11.7.2016
HU
Az Európai Unió Hivatalos Lapja
C 251/11
A Törvényszék (második tanács) T-546/13., T-108/14. és T-109/14. sz., Ante Šumelj és társai kontra Európai Bizottság egyesített ügyekben 2016. február 26-án hozott ítélete ellen Ante Šumelj és társai által 2016. április 25-én benyújtott fellebbezés
(C-239/16. P. sz. ügy)
(2016/C 251/14)
Az eljárás nyelve: horvát
Felek
Fellebbezők: Ante Šumelj, Dubravka Bašljan, Đurđica Crnčević, Miroslav Lovreković, Drago Burazer, Nikolina Nežić, Blaženka Bošnjak, Bosiljka Grbašić, Tea Tončić, Milica Bjelić, Marijana Kruhoberec, Davor Škugor, Ivan Gerometa, Kristina Samardžić, Sandra Cindrić, Sunčica Gložinić, Tomislav Polić, Vlatka Pižeta (képviselők: M. Krmek ügyvéd)
A másik fél az eljárásban: Európai Bizottság
A fellebbezők kérelmei
A fellebbezők azt kérik, hogy a Bíróság:
—
adjon helyt a kereset és a fellebbezés keretében előadott érveknek;
—
az eljárásban résztvevő másik felet kötelezze a fellebbezőknek az elsőfokú eljárás és a fellebbezési eljárás keretében felmerült költségeinek a viselésére.
Jogalapok és fontosabb érvek
A Törvényszék ítéletének az elemzését követően a fellebbezők számos jogalapot előadnak:
1.
A fellebbezők úgy vélik, hogy a Törvényszék hátrányukra tévesen alkalmazta a jogot annak megállapításának elmulasztásával, hogy a Bizottság nem teljesítette azon kötelezettségét, hogy ellenőrizze a Horvát Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló szerződés alkalmazását a csatlakozási okmány 36. cikke alapján a bírósági végrehajtói szakmának a Horvát Köztársaság jogrendjébe való felvételét illetően, amely rendelkezés kifejezetten megállapítja, hogy: „A Bizottság szorosan nyomon követi a Horvátország által a csatlakozási tárgyalások során tett valamennyi kötelezettségvállalást, köztük azokat is, melyeket a csatlakozás időpontját megelőzően vagy a csatlakozás időpontjára kell teljesíteni”. A Bizottság általi ellenőrzés különösen a Horvátország által az igazságszolgáltatáshoz és az alapvető jogokhoz (VII. melléklet) kapcsolódóan tett kötelezettségvállalásokat helyezte előtérbe.
2.
A Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot annak az ítélet 57. pontjában történő (és ezen ítélet 52. pontjának tartalmával ellentétes) megállapításával, hogy a csatlakozási okmány VII. mellékletének a felperesek által hivatkozott egyetlen kötelezettségvállalásából sem következik, hogy a Horvát Köztársaság köteles a bírósági végrehajtói szakma bevezetésére, és így a Bizottság sem köteles ezen az alapon a csatlakozási okmány 36. cikkében előírt eszközökhöz folyamodni a bírósági végrehajtókról szóló törvény hatályon kívül helyezésének megakadályozása érdekében.
A Horvát Köztársaság és az Európai Unió közötti tárgyalások terjedelmesek voltak, és más fejezetektől eltérően a 23. fejezet az utolsó és a legbonyolultabb volt, valamint az legjobb uniós gyakorlatokkal összhangban olyan politikai kritériumokra vonatkozott, amelyek a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának feltételei voltak. A tárgyalásokat 2011. június 30-án zárták le, miután a horvát kormány 2011. május 12-én az Európai Unió Elnökségnek benyújtotta a 23. fejezet által előírt kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos jelentését. E jelentéssel a Horvát Köztársaság tíz konkrét kötelezettségvállalást tett a csatlakozási szerződéssel (a csatlakozási okmány 36. pontja) összefüggésben, és vállalta annak teljesítését. Az 1. és 3. számú kötelezettségvállalás, amelyeknek (a bírósági végrehajtói szakmának a bevezetésével kapcsolatos) rendelkezéseire a fellebbezők az eljárásban hivatkoznak, kifejezetten kötelezik a Horvát Köztársaságot a bírósági végrehajtói szakma bevezetésére.
3.
Ezenkívül a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot ezt követően az ítélet 47–51. pontjában annak (a jogbiztonság elvével ellentétes) megállapításával, hogy az 1. számú kötelezettségvállalás nem azon meghatározott igazságszolgáltatásireform-stratégiára, illetve cselekvési tervre irányul, amelyek a tárgyalások befejezése és a bírósági végrehajtókról szóló törvények hatályon kívül helyezése között voltak hatályban. A fellebbezők azt állítják, hogy egy olyan másik igazságszolgáltatásireform-stratégiára való hivatkozás, amelyet a Bizottság ezt követően a dokumentumaiban említ, nem pedig azon 2011. évi igazságügyireform-stratégiára és a 2010. évi cselekvési tervre történő utalás, amelyek a Horvát Köztársaságot a bírósági végrehajtói szakma bevezetésére kötelezték, veszélyes precedenst teremt, amely ellentétes az észszerű jogértelmezéssel.
4.
Hasonlóképpen, a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot annak az 55. pontban történő megállapításával, hogy a fellebbezők a bizalomvédelem elvének a megsértésén kívül nem hivatkoztak konkrét jogsértésre, holott a fellebbezők az egész eljárás során hivatkoztak a hátrányos megkülönböztetés elvének, a munkához való jognak és a jogbiztonság elvének a megsértésére mint jogsértésekre. Egyszerűen hihetetlen, hogy a Törvényszék a megtámadott ítéletében teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a jogbiztonság elvét (illetve arra egyáltalán nem hivatkozik), amely az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a bizalomvédelem elvével együtt jár.
5.
A Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot azzal, hogy ezen eljárásban irrelevánsnak tekintette az Európai Unióról szóló szerződés 13. cikkét. Mindazonáltal valamely eljárás jogellenessége nem kizárólag a pozitív uniós jog, vagyis az írott normák megsértését jelenti, hanem feltételezheti általános jogelvek (jogbiztonság elve), valamint az EUSZ 13. cikk megsértését is. Az Unió olyan intézményi kerettel rendelkezik, amelynek célja az értékeinek előmozdítása, céljainak elérése, a saját, az állampolgárok és a tagállamok érdekeinek a szolgálata, valamint a politikái és cselekvései koherenciájának, hatékonyságának és folytonosságának a biztosítása. Az általános jogelvek az uniós jogrend részét képezik.
6.
A Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot azzal, hogy az Európai Unióról szóló szerződés 17. cikkével ellentétben nem állapította meg, hogy a fellebbezők ki voltak nevezve, vagyis bírósági végrehajtói állást töltöttek be a 23. fejezet lezárásának, vagyis az igazságügyi reformmal kapcsolatos megállapodásnak az időpontjában, amely reform részét képezték a bírósági végrehajtók. Ugyanis, amint a Horvát Köztársaság és az Európai Unió közötti csatlakozási tárgyalások - különösen a konkrét intézkedések elfogadásával és a Bécsi Egyezmény 26. cikkének a figyelembevételével - lezárultak, a fellebbezők a jogbiztonság elve alapján biztosra vehették, hogy a választott szakmájukat gyakorolhatják.
7.
A Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot azzal, hogy a csatlakozási okmány 36. cikkének kötelező rendelkezéseire tekintettel nem állapította meg, hogy a Bizottságnak biztosítania kell annak alkalmazását, és el kell fogadnia valamennyi ahhoz szükséges intézkedést, hogy a Horvát Köztársaság teljesítse kötelezettségeit. Mivel a Bizottság nem az Európai Unióról szóló szerződés 17. cikkének megfelelően járt el, a fellebbezők hátrányára megsértette e cikket.
8.
A Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot annak megállapításának elmulasztásával, hogy a Horvát Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló szerződés tárgyalások eredménye volt, és mint ilyen kötelezettségeket állapít meg és joghatásokat vált ki az Európai Unió jogszabályai és jogrendje alapján. A jelen ügyben a csatlakozási szerződés biztosítja a fellebbezőknek a munkához való jogot és egy új szakma létrehozását, amelyre kiválasztották őket. A Szerződés rendelkezésire tekintettel a fellebbezők joggal számítottak arra, hogy megkezdik azon feladatuk ellátását, amelyre kinevezték őket, mivel azt megelőzően a törvénynek megfelelően valamennyi kritériumnak eleget tettek (átmentek a vizsgákon, felmondtak korábbi munkahelyeiken és berendezték irodáikat).