15.5.2017
HU
Az Európai Unió Hivatalos Lapja
C 151/17
A Törvényszék (hatodik tanács) T-217/15. sz., Fiesta Hotels & Resorts kontra EUIPO – Residencial Palladium (Palladium Palace Ibiza Resort & Spa) ügyben 2016. november 30-án hozott ítélete ellen a Fiesta Hotels & Resorts, S. L. által 2017. február 9-én benyújtott fellebbezés
(C-75/17. P. sz. ügy)
(2017/C 151/23)
Az eljárás nyelve: spanyol
Felek
Fellebbező: Fiesta Hotels & Resorts, S. L. (képviselők: J.-B. Devaureix és J. C. Erdozain López ügyvédek)
A többi fél az eljárásban: az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) és Residencia Palladium S. L.
A fellebbező kérelmei
A fellebbező azt kéri, hogy a Bíróság:
—
teljes egészében helyezze hatályon kívül a Törvényszék T-217/15. sz. ügyben 2016. november 30-án hozott ítéletét;
—
teljes egészében adjon helyt az első fokon előadott kérelmeknek;
—
az alperest és a beavatkozót kötelezze a költségek viselésére.
Jogalapok és fontosabb érvek
1.
Az első jogalap azon alapul, hogy a megtámadott ítélet téves jogalkalmazást valósít meg, amennyiben az európai uniós védjegyről szóló, 2009. február 26-i 207/2009/EK tanácsi rendelet (1) (a továbbiakban: rendelet) 8. cikke (4) bekezdésének alkalmazásában azt állapította meg, hogy a „helyi jelentőségűt meghaladó mérték” követelménye azon terület földrajzi kiterjedésétől függetlenül teljesül, amelyen a hivatkozott védjegy jogosultja az üzleti tevékenységét végzi. Ezen értelmezés figyelmen kívül hagyja a „helyi” kifejezés szó szerinti jelentését és a rendelet 8. cikke (4) bekezdésének alapjául szolgáló célkitűzést. A megtámadott határozatban a Törvényszék állítólag annyiban alkalmazta tévesen a jogot, amennyiben annak meghatározásakor, hogy a hivatkozott lajstromozatlan márkanévnek csupán helyi, vagy más jelentősége is volt-e, figyelembe vett olyan dokumentumokat, melyek Spanyolországon kívüli területeken is kiváltottak hatást.
Ráadásul azon tényből, miszerint azon létesítmény, melynek jelölésére a védjegy vagy márkanév szolgál, nemzetközi közönség számára nyújt szolgáltatásokat, nem lehet arra következtetni, hogy a megjelölés használata nem csupán helyi.
A megtámadott határozatban a „helyi jelentőségűt meghaladó mérték” követelményével kapcsolatban levont következtetés ennélfogva figyelmen kívül hagyja a rendelet 8. cikke (4) bekezdésének célkitűzését. Ennek megfelelően ezen ítélet elismeri, hogy az európai uniós védjegybejelentéssel szemben benyújtott felszólalásban hivatkozott márkanévre alkalmazott ezen követelmény nem az azt használó létesítmény helyi jelentőségétől, hanem „célközönségének földrajzi szétszórtságától, vagy a létesítmény nemzeti, vagy akár nemzetközi szintű jóhírnevétől” függ. Ezen álláspont elfogadásával a megtámadott ítélet túllép a rendelet 8. cikke (4) bekezdésének korlátozott célján, mivel a tisztán helyinél jelentősebb használat meghaladása egyszerű bizonyítékának elfogadja önmagában a lajstromozatlan megjelölés internetes használatát, illetve a jelen eset körülményei között az érintett létesítményben megszálló vendégkör nemzetközi mivoltát.
2.
A második jogalappal azt állítja, hogy a Törvényszék tévedett, amikor a rendeletnek a Spanyolországban hatályos Ley 17/2001, de 7 de diciembre, de Marcas (a védjegyekről szóló, 2001. december 7-i 17/2001. sz. törvény) 9. cikke (1) bekezdése d) pontjával összefüggésben értelmezett 8. cikke (4) bekezdésének alkalmazásában azt állapította meg, hogy a hivatkozott lajstromozatlan megjelölésnek nem szükséges közismertnek lennie, jóllehet a spanyol ítélkezési gyakorlatban az erre vonatkozó uralkodó álláspont ezzel épp ellentétes, azaz megköveteli a hivatkozott megjelölés használatán kívül azt is, hogy e használat közismert legyen Spanyolország területének jelentős részén.
3.
A harmadik jogalap azon alapul, hogy a megtámadott ítélet téves jogalkalmazást tartalmaz, amennyiben a Törvényszék úgy találta, hogy az európai uniós védjegyről szóló rendelet 8. cikke (4) bekezdésének b) pontja teljesül a Laguiole ítélet (37. pont) alapján, jóllehet a hivatkozott ítélet nem alkalmazható a jelen esetre, mivel ez utóbbi a spanyol, és nem a francia jog értelmezésére vonatkozik, mint a Laguiole ítélet, pedig a fellebbező felhívta a Törvényszék figyelmét a spanyol Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) ítéleteire, melyek egyértelműen kizárják annak lehetőségét, hogy egy lajstromozatlan megjelölés megakadályozza egy későbbi védjegy használatát, az alperesnek a tisztességtelen versenyről szóló spanyol törvényre történő hivatkozása nélkül, amely törvényben állítólag fennáll ennek lehetősége, és amely megállapítást a fellebbező kellően indokoltan vitatott.
4.
Végül a negyedik jogalapban a fellebbező úgy érvel, hogy a megtámadott ítélet téves jogalkalmazást tartalmaz a „köztes megjelölések” spanyol Ley de Marcas-szal (a védjegyekről szóló törvény) összhangban alkotott fogalmának értelmezését illetően, és különösen hogy a megtámadott ítélet téves jogalkalmazást tartalmaz a rendelet 65. cikkével kapcsolatban.
A fellebbező arra hivatkozik, hogy a megtámadott ítélet téves jogalkalmazást tartalmaz, amennyiben a rendelet fent említett 65. cikke szigorú értelemben véve nem akadályozza meg a felek által felhozott érvek fényében felmerülő jogi kérdés megvizsgálását. A megtámadott ítéletben megállapítottakkal ellentétben, a fellebbező nem kívánja megváltoztatni a fellebbezési tanács által a határozatának meghozatalakor figyelembe vett ténybeli alapot, hanem pusztán egy olyan jogalapot terjeszt elő, melyből kitűnik az EUIPO által a határozatban elkövetett téves jogalkalmazás, ami a keresetnek a tárgya.
A fellebbező a iura novit curia elvre hivatkozik, melynek értelmében a bíróságnak határozata meghozatalakor az általa megfelelőnek tartott jogszabályokat kell alkalmaznia, anélkül hogy megváltoztatná a kérelem jogalapját, azzal a feltétellel, hogy a határozatnak összhangban kell lennie a felek által előadott ténybeli és jogi kérdésekkel, és az előterjesztett kereseti kérelmek nem módosulnak, vagy a megoldandó jogkérdés más módon nem változik. E tekintetben a Törvényszéknek értékelnie kellett volna a fellebbező érveit, mivel ennek elmulasztásával korlátozta a fellebbező védelemhez való jogát, és megfosztotta a lajstromozásból eredő jogaitól.
(1) HL 2009. L 78., 1. o.