NILS WAHL
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2017. június 8. ( 1 )
C‑322/16. sz. ügy
Global Starnet Ltd
kontra
Ministero dell’Economia e delle Finanze
Amministrazione Autonoma Monopoli di Stato
(a Consiglio di Stato [államtanács, Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal iránti kérelem – A végső fokú nemzeti bíróság azon kötelezettsége, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel forduljon a Bírósághoz – Az alkotmánybíróság ítélete – A szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozása – A letelepedés szabadságának korlátozása – Engedélyezett szerencsejátékra vonatkozó új koncessziók odaítélése – A koncessziójogosultakra vonatkozó új követelmények – Igazolás – Arányosság”
1.
A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel ismételten annak értékelésére kérik a Bíróságot, hogy a szerencsejáték ágazatot szabályozó olasz jogszabályok egyes vonatkozásai összeegyeztethetők‑e a Szerződésnek a belső piacra való szabályaival, illetve egyes uniós jogi alapelvekkel. ( 2 )
2.
Jelen eljárásban különösen az a kérdés merül fel, hogy a Szerződésnek a belső piacra vonatkozó szabályaival, az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 16. cikkével, vagy a bizalomvédelem általános elvével ellentétes‑e az a nemzeti jogszabály, amely a szerencsejáték‑szolgáltatásra vonatkozó koncesszió meglévő és új jogosultjaira is alkalmazandó új pénzügyi, műszaki és szakmai követelményeket támaszt.
I. Jogi háttér
A. A nemzeti jog
3.
Legge del 13 dicembre 2010 n. 220, Disposizioni per la formazione del bilancio annuale e pluriennale dello Stato (legge di stabilità 2011) (az állam éves és többéves költségvetésének elkészítésére vonatkozó rendelkezésekről szóló, 2010. december 13‑i 220/2010. sz. törvény) ( 3 ) 1. cikkének (77) bekezdése a következőt írja elő:
„A nyilvános szerencsejátékok szervezése és irányítása keretében a köz‑ és magánérdekek közötti megfelelő egyensúly biztosítása érdekében, figyelemmel a szerencsejátékok területén fennálló állami monopóliumra […], valamint a versenyeztetés ebben az ágazatban alkalmazandó, többek között európai uniós elveire, hozzájárulva továbbá a szabálytalan vagy illegális szerencsejátékok Olaszországban való terjesztése elleni küzdelem, a fogyasztók, különösen a kiskorúak védelme, a közrend, a kiskorúak által folytatott szerencsejáték és a szervezett bűnözés játékágazatba való beszivárgása elleni küzdelem eredményességének és hatékonyságának javításához szükséges alapok megszilárdításához […]. Az Agenzia delle Dogane e dei Monopoli [vám‑ és monopóliumügyi hivatal, a továbbiakban: AAMS] haladéktalanul aktualizálja a nem online bonyolított nyilvános szerencsejátékok működtetésére és a nyilvános fogadások gyűjtésére vonatkozó koncessziókat engedélyező megállapodásmintát.”
4.
A 220/2010. sz. törvény 1. cikkének (78) bekezdése új kötelezettségeket vezet be a nem online bonyolított nyilvános szerencsejátékok működtetésére és nyilvános fogadások gyűjtésére koncesszióval rendelkező jogalanyok tekintetében, és többek között az alábbiakat írja elő:
–
az eladósodottsági arányt meghatározott értéken belül kell tartani (az 1. cikk (78) bekezdése b) pontjának 4. alpontja);
–
előzetes engedélyezés alá tartoznak: a koncessziójogosult személyében bekövetkező változással járó ügyletek; a koncessziójogosult részesedéseinek átruházására irányuló olyan ügyletek, amelyek a tőkeerő mutatójának csökkenésével járhatnak; az extra nyereségnek a koncesszió tárgyát képező tevékenységgel kapcsolatos befektetéstől eltérő célokra történő fordítása (az 1. cikk (78) bekezdése b) pontjának 8., 9. és 17. alpontja);
–
a koncessziójogosult köteles a tevékenységet a szokásos módon folytatni, amíg az adott tevékenységet át nem adják az új koncessziójogosultnak (az 1. cikk (78) bekezdése b) pontjának 25. alpontja).
5.
Az 1. cikk (78) bekezdése b) pontjának 23. alpontja jogkövetkezményeket vezetett be a koncessziós szerződésben meghatározott kötelezettségek nemteljesítése esetére.
6.
A koncessziójogosultakra vonatkozó, a 220/2010. sz. törvény 1. cikkének (78) bekezdésében meghatározott követelményeket egy 2011. június 28‑án az AAMS igazgatója által kiadott szolgálatközi rendelet (a továbbiakban: AAMS‑rendelet) hajtotta végre. ( 4 ) E követelményeket, amelyek a koncessziójogosultak nyereségességének és pénzügyi stabilitásának növelésére, valamint jóhírnevének és megbízhatóságának fokozására irányultak, a meglévő és új koncessziójogosultakra vonatkozóan is bevezették.
II. A tényállás, az eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
7.
A B Plus Giocolegale Ltd‑t, jelenleg Global Starnet Ltd‑t (a továbbiakban: Global Starnet) az AAMS‑től kapott koncesszió jogosítja az engedélyezett szerencsejátékok online hálózatának üzembe helyezésére és üzemeltetésére. Részt vett a 39/2009. sz. törvényerejű rendelet által létrehozott programban, amely lehetővé tette a koncessziójogosultaknak, hogy kipróbáljanak és üzembe helyezzenek meghatározott játékrendszereket. Az említett kipróbálási programban való részvétel feljogosította a koncessziójogosultakat arra, hogy a koncessziót számukra megújítsák.
8.
A 220/2010. sz. törvény és az AAMS rendelet hatálybalépését követően a Global Starnet keresetet indított a Tribunale Amministrativo Regionale Lazio (regionális közigazgatási bíróság, Lazio, Olaszország; a továbbiakban: TAR Lazio) előtt az említett rendelet azon az alapon történő megsemmisítése érdekében, hogy az őt koncessziójogosultként megillető jogokat megsértették. Követelte továbbá kárának megtérítését és az AAMS által az engedélyezett szerencsejáték online hálózatának létesítésére és üzemeltetésére vonatkozó szolgáltatások koncesszióba adására indított ajánlati felhívás megsemmisítését. A Global Starnet keresete a nemzeti és az uniós jogon alapult.
9.
A TAR Lazio a keresetnek a nemzeti jogra vonatkozó részében helyt adott, azonban arra a következtetésre jutott, hogy sem az olasz alkotmány, sem pedig az uniós jog megsértésére nem került sor. A Global Starnet fellebbezéssel élt az említett ítélet ellen a Consiglio di Stato (államtanács, Olaszország) előtt.
10.
A Consiglio di Stato 2013. szeptember 2‑i 4371. sz. ítéletében a Global Starnet által benyújtott fellebbezésnek részben helyt adott. Ezenfelül, mivel úgy vélte, hogy a 220/2010. sz. törvény 1. cikke (79) bekezdésének alkotmányosságát illetően kétségek merültek fel, a Consiglio di Stato (államtanács) a kérdést a Corte Costituzionale (alkotmánybíróság, Olaszország) elé utalta.
11.
2015. március 31‑i, 56. sz. ítéletével a Corte Costituzionale (alkotmánybíróság) úgy határozott, hogy a szóban forgó nemzeti rendelkezés nem sértette meg az olasz jogot, és az ügyet visszautalta a Consiglio di Stato (államtanács) elé.
12.
Mivel a Consiglio di Statonak (államtanács) kétségei voltak a vitatott nemzeti jogszabálynak az uniós joggal való összeegyeztethetőségét illetően, úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„(1)
Értelmezhető‑e úgy az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdése, hogy a végső fokon eljáró bíróság nem feltétlenül köteles az uniós jog értelmezésére vonatkozó kérdést előzetes döntéshozatalra utalni, amennyiben ugyanabban az eljárásban a Corte Costituzionale (alkotmánybíróság) tartalmilag ugyanazon szabályozási paraméterek alapján vizsgálta a nemzeti szabályok alkotmányosságát, amelyek értelmezését a Bíróságtól kérik, noha azok formailag eltérőek, mert az alkotmány, és nem az európai uniós Szerződések tartalmazzák azokat?
(2)
Az első kérdés függvényében másodlagosan, arra az esetre, ha a Bíróság azt a választ adja a 267. cikk harmadik bekezdésének értelmezésére vonatkozó kérdésre, hogy az előzetes döntéshozatalra utalás kötelező: ellentétes‑e az EUMSZ 26. cikk (Belső piac), az EUMSZ 49. cikk (Letelepedési jog), az EUMSZ 56. cikk (Szolgáltatásnyújtás szabadsága), az EUMSZ 63. cikk (A tőke szabad mozgása) és [a Charta] 16. cikke (A vállalkozás szabadsága) szerinti rendelkezésekkel és elvekkel, valamint a bizalomvédelem általános elvével (amely a Bíróság által a 2013. március 14‑i Agrargenossenschaft Neuzelle ítéletben [C‑545/11] megállapítottaknak megfelelően »az Unió egyik alapelve«) az olyan nemzeti szabályozás (a 220/2010. sz. törvény 1. cikke (78) bekezdése b) pontjának 4., 8., 9., 17., 23., 25. alpontja) elfogadása és alkalmazása, amely […] a már koncessziójogosult jogalanyok vonatkozásában is új követelményeket és kötelezettségeket vezet be a már fennálló koncessziós szerződés kiegészítése útján (és a fokozatos megfelelésre adott bármiféle határidő nélkül)?”
III. Elemzés
A. Az első kérdésről
13.
Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni, hogy az, hogy valamely tagállam alkotmánybírósága egy nemzeti jogszabályt az alkotmánnyal összeegyeztethetőnek ítélt, hatással van‑e az EUMSZ 267. cikk szerinti végső fokú nemzeti bíróság számára előírt azon kötelezettségre, hogy valamely uniós jog értelmezésére vonatkozó kérdést a Bíróság elé terjesszen, amikor az alkotmánybíróság értékelésének alapjául szolgáló nemzeti szabályok a releváns uniós szabályokhoz hasonlóak.
14.
Erre a kérdésre véleményem szerint elég egyenes válasz adható.
15.
A cseh és olasz kormány, valamint a Bizottság által benyújtott észrevételekkel összhangban úgy vélem, hogy az, hogy valamely alkotmánybíróság valamely nemzeti intézkedést az alkotmánnyal összeegyeztethetőnek ítélt, nem lehet semmiféle hatással a nemzeti bíróságoknak az EUMSZ 267. cikk szerinti jogaira vagy kötelezettségeire. Ez így van, függetlenül attól, hogy az alkotmánybíróság által értelmezett nemzeti alkotmány rendelkezései vagy elvei hasonlóságokat mutatnak‑e egyes uniós jogi rendelkezésekkel vagy elvekkel.
16.
Először is emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat alapján a tagállami bíróság számára nyitva álló azon lehetőség, hogy valamely nemzeti rendelkezés alkotmányosságával kapcsolatban kérdést terjesszen az alkotmánybíróság elé, vagy az a tény, hogy ilyen kérdés előterjesztésére sor került, nincs kihatással az említett bíróság azon jogára vagy adott esetben kötelezettségére, hogy az EUMSZ 267. cikk szerinti kérdést terjesszen elő. Valójában a nemzeti bíróságok a lehető legszélesebb lehetőséggel rendelkeznek arra, hogy a Bírósághoz forduljanak, ha azt állapítják meg, hogy az előttük folyamatban lévő ügyben a közösségi jog valamely rendelkezésének értelmezésére vagy érvényességére vonatkozó, a Bíróság döntését igénylő kérdés merül fel. ( 5 )
17.
A Bíróság azt is kimondta, hogy az a nemzeti bíróság, amelynek az uniós joggal kapcsolatos jogvitát kell eldöntenie, és amely úgy véli, hogy valamely nemzeti rendelkezés nemcsak hogy ellentétes az uniós joggal, de alkotmányellenes is, nem veszti el az EUMSZ 267. cikkben előírt azon lehetőségét, illetve nem mentesül az ott előírt azon kötelezettsége alól, hogy az uniós jog értelmezésével vagy érvényességével kapcsolatos kérdésekkel a Bírósághoz forduljon, azon tény miatt, hogy valamely belső jogi szabály alkotmányellenességének megállapítása az alkotmánybírósághoz kötelezően benyújtandó keresettől függ. ( 6 ) Az a nemzeti jogszabály, amely akár az alkotmányossági kérdés előterjesztését megelőzően, akár utána a rendes bíróságokat megakadályozza abban, hogy élhessenek az EUMSZ 267. cikkben előírt azon lehetőségükkel, illetve teljesíthessék az ott előírt azon kötelezettségüket, hogy előzetes döntéshozatal céljából kérdésekkel forduljanak a Bírósághoz, ellentétes az uniós joggal. ( 7 ) A nemzeti bíróságok ezért szabadságot kell élvezzenek abban, hogy amennyiben úgy ítélik meg, hogy valamely magasabb szintű bíróság döntése miatt esetleg az uniós joggal ellentétes ítéletet kellene hozniuk, az uniós jog értelmezésére vonatkozó releváns kérdéseket a Bíróság elé terjesszék. ( 8 )
18.
Ezek az elvek különösképpen alkalmazandók akkor, amikor az alkotmánybíróság nem értelmezte az uniós jogot, hanem döntésében a nemzeti jog értelmezésével kapcsolatos kérdésekre szorítkozott. A Cilfit ítélet ( 9 ) nyomán kialakult ítélkezési gyakorlattal összhangban a végső fokú nemzeti bíróság csak akkor tekinthet el az előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésétől, ha az acte clair vagy az acte éclairé feltételei teljesülnek. Ennek oka, hogy az említett körülmények között a nemzeti bíróság jogosan vélheti úgy, hogy az uniós jog helyes alkalmazása olyan nyilvánvaló, hogy az a felvetett kérdés megoldásának módját illetően minden észszerű kétséget kizár. ( 10 )
19.
Ugyanakkor nehéz azt belátni, hogy valamely tagállam nemzeti jogának a nemzeti alkotmánybíróság általi értelmezése miként járulhatna hozzá az uniós jog helyes értelmezésével kapcsolatos kétségek eloszlatásához. A tagállami és uniós jogrendszer, habár különböző szinteken szorosan összekapcsolódnak, alapvetően különbözőek. Egyebek mellett, amint arra a Bíróság a Cilfit ítéletben ( 11 ) rámutatott, még ha azonos (vagy hasonló) fogalmakat használnak is, ezek a fogalmak esetleg eltérő jelentéssel bírnak.
20.
Az EUMSZ 267. cikk jelen indítványban javasolt értelmezését nem vonja kétségbe az a tény – amelyet az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben említettek –, hogy, a Frankovich ítélettel ( 12 ) és a Köbler ítélettel ( 13 ) összhangban a magánszemélyek kártérítést kérhetnek az uniós jognak a nemzeti bíróságok általi megsértéséért. Amint arra a Bizottság helyesen rámutatott, csupán végső jogorvoslatként lehet bizonyos körülmények között hivatkozni a tagállam felelősségére bírói hiba esetén. A tagállami felelősséget megállapító kereset csupán az uniós jog megsértésével okozott kár jóvátételére irányul, azonban nem szolgálja az uniós jog egységes alkalmazására irányuló célt, amelyet az EUMSZ 267. cikk el kíván érni.
21.
Amint azt a Bíróság a 2/13. sz. véleményben hangsúlyozta, a bírósági rendszernek az Unió Szerződése szerint felfogott sarokkövét az EUMSZ 267. cikkben szereplő előzetes döntéshozatali eljárás alkotja, amelynek – a bíróságok közötti párbeszédnek különösen a Bíróság és a tagállami bíróságok közötti létrehozatalával – a célja az uniós jog értelmezése egységességének biztosítása. ( 14 ) Ezért egy ettől eltérő értelmezés az EUMSZ 267. cikk hatékonyságát csökkentené.
22.
Azt sem hiszem, hogy nagyobb lenne a felek általi visszaélés veszélye, amitől a kérdést előterjesztő bíróság tart. Az előzetes döntéshozatali eljárás olyan eljárás, amely a felek bármely kezdeményezésétől teljesen független. ( 15 ) Habár a felek javasolhatják a nemzeti bíróságnak, hogy egy vagy több kérdést a Bíróság elé terjesszen, valamint javaslatot tehetnek a kérdések tartalmára is, kizárólag a nemzeti bíróság feladata eldönteni, hogy szükség van‑e előzetes döntéshozatalra, és ha igen, mely kérdéseket kell a Bíróság elé terjeszteni. Az EUMSZ 267. cikk által létrehozott rendszer alapján a nemzeti bíróságnak kulcsfontosságú szerepe van abban, hogy a feleknek az előzetes döntéshozatal iránti kérelemre vonatkozó javaslatait, és adott esetben a Bíróság elé terjesztendő, az uniós jog értelmezésére vagy érvényességére vonatkozó kérdéseket megszűrje.
23.
Ennek megfelelően az első kérdésre az a válasz adandó, hogy az a körülmény, hogy valamely tagállam alkotmánybírósága valamely nemzeti jogszabályt az alkotmánnyal összeegyeztethetőnek ítélt, nincs hatással az EUMSZ 267. cikk szerinti, a végső fokon eljáró nemzeti bíróságot terhelő azon kötelezettségre, hogy az uniós jog értelmezésére vonatkozó kérdést terjesszen a Bíróság elé, még akkor sem, ha az alkotmánybíróság értékelésének alapjául szolgáló nemzeti szabályok a releváns uniós szabályokhoz hasonlóak.
B. A második kérdésről
24.
Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni, hogy a Szerződésnek a belső piacra vonatkozó szabályaival, a Charta 16. cikkével vagy a bizalomvédelem általános elvével ellentétesek‑e a jelen ügyben szóban forgóhoz hasonló olyan nemzeti rendelkezések, amelyek új pénzügyi, műszaki és szakmai követelményeket támasztanak a szerencsejáték‑szolgáltatásokra vonatkozó koncesszió meglévő és új jogosultjaival szemben.
25.
E kérdésre nemleges választ kell adni.
1. EUMSZ 26., EUMSZ 49., EUMSZ 56. és EUMSZ 63. cikk
a) A tisztán belföldi helyzetek fennállásáról
26.
A Global Starnet kritikája alapvetően arra irányul, hogy a 220/2010. sz. törvény olyan új követelményeket vezetett be a koncessziójogosultakra, amelyeket a már fennálló koncessziókra is alkalmazni kell. A Global Starnet azt nem vitatja, hogy az olasz hatóságok általánosságban előírhatnak ilyen követelményeket a koncessziójogosultak részére, hanem csak azt, hogy ezeket a követelményeket a már a piacon tevékenykedő koncessziójogosultakra is alkalmazhatják.
27.
Ebben az esetben a Global Starnet lényegében azon szolgáltatók tevékenységével szembeni lehetséges – különösen magasabb költségekben megnyilvánuló – akadályok létrehozását sérelmezi, akik már Olaszországban letelepedtek, és az olasz ügyfeleknek szolgáltatást nyújtanak. Azt nem állítja, hogy ezek a követelmények eltántoríthatják a külföldön letelepedett vállalkozásokat akár attól, hogy Olaszországban letelepedjenek, akár attól, hogy határokon átnyúló szerencsejáték‑szolgáltatást nyújtsanak.
28.
Mindezek alapján jogosan merül fel a kétség, hogy a sérelmezett helyzet nem tisztán olasz, belső helyzet‑e, és így a belső piacra vonatkozó szabályok hatályán kívül esik‑e. Valóban, az állandó ítélkezési gyakorlat alapján az EUM‑Szerződésnek a letelepedés szabadságára, a szolgáltatásnyújtás szabadságára és a tőke szabad mozgására vonatkozó rendelkezései nem alkalmazandók arra a helyzetre, amelynek minden eleme egyetlen tagállamra korlátozódik. ( 16 ) Konkrétabban, a Bíróság kimondta, hogy rendszerint nem tartoznak az EUMSZ 56. cikk hatálya alá azon intézkedések, amelyek egyedüli hatása az, hogy a szóban forgó szolgáltatások nyújtását illetően többletköltséget eredményeznek, és ugyanolyan módon érintik a tagállamok közötti, mint a tagállamon belüli szolgáltatásnyújtást. ( 17 ) Véleményem szerint ugyanezen elvet kell megfelelően alkalmazni az EUMSZ 49. és EUMSZ 63. cikkre is.
29.
Ezért a szóban forgó intézkedéseknek az Unión belüli szolgáltatáskereskedelemre gyakorolt bármely lehetséges hatása túl bizonytalan és közvetett lenne ahhoz, hogy az említett intézkedéseket bármelyik alapvető szabadság akadályozására alkalmasnak tekinthesük. ( 18 ) Mindezek alapján úgy tűnik, hogy az EUMSZ 26., EUMSZ 49., EUMSZ 56. és EUMSZ 63. cikk nem alkalmazandó az alapeljárásban.
30.
Ugyanakkor a tárgyaláson a Bizottság az EUMSZ 49. cikk nagyon tág értelmezése mellett foglalt állást, azzal érvelve, hogy pusztán az a tény, hogy az alapeljárás felperese nem olasz vállalkozás, elegendő ahhoz, hogy az említett rendelkezés alkalmazható legyen. A Bizottság lényegében azt állítja, hogy mivel a szóban forgó nemzeti rendelkezések korlátozó hatással lehetnek az érintett gazdasági tevékenység Olaszországban történő végzésére, ezek a rendelkezések a letelepedés szabadságának akadályának minősülnek. A Bizottság érvelése alátámasztásaként a CaixaBank France ügyre ( 19 ) hivatkozik.
31.
Azonban az említett ügy nemcsak hogy nem igazolja a Bizottság állításait, hanem inkább az ellenkező véleményt támasztja alá.
32.
A CaixaBank France ügyben ugyanis Tizzano főtanácsnok alaposan kifejtette, hogy a Bizottság által javasolt értelmezés miért nem helyes. Egyebek mellett, miután részletesen elemezte az ítélkezési gyakorlatot, azt állította, hogy „eléggé nehéz az EK‑Szerződéssel ellentétes korlátozásnak minősíteni olyan nemzeti rendelkezéseket, amelyek valamely gazdasági tevékenység folytatását úgy szabályozzák, hogy nem határozzák meg közvetlen módon ennek megkezdését, és semmilyen hátrányos megkülönböztetést nem alkalmaznak sem jogilag, sem pedig ténylegesen a nemzeti és a külföldi gazdasági szereplők között, csakis azon tény miatt, hogy csökkentik‑e tevékenység gazdasági jövedelmezőségének lehetőségét”. Azon a véleményen volt, hogy „amennyiben a hátrányos megkülönböztetés tilalmát tiszteletben tartják […] nem lehet az adott nemzeti intézkedést a személyek szabad mozgását korlátozónak minősíteni, feltéve hogy ez az intézkedés, tárgyát és hatásait is figyelembe véve, nem [érinti] közvetlenül a piacra való bejutást”. ( 20 )
33.
Mindezek alapján, figyelembe véve az ügy tényállását, arra a következtetésre jutott, hogy a szóban forgó intézkedés a külföldi bankok leányvállalatait a francia bankokhoz viszonyítva ténylegesen kedvezőtlenebb helyzetbe hozza, és ezzel a letelepedés szabadságának az EK‑Szerződés által tiltott korlátozását valósítja meg. ( 21 ) Úgy tűnik, a Bíróság ítélete teljes mértékben magáévá tette ezt az elemzést. A Bíróság rámutatott az említett intézkedések de facto hátrányosan megkülönböztető vonatkozásaira, kifejtve, miként hathatnak negatívan arra, hogy a külföldi bankok leányvállalatai a francia piacra bejussanak. ( 22 )
34.
Következésképpen az ügyiratokban nem szerepel semmi, amely arra utalna, hogy a nemzeti rendelkezések bármilyen hatással lehetnek az Unión belüli kereskedelemre. Mindenesetre, még ha a Bíróság úgy ítélné is meg, hogy bár az ügy tényállása egyetlen tagállamra korlátozódik, nem zárható ki, hogy a szóban forgó rendelkezésnek bizonyos határokon átnyúló hatásai legyenek, ( 23 ) ezek a rendelkezések akkor is megfelelnek a belső piacra vonatkozó uniós szabályoknak, mégpedig az alábbiakban kifejtett okok miatt.
b) A letelepedés szabadsága korlátozásának fennállásáról
35.
Először is meg kell határozni, hogy az EUM‑Szerződésnek a Consiglio di Stato (államtanács) által említett, belső piacra vonatkozó rendelkezései közül melyik alkalmazandó a jelen ügyben. Az említett bíróság, anélkül hogy különbséget tenne köztük, többre is utal: az EUMSZ 26., EUMSZ 49., EUMSZ 56. és EUMSZ 63. cikkre.
36.
Számomra úgy tűnik, hogy – amennyiben úgy kell tekinteni, hogy az ügy nem Olaszország területére korlátozódik – azt az EUMSZ 49. cikk alapján kell vizsgálni. A szóban forgó nemzeti rendelkezés által bevezetett intézkedések ténylegesen korlátozzák a vállalkozások azon lehetőségét, hogy Olaszországban szerencsejáték‑szolgáltatásokat nyújtsanak.
37.
Ezzel szemben az EUMSZ 26. cikk, EUMSZ 56. cikk és EUMSZ 63. cikk a jelen eljárásban irrelevánsnak tűnik. Tulajdonképpen úgy tűnik, hogy az EUMSZ 26. cikk, legalábbis a jelen ügy tényállását illetően, nem tartalmaz az EUMSZ 49., EUMSZ 56. és EUMSZ 63. cikken túlmenő preskriptív rendelkezést. Az EUMSZ 56. cikk pedig alkalmazhatatlan, amennyiben a szabályozott tevékenységekhez olaszországi székhely szükséges. Végezetül, nem biztos, hogy a szóban forgó nemzeti rendelkezéseknek az EUMSZ 63. cikk szerinti elemzését külön el lehet végezni: a tőke határokon átnyúló mozgásának lehetséges hatása kiegészítő jellegű azokhoz a korlátozó hatásokhoz képest, és elválaszthatatlan azoktól, amelyeket a szóban forgó intézkedések azokra a szolgáltatásokra gyakorolhatnak, amelyekre az adott tőkét fordítják. ( 24 )
38.
Mindemellett az EUMSZ 49. cikk szerinti korlátozás fennállását illetően megjegyzem, hogy a letelepedés szabadsága korlátozásának tekintendő minden olyan intézkedés, amely az említett rendelkezés által biztosított szabadságok gyakorlását tiltja, zavarja, vagy kevésbé vonzóvá teszi. ( 25 )
39.
Ezért, hacsak a Bíróság nem állapítja meg, hogy hatásaik Olaszországra korlátozódnak, azt a következtetést kell levonnia, hogy a szóban forgó nemzeti rendelkezések az EUMSZ 49. cikk szempontjából korlátozásnak minősülnek. Tulajdonképpen egy olyan követelmények, amelyek nagyobb terhet jelentenek a szerencsejáték‑szolgáltatásokra jogosító koncessziók megszerzése szempontjából, eltántoríthatják a külföldi vállalkozásokat attól, hogy szerencsejáték‑szolgáltatás nyújtása végett Olaszországban telepedjenek le.
c) Megfelelő és arányos igazolás megléte
40.
Ezt követően meg kell vizsgálni, hogy a letelepedés szabadságának korlátozása igazolható‑e. E tekintetben az állandó ítélkezési gyakorlat alapján a szerencsejátékok szabályozása azon területek közé tartozik, amelyek tekintetében jelentős erkölcsi, vallási és kulturális különbségek állnak fenn a tagállamok között. Az e területre vonatkozó uniós szintű harmonizáció hiányában a tagállamok széles körű mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek az általuk legmegfelelőbbnek vélt fogyasztóvédelmi és közrendvédelmi szint megválasztását illetően. ( 26 )
41.
A tagállamok ezért szabadon állapíthatják meg a szerencsejátékokkal kapcsolatos politikájuk célkitűzéseit, és adott esetben szabadon határozhatják meg a kívánt védelem pontos szintjét. ( 27 )Egyebek mellett a tagállamok megpróbálhatnak különösen magas szintű védelmet biztosítani ezen a területen. ( 28 ) A tagállamok által előírt korlátozásoknak azonban meg kell felelniük a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következő feltételeknek, különösen a közérdeken alapuló nyomós okokkal való igazoltságuk és az arányosságuk vonatkozásában. ( 29 )
42.
Ennek megfelelően ahhoz, hogy meg lehessen bizonyosodni arról, hogy a korlátozások igazolhatók, egyrészről meg kell határozni a szóban forgó nemzeti rendelkezések által kitűzött célt, másrészről meg kell határozni, hogy ezek az intézkedések összhangban vannak‑e az arányosság elvével.
43.
Az első pontot illetően, amint az a szóban forgó nemzeti rendelkezés szövegéből és az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből is kitűnik, e rendelkezések a koncessziójogosultak nyereségességének és pénzügyi stabilitásának növelésére, valamint jóhírének és megbízhatóságának fokozására irányultak, a bűnözéssel szembeni küzdelem mellett.
44.
Figyelembe véve azokat a konkrét helyzeteket, amelyekben a koncessziójogosultak működnek, ezek kétségtelenül olyan jogos célkitűzések, amelyek lehetővé teszik az EUMSZ 49. cikk szerinti korlátozást. A Bíróság következetesen azon az állásponton volt, hogy az annak biztosítására szolgáló cél, hogy a szerencsejáték‑szolgáltató olyan gazdasági és pénzügyi kapacitásokkal rendelkezzen, amely lehetővé teszi számára, hogy megfeleljen a nyertes fogadók irányában őt esetlegesen terhelő szerződésszerű teljesítéssel kapcsolatos kötelezettségeknek, olyan közérdeken alapuló kényszerítő indoknak minősülhet, amely igazolhatja az alapvető szabadságok korlátozását. ( 30 )A Bíróság hasonló következtetésre jutott a szerencsejátékhoz kapcsolódó bűnözéssel szembeni küzdelemre irányuló célkitűzéseket illetően. ( 31 )
45.
A második pontot illetően elsőként azt kell meghatározni, hogy a szóban forgó nemzeti rendelkezések megfelelők‑e a fenti célkitűzések eléréséhez, majd pedig azt, hogy meghaladják‑e az említett cél eléréséhez szükséges mértéket.
46.
A fenti szempontok közül az elsőt illetően azon a véleményem vagyok, hogy az olyan követelmények, mint az eladósodottsági arány meghatározott értéken belül tartása, valamint a nyereségnek a koncesszió tárgyát képező tevékenységgel kapcsolatos befektetéstől eltérő célokra történő fordításának előzetes engedélyeztetése, egyértelműen és közvetlenül kapcsolódnak a koncessziójogosult nyereségességének és pénzügyi stabilitásának javítására irányuló célkitűzéshez. A nyereség felhasználásával kapcsolatos követelmény számomra bizonyos mértékben a szerencsejátékhoz kapcsolódó bűnözéssel szembeni küzdelemre irányuló célkitűzéshez is kapcsolódik. Tulajdonképpen úgy tűnik, hogy az intézkedés azt igyekszik biztosítani, hogy a szerencsejáték‑tevékenységből eredő pénzeszközöket ne más jellegű tevékenységekre fordítsák.
47.
A koncessziójogosult személyében bekövetkező változással járó ügyletek, a koncessziójogosult részesedéseinek átruházására irányuló olyan ügyletek, amelyek a tőkeerő‑mutató csökkenésével járhatnak, szintén a koncessziójogosult működőképességének biztosítására irányuló fenti célkitűzést szolgálják. Valójában ezek az intézkedések nyilvánvalóan annak biztosítására irányulnak, hogy a koncessziójogosult szükséges műszaki, gazdasági és pénzügyi kapacitása ne csak a koncesszió odaítélésekor teljesüljön, hanem a koncesszió időtartama alatt változatlanul fennmaradjon. A közrendre és a közbiztonságra vonatkozó célkitűzések megint csak nem idegenek ettől a követelménytől. Tulajdonképpen annak elkerülésére is irányulnak, hogy azok a vállalkozások, amelyek nem teljesítik az etikai és szakmai normákat, közvetlenül vagy közvetve megszerezhessék a koncessziót valamely koncessziójogosult megszerzése révén.
48.
A szigorú értelemben vett arányosságot illetően emlékeztetek arra, hogy a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján történő meghatározása, hogy a szóban forgó nemzeti rendelkezések nem haladják meg a kitűzött cél eléréséhez szükséges mértéket. ( 32 )
49.
Annak érdekében, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak a lehető leghasznosabb választ adja, a Bíróság mindazonáltal dönthet úgy, hogy információval szolgál a bíróság elemzésének alapjául szolgáló elemekről. Szem előtt tartva az olasz hatóságokat e területen megillető mérlegelési jogkört, a következő elemek bírhatnak jelentőséggel.
50.
Először is, az eladósodottsági arány meghatározott értéken belül tartása – feltéve, hogy ez az érték észszerű, és nem aránytalan a vállalkozásnak az ügyfeleivel szemben valószínűleg felmerülő felelősségével – nem tűnik leküzdhetetlen követelménynek egy olyan megbízható gazdasági szereplő számára, amely sportfogadások gyűjtésével kíván foglalkozni. Az ügyiratokban semmi nem utal arra, hogy a kinyilvánított célt tekintve kevésbé korlátozó intézkedések ugyanilyen hatékonyak lehettek volna.
51.
Másodszor a kérdést előterjesztő bíróságnak figyelembe kell vennie, hogy a szóban forgó nemzeti rendelkezések nem írnak elő teljes tilalmat a 220/2010. sz. törvény 1. cikke (78) bekezdése b) pontjának 8., 9. és 17. alpontjában említett tevékenységekre vonatkozóan, csupán egy előzetes engedélyezési rendszertől teszi azokat függővé. Az említett rendelkezések – amelyek csupán bizonyos ügyletek állami felügyeletének egy formáját vezetik be – ezért korlátozott korlátozó hatással bírnak. Mindemellett emlékeztetnék arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat alapján az előzetes hatósági engedélyezési rendszernek olyan objektív, hátrányos megkülönböztetéstől mentes és előzetesen ismert kritériumokon kell alapulnia, amelyek korlátok közé szorítják a nemzeti hatóságok mérlegelési jogkörének gyakorlását, hogy az ne váljon önkényessé. ( 33 )
52.
A Bizottság azonban azzal érvel, hogy egy egyszerű bejelentési rendszer ebből a szempontból kevésbé korlátozó lett volna. Ugyanakkor nem látom, hogy egy ilyen rendszer hogyan tudná ugyanolyan hatékonyan biztosítani az olasz jogalkotó által megvalósítani kívánt célkitűzés elérését, mint a szóban forgó rendelkezések. Egyértelmű, hogy egy előzetes engedélyezési rendszer a hatóságot felhatalmazza arra, hogy azonnal reagáljon az általa problémásnak tekintett ügyletekre, azzal, hogy nem engedi ezen ügyletek létrejöttét, vagy pedig további információt kér, mielőtt az ügyben döntést hozna. Ezzel szemben egy bejelentési rendszer csupán arra szolgál, hogy tájékoztassa a hatóságokat, hogy bizonyos ügyletek létrejöttek, vagy létre fognak jönni, azonban nem ad különös beavatkozási jogkört az említett hatóságoknak.
53.
Végezetül az új követelményeknek a koncessziójogosultak általi megsértése esetén alkalmazandó szankciók bevezetését illetően azon az állásponton vagyok, hogy ezek a szóban forgó rendelkezések által bevezetett új követelmények szükséges velejárói. Céljuk ugyanis annak biztosítása, hogy a gazdasági szereplők betartják ezeket a követelményeket. Ezért az, hogy a szóban forgó nemzeti rendelkezések által előírt szankciók összeegyeztethetők‑e a szabad mozgásra vonatkozó uniós szabályokkal, alapvetően két tényezőtől függ. Először is, ha azok a követelmények, amelyeken az említett szankciók alapulnak, sértik az EUMSZ 49. cikket, akkor maguk a szankciók is összeegyeztethetetlenek az uniós joggal. ( 34 ) Másodszor, még ha a követelmények összeegyeztethetők is az uniós joggal, a szankciók még mindig lehetnek összeegyeztethetetlenek az uniós joggal, ha a megsértik az arányosság elvét. Ez akkor fordul elő, ha a szankciók a jogsértés tárgyi súlyához képest olyan mértékben aránytalanok, hogy akadályozzák a Szerződésekben szentesített szabadságok gyakorlását. ( 35 )
54.
E pont lezárásaként, az első tényezőt illetően már kifejtettem, hogy véleményem szerint az új követelmények nem ellentétesek az EUMSZ 49. cikkel. Ami a második tényezőt illeti, azt a nemzeti bíróságnak kell ellenőriznie, nem utolsó sorban azért, mert az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben nem szerepel részletes információ a szankciók jellegére és mértékére vonatkozóan.
d) A kellően hosszú átmeneti időszak fennállásáról
55.
A kérdést előterjesztő bíróság azt is hangsúlyozza, hogy a szóban forgó nemzeti jogszabály a meglévő koncessziójogosultak javára nem ír elő határidőt az új követelményeknek való „fokozatos megfelelésre”.
56.
Be kell vallanom, némileg értetlenül állok ezen állítás előtt. Tulajdonképpen már a 220/2010. sz. törvény 1. cikke (79) bekezdésének szövegéből kiderül, hogy a meglévő koncessziójogosultaknak 180 nap áll rendelkezésükre, hogy a meglévő megállapodásnak az új követelményeket is tartalmazó módosítását aláírják. A Global Starnet ezt a tárgyaláson megerősítette.
57.
Véleményem szerint egy hathónapos határidő aligha tekinthető rövidnek vagy csekély jelentőségűnek.
58.
Mindenesetre a nemzeti bíróság feladata felmérni, hogy ez a határidő megfelelő‑e, figyelembe véve, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az, hogy új korlátozások hatálybalépése előtt szükség van‑e – olyan helyzetben, mint amely az alapeljárásban szerepel – átmeneti időszakra, az összes releváns körülmény átfogó értékelésétől függ. Más szavakkal, a Bíróság nem mondta ki, hogy az uniós jog szerint a nemzeti jogszabálynak mindig átmeneti időszakot kell biztosítania annak lehetővé tétele érdekében, hogy a gazdasági szereplők alkalmazkodjanak egy adott jogterület szakpolitikai változásához. ( 36 ) Ez a szerencsejáték‑szolgáltatásokra is igaz. ( 37 )
2. A Charta 16. cikkéről
59.
Véleményem szerint nem kell külön vizsgálni a szóban forgó intézkedéseket a Charta 16. cikke alapján.
60.
Először is, az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben nincs olyan konkrét elem vagy érv, amely kifejezetten a Charta 16. cikkének esetleges megsértésére vonatkozna. Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés tulajdonképpen főként a belső piacra vonatkozó uniós szabályok esetleges megsértésével foglalkozik.
61.
Másodszor, amint azt a Bíróság már kimondta, a szerencsejáték‑szolgáltatásra vonatkozó nemzeti szabályozással megvalósított korlátozásnak például a EUMSZ 56. cikk címén történő vizsgálata ki kell hogy terjedjen a Charta 15–17. cikkében foglalt jogok és szabadságok gyakorlásának esetleges korlátozására is. Külön vizsgálat tehát nem szükséges. ( 38 )
3. A bizalomvédelem elve
62.
Végezetül nem értem, hogy az uniós jog alapján miként tekinthető megalapozottnak egy jogos elvárásokon alapuló kereset.
63.
Először is, emlékeztetnék arra, hogy bármely ilyen elvárás csak akkor merülhet fel, ha egy személy pontos, feltételhez nem kötött és egybehangzó, valamint hitelt érdemlő és megbízható forrásokból származó ígéreteket kapott. ( 39 ) Ez egyrészt azt jelenti, hogy egy adott helyzettel kapcsolatos, az uniós jog védelmét élvező elvárásokat valamely uniós intézmény, ( 40 ) vagy egy más olyan szerv hozta létre, amely az Unió „meghatalmazottjaként” jár el (például az uniós jog átültetésének vagy végrehajtásának feladatával megbízott nemzeti hatóságok), ( 41 ) másrészt pedig ezeket az elvárásokat valamely uniós intézmény vagy az Unió „meghatalmazottjaként” eljáró más szerv hiúsítja meg. ( 42 )
64.
Ugyanakkor jelen ügyben úgy tűnik, egyik feltétel sem teljesül. Egyfelől, nem tett ígéretet sem uniós intézmény vagy szerv, sem pedig az Uniós meghatalmazottjaként eljáró nemzeti hatóság. Másfelől nem került sor olyan uniós intézkedésre, amely az alapeljárás felperesének helyzetét érintette volna. A Global Starnet ugyanis, amikor a tárgyaláson erre rákérdeztek, megerősítette, hogy i. az állítólagos ígéret csupán egy adott (a szóban forgó nemzeti rendelkezések elfogadása előtt hatályban lévő) nemzeti jogszabály létezéséből fakad, és ii. az ígéret állítólagos megszegése csupán a szóban forgó nemzeti rendelkezések elfogadásából ered.
65.
Ezek szerint az alapeljárásban vitatott helyzet, ezzel a kérdéssel együtt, nem utal arra, hogy különösebb uniós vonatkozása lenne. Ilyen körülmények között a jogos elvárásokon alapuló kereset – ha van egyáltalán ilyen – legfeljebb a nemzeti jogon alapulhat. Mindenesetre azok a feltételek, amelyeket az uniós jog megkíván ahhoz, hogy egy ilyen igényre sikeresen lehessen hivatkozni, nem teljesülnek.
66.
A Bíróság ugyanis következetesen azon az állásponton volt, hogy amennyiben az illetékes hatóság részéről nem kerül sor egyértelmű és kifejezett kötelezettségvállalásra, egy gondos és körültekintő gazdasági szereplő nem várhatja el, hogy fennmaradjon egy olyan meglévő helyzet, amely alkalmas arra, hogy az illetékes hatóság mérlegelési jogkörének gyakorlásával megváltoztassa. ( 43 ) Azonban, amint azt már fent megjegyeztük, a jelen ügyben nem került sor ilyen egyértelmű és kifejezett kötelezettségvállalásra.
67.
Ez szerintem annál is inkább igaz a jelen ügyben, mivel a Global Starnet elfogadta, hogy részt vesz a kipróbálási programban, cserébe azért, hogy a koncessziót számára automatikusan megújítják. Véleményem szerint a kipróbálási időszakra éppen azért került sor, hogy egy adott időszak során teszteljék az új szolgáltatások működését és az azokra vonatkozó szabályok hatékonyságát és megfelelőségét. Ezért el kell fogadni – és egy gondos gazdasági szereplőnek tudatában kell lennie annak –, hogy ezek a szabályok a kipróbálási szakaszt követően esetleg módosításra kerülnek.
68.
Végezetül megjegyzem, hogy a Bíróság kimondta, hogy legalábbis bizonyos körülmények között az olasz hatóságok a piaci esélyegyenlőség biztosítása érdekében kötelesek gondoskodni arról, hogy a régi és az új koncessziójogosultakra azonos feltételek vonatkozzanak. ( 44 ) Mindezek alapján, valamint a szerencsejáték‑szolgáltatások érzékeny természetét figyelembe véve, valamely gazdasági szereplő nem feltételezheti (és a koncesszió megújítása esetén még kevésbé feltételezheti), hogy a koncessziói teljes időtartama alatt a tevékenységekre vonatkozó szabályozást nem vizsgálják felül. Más szavakkal, pusztán az a tény, hogy bizonyos szabályok (különösen a műszaki jellegűek, mint amilyenekről az alapeljárásban szó van) módosításra kerülnek – akár a már meglévő koncessziójogosultakra vonatkozóan is –, nem jelentheti automatikusan a jogos elvárások megsértését.
4. A második kérdésre vonatkozó következtetések
69.
A fentiek alapján a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 49., EUMSZ 56. és EUMSZ 63. cikkel a Charta 16. cikkével, és a bizalomvédelem általános elvével, ezek helyes értelmezése mellett, nem ellentétes a jelen ügyben szóban forgó az a nemzeti jogszabály, amely a szerencsejáték‑szolgáltatásra vonatkozó koncesszió meglévő és új jogosultjaival szemben is új pénzügyi, műszaki és szakmai követelményeket támaszt.
70.
E pont lezárásaként érdemes újfent hangsúlyozni, hogy a szóban forgó intézkedés elfogadása legfeljebb az olasz közigazgatási vagy szerződési jog alapján vethet fel kérdéseket – erről pedig az olasz bíróságoknak kell dönteniük. Az ügyiratokban szereplő információ és a Global Starnet által benyújtott érvek alapján nem gondolom, hogy az említett intézkedések az uniós joggal összeegyeztethetetlenek lennének.
IV. Végkövetkeztetések
71.
Az előbbiekben kifejtett megfontolásokra tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Consiglio di Stato (államtanács, Olaszország) által előterjesztett kérdésekre a következő választ adja:
–
az a körülmény, hogy valamely tagállam alkotmánybírósága valamely nemzeti intézkedést az alkotmánnyal összeegyeztethetőnek ítélt, nincs hatással az EUMSZ 267. cikk szerinti, a végső fokú nemzeti bíróságot terhelő azon kötelezettségre, hogy az uniós jog értelmezésére vonatkozó kérdést terjesszen a Bíróság elé, még akkor sem, ha az alkotmánybíróság értékelésének alapjául szolgáló nemzeti szabályok a releváns uniós szabályokhoz hasonlóak.
–
az EUMSZ 49., EUMSZ 56. és EUMSZ 63. cikkel, a Charta 16. cikkével és a bizalomvédelem általános elvével, ezek helyes értelmezése mellett, nem ellentétes az a jelen ügyben szóban forgó nemzeti jogszabály, amely a szerencsejáték‑szolgáltatásra vonatkozó koncesszió meglévő és új jogosultjaival szemben is új pénzügyi, műszaki és szakmai követelményeket támaszt.
( 1 ) Eredeti nyelv: angol.
( 2 ) A Bíróság e területre vonatkozó ítélkezési gyakorlata vonatkozásában lásd: Laezza ügyre vonatkozó indítványom, C‑375/14, EU:C:2015:788, 2. pont; Politanò ügyre vonatkozó indítványom, C‑225/15, EU:C:2016:456, 1–3. pont.
( 3 ) A GURI 2010. december 21‑i 297. száma.
( 4 ) A 220/2010. sz. törvény 1. cikke (78) bekezdése b) pontjának 4., 8., 9., 17., 23. és 25. alpontjára és az AAMS‑rendeletre a továbbiakban együttesen „szóban forgó nemzeti rendelkezésekként” hivatkozom.
( 5 ) Lásd: 2008. december 16‑iCartesio ítélet, C‑210/06, EU:C:2008:723, 88. pont; 2010. június 22‑iMelki és Abdeli ítélet, C‑188/10 és C‑189/10, EU:C:2010:363, 41. pont.
( 6 ) Lásd: 1991. június 27‑iMecanarte ítélet, C‑348/89, EU:C:1991:278, 39., 45. és 46. pont; 2010. június 22-iMelki és Abdeli ítélet, C‑188/10 és C‑189/10, EU:C:2010:363, 45. pont.
( 7 ) E tekintetben lásd: 2010. június 22‑iMelki és Abdeli ítélet, C‑188/10 és C‑189/10, EU:C:2010:363, 47. pont.
( 8 ) E tekintetben lásd: 2010. október 5‑iElchinov ítélet, C‑173/09, EU:C:2010:581, 27. pont; 2013. január 15‑iKrižan és társai ítélet, C‑416/10, EU:C:2013:8, 68. pont.
( 9 ) Lásd: 1982. október 6‑iCilfit és társai ítélet, 283/81, EU:C:1982:335 (a továbbiakban: Cilfit ítélet).
( 10 ) Uo., 16. pont.
( 11 ) Uo., 19. pont.
( 12 ) 1991. november 19‑iFrancovich és társai egyesített ítélet, C‑6/90 és C‑9/90, EU:C:1991:428. Lásd még: 1996. március 5‑iBrasserie du pêcheur és Factortame ítélet, C‑46/93 és C‑48/93, EU:C:1996:79.
( 13 ) 2003. szeptember 30‑iKöbler ítélet, C‑224/01, EU:C:2003:513. Lásd még: 2016. július 28‑iTomášová ítélet, C‑168/15, EU:C:2016:602; valamint 2015. szeptember 9‑iFerreira da Silva e Brito és társai ítélet, C‑160/14, EU:C:2015:565.
( 14 ) 2014. december 18‑i 2/13 vélemény (Az Európai Uniónak az EJEE‑hez történő csatlakozása), EU:C:2014:2454, 176. pont.
( 15 ) Lásd: 2013. július 18‑iConsiglio Nazionale dei Geologi és Autorità garante della concorrenza e del mercato ítélet, C‑136/12, EU:C:2013:489, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
( 16 ) Lásd: 2016. november 15‑iUllens de Schooten ítélet, C‑268/15, EU:C:2016:874, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat. Lásd még a Venturini ügyre vonatkozó indítványom, C‑159/12–C‑161/12, EU:C:2013:529, 26. és azt követő pontok; Gullotta és Farmacia di Gullotta Davide & C. ítélet, C‑497/12, EU:C:2015:168, 30. és azt követő pontok.
( 17 ) E tekintetben lásd: 2005. szeptember 8‑iMobistar és Belgacom ítélet, C‑544/03 és C‑545/03, EU:C:2005:518, 31. pont; 2015. június 11‑iBerlington Hungary és társai ítélet, C‑98/14, EU:C:2015:386, 36. pont.
( 18 ) Lásd: 2014. május 8‑iPelckmans Turnhout ítélet, C‑483/12, EU:C:2014:304, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
( 19 ) 2004. október 5‑iCaixaBank France ítélet, C‑442/02, EU:C:2004:586.
( 20 ) Tizzano főtanácsnoknak a CaixaBank France ügyre vonatkozó indítványa, C‑442/02, EU:C:2004:187, 23–76. pont (dőlt betűs kiemelés az eredeti szövegben).
( 21 ) Uo., 77–89. pont.
( 22 ) 2004. október 5‑iCaixaBank France ítélet, C‑442/02, EU:C:2004:586, 8–16. pont.
( 23 ) E tekintetben lásd: 1997. május 7‑iPistre és társai ítélet, C‑321/94–C‑324/94, EU:C:1997:229, 45. pont; 1988. július 14‑iSmanor ítélet, 298/87, EU:C:1988:415, 8–10. pont.
( 24 ) E tekintetben lásd: 1999. november 18‑iX és Y ítélet, C‑200/98, EU:C:1999:566, 30. pont.
( 25 ) Lásd: 2015. január 22‑iStanley International Betting és Stanleybet Malta ítélet, C‑463/13, EU:C:2015:25, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
( 26 ) Lásd: 2016. szeptember 8‑iPolitanò ítélet, C‑225/15, EU:C:2016:645, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
( 27 ) Sok más ítélet mellett lásd: 2009. szeptember 8‑iLiga Portuguesa de Futebol Profissional és Baw International ítélet, C‑42/07, EU:C:2009:519, 59. pont.
( 28 ) E tekintetben lásd: 2011. szeptember 15‑iDickinger és Ömer ítélet, C‑347/09, EU:C:2011:582, 48. pont.
( 29 ) Lásd: 2016. szeptember 8‑iPolitanò ítélet, C‑225/15, EU:C:2016:645, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
( 30 ) Uo., 46. pont.
( 31 ) 2016. január 28‑iLaezza ítélet, C‑375/14, EU:C:2016:60, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
( 32 ) Uo., 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
( 33 ) Lásd: 2016. február 4‑iInce ítélet, C‑336/14, EU:C:2016:72, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
( 34 ) Több más ítélet mellett lásd: 2007. március 6‑iPlacanica és társai ítélet, C‑338/04, C‑359/04 és C‑360/04, EU:C:2007:133, 68–71. pont.
( 35 ) 2007. július 5‑iNtionik és Pikoulas ítélet, C‑430/05, EU:C:2007:410, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
( 36 ) Lásd analógia útján: 1997. július 17‑iAffish ítélet, C‑183/95, EU:C:1997:373, 57. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat. Vö.: a Kotnik és társai ügyre vonatkozó indítványom, C‑526/14, EU:C:2016:102, 69. és 70. lábjegyzet.
( 37 ) E tekintetben lásd: 2015. június 11‑iBerlington Hungary és társai ítélet, C‑98/14, EU:C:2015:386, 76. és azt követő pontok.
( 38 ) Lásd: 2014. április 30‑iPfleger és társai ítélet, C‑390/12, EU:C:2014:281, 57–60. pont, valamint a rendelkező rész.
( 39 ) Sok más ítélet mellett lásd: 2013. június 13‑iHGA és társai kontra Bizottság ítélet, C‑630/11 P–C‑633/11 P., EU:C:2013:387, 132. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
( 40 ) Lásd: 2011. március 17‑iAJD Tuna ítélet, C‑221/09, EU:C:2011:153, 71. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
( 41 ) Lásd például: 2002. június 20‑iMulligan és társai ítélet, C‑313/99, EU:C:2002:386, 48. pont; 2002. július 11‑iMarks & Spencer ítélet, C‑62/00, EU:C:2002:435, 43–47. pont.
( 42 ) E tekintetben lásd: 1996. március 28‑iAnglo Irish Beef Processors International és társai ítélet, C‑299/94, EU:C:1996:148, 34. és 35. pont.
( 43 ) E tekintetben lásd: 2009. szeptember 10‑iPlantanol ítélet, C‑201/08, EU:C:2009:539, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
( 44 ) Lásd: 2012. február 16‑iCosta és Cifone ítélet, C‑72/10 és C‑77/10, EU:C:2012:80, 50. és azt követő pontok.