MACIEJ SZPUNAR
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2018. február 22. ( 1 )
C‑20/17. sz. ügy
Vincent Pierre Oberle
(a Kammergericht Berlin [berlini regionális felsőbíróság, Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – Európai öröklési bizonyítvány – Valamely tagállam bíróságainak általános joghatósága az öröklés egészében történő határozathozatalra – Más tagállam szabályozása, amely hasonló célokra használt, nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítvány kiállítását írja elő”
I. Bevezetés
1.
Az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló, 2012. július 4‑i 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletet ( 2 )2015. augusztus 17‑étől kell alkalmazni. A jelen előzetes döntéshozatalra utalás sorrendben a harmadik, amelyben a tagállam bírósága e rendelet rendelkezéseinek értelmezésére kérte a Bíróságot. ( 3 )
2.
A kérdést előterjesztő bíróság kétségei ezúttal a 650/2012 rendelet és az öröklési ügyekre vonatkozó nemzeti szabályozás közötti kapcsolatra vonatkoznak. Konkrétan a Kammergericht Berlin (berlini regionális felsőbíróság, Németország) arra kíván választ kapni, hogy a 650/2012 rendelet 4. cikke a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállítására irányuló eljárások tekintetében is megállapít‑e joghatóságot. Ez azt jelentené, hogy a tagállamok e tekintetben nem állapíthatnak meg az e rendeletben foglaltaktól eltérő nemzeti joghatósági szabályokat.
3.
Ez igen összetett kérdés, és a Bíróság által jelen ügyben meghozandó ítélet gyakorlati jelentősége nagyobb, mint a Mahnkopf ügyben. ( 4 ) Szeretnék rámutatni arra, hogy a folyamatban levő Mahnkopf ügy a német jog egyedi szabályozására vonatkozik. A jelen ügyben olyan kérdés megválaszolásáról van szó, amely mindazon tagállamok tekintetében jelentőséggel bírhat, amelyek lehetőséget biztosítanak nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok bíróságok általi kiállítására. ( 5 )
II. A jogi keret
A. Az uniós jog
4.
A 650/2012 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének g) pontja és 3. cikkének (2) bekezdése értelmében:
„g)
»határozat« öröklési ügyben valamely tagállam bírósága által hozott bármely határozat, elnevezésére való tekintet nélkül, ideértve a költségeknek és kiadásoknak valamely bírósági tisztviselő általi meghatározására vonatkozó határozatot is; […]
(2) E rendelet alkalmazásában »bíróság« minden olyan igazságügyi hatóság és minden egyéb olyan, öröklési ügyekben hatáskörrel rendelkező hatóság és jogi szakember, amely/aki igazságszolgáltatási feladatot lát el, vagy igazságügyi hatóság felhatalmazása alapján vagy igazságügyi hatóság ellenőrzése alatt jár el, feltéve, hogy ezek az egyéb hatóságok és jogi szakemberek szavatolják a pártatlanságot és a felek meghallgatáshoz való jogát, valamint feltéve, hogy a tevékenységük helye szerinti tagállam joga értelmében:
a)
határozataik ellen igazságügyi hatóság előtt jogorvoslattal lehet élni, vagy azokat igazságügyi hatóság felülvizsgálhatja; és
b)
határozataik hasonló hatállyal és joghatással rendelkeznek, mint az igazságügyi hatóságok által ugyanilyen ügyben hozott határozatok. […]”
5.
A 650/2012 rendelet „Joghatóság” című II. fejezetében foglalt „Általános joghatóság” című 4. cikke szerint:
„Annak a tagállamnak a bíróságai rendelkeznek joghatósággal az öröklés egészében történő határozathozatalra, amelynek a területén az örökhagyó szokásos tartózkodási helye elhalálozásának időpontjában volt.”
6.
„Az európai öröklési bizonyítvány bevezetése” című 62. cikk szerint:
„(1) Ez a rendelet bevezeti az európai öröklési bizonyítványt (a továbbiakban: a bizonyítvány), amelyet más tagállamban történő felhasználás céljából állítanak ki, és amely a 69. cikkben felsorolt joghatásokkal bír.
(2) A bizonyítvány használata nem kötelező.
(3) A bizonyítvány nem lép a tagállamokban hasonló célokra használt belföldi okiratok helyébe. A más tagállamban történő felhasználás céljából kiállított bizonyítvány azonban abban a tagállamban is bír a 69. cikkben felsorolt joghatásokkal, amelynek hatóságai azt e fejezettel összhangban kiállították.”
B. A német jog
7.
A Gesetz über das Verfahren in Familiensachen und in den Angelegenheiten der freiwilligen Gerichtsbarkeit (a családi ügyekben követendő eljárásról és a nemperes eljárásokról szóló törvény, a továbbiakban: FamFG) 2008. december 17‑i, 2009. szeptember 1‑jétől hatályos változatának 105. §‑a szerint:
„Az e törvény szerinti egyéb eljárásokban német bíróságok akkor rendelkeznek joghatósággal, ha valamely német bíróság illetékességgel rendelkezik.”
8.
Hagyatéki ügyekben az illetékességet a FamFG 343. §‑a határozza meg. Ez a 2015. augusztus 17‑én hatályba lépett 2015. június 29‑i Gesetz zum Internationalen Erbrecht und zur Änderung von Vorschriften zum Erbschein sowie zur Änderung sonstiger Vorschriften (a nemzetközi öröklési jogról, valamint az öröklési bizonyítványra vonatkozó és egyéb rendelkezések módosításáról szóló, 2015. június 29‑i törvény) által módosított változata szerint így szól:
„(1) Az a bíróság rendelkezik illetékességgel, amelynek illetékességi területén halálakor az örökhagyó szokásos tartózkodási helye volt.
(2) Amennyiben az örökhagyó halálakor nem rendelkezett belföldi szokásos tartózkodási hellyel, az a bíróság rendelkezik illetékességgel, amelynek illetékességi területén az örökhagyó utoljára belföldi szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett.
(3) Amennyiben az (1) és (2) bekezdés alapján az illetékes bíróság nem állapítható meg, az Amtsgericht Schöneberg in Berlin (schönebergi helyi bíróság, Berlin) rendelkezik illetékességgel, ha az örökhagyó német állampolgár volt, vagy a hagyatékban belföldi vagyontárgy található. […]”
III. Az alapeljárás tényállása és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
9.
Adrien Théodore Oberle francia állampolgár, akinek utolsó szokásos tartózkodási helye Franciaországban volt, 2015. február 28‑án hunyt el. A. T. Oberle két fiúgyermeket hagyott maga után. Egyikük az az alapeljárás kérelmezője, Vincent Pierre Oberle. A hagyatéki vagyontárgyak Franciaországban és Németországban találhatók.
10.
A francia bíróság nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványt állított ki, amely alapján V. P. Oberle, illetőleg a testvére az örökhagyó hagyatékából fele‑fele részben örököl.
11.
Ez követően V. P. Oberle a FamFG 105. §‑a, illetve 343. §‑a (3) bekezdésének első mondata alapján az A. T. Oberle utáni öröklés tekintetében hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Amtsgericht Schöneberghez (schönebergi helyi bíróság, Berlin, Németország) fordult, a Németországban található hagyatékra korlátozódó öröklési bizonyítvány kiállítását kérelmezve. E bizonyítványnak azt kellett megállapítania, hogy a francia jog alapján e hagyatékot V. P. Oberle és fivére örökli.
12.
Az Amtsgericht Schöneberg (schönebergi helyi bíróság) azonban a 650/2012 rendelet 4. cikke és 15. cikke alapján hatáskörének hiányát állapította meg. Az említett bíróság szerint a német jog rendelkezései nem alkalmazhatók a nemzetközi joghatóság meghatározására a V. P. Oberle kérelmével kapcsolatos eljárás tekintetében. A 650/2012 rendelet rendelkezései ugyanis elsőbbséget élveznek a nemzeti jog rendelkezéseivel szemben. Ez azt jelenti, hogy a francia bíróságok, mint annak a tagállamnak a bíróságai, amelynek a területén az örökhagyó szokásos tartózkodási helye elhalálozásának időpontjában volt, rendelkeznek joghatósággal az öröklés egésze, így V. P. Oberle kérelme tekintetében történő határozathozatalra, és nem a német bíróságok.
13.
V. P. Oberle az Amtsgericht Schöneberg (schönebergi helyi bíróság) határozatát megtámadta a kérdést előterjesztő bíróság előtt.
IV. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés és a Bíróság előtti eljárás
14.
E körülmények között a Kammergericht Berlin (berlini regionális felsőbíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:
„Úgy kell‑e értelmezni a 650/2012 rendelet 4. cikkét, hogy az a tagállamok európai öröklési bizonyítvánnyal nem helyettesített nemzeti öröklési bizonyítványai kiállításának kizárólagos joghatósági szabályait is meghatározza (lásd a 650/2012 rendelet 62. cikkének (3) bekezdését), azzal a következménnyel, hogy a nemzeti jogalkotó nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállítására vonatkozó eltérő rendelkezései – mint például Németországban a FamFG 105. §‑a – magasabb szintű uniós jogba ütközés miatt nem alkalmazhatók?”
15.
Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem 2017. január 18‑án érkezett a Bíróság Hivatalához.
16.
A német, a lengyel és a portugál kormány, valamint az Európai Bizottság írásbeli észrevételt terjesztett elő. A német, a lengyel és a portugál kormány, valamint a Bizottság vett részt a 2017. november 23‑án tartott tárgyaláson.
V. Elemzés
A. Bevezető megjegyzések
17.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést olyan módon tették fel, amely azt sugallja, hogy a kérdést előterjesztő bíróság annak tisztázására törekszik, hogy a 650/2012 rendelet 4. cikke „kizárólagos joghatóságot” határoz‑e meg a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállítására irányuló eljárások tekintetében.
18.
Nem szabad elfelejteni azonban, hogy a „kizárólagos joghatóság” fogalma a nemzetközi polgári eljárásokat szabályozó rendelkezések tekintetében sajátos jelentéssel bír.
19.
A brüsszeli rendszer szabályaival kapcsolatban a Bíróság kifejtette, hogy a kizárólagos joghatóságot megállapító szabályok kivételt képeznek a főszabály alól, ( 6 ) amely mind a hatálya alá tartozó peres feleket, mind a bíróságot különleges erővel köti. ( 7 ) A peres felek például főszabály szerint sem megállapodásukban, sem a perbe bocsátkozás során nem zárhatják ki e rendelkezések alkalmazását.
20.
Úgy gondolom azonban, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megválaszolása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a 650/2012 rendelet 4. cikke a fent hivatkozott értelemben „kizárólagos joghatóságot” határoz‑e meg. A tagállamok ugyanis, amennyiben az Európai Unió jogának joghatósági szabályaiból más nem következik, azokat nemzeti jogszabályokkal akkor sem módosíthatják, ha azok nem kizárólagos joghatóságra vonatkoznak.
21.
Következésképpen az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 650/2012 rendelet 4. cikke rendelkezik‑e a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítvány kiállítására irányuló eljárásokra vonatkozó joghatóságról.
22.
Az e kérdésre adandó válasz elsősorban annak megállapítását igényli, hogy a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítvány és a kiállítására irányuló eljárások a 650/2012 rendelet hatálya alá tartoznak‑e.
B. A 650/2012 rendelet hatálya alá tartoznak‑e a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok?
1. A nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok a tagállamok jogában
23.
Az összehasonlító tanulmányok következtetései alapján megállapítható, hogy egyes tagállamok által alkalmazott nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok egymáshoz képest jelentős különbségeket mutatnak.
24.
Annak alapján, hogy a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállításában milyen hatóság vesz részt, e bizonyítványok három kategóriája különböztethető meg: bíróság vagy közjegyző által kiállított bizonyítványok, illetve magánnyilatkozatok. ( 8 ) A nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok megkülönböztetésének e kritériuma azonban megtévesztő lehet, mivel még ezeken a kategóriákon belül is jelentős különbségek mutatkoznak az egyes tagállamok által alkalmazott megoldások között. A különbségek a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok jellegében, a bizonyítványokban foglalt adatok alapját képező megállapítások megtételének módjában, valamint e bizonyítványok jogkövetkezményeiben rejlenek. ( 9 )
25.
Mindenesetre összefoglalóan megállapítható, hogy a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok meghatározott személy utáni öröklésre vonatkozó adatokat tartalmaznak, köztük azokra a személyekre vonatkozó adatokat, akiket az örökhagyó halála kapcsán meghatározott jogok illetnek meg. E bizonyítványok általában lehetővé teszik e körülmények közigazgatási szervekkel és harmadik személyekkel szembeni igazolását. ( 10 )
2. A nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok a 650/2012 rendelet szerint
26.
A „nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítvány” megfogalmazás egyáltalán nem jelenik meg a 650/2012 rendeletben. A rendeletben ugyanakkor megtalálható a következő megfogalmazás: „tagállamokban [az európai öröklési bizonyítványhoz] hasonló célokra használt [azon] belföldi okiratok”, amelyeknek – a 650/2012 rendelet 62. cikkének (3) bekezdése és (67) preambulumbekezdésének első mondata alapján – az európai öröklési bizonyítvány „nem lép” a helyébe.
27.
A (67) preambulumbekezdés második mondatában található magyarázat szerint az európai öröklési bizonyítványt többek között az örökösök jogállásának és jogainak a bizonyítványt kiállító tagállamtól eltérő másik tagállamban történő igazolása érdekében használják. A hasonló célt szolgáló belföldi okiratok tulajdonképpen a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok. ( 11 )
28.
A kérdést előterjesztő bíróság szintén a 650/2012 rendelet 62. cikkének (3) bekezdése szerinti „belföldi okiratnak” tekinti az alapügy tárgyát képező nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványt. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés ugyanis „a nemzeti jog szerinti azon öröklési bizonyítványokra” vonatkozik, „amelyek helyébe nem lép az európai öröklési bizonyítvány”. Az előterjesztett kérdés egyébként közvetlenül a 650/2012 rendelet 62. cikkének (3) bekezdésére hivatkozik.
3. A nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok és a 650/2012 rendelet hatálya
29.
A további megállapítások kiindulópontja annak tisztázása, hogy a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok egyáltalán a 650/2012 rendelet hatálya alá tartoznak‑e.
a) A felek álláspontja
30.
Közvetlenül erre a kérdésre kizárólag a lengyel kormány utal írásbeli észrevételeiben, valamint a Bizottság a tárgyaláson ismertetett álláspontjában. E kormány és a Bizottság úgy véli, hogy a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok és a kiállításukra irányuló eljárások a 650/2012 rendelet hatálya alá tartoznak.
31.
Közvetett módon erre a kérdésre hivatkozik a német kormány is. E kormány szerint a 650/2012 rendelet 62. cikkének (3) bekezdéséből az következik, hogy az ilyen bizonyítvány kiállítását szabályozó nemzeti jogszabályokat a 650/2012 rendelet rendelkezéseivel párhuzamosan alkalmazzák. Hasonló állásponton van a portugál kormány is.
b) A 650/2012 rendelet 1. cikke mint a rendelet hatályát megállapító rendelkezés
32.
A 650/2012 rendelet anyagi jogi rendelkezéseket (kollíziós szabályokat) és nemzetközi eljárásjogi szabályokat (joghatósági szabályokat) tartalmaz. A 650/2012 rendeletnek az 1. cikkében meghatározott tárgyi hatálya főszabály szerint mindkét típusú rendelkezés tekintetében hasonlóképpen alkalmazandó. ( 12 )
33.
A rendelet az öröklésre vonatkozik (a rendelet 1. cikke (1) bekezdésének első mondata). A 650/2012 rendelet hatálya alól kizárt ügyeket a rendelet 1. cikkének (2) bekezdése sorolja fel. Ezek ugyanakkor tárgyi hatályra vonatkoznak, és alapvetően nem vonatkoznak az öröklési ügyekkel kapcsolatos jogi eszközökre és eljárásokra.
34.
Egyfajta kivételt jelent ez alól az 1. cikk (2) bekezdésének l) pontja, amely szerint a 650/2012 rendelet hatálya nem terjed ki az ingatlannal vagy ingósággal kapcsolatos jogok nyilvántartásba vételére – beleértve az e nyilvántartásba vételre vonatkozó jogi követelményeket is – és az ilyen jogok nyilvántartásba vételének vagy nyilvántartásba vétele elmulasztásának a joghatásaira. ( 13 ) A 650/2012 rendelet 1. cikkének (2) bekezdése nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely azt sugallná, hogy a kétségtelenül az öröklésre vonatkozó más jogi eszközök és eljárások ne tartoznának a rendelet hatálya alá.
c) A 650/2012 rendelet 62. cikke (3) bekezdésének jelentősége a rendelet hatályának megállapítása szempontjából
35.
Felmerül a kérdés, hogy a nem a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok 650/2012 rendelet hatálya alóli kivételéről rendelkezik‑e a rendelet 62. cikke (3) bekezdésének első mondata, amely szerint az európai öröklési bizonyítvány nem lép a tagállamokban hasonló célokra használt belföldi okiratok helyébe.
36.
A jogirodalom arra az álláspontra helyezkedett, hogy a 650/2012 rendelet 62. cikke (3) bekezdésének első mondata az európai öröklési bizonyítványok és a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok viszonyát határozza meg. E rendelkezés célja nem az, hogy a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványokat kivonja a 650/2012 rendelet joghatósági szabályainak alkalmazási köréből. ( 14 )
37.
Magam is ehhez a nézethez csatlakozom. Meg kell jegyezni, hogy a 650/2012 rendelet 62. cikkének (2) bekezdéséből megállapítható, hogy az európai öröklési bizonyítvány használata nem kötelező. A 650/2012 rendelet (69) preambulumbekezdésének második mondatában foglalt iránymutatás alapján azok, akik jogosultak az európai öröklési bizonyítvány kérelmezésére, nem kötelesek a bizonyítványt használni. E személyek ugyanis igénybe vehetik „a rendelet alapján rendelkezésre álló egyéb eszközöket is (határozatok, közokiratok és perbeli egyezségek)”. Alapvetően tehát ezen eszközök ugyanazon célok érdekében történő igénybevételéről van szó, mint amelyekre az európai öröklési bizonyítvány is felhasználható. Ezen eszközök közé tartoznak a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok is. A nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványokat elviekben ugyanis hasonló célokra kell felhasználni, mint az európai öröklési bizonyítványt. ( 15 ) Ez azt jelenti, hogy a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok e rendelet alapján – a 650/2012 rendelet (69) preambulumbekezdésében foglaltak szerint – szintén rendelkezésre állnak.
38.
A 650/2012 rendelet 62. cikke (3) bekezdésének azon a feltevésen alapuló értelmezése sem vezet eltérő következtetésekre, amely szerint a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványokat az adott tagállamokban belső használatra szánják. Ez azt jelentené, hogy az európai öröklési bizonyítvány azért „nem lép” a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok „helyébe”, mert azt az ilyen bizonyítványt kiállító hatóság országától eltérő tagállamban történő felhasználás céljából állítják ki (a 650/2012 rendelet 62. cikkének (1) bekezdése).
39.
Nem szeretném ezen a helyen eldönteni azt a bennem komoly kételyeket ébresztő kérdést, hogy van‑e lehetőség az öröklési bizonyítvány rendeltetéséhez kapcsolódó, ilyen jellegű megkülönböztetésre. Mindazonáltal a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványokat mindeddig más tagállamokban is fel lehetett használni. Semmi nem utal arra, hogy az uniós jogalkotó e helyzet megváltoztatását tervezné. A 650/2012 rendelet (69) preambulumbekezdésének második mondata alapján ugyanis az érintett felek más eszközöket is igénybe vehetnek azon cél elérése érdekében, amelyet az európai öröklési bizonyítvány szolgál.
d) Közbenső következtetés
40.
A 650/2012 rendelet hatályát oly módon határozták meg, hogy az mind a kollíziós szabályok, mind a joghatósági szabályok tekintetében kiterjedjen az elhunyt személyek után történő öröklésre vonatkozó kérdések teljes körére feltéve, hogy maga a rendelet nem tartalmaz egyes kérdések tekintetében kizáró rendelkezéseket. A 650/2012 rendeletben nem találhatók olyan kivételek, amelyek a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványokra és a kiállításukra irányuló eljárásokra vonatkoznának.
41.
Ezért úgy gondolom, hogy a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványokhoz és a kiállításukra irányuló eljárásokhoz hasonló jogi eszközök a 650/2012 rendelet hatálya alá tartoznak. Mindez azonban még nem dönti el, hogy az alapügy tárgyát képező nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítvány e rendelet szerint „határozatnak” vagy „közokiratnak” minősül‑e.
C. Megállapít‑e a 650/2012 rendelet 4. cikke joghatóságot a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállítására irányuló eljárások tekintetében is?
42.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre vonatkozó elemzés lényegi részéhez kapcsolódóan meg kell vizsgálni, hogy a 650/2012 rendelet 4. cikke megállapít‑e joghatóságot az alapügy tárgyát képező nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítvány kiállítására irányuló eljárások tekintetében.
43.
A kérdést előterjesztő bíróság ezzel kapcsolatban rámutat, hogy a 650/2012 rendeletben nem találhatók olyan rendelkezések, amelyek a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállítása tekintetében a joghatóságot közvetlenül szabályoznák. Amennyiben a 650/2012 rendelet 4. cikkét alkalmazni kellene a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok tekintetében, akkor e rendelet 64. cikkének európai öröklési bizonyítványra vonatkozó (1) bekezdése felesleges szabály lenne.
44.
Még ha elfogadjuk is, hogy a 650/2012 rendelet 4. cikke a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítvány kiállítására irányuló eljárások tekintetében állapít meg joghatóságot, a kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint ezt a rendelkezést az alapügyben akkor sem lehetne alkalmazni. Ez akkor lenne így, ha az alapügy tárgyát képező nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítvány e rendelet szerint „határozatnak” minősülne. A kérdést előterjesztő bíróság szerint azonban ez nincs így. Bár az ilyen bizonyítvány kiállítása határozat kiadásával történik, a bizonyítvány kizárólag ténymegállapításokat tartalmaz. Nem található benne olyan elem, amely jogerőssé válhatna.
1. A felek álláspontja
45.
A német, a francia és a portugál kormány úgy véli, hogy a 650/2012 rendelet 4. cikke a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállítására irányuló eljárások tekintetében nem rendelkezik nemzetközi joghatóságról, míg a lengyel kormány és a Bizottság álláspontja ezzel ellentétes.
46.
A német kormány szerint a 650/2012 rendelet 4. cikke azon eljárások tekintetében állapít meg joghatóságot, amelyekben „határozatot” hoznak, míg az előzetes döntéshozatalra utalás tárgyát képező nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítvány nem tekinthető annak. Az uniós jogalkotó – a német kormány szerint – nem tekinti „határozatnak” a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványokat, mivel e bizonyítványokat a 650/2012 rendelet 62. cikkének (3) bekezdése „belföldi okiratokként” határozza meg. A nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok bíróság által történő kiállítása nem változtat e bizonyítvány 650/2012 rendelet szerinti minősítésén. E bizonyítvány ugyanis továbbra sem tekinthető „határozatnak”.
47.
Ilyen értelemben nyilatkozott a francia kormány is, amely úgy véli, hogy csak az a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítvány tekinthető „határozatnak”, amelyet bírósági funkciók gyakorlásának keretében bíróság állít ki. A nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállítására irányuló tevékenységek azonban nem tekinthetők ilyennek, ha azok csak az adott tényállás megállapítását eredményezik, annak értékelése és hivatalból történő eljárás lehetősége nélkül.
48.
A portugál kormány arra mutat rá, hogy az alapügy tárgyát képező nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványokat az európai öröklési bizonyítványokhoz hasonló vegyes jellegű eszköznek kell tekinteni. Ez azt jelenti, hogy a 650/2012 rendelet 4. cikke az alapügyben nem alkalmazható.
49.
A Bizottság ugyanakkor úgy véli, hogy a tagállamok maguk dönthetnek arról, hogy kire bízzák a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállítását. Ugyanakkor, ha e feladat ellátását a bíróságokra ruházza, akkor a tagállamnak el kell fogadnia e döntés következményeit. A bíróság által kiállított nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítvány ugyanis, ahogy arra a lengyel kormány is rámutatott, a 650/2012 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének g) pontja szerinti „határozatnak” minősül, függetlenül attól, hogy a nemzeti jogszabály e tekintetben miként rendelkezik.
50.
Észrevételeikben a felek lényegében a kérdést előterjesztő bíróság kettős érvelésére hivatkoznak, amely nagyrészt a jogelmélet állításainak az említett kérdés tekintetében megvalósuló szintézisét jelenti. Egyes szerzők szerint a 650/2012 rendelet joghatósági szabályai nem alkalmazandók a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállítására irányuló eljárások tekintetében, ( 16 ) miközben mások elismerik, hogy a rendelet – a 19. cikkében foglalt ideiglenes intézkedések kivételével – általános módon szabályozza az öröklési ügyek tekintetében a nemzeti joghatóságot, és emiatt valamennyi ezen ügyekre vonatkozó nemzeti rendelkezés helyébe lép. ( 17 )
2. Bevezető megjegyzés
51.
Úgy vélem, hogy két olyan lehetséges gondolatmenet van, amely alapján a kérdést előterjesztő bíróság számára hasznos válasz adható.
52.
Az első az alapügy tárgyát képező nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítvány értékelésén alapul. Ez a gondolatmenet arra irányul, hogy a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványt vagy a 650/2012 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének i) pontja szerinti „határozatnak”, vagy e rendelet 3. cikke (1) bekezdésének g) pontja szerinti „közokiratnak” minősítse. E bizonyítvány „közokiratnak” minősítése arra a következtetésre vezetne, hogy a tagállam igazságügyi hatóságait főszabály szerint nem kötik a joghatósági szabályok, mivel a rendelet nem határozza meg, hogy mely hatóságok állíthatnak ki ilyen iratokat.
53.
A második lehetőség a 650/2012 rendelet 4. cikkének oly módon történő értelmezésén alapul, amely lehetővé teszi annak eldöntését, hogy e rendelkezés a tagállamok igazságügyi hatóságai által lefolytatott valamennyi hagyatéki eljárás tekintetében megállapít‑e hatáskört.
54.
Úgy vélem, hogy közvetett módon ilyen lehetőségre hivatkozik a lengyel kormány és a Bizottság is, az általuk előadott érvekkel. Ez azt jelentené, hogy az alapügy tárgyát képező nemzeti bizonyítványok minősítésének lényegében nincs jelentősége az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megválaszolása szempontjából.
55.
A jelen indítványban a két gondolatmenet közül a másodikat alkalmazom. A további elemzés kiindulópontja annak vizsgálata lesz, hogy a 650/2012 rendelet 4. cikke megállapít‑e hatáskört a tagállamok bíróságai előtt lefolytatott hagyatéki eljárások tekintetében.
56.
Csak az e kérdésre adott nemleges válasz esetében kell eldönteni azt a kérdést, hogy az alapügy tárgyát képező, nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítvány e rendelet alapján „határozatnak” vagy „közokiratnak” minősül‑e.
3. Szó szerinti értelmezés
57.
A 650/2012 rendelet 4. cikke alkalmazási körének szó szerinti értelmezése révén annak eldöntése érdekében történő megállapításához, hogy e rendelkezés az alapügy tárgyát képező nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállítására irányuló eljárásokra is alkalmazandó‑e, a „bíróság” és „az öröklés egészében történő határozathozatal” fogalmainak e rendelet alapján történő értelmezése szükséges.
a) A „bíróság” fogalma a 650/2012 rendelet alapján
58.
A 650/2012 rendelet alkalmazásában a „bíróság” fogalmát e rendelet 3. cikkének (2) bekezdése határozza meg. A bíróság magában foglal „minden igazságügyi hatóságot” és minden egyéb öröklési ügyekben hatáskörrel rendelkező hatóságot és jogi szakembert, amennyiben az ebben a rendelkezésben megállapított további feltételek teljesülnek.
59.
A 650/2012 rendelet (20) preambulumbekezdésének második mondata szerinti iránymutatások alapján a „bíróság” fogalmát tágan kell értelmezni annak érdekében, hogy abba „a szó szoros értelmében vett, igazságszolgáltatási feladatokat ellátó bíróságok” és bizonyos ügyekben igazságszolgáltatási feladatokat ellátó más intézmények is beletartozzanak.
60.
Ez azt sugallhatná, hogy a formálisan az adott tagállam igazságügyi rendszeréhez tartozó hatóság, amely a konkrét eljárás keretében nem lát el igazságszolgáltatási feladatokat, a 650/2012 rendelet rendelkezései szerint valójában nem minősül „bíróságnak”.
61.
Azonban a 650/2012 rendelet 3. cikke (2) bekezdésének szövege a „bíróság” fogalmának megszorító értelmezése ellen is szólhat, annyiban, amennyiben ezen értelmezés az „igazságügyi hatóságokra” vonatkozik. E rendelkezés szerint ugyanis a „bíróság” fogalma „minden igazságügyi hatóságot” magában foglal.
62.
Ezenkívül a 650/2012 rendelet (20) preambulumbekezdésének második mondata szerinti iránymutatásokból (a bíróság fogalmába beletartoznak „a szó szoros értelmében vett, igazságszolgáltatási feladatokat ellátó bíróságok”) nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Azon megállapításból, miszerint a „bíróság” fogalmát úgy kell értelmezni, hogy ne merüljenek fel kétségek azzal kapcsolatban, hogy nemcsak az igazságszolgáltatási feladatokat ellátó bíróságok tartoznak ebbe a fogalomba, nem lehet arra az egyértelmű következtetésre jutni, hogy e fogalomba nem tartoznak bele azok a „szó szoros értelmében vett” bíróságok, amelyek ilyen feladatokat a konkrét eljárásban nem látnak el.
63.
E következtetés levonását nem teszik lehetővé a 650/2012 rendelet más preambulumbekezdései sem, azaz a (20) preambulumbekezdés harmadik és negyedik mondata, valamint a (21), (22) és (36) preambulumbekezdése, amelyekből kitűnik, hogy hogy a „nem igazságügyi hatóságokra”, amelyek nem látnak el igazságszolgáltatási feladatokat, nem vonatkoznak a rendelet joghatósági szabályai. E preambulumbekezdések ugyanis nem vonatkoznak az „igazságügyi hatóságokra”.
64.
Ezért úgy gondolom, hogy a „bíróság” 650/2012 rendelet 3. cikke (1) bekezdése g) pontja szerinti fogalmának szó szerinti értelmezése alapján nem határozható meg az, hogy e rendelet 4. cikke kizárólag olyan eljárások tekintetében állapít‑e meg joghatóságot, amelyekben igazságügyi hatóságok látnak el igazságszolgáltatási feladatokat.
b) „Az öröklés egészében történő határozathozatal” fordulat
65.
A német és a lengyel kormány, valamint a Bizottság észrevételeikben a 650/2012 rendelet 4. cikke német nyelvű változatának azon sajátosságára hivatkoznak, amelyben a tagállamok „öröklés tárgyában történő határozathozatalra” („für Entscheidungen in Erbsachen”) joghatósággal rendelkező bíróságairól van szó. A rendelet német nyelvű változatának szövege iránymutatásul szolgálhatna arra nézve, hogy e rendelkezés kizárólag olyan eljárások vonatkozásában állapít meg joghatóságot, amelyekben a tagállamok bírósága e rendelet 3. cikke (1) bekezdésének g) pontja szerinti „határozatot” hoz.
66.
Azonban a 650/2012 rendelet más nyelvű változatainak 4. cikkében nem szerepel a „határozat” fogalma, hanem azokban öröklési ügyekben történő „határozathozatalról” van szó. ( 18 ) A rendelet német nyelvű változatának szövege tehát nem irányadó ebben a kérdésben.
67.
A 650/2012 rendelet 4. cikke tág értelmezésének elfogadása mellett szólhat bizonyos értelemben az, hogy e rendelkezés az „öröklésre vonatkozó ügyek teljes körében” történő határozathozatal tekintetében állapít meg joghatóságot.
68.
Viszonylag nehézkesnek bizonyulhat azonban annak megállapítása, hogy a tagállamok bíróságainak hatáskörét meghatározó szabályok kontextusában milyen jelentést kapjon a „határozathozatal” fogalma. A 650/2012 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének g) pontja ugyanis kizárólag a „határozat” definícióját tartalmazza. Nem világos, hogy e rendelkezések, amelyek a bíróságok általi „határozathozatalra” vonatkoznak, abban az értelemben használják‑e a „határozat” igealakját, mint ahogy e rendelet 3. cikke (1) bekezdésének g) pontja használja e fogalmat.
69.
A nehézségek még nagyobbnak tűnnek, amikor a 650/2012 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének g) pontjában foglalt meghatározást vesszük szemügyre. A legfőbb értelmezési probléma abból adódik, hogy a 650/2012 rendelet legtöbb nyelvi változatában a „határozat” e rendelet 3. cikke (1) bekezdésének g) pontjában foglalt fogalmának meghatározásához ugyanazt a „határozat” szót használták (idem per idem). ( 19 )
70.
A kérdést előterjesztő bíróság, valamint a német és a francia kormány – mivel szerintük a 650/2012 rendelet 4. cikkét a „határozat” 650/2012 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének g) pontjában foglalt meghatározásának összefüggésében kell értelmezni, abban az értelemben, hogy a „határozathozatal” igazságszolgáltatási feladatok ellátásából áll – a „határozat” azon fogalmára utal, amelyet a Bíróság a brüsszeli rendszer szabályainak vonatkozásában a saját ítélkezési gyakorlatában dolgozott ki.
c) A „határozat” fogalma a brüsszeli rendszer szabályai vonatkozásában
71.
A brüsszeli rendszer azon szabályai vonatkozásában, amelyek – a 650/2012 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének g) pontjához hasonlóan – a „határozatot”„valamely tagállam bírósága által hozott bármely határozatként” határozzák meg, ( 20 ) a Bíróság megállapította, hogy a „határozatnak” olyan igazságszolgáltatási szervtől kell származnia, amely saját hatáskörében jár el a felek közötti peres kérdésekben. ( 21 )
72.
Felmerül a kérdés, hogy ez a meghatározás alkalmazható‑e a 650/2012 rendelet vonatkozásában.
73.
Nem gondolom úgy, hogy a 650/2012 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének g) pontja összefüggésében elő lehetne írni, hogy az e rendelkezés szerinti „határozat” a peres felek közötti jogvitákra vonatkozzon. A rendelet (59) preambulumbekezdésében foglalt iránymutatások alapján arra lehet következtetni, hogy nem releváns az, hogy a „határozatot” peres vagy nemperes eljárásban hozták‑e meg.
74.
Ugyanakkor a „saját hatáskörében eljárás” követelménye általában az igazságügyi hatóságok által végzett cselekmények azon jellegére vonatkozik, amely szerint a hatóság döntéshozatali jogkörrel rendelkezik, nem pedig egy passzívabb feladatkör biztosítására szorítkozik, mint például az eljárás felei akaratának megállapítására és befogadására. ( 22 ) Ebből a szempontból a perbeli egyezség nem minősül határozatnak, „mivel az szerződéses jellegű abban az értelemben, hogy annak tartalma mindenekelőtt a felek akaratától függ” ( 23 ). Nem világos azonban, hogy annak megállapítása érdekében, hogy valamely hatóság a 650/2012 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének g) pontja szerinti „határozatot” hoz, meg lehet‑e követelni a hatóságtól valamely tevékenységet, és ha igen, mely tevékenység az.
75.
Emlékeztetni kell arra, hogy a 650/2012 rendelet alapján a rendelet 3. cikke (1) bekezdésének g) pontja szerinti „határozatokat” e rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott követelményeknek megfelelő nem igazságügyi hatóságok is hozhatnak. E követelmények ugyanis annak biztosítására szolgálnak, hogy e hatóságok határozatai „hasonló hatállyal és joghatással rendelkeznek, mint az igazságügyi hatóságok által ugyanilyen [a 650/2012 rendelet hatálya alá tartozó] ügyben hozott határozatok” (a 3. cikk (2) bekezdésének b) pontja). Ez azonban nem jelenti azt, hogy a „határozattal” szemben állított követelményszint ugyanolyan magas, mint a brüsszeli rendszer szabályai esetében, különösen a határozatok meghozatalához kapcsolódó cselekmények tekintetében. Még inkább nem jelenti azt, hogy a 650/2012 rendelet 4. cikke szerinti „határozathozatalból” a Bíróság által a brüsszeli rendszer alapján kidolgozott meghatározás értelmében vett „határozat” meghozatala következne.
76.
A brüsszeli rendszer szabályainak célja, amint azt az 1215/2012 rendelet (3) és (6) preambulumbekezdése megállapítja, a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott határozatok szabad mozgásának biztosítása, míg a 650/2012 rendeletben megfogalmazott célkitűzések ezen túlmutatnak. A 650/2012 rendelet célja annak (7) preambulumbekezdése alapján mindenekelőtt a határokon átnyúló vonatkozású örökléssel összefüggő jogok érvényesítése során felmerülő nehézségek megszüntetése. E rendelet joghatósági szabályainak értelmezését így nem lehet arra a feltevésre alapozni, hogy e szabályok célja kizárólag a határozatok meghozatalára illetékes hatóságok meghatározása, az egymásnak ellentmondó határozatok meghozatalának elkerülése érdekében. Ez abba az irányba mutathat, hogy a joghatósági szabályokat nem csak azokban az eljárásokban kell alkalmazni, amelyekben az igazságügyi hatóságok a 650/2012 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének g) pontja szerinti „határozatot” hoznak.
77.
Az általam tett észrevételek alapján úgy vélem, hogy a 650/2012 rendelet 4. cikkének szó szerinti értelmezéséből fakadó következtetések nem egyértelműek, következésképpen azokat a rendelet rendszere alapján felül kell vizsgálni. Ez annál is inkább így van, mivel a kérdést előterjesztő bíróság, valamint a német és a francia kormány álláspontja szerint a 64. cikk e rendeletben történő elhelyezéséből arra lehet következtetni, hogy a rendelet 4. cikke a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállítására irányuló eljárások tekintetében nem állapít meg joghatóságot.
4. Rendszertani értelmezés
a) A 650/2012 rendelet 4. cikke a rendelet II. fejezetének egyéb rendelkezései kontextusában
78.
Figyelembe véve a szó szerinti értelmezés nem egyértelmű következtetéseit, a 650/2012 rendelet 4. cikkét e rendelet más rendelkezéseinek összefüggésében értelmezem. Különösen a rendelet II. fejezetében foglalt rendelkezéseket fogom figyelembe venni, mivel azok – a rendelet 4. cikkéhez hasonlóan – a hagyatéki eljárások tekintetében állapítanak meg joghatóságot. Megállapítom tehát, hogy az e fejezetben foglalt más joghatósági szabályok megállapítanak‑e joghatóságot olyan eljárások tekintetében, amelyekben nem kerül sor a 650/2012 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének g) pontja szerinti „határozat” meghozatalára.
79.
Figyelembe kell venni a 650/2012 rendelet 13. cikkét, amely az öröklési nyilatkozatok átvétele tekintetében állapít meg joghatóságot (az örökség, a hagyomány vagy a kötelesrész elfogadása, illetve visszautasítása, vagy nyilatkozat a hagyatéki tartozásokért való felelősségének korlátozásáról). E rendelkezés szerint „az öröklés tárgyában történő határozathozatalra […] rendelet alapján joghatósággal rendelkező bíróság mellett” az ilyen nyilatkozatok megtételére jogosult személyek szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bíróságai is joghatósággal rendelkeznek az ilyen nyilatkozatok átvételére.
80.
Az „öröklés tárgyában történő határozathozatalra e rendelet alapján joghatósággal rendelkező bíróság mellett” megfogalmazás azt jelentheti, hogy a 650/2012 rendelet II. fejezetében foglalt joghatósági szabályok, köztük a 4. cikk, az öröklési nyilatkozatok átvétele tekintetében joghatóságot állapítanak meg, bár e nyilatkozatok megtételére nem olyan eljárásokban kerül sor, amelyekben a rendelet 3. cikke (1) bekezdésének g) pontja szerinti „határozat” meghozatalára kerül sor. Ez azt jelentené, hogy a határozathozatal alatt a 650/2012 rendelet alapján nem csak az e rendelet 3. cikke (1) bekezdésének g) pontja szerinti „határozatok” meghozatalát kell érteni.
81.
Ezt az értelmezést támasztja alá a 650/2012 rendelet (32) preambulumbekezdése, amely arra enged következtetni, hogy a 13. cikk az „örökösök és hagyományosok helyzetének megkönnyítése érdekében”, nem pedig a joghatóság olyan ügyek tekintetében történő meghatározása érdekében került megalkotásra, amelyekre nem vonatkoznak a rendelet más joghatósági szabályai.
82.
Hasonló következtetésre vezet a 650/2012 rendelet „mellett” elöljárószót használó 13. cikkének a szabályozási környezet vonatkozásában történő elemzése. A II. fejezet „az öröklés egészében történő határozathozatal” tekintetében (4. cikk) általános joghatóságot megállapító rendelkezéssel kezdődik. E fejezet további rendelkezései – végig ugyanazon alkalmazási kör, azaz „az öröklés egészében történő határozathozatal” tekintetében – kötik ki más tagállamok bíróságainak joghatóságát, amennyiben teljesülnek az e rendelkezésben foglalt feltételek (5., 7., 9., 10. és 11. cikk).
83.
A rendelet 13. cikke tehát az adott személy utáni örökléssel kapcsolatos bármilyen ügyben határozathozatalra illetékes bíróságok többlépcsős felsorolásának végén található. Amennyiben „az öröklés egészében történő határozathozatal” öröklési nyilatkozat elfogadásából áll, e bíróság „mellett” az ilyen nyilatkozatok megtételére jogosult személyek szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bíróságai is rendelkeznek illetékességgel.
84.
Nem zárható ki annak a lehetősége sem, hogy a tagállam „szó szoros értelmében vett” ( 24 ) bíróságok előtti általános egyeztetési eljárást állapít meg, amely kizárólag perbeli egyezség megkötésével végződhet, és amennyiben erre nem kerül sor, az öröklési ügyek rendezetlenek maradnak. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy az ilyen eljárások tekintetében nem kerülhet sor a 650/2012 rendelet joghatósági szabályainak alkalmazására. Igaz, hogy a 650/2012 rendelet (36) preambulumbekezdése utal az érintett felek azon lehetőségére, hogy az öröklési ügyeket peren kívüli egyezség útján rendezzék, amelyre a joghatósági szabályok által nem kötött hatóság előtt kerül sor. Ugyanakkor ez „nem igazságügyi hatóság, úgy mint a közjegyzők” által, nem pedig igazságügyi hatóság által lefolytatott eljárásokra vonatkozik. Az ilyen nem igazságügyi hatóság előtt megkötött egyezséget a bíróságnak is jóvá kell hagynia, ezzel szemben a szóban forgó eljárásban az egyezség megkötésére a bíróság előtt kerülne sor.
85.
A fent kifejtetteket figyelembe véve úgy vélem, hogy – a 650/2012 rendelet rendelkezéseinek rendszertani értelmezése alapján – a 650/2012 rendelet 4. cikke a tagállamok igazságügyi hatóságai által lefolytatott eljárások tekintetében abban az esetben állapít meg joghatóságot, ha ezen eljárások „az öröklés egészére” vonatkozónak tekinthető ügyeket érintenek.
b) A 650/2012 rendelet 64. cikke és e rendelet 4. cikke közötti kapcsolat
86.
A német és portugál kormány azt állítja, hogy a 64. cikknek a 650/2012 rendeletbe való foglalásából az a következtetés vonható le, hogy a rendelet 4. cikke nem állapít meg joghatóságot a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállítására irányuló eljárások tekintetében. E kormányok szerint, ha ez így lenne, akkor a rendelet 64. cikke felesleges lenne, és az európai öröklési bizonyítvány kiállítására irányuló eljárások tekintetében a joghatóságot a rendelet 4. cikke alapján kellene megállapítani. E megállapításnak továbbá azon a feltételezésen kell alapulnia, hogy az európai és a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok azonos vagy legalábbis hasonló eszközök.
87.
Ettől eltérő álláspontra helyezkedik a Bizottság, amely úgy véli, hogy a 650/2012 rendelet 4. cikkéhez viszonyítva e rendelet 64. cikke lex specialisnak minősül. Nem lehet ezért a 650/2012 rendelet 64. cikkéből arra a következtetésre jutni, hogy e rendelet 4. cikke nem vonatkozik a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállítására irányuló eljárásokra. Ebben az értelemben foglal állást a lengyel kormány is.
88.
Anélkül, hogy ezen a ponton döntés kívánnék hozni az európai és a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok hasonlóságának kérdéséről, rá kell mutatni, hogy a német és a portugál kormány érvelése, úgy tűnik, nem veszi teljes mértékben figyelembe azt a szerepet, amelyet a 650/2012 rendelet által létrehozott szabályozási rendszerben a 64. cikk betölt.
89.
Először is a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok nemzeti szabályok alapján működő, az adott tagállam jogrendszerébe illeszkedő eszközök, ezzel szemben az európai öröklési bizonyítvány az uniós jog új eszköze.
90.
Ezért szükség volt egy, az európai öröklési bizonyítványra vonatkozó, autonóm jogi szabályozás kialakítása, magában a rendeletben is. Arról volt szó, hogy biztosítható legyen valamennyi tagállamban történő egységes alkalmazása, és eloszoljanak azok az értelmezési kétségek, amelyek a 650/2012 rendelet alapján az európai öröklési bizonyítvány minősítése kapcsán merülnének fel. Az uniós jogalkotó ennek során nem határozta meg, hogy milyen az európai öröklési bizonyítvány jogi természete. Nem világos ezért, hogy e bizonyítvány „határozatnak” (a 650/2012 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének g) pontja) vagy „közokiratnak” (e rendelet 3. cikke (1) bekezdésének i) pontja) minősül‑e, vagy pedig nem tartozik egyik fenti kategóriába sem. E kérdés egyértelmű eldöntése egyébként nem volt szükséges, mivel az európai öröklési bizonyítványt nem kell elismerni a határozatokra és közokiratokra vonatkozó rendelkezések szerint, míg a joghatóság kérdését e rendelet 64. cikke szabályozza.
91.
Másodsorban pedig a 650/2012 rendelet 64. cikke nem ismétli meg az e rendelet 4. cikkében foglaltakat, hanem a II. fejezet egyes rendelkezéseire való hivatkozás révén állapítja meg a joghatóságot az európai öröklési bizonyítvány kiállítására irányuló eljárások tekintetében. Ezek a rendelkezések a rendelet 4., 7., 10. és 11. cikke.
92.
Harmadsorban, a 650/2012 rendelet 64. cikke a joghatósági szabályok alkalmazását nemcsak a rendelet 3. cikkének (2) bekezdése szerinti „bíróságokra” (a 64. cikk a) pontja), hanem olyan más hatóságokra is kiterjeszti, amelyek a nemzeti jog szerint hatáskörrel rendelkeznek arra, hogy öröklési ügyekben eljárjanak (a 64. cikk a) pontja). Eszerint az európai öröklési bizonyítvány kiadására felhatalmazhatók „igazságügyi hatóságok”, „egyéb hatóság és jogi szakember”, amennyiben e hatóságok vagy jogi szakember teljesítik a meghatározott feltételeket (a 650/2012 rendelet 64. cikkének a) pontjával összefüggésben értelmezett 3. cikkének (2) bekezdése), valamint „olyan más hatóság, amely a nemzeti jog szerint hatáskörrel rendelkezik arra, hogy öröklési ügyekben eljárjon” (a rendelet 64. cikkének b) pontja), noha nem teljesíti a rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében foglalt követelményeket.
93.
Ezen észrevételek alapján úgy vélem, hogy a 650/2012 rendelet 64. cikkének tartalmából nem vonható le az a következtetés, hogy a rendelet 4. cikke nem alkalmazható a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállítására irányuló eljárások tekintetében.
5. Teleologikus értelmezés
94.
Az indítvány további részében a rendszertani értelmezésből fakadó következtetéseket fogom összevetni a 650/2012 rendelet céljaira hivatkozó érvekkel. Ezek az érvek világosan megtalálhatók a német és a lengyel kormány állásfoglalásaiban, habár e kormányok más‑más következtetéseket vonnak le belőlük.
95.
A német kormány úgy véli, hogy a joghatóságnak nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállítására irányuló eljárások tekintetében a 650/2012 rendelet 4. cikke alapján történő meghatározása olyan helyzetet teremtene, amelyben csak egy tagállam hatóságai állíthatnának ki nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványokat. Annak a tagállamnak a hatóságai lennének ezek, amelyben az európai öröklési bizonyítvány is kiállítható. Ez a gyakorlatban kötelezné az érintett feleket az európai öröklési bizonyítvány igénybevételére, ami ellentétes a 650/2012 rendelet 62. cikkének (2) bekezdésével.
96.
A német kormány álláspontja szerint a más tagállamok által kiállított, nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok felhasználása azonban az európai öröklési bizonyítvány felhasználásához képest egyes esetekben hasznosabbnak bizonyulhat. Az érdekelt felek attól való megfosztása, hogy más tagállamok bíróságai által kiállított nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványokat vegyenek igénybe, így ellentétes lenne a 650/2012 rendelet célkitűzéseivel. A 650/2012 rendelet célkitűzése ugyanis – e rendelet (67) preambulumbekezdése alapján – az örökösök érdekében annak elérése, hogy a határokon átnyúló vonatkozású örökléseket gyors, zökkenőmentes és hatékony módon lehessen elrendezni.
97.
A lengyel kormány ugyanakkor úgy véli, hogy az európai öröklési bizonyítvány szerepének növekedéséhez hozzájáruló megoldás indokoltnak és kívánatosnak tekintendő.
a) Az európai öröklési bizonyítvány kötelező jellegének kérdéséről
98.
Nem osztom a német kormány azon álláspontját, amely szerint a 650/2012 rendelet 4. cikkének olyan értelmezése, amely alapján ezt a rendelkezést alkalmazni kell a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállítására irányuló eljárás tekintetében, azt jelentené, hogy az európai öröklési bizonyítvány felhasználása a gyakorlatban néhány esetben kötelező jellegű lenne.
99.
Először is a 650/2012 rendelet 4. cikkének ezen értelmezése nem fosztja meg az érintett feleket a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok abban a tagállamban történő megszerzésének lehetőségétől, amelynek hatóságai hatáskörrel rendelkeznek az európai (öröklési) bizonyítvány kiállítására.
100.
Másodszor úgy tűnik, hogy a német kormány a 650/2012 rendeletnek az európai öröklési bizonyítvány felhasználása kötelezettségének hiányáról rendelkező 62. cikkének (2) bekezdését kizárólag úgy értelmezi, hogy e rendelkezés az európai öröklési bizonyítványnak a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványokhoz való viszonyát határozza meg. E kérdést azonban kizárólag a rendelet 62. cikkének (3) bekezdése érinti. Ugyanakkor a rendelet 62. cikkének (2) bekezdése nemcsak a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványokra, hanem – amint az a rendelet (69) preambulumbekezdésének második mondatában foglalt iránymutatásból is következik – az „e rendelet alapján rendelkezésre álló [az örökösök által szabadon igénybe vehető] egyéb eszközökre” is vonatkozik. Ebben kifejezésre jut az európai öröklési bizonyítvány felhasználására vonatkozó kötelezettségnek a rendelet 62. cikkének (2) bekezdésében megállapított hiánya is.
101.
Nem gondolom tehát, hogy a joghatóságnak a nemzeti bizonyítványok kiállítására irányuló eljárások tekintetében a 650/2012 rendelet 4. cikke alapján történő megállapítása következtében az európai öröklési bizonyítvány használata a gyakorlatban kötelező.
b) A 650/2012 rendelet célkitűzéseinek kérdéséről
102.
Nincs kétségem afelől, hogy az öröklési ügyek gyors, zökkenőmentes és hatékony rendezése a 650/2012 rendelet egyik célkitűzése. Szintén nem tudom eleve kizárni azt, hogy egyes esetekben az örökösök érdekét szolgálja az a lehetőség, hogy olyan eszközöket kapjanak, amelyek lehetővé teszik, hogy az öröklési ügyeket attól a tagállamtól eltérő tagállamban rendezzék, mint amelynek hatóságai a 650/2012 rendelet szabályai alapján illetékességgel rendelkeznek.
103.
Ezzel együtt azonban először is az alapvető cél, amelynek érdekében a 650/2012 rendeletet elfogadták – a rendelet (7) és (8) preambulumbekezdése fényében –, az öröklési ügyek rendezése érdekében alkalmazandó kollíziós és joghatósági szabályok egységesítésére való törekvés volt. ( 25 )
104.
Ebben az összefüggésben érdemes azt is megjegyezni, hogy – amint azt a 650/2012 rendelet (27) preambulumbekezdése megállapítja – a rendelet szabályait úgy alakították ki, hogy a hagyatéki ügyekkel foglalkozó hatóságok számára a legtöbb esetben biztosított legyen a saját joguk alkalmazásának lehetősége. Az öröklés egészére alkalmazandó jog – e rendelet 21. cikkének (1) bekezdése alapján – főszabály szerint annak az államnak a joga, amelynek a területén az örökhagyó szokásos tartózkodási helye elhalálozásának időpontjában volt. Az alkalmazandó jog ilyen meghatározása megfelel a rendelet 4. cikke szerinti joghatósági oknak, amely az öröklés egészében történő határozathozatalra annak az államnak a bíróságait jogosítja fel, amelynek a területén az örökhagyó szokásos tartózkodási helye elhalálozásának időpontjában volt.
105.
A nemzeti joghatósági szabályok nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállítására irányuló eljárások tekintetében történő alkalmazása ellentétes a joghatósági és kollíziós szabályok Európai Unió keretében történő egységesítésre irányuló törekvéssel. Ezt támasztják alá az alapügy körülményei, amelyben – nemzeti joghatósági szabályok alapján – a francia jog alapján történő öröklésre vonatkozó, nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítvány kiállítása érdekében fordultak német bírósághoz.
106.
Másodszor, a 650/2012 rendelet (34) preambulumbekezdésében foglalt magyarázatok fényében, a rendeletnek az igazságszolgáltatás Unió keretében történő harmonikus működéséhez kell hozzájárulnia. Ezáltal valósul meg a 650/2012 rendelet célkitűzéseinek egyikére való törekvés, amely – amint azt e rendelet (59) preambulumbekezdése is megemlíti – a tagállamokban öröklés tárgyában hozott határozatok kölcsönös elismerésére irányul.
107.
A német kormány ugyan úgy véli, hogy az alapügy tárgyát képező nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítvány nem minősül a 650/2012 rendelet szerinti „határozatnak”. A rendelet (35) preambulumbekezdésében foglalt iránymutatásokból azonban az következik, hogy az ellentmondás elkerülésére való törekvés az öröklési ügyek rendezése során szóba jöhető valamennyi eszközre vonatkozik, köztük azokra is, amelyeket azok a nem igazságügyi hatóságok alkalmaznak, amelyeket nem kötelez a rendelet szerinti joghatósági szabály. Azon helyzetek elkerüléséről is szó van itt, amelyekben ellentétben állnának egymással a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok, és a rendeletben foglalt más eszközök, köztük az európai öröklési bizonyítvány. Ez megerősíti azt a korábbi észrevételt is, hogy a rendelet szabályainak a joghatóságot nemcsak az igazságügyi hatóságok által lefolytatott azon eljárások tekintetében kell meghatározniuk, amelyekben a rendelet 3. cikke (1) bekezdésének g) pontja szerinti „határozat” meghozatalára kerül sor. ( 26 )
108.
Ebben az összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a 650/2012 rendelet ténylegesen egységes kollíziós szabályokat állapít meg, amelyek alapján meghatározásra került az örökségre vonatkozó ügyek teljes köre tekintetében alkalmazandó jog (a 650/2012 rendelet 23. cikkének (1) bekezdése). Egyes ügyeket azonban, amelyek az öröklési ügyek rendezése során jelentőséggel bírhatnak, a nemzeti kollíziós szabályok révén meghatározott jog alapján kell értékelni. Erről tesz említést a rendelet (11)–(13) preambulumbekezdése és (71) preambulumbekezdésének harmadik mondata. Ez olyan helyzeteket eredményezhetne, amelyekben egyes tagállamok hatóságai egymásnak ellentmondó öröklési ügyek rendezését szolgáló eszközöket adnának ki. ( 27 )
109.
A Kubicka ítéletben ( 28 ) a Bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a 650/2012 rendelet szabályainak „hagyaték felosztásához” vezető értelmezése, értve ez alatt az örökléssel kapcsolatos ügyek szempontjából jelentőséggel bíró egyes kérdéseknek a nemzeti kollíziós szabályok alapján történő megítélését, összeegyeztethetetlen a rendelet célkitűzéseivel. Ez egymásnak ellentmondó tartalmú, az öröklési ügyek rendezését lehetővé tévő eszközök alkalmazásához vezetne. Ugyan a Kubicka ítéletben ( 29 ) kifejtett jogi álláspont az öröklésre alkalmazandó joggal kapcsolatos kérdésekre vonatkozott, mégis úgy gondolom, hogy azt olyan irányadó szabálynak lehet tekinteni, amely segítségül szolgál a 650/2012 rendelet más kérdésekre vonatkozó rendelkezéseinek értelmezésében.
110.
A 650/2012 rendelet rendelkezéseinek olyan értelmezése, amely kötelezővé teszi a joghatóság e rendelet rendelkezései alapján történő meghatározását a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállítására irányuló eljárások tekintetében is, elősegíti e célkitűzés elérését. Ezen értelmezés ugyanis korlátozza az egymásnak ellentmondó nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok és más eszközök, köztük európai öröklési bizonyítványok, határozatok és közokiratok kiállítását a különböző tagállamokban.
111.
Harmadszor, habár az örökösök érdeke érv lehet a joghatósági szabályok meghatározott irányú értelmezése mellett, ebben az összefüggésben nem hagyható figyelmen kívül az igazságszolgáltatás megfelelő működéséhez fűződő érdek.
112.
A 650/2012 rendelet keretében az olyan helyzetek elkerülésére való törekvés, amelyekben a gyakorlatban egymásnak ellentmondó, öröklési ügyek rendezését lehetővé tévő eszközök működnek, nemcsak az örökösök érdekében áll, hanem ez az igazságszolgáltatás megfelelő működésének biztosításáról való gondoskodás megnyilvánulása is. ( 30 ) Hasonlóképpen kell értékelni az alkalmazandó jognak és fórumnak való megfelelésre irányuló, már említett törekvést, amelyről a jelen indítvány 104. pontjában volt szó.
113.
Mindezeken felül az uniós jogalkotó egyértelmű rendelkezést határozott meg arra az esetre, amikor az örökösök érdekében szükségessé vált, hogy az öröklési ügyeket attól eltérő tagállamban rendezzék, mint amelynek hatóságai főszabály szerint a 650/2012 rendelet joghatósági szabályai alapján illetékességgel rendelkeznek. Például a 650/2012 rendelet 13. cikke azon tagállam bírósága öröklési nyilatkozatának átvételére vonatkozó joghatóságot ismeri el, amelynek területén az ilyen nyilatkozat megtételére jogosult személy szokásos tartózkodási helye található.
114.
Nem gondolom tehát, hogy a 650/2012 rendelet céljai amellett szólnának, hogy a rendelet rendelkezéseit annak rendszertani értelmezéséből fakadó következtetésekkel ellentétes módon kelljen értelmezni, annak érdekében, hogy az örökösök számára lehetővé váljon azon tagállamtól eltérő tagállam igazságügyi hatóságai által kiállított nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok megszerzése, mint amelynek hatóságai e rendelet alapján illetékességgel rendelkeznek.
6. Történeti értelmezés
115.
A rendszertani és teleologikus értelmezésből fakadó eddigi következtetéseket – úgy tűnik – alátámasztja a 650/2012 rendelet történeti értelmezése is.
116.
A Bizottság eredeti javaslata arra irányult, hogy az európai öröklési bizonyítvány „ne[…] helyettesít[se] a belső eljárásokat” (a 650/2012 rendeletre vonatkozó javaslat 36. cikke (2) bekezdésének második mondata). ( 31 ) A rendeletre vonatkozó javaslathoz fűzött indokolás 4.6. pontja azonban kifejti, hogy az európai (öröklési) bizonyítvány „nem helyettesíti a nemzeti jog szerinti bizonyítványokat”. E megfogalmazás került végül a 650/2012 rendelet 62. cikke (3) bekezdésének első mondatába, amely átvette a rendeletre vonatkozó javaslat 36. cikke (2) bekezdésének szerepét. ( 32 ) A rendeletre vonatkozó javaslathoz fűzött indokolás 4.6. pontjában emellett megállapításra került, hogy „a hatáskörrel rendelkező hatóság tagállamában az örökösi minőség igazolására, valamint a hagyatéki vagyonkezelő vagy végrehajtó hatásköreinek megállapítására tehát a belső eljárás az irányadó”. ( 33 )
117.
A rendeletre vonatkozó javaslatban a nemzeti eljárásjogi rendelkezések szerepe tehát azokhoz az eljárásokhoz kapcsolódó kérdésekre korlátozódik, amelyek lefolytatására „a hatáskörrel rendelkező hatóság tagállamában” kerül sor. Nem került azonban véleményem szerint szabályozásra, hogy e hatáskör megállapítására a nemzeti joggal összhangban kerül‑e sor.
118.
Védhető tehát az az álláspont, hogy már a jogalkotási munka korai szakaszában abból indultak ki, hogy a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállítása tekintetében a tagállamok hatóságainak nemzetközi joghatóságát nem a nemzeti jog, hanem a rendeletben foglalt egységes joghatósági szabályok határozzák meg. Semmi sem utal arra, hogy a rendelet elfogadott változata e tekintetben módosult volna, mivel a 650/2012 rendelet 62. cikkének (3) bekezdése megfelel annak a célnak, amelyet a javaslat 36. cikkének (2) bekezdése szolgált.
7. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéssel kapcsolatos következtetések
119.
A fent ismertetett érvelés alapján, figyelembe véve a szó szerinti értelmezés nem kielégítő eredményeit, valamint tekintettel a rendszertani és teleologikus értelmezés történeti értelmezés által alátámasztott egyértelmű következtetéseire, úgy vélem, hogy a 650/2012 rendelet 4. cikke meghatározza a joghatóságot a tagállamok igazságügyi hatóságai által folytatott eljárások tekintetében, amennyiben ezen eljárások olyan ügyekre vonatkoznak, amelyek „a hagyaték egészéhez” tartozónak tekinthetők.
120.
A fent levezetett érvelés fényében azt javaslom a Bíróságnak, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre a következő választ adja: A 650/2012 rendelet 4. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az a tagállamok igazságügyi hatóságai által lefolytatott, a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállítására vonatkozó eljárások tekintetében is joghatóságot állapít meg.
VI. Végkövetkeztetések
121.
A fenti megfontolások összességére figyelemmel azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Kammergericht Berlin (berlini regionális felsőbíróság, Németország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre a következő választ adja:
Az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló, 2012. július 4‑i 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az a tagállamok igazságügyi hatóságai által lefolytatott, a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok kiállítására vonatkozó eljárások tekintetében is joghatóságot állapít meg.
( 1 ) Eredeti nyelv: lengyel.
( 2 ) HL 2012. L 201., 107. o.
( 3 ) A Bíróság a Kubicka ügyben 2017. október 12‑én már ítéletet hozott az első előzetes döntéshozatalra utalás tekintetében (C‑218/16, EU:C:2017:755, 53. és 54. pont). A második előzetes döntéshozatalra utalás elbírálása a Bíróság előtt folyamatban van. Ezen ügyben 2017. december 13‑án ismertettem indítványomat. Lásd: a Mahnkopf ügyre vonatkozó indítványom (C‑558/16, EU:C:2017:965, 90. pont).
( 4 ) Lásd a 3. lábjegyzetet.
( 5 ) Érdemes megjegyezni, hogy a Bírósághoz 2017. november 24‑én érkezett előzetes döntéshozatal iránti kérelemben, amelyben lengyel bíróság egy nem igazságügyi hatóság, jelen esetben a közjegyző által kiállított nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítvánnyal kapcsolatos kétségek eloszlatását kéri. Itt a WB ügyben (C‑658/17) előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelemre gondolok.
( 6 ) Lásd: 2011. május 12‑iBVG‑ítélet (C‑144/10, EU:C:2011:300, 30. pont).
( 7 ) Lásd: 2006. július 13‑iGAT‑ítélet (C‑4/03, EU:C:2006:457, 24. pont.).
( 8 ) Basedow J., Dutta A., Bauer C. és társai, Max Planck Institute for Comparative and International Private Law, Comments on the European Commission’s Proposal for a Regulation of the European Parliament and of the Council on jurisdiction, applicable law, recognition and enforcement of decisions and authentic instruments in matters of succession and the creation of a European Certificate of Succession, Rabels Zeitschrift für ausländisches und internationales Privatrecht, vol. 74, 2010, nb. 266.
( 9 ) Laukemann B., The European Certificate of Succession: Portrait of a New Instrument in European Private International Law, in: Hess, B., Bergström, M., Storskrubb, E. (szerk.), EU Civil Justice: Current Issues and Future Outlook, Oxford, Hart Publishing, 2016, 164. o.
( 10 ) Lásd: Deutsches Notarinstitut (együttműködésben: Dörner, H. és Lagarde, P.), Étude de droit comparé sur les règles de conflits de juridictions et de conflits de lois relatives aux testaments et successions dans les Etats membres de l’Union Européenne. Rapport Final: Synthèse et Conclusions, , 76–86. o.; Wautelet, P., in: Bonomi, A., Wautelet, P. (szerk.), Le droit européen des successions, Commentaire du règlement (UE) no 650/2012, du 4 juillet 2012, 2. kiadás, Bruxelles, Bruylant, 2016, 772–775. o.
( 11 ) Lásd a jelen indítvány 25. pontját.
( 12 ) Lásd a Mahnkopf ügyre vonatkozó indítványomat (C‑558/16, EU:C:2017:965, 90. pont).
( 13 ) E tekintetben lásd: 2017. október 12‑iKubicka ítélet (C‑218/16, EU:C:2017:755, 53., 54. pont).
( 14 ) Ebben az értelemben Margoński, M., A joghatósági szabályoknak az európai öröklési rendelet 4. cikkéből következő kizárólagos jellege (a C‑20/17. sz. Oberle ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés kapcsán felmerülő elemzés), Polski Proces Cywilny, 2017., 3. szám, 447. o. E rendelkezés értelmezése során a jogelmélet az európai öröklési bizonyítvány és a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok közötti kapcsolat alakulásának számos lehetséges módját taglalta. Lásd: Fötschl, A., The Relationship of the European Certificate of Succession to National Certificates, in: Bonomi, A., Schmid, Ch. (szerk.), Successions internationales. Réflexions autour du futur règlement européen et de son impact pour la Suisse. Actes de la 22e Journée de droit international prive du 19 mars 2010 à Lausanne, Genf, 2010., 101. o.; Stamatiadis, D., in: Pamboukis, H. (szerk.), EU Succession Regulation No 650/2012. A Commentary, Oxford, C.H. Beck, Hart Publishing, 2017., 591. o.
( 15 ) Lásd a jelen indítvány 27. pontját.
( 16 ) Dorsel, Ch., Remarques sur le certificat successoral européen, in: Europe for Notaries. Notaries For Europe. Training 2015–2017, 90–91. o., 15081.
( 17 ) Weitz, K., Jurysdykcja krajowa w sprawach spadkowych w świetle rozporządzenia spadkowego, in: Pazdan, M. (szerk.), Nowe europejskie prawo spadkowe, Warszawa, Wolters Kluwer, 2015., 42. o. Egyes szerzők e tekintetben nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványok minősítésének, és úgy vélik, hogy az a 650/2012 rendelet szerinti határozatnak minősül – lásd: Wautelet, P., in: Bonomi, P., Wautelet, P., i. m. (fenti 10. lábjegyzet), 184. o. A Hanseatisches Oberlandesgericht Hamburg (hamburgi regionális felsőbíróság, Németország) 2016. november 16‑i ítélete (2 W 85/16, Praxis der Freiwilligen Gerichtsbarkeit, 2017., Heft 3, 129. o.) szerint a 650/2012 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének g) pontja szerinti „határozatnak” minősül valamely tagállam bírósága által öröklési ügyekben meghozott valamennyi döntés, függetlenül az ilyen döntés megnevezésétől, „így az öröklési bizonyítvány is határozatnak tekintendő” (23. pont). Ez alapján megállapításra került, hogy a német bíróság nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy az utolsó szokásos tartózkodási helyén, Spanyolországban elhunyt örökhagyó tekintetében nemzeti jog szerinti öröklési bizonyítványt állítson ki. A 650/2012 rendelet 4. cikkével összhangban ugyanis annak a tagállamnak a bíróságai rendelkeznek joghatósággal az öröklés egészében történő határozathozatalra, amelynek a területén elhalálozásának időpontjában az örökhagyó szokásos tartózkodási helye volt (22. pont).
( 18 ) Például a 650/2012 rendelet angol („rule”) és francia („statuer”) nyelvű változatában.
( 19 ) A példák között említhetjük a német („»Entscheidung« jede von einem Gericht eines Mitgliedstaats in einer Erbsache erlassene Entscheidung…”), az angol („»decision« means any decision in a matter of succession…”) vagy a francia változatot („»décision«, toute décision en matière de successions…”). Néhány nyelvi változatban ugyanakkor a meghatározott fogalom és a fogalom meghatározása nem azonos. A lengyel változatban például a 650/2012 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének g) pontjában az „orzeczenie” a meghatározott fogalom, míg a fogalom meghatározásában a „decyzja” szerepel („»orzeczenie« oznacza każdą decyzję w sprawach dotyczących dziedziczenia”). A 650/2012 rendelet 3. cikke (1) bekezdése g) pontjának spanyol és svéd változatában is egymástól eltérő szavak fordulnak elő a meghatározott fogalom és a fogalom meghatározása szerepében.
( 20 ) Lásd a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i egyezmény (HL 1972. L 299., 32. o.) 25. cikkét, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendeletet (HL 2001. L 12., 1. o.; helyesbítések: HL 2006. L 242., 6. o., HL 2011. L 124., 47. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o.), valamint a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 351., 1. o.). 2. cikkének a) pontját.
( 21 ) Lásd: 1994. június 2‑iSolo Kleinmotoren ítélet (C‑414/92, EU:C:1994:221, 17. pont); 2004. október 14‑iMærsk Olie & Gas ítélet (C‑39/02, EU:C:2004:615, 45. pont).
( 22 ) Lásd: Bot főtanácsnok Gothaer Allgemeine Versicherung és társai ügyre vonatkozó indítványa (C‑456/11, EU:C:2012:554, 38. pont). Ebben az értelemben születtek az e kérdés tekintetében tett megállapítások is. Lásd: Kramer, X., in: Magnus, U., Mankowski, P. (kiadók), Brussels I bis Regulation, Köln, Verlag Otto Schmidt 2016., 987. o. A 650/2012 rendelet alapján is erre az álláspontra lehet jutni. Lásd: Wautelet, P., in: Bonomi, A., Wautelet, P., i. m. (fenti 10. lábjegyzet), 68. o.
( 23 ) 1994. június 2‑iSolo Kleinmotoren ítélet (C‑414/92, EU:C:1994:221, 18. pont).
( 24 ) Lásd a 650/2012 rendelet (20) preaumbulumbekezdésének második mondatát. Lásd az ezen indítvány 59–63. pontjában tett észrevételeket.
( 25 ) Lásd a Mahnkopf ügyre vonatkozó indítványom (C‑558/16, EU:C:2017:965, 26. pont).
( 26 ) Lásd a jelen indítvány 76. pontját.
( 27 ) Érdemes azt is megjegyezni, hogy a 650/2012 rendelet – amint azt az e rendelet 75. cikkének (1) bekezdése is mutatja – nem szorította ki azokat a kétoldalú egyezményeket, amelyeket harmadik országokkal e rendelet elfogadása előtt kötöttek. Ezen egyezmények viszonylag gyakran az örökhagyó állampolgárságához kapcsolódó körülmények révén határozzák meg saját alkalmazási körüket. Ez azt jelenti, hogy az ezen egyezmények alkalmazási körébe tartozó tényállások tekintetében az e tényállásokhoz kapcsolódó tagállamok hatóságai az ezen egyezményekben található joghatósági és kollíziós szabályokat fogják alkalmazni. E szabályok alkalmazása a 650/2012 rendelet szabályainak alkalmazásából következő megoldásokkal ellentétes megoldásokhoz vezethet.
( 28 ) 2017. október 12‑i ítélet (C‑218/16, EU:C:2017:755, 57. pont).
( 29 ) 2017. október 12‑i ítélet (C‑218/16, EU:C:2017:755).
( 30 ) Lásd ebben az értelemben: 2014. április 3‑iWeber ítélet (C‑438/12, EU:C:2014:212, 58. pont); 2016. április 20‑iProfit Investment SIM ítélet (C‑366/13, EU:C:2016:282); 2017. május 4‑iHanseYachts ítélet (C‑29/16, EU:C:2017:343, 25. pont).
( 31 ) Az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok és közokiratok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési tanúsítvány bevezetéséről szóló rendeletre vonatkozó javaslata (COM/2009/0154 végleges változat, COD 2009/0157).
( 32 ) A rendeletjavaslat szövegének ebben az értelemben történő módosítását a jogelmélet is javasolta. Lásd a 8. lábjegyzetben hivatkozott kiadványt, NB. 280.
( 33 ) Kiemelés tőlem.