PEDRO CRUZ VILLALÓN
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2015. szeptember 24. ( 1 )
C‑292/14. sz. ügy
Elliniko Dimosio
kontra
Stefanos Stroumpoulis,
Nikolaos Koumpanos,
Panagiotis Renieris,
Charalampos Renieris,
Ioannis Zacharias,
Dimitrios Lazarou,
Apostolos Chatzisotiriou
(a Symvoulio tis Epikrateias [Görögország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„A munkavállalók védelme a munkáltató fizetésképtelensége esetén — Az Egyesült Nemzetek Tengerjogi Egyezménye — A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló Római Egyezmény — 80/987/EGK irányelv — Olyan társaság, amely harmadik államban rendelkezik székhellyel, de tényleges székhelye valamely tagállamban van és e tagállamban fizetésképtelennek nyilvánították — A munkavállalók védelmének szintje a fennálló követelésük kifizetése tekintetében — Azonos védelem”
1.
A jelen ügyben elé terjesztett kérdés keretében a Bíróságnak meg kell határoznia, hogy valamely tagállam felelős‑e a 80/987/EGK ( 2 ) irányelvből fakadó kötelezettségek teljesítéséért abban az esetben, ha a munkavállalókat olyan társaság alkalmazta tengerészként, amelynek hivatalos székhelye harmadik államban található, a tényleges székhelye pedig az adott tagállamban, és amelyet ez utóbbi tagállam bírósága fizetésképtelenné nyilvánított ugyanezen tagállam joga alapján.
2.
A kérdés megoldásához előzetes kérdésként meg kell határozni, hogy a jelen ügy körülményei között az uniós jog alkalmazását háttérbe kell‑e szorítani két olyan jelentős nemzetközi jogi eszközzel szemben, mint az Egyesült Nemzetek Tengerjogi Egyezménye ( 3 ) és a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló egyezmény ( 4 ). A felvetésem alapján úgy vélem, hogy az egyediség okán, és e nemzetközi jogi eszközök helyes értelmezésénél fogva, a 80/987 irányelvet kell elsődlegesen alkalmazni az alapeljárásban felmerült jogvita tekintetében.
3.
A Symvoulio tis Epikrateias által előterjesztett kérdés érdemét illetően azt a következtetést fogom levonni, hogy az ügy körülményei között fennállnak a 80/987 irányelv által megkövetelt feltételek ahhoz, hogy a tagállam biztosítsa a munkavállalók számára az említett irányelv által nyújtott védelmet, anélkül hogy „azonos védelemnek” lehetne minősíteni az olyan nemzeti szabályozást, amely kizárólag olyan tengerészek helyzetére vonatkozik, akik az említett tagállam állampolgárai, görög lobogó alatt közlekedő vagy a Naftiko Apomachiko Tameióval (tengerészek nyugdíjalapja, a továbbiakban: NAT) szerződéses jogviszonyban álló külföldi hajókon teljesítenek szolgálatot, és akiket külföldön magukra hagytak.
I – Szabályozási háttér
A – Az Egyesült Nemzetek Tengerjogi Egyezménye
4.
Az UNCLOS 91. cikkének (1) bekezdése szerint „[m]inden állam megállapítja azokat a feltételeket, amelyek alapján a hajó nemzeti hovatartozását megadja, területén a hajókat lajstromozza, valamint megadja a jogot a lobogója alatt történő hajózáshoz. A hajók azon állam nemzetiségével rendelkeznek, amely állam lobogóját joguk van használni. Az állam és a hajók között valóságos kapcsolatnak kell fennállnia.”
5.
Az UNCLOS 92. cikkének (1) bekezdése értelmében „[h]ajó csak egy állam lobogója alatt közlekedhet, kivéve a nemzetközi szerződésekben vagy az ezen egyezményben kifejezetten meghatározott kivételes eseteket, és a nyílt tengeren ezen állam kizárólagos joghatósága alatt áll. A hajók lobogójukat az út folyamán vagy érintett kikötőben nem változtathatják meg, kivéve azt az esetet, amikor tényleges tulajdonátruházás, illetve átlajstromozás történik.”
6.
Az UNCLOS 94. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Minden állam ténylegesen gyakorolja joghatóságát [helyesen: joghatóságát és ellenőrzési jogát] a lobogója alatt hajózó hajók tekintetében a közigazgatási, műszaki és szociális kérdéseket illetően.
(2) Minden állam különösen:
[…]
b)
belső joga szerint vállalja a joghatóságot minden lobogója alatt közlekedő hajó, annak kapitánya, tisztjei és személyzete felett a hajót érintő közigazgatási, műszaki és szociális kérdések tekintetében.
[…]”
7.
Az UNCLOS 218. cikkének (1) bekezdése alapján „[a]mennyiben egy hajó önként tartózkodik egy állam kikötőjében vagy tengeri termináljában, ez az állam vizsgálatot folytathat, és ha bizonyítékok indokolják, eljárást indíthat, ha illetékes nemzetközi szervezet vagy az általános diplomáciai konferencia által kidolgozott alkalmazandó nemzetközi szabályok és szabványok megsértésével a kérdéses hajó ezen állam belvizeinek, parti tengerének vagy kizárólagos gazdasági övezetének határain kívül kibocsátást végzett.”
8.
Az UNCLOS 220. cikkének (1) bekezdése értelmében, „[a]mennyiben egy hajó önként tartózkodik egy állam kikötőjében vagy tengeri termináljában, ezen állam a 7. szakaszra figyelemmel eljárást indíthat a hajókról származó szennyezés megelőzésére, csökkentésére, valamint ellenőrzésére vonatkozó nemzetközi szabályokkal és szabványokkal összhangban, vagy ezzel az Egyezménnyel összhangban elfogadott törvényei és rendelkezései megsértése tekintetében, amennyiben a jogellenes cselekmény parti tengerében vagy kizárólagos gazdasági övezetében történt meg.”
B – A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló egyezmény
9.
A Római Egyezmény 3. cikkének (1) bekezdése alapján „a szerződésre a felek által választott jog az irányadó”.
10.
A Római Egyezmény 6. cikkének szövege a következőképpen szól:
„(1) A 3. cikk rendelkezései ellenére, munkaszerződés esetében a felek jogválasztása nem eredményezheti azt, hogy a munkavállalót megfosztják az azon jog kötelező szabályai által biztosított védelemtől, amely jogválasztás hiányában a (2) bekezdés alapján alkalmazandó lenne.
(2) A 4. cikk rendelkezései ellenére, a 3. cikk szerinti jogválasztás hiányában a munkaszerződésre az alábbiak az irányadóak:
a)
azon ország joga, ahol a munkavállaló a szerződés teljesítéseként a munkáját rendszerint végzi, még ha ideiglenesen egy másik országban is foglalkoztatják, vagy
b)
ha a munkavállaló munkáját rendszerint nem ugyanazon országban végzi, úgy az azon telephely szerinti ország joga, ahol a munkavállalót alkalmazták;
kivéve, amennyiben a körülmények összessége arra utal, hogy a szerződés egy másik országgal szorosabb kapcsolatban áll, amely esetben a szerződésre e másik ország joga az irányadó.”
11.
A Római Egyezmény 10. cikke a következőt írja elő:
„(1) Az ezen egyezmény 3–6. és 12. cikke alapján a szerződésre alkalmazandó jog különösen az alábbiakra irányadó:
a)
értelmezés;
b)
a szerződéssel létrehozott kötelezettségek teljesítése;
c)
a saját eljárási joga által a bíróságra ruházott hatáskörön belül, a teljes vagy részleges nem teljesítésből eredő szerződésszegés következményei, beleértve a károk felmérését is, amennyiben arra a jogszabályok irányadóak;
d)
a kötelezettségek megszűnésének különböző módjai, valamint az elévülés és a határidő lejártához fűződő jogvesztés;
e)
a szerződés semmisségének következményei.”
C – Az uniós jog
12.
Az ügy körülményei miatt a 80/987/EGK irányelvet a 2002/74/EK irányelv ( 5 ) általi módosítása és a 2008/94/EK irányelv ( 6 ) általi későbbi felváltása előtti változatban kell alkalmazni.
13.
A 80/987 irányelv első négy preambulumbekezdése kimondja:
„mivel a munkáltató fizetésképtelensége esetén szükséges a munkavállalók védelme, különösen a fennálló követelések kifizetésének biztosítása érdekében, mindeközben figyelembe véve a Közösségen belüli kiegyensúlyozott gazdasági és szociális fejlődés szükségességét;
mivel a munkavállalók védelmének mértékét illetően a tagállamok között továbbra is maradnak különbségek ezen a területen; mivel törekedni kell e különbségek csökkentésére, amelyek közvetlen hatással lehetnek a közös piac működésére;
mivel ezért elő kell segíteni e területen a jogszabályok közelítését a Szerződés 117. cikkében megállapított fejlődés fenntartása mellett;
mivel földrajzi helyzete és a terület jelenlegi foglalkoztatási struktúrája miatt Grönland munkaerőpiaca alapvetően különbözik a Közösség más területeinek munkaerőpiacától;”
14.
Az irányelv 1. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Ezen irányelvet a munkaszerződésből vagy munkaviszonyból származó, a 2. cikk (1) bekezdésének értelmében fizetésképtelen munkáltatókkal szembeni munkavállalói követelések esetén kell alkalmazni.
(2) A tagállamok ezen irányelv hatályából kivételes esetekben kizárhatják a munkavállalók bizonyos kategóriáinak követeléseit a munkavállalók munkaszerződésének vagy munkaviszonyának sajátos jellege miatt, vagy egyéb garanciák olyan formáinak fennállása esetén, amelyek a munkavállalónak az ezen irányelvből származó védelemmel azonos védelmet nyújtanak.
Az első albekezdésben említett munkavállalók kategóriáinak jegyzékét a melléklet tartalmazza.
(3) Ezen irányelv hatálya nem terjed ki Grönlandra. E terület foglalkoztatási szerkezetének fejlődése esetén e kivételt felülvizsgálják.”
15.
A 80/987 irányelv 2. cikkének szövege a következő:
„(1) Ezen irányelv alkalmazásában fizetésképtelen a munkáltató:
a)
ha az érintett tagállam törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezései szerint a hitelezők követeléseinek együttes kielégítése céljából kérelmezték a munkáltató vagyonára folytatott eljárás megkezdését, és ez lehetővé teszi az 1. cikk (1) bekezdésében említett követelések figyelembevételét, továbbá
b)
ha az említett törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések szerinti illetékes hatóság:
—
vagy elhatározta az eljárás megkezdését,
—
vagy megállapította, hogy a munkáltató vállalkozása vagy üzeme végleg megszűnt, és a rendelkezésre álló vagyontömeg nem elegendő az eljárás megkezdésének biztosítására.
(2) Az irányelv nem sérti az egyes tagállamok jogszabályaiban szereplő munkavállaló, munkáltató, díjazás, megszerzett jogosultság és jövőbeli jogosultság kifejezések meghatározásait.”
16.
A 80/987 irányelv 3. cikke előírja, hogy „[a] tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy [...] garanciaintézetek biztosítsák a munkavállalók munkaszerződésből vagy munkaviszonyokból származó olyan fennálló követeléseinek a kielégítését, amelyek egy meghatározott időpont előtti időszak díjazását érintik”.
17.
Az irányelv 5. cikkének megfelelően:
„A tagállamok meghatározzák a garanciaintézetek felépítésének, finanszírozásának és működésének részletes szabályait, különös tekintettel a következő alapelvekre:
a)
a garanciaintézetek vagyona a munkáltató működő tőkéjétől elkülönül és úgy kell kezelni, hogy a fizetésképtelenség miatt folytatott eljárásban ne legyen hozzáférhető;
b)
a munkáltatók hozzájárulnak a finanszírozásához, kivéve ha azt teljes mértékben az állami hatóságok biztosítják;
c)
a garanciaintézetek fizetési kötelezettségei függetlenek a finanszírozáshoz történő hozzájárulás kötelezettségének teljesítésétől.”
18.
A 80/987 irányelv 6. cikke értelmében „[a] tagállamok kiköthetik, hogy a 3., 4. és 5. cikk nem vonatkozik azokra a munkavállalói hozzájárulásokra, amelyek a törvényileg előírt nemzeti szociális biztonsági rendszerek, vagy a törvényileg előírt nemzeti szociális biztonsági rendszereken kívüli, vállalati vagy vállalatközi kiegészítő ellátási rendszerek alapján esedékesek”.
19.
Ugyanezen irányelv 7. cikke alapján „[a] tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a törvényileg előírt nemzeti szociális biztonsági rendszerekben meghatározott biztosító intézeteknek fizetendő kötelező munkáltatói hozzájárulásnak a munkáltató fizetésképtelenségének bekövetkeztét megelőző nem fizetése ne érintse hátrányosan a munkavállalóknak az ilyen biztosító intézetekkel szemben fennálló ellátáshoz való jogosultságát, amennyiben a munkavállalói hozzájárulást a kifizetett munkabérekből levonták.”
D – A nemzeti jog
20.
A 80/987 irányelv görög jogrendbe történő átültetését előbb az 1172/1981. sz. törvénnyel, később pedig az 1836/1989. sz. törvénnyel és az – ezen utóbbi törvény végrehajtása céljából kibocsátott – 1/1990. sz. köztársasági elnöki rendelettel kísérelték meg.
21.
Az 1220/1981. sz. törvény 29. cikke kiegészíti és módosítja a pireuszi kikötő üzemeltetőjére vonatkozó jogi szabályozást, amely előírja, hogy amennyiben görög lobogó alatt közlekedő vagy a NAT‑tal szerződéses jogviszonyban álló külföldi hajókon szolgálatot teljesítő görög tengerészeket hagynak magukra külföldön, a NAT‑nak legfeljebb három havi munkabérnek megfelelő összeget kell részükre megfizetnie és gondoskodni kell hazatérésükről.
II – A tényállás
22.
Az alapeljárás alperesei, akik görögországi lakóhellyel rendelkeztek, 1994. július 14‑én kötöttek szerződést e tagállamban egy Máltán, vagyis akkor harmadik országban székhellyel rendelkező társasággal annak érdekében, hogy az említett társaság tulajdonában álló és máltai lobogó alatt közlekedő tengerjáró hajó fedélzetén dolgozzanak.
23.
A szerződések célja az volt, hogy a hajót bérbe adják az 1994‑es nyári idényre. Ezek a szerződések tartalmaztak egy olyan kikötést, amelynek értelmében a szerződésekre – a lobogó szerinti állam jogaként – a máltai jog az irányadó. A hajóbérletet azonban felmondták, az alapeljárás alperesei számára pedig nem fizették meg a munkabéreket, ami miatt azok 1994. december 15‑én felmondták a szerződésüket.
24.
A hajót – több lefoglalás miatt – a pireuszi kikötőben feltartóztatták és elárverezésének napjáig, 1995. június 7‑ig ott tartották.
25.
Ezt követően az alapeljárás alperesei a jogszabályi előírásoknak megfelelően bejelentették a munkaszerződésekből eredő követeléseiket (1994. július 14‑től 1994. december 15‑ig munkabérek és járulékok, valamint végkielégítés), és elsőbbségi jogot élvező hitelezőkként történő elismerésüket kérték. Az illetékes hatóság azonban nem vette fel követeléseiket elsőbbségiként a vonatkozó jegyzékbe, mivel úgy vélte, hogy e követelések nem élveznek elsőbbséget a máltai jog szerint.
26.
Ezzel egyidejűleg az alapeljárás alperesei – igényük érvényesítése céljából – a Μonomeles Protodikeio Peiraioshoz (elsőfokon eljáró egyszemélyes pireuszi bíróság) fordultak. Ez a bíróság helyt adott kérelmüknek, és megállapította, hogy jogosultak az – 1994. december 16‑tól számított törvényes kamatokkal növelt – megfelelő összegekre. Emellett megállapította, hogy a hajó lobogója olcsó lobogó volt.
27.
A hajó tulajdonjogával rendelkező társaságot mindeközben fizetésképtelennek nyilvánították, bírósági határozattal pedig – a csődvagyon elégtelen volta miatt – lezárták a csődeljárást.
28.
Ezt követően az alapeljárás alperesei a Dioikitiko Protodikeio Athinon (athéni közigazgatási bíróság) előtt azt kérték, hogy a bíróság kötelezze a görög államot a polgári bíróság által kártérítés címén részükre megítélt összegek kifizetésére. E kérelmük alátámasztásaként azzal érveltek, hogy az állam – a 80/987/EGK irányelv megsértésével – nem tette meg a munkáltató fizetésképtelensége esetén a tengerjáró hajókon szolgálatot teljesítő munkavállalók fennálló követelései kifizetésére irányuló intézkedéseket.
29.
A Dioikitiko Protodikeio elutasította a keresetet, miután megállapította, hogy a 80/987 irányelv rendelkezései nem terjednek ki a fizetésképtelen munkáltatóval szemben fennálló olyan követelésekre, amelyek külföldi lobogó alatt közlekedő hajóra felvett, tengerjáró hajó legénységébe tartozó görög tengerészek által kötött szerződésekből erednek, továbbá azt is megállapította, hogy a jelen ügyben nem bizonyították, hogy a lobogó olcsó lobogó volt.
30.
A Dioikitiko Efeteio Athinonhoz (athéni másodfokú közigazgatási bíróság) előterjesztett fellebbezésnek helyt adott a bíróság, mivel bebizonyosodott, hogy a hajó tulajdonjogával rendelkező társaság vállalkozói tevékenységet végzett Görögországban, ahol is tényleges székhellyel rendelkezett (konkrétan Pireuszban), és amely országgal konkrét kapcsolata volt, valamint hogy következésképpen az említett hajó lobogójául szolgáló máltai lobogó olcsó lobogó volt.
31.
A másodfokú bíróság ezenkívül megállapította, hogy a munkavállalók a 80/987 irányelv hatálya alá tartoznak, és a görög jogalkotónak át kellett ültetnie az említett irányelvet a belső jogrendbe az irányelvnek megfelelő jogszabályok elfogadásával, figyelemmel arra, hogy a nemzeti szabályozás nem nyújtott az irányelv által biztosított védelemmel azonos védelmet.
32.
Következésképpen, a Dioikitiko Efeteio Athinon megállapította, hogy a görög államnak ki kell fizetnie az alapeljárásban fellebbezők fennálló bérköveteléseit.
33.
A görög kormány felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a Symvoulio tis Epikrateiashoz (államtanács). Anélkül, hogy megkérdőjelezné a Dioikitiko Efeteio Athinonnak a hajó tulajdonjogával rendelkező társaság tényleges székhelyére és az olcsó lobogóra vonatkozó megállapításait, a görög kormány vitatta a fellebbezést, és azt állította, hogy a 80/987 irányelv melléklete II. részének A) pontjában említett, „tengerjáró hajók legénysége” kizárólag a görög lobogó alatt közlekedő hajók legénysége, és semmilyen esetben sem azon olcsó lobogó alatt közlekedő hajók legénysége lehet, amelyek még ha kötődnek is Görögországhoz, nem állnak jogviszonyban a NAT‑tal.
34.
Másrészt, a görög kormány a másodfokú bíróság értékelését is vitatja, amennyiben a tengerjáró hajók legénységére alkalmazandó görög szabályozás nem biztosít számukra a 80/987 irányelv által nyújtott védelemmel azonos védelmet.
35.
A Symvoulio tis Epikrateias, mivel a görög kormány által a felülvizsgálati kérelmében hivatkozott indokok az uniós jog értelmezésének olyan kérdéseit vetik fel, amelyek a Bíróság döntéshozatalára érdemesek, előterjeszti a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet.
III – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
36.
A Bírósághoz 2014. június 13‑án érkezett előzetes döntéshozatal iránti kérelem szövege a következő:
„1)
A 80/987/EGK tanácsi irányelv rendelkezéseinek értelmében az ezen irányelvben biztosított védelemben részesülnek‑e valamely tagállamnak az Európai Unión kívüli harmadik ország lobogója alatt közlekedő hajón szolgálatot teljesítő tengerészei az olyan hajózási társasággal szemben fennálló követeléseik tekintetében, amely a harmadik ország területén rendelkezik székhellyel, ugyanakkor tényleges székhelye a szóban forgó tagállam területén található, és amelyet éppen a tényleges székhelyének elhelyezkedésére figyelemmel nyilvánított fizetésképtelennek a tagállami bíróság a saját jogszabályai alapján, tekintettel az irányelvvel elérni kívánt célkitűzésre, és attól függetlenül (kettős körülmény), hogy a munkaszerződésekre a harmadik ország joga az irányadó, továbbá hogy a tagállam nem tud a nem a saját jogrendje hatálya alá tartozó hajótulajdonostól hozzájárulást szerezni a garanciaintézetek finanszírozásához?
2)
A 80/987/EGK tanácsi irányelv rendelkezései értelmében [az ezen irányelvből eredővel] azonos védelemnek minősül‑e az 1220/1981. sz. törvény 29. cikkével bevezetett, legfeljebb három havi alapbérnek, valamint a görög lobogó alatt közlekedő vagy a Naftiko Apomachiko Tameióval (NAT) szerződéses jogviszonyban álló külföldi hajók fedélzetén szolgálatot teljesítő görög tengerészek vonatkozó kollektív szerződéseiben megállapított végkielégítéseknek a NAT általi kifizetése, amit az említett cikk kizárólag arra az esetre ír elő, ha e tengerészeket külföldön hagyják magukra?”
IV – A Bíróság előtti eljárás. A felek érvei
37.
Az eljárásban a görög és az olasz kormány, valamint a Bizottság vett részt és nyújtott be írásbeli észrevételeket.
A – Az első kérdésről
38.
A Bizottság állítása szerint a 80/987 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése és a 2. cikkének (1) bekezdése alapján ugyanezen irányelv 3. cikkében előírt kötelezettségek fennállását meghatározó kritérium a tagállamnak a munkáltatót érintő fizetésképtelenségi eljárás lefolytatására vonatkozó hatásköre, amely kérdést az alapeljárás tényállásának – az 1346/2000/EK rendelet hatálybalépését megelőző ( 7 ) – időpontja miatt a nemzeti joggal összhangban kell értékelni.
39.
Ennek ellenére – ahogy arra a Bizottság emlékeztet – az ítélkezési gyakorlat alapján, amennyiben a fizetésképtelenségi eljárás folyamatban van valamely tagállamban, és a vállalkozó más olyan tagállamban is végez tevékenységet, amelyben munkavállalókat is alkalmazott, ez utóbbi tagállam garanciaintézete felelős a 80/987 irányelvből eredő követelések kifizetéséért.
40.
A Bizottság szerint, annak meghatározása szempontjából, hogy a 80/987 irányelv alkalmazandó‑e a jelen jogvitára, a munkaszerződésre irányadó jog és az UNCLOS rendelkezései nem bírnak jelentőséggel.
41.
Véleménye szerint a munkaszerződésre alkalmazandó jog nem releváns, mivel a Római Egyezmény a 10. cikke alapján csak a munkáltató és a munkavállaló közötti magánjogi jogviszonyokra irányadó, míg a 80/987 irányelv által a munkavállalókra ruházott jogok a munkáltató fizetésképtelenségéből eredő törvényes jogok, és azon állam számára írják elő azok biztosítását, amelynek területén a fizetésképtelenségi eljárás megindul.
42.
Az UNCLOS relevanciájának hiánya tulajdonképpen annak következménye, hogy a 94. cikkében foglalt szabálytól függetlenül, a 218. és 220. cikk a hajókat azon állam szuverenitása alá rendeli, amelynek kikötőjében tartózkodnak, amit az a körülmény is alátámaszt, hogy a lobogó és a kikötő államára vonatkozó elvek függetlenek a hajó tulajdonjogával rendelkező társaság székhelyétől. Figyelemmel a jelen ügy és a görög állam között fennálló kapcsolatra, amely államban a fizetésképtelenségi eljárás megindult és azt lefolytatták, a Bizottság úgy véli, hogy a tengerjogi szabályok nem érinthetik a 80/987 irányelv alkalmazását.
43.
A görög kormány szerint pedig az a tény, hogy a munkáltató tényleges székhelye Görögországban volt és fizetésképtelenségét e tagállamban állapították meg, nem eredményezheti a 80/987 irányelvben előírt védelem alkalmazását. E tekintetben a görög kormány azzal érvel, hogy az uniós jog hatálya általában véve nem terjed ki harmadik országokra, amit a jelen esetben a 80/987 irányelv 1. cikkében foglalt, Grönlandra vonatkozó kivétel erősít meg, és a Bíróság által a Mosbaek‑ügyben ( 8 ), illetve a Poulsen és Diva Navigation ügyben ( 9 ) megállapított ítélkezési gyakorlat támaszt alá. A görög kormány szerint emellett meghatározó, hogy a máltai jog a munkaszerződésekre irányadó jog, valamint a 80/987 irányelv alapján a munkáltatóknak hozzá kell járulniuk a garanciaintézetek finanszírozásához, mivel a tagállamok nem biztosíthatják azt, hogy nem a lobogójuk alatt közlekedő hajók tulajdonosai teljesítsék az említett kötelezettséget. A görög kormány végül úgy ítéli meg, hogy az eltérő értelmezés azt jelentené, hogy a tagállamok garanciaintézeteinek kellene fedezniük a harmadik állam lobogója alatt közlekedő hajón szolgálatot teljesítő harmadik állambeli polgárok bérköveteléseit.
44.
Az olasz kormány egyetért a görög kormány álláspontjával. Véleménye szerint a 80/987 irányelv alkalmazása szempontjából az egyetlen releváns kritérium a munkavégzés helye, mivel az uniós szabályozásból az következik, hogy a jogalkotó legfeljebb csak azt a helyzetet szabályozza, ha a munkáltató két tagállamban végzi a tevékenységét, kizárva azokat az eseteket, amelyek csak egyetlen harmadik országra vonatkoznak. Másfelől, a 80/987 irányelv első két preambulumbekezdése, a„Közösségre” és a „közös piacra” való hivatkozással, megerősíti, hogy az irányelv által előírt garancia célkitűzése abban áll, hogy valamely tagállamra rója a fizetésképtelen munkáltató munkavállalói követeléseinek gazdasági terhét, egy társadalmi érdek kielégítése céljából biztosítva a tagállamok gazdasági egyensúlyát, ezért a garanciának nem lenne értelme olyan munkavállalók esetében, akik harmadik állambeli munkáltatónál és részére dolgoztak. Végezetül, az olasz kormány szerint, közös előny címén való ellentételezés nélküli biztosíték megadása veszélyt jelentene a tagállamok fizetőképességére.
B – A második kérdésről
45.
A Bizottság a Bizottság kontra Görögország ítéletre hivatkozik, ( 10 ) amelyben a Bíróság megállapította, hogy a 80/987 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése értelmében csak az a védelem minősül „azonosnak”, amely az ezen irányelv által meghatározott alapvető garanciákat biztosít a munkavállalók számára. A Bizottság szerint az 1220/1981. sz. törvény 29. cikke nem nyújt ilyen jellegű védelmet, mivel csak abban az esetben működik, ha a munkavállalókat külföldön hagyják.
46.
A görög kormány ezzel szemben megállapítja, hogy a nemzeti szabályozás egyenértékű védelmet nyújt onnantól kezdve, hogy a NAT által kezelt alap megfelel a 80/987 irányelvben előírt együttes feltételeknek, különösen a 3. és 5. cikknek. Ezt igazolja az a tény, hogy a Bizottság 1993‑ban kielégítőnek tartotta azokat a magyarázatokat, amelyeket akkor, a hivatkozott Bizottság kontra Görögország ítélet után, azzal kapcsolatban tettek, hogy a belső jog megfelel‑e az 80/987 irányelvnek.
V – Értékelés
A – Az első kérdésről
47.
A Symvoulio tis Epikrateias által előterjesztett első kérdésre adandó válaszhoz mindenekelőtt tisztázni kell, hogy nincs‑e olyan nemzetközi jogszabályi rendelkezés, amely az alapeljárásbeli jogvita körülményei között, az alkalmazás során elsőbbséget élvez a 80/987 irányelvhez képest.
48.
Ez a helyzet áll fenn az UNCLOS esetén, amely 92. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a hajók „a nyílt tengeren a lobogó szerinti állam kizárólagos joghatósága alatt állnak”, mivel a 94. cikk (2) bekezdésének b) pontja feljogosítsa a lobogó szerinti államot, hogy gyakorolja joghatóságát „a kapitány, tisztek és személyzet felett a hajót érintő közigazgatási, műszaki és szociális kérdések tekintetében”. A jelen ügyben, a munkaviszonnyal érintett hajó máltai lobogó alatt közlekedett, ezért az UNCLOS alapján „szociális kérdések” tekintetében (akkor) harmadik állam rendelkezik joghatósággal.
49.
Másrészt, a jogvitában a munkaviszonyra alkalmazandó jog a máltai jog volt, és a Római Egyezmény 10. cikke (1) bekezdésének b) pontja előírja, hogy a munkaszerződések esetén alkalmazandó jog irányadó „a szerződéssel létrehozott kötelezettségek teljesítésére”.
50.
Ennek ellenére úgy vélem, hogy az egyediség elve arra enged következtetni, hogy mindenesetre a jelen ügyben a 80/987 irányelvet elsőbbségi jelleggel kell alkalmazni.
51.
Először is, mert az említett irányelv különös célja „a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelme” (első preambulumbekezdés), ez indokolja, hogy előírja a tagállamok számára egy olyan garanciarendszer létrehozásának kötelezettségét, amely a munkáltató fizetésképtelensége esetén biztosítja a munkavállalók fennálló követeléseinek kifizetését. Ez a védelmi célkitűzés nyilvánvalóan kapcsolódik a munkavállaló és a munkáltató közötti jogviszonyhoz, azaz a munkaszerződéshez, de nincs köze az említett szerződés előírásához, szabályozásához vagy rendszeréhez, vagyis a munkaszerződés tipikus tárgyát képező kérdésekhez, amelyek tekintetében ebben az esetben és a Római Szerződéssel összhangban a máltai jog irányadó.
52.
Másodsorban, azon a véleményen vagyok, hogy nem kellene háttérbe szorítani a 80/987 irányelv alkalmazását az UNCLOS‑hoz képest akkor, ha az irányelvben a tagállamok számára előírt garancia és a hajókra, illetve tengeri területekre vonatkozó jogi szabályozás között nem áll fenn kapcsolat, ez olyan kérdéskör, amelyhez természetes módon olyan nemzetközi jogi érdek fűződik, amely indokolja a lobogó állama szerinti joghatóság megállapítását, ahogy azt az UNCLOS is megállapítja. ( 11 )
53.
Különösen meg kell jegyezni, hogy az UNCLOS 92. cikkének (1) bekezdése a „nyílt tengeren” biztosít kizárólagos joghatóságot a lobogó szerinti államnak a hajók tekintetében. Nem minden esetre szóló kizárólagos joghatóságról van tehát szó. Vitathatatlan, az UNCLOS 94. cikke (2) bekezdésének b) pontja lehetővé teszi, hogy a lobogó szerinti állam „a kapitány, tisztek és személyzet felett a hajót érintő közigazgatási, műszaki és szociális kérdések tekintetében” joghatóságot gyakoroljon. Kétségtelen, hogy ez egy olyan hatáskör, amely nem esik területi korlátozás alá, de túlzottnak tűnik ebből arra következtetni, hogy szükségképpen a lobogó szerinti államnak tartja fenn az összes munkaviszonyra vonatkozó kizárólagos hatáskört, valamint mindenesetre és ezenkívül azon hatáskört, hogy a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók állami védelmét biztosítsa.
54.
A fentiek alapján ennél a pontnál meg kell határozni, hogy a Symvoulio tis Epikrateias által előterjesztett első kérdés értelmében az alapeljárásban érintett munkavállalók a 80/987 irányelv hatálya alá tartoznak‑e.
55.
A 80/987 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése alapján ezen irányelvet „a munkaszerződésből vagy munkaviszonyból származó, fizetésképtelen munkáltatókkal szembeni munkavállalói követelések esetén” kell alkalmazni. Ugyanezen irányelv 2. cikkének (1) bekezdése szerint pedig „fizetésképtelen a munkáltató”, ha valamely tagállam nemzeti szabályozása szerint kérelmezték vagy elhatározták a fizetésképtelenségi eljárás megindítását.
56.
A két rendelkezés együtteséből következik, hogy a 80/987 irányelvet azon munkavállalókra kell alkalmazni, akiknek a munkáltatója valamely tagállam joga alapján fizetésképtelenségi eljárással érintett. Éppen ez a helyzet az alapeljárásban felmerült jogvitában, mivel a tengerészeket alkalmazó társaságot egy görög bíróság – a görög jog alapján – fizetésképtelenné nyilvánította. A görög bíróságok hatásköre egyébként azon a tényen alapult, hogy a munkáltató tényleges székhelye görög területen volt, a Dioikitiko Efeteio Athinon által a másodfokú ítéletében értékelt ezen körülményt a kérdést előterjesztő bíróság nem vitatta.
57.
Véleményem szerint ez alapján két tényező jöhet számításba az első kérdésre adandó igenlő válasz esetén. Egyrészt, az a tény, hogy a munkáltató fizetésképtelenségét tagállami bíróság állapította meg e tagállam jogát alkalmazva, azt követően, hogy bebizonyosodott, hogy a munkáltató tényleges székhelye az adott tagállamban van. Másrészt, a 80/987 irányelv társadalmi célja.
58.
A 80/987 irányelv által biztosított védelmet ugyanis olyan „garanciaintézetek” útján kell megvalósítani, amelyek finanszírozása – „kivéve, ha [...] teljes mértékben az állami hatóságok biztosítják” (5. cikk, a) pont) – a munkáltatók feladata a járulékfizetés útján. A jelen esetben, a szóban forgó fizetésképtelen munkáltató, mivel harmadik államban alapították, nyilvánvalóan nem járult hozzá a görög garanciaintézet, azaz a NAT finanszírozásához.
59.
Ezzel szemben, az irányelv 5. cikkének c) pontja kimondja, hogy „a garanciaintézetek fizetési kötelezettségei függetlenek a finanszírozáshoz történő hozzájárulás kötelezettségének teljesítésétől” ( 12 ) . Ezt úgy kell érteni, hogy ennek oka a tagállamot terhelő azon kötelezettség, miszerint meghozzák „a szükséges intézkedéseket, hogy a garanciaintézetek biztosítsák [...] a munkavállalók fennálló követeléseinek a kielégítését” ( 13 ), és meghatározzák „a garanciaintézetek felépítésének, finanszírozásának és működésének részletes szabályait” ( 14 ).
60.
Mivel bizonyított és vitán felül álló az a tény, hogy a fizetésképtelen munkáltató tényleges székhelye Görögországban volt, megállapítható, hogy – amint azt a Dioikitiko Efeteio Athinon értelmezte – a görög állam volt felelős azért, hogy a Görögországban formálisan és ténylegesen letelepedett bármely munkáltató eleget tegyen az őt terhelő kötelezettségnek, többek között a garanciaintézet finanszírozásához való hozzájárulásnak. E tekintetben történő mulasztása nem okozhat kárt a munkáltató fizetésképtelensége által érintett munkavállalóknak, amelynek a garanciaintézet által biztosított védelmét az irányelv 5. cikkének c) pontja írja elő „függetlenül a finanszírozáshoz történő hozzájárulás kötelezettségének teljesítésétől”. Nem áll fenn tehát szükségszerű kapcsolat a kártérítéshez való jog és a hozzájárulási kötelezettség teljesítése között, mivel az előbbi jog kizárólag a 80/987 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése által előírt tényállás fennállásától függ, tudniillik, munkaszerződésekből eredő, fizetésképtelen munkavállalóval szembeni követelések fennállásától.
61.
Következésképpen, és első közbenső következtetésként úgy vélem, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdést úgy kell megválaszolni, hogy a 80/987 irányelv alkalmazandó harmadik ország lobogója alatt közlekedő hajón szolgálatot teljesítő tengerészek olyan társasággal szemben fennálló munkabérkövetelései tekintetében, amely az említett harmadik ország területén rendelkezik székhellyel, ugyanakkor tényleges székhelye azon tagállam területén található, ahol a tengerészekkel a szerződést megkötötte, és amelyet a szóban forgó tagállam bírósága a saját jogszabályai alapján fizetésképtelennek nyilvánított, függetlenül attól a ténytől, hogy a munkaszerződésekre a harmadik ország joga az irányadó, és hogy a munkáltató társaság nem fizetett hozzájárulást a szóban forgó tagállam garanciaintézetének finanszírozásához.
B – A második kérdésről
62.
A második kérdésével a Symvoulio tis Epikrateias azt kérdezi, hogy a 80/987 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „azonos védelemnek” minősül‑e egy olyan garancia, amely kizárólag olyan görög tengerészek esetére vonatkozik, akik görög lobogó alatt közlekedő vagy a NAT‑tal szerződéses jogviszonyban álló külföldi hajókon teljesítenek szolgálatot, és akiket külföldön magukra hagytak.
63.
Annak meghatározását követően, hogy a 80/987 irányelv tényleg alkalmazandó az alapeljárásban felmerült jogvita körülményei között található munkavállalók tekintetében, a kérdést előterjesztő bíróság javaslata szerint meg kell vizsgálni, hogy az 1220/81. sz. törvény által meghatározott helyzetben lévő tengerészek tekintetében a görög jogszabályokban előírt védelem a 80/987 irányelv által biztosított védelemmel „azonos védelmet” jelent‑e.
64.
A kérdést előterjesztő bíróság szerin, az érintett nemzeti szabályozás legfeljebb három havi munkabér, valamint a görög lobogó alatt közlekedő vagy a NAT‑tal szerződéses jogviszonyban álló külföldi hajók fedélzetén szolgálatot teljesítő görög tengerészekre vonatkozó kollektív szerződésben megállapított végkielégítések biztosítására korlátozódik, amennyiben az említett munkavállalókat külföldön magukra hagyják. Felvetődik tehát a kérdés, hogy a 80/987 irányelv hatályának ily módon történő korlátozása esetén a nemzeti jogalkotó megfelelően teljesítette‑e az említett irányelvnek a belső jogába történő átültetésére vonatkozó kötelezettséget.
65.
A 80/987 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének rendelkezése szerint ezen irányelvet „a munkaszerződésből vagy munkaviszonyból származó, a 2. cikk (1) bekezdésének értelmében fizetésképtelen munkáltatókkal szembeni munkavállalói követelések esetén kell alkalmazni”. Ugyanezen rendelkezés (2) bekezdése kivételes esetekben felhatalmazza a tagállamokat, hogy „kizárhatják ezen irányelv hatályából a munkavállalók bizonyos kategóriáinak követeléseit”. Az említett kizárás történhet „a [...] munkaszerződés vagy munkaviszony sajátos jellege miatt, vagy egyéb garanciák olyan formáinak fennállása esetén, amelyek a munkavállalónak az ezen irányelvből származó védelemmel azonos védelmet nyújtanak”. Mindenesetre, a 80/987 irányelv hatálya alól kizárható munkavállalók kategóriái ugyanezen irányelv mellékletében szerepelnek.
66.
Görögország esetében a munkaszerződésük sajátos jellege miatt kizárt munkavállalók kategóriájába tartoznak az említett melléklet I. része alapján „[a] halászhajó kapitánya és a legénység tagjai, ha és amennyiben a hajó bruttó bevételéből vagy nyereségéből történő részesedés formájában kapják munkabérüket”. Másfajta garanciában való részesülés miatt kizárt munkavállalók – a melléklet II. része szerint – „a tengerjáró hajó legénysége”.
67.
Olyan kizárásokról van tehát szó, amelyek mindig és kizárólag a munkavállalók kategóriájának kritériumát veszik figyelembe, soha nem azokat a körülményeket, amelyek között a munkáltató fizetésképtelensége miatt munkabérkövetelés keletkezett. A 80/987 irányelv által megkívánt védelem a munkavállalóknak a fizetésképtelen munkáltatókkal szembeni követeléseire terjed ki, és erre vonatkozóan az 1. cikk (2) bekezdésében előírt kivételeken kívüli egyéb kivételeket nem lehet meghatározni, ezért az irányelv céljával nem lehet összhangban állónak tekinteni azt a nemzeti szabályozást, amely olyan feltételeket vezet be, mint az 1220/1981. sz. törvény 29. cikkében foglaltak, azaz, hogy a görög lobogó alatt közlekedő vagy a NAT‑tal szerződéses jogviszonyban álló külföldi hajók fedélzetén szolgálatot teljesítő görög tengerészekre vonatkozik, akiket magukra hagytak külföldön.
68.
Ez alapján véleményem szerint nyilvánvaló, hogy a nemzeti szabályozás által meghatározott hazai munkavállalóknak az imént ismertetett különleges körülmények között nyújtott védelem nem minősülhet a 80/987 irányelv által a munkáltatóik fizetésképtelensége miatt a munkavállalók számára bérköveteléseikre biztosított védelemmel „azonos védelemnek”, amely vonatkozásában csak olyan kivételek határozhatók meg, mint amelyeket maga az irányelv kifejezetten elfogad. Következésképpen, emlékezni kell a Bíróság azon ítélkezési gyakorlatára, amelyre a Bizottság e tekintetben hivatkozik, miszerint „mind a [80/987] irányelv céljából, amely valamennyi munkavállaló minimális védelmi szintjének biztosítására irányul, mind a 2. cikk (1) bekezdése által előírt lehetséges kivétel rendkívüli jellegéből az következik, hogy e rendelkezés értelmében véve csak olyan védelem minősülhet »azonosnak«, amely bár egy olyan rendszeren alapul, amelynek részletes szabályai eltérnek az irányelv által előírt szabályoktól, biztosítja a munkavállalóknak az ezen irányelv által meghatározott alapvető garanciákat” ( 15 ).
69.
Következésképpen és második közbenső következtetésként azt javaslom, hogy a Bíróság a második kérdésre azt a választ adja, hogy az 1220/1981. sz. törvény 29. cikkében előírt szolgáltatás nem jelent a 80/987 irányelv 1. cikkének (2) bekezdésében megkövetelt védelemmel „azonos védelmet”.
VI – Végkövetkeztetések
70.
A fentiekben kifejtettek alapján azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelemre a következő választ adja:
„1)
A munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1980. október 20‑i 80/987/EGK tanácsi irányelv alkalmazandó harmadik ország lobogója alatt közlekedő hajón szolgálatot teljesítő tengerészek olyan társasággal szemben fennálló munkabérkövetelései tekintetében, amely az említett harmadik ország területén rendelkezik székhellyel, ugyanakkor tényleges székhelye azon tagállam területén található, ahol a tengerészekkel a szerződést megkötötte, és amelyet a szóban forgó tagállam bírósága a saját jogszabályai alapján, fizetésképtelennek nyilvánított, függetlenül attól a ténytől, hogy a munkaszerződésekre a harmadik ország joga az irányadó, és hogy a munkáltató társaság nem fizetett hozzájárulást a szóban forgó tagállam garanciaintézetének finanszírozásához.
2)
Az 1220/1981. sz. törvény 29. cikkében előírt szolgáltatás nem jelent a 80/987 irányelv 1. cikkének (2) bekezdésében megkövetelt védelemmel »azonos védelmet«.”
( 1 ) Eredeti nyelv: spanyol.
( 2 ) A munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1980. október 20‑i 80/987/EGK tanácsi irányelv (HL L 283., 23. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 217. o.).
( 3 ) Az 1982. december 10‑én Montego Bayben (Jamaika) aláírt, 1994. november 16‑án hatályba lépett, a Máltai Köztársaság által 1993. május 20‑án, a Görög Köztársaság által pedig 1995. július 21‑én ratifikált, valamint az Európai Közösség nevében az 1998. március 23‑i 98/392/EK tanácsi határozattal (HL L 179., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 4. fejezet, 3. kötet, 260. o.) jóváhagyott egyezmény. A továbbiakban: UNCLOS.
( 4 ) A Rómában 1980. június 19‑én aláírásra megnyitott egyezmény (HL 1980. L 266., 1. o.; kihirdette: a 2006. évi XXVIII. törvény). A továbbiakban: Római Egyezmény.
( 5 ) A 2002. szeptember 23‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 270., 10. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 261. o.).
( 6 ) A munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelméről szóló, 2008. október 22‑i 2008/94/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (kodifikált változat) (HL L 283., 36. o.).
( 7 ) A fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2000. május 29‑i 1346/2000/EK tanácsi rendelet (HL L 160., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 1. kötet, 191. o.).
( 8 ) C‑117/96, EU:C:1997:415.
( 9 ) C‑286/90, EU:C:1992:453.
( 10 ) C‑53/88, EU:C:1990:380.
( 11 ) Ez az ok megmagyarázza, hogy a Poulsen és Diva Navigation ítéletben (C‑286/90, EU:C:1992:453) a Bíróság az adott ügyben érintett uniós jog értelmezését miért tette függővé a nemzetközi joggal való összeegyeztethetőségétől.
( 12 ) Kiemelés tőlem.
( 13 ) A 80/987 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése.
( 14 ) A 80/987 irányelv 5. cikke.
( 15 ) Bizottság kontra Görögország ítélet, C‑53/88, EU:C:1990:380, 19. pont.
Full & Egal Universal Law Academy