A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (tizedik tanács)
2018. február 7. ( *1 )
„Előzetes döntéshozatal – A Bíróság eljárási szabályzatának 99. cikke – Szociálpolitika – A férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód a foglalkoztatás és munkavégzés területén – 2006/54/EK irányelv – Nemzeti szabályozás, amely a nyugdíjkorhatárt elérő előadóművész munkavállalók számára rendelkezik annak időszakos lehetőségéről, hogy tevékenységüket a nyugdíjjogosultság tekintetében korábban előírt, nők esetében a 47. életévben, férfiak esetében az 52. életévben rögzített korhatár eléréséig folytassák”
A C‑142/17. és C‑143/17. sz. egyesített ügyekben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmek tárgyában, amelyeket a Corte suprema di cassazione (semmítőszék, Olaszország) a Bírósághoz 2017. március 20‑án érkezett, 2017. február 15‑i határozataival terjesztett elő a
Manuela Maturi,
Laura Di Segni,
Isabella Lo Balbo,
Maria Badini,
Loredana Barbanera
és
a Fondazione Teatro dell’Opera di Roma,
a Fondazione Teatro dell’Opera di Roma
és
Manuela Maturi,
Laura Di Segni,
Isabella Lo Balbo,
Maria Badini,
Loredana Barbanera,
Luca Troiano,
Mauro Murri (C‑142/17),
valamint a
Catia Passeri
és
a Fondazione Teatro dell’Opera di Roma (C-143/17)
között folyamatban lévő eljárásokban,
A BÍRÓSÁG,
tagjai: E. Levits tanácselnök, A. Borg Barthet és M. Berger (előadó) bírák,
főtanácsnok: J. Kokott,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint a Bíróság az eljárási szabályzatának 99. cikke alapján, indokolt végzéssel határoz,
meghozta a következő
Végzést
1
Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló, 2006. július 5‑i 2006/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek (HL 2006. L 204., 23. o.), valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 21. cikkének az értelmezésére vonatkoznak.
2
E kérelmeket a többek között táncosként foglalkoztatott több munkavállaló és a Fondazione Teatro dell’Opera di Roma (a továbbiakban: alapítvány) között fennálló jogvitákban terjesztették elő, amelyek tárgya e személyek elbocsátása abból az okból, hogy elérték a továbbfoglalkoztatási korhatárt.
Jogi háttér
Az uniós jog
3
A 2006/54 irányelvnek „Az irányelv célja” című 1. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Ezen irányelv célja, hogy a foglalkoztatás és a munkavégzés területén biztosítsa az esélyegyenlőség, valamint a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvének végrehajtását.
E célból az alábbiak vonatkozásában tartalmaz az egyenlő bánásmód elvének megvalósítására irányuló rendelkezéseket:
a)
az előmenetelt is magában foglaló munkavállalás és a szakképzés;
b)
a díjazást is magában [helyesen: magukban] foglaló munkafeltételek;
c)
foglalkoztatási szociális biztonsági rendszerek.
Az irányelv rendelkezéseket tartalmaz továbbá annak érdekében, hogy megfelelő eljárások megállapítása révén biztosítsa ezek megvalósításának fokozott eredményességét.”
4
Ezen irányelv „Fogalommeghatározások” című 2. cikkének a szövege a következő:
„(1) Ezen irányelv alkalmazásában:
a)
közvetlen megkülönböztetés [helyesen: közvetlen hátrányos megkülönböztetés]: ha egy személlyel szemben neme miatt kevésbé kedvezően járnak el, mint ahogyan egy másik személlyel szemben hasonló helyzetben eljárnak, eljártak vagy eljárnának;
b)
közvetett megkülönböztetés: ha egy látszólag semleges rendelkezés, feltétel vagy gyakorlat az egyik nemhez tartozó személyeket a másik nemhez tartozó személyekhez képest hátrányosan érint, kivéve ha ez a rendelkezés, feltétel vagy gyakorlat jogszerű céllal objektív módon igazolható, továbbá e cél megvalósításának eszközei megfelelőek és szükségesek;
[…]”
5
Az említett 2006/54 irányelv „Pozitív intézkedések” című 3. cikke értelmében:
„A Szerződés 141. cikkének (4) bekezdése értelmében a tagállamok fenntarthatnak vagy elfogadhatnak intézkedéseket annak érdekében, hogy a munka világában biztosítsák a férfiak és nők közötti gyakorlati teljes egyenlőséget.”
6
A 2006/54 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének c) pontja a következőképpen rendelkezik:
„Tilos minden nemi alapú közvetlen vagy közvetett megkülönböztetés a köz‑ vagy a magánszektorban, ideértve a közigazgatási intézményeket, a következők vonatkozásában:
[…]
c)
foglalkoztatási és munkafeltételek, ideértve az elbocsátásokat, valamint a Szerződés 141. cikkében előírt díjazást.”
Az olasz jog
7
Az olasz jogszabályok alkalmazásában azt a munkavállalót, aki elérte a nyugdíjkorhatárt, munkáltatója ad nutum elbocsáthatja, vagyis anélkül, hogy ezt meg kellene indokolnia.
8
A kérdést előterjesztő bíróság szerint az előadó‑művészeti ágazat táncos kategóriájába tartozó munkavállalóinak nyugdíjkorhatára 47 év volt a nők és 52 év a férfiak esetében. E bíróság előadja, hogy a 100/2010. sz. törvénnyel törvénnyé alakított 2010. április 30‑i 64/2010. sz. rendelettörvénynek az alapügy tényállása megvalósulásának idején hatályos változata (a továbbiakban: 64/2010 rendelettörvény) módosította e korhatárokat mindkét nem munkavállalói tekintetében, és egységesen a 45. életévben rögzítette a továbbfoglalkoztatási korhatárt.
9
E rendelkezés ezen utóbbiak tekintetében bevezetett továbbá egy átmeneti lehetőséget, amely az említett rendelkezés hatálybalépésétől számított kétéves időszak folyamán alkalmazható, és amelynek értelmében e személyek ezen egységes korhatáron túl is alkalmazásban maradhatnak. Tehát az említett, határozatlan idejű alkalmazottak, akik elérték vagy meghaladták az újonnan meghatározott nyugdíjkorhatárt, folytathatták szakmai tevékenységüket a korábban hatályos nyugdíjkorhatár, vagyis nők esetében a 47. életév, férfiak esetében pedig az 52. életév eléréséig, e lehetőséggel élve, amely évente megújítható volt az említett rendelkezés hatálybalépésétől számított két hónapos határidőn belül vagy legalább három hónappal a végleges nyugdíjjogosultság megszerzését megelőzően.
Az alapeljárások és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
10
Elöljáróban pontosítani szükséges, hogy az alapjogviták táncosként alkalmazott női és férfi munkavállalók, valamint munkáltatójuk, az alapítvány között állnak fenn. Mindazonáltal, amint az kitűnik az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokból, és amint azt a kérdést előterjesztő bíróság is megerősítette a Bíróság felvilágosításkérését követően, a férfi munkavállalók helyzete nem befolyásolja a jelen előzetes döntéshozatali kérelmekben előterjesztett kérdéseket. Ennélfogva a jelen ügyben kizárólag az érintett női munkavállalók helyzetét kell vizsgálni.
11
E munkavállalók 2014. március 31‑ig álltak az alapítvány alkalmazásában, amikor is elbocsátották őket, azzal az indokkal, hogy elérték a nyugdíjkorhatárt. Munkaszerződésük felbontására a 64/2010 rendelettörvény 3. cikke (7) bekezdésének alapján került sor.
12
E munkavállalók a Tribunale di Roma (római bíróság, Olaszország) előtt keresetet nyújtottak be az elbocsátó határozat hatályon kívül helyezése, a munkahelyükre történő visszahelyezés, valamint munkáltatójuknak az okozott kár megtérítésére való kötelezése iránt. Úgy vélték, hogy elbocsátásuk jogellenes, mivel éltek a 64/2010 rendelettörvény 3. cikkének (7) bekezdésében előírt, szakmai tevékenységük folytatását megengedő lehetőséggel, amely legalább 3 hónappal a törvényes továbbfoglalkoztatási korhatár elérését megelőzően évente megújítható.
13
Az eljáró bíróság helyt adott a kereseteknek.
14
Az alapítvány által benyújtott fellebbezést követően a Corte d’appello di Roma (római fellebbviteli bíróság, Olaszország) elutasította az alapügyben szereplő munkavállalók követeléseit. E bíróság úgy ítélte meg, hogy a 64/2010 rendelettörvény 3. cikkének (7) bekezdése nem sérti az uniós jogot, mivel e rendelkezés, miközben a 45. életévre csökkentette a nyugdíjkorhatárt, azon alkalmazottak számára, akik ezen életkort elérték vagy meghaladták e rendelkezés hatálybalépését megelőzően vagy a 2010. július 1. és 2012. július 1. közötti időszakban, biztosítja azt a jogot, hogy a korábban hatályos nemzeti szabályozás által előírt továbbfoglalkoztatási korhatárt, azaz nők esetében a 47. életévet, férfiak esetében az 52. életévet, vegyék igénybe.
15
A Corte d’appello di Roma (római fellebbviteli bíróság) álláspontja szerint a nemzeti jogalkotó szándéka az volt, hogy az új továbbfoglalkoztatási korhatárhoz való hozzáférés fokozatos módjait vezesse be az olyan munkavállalók számára, akik ezen új korhatárhoz közeledve a korábbi rendszer korlátozó irányú, hirtelen változásának vannak kitéve. Következésképpen e bíróság szerint nincs összeegyeztethetetlenség a szóban forgó norma és az uniós jogelvek között, még a rendelkezés átmeneti jellegét és a címzettek szűk körét figyelembe véve sem.
16
Az alapügyben szereplő női munkavállalók fellebbezést nyújtottak be ezen ítélettel szemben a Corte suprema di cassazione (semmítőszék, Olaszország) előtt, amelyben többek között a rendelettörvény 3. cikke (7) bekezdésének az EUMSZ 157. cikkel, a Charta 21. cikkével és a 2006/54 irányelvvel való összeegyeztethetetlenségére hivatkoztak.
17
Az alapítvány ugyancsak fellebbezést nyújtott be a kérdést előterjesztő bíróság előtt a Corte d’appello di Roma (római fellebbviteli bíróság) 2015. október 14‑i ítéletével szemben.
18
A kérdést előterjesztő bíróság, kiemelve, hogy az alapjogviták kimenetele az arra vonatkozó értelmezéstől függ, hogy milyen jelenést kell tulajdonítani a „nemen alapuló hátrányos megkülönböztetés” 2006/54 irányelvben és a Charta 21. cikkében foglalt fogalmának, arra keres választ, hogy a 64/2010 rendelettörvény 3. cikkének (7) bekezdése összeegyeztethető‑e a felperesek által hivatkozott uniós jogi rendelkezésekkel.
19
E körülmények között a Corte suprema di cassazione (semmítőszék) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő, valamennyi ügyben azonos kérdést terjeszti a Bíróság elé:
„A [64/2010. sz. rendelettörvény] 3. cikkének (7) bekezdésében foglalt nemzeti szabályozás, amely szerint »a balett‑táncos kategóriába tartozó előadóművészek esetében a nyugdíjkorhatár nők és férfiak vonatkozásában a 45. életév tényleges elérése, és a teljes egészében a társadalombiztosítási vagy a vegyes rendszer hatálya alá tartozó munkavállalók tekintetében a magasabb életkorra vonatkozó, az 1995. augusztus 8‑i 335. sz. törvény 1. cikkének (6) bekezdése szerinti átváltási szorzót kell alkalmazni. A jelen rendelkezés hatálybalépésétől számított két évig a jelen bekezdés szerinti, határozatlan időre felvett, a nyugdíjkorhatárt elérő vagy átlépő munkavállalók részére biztosítani kell a további alkalmazásra vonatkozó, évente meghosszabbítható választás lehetőséget. E jog az előadó‑művészeti ágazat munkavállalónak társadalombiztosítási és segítségnyújtási országos szerve (ENPALS) részére benyújtandó hivatalos kérelem útján gyakorolható a jelen rendelkezés hatálybalépésétől számított két hónapon belül vagy a nyugdíjra való jogosultság megszerzését legalább három hónappal megelőzően, nem érintve a nők esetében a 47., a férfiak esetében az 52. életév elérését jelentő öregségi nyugdíjkorhatárt«, ellentétes‑e a 2006/54 irányelvben, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájában (21. cikk) nevesített, a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvével?”
20
A Bíróság elnöke 2017. április 27‑i végzésével elrendelte a C‑142/17. és a C‑143/17. sz. ügy egyesítését az írásbeli és a szóbeli szakasz lefolytatása és az ítélet meghozatala céljából.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
21
Eljárási szabályzatának 99. cikke értelmében a Bíróság, ha az előzetes döntéshozatalra terjesztett kérdésre a válasz egyértelműen levezethető az ítélkezési gyakorlatból, vagy ha az előzetes döntéshozatalra elé terjesztett kérdésre adandó válasz nem enged teret semmilyen észszerű kétségnek, az előadó bíró javaslatára és a főtanácsnok meghallgatását követően az eljárás során bármikor indokolt végzéssel határozhat.
22
A jelen ügyekben ezt a rendelkezést alkalmazni kell.
23
Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a 2006/54 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének c) pontját akként kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint a 64/2010 rendelettörvény 3. cikkének (7) bekezdésében foglalt szabályozás, amelynek értelmében azoknak a táncosként alkalmazott munkavállalóknak, akik elérték az e szabályozás által mind a nők, mind a férfiak számára a 45. életévben rögzített nyugdíjkorhatárt, kétéves átmeneti időszak folyamán joguk van olyan lehetőség gyakorlására, amely szerint szakmai tevékenységüket folytathatják a korábban hatályos szabályozás által nők esetében a 47. életévben, férfiak esetében pedig az 52. életévben rögzített továbbfoglalkoztatási korhatár eléréséig.
24
Először is meg kell állapítani, hogy a Bíróság kimondta, hogy eltérő egyrészt az öregségi nyugdíj nyújtása feltételeinek a kérdése, másrészt pedig a munkaviszony megszüntetése feltételeinek a kérdése (lásd különösen: 2010. november 18‑iKleist ítélet, C‑356/09, EU:C:2010:703, 24. pont).
25
Ezen utóbbiakat illetően a 2006/54 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének c) pontja előírja, hogy az elbocsátás feltételeinek vonatkozásában az egyenlő bánásmód elvének alkalmazása azt jelenti, hogy nemi alapon semmiféle hátrányos megkülönböztetés nem állhat fenn – sem közvetlenül, sem közvetve – a köz‑ vagy a magánszektorban, ideértve a közigazgatási intézményeket.
26
E tekintetben az „elbocsátásnak” az e rendelkezésben foglalt fogalmába, amelyet tágan kell értelmezni, beletartozik a munkaviszony azon indokkal való megszüntetése a valamely munkáltató által folytatott általános nyugdíjazási politika keretében, hogy a munkavállaló elérte a munkavállalók kötelező távozása érdekében a nemzeti szabályozásban rögzített korhatárt – még akkor is, ha ez a távozás öregségi nyugdíj megadását vonja maga után (lásd ebben az értelemben: 2010. november 18‑iKleist ítélet, C‑356/09, EU:C:2010:703, 26. pont).
27
Következésképpen egy olyan ügyben, mint az alapügyek, amelyekben az érintett női munkavállalókat a munkáltató a nemzeti szabályozásnak megfelelően hivatalból nyugdíjazta azzal az indokkal, hogy elérték a továbbfoglalkoztatási korhatárt, az elbocsátás feltételeire vonatkozik a 2006/54 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében (lásd ebben az értelemben: 2010. november 18‑iKleist ítélet, C‑356/09, EU:C:2010:703, 27. pont).
28
A Bíróság már megállapította a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének a munkavállalás, a szakképzés, az előmenetel és a munkakörülmények terén történő végrehajtásáról szóló, 1976. február 9‑i 76/207/EGK tanácsi irányelvre (HL L 39., 40. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 187. o.) vonatkozóan, amelyet hatályon kívül helyezett a 2006/54 irányelv, hogy az olyan általános elbocsátási politika, amelynek keretében a női munkavállalókat kizárólag azon indok alapján bocsátják el, hogy elérték vagy meghaladták a nyugdíjkorhatárt, amely a nemzeti szabályozás alapján különböző a férfiak és a nők tekintetében, a 76/207/EGK irányelv által tiltott, nemen alapuló hátrányos megkülönböztetésnek minősül (2010. november 18‑iKleist ítélet, C‑356/09, EU:C:2010:703, 28. pont).
29
Ez az értelmezés alkalmazható az olyan nemzeti szabályozásra is, mint a 64/2010 rendelettörvény 3. cikkének (7) bekezdésében foglalt szabályozás, amely azt írja elő, hogy a továbbfoglalkoztatási korhatárt elérő munkavállalók egy átmeneti időszak folyamán élhetnek azon lehetőséggel, amely lehetővé teszi a számukra szakmai tevékenységük folytatását, amennyiben az az életkor, amikor a munkaszerződés végérvényesen megszűnik, eltérő annak függvényében, hogy férfi vagy női munkavállalóról van‑e szó.
30
E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy a 2006/54 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében közvetlen hátrányos megkülönböztetés valósul meg, ha egy személlyel szemben a neme miatt kevésbé kedvezően járnak el, mint ahogyan egy másik személlyel szemben hasonló helyzetben eljárnak, eljártak vagy fognak eljárni.
31
A jelen ügyben a 64/2010 rendelettörvény 3. cikkének (7) bekezdéséből az következik, hogy az e rendelkezés hatálybalépésétől számított kétéves időszak folyamán azon táncos alkalmazottak számára, akik az újonnan meghatározott nyugdíjkorhatárt elérték vagy meghaladták, lehetőséget biztosítottak szakmai tevékenységük folytatására, amely lehetőség évente volt megújítható, az említett rendelkezés hatálybalépésétől számított két hónapos határidőn belül vagy legalább három hónappal a végleges nyugdíjjogosultság megszerzését megelőzően, a korábban hatályos nyugdíjkorhatár, azaz nők esetében a 47. életév, férfiak esetében az 52. életév eléréséig.
32
E rendelkezésből kitűnik, hogy a szóban forgó lehetőség gyakorlásának módja attól függ, hogy milyen nemű a munkavállaló.
33
Másodszor meg kell vizsgálni, hogy az említett rendelkezések által szabályozotthoz hasonló körülmények között a 45 éves és annál idősebb női munkavállalók a 2006/54 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében hasonló helyzetben vannak‑e az ugyanilyen korú férfi munkavállalókkal.
34
Az eltérő helyzeteket jellemző tényezőket, valamint e helyzetek hasonló jellegét főként az alapügyben szereplő rendelkezések tárgya és célja alapján kell meghatározni és értékelni, figyelemmel arra, hogy ennek érdekében tekintetbe kell venni a szóban forgó szabályozási terület elveit és céljait (lásd különösen: 2017. október 26‑iBB construct ítélet, C‑534/16, EU:C:2017:820, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
35
Az alapügyekben a kérdéses eltérő bánásmódot létrehozó jogszabály célja azon feltételek szabályozása, amelyek mellett az érintett női munkavállalók munkaszerződése megszűnik.
36
Márpedig ebben az összefüggésben egyetlen olyan körülmény sem határozható meg, amely a női munkavállalók helyzetét speciális jelleggel ruházná fel a férfi munkavállalók helyzetéhez képest. Ennélfogva a munkaszerződés megszűnése feltételeinek tekintetében a női munkavállalók a 2006/54 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében hasonló helyzetben vannak az azonos korú férfi munkavállalókkal. Következésképpen egy ilyen rendelkezés közvetlenül nemen alapuló eltérő bánásmódot vezet be.
37
Ilyen körülmények között egy olyan, nemen alapuló eltérő bánásmód, mint amelyet az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozás bevezet, a 2006/54 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett, nemen alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül (lásd ebben az értelemben: 2010. november 18‑iKleist ítélet, C‑356/09, EU:C:2010:703, 42. pont).
38
E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2006/54 irányelv különbséget tesz egyrészt a közvetlenül a nemen alapuló, és másrészt az úgynevezett „közvetett” hátrányos megkülönböztetés között, abban az értelemben, hogy az elsőt nem igazolhatja jogszerű cél. Ezzel szemben az említett irányelv 2. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében a közvetett hátrányos megkülönböztetést megvalósító rendelkezés, feltétel vagy gyakorlat mentesülhet a hátrányos megkülönböztetéssé minősítés alól, feltéve hogy az „jogszerű céllal objektív módon igazolható, továbbá e cél megvalósításának eszközei megfelelőek és szükségesek” (2010. november 18‑iKleist ítélet, C‑356/09, EU:C:2010:703, 41. pont).
39
Következésképpen az eltérő bánásmód, mint amely az alapügyrk tárgyát képezi, nem igazolható azon szándékkal, hogy az érintett munkavállalókat ne tegyék ki a munkaviszony fenntartása korábbi rendszere korlátozó irányú, hirtelen változásának.
40
Az előterjesztett kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy a 2006/54 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének c) pontját akként kell értelmezni, hogy az olyan nemzeti szabályozás, mint a 64/2010 rendelettörvény 3. cikkének (7) bekezdésében foglalt szabályozás, amelynek értelmében azoknak a táncosként alkalmazott munkavállalóknak, akik elérték az e szabályozás által mind a nők, mind a férfiak tekintetében a 45. életévben rögzített nyugdíjkorhatárt, kétéves átmeneti időszak folyamán joguk van olyan lehetőség gyakorlására, amely szerint szakmai tevékenységüket folytathatják a korábban hatályos szabályozás által nők esetében a 47. életévben, férfiak esetében pedig az 52. életévben rögzített továbbfoglalkoztatási korhatár eléréséig, az ezen irányelv által tiltott, nemen alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést vezet be.
A költségekről
41
Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről.
A fenti indokok alapján a Bíróság (tizedik tanács) a következőképpen határozott:
A férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló, 2006. július 5‑i 2006/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 14. cikke (1) bekezdésének c) pontját akként kell értelmezni, hogy az olyan nemzeti szabályozás, mint a 2010. június 29-i 100. sz. törvénnyel törvénnyé alakított 2010. április 30-i 64. sz. rendelettörvény 3. cikkének (7) bekezdésében foglalt szabályozás az alapügy tényállásának megvalósulása idején hatályos változatában, amelynek értelmében azoknak a táncosként alkalmazott munkavállalóknak, akik elérték az e szabályozás által mind a nők, mind a férfiak tekintetében a 45. életévben rögzített nyugdíjkorhatárt, kétéves átmeneti időszak folyamán joguk van olyan lehetőség gyakorlására, amely szerint szakmai tevékenységüket folytathatják a korábban hatályos szabályozás által nők esetében a 47. életévben, férfiak esetében pedig az 52. életévben rögzített továbbfoglalkoztatási korhatár eléréséig, az ezen irányelv által tiltott, nemen alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést vezet be.
Aláírások
( *1 ) Az eljárás nyelve: olasz.