HENRIK SAUGMANDSGAARD ØE
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2019. február 28. ( 1 )
C‑622/17. sz. ügy
Baltic Media Alliance Ltd.
kontra
Lietuvos radijo ir televizijos komisija
(a Vilniaus apygardos administracinis teismas [vilniusi megyei közigazgatási bíróság,Litvánia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – Szolgáltatásnyújtás szabadsága – 2010/13/EU irányelv – Audiovizuális médiaszolgáltatások – Televíziós műsorszolgáltatás – Az 1. cikk (1) bekezdésének c) és d) pontja – A »szerkesztői felelősség« és a »médiaszolgáltató« fogalma – Valamely tagállamból származó televíziós csatorna – A 3. cikk (1) és (2) bekezdése – A vétel és továbbközvetítés szabadsága – Gyűlöletre uszítás – A fogadó tagállam által hozott intézkedések – Az említett állam fogyasztói számára televíziós csatornákat terjesztő szolgáltatók ideiglenes kötelezettsége e csatornának kizárólag külön díjfizetéssel aktiválható televíziós műsorcsomagokban történő terjesztésére – Az uniós joggal való összeegyeztethetőség”
I. Bevezetés
1.
A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel a Vilniaus apygardos administracinis teismas (vilniusi megyei közigazgatási bíróság, Litvánia) a 2010/13/EU irányelv, az úgynevezett audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv értelmezésére vonatkozó két kérdést terjesztett a Bíróság elé. ( 2 )
2.
Ezt a kérelmet a Baltic Media Alliance Ltd. (a továbbiakban: BMA) és a Lietuvos radijo ir televizijos komisija (litván rádió‑ és televízióbizottság, a továbbiakban: LRTK) között az utóbbi által hozott azon határozat tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amellyel ideiglenesen előírta a litvániai fogyasztók részére televíziós csatornákat szolgáltató piaci szereplők számára, hogy az NTV Mir Lithuania csatornát kizárólag külön díjfizetéssel aktiválható televíziós műsorcsomagban terjesszék. Ezt a mára már visszavont határozatot azt követően fogadták el, hogy e televíziós csatorna egyik műsorában nemzetiségi hovatartozáson alapuló gyűlöletet keltő információk jelenlétét állapították meg.
3.
A kérdést előterjesztő bíróság arra is választ keres, hogy a szóban forgó határozat összeegyeztethető‑e a 2010/13 irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdésével. E rendelkezésnek megfelelően egy másik tagállamból származó televíziós műsorszolgáltatást fogadó tagállam olyan okból, mint amilyen a gyűlöletre uszítás, és kizárólag bizonyos feltételek teljesülése esetén, korlátozhatja e műsorszolgáltatás továbbközvetítését. Márpedig a litván jogalkotó ezt a rendelkezést olyan formában ültette át, hogy az LRTK nem köteles alkalmazni ezeket a feltételeket, amikor egy adott televíziós csatorna kizárólag külön díjfizetéssel aktiválható televíziós műsorcsomagban való terjesztésének előírásáról van szó. Így az említett feltételeket az alapügyben az LRTK nem teljesítette.
4.
A jelen indítványban kifejtem azokat az okokat, amelyek miatt véleményem szerint egy ilyen nemzeti intézkedés, tekintve, hogy egy televíziós csatorna terjesztésének részletszabályairól szól, és nem jár e televíziós csatorna tulajdonképpeni vételének vagy továbbközvetítésének korlátozásával, nem tartozik a 2010/13 irányelv 3. cikke (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
II. Jogi háttér
A. A 2010/13 irányelv
5.
A 2010/13 irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdése így rendelkezik:
„(1) A tagállamok biztosítják a más tagállamokból származó audiovizuális médiaszolgáltatások vételének szabadságát, és nem korlátozzák a területükön azok továbbközvetítését olyan okokból, amelyek az ezen irányelv által összehangolt területekre vonatkoznak.
(2) A tagállamok a televíziós műsorszolgáltatás tekintetében ideiglenesen eltérhetnek az (1) bekezdéstől, ha a következő feltételek teljesülnek:
a)
a más tagállamból származó televíziós műsorszolgáltatás nyilvánvalóan, komolyan és súlyosan sérti a 27. cikk (1) vagy (2) bekezdését és/vagy a 6. cikket;
b)
a megelőző 12 hónap alatt a műsorszolgáltató legalább két korábbi alkalommal megsértette az a) pontban említett előírást (előírásokat);
c)
az érintett tagállam írásban értesítette a műsorszolgáltatót és a Bizottságot az állítólagos jogsértésekről és az általa tervezett intézkedésekről, amelyeket akkor hoz, ha ismételten megtörténik egy ilyen jogsértés;
d)
az adást közvetítő tagállammal és a Bizottsággal folytatott konzultáció nem eredményezett egyezséget a c) pontban előírt értesítéstől számított tizenöt napon belül, és az állítólagos jogsértés továbbra is fennáll.
A tagállam által hozott intézkedésekről szóló értesítést követő két hónapon belül a Bizottság határozatot hoz arról, hogy az intézkedések megfelelnek‑e az uniós jognak. Amennyiben úgy határoz, hogy nem felelnek meg, a tagállam köteles sürgősséggel megszüntetni a kérdéses intézkedéseket.”
6.
Ezen irányelv 6. cikkének megfelelően a tagállamok megfelelő eszközökkel biztosítják, hogy a joghatóságuk alá tartozó médiaszolgáltatók által nyújtott audiovizuális médiaszolgáltatások ne tartalmazzanak fajon, nemen, vallási vagy nemzetiségi hovatartozáson alapuló gyűlöletkeltést.
B. A litván jog
7.
A 2010/13 irányelv 6. cikkét a 2006. július 2‑i Lietuvos Respublikos visuomenės informavimo įstatymas (tömegtájékoztatásról szóló litván törvény, Valstybės žinios, 2006–07–27, no 82–3254, a továbbiakban tömegtájékoztatásról szóló törvény) 19. cikke (1) bekezdésének 3) pontja ülteti át. Az alapjogvitára alkalmazandó változatában ez a rendelkezés előírja, hogy:
„Tilos minden olyan anyag sajtó útján történő terjesztése, amely
[…]
3)
háborús propagandát, háborús uszítást, gyűlöletkeltést, illetve nevetségessé tételre vagy megvetésre való buzdítást tartalmaz, vagy amely ösztönzi valamely csoporttal vagy a csoporthoz tartozó valamely személlyel szembeni, kor, nem, szexuális irányultság, etnikai származás, faji származás, nemzetiség, állampolgárság, nyelv, származás, társadalmi státusz, meggyőződés, hit, vélemény vagy vallás alapján történő hátrányos megkülönböztetést, erőszakot, durva fizikai bánásmódot; […]”
8.
E törvény 33. cikke 11. és 12. bekezdésének az alapjogvitára alkalmazandó változata a következőképpen rendelkezik:
„11. A televíziós csatornákat továbbközvetítő szervezeteknek és bármely más személyeknek, akik a litvániai fogyasztók számára interneten továbbközvetített vagy terjesztett televíziós műsorcsomagokba tartozó csatornák vagy televíziós műsorok interneten keresztül történő terjesztésével kapcsolatos szolgáltatásokat nyújtanak, be kell tartaniuk a televíziós műsorcsomagok összeállításáról szóló, az [LRTK] által elfogadott szabályokat, és biztosítaniuk kell a fogyasztóknak a pártatlan tájékoztatáshoz való jogot, a vélemények, a kultúrák és nyelvek sokszínűségét és a kiskorúaknak az őket a nyilvános információkból érő negatív hatásokkal szembeni megfelelő védelmét. A jelen cikk 12. bekezdésének 1) pontjában említett határozat elfogadásától számított 12 hónapon keresztül azok a televíziós csatornák, amelyek [a tömegtájékoztatásról szóló törvény] 19. cikke (1) bekezdése 3) pontja szerinti tilalom alá tartozó anyagot tettek közzé, az interneten keresztül kizárólag külön díjfizetéssel aktiválható televíziós műsorcsomagokban közvetíthetők tovább, vagy terjeszthetők az interneten keresztül, amely esetben e televíziós műsorcsomagok nem részesülhetnek semmiféle szubvencióban, támogatásban vagy bármely előnyben, és áraik nem lehetnek alacsonyabbak, mint a szolgáltatónak az e televíziós műsorcsomagokat alkotó televíziós műsorok megvásárlása és az interneten keresztül történő továbbközvetítése és/vagy terjesztése során felmerült költségei.
12. Miután [az LRTK] megállapította, hogy uniós tagállamokból, az Európai Gazdasági Térség egyik államából, vagy az Európa Tanács határokon átnyúló televíziózásról szóló egyezményét ratifikáló egyéb államokból interneten továbbközvetített vagy terjesztett televíziós csatornán vagy annak valamely műsorában [a tömegtájékoztatásról szóló törvény] 19. cikke (1) bekezdése 1), 2) és 3) pontja szerinti tilalom alá tartozó anyagot tettek közzé, továbbítottak és terjesztettek:
1)
határozatot hoz, amelynek értelmében a szóban forgó televíziós csatorna kizárólag külön díjfizetéssel aktiválható televíziós műsorcsomagban terjeszthető, és erről tájékoztatja a televíziós műsorszolgáltatást nyújtó szervezeteket, és azokat a személyeket, akik a litvániai fogyasztók számára csatornák vagy televíziós műsorok interneten keresztül történő terjesztésével kapcsolatos szolgáltatásokat nyújtanak;
2)
az e törvénynek megfelelő televíziós csatornák vagy műsorok terjesztésének érdekében késedelem nélkül elfogadja az e törvény 341. cikkében előírt intézkedéseket. […]”
9.
A 2010/13 irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdését a tömegtájékoztatásról szóló törvény 341. cikkének 1. és 3. bekezdése ültette át. Ez utóbbi cikk 1. bekezdésének rendelkezései szerint a Litván Köztársaság biztosítja – a többek között – a tagállamokból származó audiovizuális médiaszolgáltatások vételének szabadságát. Az említett 3. bekezdés rendelkezései szerint ez a szabadság „ideiglenesen felfüggeszthető”, amennyiben az említett 3. cikk 2. bekezdésében foglaltaknak megfelelő négy feltétel teljesül.
III. Az alapeljárás, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések és a Bíróság előtti eljárás
10.
Az Egyesült Királyságban bejegyzett BMA társaság az e tagállamban a távközlés területén hatáskörrel rendelkező hatóság, az Office of Communications (távközlési hivatal, a továbbiakban: OFCOM) által az NTV Mir Lithuania televíziós csatorna üzemeltetésére kiadott engedély jogosultja.
11.
2016. május 18‑án az LRTK a tömegtájékoztatásról szóló törvény 33. cikke 11. és 12. bekezdésének megfelelően határozatot fogadott el, amelyben a televíziós csatornákat vezetéken továbbközvetítő szervezetek és az ilyen csatornákat litvániai fogyasztók számára interneten terjesztő más személyek számára előírta, hogy a határozat hatálybalépésétől számított tizenkét hónapon keresztül az NTV csatornát kizárólag külön díjfizetéssel aktiválható televíziós műsorcsomagban (vagy hasonló, az alapcsomag díján felüli külön díjfizetés ellenében aktiválható televíziós műsorcsomagban) terjesztheti. E határozat azon alapul, hogy 2016. április 15‑én a szóban forgó csatornán „Ypatingas įvykis. Tyrimas” („Különleges esemény: nyomozás”) címen bemutattak egy műsort, amely az e törvény 19. cikke (1) bekezdésének 3) pontja értelmében tiltott, nemzeti hovatartozáson alapuló gyűlöletre uszító információkat tartalmazott.
12.
2016. június 22‑én az LRTK egy új határozatot fogadott el, amellyel módosította az eredeti határozatot. E hatóság eltörölte az NTV Mir Lithuania televíziós csatorna kizárólag külön díjfizetéssel aktiválható televíziós műsorcsomagban való terjesztésének kötelezettségét, és úgy határozott, hogy megindítja az e televíziós csatorna ideiglenes felfüggesztésére irányuló eljárást a tömegtájékoztatásról szóló törvény 341. cikkének (3) bekezdésében foglaltak szerint. Ennek keretében az említett hatóság tájékoztatta a BMA‑t az eredeti határozatában megállapított jogsértésről, valamint azokról az intézkedésekről, amelyeket a jogsértés megismétlődése esetén szándékában áll foganatosítani. Az LRTK az OFCOM‑ot is tájékoztatta a szóban forgó jogsértésről.
13.
Ugyanezen a napon a BMA az LRTK 2016. május 18‑i határozatának megsemmisítése iránti kérelmet terjesztett a Vilniaus apygardos administracinis teismas (vilniusi megyei közigazgatási bíróság) elé. E kérelemben a BMA többek között arra hivatkozott, hogy ezt a határozatot a 2010/13 irányelv 3. cikke (2) bekezdésének megsértésével fogadták el. E társaság szerint a vitatott határozat korlátozta az egyik tagállamból származó televíziós csatorna továbbközvetítését. Ezért e korlátozás indokainak és az e határozat elfogadására irányuló eljárásnak meg kellett volna felelnie e rendelkezésnek. Márpedig nem így történt.
14.
Ilyen körülmények között a Vilniaus apygardos administracinis teismas (vilniusi megyei közigazgatási bíróság) felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:
„1)
A [2010/13 irányelv] 3. cikkének (1) és (2) bekezdése csak azokra az esetekre vonatkozik‑e, amikor valamely fogadó tagállam fel kívánja függeszteni a televíziós műsorszolgáltatást és/vagy továbbközvetítést, vagy a fogadó tagállam által hozott egyéb intézkedésekre is, amelyeket a fogadó tagállam az audiovizuális médiaszolgáltatások vételi szabadságának és továbbközvetítésének más módon való korlátozása érdekében foganatosít?
2)
Úgy kell‑e értelmezni a [2010/13 irányelv] (8) preambulumbekezdését és 3. cikkének (1) és (2) bekezdését, hogy a fogadó tagállamok, miután megállapították, hogy az Európai Unió valamely tagállamából interneten keresztül továbbközvetített és/vagy terjesztett televíziós csatornán az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 6. cikkével érintett anyagot tettek közzé, terjesztés céljából továbbítottak és terjesztettek, az irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott feltételek teljesülése nélkül nem fogadhatnak el olyan határozatot, mint amely a [tömegtájékoztatásról szóló törvény] 33. cikkének (11) bekezdésében és 33. cikke (12) bekezdésének 1. pontjában szerepel, vagyis amely a fogadó tagállam területén működő továbbsugárzók és interneten keresztül televíziós műsort terjesztő szolgáltatásokat nyújtó egyéb személyek számára ideiglenes jelleggel előírja, hogy a televíziós műsor interneten keresztül kizárólag külön díjfizetéssel aktiválható televíziós műsorcsomagban sugározható tovább és/vagy terjeszthető?”
15.
A 2017. október 27‑i előzetes döntéshozatalra utaló határozat 2017. november 3‑án érkezett a Bíróság Hivatalához. A BMA, az LRTK, a litván kormány és a Bizottság terjesztett írásbeli észrevételeket a Bíróság elé. Az LRTK kivételével ugyanezek a felek képviseltették magukat a 2018. november 28‑án tartott tárgyaláson.
IV. Elemzés
A. Az elfogadhatóságról
16.
Az LRTK és a litván kormány vitatják az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatóságát, és ennek keretében két érvet adnak elő.
17.
Elsőként arra hivatkoznak, hogy ezek a kérdések hipotetikus jellegűek. Az alapeljárás ugyanis okafogyottá vált, mivel azon a napon, amikor a BMA a kérdést előterjesztő bírósághoz fordult, az LRTK módosította a 2016. május 18‑i határozatát, visszavonta az NTV Mir Lithuania televíziós csatorna kizárólag külön díjfizetéssel aktiválható televíziós műsorcsomagban történő terjesztésének előírását, és a 2010/13 irányelv 3. cikke (2) bekezdésének megfelelően megindította a felfüggesztési eljárást, A BMA‑nak többé nem fűződik érdeke az e bíróság előtti eljáráshoz, mivel a keresete – annak eredményénél fogva – nem járhat előnnyel a számára.
18.
E tekintetben emlékeztetek arra, hogy az EUMSZ 267. cikkben előírt eljárás keretében a nemzeti bíróság által saját felelősségére meghatározott jogszabályi és ténybeli háttér alapján – amelynek helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja – az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. ( 3 ) Véleményem szerint a jelen ügyben az LRTK‑nak és a litván kormánynak az előző pontban összefoglalt véleménye nem kérdőjelezi meg ezt az előfeltevést.
19.
A nemzeti bíróság ugyanis az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban pontosította, hogy véleménye szerint az alapeljárás nem vált okafogyottá. Függetlenül attól, hogy a vitatott határozatot módosították, e bíróságnak azt a kérdést kell elbírálnia, hogy e határozatával az LRTK megsértette‑e a BMA jogait, és az említett határozat az elfogadásának időpontjában jogszerű volt‑e. A Bíróságnak tehát egyértelműen választ kell adnia.
20.
Végezetül, olykor valóban maga a Bíróság állapította meg néhány ügyben, hogy a nemzeti bíróság előtt folyamatban lévő jogvita okafogyottá vált, és ezzel az indokkal az elé terjesztett előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket elfogadhatatlannak nyilvánította. Ugyanakkor, ezekben az ügyekben az alapeljárás felperese kérelmeinek a keresetének a nemzeti bírósághoz való benyújtását követően teljes mértékben eleget tettek ( 4 ).
21.
Ezzel szemben az alapügyben az LRTK nem adott helyt a BMA kérelmének. Amint arra ez a társaság hivatkozott, az LRTK az eredeti határozatának módosításával nem ismerte el e határozat állítólagos jogellenességét, és eltörölte a már megvalósult joghatásait. Az NTV Mir Lithuania televíziós csatorna terjesztésével kapcsolatos előírás 2016. május 23‑tól 2016. június 27‑ig volt hatályban, és ebben az időszakban a BMA számára esetlegesen kedvezőtlen joghatásokkal járt ( 5 ).
22.
A BMA‑nak tehát továbbra is fennáll az ahhoz fűződő érdeke, hogy a bíróság megállapítsa a vitatott határozat jogellenességét. E határozatnak a nemzeti bíróság általi esetleges megsemmisítése az e társaság által állítólag elszenvedett veszteségek miatti kártérítési kereset alapjául szolgálhat. ( 6 ) Amint arra a BMA hivatkozik, a jogellenesség megállapítása egyébként ahhoz vezetne, hogy az LRTK a jövőben nem fogadna el vele szemben hasonló határozatot. ( 7 )
23.
Másodikként a litván kormány azt állítja, hogy egy olyan határozat, amely előírást tartalmaz egy televíziós csatorna kizárólag külön díjfizetéssel aktiválható televíziós műsorcsomagban való terjesztésére, nem tartozik a 2010/13 irányelv 3. cikke (1) és (2) bekezdésének hatálya alá. Ennek következtében az alapjogvita megoldásához nincs szükség az uniós jog kért értelmezésére.
24.
Ezzel kapcsolatban elegendő rámutatni, hogy ez az érv a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdések érdemi részére vonatkozik. E kérdések elfogadhatósága szempontjából tehát irreleváns. ( 8 )
25.
A fentieket figyelembe véve azon a véleményen vagyok, hogy a jelen előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatóak.
B. Az ügy érdeméről
1. Előzetes megfontolások
26.
A 2010/13 irányelv az általa felváltott 89/552/EGK irányelvhez ( 9 ) hasonlóan „az audiovizuális médiaszolgáltatások tekintetében egy belső határok nélküli térség megteremtését szolgálja” ( 10 ). E célból ezen irányelv az intézkedések két, egymást kiegészítő csoportját tartalmazza.
27.
Egyfelől ezen irányelv bizonyos tárgykörökben („összehangolt területek”) minimális követelményeket ír elő a tagállamokban letelepedett összes audiovizuális médiaszolgáltató tekintetében, amelyek célja egyes közérdekű célok védelme, valamint az Unióban audiovizuális tartalmak létrehozása. E követelmények közé tartozik a 2010/13 irányelv 6. cikke, amely megtiltja a fajon, nemen, vallási vagy nemzetiségi hovatartozáson alapuló gyűlöletet keltő műsorok terjesztését. ( 11 )
28.
Másfelől, a 2010/13 irányelv létrehozza az úgynevezett „származási ország” elvét. Ezen irányelv 2. cikke (1) bekezdésének megfelelően egy tagállam joghatósága alá tartozó adott audiovizuális médiaszolgáltató főszabály szerint kizárólag e tagállam szabályait köteles betartani. ( 12 ) E tagállam feladata annak ellenőrzése, hogy az érintett szolgáltató betartja‑e e tagállam jogát, és az említett irányelvben meghatározott minimális követelményeket. Ezzel összefüggésben a többi tagállam főszabály szerint ugyanezen irányelv 3. cikke (1) bekezdésének megfelelően a származási tagállam által engedélyezett szolgáltatások vonatkozásában biztosítja a vétel szabadságát, és nem korlátozza a területén való továbbközvetítést (ezeket a kötelezettségeket együttesen a „vétel és továbbközvetítés szabadsága” kifejezéssel jelölöm) olyan okokból, amelyek az ezen irányelv által összehangolt területekre vonatkoznak, amelyek közé, emlékeztetek rá, a gyűlöletkeltés is tartozik. A 2010/13 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése ugyanakkor – az alábbiakban vizsgált – anyagi jogi és eljárásjogi feltételek tiszteletben tartása mellett lehetőséget biztosít az e szabadságtól való eltérésre. ( 13 )
29.
A 2010/13 irányelv 3. cikke (1) és (2) bekezdését a litván törvényalkotó a tömegtájékoztatásról szóló törvény 341. cikke 1. és 3. bekezdésével ültette át. Így ez a rendelkezés a litván audiovizuális szabályozó hatóság, az LRTK számára kötelezettséget ír elő az ezen irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében előírt feltételek tiszteletben tartása mellett az érintett televíziós csatorna vételének vagy továbbközvetítésének felfüggesztésére irányuló eljárás megkezdésére, ha megállapítja, hogy egy televíziós műsorban többek között a gyűlöletkeltés körébe tartozó információk szerepelnek.
30.
Mindazonáltal a tömegtájékoztatásról szóló törvény 33. cikkének (11) bekezdése és 33. cikke (12) bekezdésének 1) pontja arra is kötelezi az LRTK‑t, hogy egy gyűlöletet keltő műsor sugárzása esetén haladéktalanul (és e feltételektől függetlenül) intézkedést hozzon, amelyben kötelezi a litvániai fogyasztók számára televíziós csatornákat terjesztő szolgáltatókat, hogy tizenkét hónapon keresztül az érintett csatornát kizárólag külön díjfizetéssel aktiválható televíziós műsorcsomagban terjesszék vagy közvetítsék tovább. ( 14 ) A litván kormány által nyújtott magyarázatok szerint ezen ideiglenes intézkedés célja, hogy a felfüggesztési eljárás megindításáig és lefolytatásáig gyors választ adjon tiltott információk terjesztése esetén.
31.
Az LRTK a 2016. május18‑i határozatával ilyen intézkedést hozott az NTV Mir Lithuania csatornával szemben azzal az indokkal, hogy e csatornán olyan műsorokat sugároztak, amelyek nemzetiségi hovatartozáson alapuló gyűlöletre uszítottak. ( 15 ) A jelen ügy nem vonatkozik e határozat érdemi részére. A kérdést előterjesztő bíróság nem vonja kétségbe többek között azt a tényt, hogy e műsor tartalma a 2010/13 irányelv ( 16 ) 6. cikke értelmében vett gyűlöletkeltést valósított meg.
32.
Ezzel szemben ez a bíróság első kérdésével azt kérdezi, hogy az LRTK‑nak be kellett volna‑e tartania a 2010/13 irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott feltételeket a vitatott határozat elfogadása során. Amennyiben így van, e bíróság a második kérdésével arra vár választ, hogy ebből az említett határozat jogszerűségét illetően milyen következtetéseket kell levonni.
33.
Így e kérdések alapján a Bíróságnak a 2010/13 irányelv 3. cikke (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozó intézkedéseket kell pontosítania. E kérdések azon az előfeltevésen alapulnak, hogy az NTV Mir Lithuania televíziós csatorna a BMA által szolgáltatott audiovizuális médiaszolgáltatás, és így az említett rendelkezés hatálya alá tartozik. Ezt az előfeltevést az LRTK és a litván kormány vitatta a Bíróság előtt. A kifogásuk azt a kérdést veti fel, hogy megilleti‑e az említett irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében előírt vétel és továbbközvetítés szabadsága a médiaszolgáltatásokat. Annak érdekében, hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára hasznos válaszokat lehessen adni az alapjogvita eldöntéséhez, először erre a kérdésre térek ki (2). Ezután foglalkozom majd az első kérdéssel, és megmagyarázom, hogy véleményem szerint miért nem tartozik az említett 3. cikk (1) és (2) bekezdésének hatálya alá egy olyan intézkedés, mint amelyet a tömegtájékoztatásról szóló törvény 33. cikkének (11) bekezdése és 33. cikke (12) bekezdésének 1) pontja előír (3). Végül és másodlagosan megvizsgálom a második kérdést, és kifejtem azokat az okokat, amelyek miatt, feltéve, hogy ez az intézkedés ugyanezen 3. cikk (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozik, az kizárólag az e rendelkezésben előírt feltételek tiszteletben tartása mellett fogadható el (4).
2. A 2010/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében foglalt vétel és továbbközvetítés szabadságára jogosult audiovizuális médiaszolgáltatásokról
34.
A vétel és továbbközvetítés szabadságára jogosult audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló kérdésekkel kapcsolatban két előzetes kérdést vitattak meg a Bíróság előtt: egyfelől azt a kérdést, hogy egy olyan csatornát, mint az NTV, megilleti‑e ez a szabadság annak ellenére, hogy az LRTK és a litván kormány szerint e televíziós csatorna műsorait egy harmadik országban készítik (a); másfelől azt, hogy az említett televíziós csatorna annak ellenére is e szabadság körébe tartozik‑e, hogy kizárólag a Litván Köztársaság területére szánták (b).
a) Arról a tényről, hogy egy televíziós csatorna műsorai kizárólag harmadik országból származnak
35.
Az audiovizuális médiaszolgáltatások, köztük a televíziós műsorok csak annyiban tartoznak a 2010/13 irányelv 3. cikke (1) bekezdésében szereplő vétel és továbbközvetítés szabadsága elvének hatálya alá, amennyiben ezen irányelv területi hatálya kiterjed rájuk. E tekintetben e szolgáltatásoknak valamelyik tagállamból kell „származniuk” azon túl, hogy terjesztésüknek (legalább) egy tagállamban meg kell valósulnia. ( 17 ) Ennek hiányában a fogadó tagállam főszabály szerint szabadon szabályozhatja az ilyen szolgáltatásoknak a területén történő vételét és továbbközvetítését. ( 18 )
36.
A 2010/13 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének megfelelően egy audiovizuális médiaszolgáltatás akkor „származik” egy tagállamból, ha e szolgáltatást nyújtó szolgáltató (a televíziós műsorok esetében ez az irányelv a „műsorszolgáltató” kifejezést alkalmazza) ( 19 )valamely tagállam joghatósága alá tartozik. Az említett irányelv 2. cikkének (2) bekezdése szerint ez történik (1) ha a szóban forgó televíziós műsorszolgáltató (az e cikk (3) bekezdésében meghatározott feltételekkel) egy adott tagállamban telepedett le, illetve (2) ha (az említett cikk (4) bekezdésének megfelelően) ez a szolgáltató egy adott tagállam műholdas átviteli kapacitását, vagy az egyik tagállam területén elhelyezkedő műholdas feladóállomást ( 20 ) használja.
37.
A jelen ügyben a litván kormány lényegében azt állítja, hogy az NTV Mir Lithuania televíziós csatorna műsorait egy Oroszországban letelepedett televíziós műsorszolgáltató szolgáltatja, míg az (emlékeztetek rá, hogy az Egyesült Királyságban letelepedett) BMA e televíziós csatorna litvániai sugárzására szorítkozik. Ezzel kapcsolatban megállapítom, hogy az NTV egy közismerten orosz televíziós csatorna, amelyet az Oao Telekompania NTV szolgáltat, és hogy az NTV Mir (NTV Monde) ennek egy műholdon továbbított nemzetközi változata. Ebben az összefüggésben, a BMA által a tárgyaláson szolgáltatott információk szerint az NTV Mir Lithuania a fenti csatornának a litvániai közönség részére szánt változata. ( 21 ) Ezért a litván kormány érvét úgy értelmezem, hogy az NTV Mir Lithuania televíziós csatorna műsorainak lényege az NTV csatornának a BMA általi változatlan továbbközvetítése.
38.
Ezen érv tartalmának megfelelő meghatározása érdekében emlékeztetnem kell néhány körülményre. Az uniós szabályozás különbséget tesz az audiovizuális tartalmak szolgáltatása és átvitele között. Ebben az összefüggésben azok a szolgáltatók, amelyek megelégednek a tartalomátvitellel, például e tartalomnak a nyilvánosság számára történő terjesztésével, nem a 2010/13 irányelv értelmében vett médiaszolgáltatást, hanem a többek között a 2002/21/EK irányelv ( 22 ) hatálya alá tartozó „elektronikus hírközlési szolgáltatást” nyújtanak. A két irányelvben szereplő meghatározások ( 23 ) szerint a médiaszolgáltatóknak az egyszerű műsorterjesztést végző szolgáltatóktól való megkülönböztetése szempontjából a meghatározó feltétel az, hogy terjesztett tartalom vonatkozásában megvalósult‑e a „szerkesztői felelősség” gyakorlása. A 2010/13 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében ez fogalom a televíziós műsorszolgáltatással összefüggésben „a műsorszámok kiválasztása és összeállítása a műsorszámok időbeli összeállítása […] során megvalósuló tényleges ellenőrzésnek” felel meg. Tömören: a 2010/13 irányelv alkalmazása szempontjából az a kérdés meghatározó, hogy a BMA végez‑e ilyen ellenőrzést az NTV Mir Lithuania televíziós csatorna felett, vagy épp ellenkezőleg, annak terjesztésére szorítkozik. ( 24 )
39.
Ebben a kérdésben a litván kormány a tárgyaláson arra hivatkozott, hogy az NTV Mir Lithuania televíziós csatorna műsoraira vonatkozó szerkesztői döntéseket Oroszországban hozzák. Az említett műsorokat egy harmadik országban készítik. A BMA nem képes e műsorok tartalmát befolyásolni. A BMA a maga részéről azt állította, hogy az NTV Mir Lithuania tartalmáról az Egyesült Királyságban döntenek. Az érdekelt fél nem csak e televíziós csatorna terjesztésével foglalkozik, hanem annak alapítója is, amint az az OFCOM által kiállított engedélyből is látszik.
40.
Az a kérdés, hogy ki vállalja a szerkesztői felelősséget a vitatott televíziós csatorna vonatkozásában, egy olyan ténybeli kérdés, amit adott esetben kizárólag a kérdést előterjesztő bíróság feladata tisztázni. Az a tény, hogy az OFCOM engedélyt adott a BMA számára, azt jelzi, hogy erről a társaságról van szó. Ugyanakkor, véleményem szerint ez az engedély nem bír döntő jelentőséggel. E bíróságnak mindig lehetőséggel kell bírnia annak vizsgálatára, hogy a 2010/13 irányelv alkalmazásának feltételei teljesülnek‑e. ( 25 ) Jókora feladatról van szó. A fentiekben felidézett szerkesztői felelősség meghatározása különösen homályos, és tudomásom szerint a Bíróság eddig még nem foglalt állást e fogalom kérdésében. Úgy vélem tehát, hasznos néhány releváns értelmezési szempontot bemutatni.
41.
Ezzel kapcsolatban ugyanezen meghatározásból következik az is, hogy egy szolgáltató akkor vállal szerkesztői felelősséget egy televíziós csatorna vonatkozásában, ha „tényleges ellenőrzést” gyakorol, amelynek tárgya egyrészt az e televíziós csatorna műsorszámainak „kiválasztása” (ami a szó hétköznapi értelmében azt a döntést jelenti, hogy felveszik‑e a televíziós csatorna műsorába az adott műsorszámot, vagy sem) és a műsorszámok időbeli összeállítása. Ennek az ellenőrzésnek tehát a televíziós csatorna összességének, nem pedig az egyes műsorszámoknak a tartalmára kell irányulnia. Így tehát az a tény, hogy a BMA adott esetben nem készít az NTV Mir Lithuania csatornán sugárzott műsorszámokat, e tárgyban nem meghatározó.
42.
Másrészt, a „tényleges ellenőrzés”jellegét illetően megjegyzem, hogy a 2010/13 irányelv erre nem nyújt semmilyen választ. A (25) preambulumbekezdés csak arra mutat rá, hogy a tagállamok az átültetésről szóló törvény elfogadásakor pontosíthatják e fogalmat. Mindazonáltal véleményem szerint a származási ország elvének alkalmazásához meg kell határozni egy tagállamot, amely joghatósággal rendelkezik minden egyes audiovizuális médiaszolgáltató felett, valamint – amennyire csak lehetséges – egy adott tartalomért szerkesztői felelősséggel rendelkező egyetlen szolgáltatót. Ebben az összefüggésben, ha az említett fogalom pontosítása a tagállamok feladata lenne, ez – elsősorban pozitív – hatásköri összeütközéshez vezetne ( 26 ). Mivel ezen irányelv 1. cikke (1) bekezdésének c) pontja nem tartalmaz kifejezett hivatkozást a tagállamok jogára, továbbá az említett irányelv Unión belüli egységes alkalmazásának biztosítása érdekében az a véleményem, hogy a „tényleges ellenőrzés” fogalmának önálló értelmezést kell kapnia.
43.
A 2010/13 irányelv szövegkörnyezetére és célkitűzéseire (amelyek, megismétlem az audiovizuális tartalmak szolgáltatóinak szabályozására irányulnak, ellentétben azokkal a gazdasági szereplőkkel, akik megelégednek az ilyen tartalmak átvitelével), tekintettel úgy vélem, hogy e tényleges ellenőrzés az audiovizuális kínálatra vonatkozó végső döntés meghozatalára feljogosító hatáskör fennállásán alapul. ( 27 ) Közelebbről, az alapeljárásban azt kell eldönteni, hogy ki az, aki az NTV Mir Lithuania műsorkínálatát meghatározza.
44.
Az a körülmény (amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell ellenőriznie), hogy az NTV Mir Lithuania televíziós csatorna lényege az NTV televíziós csatorna in extenso továbbközvetítése, arra utalhat, hogy a BMA nem viseli a szerkesztői felelősséget e televíziós csatorna vonatkozásában. Ebből azonban nehezen vonható le végleges következtetés. Ez utóbbi attól függ, hogy ez a társaság maga választja‑e ki és rendezi‑e el az NTV így továbbközvetített műsorszámait. Mindenesetre úgy vélem, hogy egy televíziós csatornával kapcsolatos ilyen felelősségvállaláshoz bizonyos tárgyi és személyi eszközökkel kell rendelkezni. Úgy gondolom, hogy ezt megfelelően jelzi az, hogy a BMA elég munkavállalót alkalmaz‑e, vagy sem a televíziós csatorna műsorszámainak megrendeléséhez, beszerzéséhez, értékeléséhez, kezeléséhez vagy jóváhagyásához. ( 28 )
45.
Feltéve, hogy ténylegesen a BMA a szerkesztői felelősséget vállaló szolgáltató, és eltekintve attól, hogy ezt a társaságot formálisan az Egyesült Királyságban vették nyilvántartásba, a kérdést előterjesztő bíróságnak azt is vizsgálnia kell, hogy a gyakorlatban hol hozzák meg az NTV Mir Lithuaniára vonatkozó szerkesztői döntéseket. ( 29 ) Ez sem könnyű feladat. Úgy vélem, azt a helyet érdemes alapul venni, ahol az említett társaság e televíziós csatorna műsorkínálatának meghozatalára feljogosított alkalmazottai rendes munkavégzésének helye van. Ez az ellenőrzés jelentőséggel bír, mivel a jogalkotó a 2010/13 irányelvben egy olyan rendelkezést írt elő, amely vélhetően arra irányul, hogy megelőzze a „postafiók‑társaságok” létrehozását az Unióban: amennyiben – amint azt a litván kormány állítja – az ilyen szerkesztői döntéseket ténylegesen Oroszországban hozzák meg, a BMA ezen irányelv 2. cikke (3) bekezdésének c) pontja értelmében csak akkor minősülhet az Egyesült Királyságban letelepedett társaságnak, ha személyi állományának az audiovizuális médiaszolgáltatásokkal kapcsolatos tevékenységekkel megbízott tagjai jelentős részben e tagállamban végzik a munkájukat.
46.
Feltételezve továbbá, hogy a vizsgálat eredményeként kiderül, hogy nem a BMA, hanem a jelen indítvány 37. pontjában említett orosz cég viseli az NTV Mir Lithuania televíziós csatorna vonatkozásban a szerkesztői felelősséget, és/vagy hogy a szerkesztőségi döntéseket Oroszországban hozzák meg, továbbá a 2010/13 irányelv 2. cikke (3) bekezdésének c) pontjában előírt, a munkaerőre vonatkozó feltétel nem teljesült, az elemzést nem lehet e ponton befejezni. Szükség van még az ezen irányelv 2. cikkének (4) bekezdésében előírt kapcsoló tényezők vizsgálatára is, amelyek egy műhold vagy egy tagállam feladóállomásának használatára vonatkoznak. ( 30 )
b) Arról a tényről, hogy egy televíziós csatorna műsorait kizárólag egy tagállam területén való terjesztésre szánták
47.
Noha a BMA‑t az Egyesült Királyságban vették nyilvántartásba, e társaság a tárgyaláson rámutatott, hogy az NTV Mir Lithuania televíziós csatorna kizárólag a litvániai közönségnek szól. ( 31 ) A Bíróság meghallgatta a feleket abban a kérdésben, hogy e körülmény miatt kétségessé válik‑e a 2010/13 irányelv. 3. cikkének (1) bekezdésében előírt vétel és továbbközvetítés szabadságának az alkalmazása. Ezért röviden ezzel a kérdéskörrel kell foglalkozni.
48.
A 2010/13 irányelv a letelepedés szabadságán alapul. A médiaszolgáltató tehát szabadon telepedhet le az általa választott tagállamban, még akkor is, ha nem nyújt ott szolgáltatásokat. ( 32 ) Mindazonáltal ez a szabadság a származási ország elvével kiegészülve megteremtheti a visszaélések kockázatát. Egy ilyen szolgáltató ugyanis, amely a tartalmait egy adott tagállamba szánta, kizárólag azzal a céllal, hogy elkerülje az előbbi állam szigorúbb szabályozásának alkalmazását vagy az említett tartalmaknak e tagállam audiovizuális szabályozó hatósága általi hatékonyabb és aktívabb ellenőrzését, letelepedhet egy másik tagállamban. ( 33 )
49.
A Bíróság által az EUMSZ 56. cikk kapcsán kialakított ítélkezési gyakorlat szerint egy tagállam egy nemzeti műsorszolgáltatót olyan műsorszolgáltató szervezetnek tekinthet, amely annak érdekében telepedik le egy másik tagállamban, hogy ez utóbbi területén szolgáltatásokat nyújtson, és visszaélésszerűen kivonja magát a jogszabályaiból eredő kötelezettségek alól. ( 34 )
50.
A jelen ügyben a litván kormány előadja, hogy a BMA azért telepedett le az Egyesült Királyságban, hogy megkerülje a litván jogszabályokat. ( 35 ) Hivatkozhat‑e emiatt a Litván Köztársaság erre az ítélkezési gyakorlatra annak érdekében, hogy a BMA‑t nemzeti műsorszolgáltató szervezetnek tekinthesse, és ilyenként szabályozhassa? Nem igazán. A 2010/13 irányelvnek megfelelően a fogadó tagállam még a jogszabályainak megkerülése esetén sem tekinthet el eleve a vétel és továbbközvetítés szabadságának tiszteletben tartásától. Ezzel szemben az uniós jogalkotó az említett ítélkezési gyakorlatot az ezen irányelv 4. cikkének (2)–(5) bekezdésében meghatározott különleges eljárás megállapításával kodifikálta. ( 36 ) Márpedig nem vitatott, hogy a Litván Köztársaság nem élt ezzel a lehetőséggel az NTV Mir Lithuania tekintetében. Így erre az eljárásra nem térek ki.
3. Arról a tényről, hogy egy olyan intézkedés, mint amilyen az alapeljárásban szerepel, nem tartozik a 2010/13 irányelv 3. cikke (1) és (2) bekezdésének hatálya alá (első kérdés)
51.
Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy a 2010/13 irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdése csak azokra az esetekre vonatkozik‑e, amikor valamely fogadó tagállam fel kívánja függeszteni egy másik tagállamból származó audiovizuális médiaszolgáltatás vételét és/vagy továbbközvetítését, vagy az ezen tagállam által hozott egyéb intézkedésekre is kiterjed, amelyeket e tagállam e szolgáltatás vételének vagy továbbközvetítésének más módon való korlátozása céljából elfogad. E bíróság lényegében arra a kérdésre vár választ, hogy e rendelkezés hatálya alá tartozik‑e a tömegtájékoztatásról szóló törvény 33. cikkének (11) bekezdésében és 33. cikke (12) bekezdésének 1) pontjában előírt azon intézkedés, amely a televíziós csatornákat litvániai fogyasztók részére szolgáltató műsorszolgáltatókat arra kötelezi, hogy egy tizenkét hónapos időszakban egy adott csatornát interneten keresztül kizárólag külön díjfizetéssel aktiválható televíziós műsorcsomagban terjesszenek vagy közvetítsenek tovább.
52.
Emlékeztetek arra, hogy a 2010/13 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének megfelelően a tagállamok „biztosítják a más tagállamokból származó audiovizuális médiaszolgáltatások vételének szabadságát, és nem korlátozzák a területükön azok továbbközvetítését” olyan okokból, amelyek az ezen irányelv által összehangolt területekre vonatkoznak. Az említett irányelv 6. cikkében említett gyűlöletre uszítás ezen okok egyike. A televíziós műsorszolgáltatásra vonatkozóan azonban ugyanezen irányelv 3. cikkének (2) bekezdése lehetővé teszi a fogadó tagállamok számára, hogy anyagi jogi ( 37 ) és eljárásjogi feltételek ( 38 ) tiszteletben tartása mellett „ideiglenesen eltérhetnek az (1) bekezdéstől”.
53.
Az LRTK és a litván kormány szerint ezek a rendelkezések csak olyan esetekre vonatkoznak, amikor egy tagállam szándékában áll felfüggeszteni egy másik tagállamból származó televíziós műsorok vételét vagy továbbközvetítését. Egy olyan intézkedés, mint amilyen a tömegtájékoztatásról szóló törvény 33. cikkének (11) bekezdésében és 33. cikke (12) bekezdésének 1) pontjában előírt intézkedésben szerepel, nem tartozik az említett rendelkezések hatálya alá. A BMA és a Bizottság ezzel ellentétes álláspontot képvisel. A kérdést előterjesztő bíróság az utóbbiak véleményével ért egyet.
54.
E tekintetben a 2010/13 irányelv 3. cikke (1) és (2) bekezdésének szövege önmagában nem teszi lehetővé az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megválaszolását. Az első bekezdés a vétel tagállamára vonatkozó kötelezettségeket határoz meg („a vétel szabadságának biztosítása”, „továbbközvetítés korlátozásának” mellőzése az összehangolt területekre vonatkozó okok miatt), míg a második bekezdés elvont módon említi az e kötelezettségektől való „eltérést”. Mindezekből azonban nehezen lehet többet megtudni az itt említett intézkedésekről. Különösen ez a szöveg nem elegendő önmagában a „vétel szabadsága” fogalmának megértéséhez. Egyébiránt a „korlátozás” fogalmának jelentése az általános nyelvhasználatban a teljes akadályozástól az egyszerű zavarásig széles skálán mozog.
55.
Ennélfogva a 2010/13 irányelv 3. cikke (1) és (2) bekezdésének szövegét e rendelkezés létrejöttének körülményei, a szövegkörnyezete és a céljai figyelembevételével kell megvizsgálni. ( 39 )
56.
Ami az említett rendelkezés kialakulását illeti, emlékeztek arra, hogy a 89/552 irányelv 2. cikkének (2) bekezdése az eredeti változatában az első mondatában tartalmazta a vétel és továbbközvetítés szabadságának elvét, a második mondatban pedig azokat a feltételeket, amelyek esetén a fogadó tagállam „ideiglenesen felfüggesztheti[…] a televíziós adások továbbközvetítését”. Ez a rendelkezés tehát annak a lehetőséget irányozta elő, hogy ez adott tagállam ideiglenesen megszakíthassa az ilyen műsorszámnak a területén való továbbközvetítését.
57.
E 2. cikk (2) bekezdésének hatálya ugyanakkor egy nagy médiaérdeklődésre számot tartó ügy központi kérdését képezte, ami többek között arra a kérdésre vonatkozott, hogy a fogadó tagállam jogosult volt‑e a területén (kábelen) keresztül megvalósított továbbközvetítésen túl a műholdról való közvetlen vétel megszakítására is. ( 40 ) Erre az ügyre válaszul az uniós jogalkotó elfogadta a 97/36 irányelvet, ( 41 ) és felváltotta ezt a rendelkezést egy új 2a. cikkel, amely a 2010/13 irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében foglalt azt a megfogalmazást tartalmazza, hogy a fogadó tagállam az e bekezdésben megállapított feltételek szerint „ideiglenesen eltérhet” a vétel és továbbközvetítés szabadságától. Ez a terminológiai módosítás tehát tudomásom szerint lényegében annak egyértelművé tételére irányult, hogy az említett tagállam a területén megvalósított sugárzás vételével szemben éppúgy felléphet, mint a továbbközvetítésével szemben. Ezzel ellentétben semmi sem utal arra, hogy az uniós jogalkotó szándékában állt volna felülvizsgálni az irányelv hatálya alá tartozó intézkedések jellegét. ( 42 ) A 2010/13 irányelv (36) preambulumbekezdése egyébként éppúgy, mint korábban a 89/552 irányelv tizenötödik preambulumbekezdése a „továbbközvetítésnek” a fogadó tagállam általi „felfüggesztéséről” szól. ( 43 )
58.
A 2010/13 irányelv 3. cikke (1) és (2) bekezdésének szövegkörnyezetére és céljaira vonatkozóan a BMA lényegében arra hivatkozik, hogy az irányelv a médiaszolgáltatások szabadságát valósítja meg. A vétel és továbbközvetítés szabadságától való eltérés fogalmát ennélfogva ugyanúgy kell értelmezni, mint a korlátozásnak az EUMSZ 56. cikk értelmében vett fogalmát. Az alapeljárás felperese emlékeztet arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint ez utóbbi fogalom olyan intézkedésekre vonatkozik, „amelyek megtiltják, akadályozzák, vagy kevésbé vonzóvá teszik a szolgáltatásnyújtás szabadságának gyakorlását” ( 44 ). A jelen esetben a tömegtájékoztatásról szóló törvény 33. cikkének (11) bekezdésében és 33. cikke (12) bekezdésének 1) pontjában előírt intézkedés mind az érintett televíziós csatorna fogyasztóit, mind annak szolgáltatóját érinti. A fogyasztóknak mind az alapcsomagra, mind a külön díjfizetéssel aktiválható televíziós műsorcsomagra elő kell fizetniük ahhoz, hogy továbbra is megtekinthessék a csatornát. Emiatt a csatorna nézőszáma csökken, ami negatív hatással van a jövedelmezőségére. Ez az intézkedés tehát ilyen korlátozásnak, és tágabb értelemben a 3. cikk (1) és (2) bekezdése szerinti, a vétel és továbbközvetítés szabadságától való eltérésnek minősül. A Bizottság lényegében osztja ezt az álláspontot.
59.
Nem gondolom, hogy ez lenne a megfelelő megközelítés. Az audiovizuális médiaszolgáltatások területén kétségkívül a 2010/13 irányelv pontosítja az EUMSZ 56. cikkében ( 45 ) biztosított szolgáltatásnyújtás szabadságát. Egy „belső határok nélküli térség” ( 46 ) létrehozása azonban a médiaszolgáltatások számára messze túlmutat a gazdasági mozgásszabadság kérdésein. Ezek a szolgáltatások nem hasonlíthatók a többi szolgáltatáshoz. Különösen a televíziós műsorszolgáltatás bír alapvető fontossággal a tagállamokban a demokrácia, a kultúra és az oktatás terén. Ehhez kapcsolódóan a műsorszolgáltatás egyértelműen hatást képes kifejteni ezen államok lakosságára. ( 47 ) A televíziós műsorok közvetítéséhez számos közérdek fűződik.
60.
Ebben az összefüggésben a 2010/13 irányelv koordinációs szerepe korlátozott. Ez az irányelv és különösen a 3. cikke (1) és (2) bekezdésének nem célja, hogy megszüntesse azokat az akadályokat, amelyek valószínűleg akadályoznák a televíziós műsorszolgáltatók csatornáinak sugárzását, vagy hátrányosan befolyásolnák jövedelmezőségüket. A Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően a vétel és továbbközvetítés szabadsága azt tükrözi, hogy a származási tagállam által vállalt, a joghatósága alá tartozó műsorszolgáltatók által szolgáltatott műsorok tartalmára vonatkozó ellenőrzési funkciót elismerik a fogadó tagállamok. Más szóval, ez a szabadság azt biztosítja e műsorszolgáltatók számára, hogy azok a műsorszámok, amelyek tartalmát a származási tagállam „jóváhagyta”, főszabály szerint jogszerűen terjeszthetők valamennyi tagállam területén.
61.
Ebben az értelemben a 2010/13 irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdésével ellentétes, ha a fogadó tagállam az ezen irányelv által összehangolt területekhez tartozó okokból (kiskorúak védelme, gyűlöletre uszítás stb.) egy előzetes jóváhagyási rendszer előírásával a területén közvetített tartalmat második ellenőrzésnek veti alá. Ezzel a rendelkezéssel ellentétes az is, ha a fogadó tagállam ugyanilyen okokból minden további nélkül megtiltja az ilyen tartalmak továbbközvetítését. ( 48 ) Az ilyen intézkedések elfogadásával a fogadó tagállam eltér a vétel és továbbközvetítés szabadságától.
62.
Ezzel szemben ez a rendelkezés nem alkalmazható azokra az intézkedésekre, amelyeket a fogadó tagállam egy televíziós műsorral kapcsolatban olyan szabályozás alapján fogadhat el, amelynek nem a műsorszórás a tárgya, és amely, bár az ezen összehangolt területekhez tartozó célokat követ, nem jár e műsornak az e tagállam területén történő tulajdonképpeni továbbközvetítését (vételét) akadályozó hatással. ( 49 )
63.
A Mesopotamia Broadcast és Roj TV ítélet ( 50 ) erre jó példát szolgáltat. Az ezen ítélet alapjául szolgáló ügyben a német hatóságok az egyesületekre vonatkozó német szabályozás alapján, gyűlölet szításával kapcsolatos okok miatt megtiltották a Mesopotamia Broadcast és a Roj TV (mindkettő Dánia joghatósága alá tartozó szervezet) számára, hogy németországi területen tevékenységet végezzenek. A gyakorlatban ennek folytán e műsorszolgáltató szervezet valamennyi németországi tevékenységét (például műsorkészítés, nyilvános vetítések, támogató tevékenységek stb.) megtiltották. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy a 89/552 irányelvnek a közrendre, az erkölcsre vagy a közbiztonságra vonatkozó kérdésekkel kapcsolatos nem kimerítő jellegére tekintettel e hatóságok továbbra is szabadon alkalmazhatnak ilyen szabályozást (amennyiben annak nem maga a műsorszórás a tárgya) a Mesopotamia Broadcast és a Roj TV tevékenységeire, feltéve, hogy az nem jár a Roj TV műsorainak tulajdonképpeni továbbközvetítését akadályozó hatással.
64.
A Bíróság fent hivatkozott ítélkezési gyakorlatának fényében úgy tűnik számomra, hogy egy olyan intézkedés, mint amilyen a tömegtájékoztatásról szóló törvény 33. cikkének (11) bekezdésében és 33. cikke (12) bekezdésének 1) pontjában előírt intézkedés, nem tartozik a 2010/13 irányelv 3. cikke (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
65.
Egyfelől ugyanis e szabályozásnak nem tárgya a televíziós műsorszolgáltatás (és általánosságban a médiaszolgáltatások nyújtása sem). Amint azt a jelen indítvány 38. pontjában megemlítettem, az uniós jog megkülönbözteti az audiovizuális tartalmak szolgáltatását, amelyhez szerkesztői felelősség kapcsolódik, és a tartalom terjesztését. Ebben a tekintetben, amint arra a tömegtájékoztatásról szóló törvény 33. cikkének (11) bekezdése rámutat, az e szabályozás által tervezett intézkedés azoknak a piaci szereplőknek szól, amelyek televíziós műsorcsomagokat kínálnak a litvániai fogyasztók részére. Nem a televíziós műsorok tartalmára, hanem azok terjesztésére vonatkozik. Ez a szabályozás lényegében az említett televíziós műsorcsomagok összetételére vonatkozó követelményeket ír elő. Márpedig, amint arra az LRTK rámutat, az ilyen televíziós műsorcsomagoknak a fogyasztók felé nyújtott kínálata, amennyiben nem kapcsolódik hozzá a közvetített csatornákra vonatkozó szerkesztői felelősség gyakorlása, nem tartozik a 2010/13 irányelv hatálya alá. ( 51 )
66.
Másfelől, véleményem szerint nem állapítható meg, hogy a tömegtájékoztatásról szóló törvény 33. cikkének (11) bekezdésében és 33. cikke (12) bekezdésének 1) pontjában előírt intézkedés az érintett televíziós csatorna tulajdonképpeni továbbközvetítését (vagy vételét) akadályozó hatással járna. Az e tekintetben releváns teszt véleményem szerint annak meghatározásából áll, hogy az érintett televíziós műsor a fogadó tagállam által elfogadott intézkedés ellenére továbbra is jogszerűen sugározható‑e, és e tagállam területén a fogyasztók továbbra is jogszerűen hozzáférhetnek‑e. ( 52 ) Ebben az értelemben a fogadó tagállam akkor akadályozza a tulajdonképpeni vételt vagy továbbközvetítést, ha felfüggeszti egy televíziós csatorna kábelen keresztül történő továbbközvetítését, vagy megtiltja egy olyan dekóder értékesítését, amely nélkülözhetetlen egy műholdon közvetített televíziós csatorna megtekintéséhez. ( 53 ) A televíziós csatornát már nem lehet jogszerűen továbbközvetíteni, és a néző szándéka ellenére jogszerűen nem tekintheti meg a szóban forgó televíziós csatornát.
67.
Ezzel szemben véleményem szerint teljesen eltérő az a helyzet, amelyben egy tagállam bizonyos részletszabályokkal szabályozza a televíziós műsorok terjesztését. A fogadó tagállam előírhatja a televíziós csatornák forgalmazói számára, hogy oly módon állítsák össze a kínálatukat, hogy például a pornográf témájú csatornákat olyan speciális műsorcsomagokban helyezzék el, amelyekre külön feltételek vonatkoznak, ( 54 ) korlátozhatja az ilyen típusú csatornákra vonatkozó reklámot, sőt, akár meg is tilthatja ezek nyilvános helyeken történő megtekintését. Kétségtelen, hogy ezek a feltételek bizonyos mértékig korlátozzák az ilyen csatornákhoz való hozzáférést. Egyébként e szabályoknak éppen ez a céljuk. Mindemellett az említett terjesztési szabályok véleményem szerint nem korlátozzák a szóban forgó televíziós csatornák tulajdonképpeni vételét vagy továbbközvetítését. A műsorszolgáltatók továbbra is szabadon fogadhatják ezeket a csatornákat, felvehetik őket az ajánlataikba, és továbbíthatják őket. A fogyasztók törvényesen hozzáférhetnek ezekhez a televíziós csatornákhoz. A jelen ügyben a litvániai nézők továbbra is jogszerűen nézhetik az NTV Mir Lithuania csatornáját, feltéve, hogy előfizetnek a megfelelő műsorcsomagra.
68.
Természetesen ugyanezen terjesztési szabályok nem foszthatják meg a 2010/13 irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdését a hatékony érvényesülésétől. Ez történne akkor, ha azok a nemzeti műsorszámok terjesztését részesítenék előnyben, vagy olyan nagyságrendűek lennének, hogy a gyakorlatban egy más tagállamból származó műsorhoz való hozzáférést rendkívüli mértékben megnehezítő hatással járnának. Azonban a jelen esetben erről nincs szó. ( 55 )
69.
Egy ezzel ellentétes értelmezés, amely főszabály szerint megtiltja a fogadó tagállam számára, hogy olyan okokból, mint a kiskorúak védelme vagy a gyűlöletre uszítás tilalma, az audiovizuális médiaszolgáltatások forgalmazására vonatkozó szabályokat vezessen be, túlmutatna a származási tagállam és a fogadó tagállam közötti hatáskörmegosztás logikáján. A származási tagállam feltehetőleg nem tudja befolyásolni azt, ahogyan a forgalmazók a fogadó állam fogyasztói számára összeállítják a televíziós műsorcsomagok ajánlatát.
70.
Egy másik háttérelemet is ki kell emelnem. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy 2010/13 irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében megállapított feltételek ( 56 ) rendkívül szigorúak. Véleményem szerint indokolt ez a szigorúság, tekintettel arra, hogy egy ilyen szolgáltatás felfüggesztése milyen súlyos következménnyel jár az audiovizuális médiaszolgáltatások szabad áramlására. E feltételek elvont módon mérlegelik egyrészről a véleménynyilvánítási és szolgáltatásnyújtási szabadságot konkretizáló vétel és továbbközvetítés szabadságát, másrészről a tagállamok bizonyos közérdekeit. E súlyos következmények viszont szigorú feltételeket igényelnek. ( 57 ) Ezzel szemben, amint arra az LRTK rámutat, az adott televíziós csatorna külön díjfizetéssel aktiválható televíziós műsorcsomagban való elhelyezésének kötelezettsége sokkal kevésbé korlátozó hatást fejt ki e televíziós csatorna terjesztésére, mint a felfüggesztés. Nem lenne arányos és helyénvaló egy ilyen intézkedésre ugyanazokat a feltételeket alkalmazni.
71.
Az általam javasolt értelmezést véleményem szerint nem vonja kétségbe a BMA azon érve, mely szerint a 2010/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében előírt vétel és továbbközvetítés szabadsága alóli kivételként ezen irányelv 3. cikkének (2) bekezdését megszorítóan kell értelmezni. ( 58 )
72.
Ugyanis, amint arra rámutattam, a vétel és továbbközvetítés szabadsága biztosítja a televíziós műsorszolgáltatást nyújtó szervezetek számára, hogy a származási tagállam által jóváhagyott műsorok főszabály szerint jogszerűen terjeszthetők legyenek valamennyi tagállam területén. Véleményem szerint ez a szabadság nem arra irányul, hogy megszüntessen minden olyan akadályt, mint amilyenek a terjesztési részletszabályok, amelyek zavarhatják a televíziós műsorszolgáltatók csatornáinak sugárzását, vagy hátrányosan befolyásolhatják jövedelmezőségüket. Ezért azt javaslom a Bíróságnak, hogy az eltérés tág értelmezése helyett magának az elvnek a pontos tartalmát határozza meg.
73.
Ezenkívül megjegyzem, hogy a Mesopotamia Broadcast és Roj TV ítélet ( 59 ) alapjául szolgáló ügyben szereplő intézkedés, amely egy tevékenység teljes tilalmából állt, sokkal inkább alkalmas volt az érintett műsorszolgáltató tevékenységének zavarására, mint a televíziós műsorcsomagok összetételére vonatkozó, a jelen ügyben szereplő szabály. Ebben az ügyben a német kormány minden technikailag lehetséges intézkedést megtett annak érdekében, hogy lassítsa a gyűlöletet szító információknak a Roj TV általi terjesztését. Ezért véleményem szerint ellentmondásos lenne elítélni a tömegtájékoztatásról szóló törvény 33. cikkének (11) bekezdésében és 33. cikke (12) bekezdésének 1) pontjában előírt ezen kötelezettséget, és ezzel egyidejűleg jóváhagyni az említett ítéletben szereplő intézkedést. Az előbbi ugyanazokat az érdekeket érvényesíti, mint amelyek a második alapjául szolgálnak, azonban kisebb intenzitással.
74.
Egyébként az általam javasolt értelmezés nem jelenti azt, hogy a fogadó tagállamnak szabad kezet kellene biztosítani. Jóllehet egy olyan intézkedésre, mint amilyen tömegtájékoztatásról szóló törvény 33. cikkének (11) bekezdésében és 33. cikke (12) bekezdésének 1) pontjában szerepel, véleményem szerint nem terjed ki a 2010/13 irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdése, az továbbra is az EUMSZ 56. cikk ( 60 ) hatálya alá tartozik. Amint azt már említettem, ez az intézkedés alkalmas a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozására. Ez a korlátozás azonban indokolt lehet.
75.
A szóban forgó intézkedés ugyanis nem valósít meg sem közvetlen sem közvetett formában a nemzeti tartalmak javára szóló megkülönböztetést, és közérdekű célt követ. Úgy látom, hogy ez az intézkedés az arányossági tesztet is sikeresen kiállja. ( 61 ) A litván hatóságok nem tiltották meg az NTV Mir Lithuania csatornához való hozzáférést, megelégedtek azzal, hogy korlátozták a közönségét. Ebben az összefüggésben, mivel az audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtása lényegében a véleménynyilvánítási szabadsághoz kapcsolódik, ahhoz, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás összeegyeztethető legyen a szolgáltatásnyújtás szabadságával, összhangban kell állnia a Bíróság által védelemben részesített alapvető jogokkal is, ( 62 ) és különösen az Európai Unió Alapjogi Chartájának 11. cikkével. Azonban a véleménynyilvánítási szabadság ebben az esetben sem abszolút jog, és az indokoltsági és arányossági teszteknek a litván hatóságokat kell igazolniuk. ( 63 )
76.
E tekintetben nem szabad szem elől veszíteni a jelen ügy hátterét. Az LRTK és a litván kormány által szolgáltatott információk szerint a tömegtájékoztatásról szóló törvény 33. cikkének (11) bekezdését és 33. cikke (12) bekezdésének 1) bekezdését a litvániai információs tér védelme és a balti országokban az utóbbiak geopolitikai helyzete miatt elszenvedett információs háború részeként folytatott orosz propagandára való gyors válaszadás ( 64 ) érdekében fogadták el. Az uniós intézmények maguk is megjegyezték, hogy a balti államoknak a médiában az orosz nyelvű kisebbségeiknek címzett hamis információk terjesztésével kellett szembesülniük, amelynek célja ezen államok becsmérlése, a demokratikus értékeken, az emberi jogokon és a jogállamiságon alapuló európai narratíva aláásása, és általánosabban az említett államok politikai, gazdasági és társadalmi helyzetének destabilizálása ( 65 ). Tekintettel a televízió által a közvélemény alakulására gyakorolt különösen jelentős hatásra, a litván jogalkotó reakciója meglehetősen észszerűnek tűnik.
77.
A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság azt a választ adja, hogy a 2010/13 irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy nem tartozik e rendelkezés hatálya alá a valamely más tagállamból származó televíziós csatorna terjesztését fogadó tagállam által elfogadott olyan intézkedés, amely a televíziós csatornákat ez utóbbi tagállam fogyasztói részére terjesztő szolgáltatókat arra kötelezi, hogy a szóban forgó televíziós csatornát kizárólag külön díjfizetéssel aktiválható televíziós műsorcsomagban szolgáltassák vagy közvetítsék tovább.
4. Másodlagosan: a fogadó tagállamnak a 2010/13 irányelv 3. cikke (2) bekezdésében foglalt feltételek tiszteletben tartására irányuló kötelezettségéről (második kérdés)
78.
Feltételezve, hogy a javaslatommal ellentétben a 2010/13 irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azok hatálya kiterjed egy olyan intézkedésre, mint a tömegtájékoztatásról szóló törvény 33. cikkének (11) bekezdése és 33. cikke (12) bekezdésének 1) pontja, a kérdést előterjesztő bíróság a második kérdésével lényegében azt kívánja megtudni, hogy az uniós joggal összhangban ez az intézkedés elfogadható‑e abban az esetben, ha az említett 3. cikk (2) bekezdésében meghatározott feltételek nem állnak fenn.
79.
Úgy vélem, nehezen vitatható, hogy a 2010/13 irányelv rendszerében az a fogadó tagállam, amely egy audiovizuális médiaszolgáltatóval szemben az ezen irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdése hatálya alá tartozó intézkedést szándékozik hozni, köteles az említett (2) bekezdésben előírt feltételek tiszteletben tartására. ( 66 )
80.
Valóban, amint az a 4. cikkének (1) bekezdéséből kiderül, a 2010/13 irányelv a minimális követelményeket határozza meg. A tagállamok tehát előírhatnak az ezen irányelvben szabályozottaknál részletesebb vagy szigorúbb szabályokat. Ugyanakkor ez a lehetőség csak azon televíziós műsorszolgáltatók vonatkozásában áll fenn a tagállamok számára, amelyek a joghatóságuk alá tartoznak. Más szavakkal, a továbbközvetítés szerinti tagállam túllépheti az említett irányelv követelményeit, de a fogadó tagállam nem teheti ezt meg. ( 67 )
81.
Azt kell még meghatározni, hogy a fogadó tagállam hivatkozhat‑e az elsődleges jogra egy olyan intézkedés elfogadásának indokolása céljából, amely nem felel meg a 2010/13 irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében előírt feltételeknek. Ezzel kapcsolatban emlékeztetek arra, hogy az EUMSZ 52. cikk meghatározza azokat a – többek között a közérdekre és a közbiztonságra vonatkozó – indokokat, amelyekre a tagállamok hivatkozhatnak, mivel ezek az indokok az EUMSZ 62. cikkben szereplő hivatkozás alapján alkalmazhatóak a szolgáltatásnyújtás szabadságára. Megjegyzem, hogy a Bíróság eddig még nem foglalt állást ebben a kérdésben. ( 68 )
82.
Véleményem szerint, ahogyan azt a Bizottság a tárgyaláson kifejtette, feltéve, hogy egy adott intézkedés a 2010/13 irányelv 3. cikke (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozik, és az intézkedés egy olyan indokon alapul, ami az ezen irányelv által összehangolt területhez tartozik, a fogadó tagállam nem hivatkozhat az elsődleges jogra annak érdekében, hogy túlléphesse az e rendelkezés által megengedett mértéket.
83.
A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően ugyanis a tagállamok csakis akkor élhetnek azzal a lehetőségükkel, hogy az EUM‑Szerződésben szabályozott indokokra hivatkozzanak, ha nem került sor az alkalmazandó szabályok harmonizációjára. ( 69 ) A szolgáltatásnyújtás szabadságának megvalósítására irányuló irányelv által megtiltott valamely intézkedés az elsődleges jog alapján nem igazolható. A Bíróság úgy ítéli meg, hogy ha az uniós jogalkotó olyan másodlagos jogi aktust fogad el, amely az EUM‑Szerződésben ( 70 ) biztosított egyik mozgásszabadságot pontosítja, korlátozhatja az ezen indokra való hivatkozás lehetőségeit ( 71 ).
V. Végkövetkeztetés
84.
A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javasolom a Bíróságnak, hogy a Vilniaus apygardos administracinis teismas (vilniusi megyei közigazgatási bíróság, Litvánia) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket a következőképpen válaszolja meg:
A tagállamok audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtására vonatkozó egyes törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek összehangolásáról szóló, 2010. március 10‑i 2010/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (Audiovizuális médiaszolgáltatások irányelv) 3. cikkének (1) és (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy nem tartozik e rendelkezés hatálya alá a valamely más tagállamból származó televíziós csatorna terjesztését fogadó tagállam által elfogadott olyan intézkedés, amely a televíziós csatornákat az ez utóbbi tagállam fogyasztói részére terjesztő szolgáltatókat arra kötelezi, hogy a szóban forgó televíziós csatornát kizárólag külön díjfizetéssel aktiválható televíziós műsorcsomagban szolgáltassák vagy közvetítsék tovább.
( 1 ) Eredeti nyelv: francia.
( 2 ) A tagállamok audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtására vonatkozó egyes törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek összehangolásáról szóló, 2010. március 10‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2010. L 95., 1. o.; helyesbítés: HL 2010. L 263., 15. o.).
( 3 ) Lásd többek között: 2017. július 26‑iPersidera ítélet (C‑112/16, EU:C:2017:597, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 4 ) Lásd többek kötött: 2011. június 10‑iMohammad Imran ítélet (C‑155/11 PPU, EU:C:2011:387, 17. és 18. pont); 1998. március 12‑iDjabali ítélet (C‑314/96, EU:C:1998:104, 20. és 21. pont); 2005. január 20‑iGarcía Blanco ítélet (C‑225/02, EU:C:2005:34, 29–31. pont).
( 5 ) Nem szabad összetéveszteni egy közigazgatási jogi aktus valamely hatóság általi módosítását vagy hatályon kívül helyezését – amely nem jelenti annak jogellenessége elismerését, és ex nunc hatással jár –, valamint e jogi aktus bíróság általi megsemmisítését – amelynek értelmében a megsemmisített jogi aktust visszamenőlegesen törlik a jogrendből, mintha soha nem létezett volna. Lásd ebben az értelemben: 2013. május 28‑iAbdulrahim kontra Tanács és Bizottság ítélet (C‑239/12 P, EU:C:2013:331, 68. pont).
( 6 ) A BMA előadja, hogy a reklámbevételei a vitatott határozat miatt lecsökkentek.
( 7 ) Lásd analógia útján: 2013. május 28‑iAbdulrahim kontra Tanács és Bizottság ítélet (C‑239/12 P, EU:C:2013:331, 61–64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 8 ) Lásd analógia útján: 1991. október 4‑iSociety for the Protection of Unborn Children Ireland ítélet (C‑159/90, EU:C:1991:378, 15. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 9 ) A tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedésekben megállapított, televíziós műsorszolgáltató tevékenységre vonatkozó egyes rendelkezéseinek összehangolásáról szóló, 1989. október 3‑i tanácsi irányelv (HL 1989. L 298., 23. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 224. o., az úgynevezett határok nélküli televíziózásról szóló irányelv). Ezen irányelv tárgyi hatálya eredetileg a televíziós adásokra korlátozódott. Később kiterjesztették a lekérhető programokkal kapcsolatos, többek között az interneten terjesztett megtekintési szolgáltatásokra. Ezeket a különböző szolgáltatásokat később az „audiovizuális médiaszolgáltatások” címen foglalták össze.
( 10 ) A 2010/13 irányelv (104) preambulumbekezdése. A „televíziós adások áramlásának […] szabadsága” kifejezéssel a televíziós műsorszolgáltatással kapcsolatban ugyanezt a gondolatot közvetíti ezen irányelv (8) preambulumbekezdése is. A televíziós műsorszolgáltatásról szól a Strasbourgban, 1989. május 5‑én aláírt, a határokat átlépő televíziózásról szóló európai egyezmény is, amelyhez 20 tagállam, köztük a Litván Köztársaság is csatlakozott. Emlékeztetek arra, hogy az ezen egyezményre és a 89/552 irányelvre vonatkozó munkálatok egyidejűleg zajlottak annak érdekében, hogy olyan párhuzamos jogi eszközök jöjjenek létre, amelyek hasonló célokat követnek, és ugyanazon típusú szabályokon alapulnak.
( 11 ) Ugyanezek a követelmények vonatkoznak a reklámra, a támogatásra, a televíziós vásárlásra, a kiskorúak védelmére, az európai alkotások népszerűsítésére és a társadalom számára kiemelten jelentős eseményekre vonatkozó információkhoz való hozzáférésre is.
( 12 ) A 2010/13 irányelv (33) és (34) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az uniós jogalkotó ezt az elvet az audiovizuális médiaszolgáltatások belső piaca létrehozása szempontjából szükségesnek ítélte többek között a jogbiztonságnak az ilyen szolgáltatások szolgáltatói számára történő biztosítása, és a médiapluralizmusnak az Unió teljes területén történő előmozdítása érdekében. Egyébiránt az említett irányelv (36) preambulumbekezdéséből következik, hogy e jogalkotó a származás szerinti tagállam által végzett ellenőrzést főszabály szerint elegendőnek ítélte az említett irányelvben előírt minimális követelmények betartásának biztosításához.
( 13 ) Lásd: a jelen indítvány 52. pontja.
( 14 ) Amint az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, egy televíziós műsorcsomag olyan televíziós csatornákat tartalmazó csomag, amelyet valamely televíziós műsort továbbsugárzó vagy a fogyasztók számára televíziós csatornák vagy egyéni programok interneten keresztül történő terjesztésével kapcsolatos szolgáltatásokat nyújtó bármely más személy állított össze és kínál a fogyasztóknak. Az alapcsomag a szóban forgó szolgáltatások fogyasztói számára egy állandó összegű díj fejében összeállított és kínált, televíziós csatornákat tartalmazó csomag. A külön díjfizetéssel aktiválható csomag a fogyasztók számára az alapcsomag díján felüli külön díj ellenében sugárzott televíziós csatornákat tartalmazó csomag.
( 15 ) Az LRTK az észrevételeiben rámutatott, hogy a szóban forgó műsor „a nemzetiségi hovatartozáson alapuló, a balti államokkal szemben ellenségeskedést és gyűlöletet szító, és a litvánok és a lettek által a holokauszt idején tanúsított kollaborációra, a balti országoknak a területükön élő orosz kisebbségekkel szembeni fenyegető, úgynevezett nacionalista és neonáci politikájára vonatkozó hamis információkat tartalmazott”. E hatóság szerint ez a műsor „célzottan a litvániai orosz nyelvű kisebbségnek” szólt, és arra irányult, hogy különböző propagandaeszközökkel „negatív és szuggesztív módon befolyásolja e társadalmi csoportnak a litván, lett és észt bel‑ és külpolitikára vonatkozó véleményét, kihangsúlyozza a társadalom kettészakítottságát és polarizáltságát, a kelet‑európai térségen belüli, a nyugati országok által előidézett feszültséget, valamint Oroszország áldozatszerepét” E tényezőkre a jelen indítvány 76. pontjában még visszatérek.
( 16 ) A Bizottság az észrevételeiben pontosította, hogy az LRTK ezt a fogalmat a 2011. szeptember 22‑iMesopotamia Broadcast és Roj TV ítélet (C‑244/10 és C‑245/10, EU:C:2011:607, 41–44. pont) figyelembevételével értelmezte. Ebben az ítéletben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a 89/552 irányelv értelmében vett „gyűlöletre uszítás” fogalmába tartoznak azok az üzenetek, amelyek hozzájárulnak az egyazon országban élő, külön etnikai csoporthoz tartozó személyek vagy közösségek közötti erőszakos összecsapások felszításához és a feszültség kiélezéséhez, és ezzel megsértik a népek közötti kölcsönös megértést. Nem egyszerű abszolút értelemben meghatározni azt a küszöböt, amelyen túllépve a történelmi vagy aktuális események részrehajló és tisztességtelen bemutatása a gyűlöletkeltés körébe tartozik. Mindenesetre ez meghaladja a jelen indítvány tárgyát.
( 17 ) Lásd a 2010/13 irányelv 2. cikkének (6) bekezdése és (39) preambulumbekezdését, amelyek értelmében ez az irányelv nem alkalmazandó az olyan, kizárólag harmadik országokban történő vételre szánt audiovizuális médiaszolgáltatásokra, amelyek szokásos fogyasztói eszközökkel közvetlenül vagy közvetve nem foghatók nyilvánosan egy vagy több tagállamban.
( 18 ) Lásd: a 2010/13 irányelv (54) preambulumbekezdése.
( 19 ) Lásd: a 2010/13 irányelv 1. cikke 1. pontjának f) alpontja
( 20 ) A „feladóállomás” vagy uplink kifejezés a földfelszínen elhelyezett állomás és egy műhold közötti jelátvitelnek felel meg, ellentétben a „lefelé irányuló összeköttetéssel” vagy downlinkkel, amely a műholdról érkezett jeleknek a földfelszín felé történő továbbítását jelenti.
( 21 ) Ezen a ponton emlékeztetnem kell egy háttérelemre. A balti államok (Észtország, Lettország, Litvánia) népességén belül számottevő orosz nyelvű kisebbség él, ami a Szovjetunió időszakában tapasztalt, ezen államokat érintő jelentős bevándorlás és az abban az időben kötelező orosz nyelvhasználat következménye. Minden egyes államban két nyelvi közösség él egymás mellett. A nemzeti televíziós műsorszolgáltatók műsoraikat az érintett állam hivatalos nyelvén sugározzák, míg a műholdas és kábeltechnológiák lehetővé teszik az orosz televíziós csatornáknak az orosz nyelvű kisebbség számára történő sugárzását. Lásd többek között: Jõesaar, A., „One Country, Two Polarised Audiences: Estonia and the Deficiency of the Audiovisual Media Services Directive”, Media and Communication, 2015, 3. kötet, 4. sz.
( 22 ) Az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló, 2002. március 7‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv (Keretirányelv) (HL 2002. L 108., 33. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 29. kötet, 349. o.).
( 23 ) Lásd: az „audiovizuális médiaszolgáltatás” fogalomnak a 2010/13 irányelv 1. cikke (1) bekezdése a) pontjának i) alpontjában szereplő, valamint a „médiaszolgáltató” fogalmának az ezen irányelv ugyanezen (1) bekezdésének d) pontjában foglalt meghatározása, ezen irányelv (26) preambulumbekezdése, valamint az „elektronikus hírközlési szolgáltatás” fogalmának a 2002/21 irányelv 2. cikkének c) pontjában szereplő meghatározása.
( 24 ) Az egyértelműség kedvéért: a 2010/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése a továbbközvetítésre kizárólag mint az audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtásának módjára vonatkozik. Ezen irányelv nem alkalmazható magukra a továbbközvetítési szolgáltatásokra. Magát a terjesztett tartalmat, nem pedig e tartalom terjesztésének részletszabályait szabályozza.
( 25 ) Emlékeztetek arra, hogy a 2010/13 irányelv nem szól azoknak a jóváhagyásoknak és engedélyeknek a harmonizációjáról, amelyeket a tagállamok abból a feltételezésből kiindulva adtak meg, hogy ezen irányelv 2. cikkének (1) bekezdése alapján hatáskörrel rendelkeznek az audiovizuális médiaszolgáltatások szabályozására. Az OFCOM által a BMA részére kiadott engedély az uniós jog szempontjából tehát önmagában nem bír jelentőséggel.
( 26 ) Ez lenne a helyzet akkor, amikor például egy tagállam a nemzeti joga alapján úgy döntene, hogy a területén letelepedett valamely szolgáltatónak kell vállalnia a szerkesztői felelősséget valamely tartalomra vonatkozóan, miközben egy másik tagállam a saját szabályainak megfelelően, az utóbbi tagállam joghatósága alá tartozó valamely szolgáltatóval kapcsolatban állapítana meg ilyen felelősséget.
( 27 ) E meghatározás vonatkozásában lásd: Schulz, W., Heilmann, S., „La responsabilité éditoriale – Notes sur un concept clé de la règlementation des services de médias audiovisuels”IRIS Spécial: La responsabilité éditoriale, Observatoire européen de l’audiovisuel, Strasbourg, 2008., 17. o.
( 28 ) Ez utóbbi pontra vonatkozóan lásd: az Európa Tanács által 2011. szeptember 21‑én elfogadott, Recommendation CM/Rec(2011)7 of the Committee of Ministers to member states on a new notion of media című dokumentum, 29–36. o., különösen a 34. pont.
( 29 ) A 2013/10 irányelv felváltva használja a „szerkesztői felelősség” és a „szerkesztői döntések” kifejezéseket. Véleményem szerint nincs szükség e két fogalom megkülönböztetésére. A „szerkesztői döntés” tartalmának meghatározásához a szerkesztői felelősséget jellemző kritériumokat kell alkalmazni.
( 30 ) A jelen ügyben, a BMA által a tárgyaláson nyújtott információk szerint az NTV Mir Lithuaniát műholdon keresztül továbbítják egy lettországi állomás felé (downlink), amely a jelet továbbközvetíti litvániai kábelszolgáltatóknak, ez utóbbiak azok, amelyek továbbközvetítik e csatornát a litvániai televízió nézők számára, A litván kormány szerint a szóban forgó műhold nem tartozik az Egyesült Királyság joghatósága alá, és az e műholdhoz csatlakozó feladóállomás (uplink) sem e tagállam területén található. Egy orosz műholdról van szó, és ez a feladóállomás az Unión kívül található.
( 31 ) A BMA ugyanakkor rámutat, hogy a csatorna az interneten keresztül más tagállamokban is megtekinthető. Mindenesetre ez nem kérdőjelezi meg azt, hogy az a litvániai közönséghez szól.
( 32 ) Lásd: a 2010/13 irányelv (40) preambulumbekezdése.
( 33 ) Ez utóbbi kérdésben, és anélkül, hogy bármilyen módon kétségbe vonnám az OFCOM felügyeleti képességeit (épp ellenkezőleg, ez a hatóság többször megbüntette a BMA‑t az NTV Mir Lithuania csatornán sugárzott műsorszámok miatt), megjegyzem, hogy egyszerűbbnek tűnik, ha az OFCOM helyett az LRTK ellenőriz egy ilyen, lényegében orosz nyelven sugárzott csatornát. A jelen ügyben az OFCOM csak azt követően tudta ellenőrizni a kérdéses műsorszámot, hogy azt teljes egészében angolra fordíttatta. Egyébként az LRTK és az OFCOM nem ugyanabból a szemszögből nézte e műsor tartalmát. Míg az előbbi számára, tekintettel a balti államok geopolitikai összefüggéseire (lásd a jelen indítvány 21. lábjegyzetét és 76. pontját), ez a műsor gyűlöletre uszítást valósított meg, az OFCOM, amely kívülálló volt ebben a helyzetben, úgy vélte, hogy a műsor megsértette a tartalom pártatlanságára vonatkozó szabályokat. Lásd: Ofcom Broadcast and On Demand Bulletin, 319. sz., 2016. december 19., 28–50. o.
( 34 ) A Bíróság szerint a fogadó tagállam szabályainak megkerülése nem zárja ki a szóban forgó szolgáltatót a szolgáltatásnyújtás szabadságának hatálya alól. Ezzel szemben e tagállam hivatkozhat erre a körülményre az e szabadságtól való eltérés igazolásaként. Lásd: 1974. december 3‑ivan Binsbergen ítélet (33/74, EU:C:1974:131, 13. pont), valamint 1994. október 5‑iTV10 ítélet (C‑23/93, EU:C:1994:362, 15., 20. és 21. pont).
( 35 ) Ez a társaság e döntését többek között arra válaszul hozta meg, hogy az LRTK 2014. március 19‑én elfogadta az NTV Mir Lithuania továbbközvetítésének felfüggesztéséről szóló határozatát.
( 36 ) Lásd még: a 2010/13 irányelv (41) és (42) preambulumbekezdése.
( 37 ) A (2) bekezdés az első albekezdésének a) pontjában előírja, hogy a más tagállamból származó televíziós műsorszolgáltatásnak nyilvánvalóan, komolyan és súlyosan sértenie kell a 6. cikkben foglalt tilalmat, b) pontjában pedig azt, hogy a legutóbbi tizenkét hónapon keresztül legalább két korábbi olyan alkalom szükséges, amikor a szóban forgó műsorszolgáltató megsértette ezt a tilalmat.
( 38 ) A (2) bekezdés az első albekezdésének a) pontjában előírja, hogy a fogadó tagállamnak írásban értesítenie kell a televíziós műsorszolgáltatót és a Bizottságot az állítólagos jogsértésekről és az általa tervezett intézkedésekről, amelyeket akkor hoz, ha ismételten megtörténik egy ilyen jogsértés. Ezen albekezdés d) pontjának megfelelően kizárólag akkor, ha az adást közvetítő tagállammal és a Bizottsággal folytatott konzultáció nem eredményezett egyezséget az ezen értesítéstől számított tizenöt napon belül, és az állítólagos jogsértés továbbra is fennáll, a fogadó tagállam intézkedéseket hozhat. Emellett, az említett (2) bekezdésnek megfelelően az értesítést követő két hónapon belül a Bizottság határozatot hoz arról, hogy az intézkedések megfelelnek‑e az uniós jognak.
( 39 ) Az uniós jogi rendelkezések értelmezése során figyelembe veendő elemekre vonatkozóan lásd: 2018. december 10‑iWightman és társai ítélet (C‑621/18, EU:C:2018:999, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 40 ) Itt a „Red Hot TV” ügyre utalok, amely nagy vihart kavart a 90‑es évek elején az Egyesült Királyságban. Egy pornográf témájú csatornáról volt szó, amelyet e tagállamban műholdról, Dániában elhelyezett feladóállomás használatával sugároztak. A brit hatóságok többek között a megtekintéshez szükséges dekóderek értékesítésének bűncselekménnyé nyilvánításával próbálták megakadályozni e televíziós csatorna terjesztését. Ezután a Red Hot TV kifogásolta ezt az intézkedést, azzal érvelve, hogy a 89/522 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a szövege kizárólag a fogadó tagállamot jogosítja fel a más tagállamból származó műsorszám továbbközvetítésének felfüggesztésére. A Bíróság foglalkozott az üggyel (C‑327/93. sz. ügy), de a Red Hot TV csődbe ment, és a nemzeti jogvita befejeződött, mielőtt a Bíróság állást foglalhatott volna ebben a kérdésben. Lásd: Dann, P., „e Red Hot Channel: pornography without frontiers”, Entertainment Law Review, 1993, 4(6), 191–193. o.
( 41 ) A [89/552] irányelv módosításáról szóló, 1997. június 30‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 1997. L 202., 60. o.). E magyarázatokra vonatkozóan lásd: a [89/552 irányelvet] módosító európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslat (COM(95) 86 végleges, HL 1995. C 185., 4. o.) 16., 19. és 33. o.
( 42 ) A 97/36 irányelv (15) preambulumbekezdése szintén azt a pontosítást tette, hogy ez a 2a. cikk azokra az intézkedésekre vonatkozik, amelyek, „a televíziós adások vételének és/vagy továbbítása felfüggesztésének korlátozására irányul[nak]”. Annak, hogy a továbbközvetítés „felfüggesztésével” a vétel „korlátozása” kifejezést állítják szembe, véleményem szerint gyakorlati oka van. Amikor egy televíziós csatorna továbbközvetítése műholdon keresztül történik, és a jelet közvetlenül a tagállam nézőinek antennái fogják be, e tagállam általános szabályként nem rendelkezik műszaki lehetőségekkel arra, hogy leállítsa a közvetítést. Szigorúan véve csak annyit tehet, hogy – ahogyan a „Red Hot TV” esetében is tette – többek között a megtekintéshez szükséges dekóderek érékesítésének esetleges tilalmával korlátozza e televíziós csatorna vételét. E két esetben a cél egy műsor terjesztésének a lehető legnagyobb mértékben történő megakadályozása.
( 43 ) Ugyanígy, a határokat átlépő televíziózásról szóló európai egyezmény 24. cikkének (2) bekezdése, amellyel kapcsolatban emlékeztetek arra, hogy célja, hogy a 89/552 irányelvvel (és kiterjesztve a 2010/13 irányelvvel) párhuzamos jogi eszközként szolgáljon, úgy rendelkezik, hogy bizonyos feltételek mellett a fogadó tagállam „ideiglenesen felfüggesztheti [egy műsorszám] továbbközvetítését”. Az ezen egyezményhez fűzött magyarázó jelentés 322. pontja rámutat, hogy ezen eljárás célja „annak elkerülése, hogy a fogadó [államnak] bírósági úton kelljen felfüggesztenie a továbbközvetítést” (kiemelés tőlem). Egyebekben emlékeztetek arra, hogy ezt az egyezményt a 2002. március 1‑jei (171. sz. STE) jegyzőkönyv éppen a 97/36 irányelv által a 89/552 irányelvben eszközölt módosítások figyelembevétele érdekében vizsgálta felül. Márpedig az említett 24. cikk (2) bekezdése nem módosult.
( 44 ) Lásd többek között:1993. március 31‑iKraus ítélet (C‑19/92, EU:C:1993:125, 32. pont), 2007. december 13‑iBizottság kontra Olaszország ítélet (C‑465/05, EU:C:2007:781, 17. pont); 2015. november 17‑iRegioPost ítélet (C‑115/14, EU:C:2015:760, 69. pont).
( 45 ) A Bíróság, az 1974. április 30‑iSacchi ítélet (155/73, EU:C:1974:40, 6. pont) óta úgy ítéli meg, hogy a televíziós műsorok az EUMSZ 56. cikk értelmében vett „szolgáltatások”. Így a 2010/13 irányelvet az EUMSZ 53. cikk (1) bekezdése és az EUMSZ 62. cikke alapján fogadták el.
( 46 ) Lásd: a jelen indítvány 26. pontja.
( 47 ) Lásd: a 2010/13 irányelv (2), (5), (21) és (45) preambulumbekezdése.
( 48 ) A 89/552 irányelvre vonatkozóan lásd: 1996. szeptember 10‑iBizottság kontra Belgium ítélet (C‑11/95, EU:C:1996:316, 42. és 92. pont), 1997. május 29‑iDenuit ítélet (C‑14/96, EU:C:1997:260, 32–36. pont); 2011. szeptember 22‑iMesopotamia Broadcast és Roj TV ítélet (C‑244/10 és C‑245/10, EU:C:2011:607, 35. és 36. pont). A Bíróság által ezen ítéletekben elfogadott értelmezés véleményem szerint a 2010/13 irányelvvel kapcsolatban is átvehető.
( 49 ) Lásd: 1997. július 9‑iDe Agostini és TV‑Shop ítélet (C‑34/95–C‑36/95, EU:C:1997:344, 32–38. pont); 2011. szeptember 22‑iMesopotamia Broadcast és Roj TV ítélet (C‑244/10 és C‑245/10, EU:C:2011:607, különösen a 37. pont).
( 50 ) 2011. szeptember 22‑i ítélet (C‑244/10 és C‑245/10, EU:C:2011:607, 51–53. pont).
( 51 ) A kábelen keresztül elérhető televíziós műsorcsomagnak a közönség részére történő szolgáltatása ezzel szemben „elektronikus hírközlési szolgáltatás”, amely többek között a 2002/21 irányelv hatálya alá tartozik. Lásd: 2013. november 7‑iUPC Nederland ítélet (C‑518/11, EU:C:2013:709, 44. pont).
( 52 ) Lásd: 2011. szeptember 22‑iMesopotamia Broadcast és Roj TV ítélet (C‑244/10 és C‑245/10, EU:C:2011:607, 52. pont).
( 53 ) Véleményem szerint ezt az értelmezést erősíti az újabb, a [2010/13 irányelvnek] a változó piaci körülményekre tekintettel való módosításáról szóló, 2018. november 14‑i (EU) 2018/1808 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2018. L 303., 69. o.) (10) preambulumbekezdése, amely szerint a fogadó tagállam főszabály szerint sem hozhat olyan intézkedéseket, amelyek „akadályoznák a valamely másik tagállamból származó televíziós műsorszolgáltatásoknak a területén való továbbközvetítését” (kiemelés tőlem).
( 54 ) Lásd például: Franciaországban a recommandation no 2004–7 du 15 décembre 2004 aux éditeurs et distributeurs de services de télévision diffusant en métropole et dans les départements d’outre‑mer des programmes de catégorie V (az anyaországban és a tengerentúli megyékben az V. kategóriába tartozó műsorok készítői és forgalmazói számára kiadott 2004. december 15‑i 2004.7. sz. ajánlás, JORF 298. sz., 2004. december 23.) D pontja lényegében előírja, hogy a pornográf témájú televíziós csatornát is magában foglaló televíziós műsorcsomagok szolgáltatói kötelesek az ilyen csatornát tartalmazó műsorcsomagokhoz képest gazdaságilag nem hátrányosabb feltételek mellett olyan műsorcsomagot is kínálni, amelyben nincs ilyen csatorna. Lásd még: Romániában a nemzeti audiovizuális tanács 2011. február 24‑i 220. sz. határozata (a szöveg angol nyelven elérhető a következő weboldalon: ‑no‑220‑dated‑February.html) 27. cikkének (2) bekezdése, amely szerint a más tagállamok joghatósága alá tartozó médiaszolgáltatók által szolgáltatott „+18” besorolású műsorokat kizárólag kifejezetten felnőtteknek szóló televíziós műsorcsomagokban lehet sugározni.
( 55 ) Közelebbről, az alapügyben szereplő szabályozás egyáltalán nem írja elő, hogy a szóban forgó csatornát megfizethetetlen áron kellene sugározni. A tömegtájékoztatásról szóló törvény 33. cikkének (11) bekezdése csak az tiltja meg a műsorcsomagok szolgáltatói számára, hogy a kizárólag külön díjfizetéssel aktiválható televíziós műsorcsomagok szubvencióban, támogatásban vagy koncesszióban részesüljenek, vagy hogy azokat az e televíziós műsorcsomagokat alkotó televíziós műsorok megvásárlása és az interneten keresztül történő továbbsugárzása vagy terjesztése során felmerült költségeknél alacsonyabb áron szolgáltassák.
( 56 ) A jelen indítvány 37. és 38. lábjegyzetében ismertetve.
( 57 ) Lásd ebben az értelemben: a határokat átlépő televíziózásról szóló európai egyezményhez fűzött magyarázó jelentés, 328. pont.
( 58 ) Lásd: a 2010/13 irányelv (43) preambulumbekezdése.
( 59 ) 2011. szeptember 22‑i ítélet (C‑244/10 és C‑245/10, EU:C:2011:607).
( 60 ) Kétségtelen, hogy a kábelen keresztül elérhető televíziós műsorcsomag szolgáltatása – amint arra a jelen indítvány 51. lábjegyzetében rámutattam – a 2002/21 irányelv hatálya alá tartozik. Ugyanakkor ezen irányelv 1. cikkének (3) bekezdéséből kiderül, hogy az nem érinti a nemzeti szinten az uniós jognak megfelelően hozott, az általános érdekű célkitűzések elérésére irányuló intézkedéseket. Az alapügyben szereplő intézkedést tehát az elsődleges uniós jog fényében kell értékelni.
( 61 ) Emlékeztetek arra, hogy az arányosság elvének megfelelően valamely tagállam nemzeti szabályozásának a más tagállamokban letelepedett szolgáltatóra történő alkalmazásának alkalmasnak kell lennie az elérni kívánt cél megvalósítására, és nem lépheti túl az annak eléréséhez szükséges mértéket. Lásd többek között: 2007. július 18‑iBizottság kontra Németország ítélet (C‑490/04, EU:C:2007:430, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
( 62 ) Lásd: 1991. június 18‑i ítélet ERT ítélet (C‑260/89, EU:C:1991:254, 42–45. pont); 2014. április 30‑iPfleger és társai ítélet (C‑390/12, EU:C:2014:281, 36. pont).
( 63 ) Az Emberi Jogok Európai Bírósága több alkalommal állást foglalt a gyűlöletkeltő információkkal szembeni küzdelemmel kapcsolatosan. Ennek keretében emlékeztet arra, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága nem abszolút jog, és hogy az ilyen információk tilalma indokolhatja egy műsor közvetítésének megtiltását (lásd többek között a közelmúltban hozott EJEB, 2018. április 17., Roj TV A/S kontra Dánia ítélet, CE:ECHR:2018:0417DEC002468314, 37–39., 41. és 42. §). Ennek szükségképpen így kell lennie egy olyan intézkedés esetén, amely csak egy televíziós csatorna terjesztésének szabályait állítja fel.
( 64 ) Emlékeztetek arra, hogy a 2010/13 irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében előírt eljárás, amellett, hogy túlságosan nehézkes, viszonylag hosszú is. Ezek a szempontok arra is magyarázatot adnak, hogy a gyakorlatban igen ritka ennek az eljárásnak az alkalmazása (és sikere). Lásd: European Regulators Group for Audiovisual Media Services (ERGA), Report on territorial jurisdiction in a converged environment, 2016. május 17., különösen a 9. és 12. o. Ráadásul az alapeljárás időpontjában ez az irányelv nem rendelkezett a televíziós műsorszolgáltatásra vonatkozó sürgősségi eljárásról, amely egy televíziós műsor esetén lehetővé teszi a vétel és a továbbközvetítés szabadságától való azonnali eltérést, jóllehet a lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatások kapcsán ilyen intézkedés már ezen irányelv 3. cikkének (5) bekezdésében is szerepel. Megjegyzem azonban, hogy az új keletű 2018/1808 irányelv ezt a sürgősségi eljárást a televíziós műsorokra is kiterjesztette.
( 65 ) E szövegrészt a harmadik felek által kifejtett EU‑ellenes propaganda elleni fellépést szolgáló uniós stratégiai kommunikációról szóló 2016. november 23‑i európai parlamenti állásfoglalásból (2016/2030(INI)) és az „Európai megközelítés az online félretájékoztatás kezelésére”, az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, a Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának szóló 2018.április 24‑i bizottsági közleményből (COM(2018) 236 final) vettem át. Lásd még: a Litvánia által a [2010/13 irányelv] 3. cikke (2) bekezdésének alkalmazásában elfogadott intézkedések összeegyeztethetőségére vonatkozó 2015. július 10‑i bizottsági határozat (C(2015) 4609 final). E határozat előzménye, hogy e tagállam felfüggesztette a területén a Svédország joghatósága alá tartozó orosz PTR Planeta csatorna sugárzását.
( 66 ) Azonban a 2010/13 határozat 4. cikkének (2)–(5) bekezdésében foglalt eljárás sérelme nélkül.
( 67 ) Lásd analógia útján: 2007. december 18‑iLaval un Partneri ítélet (C‑341/05, EU:C:2007:809, 79. és 80. pont).
( 68 ) Ezt az érvet védekezési jogalapként a Belga Királyság hozta fel a 89/552 irányelv alapján hozott 1996. szeptember 10‑iBizottság kontra Belgium ítélet (C‑11/95, EU:C:1996:316, 91. és 92. pont) alapjául szolgáló tagállami kötelezettségszegés megállapítása iránti keresettel kapcsolatban. Ebben az ítéletben azonban a Bíróság szükségtelennek ítélte a kérdés elbírálását.
( 69 ) Lásd ebben az értelemben: 1980. március 18‑iDebauve és társai ítélet (52/79, EU:C:1980:83, 15. pont).
( 70 ) Emlékeztetek arra, hogy a 2010/13 irányelvet az EUMSZ 62. cikk alapján fogadták el. Így az uniós jogalkotó szándéka arra irányult, hogy ezen irányelv hatályának keretében megteremtse a közrend vagy a közbiztonság címén történő eltérések lehetőségét. Lásd ugyanebben az értelemben: Lenz főtanácsnok Bizottság kontra Belgium ügyre vonatkozó indítványa (C‑11/95, EU:C:1996:178, 100–104. pont).
( 71 ) Lásd: 2015. június 16‑iRina Services és társai ítélet (C‑593/13, EU:C:2015:399, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).