YVES BOT
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2016. január 28. ( 1 )
C‑81/15. sz. ügy
Kapnoviomichania Karelia AE
kontra
Ypourgos Oikonomikon
(a Symvoulio tis Epikrateias [államtanács, Görögország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal — Adózás — Jövedéki adók — 92/12/EGK irányelv — Az adóraktári engedélyes felelőssége — A tagállamok azon lehetősége, hogy a csempészet elkövetőivel szemben kiszabott pénzbüntetések megfizetése tekintetében megállapítsák az adóraktári engedélyes egyetemleges felelősségét”
1.
A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgya az 1992. december 14‑i 92/108/EGK irányelvvel ( 2 ) módosított, a jövedékiadó‑köteles termékekre vonatkozó általános rendelkezésekről és e termékek tartásáról, szállításáról és ellenőrzéséről szóló, 1992. február 25‑i 92/12/EGK tanácsi irányelv ( 3 ) értelmezése a jogbiztonság és az arányosság elveinek fényében.
2.
A Kapnoviomichania Karelia AE ( 4 ) és az Ypourgos Oikonomikon (pénzügyminiszter) között folyamatban lévő perben előterjesztett jelen kérelem tárgya konkrétabban annak vizsgálata, hogy egyetemlegesen felelősnek minősíthető‑e az adóraktár engedélyese az adófelfüggesztés alatt álló dohánytermékek csempészete miatt elítélt személyekkel szemben kiszabott pénzbüntetés megfizetéséért.
3.
A jelen indítványban azt fogjuk alátámasztani, hogy a 92/12 irányelvet úgy kell értelmezni, hogy az uniós jog általános jogelveire, különösen a bűncselekmények és büntetések törvényességének elvére és a személyes felelősség elvére tekintettel azzal nem ellentétes, hogy a termékek szállítása során elkövetett csempészet eredményeként azok adófelfüggesztés alóli szabálytalan kivonása esetén a feladó adóraktári engedélyes egyetemlegesen felelősnek minősíthető a csempészet elkövetőire kiszabott vámügyi szankciók megfizetéséért, amennyiben az egyetemleges felelősség e – büntetőjogi szankció jellegű – rendszerét a nemzeti jogszabályok kifejezetten előírják, és az azon a vélelmen alapul, hogy az adóraktár engedélyese az árucikkek tulajdonosa, vagy azokat tárolja, és a csempészet elkövetői az ő képviseletében járnak el, amely vélelem nem megdönthetetlen jellegű, így nem fosztja meg az adóraktár engedélyesét attól a jogától, hogy ártatlanságának bizonyításával kimentse magát a felelősség alól. A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak a – valamennyi jogi körülmény és lényeges tény figyelembevételével történő – vizsgálata, hogy az alapügyben szóban forgó felelősségi rendszer megfelel‑e a fenti követelményeknek.
I – Jogi háttér
A – Az uniós jog
4.
Az alapügy tényállásának megvalósulása idején hatályban lévő 92/12 irányelvet a 2008/118/EK irányelv ( 5 )2010. április 1‑jétől kezdődő hatállyal hatályon kívül helyezte.
5.
A 92/12 irányelv – a 3. cikk (1) bekezdése értelmében a dohánygyártmányokra vonatkozó – 4. cikkének a) pontja az adóraktár engedélyesét úgy határozta meg, mint „azon természetes vagy jogi személy, akit, illetve amelyet a tagállam illetékes hatósága feljogosított a jövedéki adónak az adóraktározási rendelkezések keretében való felfüggesztése mellett a jövedéki termékek üzleti tevékenység során történő előállítására, feldolgozására, birtokban tartására, átvételére és átadására”.
6.
Ezen irányelv 6. cikkének (1) bekezdése a következőket írta elő:
„A jövedéki adó a szabadforgalomba bocsátáskor vethető ki vagy olyan hiány megállapítása esetén, amely a 14. cikk (3) bekezdése értelmében jövedékiadó‑köteles.
Jövedéki termékek szabadforgalomba bocsátása a következőket jelenti:
a)
az adófelfüggesztési eljárásból való kilépés, ideértve a szabálytalan kilépést is;
[...]”
7.
A fenti irányelv 13. cikkének a) pontja előírta, hogy az adóraktár engedélyese köteles „[...] kötelező biztosítékot nyújt[ani] a szállításra, amelynek feltételeit az adóraktár engedélyezése szerinti tagállam adóhatóságai állapítják meg”.
8.
A 92/12 irányelv 15. cikke ekként rendelkezett:
„[...]
(3) A Közösségen belüli szállítással együtt járó kockázatot a 13. cikk rendelkezései alapján a feladó adóraktár engedélyese által nyújtott biztosíték, vagy amennyiben az szükséges, a feladót és a fuvarozót együttesen és egyetemlegesen kötelező biztosíték fedezi. Adott esetben a tagállamok a címzettől is követelhetnek biztosítékot.
A biztosítékra vonatkozó részletes szabályokat a tagállamok határozzák meg. A biztosítéknak a Közösségen belül mindenütt érvényesnek kell lennie.
(4) A 20. cikk rendelkezéseinek sérelme nélkül a feladó adóraktár engedélyese, valamint, amennyiben felelőssége fennáll, a fuvarozó csak azon esetben mentesül az adó alól, ha elsődlegesen a […] termékkísérő‑okmánnyal […] bizonyítja, hogy a címzett átvette a részére szállított terméket.”
9.
Ezen irányelv 20. cikke előírta:
„(1) Amennyiben a termék szállítása közben a jövedéki adó kivetésével járó jogszabálysértés vagy egyéb szabálytalanság történik, a jövedéki adót azon tagállamban kell megfizetni, ahol a jogszabálysértést vagy egyéb szabálytalanságot elkövették, és a büntetőjogi eljárás lehetőségének sérelme nélkül azon természetes vagy jogi személy fizeti meg, aki, illetve amely a 15. cikk (3) bekezdése alapján biztosítékot nyújt a jövedéki adó megfizetésére.
[...]
(3) [...] A tagállamok meghozzák a jogszabálysértés vagy egyéb szabálytalanság elleni fellépéshez és a hatékony bírságok [helyesen: szankciók] kiszabásához szükséges intézkedéseket.
[...]”
B – A görög jog
10.
A 92/12 irányelvet a kőolajtermékekre, az etilalkoholra és alkoholtartalmú italokra, valamint a dohánygyártmányokra vonatkozó adózási szabályoknak és egyéb rendelkezéseknek a közösségi joggal való harmonizálásáról szóló 2127/1993. sz. törvény ( 6 ) (a továbbiakban: 2127/1993. sz. törvény) ültette át a görög jogrendszerbe.
11.
Ugyanezen törvény 67. cikkének (5) bekezdése szerint:
„A fizetendő adók és más terhek megfizetésének bármely módon történő kikerülése vagy annak kísérlete, illetve a törvény által előírt alakiságok megsértése az említett adók és más terhek megfizetésének kikerülése céljából a vámkódexről szóló 1165/1918. sz. törvény [a továbbiakban: vámkódex] 89. és azt követő cikkei értelmében csempészetnek minősül, amely alapján az e törvényben előírt, emelt összegű adót kell kivetni abban az esetben is, ha az illetékes igazságügyi szervek megítélése szerint a csempészet büntethetőségének feltételei nem állnak fenn.”
12.
A vámkódex 97. cikkének (3) és (5) bekezdése előírja:
„(3) [...] az emelt összegű adó megfizetésére, amely a jogsértés tárgya tekintetében fizetendő vámok, illetékek, adók és díjak kétszeresétől tízszereséig terjedhet, a közrehatásuk arányában, a velük szembeni büntetőeljárástól függetlenül, együttesen és egyetemlegesen kell kötelezni mindazokat, akik bizonyosan részt vettek a vámjogszabályoknak az e kódex 89. cikkének (2) bekezdése szerinti megsértésében [...]
[...]
(5) A közigazgatási vizsgálat lefolytatását követően az [...] illetékes vámhivatal igazgatója a lehető leghamarabb indokolt véleményt fogalmaz és tesz közzé, amelyben az esettől függően megnevezi vagy felmenti a jelen törvény értelmében vett felelősöket, egyenként megállapítja felelősségük mértékét, valamint a csempészet folytán felmerült vagy elveszett vámokat és egyéb adókat, és behajtja a jelen cikk értelmében megnövelt adót, azaz adott esetben a vámokat és egyéb kieső adókat.”
13.
E kódex 99. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy a 108. cikkében foglalt rendelkezéseket „analógia útján” kell alkalmazni a vámjogszabályok megsértésére, és hogy „az együttes polgári jogi felelősséggel tartozó személyeket nem mentesíti a felelősségük alól, hogy a jogszabálysértés elkövetőinek minősülő személyek szándékát nem ismerték”.
14.
A vámkódex 100. cikkének (1) bekezdése értelmében:
„Csempészetnek minősül:
a)
a behozatali vámmal vagy a vámhatóság által beszedett jövedéki adóval, vagy egyéb adóval terhelt áruknak az illetékes vámhatóság írásos engedélye nélkül az Állam területére – vagy a fenti hatóság által nem engedélyezett helyen vagy időpontban – történő behozatala vagy onnan történő kivitele, és
b)
bármely olyan eljárás, amelynek célja, hogy áruk behozatalát vagy kivitelét terhelő vámokat, adókat, illetékeket és díjakat vonjanak el az államtól, ideértve azt is, amikor nem a törvényben foglalt időpontban és módon járnak el.”
15.
E törvény 108. cikke a következőket írja elő:
„A csempészet vádja tárgyában határozatot hozó büntetőbíróság megállapíthatja a csempészet tárgyát képező áru tulajdonosának vagy címzettjének a kiszabott pénzbüntetés és a költségek – valamint a sértettként beavatkozó Állam kérelmére a részére megítélt összeg – megfizetéséért az elítélt személlyel való egyetemleges felelősségét akkor is, ha a büntetőjogi felelőssége nem áll fenn, feltéve hogy a csempészet tárgyát képező áru vonatkozásában az elítélt a tulajdonos vagy a címzett megbízottjaként, ügyintézőjeként vagy képviselőjeként járt el, függetlenül attól, hogy a meghatalmazás milyen jogviszonyhoz kapcsolódik, vagy hogy milyen jogviszonyon alapul; következésképpen nincs jelentősége annak, hogy a megbízott saját nevében jár‑e el [...], amennyiben az áruk tulajdonosaként, vagy azokkal bármilyen más jogcímen kapcsolatban álló személyként lép fel, vagy ha a tulajdonos tényleges képviselete különleges vagy általános jellegű, kivéve ha bizonyítható, hogy a fenti személyek semmiképpen sem rendelkezhettek tudomással a csempészet valószínű elkövetéséről.”
II – Az alapügy tényállása és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
16.
A Karelia dohánytermékek előállításával foglalkozó, görög jog szerint létrejött vállalkozás, amely adóraktári engedélyes státusszal rendelkezik.
17.
Miután a Karelia egy bolgár társaságtól 760 karton cigarettára vonatkozó megrendelést kapott, 1994. június 9‑én kiviteli nyilatkozatot nyújtott be a vámhivatalhoz.
18.
Ez a rakomány azonban soha nem érte el a célállomást. A vámszolgálat által lefolytatott vizsgálat kiderítette, hogy a rakomány szállítására kijelölt teherautó üres raktérrel indult el Bulgáriába, és hogy a rakományt egy másik teherautóba rakodták át. A vizsgálat során a Karelia kiviteli igazgatója elmondta, hogy a megrendelést követően megkapta az áru értékének megfelelő 82000 euró összeget, amelyet a Karelia egy Görögországban vezetett bankszámláján helyezett el. A Karelia vezérigazgatója állítása szerint nem tudta, hogy a megrendelést feladó bolgár társaság valóban létezett‑e, mivel a kereskedelmi kamarával kapcsolatban Bulgáriában olyan mértékű káosz uralkodott, hogy e társaság beazonosítására tett minden kísérlet hiábavaló lett volna.
19.
Mivel a vitatott rakomány kiléptetésére vonatkozó igazolást nem bocsátották az illetékes vámhatóság rendelkezésére, a Karelia által a jövedéki adó fedezeteként letétbe helyezett 114726750 görög drachma (GRD) (336688,92 euró) összegű bankgarancia elveszett.
20.
Ezt követően a vámhatóság 760 karton cigaretta csempészete miatt adóhatározatot bocsátott ki, amelyben megállapította, hogy a bolgár társaság nevében a Karelia kiviteli igazgatójánál cigarettára vonatkozó megrendelést feladó személyek társtettesek a fenti csempészet elkövetésében. Az összesen 573633750 GRD‑t (1683444,60 euró) kitevő, emelt összegű adó, valamint a 9880000 GRD (28994,86 euró) összeggel megnövelt jövedéki adó megfizetésének terhét megosztotta a csempészet elkövetői között. Ugyanebben a határozatban megállapította, hogy a Karelia polgári jogi értelemben egyetemlegesen felelős ezen összegek megfizetéséért.
21.
A Karelia a fent említett adóhatározattal szemben keresetet terjesztett a Dioikitiko Protodikeio Peiraia (pireuszi közigazgatási bíróság) elé, amely a keresetnek helyt adott azzal, hogy nem tártak fel meghatalmazásra utaló megbízási, képviseleti vagy egyéb jogviszonyt a Karelia és a csempészet tettesei között.
22.
Az Ypourgos Oikonomikon a fenti ítélet ellen fellebbezést nyújtott be, amelynek a Dioikitiko Efeteio Peiraia (pireuszi közigazgatási fellebbviteli bíróság) helyt adott, és az emelt összegű adót 344180250 GRD (336688,91 euró) összegre csökkentette. Ezen ítélet megállapította, hogy mivel a cigaretták adófelfüggesztés alatt álltak, a csempészet elkövetői a Karelia megbízottjaiként jártak el, aki adóraktári engedélyesként a termékek birtokosának minősült, és azok exportálásáig kizárólagosan felelt ezen áruk szállításáért, függetlenül attól, hogy a csempészek látszólag milyen minőségben (gépjárművezetőként, közvetítőként, címzettként, vásárlóként stb.) tevékenykedtek.
23.
A Karelia a Dioikitiko Efeteio Peiraia (pireuszi közigazgatási fellebbviteli bíróság) ítélete ellen fellebbezést nyújtott be.
24.
A Symvoulio tis Epikrateias (államtanács) tagjainak többsége szerint az adóraktári engedélyes egyetemleges felelőssége nemcsak a jövedéki adók megfizetésére, hanem a csempészet egyéb gazdasági következményeire is kiterjed. Ez a szállító és a vevő közötti esetleges olyan különös megállapodásoktól függetlenül is érvényes, amelyek alapján az adófelfüggesztés alá tartozó jövedékiadó‑köteles áruk tulajdonjoga átvételkor a vevőre száll át, aki vállalja az áruk szállítását. E vélemény szerint az adóraktári engedélyes megnövelt felelősségének rendszere hozzájárul az adóelkerülés megelőzése célkitűzésének megvalósításához, mivel erőteljesen ösztönzi ezt a vállalkozót arra, hogy a kivitelre vonatkozó eljárás szabályszerű lefolytatását azáltal biztosítsa, hogy – a szerződéses jogviszonyai keretei között – elfogadja az azon kockázat elkerüléséhez szükséges intézkedéseket, hogy egyetemleges felelősségét megállapítsák. Ez a rendszer összhangban áll az arányosság elvével, amennyiben az adóraktár engedélyesének lehetősége van felelősségének kimentésére annak bizonyításával, hogy jóhiszeműen járt el, és az adott körülmények között – megfelelő gondosság tanúsítása mellett – minden tőle elvárható intézkedést megtett.
25.
Ezzel szemben a kisebbségi vélemény szerint az adóraktári engedélyes egyetemleges felelőssége csak a fizetendő adókra vonatkozik, és nem vonatkozik a csempészettel vádolt személyekkel szemben megállapított pénzbüntetésekre is. Egyrészről ugyanis az adóraktár engedélyesét törvény szerint nem lehet mindaddig a nála tárolt, adóraktárából kivitt és adófelfüggesztés alatt harmadik országba feladott áru tulajdonosának tekinteni, amíg a termékek nem érkeznek meg jogszerű rendeltetési helyükre, vagy amíg el nem hagyják az Unió területét, valamint másrészről, nem lehet jogszerűen azt vélelmezni, hogy az áruk forgalmában bármilyen jogcímen érintett természetes személyek ezen adóraktári engedélyes megbízottjaként vagy képviselőjeként járnak el.
26.
Ezért a Symvoulio tis Epikrateias (államtanács) az eljárást felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:
„Úgy kell–e értelmezni az uniós jog általános elveinek, különösen az uniós jog tényleges érvényesülése, a jogbiztonság és az arányosság elvének fényében a 92/12/EGK irányelvet, hogy azzal ellentétes valamely tagállam olyan jogszabályi rendelkezésének a jelen ügyhöz hasonló ügyben történő alkalmazása, mint a [görög] vámkódex 108. cikke, amely szerint egyetemlegesen felelősnek minősíthető a csempészet miatt kiszabott közigazgatási szankciók megfizetéséért az az adóraktári engedélyes, akinek az adóraktárából adófelfüggesztés mellett szállítanak el és a csempészet eredményeként a fent említett felfüggesztés alól szabálytalanul vonnak ki termékeket, attól a kérdéstől függetlenül, hogy a jogsértés elkövetésekor a magánjog szabályai szerint az adóraktári engedélyes az áruknak a magánjog értelmében vett tulajdonosa–e, vagy azon további kérdéstől függetlenül, hogy a csempészetnek a fent említett ügyletben részt vevő elkövetői és az adóraktári engedélyes között fennáll–e olyan szerződéses jogviszony, amelyből arra lehet következtetni, hogy az utóbbiak az adóraktári engedélyes megbízottjaként jártak el?”
III – Elemzésem
27.
Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy úgy kell‑e értelmezni az uniós jog általános elveinek, különösen a jogbiztonság és az arányosság elvének fényében a 92/12 irányelvet, hogy azzal ellentétes valamely – a jelen ügyben szereplőhöz hasonló – tagállami jogszabályi rendelkezés, amely szerint az adóraktári engedélyes mint feladó egyetemlegesen felelősnek minősíthető az emelt összegű adók megfizetéséért az adófelfüggesztés hatálya alatt álló, ezen adóval terhelt termékek szállítása közben elkövetett csempészet esetén, abban az esetben is, ha az adóraktár engedélyese a nemzeti magánjog értelmében a jogszabálysértés elkövetésének időpontjában nem minősül a termékek birtokosának, és annak elkövetőjéhez – aki nem tekinthető úgy, mint aki a megbízottjaként járt el – semmilyen szerződéses kapcsolat nem fűzi.
28.
A jelen ügy azt a kérdést veti fel, hogy a 92/12 irányelv megtiltja‑e a tagállamoknak, hogy vétlenül is egyetemleges felelősséget telepítsenek a feladó adóraktári engedélyesre az adófelfüggesztés hatálya alatt szállított dohánytermékek csempészete miatt az elkövetőkre kiszabott pénzbüntetések megfizetése tekintetében.
29.
A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak kifejezéseit, hanem annak szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az említett rendelkezés részét képezi. ( 7 )
30.
A 92/12 irányelv általános rendszerét figyelembe véve rá kell mutatni az adóraktár engedélyesének a jövedékiadó‑köteles termékek adófelfüggesztés mellett történő szállításának folyamatában játszott központi szerepére, amely adófelfüggesztést az jellemez, hogy az e rendszerhez tartozó termékekre vonatkozó jövedéki adók még nem vethetők ki, annak ellenére, hogy a kiszabásukat megalapozó tényállás már megvalósult. ( 8 )
31.
Az arra vonatkozó engedély ellentételezéseként, hogy az adóraktár engedélyese adóraktárban adófelfüggesztés alatt álló jövedéki terméket állítson elő, dolgozzon fel, tároljon, vegyen át vagy adjon fel, az irányelv 15. cikkének (3) bekezdése értelmében mindenekelőtt köteles a fenti termékek szállításával együtt járó valamennyi kockázatot fedező biztosítékot nyújtani.
32.
A 92/12 irányelv 15. cikkének (4) bekezdéséből következik továbbá, hogy az adóraktár engedélyese csak azon esetben mentesül a felelőssége alól, ha az adófelfüggesztés melletti teljesítés elismervényeként – egyebek mellett a kísérő okmánnyal, melynek egy példányát az Unióból való kiléptetéskor eljáró vámhivatalnak vissza kell küldenie a feladó részére – bizonyítja, hogy a címzett átvette a részére szállított terméket. Az irányelv 14. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában továbbá csak abban az esetben mentesülhet az adó alól az adófelfüggesztés keretében bekövetkező veszteségek tekintetében, ha bizonyítja, hogy ezek a veszteségek váratlan esemény, elháríthatatlan külső ok miatt, vagy a termék természetéből adódóan következtek be.
33.
Végül a fenti irányelv 20. cikke (1) bekezdésének első albekezdése az adóraktár engedélyesére terheli a jövedéki adó megfizetését az adófelfüggesztés alatt álló termék szállítása közben elkövetett jogszabálysértés vagy egyéb szabálytalanság esetén.
34.
A jelen indítvány előző három pontjában hivatkozott rendelkezések együttes olvasatából következik, hogy a 92/12 irányelv egy olyan kockázatért való felelősségi rendszert telepít az adóraktári engedélyesre, amely alól ez utóbbi csak elháríthatatlan külső ok bizonyításával mentesülhet. E felelősségi rendszer értelmében az adóraktár engedélyese az, aki az adófelfüggesztés alatt álló jövedékiadó‑köteles termékek szállításával járó valamennyi kockázatért való felelősséget viseli, következésképpen mint ilyen, köteles a jövedéki adó megfizetésére a termék szállítása közben elkövetett, jövedéki adó kivetésével járó jogszabálysértés vagy egyéb szabálytalanság esetén.
35.
Hozzá kell tenni, hogy a 92/12 irányelv 15. cikkének (3) és (4) bekezdéséből világosan következik, hogy a feladó adóraktári engedélyes felelőssége rendkívül széles körű, és az adófelfüggesztés alatt álló termékek szállítása során esetlegesen felmerülő valamennyi kockázatra kiterjed. Ez a felelősség nem áll meg annak az adóraktárnak a kapuinál, amelyből az adóraktári engedélyes a termékeket átadja, hanem mindaddig folyamatosan fennáll, ameddig nem nyer bizonyítást, hogy azok megérkeztek a címzetthez.
36.
Az a körülmény, hogy a feladó adóraktári engedélyes felelőssége kifejezetten a kockázat fogalmán alapul, és az alól káresemény esetén csak vis maior bizonyítása esetén mentesülhet, bizonyítja, hogy olyan objektív felelősségről van szó, amelyet nem az adóraktári engedélyes bizonyított vagy vélelmezett vétkessége, hanem egy gazdasági tevékenységben való részvétele alapoz meg. Ez a felelősség – amely az adófelfüggesztés alatt álló termékek előállításához, feldolgozásához, tárolásához, átvételéhez vagy feladásához való jog ellentételezése – az adóraktár engedélyesét kizárólag e minőségében terheli, függetlenül attól, hogy ő egyébként tulajdonosa‑e a jövedékiadó‑köteles áruknak, vagy hogy jogszabálysértés megállapítása esetén fennáll‑e szerződéses kapcsolat közte és annak elkövetője között. Ez utóbbi ponttal kapcsolatban meg kell állapítani, hogy a csempészet elkövetése az adófelfüggesztés alatt álló termékek szállításával járó kockázat megvalósulásának tekinthető, amelyet a termékek feladásával az adóraktár engedélyese elfogadott.
37.
Mindazonáltal az adóraktár engedélyesének kötelezettsége – noha azt a 92/12 irányelv 15. cikke meglehetősen általános fogalmakkal írja le – ezen irányelv 20. cikkének (1) bekezdése értelmében a feladott termékekre vonatkozó jövedéki adók megfizetésére korlátozódik. Az irányelvben előírt kárfelelősségi rendszer tehát megáll ezen adók megfizetésének előírásánál, amelynek teljesítésére az adóraktár engedélyese a jövedéki adó kivetésével járó jogszabálysértés esetén válik kötelessé. Ezzel szemben a 92/12 irányelv nem hoz létre olyan egyetemleges felelősségi rendszert, amely az adóraktár engedélyesére a megállapított jogszabálysértés elkövetőivel szemben kiszabott pénzbüntetések megfizetése tekintetében is közös felelősséget telepítene.
38.
Ezen irányelv iránymutatása híján meg kell tehát határozni, hogy a tagállamok kiterjeszthetik‑e az adóraktári engedélyes kötelezettségét egy fentihez hasonló egyetemleges felelősségi rendszer bevezetésével.
39.
Az erre a kérdésre adandó igenlő válasz mellett szóló első érv éppen a fenti irányelv 20. cikkének (3) bekezdéséből vezethető le, amely szerint a tagállamoknak kell gondoskodniuk a jogszabálysértések és szabálytalanságok orvoslásához, valamint a „hatékony szankciók” kiszabásához szükséges intézkedések meghozataláról – amint a jövedéki adó kivethetővé válik – az adó hatékony beszedése érdekében. Ezt a rendelkezést úgy lehet tekinteni, mint a nemzeti jogalkotót felhatalmazó normát, amely jogosultságot biztosít számára többek között arra, hogy a lehetséges szankciók vonatkozásában kiterjessze az adóraktári engedélyes felelősségének terjedelmét oly módon, hogy túlmutasson a 92/12 irányelvben kifejezetten előírt jövedékiadó‑fizetési kötelezettségen.
40.
Az ugyanebben az értelemben vett második érv abban a megállapításban rejlik, hogy adóügyi szempontból az adóalanytól eltérő személy egyetemleges felelőssége az adóbeszedés biztosítása és a csalás elleni küzdelem klasszikus módszerének tekinthető. ( 9 ) Jövedéki adó szempontjából az adóraktár engedélyesének azon kötelezettsége, hogy a csempészet pénzügyi következményeiért egyetemleges felelősséget vállaljon, az illegális kereskedelem elterjedése elleni küzdelemre, valamint az egészségre káros dohánytermékek csempészetének visszaszorítására irányuló jogos törekvést elégíti ki.
41.
A fentiekből tehát az következik, hogy a 92/12 irányelvvel főszabály szerint nem ellentétes az, hogy a tagállamok kiterjesszék az adóraktári engedélyes felelősségét oly módon, hogy az adófelfüggesztés alatt álló termékek szállítása során bekövetkező jogszabálysértések pénzügyi következményei tekintetében egyetemleges felelősséget állapítanak meg.
42.
Az irányelv által rájuk ruházott szankcionálási jogosítványuk gyakorlása során azonban a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk az Unió jogrendszerének részét képező általános jogelveket.
43.
A nemzeti jogalkotó tevékenységét körülölelő alapelvek különböznek aszerint, hogy az általa létrehozott egyetemleges felelősségi rendszert büntetőjogi jellegű szankciónak kell‑e tekinteni. Úgy véljük továbbá, hogy e kérdést az e tárgyban használatos elemzési módszer segítségével előzetesen meg kell vizsgálni.
44.
Az uniós bíróság a szankciók kiszabását eredményező eljárás büntetőjogi jellegének meghatározásához az Emberi Jogok Európai Bírósága által elsőként az Engel és társai kontra Hollandia ítéletében ( 10 ) az 1950. november 4‑én, Rómában aláírt, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 6., illetve 7. cikke, valamint ezen egyezmény 7. jegyzőkönyve 4. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „vádemelés”, „büntetés” és „büntetőjogi eljárás” fogalmának meghatározása céljából elkülönített három szempontot alkalmazza. Az első szempont a jogsértés belső jog szerinti jogi minősítése, a második a jogsértés jellege, a harmadik pedig az érintett személlyel szemben kiszabható szankció természete és súlya. ( 11 )
45.
A fent hivatkozott szempontok alkalmazása során arra a következtetésre jutottunk, hogy a görög jog által előírt egyetemleges felelősségi rendszer értelmében az adóraktári engedélyes terhére rótt szankciók e szempontok tekintetében kvázi büntetőjogi jellegűek. Bár a kérdést előterjesztő bíróság határozatából az következik, hogy ez a felelősség a görög jog szerint „polgári jogi felelősségnek” tekinthető, amely „nem minősül közigazgatási szankciónak”, és a görög kormány álláspontja szerint nincs büntetés jellege sem, hanem az a kiszabott összegek megfizetéséért nyújtott biztosíték jellegét ölti, meg kell állapítani, hogy a vámjogszabályoknak a vámkódex 89. cikkének (2) bekezdésében foglalt megsértése – melynek értelmében a felelősök emelt összegű adó fizetésére kötelesek – a 2127/1993. sz. törvény 67. cikkének (5) bekezdésében meghatározott csempészet bűncselekményével azonos módon került meghatározásra. Nem létezik tehát éles választóvonal a vámügyi szankciók és a bűncselekmények között, amennyiben az adóraktári engedélyes egyetemleges felelőssége a vámkódex 108. cikkének „analógia útján” történő alkalmazásán ( 12 ) alapul, amely a csempészet vádja tárgyában határozatot hozó büntetőbíróság számára lehetővé teszi annak megállapítását, hogy a csempészet tárgyát képező áru tulajdonosa és a bűncselekmény elkövetéséért elítélt személy egyetemlegesen felelnek a pénzbüntetés megfizetéséért. Ezen felül a jövedéki adótól eltérően az adóraktári engedélyes terhére rótt, emelt összegű adó egyszerre büntetés jellegű, mivel a kellő körültekintés és gondosság hiányát szankcionálja, és megelőző jellegű is, mivel a kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint annak célja a kiszabott bírságok hatékonyságának biztosítása, és az arról való gondoskodás, hogy azok a gazdasági szereplők, akik hasznot húznak abból a gazdasági tevékenységből, amelynek keretében a csempészetet elkövetik, valamennyi szükséges intézkedést meghozzanak a csempészet bűncselekménye elkövetésének megelőzése érdekében. ( 13 ) Márpedig a jövedéki adóval való visszaélés visszaszorítása és az attól való elrettentés kettős célja a büntetőjogi szankciókra jellemző. Végül az adóbírság, amelynek megfizetéséért az adóraktári engedélyes egyetemlegesen felelősnek minősíthető, jelentős összegre rúghat, a megfizetendő vámok, illetékek, adók és díjak tízszereséig terjedhet. ( 14 )
46.
A fenti megállapításokra tekintettel arra a következtetésre jutottunk, hogy a görög jogban előírthoz hasonló egyetemleges felelősségi rendszer büntetőjogi jellegű, következésképpen az erre a jogágra vonatkozó alapelvekkel kell összhangban állnia. Ezért megvizsgáltuk e rendszer összeegyeztethetőségét a jogbiztonság elvével, valamint a személyes felelősség elvével.
47.
Elsőként a fenti két elvre vonatkozó – a Bíróság ítélkezési gyakorlatából levezethető – elemzési táblázatra hivatkozunk.
48.
Először is az Unió jogrendjének részét képező, és az uniós jog alkalmazására köteles valamennyi nemzeti hatóságra alkalmazandó jogbiztonság elve többek között megköveteli, hogy a jogszabályok egyértelműek, pontosak és hatásaikat illetően előre láthatók legyenek, különösen olyankor, amikor a magánszemélyekre és vállalkozásokra nézve kedvezőtlen következményeik lehetnek. ( 15 ) Büntetőjogi értelemben ez az alapelv „különös kifejezésre juttatását” ( 16 ) az Európai Unió Alapjogi Chartája 49. cikkének (1) bekezdésében szereplő, a bűncselekmények és büntetések jogszerűségének elvében találja meg, ami azt jelenti, hogy a törvény egyértelműen meghatározza a jogsértéseket és a hozzájuk kapcsolódó büntetéseket, amely feltétel akkor teljesül, ha a jogalany – a releváns rendelkezés megfogalmazásából, szükség esetén a bíróságok által nyújtott értelmezés segítségével – megtudhatja, hogy mely cselekmények és mulasztások vonják maguk után a büntetőjogi felelősségét. ( 17 )
49.
A bűncselekmények és büntetések törvényességének elve tartalmát pontosítandó a Bíróság kimondta, hogy ezen elvet nem lehet úgy értelmezni, hogy az tiltja a büntetőjogi felelősség szabályainak esetről esetre bírói értelmezés útján történő fokozatos világossá tételét, feltéve hogy az eredmény a jogsértés elkövetésekor észszerűen előrelátható, tekintettel különösen a szóban forgó jogi rendelkezéssel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatban ebben az időszakban figyelembe vett értelmezésre. ( 18 )
50.
Ezen elvből következik, hogy senkit sem lehet olyan bűncselekmény elkövetésével vádolni, vagy vele szemben olyan büntetést kiszabni, amelyet a törvény kifejezetten nem írt elő.
51.
Másodsorban a személyes felelősség büntetőjogból eredő elve kimondja, hogy mindenki csak a saját tettéért felel. A Bíróság – figyelemmel a versenyszabályok megsértését követően kiszabott szankciók kvázi megtorló jellegére – több ízben alkalmazta ezt az elvet e szankciók tekintetében. Ezért a Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben hozott ítéletében ( 19 ) kimondta, hogy a versenyszabályok megsértésének jellegére, valamint az ahhoz kapcsolódó szankciók jellegére és súlyossági fokára tekintettel az e jogsértések elkövetéséért való felelősség személyes jellegű. ( 20 )
52.
A személyes felelősség elve alapján annak a személynek, akinek egyetemleges felelőssége megállapításra került, ki kell tudnia menteni magát a felelősség alól annak bizonyításával, hogy minden intézkedést megtett az ügylet szabályszerű lefolytatása érdekében, és hogy az áruk adófelfüggesztés hatálya alól történt szabálytalan kivonása tőle független külső ok miatt következett be.
53.
Analógia útján utalni kell arra, hogy a Bíróság az arányosság elvét alapul véve a hozzáadottérték‑adó tárgyában kimondta, hogy az arányosság elvével összeegyeztethetetlennek tekintendő, ha a héa megfizetésének felelősségét az adófizetésre kötelezettől eltérő személyre hárítják, még ha e személy a 92/12 irányelvben szabályozott sajátos kötelezettségekkel terhelt adóraktári engedélyes is, anélkül hogy megengednék számára, hogy e felelősség alól mentesüljön, amennyiben bizonyítja, hogy semmi köze az adófizetésre kötelezett személy csalárd cselekményeihez. A Bíróság ezt a megoldást azzal indokolta, hogy „nyilvánvalóan aránytalan lenne […], ha az említett személynek feltétel nélkül tudnák be azt az adóbevétel‑kiesést, amelyet egy harmadik személy jogalany olyan csalárd cselekményei idéztek elő, amelyekre semmilyen befolyása nincs”. ( 21 ) A korábbi joggyakorlatra hivatkozva hozzátette, hogy „nem ellentétes […] az uniós joggal, ha az adófizetésre kötelezettől eltérő személytől azt követelik, hogy hozzon meg minden tőle észszerűen elvárható intézkedést annak érdekében, hogy az ügylet ne vezessen adókijátszáshoz”. ( 22 )
54.
A Bíróság álláspontja szerint tehát az arányosság elve megköveteli, hogy a nemzeti jog hatékony lehetőséget biztosítson az egyetemleges felelősséggel terhelt személy számára arra, hogy kimentse magát a felelősség alól annak bizonyításával, hogy jóhiszeműen járt el, és vétkesség nem terheli.
55.
Amennyiben álláspontunk szerint a görög jog által előírt – a hozzáadottérték‑adó tárgyában már létező egyetemleges felelősségi rendszertől eltérően az uniós jogban megszövegezett jogalappal nem rendelkező –egyetemleges felelősségi rendszer kvázi büntetőjogi jellegére tekintettel a személyes felelősség elvéből érdemes kiindulni, ezen elv alkalmazása azonos eredményre vezet, mint az arányosság elvének alkalmazása.
56.
Márpedig a jogbiztonság és a személyes felelősség elveinek követelményeire tekintettel a görög törvény tartalmát bizonytalanság övezi, amely egyrészről annak meglehetősen kétértelmű megfogalmazásából, valamint a nemzeti bíróságok által neki tulajdonított értelmezésből fakad.
57.
A feladó adóraktári engedélyes felelőssége ugyanis a 2127/1993. sz. törvénynek a vámkódex 89. cikkének (2) bekezdésével, 97. cikkének (3) bekezdésével, 99. cikkének (2) bekezdésével és 108. cikkével összefüggésben értelmezett rendelkezésein alapul. Ez utóbbi cikknek az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban ismertetett rendelkezéseiből következik ugyanakkor, hogy a görög jog csempészet elkövetése esetén csak a csempészet tárgyát képező áru tulajdonosával vagy címzettjével szemben ír elő egyetemleges felelősséget, és ráadásul csak azzal a feltétellel, ha az elkövető a tulajdonos vagy a címzett megbízottjaként, ügyintézőjeként vagy képviselőjeként járt el.
58.
A vámkódex 108. cikkének rendelkezései tehát csak az áru tulajdonosának vagy címzettjének büntetőeljárás alá vonását teszik lehetővé, és nem vonatkoznak kifejezetten az áru tulajdonjogával már nem rendelkező adóraktári engedélyesre.
59.
Úgy tűnik tehát, hogy csak egy bírói vélelem alapján – melynek értelmében az adóraktári engedélyest a termékek tulajdonosának kell tekinteni mindaddig, amíg azok meg nem érkeznek a címzetthez – lehet e személy egyetemleges felelősségét megállapítani a csempészet elkövetőivel szemben kiszabott, emelt összegű adó megfizetése tekintetében.
60.
A csempészet elkövetéséért való felelősség adóraktári engedélyesre hárításának fenti feltételei kettős fenntartásra adnak okot.
61.
Elsődlegesen félreértelmezik a jogbiztonság elvének a bűncselekmények és büntetések törvényességének elvében való kifejeződését, mivel az adóraktári engedélyes egyetemleges kötelezettsége nem kifejezetten a nemzeti jogból, hanem vagy a 92/12 irányelv ultra legem értelmezéséből, vagy pedig egy – kizárólag az áru tulajdonosára vagy címzettjére vonatkozó – nemzeti rendelkezés ítélkezési gyakorlatban alkalmazott kiterjesztő értelmezéséből ered.
62.
Másodsorban ellentétesnek bizonyulhatnak a személyes felelősség elvével, mivel megdönthetetlen felelősségi vélelmet állítanak fel. Márpedig, noha a vámkódex 108. cikke előírja, hogy azok a személyek, akiknek az egyetemleges felelősségét vizsgálják, bizonyíthatják, hogy nem rendelkezhettek tudomással az ilyen cselekmények valószínű elkövetéséről, a kérdést előterjesztő bíróság által kifejtett magyarázat komoly kétségeket ébreszt azzal kapcsolatban, hogy az adóraktári engedélyesnek ténylegesen módjában áll‑e kimenteni magát a felelősség alól. Álláspontunk szerint tehát az uniós joggal összhangban álló értelmezés azt követeli meg, hogy ez a vélelem megdönthető legyen.
63.
Noha a fenti vélelem megdöntése nem könnyű, az adóraktári engedélyesnek lehetőséget kell adni a bíróság előtt annak bizonyítására, hogy minden észszerűen elvárható intézkedést megtett a csempészet elkerülése érdekében, és nem követett el szabálytalanságot.
64.
Amint arra az Európai Bizottság rámutat, figyelembe kell venni a címzett székhelye szerinti állam kereskedelmi kamarájának „kaotikusként” minősített állapotát, illetve azt, hogy maga az adóraktári engedélyes tett korábban feljelentést csempészet elkövetése miatt, amely lehetővé tette volna a hálózat fennállásának felfedését.
65.
Álláspontunk szerint azonban az adóraktári engedélyes bizonyított tudomása e kaotikus helyzetről, és az a tény, hogy az áruk szállításával egy általa ismeretlen, a címzett által megjelölt fuvarozót bízott meg, nem szükségképpen szól a vélelem megdöntése mellett.
66.
Akárhogyan is, a nemzeti bíróságnak olyan mérlegelési jogkörrel kell rendelkeznie, amely lehetővé teszi a csempészet adóraktári engedélyesnek való betudhatóságára vonatkozó vélelem megdöntésére esetlegesen alkalmas ténybeli körülmények figyelembevételét.
67.
A fenti okoknál fogva úgy véljük, hogy az alapügy tárgyát képező felelősségi rendszer csak akkor felel meg a jogbiztonság és a személyes felelősség elvének, ha azt a nemzeti jog világosan és kifejezetten előírja, és ha az hatékony lehetőséget biztosít az adóraktári engedélyesnek, hogy kimentse magát a felelősség alól.
IV – Végkövetkeztetések
68.
A fenti megfontolásokra tekintettel azt javasoljuk a Bíróságnak, hogy a Symvoulio tis Epikrateias (államtanács) kérdéseire a következőképpen válaszoljon:
Az 1992. december 14‑i 92/108/EGK irányelvvel módosított, a jövedékiadó‑köteles termékekre vonatkozó általános rendelkezésekről és e termékek tartásáról, szállításáról és ellenőrzéséről szóló, 1992. február 25‑i 92/12/EGK tanácsi irányelvet úgy kell értelmezni, hogy – az uniós jog általános elveire, különösen a bűncselekmények és büntetések törvényességének elvére és a személyes felelősség elvére is tekintettel – azzal nem ellentétes, hogy abban az esetben, ha a szállítás során elkövetett csempészet eredményeként az árukat szabálytalanul kivonják az adófelfüggesztés alól, a feladó adóraktári engedélyes a csempészet elkövetőivel egyetemlegesen kötelezhető az e személyekkel szemben kiszabott vámügyi szankciók megfizetésére, amennyiben ezt a büntetőjogi jellegű felelősségi rendszert a nemzeti jog kifejezetten előírja, és amennyiben az azon a vélelmen alapul, hogy az adóraktári engedélyes az áruk tulajdonosa vagy birtokosa, és a csempészet elkövetői az ő képviseletében járnak el, amely vélelem azonban nem lehet megdönthetetlen jellegű, amely megfosztaná az adóraktári engedélyest attól a jogosultságától, hogy vétlenségének bizonyításával kimentse magát a felelősség alól. A kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy minden lényeges jogi és ténybeli körülmény figyelembevételével megvizsgálja, hogy az alapügy tárgyát képező rendszer megfelel‑e ezeknek a követelményeknek.
( 1 ) Eredeti nyelv: francia.
( 2 ) HL L 76, 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 235. o.
( 3 ) HL L 390, 124. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 179. o., a továbbiakban: 92/12 irányelv.
( 4 ) A továbbiakban: Karelia.
( 5 ) A jövedéki adóra vonatkozó általános rendelkezésekről és a 92/12/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. december 16‑i 2008/118/EK tanácsi irányelv (HL L 9., 12. o.).
( 6 ) FEK A’ 48.
( 7 ) Lásd különösen: Covaci‑ítélet (C‑216/14, EU:C:2015:686, 29. pont).
( 8 ) Lásd: Cipriani‑ítélet (C‑395/00, EU:C:2002:751, 42. pont) és Dansk Transport og Logistik ítélet (C‑230/08, EU:C:2010:231, 78. pont).
( 9 ) Lásd a 2001. december 20‑i 2001/115/EK tanácsi irányelvvel (HL L 15, 24. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 352. o.) módosított, a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról – közös hozzáadottértékadó‑rendszer: egységes adóalap‑megállapításáról szóló, 1977. május 17‑i 77/388/EGK hatodik tanácsi irányelv (HL L 145., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 23. o.) 21. cikkének (3) bekezdését, valamint a 77/388 hatodik irányelvet hatályon kívül helyező, a közös hozzáadottértékadó‑rendszerről szóló, 2006. november 28‑i 2006/112/EK tanácsi irányelv (HL L 347., 1. o.) 205. és 207. cikkét.
( 10 ) EJEB, Engel és társai kontra Hollandia ítélet, 1976. június 8., A. sorozat 22. sz.
( 11 ) 80–83. pont. Lásd még: EJEB, Öztürk kontra Németország ítélet, 1984. február 21., A. sorozat 73. sz., 50–53. pont, és Zolotoukhine kontra Oroszország ítélet, 2009. február 10., 14939/03. sz., EJEB 2009, 52. és 53. pont. A Bíróság által ezen szempontok alkalmazása tekintetében lásd különösen: Bizottság kontra Anic Partecipazioni ítélet (C‑49/92 P, EU:C:1999:356, 78. pont); Hüls kontra Bizottság ítélet (C‑199/92 P, EU:C:1999:358, 150. pont); Montecatini kontra Bizottság ítélet (C‑235/92 P, EU:C:1999:362, 176. pont); Spector Photo Group és Van Raemdonck ítélet (C‑45/08, EU:C:2009:806, 42. pont); Bonda‑ítélet (C‑489/10, EU:C:2012:319, 37. pont). Lásd még: Åkerberg Fransson ítélet (C‑617/10, EU:C:2013:105), amely az említett szempontokra hivatkozással a kérdést előterjesztő bíróságra bízza, hogy ezek alapján megítélje, hogy le kell‑e folytatni az adójogi és büntetőjogi szankciók nemzeti jogszabályokban előírt halmozásának vizsgálatát az alapvető jogok védelmére vonatkozó nemzeti követelményekhez viszonyítva (35. és 36. pont).
( 12 ) Lásd a vámkódex 99. cikkének (2) bekezdését.
( 13 ) Lásd az előzetes döntéshozatalra utaló határozat 8. pontját.
( 14 ) Lásd a vámkódex 97. cikkének (3) bekezdését.
( 15 ) Lásd ebben az értelemben: Berlington Hungary és társai ítélet (C‑98/14, EU:C:2015:386, 77. pont).
( 16 ) Ezt a minősítést a Bíróság az Intertanko és társai ítéletében állapította meg (C‑308/06, EU:C:2008:312, 70. pont).
( 17 ) Lásd: Intertanko és társai ítélet (C‑308/06, EU:C:2008:312, 71. pont).
( 18 ) Lásd: AC‑Treuhand kontra Bizottság ítélet (C‑194/14 P, EU:C:2015:717, 41. pont).
( 19 ) C‑49/92 P, EU:C:1999:356.
( 20 ) 78. pont.
( 21 ) Vlaamse Oliemaatschappij ítélet (C‑499/10, EU:C:2011:871, 24. pont).
( 22 ) Vlaamse Oliemaatschappij ítélet (C‑499/10, EU:C:2011:871, 25. pont).
Full & Egal Universal Law Academy