MELCHIOR WATHELET
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2017. szeptember 6. ( 1 )
C‑244/16. P. sz. ügy
Industrias Químicas del Vallés SA
kontra
Európai Bizottság
„Fellebbezés – Részleges megsemmisítés iránti kereset – Az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése – Végrehajtási intézkedéseket maga után nem vonó rendeleti jellegű jogi aktus – Személyében való érintettség – Részleges jogellenességi kifogás – Növényvédő szerek – 1107/2009/EK rendelet – 540/2011/EU végrehajtási rendelet – (EU) 2015/408 végrehajtási rendelet – A növényvédő szerek forgalomba hozatala és a helyettesítésre jelölt anyagok jegyzékének létrehozása – Metalaxil”
I. Bevezetés
1.
A jelen ügy tárgya az Industrias Químicas del Vallés SA (a továbbiakban: IQV) által az Európai Unió Törvényszéke 2016. február 16‑iIndustrias Químicas del Vallés kontra Bizottság végzésével (T‑296/15, nem tették közzé, EU:T:2016:79; a továbbiakban: megtámadott végzés) szemben benyújtott fellebbezés.
2.
A Törvényszék a megtámadott végzésben a növényvédő szerek forgalomba hozataláról szóló 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 80. cikke (7) bekezdésének végrehajtásáról és a helyettesítésre jelölt anyagok jegyzékének létrehozásáról szóló, 2015. március 11‑i (EU) 2015/408 bizottsági végrehajtási rendelet (a továbbiakban: vitatott rendelet) ( 2 ) részleges megsemmisítése iránt az IQV által benyújtott keresetet mint elfogadhatatlant elutasította. A Törvényszék lényegében egyrészt azt állapította meg, hogy a fellebbezőt nem érinti személyében a vitatott rendelet, másrészt pedig azt, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondata értelmében végrehajtási intézkedéseket von maga után vele szemben.
3.
A IQV fellebbezése alkalmat ad a Bíróságnak arra, hogy az e rendelkezésben használt „maga után von” ige értelmezését pontosítsa. ( 3 ) Ugyanis, bár e kifejezés lényeges a fent hivatkozott rendelkezés alkalmazása szempontjából, értelmezésével a Bíróság valójában még nem foglalkozott, például sem a 2013. december 19‑iTelefónica kontra Bizottság ítélet (C‑274/12 P, EU:C:2013:852), sem pedig a 2015. április 28‑iT & L Sugars és Sidul Açúcares kontra Bizottság ítélet (C‑456/13 P, EU:C:2015:284) alapját képező ügyekben.
II. Jogi háttér
A. A 91/414/EGK irányelv
4.
A növényvédő szerek forgalomba hozataláról szóló, 1991. július 15‑i 91/414/EGK tanácsi irányelv ( 4 ) I. melléklete tartalmazza a növényvédő szerekben való felhasználásra engedélyezett hatóanyagok jegyzékét.
5.
A 91/414 irányelv I. mellékletében szereplő felsorolást a 91/414/EGK tanácsi irányelvnek a metalaxil hatóanyagként való felvétele céljából történő módosításáról szóló, 2010. április 23‑i 2010/28/EU bizottsági irányelv ( 5 ) 1. cikkének és mellékletének megfelelően módosították, és többek között felvették ide a metalaxilt.
B. Az 1107/2009/EK rendelet
6.
A növényvédő szerek forgalomba hozataláról, valamint a 79/117/EGK és a 91/414 tanácsi irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. október 21‑i 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek ( 6 )„A jövőben helyettesítendő anyagokat tartalmazó növényvédő szerek összehasonlító értékelése” című 50. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) A tagállamok a helyettesítésre jelölt anyagként jóváhagyott hatóanyagot tartalmazó növényvédő szer engedélykérelmének értékelésekor összehasonlító értékelést végeznek. A tagállamok egy adott növényen való felhasználásra nem engedélyezhetik, illetve korlátozhatják a helyettesítésre jelölt anyagot tartalmazó növényvédő szer használatát, ha a IV. mellékletben leírt, a kockázatokat és előnyöket mérlegelő összehasonlító értékelés azt mutatja, hogy:
[…]
(4) A helyettesítésre jelölt anyagot tartalmazó növényvédő szerek tekintetében a tagállamok rendszeresen és legkésőbb az engedély meghosszabbításakor vagy módosításakor elvégzik az (1) bekezdésben előírt összehasonlító értékelést.
Az összehasonlító értékelés eredményei alapján a tagállamok fenntartják, visszavonják vagy módosítják az engedélyt.”
7.
Az 1107/2009 rendelet „Átmeneti és záró rendelkezések” című XI. fejezetében szerepel az „Átmeneti intézkedések” című 80. cikk, amelynek (7) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„2013. december 14‑ig a Bizottság elkészíti a 91/414 […] irányelv I. mellékletében foglalt olyan anyagok jegyzékét, amelyek megfelelnek az e rendelet II. mellékletének 4. pontjában megállapított kritériumoknak, és amelyekre alkalmazni kell az e rendelet 50. cikkének rendelkezéseit.”
8.
Az 1107/2009 rendelet „Hatályon kívül helyezés” című 83. cikke értelmében:
„A 80. cikk sérelme nélkül az V. mellékletben felsorolt jogi aktusokkal módosított [a meghatározott hatóanyagokat tartalmazó növényvédő szerek forgalomba hozatalának és használatának tilalmáról szóló, 1978. december 21‑i] 79/117/EGK [tanácsi] irányelv [(HL 1978. L 33., 36. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 4. kötet, 33. o.)] és 91/414/EGK irányelv 2011. június 14‑én hatályát veszti, az említett mellékletben foglalt irányelveknek a nemzeti jogba történő átültetésére és alkalmazására vonatkozó határidőkkel kapcsolatos tagállami kötelezettségek sérelme nélkül.
A hatályukat vesztett irányelvekre történő hivatkozások az e rendeletre való hivatkozásként értelmezendők. […]”
C. A végrehajtási rendeletek
1. Az 540/2011/EU végrehajtási rendelet
9.
Az 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a jóváhagyott hatóanyagok jegyzéke tekintetében történő végrehajtásáról szóló 540/2011/EU végrehajtási rendelet ( 7 ) (1) preambulumbekezdése és 1. cikke szerint a 91/414 irányelv I. mellékletében szereplő hatóanyagokat az 1107/2009 rendelet értelmében jóváhagyott hatóanyagoknak kell tekinteni.
2. A vitatott rendelet
10.
A vitatott rendelet „Helyettesítésre jelölt anyagok” című 1. cikkének a szövege a következő:
„Az e rendelet mellékletében foglalt jegyzék tartalmazza azokat a 91/414/EGK irányelv I. mellékletében szereplő hatóanyagokat, amelyek megfelelnek az 1107/2009/EK rendelet II. mellékletének 4. pontjában megállapított kritériumoknak.
Az első bekezdés vonatkozik az 1107/2009/EK rendelet alapján, az ugyanazon rendelet 80. cikkének (1) bekezdésében foglalt átmeneti intézkedések értelmében jóváhagyott hatóanyagokra is.”
11.
Az e rendelet mellékletében szereplő jegyzék tartalmazza az alábbiakat:
„[…]
metalaxil
[…]”
III. A jogvita előzményei
12.
A Törvényszék a megtámadott végzés 1–9. pontjában tömören vázolta a jogvita előzményeit. Ezek a következők szerint foglalhatók össze.
13.
A fellebbező spanyol jog szerinti társaság, amelynek tevékenysége növényvédő szerek, takarmányok és más vegyi anyagok gyártását, értékesítését, terjesztését, képviseletét és forgalmazását foglalja magában. Többek között egy vegyi anyagot, metalaxilt importál Spanyolországba, és e hatóanyagot tartalmazó növényvédő szereket hoz forgalomba számos tagállamban.
14.
1995 áprilisában a fellebbező és egy másik társaság kérelmet nyújtott be a metalaxilnak a 91/414/EGK irányelv I. mellékletébe való felvétele iránt a Portugál Köztársaság illetékes hatóságaihoz.
15.
A metalaxilnak a 91/414/EGK tanácsi irányelv I. mellékletébe történő fel nem vételéről, valamint az e hatóanyagot tartalmazó növényvédő szerek engedélyének visszavonásáról szóló 2003. május 2‑i 2003/308/EK határozatával ( 8 ) a Bizottság elutasította a metalaxilnak az e mellékletben szereplő hatóanyagok jegyzékébe való felvétele iránti kérelmet, és felhívta a tagállamokat arra, hogy vonják vissza az e hatóanyagot tartalmazó növényvédő szerek számra kiadott engedélyeket, valamit ne adjanak ki új engedélyeket.
16.
A 2005. június 28‑iIndustrias Químicas del Vallés kontra Bizottság ítéletével (T‑158/03, EU:T:2005:253) a Törvényszék elutasította a fellebbező által a 2003/308 határozattal szemben indított megsemmisítés iránti keresetet. Ezt az ítéletet azonban a Bíróság hatályon kívül helyezte. ( 9 ) Mivel úgy ítélte meg, hogy az ügyet maga is érdemben eldöntheti, az Európai Unió Bírósága alapokmánya 61. cikke első bekezdésének második mondata alapján továbbá érdemben határozott az ügyről és megsemmisítette a 2003/308 határozatot.
17.
Ezen ítéletet követően a Bizottság 2010. április 23‑án elfogadta a 2010/28 irányelvet a metalaxil felvételéről. A 91/414 irányelvet az 1107/2009 rendelet hatályon kívül helyezte. Az 540/2011 végrehajtási rendelet (1) preambulumbekezdése és 1. cikke szerint ugyanakkor a 91/414 irányelv I. mellékletében foglalt hatóanyagok ezentúl az 1107/2009 rendelet értelmében jóváhagyott hatóanyagoknak tekintendők.
18.
2015. március 11‑én az 1107/2009 rendelet 80. cikke (7) bekezdésének végrehajtása céljából a Bizottság elfogadta a vitatott rendeletet, az előbbi rendelkezés ugyanis azt írja elő, hogy a Bizottság elkészíti a 91/414 irányelv I. mellékletében foglalt olyan anyagok jegyzékét, amelyek megfelelnek a helyettesítésre jelölt anyagokként való minősítés kritériumainak, és amelyekre alkalmazni kell az e rendelet 50. cikkének rendelkezéseit. Az említett jegyzék, amely a vitatott rendelet mellékletében található, tartalmazza a metalaxilt.
IV. A Törvényszék előtti eljárás és a megtámadott végzés
19.
A Törvényszék Hivatalához 2015. június 5‑én benyújtott keresetlevelével a fellebbező a vitatott rendelet részleges megsemmisítése és az 1107/2009 rendelet részleges alkalmazhatatlanságának megállapítása iránti keresetet terjesztett elő.
20.
A Törvényszék a megtámadott végzésben helyt adott a Bizottság által előterjesztett elfogadhatatlansági kifogásnak. Egyrészt megállapította, hogy a fellebbezőt nem érinti személyében a vitatott rendelet az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében, másrészt pedig azt, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondata értelmében végrehajtási intézkedéseket von maga után.
21.
A Törvényszék elutasította a felperesnek a hatékony bírói jogvédelemhez való jogának megsértésére vonatkozó érvelését is.
V. A felek kérelmei és a Bíróság előtti eljárás
22.
A fellebbező fellebbezésében azt kéri, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a megtámadott végzést, nyilvánítsa elfogadhatónak a vitatott rendelettel szemben benyújtott megsemmisítés iránti keresetét, és utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé az ügy érdemében való határozathozatal céljából. Kéri továbbá, hogy a Bíróság a Bizottságot kötelezze a fellebbezési eljárás költségeinek viselésére.
23.
A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezést, és a fellebbezőt kötelezze a költségek viselésére.
VI. A fellebbezésről
24.
Fellebbezésének alátámasztására a fellebbező három jogalapra hivatkozik. Először is, a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a vitatott rendelet olyan rendeleti jellegű jogi aktus, amely rá nézve az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondata értelmében vett végrehajtási intézkedéseket von maga után. Másodszor, a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor kimondta, hogy keresetének elfogadhatatlansága nem fosztja meg őt a hatékony bírói jogvédelemtől. Végül harmadszor, a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a vitatott rendelet személyében nem érinti.
25.
Emellett a fellebbező megítélése szerint a vitatott rendelet közvetlenül érinti őt.
A. A vitatott rendelet végrehajtási intézkedéseinek hiányára vonatkozó első jogalapról
1. A felek érvei
26.
Első jogalapjával a fellebbező a megtámadott végzés 39–41., 43–46., 48–50., 58. és 59. pontját vitatja. Azt kifogásolja, hogy a Törvényszék megállapította, hogy a vitatott rendelet az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondata értelmében vett végrehajtási intézkedéseket von maga után.
27.
A fellebbező szerint ugyanis a metalaxil „helyettesítésre jelölt anyagként” való minősítésére és az 1107/2009 rendelettel létrehozott rendszer ezt követően történő alkalmazására úgy kerül sor, hogy nincs szükség végrehajtási intézkedésekre.
28.
Először is, jóllehet a metalaxil jóváhagyásának esetleges meghosszabbítását formálisan az IQV ilyen értelmű kérelme alapján a Bizottság jogi aktusa rögzíti, ez az aktus nem a vitatott rendelet, hanem a hatóanyagok jóváhagyásának meghosszabbítására vonatkozó eljárást szabályozó 1107/2009 rendelet végrehajtási aktusának tekinthető.
29.
A fellebbező továbbá úgy véli, hogy a vitatott rendeletnek az az azonnali hatása, hogy a metalaxilt – amelynek az IQV a jogosultja – tartalmazó növényvédő szereket és azok használatát az 1107/2009 rendelet 50. cikkében rögzített összehasonlító értékelésnek kell alávetni. E rendelet 50. cikkének (4) bekezdése ugyanis előírja, hogy a tagállamok rendszeresen és legkésőbb az engedély meghosszabbításakor vagy módosításakor elvégzik az összehasonlító értékelést.
30.
A Törvényszék azzal, hogy a megtámadott végzés 43. pontjában azt állapította meg, hogy az összehasonlító értékelés elvégzése nincs hatással azon körülményekre, hogy a tagállamok megadják vagy megtagadják, meghosszabbítják, visszavonják vagy módosítják a forgalombahozatali engedélyeket, nem veszi figyelembe azt, hogy semmilyen, nemzeti hatóság által hozott határozattól nem függ a vitatott rendelet hatása.
31.
Mivel a nemzeti hatóságok által adott esetben meghozott intézkedések semmilyen hatást nem gyakorolnak sem a metalaxil mint helyettesítésre jelölt anyagok jogállására, sem az 1107/2009 rendelet által létrehozott rendszerre, azok nem tekinthetők a vitatott rendelet végrehajtási intézkedéseinek.
32.
Végül a fellebbező úgy véli, hogy hasonló következtetést kell levonni a növényvédő szerek tagállamok közötti kölcsönös elismerésének elvét illetően. A vitatott rendelet elfogadása miatt ugyanis a valamely helyettesítésre jelölt anyagot tartalmazó termék kölcsönös elismerése már nem automatikus, az összes többi hatóanyag esetén viszont az.
33.
A Bizottság azt állítja, hogy ez az első jogalap megalapozatlan.
34.
Elismerni látszik, hogy nem a vitatott rendelet, hanem az 1107/2009 rendelet azon jogi aktusok jogalapja, amelyet a Bizottság vagy a tagállamok a metalaxilnak a helyettesítésre jelölt anyagok jegyzékébe való felvétele következtében elfogadnak. A Bizottság megítélése szerint azonban ezek a jogi aktusok az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében vett végrehajtási aktusok, mivel ezek biztosítják a fellebbező számára a bírósághoz fordulás jogát, mégpedig „e rendelkezés logikájának megfelelően” ( 10 ).
35.
Ezen túlmenően nem releváns a fellebbező azon érve, amely szerint a Bizottság vagy a tagállamok jogi aktusai semmiképpen nem befolyásolják a metalaxil mint „helyettesítésre jelölt anyag” minősítését, sem pedig az 1107/2009 rendeletben a hatóanyagok e kategóriája számára létrehozott jogi rendszert. Ugyanis, amint a Törvényszék a megtámadott végzés 59. pontjában rámutatott, a fellebbező járulékosan hivatkozhatott volna a metalaxil mint „helyettesítésre jelölt anyag” minősítésének és az 1107/2009 rendeletben e hatóanyagok számára létrehozott jogi rendszer jogellenességére.
36.
Végül a Bizottság úgy ítéli meg, hogy az, hogy a tagállamok előzetes engedély vagy meghosszabbítás iránti kérelem hiányában is elvégezhetik a metalaxilt tartalmazó növényvédő szerek összehasonlító értékelését, csekély jelentőséggel bír, mivel a tagállamok e határozata megtámadható a nemzeti bíróságok előtt, ha az módosítja a fellebbező joghelyzetét. Abban az esetben továbbá, ha az összehasonlító értékelés bizonyos termékre vagy termékekre nézve nemleges, következésképpen veszélyeztetheti a fellebbező érdekeit, a tagállam visszavonhatja a számára kiadott engedélyt. Márpedig e visszavonásra olyan jogi aktus formájában kerül sor, amely szintén megtámadható.
2. Elemzés
a) Az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése utolsó tagmondatának értelmezésére vonatkozó előzetes megjegyzés
37.
Az IQV fellebbezésében azt állítja, hogy a metalaxil „helyettesítésre jelölt anyagként” való minősítésére és ebből következően az 1107/2009 rendelettel létrehozott rendszer alkalmazására „azonnali és közvetlen” módon kerül sor, anélkül, hogy végrehajtási intézkedésre lett volna szükség. ( 11 )
38.
A Bíróság elé terjesztett értelmezési problémát tehát annak meghatározása képezi, hogy az 1107/2009 rendeletben meghatározott különös szabályoknak a metalaxilra való kiterjesztése pusztán a vitatott rendelet „hatásának” minősül‑e, ami ezért szigorú értelemben vett végrehajtási intézkedéseket nem tesz szükségessé, vagy éppen ellenkezőleg a Bizottság vagy a tagállamok által az 1107/2009 rendelet különös szabályai alapján hozott aktusokat a vitatott rendelet végrehajtási intézkedéseinek kell‑e tekinteni, mivel ezek a szabályok a konkrét hatásaikat csak ezen aktusok révén fejtik ki a fellebbezővel szemben.
39.
Inkább elméleti módon megközelítve a kérdés az, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondatában használt „maga után von” ige kizárólag közvetlenül a „B” rendeleti jellegű jogi aktus alapján elfogadott végrehajtási intézkedésekre vonatkozik‑e, vagy hatálya kiterjeszthető‑e azokra a jogi aktusokra, amelyeket egy korábbi „A” rendelet alapján, de az alkalmazásához nélkülözhetetlen „B” rendelet meghozatala miatt fogadtak el, vagyis egymást követő közvetett láncolatban vagy bizonyos értelemben következményként.
40.
Szükségtelen emlékeztetni arra, hogy a Lisszaboni Szerződés úgy módosította az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdését, hogy az a bírósághoz fordulásnak egy harmadik közvetlen módját biztosítja. Ettől kezdve „[b]ármely természetes vagy jogi személy […] eljárást indíthat a neki címzett vagy az őt közvetlenül és személyében érintő jogi aktusok ellen, továbbá az őt közvetlenül érintő olyan rendeleti jellegű jogi aktusok ellen, amelyek nem vonnak maguk után végrehajtási intézkedéseket” ( 12 ).
41.
Bár a Bíróság elismerte, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének harmadik fordulata „rugalmasabbá tette a természetes és jogi személyek által benyújtott megsemmisítés iránti keresetek elfogadhatósági feltételeit” ( 13 ), mindemellett azonban megszorító értelmezést fogadott el.
42.
Legelőször is, a Bíróság a „rendeleti jellegű jogi aktus” fogalmát úgy értelmezte, hogy „a természetes és jogi személyeket megillető, az EK 230. cikk negyedik bekezdésében szabályozott kereshetőségi jog módosításának az volt a célja, hogy lehetővé tegye e személyek számára, hogy kevésbé szigorú feltételek mellett indíthassanak megsemmisítés iránti keresetet az általános hatályú jogi aktusok ellen, [de] kizárva e körből a jogalkotási aktusokat” ( 14 ).
43.
Ezt követően a végrehajtási intézkedések hiányára vonatkozó feltételt illetően, a 2013. december 19‑iTelefónica kontra Bizottság ítélet (C‑274/12 P, EU:C:2013:852) alapjául szolgáló ügy kapcsán egy általános elemzési keretet határozott meg a Bíróság:
–
először is a Bíróság megállapította, hogy amennyiben valamely rendeleti jellegű jogi aktus végrehajtási intézkedéseket von maga után, „az uniós jogrend tiszteletben tartásának bírósági felülvizsgálata biztosított, függetlenül attól, hogy a szóban forgó intézkedések az Uniótól vagy a tagállamoktól származnak‑e” ( 15 ). A magánszemély ugyanis az első esetben közvetlenül az uniós bíróság előtt támadhatja meg a végrehajtási intézkedést, keresete alátámasztása érdekében pedig az EUMSZ 277. cikk alapján hivatkozhat az intézkedés alapjául szolgáló aktus jogellenességére, a második esetben pedig az uniós általános jogi aktus érvényességét vitathatja a nemzeti bíróság előtt, amely az EUMSZ 267. cikk alapján előzetes döntéshozatali eljárás keretében kérdéssel fordulhat a Bírósághoz; ( 16 )
–
másodszor, a Bíróság a végrehajtási intézkedések fennállásának értékelését „az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése utolsó tagmondata alapján a jogorvoslati jogára hivatkozó személy helyzetére korlátozza. Irreleváns tehát, hogy a szóban forgó jogi aktus [maga után von]‑e a többi jogalannyal szemben végrehajtási intézkedéseket” ( 17 ), és
–
harmadszor „kizárólag a kereset tárgyára kell utalni, és amennyiben a felperes csupán az aktus részleges megsemmisítését kéri, csak azon végrehajtási intézkedéseket kell figyelembe venni, amelyeket a jogi aktus e része esetleg tartalmaz” ( 18 ).
44.
A Bíróság ezt a megszorító értelmezését folytatta a 2015. április 28‑iT& L Sugars és Sidul Açúcares kontra Bizottság ítéletben (C‑456/13 P, EU:C:2015:284), megállapítva azt, hogy a nemzeti szinten meghozott intézkedések állítólagosan mechanikus jellege olyan kérdés, amely „nem releváns annak meghatározása céljából, hogy [a szóban forgó] rendeletek vonnak‑e maguk után az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése utolsó tagmondatának értelmében vett végrehajtási intézkedéseket” ( 19 ). Ez konkrétan azt jelenti, hogy „a végrehajtási intézkedések hiányára vonatkozó feltételt nem szabad összekeverni a közvetlen érintettség feltételével” ( 20 ).
45.
Azzal, hogy a „rendeleti jellegű jogi aktus” fogalmából kizárta a jogalkotási aktusokat és a „végrehajtási intézkedés” fogalmába belevette bármelyik jogi aktust, amelyet az uniós jog valamely általános hatályú aktusa alapján az Unió vagy valamely tagállam fogadott el, a Bíróság az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése utolsó mondatrészének hatályát annak legegyszerűbb fogalmára szűkíti.
46.
Amennyiben ezenkívül a „maga után von” fogalmat úgy kellene értelmezni, hogy az magában foglal bármilyen aktust, amelyet valamely uniós aktust követően fogadtak el, akkor igazat kellene adnom azoknak, akik habozás nélkül arra a következtetésre jutottak, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése utolsó tagmondatának a jelen indítvány 42–44. pontjában felidézett értelmezése gyakorlatilag semmit sem változtat a magánszemélyeknek az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése alapján történő Bírósághoz forduláshoz való jogán. ( 21 )
47.
Márpedig, amint arra a Bíróság a közös kül‑ és biztonságpolitika területén fennálló hatáskörének megalapozása érdekében a közelmúltban emlékeztetett, egyrészt „a Charta 47. cikke, amely a hatékony bírói jogvédelem elvét erősíti meg, az első bekezdésében megköveteli, hogy mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga legyen a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz, [másrészt] az uniós jogi rendelkezések tiszteletben tartásának biztosítására irányuló hatékony bírói felülvizsgálat fennállása a jogállamiság létének velejárója” ( 22 ). E tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy különösen a költségre, időtartamra és képviseletre vonatkozó szabályok tekintetében okozott eljárási hátrányok – legalábbis a tagállamok vonatkozásában – nem esnek ezen hatékony bírói jogvédelem tiszteletben tartása értékelésének keretein kívül. ( 23 ) El sem tudom képzelni, hogy ez az Unió esetében másként lehet. Márpedig a jogalany számára annak előírása, hogy valamely közvetett jogorvoslati lehetőséggel (amennyiben egyáltalán létezik) éljen, miközben közvetlen jogorvoslati lehetőség is megengedhető lenne a Szerződés feltételeinek megsértése nélkül, egészen biztosan ilyen eljárási hátrányokat eredményezne.
b) A „maga után von” fogalmáról
48.
Az előzetes megjegyzésemből levont következtetés alapján úgy gondolom, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondatában használt „maga után von” igét úgy kell értelmezni, hogy az kizárólag a közvetlenül a rendeleti jellegű jogi aktusok alapján szükségszerűen elfogadandó végrehajtási intézkedésekre vonatkozik.
49.
A szó szerinti értelmezés, az EK 230. cikk módosításával elérni kívánt cél és a jogbiztonság elve megerősíti a „maga után von” kifejezés ezen értelmezését.
50.
Legelőször is, a francia változatban használt szó jelentését tekintve megjegyzem, hogy a „comporter” szó „inclure en soi” (magában foglal valamit) jelentéssel bír. ( 24 ) A végrehajtási intézkedést maga után nem vonó rendeleti jellegű jogi aktus tehát olyan aktus, amelynek végrehajtása semmilyen kiegészítő aktust nem követel vagy igényel, vagyis önmagában elegendő aktus. ( 25 )
51.
Ez tehát nem azt jelenti, hogy pusztán valamely, a vitatott rendeleti jellegű jogi aktust követően meghozott intézkedés azonosítása elegendő lenne a vele szemben benyújtott kereset elutasításához. Épp ellenkezőleg, mivel az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondata alapján megtámadható általános hatályú aktusnak önmagában elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy ezen az alapon közvetlenül megtámadható legyen, a „maga után von” kifejezés használata azt jelenti, hogy az azonosított intézkedés közvetlen okozati összefüggésben áll az általános hatályú aktussal. ( 26 ) A két aktus közötti ilyen kapcsolat hiányában nem lehet azt állítani, hogy az első megköveteli vagy szükségessé teszi a másodikat.
52.
A viták és a problémák elkerülése érdekében – amennyire csak lehetséges – ezt az okozati összefüggést kell jogalapnak tekinteni. Az EUMSZ 277. cikk alkalmazásához szükséges jogi kapcsolat értelmezésével ellentétben tehát nem lehet szó a megtámadott jogi aktusnak az azonosított végrehajtási jellegű intézkedés elfogadásához vezető eljárásba való közvetett beavatkozásáról. ( 27 ) Márpedig a jelen ügyben a vitatott rendelet csak közvetetten alkalmazandó arra a jogvitára, amelyet azon intézkedéseket követően terjesztenek elő, amelyeket a Bizottság és a tagállamok közvetlenül az 1107/2009 rendelet alapján esetlegesen fogadtak el.
53.
Ezen túlmenően, az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében a bírósághoz fordulás harmadik módjával való kiegészítése által követett cél megerősíti ezt a szó szerinti értelmezést. Ugyanis, amint azt a Bíróság a 2013. október 3‑iInuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Parlament és Tanács ítélet (C‑583/11 P, EU:C:2013:625) 60. pontjában kimondta, a természetes és jogi személyeket megillető, az EK 230. cikk negyedik bekezdésében szabályozott kereshetőségi jog módosításának az volt a célja, hogy lehetővé tegye e személyek számára, hogy kevésbé szigorú feltételek mellett indíthassanak megsemmisítés iránti keresetet. Ugyanis „a Lisszaboni Szerződés a természetes vagy jogi személyeknek az uniós jogi aktusokkal szembeni bírói jogvédelmének az erősítése céljából szélesítette [ki] a megsemmisítés iránti kereset elfogadhatóságának feltételeit az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének elfogadásával, [amely] ilyen kereset indítását lehetővé teszi olyan rendeleti jellegű jogi aktusok ellen is, amelyek ilyen személyt közvetlenül érintenek, és nem tartalmaznak végrehajtási intézkedéseket” ( 28 ).
54.
Márpedig minél inkább kiszélesítjük a végrehajtási intézkedések fennállásával kapcsolatos feltétel terjedelmét, annál inkább szűkítjük az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében bevezetett bővítés terjedelmét.
55.
Végül a jogbiztonság érdekében még inkább szükség van a „maga után von” kifejezés terjedelmének meghatározására. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy az 1994. március 9‑iTWD Textilwerke Deggendorf ítélet (C‑188/92, EU:C:1994:90) szerint valamely jogalany, akinek minden kétséget kizáróan lett volna kereshetőségi joga az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében valamely uniós jogi aktus ellen megsemmisítés iránti kereset keretében, az EUMSZ 263. cikk hatodik bekezdésében foglalt keresetindítási határidő lejárta után nem kifogásolhatja ezen jogi aktus érvénytelenségét a nemzeti bíróságok előtt. Ugyanez a szabály vonatkozik az EUMSZ 277. cikkben létrehozott jogellenességi kifogásra. ( 29 ) Márpedig a Bíróságnak a közelmúltban alkalma volt megerősíteni, hogy a megsemmisítés iránti kereset elfogadhatósági feltételeinek ezen kiszélesítése nem jár ezen ítélkezési gyakorlat feladásával. ( 30 )
56.
Következésképpen, minél távolabbi a kapcsolat a rendeleti jellegű jogi aktus és a végrehajtási intézkedés között, a jogalany számára annál nehezebb annak megállapítása, hogy jogosult‑e közvetlenül megtámadni az elsőt a Törvényszék előtt az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése alapján. Ezen bizonytalanság nemcsak a jogalany számára jelent veszélyt, aki szembesülhet azzal, hogy a Törvényszék a rendeleti jellegű jogi aktus ellen benyújtott megsemmisítés iránti keresetét elfogadhatatlannak nyilvánítja vagy valamely nemzeti bíróság megtagadja az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését, hanem az uniós jogrendben is bizonytalanságot okoz, mivel a végrehajtási intézkedéseknek a rendeleti jellegű jogi aktussal összefüggésben való azonosítása egyénenként vagy bíróságonként változhat.
57.
Összegzésképpen, a szó szerinti és teleologikus értelmezés, valamint a jogbiztonság elve alapján úgy gondolom, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondatában használt „maga után von” igét úgy kell értelmezni, hogy az kizárólag a közvetlenül a rendeleti jellegű jogi aktusok alapján szükségszerűen elfogadott végrehajtási intézkedésekre vonatkozik.
58.
Kétségtelen, hogy a vitatott rendelet elszigetelt értékelése mesterségesnek tűnhet. Ugyanis nem kétséges, hogy ha a helyettesítésre jelölt anyagok jegyzéke nem egy külön rendeletnek, hanem az 1107/2009 rendeletnek a mellékletét képezné, a végrehajtási intézkedések fennállására vonatkozó kérdés valószínűleg nem merülne fel, mivel a metalaxil „helyettesítésre jelölt anyagkénti” minősítésének hatásai szükségképpen ezen egyetlen rendelet végrehajtási intézkedéseiben nyilvánulnának meg. Véleményem szerint e megfontolás azonban nem befolyásolhatja az elemzést. A hatáskörrel való visszaélés vagy a hatáskörmegosztásra vonatkozó szabály megsértésének kivételével, ami érvénytelenítené a szóban forgó aktust, a jogi eszköz megválasztása nem a Bíróság, hanem a jogi aktus kibocsátójának kizárólagos hatáskörébe tartozik.
c) Az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése utolsó tagmondatának a Törvényszék általi alkalmazásáról
59.
A Törvényszék azt állapította meg, hogy a vitatott rendelet az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondata értelmében vett rendeleti jellegű jogi aktusnak minősül. Ez a minősítés nem vitatott.
60.
Amint azt a Törvényszék relevánsan megállapította a megtámadott végzés 31. és 32. pontjában, egyrészt olyan általános hatályú intézkedésről van szó, amely objektíven meghatározott helyzetekre alkalmazandó, továbbá általánosan és absztrakt módon meghatározott személycsoporttal szemben fejt ki joghatásokat. Másrészt a vitatott rendeletet nem jogalkotási aktusnak kell tekinteni, hiszen a Bíróság által az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése utolsó tagmondatának alkalmazása érdekében meghatározott szempontok szerint azt nem rendes vagy különleges jogalkotási eljárás keretében fogadták el.
61.
Ellenben úgy vélem, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott végzés 41., 44. és 48. pontjában a következőket állapította meg:
–
„a [vitatott] rendelet a már jóváhagyott helyettesítésre jelölt anyag – mint például a metalaxil – jóváhagyása meghosszabbításának érvényességi idejével kapcsolatos joghatásait az [IQV] tekintetében csak a Bizottság által elfogadott, az említett jóváhagyást meghosszabbító rendeleten keresztül fejti ki”, az ilyen rendelet ezért az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondata értelmében vett végrehajtási intézkedésnek minősül;
–
„a [vitatott] rendelet a metalaxilt tartalmazó növényvédő szerek egészségre vagy a környezetre jelentett kockázatainak a tagállamok által valamely alternatív szerrel vagy valamely, kártevők elleni nem vegyi jellegű védekezési vagy megelőzési módszerrel történő összehasonlító értékelésével kapcsolatos joghatásait az [IQV] tekintetében csak a tagállamok illetékes hatóságai által meghozott jogi aktusokon keresztül fejti ki”, az ilyen aktusok ezért az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondata értelmében vett végrehajtási intézkedéseknek minősülnek;
–
„a [vitatott] rendeletnek a helyettesítésre jelölt anyagot tartalmazó növényvédő szerek forgalombahozatali engedélyeinek kölcsönös elismerési eljárásával kapcsolatos joghatásai kizárólag a tagállamok részére az ilyen értelmű kérelemről való döntés érdekében meghagyott mérlegelési mozgástérre vonatkoznak. Márpedig e joghatások adott esetben az [IQV] tekintetében csak a nemzeti hatóságoknak a fellebbező által előterjesztett kölcsönös elismerés iránti kérelmekre vonatkozó aktusain keresztül nyilvánulnak meg”, az ilyen aktusok ezért az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondata értelmében vett végrehajtási intézkedéseknek minősülnek.
62.
A Törvényszék döntésével szemben úgy vélem, hogy a fent hivatkozott különböző aktusok nem minősülnek a vitatott rendelet EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondata értelmében vett végrehajtási intézkedéseinek, hiszen azokat nem közvetlenül annak alapján fogadták el. Ellenkezőleg, minden egyes aktusnak az 1107/2009 rendelet valamely rendelkezése a jogalapja. Ellenkezőleg, amint azt a Bizottság is elismerni tűnik, minden egyes aktusnak az 1107/2009 rendelet valamely rendelkezése a jogalapja. ( 31 )
63.
Kétségtelen, hogy az 1107/2009 rendeletnek a helyettesítésre jelölt anyagokra vonatkozó rendelkezései alkalmazásához szükséges egyik feltétel a vitatott rendelet elfogadása volt. Ugyanakkor, amint a hatóanyagot a vitatott rendelettel felvették a helyettesítésre jelölt anyagok jegyzékébe, az 1107/2009 rendelet különös rendelkezései automatikusan alkalmazandók lettek ezekre az anyagokra. A vitatott rendelet tehát nem minősül a Bizottság vagy a tagállamok által elfogadandó intézkedések közvetlen alapjának.
64.
Ellenkezőleg, amint azt az IQV helyesen állítja, a vitatott rendelet önmagában fejti ki különös joghatásait. Más szavakkal e rendelet önmagában elegendő: a metalaxil helyettesítésre jelölt anyagként való felvétele kizárólag a vitatott rendelet alapján azonnali és közvetlen.
65.
Márpedig éppen ez a felvétel képezi az IQV által előterjesztett megsemmisítés iránti kereset tárgyát. Következésképpen, mivel azok az intézkedések, amelyeket adott esetben a Bizottság vagy a tagállamok fogadnak el az 1107/2009 rendelet alapján a metalaxillal kapcsolatban, semmilyen hatást nem gyakorolnak a helyettesítésre jelölt anyagok jegyzékébe való felvételükre, ezekre nem kell tekintettel lenni. Az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondata alapján benyújtott kereset elfogadhatóságának értékelése érdekében ugyanis e végrehajtási intézkedések létének értékelését a jogorvoslati jogára hivatkozó személy helyzetére kell korlátozni, és kizárólag a kereset tárgyára kell utalni. ( 32 )
66.
Ezen túlmenően nem tudok egyetérteni a Bizottság azon állításával, amely szerint a végrehajtási intézkedések alapjára – azaz nem a vitatott rendeletre, hanem az 1107/2009 rendeletre – vonatkozó érvet el kell utasítani, mivel a Törvényszék megállapítása „teljes mértékben összhangban áll az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének céljával” ( 33 ).
67.
Kétségtelen, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdését annak elkerülése érdekében módosították, hogy a magánszemély uniós jogsértést legyen kénytelen elkövetni azért, hogy bírósághoz fordulhasson. Mindazonáltal ezen aggodalmat és a Szerződés ezt követő módosítását a Bíróság által felvázolt azon jogorvoslati rendszer egészének keretei között kell értelmezni, amelynek koherenciája lehetővé teszi a Szerződés által létrehozott jogszerűségi felülvizsgálati rendszer teljességének biztosítását.
68.
A Bíróság azon állítása, amely szerint „az EUM‑Szerződés egyrészt a 263. cikkével és a 277. cikkével, másrészt a 267. cikkével teljes jogorvoslati és eljárási rendszert hozott létre, melynek célja, hogy biztosítsa az uniós jogi aktusok jogszerűségének felülvizsgálatát, az uniós bíróságra ruházva azt” ( 34 ) korrekciós célú megközelítéssel magyarázható. A Bíróság ugyanis azt állítja, hogy a rendszer teljes, mivel a jogellenességi kifogásnak és az érvényesség vizsgálatára irányuló előzetes döntéshozatali eljárásnak köszönhetően „[í]gy a természetes és a jogi személyek védelmet élveznek az általános érvényű jogi aktusok rájuk való alkalmazásával szemben, amelyeket a Szerződés az [EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében] meghatározott különleges elfogadhatósági feltételek miatt a Bíróság előtt közvetlenül nem támadhatnak meg” ( 35 ). A jogszerűségi felülvizsgálat kiegészítő mechanizmusainak tehát kompenzációs funkciója van. ( 36 )
69.
Megítélésem szerint megfordítanánk a rendszer logikáját, ha az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt egyik feltétel terjedelmét a Bíróság megsemmisítésre vonatkozó hatáskörének valamely közvetett jogorvoslati lehetőség javára történő kizárásával kiszélesítenénk. Ugyanis nem az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt elfogadhatósági feltételeket kell valamely feltételezett kisegítő jellegű jogorvoslati lehetőség fényében értelmezni. Éppen ellenkezőleg, a kisegítő jogorvoslati lehetőségek feltételeit kell adott esetben kiterjesztően értelmezni, mert az uniós bírósághoz való közvetlen fordulás nem lehetséges.
70.
Úgy tűnik számomra, hogy ezt a megközelítést a Bíróság megerősítette a 2000. november 16‑iSchiocchet kontra Bizottság végzés (C‑289/99 P, EU:C:2000:641) alapjául szolgáló ügy kapcsán. A Bíróság ugyanis e végzésben megerősíti, hogy valamely rendelet alkalmazhatatlanságára való hivatkozásnak az EUMSZ 277. cikkben (biztosított lehetősége csupán a jogorvoslati kérelem alátámasztására szolgáló jogalapnak minősülhet, nem pedig e jogorvoslati kérelem tárgyának, és hogy „következésképpen maguknak a jogorvoslati kérelmeknek az elfogadhatóságát a kereseti kérelmekre tekintettel kell értékelni, az alátámasztásukra felhozható esetleges jogellenességi kifogásoktól függetlenül” ( 37 ).
71.
Következésképpen, mivel az IQV jogellenességi kifogást hozott fel az 1107/2009 rendelettel szemben, véleményem szerint nincs szó következetlenségről, ha a vitatott rendelettel szemben benyújtott megsemmisítés iránti kereset érdemi vizsgálata keretében e rendelet szabályaira hivatkoznak, de az említett kereset elfogadhatóságának értékelésekor azokat figyelmen kívül hagyják. A jelen esetben úgy tűnik számomra, hogy az IQV teljes mértékben tiszteletben tartotta a jogorvoslatok egymáshoz való viszonyát egyrészt azáltal, hogy a vitatott rendeletet támadta meg, másrészt hogy keresetének alátámasztására jogellenességi kifogást hozott fel az 1107/2009 rendelettel szemben. ( 38 )
72.
Egyébiránt az eljárás ezen megválasztása különbözteti meg a jelen ügyet a 2015. április 28‑iT & L Sugars és Sidul Açúcares kontra Bizottság ítélet (C‑456/13 P, EU:C:2015:284) alapjául szolgáló ügytől.
73.
Első pillantásra ez utóbbi ügy úgy tűnhet, hogy hasonló mechanizmusra vonatkozik, vagyis arra az esetre, ha azon X végrehajtási rendelet alkalmazásához elengedhetetlen adatot, amelynek alapján végrehajtási intézkedéseket fogadtak el, Y végrehajtási rendelet határozza meg.
74.
Mindazonáltal a fellebbezők nem jogellenességi kifogást hoztak fel, hanem két rendelet megsemmisítését kérték. Márpedig a Bíróság által ezen ítélet 40. pontjában megjelölt végrehajtási intézkedések kifejezetten a két szóban forgó rendeleten alapultak: az engedélyek iránti kérelmek a 2010/2011‑es gazdasági év tekintetében a cukor bizonyos mennyiségeire vonatkozó kivételes behozatali vámkontingens megnyitásáról szóló, 2011. március 28‑i 302/2011/EU bizottsági végrehajtási rendeleten ( 39 ) alapulnak, míg a nemzeti hatóságok ezen kérelmeket követő határozatai a bizonyos vámkontingensek szerinti cukorágazati termékek tekintetében 2011. április 1. és 7. között kérelmezett behozatali engedélyek kibocsátásakor alkalmazandó odaítélési együttható megállapításáról és az ilyen engedélyek iránti kérelmek benyújtásának felfüggesztéséről szóló, 2011. április 19‑i 393/2011/EU bizottsági végrehajtási rendeletben megállapított együtthatókat alkalmazzák. ( 40 )
75.
Ugyanis a 2015. április 28‑iT & L Sugars és Sidul Açúcares kontra Bizottság ítélet (C‑456/13 P, EU:C:2015:284) 40. pontjában a Bíróság kimondta, hogy „a 302/2011 és a 393/2011 végrehajtási rendelet a fellebbezők tekintetében csak az engedélyek iránti kérelmeknek a 302/2011 végrehajtási rendelet alapján történő benyújtását követően a nemzeti hatóságok által meghozott jogi aktusokon keresztül fejt ki joghatást. A Bíróság ugyanakkor arra is rámutatott, hogy „[a] nemzeti hatóságoknak az ilyen engedélyek kiadásáról szóló határozatai az érintett gazdasági szereplőkkel szemben a 393/2011 végrehajtási rendeletben megállapított együtthatót alkalmaz[zák]”, ezért „az ilyen engedélyeket teljesen vagy részben megtagadó határozatok ennélfogva az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó mondatrésze értelmében vett végrehajtási intézkedéseknek minősülnek”.
76.
A jelen ügyben viszont az IQV nem annak a rendeletnek a megsemmisítését kéri, amelynek alapján az esetleges végrehajtási intézkedéseket elfogadják.
3. Az első jogalapra vonatkozó következtetés
77.
Mivel a Törvényszék által azonosított végrehajtási intézkedések olyan intézkedések, amelyek nem közvetlenül a vitatott rendeleten, hanem az 1107/2009 rendeleten alapulnak, úgy vélem, hogy az IQV által hivatkozott első jogalapnak helyt kell adni. A Törvényszék azt állapította meg, hogy a vitatott rendelet az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondata értelmében vett rendeleti jellegű jogi aktusnak minősül.
78.
Következésképpen a második és harmadik jogalapot csak másodlagosan fogom vizsgálni.
B. Az IQV személyes érintettségére vonatkozó harmadik jogalapról
79.
Először a harmadik jogalapot fogom megvizsgálni. A második jogalap ugyanis a fellebbező hatékony bírói jogvédelmének hiányával kapcsolatos kérdésre vonatkozik abban az esetben, ha nem rendelkezne az uniós bíróság előtt közvetlen jogorvoslati joggal. A harmadik jogalap ugyanakkor a fellebbező személyes érintettségének feltételére vonatkozik. Következésképpen, ha ez a harmadik jogalap megalapozott lenne, az IQV által a Törvényszékhez benyújtott megsemmisítés iránti keresetnek is helyt lehetne adni, feltéve hogy a vitatott rendelet az IQV‑t is közvetlenül érinti.
80.
Az a kérdés, hogy a megtámadott végzés kétségbe vonta‑e, hogy az IQV jogosult hatékony bírói jogvédelemben részesülni, csupán akkor merül fel, ha a Törvényszék az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének megfelelő értelmezése alapján nyilvánította elfogadhatatlannak az IQV keresetét. Ezért logikusabbnak tűnik a második és a harmadik jogalap vizsgálatának megfordítása. ( 41 )
1. A felek érvei
81.
Harmadik jogalapjával a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék a megtámadott végzés 28. és 29. pontjában úgy ítélte meg, hogy a vitatott rendelet őt személyében nem érinti.
82.
E jogalap alátámasztása érdekében arra a körülményre hivatkozik a fellebbező, hogy kizárólag ő jelentette be a metalaxilt, és ezért egyedül őt kell ezen hatóanyag Unión belüli engedélyezési eljárása során védelemben részesítni. A Törvényszék és a Bíróság előtt korábban indított keresetek szintén szerepet játszanak a fellebbező egyéniesítésében, mivel a Bizottság első nemleges határozatának megsemmisítését és a metalaxil felvételéről szóló irányelv elfogadását eredményezték. ( 42 )
83.
Ezért, mivel az IQV volt az egyedüli vállalkozás, amely a vitatott rendelet elfogadása során a metalaxil Unión belüli felvételét kérte, és ennélfogva az egyedüli felelős annak felvételéért, személyében érinti e rendelet. E ténykörülmény a metalaxil tekintetében mindenki mástól egyéníti őt.
84.
A fellebbező hozzáteszi, hogy a vitatott rendelet (4) preambulumbekezdéséből következik, hogy azt többek között a hatóanyagok értékelő jelentése alapján fogadták el. E jelentések egyike kifejti, hogy az IQV volt a metalaxil egyetlen bejelentője.
85.
A Bizottság arra hivatkozik, hogy a harmadik jogalap elfogadhatatlan, mivel a fellebbező nem hozott fel olyan érveket, amelyek alapján úgy lehetne tekinteni, hogy a Törvényszék tévesen állította, hogy az, hogy ő volt az egyetlen, aki a metalaxilnak az 1107/2009 rendeletben szereplő hatóanyagok jegyzékébe való felvétel iránti kérelmet nyújtott be, nem elegendő ahhoz, hogy a vitatott rendelet tekintetében egyéniesítse őt.
86.
E jogalap mindenképpen megalapozatlan, mivel – amint a megtámadott végzés 28. pontjában arra a Törvényszék rámutatott – a fellebbezőt csak a metalaxil importőrekénti és az e hatóanyagot tartalmazó áruk eladójakénti objektív minőségében érinti, ugyanolyan címen, mint minden más, ténylegesen vagy potenciálisan azonos helyzetben lévő gazdasági szereplőt.
2. Elemzés
87.
Egyetértek a Bizottságnak a fellebbező által fellebbezésének alátámasztására felhozott harmadik jogalap elfogadhatóságára vonatkozó észrevételeivel.
88.
A Bíróság eljárási szabályzatának 169. pontja szerint ugyanis a felhozott jogalapoknak „pontosan meg kell jelölniük a Törvényszék határozatában szereplő indokolás vitatott részeit”. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ez azt jelenti, hogy a fellebbezésben pontosan meg kell jelölni a hatályon kívül helyeztetni kívánt határozat kifogásolt elemeit és a kérelem alapjául szolgáló egyedi jogi érveket. ( 43 ) Következésképpen azon jogalap, amely nem tartalmaz annak bizonyítására vonatkozó jogi érvelést, hogy mely tekintetben alkalmazta a Törvényszék tévesen a jogot, és amely egyszerűen az első fokon előterjesztett keresetlevél újbóli felülvizsgálatára irányuló kérelemnek minősül, nem felel meg e követelményeknek. ( 44 )
89.
A jelen esetben a fellebbező megjelöli a végzés általa vitatni kívánt pontjait. Meg kell azonban állapítani, hogy nem ad elő a megtámadott végzés 28. és 29. pontját érintő téves jogalkalmazás fennállásának bizonyítására irányuló jogi érvelést. Az IQV ugyanis az egyéniesítésére alkalmas azon ténybeli körülmények megismétlésére szorítkozik, amelyeket a Törvényszék előtt már előadott, maga pontosítva a keresetlevél érintett pontjait, ( 45 ) anélkül hogy bármilyen kritikát megfogalmazna a megtámadott végzés alapjául szolgáló jogi érvelés tekintetében.
90.
A harmadik jogalap így valójában a Törvényszék előtt ismertetett érvek Bíróság általi egyszerű újbóli felülvizsgálatára és a tények újbóli értékelésére irányul. Következésképpen mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant el kell utasítani.
C. Az IQV hatékony bírói jogvédelmére vonatkozó második jogalapról
1. A felek érvei
91.
Második jogalapjával a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy keresetének elfogadhatatlanként való elutasítása nem fosztja meg őt a hatékony bírói jogvédelemtől.
92.
A fellebbező azt állítja, hogy nem vitathat olyan nemzeti végrehajtási intézkedést, amely megengedi számára a vitatott rendelet joghatásainak megkérdőjelezését. Amíg ugyanis a nemzeti hatóság nem dönt a metalaxil helyettesítéséről, e hatóanyagot rendszeresen összehasonlító értékelés alá kell vetni. Márpedig, ha a nemzeti hatóság ezen összehasonlító értékeléseket követően nem döntött a metalaxil helyettesítéséről, a fellebbező azt állítja, hogy a számára sérelmet nem okozó jogi aktussal szembeni kereshetőségi jog hiánya folytán nem támadhatja meg e „határozatokat”.
93.
Az IQV így kénytelen lenne kiprovokálni, hogy a nemzeti hatóságok elutasító határozatot hozzanak azért, hogy azt megtámadhassa, és a metalaxil helyettesítésre jelölt anyagként való minősítését e jogorvoslati eljárás keretében vitathassa.
94.
A Bizottság a jogalapot elfogadhatatlannak tartja, mivel az IQV pusztán megismétli a Törvényszék előtt felhozott érveket, anélkül azonban, hogy bármilyen téves jogalkalmazást megjelölne a megtámadott végzésben. Másodlagosan a jogalapot megalapozatlannak tartja.
2. Elemzés
95.
Elsődlegesen egyetértek a Bizottságnak a fellebbező által fellebbezésének alátámasztására felhozott második jogalap elfogadhatóságára vonatkozó észrevételeivel.
96.
Az eljárási szabályzat 169. cikkéből és a jelen indítvány 88. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatból következően ugyanis a fellebbező nem jelölte meg pontosan a megtámadott végzés második jogalapjával érintett pontjait.
97.
Könnyen érthető azonban, hogy a fellebbező kifogása a Törvényszék által bírói jogvédelmére vonatkozóan végzett teljes elemzésre irányul, vagyis a megtámadott végzés 51–59. pontjára. A Törvényszék által ebből levont következtetés minősül téves jogalkalmazásnak.
98.
A második jogalap ezért elfogadhatónak minősülhet. Ebben az esetben azt kell megállapítanom, hogy a Törvényszék semmiképpen sem alkalmazta tévesen a jogot. Ugyanis, bár a jogtudományban a rendszer „teljességét” – helyenként illuzórikus volta miatt – számos kritika éri, a Törvényszék csak a Bíróság azon állandó ítélkezési gyakorlatát alkalmazta, amely szerint az EUM‑Szerződés egyrészt a 263. cikkével és a 277. cikkével, másrészt a 267. cikkével teljes jogorvoslati és eljárási rendszert hozott létre, amelynek célja, hogy biztosítsa az uniós jogi aktusok jogszerűségének felülvizsgálatát, az uniós bíróságra ruházva azt. ( 46 )
99.
Ezzel összefüggésben, mivel a természetes vagy jogi személyek az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt elfogadhatósági feltételek miatt közvetlenül nem támadhatják meg az uniós bíróság előtt a rendeleti jellegű uniós jogi aktusokat, az ilyen aktusok velük szemben való alkalmazása ellen azon végrehajtási intézkedések megtámadásával védekezhetnek, amelyeket ezen aktusok maguk után vonnak. ( 47 )
100.
Ugyanis, „[a]mennyiben az ilyen aktusok alkalmazása az uniós intézmények feladata, e [természetes vagy jogi] személyek az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében meghatározott feltételek mellett közvetlen keresetet nyújthatnak be az uniós bírósághoz a végrehajtási aktusok ellen, e kereset alátámasztása érdekében pedig az EUMSZ 277. cikk alapján hivatkozhatnak a szóban forgó általános aktus jogellenességére. Amennyiben az alkalmazás a tagállamok feladata, e személyek a nemzeti bíróságok előtt hivatkozhatnak a szóban forgó uniós jogi aktus érvénytelenségére, ennek alapján pedig a nemzeti bíróságok e tekintetben az EUMSZ 267. cikk alapján előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekkel fordulhatnak a Bírósághoz.” ( 48 )
101.
Márpedig a jelen ügyben, ha a Bíróság úgy döntene, hogy nem követi az azon rendeleti jellegű jogi aktusokra vonatkozó értelmezésemet, „amelyek nem vonnak maguk után végrehajtási intézkedéseket”, a Törvényszék helyesen állapította meg, hogy a vitatott rendelet az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó mondatrésze értelmében vett végrehajtási intézkedéseket von maga után.
102.
Ebben az esetben az 1107/2009 rendelet és a vitatott rendelet is képezhetné csatlakozó felülvizsgálat tárgyát. Kétségtelen, hogy a vitatott rendelet nem képezi a végrehajtási intézkedések szűkebb értelemben vett jogi alapját. Mindazonáltal a Bíróság ítélkezési gyakorlata az EUMSZ 277. cikk alkalmazhatósága érdekében nem követel ilyen szigort azon jogi kapcsolat meghatározása tekintetében, amelynek a megtámadott aktus és a jogellenességi kifogás tárgyát képező aktus között kell fennállnia. ( 49 ) A jogellenességi kifogás elfogadhatóságának vizsgálata keretében az a kérdés merül fel, hogy a jogellenességi kifogással érintett norma hiányában el lehetett volna‑e fogadni a megtámadott aktust. ( 50 )
103.
Márpedig a jelen esetben meg kell állapítani, hogy az 1107/2009 rendelet alapján elfogadandó esetleges végrehajtási intézkedéseket nem lehetne meghozni, ha a vitatott rendelet a metalaxilt előzetesen nem vette volna fel a helyettesítésre jelölt anyagok jegyzékébe.
104.
A vitatott rendelettel szembeni jogellenességi kifogás elutasítása továbbá annak mindenfajta bírósági felülvizsgálat alóli mentesítéséhez vezetne, hiszen a Bíróság előtt közvetlenül indított kereset kizárt lenne amiatt, hogy e rendelet végrehajtási intézkedéseket „von maga után”. Az ilyen mentesség vitathatatlanul ellentétes lenne a jogállamiságon alapuló Unióval, amely azt kívánja, hogy az intézmények jogi aktusai ellenőrzés alá essenek a tekintetben, hogy azok különösen az EUM‑Szerződéssel és az általános jogelvekkel összeegyeztethetők‑e. ( 51 ) Ezért az ilyen mentesség joghézagot képezne az EUM‑Szerződés által abból a célból létrehozott jogorvoslati és eljárási rendszerben, hogy a Bíróságra ruházza az uniós jogi aktusok jogszerűségének felülvizsgálatát. Az említett rendszer ennek következtében már nem lenne teljes.
3. A második jogalapra vonatkozó következtetés és az EUSZ 19. cikk hatásával kapcsolatos kiegészítő megjegyzések
105.
A fenti megfontolásokból következik, hogy amennyiben a Bíróság az első jogalapot megalapozatlannak tekintené, akkor a Törvényszék téves jogalkalmazás nélkül állapította meg a megtámadott végzés 58. pontjában, hogy el kell utasítani a fellebbező érvelését, amely szerint megfosztanák a hatékony bírói jogvédelemhez való jogától, ha keresetét mint elfogadhatatlant elutasítanák. Ugyanis, még ha az IQV az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt elfogadhatósági feltételek miatt közvetlenül nem is támadhatná meg a vitatott rendeletet az uniós bíróság előtt, az illetékes bíróságok előtt közvetett jogorvoslati lehetőség keretében – amint arra a Törvényszék lényegében az említett végzés 59. pontjában rámutatott – hivatkozhat e rendelet érvénytelenségére.
106.
E megállapítást nem vonhatja kétségbe azon érv sem, mely szerint a fellebbező addig nem vitathatja a tagállamok által elvégzett összehasonlító értékelést, amíg a nemzeti hatóságok nem döntenek a metalaxilt tartalmazó növényvédő szer engedélyének meghosszabbításáról, mivel egy ilyen határozat nem módosítaná a fellebbező helyzetét, és így azt a spanyol hatóságok nem ismernék el megtámadható aktusként.
107.
Ugyanis, amint azt a megtámadott végzés 57. pontjában a Törvényszék lényegében kimondta, az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése a tagállamok számára írja elő, hogy teremtsék meg azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a hatékony bírói jogvédelem biztosításához szükségesek.
108.
Egyebekben a Tribunal Supremónak (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) és a Tribunal Constitucionalnak (alkotmánybíróság, Spanyolország) az eljáráshoz fűződő érdek követelményére vonatkozó ítélkezési gyakorlata, amelyre fellebbezése alátámasztása érdekében az IQV hivatkozott, sem módosíthatja az EUMSZ 263. cikk hatályát.
109.
Ugyanis, mivel az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése a tagállamokra eredménykötelezettséget ró, „a nemzeti bíróságok feladata az elfogadhatósági feltételek és az előttük indított keresetekre irányadó eljárási szabályok – mint például az eljáráshoz fűződő érdek követelményének – értelmezése, és ennek az értelmezésnek lehetőleg oly módon kell történnie, hogy ezen eljárási szabályok alkalmazása elősegítse az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkében említett, a jogalanyok közösségi jogból eredő jogai hatékony bírói védelmének biztosítására irányuló célkitűzés megvalósítását” ( 52 ).
110.
Egyébként, ha ilyen értelmezés nem lenne lehetséges, azt kellene megállapítani, hogy „a szóban forgó nemzeti jogrendszer egészéből az következik, hogy nem létezik olyan keresetfajta, amellyel akár közvetett módon is, biztosítható lenne a jogalanyok uniós jogból eredő jogainak tiszteletben tartása” ( 53 ). E feltételek mellett tehát az érintett tagállam feladata a nemzeti bíróságok előtt létrehozni – az uniós jog fenntartása érdekében – az új jogorvoslati lehetőségeket. ( 54 )
111.
Kétségtelen, hogy bizonyos ellentmondás van a fenti két pontban kifejtett megoldások és azon szigor között, amellyel a Bíróság a megsemmisítés iránti kereset elfogadhatósági feltételeit értelmezi. ( 55 ) E megoldások mindamellett összhangban lennének az EUSZ 19. cikk logikájával, és kizárólag ezek garantálnák azt, hogy ne legyen hézag az uniós polgárok bírói védelmében.
112.
Következésképpen a fenti megfontolásokra tekintettel megítélésem szerint a fellebbező által fellebbezésének alátámasztása érdekében hivatkozott második jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.
VII. A fellebbező keresetének elfogadhatóságáról és a Törvényszék elé történő visszautalásról
113.
A fellebbező által a fellebbezésének alátámasztása érdekében hivatkozott jogalapok elemzése alapján úgy vélem, hogy az első jogalapnak helyt kell adni. A Törvényszék azt állapította meg, hogy a vitatott rendelet az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondata értelmében vett rendeleti jellegű jogi aktusnak minősül.
114.
Az Európai Unió Bírósága alapokmánya 61. cikke első bekezdésének megfelelően a Törvényszék határozatának hatályon kívül helyezése esetén, ha a per állása megengedi, az ügyet maga a Bíróság is érdemben eldöntheti, illetve határozathozatalra visszautalhatja a Törvényszékhez.
115.
Mivel a jelen ügyben a Törvényszék a keresetet az elfogadhatósága vizsgálatának szakaszában utasította el, a Bíróság maga érdemben nem bírálhatja el a keresetet. A Bíróság ezzel szemben rendelkezik az ahhoz szükséges információkkal, hogy véglegesen határozzon a Bizottság által az elsőfokú eljárás során emelt elfogadhatatlansági kifogás tárgyában. Ugyanis az IQV és a Bizottság is állást foglalt az előbbinek a vitatott rendelet általi közvetlen érintettsége tekintetében. Márpedig, mivel a vitatott rendelet végrehajtási jellege megállapítást nyert és nem vitatott, csak az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondatában előírt feltétel nem volt még vizsgálva.
116.
A fellebbező azt állítja, hogy vitatott rendelet közvetlenül érinti őt. Különösen arra emlékeztet egyrészt, hogy a vitatott rendelet a metalaxilt helyettesítésre jelölt hatóanyagnak minősíti, és ezzel azokat közvetlenül az 1107/2009 rendelet érdemi rendelkezései alá vonja. Így a metalaxilra a helyettesítésre nem jelölt hatóanyagokra alkalmazandó feltételeknél megszorítóbb feltételek vonatkoznak. Másrészt e következmény közvetlenül a vitatott rendeletből ered, és semmilyen mérlegelési mozgásteret nem ismer el a Bizottság részére a metalaxil jóváhagyásának meghosszabbítására vonatkozó jövőbeli eljárásokban, illetőleg a nemzeti hatóságok részére a metalaxilt tartalmazó növényvédő szerek nemzeti engedélyének meghosszabbítására vonatkozó eljárásokban vagy a kölcsönös elismerés iránti kérelmek esetén a metalaxil „helyettesítésre jelölt anyagként” való minősítését illetően.
117.
A Bizottság megítélése szerint ellenben a fellebbezőt csak akkor érinti közvetlenül a vitatott rendelet, ha az hatást gyakorol jogi helyzetére. Márpedig a fellebbező nem jelöli meg pontosan azokat a hatásokat, amelyeket a metalaxil „helyettesítésre jelölt anyagként” való minősítése a jogi helyzetére gyakorol. Nem tudja azokat megjelölni, mivel az általa hivatkozott következmények nem közvetlenül a metalaxil szóban forgó jegyzékre való felvételéből erednek, hanem a Bizottság vagy a tagállamok esetleges későbbi határozataiból, amelyek elfogadása során széles mérlegelési jogkörrel bírnak.
118.
A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint valamely természetes vagy jogi személyt akkor érint közvetlenül egy uniós jogi aktus, ha „közvetlen hatást [gyakorol] a jogalany jogi helyzetére, és nem hagy mérlegelési lehetőséget az intézkedés végrehajtásával megbízott címzettek számára, mert az ilyen végrehajtás tisztán automatikus jellegű, és köztes szabályok alkalmazása nélkül, egyedül az [uniós] szabályozás alapján történik” ( 56 ).
119.
A jelen esetben a Bizottság állításával ellentétben a vitatott rendelet anélkül gyakorol közvetlen hatást a fellebbező jogi helyzetére, hogy valamely uniós intézménynek vagy valamely tagállam nemzeti hatóságainak intézkedéseket kellene hozniuk. Ugyanis pusztán azon oknál fogva változik a metalaxilra vonatkozó jogi szabályozás, hogy a vitatott rendelet ezen anyagot felvette a helyettesítésre jelölt anyagok jegyzékébe.
120.
Noha a Bizottság és a tagállamok rendelkeznek bizonyos mérlegelési mozgástérrel a hatóanyagok jóváhagyásának meghosszabbítása vagy a növényvédő szerek engedélyének meghosszabbítása iránti kérelmek tekintetében és az 1107/2009 rendelet 50. cikkében előírt összehasonlító értékeléskor, a metalaxil „helyettesítésre jelölt anyagként” való minősítését és ebből következően az alkalmazandó szabályozást illetően semmilyen mérlegelési jogkörrel nem rendelkeznek. A Bizottság vagy a tagállamok mérlegelési mozgástere csak az 1107/2009 rendelet alkalmazásának keretében érvényesülhet. A fellebbező azonban nem ennek a rendeletnek a megsemmisítését kéri.
121.
Ezért úgy vélem, hogy a fellebbezőnek a vitatott rendelettel szemben az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondata alapján benyújtott megsemmisítés iránti keresete akkor fogadható el, ha olyan rendeleti jellegű jogi aktusról van szó, amely őt közvetlenül érinti, és nem von maga után e rendelkezés értelmében vett végrehajtási intézkedéseket.
VIII. Végkövetkeztetések
122.
Vitathatatlan, hogy az IQV‑hez hasonló jogalany 1107/2009 rendelettel szembeni keresete nem lenne elfogadható. Az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondatában előírt három feltétel közül ugyanis kettő nem teljesül. Egyrészt, e rendelet – jóllehet az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének értelmében véve rendeleti jellegű – szükségképpen maga után von végrehajtási intézkedéseket. Másrészt az érintett személyek jogi helyzetét anélkül változtatja meg, hogy a Bizottság és a tagállamok mérlegelési jogkört gyakorolnának.
123.
Ezért számomra úgy tűnik, hogy a fellebbező teljes mértékben tiszteletben tartotta a jogorvoslati lehetőségeknek a Szerződés által kialakított és a Bíróság által következetesen felidézett dialektikáját. Olyan rendeletet támad meg megsemmisítés iránti keresettel, amely az őt hátrányosan érintő szabályozás alkalmazását vonja maga után, és e közvetlen kereset keretében annak a rendeletnek a jogellenességére hivatkozik, amely az EUMSZ 277. cikk alapján ezt az eltérést engedő szabályozást bevezeti. Ez a perjogi dinamika biztosíthatja egyrészt a fellebbező hatékony bírói jogvédelmét, másrészt pedig az uniós jogrend biztonságát. E dinamika ugyanis – egyetlen, a számos jövőbeli és bizonytalan előzetes döntéshozatal iránti kérelemnél gyorsabb és kevésbé drága eljárás keretében – egységes megoldást nyújt egy jogszerűségi problémára.
124.
A fenti megfontolásokra tekintettel ezért azt javaslom, hogy a Bíróság az alábbiak szerint határozzon:
—
Elsődlegesen:
1)
A Bíróság hatályon kívül helyezi az Európai Unió Törvényszékének 2016. február 16‑iIndustrias Químicas del Vallés kontra Bizottság végzését (T‑296/15, nem tették közzé, EU:T:2016:79).
2)
A növényvédő szerek forgalomba hozataláról szóló 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 80. cikke (7) bekezdésének végrehajtásáról és a helyettesítésre jelölt anyagok jegyzékének létrehozásáról szóló, 2015. március 11‑i (EU) 2015/408 bizottsági végrehajtási rendelet megsemmisítése iránt az Industrias Químicas del Vallés SA által benyújtott kereset elfogadható.
3)
A Bíróság az ügyet visszautalja az Európai Unió Törvényszéke elé, hogy az határozzon az ügy érdemében.
4)
A Bíróság a költségekről jelenleg nem határoz.
—
Másodlagosan, amennyiben a Bíróság az első jogalapot megalapozatlannak tekintené:
1)
A Bíróság a fellebbezést elutasítja.
2)
Az Industrias Químicas del Vallés, SA viseli a költségeket.
( 1 ) Eredeti nyelv: francia.
( 2 ) HL 2015. L 67., 18. o.
( 3 ) Lásd továbbá a 2016. április 27‑iEuropean Union Copper Task Force kontra Bizottság végzéssel (T‑310/15, nem tették közzé, EU:T:2016:265; C‑384/16. P. sz., European Union Copper Task Force kontra Bizottság ügy) szemben benyújtott fellebbezést és az ezen ügyben ugyanazon a napon ismertetett indítványomat.
( 4 ) HL 1991. L 230., 1. o.
( 5 ) HL 2010. L 104., 57. o.
( 6 ) HL 2009. L 309., 1. o.
( 7 ) HL 2011. L 153., 1. o.
( 8 ) HL 2003. L 113., 8. o.
( 9 ) 2007. július 18‑iIndustrias Químicas del Vallés kontra Bizottság ítélet (C‑326/05 P, EU:C:2007:443).
( 10 ) Lásd a Bizottság válaszbeadványának 12. pontját.
( 11 ) Lásd a fellebbezés 33. pontját.
( 12 ) Az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése. Kiemelés tőlem.
( 13 ) 2013. október 3‑iInuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Parlament és Tanács ítélet (C‑583/11 P, EU:C:2013:625, 57. pont).
( 14 ) 2013. október 3‑iInuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Parlament és Tanács ítélet (C‑583/11 P, EU:C:2013:625, 60. pont; kiemelés tőlem). Amint arra már volt alkalmam rámutatni, ez az értelmezés azon ellentmondáshoz vezet, hogy a 2002. július 25‑iUnión de Pequeños Agricultores kontra Tanács ítélet (C‑50/00 P, EU:C:2002:462) alapjául szolgáló ügy ismét az elfogadhatatlanság megállapításával zárulna, noha ezen ügy váltotta ki az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének módosítását (lásd: Stichting Woonpunt és társai kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványom [C‑132/12 P, EU:C:2013:335] 58. pontja).
( 15 ) 2013. december 19‑iTelefónica kontra Bizottság ítélet (C‑274/12 P, EU:C:2013:852, 28. pont).
( 16 ) Lásd ebben az értelemben: 2013. december 19‑iTelefónica kontra Bizottság ítélet (C‑274/12 P, EU:C:2013:852, 29. pont).
( 17 ) 2013. december 19‑iTelefónica kontra Bizottság ítélet (C‑274/12 P, EU:C:2013:852, 30. pont).
( 18 ) 2013. december 19‑iTelefónica kontra Bizottság ítélet (C‑274/12 P, EU:C:2013:852, 31. pont).
( 19 ) 42. pont. 2015. december 10‑iCanon Europa kontra Bizottság ítélet (C‑552/14 P, nem tették közzé, EU:C:2015:804, 47. pont); 2015. december 10‑iKyocera Mita Europe kontra Bizottság ítélet (C‑553/14 P, nem tették közzé, EU:C:2015:805, 46. pont).
( 20 ) 2015. július 14‑iForgital Italy kontra Tanács végzés (C‑84/14 P, nem tették közzé, EU:C:2015:517, 43. pont).
( 21 ) Lásd ebben az értelemben: Mastroianni, R. és Pezza, A., „Striking the Right Balance: Limits on the Right to Bring an Action under Article 263(4) of the Treaty on the Functioning of the European Union”, American University International Law Review, 2015, (30:4), 443–795. o., különösen 793. o. Ezek a szerzők azt is leírják, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondata értelmében vett „végrehajtási intézkedések” fogalmának a Bíróság által elfogadott értelmezése gyakorlatilag lehetetlenné teszi a magánszemélyek uniós bíróságokhoz való fordulását („makes it pratically impossible for private applicants […] to bring a case before EU Courts”).
( 22 ) 2017. március 28‑iRosneft ítélet (C‑72/15, EU:C:2017:236, 73. pont).
( 23 ) Ennek megfelelően a Bíróság megállapította, hogy [az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló, 1999. június 28‑i 1999/70/EK tanácsi irányelv mellékletét képező, 1999. március 18‑án megkötött, a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló] keretmegállapodás rendelkezéseit, a tényleges érvényesülés elvével összefüggésben, akként kell értelmezni, hogy azokkal ellentétesek az olyan nemzeti eljárási szabályok, amelyek arra kötelezik a határozott időre alkalmazott munkavállalót, hogy – amennyiben az egymást követő határozott idejű munkaszerződések visszaélésszerű alkalmazását a bíróság megállapította – új eljárást indítson a megfelelő szankció meghatározása céljából, mivel ez e munkavállaló számára eljárási hátrányokat okoz, különösen költség, időtartam és a képviseletre vonatkozó szabályok tekintetében, rendkívül nehézzé téve az uniós jogrend által biztosított jogainak gyakorlását” (2016. szeptember 14‑iMartínez Andrés és Castrejana López ítélet, C‑184/15 és C‑197/15, EU:C:2016:680, 64. pont; kiemelés tőlem). Bár a Bíróság a tényleges érvényesülés elvére figyelemmel vizsgálja a problémát, ezen ítélet 59. pontjában emlékeztet arra, hogy „az egyenértékűségre és tényleges érvényesülésre vonatkozó követelmények a jogalanyok uniós jogból eredő jogai védelmének biztosítására vonatkozó általános tagállami kötelezettséget fejezik ki” (kiemelés tőlem).
( 24 ) Lásd: Dixel Dictionnaire – Le Robert, 2011. évi kiadás.
( 25 ) Lásd ebben az értelemben (az Európai Alkotmány létrehozásáról szóló szerződés III‑365. cikke negyedik bekezdése kapcsán, amely megegyezik az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésével): Coutron, L., La Contestation incidente des actes de l’Union européenne, Bruylant, 2007, 488. o. Lásd továbbá: Blumann, Cl., „L’amélioration de la protection juridictionnelle effective des personnes physiques et morales résultant du traité de Lisbonne”, in: L’homme et le droit. En hommage au professeur Jean‑François Flauss, Éditions Pedone, 2014, 77–100. o., különösen 98. o. A Szerződés más nyelvi változatai jobban tükrözik ezt az elgondolást. Így például az angol nyelvi változat az „entail” szót használja, amely a „necessitate” (megkíván), „make necessary” (szükségessé tesz), „require” (igényel), „need” (szüksége van), vagy pedig a „demand” (megkövetel) igék szinonimája (lásd: Oxford Thesaurus of English, 2. kiadás, Oxford University Press, 2004). Lásd még a lengyel nyelvi változatot: „nie wymagają środków wykonawczych”, illetve a portugál nyelvi változatot: „que não necessitam de medidas de execução” (kiemelés tőlem).
( 26 ) Lásd ebben az értelemben: Rhimes, M., „The EU Courts Stand Their Ground: Why Are the Standing Rules for Direct Actions Still So Restrictive?”, European Journal of Legal Studies, 2016, 9. kötet, 1. szám, 103–172. o., különösen 124. o.
( 27 ) A Bíróság már az 1966. július 13‑iOlaszország kontra Tanács és Bizottság ítéletben (32/65, EU:C:1966:42) is megállapította, hogy annak az általános hatályú jogi normának, amelynek az EUMSZ 277. cikk alapján a jogellenességét állítják, „közvetlenül vagy közvetetten” alkalmazandónak kell lennie a kereset tárgyát képező ügyre (EBHT 1966., 594. o.; kiemelés tőlem). A Törvényszék továbbra is ezt a szabályt alkalmazza (lásd többek között: 2015. június 12‑iPlantavis és NEM kontra Bizottság és EFSA ítélet [T‑334/12, EU:T:2015:376, 51. pont]).
( 28 ) 2017. március 14‑iA és társai ítélet (C‑158/14, EU:C:2017:202, 68. pont).
( 29 ) 1979. március 6‑iSimmenthal kontra Bizottság ítélet (92/78, EU:C:1979:53, 39. pont).
( 30 ) 2017. március 14‑iA és társai ítélet (C‑158/14, EU:C:2017:202, 69. pont).
( 31 ) „A fellebbező annak állítására szorítkozik, hogy ezek az aktusok nem a vitatott rendeletnek, hanem az 1107/2009 rendeletnek a végrehajtási aktusai (lásd a fellebbezés 34., 42. és 45. pontját). Amennyiben igaz, hogy a szóban forgó jogi aktusok jogalapja nem a vitatott rendelet, hanem valóban az 1107/2009 rendelet, akkor ezek a jogi aktusok – az egyedüliek, amelyekből a fellebbező által első fokon hivatkozott hatások keletkeznek – az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében vett végrehajtási intézkedések, mivel a rendelkezés logikájának megfelelően a bírósághoz való fordulást biztosítják a számára” (a Bizottság válaszbeadványának 12. pontja, kiemelés tőlem).
( 32 ) Lásd ebben az értelemben: 2013. december 19‑iTelefónica kontra Bizottság ítélet (C‑274/12 P, EU:C:2013:852, 30. és 31. pont).
( 33 ) A Bizottság válaszbeadványának 12. pontja.
( 34 ) 2013. október 3‑iInuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Parlament és Tanács ítélet (C‑583/11 P, EU:C:2013:625, 92. pont). Ezen állítás először az 1986. április 23‑iLes Verts kontra Parlament ítélet (294/83, EU:C:1986:166) 23. pontjában jelenik meg. Azóta azt számos alkalommal megismételte a Bíróság. Lásd többek között: 2002. július 25‑iUnión de Pequeños Agricultores kontra Tanács ítélet (C‑50/00 P, EU:C:2002:462, 40. pont); 2013. december 19‑iTelefónica kontra Bizottság ítélet (C‑274/12 P, EU:C:2013:852, 57. pont); 2015. április 28‑iT & L Sugars és Sidul Açúcares kontra Bizottság ítélet (C‑456/13 P, EU:C:2015:284, 45. pont); 2017. március 28‑iRosneft ítélet (C‑72/15, EU:C:2017:236, 66. pont).
( 35 ) 1986. április 23‑iLes Verts kontra Parlament ítélet (294/83, EU:C:1986:166, 23. pont). Kiemelés tőlem.
( 36 ) Lásd ebben az értelemben: Berrod, F., La systématique des voies de droit communautaires, Dalloz, Paris, 2003, 294. sz. az előzetes döntéshozatalt illetően és 834. sz. a jogellenességi kifogást illetően, valamint Coutron, L., La contestation incidente des actes de l’Union européenne, Bruylant, Bruxelles, 2007, 129. és 213. o.
( 37 ) 25. pont, kiemelés tőlem.
( 38 ) Lásd a megtámadott végzés 13. pontját.
( 39 ) HL 2011. L 81., 8. o.
( 40 ) HL 2011. L 104., 39. o.
( 41 ) Lásd ebben az értelemben: 2013. december 19‑iTelefónica kontra Bizottság ítélet (C‑274/12 P, EU:C:2013:852, 18. pont).
( 42 ) Lásd a Bíróság 2007. július 18‑iIndustrias Químicas del Vallés kontra Bizottság ítéletét (C‑326/05 P, EU:C:2007:443) és a Törvényszék 2005. június 28‑iIndustrias Químicas del Vallés kontra Bizottság ítéletét (T‑158/03, EU:T:2005:253).
( 43 ) Lásd különösen: 2007. szeptember 13‑iIl Ponte Finanziaria kontra OHIM ítélet (C‑234/06 P, EU:C:2007:514, 44. pont); 2015. március 5‑iEzz és társai kontra Tanács ítélet (C‑220/14 P, EU:C:2015:147, 111. pont).
( 44 ) Lásd ebben az értelemben: 2007. szeptember 13‑iIl Ponte Finanziaria kontra OHIM ítélet (C‑234/06 P, EU:C:2007:514, 45. és 46. pont).
( 45 ) Lásd az IQV fellebbezésének 56. és 59. pontját.
( 46 ) Lásd ebben az értelemben a jelen indítvány 68. pontját és a 34. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlatot. Számos kommentár közül lásd különösen: Meij, A., „Standing in Direct Actions in the EU Courts After Lisbon” in De Rome à Lisbonne: les juridictions de l’Union européenne à la croisée des chemins – Mélanges en l’honneur de Paolo Mengozzi, Brüsszel, Bruylant, 2013, 301–312. o.; Turmo, A., „Nouveau refus d’élargir l’accès des particuliers au recours en annulation contre les actes de l’Union européenne”, R.A.E, 2013, 825–835. o.; Waelbroeck, D. és Bombois, T., „Des requérants »privilégiés«” et des autres…–À propos de l’arrêt Inuit et de l’exigence de protection juridictionnelle effective des particuliers en droit européen”, Cahiers de droit européen, 2014/1, 21–76. o.; Van Malleghem, P.‑A. és Baeten, N., „Before the Law Stands a Gatekeeper – Or, What is a »Regulatory Act« in Article 263(4) TFEU? Inuit Tapiriit Kanatami”, Common Market Law Review, 2014, 51. kötet, 1187–1216. o.
( 47 ) Lásd ebben az értelemben: 2013. december 19‑iTelefónica kontra Bizottság ítélet (C‑274/12 P, EU:C:2013:852, 28. pont); 2015. április 28‑iT & L Sugars és Sidul Açúcares kontra Bizottság ítélet (C‑456/13 P, EU:C:2015:284, 30. pont).
( 48 ) 2013. október 3‑iInuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Parlament és Tanács ítélet (C‑583/11 P, EU:C:2013:625, 93. pont). Lásd továbbá: 2013. december 19‑iTelefónica kontra Bizottság ítélet (C‑274/12 P, EU:C:2013:852, 29. pont); 2015. április 28‑iT & L Sugars és Sidul Açúcares kontra Bizottság ítélet (C‑456/13 P, EU:C:2015:284, 31. pont).
( 49 ) Arra vonatkozó példaként, hogy a Bíróság elfogadta egy olyan aktus ellen irányuló jogellenességi kifogás vizsgálatát, amely a megtámadott aktusnak nem képezte jogi alapját, lásd: 2005. június 28‑iDansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ítélet (C‑189/02 P, C‑202/02 P, C‑205/02 P–C‑208/02 P és C‑213/02 P, EU:C:2005:408).
( 50 ) Lásd ebben az értelemben: Barav, A., „The Exception of Illegality in Community Law: a Critical Analysis”, Common Market Law Review, 1974, 366–386. o., különösen 374. o.
( 51 ) Lásd ebben az értelemben különösen: 2010. június 29‑iE és F ítélet (C‑550/09, EU:C:2010:382, 44. pont).
( 52 ) 2015. július 14‑iForgital Italy kontra Tanács végzés (C‑84/14 P, nem tették közzé, EU:C:2015:517, 66. pont).
( 53 ) 2013. október 3‑iInuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Parlament és Tanács ítélet (C‑583/11 P, EU:C:2013:625, 104. pont).
( 54 ) Lásd ebben az értelemben: 2013. október 3‑iInuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Parlament és Tanács ítélet (C‑583/11 P, EU:C:2013:625, a 104. ponttal együtt értelmezett 103. pont).
( 55 ) Lásd ebben az értelemben: Arnull, A., „Arrêt »Inuit«: la recevabilité des recours en annulation introduits par des particuliers contre des actes réglementaires”, Journal de droit européen, 2014, 14–16. o., különösen 15. o. A szerző „paradoxonról” beszél, amennyiben „a Bíróság olyan követelményeket ró a nemzeti bíróságokra, amelyek teljesítésére ő maga sem áll készen”.
( 56 ) 2008. március 13‑iBizottság kontra Infront WM ítélet (C‑125/06 P, EU:C:2008:159, 47. pont). Bár a Bíróság ezt az értelmezést az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének második tagmondata kapcsán fejtette ki, nem látok olyan indokokat, amelyek azt igazolnák, hogy az ne lenne alkalmazható a harmadik tagmondatra is. Lásd e tekintetben a Stichting Woonpunt és társai kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványom (C‑132/12 P, EU:C:2013:335) 66. pontja és 21. lábjegyzetét.