YVES BOT
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2015. július 9. ( 1 )
C‑198/14. sz. ügy
Valev Visnapuu
kontra
Kihlakunnansyyttäjä (Helsinki),
Suomen valtio – Tullihallitus
(a Helsingin hovioikeus [Finnország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal iránti kérelem — EUMSZ 34. cikk és EUMSZ 110. cikk — Bizonyos, egyedi visszaváltási vagy betétdíjas rendszerhez nem tartozó italospalackokat terhelő jövedéki adó — EUMSZ 34. cikk és EUMSZ 37. cikk — Nemzeti kiskereskedelmi monopólium — Egy másik tagállamban letelepedett piaci szereplő által alkoholtartalmú italok állam területén történő kiskereskedelmi értékesítése érdekében folytatott importhoz szükséges kiskereskedelmi engedélyre vonatkozó követelmény”
1.
Finnországban a környezet és a közegészség védelmét többek között két szabályozás biztosítja.
2.
Először, a bizonyos italospalackokat terhelő jövedéki adóra vonatkozó szabályozás mentesít ezen adónak az olyan italospalackok utáni megfizetése alól, amelyek egy olyan hatékony visszaváltási rendszerhez tartoznak, amelynek keretében biztosítják az italospalackok újrahasználatát vagy újrafeldolgozását.
3.
Másodszor, az alkoholra vonatkozó szabályozás az alkoholtartalmú italok kiskereskedelmi értékesítésére vonatkozó monopóliumot hoz létre az Alko Oy (a továbbiakban: Alko), az alkohol értékesítésével foglalkozó állami tulajdonban álló társaság javára, és többek között bizonyos alkoholtartalmú italok kiskereskedelmi értékesítés céljából történő importálását kiskereskedelmi engedély megszerzéséhez köti.
4.
A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmével a Helsingin hovioikeus (helsinki fellebbviteli bíróság, Finnország) azt kérdezi a Bíróságtól, hogy e szabályozások közül az első szabályozást az EUMSZ 34. cikkre vagy az EUMSZ 110. cikkre tekintettel, valamint e szabályozások közül a második szabályozást az EUMSZ 34. cikkre vagy az EUMSZ 37. cikkre tekintettel kell‑e minősíteni.
5.
A kérdést előterjesztő bíróság továbbá azt kérdezi a Bíróságtól, hogy ezeket a cikkeket, valamint a 94/62/EK irányelv ( 2 ) 1. cikkének (1) bekezdését, 7. cikkét és 15. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal e szabályozások ellentétesek.
6.
Ezt a kérelmet egy, a European Investment Group OÜ‑t (a továbbiakban: EIG) képviselő V. Visnapuu és a Kihlakunnansyyttäjä (Helsinki) (helsinki ügyészség), valamint a Suomen valtio – Tullihallitus (finn állam – vámhatóság) között egyrészt az alkoholtartalmú italok visszaváltási rendszerhez nem tarozó palackjaira történő jövedéki adó kivetése, másrészt pedig az ezen alkoholtartalmú italok importjához és kiskereskedelmi értékesítéséhez szükséges kiskereskedelmi engedélyre vonatkozó követelmény miatt folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.
7.
A jelen indítványban először meg fogom vizsgálni azokat az okokat, amelyek miatt úgy vélem, hogy egy olyan nemzeti szabályozást, mint az alapeljárás tárgyát képező szabályozás, amely azzal a feltétellel, hogy egy visszaváltási rendszerhez tartoznak, bizonyos italospalackokat mentesít a jövedéki adó megfizetése alól, az EUMSZ 110. cikkre tekintettel kell értékelni, és úgy kell tekinteni, hogy az összeegyeztethető e 110. cikkel, valamint a 94/62 irányelv 1. cikkének (1) bekezdésével, 7. cikkével és 15. cikkével.
8.
Másodszor bizonyítani fogom, hogy egy olyan nemzeti szabályozást, mint az alapeljárás tárgyát képező szabályozás, amely kiskereskedelmi értékesítésre vonatkozó monopóliumot vezet be, és bizonyos kiskereskedelmi értékesítésre szánt alkoholtartalmú italok importálását kiskereskedelmi engedély megszerzéséhez köti, az EUMSZ 37. cikkre tekintettel kell értékelni, és hogy ez utóbbit úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az ilyen szabályozás, feltéve hogy a monopólium szervezése és működése oly módon van kiigazítva, amely a beszerzési és értékesítési feltételek tekintetében kizár minden hátrányos megkülönböztetést a tagállamok állampolgárai között, és így a többi tagállamból származó áruk kereskedelmét sem jogilag, sem ténylegesen nem kezelik hátrányosan a nemzeti árukhoz képest, amit a nemzeti bíróságnak kell vizsgálnia.
I – Jogi háttér
A – Az uniós jog
1. Az EUM‑Szerződés
9.
Az EUMSZ 34. cikk szerint „[a] tagállamok között tilos a behozatalra vonatkozó minden mennyiségi korlátozás és azzal azonos hatású intézkedés[ ( 3 )]”.
10.
Az EUMSZ 37. cikk (1) bekezdése a következőket mondja ki:
„A tagállamok minden kereskedelmi jellegű állami monopóliumot kiigazítanak oly módon, hogy az áruk beszerzési és értékesítési feltételeire vonatkozóan a tagállamok állampolgárai között ne álljon fenn megkülönböztetés.
E cikk rendelkezései minden olyan szervre vonatkoznak, amelyen keresztül valamely tagállam jogilag vagy ténylegesen, közvetlenül vagy közvetve ellenőrzi, irányítja vagy érzékelhetően befolyásolja a tagállamok közötti behozatalt vagy kivitelt. Ezeket a rendelkezéseket az állam által másokra átruházott monopóliumokra ugyanúgy alkalmazni kell.”
11.
Az EUMSZ 110. cikk a következőképpen rendelkezik:
„A tagállamok sem közvetlenül, sem közvetve nem vetnek ki más tagállamok termékeire a hasonló jellegű hazai termékre közvetlenül vagy közvetve kivetett adónál magasabb belső adót.
A tagállamok továbbá nem vetnek ki más tagállamok termékeire olyan természetű belső adót, amely más termékek közvetett védelmét szolgálhatja.”
2. A 94/62 irányelv
12.
A 94/62 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése szerint:
„Ezen irányelv célja, hogy összhangba hozza a csomagolással és csomagolási hulladékkal való gazdálkodásra vonatkozó nemzeti intézkedéseket, egyfelől annak érdekében, hogy megakadályozza azoknak a tagállamok és a harmadik országok környezetére gyakorolt hatását, vagy csökkentse e hatást, ilyen módon biztosítva a környezet védelmének magas szintjét, és másfelől hogy biztosítsa a belső piac zavartalan működését, valamint megakadályozza a kereskedelem útjába állított akadályokat, és a verseny torzítását és korlátozását a Közösségen belül.”
13.
Ezen irányelv „Visszaváltási, gyűjtési és hasznosítási rendszerek” című 7. cikke szerint:
„(1) A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy olyan rendszereket állítsanak fel, melyek biztosítják a következőket:
a)
a használt csomagolás és/vagy csomagolási hulladék visszaváltása és/vagy begyűjtése a fogyasztótól, más végfelhasználótól vagy a hulladékláncból annak érdekében, hogy azokra a legmegfelelőbb ártalmatlanítási [helyesen: hulladékkezelési] megoldásokat alkalmazzák;
b)
a begyűjtött csomagolóanyag [helyesen: csomagolás] és/vagy csomagolási hulladék újrahasználata vagy hasznosítása, beleértve az újrafeldolgozást is,
annak érdekében, hogy eleget tegyenek az ezen irányelvben megállapított célkitűzéseknek.
E rendszerekben az érintett ágazatok piaci szereplői és az illetékes hatóságok részt vehetnek. Ezek – hátrányos megkülönböztetés nélkül – az importált termékekre is vonatkoznak, beleértve a részletes rendelkezéseket és a rendszerekbe való belépésre megállapított díjakat, amelyeket [helyesen: és e rendszereket] úgy kell kialakítani, hogy a Szerződéssel összhangban elkerüljék a kereskedelem akadályozását vagy a verseny torzulását.
(2) Az (1) bekezdésben említett intézkedések a valamennyi csomagolásra és csomagolási hulladékra kiterjedő politika részét képezik, és figyelembe veszik különösen a környezetvédelemre, valamint a fogyasztóvédelmen belül az egészségére, biztonságára és a higiénére vonatkozó követelményeket [helyesen: figyelembe veszik különösen az egészségre, a biztonságra és a higiénére vonatkozó környezet‑ és fogyasztóvédelmi követelményeket] […]”
14.
Az említett irányelv „Gazdasági eszközök” című 15. cikke értelmében:
„A Szerződés idevágó rendelkezései alapján eljárva, a Tanács gazdasági eszközöket fogad el az irányelvben meghatározott célkitűzések megvalósításának előmozdítására. Ilyen intézkedések hiányában a Közösség környezetvédelmi politikáját irányító elvek – többek között a »szennyező fizet« elve – és a Szerződésből eredő kötelezettségek betartásával a tagállamok fogadnak [helyesen: fogadhatnak] el intézkedéseket e célkitűzések megvalósítása érdekében.”
B – A finn jog
1. A bizonyos italospalackokat terhelő jövedéki adóról szóló törvény
15.
A bizonyos italospalackokat terhelő jövedéki adóról szóló 1037/2004. sz. törvény (Laki eräiden juomapakkausten valmisteverosta [1037/2004], a továbbiakban: a bizonyos italospalackokat terhelő jövedéki adóról szóló törvény) 5. §‑a szerint a jövedéki adó 51 cent a palackozott termék literjeként.
16.
E törvény 6. §‑a állapítja meg a jövedéki adó alóli mentesség eseteit. Az első bekezdésének 1. pontjában úgy rendelkezik, hogy mentesek az adó alól azok az italospalackok, amelyek egy, a hivatkozott törvény 3. §‑a első bekezdésének 2. pontja szerinti hatékony visszaváltási rendszerhez tartoznak. ( 4 )
2. Az alkoholról szóló törvény
17.
Az alkoholról szóló 1143/1994. sz. törvény (alkoholilaki [1143/1994], a továbbiakban: az alkoholról szóló törvény) 1. §‑a megállapítja, hogy e törvény célja az alkoholtartalmú anyagok társadalomra, társadalmi életre és egészségre gyakorolt káros hatásainak megelőzése az alkoholfogyasztás ellenőrzésével.
18.
Az említett törvény „Az alkoholtartalmú italok és az etil‑alkohol importja, valamint az etil‑alkohol importengedélye” című 8. §‑ának első bekezdése előírja:
„Az alkoholtartalmú italok személyes fogyasztásra, valamint kereskedelmi vagy szakmai célokra való behozatalához nem szükséges külön engedély. A 10. § részletesen szabályozza a személyes fogyasztásra való behozatalt. Annak, aki alkoholtartalmú italt kereskedelmi vagy szakmai célokra használ fel, e tevékenységéhez az alkoholtartalmú ital behozatalához e törvény által előírt külön engedélyre van szüksége […].”
19.
Az alkoholról szóló törvény 13. §‑ának első bekezdése úgy rendelkezik, hogy az e törvény 14. §‑ában foglalt kivételekkel az Alko monopóliummal rendelkezik alkoholtartalmú italok kiskereskedelmi értékesítésére.
20.
Az említett törvény „[k]iskereskedelmi engedélyre” vonatkozó 14. §‑ának első és második bekezdése megállapítja:
„Az alkoholtársaság mellett az is értékesíthet kiskereskedelmi forgalomban erjesztés útján előállított és legfeljebb 4,7 térfogatszázalék etil‑alkoholt tartalmazó alkoholtartalmú italokat, aki a kiskereskedelmi értékesítésre az engedélyező hatóságtól engedélyt kapott.
Az alkoholtársaság mellett az is értékesíthet kiskereskedelmi forgalomban erjesztés útján előállított és legfeljebb 13 térfogatszázalék etil‑alkoholt tartalmazó alkoholtartalmú italokat, aki a szociális és egészségügyi minisztérium által megállapított feltételek mellett az engedélyező hatóságtól engedélyt kapott a szóban forgó termék előállítására.”
II – Az alapügy tényállása és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
21.
Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az Észtországban bejegyzett EIG működtette a internetes oldalt, amelyen különböző fajtájú gyenge vagy erős alkoholtartalmú italokat lehetett vásárolni. Az EIG a vevők egy része számára biztosította az általuk vásárolt alkoholtartalmú italok otthonukba szállítását.
22.
Nem vitatott, hogy 2009. június 24. és augusztus 18. között ( 5 ) az EIG az alkoholtartalmú italok Finnországba történő szállítása során nem tett eleget bizonyos, a finn jogból eredő kötelezettségeinek. ( 6 )
23.
Az EIG ugyanis nem fizetett meg 23144,89 euró alkoholtartalmú italokat terhelő jövedéki adót ezen árucikkek finnországi importja során, sem 5233,52 eurót a kiskereskedelmi kiszerelésű csomagolások után a bizonyos italospalackokat terhelő jövedéki adó címén. Ez utóbbi jövedéki adót akkor kell megfizetni, ha az italospalack nem tartozik egyik visszaváltási rendszerhez sem, ami az alapeljárás tárgyát képező italok esetében fennállt.
24.
Ezenkívül az EIG‑t képviselő V. Visnapuu úgy importált és szállított alkoholtartalmú italokat a finn vevők egy részének lakóhelyére, hogy nem rendelkezett kiskereskedelmi engedéllyel ezen importot illetően.
25.
A Kihlakunnansyyttäjä (Helsinki) tehát eljárást indított V. Visnapuuval szemben adócsalás minősített esete és az alkoholról szóló törvény megsértése miatt.
26.
A Helsingin käräjäoikeus (helsinki elsőfokú bíróság, Finnország) 2012. szeptember 26‑i ítéletével nyolc hónap – próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre, valamint arra ítélte V. Visnapuut, hogy a meg nem fizetett adó és kamatai címén fizessen a Suomen valtiónak 28378,40 eurót.
27.
V. Visnapuu fellebbezést nyújtott be e határozattal szemben. Először előadja, hogy a bizonyos italospalackokat terhelő jövedéki adóról szóló törvény közvetett hátrányos megkülönböztetést tartalmaz, és így ellentétes az EUMSZ 110. cikkel. Másodszor arra hivatkozik, hogy az alkoholról szóló törvény, amely bizonyos alkoholtartalmú italok importját kiskereskedelmi engedély követelményétől teszi függővé, mennyiségi korlátozásnak vagy azzal azonos hatású intézkedésnek minősül, és következésképpen ellentétes az EUMSZ 34. cikkel. Álláspontja szerint egyébként az EUMSZ 36. cikk alapján való igazolás sem lehetséges.
28.
A Kihlakunnansyyttäjä (Helsinki), valamint a Suomen valtio – Tullihallitus ezzel szemben előadja, hogy sem a bizonyos italospalackokat terhelő jövedéki adóról szóló törvény, sem az alkoholról szóló törvény nem ellentétes az uniós joggal.
29.
A Kihlakunnansyyttäjä (Helsinki) szerint a bizonyos italospalackokat terhelő jövedéki adóról szóló törvényt egyedül az EUMSZ 110. cikkre tekintettel kell értékelni, és a törvény azzal összeegyeztethető. Ami az alkoholról szóló törvényt illeti, azt véleménye szerint nem az EUMSZ 34. cikkre, hanem az EUMSZ 37. cikkre tekintettel kellene értékelni.
30.
E körülmények között a Helsingin hovioikeus az eljárás felfüggesztéséről határozott, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:
1)
Az EUMSZ 34. cikk helyett az EUMSZ 110. cikkre tekintettel kell‑e vizsgálni a [bizonyos] italospalackokat terhelő jövedéki adóra vonatkozó [törvény] megengedhetőségét, amely szabályozás szerint ezt az adót akkor kell fizetni, ha a palack nem tartozik valamely visszaváltási rendszerhez? A szóban forgó visszaváltási rendszernek olyan betétdíjas rendszernek kell lennie, amelynek keretében az italok palackozója vagy importőre egyedül vagy a hulladékról szóló törvényben, illetve a megfelelő, Åland tartományban alkalmazandó jogszabályokban előírt módon úgy gondoskodik az italospalackok újrahasználatáról vagy újrafeldolgozásáról, hogy a palack újrahasználatára vagy nyersanyagként való feldolgozására kerül sor.
2)
Az első kérdésre adandó igenlő válasz esetén: az EUMSZ 110. cikkre is figyelemmel összhangban áll‑e az említett szabályozás a 94/62 irányelv 1. cikkének (1) bekezdésével, 7. cikkével és 15. cikkével?
3)
Az első kérdésre adandó nemleges válasz esetén: az EUMSZ 34. cikkre is figyelemmel összhangban áll‑e az említett szabályozás a 94/62 irányelv 1. cikkének (1) bekezdésével, 7. cikkével és 15. cikkével?
4)
A harmadik kérdésre adandó nemleges válasz esetén: megengedettnek tekintendő‑e az EUMSZ 36. cikk alapján a [bizonyos] italospalackokat terhelő jövedéki adóról szóló [törvény]?
5)
Valamely monopólium fennállására vonatkozó követelménynek vagy valamely monopólium működése részének tekinthető‑e az a követelmény, amely szerint annak, aki az alkoholtartalmú italokat kereskedelmi célokra vagy egyéb gazdasági tevékenységeihez használja fel, az importálandó alkoholtartalmú italokkal kapcsolatos tevékenységéhez külön kiskereskedelmi engedélyre van szüksége, ha egy finn vásárló az interneten keresztül vagy más távértékesítési forma útján egy más tagállamban működő eladótól alkoholtartalmú italokat vásárolt, amelyeket az eladó Finnországba szállít, és ezért az említett követelmény nem ellentétes az EUMSZ 34. cikk rendelkezéseivel, hanem az az EUMSZ 37. cikkre tekintettel értékelendő?
6)
Az ötödik kérdésre adandó igenlő válasz esetén: összeegyeztethető‑e az engedélyezési követelmény a kereskedelmi jellegű állami monopóliumokra vonatkozó, EUMSZ 37. cikk szerinti rendelkezésekkel?
7)
Az ötödik kérdésre adandó nemleges válasz és az EUMSZ 34. cikk jelen ügybeli alkalmazandósága esetén: a 34. cikkel ellentétes mennyiségi korlátozásnak, illetve azzal azonos hatású intézkedésnek minősül‑e az a finn szabályozás, amely szerint alkoholtartalmú italok külföldről az interneten keresztül vagy más távértékesítési forma útján történő megrendelése esetén csak akkor engedélyezett az italok személyes fogyasztásra való behozatala, ha maga a megrendelő vagy az eladótól független harmadik személy importálta az alkoholtartalmú italokat [az érintett tagállamba], és amely szerint máskülönben a behozatalhoz az alkoholról szóló törvény szerinti engedély szükséges?
8)
A hetedik kérdésre adandó igenlő válasz esetén: igazoltnak és arányosnak tekinthető‑e a szóban forgó szabályozás az emberek egészségének és életének védelmére tekintettel?
III – Elemzésem
A – Előzetes észrevételek
31.
A kérdést előterjesztő bíróság által előterjesztett kérdések két különböző finn szabályozásra vonatkoznak.
32.
Míg az első négy kérdés a bizonyos italospalackokat terhelő jövedéki adóról szóló törvényre, addig az ötödik–nyolcadik kérdés az alkoholról szóló törvényre vonatkozik. Először az első–negyedik kérdést együtt vizsgálom meg, majd az ötödik–nyolcadik kérdéssel foglalkozom.
33.
Bár a két szabályozás különbözik egymástól, megjegyzem, hogy az alapeljárásban szereplő helyzet ugyanaz marad.
34.
Emlékeztetek arra, hogy az ügy irataiból kitűnik, hogy V. Visnapuu az interneten keresztül értékesített alkoholtartalmú italokat, és azokat ezt követően közvetlenül a finn vevőhöz szállította. Ahogy arra már utaltam, ezeket a tényeket V. Visnapuu sem vitatta, azokat tehát bizonyítottnak kell tekinteni. Ilyen körülmények között V. Visnapuut csomagküldő kereskedőnek kell tekinteni, aki Finnországba alkoholtartalmú italokat importált és kiskereskedelmi forgalomban értékesítette azokat?
35.
Az ügy irataira tekintettel erre igenlő választ kell adni.
36.
Ahogyan ugyanis azt a finn kormány írásbeli észrevételeiben megállapítja, ha egy V. Visnapuuhoz hasonló csomagküldő kereskedő maga szállítja és kézbesíti az alkoholtartalmú italokat a finn vevő részére, az alkoholról szóló törvény alapján úgy kell tekinteni, hogy ez az eladó kiskereskedelmi értékesítést folytatott Finnországban. Ezzel szemben, ha ezeknek az alkoholtartalmú italoknak a tulajdonjogát külföldön ruházták át, amelyet követően maga a megrendelő vagy egy független fuvarozó szállítja Finnországba az említett alkoholtartalmú italokat, úgy kell tekinteni, hogy az adásvételre Finnországon kívül került sor.
37.
Az ügy irataiból kitűnik, hogy az alkoholról szóló törvény ilyen értelmezése a finn hatóságok által elfogadott iránymutatásokon és közleményeken alapul. Többek között a kérdést előterjesztő bíróság utal ezekre a szövegekre, amikor az előzetes döntéshozatalra utaló határozatában az alkalmazandó nemzeti rendelkezésekre hivatkozik.
38.
A jelen ügyben a megoldás felől nincsenek kétségeim. A V. Visnapuu által vásárolthoz hasonló jellegű ingóságok, vagyis a fajta szerinti dolgok értékesítésekor az adásvételt megvalósító tulajdonjog átruházására a kézbesítés pillanatában kerül sor. Mivel ez Finnországban történt, az adásvétel jogilag finn területen fejeződött be.
39.
Ebből következik, hogy a jelen ügyben elfogadottnak kell tekinteni, hogy V. Visnapuu alkoholtartalmú italokat importált, valamint kiskereskedelemben értékesítette azokat.
40.
E helyzetre tekintettel fogom elemezni a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdéseket.
B – Az első–negyedik kérdésről
41.
Első négy kérdésével, amelyeket együtt kell vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi a Bíróságtól, hogy egy, a bizonyos italospalackokat terhelő jövedéki adóról szóló törvényhez hasonló nemzeti szabályozás, amely szerint ezt az adót akkor kell megfizetni, ha az italospalack nem tartozik visszaváltási rendszerhez, az EUMSZ 110. cikk vagy az EUMSZ 34. cikk hatálya alá tartozik‑e, valamint hogy adott esetben ez a szabályozás összeegyeztethető‑e az egyik vagy a másik cikkel.
42.
A kérdést előterjesztő bíróság azt is kérdezi a Bíróságtól, hogy egy ilyen szabályozás összeegyeztethető‑e a 94/62 irányelv 1. cikkének (1) bekezdésével, valamint 7. cikkével és 15. cikkével.
43.
Ahhoz, hogy hasznos választ adhassunk a kérdést előterjesztő bíróságnak, először a bizonyos italospalackokat terhelő jövedéki adóról szóló törvény minősítésére vonatkozó kérdést fogom megvizsgálni. Ez a törvény az EUMSZ 34. cikk szerinti mennyiségi korlátozásnak vagy azzal azonos hatású intézkedésnek minősül‑e, vagy azt az EUMSZ 110. cikk alkalmazásával „belső adónak” kell minősíteni?
44.
Másodszor azt a kérdést fogom elemezni, hogy az említett törvény összeegyezethető‑e a 94/62 irányelv releváns rendelkezéseivel és az EUMSZ 110. cikkel.
1. Az EUMSZ 34. cikk és az EUMSZ 110. cikk hatályáról
45.
Mindenekelőtt megjegyzem, hogy az EUM‑Szerződés három, az áruk tagállamok közötti kereskedelmének korlátozását tiltó rendelkezéscsoportot tartalmaz. Az EUMSZ 28. cikkről és az EUMSZ 30. cikkről, az EUMSZ 34–36. cikkről, valamint az EUMSZ 110. cikkről van szó. ( 7 )
46.
A kérdést előterjesztő bíróság nem tette fel a többek között a behozatali vámokra, valamint az azzal azonos hatású díjakra vonatkozó EUMSZ 28. cikk és EUMSZ 30. cikk alkalmazhatóságának kérdését, és arra az írásbeli észrevételek keretében sem hivatkoztak.
47.
A teljesség kedvéért röviden ismertetem azokat az indokokat, amelyek miatt úgy vélem, hogy e rendelkezések alkalmazását ki kell zárni.
48.
Nyilvánvaló, hogy az olyan adó, mint az alapeljárás tárgyát képező jövedéki adó, nem tekinthető a szó szoros értelmében vett vámnak.
49.
Mindazonáltal az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 28. cikk és az EUMSZ 30. cikk szerinti vámmal azonos hatású díjnak minősül minden olyan pénzügyi teher, legyen az bármilyen csekély összegű, amelyet egyoldalúan vetnek ki – bármi legyen is az elnevezése és alkalmazásának módja –, valamint amely a határ átlépésének tényéből eredően sújtja az árukat, amennyiben az nem minősül a szó szoros értelmében vett vámnak. ( 8 )
50.
Az ügy irataiból kitűnik, hogy az alapeljárás tárgyát képező jövedéki adó azokra a bizonyos italospalackokra alkalmazandó, amelyek nem tartoznak visszaváltási rendszerhez Finnországban. Másként kifejezve, a jövedéki adó alóli mentesség kizárólag azokra az italospalackokra vonatkozik, amelyek egy visszaváltási rendszerhez tartoznak.
51.
Így a vitatott közteher ezeket az italospalackokat nem a határon történő átlépés, hanem amiatt terheli, hogy azok nem tartoznak visszaváltási rendszerhez. Ilyen körülmények között a bizonyos italospalackokat terhelő jövedéki adóról szóló törvényben előírt jövedéki adó nem minősül vámmal azonos hatású díjnak.
52.
Mivel az EUMSZ 28. cikk és az EUMSZ 30. cikk alkalmazását a jelen ügyben ki lehet zárni, csak azt kell meghatározni, hogy az EUMSZ 34. cikket vagy az EUMSZ 110. cikket kell‑e alkalmazni.
53.
Mind V. Visnapuu, mind a finn kormány és az Európai Bizottság amellett érvel írásbeli észrevételeiben, hogy a bizonyos italospalackokat terhelő jövedéki adóról szóló törvényre nem az EUMSZ 34. cikket, hanem az EUMSZ 110. cikket kell alkalmazni. ( 9 )
54.
Egyetértek ezzel a véleménnyel.
55.
E tekintetben megállapítom, hogy az EUMSZ 34. cikk tilt a behozatalra vonatkozó minden mennyiségi korlátozást és azzal azonos hatású intézkedést a tagállamok között. A Bíróság kiterjesztő értelmezést adott az azonos hatású intézkedés fogalmának, úgy ítélve meg, hogy ahhoz tarozik minden olyan nemzeti intézkedés, amely „közvetlenül vagy közvetetten, ténylegesen vagy potenciálisan akadályozhatja a Közösségen belüli kereskedelmet”. ( 10 )
56.
Ami az EUMSZ 110. cikket illeti, az tiltja, hogy más tagállamok termékeire a hasonló jellegű hazai termékre kivetettnél magasabb belső adót vagy olyan természetű belső adót vessenek ki, amely más termékek közvetett védelmét szolgálhatja. ( 11 ) Az EUMSZ 34. cikkben előírtakkal ellentétben az EUMSZ 110. cikk nem a belső adót, mint olyat tiltja, hanem annak hátrányosan megkülönböztető vagy védő hatását, így az ezen 110. cikknek való megfeleléshez elegendő megszüntetni ezt a hátrányosan megkülönböztető vagy védő hatást. ( 12 )
57.
Hozzáteszem, ha egy, az EUMSZ 34. cikk hatálya alá tartozó nemzeti intézkedés az EUMSZ 36. cikkben, valamint a Bíróság ítélkezési gyakorlatában felsorolt egyik indokkal igazolható, az nem tiltott. Ezzel szemben ilyen igazolási lehetőség az EUMSZ 110. cikk alkalmazásával összefüggésben nincs előírva.
58.
A fentiekből következik, hogy az EUMSZ 34. cikk és az EUMSZ 110. cikk egyértelműen különbözik egymástól, mind hatályát, mind alkalmazása következményeit illetően.
59.
Ebben az összefüggésben nem meglepő, hogy a Bíróság megállapította, hogy az EUMSZ 34. cikk hatálya nem vonatkozik az EUM‑Szerződés más különös rendelkezései szerinti akadályokra, és hogy az EUMSZ 28. cikk, EUMSZ 30. cikk és EUMSZ 110. cikk szerinti adó jellegű vagy a vámmal azonos hatású akadályok nem tartoznak az EUMSZ 34. cikkben foglalt tilalom hatálya alá. ( 13 )
60.
Ennélfogva az EUMSZ 28. cikkhez és az EUMSZ 30. cikkhez hasonlóan az EUMSZ 110. cikket lex specialisnak kell tekinteni, míg az EUMSZ 34. cikk, mivel annak hatálya széles, lex generalisként egyfajta biztonsági szűrő szerepét tölti be. ( 14 ) Emellett az EUMSZ 30. cikk, az EUMSZ 34. cikk vagy az EUMSZ 110. cikk közül csak az egyik alkalmazható egy adott nemzeti intézkedésre. ( 15 )
61.
A fenti megfontolásokra tekintettel először azt kell megvizsgálni, hogy a bizonyos italospalackokat terhelő jövedéki adóról szóló törvény az EUMSZ 110. cikk hatálya alá tartozik‑e, és csak nemleges válasz esetén kell megvizsgálni, hogy e törvény az EUMSZ 34. cikk hatálya alá tartozik‑e. ( 16 )
62.
A Bizottsághoz hasonlóan úgy vélem, hogy az alapeljárás tárgyát képező jövedéki adó nyilvánvalóan adó jellegű. Emlékeztetek ugyanis arra, hogy bizonyos italospalackok után a Suomen valtio részére fizetendő jövedéki adóról van szó.
63.
Ezenkívül megjegyzem, hogy az ügy irataiból kiderül, hogy ez a jövedéki adó az italospalackok eredetétől és rendeltetésétől függetlenül fizetendő. Ugyanis az – emlékeztetek rá – objektív feltételek mellett, vagyis a palackozott termék literje után, és abban az esetben, ha a palack nem tartozik visszaváltási rendszerhez, rendszeresen fizetendő.
64.
Így egy olyan adóügyi intézkedés, mint amely az alapeljárás tárgyát képezi, és amelyet nem az azt bevezető tagállam határának átlépése miatt, hanem azért vetnek ki, mert forgalomba hozatala során az áru nem tartozik visszaváltási rendszerhez, és amely mind az importált árukra, mind az e tagállam által gyártott árukra alkalmazandó, álláspontom szerint a belső adók általános rendszeréhez tartozik, és azt következésképpen az EUMSZ 110. cikkre tekintettel kell értékelni. ( 17 )
65.
Mivel úgy vélem, hogy az alapeljárásban szóban forgó adóügyi intézkedést az EUMSZ 110. cikkre tekintettel kell értékelni, annak EUMSZ 34. cikk fényében történő vizsgálatára nincs szükség.
2. A bizonyos italospalackokat terhelő jövedéki adóról szóló törvény EUMSZ 110. cikkel, valamint a 94/62 irányelv 1. cikkének (1) bekezdésével, 7. cikkével és 15. cikkével való összeegyeztethetőségéről
66.
Ahogy arra írásbeli észrevételeiben a Bizottság helyesen rámutat, felmerül egy előzetes kérdés. A 94/62 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése, 7. cikke és 15. cikke teljes harmonizáció tárgyát képezi‑e, és így a bizonyos italospalackokat terhelő jövedéki adóról szóló törvényt kizárólag e rendelkezések fényében kell értékelni?
67.
Ez a kérdés jelentőséggel bír, mivel az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy amennyiben valamely terület uniós szinten teljes harmonizáció tárgyát képezte, minden arra vonatkozó nemzeti intézkedést e harmonizációs intézkedés szempontjából, és nem az elsődleges jog szempontjából kell értelmezni. ( 18 )
68.
A Bizottsághoz hasonlóan úgy vélem, hogy a 94/62 irányelv harmonizációjának hatása az italospalackok visszaváltási rendszerei szervezésének területére korlátozódik. ( 19 )
69.
Ezen az alapon megállapítom, hogy a Bíróság úgy ítélte meg, hogy „[e]llentétben a 94/62 irányelv 8–11. cikkében és II. mellékletében szabályozott, a csomagolóanyagok jelölésével és azonosításával, az újrahasználható vagy hasznosítható csomagolóanyagok jellegére és összetételére vonatkozó követelményekkel, a csomagolóanyagok újrahasználatának előmozdítását szolgáló nemzeti rendszerek szervezése nem képezi teljes körű harmonizáció tárgyát”. ( 20 )
70.
Nem vitatott, hogy a 94/62 irányelv 7. cikkének (1) bekezdése, miután megállapítja, hogy a tagállamok kötelesek megtenni a szükséges intézkedéseket a visszaváltási, begyűjtési és újrahasználati rendszerek felállítására, szabályozza e rendszerek szervezését. ( 21 )
71.
Mindazonáltal e rendelkezés megfogalmazásából következik, hogy a tagállamok bizonyos mozgástérrel rendelkeznek az említett rendszerek tényleges szervezését illetően. Általánosan ugyanis e rendelkezés előírja, hogy e rendszerek a hozzájuk való csatlakozás módjait és esetlegesen megállapított díjait is beleértve megkülönböztetés nélkül alkalmazandók az importált termékekre is. Ezenkívül a hivatkozott rendelkezés ezt követően kifejezetten utal az EUM‑Szerződésre, pontosítva, hogy a visszaváltási rendszereket úgy kell kialakítani, hogy „a Szerződéssel összhangban” elkerüljék a kereskedelem akadályozását vagy a verseny torzulását.
72.
Ezenkívül a 94/62 irányelv „[g]azdasági eszközökre” vonatkozó 15. cikke jelentős mérlegelési jogkört biztosít a tagállamoknak ezen eszközök megválasztását illetően. E 15. cikk szerint ugyanis harmonizált intézkedések hiányában az Európai Unió környezetvédelmi politikáját irányító elvek – többek között a „szennyező fizet” elve – és az EUM‑Szerződésből eredő kötelezettségek betartásával a tagállamok fogadnak el intézkedéseket e célkitűzések megvalósítása érdekében.
73.
Emlékeztetek arra, hogy a hivatkozott irányelv „célja, hogy összhangba hozza a csomagolással és csomagolási hulladékkal való gazdálkodásra vonatkozó nemzeti intézkedéseket, egyfelől annak érdekében, hogy megakadályozza azoknak a tagállamok és a harmadik országok környezetére gyakorolt hatását, vagy csökkentse e hatást, ilyen módon biztosítva a környezet védelmének magas szintjét, és másfelől hogy biztosítsa a belső piac zavartalan működését, valamint megakadályozza a kereskedelem útjába állított akadályokat, és a verseny torzítását és korlátozását a Közösségen belül”. ( 22 )
74.
A jelen ügyben, ahogyan azt a tárgyaláson a finn kormány pontosította, az alapeljárás tárgyát képező jövedéki adót a 94/62 irányelv 15. cikke, pontosabban a „szennyező fizet” elve alapján fogadták el.
75.
A fentiekből az következik, hogy mivel ezen irányelv releváns rendelkezései nem képezték teljes harmonizáció tárgyát, az alapeljárás tárgyát képező adóhoz hasonló jövedéki adón alapuló nemzeti hulladékkezelési‑rendszert az EUMSZ 110. cikk első bekezdésére tekintettel kell értékelni. ( 23 )
76.
E tekintetben megállapítom, hogy az EUMSZ 110. cikk célja, hogy szabályos versenyfeltételek mellett biztosítsa az áruk szabad mozgását a tagállamok között a védelem minden olyan formájának felszámolásával, amely a más tagállamokból származó termékekre vonatkozó hátrányosan megkülönböztető belső adó alkalmazásából eredhet. ( 24 ) E szövegnek így biztosítania kell a belső adók teljes semlegességét a már a belföldi piacon található és a behozott termékek közötti verseny tekintetében. ( 25 )
77.
Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely adószabályozás csak akkor tekinthető az EUMSZ 110. cikkel összeegyeztethetőnek, ha megállapítást nyert, hogy az jellegénél fogva minden esetben alkalmas annak kiküszöbölésére, hogy a behozott termékekre a hazai termékeknél nagyobb adóteher nehezedjen, következésképpen semmilyen esetben sem jár megkülönböztető hatással. ( 26 )
78.
A Bíróság az is megállapította, hogy az EUMSZ 110. cikket tágan kell értelmezni, hogy kiterjedhessen minden olyan adóeljárásra, amely akár közvetlenül, akár közvetve sértené a belföldi termékek és a behozott termékek közötti egyenlő bánásmódot. Az általa megfogalmazott tilalmat így minden olyan esetben alkalmazni kell, amikor valamely adó a belföldi termelés javára visszatarthatja a gazdasági szereplőket a többi tagállamból származó áruk behozatalától. ( 27 )
79.
Megállapítom, hogy az egyes italospalackokat terhelő jövedéki adóról szóló törvény által bevezetett adórendszer nem tesz különbséget az italospalackok között származásuk szerint.
80.
Az ügy irataiból ugyanis kiderül, hogy az alapeljárás tárgyát képező jövedéki adót a belföldi és az importált termékek után is meg kell fizetni, azonos feltételek és azonos módok alkalmazása mellett. Emlékeztetek arra, hogy a jelen ügyben minden belföldi vagy importált italospalackot azonos mértékű adó terhel, valamint hogy e jövedéki adó alól akkor adható mentesség az importált vagy belföldi italospalackoknak, ha azok egy visszaváltási rendszerhez tartoznak. Ennélfogva, ahogyan azt a finn kormány írásbeli észrevételeiben hangsúlyozza, mind az alapeljárásban vitatott jövedéki adó fizetésének, mind a jövedéki adó alóli mentességnek a feltételei azonosak a külföldi és a belföldi piaci szereplők tekintetében.
81.
Hozzáteszem, hogy a tárgyaláson a finn kormány pontosította, hogy a visszaváltási rendszerhez nem tartozó italospalackoknak az összegyűjtése, elszállítása, valamint újrafeldolgozása komoly költségeket okoz, amelyeket a „szennyező fizet” elvének alkalmazásával azoknak a piaci szereplőknek kell viselniük, akik úgy döntenek, hogy nem csatlakoznak egyik visszaváltási rendszerhez sem. Ebben az összefüggésben a jövedéki adót ösztönzési célokból vezették be, és azt a finn kormány olyan szinten rögzítette, amely lehetővé teszi, hogy a környezetvédelem érdekében jelentős bevételekre tegyenek szert. ( 28 )
82.
A Bizottsághoz hasonlóan úgy vélem, hogy az újrafeldolgozás, az újrafelhasználás és az összegyűjtés ösztönzésének eszközeként a jövedéki adó kapcsolódik a 94/62 irányelv 1. cikkének fent említett, a csomagolási hulladék környezetre gyakorolt hatásának csökkentésére irányuló célkitűzéseihez.
83.
Azonban, még ha nem is teljesülnek az ilyen közvetlen hátrányos megkülönböztetés feltételei, az adó hatásánál fogva közvetett hátrányos megkülönböztetéshez vezethet. ( 29 )
84.
V. Visnapuu szerint egy olyan jövedéki adó, mint amely az alapeljárás tárgyát képezi, ilyen közvetett hátrányos megkülönböztetést eredményez.
85.
Először, véleménye szerint a külföldi piaci szereplőknek a visszaváltási rendszerhez való csatlakozása előtt több akadály áll fenn, így a vitatott időszakban lehetetlen volt az EIG számára, hogy e rendszerhez csatlakozzon.
86.
Ezen akadályok közül néhány abban jelenik meg többek között, hogy a fennálló rendszerek közül csak egy fogadja el külföldi piaci szereplők csatlakozását, vagy annak szükségességében, hogy az italospalackokon feltüntessék a finn European Article Numbering (EAN, európai gyártmánykód) ( 30 ) kódot, amely következtében a finn piacra sajátos italospalackokat kell előállítani. A tárgyaláson V. Visnapuu hangsúlyozta, hogy a visszaváltási rendszerhez való csatlakozás elsősorban az ilyen csatlakozás által az importőrnek okozott jelentős költségek miatt volt lehetetlen számára. ( 31 ) Ennélfogva egy kis vagy közepes méretű piaci szereplő számára gazdaságilag nem lenne járható, hogy egy ilyen rendszerhez csatlakozzon.
87.
Másodszor, V. Visnapuu úgy véli, hogy egy saját rendszer létrehozása a gyakorlatban lehetetlen lenne egy, az EIG‑hez hasonló külföldi piaci szereplő számára a minimális kvótákra, a rendszer megfelelő működésére, valamint e megfelelő működés igazolására vonatkozó követelményekre tekintettel.
88.
Ennélfogva, véleménye szerint annak a ténynek, hogy egy importőr számára lehetetlen egy visszaváltási rendszerhez való csatlakozás vagy egy ilyen rendszer felállítása, holott ez a csatlakozás a jövedéki adó alóli mentesség feltétele, az a következménye, hogy ez a jövedéki adó a gyakorlatban kizárólag az importált termékeket sújtja, és az így az EUMSZ 110. cikk első bekezdésével ellentétes.
89.
E tekintetben megjegyzem, hogy a jelen ügyben az ügy irataiból kiderül, hogy a visszaváltási rendszerhez való csatlakozás feltételei azonos módon alkalmazandók minden – külföldi vagy belföldi – piaci szereplőre. ( 32 ) Így egy kis vagy egy közepes piaci szereplőnek egy V. Visnapuuhoz hasonló importőrhöz hasonlóan teljesítenie kell a visszaváltási rendszerhez való csatlakozás feltételeit, és ennek következtében többek között ugyanazokkal a költségekkel szembesül, ha a csatlakozás mellett dönt. ( 33 )
90.
Ebből, ahogyan arra a finn kormány helyesen rámutat, az következik, hogy a külföldi piaci szereplőnek és a belföldi piaci szereplőnek ugyanazok a lehetőségek állnak rendelkezésére, hogy belföldi visszaváltási rendszerhez csatlakozzanak az italospalackokat terhelő jövedéki adó megfizetésének elkerülése érdekében.
91.
Ami a saját visszaváltási rendszer létrehozására vonatkozó lehetőséget illeti, szintén nem látom, hogy egy V. Visnapuuhoz hasonló külföldi piaci szereplő hátrányosabb helyzetben lenne egy belföldi piaci szereplőhöz képest, mivel ez utóbbira azonos követelmények vonatkoznak.
92.
A fenti megfontolások véleményem szerint arra utalnak, hogy a priori nem lehet közvetett hátrányos megkülönböztetésre hivatkozni a visszaváltási rendszerhez való csatlakozás vagy egy ilyen rendszer létrehozásának feltételeivel kapcsolatban.
93.
Ugyanez a megállapítás vonatkozik az italospalackok visszaváltási rendszerére vonatkozó, a bizonyos italospalackokat terhelő jövedéki adóról szóló törvény 94/62 irányelv 7. cikkével való összeegyeztethetőségére. ( 34 )
94.
A fenti tényezők összességére tekintettel úgy vélem, hogy egy olyan nemzeti szabályozást, mint a bizonyos italospalackokat terhelő jövedéki adóról szóló törvény, amely bizonyos italospalackokat azzal a feltétellel mentesít ezen adó megfizetése alól, hogy azok egy visszaváltási rendszerhez tartoznak, az EUMSZ 110. cikkre tekintettel kell értékelni. Azt, valamint a 94/62 irányelv 1. cikkének (1) bekezdését, 7. cikkét és 15. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az ilyen szabályozás.
95.
Mivel az EUMSZ 34. cikk alkalmazhatóságát kizártam, a kérdést előterjesztő bíróság harmadik és negyedik kérdésére nem szükséges válaszolni.
C – Az ötödik–nyolcadik kérdésről
96.
Ötödik–nyolcadik kérdésével, amelyeket szintén együtt kell vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ a Bíróságtól, hogy egy olyan helyzetben, amikor egy finn vevő csomagküldő kereskedelem útján egy más tagállamban működő eladótól alkoholtartalmú italokat vásárolt, amelyeket az eladó Finnországba szállít, egy olyan nemzeti intézkedést, mint az alkoholról szóló törvény 8. §‑ának első bekezdése szerinti intézkedés, amely az alkoholtartalmú italok kereskedelmi célú importját egy különös engedély megszerzésétől teszi függővé, az EUMSZ 34. cikk vagy az EUMSZ 37. cikk fényében kell‑e értékelni, valamint hogy ezt az intézkedést az egyik vagy a másik cikkel összhangban állónak lehet‑e tekinteni.
97.
Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság pontosan azt kérdezi a Bíróságtól, hogy az alkoholról szóló örvény 8. §‑ának első bekezdése összeegyeztethető‑e az EUM‑Szerződés harmadik része II. címe tagállamok közötti mennyiségi korlátozások tilalmáról szóló 3. fejezetének rendelkezéseivel. ( 35 )
98.
Valamennyi beavatkozó kormányhoz hasonlóan úgy vélem, hogy egy olyan helyzetben, mint az alapeljárásbeli, amikor az alkoholtartalmú italok importját ezen italok „kiskereskedelmi értékesítése” indokolta, az alkoholról szóló törvény 8. §‑a első bekezdésének az uniós jog releváns rendelkezéseivel való összeegyeztethetőségét e törvény 13. és 14. §‑ára is figyelemmel kell értékelni, amelyek az alkoholtartalmú italok kiskereskedelmi értékesítésére vonatkozó monopóliummal, valamint a bizonyos alkoholtartalmú italok kiskereskedelmi engedélyére vonatkozó követelménnyel kapcsolatosak.
99.
Ezen az alapon hasznosnak tűnik számomra, hogy ismertessem ezeket a nemzeti rendelkezéseket, ahogyan azok az ügy irataiból kitűnnek.
1. Az alkoholtartalmú italok kiskereskedelmi értékesítésére vonatkozó finn monopólium és a bizonyos alkoholtartalmú italok kiskereskedelmi engedélyére vonatkozó követelmény
100.
A Finn Köztársaság Unióhoz való csatlakozása szükségessé tette az alkoholtartalmú italokra vonatkozó kereskedelmi jellegű nemzeti monopólium kiigazítását annak érdekében, hogy az megfeleljen az uniós jog szabályainak és különösen az EUMSZ 37. cikk rendelkezéseinek. ( 36 )
101.
Ebben a felfogásban a Finn Köztársaság hozzájárult ahhoz, hogy megszüntesse a kizárólagos behozatali, kiviteli, termelési és nagykereskedelmi jogokat ( 37 ) az alkoholról szóló, 1994. december 8‑i törvény elfogadásával. ( 38 )
102.
E törvény 8. §‑a első bekezdésének és 13. §‑ának együttes olvasatából kitűnik, hogy a teljes egészében a Suomen valtio tulajdonában álló Alkóhoz tartozó finn monopólium kizárólag az alkoholtartalmú italok kiskereskedelmi értékesítésére vonatkozik.
103.
Emlékeztetek ugyanis arra, hogy az alkoholról szóló törvény 13. §‑ának első bekezdése értelmében az Alko „kizárólagos joggal rendelkezik alkoholtartalmú italok kiskereskedelmi értékesítésére”. ( 39 ) Hozzáteszem, hogy e törvény 36. §‑a első bekezdésének 1. pontjából is kiderül, hogy az Alko feladata a kiskereskedelmi értékesítés szervezése, amelynek monopóliumát a hivatkozott törvény neki adta.
104.
Emlékeztetek arra, hogy az alkoholról szóló törvény 8. §‑a első bekezdésének első mondata úgy rendelkezik, hogy „[a]z alkoholtartalmú italok személyes fogyasztásra, valamint kereskedelmi vagy szakmai célokra való behozatala nem függ külön behozatali engedélytől”. ( 40 ) Ennélfogva az Alko nem rendelkezik semmilyen kizárólagos joggal az importot illetően.
105.
Mindazonáltal olyan különös helyzetekben, amely példájának álláspontom szerint az alapeljárásbeli helyzet is minősül, az alkoholtartalmú italok importját különös engedély megszerzéséhez kötik.
106.
Emlékeztetek ugyanis arra, hogy az alkoholról szóló törvény 8. §‑a első bekezdésének utolsó mondata szerint „[a]nnak, aki alkoholtartalmú italokat kereskedelmi vagy szakmai célokra használ fel, az importálandó alkoholtartalmú italokkal kapcsolatos tevékenységéhez az e törvény szerinti külön engedélyre van szüksége”. ( 41 )
107.
Következésképpen ha – ahogyan a jelen ügyben is – egy Észtországban letelepedett csomagküldő kereskedő alkoholtartalmú italokat kíván importálni annak érdekében, hogy azokat egy finnországi vevő részére értékesítse, e rendelkezés szerint „külön engedéllyel” kell rendelkeznie.
108.
Ahogyan azt a svéd kormány írásbeli észrevételeiben megállapítja, a megkövetelt engedély típusa, úgy tűnik, attól függ, hogy az alkoholtartalmú italokkal mihez kívánnak kezdeni importálásukat követően. Ha az importőr nagykereskedelmi tevékenységet kíván folytatni, nagykereskedelmi engedélyt kell szereznie. Ha – ahogyan a jelen ügyben – fogyasztók részére kíván értékesíteni, a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságtól kiskereskedelmi engedélyt kell szereznie.
109.
Az alkoholról szóló törvény 14. §‑ából kitűnik, hogy ezt a kiskereskedelmi tevékenységre vonatkozó engedélyt nem minden alkoholtartalmú ital tekintetében adják meg, hanem csak azok esetében, amelyek alkoholtartalma gyenge.
110.
Emlékeztetek ugyanis arra, hogy e törvény 14. §‑ának első bekezdése értelmében „[…] az értékesíthet kiskereskedelmi forgalomban erjesztés útján előállított és legfeljebb 4,7 térfogatszázalék etil‑alkoholt tartalmazó alkoholtartalmú italokat, aki az engedélyező hatóságtól megfelelő kiskereskedelmi értékesítésre engedélyt kapott”.
111.
Hozzáteszem, hogy az említett törvény 14. §‑ának második bekezdése szerint az Alko mellett a szociális és egészségügyi minisztérium által megállapított feltételekkel és az engedélyező hatóság engedélyével az értékesíthet kiskereskedelmi forgalomban erjesztés útján előállított és legfeljebb 13 térfogatszázalék etil‑alkoholt tartalmazó alkoholtartalmú italokat, aki engedélyt kapott a szóban forgó termék előállítására. ( 42 )
112.
Az alkoholról szóló törvény 8. §‑a első bekezdésének, valamint 13. §‑ának és 14. §‑ának együttes olvasata szerint egy V. Visnapuuhoz hasonló, Észtországban letelepedett csomagküldő kereskedőnek, aki alkoholtartalmú italokat kíván kiskereskedelemben értékesíteni Finnországban, kiskereskedelmi engedélyre van szüksége ahhoz, hogy legfeljebb 4,7 térfogatszázalék etil‑alkoholt tartalmazó alkoholtartalmú italokat importáljon, és egy finn vevő részére értékesítse azokat.
113.
Ami az erősebb alkoholtartalmú italokat illeti, a V. Visnapuuhoz hasonló csomagküldő kereskedő nem kaphat semmilyen kiskereskedelmi érékesítésre vonatkozó engedélyt, mivel ezeket az italokat kizárólag az Alko értékesítheti a kiskereskedelemben.
114.
Először megállapítom, hogy a tárgyaláson V. Visnapuu pontosította, hogy az alapeljárás tárgyát képező valamennyi alkoholtartalmú ital több mint 4,7 térfogatszázalék etil‑alkoholt tartalmaz, így nem az alkoholról szóló törvény 14. §‑a első bekezdésének hatálya alá tartozó italok közé, hanem az e törvény 13. §‑a szerinti kiskereskedelmi értékesítésre vonatkozó finn monopólium hatálya alá tartozó italok közé tartoznak.
115.
A fenti megfontolásokra tekintettel kell megvizsgálni azt a kérdést, hogy az alkoholról szóló törvény 8. §‑ának első bekezdése, 13. §‑a és 14. §‑a, amelyek a kiskereskedelmi értékesítés kizárólagos jogát az Alkónak adják, és bizonyos alkoholtartalmú italok kiskereskedelmi értékesítés céljából történő importját kiskereskedelmi engedély megszerzéséhez kötik, az EUMSZ 37. cikk vagy az EUMSZ 34. cikk hatálya alá tartoznak‑e, valamint hogy adott esetben e rendelkezések összeegyeztethetők‑e egyik vagy másik rendelkezéssel.
2. Az EUMSZ 37. cikk alkalmazhatóságáról
116.
Az alkoholról szóló törvény 8. §‑ának első bekezdése, 13. §‑a és 14. §‑a az EUMSZ 37. cikk vagy az EUMSZ 34. cikk hatálya alá tartozik‑e?
117.
Megállapítom, hogy az EUMSZ 37. cikk hatályának elhatárolása az EUMSZ 34. cikktől már képezte viták tárgyát az ítélkezési gyakorlatban, többek között a Franzén‑ítéletben, ( 43 ) valamint a Rosengren és társai ítéletben. ( 44 )
118.
Az első ítéletben a Bíróság megállapított egy megkülönböztető tényezőt, úgy ítélve meg, hogy „a monopólium fennállására és működésére vonatkozó szabályokat az [EUMSZ] 37. cikk rendelkezéseire tekintettel kell vizsgálni, amelyek kifejezetten alkalmazandók a kizárólagos jogok kereskedelmi jellegű nemzeti monopólium általi gyakorlására”, ( 45 ) mielőtt megállapította, hogy „[e]zzel szemben a nemzeti szabályozás egyéb olyan rendelkezéseinek a Közösségen belüli forgalomra gyakorolt hatását, amelyek bár hatással vannak a monopóliumra, annak működésétől elkülöníthetők, az [EUMSZ 34.] cikkre tekintettel kell vizsgálni”. ( 46 )
119.
Ez a különbségtétel egy korábbi ítélkezési gyakorlaton alapul, amelyben a Bíróság már foglalkozott az EUMSZ 37. cikk hatályának körülhatárolásával. Három ítélet felidézésére szorítkozom.
120.
Így Miritz‑ítéletében ( 47 ) a Bíróság megállapította, hogy „mivel a kiegyenlítő adó felépítésénél és jellegénél fogva a német alkoholmonopólium rendszeréhez tartozik, […] a választ az [EUMSZ] 37. cikk alapján kell megadni, amely kifejezetten a nemzeti monopóliumok kiigazítására vonatkozik”. ( 48 )
121.
Hasonlóképpen a Rewe‑Zentral–ítéletében ( 49 ) megállapította, hogy „az [EUMSZ] 37. cikk egy, a kereskedelmi jellegű nemzeti monopóliumokra alkalmazandó különös rendelkezés”, ( 50 ) valamint hogy „következésképpen ez a rendelkezés nem releváns az olyan nemzeti rendelkezések tekintetében, amelyek nem érintik sajátos szerepének – vagyis a kizárólagossági jognak – a kereskedelmi jellegű állami monopólium általi gyakorlását, hanem általánosan az alkoholtartalmú italok gyártására és forgalmazására vonatkoznak; kevés jelentőséggel bír, hogy azok a szóban forgó monopóliumhoz tartoznak‑e vagy sem”. ( 51 )
122.
A Bíróság továbbá Grandes distilleries Peureux ítéletében ( 52 ) pontosította, hogy „az [EUMSZ] 37. cikkben megfogalmazott szabályok […] csak a szóban forgó monopólium sajátos szerepének gyakorlásához szorosan kapcsolódó tevékenységekre vonatkoznak, de nem relevánsak az e sajátos szerep gyakorlásától idegen nemzeti rendelkezések tekintetében”. ( 53 )
123.
Ezekre az ítélkezési gyakorlatban kialakított megoldásokra tekintettel megmarad egy bizonyos kétértelműség az EUMSZ 37. cikk hatályának pontos terjedelmét illetően. E rendelkezés hatályát a monopólium sajátos szerepére, vagyis kizárólagos jogára kellene korlátozni? A hivatkozott rendelkezés hatálya alá tartozik‑e az a nemzeti szabály, amely szigorú értelemben véve túllépi az említett monopóliumra ruházott kizárólagos jog gyakorlását, de amely e monopólium fennállásához vagy működéséhez kapcsolódik a monopóliumnak tulajdonított sajátos szerep gyakorlásával való szoros összefüggése miatt?
124.
Ezt a kétértelműséget nem teljesen szüntette meg a Franzén‑ítélet, ( 54 ) mivel az EUMSZ 37. cikk hatálya alá tartozónak tekintett egy importra vonatkozó szabályozáshoz kapcsolódó nemzeti rendelkezést, amely szigorú értelemben véve túllépte a monopóliumra az alkoholtartalmú italok kiskereskedelmi értékesítése céljából ruházott kizárólagos jog gyakorlását. ( 55 )
125.
Ezeket a kérdéseket ezt követően a Bíróság a Rosengren és társai ítéletében ( 56 ) válaszolta meg, amely az alkoholtartalmú italok kiskereskedelmi értékesítésére vonatkozó svéd monopóliumot érinti.
126.
Ebben az ítéletben a Bíróság megállapította, hogy a szóban forgó nemzeti intézkedés, amely főszabály szerint tiltja, hogy magánszemélyek magáncélra alkoholtartalmú italokat importáljanak, „nem szabályozza [a] monopóliumnak [ezen] italok kiskereskedelmére vonatkozó kizárólagossági joga gyakorlását”. ( 57 ) Így a Bíróság szerint „[e]z az intézkedés, amely tehát nem vonatkozik a monopólium sajátos szerepének gyakorlására, ennélfogva nem tekinthető úgy, hogy magának a monopóliumnak a fennállásával kapcsolatos”. ( 58 )
127.
A Bíróság hozzátette, hogy „ez a tiltó intézkedés azonban nem szabályozza ténylegesen a monopólium működését, mivel az […] nem vonatkozik az alkoholtartalmú italok kiskereskedelmi értékesítésére”. ( 59 ) Ezen a címen pontosította továbbá, hogy „[k]özelebbről, az nem irányul sem a monopólium termékkiválasztási rendszerének, sem az értékesítési hálózatnak vagy az említett monopólium által elosztott termékek reklámjának szabályozására”, ( 60 ) mielőtt arra következtetett, hogy „[e] körülmények között az ilyen tilalmat nem lehet a monopólium fennállására vagy működésére vonatkozó szabálynak tekinteni”. ( 61 )
128.
Ennélfogva a Bíróság megszorítóan értelmezte az EUMSZ 37. cikk hatályát, azokra a szabályozásokra korlátozva azt, amelyek közvetlenül érintik a monopóliumnak adott kizárólagos jogot.
129.
Ez a Rosengren és társai ítéletben ( 62 ) elfogadott megoldás szembe ment azokkal az indítványokkal, amelyeket Tizzano és Mengozzi főtanácsnok ismertetett az ezen ítélet alapjául szolgáló ügyben, és azt a jogtudomány is kifogásolta. ( 63 ) Mindazonáltal legutóbbi ítéleteiben a Bíróság megerősítette ezt a megoldást. ( 64 )
130.
Erre a legutóbbi ítélkezési gyakorlatra tekintettel kell vizsgálni, hogy az alkoholról szóló törvény 8. §‑ának első bekezdése, 13. §‑a és 14. §‑a a monopólium fennállásához vagy működéséhez kapcsolódó szabálynak minősül–e. ( 65 )
131.
Valamennyi beavatkozó kormányhoz hasonlóan úgy vélem, hogy semmi kétség nincs afelől, hogy az alkoholról szóló törvény 13. §‑ában szereplő szabály, amely az alkoholtartalmú italok kiskereskedelmi értékesítésének kizárólagos jogát az állami monopóliumnak adja, az alapeljárás tárgyát képező finn monopólium fennállásához kapcsolódik, és az nyilvánvalóan az EUMSZ 37. cikk hatálya alá tartozik.
132.
Ugyanakkor ez vonatkozik‑e a 4,7 térfogatszázalék etil‑alkoholt meg nem haladó alkoholtartalmú italok importálásához és kiskereskedelmi értékesítéséhez szükséges engedélyre vonatkozó követelményre, amelyet az alkoholról szóló törvény 8. §‑ának első bekezdése, valamint 14. §‑a ír elő?
133.
A finn és a norvég kormány szerint ezeket a rendelkezéseket az EUMSZ 34. cikkre tekintettel kell értékelni, amennyiben az említett rendelkezések hatálya alá tartozó alkoholtartalmú italok nem tartoznak a monopóliumnak adott kizárólagosság körébe.
134.
Nem fogadhatom el ezt az érvelést. Álláspontom szerint az alkoholról szóló törvény 8. §‑ának első bekezdését és 14. §‑át egyaránt az EUMSZ 37. cikkre tekintettel kell értékelni, amennyiben azok a finn monopólium sajátos szerepének gyakorlását érintik.
135.
E tekintetben először megállapítom, hogy az alapeljárás tárgyát képező monopóliumnak adott sajátos szerep abban áll, hogy e monopólium számára megőrizzék az alkoholtartalmú italok finnországi kiskereskedelmi értékesítésének kizárólagosságát és így irányítását, a 4,7 térfogatszázalék etil‑alkoholt meg nem haladó alkoholtartalmú italok kivételével, amelyek esetében egy, a hatáskörrel rendelkező finn hatóság által kiállított kiskereskedelmi engedélyre van szüksége minden olyan személynek, aki ezeket az italokat Finnországba kívánja importálni és ott kiskereskedelmi forgalomban értékesíteni.
136.
Másodszor megjegyzem, hogy az alapeljárásban szereplő helyzet sajátos, és különbözik a korábbi ítélkezési gyakorlatban vizsgált helyzetektől, többek között a Rosengren és társai ítélet ( 66 ) alapjául szolgáló ügyben felmerült helyzettől. Az ebben az ügyben vitatott szabályozástól eltérően az alkoholról szóló törvény 8. §‑ának első bekezdése és 14. §‑a nem tiltja ugyanis, hogy egy V. Visnapuuhoz hasonló csomagküldő kereskedő 4,7%‑ot meg nem haladó alkoholtartalmú italokat importáljon, hanem ezt az importot kiskereskedelmi engedély megszerzéséhez köti, „amennyiben” ez a csomagküldő kereskedő kiskereskedelmi értékesítést kíván folytatni Finnországban.
137.
Ahogyan azt a svéd kormány helyesen megállapítja, nem azt kell engedélyezni, hogy az alkoholtartalmú italok átlépnek egy határt, hanem azt, hogy ezeket az italokat „kiskereskedelmi forgalomban értékesítik”.
138.
Ezenkívül rámutatok arra, hogy noha a Bíróság a Rosengren és társai ítéletben ( 67 ) megállapította, hogy az import, tehát egy olyan szakasz szabályozásával, amely a kiskereskedelmi értékesítést megelőzi, az ítélet alapjául szolgáló ügyben vitatott nemzeti intézkedés nem vonatkozott a kizárólagossági jog monopólium általi gyakorlására, az alapeljárás tárgyát képező nemzeti intézkedések nyilvánvalóan a kiskereskedelmi értékesítést szabályozzák, így úgy tűnik, hogy megállapítható, hogy szoros kapcsolat áll fenn az ugyanezen a piacon aktív finn monopóliummal.
139.
Harmadszor úgy gondolom, hogy ennek a kiskereskedelmi engedélynek semmilyen létjogosultsága nem lenne e monopólium fennállása és működése nélkül. ( 68 )
140.
Az alkoholtartalmú italok kiskereskedelmi érékesítésére vonatkozó monopólium nélkül ugyanis nincs semmi értelme annak, hogy egyedül a 4,7 térfogatszázalék etil–alkoholt meg nem haladó alkoholtartalmú italok esetében követeljenek meg kiskereskedelmi engedélyt.
141.
Ezzel szemben, abban az esetben, ha – ahogyan a jelen ügyben is – a kiskereskedelmi értékesítés kizárólagosságát egy állami társaságnak adták, a kiskereskedelmi engedély követelménye e monopólium sajátos szerepe gyakorlásának biztosítására irányul.
142.
Mi történne ugyanis, ha semmilyen kiskereskedelmi engedélyre nem lenne szükség egy, az alapeljárásban szereplőhöz hasonló helyzetben?
143.
A másik tagállamban letelepedett EIG ellenőrzés nélkül hozhatná be és értékesíthetné kiskereskedelmi forgalomban az összes alkoholtartalmú italt a finn fogyasztók részére, az italok alkoholtartalmától függetlenül.
144.
Ilyen körülmények között tehát az olyan csomagküldő kereskedő, mint V. Visnapuu, megkerülhetné, valamint veszélyeztethetné magának az alkoholról szóló törvény által létrehozott monopóliumnak a fennállását.
145.
Ebből következik, hogy a kiskereskedelmi engedély követelménye lehetővé teszi annak igazolását, hogy az importált és a kiskereskedelmi értékesítésre szánt alkoholtartalmú italok nem tartoznak a nemzeti monopóliumnak adott kizárólagos jog hatálya alá, és következésképpen biztosítja magát a kiskereskedelmi értékesítés kizárólagos jogának e monopólium általi gyakorlását.
146.
Márpedig egy nemzeti intézkedést, amely sajátos szerepének monopólium általi gyakorlására vonatkozik, úgy kell tekinteni, hogy az ez utóbbi fennállásához tartozik. ( 69 )
147.
Ennélfogva álláspontom szerint ez az engedélyre vonatkozó követelmény nemcsak hogy szorosan kapcsolódik a kiskereskedelmi értékesítésre vonatkozó monopólium sajátos szerepének gyakorlásához, hanem érinti magát a sajátos szerep monopólium általi gyakorlását is.
148.
Negyedszer a svéd kormányhoz és a Bizottsághoz hasonlóan megjegyzem, hogy az alkoholról szóló törvény alkalmazásával a finn fogyasztók valamennyi, a többi tagállamból származó alkoholtartalmú italt megvásárolhatják és behozhatják, feltéve hogy egy, az eladótól független fuvarozó szolgáltatásait veszik igénybe, vagy ők maguk szervezik meg a finn területre történő szállítást, valamint hogy ezen alkoholtartalmú italok tulajdonjogát még a Finnországba történő behozatal előtt átruházták a vevőre.
149.
Ennélfogva olyan helyzetben, amikor a finn fogyasztó távértékesítés során vásárol alkoholtartalmú italokat, és amikor a tulajdonjog, valamint az italokkal kapcsolatos kockázatok átruházására finn területen kívül kerül sor, egy V. Visnapuuhoz hasonló csomagküldő kereskedőnek semmilyen engedélyre nem lenne szüksége, mivel Finnországban semmilyen kiskereskedelmi értékesítésre nem kerül sor.
150.
A finn területen való kiskereskedelmi értékesítés hiányában semmilyen kiskereskedelmi engedélynek nem lenne így létjogosultsága, tekintettel arra, hogy a kiskereskedelmi értékesítésre vonatkozó monopólium megkerülésének semmilyen kockázata nem állna fenn.
151.
Ebben ismét annak megerősítését látom, hogy a kiskereskedelmi engedélyt úgy kell tekinteni, hogy az a finn monopóliumnak adott, a 4,7 térfogatszázalék etil‑alkoholt meghaladó alkoholtartalmú italok kiskereskedelmi értékesítése irányításának megőrzésére irányuló sajátos szerephez kapcsolódik.
152.
A fenti megfontolások összességére tekintettel úgy vélem, hogy mind az alkoholról szóló törvény 13. §‑át, mind e törvény 8. §‑ának első bekezdését és 14. §‑át az EUMSZ 37. cikkre tekintettel kell értékelni.
3. Az EUMSZ 37. cikkel való összeegyeztethetőségről
153.
A Bíróság több alkalommal is akként ítélte meg, hogy „mind az [EUMSZ] 37. cikk szövegéből, mind annak a Szerződés rendszerében elfoglalt helyéből az következik, hogy e cikk célja a [belső] piac egészén az áruk szabad mozgására vonatkozó alapelv tiszteletben tartásának biztosítása különösen a tagállamok közötti kereskedelemben a mennyiségi korlátozásoknak, valamint az azzal [azonos hatású intézkedéseknek] az eltörlésével, valamint az, hogy fenntartsa a tagállamok gazdaságai közötti verseny rendes feltételeit azokban az esetekben, amikor e tagállamok közül valamelyikben egy adott termék egy kereskedelmi jellegű nemzeti monopólium hatálya alá tartozik”. ( 70 )
154.
Szintén az állandó ítélkezési gyakorlat szerint „[az említett] cikk nem követeli meg a kereskedelmi jellegű állami monopóliumok teljes megszüntetését, de előírja kiigazításukat olyan módon, hogy az áruk beszerzési és értékesítési feltételei tekintetében biztosítva legyen a tagállamok állampolgárai közötti bármilyen megkülönböztetés kizárása”. ( 71 )
155.
Az EUMSZ 37. cikk „célja ugyanis az, hogy a tagállamok számára bizonyos kereskedelmi jellegű monopóliumokat mint a közérdekű célkitűzések követése eszközeinek fenntartására biztosított lehetőséget összeegyeztesse a [belső] piac létrehozásának és működésének követelményeivel. E rendelkezés az áruk szabad mozgása akadályainak kiküszöbölésére irányul, kivéve azonban azokat a kereskedelmet korlátozó hatásokat, amelyek a szóban forgó monopóliumok fennállásában rejlenek”. ( 72 )
156.
Ennélfogva az EUMSZ 37. cikk „megköveteli, hogy a monopólium szervezése és működése oly módon legyen kiigazítva, amely a beszerzési és értékesítési feltételek tekintetében kizár minden hátrányos megkülönböztetést a tagállamok állampolgárai között, és így a más tagállamokból származó áruk kereskedelmét sem ténylegesen, sem jogilag nem kezelik hátrányosan a nemzeti árukhoz képest, valamint a tagállamok gazdaságai közötti verseny nem torzul”. ( 73 )
157.
A jelen ügyben először a finn kormányhoz hasonlóan arra emlékeztetek, hogy az alkoholról szóló törvény célja – ahogyan az 1. §‑ából következik – az alkoholtartalmú anyagok társadalomra, szociális helyzetre és egészségre gyakorolt negatív hatásainak az alkoholfogyasztás ellenőrzésével való kiküszöbölése.
158.
Ami a kiskereskedelmi értékesítést illeti, ugyanezen kormány szerint az alkoholfogyasztás szabályozását a finn monopólium bevezetése, valamint bizonyos gyenge alkoholtartalmú italok esetében a kiskereskedelmi értékesítés engedélyezésének rendszere biztosítja.
159.
Hozzáteszem, hogy a svéd kormány szerint tanulmányok igazolták, hogy az alkoholtartalmú italokhoz való hozzáférés bővülése összfogyasztásuk emelkedését eredményezi. Hasonlóképpen, e kormány véleménye szerint, a teljes alkoholfogyasztás, valamint áldozatainak száma csökken, amint nehezebbé válik az alkoholtartalmú italok beszerzése.
160.
Ebben az összefüggésben nem vitatott, hogy azzal, hogy a közegészségnek az alkohol káros következményeivel szembeni védelmére irányul, a kiskereskedelmi értékesítés finn monopóliuma, valamint a kiskereskedelmi engedély követelménye közérdekű célkitűzést követ. ( 74 )
161.
Másodszor, megjegyzem, hogy sem az írásbeli észrevételekben, sem a tárgyaláson nem állították, hogy a finn monopólium sérti az EUMSZ 37. cikkben megállapított követelményeket.
162.
Ezen az alapon ismét megjegyzem, hogy az ügy irataiból kitűnik, hogy e kiskereskedelmi értékesítésre vonatkozó monopólium szervezése és működése nem akadályozza meg, hogy a többi tagállamban letelepedett eladók alkoholtartalmú italokat értékesítsenek finn fogyasztók részére, feltéve hogy e fogyasztók maguk szervezik meg a Finnországba történő szállítást. Ezenkívül mind a belföldi piaci szereplők, mind a külföldi piaci szereplők értékesíthetnek alkoholtartalmú italokat az állami monopólium részére, amely ezt követően tovább értékesíti azokat a finn fogyasztóknak.
163.
Ennélfogva a jelen ügyben nincsenek bizonyítékok arra, hogy a fogyasztók alkoholtartalmú italok iránti kereslete ne lenne kielégítve, sem arra, hogy az importált termékek hátrányt szenvednének a belföldi termékekhez képest.
164.
Emellett a finn kormányhoz hasonlóan megjegyzem, hogy az ügy irataiból kiderül, hogy senki nem állította, hogy a kiskereskedelmi engedély alkoholról szóló törvény szerinti feltételei hátrányosan megkülönböztetők lennének.
165.
E tekintetben megjegyzem, hogy az említett kormány írásbeli észrevételeiből kitűnik, hogy a kiskereskedelmi engedélyt mind a kiskereskedelmi értékesítést folytatni kívánó belföldi piaci szereplők, mind a 4,7 térfogatszázalék etil‑alkoholt meg nem haladó alkoholtartalmú italt importálni és kiskereskedelmi forgalomban értékesíteni kívánó külföldi piaci szereplők esetén megkövetelik, és az megkülönböztetés nélkül alkalmazandó mind a Finnországban, mind a többi tagállamban gyártott termékekre.
166.
Következésképpen a kiskereskedelmi értékesítésre vonatkozó engedéllyel kapcsolatos nemzeti szabályok mind jogilag, mind ténylegesen ugyanolyan hatást gyakorolnak a belföldi termékek értékesítésére, mint a többi tagállamból importált termékek értékesítésére, és azok megkülönböztetés nélkül alkalmazandók a belföldi és a külföldi piaci szereplők tekintetében.
167.
Egyébként hozzáteszem, hogy ha egy olyan helyzetben, mint az alapeljárás tárgyát képező helyzet, amelyben az alkoholtartalmú italokat egy Finnországtól különböző tagállamból hozzák be, és azokat az eladó szállítja a finn vevő részére, semmilyen engedélyre nem lenne szükség, a kiskereskedelmi engedély rendszere fordított hátrányos megkülönböztetést eredményezhetne, amennyiben egyedül a belföldi alkoholtartalmú italokra vonatkozna ilyen engedélyre irányuló kötelezettség.
168.
Bár valamennyi fenti tényező arra utal, hogy sem a monopólium, sem a kiskereskedelmi engedély jogszerűsége előzetesen nem kérdőjelezhető meg, e monopólium szervezetéről és tényleges működéséről és különösen a termékek monopólium által történő kiválasztásának rendszeréről, a monopólium értékesítési hálózatáról vagy az alkoholtartalmú italok reklámozásáról nem adnak tájékoztatást. Márpedig a Bíróság többek között e körülmények alapján értékelhette a monopólium működésére vonatkozó szabályok összeegyeztethetőségét az EUMSZ 37. cikkre tekintettel. ( 75 )
169.
Így a nemzeti bíróság feladata, hogy az összes rendelkezésére álló bizonyíték alapján megállapítsa, hogy a kiskereskedelmi értékesítés finn monopóliumának szervezete és működése hátrányosan megkülönböztető‑e, vagy olyan jellegű‑e, amely az importált termékeket hátrányosan érinti.
170.
Végül hozzáteszem, hogy a finn kormány úgy véli, hogy a közegészség védelmére irányuló célkitűzés nem lenne elérhető a Finnországban végzett kiskereskedelmi értékesítés kiskereskedelmi engedélyhez kötésénél vagy a finn monopólium kizárólagos jogánál kevésbé kényszerítő egyéb eszközök útján. E kormány szerint ugyanis, ha egy külföldi eladó maga értékesíthet egy finn vevő részére, az alkoholtartalmú italok terjesztésének egy új csatornája jelenne meg, ami versenyt jelentene a monopólium és az engedélyhez kötött értékesítés számára, anélkül hogy azt a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok bármilyen módon ellenőriznék.
171.
Ezen az alapon a finn kormány rámutat többek között arra, hogy az engedélyezési rendszerre annak ellenőrzése érdekében van szükség, hogy az engedélyt kapó vállalkozások tiszteletben tartják‑e az alkoholtartalmú italok értékesítésére vonatkozó rendelkezéseket. ( 76 )
172.
Hasonlóképpen emlékeztetek arra, hogy az ügy irataiból kitűnik, hogy a fogyasztók bizonyos feltételek mellett rendelhetnek külföldi eladótól, és behozhatnak alkoholtartalmú italokat. Így az alkoholról szóló törvény nem tiltja a magáncélú behozatalt.
173.
A fenti körülményekre tekintettel úgy vélem, hogy az alkoholról szóló törvény 8. §‑ának első bekezdését, 13. és 14. §‑át a közegészség védelmére irányuló célkitűzést illetően szükségesnek és arányosnak kell tekinteni.
174.
E megfontolások összességére tekintettel úgy vélem, hogy az EUMSZ 37. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes egy olyan nemzeti szabályozás, mint az alkoholról szóló törvény, feltéve hogy a monopólium szervezése és működése oly módon van kiigazítva, amely a beszerzési és értékesítési feltételek tekintetében kizár minden hátrányos megkülönböztetést a tagállamok állampolgárai között, és így a többi tagállamból származó áruk kereskedelmét sem jogilag, sem ténylegesen nem kezelik hátrányosan a nemzeti árukhoz képest, amit a nemzeti bíróságnak kell vizsgálnia.
175.
Mivel az EUMSZ 34. cikk alkalmazhatóságát kizártam, a kérdést előterjesztő bíróság hetedik és nyolcadik kérdésére nem szükséges válaszolni.
IV – Végkövetkeztetések
176.
Az előbbi megfontolásokra tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Helsingin hovioikeusnak a következőképpen válaszoljon:
1)
Az olyan nemzeti szabályozást, mint az alapeljárás tárgyát képező szabályozás, amely mentesít a jövedéki adó megfizetése alól bizonyos italospalackokat, feltéve hogy azok egy visszaváltási rendszerhez tartoznak, az EUMSZ 110. cikkre tekintettel kell értékelni.
Az EUMSZ 110. cikket, valamint a csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló, 1994. december 20‑i 94/62/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 1. cikkének (1) bekezdését, 7. cikkét és 15. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az ilyen szabályozás.
2)
Az olyan szabályozást, mint az alapeljárás tárgyát képező szabályozás, amely a kiskereskedelmi értékesítésre monopóliumot vezet be, és a kiskereskedelmi értékesítésre szánt alkoholtartalmú italok importálását kiskereskedelmi engedély megszerzéséhez köti, az EUMSZ 37. cikkre tekintettel kell értékelni.
Az EUMSZ 37. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az ilyen szabályozás, feltéve hogy e monopólium szervezése és működése oly módon van kiigazítva, amely a beszerzési és értékesítési feltételek tekintetében kizár minden hátrányos megkülönböztetést a tagállamok állampolgárai között, és így a többi tagállamból származó áruk kereskedelmét sem jogilag, sem ténylegesen nem kezelik hátrányosan a nemzeti árukhoz képest, amit a nemzeti bíróságnak kell vizsgálnia.
( 1 ) Eredeti nyelv: francia.
( 2 ) A csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló, 1994. december 20‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 365., 10. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 13. kötet, 349. o.).
( 3 ) A továbbiakban: azonos hatású intézkedés.
( 4 ) Ez utóbbi rendelkezés értelmében a hatékony visszaváltási rendszer olyan betétdíjas rendszert jelent, amelynek keretében az italok palackozója vagy importőre egyedül vagy a hulladékról szóló 1072/1993. sz. törvényben (jätelaki [1072/1993]), illetve a megfelelő, Åland tartományban alkalmazandó jogszabályokban előírt módon úgy gondoskodik az italospalackok újrahasználatáról vagy újrafeldolgozásáról, hogy a palack újrahasználatára vagy nyersanyagként való feldolgozására kerül sor.
( 5 ) A továbbiakban: vitatott időszak.
( 6 ) A kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy a vitatott időszak alatt az EIG 4507,30 liter sört, 1499,40 liter almabort, 238,70 liter bort és 3452,30 liter égetett szeszes italt importált Finnországba.
( 7 ) Lásd: Jacobs főtanácsnok De Danske Bilimportører ügyre vonatkozó indítványa (C‑383/01, EU:C:2003:116, 2. pont).
( 8 ) Lásd: Brzeziński‑ítélet (C‑313/05, EU:C:2007:33, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); Orgacom‑ítélet (C‑254/13, EU:C:2014:2251, 23. pont).
( 9 ) E tekintetben megjegyzem, először, hogy a svéd és a norvég kormány nem foglalt állást e kérdést illetően, másodszor, hogy V. Visnapuu úgy véli, hogy az EUMSZ 34. cikket csak másodlagosan lehetne alkalmazni, és harmadszor, hogy a finn kormány arra az esetre elemzi a bizonyos italospalackokat terhelő jövedéki adóról szóló törvény EUMSZ 34. cikkel való összeegyeztethetőségét, ha a Bíróság úgy ítélné meg, hogy azt alkalmazni kell.
( 10 ) Lásd: Dassonville‑ítélet (8/74, EU:C:1974:82, 5. pont).
( 11 ) Lásd: De Danske Bilimportører ítélet (C‑383/01, EU:C:2003:352, 36. pont), Brzeziński‑ítélet (C‑313/05, EU:C:2007:33, 27. pont).
( 12 ) Lásd: Jacobs főtanácsnok De Danske Bilimportører ügyre vonatkozó indítványa (C‑383/01, EU:C:2003:116, 28. pont).
( 13 ) Lásd: Lornoy és társai ítélet (C‑17/91, EU:C:1992:514, 14. pont); De Danske Bilimportører ítélet (C‑383/01, EU:C:2003:352, 32. pont).
( 14 ) Lásd: Jacobs főtanácsnok De Danske Bilimportører ügyre vonatkozó indítványa (C‑383/01, EU:C:2003:116, 30. pont).
( 15 ) Uo. Indítványának 32. pontjában Jacobs főtanácsnok úgy vélte, hogy eltérő hatályuk miatt e cikkek közül csak az egyik alkalmazható egy adott intézkedésre (ebben az értelemben lásd: Sharpston főtanácsnok Brzeziński‑ügyre vonatkozó indítványa, C‑313/05, EU:C:2006:598, 31. és 32. pont).
( 16 ) Uo. (33. pont).
( 17 ) Ebben az értelemben lásd: De Danske Bilimportører ítélet (C‑383/01, EU:C:2003:352, 34. pont); Brzeziński‑ítélet (C‑313/05, EU:C:2007:33, 23. és 24. pont); Kawala‑végzés (C‑134/07, EU:C:2007:770, 26. pont).
( 18 ) Lásd: Radlberger Getränkegesellschaft és S. Spitz ítélet (C‑309/02, EU:C:2004:799, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 19 ) Lásd ebben az értelemben: a Bizottság közleménye – Italospalackok, visszaváltási rendszerek és az áruk szabad mozgása (HL 2009. C 107., 1. o.).
( 20 ) Lásd: Bizottság kontra Németország ítélet (C‑463/01, EU:C:2004:797, 44. pont); Radlberger Getränkegesellschaft és S. Spitz ítélet (C‑309/02, EU:C:2004:799, 56. pont).
( 21 ) Lásd: Bizottság kontra Németország ítélet (C‑463/01, EU:C:2004:797, 43. pont).
( 22 ) Lásd: a 94/62 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése.
( 23 ) Megjegyzem, hogy az ügy egyik irata sem utal arra, hogy az italospalackokat terhelő jövedéki adó egy alkoholtartalmú italok palackjával versengő belföldi termék védelmét biztosítaná. Ennélfogva az alapeljárás tárgyát képező jövedéki adót nem lehet az EUMSZ 110. cikk második bekezdésére tekintettel értékelni.
( 24 ) Lásd: Stadtgemeinde Frohnleiten és Gemeindebetriebe Frohnleiten ítélet (C‑221/06, EU:C:2007:657, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); Tatu‑ítélet (C‑402/09, EU:C:2011:219, 34. pont).
( 25 ) Lásd: De Danske Bilimportører ítélet (C‑383/01, EU:C:2003:352, 37. pont); Tatu‑ítélet (C‑402/09, EU:C:2011:219, 35. pont).
( 26 ) Lásd: Brzeziński‑ítélet (C‑313/05, EU:C:2007:33, 40. pont); Stadtgemeinde Frohnleiten és Gemeindebetriebe Frohnleiten ítélet (C‑221/06, EU:C:2007:657, 50. pont); Oil Trading Poland ítélet (C‑349/13, EU:C:2015:84, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 27 ) Lásd: Bergandi‑ítélet (252/86, EU:C:1988:112, 25. pont); Stadtgemeinde Frohnleiten és Gemeindebetriebe Frohnleiten ítélet (C‑221/06, EU:C:2007:657, 40. pont).
( 28 ) A finn kormány írásbeli észrevételeiből kitűnik, hogy a visszaváltáson alapuló újrafeldolgozási rendszer a gyakorlatban hatékonyan működik. Így 2011‑ben az újrafeldolgozási arány 97% volt az első alkalommal használt italospalackok tekintetében, míg az újrafelhasznált italospalackok esetén körülbelül 96% volt a fémek, 91% az üveg és 96% a polietilén‑tereftalát (PET) típusú műanyagok esetén.
( 29 ) Lásd: Tatu‑ítélet (C‑402/09, EU:C:2011:21, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 30 ) E vonalkód a termék azonosítását teszi lehetővé.
( 31 ) Véleménye szerint a finn visszaváltási rendszerhez való csatlakozás díja legalább 3600 euró lenne az újrafeldolgozható üvegek és 6200 euró a fém italosdobozok után. Ehhez hozzáadódna a rendszerhez tartozó valamennyi terméknél használt kód díja, a visszaváltás díja és az értékesített mennyiségen alapuló újrafeldolgozás díja.
( 32 ) Írásbeli észrevételeiben a finn kormány pontosította, hogy a Suomen Palautuspakkaus Oy (a továbbiakban: PALPA) és leányvállalata, a Palpa Lasi Oy, a legnagyobb visszaváltási rendszerek működtetői Finnországban, valamint hogy a PALPA visszaváltási rendszeréhez való csatlakozás feltételei és díjai szabadon hozzáférhetők a PALPA internetes honlapján finn, angol, és svéd nyelven.
( 33 ) Emlékeztetek arra, hogy az italospalackok visszaváltási rendszerhez való csatlakozása nem kötelező. Egy piaci szereplő ugyanis előnyben részesítheti a jövedéki adó megfizetését a csatlakozási költségek viselésével szemben.
( 34 ) Emlékeztetek arra, hogy ezen irányelv 7. cikke (1) bekezdésének második albekezdése szerint a belföldi visszaváltási rendszerek – hátrányos megkülönböztetés nélkül – többek között az importált termékekre is vonatkoznak, beleértve a részletes rendelkezéseket és a rendszerekbe való belépésre megállapított díjakat, és e rendszereket úgy kell kialakítani, hogy a Szerződéssel összhangban elkerüljék a kereskedelem akadályozását vagy a verseny torzulását.
( 35 ) Ez a 3. fejezet tartalmazza az EUMSZ 34. cikket és az EUMSZ 37. cikket.
( 36 ) Lásd: XXV. versenypolitikai jelentés 1995 (COM(96) 126 végleges) 126. pont.
( 37 ) Uo.
( 38 ) Az alkoholról szóló törvény 1995. január 1‑jén lépett hatályba.
( 39 ) Kiemelés tőlem.
( 40 ) Ua.
( 41 ) Ua.
( 42 ) Az ügy irataira tekintettel megjegyzem, hogy a 13 térfogatszázalék etil‑alkoholt meg nem haladó alkoholtartalmú italok kiskereskedelmi értékesítésére vonatkozó rendelkezés nem képezte viták tárgyát, így úgy vélem, hogy az nem érinti az alapeljárásban szereplő helyzetet.
( 43 ) C‑189/95, EU:C:1997:504.
( 44 ) C‑170/04, EU:C:2007:313.
( 45 ) Lásd: Franzén‑ítélet (C‑189/95, EU:C:1997:504, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 46 ) Uo. (36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 47 ) 91/75, EU:C:1976:23.
( 48 ) 5. pont.
( 49 ) 120/78, EU:C:1979:42.
( 50 ) 7. pont.
( 51 ) Ua.
( 52 ) 86/78, EU:C:1979:64.
( 53 ) 35. pont.
( 54 ) C‑189/05, EU:C:1997:504.
( 55 ) Lásd: Tizzano főtanácsnok Rosengren és társai ügyre vonatkozó indítványa (C‑170/04, EU:C:2006:213, 41. pont); Mengozzi főtanácsnok Rosengren és társai ügyre vonatkozó indítványa (C‑170/04, EU:C:2006:747, 35. pont).
( 56 ) C‑170/04, EU:C:2007:313.
( 57 ) 21. pont.
( 58 ) 22. pont.
( 59 ) 24. pont.
( 60 ) Ua.
( 61 ) 26. pont.
( 62 ) C‑170/04, EU:C:2007:313.
( 63 ) Lásd: Bernard, E., „Monopole sur l’alcool et régime d’autorisation d’importation”, Revue Europe, 8. sz., 2007. augusztus, 207. megjegyzés. A szerző többek között úgy véli, hogy „csak csodálkozhatunk annak a bizonyításnak a rövidségén, amellyel a közösségi bíróság úgy válaszolja meg az előterjesztett kérdést, hogy az nem felel meg korábbi ítélkezési gyakorlatának, valamint annak, ami a két főtanácsnok indítványából következik”. Lásd még: Johansson, M., „Rosengren – The ECJ makes a narrow interpretation of Franzén”, European Law Reporter, 7–8, 2007, 250. o.
( 64 ) Lásd: Bizottság kontra Svédország ítélet (C‑186/05, EU:C:2007:571, 22. és 23. pont); ANETT‑ítélet (C‑456/10, EU:C:2012:241, 21–30. pont).
( 65 ) Ebben az értelemben lásd: Rosengren és társai ítélet (C‑170/04, EU:C:2007:313, 19. pont); ANETT‑ítélet (C‑456/10, EU:C:2012:241, 24. pont).
( 66 ) C‑170/04, EU:C:2007:313.
( 67 ) Ua.
( 68 ) Lásd: Mengozzi főtanácsnok Rosengren és társai ügyre vonatkozó indítványa (C‑170/04, EU:C:2006:747, 60. pont).
( 69 ) A contrario lásd: ANETT‑ítélet (C‑456/10, EU:C:2012:241, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 70 ) Lásd: Franzén‑ítélet (C‑189/95, EU:C:1997:504, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 71 ) Uo. (38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 72 ) Uo. (39. pont).
( 73 ) Uo. (40. pont).
( 74 ) Lásd ebben az értelemben: Franzén‑ítélet (C‑189/95, EU:C:1997:504, 41. pont).
( 75 ) Lásd: Franzén‑ítélet (C‑189/95, EU:C:1997:504, 43–66. pont).
( 76 ) Írásbeli észrevételeiben e kormány pontosítja, hogy a 4,7 térfogatszázalék etil‑alkoholt meg nem haladó alkoholtartalmú italokra különös szabályozás vonatkozik. Azokat ugyanis például csak 7 óra és 21 óra között lehet értékesíteni. Hasonlóképpen, tilos ezen italok 18. életévüket be nem töltött vagy ittas állapotban lévő személyek részére történő értékesítése.
Full & Egal Universal Law Academy