HENRIK SAUGMANDSGAARD ØE
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2017. szeptember 7. ( 1 )
C‑687/15. sz. ügy
Európai Bizottság
kontra
az Európai Unió Tanácsa
„Megsemmisítés iránti kereset – Az Európai Unió külső fellépése – Az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdése – Az Unió által képviselendő álláspontok kialakítása egy nemzetközi megállapodással létrehozott szervben – Az Európai Unió külső hatásköre – Az Unió által képviselendő álláspontok kialakítására irányuló aktus nem megfelelő jogi formája – A Nemzetközi Távközlési Egyesület 2015. évi rádiótávközlési világkonferenciájával kapcsolatos tanácsi következtetések”
I. Bevezetés
1.
Az Európai Bizottság keresetlevelében azt kéri, hogy a Bíróság semmisítse meg az Európai Unió Tanácsa által 2015. október 26‑án elfogadott, a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) 2015. évi rádiótávközlési világkonferenciájával (WRC‑15) kapcsolatos tanácsi következtetéseket azzal az indokkal, hogy a Tanács – azáltal, hogy az Unió által képviselendő álláspontokat az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdése értelmében következtetések és nem a Bizottság javaslatának megfelelően határozat formájában alakította ki – megsértette e rendelkezést.
2.
A jelen indítványban bemutatom azokat az okokat, amelyek miatt úgy vélem, hogy a Bizottság keresetének helyt kell adni, és meg kell semmisíteni a 2015. október 26‑i tanácsi következtetéseket.
II. Jogi háttér
A. A nemzetközi jog
3.
A Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) az Egyesült Nemzetek egyik, az információs és kommunikációs technológiáért felelős szakosodott szervezete. Az ITU keretében ítélik oda világszinten a rádiófrekvenciákat és a műholdpályákat, valamint annak keretében dolgozzák ki a hálózatok és a technológiák összekapcsolásának biztosítására irányuló műszaki szabványokat. ( 2 )
4.
Az ITU az alapokmánya értelmében az ITU tagállamaiból, valamint az ITU szektortagjaiból áll. Jelenleg 193 állam tagja az ITU‑nak, ide tartozik az Európai Unió összes tagállama. Az ITU‑nak van körülbelül 800 szektortagja is, amelyek főként magánszektorbeli szereplők vagy egyetemi intézmények. Az Európai Unió az ITU egyik szektortagja. Az ITU alapokmánya 3. cikkének (2) és (3) bekezdéséből következik, hogy az ITU tagállamaitól eltérően az ITU szektortagjai többek között nem rendelkeznek az ITU világkonferenciáin való szavazati joggal. ( 3 )
5.
Az ITU alapokmányának „Az Egyesület okmányai” című 4. cikke az (1) és a (3) bekezdésében a következőket írja elő:
„(1) Az Egyesület okmányai a következők:
–
a Nemzetközi Távközlési Egyesület jelen [a]lapokmánya
–
a Nemzetközi Távközlési Egyesület [e]gyezménye, és
–
az [i]gazgatási [s]zabályzatok.
[…]
(3) A jelen [a]lapokmány és az [e]gyezmény rendelkezéseit egyaránt kiegészítik az alább felsorolt [i]gazgatási [s]zabályzatok előírásai, amelyek szabályozzák a távközlés igénybevételét, és kötelező erejűek valamennyi tagállamra nézve:
[…]
—
[r]ádiószabályzat.”
6.
Az ITU alapokmányának a „Rádiótávközlési értekezletek és rádiótávközlési közgyűlések” című 13. cikke az (1) és a (2) bekezdésben a következőkről rendelkezik:
„(1) A rádiótávközlési világértekezlet részlegesen vagy kivételes esetekben teljeskörűen felülvizsgálhatja a [r]ádiószabályzatot, foglalkozhat a hatáskörébe eső bármilyen világméretű kérdéssel, mely a napirendjéhez kapcsolódik; egyéb feladatait az Egyezmény részletezi.
(2) A rádiótávközlési világértekezleteket általában két‑háromévenként kell összehívni; az [e]gyezmény vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazását követve azonban az értekezletet nem feltétlenül szükséges összehívni, vagy további értekezleteket lehet összehívni.”
B. Az uniós jog
7.
A 243/2012/EU határozat ( 4 )„Nemzetközi tárgyalások” című 10. cikke az (1) bekezdésben a következőkről rendelkezik:
„(1) A spektrumügyekre vonatkozó nemzetközi tárgyalások során a következő elveket kell alkalmazni:
a)
ha a nemzetközi tárgyalások tárgya uniós hatáskörbe tartozik, az Unió álláspontját az uniós joggal összhangban kell kialakítani;
b)
ha a nemzetközi tárgyalások tárgya részben uniós hatáskörbe, részben a tagállamok hatáskörébe tartozik, az Unió és a tagállamok arra törekednek, hogy a lojális együttműködés elve követelményeinek megfelelően közös álláspontot alakítsanak ki.
Az első albekezdés b) pontjának alkalmazásában az Unió és a tagállamok az Unió és a tagállamok nemzetközi szintű képviseletének egységessége elve alapján együttműködnek.”
III. A jogvita előzményei
8.
A 2015. évi rádiótávközlési világkonferenciát (a továbbiakban: WRC‑15) 2015. november 2. és 27. között Genfben tartották a rádiószabályzat felülvizsgálata céljából. ( 5 )
9.
A korábbi, 2012. évi rádiótávközlési világkonferencián (a továbbiakban: WRC‑12) ( 6 ) kidolgozták a WRC‑15 előzetes napirendjét, amelyet követően az ITU Tanácsa elfogadta a WRC‑15 végleges napirendjét. ( 7 )
10.
2015. május 29‑én a Bizottság az Unió által a WRC‑15 során képviselendő álláspontról szóló tanácsi határozatra irányuló javaslatot terjesztett a Tanács elé. ( 8 ) A Bizottság javaslata jogalapként az EUMSZ 114. cikket jelölte meg az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdéssel összefüggésben.
11.
A bizottsági javaslat 1. cikke a következőket írja elő:
„A tagállamok az Unió érdekében együttesen eljárva vesznek részt a Nemzetközi Távközlési Egyesület 2015. évi rádiótávközlési világkonferenciáján, melynek tárgya a rádiószabályzat felülvizsgálata.
A tárgyalások és a rádiószabályzat módosításainak elfogadása során az Unió nevében képviselendő álláspontokat e határozat melléklete tartalmazza.
Ha a konferencián a melléklet tárgyát képező kérdésekben új javaslat születik, és az adott kérdésben még nincs meghatározva az Unió álláspontja, azt helyszíni egyeztetés révén kell kialakítani a rádiószabályzat módosításainak elfogadása előtt. Ilyen esetekben az uniós álláspontnak összhangban kell lennie az e határozat I. mellékletében meghatározott elvekkel.”
12.
A 3419. sz. ülésén, amelyet 2015. október 26‑án tartottak Luxembourgban, a Tanács a következő következtetéseket fogadta el a WRC‑15‑tel kapcsolatban (a továbbiakban: megtámadott jogi aktus): ( 9 )
„AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,
1.
EMLÉKEZTETVE
a)
az Európai Közösség rádióspektrum‑politikájának keretszabályozásáról szóló, 2002. március 7‑i 676/2002/EK európai parlamenti és tanácsi határozatra;
b)
az elektronikus hírközlő hálózatokról és elektronikus hírközlési szolgáltatásokról szóló keretirányelv rendelkezéseire, különösen annak 8a. cikke (4) bekezdésére;
c)
az egy többéves rádióspektrum‑politikai program létrehozásáról szóló, 2012. március 14‑i 243/2012/EU európai parlamenti és tanácsi határozatra,
d)
az 1992., az 1997., a 2000., a 2003., a 2007. és a 2012. évi rádiótávközlési világkonferencián képviselt európai álláspontról szóló tanácsi következtetésekre;
e)
a rádiófrekvenciás spektrumot használó vezeték nélküli technológiák fontos szerepére abban, hogy teljesüljenek az Európa 2020 stratégia keretébe illeszkedő „európai digitális menetrend” kiemelt kezdeményezésben meghatározott európai uniós szakpolitikai célkitűzések, nevezetesen a nagy sebességű széles sávú internet‑hozzáférés biztosítása, valamint fenntartható gazdasági és szociális előnyök megteremtése az egységes digitális piac révén;
f)
az európai digitális menetrendről szóló, 2010. május 31‑i tanácsi következtetésekre;
2.
TUDOMÁSUL VÉVE
•
a rádióspektrum‑politikával foglalkozó csoport 2015. februári véleményét a WRC‑15 közös szakpolitikai célkitűzéseiről;
3.
SZÉLESKÖRŰEN TÁMOGATJA a WRC‑15‑ön elérendő alábbi célokat az érintett uniós szakpolitikák sikeres végrehajtása érdekében:
a)
Az 1.1. napirendi pont vonatkozásában:
i.
az 1452–1492 MHz‑es, valamint a szomszédos 1427–1452 MHz‑es és 1492–1518 MHz‑es frekvenciasávot ki kell jelölni a nemzetközi mozgó távközlés (IMT) számára, az 1427 MHz alatti frekvenciasávban működő passzív szolgálatok védelme mellett. A kijelölés nem akadályozza azt, hogy a sávokra jogosult szolgálatok bármely alkalmazás – ideértve a védelmet is – céljára felhasználják ezeket a sávokat, és nem jelentenek prioritást a rádiószabályzaton belül;
ii.
a 3400–3800 MHz‑es frekvenciasávot megosztott elsődleges jelleggel ki kell osztani a mozgószolgálat számára és ki kell jelölni a nemzetközi mozgó távközlés (IMT) számára, figyelembe véve, hogy ez a sáv jelentős szerepet tölt be a műholdas hírközlésben;
iii.
nem szabad támogatni a 470–694 MHz‑es frekvenciasáv európai kiosztásának megváltoztatását;
iv.
az 5350–5470 MHz‑es és az 5725–5850 MHz‑es frekvenciasávok esetében el kell utasítani a mozgószolgálat számára való megosztott elsődleges kiosztással történő kiegészítést, továbbá ezeket a sávokat és az 5850–5925 MHz‑es frekvenciasávot nem szabad kijelölni a nemzetközi mozgó távközlés (IMT) számára, ezenkívül meg kell vizsgálni az említett három sávot abból a szempontból, hogy felhasználhatók‑e a rádiós helyi hálózatok céljára az elsődleges használatuk minden esetben való védelme mellett.
b)
Az 1.2. napirendi pont vonatkozásában:
i.
a Postai és Távközlési Igazgatások Európai Értekezlete által készített tanulmányok eredményével összhangban a frekvenciasáv alsó határát 694 MHz‑en kell rögzíteni, továbbá a 694 MHz alatti frekvenciasávokban működő műsorszórási szolgálatra vonatkozó védelmi szintekkel kapcsolatban támogatni kell az ITU‑R ajánlásait;
ii.
biztosítani kell a vezeték nélküli szélessávú szolgáltatások és a műsorszórás kiegyensúlyozott együttes létezését, és a 694–790 MHz‑es frekvenciasávban végzett műsorszórás védelme érdekében nem szabad a GE‑06 megállapodásnál szigorúbb feltételeket előírni;
iii.
biztosítani kell a mozgószolgálathoz és a repüléstechnikai rádiónavigációs rendszerekhez való kiegyensúlyozott hozzáférést a keleti tagállamok határainál, hogy a rádiószabályzat megfelelő szabályozási rendelkezései révén minden uniós országban egyszerűsödjön a mobilszolgálatok telepítése, egyúttal támogatni kell a repüléstechnikai rádiónavigációs rendszerek és a nemzetközi mozgó távközlés közötti legkisebb tényleges szétválasztási távolságot és elő kell segíteni az EU keleti tagállamai e jogainak érvényesülését.
c)
Az 1.18. napirendi pont vonatkozásában: a 77,5–78 GHz‑es frekvenciasávot a rádiólokáció szolgálat számára kell kiosztani, és meg kell könnyíteni a gépjárműradarok túlzott korlátozások bevezetése nélküli telepítését, mindemellett pedig figyelembe kell venni, hogy a rádiócsillagászati állomásoknak továbbra is védelmet kell élvezniük;
d)
A 10. napirendi pont vonatkozásában: támogatni kell, hogy a 2019. évi rádiótávközlési világkonferencia napirendi pontjai között szerepeljen az 5G mobilrendszerek spektrumigényeinek tárgyalása, különös tekintettel a 6 GHz feletti új frekvenciakiosztásokra, továbbá közös megközelítést kell alkalmazni annak érdekében, hogy e kérdéshez kapcsolódóan a 2019. évi rádiótávközlési világkonferencia előtt összeférhetőségi vizsgálatokra kerüljön sor;
4.
FELKÉRI A TAGÁLLAMOKAT, HOGY
•
törekedjenek a 3. pontban felsorolt célok teljesítésére, és a WRC‑15 konferencián az ITU rádiószabályzatának módosításáról folytatott tárgyalások során tartsák tiszteletben a többéves rádióspektrum‑politikai program létrehozásáról szóló 243/2012/EU irányelvben megállapított elveket.
5.
FELKÉRI A BIZOTTSÁGOT, HOGY:
•
mihamarabb tegyen jelentést az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a WRC‑15 eredményeiről és azokról az eszközökről, amelyekkel biztosítható, hogy a 2019‑ben esedékes következő konferencia (WRC‑19) európai előkészületei teljes mértékben alátámasszák az uniós politikákat és elveket.”
13.
A megtámadott jogi aktus elfogadásakor a Bizottság a következő nyilatkozatot tette, amelyet a Tanács ülésének jegyzőkönyvébe foglaltak:
„A Bizottság sajnálattal veszi tudomásul, hogy a Tanács – az [EUMSZ]218. [cikk] (9) bekezdésében említett határozat helyett – következtetéseket fogadott el a 2015‑ös rádiótávközlési világkonferenciára való felkészülésként. A Bizottság szerint ez az álláspont ellentétes a Szerződéssel és a Bíróság ítélkezési gyakorlatával. Ebben a tekintetben a Bizottság valamennyi jogát fenntartja.”
IV. A felek kérelmei
14.
A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:
–
semmisítse meg a Tanács luxembourgi, 2015. október 26‑i 3419. ülésén elfogadott, a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) 2015. évi rádiótávközlési világkonferenciájával (WRC‑15) kapcsolatos tanácsi következtetéseket;
–
a Tanácsot kötelezze a költségek viselésére.
15.
A Tanács azt kéri, hogy a Bíróság:
–
a keresetet teljes egészében utasítsa el;
–
a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.
16.
A Cseh Köztársaság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Francia Köztársaság, valamint Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága számára engedélyezték, hogy a tanácsi következtetések támogatása végett beavatkozzanak.
V. A keresetről
A. A kereset elfogadhatóságáról
17.
Előzetesen meg kell állapítani, hogy ellenkérelmében a Tanács megkérdőjelezte a jelen megsemmisítés iránti kereset elfogadhatóságát arra hivatkozva, hogy a Bizottság keresetlevelében foglalt állításokból kitűnni látszik, hogy ez utóbbi szerint a megtámadott jogi aktus nem joghatás kiváltására irányult, amely álláspont a Tanács szerint összeegyeztethetetlen a megsemmisítés iránti keresetnek az említett jogi aktussal szemben az EUMSZ 263. cikk alapján történő benyújtásával.
18.
Ugyanakkor a Bizottság által a válaszában többek között a megtámadott jogi aktus joghatásaival kapcsolatban adott magyarázatokat követően a Tanács a viszonválaszában megjegyezte, hogy ezek a magyarázatok nem oszlatták el az általa a kereset elfogadhatóságával kapcsolatban eredetileg kifejezett kétségeket.
19.
A jelen kereset elfogadhatóságával kapcsolatos, felek közötti véleménycsere alapján a következőket kell megjegyezni:
20.
Az EUMSZ 263. cikk értelmében a Bíróság megvizsgálja az intézmények „harmadik személyekre joghatással járó jogi aktusainak” jogszerűségét. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint e rendelkezés értelmében megtámadható jogi aktusnak minősül az intézmények által elfogadott valamennyi olyan jogi aktus, függetlenül annak jellegétől vagy formájától, amely kötelező joghatások kiváltására irányul. ( 10 )
21.
Semmilyen kétség nincs afelől, hogy egy, az Unió által képviselendő álláspontok kialakítására vonatkozó tanácsi határozat az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdésének megfelelően az EUMSZ 263. cikk szerinti joghatás kiváltására irányuló jogi aktusnak minősül. ( 11 ) Egy ilyen határozat tehát ez utóbbi rendelkezés értelmében megsemmisítés iránti kereset tárgyát képezheti.
22.
A jelen ügyben a felek egyetértenek a tényekkel kapcsolatban, egyrészt abban, hogy a megtámadott jogi aktust – noha „következtetések” formájában fogadták el – a Tanács többek között az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdésének ( 12 ) megfelelően fogadta el, másfelől pedig hogy ez a jogi aktus joghatások kiváltására irányul, amennyiben az ezen rendelkezés alapján az Unió által a WRC‑15 keretében képviselendő álláspontok kialakítását célozza. Ebben a tekintetben a Tanács rámutat, hogy a megtámadott jogi aktus „lényegében” egy tanácsi határozatnak minősül. ( 13 ) Ezenkívül meg kell állapítani, hogy a tanácsi következtetések támogatása végett beavatkozó egyik tagállam sem vitatja a jelen kereset elfogadhatóságát.
23.
Ilyen körülmények között úgy vélem, hogy a megtámadott jogi aktus az EUMSZ 263. cikk értelmében joghatások kiváltására irányul, valamint hogy a „következtetésekként” történő jogi minősítés nem jár azzal, hogy erre a jogi aktusra nem vonatkozik a Bíróság által az ezen rendelkezés értelmében gyakorolt jogszerűségi vizsgálat. A teljesség kedvéért hozzáteszem, hogy a Bíróság korábban elfogadhatónak nyilvánított egy olyan, tanácsi következtetések elleni keresetet, amelyek joghatások kiváltására irányultak. ( 14 )
24.
Megállapítom tehát, hogy a megtámadott jogi aktus megsemmisítése iránti kereset elfogadható, valamint hogy a Bíróság az EUMSZ 263. cikk alapján hatáskörrel rendelkezik ezen jogi aktus jogszerűségének vizsgálatára.
25.
Az egyértelműség kedvéért meg kell jegyeznem, hogy ez a megállapítás egyáltalán nem jelenti azt, hogy a Tanács „következtetések” formájában elfogadott jogi aktusai főszabály szerint az EUMSZ 263. cikk szerinti megsemmisítés iránti kereset tárgyát képezhetik.
B. Az ügy érdeméről
1. A kereset tárgyáról
26.
A megsemmisítés iránti keresetének alátámasztása érdekében a Bizottság egyetlen jogalapra hivatkozik, amely szerint a Tanács – azáltal, hogy az ITU 2015. évi rádiótávközlési világkonferenciájára vonatkozóan következtetéseket fogadott el, és nem a Bizottság javaslatának megfelelően határozatot – megsértette az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdését.
27.
Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a Bizottság és a Tanács egyetértenek egyrészt abban, hogy a WRC‑15 napirendjének pontjai, amelyekkel kapcsolatban a megtámadott jogi aktus kialakította az Unió által képviselendő álláspontokat, az Unió külső hatáskörébe tartoztak, másfelől pedig hogy az EUMSZ 114. cikk képezte az említett jogi aktus elfogadása érdekében alkalmazandó anyagi jogi alapot, és az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdése az alkalmazandó eljárásjogi alapot. Ezek a felek ezenkívül úgy vélik, hogy az Unió hatáskörének jellege, nevezetesen, hogy az kizárólagos‑e vagy a tagállamokkal megosztott, semmilyen hatást nem gyakorol az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdésének alkalmazhatóságára. Ezek a felek azonban nem értenek egyet abban a kérdésben, hogy a Tanács a megtámadott jogi aktus elfogadásával tiszteletben tartotta‑e az ez utóbbi rendelkezésben előírt eljárási követelményeket, és amennyiben nem, úgy ez milyen következményekkel jár az említett jogi aktus érvényessége tekintetében.
28.
Ugyanakkor a tanácsi következtetések támogatása végett beavatkozó tagállamok közül néhányan vitatják az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdésének a jelen ügyben való alkalmazhatóságát, többek között arra hivatkozva, hogy az Unió nem rendelkezett a szükséges külső hatáskörrel ahhoz, hogy a Tanács az említett rendelkezésnek megfelelően az Unió által képviselendő álláspontokat alakítson ki a WRC‑15 napirendjének a megtámadott jogi aktusban foglalt pontjaival kapcsolatban.
29.
Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmánya 40. cikkének negyedik bekezdése alapján a beavatkozásra vonatkozó kérelemben tett indítványok csak az egyik fél indítványainak támogatására korlátozódhatnak. Ezenkívül a Bíróság eljárási szabályzata 129. cikkének (3) bekezdése értelmében a beavatkozó fél a jogvitát beavatkozáskori állásában fogadja el. Ebben az összefüggésben a Bíróság megállapította, hogy az a fél, amelynek az Európai Unió Bírósága előtti jogvitába való beavatkozását ezen intézmény alapokmányának 40. cikke alapján megengedték, nem módosíthatja a jogvita tárgyát, amelyet a felek kérelmei és jogalapjai határolnak körül. Következésképpen a beavatkozónak csupán azon érvei elfogadhatók, amelyek e kérelmek és jogalapok által kijelölt keretbe illeszkednek. ( 15 )
30.
Úgy vélem, hogy az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdése alkalmazhatóságának, valamint az Unió külső hatáskörének hiányával kapcsolatos érvek, amelyekre a jelen kereset keretében beavatkozó tagállamok hivatkoznak, alkalmasak a jogvita tárgyának módosítására, amelyet a felek kérelmei és jogalapjai határolnak körül. Ezek a kérelmek és jogalapok ugyanis kizárólag arról a kérdésről szólnak, hogy az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdésében előírt eljárásjogi követelményeket betartották‑e a megtámadott jogi aktus elfogadásakor.
31.
Ebből véleményem szerint az következik, hogy az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdése alkalmazhatóságának, valamint az Unió külső hatáskörének hiányával kapcsolatos érveket, amelyekre a beavatkozó tagállamok hivatkoznak, főszabály szerint mint elfogadhatatlanokat eleve el kell utasítani. ( 16 ) Ebben a tekintetben figyelembe kell venni azt, hogy egyik beavatkozó tagállam sem élt azzal a lehetőségével, hogy az EUMSZ 263. cikk második bekezdése alapján megsemmisítés iránti keresetet nyújtsanak be a megtámadott jogi aktussal szemben arra hivatkozva, hogy a Tanács túllépte a hatáskörét.
32.
A teljesség igényével és arra az esetre, ha a Bíróság azt állapítaná meg, hogy a jelen ügyben hivatalból kell vizsgálni az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdésének alkalmazhatóságát, ( 17 ) valamint az Unió külső hatáskörét, ( 18 ) a következő részben kifejtem azokat az okokat, amelyek miatt úgy vélem, hogy ezt a rendelkezést alkalmazni kell a megtámadott jogi aktus elfogadására, valamint hogy az Unió rendelkezett a szükséges külső hatáskörrel ahhoz, hogy a Tanács elfogadja ezt a jogi aktust.
2. Az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdésének alkalmazhatóságáról és az Unió külső hatáskörének fennállásáról
a) Az Unió kizárólagos külső hatáskörének esetleges szükségességéről
33.
Az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdése értelmében a Tanács a Bizottságnak vagy az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének a javaslata alapján határozatot fogad el valamely megállapodással létrehozott szervekben az Unió által képviselendő álláspontok kialakítására vonatkozóan, amennyiben az ilyen szervnek joghatással bíró jogi aktust kell elfogadnia, kivéve a megállapodás intézményi kereteit kiegészítő vagy módosító jogi aktusokat.
34.
A Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdésének alkalmazása a joghatásokkal bíró jogi aktusoknak az érintett nemzetközi szervezeten belüli elfogadása során az Unió – intézményei vagy adott esetben az érdekében együttesen eljáró tagállamai közvetítésével való – részvétele keretében általa képviselendő álláspontokra vonatkozik. A Bíróság ezenkívül megállapította, hogy az a körülmény, hogy az Unió nem részes az érintett nemzetközi megállapodásban, önmagában nem akadályozza meg az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdésének alkalmazását. ( 19 )
35.
Az EUSZ 5. cikk (1) és (2) bekezdésében foglalt hatáskör‑átruházás elve értelmében ( 20 ) az Unió által képviselendő álláspontoknak a Tanács által az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdése alapján történő elfogadása azt feltételezi, hogy az Uniónak van külső hatásköre. ( 21 ) Ugyanakkor semmilyen okot nem látok annak megállapításához, hogy – amint azt a Cseh Köztársaság és a Francia Köztársaság állítják – ennek a külső hatáskörnek szükségszerűen az EUMSZ 3. cikk (2) bekezdése értelmében vett kizárólagos jellegűnek kell lennie.
36.
Először is az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdésének szövege nem tartalmaz semmilyen ilyen értelmű utalást.
37.
Ezenkívül az EUMSZ 216. cikk – amely megállapítja az Unió külső hatáskörének fennállását – sem tesz különbséget aszerint, hogy az Unió külső hatásköre megosztott‑e vagy kizárólagos. Ez a rendelkezés ugyanis egyaránt vonatkozik az Unió megosztott külső hatáskörére és a kizárólagos külső hatáskörére. ( 22 ) Bármilyen, ezzel ellentétes utalás hiányában meg kell állapítani, hogy az EUMSZ 218. cikk esetében is ez a helyzet, tekintettel arra, hogy mindkét rendelkezés az EUM‑Szerződés ötödik részének a „Nemzetközi megállapodások” című V. címe alatt szerepel.
38.
Másodszor, azt az álláspontot, amely szerint ezen cikk alkalmazhatósága az Unió valamely kizárólagos külső hatáskörének fennállásától függ, az említett rendelkezés teleologikus értelmezése sem támasztja alá.
39.
Az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdésének összefüggéseivel és céljával kapcsolatban a Bíróság megállapította, hogy ez a rendelkezés – valamely nemzetközi megállapodás Unió általi tárgyalására és megkötésére vonatkozóan az EUMSZ 218. cikk (1)–(8) bekezdésében foglalt rendes eljárástól eltérve – egyszerűsített eljárást ír elő az Unió által képviselendő álláspontok kialakítására, mivel ez utóbbi részt vesz az érintett nemzetközi megállapodással létrehozott döntéshozó szervben az e megállapodás alkalmazására vagy végrehajtására vonatkozó jogi aktusok elfogadásában. ( 23 ) Másképpen megfogalmazva az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdésében előírt eljárás célja, hogy gyorsabbá és ennélfogva hatékonyabbá tegye az Unió részvételét egy hatályos nemzetközi megállapodás alkalmazásában, illetve végrehajtásában. Semmilyen olyan indokot nem látok, ami miatt ez az egyszerűsített eljárás egy megosztott külső hatáskör esetében ne lenne alkalmazandó. ( 24 )
40.
Ezenkívül azon hatáskör jellegétől függetlenül, amellyel az Unió rendelkezik, az Unió által képviselendő álláspontoknak az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdése szerinti kialakítása hozzájárulhat az Unió és a tagállamok nemzetközi képviselete egységességének biztosításához, ( 25 ) valamint az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében foglalt lojális együttműködés elvének tiszteletben tartásához azáltal, hogy megakadályozza, hogy a tagállamok olyan egyoldalú intézkedéseket fogadjanak el, amelyek veszélyeztetik az Unió célkitűzéseinek megvalósítását. ( 26 ) Ez különösen érvényes akkor, ha – mint a jelen esetben – az Unió nem teljes jogú tag az érintett nemzetközi szervezetben, nevezetesen az ITU‑ban, és ennélfogva e szervezet szerveiben a tagállamain keresztül kell eljárnia. ( 27 ) Ebben a tekintetben emlékeztetek arra, hogy az Unió álláspontját meghatározó valamely jogi aktus az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdésének megfelelően kötelező erővel bír a tagállamok számára, mivel előírja számukra ezen álláspont képviseletét. ( 28 )
41.
Harmadszor, a Cseh Köztársaság és a Francia Köztársaság által képviselt álláspont megnehezítené az Unió érdekeinek védelmét egy nemzetközi megállapodás végrehajtásának keretei között, amely nehezen lenne összeegyeztethető a Szerződések által követett céllal, amely számomra úgy tűnik, hogy a nemzetközi színtéren az Unió nagyarányú részvételének biztosítására irányul. ( 29 )
42.
Negyedszer, bár a Bíróságnak még soha nem volt alkalma kifejezetten az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdésének alkalmazhatóságával kapcsolatban állást foglalni az Unió és a tagállamok közötti megosztott hatáskör esetében, úgy vélem, hogy a Bíróság ezt implicit módon megtette a Németország kontra Tanács ügyben (C‑399/12). ( 30 ) A Bíróság ugyanis ezen ítélet 66. pontjában jóváhagyta azt, hogy a Tanács az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdése alapján fogadta el a megtámadott határozatot, noha az ítélet 51. pontjában megállapította, hogy az ügy a közös mezőgazdasági politikát érinti. Emlékeztetőül, az EUMSZ 4. cikk (2) bekezdésének d) pontja értelmében a mezőgazdaság az Unió és a tagállamok megosztott hatáskörébe tartozik. ( 31 )
43.
Következésképpen a Bizottsághoz és a Tanácshoz hasonlóan úgy vélem, ( 32 ) hogy az Unió hatáskörének jellege semmilyen hatást nem gyakorol az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdésének alkalmazhatóságára.
b) Az Unió külső hatáskörének fennállásáról
44.
Az EUMSZ 216. cikk (1) bekezdése értelmében az Unió külső hatáskörrel rendelkezik többek között akkor, ha egy megállapodás megkötése a közös szabályokat érintheti, illetve azok alkalmazási körét megváltoztathatja.
45.
Úgy vélem, hogy semmilyen ok nincsen azt feltételezni, hogy az Unió a jelen ügyben nem rendelkezett a szükséges külső hatáskörrel ahhoz, hogy a Tanács az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdése alapján kialakítsa az Unió által képviselendő, a megtámadott jogi aktusban megfogalmazott álláspontokat.
46.
Ebben a tekintetben meg kell állapítani, hogy a megtámadott jogi aktusban meghatározott álláspontok a frekvenciagazdálkodásra és a rádiófrekvenciák használatára vonatkoznak, amelyet az uniós jogalkotó az EUMSZ 114. cikken alapuló hatásköre alapján széleskörűen szabályoz. ( 33 ) Egyes, ezen a területen hozott uniós jogi aktusok kifejezetten hivatkoznak a rádióspektrum‑gazdálkodásért felelős ITU munkájára és a rádiószabályzatra. ( 34 ) Ezenkívül a 676/2002 határozat alapján (rádióspektrum‑határozat) ( 35 ) a Bizottság számos technikai intézkedést fogadott el, amelyek előírják a rádióspektrum rendelkezésre állásával és az annak hatékony felhasználásával kapcsolatos feltételek harmonizálását, amelyek közül néhány a megtámadott jogi aktusban foglalt frekvenciasávokra vonatkozik. ( 36 )
47.
Ami a WRC‑15 azon napirendi pontjait illeti, amelyekkel kapcsolatban a megtámadott jogi aktus kialakította az Unió által képviselendő álláspontokat, a Bizottság a tanácsi határozatra irányuló 2015. május 29‑i javaslatában bemutatta azokat az okokat, amelyek miatt úgy véli, hogy azok mindegyike közvetlenül érintheti az uniós szabályokat, illetve azok alkalmazási körét megváltoztathatja, valamint hogy azok tehát az EUMSZ 216. cikk (1) bekezdése értelmében az Unió külső hatáskörébe tartoznak. ( 37 )
48.
A Bírósághoz a beavatkozó tagállamok által benyújtott észrevételek alapján véleményem szerint nem vonható kétségbe a Bizottság által azzal kapcsolatban végzett értékelés, hogy az Uniónak van‑e külső hatásköre ahhoz, hogy a Tanács az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdésének megfelelően a megtámadott jogi aktusban foglaltakhoz hasonló, az Unió által képviselendő álláspontokat alakítson ki.
49.
Először is ellentétben azzal, amit úgy tűnik, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság feltételez, az Unió valamely külső hatáskörének fennállása nem függhet olyan uniós jogi aktusok elfogadásától, amelyek teljes egészében kiterjednek a megtámadott jogi aktusban foglalt frekvenciasávokra. Ugyanis az EUMSZ 216. cikk (1) bekezdése a szövege értelmében csak azt írja elő, hogy az érintett megállapodás megkötése „a közös szabályokat érintheti, vagy azok alkalmazási körét megváltoztathatja”.
50.
A Bíróság az EUMSZ 3. cikk (2) bekezdésében szereplő azonos megfogalmazást illetően megállapította, ( 38 ) hogy akkor áll fenn annak kockázata, hogy a tagállamok nemzetközi kötelezettségvállalásai sértik az Unió közös szabályait, vagy megváltoztatják e szabályok alkalmazási körét, ami alkalmas az Unió kizárólagos külső hatáskörének igazolására, ha e kötelezettségvállalások az említett szabályok alkalmazási körébe tartoznak. ( 39 ) Ebben a tekintetben a Bíróság kifejtette, hogy az ilyen kockázat megállapítása nem feltételezi a nemzetközi kötelezettségvállalások és az uniós szabályozás hatálya alá tartozó tárgykörök közötti teljes egybeesést, valamint hogy közelebbről, az ilyen nemzetközi kötelezettségvállalások érinthetik az uniós szabályokat vagy megváltoztathatják azok alkalmazási körét, amennyiben az ilyen szabályokkal már jelentős részben lefedett területre tartoznak. Úgy vélem, hogy ez az indokolás teljes mértékben alkalmazható az annak meghatározására irányuló vizsgálat esetében, hogy egy nemzetközi megállapodás megkötése az EUMSZ 216. cikk (1) bekezdése értelmében véve érintheti‑e a közös szabályokat, illetve megváltoztathatja‑e azok alkalmazási körét. Ahogyan az a fentiekből következik, a frekvenciagazdálkodás és a rádiófrekvenciák használata nagy részben az Unió közös szabályainak hatálya alá tartozik. ( 40 )
51.
Másodszor, a Francia Köztársaság által felhozott, a nemzetvédelmi és közbiztonsági célból történő rádiófrekvencia‑használatra vonatkozó érveket illetően meg kell jegyezni, hogy bár a frekvenciagazdálkodásra és a frekvenciahasználatra vonatkozó uniós jogi aktusok nem sértik a tagállamok saját rádióspektrumuk közrend, közbiztonság és védelem céljából való megszervezésére és felhasználására vonatkozó jogát, ( 41 ) az az egyetlen körülmény, hogy a rádióspektrum általános szempontból hatást gyakorol a nemzetvédelem működésére és a közbiztonságra, nem zárhatja ki az Unió külső hatáskörét.
52.
Úgy vélem, hogy a jelen kereset keretében nem nyert bizonyítást, hogy a rádiószabályzatnak a WRC‑15 napirendjének a megtámadott jogi aktusban foglalt pontjaiban tervezett felülvizsgálata a tagállamokban olyan konkrét hatást gyakorolna a nemzetvédelemre, illetve közbiztonságra, hogy ez kizárja az Unió hatáskörét.
53.
Harmadszor, a 243/2012 határozatnak a Cseh Köztársaság, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság által hivatkozott 10. cikkét illetően semmilyen összeférhetetlenséget nem látok e rendelkezés, valamint az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdésének a jelen ügyben való alkalmazása között. A 243/2012 határozat 10. cikke (1) bekezdésének a) pontjából ugyanis az következik, hogy a spektrumügyekre vonatkozó nemzetközi tárgyalások során, ha a nemzetközi tárgyalások tárgya uniós hatáskörbe tartozik, az Unió álláspontját az uniós joggal összhangban kell kialakítani. ( 42 ) Márpedig pontosan ez a helyzet állt fenn a jelen ügyben. Megjegyzem, hogy ez a rendelkezés semmilyen említést nem tesz az Unió hatáskörének jellegéről.
54.
A Cseh Köztársaság és a Francia Köztársaság állításával ellentétben úgy vélem, hogy a 243/2012 határozat 10. cikke (1) bekezdésének b) pontja nem volt alkalmazandó a megtámadott jogi aktus elfogadására. Ez a rendelkezés ugyanis a szövege értelmében arra helyzetre vonatkozik, amikor a nemzetközi tárgyalások tárgya „részben uniós hatáskörbe, részben a tagállamok hatáskörébe tartozik”. Úgy vélem, hogy ez a megfogalmazás a Bíróság azon helyzetekkel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatának közvetlen visszatükröződése, amelyekben a nemzetközi tárgyalások tárgya részben uniós hatáskörbe, részben a tagállamok hatáskörébe tartozik, amelyre a 243/2012 határozat (34) preambulumbekezdése is hivatkozik. ( 43 ) Úgy vélem tehát, hogy a 10. cikk (1) bekezdésének b) pontja nem a megosztott hatáskörre, hanem inkább arra az esetre vonatkozik, amelyben egy nemzetközi megállapodás bizonyos elemei nem tartoznak az Unió hatáskörébe. Márpedig a jelen ügyben nem ez a helyzet.
55.
Összefoglalva úgy vélem, hogy az Unió a jelen ügyben rendelkezett a szükséges külső hatáskörrel.
56.
A Bírósághoz észrevételeket benyújtó felek egyike sem vitatja, hogy az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdésének a többi alkalmazási feltétele a jelen ügyben teljesül, azaz először is az, hogy a WRC‑15 „megállapodással létrehozott szervnek” tekinthető, ( 44 ) másodszor, hogy a rádiószabályzatnak a CMR‑15 napirendjében tervezett felülvizsgálata „joghatással bíró jogi aktusnak” minősíthető, ( 45 ) harmadszor pedig, hogy ez a felülvizsgálat nem minősül „a megállapodás intézményi kereteit kiegészítő vagy módosító jogi aktusnak”. Úgy vélem továbbá, hogy az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdésének valamennyi alkalmazási feltétele teljesül.
57.
Ebből következik, hogy a Tanács véleményem szerint fel volt hatalmazva arra, hogy az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdésének megfelelően kialakítsa az Unió által képviselendő, a megtámadott jogi aktusban foglaltakhoz hasonló álláspontokat. ( 46 )
58.
Ennélfogva meg kell határozni, hogy a Tanács betartotta‑e az ezen rendelkezésből eredő eljárási követelményeket a megtámadott jogi aktus elfogadása során.
3. Az egyetlen jogalapról
59.
A Bizottság egyetlen jogalapjával azt állítja, hogy a Tanács – azáltal, hogy a megtámadott jogi aktust következtetések formájában fogadta el és nem a Bizottság javaslatának megfelelően határozat formájában – megsértette az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdését.
60.
A Tanács arra hivatkozik, hogy ezt a rendelkezést betartotta a megtámadott jogi aktus elfogadása során, és azt állítja, hogy az, hogy az Uniónak a WRC‑15‑re vonatkozó álláspontját következtetések formájában határozta meg, nem jelenti a lényeges eljárási szabályok olyan megsértését, ami a megsemmisítésüket eredményezi. Véleménye szerint a Bizottság egyébként nem bizonyította, hogy ezek az álláspontok jelentősen eltérőek lettek volna, ha azokat határozat formájában fogadták volna el.
61.
Az alábbiakban kifejtett okok miatt úgy vélem, hogy a Bizottság kérelmének helyt kell adni, és a megtámadott jogi aktust az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdése megsértése miatt meg kell semmisíteni.
62.
Először is meg kell állapítani, hogy az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdése alapján az Unió által képviselendő álláspontokat e rendelkezés értelmében a Tanács „határozat” formájában fogadja el. A Tanács a megtámadott jogi aktus következtetések formájában történő elfogadásával tehát egy, a Szerződésben előírttól eltérő jogi formát használt.
63.
A Bizottsághoz hasonlóan úgy vélem, hogy ez a körülmény nem tekinthető egyszerű formalitásnak. Ugyanis ahogyan azt a későbbiekben kifejtem, az uniós jogi aktus formájának megválasztása meghatározza egyrészt az aktus jellegét és joghatásait, ( 47 ) másrészt pedig az ezen aktus elfogadása érdekében követendő eljárást. ( 48 )
64.
Másodszor, úgy vélem, hogy az a körülmény, hogy a jelen ügyben az Unió által a WRC‑15 tekintetében képviselendő álláspont kialakítása érdekében a Tanács által alkalmazott megközelítés megfelel a korábbi rádiótávközlési világkonferenciákon alkalmazott megközelítésnek, ( 49 ) nem releváns a jelen kereset keretében elvégezendő elemzés szempontjából. Ugyanis, ahogyan azt a Bíróság megállapította, a Tanács puszta gyakorlata nem indokolhatja a Szerződés szabályaitól való eltérést, ennélfogva a helyes jogalapot illetően nem teremthet az Unió intézményeire kötelező precedenst. ( 50 ) Ezenkívül meg kell állapítani, hogy a Tanács által hivatkozott korábbi gyakorlat az esetek többségében a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését megelőző időszakra vonatkozott, amely Szerződés vezette be a jelenlegi formájában az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdését. ( 51 )
65.
Harmadszor, a Tanács által hivatkozott IBM kontra Bizottság ítélettel ( 52 ) kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy bár a Bíróság ebben az ítéletben kétségtelenül megállapította, hogy a jogi aktusok és határozatok megjelenési formája elvben közömbös abból a szempontból, hogy azok megtámadhatók‑e megsemmisítés iránti keresettel, ebből nem lehet azt a következtetést levonni, hogy az uniós jogi aktus formájának nincs relevanciája az érintett jogi aktus jogszerűségét illetően.
66.
Ebben a tekintetben úgy vélem, hogy a valamely uniós intézmény esetében a Szerződésekben előírt jogi formától való eltérés a lényeges eljárási szabályok olyan megsértését jelenti, amely a jogi aktus megsemmisítését eredményezi többek között akkor, ha ez az eltérés azzal a veszéllyel jár, hogy bizonytalanságot idéz elő az említett aktus jellegét vagy az elfogadása érdekében követendő eljárást illetően. Ilyen esetben ugyanis veszélybe kerül a jogbiztonság, és a Bíróság akadályozva van abban, hogy az érintett aktus jogszerűségének vizsgálatára vonatkozó jogkörét teljeskörűen gyakorolja. ( 53 )
67.
Úgy vélem, hogy a jelen ügyben ténylegesen vannak ilyen bizonytalanságok. Különösen úgy vélem, hogy az alábbiakban ismertetett okok miatt a Tanács azon választása, hogy a megtámadott jogi aktust határozat helyett következtetések formájában fogadta el, jelentős bizonytalanságokat okozott egyrészt ezen aktus jellegét, másrészt pedig azon eljárást illetően, amelyet az elfogadása érdekében követni kellett.
a) A megtámadott jogi aktus jellegével kapcsolatos bizonytalanságokról
68.
Az EUMSZ 288. cikk különböző típusú uniós jogi aktusokat különböztet meg, és mindegyiket sajátos jellemzőkkel ruház fel azok hatályát, alkalmazhatóságát és joghatásait illetően. Elengedhetetlen tehát, hogy egy uniós jogi aktus jellege egyértelműen meghatározható legyen.
69.
Ugyanakkor a jelen ügyben a beavatkozó tagállamok által benyújtott észrevételek véleményem szerint arról tanúskodnak, hogy jelentős bizonytalanság áll fenn a megtámadott jogi aktus jellegét illetően.
70.
Ennélfogva, míg a Tanács azt állítja, hogy a megtámadott jogi aktus „lényegében” az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdése értelmében vett, az Unió által képviselendő álláspontok kialakítására vonatkozó tanácsi határozatnak minősül, ezt az állítást a Cseh Köztársaság, a Francia Köztársaság és a Németországi Szövetségi Köztársaság vitatja. Az első két állam ugyanis úgy véli, hogy ez a jogi aktus az Unió és a tagállamok közös álláspontjának minősül, amelyet a 243/2012 határozat 10. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján hoztak, míg az utóbbi állam úgy véli, hogy tanácsi következtetésekről van szó. Ezenkívül a Tanács azt állítja, hogy a megtámadott jogi aktus kötelező erejű, míg a Cseh Köztársaság azon a véleményen van, hogy ez az aktus csak bizonyos felek számára bír jogilag kötelező erővel, és olyan szempontokra vonatkozik, amelyek ezen beavatkozó fél véleménye szerint az Unió hatáskörébe tartoznak. A Németországi Szövetségi Köztársaság úgy véli, hogy a megtámadott jogi aktus nem kötelező erejű következtetéseknek minősül. ( 54 )
71.
Meg kell tehát állapítani, hogy a Tanács és a beavatkozó tagállamok véleménye alapjaiban tér el abban a kérdésben, hogy a megtámadott jogi aktus uniós jogi aktusnak vagy az Unió és a tagállamok által az említett aktus kötelező ereje tárgyában közösen elfogadott „hibrid” aktusnak minősül‑e.
72.
Bár számomra semmilyen kétség nincsen afelől, hogy a megtámadott jogi aktus egy uniós intézmény, nevezetesen a Tanács által elfogadott jogi aktusnak minősül, ahogyan az ennek az aktusnak magából a címéből következik, valamint hogy az joghatás kiváltására irányul, ( 55 ) véleményem szerint bizonytalanságok vannak annak pontos jellegét illetően. Ezek a bizonytalanságok annál is inkább nagymértékűek, mivel a Tanács a megtámadott jogi aktus elfogadása érdekében úgy döntött, hogy eltér a Bizottság által javasolt jogi formától, ( 56 ) nevezetesen attól, amelyet az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdése kifejezetten előír. ( 57 ) Ezenkívül figyelembe kell venni azt a tényt, hogy míg egy tanácsi határozat kötelező jellege közvetlenül az EUMSZ 288. cikkből ered, ( 58 ) a Szerződések nem szólnak arról, hogy a tanácsi következtetéseknek milyen hatást kell tulajdonítani. Ugyanis ahogyan azt a Bizottság megjegyzi, a megtámadott jogi aktus következtetések formájában történő elfogadásával a Tanács egy, a Szerződésekben nem szereplő jogi formát választott, amely általában a jogi kötőerővel nem rendelkező jogi aktusokra jellemző. ( 59 )
73.
A megtámadott jogi aktus tartalmának elemzése alapján véleményem szerint nem lehet eloszlatni az ezen aktus jellegével kapcsolatban megállapított bizonytalanságokat.
74.
Először is, ahogyan azt a Bizottság kiemeli, a 2015. május 29‑i javaslatával ellentétben, amely az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdésére hivatkozott, ( 60 ) a Tanács által 2015. október 26‑án elfogadott következtetések semmilyen utalást nem tartalmaznak azok anyagi jogi, illetve eljárásjogi alapjával kapcsolatban. ( 61 )
75.
A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint valamely jogi aktus jogalapjának megjelölése az EUMSZ 296. cikkben szereplő indokolási kötelezettséghez tartozik, amelynek célja egyrészt annak biztosítása, hogy a Bíróság felülvizsgálatot gyakorolhasson, másrészt pedig hogy mind a tagállamok, mind az érintett harmadik személyek megismerhessék azokat a körülményeket, amelyek között az uniós intézmények a Szerződést alkalmazták. ( 62 )
76.
A Bíróság azt is megállapította, hogy a jogbiztonság elve azt jelenti, hogy minden joghatás kiváltására irányuló aktus a kötelező erejét a meghozandó intézkedés jogi formáját előíró azon uniós jogi rendelkezésből származtatja, amelyet az aktus jogalapként kifejezetten megjelöl. ( 63 ) Igaz ugyan, hogy a Szerződés pontos rendelkezésére való hivatkozás elmulasztása nem minősülhet lényeges hibának, amikor a jogalap a jogi aktus más elemei alapján meghatározható, azonban az ilyen kifejezett hivatkozás nélkülözhetetlen, amikor annak hiányában az érintettek és a Bíróság számára bizonytalan maradna a pontos jogalap. ( 64 )
77.
Márpedig a jelen ügy véleményem szerint ez utóbbi eset alá tartozik. Ugyanis a beavatkozó tagállamok észrevételei alapján egyértelmű, hogy az érdekelt felek számára bizonytalan marad a megtámadott jogi aktus pontos jogalapja és ennél fogva ezen aktus jellege.
78.
Másodszor, a megtámadott jogi aktusban használt terminológia véleményem szerint megerősíti az aktus jellegével kapcsolatos bizonytalanságot. Ugyanis, míg a 2015. május 29‑i bizottsági javaslat címéből és 1. cikkéből egyértelműen kitűnik, hogy ez a javaslat az Unió által a WRC‑15‑tel kapcsolatos álláspontok kialakítására vonatkozik, ( 65 ) a 2015. október 26‑án elfogadott tanácsi következtetések a Bizottság állítása szerint arra szorítkoznak, hogy „széleskörűen támogatj[ák]” az ezen következtetésekben meghatározott célokat, és „felkéri a tagállamokat, hogy törekedjenek [ezen] célok teljesítésére, és arra, hogy a WRC‑15 konferencián az ITU rádiószabályzatának módosításáról folytatott tárgyalások során tartsák tiszteletben a […] [243/2012] irányelvben megállapított elveket” ( 66 ).
79.
Úgy vélem, hogy a Tanács azon választására tekintettel, hogy a megtámadott jogi aktust egy, az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdésében szereplőtől eltérő jogi formában hozta meg, valamint arra, hogy ebben a rendelkezésben nincs utalás ezen aktus jogalapjára, a megtámadott jogi aktusban használt „felhígított” formulák, többek között a Bizottság által előterjesztett javaslatban használt formulákkal való összehasonlításban, alkalmasak az ezen aktus jellegével és ennélfogva a tagállamoknak az uniós jog alapján fennálló azon kötelezettségének terjedelmével kapcsolatos bizonytalanságok megerősítésére, hogy a megtámadott jogi aktusban meghatározott álláspontokat kell képviselniük. ( 67 )
b) Az azon eljárással kapcsolatos bizonytalanságokról, amelyet a megtámadott jogi aktus elfogadásakor kellett követni
80.
A Tanács azon választása, hogy a megtámadott jogi aktust határozat helyett következtetések formájában fogadta el, ugyancsak bizonytalanságokat eredményezett azon eljárást illetően, amelyet annak elfogadásakor követni kellett.
81.
Az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdésének megfelelően az Unió által képviselendő álláspontok kialakítására vonatkozó határozatokat a Bizottságnak vagy az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének a javaslata alapján a Tanács fogadja el. Ezenkívül a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy az EUSZ 16. cikk (3) bekezdése értelmében a Tanács az ilyen határozatokat a minősített többségi szavazási eljárásban fogadja el. ( 68 )
82.
Ugyanakkor a Szerződések nem szólnak arról, hogy a tanácsi következtetések elfogadása érdekében milyen eljárást kell követni, mivel egy a Szerződésekben nem szereplő jogi formáról van szó. ( 69 )
83.
Márpedig a jelen ügyben a Tanács azt állítja, hogy még ha a megtámadott jogi aktust következtetések formájában fogadták is el, az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdésében előírt eljárás alkalmazható volt az említett aktus elfogadása tekintetében, és azt ténylegesen alkalmazták is.
84.
Úgy vélem, hogy ez az érv nem fogadható el.
85.
E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Szerződések az Unió különböző intézményei közötti hatáskörmegosztás olyan rendszerét hozták létre, amely az Unió intézményi szerkezetén belül és az Unióra bízott feladatok megvalósítása terén minden egyes intézményre saját feladatkört ruház. Ennek megfelelően az EUSZ 13. cikk (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az egyes uniós intézmények a Szerződésekben rájuk ruházott hatáskörök határain belül, az ott meghatározott eljárások, feltételek és célok szerint járnak el. E rendelkezés az Unió intézményi struktúrájára jellemző intézményi egyensúly elvét közvetíti, amely elv magában foglalja, hogy valamennyi intézmény úgy gyakorolja hatásköreit, hogy közben a többi intézmény hatáskörét tiszteletben tartja. ( 70 )
86.
Ebben az összefüggésben mondta ki több alkalommal a Bíróság, hogy az uniós intézmények akaratnyilvánítására vonatkozó szabályokat a Szerződések állapítják meg, és azokról sem a tagállamok, sem maguk az intézmények nem rendelkezhetnek. ( 71 ) Úgy vélem, hogy ez az érvelés vonatkozik a Szerződések azon szabályaira is, amelyek előírják azt, hogy egy uniós jogi aktusnak milyen jogi formát kell öltenie. ( 72 )
87.
Ebből következik, hogy az uniós intézmények nem választhatják ki szabadon a Szerződésekben előírt eljárási elemek közül a nekik megfelelő bizonyos elemeket úgy, hogy a többit egyszerűen nem veszik figyelembe. A jelen ügy megfelelően szemlélteti azokat az okokat, amelyek miatt egy ilyen „à la carte” megközelítés tarthatatlan. Ugyanis az a körülmény, hogy a Tanács eltért az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdésében előírt jogi formától, kétségeket támaszt azon eljárást illetően, amelyet a megtámadott jogi aktus elfogadása érdekében követni kellett, többek között ami a Bizottság szerepét, valamint a Tanácson belüli szavazás módjait illeti.
88.
Ami először is a Bizottság szerepét illeti, mindenekelőtt az a kérdés merül fel, hogy a megtámadott jogi aktust ténylegesen lehet‑e úgy tekinteni, hogy azt a „Bizottság javaslata alapján” fogadták el, ahogyan azt az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdése előírja, mivel ezen aktus jogi formája eltér a Bizottság által javasolt jogi formától. ( 73 ) Ezenkívül köteles volt‑e a Bizottság arra, hogy tanácsi következtetésekre irányuló javaslatot terjesszen elő vagy egy ilyen javaslatot inkább a Tanács elnökségének kell kidolgoznia és benyújtania, ahogyan az általában a tanácsi következtetések esetén lenni szokott? Végül, a Bizottságnak volt‑e joga ahhoz, hogy az EUMSZ 293. cikk (2) bekezdésének megfelelően módosítsa a javaslatát, vagy hogy azt visszavonja, miután a Tanács módosította az aktus jogi formáját?
89.
Ahogyan azt ezek a kérdések mutatják, a Tanács által alkalmazott megközelítés megkérdőjelezte a Bizottságnak a megtámadott jogi aktus elfogadása során betöltött szerepét, és ennélfogva megsértette a Szerződések által létrehozott intézményi egyensúlyt.
90.
Másodszor, ami a Tanácson belüli szavazás módjait illeti, a Tanács egyrészt elismeri, hogy a minősített többségi szavazás „főszabály szerint” alkalmazható volt a megtámadott jogi aktus elfogadására. Másrészt a Tanács – ahogyan azt a Bizottság állítja – ténylegesen egy olyan jogi formát választott, amely általában a Tanács által „egyhangúan” elfogadott aktusokra jellemző. Ezenkívül a Tanács rámutat, hogy a tagállamok között azon célokat illetően fennálló magas fokú konvergencia, amelyeket az Uniónak a WRC‑15 során követnie kellett, egyhangú megállapodás elérését tették lehetővé, miután egyes tagállamok fenntartásait az Állandó Képviselők Bizottságának (Coreper) ülésen feloldották. Végül a Tanács hozzáteszi, hogy mivel a Bizottság a megtámadott jogi aktus elfogadásához vezető viták során nem módosította a javaslatát annak érdekében, hogy figyelembe vegye azokat a módosításokat, amelyek tekintetében megállapodás volt kialakulóban a Tanácson belül, az EUMSZ 293. cikk (1) bekezdéséből következik, hogy a Tanácsnak egyhangúan kellett döntenie. ( 74 )
91.
A Tanács érvei nem fogadhatóak el.
92.
A Szerződésekkel kétségtelenül nem ellentétes az, hogy egy olyan jogi aktust, amelyet a minősített többségi szavazási eljárás szerint kell elfogadni, adott esetben valamennyi tagállam támogatásával fogadjanak el. ( 75 ) Ezenkívül tudatában vagyok annak, hogy a Tanács elnökségének a jó együttműködés szellemében a minősített többségi szavazási eljárás során folytatott tanácskozások alkalmával a lehető legteljesebb mértékben figyelembe kell vennie és fogadnia kell azon tagállami delegációk kéréseit, amelyeknek a Szerződések alapján nincs joguk az érintett aktus elfogadásának megakadályozásához.
93.
Ennek ellenére a Tanács számára nem megengedett, hogy egy jogi aktus „következtetéseknek” való minősítésekor bizonytalanságokat okozzon a tagállamok számára a rendelkezésükre álló azon lehetőség tekintetében, hogy megakadályozzák ennek az aktusnak az elfogadását. Egy ilyen megközelítés ugyanis azzal a veszéllyel jár, hogy a minősített többségi szavazási eljárást megkerüli vagy hatástalanítja, következésképpen veszélyezteti a Tanácsban a szavazási eljárás hatékonyságát. ( 76 ) Úgy vélem, hogy ez a kockázat különösen akkor áll fenn, amikor – ahogyan az a jelen ügyben is történik – a Tanács egy jogi aktusnak határozat helyett következtetések formájában történő elfogadása során eltér a Szerződésekben kifejezetten előírt jogi formától.
94.
Ebben az összefüggésben szeretném kiemelni, hogy a minősített többséggel vagy az egyhangúsággal, illetve konszenzussal történő szavazás közötti választásnak nagy jelentősége van, mivel az hatást gyakorolhat az érintett jogi aktus tartalmának meghatározására. ( 77 ) Ahogyan arra Sharpston főtanácsnok helyesen rámutatott, „[a]z a határozat, amelyben mindenki egyet tud érteni, vagy amelyet senki sem kifogásol, nem szükségképpen ugyanaz, mint amelyben minősített többséggel meg lehet egyezni. Például egy olyan határozat tartalmát, amely megkaphatja a minősített többséget, adott esetben enyhíteni kell annak érdekében, hogy egyhangúlag vagy tiltakozás nélkül fogadják el” ( 78 ).
95.
A fenti körülmények összességére tekintettel úgy vélem, hogy a jelen ügy körülményeihez hasonló körülmények között a Tanács azzal, hogy eltért a Szerződésekben előírt jogi formától, bizonytalanságokat okozott a megtámadott jogi aktus jellegét, valamint azon eljárást illetően, amelyet ezen aktus elfogadása során követni kellett, ennélfogva ez az eltérés az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdése olyan megsértésének minősül, amely az aktus megsemmisítését eredményezi.
96.
Megállapítom tehát, hogy a Bizottság által hivatkozott egyetlen jogalapnak helyt kell adni, és a 2015. október 26‑i tanácsi következtetéseket meg kell semmisíteni.
VI. A költségekről
97.
A Bíróság eljárási szabályzata 138. cikkének (1) bekezdése alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Amennyiben a Bíróság helyt ad a javaslatomnak, a Tanács lesz a pervesztes, és a Bizottság kérelmének megfelelően tehát őt kell kötelezni a költségek viselésére. A Bíróság eljárási szabályzata 140. cikke (1) bekezdésének megfelelően a beavatkozó tagállamok maguk viselik saját költségeiket.
VII. Végkövetkeztetés
98.
A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság:
–
semmisítse meg az Európai Unió Tanácsa által 2015. október 26‑án elfogadott, a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) 2015. évi rádiótávközlési világkonferenciájával (WRC‑15) kapcsolatos tanácsi következtetéseket;
–
a Tanácsot kötelezze a költségek viselésére, és
–
állapítsa meg, hogy a Cseh Köztársaság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Francia Köztársaság, valamint Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága maguk viselik a saját költségeiket.
( 1 ) Eredeti nyelv: francia.
( 2 ) Az ITU céljával kapcsolatban lásd az ITU alapokmányának 1. cikkét, amely alapokmányt az 1992. évi genfi (Svájc) Meghatalmazottak Rendkívüli Értekezletén fogadtak el, és amelyet az 1994. évi kiotói (Japán), az 1998. évi minneapolisi (Egyesült Államok), a 2002. évi marrakesh‑i (Marokkó), a 2006. évi antalyai (Törökország) és a 2010. évi guadalajarai (Mexikó) Meghatalmazotti Értekezleteken módosítottak (a továbbiakban: az ITU alapokmánya).
( 3 ) A Bizottság szerint az ITU alapokmánya 3. cikkének (2) bekezdése értelmében a szektortagként való részvétel a teljes csatlakozástól eltérően nem teszi lehetővé az Európai Unió számára, hogy álláspontokat ismertessen az ITU konferenciáin és találkozóin, ideértve azokat a konferenciákat is, ahol a jogilag nem kötelező erejű aktusokat tárgyalják.
( 4 ) Az egy többéves rádióspektrum‑politikai program létrehozásáról szóló, 2012. március 14‑i európai parlamenti és tanácsi határozat (HL 2012. L 81., 7. o.).
( 5 ) A rádiószabályzattal kapcsolatban lásd a jelen indítvány 5. pontját.
( 6 ) Lásd a WRC‑12 által 2012‑ben Genfben elfogadott, „a 2015. évi rádiótávközlési világkonferencia napirendje” című (WRC‑12) 807. sz. határozatot.
( 7 ) Lásd az ITU Tanácsa által elfogadott, „A rádiótávközlési világkonferencia (WRC‑15) helye, időpontja és napirendje” című 1343. sz. (C12) határozatot.
( 8 ) A Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) 2015. évi rádiótávközlési világkonferenciáján (WRC‑15) az Európai Unió nevében képviselendő álláspontról szóló tanácsi határozatra irányuló, 2015. május 29‑i javaslat (COM(2015) 234 final).
( 9 ) A Tanács 2015. október 26‑i következtetései a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) 2015. évi rádiótávközlési világkonferenciájáról (WRC‑15) (ST 13460 2015 INIT) (2015/0119 (NLE)) (itt a lábjegyzetek nélkül idézve).
( 10 ) Lásd: 2013. november 19‑iBizottság kontra Tanács ítélet (C‑63/12, EU:C:2013:752, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Lásd továbbá: 1981. november 11‑iIBM kontra Bizottság ítélet (60/81, EU:C:1981:264, 9. pont), amelyből kitűnik, hogy a jogi aktusok és határozatok megjelenési formája elvben közömbös abból a szempontból, hogy azok megtámadhatók‑e megsemmisítési keresettel.
( 11 ) Lásd ebben az értelemben: 2009. október 1‑jeiBizottság kontra Tanács ítélet (C‑370/07, EU:C:2009:590, 44. pont), amelyből következik, hogy egy ilyen határozat kötelező joghatásokat vált ki, amennyiben az érintett fórum keretében kialakítja az Unió álláspontját, és kötelező jellegű egyrészt a Tanácsra és a Bizottságra, másrészt a tagállamokra, amennyiben előírja számukra, hogy védelmezzék az említett álláspontot.
( 12 ) A felek szerint az EUMSZ 114. cikk jelenti a megtámadott határozat anyagi jogi alapját, az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdése pedig annak eljárásjogi alapját. Lásd a jelen indítvány 27. pontját.
( 13 ) Lásd a jelen indítvány 70. pontját.
( 14 ) Lásd: 2004. július 13‑iBizottság kontra Tanács ítélet (C‑27/04, EU:C:2004:436, 44–51. pont).
( 15 ) 2014. október 7‑iNémetország kontra Tanács ítélet (C‑399/12, EU:C:2014:2258, 27. pont).
( 16 ) Lásd ebben az értelemben: 2014. október 7‑iNémetország kontra Tanács ítélet (C‑399/12, EU:C:2014:2258, 25–28. pont).
( 17 ) Lásd ebben a tekintetben: 2000. július 13‑iSalzgitter kontra Bizottság ítélet (C‑210/98 P, EU:C:2000:397, 55–57. pont), amelyre a Németországi Szövetségi Köztársaság hivatkozott az uniós bíróság azon kötelezettségével kapcsolatban, hogy hivatalból hivatkozzon a támogatások bejelentése határidejének elmulasztására, hiszen egy olyan megállapításról van szó, amely a Bizottságnak a vonatkozó támogatás engedélyezésére vonatkozó hatáskörét érinti. Lásd ezenkívül: Mengozzi főtanácsnok British Airways kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványa (C‑122/16 P, EU:C:2017:406, 100. pont és az 54. lábjegyzet).
( 18 ) Lásd ebben az értelemben: 2015. október 6‑iTanács kontra Bizottság ítélet (C‑73/14, EU:C:2015:663, 63. pont).
( 19 ) Lásd ebben az értelemben: 2014. október 7‑iNémetország kontra Tanács ítélet (C‑399/12, EU:C:2014:2258, 55. pont).
( 20 ) A hatáskör‑átruházás elvét mind az Unión belüli fellépés, mind az Unió nemzetközi fellépései esetében tiszteletben kell tartani. Lásd: 1996. március 28‑i 2/94. (A Közösségnek az EJEE‑hez [emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény] történő csatlakozása) vélemény (EU:C:1996:140, 24. pont).
( 21 ) Lásd ebben az értelemben: Szpunar főtanácsnok Németország kontra Tanács ügyre vonatkozó indítványa (C‑600/14, EU:C:2017:296, 60. pont).
( 22 ) Az egyrészt az Uniónak az EUMSZ 216. cikk (1) bekezdésében meghatározott külső hatáskörének fennállása, másrészt pedig az ezen hatáskörnek az EUMSZ 3. cikk (2) bekezdésben meghatározott, esetleges kizárólagos jellege közötti különbségtétellel kapcsolatban lásd: Sharpston főtanácsnok 2/15. sz. véleményre (Szingapúrral kötendő szabadkereskedelmi megállapodás), vonatkozó indítványa (EU:C:2016:992, 64. pont), valamint Szpunar főtanácsnok Németország kontra Tanács ügyre vonatkozó indítványa (C‑600/14, EU:C:2017:296, 80. pont). Lásd továbbá, még ha kevésbé kimerítő jelleggel is: 2017. május 16‑i2/15 vélemény (EU:C:2017:376, 171. és 172. pont), 2014. október 14‑i 1/13. vélemény (Harmadik államoknak a Hágai Egyezményhez történő csatlakozása), (EU:C:2014:2303, 67–74. pont) és 1993. március 19‑i 2/91 vélemény (Az ILO 170. sz. egyezménye) (EU:C:1993:106, 7. pont).
( 23 ) 2015. október 6‑iTanács kontra Bizottság ítélet (C‑73/14, EU:C:2015:663, 64. és 65. pont). Lásd szintén: Rosas, A., „Recent Case Law of the European Court of Justice Relating to Article 218 TFEU”, The EU as a Global Actor Bridging Legal Theory and Practice – Liber Amicorum in Honour of Ricardo Gosalbo Bono, szerk. Czuczai, J., és Naert, F., Brill/Nijhoff, 2017, 370. és 371. o. Az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdés keletkezésének történetét illetően lásd: Cruz Villalón főtanácsnok Németország kontra Tanács ügyre vonatkozó indítványa (C‑399/12, EU:C:2014:289, 39–52. pont); Sharpston főtanácsnok Tanács kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványa (C‑73/14, EU:C:2015:490, 69–74. pont).
( 24 ) Az EUMSZ 2. cikk (2) bekezdése értelmében, ha egy meghatározott területen a Szerződések a tagállamokkal megosztott hatáskört ruháznak az Unióra, e területen mind az Unió, mind pedig a tagállamok alkothatnak és elfogadhatnak kötelező erejű jogi aktusokat. A tagállamok e hatáskörüket csak olyan mértékben gyakorolhatják, amilyen mértékben az Unió hatáskörét nem gyakorolta. Lásd továbbá ebben az értelemben: 1976. július 14‑iKramer és társai ítélet (3/76, 4/76 és 6/76, EU:C:1976:114, 39.és 40. pont).
( 25 ) Az Unió és a tagállamok nemzetközi képviseletének egységességére vonatkozó követelménnyel kapcsolatban, amennyiben egy nemzetközi megállapodás tárgya részben az Unió, részben pedig a tagállamok hatáskörébe tartozik, lásd: 2001. december 6‑i 2/00 (A biológiai biztonságról szóló cartagenai jegyzőkönyv) vélemény, (EU:C:2001:664, 18. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), valamint 2010. április 20‑iBizottság kontra Svédország ítélet (C‑246/07, EU:C:2010:203, 73. pont). Lásd általánosabban: Mengozzi főtanácsnok Bizottság kontra Tanács ügyre vonatkozó indítványa (C‑28/12, EU:C:2015:43, 58–63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 26 ) Lásd ebben a tekintetben ez utóbbi rendelkezés harmadik bekezdését, amelynek értelmében a tagállamok segítik az Uniót feladatainak teljesítésében, és tartózkodnak minden olyan intézkedéstől, amely veszélyeztetheti az Unió célkitűzéseinek megvalósítását. Lásd ezenkívül: 2010. április 20‑iBizottság kontra Svédország ítélet (C‑246/07, EU:C:2010:203, 71. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), amelyben a Bíróság kifejtette, hogy a lojális együttműködésnek ez a kötelezettsége általánosan alkalmazandó, és nem függ sem az érintett uniós hatáskör kizárólagos jellegétől, sem a tagállamok azon esetleges jogától, hogy harmadik országokkal szembeni kötelezettségekről szerződést kössenek.
( 27 ) Lásd a jelen indítvány 4. pontját. Lásd ezenkívül: 2009. február 12‑iBizottság kontra Görögország ítélet (C‑45/07, EU:C:2009:81, 31. pont), amelyből az következik, hogy az, hogy az Unió nem tagja valamely nemzetközi szervezetnek, nem akadálya annak, hogy az Unió ténylegesen gyakorolja külső hatáskörét, többek között az Unió érdekében közösen fellépő tagállamokon keresztül.
( 28 ) Lásd ebben az értelemben: 2009. október 1‑jeiBizottság kontra Tanács ítélet (C‑370/07, EU:C:2009:590, 44. pont), valamint a jelen indítvány 11. lábjegyzete.
( 29 ) Lásd különösen az EUSZ 3. cikk (5) bekezdését és az EUSZ 21. cikket. Lásd továbbá a EUMSZ 220. cikket.
( 30 ) 2014. október 7‑iNémetország kontra Tanács ítélet (C‑399/12, EU:C:2014:2258).
( 31 ) A Tanács az említett ügyben azt állította, hogy az Unió az EUMSZ 3. cikk (2) bekezdése értelmében kizárólagos külső hatáskörrel rendelkezik a megtámadott határozat hatálya alá tartozó területeken, míg a Németországi Szövetségi Köztársaság és a beavatkozó tagállamok úgy vélték, hogy az Unió hatásköre megosztott jellegű. Lásd: 2014. október 7‑iNémetország kontra Tanács ítélet (C‑399/12, EU:C:2014:2258, 34. és 43. pont).
( 32 ) Lásd a jelen indítvány 27. pontját.
( 33 ) Lásd többek között a 2009. november 25‑i 2009/140/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 2009. L 337., 37. o.) módosított, az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló, 2002. március 7‑i 2002/21/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (Keretirányelv) (HL 2002. L 108., 33. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 29. kötet, 349. o.; a továbbiakban: 2002/21 irányelv) 8a‑9b. cikkét; a 2009/140 irányelvvel módosított, az elektronikus hírközlő hálózatok és az elektronikus hírközlési szolgáltatások engedélyezéséről szóló, 2002. március 7‑i 2002/20/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (Engedélyezési irányelv) (HL 2002. L 108., 21. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet 29. kötet, 337. o.) 5–8. és a 10–14. cikkét; az Európai Közösség rádióspektrum‑politikájának keretszabályozásáról szóló, 2002. március 7‑i 676/2002/EK európai parlamenti és tanácsi határozatot (Rádióspektrum‑határozat) (HL 2002. L 108., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 29. kötet, 317. o.) és a 243/2012 határozatot. Lásd továbbá az európai vezeték nélküli digitális távközlés (DECT) Közösségen belüli összehangolt bevezetéséhez kijelölendő frekvenciasávról szóló, 1991. június 3‑i 91/287/EGK tanácsi irányelvet (HL 1991. L 144., 45. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 10. kötet, 276. o.), valamint a 2009. szeptember 16‑i 2009/114/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2009. L 274., 25. o.) által módosított, a nyilvános páneurópai digitális cellás földi mobil rádiótávközlés összehangolt közösségi bevezetése számára fenntartandó frekvenciasávokról szóló, 1987. június 25‑i 87/372/EGK tanácsi irányelvet (HL 1987. L 196., 85. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 8. kötet, 289. o.).
( 34 ) Lásd többek között a 2002/21 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének második albekezdését, valamint (4) bekezdését és (30) preambulumbekezdését; a 676/2002 határozat 1. cikkének (3) bekezdését, valamint (18) és (19) preambulumbekezdését; a 243/2001 határozat (22) preambulumbekezdését; a 87/372 irányelv hetedik preambulumbekezdését. Lásd ezenkívül a 2002/20 irányelv 8. cikkét, amely általánosabban utal a „nemzetközi megállapodásokra”. A rádiószabályzattal kapcsolatban lásd a jelen indítvány 5. pontját.
( 35 ) Lásd a jelen indítvány 33. lábjegyzetét.
( 36 ) Lásd többek között a rádióspektrumnak a 79 GHz‑es tartományban a gépjárművekben alkalmazott, rövid hatótávolságú radarkészülékek közösségi harmonizálásáról szóló, 2004. július 8‑i 2004/545/EK bizottsági határozatot (HL 2004. L 241., 66. o.), amely a 77 és 81 GHz közötti frekvenciasávot harmonizálja; a 2007. február 12‑i 2007/90/EK bizottsági határozat (HL 2007. L 41., 10. o.), által módosított, a rádióspektrum 5 GHz‑es frekvenciasávjának a vezeték nélküli hozzáférési rendszerek, beleértve a rádiós helyi hálózatokat is (WAS/RLAN), megvalósítására történő harmonizált felhasználásáról szóló, 2005. július 11‑i 2005/513/EK bizottsági határozatot (HL 2005. L 187., 22. o.; helyesbítés: HL 2005. L 238., 26. o.), amely az 5150–5350 MHz‑es és az 5470–5725 MHz‑es frekvenciasávokat harmonizálja; a 2014. május 2‑i 2014/276/EU bizottsági végrehajtási határozat (HL 2014. L 139., 18. o.) által módosított, a 3400–3800 MHz‑es frekvenciasávnak a Közösségen belül elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtására alkalmas földi rendszerek javára történő harmonizálásáról szóló, 2008. május 21‑i 2008/411/EK bizottsági határozatot (HL 2008. L 144., 77. o.); a rádióspektrum 5875–5905 MHz‑es frekvenciasávjának az intelligens közlekedési rendszerek (ITS) biztonsággal összefüggő alkalmazásai érdekében történő harmonizált felhasználásáról szóló, 2008. augusztus 5‑i 2008/671/EK bizottsági határozatot (HL 2008. L 220., 24. o.), valamint az 1452–1492 MHz frekvenciasávnak az Unión belül elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtására alkalmas földfelszíni rendszerek érdekében történő harmonizálásáról szóló, 2015. május 8‑i (EU) 2015/750 bizottsági végrehajtási határozatot (HL 2015. L 119., 27. o.). A megtámadott jogi aktus hatálya alá tartozó frekvenciasávokkal kapcsolatban lásd a jelen indítvány 12. pontját.
( 37 ) Lásd a (fent hivatkozott) 2015. május 29‑i bizottsági javaslat indokolásának 3. pontját. Ebben a javaslatban a Bizottság hivatkozott továbbá a rádióspektrum‑politikával foglalkozó csoport (RSPG) 2015. február 19‑i véleményére „RSPG Opinion on Common Policy Objectives for WRC‑15” (RSPG15–593 végleges).
( 38 ) A 3. cikk (2) bekezdés előírja, hogy az Unió kizárólagos hatáskörrel rendelkezik nemzetközi megállapodás megkötésére többek között amennyiben az a közös szabályokat érintheti, vagy azok alkalmazási körét megváltoztathatja.
( 39 ) Lásd: 2017. február 14‑i 3/15 (a megjelent művekhez való hozzáférésről szóló marrákesi egyezmény) vélemény (EU:C:2017:114, 105–107. pont), valamint ebben az értelemben: 2017. május 16‑i2/15 vélemény (EU:C:2017:376, 180–181. pont). Lásd ebben az összefüggésben a 243/2012 határozat (10) preambulumbekezdését, amelynek értelmében „[j]óllehet a spektrumgazdálkodás ma főként nemzeti hatáskörbe tartozik, azt a hatályos uniós jognak megfelelően kell gyakorolni, teret adva az uniós szakpolitikák végrehajtásának”. Lásd ezenkívül a 2009/140 irányelv (28) preambulumbekezdését, amelynek értelmében „[a]nnak ellenére, hogy a spektrumgazdálkodás továbbra is a tagállamok hatáskörében marad, a közösségi szintű stratégiai tervezés, koordináció, és – adott esetben – harmonizáció segíthet annak biztosításában, hogy a spektrum használói teljes mértékben kihasználják a belső piac előnyeit, és hogy az EU érdekei világszerte hatékonyan védhetők legyenek.”
( 40 ) Lásd a jelen indítvány 46. pontját.
( 41 ) Lásd a 676/2002 határozat 1. cikkének (4) bekezdését, valamint a 243/2012 határozat 1. cikke (3) bekezdésének második albekezdését. Lásd továbbá ebben az értelemben a 2002/21 irányelv (7) preambulumbekezdését. Lásd ezenkívül ebben az összefüggésben az EUSZ 4. cikk (2) bekezdését, amelynek értelmében az Unió tiszteletben tartja az alapvető állami funkciókat, köztük az állam területi integritásának biztosítását, a közrend fenntartását és a nemzeti biztonság védelmét, és ez utóbbi az egyes tagállamok kizárólagos feladata marad, valamint az EUMSZ 346. cikk (1) bekezdésének a) pontját, amelynek értelmében egyik tagállam sem köteles olyan információt szolgáltatni, amelynek közlését ellentétesnek tartja alapvető biztonsági érdekeivel.
( 42 ) Lásd a jelen indítvány 7. pontját.
( 43 ) Lásd többek között: 1993. március 19‑i 2/91 vélemény (Az ILO 170. sz. egyezménye) (EU:C:1993:106, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); 2015. április 28‑iBizottság kontra Tanács ítélet (C‑28/12, EU:C:2015:282, 54. pont).
( 44 ) A rádiótávközlési világkonferenciával kapcsolatban lásd az ITU alapokmányának a jelen indítvány 6. pontjában hivatkozott 13. cikkének (1) és (2) bekezdését, valamint az ITU‑nak az 1992. évi genfi (Svájc) Meghatalmazottak Rendkívüli Értekezletén elfogadott és az 1994. évi kiotói (Japán), az 1998. évi minneapolisi (Egyesült Államok), a 2002. évi marrakesh‑i (Marokkó), a 2006. évi antalyai (Törökország) és a 2010. évi guadalajarai (Mexikó) Meghatalmazotti Értekezleteken módosított egyezményének 7. cikkét.
( 45 ) Az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdése szerinti „joghatással bíró jogi aktusok” kifejezéssel kapcsolatban lásd: 2014. október 7‑iNémetország kontra Tanács ítélet (C‑399/12, EU:C:2014:2258, 56. és azt követő pontok). A rádiószabályzat, valamint annak felülvizsgálata kötelező jellegével kapcsolatban lásd az ITU alapokmányának a jelen indítvány 5. pontjában hivatkozott 4. cikkének (3) bekezdését, valamint az ITU alapokmányának 54. cikkét. Az uniós jogi aktusokban az ITU‑ra, valamint a rádiószabályzatra történő hivatkozással kapcsolatban lásd továbbá a jelen indítvány 46. pontját és 34. lábjegyzetét.
( 46 ) Úgy vélem, hogy nincs szükség arra, hogy a Bíróság a jelen kereset keretében állást foglaljon abban a kérdésben, hogy a Tanács ezenkívül köteles volt‑e az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdésére hivatkozni. Ez a kérdés ugyanis a jelen ügyben nem merül fel, mivel a Tanács azt állítja, hogy ténylegesen erre a rendelkezésre hivatkozott a megtámadott jogi aktus elfogadása során.
( 47 ) Lásd a jelen indítvány 68. és 72. pontját.
( 48 ) Lásd a jelen indítvány 81. és 82. pontját.
( 49 ) Lásd többek között: a rádiótávközlési világkonferenciákon (WRC‑2000) képviselt európai álláspontról szóló bizottsági közleményre vonatkozó tanácsi következtetések (Doc. 7788/00), „Az ITU 2007. évi rádiótávközlési világkonferenciája (WRC‑07)” című bizottsági közleményre vonatkozó tanácsi következtetések (Doc. 11991/07), valamint a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) 2012. évi rádiótávközlési világkonferenciájára vonatkozó tanácsi következtetések (Doc. 10301/11).
( 50 ) A valamely uniós jogi aktus jogalapjának megjelölésével kapcsolatban analógia útján lásd: 2009. október 1‑jeiBizottság kontra Tanács ítélet (C‑370/07, EU:C:2009:590, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), valamint a megfelelő jogalap kiválasztásával kapcsolatban lásd: 2009. november 30‑i 1/08 vélemény (Az egyedi kötelezettségvállalások GATS szerinti engedményes listáit módosító megállapodások [GATS – A szolgáltatások kereskedelméről szóló általános egyezmény]), (EU:C:2009:739, 172. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Lásd ezenkívül: 2008. május 6‑iParlament kontra Tanács ítélet (C‑133/06, EU:C:2008:257, 60. pont).
( 51 ) Az EUMSZ 218. cikk (9) bekezdése keletkezésének történetét illetően lásd a jelen indítvány 23. lábjegyzetét.
( 52 ) 1981. november 11‑iIBM kontra Bizottság ítélet (60/81, EU:C:1981:264, 9. pont). Lásd a jelen indítvány 10. lábjegyzetét.
( 53 ) Lásd ebben az értelemben a jelen indítvány 75. és 76. pontját.
( 54 ) Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága nem foglalt állást a megtámadott jogi aktus jellegével, illetve joghatásaival kapcsolatban.
( 55 ) Lásd a jelen indítvány 17–23. pontját.
( 56 ) Lásd a jelen indítvány 10. és 12. pontját. A korábbi rádiótávközlési világkonferenciákon a Tanács által követett gyakorlattal kapcsolatban lásd a jelen indítvány 64. pontját.
( 57 ) Lásd a jelen indítvány 62. pontját.
( 58 ) Az EUMSZ 288. cikk értelmében a határozat teljes egészében kötelező.
( 59 ) A „következetések” mint forma ugyanis a Szerződésekben csak az Európai Tanács bizonyos aktusai esetében van előírva. Lásd az EUMSZ 148. cikket.
( 60 ) Lásd a jelen indítvány 10. pontját.
( 61 ) Lásd a jelen indítvány 12. pontját.
( 62 ) Lásd ebben az értelemben: 2009. október 1‑jeiBizottság kontra Tanács ítélet (C‑370/07, EU:C:2009:590, 37. és 38. pont).
( 63 ) Lásd: 2016. június 14‑iBizottság kontra McBride és társai ítélet (C‑361/14 P, EU:C:2016:434, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 64 ) Lásd: 2016. június 14‑iBizottság kontra McBride és társai ítélet (C‑361/14 P, EU:C:2016:434, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 65 ) Lásd a jelen indítvány 10. és 11. pontját.
( 66 ) Lásd a jelen indítvány 12. pontját.
( 67 ) Lásd ebben a tekintetben a jelen indítvány 40. pontját.
( 68 ) Lásd ebben az értelemben: 2014. december 18‑iEgyesült Királyság kontra Tanács ítélet (C‑81/13, EU:C:2014:2449, 66. pont), valamint részletesebben: Kokott főtanácsnok Egyesült Királyság kontra Tanács ügyre vonatkozó indítványa (C‑81/13, EU:C:2014:2114, 98. pont).
( 69 ) Lásd a jelen indítvány 72. pontját és az 59. lábjegyzetet.
( 70 ) Lásd: 2016. július 28‑iTanács kontra Bizottság ítélet (C‑660/13, EU:C:2016:616, 31. és 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 71 ) Lásd: 2017. szeptember 6‑iSzlovákia és Magyarország kontra Tanács ítélet (C‑643/15 és C‑647/15, EU:C:2017:631, 149. pont); 2015. április 28‑iBizottság kontra Tanács ítélet (C‑28/12, EU:C:2015:282, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Lásd továbbá ebben az értelemben: 2004. július 13‑iBizottság kontra Tanács ítélet (C‑27/04, EU:C:2004:436, 81. pont).
( 72 ) Az EUMSZ 296. cikk első bekezdése értelmében, ha a Szerződések nem határozzák meg, milyen típusú jogi aktust kell elfogadni, a jogi aktus típusát az intézmények az alkalmazandó eljárásoknak megfelelően, eseti alapon maguk választják meg, az arányosság elvével összhangban.
( 73 ) Lásd a jelen indítvány 10. és 12. pontját.
( 74 ) E rendelkezés alapján, ha a Szerződések értelmében a Tanács a Bizottság javaslata alapján jár el, a javaslatot a Tanács – bizonyos, e rendelkezésben foglalt esetek kivételével – csak egyhangúlag módosíthatja.
( 75 ) Lásd ebben az értelemben: Sharpston főtanácsnok Bizottság kontra Tanács ügyre vonatkozó indítványa (C‑114/12, EU:C:2014:224, 189. pont).
( 76 ) Lásd e tekintetben a 2017. szeptember 6‑iSzlovákia és Magyarország kontra Tanács ítéletet (C‑643/15 és C‑647/15, EU:C:2017:631, 148. pont), amelyben a Bíróság azt állapította meg, hogy az intézményi egyensúly elve tiltja, hogy az Európai Tanács a Szerződések által előírt minősített többségi szavazásra vonatkozó szabályt úgy módosítson, hogy a Tanácsnak az EUMSZ 68. cikknek megfelelően hozott következtetések útján egyhangúságon alapuló szavazási szabályt írjon elő.
( 77 ) Analógia útján a jogalap kiválasztásával kapcsolatban lásd: 1987. március 26‑iBizottság kontra Tanács ítélet (45/86, EU:C:1987:163, 12. pont); 1988. február 23‑iEgyesült Királyság kontra Tanács ítélet (68/86, EU:C:1988:85, 6. pont).
( 78 ) Sharpston főtanácsnok Bizottság kontra Tanács ügyre vonatkozó indítványa (C‑114/12, EU:C:2014:224, 189. pont). Lásd továbbá ebben ez értelemben: Mengozzi főtanácsnok Bizottság kontra Tanács ügyre vonatkozó indítványa (C‑28/12, EU:C:2015:43, 81. pont).
Full & Egal Universal Law Academy