MELCHIOR WATHELET
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2017. szeptember 6. ( 1 )
C‑384/16. P. sz. ügy
European Union Copper Task Force
kontra
Európai Bizottság
„Fellebbezés – Részleges megsemmisítés iránti kereset – Az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése – Végrehajtási intézkedéseket maga után nem vonó rendeleti jellegű jogi aktus – Személyében való érintettség – Részleges jogellenességi kifogás – Növényvédő szerek – 1107/2009/EK rendelet – 540/2011/EU végrehajtási rendelet – (EU) 2015/408 végrehajtási rendelet – A növényvédő szerek forgalomba hozatala és a helyettesítésre jelölt anyagok jegyzékének létrehozása – Rézvegyületek”
I. Bevezetés
1.
A jelen ügy tárgya a European Union Copper Task Force (a továbbiakban: EUCuTF) által az Európai Unió Törvényszéke 2016. április 27‑iEuropean Union Copper Task Force kontra Bizottság végzésével (T‑310/15, nem tették közzé, EU:T:2016:265; a továbbiakban: megtámadott végzés) szemben benyújtott fellebbezés.
2.
A Törvényszék a megtámadott végzésben a növényvédő szerek forgalomba hozataláról szóló 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 80. cikke (7) bekezdésének végrehajtásáról és a helyettesítésre jelölt anyagok jegyzékének létrehozásáról szóló, 2015. március 11‑i (EU) 2015/408 bizottsági végrehajtási rendelet (a továbbiakban: vitatott rendelet) ( 2 ) részleges megsemmisítése iránt az EUCuTF által benyújtott keresetet mint elfogadhatatlant elutasította. A Törvényszék lényegében egyrészt azt állapította meg, hogy a fellebbező nem tud saját érdekre hivatkozni, másrészt pedig azt, hogy a tagjai nem rendelkeznek kereshetőségi joggal, mivel a vitatott rendelet személyükben nem érinti őket. Egyébiránt a Törvényszék kimondta, hogy az EUCuTF által benyújtott kereset az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondatára sem alapozható, mivel a vitatott rendelet az ezen rendelkezés értelmében vett végrehajtási intézkedéseket von maga után.
3.
Az EUCuTF fellebbezésével alkalmat ad a Bíróságnak arra, hogy az e rendelkezésben használt „maga után von” ige értelmezését pontosítsa. ( 3 ) Ugyanis, bár e kifejezés lényeges a fent hivatkozott rendelkezés alkalmazása szempontjából, értelmezésével a Bíróság valójában nem foglalkozott például sem a 2013. december 19‑iTelefónica kontra Bizottság ítélet (C‑274/12 P, EU:C:2013:852), sem pedig a 2015. április 28‑iT & L Sugars és Sidul Açúcares kontra Bizottság ítélet (C‑456/13 P, EU:C:2015:284) alapját képező ügyekben.
II. Jogi háttér
A. A 91/414/EGK irányelv
4.
A növényvédő szerek forgalomba hozataláról szóló, 1991. július 15‑i 91/414/EGK tanácsi irányelv ( 4 ) I. melléklete tartalmazza a növényvédő szerekben való felhasználásra engedélyezett hatóanyagok jegyzékét.
5.
A 91/414 irányelv I. mellékletében szereplő felsorolást a 91/414/EGK tanácsi irányelvnek a klórmekvát, a rézvegyületek, a propaquizafop, a quizalofop‑P, a teflubenzuron és a zéta‑cipermetrin hatóanyagként való felvétele céljából történő módosításáról szóló, 2009. április 23‑i 2009/37/EK bizottsági irányelv ( 5 ) 1. cikkének és mellékletének megfelelően módosították, többek között a rézvegyületek beillesztése céljából.
B. Az 1107/2009/EK rendelet
6.
A növényvédő szerek forgalomba hozataláról, valamint a 79/117/EGK és a 91/414 tanácsi irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. október 21‑i 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek ( 6 )„A jövőben helyettesítendő anyagokat tartalmazó növényvédő szerek összehasonlító értékelése” című 50. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) A tagállamok a helyettesítésre jelölt anyagként jóváhagyott hatóanyagot tartalmazó növényvédő szer engedélykérelmének értékelésekor összehasonlító értékelést végeznek. A tagállamok egy adott növényen való felhasználásra nem engedélyezhetik, illetve korlátozhatják a helyettesítésre jelölt anyagot tartalmazó növényvédő szer használatát, ha a IV. mellékletben leírt, a kockázatokat és előnyöket mérlegelő összehasonlító értékelés azt mutatja, hogy:
[…]
(4) A helyettesítésre jelölt anyagot tartalmazó növényvédő szerek tekintetében a tagállamok rendszeresen és legkésőbb az engedély meghosszabbításakor vagy módosításakor elvégzik az (1) bekezdésben előírt összehasonlító értékelést.
Az összehasonlító értékelés eredményei alapján a tagállamok fenntartják, visszavonják vagy módosítják az engedélyt.”
7.
Az 1107/2009 rendelet „Átmeneti és záró rendelkezések” című XI. fejezetében szerepel az „Átmeneti intézkedések” című 80. cikk, amelynek (7) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„2013. december 14‑ig a Bizottság elkészíti a 91/414 […] irányelv I. mellékletében foglalt olyan anyagok jegyzékét, amelyek megfelelnek az e rendelet II. mellékletének 4. pontjában megállapított kritériumoknak, és amelyekre alkalmazni kell az e rendelet 50. cikkének rendelkezéseit.”
8.
Az 1107/2009 rendelet „Hatályon kívül helyezés” című 83. cikke értelmében:
„A 80. cikk sérelme nélkül az V. mellékletben felsorolt jogi aktusokkal módosított [a meghatározott hatóanyagokat tartalmazó növényvédő szerek forgalomba hozatalának és használatának tilalmáról szóló, 1978. december 21‑i] 79/117/EGK [tanácsi] irányelv [(HL 1978. L 33., 36. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 4. kötet, 33. o.)] és 91/414/EGK irányelv 2011. június 14‑én hatályát veszti, az említett mellékletben foglalt irányelveknek a nemzeti jogba történő átültetésére és alkalmazására vonatkozó határidőkkel kapcsolatos tagállami kötelezettségek sérelme nélkül.
A hatályon kívül helyezett irányelvekre való hivatkozásokat erre a rendeletre való hivatkozásként kell értelmezni. […]”
C. A végrehajtási rendeletek
1. Az 540/2011/EU végrehajtási rendelet
9.
Az 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a jóváhagyott hatóanyagok jegyzéke tekintetében történő végrehajtásáról szóló, 2011. május 25‑i 540/2011/EU bizottsági végrehajtási rendelet ( 7 ) (1) preambulumbekezdése és 1. cikke szerint a 91/414 irányelv I. mellékletében szereplő hatóanyagokat az 1107/2009 rendelet értelmében jóváhagyott hatóanyagoknak kell tekinteni.
2. Az (EU) 2015/232 végrehajtási rendelet
10.
Az 540/2011 végrehajtási rendeletnek a rézvegyületek hatóanyag‑jóváhagyási feltételei tekintetében történő módosításáról szóló, 2015. február 13‑i (EU) 2015/232 bizottsági végrehajtási rendelet ( 8 ) (8) preambulumbekezdése szerint „[m]egerősítést nyert, hogy a rézvegyületek mint hatóanyagok az 1107/2009 […] rendelet értelmében jóváhagyott hatóanyagnak tekintendők. […]”
11.
A 2015/232 végrehajtási rendeletnek „Az 540/2011/EK [helyesen: 540/2011/EU] végrehajtási rendelet módosítása” című 1. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Az 540/2011/EU végrehajtási rendelet mellékletének A. része az e rendelet mellékletében foglaltak szerint módosul.”
12.
A 2015/232 végrehajtási rendelet melléklete szerint az 540/2011 végrehajtási rendelet mellékletének A. része abból a célból módosult, hogy előírja az alábbiakat:
„[…]
A bejelentők a veszélyeztetett területekre vonatkozó megfigyelési programot nyújtanak be a Bizottságnak, a Hatóságnak és a tagállamoknak, amely azokat a területeket vizsgálja, ahol a talaj és víz (beleértve az üledéket is) réz általi szennyezettsége veszélyt jelent, vagy veszélyessé válhat.
[…]”
3. A vitatott rendelet
13.
A vitatott rendelet „Helyettesítésre jelölt anyagok” című 1. cikkének a szövege a következő:
„Az e rendelet mellékletében foglalt jegyzék tartalmazza azokat a 91/414/EGK irányelv I. mellékletében szereplő hatóanyagokat, amelyek megfelelnek az 1107/2009/EK rendelet II. mellékletének 4. pontjában megállapított kritériumoknak.
Az első bekezdés vonatkozik az 1107/2009/EK rendelet alapján, az ugyanazon rendelet 80. cikkének (1) bekezdésében foglalt átmeneti intézkedések értelmében jóváhagyott hatóanyagokra is.”
14.
Az e rendelet mellékletében szereplő jegyzék tartalmazza az alábbiakat:
„[…]
rézvegyületek (réz‑hidroxid‑, réz‑oxiklorid‑, rézoxid‑, bordeaux‑i keverék‑ és tribázikusrézszulfát‑variánsok)
[…]”
III. A jogvita előzményei
15.
A Törvényszék a megtámadott végzés 1–6. pontjában tömören vázolta a jogvita előzményeit. Ezeket a következőképpen lehet összefoglalni.
16.
Az EUCuTF rézvegyületek gyártóinak egyesülete, amelyek közül egyesek az ilyen anyagot tartalmazó növényvédő szerek forgalombahozatali engedélyeinek jogosultjai. Az egyesületet abból a célból alapították, hogy kérelmet nyújtson be ezen anyagnak a 91/414 irányelvnek a növényvédő szerekben való felhasználásra engedélyezett hatóanyagok jegyzékét tartalmazó I. mellékletébe való felvétele iránt.
17.
A 2009/37 irányelv elfogadásával a Bizottság a rézvegyületek felvétele céljából módosította a 91/414 irányelv I. mellékletében szereplő jegyzéket. Ezt az irányelvet az 1107/2009 rendelet hatályon kívül helyezte. Ugyanakkor az 540/2011 végrehajtási rendelet (1) preambulumbekezdése és 1. cikke szerint a 91/414 irányelv mellékletében foglalt hatóanyagok ezentúl az 1107/2009 rendelet értelmében jóváhagyott hatóanyagoknak tekintendők.
18.
Azt követően, hogy a fellebbező benyújtotta a rézvegyületek belégzéséből eredő kockázatokkal és ezen anyagnak a nem célzott élőlényekre, valamint a talajra és vizekre jelentett kockázatainak értékelésével kapcsolatos kiegészítő információkat, a Bizottság elfogadta a 2015/232 végrehajtási rendeletet. A Bizottság e rendeletben egyrészt megerősítette, hogy a rézvegyületek az 1107/2009 rendelet értelmében jóváhagyott hatóanyagnak tekintendők, másrészt módosította az 540/2011 végrehajtási rendelet mellékletét, előírva a fellebbező számára többek között azt, hogy a veszélyeztetett területekre vonatkozó megfigyelési programot nyújtson be a Bizottságnak, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóságnak (EFSA) és a tagállamoknak, amely azokat a területeket vizsgálja, ahol a talaj és a víz réz általi szennyezettsége veszélyt jelent vagy jelenthet.
19.
2015. március 11‑én az 1107/2009 rendelet 80. cikke (7) bekezdésének végrehajtása céljából a Bizottság elfogadta a vitatott rendeletet, mivel az előbbi rendelkezés azt írja elő, hogy a Bizottság elkészíti a 91/414 irányelv I. mellékletében foglalt olyan anyagok jegyzékét, amelyek megfelelnek a helyettesítésre jelölt anyagként való minősítés kritériumainak, és amelyekre alkalmazni kell az e rendelet 50. cikkének rendelkezéseit. A vitatott rendelet mellékletében található, fent említett jegyzék azzal az indokkal tartalmazza a rézvegyületeket, hogy ez az anyag megfelel az említett kritériumoknak.
IV. A Törvényszék előtti eljárás és a megtámadott végzés
20.
A Törvényszék Hivatalához 2015. június 5‑én benyújtott keresetlevelével a fellebbező a vitatott rendelet részleges megsemmisítése iránti keresetet terjesztett elő. Keresetének alátámasztására a fellebbező többek között jogellenességi kifogást hozott fel az 1107/2009 rendelet 24. cikkével és II. mellékletének 4. pontjával szemben.
21.
A Törvényszék a megtámadott végzésben helyt adott a Bizottság által előterjesztett elfogadhatatlansági kifogásnak. Megállapította egyrészt azt, hogy a fellebbező nem tud saját érdekre hivatkozni, másrészt azt, hogy a tagjai nem rendelkeznek kereshetőségi joggal. E tekintetben a Törvényszék először is azt állapította meg, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében véve a vitatott rendelet személyükben nem érinti a fellebbező tagjait, másodszor pedig azt, hogy e rendelet nem minősül az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondata értelmében vett, végrehajtási intézkedéseket maga után nem vonó, rendeleti jellegű jogi aktusnak.
22.
A Törvényszék elutasította a felperesnek a hatékony bírói jogvédelemhez való jogának megsértésére vonatkozó érvelését is.
V. A felek kérelmei és a Bíróság előtti eljárás
23.
A fellebbező fellebbezésében azt kéri, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a megtámadott végzést, nyilvánítsa elfogadhatónak a vitatott rendelettel szemben benyújtott megsemmisítés iránti keresetét, és utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé az ügy érdemében való határozathozatal céljából. Kéri továbbá, hogy a Bíróság a Bizottságot kötelezze a fellebbezési eljárás költségeinek viselésére.
24.
A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezést, és a fellebbezőt kötelezze a költségek viselésére.
VI. A fellebbezésről
25.
Fellebbezésének alátámasztására a fellebbező három jogalapra hivatkozik. Először is, a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a vitatott rendelet olyan rendeleti jellegű jogi aktus, amely rá nézve az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondata értelmében vett végrehajtási intézkedéseket von maga után. Másodszor, a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor kimondta, hogy keresetének elfogadhatatlansága nem fosztja meg őt és tagjait a hatékony bírói jogvédelemtől. Végül, harmadszor, a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a vitatott rendelet őt és tagjait személyükben nem érinti.
26.
Emellett a fellebbező úgy véli, hogy a vitatott rendelet saját magát és tagjait közvetlenül érinti.
A. A vitatott rendelet végrehajtási intézkedéseinek hiányára vonatkozó első jogalapról
1. A felek érvei
27.
Első jogalapjával a fellebbező a megtámadott végzés 42–44., 46–48., 50–52., 60. és 61. pontját vitatja. Azt kifogásolja, hogy a Törvényszék megállapította, hogy a vitatott rendelet az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondata értelmében vett végrehajtási intézkedéseket von maga után.
28.
A fellebbező szerint ugyanis a rézvegyületek „helyettesítésre jelölt anyagokként” való minősítésére és az 1107/2009 rendelettel létrehozott rendszer ezt követően történő alkalmazására úgy kerül sor, hogy nincs szükség végrehajtási intézkedésekre.
29.
Először is, jóllehet a rézvegyületek jóváhagyásának esetleges meghosszabbítását formálisan az EUCuTF ilyen értelmű kérelme alapján a Bizottság jogi aktusa rögzíti, ez az aktus nem a vitatott rendelet, hanem a hatóanyagok jóváhagyásának meghosszabbítására vonatkozó eljárást szabályozó 1107/2009 rendelet végrehajtási aktusának tekinthető. A vitatott rendelet emellett azzal a hatással jár, hogy a rézvegyületeket legalább hétévenként – nem pedig tizenöt évenként, mint a helyettesítésre nem jelölt hatóanyagokat – jóvá kell hagyatni. Következésképpen az ezen rendelet jóváhagyási eljárása szerint a rézvegyületek jóváhagyásának meghosszabbítását főszabály szerint kétszer olyan gyakran kell kérelmezni, ami megnöveli az ezen vegyületek jóváhagyásának fenntartásával járó költségeket. Ez a hatás közvetlen, és a Bizottság vagy a tagállamok részéről semmilyen végrehajtási intézkedést sem igényel.
30.
A fellebbező továbbá úgy véli, hogy a vitatott rendeletnek az az azonnali hatása, hogy a rézvegyületeket tartalmazó növényvédő szereket és azok használatát az 1107/2009 rendelet 50. cikkében rögzített összehasonlító értékelésnek kell alávetni. E rendelet 50. cikkének (4) bekezdése ugyanis előírja, hogy a tagállamok rendszeresen és legkésőbb az engedély meghosszabbításakor vagy módosításakor elvégzik az összehasonlító értékelést. Továbbá, a Törvényszék által a megtámadott végzés 48. pontjában megállapítottaktól eltérően, nem csupán az összehasonlító értékelés elvégzésével kapcsolatos költségek terhelnék a kérelmezőket, hanem magának az értékelésnek az elvégzése is, mivel a nemzeti hatóságok csupán a határozatot hozzák meg a növényvédő szer engedélyének meghosszabbítása iránti kérelemről. Ebből az következik, hogy az EUCuTF‑nek és tagjainak kell teljesíteniük az összehasonlító értékelésből eredő kötelezettségeket, annak végeredményétől függetlenül.
31.
A Törvényszék azzal, hogy a megtámadott végzés 46. pontjában azt állapította meg, hogy az összehasonlító értékelés elvégzése nincs hatással arra a körülményre, hogy a tagállamok megadják vagy megtagadják, meghosszabbítják, visszavonják vagy módosítják a forgalombahozatali engedélyeket, nem veszi figyelembe azt, hogy semmilyen, nemzeti hatóság által hozott határozattól nem függ a vitatott rendelet hatása.
32.
Mivel a nemzeti hatóságok által adott esetben meghozott intézkedések semmilyen hatást nem gyakorolnak sem a rézvegyületek mint helyettesítésre jelölt anyagok jogállására, sem az 1107/2009 rendelet által létrehozott rendszerre, azok nem tekinthetők a vitatott rendelet végrehajtási intézkedéseinek.
33.
Végül a fellebbező úgy véli, hogy hasonló következtetést kell levonni a növényvédő szerek tagállamok közötti kölcsönös elismerésének elvét illetően. A vitatott rendelet elfogadása miatt ugyanis a valamely helyettesítésre jelölt anyagot tartalmazó termék kölcsönös elismerése már nem automatikus, az összes többi hatóanyag esetén viszont az.
34.
A Bizottság azt állítja, hogy ez az első jogalap megalapozatlan.
35.
Véleménye szerint a megtámadott végzés 41. pontjában a Törvényszék helyesen állapította meg, hogy a helyettesítésre jelölt anyagok jegyzékében foglalt anyagokra három fajta szabályt kell alkalmazni, és e három különböző szabály mindegyikének alkalmazása olyan végrehajtási intézkedések elfogadásához vezet, amelyek jogszerűségét a fellebbező vitathatja. ( 9 )
36.
Ami először is azt az érvet illeti, amely szerint a rézvegyületek Bizottság általi jóváhagyásának meghosszabbítása nem a vitatott rendelet, hanem az 1107/2009 rendelet végrehajtási intézkedésének minősül, a Bizottság úgy véli, hogy a Törvényszék e tekintetben tett megállapítása teljes mértékben összhangban áll az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének a Bíróság által a 2013. december 19‑iTelefónica kontra Bizottság ítéletének (C‑274/12 P, EU:C:2013:852) 27. pontjában kifejtett céljával.
37.
Ebből az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az elvégzendő vizsgálat nem arra a kérdésre vonatkozik, hogy a megtámadott aktus képezi‑e bármilyen, szigorú értelemben vett végrehajtási intézkedés jogi alapját. A Bizottság szerint a megfelelő vizsgálatnak annak ellenőrzéséből kellene állnia, hogy a megtámadott aktus véglegesen és negatív módon módosítja‑e a fellebbező jogi helyzetét. Amennyiben igen, azt is meg kellene vizsgálni, hogy a fellebbezőnek meg kell‑e sértenie a megtámadott jogi aktus rendelkezéseit ahhoz, hogy jogorvoslati lehetőséggel rendelkezzen, mivel nincs olyan másik, uniós vagy nemzeti szinten elfogadott vagy elfogadásra váró aktus, amelyet bíróság előtt vitatni lehetne.
38.
Márpedig a jelen esetben a fellebbező jogi helyzete változatlan maradna mindaddig, amíg nem kerül elfogadásra egy olyan aktus, amely az 1107/2009 rendeletben meghatározott különös szabályok három kategóriája közül valamelyik alkalmazásának következményét képezné.
39.
A Bizottság ezt követően azt állítja, hogy a fellebbező érveit valamennyi fent említett szabálytípus alkalmazása tekintetében el kell utasítani.
40.
Először, a helyettesítésre jelölt anyagok jóváhagyásának meghosszabbítása – amint azt a Törvényszék a megtámadott végzés 44. pontjában megállapította – azt követeli meg a Bizottságtól, hogy a szóban forgó anyag jóváhagyásáról vagy elutasításáról rendeletet hozzon, ami a vitatott rendelet tényleges alkalmazását eredményezi. A fellebbezőnek így lehetősége lenne arra, hogy a fent hivatkozott első rendeletet vitassa és az EUMSZ 277. cikk alapján a vitatott rendelet e tekintetben való alkalmazhatatlanságára hivatkozzon.
41.
Másodszor, a forgalombahozatali engedélyek kölcsönös elismerésére vonatkozó szabályok alkalmazását illetően a Bizottság úgy véli, hogy a Törvényszék helytállóan állapította meg a megtámadott végzés 50. pontjában, hogy az e tekintetben bevezetett változás hatásai kizárólag a tagállamoknak biztosított mérlegelési mozgástér gyakorlása révén érvényesülnek abban az esetben, ha azok nemzeti hatóságai a kölcsönös elismerés iránti kérelmekről döntést hozó jogi aktusokat fogadnak el. A fellebbező nem bizonyította, hogy a nemzeti hatóságok mérlegelési jogkörrel való felruházása ebben az összefüggésben más módon érinti tagjai jogi helyzetét, mint a kölcsönös elismerés megadására vagy megtagadására vonatkozó nemzeti határozat meghozatalát követően. Azt sem bizonyította, hogy a vitatott rendelet a kölcsönös elismerési szabályok vonatkozásában bármilyen egyéb, jogi helyzetét érintő változást eredményez.
42.
Harmadszor, a forgalombahozatali engedély megszerzésének és meghosszabbításának feltételeire vonatkozó szabályok alkalmazását illetően a fellebbező tévesen értelmezi a megtámadott végzés 46. pontját. A Törvényszék – a Bizottság szerint helyesen – állapította meg, hogy az összehasonlító értékelés részét képezi a forgalombahozatali engedély vizsgálati folyamatának. A forgalombahozatali engedély fenntartására, visszavonására vagy módosítására vonatkozó határozat az az aktus, amely a fellebbező jogi helyzetét érinti, amely a gyakorlatban a vitatott rendelet tényleges alkalmazását eredményezi.
43.
Az az érv, amely szerint jelenleg az engedélykérőknek kell elvégezniük az összehasonlító értékelést, nem érinti e következtetést. A Törvényszék helytállóan cáfolta ezt az érvet a megtámadott végzés 48. pontjában. A Bizottság szerint az összehasonlító értékelés elvégzésével kapcsolatos teher ezen átadásának eshetősége kizárólag az eljárást érinti, és mit sem változtat azon, hogy a nemzeti hatóságoknak ezen összehasonlító értékelés végrehajtása érdekében aktusokat kell elfogadniuk, és hogy ezen aktusok megtámadhatóak. Egyrészt vitatni lehetne a nemzeti hatóságnak az összehasonlító értékelés hivatalból való elvégzésére vonatkozó döntését. Másrészt feltételezve azt, hogy a rézvegyületek tekintetében az értékelés eredménye negatív, és így az érinti a fellebbező jogi helyzetét, a forgalombahozatali engedély visszavonásáról szóló határozat megtámadható jogi aktus lenne.
2. Elemzés
a) Az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése utolsó tagmondatának értelmezésére vonatkozó előzetes megjegyzés
44.
Az EUCuTF fellebbezésében azt állítja, hogy a rézvegyületek „helyettesítésre jelölt anyagokként” való minősítésére és ebből következően az 1107/2009 rendelettel létrehozott rendszer alkalmazására „azonnali és közvetlen” módon kerül sor, anélkül hogy végrehajtási intézkedésre lett volna szükség. ( 10 )
45.
A Bíróság elé terjesztett értelmezési problémát tehát annak meghatározása képezi, hogy az 1107/2009 rendeletben meghatározott különös szabályoknak a rézvegyületekre való kiterjesztése pusztán a vitatott rendelet „hatásának” minősül‑e, ami ezért szigorú értelemben vett végrehajtási intézkedéseket sem tesz szükségessé, vagy éppen ellenkezőleg a Bizottság vagy a tagállamok által az 1107/2009 rendelet különös szabályai alapján hozott aktusokat a vitatott rendelet végrehajtási intézkedéseinek kell‑e tekinteni, mivel ezek a szabályok a konkrét hatásaikat csak ezen aktusok révén fejtik ki a fellebbezővel szemben.
46.
Inkább elméleti módon megközelítve a kérdés az, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondatában használt „maga után von” ige kizárólag közvetlenül a „B” rendeleti jellegű jogi aktus alapján elfogadott végrehajtási intézkedésekre vonatkozik‑e, vagy hatálya kiterjeszthető‑e azokra a jogi aktusokra, amelyeket egy korábbi „A” rendelet alapján, de az alkalmazásához nélkülözhetetlen „B” rendelet meghozatala miatt fogadtak el, vagyis egymást követő közvetett láncolatban vagy bizonyos értelemben következményként.
47.
Szükségtelen emlékeztetni arra, hogy a Lisszaboni Szerződés úgy módosította az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdését, hogy az a bírósághoz fordulásnak egy harmadik közvetlen módját biztosítja. Ettől kezdve „[b]ármely természetes vagy jogi személy […] eljárást indíthat a neki címzett vagy az őt közvetlenül és személyében érintő jogi aktusok ellen, továbbá az őt közvetlenül érintő olyan rendeleti jellegű jogi aktusok ellen, amelyek nem vonnak maguk után végrehajtási intézkedéseket” ( 11 ).
48.
Bár a Bíróság elismerte, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének harmadik fordulata „rugalmasabbá tette a természetes és jogi személyek által benyújtott megsemmisítés iránti keresetek elfogadhatósági feltételeit” ( 12 ), mindemellett azonban megszorító értelmezést fogadott el.
49.
Legelőször is, a Bíróság a „rendeleti jellegű jogi aktus” fogalmát úgy értelmezte, hogy „a természetes és jogi személyeket megillető, az EK 230. cikk negyedik bekezdésében szabályozott kereshetőségi jog módosításának az volt a célja, hogy lehetővé tegye e személyek számára, hogy kevésbé szigorú feltételek mellett indíthassanak megsemmisítés iránti keresetet az általános hatályú jogi aktusok ellen, [de] kizárva e körből a jogalkotási aktusokat” ( 13 ).
50.
Ezt követően a végrehajtási intézkedések hiányára vonatkozó feltételt illetően, a 2013. december 19‑iTelefónica kontra Bizottság ítélet (C‑274/12 P, EU:C:2013:852) alapjául szolgáló ügy kapcsán egy általános elemzési keretet határozott meg a Bíróság:
–
először is, a Bíróság megállapította, hogy amennyiben valamely rendeleti jellegű jogi aktus végrehajtási intézkedéseket von maga után, „az uniós jogrend tiszteletben tartásának bírósági felülvizsgálata biztosított, függetlenül attól, hogy a szóban forgó intézkedések az Uniótól vagy a tagállamoktól származnak‑e” ( 14 ). A magánszemély ugyanis az első esetben közvetlenül az uniós bíróság előtt támadhatja meg a végrehajtási intézkedést, keresete alátámasztása érdekében pedig az EUMSZ 277. cikk alapján hivatkozhat az intézkedés alapjául szolgáló aktus jogellenességére, a második esetben pedig az uniós általános jogi aktus érvényességét vitathatja a nemzeti bíróság előtt, amely az EUMSZ 267. cikk alapján előzetes döntéshozatali eljárás keretében kérdéssel fordulhat a Bírósághoz; ( 15 )
–
másodszor, a Bíróság a végrehajtási intézkedések fennállásának értékelését „az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése utolsó tagmondata alapján a jogorvoslati jogára hivatkozó személy helyzetére korlátozza. Irreleváns tehát, hogy a szóban forgó jogi aktus [maga után von]‑e a többi jogalannyal szemben végrehajtási intézkedéseket” ( 16 ), és
–
harmadszor, „kizárólag a kereset tárgyára kell utalni, és amennyiben a felperes csupán az aktus részleges megsemmisítését kéri, csak azon végrehajtási intézkedéseket kell figyelembe venni, amelyeket a jogi aktus e része esetleg tartalmaz” ( 17 ).
51.
A Bíróság ezt a megszorító értelmezését folytatta a 2015. április 28‑iT & L Sugars és Sidul Açúcares kontra Bizottság ítéletben (C‑456/13 P, EU:C:2015:284), megállapítva azt, hogy a nemzeti szinten meghozott intézkedések állítólagosan mechanikus jellege olyan kérdés, amely „nem releváns annak meghatározása céljából, hogy [a szóban forgó] rendeletek vonnak‑e maguk után az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése utolsó tagmondatának értelmében vett végrehajtási intézkedéseket” ( 18 ). Ez konkrétan azt jelenti, hogy „a végrehajtási intézkedések hiányára vonatkozó feltételt nem szabad összekeverni a közvetlen érintettség feltételével” ( 19 ).
52.
Azzal, hogy a „rendeleti jellegű jogi aktus” fogalmából kizárta a jogalkotási aktusokat, és a „végrehajtási intézkedés” fogalmába belevette bármelyik jogi aktust, amelyet az uniós jog valamely általános hatályú aktusa alapján az Unió vagy valamely tagállam fogadott el, a Bíróság az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése utolsó tagmondatának hatályát annak legegyszerűbb fogalmára szűkíti.
53.
Amennyiben ezenkívül a „maga után von” fogalmat úgy kellene értelmezni, hogy az magában foglal bármilyen aktust, amelyet valamely uniós aktust követően fogadtak el, akkor igazat kellene adnom azoknak, akik habozás nélkül arra a következtetésre jutottak, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése utolsó tagmondatának a jelen indítvány 49–51. pontjában felidézett értelmezése gyakorlatilag semmit sem változtat a magánszemélyeknek az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése alapján történő Bírósághoz forduláshoz való jogán. ( 20 )
54.
Márpedig, amint arra a Bíróság a közös kül‑ és biztonságpolitika területén fennálló hatáskörének megalapozása érdekében a közelmúltban emlékeztetett, egyrészt „a Charta 47. cikke, amely a hatékony bírói jogvédelem elvét erősíti meg, az első bekezdésében megköveteli, hogy mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga legyen a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz, [és másrészt] az uniós jogi rendelkezések tiszteletben tartásának biztosítására irányuló hatékony bírói felülvizsgálat fennállása a jogállamiság létének velejárója” ( 21 ). E tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy különösen a költségre, időtartamra és képviseletre vonatkozó szabályok tekintetében okozott eljárási hátrányok – legalábbis a tagállamok vonatkozásában – nem esnek ezen hatékony bírói jogvédelem tiszteletben tartása értékelésének keretein kívül. ( 22 ) El sem tudom képzelni, hogy ez az Unió esetében másként lehet. Márpedig a jogalany számára annak előírása, hogy valamely közvetett jogorvoslati lehetőséggel (amennyiben egyáltalán létezik) éljen, miközben közvetlen jogorvoslati lehetőség is megengedhető lenne a Szerződés feltételeinek megsértése nélkül, egészen biztosan ilyen eljárási hátrányokat eredményezne.
b) A „maga után von” fogalomról
55.
Az előzetes megjegyzésemből levont következtetés alapján úgy gondolom, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondatában használt „maga után von” igét úgy kell értelmezni, hogy az kizárólag a közvetlenül a rendeleti jellegű jogi aktusok alapján szükségszerűen elfogadandó végrehajtási intézkedésekre vonatkozik.
56.
A szó szerinti értelmezés, az EK 230. cikk módosításával elérni kívánt cél és a jogbiztonság elve megerősíti a „maga után von” kifejezés ezen értelmezését.
57.
Legelőször is, a francia változatban használt szó jelentését tekintve megjegyzem, hogy a „comporter” szó „inclure en soi” (magában foglal valamit) jelentéssel bír. ( 23 ) A végrehajtási intézkedést maga után nem vonórendeleti jellegű jogi aktus tehát olyan aktus, amelynek végrehajtása semmilyen kiegészítő aktust nem követel vagy igényel, vagyis önmagában elegendő aktus. ( 24 )
58.
Ez tehát nem azt jelenti, hogy pusztán valamely, a vitatott rendeleti jellegű jogi aktust követően meghozott intézkedés azonosítása elegendő lenne a vele szemben benyújtott kereset elutasításához. Épp ellenkezőleg, mivel az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondata alapján megtámadható általános hatályú aktusnak önmagában elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy ezen az alapon közvetlenül megtámadható legyen, a „maga után von” kifejezés használata azt jelenti, hogy az azonosított intézkedés közvetlen okozati összefüggésben áll az általános hatályú aktussal. ( 25 ) A két aktus közötti ilyen kapcsolat hiányában nem lehet azt állítani, hogy az első megköveteli vagy szükségessé teszi a másodikat.
59.
A viták és a problémák elkerülése érdekében – amennyire csak lehetséges – ezt az okozati összefüggést kell jogalapnak tekinteni. Az EUMSZ 277. cikk alkalmazásához szükséges jogi kapcsolat értelmezésével ellentétben tehát nem lehet szó a megtámadott jogi aktusnak az azonosított végrehajtási jellegű intézkedés elfogadásához vezető eljárásba való közvetett beavatkozásáról. ( 26 ) Márpedig a jelen ügyben a vitatott rendelet csak közvetetten alkalmazandó arra a jogvitára, amelyet azon intézkedéseket követően terjesztenek elő, amelyeket a Bizottság és a tagállamok közvetlenül az 1107/2009 rendelet alapján esetlegesen fogadtak el.
60.
Ezen túlmenően, az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében a bírósághoz fordulás harmadik módjával való kiegészítése által követett cél megerősíti ezt a szó szerinti értelmezést. Ugyanis, amint azt a Bíróság a 2013. október 3‑iInuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Parlament és Tanács ítélet (C‑583/11 P, EU:C:2013:625) 60. pontjában kimondta, a természetes és jogi személyeket megillető, az EK 230. cikk negyedik bekezdésében szabályozott kereshetőségi jog módosításának az volt a célja, hogy lehetővé tegye e személyek számára, hogy kevésbé szigorú feltételek mellett indíthassanak megsemmisítés iránti keresetet. Ugyanis „a Lisszaboni Szerződés a természetes vagy jogi személyeknek az uniós jogi aktusokkal szembeni bírói jogvédelmének az erősítése céljából szélesítette [ki] a megsemmisítés iránti kereset elfogadhatóságának feltételeit az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének elfogadásával, [amely] ilyen kereset indítását lehetővé teszi olyan rendeleti jellegű jogi aktusok ellen is, amelyek ilyen személyt közvetlenül érintenek, és nem vonnak maguk után végrehajtási intézkedéseket” ( 27 ).
61.
Márpedig minél inkább kiszélesítjük a végrehajtási intézkedések fennállásával kapcsolatos feltétel terjedelmét, annál inkább szűkítjük az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében bevezetett bővítés terjedelmét.
62.
Végül a jogbiztonság érdekében még inkább szükség van a „maga után von” kifejezés terjedelmének meghatározására. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy az 1994. március 9‑iTWD Textilwerke Deggendorf ítélet (C‑188/92, EU:C:1994:90) szerint valamely jogalany, akinek minden kétséget kizáróan lett volna kereshetőségi joga az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében valamely uniós jogi aktus ellen megsemmisítés iránti kereset keretében, az EUMSZ 263. cikk hatodik bekezdésében foglalt keresetindítási határidő lejárta után nem kifogásolhatja ezen jogi aktus érvénytelenségét a nemzeti bíróságok előtt. Ugyanez a szabály vonatkozik az EUMSZ 277. cikkben létrehozott jogellenességi kifogásra. ( 28 ) Márpedig a Bíróságnak a közelmúltban alkalma volt megerősíteni, hogy a megsemmisítés iránti kereset elfogadhatósági feltételeinek ezen kiszélesítése nem jár ezen ítélkezési gyakorlat feladásával. ( 29 )
63.
Következésképpen minél távolabbi a kapcsolat a rendeleti jellegű jogi aktus és a végrehajtási intézkedés között, a jogalany számára annál nehezebb annak megállapítása, hogy jogosult‑e közvetlenül megtámadni az elsőt a Törvényszék előtt az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése alapján. Ezen bizonytalanság nemcsak a jogalany számára jelent veszélyt, aki szembesülhet azzal, hogy a Törvényszék a rendeleti jellegű jogi aktus ellen benyújtott megsemmisítés iránti keresetét elfogadhatatlannak nyilvánítja, vagy valamely nemzeti bíróság megtagadja az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését, hanem az uniós jogrendben is bizonytalanságot okoz, mivel a végrehajtási intézkedésnek a rendeleti jellegű jogi aktussal összefüggésben való azonosítása egyénenként vagy bíróságonként változhat.
64.
Összegzésképpen, a szó szerinti és teleologikus értelmezés, valamint a jogbiztonság elve alapján úgy gondolom, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondatában használt „maga után von” igét úgy kell értelmezni, hogy az kizárólag közvetlenül a rendeleti jellegű jogi aktusok alapján szükségszerűen elfogadott végrehajtási intézkedésekre vonatkozik.
65.
Kétségtelen, hogy a vitatott rendelet elszigetelt értékelése mesterségesnek tűnhet. Ugyanis nem kétséges, hogy ha a helyettesítésre jelölt anyagok jegyzéke nem egy külön rendeletnek, hanem az 1107/2009 rendeletnek a mellékletét képezné, a végrehajtási intézkedések fennállására vonatkozó kérdés valószínűleg nem merülne fel, mivel a rézvegyületek „helyettesítésre jelölt anyagkénti” minősítésének hatásai szükségképpen ezen egyetlen rendelet végrehajtási intézkedéseiben nyilvánulnának meg. Véleményem szerint e megfontolás azonban nem befolyásolhatja az elemzést. A hatáskörrel való visszaélés vagy a hatáskörmegosztásra vonatkozó szabály megsértésének kivételével, ami érvénytelenítené a szóban forgó aktust, a jogi eszköz megválasztása nem a Bíróság, hanem a jogi aktus kibocsátójának kizárólagos hatáskörébe tartozik.
c) Az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése utolsó tagmondatának Törvényszék általi alkalmazásáról
66.
A Törvényszék azt állapította meg, hogy a vitatott rendelet az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondata értelmében vett rendeleti jellegű jogi aktusnak minősül. Ez a minősítés nem vitatott.
67.
Amint azt a Törvényszék relevánsan megállapította a megtámadott végzés 34. és 35. pontjában, egyrészt olyan általános hatályú intézkedésről van szó, amely objektíven meghatározott helyzetekre alkalmazandó, továbbá általánosan és absztrakt módon meghatározott személycsoporttal szemben fejt ki joghatásokat. Másrészt a vitatott rendeletet nem jogalkotási aktusnak kell tekinteni, hiszen a Bíróság által az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése utolsó tagmondatának alkalmazása érdekében meghatározott szempontok szerint azt nem rendes vagy különleges jogalkotási eljárás keretében fogadták el.
68.
Ellenben úgy vélem, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott végzés 44., 47. és 50. pontjában a következőket állapította meg:
–
„a [vitatott] rendelet a már jóváhagyott helyettesítésre jelölt anyagok – mint például a rézvegyületek – jóváhagyása meghosszabbításának érvényességi idejével kapcsolatos joghatásait a fellebbező tagjai tekintetében csak a Bizottság által elfogadott, az említett jóváhagyást meghosszabbító rendeleten keresztül fejti ki”, az ilyen rendelet ezért az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondata értelmében vett végrehajtási intézkedésnek minősül;
–
„a [vitatott] rendelet a rézvegyületeket tartalmazó növényvédő szerek egészségre vagy a környezetre jelentett kockázatainak a tagállamok által valamely alternatív szerrel vagy valamely, kártevők elleni nem vegyi jellegű védekezési vagy megelőzési módszerrel történő összehasonlító értékelésével kapcsolatos joghatásait a fellebbező tagjai tekintetében csak a tagállamok illetékes hatóságai által meghozott jogi aktusokon keresztül fejti ki”, az ilyen aktusok ezért az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondata értelmében vett végrehajtási intézkedéseknek minősülnek;
–
„a [vitatott] rendeletnek a helyettesítésre jelölt anyagot tartalmazó növényvédő szerek forgalombahozatali engedélyeinek kölcsönös elismerési eljárásával kapcsolatos joghatásai kizárólag a tagállamok részére az ilyen értelmű kérelemről való döntés érdekében meghagyott mérlegelési mozgástérre vonatkoznak. Márpedig e joghatások adott esetben a fellebbező tagjai tekintetében csak a nemzeti hatóságoknak az említett tagok által előterjesztett kölcsönös elismerés iránti kérelmekre vonatkozó aktusain keresztül nyilvánulnak meg”, az ilyen aktusok ezért az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondata értelmében vett végrehajtási intézkedéseknek minősülnek.
69.
A Törvényszék döntésével szemben úgy vélem, hogy a fent hivatkozott különböző aktusok nem minősülnek a vitatott rendelet EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondata értelmében vett végrehajtási intézkedéseinek, hiszen azokat nem közvetlenül annak alapján fogadták el. Ellenkezőleg, minden egyes aktusnak az 1107/2009 rendelet valamely rendelkezése a jogalapja.
70.
Nyilvánvaló, hogy az 1107/2009 rendeletnek a helyettesítésre jelölt anyagokra vonatkozó rendelkezései alkalmazásához szükséges egyik feltétel a vitatott rendelet elfogadása volt. Ugyanakkor, amint a hatóanyagot a vitatott rendelettel felvették a helyettesítésre jelölt anyagok jegyzékébe, az 1107/2009 rendelet különös rendelkezései automatikusan alkalmazandók ezekre az anyagokra. A vitatott rendelet tehát nem minősül a Bizottság vagy a tagállamok által elfogadandó intézkedések közvetlen alapjának.
71.
Ellenkezőleg, amint azt az EUCuTF helyesen állítja, a vitatott rendelet önmagában fejti ki különös joghatásait. Más szavakkal e rendelet önmagában elegendő: a rézvegyületek helyettesítésre jelölt anyagokként való felvétele kizárólag a vitatott rendelet alapján azonnali és közvetlen.
72.
Márpedig éppen ez a felvétel képezi az EUCuTF által előterjesztett megsemmisítés iránti kereset tárgyát. Következésképpen, mivel azok az intézkedések, amelyeket adott esetben a Bizottság vagy a tagállamok fogadnak el az 1107/2009 rendelet alapján a rézvegyületekkel kapcsolatban, semmilyen hatást nem gyakorolnak a helyettesítésre jelölt anyagok jegyzékébe való felvételükre, ezekre nem kell tekintettel lenni. Az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondata alapján benyújtott kereset elfogadhatóságának értékelése érdekében ugyanis e végrehajtási intézkedések létének értékelését a jogorvoslati jogára hivatkozó személy helyzetére kell korlátozni, és kizárólag a kereset tárgyára kell utalni. ( 30 )
73.
Ezen túlmenően nem tudok egyetérteni a Bizottság azon állításával, amely szerint a végrehajtási intézkedések alapjára – azaz nem a vitatott rendeletre, hanem az 1107/2009 rendeletre – vonatkozó érvet el kell utasítani, mivel a Törvényszék megállapítása „teljes mértékben összhangban áll az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének céljával” ( 31 ).
74.
Kétségtelen, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdését annak elkerülése érdekében módosították, hogy a magánszemély uniós jogsértést legyen kénytelen elkövetni azért, hogy bírósághoz fordulhasson. Mindazonáltal ezen aggodalmat és a Szerződés ezt követő módosítását a Bíróság által felvázolt azon jogorvoslati rendszer egészének keretei között kell értelmezni, amelynek koherenciája lehetővé teszi a Szerződés által létrehozott jogszerűségi felülvizsgálati rendszer teljességének biztosítását.
75.
A Bíróság azon állítása, amely szerint „az EUM‑Szerződés egyrészt a 263. cikkével és a 277. cikkével, másrészt a 267. cikkével teljes jogorvoslati és eljárási rendszert hozott létre, melynek célja, hogy biztosítsa az uniós jogi aktusok jogszerűségének felülvizsgálatát, az uniós bíróságra ruházva azt” ( 32 ) korrekciós célú megközelítéssel magyarázható. A Bíróság ugyanis azt állítja, hogy a rendszer teljes, mivel a jogellenességi kifogásnak és az érvényesség vizsgálatára irányuló előzetes döntéshozatali eljárásnak köszönhetően „[í]gy a természetes és a jogi személyek védelmet élveznek az általános érvényű jogi aktusok rájuk való alkalmazásával szemben, amelyeket a Szerződés az [EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében] meghatározott különleges elfogadhatósági feltételek miatt a Bíróság előtt közvetlenül nem támadhatnak meg” ( 33 ). A jogszerűségi felülvizsgálat kiegészítő mechanizmusainak tehát kompenzációs funkciója van. ( 34 )
76.
Megítélésem szerint megfordítanánk a rendszer logikáját, ha az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt egyik feltétel terjedelmét a Bíróság megsemmisítésre vonatkozó hatáskörének valamely közvetett jogorvoslati lehetőség javára történő kizárásával kiszélesítenénk. Ugyanis nem az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt elfogadhatósági feltételeket kell valamely feltételezett kisegítő jellegű jogorvoslati lehetőség fényében értelmezni. Éppen ellenkezőleg, a kisegítő jogorvoslati lehetőségek feltételeit kell adott esetben kiterjesztően értelmezni, mert az uniós bírósághoz való közvetlen fordulás nem lehetséges.
77.
Úgy tűnik számomra, hogy ezt a megközelítést a Bíróság megerősítette a 2000. november 16‑iSchiocchet kontra Bizottság végzés (C‑289/99 P, EU:C:2000:641) alapjául szolgáló ügy kapcsán. A Bíróság ugyanis e végzésben megerősíti, hogy valamely rendelet alkalmazhatatlanságára való hivatkozásnak az EUMSZ 277. cikkben biztosított lehetősége csupán a jogorvoslati kérelem alátámasztására szolgáló jogalapnak minősülhet, nem pedig e jogorvoslati kérelem tárgyának, és hogy „következésképpen maguknak a jogorvoslati kérelmeknek az elfogadhatóságát a kereseti kérelmekre tekintettel kell értékelni, az alátámasztásukra felhozható esetleges jogellenességi kifogásoktól függetlenül” ( 35 ).
78.
Következésképpen, mivel az EUCuTF jogellenességi kifogást hozott fel az 1107/2009 rendelettel szemben, véleményem szerint nincs szó következetlenségről, ha a vitatott rendelettel szemben benyújtott megsemmisítés iránti kereset érdemi vizsgálata keretében e rendelet szabályaira hivatkoznak, de az említett kereset elfogadhatóságának értékelésekor azokat figyelmen kívül hagyják. A jelen esetben úgy tűnik számomra, hogy az EUCuTF teljes mértékben tiszteletben tartotta a jogorvoslatok egymáshoz való viszonyát egyrészt azáltal, hogy a vitatott rendeletet támadta meg, másrészt hogy keresetének alátámasztására jogellenességi kifogást hozott fel az 1107/2009 rendelettel szemben.
79.
Egyébiránt az eljárás ezen megválasztása különbözteti meg a jelen ügyet a 2015. április 28‑iT & L Sugars és Sidul Açúcares kontra Bizottság ítélet (C‑456/13 P, EU:C:2015:284) alapjául szolgáló ügytől.
80.
Első pillantásra ez utóbbi ügy úgy tűnhet, hogy hasonló mechanizmusra vonatkozik, vagyis arra az esetre, ha azon X végrehajtási rendelet alkalmazásához elengedhetetlen adatot, amelynek alapján végrehajtási intézkedéseket fogadtak el, Y végrehajtási rendelet határozza meg.
81.
Mindazonáltal a fellebbezők nem jogellenességi kifogást hoztak fel, hanem két rendelet megsemmisítését kérték. Márpedig a Bíróság által ezen ítélet 40. pontjában megjelölt végrehajtási intézkedések kifejezetten a két szóban forgó rendeleten alapultak: az engedélyek iránti kérelmek a 2010/2011‑es gazdasági év tekintetében a cukor bizonyos mennyiségeire vonatkozó kivételes behozatali vámkontingens megnyitásáról szóló, 2011. március 28‑i 302/2011/EU bizottsági végrehajtási rendeleten ( 36 ) alapulnak, míg a nemzeti hatóságok ezen kérelmeket követő határozatai a bizonyos vámkontingensek szerinti cukorágazati termékek tekintetében 2011. április 1. és 7. között kérelmezett behozatali engedélyek kibocsátásakor alkalmazandó odaítélési együttható megállapításáról és az ilyen engedélyek iránti kérelmek benyújtásának felfüggesztéséről szóló, 2011. április 19‑i 393/2011/EU bizottsági végrehajtási rendeletben megállapított együtthatókat alkalmazzák. ( 37 )
82.
Ugyanis a 2015. április 28‑iT & L Sugars és Sidul Açúcares kontra Bizottság ítélet (C‑456/13 P, EU:C:2015:284) 40. pontjában a Bíróság kimondta, hogy „a 302/2011 és a 393/2011 végrehajtási rendelet a fellebbezők tekintetében csak az engedélyek iránti kérelmeknek a 302/2011 végrehajtási rendelet alapján történő benyújtását követően a nemzeti hatóságok által meghozott jogi aktusokon keresztül fejt ki joghatást.” A Bíróság ugyanakkor arra is rámutatott, hogy „[a] nemzeti hatóságoknak az ilyen engedélyek kiadásáról szóló határozatai az érintett gazdasági szereplőkkel szemben a 393/2011 végrehajtási rendeletben megállapított együtthatót alkalmaz[zák]”, ezért „az ilyen engedélyeket teljesen vagy részben megtagadó határozatok ennélfogva az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondata értelmében vett végrehajtási intézkedéseknek minősülnek”.
83.
A jelen ügyben viszont az EUCuTF nem annak a rendeletnek a megsemmisítését kéri, amelynek alapján az esetleges végrehajtási intézkedéseket elfogadják.
3. Az első jogalapra vonatkozó következtetés
84.
Mivel a Törvényszék által azonosított végrehajtási intézkedések olyan intézkedések, amelyek nem közvetlenül a vitatott rendeleten, hanem az 1107/2009 rendeleten alapulnak, úgy vélem, hogy az EUCuTF által hivatkozott első jogalapnak helyt kell adni. A megtámadott végzés azon részét tehát hatályon kívül kell helyezni, amelyben a Törvényszék azt állapította meg, hogy a vitatott rendelet az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondata értelmében vett végrehajtási intézkedéseket tartalmaz.
85.
Következésképpen a második és harmadik jogalapot csak másodlagosan fogom vizsgálni.
B. Az EUCuTF vagy tagjai személyes érintettségére vonatkozó harmadik jogalapról
86.
Először a harmadik jogalapot fogom megvizsgálni. A második jogalap ugyanis az EUCuTF és tagjai hatékony bírói jogvédelmének hiányával kapcsolatos kérdésre vonatkozik abban az esetben, ha az EUCuTF nem rendelkezne az uniós bíróság előtt közvetlen jogorvoslati joggal. A harmadik jogalap ugyanakkor a fellebbező személyes érintettségének feltételére vonatkozik. Következésképpen, ha ez a harmadik jogalap megalapozott lenne, az EUCuTF által a Törvényszékhez benyújtott megsemmisítés iránti keresetnek is helyt lehetne adni, feltéve hogy a vitatott rendelet az EUCuTF‑et is közvetlenül érinti.
87.
Az a kérdés, hogy a megtámadott végzés kétségbe vonta‑e, hogy az EUCuTF és tagjai jogosultak hatékony bírói jogvédelemben részesülni, csupán akkor merül fel, ha a Törvényszék az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének megfelelő értelmezése alapján nyilvánította elfogadhatatlannak az EUCuTF keresetét. Ezért logikusabbnak tűnik a második és a harmadik jogalap vizsgálatának megfordítása. ( 38 )
1. A felek érvei
88.
Harmadik jogalapjával a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék a megtámadott végzés 22., 31. és 32. pontjában úgy ítélte meg, hogy a vitatott rendelet őt és tagjait személyükben nem érinti.
89.
Először is a fellebbező arra hivatkozik, hogy a vitatott rendelet az EUCuTF‑et személyében érinti sajátos körülményeire ( 39 ) és a rézvegyületekre mint növényvédőszer‑hatóanyagokra alkalmazandó jogi keret kialakításában játszott szerepére tekintettel.
90.
Először is egyedül az EUCuTF tett bejelentést a rézvegyületeknek a 91/414/EGK irányelv I. mellékletébe való felvétele érdekében. Továbbá kizárólag az EUCuTF kérelmezte a rézvegyületek hatóanyagként való meghosszabbítását, és valamennyi gyártó érdekében kizárólag ő nyújtott be a hatóanyagra vonatkozó dossziét, mégpedig 2015 júliusában.
91.
Másodszor az EUCuTF a vitatott rendeletet megelőzően részt vett a rézvegyületekre alkalmazandó szabályozás elfogadásához vezető eljárásban. A fellebbező különösen a 2015/232 végrehajtási rendeletre utal, amelyet a saját maga által benyújtott tanulmányok és dokumentumok alapján és azt követően fogadtak el, hogy felhívták a rézvegyületekre vonatkozó felülvizsgálati jelentéssel kapcsolatos észrevételei előterjesztésére.
92.
Harmadszor a fellebbező azt állítja, hogy a helyettesítésre jelölt anyagoknak a vitatott rendelet által jóváhagyott jegyzékét kizárólag a rézvegyületekre vonatkozó azon végleges felülvizsgálati jelentésen alapuló dokumentum eredményei alapján állították össze, amelyet a Bizottság a kérelmező vonatkozásában az EUCuTF kizárólagos közreműködésével fogadott el.
93.
Negyedszer a vitatott rendelet kidolgozására irányuló egész folyamat során az EUCuTF a Bizottság „tárgyalópartnere” volt, a rézvegyületek helyettesítésre jelölt anyagokként való minősítésére vonatkozóan levelezést folytatott és megbeszélést tartott ezen intézménnyel.
94.
A fentiekre tekintettel a fellebbező úgy véli, hogy hasonlóan ahhoz, amit a Bíróság az 1985. január 17‑iPiraiki‑Patraiki és társai kontra Bizottság ítéletben (11/82, EU:C:1985:18) megállapított, az EUCuTF kereshetőségi jogát el kellett volna ismerni, mivel a jelen ügy sajátos körülményeire tekintettel a Bizottság tudatában volt annak, hogy a vitatott rendelet őt közvetlenül és személyében érinti.
95.
Másodszor a fellebbező azt állítja, hogy a vitatott rendelet az EUCuTF tagjait is személyükben érinti.
96.
Egyrészt az EUCuTF a növényvédő szerként használt rézvegyületek valamennyi, az Unióban működő gyártóját képviseli. Így a Törvényszék tévesen állapította meg a megtámadott végzés 31. pontjában, hogy az EUCuTF‑et és tagjait a vitatott rendelet ugyanúgy érinti, mint az összes többi gazdasági szereplőt, tekintettel arra, hogy a növényvédő szerként használt rézvegyület minden gyártója tagja az EUCuTF‑nek, vagy forgalmazóként valamelyik tagjának érdekében jár el.
97.
A fentieket folytatva, az 1107/2009 rendelet 15. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a valamely hatóanyag meghosszabbítása iránti kérelmet a hatóanyag gyártója nyújtja be. A vitatott rendelet vonatkozik a rézvegyületekre, és érinti a jóváhagyásuk meghosszabbítására vonatkozó eljárást, amint arra a Törvényszék a megtámadott végzés 41. és 42. pontjában rámutatott. Kizárólag az EUCuTF és tagjai kérhetik a meghosszabbítást, hiszen a növényvédő szerként használt rézvegyületnek ők az egyetlen gyártói az Unióban. Végezetül kizárólag az EUCuTF kérelmezte a rézvegyületek hatóanyagként való meghosszabbítását, és nyújtott be valamennyi gyártó érdekében hatóanyagra vonatkozó dossziét.
98.
A Törvényszék a 2003. szeptember 30‑iSony Computer Entertainment Europe kontra Bizottság ítéletben (T‑243/01, EU:T:2003:251, 75. pont) megállapította, hogy az a körülmény, hogy az Unióban a felperes volt a PlayStation®2 videójáték‑konzol egyedül feljogosított importőre, a felperes személyében való érintettségének értékelése szempontjából releváns elemnek minősül.
99.
Másrészt az EUCuTF keresetének az a tárgya, hogy a vitatott rendelet a perzisztens, bioakkumulatív és mérgező (PBT) anyagokkal kapcsolatos szempontoknak a szervetlen anyagokra való téves alkalmazása következtében vette fel a rézvegyületeket a helyettesítésre jelölt anyagok jegyzékébe. Márpedig a rézvegyület az egyetlen olyan szervetlen anyag, amely a helyettesítésre jelölt anyagok jegyzékében szerepel. Következésképpen egyedül e vegyületeknek az említett jegyzékbe való felvételét megalapozó jogalap jellemezné és egyénítené az EUCuTF‑et és tagjait.
100.
A fellebbező azt állítja, hogy a fentiekre tekintettel a vitatott rendelet – bár alaki szempontból végrehajtási rendeletnek minősül – a rézvegyületekre és így ezen hatóanyag egyedüli gyártójaként az EUCuTF‑re és tagjaira gyakorolt hatásai alapján valójában egy bizottsági határozat.
101.
A Bizottság úgy véli, hogy az EUCuTF által fellebbezése alátámasztására felhozott harmadik jogalap megalapozatlan.
102.
Először is a Törvényszék helyesen állapította meg, hogy a fellebbezőt személyében nem érinti a vitatott rendelet.
103.
Amint azt a Törvényszék a megtámadott végzés 22. pontjában helytállóan állapította meg, a szóban forgó szabályozás egyetlen rendelkezése sem biztosít a fellebbező számára eljárási jogokat. Az a tény, hogy a fellebbező levelezést folytathatott a Bizottsággal a vitatott rendelet megszövegezésével kapcsolatban, nem elegendő ahhoz, hogy a fellebbező számára biztosítsa a kereshetőségi jogot, ha az alkalmazandó jogszabály nem biztosítja számára az eljárásban részt vevő jogállását.
104.
Nem tartozik a tárgyhoz az a tény, hogy a fellebbező jelentette be a rézvegyületeket a 91/414/EGK irányelv I. mellékletébe való felvételük céljából, mivel a vitatott rendelet nem érinti ezt a kérdést.
105.
Ami az arra alapított érvet illeti, hogy egyedül a fellebbező kérelmezte a rézvegyületek jóváhagyásának meghosszabbítását, ez az egyetlen körülmény nem elegendő az egyéniesítéséhez. E tekintetben a Bizottság kiemelte, hogy az 1107/2009 rendelet 15. cikkének (1) bekezdése szerint nemcsak az első jóváhagyáshoz vezető eljárás kérelmezője, hanem a hatóanyag bármely gyártója benyújthat meghosszabbítási kérelmet.
106.
Másodszor a Bizottság úgy véli, hogy a Törvényszék helyesen állapította meg, hogy a fellebbező tagjait személyükben nem érinti a vitatott rendelet.
107.
A Bizottság szerint a megtámadott végzés 29. pontjában a Törvényszék helyesen emlékeztetett a 2013. december 19‑iTelefónica kontra Bizottság ítéletből (C‑274/12 P, EU:C:2013:852, 47. pont) eredő azon ítélkezési gyakorlatra, amely szerint az a körülmény, hogy azon jogalanyok, akikkel szemben a hivatkozott intézkedés alkalmazandó, szám szerint vagy akár egyedileg többé‑kevésbé pontosan meghatározhatók, semmi esetre sem jelenti, hogy e jogalanyokat ezen intézkedés által személyükben érintettnek kell tekinteni, amennyiben csupán az állapítható meg, hogy a szóban forgó intézkedés a benne meghatározott objektív jogi vagy ténybeli helyzet folytán alkalmazandó.
108.
A fellebbező tehát nem bizonyította, hogy a tagjai zárt gyártói csoportot vagy kategóriát alkotnak, illetve hogy más gazdasági szereplők potenciálisan nem lehetnek ugyanilyen helyzetben, amint arra a Törvényszék a megtámadott végzés 31. pontjában rámutatott.
109.
A Bizottság szerint a fellebbező tévesen hivatkozik a 2003. szeptember 30‑iSony Computer Entertainment Europe kontra Bizottság ítéletre (T‑243/01, EU:T:2003:251). Amint azt a Törvényszék a 2008. február 19‑iApple Computer International kontra Bizottság végzésében (T‑82/06, EU:T:2008:46) elismerte, ez az ítélet olyan, rendkívül sajátos tények és jogi körülmények együttesére vonatkozik, amelyek bármely más tényleges vagy potenciális gazdasági szereplőtől megkülönböztetik a Sonyt. Az említett ítélet alapjául szolgáló ügy egyetlen ténybeli vagy jogi körülménye sem áll fenn a jelen ügyben.
2. Elemzés
110.
Az EUCuTF, amely növényvédő szerek előállítására használt rézvegyületek gyártóinak egyesületeként határozható meg, ( 40 ) főszabály szerint csak akkor indíthat elfogadható megsemmisítés iránti keresetet, ha az általa képviselt vállalkozások vagy azok bármelyike maga is bír egyéni kereshetőségi joggal, vagy ha saját érdekét bizonyítani tudja. ( 41 )
111.
A megtámadott végzés 19. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján a Törvényszék kimondta, hogy az EUCuTF nem hivatkozhat saját érdekre, hiszen a jelen jogvitában szóban forgó szabályozás egyetlen rendelkezése sem biztosít számára eljárási jogokat, és hogy semmilyen szerepet nem töltött be a vitatott rendelet kidolgozásában. ( 42 )
112.
A Törvényszék azt is megállapította. hogy a megtámadott rendelet a fellebbező tagjait – akik közül egyesek rézvegyületet tartalmazó növényvédő szerek forgalomba hozatalára vonatkozó engedélyek jogosultjai – csak a rézvegyületeket gyártók objektív minősége alapján érinti, csakúgy, mint bármely más olyan gazdasági szereplőt, aki ténylegesen vagy esetlegesen ugyanilyen helyzetben van. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a fellebbező tagjai így nincsenek olyan helyzetben, amely őket egyéníti. ( 43 )
113.
Az EUCuTF állításaival ellentétben semmilyen téves jogalkalmazást nem látok sem a Törvényszék megállapításaiban, sem a megtámadott végzés 32. pontjában a Törvényszék által abból levont következtetésben, azaz abban, hogy – mivel a személyes érintettség feltétele nem teljesül – az EUCuTF által benyújtott kereset elfogadhatóságát nem lehet az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének második tagmondata alapján megállapítani.
a) Az EUCuTF helyzetéről
114.
Az EUCuTF – bár az általa hivatkozott harmadik jogalap a megtámadott végzés 22. pontjára vonatkozik – nem vitatja sem azt, hogy nem játszotta el a „tárgyaló” szerepét annak érdekében, hogy a rézvegyületek a vitatott rendelet mellékletében szereplő jegyzékbe bekerüljenek, sem azt, hogy az alkalmazandó szabályozás az ő érdekében semmilyen eljárási garanciát nem ír elő.
115.
Ugyanis, bár az EUCuTF előadja, hogy a Bizottság „tárgyalópartnere” volt, és részt vett az Egészségügyi Főigazgatóság tisztviselőivel tartott megbeszélésen, azonban nem hivatkozik semmilyen olyan különös eljárási jogra, amely számára olyan egyedi jogi helyzetet teremtene, amely az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének értelmében egyéníthetné őt. ( 44 )
116.
Az EUCuTF által a személyében való érintettség bizonyítása érdekében hivatkozott többi érv még kevésbé megalapozott. Egyrészt a rézvegyületeknek a 91/414/EGK irányelv I. mellékletébe való felvétele érdekében tett lépései és a „rézvegyületek” hatóanyag‑jóváhagyási feltételeiről szóló 2015/232 végrehajtási rendelethez vezető eljárásban való részvétele nem releváns. Ugyanis azok a jelen jogorvoslat keretében nem egyéníthetik őt, mivel a megtámadott aktusnak szoros értelemben nem a „rézvegyületek” mint hatóanyagok engedélyezése a tárgya, hanem helyettesítésre jelölt anyagként való elismerése a 91/414 irányelv I. mellékletébe való felvételéhez vezető eljárástól eltérő eljárást követően.
117.
Másrészt az EUCuTF – állításával szemben – nincs az 1985. január 17‑iPiraiki‑Patraiki és társai kontra Bizottság ítélet (11/82, EU:C:1985:18) alapjául szolgáló helyzethez hasonló helyzetben, mivel a vitatott szabályozás egyetlen különös rendelkezése sem kötelezi a Bizottságot arra, hogy az általa elfogadni kívánt jogi aktusnak az EUCuTF vagy tagjai különleges helyzetére gyakorolt hatásait figyelembe vegye.
118.
A Törvényszék úgy állapíthatta meg, hogy az EUCuTF semmilyen, a vitatott rendelet megsemmisítéséhez fűződő saját érdekre nem hivatkozhat, hogy nem alkalmazta tévesen a jogot.
b) Az EUCuTF tagjainak kereshetőségi jogáról
119.
Az 1963. július 15‑iPlaumann kontra Bizottság ítélet (25/62, EU:C:1963:17) óta „azon alanyok, akik nem címzettjei egy határozatnak, csak akkor állíthatják, hogy személyükben érintettek, ha ez a határozat sajátos jellemzőik vagy egy őket minden más személytől megkülönböztető ténybeli helyzet folytán vonatkozik rájuk, és ezáltal a címzetthez hasonló módon egyéníti őket”. A személyes érintettség ezen értelmezését akkor is alkalmazni kell, ha a megtámadott jogi aktus egy általános hatályú jogi aktus. ( 45 )
120.
Márpedig meg kell jegyezni, hogy a fellebbező nem vitatja kifejezetten a megtámadott végzés 27. pontját, amelyben a Törvényszék megállapította, hogy a vitatott rendeletnek ilyen hatálya van, mivel egyrészt objektíven meghatározott helyzetekre, azaz a jelen esetben valamely hatóanyag jellemzői miatt kell alkalmazni, másrészt pedig általános és absztrakt módon meghatározható személycsoporttal szemben fejt ki joghatást, azaz bármely olyan gazdasági szereplővel szemben, akinek tevékenysége e rendelet mellékletében foglalt jegyzékben szereplő anyagok valamelyikéhez kapcsolódik.
121.
A fellebbező arra sem hivatkozott, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, vagy elferdítette a tényeket, amikor azt állapította meg a megtámadott végzés 30. pontjában, hogy „a [vitatott] rendelet (4) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az ezen rendelet mellékletét képező jegyzéket a vizsgálati jelentésben, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) következtetéseiben, az értékelő jelentés tervezetében, az azt kiegészítő dokumentációban és szakértői értékelő jelentésekben szereplő információk, illetve az anyagok és keverékek osztályozásáról, címkézéséről és csomagolásáról, a 67/548/EGK és az 1999/45/EK irányelv módosításáról és hatályon kívül helyezéséről, valamint az 1907/2006/EK rendelet módosításáról szóló, 2008. december 16‑i 1272/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2008. L 353., 1. o.; helyesbítés: HL 2011. L 16., 1. o.) alapján állították össze”. Az EUCuTF a Törvényszéknek az ugyanezen pontban tett azon megállapítását sem kifogásolja, mely szerint a vitatott rendelet az 1107/2009 rendelet 80. cikke (7) bekezdésének alkalmazására vonatkozik, amelynek értelmében a Bizottság 2013. december 14‑ig elkészíti a helyettesítésre jelölt anyagok jegyzékét.
122.
Ezért úgy vélem, hogy a Törvényszék téves jogalkalmazás nélkül állapíthatta meg a megtámadott végzés 31. pontjában, hogy a fellebbező tagjait a vitatott rendelet személyükben nem érinti, mivel ez utóbbit objektív rézvegyületgyártói minőségük folytán ugyanúgy kell alkalmazni rájuk, mint minden más, ténylegesen vagy potenciálisan azonos helyzetben lévő gazdasági szereplőre, és így a személyükben való érintettség feltétele rájuk nézve nem teljesül.
123.
Ezzel a megállapítással nem ellentétes azon érv, mely szerint valamennyi rézvegyületgyártó tagja az EUCuTF‑nek.
124.
Egyrészt az EUCuTF tagjait nem lehet a vitatott rendelet elfogadásakor azonosított vagy azonosítható személyek meghatározott csoportjába tartozónak tekinteni – és így e rendelet nem érintheti őket személyükben –, mivel e csoport annak hatálybalépését követően bővíthető. Ugyanis, még ha ez nehezen elképzelhetőnek is tűnik, a Bíróság soha nem tért el a „zárt csoport” ezen rugalmas értelmezésétől. ( 46 )
125.
Másrészt az a körülmény azonban, hogy a jogalanyok, akikkel vagy amelyekkel szemben valamely intézkedés érvényesül, szám szerint vagy akár egyedileg többé‑kevésbé pontosan meghatározhatók, semmi esetre sem jelenti, hogy e jogalanyokat ezen intézkedés által személyükben érintettnek kell tekinteni, amennyiben csupán az állapítható meg, hogy az intézkedés a benne meghatározott objektív jogi vagy ténybeli helyzet folytán alkalmazandó. ( 47 )
126.
Márpedig a vitatott rendelet elfogadásakor a rézvegyületeknek a helyettesítésre jelölt anyagok jegyzékébe való felvételéről nem a fellebbező tagjai különleges minőségének figyelembevételével döntöttek, hanem azon tény alapján, hogy ezen anyag esetében teljesülnek a perzisztens és mérgező anyaggá történő minősítésnek az 1107/2009/EK rendelet II. mellékletének 4. pontja szerinti kritériumai. ( 48 )
127.
E tekintetben – amint azt a fellebbező állítja – annak, hogy a rézvegyület az egyetlen olyan szervetlen anyag, amely a helyettesítésre jelölt anyagok szóban forgó jegyzékén szerepel, nem lehet kihatása az EUCuTF tagjainak személyükben való érintettségére. E körülmény ugyanis egyáltalán nem érinti azt, hogy a vitatott rendelet joghatásai a fellebbező tagjai tekintetében csak a rézvegyületgyártói objektív minőségükből adódóan érvényesülnek. ( 49 )
3. A harmadik jogalapra vonatkozó következtetés
128.
A Törvényszék téves jogalkalmazás nélkül állapította meg a megtámadott végzés 22. és 31. pontjában, hogy az EUCuTF nem tud saját érdekre hivatkozni, és hogy a tagjai nincsenek olyan helyzetben, amely egyéníti őket. Következésképpen szintén téves jogalkalmazás nélkül állapította meg a megtámadott végzés 32. pontjában, hogy mivel a személyében való érintettség feltétele nem teljesül, az EUCuTF által benyújtott kereset elfogadhatóságát nem lehet az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének második tagmondata alapján megállapítani.
129.
Következésképpen a fellebbező által fellebbezésének alátámasztása érdekében hivatkozott harmadik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.
C. Az EUCuTF és tagjai hatékony bírói jogvédelmére vonatkozó második jogalapról
1. A felek érvei
130.
Második jogalapjával a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék a megtámadott végzés 52–60. pontjában úgy ítélte meg, hogy keresetének elfogadhatatlanként való elutasítása nem fosztja meg őt és tagjait a hatékony bírói jogvédelemhez való joguktól.
131.
A fellebbező azt állítja, hogy az EUCuTF tagjai nem vitathatnak olyan nemzeti végrehajtási intézkedést, amely megengedi számára a vitatott rendelet joghatásainak megkérdőjelezését. Abban az esetben ugyanis, ha valamely nemzeti hatóság úgy dönt, hogy a rézvegyületeket összehasonlító értékelésnek veti alá, de az értékelést követően az említett vegyületek helyettesítéséről nem hoz döntést, a fellebbező azt állítja, hogy ezt a „határozatot” nem támadhatja meg a számára nem hátrányos jogi aktussal szembeni eljáráshoz fűződő érdek hiányában.
132.
Az EUCuTF tagjai így kénytelenek lennének kiprovokálni, hogy a nemzeti hatóságok elutasító határozatot hozzanak azért, hogy azt megtámadhassák, és a rézvegyületek helyettesítésre jelölt anyagként való minősítését e jogorvoslati eljárás keretében vitathassák.
133.
Márpedig a fellebbező szerint – a Törvényszék által a megtámadott végzés 54. és 55. pontjában megállapítottaktól eltérően – a nemzeti bíróságokhoz fordulás és a vitatott rendelet érvényességének megítélésére irányuló előzetes döntéshozatal iránti kérelem Bírósághoz való előterjesztésének lehetősége nem biztosíthatja az ő vagy tagjai hatékony bírói jogvédelemhez való jogát. Először is egyáltalán nem biztos, hogy a rézvegyületek jóváhagyásának meghosszabbítására vonatkozóan elutasító határozat fog születni. Így a fellebbező és tagjai lehet, hogy soha nem lesznek képesek arra, hogy a vitatott rendeletet vitassák, amely határozatlan ideig továbbra is joghatásokat fog kiváltani, másodszor a fellebbezőnek és tagjainak még elutasító határozat esetén és előzetes döntéshozatal iránti kérelem Bírósághoz való előterjesztésének lehetőségétől függetlenül is viselniük kellene az adminisztratív terheket és a rézvegyületek „helyettesítésre jelölt anyagként” való minősítésével járó adminisztratív terhet és gazdasági költségeket.
134.
A Bizottság a jogalapot elfogadhatatlannak tartja, mivel az EUCuTF pusztán megismétli a Törvényszék előtt felhozott érveket, anélkül azonban, hogy bármilyen téves jogalkalmazást is megjelölne a megtámadott végzésben. Másodlagosan a jogalapot megalapozatlannak tartja.
2. Elemzés
135.
A Bizottsággal ellentétben a fellebbező által hivatkozott második jogalapot elfogadhatónak tartom.
136.
Egyrészt a fellebbező kifejezetten megjelöli a megtámadott végzés pontjait. Másrészt alátámasztott módon vitatja a Törvényszék által a fellebbező tagjainak bírói jogvédelmével kapcsolatban tett okfejtéseket, és megállapítja, hogy a Törvényszék abból levont következtetése minősül téves jogalkalmazásnak.
137.
Mindazonáltal azt kell megállapítanom, hogy a Törvényszék semmiképpen sem alkalmazta tévesen a jogot. Ugyanis, bár a jogtudományban a rendszer „teljességét” – helyenként illuzórikus volta miatt – számos kritika éri, a Törvényszék csak a Bíróság azon állandó ítélkezési gyakorlatát alkalmazta, amely szerint az EUM‑Szerződés egyrészt a 263. cikkével és a 277. cikkével, másrészt a 267. cikkével teljes jogorvoslati és eljárási rendszert hozott létre, melynek célja, hogy biztosítsa az uniós jogi aktusok jogszerűségének felülvizsgálatát, az uniós bíróságra ruházva azt. ( 50 )
138.
Ezzel összefüggésben, mivel a természetes vagy jogi személyek az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt elfogadhatósági feltételek miatt közvetlenül nem támadhatják meg az uniós bíróság előtt a rendeleti jellegű uniós jogi aktusokat, az ilyen aktusok velük szemben való alkalmazása ellen azon végrehajtási intézkedések megtámadásával védekezhetnek, amelyeket ezen aktusok maguk után vonnak. ( 51 )
139.
Ugyanis, „[a]mennyiben az ilyen aktusok alkalmazása az uniós intézmények feladata, e [természetes vagy jogi] személyek az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében meghatározott feltételek mellett közvetlen keresetet nyújthatnak be az uniós bírósághoz a végrehajtási aktusok ellen, e kereset alátámasztása érdekében pedig az EUMSZ 277. cikk alapján hivatkozhatnak a szóban forgó általános aktus jogellenességére. Amennyiben az alkalmazás a tagállamok feladata, e személyek a nemzeti bíróságok előtt hivatkozhatnak a szóban forgó uniós jogi aktus érvénytelenségére, ennek alapján pedig a nemzeti bíróságok e tekintetben az EUMSZ 267. cikk alapján előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekkel fordulhatnak a Bírósághoz” ( 52 ).
140.
Márpedig a jelen ügyben, ha a Bíróság úgy döntene, hogy nem követi az azon rendeleti jellegű jogi aktusra vonatkozó értelmezésemet, „amelyek nem vonnak maguk után végrehajtási intézkedéseket”, a Törvényszék helyesen állapíthatta meg, hogy a vitatott rendelet az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondata értelmében vett végrehajtási intézkedéseket tartalmaz.
141.
Ebben az esetben az 1107/2009 rendelet és a vitatott rendelet is képezhetné csatlakozó felülvizsgálat tárgyát. Kétségtelen, hogy a vitatott rendelet nem képezi a végrehajtási intézkedések szűkebb értelemben vett jogi alapját. Mindazonáltal a Bíróság ítélkezési gyakorlata az EUMSZ 277. cikk alkalmazhatósága érdekében nem követel ilyen szigort azon jogi kapcsolat meghatározása tekintetében, amelynek a megtámadott aktus és a jogellenességi kifogás tárgyát képező aktus között kell fennállnia. ( 53 ) A jogellenességi kifogás elfogadhatóságának vizsgálata keretében az a kérdés merül fel, hogy a jogellenességi kifogással érintett norma hiányában el lehetett volna‑e fogadni a megtámadott aktust. ( 54 )
142.
Márpedig a jelen esetben meg kell állapítani, hogy az 1107/2009 rendelet alapján elfogadandó esetleges végrehajtási intézkedéseket nem lehetne meghozni, ha a vitatott rendelet a rézvegyületeket előzetesen nem vette volna fel a helyettesítésre jelölt anyagok jegyzékébe.
143.
A vitatott rendelettel szembeni jogellenességi kifogás elutasítása továbbá annak mindenfajta bírósági felülvizsgálat alóli mentesítéséhez vezetne, hiszen a Bíróság előtt közvetlenül indított kereset kizárt lenne amiatt, hogy e rendelet végrehajtási intézkedéseket „von maga után”. Az ilyen mentesség vitathatatlanul ellentétes lenne a jogállamiságon alapuló Unióval, amely azt kívánja, hogy az intézmények jogi aktusai ellenőrzés alá essenek a tekintetben, hogy azok különösen az EUM‑Szerződéssel és az általános jogelvekkel összeegyeztethetők‑e. ( 55 ) Ezért az ilyen mentesség joghézagot képezne az EUM‑Szerződés által abból a célból létrehozott jogorvoslati és eljárási rendszerben, hogy a Bíróságra ruházza az uniós jogi aktusok jogszerűségének felülvizsgálatát. Az említett rendszer ennek következtében már nem lenne teljes.
3. A második jogalapra vonatkozó következtetés és az EUSZ 19. cikk hatásával kapcsolatos kiegészítő megjegyzések
144.
A fenti megfontolásokból következik, hogy amennyiben a Bíróság az első jogalapot megalapozatlannak tekintené, akkor a Törvényszék téves jogalkalmazás nélkül állapította meg a megtámadott végzés 60. pontjában, hogy a fellebbezőnek a hatékony bírói jogvédelemmel kapcsolatos érvelését el kell utasítani. Ugyanis, még ha az EUCuTF az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt elfogadhatósági feltételek miatt közvetlenül nem is támadhatja meg a vitatott rendeletet az uniós bíróság előtt, az illetékes bíróságok előtt közvetett jogorvoslati lehetőség keretében – amint arra a Törvényszék lényegében az említett végzés 61. pontjában rámutatott – hivatkozhat e rendelet érvénytelenségére.
145.
E megállapítást nem vonhatja kétségbe azon érv sem, mely szerint a fellebbező addig nem vitathatja a tagállamok által elvégzett összehasonlító értékelést, amíg a nemzeti hatóságok nem döntenek a rézvegyületeket tartalmazó növényvédő szer engedélyének meghosszabbításáról, mivel egy ilyen határozat nem módosítaná a fellebbező helyzetét, és így azt a spanyol hatóságok nem ismernék megtámadható aktusként.
146.
Ugyanis amint azt a megtámadott végzés 59. pontjában lényegében a Törvényszék lényegében kimondta, az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése a tagállamok számára írja elő, hogy teremtsék meg azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a hatékony bírói jogvédelem biztosításához szükségesek.
147.
Egyebekben a Tribunal Supremónak (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) és a Tribunal Constitucionalnak (alkotmánybíróság, Spanyolország) az eljáráshoz fűződő érdek követelményére vonatkozó ítélkezési gyakorlata, amelyre fellebbezése alátámasztása érdekében az EUCuTF hivatkozott, sem módosíthatja az EUMSZ 263. cikk hatályát.
148.
Ugyanis, mivel az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése a tagállamokra eredménykötelezettséget ró, „a nemzeti bíróságok feladata az elfogadhatósági feltételek és az előttük indított keresetekre irányadó eljárási szabályok – mint például az eljáráshoz fűződő érdek követelményének – értelmezése, és ennek az értelmezésnek lehetőleg oly módon kell történnie, hogy ezen eljárási szabályok alkalmazása elősegítse az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkében említett, a jogalanyok közösségi jogból eredő jogai hatékony bírói védelmének biztosítására irányuló célkitűzés megvalósítását” ( 56 ).
149.
Egyébként, ha ilyen értelmezés nem lenne lehetséges, azt kellene megállapítani, hogy „a szóban forgó nemzeti jogrendszer egészéből az következik, hogy nem létezik olyan keresetfajta, amellyel akár közvetett módon is, biztosítható lenne a jogalanyok uniós jogból eredő jogainak tiszteletben tartása” ( 57 ). E feltételek mellett tehát az érintett tagállam feladata a nemzeti bíróságok előtt létrehozni – az uniós jog fenntartása érdekében – az új jogorvoslati lehetőségeket. ( 58 )
150.
Kétségtelen, hogy bizonyos ellentmondás van a fenti két pontban kifejtett megoldások és azon szigor között, amellyel a Bíróság a megsemmisítés iránti kereset elfogadhatósági feltételeit értelmezi. ( 59 ) E megoldások mindamellett összhangban lennének az EUSZ 19. cikk logikájával, és kizárólag ezek garantálnák azt, hogy ne legyen hézag az uniós polgárok bírói védelmében.
151.
Összegzésképpen, a fenti megfontolásokra tekintettel úgy vélem, hogy a fellebbező által a fellebbezésének alátámasztása érdekében hivatkozott második jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.
VII. A fellebbező keresetének elfogadhatóságáról és a Törvényszék elé történő visszautalásról
152.
A fellebbező által a fellebbezésének alátámasztása érdekében hivatkozott jogalapok elemzése alapján úgy vélem, hogy az első jogalapnak helyt kell adni. A megtámadott végzést tehát hatályon kívül kell helyezni, amennyiben a Törvényszék azt állapította meg, hogy a vitatott rendelet az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondata értelmében vett végrehajtási intézkedéseket von maga után.
153.
Az Európai Unió Bírósága alapokmánya 61. cikke első bekezdésének megfelelően a Törvényszék határozatának hatályon kívül helyezése esetén, ha a per állása megengedi, az ügyet maga a Bíróság is érdemben eldöntheti, illetve határozathozatalra visszautalhatja a Törvényszékhez.
154.
Mivel a jelen ügyben a Törvényszék a keresetet az elfogadhatósága vizsgálatának szakaszában utasította el, a Bíróság maga érdemben nem bírálhatja el a keresetet. A Bíróság ezzel szemben rendelkezik az ahhoz szükséges információkkal, hogy véglegesen határozzon a Bizottság által az elsőfokú eljárás során emelt elfogadhatatlansági kifogás tárgyában. Ugyanis az EUCuTF és a Bizottság is állást foglalt az előbbinek a vitatott rendelet általi közvetlen érintettsége tekintetében. Márpedig, mivel a vitatott rendelet végrehajtási jellege megállapítást nyert, és nem vitatott, csak az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondatában előírt feltétel nem volt még vizsgálva.
155.
A fellebbező azt állítja, hogy őt és tagjait a vitatott rendelet közvetlenül érinti. Különösen arra emlékeztet egyrészt, hogy a vitatott rendelet a „rézvegyületeket” mint „hatóanyagokat helyettesítésre jelölt hatóanyagnak” minősíti, és ezzel azokat közvetlenül az 1107/2009 rendelet érdemi rendelkezései alá vonja. Így a rézvegyületekre a nem helyettesítésre jelölt hatóanyagokra alkalmazandó feltételeknél megszorítóbb feltételek vonatkoznak. Másrészt e következmény közvetlenül a vitatott rendeletből ered, és semmilyen mérlegelési mozgásteret nem ismer el a Bizottság részére a rézvegyületek jóváhagyásának meghosszabbítására vonatkozó jövőbeli eljárásokban, illetőleg a nemzeti hatóságok részére a rézvegyületeket tartalmazó növényvédő szerek nemzeti engedélyének meghosszabbítására vonatkozó eljárásokban vagy a kölcsönös elismerés iránti kérelmek esetén a rézvegyületek „helyettesítésre jelölt anyagként” való minősítését illetően.
156.
A Bizottság viszont úgy véli, hogy a vitatott rendelet közvetlenül nem érintheti a fellebbezőt vagy a tagjait, mivel az EUCuTF által hivatkozott következmények nem közvetlenül a rézvegyületeknek a helyettesítésre jelölt anyagok jegyzékébe való felvételéből erednek, hanem a Bizottság vagy a tagállamok esetleges későbbi döntéseiből, amelyek meghozatala széles mérlegelési jogkört igényel. A vitatott rendelet ennek során nem felel meg a közvetlen érintettségre vonatkozó feltételeknek.
157.
A Bíróságnak a Bizottság által hivatkozott állandó ítélkezési gyakorlata szerint ugyanis egy természetes vagy jogi személyt akkor érint közvetlenül egy uniós jogi aktus, ha „közvetlen hatást [gyakorol] a jogalany jogi helyzetére, és nem hagy mérlegelési lehetőséget az intézkedés végrehajtásával megbízott címzettek számára, mert az ilyen végrehajtás tisztán automatikus jellegű, és köztes szabályok alkalmazása nélkül, egyedül az [uniós] szabályozás alapján történik” ( 60 ).
158.
Mindazonáltal a jelen esetben a Bizottság állításával ellentétben úgy vélem, hogy a megtámadott rendelet anélkül gyakorol közvetlen hatást a fellebbező jogi helyzetére, hogy valamely uniós intézménynek vagy valamely tagállam nemzeti hatóságainak intézkedéseket kellene hozniuk. Ugyanis pusztán azon oknál fogva változik a rézvegyületekre vonatkozó jogi szabályozás, hogy a vitatott rendelet ezen anyagot felvette a helyettesítésre jelölt anyagok jegyzékébe.
159.
Noha a Bizottság és a tagállamok rendelkeznek bizonyos mérlegelési mozgástérrel a hatóanyagok jóváhagyásának meghosszabbítása vagy a növényvédő szerek engedélyének meghosszabbítása iránti kérelmek tekintetében és az 1107/2009 rendelet 50. cikkének (1) bekezdésében előírt összehasonlító értékeléskor, a rézvegyületek „helyettesítésre jelölt anyagokként” való minősítését és ebből következően az alkalmazandó szabályozást illetően semmilyen mérlegelési jogkörrel nem rendelkeznek. A Bizottság vagy a tagállamok mérlegelési mozgástere csak az 1107/2009 rendelet alkalmazásának keretében érvényesülhet. A fellebbező azonban nem ennek a rendeletnek a megsemmisítését kéri.
160.
Ezért úgy vélem, hogy a fellebbezőnek a vitatott rendelettel szemben az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondata alapján benyújtott megsemmisítés iránti keresete akkor fogadható el, ha olyan rendeleti jellegű jogi aktusról van szó, amely őt közvetlenül érinti, és nem von maga után e rendelkezés értelmében vett végrehajtási intézkedéseket.
VIII. Végkövetkeztetések
161.
Vitathatatlan, hogy az EUCuTF‑hez (vagy valamelyik tagjához) hasonló jogalany 1107/2009 rendelettel szembeni keresete nem lenne elfogadható. Ugyanis az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondatában előírt három feltétel közül kettő nem teljesül. Egyrészt e rendelet – jóllehet az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének értelmében véve rendeleti jellegű – szükségképpen maga után von végrehajtási intézkedéseket. Másrészt az érintett személyek jogi helyzetét anélkül változtatja meg, hogy a Bizottság és a tagállamok mérlegelési jogkört gyakorolnának.
162.
Ezért számomra úgy tűnik, hogy a fellebbező teljes mértékben tiszteletben tartotta a jogorvoslati lehetőségeknek a Szerződés által kialakított és a Bíróság által következetesen felidézett dialektikáját. Olyan rendeletet támad meg megsemmisítés iránti keresettel, amely az őt hátrányosan érintő szabályozás alkalmazását vonja maga után, és e közvetlen kereset keretében annak a rendeletnek a jogellenességére hivatkozik, amely az EUMSZ 277. cikk alapján ezt az eltérést engedő szabályozást bevezeti. Ez a perjogi dinamika biztosíthatja egyrészt a fellebbező hatékony bírói jogvédelmét, másrészt pedig az uniós jogrend biztonságát. E dinamika ugyanis – egyetlen, a számos jövőbeli és bizonytalan előzetes döntéshozatal iránti kérelemnél gyorsabb és kevésbé drága eljárás keretében – egységes megoldást nyújt egy jogszerűségi problémára.
163.
A fenti megfontolásokra tekintettel ezért azt javaslom, hogy a Bíróság az alábbiak szerint határozzon:
Elsődlegesen:
1)
A Bíróság hatályon kívül helyezi az Európai Unió Törvényszékének 2016. április 27‑iEuropean Union Copper Task Force kontra Bizottság végzését (T‑310/15, nem tették közzé, EU:T:2016:265).
2)
A növényvédő szerek forgalomba hozataláról szóló 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 80. cikke (7) bekezdésének végrehajtásáról és a helyettesítésre jelölt anyagok jegyzékének létrehozásáról szóló, 2015. március 11‑i (EU) 2015/408 bizottsági végrehajtási rendelet megsemmisítése iránti a European Union Copper Task Force által benyújtott kereset elfogadható.
3)
A Bíróság az ügyet visszautalja a Törvényszék elé, hogy az határozzon az ügy érdemében.
4)
A Bíróság a költségekről jelenleg nem határoz.
Másodlagosan, amennyiben a Bíróság az első jogalapot megalapozatlannak tekintené:
1)
A Bíróság a fellebbezést elutasítja.
2)
A European Union Copper Task Force viseli a költségeket.
( 1 ) Eredeti nyelv: francia.
( 2 ) HL 2015. L 67., 18. o.
( 3 ) Lásd még: a 2016. február 16‑iIndustrias Químicas del Vallés kontra Bizottság végzéssel (T‑296/15, nem tették közzé, EU:T:2016:79; C‑244/16. P. sz., Industrias Químicas del Vallés kontra Bizottság ügy) szemben benyújtott fellebbezés; az ezen ügyben ugyanazon a napon ismertetett indítványom.
( 4 ) HL 1991. L 230., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 11. kötet, 332. o.
( 5 ) HL 2009. L 104., 23. o.
( 6 ) HL 2009. L 309., 1. o.
( 7 ) HL 2011. L 153., 1. o.; helyesbítés: HL 2012. L 26., 38. o.
( 8 ) HL 2015. L 39., 7. o.
( 9 ) A három szabály a következő: a hatóanyag jóváhagyásának meghosszabbítása, az ilyen anyagokat tartalmazó növényvédő szerek forgalombahozatali engedélyének megszerzése és meghosszabbítása, illetve a forgalombahozatali engedélyek tagállamok közötti kölcsönös elismerésének megindítása.
( 10 ) Lásd a fellebbezés 36. pontját.
( 11 ) Az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése. Kiemelés tőlem.
( 12 ) 2013. október 3‑iInuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Parlament és Tanács ítélet (C‑583/11 P, EU:C:2013:625, 57. pont).
( 13 ) 2013. október 3‑iInuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Parlament és Tanács ítélet (C‑583/11 P, EU:C:2013:625, 60. pont; kiemelés tőlem). Amint arra már volt alkalmam rámutatni, ez az értelmezés azon ellentmondáshoz vezet, hogy a 2002. július 25‑iUnión de Pequeños Agricultores kontra Tanács ítélet (C‑50/00 P, EU:C:2002:462) alapjául szolgáló ügy ismét az elfogadhatatlanság megállapításával zárulna, noha ezen ügy váltotta ki az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének módosítását (lásd: Stichting Woonpunt és társai kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványom [C‑132/12 P, EU:C:2013:335] 58. pontja).
( 14 ) 2013. december 19‑iTelefónica kontra Bizottság ítélet (C‑274/12 P, EU:C:2013:852, 28. pont).
( 15 ) Lásd ebben az értelemben: 2013. december 19‑iTelefónica kontra Bizottság ítélet (C‑274/12 P, EU:C:2013:852, 29. pont).
( 16 ) 2013. december 19‑iTelefónica kontra Bizottság ítélet (C‑274/12 P, EU:C:2013:852, 30. pont).
( 17 ) 2013. december 19‑iTelefónica kontra Bizottság ítélet (C‑274/12 P, EU:C:2013:852, 31. pont).
( 18 ) 42. pont. Lásd még: 2015. december 10‑iCanon Europa kontra Bizottság ítélet (C‑552/14 P, nem tették közzé, EU:C:2015:804, 47. pont); 2015. december 10‑iKyocera Mita Europe kontra Bizottság ítélet (C‑553/14 P, nem tették közzé, EU:C:2015:805, 46. pont).
( 19 ) 2015. július 14‑iForgital Italy kontra Tanács végzés (C‑84/14 P, nem tették közzé, EU:C:2015:517, 43. pont).
( 20 ) Lásd ebben az értelemben: Mastroianni, R. és Pezza, A., „Striking the Right Balance: Limits on the Right to Bring an Action under Article 263(4) of the Treaty on the Functioning of the European Union”, American University International Law Review, 2015, (30:4), 443–795. o., különösen 793. o. Ezek a szerzők azt is leírják, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondata értelmében vett „végrehajtási intézkedések” fogalmának a Bíróság által elfogadott értelmezése gyakorlatilag lehetetlenné teszi a magánszemélyek uniós bíróságokhoz való fordulását („makes it pratically impossible for private applicants […] to bring a case before EU Courts”).
( 21 ) 2017. március 28‑iRosneft ítélet (C‑72/15, EU:C:2017:236, 73. pont).
( 22 ) Ennek megfelelően a Bíróság megállapította, hogy [az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló, 1999. június 28‑i 1999/70/EK tanácsi irányelv mellékletét képező, 1999. március 18‑án megkötött, a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló] keretmegállapodás rendelkezéseit, a tényleges érvényesülés elvével összefüggésben, akként kell értelmezni, hogy azokkal ellentétesek az olyan nemzeti eljárási szabályok, amelyek arra kötelezik a határozott időre alkalmazott munkavállalót, hogy – amennyiben az egymást követő határozott idejű munkaszerződések visszaélésszerű alkalmazását a bíróság megállapította – új eljárást indítson a megfelelő szankció meghatározása céljából, mivel ez e munkavállaló számára eljárási hátrányokat okoz, különösen költség, időtartam és a képviseletre vonatkozó szabályok tekintetében, rendkívül nehézzé téve az uniós jogrend által biztosított jogainak gyakorlását” (2016. szeptember 14‑iMartínez Andrés és Castrejana López ítélet (C‑184/15 és C‑197/15, EU:C:2016:680, 64. pont; kiemelés tőlem). Bár a Bíróság a tényleges érvényesülés elvére figyelemmel vizsgálja a problémát, ezen ítélet 59. pontjában emlékeztet arra, hogy „az egyenértékűségre és tényleges érvényesülésre vonatkozó követelmények a jogalanyok uniós jogból eredő jogai védelmének biztosítására vonatkozó általános tagállami kötelezettséget fejezik ki” (kiemelés tőlem).
( 23 ) Lásd: Dixel Dictionnaire – Le Robert, 2011. évi kiadás.
( 24 ) Az Európai Alkotmány létrehozásáról szóló szerződés III‑365. cikke negyedik bekezdése kapcsán, amely megegyezik az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésével, lásd ebben az értelemben: Coutron, L., „La contestation incidente des actes de l’Union européenne”, Bruylant, 2007, 488. o. Lásd még: Blumann, Cl., „L’amélioration de la protection juridictionnelle effective des personnes physiques et morales résultant du traité de Lisbonne”, L’homme et le droit. En hommage au professeur Jean‑François Flauss, Éditions Pedone, 2014, 77–100. o., különösen 98. o. A Szerződés más nyelvi változatai jobban tükrözik ezt az elgondolást. Így például az angol nyelvi változat az „entail” szót használja, amely a „necessitate” (megkíván), „make necessary” (szükségessé tesz), „require” (igényel), „need” (szüksége van) vagy pedig a „demand” (megkövetelni) igék szinonimája (lásd: Oxford Thesaurus of English, 2. kiadás, Oxford University Press, 2004). Lásd még a lengyel nyelvi változatot: „nie wymagają środków wykonawczych”, illetve a portugál nyelvi változatot: „que não necessitam de medidas de execução” (kiemelés tőlem).
( 25 ) Lásd ebben az értelemben: Rhimes, M., „The EU Courts Stand Their Ground: Why Are the Standing Rules for Direct Actions Still So Restrictive?”, European Journal of Legal Studies, 2016, 9. kötet, 1. sz., 103–172. o., különösen 124. o.
( 26 ) A Bíróság már az 1966. július 13‑iOlaszország kontra Tanács és Bizottság ítéletben (32/65, EU:C:1966:42) is megállapította, hogy annak az általános hatályú jogi normának, amelynek az EUMSZ 277. cikk alapján a jogellenességét állítják, „közvetlenül vagy közvetetten” alkalmazandónak kell lennie a kereset tárgyát képező ügyre (EBHT 1966., 594. o.; kiemelés tőlem). A Törvényszék továbbra is ezt a szabályt alkalmazza (lásd többek között: 2015. június 12‑iPlantavis és NEM kontra Bizottság és EFSA ítélet [T‑334/12, EU:T:2015:376, 51. pont]).
( 27 ) 2017. március 14‑iA és társai ítélet (C‑158/14, EU:C:2017:202, 68. pont).
( 28 ) Lásd ebben az értelemben: 1979. március 6‑iSimmenthal kontra Bizottság ítélet (92/78, EU:C:1979:53, 39. pont).
( 29 ) 2017. március 14‑iA és társai ítélet (C‑158/14, EU:C:2017:202, 69. pont).
( 30 ) Lásd ebben az értelemben: 2013. december 19‑iTelefónica kontra Bizottság ítélet (C‑274/12 P, EU:C:2013:852, 30. és 31. pont).
( 31 ) A Bizottság válaszbeadványának 30. pontja.
( 32 ) 2013. október 3‑iInuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Parlament és Tanács ítélet (C‑583/11 P, EU:C:2013:625, 92. pont). Ezen állítás először az 1986. április 23‑iLes Verts kontra Parlament ítélet (294/83, EU:C:1986:166) 23. pontjában jelenik meg. Azóta azt számos alkalommal megismételte a Bíróság. Lásd többek között: 2002. július 25‑iUnión de Pequeños Agricultores kontra Tanács ítélet (C‑50/00 P, EU:C:2002:462, 40. pont); 2013. december 19‑iTelefónica kontra Bizottság ítélet (C‑274/12 P, EU:C:2013:852, 57. pont); 2015. április 28‑iT & L Sugars és Sidul Açúcares kontra Bizottság ítélet (C‑456/13 P, EU:C:2015:284, 45. pont); 2017. március 28‑iRosneft ítélet (C‑72/15, EU:C:2017:236, 66. pont).
( 33 ) 1986. április 23‑iLes Verts kontra Parlament ítélet (294/83, EU:C:1986:166, 23. pont). Kiemelés tőlem.
( 34 ) Lásd ebben az értelemben: Berrod, F., La systématique des voies de droit communautaires, Dalloz, Paris, 2003, 294. sz. az előzetes döntéshozatalt illetően és 834. sz. a jogellenességi kifogást illetően, valamint Coutron, L., La contestation incidente des actes de l’Union européenne, Bruylant, Bruxelles, 2007, 129. és 213. o.
( 35 ) 25. pont, kiemelés tőlem.
( 36 ) HL 2011. L 81., 8. o.
( 37 ) HL 2011. L 104., 39. o.
( 38 ) Lásd ebben az értelemben: 2013. december 19‑iTelefónica kontra Bizottság ítélet (C‑274/12 P, EU:C:2013:852, 18. pont).
( 39 ) Lásd a fellebbezés 62. pontját: „The EUCuTF considers that the GCEU did not take into account the particular circumstances of the task force […]” (kiemelés tőlem).
( 40 ) Lásd az EUCuTF fellebbezésének 11. pontját.
( 41 ) Lásd ebben az értelemben valamely egyesület által, állami támogatásokkal kapcsolatos végleges bizottsági határozat megsemmisítése iránt indított kereset kapcsán: 2006. június 22‑iBelgium és Forum 187 kontra Bizottság ítélet (C‑182/03 és C‑217/03, EU:C:2006:416, 56. pont).
( 42 ) Lásd a megtámadott végzés 22. pontját.
( 43 ) Lásd a megtámadott végzés 31. pontját.
( 44 ) Lásd ebben az értelemben: 2009. február 17‑iGalileo Lebensmittel kontra Bizottság végzés (C‑483/07 P, EU:C:2009:95, 53. pont).
( 45 ) Lásd e tekintetben: 2002. július 25‑iUnión de Pequeños Agricultores kontra Tanács ítélet (C‑50/00 P, EU:C:2002:462, 36. pont).
( 46 ) Lásd egy legutóbbi alkalmazásban: 2016. november 24‑iAckermann Saatzucht és társai kontra Parlament és Tanács ítélet (C‑408/15 P és C‑409/15 P, nem tették közzé, EU:C:2016:893, 39. pont).
( 47 ) Lásd ebben az értelemben: 2009. április 23‑iSahlstedt és társai kontra Bizottság ítélet (C‑362/06 P, EU:C:2009:243, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); 2013. december 19‑iTelefónica kontra Bizottság ítélet (C‑274/12 P, EU:C:2013:852).
( 48 ) Lásd a vitatott rendelet (6) preambulumbekezdését.
( 49 ) Nem tűnik alkalmasnak ezen megállapítás módosítására az, hogy a Törvényszék a 2003. szeptember 30‑iSony Computer Entertainment Europe kontra Bizottság ítéletben (T‑243/01, EU:T:2003:251) megállapította, hogy az a körülmény, hogy az Unióban a felperes volt a PlayStation®2 videójáték‑konzol egyedül feljogosított importőre, a felperes személyében való érintettségének értékelésekor releváns elem volt. A fellebbező egyáltalán nem bizonyította ezen ítélet relevanciáját a jelen ügyben. A Bíróságnak már volt alkalma egy ilyen „kizárólagos” importőr esetén megerősíteni, hogy e körülmény nem módosíthatja valamely aktus általános hatályát, „ha megállapítást nyer, hogy a jogi aktus annak céljára tekintettel a benne meghatározott jogi vagy ténybeli helyzet folytán alkalmazandó” (1983. július 14‑iSpijker Kwasten kontra Bizottság ítélet, 231/82, EU:C:1983:220, 10. pont).
( 50 ) Lásd ebben az értelemben a jelen indítvány 75. pontját és a 32. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlatot. Számos kommentár közül lásd különösen: Meij, A., „Standing in Direct Actions in the EU Courts After Lisbon” in De Rome à Lisbonne: les juridictions de l’Union européenne à la croisée des chemins – Mélanges en l’honneur de Paolo Mengozzi, Brüsszel, Bruylant, 2013, 301–312. o.; Turmo, A., „Nouveau refus d’élargir l’accès des particuliers au recours en annulation contre les actes de l’Union européenne”, R.A.E, 2013, 825–835. o.; Waelbroeck, D. és Bombois, T., „Des requérants »privilégiés«” et des autres… – À propos de l’arrêt Inuit et de l’exigence de protection juridictionnelle effective des particuliers en droit européen”, Cahiers de droit européen, 2014/1, 21–76. o.; Van Malleghem, P.‑A. és Baeten, N., „Before the Law Stands a Gatekeeper – Or, What is a »Regulatory Act« in Article 263(4) TFEU? Inuit Tapiriit Kanatami”, Common Market Law Review, 2014, 51. kötet, 1187–1216. o.
( 51 ) Lásd ebben az értelemben: 2013. december 19‑iTelefónica kontra Bizottság ítélet (C‑274/12 P, EU:C:2013:852, 28. pont); 2015. április 28‑iT & L Sugars és Sidul Açúcares kontra Bizottság ítélet (C‑456/13 P, EU:C:2015:284, 30. pont).
( 52 ) 2013. október 3‑iInuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Parlament és Tanács ítélet (C‑583/11 P, EU:C:2013:625, 93. pont). Lásd még: 2013. december 19‑iTelefónica kontra Bizottság ítélet (C‑274/12 P, EU:C:2013:852, 29. pont); 2015. április 28‑iT & L Sugars és Sidul Açúcares kontra Bizottság ítélet (C‑456/13 P, EU:C:2015:284, 31. pont).
( 53 ) Arra vonatkozó példaként, hogy a Bíróság elfogadta egy olyan aktus ellen irányuló jogellenességi kifogás vizsgálatát, amely a megtámadott aktusnak nem képezte jogi alapját, lásd: 2005. június 28‑iDansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ítélet (C‑189/02 P, C‑202/02 P, C‑205/02 P–C‑208/02 P és C‑213/02 P, EU:C:2005:408).
( 54 ) Lásd ebben az értelemben: Barav, A., „The Exception of Illegality in Community Law: a Critical Analysis”, Common Market Law Review, 1974, 366–386. o., különösen 374. o.
( 55 ) Lásd ebben az értelemben különösen: 2010. június 29‑iE és F ítélet (C‑550/09, EU:C:2010:382, 44. pont).
( 56 ) 2015. július 14‑iForgital Italy kontra Tanács végzés (C‑84/14 P, nem tették közzé, EU:C:2015:517, 66. pont).
( 57 ) 2013. október 3‑iInuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Parlament és Tanács ítélet (C‑583/11 P, EU:C:2013:625, 104. pont).
( 58 ) Lásd ebben az értelemben: 2013. október 3‑iInuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Parlament és Tanács ítélet (C‑583/11 P, EU:C:2013:625, a 104. ponttal együtt értelmezett 103. pont).
( 59 ) Lásd ebben az értelemben: Arnull, A., „Arrêt »Inuit«: la recevabilité des recours en annulation introduits par des particuliers contre des actes réglementaires”, Journal de droit européen, 2014, 14–16. o., különösen 15. o. A szerző „paradoxonról” beszél, amennyiben „a Bíróság olyan követelményeket ró a nemzeti bíróságokra, amelyek teljesítésére ő maga sem áll készen”.
( 60 ) 2008. március 13‑iBizottság kontra Infront WM ítélet (C‑125/06 P, EU:C:2008:159, 47. pont). Bár a Bíróság ezt az értelmezést az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének második tagmondata kapcsán fejtette ki, nem látok olyan indokokat, amelyek azt igazolnák, hogy az ne lenne alkalmazható a harmadik tagmondatra is. Lásd e tekintetben: a Stichting Woonpunt és társai kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványom (C‑132/12 P, EU:C:2013:335) 66. pontja és 21. lábjegyzete.