PAOLO MENGOZZI
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2018. március 20. ( 1 )
C‑12/17. sz. ügy
Ministerul Justiţiei,
Curtea de Apel Suceava és
Tribunalul Botoşani
kontra
Maria Dicu és
Consiliul Superior al Magistraturii
(a Curtea de Apel Cluj [kolozsvári fellebbviteli bíróság, Románia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – Szociálpolitika – Munkaidő‑szervezés – A fizetett éves szabadsághoz való jog – Időtartam – A tényleges munkavégzéssel töltött idő fogalma – A szülői szabadsághoz való jog – A szülői szabadság időtartamának figyelembe nem vétele a fizetett éves szabadsághoz való jog meghatározásánál”
Bevezetés
1.
A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem tétje annak eldöntése, hogy az uniós jog, és különösen a munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4‑i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv ( 2 ) 7. cikkének (1) bekezdése – amely szerint „[a] tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy minden munkavállalót legalább négy hét [helyesen: négy hét fizetett] éves szabadság illessen meg a nemzeti jogszabályok és/vagy gyakorlat által megállapított ilyen szabadságra való jogosultság és a szabadság biztosítása [helyesen: és ennek megadása] feltételeinek megfelelően” – azt írja‑e elő a tagállamok számára, hogy a munkavállaló által szülői szabadságra fordított időt fizetett éves szabadságra jogot keletkeztető, tényleges munkavégzéssel töltött időnek tekintsék.
2.
Az alapeljárás tényállása a következő.
3.
Az alapeljárás alperese, Maria Dicu bíró 2014. október 1. és 2015. február 3. között szülési szabadságon volt. A 2015. február 4. és 2015. szeptember 16. közötti időszakban úgynevezett „két év alatti eltartott gyermek után járó szabadságon” volt. E szabadságot az ordonanţa de urgenţă a Guvernului nr. 111/2010 privind concediul şi indemnizaţia lunară pentru creşterea copiilor (a szülői szabadságról és az eltartott gyermek után járó havi juttatásról szóló 111/2010. sz. sürgősségi kormányrendelet) 2. cikkének (1) bekezdése szabályozza, amely lényegében azt írja elő, hogy azok a személyek, akik a gyermek megszületésének időpontját megelőző két év során legalább tizenkét hónapig munkabérben vagy hasonló juttatásban részesültek, két év alatti eltartott gyermek után járó szabadságra és havi juttatásra jogosultak.
4.
A gyermek után járó szabadságról visszatérve az alapeljárás felperese kérte az őt alkalmazó bíróságtól, a Tribunalul Botoşanitól (botoşani törvényszék, Románia), hogy 2015. szeptember 17‑től adja ki a 2015. évre járó fizetett éves szabadságát ( 3 ), amit az meg is tett. Először 30 nap fizetett éves szabadságot kapott 2015. október 17‑ig, majd másodszor kérte, hogy a fennmaradó öt napot 2015. december során vehesse ki, amit nem biztosítottak részére, az őt alkalmazó bíróság ugyanis úgy vélte, hogy a részére biztosított szabadság nem tekinthető fizetett éves szabadságra jogot keletkeztető tényleges munkavégzéssel töltött időnek. A Tribunalul Botoşani (botoşani törvényszék) ezenkívül ennek alkalmával tájékoztatta, hogy végül úgy tekinti, hogy előzetes jelleggel 2016 terhére adott ki részére hét nap fizetett éves szabadságot.
5.
M. Dicu e határozatot megtámadta a Tribunalul Cluj (kolozsvári törvényszék, Románia) előtt, amely 2016. május 17‑én helyt adott keresetének, úgy ítélve meg, hogy az általa igénybe vett nevelési szabadságot tényleges munkavégzéssel töltött időnek kell tekinteni, ugyanazon az alapon, mint az ideiglenes munkaképtelenség vagy a szülési szabadság időszakait, valamint hogy az az éves szabadságtól eltérő célt követ.
6.
A Tribunalul Botoşani (botoşani törvényszék) és a Ministerul Justiţiei (igazságügyi minisztérium, Románia) fellebbezést terjesztett elő e határozat ellen a kérdést előterjesztő bíróság előtt. Előadják, hogy a nemzeti jogalkotó a tények teljes ismeretében zárta ki a két évnél fiatalabb gyermek nevelését szolgáló szabadságot a román munka törvénykönyve 145. cikke (4)–(6) bekezdésének hatálya alól; e rendelkezésekből kitűnik, hogy kizárólag az ideiglenes munkaképtelenség, a szülési szabadság, a terhesség vagy a szoptatás időtartama alatt sajátos veszélyeknek való kitettség miatti szabadság és a beteg gyermek után kivett szabadság időtartama tekintendő tényleges munkavégzéssel töltött időnek az éves szabadság időtartamának számítása szempontjából. Előadják, hogy a két évnél fiatalabb gyermek nevelését szolgáló szabadság eltér az említett időszakoktól, mivel az kizárólag az érintett munkavállaló akaratától függ.
7.
Az alapeljárás alperese a kérdést előterjesztő bíróság előtt előadja, hogy a nemzeti ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a gyermek nevelésével kapcsolatban a nők által ellátott feladatok olyan munkát jelentenek, amelyet, ha azt nem maguk az anyák vállalják, akkor díjazott dadák végeznek, ami amellett szól, hogy a kisgyermek nevelését szolgáló szabadságot tényleges munkavégzéssel töltött időnek tekintsük. A két évnél fiatalabb gyermek nevelését szolgáló szabadság egyébként az egyedi munkaszerződés olyan kockázatát jelenti, amely a gyermek mindenek felett álló érdekének körébe tartozó objektív okok miatt maradhat fenn, míg az éves szabadság a munkavállaló személyes és szubjektív érdekeit védi. A két évnél fiatalabb gyermek nevelését szolgáló szabadság ennélfogva nem tekinthető saját belátás szerint kivehető szabadságnak.
8.
A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a Consiliul Superior al Magistraturii (legfelsőbb igazságszolgáltatási tanács, Románia), amely szintén alperes az alapeljárásban, úgy nyilatkozott, hogy álláspontja szerint, figyelemmel a Bíróság ítélkezési gyakorlatára ( 4 ), az uniós jog által garantált szabadság nem érinthet egy másik, szintén az uniós jog által garantált szabadságot, mint a BUSINESSEUROPE, az UEAPME, a CEEP és az ESZSZ által a szülői szabadságról kötött, felülvizsgált keretmegállapodás végrehajtásáról és a 96/34/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. március 8‑i 2010/18/EU tanácsi irányelv ( 5 ) (a továbbiakban: felülvizsgált keretmegállapodás) által rögzített szülői szabadság. Márpedig a fizetett éves szabadsághoz való jogot a 2003/88 irányelv 7. cikke garantálja. Az uniós jogban a fizetett éves szabadság különös jelentősége szükségképpen amellett szól, hogy a szülői szabadság időtartamát figyelembe vegyék az éves szabadság meghatározásánál, annál is inkább, mivel e két szabadság eltérő célokat követ (az egyik a munkavállaló pihenését, a másik a gyermek nevelését), továbbá eltérő az említett szabadságok biztosítása révén nyújtott védelem kedvezményezettjeinek személye (a munkavállaló az éves szabadság esetében, míg a gyermek a szülői szabadság esetében).
9.
A kérdést előterjesztő bíróság a maga részéről megjegyzi, hogy a 2003/88 irányelv 7. cikke a nemzeti jogszabályokra és gyakorlatokra hivatkozik a fizetett éves szabadság biztosítása feltételeinek meghatározása érdekében. Bár a román jogalkotó módosította a törvényt a Schultz‑Hoff és társai ítéletet ( 6 ), valamint a Dominguez ítéletet ( 7 ) követően, annak érdekében, hogy szélesebb körben figyelembe vegyék az úgynevezett „tényleges munkavégzés” időszakait, a kérdést előterjesztő bíróságnak mindazonáltal kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy az említett időszakok közé sorolható‑e a szülői szabadság, amelyhez az M. Dicu által kivett nevelési szabadság az alapeljárás felei között nem vitatottan hasonló. A kérdést előterjesztő bíróság szerint ugyanis a fizetett éves szabadság a munkáltató egyik kötelezettsége a munkavállaló által szolgáltatott munkáért cserébe; márpedig, ha szülői szabadságon van, a munkavállaló nem nyújtja azt a szolgáltatást, amely jogot keletkeztet a fizetett éves szabadságra. Ezenfelül a 2010/18 irányelv azt írja elő, hogy a tagállamok legfeljebb nyolc év szülői szabadságot nyújthatnak, és túlzottnak tűnik, hogy a munkáltató köteles legyen fizetett éves szabadságot biztosítani egy ilyen hosszú időtartam után, amelynek során a munkavállaló gyermekét neveli. A munkavállaló részére szülői szabadsága során nyújtott védelemnek a család összetartozásának előmozdítását célzó intézkedésként inkább az államot kell terhelnie, nem a munkáltatót. A Bíróság által a Schultz‑Hoff és társai ítéletben ( 8 ) és a Dominguez ítéletben ( 9 ) követett okfejtés nem ültethető át arra az esetre, amikor a munkavállaló szülői szabadságon van. A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi továbbá, hogy a 2010/18 irányelv értelmében a szülői szabadság során a szerződéses rendszer meghatározása a tagállamok mérlegelésére van bízva. Márpedig a román munka törvénykönyve 51. cikkének a) pontja ( 10 ) a munkaszerződés szünetelését írja elő a kisgyermek nevelését szolgáló szabadság időtartama alatt. A kérdést előterjesztő bíróság emellett úgy véli, hogy a fizetett éves szabadság és a szülői szabadság célja eltér. Végül elutasítja a fizetett éves szabadsághoz való jog meghatározása kapcsán az azon hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos kifogást, amelyet azon munkavállaló szenved el, aki szülői szabadságon van, azon munkavállalóval szemben, aki nem kapott ilyen szabadságot, mivel a két helyzet nem összehasonlítható.
10.
E körülmények között a Curtea de Apel Cluj (kolozsvári fellebbviteli bíróság, Románia) úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és a Hivatalhoz 2017. január 10‑én érkezett előzetes döntéshozatalra utaló határozatával az alábbi kérdést terjesztette előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé:
„A 2003/88 […] irányelv 7. cikkével ellentétes‑e az a nemzeti jogszabályi rendelkezés, amely a munkavállaló éves szabadsága időtartamának meghatározásakor a gyermek után annak második életéve betöltéséig járó szülői szabadságot nem tekinti tényleges munkavégzéssel töltött időnek?”
11.
A jelen ügyben írásbeli észrevételt terjesztett elő a Consiliul Superior al Magistraturii (legfelsőbb igazságszolgáltatási tanács), a román, a német, az észt, a spanyol, az olasz és a lengyel kormány, valamint az Európai Bizottság.
12.
A Bíróság előtt 2018. január 15‑én tartott tárgyaláson a román, a német és a spanyol kormány, valamint a Bizottság ismertette szóbeli észrevételeit.
Elemzés
13.
Annak eldöntése érdekében, hogy az uniós jog azt írja‑e elő a tagállamok számára, hogy a munkavállaló fizetett éves szabadsághoz való jogának számításánál vegyék figyelembe az általa szülői szabadságon töltött időt, először fel kell idézni a 2003/88 irányelvből, illetve a Bíróságnak az említett éves szabadságra vonatkozó ítélkezési gyakorlatából eredő követelményeket, majd másodszor meg kell vizsgálni a szülői szabadságról szóló, felülvizsgált keretmegállapodás esetleges előírásait ebben a tekintetben.
A fizetett éves szabadsághoz való jog tartalma
14.
A 2003/88 irányelv 7. cikke rögzíti a fizetett éves szabadsághoz való jogot, minden munkavállaló számára legalább négyhetes időtartamban biztosítva az ilyen szabadságot. A fizetett éves szabadság minimális időtartama csak kivételes esetben helyettesíthető pénzbeli juttatással, vagyis kizárólag a munkaviszony megszűnése esetén ( 11 ).
15.
A fizetett éves szabadsághoz való jog uniós jogon belül elfoglalt különleges helyzetét megerősíti mind az Európai Unió Alapjogi Chartája ( 12 ) (a továbbiakban: Charta), amelynek 31. cikke alapjognak nyilvánította e jogot ( 13 ), mind pedig a Bíróság ítélkezési gyakorlata.
16.
Ily módon a Bíróság már többször kimondta, hogy „a minden munkavállalót megillető, fizetett éves szabadsághoz való jogot az uniós szociális jog különleges fontossággal bíró elvének kell tekinteni, amelytől nem lehet eltérni, és amelynek az illetékes nemzeti hatóságok általi érvényesítése csak a [2003/88 irányelvben] kifejezetten meghatározott korlátok között történhet” ( 14 ).
17.
Az éves szabadsághoz való jognak a célja miatt tulajdonít különleges jelentőséget a Bíróság, amely pedig „annak a lehetővé tétele, hogy a munkavállaló pihenhessen, a kikapcsolódásra és szabad időtöltésre alkalmas idő álljon a rendelkezésére” ( 15 ). A munkavállaló egészsége és biztonsága szempontjából lényeges célról van szó, amint arra a 2003/88 irányelv (4) preambulumbekezdése emlékeztet ( 16 ). A munkavállaló tényleges pihenése, illetve biztonságának és egészségének védelme közötti ezen kapcsolatot is hangsúlyozta a Bíróság ( 17 ). Másként fogalmazva, a tényleges munkavégzéssel töltött időnek ugyanolyan tényleges pihenőidőhöz való jogot kell keletkeztetnie.
18.
A fizetett éves szabadsághoz való jog sajátos célja a magyarázata álláspontom szerint annak, hogy a Bíróság kimondta, hogy „a megfelelően igazolt betegszabadságon lévő munkavállalók tekintetében maga a 2003/88 irányelv által valamennyi munkavállaló számára biztosított fizetett éves szabadsághoz való jog […] nem köthető a tagállamok által olyan kötelezettséghez kapcsolódó feltételhez, hogy a munkavállalónak az említett tagállam által megállapított referencia‑időszak során ténylegesen dolgoznia kellett” ( 18 ). Az adott ügy körülményei között azonban egy olyan munkavállalóról volt szó, akit betegséghez köthető okok megakadályoztak abban, hogy egyben kivegye a fizetett éves szabadságot egy olyan időszak végén, amelynek során ténylegesen dolgozott. Ily módon a Schultz‑Hoff és társai ítélet ( 19 ) 44. és 45. pontjában a Bíróság mindenekelőtt megállapította, hogy „az olyan munkavállalónak, […] aki a referencia‑időszak teljes tartama során, és a nemzeti jog által a szabadság átvitelére vonatkozóan megállapított határidőn túl is betegszabadságon van, nem áll a rendelkezésére semmilyen időszak, amelynek során lehetősége lenne a fizetett éves szabadsághoz való joga gyakorlására” ( 20 ), majd leszögezte, hogy „[a]nnak megengedése, hogy [a] leírt különleges munkaképtelenségi körülmények esetében a releváns nemzeti rendelkezések […] előírhassák a munkavállalónak a fizetett éves szabadságra vonatkozó, a 2003/88 irányelv 7. cikkének (1) bekezdésében biztosított joga megszűnését, anélkül hogy e munkavállalónak ténylegesen lehetősége lett volna arra, hogy az ezen irányelv által a számára biztosított jogot gyakorolja, azt jelentené, hogy az említett rendelkezések az említett irányelv [7. cikke] által minden munkavállaló számára biztosított szociális jogot sértik” ( 21 ).
19.
A fizetett éves szabadsághoz való jog azt az önálló célt követi, amely szerint lehetővé kell tenni a munkavállaló számára, hogy a tényleges aktivitást követően pihenjen. A Bíróság tehát az egyes szabadságok sajátos céljai miatt emlékeztetett a Merino Gómez ítéletben ( 22 ) arra, hogy „a közösségi jog alapján járó valamely szabadság nem érinti a közösségi jog alapján járó más szabadság igénybevételének jogát” ( 23 ). Olyan helyzetről volt szó, amelyben egy szülési szabadság és egy kollektív fizetett éves szabadság időpontjai egybeestek. Mivel a szülési szabadság célja az, hogy védje a nő biológiai állapotát terhessége alatt és azt követően, illetve hogy védje a nő és gyermeke közötti különleges kapcsolatokat a terhességet és a szoptatást követő időszak során ( 24 ), az időszakok ilyen egybeesése esetén a 2003/88 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének követelményei nem tekinthetők teljesültnek ( 25 ). Nem lehetett tehát úgy tekinteni, hogy a szóban forgó munkavállaló kivette fizetett éves szabadságát, azzal az indokkal, hogy szülési szabadságon volt, mivel az utóbbiról nem feltételezhető, hogy lehetővé tette a munkavállaló számára, hogy kipihenje a ténylegesen szolgáltatott munkát.
20.
Bár e két ítélet ( 26 ) felidézéséből kitűnik, hogy az egyik fajta szabadság nem helyettesítheti a másik fajta szabadságot – másként fogalmazva, nem tekinthető úgy, hogy a szülési szabadságon vagy betegszabadságon lévő munkavállaló pusztán ezen ok miatt ténylegesen gyakorolta a fizetett éves szabadsághoz való jogát, mivel e három szabadság eltérő célokat követ –, ki kell emelni, hogy a Bíróság e két ügyben nem döntött arról, hogy azt az időszakot, amelyet a munkavállaló betegszabadságon vagy szülési szabadságon tölt, figyelembe kell‑e venni magának a fizetett éves szabadságnak a számításánál.
21.
Úgy tűnik, hogy a Bíróság a Dominguez ítéletében ( 27 ) megszakította az elválaszthatatlannak tűnő láncot a tényleges munka szolgáltatása és a fizetett éves szabadsághoz való jog között. Az érintett munkavállaló a fizetett éves szabadságnapokat követelte azon – egy évet meghaladó – időszak után, amely alatt a munkavégzés alól fel volt mentve; álláspontja szerint ezt az időszakot tényleges munkavégzéssel töltött időnek kellett tekinteni. A Bíróság tehát ebben a sajátos összefüggésben emlékeztetett arra, hogy „mivel a 2003/88 irányelv nem tesz különbséget a referencia‑időszak során betegszabadság miatt távol lévő munkavállalók, illetve az említett időszak során ténylegesen munkát végző munkavállalók között […], ebből az következik, hogy a megfelelően igazolt betegszabadságon lévő munkavállalók tekintetében az ezen irányelv által valamennyi munkavállaló számára biztosított, fizetett éves szabadsághoz való jogot a tagállamok nem rendelhetik alá azon feltételnek, mely szerint a munkavállalónak az említett tagállam által megállapított referencia‑időszak során ténylegesen munkát kellett végeznie” ( 28 ). Ennélfogva „a valamennyi munkavállalót megillető, legalább négy hét fizetett éves szabadsághoz való jog akkor sem sérülhet, ha e munkavállaló a munkahelyen vagy máshol bekövetkezett baleset következtében vagy pedig bármilyen természetű vagy eredetű betegség következtében az említett referencia‑időszak során betegszabadságon volt” ( 29 ).
22.
Ugyanakkor a betegszabadságon lévő munkavállaló helyzete és a szülői szabadságon lévő munkavállaló helyzete között többek között azon okból fennálló alapvető különbség miatt, hogy a második esetben nem az említett munkavállaló akaratától független, bizonyított munkaképtelenségről van szó, e megoldás álláspontom szerint nem terjeszthető ki a szülői szabadságon lévő munkavállaló helyzetére.
A felülvizsgált keretmegállapodás hallgatása
23.
A fizetett éves szabadsághoz hasonlóan a szülői szabadsághoz való jog is szerepel a Charta 33. cikkének (2) bekezdésében. A Bíróság megkülönböztette a szülői szabadságot a szülési szabadságtól, hogy ez utóbbit azért biztosítják a szülők számára, hogy gyermekükről gondoskodhassanak ( 30 ). A szülői szabadság esetében tehát immár nem a nő biológiai állapotának a jelen indítványban fentebb hivatkozott védelméről van szó, hanem arról, hogy segítsék a dolgozó szülők szakmai és családi kötelezettségeinek összehangolását ( 31 ), lehetővé téve számukra, hogy megszakítsák szakmai tevékenységüket, biztosítva számukra, hogy visszatérjenek korábbi munkakörükbe vagy az előző munkahelyüknek megfelelő munkahelyre ( 32 ).
24.
A szülői szabadság tehát minden szempontból különleges szabadság, amelyet külön jogszabály, mégpedig a 2010/18 irányelv szabályoz. Meg kell tehát vizsgálni, hogy vannak‑e esetleges kölcsönhatások a fizetett éves szabadság és a szülői szabadság között. E tekintetben meg kell állapítani, hogy a 2010/18 irányelv és közelebbről a felülvizsgált keretmegállapodás egyáltalán nem utalnak a fizetett éves szabadsághoz való olyan esetleges jogra, amelyet el kell ismerni és biztosítani kell azon időszak során, amikor a munkavállaló szülői szabadságon van. Arra is fontos emlékeztetni, hogy a felülvizsgált keretmegállapodás preambulumának első albekezdése utal arra, hogy a felülvizsgált keretmegállapodás az európai szociális partnerek – amelyeket általános iparági szervezetek képviselnek – arra vonatkozó kötelezettségvállalását tükrözi, hogy minimumkövetelmények ( 33 ) meghatározása útján a szülői szabadságra mint a szakmai és családi kötelezettségek összehangolásának, valamint a férfiak és a nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód előmozdításának fontos eszközére vonatkozóan intézkedéseket hozzanak ( 34 ).
25.
A felülvizsgált keretmegállapodás a gyermek születése, illetve örökbefogadása esetén alanyi jogot keletkeztet a férfi és a női munkavállalóknak szülői szabadság igénybevételére, hogy a gyermeket egy adott életkorig gondozhassák ( 35 ). A szülői szabadság minimális időtartama a felülvizsgált keretmegállapodás szerint négy hónap ( 36 ). A szülői szabadság igénybevételének feltételeit és az alkalmazás részletes szabályait nagyrészt továbbra is a nemzeti jog határozza meg ( 37 ). A szülői szabadságon lévő munkavállaló védelemben részesül foglalkoztatáshoz kapcsolódó jogai és a megkülönböztetésmentesség tekintetében: a munkavállaló a szülői szabadság leteltével jogosult korábbi munkahelyére vagy annak megfelelő munkahelyre visszatérni ( 38 ), megőrzi az általa a szülői szabadság megkezdéséig megszerzett vagy megszerzés alatt álló jogokat ( 39 ), illetve védelemben részesül a kedvezőtlenebb bánásmód vagy az elbocsátás ellen, ha arra a szülői szabadság kérelmezése, illetve igénybevétele miatt kerül sor ( 40 ). Ezzel szemben továbbra is a tagállamok, illetve adott esetben a szociális partnerek határozzák meg a munkaszerződés, illetve a munkaviszony jellegét a szülői szabadság idejére ( 41 ), a szociális biztonsággal kapcsolatos kérdéseket ( 42 ), valamint „[a felülvizsgált keretmegállapodással] kapcsolatban felmerülő jövedelmet érintő valamennyi ügyet” ( 43 ).
26.
Az okfejtés e szakaszában fontos emlékeztetni arra, hogy az alapeljárásban hozott azon döntés, hogy M. Dicu 2015. év után járó fizetett éves szabadsághoz való jogának meghatározása során nem veszik figyelembe azt az időszakot, amelynek során szülői szabadságon volt, a román munka törvénykönyve 51. cikke (1) bekezdésének a) pontján alapul, amely a munkaszerződés szünetelését írja elő a nevelési célú szülői szabadság tartamára. E szünetelés miatt a nevelési célú szülői szabadság nem tekinthető tényleges munkavégzéssel töltött időnek a fizetett éves szabadság meghatározása szempontjából, amint az kitűnik az említett törvénykönyv 145. cikkének (4)–(6) bekezdéséből ( 44 ). Márpedig e szünetelés láthatóan megfelel a felülvizsgált keretmegállapodás előírásainak.
27.
Ezenkívül e szünetelés miatt nem lehet feszültség az alapeljárásban szereplő ügy és a 2003/88 irányelv 7. cikke között sem. Mivel a nemzeti jog szerint – az uniós joggal teljes összhangban – úgy kell tekinteni, hogy a munkaviszony nem az érintett munkavállaló betegségéhez kapcsolódó okok miatt szünetel ( 45 ), M. Dicu helyzete a fizetett éves szabadsághoz való jog szempontjából álláspontom szerint összehasonlítható egy olyan munkavállaló helyzetével, akinek munkaidejét ideiglenesen lerövidítették. Márpedig az utóbbi kapcsán a Bíróság kimondta, hogy „[amennyiben] kizárt, hogy a munkavállaló minimális fizetett éves szabadsághoz való jogát, melyet az uniós jog garantál, csökkentsék olyan helyzetben, melyet az jellemez, hogy a munkavállaló nem tudta teljesíteni a munkakötelezettségét a referencia‑időszak során fennálló betegsége miatt” ( 46 ), az az ítélkezési gyakorlat, amely szerint a 2003/88 irányelv 7. cikkével ellentétes az olyan nemzeti rendelkezés, amely előírja, hogy a munkaviszony megszűnésekor a ki nem vett fizetett éves szabadság pénzbeli megváltásának nincs helye abban az esetben, ha a munkavállaló a teljes referencia‑időszak vagy annak egy része és/vagy a szabadság átvitelére nyitva álló időszak során betegszabadságon volt, ami megakadályozta abban, hogy gyakorolja a fizetett éves szabadsághoz való jogát, ( 47 )„mutatis mutandis nem alkalmazható az olyan munkavállalónak a helyzetére, akinek a munkaidejét lecsökkentették” ( 48 ). A Bíróság ezt követően egyértelműen kijelenti, hogy „egyrészről a betegség miatt munkaképtelen munkavállaló helyzete, valamint másrészről a csökkentett munkaidőben dolgozó munkavállaló helyzete alapvetően eltér” ( 49 ).
28.
Az az összefüggés, amelyben a Bíróság ezeket az értékeléseket végezte, teljes mértékben összehasonlítható a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel, amennyiben az érintett munkavállalók munkaidejének csökkentése egy olyan szociális tervből eredt, amelyben „megállapodtak abban, hogy a munkáltatónak és az alkalmazottnak a teljesítésre vonatkozó kölcsönös kötelezettségei [az említett csökkentés] alapján felfüggesztésre kerülnek” ( 50 ). Ebben az esetben a Bíróság elismerte, hogy a fizetett éves szabadsághoz való jog a pro rata temporis szabályának alkalmazása alapján határozható meg ( 51 ). Figyelemmel ugyanis a tagállamok számára elismert azon szabadságára, hogy meghatározhatják a szülői szabadságon lévő munkavállaló és munkáltatója közötti szerződéses rendszert, valamint arra, hogy az uniós jog nem avatkozik bele a szülői szabadság díjazásának kényes kérdésébe, meg kell állapítani, hogy az utóbbi figyelembevételének elmaradása a fizetett éves szabadsághoz való jog meghatározásánál nem más, mint az M. Dicut addig munkáltatójával összekötő kölcsönös kötelezettségek szünetelésének következménye ( 52 ). Az, hogy e szünetelés M. Dicu fizetett éves szabadsághoz való jogának pro‑rata temporis csökkentésével jár, az uniós jog jelenlegi állása szerint nem kifogásolható. Ennélfogva e körülmények között a Bíróság azon ismételt állítását, amely szerint az uniós jog által garantált valamely szabadság nem érinti az uniós jog által garantált másik szabadságot ( 53 ), éppen azért nem cáfolják meg, mivel az uniós jog nem garantál fizetett éves szabadsághoz való jogot azon időszakban, amelyben a munkavállaló és a munkáltató kölcsönös kötelezettségei szünetelnek, és amelyet nem tekintenek a tényleges munkavégzés időszakának. Az általam a Bíróságnak javasolt értelmezés tehát megőrzi mind a fizetett éves szabadság, mind pedig a szülői szabadság integritását.
29.
Végül kizárólag a tagállamokra tartozik adott esetben annak eldöntése, hogy tovább mennek‑e, mint a felülvizsgált keretmegállapodás által előírt minimum, és úgy tekintik – ha így döntenek –, hogy a fizetett éves szabadsághoz való jog meghatározása szempontjából a szülői szabadság időszaka tényleges munkavégzéssel töltött időnek minősül.
30.
Végül szeretnék ellenállni annak a kísértésnek, hogy a felülvizsgált keretmegállapodást úgy értelmezzem, hogy az a fizetett éves szabadságot rögzítő rendelkezések fényében a tagállamok arra irányuló kötelezettségét tartalmazza, hogy az érintett munkavállalók éves szabadsághoz való jogának meghatározása érdekében kizárólag a szülői szabadságnak a felülvizsgált keretmegállapodás 2. szakaszának 2. pontjában garantált minimális időtartamát, vagyis négy hónapot kell figyelembe venniük. Azonkívül, hogy ezen értelmezés jogalapja álláspontom szerint teljesen bizonytalan, többek között azért, mert semmilyen nyoma nincs a Bíróság felülvizsgált keretmegállapodással foglalkozó ítélkezési gyakorlatában, egy másik összefüggésben ( 54 ) már kifejezetten figyelmeztettem a Bíróságot az azzal kapcsolatos kockázatokra, ha ebből a négy hónapos minimális időtartamból lesz a szülői szabadságon lévő munkavállalók számára az uniós jog által nyújtott védelem lényegi eleme. E figyelmeztetés mutatis mutandis releváns marad a kérdést előterjesztő bíróság számára a jelen ügyben adandó választ illetően is.
31.
Következésképpen meg kell állapítani, hogy a 2003/88 irányelv 7. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az alapeljárásban szereplőhöz hasonló nemzeti szabályozás, amely a munkavállaló fizetett éves szabadsága időtartamának meghatározásakor kizárja a számításból azt az időszakot, amelynek során a munkavállaló kisgyermek nevelését szolgáló szülői szabadságon volt, nem tekintve ezt az időszakot tényleges munkavégzéssel töltött időnek.
Végkövetkeztetés
32.
A fenti megállapítások összességére tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Curtea de Apel Cluj (kolozsvári fellebbviteli bíróság, Románia) előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésére az alábbi választ adja:
A munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4‑i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 7. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az alapeljárásban szereplőhöz hasonló nemzeti szabályozás, amely a munkavállaló fizetett éves szabadsága időtartamának meghatározásakor kizárja a számításból azt az időszakot, amelynek során a munkavállaló kisgyermek nevelését szolgáló szülői szabadságon volt, nem tekintve ezt az időszakot tényleges munkavégzéssel töltött időnek.
( 1 ) Eredeti nyelv: francia.
( 2 ) HL 2003. L 299., 9. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 381. o.
( 3 ) Egy, az M. Dicuhoz hasonló bírónő vagy ügyésznő évi 35 nap fizetett éves szabadságra jogosult, amint az kitűnik a legfelsőbb igazságszolgáltatási tanácsnak a bírák és ügyészek szabadságára vonatkozó szabályzatot jóváhagyó 325/2005. sz. határozata 2. cikkének (1) bekezdéséből.
( 4 ) A kérdést előterjesztő bíróság itt a 2009. január 20‑iSchultz‑Hoff és társai ítéletre (C‑350/06 és C‑520/06, EU:C:2009:18, 26. pont) hivatkozik.
( 5 ) HL 2010. L 68., 13. o.
( 6 ) 2009. január 20‑iSchultz‑Hoff és társai ítélet (C‑350/06 és C‑520/06, EU:C:2009:18).
( 7 ) 2012. január 24‑iDominguez ítélet (C‑282/10, EU:C:2012:33).
( 8 ) 2009. január 20‑iSchultz‑Hoff és társai ítélet (C‑350/06 és C‑520/06, EU:C:2009:18).
( 9 ) 2012. január 24‑iDominguez ítélet (C‑282/10, EU:C:2012:33).
( 10 ) E rendelkezés szövege a következő: „Az egyéni munkaszerződés a munkavállaló kezdeményezésére az alábbi esetekben szüneteltethető: a) a gyermek után annak 2. életéve […] betöltéséig járó szülői szabadság”. A román munka törvénykönyve 49. cikkének (2) bekezdése a következők szerint határozza meg a munkaszerződés szünetelésének hatásait: „[a]z egyéni munkaszerződés szüneteléséből eredően a munkavállaló munkavégzése és a munkáltató által történő díjazás is szünetel”.
( 11 ) Lásd a 2003/88 irányelv 7. cikkének (2) bekezdését.
( 12 ) HL 2007. C 303., 1. o.
( 13 ) A Charta 31. cikkének (2) bekezdése szerint „[m]inden munkavállalónak joga van a munkaidő felső határának korlátozásához, a napi és heti pihenőidőhöz, valamint az éves fizetett szabadsághoz”.
( 14 ) 2012. január 24‑iDominguez ítélet (C‑282/10, EU:C:2012:33, 16. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 15 ) 2009. január 20‑iSchultz‑Hoff és társai ítélet (C‑350/06 és C‑520/06, EU:C:2009:18, 25. pont).
( 16 ) Amely szerint „[a] munkavállalók munkahelyi biztonságának, higiénéjének és egészségének javítása olyan cél, amely nem rendelhető alá pusztán gazdasági megfontolásoknak”.
( 17 ) Lásd: 2009. január 20‑iSchultz‑Hoff és társai ítélet (C‑350/06 és C‑520/06, EU:C:2009:18, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat és 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Lásd még: 2009. szeptember 10‑iVicente Pereda ítélet (C‑277/08, EU:C:2009:542, 20. pont).
( 18 ) 2009. január 20‑iSchultz‑Hoff és társai ítélet (C‑350/06 és C‑520/06, EU:C:2009:18, 41. pont). Kiemelés tőlem.
( 19 ) 2009. január 20‑iSchultz‑Hoff és társai ítélet (C‑350/06 és C‑520/06, EU:C:2009:18).
( 20 ) Kiemelés tőlem.
( 21 ) Kiemelés tőlem.
( 22 ) 2004. március 18‑iMerino Gómez ítélet (C‑342/01, EU:C:2004:160).
( 23 ) Lásd: 2009. január 20‑iSchultz‑Hoff és társai ítélet (C‑350/06 és C‑520/06, EU:C:2009:18, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 24 ) Lásd: 2004. március 18‑iMerino Gómez ítélet (C‑342/01, EU:C:2004:160, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Lásd még: 2005. április 14‑iBizottság kontra Luxemburg ítélet (C‑519/03, EU:C:2005:234, 32. pont); 2007. szeptember 20‑iKiiski ítélet (C‑116/06, EU:C:2007:536, 46. pont).
( 25 ) Lásd: 2004. március 18‑iMerino Gómez ítélet (C‑342/01, EU:C:2004:160, 33. pont).
( 26 ) Nevezetesen a 2009. január 20‑iSchultz‑Hoff és társai ítélet (C‑350/06 és C‑520/06, EU:C:2009:18), valamint a 2004. március 18‑iMerino Gómez ítélet (C‑342/01, EU:C:2004:160).
( 27 ) 2012. január 24‑iDominguez ítélet (C‑282/10, EU:C:2012:33).
( 28 ) 2012. január 24‑iDominguez ítélet (C‑282/10, EU:C:2012:33, 20. pont).
( 29 ) 2012. január 24‑iDominguez ítélet (C‑282/10, EU:C:2012:33, 30. pont).
( 30 ) Lásd: 2005. április 14‑iBizottság kontra Luxemburg ítélet (C‑519/03, EU:C:2005:234, 32. pont); 2007. szeptember 20‑iKiiski ítélet (C‑116/06, EU:C:2007:536, 35. pont); 2015. július 16‑iMaïstrellis ítélet (C‑222/14, EU:C:2015:473, 31. pont); 2016. június 16‑iRodríguez Sánchez ítélet (C‑351/14, EU:C:2016:447). Lásd még a felülvizsgált keretmegállapodás 2. szakaszának 1. pontját.
( 31 ) Lásd: 2015. július 16‑iMaïstrellis ítélet (C‑222/14, EU:C:2015:473, 38. pont). A szülési szabadság és a szülői szabadság közötti különbség egyébként egyértelműen kitűnik a felülvizsgált keretmegállapodás általános szempontjainak 15. pontjából (lásd még: 2016. június 16‑iRodríguez Sánchez ítélet [C‑351/14, EU:C:2016:447, 43. pont]).
( 32 ) Lásd: 2014. február 13‑iTSN‑ és YTN‑ítélet (C‑512/11 és C‑513/11, EU:C:2014:73, 39. pont). A felülvizsgált keretmegállapodás köztisztviselői jogállással rendelkező munkavállalókra történő alkalmazhatóságát illetően lásd: 2017. szeptember 7‑iH. ítélet (C‑174/16, EU:C:2017:637, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 33 ) Lásd még a felülvizsgált keretmegállapodás 1. szakaszát.
( 34 ) Lásd még: 2014. február 13‑iTSN‑ és YTN‑ítélet (C‑512/11 és C‑513/11, EU:C:2014:73, 38. pont); 2017. szeptember 7‑iH. ítélet (C‑174/16, EU:C:2017:637, 29. pont).
( 35 ) Lásd a felülvizsgált keretmegállapodás 2. szakaszának 1. pontját.
( 36 ) Lásd a felülvizsgált keretmegállapodás 2. szakaszának 2. pontját.
( 37 ) Lásd a felülvizsgált keretmegállapodás 3. szakaszának 1. pontját.
( 38 ) Lásd a felülvizsgált keretmegállapodás 5. szakaszának 1. pontját.
( 39 ) Lásd a felülvizsgált keretmegállapodás 5. szakaszának 2. pontját. Az iratokból kitűnik, hogy a fizetett éves szabadság tekintetében M. Dicu által szülői szabadságra menése időpontjában fennálló szerzett jogokat nem kérdőjelezték meg a szülői szabadság lejártakor.
( 40 ) Lásd a felülvizsgált keretmegállapodás 5. szakaszának 4. pontját.
( 41 ) Lásd a felülvizsgált keretmegállapodás 5. szakasza 3. pontját.
( 42 ) Lásd a felülvizsgált keretmegállapodás 5. szakasza 5. pontjának első albekezdését.
( 43 ) Lásd a felülvizsgált keretmegállapodás 5. szakasza 5. pontjának második albekezdését.
( 44 ) A munkaszerződés szünetelésének a szülői szabadság alatti, a román jog által meghatározott hatásait illetően lásd a jelen indítvány 10. lábjegyzetét.
( 45 ) Amint arra a Bíróság emlékeztetett, míg a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 1970. június 24‑i, a fizetett éves szabadságról szóló, 132. sz. egyezménye kifejezetten azt írja elő, hogy a betegség miatti távollét beszámít a szolgálati időbe (lásd: 2009. január 20‑iSchultz‑Hoff és társai ítélet [C‑350/06 és C‑520/06, EU:C:2009:18, 38. pont]), addig semmit nem mond arról, hogy mi a teendő szülői szabadság esetén.
( 46 ) 2012. november 8‑iHeimann és Toltschin ítélet (C‑229/11 és C‑230/11, EU:C:2012:693, 26. pont).
( 47 ) Lásd: 2009. január 20‑iSchultz‑Hoff és társai ítélet (C‑350/06 és C‑520/06, EU:C:2009:18, 62. pont).
( 48 ) 2012. november 8‑iHeimann és Toltschin ítélet (C‑229/11 és C‑230/11, EU:C:2012:693, 26. pont).
( 49 ) 2012. november 8‑iHeimann és Toltschin ítélet (C‑229/11 és C‑230/11, EU:C:2012:693, 27. pont).
( 50 ) 2012. november 8‑iHeimann és Toltschin ítélet (C‑229/11 és C‑230/11, EU:C:2012:693, 28. pont). Kiemelés tőlem. Lásd az említett ítélet 32. pontját is.
( 51 ) A Bíróság először átminősítette az érintett munkavállalókat „részmunkaidőben dolgozó munkavállalóknak” (lásd: 2012. november 8‑iHeimann és Toltschin ítélet [C‑229/11 és C‑230/11, EU:C:2012:693, 32. pont]), majd alkalmazta rájuk a kérdéskörrel kapcsolatos releváns ítélkezési gyakorlatát (a szóban forgó ítélkezési gyakorlatot illetően lásd: 2010. április 22‑iZentralbetriebsrat der Landeskrankenhäuser Tirols ítélet [C‑486/08, EU:C:2010:215, 33. és 34. pont], annak az érintett munkavállalókra történő alkalmazását illetően pedig lásd: 2012. november 8‑iHeimann és Toltschin ítélet [C‑229/11 és C‑230/11, EU:C:2012:693, 33–35. pont]).
( 52 ) A teljesség kedvéért emlékeztetek arra, hogy a szerződés és ebből következően a kölcsönös szolgáltatások szünetelése nem sérti a munkaviszony folytonosságát, vagyis a szülői szabadságon lévő munkavállaló megőrzi e minőségét (lásd: 2007. szeptember 20‑iKiiski ítélet [C‑116/06, EU:C:2007:536, 32. pont]).
( 53 ) Lásd a jelen indítvány 19. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatot.
( 54 ) Lásd a H. ügyre vonatkozó indítványom (C‑174/16, EU:C:2017:306) 20. pontját.