken lévő hívó végfelhasználók hozzáférését korlátozza.”
II – Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
21.
Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kiderül, hogy a Telefonia Dialog kérte az UKE elnökétől, hogy tegye meg azon szerződés módosításához szükséges intézkedéseket, amelyet a T‑Mobile Polskával kötött a végfelhasználók nem földrajzi számokhoz való hozzáférésére vonatkozóan.
22.
Az UKE elnöke a távközlési törvény 28. cikke alapján, amely – ne feledjük – a hozzáférési irányelvnek „A nemzeti szabályozó hatóságok hatásköre és feladatköre a hozzáférés és az összekapcsolás tekintetében” című 5. cikkét ülteti át, a 2008. december 19‑i határozatában a Telefonia Dialogot arra kötelezte, hogy hálózatában hívásvégződtetési szolgáltatásokat nyújtson az e határozatban megállapított díj ellenében. A T‑Mobile Polskát arra kötelezte, hogy előfizetőinek biztosítson hozzáférést a Telefonia Dialog hálózatában nyújtott információs és szórakoztató szolgáltatásokhoz szintén az említett határozatban megállapított díj ellenében.
23.
A T‑Mobile Polska által benyújtott kereset alapján a Sąd Okręgowy w Warszawie (varsói regionális bíróság) hatályon kívül helyezte az UKE elnökének határozatát azzal az indokkal, hogy ez utóbbi elmulasztotta a keretirányelv 7. cikkének (3) bekezdésében előírt bejelentést. A Sąd Okręgowy w Warszawie ugyanis megállapította, hogy ezen határozat érinti a tagállamok azon állampolgárait, akik a T‑Mobile Polska roamingszolgáltatását igénybe veszik, ezért az befolyásolja a tagállamok közötti kereskedelmet.
24.
A Sąd Apelacyjny w Warszawie (varsói fellebbviteli bíróság) helybenhagyta ezen ítéletet.
25.
Az UKE elnöke felülvizsgálati kérelmet terjesztett a Sąd Najwyższy elé. Úgy véli, hogy a Sąd Apelacyjny w Warszawie, mivel azt feltételezte, hogy a szóban forgó intézkedés hatást gyakorol az egységes piacra, nem megfelelően értelmezte „a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt befolyásnak” a keretirányelv 7. cikkének (3) bekezdésében említett fogalmát, és így megsértette e rendelkezést.
26.
E körülmények között a Sąd Najwyższy felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:
„1)
Úgy kell‑e értelmezni a [keret]irányelvnek az [egyetemes szolgáltatási] irányelv 28. cikkével összefüggésben értelmezett 7. cikkének (3) bekezdését, hogy minden olyan intézkedés, amelyet a nemzeti szabályozó hatóság az egyetemes szolgáltatási irányelv 28. cikkéből eredő kötelezettség teljesítése érdekében tesz, befolyásolja a tagállamok közötti kereskedelmet, amennyiben ez az intézkedés lehetővé teheti, hogy a másik tagállambeli végfelhasználók az adott tagállam területén nem földrajzi számokhoz férjenek hozzá?
2)
Úgy kell‑e értelmezni a [keret]irányelv 6. és 20. cikkével összefüggésben értelmezett 7. cikkének (3) bekezdését, hogy abban az esetben, ha a nemzeti szabályozó hatóság elektronikus hírközlő hálózatokat szolgáltató vagy elektronikus hírközlési szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások között keletkezett jogvitákban határoz, és e jogviták tárgyát az [egyetemes szolgáltatási] irányelv 28. cikkéből eredő kötelezettség e vállalkozások valamelyike általi teljesítése képezi, a nemzeti szabályozó hatóság még akkor sem folytathat le konszolidációs eljárást, ha az intézkedés befolyásolja a tagállamok közötti kereskedelmet, és a nemzeti jog arra kötelezi a nemzeti szabályozó hatóságot, hogy mindig folytasson le konszolidációs eljárást, ha az intézkedés befolyásolhatja e kereskedelmet?
3.
) A második kérdésre adandó igenlő válasz esetén: úgy kell‑e értelmezni a [keret]irányelvnek a 6. és 20. cikkével és az EUMSZ 288. cikkel, valamint az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésével összefüggésben értelmezett 7. cikkének (3) bekezdését, hogy a nemzeti bíróság köteles mellőzni azon nemzeti jogi rendelkezések alkalmazását, amelyek a nemzeti szabályozó hatóságot minden olyan esetben konszolidációs eljárás lefolytatására kötelezik, ha az általa tett intézkedés befolyásolhatja a tagállamok közötti kereskedelmet?”
III – Előzetes észrevételek
27.
Azt javasolom a Bíróságnak, hogy a kérdéseket a Sąd Najwyższy által feltettől eltérő sorrendben vizsgálja.
28.
A kérdést előterjesztő bíróság kérdéseivel lényegében arra kíván választ kapni a Bíróságtól, hogy a nemzeti szabályozó hatóság köteles‑e a keretirányelv 7. cikkének (3) bekezdésében említett bejelentési eljárást lefolytatni, ha ez az irányelv két, ugyanazon tagállamban elektronikus hírközlési szolgáltatásokat nyújtó vállalkozás között zajló jogvita keretében nem földrajzi számokhoz való hozzáférésre vonatkozóan az egyetemes szolgáltatási irányelv 28. cikkében az uniós jogalkotó által megállapított kötelezettségeket írja elő.
29.
Az uniós jogalkotó a keretirányelv 7. cikkének (3) bekezdésében kifejezetten meghatározta azokat az eseteket, amelyekben a nemzeti szabályozó hatóságok kötelesek bejelenteni az intézkedéstervezetüket. Két feltételnek kell teljesülnie.
30.
Az első feltétel az intézkedés tárgyára vonatkozik. A keretirányelv 7. cikke (3) bekezdésének a) pontja szerint olyan intézkedésekről van szó, amelyek „[ezen] irányelv 15. vagy 16. cikkének, vagy a [hozzáférési] irányelv 5. vagy 8. cikkének, vagy az [egyetemes szolgáltatási] irányelv 16. cikkének [hatálya alá tartoznak]”.
31.
A második feltétel a szóban forgó intézkedésnek az egységes piacra gyakorolt hatására vonatkozik. A keretirányelv 7. cikke (3) bekezdésének b) pontja szerint olyan intézkedésekről van szó, amelyek „[befolyásolják] a tagállamok közötti kereskedelmet”.
32.
A kérdést előterjesztő bíróság az első kérdésével lényegében e második feltétel hatálya tekintetében vár iránymutatást. A Sąd Najwyższy ugyanis arra vár választ, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló olyan intézkedés, amely nem földrajzi számokhoz való hozzáférés biztosítására irányul, a keretirányelv 7. cikke (3) bekezdésének b) pontja értelmében befolyásolhatja‑e a tagállamok közötti kereskedelmet.
33.
A második kérdésével ezen túlmenően a határozat jellegére vonatkozó első feltétel hatálya tekintetében vár iránymutatást. A kérdést előterjesztő bíróság ugyanis arra vár választ, hogy alkalmazni kell‑e a bejelentési eljárást a nemzeti üzemeltetők közötti jogvita rendezése érdekében a keretirányelv 20. cikke alapján hozott intézkedés esetén.
34.
E körülményekre tekintettel tehát célszerűbbnek tűnik számomra e két kérdés felcserélt sorrendben történő vizsgálata. Ugyanis, ha azt kellene megállapítani, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló, vállalkozások közötti jogvita rendezése során hozott intézkedés nem tartozik az uniós jogalkotó által a keretirányelv 7. cikke (3) bekezdésének a) pontjában kifejezetten meghatározott esetek egyike alá sem, nem lenne szükséges vizsgálni, hogy e rendelkezés b) pontja szerint ezen intézkedés hatást gyakorolhat‑e a tagállamok közötti kereskedelemre.
IV – Elemzés
A – A keretirányelv 7. cikke (3) bekezdésének a) pontjában meghatározott, az intézkedés jellegére vonatkozó feltétel hatályáról
35.
A kérdést előterjesztő bíróság második kérdésével lényegében arra vár választ a Bíróságtól, hogy a keretirányelv 7. cikkének (3) bekezdése értelmében a nemzeti szabályozó hatóság köteles‑e bejelenteni az olyan intézkedést, amellyel valamely távközlési szolgáltatót nem földrajzi számokhoz való hozzáférés lehetővé tételére kötelezi, ha az intézkedést jogvita rendezése során hozza meg, ezen irányelv 20. cikke szerint. ( 6 )
36.
A kérdés azért merül fel, mert a keretirányelv 20. cikkében az uniós jogalkotó nem teszi egyértelművé, hogy az ilyen határozatot az ezen irányelv 7. cikkének (3) bekezdésében említett eljárás szerint be kell‑e jelenteni a Bizottságnak és a többi tagállam nemzeti szabályozó hatóságainak.
37.
A kérdés azért is felmerül, mert e határozat első látásra nem tartozik az uniós jogalkotó által az említett irányelv 7. cikke (3) bekezdésének a) pontjában meghatározott esetek közé.
38.
Ugyanis e rendelkezés értelmében a nemzeti szabályozó hatóság köteles bejelenteni azokat az intézkedéseket, amelyekkel
—
az érintett piacot határozza meg, vagy piacelemzést végez a keretirányelv 15. és 16. cikkének megfelelően,
—
teljesíti az elektronikus hírközlő hálózatokhoz való hozzáférésre, valamint azok összekapcsolására vonatkozó kötelezettségeket a hozzáférési irányelv 5. cikkének megfelelően,
—
a hozzáférési irányelv 8. cikkének megfelelően egy adott piacon jelentős piaci erővel rendelkezőként kijelölt üzemeltetők számára kötelezettséget állapít meg, módosít, illetve szüntet meg, és különösen
—
az összekapcsolás vagy a hozzáférés tekintetében átláthatósági kötelezettséget a hozzáférési irányelv 9. cikkének megfelelően,
—
a megkülönböztetésmentességre vonatkozó kötelezettséget a hozzáférési irányelv 10. cikkének megfelelően,
—
a számviteli szétválasztásra vonatkozó kötelezettséget a hozzáférési irányelv 11. cikkének megfelelően,
—
a meghatározott hálózati eszközökhöz és kapcsolódó eszközökhöz való hozzáférésre vonatkozó kötelezettségeket a hozzáférési irányelv 12. cikkének megfelelően,
—
az árellenőrzésre és költségszámításra vonatkozó kötelezettségeket a hozzáférési irányelv 13. cikkének megfelelően, és
—
a kiskereskedelmi piacokkal kapcsolatos kötelezettségeket fenntartja, módosítja, illetve visszavonja az egyetemes szolgáltatási irányelv 16. cikkének (3) bekezdésének megfelelően.
39.
A keretirányelv 20. cikke alapján hozott intézkedést az uniós jogalkotó tehát kifejezetten nem említi.
40.
Mindamellett úgy vélem, hogy ez nem képezi akadályát annak, hogy az ilyen határozat a keretirányelv 7. cikkének (3) bekezdésében meghatározott bejelentési eljárás hatálya alá tartozzon attól az időponttól, amikor ezen intézkedés a keretirányelv 7. cikke (3) bekezdésének a) pontjában meghatározott kötelezettségek egyikére vonatkozik, és ezen irányelv 7. cikke (3) bekezdésének b) pontja szerint hatást gyakorol a tagállamok közötti kereskedelemre.
41.
Ugyanis a keretirányelv 20. cikke tisztán eljárási jellegű rendelkezés. Ne feledjük, hogy e rendelkezés határozza meg azokat a szabályokat és eljárást, amelyeket akkor kell alkalmazni, ha a nemzeti szabályozó hatóság beavatkozik ugyanazon tagállamban elektronikus hírközlő hálózatokat szolgáltató vagy elektronikus hírközlési szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások között zajló jogvitába, és e jogvita rendezése céljából kötelező erejű határozatot hoz.
42.
Márpedig a bejelentési eljárás alkalmazása nem függ azon eljárás jellegétől, amelynek végén a nemzeti szabályozó hatóság meghozta a szóban forgó intézkedést. A keretirányelv 7. cikke (3) bekezdése a) pontjának megfogalmazásából egyértelműen következik, hogy ezen eljárás alkalmazása kizárólag az intézkedés tárgyától függ. Vagyis attól, hogy ezen intézkedés az érintett piac meghatározására irányul‑e, valamely elektronikus hírközlési szolgáltatáshoz való hozzáférés biztosítását célozza‑e, vagy valamelyik piaci szereplő számára árellenőrzésre vonatkozó kötelezettségeket állapít‑e meg?
43.
Az alapügyben tehát magát az UKE elnöke által hozott határozat tárgyát kell vizsgálni, függetlenül attól az eljárási kerettől, amelybe a határozat illeszkedik.
44.
Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kiderül, hogy az UKE elnöke az egyetemes szolgáltatási irányelv 28. cikkében meghatározott kötelezettségek végrehajtása céljából hozta ezen intézkedést, amely cikk annak biztosítására irányul, hogy a végfelhasználók a tagállamuk területén hozzáférjenek a nem földrajzi számokhoz. Az ilyen határozat tehát érinti az elektronikus hírközlési szolgáltatáshoz való hozzáférést.
45.
Jóllehet az említett intézkedés a keretirányelv 20. cikke szerinti, jogviták rendezésére vonatkozó eljárás keretébe illeszkedik, a kérdést előterjesztő bíróság megerősítette számomra, hogy az intézkedést az UKE elnöke a távközlési törvénynek a hozzáférési irányelv 5. cikkét a nemzeti jogrendbe átültető 28. cikkével reá ruházott hatáskörében eljárva hozta meg. Emlékeztetek arra, hogy a hozzáférési irányelv ez utóbbi rendelkezése az egyes nemzeti szabályozó hatóságoknak jogot biztosít arra – sőt inkább kötelezi azokat –, hogy a piaci szereplők számára az elektronikus hírközlő hálózatokhoz való hozzáférésre, valamint azok összekapcsolására vonatkozóan kötelezettségeket állapítsanak meg. Olyan anyagi jogi rendelkezésről van szó, amelynek az alapügyben szóban forgó intézkedés nyilvánvalóan a hatálya alá tartozik.
46.
Az UKE elnöke által hozott intézkedés tehát tárgyát tekintve a hozzáférési irányelv 5. cikkén alapul, amely a nemzeti szabályozó hatóságok hatáskörét és feladatkörét állapítja meg a hozzáférés és az összekapcsolás tekintetében, az eljárást tekintve viszont a keretirányelv 20. cikkén alapul, amely a jogvita rendezése során alkalmazandó eljárási szabályokat rögzíti.
47.
E tekintetben megjegyzem, hogy az uniós jogalkotó szoros kapcsolatot létesít a hozzáférési irányelv 5. cikke alapján hozott intézkedések és a keretirányelv 6., 7., 20. és 21. cikkében említett eljárásjogi mechanizmusok között. Ugyanis, amint az a hozzáférési irányelv 5. cikkének (3) és (4) bekezdéséből teljesen egyértelműen következik, a hozzáférés és az összekapcsolás tekintetében a nemzeti szabályozó hatóságok által előírt kötelezettségeket és feltételeket a keretirányelv 6. és 7. cikkében említett konzultációs és bejelentési eljárással összhangban, és adott esetben – ha azok nemzeti vagy határokon átnyúló jogvita rendezésének keretébe illeszkednek – a keretirányelv 20. és 21. cikkében említett eljárási szabályok tiszteletben tartásával kell végrehajtani.
48.
Mindemellett ki kell emelni, hogy a hozzáférési irányelv 5. cikke alapján hozott intézkedések kifejezetten a keretirányelv 7. cikke (3) bekezdésének a) pontjában említett esetek közé tartoznak. A nemzeti szabályozó hatóságok így kötelesek bejelenteni a Bizottságnak és a többi tagállam nemzeti szabályozó hatóságainak, ha az intézkedések befolyásolják a tagállamok közötti kereskedelmet.
49.
Az ilyen értelmezést megerősítik az uniós jogalkotó által ezen a területen kitűzött célok.
50.
Amint az ugyanis a keretirányelv (15) preambulumbekezdéséből kifejezetten következik: annak biztosítása a cél, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok nemzeti szintű határozatai ne legyenek hátrányosak az egységes piacra. Ezenfelül a Bizottság 2010. október 15‑i ajánlásának ( 7 ) (2) preambulumbekezdése szerint e döntések nem befolyásolhatják hátrányos módon az uniós jogalkotónak a távközlési piacra vonatkozó keretszabályozás létrehozásában megnyilvánuló, a keretirányelv 8. cikkében megfogalmazott célkitűzéseit. Másként fogalmazva, az uniós jogalkotó megköveteli a nemzeti szabályozó hatóságoktól, hogy a „távközlési csomag” keretében elfogadott szabályok következetes alkalmazásának biztosítása, valamint a távközlési piac fejlődését akadályozó versenytorzulások elkerülése érdekében járuljanak hozzá a belső piac fejlődéséhez, átlátható módon együttműködve egymással és a Bizottsággal.
51.
Márpedig ellentétes lenne ezen célkitűzésekkel, ha a bejelentési eljárásból kizárnánk a nemzeti szabályozó hatóságok által, a jogvita rendezése során hozott intézkedéseket. Ezen intézkedések nem bírósági, hanem közigazgatási intézkedések, amelyek bejelentése nyilvánvalóan azon együttműködés részét képezi, amelyet az uniós jogalkotó kíván létrehozni a nemzeti szabályozó hatóságok és a Bizottság között. Következésképpen az ilyen intézkedések kizárása a keretirányelv 7. cikke (3) bekezdésének hatálya alól – véleményem szerint – megbontaná az elérni kívánt harmonizációt. Ebben a tekintetben meg kell jegyezni, hogy a keretirányelv (32) preambulumbekezdésében az uniós jogalkotó kifejezetten megállapította, hogy „a nemzeti szabályozó hatóságnak a valamely tagállamban elektronikus hírközlő hálózatokat szolgáltató vagy elektronikus hírközlési szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások közötti jogvita megoldásában történő közreműködése során a [...] [keret]irányelv, illetve a különös irányelvek alapján fennálló kötelezettségeknek való megfelelés biztosítására kell törekedni”, amely kötelezettségek között szerepel az átláthatóság és az együttműködés követelménye.
52.
Egyébként érdemes kiemelni, hogy a Bizottság az említett célok elérése érdekében a fent említett ajánlásának (4) preambulumbekezdésében egyértelművé tette, hogy „gondoskodik arról, hogy a nemzeti szabályozó hatóságoknak, ha igényt tartanak rá, alkalmuk legyen megvitatni ezeket az intézkedéstervezeteket, mielőtt a [keret]irányelv 7. cikke alapján hivatalosan bejelentenék őket”.
53.
Mindezen megfontolások alapján tehát úgy vélem, hogy a keretirányelv 7. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a bejelentési eljárás hatálya alá tartozik a jogvita rendezése során hozott azon intézkedés, amellyel a nemzeti szabályozó hatóság – a hozzáférési irányelv 5. cikkének, a keretirányelv 20. cikkének és az egyetemes szolgáltatási irányelv 28. cikkének megfelelően őt megillető hatáskörnek és feladatkörnek megfelelően – valamely üzemeltető számára nem földrajzi számokhoz való hozzáférésre vonatkozóan kötelezettségeket állapít meg, ezért ezt az intézkedést be kell jelenteni, ha az a tagállamok közötti kereskedelmet befolyásolja.
B – A keretirányelv 7. cikke (3) bekezdésének b) pontjában meghatározott, az intézkedésnek a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt befolyására vonatkozó feltétel hatályáról
54.
A kérdést előterjesztő bíróság első kérdésével lényegében arra vár választ a Bíróságtól, hogy a keretirányelv 7. cikkének (3) bekezdése értelmében azon intézkedés, amellyel a nemzeti szabályozó hatóság az egyetemes szolgáltatási irányelv 28. cikkének megfelelően végfelhasználók számára nem földrajzi számokhoz való hozzáférést kíván biztosítani, szükségképpen befolyásolja‑e a tagállamok közötti kereskedelmet, és ily módon az ilyen intézkedést a Bizottságnak, valamint a többi tagállam nemzeti szabályozó hatóságainak be kell jelenteni.
55.
Az e kérdésre adandó válaszhoz ezúttal a keretirányelv 7. cikke (3) bekezdésének b) pontjában említett, „[az intézkedésnek] a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt befolyásán” alapuló kritérium hatályát kell meghatározni.
56.
E kritérium, mint már láttuk, a bejelentési eljárás hatályát határozza meg. Bár e kritérium jelentős mennyiségű ítélkezési gyakorlat tárgyát képezte a versenyjogi vitákban, a Bíróság ez idáig még nem foglalt állást ennek hatályáról a távközlési ágazattal kapcsolatos jogviták keretében.
57.
Először is meg kell állapítani, hogy az uniós jogalkotó a keretirányelv (38) preambulumbekezdésében kifejezetten meghatározta az említett kritérium hatályát.
58.
Olyan intézkedésekről van szó, „amelyek közvetlen vagy közvetett, tényleges vagy potenciális hatást gyakorolhatnak a tagállamok közötti kereskedelem szerkezetére oly módon, amely az egységes piac akadályát képezheti”, az uniós jogalkotó ugyanakkor pontosítja, hogy „ezek közé olyan intézkedések tartoznak, amelyek jelentős hatást gyakorolnak a más tagállambeli üzemeltetőkre vagy felhasználókra”.
59.
Először is azt állapítom meg, hogy e fogalommeghatározás megegyezik a versenyjogi vitákban a Bíróság és a Bizottság által adott fogalommeghatározással. Emlékeztetek ugyanis arra, hogy a Bíróság az e területen alapvetőnek tekintendő Völk‑ítéletében ( 8 ) kimondta, hogy az EGK‑Szerződés 85. cikkének (1) bekezdésében (később az EK‑Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése, később az EK 81. cikk (1) bekezdése, jelenleg az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése) meghatározott, a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt [hatás] fogalma azt feltételezi, hogy a szóban forgó megállapodás alkalmas legyen arra, hogy „a tagállamok közötti kereskedelmi forgalomra közvetlenül vagy közvetve, ténylegesen vagy potenciálisan hatást gyakoroljon oly módon, hogy az akadályozhatja a tagállamok közötti egységes piac célkitűzéseinek elérését” ( 9 ). Két évvel később a Bíróság a Béguelin Import ítéletében ( 10 ) azt is kimondta, hogy a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatás fogalma olyan megállapodásokra és gyakorlatra vonatkozik, amelyek „a tagállamok közötti kereskedelmet érezhetően befolyásolják” ( 11 ).
60.
E meghatározást vette át a Bizottság az [EK] 81. és [EK] 82. cikkben szereplő, „A kereskedelemre gyakorolt hatás fogalmáról szóló iránymutatás” ( 12 ) címet viselő közleményében, amelyre a későbbiekben vissza fogok térni.
61.
Következésképpen a keretirányelv 7. cikkének (3) bekezdése szerinti „tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt befolyás” fogalomnak és az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk szerinti „tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatás” fogalomnak az uniós jogalkotó által elfogadott meghatározása megegyezik.
62.
Ez az azonosság teljesen következetes, amennyiben figyelembe vesszük, hogy a távközlési piac jelenleg versenyen alapuló piac, amelyen az üzemeltetők tanúsíthatnak olyan magatartást, amely alkalmas az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk szemszögéből való vizsgálatra.
63.
E tekintetben, és amint az a távközlési ágazatban létrejött keretszabályozásból egyértelműen következik, az érintett piacok meghatározása és elemzése, a gazdasági szereplők piaci helyzete és ereje, valamint az ezen szereplők által folytatott gyakorlatnak e piacon kifejtett hatása a versenyjogi módszertanra épült gazdasági elemzésen alapul. Az uniós jogalkotó egyébként ezt kifejezetten megállapította az elektronikus hírközlő hálózatokhoz való hozzáférésre, valamint azok összekapcsolására vonatkozó kötelezettségekkel kapcsolatban a hozzáférési irányelv (13) preambulumbekezdésében.
64.
E körülmények között valamennyi, az alapügyben észrevételeket benyújtó félhez hasonlóan úgy vélem, hogy „a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt befolyás” fogalomnak, amelyet az uniós jogalkotó a keretirányelv 7. cikkének (3) bekezdésében alkalmazott, és a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatás fogalomnak, amelyre a versenyjog és különösen az EUMSZ 101. cikk keretében az uniós jogalkotó hivatkozik, ugyanazon hatálya kell, hogy legyen, és az értékelést azonos módszerek alapján kell elvégezni.
65.
E módszereket részletesen meghatározza az iránymutatás, amely a Bíróság e területre vonatkozó ítélkezési gyakorlatán alapul.
66.
Az iránymutatás értelmében – mint már említettem – az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk értelmében vett, tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatás azt feltételezi, hogy a szóban forgó megállapodás alkalmas legyen arra, hogy a tagállamok közötti kereskedelmi forgalomra közvetlenül vagy közvetve, ténylegesen vagy potenciálisan hatást gyakoroljon. ( 13 ) A Bíróság szerint ennek az értékelésnek azon tényleges keretbe tartozó objektív jogi vagy ténybeli tényezők összességének vizsgálatán kell alapulnia, amelyben a megállapodás elhelyezkedik. ( 14 ) E keretben az illetékes hatóságoknak figyelembe kell venniük a szóban forgó megállapodás vagy gyakorlat jellegét, az érintett termékek jellemzőit, valamint a részt vevő vállalkozások helyzetét és jelentőségét.
67.
A megállapodás jellege, valamint a vállalkozások piaci ereje információt ad e megállapodásnak a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolására való alkalmasságáról. Az érintett termékek jellege a tagállamok közötti kereskedelem érintettségének lehetőségéről tájékoztat. Ugyanis, amennyiben valamely termék beszerzése vagy értékesítése határokon átnyúló kereskedelem keretében történik, vagy egy olyan vállalkozás tevékenységének jelentős részét képezi, amely más tagállamban szándékozik letelepedni vagy akarja növelni tevékenységét, könnyebb bizonyítani, hogy az ilyen megállapodás hatást gyakorolhat az egységes piacra.
68.
Ráadásul az iránymutatás értelmében az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk értelmében vett „tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatás” azt feltételezi, hogy a szóban forgó megállapodásnak vagy gyakorlatnak legalább két tagállamot magában foglaló, minimális határokon átnyúló hatásai ( 15 ) legyenek. A tagállamok közötti kereskedelem érintettségére vonatkozó feltétel olyan mennyiségi elemet is magában foglal, amely az uniós jog alkalmazhatóságát azon megállapodásokra és gyakorlatra korlátozza, amelyeknek érezhető hatása lehet. Az érzékelhetőség értékelése itt is az egyedi eset körülményeitől függ, különösen a szóban forgó megállapodás és gyakorlat jellegétől, az érintett termékek jellemzőitől, valamint a részt vevő vállalkozások piaci helyzetétől. ( 16 )
69.
Amint azt már megfogalmaztam, az a véleményem, hogy a nemzeti szabályozó hatóság által hozott intézkedésnek a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatásait azonos módszer alapján kell értékelni.
70.
Véleményem szerint ezen értékelés olyan ténykérdésnek minősül, amelynek eldöntése az egyes illetékes nemzeti hatóságokra tartozik minden egyes ügyben. Ez utóbbiaknak kell tehát értékelniük, hogy a meghozni kívánt intézkedés – miközben a tagállamok közötti kereskedelmi forgalomra közvetlenül vagy közvetve, ténylegesen vagy potenciálisan hatást gyakorol – a tagállamok közötti kereskedelmet érezhetően vagy jelentősen befolyásolhatja‑e. Ennek érdekében az értékelésüknek különösen az intézkedés és az érintett szolgáltatások jellegén, valamint a szóban forgó vállalkozások piaci helyzetén és jelentőségén kell alapulnia. ( 17 )
71.
Az uniós jogalkotó a keretirányelv (38) preambulumbekezdésében nem kimerítő jellegű felsorolást ad azon intézkedésekről, amelyek jelentős hatást gyakorolhatnak a más tagállambeli üzemeltetőkre vagy felhasználókra. A preambulumbekezdés többek között olyan intézkedéseket említ, amelyek a piaci szerkezetet érintik, vagy a piacra jutást akadályozzák, és így hatást gyakorolnak a más tagállamokban letelepedett vállalkozásokra. Olyan intézkedéseket is említ, amelyek a más tagállamokban fizetendő árakat érintik, valamint amelyek egy másik tagállamban letelepedett vállalkozás elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtására való képességét érintik.
72.
Így szemléltetésképpen a Bizottság megállapítja, hogy a hívásvégződtetési díjak ( 18 ) megállapítására vonatkozó intézkedés hatást gyakorolhat a más tagállamok üzemeltetőire, ezért az ilyen intézkedéseket a keretirányelv 7. cikkének (3) bekezdésében említett eljárásnak megfelelően előzetesen be kell neki jelenteni. ( 19 ) A hívásvégződtetési díjakat illetően a Bizottság ugyanis úgy véli, hogy mivel ezek a díjak a különböző hálózatüzemeltetők ügyfelei közötti hívások költségeinek egyik alkotóelemét jelentik, és a hívó fél telefonszámlája ezeket tartalmazza, ezen intézkedés olyan intézkedésnek tekinthető, amely a felhasználókra jelentős hatást gyakorol. Ezen túlmenően a Bizottság úgy véli, hogy hívásvégződtetési díjak mértéke közvetlenül befolyásolja a más tagállamokban letelepedett üzemeltetőknek a szóban forgó tagállamban történő szolgáltatásnyújtásra való képességét a megállapított hívásvégződtetési díjak függvényében.
73.
A Bizottság ehhez hasonlóan úgy ítéli meg, hogy a keretirányelv 7. cikke (3) bekezdésének megfelelően előzetesen be kell jelenteni azokat az intézkedéseket, amelyekkel a nemzeti szabályozó hatóság a nagy sebességű internet‑hozzáférési nagykereskedelmi díjakat állapítja meg.
74.
Következésképpen az alapügy keretében a nemzeti bíróság feladata annak konkrét értékelése, hogy a szóban forgó, a végfelhasználók nem földrajzi számokhoz való hozzáférésének biztosítása érdekében hozott intézkedés hasonlóképpen hatással lehet‑e a tagállamok közötti kereskedelemre, oly módon, hogy a bejelentési eljárásban előírt összes feltétel teljesüljön.
75.
Ennek érdekében a nemzeti bíróságnak tehát figyelembe kell vennie ezen intézkedés jellegét, valamint az érintett szolgáltatások jellemzőit.
76.
E tekintetben emlékeztetek arra, hogy az említett intézkedés arra kötelezte a T‑Mobile Polskát, hogy a belföldön tartózkodó és a hálózatát roaming keretében igénybe vevő végfelhasználók számára nem földrajzi számokhoz való hozzáférést biztosítson.
77.
Emlékeztetek arra, hogy az egyetemes szolgáltatási irányelv 2. cikke d) és f) pontja értelmében „nem földrajzi szám” a nemzeti számozási tervben szereplő olyan szám, amelynek számjegyszerkezete a hálózati végpont fizikai helyére történő hívásirányításra használt földrajzi jelentőséggel egyáltalán nem bír. Idetartoznak többek között a mobiltelefonszámok, a díjmentes és az emelt díjas hívások hívószámai.
78.
Ismeretes, hogy a jelen ügyben a szóban forgó intézkedés a nem földrajzi számokhoz való hozzáférési szolgáltatásra vonatkozó árképzési módokat állapítja meg a T‑Mobile Polska és a Telefonia Dialog közötti szerződés keretében.
79.
Véleményem szerint e tények azt látszanak igazolni, hogy ezen intézkedés befolyásolhatja a tagállamok közötti kereskedelmet.
80.
Egyrészt a T‑Mobile Polska által biztosítandó nem földrajzi számokhoz való hozzáférés nemcsak ezen vállalkozás hálózatának végfelhasználóit, hanem az általa nyújtott roamingszolgáltatások használóit is megilleti. Márpedig, amint azt a Bizottság is joggal hangsúlyozta, a barangolás, vagy amit rendszerint „roamingnak” neveznek, a kommunikáció tagállamokon átnyúló eleme. A tárgyalás során a T‑Mobile Polska egyébiránt kifejtette, hogy a különböző tagállamok szolgáltatóival több mint 140 roaming szolgáltatási szerződést kötött.
81.
Másrészt a szóban forgó intézkedés a távközlési szolgáltatások árát, valamint a díjak felülvizsgálatára vonatkozó elveket rögzíti. Véleményem szerint, amennyiben a T‑Mobile Polskával kötött szerződésben ezen elvek szerepelnek, azok közvetlen hatást gyakorolhatnak a végfelhasználóra, mivel a hívásköltség egyik összetevőjét jelentik, és így befolyásolják a hívó fél telefonszámlájának összegét. Ilyen feltételek mellett úgy vélem, hogy egy ilyen intézkedés jelentős hatást gyakorolhat a felhasználókra. Amint azt a Sąd Apelacyjny w Warszawie megállapította, egyébként az sem lehetetlen, hogy ezen intézkedés az üzemeltetők és különösen a más tagállamokban letelepedett üzemeltetők piacra jutásának feltételeire is hatással vannak.
82.
Ezen túlmenően a nemzeti bíróságnak figyelembe kell majd vennie az érintett vállalkozások, különösen a T‑Mobile Polska piaci helyzetét és jelentőségét. A rendelkezésemre álló adatok, valamint a T‑Mobile Polska által a tárgyaláson közölt információk szerint e vállalkozás a távközlési piac egyik legjelentősebb szereplője Lengyelországban és Kelet‑Európában. Amint a Polska Telefonia Cyfrowa ítéletből ( 20 ) egyértelműen következik, az UKE elnökének már 2006‑ban az volt az álláspontja, hogy az említett vállalkozás jelentős piaci erővel rendelkezik a beszédcélú hívásvégződtetési szolgáltatások piacán, és ezért úgy határozott, hogy szabályozó kötelezettségeket ír elő számára. ( 21 ) 2008‑ban a T‑Mobile Polska 29%‑os piaci részesedéssel rendelkezett, amely részesedés 2013‑ban 27% volt. A T‑Mobile Polska piaci jelentőségével kapcsolatos információk nyilvánvalóan azt látszanak igazolni, hogy jelentős az ezen vállalkozás hálózatán továbbított beszélgetések száma, amelyek között szerepelnek nem földrajzi számok felé teljesített hívások is.
83.
Bár ezek a körülmények felvilágosítást adnak a szóban forgó intézkedésnek a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolására való alkalmasságáról, véleményem szerint nem elegendők azon következtetés levonásához, hogy az intézkedés a Közösségen belüli kereskedelmet érezhetően érintheti. A nemzeti bíróság feladata, hogy az összes rendelkezésére álló bizonyíték alapján megállapítsa ezen hatás pontos mértékét.
84.
Mindezen megfontolások alapján tehát úgy vélem, hogy a keretirányelv 7. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azon intézkedés, amellyel a nemzeti szabályozó hatóság az egyetemes szolgáltatási irányelv 28. cikkének megfelelően végfelhasználók számára nem földrajzi számokhoz való hozzáférést kíván biztosítani, hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre, ha ezen intézkedés ez utóbbiak közötti kereskedelmet érezhetően befolyásolhatja a kereskedelmi forgalmukra közvetlenül vagy közvetve, ténylegesen vagy potenciálisan hatást gyakorolva.
85.
Ez az értékelés olyan ténykérdésnek minősül, amelyet az intézkedés és az érintett szolgáltatások jellegének, valamint az érintett üzemeltetők piaci helyzetének és jelentőségének figyelembevételével az egyes illetékes nemzeti hatóságoknak kell eldönteniük minden egyes ügyben.
C – A harmadik kérdésről
86.
Véleményem szerint – tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első két kérdésre korábban általam válaszként javasoltakra – nem szükséges vizsgálni a kérdést előterjesztő bíróság által feltett harmadik kérdést. Egyébként is, amint azt már megfogalmaztam, a lengyel jogszabályok szövegéből – ahogy az a rendelkezésemre álló iratokból kiderül – az következik, hogy az nem tér el a keretirányelv 7. cikkének (3) bekezdésében az uniós jogalkotó által előírt kötelezettségektől.
V – Végkövetkeztetések
87.
Az előbbi megfontolásokra tekintettel azt javasolom a Bíróságnak, hogy a Sąd Najwyższynek a következőképpen válaszoljon:
1)
Az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló, 2002. március 7‑i 2002/21/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv („Keretirányelv”) 7. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy bejelentési eljárás hatálya alá tartozik a jogvita rendezése során hozott azon intézkedés, amellyel a nemzeti szabályozó hatóság – az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és kapcsolódó eszközökhöz való hozzáférésről, valamint azok összekapcsolásáról szóló, 2002. március 7‑i 2002/19/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv („hozzáférési” irányelv) 5. cikkében, a 2002/21 irányelv 20. cikkében és az egyetemes szolgáltatásról, valamint az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó felhasználói jogokról szóló, 2002. március 7‑i 2002/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv („Egyetemes szolgáltatási irányelv”) 28. cikkében részére biztosított hatáskörnek és feladatkörnek megfelelően – valamely üzemeltető számára nem földrajzi számokhoz való hozzáférésre vonatkozóan kötelezettségeket állapít meg, ezért ezt az intézkedést be kell jelenteni, ha az a tagállamok közötti kereskedelmet befolyásolja.
2)
A 2002/21 irányelv 7. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azon intézkedés, amellyel a nemzeti szabályozó hatóság az 2002/22 irányelv 28. cikkének megfelelően végfelhasználók számára nem földrajzi számokhoz való hozzáférést kíván biztosítani, hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre, ha ezen intézkedés ez utóbbiak közötti kereskedelmet érezhetően befolyásolhatja a kereskedelmi forgalmukra közvetlenül vagy közvetve, ténylegesen vagy potenciálisan hatást gyakorolva.
Ezen értékelés olyan ténykérdésnek minősül, amelyet az intézkedés és az érintett szolgáltatások jellegének, valamint az érintett üzemeltetők piaci helyzetének és jelentőségének figyelembevételével az egyes illetékes nemzeti hatóságoknak kell eldönteniük minden egyes ügyben.
( 1 ) Eredeti nyelv: francia.
( 2 ) HL L 108., 33. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 29. kötet, 349. o., a továbbiakban: keretirányelv.
( 3 ) Az egyetemes szolgáltatásról, valamint az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó felhasználói jogokról szóló, 2002. március 7‑i 2002/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv („Egyetemes szolgáltatási irányelv”) (HL L 108., 51. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 29. kötet, 367. o.).
( 4 ) Az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és kapcsolódó eszközökhöz való hozzáférésről, valamint azok összekapcsolásáról szóló, 2002. március 7‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv („Hozzáférési irányelv”) (HL L 108., 7. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 29. kötet, 323. o.).
( 5 ) Dz. U. 2004, 171. sz., 1800. alszám.
( 6 ) A Bizottsághoz hasonlóan úgy vélem, hogy a lengyel jogszabályok nem térnek el a keretirányelv 7. cikkének (3) bekezdésében az uniós jogalkotó által megállapított kötelezettségektől.
( 7 ) Az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló 2002/21/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 7. cikke szerinti bejelentésekről, határidőkről és konzultációkról szóló ajánlás (HL L 301., 23. o.).
( 8 ) 5/69, EU:C:1969:35.
( 9 ) 5. pont.
( 10 ) 22/71, EU:C:1971:113.
( 11 ) 16. pont. Kiemelés tőlem.
( 12 ) HL 2004. C 101., 81. o., a továbbiakban: iránymutatás.
( 13 ) Lásd az iránymutatás 23. pontját.
( 14 ) Völk‑ítélet (EU:C:1969:35, 5. és 7. pont).
( 15 ) Lásd az iránymutatás 13. pontját.
( 16 ) Lásd az iránymutatás 28. pontját.
( 17 ) Lásd szemléltető példaként: Javico‑ítélet (C‑306/96, EU:C:1998:173, 17. pont).
( 18 ) Olyan nagykereskedelmi díjtételekről van szó, amelyeket a mobiltelefon‑hívást fogadó előfizető üzemeltetője számláz ki a hívó fél hálózatüzemeltetőjének a hívás átvételéért vagy „végződtetéséért”.
( 19 ) Lásd a Bizottság 2009. június 25‑i és 2010. június 24‑i sajtóközleményeit, elérhetők a következő helyeken: ‑release_IP‑09–1008_fr.htm?locale=FR és ‑release_IP‑10–804_fr.htm.
( 20 ) C‑410/09, EU:C:2011:294.
( 21 ) 14. pont.
Full & Egal Universal Law Academy