MACIEJ SZPUNAR
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2016. május 26. ( 1 )
C‑195/15. sz. ügy
SCI Senior Home, felszámolás alatt,
kontra
Gemeinde Wedemark,
Hannoversche Volksbank eG
(a Bundesgerichtshof [szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség — Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés — Fizetésképtelenségi eljárás — 1346/2000/EK rendelet — 5. cikk — A »harmadik személyek dologi jogai« fogalma — Ingatlanadó — Olyan tagállami szabályozás, amely szerint az ingatlanadó olyan, az ingatlanokat terhelő közteher, amely valamennyi esetleges tulajdonossal szemben végrehajtható”
I – Bevezetés
1.
A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet egy olyan jogvita keretében nyújtották be, amely egy Franciaországban letelepedett társaság felszámolója és egy német önkormányzat között az említett társaság tulajdonában álló, Németországban található ingatlan – meg nem fizetett ingatlanadók fennállása miatti – kényszerárverése tárgyában folyik. ( 2 )
2.
A Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország) által előterjesztett kérdés alapján a Bíróságnak a harmadik személyek dologi jogainak az 1346/2000 rendelet ( 3 ) 5. cikke szerinti fogalmát kell megvizsgálnia. Konkrétabban, a Bíróságnak alkalma lesz arra, hogy kimondja, hogy egy ingatlant közteherként terhelő ingatlanadó sajátos összefüggésében szükséges‑e ezen teher nemzeti szintű dologi jognak minősítését önálló minősítési kritériumokkal korlátozni az 1346/2000 rendelet 5. cikkének alkalmazásában.
II – Jogi háttér
A – Az uniós jog
3.
Az 1346/2000 rendelet „Harmadik személyek dologi jogai” című 5. cikke szerint:
„(1) A fizetésképtelenségi eljárás megindítása nincs hatással a hitelezők vagy harmadik személyek dologi jogaira az adóshoz tartozó olyan materiális és immateriális, ingó és ingatlan vagyontárgyak tekintetében, amelyek az eljárás megindításának időpontjában egy másik tagállam területén találhatók, legyen szó akár meghatározott vagyontárgyakról, akár meghatározatlan, változó összetételű vagyontárgyak összességéről.
(2) Az első bekezdésben említett jogok különösen a következők:
a)
a vagyontárgy értékesítésének vagy értékesíttetésének joga, az e vagyonból származó bevételből vagy haszonból történő kielégítés joga, különösen zálogjog vagy jelzálogjog alapján;
b)
kizárólagos jog követelés behajtására, különösen követelésen alapított zálogjog vagy követelés biztosítéki célú engedményezése révén;
c)
a vagyontárgyak visszakövetelésének joga mindenkivel szemben, aki az arra jogosult fél akarata ellenére birtokolja vagy használja azokat;
d)
haszonélvezeti jog.
(3) A közhitelű nyilvántartásba bejegyzett és harmadik személlyel szemben érvényesíthető jog, amely alapján az (1) bekezdés szerinti dologi jog megszerezhető, dologi jognak tekintendő.
(4) Az (1) bekezdés nem zárja ki a 4. cikk (2) bekezdésének m) pontjában említett semmisségre, megtámadhatóságra vagy hatálytalanságra alapított jogérvényesítést.”
B – A német jog
4.
Az ingatlanadóról szóló törvény (Grundsteuergesetz, a továbbiakban: GrStG) 9. §‑ának (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Az adófizetési kötelezettség azon év elején keletkezik, amely vonatkozásában az adót megállapították.”
5.
A GrStG „Dologi biztosíték” című 12. §‑a következőképpen szól:
„Az ingatlanadó közteherként terheli az adózás tárgyát.”
6.
Az adózásról szóló törvénykönyv (Abgabenordnung, a továbbiakban: AO) 77. §‑a (2) bekezdésének első mondata a következőket írja elő:
„Az ingatlant közteherként terhelő adó miatt a tulajdonos tűrni köteles az ingatlanon a végrehajtást.”
7.
A kényszereladásról szóló törvény (Zwangsversteigerungsgesetz) 10. §‑ának (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Az ingatlanból történő kielégítéshez való jog érvényesítésének sorrendje [...]:
[...]
3.
az ingatlan közterhei utolsó négy évben elmaradt összegének megfizetésére irányuló igények; az ismétlődő szolgáltatások, különösen az ingatlanadók, kamatok, pótlékok vagy tartásdíjak, […] csak a folyamatban lévő összegek és az utolsó két év elmaradásai vonatkozásában rendelkeznek ezzel az előjoggal […]
4.
az ingatlanon fennálló jogokból származó igények […]”
III – Az alapeljárás tényállása, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés és a Bíróság előtti eljárás
8.
A société civile immobilière Senior Home (a továbbiakban: adós társaság) Franciaországban rendelkezik székhellyel. Tulajdonában áll egy Wedemarkban (Németország) található ingatlan.
9.
A franciaországi Tribunal de Grande Instance de Mulhouse (mulhouse‑i elsőfokú bíróság) 2013. május 6‑i ítéletével elrendelte az adós társaság vonatkozásában a fizetésképtelenségi eljárás megindítását, és egy bíróság által kijelölt felszámolót bízott meg annak végrehajtásával.
10.
2013. május 15–én a Gemeinde Wedemark (wedemarki önkormányzat) a 2012. október 1‑je és 2013. június 30. közötti időszakra vonatkozó 7471,19 euró összegű elmaradt ingatlanadó miatt az ingatlan kényszereladását kérte, és igazolta a követelések végrehajthatóságát.
11.
2013. május 21–i végzésével az Amtsgericht Burgwedel (burgwedeli járásbíróság, Németország) elrendelte a kényszerárverést. Az adós társaság ezzel szemben benyújtott panasza sikertelen volt. A Landgericht Hannover (hannoveri tartományi bíróság, Németország) elutasította a fellebbezését. A Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) előtt benyújtott felülvizsgálati kérelmével az adós társaság a kényszereladást elrendelő végzés hatályon kívül helyezését és a kényszereladás bejegyzésének az ingatlannyilvántartásból való törlését kívánja elérni.
12.
E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság emlékeztet arra, hogy az elé terjesztett jogvita az 1346/2000 rendelet hatálya alá tartozik. E rendelet 4. cikkének (1) bekezdése és 4. cikke (2) bekezdése második mondatának f) pontja szerint a fizetésképtelenségi eljárásra a francia jogot kell alkalmazni, amely főszabály szerint meghatározza az eljárás megindításának az egyes hitelezők által indított eljárásokra gyakorolt hatásait is.
13.
E bíróság hangsúlyozza, hogy a francia jog szerint a fizetésképtelenségi eljárás megindítása általános végrehajtási tilalmat keletkeztet, továbbá sem a dologilag biztosított hitelezők, sem az államkincstár vonatkozásában nem állnak fenn különös szabályok. Az 1346/2000 rendelet 5. cikkének (1) bekezdése értelmében ugyanakkor a fizetésképtelenségi eljárás megindítása nincs hatással a hitelezők vagy harmadik személyek dologi jogaira az olyan ingatlan vagyontárgyak tekintetében, amelyek egy másik tagállam területén találhatók.
14.
Márpedig a kérdést előterjesztő bíróság az ingatlanadó‑követelések a német jogban, a GrStG 12. §‑a értelmében olyan közterheknek minősülnek, amelyek dologi vagyoni jogok, mivel a tulajdonosnak az AO 77. §‑ának (2) bekezdése értelmében tűrnie kell az ingatlanon a végrehajtást. A közterhek keletkezése független attól, hogy megindították‑e a kényszerárverési eljárást, vagy sem.
15.
Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy ugyanakkor kétségek maradtak fenn azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy az 1346/2000 rendelet 5. cikkének (1) bekezdését olyan kollíziós szabályként kell‑e értelmezni, amely szerint a lex rei sitae – a jelen ügyben tehát a német jog – dönti el azt, hogy dologi jogról van–e szó. A jogtudomány ugyanis gyakran a „dologi jog” fogalmának önálló értelmezését fogadja el.
16.
A kérdést előterjesztő bíróság emlékeztet arra, hogy ebből a szempontból a szóban forgó cikk alapvető célja egyrészt a jogos elvárások védelme és a folyó ügyletek biztonsága, ahogy az kitűnik a rendelet (24) preambulumbekezdéséből. Másrészt e rendelet (25) preambulumbekezdése szerint a dologi jogok esetében ezekre különösen szükség van, mivel e jogoknak nagy jelentőségük van a hitelnyújtásnál. Márpedig az adóhatóság érdekei több tekintetben különböznek a magánjogi hitelezők érdekeitől.
17.
Ilyen körülmények között a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) a Bíróság Hivatalához 2015. április 29‑én érkezett, 2015. március 12‑i határozatával úgy döntött, hogy az eljárást felfüggeszti, és a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:
„Magában foglalja‑e [az 1346/2000] rendelet 5. cikkének (1) bekezdése szerinti dologi jog fogalma a [GrStG‑nek] az [AO] 77. §‑a (2) bekezdésének első mondatával összefüggésben értelmezett 12. §‑ában szereplőhöz hasonló olyan nemzeti szabályozást, amelynek értelmében az ingatlanadó‑követelések a törvény erejénél fogva közteherként terhelik az ingatlant, és a tulajdonosnak ennyiben tűrnie kell az ingatlantulajdonán a végrehajtást?”
18.
A Spanyol Királyság, valamint az Európai Bizottság nyújtott be írásbeli észrevételeket. Ugyanezen érdekelt felek a 2016. március 10‑én tartott tárgyaláson szóbeli észrevételeket terjesztettek elő.
IV – Elemzés
A – Előzetes megjegyzések
1. Az 1346/2000 rendelet keletkezése
19.
A 2002. május 31‑én hatályba lépett 1346/2000 rendelet nem csupán a fizetésképtelenségi eljárásokról szóló első rendelet, ( 4 ) hanem azon hosszú tárgyalások konkrét formát öltő eredménye is, amelyek a hatvanas években kezdődtek az akkor csak a hat alapító államból álló Európai Gazdasági Közösségben. ( 5 ) Az első egyezménytervezet csak 1970‑ben született meg, ( 6 ) ez azonban nem kapta meg a kellő támogatást. Tíz évet kellett várni a második tervezet közzétételére. ( 7 ) A második tervezet által elfogadott rendszer az egység (egyetlen eljárás az akkori Európai Gazdasági Közösség területén) és az egyetemesség (az eljárás az adós egész vagyonára kiterjed, bárhol is legyen található) elvein alapult. ( 8 ) Miután számos akadály merült fel, a tervezetet 1985‑ben kellő konszenzus híján elhagyták. ( 9 ) Ekkor új egyezménytervezetet dolgoztak ki, amely a csőd egyetemességének mérsékelt elméletén alapult. ( 10 )
20.
Ezen utóbbi, az Európai Unióról Szerződés K3. cikke alapján kidolgozott, a fizetésképtelenségi eljárásokról szóló egyezményt 1995. november 23‑án Brüsszelben nyitották meg aláírásra, de nem írta alá valamennyi tagállam ( 11 ). Az Amszterdami Szerződés hatálybalépését követően a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Finn Köztársaság kezdeményezésére az 1995. évi egyezmény szövegét végül átvették egy, az EK 61. cikk c) pontja és az EK 67. cikk (1) bekezdése alapján elfogadott rendeletben. ( 12 )
2. Az 1346/2000 rendelet által bevezetett mechanizmus szerkezete
21.
Itt fontos emlékeztetni arra, hogy a fizetésképtelenségi eljárásokról szóló egyezményhez hasonlóan az 1346/2000 rendelet nem a fizetésképtelenségi eljárások egyetemességének elvén alapuló modellnek, hanem a mérsékelt egyetemesség modelljének felel meg. E rendelet tehát eltér az egyetemes modelltől, egy sor olyan különleges szabályt írva elő, amelyek kivételként működnek, és amelyek korrigálják vagy mérséklik annak egyetemességét. ( 13 )
22.
Általános jelleggel, az olyan különös szabályok fennállását, amelyek a fizetésképtelenségi eljárások egyetemességét korrigálják vagy enyhítik, kettős alapon álló okok igazolják. Ide tartozik egyrészt az eljárás megindításának helye szerinti államtól eltérő tagállamban szerzett jogok védelme egy másik tagállambeli lex fori concursus alkalmazásával szemben, ( 14 ) másrészt pedig az, hogy mérsékelni kell a fizetésképtelenségi eljárások komplexitását. E tekintetben a rendelet (11) preambulumbekezdése teljesen egyértelműen kimondja, hogy „a jelentősen eltérő anyagi jogszabályok következtében nem megvalósítható egységes, az egész Közösségre kiterjedő, egyetemes hatályú fizetésképtelenségi eljárások bevezetése. Az eljárás megindításának helye szerinti állam jogának kivétel nélküli alkalmazása ilyen háttér nélkül gyakran nehézségekhez vezetne. Ez vonatkozik például a Közösségben hatályban lévő, hitelbiztosítékokról szóló jogszabályokra, amelyek jelentősen különböznek egymástól. Továbbá egyes hitelezők fizetésképtelenségi eljárásban élvezett elsőbbségi jogai néhány esetben szintén teljesen eltérőek” ( 15 ).
23.
Konkrétabban, az 1346/2000 rendelet által bevezetett mechanizmust illetően a rendelet 4. cikkének (1) bekezdése azt írja elő, hogy a fizetésképtelenségi eljárásra és joghatásaira annak a tagállamnak a jogát kell alkalmazni, amelynek területén az ilyen eljárást megindították (lex fori concursus). Amint azt ugyanezen rendelet (23) preambulumbekezdése kimondja, e jog határozza meg a fizetésképtelenségi eljárások megindításának, lefolytatásának és befejezésének valamennyi feltételét. ( 16 ) Ugyanakkor a bizalomvédelem és a fizetésképtelenségi eljárás megindításának helye szerinti tagállamtól eltérő más tagállamokban folyó ügyletek jogbiztonságának védelme érdekében az 1346/2000 rendelet az 5–15. cikkében ( 17 ) bizonyos számú kivételt határoz meg a kollíziós szabály alól egyes olyan jogok és jogviszonyok tekintetében, amelyeket, mint arra az előző pontban emlékeztettem, a rendelet (11) preambulumbekezdése értelmében különösen jelentősnek kell tekinteni. ( 18 ) Ezeket a lex concursus alkalmazása alóli kivételeket olyan helyzetekben írják elő, amelyekben a kapcsoló tényezők (például a vagyontárgy helyzete) egy adott helyzetet egy másik tagállam jogához kötik. ( 19 )
24.
A kérdést előterjesztő bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést tehát ebben az összefüggésben kell vizsgálni.
B – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
25.
Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy az 1346/2000 rendelet 5. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy az alapeljárásban szereplőhöz hasonló, az ingatlant az adóhatóság javára közteherként terhelő ingatlanadó az e cikk értelmében vett dologi jog fogalma alá tartozik‑e.
26.
E kérdés megválaszolása érdekében meg kell vizsgálni, hogy az ingatlant közteherként terhelő ingatlanadó valóban dologi jognak minősül‑e, és hogy ebből következően a jelen ügyben teljesülnek‑e az említett rendelet 5. cikkében foglalt feltételek. Az adós társaság, mint az ingatlan tulajdonosa, ugyanis csak abban az eseten köteles azon tűrni a végrehajtást, ha az ingatlanadó dologi jog. Ebből következően először az 1346/2000 rendelet 5. cikkének tartalmát vizsgálom meg, majd ezt követően másodszor annak lehetséges korlátait, hogy valamely jogot e cikk alkalmazása szempontjából nemzeti szinten dologi jognak minősítsenek.
1. Az 1346/2000 rendelet 5. cikkének tartalmáról
27.
Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy az 1346/2000 rendelet 5. cikke csak akkor alkalmazható, ha a dolog fekvésének helye szerinti jog (lex rei sitae) a vizsgált jogot dologi jognak minősíti.
28.
Ami ezt követően a dologi jogoknak az e rendelet 5. cikke által biztosított védelmét illeti, emlékeztetek arra, hogy a rendelet által kialakított mechanizmus a más tagállamokban található vagyontárgyakon fennálló dologi jogok érintettségének hiányára támaszkodik, ezáltal főszabály szerint kizárva az ilyen jogokat a fizetésképtelenségi eljárás hatálya alól. ( 20 ) E megoldást érdemi okok miatt választották, mint az azon tagállambeli kereskedelem védelméről való gondoskodás érdekében, ahol a vagyontárgyak találhatók, valamint a jogbiztonság biztosítása céljából. A dologi jogok rendkívül fontos szerepet játszanak a hitelezésben és a vagyonok mobilizálása területén. Védelmet biztosítanak ugyanis jogosultjaik számára az adós fizetésképtelenségének kockázatával szemben, és előnyös feltételek mellett teszik lehetővé a hitelhez jutást. ( 21 ) Ekképpen a jogbiztonság és a hitelezőknek a teljesített jogügyletekbe vetett jogos bizalma jelennek meg, mint alapvető elemek.
29.
Ezenkívül olyan eljárási indokok is igazolják a dologi jogok fokozott védelmét, mint az 1346/2000 rendelet azon intézményi céljai, amelyek a vagyon kezelése egyszerűsítésének és megkönnyítésének szükségességéhez kapcsolódnak. ( 22 ) E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a fizetésképtelenségi eljárások viszonylag összetettek, adminisztrációjuk pedig meglehetősen költséges. A költségek csökkentése privilegizált helyzetet biztosíthat egyes hitelezők számára, egyúttal valamennyiük számára előnyt nyújtva, mivel az eljárás összesített adminisztrációs költségei szintén csökkennek. ( 23 )
30.
A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az 1346/2000 rendelet 5. cikkének tartalmát az 1346/2000 rendelet (11) és (25) preambulumbekezdése teszi világossá, amelyek szerint a dologi jogok esetében szükség van „az eljárás megindításának helye szerinti állam jogától eltérő” külön kapcsoló szabályra, mivel ezeknek a jogoknak komoly jelentőségük van a hitelezésben. Így a (25) preambulumbekezdés szerint az ilyen dologi jog alapját, érvényességét és hatályát általában az említett jog tárgyát képező dolog fekvésének helye szerinti jog (lex rei sitae) alapján kell meghatározni, és azokat nem befolyásolhatja a fizetésképtelenségi eljárás megindítása. ( 24 )
31.
Következésképpen az 1346/2000 rendelet 5. cikkének (1) bekezdését olyan rendelkezésként kell értelmezni, amely az eljárás megindításának helye szerinti állam jogának szabályától eltérve lehetővé teszi, hogy a hitelezők vagy harmadik személyek dologi jogaira az adós bizonyos vagyontárgyai tekintetében annak a tagállamnak a jogát alkalmazzák, amelynek területén a kérdéses dolog fekszik (lex rei sitae). ( 25 ) Az e cikkben biztosított védelem csak azokra a dologi jogokra terjed ki, amelyek az adós olyan vagyontárgyaira vonatkoznak, amelyek a fizetésképtelenségi eljárás megindításának időpontjában az eljárás megindításának tagállamától eltérő tagállamban találhatók. ( 26 ) Az 1346/2000 rendelet 5. cikke ugyanis nem kollíziós szabály, hanem „negatív” anyagi jogi szabály, ( 27 ) amelynek célja a fizetésképtelenségi eljárás megindítását megelőzően megszerzett dologi jogok védelmének biztosítása. ( 28 )
32.
Mindazonáltal le kell szögezni, hogy mivel a harmadik személyek dologi jogainak védelme, és így mentességük viszonylagos, az említett jogok kizárása a lex fori concursus területéről nem abszolút érvényű. ( 29 )
33.
Először is az 1346/2000 rendelet 5. cikkének (1) bekezdésében foglalt szabály nem jelenti akadályát annak, hogy a felszámoló másodlagos eljárás megindítását kérje abban a tagállamban, amelyben a vagyontárgyak találhatók, amennyiben az adósnak e tagállamban telephelye van. ( 30 ) Az ilyen másodlagos eljárás ugyanolyan joghatásokkal jár a dologi jogokra nézve, mint egy főeljárás. Az 1346/2000 rendelet 5. cikke azt mondja ki, hogy a fizetésképtelenségi eljárás nem érinti a más tagállamban található vagyontárgyakon fennálló dologi jogokat, nem pedig azt, hogy az eljárás hatálya nem terjed ki az e jogok által védett, más tagállamban található vagyontárgyakra (vagy követelésekre). Mivel a főeljárás főszabály szerint általános eljárás, így kiterjed az adós valamennyi vagyontárgyára. E körülmény akkor fontos, ha a biztosíték értéke meghaladja a dologi jog által biztosított követelés értékét. Ily módon, másodlagos eljárás indítása hiányában a hitelező köteles visszatéríteni a főeljárás felszámolója számára a vagyontárgyak értékesítéséből fennmaradó esetleges többletet (lásd az 1346/2000 rendelet (25) preambulumbekezdését és 20. cikkét). Ezzel szemben, amennyiben a követelést fedezi a biztosíték értéke, az a hitelező, aki kielégítésben részesült a dologi jogok által biztosított követelései tekintetében, nem köteles semmit sem visszatéríteni a többi hitelezőnek. ( 31 )
34.
Másodszor az 1346/2000 rendelet 5. cikkének (4) bekezdése az ezen 5. cikkben szereplő kivétel alóli kivételt állapít meg, amikor azt írja elő, hogy ugyanezen cikk (1) bekezdése nem zárja ki a rendelet 4. cikke (2) bekezdésének m) pontjában említett semmisségre, megtámadhatóságra vagy hatálytalanságra alapított jogérvényesítést. ( 32 ) Ekképpen a lex fori concursus alkalmazandó akkor, ha a dologi jogok keletkezése vagy gyakorlása ellentétben áll a fizetésképtelenségi eljárás érdekeivel, a jogügyletek pedig a hitelezők összessége számára hátrányos jogügyleteknek tekinthetők. E cikk tehát nem az általános jogi szabályokon alapuló megtámadási keresetekre vonatkozik (rendes polgári jogi és kereskedelmi jogi keresetek) ( 33 ), hanem a fizetésképtelenségi eljárás szabályain alapuló megtámadási keresetekre. Ugyanakkor az 1346/2000 rendelet 13. cikke egy kivételt ír elő a lex fori concursus alkalmazása alól, amely szerint a szóban forgó jogügyletet nem lehet érvényesen megtámadni, ha az összes hitelező számára hátrányos jogügylet által előnyhöz jutó személy bizonyítja, hogy „az adott jogügyletre egy másik tagállam joga irányadó, mint ahol az eljárást megindították, és hogy ez a jog a vonatkozó esetben nem teszi lehetővé a jogügylet megtámadását semmilyen módon”. ( 34 )
35.
Harmadszor és utolsósorban rá kell mutatni, hogy az 1346/2000 rendelet 5. cikke nem alkalmazható a dologi jog jogosultja fizetésképtelenségi eljáráson kívüli helyzetének más privilégiumok tekintetében történő javítására. Másként fogalmazva, e cikk elismeri a jogosult elkülönült végrehajtási jogát, anélkül, hogy megváltoztatná azon kedvezményes jogok rendszerét, amelyet e dologi jognak a fizetésképtelenségi eljáráson kívül tiszteletben kell tartania. ( 35 )
2. Annak korlátairól, hogy valamely jogot az 1346/2000 rendelet 5. cikkének alkalmazása céljából nemzeti szinten „dologi jognak” minősítsenek
36.
Valamely jog dologi jognak minősítését illetően már most megjegyzem, hogy az 1346/2000 rendelet – az 5. cikkének (2) és (3) bekezdésében foglalt rendelkezésekre is figyelemmel – visszautal a nemzeti jogra. ( 36 )
37.
E tekintetben, amint azt már kifejtettem a Lutz‑ügyre vonatkozó indítványom ( 37 ) 34. és 35. pontjában, valamely jognak az 1346/2000 rendelet 5. cikke alapján történő minősítését két egyértelműen elkülönült szakaszban kell elvégezni.
38.
Először meg kell vizsgálni, hogy valamely jog dologi jognak minősítése arra a nemzeti jogra tartozik‑e, amely a fizetésképtelenségi eljárást megelőzően alkalmazandó kollíziós szabályok értelmében a dologi jogokat szabályozza (rendszerint a lex rei sitae). ( 38 ) E dologi jogok keletkezését, érvényességét és terjedelmét tehát annak a helynek a joga szabályozza, ahol a dologi jog tárgyát képező vagyontárgy található. ( 39 )
39.
Másodszor, miután a lex rei sitae alapján megállapítást nyert a vizsgált jog dologi jellege, ellenőrizni kell, hogy e jog megfelel‑e az 1364/2000 rendelet 5. cikke (2) és (3) bekezdése alkalmazási feltételeinek. Ezek az önálló minősítési feltételek ( 40 ) tehát e rendelet 5. cikkének alkalmazása szempontjából korlátozzák egy alanyi jog nemzeti jogban történő dologi jognak minősítését. ( 41 )
40.
Szeretnék még hozzátenni néhány észrevételt a Lutz‑ügyre vonatkozó indítványomban ( 42 ) előadottakhoz.
41.
Először, a Virgós‑Schmit jelentés szerint az 1346/2000 rendelet 5. cikke (2) bekezdésének célja az (1) bekezdés alkalmazásának megkönnyítése. Funkciója, amint az e jelentés 100. és 102. pontjából kitűnik, annak korlátozása, hogy egy jogot annak alkalmazása szempontjából nemzeti szinten dologi jognak minősítsenek, anélkül azonban, hogy önálló meghatározást adna a dologi jog fogalmára. ( 43 )
42.
E tekintetben úgy vélem, hogy az, hogy az 1346/2000 rendelet nem ad ilyen meghatározást, egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem ír elő bizonyos korlátozásokat az 5. cikk alkalmazása szempontjából a dologi jog fogalmát illetően. E tekintetben, ahogy az a Virgós‑Schmit jelentés 102. pontjában szerepel, „figyelembe kell venni, hogy az 1346/2000 rendelet 5. cikke fontos kivételt jelent a fizetésképtelenségi eljárás megindítása szerinti állam jogának alkalmazása és a főeljárás egyetemes tartalma alól”. Álláspontom szerint e jelentés egészének tanulmányozásából kitűnik, hogy a 100. és a 102. pontot együttesen kell értelmezni, figyelemmel arra, hogy kölcsönösen kiegészítik egymást. Mivel e jelentés hasznos iránymutatást nyújt az 1346/2000 rendelet értelmezéséhez, ( 44 ) véleményem szerint kétséges az e rendelet 5. cikkét elemző különböző pontok (94–106. pont) elszigetelt értelmezésének relevanciája.
43.
Másodszor megjegyzem, hogy ugyanezen jelentés kiemeli, hogy a dologi jog nemzeti fogalmának túl széles – bizonyos privilégiumokhoz hasonlóan többek között a pusztán a preferenciális kifizetés követelésének lehetőségével ellátott jogokra is kiterjedő – értelmezése kiüresítené az 1346/2000 rendelet 5. cikkének tartalmát. ( 45 )
44.
Harmadszor, még ha az 1346/2000 rendelet 5. cikkének (2) bekezdésében rögzített, főszabály szerint a tagállamok jogrendszerei által dologi jogoknak minősített jogokkal kapcsolatos lista nem is kimerítő, ( 46 ) a Virgós‑Schmit jelentés láthatóan elismeri, ( 47 ) hogy annak alapja többek között az, hogy egy dologi jogot lényegileg két szempont jellemez. ( 48 ) Az egyik a „közvetlen és azonnali kapcsolat a tárgyát képező dologgal, amely továbbra is a jog kielégítését szolgálja, attól függetlenül, hogy a dolog egy adott személy vagyonába tartozik‑e, valamint a jogosult és más személy közötti kapcsolattól is”, a másik pedig „a jog jogosulthoz kapcsolódásának abszolút jellege, ami azt jelenti, hogy a jogosult dologi jogára bárkivel szemben hivatkozhat, aki e jogot megsérti, vagy számára hozzájárulása nélkül kárt okoz […]; a jogot nem érintheti a dolog elidegenítése harmadik személy részére (arra erga omnes lehet hivatkozni, a jóhiszemű tulajdonszerző védelmének korlátaival); [valamint], hogy ily módon a jog mentesülhet harmadik személyek egyedi végrehajtási intézkedései és a kollektív fizetésképtelenségi eljárások során hozott végrehajtási intézkedések alól (elkülönülése vagy a jog egyediesített kielégítése révén)”. ( 49 )
45.
Végül emlékeztetek arra, hogy az 1346/2000 rendelet 5. cikkének (1) bekezdése azt írja elő, hogy a fizetésképtelenségi eljárás megindítása nincs hatással a hitelezők vagy harmadik személyek meghatározott vagyontárgyakon, illetve „meghatározatlan, változó összetételű vagyontárgyak összességén” fennálló dologi jogaira. Másként fogalmazva, e cikk szempontjából a dologi jog nem csupán meghatározott vagyontárgyakon, hanem a vagyon egészén is fennállhat. ( 50 )
46.
E körülmények fényében kell tehát megvizsgálni a jelen ügyben szereplőhöz hasonló köztehernek az 1346/2000 rendelet 5. cikke szempontjából való minősítését.
a) A köztehernek a szóban forgó dolog fekvésének helye szerinti jog (lex rei sitae) alapján történő minősítéséről
47.
Mindenekelőtt emlékeztetek arra, hogy az elé terjesztett ügy konkrét tényállásának a megállapítása és megítélése, valamint a nemzeti jog értelmezése és alkalmazása a kérdést előterjesztő bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik. ( 51 ) Következésképpen annak megállapítása is e bíróság feladata, hogy az ilyen közteher a nemzeti jog alapján dologi jognak minősül‑e.
48.
Az alapeljárást illetően az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a német jog, vagyis a szóban forgó ingatlan fekvésének helye szerinti jog szerint a kényszerárverést elrendelő határozat alapjául szolgáló ingatlanadó‑követelések a GrStG 12. §‑ának megfelelően közterheknek minősülnek, ezek pedig dologi vagyoni jogoknak tekintendők, így a tulajdonos az AO 7. §‑a (2) bekezdése első mondatának megfelelően köteles tűrni az ingatlanon a végrehajtást. ( 52 ) E bíróság szerint e jogok ingatlan‑jelzálogjognak felelnek meg és az ingatlan‑nyilvántartásba nem jegyzik be azokat.
49.
A kérdést előterjesztő bíróság kiemeli, hogy a GrStG 9. §‑ának (2) bekezdése alapján az ingatlanadó az év elején keletkezik, így a jelen ügyben legalábbis a 2012. október 1‑jétől 2013. május 5‑ig terjedő időszakból származó követelések az fizetésképtelenségi eljárás megindítása előtt keletkeztek, és azokra ennélfogva kiterjed a közteher fogalma. Az utóbbi a jelzáloghoz hasonlóan járulékos jellegű, mert adóteher fennállásától függ. Nem szükségszerű feltétele azonban, hogy maga a tulajdonos legyen az adófizetésre kötelezett szeély, és személyesen feleljen a megfizetéséért. Az ugyanis fennmarad akkor, ha az adókövetelés megállapítását követően értékesítik az ingatlant, amennyiben a követelés esedékes és végrehajtható. A fizetésképtelenségi eljárás alatt az adóhatóságot a közteher alapján külön preferenciális kielégítési jog illeti meg. ( 53 ) Kérheti tehát az ingatlan kényszerárverését, mint a jelen ügyben is.
50.
Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból egyértelműen kitűnik, hogy a német jog szerint az ingatlant terhelő közteher dologi biztosíték. Következésképpen, mivel e bíróság egyértelműen megállapította az „ex lege causae” minősítést, felmerül a kérdés, hogy az alapeljárásban szereplő közteher az 1346/2000 rendelet 5. cikke szempontjából dologi jognak minősíthető‑e.
51.
E kérdés megválaszolása érdekében meg kell vizsgálni, hogy teljesültek‑e az 1346/2000 rendelet 5. cikkének (2) és (3) bekezdésében előírt önálló minősítési feltételek (lásd a jelen indítvány 41–45. pontját).
b) A közteher minősítése az 1346/2000 rendelet 5. cikke szempontjából
52.
Először, amint az kitűnik az 1346/2000 rendelet 5. cikke (2) bekezdésének a) pontjából, a dologi jogok körébe tartozik többek között „a vagyontárgy értékesítésének vagy értékesíttetésének joga, az e vagyonból származó bevételből vagy haszonból történő kielégítés joga, különösen zálogjog vagy jelzálogjog alapján”. A kérdést előterjesztő bíróság szerint az alapeljárásban szereplő közteher ingatlan jelzálogjognak felel meg. Következésképpen a jogosult, a jelen esetben az adóhatóság védelmét főszabály szerint az adós társaság ingatlan vagyontárgyán fennálló végrehajtási joga biztosítja, az AO 77. §‑a (2) bekezdése első mondatának megfelelően. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból ugyanis kitűnik, hogy a fizetésképtelenségi eljárás alatt az adóhatóságot a közteher alapján a német csődtörvény (Insolvenzordnung) 49. §‑a értelmében külön kielégítési jog illeti meg. ( 54 )
53.
Másodszor, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból az is kitűnik, hogy az 1346/2000 rendelet 5. cikkének (2) bekezdése ( 55 ) szerinti felsorolás, valamint a Virgós‑Schmit jelentésben ismertetett, a jelen indítvány 44. pontjában hivatkozott önálló minősítési szempontok alapján a GrStG 12. §‑án alapuló közteher megfelel valamely dologi jog két alapvető tulajdonságának: egyrészt egyenesen és közvetlenül magához a dologhoz kapcsolódik, azon kérdéstől függetlenül, hogy az érintett dolog kinek a vagyonához tartozik, és a jogosult másik személyhez fűződő viszonyától is függetlenül, másrészt pedig abszolút jelleggel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy a jogosult bárkivel szemben felléphet, aki hozzájárulása nélkül figyelmen kívül hagyja vagy korlátozza ezt a jogot, valamint azt, hogy a dologi jog fennmarad a dolog harmadik személy részére történő értékesítésekor, továbbá hogy a jog harmadik személyek általi egyéni jogérvényesítés és kollektív eljárás esetén is fennmarad az ahhoz kapcsolódó külön kielégítés vagy az egyéni kielégítés révén.
c) Közbenső következtetés
54.
A kérdést előterjesztő bíróság által ismertetett körülményekből egyértelműen kitűnik, hogy a német jogszabály – vagyis az ingatlan fekvésének helye szerinti nemzeti jog (lex rei sitae) – azt írja elő, hogy az alapeljárásban szereplő közteher az érintett ingatlant terhelő dologi biztosíték. A kérdést előterjesztő bíróság szerint ugyanis e teher „[…]annak értékesítésekor fennmarad, hivatkozni lehet rá harmadik személyekkel szemben, és fizetésképtelenség esetén külön kielégítési jogot alapoz meg”. Következésképpen az ilyen teher megfelel az 1346/2000 rendelet 5. cikke (2) bekezdése alkalmazási feltételeinek.
55.
Megállapítom továbbá, hogy e bíróság állításai szerint a szóban forgó közteher megfelel a „dologi jog” Virgós‑Schmit jelentésben ismertetett lényeges tulajdonságainak. ( 56 ) Mindazonáltal úgy ítéli meg e bíróság, hogy a Bíróságnak tisztáznia kell azt, hogy ez az eredmény összeegyeztethető‑e az 1346/2000 rendelet 5. cikkének céljával és ugyanezen rendelet általános szerkezetével.
3. A közteher adójellegéről és az 1346/2000 rendelettel való összeegyeztethetőségének elemzéséről
56.
A kérdést előterjesztő bíróság szerint az 1346/2000 rendelet 5. cikkének alapvető célja egyrészt a jogos elvárások védelme és a folyó ügyletek biztonsága (a (24) preambulumbekezdés). E rendelet kimondja, hogy e védelem különösen szükséges a dologi jogok esetében, mivel ezeknek nagy jelentőségük van a hitelnyújtásnál. Ugyanakkor az adóhatóság érdekei több tekintetben különböznek a magánjogi hitelezők érdekeitől. ( 57 )
57.
A Bizottság szerint, amely nemleges válasz adását javasolja az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre, az 1346/2000 rendelet 5. cikkének alkalmazhatósága érdekében nem elegendő, ha e jogot a lex rei sitae alapján dologi jognak tekintik. A puszta visszautalás ugyanis ellentétesnek bizonyulhat a lex fori concursus (az eljárás megindításának helye szerinti állam joga) kizárólagos alkalmazásának ugyanezen rendelet 4. cikkében előírt elvével. Az 1346/2000 rendelet 5. cikkét tehát szigorúan ezen elvtől való eltérésként kell értelmezni. ( 58 )
58.
A Bizottság ehhez hozzáteszi, hogy az 1346/2000 rendelet 5. cikke által követett cél igazolja annak megszorító értelmezését, abban az értelemben, hogy kizárólag az adós által a hitelező részére kereskedelmi ügylet keretében biztosított jogok tekintendők dologi jogoknak. E cél azonban nem terjed ki az adóhatóság védelmére. Amikor az alapeljárásban szereplő esethez hasonlóan valamely közteher elsőbbséget élvez a hitelezők jogaival szemben a kényszerárverési eljárás során, az akár azzal a következménnyel is járhat, hogy e hitelezőket büntetik, holott az 1346/2000 rendelet 5. cikke az ő védelmükre irányul.
59.
Ezzel szemben a spanyol kormány – amely úgy véli, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre igenlő választ kell adni – úgy ítéli meg, hogy figyelembe véve a tagállamok jogrendszereinek és hagyományainak változatosságát, valamint e rendelet hatékony érvényesülésének megőrzése érdekében az uniós jogalkotó meg akarta határozni azokat a jogokat, amelyek sajátosságaik alapján és a jogbiztonság érdekében e kivétel elismerését igénylik, függetlenül attól, hogy e jogokat az azokat elismerő tagállam „dologinak” minősíti‑e, vagy nem. Álláspontja szerint az 1346/2000 rendelet 5. cikkének (2) bekezdése ezért mondja ki, hogy bizonyos jogokat ugyanezen cikk (1) bekezdésének alkalmazásában dologi jogoknak kell tekinteni.
60.
Fel kell tehát tenni a következő kérdést: úgy kell‑e tekinteni, hogy az alapeljárásban szereplő közteher adójellege meghatározó tényező annak érdekében, hogy úgy tekinthessük, hogy az 1346/2000 rendelet 5. cikkének célja nem terjed ki az állami hitelező, a jelen esetben az adóhatóság védelmére?
61.
Álláspontom szerint nem.
62.
Először, az 1346/2000 rendelet 5. cikkének szövegezését illetően, az (1) és (2) bekezdésből nem tűnik ki, hogy a követelésnek magánkövetelésnek kell lennie, sem az, hogy az kizárólag tisztán kereskedelmi ügylethez kapcsolódhat. ( 59 )
63.
Másodszor, az 1346/2000 rendelet céljait illetően, az 5. cikkben rögzített megoldás – amint azt a jelen indítvány 28. és 29. pontjában kifejtettem – nem kizárólag olyan érdemi indokoknak felel meg, mint az azon tagállambeli kereskedelem védelme, ahol a vagyontárgyak találhatók, valamint a jogbiztonság biztosítása, továbbá a hitelezők és harmadik személyek jogos bizalmának védelme, hanem a vagyon kezelése egyszerűsítésének és megkönnyítésének szükségességéhez kapcsolódó eljárási indokoknak is. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az 1346/2000 rendelet e cikkének túlzottan korlátozó, az ott előírt védelmet általános jelleggel csökkentő ( 60 ) értelmezése nem veszi megfelelően figyelembe sem annak létrejöttét (lásd a jelen indítvány 21–23. pontját), sem az említett rendelet által az e rendelkezésben előírt kivétel eredményeként előálló „túlzott védelem” elkerülése érdekében előírt mechanizmusokat (lásd a jelen indítvány 32–35. pontját).
64.
Harmadszor rá kell mutatni, hogy az 1346/2000 rendelet alapvető célja a hátrányos megkülönböztetés megszüntetése és a hitelezőkkel szemben alkalmazott egyenlő bánásmód is. Így a 4. cikke értelmében a lex fori concursus határozza meg a fizetésképtelenségi eljárások megindításának, lefolytatásának és befejezésének feltételeit, ahogy többek között a követelések rangsorát is. Az 1346/2000 rendelet 39–42. cikke ugyanakkor a hitelezők tájékoztatására és követeléseik bejelentésére vonatkozó szabályokat tartalmaz. E rendelet 39. cikke konkrétan és kifejezetten utal a tagállamok adóhatóságaira. ( 61 ) A hitelezők állampolgársága ebből következően semmilyen hatással nincs követeléseik bejelentésére, és nem lehet őket kizárni a fizetésképtelenségi eljárásból sem amiatt, hogy székhelyük az eljárás megindításának helye szerinti államtól eltérő tagállamban van, sem követeléseik közjogi jellegére tekintettel. ( 62 )
65.
Ebben az összefüggésben (az eljárás megindításának helye szerinti állam) illetékes bíróságainak és az általuk kinevezett felszámolónak a hitelezők tájékoztatására irányuló kötelezettségét illetően egyrészt az 1346/2000 rendelet 40. cikkének (2) bekezdése azt mondja ki, hogy az értesítésben „azt is meg kell jelölni, hogy azoknak a hitelezőknek, akiknek követelései […] dologilag biztosítottak, be kell‑e jelenteniük követeléseiket”, másrészt ugyanezen rendelet 41. cikke azt írja elő, hogy a hitelező megküldi a követelést alátámasztó okiratok – ha vannak ilyenek – másolatát, és jelzi többek között „azt, hogy követelése tekintetében […] dologi biztosítékra […] tart‑e igényt, és hogy a biztosíték milyen vagyontárgyakra terjed ki”. Ennélfogva az 1346/2000 rendelet 39–41. cikkének együttes értelmezéséből az következik, hogy e rendelet nem zárta ki a követelések bejelentését az adóhatóságok részéről, beleértve azt az esetet is, ha ezeket egy dologi jog biztosítja.
66.
Ezenkívül, még mindig a követelések bejelentését illetően, emlékeztetek arra, hogy a hitelintézetek reorganizációjáról és felszámolásáról, illetve a biztosítási és viszontbiztosítási üzleti tevékenység megkezdéséről és gyakorlásáról szóló 2001/24/EK irányelv ( 63 ) és 2009/138/EK irányelv ( 64 ) az 1346/2000 rendelet 39. cikkéhez hasonló rendelkezéseket tartalmaz, amelyek szintén kifejezetten utalnak a tagállamok állami hatóságaira. ( 65 ) Ez az utóbbi szempont véleményem szerint releváns elemzésemet illetően. E cikkek ugyanis azt írják elő, hogy azon hitelezők követeléseit is, akiknek lakóhelye, szokásos tartózkodási helye, székhelye vagy központi irodája a székhely szerinti tagállamon kívüli valamelyik tagállamban van, ugyanúgy kell kezelni és rangsorolni, mint az azonos jellegű olyan hitelezők által benyújtható követeléseket, akiknek lakóhelye, szokásos tartózkodási helye vagy székhelye a székhely szerinti tagállamban van. ( 66 )
67.
Következésképpen álláspontom szerint az 1346/2000 rendelet nem biztosít semmilyen privilégiumot vagy elsőbbséget a közterheknek, de ha a nemzeti jogalkotó azt írja elő, hogy a nemzeti hatóságok ilyen privilégiummal, elsőbbséggel vagy dologi biztosítékkal rendelkeznek, akkor azt el kell ismerni más tagállamok közterheinek vonatkozásában is. ( 67 ) Ezen értelmezés relevanciája álláspontom szerint ahhoz kapcsolódik, hogy az 1346/2000 rendelet általános szabályként integrálja az uniós fizetésképtelenségi jog rendszerét, azzal, hogy a különös szabályokat többek között az előző pontban hivatkozott, a hitelintézetek reorganizációjáról és felszámolásáról, illetve a biztosítási és viszontbiztosítási üzleti tevékenység megkezdéséről és gyakorlásáról szóló irányelvek jelentik. ( 68 ) Ekképpen az említett rendszer koherenciája azt követeli meg, hogy valamennyi ilyen jogi aktus értelmezési problémáit koherensen, a rendszer egészének figyelembevételével oldjuk meg.
68.
Vitathatatlan, hogy ezek az érvek (lásd a jelen indítvány 64–66. pontját) főszabály szerint az 1346/2000 rendeletnek (és többek között az analógia útján hivatkozott irányelveknek) a hitelezők tájékoztatására és követeléseik bejelentésére vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazását érintik. Ugyanakkor az előző pontban már kifejtett okokból magának a rendeletnek a koherenciáját rontaná le, ha a közjogi eredetű dologi jogok ki lennének zárva az e rendelet 5. cikkére vonatkozó védelem alól.
69.
Negyedszer emlékeztetek arra, hogy a Lutz‑ítéletben ( 69 ) a Bíróság már úgy tekintette, hogy a végrehajtási zálogjog (a bankszámlán végzett foglalás) dologi jog, noha nem jogügyletből ered, hanem ipso iure áll fenn. ( 70 )
70.
Ötödször, természetesen egyetértek azzal, hogy az 1346/2000 rendelet 5. cikkét, mint kivételt vagy különös szabályt, megszorítóan kell értelmezni. Ugyanakkor szeretnék emlékeztetni arra, hogy az alapeljárásban szereplő közteher nem pusztán az 1346/2000 rendelet 5. cikkében szereplő feltételeket teljesíti, hanem az e cikk szempontjából dologi jognak való önálló minősítés Virgós‑Schmit jelentésben említett és a jogtudomány által támogatott feltételeit is.
71.
Ezenfelül álláspontom szerint ellentétes lenne e rendelet keletkezésével és az általa bevezetett mechanizmussal, ha a szóban forgó közteher esetleges kizárása kizárólag annak egyetlen célján, a vagyontárgyak elhelyezkedése szerinti tagállamban a kereskedelem védelmén alapulhatna, anélkül, hogy figyelembe vennénk a jogbiztonságra és a hitelezők, valamint harmadik személyek jogos bizalmára vonatkozó, továbbá a vagyon kezelése egyszerűsítésének és megkönnyítésének szükségességéhez, valamint a hátrányos megkülönböztetés megszüntetéséhez és a hitelezőkkel szemben alkalmazott egyenlő bánásmódhoz kapcsolódó célokat.
72.
Végül a szóban forgó közteher kizárása jelentős következményekkel járhatna azon tagállamok jogrendszereire, amelyek az alapeljárásban szereplőhöz hasonló vagy azzal azonos közterheket ismernek el. ( 71 )
73.
E tekintetben emlékeztetek arra, hogy az uniós jogalkotó a fizetésképtelenségi eljárásról szóló új, 2015/848 rendeletben semmilyen lényeges módosítást nem rögzített e rendelet 8. cikkében, amely az 1346/2000 rendelet 5. cikkét veszi át. ( 72 )
V – Végkövetkeztetések
74.
A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) kérdésére a következő választ adja:
A 2011. június 9‑i 583/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelettel módosított, a fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2000. május 29–i 1346/2000/EK tanácsi rendelet 5. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az alapeljárásban szereplőhöz hasonló, az ingatlant az adóhatóság javára közteherként terhelő ingatlanadó az e cikk értelmében vett dologi jog fogalma alá tartozik.
( 1 ) Eredeti nyelv: francia.
( 2 ) Rá kell mutatni, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem tartalmaz semmilyen, a Hannoversche Volksbank eG által az alapeljárásban játszott szerepre vonatkozó körülményt.
( 3 ) A 2011. június 9‑i 583/2011EU tanácsi végrehajtási rendelettel (HL 2001. L 160., 52. o.) módosított, a fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2000. május 29–i 1346/2000/EK tanácsi rendelet (HL 2000. L 160., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 1. kötet, 191. o.; helyesbítés: HL 2006. L 234., 43. o.; a továbbiakban: 1346/2000 rendelet).
( 4 ) E rendeletet hatályon kívül helyezte a fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2015. május 20‑i 2015/848/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (átdolgozás) (HL 2015. L 141., 19. o.). A 84. cikke szerint azonban e rendeletet csak a 2017. június 26‑át követően megindított fizetésképtelenségi eljárásokra kell alkalmazni.
( 5 ) Emlékeztetek arra, hogy a csődökre, egyezségekre és hasonló eljárásokra vonatkozó fizetésképtelenségi eljárások nem tartoztak az akkori, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑én kötött Brüsszeli Egyezmény (HL 1972. L 299., 32. o.) (a továbbiakban: az 1968. évi Brüsszeli Egyezmény) hatálya alá.
( 6 ) Az egyezménytervezet első, az EGK‑Szerződés 220. cikkének negyedik francia bekezdésében alapuló változatát 1970‑ben dolgozták ki. Lásd: Doc. Comm. 3.327/1/XIV/70. Lásd még: Noël, J. és Lemontey, J., Projet de convention relative à la faillite, aux concordats et aux procédures analogues, 1970, 16.775/XIV/70‑E.
( 7 ) Lásd az 1980. évi egyezménytervezetet, közzétéve J. Lemontey magyarázatával, az Európai Közösségek Hírlevele, 2/82. kiegészítés.
( 8 ) Ezen elveket illetően lásd többek között: Lopucki, L. M., „Cooperation in international bankruptcy: A post‑universalist approach”, Cornell Law Review, 1999, 84/3, 696–762. o.
( 9 ) M. Virgós és E. Schmit a fizetésképtelenségi eljárásokra vonatkozó egyezményről szóló 1996. május 3‑i jelentésének, az Európai Unió Tanácsának dokumentuma, 6500/96, DRS 8 (CFC), (a továbbiakban: Virgós‑Schmit jelentés) 3. pontja szerint az 1980. évi egyezménytervezet szerint „egyetlen eljárást [amelyben az adós ügyviteli központja szerinti állam kizárólagos joghatósággal bír] kell elismerni valamennyi szerződő államban, anélkül hogy megengednék a párhuzamos helyi eljárásokat e többi államban. E jogszabályszöveg tehát szigorúan követte az egység […] és az egyetemesség […] elveit”. E jelentésből kitűnik, hogy az 1980. évi egyezménytervezet igen bonyolult rendelkezéseket eredményezett.
( 10 ) E tervezetre támaszkodott a csőd egyes nemzetközi vonatkozásairól szóló 1990. június 5‑én Isztambulban aláírt európai egyezmény is, amely az Európa Tanácsban folytatott tárgyalások eredménye volt, de nem lépett hatályba. Megközelítése már enyhítette az egység és az egyetemesség elvét. Lásd e tekintetben: Európai egyezmény a csőd egyes nemzetközi vonatkozásairól, Európa Tanács, Séries de traités européennes no 136. Lásd még az egyezménnyel együtt közzétett magyarázó jelentést. Ezen egyezmény kapcsán lásd többek között: Volken, P., „L’harmonisation du droit international privé de la faillite”, Recueil de Cours de La Haye, 1991, t. 230, 343. o. Az összehasonlító jog szempontjából az nyert megállapítást, hogy számos államban „közvetítő” rendszerek érvényesülnek. Lásd e tekintetben többek között: Watté, N., és Marquette, V., „Les sûretés dans les faillites internationales”, összefoglaló jelentés a bristoli összehasonlító jogi kongresszus számára, European Review of Private Law, 1999, 287–317. o.
( 11 ) Következésképpen az azt kísérő Virgós‑Schmit jelentést hivatalosan nem tették közzé. Már itt rá kell mutatni, hogy – bár e jelentés csak a fizetésképtelenségi eljárásokról szóló egyezményre vonatkozik – a jogtudomány úgy tekinti, hogy az 1346/2000 rendelet értelmezése szempontjából is hasznos iránymutatást nyújt. Lásd e tekintetben még: Jacobs főtanácsnok Eurofood IFSC ügyre vonatkozó indítványa (C‑341/04, EU:C:2005:579, 2. pont).
( 12 ) Lásd: Watte, N., és Marquette, V., „Le Règlement communautaire, du 29 mai 2000, relatif aux procédures d’insolvabilité”, Revue de droit commercial belge, 2000, 564. o.
( 13 ) Lásd ebben az értelemben: Virgós‑Schmit jelentés, 5. pont.
( 14 ) Észszerű tehát, hogy bizonyos feltételek mellett védelemben részesítsék az azon jogba vetett bizalmat, amelynek égisze alatt egy jogot kialakítottak, többek között azért, hogy a kollíziós szabállyal összefüggésben tükröződjön, hogy az egyes anyagi jogok milyen intenzitással szigetelnek el egyes hitelezőket a fizetésképtelenség kockázatától, ahogy az a dologi jogok esetében fennáll. Ezenkívül, bizonyos jogterületek normatív funkciója a jogok biztonságának biztosításában áll, mint például az anyakönyvi adatokra vonatkozó jogszabályi rendelkezések. Lásd ebben az értelemben: Virgós Soriano, M., és Garcimartín Alférez, F. J., Comentario al Reglamento europeo de insolvencia, Thomson‑Civitas, Madrid, 2003, 92. o., valamint Virgós, M., és Garcimartín, F., The European Insolvency Regulation: Law and Practice, Kluwer Law International, Hága, 2004, 90. o.
( 15 ) Kiemelés tőlem.
( 16 ) 2012. július 5‑iERSTE Bank Hungary ítélet (C‑527/10, EU:C:2012:417, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 17 ) A mérsékelt egyetemlegesség a másodlagos fizetésképtelenségi eljárások megindításának lehetőségéből is következik. Lásd a (25) preambulumbekezdést, valamint a jelen indítvány 33. pontját. Lásd még: Virgós Soriano, M., és Garcimartín Alférez, F., i. m., 27. o.
( 18 ) 2012. július 5‑iERSTE Bank Hungary ítélet (C‑527/10, EU:C:2012:417, 39. pont). Lásd még az 1346/2000 rendelet (24) preambulumbekezdését.
( 19 ) E kivételeket inkább különös szabályként kell értelmezni, nem pedig „kivételként”. Lásd e tekintetben: Virgós Soriano, M., és Garcimartín Alférez, F. J., i. m., 98. o., valamint Virgós, M., és Garcimartín, F., i. m, 96. o.
( 20 ) Rámutatok, hogy az 1346/2000 rendelet 5. cikke azt feltételezi, hogy a vagyontárgyakat nem csalárd célzattal helyezték el a fizetésképtelenségi eljárás megindításának tagállamától eltérő tagállamban. Lásd e tekintetben: a Virgós‑Schmit jelentés 105. pontja, valamint Ingelmann, T., „Article 5”, European Insolvency Regulation, K. Pannen (szerk.), De Gruyter Recht, Berlin, 2007, 252. o.
( 21 ) Virgós‑Schmit jelentés, 97. pont. Lásd még: Moss, G., Fletcher, I. F. és Isaacs, S., Moss, Fletcher and Isaacs on the EC Regulation on Insolvency Procedures, Oxford University Press, 3. kiadás, 2016, 170. o.
( 22 ) Virgós‑Schmit jelentés, 97. pont.
( 23 ) Lásd ebben az értelemben: Virgós, M., és Garcimartín, F., i. m., 92. o.
( 24 ) 2012. július 5‑iERSTE Bank Hungary ítélet (C‑527/10, EU:C:2012:417, 41. pont). Lásd még: 2015. április 16‑iLutz‑ítélet (C‑557/13, EU:C:2015:227, 27. pont).
( 25 ) 2012. július 5‑iERSTE Bank Hungary ítélet (C‑527/10, EU:C:2012:417, 42. pont)
( 26 ) Annak érdekében, hogy e cikk érvényesülhessen, a teleológiai értelmezés azt igényli, hogy a dologi jog létrejöttéhez szükséges valamennyi jogügyletet a fizetésképtelenségi eljárás megindítását megelőzően teljesítsék. Ha a dologi jog létrejöttére az eljárás megindítást követően került sor, az 1346/2000 rendelet 4. cikkét kell alkalmazni. Lásd: Virgós‑Schmit jelentés, 95. és 96. pont; Virgós Soriano, M., és Garcimartín Alférez, F. J., i. m., 96. és 101. pont, valamint Moss, G., Fletcher, I. F., és Isaacs, S., i. m., 171. és 347. o.
( 27 ) E rendelkezés anyagi jogi jellegéről lásd: Virgós–Schmit jelentés, 99. pont; Virgós, M., és Garcimartín, F., i. m, 163. o.; Ingelmann, T., „Article 5”, i. m., 250. o.; Moss, G., Fletcher, I. F., és Isaacs, S., i. m., 346. o.; Hess, B., Oberhammer, P., és Pfeiffer, T., European Insolvency Law. The Heidelberg‑Luxembourg‑Vienna Report on the Application of the Regulation No 1346/2000/EC on Insolvency Proceedings, Beck‑Hart‑Nomos, C. H., München/Oxford, 2014 (a továbbiakban: Heidelberg‑Luxembourg‑Bécs jelentés, 178. o., valamint Klyta, W., Uznanie zagranicznych postępowań upadłościowych, Oficyna Wolters Kluwer business, Varsó, 2008, 149. o. Lásd még: Haubold, J., Gebauer, M. és Wiedmann, T., Zivilrecht unter europäischem Einfluss, 2. kiadás, Stuttgart, 2010, 32. fejezet, 110. pont.
( 28 ) A 2009. szeptember 10‑iGerman Graphics Graphische Maschinen ítéletben (C‑292/08, EU:C:2009:544, 35. pont) az 1346/2000 rendelet 5. cikke – amely az ugyanezen rendelet 7. cikkéhez hasonló rendelkezés – kapcsán a Bíróság ugyanis megállapította, hogy „[m]ásképpen fogalmazva, az említett rendelkezés csupán olyan anyagi jogi szabálynak minősül, amely az eladó védelmét szolgálja a fizetésképtelenségi eljárás megindításának helye szerinti államtól eltérő tagállam területén található vagyontárgyak tekintetében”. Hess, B., Oberhammer, P., és Pfeiffer, T., i. m. szerint a többségi jogtudományi álláspont 17 tagállamban anyagi jogi szabálynak tekinti az 5. cikket (181. o.).
( 29 ) A védelem akkor lehet abszolút érvényű, ha az adós nem rendelkezik telephellyel abban a tagállamban, ahol a vagyontárgyak találhatók. A semmisségre, megtámadhatóságra vagy hatálytalanságra vonatkozó szabályozást ugyanakkor alkalmazni kell. Lásd a jelen indítvány 33. és 34. pontját.
( 30 ) Lásd ebben az értelemben: Moss, G., Fletcher, I. F., és Isaacs, S., i. m., 347. o. Lásd még az 1346/2000 rendelet 27. cikkét.
( 31 ) Lásd ebben az értelemben: Virgós‑Schmit jelentés, 99. és 173. pont, valamint Virgós Soriano, M., és Garcimartín Alférez, F. J., i. m., 106. és 236. o. Lásd még: Moss, G., Fletcher, I. F., és Isaacs, S., i. m., 348. o., valamint Porzycki, M., Zabezpieczenia rzeczowe w transgranicznym postępowaniu upadłościowym w Unii Europejskiej, Czasopismo kwartalne całego prawa handlowego, upadłościowego oraz rynku kapitałowego, Nr 3 (5) 2008, 405. o.
( 32 ) E tekintetben lásd: 2015. április 16‑iLutz‑ítélet (C‑557/13, EU:C:2015:227), valamint az ezen ügyre vonatkozó indítványom (C‑557/13, EU:C:2014:2404). Lásd még az 1346/2000 rendelet 7. cikkének (3) bekezdését.
( 33 ) Az utóbbiak az általános kollíziós szabályokat követik. Ezek az általános jogi szabályokon alapuló keresetek ugyanakkor kizárólag akkor fogadhatók el, ha azt a lex fori concursus lehetővé teszi. Virgós, M., és Garcimartín, F., i. m., 135. o.
( 34 ) Az 1346/2000 rendelet 13. cikkének tartalmát illetően lásd: 2015. április 16‑iLutz‑ítélet (C‑557/13, EU:C:2015:227, 32–49. pont), valamint az ezen ügyre vonatkozó indítványom (C‑557/13, EU:C:2014:2404, 56–61. pont).
( 35 ) Virgós Soriano, M., és Garcimartín Alférez, F. J., i. m., 100. o.
( 36 ) Emlékeztetek arra, hogy az 1346/2000 rendelet 5. cikkének alkalmazása szempontjából ugyanezen cikk (3) bekezdése közvetlenül és a nemzeti joghoz képest önállóan dologi jognak tekinti a közhitelű nyilvántartásba bejegyzett és harmadik személlyel szemben érvényesíthető jogot. Ez tehát az 5. cikkel összefüggésben az egyetlen eltérés a rendeletben a lex rei sitae‑re való visszautalástól. Lásd: Virgós‑Schmit jelentés, 101. pont vége. Lásd még: Virgós Soriano, M., és Garcimartín Alférez, F. J., i. m., 99. o.
( 37 ) C‑557/13, EU:C:2014:2404.
( 38 ) Ingelmann, T., „Article 5”, i. m., 253. o.
( 39 ) Virgós‑Schmit jelentés, 95. és 100. pont.
( 40 ) Lásd e tekintetben: Veder, P. M., Cross‑border insolvency proceedings and security rights: a comparison of Dutch and German law, the EC Insolvency Regulation and the UNCITRAL Model Law on Cross‑Border Insolvency, Deventer, 2004, 334–336. o. „An independent interpretation of rights in rem is facilitated by the references that the second paragraph contains of the types of rights Art. 5 IR refers to”. Lásd még: Klyta, W., i. m., 150. o.
( 41 ) Virgós‑Schmit jelentés, 100. pont. Lásd még: Virgós, M., és Garcimartín, F., i. m., 96. o.
( 42 ) C‑557/13, EU:C:2014:2404.
( 43 ) Virgós, M., és Garcimartín, F., i. m., 96. o.: „Its function [of article 5] is to operate as a limit to the characterization of a right as a right in rem for the purposes of Article 5. Only those rights conferred by national laws that conform to its typological characterization are protected by Article 5.1 of Regulation.”
( 44 ) Lásd a jelen indítvány 11. lábjegyzetét.
( 45 ) Virgós‑Schmit jelentés, 102. pont.
( 46 ) „Az első bekezdésben említett jogok különösen […]”. Kiemelés tőlem.
( 47 ) Lásd az említett jelentés 103. pontját.
( 48 ) E jelentés utal a Dán Királyságnak, Írországnak, valamint Nagy–Britannia és Észak–Írország Egyesült Királyságának a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a határozatok végrehajtásáról szóló egyezményhez, és annak a Bíróság általi értelmezéséről szóló jegyzőkönyvhöz történő csatlakozásáról szóló, 1978. október 9‑i egyezményre vonatkozóan P. Schlosser által készített jelentés (HL 1979. C 59., 71. o.) 166. pontjára is.
( 49 ) Virgós‑Schmit jelentés, 103. pont, valamint Moss, G., Fletcher, I. F., és Isaacs, S., i. m., 173. o.
( 50 ) Ez a helyzet többek között az Egyesült Királyság és Írország jogában elismert „floating charges” esetében, amelyek ennélfogva az 1346/2000 rendelet szempontjából dologi jogoknak tekinthetők. Lásd: Virgós‑Schmit jelentés, 104. pont, valamint Moss, G., Fletcher, I. F., és Isaacs, S., i. m., 172. o.
( 51 ) 2012. október 25‑iRintisch‑ítélet (C‑553/11, EU:C:2012:671, 15. pont).
( 52 ) A kérdést előterjesztő bíróság szerint, noha a GrStG nem határozza meg a „közteher” fogalmát, egyetértés áll azonban fenn a tekintetben, hogy a közteher olyan adókötelezettség, amely közjogi alapon nyugszik, ismétlődő vagy egyszeri pénzszolgáltatással teljesítendő, és nemcsak az adós személyes felelősségét, hanem az ingatlanon fennálló dologi biztosítékot is feltételezi. Kiemelés tőlem.
( 53 ) Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból az is kitűnik, hogy a kényszereladásról szóló törvény 10. §‑a (1) bekezdésének 3. pontja alapján a kényszereladási eljárásban a folyó évre és az előző két évre vonatkozó ingatlanadó‑követelések előnyt élveznek. A bevétel felosztása során ezért elsőbbség illeti meg azokat, többek között a hitelezők olyan ingatlanbiztosítékaival szemben, mint a jelzálog és a telekadósság.
( 54 ) E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság kiemeli, hogy a közterhek ezen típusai különböznek„a római jogrendszerek szerinti”privilégiumoktól, amelyek jogosultjai csak elsőbbségi kielégítésben részesülnek, és amelyek nem tartoznak az 1346/2000 rendelet 5. cikkének hatálya alá. Kiemelés tőlem.
( 55 ) A kérdést előterjesztő bíróság hivatkozik a „dologi jog” fogalmának a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22–i 44/2001/EK tanácsi rendelet (HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o.) mögött meghúzódó értelmezésére is, amelyre a Virgós‑Schmit jelentés is utal 103. pontjában.
( 56 ) Lásd a jelen indítvány 44. pontját.
( 57 ) Lásd a jelen indítvány 16. pontját.
( 58 ) E tekintetben a Bizottság a Virgós‑Schmit jelentés 97. pontjára hivatkozik, e jelentés egyéb pontjainak említése nélkül.
( 59 ) Ubi lex non distinguit, nec nos distinguere debemus.
( 60 ) A vagyonkezelés egyszerűsítése e rendelet egyik intézményi célja. Lásd ebben az értelemben: Virgós, M., és Garcimartín, F., i. m., 92., 106. és 107. o. A jogtudomány a megszorító értelmezés példáiként a bírósági felszámolási eljárások során a kivétel tartalmának korlátozására irányuló kísérleteket, illetve az 1346/2000 rendelet 5. cikkének peres, nem pedig anyagi jogi jellegét hozza fel. Ugyanott, 106. o.
( 61 ) E cikk azt mondja ki, hogy „[b]ármely hitelezőnek – beleértve a tagállamok adóhatóságait […] –, akinek szokásos tartózkodási helye, lakóhelye vagy székhelye más tagállamban van, mint az eljárás megindításának helye szerinti állam, jogában áll írásban bejelenteni követeléseit a fizetésképtelenségi eljárásban”. Kiemelés tőlem.
( 62 ) A jogtudomány úgy ítéli meg, hogy bár e cikk csak a követelések bejelentésére vonatkozik, az 1346/2000 rendelet 39. cikke céljának megsértése nélkül a kielégítés kifizetését illetően sem lehet hátrányosan megkülönböztetni a hitelezőket, köztük az adóhatóságot. Lásd ebben az értelemben: Fletcher, I. F., Insolvency in Private International Law, 2. kiadás, Oxford University Press, 2005, 436. o.
( 63 ) A 2014. május 15‑i 2014/59/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 173., 190. o.) által módosított, a hitelintézetek reorganizációjáról és felszámolásáról szóló, 2001. április 4–i 2001/24/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2001. L 125., 15. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 4. kötet, 15. o.).
( 64 ) A biztosítási és viszontbiztosítási üzleti tevékenység megkezdéséről és gyakorlásáról szóló, 2009. november 25‑i 2009/138/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (Szolvencia II) (átdolgozás) (HL 2009. L 335., 1. o.). Ez az irányelv hatályon kívül helyezte a biztosítóintézetek reorganizációjáról és felszámolásáról szóló, 2011. március 19‑i 2001/17/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (HL 2001. L 110., 28. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 4. kötet, 3. o.).
( 65 ) A 2001/24 irányelv 16. cikkének (1) bekezdése és a 2009/138 irányelv 282. cikkének (1) bekezdése (a 2001/17 irányelv korábbi 16. cikkének (1) bekezdése) azt írja elő, hogy minden olyan hitelező, amelynek állandó lakóhelye, rendszeres tartózkodási helye székhelye, vagy központi irodája a székhely szerinti tagállamtól eltérő tagállamban található – ideértve a tagállamok állami hatóságait is – jogosult követeléseinek vagy a követelésekre vonatkozó észrevételeinek írásban történő benyújtására. Kiemelés tőlem. Lásd e cikkeket illetően: Moss, G. és Wessels, B., EU Banking and Insurance Insolvency, Moss, G. és Wessels, B., Oxford University Press, 2006, 76. és 136. o. A „székhely szerinti tagállam” meghatározását illetően lásd a 2001/24 irányelv 2. cikkét és a 2009/138 irányelv 268. cikke (2) bekezdésének a) pontját. Ugyanott, 53. és 114. o.
( 66 ) E tekintetben a jogtudomány is úgy véli, hogy „it would seem contrary to the coherence of the Community law system to allow any other solution in the context of this Regulation”, Virgós, M., és Garcimartín, F., i. m., 150. és 151. o.
( 67 ) Ugyanott, 151. o.: „The same argument can be made in favour of admitting claims of Member States’ public authorities other than tax or social security autorithies”.
( 68 ) Így különösen a 2009/138 irányelv harmadik személyek dologi jogairól szóló 286. cikke hasonló az 1346/2000 rendelet 5. cikkéhez.
( 69 ) 2015. április 16‑i ítélet (C‑557/13, EU:C:2015:227, 27. és 28. pont).
( 70 ) E dologi jog egy, az adóssal szemben kibocsátott fizetési meghagyás kézbesítésén alapult. A jogtudomány szerint az 1346/2000 rendelet 5. cikke értelmében vett dologi jogok közé nemcsak a jogügyletből származó dologi jogok tartoznak, hanem azok is, amelyek ipso iure keletkeznek és jönnek létre. Porzycki, M., i. m., 405. o.
( 71 ) Az állam, mint hitelező javára ipso iure megállapított terheket ír elő többek között az osztrák és a dán jog (a Dán Királyságot a rendelet nem érinti). A görög jog olyan állami privilégiumot ír elő, amely lehetővé teszi az államkincstár számára, hogy elkobozza az ingatlanokat az adótartozások kielégítése érdekében. A nemzeti jogalkotók törvényben, gyakran a közjogban előírt dologi jogi biztosítékokat (törvényi zálogjogokat) is alkalmaztak, mint például a francia, a lengyel vagy a portugál jog esetében. Az ingatlanokat a köztartozások behajtásának garantálása céljából sújtó terheket is előírtak, például a francia jogban a törvényi privilégium, a lengyel jogban az államkincstár jelzálogjoga, illetve a ciprusi, dán, finn és svéd jogban a tengeri zálogjogok révén.
( 72 ) Lásd a (22) és (68) preambulumbekezdést. Lásd ebben az értelemben: Moss, G., Fletcher, I. F., és Isaacs, S., i. m., 455. o.
Full & Egal Universal Law Academy