EUR-Lex -  62018CC0103 - HU

Ideiglenes változat

JULIANE KOKOTT

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2019. október 17.(1)

C‑103/18. és C‑429/18. sz. egyesített ügyek

Domingo Sánchez Ruiz

kontra

Comunidad de Madrid (Servicio Madrileño de Salud) (C‑103/18)

és

Berta Fernández Álvarez,

BMM,

TGV,

Natalia Fernández Olmos,

Maria Claudia Téllez Barragán

kontra

Consejería de Sanidad de la Comunidad de Madrid (C‑429/18)

(a Juzgado Contencioso‑Administrativo de Madrid [madridi közigazgatási bíróság, Spanyolország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – Szociálpolitika – 1999/70/EK irányelv – Az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás – 5. szakasz – Egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések a közegészségügyi ágazatban – Visszaélés – Az állandó és tartós igény fogalma – A határozott időre létrejött munkaviszonyok visszaélésszerű alkalmazásának szankcionálására irányuló intézkedések – Határozatlan időre szóló alkalmazotti jogviszonnyá történő átalakítás – A nemzeti bíróság jogosultságai”

I.      Bevezetés

1.        A két egyesített ügy a Juzgado Contencioso‑Administrativo de Madrid n° 8, és a Juzgado Contencioso‑Administrativo de Madrid n° 14 (madridi 8.,és a madridi 14. sz. közigazgatási bíróság, Spanyolország) által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelemre vezethető vissza, amelyek pedig a Juzgado de lo Contencioso‑Administrativo de Madrid n° 4 (madridi 4. sz. közigazgatási bíróság, Spanyolország) C‑16/15. sz. ügyben(2) előterjesztett kérelméhez kapcsolódnak.

2.        A kérdést előterjesztő két bíróság a két előzetes döntéshozatal iránti kérelemben helyenként egyértelműen kritizálja a határozott időre szóló munkaviszonyoknak a Comunidad de Madrid (madridi autonóm közösség, Spanyolország) közegészségügyi rendszerében felmerülő munkaerő iránti igény fedezésére történő elterjedt, nyilvánvalóan továbbra is folytatódó igénybevételét. E bíróságok most összesen 16 előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéssel fordulnak a Bírósághoz annak érdekében, hogy tisztázzák a határozott ideig tartó munkaviszonyról 1999. március 18‑án kötött keretmegállapodás (a továbbiakban: keretmegállapodás)(3) 5. szakasza szerinti, az egymást követő, határozott időre létrejött munkaviszonyok alkalmazásából származó esetleges visszaélések szankcionálására vonatkozó jogosultságaikat.

II.    Jogi háttér

A.      Az uniós jog

3.        A jelen ügy uniós jogi hátterét az 1999/70 irányelv képezi. Ezzel az irányelvvel annak 1. cikke szerint a határozott ideig tartó munkaviszonyról 1999. március 18‑án három általános iparági szervezet (ESZSZ, UNICE és CEEP) által kötött, az irányelvhez mellékletként csatolt keretmegállapodást (a továbbiakban: keretmegállapodás) hajtják végre.

4.        A keretmegállapodás 1. szakasza kimondja:

„E keretmegállapodás célja:

a)      a megkülönböztetés [helyesen: hátrányos megkülönböztetés] tilalma elvének alkalmazásával javítani a határozott ideig tartó munkavégzés [helyesen: munkaviszony] minőségét;

b)      az egymást követő, határozott ideig tartó munkaszerződések vagy munkaviszonyok alkalmazásából származó visszaélések megakadályozása kereteinek megállapítása.”

5.        A keretmegállapodás 5. szakasza („A visszaélés megakadályozására irányuló intézkedések”) kimondja:

„1.      Az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések vagy munkaviszonyok alkalmazásából származó visszaélés megakadályozása érdekében a tagállamok a szociális partnerekkel a nemzeti jognak, kollektív szerződéseknek vagy gyakorlatnak megfelelően folytatott konzultációt követően és/vagy a szociális partnerek, a visszaélés megakadályozására irányuló megfelelő jogi intézkedések hiányában, meghatározott ágazatok és/vagy munkavállalói kategóriák igényeinek figyelembevételével, a következő intézkedések közül vezetnek be egyet vagy többet:

a)      az ilyen szerződések vagy munkaviszonyok megújítását alátámasztó objektív okok;

b)      az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések vagy munkaviszonyok maximális teljes időtartama;

c)      az ilyen szerződések vagy jogviszonyok [helyesen: munkaviszonyok] megújításának száma.

2.      A szociális partnerekkel folytatott konzultációt követően a tagállamok és/vagy a szociális partnerek, ha szükséges, meghatározzák, hogy a határozott időre létrejött munkaszerződéseket vagy munkaviszonyokat milyen feltételek mellett tekintik:

a)      »egymást követőnek«;

b)      a szerződéseket vagy jogviszonyokat határozatlan időre szólónak [helyesen: határozatlan időre szólónak].”

B.      A spanyol jog

6.        A 2003. december 16‑i Ley 55/2003 del Estatuto Marco del personal estatutario de los servicios de salud (az egészségügyi szolgálatoknál dolgozó alkalmazottak jogállásáról szóló 55/2003. sz. törvény)(4) (a továbbiakban: kerettörvény) 9. cikke a közegészségügyi szervek számára szükség esetén, sürgős esetben, illetve időszakos, konjunkturális vagy rendkívüli programok megvalósítása érdekében lehetővé teszi ideiglenes alkalmazottak kinevezését.

7.        E kinevezésekre időszakos, kisegítő vagy helyettesítő jelleggel kerülhet sor. Az ideiglenes alkalmazottak e három típusa kinevezésének különböző feltételeit a kerettörvény 9. cikkének (2)–(4) bekezdése a következőképpen szabályozza:

„(2)      Az időszakos alkalmazottnak történő kinevezésre a központoknál vagy egészségügyi szolgálatoknál megüresedett álláshelyek ideiglenes betöltése érdekében kerülhet sor, amikor a vonatkozó feladatok ellátására szükség van.

Az ideiglenes alkalmazottak szerződése megszűnik a helyükre törvény vagy rendelet által megállapított eljárás szerint határozatlan időre kinevezett közalkalmazottak felvételével, vagy a betöltött álláshely megszüntetésével.

(3)      Kisegítő jellegű kinevezésre a következő esetekben kerülhet sor:

a)      meghatározott időszakos, konjunkturális vagy rendkívüli feladatok ellátására;

b)      amikor erre az egészségügyi központok állandó és folyamatos működésének biztosítása érdekében van szükség;

c)      a rendes munkaidő csökkentése miatt keletkező többletfeladatok ellátására.

A kisegítő jellegű alkalmazottak szerződése megszűnik, amikor a kinevezésükben említett ok bekövetkezik vagy az ott meghatározott időtartam letelik, valamint ha a kinevezésük indokát képező feladatok elvégzésére már nincs szükség.

Amikor ugyanazon feladatok ellátására kétéves időszakon belül – összesen legalább 12 hónapnyi időtartamra szóló – több mint két kinevezésre kerül sor, akkor meg kell vizsgálni e kinevezések okait annak tisztázása érdekében, hogy a központ személyzeti állományán belül strukturális jellegű álláshelyet kell‑e létrehozni.

(4)      Helyettesítésre irányuló kinevezésre akkor kerül sor, amikor az állandó vagy ideiglenes alkalmazottak feladatainak ellátása szükséges szünetek, szabadság vagy más olyan, időszakos jellegű távolmaradások folytán, amelyek az álláshely megőrzésével járnak.

Az ideiglenes helyettesítő alkalmazottak kinevezése addig tart, amíg a helyettesített személyt újraalkalmazzák, vagy amíg el nem veszíti jogát az ugyanazon álláshelyen vagy ugyanazon feladatkörben történő újraalkalmazásra.”

8.        A Ley del Estatuto Básico del Empleado Público (a közszolgálati alkalmazottak jogállásáról szóló törvény), amelynek egységes szerkezetbe foglalt szövegét 2015. október 30‑i Real Decreto Legislativo 5/2015 (5/2015. sz. királyi törvényerejű rendelet)(5) hagyta jóvá (a továbbiakban: közszolgálati alkalmazottak jogállásáról szóló törvény) 10. cikkében a strukturális álláshelyek határozott időre kinevezett közszolgálati alkalmazottakkal való betöltését illetően a következőket írja elő:

„(1)      Határozott időre kinevezett közszolgálati alkalmazottak azok a személyek, akiket kifejezetten igazolt szükségességi és sürgősségi okokból határozott időre neveztek ki a közalkalmazottak feladatainak ellátására a következők esetén:

a)      olyan betöltetlen álláshely, amelyet nem lehet határozatlan időre kinevezett közalkalmazottal betölteni; […]”

Az e rendelkezés alapján betöltött álláshelyeket a közszolgálati alkalmazottak jogállásáról szóló törvény 10. cikkének (4) bekezdése értelmében főszabály szerint a szóban forgó kinevezés évében vagy az azt követő évben fel kell venni a közalkalmazotti állásajánlatok közé. A közalkalmazotti állásajánlatok kivitelezéséhez kiválasztási eljárásokat kell lefolytatni, ha a munkaerő iránti igény más hasonló eszközök segítségével nem fedezhető. A közszolgálati alkalmazottak jogállásáról szóló törvény 70. cikkének (1) bekezdése erre nem meghosszabbítható hároméves határidőt ír elő, amelyen belül az adott esetben szükséges kiválasztási eljárás meghirdetését közzé kell tenni.

9.        A közszolgálati alkalmazottak jogállásáról szóló törvényhez kapcsolódó negyedik átmeneti rendelkezés nyílt kiválasztási eljárást ír elő az olyan álláshelyek végleges betöltéséhez, amelyeket határozott időre kinevezett közszolgálati alkalmazottakkal vagy más szerződéses alkalmazottakkal töltöttek be. Ennek során az egyéb érdemek körében figyelembe vehető a szolgálati viszony időtartama és az adott álláshelyen szerzett tapasztalat.

III. Az alapeljárások tényállása és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

A.      C‑103/18. sz. ügy

10.      D. Sánchez Ruizt a Comunidad de Madrid (madridi autonóm közösség), Servicio Madrileño de la Salud (madridi egészségügyi szolgálat, Spanyolország) 1999. november 2‑án kinevezte időszakosan helyettesítő ideiglenes közalkalmazottként, ahol az „igazgatást támogató műszaki csoport” kategóriába tartozó informatikusként folyatott tevékenységet.

11.      Mivel egy jogszabályi reform következtében e munkajogi kategória megszűnt, a jogviszonyt 2011. december 28‑án megszüntették, és ugyanazon a napon időszakosan helyettesítő ideiglenes közalkalmazottkénti kinevezéssel ugyanazon az álláshelyen folytatták. Ezzel az új kinevezéssel D. Sánchez Ruizt az új, „közalkalmazott az információs és kommunikációs technológiák területén” kategóriájába sorolták be.

12.      A kérdést előterjesztő bíróság tájékoztatása szerint D. Sánchez Ruiz nem jelentkezett a saját kategóriájában 2015. május 27‑én meghirdetett, az álláshely határozatlan időre szóló kinevezéssel történő betöltésére irányuló nyilvános pályázati felhívásra (képesítéseken és vizsgákon alapuló versenyvizsga), amely az ő szakterületén az egyetlen kiválasztásra irányuló pályázati felhívás volt 1999 óta, és nem is támadta meg ezt a kiírást.

13.      Az előzetes döntéshozatalra utalás időpontjában D. Sánchez Ruizt továbbra is a fentiekben leírt alapon foglalkoztatták. Munkaviszonya 2011. december 28‑án történő megszüntetését és újbóli kinevezését semmilyen időpontban nem támadta meg.

14.      D. Sánchez Ruiz 2016. december 21‑én kérte a Comunidad de Madridnál (madridi autonóm közösség) a határozatlan időre foglalkoztatott közalkalmazottként vagy azzal egyenértékű jogállású alkalmazottként történő tartós foglalkoztatásának elismerését. Tartós foglalkoztatás alatt itt a közegészségügyi szolgálatok – határozatlan időre foglalkoztatott, állandó – közalkalmazotti állományához való tartozás értendő. Ettől meg kell különböztetni a határozatlan időre foglalkoztatott, azonban nem állandó alkalmazottakat, akik nem jogosultak továbbfoglalkoztatásra, ha az általuk betöltött álláshely megszűnik vagy azt állandó jelleggel betöltik.(6) A Viceconsejero de Sanidad (egészségügyi miniszterhelyettes, Spanyolország) elutasította kérelmet, ezt követően D. Sánchez Ruiz keresetet indított a kérdést előterjesztő bíróság előtt.

15.      Ilyen körülmények között a Juzgado de lo Contensioso‑Administrativo n° 8 de Madrid (madridi 8. sz. közigazgatási bíróság, Spanyolország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

1)      Az olyan helyzet, mint a jelen ügyben bemutatott (amelyben az állami szektorba tartozó munkáltató nem tartja be a számára jogszabály által előírt időbeli korlátozásokat, és ezáltal lehetővé válik az egymást követő ideiglenes szerződések alkalmazása, vagy az ideiglenességet a kinevezés jellegét kisegítő vagy helyettesítő jellegűről időszakosan helyettesítő jellegűre módosítva fenntartja) értelmezhető‑e a kinevezések egymást követő, visszaélésszerű alkalmazásának, és ezáltal az 1999/70/EK irányelv mellékletét képező keretmegállapodás 5. szakaszában leírt helyzetnek minősül‑e?

2)      Az 1999/70 irányelv mellékletét képező, a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásban foglaltakat a tényleges érvényesülés elvével összefüggésben úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétesek az olyan nemzeti eljárási szabályok, amelyek (valamennyi egymást követő kinevezés és szerződésmegszüntetés esetében történő) megtámadás vagy keresetindítás formájában aktív cselekvést követelnek meg az ideiglenes jelleggel foglalkoztatott munkavállalótól, hogy ilyen módon, és csakis ilyen módon vonatkozhasson rá a közösségi irányelv, és követelje azokat a jogokat, amelyek az uniós jogrendben őt megilletik?

3)      Figyelemmel arra, hogy az állami szektorban és az alapvető szolgáltatások nyújtása körében az üresedés, betegség vagy szabadság (stb.) miatt betöltetlen állások betöltésének szükségessége lényegében „állandó”, és ilyen módon szükségessé válik az ideiglenes alkalmazás igazolására szolgáló „objektív ok” fogalmának körülhatárolása:

a)      Értelmezhető‑e úgy, hogy ellentétes az 1999/70/EK irányelvvel (annak 5. szakasza (1) [bekezdésének] a) [pontjával]), ezért nem is lehet objektív oka annak, hogy az ideiglenes jelleggel alkalmazott munkavállaló egymást követő, helyettesítés céljából létrejött időszakos munkaszerződések (interinidad) láncolata útján, folyamatosan, az év valamennyi, vagy majdnem valamennyi napján dolgozik, sorozatos, egymást követő kinevezések/behívások révén, amelyek éveken keresztül változatlanul ismétlődnek úgy, hogy a behívás oka ténylegesen mindig megvalósul?

b)      Úgy kell‑e értelmezni, hogy ez szükségképpen állandó és nem ideiglenes, következésképpen nem fogadható el az 5. szakasz (1) [bekezdésének] a) [pontjában] foglalt „objektív okként”, kiindulva egyfelől a leírt körülményekből, vagyis abból, hogy számtalan kinevezés és behívás történik, amelyek éveken keresztül ismétlődnek, másfelől abból, hogy strukturális hiányosságok vannak, hiányosságok, amelyek az érintett szektoron belüli, helyettesítés céljából létrejött időszakos munkaszerződések százalékos arányában öltenek testet, [és/vagy abban,] hogy ezeket az igényeket mindig és rendszerint ideiglenes jelleggel foglalkoztatott munkavállalókkal fedezik, ami így tartós jellegűvé és a közszolgálat működésének alapvető elemévé válik?

c)      Vagy értelmezhető‑e úgy, hogy ahhoz, hogy megállapítsuk, hogy mi az ideiglenesség elfogadható határa, lényegében kizárólag az ezen ideiglenes jelleggel alkalmazott munkavállalók foglalkoztatására vonatkozó jogszabály szövegét kell figyelembe venni, amely kimondja, hogy a kinevezésükre szükség esetén, sürgős esetben, illetve időszakos, konjunkturális vagy rendkívüli programok megvalósítása érdekében van lehetőség, végeredményben ahhoz, hogy objektív ok álljon fenn, az ideiglenes jelleggel történő alkalmazásnak meg kell felelnie ezen kivételes feltételeknek, és ezeknek akkor nem felel meg és ezáltal akkor áll fenn visszaélés, amikor az alkalmazásukra nem pontosan, nem alkalomszerűen vagy nem körültekintően kerül sor[?]

4)      Összhangban áll‑e az 1999/70/EK irányelv mellékletét képező keretmegállapodással az informatikus közalkalmazottak ideiglenes jellegű szerződtetésének és a szerződések egymást követő megújításának objektív okaként a szükség, a sürgősség, illetve időszakos, konjunkturális vagy rendkívüli programok megvalósításának elfogadása, ha ezek az állami szektorba tartozó munkavállalók állandó és tartós jelleggel, a határozatlan időre foglalkoztatott közalkalmazottakra jellemző rendes feladatokat látnak el, anélkül hogy a foglalkoztató közigazgatási szerv ezen kinevezések tekintetében felső korlátokat állapítana meg, és nem teljesíti azt a jogszabályi kötelezettségét sem, hogy ezeket az állásokat és igényeket határozatlan időre foglalkoztatott közalkalmazottakkal töltse be, továbbá nem alkalmaz semmiféle, ezzel azonos hatású intézkedést annak érdekében, hogy megelőzze és elkerülje az egymást követő ideiglenes jogviszonyokkal való visszaélést, és ezáltal az ideiglenes jelleggel szakaszosan foglalkoztatott informatikus közalkalmazottak munkaviszonya a jelen esetben 17 évig folyamatosan fennállt?

5) Az 1999/70[/EK] irányelv mellékletét képező, a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásban foglaltakkal, valamint annak az Európai Unió Bírósága által adott értelmezésével összeegyeztethető‑e a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) ítélkezési gyakorlata, amennyiben az a kinevezés oka tekintetében az egyéb körülményeket figyelmen kívül hagyva, a kinevezés időbeli korlátja keretein belül állapítja meg az objektív ok fennállását, vagy megállapítja, hogy lehetetlen összehasonlítási alapot találni a határozatlan időre kinevezett közszolgálati alkalmazotti állással, figyelemmel az eltérő jogszabályi háttérre, az eltérő kinevezési rendszerre vagy a határozatlan időre kinevezett közszolgálati alkalmazottak által betöltött állások állandóságára és az időszakosan helyettesítő alkalmazottak állásának ideiglenes jellegére?

6) Ha a nemzeti bíróság megállapítja, hogy visszaélésszerű az ideiglenes helyettesítés céljából foglalkoztatott közalkalmazottak egymást követő, időszakos helyettesítésre irányuló szerződések útján való alkalmazása a SERMAS (madridi egészségügyi szolgálat) szolgálatában, amelynek célja a határozatlan időre foglalkoztatott közalkalmazottak általi munkavégzéssel kapcsolatos állandó és strukturális szükségletek fedezése, mivel a nemzeti jogrendben nincs semmiféle hatékony intézkedés, amely az ilyen visszaélést szankcionálhatná és a közösségi jog megsértéséből származó következményeket orvosolhatná, az 1999/70/EK irányelv mellékletét képező keretmegállapodás 5. szakasza értelmezhető‑e úgy, hogy az arra kötelezi a nemzeti bíróságot, hogy hatékony és visszatartó hatású intézkedéseket alkalmazzon, amelyek a keretmegállapodás hatékony érvényesülését biztosítják, és következésképpen a szóban forgó visszaélést szankcionálják és az említett uniós jogszabály megsértéséből származó következményeket orvosolják, mellőzve annak a nemzeti jogszabálynak az alkalmazását, amely ezt akadályozza?

Igenlő válasz esetén, amint azt az Európai Unió Bírósága a 2016. szeptember 14‑i ítélet (C‑184/15 és C‑197/15) 41. pontjában megállapította:

Összeegyeztethető‑e az 1999/70/EK irányelv által elérni kívánt céllal az egymást követő ideiglenes jellegű jogviszonyok visszaélésszerű alkalmazásának megelőzése és szankcionálása, valamint az uniós jog megsértése következményeinek orvoslása érdekében tett intézkedésként az időszakosan helyettesítő, kisegítő jellegű vagy helyettesítésre irányuló közalkalmazotti jogviszony átalakítása tartós közalkalmazotti jogviszonnyá, oly módon, hogy az érintett már a kinevezésétől fogva határozatlan időre foglalkoztatott közszolgálati alkalmazottnak tekinthető, mivel a foglalkoztatása ugyanolyan tartós jellegű, mint az összehasonlítható helyzetben lévő határozatlan időre foglalkoztatott közszolgálati alkalmazottaké?

7)      Egymást követő ideiglenes jogviszonyokkal való visszaélés esetén az időszakosan helyettesítő ideiglenes közalkalmazotti jogviszony határozatlan idejű jogviszonnyá történő átalakítása értelmezhető‑e akként, hogy az csak akkor felel meg az 1999/70/EK irányelv és a keretmegállapodás céljainak, ha a visszaélést elszenvedő ideiglenes jelleggel foglalkoztatott közalkalmazott – az állandóság és az elmozdíthatatlanság elve alapján, az abban foglalt valamennyi jogosultsággal és kötelezettséggel együtt, a határozatlan időre foglalkoztatott informatikusokkal azonos elbánásban részesülve – ugyanolyan vagy azonos foglalkoztatási feltételeket élvez, mint a határozatlan időre foglalkoztatott közalkalmazott (szociális védelem, szakmai előmenetel, rendes szabadságok biztosítása, szakképzés, fizetés nélküli szabadságok, közigazgatási jogállás, engedélyek, nyugdíjhoz való jogosultságok, a munkahelyről való elbocsátás, valamint a megüresedett állások betöltése és a szakmai előmenetel céljából meghirdetett pályázatokon való részvétel)?

8)      Az uniós jog megköveteli‑e az ítéletek/jogerőssé vált közigazgatási aktusok felülvizsgálatát a leírt körülmények esetén, amikor a Kühne & Heitz NV ítéletben (2004. január 13., C‑453/00) előírt négy feltétel felmerül: 1) a spanyol nemzeti jogban a közigazgatási szerveknek és bíróságoknak lehetőségük van ugyan a felülvizsgálatra, azonban olyan megszorításokkal, amelyek nagyon nehézkessé vagy lehetetlenné teszik annak elérését; 2) az ellentmondásos határozatok valamely nemzeti bíróság által, végső fokon történő/egyfokú eljárás keretében meghozott ítélet nyomán jogerőssé váltak; 3) a szóban forgó ítélet a közösségi jog értelmezésén alapszik, amely nem áll összhangban az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatával, és anélkül fogadták el, hogy az Európai Unió Bírósága előtt előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére került volna sor; [4)] az érdekelt az említett ítélkezési gyakorlatról történő tudomásszerzést követően haladéktalanul a közigazgatási szervhez fordult?

9)      A nemzeti bíróságok, mint európai bíróságok, amelyeknek kötelességük az uniós jog teljes körű érvényesülésének biztosítása a tagállamokban, követelhetik‑e és kötelesek‑e megkövetelni és ítélettel rászorítani a tagállamok nemzeti közigazgatási hatóságát, hogy – a saját hatáskörük keretein belül – elfogadják általában az uniós joggal, és különösen az 1999/70/EK irányelvvel, valamint a keretmegállapodással összeegyeztethetetlen szabályok mellőzése érdekében szükséges rendelkezéseket?

B.      C‑429/18. sz. ügy

16.      A C‑429/18. sz. ügy felperesei az időszakosan helyettesítő ideiglenes alkalmazotti állományhoz tartoznak, és a madridi közegészségügyi szolgálat (SERMAS) alkalmazottaiként fogorvosként dolgoznak a Comunidad de Madrid (madridi autonóm közösség) különböző egészségügyi központjaiban.

17.      A kérdést előterjesztő bíróság tájékoztatása szerint a felpereseket több éve(7) foglalkoztatják részben ugyanazon a munkahelyen, azonban más‑más jogalapon: kisegítő jellegű, időszakosan helyettesítő, illetve helyettesítő alkalmazottként. Legutóbb valamennyi felperest időszakosan helyettesítő ideiglenes alkalmazottként foglalkoztatták.

18.      A felperesek a foglalkoztatás teljes tartama alatt állandóan és megszakítás nélkül azonos feladatokat láttak el, mint a határozatlan időre foglalkoztatott közalkalmazottak. A különböző egymást követő kinevezéseket, illetve a munkaviszonyok megszüntetését nem támadták meg.

19.      Az érintettek 2016. július 22‑én kérték a Comunidad de Madridnál (madridi autonóm közösség) a határozatlan időre foglalkoztatott közalkalmazottként vagy azzal egyenértékű jogállású alkalmazottként történő tartós foglalkoztatásuk elismerését. A kérelmet elutasították.

20.      Ezt követően a felperesek keresetet indítottak a kérdést előterjesztő bíróság előtt, amelyben azt kérik, hogy alkalmazzák velük szemben a keretmegállapodással összefüggésben értelmezett 1999/70 irányelvet, és állapítsák meg, hogy a határozatlan időre foglalkoztatott közalkalmazottakhoz képest fennálló hátrányos megkülönböztetést megvalósító helyzetük ellentétes ezzel az irányelvvel, szüntessék meg e hátrányos megkülönböztetést megvalósító helyzetet, és biztosítsák számukra a határozatlan időre foglalkoztatott közalkalmazotti státuszt, vagy másodlagosan az ezzel egyenértékű közalkalmazotti státuszt.

21.      Indokolásként lényegében azt adják elő, hogy az általuk betöltött álláshelyeket nem vették fel a kinevezés éve vagy az azt követő év szerinti közalkalmazotti állásajánlatok közé annak érdekében, hogy azokat határozatlan időre foglalkoztatott fogorvos szakorvosokkal töltsék be, és a nemzeti szabályok által előírt, nem hosszabbítható három éves határidőn belül nem kivitelezték a közalkalmazotti állásajánlatot vagy alkalmaztak más hasonló intézkedést.

22.      Ilyen körülmények között a Juzgado de lo Contensioso‑Administrativo n° 14 de Madrid (madridi 14. sz. közigazgatási bíróság, Spanyolország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

1)      Összhangban van‑e a keretmegállapodással a jelen bíróság által az 1999/70/EK irányelv mellékletét képező keretmegállapodásra vonatkozóan adott értelmezés, és annak megállapítása, hogy a felperesek határozott idejű szerződéseinek megkötése során visszaélés történik, mivel az állami szektorba tartozó munkáltató különböző szerződéskötési módokat alkalmaz – amelyek mindegyike ideiglenes jellegű – a határozatlan időre foglalkoztatott közalkalmazottak szokásos feladatainak állandó és tartós jellegű ellátására, olyan strukturális hiányosságok és szükségletek fedezésére, amelyek valójában nem átmeneti jellegűek, hanem állandóak és tartósak, és ebből következően a leírt ideiglenes szerződéskötés a keretmegállapodás 5. szakasza (1) bekezdése a) pontjának értelmében véve objektív okként nem igazolt, hiszen a határozott idejű munkaszerződések ilyen alkalmazása közvetlenül ellentétes a keretmegállapodás második preambulumbekezdésével és a megállapodás általános megállapításainak 6. és 8. pontjával, mivel nem állnak fenn e határozott idejű munkaszerződéseket igazoló körülmények?

2)      Összhangban van‑e a keretmegállapodással a jelen bíróság által az 1999/70/EK irányelv mellékletét képező keretmegállapodásra vonatkozóan adott értelmezés, és a keretmegállapodás alkalmazásakor az, hogy e bíróság úgy tekinti, hogy a hagyományos kiválasztási eljárásra vonatkozó pályázati felhívás, a fent leírt jellemzőkkel, nem egyenértékű intézkedés, és nem is tekinthető szankciónak, mivel az elkövetett visszaéléssel nem arányos, hiszen következménye az ideiglenesen alkalmazott munkavállaló munkaviszonyának megszüntetése, ami azzal jár együtt, hogy nem teljesülnek az irányelv célkitűzései, és továbbra is fennmarad az ideiglenes közalkalmazottak kedvezőtlen helyzete, továbbá hatékony intézkedésnek sem tekinthető, mivel a munkáltatónak nem okoz semmiféle hátrányt, és nincs visszatartó hatása sem, ebből következően pedig nem felel meg az 1999/70 irányelv 2. cikke első bekezdésének, mert nem biztosítja, hogy a spanyol állam az irányelvben meghatározott eredményeket eléri?

3)      Összhangban van‑e a keretmegállapodással a jelen bíróság által az 1999/70 irányelv 2. cikkének első bekezdésére és az Európai Unió Bíróságának 2016. szeptember 14‑i ítéletére (C‑16/15) vonatkozóan adott értelmezés, és azok alkalmazásakor az, hogy e bíróság úgy tekinti, hogy a kiválasztási eljárásra vonatkozó nyilvános pályázati felhívás nem minősül olyan megfelelő szankciós intézkedésnek, amely alkalmas az egymást követő ideiglenes szerződések alkalmazásával való visszaélés szankcionálására, mivel a spanyol szabályozásban nem létezik hatékony és visszatartó hatású szankcióra irányuló olyan mechanizmus, amely véget vetne az ideiglenes közalkalmazottak kinevezése során történő visszaéléseknek, és e szabályozás nem teszi lehetővé a visszaéléssel érintett közalkalmazottakkal kötött szerződésekkel betöltött strukturális álláshelyek más módon való betöltését, és ily módon e munkavállalók bizonytalan helyzete fennmarad?

4)      Összhangban van‑e a keretmegállapodással az e bíróság által adott értelmezés, amely szerint a visszaéléssel érintett ideiglenesen alkalmazott munkavállalónak „határozatlan időre alkalmazott, de nem állandó” munkavállalóvá történő átminősítése nem hatékony szankció, mivel az ilyennek minősített munkavállaló munkaviszonya megszüntethető, akár azért, mert álláshelyét kiválasztási eljárás során betöltik, vagy az állás megszűnik, és ebből következően nincs összhangban a keretmegállapodással a határozott idejű munkaszerződések visszaélésszerű alkalmazásának megelőzése céljából, mivel nem teljesülnek az 1999/70 irányelv 2. cikkének első bekezdésében foglaltak, hiszen nem biztosított, hogy a spanyol állam az abban meghatározott eredményeket eléri?

E helyzetet figyelembe véve, a jelen ügyben ismertetni kell a Juzgado de lo Contencioso‑Administrativo n.o 8 de Madrid (madridi 8. sz. közigazgatási bíróság) által a 193/2017. sz. gyorsított eljárásban 2018. január 30‑án előzetes döntéshozatal céljából előterjesztett alábbi kérdéseket [(C‑103/18. sz. ügy)]:

5)      Ha a nemzeti bíróság megállapítja, hogy visszaélésszerű az ideiglenes helyettesítés céljából foglalkoztatott közalkalmazottak egymást követő, időszakos helyettesítésre irányuló szerződések útján való alkalmazása a SERMAS (madridi egészségügyi szolgálat) szolgálatában, amelynek célja a határozatlan időre foglalkoztatott közalkalmazottak által történő szolgáltatásnyújtással kapcsolatos állandó és strukturális szükségletek fedezése, mivel a nemzeti jogrendben nincs semmiféle, szankcionálásra irányuló hatékony és visszatartó hatású intézkedés, amely az ilyen visszaélést szankcionálhatná és a közösségi jog megsértéséből származó következményeket orvosolhatná, az 1999/70/EK irányelv mellékletét képező keretmegállapodás 5. szakasza értelmezhető‑e úgy, hogy az arra kötelezi a nemzeti bíróságot, hogy hatékony és visszatartó hatású intézkedéseket alkalmazzon, amelyek a keretmegállapodás hatékony érvényesülését biztosítják, és következésképpen a szóban forgó visszaélést szankcionálják és az említett uniós jogszabály megsértéséből származó következményeket orvosolják, mellőzve annak a nemzeti jogszabálynak az alkalmazását, amely ezt akadályozza?

Igenlő válasz esetén, amint azt az Európai Unió Bírósága a 2016. szeptember 14‑i ítéletben (C‑184/15 és C‑197/15) 41. pontjában megállapította:

Összeegyeztethető‑e az 1999/70/EK irányelv által elérni kívánt céllal az egymást követő ideiglenes jellegű jogviszonyok visszaélésszerű alkalmazásának megelőzése és szankcionálása, valamint az uniós jog megsértése következményeinek orvoslása érdekében tett intézkedésként az időszakosan helyettesítő, kisegítő jellegű vagy helyettesítésre irányuló közalkalmazotti jogviszony átalakítása tartós közalkalmazotti jogviszonnyá, oly módon, hogy az érintett már a kinevezésétől fogva határozatlan időre foglalkoztatott közszolgálati alkalmazottnak tekinthető, mivel a foglalkoztatása ugyanolyan tartós jellegű, mint az összehasonlítható helyzetben lévő határozatlan időre foglalkoztatott közszolgálati alkalmazottaké, és mindez annak alapján, hogy a nemzeti szabályozás abszolút módon tiltja az állami szektorban az egymást követő határozott idejű munkaszerződéseknek határozatlan idejű munkaszerződéssé való átalakítását, mivel nem létezik egyéb olyan hatékony intézkedés, amely az egymást követő határozott idejű munkaszerződések visszaélésszerű alkalmazásának elkerülésére, és adott esetben szankcionálására szolgálhatna?

6)      Egymást követő ideiglenes jogviszonyokkal való visszaélés esetén az időszakosan helyettesítő ideiglenes közalkalmazotti jogviszony határozatlan idejű jogviszonnyá történő átalakítása értelmezhető‑e akként, hogy az csak akkor felel meg az 1999/70 irányelv és a keretmegállapodás céljainak, ha a visszaélést elszenvedő ideiglenes jelleggel foglalkoztatott közalkalmazott – az állandóság és az elmozdíthatatlanság elve alapján, az abban foglalt valamennyi jogosultsággal és kötelezettséggel együtt, a határozatlan időre foglalkoztatott közalkalmazottakkal azonos elbánásban részesülve – ugyanolyan vagy azonos foglalkoztatási feltételeket élvez, mint a határozatlan időre foglalkoztatott közalkalmazott (szociális védelem, szakmai előléptetés, rendes szabadságok biztosítása, szakképzés, fizetés nélküli szabadságok, közigazgatási jogállás, engedélyek, nyugdíjhoz való jogosultságok, a munkahelyről való elbocsátás, valamint a megüresedett állások betöltése és a szakmai előléptetés céljából meghirdetett pályázatokon való részvétel)?

7)      Figyelembe véve adott esetben az állandó szükségletek kielégítésére irányuló határozott idejű szerződések alkalmazásával való visszaélés fennállását, anélkül hogy objektív ok, az azt igazoló sürgős és nyomós szükséglet fennállna, és anélkül, hogy a nemzeti jogunkban hatékony szankciók vagy korlátok lennének, olyan intézkedésként, amely a visszaélés megelőzésére és az uniós jog megsértése következményének elkerülésére irányul, amennyiben a munkáltató nem biztosít állandóságot a munkavállaló számára, az olyan, jogellenes felmondás esetén járó végkielégítéssel egyenértékűnek tekinthető végkielégítés, amely megfelelő, arányos, hatékony és visszatartó erejű szankcióként szolgál, összhangban áll‑e az 1999/70[/EK] irányelv által kitűzött célokkal?

23.      A Bíróság elnöke 2019. január 23‑i határozatával az eljárás szóbeli szakaszának lefolytatása, valamint az ítélethozatal céljából egyesítette a két ügyet. Az alapeljárások felperesei, a Comunidad de Madrid (madridi autonóm közösség), a spanyol kormány és az Európai Bizottság írásbeli nyilatkozatokat nyújtott be és részt vett a 2019. május 15‑i tárgyaláson.

IV.    A jogkérdésről

A.      Bevezető megjegyzések és a vizsgálat menete

24.      Az alapeljárásokban a felperesek a határozatlan időre történő foglalkoztatásuk megállapítása iránti kérelmüket főként a határozott időre létrejött jogviszonyok állítólagos visszaélésszerű alkalmazására és az ebből eredő, a határozatlan időre kinevezett köztisztviselőkhöz képest fennálló hátrányos megkülönböztetésre alapozzák. A felperesek szerint ilyen visszaélésre utal az érintett egészségügyi szolgálatnál a határozott időre kinevezett alkalmazottak magas aránya, a vonatkozó jogviszonyok részben jelentős időtartama, valamint a betöltetlen strukturális álláshelyek határozatlan időre kinevezett alkalmazottakkal való betöltésére irányuló kiválasztási eljárások hiánya vagy legalábbis ritkán történő lefolytatása.

25.      A Bíróság már foglalkozott a határozott időre szóló jogviszonyoknak a tagállamok közszolgálatában történő alkalmazásával. Különösen a Comunidad de Madrid (madridi autonóm közösség) jogvita tárgyát képező közegészségügyi szolgálatánál fennálló különleges körülmények már a C‑16/15. sz. ügy tárgyát is képezték. Mivel a kérdést előterjesztő bíróságoknak továbbra is egyértelmű kétségei vannak a tekintetben, hogy a Comunidad de Madrid (madridi autonóm közösség) közegészségügyi szolgálatánál betartják‑e a keretmegállapodás 5. szakaszából eredő követelményeket, szükségesnek tartják, hogy ismét a Bírósághoz forduljanak.

26.      A keretmegállapodás 5. szakasza köztudottan a keretmegállapodás céljai egyikének megvalósítására irányul, vagyis az egymást követő, határozott időre szóló munkaszerződések vagy munkaviszonyok alkalmazásának behatárolására, amely alkalmazást a munkavállalók kárára történő visszaélés lehetséges forrásának tekint. A keretmegállapodás ennek érdekében a munkavállalók helyzete bizonytalanná válásának elkerülése céljából bizonyos minimális védelmi rendelkezéseket ír elő.(8)

27.      Egyrészről a keretmegállapodás 5. szakaszának 1. pontja az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések vagy munkaviszonyok visszaélésszerű alkalmazásának megakadályozása érdekében kötelezi a tagállamokat az e szakaszban felsoroltak közül legalább egy intézkedés elfogadására, ha belső joguk nem tartalmaz egyenértékű jogi intézkedéseket.(9) Az ekként felsorolt, szám szerint három intézkedés az ilyen munkaszerződések vagy munkaviszonyok megújítását alátámasztó objektív okokhoz, ezen egymást követő munkaszerződések vagy munkaviszonyok maximális teljes időtartamához, illetve azok megújításának számához kapcsolódik.

28.      Arra az esetre, ha az ilyen intézkedések ellenére egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések vagy munkaviszonyok visszaélésszerű alkalmazására került sor, másrészről a nemzeti szervek feladata, hogy a keretmegállapodás hatékony érvényesülését biztosítsák azáltal, hogy olyan intézkedések alkalmazását teszik lehetővé, amelyek biztosítják e visszaélés megfelelő szankcionálását és az uniós jog megsértéséből származó következmények megszüntetését.(10)

29.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések vizsgálata során a keretmegállapodás 5. szakasza szabályozási tartalmának e két vetületét fogom követni.

30.      A C‑103/18. sz. ügyben a Bíróságnak az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés keretében először azt kell tisztáznia, hogy mely feltételek mellett alkalmazandó a keretmegállapodás 5. szakasza a közszolgálatban határozott időre létrejött munkaviszonyoknak a strukturális álláshelyek határozatlan időre kinevezett alkalmazottakkal való betöltéséig történő fenntartására (lásd ehhez a B. részt).

31.      A két ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett, részben azonos(11) további kérdésekkel lényegében azt kívánják tisztázni, hogy a spanyol jog tartalmaz‑e a visszaélés megakadályozására irányuló megfelelő intézkedéseket a keretmegállapodás 5. szakaszának 1. pontja értelmében, illetve tartalmaz‑e a fentiekben felidézett uniós jogi követelményeknek megfelelő szankciórendszert. E tekintetben először a határozott időre létrejött munkaviszonyok megújítását alátámasztó, a keretmegállapodás 5. szakasza 1. pontjának a) alpontja értelmében vett objektív okokat kell vizsgálni(12) (lásd ehhez a C. részt). Arra az esetre, ha az egyedi ügy körülményei alapján az egymást követő, határozott időre létrejött munkaviszonyok visszaélésszerű alkalmazását kell feltételezni, a kérdést előterjesztő bíróságok az ilyen visszaélés szankcionálásához az uniós jog alapján szükséges intézkedésekről tesznek fel kérdéseket(13) (lásd ehhez a D. részt). Végül az érintett alkalmazottak jogvédelmével kapcsolatos kérdésekkel kell foglalkozni(14) (lásd ehhez az E. részt).

B.      A keretmegállapodás 5. szakaszának alkalmazhatóságáról (a C‑103/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés)

32.      A C‑103/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés annak tisztázására irányul, hogy alkalmazható‑e a keretmegállapodás 5. szakasza.

33.      Az alapeljárásban részt vevő felek között nem vitás, hogy a felperest több mint tizenhét évig foglalkoztatták az alperesnél időszakosan helyettesítő ideiglenes alkalmazottként. Ehelyett azt vitatják, hogy a felperes foglalkoztatására egymást követő munkaszerződések vagy munkaviszonyok alapján került‑e sor.

34.      E kérdéstől függ a keretmegállapodás 5. szakaszának alkalmazhatósága, mivel e rendelkezés az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések vagy munkaviszonyok alkalmazásából származó visszaélés megakadályozására irányuló intézkedéseket ír elő. Ezen ismérv jelentőségét hangsúlyozza a keretmegállapodás 1. szakaszának b) pontja, amely szerint „[e] keretmegállapodás célja […] az egymást követő, határozott ideig tartó munkaszerződések vagy munkaviszonyok alkalmazásából származó visszaélések megakadályozása kereteinek megállapítása”.

35.      A kérdést előterjesztő bíróság ezért az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésével lényegében azt kívánja megtudni, hogy a keretmegállapodás 5. szakaszát akkor is alkalmazni kell‑e, ha az ideiglenes alkalmazott évekig tartó foglalkoztatására formálisan egyetlen munkaszerződés vagy munkaviszony alapján kerül sor, továbbfoglalkoztatása azonban azzal magyarázható, hogy a strukturális álláshely határozatlan időre kinevezett alkalmazottal történő betöltése és a határozott időre szóló szerződés vagy jogviszony ebből következő megszüntetése a közszférabeli munkáltatónak a határozatlan időre kinevezendő alkalmazottak kiválasztását érintő mulasztásai miatt elmaradt. Ettől el kell különíteni azt az ezt követő kérdést, hogy e mulasztások megalapozhatják‑e az egymást követő munkaszerződések vagy munkaviszonyok visszaélésszerű alkalmazását.(15)

36.      A keretmegállapodás 5. szakasza 2. pontjának a) alpontja főszabály szerint a tagállamokra bízza azon feltételek meghatározását, amelyek alapján a határozott idejű munkaszerződéseket vagy munkaviszonyokat „egymást követőnek” kell tekinteni. Az ilyen nemzeti rendelkezések értelmezése szintén a nemzeti bíróságok kizárólagos hatáskörébe tartozik.(16)

37.      Ugyanakkor a tagállamoknak így meghagyott mérlegelési mozgásteret korlátozza az a követelmény, hogy ne veszélyeztessék a keretmegállapodás célját vagy hatékony érvényesülését. E mérlegelési mozgásteret a nemzeti hatóságok azonban nem gyakorolhatják úgy, hogy az visszaélést eredményezzen, vagy ellentétes legyen az említett céllal.(17)

38.      A nemzeti szabályozási autonómia e korlátja a keretmegállapodás tárgyi hatályának meghatározását illetően különleges jelentőséggel bír. A keretmegállapodás 5. szakasza révén a munkavállalók helyzetének bizonytalanná válásával szemben biztosítani kívánt védelem ugyanis messzemenően kiüresedne, ha a nemzeti jogalkotónak lehetősége lenne arra, hogy bizonyos hosszan tartó, ugyanakkor formálisan határozott időre szóló munkaviszonyokat rövid úton kivonjon a keretmegállapodás hatálya alól, például oly módon, hogy azokat az esetleges módosítások ellenére egységes jogviszonynak nyilvánítja, vagy azokat ugyan időben korlátozza, azonban kezdettől fogva meghatározatlan időtartamra, az adott strukturális álláshely előre nem látható tartós betöltéséig hozza létre.

39.      Az alapügy körülményei egyértelművé teszik ezt a kockázatot. Egyrészről az alperes hatóság vitatja a keretmegállapodás 5. szakaszának alkalmazhatóságát arra hivatkozással, hogy az érintettet mindvégig egyetlen szerződés alapján foglalkoztatták, noha a kérdést előterjesztő bíróság ténymegállapításai szerint sor került az első munkaviszony megszüntetésére, amelyet azonnal követett egy második kinevezés. Az alperes hatóság ezen túlmenően a kérdést előterjesztő bíróság előtt azt is előadta, hogy akkor is fenntartja jogi álláspontját, ha egy munkaviszony keretében csupán a – mindvégig határozott időre szóló – szerződés jellege változik kisegítő jellegűről időszakosan helyettesítő vagy helyettesítésre irányuló szerződésre. Másrészt a nemzeti jog vonatkozó szabályaiból kitűnik, hogy az időszakosan helyettesítő ideiglenes alkalmazottakat főszabály szerint addig foglalkoztatják, amíg az érintett álláshely meg nem szűnik vagy azt állandó jelleggel be nem töltik.(18) Ennek során azonban a betöltetlen álláshelyek betöltésére vonatkozó törvényi előírások(19) be nem tartása nem jár semmilyen belátható jogkövetkezménnyel. Így a szóban forgó nemzeti jogszabályok alapján előfordulhat, hogy egy alkalmazottat, akit időszakosan helyettesítő ideiglenes alkalmazottként vettek fel, még formális szerződésmegújítás nélkül is(20) határozatlan ideig, azonban nem állandóan továbbalkalmaznak, mivel a közszférabeli munkáltató a törvényi előírások ellenére nem gondoskodik a betöltetlen strukturális álláshelyek kiválasztási eljárás útján történő tartós betöltéséről.

40.      A nemzeti bíróságoknak ezért – az alkalmazandó nemzeti jogszabályok irányelvvel összhangban történő értelmezésére vonatkozó kötelezettségüknek megfelelően(21) – gondoskodniuk kell arról, hogy az egymás követő munkaszerződések vagy munkaviszonyok fennállását a keretmegállapodás 5. szakasza alkalmazásának előfeltételeként értékelve, e rendelkezés célkitűzésének megfelelő figyelembevételével bírálják el.

41.      Ezért el kell utasítani a pusztán formális szemléletmódot, amely a különböző egymást követő munkaszerződések vagy munkaviszonyok fennállásához csupán valamely jogviszony formális megszüntetését és ezt követő újra létesítését tekintené irányadónak.

42.      Ehelyett egymást követő munkaszerződésekből vagy munkaviszonyokból kell kiindulni minden olyan esetben is, amikor a szóban forgó foglalkoztatás alapját tartalmilag akként módosítják, hogy az az érintett munkavállalót a keretmegállapodás 5. szakaszának célkitűzésével ellentétes módon fokozott bizonytalanságnak teszi ki. Erről van szó különösen, ha az érintett módosítás a munkaszerződés vagy munkaviszony időtartamára, megszüntetésének feltételeire vagy a határozatlan időre történő alkalmazással kapcsolatos, az adott foglalkoztatástípusból eredő kilátásokra vonatkozik. Itt különösen a határozatlan időre történő alkalmazásra vonatkozó kilátásokról lehet szó.

43.      A Bíróság rendelkezésére álló iratokból e tekintetben kitűnik, hogy a közegészségügyi szolgálatoknál határozatlan időre történő alkalmazásra – a már évek óta foglalkoztatott ideiglenes alkalmazottak esetében is – csak a képesítéseken és vizsgákon alapuló versenyvizsgán(22) való sikeres részvétel esetén kerülhet sor. Az ilyen kiválasztási eljárásokban azonban – amint azt a Comunidad de Madrid (madridi autonóm közösség) meghatalmazottja a tárgyaláson megerősítette – mindig csak az alkalmazottak bizonyos kategóriái vehetnek részt. A rendelkezésre álló iratokból nem derül ki, hogy a kiválasztási eljárásban való részvételhez ezen túlmenően az adott alkalmazotti kategóriában való minimális foglalkoztatási idő is szükséges‑e. Így a nemzeti bíróság feladata annak vizsgálata, hogy a foglalkoztatás adott alapját olyan releváns módon módosították‑e, amely egy további munkaszerződéssel vagy munkaviszonnyal egyenértékű.(23)

44.      Ezen túlmenően a keretmegállapodás 5. szakaszát egyetlen határozott idejű munkaszerződés vagy munkaviszony fenntartására is alkalmazni kell, ha ezen – meghatározatlan időtartamú – fenntartás a betöltetlen álláshelyek betöltésére vonatkozó törvényi előírások be nem tartásából következik. Az említett törvényi előírások megsértése ugyanis a szerződés határozatlan ideig történő fenntartása miatt ténylegesen a szerződés időtartamának módosításához vezet. Az alapügyben ez abból látható, hogy az időszakosan helyettesítő ideiglenes alkalmazottaknak a vonatkozó strukturális álláshelyek tartós betöltéséig történő továbbfoglalkoztatásának törvény által biztosított lehetősége az ideiglenes alkalmazottak határozatlan ideig történő továbbfoglalkoztatásához vezet, ha egyebekben egy kötelező időtartam tiszteletben tartásával nem biztosítják a kiválasztási eljárások rendszeres lefolytatását. E tekintetben a vonatkozó nemzeti jogszabályok irányelvvel összhangban történő értelmezése útján a nemzeti bíróságnak kellene meghatároznia, hogy azon határidő lejártától, amelyet a nemzeti jog az álláspályázat kiírására, illetve az érintett álláshely megszűnésére vonatkozóan előír, feltételezni kell‑e az egymást követő munkaszerződések vagy munkaviszonyok fennállását.

45.      A fentiek alapján azt javaslom a Bíróságnak, hogy a C‑103/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre a következő választ adja: annak a nemzeti jog alapján történő elbírálása során, hogy a keretmegállapodás 5. szakasza alkalmazási feltételeként fennállnak‑e egymást követő munkaszerződések vagy munkaviszonyok, az e rendelkezés által elérni kívánt célok figyelembevételével az a döntő, hogy az érintett időszakban a foglalkoztatás jogalapját tartalmilag úgy módosították‑e, hogy e módosítás a munkaszerződés vagy munkaviszony időtartamára, megszüntetésének feltételeire vagy a határozatlan időre foglalkoztatott közalkalmazottként történő kiválasztásra irányuló eljárásban való részvétel lehetőségére vonatkozik, és így az érintett határozott időre alkalmazott munkavállalót fokozott bizonytalanságnak teszi ki.

C.      Az egymás követő, határozott időre létrejött munkaviszonyok visszaélésszerű alkalmazásáról (a C‑103/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik–ötödik kérdés és a C‑429/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés)

46.      A C‑103/18. sz. ügyben előterjesztett harmadik–ötödik kérdéssel és a C‑429/18. sz. ügyben előterjesztett első kérdéssel a nemzeti bíróságok azt kívánják továbbá megtudni, hogy az egymást követő, határozott időre létrejött munkaviszonyok elbírálandó alkalmazását visszaélésszerűnek kell‑e tekinteni.

47.      Ezek az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések a Bíróság által a Pérez López ítéletben(24) a keretmegállapodás 5. szakasza 1. pontjának a) alpontjában szereplő „objektív okok” kifejezés értelmezésére vonatkozóan megfogalmazott megfontolásokhoz kapcsolódnak. Ott lényegében arról volt szó, hogy az egymást követő, határozott időre létrejött munkaviszonyok alkalmazásához szükséges „objektív ok” követelménye már akkor teljesül‑e, ha egy nemzeti jogszabály, mint a jelen ügyben is releváns kerettörvény 9. cikke, az ideiglenes alkalmazottak felvételét és továbbfoglalkoztatását meghatározott célokhoz köti.

48.      A Bíróság e tekintetben megállapította, hogy „az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozás nem általános és absztrakt módon engedélyezi az egymást követő határozott idejű munkaszerződések alkalmazását, hanem az ilyen szerződések kötését lényegében átmeneti jellegű szükségletek kielégítésére korlátozza”(25). A közegészségügyi ágazat különleges igényeire és jelentőségére hivatkozással a Bíróság ezt követően megerősítette, hogy a munkavállalók ideiglenes helyettesítése – amelyet a kerettörvény 9. cikkének (3) bekezdése a kisegítő jellegű alkalmazottak kinevezése okaként rögzít – tekinthető a keretmegállapodás 5. szakasza 1. pontjának a) alpontja szerinti objektív oknak, amely bizonyos feltételek mellett igazolja mind a helyettesítő munkavállalókkal kötött munkaszerződések határozott időtartamát, mind e szerződéseknek az igény felmerülésének függvényében történő megújítását.(26)

49.      Hasonló indokolással a Bíróság azt is elismerte, hogy a pályázati eljárás lezárulásáig az állami iskoláknál található betöltetlen álláshelyek betöltésére irányuló, egymást követő határozott időre szóló munkaszerződések megújítását engedő nemzeti szabályozást objektív ok igazolhatja.(27)

50.      Ez az igazolás azonban nem jöhet szóba, ha az egyedi ügy konkrét vizsgálatából kitűnik, hogy az egymást követő, határozott időre szóló munkaszerződések vagy munkaviszonyok megújítása nem időszakos igények kielégítését, hanem a munkáltató állandó és tartós munkaerőigényeinek kielégítését célozza.(28) Ez a helyzet különösen akkor áll fenn, ha egy nemzeti szabályozás jóllehet csak a pályázati eljárás lezárulásáig tartó átmeneti időszakra korlátozza formálisan az egymást követő határozott időre szóló munkaszerződések meghosszabbítását, e szabályozás azonban valójában nem biztosítja az ugyanazon munkavállaló által az ugyanazon betöltetlen álláshely betöltése céljából végrehajtott helyettesítések számának korlátozását és a kiválasztási eljárások lefolytatására és lezárására vonatkozó kötelező határidő fennállását.(29)

51.      Épp ilyen szabályozásról van azonban szó a kerettörvény 9. cikke esetében. Ebből már következik is a C‑103/18. sz. ügyben előterjesztett harmadik és negyedik kérdésre, valamint a C‑429/18. sz. ügyben előterjesztett első kérdésre adandó válasz. E kérdések ugyanis arra vonatkoznak, hogy a jogvita tárgyát képező határozott időre szóló munkaviszonyok nyilvánvalóan az állandó és tartós munkaerőigények kielégítését szolgálják. A kérdést előterjesztő bíróságok e tekintetben konkrét körülményekre támaszkodnak, így az érintett munkavállalók évekig tartó, megszakítás nélküli foglalkoztatására, a vonatkozó nemzeti szabályozás által megkövetelt kinevezési okok (pusztán) formális figyelembevételére, anélkül hogy biztosított lenne a kiválasztási eljárások rendszeres lefolytatása, valamint az ideiglenesen foglalkoztatott munkavállalóknak az érintett szerveknél fennálló magas arányára.

52.      Következésképpen a keretmegállapodás 5. szakasza 1. pontjának a) alpontját úgy kell értelmezni, hogy az kizárja egy olyan nemzeti szabályozás alkalmazását, mint amilyen az alapeljárásban szerepel, amely szerint a közegészségügyi ágazatban az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések megújítását e szakasz értelmében „objektív okokból” igazoltnak tekintik amiatt, hogy a szerződések olyan jogszabályokon alapulnak, amelyek meghatározott időszakos, konjunkturális vagy rendkívüli feladatok ellátásának biztosítása érdekében megengedik a szerződésmegújítást, noha ez az igény valójában állandó és tartós, és nem biztosított, hogy az érintett hatóság teljesítse az ezen igény kielégítésére és az álláshelyek betöltésére irányuló jogszabályi kötelezettségének eleget tegyen vagy ezzel azonos hatású intézkedéseket alkalmazzon annak érdekében, hogy megelőzze és elkerülje az egymást követő ideiglenes jogviszonyokkal való visszaélést.

53.      Ami különösen a C‑103/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett ötödik kérdés első részét illeti, pontosítani kell, hogy az objektív ok fennállásához mindenesetre nem lehet elegendő az, ha figyelembe veszik a nemzeti jog által az ideiglenes közalkalmazottak kinevezésére és továbbfoglalkoztatására vonatkozóan előírt okokat,(30) valamint az ehhez kapcsolódó – az esetleges kiválasztási eljárások lezárásáig tartó – időbeli korlátozást. Ehelyett a Bíróság által megkövetelt, arra vonatkozó konkrét vizsgálat jelentőségét kell kiemelni, hogy a határozott időre létrejött munkaszerződés vagy munkaviszony meghosszabbítása objektíve igazolható‑e.

54.      A C‑103/18. sz. ügyben az alapeljárás felperese foglalkoztatásának időtartama ugyanis egyértelművé teszi, hogy az ilyen elvont előírások betartása alig járul hozzá az érintetteknek a helyzetük bizonytalanná válásával szembeni védelméhez, ha – az egyébként fennálló időbeli követelmények tényleges betartásával – nem biztosítják a munkaerő iránti igény kielégítését, különös tekintettel a tartósan betöltetlen álláshelyek betöltésére. Különben a nemzeti jog által biztosított, a foglalkoztatásnak az adott álláshely tartós betöltéséig történő fenntartására vonatkozó lehetőség – pusztán formális időbeli korlátozásként(31) – valójában megengedi a korlátlan számú megújítást, illetve a határozott időre létrejött munkaviszony időben korlátlan fenntartását, aminek következtében az ideiglenes alkalmazottak bizonytalan helyzete valójában – a keretmegállapodás 5. szakaszának célkitűzésével ellentétes módon – állandósul.(32)

55.      Ennek megfelelően az alapeljárások tényállásának elbírálása során az a döntő, hogy kötelező jelleggel meghatároztak‑e pontos időtartamot a kiválasztási eljárások lefolytatására és lezárására. Márpedig a kérdést előterjesztő bíróságok által előadottak szerint az alapeljárásokban éppen ez hiányzik. A kerettörvény 9. cikkének (3) bekezdéséből és a közszolgálati alkalmazottak jogállásáról szóló törvény 70. cikkéből következő, a strukturális álláshelyek betöltésére vonatkozó időbeli követelményeket nem tartották be; ehhez jön hozzá, hogy a foglalkoztatás időtartama alatt az egyes alkalmazotti kategóriák tekintetében csak egy‑egy kiválasztási eljárást folytattak le.(33)

56.      A C‑103/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett ötödik kérdés második része a nemzeti ítélkezési gyakorlatnak a keretmegállapodás 5. szakaszával való összeegyeztethetőségére vonatkozik, amennyiben ez az ítélkezési gyakorlat a határozott időre létrejött munkaszerződés vagy munkaviszony megújítását alátámasztó „objektív ok” fennállásának megállapítása során nem csupán a nemzeti jog szerinti kinevezési okok tiszteletben tartását, hanem emellett az elvégzendő feladatok átmeneti (időben korlátozott) jellegét is vizsgálja. Ezt az ítélkezési gyakorlatot a határozatlan időre kinevezett közalkalmazottak és az időszakosan helyettesítő ideiglenes alkalmazottak közötti összehasonlíthatóságnak az eltérő kinevezési rendszerből, a foglalkoztatási feltételeik eltérő szabályozásából, valamint a feladataik időtartamából eredő állítólagos hiányára alapítják. E tekintetben elég rámutatni arra, hogy egy ilyen ítélkezési gyakorlatból hiányzik az egyedi esetnek a vonatkozó tevékenység sajátosságainak és gyakorlása feltételeinek megfelelő figyelembevétele mellett történő konkrét vizsgálata.

57.      Ezért azt javaslom, hogy a Bíróság a C‑103/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett ötödik kérdésre a következő választ adja: a keretmegállapodás 5. szakasza 1. pontjának a) alpontját úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti ítélkezési gyakorlat, amely a közegészségügyi ágazatban az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések megújítását alátámasztó objektív ok fennállását illetően – az egyéb körülményeket figyelmen kívül hagyva – csak azt vizsgálja, hogy a figyelembe veszik‑e a kinevezés okát és az ahhoz kapcsolódó időbeli korlátot, vagy e tekintetben arra támaszkodik, hogy az elvégzendő feladatok időben korlátozottak, anélkül hogy az egyedi esetben megfelelően figyelembe venné a vonatkozó tevékenység sajátosságait és gyakorlásának feltételeit.

D.      A visszaélések szankcionálásához szükséges nemzeti intézkedésekről (a C‑103/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett hatodik és hetedik kérdés, valamint a C‑429/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett második–hetedik kérdés)

58.      Ezek az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések lényegében annak tisztázására irányulnak, hogy a kérdést előterjesztő bíróságok a rendelkezésükre álló értelmezési lehetőségek és hatáskör(34) kimerítésével milyen intézkedéseket alkalmazhatnak az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések vagy munkaviszonyok visszaélésszerű alkalmazásának hatékony szankcionálása érdekében.

59.      Az uniós jog nem ír elő különös szankciókat arra az esetre, ha a keretmegállapodás 5. szakaszának 1. pontja alapján hozandó megelőző intézkedések ellenére az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések visszaélésszerű alkalmazására kerül sor. Ezért a tagállamok feladata olyan intézkedéseket elfogadni, amelyeknek nemcsak arányosnak, hanem egyúttal kellően hatékonynak és visszatartónak is kell lenniük ahhoz, hogy biztosítsák a keretmegállapodás alkalmazásával hozott normák teljes érvényesülését.(35)

60.      Ennek során a tagállamoknak be kell tartaniuk az őket e tekintetben megillető eljárási autonómia korlátait. Arra az esetre, ha egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések visszaélésszerű alkalmazására került sor, olyan, a munkavállalók számára tényleges és egyenértékű védelmet biztosító intézkedésnek kell alkalmazhatónak lennie, amely megfelelően szankcionálja ezt a visszaélést, és megszünteti az uniós jog megsértéséből származó következményeket.(36) A tagállamok e kötelezettsége az ilyen megfelelő intézkedések kiválasztása során a tagállamokat megillető mérlegelési mozgástér sérelme nélkül érvényesül.(37)

61.      Mivel a nemzeti jogi rendelkezések értelmezése kizárólag a kérdést előterjesztő bíróságok feladata, így e bíróságok feladata az is, hogy megvizsgálják, megfelelnek‑e a nemzeti jog vonatkozó rendelkezései az említett feltételeknek. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróságok abból a feltételezésből indulnak ki, hogy a nemzeti jogból hiányoznak a keretmegállapodás 5. szakasza értelmében vett hatékony intézkedések, amennyiben a vonatkozó munkaviszonyok a közigazgatási jog hatálya alá tartoznak. E körülmények között kell a Bíróságnak az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések alapján pontosításokat adnia, amelyek célja, hogy iránymutatást adjanak a nemzeti bíróságnak az értékelés során.(38)

62.      Az alábbiakban az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekben említett intézkedéseket ezen alapelvekre tekintettel kell megvizsgálni.

1.      A kiválasztási eljárások lefolytatásáról (a C‑429/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és harmadik kérdés)

63.      Ezek az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések lényegében annak tisztázására irányulnak, hogy elegendő‑e az itt szóban forgóakhoz hasonló kiválasztási eljárásokban való részvétel lehetősége az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések vagy munkaviszonyok visszaélésszerű alkalmazásának szankcionálására szolgáló hatékony intézkedésként, amennyiben a nemzeti szabályozás nem rendelkezik további szankciós intézkedésekről.

64.      A kérdést előterjesztő bíróság ezzel összefüggésben abból az előfeltételezésből indul ki, hogy a spanyol jog szerint a közszolgálatban történő, határozatlan időre szóló kinevezés szükségszerű feltétele a kiválasztási eljárásban való sikeres részvétel, és a betöltetlen strukturális álláshelyek ilyen kiválasztási eljárást követő tartós betöltése az ideiglenes alkalmazottak munkaviszonyának megszüntetéséhez vezet.

65.      Már bemutattam,(39) hogy az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződéseknek a közegészségügyi ágazatban található, betöltetlen strukturális álláshelyeknek a kiválasztási eljárások lezárulásáig történő betöltése céljából történő megújítását főszabály szerint nem igazolja a keretmegállapodás 5. szakaszának 1. pontja értelmében vett objektív ok, ha a vonatkozó nemzeti szabályozás ugyanakkor kötelező jelleggel nem rögzíti az ezen kiválasztási eljárások lefolytatására és lezárására vonatkozó időtartamot. Az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések visszaélésszerű alkalmazásának megakadályozására szolgáló, alkalmas nemzeti intézkedések hiányára vonatkozó e megfontolások még inkább érvényesek az esetleges visszaélések uniós jog által megkövetelt hatékony szankcionálása tekintetében.

66.      Először is, az alapügyekből kitűnik, hogy a kiválasztási eljárások lefolytatására vonatkozó, a szóban forgó nemzeti szabályozásból eredő időbeli előírásokat belátható következmények nélkül figyelmen kívül hagyják. A kiválasztási eljárások lefolytatása ugyanakkor mindenesetre az állam pénzügyi lehetőségeitől és a közigazgatási szervek mérlegelésétől függ.

67.      Másodszor, az állandó kinevezés időpontja még a kiválasztási eljárásban való sikeres részvétel esetén is bizonytalan.(40)

68.      Harmadszor, a kérdést előterjesztő bíróság „nyilvános pályázati felhívásokra” hivatkozik, amelyből arra lehet következtetni, hogy ezek olyan pályázók előtt is nyitva állnak, akikkel szemben nem került sor egymást követő, határozott időre létrejött szerződések visszaélésszerű alkalmazására, és nem megállapítható a visszaélés megfelelő figyelembevétele (például a sikeres részvétel esetén a kinevezés során történő előnyben részesítés útján).

69.      Negyedszer, a kiválasztási eljárás lefolytatása mindenesetre nem teszi lehetővé az uniós jog megsértéséből származó következmények megszüntetését a sikertelen résztvevők tekintetében, akiknek ezen túlmenően a munkaviszonyuk előre meghatározatlan időpontban történő megszüntetésével kell számolniuk.(41)

70.      Ezen okokból azt javaslom a Bíróságnak, hogy a C‑429/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és harmadik kérdésre a következő választ adja: a keretmegállapodás 5. szakaszát úgy kell értelmezni, hogy az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések visszaélésszerű alkalmazása esetén e visszaélés megfelelő szankcionálásához és az uniós jog megsértéséből származó következmények megszüntetéséhez nem elegendő a nyilvános kiválasztási eljárások lefolytatása, ha a sikeres részvétel esetén a visszaélésszerűen ideiglenesen alkalmazott személy számára ezáltal biztosított, a határozatlan időre történő foglalkoztatáshoz való hozzáférés előre nem látható és bizonytalan marad, és a vonatkozó nemzeti szabályozás nem tartalmaz további szankciós intézkedéseket.

2.      A határozott időre létrejött munkaviszonyok határozatlan időre létrejött, nem állandó munkaviszonyokká történő átalakításáról (a C‑429/18. sz. ügyben előterjesztett negyedik kérdés)

71.      A keretmegállapodás 5. szakaszának 2. pontja főszabály szerint a tagállamokra bízza azon feltételek meghatározását, amelyek alapján a határozott idejű munkaszerződéseket vagy munkaviszonyokat határozatlan időre kötöttnek kell tekinteni. Ebből különösen az következik, hogy e rendelkezés nem fogalmaz meg általános kötelezettséget a tagállamok irányában arra vonatkozóan, hogy előírják a határozott idejű munkaszerződések határozatlan idejű szerződésekké való átalakítását.(42)

72.      Spanyolországban a közszolgálatban történő, határozatlan időre szóló kinevezéshez való hozzáférés szükségképpen feltételez valamely kiválasztási eljárásban való sikeres részvételt. Ezért a kérdést előterjesztő bíróság által kifejtettek szerint a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) ítélkezési gyakorlata alapján még az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések visszaélésszerű alkalmazása esetén is csak az érintett határozott időre létrejött munkaviszonynak egy úgynevezett határozatlan időre szóló, de nem állandó munkaviszonnyá történő átalakítása jön szóba.(43) A kérdést előterjesztő bíróság és a spanyol kormány egyező előadása szerint azonban egy ilyen munkaviszonyt is meg kell szüntetni, ha az adott strukturális álláshelyet tartósan betöltik vagy az megszűnik.(44)

73.      A Bíróság rendelkezésére álló iratokból ugyanakkor kitűnik, hogy a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) időközben továbbfejlesztette ítélkezési gyakorlatát. Ezért a C‑429/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdésnek a kérdést előterjesztő bíróság fentiekben megjelölt előfeltételezései alapján történő megválaszolása okafogyott.

74.      A Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) két, 2018. szeptember 26‑i ítélete(45) szerint az ideiglenes alkalmazottaknak a közegészségügyi ágazatban történő visszaélésszerű foglalkoztatását a munkaviszonynak „a kerettörvény 9. cikke (3) bekezdésének harmadik albekezdéséből eredő előírásoknak a kinevezésre jogosult hatóság általi betartásáig”(46) és így adott esetben a megállapított igényeknek megfelelő strukturális álláshely létrehozásáig való fenntartása útján kell szankcionálni. Ezen túlmenően az érintett alkalmazott javára kártérítési igény fennállását ismerik el.

75.      Így a kérdést előterjesztő bíróságnak azt kellene vizsgálnia, hogy a visszaélés esetére a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) által elismert, a munkaviszonynak a strukturális álláshelynek az igényeknek megfelelő létrehozásáig történő fenntartásához való jog a kártérítési igénnyel együttesen a visszaélések szankcionálásához kellően hatékony intézkedésnek tekinthető‑e.

76.      A kérdést előterjesztő bíróság számára ennek során útmutatásul szolgálhatnak a Bíróság által a Santoro ügyben(47) megfogalmazott megfontolások. Arra az esetre ugyanis, ha a nemzeti jog – a jelen ügyhöz hasonlóan – visszaélés esetére nem biztosítja az átalakítás lehetőségét, a keretmegállapodás 5. szakaszából eredő követelmények tiszteletben tartása megköveteli, hogy az érintettet kártérítési igény illesse meg, amely lehetővé teszi az elszenvedett kár megfelelő és teljes mértékben történő megtérítését.(48) Ebben az összefüggésben különösen azt kellene vizsgálni, hogy az elvesztett foglalkoztatási lehetőségekkel és az ebből eredő jövedelemkieséssel kapcsolatos bizonyítással szemben támasztott követelmények nem teszik‑e lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé a munkavállaló számára az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását.(49)

77.      Ezen túlmenően a kártérítésre vonatkozó nemzeti szabályozáshoz „hatékony és visszatartó erejű szankciós mechanizmus[nak kell] társul[nia]”(50). A munkaviszony fenntartásához való, fentiekben említett jogosultság esetében azonban – a kérdést előterjesztő bíróság általi végleges vizsgálat fenntartásával – nem ilyen intézkedésről van szó, mivel az érintett alkalmazott foglalkoztatását a vonatkozó strukturális álláshely megszűnése vagy annak tartós betöltése esetén nyilvánvalóan mindenképpen meg kell szüntetni. Ehhez jön hozzá, hogy a hivatkozott nemzeti ítélkezési gyakorlat nyilvánvalóan a kisegítő alkalmazottakra, és nem az alapeljárásokban érintett időszakosan helyettesítő ideiglenes alkalmazottakra vonatkozik, így az alapeljárások szempontjából fennálló jelentősége legalábbis tisztázásra szorulónak tűnik. Ebben az összefüggésben mindenesetre meg kell jegyezni, hogy az új strukturális álláshelyek megállapított igényeknek megfelelő létrehozása nem segíthet az ideiglenes alkalmazottakon, ha az ilyen álláshelyek tartós betöltéséhez szükséges kiválasztási eljárásokat nem folytatják le. A határozott időre szóló munkaviszony Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) által elrendelt fenntartása ilyen körülmények között szintén csak a bizonytalan helyzet fenntartását jelenti.

78.      Ezért azt javaslom a Bíróságnak, hogy a C‑429/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdésre a nemzeti jog iratokból megállapítható alakulásának figyelembevételével azt a választ adja, hogy a keretmegállapodás 5. szakaszával nem ellentétes a nemzeti bíróságok olyan ítélkezési gyakorlata, amely az egymást követő, határozott időre létrejött szerződésekkel valamely közszférabeli munkáltató általi visszaélést nem szankcionálja automatikusan a határozott időre létrejött munkaviszony határozatlan időre létrejött munkaviszonnyá történő átalakításával. Egy ilyen ítélkezési gyakorlat egyrészt továbbfoglalkoztatáshoz való jogot biztosíthat az érintett munkavállalónak mindaddig, amíg a munkáltató el nem végzi az igények számára előírt felmérését és eleget nem tesz az ebből eredő kötelezettségeinek, másrészt elismerheti a munkavállalót megillető, az őt e visszaélés következtében ért kár teljes megtérítéséhez való jogot. Ezekhez az intézkedésekhez hatékony és visszatartó erejű szankciós mechanizmusnak kell társulnia.

3.      A határozatlan időre foglalkoztatott és állandó alkalmazottakkal való azonos bánásmód biztosítása mellett határozatlan időre történő kinevezés elismeréséről (a C‑103/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett hatodik, hetedik és kilencedik kérdés, valamint a C‑429/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett ötödik és hatodik kérdés)

79.      Ezekkel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekkel lényegében azt kívánják tisztázni, hogy a keretmegállapodás 5. szakaszának 2. pontja mennyiben – és adott esetben milyen kritériumok szerint – követeli meg egy határozott időre létrejött szerződésnek egy a közalkalmazotti jogviszonnyal összehasonlítható, határozatlan időre szóló, állandó alkalmazotti jogviszonnyá történő átalakítását,(51) amennyiben megállapítható az egymást követő határozott időre szóló szerződések visszaélésszerű alkalmazása.

80.      A kérdést előterjesztő bíróságok megalapozottan feltételezik, hogy az olyan nemzeti szabályozás, amely az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések határozatlan időre szóló szerződéssé történő átalakítását kizárólag a közszférában tiltja meg, csak akkor lenne összeegyeztethető a keretmegállapodással, ha a nemzeti jog ebben az ágazatban valamely más hatékony intézkedést tartalmazna az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések visszaélésszerű alkalmazásának elkerülésére és adott esetben szankcionálására.(52)

81.      E háttérre tekintettel csak akkor releváns az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések megválaszolása, ha a kérdést előterjesztő bíróságok előbb meggyőződtek arról, hogy a spanyol jog nem biztosít kellően hatékony és visszatartó erejű intézkedéseket a visszaélés szankcionálására és következményeinek megszüntetésére. A Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) ítélkezési gyakorlatának fentiekben(53) említett alakulására tekintettel ezt már nem lehet minden további nélkül feltételezni.

82.      Arra az esetre, ha a Bíróság mégis tartalmilag foglalkozni kíván az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekkel, véleményem szerint a következő megfontolások a keretmegállapodás 5. szakaszának olyan értelmezése ellen szólnak, amely megengedné a nemzeti bíróságnak, hogy figyelmen kívül hagyja a nemzeti jogban előírt egyértelmű tilalmat és az egymást követő, határozatlan időre létrejött szerződések visszaélésszerű alkalmazását az egyedi esetben a határozatlan időre történő kinevezés közvetlen elismerésével szankcionálja.

83.      Nem kétséges ugyan, hogy egy ilyen átalakítás lehetőséget nyújtana e visszaélés szankcionálására és következményeinek tartós megszüntetésére.(54) Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy az uniós jog által megkövetelt intézkedéseknek(55) mindenesetre arányosaknak kell lenniük, így nem terjedhetnek túl azon, ami a keretmegállapodás 5. szakaszával követett cél eléréséhez szükséges.

84.      Ha a nemzeti bíróságokra bíznánk, hogy a visszaélés szankcionálása érdekében az egyedi esetekben ismerjék el az ideiglenes alkalmazott határozatlan időre történő kinevezését, ez súlyos következményekkel járna a közszolgálat egészéhez való hozzáférésre nézve, és komolyan megkérdőjelezné a kiválasztási eljárások funkcióját. Ezáltal mindenekelőtt azokat az alkalmazottakat, akik sikeresen részt vettek valamely kiválasztási eljárásban, azonban esetleg még nem jutottak állandó álláshoz, azonos módon kezelnék, mint azokat, akik ezekben az eljárásokban nem vagy sikertelenül vettek részt. Az is aligha lenne lehetséges, hogy megfelelően figyelembe vegyék a visszaélés eltérő időtartamát és az érintettek érdemeit.

85.      Amennyiben tehát a keretmegállapodás 5. szakaszából eredő követelmények – más szankciós lehetőségek hiányában – megkövetelhetnék a határozott időre szóló szerződések határozatlan időre szóló, állandó munkaviszonnyá történő átalakítását, számomra e szankció végrehajtásához elengedhetetlennek tűnik egy rendezett eljárás annak érdekében, hogy a kinevezési sorrendet objektív és átlátható kritériumok alapján, érthető módon határozzák meg. Az, hogy a nemzeti bíróság a keretmegállapodás teljes érvényesülésének biztosítása érdekében elrendelheti‑e ilyen eljárás lefolytatását, elsődlegesen a számára a nemzeti jog alapján biztosított hatáskörből következik.(56)

86.      E megfontolásokra tekintettel nem szükséges vizsgálni a C‑103/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett, az átalakítás megtörténte utáni foglalkoztatási feltételek meghatározására vonatkozó hetedik kérdést és a C‑429/18. sz. ügyben előterjesztett, azonos szövegű hatodik kérdést.(57)

4.      A jogellenes felmondás esetén járó végkielégítésnek megfelelő mértékű végkielégítés biztosításáról (a C‑429/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett hetedik kérdés)

87.      Ez az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés annak tisztázására irányul, hogy az 5. szakasz mennyiben követeli meg a munkavállalók magánjogi szabályok szerinti, felmondással szembeni védelmére vonatkozó nemzeti szabályozásnak szankciós intézkedésként analógia útján a közalkalmazottakra történő alkalmazását.

88.      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból nem tűnik ki egyértelműen, hogy egy ilyen intézkedést milyen körülmények között kellene alkalmazni. Míg a Comunidad de Madrid (madridi autonóm közösség) rámutat arra, hogy az időszakosan helyettesítő ideiglenes alkalmazott munkaviszonyának a vonatkozó álláshely tartós betöltéséig való betöltése főszabály szerint kizárt és mindenesetre az újbóli foglalkoztatás iránti igény állna fenn, a kérdést előterjesztő bíróság nyilvánvalóan azt mérlegeli, hogy a szóban forgó végkielégítést a szerződés bármely megszüntetése esetén biztosítsa, amennyiben az egymást követő, határozott időre létrejött szerződések visszaélésszerű alkalmazása áll fenn.

89.      Amennyiben ezt a végkielégítést a fentiekben említett kártérítési igény(58) mellett biztosítják, úgy az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések vagy munkaviszonyok alkalmazása útján elkövetett visszaélés szankcionálására vonatkozó megfelelő intézkedésről lehet szó. Ezt azonban az alkalmazandó nemzeti jogi szabályok összességének megfelelően a kérdést előterjesztő bíróságnak kell értékelnie.(59)

5.      A válaszra vonatkozó javaslat a szükséges szankciós lehetőségeket illetően

90.      A fenti megfontolások alapján azt javaslom a Bíróságnak, hogy a C‑103/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett hatodik és hetedik kérdésre, valamint a C‑429/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett második–hetedik kérdésre a következő választ adja:

A keretmegállapodás 5. szakaszát akként kell értelmezni, hogy a nemzeti bíróságnak kell – az alkalmazandó nemzeti jogi szabályok összességének megfelelően – értékelni azt, hogy az olyan intézkedések, mint amilyeneket az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések bemutattak, az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések vagy munkaviszonyok alkalmazásából származó visszaélés szankcionálásához megfelelő intézkedéseket képeznek‑e.

A kérdést előterjesztő bíróságok általi végső értékelése fenntartásával e visszaélés megfelelő szankcionálásához és az uniós jog megsértéséből származó következmények megszüntetéséhez nem elegendő a nyilvános kiválasztási eljárások lefolytatása, ha az ezáltal adott esetben biztosított, a határozatlan időre történő foglalkoztatáshoz való hozzáférés annak szabályai miatt előre nem látható és bizonytalan marad, és a vonatkozó nemzeti szabályozás nem tartalmaz további szankciós intézkedéseket (a C‑429/18. sz. ügyben előterjesztett második és harmadik kérdés).

A keretmegállapodás 5. szakaszával nem ellentétes a nemzeti bíróságok olyan ítélkezési gyakorlata, amely az egymást követő, határozott időre létrejött szerződésekkel valamely közszférabeli munkáltató általi visszaélést nem szankcionálja automatikusan a határozott időre létrejött munkaviszony határozatlan időre létrejött munkaviszonnyá történő átalakításával. Egy ilyen ítélkezési gyakorlat egyrészt továbbfoglalkoztatáshoz való jogot biztosíthat az érintett munkavállalónak mindaddig, amíg a munkáltató el nem végzi az igények számára előírt felmérését és eleget nem tesz az ebből eredő kötelezettségeinek, másrészt elismerheti a munkavállalót megillető, az őt e visszaélés következtében ért kár teljes megtérítéséhez való jogot. Ezekhez az intézkedésekhez hatékony és visszatartó erejű szankciós mechanizmusnak kell társulnia. Szóba jöhet például a nagysága miatt kellően visszatartó erejű átalányösszegű végkielégítés fizetésére vonatkozó kötelezettség. A kérdést előterjesztő bíróságoknak kell eldönteniük, hogy a munkáltató általi jogellenes felmondás esetén járó végkielégítés megfelel‑e e követelményeknek (a C‑103/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett hatodik kérdés, valamint a C‑429/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik, ötödik, hatodik és hetedik kérdés).

E.      Az ideiglenes alkalmazottak eljárásjogi helyzetéről (a C‑103/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és nyolcadik kérdés)

91.      Ezeknek az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseknek a tárgya a nemzeti eljárásjog azon szabályainak vizsgálata, amelyek szerint a közalkalmazott elveszíti az 1999/70 irányelvből eredő jogokat, ha egymást követő, határozott időre létrejött szerződések esetén nem támad meg minden, a(z ismételt) kinevezésére, a munkaviszony megszüntetésére vagy a vonatkozó strukturális álláshely betöltésére irányuló kiválasztási eljárás lefolytatására vonatkozó közigazgatási aktust.

92.      Amennyiben a spanyol jog ismer ennek megfelelő szabályt – amit a spanyol kormány és a Comunidad de Madrid (madridi autonóm közösség) vitat –, aligha lehet kétséges, hogy e szabály gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé teszi az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását, és így összeegyeztethetetlen a tényleges érvényesülés elvével.

93.      Egy ilyen szabály egyrészt azt eredményezi, hogy az alkalmazott tétlenségét a visszaéléshez való hozzájárulásként értelmezzék, noha azt kézenfekvő okok magyarázzák, így például a jogai ismeretének hiánya, az eljárás költségei vagy a hátrányos következményektől való félelem. Az érintett alkalmazottaknak ez az eljárásjogi szempontból való hátrányos megkülönböztetése nyilvánvalóan ellentétes a keretmegállapodás céljaival. Egyébiránt a C‑103/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre vonatkozó megfontolások (a fenti B. rész) rávilágítanak, hogy egy megtámadható aktus felismerése egyáltalán nem problémamentes. Amennyiben az alkalmazott az érintett aktus téves megítélése vagy az arról való tudomás hiánya miatt eltekint az aktus megtámadásától, úgy ezt a szóban forgó szabály miatt mindig az ő terhére vennék figyelembe.

94.      Másrészt az ilyen jogvesztés az illetékes szerveket arra ösztönözné, hogy megsértsék a keretmegállapodás 5. szakaszát. Az alkalmazottak egyfelől tiltakozhatnak az egymást követő, határozott időre létrejött munkaviszonyok ellen – ebben az esetben meg lehet szüntetni a munkaviszonyt, anélkül hogy az illetékes szervek kitennék magukat a visszaélésszerű alkalmazásra vonatkozó kifogásnak. Másfelől, ha az alkalmazottak nem tiltakoznak, elveszítik az 5. szakasz megsértése miatt őket megillető jogvédelmet.

95.      A C‑103/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre vonatkozó e megfontolásokra tekintettel nem szükséges az előzetes döntéshozatalra előterjesztett nyolcadik kérdés megválaszolása, mivel az a vonatkozó eljárási szabály érvényességéből indul ki.

96.      Azt javaslom tehát a Bíróságnak, hogy a C‑103/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre a következő választ adja: a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött, az 1999/70 irányelv mellékletében szereplő keretmegállapodás rendelkezéseit a tényleges érvényesülés elvével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétesek az olyan nemzeti eljárási szabályok, amelyek az ideiglenesen alkalmazott munkavállalótól az egymást követő valamennyi szerződés és munkaviszony‑megszüntetés tekintetében megkövetelik a tevékeny megtámadást vagy jogorvoslati kérelem előterjesztését ahhoz, hogy a munkavállaló az irányelv által biztosított védelemben részesüljön és az uniós jogrend által biztosított jogokkal élhessen.

V.      Végkövetkeztetések

97.      A fenti megfontolások alapján azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelmekre a következő választ adja:

1)      Annak a nemzeti jog alapján történő elbírálása során, hogy a keretmegállapodás 5. szakasza alkalmazási feltételeként fennállnak‑e egymást követő munkaszerződések vagy munkaviszonyok, az e rendelkezés által elérni kívánt célok figyelembevételével az a döntő, hogy az érintett időszakban a foglalkoztatás jogalapját tartalmilag úgy módosították‑e, hogy e módosítás a munkaszerződés vagy munkaviszony időtartamára, megszüntetésének feltételeire vagy a határozatlan időre foglalkoztatott közalkalmazottként történő kiválasztásra irányuló eljárásban való részvétel lehetőségére vonatkozik, és így az érintett határozott időre alkalmazott munkavállalót fokozott bizonytalanságnak teszi ki (a C‑103/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés).

2)      A keretmegállapodás 5. szakasza 1. pontjának a) alpontját úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti ítélkezési gyakorlat, amely a közegészségügyi ágazatban az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések megújítását alátámasztó objektív ok fennállását illetően – az egyéb körülményeket figyelmen kívül hagyva – csak azt vizsgálja, hogy figyelembe veszik‑e a kinevezés okát és az ahhoz kapcsolódó időbeli korlátot, vagy e tekintetben arra támaszkodik, hogy az elvégzendő feladatok időben korlátozottak, anélkül hogy az egyedi esetben megfelelően figyelembe venné a vonatkozó tevékenység sajátosságait és gyakorlásának feltételeit (a C‑103/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett ötödik kérdés).

A keretmegállapodás 5. szakasza 1. pontjának a) alpontját úgy kell értelmezni, hogy az kizárja egy olyan nemzeti szabályozás alkalmazását, mint amilyen az alapeljárásban szerepel, amely szerint a közegészségügyi ágazatban az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések megújítását e szakasz értelmében „objektív okokból” igazoltnak tekintik amiatt, hogy a szerződések olyan jogszabályokon alapulnak, amelyek meghatározott időszakos, konjunkturális vagy rendkívüli feladatok ellátásának biztosítása érdekében megengedik a szerződésmegújítást, noha ez az igény valójában állandó és tartós, és nem biztosított, hogy az érintett hatóság teljesítse az ezen igény kielégítésére és az álláshelyek betöltésére irányuló jogszabályi kötelezettségét, hogy ezeket az állásokat és igényeket határozatlan időre foglalkoztatott közalkalmazottakkal töltse be vagy ezzel azonos hatású intézkedéseket alkalmazzon annak érdekében, hogy megelőzze és elkerülje az egymást követő ideiglenes jogviszonyokkal való visszaélést (a C‑103/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik és negyedik kérdés, valamint a C‑429/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés).

3)      A keretmegállapodás 5. szakaszát akként kell értelmezni, hogy a nemzeti bíróságnak kell – az alkalmazandó nemzeti jogi szabályok összességének megfelelően – értékelni azt, hogy az olyan intézkedések, mint amilyeneket az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések bemutattak, az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések vagy munkaviszonyok alkalmazásából származó visszaélés szankcionálásához megfelelő intézkedéseket képeznek‑e.

A kérdést előterjesztő bíróságok általi végső értékelése fenntartásával e visszaélés megfelelő szankcionálásához és az uniós jog megsértéséből származó következmények megszüntetéséhez nem elegendő a nyilvános kiválasztási eljárások lefolytatása, ha a sikeres részvétel esetén az ezáltal biztosított, a határozatlan időre történő foglalkoztatáshoz való hozzáférés előre nem látható és bizonytalan marad, és a vonatkozó nemzeti szabályozás nem tartalmaz további szankciós intézkedéseket (a C‑429/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és harmadik kérdés).

A keretmegállapodás 5. szakaszával nem ellentétes a nemzeti bíróságok olyan ítélkezési gyakorlata, amely az egymást követő, határozott időre létrejött szerződésekkel valamely közszférabeli munkáltató általi visszaélést nem szankcionálja automatikusan a határozott időre létrejött munkaviszony határozatlan időre létrejött munkaviszonnyá történő átalakításával. Egy ilyen ítélkezési gyakorlat egyrészt a továbbfoglalkoztatáshoz való jogot biztosíthat az érintett munkavállalónak mindaddig, amíg a munkáltató el nem végzi az igények számára előírt felmérését és eleget nem tesz az ebből eredő kötelezettségeinek, másrészt elismerheti a munkavállalót megillető, az őt e visszaélés következtében ért kár teljes megtérítéséhez való jogot. Ezekhez az intézkedésekhez hatékony és visszatartó erejű szankciós mechanizmusnak kell társulnia. Szóba jöhet például a nagysága miatt kellően visszatartó erejű átalányösszegű végkielégítés fizetésére vonatkozó kötelezettség. A kérdést előterjesztő bíróságoknak kell eldönteniük, hogy a munkáltató általi jogellenes felmondás esetén járó végkielégítés e követelményeknek megfelel‑e (a C‑103/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett hatodik kérdés, valamint a C‑429/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik, ötödik, hatodik és hetedik kérdés).

4)      A határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött, az 1999/70 irányelv mellékletében szereplő keretmegállapodás rendelkezéseit a tényleges érvényesülés elvével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétesek az olyan nemzeti eljárási szabályok, amelyek a határozott időre alkalmazott munkavállalótól (az egymást követő valamennyi szerződés és munkaviszony‑megszüntetés tekintetében) megkövetelik a tevékeny megtámadást vagy jogorvoslati kérelem előterjesztését ahhoz, hogy a munkavállaló az irányelv által biztosított védelemben részesüljön és az uniós jogrend által biztosított jogokkal élhessen (a C‑103/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés).

1      Eredeti nyelv: német.

2      2016. szeptember 14‑i Pérez López ítélet (C‑16/15, EU:C:2016:679).

3      A keretmegállapodást az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló, 1999. június 28‑i 1999/70/EK tanácsi irányelv (HL 1999. L 175., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 3. kötet, 368. o.) melléklete tartalmazza.

4      A BOE 2003. december 17‑i 301. száma, 44742. o.

5      A BOE 2015. október 31‑i 261. száma.

6      Lásd ehhez az alábbi 74. és azt követő pontokat.

7      A felpereseket először 1993‑ban, illetve 2003‑ban, 2005‑ben és 2007‑ben alkalmazták, és a keresetindítás időpontjáig további 226 kinevezéssel foglalkoztatták tovább.

8      2016. szeptember 14‑i Pérez López ítélet (C‑16/15, EU:C:2016:679, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

9      2019. május 8‑i Rossato és Conservatorio di Musica F.A.Bonporti ítélet (C‑494/17, EU:C:2019:387, 24. pont).

10      Lásd legutóbb: 2019. május 8‑i Rossato és Conservatorio di Musica F.A.Bonporti ítélet (C‑494/17, EU:C:2019:387, 27. és 28. pont).

11      A C‑429/18. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett ötödik és hatodik kérdés megfelel a C‑103/18. sz. ügyben előterjesztett hatodik és hetedik kérdésnek.

12      A C‑103/18. sz. ügyben előterjesztett első–harmadik kérdés és a C‑429/18. sz. ügyben előterjesztett első kérdés.

13      A C‑103/18. sz. ügyben előterjesztett hatodik–kilencedik kérdés és a C‑429/18. sz. ügyben előterjesztett második–hetedik kérdés.

14      A C‑103/18. sz. ügyben előterjesztett második és nyolcadik kérdés.

15      Amennyiben a keretmegállapodás 5. szakasza az alapügy körülményei között alkalmazható lehet, úgy ezt a kérdést a későbbiekben a C. pontban kell vizsgálni.

16      Lásd legutóbb: 2018. november 21‑i de Diego Porras ítélet (C‑619/17, EU:C:2018:936, 80. pont).

17      2006. július 4‑i Adeneler és társai ítélet (C‑212/04, EU:C:2006:443, 82. pont).

18      A kerettörvény 9. cikkének (2) bekezdése.

19      A közszolgálati alkalmazottak jogállásáról szóló törvény 70. cikke.

20      A C‑760/18. sz. ügyben a Bíróságnak többek között azt kell tisztáznia, hogy kizárhatja‑e egy nemzeti jogi rendelkezés automatikus szerződéshosszabbítás esetén az egymást követő határozott idejű szerződések fennállását.

21      Lásd különösen: 2006. július 4‑i Adeneler és társai ítélet (C‑212/04, EU:C:2006:443, 108. és 109. pont).

22      Lásd ehhez a közszolgálati alkalmazottak jogállásáról szóló törvényhez kapcsolódó, fenti 9. pontban említett negyedik átmeneti rendelkezést, valamint a közszolgálati alkalmazottak jogállásáról szóló törvény 61., 62. és 70. cikkét és a kerettörvény 20. és 31. cikkét.

23      A szerződés jellegének a foglalkoztatás ideje alatt történő – a C‑103/18. sz. ügyben nem releváns – módosítása sem zárhatja ki az egymást követő munkaviszonyok feltételezését, mivel az legalábbis a jogviszony lényeges – különösen a kerettörvény 9. cikkének (2) és (3) bekezdésében szabályozott különböző elbocsátási okokat magában foglaló – jogi keretfeltételeinek módosításához vezet.

24      2016. szeptember 14‑i Pérez López ítélet (C‑16/15, EU:C:2016:679, 37. és azt követő pontok).

25      2016. szeptember 14‑i Pérez López ítélet (C‑16/15, EU:C:2016:679, 43. pont).

26      2016. szeptember 14‑i Pérez López ítélet (C‑16/15, EU:C:2016:679, 45. pont).

27      2014. november 26‑i Mascolo és társai ítélet (C‑22/13, C‑61/13–C‑63/13 és C‑418/13, EU:C:2014:2401, 99. és 101. pont), valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

28      2016. szeptember 14‑i Pérez López ítélet (C‑16/15, EU:C:2016:679, 49. pont), valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

29      2014. november 26‑i Mascolo és társai ítélet (C‑22/13, C‑61/13–C‑63/13 és C‑418/13, EU:C:2014:2401, 108. és 109. pont).

30      A szükségre, a sürgősségre, vagy az időszakos, konjunkturális vagy rendkívüli programok megvalósítására vonatkozó okokról van szó (a kerettörvény 9. cikkének (1) bekezdése).

31      2014. november 26‑i Mascolo és társai ítélet (C‑22/13, C‑61/13–C‑63/13 és C‑418/13, EU:C:2014:2401, 108. pont).

32      Lásd már: 2016. szeptember 14‑i Pérez López ítélet (C‑16/15, EU:C:2016:679, 55. pont).

33      A C‑103/18. sz. ügyben az alapeljárás felei között ugyanakkor vitás azon kiválasztási eljárások száma, amelyeken a felperes a határozott időre történő alkalmazás érdekében részt vehetett volna, illetve az, hogy egyáltalán részt vett‑e azon. A Comunidad de Madrid (madridi autonóm közösség) vitatja a kérdést előterjesztő bíróság azon megállapítását, amely szerint a felperes nem vett részt egy kiválasztási eljárásban.

      A C‑429/18. sz. ügyben a kérdést előterjesztő bíróság megállapította – anélkül, hogy a felek ezt vitatták volna –, hogy 2000 után először 2015‑ben folytattak le kiválasztási eljárásokat az érintett alkalmazotti kategória tekintetében.

34      Az egymást követő, határozott időre létrejött munkaviszonyok révén megvalósuló visszaélés megfelelő szankcionálását illetően a nemzeti jog uniós joggal összhangban történő értelmezése követelményének terjedelmét illetően lásd különösen: 2011. március 10‑i Deutsche Lufthansa ítélet (C‑109/09, EU:C:2011:129, 56. pont).

35      2018. március 7‑i Santoro ítélet (C‑494/16, EU:C:2018:166, 29. pont), valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

36      2019. május 8‑i Rossato és Conservatorio di Musica F.A.Bonporti ítélet (C‑494/17, EU:C:2019:387, 28. pont), valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

37      2014. november 26‑i Mascolo és társai ítélet (C‑22/13, C‑61/13–C‑63/13 és C‑418/13, EU:C:2014:2401, 118. pont).

38      2019. május 8‑i Rossato és Conservatorio di Musica F.A.Bonporti ítélet (C‑494/17, EU:C:2019:387, 29. pont).

39      Lásd a fenti 52. és azt követő pontokat.

40      Amennyiben tehát a Comunidad de Madrid (madridi autonóm közösség) meghatalmazottja a tárgyaláson rámutatott arra, hogy a C‑429/18. sz. ügyben az alapeljárás egyes felperesei sikeresen részt vettek kiválasztási eljárásokban, ez nem változtat azon, hogy a határozatlan időre foglalkoztatott, állandó közalkalmazotti állományba való felvételük időpontja nem látható előre.

41      Amennyiben a Comunidad de Madrid (madridi autonóm közösség) a közszolgálati alkalmazottak jogállásáról szóló törvényhez kapcsolódó negyedik átmeneti rendelkezés alkalmazásában lefolytatott kiválasztási eljárásra és az alapeljárás egyes felpereseinek sikeres részvételére hivatkozik, továbbra sem egyértelmű, hogy a sikeres résztvevőket mely okból nem vették még fel a határozatlan időre foglalkoztatott, állandó közalkalmazotti állományba, és a keresetindítás időpontjában miért nem került sor a sikertelen résztvevők álláshelyeinek tartós betöltésére.

42      2018. március 7‑i Santoro ítélet (C‑494/16, EU:C:2018:166, 32. pont), hivatkozással a 2006. szeptember 7‑i Marrosu és Sardino ítéletre (C‑53/04, EU:C:2006:517, 47. pont).

43      Lásd ehhez már: 2016. szeptember 14‑i Martínez Andrés és Castrejana López ítélet (C‑184/15 és C‑197/15, EU:C:2016:680, 27. pont).

44      E tekintetben a nem állandó jelleggel, de határozatlan időre foglalkoztatott alkalmazottak nyilvánvalóan nincsenek jobb helyzetben, mint a kerettörvény 9. cikkének (2) bekezdése szerinti időszakosan helyettesítő ideiglenes alkalmazottak.

45      Az 1425/2018. sz. ügyben hozott ítélet (ECLI:ES:TS:2018:3250) és az 1426/2018. sz. ügyben hozott ítélet (ECLI:ES:TS:2018:3251).

46      A nemzeti jog e rendelkezése arra kötelezi az alkalmazó hatóságot, hogy végezze el az igények elemzését, és adott esetben intézkedjen strukturális álláshely létrehozása iránt, amennyiben egy kétéves időszakban több mint kétszer neveztek ki kisegítő alkalmazottat ugyanazon feladatokra, amennyiben a foglalkoztatás teljes időtartama meghaladta a 12 hónapot. Lásd a fenti 7. pontot.

47      2018. március 7‑i Santoro ítélet (C‑494/16, EU:C:2018:166).

48      A tényleges érvényesülés elvénből a bizonyítási követelmények tekintetében eredő követelményekhez lásd: Szpunar főtanácsnok Santoro ügyre vonatkozó indítványa (C‑494/16, EU:C:2017:822, 55. és azt követő pontok).

49      2013. december 12‑i Papalia végzés (C‑50/13, EU:C:2013:873, 32. pont).

50      Lásd: 2018. március 7‑i Santoro ítélet (C‑494/16, EU:C:2018:166), rendelkező rész.

51      E rendelkezésről és annak hatóköréről lásd már a fenti 72. pontot.

52      2018. március 7‑i Santoro ítélet (C‑494/16, EU:C:2018:166, 34. pont), hivatkozással a 2006. szeptember 7‑i Marrosu és Sardino ítéletre (C‑53/04, EU:C:2006:517, 49. pont).

53      Lásd a fenti 76. pontot.

54      Szpunar főtanácsnok Santoro ügyre vonatkozó indítványa (C‑494/16, EU:C:2017:822, 62. pont).

55      Ehhez lásd már a fenti 60. pontot is.

56      A C‑103/18. sz. ügyben előterjesztett kilencedik kérdésre ezért ilyen értelemben kell válaszolni.

57      A szerződés átalakítás következtében történő tartalmi módosításának korlátaihoz lásd: 2012. március 8‑i Huet ítélet (C‑251/11, EU:C:2012:133).

58      Lásd a fenti 77. és 78. pontot.

59      Lásd ebben az értelemben még: 2018. november 21‑i de Diego Porras ítélet (C‑619/17, EU:C:2018:936, 96. pont).

Full & Egal Universal Law Academy