NIILO JÄÄSKINEN
FŐTANÁCSNOK ÁLLÁSFOGLALÁSA
Az ismertetés napja: 2014. december 16. ( 1 ) ( 2 )
C‑498/14. PPU. sz. ügy
RG
kontra
SF
(a cour d’appel de Bruxelles [Belgium] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás – Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – Szülői felelősséggel kapcsolatos joghatóság – 2201/2003/EK rendelet – A 11. cikk (7) és (8) bekezdése – Valamely tagállamban szokásos tartózkodási hellyel rendelkező, jogellenesen más tagállamba elvitt gyermek – Az ezen utóbbi tagállamban az 1980. október 25‑i Hágai Egyezmény 13. cikke alapján hozott, visszavitelt megtagadó határozat – A származási tagállam olyan szabályozása, amely az ilyen határozatot követő határozathozatalra vonatkozóan kizárólagos hatáskört tart fenn egy szakosított bíróság számára – A gyermekre vonatkozó szülői felelősséggel kapcsolatban valamely más nemzeti bíróság előtt folyamatban lévő érdemi eljárásra gyakorolt hatás”
I – Bevezetés
1.
A cour d’appel de Bruxelles (Belgium) által a sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás keretében előterjesztett értelmezési kérelem a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27‑i 2201/2003/EK tanácsi rendelet ( 3 ) (a továbbiakban: Brüsszel IIa. rendelet) 11. cikkének (7) és (8) bekezdésére vonatkozik.
2.
E kérelem egy belgiumi lakóhellyel rendelkező brit állampolgár, valamint egy lengyelországi lakóhellyel rendelkező lengyel állampolgár között, a gyermekük feletti szülői felelősség tárgyában fennálló jogvita keretébe illeszkedik, mely gyermeknek abban az időpontban, amikor kezdetben belga bírósághoz fordultak, Belgiumban volt a szokásos tartózkodási helye, azt megelőzően, hogy az anyja jogellenesen elvitte. Az egymást követő határozatokat hozó belga bíróságok elismerték az e jogvita tekintetében fennálló joghatóságukat, és ezt a megállapítást azok a lengyel bíróságok sem vonták kétségbe, amelyekhez az anya a későbbiekben fordult.
3.
Az apa a szülői felelősséggel kapcsolatban ily módon megindított eljárásokkal egyidejűleg a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló 1980. október 25‑i Hágai Egyezmény ( 4 ) (a továbbiakban: 1980. évi Hágai Egyezmény) alapján kérelmezte a gyermek visszavitelét. E kérelmet egy lengyel bíróság elutasította, amint azt az említett egyezmény 13. cikke a Brüsszel IIa. rendelet 11. cikkével összefüggésben értelmezve kivételes esetben lehetővé teszi.
4.
Az apa ezt követően ahhoz a belga bírósághoz fordult, amely a nemzeti eljárásjogi szabályok értelmében különös joghatósággal rendelkezik arra, hogy az ilyen, visszavitelt megtagadó határozatot követően a gyermek feletti felügyelet kérdését vizsgálja. Az említett szabályok értelmében az e bírósághoz fordulás az e gyermekre vonatkozó szülői felelősséggel kapcsolatban bármely más belga bíróság előtt folyamatban lévő eljárások felfüggesztését eredményezte, a jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárásét.
5.
Ezen utóbbi bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy a Brüsszel IIa. rendelet 11. cikkének (7) és (8) bekezdése tiltja‑e azt, hogy valamely tagállam ( 5 ) a belső hatáskörmegosztásra vonatkozóan olyan szabályokat fogadjon el, amelyek egyrészt a más tagállamban hozott és a gyermek visszavitelét megtagadó határozat megléte esetén egy szakosított bíróság hatáskörének az előnyben részesítéséhez, és másrészt ideiglenesen a más, főszabály szerint az érdemi határozathozatalra hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságok előtt már megindított valamennyi eljárás felfüggesztéséhez vezetnek.
II – A jogi háttér
A – Az 1980. évi Hágai Egyezmény
6.
Az Európai Unió valamennyi tagállama részese az 1980. évi Hágai Egyezménynek, amely 1983. december 1‑jén lépett hatályba.
7.
Ezen egyezmény 1. cikke előírja, hogy annak célja az, hogy „biztosít[sa] a bármelyik Szerződő Államba jogellenesen elvitt vagy ott elrejtett [helyesen: visszatartott] gyermekek azonnali visszajuttatását”, valamint „azt, hogy a gyermekek feletti felügyelet, illetve a láthatás gyakorlására szolgáló – az egyik Szerződő Állam jogrendszeréből folyó – jogot a többi Szerződő Államban ténylegesen tiszteletben tartsák”. Az egyezmény 3. cikke meghatározza azokat a feltételeket, amelyek mellett a gyermek elvitele és visszatartása az említett egyezmény értelmében jogellenesnek minősül.
8.
Ezen egyezmény 12. cikke, amely „A gyermek visszavitele” című III. fejezetben található, (1) bekezdésében előírja, hogy „[h]a a gyermek jogellenes elvitelének vagy elrejtésének [helyesen: visszatartásának] a 3. cikk szerinti esetében a gyermek jogellenes elvitelétől vagy elrejtésétől [helyesen: visszatartásától] az eljárásnak azon Szerződő Állam igazságügyi vagy államigazgatási szervei előtti megindításáig, ahol a gyermek van, egy évnél kevesebb idő telt el, az érintett hatóság haladéktalanul elrendeli a gyermek visszavitelét”.
9.
A 13. cikk első bekezdésének b) pontja előírja, hogy „[a]z előző cikkben foglalt rendelkezések ellenére a megkeresett Állam igazságügyi vagy államigazgatási szerve nem köteles elrendelni a gyermek visszavitelét, ha az azt ellenző személy, intézmény vagy más szerv bizonyítja, hogy […] a gyermeket visszavitele testi vagy lelki károsodásnak tenné ki, vagy bármi más módon elviselhetetlen helyzetet teremtene számára”.
B – A Brüsszel IIa. rendelet
10.
A Brüsszel IIa. rendelet (12), (17), (18) és (33) preambulumbekezdésének szövege a következő:
„(12)
Ezen rendeletben megállapított szülői felelősségre vonatkozó ügyekben a joghatóság jogalapját a gyermek alapvető érdekeinek figyelembevételével [helyesen: A szülői felelősségre vonatkozó ügyekben a joghatóság vonatkozásában e rendeletben megállapított szabályokat a gyermek mindenek felett álló érdekének figyelembevételével] alakítják ki, különösen a fizikai közelség alapján. Ez azt jelenti, hogy a joghatóságot mindenekelőtt a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam szerint kell megállapítani, kivéve azokat a bizonyos eseteket, amikor megváltozik a gyermek tartózkodási helye, vagy ha a szülői felelősséget gyakorlók között megállapodás jön létre.
[…]
(17)
A gyermek jogellenes elvitele vagy visszatartása esetében a gyermek visszavitelét haladéktalanul el kell érni, és ebből a célból az [1980. évi] Hágai Egyezményt kell továbbra is alkalmazni, az e rendelet rendelkezéseivel, különösen a 11. cikkel kiegészített formában. Lehetővé kell tenni azon tagállam bíróságai számára, ahová a gyermeket jogellenesen elvitték, vagy ahol jogellenesen visszatartották, hogy egyedi, kellően indokolt esetekben elutasítsa a gyermek visszavitelével [helyesen: megtagadja a gyermek visszavitelét]. A jogellenes elvitel vagy visszatartás előtt azonban hasonló határozat felváltható a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bírósága által hozott későbbi határozattal [helyesen: Ez a határozat azonban felváltható a gyermek jogellenes elvitele vagy visszatartása előtti szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bírósága által hozott későbbi határozattal]. Amennyiben ez a határozat a gyermek visszavitelét rendeli el, a visszavitelt az említett határozat azon tagállamban történő elismeréséhez és végrehajtásához szükséges külön eljárások nélkül kell elvégezni, ahová a gyermeket elvitték, illetve ahol visszatartották.
(18)
Amennyiben a bíróság úgy határozott, hogy az 1980. évi Hágai Egyezmény 13. cikke alapján nem helyezi vissza a gyermeket, tájékoztatnia kell annak a tagállamnak a joghatósággal rendelkező bíróságát vagy központi hatóságát, ahol a gyermek a jogellenes elvitel, illetve visszatartás előtt szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett. Ennek a bíróságnak, illetve központi hatóságnak értesítenie kell a feleket, kivéve ha ez utóbbi tagállam bíróságát megkeresték [helyesen: bíróságához fordultak]. Ez a kötelezettség nem gátolhatja meg a központi hatóságot abban, hogy a nemzeti joggal összhangban a megfelelő hatóságokat is értesítse.
[…]
(33)
Ez a rendelet elismeri az alapvető jogokat és betartja az Európai Unió alapjogi chartájának elveit. Különösen arra törekszik, hogy biztosítsa a gyermek alapvető jogainak tiszteletben tartását, ahogyan azt az Európai Unió alapjogi chartájának 24. cikke előírja.”
11.
Az 1. cikke (1) bekezdésének b) pontjából és (2) bekezdésének a) pontjából következően e rendeletet „a bíróság jellegétől függetlenül”„a szülői felelősség megállapítás[ával], gyakorlás[ával] […]”, és különösen „a felügyeleti jog[gal] és kapcsolattartási jog[gal] [helyesen: láthatási joggal]”„kapcsolatos polgári ügyekben kell alkalmazni”. A Brüsszel IIa. rendelet 2. cikkének 7., valamint 9–11. pontja határozza meg azt, hogy e rendelet alkalmazásában mit kell érteni a „szülői felügyeletnek”, illetve a „felügyeleti jognak”, a „láthatási jognak”, valamint a „gyermek jogellenes elvitelének vagy visszatartásának” a fogalma alatt.
12.
Ugyanezen rendeletnek a „Joghatóság” című II. fejezetében a 2. szakasz tartalmazza a 8–15. cikket, amely a „Szülői felelősségre” vonatkozik. A 8. cikk az „Általános joghatóságra” vonatkozó szabályt ír elő azon tagállam bíróságai javára, amelyben az érintett gyermek az említett tárgykört illetően benyújtott kereset előterjesztésének időpontjában szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett. A 10. cikk, amelynek tárgya a „Joghatóság a gyermek jogellenes elvitele esetében”, előírja, hogy azon tagállam bíróságai, amelyben az elvitelt vagy visszatartást közvetlenül megelőzően a gyermek szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett, mindaddig megtartják joghatóságukat, amíg a gyermek az e cikkben meghatározott szigorú feltételek mellett egy másik tagállamban szokásos tartózkodási helyet nem szerez.
13.
A rendeletnek „A gyermek visszavitele” című 11. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) A (2)–(8) bekezdést kell alkalmazni, amennyiben a felügyeleti jogokat gyakorló személy, intézmény vagy más szerv egy tagállam illetékes hatóságaihoz folyamodik azért, hogy azok [az 1980. évi] Hágai Egyezmény alapján hozzon határozatot annak érdekében, hogy kérelmezze annak a gyermeknek a visszavitelét [helyesen: hatóságainál kérelmezi, hogy azok [az 1980. évi] Hágai Egyezmény alapján hozzanak határozatot azon gyermek visszavitelének az elérése érdekében], akit közvetlenül a jogellenes elvitel, illetve visszatartás előtti szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamtól eltérő tagállamba jogellenesen elvittek, illetve ott visszatartottak.
[…]
(3) Annak a bíróságnak, amelyhez az (1) bekezdésben említettek szerint a gyermek visszavitele iránti kérelmet nyújtanak be, a lehető leggyorsabban kell eljárnia a kérelemmel kapcsolatban, igénybe véve a nemzeti jogában rendelkezésre álló leggyorsabb eljárásokat.
[…]
(4) A bíróság nem utasíthatja el a gyermek visszavitelére irányuló kérelmet az 1980. évi Hágai Egyezmény 13b. cikke [helyesen: 13. cikkének b) pontja] alapján, amennyiben megállapítják, hogy megfelelő intézkedések történtek annak érdekében, hogy visszavitele után biztosítsák a gyermek védelmét.
[…]
(6) Amennyiben a bíróság határozott a visszavitel iránti kérelem elutasításáról az 1980. évi Hágai Egyezmény 13. cikke alapján [helyesen: Amennyiben a bíróság az 1980. évi Hágai Egyezmény 13. cikke alapján visszavitelt megtagadó határozatot hozott], a bíróságnak akár közvetlenül, akár központi hatóságán keresztül, a nemzeti jog által meghatározottak szerint haladéktalanul el kell juttatnia a visszavitel elutasításáról szóló bírósági végzést [helyesen: haladéktalanul továbbítania kell a visszavitelt megtagadó bírósági határozatot] és a vonatkozó okiratokat […] azon tagállam joghatósággal rendelkező bíróságához vagy központi hatóságához, amelyben a gyermek közvetlenül a jogellenes elvitel, illetve visszatartás előtt szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett. […]
(7) Kivéve, ha a felek egyike már felkereste azon tagállam bíróságait [helyesen: Kivéve, ha a felek egyike már azon tagállam bíróságaihoz fordult], ahol a gyermek közvetlenül a jogellenes elvitel, illetve visszatartás előtt szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett, a (6) bekezdésben említett határozatot [helyesen: információkat] átvevő bíróságnak vagy központi hatóságnak tájékoztatnia kell ezekről a feleket, és fel kell kérnie őket arra, hogy az értesítéstől számított három hónapon belül a nemzeti joggal összhangban nyújtsanak be a bírósághoz egy beadványt az iránt, hogy a bíróság megvizsgálhassa a gyermekre vonatkozó felügyeleti jog kérdését.
Az e rendeletben szereplő joghatóságról szóló rendelkezések sérelme nélkül a bíróság lezárja az ügyet, amennyiben a határidőn belül a bírósághoz nem érkezik beadvány.
(8) Az 1980. évi Hágai Egyezmény 13. cikke szerinti visszavitelt elutasító határozat [helyesen: Az 1980. évi Hágai Egyezmény 13. cikke alapján hozott, visszavitelt megtagadó határozat] ellenére, e rendelet szerint joghatósággal rendelkező bíróság által kibocsátott későbbi, a gyermek visszavitelét elrendelő határozatok az alábbi III. fejezet 4. szakaszával összhangban hajthatók végre a gyermek visszavitelének biztosítása érdekében.”
C – A belga jog
14.
A belga, bíróságokról szóló és eljárásjogi törvénykönyv (Code judiciaire) 1322i. cikke, amelyet a 2007. május 10‑i törvény ( 6 ) iktatott be, és amelyet a 2013. július 30‑i törvény ( 7 ) módosított, a következőképpen rendelkezik:
„1. § A belga központi hatóságnak a [Brüsszel IIa. rendelet] 11. cikkének (6) [bekezdése] alapján továbbított, a gyermek visszavitelét megtagadó, külföldön hozott határozatot, valamint a kísérő dokumentumokat ajánlott levélben meg kell küldeni az első fokon eljáró azon bíróság hivatalvezetőjének, amely azon cour d’appel [fellebbviteli bíróság] székhelyén található, amelynek illetékességi területén a gyermek közvetlenül a jogellenes elvitel vagy visszatartás előtt szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett.
2. § A dokumentumok átvételét követően és legkésőbb három munkanapon belül a hivatalvezető hivatalos bírósági levélben közli a felekkel és az ügyészséggel a [Brüsszel IIa. rendelet] 11. cikkének (7) [bekezdésében] foglalt információkat. A hivatalos bírósági levél […] tartalmazza […] a felek felhívás[át] arra, hogy az értesítést követő három hónapon belül nyújtsák be kérelmeiket a hivatalvezetőhöz. A kérelmek benyújtása az elsőfokú tribunal de la famille‑hoz [családjogi bíróság] fordulásnak minősül.
[…]
4. § A tribunal de la famille‑hoz fordulás az azon bíróságok előtt indult eljárások felfüggesztését eredményezi, amelyek a szülői felelősség kérdésében vagy egy kapcsolódó jogvitában járnak el
[…]
6. § A gyermek feletti felügyelet kérdésében a [Brüsszel IIa. rendelet] 11. cikke (8) [bekezdésének] alapján hozott határozat – bármely fél kérésére – vonatkozhat a láthatási jogra is abban az esetben, ha az a gyermek Belgiumba történő visszavitelét rendeli el.
[…]”
15.
Ezenfelül ugyanezen törvénykönyvnek az említett 2013. július 30‑i törvénnyel módosított 633f. cikke előírja, hogy „[a] tribunal de la famille, amely azon cour d’appel székhelyén található, amelynek illetékességi területén a gyermek közvetlenül a jogellenes elvitel vagy visszatartás előtt szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett, kizárólagos hatáskörrel rendelkezik az 1322i. cikkben előírt kérelmek elbírálására”.
III – Az alapeljárás, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés és a Bíróság előtti eljárás
16.
Az alapeljárás által érintett gyermek 2011. december 21‑én született egy brit állampolgárságú, 1986 óta Belgiumban lakóhellyel rendelkező apától, és egy lengyel állampolgárságú, jelenleg Lengyelországban lakóhellyel rendelkező anyától, akik nem házastársak.
17.
Az anya 2012 júliusában vagy augusztusában, tehát amikor a gyermek körülbelül hét hónapos volt, Belgiumban telepedett le a gyermekkel. A gyermek a Belgiumban való tartózkodásuk teljes tartama alatt az anyjával lakott, de rendszeresen találkozott az apjával.
18.
A szülők 2013 augusztusában és szeptemberében helyi közvetítői eljárásban vettek részt annak érdekében, hogy megállapodjanak a gyermek elhelyezésének megosztásáról, de ennek eredményeképpen nem jött létre egyezség.
19.
2013 október 16‑án az anya a gyermekkel – úgy tűnik, hogy a végleges letelepedés szándékával – visszament Lengyelországba, anélkül hogy az apa előzetes hozzájárulását megszerezte volna.
20.
Az apa 2013. október 18‑án a tribunal de la jeunesse de Bruxelles‑hez (Belgium) (fiatalkorúak ügyeiben eljáró brüsszeli bíróság) ( 8 ) fordult annak érdekében, hogy az határozzon többek között a szülői felügyelet gyakorlásának a módjáról és a gyermek elhelyezéséről.
21.
Ezenfelül az apa 2013. október 23‑án a tribunal de première instance de Bruxelles (Belgium) (brüsszeli elsőfokú bíróság) ideiglenes intézkedésről határozó bírójánál kérelmezte, hogy a gyermeket ideiglenesen és sürgősséggel másodlagosan az ő lakóhelyén helyezze el minden második hétvégén. A későbbiekben, miután a tudomására jutott, hogy az anya a gyermeket hosszú távra vitte el, módosította a kérelmeit.
22.
Az apa a szülői felelősséggel kapcsolatban megindított különféle eljárásokkal ( 9 ) egyidejűleg 2013. november 20‑án a belga központi hatóságnál kérelmet nyújtott be a gyermeknek az 1980. évi Hágai Egyezmény alapján, Belgiumba történő haladéktalan visszavitele iránt.
23.
A tribunal de première instance de Bruxelles ideiglenes intézkedésről határozó bírója a 2013. december 19‑i végzésében elutasította az anya által előterjesztett és a joghatóság hiányára alapított kifogást, és az apa által előterjesztett utóbbi kérelmeknek helyt adva ideiglenesen az apára bízta a szülői felügyelet kizárólagos gyakorlását, valamint elsődlegesen az apánál helyezte el a gyermeket.
24.
A tribunal de district de Płońsk (Lengyelország) (płoński körzeti bíróság) a 2014. február 13‑i határozatában megállapította, hogy a gyermeket az anyja jogellenesen vitte el, és a gyermek tartózkodási helye az elvitelét megelőzően Belgiumban volt, de az említett egyezmény 13. cikke első bekezdésének b) pontjában foglalt kivételt alkalmazva az apa által a gyermek visszavitele iránt előterjesztett kérelmet elutasította.
25.
A tribunal de la jeunesse de Bruxelles a 2014. március 26‑i ítéletében megállapította, hogy fennáll a joghatósága arra vonatkozóan, hogy a szülői felügyelet kérdésében érdemi határozatot hozzon, és elutasította az anya által ezzel szemben előterjesztett és a Brüsszel IIa. rendelet 15. cikkére ( 10 ) alapított érveket. A jogkérdést érintően – ideiglenes végrehajthatóság mellett – úgy határozott, hogy a szülői felügyeletet a szülők közösen gyakorolják, a gyermeket elsődlegesen az anyánál helyezte el, a másodlagos elhelyezési jogot pedig az apának ítélte, minden második hétvégére, és az apára rótta annak a kötelezettségét, hogy Lengyelországba utazzon.
26.
A belga központi hatóság azt követően, hogy megkapta a lengyel központi hatóságtól a 2014. február 13‑án hozott, visszavitelt megtagadó határozatot, valamint az ahhoz kapcsolódó dokumentumokat, 2014. április 10‑én ezt az iratanyagot továbbította a tribunal de première instance francophone de Bruxelles (Belgium) (brüsszeli frankofón elsőfokú bíróság) hivatalának. A feleket a Brüsszel IIa. rendelet 11. cikkének (7) bekezdése és a belga, bíróságokról szóló és eljárásjogi törvénykönyv 1322i. cikke alapján felkérték arra, hogy nyújtsanak be beadványt annak érdekében, hogy a bíróság megvizsgálhassa a gyermekre vonatkozó felügyeleti jog kérdését Az apa kérelmeinek a 2014. július 9‑i benyújtása megvalósította az említett 1322i. cikk 2. §‑a értelmében vett, ezen bírósághoz való fordulást, és ugyanezen cikk 4. §‑a alapján az ezen gyermeket érintő szülői felelősség területén más belga bíróságok előtt korábban megindított minden egyéb eljárásnak az ezzel összefüggő felfüggesztését eredményezte.
27.
Miután az apa a tribunal de la jeunesse 2014. március 26‑i ítélete ellen fellebbezést nyújtott be, a cour d’appel de Bruxelles a 2014. július 30‑i közbenső ítéletben az anya távollétében hozott határozatot, és helybenhagyta azt a megállapítást, hogy a belga bíróság joghatósággal rendelkezik a szülői felelősség kérdésében való határozathozatalra. A cour d’appel azonban, miután megállapította, hogy időközben a tribunal de première instance de Bruxelles elnökéhez a Brüsszel IIa. rendelet 11. cikkének (6) és (7) bekezdésére alapított kérelmet nyújtottak be, úgy döntött, hogy a jogkérdésben a későbbiekben hoz határozatot. A cour d’appel arra kérte a belga központi hatóságot, hogy továbbítsa számára a belga, bíróságokról szóló és eljárásjogi törvénykönyv 1322i. cikke alapján e bíróság elé terjesztett teljes iratanyagot. A cour d’appel de Bruxelles ideiglenesen, az említett 11. cikk (6) és (7) bekezdésében említett eljárás befejezéséig elrendelte, hogy az anya közölje az apával az új tartózkodási helyének a címét, ahol a gyermekkel tartózkodik, és az apának a gyermek vonatkozásában láthatási jogot ítélt meg, amelyet Lengyelországban kell gyakorolni. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy ezeknek az ideiglenes intézkedéseknek az anya nem felelt meg.
28.
Mivel a fent említett, 2013. július 30‑i törvény 2014. szeptember 1‑jén hatályba lépett, a visszavitelt megtagadó lengyel ítéletet követő eljárás, amely a tribunal de première instance de Bruxelles elnöke előtt indult, az új tribunal de la famille de Bruxelles elé került áttételre. ( 11 ) E bíróság a 2014. október 8‑i jogerős ítéletével ezen ügyet az apa kérelmére a cour d’appel de Bruxelles elé visszautalta amiatt, hogy „[az apa] a belga bíróságokhoz a gyermeknek [a Brüsszel IIa. rendelet ] 11. cikkének (7) [bekezdése] szerinti jogellenes elvitelét megelőzően fordult, és az érdemi jogvita [az említett bíróság] előtt függőben van”.
29.
A cour d’appel de Bruxelles azonban megállapította, hogy a belga, bíróságokról szóló és eljárásjogi törvénykönyv 1322i. cikkének tartalmára tekintettel nem tekintheti magát olyan bíróságnak, amely elé ezen átutaló ítélet az ügyet jogszerűen utalhatta. ( 12 ) Mivel e bíróságban kételyek merültek fel az e nemzeti szabályoknak a Brüsszel IIa. rendelet rendelkezéseivel való összeegyeztethetőségét, és következésképpen az alapügy elbírálása tekintetében a saját joghatóságát illetően, a Bírósághoz 2014. november 10‑én érkezett, 2014. november 7‑i határozatában úgy döntött, hogy az eljárást felfüggeszti, ( 13 ) és a következő kérdést terjeszti előzetes döntéshozatalra:
„Lehet‑e úgy értelmezni a [Brüsszel IIa. rendelet] 11. cikkének (7) és (8) bekezdését, hogy azzal ellentétes, ha valamely tagállam
–
előnyben részesíti a bíróságok szakosítását a gyermek szülő által történő jogellenes elvitelének eseteiben az ezen [rendelkezések] által előírt eljárás során, még akkor is, ha a gyermekre vonatkozó szülői felelősséggel kapcsolatos érdemi eljárásban már bírósághoz fordultak?
–
megvonja a gyermekre vonatkozó szülői felelősséggel kapcsolatos érdemi eljárásban eljáró bíróságtól a gyermek feletti felügyeletről való döntésre vonatkozó hatáskört annak ellenére, hogy ez a bíróság mind nemzetközi szempontból, mind pedig a belső jog szerint rendelkezik hatáskörrel a gyermekre vonatkozó szülői felelősséggel kapcsolatos kérdések elbírálására?”
30.
A kérdést előterjesztő bíróság elsődlegesen a Bíróság eljárási szabályzatának 107. cikkében említett sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárást, másodlagosan pedig az említett szabályzat 105. cikkében említett gyorsított eljárást kérelmezte. Az illetékes tanács 2014. november 18‑án úgy határozott, hogy az ügyet sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás keretében bírálja el.
31.
A belga kormány és az Európai Bizottság írásbeli észrevételteleket terjesztettek a Bíróság elé, és a 2014. december 11‑i tárgyaláson is képviseltették magukat.
IV – Elemzés
A – Előzetes megjegyzések
32.
Először is hasznosnak vélem a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem körvonalainak a felvázolását a jelen ügyben nem vitatott, valamint a kérdést előterjesztő bíróság számára problémát okozó tényezők megkülönböztetése érdekében.
33.
A jelen ügynek a Bíróság elé terjesztett korábbi ügyekhez képest az a sajátossága, hogy egy olyan joghatósági összeütközésen alapul, amely nem különböző tagállamokban, hanem ugyanabban a tagállamban székhellyel rendelkező bíróságok között áll fenn. ( 14 ) Az iratokból ugyanis kitűnik, hogy a lengyel bíróságok nem vitatták a belga bíróságok azon értékelését, amely szerint a szülői felelősségre vonatkozó saját joghatóságukat ( 15 ) a Brüsszel IIa. rendelet 8. és 10. cikke értelmében a gyermeknek az e bíróságokhoz való fordulás időpontjában fennálló és a jogellenesnek tekintett elvitelét megelőző szokásos tartózkodási helye megalapozza.
34.
Ezen utóbbi ponttal kapcsolatban megállapítom, hogy az is elismert, hogy a jelen ügyben megsértették az apának az e rendelet 2. cikkének 9. és 11. pontja ( 16 ) értelmében vett, jogszabály hatálya alapján szerzett felügyeleti jogát annak tudatában, hogy e tekintetben semmilyen bírósági határozat nem került kihirdetésre abban az időpontban, amikor a gyermeket az anya Lengyelországba vitte. ( 17 )
35.
Hozzáfűzöm, hogy a jogellenes elvitel ellenére az eddig az ügyet érdemben elbíráló belga bíróságok alapvetően nem ellenzik azt, hogy a gyermek állandó tartózkodási helye az anya lakóhelyén legyen, ( 18 ) megjegyezve azonban, hogy a kérdéses határozat óta az apa álláspontja szerint új események történtek, nevezetesen az anya jelenleg akadályoz az apa és a gyermek közötti mindenfajta közvetlen kapcsolatot. Ezzel szemben a lengyel bíróság az 1980. évi Hágai Egyezménynek a Brüsszel IIa. rendelet rendelkezéseivel kiegészített szabályai alapján elutasította az apa arra irányuló kérelmét, hogy a gyermeket Belgiumba visszavigyék. ( 19 )
36.
Az említett rendelet 11. cikke (7) és (8) bekezdésének értelmezésére vonatkozó jelen kérelem pontosan ennek a visszavitelt megtagadó döntésnek a keretébe illeszkedik. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság a Bíróság elé kettős kérdést terjeszt, amely lényegében a gyermeknek az elvitelét megelőző szokásos tartózkodási helyén székhellyel rendelkező bíróságok közül annak a bíróságnak a nemzeti jogi rendelkezés alapján történő meghatározására irányul, amely hatáskörrel rendelkezik arra, hogy az ilyen határozat következményeire vonatkozóan döntsön.
37.
E kérdés első része arra vonatkozik, hogy az említett rendelkezések engedélyezik‑e valamely tagállam számára azt, hogy szakosítás mellett döntsön az e tekintetben hatáskörrel rendelkező bíróságokat érintően, ideértve azt az esetet is, amikor a jogellenesen elvitt gyermekre vonatkozó szülői felelősség tárgyában már folyamatban van egy eljárás e tagállam valamely más bírósága előtt. Amennyiben a kérdésre igennel kell válaszolni, a második rész az ilyen szakosított bíróság hatáskörének terjedelmére vonatkozik, különösen annak meghatározása érdekében, hogy valamely tagállami szabályozás előírhatja‑e azt, hogy az e bírósághoz való fordulás minden olyan más eljárás felfüggesztését eredményezi, amely ugyanezen tárgyban ebben az államban már folyamatban van.
38.
Míg a kérdést előterjesztő bíróság a kérelme tárgyát képező rendelkezéseknek olyan értelmezése felé hajlik, amely e két lehetőség fennállása szempontjából kedvezőtlen, mind a belga kormány, mind pedig a Bizottság ezzel ellenkező álláspontot képvisel. Álláspontom szerint a Brüsszel IIa. rendelet említett rendelkezéseinek teleologikus értelmezése alapján ezen utóbbi nézet bizonyul helyesnek.
B – A Bíróság elé terjesztett problémáról
1. Az érintett sajátos uniós jogi rendszerről
39.
A jelen ügy tétjének jobb megértése érdekében először is meg kell határozni annak a sajátos rendszernek a kulcsfontosságú elemeit, amelyet a Brüsszel IIa. rendelet 11. cikke ír elő annak elősegítése érdekében, hogy a gyermeket azonnal visszavigyék abba az országba, ahol a jogellenes elvitele előtt tartózkodott. Az ennek érdekében elfogadott részletszabályok arra törekednek, hogy a tagállamok közötti kapcsolatok tekintetében megerősítsék az 1980. évi Hágai egyezmény által bevezetett rendelkezés hatékonyságát, még akkor is, ha az önmagában csupán az Unión belül alkalmazandó. ( 20 )
40.
Az említett 11. cikk (1) bekezdése értelmében abban az esetben, ha egy gyermeket jogellenesen más tagállamba vittek, vagy ott visszatartottak, a felügyeleti joggal rendelkezők egyikének lehetősége van arra, hogy e tagállam illetékes hatóságainál az 1980. évi Hágai Egyezmény alapján kérelmezze a gyermek visszavitelét. A Brüsszel IIa. rendelet (17) preambulumbekezdése szerint azon tagállam bíróságai számára, amelybe a gyermeket elvitték, „lehetővé kell tenni, […] hogy egyedi, kellően indokolt esetekben elutasíts[ák] a gyermek visszavitelével [helyesen: visszavitelét]”. Ez különösen vonatkozik arra az esetre, „ha a gyermeket visszavitele testi vagy lelki károsodásnak tenné ki”, amint azt az említett egyezmény 13. cikkének b) pontja előírja. Ezen 11. cikk (3)–(5) bekezdéséből kitűnik azonban, hogy a gyermek haladéktalan visszavitele főszabályt képez, és a megtagadásnak kivételnek kell lennie. Következésképpen a Brüsszel IIa. rendelet által bevezetett rendszerben – ellentétben az ezen egyezményből következőkkel – az említett bíróságok ellenzése nem jelenti automatikusan a visszavitelre vonatkozó jogvitának a végét.
41.
Amennyiben a Brüsszel IIa. rendeletben előírt korlátozások ellenére a visszavitelt megtagadó határozat elfogadására kerül sor, az a rendelet (17) preambulumbekezdésében kifejtett, olyan korlátot jelent, amely szerint „[e]z a határozat […] felváltható a gyermek jogellenes elvitele vagy visszatartása előtti szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bírósága által hozott későbbi határozattal”. A gyermek visszavitelét megtagadó határozat bizonyos értelemben puszta védelmi intézkedés, amelyet kár megelőzése érdekében hoznak, ( 21 ) és amely azon a megfontoláson alapul, hogy a gyermek veszélybe kerülne az abba az országba való visszavitele esetén, amelyből jogellenesen elvitték. Ettől függetlenül e rendelet 8. cikke értelmében ennek a tagállamnak a bíróságait illeti meg az elsődleges joghatóság a gyermekre vonatkozó szülői felelősséggel kapcsolatos, érdemi határozathozatalra, ezért van előírva az 1980. évi Hágai Egyezmény rendelkezéseitől eltérően az, hogy az utolsó szó ( 22 ) e bíróságokat illeti ilyen esetekben, különösen a gyermek felügyelete tekintetében.
42.
Hozzáfűzöm, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) hangsúlyozta, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy a Brüsszel IIa. rendelet keretében a szokásos tartózkodási hely szerinti tagállam bíróságainak kell megvédeniük az érintett felek alapvető jogait. ( 23 ) Ez különösen azt jelenti, hogy védeniük kell a gyermek mindenek felett álló érdekét, amely nem szükségszerűen esik egybe a szülők érdekeivel az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4‑én aláírt európai egyezmény alapján, hozzátéve, hogy az e cikk alapján a tagállamokra vonatkozóan előírt kötelezettségeket a gyermekek nemzetközi jogellenes elvitele területén az 1980. évi Hágai Egyezmény követelményei szerint kell értelmezni. ( 24 )
43.
Annak lehetővé tétele érdekében, hogy a gyermek helyzetét valamennyi releváns tényezőre tekintettel felül lehessen vizsgálni, a Brüsszel IIa. rendelet 11. cikkének (6) bekezdése előírja annak a tagállamnak a bírósága számára, ahol amely az említett egyezmény 13. cikkén alapuló, visszavitelt megtagadó határozatot hozta, hogy egyrészt tájékoztassa erről „azon tagállam joghatósággal rendelkező bíróságá[t] vagy központi hatóságá[t], amelyben a gyermek […] szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett” ( 25 ), és másrészt juttassa el a számára haladéktalanul e határozat másolatát, valamint minden ehhez kapcsolódó okiratot, mégpedig „a nemzeti jog által meghatározottak szerint”.
44.
Ezen (6) bekezdés szövegére tekintettel, amelynek nem célja annak azonosítása, és amely nem is teszi lehetővé annak megállapítását, hogy az ezen utóbbi tagállam területén székhellyel rendelkező bíróságok közül melyik az, amelynek meg kell kapnia az e rendelkezésben előírt információkat, az az álláspontom, hogy e szöveg alapján aligha vonható kétségbe, hogy minden tagállamnak lehetősége van arra, hogy belső hatásköri szabályok elfogadása útján kijelölje a címzett nemzeti bíróságot.
45.
Az említett 11. cikk (7) bekezdése előírja továbbá, hogy annak a bíróságnak vagy központi hatóságnak, amely az ezen, visszavitelt megtagadó határozatra vonatkozó információkat átveszi, ezt követően értesítenie kell a feleket, és fel kell őket kérnie arra, hogy e bíróság elé terjesszenek beadványokat „nemzeti joggal összhangban” annak érdekében, „hogy a bíróság megvizsgálhassa a gyermekre vonatkozó felügyeleti jog kérdését” ( 26 ). Ezen cikk (8) bekezdéséből a rendelet (17) preambulumbekezdésével összefüggésben értelezve az következik, hogy a visszavitel megtagadására vonatkozó korábbi határozat ellenére minden olyan későbbi határozat, amely a gyermek visszavitelét rendeli el, és amelyet ennek keretében a szokásos tartózkodási hely szerinti tagállam hatáskörrel rendelkező bírósága hoz, ( 27 ) önállóan végrehajtható, azaz, anélkül hogy az említett határozat elismerésére és végrehajtására vonatkozóan bármilyen lépés szükséges lenne abban a tagállamban, ahol a jogellenesen elvitt gyermek tartózkodik. ( 28 )
46.
E (7) bekezdés azonban fenntartással kezdődik, amely szerint a rendelkezésben előírt értesítési és határozathozatali eljárás alkalmazandó, „[k]ivéve, ha a felek egyike már azon tagállam bíróságaihoz fordult], ahol a gyermek közvetlenül a jogellenes elvitel, illetve visszatartás előtt szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett” ( 29 ). Ezzel analóg, de nem azonos megfogalmazás szerepel a Brüsszel IIa. rendelet (18) preambulumbekezdésében, amely szerint „[e]nnek a bíróságnak, illetve központi hatóságnak értesítenie kell a feleket, kivéve ha ez utóbbi tagállam bíróságát megkeresték.” ( 30 ). Az említett fenntartás, amely az említett tagállam szintjén lefolytatott párhuzamos eljárásokra vonatkozik, álláspontom szerint központi tényező a Bíróság elé terjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem szempontjából.
2. Az érintett uniós jogi rendelkezések által felvetett kételyek
47.
A kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy a Brüsszel IIa. rendelet 11. cikke (7) bekezdésének a fentiekben idézett megfogalmazása ellenére a belga törvény, melynek célja más jogszabályok között e rendeletnek ( 31 ) a belső jogba való átültetése volt, az említett 11. cikk (6)–(8) bekezdésében előírt különleges eljárás lefolytatását szakosított nemzeti bíróságok ( 32 ) kizárólagos hatáskörébe utalta, és az e bíróságokhoz való fordulás az érintett gyermek vonatkozásában a szülői felelősséget érintően valamely belga bíróság előtt már folyamatban lévő valamennyi eljárásnak a felfüggesztését eredményezi. ( 33 )
48.
Felmerül tehát a kérdés, hogy az olyan eljárás, mint amelyet az alapügyben folytatnak le a tribunal de la jeunesse, majd a cour d’appel de Bruxelles előtt, olyan, a szokásos tartózkodási hely szerinti tagálllamban már folyamatban lévő eljárásnak tekinthető‑e, mint amelyre az említett, fenntartást megfogalmazó fordulat hivatkozik, és következésképpen a belga jogban alkalmazott belső hatásköri szabályok e rendelkezéssel összhangban állnak‑e.
49.
Először is az említett (7) bekezdésben előírt fenntartás szövege értelmezhető úgy, amint azt a kérdést előterjesztő bíróság javasolja, hogy az uniós jogalkotó ezen tagállam bíróságának a joghatóságát, mely előtt már eljárás indult a jogellenesen elvitt gyermek vonatkozásában,még abban az esetben is fenn kívánta tartani, ha abban a tagállamban, ahol e gyermek tartózkodik, a visszavitelt megtagadó határozatot hoztak, és e fenntartást a joghatóság fennmaradásának elve (forum perpetuum) indokolta. ( 34 )
50.
Ez az értékelés a Brüsszel IIa. rendeletet érintő jogszabály‑előkészítési anyagokra tekintettel is lehetségesnek tűnik. Ezekből az tűnik ki, hogy egyrészt a Bizottság kezdetben azt kívánta előírni, hogy minden olyan esetben, amelyben ilyen visszavitelt megtagadó határozatot hoznak, e határozathozatal automatikusan új eljárást indít a felügyeletet érintően abban a tagállamban, ahol a gyermek a jogellenes elvitelét megelőzően szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett, ( 35 ) de másrészt az is kitűnik, hogy az elfogadott szövegben végül nem tartották fenn ezt a megközelítést, mivel az Európai Unió Tanácsa e szövegbe bevezette a fent említett, fenntartást megfogalmazó fordulatot. ( 36 )
51.
Ezenfelül a doktrína egy része szerint abban az esetben, ha a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamban már egy hatáskörrel rendelkező bírósághoz fordultak, a központi hatóság köteles e bíróságnak közvetlenül továbbítani a visszavitelt megtagadó határozatra vonatkozó információkat, és az eljárás konkrét átadása csak az ellenkező esetben szükséges, annak lehetővé tétele érdekében, hogy hogy az érdekelt feleknek az ezen információkról való értesítését követően új eljárás indulhasson. ( 37 ) Ezt a megközelítést az új Brüsszel IIa. rendelet alkalmazására vonatkozó gyakorlati útmutató is alátámaszthatja, amelyet a Bizottság szolgálatai a polgári és kereskedelmi ügyekben működő Európai Igazságügyi Hálózattal való konzultáció mellett dolgoztak ki a tagállami bíróságok számára, még ha az útmutatóban foglaltak ezzel kapcsolatban nem is mentesek mindenfajta ellentmondástól. ( 38 )
52.
Ezen, bizonyos kételyeket felvető tényezők ellenére számomra úgy tűnik, hogy egyéb megfontolások, melyek többek között, de nem kizárólag teleologikus jellegűek, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata alapján ( 39 ) a Brüsszel IIa. rendelet 11. cikkének (7) és (8) bekezdésére vonatkozóan árnyaltabb értelmezéshez kell, hogy vezessenek, mint amelyet a kérdést előterjesztő bíróság alkalmazott.
C – Az olyan nemzeti szabályok megengedhetősége, mint amely a jelen ügy tárgyát képezi
1. A hatásköröknek a szakosított bíróságok javára történő összpontosításáról
53.
A jelen ügyben felvetődő probléma első vonatkozása annak a kérdése, hogy a Brüsszel IIa. rendeletnek az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésben hivatkozott rendelkezései mennyiben hivatottak arra, hogy a gyermeknek a jogellenes elvitelét megelőző szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bíróságai közötti belső hatáskörmegosztást szabályozzák abban az esetben, ha abban a tagállamban, ahol a gyermek tartózkodik, visszavitelt megtagadó bírósági határozatot hoztak.
54.
E tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy még ha a rendeletnek nem is tárgya a különböző tagállamok anyagi jogi és eljárási szabályainak egységesítése, e nemzeti szabályok alkalmazása nem járhat a rendelet hatékony érvényesülésének sérelmével. ( 40 )
55.
Az e rendeletben előírt, szülői felelősségre vonatkozó joghatósági szabályok tekintetében, amelyeknek e rendelet 11. cikke is részét képezi, a rendelet (12) preambulumbekezdéséből következik, hogy azok a gyermek mindenek felett álló érdeke szerint kerülnek előírásra. A Bíróság az e jogszabály rendelkezéseinek az értelmezésére vonatkozó ítélkezési gyakorlatában ismétlődően hangsúlyozta annak szükségességét, hogy ezt a célt „mindenekelőtt” figyelembe vegyék. ( 41 )
56.
Ráadásul a Brüsszel IIa. rendelet a (33) preambulumbekezdése értelmében elismeri az alapvető jogokat, és betartja az Európai Unió alapjogi chartájának (a továbbiakban: Charta) elveit, és különösen arra törekszik, hogy biztosítsa a gyermek alapvető jogainak tiszteletben tartását, ahogyan azt a Charta 24. cikke előírja. Az említett cikk (2) és (3) bekezdéséből következik, hogy egyrészt a különösen a hatóságok által végrehajtott, gyermekekkel kapcsolatos tevékenység során a gyermek mindenek fölött álló érdekének kell az elsődleges szempontnak lennie. és másrészt minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy mindkét szülőjével rendszeres, személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn. ( 42 )
57.
Konkrétan az említett rendeletnek a gyermek jogellenes elvitelére vagy visszatartására vonatkozó szabályainak az a céljuk, hogy az esetleges kierőszakolt lépéseket a hatáskörmegosztásra gyakorolt pozitív hatásoktól megfosztva a szülőket ilyen cselekmények elkövetésétől visszatartsák, és elősegítsék a gyermeknek az azon tagállamba való gyors visszavitelét, amelyben az elvitele előtt tartózkodási hellyel rendelkezett. ( 43 ) A gyorsaság ezen célját követik többek között a korlátozott eljárási határidők, amelyeket a Brüsszel IIa. rendelet 11. cikke kifejezetten említ. ( 44 )
58.
Az említett 11. cikk (6)–(8) bekezdésének szövegére tekintettel álláspontom szerint megengedett a tagállamoknak az, hogy valamely szakosított bíróságnak biztosítsák az arra vonatkozó hatáskört, hogy a felek bármelyikének a kérelmére az említett (7) és (8) bekezdésekben előírt különleges eljárás keretében megvizsgálja a gyermek visszavitelének és/vagy felügyeletének a kérdését még abban az esetben is, ha a gyermeket érintő szülői felelősség kérdésében ezenfelül valamely bíróság előtt már folyamatban van egy, az ügy érdemét vizsgáló eljárás.
59.
E rendelkezések ugyanis egyrészt kifejezetten hivatkoznak a tagállamok jogára, ( 45 ) és másrészt általános és egyszersmind célzott, ( 46 ) de nem pontos ( 47 ) megfogalmazást alkalmaznak, amely teret hagy a tagállamoknak a választásra az azon, területükön székhellyel rendelkező bíróság meghatározása tekintetében, amely különös hatáskörrel rendelkezik arra, hogy a visszavitelt megtagadó határozatot követően a gyermek felügyeletének kérdéséről határozzon.
60.
Az említett rendelkezések különleges céljára tekintettel a számomra úgy tűnik, hogy a Brüsszel IIa. rendelet 11. cikke inkább technikai normának minősül, mintsem a joghatósággal rendelkező bíróságot megállapító normának, ( 48 ) még ha az e rendeletnek a „Joghatóság” című II. fejezetében található is. A (7) bekezdésének álláspontom szerint főként az a célja, hogy meghatározza a visszavitelt megtagadó határozatra vonatkozó információkról szóló tájékoztatás módjait annak érdekében, hogy a felek számára lehetővé tegye azt, hogy a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam joga szerint hatáskörrel rendelkező bíróság előtti ügy teljes ismeretében foglalhassanak állást, aminek az a célja, hogy elkerülhető legyen annak a veszélye, hogy az ilyen határozatot követően, amelynek a tartalmának a felülvizsgálatára lehetőséget kell biztosítani, jogalkalmazási hézag álljon fenn. ( 49 )
61.
Ezt az értékelést álláspontom szerint nem teszi kétségessé az említett (7) bekezdés elején előírt fenntartást megfogalmazó fordulat sem. Ebben az értelemben hangsúlyozni kell az említett (18) preambulumbekezdésben előírt fenntartásnak az említett (7) bekezdésben foglalt fenntartáshoz viszonyított sajátos jellegét. A (18) preambulumbekezdésben foglalt fenntartás ugyanis azt írja elő, hogy „[e]nnek a bíróságnak, illetve központi hatóságnak értesítenie kell a feleket, kivéve ha ez utóbbi tagállam bíróságát megkeresték” ( 50 ). Észre lehet venni, hogy az említett 11. cikk (7) bekezdésének általánosabb szövegével ellentétben ez a (18) preambulumbekezdés az előzetes bírósághoz fordulás lehetőségét nem differenciálás nélkül, a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bármely bíróságának tartja fenn, hanem egy konkrét bíróságnak, nevezetesen annak, amelyik az említett tagállamban hatáskörrel rendelkezik a visszavitelt megtagadó határozatra vonatkozó iratanyag átvételére.
62.
Hozzáfűzöm, hogy a tárgyi hatáskör belső megosztására és a bíróságok szakosítására vonatkozó ilyen szabály önmagában nem sérti sem az említett rendelet ezen rendelkezéseinek hatékony érvényesülését, sem pedig a rendelet alapját képező elveket és célokat, és különösen nem állítható, hogy az szükségszerűen ellentétes a fent említett, gyorsaságra vonatkozó céllal, még ha e szabály ugyanakkor alkalmas is arra, hogy e tekintetben ártalmas hatásokkal járjon a szabály alkalmazásának függvényében, amint azt a későbbiekben kifejtem. ( 51 )
63.
Ezzel kapcsolatban hangsúlyozni kell, hogy a belga jognak az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban említett szabályai a Brüsszel IIa. rendelet céljainak megfelelő célkitűzéseken alapulnak. Amint a kérdést előterjesztő bíróság említi, a belga jogalkotó indokai a bírák szakosításához, valamint a gyermekek jogellenes nemzetközi elvitelére vonatkozó bírósági eljárások technikai jellege által igazolt hatáskörök összpontosításához kapcsolódtak, a belga bíróságok e területen való beavatkozása hatékonyságának és gyorsaságának javítása, valamint a különböző tagállamok bírói közötti közvetlen együttműködés megerősítése érdekében. ( 52 ) Rá kívánok mutatni arra, hogy erre vonatkozóan az első intézkedést a belga jogba 1998‑tól vezették be, az 1980. évi Hágai Egyezmény végrehajtása alkalmával, de azt 2007‑ben, a Brüsszel IIa. rendelet végrehajtásakor megerősítették ( 53 ) oly módon, hogy az említett területen hatáskörrel rendelkező bíróságok számát huszonhétről hatra csökkentették, a fellebbezés lehetőségével. ( 54 )
64.
Amint azt a fent említett, 2007. május 10‑i törvényre vonatkozó jogszabály‑előkészítési munkálatok kifejezetten említik, ( 55 ) a belga jogalkotó azt választotta, hogy „felsorakozik” a más tagállamokban – konkrétan Franciaországban ( 56 ) és Németországban ( 57 ) – korábban elfogadott, azonos típusú szabályozáshoz. Egy összehasonlító jogi tanulmány, amelyet a Hágai magánjogi Konferencia égisze alatt végeztek el, megerősíti, hogy ezt a megközelítést számos más tagállam alkalmazta. ( 58 )
65.
Amint azt a belga kormány és a Bizottság hangsúlyozza, ez az intézkedés megfelel azoknak az Unión belül ( 59 ) és a Hágai Magánjogi Konferencia ( 60 ) által kiadott útmutatásokban javasolt ajánlásoknak, amelyek a gyermekek jogellenes nemzetközi elvitelére vonatkozó ügyek korlátozott számú bírósághoz való összpontosítására törekszenek. Úgy tűnik a számomra, hogy fontos az azon bíróságok szakosítására vonatkozó mechanizmusok megőrzése, amelyeket e keretben „megfelelő gyakorlatot” folytató bíróságokként azonosítottak, hiszen az 1980. évi Hágai Egyezmény továbbra is önállóan alkalmazandó a tagállamok között, még ha azt a Brüsszel IIa. rendelet ki is egészíti. ( 61 )
66.
Az az álláspontom tehát, hogy a Brüsszel IIa. rendelet rendelkezéseivel nem ellentétes önmagában az, ha egy tagállam a gyermekek jogellenes elvitelét vagy visszatartását érintő helyzetek érdemi elbírálására hatáskörrel rendelkező bíróságok szakosítását választja. Az ilyen szakosítás nyilvánvalóan nem okoz semmilyen problémát abban az esetben, ha a gyermek felügyeletére vonatkozóan csupán egy eljárás indul a felek kérelmére.
67.
Fel kell vetni ugyanakkor a tagállami szabályozások keretében előírt mechanizmusokra vonatkozó ezen rendelkezéseknek az említett területtel kapcsolatos párhuzamos eljárások sorsának szabályozása tekintetében fennálló megfelelőségét. E kérdés különösen arra a belga jog által előírt azon szabályra vonatkozóan merül fel, amely szerint a gyermekre vonatkozó szülői felelősséget érintően valamely más, nem szakosított bíróság előtt már folyamatban lévő valamennyi eljárást fel kell függeszteni, és a kérdés különösen arra a konkrét hatásra tekintettel vetődik fel, amelyet e szabály az azon eljárások lefolytatása vonatkozásában gyakorolhat, amelyeknek főszabály szerint a gyermek azon tagállamba való haladéktalan visszavitelét kell, hogy eredményezzék, amelyben a szokásos tartózkodási helye van. ( 62 )
2. A nem szakosított bíróságok előtt folyamatban lévő valamennyi eljárás felfüggesztéséről
68.
A belga, bíróságokról szóló és eljárásjogi törvénykönyv 1322i. cikkének (4) bekezdése értelmében abban az esetben, ha a jogellenesen elvitt gyermek visszavitelét megtagadó határozat nyomán való határozathozatalra hatáskörrel rendelkező, szakosított bírósághoz – nevezetesen a gyermek korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti tribunal de la famille‑hoz – fordulnak, ez azonnal felfüggeszt minden olyan eljárást, amely már folyamatban van azon nemzeti bíróságok előtt, amelyekhez a szülői felelősséggel vagy ehhez kapcsolódó üggyel kapcsolatban fordultak.
69.
A kérdést előterjesztő bíróság a Bíróságtól azt kérdezi, hogy a gyors és hatékony eljárás különleges követelményeire tekintettel, ( 63 ) amelyek a jogellenesen elvitt gyermek visszavitelének az elősegítése céljából a Brüsszel IIa. 11. cikkének (6)–(8) bekezdésében előírt rendelkezésekre irányadóak, e rendelkezésekkel ellentétes‑e az, ha valamely tagállam szabályozása ilyen eljárásjogi szabályokat tartalmaz.
70.
Bár a tagállamok az eljárásjog területén bizonyos autonómiával rendelkeznek, ( 64 ) mindenképpen „úgy kell eljárniuk, hogy a [Brüsszel IIa.] rendelet elveit és céljait tiszteletben tartsák”, amint arra a Bizottság az előterjesztett kérdésre általa javasolt válaszban emlékeztet.
71.
Márpedig a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a Brüsszel IIa. rendelet 11. cikke által bevezetett mechanizmusok, és különösen a (6) bekezdésében előírt információtovábbítási eljárás nemcsak a gyermek haladéktalan visszavitelét kívánják biztosítani abba a tagállamba, amelyben az közvetlenül a jogellenes elvitel, illetve visszatartás előtt szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett, hanem lehetővé kívánják tenni az ezen tagállamban hatáskörrel rendelkező bíróság számára a visszavitelt megtagadó határozat alapjául szolgáló indokok és bizonyítékok értékelését, mivel ezen értékelés végső soron az említett bíróság hatáskörébe tartozik. ( 65 )
72.
A cour d’appel de Bruxelles – különösen az alapügy adatait illetően – számos gyakorlati és jogi megfontolásra hivatkozik annak alátámasztása érdekében, hogy a gyorsaság és a hatékonyság érdekében célszerű lenne, ha a gyermek felügyeletéről nem a belga, bíróságokról szóló és eljárásjogi törvénykönyv 633f. és 1322i. cikkében megjelölt szakosított bíróság, hanem az a bíróság határoznak, amely előtt már érdemi eljárás indult, és amely előtt a szülői felelősségre vonatkozó eljárás van folyamatban. ( 66 )
73.
E tekintetben igaz, hogy az a bíróság, amely előtt korábban érdemi eljárás indult, az érintett gyermek helyzetét érintően több konkrét ismerettel rendelkezhet, ha már kivizsgálta az ügyet, meghallgatta a feleket, és az iratanyagának részét képezik a vizsgálati intézkedések eredményei, ( 67 ) ellentétben a szakosított bírósággal, amely előtt később indult az eljárás. Ezenfelül lehetséges, hogy a nem szakosított bíróság előtt folyamatban lévő eljárás tartama ugyanolyan rövid, mint a szakosított bíróság előtti eljárásé, amennyiben a nemzeti bíróság – ahogyan a belga jog esetében ( 68 ) – előírja, hogy minden szülői felelősséggel kapcsolatos eljárást sürgősnek kell tekinteni, és azokat ideiglenes intézkedések formájában kell kezelni – sőt, az is lehetséges, hogy az a gyakorlatban még gyorsabb is abban az esetben, ha az említett eljárás már nagyrészt lefolyt.
74.
Az ilyen kontextusban a gyermek mindenek felett álló érdekével összhangban állónak tűnik az, ha az a bíróság, amely előtt korábban indult eljárás, befejezheti az ügynek a már megkezdett kivizsgálását, és határozatot hozhat mind a gyermek állandó tartózkodási helyéről, mind pedig az ehhez kapcsolódó jogkövetkezményekről, ideértve különösen annak a szülőnek a láthatási jogát, amelynél a gyermek nem rendelkezik lakóhellyel.
75.
Ezenfelül a belga kormány a Bíróság elé terjesztett észrevételei szerint ezt nem tagadja. E kormány azt állítja, hogy a belga, bíróságokról szóló és eljárásjogi törvénykönyv 1322i. cikkének (4) bekezdése pusztán felfüggeszti az azon, nem szakosított bíróság előtti eljárást, amelyhez a szülői felelősséggel kapcsolatban már fordultak, és nem veszi el az ügyet e bíróságtól, ahogyan azt – amint meg kívánom jegyezni – más tagállamok szabályozása előírja. ( 69 )
76.
E kormány azzal érvel – álláspontom szerint jogosan –, hogy a Brüsszel IIa. rendelet 11. cikkének (7) bekezdésével nem ellentétes az, ha valamely tagállami szabályozás egy szakosított bíróságra ruházza a visszavitel kérdésnek a gyors elbírálására vonatkozó hatáskört, anélkül, hogy e bíróságnak szükségszerűen ezzel együtt vizsgálnia kellene a gyermek felügyeletének a kérdését is, még ha e kérdések általában a Bíróság ítélkezési gyakorlatára tekintettel szorosan össze is függnek. ( 70 )
77.
A belga kormány kifejti, hogy a belga jogban, abban az esetben, ha meghozták a visszavitelre vonatkozó határozatot, a felügyeleti jog érdemére vonatkozó, azon bíróság előtt folyamatban lévő és felfüggesztett eljárást, amelyhez korábban akár első fokon, akár jogorvoslati eljárásban fordultak, folytatni kell.
78.
A belga kormány hozzáfűzi, hogy a jelen ügyben az a szakosított bíróság, amely tájékoztatást kapott a visszavitelt megtagadó határozatról, már érdemi határozatot hozott egy olyan ítélettel, amellyel szemben fellebbeztek, és ezért a fellebbezésnek a belga jogban előírt átszármaztató hatálya miatt ( 71 ) kötelességének tartotta, hogy az ügyet visszautalja a cour d’appel ( 72 ) elé, mivel az egyik fél ebben az ügyben azon kívánságát fejezte ki, hogy ez az elsőfokú bíróság határozzon a teljes jogvitáról, és nemcsak a visszavitel kérdéséről.
79.
Megjegyzem, hogy a jelen ügyben az említett szakosított bíróság az ügy visszautalására vonatkozó ezen határozatot az eljárás megindítása után három hónappal hozta, mely időszak során a cour d’appel de Bruxelles előtti eljárás fel volt függesztve.
80.
Márpedig gondoskodni kell arról, a tagállamok a Brüsszel IIa. rendelet végrehajtásakor ne akadályozzák a rendelet hatékony érvényesülését többek között oly módon, hogy a gyermek haladéktalan visszavitelére vonatkozó cél a gyermeknek a jogellenes elvitelét megelőző tartózkodási helye szerinti tagállam jogszabályai értelmében alárendelődik egy olyan új eljárásnak, amely egy szakosított bíróság előtt indul, függetlenül attól, hogy a szülői felelősségre vonatkozó érdemi határozathozatalra hatáskörrel rendelkező bíróság előtt már megindított eljárás milyen szakaszban van. ( 73 )
81.
Amint a Bíróság már hangsúlyozta, „[e]zt a veszélyt a gyermekek alacsony életkorát illetően [amely a jelen alapügy tárgyát képező gyermek esetében is fennáll] annál is inkább mérlegelni kell, mivel a biológiai idő általános szempontok alapján nem mérhető, tekintettel az ilyen gyermekek értelmi‑ és személyiségstruktúrájára és az utóbbi fejlődésének gyorsaságára” ( 74 ). Különös gondosság tanúsítása szükséges tehát a gyermek esetleges visszavitelére és a különválasztott szülővel való kapcsolat visszaállítására vonatkozó lehetőség megfelelő feltételek mellett történő biztosítása érdekében. ( 75 )
82.
Ezenfelül nyilvánvalóan a gyermek érdekében áll az, hogy a felügyeleti jogra vonatkozó határozat meghozatalára hatáskörrel rendelkezőnek nyilvánított bíróság az a bíróság legyen, amelynek rendelkezésére áll egyrészt „az összes információ és az e tekintetben releváns valamennyi tényező”, különösen „a gyermek két szülővel meglévő kapcsolatát, valamint a szülői készségeket és a szülők személyiségét” érintően, és másrészt „az ezek alapos és tárgyilagos értékeléséhez szükséges idő”. Ezenfelül nyilvánvalóan a gyermek érdekében áll az, hogy a felügyeleti jogra vonatkozó határozathozatalra hatáskörrel rendelkezőnek nyilvánított bíróságnak a rendelkezésére álljon egyrészt „az összes információ és az e tekintetben releváns valamennyi tényező”, különösen „a gyermek két szülővel meglévő kapcsolatát, valamint a szülői készségeket és a szülők személyiségét” illetően, valamint másrészt „az ezek alapos és tárgyilagos értékeléséhez szükséges idő” ( 76 ).
83.
Ez a megközelítés megfelel a Brüsszel IIa. rendelet szellemének, és azt alátámasztják a gyermeknek a Charta 24. cikkében előírt jogainak a tiszteletben tartását előíró (33) preambulumbekezdéséből következő követelmények is. Következésképpen álláspontom szerint a Brüsszel IIa. rendelet 11. cikkének (7) és (8) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy e rendelkezések nem tiltják az olyan nemzeti eljárásjogi szabályok elfogadását, mint amelyek a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyát képezik, feltéve azonban, hogy azok nem váltanak ki olyan hatásokat, amelyek károsak lennének az említett rendeletnek a – különösen az érintett gyermek alapvető jogaihoz kapcsolódó – elvei és céljai tekintetében, amelyek keretében az eljárások ésszerű tartama és jelentős mértékű hatékonysága elsőrendű követelményeket képez.
V – Végkövetkeztetések
84.
A fenti megállapítások alapján azt javasolom a Bíróságnak, hogy a cour d’appel de Bruxelles által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésére a következőképpen válaszoljon:
A házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27‑i 2201/2003/EK tanácsi rendelet 11. cikkének (7) és (8) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal főszabály szerint, az említett rendelet elveinek és céljainak a tényleges tiszteletben tartása esetén nem ellentétes az, ha valamely tagállam olyan nemzeti szabályokat fogad el, amelyek a következőket eredményezik:
–
egyrészt a jogellenesen elvitt gyermek visszavitelét megtagadó, valamely más tagállam bírósága által meghozott határozatot követő eljárás, amelyet e rendelkezések előírnak, szakosított bíróságok kizárólagos hatáskörébe tartoznak, és
–
másrészt az ezen szakosított bíróságok egyike előtt megindított eljárás felfüggeszt minden olyan eljárást, amely a gyermekre vonatkozó szülői felelősség tárgyában ezen tagállam más bírósága előtt van folyamatban, még abban az esetben is, ha ez a másik bíróság abban a korábbi időpontban, amikor előtte eljárást indítottak, mind nemzetközi, mind pedig nemzeti szinten hatáskörrel rendelkezett e jogvita érdemi elbírálására.
( 1 ) Eredeti nyelv: francia.
( 2 ) A jelen szöveg bevezető részében az első elektronikus közzétételt követően nyelvi módosítás történt.
( 3 ) HL L 338., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 243. o.
( 4 ) A következő internetes címen érhető el:
( 5 ) A Brüsszel IIa. rendelet (11) preambulumbekezdése és 2. cikkének 3. pontja értelmében a tagállam fogalmába Dánia kivételével az összes tagállam beletartozik.
( 6 ) Lásd a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27‑i 2201/2003/EK tanácsi rendelet, a gyermekek feletti felügyeleti jogot érintő határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint a felügyeleti viszonyok helyreállításáról szóló, 1980. május 20. napján, Luxemburgban kelt európai egyezmény, valamint a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló 1980. október 25‑i Hágai Egyezmény végrehajtásáról szóló, 2007. július 1‑jétől hatályos, 2007. május 10‑i törvény (loi visant la mise en œuvre du règlement (CE) no 2201/2003 du Conseil du 2003. november 27 relatif à la compétence, la reconnaissance et l’exécution des décisions en matière matrimoniale et en matière de responsabilité parentale abrogeant le règlement (CE) no 1347/2000, de la Convention européenne de Luxembourg du 1980. május 20 sur la reconnaissance et l’exécution des décisions en matière de garde des enfants et le rétablissement de la garde des enfants ainsi que de la Convention de La Haye du 1980. október 25 sur les aspects civils de l’enlèvement international d’enfants; Moniteur belge, 2007. június 21., 34264. o.) 11. cikkét.
( 7 ) A családjogi és fiatalkorúak ügyében eljáró bíróság létrehozásáról szóló, 2013. július 30‑i törvény (Loi portant création d’un tribunal de la famille et de la jeunesse; Moniteur belge, 2013. szeptember 27., 68429. o.), amely 2014. szeptember 1‑jén lépett hatályba.
( 8 ) Ez az elnevezés volt hatályban a fent említett, 2013. július 30‑i törvény által bevezetett reforming (lásd a jelen állásfoglalás 6. lábjegyzetét).
( 9 ) Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az apa által a belga bíróságok előtt abból a célból indított eljárásokon túlmenően, hogy a gyermek feletti felügyelet jogáról határozzanak, az anya szintén eljárásokat indított e célból, lengyel bíróságok előtt. Mivel ezen utóbbi eljárások tartalmának ismertetése nem szükséges az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megválaszolásához, a jelen állásfoglalás erre nem tér ki. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a lengyel bíróságok a saját hatáskörük hiányát állapították meg azt követően, hogy megállapították, hogy elsőként egy belga bíróság előtt indult eljárás, és e bíróság megállapította a saját joghatóságát.
( 10 ) Az említett cikk értelmében valamely tagállamnak az érdemi ügyet illetően joghatósággal rendelkező bírósága kivételes esetben és a cikkben meghatározott feltételek mellett, és ha ez a gyermek alapvető érdekének megfelel, átteheti az ügyet egy másik tagállam olyan bírósága elé, amely alkalmasabb az ügy tárgyalására.
( 11 ) Lásd a jelen állásfoglalás 6. lábjegyzetét, valamint az említett törvény 232. cikkét.
( 12 ) A kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint a belga jog értelmében a Brüsszel IIa. rendelet 11. cikkének (6) és (7) bekezdése szerinti eljárás előtte csak abban az esetben indítható, ha a jogvitában részt vevő valamelyik fél az említett ítélettel szemben fellebbezést terjesztene elő.
( 13 ) A cour d’appel de Bruxelles az előzetes döntéshozatalra utaló határozatában megállapítja, hogy jelenleg nem szükséges az általa a 2014. július 30‑i közbenső ítéletben megállapított és az apa láthatási jogára vonatkozó ideiglenes intézkedések módosítása, amely intézkedések Lengyelországban közvetlenül végrehajthatók az e tekintetben a Brüsszel IIa. rendelet 41. cikkének megfelelően kiállított igazolás útján.
( 14 ) Mégsem tisztán nemzeti jellegű problémáról van szó, mivel az a Brüsszel IIa. rendelet rendelkezéseinek az értelmezésére vonatkozik, amely rendeletből az következik, hogy az érintett belga bíróságok közül az egyik vagy a másik rendelkezik hatáskörrel a határokon átnyúló, és nem belső jellegű jogvita elbírálására (lásd analógia útján a következő ítéletek alapjául szolgáló ügyeket: C (C‑435/06, EU:C:2007:714) és A (C‑523/07, EU:C:2009:225).
( 15 ) Lásd a jelen állásfoglalás 8. lábjegyzetét.
( 16 ) E rendelkezések tartalmával kapcsolatban lásd: McB.‑ítélet (C‑400/10 PPU, EU:C:2010:582).
( 17 ) A felügyeleti jog megsértésének fogalmával kapcsolatban lásd: C‑ítélet (C‑376/14 PPU, EU:C:2014:2268, 60. és azt követő pontok).
( 18 ) Ugyanis, bár a tribunal de première instance de Bruxelles ideiglenes intézkedésekről határozó bírója a 2013. december 19‑i végzéssel e tartózkodási helyet ideiglenesen az apához helyezte, a tribunal de la jeunesse de Bruxelles a 2014. március 26‑i érdemi és később fellebbezéssel megtámadott ítéletében e tartózkodási helyet az anya lakóhelyén állapította meg, amelyet a cour d’appel de Bruxelles nem változtatott meg a 2014. július 30‑i közbenső ítéletében elfogadott ideiglenes intézkedések keretében.
( 19 ) Emlékeztetni szeretnék arra, hogy a 2014. február 13‑i határozatával a tribunal de district de Płońsk az 1980. évi Hágai Egyezmény 13. cikkében kivételes esetekre előírt, azon lehetőséggel élt, hogy az ezen egyezmény 12. cikkében előírt, a gyermek azonnali visszavitelére vonatkozó elvtől el lehet térni.
( 20 ) Lásd: Brüsszel IIa. rendelet, (17) preambulumbekezdés, első mondat, Rinau‑ítélet (C‑195/08 PPU, EU:C:2008:406, 66. pont); az 1/13 véleményre vonatkozó állásfoglalásom (EU:C:2014:2292, 84. és azt követő pontok); 1/13 vélemény (EU:C:2014:2303, 77. és azt követő pontok).
( 21 ) Ebben az értelemben a Brüsszel IIa. rendelet elfogadását eredményező, a Bizottság által 2002. május 3‑án a (COM(2002) 222 végleges, HL C 203. E, 161. o.) dokumentumban előterjesztett javaslatra vonatkozó indokolás a „Tárgy” című részben azt fejtette ki, hogy az a tagállam, ahol a jogellenesen elvitt gyermek tartózkodik, a gyermek visszavitelének megtagadására vonatkozó ideiglenes kármegelőző intézkedést fogadhat el, amelynek a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bíróságai által meghozott, a felügyeleti jogra vonatkozó határozat fog a helyébe lépni (kiemelés tőlem).
( 22 ) Ez a jelentős kifejezés a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló rendeletet érintő, a Bizottság által 2001. szeptember 6‑án előterjesztett első javaslat (COM(2001) 505 végleges, HL C 332. E, 269. o.] (9) preambulumbekezdésében szerepelt, amely szerint a joghatósági szabályok nem zárhatják ki azt, hogy abban a tagállamban, ahol a gyermek tartózkodik, sürgős esetben intézkedéseket fogadjanak el a védelme érdekében, vagy a szülői felelősség gyakorlását megszervezzék, de az ügy érdemének elbírálására jogosult tagállami bíróságokat kell, hogy megillesse az utolsó szó, beleértve ezen intézkedések hatályon kívül helyezésének a lehetőségét is (kiemelés tőlem).
( 23 ) Lásd az EJEB, Povse kontra Ausztria ítéletet, 3890/11. sz. kérelem,, 85. és 86. § (elérhető a következő internetes címen: 001–122449), amely ítélet a korábban a Bíróság által meghozott Povse‑ítéletre (C‑211/10 PPU, EU:C:2010:400) hivatkozik. Az EJEB hangsúlyozta, hogy a felperesek megkövetelhették volna a gyermek szokásos tartózkodásának helye, azaz Olaszország bíróságaitól, hogy védjék a családi élet tiszteletben tartására vonatkozó alapjogukat azt követően, hogy a gyermeknek az Olaszországba való visszavitelét elrendelték.
( 24 ) Lásd különösen az EJEB, X. kontra Lettország ítéletet, 27853/09. sz. kérelem, 93., 96. és 100. § (elérhető a következő internetes címen: 001–138939).
( 25 ) Lásd továbbá a Brüsszel IIa. rendelet (18) preambulumbekezdésének első mondatát.
( 26 ) Az említett (7) bekezdés második albekezdéséből következik, hogy ha ilyen beadványt az előírt határidőn belül nem nyújtanak be, a hatáskörrel rendelkező bíróságnak le kell zárnia az ügyet.
( 27 ) Az említett (8) bekezdésben alkalmazott kifejezés, nevezetesen „a [Brüsszel IIa. rendelet] szerint joghatósággal rendelkező bíróság” fordulat általános jellege ellenére ezen (17) preambulumbekezdés alapján úgy vélem, hogy az nem bármilyen, az ezen rendelet akármelyik rendelkezése alapján joghatósággal rendelkező bíróságra utal, hanem arra, amelyik a 11. cikkének (6)–(8) bekezdésében előírt eljárás keretében a gyermek felügyeletéről határoz.
( 28 ) A Brüsszel IIa. rendelet 40. és azt követő cikkeiben előírt részletes szabályok alapján.
( 29 ) Kiemelés tőlem. A megfogalmazás azért használ többes számot, mert lehetséges, hogy e tagállamnak több – különböző azonos fokon eljáró – bírósága előtt is indult jogvita az érintett gyermek felügyeletére vonatkozóan, amint az alapügyben is történt.
( 30 ) Kiemelés tőlem. Erre a tényezőre visszatérek a jelen állásfoglalás 61. pontjában.
( 31 ) Lásd a fent említett, 2007. május 10‑i törvény elfogadásához vezető törvénytervezetet, amelyet a belga kormány 2007. március 16‑án nyújtott be a Belga Királyság képviselőházához, 51–3002/001 sz. dokumentum, 2006–2007, 3. o. (elérhető a következő internetes címen: ).
( 32 ) A belga, bíróságokról szóló és eljárásjogi törvénykönyv 633f. és 1322i. cikke értelmében, melyeket a jelen állásfoglalás 14. és 15. pontja idéz, az említett eljárás azon tribunal de première instance, illetve most már tribunal de la famille kizárólagos hatáskörébe tartozik, amely azon fellebbviteli bíróság székhelyén található, amelynek illetékességi területén a gyermek közvetlenül a jogellenes elvitel vagy visszatartás előtt szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett.
( 33 ) Lásd a belga, bíróságokról szóló és eljárásjogi törvénykönyv 1322i. cikkének 4. §‑át.
( 34 ) A Bizottsághoz hasonlóan megjegyzem, hogy az ilyen helyzet, amelyben ugyanannak a tagállamnak a bíróságai előtt egyidejűleg indul eljárás, eltér a Brüsszel IIa. rendelet 19. cikkében megjelölt helyzettől, amely a perfüggőséget arra az esetre szabályozza, ha „azonos jogalapból származó, ugyanarra a gyermekre vonatkozó szülői felelőséggel kapcsolatos eljárást különböző tagállamok bíróságai előtt indítottak” (kiemelés tőlem). Ezzel szemben az említett intézmény által a tárgyalás során megfogalmazott nézettel szemben az a véleményem, hogy az e rendelkezésben említett párhuzamos eljárásoknak a tárgya lehet azonos akkor, ha a gyermek valós tartózkodásának helyén a felügyeletre vonatkozó határozatot hoznak, és az emiatt a gyermek esetleges visszavitelére vonatkozóan következményekkel járhat.
( 35 ) Lásd a Bizottság javaslatának (COM(2002) 222 végleges) 22. és 24. cikkét, amelyek a Brüsszel IIa. rendelet 11. cikkei lettek, valamint az e javaslatra vonatkozó „Indokolást”, amely az említett 24. cikk (2) bekezdése vonatkozásában kifejti, hogy azon tagállam központi hatósága, ahol a gyermek a jogellenes elvitelét közvetlenül megelőzően szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett, köteles e tekintetben a bíróságokhoz fordulni, és ugyanez a lehetőség nyitva áll a szülői felelősség gyakorlására jogosultak számára (kiemelés tőlem).
( 36 ) Lásd az Európai Unió Tanácsa elnökségének a 2002. november 26‑i feljegyzését (14733/02. sz., 5. és 6. o., valamint a 14. és azt követő oldalak), amely nem jelzi egyértelműen, hogy a Tanács tagjainak melyek voltak a szándékai e tekintetben. E feljegyzés 17. pontja kizárólag arra utal, hogy az ilyen, visszavitelt megtagadó határozat „puszta kármegelőző intézkedés, és nem érdemi döntés. A legtöbb esetben tehát szükséges az, hogy a későbbiekben annak a tagállamnak a bíróságaihoz forduljanak, amelyben a gyermek közvetlenül a jogellenes elvitele előtt szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett, és ezen bíróságok az ügy érdemi elbírálására vonatkozóan megőrzik a joghatóságukat” (kiemelés tőlem).
( 37 ) Lásd különösen: „McEleavy, P., The New Child Abduction Regime in the European Union: Symbiotic Relationship or Forced Partnership?”, Journal of Private International Law, 2005, no 1, 30. o. és 132. lábjegyzet; Fulchiron, H., „La lutte contre les enlèvements d’enfants”, Fulchiron, H. és Nourissat, C. (szerk.), Le nouveau droit communautaire du divorce et de la responsabilité parentale, Dalloz, Paris, 2005, 249. o.; Pataut, E., „Commentaire de l’article 11”, Magnus, U. és Mankowski, P. (szerk.), Brussels II bis Regulation, Sellier European Law Publishers, Munich, 2012, 142. és azt követő odalak, 63. pont.
( 38 ) Az említett gyakorlati útmutatónak a 2005. június 1‑jén naprakésszé tett változata szerint (elérhető a következő internetes címen: ) „[h]a egy tagállam bírósága korábban már hozott a szóban forgó gyermekre vonatkozó határozatot, az iratokat elvben ehhez a bírósághoz kell eljuttatni. Határozat hiányában az információt azon bírósághoz juttatják el, amelyik a tagállam joga értelmében illetékes” (lásd 36. o., kiemelés tőlem). A Bizottság álláspontja szerint az „elvben” kifejezés arra enged következtetni, hogy más módozatok – mint például a szakosított bíróság elé utalás – is lehetségesek. A következő mondat elején említett alternatív eset azonban, melyet a Bizottság elmulasztott idézni, ezt az értékelést megcáfolhatja.
( 39 ) A Bíróság ugyanis rendszeresen emlékeztet arra, hogy valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak szövegét, hanem szövegkörnyezetét és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi (lásd különösen: L‑ítélet, C‑656/13, EU:C:2014:2364, 38. pont).
( 40 ) Lásd különösen: Rinau‑ítélet (EU:C:2008:406, 82. pont) és Povse‑ítélet (EU:C:2010:400, 78. pont).
( 41 ) Lásd különösen: E.‑ítélet (C‑436/13, EU:C:2014:2246, 44. és 45. pont); C‑ítélet (EU:C:2014:2268, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); L‑ítélet (EU:C:2014:2364, 48. pont).
( 42 ) E tekintetben lásd: Detiček‑ítélet (C‑403/09 PPU, EU:C:2009:810, 53. és 54. pont); Aguirre Zarraga‑ítélet (C‑491/10 PPU, EU:C:2010:828, 59. valamint az azt követő pontok); Povse‑ítélet (EU:C:2010:400, 64. pont); McB.‑ítélet (EU:C:2010:582, 60., valamint az azt követő pontok).
( 43 ) Lásd különösen: Rinau‑ítélet (EU:C:2008:406, 52. pont); Povse‑ítélet (EU:C:2010:400, 43. pont); és C‑ítélet (EU:C:2014:2268, 67. pont), valamint a Tanács elnöksége 2002. november 26‑i feljegyzésének 15. és 16. pontja, i. m.
( 44 ) Így az említett cikk (3) bekezdése előírja, hogy annak a bíróságnak, amelyhez a gyermek visszavitele iránti kérelmet nyújtanak be, főszabály szerint „a kérelem benyújtását követően legkésőbb hat héten belül” határoznia kell. E cikk (6) bekezdése megköveteli, hogy az általa előírt információk közlésének „az értesítéstől számított három hónapon belül” meg kell történnie. A gyakorlatban a tagállami bíróságok a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek és az Európai Szociális és Gazdasági Bizottságnak készített, a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27‑i 2201/2003/EK tanácsi rendelet alkalmazásáról szóló bizottsági jelentés (COM(2014) 225 final) szerint nem tudják mindig betartani az előbbi határidőt.
( 45 ) A „nemzeti jog” rendelkezéseire való hivatkozás szerepel mind az említett (6) bekezdésben (a visszavitelt megtagadó határozatra vonatkozó információknak a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam illetékes hatóságaival való közlésére vonatkozóan), mind pedig az említett (7) bekezdésben (azon részletszabályokat érintően, amelyek alapján ezt az információt a felekkel közölni kell, és amelyek alapján a feleket fel kell kérni arra, hogy a hatáskörrel rendelkező bíróság előtt terjesszék elő beadványaikat).
( 46 ) Az említett (7) bekezdés megfogalmazása általános, mivel e rendelkezés összességében említi „azon tagállam bíróságait, ahol a gyermek közvetlenül a jogellenes elvitel, illetve visszatartás előtt szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett”, és az célzott, mivel három alkalommal említi azt „a bíróságot”, amely átveszi az említett (6) bekezdésben említett információt, és amely ennek nyomán el kell, hogy járjon, akár határozathozatal, akár az ügy lezárása útján. (kiemelés tőlem).
( 47 ) Ettől különböző egy olyan rendelkezés, amelynek célja valamely bíróság területi hatáskörének az oly módon történő meghatározása, hogy lehetséges legyen pontosan azonosítani egy tagállam valamely bíróságát, mint a jelenleg még folyamatban lévő Sander és Huber ügyre (C‑400/13 és C‑408/13, EU:C:2014:2171, 36. pont) vonatkozó indítványom tárgyát képező rendelkezés esetében, amely így fogalmazott: „az a bíróság, amelynek illetékességi területén a jogosult szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik” (kiemelés tőlem).
( 48 ) Az említett 11. cikkben előírt szabályok eljárásjogi jellege melletti érvként lásd: Devers, A., „Les enlèvements d’enfants et le règlement »Bruxelles II bis«”, Fulchiron, H. (szerk.), Les enlèvements d’enfants à travers les frontières, Bruylant, Brüsszel, 2004, 40. o.
( 49 ) E tekintetben a belga kormány a tárgyaláson – álláspontom szerint jogosan– jelezte, hogy „a rendelet 11. cikke (7) bekezdésének célja alapvetően azon eljárás meghatározása, amelyet abban az esetben kell alkalmazni, ha [a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti] államban még egyetlen bírósághoz sem fordultak a szülői felelősségre vonatkozó ügyben […] annak érdekében, hogy az ügyet folytatni lehessen a gyorsaság céljának sérelme nélkül. Ezzel szemben, ha az ügy teljessége vagy egy része tekintetében már érdemi eljárás indult egy bíróság előtt, […] a rendelet a tagállamokra bízza annak a meghatározását, hogy milyen eljárást kell alkalmazni nemzeti szinten”. A Bizottság osztotta ezt az álláspontot, megállapítva, hogy „az utóbbi esetben a felek tájékoztatásának a kötelezettségét nem maga a rendelet írja elő, hanem a nemzeti eljárásjognak kell rendelkeznie a kérdésről”.
( 50 ) Kiemelés tőlem.
( 51 ) Lásd a jelen állásfoglalás 68. és azt követő pontjait.
( 52 ) Lásd a jelen állásfoglalás 30. lábjegyzetében említett törvénytervezet 3. cikkére vonatkozó indokolást (az említett tervezet 44. pontja).
( 53 ) Számos tagállam kiigazította a szabályozását annak érdekében, hogy figyelembe vegye e rendelet követelményeit. Lásd: Boele‑Woelki, K. és González Beilfuss, C., (szerk.), Brussels II bis – Its Impact and Application in the Members States, Intersentia, Anvers, 2007.
( 54 ) E tekintetben lásd a belga jogra vonatkozó részt a következő kiadványban: „Dossier spécial – Concentration des compétences en relation avec la Convention de La Haye [de 1980] et d’autres instruments internationaux en matière de protection de l’enfance”, La Lettre des Juges sur la protection internationale de l’enfant, kiadta a Hágai Magánjogi Konferencia, XX. kötet, 2013 nyár‑ősz, 5. és 6. o. (elérhető a következő internetes címen: ).
( 55 ) Lásd a törvénytervezet 3. cikkére vonatkozó indokolást, i. m. (az említett tervezet 44. pontja).
( 56 ) Ezzel kapcsolatban lásd a francia code de procédure civile [polgári eljárásjogi törvénykönyv] 1210‑4. cikkét, a code de l’organisation judiciaire [bírósági szervezetről szóló törvénykönyv] L. 211‑12 cikkét, valamint a következő kiadványt: Nourissat, C., és Devers, A., „Étude 245 – Règles de compétence en matière matrimoniale et responsabilité parentale”, Canivet, G., és egyéb szerzők, (szerk.), Lamy Procédures communautaires, Paris, 2008, 245‑205. és azt követő pontok.
( 57 ) Lásd a francia és a német jogra vonatkozó részeket a következő kiadványban: „Dossier spécial – Concentration des compétences en relation avec la Convention de La Haye [de 1980] et d’autres instruments internationaux en matière de protection de l’enfance”, i. m., 16. o., illetve 17. és azt követő oldalak.
( 58 ) Lásd a következő kiadvány egészét: „Dossier spécial – Concentration des compétences en relation avec la Convention de La Haye [de 1980] et d’autres instruments internationaux en matière de protection de l’enfance”, i. m., és különösen a Lortie, P. által elkészített összefoglalást (2. és azt követő oldalak), amely kifejti, hogy a hatáskörök összpontosítására a Brüsszel IIa. rendelettel összefüggésben került sor bizonyos, a tanulmány által érintett tagállamokban, nevezetesen álláspontja szerint Németországban, Belgiumban, Bulgáriában, Cipruson, Finnországban, Franciaországban, Magyarországon, Hollandiában és az Egyesült Királyságban, valamint kifejti azt is, hogy a hatásköröket néhány esetben – többek között Hollandiában és Svédországban – egyetlen szakosított bíróságnak tartották fenn.
( 59 ) Lásd az új Brüsszel IIa. rendelet alkalmazására vonatkozó gyakorlati útmutatót (28. o.), i. m., valamint az „Article 11 working group – Information on national procedures” 2013 című jelentést (elérhető a következő internetes címen: https://e‑/content_parental_child_abduction‑309‑?clang=fr) (12. és azt követő oldalak), amely a következőket fejti ki: „[t]he following Member States appear not to have implemented concentration: Estonia, Latvia, Lithuania, Poland, Slovenia and Spain”.
( 60 ) Guide de bonnes pratiques en vertu de la convention de La Haye [de 1980] – Deuxième Partie – Mise en œuvre [az 1980. évi] Hágai Egyezmény szerinti megfelelő gyakorlatra vonatkozó útmutató – Második rész – Végrehajtás], 2003, xii és azt követő oldalak, valamint 29. és azt követő oldalak (elérhető a következő internetes címen: 2781), amely felsorolja az ilyen gyakorlat előnyeit. Ezen útmutatásnak a kötelező erő hiánya ellenére fennálló fontosságával kapcsolatban lásd az EJEB, X. c. Lettország ítéletet, hivatkozás fent, 36. §.
( 61 ) Lásd a jelen állásfoglalás 39. pontját.
( 62 ) Kivéve, ha ez a visszavitel a gyermek mindenek felett élló érdekével ellentétesnek bizonyulna.
( 63 ) Ezzel kapcsolatban lásd különösen a jelen állásfoglalás 57. pontját.
( 64 ) Lásd a jelen állásfoglalás 54. és azt követő pontjait.
( 65 ) Rinau‑ítélet (EU:C:2008:406, 78–80. pont).
( 66 ) Az alapeljárásban úgy tűnik, hogy a hatáskörrel rendelkező, szakosított bíróság végeredményben osztja ezt a véleményt, hiszen a tribunal de la famille de Bruxelles, amely előtt a visszavitelt megtagadó határozatot követően eljárás indult, az ügyet visszautalta a cour d’appel de Bruxelles‑hez, amely előtt korábban érdemi eljárás indult.
( 67 ) A jelen ügyben a cour d’appel de Bruxelles az előzetes döntéshozatalra utaló határozatában elrendelt egy az apa környezetére vonatkozó szociális tanulmány elkészítésére vonatkozó intézkedést többek között annak felderítése érdekében, hogy a gyermek milyen körülmények között tudja fogadni a gyermeket, és adott esetben mennyiben alkalmas szülő.
( 68 ) Lásd a jelen állásfoglalás 6. lábjegyzetében említett, 2013. július 30‑i törvény 198. cikkének (2) bekezdését.
( 69 ) Így a német jogban ilyen esetekben „a [módosított, 1990. április 5‑i szövetségi törvény] 13. szakasza a helyi bíróság számára előírja, hogy az ügyet adja át a szakosított bíróságnak” (lásd: „Dossier spécial – Concentration des compétences en relation avec la Convention de La Haye [de 1980] et d’autres instruments internationaux en matière de protection de l’enfance”, i. m., 18. o.). Ugyanígy a francia jogban az ugyanazon vagy kapcsolódó ügyekben eljáró egyéb bíróságoknak át kell adniuk az ügyet annak a bíróságnak, amely különös joghatósággal rendelkezik a viszavitelt megtagadó határozatot követően (lásd a code de procédure civile 1210‑9 cikkét).
( 70 ) E kormány a Rinau‑ítéletre (EU:C:2008:406, 63. és 64. pont) és a Povse‑ítéletre (EU:C:2010:400, 53. pont) hivatkozva emlékeztet arra, hogy a Bíróság megállapította egyrészt azt, hogy „[j]óllehet lényegét tekintve kapcsolódik a rendelet által szabályozott többi tárgyhoz, többek között a felügyeleti joghoz, a gyermek visszavitelét elutasító határozatot követően meghozott, a gyermek visszavitelét elrendelő határozat eljárási önállóságot élvez annak érdekében, hogy ne késleltesse annak a gyermeknek a visszavitelét, akit […] jogellenesen elvittek, illetve […] visszatartottak”, és másrészt azt, hogy „[az említett 11. cikk (7) bekezdéséből] nem vonható le az a következtetés, hogy a gyermek feletti felügyeleti jogra vonatkozó határozat a gyermek visszavitelét elrendelő határozat elfogadásának előzetes feltételét képezi”, mivel „ez a rendelkezés csupán a […] bírósági eljárások végső célját – azaz a gyermek helyzetének szabályozását – jelöli ki” (kiemelés tőlem).
( 71 ) Ez az átszármaztató hatály azt eredményezi, hogy az a bíróság, amely előtt fellebbeztek, a jogvita valamennyi eleme tekintetében határozhat, és különösen azon új tényeket érintően, amelyek a megtámadott ítélet kihirdetése óta történtek, mint például valamelyik szülő későbbi cselekedetei.
( 72 ) A tárgyalás során a belga kormány árnyalta ezt az álláspontot, és kifejtette, hogy a szakosított bíróság valójában szuverén jogkörrel rendelkezik arra, hogy a gyermek érdeke esetén és különösen a gyermek érdeke szerint értékelje a valamely fél által aziránt előterjesztett kérelem megalapozottságát, hogy azon szabály alapján, amely szerint a kapcsolódó ügy a főügy sorsát osztja, együttesen a cour d’appel elé terjesszék a gyermek visszavitelére, valamint a felügyeletére vonatkozó kérdést is.
( 73 ) Lásd analógia útján: Rinau‑ítélet (EU:C:2008:406, 81. pont).
( 74 ) Ua.
( 75 ) Az EJEB így hangsúlyozza a valamely tagállam igazságszolgáltatást végző hatóságait terhelő, azon kötelezettséget, hogy „igénybe kell venni[ük] minden szükséges eszközt annak érdekében, hogy gondosan kezeljék” a jogellenesen elvitt gyermekre vonatkozó szülői felelősséget, valamint a gyermek visszavitelét érintő, azon eljárásokat, amelyek a Brüsszel IIa. rendelet hatálya alá tartoznak, és hangsúlyozza, hogy az időmúlás visszafordíthatatlan következményekkel járhat a gyermekek és azon szülők közötti kapcsolat tekintetében, amelyikkel nem élnek együtt (lásd különösen: EJEB, Karoussiotis kontra Portugália ítélet, 23205/08. sz., 85. és azt követő §‑ok, elérhető a következő internetes címen: 001–103165).
( 76 ) Lásd: Povse‑ítélet (EU:C:2010:400, 62. és 66. pont).
Full & Egal Universal Law Academy