MELCHIOR WATHELET
FŐTANÁCSNOK ÁLLÁSFOGLALÁSA
Az ismertetés napja: 2015. október 29.1 ( 1 )
C‑455/15. PPU. sz. ügy
P
kontra
Q
(a Varbergs tingsrätt [varbergi kerületi bíróság, Svédország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség — Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés — Joghatóság, valamint a határozatok elismerése és végrehajtása a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban — 2201/2003/EK rendelet — A bírósági határozatok kölcsönös elismerésének elve — A szülői felelősségre vonatkozó határozat elismerését kizáró ok — 23. cikk, a) pont — A megkeresett tagállam közrendjével nyilvánvalóan ellentétes határozat — 24. cikk — Az eredeti eljárás helye szerinti tagállam bírósága joghatósága felülvizsgálatának tilalma”
I – Bevezetés
1.
A 2015. augusztus 25‑i, a Bírósághoz 2015. augusztus 28‑án érkezett jelen előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27‑i 2201/2003/EK tanácsi rendelet ( 2 ) 23. cikke a) pontja és 24. cikke hatályának értelmezésére kéri a Bíróságot.
2.
Ezt a kérelmet a P és Q között az egyik lányuk feletti felügyeleti jog tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.
II – Jogi háttér
A – Az uniós jog
3.
A 2201/2003 rendelet „Fogalommeghatározások” című 2. cikke a következőképpen rendelkezik:
„E rendelet alkalmazásában:
[…]
9.
»felügyeleti jog«: a gyermek gondozásával kapcsolatos jogok és kötelességek, és különösen a gyermek tartózkodási helye meghatározásának joga;
[…]”
4.
A 2201/2003 rendelet „Általános joghatóság” című 8. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:
„(1) Egy tagállam bíróságai joghatósággal rendelkeznek olyan gyermek feletti szülői felelősségre vonatkozó ügyekben, aki a bíróság megkeresésékor [helyesen: a bírósághoz forduláskor] az adott tagállamban szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik.
(2) Az (1) bekezdést a 9., 10. és 12. cikk rendelkezéseire figyelemmel kell alkalmazni.”
5.
E rendelet „Áttétel az ügy tárgyalására alkalmasabb bírósághoz” című 15. cikke az alábbiakat mondja ki:
„(1) Kivételes esetben, és ha ez a gyermek alapvető érdekének [helyesen: mindenekfelett álló érdekének] megfelel, valamely tagállamnak az érdemi ügyet [helyesen: az ügy érdemét] illetően joghatósággal rendelkező bíróságai, amennyiben úgy ítélik meg, hogy egy másik tagállam, amelyhez a gyermeket szoros kötelék fűzi [helyesen: egy másik tagállam bírósága, amely tagállamhoz a gyermeket különös kötelék fűzi], alkalmasabb az ügy vagy annak egy meghatározott része tárgyalásához [helyesen: tárgyalására]:
a)
felfüggeszthetik az adott ügyet vagy annak egy részét, és felkérhetik a feleket arra, hogy terjesszenek kérelmet az említett másik tagállam bírósága elé a (4) bekezdéssel összhangban [helyesen: felfüggeszthetik a döntéshozatalt az adott ügy vagy annak egy része tekintetében, és felhívhatják a feleket arra, hogy terjesszenek kérelmet az említett másik tagállam bírósága elé a (4) bekezdéssel összhangban]; vagy
b)
felkérhetik egy másik tagállam bíróságát arra, hogy vállalja a joghatóságot az (5) bekezdéssel összhangban.
(2) Az (1) bekezdést kell alkalmazni:
a)
az egyik fél kérelmére; vagy
b)
a bíróság hivatalbóli indítványára; vagy
c)
egy másik olyan tagállam bíróságától származó kérelem esetén, amelyhez a gyermeket szoros kötelék fűzi [helyesen: amely tagállamhoz a gyermeket különös kötelék fűzi], a (3) bekezdéssel összhangban.
A bíróság hivatalból [helyesen: a bíróság által hivatalból], illetve egy másik tagállam bíróságának kérelme alapján végrehajtott áttételt legalább az egyik félnek el kell fogadnia.
(3) A gyermek akkor tekintendő úgy, mint akit szoros [helyesen: különös] kötelék fűz valamely tagállamhoz az (1) bekezdésben említettek szerint, amennyiben az adott tagállam:
a)
vált a gyermek szokásos tartózkodási helyévé azt követően, hogy az (1) bekezdésben említett bíróságot megkeresték [helyesen: bírósághoz fordultak]; vagy
b)
a gyermek korábbi szokásos tartózkodási helye; vagy
c)
a gyermek állampolgársága szerinti hely; vagy
d)
a szülői felelősség jogosultjának szokásos tartózkodási helye; vagy
e)
az a hely, ahol a gyermek vagyona található, és az ügy a gyermek védelmét szolgáló intézkedésekre vonatkozik e vagyon kezelésével, megóvásával vagy rendelkezésre bocsátásával kapcsolatban.
(4) A tagállamnak az érdemi ügyet [helyesen: az ügy érdemét] tekintve joghatósággal rendelkező bírósága határidőt állapít meg, amelyen belül a másik tagállam bíróságait meg kell keresni az (1) bekezdéssel összhangban.
Amennyiben a bíróságokat nem keresik meg az adott határidőn belül, a megkeresett bíróság [helyesen: az eljáró bíróság] folytatja a joghatóság gyakorlását a 8–14. cikkel összhangban.
(5) Az említett másik tagállam bíróságai – amennyiben az ügy sajátos körülményei folytán az a gyermek alapvető érdekeit [helyesen: mindenekfelett álló érdekét] szolgálja – a megkeresésüket követő hat héten belül fogadhatják el a joghatóságot az (1) bekezdés a) pontjával, illetve az (1) bekezdés b) pontjával összhangban [helyesen: az (1) bekezdés a) pontja, illetve az (1) bekezdés b) pontja alapján történő megkeresésüket követő hat héten belül fogadhatják el a joghatóságot]. Ebben az esetben az elsőként megkeresett bíróság [helyesen: az eredetileg eljáró bíróság] megállapítja joghatóságának hiányát. Egyébként az elsőként megkeresett bíróság [helyesen: Egyébként az eredetileg eljáró bíróság] folytatja a joghatóság gyakorlását a 8–14. cikkel összhangban.
(6) A bíróságok együttműködnek e cikk alkalmazásában, akár közvetlenül, akár az 53. cikk szerint kijelölt központi hatóságokon keresztül.”
6.
Az említett rendelet „Ideiglenes intézkedések, beleértve a védelmi intézkedéseket is” című 20. cikke értelmében:
„(1) Sürgős esetben e rendelet rendelkezései nem gátolják a tagállam bíróságait abban, hogy az e tagállam joga szerint alkalmazható ideiglenes intézkedéseket – a védelmi intézkedéseket is beleértve – hozzanak a területükön található személyek vagy vagyontárgyak tekintetében, akkor is, ha a rendelet szerint más tagállam bírósága rendelkezik joghatósággal az ügy érdemében.
(2) Az (1) bekezdésben említett intézkedések hatályukat vesztik, ha az e rendelet szerint az érdemi ügyet [helyesen: az ügy érdemét] tekintve joghatósággal rendelkező tagállam bírósága megtette az általa megfelelőnek ítélt intézkedéseket.”
7.
A 2201/2003 rendeletnek „A határozat elismerése” című 21. cikkének (1) bekezdése a következőket rögzíti:
„A valamely tagállamban hozott határozatot a többi tagállamban külön eljárás nélkül elismerik.”
8.
A 2201/2003 rendeletnek „A szülői felelősségre vonatkozó határozatok elismerését kizáró okok” című 23. cikke a következőként rendelkezik:
„A szülői felelősségre vonatkozó határozat nem ismerhető el, amennyiben:
a)
az ilyen elismerés – a gyermek érdekeit [helyesen: mindenekfelett álló érdekét] figyelembe véve – nyilvánvalóan ellentétes azon tagállam közrendjével, ahol az elismerést kérik;
[...]”
9.
E rendeletnek „Az eredetileg eljáró bíróság joghatósága felülvizsgálatának tilalma” című 24. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Az eredeti eljárás helye szerinti tagállam bíróságának joghatósága nem vizsgálható felül. A […] 23. cikk a) pontjában említett közrendre vonatkozó vizsgálat a 3–14. cikkben megállapított joghatósági szabályokra nem alkalmazható.”
10.
Az említett rendeletnek „Az érdemi felülvizsgálat kizártsága” című 26. cikke értelmében:
„A határozat érdemben semmilyen körülmények között sem vizsgálható felül.”
11.
Ugyanezen rendeletnek az „Eljárás felfüggesztése” címet viselő 27. cikke előírja:
„(1) Annak a tagállamnak a bírósága, amely előtt egy másik tagállamban hozott határozat elismerését kérik, felfüggesztheti az eljárást, ha a határozat ellen rendes jogorvoslati kérelmet nyújtottak be. […]”
B – Az 1980. évi Hágai Egyezmény
12.
A gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló, 1980. október 25‑én Hágában kötött egyezmény (kihirdette: az 1986. évi 14. tvr.; a továbbiakban: 1980. évi Hágai Egyezmény) 13. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Az előző cikkben foglalt rendelkezések ellenére a megkeresett Állam igazságügyi vagy államigazgatási szerve nem köteles elrendelni a gyermek visszavitelét, ha az azt ellenző személy, intézmény vagy más szerv bizonyítja, hogy:
a)
a gyermek felett felügyeleti joggal rendelkező személy, intézmény vagy más szerv az elvitel vagy elrejtés [helyesen: visszatartás] időpontjában nem gyakorolta ténylegesen e jogokat [helyesen: jogot], illetve előzetesen vagy utólag hozzájárult az elvitelhez vagy elrejtéshez [helyesen: visszatartáshoz];
b)
a gyermeket visszavitele testi vagy lelki károsodásnak tenné ki vagy bármi más módon elviselhetetlen helyzetet teremtene számára.
Az igazságügyi vagy államigazgatási szerv akkor is megtagadhatja a gyermek visszavitelének elrendelését, ha úgy találja, hogy a gyermek ellenzi a visszavitelét és elérte már [helyesen: azt az életkort és] az érettségnek azt a fokát, amikor nézetei már számításba veendők.
Az e cikkben meghatározott körülmények mérlegelése során az igazságügyi vagy államigazgatási szervek figyelembe veszik a gyermek szociális hátteréről a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti Központi Hatóság vagy más – hatáskörrel bíró – hatóság által szolgáltatott információt.”
III – Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
13.
P‑nek és Q‑nak két közös gyermeke van, az első, V 2000‑ben, a második, S pedig 2009‑ben született.
14.
P és Q 1997‑ben kötöttek házasságot, a Šilutės rajono apylinkės teismas (šilutėi kerületi bíróság, Litvánia) 2006. február 6‑án azonban megszüntette a házasságuk joghatásaira vonatkozó megállapodást, ( 3 ) és úgy határozott, hogy gyermeküknek, V‑nek édesanyjánál kell laknia, de a felügyeleti jogot a két szülő közösen gyakorolta.
15.
A család időközben 2005‑ben elhagyta Litvániát, és Svédországban telepedett le, ahol 2006‑ban a szülőket és a gyermeket felvették a népesség‑nyilvántartásba. A gyermek S Svédországban született 2009‑ben. A két gyermek svédül beszél, és a svédországi Falkenbergben jártak iskolába, ahol az ismerőseik többsége él.
16.
2013. november 27‑én P észrevette, hogy Q és a két gyermek eltűnt. Q a falkenbergi önkormányzat szociális osztályával való kapcsolatfelvétel során azt állította, hogy ő és gyermekei a P által elkövetett bűncselekmények áldozataivá váltak, így az önkormányzat szociális osztálya vizsgálatot indított. A szóban forgó cselekményeket bejelentették a rendőrségnek, Q‑t és a gyermekeket pedig egy menedékhelyen helyezték el. Néhány hónappal később a P elleni nyomozást lezárták, azonban megtiltották számára, hogy kapcsolatba lépjen a gyermekeivel.
17.
2014. március 29‑én Q két gyermekét Litvániába vitte. Ebben az időben P és Q közös felügyeleti joggal rendelkeztek a két gyermek tekintetében, ( 4 ) akiket 2014. március 31‑én felvettek Šilutė város (Litvánia) népesség‑nyilvántartásába.
18.
2014. április 8‑án Q keresetet nyújtott be P ellen a Šilutės rajono apylinkės teismashoz (šilutėi kerületi bíróság) amelyben kérte, hogy e bíróság hozzon ideiglenes intézkedést a gyermek S lakóhelyére és kizárólagos felügyeletére vonatkozóan, ( 5 ) valamint kérte a két gyermek után részére tartásdíj megítélését.
19.
2014. április 11‑én P keresetet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Varbergs tingsrätthez (varbergi kerületi bíróság) Q ellen, a két gyermek feletti kizárólagos felügyeleti jog ideiglenes jelleggel történő megállapítása iránt.
20.
Ugyanezen a napon a Šilutės rajono apylinkės teismas (šilutėi kerületi bíróság) ideiglenes intézkedéssel úgy döntött, hogy S‑nek az édesanyjánál kell laknia.
21.
2014 júniusában P a gyermekek visszavitelére irányuló kérelmet terjesztett elő a Svéd Királyság Utrikesdepartementetjénél (külügyminisztérium) az 1980. évi Hágai Egyezmény alapján.
22.
2014. július 30‑án P keresetet indított a Šilutės rajono apylinkės teismas (šilutėi kerületi bíróság) előtt, amellyel többek között azt kérte, hogy állapítsák meg részére a gyermek V feletti kizárólagos felügyeleti jogot. ( 6 ) Ezt a keresetet egyesítették a Q által 2014. április 8‑án indított eljárással.
23.
2014. szeptember 2‑án Q a P keresetére válaszul benyújtott ellenkérelmében kérte P keresetének elutasítását, amely ellenkérelemből kiderült, hogy a gyermek V‑t egy klaipėdai (Litvánia) egészségügyi intézményben ápolták poszttraumatikus stressz miatt, és hogy az orvosi jelentések azt mutatták, hogy a gyermek az apjával, P‑vel való minden kapcsolatfelvételre kedvezőtlenül reagált.
24.
2014. szeptember 29‑én P ugyanezen bíróságtól kérte, hogy a bíróság ne vizsgálja Q‑nak a gyermek S feletti felügyelet megállapítására irányuló keresetét, mivel véleménye szerint e bíróság nem rendelkezett joghatósággal.
25.
2014. augusztus 1‑jén P a Vilniaus apygardos teismas (vilniusi regionális bíróság, Litvánia) előtt többek között a gyermek S‑nek a szokásos tartózkodási helye szerinti államba, vagyis Svédországba való visszavitele iránti kérelmet terjesztett elő. 2014. augusztus 18‑án Q e kérelemre reagálva ugyanezen bírósághoz válaszbeadványt nyújtott be, amelyben vitatta, hogy a gyermek S Litvániába való távozása jogellenes lett volna, hangsúlyozta az apa kiskorú gyermekeivel szemben tanúsított elfogadhatatlan magatartását, és kérte P kérelmének elutasítását.
26.
2014. szeptember 4‑én a Vilniaus apygardos teismas (vilniusi regionális bíróság) elutasította a P által a gyermekek visszavitele iránt előterjesztett kérelmet, és 2014. október 21‑én a Lietuvos apeliacinis teismas (litván fellebbviteli bíróság) ezen – az 1980. évi Hágai Egyezmény 13. cikkén alapuló – határozatot helybenhagyta.
27.
Ez utóbbi határozatot követően a svéd központi hatóság, vagyis a külügyminisztérium ( 7 ) a 2201/2003 rendelet 11. cikke (6) bekezdésének megfelelően az okiratokat továbbította a kérdést előterjesztő bírósághoz.
28.
2014. október 18‑án a Q távollétében lefolytatott szóbeli eljárást követően a kérdést előterjesztő bíróság ideiglenes intézkedéssel elrendelte, hogy P kizárólagos felügyeleti jogot kapjon a gyermek S felett.
29.
2015. február 18‑án a Šilutės rajono apylinkės teismas (šilutėi kerületi bíróság) elrendelte, hogy a gyermek S lakjon Q‑nál, és hogy P fizessen a két gyermek után tartásdíjat (a továbbiakban: vitatott határozat). E határozatból kitűnik, hogy P elállt a 2014. július 30‑i, a gyermek V fölötti felügyeleti jog részére történő megállapítása iránti kérelmétől.
30.
A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy joghatósága a 2201/2003 rendelet 8. cikkének (1) bekezdésén alapul, mivel e rendelkezés értelmében a kereset Šilutės rajono apylinkės teismashoz (šilutėi kerületi bíróság) 2014. április 8‑án történő benyújtásának időpontjában, valamint a keresetnek magához a kérdést előterjesztő bírósághoz 2014. április 11‑én történő benyújtásának időpontjában a két gyermek szokásos tartózkodási helye Svédországban volt.
31.
A kérdést előterjesztő bíróság előtt P arra hivatkozik, hogy annak érdekében, hogy az eljárás a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban maradjon, a vitatott határozat nem ismerhető el. Az elismerés ezen megtagadásának szerinte a 2201/2003 rendelet 23. cikkének a) pontján kell alapulnia. P elismeri, hogy e rendelet 24. cikke értelmében általában tilos az eredetileg eljáró tagállami bíróság joghatóságának felülvizsgálata. Szerinte e rendelkezés azonban nem hivatkozik az említett rendelet 15. cikkére, amelyre a Šilutės rajono apylinkės teismas (šilutėi kerületi bíróság) a joghatóságát alapította. E bíróság ugyanakkor megsértette e 15. cikket azáltal, hogy önállóan határozott a kereset elfogadhatóságáról.
32.
P szerint továbbá a Šilutės rajono apylinkės teismas (šilutėi kerületi bíróság) azt is megállapította, hogy mivel egy litván bíróság megtagadta a gyermek visszavitelének az 1980. évi Hágai Egyezmény 13. cikke alapján történő elrendelését, e gyermek szokásos tartózkodási helye ezentúl Litvániában található. Véleménye szerint ez ellentétes azzal, amit a Bíróság a Povse‑ítélete (C‑211/10 PPU, EU:C:2010:400) 44. pontjában megállapított, nevezetesen, hogy „a gyermek jogellenes elvitele – főszabályként – nem járhat azzal a következménnyel, hogy a joghatóság átszáll azon tagállam bíróságairól, amelyben az elvitelt közvetlenül megelőzően a gyermek szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett, azon tagállam bíróságaira, amelybe a gyermeket vitték, még abban az esetben sem, ha a gyermek – a jogellenes elvitelt követően – ott szerzett szokásos tartózkodási helyet”.
33.
Jóllehet P elismeri azt, hogy a közrendi klauzulát megszorítóan kell értelmezni, azt állítja, hogy a külföldi bíróság által elkövetett súlyos hiba esetén létezik bizonyos mérlegelési mozgástér. P szerint a Šilutės rajono apylinkės teismas (šilutėi kerületi bíróság) ilyen hibát követett el, amikor szándékosan vagy tévedésből nem csak a 2201/2003 rendelet 15. cikkét sértette meg, hanem azt az alapelvet is, amely szerint a gyermekek jogellenes elvitele esetében a végső szót a gyermek eredeti lakóhelye szerinti ország bíróságai mondják ki.
34.
A kérdést előterjesztő bíróság előtt Q arra hivatkozott, hogy a 2201/2003 rendelet 24. cikke tiltja valamely tagállam bírósága joghatóságának felülvizsgálatát. A vitatott határozat elismerését csak abban az esetben lehet megtagadni, ha az a közrendbe ütközik. Márpedig Q szerint nem ez az eset áll fenn, hiszen a nyomozásból egyértelműen kiderül, hogy P apai kötelezettségeinek nem tesz megfelelően eleget, ami azt jelenti, hogy a gyermek S‑nek az édesanyjánál kell maradnia. Ezt négy különböző eljárásban is megállapították. A gyermekek továbbá Litvániában járnak iskolába, és nem áll fenn kockázat egészségükre vagy fejlődésükre nézve. A Vilniaus apygardos teismas (vilniusi regionális bíróság) és a Lietuvos apeliacinis teismas (litván fellebbviteli bíróság) úgy határozott, hogy a két gyermeket édesanyjuk jogszerűen vitte Litvániába. A kérdést előterjesztő bíróságnak semmi oka nincs kétségbe vonni az e litván hatóságok (így a šilutėi kerületi önkormányzat gyermekek jogainak védelméért felelős szolgálata [Šilutės rajono savivaldybės administracijos vaiko teisių apsaugos skyrius]) és bíróságok által elvégzett értékelést.
35.
Q hozzáteszi, hogy a vitatott határozat meghozataláig P aktívan részt vett a litván bíróságok előtt lefolytatott eljárásokban, és a meghozott határozatokkal szembeni minden lehetséges jogorvoslat rendelkezésére állt. Ráadásul saját elhatározásából állt el azon kérelmétől, hogy a gyermek V tartózkodási helyét nála jelöljék ki, és így elfogadta, hogy e gyermek anyjával éljen Litvániában. Következésképpen a gyermek S feletti felügyeleti jog iránti kérelmével P sérti a két gyermek jogait és jogos érdekeit.
36.
E körülmények között a Varbergs tingsrätt (varbergi kerületi bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:
IV – A sürgősségi eljárásról és a Bíróság előtti eljárásról
37.
A kérdést előterjesztő bíróság azt kérte, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra utalást a Bíróság eljárási szabályzatának 107. cikke szerinti sürgősségi eljárásban bírálja el. A kérdést előterjesztő bíróság ezt a kérelmet a Detiček‑ítéletre (C‑403/09 PPU, EU:C:2009:810) hivatkozva azzal indokolta, hogy az érintett gyermek 2014. március 29‑i – a kérdést előterjesztő bíróság szóhasználata szerint – jogellenes elvitele óta P‑nek nem volt alkalma vele találkozni. Az eljárás bármely elhúzódása ellentétes lenne a gyermek érdekeivel, és veszélyeztetné apjával való kapcsolatát. A jogi bizonytalanság állandósulásának elkerülése végett szükség van a Bíróság gyors közbelépésére a jogvita végleges eldöntése érdekében.
38.
A Bíróság negyedik tanácsa meghallgatásomat követően 2015. szeptember 9‑én úgy határozott, hogy helyt ad a kérdést előterjesztő bíróság azon kérelmének, hogy az előzetes döntéshozatalra utalást sürgősségi eljárásban bírálja el. E tanács egyebekben az eljárási szabályzat 109. cikkének (3) bekezdése alapján úgy határozott, hogy felhívja a Litván Köztársaságot arra, hogy a jelen ügyre vonatkozó bármilyen hasznos információt írásban közöljön. A Bíróság negyedik tanácsa felhívta továbbá az alapeljárás feleit, a Svéd Királyságot és a Litván Köztársaságot, hogy néhány kérdésre lehetőség szerint írásban, vagy a tárgyaláson válaszoljanak.
39.
Írásbeli észrevételeket P, a Svéd Királyság, ( 8 ) a Litván Köztársaság és az Európai Bizottság terjesztett elő. A 2015. október 27‑i tárgyaláson P, Q, a Spanyol Királyság, a Litván Köztársaság és a Bizottság szóbeli észrevételeket terjesztett elő.
V – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
A – A felek észrevételei
40.
P hangsúlyozza, hogy az alapügy különlegessége abban áll, hogy a gyermek S feletti felügyeleti jogra vonatkozó vitatott határozatot egy a visszavitelt megtagadó határozatot követően, azonban azelőtt hozták meg, hogy az eredeti eljárás helye szerinti tagállam bírósága dönthetett volna arról, hogy a gyermeket vissza kell‑e vinni.
41.
P szerint a jogellenes elvitelre vonatkozó rendszer alapjául szolgáló elveknek a Šilutės rajono apylinkės teismas (šilutėi kerületi bíróság) általi megsértése, valamint az a körülmény, hogy e bíróság megállapította joghatóságát annak ellenére, hogy az eredeti eljárás helye szerinti tagállamban folyamatban volt azon kérdés eldöntése, hogy a gyermeket vissza kell‑e vinni, indokolja a vitatott határozat elismerésének megtagadását. P megismétli a Povse‑ítéletből (C‑211/10 PPU, EU:C:2010:400, 44. pont) származó idézetet, amelyre a kérdést előterjesztő bíróság előtt is hivatkozott. ( 9 )
42.
P véleménye szerint a vitatott határozatban a Šilutės rajono apylinkės teismas (šilutėi kerületi bíróság) nem jelzi egyértelműen, hogy mely körülményekre támaszkodott joghatósága megállapítása érdekében. P szerint e bíróság joghatóságát egy a gyermek mindenekfelett álló érdekére vonatkozó általános érvelésre, vagy másodlagosan, a 2201/2003 rendelet 15. cikkének teljességgel téves értelmezésére alapította. P megjegyzi, hogy „[a]mikor a 24. cikk úgy rendelkezik, hogy a közrendre vonatkozó vizsgálat a joghatósági szabályokra nem alkalmazható, akkor a 3–14. cikkre hivatkozik. Végül is az itt szóban forgó kifogás nem a litván bíróság azon értékelésére vonatkozik, ahogy e cikkek valamelyikét alkalmazni kell, hanem arra, hogy önállóan és [a kérdést előterjesztő bíróság] hozzájárulásának beszerzésére vonatkozó kötelezettségbe ütköző módon a 15. cikk alapján, vagy másodlagosan, a 2201/2003 rendeletben rögzített szabályok teljes figyelmen kívül hagyásával megállapította joghatóságát”.
43.
P úgy véli, hogy az az elv, amely szerint a gyermek származási tagállama szerinti bíróság feladata a felügyeletre és a gyermek esetleges visszavitelére vonatkozó kérdések végleges eldöntése, alapvető jelentőséggel bír a 2201/2003 rendelet által előírt, a jogellenes elvitelre vonatkozó szabályok szempontjából. P álláspontja szerint egy ilyen esetben, ha nem lehetne megtagadni a vitatott határozat elismerését, magukat a gyermekek jogellenes elvitelére vonatkozó, a 2201/2003 rendelettel előírt rendszer alapjául szolgáló elveket nagyon könnyen mellőzni lehetne.
44.
A Litván Köztársaság szerint a 2201/2003 rendelet 21. cikke alapján a vitatott határozatot Svédországban el kell ismerni. A Litván Köztársaság előadja, hogy ugyanezen rendelet 23. cikke a szülői felelősségre vonatkozó bírósági határozatok elismerését kizáró okok kimerítő jellegű felsorolását tartalmazza. A Litván Köztársaság szerint ezen okok egyike az azon tagállam közrendjével való nyilvánvaló ellentétesség, ahol az elismerést kérik, amelyet e 23. cikk értelmében a gyermek mindenekfelett álló érdekét figyelembe véve kell értelmezni. A Litván Köztársaság hozzáteszi, hogy a 2201/2003 rendelet 24. cikke alapján mindazonáltal az eredeti eljárás helye szerinti tagállam bíróságai, a jelen esetben a litván bíróságok joghatóságának felülvizsgálata érdekében nem lehet a közrendi záradékra hivatkozni. Ezenkívül ugyanezen rendelet 26. cikke előírja különösen, hogy a határozat érdemben semmilyen körülmények között sem vizsgálható felül.
45.
A fentiek ellenére a Litván Köztársaság azt állítja, hogy a Šilutės rajono apylinkės teismas (šilutėi kerületi bíróság) a vitatott határozatban figyelembe vette egyrészről a Vilniaus apygardos teismas (vilniusi regionális bíróság) által hozott, visszavitelt megtagadó határozatot és a Lietuvos apeliacinis teismas (litván fellebbviteli bíróság) végzését, valamint másrészről, a 2201/2003 rendelet 15. cikke (3) bekezdésének szövegét, „amely többek között előírja, hogy a gyermek akkor tekintendő úgy, mint akit különös kötelék fűz valamely tagállamhoz, amennyiben az adott tagállam [...] a gyermek állampolgársága szerinti hely (és a két gyermek a Litván Köztársaság állampolgára)”.
46.
A visszavitelt megtagadó határozatot illetően a Litván Köztársaság hangsúlyozza, hogy a Vilniaus apygardos teismas (vilniusi regionális bíróság) és a Lietuvos apeliacinis teismas (litván fellebbviteli bíróság) megállapította, hogy nincs szó a gyermek S jogellenes elviteléről.
47.
A Litván Köztársaság következésképpen úgy véli, hogy tekintettel a gyermek elvitelének jogszerűségére, az azóta eltelt közel egy évre, valamint arra, hogy a gyermekek iskolába járnak, továbbá a beilleszkedés egyéb jeleinek fennállása mellett „[a Šilutės rajono apylinkės teismas (šilutėi kerületi bíróság)] helyesen és jogosan vette alapul ezeket a körülményeket annak érdekében, hogy megállapítsa joghatóságát és azt, hogy ő az ügy vizsgálatára [legalkalmasabb] bíróság”.
48.
A Litván Köztársaság megjegyzi továbbá, hogy a Šilutės rajono apylinkės teismas (šilutėi kerületi bíróság) csak azt követően fordított figyelmet a 2201/2003 rendelet 15. cikke rendelkezéseinek tartalmára, megjelölve az egyik olyan kritériumot, amely lehetővé teszi annak megállapítását, hogy mely bíróság a legalkalmasabb egy adott ügy vizsgálatára, és csak azt követően állapította meg joghatóságát, hogy megállapította a gyermek Svédországból való távozásának jogszerűségét és magát a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti bíróságnak tekintette, ami a 2201/2003 rendelet 8. cikke értelmében megalapozta a joghatóságát.
49.
A 2015. október 27‑i tárgyaláson a Spanyol Királyság megjegyezte, hogy amennyiben egy joghatósági szabály megsértése önmagában nem elegendő ahhoz, hogy a 2201/2003 rendelet 23. cikkének a) pontja és 24. cikke alapján egy határozat elismerésének megtagadásához vezessen, az elismerés e megtagadására sor kerülhet akkor, ha a joghatósági szabályok megsértése nyilvánvaló, és az elismerés e megtagadása a gyermek mindenekfelett álló érdekét szolgálja.
50.
A Bizottság álláspontja szerint a „közrend” fogalmát szigorúan kell értelmezni, mivel akadályt képez a rendelet egyik alapvető célkitűzésének, nevezetesen az ítéletek szabad mozgásának a megvalósítása előtt, és arra ennélfogva csak kivételes esetekben lehet hivatkozni. ( 10 ) Ezenkívül a Bizottság szerint nem lehet a 2201/2003 rendelet 23. cikkének a) pontjára hivatkozni egy bírósági határozat elismerésének pusztán azzal az indokkal történő megtagadása érdekében, hogy a határozat nyilvánvalóan ellentétes a közrenddel, mivel ugyanezen rendelkezés alapján figyelembe kell venni a gyermek mindenekfelett álló érdekét.
51.
A Bizottság hozzáteszi, hogy a 2201/2003 rendelet 24. cikke rögzíti, hogy az e rendelet 23. cikkének a) pontjában említett közrendre vonatkozó vizsgálat az említett rendelet 3–14. cikkében megállapított joghatósági szabályokra nem alkalmazható. Következésképpen úgy véli, hogy e rendelet kizárja az eredeti eljárás helye szerinti tagállam bírósága joghatóságának bármely felülvizsgálatát. A Bizottság szerint annak, hogy e rendelet 24. cikke nem említi a rendelet 15. cikkét, az az indoka, hogy ez fölösleges lenne, mivel az általános elvet az eredeti eljárás helye szerinti tagállam bírósága joghatósága bármely felülvizsgálatának hiánya jelenti.
52.
A Bizottság szerint, noha azon tagállam, ahol az elismerést kérik, nem jogosult az eredeti eljárás helye szerinti tagállam bírósága joghatóságának felülvizsgálatára, mindazonáltal elvégezhet egy általános ellenőrzést a közrendre tekintettel.
53.
A Bizottság megjegyzi, hogy a Šilutės rajono apylinkės teismas (šilutėi kerületi bíróság) megállapította, hogy a gyermekek a visszavitelt megtagadó határozatot követően Litvániában szokásos tartózkodási helyet szereztek. Véleménye szerint ez az álláspont vitatható, mivel a Povse‑ítélet (C‑211/10 PPU, EU:C:2010:400, 44. pont) szerint az a körülmény, hogy egy tagállam elutasítja a gyermekek visszavitelére irányuló kérelmet, nem jár azzal a következménnyel, hogy a joghatóság átszáll az említett tagállam bíróságaira.
54.
A Bizottság úgy véli továbbá, hogy még ha úgy tekintendő is, hogy a gyermekek Litvániában rendelkeznek szokásos tartózkodási hellyel, a Šilutės rajono apylinkės teismas (šilutėi kerületi bíróság) joghatóságát a 2201/2003 rendelet 15. cikkére alapította. A Bizottság szerint ez az eljárás nehezen érthető. Véleménye szerint, ha a litván bíróság valóban úgy tekintette volna, hogy a gyermekek Litvániában rendelkeznek szokásos tartózkodási hellyel, a joghatóságát a 2201/2003 rendelet 8. cikkére kellett volna alapítania. Ráadásul a 2201/2001 rendelet 15. cikkének alkalmazása során az említett bíróság nem tartotta tiszteletben az ott rögzített feltételeket, és nem alkalmazta az ott előírt eljárást.
55.
A Bizottság szerint az európai igazságügyi térségben, így Svédországban és Litvániában is érvényesülő egyik alapvető elv a kölcsönös bizalom, amely a bíróságok közötti jóhiszemű együttműködésen alapul. Véleménye szerint az európai igazságügyi térségen belül a szabályok nyilvánvaló és visszaélésszerű be nem tartása egy az uniós jogrendben, és ennélfogva a svéd jogrendben alapvetőnek tekinthető jogszabály megsértésének minősülhet.
56.
A Bizottság úgy véli továbbá, hogy figyelembe kell venni azt a körülményt is, hogy P‑nek lehetősége volt arra, hogy az eredeti eljárás helye szerinti tagállamban fellebbezzen a vitatott határozat ellen, és hogy e lehetőséggel élnie kellett volna. A Bizottság szerint az ilyen eljárás megfelel a 2201/2003 rendelet általános elvének, amely szerint a szabályok minden téves alkalmazását az eredeti eljárás helye szerinti tagállam bíróságai előtt kell vitatni. A Bizottság végül emlékeztet arra, hogy meg kell vizsgálni, hogy a gyermek mindenekfelett álló érdekében áll‑e, hogy valamely határozat elismerésének megtagadása érdekében a közrendi záradékot alkalmazzák.
57.
A Bizottság szerint a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak megállapítása, hogy a jelen esetben az uniós jog megsértése olyan hibát jelent‑e, amelyet az eredeti eljárás helye szerinti tagállamban rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségek útján (a 2201/2003 rendeletben előírt jogorvoslati lehetőségekkel együtt) ésszerűen orvosolni lehetett volna, vagy e rendelet szabályainak nyilvánvaló és visszaélésszerű megsértéséről van szó, amely a kölcsönös bizalom és a jóhiszemű együttműködés uniós jogban rögzített elvei megsértésének minősül.
B – Előzetes észrevételek
58.
Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi, hogy a 2201/2003 rendelet 24. cikkében rögzített, az eredeti eljárás helye szerinti tagállam bírósága joghatóságának felülvizsgálatára vonatkozó tilalom ellenére e rendelet 23. cikke a) pontjának megfelelően megtagadhatja‑e a vitatott határozat elismerését, amely elrendelte, hogy a gyermek S az édesanyjánál lakjon. ( 11 )
59.
Először is hangsúlyozni kell, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésben szereplő, a 2201/2003 rendelet 24. cikkére való hivatkozás arra látszik utalni, hogy a kérdést előterjesztő bíróságban csak annak lehetőségére vonatkozóan merül fel kérdés, hogy a vitatott határozat elismerését a joghatóságot megállapító szabályoknak a Šilutės rajono apylinkės teismas (šilutėi kerületi bíróság) általi megsértése miatt tagadja meg.
60.
Ezt követően, bár az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés a 2201/2003 rendelet 23. cikkének a) pontjára vonatkozik, amely a szülői felelősségre vonatkozó határozat elismerését kizáró okot ír elő arra az esetre, ha az elismerés nyilvánvalóan ellentétes a közrenddel, a kérdést előterjesztő bíróság semmilyen módon nem jelezte, hogy a vitatott határozat elismerése miképpen lenne elfogadhatatlan mértékben ellentétes azon tagállam közrendjével, ahol az elismerést kérik, illetve az Európai Unió közrendjével.
61.
Ugyanis csupán P‑nek a kérdést előterjesztő bíróság előtt előadott és az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben bemutatott érvei ( 12 ) utalnak a közrend állítólagos megsértésére. E tekintetben P a kérdést előterjesztő bíróság előtt az állította, hogy a vitatott határozat elismerése nyilvánvalóan a közrendbe ütközik, mivel a Šilutės rajono apylinkės teismas (šilutėi kerületi bíróság) súlyos hibát követett el, amikor szándékosan vagy tévedésből megsértette egyrészt a 2201/2003 rendelet 15. cikkét, és másrészt az e rendelettel előírt visszaviteli eljárást, és különösen azt az alapelvet, amely szerint a gyermekek jogellenes elvitele esetében a végső szót az e rendelet 11. cikkének (8) bekezdése alapján a gyermek eredeti lakóhelye szerinti ország bíróságai mondják ki. ( 13 )
62.
A jelen állásfoglalásban e két kérdéskört egymást követően fogom tárgyalni.
C – A 2201/2003 rendelettel megállapított joghatósági szabályok állítólagos megsértéséről és az ugyanezen rendelet 23. cikkének a) pontjában előírt közrendi kivételről
63.
P azt állítja, hogy a vitatott határozat nem jelzi egyértelműen, hogy a Šilutės rajono apylinkės teismas (šilutėi kerületi bíróság) mely körülményekre támaszkodott joghatósága megállapítása érdekében. P szerint továbbá a vitatott határozat a 2201/2003 rendelet 20. cikke szerinti ideiglenes intézkedésnek tekinthető, így a Purrucker‑ítéletnek (C‑256/09, EU:C:2010:437) megfelelően a litván területen kívül nem vált ki joghatásokat.
64.
A Bíróság a Purrucker‑ítélet (C‑256/09, EU:C:2010:437) 76–78. pontjában megállapította, hogy az olyan határozat, amelyből nem derül ki, hogy azt a 2201/2003 rendeletben előírt joghatósági szabályoknak megfelelően hozták meg, akkor tartozik e rendelet 20. cikkének hatálya alá, ha megfelel az e rendelkezésben előírt feltételeknek. E tekintetben a Bíróság ezen ítélet 83. pontjában megállapította, hogy a 2201/2003 rendeletben szabályozott elismerési és végrehajtási rendszer nem alkalmazandó az e rendelet 20. cikkének hatálya alá tartozó intézkedésekre.
65.
Véleményem szerint ez az ítélkezési gyakorlat az alapügyben szóban forgó körülmények között nem alkalmazandó.
66.
A vitatott határozatból ugyanis – P észrevételeivel ( 14 ) ellentétben – kitűnik, hogy a Šilutės rajono apylinkės teismas (šilutėi kerületi bíróság) joghatóságát a 2201/2003 rendeletben előírt joghatósági szabályokra alapította. E tekintetben a vitatott határozat nem csupán a 2201/2003 rendelet 15. cikkét, ( 15 ) hanem e rendelet 8. és 9. cikkét is ( 16 ) említi. ( 17 )
67.
Ebből következik, hogy mivel a vitatott határozat azt megfelelően alátámasztó körülményeket tartalmaz, hogy a Šilutės rajono apylinkės teismas (šilutėi kerületi bíróság) joghatóságát a 2201/2003 rendelettel előírt szabályokra alapította, e határozat nem minősül az ugyanezen rendelet 20. cikke szerinti ideiglenes intézkedésnek, és azt a kérdést előterjesztő bíróságnak a bírósági határozatok kölcsönös elismerése – az említett rendelet 21. cikke (1) bekezdésében rögzített – elvének ( 18 ) megfelelően el kell ( 19 ) ismernie, kivéve, ha az e rendelet 23. cikkében rögzített, a szülői felelősségre vonatkozó határozatok elismerését kizáró okok valamelyike alkalmazandó. ( 20 )
68.
A 2201/2003 rendelet fentiekben felidézett célkitűzéseire és magára az említett rendelet 23. cikke a) pontjának szövegére tekintettel, amely előírja, hogy a határozat nem ismerhető el, amennyiben az ilyen elismerés „– a gyermek mindenekfelett álló érdekét figyelembe véve – nyilvánvalóan ellentétes azon tagállam közrendjével, ahol az elismerést kérik”, véleményem szerint az e rendelet 23. cikkének a) pontjában szereplő közrendi záradék alkalmazása csak kivételes esetekben játszhat szerepet. ( 21 ) Ugyanis, mivel ez az ok eltér a bírósági határozatok kölcsönös bizalmon alapuló elismerésének elvétől, és így akadályozhatja a 2201/2003 rendelet egyik alapvető célkitűzésének megvalósítását, ( 22 ) azt megszorítóan kell értelmezni. ( 23 )
69.
Hozzá kell tenni, hogy a 2201/2003 rendelet 23. cikke a) pontjában előírt kivétel rendkívül korlátozott hatályán kívül az e rendelet 24. cikkének első mondata megerősíti, hogy más tagállamok bíróságai nem vizsgálhatják felül az első bíróság joghatóságára vonatkozó saját megítélését. Ezt az alapvető elvet ( 24 ) megerősíti az e rendelkezés második mondatában szereplő pontosítás is, amely szerint „[a] […] 23. cikk a) pontjában említett közrendre vonatkozó vizsgálat a 3–14. cikkben megállapított joghatósági szabályokra nem alkalmazható”.
70.
Az a körülmény, hogy a 2201/2003 rendelet 24. cikke nem hivatkozik e rendelet 15. cikkére, nem járhat azzal a hatással, hogy szűkíti az említett 24. cikkben rögzített azon alapvető elv hatályát, amely szerint a megkeresett tagállam közrendje nem akadályozhatja meg egy másik tagállamban hozott határozat elismerését vagy végrehajtását pusztán azon az alapon, hogy az eredeti eljárás helye szerinti tagállam bírósága nem tartotta tiszteletben a joghatósági szabályokat. ( 25 )
71.
E tekintetben hangsúlyozni szeretném, hogy az ítéletek Unión belüli szabad mozgását biztosító, a kölcsönös bizalmon alapuló ezen alapvető elv nem kérdőjelezhető meg a joghatósági szabályok állítólagos tiszteletben nem tartásának súlyossága alapján.
72.
Ebből következik, hogy még ha úgy is tűnne, hogy a Šilutės rajono apylinkės teismas (šilutėi kerületi bíróság) nem tartotta tiszteletben a 2201/2003 rendelettel előírt joghatósági szabályokat vagy e rendelet 15. cikkének szövegét, amint azt P és a Bizottság ( 26 ) állítja (ami véleményem szerint nem igaz), ez a megállapítás nem járhat a vitatott határozat elismerésének a kérdést előterjesztő bíróság általi megtagadásával, illetve nem teheti azt lehetővé.
73.
Ezenkívül a 2201/2003 rendelet 26. cikke előírja, hogy a határozat érdemben semmilyen körülmények között sem vizsgálható felül. ( 27 ) Ebből következik, hogy a megkeresett állam bírósága – anélkül, hogy ne vonná kétségbe a 2201/2003 rendelet célját – nem tagadhatja meg egy valamely másik tagállamból származó határozat elismerését pusztán azzal az indokkal, hogy úgy ítéli meg, hogy e határozatban tévesen alkalmazták a nemzeti vagy az uniós jogot. ( 28 )
74.
Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy ilyen esetekben az egyes tagállamok által működtetett jogorvoslati rendszer, amelyet kiegészít az EUMSZ 267. cikkben foglalt előzetes döntéshozatali eljárás, a jogalanyok számára megfelelő garanciát nyújt. ( 29 )
75.
Márpedig a 2015. október 27‑i tárgyaláson a Litván Köztársaság megerősítette, hogy a vitatott határozat ellen lehetett fellebbezést, valamint adott esetben felülvizsgálati kérelmet benyújtani. Ugyanezen a tárgyaláson P a maga részéről megerősítette, hogy nem nyújtott be fellebbezést a vitatott határozat ellen a litván bíróságokhoz. P tehát nem élt a litván jogban számára biztosított jogorvoslati lehetőségekkel, mégpedig a szülői felelősségre és gyermekei visszavitelére vonatkozó, a litván bíróságok előtt indított több eljárásban ( 30 ) való aktív részvétele ellenére. Nem élt tehát azzal a lehetőséggel, hogy a vitatott határozat elfogadása tekintetében vitassa a Šilutės rajono apylinkės teismas (šilutėi kerületi bíróság) joghatóságát.
76.
A fentiekre tekintettel véleményem szerint a 2201/2003 rendelet 23. cikkének a) pontja és 24. cikke alapján egy másik tagállamban hozott határozat elismerésének vagy végrehajtásának megtagadása érdekében nem lehet a megkeresett tagállam közrendjére hivatkozni pusztán azon az alapon, hogy az eredeti eljárás helye szerinti tagállam bírósága nem tartotta tiszteletben a 2201/2003 rendelet joghatóságra vonatkozó szabályait.
77.
Hozzáteszem, hogy még ha a 2201/2003 rendelet 23. cikkének a) pontja alapján hivatkozni is lehetne a megkeresett tagállam közrendjére, az e rendelettel előírt joghatósági szabályok állítólagos megsértésén alapuló, eredménytelen érv kivételével, amelyet a fentiekben elutasítottam, semmilyen érvet nem hoztak fel annak bemutatására, hogy miben állt volna e közrend megsértése.
D – A 2201/2003 rendelet 11. cikkéről és a visszaviteli eljárásról
78.
Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből, valamint a kérdést előterjesztő bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megfogalmazásából kitűnik, hogy az e bíróság előtti jogvita tárgya ( 31 ) kizárólag valamely gyermek feletti, a 2201/2003 rendelet 2. cikkének 9. pontjában meghatározott felügyeleti jogra vonatkozik.
79.
A Bíróság által írásban feltett egyik kérdésre válaszul P, ( 32 ) a Svéd Királyság és a Litván Köztársaság egyaránt jelezte, hogy az alapeljárás tárgya, valamint a Šilutės rajono apylinkės teismas (šilutėi kerületi bíróság) előtti, a vitatott határozat meghozatalához vezető eljárás tárgya egybeesik. Ezt az álláspontot a 2015. október 27‑i tárgyaláson Q is megerősítette. ( 33 )
80.
Mindazonáltal megjegyzem, hogy a Svéd Királyság írásbeli észrevételeiben jelezte, hogy „[a]zóta, hogy a Lietuvos apeliacinis teismas (litván fellebbviteli bíróság) 2014. október 21‑én elutasította a gyermekek visszavitele iránti kérelmet, az okiratokat a [2201/2003] rendelet 11. cikkének (6) bekezdésének megfelelően a svéd központi hatóságon, vagyis a külügyminisztériumon keresztül továbbították a Varbergs tingsrätthez (varbergi kerületi bíróság). P kérte, hogy kérelmét a felügyeleti jogra vonatkozóan folyamatban lévő üggyel egyesítsék. A [2201/2003] rendelet 11. cikkének (8) bekezdése szerint az 1980. évi Hágai Egyezmény 13. cikke alapján hozott, visszavitelt megtagadó határozat ellenére, az e rendelet szerint joghatósággal rendelkező bíróság által kibocsátott későbbi, a gyermek visszavitelét elrendelő határozatok végrehajthatók a gyermek visszavitelének biztosítása érdekében”.
81.
Következésképpen úgy vélem, hogy nem állapítható meg teljes bizonyossággal, hogy a kérdést előterjesztő bírósághoz valóban benyújtottak‑e visszavitel iránti kérelmet a 2201/2003 rendelet 11. cikkének (8) bekezdése alapján.
82.
Hozzáteszem, hogy noha P valóban a gyermek jogellenes elvitelére hivatkozott, ( 34 ) a vitatott határozat 4. oldalából kitűnik, hogy a Šilutės rajono apylinkės teismas (šilutėi kerületi bíróság) úgy tekintette, hogy a szóban forgó, Litvániába való elvitel jogszerű volt. Ezenfelül a Lietuvos apeliacinis teismas (litván fellebbviteli bíróság) szerint a Vilniaus apygardos teismas (vilniusi regionális bíróság) „hangsúlyozta, hogy a gyermek S távozásakor [P] számára tilos volt, hogy [Q‑t] és a lányokat megközelítse, valamint hogy megkíséreljen velük kapcsolatba lépni, mivel személyazonosságukat és tartózkodási helyüket titokban tartották, ami lényegében a felügyeleti joga korlátozásának felel meg. E körülményekre tekintettel a [Vilniaus apygardos teismas (vilniusi regionális bíróság)] megállapította, hogy nincs alapja a [gyermek S] az 1980. évi Hágai Egyezmény és a 2201/2003/EK rendelet értelmében vett jogellenes távozása megállapításának”. Márpedig, ha a gyermek S Litvániába való elvitele és adott esetben az ott tartása jogszerű volt, úgy a Povse‑ítélet (C‑211/10 PPU, EU:C:2010:400) 44. pontja nem alkalmazandó. ( 35 )
83.
Az ügynek a Bíróság rendelkezésére álló irataiból az is kitűnik, hogy a Vilniaus apygardos teismas (vilniusi regionális bíróság) 2014. szeptember 4‑i, a P által előterjesztett, a gyermek visszavitele iránti kérelmet elutasító végzését követően, amelyet a Lietuvos apeliacinis teismas (litván fellebbviteli bíróság) 2014. október 21‑i végzésével helyben hagyott, ( 36 ) és annak ellenére, hogy a visszavitelt megtagadó e határozatok másolatát a 2201/2003 rendelet 11. cikke (6) bekezdésének megfelelően a kérdést előterjesztő bíróság részére 2014. november 28‑án továbbították, a 2201/2003 rendelet 11. cikkének (8) bekezdése alapján nem került elfogadásra későbbi, a gyermek visszavitelét elrendelő határozat. ( 37 ) A Svéd Királyság írásbeli észrevételeiben ugyanis jelezte, hogy „[a] kérdés a svéd központi hatóság előtt továbbra is eldöntetlen”.
84.
E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy egy olyan keresetnek, amely érdemben a szülői felelősségre vonatkozik, a tárgya vagy jogalapja nem egyezik meg az olyan keresetekével, amelyek tárgya olyan gyermeknek a származási tagállamba való visszavitele, akit jogellenesen vittek egy másik tagállamba, vagy tartottak ott vissza. ( 38 )
85.
A Bíróság kimondta, hogy jóllehet lényegét tekintve kapcsolódik a 2201/2003 rendelet által szabályozott többi tárgyhoz, többek között a felügyeleti joghoz, a gyermek visszavitelét megtagadó, a 2201/2003 rendelet 11. cikkének (6) bekezdése szerinti határozatot követően meghozott, a gyermek visszavitelét elrendelő határozatnak a 2201/2003 rendelet 11. cikke (8) bekezdése alapján fennálló végrehajthatósága eljárási önállóságot élvez annak érdekében, hogy ne késleltesse annak a gyermeknek a visszavitelét, akit jogellenesen elvittek. ( 39 )
86.
Tekintettel a fenti megfontolásokra, valamint az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megfogalmazására, a gyermekek feletti felügyeleti jogra, illetve a visszavitelre vonatkozó határozatok eltérő céljaira, továbbá az ügy Bíróság rendelkezésére álló irataiban a valamely svéd bíróság által a 2201/2003 rendelet 11. cikkének (8) bekezdése alapján egy a visszavitelre vonatkozó határozat esetleges meghozatalával ( 40 ) kapcsolatos információk teljes hiányára – annak ellenére, hogy a Lietuvos apeliacinis teismas (litván fellebbviteli bíróság) 2014. október 21‑i, a visszavitelt megtagadó határozata ( 41 ) óta hónapok teltek el –, véleményem szerint P‑nek a visszaviteli eljárásra vonatkozó észrevételei a kérdést előterjesztő bíróság által előterjesztett kérdésre való válaszadás szempontjából nem bírnak jelentőséggel.
VI – Végkövetkeztetések
87.
A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Varbergs tingsrätt (varbergi kerületi bíróság) által előzetes döntéshozatal céljából előterjesztett kérdésre a következőképpen válaszoljon:
A házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27‑i 2201/2003/EK tanácsi rendelet 23. cikkének a) pontját és 24. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a megkeresett tagállam közrendje nem akadályozhatja meg egy másik tagállamban hozott határozat elismerését vagy végrehajtását pusztán azon az alapon, hogy az eredeti eljárás helye szerinti tagállam bírósága nem tartotta tiszteletben a 2201/2003 rendelet joghatóságra vonatkozó szabályait.
( 1 ) Eredeti nyelv: francia.
( 2 ) HL L 338., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 243. o.
( 3 ) A Šilutės rajono apylinkės teismas (šilutėi kerületi bíróság) 2015. február 18‑i határozatából kitűnik, hogy P és Q házassága 2006. március 9‑én ért véget (lásd a jelen állásfoglalás 29. pontját).
( 4 ) A Bírósághoz benyújtott iratokból mindazonáltal kitűnik, – a kérdést előterjesztő bíróság általi ellenőrzés fenntartásával – hogy a Šilutės rajono apylinkės teismas (šilutėi kerületi bíróság) 2006. február 6‑i (2006. március 9‑i) határozatával a gyermek V lakóhelyéül Q lakóhelyét jelölte ki.
( 5 ) Q kérte, hogy a gyermek S lakóhelyéül az ő lakóhelyét jelöljék ki.
( 6 ) P kérte, hogy a gyermek V lakóhelyéül az ő lakóhelyét jelöljék ki.
( 7 ) Lásd a 2201/2003 rendelet 53. cikkét.
( 8 ) Jelzem, hogy a Svéd Királyság észrevételei a Bíróság által neki feltett kérdésekre korlátozódtak.
( 9 ) Lásd a jelen állásfoglalás 32. pontját.
( 10 ) Lásd analógia útján: Solo Kleinmotoren ítélet (C‑414/92, EU:C:1994:221, 20. pont); Krombach‑ítélet (C‑7/98, EU:C:2000:164, 21. pont); Renault‑ítélet (C‑38/98, EU:C:2000:225, 26. pont).
( 11 ) E tekintetben megjegyzem, hogy a felügyeleti jog a 2201/2003 rendelet 2. cikkének 9. pontja értelmében magában foglalja a gyermek tartózkodási helye meghatározásának jogát. Lásd még: C‑ítélet (C‑376/14 PPU, EU:C:2014:2268, 63. pont).
( 12 ) Lásd a jelen állásfoglalás 32. és 33. pontját.
( 13 ) Hangsúlyozni kell, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem egyáltalán nem hivatkozik a svéd közrendre. Ugyanis csupán az uniós jog rendelkezéseiről, nevezetesen a 2201/2003 rendelet 15. cikkéről és az e rendeletben, különösen annak 11. cikke (8) bekezdésében előírt visszaviteli eljárásról van szó. Noha igaz, hogy a 2201/2003 rendelet 23. cikkének a) pontja csak „azon tagállam közrendjé[re vonatkozik], ahol az elismerést kérik”, véleményem szerint ez a rendelkezés akkor is alkalmazandó, ha valamely határozat elismerése nyilvánvalóan ellentétes az Unió közrendjével. Lásd ebben az értelemben: Diageo Brands ítélet (C‑681/13, EU:C:2015:471, 48. pont).
( 14 ) Lásd a jelen állásfoglalás 42. pontját.
( 15 ) A vitatott határozatban szereplő, a 2201/2003 rendelet 15. cikkére való hivatkozásnak több magyarázata is lehet. Akár, hogy a Šilutės rajono apylinkės teismas (šilutėi kerületi bíróság) csupán átvette a felek által beadványaikban idézett rendelkezéseket, amint azt a Litván Köztársaság állítja, akár, hogy úgy ítélte meg, hogy a gyermek mindenekfelett álló érdeke szempontjából nem célszerű az ügy áttétele valamely svéd bírósághoz.
( 16 ) Lásd a Litván Köztársaság észrevételeit (a jelen állásfoglalás 48. pontja).
( 17 ) Véleményem szerint, noha a 2201/2003 rendelet 24. cikke alapján nem a kérdést előterjesztő bíróság feladata felülvizsgálni a Šilutės rajono apylinkės teismas (šilutėi kerületi bíróság) által a joghatóságára vonatkozóan végzett mérlegelést, a kölcsönös bizalom elvéhez szorosan kapcsolódik, hogy valamely tagállam azon bírósága, amely a szülői felelőséggel kapcsolatos ügyben előterjesztett kérelem tárgyában jár el, vizsgálja meg a joghatóságát a 2201/2003 rendelet 8–14. cikke alapján, valamint az, hogy az e bíróság által hozott határozatból világosan derüljön ki, hogy e bíróság magára nézve kötelezőnek tekintette az e rendeletben előírt, közvetlenül alkalmazandó joghatósági szabályokat, illetve hogy e szabályoknak megfelelően határozott. Ezzel szemben, mint azt az említett rendelet 24. cikke megállapítja, a többi tagállam bíróságai nem vizsgálhatják felül az első bíróság által a joghatóságával kapcsolatban kialakított mérlegelést. E tilalom nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az a bíróság, amelyhez az eredetileg eljáró bíróságnak az ügy érdemével kapcsolatos joghatóságát minden kétségen felül alátámasztó körülményeket nem tartalmazó határozat érkezik, megvizsgálja, hogy e határozatból kiderül‑e, hogy ez utóbbi bíróság az említett rendelet mely rendelkezésére szándékozta alapítani a joghatóságát. E vizsgálat nem az eredetileg eljáró bíróság joghatóságának felülvizsgálatát képezi, hanem kizárólag annak azonosítását, hogy a bíróság mire alapította a joghatóságát. Lásd ebben az értelemben: Purrucker‑ítélet (C‑256/09, EU:C:2010:437, 73–75. pont).
( 18 ) A 2201/2003 rendelet (2) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a bírósági határozatok kölcsönös elismerésének elve a jog tényleges érvényesülésén alapuló térség létrehozásának elengedhetetlen feltételét képezi. Az e rendelet (21) preambulumbekezdése szerint ezen elismerést a kölcsönös bizalom elvére kell alapozni.Purrucker‑ítélet (C‑256/09, EU:C:2010:437, 70. és 71. pont). Lásd analógia útján: Diageo Brands ítélet (C‑681/13, EU:C:2015:471, 40. pont). Amint arra a Bíróság a Purrucker‑ítéletben (C‑256/09, EU:C:2010:437, 72. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat) emlékeztetett, e kölcsönös bizalom tette lehetővé a joghatóságok kötelező rendszerének bevezetését, amelyet a 2201/2003 rendelet hatálya alá tartozó összes bíróságnak be kell tartania, és a tagállamok részéről a határozatok elismerésére és a más államokban hozott határozatok belső jogrendben történő végrehajtására vonatkozó belső szabályaik kölcsönös feladását a szülői felelősséggel kapcsolatos eljárások keretében hozott határozatok elismerésének és végrehajtásának egyszerűsített mechanizmusa érdekében.
( 19 ) A 2201/2003 rendelet III. fejezetének az egyes határozatok, többek között a gyermek visszavitelét elrendelő egyes határozatok végrehajthatóságáról szóló 4. szakasza rendelkezéseinek sérelme nélkül (lásd a 21. cikk (3) bekezdését). A Rinau‑ítélet (C‑195/08 PPU, EU:C:2008:406) 65. pontjában a Bíróság megállapította, hogy „[az e] rendelet 21. cikkének (3) bekezdésében a »4. szakasz sérelme nélkül« kifejezések használatával tett fenntartásnak […] annak kifejtése a célja, hogy az e rendelkezés által biztosított jog – amely alapján bármely érdekelt fél kezdeményezheti a valamely tagállamban hozott határozat elismeréséről vagy el nem ismeréséről szóló határozatot – a feltételek teljesülése esetén nem zárja ki [az e] rendelet 11. cikkének (8) bekezdésében, 40. és 42. cikkében előírt szabályozás igénybevételét abban az esetben, ha a gyermeket visszaviszik a visszavitel elutasításáról szóló határozatot követően, mivel ez a szabályozás elsődleges az említett III. fejezet 1. és 2. szakaszában előírt szabályozással szemben.”
( 20 ) A Rinau‑ítéletben (C‑195/08 PPU, EU:C:2008:406, 50. pont) a Bíróság emlékeztetett arra, hogy a kölcsönös bizalom elvének alkalmazásában az elismerés megtagadásának jogalapját a szükséges minimális szinten kell tartani. Lásd még: Povse‑ítélet (C‑211/10 PPU, EU:C:2010:400, 40. pont). A szülői felelősséggel kapcsolatos határozatok el nem ismerése érdekében hivatkozható okokat a 2201/2003 rendelet 23. cikke kifejezetten és kimerítően felsorolja. Lásd ebben az értelemben: C‑ítélet (C‑92/12 PPU, EU:C:2012:255, 104. pont).
( 21 ) Lásd analógia útján: Diageo Brands ítélet (C‑681/13, EU:C:2015:471, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), amely a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet (HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o.) 34. cikkének 1. pontjára, a 2201/2003 rendelet 23. cikkének a) pontjához nagyon hasonló rendelkezésre vonatkozik. Következésképpen úgy vélem, hogy a Bíróságnak a 44/2001 rendelet 34. cikke 1. pontján alapuló ítélkezési gyakorlata átültethető a 2201/2003 rendelet 23. cikke a) pontjának értelmezésére, mindig azzal a feltétellel, hogy ez utóbbi rendelkezésnek megfelelően figyelembe veszik a gyermek mindenekfelett álló érdekét. Lásd még a 2015. január 10‑től alkalmazandó, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 351., 1. o.) 45. cikkét. Megjegyzem, hogy ezen ítélet 44. pontjában a Bíróság megállapította, hogy „[a] 44/2001 rendelet 34. cikkének 1. pontjában szereplő közrendi záradék alkalmazása tehát csak abban az esetben képzelhető el, ha a valamely más tagállamban hozott határozat elismerése annyira elfogadhatatlan mértékben ellentétes lenne a megkeresett állam jogrendjével, hogy az valamely alapvető elv sérelmét jelentené. A valamely más tagállamban hozott határozatok érdemi felülvizsgálatára vonatkozó tilalom tiszteletben tartása érdekében e sérelemnek a megkeresett állam jogrendjében lényegi jelentőségűnek tekinthető jogszabály vagy az e jogrendben alapvetőnek elismert jog nyilvánvaló megsértését kell képeznie”.
( 22 ) Lásd analógia útján: Krombach‑ítélet (C‑7/98, EU:C:2000:164, 19. és 21. pont), valamint Renault‑ítélet (C‑38/98, EU:C:2000:225, 26. pont), amelyek a Dán Királyságnak, Írországnak, valamint Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságának a csatlakozásáról szóló, 1978. október 9‑i egyezménnyel (HL L 304, 1. o. és módosított szöveg: 77. o.), valamint a Görög Köztársaság csatlakozásáról szóló, 1982. október 25‑i egyezménnyel (HL L 388., 1. o.) módosított, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i egyezmény (HL 1972. L 299., 32. o.; a továbbiakban: Brüsszeli Egyezmény) 27. cikke 1. pontjának értelmezésére vonatkoznak. A Brüsszeli Egyezmény 27. cikkének 1. pontja ugyanis úgy rendelkezik, hogy „[a] határozat nem ismerhető el [...] amennyiben az ilyen elismerés ellentétes annak a tagállamnak a közrendjével, ahol az elismerést kérik” (kiemelés tőlem). Megjegyezve, hogy bár a 2201/2003 rendelet 23. cikkének a) pontjával és a 44/2001 rendelet 34. cikkének 1. pontjával ellentétben a „nyilvánvalóan” szó itt hiányzik (ami még inkább alátámasztja az érvelésemet), a Bíróságnak a Brüsszeli Egyezmény 27. cikke 1. pontján alapuló ítélkezési gyakorlata átültethető a 2201/2003 rendelet 23. cikke a) pontjának értelmezésére, mindig azzal a feltétellel, hogy ez utóbbi rendelkezésnek megfelelően figyelembe veszik a gyermek mindenekfelett álló érdekét.
( 23 ) Lásd analógia útján: flyLAL‑Lithuanian Airlines ítélet (C‑302/13, EU:C:2014:2319, 46. és 47. pont), amely különösen a 44/2001 rendelet 34. cikke 1. pontjának értelmezésére vonatkozik.
( 24 ) Lásd: Purrucker‑ítélet (C‑296/10, EU:C:2010:665, 90. pont). Lásd analógia útján: Krombach‑ítélet (C‑7/98, EU:C:2000:164, 31. pont).
( 25 ) Lásd analógia útján: Krombach‑ítélet (C‑7/98, EU:C:2000:164, 32. pont). Ez az ítélet a Brüsszeli Egyezmény 28. cikke harmadik bekezdésének második tagmondatára vonatkozik, amelynek szövege nagymértékben hasonló a 2201/2003 rendelet 24. cikke második mondatához.
( 26 ) Véleményem szerint a Bizottság észrevételei helyenként zavarosak és ellentmondóak. Egyrészről úgy véli, hogy az eredeti eljárás helye szerinti tagállam joghatósága semmilyen módon nem vizsgálható felül, és másrészről, hogy a megkeresett állam mindennek ellenére elvégezhet egy általános ellenőrzést a közrend tekintetében a joghatósági szabályok nyilvánvaló és visszaélésszerű tiszteletben nem tartása esetén. Véleményem szerint az ilyen megközelítés nem csupán a 2201/2003 rendeletet, de az ítéletek Unión belüli szabad mozgására vonatkozó, más rendeletekkel kialakított rendszert is súlyosan sértheti. Amikor a tárgyaláson erre vonatkozóan kérdést tettek fel a Bizottságnak, példaként arra hivatkozott, amikor az eredeti eljárás helye szerinti tagállam bírósága megsérti az 1950. november 4‑én Rómában aláírt, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 6. cikkét. Bár ez valóban érintheti a közrendet, egyáltalán nem tartozik a joghatósági szabályok körébe. Ezenkívül, amennyiben a Bizottság szerint bizonyítható, hogy bizonyos nemzeti bíróságok részéről a 2201/2003 rendelettel előírt joghatósági szabályok megsértésére irányuló szándék áll fenn, ez az intézmény kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárást indíthat. Lásd analógia útján: Diageo Brands ítélet (C‑681/13, EU:C:2015:471, 53–55. pont).
( 27 ) Lásd: C‑ítélet (C‑92/12 PPU, EU:C:2012:255, 103. pont).
( 28 ) E tekintetben a megkeresett tagállam bírósága nem vizsgálhatja felül az eredeti eljárás helye szerinti tagállam bírósága által kifejtett jogi vagy ténybeli megállapítások helytállóságát. Lásd analógia útján: Diageo Brands ítélet (C‑681/13, EU:C:2015:471, 43. pont), amely a 44/2001 rendelet 36. cikkére vonatkozik, amelynek a szövege nagyon hasonló a 2201/2003 rendelet 26. cikkéhez.
( 29 ) Lásd analógia útján: Diageo Brands ítélet (C‑681/13, EU:C:2015:471, 49. és 63. pont).
( 30 ) Az alapeljáráson kívül ugyanis a litván bíróságok előtt számos más keresetet indítottak, amelyek mindegyikéről Q javára szóló döntés született. E tekintetben a 2015. október 27‑i tárgyaláson a Litván Köztársaság négy keresetet említett, nevezetesen a Šilutės rajono apylinkės teismas (šilutėi kerületi bíróság) előtti, a gyermek S feletti szülői felügyeletre vonatkozó keresetet, amely a vitatott határozathoz vezetett, a Vilniaus apygardos teismas (vilniusi regionális bíróság) előtti visszaviteli eljárást, valamint a Lietuvos apeliacinis teismas (litván fellebbviteli bíróság) előtti fellebbezést, a Vilniaus apygardos teismas (vilniusi regionális bíróság) és a Lietuvos apeliacinis teismas (litván fellebbviteli bíróság) előtti, P és a gyermek S közötti kapcsolattartás ideiglenes szabályaira vonatkozó keresetet, és végül, a Klaipėdos apylinkės teismas (klaipėdai kerületi bíróság) és a Klaipėdos apygardos teismas (klaipėdai regionális bíróság) előtti, a gyermek S‑sel való kapcsolattartás megállapított szabályainak tiszteletben tartására vonatkozó keresetet. A Litván Köztársaság szerint a négy különböző eljárásban legalább tizenhat bíró Q‑nak adott igazat a gyermek mindenekfelett álló érdeke alapján.
( 31 ) Lásd az előzetes döntéshozatal iránti kérelem első oldalát.
( 32 ) P írásbeli észrevételeiből kitűnik, hogy tekintettel „a felügyeleti jog és a tartózkodási hely meghatározása tekintetében alkalmazandó különböző nemzeti szabályozások[ra], valamint figyelemmel arra, hogy e két ügy a gyermek S tartózkodási helyére és a szülők által fölötte gyakorolt szülői felelősségre vonatkozik, úgy kell tekinteni, hogy az e két különböző országban folyamatban lévő eljárásoknak azonos a tárgya”. P ezt az álláspontját a 2015. október 27‑i tárgyaláson ismét megerősítette.
( 33 ) A kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő (2014. április 11‑én kezdeményezett) szóban forgó eljárás és a Šilutės rajono apylinkės teismas (šilutėi kerületi bíróság) előtti, a vitatott határozat meghozatalához vezető (2014. április 8‑án kezdeményezett) eljárás közötti ezen egybeesésre tekintettel felmerülhet a kérdés, hogy a kérdést előterjesztő bíróság miért nem függesztette fel az eljárást a 2201/2003 rendelet 19. cikkének (2) bekezdése alapján, amely előírja, hogy „[a]mennyiben azonos jogalapból származó, ugyanarra a gyermekre vonatkozó szülői felelőséggel kapcsolatos eljárást különböző tagállamok bíróságai előtt indítottak, a később megkeresett bíróság az elsőként megkeresett bíróság joghatóságának megállapításáig hivatalból felfüggeszti az eljárást [helyesen: az a bíróság, amelyhez később fordultak, hivatalból felfüggeszti az eljárást azon bíróság joghatóságának megállapításáig, amelyhez elsőként fordultak]”. Ezzel a megközelítéssel elkerülhető lett volna, hogy a különböző tagállamok bíróságai előtt párhuzamos eljárások legyenek folyamatban, és ebből egymással összeegyeztethetetlen határozatok következzenek (lásd: Purrucker‑ítélet, C‑296/10, EU:C:2010:665, 64. pont).
( 34 ) Lásd a jelen állásfoglalás 41. pontját.
( 35 ) Lásd a jelen állásfoglalás 16. és 17. pontját (a tényekhez) és 47. pontját (a Litván Köztársaság észrevételeihez).
( 36 ) A Lietuvos apeliacinis teismas (litván fellebbviteli bíróság) elutasította a P által benyújtott fellebbezést. E bíróság úgy ítélte meg, hogy nem vitatott, hogy P „az erkölcsi normákkal ellentétes, elfogadhatatlan magatartást, továbbá egy kiskorú gyermekkel szemben olyan magatartást [tanúsított], amely alkalmas volt arra, hogy veszélyeztesse a gyermek rendes fejlődését, szociális jólétét és mindenekfelett álló érdekét”.
( 37 ) Ugyanis, bár a 2201/2003 rendelet 11. cikkének (4)–(6) bekezdése előírja, hogy az a bíróság, amelyhez a gyermek visszavitele iránti kérelmet nyújtanak be, az 1980. évi Hágai Egyezmény 13. cikke alapján elutasíthatja a gyermek visszavitelére irányuló kérelmet, amint az az alapügyben is történt, az e rendelet szerint joghatósággal rendelkező bíróság a visszavitelt megtagadó határozat ellenére az említett rendelet 11. cikkének (8) bekezdése alapján hozhat későbbi, a gyermek visszavitelét elrendelő határozatot, és e határozatot a gyermek tartózkodási helye szerinti tagállamban végrehajthatóként ismerik el anélkül, hogy ezen állam hatóságai az elismerést megtagadhatnák.
( 38 ) Lásd analógia útján: Purrucker‑ítélet (C‑296/10, EU:C:2010:665, 68. pont) és C‑ítélet (C‑376/14 PPU, EU:C:2014:2268, 40. pont), valamint az 1980. évi Hágai Egyezmény 19. cikke, amely szerint „[a] gyermek visszaviteléről az Egyezmény szerinti eljárásban hozott határozat nem tekinthető a szülői felügyeleti jog érdemében való döntésnek”. A C‑ítélet (C‑376/14 PPU, EU:C:2014:2268) 40. pontjában a Bíróság megállapította, hogy „[e] keresetek között tehát nem állhat fenn perfüggőség”. A Povse‑ítélet (C‑211/10 PPU, EU:C:2010:400) 46. pontjában a Bíróság megerősítette, hogy a felügyeletről szóló határozat az a releváns tényezők összességének teljes körű vizsgálata alapján elfogadott végleges határozat, amellyel a joghatósággal rendelkező bíróság a más közigazgatási vagy bírósági határozatok hatálya alá már nem tartozó gyermekre vonatkozó felügyeleti jog kérdésének szabályozásról dönt. Nem fosztja meg a határozatot végleges jellegétől az, hogy a gyermekre vonatkozó felügyeleti jog kérdésének szabályozása e kérdés időszakos, illetve meghatározott időn belül vagy bizonyos körülmények függvényében elvégzendő felülvizsgálatát írja elő. Ezzel szemben ugyanezen ítélet 43. pontjában a Bíróság hangsúlyozta, hogy a többek között a 2201/2003 rendelet 11. cikke szerinti, a gyermek visszavitelére vonatkozó eljárás célja az, hogy visszatartson a gyermekek tagállamok közötti jogellenes elvitelétől, és hogy jogellenes elvitel esetén a gyermekek visszavitelét haladéktalanul elérje. Az Aguirre Zarraga ítéletben (C‑491/10 PPU, EU:C:2010:828, 45. pont) a Bíróság megállapította, hogy a gyorsaság követelménye, amely a visszavitelre vonatkozó, a 2201/2003 rendelettel előírt rendszer alapjául szolgál, megköveteli, hogy a gyermek visszavitele iránti kérelmet elbíráló nemzeti bíróságok gyorsan hozzanak határozatot.
( 39 ) Lásd: Povse‑ítélet (C‑211/10 PPU, EU:C:2010:400, 59. és 60. pont).
( 40 ) A 2201/2003 rendelet 11. cikkének (8) bekezdése alkalmazásában a visszavitelre vonatkozó határozat elfogadása előtt a szóban forgó bíróságnak figyelembe kell vennie a visszavitelt megtagadó határozat meghozatalának alapjául szolgáló indokokat és bizonyítékokat. A Bíróság szerint „[m]indezek figyelembevétele elősegíti – elfogadása esetén – az ilyen határozat végrehajtható jellegének igazolását [az említett] rendelet szabályainak hátterében érvényesülő kölcsönös bizalom elvének megfelelően”. „Ezenfelül ez a rendszer a gyermek visszavitele kérdésének két alkalommal történő vizsgálatát foglalja magában, ekként biztosítva a határozat megfelelőbb megalapozottságát, valamint a gyermek érdekeinek fokozott védelmét”, lásd: Povse‑ítélet (C‑211/10 PPU, EU:C:2010:400, 59. és 60. pont).
( 41 ) Hangsúlyozni kell továbbá, hogy „a visszavitel elutasítása iránti kérelemről való határozathozatal határideje nagyon rövid”. Lásd: Rinau‑ítélet (C‑195/08 PPU, EU:C:2008:406, 66. pont).
Full & Egal Universal Law Academy