PEDRO CRUZ VILLALÓN
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2015. szeptember 3. ( 1 )
C‑440/14. P. sz. ügy
National Iranian Oil Company (NIOC)
kontra
Tanács
„Fellebbezés — Iránnal szemben hozott korlátozó intézkedések — Olyan személyek és szervezetek jegyzéke, akikre, illetve amelyekre a pénzeszközök és gazdasági erőforrások befagyasztása alkalmazandó — A fellebbező nevének jegyzékbe vétele — Jogalap — EUMSZ 215. cikk — EUMSZ 291. cikk, (2) bekezdés — Jogellenességi kifogás — Eljáráshoz fűződő érdek”
1.
A jelen fellebbezés a Törvényszék azon ítélete ellen irányul, amely elutasítja annak a megállapítása iránti kérelmet, hogy jogellenes a NIOC felvétele azon személyek és szervezetek jegyzékébe, akik, illetve amelyek vagyonát befagyasztották, mivel olyan kormánynak nyújtottak támogatást, amellyel szemben az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa által hozott határozatok keretében korlátozó intézkedéseket fogadtak el. A fellebbező, aki a kőolaj‑ és földgázipari ágazatban működő iráni állami vállalat, vitatja az őt érintő korlátozó intézkedést, és hat fellebbezési jogalapot fogalmaz meg, amelyekkel lényegében arra hivatkozik, hogy egyrészt téves a Tanácsot azon rendelkezés elfogadására felhatalmazó jogalap, amelynek értelmében ezen intézkedést alkalmazzák vele szemben, másrészt pedig az intézkedés alkalmazása érdekében figyelembe vett kritérium pontatlan és meghatározatlan.
2.
Ebben az összefüggésben a Bíróságnak alkalma adódik pontosan meghatározni, hogy valamely korlátozó intézkedés megtámadásakor milyen feltételek mellett lehet hivatkozni eljárási hibák fennállására vagy harmadik személy jogainak érintettségére annak érdekében, hogy az ezen intézkedés alapjául szolgáló általános szabállyal szemben jogellenességi kifogást lehessen emelni.
3.
Ezenkívül a Bíróság számára lehetőség nyílik arra is, hogy az EUMSZ 291. cikkben szabályozott végrehajtási hatáskörrel kapcsolatos, még formálódó ítélkezési gyakorlatát gazdagítsa úgy, hogy e végrehajtási hatáskört ez alkalommal az EUMSZ 215. cikkben a Tanácsra ruházott hatáskörrel veti össze.
I – Előzmények és jogi háttér
4.
Az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa a 2010. június 9‑i 1929 (2010) sz. határozattal kibővítette magának a Biztonsági Tanácsnak az 1737 (2006), az 1747 (2007) és az 1803 (2008) sz. határozatában megállapított korlátozó intézkedések hatályát, és kiegészítő korlátozó intézkedéseket írt elő továbbra is az Iráni Iszlám Köztársasággal szemben.
5.
2010. június 17‑én az Európai Tanács felkérte az Európai Unió Tanácsát, hogy fogadjon el az 1929 (2010) sz. határozatban foglalt intézkedéseket végrehajtó, illetve azokat kísérő egyéb intézkedéseket annak érdekében, hogy hozzájáruljon a nukleáris programot és rakétaprogramot támogató technológiák Irán általi fejlesztésével kapcsolatban továbbra is élő aggályokra tárgyalásos úton adandó válaszhoz.
6.
A Tanács 2010. július 26‑án elfogadta az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 2007/140/KKBP közös álláspont hatályon kívül helyezéséről szóló 2010/413/KKBP határozatot. ( 2 ) Az említett határozat II. melléklete felsorolja – az Egyesült Nemzetek szintjén jegyzékbe vetteken kívüli – azon személyek és szervezetek nevét, akik, illetve amelyek pénzeszközeit és gazdasági erőforrásait zárolták vagy befagyasztották.
7.
Az előző határozatot 2012. január 23‑án a 2012/35/KKBP határozat ( 3 ) módosította, amelynek (13) preambulumbekezdése megállapítja, hogy „[a] belépési korlátozásokat, valamint a pénzeszközök és gazdasági források befagyasztását alkalmazni kell további olyan személyekre és szervezetekre, akik vagy amelyek az iráni kormány támogatása révén lehetővé teszik az iráni kormánynak az atomfegyverek elterjedésének veszélyével járó tevékenységek végzését [helyesen: az atomfegyverek elterjedésének veszélyével járó tevékenységek végzését, valamint az atomfegyverek célba juttatására szolgáló rendszerek fejlesztését], különösen az iráni kormánynak pénzügyi, logisztikai vagy anyagi támogatást nyújtó személyekre és szervezetekre”.
8.
A hivatkozott 2012/35 határozat 1. cikke (7) bekezdése a) pontjának ii. alpontja értelmében a 2010/413 határozat 20. cikkének (1) bekezdése kiegészül egy c) ponttal, amely előírja a pénzeszközök befagyasztását „az I. mellékletben nem szereplő egyéb személyek és szervezetek [tekintetében], akik támogatást nyújtanak az iráni kormánynak, és az azokhoz kapcsolódó személyek és szervezetek [tekintetében], akik felsorolását a II. melléklet tartalmazza.”
9.
A Tanács 2012. március 23‑án elfogadta a 267/2012/EU rendeletet ( 4 ), amely 23. cikkének (2) bekezdése előírja a IX. mellékletében felsorolt azon személyek, szervezetek és szervek pénzeszközeinek a befagyasztását, akik, illetve amelyek úgy minősülnek, mint „d) azok az egyéb személyek, szervezetek és szervek, akik támogatást, így például anyagi, logisztikai vagy pénzügyi támogatást nyújtanak az iráni kormánynak, valamint az azokhoz kapcsolódó személyek és szervezetek”.
10.
Ugyanazon rendelet 46. cikkének (2) bekezdése alapján „[a]mennyiben a Tanács úgy határoz, hogy egy természetes vagy jogi személyt, szervezetet vagy szervet a 23. cikk (2) és (3) bekezdésének a hatálya alá von, ennek megfelelően módosítja a IX. mellékletet”.
11.
A Tanács 2012. október 15‑én elfogadta a 2012/635/KKBP határozatot ( 5 ) (a továbbiakban: megtámadott határozat), amelynek (16) preambulumbekezdése megállapítja, hogy „további személyeket és szervezeteket kell felvenni a 2010/413/KKBP határozat II. mellékletében szereplő, korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyek és szervezetek jegyzékébe, különös tekintettel az iráni állam tulajdonában álló, az olaj és gáz ágazatban tevékenykedő szervezetekre, mivel Irán kormányának jelentős bevételi forrását képezik”.
12.
A megtámadott határozat 1. cikke (8) bekezdésének a) pontja módosította a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének c) pontját, és a korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyek körébe felvette „az I. mellékletben nem szereplő azon személyek[et] és szervezetek[et], akik Irán kormánya, illetve a tulajdonában álló vagy általa ellenőrzött szervezetek részére, vagy velük kapcsolatban álló személyek és szervezetek részére támogatást nyújtanak; ezek felsorolását a II. melléklet tartalmazza”.
13.
A megtámadott határozat 2. cikke felvette a jelen fellebbező nevét a 2010/413 határozat II. mellékletének „A nukleáris vagy ballisztikus rakétákhoz kapcsolódó tevékenységekben részt vevő személyek és szervezetek, valamint az iráni kormányt támogató szervezetek jegyzéke” című I. táblázatába, és a jegyzékbe vételét a következő feljegyzés kísérte: „[á]llami tulajdonban lévő és államilag működtetett szervezet, amely pénzügyi forrásokat biztosít az iráni kormánynak. A NIOC igazgatótanácsának elnöke a kőolajügyi miniszter, az ügyvezető igazgatója pedig a kőolajügyi miniszter helyettese.”
14.
A Tanács ugyancsak 2012. október 15‑én fogadta el a 267/2012 rendelet végrehajtásáról szóló 945/2012/EU végrehajtási rendeletet (a továbbiakban: megtámadott végrehajtási rendelet). ( 6 )
15.
A megtámadott végrehajtási rendelet 1. cikke felvette a fellebbező nevét a 267/2012 rendelet IX. mellékletének táblázatába, amelyben „[a] nukleáris tevékenységekben vagy ballisztikus rakétákkal kapcsolatos tevékenységekben részt vevő személyek és szervezetek, valamint az iráni kormányt támogató személyek és szervezetek” szerepelnek, és a jegyzékbe vételét a következő feljegyzés kísérte: „[á]llami tulajdonban lévő és államilag működtetett szervezet, amely pénzügyi forrásokat biztosít az iráni kormánynak. A NIOC igazgatótanácsának elnöke a kőolajügyi miniszter, az ügyvezető igazgatója pedig a kőolajügyi miniszter helyettese.”
16.
A megtámadott határozatot és végrehajtási rendeletet 2012. október 16‑án közölték a fellebbezővel, aki 2012. december 26‑án megtámadta a jegyzékbe vételét, és azt kérte, hogy a Tanács vizsgálja felül a határozatát. Azt is kérte, hogy minden olyan ügyiratot közöljenek vele, amely alapján elfogadták a megtámadott határozatot és végrehajtási rendeletet, beleértve a jegyzékbe vételt megalapozó bizonyítékokat és a jegyzékbe vételt javasló tagállamok nevét.
17.
A Tanács 2013. március 12‑i levelével megküldte a fellebbezőnek A) a négy tagállam által benyújtott, jegyzékbe vételre irányuló javaslatokat; B) a „CONEM” (Közel‑kelet/Öböl‑térség) munkacsoport 2012. október 9‑i üléséről készült jegyzőkönyvet; C) a Tanács Főtitkárságának az Állandó Képviselők Bizottsága (Coreper) / Tanács részére szóló, 2012. október 11‑i és 12‑i feljegyzéseit, és a Corepernek Tanács részére szóló, 2012. október 12‑i feljegyzéseit.
18.
A Tanács nem fedte fel a javaslatot előterjesztő tagállamok kilétét, megjegyezte azonban, hogy a javaslatot egyhangúlag fogadták el.
19.
A fellebbező a megtámadott határozat és végrehajtási rendelet megsemmisítése iránti keresetet terjesztett elő a Törvényszék előtt, és az indokolás, valamint a jogalap hiányára, jogellenességre, téves jogalkalmazásra, ténybeli és értékelési hibára, a védelemhez való jog, a megfelelő ügyintézéshez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésére, valamint az arányosság elvének és a tulajdonhoz való jognak a megsértésére hivatkozott.
20.
A Törvényszék 2014. július 16‑i ítéletével elutasította a keresetet. ( 7 )
II – A Törvényszék ítélete
21.
A Törvényszék összesen hat csoportba sorolta a fellebbező által hivatkozott különböző jogalapokat. Az első ilyen jogalapot illetően (indokolás hiánya a jogalap megjelölésének elmulasztása miatt), amely a megtámadott ítélet 39–44. pontjában került megvizsgálásra, a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy mivel a megtámadott végrehajtási rendelet megjelöli a 267/2012 rendelet 46. cikkének (2) bekezdését, teljesül az azon jogalap megjelölésével kapcsolatos kötelezettség, amely felhatalmazza a Tanácsot a megtámadott végrehajtási rendelet elfogadására.
22.
A jogalap állítólagos hiányát – amelyre a fellebbező második jogalapként hivatkozott – a Törvényszék a megtámadott ítélet 46–86. pontjában elemezte, amelyben az említett 267/2012 rendelet 46. cikke (2) bekezdésének jogszerűségét az EUMSZ 215. cikkel és az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdésével összefüggésben vizsgálta, és azt a következtetést vonta le, hogy a pénzeszközök befagyasztásával kapcsolatos intézkedéseket ez utóbbi rendelkezés alapján fogadhatták el, valamint hogy a jelen esetben teljesültek a végrehajtási hatáskörök Tanácsra ruházásra érdekében releváns feltételek.
23.
A 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdése c) pontjának és a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdése d) pontjának jogellenességével kapcsolatos harmadik jogalapot a megtámadott ítélet 90–132. pontja tárgyalja, amelyben a Törvényszék egymást követően elutasítja azon érveket, hogy megsértették a jogállamiság értékeit, a tulajdonhoz való jogot és az arányosság elvét, vagy hogy kétségtelen az alkalmazandó szabályozás miatt a vita tárgyát képező kritérium megfogalmazásának állítólagos következetlensége.
24.
A negyedik jogalapot, amelybe a Törvényszék a fellebbező két téves jogalkalmazásra, ténybeli hibára és mérlegelési hibára történő hivatkozását sorolta, a megtámadott ítélet 134–148. pontjában kifejtett okok miatt utasította el. A Törvényszék nem tekintette elfogadhatónak a fellebbező által a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdése c) pontjának értelmezésében kifogásolt hibát, és azt sem, hogy ténybeli hibát követtek el annak megállapításával, hogy a fellebbező az iráni állam irányítása alatt álló szervezet volt, valamint mérlegelési hibát sem követtek az arra való következtetéssel, hogy a fellebbező pontosan azért nyújtott pénzeszközöket az iráni kormánynak, mert az iráni hatóságok irányítása alatt állt.
25.
Az ötödik jogalapba tartoznak az indokolási kötelezettség, a védelemhez való jog, a megfelelő ügyintézéshez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésére vonatkozó kifogások, amelyek mindegyikét elutasította a Törvényszék a megtámadott ítélet 151–166. pontjában; néhány esetben azért, mert már elutasított jogalapok megismétléséről volt szó, más esetben pedig annak megállapítása következtében, hogy a fellebbezőnek a vitatott jegyzékekbe való felvételét igazoló bizonyítékok a megtámadott jogi aktusokban egyértelműen kifejtésre kerültek, és azok kellően indokoltnak tűntek.
26.
A hatodik és egyben utolsó jogalap az arányosság elvének és a tulajdonhoz való jognak az esetleges megsértésére vonatkozik. A Törvényszék a megtámadott ítélet 173–177. pontjában kifejtette, hogy a kérdéses kifogás egyéb, már elutasított kifogások megismétlése, valamint hogy nem igazolható a vitatott intézkedések aránytalansága az elfogadásukat követő eseményekre történő hivatkozással.
III – A fellebbezés és a Bíróság előtti eljárás
27.
A fellebbezés hat jogalapból áll, amelyeknek a vizsgálatát a Tanács és a Bizottság az írásbeli észrevételeiben kifejtett indokok miatt kifogásolta.
28.
A NIOC, a Tanács és a Bizottság megjelent a 2015. április 28‑án tartott nyilvános tárgyaláson, ahol a Bíróság felhívta őket, hogy a következő kérdésekre adjanak választ: A) Az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdésében említett EUSZ 24. és 26. cikk esetleges relevanciája a Tanács végrehajtási hatáskörét illetően. B) A 961/2010/EU rendelet ( 8 ) (15) preambulumbekezdésének esetleges relevanciája a jogvitára, amely preambulumbekezdés a jegyzékek módosításával kapcsolatos tanácsi hatáskörre hivatkozik. C) Annak a lehetséges következménye, hogy a Tanács számára a 267/2012 rendelet 46. cikkének (2) bekezdésében előírt hatáskört a Bizottság és a Főképviselő javasolta, figyelembe véve, hogy a 2014. február 4‑i Syrian Lebanese Commercial Bank kontra Tanács ítéletben ( 9 ) a Törvényszék fenntartotta annak a lehetőségét, hogy a fellebbező hivatkozzon valamely, lényegében a Parlament előjogainak a megsértésére vonatkozó jogalapra. D) Harmadik személyek alapvető jogaira való hivatkozás szükségessége a fellebbező érdekeinek védelme érdekében az EUMSZ 227. cikkel összefüggésben, tekintettel a Wöhrmann és Lütticke kontra Bizottság ítéletre ( 10 ).
A – A fellebbezési jogalapok és a Tanács ellenkérelme
1. Az első fellebbezési jogalap
29.
A NIOC először is azt állítja, hogy a 267/2012 rendelet nem jelöli meg megfelelő módon azt a jogalapot, amely felhatalmazza a Tanácsot a megtámadott végrehajtási rendelet elfogadására, mivel az említett rendelet 46. cikkének (2) bekezdése nem írja elő azt a jogi formát, amellyel IX. melléklete módosításának rendelkeznie kell. A Törvényszék ezért tévesen alkalmazta a jogot annak megállapításával, hogy az említett rendelkezésre való hivatkozással a megtámadott végrehajtási rendelet pontosan meghatározta a jogalapját.
30.
A Tanács a maga részéről a Törvényszékkel egyetértésben úgy véli, hogy a 267/2012 rendelet 46. cikkének (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás a megtámadott végrehajtási rendelet releváns jogalapját képezi, és így megfelel az EUMSZ 296. cikk szerinti indokolási kötelezettségnek, amelynek az első bekezdésében szereplő azon hivatkozását, hogy „milyen típusú jogi aktust kell elfogadni”, úgy kell értelmezni, hogy kizárólag azon rendelkezések alkalmazhatók jogalapként, amelyek felhatalmaznak egy vagy több intézményt egy adott területen történő eljárásra azzal, hogy pontosítják az adott jogi aktusok elfogadásához követendő eljárást anélkül, hogy meg kellene konkrétan határozni ugyanezen jogi aktusok jogi formáját.
2. A második fellebbezési jogalap
31.
E fellebbezési jogalap első részében a fellebbező azt állítja, hogy a Bíróság 2012. július 19‑i ítélete ( 11 ) értelmében az EUMSZ 215. cikk (2) bekezdése az egyetlen lehetséges jogalap az egyedi korlátozó intézkedések elfogadására.
32.
A Tanács azt válaszolja, hogy az említett ítéletre történő hivatkozás a jelen ügy megoldása szempontjából irreleváns, mivel az abban az ügyben felvetett kérdés arra irányult, hogy a terrorizmus elleni küzdelmet célzó korlátozó intézkedéseket az EUMSZ 75. cikk alapján kell‑e elfogadni, vagy az EUMSZ 215. cikk (2) bekezdése is alapul szolgálhat, amely lehetőségek közül a Bíróság ez utóbbit választotta. Egyébiránt a Tanács egyetért a megtámadott ítélet 54. pontjában e tekintetben adott válasszal.
33.
A fellebbezési jogalap második részével a fellebbező ismét a hivatkozott Parlament kontra Tanács ítélet alapján azt állítja, hogy az EUMSZ 215. cikk és az EUMSZ 291. cikk szerinti eljárások (végrehajtási eljárások) nem egyeztethetők össze.
34.
A Tanács a hivatkozott ítélet irreleváns jellegét hangsúlyozza anélkül, hogy véleménye szerint elfogadható lehetne az, hogy a két eljárás megkülönböztetés nélküli használata azt eredményezné, hogy az EUMSZ 215. cikk alapján elfogadott korlátozó intézkedések hatálya alá vont személyek és szervezetek olyan biztosítékban részesülnek (amelyhez az szükséges, hogy az őket ilyen intézkedések hatálya alá vonó jogi aktus a Bizottság és a Főképviselő együttes javaslatának eredménye legyen), amelyet nem élveznek azok, akikkel, illetve amelyekkel szemben az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdése szerint elfogadott jogi aktus alapján írtak elő korlátozó intézkedéseket. Az eljárások közötti különbség kapcsán ugyanis nem a szóban forgó jogi aktus címzettjeinek nyújtandó biztosítékokról, hanem inkább a Szerződések által a Bizottságra és a Főképviselőre ruházott kezdeményezési jog biztosításáról van szó.
35.
A másodlagos jellegű harmadik rész azokra az okokra terjed ki, amelyek megtiltanák az EUMSZ 291. cikk alkalmazását, és a fellebbező arra hivatkozik, hogy nem lehet úgy tekinteni, hogy a korlátozó intézkedések elfogadásához az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdése az EUMSZ 215. cikkhez képest kiegészítő jogalapot nyújthat a Tanács számára. A fellebbező két okra hivatkozik az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdésének alkalmazásával szemben. Először is ez a rendelkezés kivételt állapít meg az (1) bekezdésében előírt tagállami elsődleges hatáskör alól, és ezért azt szigorúan kell értelmezni. Másodszor a fellebbező vitatja a megtámadott ítélet 55. pontjában tett megállapításokat, amennyiben az EUMSZ 215. cikkben előírt eljárás az egyszerű végrehajtási intézkedések elfogadása érdekében alkalmatlannak mutatkozhat, valamint az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdése a Szerződés megalkotóinak azon szándékát tükrözi, hogy egy hatékonyabb végrehajtási eljárást írjanak elő, amely a végrehajtandó intézkedés típusához igazodik.
36.
A Tanács szerint a fellebbező tévesen értelmezi a megtámadott ítélet 55. pontját az arra való következtetéskor, hogy az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdésének alkalmazását hatékonysági okok igazolhatják. Mindenesetre, a Törvényszék e pontban foglalt okfejtése csak másodlagos lenne, és ezért a jelen fellebbezés keretében hatástalan. Ezenkívül a Tanács elutasítja a NIOC azzal kapcsolatos érvét, hogy az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdése kivételt képez a tagállamok végrehajtási hatáskörének elve alól, amelyet az említett rendelkezés (1) bekezdése állapít meg.
3. A másodlagosan előterjesztett harmadik fellebbezési jogalap
37.
A fellebbező másodlagosan – amennyiben a Bíróság úgy ítéli meg, hogy az egyedi korlátozó intézkedések elfogadásához az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdését kell alkalmazni – két részből álló harmadik jogalapra hivatkozik, amellyel hangsúlyozza, hogy az EUMSZ 291. cikk nem alapozza meg a megtámadott végrehajtási rendelet elfogadását, és azt állítja, hogy az EUMSZ 215. cikk alapján elfogadott korlátozó intézkedések – mivel maguk is végrehajtási intézkedések – nem igényelnek semmilyen végrehajtási intézkedést. Ezt bizonyítaná a 267/2012 rendelet mellékletében foglalt jegyzék, amelyet az EUMSZ 215. cikk alapján fogadtak el.
38.
Az első résszel a fellebbező az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdésében foglalt két esetet felidézve arra hivatkozik egyrészt, hogy a 267/2012 rendeletnek semmi köze az EUSZ 24. és az EUSZ 26. cikkhez – és egyébként a 2012/35 határozatot az EUSZ 29. cikk alapján fogadták el –, másrészt pedig arra, hogy a jelen ügyben nem tekinthető „kellően indokoltnak” az EUMSZ 291. cikk alkalmazása.
39.
A Tanács, a NIOC véleményével ellentétben azt állítja, hogy az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdése alapján a végrehajtási hatáskör Tanácsra ruházására vonatkozó indokolási kötelezettség csupán az EUMSZ 296. cikkben foglalt általános indokolási kötelezettség kifejezése.
40.
A második résszel a fellebbező vitatja, hogy a 267/2012 rendelet (28) preambulumbekezdése és 23. cikkének (2) bekezdése azt igazolja – amint azt a Törvényszék megállapította –, hogy a korlátozó intézkedések a Tanácsnak az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdése szerinti végrehajtási hatáskörébe tartoznak.
41.
A Tanács támogatja a Törvényszék értelmezését, és ezenkívül a 267/2012 rendelet (11) és azt követő preambulumbekezdéseire hivatkozik.
4. A másodlagosan előterjesztett negyedik fellebbezési jogalap
42.
A fellebbező szintén másodlagosan – amennyiben a Bíróság elfogadja, hogy az EUMSZ 291. cikk alkalmazása jogszerű – azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot annak a megállapításával, hogy a 267/2012 rendelet 46. cikkének (2) bekezdése fenntartja a Tanács számára az említett rendelet 23. cikkének (2) és (3) bekezdésében foglalt rendelkezések végrehajtására vonatkozó hatáskört, ami elegendő az indokolási kötelezettség teljesítéséhez a jogalapjának megjelölését illetően. A fellebbező szerint a 267/2012 rendelet egyáltalán nem hivatkozik az EUMSZ 291. cikkre, és ezért szükségképpen visszautal az EUMSZ 215. cikk (2) bekezdésére.
43.
A Tanács arra hivatkozik, hogy a Törvényszék követte a Bíróság ítélkezési gyakorlatát, amelynek alapján a jogalap említésének hiánya nem vonja maga után automatikusan az indokolási kötelezettség megsértését, jóllehet a jelen ügyben kétség nem fér ahhoz, hogy a Tanács a 267/2012 rendelet 46. cikkének (2) bekezdésében fenntartotta magának a végrehajtási hatáskört az egyedi korlátozó intézkedések tárgyában.
5. A másodlagosan előterjesztett ötödik fellebbezési jogalap
44.
A fellebbező szintén másodlagosan egy második téves jogalkalmazásra hivatkozik, amennyiben a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a Tanács nem sértette meg az indokolási kötelezettséget az EUMSZ 291. cikkre való hivatkozás mellőzésével.
45.
A Tanács arra szorítkozik, hogy újra azon ítélkezési gyakorlatra hivatkozik, amely lehetővé teszi, hogy ne legyen szükség a jogalapra való kifejezett hivatkozásra.
6. Hatodik fellebbezési jogalap
46.
E jogalap első része téves jogalkalmazáson alapul, amennyiben a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a Tanácsot megillető mérlegelési jogkör nem önkényes, és nem is diszkrecionális, amely következtetésre a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdése d) pontjának „átírásával” jutott.
47.
A Tanács elutasítja azt az állítást, hogy a Törvényszék „átírta” volna a szóban forgó rendelkezést, és kifejtette azokat az érveket, amelyek miatt véleménye szerint nem lehet a megtámadott ítéletet a NIOC által bemutatott értelemben értelmezni.
48.
A második résszel a fellebbező azt kifogásolja, hogy a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdése d) pontjának „átírása” a védelemhez való jog megsértését vonja maga után.
49.
A Tanács hangsúlyozza, hogy a Törvényszék nem írta át a szóban forgó rendelkezésben foglalt kritériumot.
50.
A fellebbező végül azt állítja a harmadik részben, hogy a Törvényszék ellentmondott önmagának annak a megállapításával egyrészt, hogy a vita tárgyát képező kritérium a támogatás azon formáira vonatkozik, amelyek mennyiségi és minőségi jelentőségüknél fogva hozzájárulnak Iránban az atomfegyverek elterjedésével kapcsolatos tevékenységek folytatásához (a megtámadott ítélet 119. pontja), másrészt pedig, hogy az említett kritérium minden olyan támogatásra vonatkozik, amely bár nem áll közvetlen vagy közvetett kapcsolatban az atomfegyverek elterjedésében közreható fejlesztésekkel, mennyiségi és minőségi jelentőségénél fogva elősegítheti azt (a megtámadott ítélet 140. pontja).
51.
A Tanács szerint nem kell figyelembe venni a hivatkozott ellentmondást, mivel véleménye szerint a Törvényszék a megtámadott ítélet 140. pontjában összefoglalva átveszi a 119–121. pontban kifejtett érvelést.
B – A Bizottság álláspontja
52.
A Bizottság részt vett az eljárásban, és együttes választ adott az első öt fellebbezési jogalapra. Véleménye szerint az EUMSZ 215. cikk a megfelelő rendelkezés a megtámadott végrehajtási rendelet elfogadásának megalapozására; nem úgy az EUMSZ 291. cikk, mivel a végrehajtási hatásköröket átruházó jogalkotói aktus nem tükrözi a 267/2012 rendelet célját, azaz az Iránnal szembeni korlátozó intézkedések előírását. E tekintetben a Bizottság megjegyzi, hogy számos példa akad olyan rendeletekre, amelyek végrehajtási hatáskört ruháznak a Bizottságra, és egyetlen esetben sem tartalmazzák jogalapként az EUMSZ 291. cikket.
53.
Ezenkívül a Bizottság szerint az EUMSZ 291. cikk rendelkezései is alkalmazhatók lehetnének a korlátozó intézkedésekkel összefüggésben, és e tekintetben arra hivatkozik, hogy a Bizottság állandó gyakorlata az általa az EUMSZ 215. cikk értelmében elfogadott együttes javaslatok tekintetében azon alapul, hogy mellékletek – beleértve a pénzeszközök befagyasztásával érintett személyek jegyzékeit tartalmazó mellékleteket – módosítására irányuló végrehajtási jogi aktusok elfogadását javasolja.
54.
A hatodik fellebbezési jogalapot illetően a Bizottság azt állítja, hogy a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének d) pontját összefüggésében és az alkalmazandó jogszabályokat figyelembe véve kell értelmezni – ahogy azt véleménye szerint a Törvényszék tette –, ami tehát könnyen ahhoz a következtetéshez vezethet, hogy a vitatott kritérium kizárólag azon személyekre és szervezetekre vonatkozik, akik, illetve amelyek „jelentős mennyiségű és minőségű” támogatást nyújtanak az iráni kormánynak, ahogy a fellebbező esetében is.
C – A felek kérelmei
55.
A NIOC fellebbezésében azt kéri, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, adjon helyt a Törvényszék elé terjesztett kérelmeinek, és kötelezze a Tanácsot mindkét eljárás költségeinek viselésére.
56.
A Tanács és a Bizottság is a fellebbezés elutasítását kéri, valamint azt, hogy a fellebbezőt kötelezzék a költségek viselésére.
IV – Értékelés
A – Bevezetés
57.
A NIOC iráni állami vállalat, amely a kőolaj‑ és földgázipari ágazatban tevékenykedik. Pénzeszközeit 2012. október 15‑én a megtámadott határozat és végrehajtási rendelet alapján befagyasztották.
58.
A pénzeszközök befagyasztásának tárgyát képező személyek és szervezetek jegyzékébe való felvételhez alkalmazott kritériumok idővel változtak. Kezdetben előírták az Irán nukleáris tevékenységeiben való részvételt vagy az azzal közvetlen kapcsolatban állást, ( 12 ) amely kritériumot először 2010‑ben bővítették ki ( 13 ), majd a jelen ügy szempontjából relevánsan 2012‑ben bővítették ki ismét a 267/2012 rendelettel, amely 23. cikkének (2) bekezdése előírja a IX. mellékletében felsorolt azon személyekhez, szervezetekhez és szervekhez tartozó pénzeszközök befagyasztását, akik, illetve amelyek úgy minősülnek, mint „d) azok az egyéb személyek, szervezetek és szervek, akik támogatást, így például anyagi, logisztikai vagy pénzügyi támogatást nyújtanak az iráni kormánynak, valamint az azokhoz kapcsolódó személyek és szervezetek”.
59.
Másrészről e 267/2012 rendelet 46. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a]mennyiben a Tanács úgy határoz, hogy egy természetes vagy jogi személyt, szervezetet vagy szervet a 23. cikk (2) és (3) bekezdésének a hatálya alá von, ennek megfelelően módosítja a[z] [említett rendelet] IX. melléklet[é]t”.
60.
A NIOC keresetet terjesztett elő a Törvényszék előtt, és a megtámadott határozat és végrehajtási rendelet semmisségének a megállapítását, valamint azt kérte, hogy nyilvánítsák a 267/2012 rendeletet az ügyre alkalmazhatatlannak. Keresetének a Törvényszék általi elutasításával szemben most fellebbezést nyújt be, és hat jogalapot jelöl meg, amelyek véleményem szerint – e pontban egyetértve a Bizottsággal – két csoportba sorolhatók, ezek pedig a megtámadott végrehajtási rendelet jogalapjára (elsőtől ötödik fellebbezési jogalap), illetve a jegyzékbe vételi kritérium 2012/35 határozattal és 267/2012 rendelettel történő kibővítésének jogszerűségére (hatodik fellebbezési jogalap) vonatkoznak.
B – A fellebbezési jogalapok elfogadhatóságáról
61.
Amint azt a 28. pontban jeleztem, a Bíróság felhívta a feleket, hogy nyilvános tárgyaláson adjanak választ néhány kérdésre, amelyek közül kettő arra vonatkozott, hogy a NIOC‑nak kellő érdeke fűződhet‑e azon fellebbezési jogalapokra való hivatkozáshoz, amelyek jogellenességi kifogásoknak minősülnek a 267/2012 rendelettel szemben. A nyilvános tárgyaláson különösen azt vitatták, hogy jogalapként lehet‑e hivatkozni A) a Bizottság és a Főképviselő javaslattételi jogosultságának a feltételezett megsértésére, vagy B) harmadik személyek alapvető jogainak a sérelmére.
62.
Ami a kérdések közül az elsőt illeti – nevezetesen hogy jogalapként lehet‑e hivatkozni a Bizottság és a Főképviselő javaslattételi jogosultságának a lehetséges megsértésére –, a Tanács rámutatott arra, hogy a jogalap azonosításának esetleges hibája kizárólag az uniós intézmények közötti egyensúlyt érintheti, mivel az EUMSZ 291. cikkben, illetve az EUMSZ 215. cikkben előírt eljárások közötti különbségek oka a Tanács, a Bizottság és a Főképviselő külügyek tekintetében képviselt pozíciójának a konkrét meghatározásában rejlik, amelynek az egyéni jogok biztosítékai szempontjából nincsenek következményei.
63.
A harmadik személyek jogaira való hivatkozás lehetőségét illetően a Tanács azt állította, hogy amennyiben a NIOC azon érvre alapozva vitatja a jegyzékbe vételi kritérium jogszerűségét, hogy az említett kritérium – amilyen kifejezésekkel azt az uniós jogalkotó meghatározta – alkalmazása harmadik személyek jogait sértené, a NIOC fellebbezésének célja valójában az azon rendelkezések feletti absztrakt ellenőrzés gyakorlása, amelyeknek a jogellenességét kifogásolja.
64.
Véleményem szerint egyik fellebbezési jogalap esetében sem áll fenn elfogadhatatlansági ok.
1. A NIOC‑nak a 267/2012 rendelet jogellenességére való hivatkozáshoz fűződő érdekéről
65.
A NIOC érdekét – és ebből következően a fellebbezését megalapozó konkrét jogalapok előterjesztésére való jogosultságát – azon hatások alapján kell megállapítani, amelyeket a 267/2012 rendelet jogellenességének a megállapítása gyakorolhat a megtámadott határozat és végrehajtási rendelet érvényessége tekintetében. Röviden fogalmazva, ha a rendelet jogellenessége érinti ezek érvényességét, a NIOC jogosult lenne a fellebbezés keretében jogellenességi kifogást emelni. Mindezt függetlenül attól tehetné, hogy melyek lennének a szóban forgó jogellenesség okai. A jelen ügy szempontjából a lényeg az, hogy akár alaki vagy eljárásjogi jogellenességi okról van szó, akár az érintett rendelkezés tartalmával kapcsolatos a hivatkozott érvénytelenségi ok, nyilvánvaló, hogy nem lehet megtagadni a NIOC‑tól a jogellenességre való hivatkozás jogát, amely ha beigazolódik, az olyan rendelkezések és jogi aktusok alkalmazhatatlanságához vezetne, amelyek őt ugyanúgy azonnal és közvetlenül érintik, mint a vitatott korlátozó intézkedések.
66.
Ki akartam emelni dőlt betűvel az „alkalmazhatatlanság” kifejezést, mert szigorúan és kizárólagosan erről van szó. Az EUMSZ 277. cikk teljesen egyértelmű az arról való rendelkezéssel, hogy „[...] általános hatállyal bíró jogi aktusokra vonatkozó jogvitában bármelyik fél élhet [...] a Bíróság[...] előtt a szóban forgó jogi aktus alkalmazhatatlanságára [való] hivatkoz[ással]”. Az alkalmazhatatlanságnak az „[EUMSZ] 263. cikk második bekezdésében meghatározott eszközök[ön]” kell alapulnia, azaz a jogellenességi indokokon. Mindazonáltal az említett jogellenességi indokok az EUMSZ 277. cikk esetében nem az érintett rendelkezés érvénytelenségét vagy jogellenességét, hanem annak kizárólag az ügyre való alkalmazhatatlanságát érintik. ( 14 )
67.
A Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján nem lehetséges valamely rendelet jogszerűségének járulékos kifogásolása az olyan határozatok ellen indított eljárás során, amelyek nem a rendelet végrehajtási intézkedéseinek minősülnek. ( 15 ) Mindazonáltal a jelen ügyben az eljárásban megtámadott rendelkezések érvényessége közvetlenül a 267/2012 rendelet érvényességétől függ, ezért nem ugyanarról az esetről van szó, mint amely a Tanács kontra Chvatal ítélet alapjául szolgált, amelyben elutasították a Bíróság tisztviselői kereshetőségi jogát egy olyan rendelettel szembeni jogellenességi kifogás tekintetében, amelynek hatálya kizárólag az Európai Parlamentre terjedt ki, és amely következésképpen még ha jogellenes is volt, nem képezhette a fellebbező tisztviselők kérelmének jogalapját. ( 16 )
68.
Kétségtelen, hogy – amint azt a Bíróság jelezte a feleknek – a Törvényszék a Syrian Lebanese Commercial Bank kontra Tanács ítéletben fenntartotta annak a lehetőségét, hogy „a felperes [olyan bank, amelyben harmadik állam rendelkezik részesedéssel] hivatkozhat valamely, lényegében a Parlament előjogai megsértésére vonatkozó jogalapra” ( 17 ). Mindazonáltal e lehetőséget a Bíróság az olyan jogvitákban tartja természetesnek, amelyekben a vita tárgyát képező szabályozás alapjául szolgáló jogalap alkalmasságáról folyó vita végső soron egy olyan intézményközi egyensúlyi problémát foglal magában, amely alapvetően távol áll az adott szabályozás alkalmazhatóságát vitató személy „egyéni érdekétől” ( 18 ).
69.
Az EUMSZ 277. cikkel összefüggésben kizárólag az a releváns egyéni érdek, amely a jogellenességi indokkal érintett rendelkezés alkalmazásának a mellőzéséhez fűződik, tekintettel arra, hogy – amint azt az imént felidéztem – az EUMSZ 277. cikkben említett alkalmazhatatlanságra „az [EUMSZ] 263. cikk második bekezdésében meghatározott eszközökkel” lehet hivatkozni, nevezetesen „hatáskör hiánya, lényeges eljárási szabályok megsértése, a Szerződések vagy az alkalmazásukra vonatkozó bármely jogi rendelkezés megsértése vagy hatáskörrel való visszaélés” miatt. Végső soron pedig nem annyira azon rendelkezés érvénytelenségének a megállapításáról van szó, amellyel szemben jogellenességi kifogást emelnek, hanem inkább jogellenességi indok miatt e rendelkezés alkalmazásának mellőzéséről a fellebbező konkrét ügyére vonatkozóan.
70.
A jelen ügyben nyilvánvaló, hogy ha a 267/2012 rendelet jogellenesen ruházta a Tanácsra – 46. cikke (2) bekezdésének kifejezéseivel – a IX. mellékletének módosítására vonatkozó hatáskört, ennek a következménye az lenne, hogy a fellebbezőnek az említett mellékletben foglalt jegyzékbe való felvétele jogilag nem lenne megalapozott, ennélfogva olyan hibában szenvedne, amelynek a következménye kizárólag az említett rendelet alkalmazásának az ügyre vonatkozó mellőzése, következésképpen pedig a NIOC említett jegyzékbe történő felvételének a semmissége lenne.
71.
Kétségtelen – ahogy azt a Tanács állította –, hogy az EUMSZ 215. cikk és az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdése szerinti jogalap közötti különbség az eljárások közötti eltérésre korlátozódik, amelynek oka végeredményben azon szándék, hogy az első esetben kezdeményezési jogot biztosítsanak a Bizottságnak és a Főképviselőnek. Mindazonáltal ez nem azt jelenti, hogy az egyik vagy másik jogalap közötti választásnak ne lenne nagyobb jelentősége, mint amely az EUMSZ által e két jogalkotási eljárás megállapításakor célzott intézményi egyensúlyt esetlegesen érő kárból eredhet.
72.
Egyáltalán nem kétséges, hogy az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdése szerinti eljárás alkalmazása olyan esetben, amikor az EUMSZ alapján az EUMSZ 215. cikk szerint kell eljárni, a 267/2012 rendelet jogellenességéhez, következésképpen pedig a fellebbező ügyében való alkalmazásának a mellőzéséhez vezet azon határozat ebből következő érvénytelenségével, amelynek alapján a fellebbezőt felvették a vitatott jegyzékbe. Az érdekek szempontjából vizsgálva a Bizottság és a Főképviselő érdeke azon alapul, hogy a 267/2012 rendelet tiszteletben tartsa a Szerződéseket, míg a NIOC érdeke az, hogy mellőzzék az említett rendelet vele szembeni alkalmazását éppen annak jogellenessége miatt. Ez utóbbi érdek az, amely valójában számít az EUMSZ 277. cikk szempontjából, és ezért ez az egyetlen érdek, amelyet figyelembe kell venni az említett rendelet jogellenességén alapuló fellebbezési jogalapok elfogadhatóságával összefüggésben.
2. A NIOC‑nak a vitatott jegyzékbe történő felvételéhez alkalmazott kritérium jogellenességére való hivatkozáshoz fűződő érdekéről
73.
Ami az elfogadhatatlansági kifogást illeti, amely a harmadik személyek érdekeire és jogaira való állítólagos hivatkozáson alapul – vagyis azzal kapcsolatban, hogy a NIOC megtámadta a vitatott jegyzékbe való felvételre vonatkozó kritérium érdemi tartalmát –, véleményem szerint kétségtelen, hogy a fellebbező végeredményben saját jogaira és érdekeire hivatkozik. A NIOC valójában nem általában az iráni polgárok érdekére, hanem saját és különös érdekére hivatkozik a vitatott jegyzékbe felvett társaságként, és azt kifogásolja, hogy a jegyzékbe vétele azon kritérium alkalmazásának a következménye, amely bárkinek lehetővé teszi a jegyzékbe vételét.
74.
Ennek fényében a kérdés nem a kifogásának elfogadhatóságával, hanem az érdemi megalapozottságával kapcsolatos. Másképpen fogalmazva a kérdés azzal az okkal kapcsolatos, amely miatt a fellebbező azt állíthatja, hogy a Törvényszék „átír[ta]” a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének c) pontjában és a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének d) pontjában megállapított kritériumot, elferdítve ezzel azt, amely véleménye szerint a kritérium valódi értelme, nevezetesen annak a szándéka, hogy végső soron bármely iráni egyént vagy szervezetet jegyzékbe lehessen venni.
75.
Véleményem szerint tehát a fellebbező által hivatkozott valamennyi fellebbezési jogalapot el kell fogadni.
C – A különböző fellebbezési jogalapokról
1. Bevezetés
76.
A 60. pontban megállapítottaknak megfelelően a fellebbező által előterjesztett hat fellebbezési jogalap tartalma szerint két csoportba sorolható; egyfelől azon jogalapok, amelyek tárgya a megtámadott végrehajtási rendelet jogalapja (elsőtől ötödik fellebbezési jogalap); másfelől a hatodik fellebbezési jogalap, amely a NIOC‑nak a vitatott jegyzékbe való felvételéhez alkalmazott kritérium jogszerűségét vitatja. Ezenkívül a jogalapok közül három elsődleges jellegű (első, második és hatodik fellebbezési jogalap), a fennmaradó három (harmadik, negyedik és ötödik fellebbezési jogalap) pedig másodlagos jellegű, amelyeket csak arra az esetre terjesztettek elő, ha a Bíróság egyetért a Törvényszék azon elgondolásával, miszerint az ügyben releváns jogalap az EUMSZ 291. cikk által biztosított jogalap.
77.
A megtámadott végrehajtási rendelet jogalapjával kapcsolatban a NIOC arra hivatkozik, hogy a 267/2012 rendelet 46. cikke (2) bekezdésének elsősorban azt a jogi formát kellene meghatároznia, amellyel a Tanács azon határozatának kell rendelkeznie, amely módosítja a pénzeszközök befagyasztásával érintett személyek jegyzékét tartalmazó Mellékletet (első fellebbezési jogalap, amely jogellenességi kifogást hoz fel a 267/2012 rendelettel szemben). Másrészt a fellebbező azzal érvel, hogy a szóban forgó intézkedéseknek az EUMSZ 215. cikk (2) bekezdésén kell alapulniuk ( 19 ), nem pedig az EUMSZ 291. cikken ( 20 ) (második fellebbezési jogalap, amely a megtámadott végrehajtási rendelet ellen irányul és jogellenességi kifogást is képez a 267/2012 rendelettel szemben).
78.
A fellebbező végül másodlagosan azt állítja, hogy ha az EUMSZ 291. cikk alkalmazása jogszerű, azt meg kellett volna indokolni (harmadik fellebbezési jogalap, amely az EUMSZ 291. cikk megalapozottságának a hiányát hangsúlyozza, negyedik és ötödik fellebbezési jogalap, amelyek szintén jogellenességi kifogást képeznek a 267/2012 rendelettel szemben).
79.
Az alkalmazott kritérium jogszerűségét illetően (hatodik fellebbezési jogalap) a fellebbező azt állítja, hogy jogszabályi meghatározása túlzottan általános és meghatározatlan, ezért a Törvényszék valósággal „átírta” azt az ügyre való alkalmazásakor.
2. Az első fellebbezési jogalap. A jogalap megnevezése
80.
A 267/2012 rendelettel szemben felhozott első jogalap a 46. cikke (2) bekezdésének a hallgatására vonatkozik azon forma tekintetében, amellyel a IX. mellékletét módosító határozatoknak rendelkezniük kell, ez pedig nem jogosítja fel az említett rendelkezést arra, hogy a megtámadott végrehajtási rendelet jogalapja legyen.
81.
A szóban forgó rendelkezés ugyanis annak az előírására korlátozódik, hogy „[a]mennyiben a Tanács úgy határoz, hogy egy természetes vagy jogi személyt, szervezetet vagy szervet a 23. cikk (2) és (3) bekezdésének a hatálya alá von, ennek megfelelően módosítja a IX. mellékletet”.
82.
Ahogy erre a NIOC figyelmeztet, ez a hallgatás két lehetséges jogi formára hagyja nyitva a lehetőséget: a) az EUMSZ 215. cikk alapján elfogadott határozat; b) az EUMSZ 291. cikk alapján elfogadott végrehajtási rendelet. A jelen ügyben végül elfogadott forma a végrehajtási rendelet volt abban az értelemben, hogy a 267/2012 rendelet 46. cikkének (2) bekezdése pontosan az EUMSZ 291. cikk szerinti eljárásra hivatkozhatott.
83.
Véleményem szerint a 267/2012 rendelet 46. cikke (2) bekezdésének ezen értelmezése nem volt teljesen megalapozatlan, mivel a rendelkezés által a Tanácsra ruházott hatáskör az Iránnal szembeni korlátozó intézkedések előírásával kapcsolatos politika keretében elfogadott egyéb rendelkezésekben már szerepelt.
84.
Ez a helyzet áll fenn a 423/2007/EK rendelet ( 21 ) és a 961/2010/EU rendelet esetében. Így a 423/2007 rendelet 15. cikke (2) bekezdésének rendelkezése szerint „[a] Tanács minősített többséggel eljárva létrehozza, felülvizsgálja és módosítja a 7. cikk (2) bekezdésében említett személyek, jogalanyok és szervek listáját, teljes összhangban a Tanács által a 2007/140/KKBP közös álláspont II. mellékletének tekintetében tett meghatározásokkal. Az V. mellékletben foglalt listát rendszeresen, legalább 12 havonta felül kell vizsgálni.”
85.
A 961/2010 rendelet 36. cikkének (2) bekezdése pedig úgy rendelkezett, hogy „[a]mennyiben a Tanács úgy határoz, hogy egy természetes vagy jogi személyt, szervezetet vagy szervet a 16. cikk (2) bekezdésének a hatálya alá von, ennek megfelelően módosítja a VIII. mellékletet”.
86.
A jogalkotó ezen kívül mindkét esetben gondoskodott e végrehajtási hatáskör Tanácsra történő átruházásának az indokolásáról. A 423/2007 rendelet esetében a (6) preambulumbekezdése tartalmazta az indokolást, amely a következőképpen szól: „Ami a rendelet 7. cikkének (2) bekezdésében említett lista meghatározását és módosítását illeti, a Tanácsnak magának kell gyakorolnia a megfelelő végrehajtási hatásköröket az 1737 (2006) ENSZ BT‑határozat célkitűzéseire tekintettel, nevezetesen, hogy korlátozzák Iránt abban, hogy az atom‑ és rakétaprogramja támogatása érdekében érzékeny technológiákat fejlesszen ki, valamint hogy korlátozzák az ezen programokat támogató személyeknek és jogalanyoknak az atomfegyverek elterjedésének veszélyével járó tevékenységeit.”
87.
Ami pedig a 961/2010 rendeletet illeti, az indokolás a (15) preambulumbekezdésében található, amelynek értelmében „[a]z e rendelet VII. és VIII. mellékletében szereplő jegyzékek módosítására vonatkozó hatáskört a Tanácsnak kell gyakorolnia, tekintettel az Irán által a nemzetközi békére és biztonságra jelentett különleges fenyegetésre, amelyet az iráni nukleáris programmal kapcsolatos, az Európai Tanács által 2010. június 17‑én kihangsúlyozott egyre növekvő aggodalom is mutat, valamint annak érdekében, hogy biztosított legyen az összhang a 2010/413/KKBP határozat I. és II. mellékletének módosítására és felülvizsgálatára vonatkozó eljárással”.
88.
Magát a 267/2012 rendeletet illetően a Törvényszék előtt tartott nyilvános tárgyalást követően ( 22 ) az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétettek egy helyesbítést ( 23 ), amely beillesztette a (27a) preambulumbekezdést a következő szöveggel:
„Tekintettel arra, hogy Irán nukleáris programja konkrét fenyegetést jelent a nemzetközi békére és biztonságra nézve, továbbá a 2010/413/KKBP határozat I. és II. melléklete módosításának és felülvizsgálatának folyamatával való egységesség biztosítása érdekében az e rendelet VIII. és IX. mellékletében foglalt jegyzékek módosítására vonatkozó hatáskört a Tanácsnak kell gyakorolni.”
89.
Később, még 2014. július 22‑én is ( 24 ) helyesbítették a szóban forgó preambulumbekezdést a következő rendelkezés szerint: „a jelen rendelet VIII. és IX. mellékletében szereplő jegyzékek módosítására vonatkozó hatáskört a Tanács gyakorolja”.
90.
Véleményem szerint a 267/2012 rendeletet az Unió által Iránnal szemben elfogadott valamennyi korlátozó intézkedéssel – amennyiben azok értelmi egységet alkotnak – összefüggésben kell vizsgálni, amely rendelet a jelen ügy szempontjából megfelelően teljesíti az azon indokolási kötelezettséggel kitűzött célt, amely a joghatások kiváltására irányuló bármely jogi aktus jogalapjának a megjelölésére vonatkozó kötelezettség alapját képezi.
91.
Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis „az EK 253. cikkben [EUMSZ 296. cikk] szereplő indokolási kötelezettség előírja, hogy valamennyi érintett jogi aktusnak tartalmaznia kell azon indokok leírását, amelyek az intézményt a jogi aktus elfogadására késztették, úgy, hogy a Bíróság felülvizsgálatot gyakorolhasson, és mind a tagállamok, mind az érintett harmadik személyek megismerhessék azokat a körülményeket, amelyek között a közösségi intézmények a Szerződést alkalmazták” ( 25 ).
92.
E tekintetben „valamely jogi aktus jogalapjának megjelölése az indokolási kötelezettséghez tartozik” ( 26 ), ugyanolyan módon, mint ahogy „a jogbiztonság megköveteli, hogy minden joghatás kiváltására irányuló aktus a kötelező erejét az olyan intézkedés jogi formáját előíró közösségi jogi rendelkezésből származtassa, amelyet az aktus jogalapként kifejezetten megjelöl” ( 27 ).
93.
A 267/2012 rendelet – az Iránnal szemben elfogadott rendelkezések sorozatába illeszkedve – nem áll a távol a korábbi rendeletek elfogadását igazoló indokolásoktól. Kétségtelen, hogy minden egyes említett rendelet a korábbi rendelet hatályon kívül helyezésével lépett hatályba, ennek alapján a 267/2012 rendelet hatályon kívül helyezte a 961/2010 rendeletet.
94.
Álláspontom szerint azonban éppen a tárgyi folytonosság – amelyet valamennyi ezen rendelet között meg kell jegyezni – miatt nem vonja maga után a 267/2012 rendelettel végrehajtott formális eltérés azt, hogy az az indokolás, amely kifejezetten igazolja a 961/2010 rendeletet – és korábban még a 423/2007 rendeletet –, ne igazolhassa hallgatólagosan magát a 267/2012 rendeletet.
95.
Amennyiben e rendelet ugyanolyan végrehajtási hatáskört ruház a Tanácsra, mint amelyet a korábbi rendeletek már ráruháztak, csak arra lehet következtetni, hogy az üggyel kapcsolatos kifejezett indokolás hiányában ezen átruházás oka hallgatólagosan megegyezik a korábbi rendeletekben kifejezett hivatkozás tárgyát képező okkal. Hallgatólagosan ugyan, de teljesül az EUMSZ 291. cikk által előírt indokolási kötelezettség, amely – ahogy azt említettem – végső soron megfelel annak a célkitűzésnek, „hogy a Bíróság felülvizsgálatot gyakorolhasson, és mind a tagállamok, mind az érintett harmadik személyek megismerhessék azokat a körülményeket, amelyek között a közösségi intézmények a Szerződést alkalmazták” ( 28 ).
96.
Végeredményben úgy vélem, hogy a 267/2012 rendelet kellően indokolja a Tanácsra ruházott hatáskört a vitatott jegyzék módosításához, valamint hogy a szóban forgó hatáskör az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdése szerinti hatáskörnek felel meg. Véleményem szerint erre lehet következtetni abból a tényből, hogy a 267/2012 rendeletet megelőző rendeletek arra vonatkoznak, hogy a Tanácsnak a jegyzékek módosítása érdekében gyakorolnia kell a „megfelelő végrehajtási hatásköröket” ( 29 ) (a 423/2007 rendelet (6) preambulumbekezdése), valamint hangsúlyozzák annak a szükségességét, hogy „biztosított legyen az összhang [...] [az egyéb jegyzékek] módosítására és felülvizsgálatára vonatkozó eljárással” ( 30 ) (a 961/2010 rendelet (15) preambulumbekezdése), és azonnal felidézik az EUMSZ 291. cikk nyelvezetét, nevezetesen azon végrehajtási hatáskörét, amelyet az említett rendelkezés (2) bekezdésében előírt feltételek mellett ruháztak az uniós intézményekre.
97.
Más kérdés, hogy a 267/2012 rendelet ilyen eljárással tiszteletben tartotta‑e a Szerződéseket, amely szempontot a továbbiakban elemzem. Ami azonban az első fellebbezési jogalapot illeti, arra kell következtetni, hogy a fellebbezőnek nincs igaza abban, hogy a 267/2012 rendelet 46. cikkének (2) bekezdése nem írja elő azt a jogi formát, amellyel a IX. melléklete módosítására irányuló tanácsi határozatnak rendelkeznie kell. Nem kifejezetten rendelkezik erről, hanem hallgatólagosan, ugyanakkor megfelelően teszi azt az imént kifejtett okok miatt. Ezek alapján a továbbiakban meg kell vizsgálni, hogy végső soron e melléklet módosításához releváns jogalap ténylegesen az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdése volt‑e.
98.
Végeredményben az eddig kifejtett okok alapján véleményem szerint el kell utasítani az első fellebbezési jogalapot.
3. Második fellebbezési jogalap. A megtámadott végrehajtási rendelet elfogadásához releváns jogalap
99.
A fellebbező vitatja, hogy a 267/2012 rendelet IX. mellékletének módosításához megfelelő jogalap az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdése lenne, és azt állítja, hogy az kizárólag az EUMSZ 215. cikk lehet. A fellebbezési jogalap első részében megállapítja, hogy a Parlament kontra Tanács ítélet ( 31 ) alapján az EUMSZ 215. cikk (2) bekezdése az egyetlen lehetséges jogalap az egyedi korlátozó intézkedések elfogadásához. A második részben szintén a hivatkozott Parlament kontra Tanács ítéletből kiindulva azt állítja, hogy az EUMSZ 215. cikk és az EUMSZ 291. cikk szerinti eljárások nem egyeztethetők össze. Végezetül másodlagos jelleggel a harmadik részben a fellebbező kifejti azokat az okokat, amelyek véleménye szerint tiltják az ügyben az EUMSZ 291. cikk alkalmazását.
100.
Álláspontom szerint a három részt együttesen lehet kezelni, mivel különböző nézőpontjaikban a közös tárgyuk a megtámadott végrehajtási rendelet elfogadásához releváns jogalap kérdése.
101.
E kérdés vizsgálata előtt célszerűnek tűnik kiemelni, hogy a felek között felmerült vita szigorúan az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdésének olyan jogszabályi rendelkezés jogalapjakénti alkalmasságára vonatkozik, amelynek a jogalapja a fellebbező véleménye szerint kizárólag az EUMSZ 215. cikk által biztosított jogalap lehet. Ilyen körülmények között nyilvánvaló, hogy nem az úgynevezett „másodlagos jogalapok” alkalmazásának esete előtt állunk, azaz a Szerződések által előírt eljárásoktól eltérő ad hoc jogalkotási eljárás meghatározására irányuló jogalkotási technika esete előtt, amelyet a Bíróság a 2008. május 6‑i Parlament kontra Tanács ítéletben elvetett. ( 32 ) A kérdéses eljárások itt kizárólag az elsődleges jog által előírt eljárások, következésképpen pedig a tisztázandó kérdés az, hogy melyiket kötelező közülük alkalmazni a 267/2012 rendelet IX. mellékletének a módosításához.
102.
Magát a 267/2012 rendeletet az EUMSZ 215. cikk alapján fogadták el. Ennél a pontnál a jogalkotó gondosan figyelembe vette azt az elvet, miszerint „az EUMSZ 215. cikk (2) bekezdésének kell a korlátozó intézkedések – köztük a természetes és jogi személyekkel, csoportokkal vagy nem állami, illetve államisággal nem rendelkező entitásokkal szemben az Unió által meghozott, a terrorizmus elleni küzdelemre irányuló intézkedések – jogalapját képeznie akkor, amikor az említett intézkedések elfogadására irányuló határozat az Uniónak a KKBP területén végzett tevékenységébe tartozik” ( 33 ). A kérdés tehát az, hogy nem a teljes 267/2012 rendelet reformja vagy a rendelettől való eltérés, hanem szigorúan véve a IX. mellékletének a reformja vagy a melléklettől való eltérés kizárólag az EUMSZ 215. cikk (1) bekezdésében előírt eljárás útján valósulhat‑e meg, és kizárólag abból a célból, hogy – a 46. cikk (2) bekezdésének rendelkezései szerint – „egy természetes vagy jogi személyt, szervezetet vagy szervet a [rendelet] 23. cikk[e] (2) és (3) bekezdésének a hatálya alá von[jon]”.
103.
Jóllehet az EUMSZ 215. cikk alkotja az azon intézkedések elfogadására vonatkozó sajátos eljárást, amelyek egy KKBP‑határozat értelmében meghatározott, egy vagy több harmadik országgal fennálló gazdasági és pénzügyi kapcsolatok teljes vagy részbeni megszakításához vagy korlátozásához szükségesek, figyelembe kell venni, hogy az EUSZ 40. cikk első bekezdése alapján „[a] közös kül‑ és biztonságpolitika végrehajtása nem sérti az [EUMSZ] 3–6. cikkében felsorolt uniós hatáskörök gyakorlására vonatkozóan a Szerződésekben az intézmények részére előírt eljárások alkalmazását és az intézmények erre vonatkozó hatásköreinek terjedelmét”. Következésképpen – és a megtámadott ítélet 54. pontjában tett megállapítások alapján – nem lehet kijelenteni, hogy az EUMSZ 215. cikk alapján elfogadott rendelet nem ruházhat végrehajtási hatásköröket a Bizottságra és a Tanácsra az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdésében meghatározott feltételek szerint.
104.
A fentiek könnyen összeegyeztethetők a Bíróság által a fent hivatkozott Parlament kontra Tanács ítéletének 65. pontjában tett megállapításokkal, miszerint „az EUMSZ 215. cikk (2) bekezdésének kell a korlátozó intézkedések – köztük a természetes és jogi személyekkel, csoportokkal vagy nem állami, illetve államisággal nem rendelkező entitásokkal szemben az Unió által meghozott [...] intézkedések – jogalapját képeznie akkor, amikor az említett intézkedések elfogadására irányuló határozat az Uniónak a KKBP területén végzett tevékenységébe tartozik”. Ugyanis egy dolog az intézkedések megállapítása és az ezen intézkedések alá vont személyek és szervezetek meghatározása (azon kérdések, amelyek tekintetében kizárólag az EUMSZ 215. cikk alapján elfogadott határozatok lehetségesek), más dolog pedig az érintett személyek és szervezetek körének konkrét azonosítása, ha e művelet olyan, mint egy szigorúan vett végrehajtási aktus, nevezetesen az EUMSZ 215. cikk alapján elfogadott rendelkezésben meghatározott elvek és kritériumok puszta alkalmazása.
105.
Amennyiben maga az EUMSZ 215. cikk kifejezetten nem zárja ki e lehetőséget, valójában semmi nem képezi akadályát annak, hogy az EUSZ 40. cikk első bekezdésében megállapított elv alkalmazásával a Szerződésekben előírt közös eljárások alkalmazhatók legyenek, különösen pedig az EUMSZ 291. cikkben az azon esetekre szabályozott eljárás, amelyekben előírás a végrehajtási hatáskör intézményekre történő átruházása.
106.
A 267/2012 rendelet IX. mellékletét az EUMSZ 215. cikkben előírt eljárás szerint kellene szükségképpen módosítani annak érdekében, hogy valamely személyt vagy szervezetet a pénzeszközök befagyasztásával érintett jogalanyok jegyzékébe felvegyenek, ha maga a 267/2912 rendelet nem határozza meg pontosan és részletesen valamely személynek vagy szervezetnek az említett jegyzékbe történő felvételéről való döntés során alkalmazandó kritériumokat. Mindazonáltal az a helyzet, hogy a 267/2012 rendelet 46. cikkének (2) bekezdésében a Tanácsra ruházott hatáskör nem jogosítja fel ezen intézményt a valamely személy jegyzékbe vételéről való döntéshozatalkor a korlátlan értékelés lehetőségére, hanem a Tanácsnak tiszteletben kell tartania az ugyanezen 267/2012 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében meghatározott kritériumokat.
107.
E kritériumok alapján a Tanács csak azokat veheti jegyzékbe, akik „úgy minősülnek, mint amelyek”, nevezetesen „a) Irán proliferációs veszéllyel járó nukleáris tevékenységeiben vagy az atomfegyverek hordozóeszközeinek Irán általi fejlesztésében – többek között a tiltott áruk és technológiák beszerzésében való részvétel által – közreműködnek, azzal közvetlen kapcsolatban állnak vagy ahhoz támogatást biztosítanak, illetve ilyen személyeknek, szervezeteknek vagy szerveknek – akár törvénytelen módon is – a tulajdonában vagy az ellenőrzése alatt állnak, vagy ezek nevében vagy utasítására járnak el; b) olyan természetes vagy jogi személyek, szervezetek vagy szervek, amelyek segítséget nyújtanak egy jegyzékbe vett személynek, szervezetnek vagy szervnek az e rendeletben, a 2010/413/KKBP tanácsi határozatban vagy az ENSZ BT 1737 (2006), az ENSZ BT 1747 (2007), az ENSZ BT 1803 (2008) és az ENSZ BT 1929 (2010) sz. határozatban foglalt rendelkezések megkerüléséhez vagy megsértéséhez; c) az Iráni Forradalmi Gárda tagjai, vagy az Iráni Forradalmi Gárda, illetve annak egy vagy több tagja, vagy a tag(ok) nevében eljáró természetes vagy jogi személyek tulajdonában lévő vagy ellenőrzése alatt álló jogi személyek, szervezetek vagy szervek; d) azok az egyéb személyek, szervezetek és szervek, akik támogatást, így például anyagi, logisztikai vagy pénzügyi támogatást nyújtanak az iráni kormánynak, valamint az azokhoz kapcsolódó személyek és szervezetek; e) az Iráni Iszlám Köztársaság Tengerhajózási Társasága (IRISL) tulajdonában lévő vagy ellenőrzése alatt álló, vagy nevében eljáró jogi személyek, szervezetek vagy szervek” ( 34 ).
108.
Véleményem szerint a 267/2012 rendelet e tekintetben kellően pontos ahhoz, hogy megfelelő keretet biztosítson a végrehajtási hatáskör gyakorlásához, azaz felhatalmazza akár a Bizottságot, akár a Tanácsot a IX. mellékletben foglalt jegyzék frissítésére az EUMSZ 291. cikken alapuló végrehajtási rendeletekkel. ( 35 ) Ez az eset áll fenn anélkül, hogy a Törvényszék által a megtámadott ítélet 55. pontjában kifejtett érvet figyelmen kívül hagynánk, amely szerint az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdésében előírt eljárás lehetővé teszi „a végrehajtandó intézkedés típusához és az egyes intézmények cselekvési képességéhez igazodó hatékonyabb végrehajtást”.
109.
Következésképpen úgy vélem, hogy el kell utasítani a második fellebbezési jogalapot, mivel véleményem szerint az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdése a releváns jogalap a 267/2012 rendelet IX. mellékletének módosításához.
4. A másodlagosan előterjesztett harmadik fellebbezési jogalap. Az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdése által meghatározott feltételek teljesítéséről
110.
A fellebbező másodlagosan azt állítja, hogy mindenesetre az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdésében a vitatott végrehajtási hatáskör Tanácsra történő átruházása érdekében előírt feltételek nem teljesültek.
111.
A kérdés most tehát annak a meghatározására irányul, hogy mivel az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdése a megtámadott végrehajtási rendelet elfogadásához releváns jogalap, teljesültek‑e az e rendelkezésben a szóban forgó hatáskör Tanácsra történő átruházása érdekében előírt feltételek.
112.
Az EUMSZ 291. cikk (1) bekezdése alapján a tagállamoknak kell elfogadniuk „nemzeti jogukban [...] a kötelező erejű uniós jogi aktusok végrehajtásához szükséges intézkedéseket” ( 36 ). Ennek ellenére, és ugyanezen rendelkezés (2) bekezdése alapján, ha a szóban forgó jogi aktus „végrehajtásának egységes feltételek szerint kell történnie, [...] végrehajtási hatásköröket ruház a Bizottságra, illetve különleges és kellően indokolt esetekben, valamint az [EUSZ] 24. és 26. cikkében előírt esetekben a Tanácsra”.
113.
A megtámadott ítélet 59. pontjában megállapítottak szerint a Tanács azt állította, hogy jogszerűen tartotta fenn magának a 267/2012 rendelet 23. cikkének (2) és (3) bekezdése szerinti végrehajtási hatáskört, mivel „kellően indokolt esetről volt szó”. Ez alapján azon két esetből, amelyben az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdése értelmében a végrehajtási hatáskör a Tanácsra, és nem a Bizottságra ruházható, a 267/2012 rendelet jogalkotója az elsőt támogatta, valamint mellőzte az EUSZ 24. és 26. cikkben foglalt eseteket, amelyek a Bizottság és a fellebbező szerint a jelen ügy körülményei között szintén nem relevánsak.
114.
Ezzel szemben a Tanács által a nyilvános tárgyaláson képviselt állásponttal összhangban úgy vélem, hogy az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdése adott esetben fenntartja a Tanács számára a KKBP területén hozott rendelkezésekkel kapcsolatos végrehajtási hatáskört oly módon, hogy az „[EUSZ] 24. és 26. cikk[...]ben előírt” esetekre való hivatkozás kiterjed a 267/2012 rendelet IX. melléklete módosításának – azaz az EUMSZ 215. cikk alapján kidolgozott normatív jogi aktusnak – az esetére is, mert „az [EUMSZ] V. címének 2. fejezete alapján elfogadott valamely határozat[ról]” van szó.
115.
Az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdése szerinti rendszer ezen értelmezése a legjobban összeegyeztethető véleményem szerint a Tanács és a Bizottság pozíciójával a KKBP területén, ahol a Bizottságnak alárendelt szerepe van a Tanácshoz képest, amely utóbbi ebben az összefüggésben egyértelműen főszereplő, ahogy azt a Törvényszék is elismeri a megtámadott ítélet 63. pontjában. ( 37 ) Ez nem feltétlenül jelenti azonban azt, hogy elvileg tilos a KKBP területén végrehajtási hatásköröket a Bizottságra ruházni – amint azt a megtámadott ítélet 64. pontja is megjegyzi –, hanem inkább arról van szó, hogy a Bizottságra történő ezen átruházásnak „kellően indokolt[nak]” kell lennie; például mivel a 267/2012 rendelet 45. cikkének esetében is – ahogy azt láttuk – a végrehajtás szigorúan technikai kérdésekre vonatkozik, vagy megvalósítása során olyan szigorú feltételekhez kötött, hogy nem lehet tetszés szerint dönteni.
116.
Következésképpen azon elvből kiindulva, hogy a 267/2012 rendelet 46. cikkének (2) bekezdése szerint átruházott végrehajtási hatáskör a KKBP terén elfogadott rendelkezésre vonatkozik, a végrehajtási hatáskör gyakorlására felhatalmazott intézménynek a Tanácsnak kell lennie, ezért szükségtelen a „kellő indokoltság”, amely egyéb esetben, azaz a KKBP terén kívül, megkövetelt lenne a végrehajtási hatáskör Tanácsra történő átruházásához.
117.
Mivel a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a Tanácsra ruházott végrehajtási hatáskör a „különleges és kellően indokolt esetek[...]” körébe tartozik, nem pedig az „[EUSZ] 24. és 26. cikk[...]ben előírt” esetek közé, a megtámadott ítélet tévesen alkalmazta a jogot. Ennek ellenére emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint „amennyiben a[...] [Törvényszék] valamely ítéletének indokolása az uniós jogot sérti, de rendelkező része egyéb jogi indokok miatt megalapozottnak bizonyul, az ilyen jogsértés nem eredményezheti az ítélet hatályon kívül helyezését, a fellebbezést pedig el kell utasítani” ( 38 ).
118.
A jelen ügyben a megtámadott ítélet rendelkező része könnyen igazolható az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdésének a jelen ügyre történő alkalmazásával abban a részben, ahol az említett rendelkezés az EUSZ 24. és 26. cikkben előírt esetekre vonatkozik, mivel a jelen ügy a már említettek miatt az ilyen eseteket érinti, így a hivatkozott téves jogalkalmazás nem járhat a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezésével.
119.
A kifejtettek alapján véleményem szerint el kell utasítani a harmadik fellebbezési jogalapot.
5. A negyedik és ötödik fellebbezési jogalap
120.
Az első fellebbezési jogalap elutasítására irányuló javaslat alátámasztására kifejtett indokok miatt ( 39 ) véleményem szerint a negyedik és ötödik fellebbezési jogalapot is el kell utasítani, amelyekkel másodlagos jelleggel a fellebbező azt állítja, hogy nem tettek kellően eleget a megtámadott végrehajtási rendelet jogalapjának megjelölésére és indokolására vonatkozó kötelezettségnek.
6. Hatodik fellebbezési jogalap. A jegyzékbe vételi kritérium jogszerűségéről és annak a Törvényszék által a megtámadott ítéletben történő értelmezéséről
121.
A NIOC lényegében azt kifogásolja, hogy a Tanács által alkalmazott kritérium önkényesen történő szankcionálásra ad lehetőséget bármely iráni adózóval, tisztviselővel vagy ügyvéddel szemben, azzal az indokkal, hogy valamilyen módon segítik vagy pénzügyi támogatást nyújtanak az iráni államnak. Mivel a Törvényszék azzal a válasszal utasította el ezt az érvet, hogy a szóban forgó kritérium csak azon támogatási formákra vonatkozik, amelyek mennyiségi és minőségi jelentőségüknél fogva ( 40 ) hozzájárulnak Iránban az atomfegyverek elterjedésével kapcsolatos tevékenységek fejlesztéséhez, a fellebbező szerint a Törvényszék „átírta” a szóban forgó kritériumot.
122.
Ahogy már láttuk ezen jogalap esetleges elfogadhatatlanságának vizsgálatánál ( 41 ), nem gondolom, hogy e jogalap felvetésével a fellebbező harmadik személyek jogaira vagy érdekeire hivatkozik, vagy célja az lenne, hogy a Bíróság in abstracto felülvizsgálja azt a rendelkezést, amellyel szemben jogellenességi kifogást emelt. Nyilvánvaló, hogy a NIOC a szóban forgó kritérium alkalmazásából eredő, őt érintő következményeket támadja, ezért távolról sem célja az in abstracto felülvizsgálat kezdeményezése, hanem kizárólag – jogszerűen – az esetében alkalmazott kritérium jogszerűségének a konkrét vizsgálatát kéri.
123.
Az ezen utolsó fellebbezési jogalapot alkotó három rész közül az első résszel a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot annak a megállapításával, hogy a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének c) pontjában és a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének d) pontjában foglalt jegyzékbe vételi kritérium által a Tanácsra ruházott mérlegelési jogkör nem önkényes és nem is diszkrecionális, valamint kellő mértékű előreláthatóságot biztosít. Az első rész értelmében a NIOC véleménye szerint a Törvényszék csak akkor juthatott erre a következtetésre, ha a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének d) pontját úgy értelmezte – szövegének és értelmének ellentmondva – hogy az a rendelet „átírását” vonta maga után. A második rész alapján a fellebbező úgy véli, hogy ily módon sérült a védelemhez való joga, mivel az ezen „átírásból” eredő kritériumot a vitatott jegyzékbe való felvételének a megtámadásakor nyilvánvalóan nem ismerte. Végezetül a harmadik részben azt állítja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 119. és 140. pontjában önmagának ellentmondott, mivel egyrészt azt állítja, hogy a vitatott kritérium azon támogatási formákra vonatkozik, amelyek hozzájárulnak Iránban az atomfegyverek elterjedésével kapcsolatos tevékenységek folytatásához, másrészt pedig megállapítja, hogy a szóban forgó kritérium olyan támogatásokra vonatkozik, amelyek nem mutatnak közvetlen vagy közvetett kapcsolatot az ilyen tevékenységekkel.
124.
Ami a fellebbezési jogalap első részét illeti, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a Tanács széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik a korlátozó intézkedések alá vont személyek jegyzékeibe való felvételre vonatkozó általános kritériumok meghatározására. ( 42 ) Erre emlékeztet a Törvényszék is a megtámadott ítélet 107. pontjában, és azonnal megjegyzi, hogy jóllehet e mozgástér bizonyos mértékű korlátozást von maga után az említett intézkedéseket megalapozó célszerűségi megfontolások értékelésének bírósági felülvizsgálata tekintetében, kétségtelen, hogy „az uniós bíróságoknak biztosítaniuk kell valamennyi uniós jogi aktus jogszerűségének az alapvető jogokra tekintettel történő, főszabály szerint teljes felülvizsgálatát” ( 43 ).
125.
Álláspontom szerint a Törvényszék teljes körűen megvizsgálta a vitatott rendelkezéseket és emellett helyesen bírálta el az ügyet.
126.
Egyet tudok érteni a fellebbezővel annak a megállapításában, hogy a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének c) pontjában és a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének d) pontjában meghatározott jegyzékbe vételi kritérium nyilvánvalóan általános és meghatározatlan. Ennek ellenére, amit a NIOC a Törvényszék részéről a rendelkezés „átírásának” minősít, nem más, mint az elsődleges uniós jog követelményeivel, különösen pedig a Charta által biztosított alapvető jogokkal összhangban álló értelmezés. Ez az értelmezés véleményem szerint helytálló.
127.
A Törvényszék által adott értelmezés ugyanis nem minősíthető „átírásnak”, ha ez alatt – amint azt a NIOC állítja – az értelmezett szabályban a jogalkotó által megállapítottól eltérő kritérium alkotását értjük. Véleményem szerint a Törvényszék a szóban forgó rendelkezésbe nem illesztett be olyan kritériumot, amely eltér a rendelkezés megszövegezéséből kitűnő kritériumtól. Nem alkotott – úgymond – a rendelkezés szövegében nem létező szabályt, hanem ezt úgy értelmezte, hogy – azt az uniós joggal összhangban téve – a megfogalmazásából a vitatott jegyzékbe való felvételre vonatkozó olyan kritériumra enged következtetni, amely a jogbiztonság elvével és a jogállamiság garanciáival kapcsolatos valamennyi követelménynek megfelel.
128.
Kétségtelen, hogy „az összhangban álló értelmezés” valamennyi művelete a jogbiztonság és a jogalkotó szándéka tiszteletben tartásának elve érdekében már nem kizárólag jelentős értelmezési erőfeszítést igényel, hanem még előtte annak a kifejezett elismerését, hogy a szóban forgó szabály kizárólag akkor tekinthető a jogrenddel összhangban állónak, ha a szigorú értelemben vett szövegén túlmutatva – de semmiképpen sem ellentmondva annak – olyan értelmet kaphat, amely összeegyeztethető a tekintetében irányadó szabályok követelményeivel.
129.
A jelen ügyben a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdése c) pontjának és a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdése d) pontjának a szövege egy nyilvánvalóan általános és meghatározatlan kritériumra hivatkozik, amely – anélkül, hogy szükséges lenne azt vitatni – megfelelhet az uniós jog követelményeinek, amennyiben e rendelkezések az uniós joggal összhangban értelmezhetők, azaz a megszövegezésükön túlmutató olyan értelemmel ruházzák fel ezeket, amely tiszteletben tartja a pontosság és a meghatározottság követelményeit, amely ebben az összefüggésben a fellebbező alapvető jogainak a tiszteletben tartását írja elő.
130.
Végeredményben a Törvényszék ezt tette a megtámadott ítéletben. Véleményem szerint a Törvényszéknek ajánlatos lett volna kifejezetten hangsúlyoznia, hogy tekintélyes értelmezési erőfeszítést hordoz az az értelmezés, amely minden összhangban álló értelmezést jellemez. Mindazonáltal ítéletének indokolása kellően alátámasztott, kimerítő és biztos ahhoz, hogy a konkrét jogvitára való kivetítése az uniós joggal összhangban álló eredményt hozzon.
131.
E tekintetben a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 118. pontjában tett megállapításaival csak egyetérteni tudok, amely pontban rámutat arra, hogy a vitatott kritérium olyan jogi keretbe illeszkedik, amelyet az Iránnal szembeni korlátozó intézkedések tekintetében irányadó szabályozás célkitűzései egyértelműen körülhatárolnak, és az említett kritériumot ebben az összefüggésben kell értelmezni. Ebben az értelemben meg kell ugyanis említeni a 2012/35/KKBP határozatot, amelynek (13) preambulumbekezdése megállapítja, hogy „[a] belépési korlátozásokat, valamint a pénzeszközök és gazdasági források befagyasztását alkalmazni kell további olyan személyekre és szervezetekre, akik vagy amelyek az iráni kormány támogatása révén lehetővé teszik az iráni kormánynak az atomfegyverek elterjedésének veszélyével járó tevékenységek végzését, [helyesen: valamint az atomfegyverek célba juttatására szolgáló rendszerek fejlesztését,] különösen az iráni kormánynak pénzügyi, logisztikai vagy anyagi támogatást nyújtó személyekre és szervezetekre” ( 44 ) . Ezzel egyidejűleg a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének d) pontja meghatározza, hogy az említett támogatás „anyagi, logisztikai vagy pénzügyi” lehet.
132.
Ezért – és a megtámadott ítélet 119. pontjában kifejtett érvelés alapján – egyértelmű, hogy nem akármilyen támogatásról van szó, hanem olyanról, amely „mennyiségi és minőségi jelentőségénél fogva” hozzájárul Iránban az atomfegyverek elterjedésével kapcsolatos tevékenységek folytatásához. Olyan megállapításról van szó, amely – ellentétben azzal, amit a fellebbező e fellebbezési jogalap harmadik részében állít – nem összeegyeztethetetlen a megtámadott ítélet 140. pontjában foglaltakkal, amely pontban a Törvényszék egyszerűen azt pontosította, hogy az említett támogatásnak nem kell kifejezetten az atomfegyverek elterjedésében közreható fejlesztésre mint olyanra vonatkoznia, hanem elegendő, ha az az iráni kormánynak nyújtott olyan anyagi, pénzügyi vagy logisztikai támogatásban nyilvánul meg, amely lehetővé teszi e kormány számára az említett fejlesztés folytatását.
133.
Nem gondolom tehát – ahogy azt a fellebbező állítja –, hogy a Törvényszék „átírta” volna a 267/2012 rendelet szerinti kritériumokat, hanem egyértelműen arra szorítkozott, hogy azokat a jogvitára alkalmazza az elsődleges uniós joggal összhangban álló értelmezése alapján, valamint olyan szabályozási összefüggésben, amelyben az említett kritériumok pontos és saját értelmet nyertek.
134.
Végeredményben nem tekintem úgy, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, mivel lényegében jogszerű következtetést vont le az érintett rendelkezéssel kapcsolatos értelmezésből, amellyel szemben nem róható fel, hogy ésszerűtlen vagy önkényes, mivel kétségtelennek tűnik, hogy a NIOC – nemzeti kőolajvállalat, amely igazgatótanácsának elnöke és ügyvezető igazgatója Irán kőolajügyi minisztere, illetve a kőolajügyi miniszter helyettese – jelentős pénzügyi támogatást jelenthet az iráni kormánynak, valamint e tekintetben jelentős mennyiségű anyagi és pénzügyi támogatást nyújthat az atomfegyverek elterjedésével kapcsolatos, e kormány által támogatott tevékenységek fejlesztéséhez, amely kérdésre egyébként a fellebbező nem kívánt kitérni.
135.
Ebben a helyzetben még a ténylegesen alkalmazott kritérium – amennyiben az az uniós joggal összhangban értelmezhető – sem annyira nyitott és pontatlan, hogy lehetővé tegye bármely magánszemély felvételét a IX. mellékletben foglalt jegyzékbe, és a fellebbezőre való alkalmazása sem minősíthető indokolatlannak vagy szokatlannak a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó uniós jogi szabályozás keretében. Végeredményben a fentiekből kitűnik, hogy a kritériumnak a jelen esetre történő alkalmazása nem eredményezhette a védelemhez való jognak a fellebbező által kifogásolt megsértését.
136.
A fentiek összessége alapján úgy vélem, hogy a hatodik és egyben utolsó fellebbezési jogalapot is el kell utasítani.
V – Költségek
137.
Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján – amelyet ugyanezen szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell – azt javaslom a Bíróságnak, hogy kötelezze a NIOC‑ot a költségek viselésére.
138.
Ugyanezen szabályzat 140. cikkének (1) bekezdése értelmében az eljárásba beavatkozó tagállamok és intézmények maguk viselik saját költségeiket. A Bizottságnak következésképpen magának kell viselnie a költségeit.
VI – Végkövetkeztetések
139.
A fent kifejtett megfontolások fényében azt javasolom, hogy a Bíróság:
—
Utasítsa el a keresetet.
—
Kötelezze a NIOC‑ot a költségek viselésére.
—
Rendelkezzen arról, hogy a Bizottság viselje saját költségeit.
( 1 ) Eredeti nyelv: spanyol.
( 2 ) HL L 195., 39. o.
( 3 ) HL L 19., 22. o.
( 4 ) Az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 961/2010/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló rendelet (HL L 88., 1. o.).
( 5 ) HL L 282., 58. o.
( 6 ) HL L 282., 16. o.
( 7 ) National Iranian Oil Company kontra Tanács ítélet, T‑578/12, EU:T:2014:678, a továbbiakban: megtámadott ítélet.
( 8 ) Az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 423/2007 rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. október 25‑i tanácsi rendelet (HL L 281., 1. o.).
( 9 ) T‑174/12 és T‑80/13 ítélet, EU:T:2014:52, 161. és 162. pont.
( 10 ) 31/62 és 33/62 ítélet, EU:C:1962:49, 979. o.
( 11 ) Parlament kontra Tanács ítélet, C‑130/10, EU:C:2012:472, 65. pont.
( 12 ) Az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló, 2007. április 19‑i 423/2007/EK tanácsi rendelet (HL L 103., 1. o.) 7. cikkének (2) bekezdése.
( 13 ) A 961/2010 rendelet (HL L 88., 1. o.) 16. cikkének (2) bekezdése.
( 14 ) E tekintetben korábban: Wöhrmann és Lütticke kontra Bizottság ítélet, 31/62 és 33/62, EU:C:1962:49, 979. o.
( 15 ) Tanács kontra Chvatal ítélet, C‑432/98 P és C‑433/98 P, EU:C:2000:545, 28–33. pont.
( 16 ) Tanács kontra Chvatal ítélet, C‑432/98 P és C‑433/98 P, EU:C:2000:545, 31. pont.
( 17 ) Syrian Lebanese Commercial Bank kontra Tanács ítélet, T‑174/12 és T‑80/13, EU:T:2014:52, 162. pont.
( 18 ) Belgium kontra Bizottság ítélet, C‑110/03, EU:C:2005:223, 76–80. pont.
( 19 ) Az EUMSZ 215. cikk (2) bekezdése: „Amennyiben az Európai Unióról szóló szerződés V. címének 2. fejezete alapján elfogadott valamely határozat úgy rendelkezik, a Tanács az (1) bekezdésben említett eljárásnak megfelelően egyes természetes és jogi személyekkel, csoportokkal vagy nem állami, illetve államisággal nem rendelkező entitásokkal szemben korlátozó intézkedéseket állapíthat meg.”
A (1) bekezdés szerinti eljárás feltétele a külügyi és biztonságpolitikai főképviselő és a Bizottság által előterjesztett javaslat alapján a Tanács minősített többsége.
( 20 ) Olyan rendelkezés, amely végrehajtási hatáskört ruház a Bizottságra, „illetve különleges és kellően indokolt esetekben, valamint az Európai Unióról szóló szerződés 24. és 26. cikkében előírt esetekben a Tanácsra”.
( 21 ) Az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló, 2007. április 19‑i tanácsi rendelet (HL L 103., 1. o.).
( 22 ) 2014. március 6.
( 23 ) HL L 93., 2014.3.28., 85. o.
( 24 ) HL L 216., 5. o.
( 25 ) Bizottság kontra Tanács ítélet, C‑370/07, EU:C:2009:590, 37. pont.
( 26 ) Bizottság kontra Tanács ítélet, C‑370/07, EU:C:2009:590, 38. pont.
( 27 ) Bizottság kontra Tanács ítélet, C‑370/07, EU:C:2009:590, 39. pont.
( 28 ) Bizottság kontra Tanács ítélet, C‑370/07, EU:C:2009:590, 37. pont.
( 29 ) Kiemelés tőlem.
( 30 ) Kiemelés tőlem.
( 31 ) C‑130/10 ítélet, EU:C:2012:472.
( 32 ) C‑133/06 ítélet, EU:C:2008:257. E tekintetben: Masson, F.: „Les conditions de validité des bases juridiques dérivées à la suite de l’arrêt du 6 mai 2008”, Cahiers de Droit Européen, 44. kötet, 2008., 157–173. o. Garzón Clariana, G.: „Los actos delegados en el sistema de fuentes de Derecho de la Unión Europea”, Revista de Derecho Comunitario Europeo, 37. sz., 2010., 721–759. o. (734–738. o.). Navarro Batista, N.: „Bases jurídicas derivadas, delegación legislativa y poder de ejecución: el equilibrio institucional en la sentencia del TJUE de 6 de mayo de 2008, Parlamento Europeo c. Consejo”, Revista General de Derecho Europeo, 18, 2009.
( 33 ) Parlament kontra Tanács ítélet, C‑130/10, EU:C:2012:472, 65. pont.
( 34 ) A 267/2012 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése.
( 35 ) Ugyanez mondható el a 267/2012 rendelet II. mellékletének módosítását illetően, amely tartalmazza a korlátozó intézkedések alá vont árukat és technológiákat, és amelynek a rendelet 45. cikkének a) pontjában szereplő módosításával a Bizottságot bízza meg „az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa vagy a szankcióbizottság által tett megállapítások, illetve a tagállamok által szolgáltatott információk alapján”.
( 36 ) Vitathatatlan elv, hogy az uniós jogi normák anyagi jogi értelemben vett végrehajtása szokásosan a tagállamok feladata (lásd például: Jacqué, J. P.: Droit institutionnel de l’Union européenne, 6. kiadás, Dalloz, Párizs, 2010., 581–584. lábjegyzet). Az az alapvető rendelkezés, amely előírja, hogy a végrehajtó hatáskör birtokosai a nemzeti hatóságok, az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése, amelynek értelmében „[a] tagállamok a Szerződésekből, illetve az Unió intézményeinek intézkedéseiből eredő kötelezettségek teljesítésének biztosítása érdekében megteszik a megfelelő általános vagy különös intézkedéseket”. A végrehajtási hatáskörök Unión belüli megosztásáról, Fuentetaja Pastor, J. Á.: „Actos delegados, actos de ejecución y distribución de competencias ejecutivas en la Unión Europea”, in: Revista Española de Derecho Administrativo, 149. sz., 2011., 55–89. o. (57–63. o.).
( 37 ) E tekintetben lásd: Ruffert, M.: „Art. 291 AEUV”, in: Callies, Ch. / Ruffert, M., EUV/AEUV Kommentar, C. H. Beck, München, 4. kiadás, 2011., 10. lábjegyzet.
( 38 ) Comitato „Venezia vuole vivere” és társai kontra Bizottság ítélet, C‑71/09 P, C‑73/09 P és C‑76/09 P, EU:C:2011:368, 118.pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
( 39 ) 80–97. pont.
( 40 ) A megtámadott ítélet 119. pontja.
( 41 ) A fenti 73. és 74. pont.
( 42 ) E tekintetben lásd: a nagytanács által hozott legújabb ítéletek, Anbouba kontra Tanács ítélet, C‑605/13 P, EU:C:2015:248, 41. pont; Anbouba kontra Tanács ítélet, C‑630/13 P, EU:C:2015:247, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
( 43 ) A megtámadott ítélet 108. pontja.
( 44 ) Kiemelés tőlem.
Full & Egal Universal Law Academy